-----------
Károli Biblia
-----------
1Móz :
-----------
Mózes I. Könyve

1Móz 1: 1 Kezdetben teremté Isten az eget és a földet.
1Móz 1: 2 A föld pedig kietlen és puszta vala, és setétség vala a mélység színén, és az Isten Lelke lebeg vala a vizek felett.
1Móz 1: 3 És monda Isten: Legyen világosság: és lőn világosság.
1Móz 1: 4 És látá Isten, hogy jó a világosság; és elválasztá Isten a világosságot a setétségtől.
1Móz 1: 5 És nevezé Isten a világosságot nappalnak, és a setétséget nevezé éjszakának: és lőn este és lőn reggel, első nap.
1Móz 1: 6 És monda Isten: Legyen mennyezet a víz között, a mely elválaszsza a vizeket a vizektől.
1Móz 1: 7 Teremté tehát Isten a mennyezetet, és elválasztá a mennyezet alatt való vizeket, a mennyezet felett való vizektől. És úgy lőn.
1Móz 1: 8 És nevezé Isten a mennyezetet égnek: és lőn este, és lőn reggel, második nap.
1Móz 1: 9 És monda Isten: Gyűljenek egybe az ég alatt való vizek egy helyre, hogy tessék meg a száraz. És úgy lőn.
1Móz 1: 10 És nevezé Isten a szárazat földnek; az egybegyűlt vizeket pedig tengernek nevezé. És látá Isten, hogy jó.
1Móz 1: 11 Azután monda Isten: Hajtson a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet, gyümölcsfát, a mely gyümölcsöt hozzon az ő neme szerint, a melyben legyen néki magva e földön. És úgy lőn.
1Móz 1: 12 Hajta tehát a föld gyenge fűvet, maghozó fűvet az ő neme szerint, és gyümölcstermő fát, a melynek gyümölcsében mag van az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
1Móz 1: 13 És lőn este és lőn reggel, harmadik nap.
1Móz 1: 14 És monda Isten: Legyenek világító testek az ég mennyezetén,hogy elválaszszák a nappalt az éjszakától, és legyenek jelek, és meghatározói ünnepeknek, napoknak és esztendőknek.
1Móz 1: 15 És legyenek világítókul az ég mennyezetén hogy világítsanak a földre. És úgy lőn.
1Móz 1: 16 Teremté tehát Isten a két nagy világító testet: a nagyobbik világító testet, hogy uralkodjék nappal és a kisebbik világító testet, hogy uralkodjék éjjel; és a csillagokat.
1Móz 1: 17 És helyezteté Isten azokat az ég mennyezetére, hogy világítsanak a földre;
1Móz 1: 18 És hogy uralkodjanak a nappalon és az éjszakán, és elválaszszák a világosságot a setétségtől. És látá Isten, hogy jó.
1Móz 1: 19 És lőn este és lőn reggel, negyedik nap.
1Móz 1: 20 És monda Isten: Pezsdűljenek a vizek élő állatok nyüzsgésétől; és madarak repdessenek a föld felett, az ég mennyezetének színén.
1Móz 1: 21 És teremté Isten a nagy vízi állatokat, és mindazokat a csúszó-mászó állatokat, a melyek nyüzsögnek a vizekben az ő nemök szerint, és mindenféle szárnyas repdesőt az ő neme szerint. És látá Isten, hogy jó.
1Móz 1: 22 És megáldá azokat Isten, mondván: Szaporodjatok, és sokasodjatok, és töltsétek be a tenger vizeit; a madár is sokasodjék a földön.
1Móz 1: 23 És lőn este és lőn reggel, ötödik nap.
1Móz 1: 24 Azután monda az Isten: Hozzon a föld élő állatokat nemök szerint: barmokat, csúszó-mászó állatokat és szárazföldi vadakat nemök szerint. És úgy lőn.
1Móz 1: 25 Teremté tehát Isten a szárazföldi vadakat nemök szerint, a barmokat nemök szerint, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokat nemök szerint. És látá Isten, hogy jó.
1Móz 1: 26 És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra; és uralkodjék a tenger halain, az ég madarain, a barmokon, mind az egész földön, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
1Móz 1: 27 Teremté tehát az Isten az embert az ő képére, Isten képére teremté őt: férfiúvá és asszonynyá teremté őket.
1Móz 1: 28 És megáldá Isten őket, és monda nékik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá; és uralkodjatok a tenger halain, az ég madarain, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatokon.
1Móz 1: 29 És monda Isten: Ímé néktek adok minden maghozó fűvet az egész föld színén, és minden fát, a melyen maghozó gyümölcs van; az legyen néktek eledelül.
1Móz 1: 30 A föld minden vadainak pedig, és az ég minden madarainak, és a földön csúszó-mászó mindenféle állatoknak, a melyekben élő lélek van, a zöld fűveket [adom] eledelűl. És úgy lőn.
1Móz 1: 31 És látá Isten, hogy minden a mit teremtett vala, ímé igen jó. És lőn este és lőn reggel, hatodik nap.
1Móz 2: 1 És elvégezteték az ég és a föld, és azoknak minden serege.
1Móz 2: 2 Mikor pedig elvégezé Isten hetednapon az ő munkáját, a melyet alkotott vala, megszűnék a hetedik napon minden munkájától, a melyet alkotott vala.
1Móz 2: 3 És megáldá Isten a hetedik napot, és megszentelé azt; mivelhogy azon szűnt vala meg minden munkájától, melyet teremtve szerzett vala Isten.
1Móz 2: 4 Ez az égnek és a földnek eredete, a mikor teremtettek. Mikor az Úr Isten a földet és az eget teremté,
1Móz 2: 5 Még semmiféle mezei növény sem vala a földön, s még semmiféle mezei fű sem hajtott ki, mert az Úr Isten [még] nem bocsátott vala esőt a földre; és ember sem vala, ki a földet mívelje;
1Móz 2: 6 Azonban pára szállott vala fel a földről, és megnedvesíté a föld egész színét.
1Móz 2: 7 És formálta vala az Úr Isten az embert a földnek porából, és lehellett vala az ő orrába életnek lehelletét. Így lőn az ember élő lélekké.
1Móz 2: 8 És ültete az Úr Isten egy kertet Édenben, napkelet felől, és abba helyezteté az embert, a kit formált vala.
1Móz 2: 9 És nevele az Úr Isten a földből mindenféle fát, tekintetre kedvest és eledelre jót, az élet fáját is, a kertnek közepette, és a jó és gonosz tudásának fáját.
1Móz 2: 10 Folyóvíz jő vala pedig ki Édenből a kert megöntözésére; és onnét elágazik és négy főágra szakad vala.
1Móz 2: 11 Az elsőnek neve Pison, ez az, a mely megkerüli Havilah egész földét, a hol az arany [terem.]
1Móz 2: 12 És annak a földnek aranya igen jó; ott van a Bdelliom és az Onix-kő.
1Móz 2: 13 A második folyóvíz neve pedig Gihon; ez az, a mely megkerüli az egész Khús földét.
1Móz 2: 14 És a harmadik folyóvíz neve Hiddekel; ez az, a mely Assiria hosszában foly. A negyedik folyóvíz pedig az Eufrátes.
1Móz 2: 15 És vevé az Úr Isten az embert, és helyezteté őt az Éden kertjébe, hogy mívelje és őrizze azt.
1Móz 2: 16 És parancsola az Úr Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról bátran egyél.
1Móz 2: 17 De a jó és gonosz tudásának fájáról, arról ne egyél; mert a mely napon ejéndel arról, bizony meghalsz.
1Móz 2: 18 És monda az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt.
1Móz 2: 19 És formált vala az Úr Isten a földből mindenféle mezei vadat, és mindenféle égi madarat, és elvivé az emberhez, hogy lássa, minek nevezze azokat; mert a mely nevet adott az ember az élő állatnak, az annak neve.
1Móz 2: 20 És nevet ada az ember minden baromnak, az ég madarainak, és minden mezei vadnak; de az embernek hozzá illő segítő társat nem talált vala.
1Móz 2: 21 Bocsáta tehát az Úr Isten mély álmot az emberre, és ez elaluvék. Akkor kivőn egyet annak oldalbordái közűl, és hússal tölté be annak helyét.
1Móz 2: 22 És alkotá az Úr Isten azt az oldalbordát, a melyet kivett vala az emberből, asszonynyá, és vivé az emberhez.
1Móz 2: 23 És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett.
1Móz 2: 24 Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté.
1Móz 2: 25 Valának pedig mindketten mezítelenek, az ember és az ő felesége, és nem szégyenlik vala.
1Móz 3: 1 A kígyó pedig ravaszabb vala minden mezei vadnál, melyet az Úr Isten teremtett vala, és monda az asszonynak: Csakugyan azt mondta az Isten, hogy a kertnek egy fájáról se egyetek?
1Móz 3: 2 És monda az asszony a kígyónak: A kert fáinak gyümölcséből ehetünk;
1Móz 3: 3 De annak a fának gyümölcséből, mely a kertnek közepette van, azt mondá Isten: abból ne egyetek, azt meg se illessétek, hogy meg ne haljatok.
1Móz 3: 4 És monda a kígyó az asszonynak: Bizony nem haltok meg;
1Móz 3: 5 Hanem tudja az Isten, hogy a mely napon ejéndetek abból, megnyilatkoznak a ti szemeitek, és olyanok lésztek mint az Isten: jónak és gonosznak tudói.
1Móz 3: 6 És látá az asszony, hogy jó az a fa eledelre s hogy kedves a szemnek, és kivánatos az a fa a bölcseségért: szakaszta azért annak gyümölcséből, és evék, és ada vele levő férjének is, és az is evék.
1Móz 3: 7 És megnyilatkozának mindkettőjöknek szemei s észrevevék, hogy mezítelenek; figefa levelet aggatának azért össze, és körülkötőket csinálának magoknak.
1Móz 3: 8 És meghallák az Úr Isten szavát, aki hűvös alkonyatkor a kertben jár vala; és elrejtőzék az ember és az ő felesége az Úr Isten elől a kert fái között.
1Móz 3: 9 Szólítá ugyanis az Úr Isten az embert és monda néki: Hol vagy?
1Móz 3: 10 És monda: Szavadat hallám a kertben, és megfélemlém, mivelhogy mezítelen vagyok, és elrejtezém.
1Móz 3: 11 És monda Ő: Ki mondá néked, hogy mezítelen vagy? Avagy talán ettél a fáról, melytől tiltottalak, hogy arról ne egyél?
1Móz 3: 12 És monda az ember: Az asszony, a kit mellém adtál vala, ő ada nékem arról a fáról, úgy evém.
1Móz 3: 13 És monda az Úr Isten az asszonynak: Mit cselekedtél? Az asszony pedig monda: A kígyó ámított el engem, úgy evém.
1Móz 3: 14 És monda az Úr Isten a kígyónak: Mivelhogy ezt cselekedted, átkozott légy minden barom és minden mezei vad között; hasadon járj, és port egyél életed minden napjaiban.
1Móz 3: 15 És ellenségeskedést szerzek közötted és az asszony között, a te magod között, és az ő magva között: az neked fejedre tapos, te pedig annak sarkát mardosod.
1Móz 3: 16 Az asszonynak monda: Felette igen megsokasítom viselősséged fájdalmait, fájdalommal szűlsz magzatokat; és epekedel a te férjed után, ő pedig uralkodik te rajtad.
1Móz 3: 17 Az embernek pedig monda: Mivelhogy hallgattál a te feleséged szavára, és ettél arról a fáról, a melyről azt parancsoltam, hogy ne egyél arról: Átkozott legyen a föld te miattad, fáradságos munkával élj belőle életednek minden napjaiban.
1Móz 3: 18 Töviset és bogácskórót teremjen tenéked; s egyed a mezőnek fűvét.
1Móz 3: 19 Orczád verítékévelegyed a te kenyeredet, míglen visszatérsz a földbe, mert abból vétettél: mert por vagy te s ismét porrá leszesz.
1Móz 3: 20 Nevezte vala pedig Ádám az ő feleségét Évának, mivelhogy ő lett anyja minden élőnek.
1Móz 3: 21 És csinála az Úr Isten Ádámnak és az ő feleségének bőr ruhákat, és felöltözteté őket.
1Móz 3: 22 És monda az Úr Isten: Ímé az ember olyanná lett, mint mi közűlünk egy, jót és gonoszt tudván. Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen:
1Móz 3: 23 Kiküldé őt az Úr Isten az Éden kertjéből, hogy mívelje a földet, a melyből vétetett vala.
1Móz 3: 24 És kiűzé az embert, és oda helyezteté az Éden kertjének keleti oldala felől a Kerúbokat és a villogó pallos lángját, hogy őrizzék az élet fájának útját.
1Móz 4: 1 Azután ismeré Ádám az ő feleségét Évát, aki fogad vala méhében és szűli vala Kaint, és monda: Nyertem férfiat az Úrtól.
1Móz 4: 2 És ismét szűlé annak atyjafiát, Ábelt. És Ábel juhok pásztora lőn, Kain pedig földmívelő.
1Móz 4: 3 Lőn pedig idő multával, hogy Kain ajándékot vive az Úrnak a föld gyümölcséből.
1Móz 4: 4 És Ábel is vive az ő juhainak első fajzásából és azoknak kövérségéből. És tekinte az Úr Ábelre és az ő ajándékára.
1Móz 4: 5 Kainra pedig és az ő ajándékára nem tekinte, miért is Kain haragra gerjede és fejét lecsüggeszté.
1Móz 4: 6 És monda az Úr Kainnak: Miért gerjedtél haragra? és miért csüggesztéd le fejedet?
1Móz 4: 7 Hiszen, ha jól cselekszel, emelt fővel járhatsz; ha pedig nem jól cselekszel, a bűn az ajtó előtt leselkedik, és reád van vágyódása; de te uralkodjál rajta.
1Móz 4: 8 És szól s beszél vala Kain Ábellel, az ő atyjafiával. És lőn, mikor a mezőn valának, támada Kain Ábelre az ő atyjafiára, és megölé őt.
1Móz 4: 9 És monda az Úr Kainnak: Hol van Ábel a te atyádfia? Ő pedig monda: Nem tudom, avagy őrizője vagyok-é én az én atyámfiának?
1Móz 4: 10 Monda pedig [az Úr]: Mit cselekedtél? A te atyádfiának vére kiált én hozzám a földről.
1Móz 4: 11 Mostan azért átkozott légy e földön, mely megnyitotta az ő száját, hogy befogadja a te atyádfiának vérét, a te kezedből.
1Móz 4: 12 Mikor a földet míveled, ne adja az többé néked az ő termő erejét, bujdosó és vándorló légy a földön.
1Móz 4: 13 Akkor monda Kain az Úrnak: Nagyobb az én büntetésem, hogysem elhordozhatnám.
1Móz 4: 14 Ímé elűzöl engem ma e földnek színéről, és a te színed elől el kell rejtőznöm; bujdosó és vándorló leszek a földön, és akkor akárki talál reám, megöl engemet.
1Móz 4: 15 És monda néki az Úr: Sőt inkább, aki megöléndi Kaint, hétszerte megbüntettetik. És megbélyegzé az Úr Kaint, hogy senki meg ne ölje, aki rátalál.
1Móz 4: 16 És elméne Kain az Úr színe elől, és letelepedék Nód földén, Édentől keletre.
1Móz 4: 17 És ismeré Kain az ő feleségét, az pedig fogada méhében, és szűlé Hánókhot. És építe várost, és nevezé azt az ő fiának nevéről Hánókhnak.
1Móz 4: 18 És lett Hánókhnak fia, Irád: És Irád nemzé Mekhujáelt: Mekhujáel pedig nemzé Methusáelt, és Methusáel nemzé Lámekhet.
1Móz 4: 19 Lámekh pedig vett magának két feleséget: az egyiknek neve Háda, a másiknak neve Czilla.
1Móz 4: 20 És szűlé Háda Jábált. Ez volt atyjok a sátorban-lakóknak, és a barompásztoroknak.
1Móz 4: 21 Az ő atyjafiának pedig Jubál vala neve: ez volt atyja minden lantosnak és síposnak.
1Móz 4: 22 Czilla pedig szűlé Tubálkaint, mindenféle réz- és vasszerszámok kovácsolóját: és Tubálkain hugát, Nahamát.
1Móz 4: 23 Akkor monda Lámekh az ő feleségeinek: Oh Háda és Czilla, hallgassatok szómra, Lámekh feleségei, halljátok beszédem: embert öltem, mert megsebzett; ifjat öltem, mert megütött.
1Móz 4: 24 Ha hétszeres a bosszú Kainért, hetvenhétszeres az Lámekhért.
1Móz 4: 25 Ádám pedig ismét ismeré az ő feleségét, és az szűle néki fiat, és nevezé annak nevét Séthnek: mert adott [úgymond,] énnékem az Isten más magot Ábel helyett, kit megöle Kain.
1Móz 4: 26 Séthnek is született fia, és nevezé annak nevét Énósnak. Akkor kezdték segítségül hívni az Úrnak nevét.
1Móz 5: 1 Ez az Ádám nemzetségének könyve. A mely napon teremté Isten az embert, Isten hasonlatosságára teremté azt.
1Móz 5: 2 Férfiúvá és asszonynyá teremté őket, és megáldá őket és nevezé az ő nevöket Ádámnak, a mely napon teremtetének.
1Móz 5: 3 Élt vala pedig Ádám száz harmincz esztendőt, és nemze [fiat] az ő képére és hasonlatosságára és nevezé annak nevét Séthnek.
1Móz 5: 4 És telének Ádám napjai, minekutánna Séthet nemzette, nyolczszáz esztendőre, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 5 És lőn Ádám egész életének ideje kilenczszáz harmincz esztendő; és meghala.
1Móz 5: 6 Éle pedig Séth száz öt esztendőt, és nemzé Énóst.
1Móz 5: 7 És éle Séth, minekutánna Énóst nemzette, nyolczszáz hét esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 8 És lőn Séth egész életének ideje kilenczszáz tizenkét esztendő; és meghala.
1Móz 5: 9 Éle pedig Énós kilenczven esztendőt, és nemzé Kénánt.
1Móz 5: 10 És éle Énós, minekutánna Kénánt nemzette, nyolczszáz tizenöt esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 11 És lőn Énós egész életének ideje kilenczszáz öt esztendő; és meghala.
1Móz 5: 12 Éle pedig Kénán hetven esztendőt, és nemzé Mahalálélt.
1Móz 5: 13 És éle Kénán, minekutánna Mahalálélt nemzette, nyolczszáz negyven esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 14 És lőn Kénán egész életének ideje kilenczszáz tíz esztendő; és meghala.
1Móz 5: 15 Éle pedig Mahalálél hatvanöt esztendőt, és nemzé Járedet.
1Móz 5: 16 És éle Mahalálél, minekutánna Járedet nemzette, nyolczszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 17 És lőn Mahalálél egész életének ideje nyolczszáz kilenczvenöt esztendő; és meghala.
1Móz 5: 18 Éle pedig Járed száz hatvankét esztendőt, és nemzé Énókhot.
1Móz 5: 19 És éle Járed, minekutánna Énókhot nemzette, nyolczszáz esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 20 És lőn Járed egész életének ideje kilenczszáz hatvankét esztendő; és meghala.
1Móz 5: 21 Éle pedig Énókh hatvanöt esztendőt, és nemzé Methuséláht.
1Móz 5: 22 És járt Énókh az Istennel, minekutánna Methuséláht nemzette, háromszáz esztendeig; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 23 És lőn Énókh egész életének ideje háromszáz hatvanöt esztendő.
1Móz 5: 24 És mivel Énókh Istennel járt vala; eltűnék, mert Isten magához vevé.
1Móz 5: 25 Éle pedig Methusélah száz nyolczvanhét esztendőt és nemzé Lámekhet.
1Móz 5: 26 És éle Methusélah, minekutánna Lámekhet nemzette, hétszáz nyolczvankét esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 27 És lőn Methusélah egész életének ideje kilenczszáz hatvankilencz esztendő; és meghala.
1Móz 5: 28 Éle pedig Lámekh száz nyolczvankét esztendőt, és nemze fiat.
1Móz 5: 29 És nevezé azt Noénak, mondván: Ez vígasztal meg minket munkálkodásunkban s kezünk terhes fáradozásában e földön, melyet megátkozott az Úr.
1Móz 5: 30 És éle Lámekh, minekutánna Noét nemzette, ötszáz kilenczvenöt esztendőt; és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 5: 31 És lőn Lámekh egész életének ideje hétszázhetvenhét esztendő; és meghala.
1Móz 5: 32 És mikor Noé ötszáz esztendős volt, nemzé Noé Sémet, Khámot és Jáfetet.
1Móz 6: 1 Lőn pedig, hogy az emberek sokasodni kezdének a föld színén, és leányaik születének.
1Móz 6: 2 És láták az Istennek fiai az emberek leányait, hogy szépek azok, és vevének magoknak feleségeket mind azok közűl, kiket megkedvelnek vala.
1Móz 6: 3 És monda az Úr: Ne maradjon az én lelkem örökké az emberben, mivelhogy ő test; legyen életének ideje száz húsz esztendő.
1Móz 6: 4 Az óriások valának a földön abban az időben, sőt még azután is, mikor az Isten fiai bémenének az emberek leányaihoz, és azok [gyermekeket] szűlének nékik. Ezek ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.
1Móz 6: 5 És látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön, és hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.
1Móz 6: 6 Megbáná azért az Úr, hogy teremtette az embert a földön, és bánkódék az ő szívében.
1Móz 6: 7 És monda az Úr: Eltörlöm az embert, a kit teremtettem, a földnek színéről; az embert, a barmot, a csúszó-mászó állatokat, és az ég madarait; mert bánom, hogy azokat teremtettem.
1Móz 6: 8 De Noé kegyelmet talála az Úr előtt.
1Móz 6: 9 Noénak pedig ez a története: Noé igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között. Istennel jár vala Noé.
1Móz 6: 10 És nemze Noé három fiat: Sémet, Khámot és Jáfetet.
1Móz 6: 11 A föld pedig romlott vala Isten előtt és megtelék a föld erőszakoskodással.
1Móz 6: 12 Tekinte azért Isten a földre, és ímé meg vala romolva, mert minden test megrontotta vala az ő útát a földön.
1Móz 6: 13 Monda azért Isten Noénak: Minden testnek vége elérkezett előttem, mivelhogy a föld erőszakoskodással telt meg általok: és ímé elvesztem őket a földdel egybe.
1Móz 6: 14 Csinálj magadnak bárkát gófer fából, rekesztékeket csinálj a bárkában, és szurkozd meg belől és kivűl szurokkal.
1Móz 6: 15 Ekképen csináld pedig azt: A bárka hoszsza háromszáz sing legyen, a szélessége ötven sing, és a magassága harmincz sing.
1Móz 6: 16 Ablakot csinálj a bárkán, és egy singnyire hagyd azt felülről; a bárka ajtaját pedig oldalt csináld; alsó, közép, és harmad padlásúvá csináld azt.
1Móz 6: 17 Én pedig ímé özönvizet hozok a földre, hogy elveszessek minden testet, a melyben élő lélek van az ég alatt; valami a földön van, elvész.
1Móz 6: 18 De te veled szövetséget kötök, és bemégy a bárkába, te és a te fiaid, feleséged és a te fiaidnak feleségei teveled.
1Móz 6: 19 És minden élőből, s minden testből, mindenből kettőt-kettőt vígy be a bárkába, hogy veled együtt életben maradjanak: hímek és nőstények legyenek.
1Móz 6: 20 A madarak közűl az ő nemök szerint, a barmok közűl az ő nemök szerint és a földnek minden csúszó-mászó állatjai közűl az ő nemök szerint; mindenből kettő-kettő menjen be hozzád, hogy életben maradjanak.
1Móz 6: 21 Te pedig szerezz magadnak mindenféle eledelt, mely megehető, és takarítsd be magadhoz, hogy neked is, azoknak is legyen eledelűl.
1Móz 6: 22 És úgy cselekedék Noé; a mint parancsolta vala néki Isten, mindent akképen cselekedék.
1Móz 7: 1 Monda az Úr Noénak: Menj be te, és egész házadnépe a bárkába: mert téged láttalak igaznak előttem ebben a nemzedékben.
1Móz 7: 2 Minden tiszta baromból hetet-hetet vígy be, hímet és nőstényét; azokból a barmokból pedig, a melyek nem tiszták, kettőt-kettőt, hímet és nőstényét.
1Móz 7: 3 Az égi madarakból is hetet-hetet, hímet és nőstényét, hogy magvok maradjon az egész föld színén.
1Móz 7: 4 Mert hét nap múlva esőt bocsátok a földre negyven nap és negyven éjjel; és eltörlök a föld színéről minden állatot, melyet teremtettem.
1Móz 7: 5 Cselekedék azért Noé mind a szerint, a mint az Úr néki megparancsolta vala.
1Móz 7: 6 Noé pedig hatszáz esztendős vala, mikor az özönvíz volt a földön.
1Móz 7: 7 Beméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és fiainak feleségei ő vele a bárkába, az özönvíz elől.
1Móz 7: 8 A tiszta barmok közűl, és a tisztátalan barmok közűl, a madarak közűl, és minden földön csúszó-mászó állat közűl,
1Móz 7: 9 Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába, hím és nőstény: a mint Isten megparancsolta vala Noénak.
1Móz 7: 10 Lőn pedig hetednapra, hogy megjöve az özönvíz a földre.
1Móz 7: 11 Noé életének hatszázadik esztendejében, a második hónapban, e hónap tizenhetedik napján, felfakadának ezen a napon a nagy mélység minden forrásai, és az ég csatornái megnyilatkozának.
1Móz 7: 12 És esék az eső a földre negyven nap és negyven éjjel.
1Móz 7: 13 Ugyanezen a napon ment vala be Noé és Sém és Khám és Jáfet, Noénak fiai, és Noé felesége és az ő fiainak három felesége velök együtt a bárkába.
1Móz 7: 14 Ők, és minden vad az ő neme szerint és minden barom az ő neme szerint és minden csúszó-mászó állat, mely csúsz-mász a földön, az ő neme szerint és minden repdeső állat az ő neme szerint, minden madár, minden szárnyas állat.
1Móz 7: 15 Kettő-kettő méne be Noéhoz a bárkába minden testből, melyben élő lélek vala.
1Móz 7: 16 A melyek pedig bemenének, hím és nőstény méne be minden testből, a mint parancsolta vala Isten őnéki: és az Úr bezára utána [az] [ajtót].
1Móz 7: 17 Mikor az özönvíz negyven napig volt a földön, annyira nevekedének a vizek, hogy felveheték a bárkát, és az felemelkedék a földről.
1Móz 7: 18 A vizek pedig áradának és egyre nevekedének a földön, és a bárka jár vala a víz színén.
1Móz 7: 19 Azután a vizek felette igen nagy erőt vevének a földön, és a legmagasabb hegyek is mind elboríttatának, melyek az egész ég alatt valának.
1Móz 7: 20 Tizenöt singgel nevekedének a vizek feljebb, minekutánna a hegyek elboríttattak vala.
1Móz 7: 21 És oda vesze minden földön járó test, madár, barom, vad, és a földön nyüzsgő minden csúszó-mászó állat; és minden ember.
1Móz 7: 22 Mindaz, a minek orrában élő lélek lehellete vala, a szárazon valók közűl mind meghala.
1Móz 7: 23 És eltörle [az Isten] minden állatot, a mely a föld színén vala, az embertől a baromig, a csúszó-mászó állatig, és az égi madárig; mindenek eltöröltetének a földről; és csak Noé marada meg, és azok a kik vele valának a bárkában.
1Móz 7: 24 És erőt vevének a vizek a földön, száz ötven napig.
1Móz 8: 1 Megemlékezék pedig az Isten Noéról, és minden vadról, minden baromról, mely ő vele a bárkában vala: és szelet bocsáta az Isten a földre, és a vizek megapadának.
1Móz 8: 2 És bezárulának a mélység forrásai s az ég csatornái; és megszűnt az eső az égből.
1Móz 8: 3 És elmenének a vizek a földről folyton fogyván, és száz ötven nap mulva megfogyatkozának a vizek.
1Móz 8: 4 A bárka pedig a hetedik hónapban, a hónak tizenhetedik napján, megfeneklett az Ararát hegyén.
1Móz 8: 5 A vizek pedig folyton fogyának a tizedik hónapig; a tizedikben, a hó első napján meglátszának a hegyek csúcsai.
1Móz 8: 6 És lőn negyven nap múlva, kinyitá Noé a bárka ablakát, melyet csinált vala.
1Móz 8: 7 És kibocsátá a hollót, és az elrepűlt, meg visszaszállt, míg a vizek a földről felszáradának.
1Móz 8: 8 Kibocsátá a galambot is, hogy meglássa, vajjon elfogytak-é a vizek a föld színéről.
1Móz 8: 9 De a galamb nem talála lábainak nyugvóhelyet és visszatére ő hozzá a bárkába, mert víz vala az egész föld színén; ő pedig kezét kinyujtá, megfogá, és bévevé azt magához a bárkába.
1Móz 8: 10 És várakozék még másik hét napig, és ismét kibocsátá a galambot a bárkából.
1Móz 8: 11 És megjöve ő hozzá a galamb estennen, és ímé leszakasztott olajfalevél vala annak szájában. És megtudá Noé, hogy elapadt a víz a földről.
1Móz 8: 12 És ismét várakozék még másik hét napig, és kibocsátá a galambot, és az nem tére többé ő hozzá vissza.
1Móz 8: 13 És lőn a hatszáz egyedik esztendőben, az első hónak első napján, felszáradának a vizek a földről, és elfordítá Noé a bárka fedelét, és látá, hogy ímé megszikkadt a földnek színe.
1Móz 8: 14 A második hónapban pedig, a hónak huszonhetedik napján megszárada a föld.
1Móz 8: 15 És szóla az Isten Noénak, mondván:
1Móz 8: 16 Menj ki a bárkából te és a te feleséged, a te fiaid, és a te fiaid feleségei te veled.
1Móz 8: 17 Minden vadat, mely veled van, minden testből, madarat, barmot, és minden földön csúszó-mászó állatot vígy ki magaddal, hogy nyüzsögjenek a földön, szaporodjanak és sokasodjanak a földön.
1Móz 8: 18 Kiméne azért Noé és az ő fiai, az ő felesége, és az ő fiainak feleségei ő vele.
1Móz 8: 19 Minden állat, minden csúszó-mászó, minden madár, minden a mi mozog a földön, kijöve a bárkából az ő neme szerint.
1Móz 8: 20 És oltárt építe Noé az Úrnak, és vőn minden tiszta állatból és minden tiszta madárból, és áldozék égőáldozattal az oltáron.
1Móz 8: 21 És megérezé az Úr a kedves illatot, és monda az Úr az ő szívében: Nem átkozom meg többé a földet az emberért, mert az ember szívének gondolatja gonosz az ő ifjúságától fogva; és többé nem vesztem el mind az élő állatot, mint cselekedtem.
1Móz 8: 22 Ennekutánna míg a föld lészen, vetés és aratás, hideg és meleg, nyár és tél, nap és éjszaka meg nem szünnek.
1Móz 9: 1 Azután megáldá Isten Noét és az ő fiait, és azt mondá nékik: Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet.
1Móz 9: 2 És féljen és rettegjen tőletek a földnek minden állatja az égnek minden madara: minden a mi nyüzsög a földön, és a tengernek minden hala kezetekbe adatott;
1Móz 9: 3 Minden mozgó állat, a mely él legyen nektek eledelűl; a mint a zöld fűvet, nektek adtam mindazokat.
1Móz 9: 4 Csak a húst az őt elevenítő vérrel meg ne egyétek.
1Móz 9: 5 De a ti véreteket, a melyben van a ti éltetek, számon kérem; számon kérem minden állattól, azonképen az embertől, kinek-kinek atyjafiától számon kérem az ember életét.
1Móz 9: 6 aki ember-vért ont, annak vére ember által ontassék ki; mert Isten a maga képére teremté az embert.
1Móz 9: 7 Ti pedig szaporodjatok és sokasodjatok, nyüzsögjetek a földön és sokasodjatok azon.
1Móz 9: 8 És szóla az Isten Noénak és vele az ő fiainak, mondván:
1Móz 9: 9 Én pedig ímé szövetséget szerzek ti veletek és a ti magvatokkal ti utánnatok.
1Móz 9: 10 És minden élő állattal, mely veletek van: madárral, barommal, minden mezei vaddal, mely veletek van; mindattól kezdve a mi a bárkából kijött, a földnek minden vadjáig.
1Móz 9: 11 Szövetséget kötök ti veletek, hogy soha ezután el nem vész özönvíz miatt minden test; és soha sem lesz többé özönvíz a földnek elvesztésére.
1Móz 9: 12 És monda az Isten: Ez a jele a szövetségnek, melyet én örök időkre szerzek közöttem és ti köztetek, és minden élő állat között, mely ti veletek van:
1Móz 9: 13 Az én ívemet helyeztetem a felhőkbe, s ez lesz jele a szövetségnek közöttem és a föld között.
1Móz 9: 14 És lészen, hogy mikor felhővel borítom be a földet, meglátszik az ív a felhőben.
1Móz 9: 15 És megemlékezem az én szövetségemről, mely van én közöttem és ti közöttetek, és minden testből való élő állat között; és nem lesz többé a víz özönné minden testnek elvesztésére.
1Móz 9: 16 Azért legyen tehát az ív a felhőben, hogy lássam azt és megemlékezzem az örökkévaló szövetségről Isten között és minden testből való élő állat között, mely a földön van.
1Móz 9: 17 És monda Isten Noénak: Ez ama szövetségnek jele, melyet szerzettem én közöttem és minden test között, mely a földön van.
1Móz 9: 18 Valának pedig Noé fiai, kik a bárkából kijöttek vala: Sém és Khám és Jáfet. Khám pedig Kanaánnak atyja.
1Móz 9: 19 Ezek hárman a Noé fiai s ezektől népesedék meg az egész föld.
1Móz 9: 20 Noé pedig földmívelő kezde lenni, és szőlőt ültete.
1Móz 9: 21 És ivék a borból, s megrészegedék, és meztelenen vala sátra közepén.
1Móz 9: 22 Khám pedig, Kanaánnak atyja, meglátá az ő atyjának mezítelenségét, és hírűl adá künnlevő két testvérének.
1Móz 9: 23 Akkor Sém és Jáfet ruhát ragadván, azt mindketten vállokra veték, és háttal menve takarák be atyjok mezítelenségét; s arczczal hátra meg sem láták atyjok mezítelenségét.
1Móz 9: 24 Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala:
1Móz 9: 25 Monda: Átkozott Kanaán! Szolgák szolgája legyen atyjafiai közt.
1Móz 9: 26 Azután monda: Áldott az Úr, Sémnek Istene, néki légyen szolgája Kanaán!
1Móz 9: 27 Terjeszsze ki Isten Jáfetet, lakozzék Sémnek sátraiban; légyen néki szolgája a Kanaán!
1Móz 9: 28 Éle pedig Noé az özönvíz után háromszáz ötven esztendeig.
1Móz 9: 29 És vala Noé egész életének ideje kilenczszáz ötven esztendő; és meghala.
1Móz 10: 1 Ez pedig a Noé fiainak, Sémnek, Khámnak és Jáfetnek nemzetsége; és fiaik születének az özönvíz után.
1Móz 10: 2 Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász.
1Móz 10: 3 A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth, és Tógármah.
1Móz 10: 4 Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim.
1Móz 10: 5 Ezekből váltak ki a szigetlakó népek az ő országaikban, mindenik a maga nyelve, családja és nemzetsége szerint.
1Móz 10: 6 Khámnak pedig fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.
1Móz 10: 7 Khúsnak pedig fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh, Szabthékah. Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
1Móz 10: 8 Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.
1Móz 10: 9 Ez hatalmas vadász vala az Úr előtt, azért mondják: Hatalmas vadász az Úr előtt, mint Nimród.
1Móz 10: 10 Az ő birodalmának kezdete volt Bábel, Erekh, Akkád és Kálnéh a Sineár földén.
1Móz 10: 11 E földről ment aztán Assiriába, és építé Ninivét, Rekhoboth városát, és Kaláht.
1Móz 10: 12 És Reszent Ninivé között és Kaláh között: ez az a nagy város.
1Móz 10: 13 Miczráim pedig nemzé: Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot.
1Móz 10: 14 Pathruszimot és Kaszlukhimot, a honnan a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot.
1Móz 10: 15 Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét, és Khétet.
1Móz 10: 16 Jebuzeust, Emorreust, és Girgazeust.
1Móz 10: 17 Khivveust, Harkeust, és Szineust.
1Móz 10: 18 Arvadeust, Czemareust, Hamatheust. És azután elszéledének a Kananeusok nemzetségei.
1Móz 10: 19 Vala pedig a Kananeusok határa, Czídonból Gérár felé menve Gázáig; Sodoma, Gomora, Ádmáh, és Czeboim felé menve Lésáig.
1Móz 10: 20 Ezek a Khám fiai családjok, nyelvök, földjök s nemzetségök szerint.
1Móz 10: 21 Sémnek is lettek gyermekei; aki Héber minden fiainak atyja, Jáfetnek testvérbátyja vala.
1Móz 10: 22 Sém fiai: Élám, Assur, Arpaksád, Lúd és Arám.
1Móz 10: 23 Arámnak fiai pedig: Úcz, Húl, Gether és Más.
1Móz 10: 24 Arpaksád pedig nemzé Séláht, Séláh pedig Hébert.
1Móz 10: 25 Hébernek is lett két fia: Az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének pedig neve Joktán.
1Móz 10: 26 Joktán pedig nemzé Almodádot, Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot.
1Móz 10: 27 Hadórámot, Úzált és Dikláth.
1Móz 10: 28 Obált, Abimáélt és Sébát.
1Móz 10: 29 Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind a Joktán fiai.
1Móz 10: 30 És vala ezeknek lakása, Mésától fogva Séfárba menve a napkeleti hegyekig.
1Móz 10: 31 Ezek a Sém fiai családjok, nyelvök, földjök és nemzetségök szerint.
1Móz 10: 32 Ezek a Noé fiainak családjai az ő nemzetségeik szerint, az ő népeik között, és ezektől szaporodának el a népek a földön, az özönvíz után.
1Móz 11: 1 Mind az egész földnek pedig egy nyelve és egyféle beszéde vala.
1Móz 11: 2 És lőn mikor kelet felől elindultak vala, Sineár földén egy síkságot találának és ott letelepedének.
1Móz 11: 3 És mondának egymásnak: Jertek, vessünk téglát és égessük ki jól; és lőn nékik a tégla kő gyanánt, a szurok pedig ragasztó gyanánt.
1Móz 11: 4 És mondának: Jertek, építsünk magunknak várost és tornyot, melynek teteje az eget érje, és szerezzünk magunknak nevet, hogy el ne széledjünk az egész földnek színén.
1Móz 11: 5 Az Úr pedig leszálla, hogy lássa a várost és a tornyot, melyet építenek vala az emberek fiai.
1Móz 11: 6 És monda az Úr: Ímé e nép egy, s az egésznek egy a nyelve, és munkájának ez a kezdete; és bizony semmi sem gátolja, hogy véghez ne vigyenek mindent, a mit elgondolnak magukban.
1Móz 11: 7 Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket, hogy meg ne értsék egymás beszédét.
1Móz 11: 8 És elszéleszté őket onnan az Úr az egész földnek színére; és megszűnének építeni a várost.
1Móz 11: 9 Ezért nevezék annak nevét Bábelnek; mert ott zavará össze az Úr az egész föld nyelvét, és onnan széleszté el őket az Úr az egész földnek színére.
1Móz 11: 10 Ez a Sém nemzetsége: Sém száz esztendős korában nemzé Arpaksádot, két esztendővel az özönvíz után.
1Móz 11: 11 És éle Sém, minekutánna nemzette Arpaksádot, ötszáz esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 12 Arpaksád pedig harminczöt esztendős vala, és nemzé Séláht.
1Móz 11: 13 És éle Arpaksád, minekutánna nemzette Séláht, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 14 Séláh pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Hébert.
1Móz 11: 15 És éle Séláh, minekutánna nemzé Hébert, négyszáz három esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 16 Héber pedig harmincznégy esztendős vala és nemzé Péleget.
1Móz 11: 17 És éle Héber, minekutánna nemzé Péleget, négyszáz harmincz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 18 Péleg pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Réut.
1Móz 11: 19 És éle Péleg, minekutánna nemzé Réut, kétszáz kilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 20 Réu pedig harminczkét esztendős vala, és nemzé Sérugot.
1Móz 11: 21 És éle Réu, minekutánna nemzé Sérugot, kétszáz hét esztendeig és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 22 Sérug pedig harmincz esztendős vala, és nemzé Nákhort.
1Móz 11: 23 És éle Sérug, minekutánna nemzé Nákhort, kétszáz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 24 Nákhor pedig huszonkilencz esztendős vala, és nemzé Thárét.
1Móz 11: 25 És éle Nákhor, minekutánna nemzé Thárét, száz tizenkilencz esztendeig, és nemze fiakat és leányokat.
1Móz 11: 26 Tháré pedig hetven esztendős vala, és nemzé Ábrámot, Nákhort, Háránt.
1Móz 11: 27 Ez a Tháré nemzetsége: Tháré nemzé Ábrámot, Nákhort és Háránt. Hárán pedig nemzé Lótot.
1Móz 11: 28 Meghala pedig Hárán, az ő atyjának Thárénak szemei előtt, az ő születésének földjén, Úr-Kaszdimban.
1Móz 11: 29 Ábrám pedig és Nákhor vőnek magoknak feleséget: az Ábrám feleségének neve Szárai; a Nákhor feleségének neve Milkhah, Háránnak Milkhah atyjának és Jiszkáh atyjának leánya.
1Móz 11: 30 Szárai pedig magtalan vala; nem vala néki gyermeke.
1Móz 11: 31 És felvevé Tháré Ábrámot az ő fiát, és Lótot, Háránnak fiát, az ő unokáját, és Szárait, az ő menyét, Ábrámnak az ő fiának feleségét, és kiindulának együtt Úr-Kaszdimból, hogy Kanaán földére menjenek. És eljutának Háránig, és ott letelepedének.
1Móz 11: 32 Vala pedig Tháré kétszáz öt esztendős, és meghala Tháré Háránban.
1Móz 12: 1 És monda az Úr Ábrámnak: Eredj ki a te földedből, és a te rokonságod közül, és a te atyádnak házából, a földre, a melyet én mutatok néked.
1Móz 12: 2 És nagy nemzetté tészlek, és megáldalak téged, és felmagasztalom a te nevedet, és áldás leszesz.
1Móz 12: 3 És megáldom azokat, a kik téged áldanak, és aki téged átkoz, megátkozom azt: és megáldatnak te benned a föld minden nemzetségei.
1Móz 12: 4 És kiméne Ábrám, a mint az Úr mondotta vala néki, és Lót is kiméne ő vele: Ábrám pedig hetvenöt esztendős vala, mikor kiméne Háránból.
1Móz 12: 5 És felvevé Ábrám az ő feleségét Szárait, és Lótot, az ő atyjafiának fiát, és minden szerzeményöket, a melyet szereztek vala, és a cselédeket, a kikre Háránban tettek vala szert, és elindulának, hogy Kanaán földére menjenek, és el is jutának a Kanaán földére.
1Móz 12: 6 És általméne Ábrám a földön mind Sikhem vidékéig, Móréh tölgyeséig. Akkor Kananeusok valának azon a földön.
1Móz 12: 7 És megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: A te magodnak adom ezt a földet. És [Ábrám] oltárt építe ott az Úrnak; aki megjelent vala néki.
1Móz 12: 8 Onnan azután a hegység felé méne Bétheltől keletre és felüté sátorát: Béthel vala nyugatra, Hái pedig keletre, és ott oltárt építe az Úrnak, és segítségűl hívá az Úr nevét.
1Móz 12: 9 És tovább költözék Ábrám; folyton délfelé húzódván.
1Móz 12: 10 Azonban éhség lőn az országban, és Ábrám aláméne Égyiptomba, hogy ott tartózkodjék, mert nagy vala az éhség az országban.
1Móz 12: 11 És lőn mikor közel vala, hogy bemenjen Égyiptomba, monda feleségének Szárainak: Ímé tudom, hogy szép ábrázatú asszony vagy.
1Móz 12: 12 Azért mikor meglátnak téged az égyiptomiak, majd azt mondják: felesége ez; és engem megölnek, téged pedig életben tartanak.
1Móz 12: 13 Mondd [azért,] kérlek, [hogy] húgom vagy; hogy jól legyen dolgom miattad, s életben maradjak te éretted.
1Móz 12: 14 És lőn mikor Ábrám Égyiptomba érkezék, láták az égyiptomiak az asszonyt, hogy az nagyon szép.
1Móz 12: 15 Mikor megláták őt a Faraó főemberei, magasztalák a Faraó előtt és elvivék az asszonyt a Faraó udvarába.
1Móz 12: 16 És jól tőn érette Ábrámmal, és valának juhai, ökrei, szamarai, szolgái, szolgálói, nőstényszamarai és tevéi.
1Móz 12: 17 De megveré az Úr a Faraót és az ő házát nagy csapásokkal, Száraiért, Ábrám feleségéért.
1Móz 12: 18 Hívatá azért a Faraó Ábrámot és monda: Miért mívelted ezt velem? Miért nem mondottad meg énnékem, hogy ez néked feleséged?
1Móz 12: 19 Miért mondottad: Húgom ő; azért vevém magamnak feleségűl. Most már imhol a te feleséged, vedd magadhoz és menj el.
1Móz 12: 20 És parancsola felőle a Faraó némely embereknek, a kik elbocsáták őtet és az ő feleségét, és mindenét a mije vala.
1Móz 13: 1 Feljöve azért Ábrám Égyiptomból, ő és az ő felesége, és mindene valamije vala, és Lót is ő vele, a déli tartományba.
1Móz 13: 2 Ábrám pedig igen gazdag vala barmokkal, ezüsttel és aranynyal.
1Móz 13: 3 És méne helyről helyre délfelől mind Béthelig, oda a hol először vala az ő sátora, Béthel és Hái között.
1Móz 13: 4 Annak az oltárnak helyére, melyet ott elsőben készített vala: és segítségűl hívá ott Ábrám az Úrnak nevét.
1Móz 13: 5 Lótnak is pedig, aki Ábrámmal jár vala, valának juhai, ökrei és sátorai.
1Móz 13: 6 És nem bírá meg őket az a föld, hogy együtt lakjanak, mert sok jószáguk vala, és nem lakhatának együtt.
1Móz 13: 7 Versengés is támada az Ábrám barompásztorai között, és a Lót barompásztorai között; és a Kananeusok és a Perizeusok is ott laknak vala akkor azon a földön.
1Móz 13: 8 Monda azért Ábrám Lótnak: Ne legyen versengés közöttem és közötted, se az én pásztoraim között és a te pásztoraid között: hiszen atyafiak vagyunk.
1Móz 13: 9 Avagy nincsen-é előtted mind az egész föld? Válj el kérlek, tőlem; ha te balra tartasz, én jobbra megyek; ha te jobbra menéndesz, én balra térek.
1Móz 13: 10 Felemelé azért Lót az ő szemeit, és látá, hogy a Jordán egész melléke bővizű föld; mert minekelőtte elvesztette volna az Úr Sodomát és Gomorát, mind Czoárig olyan vala az, mint az Úr kertje, mint Égyiptom földe.
1Móz 13: 11 És választá Lót magának a Jordán egész mellékét, és elköltözék Lót kelet felé: és elválának egymástól.
1Móz 13: 12 Ábrám lakozik vala a Kanaán földén, Lót pedig lakozik vala a [Jordán-] melléki városokban, és sátoroz vala Sodomáig.
1Móz 13: 13 Sodoma lakosai pedig nagyon gonoszok és bűnösök valának az Úr előtt.
1Móz 13: 14 Az Úr pedig monda Ábrámnak, minekutánna elválék tőle Lót: Emeld fel szemeidet és tekints arról a helyről, a hol vagy, északra, délre, keletre és nyugotra.
1Móz 13: 15 Mert mind az egész földet, a melyet látsz, néked adom, és a te magodnak örökre.
1Móz 13: 16 És olyanná tészem a te magodat, mint a földnek pora, hogyha valaki megszámlálhatja a földnek porát, a te magod is megszámlálható lesz.
1Móz 13: 17 Kelj fel, járd be ez országot hosszában és széltében: mert néked adom azt.
1Móz 13: 18 Elébb mozdítá azért sátorát Ábrám, és elméne, és lakozék Mamré tölgyesében, mely Hebronban van, és oltárt építe ott az Úrnak.
1Móz 14: 1 Lőn pedig Amrafelnek, Sineár királyának és Ariókhnak, Elászár királyának, Khédorlaomernek, Élám királyának, és Thidálnak, a Góim királyának napjaiban:
1Móz 14: 2 Hadat indítának [ezek] Bera, Sodoma királya ellen, Birsa, Gomora királya ellen, Sináb, Admáh királya ellen, Seméber, Czeboim királya ellen és Bélah, azaz Czoár királya ellen.
1Móz 14: 3 Mind ezek a Sziddim völgyében egyesűlének; ez a Sóstenger.
1Móz 14: 4 Tizenkét esztendeig szolgálták vala Khédorlaomert, és a tizenharmadik esztendőben ellene támadtak vala.
1Móz 14: 5 A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer, és a királyok, a kik ő vele [valának], és megverék a Refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a Zuzeusokat Hámban, és az Emeusokat Sávé- Kirjáthajimban.
1Móz 14: 6 És a Horeusokat az ő hegyökön, a Seiren, egész Él- Páránig, mely a puszta mellett van.
1Móz 14: 7 És megtérének s menének Hén Mispátba, azaz Kádesbe, és elpusztíták az Amálekiták egész mezőségét, és az Emoreusokat is, kik laknak vala Háczaczon-Thámárban.
1Móz 14: 8 Kiméne tehát Sodoma királya, Gomora királya, Admáh királya, Czeboim királya, és Bélah, azaz Czoár királya, és megütközének azokkal a Sziddim völgyében:
1Móz 14: 9 Khédorlaomerrel, Élám királyával, és Thidállal, Gójim királyával, Amráfellel, Sineár királyával, és Ariókhkal, Elászár királyával: négy király öt ellen.
1Móz 14: 10 A Siddim völgye pedig tele vala szurok-forrásokkal. És megfutamodának Sodoma és Gomora királyai, és azokba esének: a megmaradottak pedig a hegységbe futának.
1Móz 14: 11 És elvivék Sodomának és Gomorának minden jószágát és minden eleségét; és elmenének.
1Móz 14: 12 Elvivék Lótot is az Ábrám atyjafiának fiát jószágostól együtt, és elmenének; mert Lót Sodomában lakik vala.
1Móz 14: 13 Eljöve pedig egy menekűlt és hírűl hozá a héber Ábrámnak, aki lakik vala az Emoreus Mamrénak, Eskol atyjafiának és Áner atyjafiának tölgyesében, a kik meg Ábrámnak szövetségesei valának.
1Móz 14: 14 A mint meghallá Ábrám, hogy az ő atyjafia fogságba esett, felfegyverzé házában nevekedett háromszáz tizennyolcz próbált legényét és üldözve nyomula Dánig.
1Móz 14: 15 És csapatokra oszolván ellenök éjszaka ő és szolgái, megveré őket, és űzé őket mind Hóbáig, a mely Damaskustól balra esik.
1Móz 14: 16 És visszahozá mind a jószágot; Lótot is, az ő atyjafiát jószágával egybe visszahozá, meg az asszonyokat és a népet.
1Móz 14: 17 Minekutánna pedig visszatért Khédorlaomernek és a vele volt királyoknak megveréséből, kiméne ő elébe Sodomának királya a Sáve völgyébe, azaz a király völgyébe.
1Móz 14: 18 Melkhisédek pedig Sálem királya, kenyeret és bort hoza; ő pedig a Magasságos Istennek papja vala.
1Móz 14: 19 És megáldá őt, és monda: Áldott legyen Ábrám a Magasságos Istentől, ég és föld teremtőjétől.
1Móz 14: 20 Áldott a Magasságos Isten, aki kezedbe adta ellenségeidet. És tizedet ada néki mindenből.
1Móz 14: 21 És monda Sodoma királya Ábrámnak: Add nékem a népet, a jószágot pedig vedd magadnak.
1Móz 14: 22 És monda Ábrám Sodoma királyának: Felemeltem az én kezemet az Úrhoz, a Magasságos Istenhez, ég és föld teremtőjéhez:
1Móz 14: 23 Hogy én egy fonalszálat, vagy egy sarukötőt sem veszek el mindabból, a mi a tiéd, hogy ne mondjad: Én gazdagítottam meg Ábrámot.
1Móz 14: 24 Semmi egyebet, csupán a legények élelmét, és ama férfiak részét, kik én velem eljöttek volt: Áner, Eskhol, Mamré, ők vegyék ki az ő részöket.
1Móz 15: 1 E dolgok után lőn az Úr beszéde Ábrámhoz látomásban, mondván: Ne félj Ábrám: én paizsod vagyok tenéked, a te jutalmad felette igen bőséges.
1Móz 15: 2 És monda Ábrám: Uram Isten, mit adnál énnékem, holott én magzatok nélkűl járok, és az, a kire az én házam száll, a Damaskusbeli Eliézer?
1Móz 15: 3 És monda Ábrám: Ímé énnékem nem adtál magot, és ímé az én házam szolgaszülöttje lesz az én örökösöm.
1Móz 15: 4 És ímé szóla az Úr ő hozzá, mondván: Nem ez lesz a te örökösöd: hanem aki a te ágyékodból származik, az lesz a te örökösöd.
1Móz 15: 5 És kivivé őt, és monda: Tekints fel az égre, és számláld meg a csillagokat, ha azokat megszámlálhatod; - és monda nékie: Így lészen a te magod.
1Móz 15: 6 És hitt az Úrnak és tulajdoníttaték az őnéki igazságul.
1Móz 15: 7 És monda néki: Én vagyok az Úr, ki téged kihoztalak Úr-Kaszdimból, hogy néked adjam e földet, örökségedűl.
1Móz 15: 8 És monda: Uram Isten, miről tudhatom meg, hogy öröklöm azt?
1Móz 15: 9 És felele néki: Hozz nékem egy három esztendős üszőt, egy három esztendős kecskét, és egy három esztendős kost, egy gerliczét és egy galambfiat.
1Móz 15: 10 Elhozá azért mind ezeket, és kétfelé hasítá azokat, és mindeniknek fele [részét] a másik fele [része] átellenébe helyezteté; de a madarakat nem hasította vala kétfelé.
1Móz 15: 11 És ragadozó madarak szállának e húsdarabokra, de Ábrám elűzi vala azokat.
1Móz 15: 12 És lőn naplementekor, mély álom lepé meg Ábrámot, és ímé rémülés és nagy setétség szálla ő reá.
1Móz 15: 13 És monda [az] [Úr] Ábrámnak: Tudván tudjad, hogy a te magod jövevény lesz a földön, mely nem övé, és szolgálatra szorítják, és nyomorgatják őket négyszáz esztendeig.
1Móz 15: 14 De azt a népet, melyet szolgálnak, szintén megítélem én, és annakutánna kijőnek nagy gazdagsággal.
1Móz 15: 15 Te pedig elmégy a te atyáidhoz békességgel, eltemettetel jó vénségben.
1Móz 15: 16 Csak a negyedik nemzedék tér meg ide; mert az Emoreusok gonoszsága még nem tölt be.
1Móz 15: 17 És mikor a nap leméne és setétség lőn, ímé egy füstölgő kemencze, és tüzes fáklya, mely általmegyen vala a húsdarabok között.
1Móz 15: 18 E napon kötött az Úr szövetséget Ábrámmal, mondván: A te magodnak adom ezt a földet Égyiptomnak folyóvizétől fogva, a nagy folyóig, az Eufrátes folyóvízig.
1Móz 15: 19 A Keneusokat, Kenizeusokat, és a Kadmoneusokat.
1Móz 15: 20 A Hittheusokat, Perizeusokat, és a Refeusokat.
1Móz 15: 21 Az Emoreusokat, Kananeusokat, Girgazeusokat, és a Jebuzeusokat.
1Móz 16: 1 És Szárai, az Ábrám felesége nem szűle néki; de vala néki egy Égyiptomból való szolgálója, kinek neve Hágár vala.
1Móz 16: 2 Monda azért Szárai Ábrámnak: Ímé az Úr bezárolta az én méhemet, hogy ne szűljek: kérlek, menj be az én szolgálómhoz, talán az által megépülök; és engede Ábrám a Szárai szavának.
1Móz 16: 3 Vevé tehát Szárai, Ábrám felesége az Égyiptombeli Hágárt, az ő szolgálóját, tíz esztendővel azután, hogy Ábrám a Kanaán földén letelepedék, és adá azt Ábrámnak az ő férjének feleségül.
1Móz 16: 4 És béméne Hágárhoz, és az fogada az ő méhében; ez pedig a mint látta, hogy terhes, nem vala becsülete az ő asszonyának ő előtte.
1Móz 16: 5 Monda azért Szárai Ábrámnak: Bántódásom van miattad. Én adtam öledbe szolgálómat, és mivelhogy látja, hogy teherbe esett, nincsen előtte becsületem. Tegyen ítéletet az Úr én közöttem és te közötted.
1Móz 16: 6 És monda Ábrám Szárainak: Ímé a te szolgálód kezedben van, azt tedd vele a mit jónak látsz. Nyomorgatja vala azért Szárai, és az elfuta ő előle.
1Móz 16: 7 És találá őt az Úrnak angyala egy forrásnál a pusztában, annál a forrásnál, a mely a Súrba menő úton van.
1Móz 16: 8 És monda: Hágár, Szárai szolgálója! honnan jössz és hová mégy? És az monda: Az én asszonyomnak, Szárainak színe elől futok én.
1Móz 16: 9 Akkor monda néki az Úr angyala: Térj meg a te asszonyodhoz, és alázd meg magad az ő kezei alatt.
1Móz 16: 10 És monda néki az Úrnak angyala: Felettébb megsokasítom a te magodat, hogy sokasága miatt megszámlálható se legyen.
1Móz 16: 11 És monda néki az Úrnak angyala: Ímé te terhes vagy, és szűlsz fiat; és nevezd nevét Ismáelnek, mivelhogy meghallá Isten a te nyomorúságodat.
1Móz 16: 12 Az pedig vadtermészetű ember lesz: az ő keze mindenek ellen, és mindenek keze ő ellene; és minden ő atyjafiának ellenébe üti fel sátorát.
1Móz 16: 13 És nevezé Hágár az Úrnak nevét, aki ő vele szólott vala: Te vagy a látomás Istene. Mert monda: Avagy nem e helyen láttam a látomás után?
1Móz 16: 14 Annakokáért nevezé azt a forrást Lakhai Rói forrásának; ott van Kádes és Béred között.
1Móz 16: 15 És fiat szűle Hágár Ábrámnak, és nevezé Ábrám az ő fiának nevét, a kit Hágár szűl vala néki, Ismáelnek.
1Móz 16: 16 Ábrám pedig nyolczvanhat esztendős vala, a mikor Hágár Ismáelt szűlé Ábrámnak.
1Móz 17: 1 Mikor Ábrám kilenczvenkilencz esztendős vala, megjelenék az Úr Ábrámnak, és monda néki: Én a mindenható Isten vagyok, járj én előttem, és légy tökéletes.
1Móz 17: 2 És megkötöm az én szövetségemet én közöttem és te közötted: és felette igen megsokasítlak téged.
1Móz 17: 3 És arczára borúla Ábrám; az Isten pedig szóla őnéki, mondván:
1Móz 17: 4 A mi engem illet, imhol az én szövetségem te veled, hogy népek sokaságának atyjává leszesz.
1Móz 17: 5 És ne neveztessék ezután a te neved Ábrámnak, hanem legyen a te neved Ábrahám, mert népek sokaságának atyjává teszlek téged.
1Móz 17: 6 És felette igen megsokasítalak téged; és népekké teszlek, és királyok is származnak tőled.
1Móz 17: 7 És megállapítom az én szövetségemet én közöttem és te közötted, és te utánad a te magod között annak nemzedékei szerint örök szövetségűl, hogy legyek tenéked Istened, és a te magodnak te utánad.
1Móz 17: 8 És adom tenéked és a te magodnak te utánnad a te bujdosásod földét, Kanaánnak egész földét, örök birtokul; és Istenök lészek nékik.
1Móz 17: 9 Annakfelette monda Isten Ábrahámnak: Te pedig az én szövetségemet megőrizzed, te és a te magod te utánad az ő nemzedékei szerint.
1Móz 17: 10 Ez [pedig] az én szövetségem, melyet meg kell tartanotok én közöttem és ti közöttetek, és a te utánnad való magod között: minden férfi körűlmetéltessék nálatok.
1Móz 17: 11 És metéljétek körűl a ti férfitestetek bőrének elejét, és az lesz az én közöttem és ti közöttetek való szövetségnek jele.
1Móz 17: 12 Nyolcznapos korában körűlmetéltessék nálatok minden férfigyermek nemzedékeiteknél; akár háznál született, akár pénzen vásároltatott valamely idegentől, aki nem a te magodból való.
1Móz 17: 13 Körűlmetéltetvén körűlmetéltessék a házadban született és a pénzeden vett; és örökkévaló szövetségűl lesz az én szövetségem a ti testeteken.
1Móz 17: 14 A körűlmetéletlen férfi pedig, a ki körűl nem metélteti az ő férfitestének bőrét, az ilyen lélek kivágattatik az ő népe közűl, [mert] felbontotta az én szövetségemet.
1Móz 17: 15 És monda Isten Ábrahámnak: Szárainak, a te feleségednek nevét ne nevezd Szárainak, mert Sára az ő neve.
1Móz 17: 16 És megáldom őt, és fiat is adok ő tőle néked, és megáldom, hogy legyen népekké; nemzetek királyai származzanak ő tőle.
1Móz 17: 17 Ekkor arczára borúla Ábrahám, és nevete és gondolá az ő szívében: vajjon száz esztendős embernek lesz-é gyermeke? avagy Sára kilenczven esztendős lévén, szűlhet-é?
1Móz 17: 18 És monda Ábrahám az Istennek: Vajha Ismáel élne te előtted.
1Móz 17: 19 Az Isten pedig monda: Kétségnélkűl a te feleséged Sára szűl néked fiat, és nevezed annak nevét Izsáknak, és megerősítem az én szövetségemet ő vele örökkévaló szövetségűl az ő magvának ő utánna.
1Móz 17: 20 Ismáel felől is meghallgattalak: Ímé megáldom őt, és megszaporítom őt és megsokasítom őt felette nagyon; tizenkét fejedelmet nemz, és nagy néppé teszem őt.
1Móz 17: 21 Az én szövetségemet pedig megerősítem Izsákkal, kit néked szűl Sára ez időkorban a következő esztendőben.
1Móz 17: 22 És elvégezé vele való beszédét, és felméne az Isten Ábrahámtól.
1Móz 17: 23 Vevé azért Ábrahám Ismáelt az ő fiát, és háza minden szülöttét, és mind a pénzén vetteket, minden férfiat Ábrahám házanépe közűl és körűlmetélé férfitestöknek bőrét ugyanazon napon, a mikor szólott vala vele az Isten.
1Móz 17: 24 Ábrahám pedig kilenczvenkilencz esztendős vala, mikor körűlmetélé az ő férfitestének bőrét.
1Móz 17: 25 Ismáel pedig az ő fia tizenhárom esztendős vala, mikor körűlmetélék az ő férfitestének bőrét.
1Móz 17: 26 Ugyanazon napon metéltetett körűl Ábrahám és Ismáel az ő fia.
1Móz 17: 27 És házának minden férfi tagja, háza szülöttei és kik idegen embertől pénzen vásároltattak, vele együtt körűlmetéltetének.
1Móz 18: 1 Megjelenék pedig ő néki az Úr a Mamré tölgyesében, és ő űl vala a sátor ajtajában, a hő napon.
1Móz 18: 2 És felemelé az ő szemeit, és látá, hogy ímé három férfiú áll ő előtte. És látván, eléjök siete a sátor ajtajából, és földig meghajtá magát.
1Móz 18: 3 És monda: Jó Uram, ha kedves vagyok te előtted, kérlek, ne kerüld el a te szolgádat.
1Móz 18: 4 Hadd hozzanak, kérlek, egy kevés vizet, és mossátok meg a ti lábaitokat, és dőljetek le a fa alatt.
1Móz 18: 5 Én pedig hozok egy falat kenyeret, hogy erősítsétek meg a ti szíveteket, azután menjetek tovább, mert azért tértetek be a ti szolgátokhoz. És mondának: Cselekedjél, a mint szólál.
1Móz 18: 6 És besiete Ábrahám a sátorba Sárához, és monda: Siess, gyúrj meg három mérték lisztlángot, és csinálj pogácsát.
1Móz 18: 7 A baromhoz is elfuta Ábrahám, és hoza egy gyenge kövér borjút, és adá a szolgának, az pedig siete azt elkészíteni.
1Móz 18: 8 És vőn vajat és tejet, és a borjút, melyet elkészített vala, és eléjök tevé: és ő mellettök áll vala a fa alatt, azok pedig evének.
1Móz 18: 9 És mondának néki: Hol van Sára a te feleséged? Ő pedig felele: Ímhol van a sátorban.
1Móz 18: 10 És monda: Esztendőre ilyenkor bizonynyal megtérek hozzád és ímé akkor a te feleségednek Sárának fia lesz. Sára pedig hallgatózik vala a sátor ajtajában, mely annak háta megett vala.
1Móz 18: 11 Ábrahám pedig és Sára élemedett korú öregek valának; megszünt vala Sáránál az asszonyi természet.
1Móz 18: 12 Nevete azért Sára ő magában, mondván: Vénségemre lenne-é gyönyörűségem? meg az én uram is öreg!
1Móz 18: 13 És monda az Úr Ábrahámnak: Miért nevetett Sára, ezt mondván: Vajjon csakugyan szűlhetek-é, holott én megvénhedtem?
1Móz 18: 14 Avagy az Úrnak lehetetlen-é valami? Annak idején, esztendőre ilyenkor visszatérek hozzád, és fia lesz Sárának.
1Móz 18: 15 Sára pedig megtagadá, mondván: Nem nevettem én; mivelhogy fél vala. De monda az [Úr: ] Nem úgy van, mert bizony nevettél.
1Móz 18: 16 Azután felkelvén onnan azok a férfiak, Sodoma felé tartanak vala. Ábrahám is velök méne, hogy elkisérje őket.
1Móz 18: 17 És monda az Úr: Eltitkoljam-é én Ábrahámtól, a mit tenni akarok?
1Móz 18: 18 Holott Ábrahám nagy és hatalmas néppé lesz; és benne megáldatnak a földnek minden nemzetségei.
1Móz 18: 19 Mert tudom róla, hogy megparancsolja az ő fiainak és az ő házanépének ő utánna, hogy megőrizzék az Úrnak útát, igazságot és törvényt tévén, hogy beteljesítse az Úr Ábrahámon, a mit szólott felőle.
1Móz 18: 20 Monda azután az Úr: Mivelhogy Sodomának és Gomorának kiáltása megsokasodott, és mivelhogy az ő bűnök felettébb megnehezedett:
1Móz 18: 21 Alámegyek azért és meglátom, vajjon teljességgel a hozzám felhatott kiáltás szerint cselekedtek-é vagy nem? tudni akarom.
1Móz 18: 22 És elfordulának onnan a férfiak, és menének Sodomába: Ábrahám pedig még az Úr előtt áll vala.
1Móz 18: 23 És hozzá járula Ábrahám és monda: Avagy elveszted-é az igazat is a gonoszszal egybe?
1Móz 18: 24 Talán van ötven igaz abban a városban, avagy elveszted-é, és nem kedvezel-é a helynek az ötven igazért, a kik abban vannak?
1Móz 18: 25 Távol legyen tőled, hogy ilyen dolgot cselekedjél, hogy megöld az igazat a gonoszszal, és úgy járjon az igaz mint a gonosz: Távol legyen tőled! Avagy az egész föld bírája nem szolgáltatna-é igazságot?
1Móz 18: 26 És monda az Úr: Ha találok Sodomában a városon belől ötven igazat, mind az egész helynek megkegyelmezek azokért.
1Móz 18: 27 És felele Ábrahám, és monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak, noha én por és hamu vagyok.
1Móz 18: 28 Ha az ötven igaznak talán öt híja lesz, elveszted-é az öt miatt az egész várost? És monda: Nem vesztem el, ha találok ott negyvenötöt.
1Móz 18: 29 És ismét szóla hozzá és monda: Hátha találtatnak ott negyvenen? És monda Ő: Nem teszem meg a negyvenért.
1Móz 18: 30 Mégis monda: Kérlek, ne haragudjék meg az én Uram ha szólok: Hátha találtatnak ott harminczan? És Ő felele: Nem teszem meg, ha találok ott harminczat.
1Móz 18: 31 És ő monda: Immár merészkedtem szólani az én Uramnak: Hátha találtatnak ott húszan? Felele: Nem vesztem el a húszért.
1Móz 18: 32 És monda: Ne haragudjék kérlek az én Uram ha szólok még ez egyszer: Hátha találtatnak ott tízen? És Ő monda: Nem vesztem el a tízért.
1Móz 18: 33 És elméne az Úr, minekutánna elvégezte Ábrahámmal való beszélgetését; Ábrahám pedig megtére az ő helyére.
1Móz 19: 1 Mikor a két angyal estére Sodomába jutott, Lót Sodoma kapujában űl vala, és a mint meglátá őket Lót, felkele eléjök, és arczczal a földre borúla.
1Móz 19: 2 És monda: Ímé én Uraim kérlek, térjetek be a ti szolgátok házához, és háljatok ott, és mossátok meg lábaitokat; reggel korán felkelhettek és indulhattok útatokra. Azok pedig mondának: Nem, hanem az utczán hálunk meg.
1Móz 19: 3 De nagyon unszolá őket, és betérének hozzá, és bemenének az ő házába; ő pedig szerze nékik vendégséget, és pogácsát is süte, és evének.
1Móz 19: 4 Lefekvésök előtt a város férfiai, Sodoma férfiai körűlvevék a házat, ifja, örege, mind az egész község egytől egyig.
1Móz 19: 5 És szólíták Lótot, mondván néki: Hol vannak a férfiak, a kik te hozzád jövének az éjjel? Hozd ki azokat mi hozzánk, hadd ismerjük őket.
1Móz 19: 6 És kiméne Lót ő hozzájok az ajtó eleibe, és bezárá maga után az ajtót.
1Móz 19: 7 És monda: Kérlek atyámfiai, ne cselekedjetek gonoszságot.
1Móz 19: 8 Ímé van énnékem két leányom, a kik még nem ismertek férfiat, kihozom azokat ti hozzátok, és cselekedjetek velök a mint néktek tetszik, csakhogy ezekkel az emberekkel ne csináljatok semmit, mivelhogy az én hajlékom árnyéka alá jöttenek.
1Móz 19: 9 Azok pedig mondának: Eredj el innen. Ismét mondának: Ez egy maga nálunk a jövevény s ő szabja a törvényt? Majd gonoszbul cselekszünk veled, hogy nem azokkal. És reá rohanának a férfiúra, Lótra, felette igen, és azon valának, hogy betörik az ajtót.
1Móz 19: 10 De kinyújták azok a férfiak kezeiket, és bevonák Lótot magokhoz a házba és bezárák az ajtót.
1Móz 19: 11 Az embereket pedig, kik a ház ajtaja előtt valának, vaksággal verék meg kicsinytől nagyig, annyira, hogy elfáradának az ajtó keresésében.
1Móz 19: 12 És mondának a férfiak Lótnak: Ki van még itt hozzád tartozó? vődet, fiaidat és leányaidat, és mindenedet, a mi a tied a városban, vidd ki e helyből.
1Móz 19: 13 Mert mi elvesztjük e helyet, mivelhogy ezek kiáltása nagyra nőtt az Úr előtt; és az Úr küldött minket, hogy elveszítsük ezt.
1Móz 19: 14 Kiméne azért Lót, és szóla az ő vőinek, kik az ő leányait elvették vala, és monda: Keljetek fel, menjetek ki e helyből, mert elveszti az Úr e várost; de az ő vőinek úgy tetszék, mintha tréfálna.
1Móz 19: 15 És mikor a hajnal feljött, sürgetik vala az Angyalok Lótot, mondván: Kelj fel, vedd a te feleségedet és jelenlevő két leányodat, hogy el ne veszsz a városnak bűne miatt.
1Móz 19: 16 Mikor pedig késedelmeskedék, megragadák a férfiak az ő kezét és az ő feleségének kezét és két leánya kezét, az Úrnak iránta való irgalmából, és kivivék őt: és ott hagyák a városon kívül.
1Móz 19: 17 És lőn mikor kivivék őket, monda az [egyik: ] Mentsd meg a te életedet, hátra ne tekints, és meg ne állj a környéken; a hegyre menekülj, hogy el ne veszsz.
1Móz 19: 18 És monda Lót nékik: Ne oh Uram!
1Móz 19: 19 Ímé a te szolgád kegyelmet talált te előtted, és nagy a te irgalmasságod, melyet mutattál irántam, hogy életemet megtartotta: de én nem menekűlhetek a hegyre, nehogy utólérjen a veszedelem, és meghaljak.
1Móz 19: 20 Ímhol az a város közel van, hogy oda fussak, kicsiny is, hadd menekűljek kérlek oda, lám kicsiny az; és én életben maradok.
1Móz 19: 21 Monda azért néki: Ím tekintek rád e dologban is, és nem pusztítom el a várost, a melyről szólottál.
1Móz 19: 22 Siess, menekülj oda, mert semmit sem tehetek addig, míg oda nem érsz. Azért nevezték annak a városnak nevét Czóárnak.
1Móz 19: 23 A nap feljött vala a földre, mikor Lót Czóárba ére.
1Móz 19: 24 És bocsáta az Úr Sodomára és Gomorára kénköves és tüzes esőt az Úrtól az égből.
1Móz 19: 25 És elsűlyeszté ama városokat, és azt az egész vidéket, és a városok minden lakosait, és a föld növényeit is.
1Móz 19: 26 És hátra tekinte az ő felesége, és sóbálványnyá lőn.
1Móz 19: 27 Ábrahám pedig reggel arra a helyre indúla, a hol az Úr színe előtt állott vala.
1Móz 19: 28 És tekinte Sodoma és Gomora felé, és az egész környék földje felé; és látá, és ímé felszálla a földnek füstje, mint a kemencze füstje.
1Móz 19: 29 És lőn mikor elveszté Isten annak a környéknek városait, megemlékezék az Isten Ábrahámról, és kiküldé Lótot a veszedelemből, mikor elsűlyeszté a városokat, a melyekben lakott vala Lót.
1Móz 19: 30 Lót pedig felméne Czóárból, és letelepedék a hegyen, és vele együtt az ő két leánya is, mert fél vala Czóárban lakni; lakozék tehát egy barlangban ő és az ő két leánya.
1Móz 19: 31 És monda a nagyobbik a kisebbiknek: A mi atyánk megvénhedett, és nincsen a földön férfiú, a ki mi hozzánk bejöhetne az egész föld szokása szerint.
1Móz 19: 32 Jer, adjunk bort inni a mi atyánknak, és háljunk ő vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
1Móz 19: 33 Adának azért inni bort az ő atyjoknak azon éjszaka, és beméne a nagyobbik, és hála az ő atyjával, ez pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
1Móz 19: 34 És lőn másodnapon, monda a nagyobbik a kisebbiknek: Ímé a mult éjjel én háltam atyámmal, adjunk néki bort inni ez éjjel is, és menj be te, hálj vele, és támaszszunk magot a mi atyánktól.
1Móz 19: 35 Adának azért azon éjszaka is az ő atyjoknak bort inni, és felkele a kisebbik is és vele hála; ő pedig semmit sem tuda annak sem lefekvéséről, sem fölkeléséről.
1Móz 19: 36 És teherbe esének Lót leányai mindketten az ő atyjoktól.
1Móz 19: 37 És szűle a nagyobbik fiat, és nevezé annak nevét Moábnak; ez a Moábiták atyja mind e mai napig.
1Móz 19: 38 A kisebbik is fiat szűle és nevezé annak nevét Benamminak. Ez az Ammoniták atyja mind a mai napig.
1Móz 20: 1 És elköltözék onnan Ábrahám a déli tartományba, és letelepedék Kádes és Súr között, és tartózkodék Gérárban.
1Móz 20: 2 És monda Ábrahám Sáráról az ő feleségéről: Én húgom ő. Elkülde azért Abimélek Gérárnak királya, és elviteté Sárát.
1Móz 20: 3 De Isten Abimélekhez jöve éjjeli álomban, és monda néki: Ímé meghalsz az asszonyért, a kit elvettél, holott férjnél van.
1Móz 20: 4 Abimélek pedig nem illette vala őt, és monda: Uram, az ártatlan népet is megölöd-é?
1Móz 20: 5 Avagy nem ő mondotta-é nékem: én húgom ő; s ez is azt mondotta: én bátyám ő. Szívem ártatlanságában, és kezeim tisztaságában cselekedtem ezt.
1Móz 20: 6 És monda az Isten néki álomban: Én is tudom, hogy szívednek ártatlanságában mívelted ezt, azért tartóztattalak én is, hogy ne vétkezzél ellenem, azért nem engedtem, hogy illessed azt.
1Móz 20: 7 Mostan azért add vissza az embernek az ő feleségét, mert Próféta ő: és imádkozik te éretted, és élsz; hogyha pedig vissza nem adod: tudd meg, hogy halállal halsz meg te, és minden hozzád tartozó.
1Móz 20: 8 Felkele azért Abimélek reggel, és előhívatá minden szolgáját, s fülök hallatára mindezeket elbeszélé és az emberek igen megfélemlének.
1Móz 20: 9 És hívatá Abimélek Ábrahámot, és monda néki: Mit cselekedtél mi velünk? És mit vétettem te ellened, hogy én reám és az én országomra ilyen nagy bűnt hoztál? A miket cselekedni nem szabad, olyan dolgokat cselekedtél ellenem.
1Móz 20: 10 És monda Abimélek Ábrahámnak: Mit láttál, hogy ezt a dolgot cselekedted?
1Móz 20: 11 Felele Ábrahám: Bizony azt gondoltam: nincsen istenfélelem e helyen, és megölnek engem az én feleségemért.
1Móz 20: 12 De valósággal húgom is, az én atyámnak leánya ő, csakhogy nem az én anyámnak leánya; és így lőn feleségemmé.
1Móz 20: 13 És lőn hogy a mikor kibujdostata engem az Isten az én atyámnak házából, azt mondám néki: Ilyen kegyességet cselekedjél én velem, mindenütt valahová megyünk, azt mondjad én felőlem: én bátyám ez.
1Móz 20: 14 Akkor Abimélek vett juhokat, ökröket, szolgákat és szolgálókat, és adá Ábrahámnak, és vissza adá néki Sárát is az ő feleségét.
1Móz 20: 15 És monda Abimélek: Ímé előtted van az én országom, a hol tenéked jónak tetszik, ott lakjál.
1Móz 20: 16 Sárának pedig monda: Ímé ezer ezüst pénzt adtam a te bátyádnak, ímé az neked a szemek befedezője mindazok előtt, a kik veled vannak; és így mindenképen igazolva vagy.
1Móz 20: 17 Könyörge azért Ábrahám az Istennek, és meggyógyítá Isten Abiméleket, és az ő feleségét, és az ő szolgálóit, és szűlének.
1Móz 20: 18 Mert az Úr erősen bezárta vala az Abimélek háza népének méhét, Sáráért az Ábrahám feleségéért.
1Móz 21: 1 Az Úr pedig meglátogatá Sárát, a mint mondotta vala, és akképen cselekedék az Úr Sárával, a miképen szólott vala.
1Móz 21: 2 Mert fogada Sára az ő méhében, és szűle fiat Ábrahámnak az ő vénségében, abban az időben, melyet mondott vala néki az Isten.
1Móz 21: 3 És nevezé Ábrahám az ő fiának nevét, aki néki született vala, a kit szűlt vala néki Sára, Izsáknak:
1Móz 21: 4 És körűlmetélé Ábrahám az ő fiát Izsákot, nyolcznapos korában, a mint parancsolta vala néki az Isten.
1Móz 21: 5 Ábrahám pedig száz esztendős [vala], mikor születék néki az ő fia Izsák.
1Móz 21: 6 És monda Sára: Nevetést szerzett az Isten, énnékem; aki csak hallja, nevet rajtam.
1Móz 21: 7 Ismét monda: Ki mondotta volna Ábrahámnak, hogy Sára fiakat szoptat? s ímé fiat szűltem vénségére.
1Móz 21: 8 És felnevekedék a gyermek, és elválasztaték; Ábrahám pedig nagy vendégséget szerze azon a napon, a melyen Izsák elválasztaték.
1Móz 21: 9 Mikor pedig Sára nevetgélni látá az Égyiptombéli Hágárnak fiát, kit Ábrahámnak szűlt vala,
1Móz 21: 10 Monda Ábrahámnak: Kergesd el ezt a szolgálót az ő fiával egybe, mert nem lesz örökös e szolgáló fia az én fiammal, Izsákkal.
1Móz 21: 11 Ábrahámnak pedig igen nehéznek látszék e dolog, az ő fiáért.
1Móz 21: 12 De monda az Isten Ábrahámnak: Ne lássék előtted nehéznek a gyermeknek és a szolgálónak dolga; valamit mond néked Sára, engedj az ő szavának, mert Izsákról neveztetik a te magod.
1Móz 21: 13 Mindazáltal a szolgálóleány fiát is néppé teszem, mivelhogy a te magod ő.
1Móz 21: 14 Felkele azért Ábrahám jó reggel, és vőn kenyeret és egy tömlő vizet, és adá Hágárnak, és feltevé azt és a gyermeket annak vállára s elbocsátá. Az pedig elméne, és bujdosék a Beérseba pusztájában.
1Móz 21: 15 Hogy elfogyott a víz a tömlőből, letevé a gyermeket egy bokor alá.
1Móz 21: 16 És elméne s leűle által ellenébe mintegy nyillövésnyi távolságra; mert azt mondja vala: Ne lássam mikor a gyermek meghal. Leűle tehát által ellenébe, és fölemelé szavát és síra.
1Móz 21: 17 Meghallá pedig Isten a gyermeknek szavát, és kiálta az Isten angyala az égből Hágárnak, és monda néki: Mi lelt téged Hágár? ne félj, mert az Isten meghallotta a gyermeknek szavát, ott a hol van.
1Móz 21: 18 Kelj fel, vedd fel a gyermeket, és viseld gondját, mert nagy néppé teszem őt.
1Móz 21: 19 És megnyitá Isten az ő szemeit, és láta egy vízforrást, oda méne azért, és megtölté a tömlőt vízzel, és inni ada a gyermeknek.
1Móz 21: 20 És vala Isten a gyermekkel, s az felnövekedék, és lakik vala a pusztában, és lőn íjászszá.
1Móz 21: 21 Lakozék pedig Párán pusztájában, és vőn néki anyja feleséget Égyiptom földéről.
1Móz 21: 22 És lőn abban az időben, hogy Abimélek és Pikhól annak hadvezére megszólíták Ábrahámot mondván: Az Isten van te veled mindenben, a mit cselekszel.
1Móz 21: 23 Mostan azért esküdj meg énnékem az Istenre itt, hogy sem én ellenem, sem fiam, sem unokám ellen álnokságot nem cselekszel, hanem azzal a szeretettel, a melylyel én te irántad viseltettem, viseltetel te is én irántam és az ország iránt, a melyben jövevény voltál.
1Móz 21: 24 És monda Ábrahám: Én megesküszöm.
1Móz 21: 25 Megdorgálá pedig Ábrahám Abiméleket a kútért, melyet erővel elvettek vala az Abimélek szolgái.
1Móz 21: 26 És monda Abimélek: Nem tudom kicsoda mívelte e dolgot; te sem jelentetted nekem, s én sem hallottam, hanem csak ma.
1Móz 21: 27 Vett azért Ábrahám juhokat, barmokat és adá Abiméleknek; és egymással szövetséget kötének.
1Móz 21: 28 És külön állíta Ábrahám a nyájból hét juhot.
1Móz 21: 29 És monda Abimélek Ábrahámnak: Mire való e hét juh, melyet külön állítál?
1Móz 21: 30 És felele [Ábrahám]: Ezt a hét juhot vedd tőlem, hogy bizonyságul legyenek nékem, hogy én ástam ezt a kútat.
1Móz 21: 31 Azért nevezék azt a helyet Beérsebának, mivelhogy ott esküdtek vala meg mind a ketten.
1Móz 21: 32 Megköték tehát a szövetséget Beérsebában, és felkele Abimélek és Pikhól annak hadvezére és visszatérének a Filiszteusok földére.
1Móz 21: 33 [Ábrahám] pedig tamariskusfákat ültete Beérsebában, és segítségűl hívá ott az örökkévaló Úr Istennek nevét.
1Móz 21: 34 És sok ideig tartózkodék Ábrahám a Filiszteusok földén.
1Móz 22: 1 És lőn ezeknek utána, az Isten megkisérté Ábrahámot, és monda néki: Ábrahám! S az felele: Ímhol vagyok.
1Móz 22: 2 És monda: Vedd a te fiadat, ama te egyetlenegyedet, a kit szeretsz, Izsákot, és menj el Mórijának földére, és áldozd meg ott égő áldozatul a hegyek közűl egyen, a melyet mondándok néked.
1Móz 22: 3 Felkele azért Ábrahám jó reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és maga mellé vevé két szolgáját, és az ő fiát Izsákot, és fát hasogatott az égő áldozathoz. Akkor felkele és elindula a helyre, melyet néki az Isten mondott vala.
1Móz 22: 4 Harmadnapon felemelé az ő szemeit Ábrahám, és látá a helyet messziről.
1Móz 22: 5 És monda Ábrahám az ő szolgáinak: Maradjatok itt a szamárral, én pedig és ez a gyermek elmegyünk amoda és imádkozunk, azután visszatérünk hozzátok.
1Móz 22: 6 Vevé azért Ábrahám az égő áldozathoz való fákat, és feltevé az ő fiára Izsákra, ő maga pedig kezébe vevé a tüzet, és a kést, és mennek vala ketten együtt.
1Móz 22: 7 És szóla Izsák Ábrahámhoz az ő atyjához, és monda: Atyám! Az pedig monda: Ímhol vagyok, fiam. És monda [Izsák: ] Ímhol van a tűz és a fa; de hol van az égő áldozatra való bárány?
1Móz 22: 8 És monda Ábrahám: Az Isten majd gondoskodik az égő áldozatra való bárányról, fiam; és mennek vala ketten együtt.
1Móz 22: 9 Hogy pedig eljutának arra a helyre, melyet Isten néki mondott vala, megépíté ott Ábrahám az oltárt, és reá raká a fát, és megkötözé Izsákot az ő fiát, és feltevé az oltárra, a fa-rakás tetejére.
1Móz 22: 10 És kinyújtá Ábrahám az ő kezét és vevé a kést, hogy levágja az ő fiát.
1Móz 22: 11 Akkor kiálta néki az Úrnak Angyala az égből, és monda: Ábrahám! Ábrahám! Ő pedig felele: Ímhol vagyok.
1Móz 22: 12 És monda: Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem.
1Móz 22: 13 És felemelé Ábrahám az ő szemeit, és látá hogy ímé háta megett egy kos akadt meg szarvánál fogva a szövevényben. Oda méne tehát Ábrahám, és elhozá a kost, és azt áldozá meg égő áldozatul az ő fia helyett.
1Móz 22: 14 És nevezé Ábrahám annak a helynek nevét Jehova-jire-nek. Azért mondják ma is: Az Úr hegyén a gondviselés.
1Móz 22: 15 És kiálta az Úrnak Angyala Ábrahámnak másodszor is az égből.
1Móz 22: 16 És monda: Én magamra esküszöm azt mondja az Úr: mivelhogy e dolgot cselekedéd, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek:
1Móz 22: 17 Hogy megáldván megáldalak tégedet, és bőségesen megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és mint a fövényt, mely a tenger partján van, és a te magod örökség szerint fogja bírni az ő ellenségeinek kapuját.
1Móz 22: 18 És megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek.
1Móz 22: 19 Megtére azért Ábrahám az ő szolgáihoz, és felkelének és együtt elmenének Beérsebába, mert lakozék Ábrahám Beérsebában.
1Móz 22: 20 És lőn ezeknek utánna, hírt hozának Ábrahámnak mondván: Ímé Milkha is szűlt fiakat Nákhornak, a te atyádfiának:
1Móz 22: 21 Úzt az ő elsőszülöttét, és Búzt annak testvérét, és Kemuélt Arámnak atyját.
1Móz 22: 22 És Keszedet, Házót, Pildást, Jidláfot és Bethuélt.
1Móz 22: 23 Bethuél pedig nemzé Rebekát. Ezt a nyolczat szűlé Milkha Nákhornak az Ábrahám atyjafiának.
1Móz 22: 24 Az ő ágyasa is, kinek neve Reuma [vala], szűlé néki Tebáhot, Gakhámot, Thakhást és Mahákhát.
1Móz 23: 1 Vala pedig Sárának élete száz huszonhét esztendő. [Ezek] Sára életének esztendei.
1Móz 23: 2 És meghala Sára Kirját-Arbában azaz Hebronban a Kanaán földén, és beméne Ábrahám, hogy gyászolja Sárát és sirassa őt.
1Móz 23: 3 Felkele azután Ábrahám az ő halottja elől, és szóla a Khéth fiainak, mondván:
1Móz 23: 4 Idegen és jövevény vagyok közöttetek: Adjatok nékem temetésre való örökséget ti nálatok, hadd temessem el az én halottamat én előlem.
1Móz 23: 5 Felelének pedig a Khéth fiai Ábrahámnak, mondván őnéki:
1Móz 23: 6 Hallgass meg minket uram: Istentől való fejedelem vagy te mi közöttünk, a mi temetőhelyeink közűl a mely legtisztességesebb, abba temesd el a te halottadat, közűlünk senki sem tiltja meg tőled az ő temetőhelyét, hogy eltemethesd a te halottadat.
1Móz 23: 7 És felkele Ábrahám, és meghajtá magát a földnek népe előtt, a Khéth fiai előtt.
1Móz 23: 8 És szóla ő velök mondván: Ha azt akarjátok, hogy eltemessem az én halottamat én előlem: hallgassatok meg engemet, és esedezzetek én érettem Efron előtt, Czohár fia előtt.
1Móz 23: 9 Hogy adja nékem Makpelá barlangját, mely az övé, mely az ő mezejének szélében van: igaz árán adja nékem azt, ti köztetek temetésre való örökségűl.
1Móz 23: 10 Efron pedig űl vala a Khéth fiai között. Felele azért Efron a Khitteus, Ábrahámnak, a Khéth fiainak és mindazoknak hallatára, a kik bemennek vala az ő városának kapuján, mondván:
1Móz 23: 11 Nem úgy uram, hallgass meg engem: azt a mezőt néked adom, s a barlangot, mely abban van, azt is néked adom, népem fiainak szeme láttára adom azt néked, temesd el halottadat.
1Móz 23: 12 És meghajtá magát Ábrahám a földnek népe előtt.
1Móz 23: 13 És szóla Efronhoz a föld népének hallatára, mondván: Ha mégis meghallgatnál engem! megadom a mezőnek árát, fogadd el tőlem; [azután] eltemetem ott az én halottamat.
1Móz 23: 14 És felele Efron Ábrahámnak, mondván néki:
1Móz 23: 15 Uram! hallgass meg engemet; négyszáz ezüst siklusos föld, micsoda az én köztem és te közötted? Csak temesd el a te halottadat.
1Móz 23: 16 Engede azért Ábrahám Efronnak és odamérte Ábrahám Efronnak az ezüstöt, a melyet mondott vala a Khéth fiainak hallatára; kalmároknál kelendő négyszáz ezüst siklust.
1Móz 23: 17 Így lett Efronnak Makpelában levő mezeje, mely Mamré átellenében van, a mező a benne levő barlanggal, és minden a mezőben levő fa az egész határban köröskörűl
1Móz 23: 18 Ábrahámnak birtoka, a Khéth fiainak, mind azoknak szeme előtt, a kik az ő városának kapuján bemennek vala.
1Móz 23: 19 Azután eltemeté Ábrahám az ő feleségét Sárát a Makpelá mezejének barlangjába Mamréval szemben. Ez Hebron a Kanaán földén.
1Móz 23: 20 Így erősítteték meg a mező és a benne lévő barlang Ábrahámnak temetésre való örökségűl a Khéth fiaitól.
1Móz 24: 1 Ábrahám pedig vén élemedett [ember] vala, és az Úr mindenben megáldotta vala Ábrahámot.
1Móz 24: 2 Monda azért Ábrahám az ő háza öregebb szolgájának, aki őnéki mindenében gazda vala: Tedd a kezed tomporom alá!
1Móz 24: 3 Hogy megeskesselek téged az Úrra, a mennynek Istenére, és a földnek Istenére, hogy nem vészesz feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kik között lakom.
1Móz 24: 4 Hanem elmégysz az én hazámba, és az én rokonságim közé és [onnan] vészesz feleséget az én fiamnak Izsáknak.
1Móz 24: 5 Monda pedig őnéki a szolga: Hátha az a leányzó nem akar velem eljőni e földre, ugyan vissza vigyem-é a te fiadat arra a földre, a honnan kijöttél vala?
1Móz 24: 6 Felele néki Ábrahám: Vigyázz, az én fiamat oda vissza ne vidd.
1Móz 24: 7 Az Úr az égnek Istene, ki engemet kihozott az én atyámnak házából, és az én rokonságimnak földéről, aki szólt nékem, és megesküdött nékem mondván: A te magodnak adom ezt a földet; elbocsátja az ő Angyalát te előtted, hogy onnan végy az én fiamnak feleséget.
1Móz 24: 8 Hogyha pedig nem akar a leányzó teveled eljőni, ment lészesz az én esketésem alól; csakhogy az én fiamat oda vissza ne vidd.
1Móz 24: 9 Veté azért a szolga az ő kezét az ő urának Ábrahámnak tompora alá, és megesküvék néki e dolog felől.
1Móz 24: 10 És vőn a szolga tíz tevét az ő urának tevéi közűl, és elindula; (mert az urának minden gazdagsága az ő kezében vala). Felkele tehát és elméne Mésopotámiába, a Nákhor városába.
1Móz 24: 11 És megpihenteté a tevéket a városon kivűl egy kútfőnél, este felé, mikor a [leányok] vizet meríteni járnak.
1Móz 24: 12 És monda: Uram! én uramnak Ábrahámnak Istene, hozd elém [még] ma, és légy kegyelmes az én uram Ábrahám iránt.
1Móz 24: 13 Ímé én a víz forrása mellé állok és e város lakosainak leányai kijőnek vizet meríteni.
1Móz 24: 14 Legyen azért, hogy a mely leánynak ezt mondom: Hajtsd meg a te vedredet, hogy igyam, és az azt mondándja: igyál, sőt a te tevéidet is megitatom: hogy azt rendelted légyen a te szolgádnak Izsáknak, és erről ismerjem meg, hogy irgalmasságot cselekedtél az én urammal.
1Móz 24: 15 És lőn, minekelőtte elvégezte volna a beszédet, ímé jő vala Rebeka, Bethuélnek leánya, aki Milkhának, az Ábrahám testvérének Nákhor feleségének vala fia, és pedig vedrével a vállán.
1Móz 24: 16 A leányzó pedig felette szép ábrázatú vala; szűz, és férfi még nem ismeré őt, és aláméne a forrásra, és megtölté vedrét, és feljöve.
1Móz 24: 17 Akkor a szolga eleibe futamodék és monda: Kérlek, adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből.
1Móz 24: 18 Az pedig monda: Igyál uram! és sietve leereszté a vedret az ő kezére, és inni ada néki.
1Móz 24: 19 És minekutána eleget adott néki innia, monda: A te tevéidnek is merítek, míg eleget nem isznak.
1Móz 24: 20 És sietett és kiüríté vedrét a válúba és ismét elfuta a forrásra meríteni, és meríte mind az ő tevéinek.
1Móz 24: 21 Az ember pedig álmélkodva néz vala reá, és veszteg hallgat vala, tudni akarván: vajjon szerencséssé teszi-é az Úr az ő útját, vagy nem.
1Móz 24: 22 És lőn, mikor a tevék már eleget ittak, elévőn az ember egy aranyfüggőt, a melynek súlya fél siklus, és két karpereczet, a melynek súlya tíz arany.
1Móz 24: 23 És monda: Kinek a leánya [vagy] te? kérlek mondd meg nékem: van-é a te atyádnak házában hálásra való helyünk?
1Móz 24: 24 Az pedig felele néki: Bethuél leánya vagyok a Milkha fiáé, a kit ő Nákhornak szűlt.
1Móz 24: 25 Azt is mondá: Szalma is, abrak is bőven van minálunk, és hálásra való hely is van.
1Móz 24: 26 Meghajtá azért magát az ember, és imádá az Urat.
1Móz 24: 27 És monda: Áldott az Úr az én uramnak Ábrahámnak Istene, ki nem vonta meg az ő irgalmasságát és hűségét az én uramtól. Az Úr vezérlett engem ez útamban az én uram atyjafiainak házához.
1Móz 24: 28 Elfuta azonközben a leányzó, és elbeszélé az ő anyja házában, a mint ezek [történtek].
1Móz 24: 29 Vala pedig Rebekának egy bátyja, kinek neve Lábán vala. És kifutamodék Lábán ahhoz az emberhez a forráshoz.
1Móz 24: 30 Mert mikor látta a függőt, és a pereczeket az ő húgának karjain, és hallotta húgának Rebekának beszédét, aki ezt mondja vala: Így szóla nékem az a férfiú; akkor méne ki a férfiúhoz; és ímé ez ott áll vala a tevék mellett a forrásnál.
1Móz 24: 31 És monda: Jőjj be Istennek áldott embere; mit állasz ide kinn? holott én elkészítettem a házat, és a tevéknek is van hely.
1Móz 24: 32 Beméne azért a férfiú a házhoz, ő pedig lenyergelé a tevéket, és ada a tevéknek szalmát és abrakot; és vizet az ő lábai megmosására és az emberek lábainak, kik ő vele valának.
1Móz 24: 33 És enni valót tevének eleibe, de ő monda: Nem eszem, míg el nem mondom az én beszédemet. És szóla: Mondd el.
1Móz 24: 34 Monda azért: Én az Ábrahám szolgája vagyok.
1Móz 24: 35 Az Úr pedig igen megáldotta az én uramat, úgy hogy nagygyá lett: mert adott néki juhokat, barmokat, ezüstöt, aranyat, szolgákat, szolgálóleányokat, tevéket, szamarakat.
1Móz 24: 36 És Sára az én uramnak felesége fiat szűlt az én uramnak, az ő vénségében, és annak adá mindenét, a mije van.
1Móz 24: 37 Engem pedig megesküdtetett az én uram, mondván: Ne végy feleséget az én fiamnak a Kananeusok leányai közűl, a kiknek földjén én lakom.
1Móz 24: 38 Hanem menj el az én atyámnak házához, és az én rokonságom közé, hogy [onnan] végy feleséget az én fiamnak.
1Móz 24: 39 Mikor pedig azt mondám az én uramnak: Hátha nem akarna velem az a leányzó eljőni?
1Móz 24: 40 Monda nékem: Az Úr, a kinek én színe előtt jártam, elbocsátja az ő angyalát teveled, és szerencséssé teszi a te útadat, hogy feleséget vehess az én fiamnak az én nemzetségem közűl, és az én atyám házából.
1Móz 24: 41 Csak akkor leszesz fölmentve esketésem alól, ha elmenéndesz az én nemzetségem közé; és ha nem adják oda: ment leszesz az én esketésem alól.
1Móz 24: 42 Mikor ma a forráshoz érkezém, mondék: Uram, én uramnak, Ábrahámnak Istene, vajha szerencséssé tennéd az én útamat, melyen járok:
1Móz 24: 43 Ímé én e forrás mellett állok; és legyen, hogy az a hajadon, a ki kijön vizet meríteni, s a kinek azt mondom: Adj innom nékem egy kevés vizet a te vedredből,
1Móz 24: 44 És az ezt mondja nékem: Te is igyál, és a te tevéidnek is merítek; az legyen a feleség, a kit az Úr az én uram fiának rendelt.
1Móz 24: 45 Én még el sem végeztem vala az én szívemben a beszédet, és ímé kijő vala Rebeka, vedrével a vállán, és leméne a forrásra és meríte, én pedig mondék néki: Adj innom kérlek.
1Móz 24: 46 Ő pedig sietett és leereszté az ő vedrét és monda: Igyál, sőt a te tevéidnek is inni adok; és én ivám, s a tevéknek is inni ada.
1Móz 24: 47 És megkérdezém őt és mondék: Ki leánya vagy? ő pedig felele: Bethuélnek, a Nákhor fiának leánya vagyok, a kit Milkha szűlt vala őnéki. Ekkor a függőt orrába, és e pereczeket karjaira tevém.
1Móz 24: 48 Meghajtván azért magamat, imádám az Urat, és áldám az Urat, az én uramnak Ábrahámnak Istenét, ki engem igaz úton vezérelt, hogy az én uram atyjafiának leányát vegyem az ő fiának [feleségűl.]
1Móz 24: 49 Most azért, ha szeretettel és hűséggel akartok lenni az én uramhoz, mondjátok meg; ha pedig nem, adjátok tudtomra, hogy én vagy jobbra vagy balra forduljak.
1Móz 24: 50 És felele Lábán és Bethuél, és mondának: Az Úrtól van e dolog: Nem mondhatunk neked sem jót, sem rosszat.
1Móz 24: 51 Ímé előtted van Rebeka, vegyed, menj el; és legyen felesége a te urad fiának, a mint az Úr elvégezte.
1Móz 24: 52 És lőn, a mint hallja vala az Ábrahám szolgája azoknak beszédét, meghajtá magát a földig az Úr előtt.
1Móz 24: 53 És hoza elő a szolga ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat, és adá azokat Rebekának: drága ajándékokat ada az ő bátyjának is és az ő anyjának.
1Móz 24: 54 Evének azután és ivának, ő és a férfiak, a kik ő vele valának, és ott hálának. Mikor pedig felkelének reggel, monda: Bocsássatok el engem az én uramhoz.
1Móz 24: 55 Monda pedig a leány bátyja és anyja: Maradjon velünk a leány még vagy tíz napig, azután menjen el.
1Móz 24: 56 A [szolga pedig] monda nékik: Ne késleljetek meg engem, holott az Úr szerencséssé tette az én útamat; bocsássatok el azért engem, hogy menjek az én uramhoz.
1Móz 24: 57 Mondának akkor: Hívjuk elő a leányt, és kérdjük meg őt.
1Móz 24: 58 Szólíták azért Rebekát, és mondának néki: Akarsz-é elmenni e férfiúval? és monda: Elmegyek.
1Móz 24: 59 Elbocsáták azért Rebekát, az ő húgokat, és az ő dajkáját, és az Ábrahám szolgáját, és az ő embereit.
1Móz 24: 60 És megáldák Rebekát, és mondák néki: Te mi húgunk! szaporodjál ezerszer való ezerig. És bírja a te magod az ő ellenségeinek kapuját.
1Móz 24: 61 És felkele Rebeka és az ő szolgálóleányai, és felűlének a tevékre, s követék azt a férfiút. Így vevé a szolga Rebekát, és elméne.
1Móz 24: 62 Izsák pedig visszajő vala a Lakhai Rói forrástól; és lakik vala a déli tartományban.
1Móz 24: 63 És kiméne Izsák este felé elmélkedni a mezőre, és felemelé szemeit és látá, hogy ímé tevék jőnek.
1Móz 24: 64 Rebeka is felemelé szemeit s meglátá Izsákot, és leszálla a tevéről.
1Móz 24: 65 És monda a szolgának: Kicsoda az a férfiú, aki a mezőn előnkbe jő? A szolga pedig monda: Az én uram ő. Akkor fogta a fátyolt és elfedezé magát.
1Móz 24: 66 Elbeszélé azután a szolga Izsáknak mindazokat a dolgokat, a melyeket cselekedett vala.
1Móz 24: 67 Izsák pedig bevivé [Rebekát] Sárának az ő anyjának sátorába. És elvevé Rebekát és lőn néki felesége és szereté őt. S megvigasztalódék Izsák az ő anyja [halála] után.
1Móz 25: 1 Ábrahám pedig ismét vőn magának feleséget, kinek neve Ketúráh vala.
1Móz 25: 2 És az szűlé néki Zimránt, Joksánt, Médánt, Midiánt, Isbákot és Suakhot.
1Móz 25: 3 Joksán pedig nemzé Sébát, és Dédánt. Dédánnak pedig fiai valának: Assurim, Letúsim és Leummim.
1Móz 25: 4 S Midiánnak fiai: Éfah, Éfer, Hánok, Abida és Eldaah: Mind ezek Ketúráhnak fiai.
1Móz 25: 5 Valamije pedig Ábrahámnak vala, mindazt Izsáknak adta vala.
1Móz 25: 6 Az ágyasok fiainak pedig, a kik Ábraháméi valának, ada Ábrahám ajándékokat, és elküldé azokat az ő fia mellől, Izsák mellől még éltében napkelet felé, napkeleti tartományba.
1Móz 25: 7 S ezek Ábrahám élete esztendeinek napjai, melyeket élt: száz hetvenöt esztendő.
1Móz 25: 8 És kimúlék és meghala Ábrahám, jó vénségben, öregen és betelve az [élettel], és takaríttaték az ő népéhez.
1Móz 25: 9 És eltemeték őt Izsák és Ismáel az ő fiai a Makpelá barlangjában, Efronnak, a Khitteus Czohár fiának mezejében, mely Mamré átellenében van.
1Móz 25: 10 Abban a mezőben, melyet Ábrahám a Khéth fiaitól vett vala: ott temettetett el Ábrahám és az ő felesége Sára.
1Móz 25: 11 Lőn pedig Ábrahám halála után, megáldá Isten az ő fiát Izsákot; Izsák pedig lakozék a Lakhai Rói forrásánál.
1Móz 25: 12 Ezek pedig Ábrahám fiának Ismáelnek nemzetségei, a kit az Égyiptombeli Hágár a Sára szolgálója szűlt vala Ábrahámnak.
1Móz 25: 13 Ezek az Ismáel fiainak nevei, nevök s nemzetségök szerint: Ismáelnek elsőszülötte Nebájót, azután Kédar, Adbeél és Mibszám.
1Móz 25: 14 És Misma, Dúmah és Massza.
1Móz 25: 15 Hadar, Théma, Jetúr, Náfis és Kedmah.
1Móz 25: 16 Ezek az Ismáel fiai, és ezek azoknak nevei udvaraikban, falvaikban; tizenkét fejedelem az ő nemzetségök szerint.
1Móz 25: 17 Ezek pedig az Ismáel életének esztendei: száz harminczkét esztendő. És kimúlék és meghala, és takaríttaték az ő népéhez.
1Móz 25: 18 Lakoztak pedig Havilától fogva Súrig, a mely Égyiptom átellenében van, a merre Assiriába mennek. Minden atyjafiával szemben esett az ő [lakása].
1Móz 25: 19 Ezek pedig Izsáknak az Ábrahám fiának nemzetségei: Ábrahám nemzé Izsákot.
1Móz 25: 20 Izsák pedig negyven esztendős vala, a mikor feleségűl vette Rebekát a Siriából való Bethuélnek leányát, Mésopotámiából, a Siriából való Lábánnak húgát.
1Móz 25: 21 És könyörge Izsák az Úrnak az ő feleségéért, mivelhogy magtalan vala, és az Úr meghallgatá őt: és teherbe esék Rebeka, az ő felesége.
1Móz 25: 22 Tusakodnak vala pedig a fiak az ő méhében. Akkor monda: Ha így van, miért vagyok én így? Elméne azért, hogy megkérdezze az Urat.
1Móz 25: 23 És monda az Úr őnéki: Két nemzetség van a te méhedben; és két nép válik ki a te belsődből, egyik nép a másik népnél erősebb lesz, és a nagyobbik szolgál a kisebbiknek.
1Móz 25: 24 És betelének az ő szülésének napjai, és ímé kettősök valának az ő méhében.
1Móz 25: 25 És kijöve az első; vereses vala, mindenestől szőrös, mint egy lazsnak; azért nevezék nevét Ézsaúnak.
1Móz 25: 26 Azután kijöve az ő atyjafia, kezével Ézsaú sarkába fogódzva; azért nevezék nevét Jákóbnak. Izsák pedig hatvan esztendős vala, a mikor ezek születének.
1Móz 25: 27 És felnevekedének a gyermekek, és Ézsaú vadászathoz értő mezei ember vala; Jákób pedig szelíd ember, sátorban lakozó.
1Móz 25: 28 Szereti vala azért Izsák Ézsaút, mert szájaíze szerint vala a vad; Rebeka pedig szereti vala Jákóbot.
1Móz 25: 29 Jákób egyszer valami főzeléket főze, és Ézsaú megjövén elfáradva a mezőről,
1Móz 25: 30 Monda Ézsaú Jákóbnak: Engedd, hogy ehessem a veres ételből, mert fáradt vagyok. Ezért nevezék nevét Edomnak.
1Móz 25: 31 Jákób pedig monda: Add el hát nékem azonnal a te elsőszülöttségedet.
1Móz 25: 32 És monda Ézsaú; Ímé én halni járok, mire való hát nékem az én elsőszülöttségem?
1Móz 25: 33 És monda Jákób: Esküdjél meg hát nékem azonnal, és megesküvék néki és eladá az ő elsőszülöttségét Jákóbnak.
1Móz 25: 34 S akkor Jákób ada Ézsaúnak kenyeret, és főtt lencsét, és evék és ivék, és felkele és elméne. Így veté meg Ézsaú az elsőszülöttséget.
1Móz 26: 1 Lőn pedig éhség az országban, amaz első éhség után, mely Ábrahám idejében vala. Elméne azért Izsák Abimélekhez a Filiszteusok királyához Gérárba.
1Móz 26: 2 Mert megjelent vala néki az Úr és ezt mondotta vala: Ne menj alá Égyiptomba! lakjál azon a földön, melyet mondándok tenéked.
1Móz 26: 3 Tartózkodjál ezen a földön, és én veled leszek és megáldalak téged; mert tenéked és a te magodnak adom mind ezeket a földeket, hogy megerősítsem az esküvést, melylyel megesküdtem Ábrahámnak a te atyádnak.
1Móz 26: 4 És megsokasítom a te magodat mint az ég csillagait, és a te magodnak adom mind ezeket a földeket: és megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei;
1Móz 26: 5 Mivelhogy hallgata Ábrahám az én szavamra: és megtartotta a megtartandókat, parancsolataimat, rendeléseimet és törvényeimet.
1Móz 26: 6 Lakozék azért Izsák Gérárban.
1Móz 26: 7 És mikor annak a helynek lakosai az ő felesége felől kérdezősködének, azt mondja vala: én húgom ő. Mert fél vala azt mondani: én feleségem; [gondolván: ] nehogy megöljenek engem e helynek lakosai Rebekáért, mivelhogy szép ábrázatú ő.
1Móz 26: 8 És lőn idő multával, hogy Abimélek a Filiszteusok királya kitekintvén az ablakon, látá Izsákot enyelegni Rebekával az ő feleségével.
1Móz 26: 9 Kiálta azért Abimélek Izsáknak, és monda: Ímé bizony feleséged ő; hogyan mondhattad [tehát: ] húgom ő!? És monda neki Izsák: Mert azt gondolám, netalán még meg kell halnom miatta.
1Móz 26: 10 És monda Abimélek: Miért mívelted ezt mi velünk? Kevésbe múlt, hogy feleségeddel nem hált valaki a nép közűl, és bűnt hoztál volna mi reánk.
1Móz 26: 11 Parancsola azért Abimélek mind az egész népnek, ezt mondván: aki ezt az embert vagy ennek feleségét illeténdi, bizonynyal meg kell halnia.
1Móz 26: 12 És vete Izsák azon a földön, és lett néki abban az esztendőben száz annyia, mert megáldá őt az Úr.
1Móz 26: 13 És gyarapodék az a férfiú, és elébb-elébb megy vala a gyarapodásban, mígnem igen nagygyá lőn.
1Móz 26: 14 És vala néki apró és öreg barma és sok cselédje, s irigykedének ezért reá a Filiszteusok.
1Móz 26: 15 És mindazokat a kútakat, melyeket az ő atyjának szolgái Ábrahámnak az ő atyjának idejében ástak vala, behányák a Filiszteusok, és betölték azokat földdel.
1Móz 26: 16 És monda Abimélek Izsáknak: Menj el közűlünk, mert sokkal hatalmasabbá lettél nálunknál.
1Móz 26: 17 Elméne azért onnan Izsák, és Gérár völgyében voná fel sátrait, és ott lakék.
1Móz 26: 18 És ismét megásá Izsák a kútakat, a melyeket ástak vala az ő atyjának Ábrahámnak idejében, de a melyeket Ábrahám holta után behánytak vala a Filiszteusok, és azokkal a nevekkel nevezé azokat, a mely neveket adott vala azoknak az ő atyja.
1Móz 26: 19 Izsák szolgái pedig ásnak vala a völgyben, és élő víznek forrására akadának ott.
