Zsoltárok 10. rész

 
Zsolt 10:1 Uram, miért állasz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
Zsolt 10:2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
Zsolt 10:3 Mert dicsekszik a gonosz az ő lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
Zsolt 10:4 A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
Zsolt 10:5 Szerencsések az ő útai minden időben; messze vannak tőle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
Zsolt 10:6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
Zsolt 10:7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
Zsolt 10:8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
Zsolt 10:9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
Zsolt 10:10 Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak.
Zsolt 10:11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
Zsolt 10:12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!
Zsolt 10:13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
Zsolt 10:14 Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
Zsolt 10:15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz.
Zsolt 10:16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.
Zsolt 10:17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
Zsolt 10:18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.