Zsoltárok 17. rész

Zsolt 17:1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.

Zsolt 17:2 A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.

Zsolt 17:3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.

Zsolt 17:4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.

Zsolt 17:5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.

Zsolt 17:6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.

Zsolt 17:7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, a ki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.

Zsolt 17:8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.

Zsolt 17:9 A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.

Zsolt 17:10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.

Zsolt 17:11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.

Zsolt 17:12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.

Zsolt 17:13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;

Zsolt 17:14 Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.

Zsolt 17:15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.