1Móz 26: 20 Gérár pásztorai pedig versengének Izsák pásztoraival, mondván: Miénk a víz. Ezért nevezé a kútnak nevét Észeknek, mivelhogy czivakodtak vala ő vele.
1Móz 26: 21 Más kútat is ásának s azon is versengének, azért annak nevét Szitnának nevezé.
1Móz 26: 22 És tovább vonula onnan és ása más kútat, a mely miatt nem versengének; azért nevezé nevét Rehobóthnak, és monda: Immár tágas helyet szerzett az Úr minékünk, és szaporodhatunk a földön.
1Móz 26: 23 Felméne pedig onnan Beérsebába.
1Móz 26: 24 És megjelenék néki az Úr azon éjszaka, és monda: Én vagyok Ábrahámnak a te atyádnak Istene: Ne félj, mert te veled vagyok, és megáldalak téged, és megsokasítom a te magodat Ábrahámért, az én szolgámért.
1Móz 26: 25 Oltárt építe azért ott, és segítségűl hívá az Úrnak nevét, s felvoná ott az ő sátorát; Izsák szolgái pedig kútat ásának ottan.
1Móz 26: 26 Abimélek pedig elméne ő hozzá Gérárból és Akhuzzáth az ő barátja, meg Pikhól az ő hadvezére.
1Móz 26: 27 És monda nékik Izsák: Miért jöttetek én hozzám, holott gyűlöltök engem s elűztetek magatok közűl?
1Móz 26: 28 Ők pedig mondák: Látván láttuk, hogy az Úr van te veled, és mondánk: legyen esküvés mi közöttünk, köztünk és te közötted; és kössünk frigyet teveled,
1Móz 26: 29 Hogy minket gonoszszal nem illetsz, valamint mi sem bántottunk téged, és a mint csak jót cselekedtünk veled, és békességgel bocsátottunk el magunktól. Te már az Úr áldott embere vagy.
1Móz 26: 30 Akkor vendégséget szerze nékik és evének és ivának.
1Móz 26: 31 Reggel pedig felkelvén, egymásnak megesküvének, és elbocsátá őket Izsák, és elmenének ő tőle békességgel.
1Móz 26: 32 Ugyanaz nap eljövének az Izsák szolgái, és hírt hozának néki a kút felől, melyet ástak vala; és mondának néki: Találtunk vizet.
1Móz 26: 33 S elnevezé azt Sibáhnak: Azokáért annak a városnak neve Beérseba mind e mai napig.
1Móz 26: 34 És mikor Ézsaú negyven esztendős vala, feleségűl vevé Jehudithot, a Khitteus Beéri leányát, és Boszmátot a Khitteus Elon leányát.
1Móz 26: 35 És ők valának Izsáknak és Rebekának lelke keserűsége.
1Móz 27: 1 És lőn, a mikor megvénhedett vala Izsák, és szemei annyira meghomályosodtak vala, hogy nem látott, szólítá a nagyobbik fiát Ézsaút, és monda néki: Fiam; és ez monda néki: Imhol vagyok.
1Móz 27: 2 És monda: Ímé megvénhedtem; nem tudom halálom napját.
1Móz 27: 3 Most tehát vedd fel kérlek a te fegyvereidet, tegzedet és kézívedet, és menj ki a mezőre, és vadászsz énnékem vadat.
1Móz 27: 4 És csinálj nékem kedvem szerint való ételt, és hozd el nékem, hogy egyem: hogy megáldjon téged az én lelkem minekelőtte meghalok.
1Móz 27: 5 Rebeka pedig meghallá, a mit Izsák az ő fiának Ézsaúnak monda; s a mint elméne Ézsaú a mezőre, hogy vadat vadászszon és hozzon:
1Móz 27: 6 Szóla Rebeka Jákóbnak az ő fiának mondván: Ímé hallám, hogy atyád szóla bátyádnak Ézsaúnak mondván:
1Móz 27: 7 Hozz nékem vadat, és csinálj nékem kedvem szerint való ételt, hogy egyem; és megáldjalak téged az Úr előtt, minekelőtte meghalok.
1Móz 27: 8 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, a mit én parancsolok néked.
1Móz 27: 9 Menj el, kérlek, a nyájhoz, és hozz nékem onnan két kecskegödölyét a javából, hogy csináljak azokból a te atyádnak kedve szerint való ételt, a mint ő szereti.
1Móz 27: 10 Te pedig beviszed atyádnak, hogy egyék, azért, hogy téged áldjon meg, minekelőtte meghal.
1Móz 27: 11 Jákób pedig monda Rebekának az ő anyjának: Ímé az én bátyám Ézsaú szőrös ember, én pedig sima vagyok.
1Móz 27: 12 Netalán megtapogat engem az én atyám s olyan leszek előtte, mint valami csaló, és akkor átkot és nem áldást hozok magamra.
1Móz 27: 13 És monda néki az ő anyja: Reám szálljon a te átkod fiam, csak hallgass az én szavamra, és menj és hozd el nékem.
1Móz 27: 14 Elméne azért, és elhozá, és vivé az ő anyjának; és az ő anyja ételt készíte, a mint szereti vala az ő atyja.
1Móz 27: 15 És vevé Rebeka az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak drága ruháit, melyek ő nála otthon valának, és felöltözteté Jákóbot az ő kisebbik fiát.
1Móz 27: 16 A kecskegödölyék bőrével pedig beborítá az ő kezeit, és nyakának simaságát.
1Móz 27: 17 És az ételt a melyet készített vala, kenyérrel együtt adá Jákóbnak az ő fiának kezébe.
1Móz 27: 18 És beméne az ő atyjához és monda: Atyám! és az monda: Ímhol vagyok. Ki vagy te fiam?
1Móz 27: 19 Monda Jákób az ő atyjának: Én [vagyok] Ézsaú a te elsőszülötted, aképen cselekedtem a mint parancsolád, kelj fel, kérlek, űlj le és egyél vadászatomból, hogy megáldjon engem a te lelked.
1Móz 27: 20 És monda Izsák az ő fiának: Hogy van az, hogy ily hamar találtál, fiam? És felele: Mert az Úr, a te Istened hozta előmbe.
1Móz 27: 21 És monda Izsák Jákóbnak: Jer közelebb, kérlek, hadd tapogassalak meg fiam: hogy vajjon te vagy-é az én fiam Ézsaú vagy nem?
1Móz 27: 22 Oda méne tehát Jákób Izsákhoz az ő atyjához, aki megtapogatván őt, monda: A szó Jákób szava, de a kezek Ézsaú kezei.
1Móz 27: 23 És nem ismeré meg őt, mivelhogy kezei szőrösek valának mint Ézsaúnak az ő bátyjának kezei; annakokáért megáldá őt.
1Móz 27: 24 És monda: Te vagy fiam Ézsaú? Felele: Én vagyok.
1Móz 27: 25 Az pedig monda: Hozd ide, hadd egyem az én fiam vadászatából, hogy megáldjon téged az én lelkem; és oda vivé, és evék; bort is vive néki és ivék.
1Móz 27: 26 Akkor monda néki Izsák az ő atyja: Jer közelebb fiam, és csókolj meg engem.
1Móz 27: 27 Oda méne azért, és megcsókolá őt: s megérezvén ruháinak szagát, megáldá őt, és monda: Lám az én fiamnak illatja olyan, mint a mezőnek illatja, a melyet megáldott az Úr.
1Móz 27: 28 Adjon az Isten tenéked az ég harmatából, és a föld kövérségéből, és gabonának és bornak bőségét.
1Móz 27: 29 Népek szolgáljanak néked és nemzetségek hajoljanak meg előtted; légy úr a te atyádfiain, és hajoljanak meg előtted a te anyádnak fiai. Átkozott, aki téged átkoz, és a ki téged áld, legyen áldott.
1Móz 27: 30 És lőn a mint elvégezé Izsák Jákóbnak megáldását; és épen csakhogy kiment vala Jákób az ő atyjának Izsáknak színe elől; az ő bátyja Ézsaú is megjöve vadászásából.
1Móz 27: 31 És készíte ő is ételt, s vivé az ő atyja elé, és mondá az ő atyjának: Keljen fel az én atyám, és egyék az ő fia vadászatából, hogy áldjon meg engem a te lelked.
1Móz 27: 32 És monda néki az ő atyja Izsák: Kicsoda vagy te? És monda: Én vagyok a te elsőszülött fiad Ézsaú.
1Móz 27: 33 Akkor Izsák elrémüle igen nagy rémüléssel, és monda: Ki volt hát az, aki vadat fogott és behozá nékem, és én mindenből ettem minekelőtte te megjöttél, és megáldottam őt, és áldott is lészen.
1Móz 27: 34 A mint hallotta vala Ézsaú az ő atyjának beszédét, nagy és igen keserves kiáltással felkiálta, és monda atyjának: Áldj meg engem is atyám.
1Móz 27: 35 Ez pedig monda: A te öcséd jöve el álnoksággal, és ő vevé el a te áldásodat.
1Móz 27: 36 Az pedig monda: Nem méltán hívják-é őt Jákóbnak? mert immár két ízben csalt meg engemet; elvevé elsőszülöttségemet, most pedig áldásomat vevé el. És monda: Nem tartottál-é nékem is valami áldást?
1Móz 27: 37 Felele Izsák és monda Ézsaúnak: Ímé uraddá tettem őt, és minden atyjafiát szolgául adtam néki, gabonával is borral is őt láttam el; mit míveljek azért immár veled fiam?
1Móz 27: 38 Monda Ézsaú az ő atyjának: Avagy csak az az egy áldásod van-é néked atyám? Áldj meg engem, engem is atyám; és felemelé szavát Ézsaú és sír vala.
1Móz 27: 39 Felele azért Izsák az ő atyja, és monda néki: Ímé kövér földön lesz lakásod, és [részed lesz] az ég harmatjából onnan felűl;
1Móz 27: 40 És fegyvered után élsz, és öcsédet szolgálod. De lészen, a mikor ellene támadsz, letöröd igáját nyakadról.
1Móz 27: 41 Gyűlöli vala azért Ézsaú Jákóbot az áldásért, a melylyel megáldotta vala őt az ő atyja, és monda Ézsaú az ő szívében: Közelgetnek az én atyámért való gyásznak napjai, és [akkor] megölöm az én öcsémet Jákóbot.
1Móz 27: 42 Mikor pedig hírűl vivék Rebekának, az ő nagyobbik fiának Ézsaúnak beszédit, elkülde és magához hívatá az ő kisebbik fiát Jákóbot, és monda néki: Ímé Ézsaú a te bátyád azzal fenyeget, hogy megöl téged.
1Móz 27: 43 Most azért fiam, hallgass az én szavamra, és kelj fel és fuss Lábánhoz az én bátyámhoz Háránba,
1Móz 27: 44 És maradj nála egy kevés ideig, míg a te bátyád haragja elmúlik;
1Móz 27: 45 Míg elfordul a te bátyád haragja te rólad, és elfelejtkezik arról a mit rajta elkövettél: akkor elküldök és haza hozatlak téged: miért fosztatnám meg mindkettőtöktől egy napon?
1Móz 27: 46 Izsáknak pedig monda Rebeka: Eluntam életemet a Khitteusok leányai miatt. Ha Jákób a Khitteusok leányai közűl vesz feleséget, a milyenek ezek is, ez ország leányai közűl valók; minek nékem az élet?
1Móz 28: 1 Előhívatá azért Izsák Jákóbot, és megáldá őt, és megparancsolá néki és mondá: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl.
1Móz 28: 2 Kelj fel, menj el Mésopotámiába, Bethuélnek a te anyád atyjának házához, és onnan végy magadnak feleséget, Lábánnak a te anyád bátyjának leányai közűl.
1Móz 28: 3 A mindenható Isten pedig áldjon meg, szaporítson és sokasítson meg téged, hogy népek sokaságává légy;
1Móz 28: 4 És adja néked az Ábrahám áldását, tenéked, és a te magodnak te veled egybe; hogy örökség szerint bírjad a földet, melyen jövevény voltál, melyet az Isten adott vala Ábrahámnak.
1Móz 28: 5 Elbocsátá azért Izsák Jákóbot, hogy menjen Mésopotámiába Lábánhoz a Siriabeli Bethuél fiához, Rebekának, Jákób és Ézsaú anyjának bátyjához.
1Móz 28: 6 És látá Ézsaú, hogy Izsák megáldotta Jákóbot, és elbocsátotta őt Mésopotámiába, hogy onnan vegyen magának feleséget; és hogy mikor áldja vala, parancsola néki, és monda: Ne végy feleséget a Kananeusok leányai közűl;
1Móz 28: 7 És hogy Jákób hallgata atyja és anyja szavára, és el is ment Mésopotámiába;
1Móz 28: 8 És látá Ézsaú, hogy a Kananeusok leányai nem tetszenek Izsáknak az ő atyjának:
1Móz 28: 9 Elméne Ézsaú Ismáelhez, és feleségűl vevé még az ő feleségeihez Ismáelnek az Ábrahám fiának leányát Mahaláthot, Nebajóthnak húgát.
1Móz 28: 10 Jákób pedig kiindula Beérsebából, és Hárán felé tartott.
1Móz 28: 11 És juta egy helyre, holott meghála, mivelhogy a nap lement vala: és vőn egyet annak a helynek kövei közűl, és feje alá tevé; és lefeküvék azon a helyen.
1Móz 28: 12 És álmot láta: Ímé egy lajtorja vala a földön felállítva, melynek teteje az eget éri vala, és ímé az Istennek Angyalai fel- és alájárnak vala azon.
1Móz 28: 13 És ímé az Úr áll vala azon és szóla: Én [vagyok] az Úr, Ábrahámnak a te atyádnak Istene, és Izsáknak Istene; ezt a földet a melyen fekszel néked adom és a te magodnak.
1Móz 28: 14 És a te magod olyan lészen mint a földnek pora, és terjeszkedel nyugotra és keletre, északra és délre, és te benned és a te magodban áldatnak meg a föld minden nemzetségei.
1Móz 28: 15 És ímé én veled [vagyok], hogy megőrizzelek téged valahova menéndesz, és visszahozzalak e földre; mert el nem hagylak téged, míg be nem teljesítem a mit néked mondtam.
1Móz 28: 16 Jákób pedig fölébredvén álmából, monda: Bizonyára az Úr van e helyen, és én nem tudtam.
1Móz 28: 17 Megrémüle annak okáért és monda: Mily rettenetes ez a hely; nem egyéb ez, hanem Istennek háza, és az égnek kapuja.
1Móz 28: 18 És felkele Jákób reggel, és vevé azt a követ, melyet feje alá tett vala, és oszlopul állítá fel azt, és olajat önte annak tetejére;
1Móz 28: 19 És nevezé annak a helynek nevét Béthelnek, az előtt pedig Lúz vala annak a városnak neve.
1Móz 28: 20 És fogadást tőn Jákób, mondá: Ha az Isten velem leénd, és megőriz engem ezen az úton, a melyen most járok, és ha ételűl kenyeret s öltözetűl ruhát adánd nékem;
1Móz 28: 21 És békességgel térek vissza az én atyámnak házához: akkor az Úr leénd az én Istenem;
1Móz 28: 22 És ez a kő, a melyet oszlopul állítottam fel, Isten háza lészen, és valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom.
1Móz 29: 1 Jákób azután lábára kelvén, elméne a napkeletre lakók földére.
1Móz 29: 2 És látá, hogy ímé egy kút van a mezőben, és hogy ott három falka juh hever vala. Mert abból a kútból itatják vala a nyájakat; de a kútnak száján nagy kő vala:
1Móz 29: 3 Mikor pedig ott valamennyi nyáj összeverődik, elgördítik a követ a kút szájáról és megitatják a juhokat s ismét helyére teszik a követ, a kút szájára.
1Móz 29: 4 És monda nékik Jákób: Honnan valók vagytok atyámfiai? És mondának: Háránból valók vagyunk.
1Móz 29: 5 És monda nékik: Ismeritek-é Lábánt, a Nákhor fiát? s azok felelének: Ismerjük.
1Móz 29: 6 Azután monda nékik: Egészségben van-é? s azok mondának: Egészségben van, és az ő leánya Rákhel ímhol jő a juhokkal.
1Móz 29: 7 És monda [Jákób: ] Ímé még nagy fenn van a nap, nincs ideje hogy betereljék a marhát: itassátok meg a juhokat, és menjetek, legeltessetek.
1Móz 29: 8 Azok pedig felelének: Nem tehetjük míg valamennyi nyáj össze nem verődik, és el nem gördítik a követ a kút szájáról, hogy megitathassuk a juhokat.
1Móz 29: 9 Még beszélget vala velők, mikor megérkezék Rákhel az ő atyja juhaival, melyeket legeltet vala.
1Móz 29: 10 S lőn, a mint meglátá Jákób Rákhelt, Lábánnak az ő anyja bátyjának leányát, és Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait, odalépett Jákób és elgördíté a követ a kút szájáról, és megitatá Lábánnak az ő anyja bátyjának juhait.
1Móz 29: 11 És megcsókolá Jákób Rákhelt, és nagy felszóval síra.
1Móz 29: 12 S elbeszélé Jákób Rákhelnek, hogy ő az ő atyjának rokona és hogy Rebekának fia. Ez pedig elfuta, és megmondá az ő atyjának.
1Móz 29: 13 És lőn mikor Lábán Jákóbnak, az ő húga fiának hírét hallá, eleibe futa, megölelé és megcsókolá őt, és bevivé az ő házába, és az mindeneket elbeszéle Lábánnak.
1Móz 29: 14 És monda néki Lábán: Bizony én csontom és testem vagy te! És nála lakék egy hónapig,
1Móz 29: 15 És monda Lábán Jákóbnak: Avagy ingyen szolgálj-é engem azért, hogy atyámfia vagy? Mondd meg nékem, mi legyen a béred?
1Móz 29: 16 Vala pedig Lábánnak két leánya: a nagyobbiknak neve Lea, a kisebbiknek neve Rákhel.
1Móz 29: 17 Leának pedig gyenge szemei valának, de Rákhel szép termetű és szép tekintetű vala.
1Móz 29: 18 Megszereti vala azért Jákób Rákhelt, és monda: Szolgállak téged hét esztendeig Rákhelért, a te kisebbik leányodért.
1Móz 29: 19 És monda Lábán: Jobb néked adnom őt, hogysem másnak adjam őt, maradj én nálam.
1Móz 29: 20 Szolgála tehát Jákób Rákhelért hét esztendeig, s csak néhány napnak tetszék az neki, annyira szereti vala őt.
1Móz 29: 21 És monda Jákób Lábánnak: Add meg nékem az én feleségemet: mert az én időm kitelt, hadd menjek be hozzá.
1Móz 29: 22 És begyűjté Lábán annak a helynek minden népét, és szerze lakodalmat.
1Móz 29: 23 Estve pedig vevé az ő leányát Leát, és bevivé hozzá, aki beméne ő hozzá.
1Móz 29: 24 És Lábán az ő szolgálóját Zilpát, szolgálóul adá az ő leányának Leának.
1Móz 29: 25 És reggelre kelve: Ímé ez Lea! Monda azért Lábánnak: Mit cselekedtél én velem? Avagy nem Rákhelért szolgáltalak-é én tégedet? Miért csaltál meg engem?
1Móz 29: 26 Lábán pedig monda: Nem szokás nálunk, hogy a kisebbiket oda adják a nagyobbik előtt.
1Móz 29: 27 Töltsd ki ennek hetét, azután amazt is néked adjuk a szolgálatért, melylyel majd szolgálsz nálam még más hét esztendeig.
1Móz 29: 28 Jákób tehát aképen cselekedék, kitölté azt a hetet; ez pedig néki adá Rákhelt, az ő leányát feleségűl.
1Móz 29: 29 És adá Lábán az ő leányának Rákhelnek, az ő szolgálóját Bilhát, hogy néki szolgálója legyen.
1Móz 29: 30 És beméne Rákhelhez is, és inkább szereté Rákhelt, hogysem Leát és szolgála ő nála még más hét esztendeig.
1Móz 29: 31 És meglátá az Úr Lea megvetett voltát, és megnyitá annak méhét. Rákhel pedig magtalan vala.
1Móz 29: 32 Fogada azért Lea az ő méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Rúbennek, mert azt mondja vala: Meglátta az Úr az én nyomorúságomat; most már szeretni fog engem az én férjem.
1Móz 29: 33 Azután ismét teherbe esék és szűle fiat, és monda: Mivelhogy meghallotta az Úr megvetett voltomat, azért adta nékem ezt is; és nevezé nevét Simeonnak.
1Móz 29: 34 És megint teherbe esék és szűle fiat, és monda: Most már ragaszkodni fog hozzám az én férjem, mert három fiat szűltem néki; azért nevezé nevét Lévinek.
1Móz 29: 35 És ismét teherbe esék, és fiat szűle és mondá: Most már hálákat adok az Úrnak; azért nevezé nevét Júdának, és megszűnék a szűléstől.
1Móz 30: 1 És látá Rákhel, hogy ő nem szűle Jákóbnak, irigykedni kezde Rákhel az ő nénjére, és monda Jákóbnak: Adj nékem gyermekeket, mert ha nem, meghalok.
1Móz 30: 2 Felgerjede azért Jákób haragja Rákhel ellen, és monda: Avagy Isten [vagyok-é] én, ki megtagadta tőled a méhnek gyümölcsét.
1Móz 30: 3 És monda ez: Ímhol az én szolgálóm Bilha, menj be hozzá, hogy szűljön az én térdeimen, és én is megépüljek ő általa.
1Móz 30: 4 Adá tehát néki az ő szolgálóját Bilhát feleségűl, és beméne ahhoz Jákób.
1Móz 30: 5 És teherbe esék Bilha és szűle Jákóbnak fiat.
1Móz 30: 6 És monda Rákhel: Ítélt felőlem az Isten, és meg is hallgatta szavamat, és adott énnékem fiat: azért nevezé nevét Dánnak.
1Móz 30: 7 Ismét fogada az ő méhében, és szűle Bilha, a Rákhel szolgálója más fiat is Jákóbnak.
1Móz 30: 8 És monda Rákhel: Nagy tusakodással tusakodtam az én nénémmel, és győztem; azért nevezé nevét Nafthalinak.
1Móz 30: 9 Látván pedig Lea hogy ő megszűnt a szűléstől, vevé az ő szolgálóját Zilpát, és adá azt Jákóbnak feleségűl.
1Móz 30: 10 És szűle Zilpa, Lea szolgálója, fiat Jákóbnak.
1Móz 30: 11 És monda Lea: Szerencsére! és nevezé nevét Gádnak!
1Móz 30: 12 És szűle Zilpa, Lea szolgálója, más fiat is Jákóbnak.
1Móz 30: 13 És monda Lea: Oh én boldogságom! bizony boldognak mondanak engem az asszonyok: és nevezé nevét Ásernek.
1Móz 30: 14 És kiméne Rúben búzaaratáskor, és talála a mezőn mandragóra-bogyókat s vivé azokat az ő anyjának, Leának. És monda Rákhel Leának: Adj nékem kérlek a fiad mandragóra-bogyóiból.
1Móz 30: 15 Az pedig monda néki: Talán keveselled, hogy elvetted tőlem az én férjemet, s a fiam mandragóra-bogyóit is elvennéd tőlem? És monda Rákhel: Háljon veled hát az éjjel a te fiad mandragóra-bogyóiért.
1Móz 30: 16 Mikor Jákób este a mezőről jöve, eleibe méne Lea, és monda: Én hozzám jőjj be, mert megvettelek a fiam mandragóra-bogyóiért; és nála hála azon éjszaka.
1Móz 30: 17 És meghallgatá Isten Leát, mert fogada az ő méhében és szűle Jákóbnak ötödik fiat.
1Móz 30: 18 És monda Lea: Megadta az Isten jutalmamat, a miért szolgálómat férjemnek adtam; azért nevezé nevét Izsakhárnak.
1Móz 30: 19 És ismét fogada az ő méhében Lea, és szűle hatodik fiat Jákóbnak.
1Móz 30: 20 És monda Lea: Megajándékozott az Isten engem jó ajándékkal; most már velem lakik az én férjem, mert hat fiat szűltem néki, és nevezé nevét Zebulonnak.
1Móz 30: 21 Annakutána szűle leányt, és nevezé nevét Dínának.
1Móz 30: 22 Megemlékezék pedig az Isten Rákhelről; és meghallgatá őt az Isten és megnyitá az ő méhét.
1Móz 30: 23 És fogada méhében, és szűle fiat, s monda: Elvevé Isten az én gyalázatomat.
1Móz 30: 24 És nevezé nevét Józsefnek, mondván: Adjon ehhez az Úr nékem más fiat is.
1Móz 30: 25 És lőn, a mint szűlte vala Rákhel Józsefet, monda Jákób Lábánnak: Bocsáss el engemet, hadd menjek el az én helyembe, az én hazámba.
1Móz 30: 26 Add meg nékem az én feleségeimet és magzatimat, a kikért szolgáltalak téged, hadd menjek el, mert te tudod az én szolgálatomat, a melylyel szolgáltalak téged.
1Móz 30: 27 És monda néki Lábán: Vajha kedvet találtam volna szemeid előtt! Úgy sejtem, hogy te éretted áldott meg engem az Úr.
1Móz 30: 28 És monda: Szabj bért magadnak és én megadom.
1Móz 30: 29 Ez pedig monda: Te tudod mimódon szolgáltalak téged, és hogy mivé lett nálam a te jószágod.
1Móz 30: 30 Mert a mi kevesed vala én előttem, sokra szaporodott, és megáldott az Úr téged az én lábam nyomán. Immár mikor tehetek valamit a magam házáért is?
1Móz 30: 31 És monda [Lábán: ] Mit adjak néked? Felele Jákób: Ne adj nékem semmit; juhaidat ismét legeltetem és őrizem, ha nekem ezt a dolgot megteszed:
1Móz 30: 32 Nyájaidat ma mind végig járom, minden pettyegetett és tarka bárányt kiszaggatok közűlök, és minden fekete bárányt a juhok közűl, s a tarkát és pettyegetettet a kecskék közűl, s legyen [ez] az én bérem.
1Móz 30: 33 S a mikor majd bérem iránt eljövéndesz, mi előtted lesz, becsületességemről ez felel: a mi nem pettyegetett vagy tarka a kecskék, s nem fekete a juhok közt, az mind lopott jószág nálam.
1Móz 30: 34 És monda Lábán: Ám legyen: Vajha a te beszéded szerint lenne.
1Móz 30: 35 Külön választá azért azon a napon a pettyegetett és tarka kosokat, és minden csíkos lábú és tarka kecskét, mind a melyikben valami fehérség vala, és minden feketét a juhok közűl, és adá az ő fiainak keze alá.
1Móz 30: 36 És három napi járó földet vete maga közé és Jákób közé; Jákób pedig legelteti vala Lábán egyéb juhait.
1Móz 30: 37 És vőn Jákób zöld nyár-, mogyoró- és gesztenye-vesszőket, és meghántá azokat fehéresen csíkosra, hogy látható legyen a vesszők fehére.
1Móz 30: 38 És a vesszőket, melyeket meghántott vala, felállítá a csatornákba, az itató válúkba, melyekre a juhok inni járnak vala, szembe a juhokkal, hogy foganjanak, mikor inni jönnek.
1Móz 30: 39 És a juhok a vesszők előtt foganának és ellenek vala csíkos lábúakat, pettyegetetteket és tarkákat.
1Móz 30: 40 Azután külön szakasztá Jákób ezeket a bárányokat, és a Lábán nyáját arczczal fordítja vala a csíkos lábú és fekete bárányokra; így szerze magának külön falkákat, melyeket nem ereszte a Lábán juhai közé.
1Móz 30: 41 És lőn, hogy mikor a nyáj java részének vala párzási ideje, akkor Jákób a vesszőket oda raká a válúkba a juhok eleibe, hogy a vesszőket látva foganjanak.
1Móz 30: 42 De mikor satnya vala a nyáj, nem rakja vala oda s ily módon Lábánéi lőnek a satnyák, a java pedig Jákóbé.
1Móz 30: 43 És felette igen meggazdagodék a férfiú; és vala néki sok juha, szolgálója, szolgája, tevéje és szamara.
1Móz 31: 1 És meghallá a Lábán fiainak beszédét, kik ezt mondják vala: Valamije volt atyánknak, mind elvette Jákób; és atyánkéból szerezte mind e gazdagságot.
1Móz 31: 2 És látá Jákób a Lábán orczáját, hogy ímé nem olyan ő hozzá mint annakelőtte.
1Móz 31: 3 Monda pedig az Úr Jákóbnak: Térj meg atyáid földére, a te rokonságod közé, és veled lészek.
1Móz 31: 4 Elkülde tehát Jákób, és kihívatá magához Rákhelt és Leát a mezőre az ő nyájához.
1Móz 31: 5 És monda nékik: Látom atyátok orczáját, hogy nem olyan hozzám, mint ennekelőtte; de az én atyám Istene velem volt.
1Móz 31: 6 Ti pedig tudjátok, hogy teljes erőm szerint szolgáltam atyátokat.
1Móz 31: 7 De atyátok engem megcsalt s tízszer is megváltoztatta béremet; mindazáltal az Isten nem engedte, hogy nékem kárt tehessen.
1Móz 31: 8 Mikor azt mondotta: A pettyegetettek legyenek a te béred, a juhok mind pettyegetetteket ellenek vala. Ha azt mondotta: A csíkos lábúak legyenek a te béred, a juhok mind csíkos lábúakat ellenek vala.
1Móz 31: 9 Így vette el Isten atyátok jószágát és nékem adta.
1Móz 31: 10 Mert lőn a juhok foganásának idejekor, szemeimet felemelém, és látom vala álomban, hogy ímé a juhokat hágó kosok csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák.
1Móz 31: 11 Akkor monda nékem az Isten Angyala álomban: Jákób. És felelék: Ímhol vagyok.
1Móz 31: 12 És ő monda: Emeld fel szemeidet és lásd, hogy a mely kosok a juhokat hágják, azok mind csíkos lábúak, pettyegetettek és tarkák. Mert mindazt láttam, a mit veled Lábán cselekeszik vala.
1Móz 31: 13 Én vagyok ama Béthelnek Istene, a hol emlékoszlopot kentél fel, és a hol fogadást tettél nékem. Most kelj fel, menj ki e földről, és térj vissza szülőföldedre.
1Móz 31: 14 És felele Rákhel és Lea, és mondának néki: Vajjon vagyon-é még nékünk valami részünk és örökségünk a mi atyánk házában?
1Móz 31: 15 Avagy nem úgy tartott-é minket mint idegeneket? midőn minket eladott, és értékünket is teljesen megemésztette.
1Móz 31: 16 Mert mind ez a gazdagság, melyet Isten vett el a mi atyánktól, miénk és a mi fiainké. Most azért valamit néked az Isten mondott, [azt] cselekedjed.
1Móz 31: 17 Felkele tehát Jákób, és feltevé gyermekeit és feleségeit a tevékre;
1Móz 31: 18 És elvivé minden nyáját, és minden keresményét, melyet keresett vala; minden jószágát, melyet szerzett vala Mésopotámiában, hogy elmenjen az ő atyjához Izsákhoz Kanaán földére.
1Móz 31: 19 Lábán pedig elment vala juhait nyírni; azonközben ellopá Rákhel a házi bálványokat, melyek atyjánál valának.
1Móz 31: 20 Jákób pedig meglopá a Siriabeli Lábánnak szívét, mivelhogy nem adá tudtára, hogy szökni akar.
1Móz 31: 21 Megszökék tehát mindenestől, és felkelvén, általméne a folyóvízen, és Gileád hegye felé tarta.
1Móz 31: 22 És mikor harmad napra megmondák Lábánnak, hogy Jákób elszökött;
1Móz 31: 23 Maga mellé vévén az ő rokonait, hét napi járó földig űzé őket; és eléré a Gileád hegyén.
1Móz 31: 24 Isten pedig megjelenék a Siriabeli Lábánnak éjjel álomban, és monda néki: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
1Móz 31: 25 Mikor eléré Lábán Jákóbot, s Jákób a hegyen voná fel sátorát; Lábán is a Gileád hegyén voná fel az ő rokonaival egybe.
1Móz 31: 26 És monda Lábán Jákóbnak: Mit cselekedtél, hogy megloptad szívemet, és leányaimat fegyverrel nyert foglyokként vitted el?
1Móz 31: 27 Miért futottál el titkon, s loptál meg engem? miért nem jelentetted nékem, hogy elbocsátottalak volna örömmel, énekszóval, dob- és hegedűszóval?
1Móz 31: 28 És nem engedted meg, hogy megcsókoljam fiaimat és leányaimat. Ez egyszer bolondul cselekedtél.
1Móz 31: 29 Volna erőm hozzá, hogy rosszat tegyek veletek, de a ti atyátok Istene tegnap éjszaka megszólíta engem, ezt mondván: Vigyázz magadra, Jákóbnak se jót, se rosszat ne szólj.
1Móz 31: 30 Hogyha pedig immár el akartál menni, mivelhogy nagy kívánsággal kívánkoztál atyád házához: miért loptad el az én isteneimet?
1Móz 31: 31 Felelvén pedig Jákób, monda Lábánnak: Mert féltem, mert gondolom vala, hogy talán elveszed a te leányaidat én tőlem erővel.
1Móz 31: 32 A kinél pedig megtalálod a te isteneidet, ne éljen [az]. Atyánkfiai előtt vizsgáld meg, mid van nálam, és vidd el. Mert nem tudja vala Jákób, hogy Rákhel lopta el azokat.
1Móz 31: 33 Beméne tehát Lábán Jákób sátorába, és Lea sátorába, és a két szolgáló sátorába, és nem találá meg; akkor kiméne Lea sátorából, és méne a Rákhel sátorába.
1Móz 31: 34 Rákhel pedig vette vala a házi bálványokat, és tette vala azokat egy tevének a nyergébe, és rájok űle; Lábán pedig felhányá az egész sátort, és nem találta vala meg [azokat.]
1Móz 31: 35 Akkor monda az ő atyjának: Ne haragudjék az én uram, hogy fel nem kelhetek előtted, mert asszonyok baja van rajtam. Keresé tehát, de nem találá a házi bálványokat.
1Móz 31: 36 Jákób pedig haragra gerjede s feddődék Lábánnal. Megszólala Jákób és monda Lábánnak: Mi a vétkem, és mi a bűnöm, hogy üldözőbe vettél?
1Móz 31: 37 Bezzeg minden holmimat felhánytad, mit találtál a magad házi holmija közűl valót? add elő itt az én rokonaim és a te rokonaid előtt, hogy tegyenek ítéletet kettőnk között.
1Móz 31: 38 Immár húsz esztendeje vagyok nálad, juhaid és kecskéid nem vetéltek el, és nyájad kosait nem ettem meg.
1Móz 31: 39 A mit a [vad] megszaggatott, nem vittem hozzád, én fizettem meg azt; tőlem követelted a nappal lopottat, mint az éjjel lopottat is.
1Móz 31: 40 Úgy voltam hogy nappal a hőség emésztett, éjjel pedig a hideg; és az álom távol maradt szemeimtől.
1Móz 31: 41 Immár húsz esztendeje hogy házadnál vagyok; tizennégy esztendeig szolgáltalak két leányodért, és hat esztendeig juhaidért; te pedig béremet tízszer is megváltoztattad.
1Móz 31: 42 Ha az én atyám Istene, Ábrahám Istene, és az Izsák félelme velem nem volt volna, bizony most üresen bocsátanál el engem, [de] megtekintette Isten az én nyomorúságomat és kezeim munkáját, és megfeddett [téged] tegnap éjjel.
1Móz 31: 43 Felele pedig Lábán és monda Jákóbnak: A leányok én leányaim és a fiak én fiaim, és a nyáj az én nyájam, s valamit látsz mind az enyim, de mit tehetek ma ezeknek az én leányaimnak, vagy az ő magzatjaiknak, a kiket szűltek?
1Móz 31: 44 Most tehát jer, kössünk szövetséget, én meg te, hogy az légyen bizonyságul közöttem és közötted.
1Móz 31: 45 És vőn Jákób egy követ, és felemelé azt emlékoszlopul.
1Móz 31: 46 És monda Jákób az ő atyjafiainak: Szedjetek köveket! És gyűjtének köveket, és csinálának rakást; és evének ott a rakáson.
1Móz 31: 47 És nevezé azt Lábán Jegár-Sahaduthának, Jákób pedig nevezé Gálhédnek.
1Móz 31: 48 És mondja vala Lábán: E rakás bizonyság ma, közöttem és közötted, azért nevezék Gálhédnek.
1Móz 31: 49 És Miczpának, mivelhogy mondá: Az Úr legyen vigyázó közöttem és te közötted, a mikor egymástól elválunk.
1Móz 31: 50 Ha az én leányaimat nyomorgatándod, és ha az én leányaimon kivűl több feleséget veéndesz, senki sincs ugyan velünk; de meglásd: Isten a bizonyság én közöttem és te közötted.
1Móz 31: 51 És monda Lábán Jákóbnak: Ímé e rakás kő és ímé ez emlékoszlop, a melyet raktam én közöttem és te közötted,
1Móz 31: 52 Bizonyság legyen e rakás kő, és bizonyság ez az emlékoszlop, hogy sem én nem megyek el e rakás kő mellett te hozzád, sem te nem jössz át én hozzám e rakás kő, és ez emlékoszlop mellett gonosz végre.
1Móz 31: 53 Az Ábrahám Istene, és a Nákhor Istene, és az ő atyjok Istene tegyenek ítéletet közöttünk: És megesküvék Jákób az ő atyjának Izsáknak félelmére.
1Móz 31: 54 Akkor Jákób áldozatot öle ott a hegyen, és vendégségbe hívá az ő rokonait. És vendégeskedtek vala, s meghálának a hegyen.
1Móz 31: 55 Reggel pedig felkele Lábán és megcsókolá fiait és leányait és megáldá őket. Azután elméne Lábán, és visszatére az ő helyére.
1Móz 32: 1 Jákób tovább méne az ő útján, és szembe jövének vele az Isten Angyalai.
1Móz 32: 2 És monda Jákób mikor azokat látja vala: Isten tábora ez; és nevezé annak a helynek nevét Mahanáimnak.
1Móz 32: 3 Azután külde Jákób követeket maga előtt Ézsaúhoz az ő bátyjához, Széir földébe, Edóm mezőségébe,
1Móz 32: 4 És parancsola azoknak mondván: Így szóljatok az én uramnak Ézsaúnak: Ezt mondja a te szolgád Jákób: Lábánnál tartózkodtam és időztem mind ekkorig.
1Móz 32: 5 Vannak pedig nékem ökreim és szamaraim, juhaim, szolgáim és szolgálóim, azért híradásul követséget küldök az én uramhoz, hogy kedvet találjak szemeid előtt.
1Móz 32: 6 És megtérének Jákóbhoz a követek, mondván: Elmentünk vala a te atyádfiához Ézsaúhoz, és már jön is elődbe, és négyszáz férfi van vele.
1Móz 32: 7 Igen megíjede Jákób és féltében a népet, mely vele vala, a juhokat, a barmokat és a tevéket két seregre osztá.
1Móz 32: 8 És monda: Ha eljön Ézsaú az egyik seregre, és azt levágja, a hátramaradt sereg megszabadul.
1Móz 32: 9 És monda Jákób: Óh én atyámnak Ábrahámnak Istene, és én atyámnak Izsáknak Istene, Jehova! ki azt mondád nékem: Térj vissza hazádba, a te rokonságod közé, s jól tészek veled:
1Móz 32: 10 Kisebb vagyok minden te jótéteményednél és minden te hűségednél, a melyeket a te szolgáddal cselekedtél; mert csak pálczámmal mentem vala által ezen a Jordánon, most pedig két sereggé lettem.
1Móz 32: 11 Szabadíts meg, kérlek, engem az én bátyám kezéből, Ézsaú kezéből; mert félek ő tőle, hogy rajtam üt és levág engem, az anyát a fiakkal egybe.
1Móz 32: 12 Te pedig azt mondottad: Jól tévén jól tészek te veled, és a te magodat olyanná tészem mint a tenger fövénye, mely meg nem számláltathatik sokasága miatt.
1Móz 32: 13 És ott hála azon éjjel: és választa abból, a mi kezénél vala, ajándékot Ézsaúnak az ő bátyjának:
1Móz 32: 14 Kétszáz kecskét, és húsz bakot; kétszáz juhot, és húsz kost;
1Móz 32: 15 Harmincz szoptatós tevét s azok fiait; negyven tehenet, és tíz tulkot: húsz nőstény szamarat, és tíz szamár vemhet.
1Móz 32: 16 És szolgái kezébe adá, minden nyájat külön-külön, és monda az ő szolgáinak: Menjetek el én előttem, és közt hagyjatok nyáj és nyáj között.
1Móz 32: 17 És parancsola az elsőnek, mondván: Ha az én bátyám Ézsaú előtalál és megkérdez téged, mondván: Ki embere vagy? Hová mégy? És kiéi ezek előtted?
1Móz 32: 18 Akkor azt mondjad: Szolgádé Jákóbé; ajándék az, a melyet küld az én uramnak Ézsaúnak, és ímé ő maga is [jön] utánunk.
1Móz 32: 19 Ugyanazt parancsolá a másiknak, a harmadiknak, és mindazoknak, kik a nyájak után mennek vala, mondván: Ilyen szóval szóljatok Ézsaúnak, mikor vele találkoztok.
1Móz 32: 20 Ezt is mondjátok: Ímé Jákób a te szolgád utánunk [jő]; mert így gondolkodik vala: Megengesztelem őt az ajándékkal, mely előttem megy, és azután leszek szembe vele, talán kedves lesz személyem előtte.
1Móz 32: 21 Előlméne tehát az ajándék; ő pedig azon éjjel a seregnél hála.
1Móz 32: 22 Felkele pedig ő azon éjszaka és vevé két feleségét, két szolgálóját és tizenegy gyermekét, és általméne a Jabbók révén.
1Móz 32: 23 Vevé hát azokat és átköltözteté a vízen, azután átköltözteté mindenét valamije vala.
1Móz 32: 24 Jákób pedig egyedűl marada és tusakodik vala ő vele egy férfiú, egész a hajnal feljöveteléig.
1Móz 32: 25 Aki mikor látá, hogy nem vehet rajta erőt, megilleté csípőjének forgócsontját, és kiméne helyéből Jákób csípőjének forgócsontja a vele való tusakodás közben.
1Móz 32: 26 És monda: Bocsáss el engem, mert feljött a hajnal. És monda [Jákób]: Nem bocsátlak el téged, míg meg nem áldasz engemet.
1Móz 32: 27 És monda néki: Mi a te neved? És ő monda: Jákób.
1Móz 32: 28 Amaz pedig monda: Nem Jákóbnak mondatik ezután a te neved, hanem Izráelnek; mert küzdöttél Istennel és emberekkel, és győztél.
1Móz 32: 29 És megkérdé Jákób, és monda: Mondd meg, kérlek, a te nevedet. Az pedig monda: Ugyan miért kérded az én nevemet? És megáldá őt ott.
1Móz 32: 30 Nevezé azért Jákób annak a helynek nevét Peniélnek: mert látám az Istent színről színre, és megszabadult az én lelkem.
1Móz 32: 31 És a nap felkél vala rajta, amint elméne Peniél mellett, ő pedig sántít vala csípőjére.
1Móz 32: 32 Azért nem eszik Izráel fiai a csípő forgócsontjának inahúsát mind e mai napig, mivelhogy illetve vala Jákób csípője forgócsontjának inahúsa.
1Móz 33: 1 Jákób pedig felemelé szemeit és látá, hogy ímé Ézsaú jő vala, és négyszáz férfiú ő vele; megosztá azért a gyermekeket Lea mellé, Rákhel mellé, és két szolgálója mellé.
1Móz 33: 2 És előreállítá a szolgálókat és azok gyermekeit, ezek után Leát és az ő gyermekeit, Rákhelt pedig és Józsefet leghátul.
1Móz 33: 3 Maga pedig előttök megy vala, és hétszer hajtá meg magát a földig, a míg bátyjához juta.
1Móz 33: 4 Ézsaú pedig eleibe futamodék és megölelé őt, nyakába borúla, s megcsókolá őt, és sírának.
1Móz 33: 5 És felemelé szemeit s látá az asszonyokat és a gyermekeket, és monda: Kicsodák ezek teveled? Ő pedig monda: A gyermekek, kikkel Isten megajándékozta a te szolgádat.
1Móz 33: 6 És közelítének a szolgálók, ők és gyermekeik és meghajták magokat.
1Móz 33: 7 Elérkezék Lea is az ő gyermekeivel, és meghajták magokat; utoljára érkezék József és Rákhel, és ők is meghajták magokat.
1Móz 33: 8 És monda [Ézsaú: ] Mire való ez az egész sereg, melyet előltalálék? És felele: Hogy kedvet találjak az én uram szemei előtt.
1Móz 33: 9 És monda Ézsaú: Van nekem elég, jó öcsém, legyen tiéd, a mi a tiéd.
1Móz 33: 10 Monda pedig Jákób: Ne úgy, kérlek, hanem ha kedvet találtam szemeid előtt, fogadd el ajándékomat az én kezemből; mert a te orczádat úgy néztem, mintha az Isten orczáját látnám, és te kegyesen fogadál engem.
1Móz 33: 11 Vedd el kérlek az én ajándékomat, melyet hoztam néked, mivelhogy az Isten kegyelmesen cselekedett én velem, és mindenem van nékem. És unszolá őt, és elvevé.
1Móz 33: 12 És monda: Induljunk, menjünk el, és én előtted megyek.
1Móz 33: 13 Felele néki [Jákób]: Az én uram jól tudja, hogy e gyermekek gyengék, és hogy szoptatós juhokkal és barmokkal vagyok körűl, a melyeket ha csak egy napig zaklatnak is, a nyájak mind elhullanak.
1Móz 33: 14 Menjen el azért az én uram az ő szolgája előtt, én is elballagok lassan, a jószág lépése szerint, a mely előttem van, és a gyermekek lépése szerint, míg eljutok az én uramhoz Széirbe.
1Móz 33: 15 És monda Ézsaú: Hadd rendeljek melléd néhányat a nép közűl, mely velem van. S ez monda: Minek az? csak kedvet találjak az én uram szemei előtt.
1Móz 33: 16 Visszatére tehát Ézsaú még az nap az ő útján Széir felé.
1Móz 33: 17 Jákób pedig méne Szukkóthba és építe magának házat, barmainak pedig hajlékokat csinála, s azért nevezé a hely nevét Szukkóthnak.
1Móz 33: 18 Annakutána minden bántás nélkül méne Jákób Mésopotámiából jövet Sekhem városába, mely vala a Kanaán földén, és letelepedék a város előtt.
1Móz 33: 19 És megvevé a mezőnek azt a részét, a hol sátorát felvonta vala, Khámornak a Sekhem atyjának fiaitól száz pénzen.
1Móz 33: 20 És oltárt állíta ott, és nevezé azt [ily névvel: ] Isten, Izráel Istene.
1Móz 34: 1 Kiméne pedig Dína, Leának leánya, kit Jákóbnak szűlt vala, hogy meglátogassa annak a földnek leányait.
1Móz 34: 2 És meglátá őt Sekhem, a Khivveus Khámornak, az ország fejedelmének fia, és elragadá őt, és vele hála és erőszakot tesz vala rajta.
1Móz 34: 3 És ragaszkodék az ő lelke Dínához a Jákób leányához, és megszereté a leányt és szívéhez szól vala a leánynak.
1Móz 34: 4 Szóla pedig Sekhem Khámornak az ő atyjának, mondván: Vedd nékem feleségűl ezt a leányt.
1Móz 34: 5 És meghallá Jákób, hogy megszeplősítette Dínát, az ő leányát, fiai pedig a mezőn valának a barommal, azért veszteg marada Jákób, míg azok megjövének.
1Móz 34: 6 És kiméne Khámor, Sekhem atyja Jákóbhoz, hogy szóljon vele.
1Móz 34: 7 Mikor Jákób fiai megjövének a mezőről és meghallák a [dolgot,] elkeseredének s nagyon megharaguvának azok az emberek, azért hogy ocsmányságot cselekedett Izráelben, Jákób leányával hálván, a minek nem kellett volna történni.
1Móz 34: 8 És szóla nékik Khámor, mondván: Az én fiam Sekhem, lelkéből szereti a ti leányotokat, kérlek, adjátok azt néki feleségűl.
1Móz 34: 9 És szerezzetek velünk sógorságot: a ti leányaitokat adjátok nékünk, és a mi leányainkat vegyétek magatoknak,
1Móz 34: 10 És lakjatok velünk; a föld előttetek van, lakjátok, s kereskedjetek rajta és bírjátok azt.
1Móz 34: 11 Sekhem is monda a [Dína] atyjának és az ő bátyjainak: Hadd találjak kedvet előttetek, és valamit mondotok nékem, megadom.
1Móz 34: 12 Akármily nagy jegyadományt és ajándékot [kivántok,] megadom a mint mondjátok nékem, [csak] adjátok nékem a leányt feleségűl.
1Móz 34: 13 A Jákób fiai pedig álnokul felelének Sekhemnek és Khámornak az ő atyjának, és szólának, mivelhogy megszeplősítette Dínát az ő húgokat,
1Móz 34: 14 És mondának nékik: Nem mívelhetjük e dolgot, hogy a mi húgunkat körűlmetélkedetlen férfiúnak adjuk; mert ez nékünk gyalázat volna.
1Móz 34: 15 Veletek csak úgy egyezünk, ha hasonlókká lesztek hozzánk, hogy minden férfiú körűlmetélkedjék ti köztetek.
1Móz 34: 16 Így a mi leányainkat néktek adjuk, és a ti leányaitokat magunknak vesszük, veletek lakozunk, és egy néppé leszünk;
1Móz 34: 17 Hogyha pedig nem hallgattok reánk, hogy körűlmetélkedjetek: felveszszük a mi leányunkat és elmegyünk.
1Móz 34: 18 És tetszék azoknak beszéde Khámornak, és Sekhemnek a Khámor fiának.
1Móz 34: 19 Nem is halasztá az ifjú a dolog véghezvitelét, mivelhogy igen szereti vala a Jákób leányát; néki pedig atyja házanépe között mindenkinél nagyobb becsűlete vala.
1Móz 34: 20 Elméne azért Khámor és Sekhem az ő fia az ő városuk kapujába; és szólának az ő városuk férfiaival, mondván:
1Móz 34: 21 Ezek az emberek békességesek velünk, hadd lakjanak e földön, és kereskedjenek benne, mert ímé e föld elég tágas nékik; az ő leányaikat vegyük magunknak feleségűl, és a mi leányainkat adjuk nékik.
1Móz 34: 22 De csak úgy egyeznek bele e férfiak, hogy velünk lakjanak és egy néppé legyenek velünk, ha minden férfiú körűlmetélkedik közöttünk, a miképen ők is körűl vannak metélkedve.
1Móz 34: 23 Nyájaik, jószáguk, és minden barmuk nemde nem miéink lesznek-é? csak egyezzünk meg velök, akkor velünk laknak.
1Móz 34: 24 És engedének Khámornak, és Sekhemnek az ő fiának mindenek, a kik az ő városa kapuján kijárnak vala, és körűlmetélkedék minden férfiú, aki az ő városa kapuján kijár vala.
1Móz 34: 25 És lőn harmadnapon, mikor ezek a seb fájdalmában valának, a Jákób két fia, Simeon és Lévi, Dínának bátyjai, fegyvert ragadának s bátran a városra ütének és minden férfit megölének.
1Móz 34: 26 Khámort, és az ő fiát Sekhemet fegyver élére hányák, és elvivék Dínát a Sekhem házából, és kimenének.
1Móz 34: 27 A Jákób fiai a megölteknek esének és feldúlák a várost, mivelhogy megszeplősítették vala az ő húgokat.
1Móz 34: 28 Azok juhait, barmait, szamarait, és valami a városban, és a mezőn vala, elvivék.
1Móz 34: 29 És minden gazdagságukat, minden gyermekeiket és feleségeiket fogva vivék és elrablák, és mindent a mi a házban vala.
1Móz 34: 30 És monda Jákób Simeonnak és Lévinek: Megháborítottatok engem, [és] utálatossá tettetek e föld lakosai előtt, a Kananeusok és Perizeusok előtt; én pedig kevesed magammal vagyok, és ha összegyűlnek ellenem, levágnak, és eltörölnek engem, mind házam népével egybe.
1Móz 34: 31 Azok pedig mondának: Hát mint tisztátalan személylyel, úgy kellett-é bánni a mi húgunkkal?
1Móz 35: 1 Monda pedig az Isten Jákóbnak: Kelj fel, eredj fel Béthelbe és telepedjél le ott; és csinálj ott oltárt amaz Istennek, ki megjelenék néked, mikor a te bátyád Ézsaú előtt futsz vala.
1Móz 35: 2 Akkor monda Jákób az ő házanépének, és mind azoknak, kik vele valának: Hányjátok el az idegen isteneket, kik köztetek vannak, és tisztítsátok meg magatokat, és változtassátok el öltözeteiteket.
1Móz 35: 3 És keljünk fel, és menjünk fel Béthelbe, hogy csináljak ott oltárt annak az Istennek, ki meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam.
1Móz 35: 4 Átadák azért Jákóbnak mind az idegen isteneket, kik nálok valának, és füleikből a függőket, és elásá azokat Jákób a cserfa alatt, mely Sekhem mellett vala.
1Móz 35: 5 És elindulának. De Istennek rettentése vala a körűltök való városokon, és nem üldözék a Jákób fiait.
1Móz 35: 6 Eljuta azért Jákób Lúzba, mely Kanaán földén van, azaz Béthelbe, ő maga és az egész sokaság, mely ő vele vala.
1Móz 35: 7 És építe ott oltárt, és nevezé a helyet Él-Béthelnek, mivelhogy ott jelent meg néki az Isten, mikor az ő bátyja előtt fut vala.
1Móz 35: 8 És meghala Débora, a Rebeka dajkája, és eltemeték Béthelen alól egy cserfa alatt, és nevezék annak nevét Allon-Bákhutnak.
1Móz 35: 9 Az Isten pedig ismét megjelenék Jákóbnak, mikor ez jöve Mésopotámiából, és megáldá őt.
1Móz 35: 10 És monda néki az Isten: A te neved Jákób; de ne neveztessék többé a te neved Jákóbnak, hanem Izráel légyen neved. És nevezé nevét Izráelnek.
1Móz 35: 11 És monda néki az Isten: Én [vagyok] a mindenható Isten, nevekedjél és sokasodjál, nép és népek sokasága légyen te tőled; és királyok származzanak a te ágyékodból.
1Móz 35: 12 És a földet, melyet adtam Ábrahámnak és Izsáknak, néked adom azt, utánad pedig a te magodnak adom a földet.
1Móz 35: 13 És felméne ő tőle az Isten azon a helyen, a hol vele szólott vala.
1Móz 35: 14 Jákób pedig emlékoszlopot állíta azon a helyen, a hol szólott vele, kőoszlopot; és áldozék azon italáldozattal, és önte arra olajat.
1Móz 35: 15 És nevezé Jákób a hely nevét, a hol az Isten szólott vala ő vele, Béthelnek.
1Móz 35: 16 És elindúlának Béthelből, s mikor Efratától, hogy oda érjenek, már csak egy dűlőföldre valának, szűle Rákhel, és nehéz vala az ő szűlése.
1Móz 35: 17 S vajudása közben monda néki a bába: Ne félj, mert most is fiad lesz.
1Móz 35: 18 És mikor lelke kiméne, mert meghala, nevezé nevét Benóninak, az atyja pedig nevezé őt Benjáminnak.
1Móz 35: 19 És meghala Rákhel, és eltemetteték az Efratába (azaz Bethlehembe) vivő úton.
1Móz 35: 20 És emlékoszlopot állíta Jákób az ő sírja fölött. Rákhel sírjának emlékoszlopa az mind e mai napig.
1Móz 35: 21 Azután tovább költözék Izráel, és a Héder tornyán túl voná fel sátorát.
1Móz 35: 22 Lőn pedig, mikor Izráel azon a földön lakozék, elméne Rúben, és hála Bilhával, az ő atyjának ágyasával, s meghallá Izráel. Valának pedig a Jákób fiai tizenketten.
1Móz 35: 23 Lea fiai: Jákób elsőszülötte Rúben, azután Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár és Zebulon.
1Móz 35: 24 Rákhel fiai: József és Benjámin.
1Móz 35: 25 A Rákhel szolgálójának Bilhának fiai: Dán és Nafthali.
1Móz 35: 26 A Lea szolgálójának Zilpának fiai: Gád és Áser. Ezek a Jákób fiai, a kik születtek néki Mésopotámiában.
1Móz 35: 27 És eljuta Jákób Izsákhoz, az ő atyjához Mamréba, Kirját-Arbába, azaz Hebronba, a hol Ábrahám és Izsák tartózkodnak vala.
1Móz 35: 28 Valának pedig Izsák napjai száz nyolczvan esztendő.
1Móz 35: 29 És kimúlék Izsák és meghala, és takaríttaték az ő eleihez vén korban, bételvén az élettel; és eltemeték őt az ő fiai, Ézsaú és Jákób.
1Móz 36: 1 Ez Ézsaúnak (azaz Edómnak) nemzetsége.
1Móz 36: 2 Ézsaú a Kananeusok leányai közűl vette vala feleségeit: Adát, a Khitteus Élonnak leányát; és Oholibámát, Anáhnak leányát, aki Khivveus Czibhón leánya vala.
1Móz 36: 3 És Boszmáthot, az Ismáel leányát, Nebajóthnak húgát.
1Móz 36: 4 Szűlé pedig Adá Ézsaúnak Elifázt; és Boszmáth szűlé Rehuélt.
1Móz 36: 5 Oholibáma pedig szűlé Jehúst, Jahlámot és Kórét. Ezek az Ézsaú fiai, kik születtek néki Kanaán földén.
1Móz 36: 6 És felvevé Ézsaú az ő feleségeit, az ő fiait, és az ő leányait, és minden házabeli lelket, minden juhait, barmait, és minden jószágát, melyet szerzett vala Kanaán földén, és elméne [más] országba, az ő atyjafiának Jákóbnak színe elől.
1Móz 36: 7 Mert az ő jószáguk több vala, semhogy együtt lakhattak volna, és tartózkodásuk földe nem bírja vala meg őket az ő nyájaik miatt.
1Móz 36: 8 Letelepedék tehát Ézsaú a Széir hegyén. Ézsaú pedig az Edóm.
1Móz 36: 9 Ez Ézsaúnak az Edomiták atyjának nemzetsége a Széir hegyen.
1Móz 36: 10 Ezek Ézsaú fiainak nevei: Elifáz, Adának Ézsaú feleségének fia. Rehuél, Boszmáthnak Ézsaú feleségének fia.
1Móz 36: 11 Elifáznak fiai valának: Thémán, Omár, Czefó, Gahtám és Kenáz.
1Móz 36: 12 Thimna pedig Elifáznak, az Ézsaú fiának ágyasa vala, ki Elifáznak szűlé Amáleket. Ezek Adának, Ézsaú feleségének fiai.
1Móz 36: 13 Ezek pedig a Rehuél fiai: Nakhath, Zerakh, Sammá, Mizzá. Ezek valának Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai.
1Móz 36: 14 Oholibámának pedig, Ézsaú feleségének, Anáh leányának, ki Czibhón leánya volt, ezek valának fiai, kiket szűle Ézsaúnak: Jéhus, Jahlám és Korakh.
1Móz 36: 15 Ezek Ézsaú fiainak fejedelmei: Elifáznak, Ézsaú elsőszülöttének fiai: Thémán fejedelem, Omár fejedelem, Czefó fejedelem, Kenáz fejedelem.
1Móz 36: 16 Korakh fejedelem, Gahtám fejedelem, Amálek fejedelem. Ezek Elifáztól való fejedelmek Edómnak országában; ezek Adá fiai.
1Móz 36: 17 Rehuélnek pedig, az Ézsaú fiának fiai ezek: Nakhath fejedelem, Zerakh fejedelem, Sammá fejedelem, Mizzá fejedelem. Ezek Rehuéltől való fejedelmek Edóm országában. Ezek Boszmáthnak, Ézsaú feleségének fiai.
1Móz 36: 18 Ezek pedig Oholibámának, Ézsaú feleségének fiai: Jéhus fejedelem, Jahlám fejedelem, Korakh fejedelem. Ezek Oholibámától, Anáh leányától, Ézsaú feleségétől való fejedelmek.
1Móz 36: 19 Ezek Ézsaú fiai, és ezek azoknak fejedelmei; ez Edóm.
1Móz 36: 20 A Horeus Széirnek fiai, kik ama földön laknak vala ezek: Lótán, Sóbál, Czibhón, Anáh.
1Móz 36: 21 Disón, Eczer, Disán, Ezek a Horeusok fejedelmei, Széirnek fiai Edóm országában.
1Móz 36: 22 Lótánnak pedig fiai voltak: Hóri, Hémám, és Lótánnak húga, Timna.
1Móz 36: 23 Sóbálnak fiai ezek: Halván, Mánakháth, Hébál, Sefó, Onám.
1Móz 36: 24 Czibhónnak pedig fiai ezek: Aja és Anáh, az az Anáh, ki meleg forrásokat talált a pusztában, mikor atyjának Czibhónnak szamarait legelteté.
1Móz 36: 25 Anáhnak fiai ezek: Disón és Oholibáma Anáhnak leánya.
1Móz 36: 26 Disónnak fiai ezek: Hemdán, Esbán, Ithrán, Kherán.
1Móz 36: 27 Eczernek fiai ezek: Bilhán, Zahaván, Hakán.
1Móz 36: 28 Disánnak fiai ezek: Húcz és Arán.
1Móz 36: 29 A Horeusok közűl való fejedelmek pedig ezek: Lótán fejedelem, Sóbál fejedelem, Czibhón fejedelem, Anáh fejedelem.
1Móz 36: 30 Disón fejedelem, Eczer fejedelem, Disán fejedelem. Ezek a Horeusok közűl való fejedelmek az ő fejedelemségök szerint, Széir tartományában.
1Móz 36: 31 Ezek pedig a királyok, kik uralkodtak Edóm földén minekelőtte Izráel fiai között király uralkodott volna.
1Móz 36: 32 Király vala Edómban Bela, Behor fia, s az ő városának neve Dinhába vala.
1Móz 36: 33 És meghala Bela, uralkodék helyette Jóbáb, Zerakh fia, ki Boczrából való volt.
1Móz 36: 34 És meghala Jóbáb, és uralkodék helyette a Témán földéből való Khusám.
1Móz 36: 35 És meghala Khusám és uralkodék helyette Hadád, a Bédád fia, aki megveré a Midiánitákat a Moáb mezején; az ő városának neve pedig Hávit vala.
1Móz 36: 36 És meghala Hadád és uralkodék helyette a Masrekából való Szamlá.
1Móz 36: 37 És meghala Szamlá és uralkodék helyette Saul, a folyóvíz mellett való Rékhobóthból.
1Móz 36: 38 És meghala Saul és uralkodék helyette Báhál-Khanán, Akhbór fia.
1Móz 36: 39 És meghala Báhál-Khanán, Akhbór fia, és uralkodék helyette Hadár; és az ő városának neve Pahu, az ő feleségének pedig neve Mehetábéel, aki Mézaháb leányának Matrédnak leánya vala.
1Móz 36: 40 Ezek pedig az Ézsaú nemzetségéből való fejedelmek nevei, az ő családjok, helyök, és nevök szerint: Timná fejedelem, Halvá fejedelem, Jetéth fejedelem.
1Móz 36: 41 Oholibámá fejedelem, Éla fejedelem, Pinon fejedelem.
1Móz 36: 42 Kenáz fejedelem, Thémán fejedelem, Mibczár fejedelem.
1Móz 36: 43 Magdiél fejedelem, Hirám fejedelem. Ezek Edóm fejedelmei az ő lakások szerint, az ő örökségök földén. Ézsaú az Edómiták atyja.
1Móz 37: 1 Jákób pedig lakozék az ő atyja bujdosásának földén, Kanaán földén.
1Móz 37: 2 Ezek a Jákób nemzetségének dolgai: József tizenhét esztendős korában az ő bátyjaival együtt juhokat őriz vala, bojtár vala Bilhának és Zilpának az ő atyja feleségeinek fiai mellett, és József rossz híreket hord vala felőlük az ő atyjuknak.
1Móz 37: 3 Izráel pedig minden fiánál inkább szereti vala Józsefet, mivelhogy vén korában nemzette vala őt; és czifra ruhát csináltat vala néki.
1Móz 37: 4 Mikor pedig láták az ő bátyjai, hogy atyjuk minden testvére közt őt szereti legjobban, meggyűlölik vala, és jó szót sem bírnak vala hozzá szólani.
1Móz 37: 5 És álmot álmodék József és elbeszélé az ő bátyjainak; és azok annál inkább gyűlölik vala őt.
1Móz 37: 6 Mert monda nékik: Hallgassátok meg, kérlek, ezt az álmot, melyet álmodtam.
1Móz 37: 7 Ímé kévéket kötünk vala a mezőben, és ímé az én kévém felkele és felálla; a ti kévéitek pedig körűlállanak, és az én kévém előtt meghajolnak vala.
1Móz 37: 8 És mondának néki az ő bátyjai: Avagy király akarsz-é lenni felettünk? Vagy uralkodni akarsz-é rajtunk? S annál is inkább gyűlölik vala őt álmáért és beszédéért.
1Móz 37: 9 Más álmot is álmodék, és elbeszélé azt az ő bátyjainak, mondván: ímé megint álmot álmodtam; ímé a nap és a hold, és tizenegy csillag meghajol vala én előttem.
1Móz 37: 10 S elbeszélé atyjának és bátyjainak, és az ő atyja megdorgálá őt, mondván néki: Micsoda álom az a melyet álmodtál? Avagy elmegyünk-é, én és a te anyád és atyádfiai, hogy meghajtsuk magunkat te előtted a földig?
1Móz 37: 11 Irígykednek vala azért reá az ő bátyjai; az ő atyja pedig elméjében tartja vala e dolgot.
1Móz 37: 12 Mikor pedig az ő bátyjai elmenének Sikhembe, hogy az ő atyjok juhait őrizzék;
1Móz 37: 13 Monda Izráel Józsefnek: A te bátyáid avagy nem Sikhemben legeltetnek-é? Jöszte, és én hozzájok küldelek téged. Ő pedig monda: Ímhol [vagyok].
1Móz 37: 14 És monda néki: Menj el, nézd meg, hogy s mint vagynak a te bátyáid és a juhok, s hozz hírt nékem. Elküldé tehát őt Hebron völgyéből, és méne Sikhembe.
1Móz 37: 15 Előtalálá pedig őt egy ember, mikor a mezőben bolyong vala, és megkérdé őt az az ember, mondván: Mit keressz?
1Móz 37: 16 És monda: Az én bátyáimat keresem, kérlek, mondd meg nékem, hol legeltetnek?
1Móz 37: 17 És monda az ember: Elmentek innen, mert hallám, hogy mondák: Menjünk Dóthánba. Elméne azért József az ő bátyjai után, és megtalálá őket Dóthánban.
1Móz 37: 18 Mikor távolról megláták, minekelőtte közel ért volna hozzájok, összebeszélének, hogy megölik.
1Móz 37: 19 És szólának egymás között: Ímhol jő az álomlátó!
1Móz 37: 20 Most hát jertek öljük meg őt, és vessük őt valamelyik kútba; és azt mondjuk, hogy fenevad ette meg, és meglátjuk, mi lesz az ő álmaiból.
1Móz 37: 21 Meghallá pedig Rúben és megmenté őt kezökből, és mondá: Ne üssük őt agyon.
1Móz 37: 22 És mondá nékik Rúben: Ne ontsatok vért, vessétek őt ebbe a kútba, a mely itt a pusztában van, de kezet ne vessetek reá. Azért, hogy megszabadítsa őt kezökből, hogy visszavigye atyjához.
1Móz 37: 23 És lőn, a mint oda ére József az ő bátyjaihoz, letépték Józsefről az ő felső ruháját, a czifra ruhát, mely rajta vala.
1Móz 37: 24 És megragadák őt és beleveték a kútba; a kút pedig üres vala, nem vala víz benne.
1Móz 37: 25 Azután leűlének kenyerezni, és felemelék szemeiket, és láták, hogy ímé egy Ismáelita karaván jő vala Gileádból, és azoknak tevéi visznek vala fűszerszámot, balzsamot és mirhát, menvén, hogy alávigyék Égyiptomba.
1Móz 37: 26 És monda Júda az ő atyjafiainak: Mi haszna, ha megöljük a mi atyánkfiát, és eltitkoljuk az ő vérét?
1Móz 37: 27 Jertek adjuk el őt az Ismáelitáknak, és ne tegyük reá kezünket, mert atyánkfia, vérünkből való ő. És hallgatának rá az ő atyjafiai.
1Móz 37: 28 És menének arra Midiánita kereskedő férfiak, és kivonák és felhozák Józsefet a kútból, és eladák Józsefet az Ismáelitáknak húsz ezüstpénzen: [azok] pedig elvivék Józsefet Égyiptomba.
1Móz 37: 29 És visszatére Rúben a kúthoz, és ímé József nem vala a kútban, és megszaggatá ruháit.
1Móz 37: 30 És megtére az ő atyjafiaihoz, és monda: Nincsen a gyermek, és én, merre menjek én?
1Móz 37: 31 Akkor vevék a József felső ruháját, és leölének egy kecskebakot, és belemárták a felső ruhát a vérbe.
1Móz 37: 32 És elküldék a czifra ruhát, és elvivék atyjokhoz és mondának: Ezt találtuk, ismerd meg, fiad ruhája-é vagy nem?
1Móz 37: 33 És megismeré azt, és monda: Fiam felső ruhája ez, fenevad ette meg őt, bizony széllyelszaggatta Józsefet.
1Móz 37: 34 És megszaggatá Jákób ruháit, és zsákba öltözék és gyászolá az ő fiát sokáig.
1Móz 37: 35 Felkelének pedig minden ő fiai, és minden ő leányai, hogy vígasztalják őt, de nem akara vígasztalódni, hanem monda: Sírva megyek fiamhoz a sírba; és siratá őt az atyja.
1Móz 37: 36 A Midiániták pedig eladák őt Égyiptomba Pótifárnak, a Faraó főemberének, a testőrök főhadnagyának.
1Móz 38: 1 És lőn abban az időben, hogy Júda elméne az ő atyjafiaitól, és betére egy Adullámbeli férfiúhoz, kinek neve Khira vala.
1Móz 38: 2 És meglátá ott Júda egy Súah nevű Kanaánbeli férfiúnak leányát, és elvevé azt, és beméne hozzá.
1Móz 38: 3 És az fogada méhében és szűle fiat, és nevezé nevét Hérnek.
1Móz 38: 4 És ismét fogada méhében, s fiat szűle, és nevezé nevét Ónánnak.
1Móz 38: 5 Még egyszer szűle fiat, és nevezé nevét Sélának, és mikor azt szűlé, Khezibben vala.
1Móz 38: 6 És vőn Júda az ő elsőszülött fiának Hérnek feleséget, ennek neve Thámár vala.
1Móz 38: 7 De Hér, Júdának elsőszülött fia gonosz vala az Úr szemei előtt, és megölé őt az Úr.
1Móz 38: 8 És monda Júda Ónánnak: Eredj be a te bátyád feleségéhez, és vedd feleségűl mint sógor, és támaszsz magot bátyádnak.
1Móz 38: 9 Ónán pedig tudja vala, hogy a magzat nem lesz az övé, azért valamikor az ő bátyja feleségéhez bemegy vala, földre vesztegeti vala el a [magot,] hogy bátyjának magot ne támaszszon.
1Móz 38: 10 És gonoszságnak tetszék az Úr szemei előtt, a mit cselekeszik vala, annakokáért megölé őt is.
1Móz 38: 11 És monda Júda Thámárnak, az ő menyének: Maradj özvegyen addig a te atyád házában, míg az én fiam Séla felnevekedik. Mert így gondolkodik vala: Netalán ez is meghal, mint az ő bátyjai. Elméne azért Thámár, és marada az ő atyja házában.
1Móz 38: 12 Sok idő múlva meghala Súa leánya, a Júda felesége. Júda pedig megvígasztalódék és elméne az ő juhainak nyírőihez, barátjával az Adullámbeli Khirával, Thimnába.
1Móz 38: 13 Hírűl adák pedig Thámárnak mondván: Ím a te ipad Thimnába megy juhainak nyírésére.
1Móz 38: 14 Leveté azért magáról özvegyi ruháját, elfátyolozá és beburkolá magát, és leűle Enajim kapujába, mely a Thimnába vezető úton van; mert látja vala, hogy felnevekedék Séla, és még sem adák őt annak feleségűl.
1Móz 38: 15 Meglátá pedig őt Júda, és tisztátalan személynek gondolá, mivelhogy befedezte vala orczáját.
1Móz 38: 16 És hozzá tére az útra és monda: Engedd meg kérlek, hogy menjek be te hozzád, mert nem tudja vala, hogy az ő menye az. Ez pedig monda: Mit adsz nékem ha bejösz hozzám?
1Móz 38: 17 És felele: Küldök néked az én nyájamból egy kecskefiat. És az monda: Adsz-é zálogot, míg megküldöd?
1Móz 38: 18 És monda: Micsoda zálogot adjak néked? És monda: Gyűrűdet, gyűrűd zsinórját és pálczádat, mely kezedben van. Oda adá azért néki, és beméne hozzá, és teherbe ejté.
1Móz 38: 19 Azután felkele és elméne, és leveté magáról a fátyolt; és felvevé az ő özvegyi ruháját.
1Móz 38: 20 És megküldé Júda a kecskefiat az ő Adullámbeli barátjától, hogy visszavegye a zálogot az asszonytól, de nem találá azt.
1Móz 38: 21 És megkérdé a helység férfiait, mondván: Hol van az a [felavatott] parázna []nő, aki Enajim mellett az útfélen vala? És azok mondának: Nem volt erre [felavatott] parázna nő.
1Móz 38: 22 Visszatére tehát Júdához, és monda: Nem találám azt meg, a helység lakosai is azt mondák: Nem volt erre [felavatott] parázna nő.
1Móz 38: 23 És monda Júda: Tartsa magának, hogy csúffá ne legyünk; ímé én megküldöttem volt ezt a kecskefiat, te pedig nem találtad meg őt.
1Móz 38: 24 És lőn mintegy három hónap múlva, jelenték Júdának, mondván: Thámár a te menyed paráználkodott, és ímé terhes is a paráznaság miatt. És monda Júda: Vigyétek ki őt, és égettessék meg.
1Móz 38: 25 Mikor pedig kivitetnék, elkülde az ő ipához, mondván: Attól a férfiútól vagyok terhes, a kiéi ezek. És mondá: Ismerd meg, kérlek, kié e gyűrű, e zsinór, és e pálcza.
1Móz 38: 26 És megismeré Júda és monda: Igazabb ő nálamnál, mert bizony nem adám őt az én fiamnak Sélának; de nem ismeré őt [Júda] többé.
1Móz 38: 27 És lőn az ő szűlésének idején, ímé kettősök valának az ő méhében.
1Móz 38: 28 És lőn, hogy szűlése közben az egyik kinyújtá kezét, és fogá a bába és veres fonalat köte reá, mondván: Ez jött ki először.
1Móz 38: 29 De lőn, hogy a mikor visszavoná kezét, ímé az ő testvére jöve ki. És mondá a [bába: ] Hogy törtél te magadnak rést? Azért nevezé nevét Pérecznek.
1Móz 38: 30 És utána kijöve az ő testvére kinek veres fonál vala kezén; és nevezé nevét Zerákhnak.
1Móz 39: 1 József pedig aláviteték Égyiptomba és megvevé őt az Ismáelitáktól, kik őt oda vitték vala, egy égyiptomi ember Pótifár, a Faraó főembere, a testőrök főhadnagya.
1Móz 39: 2 És az Úr Józseffel vala, és szerencsés ember vala és az ő égyiptomi urának házában vala.
1Móz 39: 3 Látá pedig az ő ura, hogy az Úr van ő vele, és hogy valamit cselekszik, az Úr mindent szerencséssé tesz az ő kezében:
1Móz 39: 4 Kedvessé lőn azért József az ő ura előtt, és szolgál vala néki; és háza felvigyázójává tevé, és mindenét, a mije vala, kezére bízá.
1Móz 39: 5 És lőn az időtől fogva, hogy házának és a mije volt, mindenének gondviselőjévé tevé, megáldá az Úr az égyiptomi embernek házát Józsefért; és az Úr áldása vala mindenen, a mije csak volt a házban és a mezőn.
1Móz 39: 6 Mindent azért valamije vala József kezére bíza; és semmire sem vala gondja mellette, hanem ha az ételre, melyet megeszik vala. József pedig szép termetű és szép arczú vala.
1Móz 39: 7 És lőn ezek után, hogy az ő urának felesége Józsefre veté szemeit, és monda: Hálj velem.
1Móz 39: 8 Ő azonban vonakodék s monda az ő ura feleségének: Ímé az én uramnak én mellettem semmi gondja nincs az ő háza dolgaira, és a mije van, mindenét az én kezemre bízá.
1Móz 39: 9 Senki sincs nálamnál nagyobb az ő házában; és tőlem semmit sem tiltott meg, hanem csak téged, mivelhogy te felesége vagy; hogy követhetném hát el ezt a nagy gonoszságot és [hogyan] vétkezném az Isten ellen?
1Móz 39: 10 És lőn, hogy az asszony mindennap azt mondogatá Józsefnek, de ő nem hallgata reá, hogy vele háljon és vele egyesüljön.
1Móz 39: 11 Lőn azért egy napon, hogy valami dolgát végezni a házba beméne, és a háznép közűl senki sem vala ott benn a házban,
1Móz 39: 12 És megragadá őt ruhájánál fogva, mondván: Hálj velem. Ő pedig ott hagyá ruháját az [asszony] kezében és elfuta és kiméne.
1Móz 39: 13 És mikor látja vala az [asszony], hogy az a maga ruháját az ő kezében hagyta, és kifutott:
1Móz 39: 14 Összehívá a háznépet és szóla hozzájuk, mondván: Lássátok, héber embert hozott hozzánk, hogy megcsúfoljon bennünket. Bejött hozzám, hogy velem háljon, s én fenszóval kiálték.
1Móz 39: 15 És lőn, a mint hallja vala, hogy fenszóval kezdék kiáltani, ruháját nálam hagyá és elfuta és kiméne.
1Móz 39: 16 Megtartá azért az ő ruháját magánál, míg az ő ura haza jöve.
1Móz 39: 17 S ilyen szókkal szóla hozzá, mondván: Bejöve hozzám a héber szolga, a kit ide hoztál, hogy szégyent hozzon reám.
1Móz 39: 18 És mikor fenszóval kezdtem kiáltani, ruháját nálam hagyá és kifuta.
1Móz 39: 19 És lőn, a mint hallja az ő ura az ő feleségének beszédeit, melyeket néki beszélt, mondván: Ilyesmiket tett velem a te szolgád; haragra gerjede.
1Móz 39: 20 Vevé azért Józsefet az ő ura és veté őt a tömlöczbe, melyben a király foglyai valának fogva, és ott vala a tömlöczben.
1Móz 39: 21 De az Úr Józseffel vala, és kiterjeszté reá az ő kegyelmességét és kedvessé tevé őt a tömlöcztartó előtt.
1Móz 39: 22 És a tömlöcztartó mind azokat a foglyokat, kik a tömlöczben valának, József kezébe adá, úgyhogy a mi ott történik vala, minden ő általa történék.
1Móz 39: 23 És semmi gondja nem vala a tömlöcztartónak azokra, a melyek keze alatt valának, mivelhogy az Úr vala [Józseffel], és valamit cselekeszik vala, az Úr szerencséssé teszi vala.
1Móz 40: 1 És lőn ezekután, hogy az égyiptomi király pohárnoka és sütőmestere vétkezének az ő urok ellen, az égyiptomi király ellen.
1Móz 40: 2 Megharaguvék azért a Faraó az ő két főemberére, a főpohárnokra, és a fősütőmesterre.
1Móz 40: 3 És fogságba vetteté azokat a testőrök főhadnagyának házában levő tömlöczbe, arra a helyre, ahol fogva vala József.
1Móz 40: 4 A testőrök főhadnagya pedig Józsefet rendelé melléjük és szolgála nékik. És jó ideig valának fogságban.
1Móz 40: 5 És az égyiptomi király pohárnoka és sütőmestere, a kik a tömlöczben fogva valának, látának álmot mindketten; mindegyik külön álmot, azon egy éjjel, mindegyik az ő álmának értelme szerint.
1Móz 40: 6 És beméne hozzájok József reggel, látá, hogy ímé bánkódnak vala.
1Móz 40: 7 És megkérdé a Faraó főembereit, a kik az ő ura házánál vele együtt fogva valának, mondván: Miért oly komor ma a ti orczátok?
1Móz 40: 8 És mondának néki: Álmot láttunk és nincsen aki megfejtse azt. És monda nékik József: A megfejtés nem Isten dolga-é? mondjátok el, kérlek, nékem.
1Móz 40: 9 Elbeszélé azért a főpohárnok az ő álmát Józsefnek, és monda néki: Álmomban ímé egy szőlőtő vala előttem;
1Móz 40: 10 És a szőlőtőn három szál vessző vala, s alighogy bimbózék, virágozék, és gerézdjei megérlelék a szőlőszemeket.
1Móz 40: 11 A Faraó pohara pedig az én kezemben vala, és én vevém a szőlőszemeket és facsarám a Faraó poharába, és adom vala a poharat a Faraó kezébe.
1Móz 40: 12 És monda néki József: Ez annak a megfejtése: a három vesszőszál, három nap.
1Móz 40: 13 Harmadnap múlva a Faraó felmagasztalja a te fejedet, és visszahelyez téged hivatalodba, és adod a Faraó kezébe az ő poharát, az elébbi tiszted szerint, mikor az ő pohárnokja valál.
1Móz 40: 14 Csakhogy azután megemlékezzél rólam, mikor néked jól lesz dolgod, és cselekedjél, kérlek, irgalmasságot velem, emlékezzél meg rólam a Faraó előtt és szabadíts meg engem e házból.
1Móz 40: 15 Mert lopva hoztak el engem a héberek földéről, és itt sem cselekedtem semmit, hogy a tömlöczbe vessenek.
1Móz 40: 16 És látá a fősütőmester, hogy jól magyaráz vala és monda Józsefnek: Álmodtam én is, hogy ímé három kosár kalács vala fejemen.
1Móz 40: 17 A felső kosárban pedig valának a Faraónak mindenféle süteményei, és a madarak eszik vala azokat a kosárból, az én fejemről.
1Móz 40: 18 És felele József és monda: Ez annak a magyarázatja: a három kosár, három nap.
1Móz 40: 19 Harmadnap múlva fejedet véteti a Faraó és fára akasztat fel téged, és a madarak leeszik rólad húsodat.
1Móz 40: 20 S lőn harmadnapon a Faraó születése napja, és vendégséget szerze minden ő szolgáinak, s akkor a főpohárnokot és a fősütőmestert is fölvevé szolgái közé.
1Móz 40: 21 És a főpohárnokot visszahelyezé pohárnokságába, és nyújtotta a poharat a Faraó kezébe.
1Móz 40: 22 A fősütőmestert pedig felakasztatá; a miképen magyarázta vala nékik József.
1Móz 40: 23 És nem emlékezék meg a főpohárnok Józsefről, hanem elfelejtkezék róla.
1Móz 41: 1 Lőn pedig két esztendő múlván, hogy a Faraó álmot láta, s ímé áll vala a folyóvíz mellett.
1Móz 41: 2 És ímé a folyóvízből hét szép és kövér tehén jő vala ki, és legel vala a nádasban.
1Móz 41: 3 S ímé azok után más hét tehén jő valaki a folyóvízből, rútak és ösztövérek, és oda állanak vala ama tehenek mellé a folyóvíz partján.
1Móz 41: 4 És elnyelék a rút és ösztövér tehenek a hét szép és kövér tehenet; és felserkene a Faraó.
1Móz 41: 5 És elaluvék és másodszor is álmot láta, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.
1Móz 41: 6 És ímé azok után hét vékony s keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala.
1Móz 41: 7 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét kövér és teljes gabonafejet. És felserkene a Faraó, és ímé álom [vala.]
1Móz 41: 8 Reggelre kelvén, nyugtalankodék lelkében, elkülde azért és egybehívatá Égyiptom minden jövendőmondóját, és minden bölcsét és elbeszélé nékik a Faraó az ő álmát, de senki sem vala, ki azokat megmagyarázta volna a Faraónak.
1Móz 41: 9 Szóla azért a főpohárnok a Faraónak, mondván: Az én bűneimről emlékezem e napon.
1Móz 41: 10 A Faraó megharagudt vala az ő szolgáira, és fogságba vettetett vala engem a testőrök főhadnagyának házába, engem és a fősütőmestert.
1Móz 41: 11 És álmot látánk egy éjjel, én is, az is; mindegyikünk a maga álmának értelme szerint álmoda.
1Móz 41: 12 És [vala] velünk ott egy héber ifjú, a testőrök főhadnagyának szolgája; elbeszéltük vala néki, és ő megfejté nékünk a mi álmainkat; mindegyikünknek az ő álma szerint fejté meg.
1Móz 41: 13 És lőn, hogy a miképen megfejté nékünk, úgy lőn: engem visszahelyeze hívatalomba, amazt pedig felakasztatá.
1Móz 41: 14 Elkülde azért a Faraó és hívatá Józsefet, és hamarsággal kihozák őt a tömlöczből, és megborotválkozék, ruhát válta és a Faraóhoz méne.
1Móz 41: 15 És monda a Faraó Józsefnek: Álmot láttam és nincs a ki megmagyarázza azt: Én pedig azt hallottam rólad beszélni, hogy ha meghallod az álmot, meg is magyarázod azt.
1Móz 41: 16 És felele József a Faraónak, mondván: Nem én, Isten jelenti meg, a mi a Faraónak javára van.
1Móz 41: 17 Monda azért a Faraó Józsefnek: Álmomban ímé állok vala a folyóvíz partján.
1Móz 41: 18 És ímé a folyóvízből hét kövér és szép tehén jő vala ki, és legel vala a nádasban.
1Móz 41: 19 S ímé azok után más hét tehén jő vala ki, nagyon ösztövérek, rútak és hitványak; egész Égyiptom földén nem láttam azokhoz hitványságra hasonlókat.
1Móz 41: 20 És elnyelék az ösztövér és rút tehenek, az elébbi hét kövér tehenet.
1Móz 41: 21 És azok gyomrukban valának, de nem tetszik vala meg, hogy gyomrukban volnának, mert külsejök oly rút vala, mint az előtt. És felserkenék.
1Móz 41: 22 És láttam álmomban, és ímé hét gabonafej nevekedik vala egy száron, mind teljes és szép.
1Móz 41: 23 És ímé hét összeaszott, vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej nevekedik vala azok után,
1Móz 41: 24 És elnyelék a vékony gabonafejek a hét szép gabonafejet. És elmondám az írástudóknak, de senki sincs, aki megmagyarázza nékem.
1Móz 41: 25 És monda József a Faraónak: A Faraó álma egy és ugyanaz; a mit Isten cselekedni akar, azt jelentette meg a Faraónak.
1Móz 41: 26 A hét szép tehén, hét esztendő, a hét szép gabonafej az is hét esztendő; az álom egy és ugyanaz.
1Móz 41: 27 A hét ösztövér és rút tehén pedig, melyek amazok után jöttek ki, az is hét esztendő, és a hét vékony, keleti széltől kiszáradt gabonafej, az az éhségnek hét esztendeje.
1Móz 41: 28 Ez az a mit mondék a Faraónak, [hogy] a mit Isten cselekedni akar, megmutatta a Faraónak.
1Móz 41: 29 Ímé hét esztendő jő, [és] nagy bőség lesz egész Égyiptomban.
1Móz 41: 30 Azok után pedig következik az éhség hét esztendeje, s minden bőséget elfelejtenek Égyiptom földén, és megemészti az éhség a földet.
1Móz 41: 31 És nem ismerszik meg az elébbi bőség e földön az utána következő éhség miatt, mert igen nagy lesz.
1Móz 41: 32 Hogy pedig a Faraó álma kettős, kétszeres vala, [onnan van], mert Istennél elvégezett dolog ez, és siet az Isten azt véghez vinni.
1Móz 41: 33 Most azért szemeljen ki a Faraó egy értelmes és bölcs férfit, és tegye Égyiptom földén gondviselővé.
1Móz 41: 34 Cselekedje [ezt a] Faraó és rendeljen tiszttartókat az országnak, és szedjen ötödöt Égyiptom földén a hét bő esztendőben.
1Móz 41: 35 És takarítsák be a következő jó esztendők minden termését, és gyűjtsenek gabonát a Faraó keze alá, élelműl a városokban, és tartsák meg,
1Móz 41: 36 És legyen az élelem tartalékban az ország számára az éhség hét esztendejére, melyek elkövetkeznek Égyiptom földére, hogy el ne vesszen e föld az éhség miatt.
1Móz 41: 37 És tetszék e beszéd a Faraónak és minden ő szolgáinak.
1Móz 41: 38 Monda azért a Faraó az ő szolgáinak: Találhatnánk-é ehhez hasonló férfit, a kiben az Isten lelke van?
1Móz 41: 39 És monda a Faraó Józsefnek: Mivelhogy Isten mind ezeket néked jelentette meg, nincs hozzád fogható értelmes és bölcs ember.
1Móz 41: 40 Te légy az én házamon főgondviselő, és minden népem a te szavadra hallgasson, csak a királyiszék tesz engem nálad nagyobbá.
1Móz 41: 41 Monda továbbá a Faraó Józsefnek: Ímé fejedelemmé tettelek az egész Égyiptom földén.
1Móz 41: 42 És levevé a Faraó a maga gyűrűjét kezéről, és adá azt József kezére; és felöltözteté őt drága gyolcs ruhába, és aranylánczot tőn az ő nyakába.
1Móz 41: 43 És meghordoztatá őt az ő második szekerén, és kiáltják vala ő előtte: Térdet hajtsatok! Így tevé őt [fejedelemmé] az egész Égyiptom földén.
1Móz 41: 44 És monda a Faraó Józsefnek: Én vagyok a Faraó; de te nálad nélkül senki se kezét, se lábát fel ne emelhesse egész Égyiptom földén.
1Móz 41: 45 És nevezé a Faraó József nevét Czafenát-Pahneákhnak, és adá néki feleségűl Aszenáthot, Potiferának On papjának leányát. És kiméne József Égyiptom földére.
1Móz 41: 46 József pedig harmincz esztendős vala, mikor a Faraó előtt, az égyiptomi király előtt álla. Kiméne tehát József a Faraó elől, és bejárá az egész Égyiptom földét.
1Móz 41: 47 És a föld a hét bő esztendő alatt tele marokkal ontá a termést.
1Móz 41: 48 És összegyűjté a hét esztendőnek minden eleségét, mely vala Égyiptom földén, és a városokba takarítá az élelmet, [minden] városba a körülte levő határ élelmét takarítá be.
1Móz 41: 49 És felhalmozá József a gabonát, mint a tenger fövénye, igen sokat, annyira, hogy megszűntek azt számba venni, mivelhogy száma nem [vala].
1Móz 41: 50 Józsefnek pedig születék két fia az éhség esztendejének eljötte előtt, kiket szűle néki Aszenáth, Potiferának az On papjának leánya.
1Móz 41: 51 És nevezé József az elsőszülöttnek nevét Manassénak: mert [úgymond], elfelejteté én velem Isten minden én vesződségemet, és az én atyámnak egész házát.
1Móz 41: 52 A másodiknak nevét pedig nevezé Efraimnak: mivel, [úgymond], megszaporított engem Isten az én nyomorúságomnak földén.
1Móz 41: 53 Eltele tehát a bőség hét esztendeje, a mely vala Égyiptomnak földén.
1Móz 41: 54 És elkezdődék az éhség hét esztendeje, mint megmondotta vala József; és lőn éhség minden országban; de Égyiptom földén mindenütt vala kenyér.
1Móz 41: 55 [De] megéhezék egész Égyiptom földe is, és kenyérért kiált vala a nép a Faraóhoz. - Monda pedig a Faraó mind az Égyiptombelieknek: Menjetek Józsefhez, [és] a mit mond néktek, azt míveljétek.
1Móz 41: 56 És az éhség mind az egész földön vala. Akkor mind megnyitá József a [gabonás házakat], és árulja vala az Égyiptombelieknek; mert nagyobbodik vala az éhség Égyiptom földén.
1Móz 41: 57 És mind az egész föld Égyiptomba megy vala Józsefhez gabonát venni; mert nagy vala az éhség az egész földön.
1Móz 42: 1 És látá Jákób, hogy van gabona Égyiptomban és monda Jákób az ő fiainak: Mit néztek egymásra?
1Móz 42: 2 És monda: Ímé hallom hogy Égyiptomban van gabona; menjetek le oda, és vegyetek onnan nékünk gabonát, hogy éljünk és ne haljunk meg.
1Móz 42: 3 Leméne azért Józsefnek tíz bátyja Égyiptomba gabonát venni.
1Móz 42: 4 De Benjámint a József öcscsét nem bocsátá el Jákób az ő bátyjaival; mert mondá: Netalán veszedelem érhetné.
1Móz 42: 5 Elmenének tehát Izráel fiai gabonát venni az oda menőkkel együtt, mert éhség vala Kanaán földén.
1Móz 42: 6 József pedig az ország kormányzója vala, és ő árulja vala a gabonát a föld minden népének. Eljutának azért a József bátyjai, és arczczal a földre borúlának ő előtte.
1Móz 42: 7 Amint meglátá József az ő bátyjait, megismeré őket, de idegennek mutatá magát hozzájok, és kemény beszédekkel szóla nékik, mondván: Honnan jöttetek? Azok pedig mondának: Kanaán földéről jöttünk eleséget venni.
1Móz 42: 8 Megismeré pedig József az ő bátyjait, de azok nem ismerék meg őt.
1Móz 42: 9 És megemlékezék József az álmokról, a melyeket azok felől álmodott vala. És monda nékik: Kémek vagytok ti, kik azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.
1Móz 42: 10 És mondának néki: Nem uram, hanem eleséget venni jöttek a te szolgáid.
1Móz 42: 11 Mi mindnyájan egy ember fiai vagyunk: igaz emberek vagyunk. [Soha] nem voltak kémek a te szolgáid.
1Móz 42: 12 Ismét monda: Nem úgy van, hanem azért jöttetek, hogy az ország védetlen részeit meglássátok.
1Móz 42: 13 [Amazok] mondának: Mi, te szolgáid, tizenketten vagyunk testvérek, egy embernek fiai, Kanaán földén; és ímé legkisebbikünk most atyánknál van, egyikünk pedig nincsen meg.
1Móz 42: 14 József pedig monda nékik: Úgy van a mint néktek mondám: kémek vagytok.
1Móz 42: 15 Ezzel lesztek próbára téve: Úgy éljen a Faraó, hogy ki nem mentek innen, míg ide nem jő a ti legkisebbik atyátokfia.
1Móz 42: 16 Küldjetek el közűletek egyet, hogy hozza ide testvérteket; ti pedig fogva lesztek. Így lesz próbára téve beszédetek, hogy igaz járatban vagytok-é vagy nem? Úgy éljen a Faraó, hogy ti kémek vagytok.
1Móz 42: 17 Annakokáért fogságban tartá őket harmadnapig.
1Móz 42: 18 Harmadnap pedig monda nékik József: Ezt cselekedjétek, hogy éljetek; az Istent én is félem.
1Móz 42: 19 Ha igaz emberek vagytok, maradjon fogva egyik testvéretek a ti tömlöczötökben, ti pedig menjetek el, vigyetek gabonát házaitok szükségére.
1Móz 42: 20 Legkisebbik atyátokfiát pedig hozzátok én hozzám, akkor igazolva lesznek beszédeitek és nem haltok meg. És aképen cselekedének.
1Móz 42: 21 És mondának egymásnak: Bizony vétkeztünk mi a mi atyánkfia ellen, a kinek láttuk lelki szorongását, mikor nékünk könyörög vala, de nem hallgattunk reá; azért következett reánk ez a nyomorúság.
1Móz 42: 22 Rúben pedig felele nékik, mondván: Avagy nem mondtam-é néktek, hogy ne vétkezzetek a gyermek ellen, de ti nem hallgattatok reám. És ímé vérét is keresik rajtunk!
1Móz 42: 23 És nem tudják vala ők, hogy József érti őket, mert tolmács vala közöttük.
1Móz 42: 24 És elfordula tőlök és síra: Azután hozzájok fordula és szóla nékik, és visszatartá közűlök Simeont, és szemök láttára megkötözteté őt.
1Móz 42: 25 És parancsola József, hogy töltsék meg edényeiket gabonával, és tegyék vissza pénzöket mindeniknek az ő zsákjába, és hogy adjanak nékik enni valót az útra; és így cselekedének velök.
1Móz 42: 26 És felveték gabonájokat szamaraikra és elmenének onnan.
1Móz 42: 27 És egyik kioldá zsákját, hogy abrakot adjon szamarának a szálláson és meglátá az ő pénzét, hogy ímé zsákja szájában van az.
1Móz 42: 28 És monda az ő atyjafiainak: Visszatették az én pénzemet, és ímé zsákomban van. Akkor megrettene szívök, és remegve mondának egymásnak: Micsoda ez, a mit Isten cselekedett velünk?
1Móz 42: 29 És eljutának atyjokhoz Jákóbhoz Kanaán földére és mindazt elbeszélék néki a mi velök történt vala, mondván:
1Móz 42: 30 Az a férfiú, annak a földnek ura, keményen szóla nékünk, és úgy bánt velünk, mintha az országot kémleltük volna.
1Móz 42: 31 És mondánk néki: Igaz emberek vagyunk, [soha] nem voltunk mi kémek.
1Móz 42: 32 Tizenketten vagyunk atyafiak, a mi atyánknak fiai, egyikünk nincs meg, legkisebbikünk pedig most atyánkkal [van] Kanaán földén.
1Móz 42: 33 És monda nékünk az a férfiú, annak a földnek ura: Erről ismerem meg, hogy igaz emberek vagytok: egyik atyátokfiát hagyjátok nálam, a házaitok szükségére valót vigyétek, és menjetek el;
1Móz 42: 34 És hozzátok hozzám a ti legkisebbik atyátokfiát, akkor megtudom, hogy nem vagytok kémek, hanem igaz emberek; akkor visszaadom néktek a ti atyátokfiát, és ebben az országban kereskedhettek.
1Móz 42: 35 És lőn a mint zsákjaikat kiüresíték, ímé az ő csomó pénze mindeniknek zsákjában vala. A mint látták az ő csomó pénzeiket ők és az ő atyjok, megfélemlének.
1Móz 42: 36 És monda nékik az ő atyjok Jákób: Megfosztotok engem gyermekeimtől; József nincsen, Simeon sincsen. Benjámint is elviszitek? mindez engem ér!
1Móz 42: 37 Akkor szóla Rúben az ő atyjának, mondván: az én két fiamat öld meg, ha meg nem hozom őt néked. Bízd az én kezemre őt, és én visszahozom néked.
1Móz 42: 38 Az pedig monda: Nem megy le [oda] az én fiam ti veletek, mert az ő bátyja megholt és ő maga maradt meg; ha veszedelem érné őt az úton, a melyen elmentek, ősz fejemet búba borítva bocsátanátok le a koporsóba.
1Móz 43: 1 Az éhség pedig elhatalmazott vala az országon.
1Móz 43: 2 És lőn mikor fogytán vala az eleség, melyet Égyiptomból hoztak vala, monda nékik az ő atyjok: Menjetek el ismét, vegyetek nékünk egy kevés eleséget.
1Móz 43: 3 És felele néki Júda, mondván: Erősen fogadkozék az a férfiú, mondván: Színem elé ne kerűljetek, ha veletek nem lesz a ti atyátokfia.
1Móz 43: 4 Ha azért elbocsátod velünk a mi öcsénket, elmegyünk, és veszünk néked eleséget;
1Móz 43: 5 Ha pedig el nem bocsátod, nem megyünk, mert az a férfiú megmondá nékünk: Színem elé ne kerűljetek, ha a ti atyátokfia veletek nem lesz.
1Móz 43: 6 És monda Izráel: Miért cselekedtetek gonoszul velem, hogy megmondtátok annak a férfiúnak, hogy még van egy öcsétek?
1Móz 43: 7 Azok pedig mondának: Nagyon tudakozódék az a férfiú felőlünk és nemzetségünk felől, mondván: Él-é még atyátok? van-é még testvéretek? És mi kérdéseihez képest feleltünk néki. Avagy tudhattuk-é mi, hogy azt mondja: Hozzátok ide a ti atyátokfiát?
1Móz 43: 8 És monda Júda Izráelnek, az ő atyjának: Bocsásd el azt a fiút én velem, és mi azonnal felkelünk és elmegyünk, hogy éljünk és meg ne haljunk se mi, se te, se a mi gyermekeink.
1Móz 43: 9 Én leszek kezes érette, az én kezemből kérd elő. Ha vissza nem hozom őt hozzád, és elődbe nem állítom őt, mind éltig bűnös legyek előtted.
1Móz 43: 10 Bizony ha nem késlekedünk vala, ez ideig már kétszer is megjöhettünk volna.
1Móz 43: 11 És monda nékik Izráel az ő atyjok: Ha csakugyan így [kell lenni,] akkor ezt cselekedjétek: Vegyetek e föld válogatott gyümölcseiből a ti edényeitekbe, és vigyetek ajándékot annak a férfiúnak; egy kevés balzsamot, egy kevés mézet, fűszerszámokat, mirhát, diót, mandulát.
1Móz 43: 12 Pénzt pedig két annyit vigyetek magatokkal, sőt a mely pénzt meghoztatok a ti zsákjaitok szájában, azt is vigyétek vissza magatokkal, talán tévedés ez.
1Móz 43: 13 Öcséteket is vegyétek, keljetek fel és menjetek vissza ahhoz a férfiúhoz.
1Móz 43: 14 A mindenható Isten pedig engedje, hogy kedvet találjatok annál a férfiúnál, és bocsássa vissza ti veletek a másik atyátokfiát, és Benjámint. Én pedig ha megfosztottnak kell lennem, hadd legyek megfosztva.
1Móz 43: 15 Vevék azért a férfiak azt az ajándékot, és vevének kétannyi pénzt az ő kezökbe, és Benjámint, és felkelének és alámenének Égyiptomba, és megállának József előtt.
1Móz 43: 16 A mint meglátá József ő velök Benjámint, monda az ő háza gondviselőjének: Vidd be azokat az embereket a házba, és ölj barmot, s készítsd el, mert velem ebédelnek ez emberek [ma] délben.
1Móz 43: 17 És az a férfiú aképen cselekedék, amint József parancsolta vala, és bevivé az a férfiú azokat az embereket a József házába.
1Móz 43: 18 És megfélemlének azok az emberek, a miért bevivék őket a József házába, és mondának: A pénzért hozattatánk ide be, mely először a mi zsákjainkba tétetett volt, hogy reánk rohanjon, megtámadjon és minket rabszolgákká tegyen a mi szamarainkkal együtt.
1Móz 43: 19 És járulának József házának gondviselőjéhez, és szólának néki a ház ajtajában.
1Móz 43: 20 És mondának: Kérünk uram! Ennekelőtte alájöttünk vala eleséget venni.
1Móz 43: 21 És lőn mikor éjjeli szállásra jutánk és kioldjuk vala a mi zsákjainkat: ímé mindenikünknek pénze az ő zsákjának szájában vala, tulajdon pénzünk teljes mértéke szerint; és visszahoztuk azt magunkkal.
1Móz 43: 22 De más pénzt is hoztunk le magunkkal eleséget venni; nem tudjuk ki tette a mi pénzünket zsákjainkba.
1Móz 43: 23 És monda: Legyetek békén, ne féljetek; a ti Istentek és a ti atyátok Istene adta néktek azt a kincset zsákjaitokba; pénzetek az én kezemhez jutott. És kihozá hozzájok Simeont.
1Móz 43: 24 Bevivé azután a férfiú azokat az embereket a József házába, és vizet hozata, és megmosák lábaikat, és abrakot is ada az ő szamaraiknak.
1Móz 43: 25 Ők pedig elkészíték az ajándékot mire József délben megjöve; mert megértették vala, hogy ott ebédelnek.
1Móz 43: 26 Mikor József haza jöve, bevivék néki az ajándékot, mely kezökben vala, a házba, és leborulának előtte a földig.
1Móz 43: 27 És kérdezősködék egészségök felől, s monda: Egészségben van-é a ti vén atyátok, a kiről nékem szóltatok? él-é még?
1Móz 43: 28 Azok pedig mondának: Egészségben van a te szolgád, a mi atyánk, még él. És meghajták magokat és leborulának.
1Móz 43: 29 És felemelé szemeit és látá Benjámint az ő atyjafiát, az ő anyjának fiát, és monda: Ez-é a ti legkisebbik atyátokfia, aki felől nékem szóltatok vala? És [ismét] monda: Az Isten légyen hozzád kegyelmes, fiam!
1Móz 43: 30 Akkor elsiete onnan József, mert felgerjede szíve az ő öcscse iránt, és erőlteti vala a sírás; beméne azért szobájába, és ott síra.
1Móz 43: 31 Azután megmosá orczáját, és kiméne, és megtartóztatá magát, és monda: Hozzatok enni valót.
1Móz 43: 32 És elhozák néki külön, azoknak is külön, és az Égyiptombelieknek is, kik vele esznek vala, külön: Mert nem ehettek az Égyiptombeliek együtt a héberekkel, mert utálatos az az Égyiptombeliek előtt.
1Móz 43: 33 Leűlének azért ő előtte, az elsőszülött az ő elsőszülöttsége szerint, és a fiatalabb az ő fiatalsága szerint. És az emberek álmélkodva nézének egymásra.
1Móz 43: 34 Ő pedig részt juttata azoknak maga elől és a Benjámin része ötszörte nagyobb vala mindnyájok részénél. És ivának és megittasodának ő nála.
1Móz 44: 1 Azután parancsola [József] az ő háza gondviselőjének, mondván: Töltsd meg ez embereknek zsákjait eleséggel a mennyit elvihetnek; és mindeniknek pénzét tedd zsákja szájába.
1Móz 44: 2 Az én poharamat pedig, az ezüst poharat, tedd a legkisebbik zsákjának szájába gabonájának árával együtt. És az József beszéde szerint cselekedék, a mint beszélt vala.
1Móz 44: 3 Reggel virradatkor, elbocsáttatának azok az emberek, szamaraikkal együtt.
1Móz 44: 4 Kimenének a városból, de nem messze haladhatának, a mikor monda József az ő háza gondviselőjének: Kelj fel, siess utánuk azoknak az embereknek és ha eléred őket, mondd nékik: Miért fizettetek gonoszszal a jó helyébe?
1Móz 44: 5 Avagy nem abból iszik-é az én uram? és abból szokott jövendölni! Gonoszul cselekedtétek, a mit cselekedtetek!
1Móz 44: 6 És utóléré őket, és ilyen szavakkal szóla nékik.
1Móz 44: 7 Azok pedig mondának néki: Miért szól az én uram ilyen szavakkal? Távol legyen szolgáidtól, hogy ilyen dolgot cselekedjenek.
1Móz 44: 8 Ímé a pénzt, melyet zsákjaink szájában találtunk vala, meghoztuk néked Kanaán földéről; hogy loptunk volna hát urad házából ezüstöt vagy aranyat?
1Móz 44: 9 Akinél megtaláltatik a te szolgáid közűl, haljon meg az; sőt mi is szolgái leszünk uramnak.
1Móz 44: 10 És monda: Mostan is legyen beszédetek szerint: a kinél megtaláltatik, [az] légyen nékem szolgám, ti pedig mentek legyetek.
1Móz 44: 11 És sietének és leraká kiki az ő zsákját a földre, és kioldá kiki az ő zsákját.
1Móz 44: 12 És keresgéle; a legnagyobbikon kezdé s a legkissebbiken végezé, és megtalálá a poharat a Benjámin zsákjában.
1Móz 44: 13 Azok pedig meghasogaták ruhájokat, és kiki megterhelé a maga szamarát, és visszatérének a városba.
1Móz 44: 14 És beméne Júda és az ő atyjafiai a József házába, ki még ott vala, és földre esének előtte.
1Móz 44: 15 És monda nékik József: Mi dolog ez a mit cselekedtetek? Avagy nem tudjátok-é hogy az ilyen magamféle ember jövendölni tud?
1Móz 44: 16 És monda Júda: Mit mondhatunk az én uramnak? Mit szóljunk és mivel igazoljuk magunkat? Az Isten büntetése utólérte szolgáidat. Ímé mi az én uram szolgái vagyunk, mind mi, mind az, a kinek kezében a pohár találtatott.
1Móz 44: 17 Ő pedig monda: Távol legyen tőlem, hogy azt cselekedjem: az a kinek kezében találtatott a pohár, az legyen nékem szolgám, ti pedig békességgel menjetek el a ti atyátokhoz.
1Móz 44: 18 De Júda hozzá járula és monda: Kérlek, uram, hadd szólhasson egy szót uram fülébe a te szolgád, és ne gerjedjen fel haragod a te szolgád ellen; mert hasonló vagy te a Faraóhoz.
1Móz 44: 19 Az én uram kérdezte vala az ő szolgáit, mondván: Van-é atyátok, vagy testvéretek?
1Móz 44: 20 Akkor mi azt felelénk az én uramnak: Van egy vén atyánk, és egy kis gyermek, aki az ő vénségében lett; és ennek bátyja megholt, és csak ő maga maradt az ő anyjától, és az ő atyja szereti őt.
1Móz 44: 21 És azt mondád a te szolgáidnak: Hozzátok én hozzám azt, hogy szemeimet reá vessem.
1Móz 44: 22 És mondánk az én uramnak: Nem hagyhatja el az a fiú az ő atyját; mert ha elhagyja atyját, meghal [az].
1Móz 44: 23 És ezt mondád a te szolgáidnak: Ha a ti legkisebbik atyátokfia el nem jő veletek, színem elé se kerűljetek többé.
1Móz 44: 24 Mikor azért felmenénk a te szolgádhoz, az én atyámhoz és tudtul adjuk vala néki az én uramnak beszédét;
1Móz 44: 25 És monda a mi atyánk: Menjetek vissza, és vegyetek nékünk [egy ]kevés eleséget.
1Móz 44: 26 És mondánk: Nem mehetünk le; ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk lesz, akkor lemegyünk; mert nem mehetünk ama férfiú színe elé, ha a mi legkisebbik atyánkfia velünk nem lesz.
1Móz 44: 27 És monda a te szolgád, az én atyám, nékünk: Ti tudjátok hogy az én feleségem nékem csak két [fiat] szűlt.
1Móz 44: 28 Az egyik kiméne tőlem, és azt mondom vala: bizonyára [fenevad] szaggatta széllyel és attól fogva nem láttam őt.
1Móz 44: 29 Ha ezt is elviszitek szemeim elől, s veszedelem találja érni, akkor az én ősz fejemet keserűségtől borítva bocsátjátok alá a koporsóba.
1Móz 44: 30 Ha tehát most visszamenéndek a te szolgádhoz, az én atyámhoz, és e fiú nem lesz velünk, mivelhogy annak lelke ennek lelkéhez van nőve,
1Móz 44: 31 Ha meglátja, hogy nincs meg a gyermek, meghal s akkor a te szolgáid, a te szolgádnak, a mi atyánknak ősz fejét búba borítva bocsátják alá a koporsóba.
1Móz 44: 32 Mivel a te szolgád e fiúért az ő atyjánál kezes lett, mondván: Ha vissza nem hozom őt hozzád, mind éltig bűnös legyek az én atyám előtt.
1Móz 44: 33 Hadd maradjon azért e gyermek helyébe a te szolgád, az én uramnak szolgájáúl; e gyermek pedig menjen fel az ő bátyjaival.
1Móz 44: 34 Mert mimódon mehetnék én fel atyámhoz, ha e gyermek velem nem lenne, a nélkül, hogy ne lássam a nyomorúságot, mely atyámat érné?
1Móz 45: 1 És nem tartóztathatá magát tovább József mindazok előtt, kik körűlötte állának és felkiálta: Vezessetek ki minden embert mellőlem. És nem marada senki nála, mikor megismerteté magát József az ő atyjafiaival.
1Móz 45: 2 És hangos sírásra fakada, úgy hogy meghallák az Égyiptombeliek, és meghallá a Faraó háznépe is.
1Móz 45: 3 És monda József az ő atyjafiainak: Én vagyok József, él-e még az én atyám? És nem felelhetének néki az ő atyjafiai, mert megrettentek vala tőle.
1Móz 45: 4 Monda azért József az ő atyjafiainak: Jőjjetek közelebb hozzám! És közelebb menének. Akkor monda: Én [vagyok] József, a ti testvéretek, kit eladtatok vala Égyiptomba.
1Móz 45: 5 És most ne bánkódjatok, és ne bosszankodjatok azon, hogy engem ide eladtatok; mert a ti megmaradástokért küldött el engem Isten ti előttetek.
1Móz 45: 6 Mert immár két esztendeje, hogy éhség van e földön, de még öt esztendő van hátra, melyben sem szántás, sem aratás nem lesz.
1Móz 45: 7 Az Isten küldött el engem ti előttetek, hogy míveljem a ti megmaradásotokat e földön, és hogy megmenthesselek titeket nagy szabadítással.
1Móz 45: 8 Nem ti küldöttetek azért engem ide, hanem az Isten, ki engem a Faraó atyjává tett, és egész házának urává, és Égyiptom egész földének fejedelmévé.
1Móz 45: 9 Siessetek és menjetek fel atyámhoz, és mondjátok néki: Ezt mondja a te fiad József: Az Isten engem egész Égyiptomnak urává tett, jőjj le én hozzám, ne késsél.
1Móz 45: 10 És Gósen földén lakozol, és én hozzám közel leszesz, mind te, mind fiaid, mind fiaidnak fiai, juhaid, barmaid, és mindened, a mid van.
1Móz 45: 11 És eltartalak ott téged, mert még öt esztendei éhség lesz, hogy tönkre ne juss te, és házadnépe, és semmi, a mid van.
1Móz 45: 12 És ímé a ti szemeitek látják, és az én atyámfiának Benjáminnak szemei, hogy az én szám szól hozzátok.
1Móz 45: 13 Beszéljétek hát el atyámnak minden én dicsőségemet Égyiptomban, és mindazt, a mit láttatok. És siessetek s hozzátok ide az én atyámat.
1Móz 45: 14 És nyakába borúla az ő öccsének Benjáminnak és síra; Benjámin is síra az ő nyakán.
1Móz 45: 15 És megcsókolá mind az ő testvéreit és síra ő rajtok; azután beszédbe ereszkedének vele az ő testvérei.
1Móz 45: 16 És eljuta a hír a Faraó házába is, mondván: Eljöttek a József atyjafiai; és tetszék e dolog mind a Faraónak, mind az ő szolgáinak.
1Móz 45: 17 És monda a Faraó Józsefnek: Mondd meg a te atyádfiainak: Ezt cselekedjétek: Terheljétek meg a ti barmaitokat, és eredjetek, menjetek el Kanaán földére;
1Móz 45: 18 És vegyétek fel atyátokat és házatok népét, és jőjjetek hozzám; és én néktek adom Égyiptom földének javát, hogy éljétek e földnek zsírját.
1Móz 45: 19 Ez is parancsolatúl legyen néked: Ezt míveljétek, vigyetek magatokkal Égyiptom földéről szekereket gyermekeitek és feleségeitek számára, és vegyétek fel atyátokat és jőjjetek.
1Móz 45: 20 A ti házi eszközeitekre pedig ne tekintsetek sóhajtva; mert egész Égyiptom földének a legjava a tiétek.
1Móz 45: 21 És aképen cselekedének Izráel fiai; és ada nékik József szekereket a Faraó parancsolatja szerint; és enni valót is ada nékik az útra.
1Móz 45: 22 Valamennyien valának, mindegyiknek ada egy-egy öltöző ruhát: Benjáminnak pedig ada háromszáz ezüst pénzt és öt öltöző ruhát.
1Móz 45: 23 Atyjának pedig külde ilyenképen: tíz szamarat égyiptomi javakkal terhelve, és tíz nőstény szamarat gabonával, kenyérrel és egyéb élelemmel terhelve, az ő atyjának az útra.
1Móz 45: 24 És elbocsátá az ő testvéreit, és elmenének, és monda nékik: Ne háborogjatok az úton.
1Móz 45: 25 Feljövének azért Égyiptomból: és eljutának Kanaán földére az ő atyjokhoz, Jákóbhoz.
1Móz 45: 26 És mikor tudtára adák, mondván: József még él, és hogy uralkodik egész Égyiptom földén; az ő szíve elalélt, mert nem hisz vala nékik.
1Móz 45: 27 Elbeszélék azért néki József minden beszédét, a melyeket velök beszélt vala, és látá a szekereket is, a melyeket József küldött vala, hogy őt elvigyék; akkor fölélede az ő atyjoknak, Jákóbnak lelke.
1Móz 45: 28 És monda Izráel: Elég nékem, hogy József az én fiam még él: lemegyek hát, hogy meglássam őt minekelőtte meghalok.
1Móz 46: 1 Elindula azért Izráel minden hozzá tartozóival és méne Beérsebába; és áldozék áldozatokat az ő atyja Izsák Istenének.
1Móz 46: 2 És szóla Isten Izráelnek éjjeli látomásban, és monda: Jákób, Jákób. Ő pedig monda: Ímhol vagyok.
1Móz 46: 3 És monda: Én vagyok az Isten, a te atyádnak Istene: Ne félj lemenni Égyiptomba: mert nagy néppé teszlek ott téged.
1Móz 46: 4 Én lemegyek veled Égyiptomba, és én bizonynyal fel is hozlak; és József fogja bé a te szemeidet.
1Móz 46: 5 Felkerekedék azért Jákób Beérsebából, és elvivék Izráel fiai Jákóbot az ő atyjokat, és gyermekeiket és feleségeiket a szekereken, melyeket a Faraó küldött vala érette.
1Móz 46: 6 És elvivék nyájaikat és szerzeményeiket, melyeket Kanaán földén szereztek vala, és jutának Égyiptomba Jákób és minden vele levő magva.
1Móz 46: 7 Az ő fiait és fiainak fiait, az ő leányait, és fiainak leányait és minden vele levő magvát elvivé magával Égyiptomba.
1Móz 46: 8 Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, kik bementek Égyiptomba: Jákób és az ő fiai: Jákóbnak elsőszülötte Rúben.
1Móz 46: 9 Rúben fiai pedig: Khánokh, Pallu, Kheczrón, Khármi.
1Móz 46: 10 Simeon fiai pedig: Jemúel, Jámin, Ohad, Jákhin, Czóhár és Saul a kanaáni asszonynak fia.
1Móz 46: 11 Lévi fiai pedig: Gerson, Kehát, Mérári.
1Móz 46: 12 Júda fiai pedig: Hér, Ónán, Séla, Perecz, Zerákh; de megholt vala Hér és Ónán a Kanaán földén. Perecznek fiai pedig: Kheczrón és Khámul.
1Móz 46: 13 Izsakhár fiai pedig: Thóla, Puvah, Jób és Simrón.
1Móz 46: 14 Zebulon fiai pedig: Szered, Élon, Jákhleél.
1Móz 46: 15 Ezek Lea fiai, a kiket szűlt vala Jákóbnak Mésopotámiában, Dínával az ő leányával együtt. Fiainak és leányainak összes száma: harminczhárom lélek.
1Móz 46: 16 Gád fiai pedig: Czifjon, Khaggi, Súni, Eczbón, Héri, Aródi és Areéli.
1Móz 46: 17 Áser fiai pedig: Jimnáh, Jisváh, Jisvi, Beriha és Szerakh az ő húgok; Berihának fiai pedig: Khéber és Málkhiel.
1Móz 46: 18 Ezek Zilpa fiai, kit Lábán adott vala Leának az ő leányának; és ő szűlé ezt a tizenhat lelket Jákóbnak.
1Móz 46: 19 Rákhelnek, Jákób feleségének fiai: József és Benjámin.
1Móz 46: 20 És születének Józsefnek Égyiptom földén Manasse és Efráim, a kiket Asznáth, Potiferának, On papjának leánya szűlt néki.
1Móz 46: 21 Benjámin fiai pedig: Bela, Bekher, Asbél, Géra, Nahamán, Ekhi, Rós, Muppim, Khuppim és Ard.
1Móz 46: 22 Ezek Rákhel fiai, kik születtek Jákóbnak, mindössze tizennégy lélek.
1Móz 46: 23 Dán fia pedig: Khusim.
1Móz 46: 24 Nafthali fiai pedig: Jakhczeél, Gúni, Jéczer és Sillém.
1Móz 46: 25 Ezek Bilha fiai, kit adott vala Lábán Rákhelnek az ő leányának; és ezeket szűlte Jákóbnak, mindössze hét lelket.
1Móz 46: 26 Valamennyi Jákóbbal Égyiptomba jött lélek, kik az ő ágyékából származtak, a Jákób fiainak feleségeit nem számítva, mindössze hatvanhat lélek.
1Móz 46: 27 József fiai pedig, kik Égyiptomban születtek, két lélek. Jákób egész házanépe, mely Égyiptomba ment vala, hetven lélek.
1Móz 46: 28 Júdát pedig elküldé maga előtt Józsefhez, hogy útmutatója legyen Gósen felé. És eljutának Gósen földére.
1Móz 46: 29 És befogata József az ő szekerébe, és eleibe méne Izráelnek az ő atyjának Gósenbe; s a mint maga előtt látá, nyakába borula, és síra az ő nyakán sok ideig.
1Móz 46: 30 És monda Izráel Józsefnek: Immár örömest meghalok, minekutána láttam a te orczádat, hogy még élsz.
1Móz 46: 31 József pedig monda az ő testvéreinek, és az ő atyja házanépének: Felmegyek és tudtára adom a Faraónak, és ezt mondom néki: Az én testvéreim és atyám háznépe, kik Kanaán földén valának, eljöttek én hozzám.
1Móz 46: 32 Azok az emberek pedig juhpásztorok, mert baromtartó nép valának, és juhaikat, barmaikat, és mindenöket valamijök van, elhozták.
1Móz 46: 33 S ha majd a Faraó hivat titeket és azt kérdi: Mi a ti életmódotok?
1Móz 46: 34 Azt mondjátok: Baromtartó emberek voltak a te szolgáid gyermekségünktől fogva mind ez ideig, mi is, mint a mi atyáink, hogy lakhassatok Gósen földén; mert minden juhpásztor utálatos az Égyiptombeliek előtt.
1Móz 47: 1 Elméne azért József és tudtára adá a Faraónak, és monda: Az én atyám és atyámfiai, juhaikkal, barmaikkal és mindenökkel valamijök volt, ide jöttek Kanaán földéről; és most Gósen földén vannak.
1Móz 47: 2 És vőn ötöt az ő testvérei közűl, és állítá őket a Faraó elé.
1Móz 47: 3 És monda a Faraó a [József] testvéreinek: Mi a ti életmódotok? És mondának a Faraónak: Juhpásztorok a te szolgáid, mi is, mint a mi atyáink.
1Móz 47: 4 És mondának a Faraónak: Azért jöttünk, hogy e földön tartózkodjunk, mert a te szolgáid barmainak nincs legelője, mivelhogy elhatalmazott az éhség Kanaán földén: hadd lakjanak azért most a te szolgáid Gósen földén.
1Móz 47: 5 És szóla a Faraó Józsefnek, mondván: A te atyád és a te atyádfiai jöttek te hozzád.
1Móz 47: 6 Égyiptom földe ímé előtted van; e föld legjobb részében telepítsd le a te atyádat és atyádfiait, lakozzanak a Gósen földén: ha pedig tudod, hogy vannak közöttök arra termett emberek, tedd azokat az én barmaim gondviselőivé.
1Móz 47: 7 Bevivé József Jákóbot is az ő atyját, és állítá őt a Faraó elé. És köszönté Jákób a Faraót.
1Móz 47: 8 És monda a Faraó Jákóbnak: Hány esztendős vagy?
1Móz 47: 9 Monda pedig Jákób a Faraónak: Az én bujdosásom esztendeinek napjai száz harmincz esztendő; kevesek és nyomorúságosak voltak az én életem esztendeinek napjai, és nem érték el az én atyáim élete esztendeinek napjait, a meddig ők bujdostak.
1Móz 47: 10 És megáldá Jákób a Faraót, és kiméne a Faraó elől.
1Móz 47: 11 Megtelepíté tehát József az ő atyját és atyjafiait, és ada nékik birtokot Égyiptom földén, annak a földnek legjobb részében a Rameszesz földén; a mint megparancsolta vala a Faraó.
1Móz 47: 12 És ellátja vala József az ő atyját és atyjafiait, és az ő atyjának egész házanépét kenyérrel, gyermekeik számához képest.
1Móz 47: 13 És kenyér nem vala az egész föld kerekségén, mert igen nagy vala az éhség, és elalélt vala Égyiptom földe, és a Kanaán földe az éhség miatt.
1Móz 47: 14 József pedig mind összeszedé a pénzt, a mi találtatik vala Égyiptomnak és Kanaánnak földén a gabonáért, a melyet azok vesznek vala; és bévivé József a pénzt a Faraó házába.
1Móz 47: 15 És mikor elfogyott a pénz Égyiptom földéről is, Kanaán földéről is, egész Égyiptom Józsefhez méne, mondván: Adj nékünk kenyeret, miért haljunk meg szemed láttára, azért hogy nincs pénz?
1Móz 47: 16 És monda József: Hozzátok ide barmaitokat, és adok néktek a ti barmaitokért, ha nincs pénz.
1Móz 47: 17 És elvivék barmaikat Józsefhez, és ada nékik József kenyeret lovakért, juhokért, ökrökért és szamarakért: és eltartá őket abban az esztendőben kenyérrel az ő barmaik összeségéért.
1Móz 47: 18 Mikor pedig elmúlék az esztendő, menének hozzá a második esztendőben, és mondának néki: Nem titkolhatjuk el uramtól, hogy bizony elfogyott a pénz, és a barom-nyájak mind uramnál vannak, a mint látja az én uram semmi sem maradt, csak testünk és földünk.
1Móz 47: 19 Miért veszszünk el szemed láttára mind magunk, mind földünk? végy meg minket és földünket kenyéren, és mi és a mi földünk szolgái leszünk a Faraónak; csak adj magot, hogy éljünk s ne haljunk meg, és a föld ne pusztuljon el.
1Móz 47: 20 Megvevé azért József egész Égyiptom földét a Faraó részére, mert az Égyiptombeliek mind eladák az ő földjöket, mivelhogy erőt vett vala rajtok az éhség. És a föld a Faraóé lőn.
1Móz 47: 21 A népet pedig egyik városból a másikba telepíté Égyiptom egyik határszélétől másik széléig.
1Móz 47: 22 Csak a papok földét nem vevé meg, mert a papoknak szabott részök vala a Faraótól és abból a szabott részből élnek vala, a mit nékik a Faraó ád vala; annak okáért, nem adák el az ő földjöket.
1Móz 47: 23 És monda József a népnek: Ímé megvettelek titeket a mai napon, és a ti földeteket a Faraónak. Ímhol számotokra a mag, vessétek be a földet.
1Móz 47: 24 És takaráskor adjatok a Faraónak egy ötödrészt; négy rész pedig legyen a tiétek, a mező bevetésére és éléstekre, mind magatoknak, mind házatok népének, és gyermekeiteknek eledelül.
1Móz 47: 25 És mondának: Életünket megtartottad; hadd találjunk kegyelmet uram szemei előtt, és szolgái leszünk a Faraónak.
1Móz 47: 26 És törvénynyé tevé azt József mind e mai napig Égyiptom földén, hogy a Faraóé az ötödrész, csak a papok földe, egyedűl az nem volt a Faraóé.
1Móz 47: 27 Lakozék azért Izráel Égyiptom földében a Gósen földén, és ott megöröködének, s megszaporodának és megsokasodának felette igen.
1Móz 47: 28 Jákób pedig tizenhét esztendeig él vala Égyiptom földén, és Jákób élete esztendeinek napjai száz negyvenhét esztendő.
1Móz 47: 29 És elközelgetének Izráel halálának napjai, és hívatá az ő fiát Józsefet, s monda néki: Ha én te előtted kedves vagyok, kérlek tedd a kezedet tomporom alá, és légy hozzám szeretettel és hűséggel: Kérlek ne temess el engem Égyiptomban.
1Móz 47: 30 Midőn elaluszom az én atyáimmal, vígy ki engem Égyiptomból és temess el az ő sírjokba. És monda: Én a te beszéded szerint cselekszem.
1Móz 47: 31 És monda: Esküdjél meg nékem! és megesküvék néki. És leborula Izráel az ágy fejére.
1Móz 48: 1 És lőn ezek után, megmondák Józsefnek: Ímé a te atyád beteg; és elvivé magával az ő két fiát Manassét és Efraimot.
1Móz 48: 2 És tudtára adák Jákóbnak, mondván: Ímé a te fiad József hozzád jő; és összeszedé erejét Izráel, s felüle az ágyon.
1Móz 48: 3 És monda Jákób Józsefnek: A mindenható Isten megjelenék nékem Lúzban, a Kanaán földén, és megálda engem.
1Móz 48: 4 És monda nékem: Ímé én megszaporítlak és megsokasítlak és népek sokaságává teszlek téged, s ezt a földet te utánnad a te magodnak adom örök birtokul.
1Móz 48: 5 Most tehát a te két fiad, a kik néked Égyiptom földén annakelőtte születtek, hogy én hozzád jöttem vala Égyiptomba, az enyéim; Efraim és Manasse, akár csak Rúben és Simeon, az enyéim lesznek.
1Móz 48: 6 Ama szülötteid pedig, kiket ő utánok nemzettél, tiéid lésznek, és az ő bátyjaik nevéről neveztessenek az ő örökségökben.
1Móz 48: 7 Mert mikor Mésopotámiából jövék, meghala mellettem Rákhel Kanaán földén az úton, mikor még egy dűlőföldre valék Efratától, és eltemetém őt ott az Efratába (azaz Bethlehembe) vezető úton.
1Móz 48: 8 És meglátá Izráel a József fiait és monda: Kicsodák ezek?
1Móz 48: 9 József pedig monda az ő atyjának: Az én fiaim, kiket Isten itt adott nékem. És monda: Hozd ide őket hozzám, hadd áldjam meg.
1Móz 48: 10 Mert Izráelnek szemei meghomályosodának a vénség miatt, [és] nem láthat vala. Közel vivé tehát őket hozzá, ő pedig megcsókolgatá és megölelgeté őket.
1Móz 48: 11 És monda Izráel Józsefnek: Nem gondoltam, hogy orczádat megláthassam, és íme az Isten megengedte látnom magodat is.
1Móz 48: 12 Akkor kivevé József azokat az ő a[tyjának] térdei közül, és leborula arczczal a földre.
1Móz 48: 13 És fogá József mindkettejöket, Efraimot jobbkezével Izráel balkeze felől; Manassét pedig balkezével Izráelnek jobbkeze felől és közel vivé őket hozzá.
1Móz 48: 14 Izráel pedig kinyujtá az ő jobbkezét és rátevé Efraim fejére, pedig ő a kisebbik vala, az ő balkezét pedig Manasse fejére. Tudva tevé így kezeit, mert az elsőszülött Manasse vala.
1Móz 48: 15 És megáldá Józsefet s monda: Az Isten, a kinek előtte jártak az én atyáim Ábrahám és Izsák; az Isten aki gondomat viselte, a mióta vagyok, mind e napig:
1Móz 48: 16 Amaz Angyal, ki megszabadított engem minden gonosztól, áldja meg e gyermekeket, és viseljék az én nevemet és az én atyáimnak Ábrahámnak és Izsáknak nevét, és mint a halak szaporodjanak e földön.
1Móz 48: 17 Látván pedig József, hogy az ő atyja jobbkezét Efraim fejére tevé, nem tetszék néki, és megfogá atyja kezét, hogy Efraim fejéről Manasse fejére tegye át.
1Móz 48: 18 És monda József az ő atyjának: Nem úgy atyám; mert ez az elsőszülött, ennek fejére tedd jobb kezedet.
1Móz 48: 19 Nem akará pedig az atyja és monda: Tudom fiam, tudom, ő is néppé lesz, ő is megnevekedik; de az ő öccse nálánál inkább megnevekedik, és az ő magja népek sokaságává lesz.
1Móz 48: 20 És megáldá őket azon a napon, mondván: Ha áld, téged említsen Izráel, mondván: Az Isten téged olyanná tégyen mint Efraimot s Manassét. És Efraimot eleibe tevé Manassénak.
1Móz 48: 21 És mondá Izráel Józsefnek: Ímé én meghalok, de az Isten veletek lesz és vissza visz titeket a ti atyáitok földére.
1Móz 48: 22 Én pedig adok néked egy osztályrészt a te atyádfiainak része felett, melyet az Emoreustól vettem fegyveremmel és kézívemmel.
1Móz 49: 1 És szólítá Jákób az ő fiait, és monda: Gyűljetek egybe, hadd jelentsem meg néktek, a mi rátok következik a messze jövőben.
1Móz 49: 2 Gyűljetek össze s hallgassatok Jákóbnak fiai! hallgassatok Izráelre, a ti atyátokra.
1Móz 49: 3 Rúben, te elsőszülöttem, erőm, tehetségem zsengéje, első a méltóságban, első a hatalomban.
1Móz 49: 4 Állhatatlan, mint a víz, nem leszesz első, mivel atyád ágyába léptél fel: akkor megfertőztetted! Nyoszolyámba lépett ő.
1Móz 49: 5 Simeon és Lévi atyafiak, erőszak eszközei az ő fegyverök.
1Móz 49: 6 Tanácsukban ne légyen részes lelkem, gyűlésükkel ne egyesűljön dicsőségem, mert haragjokban férfit öltek, s kedvök telve inát szegték az ökörnek.
1Móz 49: 7 Átkozott haragjok, mert erőszakos, és dühök, mivel kegyetlen; eloszlatom őket Jákóbban, és elszélesztem Izráelben.
1Móz 49: 8 Júda! téged magasztalnak atyádfiai, kezed ellenségeidnek nyakán lesz s meghajolnak előtted atyáidnak fiai.
1Móz 49: 9 Oroszlánkölyök Júda; zsákmányt ejtvén, felmentél, fiam! Lehevert, lenyúgodott, mint a hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki veri őt fel?
1Móz 49: 10 Nem múlik el Júdától a fejedelmi bot, sem a vezéri pálcza térdei közűl; míg eljő Siló, és a népek néki engednek.
1Móz 49: 11 Szőlőtőhöz köti szamarát, és nemes venyigéhez szamara vemhét, ruháját borban mossa, felöltőjét a szőlő vérében.
1Móz 49: 12 Bortól veresek szemei, tejtől fehérek fogai.
1Móz 49: 13 Zebulon a tenger partjáig lakozik, azaz a hajók kikötőjéig s határának széle Czídonig ér.
1Móz 49: 14 Izsakhár erős csontú szamár, a karámok közt heverész.
1Móz 49: 15 S látja, hogy jó a nyugalom és hogy a föld mily kies: teher alá hajtja hátát, s robotoló szolgává lesz.
1Móz 49: 16 Dán ítéli az ő népét, mint Izráel akármelyik nemzetsége.
1Móz 49: 17 Dán kígyó lesz az úton, szarvaskígyó az ösvényen, mely a ló körmébe harap, hogy lovagja hanyatt esik.
1Móz 49: 18 Szabadításodra várok Uram!
1Móz 49: 19 Gád! had háborgatja; majd ő hág annak sarkába.
1Móz 49: 20 Ásernek kenyere kövér, királyi csemegét szolgáltat.
1Móz 49: 21 Nafthali, gyorslábú szarvas, az ő beszéde kedves.
1Móz 49: 22 Termékeny fa József, termő ág a forrás mellett, ágazata meghaladja a kőfalat.
1Móz 49: 23 Keserítik, lövöldözik és üldözik a nyilazók:
1Móz 49: 24 De mereven marad kézíve, feszülten keze karjai, Jákób Hatalmasának kezétől, onnan, Izráel pásztorától, kősziklájától.
1Móz 49: 25 Atyád Istenétől, aki segéljen; a mindenhatótól, aki megáldjon, az ég áldásaival, onnan felülről, a mélység áldásaival, mely alant terül, az emlők és anyaméh áldásaival.
1Móz 49: 26 Atyád áldásai meghaladják az ős hegyek áldásait, az örök halmok kiességeit. Szálljanak József fejére, a testvérek közűl kiválasztatottnak koponyájára.
1Móz 49: 27 Benjámin ragadozó farkas: reggel ragadományt eszik, este pedig zsákmányt oszt.
1Móz 49: 28 Mind ezek Izráel nemzetségei, tizenketten, és ez az a mit mondott nékik az ő atyjok, mikor őket megáldá; mindeniket tulajdon áldásával áldá meg.
1Móz 49: 29 És parancsola nékik és monda: Én az én népemhez takaríttatom, temessetek engem az én atyáimhoz, ama barlangba, mely a Khitteus Efron mezején van.
1Móz 49: 30 Abba a barlangba, mely Kanaán földén Mamré átellenében Makpelahnak mezején van, melyet megvett Ábrahám a mezővel együtt a Khitteus Efrontól, temetésre való örökségül.
1Móz 49: 31 Oda temették el Ábrahámot és Sárát az ő feleségét; oda temették Izsákot és Rebekát az ő feleségét; s oda temettem el Leát is.
1Móz 49: 32 Szerzemény e mező és a barlang, mely abban van, a Khéth fiaitól.
1Móz 49: 33 És elvégezé Jákób a mit fiainak parancsolt és fölszedé lábait az ágyra, és kimúlék és az ő népéhez takaríttaték.
1Móz 50: 1 József pedig az ő atyja orczájára borúla és siránkozék felette és csókolgatá őt.
1Móz 50: 2 És megparancsolá József az ő szolgáinak, az orvosoknak, hogy balzsamozzák be az ő atyját; és bebalzsamozák az orvosok Izráelt.
1Móz 50: 3 Mikor negyven nap eltelék, mert akkorra telnek be a bebalzsamozás napjai, siraták őt az Égyiptombeliek hetven napig.
1Móz 50: 4 És elmúlának az ő siratásának napjai, és szóla József a Faraó házanépéhez, mondván: Ha kedves vagyok előttetek, szóljatok kérlek a Faraónak, mondván:
1Móz 50: 5 Az én atyám engem megesketett, mondván: Ímé én meghalok; az én síromba, melyet Kanaán földén ástam magamnak, oda temess el engem. Most hát kérlek, hadd menjek el, és temessem el az én atyámat, azután visszatérek.
1Móz 50: 6 És monda a Faraó: Eredj el és temesd el a te atyádat, a mint megesketett téged.
1Móz 50: 7 Elméne azért József, hogy az ő atyját eltemesse, és vele együtt felmenének mind a Faraó szolgái, az ő házának vénei és Égyiptom földének minden vénei.
1Móz 50: 8 Józsefnek is egész háznépe; és az ő bátyjai, és az ő atyjának háznépe; csak gyermekeiket, juhaikat és barmaikat hagyták a Gósen földén.
1Móz 50: 9 Felmenének annakfelette ő vele szekerek is és lovagok, úgy hogy igen nagy sereg vala.
1Móz 50: 10 Mikor eljutának Atád szérűjéhez, mely a Jordánon túl van, nagy és keserves sírással sírának ott. József pedig hét napig gyászolá az ő atyját.
1Móz 50: 11 És láták az ország lakosai, a Kanaán népe azt a gyászt Atád szérűjénél, és mondának: Keserves gyásza ez az Égyiptombelieknek. Azért nevezék azt a helyet Ábel Miczrajimnak, mely a Jordánon túl van.
1Móz 50: 12 Aképen cselekedének azért [Jákóbbal] az ő fiai, a miképen megparancsolta vala nékik.
1Móz 50: 13 Elvivék ugyanis őt az ő fiai Kanaán földére és eltemeték őt a Makpelah mezőnek barlangjába, melyet vett vala Ábrahám a mezővel együtt temetésre való örökségnek a Khitteus Efrontól Mamrénak átellenében.
1Móz 50: 14 És visszatére József Égyiptomba, ő, és az ő atyjafiai, és mind azok, kik vele fölmentek vala az ő atyjának temetésére, minekutána eltemette az ő atyját.
1Móz 50: 15 A mint láták József bátyjai, hogy az ő atyjok meghalt, ezt mondják vala: Hátha gyűlölni fog minket József, és visszaadja nékünk mindazt a gonoszt, a mit rajta elkövettünk.
1Móz 50: 16 Izenetet küldének azért Józsefhez, mondván: A te atyád megparancsolta nékünk az ő holta előtt, mondván:
1Móz 50: 17 Így szóljatok Józsefhez: Kérünk téged, bocsásd meg a te atyádfiainak vétkét és bűnöket, mert gonoszul cselekedtek te ellened. Most azért bocsásd meg azoknak vétkét, a kik a te atyád Istenét szolgálják. József pedig sír vala, mikor ezt mondák néki.
1Móz 50: 18 Járulának pedig ő hozzá az ő testvérei is, és leborúlának előtte és mondának: Ímé mi a te szolgáid [vagyunk].
1Móz 50: 19 József pedig monda: Ne féljetek: avagy Isten gyanánt [vagyok-é] én?
1Móz 50: 20 Ti gonoszt gondoltatok én ellenem, [de] Isten azt jóra gondolta [fordítani], hogy cselekedjék úgy a mint ma, hogy sok nép életét megtartsa.
1Móz 50: 21 Most annakokáért ne féljetek: Eltartalak én titeket és a ti gyermekeiteket. És megvígasztalá őket és szívökre beszéle.
1Móz 50: 22 József pedig Égyiptomban lakozék; mind ő, mind az ő atyjának házanépe. És éle József száz tíz esztendeig.
1Móz 50: 23 És látá József Efraimtól harmad ízben való fiait. Manasse fiának Mákhirnak is születtek József térdén gyermekei.
1Móz 50: 24 És monda József az ő testvéreinek: Én meghalok, de Isten bizonnyal meglátogat titeket és felvisz titeket e földről arra a földre, melyet esküvel ígért meg Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
1Móz 50: 25 És megesketé József Izráel fiait, mondván: Mikor az Isten titeket bizonnyal meglátogat, vigyétek fel innen az én tetemeimet magatokkal.
1Móz 50: 26 És meghala József száz tíz esztendős korában, és bebalzsamozák, és koporsóba tevék Égyiptomban.

2Móz :
-----------
Mózes II. Könyve

2Móz 1: 1 Ezek pedig az Izráel fiainak nevei, a kik Jákóbbal Égyiptomba menének; kiki az ő házanépével méne:
2Móz 1: 2 Rúben, Simeon, Lévi és Júda;
2Móz 1: 3 Izsakhár, Zebulon és Benjámin;
2Móz 1: 4 Dán és Nafthali, Gád és Áser.
2Móz 1: 5 Mindazok a lelkek pedig, a kik Jákób ágyékából származtak vala, hetvenen valának. József pedig Égyiptomban vala.
2Móz 1: 6 És meghala József és minden ő atyjafia és az az egész nemzedék.
2Móz 1: 7 Izráel fiai pedig szaporák valának, szaporodának és sokasodának és igen-igen elhatalmazának, úgy hogy megtelék velök az ország.
2Móz 1: 8 Azonközben új király támada Égyiptomban, aki Józsefet nem ismerte vala.
2Móz 1: 9 És monda az ő népének: Ímé az Izráel fiainak népe több, és hatalmasabb nálunknál.
2Móz 1: 10 Nosza bánjunk okosan vele, hogy el ne sokasodjék és az ne legyen, hogy ha háború támad, ő is ellenségünkhöz adja magát és ellenünk harczoljon és az országból kimenjen.
2Móz 1: 11 Rendelének azért föléjök robotmestereket, hogy nehéz munkákkal sanyargassák őket. És építe a Faraónak gabonatartó városokat, Pithomot és Ramszeszt.
2Móz 1: 12 De minél inkább sanyargatják vala őt, annál inkább sokasodik és annál inkább terjeszkedik vala, s félnek vala az Izráel fiaitól.
2Móz 1: 13 Pedig kegyetlenűl dolgoztaták az égyiptomiak az Izráel fiait.
2Móz 1: 14 És kemény munkával keseríték életöket, sárcsinálással, téglavetéssel és mindenféle mezei munkával, minden munkájokkal, melyeket kegyetlenűl dolgoztatnak vala velök.
2Móz 1: 15 És szóla Égyiptom királya a héber bábáknak, a kik közűl egyiknek Sifra, a másiknak Puá vala neve.
2Móz 1: 16 És monda: Mikoron héber asszonyok körűl bábálkodtok, nézzetek a szűlőszékre: ha fiú az, azt öljétek meg, ha pedig leány az, hadd éljen.
2Móz 1: 17 De a bábák félék az Istent és nem cselekedének úgy a mint Égyiptom királya parancsolta vala nékik, hanem életben hagyják vala a gyermekeket.
2Móz 1: 18 Hívatá annakokáért Égyiptom királya a bábákat és monda nékik: Miért míveltétek azt, hogy életben hagytátok a gyermekeket?
2Móz 1: 19 A bábák pedig mondának a Faraónak: Mert a héber asszonyok nem olyanok, mint az Égyiptombeliek: mert azok élet-erősek; minekelőtte a bába hozzájok eljutna, már szűlnek.
2Móz 1: 20 Annakokáért jól tőn Isten a bábákkal, a nép pedig sokasodék és igen elhatalmazék.
2Móz 1: 21 És lőn, hogy mivel a bábák félék az Istent: megépíté az ő házukat.
2Móz 1: 22 Parancsola azért a Faraó minden ő népének, mondván: Minden fiút, aki születik, vessetek a folyóvízbe, a leányt pedig hagyjátok mind életben.
2Móz 2: 1 És elméne egy Lévi nemzetségéből való férfiú és Lévi-leányt vőn feleségűl.
2Móz 2: 2 És fogada méhében az asszony és fiat szűle; és látá, hogy szép az és rejtegeté három hónapig.
2Móz 2: 3 De mikor tovább nem rejtegetheté, szerze annak egy gyékény-ládácskát, és bekené azt gyantával és szurokkal s belétevé a gyermeket és letevé a folyóvíz szélén a sás közé.
2Móz 2: 4 Az ő nénje pedig megáll vala távolról, hogy megtudja: mi történik vele?
2Móz 2: 5 És aláméne a Faraó leánya, hogy megfürödjék a folyóvízben, szolgálóleányai pedig járkálnak vala a víz partján. És meglátá a ládácskát a sás között s elküldé az ő szolgálóleányát és kihozatá azt.
2Móz 2: 6 És kinyitá és látá a gyermeket; és ímé egy síró fiú. És könyörűle rajta és monda: A héberek gyermekei közűl való ez.
2Móz 2: 7 Az ő nénje pedig monda a Faraó leányának: Elmenjek-é s hívjak-é egy szoptatós asszonyt a héber asszonyok közűl, hogy szoptassa néked a gyermeket?
2Móz 2: 8 És a Faraó leánya monda néki: Eredj el. Elméne azért a leányzó, és elhívá a gyermek anyját.
2Móz 2: 9 És monda néki a Faraó leánya: Vidd el ezt a gyermeket és szoptasd fel nékem, és én megadom a te jutalmadat. És vevé az asszony a gyermeket és szoptatá azt.
2Móz 2: 10 És felnevekedék a gyermek, és vivé őt a Faraó leányához, és fia gyanánt lőn annak, és nevezé nevét Mózesnek, és mondá: Mert a vízből húztam ki őt.
2Móz 2: 11 Lőn pedig azokban a napokban, mikor Mózes felnevekedék, kiméne az ő atyjafiaihoz és látá az ő nehéz munkájokat s látá, hogy egy Égyiptombeli férfi üt vala egy héber férfit az ő atyjafiai közűl.
2Móz 2: 12 Mikor ide-oda tekinte és látá hogy senki sincs, agyonüté az Égyiptombelit és elrejté azt a homokba.
2Móz 2: 13 Másnap is kiméne és ímé két héber férfi veszekedik vala. És monda annak aki bűnös vala: Miért vered a te atyádfiát?
2Móz 2: 14 Az pedig monda: Kicsoda tett téged fő emberré és bíróvá mi rajtunk? Talán engem is meg akarsz ölni, mint megöléd az égyiptomit? Mózes pedig megfélemlék és monda: Bizony kitudódott a dolog.
2Móz 2: 15 A Faraó is meghallá azt a dolgot és Mózest halálra keresteti vala: de elfuta Mózes a Faraó elől és lakozék Midián földén; leűle pedig [egy] kútnál.
2Móz 2: 16 Midián papjának pedig hét leánya vala, és oda menének és [vizet] húzának és tele merék a válúkat, hogy megitassák atyjoknak juhait.
2Móz 2: 17 A pásztorok is oda menének és elűzék őket. Mózes pedig felkele és segítséggel lőn nékik és megitatá juhaikat.
2Móz 2: 18 Mikor atyjokhoz Réhuelhez menének, monda ez: Mi az oka, hogy ma ilyen hamar megjöttetek?
2Móz 2: 19 Ők pedig mondának: Egy égyiptombeli férfi oltalmaza minket a pásztorok ellen, annakfelette [vizet] is húzott nékünk, és megitatta a juhokat.
2Móz 2: 20 S monda leányainak: És hol van ő? miért hagytátok ott azt a férfit? hívjátok el, hogy egyék kenyeret.
2Móz 2: 21 És tetszék Mózesnek, hogy ott maradjon e férfiúnál, és ez feleségül adá Mózesnek az ő leányát, Czipporát.
2Móz 2: 22 És fiat szűle ez és nevezé nevét Gersomnak, mert mondá: Jövevény voltam az idegen földön.
2Móz 2: 23 És lőn ama hosszú idő alatt, meghala az Égyiptom királya, Izráel fiai pedig fohászkodnak vala a szolgaság miatt, és kiáltnak vala és feljuta a szolgaság miatt való kiáltásuk Istenhez.
2Móz 2: 24 És meghallá Isten az ő fohászkodásukat és megemlékezék Isten az Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal kötött szövetségéről.
2Móz 2: 25 És megtekinté Isten az Izráel fiait és gondja vala rájok Istennek.
2Móz 3: 1 Mózes pedig őrzi vala az ő ipának, Jethrónak a Midián papjának juhait és hajtá a juhokat a pusztán túl és juta az Isten hegyéhez, Hórebhez.
2Móz 3: 2 És megjelenék néki az Úr angyala tűznek lángjában egy csipkebokor közepéből, és látá, hogy ímé a csipkebokor ég vala; de a csipkebokor meg nem emésztetik vala.
2Móz 3: 3 S monda Mózes: Oda megyek, hogy lássam e nagy csudát, miért nem ég el a csipkebokor.
2Móz 3: 4 És látá az Úr, hogy oda méne megnézni, és szólítá őt Isten a csipkebokorból, mondván: Mózes, Mózes. Ez pedig monda: Ímhol vagyok.
2Móz 3: 5 És monda: Ne jőjj ide közel, oldd le a te saruidat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
2Móz 3: 6 És monda: Én vagyok a te atyádnak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene. Mózes pedig elrejté az ő orczáját, mert fél vala az Istenre tekinteni.
2Móz 3: 7 Az Úr pedig monda: Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, a mely Égyiptomban vagyon és meghallottam az ő sanyargatóik miatt való kiáltásukat; sőt ismerem szenvedéseit.
2Móz 3: 8 Le is szállok, hogy megszabadítsam őt az Égyiptombeliek kezéből és felvigyem őt arról a földről, jó és tágas földre, téjjel és mézzel folyó földre, a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok lakóhelyére.
2Móz 3: 9 Mivel hát ímé feljutott hozzám az Izráel fiainak kiáltása és láttam is a nyomorgatást, a melylyel nyomorgatják őket az Égyiptombeliek:
2Móz 3: 10 Most azért eredj, elküldelek téged a Faraóhoz és hozd ki az én népemet, az Izráel fiait Égyiptomból.
2Móz 3: 11 Mózes pedig monda az Istennek: Kicsoda vagyok én, hogy elmenjek a Faraóhoz és kihozzam az Izráel fiait Égyiptomból?
2Móz 3: 12 És felele: Én veled lészek! és ez lesz a jele, hogy én küldöttelek téged, hogy mikor kihozod a népet Égyiptomból, ezen a hegyen fogtok szolgálni az Istennek.
2Móz 3: 13 Mózes pedig monda az Istennek: Ímé én elmegyek az Izráel fiaihoz és ezt mondom nékik: A ti atyáitok Istene küldött engem ti hozzátok; ha azt mondják nékem: Mi a neve? mit mondjak nékik?
2Móz 3: 14 És monda Isten Mózesnek: VAGYOK A KI VAGYOK. És monda: Így szólj az Izráel fiaihoz: A VAGYOK küldött engem ti hozzátok.
2Móz 3: 15 És ismét monda Isten Mózesnek: Így szólj az Izráel fiaihoz: Az Úr, a ti atyáitoknak Istene, Ábrahámnak Istene, Izsáknak Istene és Jákóbnak Istene küldött engem ti hozzátok. Ez az én nevem mind örökké és ez az én emlékezetem nemzetségről nemzetségre.
2Móz 3: 16 Menj el és gyűjtsd egybe az Izráel véneit és mondd ezt nékik: Az Úr, a ti atyáitok Istene, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene megjelent nékem, mondván: Megemlékeztem rólatok és arról a mit elkövettek rajtatok Égyiptomban.
2Móz 3: 17 És mondám: Kiviszlek titeket az égyiptomi nyomorúságból a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok földére, téjjel és mézzel folyó földre.
2Móz 3: 18 És ha hallgatnak szavadra, akkor elmégy te és az Izráel vénei Égyiptom királyához, s így szóltok néki: Az Úr, a héberek Istene megjelent nékünk; most azért hadd menjünk három napi útra a pusztába, hogy áldozzunk az Úrnak a mi Istenünknek.
2Móz 3: 19 Én pedig tudom, hogy az égyiptomi király nem engedi meg néktek, hogy elmenjetek, még erőhatalomra sem.
2Móz 3: 20 Kinyújtom azért az én kezemet és megverem Égyiptomot mindenféle csudáimmal, melyeket véghez viszek benne; így azután elbocsát titeket.
2Móz 3: 21 És kedvessé tészem e népet az Égyiptombeliek előtt, és lészen, hogy mikor kimentek, nem mentek üresen.
2Móz 3: 22 Kérjen azért minden asszony az ő szomszédasszonyától és háza lakó asszonyától ezüst edényeket és arany edényeket és ruhákat; és rakjátok azokat fiaitokra és leányaitokra, s így foszszátok ki Égyiptomot.
2Móz 4: 1 Felele Mózes és monda: De ők nem hisznek nékem s nem hallgatnak szavamra, sőt azt mondják: nem jelent meg néked az Úr.
2Móz 4: 2 Az Úr pedig monda néki: Mi az a kezedben? S ő monda: Vessző.
2Móz 4: 3 Vesd azt - úgymond - a földre. És veté azt a földre és lőn kígyóvá; és Mózes elfutamodék előle.
2Móz 4: 4 Monda pedig az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet és fogd meg a farkát! És kinyújtá kezét és megragadá azt, és vesszővé lőn az ő kezében.
2Móz 4: 5 Hogy elhigyjék, hogy megjelent néked az Úr, az ő atyáik Istene, Ábrahám Istene, Izsák Istene és Jákób Istene.
2Móz 4: 6 És ismét monda néki az Úr: Nosza dugd kebeledbe a kezed; és kebelébe dugá kezét és kihúzá: ímé az ő keze poklos vala, olyan mint a hó.
2Móz 4: 7 És monda: Dugd vissza kebeledbe a kezed: és visszadugá kezét kebelébe és kivevé azt kebeléből és ímé ismét olyanná lőn mint teste.
2Móz 4: 8 És ha úgy lenne, hogy nem hisznek néked és nem hallgatnak az első jel szavára, majd hisznek a második jel szavának.
2Móz 4: 9 És ha úgy lenne, hogy ennek a két jelnek sem hisznek és nem hallgatnak szavadra: akkor meríts vizet a folyóvízből és öntsd a szárazra, és a víz, a mit a folyóvízből merítettél, vérré lesz a szárazon.
2Móz 4: 10 És monda Mózes az Úrnak: Kérlek, Uram, nem vagyok én ékesenszóló sem tegnaptól, sem tegnap előttől fogva, sem azóta, hogy szólottál a te szolgáddal; mert én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok.
2Móz 4: 11 Az Úr pedig monda néki: Ki adott szájat az embernek? Avagy ki tesz némává vagy siketté, vagy látóvá vagy vakká? Nemde én, az Úr?
2Móz 4: 12 Most hát eredj és én lészek a te száddal, és megtanítlak téged arra, a mit beszélned kell.
2Móz 4: 13 Ő pedig monda: Kérlek, Uram, csak küldd, a kit küldeni akarsz.
2Móz 4: 14 És felgerjede az Úr haragja Mózes ellen és monda: Nemde atyádfia néked a Lévi nemzetségből való Áron? Tudom, hogy ő ékesenszóló és ímé ő ki is jő elődbe s mihelyt meglát, örvendezni fog az ő szívében.
2Móz 4: 15 Beszélj azért vele, és add szájába a beszédeket, és én lészek a te száddal és az ő szájával és megtanítlak titeket arra, a mit cselekedjetek.
2Móz 4: 16 És ő beszél majd helyetted a néphez és ő lesz néked száj gyanánt, te pedig leszesz néki Isten gyanánt.
2Móz 4: 17 Ezt a vesszőt pedig vedd kezedbe, hogy véghez vidd vele ama jeleket.
2Móz 4: 18 És méne Mózes és visszatére az ő ipához Jethróhoz és monda néki: Hadd menjek és térjek vissza az én atyámfiaihoz Égyiptomba, hogy meglássam, ha élnek-e még? És monda Jethró Mózesnek: Eredj el békességgel.
2Móz 4: 19 Az Úr pedig monda Mózesnek Midiánban: Eredj, térj vissza Égyiptomba; mert meghaltak mindazok a férfiak, a kik téged halálra kerestek vala.
2Móz 4: 20 És felvevé Mózes az ő feleségét és az ő fiait és felülteté őket a szamárra és visszatére Égyiptom földére. Az Isten vesszejét pedig kezébe vevé Mózes.
2Móz 4: 21 És monda az Úr Mózesnek: Mikor elindulsz, hogy visszatérj Égyiptomba, meglásd, hogy mindazokat a csudákat véghez vidd a Faraó előtt, melyeket kezedbe adtam; én pedig megkeményítem az ő szívét, és nem bocsátja el a népet.
2Móz 4: 22 Ezt mondd azért a Faraónak: Így szólt az Úr: Elsőszülött fiam az Izráel.
2Móz 4: 23 Ha azt mondom néked: Bocsásd el az én fiamat, hogy szolgáljon nékem és te vonakodol elbocsátani: ímé én megölöm a te elsőszülött fiadat.
2Móz 4: 24 És lőn az úton, egy szálláson, eleibe álla az Úr és meg akarja vala őt ölni.
2Móz 4: 25 De Czippora egy éles követ veve és lemetszé az ő fiának előbőrét és lába elé veté mondván: Bizony, vérjegyesem vagy te nékem!
2Móz 4: 26 És békét hagya néki. Akkor monda: Vérjegyes a körűlmetélkedésért.
2Móz 4: 27 Áronnak pedig monda az Úr: Eredj Mózes eleibe a pusztába! És elméne és találkozék vele az Isten hegyénél és megcsókolá őt.
2Móz 4: 28 Mózes pedig elbeszélé Áronnak az Úr mindama szavait, melyekkel őt elküldötte vala és mindazokat a jeleket, melyeket reá bízott vala.
2Móz 4: 29 És méne Mózes és Áron és egybegyűjték Izráel fiainak minden véneit.
2Móz 4: 30 És elmondá Áron mindazokat a beszédeket, melyeket mondott vala az Úr Mózesnek és megcselekedé a jeleket a nép szemei előtt.
2Móz 4: 31 És hitt a nép, és megértette, hogy meglátogatta az Úr Izráel fiait és megtekintette nyomorúságukat. És meghajták magokat és leborulának.
2Móz 5: 1 Annakutána pedig elmenének Mózes és Áron és mondának a Faraónak: Ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy ünnepet üljenek nékem a pusztában.
2Móz 5: 2 A Faraó pedig mondá: Kicsoda az Úr, hogy szavára hallgassak, és elbocsássam Izráelt? Nem ismerem az Urat és nem is bocsátom el Izráelt.
2Móz 5: 3 Ők pedig mondának: A héberek Istene megjelent nékünk; hadd mehessünk hát háromnapi útra a pusztába, hogy áldozhassunk az Úrnak a mi Istenünknek, hogy meg ne verjen minket döghalállal vagy fegyverrel.
2Móz 5: 4 Égyiptom királya pedig monda nékik: Mózes és Áron! miért vonjátok el a népet az ő munkáitól? menjetek dolgotokra.
2Móz 5: 5 Ezt is mondja vala a Faraó: Ímé a föld népe most sok, és ti elhagyatjátok velök az ő munkáikat.
2Móz 5: 6 Parancsolá azért a Faraó azon a napon a nép sarczoltatóinak és felvigyázóinak, mondván:
2Móz 5: 7 Ne adjatok többé polyvát a népnek a téglavetéshez mint ennekelőtte; hadd menjenek el ők magok és szedjenek magoknak polyvát.
2Móz 5: 8 De a tégla számát, mennyit ennekelőtte csináltak, vessétek ki rájok; azt le ne szállítsátok, mert restek ők és azért kiáltoznak, mondván: Menjünk el, áldozzunk a mi Istenünknek.
2Móz 5: 9 Nehezíttessék meg a szolgálat ezeken az embereken, hogy azzal legyen dolguk és ne hajtsanak hazug szóra.
2Móz 5: 10 Kimenének azért a nép sarczoltatói és felvigyázói és ezt mondák a népnek mondván: Ezt mondja a Faraó: Nem adok néktek polyvát.
2Móz 5: 11 Menjetek magatok, szedjetek magatoknak polyvát onnan, a hol találtok; mert semmi sem szállíttatik le szolgálatotokból.
2Móz 5: 12 És elszélede a nép egész Égyiptom földén, hogy tarlót szedjen polyva helyett.
2Móz 5: 13 A sarczoltatók pedig szorítják vala, mondván: Végezzétek el munkátokat, napjában a napi munkát, mint akkor, a mikor polyva volt.
2Móz 5: 14 És verettetének az Izráel fiai közül való felvigyázók, a kiket a Faraó sarczoltatói rendeltek vala föléjök, mondván: Miért nem végeztétek el a rátok vetett téglaszámot sem tegnap, sem ma úgy, mint ennekelőtte?
2Móz 5: 15 És elmenének az Izráel fiai közül való felvigyázók és kiáltának a Faraóhoz, mondván: Miért cselekszel így a te szolgáiddal?
2Móz 5: 16 Polyvát nem adnak a te szolgáidnak és azt mondják nékünk: Csináljatok téglát! És ímé a te szolgáid verettetnek, a te néped pedig vétkezik.
2Móz 5: 17 Az pedig monda: Restek vagytok, restek, azért mondjátok: Menjünk el, áldozzunk az Úrnak!
2Móz 5: 18 Most pedig menjetek, dolgozzatok, polyvát ugyan nem adnak néktek, de a rátok vetett tégla-számot be kell adnotok.
2Móz 5: 19 Akkor látják vala Izráel fiainak felvigyázói, hogy bajban vannak, mivel azt kell mondaniok: a tégla-számot le ne szállítsátok; napjában a napi munka meglegyen.
2Móz 5: 20 És mikor kijövének a Faraótól, szembe találkozának Mózessel és Áronnal.
2Móz 5: 21 S mondának nékik: Lásson meg titeket az Úr és ítéljen meg, kik rossz hírbe kevertetek minket a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, fegyvert adván azok kezébe, hogy megöljenek minket.
2Móz 5: 22 És visszaméne Mózes az Úrhoz és monda: Uram, miért engedsz rosszul bánni ezzel a néppel! Miért küldél engem ide?
2Móz 5: 23 Mert attól fogva, hogy bemenék a Faraóhoz, hogy a te nevedben szóljak, rosszabbul bánik e néppel; megszabadítani pedig nem szabadítád meg a te népedet.
2Móz 6: 1 Az Úr pedig monda Mózesnek: Majd meglátod mit cselekszem a Faraóval; mert hatalmas kéz miatt kell őket elbocsátani és hatalmas kéz miatt űzi el őket az ő földéről.
2Móz 6: 2 Az Isten pedig szóla Mózeshez és monda néki: Én vagyok az Úr.
2Móz 6: 3 Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak úgy jelentem meg mint mindenható Isten, de az én Jehova nevemen nem voltam előttük ismeretes.
2Móz 6: 4 Szövetséget is kötöttem velek, hogy nékik adom a Kanaán földét, az ő tartózkodásuk földét, a melyen tartózkodjanak.
2Móz 6: 5 Fohászkodását is meghallottam az Izráel fiainak a miatt, hogy az Égyiptombeliek szolgálatra szorítják őket, megemlékeztem az én szövetségemről.
2Móz 6: 6 Annakokáért mondd meg az Izráel fiainak: Én vagyok az Úr és kiviszlek titeket Égyiptom nehéz munkái alól és megszabadítlak titeket az ő szolgálatjoktól és megmentlek titeket kinyújtott karral és nagy büntető ítéletek által.
2Móz 6: 7 És népemmé fogadlak titeket s Istentekké lészek néktek és megtudjátok, hogy én vagyok a ti Uratok Istentek, aki kihoztalak titeket Égyiptom nehéz munkái alól.
2Móz 6: 8 És béviszlek titeket a földre, a mely felől esküre emeltem fel kezemet, hogy Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak adom azt, és néktek adom azt örökségül, én az Úr.
2Móz 6: 9 Eképen szóla Mózes az Izráel fiaihoz; de nem hallgatának Mózesre, a kislelkűség és a kemény szolgálat miatt.
2Móz 6: 10 Az Úr pedig szóla Mózeshez mondván:
2Móz 6: 11 Eredj be, szólj a Faraónak, Égyiptom királyának, hogy bocsássa el Izráel fiait az ő földéről.
2Móz 6: 12 Mózes pedig szóla az Úr előtt, mondván: Ímé Izráel fiai nem hallgatnak reám, hogy hallgatna hát reám a Faraó, holott én nehéz ajkú vagyok?
2Móz 6: 13 És szóla az Úr Mózeshez és Áronhoz és rendelé őket Izráel fiaihoz és a Faraóhoz, Égyiptom királyához, hogy hozzák ki az Izráel fiait Égyiptom földéről.
2Móz 6: 14 Ezek atyáik házanépének fejei: Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai: Khanókh, Pallu, Kheczrón és Karmi. Ezek a Rúben nemzetségei.
2Móz 6: 15 Simeon fiai pedig: Jemúél, Jámin, Óhad, Jákin, Czohar és Saul, a kanaánbeli asszony fiai. Ezek a Simeon nemzetségei.
2Móz 6: 16 Ezek pedig a Lévi fiainak nevei az ő születésök szerint: Gersón, Kehát és Merári. Lévi életének esztendei pedig: száz harminczhét esztendő.
2Móz 6: 17 Gersón fiai: Libni, Simhi, az ő nemzetségeik szerint.
2Móz 6: 18 Kehát fiai pedig: Amrám, Jiczhár, Khebrón és Huzziél. Kehát életének esztendei pedig: száz harminczhárom esztendő.
2Móz 6: 19 Merári fiai pedig: Makhli és Músi. Ezek a Lévi nemzetségei az ő születésök szerint.
2Móz 6: 20 Amrám pedig feleségűl vevé magának Jókébedet, atyjának húgát s ez szűlé néki Áront és Mózest. Amrám életének esztendei pedig száz harminczhét esztendő.
2Móz 6: 21 Jiczhár fiai pedig: Kórákh, Nefeg és Zikri.
2Móz 6: 22 Huzziél fiai pedig: Misáél, Elczáfán és Szithri.
2Móz 6: 23 Áron pedig feleségűl vevé magának Elisebát, Aminádáb leányát, Nakhsón húgát s ez szűlé néki Nádábot, Abíhut, Eleázárt és Ithámárt.
2Móz 6: 24 Kórákh fiai pedig: Asszir, Elkánáh és Abiászáf. Ezek a Kórákh nemzetségei.
2Móz 6: 25 Eleázár pedig az Áron fia, a Putiél leányai közűl vőn magának feleséget s ez szűlé néki Fineást. Ezek a Léviták atyáinak fejei az ő nemzetségeik szerint.
2Móz 6: 26 Ez Áron és Mózes, a kiknek mondá az Úr: Hozzátok ki az Izráel fiait Égyiptom földéről, az ő seregeik szerint.
2Móz 6: 27 Ők azok, a kik szóltak a Faraónak Égyiptom királyának, hogy kihozhassák az Izráel fiait Égyiptomból. Ez Mózes és Áron.
2Móz 6: 28 És lőn a mikor szóla az Úr Mózesnek Égyiptom földén.
2Móz 6: 29 Így szóla az Úr Mózesnek, mondván: Én vagyok az Úr: mondd el a Faraónak Égyiptom királyának mindazt, a mit én szólok néked.
2Móz 6: 30 Mózes pedig monda az Úr előtt: Ímé én nehéz ajakú vagyok, hogy hallgatna reám a Faraó?
2Móz 7: 1 Az Úr pedig monda Mózesnek: Lásd, Istenévé teszlek téged a Faraónak, Áron pedig, a te atyádfia, szószólód lészen.
2Móz 7: 2 Te mondj el mindent, a mit néked parancsolok; Áron pedig, a te atyádfia mondja meg a Faraónak, hogy bocsássa el Izráel fiait az ő földéről.
2Móz 7: 3 Én pedig megkeményítem a Faraó szívét és megsokasítom az én jeleimet és csudáimat Égyiptom földén.
2Móz 7: 4 És a Faraó nem hallgat reátok; akkor én kezemet Égyiptomra vetem és kihozom az én seregeimet, az én népemet, az Izráel fiait Égyiptom földéről nagy büntető ítéletek által.
2Móz 7: 5 S megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, a mikor kinyujtándom kezemet Égyiptomra és kihozándom az Izráel fiait ő közülök.
2Móz 7: 6 És cselekedék Mózes és Áron, a mint parancsolta vala nékik az Úr; úgy cselekedének.
2Móz 7: 7 Mózes pedig nyolczvan esztendős és Áron nyolczvanhárom esztendős vala, a mikor a Faraóval beszéltek.
2Móz 7: 8 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak mondván:
2Móz 7: 9 Ha szól hozzátok a Faraó mondván: tegyetek csudát; akkor mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és vesd a Faraó elé; kígyóvá lesz.
2Móz 7: 10 Beméne azért Mózes és Áron a Faraóhoz, és úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala; veté Áron az ő vesszejét a Faraó elé és az ő szolgái elé, és kígyóvá lőn.
2Móz 7: 11 És előhívá a Faraó is a bölcseket és varázslókat, és azok is, Égyiptom írástudói, úgy cselekedének az ő titkos mesterségökkel.
2Móz 7: 12 Elveté ugyanis mindenik az ő vesszejét és kígyókká lőnek; de az Áron vesszeje elnyelé azok vesszejét.
2Móz 7: 13 És megkeményedék a Faraó szíve és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr.
2Móz 7: 14 Az Úr pedig monda Mózesnek: Kemény a Faraó szíve, nem akarja a népet elbocsátani.
2Móz 7: 15 Eredj a Faraóhoz reggel; ímé ő kimegy a vízhez, és állj eleibe a folyóvíz partján, és a vesszőt, a mely kígyóvá változott vala, vedd kezedbe.
2Móz 7: 16 És mondd néki: Az Úr, a héberek Istene küldött engem hozzád, mondván: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem a pusztában; de ímé mindez ideig meg nem hallgattál.
2Móz 7: 17 Így szólt az Úr: Erről tudod meg, hogy én vagyok az Úr: Ímé én megsujtom a vesszővel, a mely kezemben van, a vizet, a mely a folyóban van, és vérré változik.
2Móz 7: 18 És a hal, a mely a folyóvízben van, meghal, a folyóvíz pedig megbüdösödik és irtózni fognak az Égyiptombeliek vizet inni a folyóból.
2Móz 7: 19 Monda azért az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Vedd a te vessződet és nyujtsd ki kezedet Égyiptom vizeire; azoknak folyóvizeire, csatornáira, tavaira és minden vízfogóira, hogy vérré legyenek és vér legyen Égyiptom egész földén, mind a fa-, mind a kőedényekben.
2Móz 7: 20 Mózes és Áron pedig úgy cselekedének, a mint az Úr parancsolta vala. És felemelé a vesszőt és megsujtá a vizet, a mely a folyóban vala a Faraó előtt és az ő szolgái előtt, és mind vérré változék a víz, a mely a folyóban vala.
2Móz 7: 21 A hal pedig, a mely a folyóvízben vala, meghala, és megbüdösödék a folyóvíz, és nem ihatának az Égyiptombeliek a folyónak vizéből; és vér vala az egész Égyiptom földén.
2Móz 7: 22 De úgy cselekedének Égyiptom írástudói is az ő varázslásukkal, és kemény maradt a Faraó szíve és nem hallgata reájok; a mint az Úr megmondotta vala.
2Móz 7: 23 És elfordula a Faraó és haza méne és ezen sem indula meg az ő szíve.
2Móz 7: 24 Az Égyiptombeliek pedig mindnyájan ássák vala a folyóvíz mellékét vízért, hogy ihassanak; mert nem ihatják vala a folyó vizét.
2Móz 7: 25 És hét nap telék el, a mióta az Úr megsujtotta vala a folyóvizet.
2Móz 8: 1 És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz és mondd néki: Azt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
2Móz 8: 2 Ha pedig te el nem akarod bocsátani, ímé én egész határodat békákkal verem meg.
2Móz 8: 3 És a folyóvíz békáktól pozsog és felmennek és bemennek a te házadba és ágyasházadba és ágyadra és a te szolgáid házába és néped közé és a te kemenczéidbe és sütőteknőidbe.
2Móz 8: 4 És reád és népedre s minden te szolgáidra felmennek a békák.
2Móz 8: 5 És monda az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyujtsd ki kezedet a te vessződdel a folyóvizekre, csatornákra és a tavakra, és hozd fel a békákat Égyiptom földére.
2Móz 8: 6 És kinyujtá kezét Áron Égyiptom vizeire, és békák jövének fel és ellepék Égyiptom földét.
2Móz 8: 7 De az írástudók is úgy cselekedének az ő titkos mesterségökkel és felhozák a békákat Égyiptom földére.
2Móz 8: 8 És hívatá a Faraó Mózest és Áront és monda: Könyörögjetek az Úrnak, hogy távolítsa el rólam és az én népemről a békákat, és én elbocsátom a népet, hogy áldozzék az Úrnak.
2Móz 8: 9 Mózes pedig monda a Faraónak: Parancsolj velem: mikorra könyörögjek éretted és a te szolgáidért és a te népedért, hogy elpusztuljanak a békák tőled és házaidtól; és csak a folyóvízben maradjanak meg.
2Móz 8: 10 Felele a [Faraó: ] Holnapra. És monda [Mózes: ] A mint kívánod, hogy megtudd, hogy nincs hasonló a mi Urunkhoz Istenünkhöz.
2Móz 8: 11 És eltávoznak a békák tőled, meg a te házaidtól, szolgáidtól és a te népedtől; csak a folyóvízben maradnak meg.
2Móz 8: 12 És kiméne Mózes és Áron a Faraótól és kiálta Mózes az Úrhoz a békák felől, a melyeket a Faraóra bocsátott vala.
2Móz 8: 13 És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék és kiveszének a békák a házakból, udvarokból és mezőkről.
2Móz 8: 14 És rakásokba gyűjték azokat össze és a föld megbüszhödék.
2Móz 8: 15 S a mint látá a Faraó, hogy baja könnyebbűl, megkeményíté az ő szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr.
2Móz 8: 16 És szóla az Úr Mózesnek: Mondd Áronnak: Nyujtsd ki a te vessződet és sujtsd meg a föld porát, hogy tetvekké legyen egész Égyiptom földén.
2Móz 8: 17 És aképen cselekedének. Áron kinyujtá kezét az ő vesszejével és megsujtá a föld porát, és tetvek lőnek emberen és barmon; a föld minden pora tetvekké lőn egész Égyiptom földén.
2Móz 8: 18 És úgy cselekedének az írástudók is az ő varázslásukkal, hogy tetveket hozzanak elő, de nem teheték; és valának a tetvek emberen és barmon.
2Móz 8: 19 És mondák az írástudók a Faraónak: Az Isten ujja ez. De kemény maradt a Faraó szíve, és nem hallgata reájok; a mint mondotta vala az Úr.
2Móz 8: 20 Az Úr pedig monda Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe; ímé kimegy a vizek felé, és mondd néki: Ezt mondja az Úr: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
2Móz 8: 21 Mert ha el nem bocsátod az én népemet, ímé én bocsátok te reád, a te szolgáidra és a te népedre és a te házaidra ártalmas bogarakat, és megtelnek az Égyiptombeliek házai ártalmas bogarakkal és a föld is, a melyen ők vannak.
2Móz 8: 22 De különválasztom azon a napon a Gósen földét, a melyen az én népem lakik, hogy ne legyenek ott ártalmas bogarak, azért, hogy megtudd, hogy én vagyok az Úr ezen a földön.
2Móz 8: 23 És különbséget tészek az én népem között és a te néped között. Holnap lészen e jelenség.
2Móz 8: 24 És aképen cselekedék az Úr; jövének ugyanis ártalmas bogarak a Faraó házára és az ő szolgái házára, és egész Égyiptom földén pusztává lőn a föld az ártalmas bogarak miatt.
2Móz 8: 25 És hívatá a Faraó Mózest és Áront és monda: Menjetek, áldozzatok a ti Istenteknek ezen a földön.
2Móz 8: 26 Mózes pedig monda: Nincs rendén, hogy úgy cselekedjünk, hogy mi azt áldozzuk az Úrnak a mi Istenünknek, a mi utálatos az Égyiptombeliek előtt: ímé, ha azt áldozzuk az ő szemeik előtt, a mi az Égyiptombelieknek utálatos, nem köveznek-é meg minket?
2Móz 8: 27 Háromnapi járó földre megyünk a pusztába és úgy áldozunk a mi Urunknak Istenünknek, a mint megmondja nékünk.
2Móz 8: 28 És monda a Faraó: Én elbocsátlak titeket, hogy áldozzatok a ti Uratoknak Istenteknek a pusztában, csak nagyon messze ne távozzatok; imádkozzatok érettem.
2Móz 8: 29 Mózes pedig monda: Ímé én kimegyek te tőled és imádkozom az Úrhoz és eltávoznak az ártalmas bogarak a Faraótól és az ő szolgáitól és az ő népétől holnap; csak megint el ne ámítson a Faraó, hogy el ne bocsássa a népet áldozni az Úrnak.
2Móz 8: 30 És kiméne Mózes a Faraótól és imádkozék az Úrhoz.
2Móz 8: 31 És az Úr Mózes beszéde szerint cselekedék; s eltávozának az ártalmas bogarak a Faraótól, szolgáitól és népétől; egy sem marada.
2Móz 8: 32 De a Faraó ezúttal is megkeményíté az ő szívét és nem bocsátá el a népet.
2Móz 9: 1 És monda az Úr Mózesnek: Menj a Faraóhoz és beszélj vele: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem:
2Móz 9: 2 Mert ha nem akarod elbocsátani és tovább is tartóztatod őket:
2Móz 9: 3 Ímé az Úr keze lészen a te mezei barmaidon, lovakon, szamarakon, tevéken, ökrökön és juhokon; igen nagy döghalál.
2Móz 9: 4 De különbséget tesz az Úr az Izráel barmai között és Égyiptom barmai között, és mindabból, a mi Izráel fiaié, egy sem vész el.
2Móz 9: 5 Időt is hagya az Úr, mondván: Holnap cselekszi az Úr ezt a dolgot a földön.
2Móz 9: 6 Meg is cselekedé az Úr ezt a dolgot másodnapon, és elhulla Égyiptomnak minden barma, de az Izráel fiainak barma közül egy sem hullott el.
2Móz 9: 7 El is külde a Faraó, és ímé egy sem hullt vala el az Izráeliták barma közül: de a Faraó szíve kemény maradt, és nem bocsátá el a népet.
2Móz 9: 8 Az Úr pedig monda Mózesnek és Áronnak: Vegyétek tele markaitokat kemenczehamuval, és szórja azt Mózes az ég felé a Faraó szeme láttára.
2Móz 9: 9 Hogy porrá legyen Égyiptomnak egész földén, s emberen és barmon hólyagosan fakadó fekéllyé legyen Égyiptomnak egész földén.
2Móz 9: 10 Vevének azért kemenczehamut és a Faraó elé állának, és Mózes az ég felé szórá azt; és lőn az emberen és barmon hólyagosan fakadó fekély.
2Móz 9: 11 És az írástudók nem állhatnak vala Mózes előtt a fekély miatt; mert fekély vala az írástudókon s mind az Égyiptombelieken.
2Móz 9: 12 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem hallgata reájok, a mint megmondotta vala az Úr Mózesnek.
2Móz 9: 13 És monda az Úr Mózesnek: Kelj fel reggel és állj a Faraó eleibe és mondd néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
2Móz 9: 14 Mert ezúttal minden csapásomat reá bocsátom a te szívedre, a te szolgáidra és a te népedre azért, hogy megtudd, hogy nincs én hozzám hasonló az egész földön.
2Móz 9: 15 Mert ha most kinyujtanám kezemet és megvernélek téged és a te népedet döghalállal, akkor kivágattatnál a földről.
2Móz 9: 16 Ámde azért tartottalak fenn tégedet, hogy megmutassam néked az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
2Móz 9: 17 Ha tovább is feltartóztatod az én népemet és nem bocsátod el őket:
2Móz 9: 18 Ímé holnap ilyenkor igen nagy jégesőt bocsátok, a melyhez hasonló nem volt Égyiptomban az napságtól fogva hogy fundáltatott, mind ez ideig.
2Móz 9: 19 Most annakokáért küldj el, hajtasd be barmaidat és mindenedet, valamid a mezőn van; minden ember és barom, a mely a mezőn találtatik és házba nem hajtatik, - jégeső szakad arra, és meghal.
2Móz 9: 20 aki a Faraó szolgái közűl az Úr beszédétől megfélemedék, szolgáit és barmait házakba futtatá.
2Móz 9: 21 aki pedig nem törődék az Úr beszédével, szolgáit és barmát a mezőn hagyá.
2Móz 9: 22 Az Úr pedig monda Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet az égre, hogy legyen jégeső Égyiptom egész földén az emberre, baromra és a mező minden fűvére, Égyiptom földén.
2Móz 9: 23 Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét az égre, az Úr pedig mennydörgést támaszta és jégesőt, és tűz szálla le a földre, és jégesőt bocsáta az Úr Égyiptom földére.
2Móz 9: 24 És lőn jégeső, és a tűz egymást éré az igen nagy jégeső közt, a melyhez hasonló nem volt az egész Égyiptom földén, mióta nép lakja.
2Móz 9: 25 És elveré a jégeső egész Égyiptom földén mindazt, a mi a mezőn vala, embertől baromig; a mező minden fűvét is elveré a jégeső és a mező minden fáját is egybe rontá.
2Móz 9: 26 Csak a Gósen földén, hol Izráel fiai valának, nem volt jégeső.
2Móz 9: 27 A Faraó pedig elkülde és hívatá Mózest és Áront, és monda nékik: Vétkeztem ezúttal; az Úr az igaz; én pedig és az én népem gonoszok vagyunk.
2Móz 9: 28 Imádkozzatok az Úrhoz, hogy legyen elég a mennydörgés és jégeső, és akkor elbocsátlak titeket és nem maradtok tovább.
2Móz 9: 29 Mózes pedig monda néki: Mihelyt kimegyek a városból, felemelem kezeimet az Úrhoz; megszűnnek a mennydörgések és nem lesz többé jégeső, hogy megtudd, hogy az Úré a föld.
2Móz 9: 30 De tudom, hogy te és a te szolgáid még nem féltek az Úr Istentől.
2Móz 9: 31 A len pedig és az árpa elvereték, mert az árpa kalászos, a len pedig bimbós vala.
2Móz 9: 32 De a búza és a tönköly nem vereték el, mert azok késeiek.
2Móz 9: 33 És kiméne Mózes a Faraótól a városból és felemelé kezeit az Úrhoz, és megszűnének a mennydörgések s a jégeső és eső sem ömlik vala a földre.
2Móz 9: 34 Amint látá a Faraó, hogy megszűnék az eső, meg a jégeső és a mennydörgés, ismét vétkezék és megkeményíté szívét ő és az ő szolgái.
2Móz 9: 35 És kemény maradt a Faraó szíve, és nem bocsátá el az Izráel fiait, a mint megmondotta vala az Úr Mózes által.
2Móz 10: 1 És monda az Úr Mózesnek: Menj be a Faraóhoz, mert én keményítettem meg az ő szívét és az ő szolgáinak szívét, azért hogy ezeket az én jeleimet megtegyem közöttök.
2Móz 10: 2 És azért, hogy elbeszéljed azt a te fiadnak és fiad fiának hallatára, a mit Égyiptomban cselekedtem, és jeleimet, a melyeket rajtok tettem, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
2Móz 10: 3 És beméne Mózes és Áron a Faraóhoz és mondának néki: Ezt mondja az Úr, a héberek Istene: Meddig nem akarod még magadat megalázni én előttem? Bocsásd el az én népemet, hogy szolgáljanak nékem.
2Móz 10: 4 Mert ha te nem akarod az én népemet elbocsátani, ímé én holnap sáskát hozok a te határodra.
2Móz 10: 5 És elborítja a földnek színét, úgy hogy nem lesz látható a föld, és megemészti a megmenekedett maradékot, a mi megmaradt néktek a jégeső után, és megemészt minden fát, mely néktek sarjadzik a mezőn.
2Móz 10: 6 És betöltik a te házaidat, és minden szolgáidnak házát és minden Égyiptombelinek házát, a mit nem láttak a te atyáid, sem a te atyáid atyjai, a mióta e földön vannak mind e mai napig. És megfordula s kiméne a Faraó elől.
2Móz 10: 7 A Faraó szolgái pedig mondának őnéki: Meddig lesz még ez mi nékünk romlásunkra? Bocsásd el azokat az embereket, hogy szolgáljanak az Úrnak az ő Istenöknek. Még sem veszed-é eszedbe, hogy elvész Égyiptom?
2Móz 10: 8 És visszahozák Mózest és Áront a Faraóhoz s monda ez nékik: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak a ti Istenteknek. Kik s kik azok, a kik elmennek?
2Móz 10: 9 Mózes pedig monda: A mi gyermekeinkkel és véneinkkel megyünk, a mi fiainkkal és leányainkkal, juhainkkal és barmainkkal megyünk, mert az Úrnak innepet kell szentelnünk.
2Móz 10: 10 Monda azért nékik: Úgy legyen veletek az Úr, a mint elbocsátlak titeket és gyermekeiteket! Vigyázzatok, mert gonoszra igyekeztek.
2Móz 10: 11 Nem úgy! menjetek el ti férfiak és szolgáljatok az Úrnak, mert ti is ezt kívántátok. És elűzék őket a Faraó színe elől.
2Móz 10: 12 És monda az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki a te kezedet Égyiptom földére a sáskáért, hogy jőjjön fel Égyiptom földére és emészsze meg a földnek minden fűvét; mindazt a mit a jégeső meghagyott.
2Móz 10: 13 Kinyujtá azért Mózes az ő vesszejét Égyiptom földére, és az Úr egész nap és egész éjjel keleti szelet támaszta a földre. Mire reggel lőn, a keleti szél felhozá a sáskát.
2Móz 10: 14 És feljöve a sáska egész Égyiptom földére s nagy sokasággal szálla le Égyiptom egész határára. Annak előtte sem volt olyan sáska s ezután sem lesz olyan.
2Móz 10: 15 És elborítá az egész föld színét, és a föld elsötétedék, és megemészté a földnek minden fűvét és a fának minden gyümölcsét, a mit a jégeső meghagyott vala, és semmi zöld sem marada a fán, sem a mezőnek fűvén egész Égyiptom földén.
2Móz 10: 16 Akkor a Faraó siete hívatni Mózest és Áront és monda: Vétkeztem az Úr ellen, a ti Istenetek ellen és ti ellenetek.
2Móz 10: 17 Most annakokáért bocsásd meg csak ez egyszer az én vétkemet és imádkozzatok az Úrhoz a ti Istentekhez, hogy csak ezt a halált fordítsa el én tőlem.
2Móz 10: 18 És kiméne a Faraó elől és imádkozék az Úrhoz.
2Móz 10: 19 És fordíta az Úr igen erős nyugoti szelet, és felkapá a sáskát és veté azokat a veres tengerbe; egy sáska sem marada egész Égyiptom határán.
2Móz 10: 20 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem bocsátá el az Izráel fiait.
2Móz 10: 21 És monda az Úr Mózesnek: Nyujtsd ki a te kezedet az ég felé, hogy legyen setétség Égyiptom földén és pedig tapintható setétség.
2Móz 10: 22 És kinyujtá Mózes az ő kezét az ég felé, és lőn sűrű setétség egész Égyiptom földén három napig.
2Móz 10: 23 Nem látták egymást, és senki sem kelt fel az ő helyéből három napig; de Izráel minden fiának világosság vala az ő lakhelyében.
2Móz 10: 24 Akkor hívatá a Faraó Mózest és monda: Menjetek el, szolgáljatok az Úrnak, csak juhaitok és barmaitok maradjanak; gyermekeitek is elmehetnek véletek.
2Móz 10: 25 Mózes pedig monda: Sőt inkább néked kell kezünkbe adnod véres áldozatra és égő-áldozatra valókat, hogy megáldozzuk a mi Urunknak Istenünknek.
2Móz 10: 26 És velünk jőnek a mi barmaink is, egy körömnyi sem marad el, mert azokból veszünk, hogy szolgáljunk a mi Urunknak Istenünknek; magunk sem tudjuk, mivel szolgálunk az Úrnak, míg oda nem jutunk.
2Móz 10: 27 De az Úr megkeményíté a Faraó szívét, és nem akará őket elbocsátani.
2Móz 10: 28 És monda néki a Faraó: Menj el előlem; vigyázz magadra, hogy többé az én orczámat ne lásd; mert a mely napon az én orczámat látod, meghalsz.
2Móz 10: 29 Mózes pedig monda: Helyesen szólál. Nem látom többé a te orczádat.
2Móz 11: 1 Az Úr pedig monda Mózesnek: Még egy csapást hozok a Faraóra és Égyiptomra; azután elbocsát titeket innen; a mikor mindenestől elbocsát, űzve hajt el titeket innen.
2Móz 11: 2 Szólj azért a népnek füle hallatára, hogy kérjenek a férfi az ő férfitársától, az asszony pedig az ő asszonytársától ezüst edényeket és arany edényeket.
2Móz 11: 3 Az Úr pedig kedvessé tevé a népet az Égyiptombeliek előtt. A férfiú Mózes is igen nagy vala Égyiptom földén a Faraó szolgái előtt és a nép előtt.
2Móz 11: 4 És monda Mózes: Ezt mondja az Úr: Éjfél körűl kimegyek Égyiptomba.
2Móz 11: 5 És meghal Égyiptom földén minden elsőszülött, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székében űl, a szolgálónak első szülöttéig, aki malmot hajt; a baromnak is minden első fajzása.
2Móz 11: 6 És nagy jajgatás lesz egész Égyiptom földén, a melyhez hasonló nem volt és hasonló nem lesz többé.
2Móz 11: 7 De Izráel fiai közűl az eb sem ölti ki nyelvét senkire, az embertől kezdve a baromig; hogy megtudjátok, hogy különbséget tett az Úr Égyiptom között és Izráel között.
2Móz 11: 8 És mindezek a te szolgáid lejönnek hozzám és leborulnak előttem, mondván: Eredj ki te és mind a nép, a mely téged követ, és csak azután megyek el. És nagy haraggal méne ki a Faraó elől.
2Móz 11: 9 Az Úr pedig monda Mózesnek: Azért nem hallgat reátok a Faraó, hogy az én csudáim sokasodjanak meg Égyiptom földén.
2Móz 11: 10 Mózes pedig és Áron mindezeket a csudákat megtevék a Faraó előtt; de az Úr megkeményíté a Faraó szívét. És nem bocsátá el Izráel fiait az ő földéről.
2Móz 12: 1 Szólott vala pedig az Úr Mózesnek és Áronnak Égyiptom földén, mondván:
2Móz 12: 2 Ez a hónap legyen néktek a hónapok elseje; első legyen ez néktek az esztendő hónapjai között.
2Móz 12: 3 Szóljatok Izráel egész gyűlekezetének, mondván: E hónak tizedikén mindenki vegyen magának egy bárányt az atyáknak háza szerint, házanként egy bárányt.
2Móz 12: 4 Hogyha a háznép kevés a bárányhoz, akkor a házához közel való szomszédjával együtt vegyen a lelkek száma szerint; kit-kit ételéhez képest számítsatok a bárányhoz.
2Móz 12: 5 A bárány ép, hím, egy esztendős legyen; a juhok közűl vagy a kecskék közűl vegyétek.
2Móz 12: 6 És legyen nálatok őrizet alatt e hónap tizennegyedik napjáig, és ölje meg Izráel községének egész gyülekezete estennen.
2Móz 12: 7 És vegyenek a vérből, és azokban a házakban, a hol azt megeszik, hintsenek a két ajtófélre és a szemöldökfára.
2Móz 12: 8 A húst pedig egyék meg azon éjjel, tűzön sütve, kovásztalan kenyérrel és keserű fűvekkel egyék meg azt.
2Móz 12: 9 Ne egyetek abból nyersen, vagy vízben főtten, hanem tűzön sütve, a fejét, lábszáraival és belsejével együtt.
2Móz 12: 10 És ne hagyjatok belőle reggelre, vagy a mi megmarad belőle reggelre, tűzzel égessétek meg.
2Móz 12: 11 És ilyen módon egyétek azt meg: Derekaitokat felövezve, saruitok lábaitokon és pálczáitok kezetekben, és nagy sietséggel egyétek azt; mert az Úr páskhája az.
2Móz 12: 12 Mert általmégyek Égyiptom földén ezen éjszakán és megölök minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az embertől kezdve a baromig, és Égyiptom minden istene felett ítéletet tartok, én, az Úr.
2Móz 12: 13 És a vér jelül lesz néktek a házakon, a melyekben ti lesztek, s meglátom a vért és elmegyek mellettetek és nem lesz rajtatok a csapás veszedelmetekre, mikor megverem Égyiptom földét.
2Móz 12: 14 És legyen ez a nap néktek emlékezetül, és innepnek szenteljétek azt az Úrnak nemzetségről nemzetségre; örök rendtartás szerint ünnepeljétek azt.
2Móz 12: 15 Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret; még az első napon takarítsátok el a kovászt házaitokból, mert valaki kovászost ejéndik az első naptól fogva a hetedik napig, az olyan lélek irtassék ki Izráelből.
2Móz 12: 16 Az első napon pedig szent gyűléstek legyen és a hetedik napon is szent gyűléstek legyen; azokon semmi munkát ne tegyetek, egyedül csak a mi eledelére való minden embernek, azt el lehet készítenetek.
2Móz 12: 17 Megtartsátok a kovásztalan kenyér innepét; mert azon a napon hoztam ki a ti seregeiteket Égyiptom földéről; tartsátok meg hát e napot nemzetségről nemzetségre, örök rendtartás szerint.
2Móz 12: 18 Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedik napján estve egyetek kovásztalan kenyeret, a hónap huszonegyedik napjának estvéjéig.
2Móz 12: 19 Hét napon át ne találtassék kovász a ti házaitokban; mert valaki kovászost ejéndik, az a lélek kiirtatik Izráel gyülekezetéből, akár jövevény, akár az ország szülöttje legyen.
2Móz 12: 20 Semmi kovászost ne egyetek, minden lakóhelyeteken kovásztalan kenyeret egyetek.
2Móz 12: 21 Előhívá tehát Mózes Izráel minden véneit és monda nékik: Fogjatok és vegyetek magatoknak bárányt családaitok szerint és öljétek meg a páskhát.
2Móz 12: 22 És vegyetek egy kötés izsópot és mártsátok a vérbe, a mely az edényben van, és hintsétek meg a szemöldökfát és a két ajtófelet abból a vérből, a mely az edényben van; ti közűletek pedig senki se menjen ki az ő házának ajtaján reggelig.
2Móz 12: 23 Mikor általmegy az Úr, hogy megverje az Égyiptombelieket és meglátja a vért a szemöldökfán és a két ajtófélen: elmegy az Úr az ajtó mellett és nem engedi, hogy a pusztító bemenjen öldökölni a ti házaitokba.
2Móz 12: 24 Megtartsátok azért ezt a dolgot, rendtartás gyanánt, magadnak és fiaidnak mindörökre.
2Móz 12: 25 És mikor bementek a földre, melyet az Úr ád néktek, a mint megmondotta vala: akkor tartsátok meg ezt a szertartást.
2Móz 12: 26 Mikor pedig a ti fiaitok mondandják néktek: Micsoda ez a ti szertartástok?
2Móz 12: 27 Akkor mondjátok: Páskha-áldozat ez az Úrnak, aki elment az Izráel fiainak házai mellett Égyiptomban, mikor megverte az Égyiptombelieket, a mi házainkat pedig megoltalmazta. És a nép meghajtá magát és leborula.
2Móz 12: 28 És menének és úgy cselekedének az Izráel fiai, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak; úgy cselekedének.
2Móz 12: 29 Lőn pedig éjfélkor, hogy megöle az Úr minden elsőszülöttet Égyiptomnak földén, a Faraónak elsőszülöttétől fogva, aki az ő királyi székiben űl vala, a tömlöczbeli fogolynak elsőszülöttéig és a baromnak is minden első fajzását.
2Móz 12: 30 És fölkele a Faraó azon az éjszakán és mind az ő szolgái és egész Égyiptom, és lőn nagy jajgatás Égyiptomban; mert egy ház sem vala, melyben halott ne lett volna.
2Móz 12: 31 És hívatá Mózest és Áront éjszaka és monda: Keljetek fel, menjetek ki az én népem közűl, mind ti, mind Izráel fiai és menjetek, szolgáljatok az Úrnak, a mint mondátok.
2Móz 12: 32 Juhaitokat is, barmaitokat is vegyétek, a mint mondátok és menjetek el és áldjatok engem is.
2Móz 12: 33 És az Égyiptombeliek erősen rajta valának, hogy a népet mentül hamarább kiküldhessék az országból; mert [azt] mondják vala: mindnyájan meghalunk.
2Móz 12: 34 És a nép az ő tésztáját, minekelőtte megkelt volna, sütőteknőivel együtt ruhájába kötve, vállára veté.
2Móz 12: 35 Az Izráel fiai pedig Mózes beszéde szerint cselekedének és kérének az Égyiptombeliektől ezüst edényeket és arany edényeket, meg ruhákat.
2Móz 12: 36 Az Úr pedig kedvessé tette vala a népet az Égyiptombeliek előtt, hogy kérésökre hajlának és kifoszták az Égyiptombelieket.
2Móz 12: 37 És elindulának Izráel fiai Rameszeszből Szukhóthba, mintegy hatszáz ezeren gyalog, csupán férfiak a gyermekeken kívül.
2Móz 12: 38 Sok elegy nép is méne fel velök; juh is, szarvasmarha is, felette sok barom.
2Móz 12: 39 És sütének a tésztából, melyet Égyiptomból hoztak vala, kovásztalan pogácsákat, mert meg nem kelhet vala, mivelhogy kiűzetének Égyiptomból és nem késhetének s még eleséget sem készítének magoknak.
2Móz 12: 40 Az Izráel fiainak lakása pedig, a míg Égyiptomban laknak, négyszáz harmincz esztendő vala.
2Móz 12: 41 És lőn a négyszáz harmincz esztendő végén, lőn pedig ugyanazon napon, hogy az Úrnak minden serege kijöve Égyiptomnak földéről.
2Móz 12: 42 Az Úr tiszteletére rendelt éjszaka ez, a melyen kihozta őket Égyiptom földéről; az Úr tiszteletére rendelt éjszaka Izráel minden fiai előtt nemzetségről nemzetségre.
2Móz 12: 43 És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Ez a Páskha rendtartása: Egy idegen származású se egyék abból.
2Móz 12: 44 Akárkinek is pénzen vett szolgája akkor egyék abból, ha körűlmetélted.
2Móz 12: 45 A zsellér és a béres ne egyék abból.
2Móz 12: 46 Egy házban egyék meg; a házból ki ne vígy a húsból, és csontot se törjetek össze abban.
2Móz 12: 47 Izráel egész gyülekezete készítse azt.
2Móz 12: 48 És ha jövevény tartózkodik nálad, és páskhát akarna készíteni az Úrnak: metéltessék körűl minden férfia, és úgy foghat annak készítéséhez, és legyen olyan, mint az országnak szülötte. Egy körűlmetéletlen se egyék abból.
2Móz 12: 49 Egy törvénye legyen az ott születettnek és a jövevénynek, aki közöttetek tartózkodik.
2Móz 12: 50 És Izráel fiai mindnyájan megcselekedék; a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek és Áronnak, úgy cselekedének.
2Móz 12: 51 Ugyanazon napon hozá ki az Úr az Izráel fiait Égyiptomnak földéről, az ő seregeik szerint.
2Móz 13: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 13: 2 Nékem szentelj minden elsőszülöttet, valami megnyitja az ő anyjának méhét az Izráel fiai között, akár ember, akár barom, enyim legyen az.
2Móz 13: 3 És monda Mózes a népnek: Megemlékezzél e napról, melyen kijöttetek Égyiptomból, a szolgálatnak házából; mert hatalmas kézzel hozott ki onnan titeket az Úr; azért ne egyetek kovászost.
2Móz 13: 4 Ma mentek ki, az Abib hónapban.
2Móz 13: 5 És ha majd bevisz téged az Úr a Kananeusok, meg Khittheusok, meg Emoreusok, meg Khivveusok és Jebuzeusok földére, melyről megesküdött a ti atyáitoknak, hogy néked adja azt a téjjel és mézzel folyó földet: akkor ebben a hónapban végezd ezt a szertartást.
2Móz 13: 6 Hét napon át kovásztalan kenyeret egyél, a hetedik napon pedig innepet ülj az Úrnak.
2Móz 13: 7 Kovásztalan kenyeret egyél hét napon át, és ne láttassék nálad kovászos kenyér, se kovász ne láttassék a te egész határodban.
2Móz 13: 8 És add tudtára a te fiadnak azon a napon, mondván: Ez a miatt van, a mit az Úr cselekedett velem, mikor kijövék Égyiptomból.
2Móz 13: 9 És legyen az néked jel gyanánt a te kezeden és emlékezetül a te szemeid előtt azért, hogy az Úr törvénye a te szádban legyen, mert hatalmas kézzel hozott ki téged az Úr Égyiptomból.
2Móz 13: 10 Tartsd meg azért ezt a rendelést annak idejében esztendőről esztendőre.
2Móz 13: 11 Ha pedig beviénd téged az Úr a Kananeusok földére, a miképen megesküdött néked és a te atyáidnak, és azt néked adándja:
2Móz 13: 12 Az Úrnak ajánld fel akkor mindazt, a mi az ő anyjának méhét megnyitja, a baromnak is, a mi néked lesz, minden méhnyitó fajzását; a hímek az Úré.
2Móz 13: 13 De a szamárnak minden első fajzását báránynyal váltsd meg; ha pedig meg nem váltod, szegd meg a nyakát. Az embernek is minden elsőszülöttét megváltsd a te fiaid közül.
2Móz 13: 14 És ha egykor a te fiad téged megkérdez, mondván: Micsoda ez? akkor mondd néki: Hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Égyiptomból, a szolgálatnak házából.
2Móz 13: 15 És lőn, mikor a Faraó megátalkodottan vonakodék minket elbocsátani: megöle az Úr minden elsőszülöttet Égyiptom földén, az ember elsőszülöttétől a barom első fajzásáig; azért áldozok én az Úrnak minden hímet, mely anyja méhét megnyitja, és megváltom az én fiaimnak minden elsőszülöttét.
2Móz 13: 16 Legyen azért jel gyanánt a te kezeden és homlok-kötő gyanánt a te szemeid előtt, mert hatalmas kézzel hozott ki minket az Úr Égyiptomból.
2Móz 13: 17 És lőn, a mikor elbocsátá a Faraó a népet, nem vivé őket Isten a Filiszteusok földje felé, noha közel vala az; mert monda az Isten: Netalán mást gondol a nép, ha harczot lát, és visszatér Égyiptomba.
2Móz 13: 18 Kerülő úton vezeté azért Isten a népet, a veres tenger pusztájának útján; és fölfegyverkezve jövének ki Izráel fiai Égyiptom földéről.
2Móz 13: 19 És Mózes elvivé magával a József tetemeit is, mert megesketvén megeskette vala Izráel fiait, mondván: Meglátogatván meglátogat titeket az Isten, akkor az én tetemeimet felvigyétek innen magatokkal.
2Móz 13: 20 És elindulának Szukhótból és táborba szállának Ethámban, a puszta szélén.
2Móz 13: 21 Az Úr pedig megy vala előttök nappal felhőoszlopban, hogy vezérelje őket az úton, éjjel pedig tűzoszlopban, hogy világítson nékik, hogy éjjel és nappal mehessenek.
2Móz 13: 22 Nem távozott el a felhőoszlop nappal, sem a tűzoszlop éjjel a nép elől.
2Móz 14: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 14: 2 Szólj az Izráel fiainak, hogy forduljanak vissza és üssenek tábort Pi- Hahiróth előtt, Migdol között és a tenger között, Baál-Czefón előtt; ezzel átellenben üssetek tábort a tenger mellett.
2Móz 14: 3 Majd azt gondolja a Faraó az Izráel fiai felől: Eltévelyedtek ezek e földön; körülfogta őket a puszta.
2Móz 14: 4 Én pedig megkeményítem a Faraó szívét, és űzőbe veszi őket, hogy megdicsőíttessem a Faraó által és minden ő serege által és megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr. És úgy cselekedének.
2Móz 14: 5 És hírül vivék az égyiptomi királynak, hogy elfutott a nép, és megváltozék a Faraónak és az ő szolgáinak szíve a nép iránt és mondának: Mit cselekedtünk, hogy elbocsátottuk Izráelt a mi szolgálatunkból!
2Móz 14: 6 Befogata tehát szekerébe és maga mellé vevé az ő népét.
2Móz 14: 7 És vőn hatszáz válogatott szekeret és Égyiptom minden egyéb szekerét és hárman-hárman valának mindeniken.
2Móz 14: 8 És megkeményíté az Úr a Faraónak, az égyiptomi királynak szivét, hogy űzőbe vegye az Izráel fiait; Izráel fiai pedig mennek vala nagy hatalommal.
2Móz 14: 9 És az Égyiptombeliek utánok nyomulának és elérék őket a tenger mellett, a hol táboroznak vala, a Faraónak minden lova, szekere, meg lovasai és serege Pi-Hahiróth mellett, Baál-Czefón előtt.
2Móz 14: 10 A mint közeledék a Faraó, Izráel fiai felemelék szemeiket, és ímé az Égyiptombeliek nyomukban vannak. És nagyon megfélemlének s az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai.
2Móz 14: 11 És mondának Mózesnek: Hát nincsenek-é Égyiptomban sírok, hogy ide a pusztába hoztál minket meghalni? Mit cselekedél velünk, hogy kihoztál minket Égyiptomból?
2Móz 14: 12 Nem ez volt-é a szó, a mit szóltunk vala hozzád Égyiptomban, mondván: Hagyj békét nékünk, hadd szolgáljunk az Égyiptombelieknek, mert jobb volt volna szolgálnunk az Égyiptombelieknek, hogynem mint a pusztában halnunk meg.
2Móz 14: 13 Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek, megálljatok! és nézzétek az Úr szabadítását, a melyet ma cselekszik veletek; mert a mely Égyiptombelieket ma láttok, azokat soha többé nem látjátok.
2Móz 14: 14 Az Úr hadakozik ti érettetek; ti pedig veszteg legyetek.
2Móz 14: 15 És monda az Úr Mózesnek: Mit kiáltasz hozzám? Szólj Izráel fiainak, hogy induljanak el.
2Móz 14: 16 Te pedig emeld fel a te pálczádat és nyújtsd ki kezedet a tengerre és válaszd azt kétfelé, hogy Izráel fiai szárazon menjenek át a tenger közepén.
2Móz 14: 17 Én pedig ímé megkeményítem az Égyiptombeliek szívét, hogy bemenjenek utánok, és megdicsőíttetem a Faraó által és az ő egész serege által, szekerei és lovasai által.
2Móz 14: 18 És megtudják az Égyiptombeliek, hogy én vagyok az Úr, ha majd megdicsőíttetem a Faraó által, az ő szekerei és lovasai által.
2Móz 14: 19 Elindula azért az Istennek Angyala, aki jár vala az Izráel tábora előtt, és méne mögéjök; a felhőoszlop is elindula előlök s mögéjök álla.
2Móz 14: 20 És oda méne az Égyiptombeliek tábora és az Izráel tábora közé; így lőn a felhő és a setétség: az éjszakát pedig megvilágosítja vala. És egész éjszaka nem közelítettek egymáshoz.
2Móz 14: 21 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, az Úr pedig egész éjjel erős keleti széllel hajtá a tengert és szárazzá tevé a tengert, és kétfelé válának a vizek.
2Móz 14: 22 És szárazon menének az Izráel fiai a tenger közepébe, a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobbkezök és balkezök felől.
2Móz 14: 23 Az Égyiptombeliek pedig utánok nyomulának és bemenének a Faraó minden lovai, szekerei és lovasai a tenger közepébe.
2Móz 14: 24 És lőn hajnalkor, rátekinte az Úr az Égyiptombeliek táborára a tűz- és felhő-oszlopból és megzavará az Égyiptombeliek táborát.
2Móz 14: 25 És megállítá szekereik kerekeit és nehezen vonszoltatá azokat. És mondának az Égyiptombeliek: Fussunk az Izráel elől, mert az Úr hadakozik érettök Égyiptom ellen.
2Móz 14: 26 És szóla az Úr Mózesnek: Nyújtsd ki kezedet a tengerre, hogy a vizek térjenek vissza az Égyiptombeliekre, az ő szekereikre s lovasaikra.
2Móz 14: 27 És kinyújtá Mózes az ő kezét a tengerre, és reggel felé visszatére a tenger az ő elébbi állapotjára; az Égyiptombeliek pedig eleibe futnak vala, és az Úr beleveszté az égyiptomiakat a tenger közepébe.
2Móz 14: 28 Visszatérének tehát a vizek és elboríták a szekereket és a lovasokat, a Faraónak minden seregét, melyek utánok bementek vala a tengerbe; egy sem marada meg közülök.
2Móz 14: 29 De Izráel fiai szárazon menének át a tenger közepén; a vizek pedig kőfal gyanánt valának nékik jobb- és balkezök felől.
2Móz 14: 30 És megszabadítá az Úr azon a napon Izráelt az Égyiptombeliek kezéből; és látá Izráel a megholt Égyiptombelieket a tenger partján.
2Móz 14: 31 És látá Izráel azt a nagy dolgot, a melyet cselekedék az Úr Égyiptomban: félé azért a nép az Urat és hívének az Úrnak és Mózesnek, az ő szolgájának.
2Móz 15: 1 Akkor éneklé Mózes és az Izráel fiai ezt az éneket az Úrnak, és szólának mondván: Éneklek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.
2Móz 15: 2 Erősségem az Úr és énekem, szabadítómmá lőn nekem; ez az én Istenem, őt dicsérem, atyámnak Istene, őt magasztalom.
2Móz 15: 3 Vitéz harczos az Úr; az ő neve Jehova.
2Móz 15: 4 A Faraónak szekereit és seregét tengerbe vetette, s válogatott harczosai belefúltak a veres tengerbe.
2Móz 15: 5 Elborították őket a hullámok, kő módjára merültek a mélységbe.
2Móz 15: 6 Jobbod, Uram, erő által dicsőül, jobbod, Uram, ellenséget összetör.
2Móz 15: 7 Fenséged nagyságával zúzod össze támadóid, kibocsátod haragod s megemészti az őket mint tarlót.
2Móz 15: 8 Orrod lehelletétől feltorlódtak a vizek. És a futó habok fal módjára megálltak; a mélységes vizek megmerevültek a tenger szívében.
2Móz 15: 9 Az ellenség monda: Űzöm, utólérem őket, zsákmányt osztok, bosszúm töltöm rajtok. Kardomat kirántom, s kiirtja őket karom.
2Móz 15: 10 Leheltél lehelleteddel s tenger borítá be őket: elmerültek, mint az ólom a nagy vizekben.
2Móz 15: 11 Kicsoda az istenek közt olyan, mint te Uram? Kicsoda olyan, mint te, szentséggel dicső, félelemmel dícsérendő és csudatévő?
2Móz 15: 12 Kinyújtottad jobbkezedet, és elnyelé őket a föld.
2Móz 15: 13 Kegyelmeddel vezérled te megváltott népedet, hatalmaddal viszed be te szent lakóhelyedre.
2Móz 15: 14 Meghallják ezt a népek és megrendülnek; Filisztea lakóit reszketés fogja el.
2Móz 15: 15 Akkor megháborodának Edom fejedelmei, Moáb hatalmasait rettegés szállja meg, elcsügged a Kanaán egész lakossága.
2Móz 15: 16 Félelem és aggodalom lepi meg őket; karod hatalmától elnémulnak mint a kő, míg átvonul néped, Uram! Míg átvonul a nép, a te szerzeményed.
2Móz 15: 17 Beviszed s megtelepíted őket örökséged hegyén, melyet Uram, lakhelyűl magadnak készítél, szentségedbe Uram, melyet kezed építe.
2Móz 15: 18 Az Úr uralkodik mind örökkön örökké.
2Móz 15: 19 Mert bémenének a Faraó lovai, szekereivel és lovasaival együtt a tengerbe, és az Úr visszafordítá reájok a tenger vizét; Izráel fiai pedig szárazon jártak a tenger közepén.
2Móz 15: 20 Akkor Miriám prófétaasszony, Áronnak nénje dobot vőn kezébe, és kimenének utánna mind az asszonyok dobokkal és tánczolva.
2Móz 15: 21 És felele nékik Miriám: Énekeljetek az Úrnak, mert fenséges ő, lovat lovasával tengerbe vetett.
2Móz 15: 22 Ennekutánna elindítá Mózes az Izráelt a veres tengertől, és menének Súr puszta felé; három napig menének a pusztában és nem találának vizet.
2Móz 15: 23 És eljutának Márába, de nem ihatják vala a vizet Márában, mivelhogy keserű vala. Azért is nevezék nevét Márának.
2Móz 15: 24 És zúgolódik vala a nép Mózes ellen, mondván: Mit igyunk?
2Móz 15: 25 Ez pedig az Úrhoz kiálta, és mutata néki az Úr egy fát és beveté azt a vízbe, és a víz megédesedék. Ott ada néki rendtartást és törvényt és ott megkísérté.
2Móz 15: 26 És monda: Ha a te Uradnak Istenednek szavára hűségesen hallgatsz és azt cselekeszed, a mi kedves az ő szemei előtt és figyelmezel az ő parancsolataira és megtartod minden rendelését: egyet sem bocsátok reád ama betegségek közül, a melyeket Égyiptomra bocsátottam, mert én vagyok az Úr, a te gyógyítód.
2Móz 15: 27 És jutának Élimbe, és ott tizenkét forrás vala és hetven pálmafa; és tábort ütének ott a vizek mellett.
2Móz 16: 1 És elindulának Élimből és érkezék Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájába, mely Élim között és Sinai között van, a második hónapnak tizenötödik napján, Égyiptom földéről való kijövetelök után.
2Móz 16: 2 És zúgolódék Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes és Áron ellen a pusztában.
2Móz 16: 3 S mondának nékik Izráel fiai: Bár megholtunk volna az Úr keze által Égyiptom földén, a mikor a húsos fazék mellett ülünk vala, a mikor jól lakhatunk vala kenyérrel; mert azért hoztatok ki minket ebbe a pusztába, hogy mind e sokaságot éhséggel öljétek meg.
2Móz 16: 4 És monda az Úr Mózesnek: Ímé én esőképen bocsátok néktek kenyeret az égből; menjen ki azért a nép és szedjen naponként arra a napra valót, hogy megkísértsem: akar-é az én törvényem szerint járni, vagy nem?
2Móz 16: 5 A hatodik napon pedig úgy lesz, hogy mikor elkészítik a mit bevisznek, az kétannyi lesz, mint a mennyit naponként szedegettek.
2Móz 16: 6 És monda Mózes és Áron Izráel minden fiainak: Estve megtudjátok, hogy az Úr hozott ki titeket Égyiptom földéről;
2Móz 16: 7 Reggel pedig meglátjátok az Úr dicsőségét; mert meghallotta a ti zúgolódástokat az Úr ellen. De mik vagyunk mi, hogy mi ellenünk zúgolódtok?
2Móz 16: 8 És monda Mózes: Estve húst ád az Úr ennetek, reggel pedig kenyeret, hogy jól lakjatok; mert hallotta az Úr a ti zúgolódástokat, melylyel ellene zúgolódtatok. De mik vagyunk mi? Nem mi ellenünk van a ti zúgolódástok, hanem az Úr ellen.
2Móz 16: 9 Áronnak pedig monda Mózes: Mondd meg az Izráel fiai egész gyülekezetének: Járuljatok az Úr elé; mert meghallotta a ti zúgolódástokat.
2Móz 16: 10 És lőn, mikor beszéle Áron az Izráel fiai egész gyülekezetének, a puszta felé fordulának, és ímé az Úr dicsősége megjelenék a felhőben.
2Móz 16: 11 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 16: 12 Hallottam az Izráel fiainak zúgolódását, szólj nékik mondván: Estennen húst esztek, reggel pedig kenyérrel laktok jól és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr a ti Istentek.
2Móz 16: 13 És lőn, hogy estve fürjek jövének fel és ellepék a tábort, reggel pedig harmatszállás lőn a tábor körűl.
2Móz 16: 14 Mikor pedig a harmatszállás megszűnék, ímé a pusztának színén apró gömbölyegek valának, aprók mint a dara a földön.
2Móz 16: 15 A mint megláták az Izráel fiai, mondának egymásnak: Mán ez! mert nem tudják vala mi az. Mózes pedig monda nékik: Ez az a kenyér, melyet az Úr adott néktek eledelül.
2Móz 16: 16 Az Úr parancsolata pedig ez: Szedjen abból kiki a mennyit megehetik; fejenként egy ómert, a hozzátok tartozók száma szerint szedjen kiki azok részére, a kik az ő sátorában vannak.
2Móz 16: 17 És aképen cselekedének az Izráel fiai és szedének ki többet, ki kevesebbet.
2Móz 16: 18 Azután megmérik vala ómerrel, és annak aki többet szedett, nem vala fölöslege, és annak, aki kevesebbet szedett, nem vala fogyatkozása: kiki annyit szedett, a mennyit megehetik vala.
2Móz 16: 19 Azt is mondá nékik Mózes: Senki ne hagyjon abból reggelre.
2Móz 16: 20 De nem hallgatának Mózesre, mert némelyek hagyának abból reggelre; és megférgesedék s megbüszhödék. Mózes pedig megharagudék reájok.
2Móz 16: 21 Szedék pedig azt reggelenként, kiki a mennyit megehetik vala, mert ha a nap felmelegedett, elolvad vala.
2Móz 16: 22 A hatodik napon pedig két annyi kenyeret szednek vala, két ómerrel egyre-egyre. Eljövének pedig a gyülekezet fejedelmei mindnyájan és tudtára adták azt Mózesnek.
2Móz 16: 23 Ő pedig monda nékik: Ez az, a mit az Úr mondott: A holnap nyugalom napja, az Úrnak szentelt szombat; a mit sütni akartok, süssétek meg, és a mit főzni akartok, főzzétek meg; a mi pedig megmarad, azt mind tegyétek el magatoknak reggelre.
2Móz 16: 24 És eltevék azt reggelre, a szerint a mint Mózes parancsolta vala, és nem büszhödék meg s féreg sem vala benne.
2Móz 16: 25 És monda Mózes: Ma egyétek azt meg, mert ma az Úrnak szombatja van; ma nem találjátok azt a mezőn.
2Móz 16: 26 Hat napon szedjétek azt, de a hetedik napon szombat van, akkor nem lesz.
2Móz 16: 27 És lőn hetednapon: kimenének a nép közül, hogy szedjenek, de nem találának.
2Móz 16: 28 És monda az Úr Mózesnek: Meddig nem akarjátok megtartani az én parancsolataimat és törvényeimet?
2Móz 16: 29 Lássátok meg! az Úr adta néktek a szombatot; azért ád ő néktek hatodnapon két napra való kenyeret. Maradjatok veszteg, kiki a maga helyén; senki se menjen ki az ő helyéből a hetedik napon.
2Móz 16: 30 És nyugoszik vala a nép a hetedik napon.
2Móz 16: 31 Az Izráel háza pedig Mánnak nevezé azt; olyan vala az mint a kóriándrom magva, fehér; és íze, mint a mézes pogácsáé.
2Móz 16: 32 És monda Mózes: Ezt parancsolja az Úr: Egy teljes ómernyit tartsatok meg abból maradékaitok számára, hogy lássák a kenyeret, a mellyel éltettelek titeket a pusztában, mikor kihoztalak titeket Égyiptom földéről.
2Móz 16: 33 Áronnak pedig monda Mózes: Végy egy edényt és tégy bele egy teljes ómer Mánt és tedd azt az Úr eleibe, hogy megtartassék maradékaitok számára.
2Móz 16: 34 A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, eltevé azt Áron a bizonyságtétel ládája elé, hogy megtartassék.
2Móz 16: 35 Az Izráel fiai pedig negyven esztendőn át evék a Mánt, míg lakó földre jutának; Mánt evének mind addig, míg a Kanaán földének határához jutának.
2Móz 16: 36 Az ómer pedig az éfának tizedrésze.
2Móz 17: 1 És elindula Izráel fiainak egész gyülekezete a Szin pusztájából, az Úr rendeléséhez képest az ő útjok rendje szerint és tábort ütének Refidimben. De a népnek nem vala inni való vize.
2Móz 17: 2 Verseng vala azért a nép Mózessel és mondák: Adjatok nékünk vizet, hogy igyunk. És monda nékik Mózes: Miért versengtek én velem? Miért kísértitek az Urat?
2Móz 17: 3 És szomjúhozik vala ott a nép a vízre és zúgolódék a nép Mózes ellen és monda: Miért hoztál ki minket Égyiptomból? hogy szomjúsággal ölj meg minket, gyermekeinket és barmainkat?
2Móz 17: 4 Mózes pedig az Úrhoz kiálta mondván: Mit cselekedjem ezzel a néppel? Kevés hijja, hogy meg nem köveznek engemet.
2Móz 17: 5 És az Úr monda Mózesnek: Eredj el a nép előtt és végy magad mellé Izráel vénei közűl; pálczádat is, melylyel a folyót megsujtottad, vedd kezedbe és indulj el.
2Móz 17: 6 Ímé én oda állok te elődbe a sziklára a Hóreben, és te sujts a sziklára, és víz jő ki abból, hogy igyék a nép. És úgy cselekedék Mózes Izráel vénei szeme láttára.
2Móz 17: 7 És nevezé annak a helynek nevét Masszának és Méribának, Izráel fiainak versengéséért, és mert kísértették az Urat, mondván: Vajjon köztünk van- é az Úr vagy nincsen?
2Móz 17: 8 Eljöve pedig Amálek és hadakozék Izráel ellen Refidimben.
2Móz 17: 9 És monda Mózes Józsuénak: Válaszsz nékünk férfiakat és menj el, ütközzél meg Amálekkel. Holnap én a halom tetejére állok és az Isten pálczája kezemben lesz.
2Móz 17: 10 És úgy cselekedék Józsué a mint mondotta vala néki Mózes, megütközék Amálekkel: Mózes, Áron és Húr pedig felmenének a halom tetejére.
2Móz 17: 11 És lőn, mikor Mózes felemelé kezét, Izráel győz vala; mikor pedig leereszté kezét, Amálek győz vala.
2Móz 17: 12 Mikor azért Mózes kezei elnehezedének, követ hozának és alája tevék, hogy arra űljön; Áron pedig és Húr tartják vala az ő kezeit, egy felől az egyik, más felől a másik, és felemelve maradának kezei a nap lementéig.
2Móz 17: 13 Józsué pedig leveré Amáleket és az ő népét fegyver élivel.
2Móz 17: 14 És monda az Úr Mózesnek: Írd meg ezt emlékezetül könyvbe és add tudtára Józsuénak, hogy mindenestől eltörlöm Amálek emlékezetét az ég alól.
2Móz 17: 15 És építe Mózes oltárt és nevezé nevét Jehova-Niszszi-nek.
2Móz 17: 16 És monda: Megesküdött az Úr, hogy harcza lesz az Úrnak Amálek ellen nemzetségről nemzetségre.
2Móz 18: 1 És meghallá Jethró, Midián papja, Mózes ipa, mindazt a mit Isten Mózessel és Izráellel az ő népével cselekedett vala, hogy kihozta az Úr Izráelt Égyiptomból.
2Móz 18: 2 És felvevé Jethró, a Mózes ipa Czipporát, a Mózes feleségét - miután haza bocsátotta őt -
2Móz 18: 3 És az ő két fiát is, a kik közűl az egyiknek neve Gersom, mert azt mondotta vala: Bujdosó valék az idegen földön;
2Móz 18: 4 A másiknak neve pedig Eliézer; mert: Az én atyám Istene segítségül volt nékem és megszabadított engem a Faraó fegyverétől.
2Móz 18: 5 Eljuta tehát Jethró, a Mózes ipa, az ő fiaival és feleségével Mózeshez a pusztába, a hol ő táborozott vala az Isten hegye mellett.
2Móz 18: 6 És megizené Mózesnek: Én Jethró a te ipad megyek te hozzád a te feleségeddel és az ő két fia is ő vele.
2Móz 18: 7 Kiméne azért Mózes az ő ipa eleibe és meghajtá magát és megcsókolá őt; és megkérdék egymást állapotuk felől és bemenének a sátorba.
2Móz 18: 8 És elbeszélé Mózes az ő ipának mind azt, a mit az Úr a Faraóval és az Égyiptombeliekkel cselekedett vala Izráelért; mindazt a sok bajt, a melyek útközben érték vala őket, és [mimódon] szabadította meg őket az Úr.
2Móz 18: 9 És örvendeze Jethró mindazon a jón, a mit az Úr az Izráellel cselekedett vala, hogy megszabadítá őt az Égyiptombeliek kezéből.
2Móz 18: 10 És monda Jethró: Áldott legyen az Úr, aki megszabadított titeket az Égyiptombeliek kezéből és a Faraó kezéből; aki megszabadította a népet az Égyiptombeliek keze alól.
2Móz 18: 11 Most tudom már, hogy nagyobb az Úr minden istennél; mert az [lett vesztökre], a mivel ellenök vétkeztek.
2Móz 18: 12 És Jethró, a Mózes ipa égőáldozattal és véresáldozattal áldozék az Istennek; Áron pedig és Izráel minden vénei jövének, hogy kenyeret egyenek a Mózes ipával Isten előtt.
2Móz 18: 13 És lőn másod napon, leűle Mózes törvényt tenni a népnek; a nép pedig áll vala Mózes előtt reggeltől estig.
2Móz 18: 14 S a mikor látja vala Mózes ipa mind azt, a mit ő a néppel cselekedék, monda: Mi dolog az, a mit te a néppel cselekszel; miért űlsz te egymagad, mind az egész nép pedig előtted áll reggeltől estig?
2Móz 18: 15 És monda Mózes az ő ipának: Mert a nép Isten akaratát tudakolni jön hozzám;
2Móz 18: 16 Ha ügyök-bajok van, én hozzám jőnek és törvényt teszek az ember között és felebarátja között és tudtára adom az Isten végezéseit és törvényeit.
2Móz 18: 17 Mózes ipa pedig monda néki: Nem jó az, a mit te cselekszel.
2Móz 18: 18 Felettébb kifáradsz te is, ez a nép is, a mely veled van; mert erőd felett való dolog ez, nem végezheted azt egymagad.
2Móz 18: 19 Most [azért] hallgass az én szavamra, tanácsot adok néked és az Isten veled lesz. Te légy a népnek szószólója az Isten előtt, és te vidd az ügyeket Isten eleibe.
2Móz 18: 20 És tanítsd őket a rendeletekre és törvényekre és add tudtokra az útat, a melyen járniok kell és a tenni valót, a melyet tenniök kell.
2Móz 18: 21 És szemelj ki magad az egész nép közűl derék, istenfélő férfiakat, igazságos férfiakat, a kik gyűlölik a haszonlesést és tedd közöttük előljárókká, ezeredesekké, századosokká, ötvenedesekké és tizedesekké.
2Móz 18: 22 Ezek tegyenek ítéletet a népnek minden időben, úgy hogy minden nagyobb ügyet te elődbe hozzanak, minden csekélyebb dologban pedig ők ítéljenek; így könnyítve lesz rajtad, ha azt veled együtt hordozzák.
2Móz 18: 23 Ha ezt cselekszed és az Isten is parancsolja néked: megállhatsz és az egész nép is helyére jut békességben.
2Móz 18: 24 És hallgata Mózes az ő ipa szavára és mindazt megtevé, a mit mondott vala.
2Móz 18: 25 És választa Mózes az egész Izráelből derék férfiakat és a nép fejeivé tevé őket, ezeredesekké, századosokká, ötvenedesekké, és tizedesekké.
2Móz 18: 26 És ítélik vala a népet minden időben; a nehéz dolgokat Mózes elé viszik vala, minden kisebb dologban pedig ők ítélnek vala.
2Móz 18: 27 És elbocsátá Mózes az ő ipát, és ez elméne hazájába.
2Móz 19: 1 A harmadik hónapban azután hogy kijöttek vala Izráel fiai Égyiptom földéről, azon a napon érkezének a Sinai pusztába.
2Móz 19: 2 Refidimből elindulván, érkezének a Sinai pusztába és táborba szállának a pusztában; a hegygyel átellenben szálla pedig ott táborba az Izráel.
2Móz 19: 3 Mózes pedig felméne az Istenhez, és szóla hozzá az Úr a hegyről, mondván: Ezt mondd a Jákób házanépének és ezt add tudtára az Izráel fiainak.
2Móz 19: 4 Ti láttátok, a mit Égyiptommal cselekedtem, hogy hordoztalak titeket sas szárnyakon és magamhoz bocsátottalak titeket.
2Móz 19: 5 Mostan azért ha figyelmesen hallgattok szavamra és megtartjátok az én szövetségemet, úgy ti lesztek nékem valamennyi nép közt az enyéim; mert enyim az egész föld.
2Móz 19: 6 És lesztek ti nékem papok birodalma és szent nép. Ezek azok az ígék, melyeket el kell mondanod Izráel fiainak.
2Móz 19: 7 Elméne azért Mózes és egybehívá a nép véneit és eleikbe adá mindazokat a beszédeket, melyeket parancsolt vala néki az Úr.
2Móz 19: 8 És az egész nép egy akarattal felele és monda: Valamit rendelt az Úr, mind megteszszük. És megvivé Mózes az Úrnak a nép beszédét.
2Móz 19: 9 És monda az Úr Mózesnek: Ímé én hozzád megyek a felhő homályában, hogy hallja a nép mikor beszélek veled és higyjenek néked mindörökké. És elmondá Mózes az Úrnak a nép beszédét.
2Móz 19: 10 Az Úr pedig monda Mózesnek: Eredj el a néphez és szenteld meg őket ma, meg holnap és hogy mossák ki az ő ruháikat;
2Móz 19: 11 És legyenek készek harmadnapra; mert harmadnapon leszáll az Úr az egész nép szeme láttára a Sinai hegyre.
2Móz 19: 12 És vess határt a népnek köröskörűl, mondván: Vigyázzatok magatokra, hogy a hegyre fel ne menjetek s még a szélét se érintsétek; mindaz, a mi a hegyet érinti, halállal haljon meg.
2Móz 19: 13 Ne érintse azt kéz, hanem kővel köveztessék meg, vagy nyillal nyilaztassék le; akár barom, akár ember, ne éljen. Mikor a kürt hosszan hangzik, akkor felmehetnek a hegyre.
2Móz 19: 14 Leszálla azért Mózes a hegyről a néphez, és megszentelé a népet, és megmosák az ő ruháikat.
2Móz 19: 15 És monda a népnek: Legyetek készen harmadnapra; asszonyhoz ne közelítsetek.
2Móz 19: 16 És lőn harmadnapon virradatkor, mennydörgések, villámlások és sűrű felhő lőn a hegyen és igen erős kürtzengés; és megréműle mind az egész táborbeli nép.
2Móz 19: 17 És kivezeté Mózes a népet a táborból az Isten eleibe és megállának a hegy alatt.
2Móz 19: 18 Az egész Sinai hegy pedig füstölög vala, mivelhogy leszállott arra az Úr tűzben és felmegy vala annak füstje, mint a kemenczének füstje; és az egész hegy nagyon reng vala.
2Móz 19: 19 És a kürt szava mindinkább erősödik vala; Mózes beszél vala és az Isten felel vala néki hangosan.
2Móz 19: 20 Leszálla tehát az Úr a Sinai hegyre, a hegy tetejére, és felhívá az Úr Mózest a hegy tetejére, Mózes pedig felméne.
2Móz 19: 21 És monda az Úr Mózesnek: Menj alá, intsd meg a népet, hogy ne törjön előre az Urat látni, mert közűlök sokan elhullanak.
2Móz 19: 22 És a papok is, a kik az Úr eleibe járulnak, szenteljék meg magokat, hogy reájok ne rontson az Úr.
2Móz 19: 23 Mózes pedig monda az Úrnak: Nem jöhet fel a nép a Sinai hegyre, mert te [magad] intettél minket, mondván: Vess határt a hegy körűl, és szenteld meg azt.
2Móz 19: 24 De az Úr monda néki: Eredj, menj alá, és jőjj fel te és Áron is veled; de a papok és a nép ne törjenek előre, hogy feljőjjenek az Úrhoz; hogy reájok ne rontson.
2Móz 19: 25 Aláméne azért Mózes a néphez, és megmondá nékik.
2Móz 20: 1 És szólá Isten mindezeket az igéket, mondván:
2Móz 20: 2 Én, az Úr, vagyok a te Istened, a ki kihoztalak téged Égyiptomnak földéről, a szolgálat házából.
2Móz 20: 3 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
2Móz 20: 4 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
2Móz 20: 5 Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr a te Istened, féltőn- szerető Isten vagyok, a ki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyediziglen, a kik engem gyűlölnek.
2Móz 20: 6 De irgalmasságot cselekszem ezeriziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolatimat megtartják.
2Móz 20: 7 Az Úrnak a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.
2Móz 20: 8 Megemlékezzél a szombatnapról, hogy megszenteljed azt.
2Móz 20: 9 Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat;
2Móz 20: 10 De a hetedik nap az Úrnak a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon se magad, se fiad, se leányod, [se] szolgád, se szolgálóleányod, se barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van;
2Móz 20: 11 Mert hat napon teremté az Úr az eget és a földet, a tengert és mindent, a mi azokban van, a hetedik napon pedig megnyugovék. Azért megáldá az Úr a szombat napját, és megszentelé azt.
2Móz 20: 12 Tiszteld atyádat és anyádat, hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr a te Istened ád te néked.
2Móz 20: 13 Ne ölj.
2Móz 20: 14 Ne paráználkodjál.
2Móz 20: 15 Ne lopj.
2Móz 20: 16 Ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanúbizonyságot.
2Móz 20: 17 Ne kívánd a te felebarátodnak házát. Ne kívánd a te felebarátodnak feleségét, se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát, és semmit, a mi a te felebarátodé.
2Móz 20: 18 Az egész nép pedig látja vala a mennydörgéseket, a villámlásokat, a kürt zengését és a hegy füstölgését. És látja vala a nép, és megrémüle, és hátrább álla.
2Móz 20: 19 És mondának Mózesnek: Te beszélj velünk, és mi hallgatunk; de az Isten ne beszéljen velünk, hogy meg ne haljunk.
2Móz 20: 20 Mózes pedig monda a népnek: Ne féljetek; mert azért jött az Isten, hogy titeket megkísértsen, és hogy az ő félelme legyen előttetek, hogy ne vétkezzetek.
2Móz 20: 21 Távol álla azért a nép, Mózes pedig közelebb méne a felhőhöz, melyben az Isten vala.
2Móz 20: 22 És monda az Úr Mózesnek: Ezt mondd az Izráel fiainak: Magatok láttátok, hogy az égből beszéltem veletek.
2Móz 20: 23 Ne csináljatok én mellém ezüst isteneket, és arany isteneket se csináljatok magatoknak.
2Móz 20: 24 Földből csinálj nékem oltárt, és azon áldozd a te égő- és hálaáldozatodat, juhaidat és ökreidet. Valamely helyen akarom, hogy az én nevemről megemlékezzetek, elmegyek tehozzád és megáldalak téged.
2Móz 20: 25 Ha pedig kövekből csinálsz nékem oltárt, ne építsd azt faragott [kő]ből: mert a mint faragó vasadat rávetetted, megfertőztetted azt.
2Móz 20: 26 Lépcsőkön se menj fel az én oltáromhoz, hogy a te szemérmed fel ne fedeztessék azon.
2Móz 21: 1 Ezek pedig azok a rendeletek, a melyeket eleikbe kell terjesztened:
2Móz 21: 2 Ha héber szolgát vásárolsz, hat esztendeig szolgáljon, a hetedikben pedig szabaduljon fel ingyen.
2Móz 21: 3 Ha egyedűl jött, egyedűl menjen el; ha feleséges ember, menjen el vele a felesége is.
2Móz 21: 4 Ha az ő ura adott néki feleséget, és [ez] fiakat vagy leányokat szűlt néki: az asszony, gyermekeivel együtt legyen az ő uráé; ő pedig egyedűl menjen el.
2Móz 21: 5 De ha a szolga azt mondaná: Szeretem az én uramat, az én feleségemet és fiaimat, nem akarok felszabadulni:
2Móz 21: 6 Akkor vigye őt az ő ura a bírák elé, és állítsa az ajtóhoz vagy az ajtófélhez, és az ő ura fúrja által az ő fülét árral; és szolgálja őt mindörökké.
2Móz 21: 7 És ha valaki az ő leányát szolgálóul adja el, ne úgy menjen el, mint a szolgák mennek.
2Móz 21: 8 Ha nem tetszik az ő urának, hogy eljegyezze őt magának, akkor váltassa ki; arra, hogy idegen népnek eladja, nincs hatalma, mivel hűtelen volt hozzá.
2Móz 21: 9 Ha pedig a fiának jegyzi el őt: a leányok törvénye szerint cselekedjék vele.
2Móz 21: 10 Ha mást vesz magának: [ennek] ételét, ruházatát és házasságbeli igazát alább ne szállítsa.
2Móz 21: 11 Ha ezt a hármat nem cselekszi vele: akkor menjen az el ingyen, fizetés nélkűl.
2Móz 21: 12 aki úgy megver valakit, hogy meghal, halállal lakoljon.
2Móz 21: 13 De ha nem leselkedett, hanem Isten ejtette kezébe: úgy helyet rendelek néked, a hova meneküljön.
2Móz 21: 14 Ha pedig valaki szándékosan tör felebarátja ellen, hogy azt orvúl megölje, oltáromtól is elvidd azt a halálra.
2Móz 21: 15 aki megveri az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.
2Móz 21: 16 aki embert lop, és eladja azt, vagy kezében kapják, halállal lakoljon.
2Móz 21: 17 A ki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon.
2Móz 21: 18 És ha férfiak összevesznek, és megüti valaki az ő felebarátját kővel vagy öklével, és nem hal meg, hanem ágyba esik:
2Móz 21: 19 Ha felkél, és mankóján kinn jár: ne legyen büntetve az, a ki megütötte; csupán fekvéséért fizessen és gyógyíttassa meg.
2Móz 21: 20 Ha pedig valaki úgy üti meg szolgáját vagy szolgálóját bottal, hogy az meghal keze alatt, büntettessék meg.
2Móz 21: 21 De ha egy vagy két nap életben marad, ne büntettessék meg, mert pénze [ára] az.
2Móz 21: 22 Ha férfiak veszekednek és meglöknek valamely terhes asszonyt, úgy hogy idő előtt szűl, de [egyéb] veszedelem nem történik: bírságot fizessen a szerint, a mint az asszony férje azt reá kiveti, de bírák előtt fizessen.
2Móz 21: 23 De ha veszedelem történik: akkor életért életet adj.
2Móz 21: 24 Szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért;
2Móz 21: 25 Égetést égetésért, sebet sebért, kéket kékért.
2Móz 21: 26 Ha valaki az ő szolgájának szemét, vagy szolgálójának szemét úgy üti meg, hogy elpusztul, bocsássa azt szabadon az ő szeméért.
2Móz 21: 27 Ha pedig szolgájának fogát, vagy szolgálójának fogát üti ki, bocsássa azt szabadon az ő fogáért.
2Móz 21: 28 Ha férfit vagy asszonyt öklel meg egy ökör, úgy hogy meghal: kővel köveztessék meg az ökör, és húsát meg ne egyék; de az ökörnek ura ártatlan.
2Móz 21: 29 De ha az ökör azelőtt is öklelős volt, és annak urát megintették, és még sem őrizte azt, és férfit vagy asszonyt ölt meg: az ökör köveztessék meg, és az ura is halállal lakoljon.
2Móz 21: 30 Ha pénzváltságot vetnek reá, fizessen lelke váltságáért annyit, a mennyit reá kivetnek.
2Móz 21: 31 Akár fiút ökleljen meg, akár leányt ökleljen meg: e szerint a rendelet szerint kell cselekedni.
2Móz 21: 32 Ha szolgát öklel meg az ökör vagy szolgálót: adassék azok urának harmincz ezüst siklus, az ökör pedig köveztessék meg.
2Móz 21: 33 Ha pedig valaki vermet nyit meg, vagy ha valaki vermet ás, és nem fedi azt be, és ökör vagy szamár esik bele:
2Móz 21: 34 A verem ura fizessen; pénzül térítse meg azok urának, a hulla pedig legyen az övé.
2Móz 21: 35 És ha valakinek ökre megdöfi az ő felebarátja ökrét, úgy hogy az elpusztul: adják el az eleven ökröt, és az árát osszák meg, és a hullát is osszák el.
2Móz 21: 36 Vagy ha tudták, hogy az ökör már azelőtt öklelős volt, és nem őrizte azt annak ura: fizessen ökröt az ökörért, a hulla pedig az övé legyen.
2Móz 22: 1 Ha valaki ökröt vagy bárányt lop, és levágja vagy eladja azt: öt barmot fizessen egy ökörért, és négy juhot egy bárányért.
2Móz 22: 2 Ha ház-fölverésen kapják a tolvajt, és [úgy] megverik, hogy meghal, nincs vérbűn miatta.
2Móz 22: 3 Ha reá sütött a nap, vérbűn van miatta: fizessen; ha nincs néki: adassék el tolvajságáért.
2Móz 22: 4 Ha elevenen kapják kezében a lopott jószágot, akár ökör, akár szamár, akár juh: két annyit fizessen érette.
2Móz 22: 5 Ha valaki mezőt vagy szőlőt étet le, úgy hogy barmát elereszti, és az a más mezején legel: mezejének javából és szőlőjének javából fizesse meg a kárt.
2Móz 22: 6 Ha tűz támad, és tövisbe kap, és megég az asztag, vagy a lábon álló gabona, vagy a mező: fizesse meg a kárt, a ki a tüzet gyujtotta.
2Móz 22: 7 Ha valaki pénzt vagy edényeket ád felebarátjának megőrzés végett, és ellopják annak a férfiúnak házából: ha megtalálják a tolvajt, fizessen kétannyit.
2Móz 22: 8 Ha nem találják meg a tolvajt, a ház urát vigyék a bírák eleibe: hogy nem nyújtotta-é ki kezét az ő felebarátja vagyonára.
2Móz 22: 9 Akármi bűn dolgában, akár ökör, akár szamár, akár juh, akár ruha, akármi elveszett jószág az, a miről azt mondja: ez az; mindkettőjük ügye a bírák eleibe menjen, és a kit a bírák bűnösnek mondanak, fizessen két annyit az ő felebarátjának.
2Móz 22: 10 Ha valaki szamarat, vagy ökröt, vagy bárányt, vagy akármiféle barmot ád az ő felebarátja gondviselése alá, és az elhull, vagy megsérül, vagy elhajtatik, úgy hogy senki sem látta:
2Móz 22: 11 Az Úrra való esküvés legyen kettejök közt, hogy nem nyújtotta-é ki kezét felebarátja vagyonára; és ezt fogadja el annak ura, és az semmit se fizessen.
2Móz 22: 12 Ha pedig ellopták tőle: megfizesse az urának.
2Móz 22: 13 Ha széttépetett, hozza el azt bizonyságul; a széttépettet nem fizeti meg.
2Móz 22: 14 Ha pedig valaki kölcsön kér az ő felebarátjától, és az megsérül vagy elhull urának távollétében: fizesse meg a kárt.
2Móz 22: 15 Ha ura vele van, nem fizet; ha bérbe adatott, bérébe megy.
2Móz 22: 16 Ha valaki hajadont csábít el, aki nincs eljegyezve, és vele hál: jegyajándékkal jegyezze azt el magának feleségül.
2Móz 22: 17 Ha annak atyja nem akarja azt néki adni: annyi pénzt adjon, a mennyi a hajadonok jegyajándéka.
2Móz 22: 18 Varázsló asszonyt ne hagyj életben.
2Móz 22: 19 aki barommal közösül, halállal lakoljon.
2Móz 22: 20 aki isteneknek áldozik, nem csupán az Úrnak, megölettessék.
2Móz 22: 21 A jövevényen ne hatalmaskodjál, és ne nyomorgasd azt, mert jövevények voltatok Égyiptom földén.
2Móz 22: 22 Egy özvegyet vagy árvát se nyomorítsatok meg.
2Móz 22: 23 Ha nyomorgatod azt, és hozzám kiált, meghallgatom az ő kiáltását.
2Móz 22: 24 És felgerjed haragom, és megöllek titeket fegyverrel, és a ti feleségeitek özvegyekké lésznek, a ti fiaitok pedig árvákká.
2Móz 22: 25 Ha pénzt adsz kölcsön az én népemnek, a szegénynek aki veled van; ne légy hozzá olyan, mint a hitelező; ne vessetek reá uzsorát.
2Móz 22: 26 Ha zálogba veszed a te felebarátod felső ruháját: naplemente előtt visszaadd azt néki:
2Móz 22: 27 Mert egyetlen takarója, testének ruhája az: miben háljon? Bizony, ha én hozzám kiált, meghallgatom; mert én irgalmas vagyok.
2Móz 22: 28 A bírákat ne szidalmazd, és néped fejedelmét ne átkozd.
2Móz 22: 29 Gabonáddal és boroddal ne késlekedjél; fiaid elsőszülöttét nékem add.
2Móz 22: 30 Hasonlóképen cselekedjél ökröddel, juhoddal; hét napig legyen az ő anyjával, a nyolczadik napon nékem add azt.
2Móz 22: 31 És szent emberek legyetek én előttem; a mezőn széttépett húst meg ne egyétek; az ebnek vessétek azt.
2Móz 23: 1 Hazug hírt ne hordj; ne fogj kezet a gonoszszal, hogy hamis tanú [ne] légy.
2Móz 23: 2 Ne indulj a sokaság után a gonoszra, és peres ügyben ne vallj a sokasággal tartva, annak elfordítására.
2Móz 23: 3 Szegénynek se kedvezz az ő peres ügyében.
2Móz 23: 4 Ha előltalálod ellenséged eltévedt ökrét vagy szamarát: hajtsd vissza néki.
2Móz 23: 5 Ha látod, hogy annak a szamara, aki téged gyűlöl, a teher alatt fekszik, vigyázz, rajta ne hagyd; oldd le azt ő vele együtt.
2Móz 23: 6 A te szegényednek igazságát el ne fordítsd az ő perében.
2Móz 23: 7 A hazug beszédtől távol tartsd magad, és az ártatlant s az igazat meg ne öld; mert én nem adok igazat a gonosznak.
2Móz 23: 8 Ajándékot el ne végy: mert az ajándék megvakítja a szemeseket, és elfordítja az igazak ügyét.
2Móz 23: 9 A jövevényt ne nyomorgasd; hiszen ti ismeritek a jövevény életét, mivelhogy jövevények voltatok Égyiptom földén.
2Móz 23: 10 Hat esztendeig vesd be a te földedet és takard be annak termését;
2Móz 23: 11 A hetedikben pedig pihentesd azt, és hagyd úgy, hogy egyék meg a te néped szegényei; a mi pedig ezektől megmarad, egye meg a mezei vad. E képen cselekedjél szőlőddel és olajfáddal is.
2Móz 23: 12 Hat napon át végezd dolgaidat, a hetedik napon pedig nyúgodjál, hogy nyúgodjék a te ökröd és szamarad, és megpihenjen a te szolgálód fia és a jövevény.
2Móz 23: 13 Mindazt, a mit néktek mondtam, megtartsátok, és idegen istenek nevét ne emlegessétek; ne hallassék az a te szádból.
2Móz 23: 14 Háromszor szentelj nékem innepet esztendőnként.
2Móz 23: 15 A kovásztalan kenyér innepét tartsd meg; hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint megparancsoltam néked, az Abib hónap ideje alatt; mert akkor jöttél ki Égyiptomból: és üres [kézzel senki] se jelenjék meg színem előtt.
2Móz 23: 16 És az aratás innepét, munkád zsengéjét, a melyet elvetettél a mezőn; és a takarodás innepét az esztendő végén, a mikor termésedet betakarítod a mezőről.
2Móz 23: 17 Esztendőnként háromszor jelenjék meg minden férfiad az Úr Isten színe előtt.
2Móz 23: 18 Ne ontsd ki az én áldozatom vérét kovászos kenyér mellett, és ünnepi [áldozatom] kövére meg ne maradjon reggelig.
2Móz 23: 19 A te földed zsengéjének elsejét vidd el a te Uradnak Istenednek házába. Ne főzd meg a gödölyét az ő anyjának tejében.
2Móz 23: 20 Ímé én Angyalt bocsátok el te előtted, hogy megőrízzen téged az útban, és bevigyen téged arra a helyre, a melyet elkészítettem.
2Móz 23: 21 Vigyázz magadra előtte, és hallgass az ő szavára; meg ne bosszantsd őt, mert nem szenvedi el a ti gonoszságaitokat; mert az én nevem van ő benne.
2Móz 23: 22 Mert ha hallgatándasz az ő szavára; és mindazt megcselekedénded, a mit mondok: akkor ellensége lészek a te ellenségeidnek, és szorongatom a te szorongatóidat.
2Móz 23: 23 Mert az én Angyalom te előtted megyen és beviszen téged az Emoreusok, Khitteusok, Perizeusok, Kananeusok, Khivveusok és Jebuzeusok közé, és kiirtom azokat.
2Móz 23: 24 Ne imádd azoknak isteneit és ne tiszteld azokat, és ne cselekedjél az ő cselekedeteik szerint; hanem inkább döntögesd le azokat és tördeld össze bálványaikat.
2Móz 23: 25 És szolgáljátok az Urat a ti Istenteket, akkor megáldja a te kenyeredet és vizedet; és eltávolítom ti közűletek a nyavalyát.
2Móz 23: 26 El sem vetél, meddő sem lesz a te földeden [semmi]; napjaid számát teljessé teszem.
2Móz 23: 27 Az én rettentésemet bocsátom el előtted, és minden népet megrettentek, a mely közé mégy, és minden ellenségedet elfutamtatom előtted.
2Móz 23: 28 Darazsat is bocsátok el előtted, és kiűzi előled a Khivveust, Kananeust és Khitteust.
2Móz 23: 29 De nem egy esztendőben űzöm őt ki előled, hogy a föld pusztává ne legyen, és meg ne sokasodjék ellened a mezei vad.
2Móz 23: 30 Lassan-lassan űzöm őt ki előled, míg megszaporodol és bírhatod a földet.
2Móz 23: 31 És határodat a veres tengertől a Filiszteusok tengeréig vetem, és a pusztától fogva a folyóvízig: mert kezeitekbe adom annak a földnek lakosait, és kiűzöd azokat előled.
2Móz 23: 32 Ne köss szövetséget se azokkal, se az ő isteneikkel.
2Móz 23: 33 Ne lakjanak a te földeden, hogy bűnbe ne ejtsenek téged ellenem: mert ha az ő isteneiket szolgálnád, vesztedre lenne az néked.
2Móz 24: 1 És monda Mózesnek: Jőjj fel az Úrhoz te és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen, és hajtsátok meg magatokat [előtte] távolról.
2Móz 24: 2 És csak Mózes közeledjék az Úrhoz, amazok pedig ne közeledjenek, és a nép se jőjjön fel vele.
2Móz 24: 3 Elméne azért Mózes, és elbeszélé a népnek az Úr minden beszédét és minden rendelését; az egész nép pedig egyező szóval felele, mondván: Mindazokat a dolgokat, a melyeket az Úr parancsolt, megcselekeszszük.
2Móz 24: 4 Mózes pedig felírá az Úrnak minden beszédét, és felkele reggel és oltárt építe a hegy alatt, és tizenkét oszlopot, az Izráel tizenkét nemzetsége szerint.
2Móz 24: 5 Azután elküldé az Izráel fiainak ifjait, és áldozának égő áldozatokat, és hálaáldozatul tulkokat ölének az Úrnak.
2Móz 24: 6 Mózes pedig vevé a vérnek felét, és tölté a medenczékbe: a vérnek másik felét pedig az oltárra hinté.
2Móz 24: 7 Azután vevé a szövetség könyvét, és elolvasá a nép hallatára; azok pedig mondának: Mindent megteszünk, a mit az Úr parancsolt, és engedelmeskedünk.
2Móz 24: 8 Mózes pedig vevé a vért, és ráhinté a népre, és monda: Ímé a szövetségnek vére, melyet az Úr kötött ti veletek, mindama beszédek szerint.
2Móz 24: 9 Azután felméne Mózes és Áron, Nádáb és Abihu, és az Izráel vénei közül hetvenen;
2Móz 24: 10 És láták az Izráel Istenét, és annak lábai alatt valami zafir fényű tárgy vala, és olyan tiszta, mint maga az ég.
2Móz 24: 11 És Izráel fiainak [e] választottjaira nem bocsátá kezét: jóllehet látták az Istent, mindazáltal ettek és ittak is.
2Móz 24: 12 És szóla az Úr Mózesnek: Jőjj fel én hozzám a hegyre és maradj ott. És átadom néked a kőtáblákat, és a törvényt és a parancsolatot, a melyeket írtam, hogy azokra megtaníttassanak.
2Móz 24: 13 Felkele azért Mózes és az ő szolgája Józsué, és felméne Mózes az Isten hegyére.
2Móz 24: 14 A véneknek pedig monda: Várjatok itt reánk, míg visszatérünk hozzátok: Ímé Áron és Húr veletek [vannak]; a kinek valami ügye van, ő hozzájok menjen.
2Móz 24: 15 Akkor felméne Mózes a hegyre; és felhő borítá el a hegyet.
2Móz 24: 16 És az Úr dicsősége szálla alá a Sinai hegyre, és felhő borítá azt hat napon át; a hetedik napon pedig szólítá Mózest a felhő közepéből.
2Móz 24: 17 Az Úr dicsőségének jelensége pedig olyan vala az Izráel fiainak szeme előtt, mint emésztő tűz, a hegy tetején.
2Móz 24: 18 És beméne Mózes a felhő közepébe, és felméne a hegyre, és negyven nap és negyven éjjel vala Mózes a hegyen.
2Móz 25: 1 És szóla az Úr Mózeshez, mondván:
2Móz 25: 2 Szólj az Izráel fiainak, hogy szedjenek nékem ajándékokat; minden embertől, a kit szíve hajt arra, szedjetek nékem ajándékokat.
2Móz 25: 3 Ez pedig az az ajándék, a mit tőlök szedjetek: arany és ezüst és réz.
2Móz 25: 4 És kék, és bíborpiros, és karmazsinszinű [fonal], meg len [fonal,] és kecskeszőr.
2Móz 25: 5 És veresre festett kosbőrök, és borzbőrök, és sittim-fa.
2Móz 25: 6 Mécsbe való olaj, kenet-olajhoz való arómák, és füstöléshez való fűszerek.
2Móz 25: 7 Ónix-kövek és foglalni való kövek, az efódhoz és a hósenhez.
2Móz 25: 8 És készítsenek nékem szent hajlékot, hogy ő közöttök lakozzam.
2Móz 25: 9 Mindenestől úgy csináljátok, a mint én megmutatom néked a hajléknak formáját, és annak minden edényeinek formáját.
2Móz 25: 10 És csináljanak egy ládát sittim-fából; harmadfél sing hosszút, másfél sing széleset, és másfél sing magasat.
2Móz 25: 11 Borítsd meg azt tiszta aranynyal, belől is kivül is megborítsd azt, és csinálj reá köröskörűl arany pártázatot.
2Móz 25: 12 És önts ahhoz négy arany karikát, és illeszd [azokat] a négy szegeletére; egyik oldalára is két karikát, a másik oldalára is két karikát.
2Móz 25: 13 Csinálj rúdakat is sittim-fából, és azokat is megborítsd arannyal.
2Móz 25: 14 És a rúdakat dugd a láda oldalain levő karikákba, hogy azokon hordozzák a ládát.
2Móz 25: 15 A rúdak álljanak a láda karikáiban; ne vegyék ki azokból.
2Móz 25: 16 És a bizonyságot, a melyet néked adok, tedd a ládába.
2Móz 25: 17 Csinálj fedelet is tiszta aranyból: harmadfél sing hosszút, és másfél sing széleset.
2Móz 25: 18 Csinálj két Kérubot is aranyból, vert [arany]ból csináld azokat a fedélnek két végére.
2Móz 25: 19 Az egyik Kérubot csináld az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan: a fedélből csináljátok ki a Kérubokat annak két végén.
2Móz 25: 20 A Kérubok pedig terjeszszék ki szárnyaikat fölfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet; arczaik egymásfelé legyenek; a Kérubok arczai a fedél felé forduljanak.
2Móz 25: 21 A fedelet pedig helyezd a ládára felül, a ládába pedig tedd a bizonyságot, a melyet adok néked.
2Móz 25: 22 Ott jelenek meg néked, és szólok hozzád a fedél tetejéről, a két Kérub közül, melyek a bizonyság ládája felett vannak, mindazokról, a miket általad parancsolok az Izráel fiainak.
2Móz 25: 23 Csinálj asztalt is sittim-fából, két sing hosszút, egy sing széleset, és másfél sing magasat.
2Móz 25: 24 És borítsd be azt tiszta aranynyal, és csinálj reá köröskörül arany pártázatot.
2Móz 25: 25 Csinálj reá köröskörűl egy tenyérnyi karájt, karajára pedig csinálj köröskörűl arany pártázatot.
2Móz 25: 26 Négy arany karikát is csinálj hozzá, és illeszd a karikákat a négy lábának négy szegletére.
2Móz 25: 27 A karáj mellett legyenek a karikák rúdtartókul, hogy hordozhassák az asztalt.
2Móz 25: 28 Azokat a rúdakat is sittim-fából csináld és aranynyal borítsd be, és azokon hordozzák az asztalt.
2Móz 25: 29 Készítsd el tálait is, csészéit is, kancsóit is, kelyheit is, a melyekkel italáldozatot áldoznak; tiszta aranyból csináld azokat.
2Móz 25: 30 És tégy az asztalra szent kenyeret, [mely] mindenkor előttem [legyen].
2Móz 25: 31 Csinálj gyertyatartót is tiszta aranyból; vert [arany]ból készüljön a gyertyatartó; annak szára, ága csészéi, gombjai és virágai ugyanabból legyenek.
2Móz 25: 32 Hat ág jőjjön ki oldalaiból; három gyertyatartó-ág az egyik oldalból, és három gyertyatartó-ág a másik oldalból.
2Móz 25: 33 Mandolavirág formájú három csésze az egyik ágon, gombbal és virággal; és mandolavirág formájú három csésze a másik ágon is, gombbal és virággal; így legyen a gyertyatartóból kijövő mind a hat ágon.
2Móz 25: 34 A gyertyatartón pedig négy mandolavirág formájú csésze legyen, gombjaival és virágaival.
2Móz 25: 35 Gomb legyen a belőle [kijövő] két ág alatt; ismét gomb a belőle [kijövő] két ág alatt, és ismét gomb a belőle [kijövő] két ág alatt: [így] a gyertyatartóból kijövő [mind] a hat ág alatt.
2Móz 25: 36 Gombjaik és ágaik magából legyenek; egy darab tiszta aranyból legyen verve az egész.
2Móz 25: 37 Csinálj hozzá hét mécset is, és úgy rakják fel mécseit, hogy előre világítsanak.
2Móz 25: 38 Hamvvevői és hamutartói is tiszta aranyból legyenek.
2Móz 25: 39 Egy tálentom tiszta aranyból csinálják azt, mindezeket az eszközöket.
2Móz 25: 40 Vigyázz, hogy arra a formára csináld, a mely a hegyen mutattatott néked.
2Móz 26: 1 A hajlékot pedig tíz kárpitból csináld: sodrott lenből, és kék, és bíborpiros, és karmazsin színűből, Kérubokkal, mestermunkával készítsd azokat.
2Móz 26: 2 Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing legyen, egy-egy kárpit szélessége pedig négy sing; egy mértéke legyen mindenik kárpitnak.
2Móz 26: 3 Öt kárpit legyen egymással egybefoglalva, ismét öt kárpit egymással egybefoglalva.
2Móz 26: 4 És csinálj hurkokat kék lenből az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélről van; ugyanezt csináld a szélső kárpit szélével a másik egybefoglalásban is.
2Móz 26: 5 Ötven hurkot csinálj az egyik kárpiton; ötven hurkot csinálj ama kárpit szélén is, a mely a másik egybefoglalásban van; egyik hurok a másiknak általellenében legyen.
2Móz 26: 6 Csinálj ötven arany horgocskát is, és e horgocskákkal foglald össze egyik kárpitot a másikkal, hogy a hajlék egygyé legyen.
2Móz 26: 7 Ezután csinálj kecskeszőr kárpitokat sátorul a hajlék fölé; tizenegy kárpitot csinálj ilyet.
2Móz 26: 8 Egy kárpit hossza harmincz sing legyen, szélessége pedig egy kárpitnak négy sing; egy mértéke legyen a tizenegy kárpitnak.
2Móz 26: 9 És foglald egybe az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön; a hatodik kárpitot pedig kétrét hajtsd a sátor elejére.
2Móz 26: 10 És csinálj ötven hurkot az egyik kárpit szélén, a mely az egybefoglaltak között szélről van; és ötven hurkot a kárpit szélén a másik egybefoglalásban is.
2Móz 26: 11 Csinálj ötven rézhorgocskát is, és akaszd a horgocskákat a hurkokba, és foglald egybe a sátort, hogy egygyé legyen.
2Móz 26: 12 A sátor kárpitjának fölösleges része, a fölösleges kárpitnak fele csüggjön alá a hajlék hátulján.
2Móz 26: 13 Egy singnyi pedig egyfelől, és egy singnyi másfelől, abból, a mi a sátor kárpitjainak hosszában fölösleges, bocsáttassék alá a hajlék oldalain egyfelől is, másfelől is, hogy befedje azt.
2Móz 26: 14 Csinálj a sátornak takarót is veresre festett kosbőrökből, és e fölé is egy takarót borzbőrökből.
2Móz 26: 15 Csinálj a hajlékhoz deszkákat is sittim-fából, felállogatva.
2Móz 26: 16 A deszka hossza tíz sing legyen; egy-egy deszka szélessége pedig másfél sing.
2Móz 26: 17 Egy-egy deszkának két csapja legyen, egyik a másiknak megfelelő; így csináld a hajlék minden deszkáját.
2Móz 26: 18 A deszkákat pedig így csináld a hajlékhoz: húsz deszkát a déli oldalra, délfelé.
2Móz 26: 19 A húsz deszka alá pedig negyven ezüst talpat csinálj, két talpat egy-egy deszka alá, annak két csapjához képest; megint két talpat egy-egy deszka alá, a két csapjához képest.
2Móz 26: 20 A hajlék másik oldalául is, észak felől húsz deszkát.
2Móz 26: 21 És azokhoz is negyven ezüst talpat; két talpat egy deszka alá, megint két talpat egy deszka alá.
2Móz 26: 22 A hajlék nyugoti oldalául pedig csinálj hat deszkát.
2Móz 26: 23 A hajlék szegleteiül is csinálj két deszkát a két oldalon.
2Móz 26: 24 Kettősen legyenek alólról kezdve, felül pedig együtt legyenek egy karikába foglalva; ilyen legyen mindkettő; a két szeglet számára legyenek.
2Móz 26: 25 Legyen azért nyolcz deszka, és azokhoz tizenhat ezüst talp; két talp egy deszka alatt, megint két talp egy deszka alatt.
2Móz 26: 26 Csinálj reteszrúdakat is sittim-fából; ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz.
2Móz 26: 27 És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz; és a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz is öt reteszrúdat hátulról.
2Móz 26: 28 A középső reteszrúd pedig a deszkák közepén az egyik végtől a másik végig érjen.
2Móz 26: 29 A deszkákat pedig borítsd meg aranynyal, és karikákat is aranyból csinálj azokhoz a reteszrúdak tartói gyanánt; a reteszrúdakat is megborítsd aranynyal.
2Móz 26: 30 A hajlékot pedig azon a módon állítsd fel, a mint néked a hegyen mutattatott.
2Móz 26: 31 És csinálj függönyt, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; Kérubokkal, mestermunkával készítsék azt.
2Móz 26: 32 És tedd azt sittim-fából való, aranynyal borított négy oszlopra, a melyeknek horgai aranyból legyenek, négy ezüst talpon.
2Móz 26: 33 És tedd a függönyt a horgok alá, és vidd oda a függöny mögé a bizonyság ládáját és az a függöny válaszsza el néktek a szent helyet a szentek szentjétől.
2Móz 26: 34 Azután tedd rá a fedelet a bizonyság ládájára a szentek szentjébe.
2Móz 26: 35 Az asztalt pedig helyezd a függönyön kívül, és a gyertyatartót az asztal ellenébe, a hajlék déli oldalába; az asztalt pedig tedd az északi oldalba.
2Móz 26: 36 És csinálj leplet a sátor nyilására is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, hímzőmunkával.
2Móz 26: 37 A lepelhez pedig csinálj öt oszlopot sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal; azoknak horgai aranyból [legyenek], és önts azokhoz öt réztalpat.
2Móz 27: 1 És csináld az oltárt sittim-fából, öt sing a hossza, és öt sing a szélessége; négyszegű legyen az oltár, és magassága három sing.
2Móz 27: 2 Szarvakat is csinálj a négy szegletére, szarvai magából legyenek, és borítsd meg azt rézzel.
2Móz 27: 3 Csinálj ahhoz fazekakat is a hamujának, hozzá való lapátokat, medenczéket, villákat és serpenyőket; minden hozzá való edényt rézből csinálj.
2Móz 27: 4 Csinálj ahhoz háló forma rostélyt is rézből, és csinálj a hálóra négy rézkarikát, a négy szegletére.
2Móz 27: 5 És tedd azt az oltár párkányzata alá alulról, úgy hogy a háló az oltár közepéig érjen.
2Móz 27: 6 Csinálj az oltárhoz rúdakat is, sittim-fa rúdakat, és borítsd meg azokat rézzel.
2Móz 27: 7 És dugják a rúdakat a karikákba, és legyenek azok a rúdak az oltár két oldalán, mikor azt hordozzák.
2Móz 27: 8 Üresre csináld azt, deszkákból; a mint néked a hegyen mutattatott, úgy csinálják.
2Móz 27: 9 Pitvart is csinálj a hajléknak; a déli oldalon a pitvarhoz szőnyegeket, sodrott lenből; száz sing legyen a hossza egy oldalnak.
2Móz 27: 10 Ahhoz húsz oszlopot, húsz réz talpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből.
2Móz 27: 11 Épen úgy az északi oldalon, hoszszában, száz sing hosszú szőnyeget; ahhoz húsz oszlopot, ezekhez húsz réztalpat, és az oszlopok horgait és átalkötőit ezüstből.
2Móz 27: 12 A pitvar szélességéhez pedig nyugot felől ötven sing szőnyeget; ahhoz tíz oszlopot és ezekhez tíz talpat.
2Móz 27: 13 A pitvarnak szélessége kelet felől is ötven sing.
2Móz 27: 14 És tizenöt sing szőnyeg legyen egyik oldalról, ehhez három oszlop, ezekhez pedig három talp.
2Móz 27: 15 A másik oldalról is tizenöt sing szőnyeg, ehhez három oszlop és ezekhez három talp.
2Móz 27: 16 A pitvar kapuján pedig húsz sing lepel legyen, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű és sodrott lenből, himzőmunkával; ehhez négy oszlop, ezekhez pedig négy talp.
2Móz 27: 17 A pitvar minden oszlopát ezüst átalkötők vegyék körűl, horgaik ezüstből, talpaik pedig rézből legyenek.
2Móz 27: 18 A pitvar hossza száz sing, és szélessége ötven-ötven, magassága pedig öt sing; [leplei] sodrott lenből, talpai pedig rézből legyenek.
2Móz 27: 19 A hajlék minden edénye, az ahhoz való mindennemű szolgálatban, és minden szege, és a pitvarnak is minden szege rézből legyen.
2Móz 27: 20 Te pedig parancsold meg az Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, a melyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpát gyujthassanak.
2Móz 27: 21 A gyülekezet sátorában a függönyön kivül, a mely a bizonyság előtt van, készítsék el azt Áron és az ő fiai, estvétől fogva reggelig az Úr előtt. Örök rendtartás [legyen] [ez] az ő nemzetségöknél Izráel fiai között.
2Móz 28: 1 Te pedig hívasd magadhoz a te atyádfiát Áront, és az ő fiait ő vele az Izráel fiai közűl, hogy papjaim legyenek: Áron, Nádáb, Abihu, Eleázár, Ithamár, Áronnak fiai.
2Móz 28: 2 És csinálj szent ruhákat Áronnak a te atyádfiának, dicsőségére és ékességére.
2Móz 28: 3 És szólj minden bölcs szívűeknek, a kiket betöltöttem a bölcseség lelkével, hogy csinálják meg az Áron ruháit, az ő felszentelésére, hogy papom legyen.
2Móz 28: 4 Ezek pedig a ruhák, a melyeket készítsenek: hósen, efód, palást, koczkás köntös, süveg és öv. És csináljanak szent ruhákat Áronnak a te atyádfiának, és az ő fiainak, hogy papjaim legyenek.
2Móz 28: 5 Vegyék hát ők elő az aranyat, és a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű [fonalat] és a len[fonalat.]
2Móz 28: 6 És csinálják az efódot aranyból, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és sodrott lenből, mestermunkával.
2Móz 28: 7 Két vállkötő is legyen hozzá kapcsolva a két végéhez, hogy összekapcsoltathassék.
2Móz 28: 8 Átkötő öve pedig, a mely rajta van, ugyanolyan mívű és abból való legyen; aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszinű, és sodrott lenből.
2Móz 28: 9 Annakutána végy két ónix-követ, és mesd fel azokra az Izráel fiainak neveit.
2Móz 28: 10 Hatnak nevét az egyik kőre, a másik hatnak nevét pedig a másik kőre, az ő születésök szerint.
2Móz 28: 11 Kőmetsző munkával, a mint a pecsétet metszik, [úgy] metszesd e két követ az Izráel fiainak neveire; köröskörűl arany boglárokba csináld azokat.
2Móz 28: 12 És tedd e két követ az efód vállkötőire, az Izráel fiaira való emlékeztetés kövei gyanánt, hogy emlékeztetőül hordozza Áron azoknak neveit az ő két vállán az Úr előtt.
2Móz 28: 13 Csinálj annakokáért arany boglárokat,
2Móz 28: 14 És két lánczot tiszta aranyból; fonatékosan csináld azokat; sodrott mívűek legyenek, és tedd rá a sodrott lánczokat a boglárokra.
2Móz 28: 15 Azután csináld meg az ítéletnek hósenét mestermunkával; úgy csináld mint az efódot csináltad: aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből csináld azt.
2Móz 28: 16 Négyszögű legyen, kétrétű, egy arasznyi hosszú és egy arasznyi széles.
2Móz 28: 17 És foglalj abba befoglalni való köveket; négy sor követ, ilyen sorban: szárdiusz, topáz és smaragd; ez az első sor.
2Móz 28: 18 A második sor pedig: karbunkulus, zafir és gyémánt.
2Móz 28: 19 A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt.
2Móz 28: 20 A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis; arany boglárokba legyenek foglalva.
2Móz 28: 21 A kövek tehát az Izráel fiainak nevei szerint legyenek, tizenkettő [legyen] az ő nevök szerint; mint a pecsét, úgy legyen metszve, mindenik a reá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint.
2Móz 28: 22 A hósenre pedig csinálj fonatékos lánczokat, sodrott mívűeket, tiszta aranyból.
2Móz 28: 23 És csinálj a hósenre két arany karikát, és tedd a két karikát a hósen két szegletére.
2Móz 28: 24 És a két arany fonatékot fűzd a hósen két szegletén levő karikákba.
2Móz 28: 25 A két fonatéknak két végét pedig foglald a két boglárhoz, és tűzd az efódnak vállkötőihez, annak előrészére.
2Móz 28: 26 Csinálj [még] két arany karikát, és tedd azokat a hósen két szegletére, azon a szélén, a mely befelé van az efód felől.
2Móz 28: 27 És csinálj [még] két arany karikát, és tedd azokat az efód két vállkötőjére alól, annak előrésze felől egybefoglalásához közel, az efód öve felett.
2Móz 28: 28 És csatolják a hósent az ő karikáinál fogva az efód karikáihoz, kék zsinórral, hogy az efód öve felett legyen, és el ne váljék a hósen az efódtól.
2Móz 28: 29 És viselje Áron az Izráel fiainak neveit az ítélet hósenén, az ő szíve felett, a mikor bemegy a szenthelyre, emlékeztetőűl az Úr előtt szüntelen.
2Móz 28: 30 Azután tedd az ítéletnek hósenébe az Urimot és Thummimot, hogy legyenek azok az Áron szíve felett, a mikor bemegy az Úr eleibe, és hordozza Áron az Izráel fiainak ítéletét az ő szívén az Úr színe előtt szüntelen.
2Móz 28: 31 És csináld az efód palástját egészen kék lenből.
2Móz 28: 32 Közepén legyen nyílás a fejének; a nyílásnak szegése legyen köröskörűl, takácsmunka, olyan legyen mint a pánczél nyílása, hogy el ne szakadjon.
2Móz 28: 33 És ennek alsó peremére csinálj gránátalmákat, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű lenből, a peremére köröskörűl, és ezek közé arany csengettyűket is köröskörűl.
2Móz 28: 34 Arany csengettyű, meg gránátalma, arany csengettyű, meg gránátalma legyen a palást peremén köröskörül.
2Móz 28: 35 És legyen az Áronon, a mikor szolgál, hogy hallassék annak csengése, a mikor bemegy a szenthelybe az Úr eleibe, és mikor kijön, hogy meg ne haljon.
2Móz 28: 36 Csinálj egy lapot is tiszta aranyból, és mesd ki arra, mint a pecsétet metszik: Szentség az Úrnak.
2Móz 28: 37 És kösd azt kék zsinórra, hogy legyen az a süvegen; a süvegnek előrészén legyen az.
2Móz 28: 38 És legyen az az Áronnak homlokán, hogy Áron viselje a szent áldozatok körűl elkövetett vétket, a melyeket az Izráel fiai mindenféle szent adományaikban szentelnek. Legyen azért szüntelen a homlokán, hogy kedvesekké tegye őket az Úr előtt.
2Móz 28: 39 A lenköntöst pedig koczkásan készítsd, és a süveget lenből csináld, az övet meg hímző munkával készítsd.
2Móz 28: 40 Az Áron fiainak is csinálj köntösöket, és csinálj nékik öveket is, meg süvegeket is csinálj nékik, dicsőségökre és ékességökre.
2Móz 28: 41 És öltöztesd fel azokba Áront a te atyádfiát, és az ő fiait vele együtt, és kend fel őket, iktasd be őket tisztjökbe, és szenteld fel őket, hogy papjaimmá legyenek.
2Móz 28: 42 Csinálj nékik lábravalókat is gyolcsból, hogy befödjék [azoknak] mezítelen testét, és az ágyéktól a tomporig érjenek.
2Móz 28: 43 És legyenek azok Áronon és az ő fiain, a mikor bemennek a gyülekezet sátorába, vagy a mikor az oltárhoz járulnak, a szenthelyen való szolgálattételre, hogy bűnt ne vigyenek oda és meg ne haljanak. Örökkévaló rendtartás ez [Áron]nak és az ő magvának ő utána.
2Móz 29: 1 Ez az, a mit ő velök cselekedjél, az ő felszentelésökre, hogy az én papjaim legyenek: Végy egy tulkot, fiatal marhát, és hiba nélkül való két kost.
2Móz 29: 2 És kovásztalan kenyeret, és olajjal elegyített kovásztalan kalácsokat, meg olajjal kent kovásztalan lepényeket is; búzalisztlángból készítsd azokat.
2Móz 29: 3 És tedd azokat egy kosárba, és vidd fel azokat a kosárban, a tulokkal és a két kossal együtt.
2Móz 29: 4 Áront pedig és az ő fiait állítsd a gyülekezet sátorának ajtaja elé, és mosd meg őket vízzel.
2Móz 29: 5 És vedd a ruhákat, és öltöztesd fel Áront a köntösbe, az efódhoz való palástba, és az efódba, meg a hósenbe és övezd fel őt az efód övével.
2Móz 29: 6 Tedd a süveget is fejére, és a szent koronát tedd a süvegre.
2Móz 29: 7 És vedd a kenetnek olaját, és töltsd az ő fejére, így kend fel őt.
2Móz 29: 8 Fiait is állítsd elő, és öltöztesd fel őket [a] köntösökbe.
2Móz 29: 9 És övezd körűl őket övvel, Áront és az ő fiait, és tégy a fejökre süvegeket is, hogy övék legyen a papság örök rendelés szerint. Így iktasd be tisztökbe Áront és fiait.
2Móz 29: 10 Azután állíttasd a tulkot a gyülekezet sátora elé, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a tulok fejére.
2Móz 29: 11 És vágd le a tulkot az Úr előtt a gyülekezet sátorának ajtajánál.
2Móz 29: 12 Azután végy a tulok véréből, és hintsd azt ujjaiddal az oltár szarvaira; a [többi] vért pedig töltsd mind az oltár aljára.
2Móz 29: 13 És vedd a kövéréből mindazt, a mi a belet fedi, és a májon lévő hártyát, és a két vesét a rajtok lévő kövérrel együtt, és füstölögtesd el az oltáron.
2Móz 29: 14 A tulok húsát, bőrét és ganéját pedig égesd el a táboron kívül: bűnért való áldozat az.
2Móz 29: 15 Vedd az egyik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére.
2Móz 29: 16 Azután vágd le a kost, és vedd annak vérét, és hintsd azt az oltárra köröskörűl.
2Móz 29: 17 A kost pedig vagdald tagjaira, és mosd meg a belét és lábszárait, és tedd rá tagjaira és fejére.
2Móz 29: 18 Azután füstölögtesd el az egész kost az oltáron: égőáldozat az az Úrnak, kedves illatú tűzáldozat az Úrnak.
2Móz 29: 19 Vedd a másik kost is, és Áron és az ő fiai tegyék kezeiket a kos fejére.
2Móz 29: 20 Azután vágd le a kost, és végy annak véréből, és hintsd meg azzal Áron füle czimpáját és az ő fiai jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezök hüvelykét és jobb lábok hüvelykét; a [többi] vért pedig hintsd az oltárra köröskörül.
2Móz 29: 21 Azután végy a vérből, mely az oltáron van, és a kenetnek olajából, és hintsd Áronra és az ő ruháira, s vele együtt az ő fiaira és az ő fiainak ruháira, hogy szent legyen ő és az ő ruhái, s vele együtt az ő fiai és az ő fiainak ruhái.
2Móz 29: 22 Azután vedd a kosból a kövérét, a farkát s a belet borító kövéret, meg a máj hártyáját, meg a két veséjét a rajtok levő kövérével, és a jobb lapoczkát; mert felavatási kos ez.
2Móz 29: 23 Meg egy kenyeret és egy olajos kalácsot és egy lepényt a kovásztalan kenyérnek kosarából, mely az Úr előtt van;
2Móz 29: 24 És rakd mindezeket az Áron kezeire és az Áron fiainak kezeire, és lóbáltasd meg azokat az Úr előtt.
2Móz 29: 25 Azután vedd le azokat kezükről, és füstölögtesd el az oltáron az égőáldozat felett kedves illatul az Úr előtt; az Úrnak tűzáldozata az.
2Móz 29: 26 Vedd az Áron felavatási kosának szegyét is, és lóbbáld meg azt az Úr előtt; azután legyen az a te részed.
2Móz 29: 27 Így szenteld meg a meglóbbált szegyet és a felemelt lapoczkát, a melyet meglóbbáltak és a melyet felemeltek, Áronnak és az ő fiainak felavatási kosából.
2Móz 29: 28 És legyen ez Áronnak és az ő fiainak része örökké az Izráel fiaitól: mert felmutatott adomány ez, és felmutatott adomány legyen Izráel fiai részéről az ő hálaáldozataikból; az Úrnak felmutatott adomány.
2Móz 29: 29 A szent öltözetek pedig, a melyek az Áronéi, legyenek ő utána az ő fiaié, hogy azokban kenettessenek fel, és azokban állíttassanak tisztökbe.
2Móz 29: 30 Hét napon öltözzék azokba, aki az ő fiai közül ő utána pap lesz, a ki bemenendő lesz a gyülekezet sátorába, hogy a szent helyen szolgáljon.
2Móz 29: 31 A felavatási kost pedig vedd, és főzd meg annak húsát szent helyen.
2Móz 29: 32 És a kosnak húsát és a kenyeret, mely a kosárban van, a gyülekezet sátorának ajtajánál egye meg Áron és az ő fiai.
2Móz 29: 33 Ők egyék meg azokat, a mik által az engesztelés történt, hogy tisztökbe állíttassanak és felszenteltessenek. De idegen ne egyék [azokból], mert szentek azok.
2Móz 29: 34 Ha pedig valami megmarad az avatási húsból vagy a kenyérből reggelig, tűzzel égesd meg a maradékot; meg ne egyék, mert szent az.
2Móz 29: 35 Áronnal tehát és az ő fiaival akképen cselekedjél, a mint megparancsoltam néked; hét napon át állítsd őket tisztökbe.
2Móz 29: 36 És naponként készíts bűnáldozati tulkot engesztelésül, és tisztítsd meg az oltárt, mikor engesztelő áldozatot végzesz rajta, és kend meg azt, hogy megszenteltessék.
2Móz 29: 37 Hét napon tégy engesztelő áldozatot az oltáron; és szenteld meg azt, hogy felette igen szentséges legyen az oltár. Valami illeti az oltárt, szent legyen.
2Móz 29: 38 Ez pedig az, a mit áldoznod kell az oltáron: Esztendős két bárányt mindennap szüntelen.
2Móz 29: 39 Az egyik bárányt reggel áldozd meg, a másik bárányt pedig áldozd meg estennen.
2Móz 29: 40 És az egyik bárányhoz [végy] egy tized lisztlángot, egy negyed hin-nyi sajtolt olajjal vegyítve; italáldozatul pedig egy negyed hin-nyi bort.
2Móz 29: 41 A másik bárányt estennen áldozd meg, ugyanazzal az étel- és italáldozattal készítsd azt, mint reggel; kedves illatul, tűzáldozatul az Úrnak.
2Móz 29: 42 Szüntelen égőáldozat legyen az a ti nemzetségeitek között a gyülekezet sátorának ajtajánál az Úr előtt, a hol megjelenek néktek, hogy veled ott szóljak.
2Móz 29: 43 Ott jelenek meg az Izráel fiainak, és megszenteltetik az én dicsőségem által.
2Móz 29: 44 És megszentelem a gyülekezetnek sátorát és az oltárt; Áront és az ő fiait is megszentelem, hogy papjaim legyenek.
2Móz 29: 45 És az Izráel fiai között lakozom, és nékik Istenök lészek.
2Móz 29: 46 És megtudják, hogy én, az Úr vagyok az ő Istenök, aki kihoztam őket Égyiptom földéről, hogy közöttök lakozhassam, én, az Úr az ő Istenök.
2Móz 30: 1 Csinálj oltárt a füstölő szerek füstölgésére is, sittim- fából csináld azt.
2Móz 30: 2 Egy sing hosszú, egy sing széles, négyszögű és két sing magas legyen, ugyanabból legyenek szarvai is.
2Móz 30: 3 És borítsd meg azt tiszta aranynyal, a tetejét és oldalait köröskörül, és szarvait is; arany pártázatot is csinálj hozzá köröskörül.
2Móz 30: 4 Csinálj hozzá két arany karikát is, pártázata alá a két oldalán, mindkét oldalára csináld, hogy legyenek rúdtartókul, hogy azokon hordozzák azt.
2Móz 30: 5 És a rúdakat csináld sittim-fából, és borítsd meg azokat aranynyal.
2Móz 30: 6 És tedd azt a függöny elé, a mely a bizonyság ládája mellett, a bizonyság fedele előtt van, a hol megjelenek néked.
2Móz 30: 7 Áron pedig füstölögtessen rajta minden reggel jó illatú füstölő szert; mikor a mécseket rendbe szedi, akkor füstölögtesse azt.
2Móz 30: 8 És a mikor Áron estennen felrakja a mécseket, füstölögtesse azt. Szüntelen való illattétel legyen ez az Úr előtt nemzetségről nemzetségre.
2Móz 30: 9 Ne áldozzatok azon idegen füstölőszerekkel, se égőáldozattal, se ételáldozattal; italáldozatot se öntsetek reá.
2Móz 30: 10 És egyszer egy esztendőben engesztelést végezzen Áron annak szarvainál az engesztelő napi áldozat véréből; egy esztendőben egyszer végezzen engesztelést azon, nemzetségről nemzetségre. Szentségek szentsége ez az Úrnak.
2Móz 30: 11 Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 30: 12 Mikor Izráel fiait fejenként számba veszed, adja meg kiki életének váltságát az Úrnak az ő megszámláltatásakor, hogy csapás ne legyen rajtok az ő megszámláltatásuk miatt.
2Móz 30: 13 Ezt adja mindaz, a ki átesik a számláláson: fél siklust a szent siklus szerint (egy siklus húsz gera); a siklusnak fele áldozat az Úrnak.
2Móz 30: 14 Mindaz, aki átesik a számláláson, húsz esztendőstől fogva felfelé, adja meg az áldozatot az Úrnak.
2Móz 30: 15 A gazdag ne adjon többet, és a szegény ne adjon kevesebbet fél siklusnál, a mikor megadják az áldozatot az Úrnak engesztelésül a ti lelketekért.
2Móz 30: 16 És szedd be az engesztelési pénzt az Izráel fiaitól, és add azt a gyülekezet sátorának szolgálatjára, hogy az Izráel fiainak emlékezetéül legyen az az Úr előtt, engesztelésül a ti lelketekért.
2Móz 30: 17 Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 30: 18 És csinálj rézmedenczét, lábát is rézből, mosakodásra; és tedd azt a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és tölts bele vizet;
2Móz 30: 19 Hogy Áron és az ő fiai abból mossák meg kezeiket és lábaikat.
2Móz 30: 20 A mikor a gyülekezet sátorába mennek, mosakodjanak meg vízben, hogy meg ne haljanak; vagy mikor az oltárhoz járulnak, hogy szolgáljanak és tűzáldozatot füstölögtessenek az Úrnak.
2Móz 30: 21 Kezeiket is, lábaikat is mossák meg, hogy meg ne haljanak. És örökkévaló rendtartásuk lesz ez nékik, néki és az ő magvának nemzetségről nemzetségre.
2Móz 30: 22 Ismét szóla az Úr Mózesnek mondván:
2Móz 30: 23 Te pedig végy drága fűszereket, híg mirhát ötszáz [siklusért], jóillatú fahéjat fél ennyit, kétszáz ötvenért, és illatos kalmust is kétszáz ötvenért.
2Móz 30: 24 Kásiát pedig ötszázért, a szent siklus szerint, és egy hin faolajt.
2Móz 30: 25 És csinálj abból szent kenetnek olaját, elegyített kenetet, a kenetkészítők mestersége szerint. Legyen az szent kenő olaj.
2Móz 30: 26 És kend meg azzal a gyülekezet sátorát és a bizonyság ládáját.
2Móz 30: 27 Az asztalt is és annak minden edényét, a gyertyatartót és annak edényeit, és a füstölő oltárt.
2Móz 30: 28 Az egészen égőáldozatnak oltárát is, és annak minden edényit, a mosdómedenczét és annak lábát.
2Móz 30: 29 Így szenteld meg azokat, hogy szentségek szentségévé legyenek: Valami illeti azokat, szent legyen.
2Móz 30: 30 Kend fel Áront is és az ő fiait is; így szenteld fel őket papjaimmá.
2Móz 30: 31 Az Izráel fiainak pedig így szólj: Szent kenetnek olaja legyen ez nékem, a ti nemzetségeiteknél [is.]
2Móz 30: 32 Ember testét azzal meg ne kenjék, se ahhoz hasonlót, annak mértékei szerint ne csináljatok: szent az; szent legyen előttetek [is.]
2Móz 30: 33 Valaki ahhoz hasonló kenetet csinál, vagy azzal idegent ken meg, kitöröltessék az ő népe közül.
2Móz 30: 34 Monda ismét az Úr Mózesnek: Végy fűszereket, csepegő gyantát, onyxot, galbánt, e fűszereket és tiszta temjént, egyenlő mértékkel.
2Móz 30: 35 És csinálj belőlök füstölő szert, a fűszercsináló elegyítése szerint; tiszta és szent legyen az.
2Móz 30: 36 És abból törj apróra, és tégy belőle a bizonyság ládája elé a gyülekezet sátorában, a hol megjelenek néked. Szentségek szentsége legyen ez előttetek.
2Móz 30: 37 És a füstölő szer, a melyet készítesz, az Úrnak szentelt legyen előtted; annak mértéke szerint magatoknak ne csináljatok.
2Móz 30: 38 Mindaz, aki hasonló füstölőt csinál ehhez, hogy azt illatoztassa, irtassék ki az ő népe közül.
2Móz 31: 1 És szóla az Úr Mózesnek mondván:
2Móz 31: 2 Ímé, név szerint meghívtam Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát a Júda nemzetségéből.
2Móz 31: 3 És betöltöttem őt Istennek lelkével, bölcsességgel, értelemmel és tudománynyal minden mesterséghez.
2Móz 31: 4 Hogy tudjon kigondolni mindent, a mit aranyból, ezüstből, rézből kell csinálni.
2Móz 31: 5 És foglaló köveket metszeni, fát faragni, [és] mindenféle munkákat végezni.
2Móz 31: 6 És ímé Aholiábot is, Akhiszamáknak fiát a Dán nemzetségéből, mellé adtam; és adtam minden értelmesnek szivébe bölcseséget, hogy elkészítsék mind azt, a mit néked megparancsoltam.
2Móz 31: 7 A gyülekezet sátorát, a bizonyság ládáját, a fölibe való fedelet, és a sátornak minden edényét.
2Móz 31: 8 Az asztalt és annak edényit, a tiszta gyertyatartót, és minden hozzávalót, és a füstölő oltárt.
2Móz 31: 9 Az egészen égőáldozat oltárát és annak minden edényit, a mosdómedenczét és annak lábát.
2Móz 31: 10 A szolgálathoz való ruhákat, Áron papnak szent öltözetit, és az ő fiainak öltözetit, a papi szolgálatra.
2Móz 31: 11 A kenetnek olaját, és a jó illatú füstölő szert a szentséghez. Mindent úgy csináljanak, a mint néked parancsoltam.
2Móz 31: 12 Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 31: 13 Te szólj az Izráel fiainak, mondván: Az én szombatimat bizony megtartsátok; mert jel az én közöttem és ti köztetek nemzetségről nemzetségre, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki titeket megszentellek.
2Móz 31: 14 Megtartsátok azért a szombatot; mert szent az ti néktek. aki azt megrontja, halállal lakoljon. Mert valaki munkát végez azon, annak lelke írtassék ki az ő népe közül.
2Móz 31: 15 Hat napon munkálkodjanak, a hetedik nap pedig a nyugodalomnak szombatja az Úrnak szentelt [nap]: valaki szombatnapon munkálkodik, megölettessék.
2Móz 31: 16 Megtartsák azért az Izráel fiai a szombatot, megszentelvén a szombatot nemzetségről nemzetségre, örök szövetségül.
2Móz 31: 17 Legyen közöttem és az Izráel fiai között örök jel ez; mert hat napon teremtette az Úr a mennyet és a földet, hetednapon pedig megszünt és megnyugodott.
2Móz 31: 18 Mikor pedig elvégezte vele való beszédét a Sinai hegyen, által adá Mózesnek a bizonyság két tábláját, az Isten ujjával írt kőtáblákat.
2Móz 32: 1 Mikor látá a nép, hogy Mózes késik a hegyről leszállani, egybegyűle a nép Áron ellen és mondá néki: Kelj fel, csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak; mert nem tudjuk mint lőn dolga ama férfiúnak Mózesnek, aki minket Égyiptom földéből kihozott.
2Móz 32: 2 És monda nékik Áron: Szedjétek le az aranyfüggőket, a melyek feleségeitek, fiaitok és leányaitok fülein vannak, és hozzátok én hozzám.
2Móz 32: 3 Leszedé azért mind az egész nép az aranyfüggőket füleiről, és elvivék Áronhoz.
2Móz 32: 4 És elvevé kezökből, és alakítá azt vésővel; így csinála abból öntött borjút. És szóltak: Ezek a te isteneid Izráel, a kik kihoztak téged Égyiptom földéről.
2Móz 32: 5 Mikor látta ezt Áron, oltárt építe az előtt, és kiálta Áron, mondván: Holnap az Úrnak innepe lesz!
2Móz 32: 6 Felkelvén azért másnapon jó reggel, áldozának égőáldozattal és hálaáldozattal is; azután leüle a nép enni és inni; azután felkelének játszani.
2Móz 32: 7 Szóla pedig az Úr Mózesnek: Eredj menj alá; mert megromlott a te néped, a melyet kihoztál Égyiptom földéből.
2Móz 32: 8 Hamar letértek az útról, a melyet parancsoltam nékik, borjúképet öntöttek magoknak, azt tisztelik és annak áldoznak, és azt mondják: Ezek a te isteneid Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptom földéből.
2Móz 32: 9 Monda ismét az Úr Mózesnek: Látom ezt a népet, bizony keménynyakú nép.
2Móz 32: 10 Azért hagyj békét nékem, hadd gerjedjen fel haragom ellenök, és törűljem el őket: Téged azonban nagy néppé teszlek.
2Móz 32: 11 De Mózes esedezék az Úrnak, az ő Istenének színe előtt, mondván: Miért gerjedne Uram a te haragod néped ellen, a melyet nagy erővel és hatalmas kézzel hoztál valaki Égyiptomnak földéről?
2Móz 32: 12 Miért mondanák az égyiptomiak, mondván: Vesztökre vivé ki őket, hogy elveszítse a hegyek között, és eltörülje őket a föld színéről? Múljék el a te haragod tüze, és hagyd abba azt a néped ellen való veszedelmet.
2Móz 32: 13 Emlékezzél meg Ábrahámról, Izsákról és Izráelről a te szolgáidról, kiknek megesküdtél te magadra, mondván nékik: Megsokasítom a ti magotokat mint az égnek csillagait; és azt az egész földet, melyről szóltam, a ti magotoknak adom, és örökségül bírják azt örökké.
2Móz 32: 14 És abba hagyá az Úr azt a veszedelmet, melyet akart vala bocsátani az ő népére.
2Móz 32: 15 Megfordula azért és megindula Mózes a hegyről, kezében a bizonyság két táblája; mindkét oldalukon beírt táblák, mind egy felől, mind más felől beírva.
2Móz 32: 16 A táblák pedig Isten kezének csinálmányai valának, az írás is Isten írása vala, kimetszve a táblákra.
2Móz 32: 17 Józsué pedig hallván a nép rivalgását, monda Mózesnek: Harczkiáltás van a táborban.
2Móz 32: 18 Az pedig felele: Nem diadalmasoknak, sem meggyőzetteknek kiáltása ez, éneklés hangját hallom én.
2Móz 32: 19 És mikor közeledett volna a táborhoz, látá a borjút és a tánczolást, és felgerjede Mózesnek haragja, és elveté kezéből a táblákat, és összetöré azokat a hegy alatt.
2Móz 32: 20 Azután fogá a borjút, a melyet csináltak vala, tűzben megégeté, és apróra töré mígnem porrá lett, és a vízbe hintvén, itatá azt az Izráel fiaival.
2Móz 32: 21 És monda Mózes Áronnak: Mit tett néked e nép, hogy ilyen nagy bűnbe keverted?
2Móz 32: 22 Felele Áron: Ne gerjedjen fel uram haragja: ismered e népet, hogy gonosz.
2Móz 32: 23 Mert [azt] mondák nékem: Csinálj nékünk isteneket, a kik előttünk járjanak; mert ama férfiúnak Mózesnek, ki minket Égyiptom földéről kihozott, nem tudjuk mint lőn dolga.
2Móz 32: 24 Én pedig felelék: Kinek van aranya? Szedjétek le; és nékem ide adák, én pedig a tűzbe vetettem, és e borjú formáltaték.
2Móz 32: 25 És látván Mózes, hogy a nép megvadula, mert Áron megvadítá vala őket, ellenségeik csúfjára.
2Móz 32: 26 Megálla Mózes a tábor kapujában, és monda: aki az Úré, ide hozzám! és gyűlének ő hozzá mind a Lévi fiai.
2Móz 32: 27 És szóla nékik: Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Kössön mindenitek kardot az oldalára, menjetek által és vissza a táboron, egyik kaputól a másik kapuig, és kiki ölje meg az ő attyafiát, barátját és rokonságát.
2Móz 32: 28 A Lévi fiai pedig a Mózes beszéde szerint cselekedének, és elhulla azon a napon a népből úgymint háromezer férfiú.
2Móz 32: 29 És mondá Mózes: Ma szenteljétek kezeiteket az Úrnak, kiki az ő fia és attyafia ellen, hogy áldása szálljon ma reátok.
2Móz 32: 30 És másnap monda Mózes a népnek: Nagy bűnt követtetek el, most azért felmegyek az Úrhoz, talán kegyelmet nyerhetek a ti bűneiteknek.
2Móz 32: 31 Megtére azért Mózes az Úrhoz, és monda: Kérlek! Ez a nép nagy bűnt követett el: mert aranyból csinált magának isteneket.
2Móz 32: 32 De most bocsásd meg bűnöket; ha pedig nem: törölj ki engem a te könyvedből, a melyet írtál.
2Móz 32: 33 És monda az Úr Mózesnek: aki vétkezett ellenem, azt törlöm ki az én könyvemből.
2Móz 32: 34 Most azért eredj: vezesd a népet a hová mondottam néked: Ímé, Angyalom megy előtted; és az én látogatásom napján ezt az ő bűnöket is meglátogatom.
2Móz 32: 35 És megverte az Úr a népet ezért [is], a mit cselekedtek a borjúval, melyet Áron készített vala.
2Móz 33: 1 Szóla azután az Úr Mózesnek: Eredj, menj fel innen, te és a nép, a melyet kihoztál Égyiptom földéről, a földre, a melyről megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak mondván: A te magodnak adom azt.
2Móz 33: 2 És bocsátok előtted Angyalt, és kiűzöm a Kananeusokat, Emoreusokat, Khittheusokat, Perizeusokat, Khivveusokat és Jebuzeusokat:
2Móz 33: 3 A tejjel és mézzel folyó földre; de én nem megyek fel köztetek, mert te keménynyakú nép vagy, hogy meg ne emészszelek az úton.
2Móz 33: 4 Mikor meghallá a nép ezt a kemény beszédet, gyászba borula, és senki nem tevé fel az ékszereit.
2Móz 33: 5 Megmondotta vala az Úr Mózesnek: Mondd meg az Izráel fiainak: Keménynyakú nép vagy te, egy szempillantásban, ha közéd mennék, megemésztenélek. Azért most vesd le a te ékességeidet magadról, azután meglátom mit cselekedjem veled.
2Móz 33: 6 És lerakták magokról az Izráel fiai az ő ékességeket, a Hóreb hegyétől fogva.
2Móz 33: 7 Mózes pedig vevé a sátort, és felvoná azt a táboron kívül, messze a tábortól, és nevezé azt gyülekezet sátorának, és lőn, hogy mind aki az Urat keresi, ki kelle mennie a gyülekezet sátorához, a táboron kívül.
2Móz 33: 8 És lőn, hogy mikor Mózes kiméne a sátorhoz, az egész nép felkele, és kiki mind az ő sátorának ajtajában álla; nézvén Mózes után míg a sátorba beméne.
2Móz 33: 9 És lőn, mikor Mózes beméne a sátorba, hogy felhő-oszlop szálla alá, és megálla a sátor ajtajában, és beszéle Mózessel.
2Móz 33: 10 És látá az egész nép, hogy a felhő-oszlop a sátornak ajtaján áll, és felkele az egész nép, és kiki meghajlék az ő sátorának ajtajában.
2Móz 33: 11 Az Úr pedig beszéle Mózessel színről színre, a mint szokott ember szólani barátjával; és [mikor Mózes] a táborba visszatére, az ő szolgája az ifjú Józsué, Núnnak fia, nem távozék el a sátorból.
2Móz 33: 12 És monda Mózes az Úrnak: Lásd, te [azt] mondod nékem, vidd el ezt a népet, de nem mutattad meg nékem kit küldesz velem; pedig [azt] mondtad [nékem: ] név szerint ismerlek téged, és kedvet találtál szemeim előtt.
2Móz 33: 13 Most azért ha kedvet találtam szemeid előtt, mutasd meg nékem a te útadat, hogy ismerjelek meg téged, hogy kedvet találhassak előtted. És gondold meg, hogy e nép a te néped.
2Móz 33: 14 És monda: Az én orczám menjen-é [veletek,] hogy megnyugtassalak?
2Móz 33: 15 Monda néki [Mózes: ] Ha a te orczád nem jár [velünk], ne vígy ki minket innen.
2Móz 33: 16 Mert miről ismerhetjük meg, hogy én és a te néped kedvet találtunk előtted? Nem arról-é, ha velünk jársz? Így vagyunk megkülönböztetve, én és a te néped minden néptől, a mely e földnek színén van.
2Móz 33: 17 Monda azért az Úr Mózesnek: Megteszem ezt is a mit kívántál; mert kedvet találtál szemeim előtt, és név szerint ismerlek téged.
2Móz 33: 18 És mondá [Mózes: ] Kérlek, mutasd meg nékem a te dicsőségedet.
2Móz 33: 19 És monda az Úr: Megteszem, hogy az én dicsőségem a te orczád előtt menjen el, és kiáltom előtted az Úr nevét: És könyörülök, a kin könyörülök, kegyelmezek, a kinek kegyelmezek.
2Móz 33: 20 Orczámat azonban, mondá, nem láthatod; mert nem láthat engem ember, élvén.
2Móz 33: 21 És monda az Úr: Ímé van hely én nálam; állj a kősziklára.
2Móz 33: 22 És mikor átmegy előtted az én dicsőségem, a kőszikla hasadékába állatlak téged, és kezemmel betakarlak téged, míg átvonulok.
2Móz 33: 23 Azután kezemet elveszem rólad, és hátulról meglátsz engemet, de orczámat nem láthatod.
2Móz 34: 1 És monda az Úr Mózesnek: Vágj két kőtáblát, hasonlókat az előbbiekhez, hogy írjam fel azokra azokat a szavakat, a melyek az előbbi táblákon voltak, a melyeket széttörtél.
2Móz 34: 2 És légy készen reggelre, és jöjj fel reggel a Sinai hegyre, és állj ott előmbe a hegy tetején.
2Móz 34: 3 De senki veled fel ne jöjjön, és senki ne mutatkozzék az egész hegyen; juhok és barmok se legeljenek a hegy környékén.
2Móz 34: 4 Vágott azért két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és felkelvén reggel, felméne Mózes a Sinai hegyre, a mint az Úr parancsolta néki, és kezébe vevé a két kőtáblát.
2Móz 34: 5 Az Úr pedig leszálla felhőben, és ott álla ő vele, és nevén kiáltá az Urat:
2Móz 34: 6 És az Úr elvonula ő előtte és kiálta: Az Úr, az Úr, irgalmas és kegyelmes Isten, késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú és igazságú.
2Móz 34: 7 aki irgalmas marad ezeríziglen; megbocsát hamisságot, vétket és bűnt: de nem hagyja a [bűnöst] büntetlenül, megbünteti az atyák álnokságát a fiakban, és a fiak fiaiban harmad és negyedíziglen.
2Móz 34: 8 És Mózes nagy sietséggel földre borula, és lehajtá [fejét.]
2Móz 34: 9 És monda: Uram, ha előtted kedvet találtam, kérlek járjon az Úr velünk; mert keménynyakú nép ez! Kegyelmezz a mi vétkeinknek és gonoszságunknak, és fogadj minket örökségeddé.
2Móz 34: 10 Ő pedig monda: Ímé szövetséget kötök; a te egész néped előtt csudákat teszek, a milyenek nem voltak az egész földön, sem a népek között, és meglátja az egész nép, a mely között te vagy, az Úrnak cselekedeteit; mert csudálatos az, a mit én cselekszem veled.
2Móz 34: 11 Jegyezd meg magadnak a mit ma parancsolok néked. Ímé kiűzöm előled az Emoreust, Kananeust, Khittheust, Perizeust, Khivveust, Jebuzeust.
2Móz 34: 12 Vigyázz magadra, nehogy szövetséget köss annak a földnek lakosaival, a melybe bemégy, hogy botránkozásra ne legyen közötted.
2Móz 34: 13 Hanem oltáraikat rontsátok el, törjétek össze bálványaikat, és vágjátok ki berkeiket.
2Móz 34: 14 Mert nem szabad imádnod más istent; mert az Úr, a kinek neve féltőn szerető, féltőn szerető Isten ő.
2Móz 34: 15 Hogy valamiképen szövetséget ne köss annak a földnek lakosaival, hogy a mikor isteneiket követvén paráználkodnak, és áldoznak az ő isteneiknek, és meghívnak téged, egyél az ő áldozatukból.
2Móz 34: 16 És [feleséget] ne végy az ő leányaik közül a te fiaidnak, hogy mikor paráználkodnak az ő leányaik isteneiket követvén, a te fiaidat is paráználkodásra vigyék, az ő isteneiket követvén.
2Móz 34: 17 Ne csinálj magadnak öntött isteneket.
2Móz 34: 18 A kovásztalan kenyér innepét megtartsad: hét nap egyél kovásztalan kenyeret, a mint megparancsoltam néked, az Abib hónap ideje alatt; mert Abib hónapban jöttél ki Égyiptomból.
2Móz 34: 19 Mindaz a mi az anyja méhét megnyitja, enyém legyen, és minden hímbarmod is, a mely a te tehenednek vagy juhodnak első fajzása.
2Móz 34: 20 De a szamárnak első vemhét juhon váltsd meg; ha pedig nem váltod, szegd nyakát. Fiaid közül minden elsőszülöttet megválts, és ne jöjjön üresen előmbe senki.
2Móz 34: 21 Hat napon munkálkodjál, a hetedik napon pedig pihenj; szántás és aratás idején is pihenj.
2Móz 34: 22 A hetek innepét is megtartsd a búza zsengének aratásakor; meg a betakarás innepét is az esztendő végén.
2Móz 34: 23 Háromszor esztendőnként minden férfiú jelenjen meg az Úrnak, Izráel Ura Istenének színe előtt.
2Móz 34: 24 Mert kiűzöm a népeket előled, és kiszélesítem határodat, és senki nem kívánja meg a te földedet, mikor felmégy, hogy a te Urad Istened előtt megjelenjél, esztendőnként háromszor.
2Móz 34: 25 Áldozatom vérét ne ontsd ki kovász mellett, és a husvét innepének áldozatja ne maradjon meg reggelig.
2Móz 34: 26 Földed zsengéiből az elsőt vidd fel az Úrnak a te Istenednek házába. Ne főzz gödölyét az anyja tejében.
2Móz 34: 27 És monda az Úr Mózesnek: Írd fel ezeket a szavakat; mert ezeknek a szavaknak értelme szerint kötöttem szövetséget veled és Izráellel.
2Móz 34: 28 És ott vala az Úrral negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem evett, vizet sem ivott. És felírá a táblákra a szövetség szavait, a tíz parancsolatot.
2Móz 34: 29 És lőn, a mikor Mózes a Sinai hegyről leszálla, (a Mózes kezében vala a bizonyság két táblája, mikor a hegyről leszálla) Mózes nem tudta, hogy az ő orczájának bőre sugárzik, mivelhogy Ővele szólott.
2Móz 34: 30 És a mint Áron és az Izráel minden fiai meglátták Mózest, hogy az ő orczájának bőre sugárzik: féltek közelíteni hozzá.
2Móz 34: 31 Mózes pedig megszólítá őket, és Áron és a gyülekezetnek fejei mind hozzá menének, és szóla velök Mózes.
2Móz 34: 32 Azután az Izráel fiai is mind hozzá járulának, és megparancsolá nékik mind azt, a mit az Úr mondott néki a Sinai hegyen.
2Móz 34: 33 Mikor pedig elvégezte Mózes velök a beszédet, leplet tőn orczájára.
2Móz 34: 34 És mikor Mózes az Úr elébe méne, hogy vele szóljon, levevé a leplet, míg kijőne. Kijövén pedig, elmondá az Izráel fiainak, a mi parancsot kapott.
2Móz 34: 35 És az Izráel fiai láták a Mózes orczáját, hogy sugárzik a Mózes orczájának bőre; és Mózes a leplet ismét orczájára borítá, mígnem beméne, hogy Ővele szóljon.
2Móz 35: 1 És egybegyűjté Mózes az Izráel fiainak egész gyülekezetét, és monda nékik: Ezek azok a dolgok, a melyeket parancsolt az Úr, hogy cselekedjétek:
2Móz 35: 2 Hat napon át munkálkodjatok; a hetedik nap pedig szent legyen előttetek, az Úr nyugodalmának szombatja. Valaki azon munkálkodik, megölettessék.
2Móz 35: 3 Ne gerjeszszetek tüzet a ti házaitokban szombatnapon.
2Móz 35: 4 És szóla Mózes az Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: Ez az, a mit az Úr parancsolt, mondván:
2Móz 35: 5 Szedjetek magatok közt ajándékot az Úrnak, mind, a kinek szíve önként hajlandó arra, hozzon ajándékot az Úrnak, aranyat, és ezüstöt, és rezet.
2Móz 35: 6 És kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], és kecskeszőrt.
2Móz 35: 7 Veresre festett kosbőröket, és borzbőröket és sittim-fát.
2Móz 35: 8 Világító olajat, arómákat a kenet olajához, és fűszereket a füstöléshez.
2Móz 35: 9 Ónix köveket és foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.
2Móz 35: 10 És a kik ti köztetek ahhoz értők, jőjjenek elő, hogy csinálják meg mindazt, a mit az Úr parancsolt:
2Móz 35: 11 A hajlékot, annak sátorát és takaróját, horgait, deszkáit, reteszrúdjait, oszlopait és talpait.
2Móz 35: 12 A ládát és annak rúdjait, a fedéllel egybe, és a takaró függönyt.
2Móz 35: 13 Az asztalt és annak rúdjait, és minden edényét, és a szent kenyerek[hez való]kat.
2Móz 35: 14 A világító gyertyatartót és a hozzá való eszközöket, mécseit, és világító olajt.
2Móz 35: 15 A füstölő oltárt és rúdjait, a kenetnek olaját, és a jó illatú füstölőt, a hajlék ajtajára ajtótakarót.
2Móz 35: 16 Az egészen égőáldozat oltárát, annak réz rostélyát, rúdjait és minden eszközeit, a mosdómedenczét és annak lábát.
2Móz 35: 17 A pitvar szőnyegeit, oszlopait, talpait, és a pitvar kapujának leplét.
2Móz 35: 18 A hajlék szegeit, a pitvar szegeit, és azoknak köteleit.
2Móz 35: 19 A szolgálati ruhákat, a szent hajlékban való szolgálathoz, a szent ruhákat Áron papnak, és az ő fiainak ruháit, a papi szolgálatra.
2Móz 35: 20 Azután kiméne az Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes elől.
2Móz 35: 21 És eljöve mindenki, a kit a szíve indíta, és a kit lelke hajt vala, és hozának áldozatot az Úrnak, a gyülekezet hajlékának készítéséhez, és annak minden szolgálatához, és a szent ruhákhoz valókat.
2Móz 35: 22 És jövének férfiak és asszonyok együtt, mind, a kit szíve indított, hozának kapcsokat, függőket, gyűrűket, karpereczet, mindenféle arany eszközöket; a férfiak is, mind a kik aranyból hoztak áldozatot az Úrnak.
2Móz 35: 23 És minden ember, kinek a mije vala, hozott kék, bíborpiros, és karmazsinszínű, és [lenfonalat], kecskeszőrt, veresre festett kosbőröket és borzbőröket.
2Móz 35: 24 Minden, aki ezüstöt vagy rezet vihetett, felhozá azt áldozatul az Úrnak, és a kiknél sittim-fa találtaték a szolgálat különböző szükségeire, felhozák azt.
2Móz 35: 25 Az asszonyok közűl pedig mind, a kik ahhoz értettek, saját kezeikkel fonának, és felvivék azt a mit fontak, a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és a [lenfonalat].
2Móz 35: 26 Azok az asszonyok pedig, a kik ahhoz értettek, fonának kecskeszőrt.
2Móz 35: 27 A főemberek pedig hozának ónix köveket, foglalni való köveket az efódhoz és a hósenhez.
2Móz 35: 28 Illatozó szert is és olajat, a mécsbe és a kenethez, és fűszereket a füstöléshez.
2Móz 35: 29 Minden férfi és asszony, a kit szíve önként indíta, hogy áldozzon az egész munkára, melyet az Úr parancsolt Mózes által, hogy véghez vigyenek: [mind] önként hoztak ajándékot az Úrnak az Izráel fiai.
2Móz 35: 30 És monda Mózes az Izráel fiainak: Ímé az Úr név szerint hívta el Bésaléelt, a Húr fiának Urinak fiát, a Júda nemzetségéből.
2Móz 35: 31 És betöltötte őt Istennek lelkével, bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal minden mesterségben:
2Móz 35: 32 Hogy tudjon kigondolni mindent a mit aranyból, ezüstből és rézből kell csinálni;
2Móz 35: 33 És foglalásra való köveket metszeni, és fát faragni; és minden mesterséges munkát végezni.
2Móz 35: 34 Azontúl alkalmatossá tette arra is, hogy tanítson, mind ő, mind Aholiáb az Akhiszamák fia, a Dán nemzetségéből.
2Móz 35: 35 Betöltötte őket bölcseség lelkével, hogy tudjanak mindenféle faragó, és kötő, és hímző munkát készíteni, kék és bíborpiros, karmazsinszínű és lenfonálból, és takácsmunkát, a kik készítenek ilyenféle munkát és kigondolnak mesterműveket.
2Móz 35: 36 Azért Bésaléel és Aholiáb, és mindazok a bölcs férfiak, kiknek az Úr bölcseséget és értelmet adott, hogy meg tudják csinálni a szent [hajlék] szolgálatához való minden eszközöket: csinálják meg egészen úgy, a mint az Úr parancsolta.
2Móz 36: 1 Elhívá azért Mózes Bésaléelt, és Aholiábot, és mindazokat a bölcs férfiakat, a kiknek elméjébe tudományt adott vala az Úr, és mind a kit szíve arra indíta, hogy járuljon annak a munkának végrehajtásához.
2Móz 36: 2 És átvevék Mózestől mind azt az ajándékot, a mit az Izráel fiai hoztak vala, a szent [hajlék] felépítésének szolgálatára. Azontúl is minden reggel önkéntes ajándékot is hoztak.
2Móz 36: 3 Eljövének azért mind azok a bölcsek, kik a szent hajlék minden munkáján dolgoztak, kiki a maga munkájától, a melyen dolgozott.
2Móz 36: 4 És ezt mondák Mózesnek: Többet hord a nép [ajándékba], mint a mennyi kell a munka elkészítésére, a melyet parancsolt az Úr, hogy csináljunk.
2Móz 36: 5 Parancsola azért Mózes, és hírré tevék a táborban: Se férfi, se asszony ezután ne készítsen ajándékot a szent munkára. És megszünék a nép hordani.
2Móz 36: 6 És az egész munka elvégzésére elég volt az adomány, még felesleges is.
2Móz 36: 7 És mind a bölcs szívű [férfiak], kik munkálkodának, készíték a hajlékot, tíz kárpittal: sodrott lenből és kék, és bíborpiros és karmazsinszinűből, Kérubokkal, mestermunkával készíték azokat.
2Móz 36: 8 Egy-egy kárpit hossza huszonnyolcz sing, szélessége egy-egy kárpitnak négy sing vala; egy mértéke vala minden kárpitnak.
2Móz 36: 9 És öt kárpitot foglalának egybe, és ismét a más öt kárpitot is egybefoglalák, egyiket a másikkal.
2Móz 36: 10 És csinálának kék hurkokat az első kárpitnak szélére, a mely szélről vala az egybefoglalásban; hasonlót csinálának a külső kárpit szélére, a másik egybefoglalásban is.
2Móz 36: 11 Az egyik kárpiton ötven hurkot csinálának, és ötven hurkot csinálának a [másik] kárpit szélén is, a mely a második egybefoglalásban vala; a hurkokat egymás ellenébe.
2Móz 36: 12 Csinálának ötven arany horgocskát is, és összefoglalák a kárpitokat a horgocskákkal, egyiket a másikkal, és egygyé lőn a hajlék.
2Móz 36: 13 Csinálának kárpitokat kecskeszőrből is, sátornak a hajlékra; tizenegy kárpitot csinálának ilyent.
2Móz 36: 14 Egy kárpit hossza harmincz sing, és egy kárpit szélessége négy sing; egy mértéke vala a tizenegy kárpitnak.
2Móz 36: 15 És egybefoglalák az öt kárpitot külön, és a hat kárpitot külön.
2Móz 36: 16 Csinálának ötven hurkot is a kárpit szélére, a mely szélről vala az egybefoglalásban; ötven hurkot csinálának a kárpit szélére a másik egybefoglalásban is.
2Móz 36: 17 Csinálának ötven rézhorgocskát is a sátor egybefoglalására, hogy egygyé legyen.
2Móz 36: 18 Csinálának takarót is a sátorra, veresre festett kosbőrökből, és azon felül egy takarót borzbőrökből.
2Móz 36: 19 És megcsinálák a deszkákat is a hajlékhoz sittim-fából, felállogatva.
2Móz 36: 20 Tíz sing a deszkának hossza, másfél sing pedig egy deszkának szélessége.
2Móz 36: 21 Egy deszkának két csapja vala, egyik a másiknak megfelelő; így csinálták a hajlék összes deszkáit.
2Móz 36: 22 A deszkákat pedig így rendezék a hajlékhoz: húsz deszkát déli oldalon, délfelé.
2Móz 36: 23 És a húsz deszka alá negyven ezüsttalpat készítének; az egyik deszka alá két talpat, az ő két csapja szerint, a másik deszka alá is két talpat, az ő két csapja szerint.
2Móz 36: 24 A hajlék másik oldalául, az északi oldalon, [szintén] húsz deszkát csinálának.
2Móz 36: 25 És negyven ezüsttalpat azok alá, két talpat az egyik deszka alá, a másik deszka alá is két talpat.
2Móz 36: 26 A hajlék napnyugoti oldalául hat deszkát csinálának.
2Móz 36: 27 A hajlék szegleteiül pedig a két oldalra, két deszkát csinálának.
2Móz 36: 28 És alólról kezdve kettősök valának, felűl pedig egybe valának foglalva egy karikával; így cselekedének mind a kettővel, a két szegleten.
2Móz 36: 29 Nyolcz deszka vala tehát, és azoknak tizenhat ezüsttalpa, két-két talp egy-egy deszka alatt.
2Móz 36: 30 Csinálának reteszrúdakat is sittim-fából, ötöt a hajlék egyik oldalának deszkáihoz.
2Móz 36: 31 És öt reteszrúdat a hajlék másik oldalának deszkáihoz, és öt reteszrúdat a hajlék nyugoti oldalának deszkáihoz hátulról.
2Móz 36: 32 És megcsinálák a középső reteszrúdat is, hogy fusson a deszkák közepén, végtől-végig.
2Móz 36: 33 A deszkákat pedig aranynyal boríták be; a karikáikat aranyból csinálák, gyűrűk gyanánt a reteszrúdakhoz, és a reteszrúdakat is beboríták aranynyal.
2Móz 36: 34 Megcsinálák a függönyt is, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, mestermunkával csinálák azt, Kérubokkal.
2Móz 36: 35 És csinálának ahhoz négy oszlopot sittim-fából, és beboríták azokat aranynyal, horgaik aranyból; és öntének azokhoz négy ezüsttalpat.
2Móz 36: 36 És csinálának a sátor nyílására leplet kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, hímzőmunkával.
2Móz 36: 37 És ahhoz öt oszlopot, horgaikkal együtt; és beboríták azoknak fejeit és átalkötőit aranynyal; öt talpuk pedig rézből vala.
2Móz 37: 1 És megcsinálá Bésaléel a ládát sittim-fából; harmadfél sing a hossza, szélessége másfél sing, magassága is másfél sing.
2Móz 37: 2 És beborítá azt tiszta aranynyal, mind belől, mind kivül, és csinála reá arany pártázatot köröskörül.
2Móz 37: 3 És önte annak négy arany karikát a négy szegletére; egyik oldalára is kettőt, másikra is kettőt.
2Móz 37: 4 Csinála rúdakat is sittim-fából, és beborítá azokat aranynyal.
2Móz 37: 5 És betolá a rúdakat a láda oldalán levő karikákba, hogy a láda hordozható legyen.
2Móz 37: 6 Csinála fedelet is tiszta aranyból; harmadfél sing a hossza, másfél sing a szélessége.
2Móz 37: 7 Csinála két Kérubot is aranyból, vert [aranyból] csinálá azokat, a fedél két végére.
2Móz 37: 8 Az egyik Kérubot az egyik végére innen, a másik Kérubot a másik végére onnan; a fedélből veré ki a Kérubokat, a két végére.
2Móz 37: 9 A Kérubok pedig kiterjeszték szárnyaikat felfelé, betakarva szárnyaikkal a fedelet, és arczaik egymással szembe valának; a fedél felé valának a Kérubok arczai.
2Móz 37: 10 Megcsinálá az asztalt is sittim-fából: két sing a hossza, a szélessége egy sing, magassága másfél sing.
2Móz 37: 11 És beborítá azt tiszta arannyal, és csinála reá köröskörül arany pártázatot.
2Móz 37: 12 Csinála egy tenyérnyi széles karájt is köröskörül; és a karájhoz csinála arany pártázatot köröskörül.
2Móz 37: 13 Azután önte hozzá négy arany karikát, és a karikákat ráilleszté a négy láb négy szegletére.
2Móz 37: 14 A karikák a karáj mellett valának rúdtartókul, hogy az asztalt hordozhassák.
2Móz 37: 15 Megcsinálá a rúdakat is sittim-fából, és azokat beborítá aranynyal, hogy hordozhassák az asztalt.
2Móz 37: 16 Megcsinálá az asztalra való edényeket is: tálait, csészéit, kelyheit és kancsóit, a melyekkel italáldozatot áldoznak, tiszta aranyból.
2Móz 37: 17 Megcsinálá a gyertyatartót is tiszta aranyból, vert [aranyból] csinálá a gyertyatartót; szára, ága, csészéi, gombjai és virágai ő magából valának.
2Móz 37: 18 És hat ág jöve ki oldalaiból; egyik oldalról is három gyertyatartó-ág, másik oldalról is három gyertyatartó-ág.
2Móz 37: 19 Három mandolavirágformájú csésze vala az egyik ágon, gombbal és virággal; így a másik ágon is három mandolavirágformájú csésze vala gombbal és virággal; így vala mind a hat ágon, a melyek kijövének a gyertyatartóból.
2Móz 37: 20 A gyertyatartón pedig négy mandolavirágformájú csésze vala, gombjaikkal és virágaikkal.
2Móz 37: 21 És gomb vala a két ág alatt ő magából, és gomb vala a két ág alatt ő magából, és gomb vala a két ág alatt ő magából, a hat ág szerint, a mely belőle jöve ki.
2Móz 37: 22 Gombjaik és ágaik belőle valának; az egész egy vert munka vala, tiszta aranyból.
2Móz 37: 23 És megcsinálá hét mécsét is, és azoknak hamvvevőit és hamutartóit, tiszta aranyból.
2Móz 37: 24 Egy talentom tiszta aranyból csinálá azt meg hozzá tartozó eszközeit is mind.
2Móz 37: 25 Megcsinálá a füstölő oltárt is sittim-fából; hossza egy sing, szélessége is egy sing, négyszögű; magassága pedig két sing; ő magából valának szarvai.
2Móz 37: 26 És beborítá azt tiszta aranynyal, tetejét és oldalait köröskörül, és a szarvait is; és csinála hozzá arany pártázatot köröskörül.
2Móz 37: 27 És két arany karikát csinála hozzá, a pártázata alá, a két oldalán, mindkét oldalára, hogy legyenek rúdtartókul, hogy azokon hordozhassák azt.
2Móz 37: 28 A rúdakat is sittim-fából csinálá meg, és azokat is beborítá aranynyal.
2Móz 37: 29 A szent kenetnek olaját is megcsinálá, és a tiszta fűszerekből való füstölőt a kenetkészítő mestersége szerint.
2Móz 38: 1 És megcsinálá azután az egészen égőáldozat oltárát sittim-fából; öt sing a hossza, öt sing a szélessége; négyszögű és három sing magas.
2Móz 38: 2 És csinála hozzá szarvakat is, a négy szegletére; ő magából voltak a szarvai, és beborítá azt rézzel.
2Móz 38: 3 Azután minden edényét is megcsinálá: a fazekakat, a lapátokat, a medenczéket, a villákat és a szenes serpenyőket; minden edényeit rézből csinálá.
2Móz 38: 4 Csinála az oltárhoz hálóforma rostélyt is rézből, annak párkányzata alá, alulról a közepéig.
2Móz 38: 5 Önte négy karikát is rézrostélynak négy szegletére, rúdtartókul.
2Móz 38: 6 A rúdakat sittim-fából csinálá meg, és rézzel borítá be.
2Móz 38: 7 És a rúdakat betolá az oltár oldalain levő karikákba, hogy azokon hordozhassák azt; deszkákból, üresre csinálá azt.
2Móz 38: 8 Megcsinálá a mosdómedenczét is rézből, és annak lábát is rézből, a szolgálattevő asszonyok tükreiből, a kik a gyülekezet sátorának nyílása előtt szolgáltak.
2Móz 38: 9 A pitvart is megcsinálá dél felől; a déli oldalon a pitvar szőnyege száz singnyi vala sodrott lenből.
2Móz 38: 10 Azoknak húsz oszlopa, és húsz talpa rézből vala; az oszlopok horgai, és azoknak általkötői ezüstből.
2Móz 38: 11 Észak felől is száz singnyi. Azoknak húsz oszlopa és húsz talpa rézből; az oszlopok horgai és általkötői ezüstből valának.
2Móz 38: 12 Napnyugot felől pedig ötven sing szőnyeg vala. Azoknak tíz oszlopa és tíz talpa; az oszlopok horgai és általkötői ezüstből valának.
2Móz 38: 13 A napkeleti oldalon is ötven singnyi.
2Móz 38: 14 Egy felől tizenöt sing szőnyeg vala; három oszlopa és azoknak három talpa.
2Móz 38: 15 És a másik felől is: a pitvar kapujától jobbra is, balra is tizenöt sing szőnyeg, és azoknak három oszlopa, három talpa.
2Móz 38: 16 A pitvarnak minden szőnyege köröskörül sodrott lenből vala.
2Móz 38: 17 Az oszlopok talpai rézből, az oszlopok horgai és általkötői pedig ezüstből valának, azoknak fejei ezüsttel beborítva. A pitvar oszlopait is mind ezüst általkötők övezték.
2Móz 38: 18 A pitvar kapujának leple hímzőmunka vala, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből; hossza húsz sing volt, magassága pedig szélességében öt sing, a pitvar szőnyegeinek megfelelőleg.
2Móz 38: 19 Azoknak négy oszlopa és négy talpa rézből, horgai ezüstből valának; fejeiknek borítása, és általkötőik is ezüstből.
2Móz 38: 20 A hajléknak és a pitvarnak szegei pedig köröskörűl mind rézből valának.
2Móz 38: 21 Ezek a hajléknak, a bizonyság hajlékának részei, a mint megszámláltattak a Mózes meghagyásából, a Léviták szolgálatára, Ithamár, az Áron pap fia által.
2Móz 38: 22 Bésaléel a Húr fiának, Urinak fia a Júda nemzetségéből, csinálta mind azt, a mit az Úr parancsolt vala Mózesnek.
2Móz 38: 23 És vele együtt Aholiáb, Akhiszamák fia, Dán nemzetségéből aki mester vala a faragásban, a kötő és hímzőmunkában, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és lenfonállal.
2Móz 38: 24 Mind az az arany, a mely a munkára, a szenthelynek összes munkáira feldolgoztaték, ez az áldozati arany: huszonkilencz talentom, és hétszáz harmincz siklus vala, a szent siklus szerint.
2Móz 38: 25 Az ezüst pedig, a gyülekezet megszámlált [tagjaitól, száz] talentom, és ezer hétszáz hetvenöt siklus, a szent siklus szerint.
2Móz 38: 26 Fejenként egy beka, [vagy is] fél siklus, a szent siklus szerint, mindenkitől, aki átesett a megszámláltatáson, húsz esztendőstől fölfelé, a kik hatszáz háromezeren és ötszázötvenen valának.
2Móz 38: 27 A száz talentom ezüstből megönték a szent helyhez való talpakat, és a függöny [oszlopainak] talpait; száz talpat száz talentomból, egy talentomból egy talpat.
2Móz 38: 28 Az ezer hétszáz hetvenöt [siklusból] csinálák az oszlopok horgait, és beboríták azoknak fejeit, és általfogák azokat.
2Móz 38: 29 Az áldozati réz pedig hetven talentom, és kétezer négyszáz siklus vala.
2Móz 38: 30 Abból csinálák a talpakat a gyülekezet sátorának nyílásához, és a réz oltárt, az ahhoz való réz rostélyt, és az oltárnak minden edényeit.
2Móz 38: 31 A pitvar talpait is köröskörül, és a pitvar kapujához való talpakat, meg a hajlék összes szegeit, és a pitvar összes szegeit köröskörül.
2Móz 39: 1 A kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű [fonálból] pedig csinálának szolgálati ruhákat a szenthelyen való szolgálatra. Áronnak is úgy készíték a szent ruhákat, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 2 Az efódot csinálák aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből.
2Móz 39: 3 És aranyból vékony lapokat verének, és azokat fonalakká metélék, hogy feldolgozzák a kék, és a bíborpiros, és a karmazsinszínű, és a lenfonál közé, mestermunkával.
2Móz 39: 4 Csinálának hozzá összekötött vállkötőket: a két végükön kapcsolák össze.
2Móz 39: 5 Az átkötő öv is, a mely rajta vala, abból való, ugyanolyan mívű vala, [mint az efód: ] aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből, a mint az Úr parancsolta Mózesnek.
2Móz 39: 6 Megcsinálák azután az ónix köveket is, arany boglárokba foglalva, kimetszve pecsétmetszés módjára, az Izráel fiainak neveire.
2Móz 39: 7 És rátették azokat az efód vállkötőire, az Izráel fiaira való emlékeztetés kövei gyanánt, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 8 Megcsinálák a hósent is mestermunkával, mint az efódot, aranyból, kék, és bíborpiros, és karmazsinszínű, és sodrott lenből.
2Móz 39: 9 Négyszögű vala a hósen, és kétrétűre készíték azt; egy arasz vala hossza, egy arasz a szélessége is két rétben.
2Móz 39: 10 És négy sor követ foglalának abba, ily sorban: szárdiusz, topáz, smaragd; az első sor.
2Móz 39: 11 A második sor: karbunkulus, zafir és gyémánt.
2Móz 39: 12 A harmadik sor: jáczint, agát és amethiszt.
2Móz 39: 13 A negyedik sor: krizolith, ónix és jáspis, a melyek mind arany boglárokba foglaltattak a magok helyén.
2Móz 39: 14 A kövek pedig Izráel fiainak nevei szerint valának, tizenkettő vala az ő nevök szerint, és pecsét módjára metszve, mindenik a reá való névvel, a tizenkét nemzetség szerint.
2Móz 39: 15 És csinálának a hósenre sodrott mívű fonatékot is tiszta aranyból.
2Móz 39: 16 Azután csinálának két arany boglárt, és két arany karikát; és a két arany karikát rá tevék a hósen két szegletére.
2Móz 39: 17 A két arany fonatékot pedig a hósen két szegletén levő két karikába fűzték.
2Móz 39: 18 És a két fonaték [másik] két végét oda foglalák a két boglárhoz, és azokat az efód vállkötőihez tűzék, annak előrészére.
2Móz 39: 19 Csinálának [más] két arany karikát is, és oda tevék azokat a hósen két szegletére, azon a szélén, a mely befelé vala az efód felől.
2Móz 39: 20 És csinálának [még] két arany karikát, és azokat az efód két vállkötőjére tevék, alól, annak előrésze felől, az összefoglalás mellett, az efód övén felül.
2Móz 39: 21 És a hósent az ő karikáinál fogva odacsatolák az efód karikáihoz, kék zsinórral, hogy az efódnak öve felett legyen, és el ne váljék a hósen az efódtól; a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 22 És megcsinálák az efód palástját takácsmunkával, egészen kék lenből.
2Móz 39: 23 És a palást közepén levő nyílás olyan vala, mint a pánczélnak nyílása; szegése vala a nyílásnak köröskörül, hogy el ne szakadjon.
2Móz 39: 24 És a palást alsó peremére csinálának gránátalmákat, kék, és bíborpiros, és karmazsinszinű sodrott fonálból.
2Móz 39: 25 Csinálának csengettyűket is tiszta aranyból, és tevék a csengettyűket a gránátalmák közé, a palást peremére köröskörül a gránátalmák közé.
2Móz 39: 26 Csengettyű meg gránátalma, csengettyű meg gránátalma a palást peremén köröskörül, hogy abban szolgáljanak, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 27 Megcsinálák a len köntösöket is takácsmunkával, Áronnak és az ő fiainak.
2Móz 39: 28 A len süveget is, a süveg ékességeit is lenből, és a gyolcs lábravalókat sodrott lenből.
2Móz 39: 29 Az övet is sodrott lenből, és kék, bíborpiros és karmazsinszínű fonálból hímzőmunkával, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 30 A szent koronához való lapot is megcsinálák tiszta aranyból, és felírák rá a pecsétmetsző módjára: Szentség az Úrnak.
2Móz 39: 31 És kötének reá kék zsinórt, hogy felkössék azzal a süvegre, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 39: 32 Így végezteték el a gyülekezet sátora hajlékának egész munkája; és az Izráel fiai egészen úgy csinálák, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek, úgy csinálták.
2Móz 39: 33 És vivék a hajlékot Mózeshez: a sátort és annak minden eszközét, horgait, deszkáit, reteszrúdait, oszlopait, és talpait.
2Móz 39: 34 A veresre festett kosbőrökből készült takarót is, és a borzbőrökből készült takarót, és a takarófüggönyt.
2Móz 39: 35 A bizonyság ládáját, annak rúdait, és a fedelet.
2Móz 39: 36 Az asztalt és annak minden edényét, és a szent kenyeret.
2Móz 39: 37 A tiszta gyertyatartót: annak mécseit, a felszereléshez való mécseket s minden hozzávalót, a világító olajjal együtt.
2Móz 39: 38 Az arany oltárt, a kenetnek olaját, a fűszerekből való füstölőt, és a sátor nyílására való leplet.
2Móz 39: 39 A réz oltárt és annak réz rostélyát, rúdait és minden edényeit, a mosdómedenczét és annak lábát.
2Móz 39: 40 A pitvar szőnyegeit, oszlopait, talpait: és a pitvar kapujára való leplet, annak köteleit, szegeit, és a hajlék szolgálatjára való minden eszközt a gyülekezet sátoránál.
2Móz 39: 41 A szolgálati ruhákat, a szenthelyen való szolgálatra, a szent ruhákat Áron papnak, és fiainak ruháit a papi tisztre.
2Móz 39: 42 A mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, egészen úgy csinálának az Izráel fiai minden munkát.
2Móz 39: 43 És megtekinte Mózes minden munkát, és ímé elkészíték azt, úgy készíték el, a mint az Úr parancsolta vala, és megáldá őket Mózes.
2Móz 40: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
2Móz 40: 2 Az első hónapban, a hónap első napján, állítsd fel a gyülekezet sátorának hajlékát.
2Móz 40: 3 És tedd oda a bizonyság ládáját, és fedd be a ládát a fedéllel.
2Móz 40: 4 Azután vidd be az asztalt, és hozd azt rendbe a reávalókkal. Vidd be a gyertyatartót is, és gyújtsd meg annak mécseit.
2Móz 40: 5 És helyheztesd a füstölő áldozat arany oltárát a bizonyság ládája elé, tedd fel a leplet a hajlék nyílására.
2Móz 40: 6 Azután helyheztesd az egészen égőáldozat oltárát a gyülekezet sátora hajlékának nyílása elé.
2Móz 40: 7 A mosdómedenczét pedig helyheztesd a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és önts belé vizet.
2Móz 40: 8 Azután állítsd fel köröskörül a pitvart, és a pitvar kapujára tedd rá a leplet.
2Móz 40: 9 Azután vedd a kenetnek olaját, és kend meg a hajlékot és mind azt a mi benne van: így szenteld meg azt, és minden edényét, hogy szent legyen.
2Móz 40: 10 Kend meg az egészen égőáldozat oltárát is és annak minden edényét; így szenteld meg az oltárt, hogy az oltár legyen szentséges.
2Móz 40: 11 A mosdómedenczét és lábát is kend meg; így szenteld meg azt.
2Móz 40: 12 Azután állítsd Áront és az ő fiait a gyülekezet sátorának nyílásához, és mosd meg őket vízzel.
2Móz 40: 13 És öltöztesd fel Áront a szent ruhákba, és kend fel őt; így szenteld fel, és legyen papom.
2Móz 40: 14 Fiait is állítsd elő és öltöztesd fel őket köntösökbe;
2Móz 40: 15 És kend fel őket, a mint az ő atyjokat felkenéd, hogy legyenek papjaim, és lészen az ő megkenetésök nékik örökös papság, az ő nemzetségökben.
2Móz 40: 16 És egészen úgy cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta néki, úgy cselekedék.
2Móz 40: 17 Lőn azért a második év első hónapjában, a hónap első napján, hogy felállíták a hajlékot.
2Móz 40: 18 Mózes tehát felállítá a hajlékot, és letevé annak talpait, a deszkáit is felállítá, beilleszté a reteszrúdakat, és felállítá annak oszlopait.
2Móz 40: 19 Azután kifeszíté a hajlékra a sátort, és a sátor takaróját is reá teríté felülről, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
2Móz 40: 20 És vevé és betevé a bizonyságot is a ládába, a rúdakat pedig a ládára tevé, és a ládára felül helyezteté a fedelet.
2Móz 40: 21 Azután bevivé a ládát a hajlékba, és feltevé a takaró függönyt, és elfedezé a bizonyság ládáját, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 40: 22 Az asztalt is bevivé a gyülekezet sátorába, a hajléknak északi oldalába, a függönyön kivül.
2Móz 40: 23 És rakott arra kenyereket sorban az Úr előtt, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 40: 24 És a gyertyatartót helyhezteté a gyülekezet sátorába az asztal ellenébe, a hajléknak déli oldalán.
2Móz 40: 25 És meggyújtá a mécseket az Úr előtt, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 40: 26 Az arany oltárt pedig helyhezteté a gyülekezet sátorába a függöny elébe.
2Móz 40: 27 És füstölögtete rajta fűszerekből való füstölőt, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 40: 28 A hajlék nyílására a leplet is felvoná.
2Móz 40: 29 Az egészen égőáldozat oltárát pedig helyhezteté a gyülekezet sátora hajlékának nyílása elé, és áldozék azon egészen égőáldozattal és ételáldozattal, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
2Móz 40: 30 A mosdómedenczét pedig helyhezteté a gyülekezet sátora közé és az oltár közé, és önte abba vizet a mosdásra.
2Móz 40: 31 És megmosák abból Mózes és Áron és az ő fiai kezeiket és lábaikat.
2Móz 40: 32 Mikor a gyülekezet sátorába menének, és mikor az oltárhoz járulának, megmosdának, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
2Móz 40: 33 Azután felállítá a pitvart a hajlék és az oltár körül, és a pitvar kapujára feltevé a leplet. Így végezé el Mózes a munkát.
2Móz 40: 34 És a felhő befedezé a gyülekezet sátorát, és az Úrnak dicsősége betölté a hajlékot.
2Móz 40: 35 És Mózes nem mehete be a gyülekezet sátorába, mert a felhő rajta nyugovék, és az Úrnak dicsősége tölté be a hajlékot.
2Móz 40: 36 És mikor a felhő felszáll vala a hajlékról, az Izráel fiai elindulának; [így lőn] egész utazásuk alatt.
2Móz 40: 37 Ha pedig a felhő nem szálla fel, ők sem indulának el, míg csak fel nem szálla.
2Móz 40: 38 Mert az Úrnak felhője vala a hajlékon nappal, éjjel pedig tűz vala azon, az Izráel egész háznépének láttára, egész utazásuk alatt.

3Móz :
-----------
Mózes III. Könyve

3Móz 1: 1 Szólítá Mózest és beszéle vele az Úr a gyülekezet sátorából, mondván:
3Móz 1: 2 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha valaki közületek áldozni akar az Úrnak: barmokból, tulok- és juhfélékből áldozzatok.
3Móz 1: 3 Ha tulokféléből áldozik egészen égőáldozattal: hímmel és éppel áldozzék. A gyülekezet sátorának ajtajához vigye azt, hogy kedvessé legyen az Úr előtt.
3Móz 1: 4 És tegye kezét az égőáldozat fejére, hogy kedves legyen ő érette, hogy engesztelést szerezzen az ő számára.
3Móz 1: 5 És ölje meg a tulkot az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, vigyék fel a vért, és hintsék a vért köröskörűl az oltárra, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van.
3Móz 1: 6 Azután vonja le az égőáldozat bőrét, azt pedig vagdalja el tagjaira.
3Móz 1: 7 És az Áron pap fiai gerjeszszenek tüzet az oltáron, és rakjanak fát a tűzre.
3Móz 1: 8 Azután rakják az Áron fiai, a papok, a tagokat: a fejet és a kövérjét a fára, a mely az oltáron lévő tűzön van.
3Móz 1: 9 A belét pedig és lábszárait mossa meg vízben, és füstölögtesse el a pap az egészet az oltáron egészen égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.
3Móz 1: 10 Ha pedig a juhfélékből: bárányokból vagy kecskékből akar valaki áldozni égőáldozatul, hímmel és éppel áldozzék.
3Móz 1: 11 És ölje meg azt az oltár északi oldalánál az Úr előtt, az Áron fiai pedig, a papok, hintsék annak vérét az oltárra köröskörül.
3Móz 1: 12 Azután vagdalja el azt tagjaira, a fejével és kövérjével együtt, a pap pedig rakja azokat a fára, a mely az oltáron lévő tűzön van.
3Móz 1: 13 A belet és a lábszárakat mossa meg vízben, a pap pedig áldozza meg az egészet és füstölögtesse el az oltáron égőáldozatul. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.
3Móz 1: 14 Ha pedig madárféléből akar áldozni égőáldozatul az Úrnak, gerliczékből vagy galambfiakból áldozzék.
3Móz 1: 15 És vigye azt a pap az oltárhoz, és tekerje ki annak a fejét, és füstölögtesse el az oltáron, a vérét pedig bocsássaki az oltár falára.
3Móz 1: 16 A begyét pedig rútságával egyben vegye ki, és vesse azt az oltár keleti oldalára, a hamu helyére.
3Móz 1: 17 És hasítsa meg azt a szárnyain, de el ne szakaszsza egymástól, és füstölögtesse el azt a pap az oltáron a fán, a mely a tűzőn van, égőáldozatul. Tűzáldozat ez, kedves illatú az Úrnak.
3Móz 2: 1 Mikor valaki ételáldozatot akar áldozni az Úrnak, lisztlángból áldozzék, és öntsön arra olajat, és temjént is tegyen arra.
3Móz 2: 2 És vigye azt az Áron fiaihoz, a papokhoz, és vegyen ki abból egy tele marokkal; annak lisztlángjából és olajából, az egész temjénével együtt, és füstölögtesse el a pap az oltáron annak emlékeztető részéül. Ez a tűzáldozat kedves illatú az Úrnak.
3Móz 2: 3 A mi pedig megmarad az ételáldozatból, Ároné és az ő fiaié legyen; szentséges [áldozat] ez az Úrnak tűzáldozatai között.
3Móz 2: 4 Hogyha pedig ételáldozatot kemenczében sültből akar áldozni valaki lisztlángból, olajjal elegyített kovásztalan lepényei, vagy olajjal megkent kovásztalan pogácsái legyenek.
3Móz 2: 5 Ha pedig a te áldozatod serpenyőben sült ételáldozat, olajjal elegyített kovásztalan lisztlángból legyen.
3Móz 2: 6 Darabold azt el, és önts reá olajat, ételáldozat ez.
3Móz 2: 7 Ha pedig a te ételáldozatod rostélyon sült, lisztlángból, olajjal készíttessék.
3Móz 2: 8 És vidd el az ételáldozatot, a mi ezekből készült, az Úrnak, és azt a papnak bemutatván, az vigye azt el az oltárhoz.
3Móz 2: 9 És vegyen a pap az ételáldozatból emlékeztető részt, és füstölögtesse el az oltáron; tűzáldozat ez, kedves illatú az Úrnak.
3Móz 2: 10 A mi pedig megmarad az ételáldozatból, Ároné és az ő fiaié legyen; szentséges áldozat ez az Úrnak tűzáldozatai között.
3Móz 2: 11 Semmi ételáldozat, a mit az Úrnak áldoztok, kovászszal ne készüljön; mert kovászból és mézből semmit se füstölögtethettek az Úrnak a tűzáldozatok között.
3Móz 2: 12 Zsengeáldozatul felvihetitek azokat az Úrnak, de az oltárra nem juthatnak fel kedves illatul.
3Móz 2: 13 Minden te ételáldozatodat pedig sózd meg sóval, és a te ételáldozatodból soha el ne maradjon a te Istened szövetségének sója; minden te áldozatodhoz sót adj.
3Móz 2: 14 Ha zsengékből való ételáldozatot áldozol az Úrnak, tűznél pergelt kalászból, és zsenge gabona-darából áldozzad a te zsengéidnek áldozatát.
3Móz 2: 15 Adj hozzá olajat, és tégy reá tömjént; ételáldozat ez.
3Móz 2: 16 A pap pedig füstölögtesse el annak emlékeztető részét a darából és olajból, az egész tömjénnel együtt. Tűzáldozat ez az Úrnak.
3Móz 3: 1 Hogyha hálaáldozattal áldozik valaki, ha tulokféléből, akár hímmel, akár nősténynyel áldozik: ép barmot vigyen az Úr elé.
3Móz 3: 2 És tegye a kezét az ő áldozatjának fejére, és ölje meg azt a gyülekezet sátorának nyílásánál, és Áron fiai, a papok, öntsék a vért köröskörül az oltárra.
3Móz 3: 3 Azután vigyen a hálaáldozatból tűzáldozatot az Úrnak: a kövérjét, a mely a belet takarja, és mindazt a kövérjét, a mely a belek között van.
3Móz 3: 4 A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, a mely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el.
3Móz 3: 5 És füstölögtessék el azt Áron fiai az oltáron az égőáldozattal együtt a tűzön lévő fán: tűzáldozat ez, kedves illatú az Úrnak.
3Móz 3: 6 Hogyha pedig valaki juhféléből áldozik hálaáldozatot az Úrnak, akár hím, akár nőstény legyen az, épekkel áldozzék.
3Móz 3: 7 Ha bárányt visz ő az ő áldozatául, vigye azt az Úr elébe.
3Móz 3: 8 És tegye a kezét az ő áldozatjának fejére, azután ölje meg azt a gyülekezet sátora előtt, és az Áron fiai öntsék a vérét az oltárra köröskörül.
3Móz 3: 9 Azután áldozzék az Úrnak e hálaáldozatból tűzáldozatot: a kövérjét, a farkát egészen, a melyet a hátagerézdi végénél vágjon el, és a belét takaró kövérjét, és minden kövérjét, a mely a belek közt van.
3Móz 3: 10 És a két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, a mely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el.
3Móz 3: 11 És füstölögtesse el azt a pap az oltáron: tűzáldozati eledel ez az Úrnak.
3Móz 3: 12 Hogyha kecskével áldozik valaki, azt is az Úr elé vigye.
3Móz 3: 13 És tegye kezét annak fejére, és ölje meg azt a gyülekezetnek sátora előtt, és öntsék az Áron fiai annak vérét az oltárra körül.
3Móz 3: 14 És áldozzék abból tűzáldozatot az Úrnak: a kövérjét, a mely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, a mely a belek között van.
3Móz 3: 15 A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, a mely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el.
3Móz 3: 16 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozati eledelül, kedves illatul. A kövérje mind az Úré [legyen].
3Móz 3: 17 Örökkévaló rendtartás legyen a ti nemzetségeiteknél minden ti lakhelyeteken: semmi kövért és semmi vért meg ne egyetek!
3Móz 4: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 4: 2 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Ha valaki tévedésből vétkezik az Úrnak valamely parancsolata ellen, úgy a mint nem kellene cselekednie, és a [parancsolatok] közül valamelyiknek ellene cselekszik:
3Móz 4: 3 Ha a felkent pap vétkezik, a népnek romlására: hozzon az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy tulkot, fiatal ép marhát az Úrnak bűnáldozatul.
3Móz 4: 4 És vigye a tulkot a gyülekezet sátorának nyílásához, az Úr elé, és tegye a kezét a tuloknak fejére, és a tulkot ölje meg az Úr előtt.
3Móz 4: 5 És vegyen a felkent pap a tuloknak véréből, és vigye be azt a gyülekezet sátorába.
3Móz 4: 6 És mártsa be a pap az ő újját a vérbe, és hintsen a vérből hétszer az Úr előtt a szent hajléknak függönye felé.
3Móz 4: 7 És tegyen a pap a vérből az Úr előtt a fűszerekből való füstölő oltár szarvaira, a mely ott van a gyülekezet sátorában; a tulok vérét pedig mind öntse az egészen égőáldozat oltárának aljára, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van.
3Móz 4: 8 Azután a tuloknak, a mely bűnáldozatra való, minden kövérjét szedje ki belőle: azt a kövérjét, amely betakarja a belet, és mindazt a kövérjét, a mi a belek között van.
3Móz 4: 9 A két vesét is, és a rajtuk lévő kövérséget, a mely a véknyaknál van, és a májon lévő hártyát a vesékkel együtt vegye el,
3Móz 4: 10 A miképen kiszedik a hálaáldozatra való tulokból; és füstölögtesse el azokat a pap az égőáldozatnak oltárán.
3Móz 4: 11 A tuloknak pedig bőrét és minden húsát, fejével és lábszáraival együtt, bélit és ganéját,
3Móz 4: 12 És mind az egész tulkot vigye ki a táboron kivül tiszta helyre, a hová a hamut öntik: és égesse el azt a fán, tűzben; ott égessék meg, a hová a hamut öntik.
3Móz 4: 13 Hogyha pedig az Izráel fiainak egész közönsége megtéved, és a gyülekezet előtt rejtve marad e dolog; és valami olyat cselekesznek az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen, a mit nem kellett volna cselekedni, és bűnösökké lesznek:
3Móz 4: 14 Mikor kitudódik a bűn, a melyet elkövettek: akkor áldozzék a gyülekezet egy tulkot, fiatal marhát a bűnért, és vigye azt a gyülekezetnek sátora elé.
3Móz 4: 15 És a gyülekezet vénei tegyék kezeiket a tuloknak fejére az Úr előtt, és ölje meg a tulkot [a] [pap] az Úr előtt.
3Móz 4: 16 Azután vigyen be a felkent pap a tulok véréből a gyülekezet sátorába.
3Móz 4: 17 És mártsa be a pap az ő újját a vérbe, és hintsen abból hétszer az Úr előtt a függöny felé.
3Móz 4: 18 És tegyen a vérből az oltár szarvaira is, a mely az Úr előtt, a gyülekezet sátorában van; a vért pedig mind öntse az egészen égőáldozat oltárának aljára, a mely a gyülekezet sátorának nyílása előtt van.
3Móz 4: 19 Minden kövérjét pedig szedje ki belőle, és füstölögtesse el az oltáron.
3Móz 4: 20 És úgy cselekedjék azzal a tulokkal, mint a bűnért való tulokkal cselekvék, úgy cselekedjék vele, és engesztelést szerez számukra a pap, és megbocsáttatik nékik.
3Móz 4: 21 És vigye ki a tulkot a táboron kivül, és égesse el azt, miképen elégette az első tulkot. A gyülekezet bűnéért való áldozat ez.
3Móz 4: 22 Ha fejedelem vétkezik, és cselekeszik valamit az Úrnak, az ő Istenének parancsolata ellen, a mit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz tévedésből:
3Móz 4: 23 Ha tudtára esik néki a bűne, a melyet elkövetett, akkor vigyen áldozatul egy ép kecskebakot,
3Móz 4: 24 És tegye kezét a baknak fejére, és ölje meg azt azon a helyen, a hol megölik az egészen égőáldozatot, az Úr előtt; bűnért való áldozat ez.
3Móz 4: 25 És vegyen a pap a bűnért való áldozatnak véréből az ő újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira; a vérét pedig öntse az égőáldozatok oltárának aljára.
3Móz 4: 26 A kövérjét pedig mind füstölögtesse el az oltáron, mint a hálaáldozatnak kövérjét. Így szerezzen néki a pap engesztelést az ő bűnéért, és megbocsáttatik néki.
3Móz 4: 27 Ha pedig a föld népe közül vétkezik valaki tévedésből, mivelhogy az Úrnak valamelyik parancsolatja ellen olyat cselekeszik, a mit nem kellett volna cselekedni, és bűnössé lesz;
3Móz 4: 28 Ha tudtára esik néki az ő bűne, a melyet elkövetett: vigyen áldozatul az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy ép nőstény kecskét.
3Móz 4: 29 És tegye a kezét a bűnért való áldozat fejére, és ölje meg a bűnért való áldozatot az egészen égőáldozat helyén.
3Móz 4: 30 És vegyen a pap annak véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira, a vérét pedig mind öntse az oltárnak aljára.
3Móz 4: 31 Azután vegye el minden kövérjét, a mint elveszik a hálaáldozatnak kövérjét: és füstölögtesse el a pap az oltáron, kedves illatul az Úrnak. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap, és megbocsáttatik annak.
3Móz 4: 32 Ha pedig bárányt visz az ő bűnért való áldozatául, nőstényt és épet vigyen.
3Móz 4: 33 És tegye a kezét annak a bűnért való áldozatnak fejére, és ölje meg azt bűnért való áldozatul azon a helyen, a hol megölik az egészen égőáldozatot.
3Móz 4: 34 És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből az újjával, és tegyen az égőáldozat oltárának szarvaira; a vért pedig mind öntse az oltárnak aljára.
3Móz 4: 35 Azután vegye el minden kövérjét, a mint elveszik a hálaáldozatra való báránynak kövérjét, és füstölögtesse el azokat a pap az oltáron az Úrnak tűzáldozataival. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki.
3Móz 5: 1 Ha azzal vétkezik valaki, hogy hallotta a káromló beszédet, és bizonyság lehetne, hogy látta, vagy tudja: ha meg nem jelenti azt, de hordozza az ő vétségének terhét;
3Móz 5: 2 Vagy ha valaki illet akármely tisztátalan dolgot, akár tisztátalan vadnak, akár tisztátalan baromnak, akár tisztátalan féregnek holttestét, és nem tud arról, hogy tisztátalanná lesz és vétkezik;
3Móz 5: 3 Vagy ha illeti az ember tisztátalanságát, akármi tisztátalanságát, a mely tisztátalanná tesz, és nem tudta azt, hanem azután értette meg, hogy vétkezett;
3Móz 5: 4 Vagy ha valaki hirtelenkedve tesz esküt az ő ajkaival rosszra vagy jóra, vagy akármi az, a mire hirtelenkedve esküszik az ember, ha nem tudott arról, de azután megértette, hogy azok közül valamelyikben vétkezett:
3Móz 5: 5 Akkor, mivelhogy vétkezett ezek közül valamelyikben, vallja meg, hogy mi az, a miben bűnössé lett;
3Móz 5: 6 És vigyen az ő vétkéért az Úrnak, az ő bűnéért, a melyet elkövetett, egy nőstény bárányt vagy kecskét a nyájból, bűnért való áldozatul. Ekképen szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért.
3Móz 5: 7 Ha pedig nincsen egy bárányhoz való módja: vigyen az ő vétkéért való áldozatra két gerliczét vagy két galambfiat az Úrnak, az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen égőáldozatul.
3Móz 5: 8 És vigye azokat a paphoz; az pedig áldozza meg először azt, a mely bűnért való áldozat, és tekerje ki annak fejét nyakcsigájánál, úgy, hogy el ne szakaszsza.
3Móz 5: 9 És hintsen a bűnért való áldozat véréből az oltár oldalára, a többi vért pedig nyomják ki az oltár aljára; bűnért való áldozat ez.
3Móz 5: 10 A másikat készítse el egészen égőáldozatul, úgy, a mint szokás; ekképen szerez néki engesztelést a pap az ő bűnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki.
3Móz 5: 11 Ha pedig nincs módja két gerliczéhez vagy két galambfihoz sem: vigyen áldozatul az, aki vétkezett, egy efa lánglisztnek tizedrészét bűnért való áldozatul; ne tegyen ahhoz olajat, és ne adjon ahhoz tömjént, mert bűnért való áldozat ez.
3Móz 5: 12 És vigye azt a paphoz, és markoljaki abból a pap teli marokkal az emlékeztető részét, és füstölögtesse el az oltáron az Úrnak tűzáldozataival. Bűnért való áldozat az.
3Móz 5: 13 Így szerezzen néki engesztelést a pap az ő bűnéért, a melyet elkövetett valamivel ama [bűnök] közül, és megbocsáttatik néki. És legyen a papé, mint az ételáldozat.
3Móz 5: 14 Azután szóla az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 5: 15 Ha valaki hűtlenséget követ el, és tévedésből vétkesen elvesz az Úrnak szentelt dolgokból: vigyen az ő vétkéért való áldozatot az Úrnak, egy ép kost a nyájból, a mint te becsülöd, ezüst siklusokban, a szent siklus szerint, vétekért való áldozatul.
3Móz 5: 16 És a mit vétkesen elvett a szent dologból, azt fizesse meg, és tegye hozzá az ötödrészét, és adja azt a papnak. Így szerez néki engesztelést a pap a vétekért való áldozat kosával, és megbocsáttatik néki.
3Móz 5: 17 Hogyha vétkezik valaki, és cselekszik valamit az Úrnak valamely parancsolata ellen, a mit nem kell cselekedni, ha nem tudta is: vétkessé lesz, és hordozza az ő vétségének terhét:
3Móz 5: 18 Vigyen azért a nyájból egy ép kost a paphoz, a te becslésed szerint, bűnért való áldozatul, és szerezzen néki engesztelést a pap az ő tévedéséért, a melylyel tudatlanságból tévedett, és megbocsáttatik néki.
3Móz 5: 19 Bűnért való áldozat ez, mivelhogy bűnt követett el az Úr ellen.
3Móz 6: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 6: 2 Mikor vétkezik valaki, és hűtlenséget követ el az Úr ellen, [tudniillik] eltagadja felebarátjának reábízott vagy kezébe adott holmiját, vagy megrabolja vagy zsarolja felebarátját;
3Móz 6: 3 Vagy ha elveszett holmit talált, és eltagadja, vagy valami miatt hamisan esküszik, akármi is az, a mit az ember úgy cselekszik, hogy vétkezik vele:
3Móz 6: 4 Mivelhogy azért bűnössé lett és vétkezett, térítse vissza az elrablottat, a mit rabolt, vagy a zsaroltat, a mit zsarolt, vagy a reá bízottat, a mi reá bízatott, vagy az elveszettet, a mit megtalált;
3Móz 6: 5 Vagy akármi legyen, a mire hamisan esküdött, fizesse meg azt teljes értéke szerint, és hozzátoldva az ötödrészét, adja azt annak, a kié volt, bűnbevallásának napján.
3Móz 6: 6 Az ő bűnéért pedig vigyen az Úrnak a nyájból egy ép kost a paphoz, a te becslésed szerint, bűnért való áldozatul.
3Móz 6: 7 Így szerezzen néki engesztelést a pap az Úr előtt, és megbocsáttatik néki mindaz, a mit cselekedett, és a miben vétkezett.
3Móz 6: 8 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 6: 9 Parancsolj Áronnak és az ő fiainak, mondván: Ez az egészen égőáldozat törvénye: Legyen az egészen égőáldozat az oltáron levő tüzelőhelyen egész éjszaka, mind reggelig, és az oltárnak tüze égve maradjon azon.
3Móz 6: 10 A pap öltse fel az ő gyolcs ruháját, és a gyolcs lábravalót is öltse fel az ő testére, és szedje el a hamut, a mivé égette a tűz az égőáldozatot az oltáron, és töltse azt az oltár mellé.
3Móz 6: 11 Azután vesse le azt a ruháját, és öltözzék más ruhába, és vigye ki a hamut a táboron kivül, tiszta helyre.
3Móz 6: 12 Az oltáron lévő tűz pedig égve maradjon azon, el ne aludjék, hanem égessen fát rajta a pap minden reggel, és rakja reá az egészen égőáldozatot, és azon füstölögtesse el a hálaáldozat kövérjét [is].
3Móz 6: 13 A tűz szüntelen égve maradjon az oltáron, és el ne aludjék.
3Móz 6: 14 Ez pedig az ételáldozatnak törvénye: az Áron fiai áldozzák azt az Úr előtt az oltáron.
3Móz 6: 15 És vegyen valaki közülök az ételáldozat lisztlángjából egy marokkal, és annak olajából is, a tömjént pedig, a mely az ételáldozathoz való, mind; és égesse el az oltáron; annak emlékeztető része kedves illat az Úr előtt.
3Móz 6: 16 A mi pedig megmarad belőle, egyék meg Áron és az ő fiai, kovásztalanul egyék meg, szenthelyen, a gyülekezet sátorának pitvarában egyék meg azt.
3Móz 6: 17 Ne süssék [azt] kovászszal, [mert] nékik adtam azt, részökül az én tűzáldozataimból; igen szentséges az, mint a bűnért és vétekért való áldozat.
3Móz 6: 18 Az Áron fiai közül minden férfiú egye azt. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél az Úrnak tűzáldozatai felől. Valaki illeti azokat, szent legyen.
3Móz 6: 19 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 6: 20 Ez Áronnak és az ő fiainak áldozatjok, a melyet az Úrnak áldozzanak, mikor felkenik őket: Egy efa lisztlángnak tizedrésze mindenkor ételáldozatul, fele reggel, fele pedig estve.
3Móz 6: 21 Serpenyőben készíttessék, olajjal összegyúrva vidd el azt, az ételáldozati süteményeket darabokban áldozd az Úrnak kedves illatul.
3Móz 6: 22 A mely pap az ő helyébe kenetik fel az ő fiai közül, az mívelje ezt. Örökkévaló rendtartás ez, az Úrnak mindenestől füstölögtessék el.
3Móz 6: 23 Mert a pap minden ételáldozatának mindenestől meg kell égettetni, nem kell [abból semmit] megenni.
3Móz 6: 24 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 6: 25 Szólj Áronnak és az ő fiainak, mondván: Ez a bűnért való áldozat törvénye: a mely helyen meg szokták ölni az egészen égőáldozatot, azon a helyen öljék meg a bűnért való áldozatot az Úr előtt; igen szentséges az.
3Móz 6: 26 A mely pap megáldozza azt a bűnért, az egye meg azt, szent helyen egye meg, a gyülekezet sátorának pitvarában.
3Móz 6: 27 Valami annak a húsát érinti, szent legyen, és ha annak véréből valami a ruhájára esik [valakinek], azt, a mire a vér esett, mosd meg szenthelyen.
3Móz 6: 28 És a cserépedényt, a melyben azt főzték, törjék el; hogyha pedig érczfazékban főzték, súrolják meg, és mossák meg vízzel.
3Móz 6: 29 A papok között minden férfiú eheti azt; igen szentséges az.
3Móz 6: 30 Valamely bűnért való áldozat véréből bevisznek a gyülekezet sátorába, a szenthelyen való engesztelés végett, az meg nem ehető: tűzzel égettessék meg.
3Móz 7: 1 Ez pedig a vétekért való áldozatnak törvénye; igen szentséges az.
3Móz 7: 2 A mely helyen megölik az egészen égőáldozatot, ott öljék meg a vétekért való áldozatot [is], és a vérét hintsék az oltárra köröskörül.
3Móz 7: 3 A kövérjét pedig áldozzák meg mind, a farkát is, és a mely kövér a belet takarja.
3Móz 7: 4 A két veséjét és a rajtuk lévő kövérséget, a mely a véknyaknál van, úgyszintén a májon lévő hártyát a vesékkel együtt szedje ki.
3Móz 7: 5 És füstölögtesse el azokat a pap az oltáron tűzáldozatul az Úrnak. Vétekért való áldozat ez.
3Móz 7: 6 A papok között minden férfiú eheti azt, szenthelyen egyék meg; igen szentséges az.
3Móz 7: 7 A milyen a bűnért való áldozat, olyan a vétekért való áldozat is, egy törvényök van nékik. Azé a papé az, aki engesztelést szerez vele.
3Móz 7: 8 Ha a pap egészen égőáldozatot áldoz valakiért, az égőáldozat bőre, a melyet megáldoz, azé a papé legyen.
3Móz 7: 9 Minden ételáldozat is, a melyet kemenczében sütnek és minden, a mit rostélyon vagy serpenyőben készítenek, a papé legyen, aki azt áldozta.
3Móz 7: 10 Az olajjal elegyített és száraz ételáldozat is mind az Áron fiaié legyen közösen, egyiké úgy, mint a másiké.
3Móz 7: 11 Ez pedig a hálaáldozat törvénye, a melyet áldoznak az Úrnak.
3Móz 7: 12 Ha dicsőítésül áldozza azt valaki, a dicsőítés áldozatjával együtt áldozzék olajjal elegyített kovásztalan lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, és lisztlángból gyúrt, olajjal elegyített lepényeket.
3Móz 7: 13 A lepényeken kivül kovászos kenyeret is vigyen áldozatául, dicsőítő hálaáldozatjával együtt.
3Móz 7: 14 És mindezekből az áldozatokból áldozzék egyet-egyet az Úrnak felmutatott áldozatul; és legyen azé a papé, aki a hálaáldozatnak vérét elhinti.
3Móz 7: 15 És az ő dicsőítő hálaáldozatjának húsát, az ő áldozásának napján egyék meg; ne hagyjon abból reggelig.
3Móz 7: 16 Hogyha fogadásból vagy szabadakaratból áldozza valaki az ő áldozatát, a mely napon áldozza azt, azon a napon egyék meg az ő áldozatát; a mi pedig megmarad abból, másnap egyék meg.
3Móz 7: 17 A mi pedig annak az áldozatnak húsából [tovább is] megmarad, harmadnapon tűzzel égettessék meg.
3Móz 7: 18 Mert ha az ő hálaadó áldozatának húsából harmadnapon eszik valaki, nem lesz az kedves; aki áldozta azt, annak nem számíttatik az az ő javára, sőt útálatos lesz; és valaki eszik abból, hordozza az ő vétségének terhét.
3Móz 7: 19 Azt a húst pedig, a mely valami tisztátalanhoz ér, meg ne egyék, [hanem] tűzzel égessék meg. A mi különben a húst illeti, mindenki ehetik húst, aki tiszta;
3Móz 7: 20 De az, aki eszik a békeáldozatnak húsából, a mely az Úré, noha az ő tisztátalansága rajta van, az ilyen ember gyomláltassék ki az ő népe közül.
3Móz 7: 21 Ha valaki akármi tisztátalanhoz ér, tisztátalan emberhez, vagy tisztátalan baromhoz, vagy akármihez, a mi tisztátalan útálatosság, és eszik a hálaadó áldozatnak húsából, a mely az Úré, gyomláltassék ki az az ember az ő népe közül.
3Móz 7: 22 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 7: 23 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Az ökörnek, a báránynak és a kecskének semmi kövérjét meg ne egyétek.
3Móz 7: 24 A hullott állatnak kövérje, és a [vadtól] megszaggatottnak kövérje, akármi munkához felhasználható, de enni meg ne egyétek!
3Móz 7: 25 Mert akárki egyék is az aféle állatoknak kövérjéből, a melyekből tűzáldozatot visznek az Úrnak, az az ember, a ki [ilyet] eszik, gyomláltassék ki az ő népe közül.
3Móz 7: 26 És semmi vért se egyetek meg bármely lakhelyeteken: se madárnak, se baromnak vérét.
3Móz 7: 27 Valaki megeszik valami féle vért, az az ember gyomláltassék ki az ő népe közül.
3Móz 7: 28 Szóla ismét az Úr Mózesnek és monda:
3Móz 7: 29 Szólj az Izráel fiainak, mondván: aki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, maga vigye az Úrnak az ő áldozatát az ő hálaáldozatából.
3Móz 7: 30 A maga keze vigye az Úrnak tűzáldozatát: a kövérjét a szegyével együtt vigye el, a szegyét [azért,] hogy meglóbálják azt az Úr előtt.
3Móz 7: 31 A pap pedig füstölögtesse el azt a kövért az oltáron, a szegye pedig legyen Ároné és az ő fiaié.
3Móz 7: 32 A jobblapoczkát is a papnak adjátok a hálaadó áldozatból, hogy azt felmutassa.
3Móz 7: 33 aki Áron fiai közül a hálaáldozat vérét és kövérjét megáldozza, a jobblapoczka annak a része legyen.
3Móz 7: 34 Mert a meglóbált szegyet és a felmutatott lapoczkát elveszem Izráel fiaitól az ő hálaadó áldozataikból, és adom azokat Áron papnak és az ő fiainak, örökre kiszabott részül, az Izráel fiaitól.
3Móz 7: 35 Ez az Áron felkenetési része, és az ő fiainak felkenetési része az Úrnak tűzáldozataiból, a naptól fogva, a melyen előállítá őket, hogy papi szolgálatot tegyenek az Úrnak;
3Móz 7: 36 A melyet parancsolt az Úr, hogy adják nékik az Izráel fiai, a mely napon felkente őket, örökre kiszabott részül az ő nemzetségökben.
3Móz 7: 37 Ez az egészen égőáldozatnak, az ételáldozatnak, a bűnért és a vétekért való áldozatnak, a felavatási áldozatnak és a hálaáldozatnak törvénye,
3Móz 7: 38 A melyet parancsolt az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, a mely napon parancsolta az Izráel fiainak a Sinai pusztában, hogy áldozzanak az Úrnak.
3Móz 8: 1 Szóla továbbá az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 8: 2 Vegyed Áront és az ő fiait is vele, és az öltözeteket, a kenetnek olaját, és bűnért való áldozati tulkot, két kost és egy kosár kovásztalan kenyeret.
3Móz 8: 3 És az egész gyülekezetet gyűjtsd egybe a gyülekezet sátorának nyílásához.
3Móz 8: 4 És a képen cselekedék Mózes, a mint az Úr parancsolta vala néki, és egybe gyűle a gyülekezet a gyülekezet sátorának nyílásához.
3Móz 8: 5 Akkor monda Mózes a gyülekezetnek: Ez a dolog, a mit az Úr parancsolt cselekedni.
3Móz 8: 6 És előállatá Mózes Áront és az ő fiait, és megmosá őket vízzel.
3Móz 8: 7 És reá adá [Áronra] a köntöst, és felövezé őt az övvel, és reáveté a palástot, az efódot is reáadá, és felövezé az efód övével, és megerősíté azt rajta.
3Móz 8: 8 És feltevé arra a hósent, és betevé a hósenbe az Urimot és a Thummimot.
3Móz 8: 9 Azután feltevé fejére a süveget, és elől odatevé a süvegre az arany lapot, a szent koronát, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
3Móz 8: 10 Vevé Mózes a kenetnek olaját is, és megkené a hajlékot minden bennevalóval egybe, és felszentelé azokat.
3Móz 8: 11 És hinte abból az oltárra is hétszer, és felkené az oltárt és annak minden edényét, a mosdómedenczét is a lábával együtt, hogy azokat megszentelje.
3Móz 8: 12 Az Áron fejére is tölte a kenetnek olajából, és megkené őt, hogy felszentelje őt.
3Móz 8: 13 És előállatá Mózes az Áron fiait is, és felöltözteté azokat is az ő köntöseikbe, és felövezé őket övvel, felköté nékik a süvegeket is, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
3Móz 8: 14 Azután előhoza egy tulkot a bűnért való áldozatra, és Áron az ő fiaival egybe a bűnért való áldozat tulkának fejére tevé az ő kezét.
3Móz 8: 15 És miután megölték azt, vőn Mózes annak véréből, és tőn az újjával az oltárnak szarvaira köröskörül, és megtisztítá az oltárt, a többi vért pedig önté az oltárnak aljára; és felszentelte azt, hogy engesztelést szerezzen rajta.
3Móz 8: 16 Azután vevé mindazt a kövérséget, a mely annak a bélin vala, és a máj hártyáját, és a két veséjét és azoknak kövérségét, és elfüstölögteté Mózes [azokat] az oltáron.
3Móz 8: 17 A tulkot pedig, azaz annak bőrét, húsát és ganéját megégeté tűzzel a táboron kivül, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
3Móz 8: 18 Azután előállatá az égőáldozatra való kost, és Áron és az ő fiai rátevék kezeiket a kos fejére.
3Móz 8: 19 És megölék [azt]; Mózes pedig elhinté a vért az oltárra köröskörül.
3Móz 8: 20 És a kost tagjaira vagdalák, és Mózes elfüstölögteté annak a fejét, a tagjait és a kövérjét.
3Móz 8: 21 A beleket pedig és a lábszárakat megmosta vízben, és elfüstölögteté Mózes az egész kost az oltáron. Kedves illatú égőáldozat ez, tűzáldozat ez az Úrnak, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
3Móz 8: 22 Azután előállatá a másik kost is, a felavatási kost, és rátevék Áron és az ő fiai kezeiket a kos fejére.
3Móz 8: 23 És megölék azt; Mózes pedig vőn annak véréből, és tőn abból az Áron jobb fülének czimpájára, és jobb kezének hüvelykére és jobb lábának hüvelykére.
3Móz 8: 24 Előállatá az Áron fiait is, és tőn Mózes a vérből azok jobb fülének czimpájára, és jobb kezöknek hüvelykére és jobb láboknak hüvelykére; azután oda tölté Mózes a vért az oltárra köröskörül.
3Móz 8: 25 És vevé a kövérjét és a farkát és mindazt a kövérjét, a mely a bélen van, továbbá a máj hártyáját, és a két vesét azoknak kövérjével egybe, és a jobb lapoczkát;
3Móz 8: 26 És a kovásztalan kenyerek kosarából, a mely az Úr előtt vala, vőn egy kovásztalan lepényt, egy olajos kalácsot, és egy pogácsát, és raká [azokat] a kövérségekre és a jobb lapoczkára;
3Móz 8: 27 És tevé mindezeket az Áron kezeire és az ő fiainak kezeire, és meglóbáltatá azokat az Úr előtt.
3Móz 8: 28 Azután elvevé azokat Mózes az ő kezeikből, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égőáldozattal egybe. Felavatási áldozatok ezek, kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
3Móz 8: 29 Elvevé pedig Mózes a szegyet, és meglóbálá azt az Úr előtt; a felavatási kosból a Mózes része lőn ez, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
3Móz 8: 30 Azután vőn Mózes a kenetnek olajából és a vérből, a mely az oltáron vala, és meghinté Áront és az ő ruháit, az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt, és megszentelé Áront és az ő ruháit, és az ő fiait és az ő fiainak ruháit ő vele együtt.
3Móz 8: 31 És monda Mózes Áronnak és az ő fiainak: Főzzétek meg a húst a gyülekezet sátorának nyílásánál, és ott egyétek meg azt és a kenyeret, a mely a felavatási áldozat kosarában van, a miképen megparancsoltam, mondván: Áron és az ő fiai egyék meg azt.
3Móz 8: 32 A mi pedig megmarad a húsból és kenyérből, tűzzel égessétek meg.
3Móz 8: 33 De a gyülekezet sátorának nyílásán ki ne menjetek hét napig, addig a napig, a melyen betelnek a ti felavatástoknak napjai, mert hét nap avat fel benneteket [az] [Úr.
3Móz 8: 34 A miképen e napon cselekedett, úgy parancsolta az Úr hogy cselekedjünk, hogy néktek engesztelést szerezzünk.
3Móz 8: 35 A gyülekezet sátorának nyílásánál maradjatok éjjel és nappal hét napig, és tartsátok meg, a mit megtartani rendelt az Úr, hogy meg ne haljatok; mert így parancsolta vala nékem.
3Móz 8: 36 Áron azért és az ő fiai mind akképen cselekedének, a mint megparancsolta vala nékik az Úr Mózes által.
3Móz 9: 1 És lőn a nyolczadik napon, hogy szólítá Mózes Áront és az ő fiait, és Izráelnek véneit.
3Móz 9: 2 És monda Áronnak: Végy egy borjút, fiatal bikát bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul, épek legyenek, és vidd az Úr elé.
3Móz 9: 3 Szólj Izráel fiainak is, mondván: Vegyetek egy kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy esztendős borjút és bárányt, épek legyenek, egészen égőáldozatul.
3Móz 9: 4 És egy ökröt és egy kost hálaáldozatul, hogy megáldozzátok az Úr előtt, és olajjal elegyített ételáldozatot; mert ma az Úr megjelenik néktek.
3Móz 9: 5 Elvivék azért, a miket Mózes parancsolt vala, a gyülekezet sátora elé, és odajárula az egész gyülekezet, és megálla ott az Úr előtt.
3Móz 9: 6 És monda Mózes: Ez a dolog, a melyet az Úr parancsolt, cselekedjétek meg; és megjelenik néktek az Úr dicsősége.
3Móz 9: 7 Áronnak pedig monda Mózes: Járulj az oltárhoz, és készítsd el a te bűnért való áldozatodat és egészen égőáldozatodat, és végezz engesztelést magadért és a népért. Készítsd el a nép áldozatát is, és végezz engesztelést érettök is, a mint megparancsolta az Úr.
3Móz 9: 8 Járula azért Áron az oltárhoz, és megölé a borjút, a mely az övé, bűnért való áldozatul.
3Móz 9: 9 Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért, és ő bemártá az újját a vérbe, és tőn abból az oltár szarvaira, a [többi] vért pedig kiönté az oltár aljához.
3Móz 9: 10 A kövérjét pedig és a veséket és a máj hártyáját elfüstölögteté a bűnért való áldozatból az oltáron, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
3Móz 9: 11 A húst pedig és a bőrt tűzzel égeté meg a táboron kivül.
3Móz 9: 12 Azután megölé az egészen égőáldozatot, Áron fiai pedig odavivék ő hozzá a vért, és ő elhinté azt az oltáron köröskörül.
3Móz 9: 13 Az egészen égőáldozatot is odavivék hozzá darabonként, a fejével együtt, és elfüstölögteté az oltáron.
3Móz 9: 14 És megmosá a belet és a lábszárakat, és elfüstölögteté az oltáron az egészen égőáldozattal egybe.
3Móz 9: 15 Azután megáldozá a nép áldozatát; vevé ugyanis a bűnért való áldozat bakját, a mely a népé, és megölé azt, és megáldozá azt bűnért való áldozatul, mint az előbbit.
3Móz 9: 16 Azután előhozá az egészen égőáldozatot, és elkészíté azt szokás szerint.
3Móz 9: 17 Előhozá az ételáldozatot is, és vőn abból egy teli marokkal, és elfüstölögteté az oltáron a reggeli egészen égőáldozaton kivül.
3Móz 9: 18 Azután megölé az ökröt és a kost hálaadó áldozatul a népért, és Áron fiai odavivék ő hozzá a vért, és elhinté azt az oltáron köröskörül.
3Móz 9: 19 Az ökörből és a kosból való kövérségeket pedig, a farkat, a béltakarót, a veséket és a máj hártyáját;
3Móz 9: 20 Odahelyezték e kövérségeket a szegyekre, és elfüstölögteté e kövérségeket az oltáron.
3Móz 9: 21 De a szegyeket és a jobb lapoczkát meglóbálá Áron az Úr előtt, a mint parancsolta vala Mózes.
3Móz 9: 22 Azután felemelé kezeit Áron a népre, és megáldá azt és leszálla, miután elvégezte vala a bűnért való áldozatot, az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot.
3Móz 9: 23 És beméne Mózes és Áron a gyülekezetnek sátorába, azután kijövének és megáldák a népet, az Úrnak dicsősége pedig megjelenék az egész népnek.
3Móz 9: 24 Tűz jöve ugyanis ki az Úr elől, és megemészté az oltáron az égőáldozatot és a kövérségeket. És látá ezt az egész nép, és ujjongának és arczra esének.
3Móz 10: 1 Nádáb pedig és Abihu, Áronnak fiai, vevék egyen-egyen az ő temjénezőjöket, és tőnek azokba szenet és rakának arra füstölő szert, és vivének az Úr elé idegen tüzet, a melyet nem parancsolt vala nékik.
3Móz 10: 2 Tűz jöve azért ki az Úr elől, és megemészté őket, és meghalának az Úr előtt.
3Móz 10: 3 És monda Mózes Áronnak: Ez az, a mit szólt vala az Úr, mondván: A kik hozzám közel vannak, azokban kell megszenteltetnem, és az egész nép előtt megdicsőíttetnem.
3Móz 10: 4 Áron pedig mélyen hallgata. Szólítá azért Mózes Misáelt és Elsafánt, Uzzielnek, az Áron nagybátyjának fiait, és monda nékik: Jertek ide, vigyétek ki atyátokfiait a szenthely elől, a táboron kivül.
3Móz 10: 5 És odamenének, és kivivék őket az ő köntöseikben a táboron kivül, a mint szólott vala Mózes.
3Móz 10: 6 Azután monda Mózes Áronnak és az ő fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Fejeteket meg ne meztelenítsétek, ruháitokat meg ne szaggassátok, hogy meg ne haljatok és haragra ne gerjedjen [az] [Úr] az egész gyülekezet ellen; a ti atyátokfiai pedig, Izráelnek egész háza sirassák az égést, a melyet égetett az Úr.
3Móz 10: 7 A gyülekezet sátorának nyílásán se menjetek ki, hogy meg ne haljatok; mert az Úr kenetének olaja van rajtatok. És cselekvének a Mózes beszéde szerint.
3Móz 10: 8 Áronnak pedig szóla az Úr, mondván:
3Móz 10: 9 Bort és szeszes italt ne igyatok te és a te fiaid veled, mikor bementek a gyülekezet sátorába, hogy meg ne haljatok. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeitekben.
3Móz 10: 10 Hogy különbséget tehessetek a szent és közönséges között, a tiszta és tisztátalan között.
3Móz 10: 11 És hogy taníthassátok Izráel fiait mindazokra a rendelésekre, a melyeket az Úr szólott vala nékik Mózes által.
3Móz 10: 12 Mózes pedig szóla Áronnak és az ő megmaradt fiainak, Eleázárnak és Ithamárnak: Vegyétek az ételáldozatot, a mely megmaradt az Úrnak tűzáldozatiból, és egyétek meg azt kovásztalan kenyerekkel az oltár mellett; mert igen szentséges az.
3Móz 10: 13 Azért egyétek azt szent helyen, mert kiszabott részed, és fiaidnak is kiszabott része az, az Úrnak tűzáldozatiból; mert így parancsolta nékem.
3Móz 10: 14 A meglóbált szegyet pedig, és a felmutatott lapoczkát egyétek meg tiszta helyen, te, és a te fiaid és leányaid is veled, mert kiszabott részül adattak azok néked s kiszabott részül a te fiaidnak is, Izráel fiainak hálaadó áldozataiból.
3Móz 10: 15 A felmutatott lapoczkát és meglóbált szegyet a tűzáldozat kövérségeivel együtt vigyék be, hogy meglóbálják az Úr előtt, és ez lesz a te kiszabott részed, és veled a te fiaidé örökké, a mint megparancsolta vala az Úr.
3Móz 10: 16 Azután szorgalmatosan tudakozódék Mózes a bűnáldozatra való bak felől, de ímé elégett vala. Haragra gerjede azért Eleázár és Ithamár ellen, Áronnak megmaradt fiai ellen, mondván:
3Móz 10: 17 Miért nem ettétek meg a bűnért való áldozatot a szenthelyen? Hiszen igen szentséges az, és néktek adta azt [az] [Úr a] gyülekezet vétkének hordozásáért, hogy engesztelést szerezzetek annak az Úr előtt.
3Móz 10: 18 Ímé, nem vitetett be annak vére a szenthely belsejébe, meg kellett volna azért ennetek a szenthelyen, a mint megparancsoltam vala.
3Móz 10: 19 Áron pedig szóla Mózesnek: Ímé ma áldozták meg az ő bűnért való áldozatukat és egészen égőáldozatukat az Úr előtt, engem pedig ilyen [keserűségek] értek: Ha megettem volna ma a bűnért való áldozatot, vajjon jó lett volna-é az Úr előtt?
3Móz 10: 20 Mikor ezt hallotta vala Mózes, jónak tetszék ez néki.
3Móz 11: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván nékik:
3Móz 11: 2 Szóljatok Izráel fiainak, mondván: Ezek azok az állatok, a melyeket megehettek minden barmok közül, a melyek vannak e földön:
3Móz 11: 3 Mindazt, a minek hasadt a körme, és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző a barmok közt, megehetitek.
3Móz 11: 4 De a kérődzők és a hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: A tevét, mert az kérődző ugyan, de nincs hasadt körme; tisztátalan ez néktek.
3Móz 11: 5 A hörcsököt, mert kérődző ugyan, de nem hasadt a körme; tisztátalan ez néktek.
3Móz 11: 6 A nyulat, mert kérődző ugyan, de nem hasadt a körme; tisztátalan ez néktek.
3Móz 11: 7 És a disznót, mert hasadt körmű ugyan és egészen ketté hasadt körme van, de nem kérődzik; tisztátalan ez néktek.
3Móz 11: 8 Ezeknek húsából ne egyetek, és holttestöket se illessétek; tisztátalanok ezek néktek.
3Móz 11: 9 Mindazokból, a melyek a vizekben élnek, ezeket ehetitek meg: A minek úszószárnya és pikkelye van a vizekben, tengerekben és folyóvizekben, azokat mind egyétek meg.
3Móz 11: 10 A minek pedig nincsen úszószárnya és pikkelye a tengerekben és folyóvizekben, legyen az akármely vízben nyüzsgő, és akármely vízben élő állat; mind útálatos az néktek.
3Móz 11: 11 De legyenek [is] útálatosak néktek; azoknak húsából ne egyetek, és holttestöket is útáljátok.
3Móz 11: 12 A minek nincs úszószárnya és pikkelye a vizekben, mind útálatos az néktek.
3Móz 11: 13 A szárnyas állatok közül pedig ezeket útáljátok; meg ne egyétek, útálatosak ezek: a sas, a saskeselyű és a halászó sas.
3Móz 11: 14 A sólyom és a héja az ő nemével.
3Móz 11: 15 Minden holló az ő nemével.
3Móz 11: 16 A strucz, a bagoly, a kakuk és a karvaly az ő nemével.
3Móz 11: 17 A kuvik, a hattyú és a füles bagoly.
3Móz 11: 18 A bölömbika, a pelikán és a gém.
3Móz 11: 19 Az eszterág és a szarka az ő nemével, a büdös banka és a denevér.
3Móz 11: 20 Minden szárnyas féreg, a mely négy lábon jár, útálatos néktek.
3Móz 11: 21 Csak azt ehetitek meg a négylábú szárnyas férgek közül, a melynek lábain felűl [szökő-]szárai vannak, hogy szökdécselhessen azokkal a földön.
3Móz 11: 22 Ezeket egyétek meg azok közül: az arbé-sáskát az ő nemével, a szolám- sáskát az ő nemével, a khargol-sáskát az ő nemével és a khagab-sáskát az ő nemével.
3Móz 11: 23 Minden egyéb négylábú szárnyas féreg pedig útálatos legyen néktek.
3Móz 11: 24 És ezekkel tisztátalanokká teszitek magatokat; mindaz, aki illeti holttestüket, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 25 Mindaz pedig, a ki hordozza azoknak holttestét, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 26 Minden barom, a melynek hasadt a körme, de nincs egészen ketté hasadva, és nem kérődzik, tisztátalan legyen néktek; valaki illeti azt, tisztátalan legyen.
3Móz 11: 27 Minden állat, a mely a négylábúak között a talpán jár, tisztátalan legyen néktek; mindaz, aki azoknak holttestét illeti, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 28 aki pedig hordozza azoknak holttestét, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estvéig. Tisztátalanok azok néktek.
3Móz 11: 29 A földön csúszó-mászó állatok között pedig ezek legyenek tisztátalanok: a menyét, az egér és a gyík az ő nemével.
3Móz 11: 30 A sündisznó, a kaméleon, a tarka gyík, a csiga és a vakondok.
3Móz 11: 31 Ezek tisztátalanok néktek minden csúszó-mászó között; valaki illeti ezeket holtuk után, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 32 És minden, a mire ezek közül holtuk után esik valamelyik, tisztátalan legyen; akármely faedény, akár ruha, vagy bőr, vagy zsák; akármely eszköz, a mivel dolgozni szoktak, vízbe tétessék, és tisztátalan legyen estvéig, ezután tiszta legyen.
3Móz 11: 33 Akármely cserépedény pedig, a melybe beleesik [valami] azokból, mindazzal együtt, a mi benne van, tisztátalan legyen, és az [edényt] törjétek el.
3Móz 11: 34 Minden megehető eledel, a melyhez [az] [ilyen edényből] víz jut, tisztátalan, és minden megiható ital is minden [ilyen] edényben tisztátalan legyen.
3Móz 11: 35 És minden, a mire azoknak holttestéből esik [valami], tisztátalan; kemencze és tűzhely lerontassék; tisztátalanok azok és tisztátalanok legyenek néktek.
3Móz 11: 36 De a forrás, a kút, az egybegyűlt víz tiszta legyen; de a mi azoknak holttestéhez ér, tisztátalan.
3Móz 11: 37 Hogyha azoknak holttestéből reáesik is valamely vetőmagra, a mely elvetendő, tiszta legyen [az.]
3Móz 11: 38 De ha vizet töltenek a magra, és úgy esik rá azoknak holttestéből, tisztátalan az ilyen néktek.
3Móz 11: 39 Hogyha olyan hullik el a barmok közül, a mely eledeletek néktek; aki annak holttestét illeti, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 40 aki pedig eszik annak holttestéből, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estvéig. És mossa meg ruháit az is, aki hordozta annak holttestét, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 11: 41 Mindaz is, a mi csúszik-mászik a földön, útálatos legyen, meg ne egyétek.
3Móz 11: 42 Mindazt, a mi hason csúszik, és mindazt, a mi négy, sőt mindazt, a mi több lábon jár, a földön csúszó-mászó bármely állatot, meg ne egyétek ezeket, mert útálatosak ezek.
3Móz 11: 43 Meg ne fertéztessétek magatokat semmiféle csúszó-mászó állattal, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat azokkal, hogy tisztátalanokká legyetek általok.
3Móz 11: 44 Mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én szent vagyok, és meg ne tisztátalanítsátok magatokat semmiféle állat által, a mely csúszik-mászik a földön.
3Móz 11: 45 Mert én vagyok az Úr, a ki felhoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetekké legyek néktek; legyetek azért szentek, mert én szent vagyok.
3Móz 11: 46 Ez a törvény a baromfélékről, a szárnyas állatokról, minden élő állatról, a mely nyüzsög a vizekben, és minden állatról, a mely csúszik- mászik a földön.
3Móz 11: 47 Hogy különbséget tehessetek a tisztátalan és tiszta között, az olyan állat között, a mely megehető, és az olyan állat között, a mely meg nem ehető.
3Móz 12: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 12: 2 Szólj Izráel fiainak, mondván: Ha az asszony lebetegszik, és fiat szül, tisztátalan legyen hét napig; az ő havi betegségének ideje szerint legyen tisztátalan.
3Móz 12: 3 A nyolczadik napon pedig metéljék körül a [fiú] férfitestének bőrét.
3Móz 12: 4 Azután harminczhárom napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulás miatt; semmi szent dolgot ne illessen, a szent helyre se menjen be, míg el nem telnek az ő tisztulásának napjai.
3Móz 12: 5 Ha pedig leányt szül, két hétig legyen tisztátalan, mint havi betegségekor, és hatvanhat napig maradjon [otthon] a vértől való tisztulása végett.
3Móz 12: 6 Mikor pedig letelnek az ő tisztulásának napjai, fiú miatt vagy leány miatt, hozzon egészen égőáldozatul esztendős bárányt, galambfiat vagy gerliczét bűnért való áldozatul, a gyülekezet sátorának nyílása elé a paphoz.
3Móz 12: 7 És áldozza meg azt az Úr előtt; és szerezzen néki engesztelést; így lesz tisztává az ő vérfolyása után. Ez a törvénye a fiút vagy leányt szülő asszonynak.
3Móz 12: 8 Ha pedig nincs elég módja bárányhoz, vigyen két gerliczét vagy két galambfiat, egyiket egészen égőáldozatul, a másikat bűnért való áldozatul, és szerezzen néki engesztelést a pap, és tiszta lesz.
3Móz 13: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
3Móz 13: 2 Ha valamely ember testének bőrén daganat, vagy tarjagosság, vagy fehér folt támad, és az ő testének bőrén poklos fakadékká lehet: vigyék el [az] [ilyet] Áronhoz, a paphoz, vagy egyvalamelyikhez az ő papfiai közül.
3Móz 13: 3 És nézze meg a pap azt a test bőrén lévő fakadékot. Ha a szőr a fakadékban fehérré változott, és ha a fakadéknak felülete mélyebben van az ő testének bőrénél: akkor poklos fakadék az. Mihelyt látja ezt a pap, tisztátalannak ítélje azt.
3Móz 13: 4 Ha pedig fehér folt van a teste bőrén, de annak felülete nincs mélyebben a bőrnél, és a szőre sem változott meg fehérré, akkor rekeszsze külön a pap a fakadékos [embert] hét napig.
3Móz 13: 5 A hetedik napon pedig nézze meg őt a pap, s ha szerinte a fakadék egy állapotban van, át nem terjedt tovább a fakadék a bőrön, a pap másodszor is rekeszsze őt külön hét napig.
3Móz 13: 6 Nézze meg őt azután a pap a hetedik napon másodszor is, és ha a fakadék meghalványodott, és nem terjedt tovább a bőrön a fakadék, tisztának ítélje őt a pap; tarjagosság az, mossa meg azért a ruháit és legyen tiszta.
3Móz 13: 7 De ha a tarjagosság tovább terjedt a bőrön, miután a papnál az ő megtisztulása végett jelentkezett: akkor másodszor is jelentse magát a papnál.
3Móz 13: 8 És ha látja a pap, hogy ímé tovább terjedt a tarjagosság a bőrön: ítélje azt a pap tisztátalannak, poklosság az.
3Móz 13: 9 Ha poklos fakadék lesz az emberen, vigyék tehát azt a paphoz.
3Móz 13: 10 És ha látja a pap, hogy ímé fehér daganat van a bőrön, és az a szőrt fehérré változtatta, és vadhús van a daganatban:
3Móz 13: 11 Idűlt poklosság az az ő testének bőrén; azért tisztátalannak ítélje azt a pap, ne is rekesztesse külön azt, mert tisztátalan az.
3Móz 13: 12 Ha pedig folyton fejlődik a poklosság a bőrön, és a poklos fakadék elborítja a fakadékosnak egész bőrét tetőtől talpig mindenfelé, a merre a pap szemei látnak;
3Móz 13: 13 És ha látja a pap, hogy ímé elborította a poklosság annak egész testét: akkor ítélje tisztának a fakadékot; mivelhogy egészen fehérré változott az, tiszta az.
3Móz 13: 14 De mihelyt vadhús mutatkozik abban, tisztátalan legyen.
3Móz 13: 15 Ha meglátja a pap a vadhúst, tisztátalannak ítélje azt; a vadhús tisztátalan legyen, poklosság az.
3Móz 13: 16 De ha a vadhús eltűnik, és fehérré változik, akkor menjen a paphoz.
3Móz 13: 17 És ha megnézi azt a pap, és a fakadék csakugyan fehérré változott, akkor ítélje a pap a fakadékot tisztának, tiszta az.
3Móz 13: 18 Ha pedig valakinek a teste bőrén kelevény volt, de begyógyult,
3Móz 13: 19 És a kelevény helyén fehér daganat, vagy vörhenyes fehér folt támad, jelentse magát a papnál.
3Móz 13: 20 És ha látja a pap, hogy íme annak felülete alább esik a bőrnél, és a szőre fehérré változott: akkor ítélje azt a pap tisztátalannak; poklos fakadék az, a mi a kelevényben fakadt.
3Móz 13: 21 Ha pedig megnézi azt a pap, és íme nincs abban fehér szőr, és nem is esett alább a bőrnél, sőt meghalványodott az: akkor rekeszsze külön azt a pap hét napig.
3Móz 13: 22 Ha azonban tovább terjed a bőrön; akkor tisztátalannak ítélje azt a pap, [poklos] fakadék az.
3Móz 13: 23 De ha elébbi állapotában marad a folt, nem terjedt: a kelevény forradása az, azért tisztának ítélje azt a pap.
3Móz 13: 24 Vagy ha valaki testének bőrén égési seb lesz, és a seb helyén vörhenyesfehér folt támad vagy fehér;
3Móz 13: 25 És megnézi azt a pap, és íme a szőr fehérré változott a foltban, és annak felülete mélyebben van a bőrnél: poklosság az, a mi a seben fakadt, azért ítélje azt a pap tisztátalannak, poklos fakadék az.
3Móz 13: 26 De ha megnézi azt a pap, és ímé nincs a foltban fehér szőr, és nem is esett az alább a bőrnél, sőt meg is halványodott az: akkor rekeszsze azt külön a pap hét napig.
3Móz 13: 27 És nézze meg azt a pap a hetedik napon; ha tovább terjedt a bőrön, akkor tisztátalannak ítélje azt a pap, poklos fakadék az.
3Móz 13: 28 Ha pedig elébbi állapotában van a folt, nem terjedt a bőrön, sőt meg is halványodott, égési daganat az; azért tisztának ítélje azt a pap, mert égési seb forradása az.
3Móz 13: 29 És ha valamely férfiúnak vagy asszonynak fakadéka támad a fején vagy a szakállában,
3Móz 13: 30 És a pap megnézi a fakadékot, és íme annak felülete mélyebben van a bőrnél; és abban a szőr sárga és vékony: akkor ítélje azt a pap tisztátalannak, var az, fejnek vagy szakállnak poklossága az.
3Móz 13: 31 Ha pedig megnézi a pap a varas fakadékot, és ímé annak felülete nincsen mélyebben a bőrnél, és nincsen abban fekete szőr: akkor rekeszsze külön a pap [azt], [a kinek] varas fakadéka [van,] hét napig.
3Móz 13: 32 És nézze meg a pap a fakadékot a hetedik napon, és ha nem terjedt a var, és nem lett benne sárga szőr, és a varnak felülete nem lett mélyebbé a bőrnél:
3Móz 13: 33 Akkor borotválkozzék meg, de a varat le ne borotválja; a pap pedig másodszor is rekeszsze külön a varas [embert] hét napig.
3Móz 13: 34 És a pap nézze meg a varat a hetedik napon, és ha nem terjed a var a bőrön, és annak felülete nincsen mélyebben a bőrnél: akkor tisztának ítélje azt a pap és mossa meg a ruháit, és tiszta lesz.
3Móz 13: 35 De ha tovább terjed a var a bőrön, miután tisztának ítélte azt,
3Móz 13: 36 És megnézi azt a pap, és csakugyan terjedt a var a bőrön: akkor ne is kutasson a pap a sárga szőr után, tisztátalan az.
3Móz 13: 37 De ha a var szerinte egy állapotban van, és fekete szőr indult abban, meggyógyult az a var, tiszta az; tisztának ítélje azt a pap.
3Móz 13: 38 Ha pedig valamely férfi vagy asszony testének bőrén foltok, fehér foltok támadnak,
3Móz 13: 39 És megnézi a pap, és ímé a testök bőrén lévő foltok halavány fehérek: a bőrön fakadt sömör az, tiszta az az [ember].
3Móz 13: 40 Hogyha valamely embernek egészen elhull a haja, kopasz az, [és] tiszta az.
3Móz 13: 41 És ha előlről hull el a haja, elől kopasz az, [és] tiszta az.
3Móz 13: 42 Hogyha pedig az ő egész kopasz, vagy elől kopasz fején vörhenyes fehér fakadék támad, poklos fakadék az az ő egész kopasz vagy elől kopasz fején.
3Móz 13: 43 Ha megnézi azt a pap, és ímé a fakadék daganata vörhenyes fehér az ő egész kopasz vagy elől kopasz fején, olyanforma, mint a test bőrén való poklosság:
3Móz 13: 44 Poklos ember az, tisztátalan az, igen tisztátalannak ítélje azt a pap, mivelhogy fején van a fakadékja.
3Móz 13: 45 A poklos ember pedig, a kin a fakadék van, megszaggatott ruhában és mezítelen fővel legyen, és a bajuszát fedezze be, és ezt kiáltsa: Tisztátalan, tisztátalan!
3Móz 13: 46 Mindaddig tisztátalan legyen, a míg rajta van a fakadék, tisztátalan az; csak ő maga lakjék, a táboron kivül legyen az ő lakása.
3Móz 13: 47 Hogyha pedig valami ruhán van a poklos fakadék, gyapjú ruhán vagy len ruhán,
3Móz 13: 48 Vagy lenből és gyapjúból készült fonadékon vagy szöveten; vagy bőrön, vagy valamely bőrből való készítményen;
3Móz 13: 49 És ha az a fakadék zöld vagy vörhenyes színű a ruhán, vagy bőrön, vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bőrből való eszközön: poklos fakadék az, mutassák azért meg a papnak.
3Móz 13: 50 És nézze meg a pap a fakadékot és rekeszsze külön [azt a min] a fakadék van, hét napig.
3Móz 13: 51 A hetedik napon pedig nézze meg a fakadékot. Ha terjed a fakadék a ruhán vagy szöveten, vagy fonadékon vagy bőrön, és akármely készítményen, a mivé a bőr feldolgoztatik: emésztő poklosság az a fakadék, tisztátalan az.
3Móz 13: 52 Azért égesse meg azt a ruhát, vagy a gyapjúból vagy a lenből készült szövetet vagy fonadékot, vagy akármely bőrből való eszközt, a melyen a fakadék leend; mert emésztő poklosság az, tűzön égessék meg [azt.]
3Móz 13: 53 De ha megnézi a pap, és ímé nem terjedt a fakadék a ruhán, vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bőrből való eszközön:
3Móz 13: 54 Akkor parancsolja meg a pap, hogy mossák meg azt, a min a fakadék van, és rekeszsze külön azt másodszor is hét napig.
3Móz 13: 55 Ha pedig megnézi azt a pap a mosás után, és ímé a fakadék nem változtatta meg a színét; ha nem terjedt is a fakadék, tisztátalan az, tűzben égesd meg azt; beevődés az, akár a fonákján, akár a színén legyen az.
3Móz 13: 56 De ha látja a pap, hogy ímé meghalványodék a fakadék a megmosatása után: akkor szakaszsza el azt a ruhától vagy bőrtől, vagy a szövettől vagy a fonadéktól.
3Móz 13: 57 És ha mégis mutatkozik a ruhán vagy szöveten, vagy fonadékon, vagy akármely bőrből való eszközön: akkor kiújulás az; tűzzel égesd meg azt, a min a fakadék van.
3Móz 13: 58 Azt a ruhát pedig, vagy szövetet, vagy fonadékot, vagy akármely bőrből való eszközt, a melyet megmostál, ha eltávozik rólok a fakadék, mosd meg másodszor is, és tiszta lesz.
3Móz 13: 59 Ez a törvénye a poklos fakadéknak, akár gyapjú-, akár lenruhán, akár szöveten, akár fonadékon, vagy akármely bőrből való eszközön legyen, hogy tisztának vagy tisztátalannak ítéltessék.
3Móz 14: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 14: 2 Ez legyen a poklos embernek törvénye az ő megtisztulásának napján, hogy vigyék a paphoz.
3Móz 14: 3 A pap pedig menjen ki a táboron kivül, és nézze meg a pap, és ha meggyógyult a pokloson a poklos fakadék:
3Móz 14: 4 Akkor parancsolja meg a pap, hogy hozzanak a megtisztulandó emberért két élő, tiszta madarat, czédrusfát, karmazsint és izsópot;
3Móz 14: 5 Azután parancsolja meg a pap, hogy az egyik madarat öljék meg cserépedényben, forrásvíz felett.
3Móz 14: 6 Az élő madarat [pedig,] vegye azt és a czédrusfát, a karmazsint és az izsópot; és mártsa be azokat és az élő madarat a megölt madárnak vérébe a forrásvíz felett.
3Móz 14: 7 És hintse meg a poklosságból megtisztulandó embert hétszer, és ítélje azt tisztának; az élő madarat pedig bocsássa szabadon a mezőre.
3Móz 14: 8 Azután a megtisztulandó ember mossaki az ő ruháit, borotválja le minden szőrét, és mosódjék meg vízben, és tiszta lesz; így menjen be azután a táborba, de a sátorán kivül maradjon hét napig.
3Móz 14: 9 A hetedik napon pedig borotválja le minden szőrét: a haját, szakállát, szemöldökeit és minden [egyéb] szőrét borotválja le, és mossaki ruháit, és mossa meg a testét vízben, és tiszta lesz.
3Móz 14: 10 A nyolczadik napon pedig vegyen két ép bárányt, meg egy ép nőstény bárányt, egy esztendőst, és olajjal elegyített három tized [efa] lisztlángot ételáldozatul, és egy lóg olajt.
3Móz 14: 11 A pap pedig, aki a tisztítást végzi, állassa a megtisztulandó embert mindezekkel együtt az Úr elébe, a gyülekezet sátorának nyílásához.
3Móz 14: 12 És vegye a pap az egyik bárányt, és áldozza meg azt vétekért való áldozatul a lóg olajjal együtt, és lóbálja meg azokat az Úr előtt.
3Móz 14: 13 A bárányt pedig ott ölje meg, a hol a bűnért való áldozatot és az egészen égőáldozatot ölik meg a szent helyen; mert a miképen a bűnért, azonképen a vétekért való áldozat is a papé; igen szentséges az.
3Móz 14: 14 És vegyen a pap a vétekért való áldozatnak véréből, és kenje meg azzal a megtisztulandó ember jobb fülének czimpáját, és az ő jobb kezének hüvelykét, és jobb lábának hüvelykét.
3Móz 14: 15 Vegyen a pap a lóg olajból is, és töltsön a papnak a bal tenyerére.
3Móz 14: 16 És mártsa be a pap az ő jobb kezének újját az olajba, mely az ő bal tenyerén van, és hintsen az olajból az újjával hétszer az Úr előtt.
3Móz 14: 17 A maradék olajból pedig, a mely az ő tenyerén van, kenje meg a pap a megtisztulandó ember jobb fülének czimpáját, a jobb kezének hüvelykét és a jobb lábának hüvelykét a vétekért való áldozat vérén felül.
3Móz 14: 18 És a mi megmarad az olajból, a mely a pap tenyerén van, kenje a megtisztulandó ember fejére; így szerezzen néki engesztelést a pap az Úr előtt.
3Móz 14: 19 Azután készítsen a pap bűnért való áldozatot, és szerezzen engesztelést a tisztátalanságából megtisztulónak; azután ölje meg az égőáldozatot.
3Móz 14: 20 És vigye fel a pap az égőáldozatot és az ételáldozatot az oltárra; így szerezzen néki engesztelést a pap, és tiszta lesz.
3Móz 14: 21 Hogyha pedig szegény ő, és nincs módja [azokhoz,] akkor vegyen egy bárányt vétekért való áldozatul meglóbálás végett, hogy engesztelésül legyen érte; meg egy tized [efa] lisztlángot, olajjal elegyítve, ételáldozatul, és egy lóg olajt.
3Móz 14: 22 És két gerliczét vagy két galambfiat, a mint a módja engedi, és legyen az egyik bűnért való áldozat, a másik pedig egészen égőáldozat.
3Móz 14: 23 És vigye azokat az ő tisztulásának nyolczadik napján a paphoz, a gyülekezet sátorának nyílásához, az Úr elébe.
3Móz 14: 24 És vegye a pap a vétekért való áldozat bárányát, és a lóg olajt, és lóbálja meg azokat a pap az Úr előtt.
3Móz 14: 25 Azután ölje meg a vétekért való áldozat bárányát, és vegyen a pap a vétekért való áldozat véréből, és kenjen a megtisztulandó ember jobb fülének czimpájára, és jobb kezének hüvelykére, és jobb lábának hüvelykére.
3Móz 14: 26 Az olajból pedig töltsön a pap a papnak baltenyerére.
3Móz 14: 27 És hintsen a pap az ő jobb kezének újjával az olajból, a mely az ő bal tenyerén van, hétszer az Úr előtt.
3Móz 14: 28 Azután kenje meg a pap a tenyerén levő olajból a megtisztulandó jobb fülének czimpáját, a jobb kezének hüvelykét és a jobb lábának hüvelykét a vétekért való áldozat vérének helyén.
3Móz 14: 29 A mi pedig megmarad a pap tenyerén levő olajból, kenje a megtisztulandó fejére, hogy engesztelésül legyen érette az Úr előtt.
3Móz 14: 30 És készítse el az egyiket a gerliczék közül, vagy galambfiak közül, a melyik az ő módjától telik.
3Móz 14: 31 Azt, a mi kitelik az ő módjától: az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az ételáldozattal egybe; így szerezzen engesztelést a pap a megtisztulandó embernek az Úr előtt.
3Móz 14: 32 Ez a törvénye annak, a kin poklos fakadék van, [de] a kinek nincs módja az ő megtisztulásánál.
3Móz 14: 33 Szóla ismét az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
3Móz 14: 34 Mikor bementek majd a Kanaán földére, a melyet én adok néktek birtokul, és a ti birtokotokban levő föld valamelyik házára poklosságot bocsátok:
3Móz 14: 35 Akkor menjen el az, a kié a ház, és jelentse meg a papnak, mondván: Mint a poklosság, olyan mutatkozik nálam a házban.
3Móz 14: 36 A pap pedig parancsolja meg, hogy takarítsák ki a házat, mielőtt oda menne a pap a poklosság megnézésére, hogy semmi se legyen tisztátalanná, a mi a házban van; és csak azután menjen be a pap a ház megnézésére.
3Móz 14: 37 És ha látja a poklosságot, hogy ímé a poklosság a háznak falain zöld vagy vörhenyes horpadásokban [mutatkozik,] és annak felülete alább esik a falnál:
3Móz 14: 38 Akkor menjen ki a pap a házból, a háznak ajtaja elé, és zárja be a házat hét napra.
3Móz 14: 39 A hetedik napon pedig térjen vissza a pap, és ha látja, hogy ímé elterjedt a poklosság a ház falán:
3Móz 14: 40 Akkor parancsolja meg a pap, hogy szedjék ki a köveket, a melyeken a poklosság van, és vessék azokat a városon kivül tisztátalan helyre;
3Móz 14: 41 A házat pedig vakartassa le belül köröskörül, és a tapasztékot, a melyet levakartak, töltsék a városon kivül tisztátalan helyre.
3Móz 14: 42 És vegyenek elő más köveket, és illeszszék be ama kövek helyére; tapasztékot is mást vegyenek, és tapasszák be a házat.
3Móz 14: 43 Hogyha a poklosság visszatér, és kiújul a házon, miután kiszedték a köveket, és miután levakarták a házat, és miután be is tapasztották azt:
3Móz 14: 44 Akkor menjen be a pap, és nézze meg, és ha ímé tovább terjedt a poklosság a házon: emésztő poklosság az a házon, tisztátalan az;
3Móz 14: 45 Rontsák azért le a házat köveivel együtt, és a fáit is, a háznak minden tapasztékát is; és vigyék a városon kívül tisztátalan helyre.
3Móz 14: 46 aki pedig bemegy a házba akármikor, a míg az zárva van, tisztátalan legyen az estvéig.
3Móz 14: 47 És aki meghál abban a házban, mossa meg a ruháit, és a ki eszik abban a házban, az is mossa meg a ruháit.
3Móz 14: 48 Ha pedig bemegy a pap és látja, hogy ímé nem terjedt a poklosság a házon, miután megtapasztották a házat: akkor tisztának ítélje a pap a házat, mert megszűnt a poklosság.
3Móz 14: 49 A háznak megtisztítása végett pedig vegyen elő két madarat, czédrusfát, karmazsint és izsópot.
3Móz 14: 50 És ölje meg az egyik madarat cserépedényben, forrásvíz felett.
3Móz 14: 51 Azután vegye a czédrusfát, az izsópot, a karmazsint és az élő madarat, és mártsa be azokat a megölt madár vérébe és a forrásvízbe, és hintse meg [azzal] a házat hétszer.
3Móz 14: 52 És tisztítsa meg a házat a madár vérével, a forrásvízzel, az élő madárral, a czédrusfával, az izsóppal és a karmazsinnal.
3Móz 14: 53 Az élő madarat pedig bocsássa el a városon kivül a mezőre, így szerezzen engesztelést a házért, és tiszta lesz.
3Móz 14: 54 Ez a törvénye mindenféle poklos fakadéknak és varnak.
3Móz 14: 55 A ruha és a ház poklosságának is.
3Móz 14: 56 A daganatnak, a tarjagosságnak és a fehér foltnak;
3Móz 14: 57 Hogy megtudhassák: mikor tiszta és mikor tisztátalan [valami?] Ez a poklosság törvénye.
3Móz 15: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek s Áronnak, mondván:
3Móz 15: 2 Szóljatok Izráel fiainak és mondjátok meg nékik: Ha valamely férfiúnak magfolyása támad, az ő folyása tisztátalan.
3Móz 15: 3 És pedig tisztátalan lesz e folyás miatt: [akár] folytonos az ő magfolyása, akár megreked testében ez a folyás; tisztátalanság ez ő nála.
3Móz 15: 4 Minden ágy, a melyen fekszik a magfolyós, tisztátalan, és minden holmi is, a melyre ráül, tisztátalan lesz.
3Móz 15: 5 Valaki azért illeti az ő ágyát, mossa meg a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 6 Az is, aki a holmira ül, a melyen a magfolyós ült vala, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 7 Az is, aki illeti a magfolyósnak testét, mossa meg a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 8 És ha ráköp a magfolyós a tiszta emberre, mossa meg [ez] a ruháját, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 9 És minden nyereg is, a melyre a magfolyós ráült, tisztátalan legyen.
3Móz 15: 10 És akárki is, aki illet valamit, a mi annak alatta vala, tisztátalan legyen estvéig, és aki hordozza azokat, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 11 És mindaz, a kit illet a magfolyós, úgy hogy kezeit le nem öblíti vízzel, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 12 A cserépedény pedig, a melyet a magfolyós illet, törettessék el, minden faedény pedig öblíttessék ki vízzel.
3Móz 15: 13 Mikor pedig megtisztul a magfolyós az ő folyásából, akkor számláljon hét napot az ő tisztulására, és mossa meg ruháit, és a testét is mossa le forrásvízben, és tiszta lesz.
3Móz 15: 14 És a nyolczadik napon vegyen elő két gerliczét vagy két galambfiat, és menjen el az Úr elé, a gyülekezet sátorának nyílásához, és adja azokat a papnak.
3Móz 15: 15 És készítse el azokat a pap; az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat egészen égőáldozatul; így szerezzen néki engesztelést a pap az Úr előtt az ő magfolyása miatt.
3Móz 15: 16 Ha valamely férfiúnak magömlése van, mossa meg az egész testét vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 17 És minden ruha, és minden bőr, a melyre a magömlés kihat, mosattassék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig,
3Móz 15: 18 És az asszony is, a kivel férfiú hál magömléssel. Mosódjanak meg vízben, és tisztátalanok legyenek estvéig.
3Móz 15: 19 Mikor asszony lesz magfolyóssá [és] véressé lesz az ő magfolyása a testén, hét napig legyen az ő havi bajában, és valaki illeti azt, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 20 Mindaz is, a min hál az ő havi bajában, tisztátalan legyen és mindaz is, a min ül, tisztátalan legyen.
3Móz 15: 21 És mindaz, aki illeti az ő ágyát, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 22 És mindaz is, aki illet bármely holmit, a melyen ült, mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 23 Sőt ha valaki az ő ágyán, vagy a holmikon illet is valamit, a melyeken ő ült, tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 24 Ha pedig vele hál valaki, és reá ragad arra az ő havi baja: tisztátalan legyen hét napig, és minden ágy is, a melyen fekszik, tisztátalan legyen.
3Móz 15: 25 És hogyha sok napig tart az asszonynak az ő vérfolyása a havi bajának idején kivül, vagy ha a folyás a havi bajon túl tart: valameddig az ő tisztátalanságának folyása tart, úgy legyen, mint havi bajának idején, tisztátalan az.
3Móz 15: 26 Minden ágy, a melyen fekszik az ő folyásának egész ideje alatt, olyan legyen, mint a havi baja idejében lévő ágya, és minden holmi is, a melyre ráül, tisztátalan legyen, mint az ő havi bajának tisztátalansága alatt.
3Móz 15: 27 És mindaz is, aki illeti azokat, tisztátalan lesz, mossa meg azért a ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig.
3Móz 15: 28 Ha pedig megtisztul az ő folyásából: számláljon hét napot, és azután tiszta legyen.
3Móz 15: 29 A nyolczadik napon pedig vegyen elő két gerliczét vagy két galambfiat, és vigye el azokat a papnak, a gyülekezet sátorának nyílásához.
3Móz 15: 30 És készítse el a pap az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul; így szerezzen néki engesztelést a pap az Úr előtt az ő tisztátalanságának folyása miatt.
3Móz 15: 31 Így tartsátok vissza Izráel fiait az ő tisztátalanságuktól, hogy meg ne haljanak az ő tisztátalanságuk miatt, megfertőztetvén az én hajlékomat, a mely közöttök van.
3Móz 15: 32 Ez a törvénye a magfolyósnak, és annak, a kinek magömlése van, a mi által tisztátalanná lesz;
3Móz 15: 33 És a havi bajban szenvedőnek és a magfolyásban lévőnek, férfinak és asszonynak, és annak a férfiúnak aki tisztátalan asszonynyal hál.
3Móz 16: 1 És szóla az Úr Mózesnek, az Áron két fiának halála után, a kik akkor haltak meg, a mikor az Úrhoz járultak vala.
3Móz 16: 2 És monda az Úr Mózesnek: Szólj a te atyádfiának, Áronnak, hogy ne menjen be akármikor a szenthelyre a függönyön belül a fedél elé, a mely a láda felett van, hogy meg ne haljon, mert felhőben jelenek meg a fedél felett.
3Móz 16: 3 Ezzel menjen be Áron a szenthelyre: egy fiatal tulokkal bűnért való áldozatul, és egy kossal égőáldozatul.
3Móz 16: 4 Gyolcsból készült szent köntöst öltsön magára, és gyolcs lábravaló legyen a testén, gyolcs övvel övezze be magát, és gyolcs süveget tegyen fel; szent ruhák ezek; mossa meg azért a testét vízben, és úgy öltse fel ezeket.
3Móz 16: 5 Izráel fiainak gyülekezetétől pedig vegyen át két kecskebakot bűnért való áldozatul, és egy kost egészen égőáldozatul.
3Móz 16: 6 És áldozza meg Áron a bűnért való áldozati tulkot, a mely az övé, és végezzen engesztelést magáért és háza népéért.
3Móz 16: 7 Azután vegye elő a két kecskebakot, és állassa azokat az Úr elé a gyülekezet sátorának nyílásához,
3Móz 16: 8 És vessen sorsot Áron a két bakra; egyik sorsot az Úrért, a másik sorsot Azázelért.
3Móz 16: 9 És áldozza meg Áron azt a bakot, a melyre az Úrért való sors esett, és készítse el azt bűnért való áldozatul.
3Móz 16: 10 Azt a bakot pedig, a melyre az Azázelért való sors esett, állassa elevenen az Úr elé, hogy engesztelés legyen általa, [és] hogy elküldje azt Azázelnek a pusztába.
3Móz 16: 11 Áron pedig úgy áldozza meg a bűnért való áldozati tulkot, a mely az övé, és úgy szerezzen engesztelést magáért és háza népéért, hogy ölje meg a bűnért való áldozati tulkot, a mely az övé.
3Móz 16: 12 És vegye tele a tömjénezőt eleven szénnel az oltárról, a mely az Úr előtt van, és vegye tele a két markát a porrá tört fűszerekből való füstölőből, és vigye be a függönyön belől.
3Móz 16: 13 És vesse a füstölőt a tűzre az Úr előtt, hogy befedje a füstölő felhője a fedelet, a mely a bizonyság felett van, hogy meg ne haljon.
3Móz 16: 14 Azután vegyen a tuloknak véréből és hintsen újjával a fedél felső színére napkelet felé; a fedél előtt pedig hétszer hintsen újjával a vérből.
3Móz 16: 15 És ölje meg a bűnért való áldozati bakot, a mely a népé, és vigye be annak vérét a függönyön belől, és úgy cselekedjék annak vérével, a mint a tuloknak vérével cselekedett: hintse ugyanis azt a fedélre és a fedél elé.
3Móz 16: 16 Így szerezzen engesztelést a szenthelynek Izráel fiainak tisztátalanságai és vétkei miatt; mindenféle bűnei miatt; így cselekedjék a gyülekezet sátorával is, a mely közöttök van, az ő tisztátalanságaik közepette.
3Móz 16: 17 Senki se legyen a gyülekezet sátorában, a mikor bemegy a szenthelybe, hogy engesztelést szerezzen, egészen az ő kijöveteléig; és végezzen engesztelést magáért, házanépéért, és Izráelnek egész gyülekezetéért.
3Móz 16: 18 Azután menjen ki az oltárhoz, a mely az Úr előtt van, és végezzen engesztelést azért is; vegyen ugyanis a tuloknak véréből és a baknak véréből, és kenje meg az oltárnak szarvait köröskörül.
3Móz 16: 19 És hintsen arra a vérből az ő újjával hétszer; így tegye tisztává, és így szentelje meg azt Izráel fiainak tisztátalanságaitól.
3Móz 16: 20 Miután pedig elvégezi a szenthelyért, a gyülekezet sátoráért és az oltárért való engesztelést; hozza elő az élő bakot.
3Móz 16: 21 És tegye Áron mind a két kezét az élő baknak fejére, és vallja meg felette Izráel fiainak minden hamisságát és minden vétkét, mindenféle bűneit: és rakja azokat a baknak fejére, azután küldje el az arravaló emberrel a pusztába,
3Móz 16: 22 Hogy vigye el magán a bak minden ő hamisságukat kietlen földre, és hogy bocsássa el a bakot a pusztában.
3Móz 16: 23 Azután menjen be Áron a gyülekezet sátorába, és vesse le a gyolcs ruhákat, a melyeket felöltött, mikor bement a szenthelybe, és hagyja ott azokat.
3Móz 16: 24 És mossa meg a testét vízben szent helyen, és öltse fel a maga ruháit, úgy menjen ki, és készítse el a maga egészen égőáldozatát és a nép egészen égőáldozatát, és végezzen engesztelést magáért és a népért.
3Móz 16: 25 A bűnért való áldozat kövérjét pedig füstölögtesse el az oltáron.
3Móz 16: 26 Az pedig, aki elvitte az Azázelnek való bakot, mossa meg ruháit, és a testét is mossa le vízben, és azután menjen be a táborba.
3Móz 16: 27 A bűnért való áldozati tulkot pedig, és a bűnért való áldozati bakot, a melyeknek vére engesztelés végett bevitetett a szenthelyre, vigye ki a táboron kivül, és égessék meg azoknak bőrét, húsát és ganéját tűzzel.
3Móz 16: 28 És aki elégeti ezeket, mossa meg ruháit, és a testét is mossa le vízben, és azután így menjen be a táborba.
3Móz 16: 29 Örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok: a hetedik hónapban, a hónapnak tizedikén sanyargassátok meg magatokat és semmi munkát ne végezzetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény.
3Móz 16: 30 Mert ezen a napon engesztelés lesz értetek, hogy megtisztítson titeket; minden bűnötöktől megtisztultok az Úr előtt.
3Móz 16: 31 Szombatok szombatja ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat; örökkévaló rendtartás ez.
3Móz 16: 32 És végezzen engesztelést a pap, a kit felkennek, és a kit az ő tisztére felavatnak, hogy paposkodjék az ő atyja helyett, és öltözködjék a gyolcs ruhákba, a szent ruhákba:
3Móz 16: 33 És végezzen engesztelést a szentek szentjéért, és a gyülekezet sátoráért, és az oltárért is végezzen engesztelést, sőt a papokért és az egész összegyülekezett népért is engesztelést végezzen.
3Móz 16: 34 És örökkévaló rendtartás legyen ez nálatok, hogy egyszer egy esztendőben engesztelést végezzenek Izráel fiainak minden bűnéért. És úgy cselekedék, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
3Móz 17: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 17: 2 Szólj Áronnak és az ő fiainak és Izráel minden fiának, és mondd nékik: Ez az a dolog, a mit megparancsolt az Úr, mondván:
3Móz 17: 3 Ha valaki Izráel házából ökröt, vagy bárányt, vagy kecskét öl le a táborban, vagy aki öl a táboron kivül,
3Móz 17: 4 És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy áldozattal járuljon az Úrhoz, az Úrnak hajléka előtt: vérontásul tulajdoníttassék az annak az embernek; vért ontott, töröltessék ki azért az ilyen ember az ő népe közűl:
3Móz 17: 5 Azért hogy vigyék el Izráel fiai az ő véres áldozataikat, a melyeket áldoznak vala a mezőn, vigyék el azokat az Úrnak, a gyülekezet sátorának nyílásához, a paphoz, és áldozzák meg azokat hálaáldozatul az Úrnak.
3Móz 17: 6 És hintse a pap a vért az Úr oltárára, a mely a gyülekezet sátorának nyílásánál van, a kövérjét pedig füstölögtesse el kedves illatul az Úrnak.
3Móz 17: 7 És ne áldozzák többé véres áldozataikat az ördögöknek, a kikkel ők paráználkodnak. Örökkévaló rendtartás legyen ez nékik nemzetségről nemzetségre.
3Móz 17: 8 Mondjad nékik [ezt] is: Valaki az Izráel házából, vagy a köztök tartózkodó jövevények közül, egészen égőáldozatot áldoz vagy véres áldozatot,
3Móz 17: 9 És nem viszi azt a gyülekezet sátorának nyílásához, hogy elkészítse azt az Úrnak: irtassék ki az ilyen ember az ő népe közül.
3Móz 17: 10 És ha valaki Izráel házából, vagy a köztök tartózkodó jövevények közül valamiféle vért megeszik: kiontom haragomat az ellen, aki a vért megette, és kiirtom azt az ő népei közül.
3Móz 17: 11 Mert a testnek élete a vérben van, én pedig az oltárra adtam azt néktek, hogy engesztelésül legyen a ti életetekért, mert a vér a benne levő élet által szerez engesztelést.
3Móz 17: 12 Azért mondtam Izráel fiainak: Egy lélek se egyék vért közületek; a köztetek tartózkodó jövevény se egye meg a vért.
3Móz 17: 13 És ha valaki Izráel fiai közül, vagy a köztök tartózkodó jövevények közül vadászásban vadat vagy madarat fog, a mely megehető: ontsaki annak vérét, és fedje be azt földdel.
3Móz 17: 14 Mert minden testnek élete az ő vére a benne levő élettel. Azért mondom Izráel fiainak: Semmiféle testnek a vérét meg ne egyétek, mert minden testnek élete az ő vére; valaki megeszi azt, irtassék ki.
3Móz 17: 15 Ha pedig valaki elhullott, vagy [vadtól] megszaggatott állatot eszik, akár benszülött, akár jövevény: mossa meg ruháit, és mosódjék meg vízben, és tisztátalan legyen estvéig, azután tiszta.
3Móz 17: 16 Hogyha meg nem mossa ruháit, sem a testét le nem mossa: viselje az ő vétségének terhét.
3Móz 18: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 18: 2 Szólj Izráel fiaihoz, és mondd nékik: Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 18: 3 Ne cselekedjetek úgy, a mint Égyiptom földén cselekesznek, a hol laktatok; úgy se cselekedjetek, a mint Kanaán földén cselekesznek, a hová beviszlek titeket; se azoknak rendtartásai szerint ne járjatok.
3Móz 18: 4 Az én végzéseim szerint cselekedjetek, és az én rendeleteimet tartsátok meg, azok szerint járván. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 18: 5 Tartsátok meg azért az én rendeleteimet és az én végzéseimet, a melyeket ha megcselekszik az ember, él azok által. Én vagyok az Úr.
3Móz 18: 6 Senki se közelgessen valamely vér szerint való rokonához, hogy felfedje annak szemérmét. Én vagyok az Úr.
3Móz 18: 7 A te atyádnak szemérmét és a te anyádnak szemérmét fel ne fedd; a te anyád ő, fel ne fedd az ő szemérmét.
3Móz 18: 8 A te atyád feleségének szemérmét fel ne fedd, a te atyádnak szemérme az.
3Móz 18: 9 A te atyád leányának, vagy a te anyád leányának, a te leánytestvérednek szemérmét, akár otthon született, akár kivül született legyen; fel ne fedd szemérmöket.
3Móz 18: 10 A te fiad leányának szemérmét, vagy a te leányod leányáét, ezeknek szemérmét fel ne fedd, mert a te szemérmeid azok.
3Móz 18: 11 A te atyád felesége leányának szemérmét, aki a te atyádnak magzatja, leánytestvéred ő, fel ne fedd ennek szemérmét.
3Móz 18: 12 A te atyád leánytestvérének szemérmét fel ne fedd, a te atyádnak vér szerint való rokona ő.
3Móz 18: 13 A te anyád leánytestvérének szemérmét fel ne fedd, mert a te anyádnak vér szerint való rokona ő.
3Móz 18: 14 A te atyád fiútestvérének szemérmét fel ne fedd, annak feleségéhez ne közelgess, nagynénéd ő.
3Móz 18: 15 A te menyednek szemérmét fel ne fedd; a te fiadnak felesége ő: ne fedd fel az ő szemérmét.
3Móz 18: 16 A te fiútestvéred feleségének szemérmét fel ne fedd; a te fiútestvérednek szemérme az.
3Móz 18: 17 Valamely asszonynak és az ő leányának szemérmét fel ne fedd; az ő fiának leányát, vagy leányának leányát el ne vedd, hogy annak szemérmét felfedjed; mert vér szerint való rokonok ők; fajtalankodás ez.
3Móz 18: 18 De feleségül se végy senkit az ő leánytestvére mellé, hogy ellenkezés ne legyen, ha felfeded ő mellette amannak szemérmét az ő életében.
3Móz 18: 19 Asszonyhoz ne közelgess, az ő havi tisztátalansága alatt, hogy felfedjed az ő szemérmét.
3Móz 18: 20 És a te felebarátodnak feleségéhez se add magad közösülésre, hogy azzal magadat megfertőztessed.
3Móz 18: 21 A te magzatodból ne adj, hogy oda áldozzák a Moloknak, és meg ne szentségtelenítsd a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.
3Móz 18: 22 Férfiúval ne hálj úgy, a mint asszonynyal hálnak: útálatosság az.
3Móz 18: 23 És semmiféle barommal se közösülj, hogy azzal magadat megfertőztessed, és asszony se álljon meg barom előtt, hogy meghágja őt; fertelmesség az.
3Móz 18: 24 Egyikkel se fertőztessétek meg magatokat ezek közül; mert mindezekkel ama pogányok fertőztették meg magokat, kiket én kiűzök ti előletek.
3Móz 18: 25 És fertőzötté lett az a föld, de meglátogatom azon az ő gonoszságát, mert kiokádja az a föld az ő lakosait.
3Móz 18: 26 Tartsátok meg azért ti az én rendeléseimet és végzéseimet, és ez útálatosságok közül semmit meg ne cselekedjetek, se a benszülött, se a közöttetek tartózkodó jövevény:
3Móz 18: 27 (Mert mindezeket az útálatosságokat megcselekedték annak a földnek lakosai, a mely előttetek van; és fertelmessé lőn az a föld),
3Móz 18: 28 Hogy ki ne okádjon titeket az a föld, ha megfertőztetitek azt, a mint kiokádja azt a népet, a mely előttetek van.
3Móz 18: 29 Mert a ki megcselekszik valamit ez útálatosságokból, mind kiirtatik az így cselekvő ember az ő népe közül.
3Móz 18: 30 Tartsátok meg azért a mit én megtartani rendelek, hogy egyet se kövessetek amaz útálatos szokásokból, a melyeket követtek ti előttetek, és meg ne fertőztessétek magatokat azokkal. Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
3Móz 19: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 19: 2 Szólj Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, és mondd nékik: Szentek legyetek, mert én az Úr, a ti Istenetek szent vagyok.
3Móz 19: 3 Az ő anyját és atyját minden ember tisztelje, és az én szombatjaimat megtartsátok. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 4 Ne hajoljatok a bálványokhoz, és ne csináljatok magatoknak öntött isteneket. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 5 Hogyha hálaadó áldozatot áldoztok az Úrnak, úgy áldozzátok, hogy kedvesen fogadtassatok.
3Móz 19: 6 A ti áldozástok napján és a következőn egyétek meg; a mi pedig harmadnapra marad, égessétek meg tűzben.
3Móz 19: 7 Ha pedig harmadnapra eszik valaki abból, útálatos az, nem lehet kedves.
3Móz 19: 8 És aki eszi azt, viselje az ő álnokságának terhét; mivelhogy megfertőztette az Úrnak szentségét, irtassék ki az ilyen ember az ő népe közül.
3Móz 19: 9 Mikor a ti földetek termését learatjátok, ne arasd le egészen a te meződnek szélét, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd.
3Móz 19: 10 Szőlődet se mezgéreld le, és elhullott szemeit se szedd fel szőlődnek, a szegénynek és a jövevénynek hagyd meg azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 11 Ne orozzatok, se ne hazudjatok és senki meg ne csalja az ő felebarátját.
3Móz 19: 12 És ne esküdjetek hamisan az én nevemre, mert megfertőzteted a te Istenednek nevét. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 13 A te felebarátodat ne zsarold, se ki ne rabold. A napszámos bére ne maradjon nálad reggelig.
3Móz 19: 14 Siketet ne szidalmazz, és vak elé gáncsot ne vess; hanem félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 15 Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben; ne nézd a szegénynek személyét, se a hatalmas személyét ne becsüld; igazságosan ítélj a te felebarátodnak.
3Móz 19: 16 Ne járj rágalmazóként a te néped között; ne támadj fel a te felebarátodnak vére ellen. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 17 Ne gyűlöld a te atyádfiát szívedben; fedd meg a te felebarátodat nyilván, hogy ne viseljed az ő bűnének terhét.
3Móz 19: 18 Bosszúálló ne légy, és haragot ne tarts a te néped fiai ellen, hanem szeressed felebarátodat, mint magadat. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 19 Az én rendeléseimet megtartsátok: Barmodat másféle állattal ne párosítsd, szántóföldedbe kétféle magot ne vess, és kétféle szövetű ruha ne legyen rajtad.
3Móz 19: 20 És ha valaki asszonynyal hál és közösül, és az valamely férfi hatalma alatt lévő rabnő, és sem ki nem váltatott, sem szabadon nem bocsáttatott: büntetés érje, de meg ne ölettessenek, mert nem volt szabad az asszony.
3Móz 19: 21 [A férfiú] pedig vigye el az ő vétkéért való áldozatát az Úrnak a gyülekezet sátorának nyílásához: egy kost vétekért való áldozatul.
3Móz 19: 22 És a pap szerezzen néki engesztelést, a vétekért való áldozat kosával az Úr előtt, az ő bűnéért, a melyet elkövetett, és megbocsáttatik néki az ő bűne, a melyet elkövetett.
3Móz 19: 23 Mikor pedig bementek arra a földre, és plántáltok ott mindenféle gyümölcstermő fát, annak gyümölcsét körülmetéletlennek tartsátok, három esztendeig legyen az néktek körülmetéletlen: meg ne egyétek.
3Móz 19: 24 A negyedik esztendőben pedig annak minden gyümölcse szent legyen, hálaáldozatul az Úrnak.
3Móz 19: 25 Csak az ötödik esztendőben egyétek meg annak gyümölcsét, és annak termését magatoknak gyüjtsétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 26 Ne egyetek vérrel valót, ne varázsoljatok és ne bűvészkedjetek.
3Móz 19: 27 A ti hajatokat kerekdedre ne nyírjátok, a szakállad végét se csúfítsd el.
3Móz 19: 28 Testeteket a holt emberért meg ne hasogassátok, se égetéssel magatokat meg ne bélyegezzétek. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 29 A te leányodat meg ne becstelenítsd, paráznaságra adván azt; hogy paráznává ne legyen a föld, és be ne teljék a föld fajtalansággal.
3Móz 19: 30 Az én szombatjaimat megtartsátok; szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 31 Ne menjetek ígézőkhöz, és a jövendőmondókat ne tudakozzátok, hogy magatokat azokkal megfertőztessétek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 32 Az ősz ember előtt kelj fel, és a vén ember orczáját becsüld meg, és félj a te Istenedtől. Én vagyok az Úr.
3Móz 19: 33 Hogyha jövevény tartózkodik nálad, a ti földeteken, ne nyomorgassátok őt.
3Móz 19: 34 Olyan legyen néktek a jövevény, aki nálatok tartózkodik, mintha közületek való benszülött volna, és szeressed azt mint magadat, mert jövevények voltatok Égyiptom földén. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 19: 35 Ne kövessetek el igazságtalanságot az ítéletben, a hosszmértékben, súlymértékben és ürmértékben.
3Móz 19: 36 Igaz mérték, igaz font, igaz efa, és igaz hin legyen közöttetek. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Égyiptom földéből.
3Móz 19: 37 Tartsátok meg azért minden rendelésemet és minden végzésemet, és cselekedjetek azok szerint. Én vagyok az Úr.
3Móz 20: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 20: 2 Izráel fiainak pedig mondd meg: Valaki Izráel fiai közül és az Izráelben tartózkodó jövevények közül odaadja az ő magzatát a Moloknak, halállal lakoljon, a földnek népe kövezze agyon kővel.
3Móz 20: 3 Én is kiontom haragomat az ilyen emberre, és kiirtom azt az ő népe közül, mivelhogy adott az ő magzatából a Moloknak, hogy megfertőztesse az én szentségemet, és megszentségtelenítse az én szent nevemet.
3Móz 20: 4 Ha pedig a föld népe behúnyja szemeit az ilyen ember előtt, a mikor az oda adja az ő magzatát a Moloknak, és azt meg nem öli:
3Móz 20: 5 Akkor én ontom ki haragomat arra az emberre és annak házanépére, és kiirtom azt és mindazokat, a kik ő utána paráználkodnak, hogy a Molokkal paráználkodjanak, az ő népök közül.
3Móz 20: 6 A mely ember pedig az ígézőkhöz és a jövendőmondókhoz fordul, hogy azok után paráználkodjék, arra is kiontom haragomat, és kiirtom azt az ő népe közül.
3Móz 20: 7 Szenteljétek meg azért magatokat, és szentek legyetek, mert én, az Úr, vagyok a ti Istenetek.
3Móz 20: 8 És tartsátok meg az én rendeléseimet, és cselekedjétek azokat. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök.
3Móz 20: 9 Mert valaki szidalmazza az ő atyját vagy anyját, halállal lakoljon; atyját és anyját szidalmazta; vére rajta.
3Móz 20: 10 Ha valaki más ember feleségével paráználkodik, mivelhogy az ő felebarátjának feleségével paráználkodik: halállal lakoljon a parázna férfi és a parázna nő.
3Móz 20: 11 Ha valaki az ő atyjának feleségével hál, az ő atyjának szemérmét fedi fel: halállal lakoljanak mindketten; vérök rajtok.
3Móz 20: 12 Ha valaki az ő menyével hál, halállal lakoljanak mindketten, fertelmességet követtek el; vérök rajtok.
3Móz 20: 13 És ha valaki férfival hál, úgy a mint asszonynyal hálnak: útálatosságot követtek el mindketten, halállal lakoljanak; vérök rajtok.
3Móz 20: 14 És ha valaki feleségül vesz valamely asszonyt annak anyjával egybe: fajtalankodás ez; tűzzel égessék meg azt és azokat, hogy ne legyen köztetek fajtalankodás.
3Móz 20: 15 Ha pedig valaki barommal közösül, halállal lakoljon, és a barmot is öljétek meg.
3Móz 20: 16 Ha valamely asszony akármely baromhoz járul, hogy az meghágja őt: öld meg mind az asszonyt, mind a barmot, halállal lakoljanak; vérök rajtok.
3Móz 20: 17 És ha valaki feleségül veszi az ő leánytestvérét, atyjának leányát, vagy anyjának leányát, és meglátja annak szemérmét, és az is meglátja az ő szemérmét: gyalázatosság ez; azért irtassanak ki népök fiainak láttára, az ő leánytestvérének szemérmét fedte fel: viselje gonoszságának terhét.
3Móz 20: 18 És ha valaki havi bajos asszonynyal hál, és felfedi annak szemérmét, [és] forrását feltakarja, és az asszony is felfedi az ő vérének forrását: mindketten irtassanak ki az ő népökből.
3Móz 20: 19 A te anyád leánytestvérének, vagy az atyád leánytestvérének szemérmét se fedd fel; mivelhogy az ő vérrokonát takarja ki: viseljék gonoszságuk terhét.
3Móz 20: 20 És ha valaki az ő nagynénjével hál, az ő nagybátyjának szemérmét fedte fel: viseljék gonoszságuk terhét, magtalanul haljanak meg.
3Móz 20: 21 Ha pedig elveszi valaki az ő fiútestvérének feleségét: vérfertőzés az; az ő fiútestvérének szemérmét fedte fel; magtalanok legyenek.
3Móz 20: 22 Tartsátok meg minden rendelésemet és minden végzésemet, és azokat cselekedjétek, hogy ki ne okádjon titeket az a föld, a melybe én viszlek be titeket, hogy ott lakjatok.
3Móz 20: 23 És ne járjatok annak a népnek rendtartási szerint, a melyet kiűzök én előletek. Mivelhogy mindezeket cselekedték, azért megútáltam őket.
3Móz 20: 24 Néktek pedig mondom: Ti örökölni fogjátok az ő földüket, mert én néktek adom azt örökségül, azt a tejjel és mézzel folyó földet. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kiválasztottalak titeket a népek közül.
3Móz 20: 25 Tegyetek különbséget azért a tiszta és tisztátalan barmok között, a tiszta és tisztátalan szárnyas állatok között, és ne fertőztessétek meg magatokat barommal vagy szárnyas állattal, sem semmiféle földön csúszó állattal, a melyeket megkülönböztettem előttetek, mint tisztátalanokat.
3Móz 20: 26 És legyetek nékem szentek, mert én, az Úr, szent vagyok, a ki kiválasztottalak titeket a népek közül, hogy enyéim legyetek.
3Móz 20: 27 És akár férfi, akár asszony, hogyha ígéző vagy jövendőmondó lesz közöttök, halállal lakoljanak; kővel kövezzétek azokat agyon; vérök rajtok.
3Móz 21: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek: Szólj a papoknak, Áron fiainak, és mondd meg nékik: [Senki közülök] meg ne fertőztesse magát halottal az ő népe között;
3Móz 21: 2 Hanem ha a hozzá legközelebb álló vérrokonával: anyjával, atyjával, fiával, leányával és fiútestvérével,
3Móz 21: 3 Vagy a hozzá legközelebb álló hajadon leánytestvérével, aki még nem ment férjhez: ezt megérintheti.
3Móz 21: 4 Mint fő-ember ne fertőztesse meg magát az ő népe között, hogy szentségtelenné ne legyen.
3Móz 21: 5 Ne nyírjanak kopaszságot a fejükön, szakálluk szélét le ne messék, és a testükbe vágásokat ne vágjanak.
3Móz 21: 6 Szentek legyenek Istenöknek, és az ő Istenöknek nevét meg ne szentségtelenítsék, mert az Úrnak tűzáldozatait, Istenöknek kenyerét ők áldozzák; azért szentek legyenek.
3Móz 21: 7 Parázna és megszeplősített asszonyt el ne vegyenek, se olyan asszonyt, aki elűzetett az ő férjétől, el ne vegyenek; mert a [pap] az ő Istenének van szentelve.
3Móz 21: 8 Te is szentnek tartsad őt, mert Istenednek kenyerét ő áldozza: szent legyen azért előtted, mert szent vagyok én, az Úr, a ti megszentelőtök.
3Móz 21: 9 Hogyha valamely papnak leánya vetemedik paráznaságra, megszentségteleníti az ő atyját, azért tűzzel égettessék meg.
3Móz 21: 10 aki pedig főpap az ő attyafiai között, a kinek fejére töltötték a kenetnek olaját, és a kit felavattak az ő szolgálatára, hogy a szent ruhákba felöltözzék: fejét meg ne meztelenítse, se ruháit meg ne szaggassa,
3Móz 21: 11 És semmiféle holttesthez be ne menjen: atyjával és anyjával se fertőztesse meg magát.
3Móz 21: 12 És a szenthelyből ki ne menjen, hogy az ő Istenének szenthelyét meg ne szentségtelenítse, mert korona, az ő Istenének kenet-olaja van ő rajta. Én vagyok az Úr.
3Móz 21: 13 Hajadont vegyen feleségül.
3Móz 21: 14 Özvegyet, elűzöttet, megszeplősítettet, paráznát: ilyeneket el ne vegyen, hanem hajadont vegyen feleségül az ő népe közül,
3Móz 21: 15 Hogy meg ne fertőztesse az ő magzatát az ő népe között; mert én, az Úr vagyok az ő megszentelője.
3Móz 21: 16 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 21: 17 Szólj Áronnak, mondván: Ha lesz valaki a te magod közül, az ő nemzetségökben, a kiben fogyatkozás leend, ne áldozza áldozatul az ő Istenének kenyerét.
3Móz 21: 18 Mert senki sem áldozhat, a kiben fogyatkozás van: vagy vak, vagy sánta vagy csonka orrú, vagy hosszú tagú.
3Móz 21: 19 Sem az, aki törött lábú vagy törött kezű,
3Móz 21: 20 Vagy púpos, vagy törpe, vagy szemfájós, vagy viszketeges, vagy sömörgös, vagy a ki megszakadott.
3Móz 21: 21 Senki, a kiben fogyatkozás van, elő ne álljon Áronnak, a papnak fiai közül, hogy tűzáldozatot vigyen fel az Úrnak; fogyatkozás van ő benne, ne álljon elő, hogy megáldozza az ő Istenének kenyerét.
3Móz 21: 22 Az ő Istenének kenyeréből, a legszentségesebbikből és a szentségesből ehetik.
3Móz 21: 23 Csak a függönyhöz be ne menjen, és az oltárhoz ne közelítsen, mert fogyatkozás van ő benne, hogy meg ne fertőztesse az én szenthelyemet. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök.
3Móz 21: 24 És elmondá Mózes Áronnak, és az ő fiainak, és Izráelnek minden fiainak.
3Móz 22: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 22: 2 Szólj Áronnak és az ő fiainak, hogy tartóztassák meg magokat Izráel fiainak szent adományaitól, hogy meg ne fertőztessék az én szent nevemet azokkal, a miket nékem szentelnek. Én vagyok az Úr.
3Móz 22: 3 Mondd meg nékik: Ha valaki a ti nemzetségetekből, a ti összes magzataitok közül hozzájárul a szent dolgokhoz, a melyeket Izráel fiai szentelnek az Úrnak, mikor rajta van az ő tisztátalansága: az ilyen ember irtassék ki én előlem. Én vagyok az Úr.
3Móz 22: 4 Ha valaki az Áron fiai közül poklos, vagy magfolyós, a szent dolgokból ne egyék, míg meg nem tisztul. aki pedig valamely halott által megfertőzöttet illet, vagy valakit, a kinek magömlése van,
3Móz 22: 5 Vagy ha valaki valamely férget illet, a mely által tisztátalanná lesz, vagy embert, a kitől tisztátalanná lesz annak valamilyen tisztátalanságához képest:
3Móz 22: 6 Az ilyen ember, aki effélét illet, tisztátalan legyen estvéig, és a szent dolgokból ne egyék, hanem ha megmosta a testét vízzel;
3Móz 22: 7 De mikor lemegy a nap, tiszta lesz, és azután ehetik a szent dolgokból, mert az ő eledele az.
3Móz 22: 8 Elhullott vagy széttépett állatot ne egyék, hogy tisztátalanná ne legyen általa. Én vagyok az Úr.
3Móz 22: 9 Az én rendelésemet pedig megtartsák, hogy bűnbe ne essenek miatta, és meg ne haljanak a miatt, hogy megrontották azt. Én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök.
3Móz 22: 10 Idegen ember ne egyék szenteltet, a papnak zsellére és bérese se egyék szenteltet.
3Móz 22: 11 De ha megvásárol valakit a pap a maga pénzén, az ehetik abból, és aki házánál született: ezek ehetnek az ő eledeléből.
3Móz 22: 12 De a pap leánya, ha idegennek lesz [a felesége,] nem ehetik a szent áldozatból.
3Móz 22: 13 Ha azonban a pap leánya özvegygyé lesz vagy elválik, de magzata nincsen, és visszatér az ő atyjának házához, mint leánykorában: akkor ehetik az ő atyjának eledeléből; de idegen nem ehetik abból.
3Móz 22: 14 Ha pedig tévedésből eszik valaki szenteltet, tegye ahhoz annak ötödrészét; így adja meg a papnak a szenteltet.
3Móz 22: 15 És meg ne fertőztessék Izráel fiainak szent dolgait, a melyeket áldoznak az Úrnak,
3Móz 22: 16 Hogy vétkes hamissággal ne terheljék magokat, ha esznek azoknak szent dolgaiból; mert én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök.
3Móz 22: 17 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 22: 18 Szólj Áronnak és az ő fiainak és Izráel minden fiának, és mondd meg nékik: ha valaki Izráel házából, és az Izráelben levő jövevények közül felviszi a maga áldozatát, akár fogadásból akár szabad akaratból, a miket felvisznek az Úrnak egészen égőáldozatul,
3Móz 22: 19 Hogy kedvesen fogadtassanak: épek és hímek legyenek, akár tulkok, akár bárányok, akár kecskék.
3Móz 22: 20 A miben pedig fogyatkozás van, abból semmit se áldozzatok, mert nem lesz kedvessé ti érettetek.
3Móz 22: 21 És ha valaki hálaáldozattal áldozik az Úrnak, akár fogadásának teljesítésére, akár szabad akaratból, akár tulokféléből, akár juhféléből: ép legyen, hogy kedves legyen; semmi fogyatkozás ne legyen abban.
3Móz 22: 22 Vakot, vagy rokkantat, vagy csonkát, vagy fekélyest, vagy viszketegest, vagy varast, ilyeneket ne áldozzatok az Úrnak, és tűzáldozatul ne tegyetek ezekből az oltárra az Úrnak.
3Móz 22: 23 Hosszú, vagy kurta tagú ökröt, vagy bárányt szabad akaratból való áldozatul vihetsz ugyan, de fogadási áldozatul nem lesz kedves.
3Móz 22: 24 Szétnyomott, összezúzott, megszakadt, vagy kimetszett heréjűt se áldozzatok az Úrnak. Se a ti földeteken ne cselekedjétek ezt,
3Móz 22: 25 Se idegen ember kezéből ne áldozzatok semmi ilyenből a ti Istenetek eledeléül; mert romlás van bennök, fogyatkozás van bennök: nem fogadtatnak kedvesen érettetek.
3Móz 22: 26 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 22: 27 Borjú, bárány és kecske, ha megelletett, legyen az anyja alatt hét napig, a nyolczadik naptól fogva és azon túl kedves lesz az tűzáldozatul az Úrnak.
3Móz 22: 28 De tehenet és juhot, azt és annak fiát ne öljétek meg egy napon.
3Móz 22: 29 Hogyha dicsőítő áldozattal áldoztok az Úrnak, úgy áldozzatok, hogy kedvesen fogadtassatok.
3Móz 22: 30 Azon a napon egyétek meg, ne hagyjatok abból reggelig. Én vagyok az Úr.
3Móz 22: 31 Tartsátok meg azért az én parancsolataimat, és azokat cselekedjétek. Én vagyok az Úr.
3Móz 22: 32 És meg ne fertőztessétek az én szent nevemet, hogy megszenteltessem Izráel fiai között. Én vagyok az Úr, a ti megszentelőtök,
3Móz 22: 33 A ki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy Istenetek legyek néktek. Én vagyok az Úr.
3Móz 23: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 23: 2 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik az Úrnak ünnepeit, a melyeken szent gyülekezésekre kell összegyülekeznetek. Ezek azok az én ünnepeim:
3Móz 23: 3 Hat napon át munkálkodjatok, a hetedik napon nyugodalomnak, szent gyülekezésnek szombatja van, semmi dolgot ne végezzetek: az Úrnak szombatja legyen az minden lakhelyeteken.
3Móz 23: 4 Ezek az Úrnak ünnepei, szent gyülekezések [napjai], a melyekre szabott idejökben kell összegyülekeznetek.
3Móz 23: 5 Az első hónapban, a hónapnak tizennegyedikén, estennen az Úrnak páskhája.
3Móz 23: 6 E hónapnak tizenötödik napján pedig az Úr kovásztalan kenyerének ünnepe. Hét napig egyetek kovásztalan kenyeret.
3Móz 23: 7 Az első napon szent gyülekezéstek legyen, semmi robota munkát ne végezzetek.
3Móz 23: 8 Hét napon át pedig tűzáldozatot áldozzatok az Úrnak, és a hetedik napon szent gyülekezéstek [is legyen]: semmi robota munkát ne végezzetek.
3Móz 23: 9 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 23: 10 Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyet én adok néktek, és megaratjátok annak vetését: a ti aratástok zsengéjének [első] kévéjét vigyétek a papnak.
3Móz 23: 11 Az pedig lóbálja meg a kévét az Úr előtt, hogy kedvesen fogadtassék érettetek; a szombat után való napon lóbálja azt meg a pap.
3Móz 23: 12 A mely napon pedig meglóbáltatjátok a kévét, áldozzatok az Úrnak egy ép, esztendős bárányt egészen égőáldozatul.
3Móz 23: 13 Ahhoz pedig ételáldozatul két tized [efa] lánglisztet, olajjal elegyítve; tűzáldozatul az Úrnak, kedves illatul; italáldozatul pedig egy hin bornak negyedrészét.
3Móz 23: 14 [Új] kenyeret pedig és pergelt búzaszemeket és zsenge kalászokat ne egyetek mind a napig, a míg be nem viszitek a ti Isteneteknek áldozatját. Örök rendtartás ez nemzetségről nemzetségre minden lakóhelyeteken.
3Móz 23: 15 Számláljatok azután a szombatra következő naptól, attól a naptól, a melyen beviszitek a meglóbálni való kévét, hét hetet, egészek legyenek azok.
3Móz 23: 16 A hetedik hétre következő napig számláljatok ötven napot, és akkor járuljatok új ételáldozattal az Úrhoz.
3Móz 23: 17 A ti lakóhelyeitekből hozzatok fel két meglóbálni való kenyeret; két tized [efa] lisztlángból legyenek azok, kovászszal sütve, zsengékül az Úrnak.
3Móz 23: 18 A kenyérrel együtt pedig áldozzatok meg hét bárányt, épeket, esztendősöket, és egy tulkot, fiatal bikát, és két kost; egészen égőáldozatul legyenek ezek az Úrnak, étel- és italáldozatjokkal egybe; kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
3Móz 23: 19 Készítsetek el egy kecskebakot is bűnért való áldozatul, és két bárányt, esztendősöket, hálaadó áldozatul.
3Móz 23: 20 És lóbálja meg azokat a pap a zsengékből való kenyérrel az Úr előtt való lóbálással a két báránynyal egybe. Szentek legyenek ezek az Úrnak a pap számára.
3Móz 23: 21 És gyülekezzetek egybe ugyanazon a napon; szent gyülekezéstek legyen néktek, semmi robota munkát ne végezzetek. Örök rendtartás ez minden lakóhelyeteken a ti nemzetségeitek szerint.
3Móz 23: 22 Mikor pedig földetek termését learatjátok: ne arasd le egészen a meződnek széleit, és az elhullott gabonafejeket fel ne szedd; a szegénynek és jövevénynek hagyd azokat. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 23: 23 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 23: 24 Szólj Izráel fiaihoz, mondván: A hetedik hónapban, a hónap első napján ünnepetek legyen néktek, emlékeztető kürtzengéssel, szent gyülekezéssel.
3Móz 23: 25 Semmi robota munkát ne végezzetek, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.
3Móz 23: 26 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 23: 27 Ugyanennek a hetedik hónapnak tizedikén az engesztelés napja van: szent gyülekezéstek legyen néktek, és sanyargassátok meg magatokat, és tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak.
3Móz 23: 28 Semmi dolgot ne végezzetek azon a napon, mert engesztelésnek napja az, hogy engesztelés legyen érettetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt.
3Móz 23: 29 Mert ha valaki nem sanyargatja meg magát ezen a napon, irtassék ki az ő népe közül.
3Móz 23: 30 És ha valaki valami dolgot végez ezen a napon, elvesztem az ilyent az ő népe közül.
3Móz 23: 31 Semmi dolgot ne végezzetek; örök rendtartás legyen ez nemzetségről nemzetségre minden lakhelyeteken.
3Móz 23: 32 Ünnepek ünnepe ez néktek, sanyargassátok meg azért magatokat. A hónap kilenczedikének estvéjén, egyik estvétől a másik estvéig ünnepeljétek a ti ünnepeteket.
3Móz 23: 33 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 23: 34 Szólj Izráel fiainak, mondván: Ugyanennek a hetedik hónapnak tizenötödikén a sátorok ünnepe legyen az Úrnak hét napig.
3Móz 23: 35 Az első napon szent gyülekezés legyen, semmi robota munkát ne végezzetek.
3Móz 23: 36 Hét napon áldozzatok az Úrnak tűzáldozatot, a nyolczadik napon pedig szent gyülekezéstek legyen és [újra] tűzáldozattal áldozzatok az Úrnak; berekesztő ünnep ez, semmi robota munkát ne végezzetek azon.
3Móz 23: 37 Ezek az Úrnak ünnepei, a melyeken szent gyülekezésekre kell gyülekeznetek, hogy áldozzatok az Úrnak tűzáldozattal, egészen égőáldozattal, ételáldozattal, véres- és italáldozattal: minden napét a maga napján.
3Móz 23: 38 Az Úrnak szombatjain kivül, adományaitokon kivül, fogadásból és szabad akaratból való minden ajándékaitokon kivül a melyeket adni szoktatok az Úrnak,
3Móz 23: 39 Ugyancsak a hetedik hónapnak tizenötödik napján, a mikor a földnek termését betakarjátok, az Úrnak ünnepét ünnepeljétek hét napig: az első napon nyugodalom napja, és a nyolczadik napon is nyugodalom napja [legyen.]
3Móz 23: 40 És vegyetek magatoknak az első napon szép fának gyümölcsét, pálmafa ágait, sűrű levelű fa lombját, és patak mellett való fűzgalyakat, és örvendezzetek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt hét napig.
3Móz 23: 41 Így ünnepeljétek meg azt az Úrnak ünnepét minden esztendőben hét napig. Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél; a hetedik hónapban ünnepeljétek azt.
3Móz 23: 42 Sátorokban lakjatok hét napig, minden benszülött sátorokban lakjék Izráelben.
3Móz 23: 43 Hogy megtudják a ti nemzetségeitek, hogy sátorokban lakattam Izráel fiait, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 23: 44 És szóla Mózes Izráel fiainak az Úrnak ünnepei felől.
3Móz 24: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 24: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy hozzanak néked tiszta faolajat, a melyet a világításhoz sajtoltak, hogy szünet nélkül égő lámpákat gyújthassanak.
3Móz 24: 3 A bizonyság függönyén kivül, a gyülekezet sátorában úgy helyheztesse el [azokat] Áron, hogy estvétől fogva reggelig az Úr előtt legye[nek.] Örökkévaló rendtartás legyen ez a ti nemzetségeiteknél.
3Móz 24: 4 A tiszta [arany] gyertyatartóra rakja fel a mécseket; az Úr előtt legyenek szüntelen.
3Móz 24: 5 És végy lisztlángot, és süss abból tizenkét lepényt; két tized [efából] legyen egy lepény.
3Móz 24: 6 És helyheztesd el azokat két rendben; hatot egy rendbe, a tiszta [arany] asztalra az Úr elé.
3Móz 24: 7 És tégy mindenik rendhez tiszta tömjént, és legyen emlékeztetőül a kenyér mellett, tűzáldozatul az Úrnak.
3Móz 24: 8 Szombat napról szombat napra rakja fel azt [a] [pap] az Úr elé szüntelen; örök szövetség ez Izráel fiaival.
3Móz 24: 9 Azután legyen az Ároné és az ő fiaié, a kik egyék meg azokat szent helyen, mert mint igen szentséges, az övé az, az Úrnak tűzáldozataiból, örök rendelés szerint.
3Móz 24: 10 Kiméne pedig egy izráelbeli asszonynak fia, aki égyiptomi férfiútól való vala, Izráel fiai közé, és versengének a táborban az izráelbeli asszonynak fia és egy izráelbeli férfi.
3Móz 24: 11 És káromlá az izráelbeli asszony fia az [Isten] nevét és átkozódék; elvivék azért azt Mózeshez. Az ő anyjának neve pedig Selomith vala, Dibrinek leánya, Dán nemzetségéből.
3Móz 24: 12 És őrizet alá veték azt, míg kijelentést nyernének az Úr akarata felől.
3Móz 24: 13 Szóla azért az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 24: 14 Vidd ki az átkozódót a táboron kivül, és mindazok, a kik hallották, tegyék kezeiket annak fejére és kövezze agyon azt az egész gyülekezet.
3Móz 24: 15 Izráel fiainak pedig szólj, ezt mondván: Ha valaki az ő Istenét átkozza, viselje az ő bűnének terhét.
3Móz 24: 16 És a ki szidalmazza az Úrnak nevét, halállal lakoljon, kövezze azt agyon az egész gyülekezet; akár jövevény, akár benszülött, ha szidalmazza az [Úrnak] nevét, halállal lakoljon.
3Móz 24: 17 Ha valaki agyon üt valamely embert, halállal lakoljon.
3Móz 24: 18 Ha pedig barmot üt agyon valaki, fizesse meg azt: barmot baromért.
3Móz 24: 19 És ha valaki sérelmet ejt a felebarátján, a mint ő cselekedett, vele is úgy cselekedjenek:
3Móz 24: 20 Törést törésért, szemet szemért, fogat fogért; a milyen sérelmet ő ejtett máson, olyan ejtessék rajta is.
3Móz 24: 21 aki barmot üt agyon, fizesse meg azt, de aki embert üt agyon, halállal lakoljon.
3Móz 24: 22 Egy törvény legyen nálatok: a jövevény olyan legyen, mint a benszülött, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 24: 23 Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és kivivék az átkozódót a táboron kivül, és agyonverék azt kővel. És úgy cselekedének Izráel fiai, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
3Móz 25: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek a Sinai hegyen, mondván:
3Móz 25: 2 Szólj Izráel fiainak és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyet én adok néktek, nyugodjék meg a föld az Úrnak szombatja szerint.
3Móz 25: 3 Hat esztendőn át vesd a te szántóföldedet, és hat esztendőn át messed a te szőlődet, és takarítsd be annak termését;
3Móz 25: 4 A hetedik esztendőben pedig szombati nyugodalma legyen a földnek, az Úrnak szombatja: szántóföldedet ne vesd be, és szőlődet meg ne mesd.
3Móz 25: 5 A mi a te tarló földeden magától terem, le ne arasd, és a mi a te metszetlen szőlődön terem, meg ne szedjed; mert nyugalom esztendeje lesz az a földnek.
3Móz 25: 6 És a mit a föld az ő szombatján terem, legyen az eledelül néktek: néked, szolgádnak, szolgáló leányodnak, béresednek és zsellérednek, a kik nálad tartózkodnak;
3Móz 25: 7 A te barmodnak is és a vadnak, a mely a te földeden van, legyen annak minden termése eledelül.
3Móz 25: 8 Számlálj azután hét szombat-esztendőt, hétszer hét esztendőt, úgy hogy a hét szombat-esztendőnek ideje negyvenkilencz esztendő legyen:
3Móz 25: 9 Akkor fúvasd végig a riadó kürtöt a hetedik hónapban, a hónap tizedikén; az engesztelés napján fúvasd végig a kürtöt a ti egész földeteken.
3Móz 25: 10 És szenteljétek meg az ötvenedik esztendőt, és hirdessetek szabadságot a földön, annak minden lakójának; kürtölés[nek esztendeje] legyen ez néktek, és kapja vissza kiki az ő birtokát, és térjen vissza kiki az ő nemzetségéhez.
3Móz 25: 11 Kürtölés[nek] [esztendeje] ez, az legyen néktek az ötvenedik esztendő; ne vessetek és le se arassátok, a mit önként terem [a föld,] és a metszetlen szőlőjét se szedjétek meg annak.
3Móz 25: 12 Mert kürtölés[nek esztendeje] ez, szent legyen néktek, a mezőről egyétek meg annak termését.
3Móz 25: 13 A kürtölésnek ebben az esztendejében, kapja vissza ismét kiki az ő birtokát.
3Móz 25: 14 Ha pedig eladsz valami eladni valót a te felebarátodnak, vagy vásárolsz valamit a te felebarátodtól: egymást meg ne csaljátok.
3Móz 25: 15 A kürtölés [esztendejét] követő esztendők száma szerint vásárolj a te felebarátodtól; a terméses esztendők száma szerint adjon el néked.
3Móz 25: 16 Az esztendők nagyobb számához képest nagyobb árt adj azért, a mit veszesz, az esztendők kisebb számához képest pedig kisebb árt adj azért, a mit veszesz, mert a termések számát adja ő el néked.
3Móz 25: 17 Egymást azért meg ne csaljátok, hanem félj a te Istenedtől: mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 25: 18 Ha teljesítitek azért az én rendeléseimet, és megtartjátok végzéseimet, és teljesítitek azokat, bátorságosan lakhattok a földön.
3Móz 25: 19 És megtermi a föld az ő gyümölcsét, hogy eleget ehessetek, és bátorságosan lakhattok azon.
3Móz 25: 20 Ha pedig azt mondjátok: Mit eszünk a hetedik esztendőben, ha nem vetünk, és termésünket be nem takarítjuk?
3Móz 25: 21 Én rátok bocsátom majd az én áldásomat a hatodik esztendőben, hogy három esztendőre való termés teremjen.
3Móz 25: 22 És mikor a nyolczadik esztendőre vettek, akkor is az ó termésből esztek egészen a kilenczedik esztendeig; mindaddig ó gabonát esztek, míg ennek termése be nem jön.
3Móz 25: 23 A földet pedig senki el ne adja örökre, mert enyém a föld; csak jövevények és zsellérek vagytok ti nálam.
3Móz 25: 24 Azért a ti birtokotoknak egész földén megengedjétek, hogy a föld kiváltható legyen.
3Móz 25: 25 Ha elszegényedik a te atyádfia, és elad valamit az ő birtokából, akkor álljon elő az ő rokona, aki közel van ő hozzá, és váltsa ki, a mit eladott az ő atyjafia.
3Móz 25: 26 Ha pedig nincs valakinek kiváltó rokona, de maga tesz szert annyira, hogy elege van annak megváltásához:
3Móz 25: 27 Számlálja meg az eladása óta eltelt esztendőket, a felül lévőt pedig térítse meg annak, a kinek eladta volt, és újra övé legyen az ő birtoka.
3Móz 25: 28 Ha pedig nincsen módjában, hogy visszatéríthesse annak, akkor maradjon az ő eladott birtoka annál, aki megvette azt, [egészen] a kürtölésnek esztendejéig: a kürtölésnek esztendejében pedig szabaduljon fel, és újra övé legyen az ő birtoka.
3Móz 25: 29 Ha valaki lakó-házat ad el kerített városban, az kiválthatja azt az eladás esztendejének elteléséig; egy esztendőn át válthatja ki azt.
3Móz 25: 30 Ha pedig ki nem váltják az esztendőnek teljes elteléséig, akkor a ház, a mely kerített városban van, örökre azé és annak nemzetségeié marad, aki megvette azt; nem szabadul fel a kürtölésnek esztendejében.
3Móz 25: 31 Az olyan falvak házai pedig, a melyek nincsenek körülkerítve, mezei földek gyanánt számíttassanak, kiválthatók legyenek, és a kürtölésnek esztendejében felszabaduljanak.
3Móz 25: 32 A mi pedig a léviták városait illeti, az ő birtokukban lévő városok házai a léviták által mindenkor kiválthatók legyenek,
3Móz 25: 33 De a mit ki [nem] vált [is] valaki a léviták közül, szabaduljon fel a kürtölésnek esztendejében, az eladott ház, és az ő birtokának városa; mert a léviták városainak házai [tulajdon] birtokuk nékik Izráel fiai között.
3Móz 25: 34 De a városaikhoz tartozó szántóföldeket el ne adják, mert örök birtokuk az nékik.
3Móz 25: 35 Ha a te atyádfia elszegényedik, és keze erőtlenné lesz melletted, segítsd meg őt, akár jövevény, akár zsellér, hogy megélhessen melletted.
3Móz 25: 36 Ne végy ő tőle kamatot vagy uzsorát, hanem félj a te Istenedtől, hogy megélhessen melletted a te atyádfia.
3Móz 25: 37 Pénzedet ne add néki kamatra, se uzsoráért ne add a te eleségedet.
3Móz 25: 38 Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy néktek adjam Kanaán földét, [és] Istenetek legyek néktek.
3Móz 25: 39 Ha pedig elszegényedik melletted a te atyádfia, és eladja magát néked: ne szolgáltassad úgy mint rabszolgát.
3Móz 25: 40 Mint béres, mint zsellér legyen nálad; a kürtölésnek esztendejéig szolgáljon nálad.
3Móz 25: 41 Azután menjen el tőled ő és vele az ő gyermekei, és térjen vissza az ő nemzetségéhez, és térjen vissza az ő atyáinak örökségébe.
3Móz 25: 42 Mert az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről: nem adathatnak el, mint rabszolgák.
3Móz 25: 43 Ne uralkodjál rajta kegyetlenül, hanem félj a te Istenedtől.
3Móz 25: 44 Mind szolgád, mind szolgálóleányod, a kik lesznek néked, a körületek lévő népek közül [legyenek: ] azokból vásárolj szolgát és szolgálóleányt;
3Móz 25: 45 Meg a zsellérek gyermekei közül is, a kik nálatok tartózkodnak, azokból is vásárolhattok, és azoknak nemzetségéből, a kik veletek vannak, a kiket a ti földeteken nemzettek; és legyenek a ti tulajdonotok.
3Móz 25: 46 És örökül hagyhatjátok azokat a ti utánnatok való fiaitoknak, hogy örökségül bírják azokat, örökké dolgoztathattok velük; de a ti atyátokfiain, az Izráel fiain, egyik a másikán senki ne uralkodjék kegyetlenül.
3Móz 25: 47 És ha a jövevény vagy zsellér vagyonra tesz szert melletted, a te atyádfia pedig elszegényedik mellette, és eladja magát a melletted lévő jövevénynek, zsellérnek, vagy jövevény nemzetségéből való sarjadéknak:
3Móz 25: 48 Mindamellett is, hogy eladta magát, megváltható legyen; akárki megválthassa azt az ő atyjafiai közül.
3Móz 25: 49 Vagy nagybátyja, vagy nagybátyjának fia váltsa meg azt, vagy az ő nemzetségéből való vérrokona váltsa meg azt, vagy, ha módja van hozzá, maga váltsa meg őmagát.
3Móz 25: 50 És vessen számot azzal, aki megvette őt, attól az esztendőtől kezdve, a melyen eladta magát annak, a kürtölésnek esztendejéig, és az ő eladásának ára az esztendők száma szerint legyen, a béres ideje szerint legyen nála.
3Móz 25: 51 Ha még sok esztendő van [hátra, azokhoz] képest térítse meg annak a váltságot az ő megvásárlásának árából.
3Móz 25: 52 Ha pedig kevés esztendő van hátra a kürtölésnek esztendejéig, akkor is vessen számot vele, és az évek számához képest fizesse vissza az ő váltságát.
3Móz 25: 53 Mint esztendőről esztendőre fogadott béres legyen nála; ne uralkodjék kegyetlenül rajta te előtted.
3Móz 25: 54 Ha pedig ilyen módon meg nem váltatik, a kürtölésnek esztendejében szabaduljon fel: ő és vele az ő gyermekei.
3Móz 25: 55 Mert az én szolgáim Izráel fiai, az én szolgáim ők, a kiket kihoztam Égyiptom földéről. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 26: 1 Ne csináljatok magatoknak bálványokat, se faragott képet, se oszlopot ne emeljetek magatoknak, se kőszobrokat ne állítsatok fel a ti földeteken, hogy meghajoljatok előtte, mert én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
3Móz 26: 2 Az én szombatjaimat megtartsátok, és az én szenthelyemet tiszteljétek. Én vagyok az Úr.
3Móz 26: 3 Ha az én rendeléseim szerint jártok, és az én parancsolataimat megtartjátok, és azokat megcselekszitek:
3Móz 26: 4 Esőt adok néktek idejében, és a föld megadja az ő termését, a mező fája is megtermi gyümölcsét.
3Móz 26: 5 És a ti csépléstek ott éri a szüretet, és a szüret ott éri a vetést, és elégségig ehetitek kenyereteket, és bátorságosan lakhattok a ti földeteken.
3Móz 26: 6 Mert békességet adok azon a földön, hogy mikor lefeküsztök, senki fel ne rettentsen; és kipusztítom az ártalmas vadat arról a földről, és fegyver sem megy át a ti földeteken.
3Móz 26: 7 Sőt elűzitek ellenségeiteket, és elhullanak előttetek fegyver által.
3Móz 26: 8 És közületek öten százat elűznek, és közületek százan elűznek tízezeret, és elhullanak előttetek a ti ellenségeitek fegyver által.
3Móz 26: 9 És hozzátok fordulok, és megszaporítlak titeket, és megsokasítlak titeket és szövetségemet megerősítem veletek.
3Móz 26: 10 És réginél régibbet ehettek, és az új elől is régit kell kihordanotok.
3Móz 26: 11 És az én hajlékomat közétek helyezem, és meg nem útál titeket az én lelkem.
3Móz 26: 12 És közöttetek járok, és a ti Istenetek leszek, ti pedig az én népem lesztek.
3Móz 26: 13 Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, a ki kihoztalak titeket Égyiptom földéről, hogy ne legyetek azoknak rabjai, és összetörtem a ti igátok szegeit, és egyenesen járattalak titeket.
3Móz 26: 14 Ha pedig nem hallgattok reám, és mind e parancsolatokat meg nem cselekeszitek;
3Móz 26: 15 És ha megvetitek rendeléseimet, és ha az én végzéseimet megútálja a ti lelketek, azáltal, hogy nem cselekszitek meg minden én parancsolatomat, hanem felbontjátok az én szövetségemet:
3Móz 26: 16 Bizony azt cselekszem én veletek, hogy rettenetességet bocsátok reátok: a száraz betegséget és a forrólázt, a melyek szemeket égetnek és lelket epesztenek, és a ti magotokat hiába vetitek el, mert ellenségeitek emésztik meg azt.
3Móz 26: 17 És kiontom haragomat reátok, hogy elhulljatok a ti ellenségeitek előtt, és uralkodjanak rajtatok a ti gyűlölőitek, és fussatok, mikor senki nem kerget is titeket.
3Móz 26: 18 Ha pedig ezek után sem hallgattok reám, hétszerte keményebben megostorozlak titeket a ti bűneitekért;
3Móz 26: 19 És megtöröm a ti megátalkodott kevélységeteket, és olyanná teszem az eget felettetek, mint a vas, a földeteket pedig olyanná, mint a réz.
3Móz 26: 20 És hiába fogy a ti erőtök, mert földetek nem adja meg az ő termését, s a föld fája sem adja meg az ő gyümölcsét.
3Móz 26: 21 Ha mégis ellenemre jártok, és nem akartok reám hallgatni: hétszeres csapást borítok reátok a ti bűneitekért.
3Móz 26: 22 És reátok bocsátom a mezei vadakat, hogy megfoszszanak titeket gyermekeitektől, kiirtsák barmaitokat, és elfogyaszszanak titeket, hogy pusztákká legyenek a ti útaitok.
3Móz 26: 23 És ha ezek által sem jobbultok meg, hanem ellenemre jártok:
3Móz 26: 24 Én is bizony ellenetekre járok, és hétszeresen sújtalak titeket a ti bűneitekért.
3Móz 26: 25 És hozok reátok bosszuló fegyvert, a mely bosszút álljon a szövetség [megrontásáért.] Ha városaitokba gyülekeztek össze, akkor döghalált bocsátok reátok, és az ellenség kezébe adattok.
3Móz 26: 26 Mikor eltöröm nálatok a kenyérnek botját, tíz asszony süti majd a ti kenyereteket egy kemenczében, és megmérve viszik vissza a ti kenyereiteket, és esztek, de nem elégesztek meg.
3Móz 26: 27 És ha e mellett sem hallgattok reám, hanem ellenemre jártok:
3Móz 26: 28 Én is ellenetekre járok búsult haragomban, és bizony hétszeresen megostorozlak titeket a ti bűneitekért.
3Móz 26: 29 És megeszitek a ti fiaitok húsát, és megeszitek a ti leányaitok húsát.
3Móz 26: 30 És lerontom a ti magaslataitokat, és kiirtom a ti nap-oszlopaitokat, és a ti holttesteiteket bálványaitok holttetemeire hányatom, és megútál titeket az én lelkem.
3Móz 26: 31 És városaitokat sivataggá teszem; szenthelyeiteket is elpusztítom, és nem lesz kedves nékem a ti jóillatú áldozatotok.
3Móz 26: 32 És elpusztítom [ezt] a földet, hogy álmélkodjanak rajta a ti ellenségeitek, a kik letelepednek ebbe.
3Móz 26: 33 Titeket pedig elszélesztelek a pogány népek közé, és kivont fegyverrel [űzetlek] titeket, és pusztasággá lesz a ti földetek, városaitok pedig sivataggá.
3Móz 26: 34 Akkor örül a föld az ő szombatjainak az ő pusztaságának egész ideje alatt, ti pedig a ti ellenségeitek földjén lesztek; akkor nyugodni fog a föld és örül az ő szombatjainak.
3Móz 26: 35 Pusztaságának egész ideje alatt nyugodni fog, mivelhogy nem nyugodott a ti szombatjaitokon, mikor rajta laktatok.
3Móz 26: 36 A kik pedig megmaradnak közületek, azoknak szívébe gyávaságot öntök az ő ellenségeiknek földén, és megkergeti őket a szállongó falevél zörrenése, és futnak, mintha fegyver elől futnának, és elhullanak, ha senki nem kergeti is őket.
3Móz 26: 37 És egymásra hullanak, mint a fegyver előtt, pedig senki sem kergeti őket, és nem lesz megállásotok a ti ellenségeitek előtt.
3Móz 26: 38 És elvesztek a pogány népek között, és a ti ellenségeitek földe megemészt titeket.
3Móz 26: 39 A kik pedig megmaradnak közületek, elsenyvednek az ő hamisságuk miatt a ti ellenségeitek földén, sőt az ő atyáiknak hamissága miatt is azokkal együtt elsenyvednek.
3Móz 26: 40 Akkor megvallják az ő hamisságukat, és atyáiknak hamisságát az ő hűtelenségökben, a melylyel hűtelenkedtek ellenem, és hogy mivel ellenemre jártak.
3Móz 26: 41 Bizony én is ellenökre járok, és beviszem őket az ő ellenségeik földjére; akkor talán megalázódik az ő körülmetéletlen szívök, és akkor az ő bűnöknek büntetését békével szenvedik:
3Móz 26: 42 Én pedig megemlékezem Jákóbbal kötött szövetségemről, Izsákkal kötött szövetségemről is, Ábrahámmal kötött szövetségemről is megemlékezem, és e földről is megemlékezem.
3Móz 26: 43 A föld tehát pusztán hagyatik tőlük, és örül az ő szombatjainak, a míg pusztán marad tőlük, ők pedig békével szenvedik bűnöknek büntetését, azért, mert megvetették az én ítéleteimet, és megútálta lelkök az én rendeléseimet.
3Móz 26: 44 De mindamellett is, ha az ő ellenségeik földén lesznek is, akkor sem vetem meg őket, és nem útálom meg őket annyira, hogy mindenestől elveszítsem őket, felbontván velök való szövetségemet, mert én, az Úr, az ő Istenök vagyok.
3Móz 26: 45 Sőt megemlékezem érettök az elődökkel kötött szövetségről, a kiket kihoztam Égyiptom földéről, a pogány népek láttára, hogy Istenök legyek nékik. Én vagyok az Úr.
3Móz 26: 46 Ezek a rendelések, a végzések és a törvények, a melyeket szerzett az Úr ő maga között és Izráel fiai között a Sinai hegyen Mózes által.
3Móz 27: 1 Szóla ismét az Úr Mózesnek, mondván:
3Móz 27: 2 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha valaki fogadásul a te becslésed szerint való személyeket szentel az Úrnak:
3Móz 27: 3 Akkor, ha férfit kell becslened, húsz esztendőstől hatvan esztendősig ötven ezüst siklusra becsüljed, a szent siklus szerint.
3Móz 27: 4 Ha pedig asszony-személy az, harmincz siklusra becsüljed.
3Móz 27: 5 Ha pedig öt esztendőstől húsz esztendősig való, akkor a fiúgyermeket húsz siklusra becsüljed, a leányt pedig tíz siklusra.
3Móz 27: 6 Ha pedig egy hónapostól öt esztendősig való, akkor a fiút öt ezüst siklusra becsüld, a leányt pedig három ezüst siklusra.
3Móz 27: 7 Ha pedig hatvan esztendős és azon felül való, ha férfi, akkor becsüljed tizenöt siklusra, az asszony-személyt pedig tíz siklusra.
3Móz 27: 8 Ha pedig szegényebb az, mint te becsülted, akkor állassák a pap elé, és becsülje meg azt a pap; a szerint becsülje azt a pap, a milyen módja van a fogadást tevőnek.
3Móz 27: 9 Ha pedig [olyan] barom az, a miből áldozni szoktak az Úrnak: mindaz, a mit az eféléből ád [valaki] az Úrnak, szent legyen.
3Móz 27: 10 Ne adjon mást helyette, és ki ne cserélje azt: jót hitványért, vagy hitványat jóért; de ha mégis kicserélne barmot barommal: mind ez, mind az, a mivel kicserélte, szent legyen.
3Móz 27: 11 Ha pedig valamely tisztátalan barom az, a melyből nem vihetnek áldozatot az Úrnak: állassák azt a barmot a pap elé.
3Móz 27: 12 És becsülje meg azt a pap akár jó, akár hitvány, és a mint becsüli a pap, úgy legyen.
3Móz 27: 13 Ha pedig meg akarja váltani, adja hozzá annak ötödrészét a te becsléseden felül.
3Móz 27: 14 És ha valaki az ő házát szenteli az Úrnak szentségül, azt is becsülje meg a pap: akár jó, akár hitvány, és a mennyire a pap becsüli azt, úgy maradjon.
3Móz 27: 15 Ha pedig az, aki odaszentelte, megváltja az ő házát: akkor adja ahhoz a te becslésed szerint való árnak ötödrészét, és legyen az övé.
3Móz 27: 16 És ha valaki az ő mezei birtokából szentel valamit az Úrnak, akkor a mag szerint becsüld meg, a [mely abba megy: ] egy hómer árpa-mag után ötven ezüst siklusra.
3Móz 27: 17 Ha a kürtölésnek esztendejétől szenteli oda az ő mezejét, a mint becsülted, úgy maradjon.
3Móz 27: 18 Ha pedig a kürtölés esztendeje után szenteli oda az ő mezejét, a pap számítsa fel néki az árt az esztendők száma szerint, a melyek hátra vannak a kürtölés esztendejéig, és szállíttassék le a te becslésed.
3Móz 27: 19 És ha meg akarja váltani a mezőt az, aki odaszentelte, akkor adja ahhoz az általad becsült árnak ötödrészét, és maradjon az övé.
3Móz 27: 20 Ha pedig nem váltja meg azt a mezőt, és ha eladja azt a mezőt más valakinek, többé meg nem válthatja azt.
3Móz 27: 21 És az a föld, mikor a kürtölésnek esztendejében felszabadul, az Úrnak szenteltessék, mint valamely [néki] szentelt mező, papok birtokává legyen az.
3Móz 27: 22 Ha pedig pénzen vett mezejét, a mi nem az ő birtokának mezejéből való, valaki az Úrnak szenteli:
3Móz 27: 23 Akkor számolja fel néki a pap a te becslésed szerint való összeget a kürtölés esztendejéig, és adja oda azt, a mire te becsülted, azon a napon szentségül az Úrnak.
3Móz 27: 24 A kürtölésnek esztendejében visszaszáll a mező arra, a kitől vette azt, a kinek birtoka volt az a föld.
3Móz 27: 25 Minden becslésed pedig a szent siklus szerint legyen; húsz géra legyen a siklus.
3Móz 27: 26 Csak elsőszülöttet, a mely elsőszülött [úgyis] az Úré, azt ne szenteljen a baromféléből senki; akár borjú akár bárány, az Úré az.
3Móz 27: 27 Ha pedig tisztátalan baromból való az, váltsa meg a te becslésed szerint, és adja hozzá annak ötödrészét; ha pedig nem váltják meg, adassék el a te becslésed szerint.
3Móz 27: 28 De semmi, a mit valaki teljesen az Úrnak szentelt, mind abból a mije van, akár ember vagy barom, akár mezei birtokából való, el ne adassék, és meg se váltassék; minden, a mi teljesen [néki] szenteltetett, igen szentséges az Úrnak.
3Móz 27: 29 Senki, a ki teljesen az Úrnak szenteltetett az emberek közül, meg ne váltassék, hanem halálra adassék bizonynyal.
3Móz 27: 30 A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak.
3Móz 27: 31 És ha valaki meg akar valamit váltani az ő tizedéből: adja hozzá annak ötödrészét.
3Móz 27: 32 És minden tizede a baromnak és juhnak, mindabból, a mi a vessző alatt átmegy, a tizedik az Úrnak legyen szentelve.
3Móz 27: 33 Ne tudakozódjék, ha jó-e vagy hitvány, és el se cserélje azt; de ha mégis elcseréli azt, akkor az, és a mit cserébe adott azért, szent legyen, és meg se váltassék.
3Móz 27: 34 Ezek azok a parancsolatok, a melyeket Mózes által parancsolt az Úr Izráel fiainak a Sinai hegyen.

4Móz :
-----------
Mózes IV. Könyve

4Móz 1: 1 Szóla pedig az Úr Mózesnek a Sinai pusztájában, a gyülekezet sátorában, a második hónapnak elsején, az Égyiptom földéből való kijövetelök után a második esztendőben, mondván:
4Móz 1: 2 Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét, az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, minden férfiút főről főre,
4Móz 1: 3 Húsz esztendőstől fogva és feljebb, mindent, aki hadba mehet Izráelben; számláljátok meg őket az ő seregök szerint, te és Áron.
4Móz 1: 4 És legyen veletek egy-egy férfiú mindenik törzsből, mindenik feje legyen az ő atyái házának.
4Móz 1: 5 Ezek pedig a férfiak nevei, a kik veletek legyenek: Rúbenből Elisúr, Sedeúrnak fia.
4Móz 1: 6 Simeonból Selúmiel, Surisaddainak fia.
4Móz 1: 7 Júdából Naasson, Amminádábnak fia.
4Móz 1: 8 Izsakhárból Néthánéel, Suárnak fia.
4Móz 1: 9 Zebulonból Eliáb, Hélonnak fia.
4Móz 1: 10 József fiai közül: Efraimból Elisama, Ammihudnak fia; Manasséból Gámliel, Pédasurnak fia.
4Móz 1: 11 Benjáminból Abidán, Gideóni fia.
4Móz 1: 12 Dánból Ahiézer, Ammisaddai fia.
4Móz 1: 13 Áserből Págiel, Okránnak fia.
4Móz 1: 14 Gádból Eleásaf, Déhuelnek fia.
4Móz 1: 15 Nafthaliból Akhira, Enánnak fia.
4Móz 1: 16 Ezek a gyülekezetnek hivatalosai, az ő atyjok törzseinek fejei, Izráel ezereinek [is] fejei ők.
4Móz 1: 17 Maga mellé vevé azért Mózes és Áron e férfiakat, a kik név szerint [is] előszámláltattak vala.
4Móz 1: 18 És összegyüjték az egész gyülekezetet a második hónapnak első napján; és vallást tőnek az ő születésökről, az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb főről főre.
4Móz 1: 19 A miképen megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy számlálá meg őket a Sinai pusztájában.
4Móz 1: 20 Valának pedig Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai, azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, főről főre, minden férfiú, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 21 A kik megszámláltattak a Rúben törzséből: negyvenhat ezer és ötszáz.
4Móz 1: 22 Simeon fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, az ő megszámláltjai, a neveknek száma szerint, főről főre, minden férfiú, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 23 A kik megszámláltattak Simeon törzséből: ötvenkilencz ezer és háromszáz.
4Móz 1: 24 Gád fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 25 A kik megszámláltattak Gád törzséből: negyvenöt ezer és hatszáz ötven.
4Móz 1: 26 Júda fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 27 A kik megszámláltattak Júda törzséből: hetvennégy ezer és hatszáz.
4Móz 1: 28 Izsakhár fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 29 A kik megszámláltattak Izsakhár törzséből: ötvennégy ezer és négyszáz.
4Móz 1: 30 Zebulon fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 31 A kik megszámláltattak Zebulon törzséből: ötvenhét ezer és négyszáz.
4Móz 1: 32 József fiaiból Efraim fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 33 A kik megszámláltattak Efraim törzséből: negyvenezer és ötszáz.
4Móz 1: 34 Manasse fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 35 A kik megszámláltattak Manasse törzséből: harminczkét ezer és kétszáz.
4Móz 1: 36 Benjámin fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 37 A kik megszámláltattak Benjámin törzséből: harminczöt ezer és négyszáz.
4Móz 1: 38 Dán fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a nevek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 39 A kik megszámláltattak Dán törzséből: hatvankét ezer és hétszáz.
4Móz 1: 40 Áser fiai közül azoknak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 41 A kik megszámláltattak Áser törzséből: negyvenegy ezer és ötszáz.
4Móz 1: 42 A Nafthali fiainak szülöttei az ő nemzetségeik szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint, a neveknek száma szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető;
4Móz 1: 43 A kik megszámláltattak a Nafthali törzséből: ötvenhárom ezer és négyszáz.
4Móz 1: 44 Ezek azok a megszámláltattak, a kiket megszámláltak Mózes és Áron és Izráel fejedelmei, tizenkét férfiú; egy-egy férfiú vala az ő atyáiknak házanépéből.
4Móz 1: 45 Valának azért mindnyájan, a kik megszámláltattak az Izráel fiai közűl az ő atyáiknak háznépe szerint, húsz esztendőstől fogva és feljebb, minden hadba mehető az Izráelben;
4Móz 1: 46 Valának mindnyájan a megszámláltattak: hatszáz háromezer és ötszáz ötven.
4Móz 1: 47 De a léviták az ő atyáiknak háznépe szerint nem számláltattak közéjök.
4Móz 1: 48 Mert szólott vala az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 1: 49 Csak a Lévi törzsét ne vedd számba, és azokat ne számláld Izráel fiai közé;
4Móz 1: 50 Hanem a lévitákat rendeld a bizonyság hajlékához, és minden edényéhez, és minden ahhoz valókhoz; ők hordozzák a hajlékot, és annak minden edényét, és ők szolgáljanak mellette, és a hajlék körül táborozzanak.
4Móz 1: 51 És mikor a hajléknak elébb kell indulni, a léviták szedjék azt szét, mikor pedig megáll a hajlék, a léviták állassák azt fel, az idegen pedig, a ki oda járul, meghaljon.
4Móz 1: 52 És tábort járjanak Izráel fiai kiki az ő táborában, és kiki az ő zászlója alatt, az ő seregeik szerint.
4Móz 1: 53 A léviták pedig tábort járjanak a bizonyság hajléka körül, hogy ne legyen harag Izráel fiainak gyülekezetén; és megtartsák a léviták a bizonyság hajlékának őrizetét.
4Móz 1: 54 Cselekedének azért az Izráel fiai mind a szerint, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének.
4Móz 2: 1 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
4Móz 2: 2 Az Izráel fiai, kiki az ő zászlója alatt, az ő atyáik háznépének jeleivel járjon tábort, a gyülekezet sátora körül járjon tábort annak oldalai felől.
4Móz 2: 3 Így járjanak pedig tábort: Keletre naptámadat felől Júda táborának zászlója az ő seregeivel; és Júda fiainak fejedelme Naasson, Amminádáb fia.
4Móz 2: 4 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: hetvennégy ezer és hatszáz.
4Móz 2: 5 Mellette pedig tábort járjon Izsakhár törzse, és Izsakhár fiainak fejedelme Néthánéel, Suárnak fia.
4Móz 2: 6 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvennégy ezer és négyszáz.
4Móz 2: 7 Zebulon törzse, és Zebulon fiainak fejedelme Eliáb, Hélon fia.
4Móz 2: 8 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenhét ezer és négyszáz.
4Móz 2: 9 Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Júda táborában: száz nyolcvanhat ezer és négyszáz, az ő seregeik szerint. Ezek induljanak előre.
4Móz 2: 10 Rúben táborának zászlója [legyen] dél felől az ő seregeivel, és Rúben fiainak fejedelme Elisúr, Sedeúr fia.
4Móz 2: 11 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenhat ezer és ötszáz.
4Móz 2: 12 Mellette pedig tábort járjon Simeon törzse, és Simeon fiainak fejedelme: Selúmiel, Surisaddai fia.
4Móz 2: 13 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenkilencz ezer és háromszáz.
4Móz 2: 14 Azután Gád törzse, és Gád fiainak fejedelme: Eliásáf, a Réuel fia.
4Móz 2: 15 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenöt ezer és hatszáz ötven.
4Móz 2: 16 Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Rúben táborában: száz ötvenegy ezer és négyszáz ötven az ő seregeik szerint. Ezek másodszorra induljanak.
4Móz 2: 17 Azután induljon a gyülekezet sátora, a léviták tábor[ával], a táboroknak közepette: A miképen tábort járnak, a képen induljanak, kiki az ő helyén, az ő zászlója mellett.
4Móz 2: 18 Efraim táborának zászlója az ő seregeivel nyugot felé [legyen], és Efraim fiainak fejedelme: Elisáma, Ammihud fia.
4Móz 2: 19 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyven ezer és ötszáz.
4Móz 2: 20 És ő mellette [legyen] Manasse törzse, és Manasse fiainak fejedelme Gámliel, Pédasur fia.
4Móz 2: 21 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik, harminczkét ezer és hétszáz.
4Móz 2: 22 Azután [legyen] Benjámin törzse és Benjámin fiainak fejedelme: Abidám, Gideóni fia.
4Móz 2: 23 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: harminczöt ezer és négyszáz.
4Móz 2: 24 Mindnyájan a kik megszámlálva voltak Efraim táborában, száz nyolczezer és száz az ő seregeik szerint. Ezek harmadszorra induljanak.
4Móz 2: 25 Dán táborának zászlója [legyen] észak felől az ő seregeivel, és a Dán fiainak fejedelme: Ahiézer, Ammisaddai fia.
4Móz 2: 26 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: hatvankét ezer és hétszáz.
4Móz 2: 27 Mellette pedig tábort járjon Áser törzse, és Áser fiainak fejedelme: Págiel, az Okhrán fia.
4Móz 2: 28 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: negyvenegy ezer és ötszáz.
4Móz 2: 29 Azután [legyen] Nafthali törzse, és Nafthali fiainak fejedelme: Akhira, Enán fia.
4Móz 2: 30 Az ő serege pedig, vagyis az ő megszámláltjaik: ötvenhárom ezer és négyszáz.
4Móz 2: 31 Mindnyájan, a kik megszámlálva voltak Dán táborában, száz ötvenhét ezer és hatszáz; utóljára induljanak az ő zászlóik szerint.
4Móz 2: 32 Ezek Izráel fiainak megszámláltjai az ő atyáiknak háznépei szerint; mindnyájan, a kik megszámlálva voltak táboronként, az ő seregeik szerint: hatszáz háromezer ötszáz és ötven.
4Móz 2: 33 De a léviták nem voltak számba véve Izráel fiai között, a mint megparancsolta volt az Úr Mózesnek.
4Móz 2: 34 És cselekedének Izráel fiai mind a szerint, a mint parancsolta volt az Úr Mózesnek: aképen járának tábort, az ő zászlóik szerint, és úgy indulának, kiki az ő nemzetsége szerint, az ő atyáiknak háznépe szerint.
4Móz 3: 1 Ezek pedig Áronnak és Mózesnek szülöttei azon a napon, a melyen szólott az Úr Mózesnek a Sinai hegyen;
4Móz 3: 2 Ezek az Áron fiainak nevei: Az elsőszülött Nádáb, azután Abihú, Eleázár és Ithamár.
4Móz 3: 3 Ezek Áron fiainak, a felkenetett papoknak nevei, a kiket papi szolgálatra avattak fel.
4Móz 3: 4 De Nádáb és Abihú meghala az Úr előtt, mikor idegen tűzzel áldozának az Úr előtt a Sinai pusztájában, fiaik pedig nem valának nékik. Eleázár és Ithamár viselék azért a papságot, Áronnak, az ő atyjoknak színe előtt.
4Móz 3: 5 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 3: 6 Hozd elő Lévi törzsét, és állassad Áron pap elé, hogy szolgáljanak néki.
4Móz 3: 7 És ügyeljenek az ő ügyére, és az egész gyülekezet ügyére a gyülekezet sátora előtt, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot.
4Móz 3: 8 Ügyeljenek pedig a gyülekezet sátorának minden eszközére is, és Izráel fiainak ügyeire is, hogy végezhessék a hajlék körül való szolgálatot.
4Móz 3: 9 És adjad a lévitákat Áronnak és az ő fiainak; mert valóban néki adattak Izráel fiaitól.
4Móz 3: 10 Áront pedig és az ő fiait rendeld [föléjök,] hogy őrizzék az ő papságukat; és ha idegen járulna oda, haljon meg.
4Móz 3: 11 Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 3: 12 Ímé én kiválasztottam a lévitákat Izráel fiai közül, minden elsőszülött helyett, a mely az ő anyjának méhét megnyitja Izráel fiai között: azért legyenek a léviták enyéim.
4Móz 3: 13 Mert enyém minden elsőszülött; a mikor megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem minden elsőszülöttet Izráelben; akár ember, akár barom, enyéim legyenek: én vagyok az Úr.
4Móz 3: 14 Szóla azután az Úr Mózesnek a Sinai pusztájában, mondván:
4Móz 3: 15 Számláld meg Lévi fiait az ő atyáiknak háznépe szerint, az ő nemzetségeik szerint; egy hónapostól fogva, és azon felül minden fineműt számlálj meg.
4Móz 3: 16 Megszámlálá azért Mózes őket az Úr szava szerint, a miképen meghagyatott vala néki.
4Móz 3: 17 És ezek voltak a Lévi fiai az ő neveik szerint: Gerson, Kéhát és Mérári.
4Móz 3: 18 Ezek pedig a Gerson fiainak nevei az ő nemzetségök szerint: Libni és Simhi.
4Móz 3: 19 Továbbá a Kéhát fiai az ő nemzetségök szerint: Amrám és Iczhár, Hebron és Uzziél.
4Móz 3: 20 A Mérári fiai pedig az ő nemzetségök szerint: Makhli és Músi. Ezek a Lévi nemzetségei, az ő atyáiknak háznépe szerint.
4Móz 3: 21 Gersontól valók a Libni nemzetsége és a Simhi nemzetsége; ezek a Gersoniták nemzetségei.
4Móz 3: 22 Az ő megszámláltjaik, az egy hónapostól fogva és feljebb minden fineműnek száma szerint, az ő megszámláltjaik: hétezer és ötszáz.
4Móz 3: 23 A Gersoniták nemzetségei a hajlék megett járjanak tábort nyugot felől.
4Móz 3: 24 És a Gersoniták atyái háznépének fejedelme legyen Eliásáf, a Láél fia.
4Móz 3: 25 A Gerson fiainak [tiszte] pedig: ügyelni a gyülekezet sátorában, a hajlékra, a sátorra, annak takarójára, és a gyülekezet sátora nyílásának leplére.
4Móz 3: 26 Továbbá a pitvarnak szőnyegeire, és a pitvar nyílásának leplére, a mely van a hajlékon és az oltáron köröskörül, és annak köteleire, és minden azzal járó szolgálatra.
4Móz 3: 27 Kéháttól való pedig az Amrám nemzetsége, az Iczhár nemzetsége, a Hebron nemzetsége és az Uzziél nemzetsége: Ezek Kéhátnak nemzetségei.
4Móz 3: 28 Minden fineműnek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb, nyolczezeren és hatszázan valának a szenthelynek őrizői.
4Móz 3: 29 A Kéhát fiainak nemzetségei a hajlék oldala mellett dél felől járjanak tábort.
4Móz 3: 30 És a Kéhátiták nemzetségének, az ő atyái háznépének fejedelme [legyen] Elisáfán, Uzziélnek fia.
4Móz 3: 31 Az ő [tisztök] pedig, ügyelni a ládára, az asztalra, a gyertyatartóra, az oltárokra és a szenthelynek edényeire, a melyekkel szolgálnak, és a takaróra, és minden azzal járó szolgálatra.
4Móz 3: 32 Továbbá a léviták fejedelmeinek fejedelme [legyen] Eleázár, Áron pap fia: a szenthelyre ügyelőknek előljárója.
4Móz 3: 33 Méráritól való a Makhli és Músi nemzetségei; ezek a Mérári nemzetségei.
4Móz 3: 34 Az ő megszámláltjaik pedig minden fineműnek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb: hatezer és kétszáz.
4Móz 3: 35 És a Mérári nemzetségének, az ő atyái háznépének fejedelme [legyen] Suriel, az Abihail fia; a hajléknak észak felől való oldala mellett járjanak tábort.
4Móz 3: 36 A Mérári fiainak pedig tisztök legyen felügyelni: a hajlék deszkáira, annak reteszrúdaira, oszlopaira és annak talpaira, minden edényeire és minden azzal járó szolgálatra;
4Móz 3: 37 Továbbá a pitvar körül való oszlopokra és azoknak talpaira, szegeire és köteleire.
4Móz 3: 38 A hajlék előtt keletre, a gyülekezet sátora előtt naptámadat felől, Mózes, Áron és az ő fiai járjanak tábort, a kik felügyelnek a szenthely szolgálatára, [és] Izráel fiainak ügyeire; ha pedig idegen járulna oda, haljon meg.
4Móz 3: 39 A léviták minden megszámláltja, a kiket Mózes és Áron az Úr rendeletére nemzetségenként számláltak vala meg, minden finemű, az egy hónapostól fogva és feljebb: huszonkét ezer.
4Móz 3: 40 És monda az Úr Mózesnek: Számláld meg Izráel fiainak minden finemű elsőszülöttét, egy hónapostól fogva és feljebb, és pedig névszerint számláld meg őket.
4Móz 3: 41 És válaszd a lévitákat nékem (én vagyok az Úr) az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait, Izráel fiai barmainak minden első fajzása helyett.
4Móz 3: 42 Megszámlálá azért Mózes, a mint parancsolta vala néki az Úr, Izráel fiainak minden elsőszülöttét.
4Móz 3: 43 És lőn minden finemű elsőszülött a nevek száma szerint, egy hónapostól fogva és feljebb, az ő megszámláltjaik: huszonkét ezer kétszáz és hetvenhárom.
4Móz 3: 44 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 3: 45 Válaszd a lévitákat az Izráel fiai közül való minden elsőszülött helyett; és a léviták barmait az ő barmaik helyett, és legyenek enyéim a léviták. Én vagyok az Úr.
4Móz 3: 46 A mi pedig a kétszáz és hetvenháromnak megváltását illeti, a kik felül vannak a lévitákon Izráel fiainak elsőszülöttei közül:
4Móz 3: 47 Végy öt-öt siklust fejenként; a szent siklus szerint vedd azt, (húsz géra egy siklus).
4Móz 3: 48 És add azt a pénzt Áronnak és az ő fiainak, váltságul a köztök lévő számfelettiekért.
4Móz 3: 49 Bevevé azért Mózes a váltságpénzt azoktól, a kik felül voltak a lévitáktól megváltottakon.
4Móz 3: 50 Izráel fiainak elsőszülöttitől vevé be e pénzt: ezer háromszáz és hatvanöt siklust, a szent siklus szerint.
4Móz 3: 51 És adá Mózes a megváltottaknak pénzét Áronnak és az ő fiainak, az Úr rendelete szerint, a miképen parancsolta az Úr Mózesnek.
4Móz 4: 1 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
4Móz 4: 2 Vedd számba a Kéhát fiait Lévi fiai közül nemzetségenként, az ő atyjoknak háznépe szerint.
4Móz 4: 3 Harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősökig mindenkit, aki szolgálatra való, hogy munkálkodjék a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 4 Ez a tisztök Kéhát fiainak a gyülekezet sátorában: a legszentségesebbekről [való gondviselés].
4Móz 4: 5 Áron és az ő fiai pedig, mikor indulni akar a tábor, menje[nek] be, és vegyék le a takaró függönyt, és takarják be azzal a bizonyság ládáját.
4Móz 4: 6 És tegyenek arra borzbőrből csinált takarót, és borítsák azt be egészen kékszínű ruhával felülről, és dugják belé a rúdjait is.
4Móz 4: 7 A szent [kenyerek] asztalát is borítsák be kékszínű ruhával, azon felül tegyék rá a tálakat, a csészéket, a kelyheket, és az italáldozathoz való kancsókat, és ama szüntelen való kenyér is rajta legyen.
4Móz 4: 8 Azután borítsanak azokra karmazsinszínű ruhát, és takarják be azt borzbőrből való takaróval, és dugják belé a rúdjait is.
4Móz 4: 9 Vegyenek azután kékszínű ruhát, és takarják be a világításra való gyertyatartót és annak mécseit, hamvvevőit, hamutartóit és minden olajos edényét, a melyekkel szolgálnak körülte.
4Móz 4: 10 És tegyék azt és minden edényét borzbőrből csinált takaróba, és tegyék saroglyára.
4Móz 4: 11 Az arany oltárt is borítsák be kékszínű ruhával, és takarják be borzbőrből csinált takaróval, és dugják belé a rúdjait [is].
4Móz 4: 12 Vegyék elő azután a szolgálatnak minden eszközét, a melyekkel szolgálni fognak a szenthelyen, és tegyék kékszínű ruhába, és takarják be azokat borzbőrből csinált takaróval, és tegyék a saroglyára.
4Móz 4: 13 Azután takarítsák el a hamvat az oltárról, és borítsanak arra bíborpiros színű ruhát.
4Móz 4: 14 És tegyék rá arra minden ő eszközét, a melyekkel szolgálnak azon: a szenes serpenyőket, a villákat, a lapátokat és a medenczéket, az oltárnak minden eszközét; és borítsanak arra borzbőrből csinált takarót, és dugják belé a rúdjait [is].
4Móz 4: 15 Ha pedig elvégezi Áron és az ő fiai a szenthelynek és a szenthely minden edényének betakarását, mikor el akar indulni a tábor: akkor jöjjenek el Kéhát fiai, hogy elvigyék azokat; de ne illessék a szenthelynek [semmi edényét], hogy meg ne haljanak. Ezek Kéhát fiainak terhei a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 16 Eleázárnak pedig, az Áron pap fiának tiszte: a világító olajra, a füstölő szerekre, a szüntelen való ételáldozatra és a kenetnek olajára; az egész hajlékra és mindenre, a mi abban van, mind a szenthelyre, mind annak edényeire való gondviselés.
4Móz 4: 17 Szóla azután az Úr Mózesnek és Áronnak mondván:
4Móz 4: 18 A Kéhátiták nemzetségének törzsét ne [engedjétek] kiirtani a léviták közül;
4Móz 4: 19 Hanem ezt míveljétek ő velök, hogy éljenek és meg ne haljanak, mikor járulnak a szentségek szentségéhez: Áron és az ő fiai jöjjenek el, és rendeljék el őket, kit-kit az ő szolgálatára és az ő terhére.
4Móz 4: 20 Egy pillanatra se menjenek be, hogy meglássák a szenthelyet, hogy meg ne haljanak.
4Móz 4: 21 Szóla ezután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 4: 22 Vedd számba a Gerson fiait is az ő atyjoknak háznépe szerint, az ő nemzetségök szerint.
4Móz 4: 23 A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig számláld meg őket; mindenkit, aki szolgálatot teljesíteni való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 24 Ez legyen munkájok a Gersoniták nemzetségeinek a szolgálatban és a teher[hordozás]ban:
4Móz 4: 25 Hordozzák a hajlék kárpitjait és a gyülekezet sátorát, annak takaróját és a borzbőrből csinált takarót, a mely rajta van felül, és a gyülekezet sátora nyilásának leplét.
4Móz 4: 26 És a pitvar szőnyegeit, és a pitvar kapunyílásának leplét, a melyek a hajlékon és az oltáron köröskörül vannak, azoknak köteleit, és az ő szolgálatjokhoz való minden edényt; és mindazt, a mi tenni való azokkal, ők teljesítsék.
4Móz 4: 27 Áronnak és az ő fiainak beszéde szerint legyen a Gersoniták fiainak minden szolgálatjok, minden terhökre és minden szolgálatjokra nézve; minden terhöket pedig az ő őrizetökre bízzátok.
4Móz 4: 28 Ez a Gersoniták fiai nemzetségének szolgálata a gyülekezet sátorában; az ő szolgálatuk pedig legyen az Áron pap fiának, Ithamárnak keze alatt.
4Móz 4: 29 A Mérári fiait is az ő nemzetségeik szerint, az ő atyjoknak háznépei szerint számláld meg.
4Móz 4: 30 A harmincz esztendőstől és annál feljebb az ötven esztendősig számláld meg őket; mindenkit, a ki szolgálatra való, hogy szolgálatot végezzen a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 31 Ezek pedig, a mikre ügyelniök kell a továbbvitelnél [és] a gyülekezet sátorában való minden szolgálatuknál: a hajlék deszkái, annak reteszrúdjai, oszlopai és talpai.
4Móz 4: 32 A pitvarnak is köröskörül való oszlopai és azok talpai, szegei és kötelei, azoknak minden szerszámai, és minden szolgálatjok[hoz való]. Név szerint is megszámláljátok az edényeket, a mikre a továbbvitelnél ügyelniök kell.
4Móz 4: 33 Ez legyen szolgálatuk a Mérári fiai nemzetségeinek, a melylyel szolgáljanak a gyülekezet sátorában, Ithamárnak, az Áron pap fiának vezetése alatt.
4Móz 4: 34 És megszámlálá Mózes és Áron és a gyülekezet fejedelmei a Kéhátiták fiait, az ő nemzetségök szerint és az ő atyjoknak háznépe szerint,
4Móz 4: 35 A harmincz esztendőstől és annál feljebb, az ötven esztendősig mindenkit, aki szolgálatra való, hogy szolgáljon a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 36 Vala pedig azoknak száma az ő nemzetségeik szerint: kétezer hétszáz és ötven.
4Móz 4: 37 Ezek a Kéhátiták nemzetségeinek megszámláltjai, mindazok, a kik szolgálnak vala a gyülekezet sátorában, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak parancsolatja szerint, a Mózes keze által.
4Móz 4: 38 A Gerson fiainak száma az ő nemzetségeik szerint, és az ő atyáiknak háznépe szerint.
4Móz 4: 39 A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig mindazok, a kik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában.
4Móz 4: 40 Azoknak száma az ő nemzetségök szerint, az ő atyjoknak háznépe szerint: kétezer hatszáz és harmincz.
4Móz 4: 41 Ezek a Gerson fiai nemzetségeinek megszámláltjai, a kik mindnyájan szolgálnak a gyülekezet sátorában, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint.
4Móz 4: 42 A Mérári fiai nemzetségeinek száma az ő nemzetségei szerint, az ő atyjoknak háznépe szerint;
4Móz 4: 43 A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig mindazok, a kik szolgálatra valók, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorában;
4Móz 4: 44 Ezeknek száma az ő nemzetségeik szerint: háromezer és kétszáz.
4Móz 4: 45 Ezek a Mérári fiai nemzetségeinek megszámláltjai, a kiket megszámlált Mózes és Áron az Úrnak beszéde szerint, a Mózes keze által.
4Móz 4: 46 Mindnyájan a megszámláltatott léviták, a kiket megszámlált Mózes és Áron, és Izráel fejedelmei az ő nemzetségeik és atyjoknak háznépe szerint;
4Móz 4: 47 A harmincz esztendőstől és azon felül az ötven esztendősig, a kik csak alkalmatosak a szolgálatra, a szolgálatnak gyakorlására, és a továbbvitelnél való szolgálatra a gyülekezetnek sátorában;
4Móz 4: 48 Ezeknek száma lőn nyolczezer ötszáz és nyolczvan.
4Móz 4: 49 Az Úrnak beszéde szerint számlálták meg őket a Mózes keze által kit-kit az ő szolgálata szerint, és az ő [vinni való] terhe szerint. Ez az a számlálás, a melyet az Úr parancsolt vala Mózesnek.
4Móz 5: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 5: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy űzzenek ki a táborból minden poklost, és minden magfolyóst, és mindenkit, aki holttest miatt lett tisztátalanná.
4Móz 5: 3 Űzzétek azt ki akár férfi, akár asszony; a táboron kivül űzzétek őket, hogy tisztátalanná ne tegyék az ő táborukat, mivelhogy én közöttök lakozom.
4Móz 5: 4 És úgy cselekedének Izráel fiai, és kiűzék azokat a táboron kivül; a miképen meghagyta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedtek Izráel fiai.
4Móz 5: 5 Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 5: 6 Szólj Izráel fiainak: Ha akár férfi, akár asszony, akármi emberi bűnt követ el, a mely által hűtelenné válik az Úrhoz; az a lélek vétkessé lesz.
4Móz 5: 7 Vallja meg azért az ő bűnét, a melyet elkövetett, és fizesse meg a kárt, [a mit okozott,] teljes értékében, azután toldja ahhoz annak ötödrészét, és adja annak, a kinek kárt tett.
4Móz 5: 8 Ha pedig nincs az embernek atyjafia, a kinek megfizetné a kárt: a megtérített kár az Úré legyen a pap számára, az engesztelésre való koson kivül, a melylyel engesztelés tétetik érte.
4Móz 5: 9 Izráel fiainak minden szent dolgaiból minden felmutatott áldozat azé a papé legyen, a kihez viszik azt.
4Móz 5: 10 És kinek-kinek az ő szenteltje a magáé legyen; a mit pedig kiki a papnak ád, azé legyen.
4Móz 5: 11 Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 5: 12 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ha elhajol valakinek a felesége, és hűtelenné válik iránta;
4Móz 5: 13 És hál valaki ő vele közösülve, és az ő férje előtt titok marad, és elrejtetik, hogy ő megfertőztetett; bizonyság pedig nincs ellene, sem a [bűnön] nem kapták;
4Móz 5: 14 De felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, mivelhogy az megfertőztetett; vagy felgerjed ő benne a féltékenység lelke, és féltékenykedik a feleségére, jóllehet az meg nem fertőztetett.
4Móz 5: 15 Akkor vigye a férfiú az ő feleségét a paphoz; és vigye el azzal együtt az érette való áldozatot; egy efa árpalisztnek tizedrészét; [de] ne öntsön arra olajt, és ne tegyen arra temjént, mert féltékenységi ételáldozat ez, emlékeztető ételáldozat ez, a mely hamisságra emlékeztet.
4Móz 5: 16 A pap pedig léptesse elő [az asszonyt], és állassa őt az Úr elé.
4Móz 5: 17 És vegyen a pap szent vizet cserépedénybe; a hajlék pádimentomán levő porból is vegyen a pap, és tegye azt a vízbe.
4Móz 5: 18 És állassa a pap az asszonyt az Úr elé és fejét meztelenítse meg az asszonynak, és tegye annak kezére az emlékeztető ételáldozatot, féltékenységi ételáldozat az; és a papnak kezében legyen átokhozó keserű víz.
4Móz 5: 19 És eskesse meg őt a pap, és ezt mondja az asszonynak: Ha nem hált veled senki, és ha el nem hajoltál tisztátalanságra a te férjed mellett, ne ártson néked ez az átokhozó, keserű víz.
4Móz 5: 20 Ha pedig elhajoltál a te férjed mellől, és megfertőztetted magadat, és valaki közösült veled a te férjeden kívül,
4Móz 5: 21 Miután megeskette a pap az asszonyt az átoknak esküjével, ezt mondja az asszonynak: Tegyen tégedet az Úr átokká, és eskü-[példává] a te néped között, megszárasztván az Úr a te tomporodat, és a te méhedet dagadtá tévén.
4Móz 5: 22 És menjen be az átokhozó víz a te belső részeidbe, hogy megdagadjon a te méhed, és megszáradjon a te tomporod. Az asszony pedig mondja: Ámen! Ámen!
4Móz 5: 23 És írja fel a pap ez átkokat levélre, azután törölje le a keserű vízzel.
4Móz 5: 24 És itassa meg az asszonynyal az átokhozó keserű vizet, hogy bemenjen ő belé az átokhozó víz az ő keserűségére.
4Móz 5: 25 Azután vegye el a pap az asszony kezéből a féltékenységi ételáldozatot, és lóbálja meg azt az ételáldozatot az Úr előtt, és áldozzék azzal az oltáron.
4Móz 5: 26 És vegyen egy marokkal a pap az ételáldozatból emlékeztetőűl, és füstölögtesse el az oltáron, és azután itassa meg az asszonynyal a vizet.
4Móz 5: 27 És ha megitatta vele a vizet, akkor lészen, [hogy], ha megfertőztette magát, és hűtelenné lett az ő férjéhez, bemegy az az átokhozó víz ő belé az ő keserűségére, és megdagad az ő méhe, és megszárad az ő tompora, és az az asszony átokká lesz az ő népe között.
4Móz 5: 28 Ha pedig nem fertőztette meg magát az asszony, hanem tiszta: akkor ártatlan, és termékeny lészen.
4Móz 5: 29 Ez a féltékenységi törvény, mikor elhajol az asszony az ő férje mellől, és megfertőzteti magát;
4Móz 5: 30 Vagy mikor valaki, a kiben felgerjed a féltékenység lelke annyira, hogy féltékenykedik a feleségére; az ő feleségét állatja az Úr elé. És cselekedjék vele a pap mind e törvény szerint.
4Móz 5: 31 És ártatlan lesz a férfi a bűntől, az asszony pedig viseli az ő bűnének terhét.
4Móz 6: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 6: 2 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor férfi vagy asszony külön fogadást tesz, nazireusi fogadást, hogy így az Úrnak szentelje magát:
4Móz 6: 3 Bortól és részegítő italtól szakassza el magát; boreczetet és részegítő italból való eczetet ne igyék, és semmi szőlőből csinált italt se igyék, se új, se asszú szőlőt ne egyék.
4Móz 6: 4 Az ő nazireusságának egész idején át semmit a félét ne igyék, a mi a szőlőtőről kerül, a szőlő magvától fogva a szőlő héjáig.
4Móz 6: 5 Az ő nazireusi fogadásának egész idején, beretva az ő fejét ne járja; míg be nem teljesednek a napok, a melyekre az Úrnak szentelte magát, szent legyen, hagyja növekedni az ő fejének hajfürteit.
4Móz 6: 6 Az egész időn át, a melyre az Úrnak szentelte magát, megholtnak testéhez be ne menjen.
4Móz 6: 7 Se atyjának, se anyjának, se fiú- se leánytestvéreinek holttestével meg ne fertőztesse magát, mikor meghalnak, mert az ő Istenének nazireussága van az ő fején.
4Móz 6: 8 Az ő nazireusságának egész idejében szent legyen az Úrnak.
4Móz 6: 9 Ha pedig meghal valaki ő nála hirtelenséggel, és megfertőzteti az ő nazireus fejét: nyírja meg a fejét az ő tisztulásának napján, a hetedik napon nyírja meg azt.
4Móz 6: 10 A nyolczadik napon pedig vigyen két gerliczét vagy két galambfiat a papnak a gyülekezet sátorának nyílásához.
4Móz 6: 11 És készítse el a pap egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul, és szerezzen néki engesztelést, a miért vétkezett a holttest miatt; és szentelje meg annak fejét azon napon.
4Móz 6: 12 És az ő nazireusságának napjait szentelje [újra] az Úrnak, és vigyen az ő vétkéért való áldozatul egy esztendős bárányt; az elébbi napok pedig essenek el, mert megfertőztette az ő nazireusságát.
4Móz 6: 13 Ez pedig a nazireus törvénye: A mely napon betelik az ő nazireusságának ideje, vigyék őt a gyülekezet sátorának nyílásához.
4Móz 6: 14 Ő pedig vigye fel az ő áldozatját az Úrnak: egy esztendős, ép hím bárányt egészen égőáldozatul, és egy esztendős, ép nőstény bárányt bűnért való áldozatul, és egy ép kost hálaáldozatul.
4Móz 6: 15 Továbbá egy kosár kovásztalan kenyeret, olajjal elegyített lánglisztből való lepényeket, és olajjal megkent kovásztalan pogácsákat, a hozzájok való étel- és italáldozatokkal.
4Móz 6: 16 És vigye azokat a pap az Úr elé, és készítse el annak bűnéért való áldozatát és egészen égőáldozatát.
4Móz 6: 17 A kost is készítse el hálaadó áldozatul az Úrnak, a kosárban lévő kovásztalan kenyerekkel egybe, és készítse el a pap az ahhoz való étel- és italáldozatot is.
4Móz 6: 18 A nazireus pedig nyírja meg az ő nazireus fejét a gyülekezet sátorának nyílásánál, és vegye az ő nazireus fejének haját, és tegye azt a tűzre, a mely van a hálaadó áldozat alatt.
4Móz 6: 19 Vegye azután a pap a kosnak megfőtt lapoczkáját, és egy kovásztalan lepényt a kosárból, és egy kovásztalan pogácsát, és tegye a nazireus tenyerére, minekutána megnyirta az ő nazireus [fejét].
4Móz 6: 20 És lóbálja meg a pap azokat áldozatul az Úr előtt; a papnak szenteltetett ez, a meglóbált szegyen és a felemelt lapoczkán felül. Azután igyék bort a nazireus.
4Móz 6: 21 Ez a nazireus törvénye, aki fogadást tett, [és] az ő áldozata az ő nazireusságáért az Úrnak, azonkivül, a mihez módja van. Az ő fogadása szerint, a melyet fogadott, a képen cselekedjék, az ő nazireusságának törvénye szerint.
4Móz 6: 22 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 6: 23 Szólj Áronnak és az ő fiainak, mondván: Így áldjátok meg Izráel fiait, mondván nékik:
4Móz 6: 24 Áldjon meg tégedet az Úr, és őrizzen meg tégedet.
4Móz 6: 25 Világosítsa meg az Úr az ő orczáját te rajtad, és könyörüljön te rajtad.
4Móz 6: 26 Fordítsa az Úr az ő orczáját te reád, és adjon békességet néked.
4Móz 6: 27 Így tegyék az én nevemet Izráel fiaira, hogy én megáldjam őket.
4Móz 7: 1 És lőn, hogy a mely napon elvégezé Mózes a sátor felállítását, és felkené azt, és megszentelé azt, minden edényével egybe, és az oltárt és annak minden edényét; és felkené és megszentelé azokat:
4Móz 7: 2 Akkor előjövének az Izráel fejedelmei, az ő atyjok házának fejei; ezek a törzsek fejedelmei, és ezek a megszámláltattak felügyelői:
4Móz 7: 3 És vivék az ő áldozatukat az Úr elé: hat borított szekeret, és tizenkét ökröt; egy-egy szekeret két-két fejedelemért, és mindenikért egy-egy ökröt; és odavivék azokat a sátor elébe.
4Móz 7: 4 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 7: 5 Vedd el ő tőlök, és legyenek azok felhasználva a gyülekezet sátorának szolgálatában; és add azokat a lévitáknak, mindeniknek az ő szolgálata szerint.
4Móz 7: 6 Elvevé azért Mózes a szekereket és ökröket, és adá azokat a lévitáknak.
4Móz 7: 7 Két szekeret és négy ökröt ada a Gerson fiainak, az ő szolgálatuk szerint.
4Móz 7: 8 Négy szekeret pedig és nyolcz ökröt ada a Mérári fiainak, az ő szolgálatuk szerint, Ithamárnak, Áron pap fiának keze alá.
4Móz 7: 9 A Kéhát fiainak pedig [semmit] nem ada; mert a szentség szolgálata illette vala őket, a melyet vállon hordoznak vala.
4Móz 7: 10 Vivének pedig a fejedelmek az oltár felszentelésére [valókat] azon napon, a melyen az felkenetett, és vivék a fejedelmek az ő áldozatukat az oltár elébe.
4Móz 7: 11 És monda az Úr Mózesnek: Egyik napon egyik fejedelem, másik napon másik fejedelem vigye az ő áldozatát az oltár felszentelésére.
4Móz 7: 12 És vivé első napon az ő áldozatát Naasson, az Amminádáb fia, Júda nemzetségéből.
4Móz 7: 13 Vala pedig az ő áldozata, egy ezüst tál, száz és harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, és mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 14 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 15 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 16 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 17 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt kecskebak, öt bárány, esztendősök. Ez Naassonnak, Amminádáb fiának áldozata.
4Móz 7: 18 Másodnapon vivé Néthanéel, Suárnak fia, Izsakhár [nemzetségének] fejedelme.
4Móz 7: 19 Vive az ő áldozatául egy ezüst tálat, száz és harmincz siklus súlyút, egy ezüst medenczét, hetven siklus súlyút, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 20 Egy arany csészét, tíz [siklus súlyút], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 21 Egy fiatal tulkot, egy kost, egy esztendős bárányt egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 22 Egy kecskebakot bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 23 Hálaadó áldozatul pedig két ökröt, öt kost, öt bakot, öt bárányt, esztendősöket. Ez Néthanéelnek a Suár fiának áldozata.
4Móz 7: 24 Harmadik napon a Zebulon fiainak fejedelme: Eliáb, Hélon fia.
4Móz 7: 25 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 26 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú] füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 27 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 28 Egy kecskebak, bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 29 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Eliábnak, Hélon fiának áldozata.
4Móz 7: 30 Negyedik napon a Rúben fiainak fejedelme: Elisúr, Sedeúrnak fia.
4Móz 7: 31 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 32 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 33 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 34 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 35 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Elisúrnak, Sedeúr fiának áldozata.
4Móz 7: 36 Ötödnapon a Simeon fiainak fejedelme: Selúmiel, Surisaddai fia.
4Móz 7: 37 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 38 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 39 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 40 Egy kecskebak, bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 41 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Selúmielnek, Surisaddai fiának áldozata.
4Móz 7: 42 Hatodnapon a Gád fiainak fejedelme: Éliásáf, a Dehuél fia.
4Móz 7: 43 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 44 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 45 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 46 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 47 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Eliásáfnak, Dehuél fiának áldozata.
4Móz 7: 48 Hetednapon az Efraim fiainak fejedelme: Elisáma, az Ammihúd fia.
4Móz 7: 49 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 50 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 51 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány, egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 52 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 53 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Elisámának, Ammihúd fiának áldozata.
4Móz 7: 54 Nyolczadnapon a Manasse fiainak fejedelme: Gamliél, Pédasúr fia.
4Móz 7: 55 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 56 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 57 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 58 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 59 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Gámliélnek, a Pédasúr fiának áldozata.
4Móz 7: 60 Kilenczednapon a Benjámin fiainak fejedelme: Abidán, a Gideóni fia.
4Móz 7: 61 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 62 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 63 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 64 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 65 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Abidánnak, Gideóni fiának áldozata.
4Móz 7: 66 Tizedik napon a Dán fiainak fejedelme: Ahiézer, az Ammisaddai fia.
4Móz 7: 67 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 68 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 69 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 70 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 71 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Ahiézernek, az Ammisaddai fiának áldozata.
4Móz 7: 72 Tizenegyedik napon az Áser fiainak fejedelme: Págiel, Okrán fia.
4Móz 7: 73 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 74 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 75 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 76 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 77 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Págielnek, Okrán fiának áldozata.
4Móz 7: 78 Tizenkettedik napon a Nafthali fiainak fejedelme: Ahira, Enán fia.
4Móz 7: 79 Az ő áldozata volt egy ezüst tál, száz harmincz siklus súlyú, egy ezüst medencze, hetven siklus súlyú, a szent siklus szerint, mind a kettő telve vala olajjal elegyített lisztlánggal, ételáldozatul.
4Móz 7: 80 Egy arany csésze, tíz [siklus súlyú], füstölő szerekkel telve.
4Móz 7: 81 Egy fiatal tulok, egy kos, egy esztendős bárány egészen égőáldozatul.
4Móz 7: 82 Egy kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 83 Hálaadó áldozatul pedig két ökör, öt kos, öt bak, öt bárány, esztendősök. Ez Ahirának, az Enán fiának áldozata.
4Móz 7: 84 Ez volt [az áldozat] az oltár felszentelésére, a napon, a melyen felkenetett, az Izráelnek fejedelmeitől. Tizenkét ezüst tál, tizenkét ezüst medencze, tizenkét arany csésze.
4Móz 7: 85 Száz és harmincz siklus súlyú vala egy ezüst tál, egy ezüst medencze pedig hetven siklus súlyú; az edények minden ezüstje: kétezer négyszáz [siklus], a szent siklus szerint;
4Móz 7: 86 Tizenkét arany csésze, füstölő szerekkel, tíz-tíz [siklus súlyú] vala egy-egy csésze, a szent siklus szerint: A csészéknek minden aranya: száz húsz siklus.
4Móz 7: 87 Az egészen égőáldozatra való minden barom: tizenkét tulok, tizenkét kos, esztendős bárány tizenkettő, a hozzájok való ételáldozatokkal, és tizenkét kecskebak bűnért való áldozatul.
4Móz 7: 88 A hálaadó áldozatra való minden barom pedig: huszonnégy tulok, hatvan kos, hatvan bak, esztendős bárány hatvan. Ez volt az oltár felszentelésére [való áldozat], minekutána felkenetett volt.
4Móz 7: 89 Mikor pedig bemegy vala Mózes a gyülekezet sátorába, hogy szóljon ő vele, hallja vala annak szavát, aki szól vala vele a fedél felől, amely van a bizonyság ládáján, a két Kérub közűl; és szól vala vele.
4Móz 8: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 8: 2 Szólj Áronnak és mondd meg néki: Mikor felrakod a mécseket, a gyertyatartó elé világítson a hét mécs.
4Móz 8: 3 És úgy cselekedék Áron, és [úgy] raká fel mécseit, [hogy] a gyertyatartónak ellenébe [tegyenek világosságot], a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
4Móz 8: 4 A gyertyatartó pedig ilyen alkotású: vert aranyból vala mind a szára, mind a virága; vert mű az; ama forma szerint, a melyet mutatott volt az Úr Mózesnek, úgy készíték a gyertyatartót.
4Móz 8: 5 Szóla továbbá az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 8: 6 Vedd a lévitákat Izráel fiai közül, és tisztítsd meg őket.
4Móz 8: 7 Így cselekedjél pedig velök, hogy megtisztítsad őket: hintsd reájok a tisztulás vizét, és az egész testöket beretválják meg, és mossák meg ruháikat, hogy tiszták legyenek.
4Móz 8: 8 Azután vegyenek egy fiatal tulkot és hozzávaló ételáldozatul olajjal elegyített lisztlángot; egy másik fiatal tulkot pedig vegyenek bűnért való áldozatul.
4Móz 8: 9 Akkor vidd a lévitákat a gyülekezet sátora elé, és gyűjtsd egybe Izráel fiainak egész gyülekezetét.
4Móz 8: 10 Ezután vidd a lévitákat az Úr elé, és Izráel fiai tegyék kezeiket a lévitákra.
4Móz 8: 11 Áron pedig lóbálja meg a lévitákat, áldozatul az Úr előtt, Izráel fiai részéről, hogy szolgáljanak az Úr szolgálatában.
4Móz 8: 12 A léviták pedig tegyék kezeiket a tulkok fejére; azután készítsd el az egyiket bűnért való áldozatul, a másikat pedig egészen égőáldozatul az Úrnak, a lévitákért engesztelésül.
4Móz 8: 13 És állassad a lévitákat Áron elé, és az ő fiai elé, és lóbáld meg őket áldozatul az Úrnak.
4Móz 8: 14 És válaszd külön a lévitákat Izráel fiai közül, hogy a léviták legyenek az enyéim.
4Móz 8: 15 És azután menjenek el a léviták a gyülekezet sátorában való szolgálatra. Így tisztítsd meg őket, és lóbáld meg őket áldozatul.
4Móz 8: 16 Mert bizony nékem adattak ők Izráel fiai közül; mind azok helyett, a kik az ő anyjok méhét megnyitják; Izráelnek elsőszülöttei [helyett] vettem őket magamnak.
4Móz 8: 17 Mert enyém minden elsőszülött Izráel fiai között, emberből és baromból; a naptól fogva, hogy megöltem minden elsőszülöttet Égyiptom földén, magamnak szenteltem azokat.
4Móz 8: 18 A lévitákat pedig minden elsőszülött helyett vettem magamnak Izráel fiai között.
4Móz 8: 19 És odaadtam a lévitákat adományul Áronnak és az ő fiainak Izráel fiai közül, hogy Izráel fiainak tisztében járjanak a gyülekezet sátorában, és hogy engesztelést végezzenek Izráel fiaiért, és ne legyen Izráel fiai között csapás, ha a szenthelyhez közelednek Izráel fiai.
4Móz 8: 20 Úgy cselekedék azért Mózes és Áron, és Izráel fiainak egész gyülekezete a lévitákkal; a mint parancsolt vala az Úr Mózesnek a léviták felől, mindazt úgy cselekedék ő velök Izráel fiai.
4Móz 8: 21 És megtisztíták magokat a léviták, és megmosák ruháikat, és meglóbálá őket Áron áldozatul az Úr előtt, és engesztelést szerze nékik Áron, hogy tisztákká tegye őket.
4Móz 8: 22 Azután pedig bemenének a léviták, hogy végezzék az ő szolgálatukat a gyülekezetnek sátorában Áron előtt és az ő fiai előtt; a miképen parancsolt vala az Úr Mózesnek a léviták felől, akképen cselekedének velök.
4Móz 8: 23 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 8: 24 Ez [is] a lévitákra tartozik: Huszonöt esztendős korától fogva és azon felül, menjen be, hogy szolgálatot teljesítsen a gyülekezet sátorának szolgálatában.
4Móz 8: 25 Ötven esztendős korától pedig lépjen ki e szolgálatnak sorából, és ne szolgáljon többé.
4Móz 8: 26 Hanem segítse az ő atyafiait a gyülekezet sátorában, hogy azok az ő tisztökben eljárjanak; de szolgálatot ne teljesítsen. E képen cselekedjél a lévitákkal az ő szolgálatukban.
4Móz 9: 1 Szóla pedig az Úr Mózesnek, a Sinai pusztájában, az Égyiptom földéből való kijövetelöknek második esztendejében, az első hónapban, mondván:
4Móz 9: 2 Izráel fiai pedig készítsék el a páskhát a maga idejében.
4Móz 9: 3 E hónapnak tizennegyedik napján, estennen készítsék el azt a maga idejében. Minden ő rendtartása szerint, és minden ő szertartása szerint készítsétek el azt.
4Móz 9: 4 Szóla azért Mózes Izráel fiainak, hogy készítsék el a páskhát.
4Móz 9: 5 És elkészíték a páskhát az első hónapban, a hónapnak tizennegyedik napján estennen, a Sinai pusztájában; mindent úgy cselekedének Izráel fiai, a mint az Úr parancsolta vala Mózesnek.
4Móz 9: 6 Valának pedig némelyek, a kik tisztátalanok valának holtember [illetése] miatt, és nem készítheték meg a páskhát azon a napon: járulának azért Mózes elé és Áron elé azon a napon.
4Móz 9: 7 És mondának azok az emberek néki: Mi tisztátalanok vagyunk holtember [illetése] miatt; miért tiltatunk meg, hogy ne vigyünk áldozatot az Úrnak a maga idejében Izráel fiai között?
4Móz 9: 8 És monda nékik Mózes: Legyetek veszteg, míglen megértem: mit parancsol az Úr ti felőletek?
4Móz 9: 9 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 9: 10 Szólj Izráel fiainak, mondván: Ha valaki holt[ember] illetése miatt tisztátalan, vagy messze úton leend közületek, vagy a ti utódaitok közül, mindazáltal készítsen páskhát az Úrnak.
4Móz 9: 11 A második hónapnak tizennegyedik napján, estennen, készítsék el azt; kovásztalan kenyérrel és keserű füvekkel egyék meg azt.
4Móz 9: 12 Ne hagyjanak meg abból [semmit] reggelig, és annak csontját meg ne törjék; a páskhának minden rendtartása szerint készítsék el azt.
4Móz 9: 13 A mely ember pedig tiszta, vagy nincs útban, és elmulasztja a páskhát elkészíteni: irtassék ki az ilyen az ő népe közül; mert az Úrnak áldozatát nem vitte fel annak idejében; viselje az ilyen ember az ő bűnének terhét.
4Móz 9: 14 Hogyha pedig jövevény tartózkodik köztetek, és páskhát készít az Úrnak, a páskhának rendtartása szerint és annak szertartásai szerint készítse azt; egy rendtartástok legyen néktek, mind a jövevénynek, mind a föld lakosának.
4Móz 9: 15 A hajlék felállításának napján pedig befedezé a felhő a hajlékot, a bizonyság sátorát; és estve a hajlék felett vala, tűznek ábrázatjában reggelig.
4Móz 9: 16 Úgy vala szüntelen: A felhő borítja vala azt; és tűznek ábrázatja éjjel.
4Móz 9: 17 Mihelyt pedig felszáll vala a felhő a sátorról, azonnal elindulnak vala Izráel fiai; és azon a helyen, a hol a felhő megáll vala, ott ütnek vala tábort Izráel fiai.
4Móz 9: 18 Az Úr szava szerint mennek vala Izráel fiai, és az Úr szava szerint táboroznak vala; mind addig, míg a felhő áll vala a hajlékon, táborban maradnak vala.
4Móz 9: 19 Még ha a felhő sok napig nyugszik vala a hajlékon, akkor is megtartják vala Izráel fiai az Úr rendelését, és nem indulának.
4Móz 9: 20 Megesék, hogy a felhő kevés napon át lőn a hajlékon: akkor is az Úr szava szerint maradnak vala táborban, és az Úr szava szerint indulnak vala.
4Móz 9: 21 Megesék, hogy a felhő estvétől fogva ott lőn reggelig; mikor azért reggel a felhő felszáll vala, akkor indulnak vala el; vagy egy nap és egy éjjel [lőn] [ott]; mikor azért a felhő felszáll vala, ők is indulának.
4Móz 9: 22 Vagy két napig, vagy egy hónapig, vagy hosszabb ideig [lőn] [ott;] a meddig késik vala a felhő a hajlékon, vesztegelvén azon, táborban maradnak vala Izráel fiai [is], és nem indulnak vala tovább; mikor pedig az felszáll vala, ők is indulnak vala.
4Móz 9: 23 Az Úr szava szerint járnak vala tábort, és az Úr szava szerint indulnak vala. Az Úrnak rendelését megtartják vala, az Úrnak Mózes által való szava szerint.
4Móz 10: 1 Ismét szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 10: 2 Csináltass magadnak két kürtöt, vert ezüstből csináltasd azokat, és legyenek azok néked a gyülekezet összegyűjtésére, és a táborok megindítására.
4Móz 10: 3 És mikor megfújják azokat, gyüljön te hozzád az egész gyülekezet, a gyülekezet sátorának nyílása elé.
4Móz 10: 4 Ha csak egyet fújnak meg, akkor gyűljenek hozzád a fejedelmek, Izráel ezereinek fejei.
4Móz 10: 5 Ha pedig riadót fújtok, akkor induljon azok tábora, a kik napkelet felől táboroznak.
4Móz 10: 6 Mikor pedig másodszor fújtok riadót, akkor induljon azok tábora, a kik dél felől táboroznak. Riadót fújjanak azok indulására.
4Móz 10: 7 Mikor pedig összegyűjtitek a gyülekezetet, [egyszerűen] kürtöljetek, és ne fújjatok riadót.
4Móz 10: 8 A kürtöket pedig Áron fiai, a papok fújják; és legyen ez néktek örökkévaló rendtartás a ti nemzetségeitek között.
4Móz 10: 9 És mikor viadalra mentek a ti földetekben, a titeket háborító ellenségetek ellen, akkor is [azokkal] a kürtökkel fújjatok riadót, és emlékezetben lesztek az Úr előtt, a ti Istenetek előtt, és megszabadultok a ti ellenségeitektől.
4Móz 10: 10 A ti vígasságtoknak napján, és a ti ünnepeiteken, és a ti hónapjaitok kezdetén is fújjátok meg a kürtöket, a ti egészen égőáldozataitokra, és a ti hálaáldozatitokra: és lesznek néktek emlékeztetőül a ti Istenetek előtt. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
4Móz 10: 11 Vala pedig a második esztendőben a második hónapban, a hónapnak huszadik napján, felszálla a felhő a bizonyság hajlékáról.
4Móz 10: 12 És elindulának Izráel fiai az ő menésöknek rendje szerint a Sinai pusztájából; és megállapodék a felhő Párán pusztájában.
4Móz 10: 13 Elindulának azért először az Úrnak Mózes által való parancsolatja szerint.
4Móz 10: 14 Elindula pedig először a Júda fiai táborának zászlója az ő seregei szerint; és az ő seregének feje vala Naasson, az Amminádáb fia.
4Móz 10: 15 Az Izsakhár fiai törzséből való seregnek feje pedig Néthanéel vala, Suárnak fia.
4Móz 10: 16 És a Zebulon fiai törzséből való seregnek feje vala Eliáb, Hélonnak fia.
4Móz 10: 17 És elbontatván a hajlék, elindulának Gersonnak és Mérárinak fiai, a hajlék hordozói.
4Móz 10: 18 Azután indula a Rúben táborának zászlója az ő seregeik szerint, és az ő seregének feje vala Elisur, Sedeúrnak fia.
4Móz 10: 19 A Simeon fiai törzséből való seregnek pedig feje vala Selúmiel, Surisaddainak fia.
4Móz 10: 20 És a Gád fiai törzséből való seregnek feje vala Eliásáf, Dehuélnek fia.
4Móz 10: 21 Elindulának a Kéhátiták is, a szentség hordozói, és [amazok] felállíták vala a hajlékot, míg [ezek] oda jutnak vala.
4Móz 10: 22 Azután elindula az Efraim fiai táborának zászlója az ő seregei szerint, és az ő seregének feje vala Elisáma, Ammihúdnak fia.
4Móz 10: 23 A Manasse fiai törzséből való seregnek feje vala Gámliél, Pédasúrnak fia.
4Móz 10: 24 A Benjámin fiai törzséből való seregnek feje vala Abidán, Gideóninak fia.
4Móz 10: 25 [Utolszor] indula el a Dán fiai táborának zászlója, mint az egész tábornak utócsapata az ő seregei szerint; és az ő seregének feje vala Ahiézer, az Ammisaddai fia.
4Móz 10: 26 Az Áser fiai törzséből való seregnek pedig feje vala Págiel, Okhránnak fia.
4Móz 10: 27 És a Nafthali fiai törzséből való seregnek feje vala Akhira, az Enán fia.
4Móz 10: 28 Ilyen vala Izráel fiainak menetele az ő seregeik szerint: ekképen mentek.
4Móz 10: 29 Monda pedig Mózes Hóbábnak, aki fia vala a Midiánból való Reuélnek, a Mózes ipának: Arra a helyre indulunk mi, a mely felől azt mondta vala az Úr: néktek adom. Jer el velünk, és jól teszünk veled, mert az Úr jót igért Izráelnek.
4Móz 10: 30 Az pedig felele néki: Nem megyek, hanem az én földemre és az én rokonaim közé megyek.
4Móz 10: 31 És monda [Mózes]: Kérlek, ne hagyj el minket: mert te tudod, hol kell megszállanunk e pusztában, és légy nékünk szemünk gyanánt.
4Móz 10: 32 És ha eljösz velünk, a mi jót cselekszik velünk az Úr, közöljük azt veled.
4Móz 10: 33 Elmenének azért az Úr hegyétől háromnapi járásnyira, és az Úr szövetségének ládája megyen vala ő előttök háromnapi járásnyira, hogy kiszemelje nékik: hol kelljen megszállaniok.
4Móz 10: 34 És az Úr felhője vala ő rajtok nappal, mikor elindulának a táborból.
4Móz 10: 35 Mikor pedig el akarták indítani a ládát, ezt mondja vala Mózes: Kelj fel Uram, és széledjenek el a te ellenségeid, és fussanak el előled a te gyűlölőid.
4Móz 10: 36 Mikor pedig megáll vala, ezt mondja vala: Fordulj vissza Uram Izráelnek tízezerszer való ezereihez.
4Móz 11: 1 És lőn, hogy panaszolkodék a nép az Úr hallására, [hogy] rosszul [van dolga.] És meghallá az Úr, és haragra gerjede, és felgyullada ellenök az Úrnak tüze és megemészté a tábornak szélét.
4Móz 11: 2 Kiálta azért a nép Mózeshez, és könyörge Mózes az Úrnak, és megszünék a tűz.
4Móz 11: 3 És nevezé azt a helyet Thaberának; mert felgyulladt vala ellenök az Úrnak tüze.
4Móz 11: 4 De a gyülevész nép, a mely köztök vala, kívánságba esék, és Izráel fiai is újra síránkozni kezdének, és mondának: Kicsoda ád nékünk húst ennünk?
4Móz 11: 5 Visszaemlékezünk a halakra, a melyeket ettünk Égyiptomban ingyen, az ugorkákra és dinnyékre, a párhagymákra, vereshagymákra és a foghagymákra.
4Móz 11: 6 Most pedig a mi lelkünk eleped, mindennek híjával lévén; szemünk előtt nincs egyéb mint manna.
4Móz 11: 7 (A manna pedig olyan vala mint a kóriándrum magva, a színe pedig mint a bdelliomnak színe.
4Móz 11: 8 Kiomol vala pedig a nép, és szedik vala [a mannát], és őrlik vala kézimalmokban, vagy megtörik vala mozsárban, és megfőzik vala fazékban, és csinálnak vala abból pogácsákat: az íze pedig olyan vala, mint az olajos kalácsé.
4Móz 11: 9 Mikor pedig a harmat leszáll vala a táborra éjjel, a manna is mindjárt leszáll vala arra.)
4Móz 11: 10 És meghallá Mózes, hogy sír a nép, az ő nemzetsége szerint, kiki az ő sátorának nyílása előtt; és igen felgerjede az Úr haragja, és nem tetszék az Mózesnek.
4Móz 11: 11 És monda Mózes az Úrnak: Miért nyomorítád meg a te szolgádat? és miért nem találék kegyelmet a te szemeid előtt, hogy ez egész népnek terhét én reám vetéd?
4Móz 11: 12 Avagy tőlem fogantatott-e mind ez egész nép? avagy én szűltem-e őt, hogy azt mondod nékem: Hordozd őt a te kebleden, a miképen hordozza a dajka a csecsemőt, arra a földre, a mely felől megesküdtél az ő atyáinak?
4Móz 11: 13 Hol vegyek én húst, hogy adjam azt mind ez egész népnek? mert reám sírnak, mondván: Adj nékünk húst, hadd együnk!
4Móz 11: 14 Nem viselhetem én magam mind ez egész népet; mert erőm felett van.
4Móz 11: 15 Ha így cselekszel velem, kérlek ölj meg engemet, ölj meg ha kedves vagyok előtted, hogy ne lássam az én nyomorúságomat.
4Móz 11: 16 Monda azért az Úr Mózesnek: Gyűjts egybe nékem hetven férfiút Izráel vénei közül, a kikről tudod, hogy vénei a népnek és annak előljárói, és vidd őket a gyülekezet sátorához, és álljanak ott veled.
4Móz 11: 17 Akkor alá szállok, és szólok ott veled, és elszakasztok abból a lélekből, a mely te benned van, és teszem ő beléjök, hogy viseljék te veled a népnek terhét, és ne viseljed te magad.
4Móz 11: 18 A népnek pedig mondd meg: Készítsétek el magatokat holnapra, és húst esztek; mert sírtatok az Úr hallására, mondván: Kicsoda ád nékünk húst ennünk? mert jobban vala nékünk dolgunk Égyiptomban. Azért az Úr ád néktek húst és enni fogtok.
4Móz 11: 19 Nem [csak] egy napon esztek, sem két napon, sem öt napon, sem tíz napon, sem húsz napon;
4Móz 11: 20 Hanem egy egész hónapig, míglen kijön az orrotokon, és útálatossá lesz előttetek; mivelhogy megvetettétek az Urat, aki közöttetek van; és sírtatok ő előtte mondván: Miért jöttünk ide ki Égyiptomból?
4Móz 11: 21 És monda Mózes: Hatszáz ezer gyalogos e nép, a mely között én vagyok, és te azt mondod: Húst adok nékik, és esznek egy egész hónapig?!
4Móz 11: 22 Nemde juhok és ökrök vágattatnak-é nékik, hogy elég legyen nékik? vagy a tengernek minden hala összegyűjtetik-é nékik, hogy elég legyen nékik?
4Móz 11: 23 Akkor monda az Úr Mózesnek: Avagy megrövidült-é az Úrnak keze? Majd meglátod: beteljesedik-é néked az én beszédem vagy nem?
4Móz 11: 24 Kiméne azért Mózes, és elmondá a népnek az Úr beszédét, és összegyűjte hetven férfiút a nép vénei közül, és állatá őket a sátor körül.
4Móz 11: 25 Akkor leszálla az Úr felhőben, és szóla néki, és elszakaszta abból a lélekből, a mely vala ő benne, és adá a hetven vén férfiúba. Mihelyt pedig megnyugovék ő rajtok a lélek, menten prófétálának, de nem többé.
4Móz 11: 26 Két férfiú azonban elmaradt vala a táborban; egyiknek neve Eldád, a másiknak neve Médád, és ezeken is megnyugodott vala a lélek; mert azok is az összeírottak közül valók, de nem mentek vala el a sátorhoz, és mégis prófétálának a táborban.
4Móz 11: 27 Elfutamodék azért egy ifjú, és megjelenté Mózesnek, és monda: Eldád és Médád prófétálnak a táborban.
4Móz 11: 28 Akkor felele Józsué, a Nún fia, Mózes szolgája, az ő választottai közül való, és monda: Uram, Mózes, tiltsd meg őket!
4Móz 11: 29 És felele néki Mózes: Avagy érettem buzgólkodol-é? Vajha az Úrnak minden népe próféta volna, hogy adná az Úr az ő lelkét ő beléjök.
4Móz 11: 30 Ezután visszatére Mózes a táborba, ő és az Izráel vénei.
4Móz 11: 31 És szél jöve ki az Úrtól, és hoza fürjeket a tengertől, és bocsátá a táborra egynapi járásnyira egy felől, és egynapi járásnyira más felől a tábor körül, és mintegy két sing magasságnyira a földnek színén.
4Móz 11: 32 Akkor felkele a nép [és] azon az egész napon, és egész éjjel, és az egész következő napon gyűjtének magoknak fürjeket, aki keveset gyűjtött is, gyűjtött tíz hómert, és kiteregeték azokat magoknak a tábor körül.
4Móz 11: 33 A hús még foguk között vala, és meg sem emésztették vala, a mikor az Úrnak haragja felgerjede a népre és megveré az Úr a népet igen nagy csapással.
4Móz 11: 34 És elnevezék azt a helyet Kibrot-thaavának: mert ott temeték el a mohó népet.
4Móz 11: 35 Kibrot-thaavától elméne a nép Haseróthba; és ott valának Haseróthban.
4Móz 12: 1 Miriám pedig és Áron szólának Mózes ellen a kúsita asszony miatt, a kit feleségül vőn, mert kúsita asszonyt vett vala feleségül.
4Móz 12: 2 És mondának: Avagy csak Mózes által szólott-é az Úr? avagy nem szólott-é mi általunk is? És meghallá az Úr.
4Móz 12: 3 (Az az ember pedig, Mózes, igen szelíd vala, minden embernél inkább, a kik e föld színén vannak.)
4Móz 12: 4 Mindjárt monda azért az Úr Mózesnak, Áronnak és Miriámnak: Menjetek ki ti hárman a gyülekezetnek sátorába; és kimenének ők hárman.
4Móz 12: 5 Akkor leszálla az Úr felhőnek oszlopában, és megálla a sátornak nyílásánál; és szólítá Áront és Miriámot, és kimenének mindketten.
4Móz 12: 6 És monda: Halljátok meg most az én beszédeimet: Ha valaki az Úr prófétája közöttetek, én megjelenek annak látásban, vagy álomban szólok azzal.
4Móz 12: 7 Nem így az én szolgámmal, Mózessel, aki az én egész házamban hív.
4Móz 12: 8 Szemtől szembe szólok ő vele, és nyilvánvaló látásban; nem homályos beszédek által, hanem az Úrnak hasonlatosságát látja. Miért nem féltetek hát szólani az én szolgám ellen, Mózes ellen?
4Móz 12: 9 És felgyullada az Úr haragja ő reájok, és elméne.
4Móz 12: 10 És a felhő is eltávozék a sátor felül, és ímé Miriám poklos vala, [fejér] mint a hó; és rátekinte Áron Miriámra, és ímé poklos vala.
4Móz 12: 11 Monda azért Áron Mózesnek: Kérlek Uram, ne tulajdonítsad nékünk e bűnt; mert bolondul cselekedtünk és vétkeztünk!
4Móz 12: 12 Kérlek, ne legyen olyan [Miriám] mint a holt, a melynek húsa félig megemésztetik, mikor kijő az ő anyjának méhéből.
4Móz 12: 13 Kiálta azért Mózes az Úrhoz, mondván: Isten, kérlek, gyógyítsd meg őt!
4Móz 12: 14 Az Úr pedig monda Mózesnek: Ha csak az atyja pökött volna is az ő orczájára, avagy nem kellene-é szégyenkeznie hetednapig? Rekesztessék ki hét napig a táboron kívül, és azután hívassék vissza.
4Móz 12: 15 Kirekeszteték azért Miriám a táboron kivül hét napig. És a nép nem indula tovább, míg vissza [nem] hívaték Miriám.
4Móz 13: 1 Azután pedig elindula a nép Haseróthból, és tábort ütének Párán pusztájában.
4Móz 13: 2 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 13: 3 Küldj férfiakat, hogy kémleljék meg a Kanaán földét, a melyet én adok Izráel fiainak; az ő atyáiknak mindenik törzséből egy-egy férfiút küldjetek, mind olyat, aki főember közöttök.
4Móz 13: 4 Elküldé azért őket Mózes Párán pusztájából az Úr rendelése szerint; és azok a férfiak mindnyájan főemberek valának Izráel fiai között.
4Móz 13: 5 Ezek pedig azoknak nevei: A Rúben nemzetségéből Sámmua, a Zakhúr fia.
4Móz 13: 6 A Simeon nemzetségéből Safát, a Hóri fia.
4Móz 13: 7 A Júda nemzetségéből Káleb, a Jefunné fia.
4Móz 13: 8 Az Izsakhár nemzetségéből Igál, a József fia.
4Móz 13: 9 Az Efraim nemzetségéből Hósea, a Nún fia.
4Móz 13: 10 A Benjámin nemzetségéből Pálthi, a Rafú fia.
4Móz 13: 11 A Zebulon nemzetségéből Gaddiel, a Szódi fia.
4Móz 13: 12 A József nemzetségéből, a Manasse nemzetségéből Gaddi, a Szúszi fia.
4Móz 13: 13 A Dán nemzetségéből Ammiél, a Gemálli fia.
4Móz 13: 14 Az Áser nemzetségéből Szenthúr, a Mikaél fia.
4Móz 13: 15 A Nafthali nemzetségéből Nahbi, a Vofszi fia.
4Móz 13: 16 A Gád nemzetségéből Géuel, a Mákhi fia.
4Móz 13: 17 Ezek ama férfiaknak nevei, a kiket elküldött Mózes a földnek megkémlelésére. És nevezé Mózes Hóseát, a Nún fiát Józsuénak.
4Móz 13: 18 És mikor elküldé őket Mózes a Kanaán földének megkémlelésére, monda nékik: Menjetek fel erre dél felől, és hágjatok fel a hegyre.
4Móz 13: 19 És nézzétek meg a földet, hogy milyen az; és a népet, a mely lakozik azon: erős-é az vagy erőtlen, kevés-é az vagy sok?
4Móz 13: 20 És milyen a föld, a melyben lakozik az: jó-é az vagy hitvány; és milyenek a városok, a melyekben lakozik: táborokban vagy erősségekben [lakozik-é?]
4Móz 13: 21 És milyen a föld: kövér-é az, vagy sovány; van-é abban élőfa vagy nincs? És legyetek bátorságosok, és szakaszszatok a földnek gyümölcséből. Azok a napok pedig a szőlőzsendülés napjai valának.
4Móz 13: 22 Felmenének azért, és megkémlelék a földet a Czin pusztájától fogva mind Rehóbig, odáig, a hol Hamáthba mennek.
4Móz 13: 23 És felmenének dél felől, és jutának Hebronig; valának pedig ott Ahimán, Sésai és Thalmai, az Anák fiai: (Hebron pedig hét esztendővel építtetett elébb, mint az égyiptomi Czoán).
4Móz 13: 24 Mikor pedig eljutának Eskol völgyéig, lemetszének ott egy szőlővesszőt egy szőlőfürttel, és ketten vivék azt rúdon; és a gránátalmákból és a figékből is [szakasztának.]
4Móz 13: 25 Azt a helyet elnevezék Eskol völgyének; a szőlőfürtért, a melyet lemetszettek vala onnét Izráel fiai.
4Móz 13: 26 És visszatérének a föld megkémleléséből negyven nap mulva.
4Móz 13: 27 És menének, és jutának Mózeshez és Áronhoz, és Izráel fiainak egész gyülekezetéhez, Párán pusztájába, Kádesbe; és hírt vivének nékik és az egész gyülekezetnek, és megmutaták nékik a földnek gyümölcsét.
4Móz 13: 28 Így beszélének néki, és ezt mondák: Elmentünk vala arra a földre, a melyre küldöttél vala minket, és bizonyára tejjel és mézzel folyó az, és ez annak gyümölcse!
4Móz 13: 29 Csakhogy erős az a nép, a mely lakja azt a földet, és a városok erősítve vannak, és felette nagyok; sőt még Anák fiait is láttuk ott.
4Móz 13: 30 Amálek lakik a dél felől való földön, és Khitteus, Jebuzeus és Emoreus lakik a hegyeken; a tenger mellett, és a Jordán partján pedig Kananeus lakik.
4Móz 13: 31 És jóllehet Káleb csendesíté a Mózes ellen [háborgó] népet, és azt mondja vala: Bátran felmehetünk, és elfoglalhatjuk azt a [földet], mert kétség nélkül megbírunk azzal;
4Móz 13: 32 Mindazáltal a férfiak, a kik felmentek vala vele, azt mondják vala: Nem mehetünk fel az ellen a nép ellen, mert erősebb az nálunknál.
4Móz 13: 33 És rossz hírét vivék annak a földnek, a melyet megkémleltek volt, Izráel fiaihoz, mondván: Az a föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, a mely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, a melyet láttunk azon, szálas emberek[ből áll].
4Móz 13: 34 És láttunk ott óriásokat is, az óriások közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.
4Móz 14: 1 És felemelé szavát az egész gyülekezet, és síra a nép azon az éjszakán.
4Móz 14: 2 És mindnyájan zúgolódának Mózes ellen és Áron ellen Izráel fiai, és monda nékik az egész gyülekezet: Vajha megholtunk volna Égyiptom földén! vagy ebben a pusztában vajha meghalnánk!
4Móz 14: 3 Miért is visz be minket az Úr arra a földre? hogy fegyver miatt hulljunk el? feleségeink és a kicsinyeink prédára legyenek? Nem jobb volna-é nékünk visszatérnünk Égyiptomba?
4Móz 14: 4 És mondának egymásnak: Szerezzünk előttünk járót, és térjünk vissza Égyiptomba.
4Móz 14: 5 Akkor arczczal leborulának Mózes és Áron Izráel fiai gyülekezetének egész községe előtt.
4Móz 14: 6 Józsué pedig, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, a kik a földnek kémlelői közül valók valának, meghasogaták ruháikat.
4Móz 14: 7 És szólának Izráel fiai egész gyülekezetének, mondván: A föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, igen-igen jó föld.
4Móz 14: 8 Ha az Úrnak kedve telik bennünk, akkor bevisz minket arra a földre, és nékünk adja azt, mely tejjel és mézzel folyó föld.
4Móz 14: 9 Csakhogy ne lázongjatok az Úr ellen, se ne féljetek annak a földnek népétől; mert ők nekünk [csak olyanok, mint a] kenyér; eltávozott tőlök az ő oltalmok, de az Úr velünk van: ne féljetek tőlök!
4Móz 14: 10 Mikor pedig az egész gyülekezet azon tanakodék, hogy megkövezze őket: megjelenék az Úrnak dicsősége a gyülekezet sátorában Izráel minden fiának.
4Móz 14: 11 És monda az Úr Mózesnek: Meddig gyaláz engemet ez a nép? Meddig nem hisznek nékem, mind ama csudatételeim mellett sem, a melyeket cselekedtem közöttök?
4Móz 14: 12 Megverem őket döghalállal, és elvesztem őket; téged pedig nagy néppé teszlek, és ő nálánál erősebbé.
4Móz 14: 13 És monda Mózes az Úrnak: Ha meghallják az égyiptombeliek (mert közülök hoztad fel e népet a te hatalmad által):
4Móz 14: 14 Elmondják majd e föld lakosainak, a kik hallották, hogy te Uram e nép között vagy, hogy szemtől szembe megjelentetted magadat te Uram, és hogy a te felhőd megállott ő rajtok, és felhőoszlopban jársz te ő előttök nappal, éjjel pedig tűzoszlopban.
4Móz 14: 15 Hogyha mind egyig elveszted e népet, így szólanak majd e népek, a melyek hallották a te híredet, mondván:
4Móz 14: 16 Mivelhogy nem vihette be az Úr e népet a földre, a mely felől megesküdött nékik, azért öldöste le őket a pusztában.
4Móz 14: 17 Most azért hadd magasztaltassék fel az Úrnak ereje, a miképen szólottál, mondván:
4Móz 14: 18 Az Úr késedelmes a haragra, nagy irgalmasságú, megbocsát hamisságot és vétket, de [a bűnöst] nem hagyja büntetlenül; megbünteti az atyák álnokságait a fiakban harmad és negyed íziglen.
4Móz 14: 19 Kérlek, kegyelmezz meg e nép hamisságának a te irgalmasságod nagy volta szerint, a miképen megbocsátottál e népnek Égyiptomtól fogva mind eddig.
4Móz 14: 20 És monda az Úr: Megkegyelmeztem a te beszéded szerint.
4Móz 14: 21 De bizonnyal élek én, és betölti az Úr dicsősége az egész földet.
4Móz 14: 22 Hogy mindazok az emberek, a kik látták az én dicsőségemet és csudáimat, a melyeket cselekedtem Égyiptomban és e pusztában, és megkisértettek engemet immár tízszer, és nem engedtek az én szómnak:
4Móz 14: 23 Nem látják meg azt a földet, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak; senki nem látja azt azok közöl, a kik gyaláztak engem.
4Móz 14: 24 De az én szolgámat, Kálebet, mivelhogy más lélek volt vele, és tökéletességgel követett engem, beviszem őt arra a földre, a melyre bement vala, és örökségül bírja azt az ő magva.
4Móz 14: 25 De Amálek és Kananeus lakik a völgyben; holnap forduljatok meg, és induljatok a pusztába, a veres tenger útján.
4Móz 14: 26 Szóla annakfelette az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
4Móz 14: 27 Meddig [tűrjek] e gonosz gyülekezetnek, a mely zúgolódik ellenem? Hallottam Izráel fiainak zúgolódásait, a kik zúgolódnak ellenem!
4Móz 14: 28 Mondd meg nékik: Élek én, azt mondja az Úr, hogy épen úgy cselekszem veletek, a miképen szólottatok az én füleim hallására!
4Móz 14: 29 E pusztában hullanak el a ti holttesteitek, és pedig mindazok, a kik megszámláltattak a ti teljes számotok szerint, húsz esztendőstől fogva és azon felül, a kik zúgolódtatok ellenem.
4Móz 14: 30 És nem mentek be arra a földre, a melyre nézve felemeltem az én kezemet, hogy lakosokká teszlek abban titeket; Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát kivéve.
4Móz 14: 31 De kicsinyeiteket, a kik felől azt mondtátok, hogy prédára lesznek; őket beviszem, és megismerik azt a földet, a melyet megútáltatok.
4Móz 14: 32 A ti holttesteitek azért a pusztában hullanak el.
4Móz 14: 33 A ti fiaitok pedig, mint a pásztorok, bujdosnak e pusztában negyven esztendeig, és viselik a ti paráználkodásitoknak büntetését, míglen megemésztetnek a ti holttesteitek e pusztában.
4Móz 14: 34 A napok száma szerint, a melyeken megkémleltétek a földet, ([tudniillik] negyven napon, egy-egy napért egy-egy esztendő), negyven esztendeig hordozzátok a ti hamisságotoknak büntetését, és megismeritek az én elfordulásomat.
4Móz 14: 35 Én, az Úr, szólottam. Bizonyára ezt mívelem az egész gonosz gyülekezettel, a mely összegyülekezett vala ellenem; ebben a pusztában emésztetnek meg, és ugyanott halnak meg.
4Móz 14: 36 A férfiak azért, a kiket elküldött vala Mózes a földnek megkémlelésére, és visszatérének és felzúdíták ellene az egész gyülekezetet, rossz hírt terjesztvén arról a földről:
4Móz 14: 37 Azok a férfiak azért, a kik rossz hírt terjesztének a földről, meghalának az Úr előtt csapás által.
4Móz 14: 38 [Csak] Józsué, a Nún fia, és Káleb, a Jefunné fia, maradának életben ama férfiak közül, a kik mentek vala a földet megkémlelni.
4Móz 14: 39 A mint pedig elbeszélé Mózes e beszédeket Izráel fiainak, a nép felette igen keserge.
4Móz 14: 40 És felkelének reggel, és felmenének a hegy tetejére, mondván: Ímé készek vagyunk elmenni a helyre, a melyről szólott az Úr, mert vétkeztünk.
4Móz 14: 41 És monda Mózes: Miért hágjátok át ilyen módon az Úr akaratát, holott nem sikerülhet az [néktek.]
4Móz 14: 42 Fel ne menjetek, mert nem lesz közöttetek az Úr, hogy el ne hulljatok a ti ellenségeitek előtt.
4Móz 14: 43 Mert az Amálek és a Kananeus van ott előttetek, és fegyver által hulltok el. Mivelhogy elfordultatok az Úrtól, nem is lesz az Úr veletek.
4Móz 14: 44 Mindazáltal merészkedének felmenni a hegy tetejére; de az Úr szövetségének ládája és Mózes meg sem mozdulának a táborból.
4Móz 14: 45 Alászálla azért az Amálek és a Kananeus, aki lakik vala azon a hegyen, és megverék őket, és vágák őket mind Hormáig.
4Móz 15: 1 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 15: 2 Szólj Izráel fiainak, és mondd nékik: Mikor bementek a ti lakó földetekre, a melyet én adok néktek.
4Móz 15: 3 És tűzáldozatot akartok készíteni az Úrnak, egészen égő- vagy véres áldozatot, vagy fogadás teljesítése végett, vagy szabadakarat szerint, vagy a ti ünnepiteken, hogy tulok- vagy juhféléből kedves illatot készítsetek az Úrnak:
4Móz 15: 4 Akkor, aki áldozza az ő áldozatját, vigyen az Úrnak ételáldozatul egy tizedrész [efa] lisztlángot, egy negyedrész hin olajjal elegyítve.
4Móz 15: 5 Italáldozatul pedig egy negyedrész hin bort adj az egészen égő- vagy véres áldozathoz egy-egy bárány mellé.
4Móz 15: 6 Vagy ha kossal [áldozol,] készíts ételáldozatul két tizedrész [efa] lisztlángot megelegyítve egy hin olajnak harmadrészével;
4Móz 15: 7 Italáldozatul pedig egy hin bornak harmadrészét. [Így] viszel az Úrnak jóillatú áldozatot.
4Móz 15: 8 Hogyha fiatal tulkot akarsz készíteni egészen égő- vagy véres áldozatul fogadás teljesítése végett, vagy hálaáldozatul az Úrnak:
4Móz 15: 9 Akkor vígy a fiatal tulokkal egyetemben ételáldozatul három tizedrész [efa] lisztlángot, megelegyítve egy hin olajnak felével.
4Móz 15: 10 Italáldozatul pedig vigy fel fél hin bort; kedves illatú tűzáldozat [ez] az Úrnak.
4Móz 15: 11 Eképpen cselekedjetek mindenik ökörnél, mindenik kosnál, mind a juhoknak, mind a kecskéknek bárányainál.
4Móz 15: 12 A [barmok] száma szerint, a melyeket [áldozatra] készítetek: így cselekedjetek mindenikkel, az ő számok szerint.
4Móz 15: 13 Minden benszülött így cselekedjék ezekkel, hogy kedves illatú tűzáldozatot vigyen az Úrnak.
4Móz 15: 14 Ha pedig jövevény tartózkodik nálatok, vagy lesz köztetek a ti nemzetségeitek szerint, és kedves illatú tűzáldozatot készít az Úrnak: a miképen [ti] cselekesztek, a képen cselekedjék [az is.]
4Móz 15: 15 Óh, község! néktek és a [köztetek] lakozó jövevénynek egy rendtartástok legyen; örökkévaló törvény legyen a ti nemzetségeiteknél, hogy az Úr előtt olyan legyen a jövevény, mint ti.
4Móz 15: 16 Egy törvényetek legyen, és egy szabályotok néktek és a jövevénynek, a mely közöttetek lakik.
4Móz 15: 17 Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 15: 18 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor bementek a földre, a melyre én viszlek be titeket:
4Móz 15: 19 Akkor, ha majd esztek a földnek kenyeréből, adjatok felemelt áldozatot az Úrnak.
4Móz 15: 20 A ti tésztátok zsengéjét lepényként mutassátok fel áldozatul; mint a szérűről felemelt áldozatot, úgy mutassátok fel azt.
4Móz 15: 21 A ti tésztátok zsengéjéből adjatok az Úrnak felemelt áldozatot, a ti nemzetségeitek szerint.
4Móz 15: 22 És ha megtévelyedtek, és nem cselekszitek meg mind e parancsolatokat, a melyeket szólott vala az Úr Mózesnek;
4Móz 15: 23 Mind azokat, a melyeket parancsolt az Úr néktek Mózes által, az naptól fogva, a melyen parancsolta azokat az Úr, és azután a ti nemzetségeiteknek [is: ]
4Móz 15: 24 Akkor, hogyha a gyülekezet tudtán kivül esik a tévedés, az egész gyülekezet áldozzék egy fiatal tulkot egészen égőáldozatul, kedves illatul az Úrnak, és étel- és italáldozatot is hozzá szokás szerint, és egy kecskebakot bűnért való áldozatul.
4Móz 15: 25 És végezzen engesztelést a pap Izráel fiainak egész gyülekezetéért, és megbocsáttatik nékik, mert tévedés volt az; ők pedig vigyék be az ő áldozatjokat tűzáldozatul az Úrnak, és a bűnért való áldozatjokat az Úr elé az ő tévedésökért.
4Móz 15: 26 És megbocsáttatik Izráel fiai egész gyülekezetének, és a közöttök tartózkodó jövevénynek; mert az egész nép tévedésben volt.
4Móz 15: 27 Hogyha csak egy ember vétkezik tévedésből: áldozzék egy esztendős kecskét bűnért való áldozatul.
4Móz 15: 28 A pap végezzen engesztelést azért a tévedő emberért, aki tévedésből vétkezett az Úr előtt, és ha engesztelést szerez néki, megbocsáttatik néki.
4Móz 15: 29 A benszülöttnek Izráel fiai között és a jövevénynek, aki közöttök tartózkodik: egy törvényetek legyen néktek a felől, aki tévedésből cselekszik.
4Móz 15: 30 De a mely ember felemelt kézzel cselekszik, akár benszülött akár jövevény, az Urat illeti az szidalommal, vágassék ki azért az az ő népe közül;
4Móz 15: 31 Mivelhogy az Úrnak szavát megvetette, és az ő parancsolatját megszegte, kiirtatván kiirtassék az az ember, az ő hamissága legyen ő rajta.
4Móz 15: 32 Mikor pedig Izráel fiai a pusztában valának, találának egy férfiat, ki fát szedeget vala szombatnapon.
4Móz 15: 33 És elvivék azt, a kik találták vala azt fát szedegetni, Mózeshez és Áronhoz és az egész gyülekezethez.
4Móz 15: 34 És őrizet alá adák azt, mert nem vala kijelentve, mit kelljen vele cselekedni.
4Móz 15: 35 És monda az Úr Mózesnek: Halállal lakoljon az a férfi, kövezze őt agyon az egész gyülekezet a táboron kivül.
4Móz 15: 36 Kivivé azért őt az egész gyülekezet a táboron kivül, és agyon kövezék őt, és meghala, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
4Móz 15: 37 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 15: 38 Szólj Izráel fiainak, és mondjad nékik, hogy készítsenek magoknak bojtokat az ő ruháik szegleteire az ő nemzetségeik szerint, és tegyenek a szeglet bojtjára kék zsinórt.
4Móz 15: 39 És arra való legyen néktek a bojt, hogy mikor látjátok azt, megemlékezzetek az Úrnak minden parancsolatjáról, hogy megcselekedjétek azokat; és ne nézzetek a ti szívetek után, és a ti szemeitek után, a melyek után ti paráználkodtok.
4Móz 15: 40 Hogy megemlegessétek, és megcselekedjétek minden én parancsolatomat, és legyetek szentek a ti Istenetek előtt.
4Móz 15: 41 Én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki kihoztalak titeket Égyiptom földéből, hogy legyek néktek Istenetekké. Én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
4Móz 16: 1 Kóré pedig az Iczhár fia, aki a Lévi fiának, Kéhátnak fia vala; és Dáthán és Abirám, Eliábnak fiai; és On, a Péleth fia, a kik Rúben fiai valának, fogták magokat;
4Móz 16: 2 És támadának Mózes ellen, és [velök] Izráel fiai közül kétszáz és ötven ember, a kik a gyülekezetnek fejedelmei valának, tanácsbeli híres neves emberek.
4Móz 16: 3 És gyülekezének Mózes ellen és Áron ellen, és mondának nékik: Sokat tulajdonítotok magatoknak, holott az egész gyülekezet, ezek mindnyájan szentek, és közöttök van az Úr: miért emelitek azért fel magatokat az Úr gyülekezete fölé?
4Móz 16: 4 És mikor hallá ezt Mózes, arczra borula,
4Móz 16: 5 És szóla Kórénak és az ő egész gyülekezetének, mondván: Reggel megmutatja az Úr: ki az övé és ki a szent, és kit fogadott magához; mert a kit magának választott, magához fogadja azt.
4Móz 16: 6 Ezt cselekedjétek azért: Vegyetek magatoknak temjénezőket, Kóré és az ő egész gyülekezete!
4Móz 16: 7 És tegyetek azokba tüzet, és rakjatok rá füstölő szert az Úr előtt holnap, és az a férfiú legyen szent, a kit kiválaszt az Úr. Sokat tulajdonítotok magatoknak, Lévi fiai!
4Móz 16: 8 És monda Mózes Kórénak: Halljátok meg, kérlek, Lévi fiai:
4Móz 16: 9 Avagy keveslitek-é azt, hogy titeket Izráel Istene külön választott Izráel gyülekezetétől, hogy magához fogadjon titeket, hogy szolgáljatok az Úr sátorának szolgálatában, hogy álljatok e gyülekezet előtt, és szolgáljatok néki?
4Móz 16: 10 És hogy magának fogadott tégedet, és minden atyádfiát, a Lévi fiait te veled; hanem még a papságot is kivánjátok?
4Móz 16: 11 Azért hát te és a te egész gyülekezeted az Úr ellen gyülekeztetek össze; mert Áron micsoda, hogy ő ellene zúgolódtok?
4Móz 16: 12 Elkülde azután Mózes, hogy hívják elő Dáthánt és Abirámot, az Eliáb fiait. Azok pedig felelének: Nem megyünk fel!
4Móz 16: 13 Avagy kevesled-é azt, hogy felhozál minket a tejjel és mézzel folyó földről, hogy megölj minket a pusztában; hanem még uralkodni is akarsz rajtunk?
4Móz 16: 14 Éppen nem tejjel és mézzel folyó földre hoztál be minket, sem szántóföldet és szőlőt nem adtál nékünk örökségül! Avagy ki akarod-é szúrni az emberek szemeit? Nem megyünk fel!
4Móz 16: 15 Megharaguvék azért Mózes igen, és monda az Úrnak: Ne tekints az ő áldozatjokra! Egy szamarat sem vettem el tőlök, és egyet sem bántottam közülök.
4Móz 16: 16 Azután monda Mózes Kórénak: Te és a te egész gyülekezeted legyetek az Úr előtt; te és azok és Áron, holnap.
4Móz 16: 17 És kiki vegye az ő temjénezőjét, és tegyetek abba füstölő szert, és vigyétek az Úr elé, kiki az ő temjénezőjét; kétszáz és ötven temjénezőt. Te is, és Áron is, kiki az ő temjénezőjét.
4Móz 16: 18 Vevé azért kiki az ő temjénezőjét, és tevének abba tüzet, és rakának arra füstölő szert, és megállának a gyülekezet sátorának nyílása előtt, Mózes is és Áron.
4Móz 16: 19 Kóré pedig összegyűjtötte vala ellenök az egész gyülekezetet a gyülekezet sátorának nyílásához, és megjelenék az Úrnak dicsősége az egész gyülekezetnek.
4Móz 16: 20 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
4Móz 16: 21 Váljatok külön e gyülekezettől, hogy megemészszem őket egy szempillantásban.
4Móz 16: 22 Ők pedig arczukra borulának, és mondának: Isten, minden test lelkének Istene! nem egy férfiú vétkezett-é, és az egész gyülekezetre haragszol-é?
4Móz 16: 23 Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 16: 24 Szólj a gyülekezetnek, mondván: Menjetek el a Kóré, Dáthán és Abirám hajléka mellől köröskörül.
4Móz 16: 25 Felkele azért Mózes, és elméne Dáthán és Abirám felé, követék őt Izráel vénei.
4Móz 16: 26 És szóla a gyülekezetnek, mondván: Kérlek, távozzatok el ez istentelen emberek sátorai mellől, és semmit ne illessetek abból, a mi az övék, hogy el ne veszszetek az ő bűneik miatt.
4Móz 16: 27 És elmenének a Kóré, Dáthán és Abirám hajlékai mellől köröskörül; Dáthán pedig és Abirám kimenének, megállván az ő sátoraiknak nyílásánál feleségeikkel, fiaikkal és kisdedeikkel.
4Móz 16: 28 Akkor monda Mózes: Ebből tudjátok meg, hogy az Úr küldött engemet, hogy cselekedjem mind e dolgokat, hogy nem magamtól [indultam]:
4Móz 16: 29 Ha úgy halnak meg ezek, a mint meghal minden [más] ember, és ha minden [más] ember büntetése szerint büntettetnek meg ezek: akkor nem az Úr küldött engemet.
4Móz 16: 30 Ha pedig az Úr valami új dolgot cselekszik, és a föld megnyitja az ő száját, és elnyeli őket, és mindazt, a mi az övék, és elevenen szállanak alá pokolba: akkor megismeritek, hogy gyalázták ezek az emberek az Urat.
4Móz 16: 31 És lőn, a mint elvégezé mind e beszédeket, meghasada a föld alattok.
4Móz 16: 32 És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és az ő háznépeiket: és minden embert, a kik Kórééi valának, és minden jószágukat.
4Móz 16: 33 És alászállának azok és mindaz, a mi az övék, elevenen a pokolra: és befedezé őket a föld, és elveszének a község közül.
4Móz 16: 34 Az Izráeliták pedig, a kik körülöttök valának, mind elfutának azoknak kiáltására; mert azt mondják vala: netalán elnyel minket a föld!
4Móz 16: 35 És tűz jöve ki az Úrtól, és megemészté ama kétszáz és ötven férfiút, a kik füstölő szerekkel áldoznak vala.
4Móz 16: 36 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 16: 37 Mondd meg Eleázárnak, Áron pap fiának, hogy szedje ki a temjénezőket a tűzből, a tüzet pedig hintsd széjjel, mert megszenteltettek a [temjénezők];
4Móz 16: 38 Ezeknek temjénezői, a kik a magok lelke ellen vétkeztek. És csináljanak azokból vékonyra vert lapokat az oltár beborítására. Mivelhogy járultak azokkal az Úr elé, és megszenteltettek: legyenek jegyül Izráel fiainak.
4Móz 16: 39 Felszedé azért Eleázár pap a réz temjénezőket, a melyekkel a megégettek járultak vala oda, és vékonyra verette azokat az oltár beborítására.
4Móz 16: 40 Emlékeztetőül Izráel fiainak, hogy senki idegen, aki nem az Áron magvából való, ne járuljon az Úr elé füstölő szerrel füstölögtetni, hogy úgy ne járjon, mint Kóré és mint az ő gyülekezete, a miképen megmondotta vala néki az Úr Mózes által.
4Móz 16: 41 És másnap felzúdula Izráel fiainak egész gyülekezete Mózes ellen és Áron ellen, mondván: Ti öltétek meg az Úrnak népét!
4Móz 16: 42 Mikor pedig egybegyűle a gyülekezet Mózes ellen és Áron ellen, akkor fordulának a gyülekezet sátora felé: és ímé befedezte vala azt a felhő, és megjelenék az Úrnak dicsősége.
4Móz 16: 43 Mózes azért és Áron menének a gyülekezet sátora elé.
4Móz 16: 44 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 16: 45 Menjetek ki e gyülekezet közül, hogy megemészszem őket egy szempillantásban; ők pedig orczájokra borulának.
4Móz 16: 46 És monda Mózes Áronnak: Fogd a temjénezőt, és tégy abba tüzet az oltárról, és rakj reá füstölő szert, és vidd hamar a gyülekezethez, és végezz engesztelést értök, mert kijött az Úrtól a nagy harag, elkezdődött a csapás.
4Móz 16: 47 Vevé azért Áron [a] [temjénezőt], a mint mondotta vala Mózes, és futa a község közé, és ímé elkezdődött vala a csapás a nép között. És füstölő áldozatot tőn, és engesztelést szerze a népnek.
4Móz 16: 48 És megálla a megholtak között és élők között; és megszűnék a csapás.
4Móz 16: 49 És valának, a kik megholtak vala e csapás alatt, tizennégy ezer hétszázan; azokon kivül, a kik megholtak vala a Kóré dolgáért.
4Móz 16: 50 És visszatére Áron Mózeshez a gyülekezet sátorának nyílásához. Így szűnék meg a csapás.
4Móz 17: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 17: 2 Szólj Izráel fiainak, és végy tőlök egy-egy vesszőt az ő atyáiknak háza szerint; az ő atyáik házának valamennyi fejedelmétől tizenkét vesszőt; és kinek-kinek a nevét írd fel az ő vesszejére.
4Móz 17: 3 Az Áron nevét pedig írd a Lévi vesszejére: mert egy vessző [esik] az ő atyjok házának fejéért.
4Móz 17: 4 És tedd le azokat a gyülekezet sátorában a bizonyság [ládája] elé, a hol megjelenek néktek.
4Móz 17: 5 És lesz, hogy annak a férfiúnak vesszeje, a kit elválasztok, kihajt; így hárítom el magamról Izráel fiainak zúgolódásait, a melyekkel zúgolódnak ti ellenetek.
4Móz 17: 6 Szóla azért Mózes Izráel fiainak, és adának néki mind az ő fejedelmeik egy-egy vesszőt egy-egy fejedelemért; az ő atyáiknak háza szerint tizenkét vesszőt; az Áron vesszeje is azok között a vesszők között vala.
4Móz 17: 7 És letevé Mózes a vesszőket az Úr elé a bizonyság sátorában.
4Móz 17: 8 És lőn másnap, hogy beméne Mózes a bizonyság sátorába; és ímé kihajtott vala a Lévi házából való Áronnak vesszeje, és hajtást hajtott, és virágot növelt, és mandolát érlelt.
4Móz 17: 9 És kihozá Mózes mind azokat a vesszőket az Úr színe elől mind az Izráel fiai elé, és miután megnézték vala, vevé kiki az ő vesszejét.
4Móz 17: 10 És monda az Úr Mózesnek: Vidd vissza az Áron vesszejét a bizonyság [ládája] elé, hogy őriztessék ott a lázadó fiaknak jegyül, hogy megszünjék az én ellenem való zúgolódások, hogy meg ne haljanak.
4Móz 17: 11 És megcselekedé Mózes; a mint parancsolta vala az Úr néki, akképen cselekedék.
4Móz 17: 12 És szólának Izráel fiai Mózesnek, mondván: Ímé pusztulunk, veszünk, mi mindnyájan elveszünk!
4Móz 17: 13 Valaki közel járul az Úrnak sátorához, meghal. Avagy mindenestől elpusztulunk-é?!
4Móz 18: 1 És monda az Úr Áronnak: Te és a te fiaid, és a te atyádnak háza te veled, hordozzátok a szent hajlék körül való hamisság büntetését. Te és a te fiaid te veled, hordozzátok a ti papságtok hamisságának büntetését.
4Móz 18: 2 A te atyádfiait, Lévinek törzsét, a te atyádnak nemzetségét is vedd magad mellé, melletted legyenek, és néked szolgáljanak; te pedig és a te fiaid veled, [szolgáljatok] a bizonyság sátora előtt.
4Móz 18: 3 És ügyeljenek a te ügyedre és az egész sátornak ügyére; de a szenthajlék edényeihez és az oltárhoz ne járuljanak, hogy meg ne haljanak mind ők, mind ti.
4Móz 18: 4 És melletted legyenek, és ügyeljenek a gyülekezet sátorának ügyére, a sátornak minden szolgálatja szerint; de idegen ne járuljon ti hozzátok.
4Móz 18: 5 Ügyeljetek azért a szenthajléknak ügyére, és az oltárnak ügyére, hogy ne legyen ezután harag Izráel fiai ellen.
4Móz 18: 6 Mert íme én választottam a ti atyátokfiait, a lévitákat Izráel fiai közül, mint az Úrnak adottakat, néktek, ajándékul, hogy szolgáljanak a gyülekezet sátorának szolgálatában.
4Móz 18: 7 Te pedig és a te fiaid te veled, ügyeljetek a ti papságotokra mindenben, a mik az oltárhoz tartoznak, és a függönyön belől vannak, hogy azokban szolgáljatok; a ti papságotoknak tisztét adtam néktek ajándékul, azért az idegen, a ki oda járul, haljon meg.
4Móz 18: 8 Szóla azután az Úr Áronnak: Ímé én néked adtam az én felemelt áldozataimra való ügyelést is, valamit Izráel fiai nékem szentelnek, néked és a te fiaidnak adtam azokat felkenetési [díjul,] örökkévaló rendelés szerint.
4Móz 18: 9 Ez legyen tiéd a legszentségesebbekből, a melyek tűzzel meg nem égettetnek: Minden ő áldozatjok, akár ételáldozatjok, akár bűnért való áldozatjok, akár pedig vétekért való áldozatjok, a miket nékem adnak, mint legszentségesebbek, tiéid legyenek és a te fiaidé.
4Móz 18: 10 A legszentségesebb helyen egyed meg azt, csak a férfiak egyék azt; szentség legyen tenéked.
4Móz 18: 11 Ez is tiéd legyen, mint felemelt áldozat az ő ajándékukból, Izráel fiainak minden meglóbált áldozataival együtt; néked adtam azokat és a te fiaidnak, és a te leányaidnak, a kik veled vannak, örökkévaló rendelés szerint; mindenki, aki tiszta a te házadban, eheti azt:
4Móz 18: 12 Az olajnak minden kövérjét, és minden kövérjét a mustnak és gabonának, azoknak zsengéit, a melyeket az Úrnak adnak, tenéked adtam.
4Móz 18: 13 Mindennek első gyümölcsei az ő földjökön, a melyeket az Úrnak visznek, tiéid legyenek; mindenki, aki tiszta a te házadban, egye azokat.
4Móz 18: 14 Minden, a mi teljesen [Istennek] szenteltetik Izráelben, tiéd legyen.
4Móz 18: 15 Minden, ami az élő állatok közül az anyaméhet megnyitja, a melyet az Úrnak visznek, mind emberekből s mind barmokból a tiéd legyen; csakhogy az embernek elsőszülöttét váltasd meg, és a tisztátalan állatnak elsőszülöttét is megváltassad.
4Móz 18: 16 A melyek pedig váltságosok, egy hónapostól kezdve váltasd meg a te becslésed szerint, öt ezüst sikluson a szent siklus szerint: húsz géra az.
4Móz 18: 17 De a tehénnek első fajzását, vagy a juhnak első fajzását, vagy a kecskének első fajzását meg ne váltasd; mert szentelni valók azok; a véröket hintsd az oltárra, és azoknak kövérit füstölögtesd el kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak.
4Móz 18: 18 Azoknak húsa pedig tiéd legyen, a miképen a meglóbált szegy, és a mint a jobb lapoczka is tiéd lesz.
4Móz 18: 19 Minden felemelt áldozatot a szent dolgokból, a melyeket az Úrnak áldoznak Izráel fiai, néked adtam örökkévaló rendelés szerint, és a te fiaidnak, és a te leányaidnak, a kik veled vannak; sónak szövetsége ez, örökkévaló az Úr előtt, néked és a te magodnak veled.
4Móz 18: 20 Monda pedig az Úr Áronnak: Az ő földjökből örökséged nem lesz, sem osztályrészed nem lesz néked ő közöttök: Én vagyok a te osztályrészed és a te örökséged Izráel fiai között.
4Móz 18: 21 De ímé a Lévi fiainak örökségül adtam minden tizedet Izráelben; az ő szolgálatjokért való osztályrész ez a melylyel teljesítik ők a gyülekezet sátorának szolgálatát.
4Móz 18: 22 És ne járuljanak ezután Izráel fiai a gyülekezetnek sátorához, hogy ne vétkezzenek, és meg ne haljanak.
4Móz 18: 23 De a léviták teljesítsék a gyülekezet sátorának szolgálatát, és ők viseljék az ő bűnüket; örökkévaló rendelés legyen a ti nemzetségeiteknél, hogy Izráel fiai között ne birjanak örökséget.
4Móz 18: 24 Mivelhogy Izráel fiainak tizedét, a mit felemelt áldozatul visznek fel az Úrnak, adtam a lévitáknak örökségül: azért végeztem ő felőlök, hogy Izráel fiai között ne birjanak örökséget.
4Móz 18: 25 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 18: 26 A lévitáknak pedig szólj, és mondd meg nékik: Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, a melyet örökségtekül adtam néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből tizedet.
4Móz 18: 27 És ez a ti felemelt áldozatotok olyanul tulajdoníttatik néktek, mint a szérűről való gabona és mint a sajtóból kiömlő bor.
4Móz 18: 28 Így vigyetek ti is felemelt áldozatot az Úrnak minden ti tizedetekből, a melyet beszedtek Izráel fiaitól, és adjátok abból az Úrnak felemelt áldozatot Áronnak, a papnak.
4Móz 18: 29 Minden ti ajándékotokból vigyétek a felemelt áldozatokat az Úrnak, mindenből a kövérjét, a mi abból szentelni való.
4Móz 18: 30 Mondd meg azt is nékik: Mikor a kövérjét áldozzátok abból, olyanul tulajdoníttatik az a lévitáknak, mintha a szérűről és sajtóból adnák.
4Móz 18: 31 Megehetitek pedig azt minden helyen, ti és a ti házatok népe; mert jutalmatok ez néktek a gyülekezet sátorában való szolgálatokért.
4Móz 18: 32 És nem lesztek bűnösök a miatt, ha abból a kövérjét áldozzátok: és Izráel fiainak szent dolgait sem fertőztetitek meg, és meg sem haltok.
4Móz 19: 1 Szóla azután az Úr Mózesnek és Áronnak, mondván:
4Móz 19: 2 Ez a törvény rendelése, a melyet parancsolt az Úr, mondván: Szólj Izráel fiainak, hogy hozzanak hozzád egy veres tehenet, épet, a melyben ne legyen hiba, a melynek nyakán iga nem volt.
4Móz 19: 3 És adjátok azt Eleázárnak, a papnak, és ő vitesse ki azt a táboron kivül, és öljék meg azt ő előtte.
4Móz 19: 4 És vegyen Eleázár, a pap annak véréből az ő újjával, és hintsen a gyülekezet sátorának eleje felé annak véréből hétszer.
4Móz 19: 5 Azután égessék meg azt a tehenet az ő szemei előtt; annak bőrét, húsát, és vérét a ganéjával együtt égessék meg.
4Móz 19: 6 Akkor vegyen a pap czédrusfát, izsópot és karmazsint, és vesse a tehénnek égő részei közé.
4Móz 19: 7 És mossa meg a pap az ő ruháit, az ő testét is mossa le vízzel, és azután menjen be a táborba, és tisztátalan legyen a pap estvéig.
4Móz 19: 8 Az is, aki megégeti azt, mossa meg az ő ruháit vízzel, és az ő testét is mossa le vízzel, és tisztátalan legyen estvéig.
4Móz 19: 9 Valamely tiszta ember pedig szedje fel annak a tehénnek hamvát, és helyezze el azt a táboron kivűl tiszta helyre, hogy legyen az Izráel fiai gyülekezetének szolgálatára a tisztulásnak vizéhez; bűnért való áldozat ez.
4Móz 19: 10 És az, aki felszedi a tehénnek hamvát, mossa meg az ő ruháit, és tisztátalan legyen estvéig; és legyen ez Izráel fiainak és a köztök tartózkodó jövevénynek örök rendelésül.
4Móz 19: 11 aki illeti akármely embernek a holttestét, és tisztátalanná lesz hét napig:
4Móz 19: 12 Az olyan tisztítsa meg magát azzal a vízzel harmadnapon és hetednapon, [és] tiszta lesz; ha pedig nem tisztítja meg magát harmadnapon és hetednapon, akkor nem lesz tiszta.
4Móz 19: 13 Valaki holtat illet, bármely embert aki megholt, és meg nem tisztítja magát, az megfertézteti az Úrnak hajlékát; és irtassék ki az a lélek Izráelből mivelhogy tisztulásnak vize nem hintetett ő reá, tisztátalan lesz; még rajta van az ő tisztátalansága.
4Móz 19: 14 Ez legyen a törvény, mikor valaki sátorban hal meg. Mindaz, aki bemegy a sátorba, és mindaz, aki ott van a sátorban, tisztátalan legyen hét napig.
4Móz 19: 15 Minden nyitott edény is, a melyen nincs lezárható fedél, tisztátalan.
4Móz 19: 16 És mindaz, aki illet a mezőn fegyverrel megöletettet, vagy megholtat, vagy emberi csontot, vagy sírt, tisztátalan legyen hét napig.
4Móz 19: 17 És vegyenek a tisztátalanért a bűnért való megégetett áldozatnak hamvából, és töltse[nek] arra élő vizet edénybe.
4Móz 19: 18 Valamely tiszta ember pedig vegyen izsópot, és mártsa azt vízbe, és hintse meg a sátort és minden edényt, és minden embert, a kik ott lesznek; és azt is, aki a csontot, vagy a megöltet, vagy a megholtat, vagy a koporsót illette.
4Móz 19: 19 Hintse pedig meg a tiszta a tisztátalant harmadnapon és hetednapon, és tisztítsa meg őt hetednapon; azután mossa meg az ő ruháit, mossa le magát is vízzel, és tiszta lesz estve.
4Móz 19: 20 Ha pedig valaki tisztátalanná lesz, és nem tisztítja meg magát, az a lélek irtassék ki a község közűl; mivelhogy az Úrnak szenthelyét megfertéztette, a tisztulásnak vize nem hintetett ő reá, tisztátalan az.
4Móz 19: 21 Ez legyen ő nálok örök rendelésül: mind az, aki hinti a tisztulásnak vizét, mossa meg az ő ruháit; mind az, aki illeti a tisztulásnak vizét, tisztátalan legyen estvéig.
4Móz 19: 22 És valamit illet a tisztátalan, tisztátalan legyen az; és az a lélek is, aki illeti azt, tisztátalan legyen estvéig.
4Móz 20: 1 És eljutának Izráel fiai, az egész gyülekezet Czin pusztájába az első hónapban és megtelepedék a nép Kádesben, és meghala ott Miriám, és eltemetteték ott.
4Móz 20: 2 De nem vala vize a gyülekezetnek, összegyűlének azért Mózes és Áron ellen.
4Móz 20: 3 És feddőzék a nép Mózessel, és szólának mondván: Vajha holtunk volna meg, mikor megholtak a mi atyánkfiai az Úr előtt!
4Móz 20: 4 És miért hoztátok az Úrnak gyülekezetét e pusztába, hogy meghaljunk itt mi, és a mi barmaink?
4Móz 20: 5 És miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy e rossz helyre hozzatok minket, hol nincs vetés, sem füge, sem szőlő, sem gránátalma, és inni való víz sincsen!
4Móz 20: 6 Elmenének azért Mózes és Áron a gyülekezetnek színe elől, a gyülekezet sátorának nyílása elé, és arczukra borulának; és megjelenék nékik az Úrnak dicsősége.
4Móz 20: 7 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 20: 8 Vedd ezt a vesszőt, és gyűjtsd össze a gyülekezetet te, és Áron, a te atyádfia, és szóljatok ím e kősziklának az ő szemeik előtt, hogy adjon vizet; és fakaszsz vizet nékik e kősziklából, és adj inni a gyülekezetnek és az ő barmaiknak.
4Móz 20: 9 Vevé azért Mózes azt a vesszőt az Úrnak színe elől a mint parancsolta vala néki.
4Móz 20: 10 És összegyűjték Mózes és Áron a gyülekezetet a kőszikla elé, és monda nékik: Halljátok meg most, ti lázadók! Avagy e kősziklából fakasszunk-é néktek vizet?
4Móz 20: 11 És felemelé Mózes az ő kezét, és megüté a kősziklát az ő vesszejével két ízben; és sok víz ömle ki, és ivék a gyülekezet és az ő barmai.
4Móz 20: 12 És monda az Úr Mózesnek és Áronnak: Mivelhogy nem hittetek nékem, hogy megdicsőítettetek volna engem Izráel fiainak szemei előtt: azért nem viszitek be e községet a földre, a melyet adtam nékik.
4Móz 20: 13 Ezek a versengésnek vizei, a melyekért feddőztek Izráel fiai az Úrral; és megdicsőítette magát ő bennök.
4Móz 20: 14 És külde Mózes követeket Kádesből Edom királyához, [kik így szólának: ] Ezt mondja a te atyádfia az Izráel: Te tudod mindazt a nyomorúságot, a mely mi rajtunk esett:
4Móz 20: 15 Hogy a mi atyáink alámentek Égyiptomba, és sok ideig laktunk Égyiptomban, és hogy nyomorgatának minket az égyiptombeliek, és a mi atyáinkat.
4Móz 20: 16 És kiáltottunk az Úrhoz, és meghallgatta a mi szónkat, és angyalt külde és kihozott minket Égyiptomból; és ímé Kádesben vagyunk a te határodnak végvárosában.
4Móz 20: 17 Hadd mehessünk át a te földeden! Nem megyünk át sem mezőn, sem szőlőn, és kútvizet sem iszunk; az országúton megyünk, és nem térünk sem jobbra, sem balra, míg általmegyünk a te határodon.
4Móz 20: 18 Felele pedig Edom: Nem mehetsz át az én [földemen], hogy fegyverrel ne menjek ellened!
4Móz 20: 19 És mondának néki Izráel fiai: A járt úton megyünk fel, és ha a te vizedet iszszuk, én és az én barmaim, megadom annak az árát. Nincs egyéb szándék[om] csak hogy gyalog mehessek át.
4Móz 20: 20 Az pedig monda: Nem mégy át. És kiméne ő ellene Edom sok néppel és nagy erővel.
4Móz 20: 21 Mivel nem akará Edom megengedni Izráelnek, hogy általmenjen az ő országán: azért eltére Izráel ő tőle.
4Móz 20: 22 Majd elindulának Kádesből, és jutának Izráel fiai, az egész gyülekezet a Hór hegyére.
4Móz 20: 23 És szóla az Úr Mózesnek és Áronnak, a Hór hegyénél, Edom földének határán, mondván:
4Móz 20: 24 Áron az ő népeihez takaríttatik: mert nem megy be a földre, a melyet Izráel fiainak adtam, mivelhogy ellenszegültetek az én szómnak a versengésnek vizénél.
4Móz 20: 25 Vedd Áront és Eleázárt, az ő fiát, és vezesd fel őket a Hór hegyére.
4Móz 20: 26 És vetkeztesd le Áront az ő ruháiból, és öltöztesd fel azokba Eleázárt, az ő fiát; mert Áron [az ő népéhez] takaríttatik, és meghal ott.
4Móz 20: 27 És úgy cselekedék Mózes, a mint parancsolta vala az Úr, és felmenének a Hór hegyére az egész gyülekezet láttára.
4Móz 20: 28 És Mózes levetkezteté Áront az ő ruháiból, és felöltözteté azokba Eleázárt, az ő fiát. És meghala Áron ott a hegynek tetején, Mózes pedig és Eleázár leszálla a hegyről.
4Móz 20: 29 És látá az egész gyülekezet, hogy meghalt vala Áron, és siratá Áront harmincz napig Izráelnek egész háza.
4Móz 21: 1 Mikor pedig meghallotta a Kananeus, Arad királya, aki lakozik vala dél felől, hogy jön Izráel a kémeknek útán: megütközék Izráellel, és foglyokat ejte közülök.
4Móz 21: 2 Fogadást tőn azért Izráel az Úrnak, és monda: Ha valóban kezembe adod e népet, eltörlöm az ő városait.
4Móz 21: 3 És meghallgatá az Úr Izráelnek szavát, és kézbe adá a Kananeust, és eltörlé őket, és azoknak városait. És nevezé azt a helyet Hormának.
4Móz 21: 4 És elindulának a Hór hegyétől a veres tengerhez vivő úton, hogy megkerüljék Edom földét. És a népnek lelke megkeseredék útközben.
4Móz 21: 5 És szóla a nép Isten ellen és Mózes ellen: Miért hoztatok fel minket Égyiptomból, hogy meghaljunk e pusztában? Mert nincsen kenyér, víz sincsen, és e hitvány eledelt útálja a mi lelkünk.
4Móz 21: 6 Bocsáta azért az Úr a népre tüzes kígyókat, és megmardosák a népet, és sokan meghalának Izráel népéből.
4Móz 21: 7 Akkor méne a nép Mózeshez, és mondának: Vétkeztünk, mert szólottunk az Úr ellen és te ellened; imádkozzál az Úrhoz, hogy vigye el rólunk a kígyókat. És imádkozék Mózes a népért.
4Móz 21: 8 És monda az Úr Mózesnek: Csinálj magadnak tüzes kígyót, és tűzd fel azt póznára: és ha valaki megmarattatik, és feltekint arra, életben maradjon.
4Móz 21: 9 Csinála azért Mózes rézkígyót, és feltűzé azt póznára. És lőn, hogy ha a kígyó valakit megmar vala, és az feltekinte a rézkígyóra, életben marada.
4Móz 21: 10 Azután elindulának Izráel fiai, és tábort ütének Obóthban.
4Móz 21: 11 Obóthból is elindulának, és tábort ütének Hije-Abarimban, abban a pusztában, a mely Moáb előtt vala napkelet felől.
4Móz 21: 12 Onnét elindulának, és tábort ütének Zéred völgyében.
4Móz 21: 13 Onnét elindulának, és tábort ütének az Arnon [vizén] túl, a mely van a pusztában, és kijő az Emoreus határából. Mert az Arnon Moábnak határa Moáb között és Emoreus között.
4Móz 21: 14 Azért van szó az Úr hadainak könyvében: Vahébről Szúfában, és a patakokról Arnonnál,
4Móz 21: 15 És a patakok folyásáról, a mely Ar város felé hajol és Moáb határára dűl.
4Móz 21: 16 És onnét Béérbe [menének]. Ez az a kút, a melynél mondotta vala az Úr Mózesnek: Gyűjtsd össze a népet, és adok nékik vizet.
4Móz 21: 17 Akkor éneklé az Izráel ez éneket: Jőjj fel óh kút! énekeljetek néki!
4Móz 21: 18 Kút, a melyet fejedelmek ástak; a nép előkelői vájtak, kormánypálczával, vezérbotjaikkal. És a pusztából Mathanába [menének].
4Móz 21: 19 És Mathanából Nahaliélbe, és Nahaliélből Bámóthba.
4Móz 21: 20 Bámóthból pedig abba a völgybe, a mely Moáb mezején van, [onnan] a Piszga tetejére, a mely a sivatagra néz.
4Móz 21: 21 És külde Izráel követeket Szíhonhoz, az Emoreusok királyához, mondván:
4Móz 21: 22 Hadd mehessek át a te földeden! Nem hajlunk mezőre, sem szőlőre, kútvizet sem iszunk; az országúton megyünk, míg átmegyünk a te határodon.
4Móz 21: 23 De nem engedé Szíhon Izráelnek, hogy átmenjen az ő határán, sőt egybegyűjté Szíhon minden népét, és kiméne Izráel ellen a pusztába, és jöve Jaháczba; és megütközék Izráellel.
4Móz 21: 24 És megveré őt Izráel fegyvernek élivel, és elfoglalá annak földét Arnontól Jabbókig, az Ammon fiaiig; mert erős vala az Ammon fiainak határa.
4Móz 21: 25 És elfoglalá Izráel mind e városokat, és megtelepedék Izráel az Emoreusok minden városában, Hesbonban és annak minden városában;
4Móz 21: 26 Mert Hesbon Szíhonnak az Emoreusok királyának városa vala, ki is hadakozott vala Moábnak előbbi királyával, és elvett vala minden földet annak kezéből Arnonig.
4Móz 21: 27 Azért mondják a példabeszédmondók: Jőjjetek Hesbonba! Építtessék és erősíttessék Szíhon városa!
4Móz 21: 28 Mert tűz jött ki Hesbonból, láng Szíhon városából; megemésztette Art, Moábnak [városát], Arnon magaslatainak urait.
4Móz 21: 29 Jaj néked Moáb! Elvesztél Kámosnak népe! Futásra adta ő fiait, leányait fogságra Szíhonnak, az emoreus királynak.
4Móz 21: 30 De mi lövöldöztük őket, elveszett Hesbon Dibonig, és elpusztítottuk Nofáig, a mely Medebáig ér.
4Móz 21: 31 Megtelepedék azért Izráel az Emoreusok földén.
4Móz 21: 32 És elkülde Mózes, hogy megkémleljék Jázert, és bevevék annak városait, és kiűzé az Emoreust, aki ott vala.
4Móz 21: 33 Majd megfordulának, és felmenének a Básánba vivő úton. És kijöve Og, Básán királya ő ellenök, ő és egész népe, hogy megütközzenek Hedreiben.
4Móz 21: 34 Akkor monda az Úr Mózesnek: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt, és egész népét, és az ő földét. És úgy cselekedjél vele, a miképen cselekedtél Szíhonnal az Emoreusok királyával, aki lakik vala Hesbonban.
4Móz 21: 35 Megverék azért őt és az ő fiait és egész népét annyira, hogy egy sem marada belőle; és elfoglalák az ő földét.
4Móz 22: 1 És tovább menének Izráel fiai, és tábort ütének Moáb mezőségen a Jordánon túl, Jérikhó ellenében.
4Móz 22: 2 És mikor látta Bálák, a Czippór fia mind azokat, a melyeket cselekedett vala Izráel az Emoreussal:
4Móz 22: 3 Igen megrémüle Moáb a néptől, mivelhogy sok vala az, és búsula Moáb Izráel fiai miatt.
4Móz 22: 4 Monda azért Moáb Midián véneinek: Most elnyalja e sokaság minden mi környékünket, a miképen elnyalja az ökör a mezőnek pázsitját. (Bálák pedig, Czippórnak fia Moáb királya vala abban az időben.)
4Móz 22: 5 Külde azért követeket Bálámhoz, a Beór fiához Péthorba, a mely vala a folyóvíz mellett, az ő népe fiainak földére, hogy hívják őt, mondván: Ímé nép jött ki Égyiptomból, és ímé ellepte e földnek színét, és megtelepszik én ellenemben.
4Móz 22: 6 Most azért kérlek jöjj el, átkozd meg érettem e népet, mert erősebb nálamnál; talán erőt vehetek rajta, megverjük őt, és kiűzhetem őt e földből; mert jól tudom, hogy a kit megáldasz, meg lesz áldva, és a kit megátkozol, átkozott lesz.
4Móz 22: 7 Elmenének azért Moábnak vénei és Midiánnak vénei, és a jövendőmondásnak jutalma kezeikben vala, és jutának Bálámhoz, és megmondák néki Bálák izenetét.
4Móz 22: 8 Ő pedig monda nékik: Háljatok itt ez éjjel, és feleletet adok néktek, a miképen szól nékem az Úr. És Moábnak fejedelmei ott maradának Bálámnál.
4Móz 22: 9 Eljöve pedig az Isten Bálámhoz, és monda: Kicsodák ezek a férfiak te nálad?
4Móz 22: 10 És monda Bálám az Istennek: Bálák, Czippór fia, Moáb királya, küldött én hozzám, [ezt mondván: ]
4Móz 22: 11 Ímé e nép, a mely kijött Égyiptomból, ellepte a földnek színét; most azért jöjj el, átkozd meg azt érettem, talán megharczolhatok vele, és kiűzhetem őt.
4Móz 22: 12 És monda Isten Bálámnak: Ne menj el ő velök, ne átkozd meg azt a népet, mert áldott az.
4Móz 22: 13 Felkele azért Bálám reggel, és monda a Bálák fejedelmeinek: Menjetek el a ti földetekre; mert nem akarja az Úr megengedni nékem, hogy elmenjek veletek.
4Móz 22: 14 És felkelének Moáb fejedelmei, és jutának Bálákhoz, és mondának: Nem akart Bálám eljönni velünk.
4Móz 22: 15 Elkülde azért ismét Bálák több fejedelmet, amazoknál előkelőbbeket.
4Móz 22: 16 És eljutának Bálámhoz, és mondának néki: Ezt mondja Bálák, Czippórnak fia: Kérlek, ne vonakodjál eljönni hozzám!
4Móz 22: 17 Mert igen-igen megtisztellek téged, és akármit mondasz nékem, megcselekszem. Jöjj el azért kérlek, és átkozd meg értem e népet!
4Móz 22: 18 Bálám pedig felele és monda a Bálák szolgáinak: Ha Bálák az ő házát aranynyal és ezüsttel tele adná is nékem, nem hághatom át az Úrnak, az én Istenemnek szavát, hogy valamit míveljek; kicsinyt vagy nagyot.
4Móz 22: 19 Most mindazonáltal maradjatok itt kérlek ti is ez éjjel, hadd tudjam meg, mit szól ismét az Úr nékem?
4Móz 22: 20 És eljöve Isten Bálámhoz éjjel, és monda néki: Ha azért jöttek e férfiak, hogy elhívjanak téged: kelj fel, menj el velök; de mindazáltal azt cselekedjed, a mit mondok majd néked.
4Móz 22: 21 Felkele azért Bálám reggel, és megnyergelé az ő szamarát, és elméne a Moáb fejedelmeivel.
4Móz 22: 22 De megharaguvék Isten, hogy elmegy vala ő. És megálla az Úrnak angyala az útban, hogy ellenkezzék vele; ő pedig üget vala az ő szamarán, és két szolgája vala vele.
4Móz 22: 23 És meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a mint áll vala az úton, és mezítelen fegyvere a kezében; letére azért a szamár az útról, és méne a mezőre; Bálám pedig veré az ő szamarát, hogy visszatérítse azt az útra.
4Móz 22: 24 Azután megálla az Úrnak angyala a szőlők ösvényén, holott innen is garád, onnan is garád vala.
4Móz 22: 25 A mint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, a falhoz szorula, és a Bálám lábát is oda szorítá a falhoz; ezért ismét megveré azt.
4Móz 22: 26 Az Úr angyala pedig ismét tovább méne, és megálla szoros helyen, hol nem volt út a kitérésre, sem jobbra, sem balra.
4Móz 22: 27 A mint meglátá a szamár az Úrnak angyalát, lefeküvék Bálám alatt, azért megharaguvék Bálám, és megveré a szamarat bottal.
4Móz 22: 28 És megnyitá az Úr a szamárnak száját, és monda a szamár Bálámnak: Mit vétettem néked, hogy immár háromszor vertél meg engem?
4Móz 22: 29 Bálám pedig monda a szamárnak: Mert megcsúfoltál engem! Vajha volna fegyver a kezemben, nyilván megölnélek most téged.
4Móz 22: 30 És monda a szamár Bálámnak: Avagy nem te szamarad vagyok-é, a melyen járni szoktál, a mióta megvagy, mind e napig? Avagy szoktam volt-é veled e képen cselekedni? Az pedig felele: Nem.
4Móz 22: 31 És megnyitá az Úr a Bálám szemeit, és látá az Úr angyalát, a mint áll vala az útban, és mezítelen fegyverét az ő kezében; akkor meghajtá magát és arczra borula.
4Móz 22: 32 Az Úrnak angyala pedig monda néki: Miért verted meg a te szamaradat immár három ízben? Ímé én jöttem ki, hogy ellenkezzem veled, mert veszedelmes ez az út én előttem.
4Móz 22: 33 És meglátott engem a szamár, és kitért én előttem immár három ízben; haki nem tért volna előlem, most meg is öltelek volna téged, őt pedig életben hagytam volna.
4Móz 22: 34 Monda azért Bálám az Úr angyalának: Vétkeztem, mert nem tudtam, hogy te állasz előttem az útban. Most azért, ha nem tetszik [ez] néked, visszatérek.
4Móz 22: 35 Az Úrnak angyala pedig monda Bálámnak: Menj el e férfiakkal; mindazáltal a mit én mondok majd néked, azt mondjad. Elméne azért Bálám a Bálák fejedelmeivel.
4Móz 22: 36 Mikor pedig meghallá Bálák, hogy jön Bálám, kiméne elébe Moábnak [egyik] városába, a mely az Arnon vidékén, a határ szélén vala.
4Móz 22: 37 És monda Bálák Bálámnak: Avagy nem küldözgettem-é hozzád, hogy hívjanak téged? Miért nem jösz vala én hozzám? Avagy valóban nem tisztelhetnélek meg téged?
4Móz 22: 38 Bálám pedig monda Báláknak: Ímé eljöttem hozzád. Most pedig szólhatok-é [magamtól] valamit? A mi mondani valót Isten ád az én számba, azt mondom.
4Móz 22: 39 És elméne Bálám Bálákkal, és eljutának Kirjat-Husótba.
4Móz 22: 40 És vágata Bálák ökröket és juhokat, és küldé Bálámnak és a fejedelmeknek, a kik vele valának.
4Móz 22: 41 Reggel pedig magához vevé Bálák Bálámot és felvivé őt a Baál magas hegyére, hogy meglássa onnét a népnek valami részét.
4Móz 23: 1 És monda Bálám Báláknak: Építs itt nékem hét oltárt, és készíts el ide nékem hét tulkot és hét kost.
4Móz 23: 2 És úgy cselekedék Bálák a miképen mondotta vala Bálám. És áldozék Bálák és Bálám mindenik oltáron egy-egy tulkot és egy-egy kost.
4Móz 23: 3 És monda Bálám Báláknak: Állj meg a te égőáldozatod mellett, én pedig elmegyek; talán előmbe jő az Úr nékem, és a mit mutat majd nékem, megjelentem néked. Elméne azért egy kopasz oromra.
4Móz 23: 4 És elébe méne Isten Bálámnak, és monda néki [Bálám]: A hét oltárt elrendeztem, és áldoztam mindenik oltáron egy-egy tulkot és egy-egy kost.
4Móz 23: 5 Az Úr pedig ígét ada Bálámnak szájába, és monda néki: Térj vissza Bálákhoz, és így szólj.
4Móz 23: 6 És visszatére ő hozzá, és ímé áll vala az ő égőáldozata mellett; ő maga és Moábnak minden fejedelme.
4Móz 23: 7 És elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Siriából hozatott engem Bálák, Moábnak királya kelet hegyeiről, [mondván: ] Jöjj, átkozd meg nékem Jákóbot, és jöjj, szidalmazd meg Izráelt;
4Móz 23: 8 Mit átkozzam azt, a kit Isten nem átkoz, és mit szidalmazzam azt, a kit az Úr nem szidalmaz?
4Móz 23: 9 Mert sziklák tetejéről nézem őt, és halmokról tekintem őt; ímé oly nép, a mely maga fog lakni, és nem számláltatik a nemzetek közé.
4Móz 23: 10 Ki számlálhatja meg a Jákób porát, és Izráel negyedrészének számát? Haljon meg az én lelkem az igazak halálával, és legyen az én utolsó napom, mint az övé!
4Móz 23: 11 És monda Bálák Bálámnak: Mit cselekeszel én velem? Hogy megátkozzad ellenségeimet, azért hoztalak téged, és ímé igen megáldád őket.
4Móz 23: 12 Ez pedig felele és monda: Avagy nem arra kell-é vigyáznom, hogy azt szóljam, a mit az Úr adott az én számba?
4Móz 23: 13 Monda azután néki Bálák: Kérlek, jöjj velem más helyre, honnét meglássad őt, de csak valamely részét látod annak, és őt mindenestől nem látod, és átkozd meg őt onnét nékem.
4Móz 23: 14 És vivé őt az őrállók helyére, a Piszga tetejére, és építe hét oltárt, és áldozék egy-egy tulkot és egy-egy kost mindenik oltáron.
4Móz 23: 15 És monda Báláknak: Állj meg itt a te égőáldozatod mellett, én pedig elébe megyek amoda.
4Móz 23: 16 Elébe méne azért az Úr Bálámnak, és ígét ada az ő szájába, és monda: Térj vissza Bálákhoz, és így szólj.
4Móz 23: 17 Méne azért ő hozzá, és ímé ő áll vala az ő égőáldozata mellett, és Moáb fejedelmei is ő vele. És monda néki Bálák: Mit szóla az Úr?
4Móz 23: 18 Akkor elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Kelj fel Bálák, és halljad; figyelj reám Czippórnak fia!
4Móz 23: 19 Nem ember az Isten, hogy hazudjék és nem embernek fia, hogy megváltozzék. Mond-é ő valamit, hogy meg ne tenné? Igér-é valamit, hogy azt ne teljesítené?
4Móz 23: 20 Ímé [parancsolatot] vettem, hogy áldjak; ha ő áld, én azt meg nem fordíthatom.
4Móz 23: 21 Nem vett észre Jákóbban hamisságot, és nem látott gonoszságot Izráelben. Az Úr, az ő Istene van ő vele; és királynak szóló rivalgás hangzik ő benne.
4Móz 23: 22 Isten hoztaki őket Égyiptomból, az ő ereje mint a vad bivalyé.
4Móz 23: 23 Mert nem fog varázslás Jákóbon, sem jövendőmondás Izráelen. Idején adatik tudtára Jákóbnak és Izráelnek: mit mívelt Isten!
4Móz 23: 24 Ímé e nép felkél mint nőstény oroszlán, és feltámad mint hím oroszlán; nem nyugszik, míg prédát nem eszik, és elejtettek vérét nem iszsza.
4Móz 23: 25 Akkor monda Bálák Bálámnak: Se ne átkozzad, se ne áldjad őt.
4Móz 23: 26 Felele pedig Bálám, és monda Báláknak: Avagy nem szólottam volt-é néked, mondván: Valamit mond nékem az Úr, azt mívelem?
4Móz 23: 27 És monda Bálák Bálámnak: Jöjj, kérlek, elviszlek téged más helyre: talán tetszeni fog az Istennek, hogy megátkozzad onnét [e népet] én érettem.
4Móz 23: 28 Elvivé azért Bálák Bálámot a Peór tetejére, a mely a puszta felé néz.
4Móz 23: 29 És monda Bálám Báláknak: Építtess itt nékem hét oltárt, és készíts el ide nékem hét tulkot és hét kost.
4Móz 23: 30 Úgy cselekedék azért Bálák, a mint mondotta volt Bálám, és áldozék minden oltáron egy-egy tulkot és egy-egy kost.
4Móz 24: 1 Mikor pedig látta Bálám, hogy tetszik az Úrnak, hogy megáldja Izráelt, nem indula, mint az előtt, varázslatok után, hanem fordítá az ő orczáját a puszta felé.
4Móz 24: 2 És mikor felemelte Bálám az ő szemeit, látá Izráelt, a mint letelepedett az ő nemzetségei szerint; és Istennek lelke vala ő rajta.
4Móz 24: 3 Akkor elkezdé az ő példázó beszédét és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyílt szemű embernek szózata.
4Móz 24: 4 Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, aki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel:
4Móz 24: 5 Mily szépek a te sátoraid óh Jákób! a te hajlékaid óh Izráel!
4Móz 24: 6 Mint kiterjesztett völgyek, mint kertek a folyóvíz mellett, mint az Úr plántálta áloék, mint czédrusfák a vizek mellett!
4Móz 24: 7 Víz ömledez az ő vedreiből, vetését bő víz [öntözi;] királya nagyobb Agágnál, és felmagasztaltatik az ő országa.
4Móz 24: 8 Isten hoztaki Égyiptomból, az ő ereje mint a vad bivalyé: megemészti a pogányokat, az ő ellenségeit; csontjaikat megtöri, és nyilaival által veri.
4Móz 24: 9 Lehever, nyugszik mint hím oroszlán, és mint nőstény oroszlán; ki serkenti fel őt? aki áld téged, áldott lészen, és ki átkoz téged, átkozott lészen.
4Móz 24: 10 És felgerjede Báláknak haragja Bálám ellen, és egybeüté kezeit, és monda Bálák Bálámnak: Azért hívtalak téged, hogy átkozd meg ellenségeimet; és ímé igen megáldottad immár három ízben.
4Móz 24: 11 Most azért fuss a te helyedre. Mondottam vala, hogy igen megtisztellek téged; de ímé megfosztott téged az Úr a tisztességtől.
4Móz 24: 12 És monda Bálám Báláknak: A te követeidnek is, a kiket küldöttél volt hozzám, nem így szólottam-é, mondván:
4Móz 24: 13 Ha Bálák az ő házát ezüsttel és aranynyal tele adná is nékem, az Úrnak beszédét által nem hághatom, hogy magamtól jót, vagy rosszat cselekedjem. A mit az Úr szól, azt szólom.
4Móz 24: 14 Most pedig én elmegyek ímé az én népemhez; jőjj, hadd jelentsem ki néked, mit fog cselekedni e nép a te népeddel, a következő időben.
4Móz 24: 15 És elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Bálámnak, Beór fiának szózata, a megnyilt szemű ember szózata,
4Móz 24: 16 Annak szózata, aki hallja Istennek beszédét, és aki tudja a Magasságosnak tudományát, és a ki látja a Mindenhatónak látását, leborulva, de nyitott szemekkel.
4Móz 24: 17 Látom őt, de nem most; nézem őt, de nem közel. Csillag származik Jákóbból, és királyi pálcza támad Izráelből; és általveri Moábnak oldalait, és összetöri Sethnek minden fiait.
4Móz 24: 18 És Edom [más] birtoka lesz, Szeir az ő ellensége is [másnak] birtoka lesz; de hatalmasan cselekszik Izráel.
4Móz 24: 19 És uralkodik a Jákóbtól való, és elveszti a városból a megmaradtat.
4Móz 24: 20 És mikor látja vala Amáleket, elkezdé az ő példázó beszédét, és monda: Amálek első a nemzetek között, de végezetre mindenestől elvész.
4Móz 24: 21 És mikor látja vala a Keneust, elkezdé példázó beszédét, és monda: Erős a te lakhelyed, és sziklára raktad fészkedet;
4Móz 24: 22 Mégis el fog pusztulni Kain; a míg Assur téged fogva viszen.
4Móz 24: 23 Újra kezdé az ő példázó beszédét, és monda: Óh, ki fog élni még, a mikor véghez viszi ezt az Isten?
4Móz 24: 24 És Kittim partjairól hajók [jőnek,] és nyomorgatják Assúrt, nyomorgatják Ébert is, és ez is mindenestől elvész.
4Móz 24: 25 Felkele azért Bálám, és elméne, hogy visszatérjen az ő helyére. És Bálák is elméne az ő útján.
4Móz 25: 1 Mikor pedig Sittimben lakozik vala Izráel, kezde a nép paráználkodni Moáb leányaival.
4Móz 25: 2 Mert hívogaták a népet az ő isteneik áldozataira; és evék a nép, és imádá azoknak isteneit.
4Móz 25: 3 És odaszegődék Izráel Bál-Peórhoz; az Úr haragja pedig felgerjede Izráel ellen.
4Móz 25: 4 És monda az Úr Mózesnek: Vedd elő e népnek minden főemberét, és akasztasd fel őket az Úrnak fényes nappal; hogy elforduljon az Úr haragjának gerjedezése Izráeltől.
4Móz 25: 5 Monda azért Mózes Izráel bíráinak: Kiki ölje meg az ő embereit, a kik odaszegődtek Bál-Peórhoz.
4Móz 25: 6 És ímé eljöve valaki Izráel fiai közül, és hoza az ő atyjafiai felé egy midiánbeli asszonyt, Mózes szeme láttára, és Izráel fiai egész gyülekezetének láttára; ők pedig sírnak vala a gyülekezet sátorának nyilásánál.
4Móz 25: 7 És mikor látta vala Fineás, Eleázár fia, Áron papnak unokája, felkele a gyülekezet közül, és dárdáját vevé kezébe.
4Móz 25: 8 És beméne az izráelita férfi után a sátorba, és általdöfé mindkettőjöket, mind az izráelita férfit, mind az asszonyt hason. És megszünék a csapás Izráel fiai között.
4Móz 25: 9 De meghaltak vala a csapás miatt huszonnégy ezeren.
4Móz 25: 10 Akkor szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 25: 11 Fineás, Eleázár fia, Áron pap unokája, elfordította az én haragomat Izráel fiaitól, mivelhogy az én bosszúmat megállotta ő közöttök; ezért nem pusztítom ki bosszúmban Izráel fiait.
4Móz 25: 12 Mondd azért: Ímé én az én szövetségemet, a békesség [szövetségét] adom ő néki.
4Móz 25: 13 És lészen ő nála és az ő magvánál ő utána az örökkévaló papságnak szövetsége; mivelhogy bosszút állott az ő Istenéért, és engesztelést végze Izráel fiaiért.
4Móz 25: 14 A megöletett izráelita férfinak neve pedig, aki a midiánbeli asszonynyal együtt öletett meg, Zimri, a Szálu fia vala, a Simeon- nemzetség háznépének fejedelme.
4Móz 25: 15 A megöletett midiánbeli asszony neve pedig Kozbi, Czúr leánya, aki a Midiániták között az ő atyja háza nemzetségeinek fejedelme vala.
4Móz 25: 16 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 25: 17 Támadjátok meg a Midiánitákat, és verjétek meg őket,
4Móz 25: 18 Mert ők megtámadtak titeket az ő cselszövéseikkel, a melyeket Peórért és az ő hugokért Kozbiért, a midián fejedelem leányáért szőttek ellenetek, aki megöletett a Peór miatt való csapásnak napján.
4Móz 26: 1 És lőn a csapás után, szóla az Úr Mózesnek és Eleázárnak, az Áron pap fiának, mondván:
4Móz 26: 2 Vegyétek számba Izráel fiainak egész gyülekezetét, húsz esztendőstől fogva és feljebb, az ő atyáiknak háznépe szerint; mindenkit, aki hadba mehet Izráelben.
4Móz 26: 3 Szóla azért velök Mózes és Eleázár, a pap, a Moáb mezőségében a Jordán mellett, Jérikhó ellenében, mondván:
4Móz 26: 4 [Vegyétek] [számba] [a népet,] húsz esztendőstől fogva és feljebb, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek és Izráel fiainak, a kik kijöttek volt Égyiptom földéből.
4Móz 26: 5 Rúben elsőszülötte Izráelnek. Rúben fiai [ezek: ] Hánoktól a Hánokiták, Pallutól a Palluiták nemzetsége.
4Móz 26: 6 Heczrontól a Heczroniták nemzetsége, Kármitól a Kármiták nemzetsége.
4Móz 26: 7 Ezek a Rúbeniták nemzetségei. És lőn az ő számok negyvenhárom ezer, hétszáz és harmincz.
4Móz 26: 8 És a Pallu fiai [valának: ] Eliáb.
4Móz 26: 9 Eliáb fiai pedig, Nemuél, Dáthán és Abirám. Ez a Dáthán és Abirám a gyülekezet előljárói valának, a kik feltámadtak vala Mózes ellen és Áron ellen.
4Móz 26: 10 És megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé őket és Kórét, meghalván az a gyülekezet, mivelhogy megemészte a tűz kétszáz és ötven férfiút, a kik intőpéldául lőnek.
4Móz 26: 11 Kóré fiai pedig nem halának meg.
4Móz 26: 12 Simeon fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Nemuéltől a Nemuéliták nemzetsége, Jámintól a Jáminiták nemzetsége, Jákintól a Jákiniták nemzetsége.
4Móz 26: 13 Zerákhtól a Zerákhiták nemzetsége. Saultól a Sauliták nemzetsége.
4Móz 26: 14 Ezek a Simeoniták nemzetségei: huszonkét ezer és kétszáz.
4Móz 26: 15 Gád fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Sefontól a Sefoniták nemzetsége, Haggitól a Haggiták nemzetsége, Súnitól a Súniták nemzetsége.
4Móz 26: 16 Oznitól az Ozniták nemzetsége, Éritől az Ériták nemzetsége.
4Móz 26: 17 Arodtól az Aroditák nemzetsége, Arélitől az Aréliták nemzetsége.
4Móz 26: 18 Ezek Gád fiainak nemzetségei; az ő számok szerint negyven ezer és ötszáz.
4Móz 26: 19 Júda fiai: Ér és Onán. És meghala Ér és Onán a Kanaán földén.
4Móz 26: 20 Júda fiai pedig az ő nemzetségeik szerint [ezek] valának: Séláhtól a Séláhiták nemzetsége, Pérecztől a Pérecziták nemzetsége, Zerákhtól a Zerákhiták nemzetsége.
4Móz 26: 21 Pérecz fiai valának pedig: Heczrontól a Heczroniták nemzetsége; Hámultól a Hámuliták nemzetsége.
4Móz 26: 22 Ezek Júda nemzetségei az ő számok szerint: hetvenhat ezer ötszáz.
4Móz 26: 23 Izsakhár fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Thólától a Thóláiták nemzetsége; Puvától a Puviták nemzetsége;
4Móz 26: 24 Jásubtól a Jásubiták nemzetsége; Simrontól a Simroniták nemzetsége.
4Móz 26: 25 Ezek Izsakhár nemzetségei az ő számok szerint: hatvannégy ezer háromszáz.
4Móz 26: 26 Zebulon fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Szeredtől a Szerediták nemzetsége, Élontól az Éloniták nemzetsége, Jahleéltől a Jahleéliták nemzetsége.
4Móz 26: 27 Ezek a Zebuloniták nemzetségei az ő számok szerint: hatvan ezer ötszáz.
4Móz 26: 28 József fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Manasse és Efraim.
4Móz 26: 29 Manasse fiai: Mákirtól a Mákiriták nemzetsége. Mákir nemzé Gileádot; Gileádtól a Gileáditák nemzetsége.
4Móz 26: 30 Ezek Gileád fiai: Jezertől a Jezeriták nemzetsége, Hélektől a Hélekiták nemzetsége.
4Móz 26: 31 És Aszriéltől az Aszriéliták nemzetsége; Sekemtől a Sekemiták nemzetsége.
4Móz 26: 32 És Semidától a Semidáták nemzetsége és Héfertől a Héferiták nemzetsége.
4Móz 26: 33 Czélofhádnak pedig, a Héfer fiának nem voltak fiai, hanem leányai; és a Czélofhád leányainak nevei ezek: Makhla, Nóa, Hogla, Milkha és Thircza.
4Móz 26: 34 Ezek Manasse nemzetségei, és az ő számok ötvenkét ezer és hétszáz.
4Móz 26: 35 Ezek Efraim fiai az ő nemzetségeik szerint: Suthelákhtól a Suthelákhiták nemzetsége, Békertől a Békeriták nemzetsége, Tahántól a Tahániták nemzetsége.
4Móz 26: 36 Ezek pedig a Suthelákh fiai: Érántól az Érániták nemzetsége.
4Móz 26: 37 Ezek Efraim fiainak nemzetségei az ő számok szerint: harminczkét ezer és ötszáz. Ezek József fiai az ő nemzetségeik szerint.
4Móz 26: 38 Benjámin fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Belától a Belaiták nemzetsége; Asbéltől az Asbéliták nemzetsége; Ahirámtól az Ahirámiták nemzetsége.
4Móz 26: 39 Sefufámtól a Sefufámiták nemzetsége; Hufámtól a Hufámiták nemzetsége.
4Móz 26: 40 Bela fiai pedig valának: Ard és Naamán: Ardtól az Arditák nemzetsége; Naamántól a Naamániták nemzetsége.
4Móz 26: 41 Ezek Benjámin fiai az ő nemzetségeik szerint, és számok: negyvenöt ezer és hatszáz.
4Móz 26: 42 Ezek Dán fiai az ő nemzetségeik szerint: Suhámtól a Suhámiták nemzetsége. Ezek Dán nemzetségei, az ő nemzetségeik szerint.
4Móz 26: 43 A Suhamiták minden nemzetsége az ő számok szerint: hatvannégy ezer és négyszáz.
4Móz 26: 44 Áser fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Jimnától a Jimnaiták nemzetsége; Jisvitől a Jisviták nemzetsége; Bériától a Bérihiták nemzetsége.
4Móz 26: 45 A Béria fiaitól: Khébertől a Khéberiták nemzetsége, Malkiéltől a Malkiéliták nemzetsége.
4Móz 26: 46 Áser leányának pedig neve vala Sérah.
4Móz 26: 47 Ezek Áser fiainak nemzetségei az ő számok szerint: ötvenhárom ezer és négyszáz.
4Móz 26: 48 Nafthali fiai az ő nemzetségeik szerint [ezek: ] Jakhczeéltől a Jakhczeéliták nemzetsége, Gúnitól a Gúniták nemzetsége.
4Móz 26: 49 Jéczertől a Jéczeriták nemzetsége; Sillémtől a Sillémiták nemzetsége.
4Móz 26: 50 Ezek Nafthali nemzetségei az ő nemzetségeik szerint: az ő számok pedig negyvenöt ezer és négyszáz.
4Móz 26: 51 Ezek Izráel fiainak megszámláltjai: hatszáz egyezer hétszáz harmincz.
4Móz 26: 52 Szóla pedig az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 26: 53 Ezeknek osztassék el az a föld örökségül, az ő neveiknek száma szerint.
4Móz 26: 54 A nagyobb számúnak adj nagyobb örökséget, a kisebb számúnak pedig tedd kisebbé az ő örökségét; mindeniknek az ő száma szerint adattassék az ő öröksége.
4Móz 26: 55 De sorssal osztassék el a föld; az ő atyjok törzseinek nevei szerint örököljenek.
4Móz 26: 56 A sors szerint osztassék el az örökség, mind a sok és mind a kevés között.
4Móz 26: 57 Ezek pedig Lévi megszámláltjai az ő nemzetségeik szerint: Gérsontól a Gérsoniták nemzetsége; Kéháttól a Kéhátiták nemzetsége; Méráritól a Méráriták nemzetsége.
4Móz 26: 58 Ezek Lévi nemzetségei: a Libniták nemzetsége, a Hébroniták nemzetsége, a Makhliták nemzetsége, a Músiták nemzetsége, a Kórahiták nemzetsége. Kéhát pedig nemzé Amrámot.
4Móz 26: 59 Amrám feleségének neve pedig Jókebed, a Lévi leánya, aki Égyiptomban született Lévinek; és ő szülte Amrámnak Áront, Mózest, és Miriámot, az ő leánytestvéröket.
4Móz 26: 60 És születének Áronnak: Nádáb és Abihu, Eleázár és Ithamár.
4Móz 26: 61 És meghalának Nádáb és Abihu, mikor idegen tűzzel áldozának az Úr előtt.
4Móz 26: 62 És vala azoknak száma: huszonhárom ezer, mind férfiak, egy hónapostól fogva és feljebb; mert nem voltak beszámlálva az Izráel fiai közé, mivel nem adatott nékik örökség Izráel fiai között.
4Móz 26: 63 Ezek Mózesnek és Eleázárnak, a papnak megszámláltjai, a kik megszámlálák Izráel fiait a Moáb mezőségében, Jérikhó átellenében a Jordán mellett.
4Móz 26: 64 Ezek között pedig nem volt senki a Mózestől és Áron paptól megszámláltattak közűl, mikor megszámlálták vala Izráel fiait a Sinai pusztájában.
4Móz 26: 65 Mert az Úr mondotta vala nékik: Bizonynyal meghalnak a pusztában; és senki nem maradt meg azok közül, hanem csak Káleb, a Jefunné fia, és Józsué, a Nún fia.
4Móz 27: 1 Előállának pedig a Czélofhád leányai, a ki Héfer fia vala, aki Gileád fia, aki Mákir fia, aki Manasse fia vala, József fiának, Manassénak nemzetségei közül. Ezek pedig az ő leányainak neveik: Makhla, Nóa, Hogla, Milkha és Thircza.
4Móz 27: 2 És megállának Mózes előtt, és Eleázár pap előtt, és a fejedelmek előtt, és az egész gyülekezet előtt a gyülekezet sátorának nyilásánál, mondván:
4Móz 27: 3 A mi atyánk meghalt a pusztában, de ő nem volt azoknak seregében, a kik összeseregeltek volt az Úr ellen a Kóré seregében; hanem az ő bűnéért holt meg, és fiai nem voltak néki.
4Móz 27: 4 Miért töröltetnék el a mi atyánknak neve az ő nemzetsége közül, azért, hogy nincsen őnéki fia? Adj örökséget nékünk a mi atyánknak atyjafiai között.
4Móz 27: 5 Mózes pedig vivé ezeknek ügyét az Úr elé.
4Móz 27: 6 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 27: 7 Igazat szólnak a Czélofhád leányai: Adj nékik örökségi birtokot az ő atyjoknak atyjafiai között, és szállítsd rájok az ő atyjoknak örökségét.
4Móz 27: 8 Izráel fiainak pedig szólj, mondván: Mikor valaki meghal, és fia nem leend annak, akkor adjátok annak örökségét az ő leányának.
4Móz 27: 9 Ha pedig nem leend néki leánya, akkor adjátok az ő örökségét az ő testvéreinek.
4Móz 27: 10 Ha pedig nem leendenek néki testvérei, akkor adjátok az ő örökségét az ő atyja testvéreinek.
4Móz 27: 11 Ha pedig nem leendenek az ő atyjának testvérei, akkor adjátok az ő örökségét annak, aki legközelebbi atyjafia az ő nemzetségéből, és bírja azt. Legyen pedig az Izráel fiainak végezett törvényök, a miképen megparancsolta az Úr Mózesnek.
4Móz 27: 12 Monda azután az Úr Mózesnek: Menj fel az Abarim hegyére, és lásd meg a földet, a melyet Izráel fiainak adtam.
4Móz 27: 13 Miután pedig megláttad azt, takaríttatol te is a te népedhez, a miképen oda takaríttatott Áron, a te testvéred;
4Móz 27: 14 Mivelhogy nem engedétek az én beszédemnek a Czin pusztájában, a gyülekezet versengésének idején, hogy megdicsőítettetek volna engemet ama vizeknél az ő szemeik előtt. Ezek a versengésnek vizei Kádesnél a Czin pusztájában.
4Móz 27: 15 Szóla azért Mózes az Úrnak, mondván:
4Móz 27: 16 Az Úr, a minden test lelkének Istene, rendeljen férfiút a gyülekezet fölé.
4Móz 27: 17 aki kimenjen ő előttök, és aki bemenjen ő előttök; aki kivigye őket, és aki bevigye őket, hogy ne legyen az Úr gyülekezete olyan mint a juhok, a melyeknek nincsen pásztoruk.
4Móz 27: 18 Az Úr pedig monda Mózesnek: Vedd melléd Józsuét a Nún fiát, a férfiút, a kiben lélek van, és tedd ő reá a te kezedet.
4Móz 27: 19 És állasd őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé, és adj néki parancsolatokat az ő szemeik előtt.
4Móz 27: 20 És a te dicsőségedet közöld ő vele, hogy hallgassa őt Izráel fiainak egész gyülekezete.
4Móz 27: 21 Azután pedig álljon Eleázár pap elé, és kérdje meg őt az Urimnak ítélete felől az Úr előtt. Az ő szava szerint menjenek ki, és az ő szava szerint menjenek be, ő és Izráel minden fia ő vele, és az egész gyülekezet.
4Móz 27: 22 Úgy cselekedék azért Mózes, a miképen parancsolta vala az Úr néki; mert vevé Józsuét, és állatá őt Eleázár pap elé, és az egész gyülekezet elé.
4Móz 27: 23 És tevé az ő kezét ő reá, és ada néki parancsolatokat, a miképen szólott vala az Úr Mózes által.
4Móz 28: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 28: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Ügyeljetek, hogy az én áldozatomat, kenyeremet kedves illatú tűzáldozatul a maga idejében áldozzátok nékem.
4Móz 28: 3 És mondd meg nékik: Ez a tűzáldozat, a melyet áldozzatok az Úrnak: egy esztendős, ép bárányokat, naponként kettőt, szüntelen való egészen égőáldozatul.
4Móz 28: 4 Egyik bárányt reggel készítsd el, a másik bárányt pedig estennen készítsd el.
4Móz 28: 5 És egy efa lánglisztnek tizedrészét ételáldozatul, megelegyítve egy hin sajtolt olajnak negyedrészével.
4Móz 28: 6 [Ez] a szüntelen való egészen égőáldozat, a mely Sinai hegyen szereztetett kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak.
4Móz 28: 7 Annak italáldozatja pedig egy hinnek negyedrésze egy-egy bárányhoz. A szenthelyen adj italáldozatot, jó borból az Úrnak.
4Móz 28: 8 A másik bárányt készítsd el estennen, a reggeli ételáldozat és annak italáldozatja szerint készítsd el azt, jóillatú tűzáldozatul az Úrnak.
4Móz 28: 9 Szombatnapon pedig áldozz két ép bárányt, esztendősöket, és két tized [efa] lisztlángot olajjal elegyített ételáldozatul, annak italáldozatjával egybe.
4Móz 28: 10 Ez a szombati egészen égőáldozat szombatonként, a szüntelen való egészen égőáldozaton és annak italáldozatján kivül.
4Móz 28: 11 A ti hónapjaitok kezdetén is áldozzatok az Úrnak egészen égőáldozatul két fiatal tulkot, egy kost, és hét egyesztendős, ép bárányt.
4Móz 28: 12 És egy-egy tulok mellé olajjal elegyített három tized efa lánglisztet ételáldozatul, egy-egy kos mellé pedig olajjal elegyített két tized efa lánglisztet ételáldozatul.
4Móz 28: 13 És egy-egy bárány mellé egy-egy tized efa lisztlángot olajjal elegyítve ételáldozatul; égőáldozat ez, kedves illatú tűzáldozat ez az Úrnak.
4Móz 28: 14 Az azokhoz való italáldozat pedig legyen fél hin bor egy tulok mellé, egy harmad hin egy kos mellé, és egy negyed hin egy bárány mellé. Ez a hónapos egészen égőáldozat [minden] hónap [kezdetén], az esztendőnek hónapjai szerint.
4Móz 28: 15 És egy kecskebakot is készítsetek el bűnért való áldozatul az Úrnak, a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül, annak italáldozatával egyben.
4Móz 28: 16 Az első hónapban pedig, a hónapnak tizennegyedik napján az Úrnak páskhája van.
4Móz 28: 17 És e hónapnak tizenötödik napján is ünnep van; hét napon át kovásztalan kenyeret egyetek.
4Móz 28: 18 Első napon legyen szent gyülekezés; semmi robota munkát ne végezzetek,
4Móz 28: 19 Hanem tűzáldozatul egészen égőáldozatot vigyetek az Úrnak: két fiatal tulkot, egy kost, egy esztendős bárányt hetet, a melyek épek legyenek.
4Móz 28: 20 És azoknak ételáldozata olajjal elegyített lisztláng legyen; három tizedrész [efát] tegyetek egy tulok mellé, és két tizedrészt egy kos mellé.
4Móz 28: 21 Egy-egy bárány mellé egy-egy tizedrészt tegyetek, a hét bárány szerint.
4Móz 28: 22 És bűnért való áldozatul egy bakot, hogy engesztelés legyen értetek.
4Móz 28: 23 A reggeli egészen égőáldozaton kívül, (a mely szüntelen való égőáldozat) készítsétek el ezeket.
4Móz 28: 24 Ezek szerint készítsetek naponként hét napon át kenyeret, kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak; a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül készíttessék az, annak italáldozatjával egyben.
4Móz 28: 25 A hetedik napon is legyen néktek szent gyülekezésetek; semmi robota munkát ne végezzetek.
4Móz 28: 26 A zsengék napján is, a mikor új ételáldozatot visztek az Úrnak a ti hetes ünnepeteken: szent gyülekezésetek legyen néktek; semmi robota munkát ne végezzetek.
4Móz 28: 27 Hanem vigyetek kedves illatul egészen égőáldozatot az Úrnak: két fiatal tulkot, egy kost, és esztendős bárányt hetet.
4Móz 28: 28 És azokhoz való ételáldozatul olajjal elegyített háromtized [efa] lisztlángot egy tulok mellé, két tizedet egy kos mellé.
4Móz 28: 29 Egy-egy bárány mellé egy-egy tizedrészt, a hét bárány szerint.
4Móz 28: 30 Egy kecskebakot is, hogy engesztelés legyen értetek.
4Móz 28: 31 A szüntelen való egészen égőáldozaton és annak ételáldozatján kivül készítsétek [ezeket: ] épek legyenek, azoknak italáldozatjokkal egyben.
4Móz 29: 1 A hetedik hónapban pedig a hónapnak első napján szent gyülekezésetek legyen néktek. Semmi robota munkát ne végezzetek; kürt zengésének napja legyen az néktek.
4Móz 29: 2 És készítsetek el kedves illatul egészen égőáldozatot az Úrnak, egy fiatal tulkot, egy kost, esztendős ép bárányt hetet.
4Móz 29: 3 És azokhoz ételáldozatul olajjal elegyített három tized [efa] lisztlángot a tulok mellé, két tizedrészt a kos mellé;
4Móz 29: 4 És egy-egy tizedrészt egy-egy bárány mellé, a hét bárány szerint;
4Móz 29: 5 És egy kecskebakot bűnért való áldozatul, hogy engesztelés legyen értetek,
4Móz 29: 6 az újhold egészen égőáldozatján és annak ételáldozatján kivül, és a szüntelen való egészen égőáldozaton és annak ételáldozatján, és azoknak italáldozatjokon kivül, az ő rendjök szerint, kedves illatú tűzáldozatul az Úrnak.
4Móz 29: 7 E hetedik hónapnak tizedik napján is szent gyülekezésetek legyen néktek; és sanyargassátok meg magatokat, semmi munkát ne végezzetek;
4Móz 29: 8 És vigyetek az Úrnak kedves illatú egészen égőáldozatul: egy fiatal tulkot, egy kost, esztendős bárányt hetet, épek legyenek;
4Móz 29: 9 És azoknak ételáldozatául olajjal elegyített három tized [efa] lisztlángot a tulok mellé; két tizedrészt az egy kos mellé;
4Móz 29: 10 Egy-egy tizedrészt egy-egy bárány mellé, a hét bárány szerint.
4Móz 29: 11 Egy kecskebakot bűnért való áldozatul, az engesztelésre való bűnáldozaton kivül, és a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatán és azoknak italáldozatjokon kivül.
4Móz 29: 12 A hetedik hónapnak tizenötödik napján is szent gyülekezésetek legyen néktek; semmi robota munkát ne végezzetek, és az Úrnak ünnepét hét napon ünnepeljétek.
4Móz 29: 13 És vigyetek az Úrnak egészen égőáldozatot, kedves illatú tűzáldozatul: tizenhárom fiatal tulkot, két kost, esztendős bárányt tizennégyet, épek legyenek.
4Móz 29: 14 És azoknak ételáldozatául olajjal elegyített lisztlángból három tizedrész [efát] egy-egy tulok mellé, a tizenhárom tulok szerint, két tizedrészt egy-egy kos mellé, a két kos szerint.
4Móz 29: 15 És egy-egy tizedrészt minden bárány mellé, a tizennégy bárány szerint.
4Móz 29: 16 És egy kecskebakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 17 Másodnapon pedig tizenkét fiatal tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket.
4Móz 29: 18 És azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat, a tulkok mellé, a kosok mellé, a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint.
4Móz 29: 19 És egy kecskebakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatján és azoknak italáldozatjokon kivül.
4Móz 29: 20 Harmadnap pedig tizenegy fiatal tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket.
4Móz 29: 21 És azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat, a tulkok mellé, a kosok mellé és a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint;
4Móz 29: 22 És egy kecskebakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton és annak ételáldozatján és italáldozatján kivül.
4Móz 29: 23 Negyednapon pedig tíz fiatal tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket.
4Móz 29: 24 Azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat a tulkok mellé, a kosok mellé és a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint;
4Móz 29: 25 És egy kecskebakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 26 És ötödnapon kilencz fiatal tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket:
4Móz 29: 27 És azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat, a tulkok mellé, a kosok mellé és a bárányok mellé, azoknak számok szerint, a szokás szerint.
4Móz 29: 28 És egy bakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 29 És hatodnapon nyolcz tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket.
4Móz 29: 30 És azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat a tulkok mellé, a kosok mellé és a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint;
4Móz 29: 31 És egy bakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 32 És hetedik napon hét tulkot, két kost, tizennégy ép bárányt, esztendősöket;
4Móz 29: 33 És azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat a tulkok mellé, a kosok mellé és a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint;
4Móz 29: 34 És egy bakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton kívül, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 35 Nyolczadnapon bezáró ünnepetek legyen néktek, semmi robota munkát ne végezzetek;
4Móz 29: 36 Hanem vigyetek az Úrnak egészen égőáldozatot, kedves illatú tűzáldozatul: egy tulkot, egy kost, hét ép bárányt, esztendősöket;
4Móz 29: 37 Azoknak ételáldozatjokat és italáldozatjokat, a tulok mellé, a kos mellé, és a bárányok mellé, az ő számok szerint, a szokás szerint;
4Móz 29: 38 És egy bakot bűnért való áldozatul, a szüntelen való egészen égőáldozaton, annak ételáldozatján és italáldozatján kívül.
4Móz 29: 39 Ezeket áldozzátok az Úrnak a ti ünnepeiteken, azokon kívül, a miket fogadásból, és szabad akaratból áldoztok, a ti egészen égőáldozataitokul, ételáldozataitokul, italáldozataitokul, és hálaáldozataitokul.
4Móz 29: 40 És megmondá Mózes Izráel fiainak mind azokat, a melyeket az Úr parancsolt vala Mózesnek.
4Móz 30: 1 És szóla Mózes az Izráel fiai közt lévő törzsek fejeinek, mondván: Ez az a beszéd, a melyet parancsolt az Úr:
4Móz 30: 2 Ha valamely férfi fogadást fogad az Úrnak, vagy esküt tesz, hogy lekötelezze magát valami kötésre: meg ne szegje az ő szavát; a mint az ő szájából kijött, egészen úgy cselekedjék.
4Móz 30: 3 Ha pedig asszony fogad fogadást az Úrnak, és kötésre kötelezi le magát az ő atyjának házában az ő fiatalságában;
4Móz 30: 4 És hallja az ő atyja az ő fogadását, vagy kötelezését, a melylyel lekötelezte magát, és nem szól arra az ő atyja: akkor megáll minden ő fogadása, és minden kötelezés is, a melylyel lekötelezte magát, megálljon.
4Móz 30: 5 Ha pedig megtiltja azt az ő atyja azon a napon, a melyen hallotta: nem áll meg semmi fogadása és kötelezése, a melylyel lekötelezte magát, és az Úr is megbocsát néki, mert az ő atyja tiltotta meg azt.
4Móz 30: 6 Ha pedig férjhez megy, és így terhelik őt az ő fogadásai vagy ajkán kiszalasztott szava, a melylyel lekötelezte magát;
4Móz 30: 7 És hallja az ő férje, és nem szól néki azon a napon, a melyen hallotta azt: akkor megállanak az ő fogadásai, és az ő kötelezései is, a melyekkel lekötelezte magát, megálljanak.
4Móz 30: 8 Ha pedig azon a napon, a melyen hallja a férje, megtiltja azt: akkor erőtlenné teszi annak fogadását, a melyet magára vett, és az ő ajakinak kiszalasztott szavát, a melylyel lekötelezte magát; és az Úr is megbocsát néki.
4Móz 30: 9 Az özvegy asszonynak pedig és az elváltnak minden fogadása, a melylyel lekötelezi magát, megáll.
4Móz 30: 10 Ha pedig az ő férjének házában tesz fogadást, vagy esküvéssel kötelezi magát valami kötésre:
4Móz 30: 11 Ha hallotta az ő férje és nem szólt arra, nem tiltotta meg azt: akkor annak minden fogadása megáll, és minden kötelezése, a melylyel lekötelezte magát, megálljon.
4Móz 30: 12 De ha a férje teljesen erőtlenné teszi azokat azon a napon, a melyen hallotta: nem áll meg semmi, a mi az ő ajakin kijött, sem fogadása, sem az ő maga lekötelezése; az ő férje erőtlenné tette azokat, és az Úr megbocsát néki.
4Móz 30: 13 Minden fogadását, és minden esküvéssel való kötelezését a maga megsanyargattatására, a férje teszi erőssé, és a férje teszi azt erőtlenné.
4Móz 30: 14 Hogyha nem szólván nem szól néki a férje egy naptól fogva más napig, akkor megerősíti minden fogadását, vagy minden kötelezését, a melyeket magára vett; megerősíti azokat, mert nem szól néki azon a napon, a melyen hallotta azt.
4Móz 30: 15 Ha pedig azután teszi erőtelenekké azokat, minekutána hallotta vala: ő hordozza az ő bűnének terhét.
4Móz 30: 16 Ezek azok a rendelések, a melyeket parancsolt az Úr Mózesnek, a férj és az ő felesége között, az atya és leánya között, mikor még fiatalságában az ő atyjának házában [van.]
4Móz 31: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 31: 2 Állj bosszút Izráel fiaiért a Midiánitákon, azután a te népeidhez takaríttatol.
4Móz 31: 3 Szóla azért Mózes a népnek, mondván: Készítsétek fel magatok közül a viadalra való embereket, és induljanak Midián ellen, hogy bosszút álljanak az Úrért Midiánon.
4Móz 31: 4 Ezret-ezret egy-egy törzsből, Izráelnek minden törzséből küldjetek a hadba.
4Móz 31: 5 Kiválogatának azért Izráel ezereiből, ezeret törzsenként, tizenkét ezeret, viadalra készet.
4Móz 31: 6 És elküldé őket Mózes, törzsenként ezeret-ezeret a hadba, és velök Fineást, Eleázár papnak fiát is a hadba; és a szent edények és a riadó kürtök valának az ő keze alatt.
4Móz 31: 7 És harczolának Midián ellen, a miképen megparancsolta vala az Úr Mózesnek, és minden férfiút megölének.
4Móz 31: 8 A Midián királyait is megölék, azoknak levágott népeivel egybe: Evit, Rékemet, Czúrt, Húrt, és Rebát, Midiánnak öt királyát; és Bálámot a Beór fiát is megölék fegyverrel.
4Móz 31: 9 És fogságba vivék Izráel fiai a Midiániták feleségeit és azoknak kisdedeit, és azoknak minden barmát és minden nyáját, és minden vagyonát prédára veték.
4Móz 31: 10 Minden városukat pedig az ő lakhelyeik szerint, és minden falvaikat tűzzel megégeték.
4Móz 31: 11 És elvivének minden ragadományt és minden prédát mind emberekből, mind barmokból.
4Móz 31: 12 És vivék Mózeshez és Eleázár paphoz, és Izráel fiainak gyülekezetéhez a foglyokat, a prédát és a ragadományokat a táborba, a mely a Moáb mezőségén vala a Jordán mellett, Jérikhó átellenében.
4Móz 31: 13 Kimenének azért Mózes és Eleázár pap, és a gyülekezetnek minden fejedelme ő eléjök a táboron kívül.
4Móz 31: 14 És megharaguvék Mózes a hadnak vezetőire, az ezredesekre és századosokra, a kik megjöttek vala a harczról.
4Móz 31: 15 És monda nékik Mózes: Megtartottátok-é életben mind az asszonyokat?
4Móz 31: 16 Ímé ők voltak, a kik Izráel fiait Bálám tanácsából hűtlenségre bírták az Úr ellen a Peór dolgában; és lőn csapás az Úr gyülekezetén.
4Móz 31: 17 Most azért öljetek meg a kisdedek közül minden fineműt; és minden asszonyt is, aki férfit ismert azzal való hálás végett, megöljetek.
4Móz 31: 18 Minden leánygyermeket pedig, a kik nem háltak férfiúval, tartsatok életben magatoknak.
4Móz 31: 19 Ti pedig maradjatok a táboron kivül hét napig; aki megölt valakit, és a ki hullát érintett, mind tisztítsátok meg magatokat harmad és hetednapon, magatokat és foglyaitokat.
4Móz 31: 20 Minden ruhát, minden bőrből való eszközt, minden kecskeszőrből való készítményt és minden faedényt; tisztítsátok meg magatokat.
4Móz 31: 21 És monda Eleázár pap a vitézeknek, a kik elmentek vala a hadba: Ez a törvény rendelése, a melyet parancsolt vala az Úr Mózesnek:
4Móz 31: 22 Az aranyat, ezüstöt, rezet, vasat, az ónt és ólmot bizonyára;
4Móz 31: 23 Minden egyebet [is], a mi állja a tüzet, vigyetek át a tűzön, és megtisztíttatik, de a tisztító vízzel is tisztíttassék meg; mindazt pedig, a mi nem állja a tűzet, vízen vigyétek át.
4Móz 31: 24 Ruháitokat pedig mossátok meg a hetedik napon, és tiszták lesztek: és azután bemehettek a táborba.
4Móz 31: 25 Újra szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 31: 26 Vedd számba az elfoglalt prédát, mind emberben, mind baromban, te és Eleázár, a pap, és a gyülekezet atyáinak fejei.
4Móz 31: 27 És oszszad a prédát két részre: a hadakozók között, a kik hadba mentek, és az egész gyülekezet között.
4Móz 31: 28 És végy részt az Úrnak a hadakozó férfiaktól, akik hadba mentek: ötszázból egy lelket, az emberek közül, az ökrök közül, a szamarak közül, és a juhok közül.
4Móz 31: 29 Azoknak fele részéből vegyétek, és adjad Eleázárnak, a papnak, felemelt áldozatul az Úrnak.
4Móz 31: 30 Az Izráel fiainak járó fele részből pedig egy elfogottat végy ötvenből: emberekből, ökrökből, szamarakból, juhokból, és minden baromból; és adjad azokat a lévitáknak, a kik ügyelnek az Úr hajlékának ügyére.
4Móz 31: 31 És úgy cselekedék Mózes és Eleázár, a pap, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
4Móz 31: 32 És vala az a préda, [azaz] annak a zsákmánynak maradéka, a mit a hadakozó nép zsákmányolt: hatszáz hetvenöt ezer juh.
4Móz 31: 33 És hetvenhét ezer ökör.
4Móz 31: 34 És hatvanegy ezer szamár.
4Móz 31: 35 Emberi lélek pedig: a leányok közül, a kik nem ismertek vala férfival való egyesülést, ilyen lélek összesen harminczkét ezer.
4Móz 31: 36 Vala pedig az [egyik] fele, azoknak része, a kik hadba mentek vala: számszerint háromszáz harminczhét ezer és ötszáz juh.
4Móz 31: 37 Vala pedig az Úrnak része a juhokból: hatszáz és hetvenöt.
4Móz 31: 38 Az ökör pedig: harminczhat ezer; és azokból az Úrnak része: hetvenkettő.
4Móz 31: 39 És a szamár: harmincz ezer és ötszáz; azokból az Úrnak része: hatvanegy.
4Móz 31: 40 Emberi lélek pedig tizenhat ezer; és azokból az Úrnak része: harminczhét lélek.
4Móz 31: 41 És adá Mózes az Úrnak részét felemelt áldozatul Eleázárnak, a papnak, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
4Móz 31: 42 Az Izráel fiainak eső [másik] fele részből pedig, a melyet elválasztott Mózes a hadakozó férfiakétól.
4Móz 31: 43 (Vala pedig a gyülekezetre eső felerész juhokból: háromszáz harminczhét ezer és ötszáz;
4Móz 31: 44 Ökör: harminczhat ezer;
4Móz 31: 45 Szamár: harmincz ezer és ötszáz:
4Móz 31: 46 Emberi lélek: tizenhat ezer.)
4Móz 31: 47 Az Izráel fiainak eső fele részből pedig egy elfogottat vett Mózes ötvenből, az emberekből és a barmokból; és adá azokat a lévitáknak, a kik ügyelnek az Úr hajlékának ügyére, a miképen parancsolta vala az Úr Mózesnek.
4Móz 31: 48 És járulának Mózeshez a had ezereinek vezetői, az ezredesek és századosok.
4Móz 31: 49 És mondának Mózesnek: Szolgáid megszámlálták a hadakozó férfiakat, a kik a mi kezünk alatt voltak, és senki közülünk el nem veszett.
4Móz 31: 50 Hoztunk azért az Úrnak való áldozatul kiki a mit talált: aranyeszközöket, karlánczokat, karpereczeket, gyűrűket, fülönfüggőket, nyaklánczokat, hogy engesztelést végezzünk a mi lelkünkért az Úr előtt.
4Móz 31: 51 És elvevé Mózes és Eleázár, a pap, az aranyat ő tőlök, [és] a megkészített eszközöket [is] mind.
4Móz 31: 52 És mindaz az arany, a melyet felemelt áldozatul vivének az Úrnak, tizenhat ezer hétszáz és ötven siklus vala az ezeredesektől és századosoktól.
4Móz 31: 53 A hadakozó férfiak közül kiki magának zsákmányolt.
4Móz 31: 54 Miután elvette vala Mózes és Eleázár, a pap, az aranyat az ezeredesektől és századosoktól, bevivék azt a gyülekezetnek sátorába, Izráel fiaira való emlékeztetőül az Úr elé.
4Móz 32: 1 Rúben fiainak pedig és Gád fiainak igen sok barmok vala. Mikor látták a Jázér földét és a Gileád földét, hogy ímé az a hely marhatartani való hely:
4Móz 32: 2 Eljövének Gád fiai és Rúben fiai, és szólának Mózesnek és Eleázárnak, a papnak, és a gyülekezet fejedelmeinek, mondván:
4Móz 32: 3 Atárót, Díbon, Jázér, Nimra, Hesbon, Elealé, Sebám, Nébó és Béon:
4Móz 32: 4 A föld, a melyet megvert az Úr az Izráel fiainak gyülekezete előtt, baromtartó föld az; a te szolgáidnak pedig [sok] marhájok van.
4Móz 32: 5 És mondának: Hogyha kedvet találtunk a te szemeid előtt, adassék ez a föld a te szolgáidnak örökségül, ne vígy minket át a Jordánon.
4Móz 32: 6 Mózes pedig monda a Gád fiainak és Rúben fiainak: Avagy a ti atyátokfiai hadakozni menjenek, ti pedig itt maradjatok?
4Móz 32: 7 És miért idegenítitek el Izráel fiainak szívét, hogy által ne menjenek a földre, a melyet adott nékik az Úr?
4Móz 32: 8 A ti atyáitok cselekedtek így, mikor elbocsátám őket Kádes-Bárneából, hogy nézzék meg azt a földet;
4Móz 32: 9 Mert felmentek az Eskól völgyéig, és megnézék a földet, és elidegeníték Izráel fiainak szívét, hogy be ne menjenek arra a földre, a melyet adott vala nékik az Úr.
4Móz 32: 10 Azért megharaguvék az Úr azon a napon, és megesküvék, mondván:
4Móz 32: 11 Nem látják meg azok az emberek, a kik feljöttek Égyiptomból, húsz esztendőstől fogva és feljebb, azt a földet, a mely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, mivelhogy nem tökéletesen jártak én utánam;
4Móz 32: 12 Kivéve a Kenizeus Kálebet, a Jefunné fiát és Józsuét, a Nún fiát, mivelhogy tökéletesen jártak az Úr után.
4Móz 32: 13 És megharaguvék az Úr Izráelre, és bujdostatá őket a pusztában negyven esztendeig; míg megemészteték az egész nemzetség, a mely gonoszt cselekedett vala az Úr szemei előtt.
4Móz 32: 14 És ímé feltámadtatok a ti atyáitok helyett, bűnös emberek maradékai, hogy az Úr haragjának tüzét még öregbítsétek Izráel ellen.
4Móz 32: 15 Hogyha elfordultok az ő utaitól, még tovább is otthagyja őt a pusztában, és elvesztitek mind az egész népet.
4Móz 32: 16 És járulának közelebb ő hozzá, és mondának: Barmainknak juhaklokat építünk itt, és a mi kicsinyeinknek városokat;
4Móz 32: 17 Magunk pedig felfegyverkezve, készséggel megyünk Izráel fiai előtt, míg beviszszük őket az ő helyökre; gyermekeink pedig a kerített városokban maradnak e földnek lakosai miatt.
4Móz 32: 18 Vissza nem térünk addig a mi házainkhoz, a míg Izráel fiai közül meg nem kapja kiki az ő örökségét.
4Móz 32: 19 Mert nem veszünk mi részt az örökségben ő velök a Jordánon túl és tovább, mivelhogy meg van nékünk a mi örökségünk a Jordánon innen napkelet felől.
4Móz 32: 20 És monda nékik Mózes: Ha azt cselekszitek, a mit szóltok; ha az Úr előtt készültök fel a hadra;
4Móz 32: 21 És átmegy közületek minden fegyveres a Jordánon az Úr előtt, míg kiűzi az ő ellenségeit maga előtt;
4Móz 32: 22 És csak azután tértek vissza, ha az a föld meghódol az Úr előtt: akkor ártatlanok lesztek az Úr előtt, és Izráel előtt, és az a föld birtokotokká lesz néktek az Úr előtt.
4Móz 32: 23 Hogyha nem így cselekesztek, ímé vétkeztek az Úr ellen; és gondoljátok meg, hogy a ti bűnötök[nek] [büntetése] utólér benneteket!
4Móz 32: 24 Építsetek magatoknak városokat a ti kicsinyeitek számára, és a ti juhaitoknak aklokat; de a mit fogadtatok, azt megcselekedjétek.
4Móz 32: 25 És szólának Gád fiai és Rúben fiai Mózesnek, mondván: A te szolgáid úgy cselekesznek, a mint az én Uram parancsolja.
4Móz 32: 26 A mi kicsinyeink, feleségeink, juhaink és mindenféle barmaink ott lesznek Gileád városaiban;
4Móz 32: 27 A te szolgáid pedig átmennek mindnyájan hadra felkészülve, harczolni az Úr előtt, a miképen az én Uram szól.
4Móz 32: 28 Parancsot ada azért ő felőlök Mózes Eleázárnak, a papnak, és Józsuénak a Nún fiának, és az Izráel fiai törzseiből való atyák fejeinek,
4Móz 32: 29 És monda nékik Mózes: Ha átmennek a Gád fiai és a Rúben fiai veletek a Jordánon, mindnyájan hadakozni készen az Úr előtt, és meghódol a föld ti előttetek: akkor adjátok nékik a Gileád földét birtokul.
4Móz 32: 30 Ha pedig nem mennek át fegyveresen veletek, akkor veletek kapjanak birtokot a Kanaán földén.
4Móz 32: 31 És felelének a Gád fiai és a Rúben fiai, mondván: A mit mondott az Úr a te szolgáidnak, akképen cselekeszünk.
4Móz 32: 32 Mi átmegyünk fegyveresen az Úr előtt a Kanaán földére, de miénk legyen a mi örökségünknek birtoka a Jordánon innen.
4Móz 32: 33 Nékik adá azért Mózes, [tudniillik] a Gád fiainak, a Rúben fiainak és a József fiának, Manasse féltörzsének, Szihonnak, az Emoreusok királyának országát, és Ógnak, Básán királyának országát; azt a földet az ő városaival, határaival, annak a földnek városait köröskörül.
4Móz 32: 34 És megépíték a Gád fiai Dibont, Ataróthot, Aroért,
4Móz 32: 35 Atróth-Sofánt, Jázért, Jogbehát,
4Móz 32: 36 Beth-Nimrát, és Beth-Haránt, kerített városokat juhaklokkal egyben.
4Móz 32: 37 A Rúben fiai pedig megépíték Hesbont, Elealét, Kirjáthaimot,
4Móz 32: 38 Nébót, Baál-Meont, (változtatott néven nevezve) és Sibmát. És [új] neveket adának a városoknak, a melyeket építének.
4Móz 32: 39 Mákirnak, a Manasse fiának fiai pedig Gileádba vonulának, és bevevék azt, és kiűzék az Emoreust, aki ott vala.
4Móz 32: 40 Adá azért Mózes Gileádot Mákirnak, a Manasse fiának, és lakozék abban.
4Móz 32: 41 Jáir pedig, a Manasse fia elméne, és bevevé azoknak falvait, és hívá azokat Jáir falvainak.
4Móz 32: 42 Nóbah is elméne, és bevevé Kenáthot és annak városait, és hívá azt Nóbáhnak, a maga nevéről.
4Móz 33: 1 Ezek Izráel fiainak szállásai, a kik kijövének Égyiptom földéből az ő seregeik szerint Mózes és Áron vezetése alatt.
4Móz 33: 2 (Megírá pedig Mózes az ő kijövetelöket az ő szállásaik szerint, az Úrnak rendeletére.) Ezek az ő szállásaik, az ő kijövetelök szerint.
4Móz 33: 3 Elindulának Rameszeszből az első hónapban, az első hónap tizenötödik napján. A páskha után való napon jövének ki Izráel fiai felemelt kézzel, az egész Égyiptom láttára.
4Móz 33: 4 (Az égyiptombeliek pedig temetik vala [azokat] a kiket megölt vala az Úr ő közöttök, minden elsőszülött[jö]ket; az isteneiken is ítéletet tartott vala az Úr.)
4Móz 33: 5 És elindulának Izráel fiai Rameszeszből, és tábort ütének Szukkótban.
4Móz 33: 6 És elindulának Szukkótból, és tábort ütének Ethámban, a mely van a pusztának szélén.
4Móz 33: 7 És elindulának Ethámból, és fordulának Pihahiróth felé, a mely van Baál-Czefon előtt, és tábort ütének Migdol előtt,
4Móz 33: 8 És elindulának Pihahiróthból, és átmenének a tenger közepén a pusztába; és menének három napi járásnyira az Ethám pusztáján; és tábort ütének Márában.
4Móz 33: 9 És elindulának Márából, és jutának Élimbe; Élimben pedig vala tizenkét kútfő és hetven pálmafa; és tábort ütének ott.
4Móz 33: 10 És elindulának Élimből, és tábort ütének a Veres tenger mellett.
4Móz 33: 11 És elindulának a Veres tengertől, és tábort ütének a Szin pusztájában.
4Móz 33: 12 És elindulának a Szin pusztájából, és tábort ütének Dofkában.
4Móz 33: 13 És elindulának Dofkából, és tábort ütének Álúsban.
4Móz 33: 14 És elindulának Álúsból, és tábort ütének Refidimben, de nem vala ott a népnek inni való vize.
4Móz 33: 15 És elindulának Refidimből, és tábort ütének a Sinai pusztájában.
4Móz 33: 16 És elindulának a Sinai pusztájából, és tábort ütének Kibrót-Thaavában.
4Móz 33: 17 És elindulának Kibrót-Thaavából, és tábort ütének Haserótban.
4Móz 33: 18 És elindulának Haserótból, és tábort ütének Rithmában.
4Móz 33: 19 És elindulának Rithmából, és tábort ütének Rimmon-Péreczben.
4Móz 33: 20 És elindulának Rimmon-Péreczből, és tábort ütének Libnában.
4Móz 33: 21 És elindulának Libnából, és tábort ütének Risszában.
4Móz 33: 22 És elindulának Risszából, és tábort ütének Kehélátban.
4Móz 33: 23 És elindulának Kehélátból, és tábort ütének a Séfer hegyénél.
4Móz 33: 24 És elindulának a Séfer hegyétől és tábort ütének Haradában.
4Móz 33: 25 És elindulának Haradából, és tábort ütének Makhélótban.
4Móz 33: 26 És elindulának Makhélótból, és tábort ütének Tháhátban.
4Móz 33: 27 És elindulának Tháhátból, és tábort ütének Thárakhban.
4Móz 33: 28 És elindulának Thárakhból, és tábort ütének Mitkában.
4Móz 33: 29 És elindulának Mitkából, és tábort ütének Hasmonában.
4Móz 33: 30 És elindulának Hasmonából, és tábort ütének Moszérótban.
4Móz 33: 31 És elindulának Moszérótból, és tábort ütének Bené-Jaakánban.
4Móz 33: 32 És elindulának Bené-Jaakánból, és tábort ütének Hór-Hagidgádban.
4Móz 33: 33 És elindulának Hór-Hagidgádból, és tábort ütének Jotbathában.
4Móz 33: 34 És elindulának Jotbathából, és tábort ütének Abronában.
4Móz 33: 35 És elindulának Abronából, és tábort ütének Eczjon-Geberben.
4Móz 33: 36 És elindulának Eczjon-Geberből, és tábort ütének Czin pusztájában; ez Kádes.
4Móz 33: 37 És elindulának Kádesből, és tábort ütének a Hór hegyénél, az Edom földének szélén.
4Móz 33: 38 Felméne pedig Áron, a pap, a Hór hegyére az Úr rendelése szerint, és meghala ott a negyvenedik esztendőben, Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetelök után, az ötödik hónapban, a hónap elsején.
4Móz 33: 39 Áron pedig száz és huszonhárom esztendős vala, mikor meghala a Hór hegyén.
4Móz 33: 40 Hallott pedig a Kananeus, Arad királya (ez pedig dél felől lakozik vala a Kanaán földén) Izráel fiainak jövetele felől.
4Móz 33: 41 És elindulának a Hór hegyétől, és tábort ütének Czalmonában.
4Móz 33: 42 És elindulának Czalmonából, és tábort ütének Púnonban.
4Móz 33: 43 És elindulának Púnonból, és tábort ütének Obothban.
4Móz 33: 44 És elindulának Obothból, és tábort ütének Ijé- Abárimban, a Moáb határán.
4Móz 33: 45 És elindulának Ijé-[Abárim]ból, és tábort ütének Dibon-Gádban.
4Móz 33: 46 És elindulának Dibon-Gádból, és tábort ütének Almon-Diblathaimban.
4Móz 33: 47 És elindulának Almon-Diblathaimból, és tábort ütének az Abarim hegységnél, Nébó ellenében.
4Móz 33: 48 És elindulának az Abarim hegységétől, és tábort ütének a Moáb mezőségén, a Jordán mellett, Jérikhó ellenében.
4Móz 33: 49 Tábort ütének pedig a Jordán mellett, Beth-Hajjesimóthtól Abel- Hassittimig, a Moáb mezőségén.
4Móz 33: 50 És szóla az Úr Mózesnek a Moáb mezőségén, a Jordán mellett, Jerikhó ellenében, mondván:
4Móz 33: 51 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor átmentek ti a Jordánon a Kanaán földére:
4Móz 33: 52 Űzzétek ki akkor a földnek minden lakosát a ti színetek elől, és veszessétek el minden írott képeiket, és minden ő öntött bálványképeiket is elveszessétek, és minden magaslataikat rontsátok el!
4Móz 33: 53 Űzzétek ki a földnek [lakóit,] és lakozzatok abban; mert néktek adtam azt a földet, hogy bírjátok azt.
4Móz 33: 54 Azt a földet pedig sorsvetés által vegyétek birtokotokba a ti nemzetségeitek szerint. A nagyobb számúnak nagyobbítsátok az ő örökségét, a kisebb számúnak kisebbítsd az ő örökségét. A hová a sors esik valaki számára, az legyen az övé. A ti atyáitoknak törzsei szerint vegyétek át birtokotokat.
4Móz 33: 55 Ha pedig nem űzitek ki annak a földnek lakosait a ti színetek elől, akkor, a kiket meghagytok közülök, szálkákká lesznek a ti szemeitekben, és tövisekké a ti oldalaitokban, és ellenségeitek lesznek néktek a földön, a melyen lakoztok.
4Móz 33: 56 És akkor a miképen gondoltam, hogy cselekszem azokkal, úgy cselekszem majd veletek.
4Móz 34: 1 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 34: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Hogyha bementek ti a Kanaán földére; (ez a föld, a mely örökségűl esik néktek, [tudniillik] a Kanaán földe az ő határai szerint),
4Móz 34: 3 Akkor legyen a ti déli oldalatok a Czin pusztájától fogva Edom határáig, és legyen a ti déli határotok a Sós tenger végétől napkelet felé.
4Móz 34: 4 És kerüljön a határ dél felől az Akrabbim hágójáig, és menjen át Czinig, és a vége legyen Kádes-Barneától délre; és menjen tova Haczár-Adárig, és menjen át Aczmonig.
4Móz 34: 5 Azután kerüljön a határ Aczmontól Égyiptom patakáig, a vége pedig a tengernél legyen.
4Móz 34: 6 A napnyugoti határotok pedig legyen néktek a nagy tenger; ez legyen néktek a napnyugoti határotok.
4Móz 34: 7 Ez legyen pedig a ti északi határotok: a nagy tengertől fogva vonjatok határt a Hór hegyének.
4Móz 34: 8 A Hór hegyétől vonjatok határt a Hamáthba való bejárásig; a határnak vége pedig Czedádnál legyen.
4Móz 34: 9 És tovamenjen a határ Zifronig, a vége pedig Haczar-Enán legyen. Ez legyen néktek az északi határotok.
4Móz 34: 10 A napkeleti határt pedig vonjátok Haczar-Enántól Sefámig.
4Móz 34: 11 És hajoljon le a határ Sefámtól Ribláig, Aintól napkeletre; és [újra] hajoljon le a határ, és érje a Kinnéreth tenger partját napkelet felé.
4Móz 34: 12 Azután hajoljon le a határ a Jordán felé, a vége pedig a Sós tenger legyen. Ez legyen a ti földetek az ő határai szerint köröskörül.
4Móz 34: 13 És parancsot ada Mózes Izráel fiainak, mondván: Ez az a föld, a melyet sors által vesztek birtokotokba, a mely felől parancsot ada az Úr, hogy adjam azt kilencz törzsnek, és fél törzsnek;
4Móz 34: 14 Mert megkapták a Rúbeniták fiainak törzse az ő atyáiknak háza szerint, a Gáditák fiainak törzse, az ő atyáiknak háza szerint, és a Manasse fél törzse is, megkapták az ő örökségöket.
4Móz 34: 15 Két törzs és egy fél törzs megkapta az ő örökségét a Jordánon túl, Jérikhó ellenében napkelet felől.
4Móz 34: 16 Szóla azután az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 34: 17 Ezek azoknak a férfiaknak nevei, a kik örökségül fogják néktek elosztani azt a földet: Eleázár, a pap, és Józsué, a Nún fia.
4Móz 34: 18 És törzsenként egy-egy fejedelmet vegyetek mellétek a földnek örökségül való elosztására.
4Móz 34: 19 Ezek a férfiaknak nevei: a Júda törzséből Káleb, a Jefunné fia.
4Móz 34: 20 A Simeon fiainak törzséből Sámuel, az Ammihúd fia.
4Móz 34: 21 A Benjámin törzséből Elidád, a Kiszlon fia.
4Móz 34: 22 A Dán fiainak törzséből Bukki fejedelem, a Jógli fia.
4Móz 34: 23 A József fia közül, a Manasse fiainak törzséből Hanniél fejedelem, az Efód fia.
4Móz 34: 24 Az Efraim fiainak törzséből Kemuél fejedelem, a Siftán fia.
4Móz 34: 25 És a Zebulon fiainak törzséből Eliczáfán fejedelem, a Parnák fia.
4Móz 34: 26 És az Izsakhár fiainak törzséből Paltiél fejedelem, az Azzán fia.
4Móz 34: 27 És az Áser fiainak törzséből Akhihúd fejedelem, a Selómi fia.
4Móz 34: 28 És a Nafthali fiainak törzséből Pédahél fejedelem, az Ammihúd fia.
4Móz 34: 29 Ezek azok, a kiknek megparancsolá az Úr, hogy örökséget oszszanak Izráel fiainak a Kanaán földén.
4Móz 35: 1 És szóla az Úr Mózesnek a Moáb mezőségén a Jordán mellett, Jérikhó ellenében, mondván:
4Móz 35: 2 Parancsold meg Izráel fiainak, hogy adjanak a lévitáknak az ő örökségi birtokukból lakásra való városokat; a városokhoz pedig adjatok azok környékén legelőt is a lévitáknak;
4Móz 35: 3 Hogy legyenek nékik a városok lakóhelyekül, a legelők pedig legyenek az ő barmaiknak, jószágaiknak és mindenféle állatjoknak.
4Móz 35: 4 És azoknak a városoknak legelői, a melyeket a lévitáknak adtok, a város falától és azon kivül, ezer singnyire legyenek köröskörül.
4Móz 35: 5 Mérjetek azért a városon kivül, napkelet felől két ezer singet, dél felől is kétezer singet, napnyugot felől kétezer singet, és észak felől kétezer singet; és a város legyen középben. Ez legyen számukra a városok legelője.
4Móz 35: 6 A városok közül pedig, a melyeket a lévitáknak adtok, hat legyen menedékváros, a melyeket azért adjatok, hogy oda szaladjon a gyilkos; és azokon kivül adjatok negyvenkét várost.
4Móz 35: 7 Mind a városok, a melyeket adnotok kell a lévitáknak, negyvennyolc város, azoknak legelőivel egyben.
4Móz 35: 8 A mely városokat pedig Izráel fiainak örökségéből adtok, [azokhoz] attól, a kinek több van, többet vegyetek, és attól, a kinek kevesebb van, kevesebbet vegyetek; mindenik az ő örökségéhez képest, a melyet örökül kapott, adjon az ő városaiból a lévitáknak.
4Móz 35: 9 És szóla az Úr Mózesnek, mondván:
4Móz 35: 10 Szólj Izráel fiainak, és mondd meg nékik: Mikor átmentek ti a Jordánon a Kanaán földére:
4Móz 35: 11 Válaszszatok ki magatoknak városokat, a melyek menedékvárosaitok legyenek, hogy oda szaladjon a gyilkos, aki történetből öl meg valakit.
4Móz 35: 12 És legyenek azok a ti városaitok menedékül a vérbosszuló ellen, és ne haljon meg a gyilkos, míg ítéletre nem áll a gyülekezet elé.
4Móz 35: 13 A mely városokat pedig oda adtok, [azok] [közül] hat legyen néktek menedékvárosul.
4Móz 35: 14 Három várost adjatok a Jordánon túl, és három várost adjatok a Kanaán földén; menedékvárosok legyenek [azok.]
4Móz 35: 15 Izráel fiainak és a jövevénynek, és az ő közöttök lakozónak menedékül legyen az a hat város, hogy oda szaladjon az, aki történetből öl meg valakit.
4Móz 35: 16 De ha valaki vaseszközzel úgy üt meg valakit, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.
4Móz 35: 17 És ha kézben levő kővel, a melytől meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.
4Móz 35: 18 Vagy ha kézben lévő faeszközzel, a melytől meghalhat, üti meg úgy, hogy meghal, gyilkos az; halállal lakoljon a gyilkos.
4Móz 35: 19 A vérbosszuló rokon ölje meg a gyilkost; mihelyt találkozik vele, ölje meg azt.
4Móz 35: 20 Hogyha gyűlölségből taszítja meg őt, vagy szántszándékkal úgy hajít [valamit] reá, hogy meghal;
4Móz 35: 21 Vagy ellenségeskedésből kezével üti meg azt úgy, hogy meghal: halállal lakoljon az, aki ütötte; gyilkos az; a vérbosszuló rokon ölje meg azt a gyilkost, mihelyt találkozik vele.
4Móz 35: 22 Ha pedig hirtelenségből, ellenségeskedés nélkül taszítja meg őt; vagy nem szántszándékból hajít reá akármiféle eszközt;
4Móz 35: 23 Vagy akármiféle követ, a melytől meghalhat, úgy ejt valakire, a kit nem látott, hogy meghal, holott nem volt ő annak ellensége, sem nem kereste annak vesztét:
4Móz 35: 24 Akkor ítéljen a gyülekezet az agyonütő között és a vérbosszuló rokon között e törvények szerint.
4Móz 35: 25 És mentse ki a gyülekezet a gyilkost a vérbosszuló rokonnak kezéből, és küldje vissza azt a gyülekezet az ő menedékvárosába, a melybe szaladott vala, és lakozzék abban, míg meghal a főpap, aki felkenetett a szent olajjal.
4Móz 35: 26 Ha pedig kimegy a gyilkos az ő menedékvárosának határából, a melybe szaladott vala;
4Móz 35: 27 És találja őt a vérbosszuló rokon az ő menedékvárosának határán kivül, és megöli az a vérbosszuló rokon a gyilkost: nem lesz [annak] vére ő rajta;
4Móz 35: 28 Mert az ő menedékvárosában kell laknia a főpap haláláig; a főpap halála után pedig visszatérhet a gyilkos az ő örökségének földére.
4Móz 35: 29 És legyenek ezek néktek ítéletre való rendelések a ti nemzetségeitek szerint, minden lakhelyeteken.
4Móz 35: 30 Ha valaki megöl valakit, tanúk szavára gyilkolják meg a gyilkost; de egy tanú nem lehet elég tanú senki ellen, hogy meghaljon.
4Móz 35: 31 Az olyan gyilkos életéért pedig ne vegyetek el váltságot, a ki halálra való gonosz, hanem halállal lakoljon.
4Móz 35: 32 Attól se vegyetek váltságot, aki az ő menedékvárosába szaladt, hogy visszamehessen és otthon lakozzék a főpap haláláig.
4Móz 35: 33 És meg ne fertőztessétek a földet, a melyben lesztek; mert a vér, az megfertézteti a földet, és a földnek nem szerezhető engesztelés a vér miatt, a mely kiontatott azon, csak annak vére által, aki kiontotta azt.
4Móz 35: 34 Ne tisztátalanítsd meg azért azt a földet, a melyben laktok, a melyben én [is] lakozom; mert én, az Úr, Izráel fiai között lakozom.
4Móz 36: 1 Járulának pedig Mózeshez az atyák fejei a Gileád fiainak nemzetségéből, aki Mákirnak, Manasse fiának fia vala, a József fiainak nemzetségéből, és szólának Mózes előtt és Izráel fiai atyáinak fejedelmei előtt.
4Móz 36: 2 És mondának: Az én uramnak megparancsolta az Úr, hogy sors által adja ezt a földet örökségül Izráel fiainak; de azt is megparancsolta az Úr az én Uramnak, hogy a mi atyánkfiának, Czélofhádnak örökségét adja oda az ő leányainak.
4Móz 36: 3 És ha Izráel fiai közül valamely más törzs fiaihoz mennek feleségül: elszakasztatik az ő örökségök a mi atyáink örökségétől, és oda csatoltatik az annak a törzsnek örökségéhez, a melynél [feleségül] lesznek; a mi örökségünk pedig megkisebbedik.
4Móz 36: 4 És mikor Izráel fiainál a kürtzengés ünnepe lesz, az ő örökségök akkor is annak a törzsnek örökségéhez csatoltatik, a melynél [feleségül] lesznek. Eképen a mi atyáink törzseinek örökségéből vétetik el azok öröksége.
4Móz 36: 5 Parancsot ada azért Mózes Izráel fiainak az Úr rendelése szerint, mondván: A József fiainak törzse igazat szól.
4Móz 36: 6 Ez az, a mit parancsolt az Úr a Czélofhád leányai felől, mondván: A kihez jónak látják, ahhoz menjenek feleségül, de csak az ő atyjok törzsének háznépéből valóhoz menjenek feleségül,
4Móz 36: 7 Hogy át ne szálljon Izráel fiainak öröksége egyik törzsről a másik törzsre; hanem Izráel fiai közül kiki ragaszkodjék az ő atyái törzsének örökségéhez.
4Móz 36: 8 És minden leányzó, aki örökséget kap Izráel fiainak törzsei közül, az ő atyja törzsebeli háznépből valóhoz menjen feleségül, hogy Izráel fiai közül kiki megtartsa az ő atyáinak örökségét.
4Móz 36: 9 És ne szálljon az örökség egyik törzsről a másik törzsre, hanem Izráel fiainak törzsei közül kiki ragaszkodjék az ő örökségéhez.
4Móz 36: 10 A miképen megparancsolta vala az Úr Mózesnek, a képen cselekedtek vala a Czélofhád leányai.
4Móz 36: 11 Mert Makhla, Thircza, Hogla, Milkha és Nóa, a Czélofhád leányai, az ő nagybátyjok fiaihoz mentek vala feleségül;
4Móz 36: 12 A József fiának, Manassé fiainak nemzetségéből valókhoz mentek vala feleségül; és lőn azoknak öröksége az ő atyjok nemzetségének törzsénél.
4Móz 36: 13 Ezek a parancsolatok és végzések, a melyeket Mózes által parancsolt az Úr Izráel fiainak, Moáb mezőségén a Jordán mellett, Jérikhó ellenében.

5Móz :
-----------
Mózes V. Könyve

5Móz 1: 1 Ezek az igék, a melyeket szólott Mózes az egész Izráelnek, a Jordánon túl a pusztában, a mezőségen, a Veres tenger ellenében, Párán és Tófel, és Lábán és Haczéróth, és Dizaháb között.
5Móz 1: 2 Tizenegy napi járóföldön Hórebtől fogva, a Szeir hegyének menve, Kádes-Barneáig.
5Móz 1: 3 Lőn pedig a negyvenedik esztendőben, a tizenegyedik hónapban, a hónapnak első napján, szóla Mózes az Izráel fiainak mind a szerint, a mint parancsolt vala az Úr néki azok felől.
5Móz 1: 4 Minekutána megverte vala Szihont az Emoreusok királyát, aki lakik vala Hesbonban, és Ógot, Básánnak királyát Edreiben, aki lakik vala Asthárótban:
5Móz 1: 5 A Jordánon túl, a Moáb földén, kezdé Mózes magyarázni ezt a törvényt, mondván:
5Móz 1: 6 Az Úr, a mi Istenünk szólott nékünk a Hóreben, ezt mondván: Elég ideig laktatok e hegy alatt;
5Móz 1: 7 Forduljatok meg, és induljatok, és menjetek az Emoreusok hegyére, és annak minden szomszéd vidékére, a mezőségen, és a hegyes-völgyes földön, és dél felé, és a tengernek partján, a Kananeusok földére és a Libánusra, a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóig.
5Móz 1: 8 Ímé előtökbe adtam a földet; menjetek be, és bírjátok azt a földet, a mely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja, és ő utánok az ő magvoknak.
5Móz 1: 9 És szólottam vala néktek abban az időben, ezt mondván: Nem viselhetlek egymagam titeket;
5Móz 1: 10 Az Úr, a ti Istenetek megsokasított titeket elannyira, hogy oly sokan vagytok ti most, mint az égnek csillagai.
5Móz 1: 11 Az Úr, a ti atyáitoknak Istene szaporítson meg titeket ezerszerte is inkább mint most vagytok, és áldjon meg titeket, a miképen igérte néktek!
5Móz 1: 12 Miképen viselhetném én egymagam a terheiteket és a ti bajaitokat és a ti pereiteket?
5Móz 1: 13 Válaszszatok magatoknak bölcs, értelmes és a ti törzseitekben ismeretes férfiakat, és én azokat előljáróitokká teszem.
5Móz 1: 14 És felelétek nékem, és mondátok: Jó dolog, a mit mondál, hogy míveled azt.
5Móz 1: 15 Vevém azért a ti törzseiteknek főbbjeit, a bölcs és ismeretes férfiakat, és tevém őket előljáróitokká: ezredesekké, századosokká, ötvenedesekké, tizedesekké és tiszttartókká, a ti törzseitek szerint.
5Móz 1: 16 És megparancsolám abban az időben a ti biráitoknak, mondván: Hallgassátok ki atyátokfiait, és ítéljetek igazságosan mindenkit, az ő atyjafiaival és jövevényeivel egyben.
5Móz 1: 17 Ne legyetek személyválogatók az ítéletben: kicsinyt úgy, mint nagyot hallgassatok ki; ne féljetek senkitől, mert az ítélet az Istené; a mi pedig nehéznek tetszik néktek, én előmbe hozzátok, és én meghallgatom azt.
5Móz 1: 18 És megparancsoltam néktek abban az időben mindent, a mit cselekedjetek.
5Móz 1: 19 Azután elindulánk a Hórebtől, és bejártuk ama nagy és rettenetes pusztát, a melyet láttatok, az Emoreusok hegyének menve, a miképen parancsolta volt az Úr, a mi Istenünk nékünk; és eljutánk Kádes-Barneához.
5Móz 1: 20 És mondám néktek: Eljutottatok az Emoreusok hegyéig, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.
5Móz 1: 21 Ímé elődbe adta az Úr, a te Istened ezt a földet: menj fel, bírjad azt, a miképen megmondotta az Úr, a te atyáidnak Istene néked; ne félj, és meg ne rettenj!
5Móz 1: 22 Ti pedig mindnyájan hozzám járulátok és mondátok: Küldjünk embereket előre, hogy kémleljék meg nékünk azt a földet, és hozzanak nékünk hírt az út felől, a melyen felmenjünk, és a városok felől, a melyekbe bevonuljunk.
5Móz 1: 23 És tetszék nékem ez a beszéd, és vevék közületek tizenkét férfiút, minden törzsből egyet-egyet.
5Móz 1: 24 És fordulának és felmenének a hegyre, és eljutának az Eskól völgyéig, és kikémlelék azt.
5Móz 1: 25 És vőnek kezeikbe annak a földnek gyümölcséből, és alá hozák hozzánk, és hírt hozának nékünk és mondának: Jó az a föld, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk.
5Móz 1: 26 De ti nem akartatok felmenni; hanem pártot ütétek az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsa ellen.
5Móz 1: 27 És zúgolódátok a ti sátoraitokban, és mondátok: mivelhogy gyűlöl minket az Úr, azért hozott ki minket Égyiptom földéből, hogy adjon minket az Emoreus kezébe, és elpusztítson minket.
5Móz 1: 28 Hová mennénk fel mi? A mi atyánkfiai megrettenték a mi szíveinket, mondván: Az a nép nagyobb és szálasabb nálunknál; a városok nagyok és megerősíttettek az égig; még Anák fiakat is láttunk ott!
5Móz 1: 29 Akkor mondám néktek: Ne rettegjetek és ne féljetek azoktól;
5Móz 1: 30 Az Úr, a ti Istenetek, aki előttetek megy, ő hadakozik ti érettetek mind a szerint, a mint cselekedett vala veletek Égyiptomban a ti szemeitek előtt;
5Móz 1: 31 És a pusztában, a hol láttad, hogy úgy hordozott téged az Úr, a te Istened, a miképen hordozza az ember az ő fiát, mind az egész úton, a melyen jártatok, míg jutátok e helyre.
5Móz 1: 32 Mindazáltal nem hivétek az Úrnak, a ti Isteneteknek.
5Móz 1: 33 A ki előttetek jár vala az úton, hogy helyet szemeljen ki néktek, a hol táborozzatok, éjjel tűzben, hogy megmutassa néktek az útat, a melyen járjatok, és felhőben nappal.
5Móz 1: 34 Meghallá pedig az Úr beszédetek szavát, és megharaguvék, és megesküvék, mondván:
5Móz 1: 35 E gonosz nemzetségből való emberek közül egy sem látja meg azt a jó földet, a mely felől megesküdtem, hogy a ti atyáitoknak adom;
5Móz 1: 36 Kivéve Kálebet, a Jefunné fiát; ő meglátja azt, és ő néki adom azt a földet, a melyet tapodott, és az ő fiainak, mert tökéletességgel követte az Urat.
5Móz 1: 37 Még én reám is megharaguvék az Úr miattatok, mondván: Te sem mégy oda be!
5Móz 1: 38 Józsué, a Nún fia, aki áll te előtted, ő megy be oda; azért biztassad őt, mert ő osztja el az örökséget Izráelnek.
5Móz 1: 39 És a ti kicsinyeitek, a kikről szólátok hogy prédául lesznek, és a ti fiaitok, a kik nem tudnak most sem jót, sem gonoszt, azok mennek be oda, mert nékik adom azt, és ők bírják azt.
5Móz 1: 40 Ti pedig forduljatok vissza, és induljatok a pusztába, a Veres tenger felé.
5Móz 1: 41 És azt felelétek, és azt mondátok nékem: Vétkeztünk az Úr ellen, mi felmegyünk és hadakozunk mind a szerint, a mint parancsolta nékünk az Úr, a mi Istenünk! És felövezétek magatokat, kiki az ő harczi eszközeivel, és készek valátok felmenni a hegyre.
5Móz 1: 42 Monda pedig az Úr nékem: Mondd meg nékik: Ne menjetek fel, és ne harczoljatok, mert nem vagyok közöttetek: hogy meg ne verettessetek a ti ellenségeitektől.
5Móz 1: 43 És megmondám néktek, de nem hallgattatok [rám], hanem pártot ütöttetek az Úr parancsolata ellen, és vakmerősködétek, és felmenétek a hegyre.
5Móz 1: 44 De kijöve az Emoreus, aki lakik vala azon a hegyen, ti ellenetek, és megkergetének titeket, mint a méhek szokták cselekedni, és vagdaltak vala titeket Szeirtől Hormáig.
5Móz 1: 45 És visszatérétek onnét, és sírátok az Úr előtt, de nem hallgatá meg az Úr a ti szavatokat, és nem figyele rátok.
5Móz 1: 46 És sok időn át lakozátok Kádesben, a meddig ott lakozátok.
5Móz 2: 1 Annakutána megfordulánk, és indulánk a pusztába a Veres tenger felé, a miképen szólott vala nékem az Úr, és kerülgettük a Szeir hegyét sok ideig.
5Móz 2: 2 De szóla az Úr nékem, mondván:
5Móz 2: 3 Elég már e hegyet kerülgetnetek, forduljatok észak felé.
5Móz 2: 4 Parancsolj azért a népnek, mondván: Mikor általmentek a ti atyátokfiainak, az Ézsaú fiainak határán, a kik Szeirben lakoznak: jóllehet félnek tőletek, mindazáltal igen vigyázzatok!
5Móz 2: 5 Ne ingereljétek őket, mert nem adok az ő földjükből néktek egy talpalatnyit sem; mert Ézsaúnak adtam a Szeir hegyét örökségül.
5Móz 2: 6 Pénzen vásároljatok tőlük enni valót, hogy egyetek, és vizet is pénzen vegyetek tőlük, hogy igyatok,
5Móz 2: 7 Mert az Úr, a te Istened megáldott téged a te kezednek minden munkájában; tudja, hogy e nagy pusztaságon jársz; immár negyven esztendeje veled van az Úr, a te Istened; nem szűkölködtél semmiben.
5Móz 2: 8 És általmenénk a mi atyánkfiai között, az Ézsaú fiai között, a kik lakoznak vala Szeirben, a síkság útján Eláthtól és Éczjon-Gebertől fogva. Azután megfordulánk és általmenénk a Moáb pusztájának útjára.
5Móz 2: 9 És monda az Úr nékem: Ne hadakozzál Moáb ellen, és ne ingereld azt hadra, mert nem adok az ő földéből néked semmi örökséget; mert a Lót fiainak adtam Art örökségül.
5Móz 2: 10 (Az Emeusok laktak abban annak előtte, nagy nép, sok és szálas, mint az Anákok.
5Móz 2: 11 Óriásoknak állíttatnak vala azok is, mint az Anákok, és a Moábiták Emeknek hívták őket.
5Móz 2: 12 Szeirben pedig Horeusok laktak az előtt, a kiket az Ézsaú fiai kiűztek, és kiirtottak színök elől, és azoknak helyén laktak, a miképen cselekedék Izráel is az ő örökségének földén, a melyet adott néki az Úr.)
5Móz 2: 13 Most keljetek fel, és menjetek át a Záred patakán; és átkelénk a Záred patakán.
5Móz 2: 14 Az idő pedig, a melyet eljáránk Kádes-Barneától, míg általmenénk a Záred patakán, harmincznyolcz esztendő, a mely alatt kiveszett a hadra való férfiak egész nemzetsége a táborból, a mint megesküdt vala az Úr nékik.
5Móz 2: 15 E felett az Úrnak keze is vala ő rajtok, hogy elveszítse őket a táborból az ő kipusztulásukig.
5Móz 2: 16 És lőn, hogy a mint a hadakozó férfiak mind elpusztulának, kihalván a nép közül.
5Móz 2: 17 [Így] szóla az Úr nékem, mondván:
5Móz 2: 18 Ma te általmégy a Moáb határán Ar felé,
5Móz 2: 19 És mikor közel jutsz az Ammon fiaihoz, ne háborgasd őket, ne is ingereld őket, mert nem adok néked az Ammon fiainak földjéből örökséget, mert a Lót fiainak adtam azt örökségül.
5Móz 2: 20 (Óriások földének tartották azt is; óriások laktak azon régenten, a kiket az Ammoniták Zanzummoknak hívtak.
5Móz 2: 21 [Ez] a nép nagy, sok és szálas volt, valamint az Anákok, de kivesztette őket az Úr azok színe elől, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén;
5Móz 2: 22 A miképen cselekedett az Ézsaú fiaival is, a kik Szeir [hegyén] laknak, a mikor kiveszté előlök a Horeusokat, hogy bírják azoknak örökségét, és lakjanak azoknak helyén mind e mai napig.
5Móz 2: 23 Az Avveusokat is, a kik falvakban laknak vala Gázáig, kiirtották a Káftoreusok a kik kijöttek volt Káftorból, és lakának azoknak helyén.)
5Móz 2: 24 Keljetek fel azért, induljatok, menjetek át az Arnon patakán; lásd: kezedbe adtam Szihont, Hesbonnak királyát: az Emoreust, és annak földét; kezdj hozzá, foglald el [azt], és hadakozzál ő ellene.
5Móz 2: 25 E napon kezdem rábocsátani a népekre, hogy féljenek és rettegjenek tőled az egész ég alatt, és a kik híredet hallják, rendüljenek meg és reszkessenek te előtted.
5Móz 2: 26 És követeket küldék a Kedemót pusztából Szihonhoz, Hesbon királyához békességes beszéddel [ezt] izenvén:
5Móz 2: 27 Hadd menjek át a te földeden! Útról-útra megyek, nem térek le [se] jobbra, se balra.
5Móz 2: 28 Eleséget pénzen adj nékem, hogy egyem; vizet is pénzen adj nékem, hogy igyam; csak gyalog hadd megyek át:
5Móz 2: 29 A miképen cselekedtek én velem az Ézsaú fiai, a kik Szeirben laknak; és a Moábiták, a kik Arban laknak; míglen átmegyek a Jordánon arra a földre, a melyet az Úr, a mi Istenünk ád nékünk!
5Móz 2: 30 De nem akarta Szihon, Hesbon királya, hogy átmenjünk ő rajta, mert megkeményítette volt az Úr, a te Istened az ő lelkét, és engedetlenné tette az Ő szívét, hogy a te kezedbe adja őt, a mint [nyilván van] e mai napon.
5Móz 2: 31 Monda pedig az Úr nékem: Lásd: elkezdem átadni néked Szihont és az ő földét; kezdj hozzá, foglald el azt, hogy az ő földe örököd legyen.
5Móz 2: 32 És kijöve Szihon mi előnkbe minden népével, hogy megvívjon velünk Jahácznál.
5Móz 2: 33 De az Úr, a mi Istenünk kezünkbe adá őt, és levertük őt és az ő fiait és minden ő népét.
5Móz 2: 34 És elfoglaltuk minden ő városát abban az időben, és fegyverre hánytuk az egész várost: férfiakat, asszonyokat, és kisdedeket; nem hagytunk menekülni senkit.
5Móz 2: 35 De a barmokat prédára vetettük közöttünk, és a városokból való ragadományokat, a melyeket elfoglaltunk volt.
5Móz 2: 36 Aróertől fogva, a mely van az Arnon patakának partján, [és] a völgyben lévő várostól fogva Gileádig, egy város sem volt, a melylyel ne bírtunk volna. Mind azokat az Úr, a mi Istenünk adta a mi kezünkbe.
5Móz 2: 37 De az Ammon fiainak földéhez nem közeledtél, [sem] a Jabbók patak egész oldalához, sem a hegyen lévő városokhoz, sem semmi olyanhoz, a melyektől eltiltott téged az Úr, a mi Istenünk.
5Móz 3: 1 És megfordulánk, és felmenénk Básán felé, és kijöve előnkbe Óg, Básánnak királya, ő és minden népe, hogy megvívjon velünk Edreiben.
5Móz 3: 2 De az Úr monda nékem: Ne félj tőle, mert a te kezedbe adtam őt és minden ő népét és földjét; és úgy cselekedjél vele, a mint cselekedtél Szihonnal, az Emoreusok királyával, aki Hesbonban lakik vala.
5Móz 3: 3 És kezünkbe adá az Úr, a mi Istenünk Ógot is, Básánnak királyát és minden ő népét, és úgy megvertük őt, hogy menekülni való sem maradt belőle.
5Móz 3: 4 És abban az időben elfoglaltuk minden városát; nem volt város, a melyet el nem vettünk volna tőlök: hatvan várost, Argóbnak egész vidékét, a Básenbeli Ógnak országát.
5Móz 3: 5 Ezek a városok mind meg valának erősítve magas kőfalakkal, kapukkal és zárokkal, kivévén igen sok kerítetlen várost.
5Móz 3: 6 És fegyverre hánytuk azokat, a mint cselekedtünk vala Szihonnal, Hesbon királyával, fegyverre hányván az egész várost: férfiakat, asszonyokat és a kisdedeket is.
5Móz 3: 7 De a barmokat és a városokból való ragadományokat mind magunk közt vetettük prédára.
5Móz 3: 8 És elvettük abban az időben az Emoreusok két királyának kezéből azt a földet, a mely a Jordánon túl vala, az Arnon pataktól fogva a Hermon hegyéig.
5Móz 3: 9 (A Sidoniak a Hermont Szirjonnak, az Emoreusok pedig Szenirnek hívják.)
5Móz 3: 10 A síkságnak minden városát, és az egész Gileádot, meg az egész Básánt Szalkáig és Edreig, a melyek a Básánbeli Óg országának városai voltak.
5Móz 3: 11 Mert egyedül Óg, Básánnak királya maradt meg az óriások maradéka közül. Ímé az ő ágya vas-ágy, nemde Rabbátban az Ammon fiainál van-é? Kilencz sing a hosszasága és négy sing a szélessége, férfi könyök szerint.
5Móz 3: 12 Ezt a földet pedig, a [melyet] abban az időben örökségünkké tettünk, Aróertől fogva, a mely az Arnon patak mellett van, és a Gileád hegyének felét, és annak városait odaadtam a Rúbenitáknak és Gáditáknak.
5Móz 3: 13 A Gileád többi részét pedig, és az egész Básánt, az Óg országát odaadtam a Manassé fél törzsének, Argóbnak egész vidékét. Ezt az egész Básánt óriások földének hívták.
5Móz 3: 14 Jair, Manassénak fia, kapta Argóbnak egész vidékét, a Gessuriták és Maakátiták határáig; és azokat a Básánnal együtt az ő nevéről Jair faluinak hívják mind e mai napig.
5Móz 3: 15 Mákirnak pedig adtam Gileádot.
5Móz 3: 16 A Rúbenitáknak és a Gáditáknak pedig adtam Gileádtól fogva Arnonnak patakáig (a határ pedig a patak közepe) és a Jabbók patakáig, a [mely] az Ammon fiainak határa;
5Móz 3: 17 És a síkságot és határul a Jordánt, a Kinnerettől a Síkság tengeréig, a Sóstengerig, a mely a Piszga-[hegy] lába alatt van napkelet felől.
5Móz 3: 18 És parancsolék abban az időben néktek, mondván: Az Úr, a ti Istenetek adta néktek ezt a földet, hogy bírjátok azt; felfegyverkezvén, menjetek át a ti atyátok fiai, Izráel fiai előtt mind, a kik hadakozásra valók vagytok.
5Móz 3: 19 Csak feleségeitek, kicsinyeitek és barmaitok ([mert] tudom, hogy sok barmotok van) maradjanak a ti városaitokban, a melyeket én adtam néktek.
5Móz 3: 20 Mindaddig, a míg nyugodalmat ád az Úr a ti atyátokfiainak, mint néktek, és azok is bírhatják a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád nékik a Jordánon túl. Azután térjetek vissza, kiki az ő örökségébe, a melyet adtam néktek.
5Móz 3: 21 Józsuénak is parancsolék abban az időben, mondván: Szemeiddel láttad mindazt, a mit cselekedett az Úr, a ti Istenetek ama két királylyal; így cselekszik az Úr minden országgal, a melyen átmégy.
5Móz 3: 22 Ne féljetek tőlök, mert az Úr, a ti Istenetek, maga hadakozik ti érettetek!
5Móz 3: 23 Könyörgék is az Úrnak abban az időben, mondván:
5Móz 3: 24 Uram, Isten, te elkezdetted megmutatni a te szolgádnak a te nagyságodat és hatalmas kezedet! Mert kicsoda olyan Isten mennyben és földön, aki cselekedhetnék a te cselekedeteid és hatalmad szerint?
5Móz 3: 25 Hadd menjek át kérlek, és hadd lássam meg azt a jó földet, a mely a Jordánon túl van, és azt a jó hegyet, és a Libanont!
5Móz 3: 26 De megharaguvék az Úr én reám ti miattatok, és nem hallgatott meg engem; hanem ezt mondá az Úr nékem: Elég ez néked, ne szólj többet már nékem e dolog felől!
5Móz 3: 27 Menj fel a Piszga tetejére, és emeld fel a te szemeidet napnyugot felé és észak felé, dél felé és napkelet felé, és nézz szét a te szemeiddel, mert nem mégy át ezen a Jordánon.
5Móz 3: 28 Józsuénak pedig parancsolj, és bátorítsd őt, és erősítsd őt, mert ő megy át e nép előtt, és ő teszi őket örököseivé annak a földnek, a melyet meglátsz.
5Móz 3: 29 És ott maradánk a völgyben, Beth-Peórral szemben.
5Móz 4: 1 Most pedig hallgass ó Izráel a rendelésekre és végzésekre, a melyekre én tanítlak titeket, hogy azok szerint cselekedjetek, hogy élhessetek, és bemehessetek, és bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti atyáitoknak Istene ád néktek.
5Móz 4: 2 Semmit se tegyetek az ígéhez, a melyet én parancsolok néktek, se el ne vegyetek abból, hogy megtarthassátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, a melyeket én parancsolok néktek.
5Móz 4: 3 Szemeitekkel láttátok, a mit cselekedett az Úr Baal-Peór miatt; hogy minden embert, aki Baal-Peór után járt, kipusztított az Úr, a te Istened te közüled.
5Móz 4: 4 Ti pedig, a kik ragaszkodtatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mindnyájan éltek e napig.
5Móz 4: 5 Lássátok, tanítottalak titeket rendelésekre és végzésekre, a mint megparancsolta nékem az Úr, az én Istenem, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melybe bementek, hogy bírjátok azt.
5Móz 4: 6 Megtartsátok azért és megcselekedjétek! Mert ez lesz a ti bölcseségtek és értelmetek a népek előtt, a kik meghallják majd mind e rendeléseket, és ezt mondják: Bizony bölcs és értelmes nép ez a nagy nemzet!
5Móz 4: 7 Mert melyik nagy nemzet az, a melyhez olyan közel volna az ő Istene, mint [mi hozzánk] az Úr, a mi Istenünk, valahányszor hozzá kiáltunk?
5Móz 4: 8 És melyik nagy nemzet az, a melynek olyan rendelései és igazságos végzései volnának, mint ez az egész törvény, a melyet én ma adok elétek?!
5Móz 4: 9 Csak vigyázz magadra, és őrizd jól a te lelkedet, hogy el ne felejtkezzél azokról, a melyeket láttak a te szemeid, és hogy el ne távozzanak a te szívedtől teljes életedben, hanem ismertesd meg azokat a te fiaiddal és fiaidnak fiaival.
5Móz 4: 10 [El ne felejtkezzél] a napról, a melyen az Úr előtt, a te Istened előtt állottál a Hóreben, a mikor azt mondta nékem az Úr: Gyűjtsd egybe nékem a népet, hogy hallassam véle beszédeimet, hogy tanuljanak félni engem, minden időben, a míg e földön élnek, és tanítsák meg fiaikat is.
5Móz 4: 11 És előjárulátok, és megállátok a hegy alatt; a hegy pedig tűzben ég vala mind az ég közepéig, [mindamellett] sötétség, köd és homályosság vala.
5Móz 4: 12 És szóla az Úr néktek a tűz közepéből. A szavak hangját ti [is] halljátok vala, de csak a hangot; alakot azonban nem láttok vala.
5Móz 4: 13 És kijelenté néktek az ő szövetségét, a melyre nézve utasított titeket a tíz ige teljesítésére, és felírá azokat két kőtáblára.
5Móz 4: 14 Engem is utasított az Úr abban az időben, hogy tanítsalak meg titeket a rendelésekre és végzésekre, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.
5Móz 4: 15 Őrizzétek meg azért jól a ti lelketeket, mert semmi alakot nem láttatok akkor, a mikor a tűznek közepéből szólott hozzátok az Úr a Hóreben;
5Móz 4: 16 Hogy el ne vetemedjetek, és faragott képet, valamely bálványféle alakot ne csináljatok magatoknak, férfi vagy asszony képére;
5Móz 4: 17 Képére valamely baromnak, a mely van a földön; képére valamely repdeső madárnak, a mely röpköd a levegőben;
5Móz 4: 18 Képére valamely földön csúszó-mászó állatnak; képére valamely halnak, a mely van a föld alatt lévő vizekben.
5Móz 4: 19 Se szemeidet fel ne emeld az égre, hogy meglásd a napot, a holdat és a csillagokat, az égnek minden seregét, hogy meg ne tántorodjál, és le ne borulj azok előtt, és ne tiszteljed azokat, a melyeket az Úr, a te Istened minden néppel közlött, az egész ég alatt.
5Móz 4: 20 Titeket pedig [kézen] fogott az Úr, és kihozott titeket a vas kemenczéből, Égyiptomból, hogy legyetek néki örökös népe, miképen e mai napon [vagytok.]
5Móz 4: 21 De én reám megharaguvék az Úr ti miattatok, és megesküvék, hogy nem megyek át a Jordánon, és hogy nem megyek be arra a jó földre, a melyet az Úr, a te Istened, ád néked örökségül.
5Móz 4: 22 Miután én meghalok e földön, nem megyek át a Jordánon; ti pedig átmentek, és bírjátok azt a jó földet;
5Móz 4: 23 Vigyázzatok, hogy az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségéről, a melyet kötött veletek, el ne felejtkezzetek, és ne csináljatok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, a miképen megparancsolta az Úr, a te Istened.
5Móz 4: 24 Mert az Úr, a te Istened emésztő tűz, féltőn szerető Isten ő.
5Móz 4: 25 Hogyha majd fiakat és unokákat nemzesz, és megvénhedtek azon a földön, és elvetemedtek, és csináltok magatoknak faragott képet, akármihez is hasonlót, és gonoszt cselekesztek az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, haragra ingerelvén őt:
5Móz 4: 26 Bizonyságul hívom ti ellenetek e mai napon a mennyet és a földet, hogy elveszvén hamarsággal elvesztek a földről, a melyre átmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt; nem laktok sok ideig azon, hanem pusztára kipusztultok róla.
5Móz 4: 27 És az Úr szétszór titeket a népek közé, és szám szerint kevesen maradtok meg a népek között, a kik közé visz titeket az Úr.
5Móz 4: 28 És szolgáltok ott emberi kéz által csinált isteneknek: fának és kőnek, a melyek nem látnak, nem is hallanak, nem is esznek, nem is szagolnak.
5Móz 4: 29 De ha onnan keresed meg az Urat, a te Istenedet, akkor is megtalálod, hogyha teljes szívedből és teljes lelkedből keresed őt.
5Móz 4: 30 Mikor nyomorúságban leéndesz, és utólérnek téged mindezek az utolsó időkben, és megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára:
5Móz 4: 31 (Mert irgalmas Isten az Úr, a te Istened), nem hágy el téged, sem el nem veszít, sem el nem felejtkezik a te atyáidnak szövetségéről, a mely felől megesküdt nékik.
5Móz 4: 32 Mert tudakozzál csak a régi időkről, a melyek te előtted voltak, ama naptól fogva, a melyen az Isten embert teremtett e földre, és pedig az égnek [egyik] szélétől az égnek [másik] széléig, ha történt-é e nagy dologhoz hasonló, vagy hallatszott-é ehhez fogható?
5Móz 4: 33 Hallotta-é valamely nép a tűz közepéből szóló Istennek szavát, a miképen hallottad te, hogy életben maradt volna?
5Móz 4: 34 Avagy próbálta-é azt Isten, hogy elmenjen [és] válaszszon magának népet [valamely] nemzetség közül, kisértésekkel: jelekkel, csudákkal, haddal, hatalmas kézzel, kinyújtott karral, és nagy rettenetességek által, a miképen cselekedte mind ezeket ti érettetek az Úr, a ti Istenetek Égyiptomban, szemeitek láttára?
5Móz 4: 35 [Csak] néked adatott láthatóan tudnod, hogy az Úr az Isten [és] nincsen kivüle több!
5Móz 4: 36 Az égből hallatta veled az ő szavát, hogy tanítson téged, a földön pedig mutatta néked amaz ő nagy tüzét, és hallottad beszédét a tűz közepéből.
5Móz 4: 37 És mivel szerette a te atyáidat, és kiválasztotta az ő magvokat [is] ő utánok, és kihozott téged az ő orczájával Égyiptomból, az ő nagy erejével:
5Móz 4: 38 Hogy kiűzzön náladnál nagyobb és erősebb népeket előled, hogy bevigyen téged, és adja néked az ő földjöket örökségül, mint a mai napon van:
5Móz 4: 39 Tudd meg azért e mai napon, és vedd szívedre, hogy az Úr az Isten, fent a mennyben, és alant e földön, és nincsen több!
5Móz 4: 40 Tartsd meg azért az ő rendeléseit és parancsolatait, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy jól legyen dolgod és a te fiaidnak te utánad, és hogy mindenkor hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 4: 41 Akkor választa Mózes három várost a Jordánon túl napkelet felé;
5Móz 4: 42 Hogy oda fusson a gyilkos, aki nem akarva gyilkolta meg az ő felebarátját, aki az előtt nem gyűlölte vala, és hogy életben maradjon, ha befutott valamelyikbe e városok közül.
5Móz 4: 43 Tudniillik Beczert a pusztában, a sík földön a Ruben [fiainak,] Rámótot Gileádban a Gád [fiai]nak, és Gólánt Básánban a Manassé [fiainak.
5Móz 4: 44 Ez pedig a törvény, a melyet Mózes adott az Izráel fiai elé.
5Móz 4: 45 Ezek a bizonyságtételek, a rendelések és a végzések, a melyeket szóla Mózes Izráel fiainak, mikor Égyiptomból kijöttek vala.
5Móz 4: 46 A Jordánon túl a völgyben, Beth-Peórnak átellenében, Szihonnak, az Emoreusok királyának földjén, aki lakozik vala Hesbonban, a kit megvert vala Mózes, az Izráel fiaival egyben, mikor Égyiptomból kijöttek vala.
5Móz 4: 47 És elfoglalák az ő földét, és Ógnak, Básán királyának földét, az Emoreusok két királyáét, a kik a Jordánon túl [laknak vala] napkelet felől.
5Móz 4: 48 Aróertől fogva, mely az Arnon patakának partján van, a Sion hegyéig, a mely a Hermon;
5Móz 4: 49 És az egész síkságot a Jordánon túl napkelet felé, a síkság tengeréig, a Piszga [hegy] aljáig.
5Móz 5: 1 És szólítá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik: Hallgasd meg Izráel a rendeléseket és a végzéseket, a melyeket elmondok én ma fületek hallására, és tanuljátok meg azokat, és ügyeljetek azokra, megcselekedvén azokat!
5Móz 5: 2 Az Úr, a mi Istenünk szövetséget kötött velünk a Hóreben.
5Móz 5: 3 Nem a mi atyáinkkal kötötte az Úr e szövetséget, hanem mi velünk, a kik íme itt vagyunk e mai napon mindnyájan [és] élünk.
5Móz 5: 4 Színről színre szólott veletek az Úr a hegyen, a tűz közepéből.
5Móz 5: 5 (Én pedig az Úr között és ti közöttetek állok vala abban az időben, hogy megjelentsem néktek az Úr beszédét; mert ti a tűztől féltek vala, és nem menétek fel a hegyre) mondván:
5Móz 5: 6 Én, az Úr, [vagyok] a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptomnak földéből, a szolgálatnak házából.
5Móz 5: 7 Ne legyenek néked idegen isteneid én előttem.
5Móz 5: 8 Ne csinálj magadnak faragott képet, és semmi hasonlót azokhoz, a melyek fenn az égben, vagy a melyek alant a földön, vagy a melyek a vizekben a föld alatt vannak.
5Móz 5: 9 Ne imádd és ne tiszteld azokat; mert én, az Úr, a te Istened, féltőn szerető Isten vagyok, aki megbüntetem az atyák vétkét a fiakban, harmad és negyedíziglen, a kik engem gyűlölnek;
5Móz 5: 10 De irgalmasságot cselekeszem ezeríziglen azokkal, a kik engem szeretnek, és az én parancsolataimat megtartják.
5Móz 5: 11 Az Úrnak, a te Istenednek nevét hiába fel ne vedd; mert nem hagyja azt az Úr büntetés nélkül, aki az ő nevét hiába felveszi.
5Móz 5: 12 Vigyázz a szombatnak napjára, hogy megszenteld azt, a miképen megparancsolta néked az Úr, a te Istened.
5Móz 5: 13 Hat napon át munkálkodjál, és végezd minden dolgodat.
5Móz 5: 14 De a hetedik nap az Úrnak, a te Istenednek szombatja: semmi dolgot se tégy azon, [se] magad, se fiad, se leányod, se szolgád, se szolgálóleányod, se ökröd, se szamarad, és semminémű barmod, se jövevényed, aki a te kapuidon belől van, hogy megnyugodjék a te szolgád és szolgálóleányod, mint te magad;
5Móz 5: 15 És megemlékezzél róla, hogy szolga voltál Égyiptom földén, és kihozott onnan téged az Úr, a te Istened erős kézzel és kinyújtott karral. Azért parancsolta néked az Úr, a te Istened, hogy a szombat napját megtartsad.
5Móz 5: 16 Tiszteld atyádat és anyádat, a mint megparancsolta néked az Úr, a te Istened; hogy hosszú ideig élj, és hogy jól legyen dolgod azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád te néked.
5Móz 5: 17 Ne ölj.
5Móz 5: 18 És ne paráználkodjál.
5Móz 5: 19 És ne lopj.
5Móz 5: 20 És ne tégy a te felebarátod ellen hamis tanubizonyságot.
5Móz 5: 21 És ne kívánd a te felebarátodnak feleségét; és ne áhítsd a te felebarátodnak házát, szántóföldét; se szolgáját, se szolgálóleányát, se ökrét, se szamarát és semmit, a mi a te felebarátodé.
5Móz 5: 22 Ez ígéket szólá az Úr a ti egész gyülekezeteteknek a hegyen a tűz, a felhő és a homályosság közepéből nagy felszóval, és nem többet; és felírá azokat két kőtáblára, és adá azokat nékem.
5Móz 5: 23 És lőn, mikor a szót a setétség közepéből halljátok vala, és a hegy tűzzel ég [vala], hozzám jövétek a ti törzseiteknek minden fejedelmével és vénjével;
5Móz 5: 24 És mondátok: Ímé az Úr, a mi Istenünk megmutatta nékünk az ő dicsőségét és nagyságát; és az ő szavát hallottuk a tűznek közepéből; e mai napon pedig láttuk, hogy az Isten emberrel szól, és ez mégis él.
5Móz 5: 25 Most hát miért haljunk meg? Mert megemészt e nagy tűz minket. Ha még tovább halljuk az Úrnak, a mi Istenünknek szavát, meghalunk!
5Móz 5: 26 Mert kicsoda az, az összes halandók közül, aki a tűznek közepéből szóló élő Istennek szavát hallotta, mint mi, hogy megélt volna?
5Móz 5: 27 Járulj oda te, és hallgasd meg mind azt, a mit mond az Úr, a mi Istenünk, és te majd beszéld el nékünk mind, a mit néked mond az Úr, a mi Istenünk, és mi meghallgatjuk, és megcselekeszszük.
5Móz 5: 28 És meghallá az Úr a ti beszédetek szavát, a mikor beszéltek vala velem, és monda nékem az Úr: Hallottam e nép beszédének szavát, a mint beszéltek vala hozzád; mind jó, a mit beszéltek vala.
5Móz 5: 29 Vajha így maradna az ő szívök, hogy félnének engem, és megtartanák minden parancsolatomat minden időben, hogy jól legyen dolguk nékik és az ő gyermekeiknek mindörökké!
5Móz 5: 30 Menj el, és mondd meg nékik: Térjetek vissza a ti sátoraitokba.
5Móz 5: 31 Te pedig állj ide mellém, hogy elmondjam néked minden parancsolatomat, rendelésemet és végzésemet, a melyekre tanítsd meg őket, hogy cselekedjék azon a földön, a melyet én adok néktek örökségül.
5Móz 5: 32 Vigyázzatok azért, hogy úgy cselekedjetek, a mint az Úr, a ti Istenetek parancsolta néktek; ne térjetek se jobbra, se balra.
5Móz 5: 33 Mindig azon az úton járjatok, a melyet az Úr, a ti Istenetek parancsolt néktek, hogy éljetek, és jó legyen dolgotok, és hosszú ideig élhessetek a földön, a melyet bírni fogtok.
5Móz 6: 1 Ezek pedig a parancsolatok, a rendelések és a végzések, a melyek felől parancsolta az Úr, a ti Istenetek, hogy megtanítsam azokat néktek, hogy azok szerint cselekedjetek azon a földön, a melyre átmenőben vagytok, hogy bírjátok azt;
5Móz 6: 2 Hogy féljed az Urat, a te Istenedet, és megtartsad minden ő rendelését és parancsolatát, a melyeket én parancsolok néked: te és a te fiad, és a te unokád, teljes életedben, és hogy hosszú ideig élhess.
5Móz 6: 3 Halld meg azért Izráel, és vigyázz, hogy megcselekedjed, hogy jól legyen dolgod, és hogy igen megsokasodjál a tejjel és mézzel folyó földön, a miképen megigérte az Úr, a te atyáidnak Istene néked.
5Móz 6: 4 Halld Izráel: az Úr, a mi Istenünk, egy Úr!
5Móz 6: 5 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes erődből.
5Móz 6: 6 És ez ígék, a melyeket e mai napon parancsolok néked, legyenek a te szívedben.
5Móz 6: 7 És gyakoroljad ezekben a te fiaidat, és szólj ezekről, mikor a te házadban ülsz, vagy mikor úton jársz, és mikor lefekszel, és mikor felkelsz.
5Móz 6: 8 És kössed azokat a te kezedre jegyül, és legyenek homlokkötőül a te szemeid között.
5Móz 6: 9 És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire, és a te kapuidra.
5Móz 6: 10 És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy ad néked nagy és szép városokat, a melyeket nem építettél;
5Móz 6: 11 És minden jóval telt házakat, a melyeket nem te töltöttél meg, és ásott kutakat, a melyeket nem te ástál, szőlő- és olajfakerteket, a melyeket nem te plántáltál; és eszel és megelégszel:
5Móz 6: 12 Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, aki kihozott téged Égyiptom földéről, a szolgaságnak házából!
5Móz 6: 13 Féljed az Urat, a te Istenedet, ő néki szolgálj, és az ő nevére esküdjél.
5Móz 6: 14 Ne járjatok idegen istenek után, azoknak a népeknek istenei közül, a kik körültetek vannak;
5Móz 6: 15 (Mert az Úr, a te Istened féltőn szerető Isten te közötted), hogy az Úrnak, a te Istenednek haragja fel ne gerjedjen reád, és el ne törüljön téged a föld színéről.
5Móz 6: 16 Meg ne kísértsétek az Urat, a ti Isteneteket, miképen megkísértettétek Maszszában!
5Móz 6: 17 Szorosan megtartsátok az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatait, az ő bizonyságait és rendeléseit, a melyeket parancsolt néked.
5Móz 6: 18 És azt cselekedjed, a mi igaz és jó az Úrnak szemei előtt, hogy jól legyen dolgod, és bemehess és bírhasd azt a jó földet, a mely felől megesküdött az Úr a te atyáidnak.
5Móz 6: 19 Hogy elűzzed minden ellenségedet a te színed elől, a mint megmondotta az Úr.
5Móz 6: 20 Ha a te fiad megkérdez téged ezután, mondván: Mire [valók] e bizonyságtételek, rendelések és végzések, a melyeket az Úr, a mi Istenünk parancsolt néktek:
5Móz 6: 21 Akkor azt mondjad a te fiadnak: Szolgái voltunk Égyiptomban a Faraónak; de kihozott minket az Úr Égyiptomból hatalmas kézzel.
5Móz 6: 22 És tőn az Úr Égyiptomban nagy és veszedelmes jeleket és csudákat a Faraón és az ő egész háznépén, a mi szemeink láttára.
5Móz 6: 23 Minket pedig kihoza onnét, hogy bevigyen minket, és nékünk adja azt a földet, a mely felől megesküdött a mi atyáinknak.
5Móz 6: 24 És megparancsolta nékünk az Úr, hogy cselekedjünk mind e rendelések szerint, hogy féljük az Urat, a mi Istenünket, hogy jó dolgunk legyen teljes életünkben, hogy megtartson minket az életben, mint e mai napon.
5Móz 6: 25 És ez lesz nékünk igazságunk, ha vigyázunk arra, hogy megtartsuk mind e parancsolatokat, az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, a miképen megparancsolta nékünk.
5Móz 7: 1 Mikor bevisz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyre te bemenendő vagy, hogy bírjad azt; és sok népet kiűz te előled a Khitteust, a Girgazeust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust, és a Jebuzeust: hétféle népet, náladnál nagyobbakat és erősebbeket;
5Móz 7: 2 És adja őket az Úr, a te Istened a te hatalmadba, és megvered őket: mindenestől veszítsd ki őket; ne köss velök szövetséget, és ne könyörülj rajtok.
5Móz 7: 3 Sógorságot se szerezz ő velök, a leányodat se adjad az ő fioknak, és az ő leányukat se vegyed a te fiadnak;
5Móz 7: 4 Mert elpártoltatja a te fiadat én tőlem, és idegen isteneknek szolgálnak; és felgerjed az Úrnak haragja reátok, és hamar kipusztít titeket.
5Móz 7: 5 Hanem így cselekedjetek velök: Oltáraikat rontsátok le, oszlopaikat törjétek össze, berkeiket vágjátok ki, faragott képeiket pedig tűzzel égessétek meg.
5Móz 7: 6 Mert az Úrnak, a te Istenednek szent népe [vagy] te; téged választott az Úr, a te Istened, hogy saját népe légy néki, minden nép közül e föld színén.
5Móz 7: 7 Nem azért szeretett titeket az Úr, sem nem azért választott titeket, hogy minden népnél többen volnátok; mert ti minden népnél kevesebben vagytok;
5Móz 7: 8 Hanem mivel szeretett titeket az Úr, és hogy megtartsa az esküt, a melylyel megesküdt volt a ti atyáitoknak; [azért] hozott ki titeket az Úr hatalmas kézzel, és szabadított meg téged a szolgaságnak házából, az égyiptombeli Faraó királynak kezéből.
5Móz 7: 9 És [hogy] megtudjad, hogy az Úr, a te Istened, ő az Isten, a hívséges Isten, aki megtartja a szövetséget és az irgalmasságot ezeríziglen azok iránt, a kik őt szeretik, és az ő parancsolatait megtartják.
5Móz 7: 10 De megfizet azoknak személy szerint, a kik őt gyűlölik, elvesztvén őket; nem késlekedik az ellen, a ki gyűlöli őt, megfizet annak személy szerint.
5Móz 7: 11 Tartsd meg azért a parancsolatot, a rendeléseket és végzéseket, a melyeket én e mai napon parancsolok néked, hogy azokat cselekedjed.
5Móz 7: 12 Ha pedig engedelmeskedtek e végzéseknek, és megtartjátok, és teljesítitek azokat: az Úr, a te Istened is megtartja néked a szövetséget és irgalmasságot, a mely felől megesküdött a te atyáidnak.
5Móz 7: 13 És szeretni fog téged, és megáld téged, és megsokasít téged; és megáldja a te méhednek gyümölcsét, a te földednek gyümölcsét: gabonádat, mustodat és olajodat; teheneid fajzását és juhaidnak ellését azon a földön, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, hogy néked adja azt.
5Móz 7: 14 Áldottabb lészesz minden népnél; nem lészen közötted magtalan férfi és asszony, sem barmaid között [meddő.]
5Móz 7: 15 És távol tart az Úr te tőled minden betegséget, és Égyiptomnak minden gonosz nyavalyáját, a melyeket ismersz; nem veti azokat te reád, hanem mind azokra, a kik gyűlölnek téged.
5Móz 7: 16 És megemészted mind a népeket, a melyeket néked ád az Úr, a te Istened; ne kedvezzen a te szemed nékik, és ne tiszteld az ő isteneit; mert tőr gyanánt [volna] az néked.
5Móz 7: 17 Ha azt mondod a te szívedben: Többen vannak e népek, mint én, miképen űzhetem én ki őket?
5Móz 7: 18 Ne félj tőlök; emlékezzél meg csak azokról, a miket cselekedett az Úr, a te Istened a Faraóval és mind az égyiptombeliekkel:
5Móz 7: 19 A nagy kisértésekről, a melyeket láttak a te szemeid, és a jelekről és csudákról; az erős kézről, és a kinyujtott karról, a melylyel kihozott téged az Úr, a te Istened! Így cselekeszik az Úr, a te Istened minden néppel, a melytől te félsz.
5Móz 7: 20 Sőt még a darázsokat is rájok bocsátja az Úr, a te Istened mind addig, míglen elvesznek azok is, a kik megmaradtak, és a kik elrejtőztek te előled.
5Móz 7: 21 Ne rettenj meg azok előtt, mert közötted van az Úr, a te Istened, nagy és rettenetes Isten!
5Móz 7: 22 És lassan-lassan kiűzi az Úr, a te Istened e népeket te előled. Nem lehet őket hirtelen kipusztítanod, hogy a mezei vadak meg ne sokasodjanak ellened!
5Móz 7: 23 De az Úr, a te Istened elődbe veti őket, és nagy romlással rontja meg őket, míglen elvesznek.
5Móz 7: 24 Az ő királyaikat is kezedbe adja, hogy eltöröljed az ő nevöket az ég alól; senki ellened nem állhat, míglen elveszted őket.
5Móz 7: 25 Az ő isteneiknek faragott képeit tűzzel égesd meg; az azokon lévő ezüstöt és aranyat meg ne kívánd, és magadnak el ne vedd, hogy tőrbe ne essél miatta; mert útálatosság az az Úr előtt, a te Istened előtt.
5Móz 7: 26 Útálatosságot pedig ne vígy be a te házadba, hogy átokká [ne] légy, mint az, [hanem] megvetvén vesd meg azt, és útálván útáld meg azt, mert átkozott.
5Móz 8: 1 Mind azt a parancsolatot, a melyet én e mai napon parancsolok néked, tartsátok meg és teljesítsétek, hogy élhessetek és megsokasodhassatok, bemehessetek és bírhassátok a földet, a mely felől megesküdött az Úr a ti atyáitoknak.
5Móz 8: 2 És emlékezzél meg az egész útról, a melyen hordozott téged az Úr, a te Istened immár negyven esztendeig a pusztában, hogy megsanyargasson és megpróbáljon téged, hogy nyilvánvaló legyen, mi van a te szívedben; vajjon megtartod-é az ő parancsolatait vagy nem?
5Móz 8: 3 És megsanyargata téged, és megéheztete, azután pedig enned adá a mannát, a melyet nem ismertél, sem a te atyáid nem ismertek, hogy tudtodra adja néked, hogy az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik.
5Móz 8: 4 A te ruházatod le nem kopott rólad, sem a te lábad meg nem dagadott immár negyven esztendőtől fogva.
5Móz 8: 5 Gondold meg azért a te szívedben, hogy a miképen megfenyíti az ember az ő gyermekét, úgy fenyít meg téged az Úr, a te Istened;
5Móz 8: 6 És őrizd meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, hogy az ő útján járj, és őt féljed.
5Móz 8: 7 Mert az Úr, a te Istened jó földre visz be téged; [bő]vizű patakoknak, forrásoknak és mély vizeknek földére, a melyek a völgyekben és a hegyeken fakadnak.
5Móz 8: 8 Búza-, árpa-, szőlőtő- fige- és gránátalma-[termő] földre, faolaj- és méz-[termő] földre.
5Móz 8: 9 [Oly] földre, a melyen nem nyomorogva eszed kenyeredet, és a hol semmiben sem szűkölködöl; [oly] földre, a melynek kövei vas, és a melynek hegyeiből rezet vághatsz!
5Móz 8: 10 Ha azért eszel majd és megelégszel : dícsérjed az Urat, a te Istenedet azért a jó földért, a melyet néked adott.
5Móz 8: 11 Vigyázz magadra, hogy el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, meg nem tartván az ő parancsolatait, végzéseit, rendeléseit, a melyeket én parancsolok néked e mai napon;
5Móz 8: 12 Hogy mikor eszel és jól lakol, és szép házakat építesz, és lakozol azokban;
5Móz 8: 13 És mikor a te barmaid és juhaid megsokasodnak, és ezüstöd és aranyad is megsokasodik, és minden jószágod megszaporodik:
5Móz 8: 14 Fel ne fuvalkodjék akkor a te szíved, és el ne felejtkezzél az Úrról, a te Istenedről, aki kihozott téged Égyiptom földéből, a szolgaságnak házából;
5Móz 8: 15 aki vezérlett téged a tüzes kígyóknak, skorpióknak, és szomjúságnak nagy és rettenetes pusztáján, a melyben víz nem vala; a ki vizet ada néked a kemény kősziklából;
5Móz 8: 16 A ki mannával étete téged a pusztában, a mit nem ismertek a te atyáid, hogy megsanyargasson és hogy megpróbáljon téged, és jól tegyen veled azután:
5Móz 8: 17 És ne mondjad ezt a te szívedben: Az én hatalmam, és az én kezemnek ereje szerzette nékem e gazdagságot!
5Móz 8: 18 Hanem emlékezzél meg az Úrról, a te Istenedről, mert ő az, a ki erőt ád néked a gazdagságnak megszerzésére, hogy megerősítse az ő szövetségét, a mely felől megesküdt a te atyáidnak, miképen e mai napon van.
5Móz 8: 19 Ha pedig teljesen megfelejtkezel az Úrról, a te Istenedről, és idegen istenek után jársz, és azoknak szolgálsz, és meghajtod magadat azoknak; bizonyságot tészek e mai napon ti ellenetek, hogy végképen elvesztek.
5Móz 8: 20 Mint azok a nemzetek, a kiket az Úr elveszt előletek, azonképen vesztek el; azért mert nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára.
5Móz 9: 1 Halljad Izráel, te általmégy ma a Jordánon, hogy bemenvén, örökségül bírj náladnál nagyobb és erősebb népeket, nagy és az égig megerősített városokat;
5Móz 9: 2 Nagy és szálas népet, Anák-fiakat, a kikről magad is tudod és magad is hallottad: kicsoda állhat meg Anák fiai előtt?
5Móz 9: 3 Tudd meg azért e mai napon, hogy az Úr, a te Istened az, aki átmegy előtted mint emésztő tűz, ő törli el azokat, és ő alázza meg azokat te előtted; és kiűzöd, és hamar elveszted őket, a miképen az Úr megmondotta néked.
5Móz 9: 4 Mikor azért kiűzi az Úr, a te Istened azokat te előled, ne szólj a te szívedben, mondván: Az én igazságomért hozott be engem az Úr, hogy örökségül bírjam ezt a földet; holott e népeket az ő istentelenségökért űzi ki te előled az Úr;
5Móz 9: 5 Nem a te igazságodért, sem a te szívednek igaz voltáért mégy te be az ő földük bírására; hanem az Úr, a te Istened e népeknek istentelenségéért űzi ki őket előled, hogy megerősítse az ígéretet, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak: Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
5Móz 9: 6 Tudd meg azért, hogy az Úr, a te Istened nem a te igazságodért adja néked ezt a jó földet birtokul, mert kemény nyakú nép vagy te!
5Móz 9: 7 Emlékezzél meg róla, és el ne felejtsed azokat, a mikkel haragra indítottad az Urat, a te Istenedet a pusztában! A naptól fogva, a melyen kijöttél Égyiptom földéből, mind addig, míglen e helyre jutottatok, az Úr ellen tusakodtatok vala.
5Móz 9: 8 Már a Hóreben haragra indítátok az Urat, és annyira megharaguvék reátok az Úr, hogy el akara veszteni titeket.
5Móz 9: 9 Mikor felmegyek vala a hegyre, hogy átvegyem a kőtáblákat, a szövetségnek tábláit, a melyet az Úr kötött vala veletek, és a hegyen maradtam vala negyven nap és negyven éjjel: kenyeret nem ettem, sem vizet nem ittam vala.
5Móz 9: 10 Akkor átadá nékem az Úr a két kőtáblát, a melyek az Isten ujjával valának beírva, és rajtok valának mind amaz ígék, a melyeket mondott vala az Úr néktek a hegyen a tűz közepéből, a gyülekezésnek napján.
5Móz 9: 11 És mikor a negyven nap és negyven éj elmultával átadá az Úr nékem a két kőtáblát, a szövetségnek tábláit;
5Móz 9: 12 Akkor monda az Úr nékem: Kelj fel, hamar menj innen alá; mert elvetemedett a te néped, a kit kihoztál Égyiptomból; hamar eltértek az útról, a melyet parancsoltam vala nékik, öntött bálványt készítettek magoknak.
5Móz 9: 13 Ismét szóla nékem az Úr, mondván: Láttam e népet, és bizony kemény nyakú nép ez!
5Móz 9: 14 Hagyj békét nékem, hadd pusztítsam el őket, és töröljem el az ő nevöket az ég alól, és teszlek téged ennél nagyobb és erősebb néppé!
5Móz 9: 15 Megfordulék azért, és alájövék a hegyről, a hegy pedig tűzzel ég vala, és a szövetségnek két táblája az én két kezemben vala.
5Móz 9: 16 És mikor látám, hogy ímé vétkeztetek vala az Úr ellen, a ti Istenetek ellen; öntött borjút csináltatok vala magatoknak; hamar letértetek vala az útról, a melyet az Úr parancsolt vala néktek:
5Móz 9: 17 Akkor megragadám a két táblát, és elhajítám a két kezemből, és összetörém azokat a ti szemeitek láttára.
5Móz 9: 18 És leborulék az Úr előtt, mint annakelőtte, negyven nap és negyven éjjel, kenyeret nem ettem és vizet sem ittam; minden ti bűnötökért, a melyeket elkövettetek vala, azt cselekedvén, a mi gonosz az Úr előtt, hogy ingereljétek őt.
5Móz 9: 19 Mert félek vala a haragtól és búsulástól, a melylyel ti reátok úgy megharagudt vala az Úr, hogy el akart vala pusztítani titeket. És meghallgata az Úr engem akkor is.
5Móz 9: 20 Áronra is igen megharagudt vala az Úr, és el akará őt is pusztítani; de ugyanakkor imádkozám Áronért is.
5Móz 9: 21 A ti bűnötöket pedig, a borjút, a melyet készítettetek, megragadám, és megégetém azt tűzzel; és összetörém azt, jól megőrölvén, mígnem porrá morzsolódék, azután bevetém annak porát a patakba, a mely a hegyről foly vala alá.
5Móz 9: 22 És Thaberában, Massában, és Kibrot- Taavában is haragra indítátok az Urat.
5Móz 9: 23 És mikor az Úr elküldött vala titeket Kádes-Barneából, mondván: Menjetek fel, és bírjátok örökségül a földet, a melyet néktek adtam: akkor is tusakodtatok vala az Úrnak, a ti Isteneteknek beszéde ellen, nem hittetek néki, és nem hallgattatok az ő szavára.
5Móz 9: 24 Tusakodók voltatok az Úr ellen, a mióta ismerlek titeket.
5Móz 9: 25 És leborulék az Úr előtt azon a negyven napon és negyven éjjel, a melyeken leborultam vala; mert azt mondotta vala az Úr, hogy elveszt titeket.
5Móz 9: 26 Akkor imádkozám az Úrhoz, és mondék: Uram, Isten! ne rontsd meg a te népedet, és a te örökségedet, a kit a te nagyságoddal szabadítottál meg, a kit erős kézzel hoztál ki Égyiptomból.
5Móz 9: 27 Emlékezzél meg a te szolgáidról: Ábrahámról, Izsákról és Jákóbról; ne nézzed e népnek keménységét, istentelenségét és bűnét!
5Móz 9: 28 Hogy ne mondja a föld [népe], a honnét kihoztál minket: mivelhogy az Úr nem vihette be őket a földre, a melyet igért volt nékik, és mivelhogy gyűlölte őket, azért hozta ki őket, hogy megölje őket a pusztában.
5Móz 9: 29 Pedig ők a te néped és a te örökséged, a melyet kihoztál a te nagy erőddel, és a te kinyujtott karoddal!
5Móz 10: 1 Abban az időben monda az Úr nékem: Faragj magadnak két kőtáblát, az előbbiekhez hasonlókat, és jőjj fel hozzám a hegyre, és csinálj faládát.
5Móz 10: 2 És felírom a táblákra azokat az ígéket, a melyek az előbbi táblákon valának, a melyeket széttörtél; és tedd azokat a ládába.
5Móz 10: 3 Csinálék azért ládát sittim-fából, és faragék két kőtáblát is, az előbbiekhez hasonlókat; és felmenék a hegyre, és a két kőtábla kezemben vala.
5Móz 10: 4 És felírá a táblákra az előbbi írás szerint a tíz ígét, a melyeket szólott vala az Úr ti hozzátok a hegyen, a tűznek közepéből a gyülekezésnek napján, és átadá az Úr azokat nékem.
5Móz 10: 5 Akkor megfordulék és alájövék a hegyről, és betevém a táblákat a ládába, a melyet csináltam vala, hogy ott legyenek, a miképen az Úr parancsolta vala nékem.
5Móz 10: 6 Izráel fiai pedig elindulának Beeróthból, a mely a Jákán fiaié, Moszérába. Ott halt meg Áron, és ugyanott el is temetteték, és Eleázár, az ő fia lőn pappá helyette.
5Móz 10: 7 Innét indulának Gudgódba, Gudgódból pedig Jotbatába, [bő]vízű patakok földére.
5Móz 10: 8 Abban az időben választá ki az Úr a Lévi törzsét, hogy hordozza az Úr szövetségének ládáját, [és] hogy az Úr előtt álljon, és néki szolgáljon, és hogy áldjon az ő nevében mind e napig.
5Móz 10: 9 Ezért nem volt része és öröksége a Lévinek az ő atyafiaival; az Úr az ő öröksége, a miképen megmondotta vala néki az Úr, a te Istened.
5Móz 10: 10 Én pedig ott állottam a hegyen, mint az előbbi napokban, negyven nap és negyven éjjel: és meghallgata engem az Úr akkor is, és nem akara téged elveszteni az Úr.
5Móz 10: 11 És monda az Úr nékem: Kelj fel, menj és járj a nép előtt, hogy bemenjenek és bírják a földet, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom.
5Móz 10: 12 Most pedig, óh Izráel! mit kíván az Úr, a te Istened tőled? Csak azt, hogy féljed az Urat, a te Istenedet; hogy minden ő utain járj, és szeresd őt, és tiszteljed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, és teljes lelkedből,
5Móz 10: 13 Megtartván az Úrnak parancsolatait és rendeléseit, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod!
5Móz 10: 14 Ímé az Úréi, a te Istenedéi az egek, és az egeknek egei, a föld, és minden, a mi rajta van!
5Móz 10: 15 De egyedül a ti atyáitokat kedvelte az Úr, hogy szeresse őket, és az ő magvokat: titeket választott ki ő utánok minden nép közül, a mint e mai napon [is látszik].
5Móz 10: 16 Metéljétek azért körül a ti szíveteket, és ne legyetek ezután keménynyakúak;
5Móz 10: 17 Mert az Úr, a ti Istenetek, isteneknek Istene, és uraknak Ura; nagy, hatalmas és rettenetes Isten, aki nem személyválogató, sem ajándékot el nem fogad.
5Móz 10: 18 Igazságot szolgáltat az árvának és az özvegynek; szereti a jövevényt, adván néki kenyeret és ruházatot.
5Móz 10: 19 Szeressétek azért a jövevényt; mert [ti is] jövevények voltatok Égyiptom földén.
5Móz 10: 20 Az Urat, a te Istenedet féljed, őt tiszteljed, ő hozzá ragaszkodjál, és az ő nevére esküdjél.
5Móz 10: 21 Ő a te dícséreted, és a te Istened, aki azokat a nagy és rettenetes dolgokat cselekedte veled, a melyeket láttak a te szemeid.
5Móz 10: 22 A te atyáid hetvenen mentek vala alá Égyiptomba; most pedig az Úr, a te Istened megsokasított téged, mint az égnek csillagait!
5Móz 11: 1 Szeresd azért az Urat, a te Istenedet, tartsd meg az ő megtartani valóit: rendeléseit, végzéseit és parancsolatait minden időben.
5Móz 11: 2 És tudjátok meg ma (mert nem a ti fiaitokkal [szólok], a kik nem tudják és nem látták) az Úrnak, a te Isteneteknek fenyítését, nagyságát, erős kezét és kinyújtott karját,
5Móz 11: 3 Jeleit és cselekedeteit, a melyeket Égyiptomban cselekedett a Faraóval, az égyiptombeliek királyával, és az ő egész földével;
5Móz 11: 4 És a melyeket cselekedett az égyiptombeliek seregével, lovaival és szekereivel, mivelhogy reájok árasztá a Veres tenger vizeit, mikor üldözének titeket, és elveszté őket az Úr mind e mai napig;
5Móz 11: 5 És a melyeket cselekedett veletek a pusztában, a míg e helyre jutátok;
5Móz 11: 6 És a melyeket cselekedett Dáthánnal és Abirámmal, Eliábnak a Rúben fiának fiaival, mikor a föld megnyitá az ő száját, és elnyelé őket háznépeikkel, sátoraikkal, és minden marhájokkal egyetemben, a mely az övék vala, az egész Izráel között.
5Móz 11: 7 Mert saját szemeitekkel láttátok az Úrnak minden nagy cselekedetét, a melyeket cselekedett.
5Móz 11: 8 Tartsátok meg azért mind a parancsolatokat, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy megerősödjetek, bemenjetek és bírjátok a földet, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt.
5Móz 11: 9 És hogy sok ideig élhessetek a földön, a mely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik és az ő magvoknak adja [azt a] tejjel és mézzel folyó földet.
5Móz 11: 10 Mert a föld, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt, nem olyan az, mint Égyiptomnak földe, a honnan kijöttetek; a melyben elveted vala a te magodat és a te lábaddal kell vala megöntöznöd, mint egy veteményes kertet;
5Móz 11: 11 Hanem az a föld, a melyre átmentek, hogy bírjátok azt, hegyes-völgyes föld, az égnek esőjéből iszik vizet.
5Móz 11: 12 [Oly] föld [az], a melyre az Úr, a te Istened visel gondot; mindenkor rajta [függenek] az Úrnak, a te Istenednek szemei az esztendő kezdetétől az esztendő végéig.
5Móz 11: 13 Lészen azért, hogyha valóban engedelmeskedtek az én parancsolataimnak, a melyeket én ma parancsolok néktek, úgy hogy az Urat, a ti Istenteket szeretitek, és néki szolgáltok teljes szívetekből és teljes lelketekből:
5Móz 11: 14 Esőt adok a ti földetekre alkalmatos időben: korai és kései [esőt], hogy betakaríthasd a te gabonádat, borodat és olajodat;
5Móz 11: 15 Füvet is adok a te meződre a te barmaidnak; te pedig eszel és megelégszel.
5Móz 11: 16 Vigyázzatok azért, hogy a ti szívetek meg ne csalattassék, és el ne térjetek, és ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne boruljatok le előttök.
5Móz 11: 17 Különben az Úrnak haragja felgerjed reátok, és bezárja az eget, hogy eső ne legyen, és a föld az ő gyümölcsét meg ne teremje; és hamarsággal elvesztek a jó földről, a melyet az Úr ád néktek.
5Móz 11: 18 Vegyétek azért szívetekre és lelketekre e szavaimat, és kössétek azokat jegyül a ti kezetekre, és homlokkötőkül legyenek a ti szemeitek között;
5Móz 11: 19 És tanítsátok meg azokra a ti fiaitokat, szólván azokról, mikor házadban ülsz, mikor úton jársz, mikor fekszel és mikor felkelsz.
5Móz 11: 20 És írd fel azokat a te házadnak ajtófeleire és a te kapuidra;
5Móz 11: 21 Hogy megsokasodjanak a ti napjaitok és fiaitoknak napjai azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a ti atyáitoknak, hogy nékik adja mindaddig, a míg az ég a föld felett lészen.
5Móz 11: 22 Mert ha szorosan megtartjátok mind e parancsolatot, a melyet én parancsolok néktek, hogy a szerint cselekedjetek; ha szeretitek az Urat, a ti Istenteket, ha minden ő útain jártok, és ő hozzá ragaszkodtok:
5Móz 11: 23 Akkor kiűzi az Úr mind azokat a nemzeteket ti előletek, és úrrá lesztek nálatoknál nagyobb és erősebb nemzeteken.
5Móz 11: 24 Minden hely, a melyet lábatok talpa megnyom, tiétek lesz, a pusztától a Libanonig, és a folyóvíztől, az Eufrátes folyóvizétől a nyugoti tengerig lesz a ti határotok.
5Móz 11: 25 Nem állhat meg senki előttetek; azt míveli az Úr, a ti Istenetek, hogy féljenek és rettegjenek titeket az egész föld színén, a melyre rátapostok, a mint megmondotta néktek.
5Móz 11: 26 Lásd, én adok ma előtökbe áldást és átkot!
5Móz 11: 27 Az áldást, ha engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, a melyeket én e mai napon parancsolok néktek;
5Móz 11: 28 Az átkot pedig, ha nem engedelmeskedtek az Úrnak, a ti Istenetek parancsolatainak, és letértek az útról, a melyet én ma parancsolok néktek, és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertetek.
5Móz 11: 29 És mikor bevisz téged az Úr, a te Istened arra a földre, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt: akkor mondd el az áldást a Garizim hegyén, az átkot pedig az Ebál hegyén.
5Móz 11: 30 Nemde azok túl vannak a Jordánon, a napnyugoti út megett, a Kananeusok földén, a kik a síkságon laknak Gilgálnak átellenében, a Móré tölgyei mellett?!
5Móz 11: 31 Mert ti átmentek a Jordánon, hogy bemenvén bírhassátok a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek. Ha bírni fogjátok azt, és lakni fogtok abban:
5Móz 11: 32 Vigyázzatok, hogy mind e rendelések és végzések szerint cselekedjetek, a melyeket én ma adok ti előtökbe.
5Móz 12: 1 Ezek a rendelések és a végzések, a melyeket meg kell tartanotok, azok szerint cselekedvén azon a földön, a melyet az Úr, a te atyáidnak Istene ád néked, hogy bírjad azt minden időben a míg éltek a földön:
5Móz 12: 2 Pusztára pusztítsátok el mind azokat a helyeket, a hol azok a nemzetek, a kiknek ti urai lesztek, szolgáltak az ő isteneiknek a magas hegyeken, a halmokon, és minden zöldelő fa alatt.
5Móz 12: 3 És rontsátok el azoknak oltárait, törjétek össze oszlopaikat, tűzzel égessétek meg berkeiket, és vagdaljátok szét az ő isteneiknek faragott képeit, a nevöket is pusztítsátok ki arról a helyről.
5Móz 12: 4 Ne cselekedjetek így az Úrral, a ti Istenetekkel;
5Móz 12: 5 Hanem azt a helyet, a melyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek minden ti törzsetek közül, hogy az ő nevét oda helyezze [és] ott lakozzék, [azt] gyakoroljátok és oda menjetek.
5Móz 12: 6 És oda vigyétek egészen égőáldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket, kezeiteknek felemelt áldozatát, mind fogadásból, mind szabad akaratból való adományaitokat, és a ti barmaitoknak és juhaitoknak első fajzását.
5Móz 12: 7 És ott egyetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, és örvendezzetek ti és a ti házatok minden népe, kezetek minden keresményének, a melyekkel megáld téged az Úr, a te Istened.
5Móz 12: 8 Ne cselekedjetek ott mind a szerint, a mint mi cselekszünk itt most, mindenik [azt,] a mi jónak látszik néki.
5Móz 12: 9 Mert még ez ideig nem mentetek be a nyugodalmas helyre, és az örökségbe, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 12: 10 Mikor pedig átmentek a Jordánon, és lakozni fogtok azon a földön, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek örökségül, és megnyugtat titeket minden ellenségetektől, a kik körületek vannak, és bátorsággal fogtok lakozni:
5Móz 12: 11 Akkor arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a ti Istenetek, hogy ott lakozzék az ő neve, oda vigyetek mindent, a mit én parancsolok néktek: egészen égőáldozataitokat, véres áldozataitokat, tizedeiteket és kezeiteknek felemelt áldozatát, és minden megkülönböztetett fogadástokat, a melyeket fogadtok az Úrnak.
5Móz 12: 12 És örvendezzetek az Úrnak, a ti Isteneteknek színe előtt, mind ti, mind a ti fiaitok, és leányaitok, mind a ti szolgáitok és szolgálóleányaitok, mind a lévita, aki a ti kapuitokon belől lészen; mert nincs néki része vagy öröksége ti veletek.
5Móz 12: 13 Vigyázz, hogy a te egészen égőáldozataidat ne áldozzad minden helyen, a melyet meglátsz;
5Móz 12: 14 Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr a te törzseid közül valamelyikben: ott áldozzad a te egészen égőáldozatidat, és ott cselekedjél mindent, a mit én parancsolok néked.
5Móz 12: 15 Mindazáltal a te lelkednek teljes kívánsága szerint vághatsz barmot és ehetel húst, minden te kapuidon belől, az Úrnak, a te Istenednek áldásához képest, a melyet ád néked; mind a tisztátalan, mind a tiszta eheti azt, ép úgy mint az őzet és a szarvast.
5Móz 12: 16 Csakhogy a vért meg ne egyétek; a földre öntsd azt, mint a vizet.
5Móz 12: 17 Nem eheted meg a te kapuidon belől sem gabonádnak, sem mustodnak, sem olajodnak tizedét, sem barmaidnak és juhaidnak első fajzását; sem semmi fogadási [áldozatodat,] a melyet fogadsz, sem szabad akarat szerint való adományaidat, sem a te kezednek felemelt áldozatát;
5Móz 12: 18 Hanem az Úrnak a te Istenednek színe előtt egyed azokat azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr a te Istened: te és a te fiad, leányod, szolgád, szolgálóleányod és a lévita, aki a te kapuidon belől van; és örvendezzél az Úrnak, a te Istenednek színe előtt mindenben, a mire kezedet veted.
5Móz 12: 19 Vigyázz, hogy el ne hagyjad a lévitát valameddig élsz a te földeden.
5Móz 12: 20 Mikor az Úr, a te Istened kiszélesíti a te határodat, a miképen igérte vala néked, és ezt mondod: Húst ehetném! mivelhogy a te lelked húst kíván enni: egyél húst a te lelkednek teljes kívánsága szerint.
5Móz 12: 21 Ha messze van tőled a hely, a melyet az Úr, a te Istened választ, hogy oda helyezze az ő nevét, és leölsz, a mint parancsoltam néked, a te barmaidból és juhaidból, a melyeket az Úr ád majd néked: akkor egyél [azokból] a te kapuidban a te lelkednek teljes kívánsága szerint.
5Móz 12: 22 De, a mint az őzet és a szarvast eszik, úgy egyed azokat; a tisztátalan és a tiszta egyaránt ehetik abból.
5Móz 12: 23 Csakhogy abban állhatatos légy, hogy a vért meg ne egyed; mert a vér, az a lélek: azért a lelket a hússal együtt meg ne egyed!
5Móz 12: 24 Meg ne egyed azt, a földre öntsd azt, mint a vizet.
5Móz 12: 25 Meg ne egyed azt, hogy jól legyen dolgod néked és a te gyermekeidnek is utánad, mivelhogy azt cselekszed, a mi igaz az Úr szemei előtt.
5Móz 12: 26 De ha valamit megszentelsz a tiéidből, vagy fogadást teszesz: vedd fel, és vidd [azt] arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr.
5Móz 12: 27 És az Úrnak, a te Istenednek oltárán áldozd meg a te egészen égőáldozataidat, azoknak húsát és vérét; [egyéb] áldozataidnak vérét azonban öntsd az Úrnak, a te Istenednek oltárára, a húsát pedig megeheted.
5Móz 12: 28 Vigyázz és hallgasd meg mindezeket az ígéket, a melyeket én parancsolok néked, hogy jól legyen dolgod, néked és a te gyermekeidnek utánad mind örökké; mivelhogy azt cselekszed, a mi jó és igaz az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt.
5Móz 12: 29 Mikor kiirtja előled az Úr, a te Istened a nemzeteket, a kikhez bemégy, hogy bírjad őket, és bírni fogod őket, és lakozol majd az ő földükön:
5Móz 12: 30 Vigyázz magadra, hogy őket követvén tőrbe ne essél, miután már kivesztek előled; és ne tudakozzál az ő isteneik felől, mondván: Miképen tisztelik e nemzetek az ő isteneiket? én is akképen cselekszem.
5Móz 12: 31 Ne cselekedjél így az Úrral, a te Isteneddel, mert mind azt az útálatosságot, a mit gyűlöl az Úr, megcselekedték az ő isteneikkel; mert még fiaikat és leányaikat is megégetik vala tűzzel az ő isteneiknek.
5Móz 12: 32 Mindazt, a mit én parancsolok néktek, megtartsátok, és a szerint cselekedjetek: semmit ne tégy ahhoz, és el se végy abból!
5Móz 13: 1 Mikor te közötted jövendőmondó, vagy álomlátó támad és jelt vagy csodát ád néked;
5Móz 13: 2 Ha bekövetkezik is az a jel vagy a csoda, a melyről szólott vala néked, mondván: Kövessünk idegen isteneket, a kiket te nem ismersz, és tiszteljük azokat:
5Móz 13: 3 Ne hallgass efféle jövendőmondónak beszédeire, vagy az efféle álomlátóra; mert az Úr, a ti Istenetek kísért titeket, hogy megtudja, ha szeretitek-é az Urat, a ti Isteneteket teljes szívetekből, és teljes lelketekből?
5Móz 13: 4 Az Urat, a ti Isteneteket kövessétek, és őt féljétek, és az ő parancsolatait tartsátok meg, és az ő szavára hallgassatok, őt tiszteljétek, és ő hozzá ragaszkodjatok.
5Móz 13: 5 Az a jövendőmondó pedig vagy álomlátó ölettessék meg; mert pártütést hirdetett az Úr ellen, a ti Istenetek ellen, aki kihozott titeket Égyiptom földéből, és megszabadított téged a szolgaságnak házából; hogy elfordítson téged arról az útról, a melyet parancsolt néked az Úr, a te Istened, hogy azon járj. Gyomláld ki azért a gonoszt magad közül.
5Móz 13: 6 Ha testvéred, a te anyádnak fia, vagy a te fiad vagy leányod, vagy a kebleden lévő feleség, vagy lelki-testi barátod titkon csalogat, mondván: Nosza menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek sem te, sem atyáid.
5Móz 13: 7 Ama népek istenei közül, a kik körültetek vannak, közel hozzád vagy távol tőled, a földnek [egyik] végétől a [másik] végéig:
5Móz 13: 8 Ne engedj néki, és ne hallgass reá, ne nézz reá szánalommal, ne kíméld és ne rejtegesd őt;
5Móz 13: 9 Hanem megölvén megöljed őt; a te kezed legyen először rajta az ő megölésére, azután pedig az egész népnek keze.
5Móz 13: 10 Kövekkel kövezd meg őt, hogy meghaljon; mert azon igyekezett, hogy elfordítson téged az Úrtól, a te Istenedtől, aki kihozott téged Égyiptomnak földéből, a szolgaságnak házából;
5Móz 13: 11 És hallja meg az egész Izráel, és féljenek és ne cselekedjenek többé ahhoz hasonló gonoszt te közötted.
5Móz 13: 12 Ha valamelyikben a te városaid közül, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, hogy ott lakjál, ezt hallod mondani:
5Móz 13: 13 Emberek jöttek ki közüled, istentelenségnek fiai, és elfordítják városuk lakosait, mondván: Nosza, menjünk és tiszteljünk idegen isteneket, a kiket nem ismertetek:
5Móz 13: 14 Akkor keress, kutass és szorgalmatosan tudakozódjál, és ha igaz, és bizonyos a dolog, és megtörtént az efféle útálatosság közötted:
5Móz 13: 15 Hányd kard élére annak a városnak lakosait; áldozd fel azt mindenestől, a mi benne van; a barmát is kard élére [hányd.]
5Móz 13: 16 És a mi préda van benne, hordd mind együvé az ő piaczának közepére, és égesd meg a várost tűzzel és annak minden prédáját is teljes áldozatul az Úrnak, a te Istenednek, és legyen rom mind örökké, [és] soha többé fel ne építtessék.
5Móz 13: 17 Ne ragadjon semmi a te kezedhez abból az átokra valóból, hogy szűnjék meg az Úr haragjának búsulása, és könyörületes legyen hozzád, és könyörüljön rajtad, és megszaporítson téged, a miképen megesküdt a te atyáidnak,
5Móz 13: 18 Ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván minden ő parancsolatát, a melyeket én ma parancsolok néked, hogy azt cselekedjed, a mi igaz az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt.
5Móz 14: 1 Ti az Úrnak, a ti Isteneteknek fiai vagytok; ne vagdaljátok meg magatokat, se szemeitek között ne csináljatok kopaszságot, a halottért,
5Móz 14: 2 Mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek, és az Úr választott téged, hogy légy néki tulajdon népe minden nép közül, a melyek a föld színén vannak.
5Móz 14: 3 Semmi útálatosságot meg ne egyél.
5Móz 14: 4 Ezek azok az állatok, a melyeket megehettek: az ökör, juh, kecske,
5Móz 14: 5 Szarvas, őz, bival, vadkecske, zerge, vad bika és jávor.
5Móz 14: 6 És mindazt az állatot, a melynek hasadt a körme és egészen ketté hasadt körme van, és kérődző az állatok között, megehetitek.
5Móz 14: 7 De a kérődzők és hasadt körműek közül ne egyétek meg ezeket: a tevét, a nyulat és hörcsököt, mert kérődznek ugyan, de körmük nem hasadt; tisztátalanok legyenek ezek néktek.
5Móz 14: 8 És a disznót, mert hasadt ugyan a körme, de nem kérődzik; tisztátalan legyen ez néktek. Ezeknek húsából ne egyetek, holttestöket se illessétek.
5Móz 14: 9 Ezeket ehetitek meg mindazokból, melyek vízben [élnek: ] a minek úszó szárnya és pikkelye van, mind megegyétek;
5Móz 14: 10 Valaminek pedig nincsen úszó szárnya és pikkelye, meg ne egyétek; tisztátalan az néktek.
5Móz 14: 11 Minden tiszta madarat megehettek.
5Móz 14: 12 Ezek pedig, a melyeket meg ne egyetek közülök: a sas, a saskeselyű és a halászó sas.
5Móz 14: 13 A keselyű, a héja és a sólyom az ő nemével.
5Móz 14: 14 Minden holló az ő nemével.
5Móz 14: 15 A strucz, a bagoly, a kakuk és a karvaly az ő nemével.
5Móz 14: 16 A kuvik, a fülesbagoly és a bölömbika.
5Móz 14: 17 A pelikán, a gém és a hattyú.
5Móz 14: 18 Az eszterág és a szarka az ő nemével; a büdösbanka és a denevér.
5Móz 14: 19 Minden szárnyas féreg is tisztátalan legyen néktek; meg ne egyétek.
5Móz 14: 20 Minden tiszta szárnyast megehettek.
5Móz 14: 21 Semmi holttestet meg ne egyetek; a jövevénynek, aki a te kapuidon belől [van], adjad azt, hogy egye meg azt, vagy add el az idegennek, mert szent népe vagy te az Úrnak, a te Istenednek. Ne főzd a gödölyét az ő anyja tejében.
5Móz 14: 22 Esztendőről esztendőre tizedet végy a te magodnak minden terméséből, a mely a te meződön terem.
5Móz 14: 23 És egyed az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt, hogy ott lakozzék az ő neve, gabonádnak, mustodnak, olajodnak tizedét, a te barmaidnak és juhaidnak első fajzását; hogy tanuljad félni az Urat, a te Istenedet minden időben.
5Móz 14: 24 Ha pedig hosszabb néked az út, hogysem oda vihetnéd azokat, mivelhogy távol esik tőled az a hely, a melyet az Úr, a te Istened választ, hogy oda helyezze az ő nevét, téged pedig megáldott az Úr, a te Istened:
5Móz 14: 25 Akkor add el pénzen, és kösd a kezedbe a pénzt, és menj el arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened;
5Móz 14: 26 És adjad a pénzt mind azért, a mit kíván a te lelked: ökrökért, juhokért, borért és vidámító italért és mindenért, a mit megáhít néked a te lelked, és egyél ott az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, és örvendezzél te és a te házadnak népe.
5Móz 14: 27 A lévitát pedig, aki a te kapuidon belől van, ne hagyd el, mert nincsen néki része, sem öröksége veled.
5Móz 14: 28 A harmadik esztendő végén vidd ki annak az esztendő termésének minden tizedét, és rakd le a te kapuidba.
5Móz 14: 29 És eljön a lévita (a kinek nincsen része és öröksége te veled), és a jövevény, árva és özvegy, a kik a te kapuidon belől [vannak], és esznek és megelégesznek, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened a te kezednek minden munkájában, a melyet végzesz.
5Móz 15: 1 A hetedik esztendő végén elengedést mívelj.
5Móz 15: 2 Ez pedig az elengedésnek módja: Minden kölcsönadó ember engedje el, a mit kölcsönadott az ő felebarátjának; ne hajtsa be az ő felebarátján és atyjafián; mert elengedés hirdettetett az Úrért.
5Móz 15: 3 Az idegenen hajtsd be; de a mid a te atyádfiánál lesz, engedje el [néki] a te kezed.
5Móz 15: 4 De nem is lesz közötted szegény, mert igen megáld téged az Úr azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, hogy bírjad azt.
5Móz 15: 5 De csak úgy [lesz] [ez], ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván és teljesítvén mind azt a parancsolatot, a melyet én ma parancsolok néked.
5Móz 15: 6 Mert az Úr, a te Istened megáld téged, a miképen megmondotta néked; és sok népnek adsz zálogos kölcsönt, te pedig nem kérsz kölcsönt, és sok népen fogsz uralkodni, és te rajtad nem uralkodnak.
5Móz 15: 7 Ha [mégis] szegénynyé lesz valaki a te atyádfiai közül valamelyikben a te kapuid közül a te földeden, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne keményítsd meg a te szívedet, be se zárjad kezedet a te szegény atyádfia előtt;
5Móz 15: 8 Hanem örömest nyisd meg a te kezedet néki, és örömest adj kölcsön néki, a mennyi elég az ő szükségére, a mi nélkül szűkölködik.
5Móz 15: 9 Vigyázz magadra, hogy ne legyen a te szívedben valami istentelenség, mondván: Közelget a hetedik esztendő, az elengedésnek esztendeje; és elfordítsd szemedet a te szegény atyádfiától, hogy ne adj néki; mert ő ellened kiált az Úrhoz, és bűn lesz benned.
5Móz 15: 10 Bizonyára adj néki, és meg ne háborodjék azon a te szíved, mikor adsz néki; mert az ilyen dologért áld meg téged az Úr, a te Istened minden munkádban, és mindenben, a mire kezedet veted.
5Móz 15: 11 Mert a szegény nem fogy ki a földről, azért én parancsolom néked, mondván: Örömest nyisd meg kezedet a te szűkölködő és szegény atyádfiának a te földeden.
5Móz 15: 12 Hogyha eladja magát néked a te atyádfia, a zsidó férfi és zsidó asszony, és szolgál téged hat esztendeig: a hetedik esztendőben bocsássad őt szabadon mellőled.
5Móz 15: 13 És mikor szabadon bocsátod őt mellőled, ne bocsásd el őt üresen;
5Móz 15: 14 [Hanem] terheld meg őt bőven a te juhaidból, a te szérűdről, és a te sajtódból; a mivel megáldott téged az Úr, a te Istened, adj néki abból.
5Móz 15: 15 És emlékezzél meg róla, hogy [te is] szolga voltál Égyiptom földén, és megszabadított téged az Úr, a te Istened; azért parancsolom én ma ezt néked.
5Móz 15: 16 Ha pedig ezt mondja néked: Nem megyek el tőled, mert szeret téged és a te házadat, mivelhogy jól van néki te nálad dolga:
5Móz 15: 17 Akkor vedd az árat, és fúrd a fülébe és az ajtóba; és legyen szolgáddá mindvégig; így cselekedjél szolgálóleányoddal is.
5Móz 15: 18 Ne essék nehezedre, hogy szabadon bocsátod őt mellőled; (hiszen két annyi bérre valót szolgált néked hat éven át, mint a béres-munkás) és megáld téged az Úr, a te Istened mindenben, a mit cselekszel.
5Móz 15: 19 Barmaid és juhaid első fajzásának minden hímjét az Úrnak, a te Istenednek szenteljed. Ne munkálkodjál a te tehenednek első fajzásán, és meg ne nyírjad a te juhaidnak első fajzását.
5Móz 15: 20 Az Úrnak, a te Istenednek színe előtt edd meg azt esztendőről esztendőre, te és a te házad népe, azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr.
5Móz 15: 21 Hogyha valami fogyatkozás lesz benne; sánta vagy vak lesz, [vagy] akármely fogyatkozásban szenvedő: meg ne áldozd azt az Úrnak, a te Istenednek.
5Móz 15: 22 A te kapuidon belől edd meg azt; a tisztátalan és a tiszta egyaránt, mintha őz volna az vagy szarvas.
5Móz 15: 23 Csakhogy a vérét meg ne edd, hanem a földre öntsd azt, mint a vizet.
5Móz 16: 1 Ügyelj az Abib hónapra, és készíts az Úrnak, a te Istenednek páskhát; mert az Abib hónapban hozott ki téged az Úr, a te Istened Égyiptomból éjjel.
5Móz 16: 2 Páskha gyanánt pedig ölj az Úrnak, a te Istenednek juhot és ökröt azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét.
5Móz 16: 3 Ne egyél azzal semmi kovászost, [hanem] hét napon át egyél azzal kovásztalan lepényeket, nyomorúságnak kenyerét, (mert sietséggel jöttél ki Égyiptom földéről) hogy megemlékezzél arról a napról életednek minden idejében, a melyen kijöttél Égyiptom földéről.
5Móz 16: 4 És ne lásson senki kovászt hét napon át sehol a te határodban; és a húsból, a melyet az első napon estve megáldozol, semmi ne maradjon reggelig.
5Móz 16: 5 Nem ölheted le a páskhát akármelyikben a te városaid közül, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked;
5Móz 16: 6 Hanem azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy az ő nevét oda helyezze: ott öld le a páskhát estve, napnyugtakor, abban az időben, a mikor kijöttél Égyiptomból.
5Móz 16: 7 Azon a helyen süsd és edd is meg, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened; reggel pedig fordulj vissza és menj haza a te hajlékodba.
5Móz 16: 8 Hat napon át egyél kovásztalant; hetednapon pedig az Úrnak, a te Istenednek berekesztő ünnepe lévén, ne munkálkodjál [azon.]
5Móz 16: 9 Számlálj [azután] magadnak hét hetet; attól fogva kezdjed számlálni a hét hetet, hogy sarlódat a vetésbe bocsátod.
5Móz 16: 10 És tarts hetek ünnepét az Úrnak, a te Istenednek, a te kezednek szabad akarat szerint való adományával, a melyet ahhoz képest adj, a mint megáldott téged az Úr, a te Istened.
5Móz 16: 11 És örvendezz az Úrnak, a te Istenednek színe előtt, te és a te fiad, és leányod, szolgád, szolgálóleányod, és a lévita, aki a te kapuidon belől van, és a jövevény, az árva és az özvegy, a kik te közötted vannak, azon a helyen, a melyet kiválasztott az Úr, a te Istened, hogy oda helyezze az ő nevét.
5Móz 16: 12 És emlékezzél meg róla, hogy te [is] szolga voltál Égyiptomban; és tartsd meg, és teljesítsd e rendeléseket.
5Móz 16: 13 A sátorok ünnepét hét napig tartsd, mikor begyűjtöd [a termést] a te szérűdről és sajtódról.
5Móz 16: 14 És örvendezz a te ünnepeden, te és a te fiad, a te leányod, szolgád és szolgálóleányod, a lévita, a jövevény, az árva és az özvegy, a kik belől vannak a te kapuidon.
5Móz 16: 15 Hét napig ünnepelj az Úrnak, a te Istenednek azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr; mert megáld téged az Úr, a te Istened minden termésedben, és kezeidnek minden munkájában; azért örvendezz igen!
5Móz 16: 16 Minden esztendőben háromszor jelenjen meg közüled minden férfiú az Úrnak, a te Istenednek színe előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt; a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén, és a sátorok ünnepén. De üres kézzel senki se jelenjen meg az Úr előtt!
5Móz 16: 17 Kiki az ő képessége szerint [adjon,] az Úrnak, a te Istenednek áldása szerint, a melyet ád néked.
5Móz 16: 18 Bírákat és felügyelőket állíts minden kapudba, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, a te törzseid szerint, hogy ítéljék a népet igaz ítélettel.
5Móz 16: 19 El ne fordítsd az itéletet; személyt se válogass; ajándékot se végy; mert az ajándék megvakítja a bölcsek szemeit, és elfordítja az igazak beszédét.
5Móz 16: 20 Igazságot, igazságot kövess, hogy élhess, és örökségül bírhasd azt a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 16: 21 Ne plántálj magadnak berket semmiféle fából, az Úrnak, a te Istenednek oltára mellé, a melyet készítesz magadnak.
5Móz 16: 22 Oszlopot se emelj magadnak, a mit gyűlöl az Úr, a te Istened.
5Móz 17: 1 Ne áldozzál az Úrnak, a te Istenednek olyan ökröt és juhot, a melyen valami fogyatkozás van, akármi hiba; mert útálatosság az az Úrnak, a te Istenednek.
5Móz 17: 2 Hogyha találtatik közötted valamelyikben a te kapuid közül, a melyeket az Úr, a te Istened ád néked, vagy férfiú vagy asszony, aki gonoszt cselekszik az Úrnak, a te Istenednek szemei előtt, megszegvén az ő szövetségét;
5Móz 17: 3 És elmegy és szolgál idegen isteneket, és imádja azokat, akár a napot, akár a holdat, vagy akármelyet az égnek seregei közül, a melyet nem parancsoltam;
5Móz 17: 4 És megjelentetik néked, és meghallod: jól megtudakozd; és hogyha igaz, és bizonyos a dolog, [és] megtörtént ez az útálatosság Izráelben:
5Móz 17: 5 Akkor vidd ki azt a férfiút vagy azt az asszonyt, aki azt a gonoszságot mívelte, a te kapuidba, (a férfiút vagy az asszonyt) és kövezd agyon őket, hogy meghaljanak.
5Móz 17: 6 Két tanú vagy három tanú szavára halállal lakoljon a halálra való; [de] egy tanú szavára meg ne haljon.
5Móz 17: 7 A tanúk keze legyen első rajta, hogy megölettessék, és azután mind az egész nép keze. Így tisztítsd ki magad közül a gonoszt.
5Móz 17: 8 Ha megfoghatatlan valami előtted, a mikor ítélned kell vér és vér között, ügy és ügy között, sérelem és sérelem között, vagy egyéb versengések között a te kapuidban: akkor kelj fel, és menj el arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened.
5Móz 17: 9 És menj be a Lévita-papokhoz és a bíróhoz, aki lesz majd abban az időben; és kérdezd meg őket, és ők tudtul adják néked az ítéletmondást.
5Móz 17: 10 És annak a mondásnak értelme szerint cselekedjél, a melyet tudtul adnak néked azon a helyen, a melyet kiválaszt az Úr; és vigyázz, hogy mind a szerint cselekedjél, a mint tanítanak téged.
5Móz 17: 11 A törvény szerint cselekedjél, a melyre tanítanak téged, és az ítélet szerint, a melyet mondanak néked; el ne hajolj attól a mondástól, a melyet tudtul adnak néked, se jobbra, se balra.
5Móz 17: 12 Ha pedig elbizakodottságból azt cselekszi valaki, hogy nem hallgat a papra, aki ott áll, szolgálván az Urat, a te Istenedet, vagy a bíróra: haljon meg az ilyen ember. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.
5Móz 17: 13 És mind az egész nép hallja, és féljen, hogy elbizakodottan senki ne cselekedjék többé.
5Móz 17: 14 Mikor bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, és bírod azt, és lakozol abban, és ezt mondod: Királyt teszek magam fölé, miképen egyéb népek, a melyek körültem vannak:
5Móz 17: 15 Azt emeld magad fölé királyul, a kit az Úr, a te Istened választ. A te atyádfiai közül emelj magad fölé királyt; nem tehetsz magad fölé idegent, aki nem atyádfia.
5Móz 17: 16 Csak sok lovat ne tartson, és a népet vissza ne vigye Égyiptomba, hogy lovat sokasítson, mivelhogy az Úr megmondta néktek: Ne térjetek többé vissza azon az úton!
5Móz 17: 17 Sok feleséget se tartson, hogy a szíve el ne hajoljon; se ezüstjét, se aranyát felettébb meg ne sokasítsa.
5Móz 17: 18 És mikor az ő országának királyi székére ül, írja le magának könyvbe e törvénynek mását a Lévita-papokéból.
5Móz 17: 19 És legyen az ő nála, és olvassa azt életének minden idejében, hogy tanulja félni az Urat, a te Istenedet, hogy megtartsa e törvénynek minden ígéjét, és e rendeléseket, hogy azokat cselekedje.
5Móz 17: 20 Fel ne fuvalkodjék az ő szíve az ő atyjafiai ellen, se el ne hajoljon a parancsolattól jobbra vagy balra, hogy hosszú ideig éljen az ő országában ő és az ő fiai Izráelben.
5Móz 18: 1 A Lévita-papoknak, a Lévi egész nemzetségének ne legyen se része, se öröksége Izráellel, hanem éljenek az Úrnak tüzes áldozatjaiból és örökségéből.
5Móz 18: 2 Annakokáért ne legyen néki öröksége az ő atyjafiai között: Az Úr az ő öröksége, a mint megmondotta néki.
5Móz 18: 3 És ez legyen a papoknak törvényes része a néptől, azoktól, a kik áldoznak akár ökörrel, akár juhval, hogy a papnak adják a lapoczkát, a két állat és a gyomrot.
5Móz 18: 4 A te gabonád, mustod és olajod zsengéjét, és a te juhaid gyapjának zsengéjét néki adjad;
5Móz 18: 5 Mert őt választottaki az Úr, a te Istened minden te nemzetséged közül, hogy álljon szolgálatra az Úrnak nevében, ő és az ő fiai minden időben.
5Móz 18: 6 Mikor pedig eljön a Lévita valamelyikből a te egész Izráelben lévő kapuid közül, a hol ő lakik, és bemegy az ő lelkének teljes kívánsága szerint arra a helyre, a melyet kiválaszt az Úr:
5Móz 18: 7 Szolgáljon az Úrnak az ő Istenének nevében, mint az ő többi atyjafiai, a Léviták, a kik ott állanak az Úr előtt.
5Móz 18: 8 Az eledelekben egyenlőképen részesedjenek, kivéve azt, a mit eladott valaki az ő atyai örökségéből.
5Móz 18: 9 Mikor te bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked: ne tanulj cselekedni azoknak a népeknek útálatosságai szerint.
5Móz 18: 10 Ne találtassék te közötted, aki az ő fiát vagy leányát átvigye a tűzön, se jövendőmondó, se igéző, se jegymagyarázó, se varázsló;
5Móz 18: 11 Se bűbájos, se ördöngősöktől tudakozó, se titok-fejtő, se halottidéző;
5Móz 18: 12 Mert mind útálja az Úr, aki ezeket míveli, és ez ilyen útálatosságokért űzi ki őket az Úr, a te Istened te előled.
5Móz 18: 13 Tökéletes légy az Úrral, a te Isteneddel.
5Móz 18: 14 Mert ezek a nemzetek, a kiket te elűzesz, igézőkre és jövendőmondókra hallgatnak; de tenéked nem engedett ilyet az Úr, a te Istened.
5Móz 18: 15 Prófétát támaszt néked az Úr, a te Istened te közüled, a te atyádfiai közül, olyat mint én: azt hallgassátok!
5Móz 18: 16 Mind a szerint, amint kérted az Úrtól, a te Istenedtől a Hóreben a gyülekezésnek napján mondván: Ne halljam többé az Úrnak, az én Istenemnek szavát, és ne lássam többé ezt a nagy tüzet, hogy meg ne haljak!
5Móz 18: 17 Az Úr pedig monda nékem: Jól mondták a mit mondtak.
5Móz 18: 18 Prófétát támasztok nékik az ő atyjokfiai közül, olyat mint te, és az én ígéimet adom annak szájába, és megmond nékik mindent, a mit parancsolok néki.
5Móz 18: 19 És ha valaki nem hallgat az én ígéimre, a melyeket az én nevemben szól, én megkeresem azon!
5Móz 18: 20 De az a próféta, aki olyat mer szólani az én nevemben, a mit én nem parancsoltam néki szólani, és aki idegen istenek nevében szól: haljon meg az a próféta.
5Móz 18: 21 Ha pedig azt mondod a te szívedben: miképen ismerhetjük meg az ígét, a melyet nem mondott az Úr?
5Móz 18: 22 Ha a próféta az Úr nevében szól, és nem lesz meg, és nem teljesedik be a dolog: ez az a szó, a melyet nem az Úr szólott; elbizakodottságból mondotta azt a próféta; ne félj attól!
5Móz 19: 1 Mikor kiírtja az Úr, a te Istened a nemzeteket, a kiknek földjét néked adja az Úr, a te Istened, és bírni fogod őket, és lakozol az ő városaikban és az ő házaikban:
5Móz 19: 2 Válaszsz ki magadnak három várost a te földeden, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, hogy örököljed azt.
5Móz 19: 3 Készítsd meg magadnak az utat [azokhoz], és oszszad három részre a te országod határát, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül; azok arra valók legyenek, hogy minden gyilkos oda meneküljön.
5Móz 19: 4 Ez pedig a gyilkos törvénye, aki oda menekül, hogy élve maradjon: aki nem szándékosan öli meg az ő felebarátját, és nem gyűlöli vala azt azelőtt;
5Móz 19: 5 aki [például] elmegy az ő felebarátjával az erdőre fát vágni, és meglódul a keze a fejszével, hogy levágja a fát, és leesik a vas a nyeléről, és úgy találja az ő felebarátját, hogy az meghal: az ilyen meneküljön e városok egyikébe, hogy élve maradjon.
5Móz 19: 6 Különben a vérbosszuló rokon űzőbe veszi az ő szívének búsulásában, és eléri, ha az út hosszú leend, és agyon üti őt, holott nem méltó a halálra, mivel azelőtt nem gyűlölte azt.
5Móz 19: 7 Azért én parancsolom néked, mondván: Három várost válaszsz magadnak.
5Móz 19: 8 Ha pedig az Úr, a te Istened kiterjeszti a te határodat, a mint megesküdt a te atyáidnak, és néked adja mind az egész földet, a melynek megadását megígérte volt a te atyáidnak;
5Móz 19: 9 (Hogyha megtartod mind e parancsolatot, megtévén azt, a mit én ma parancsolok néked, [tudniillik], hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és járj az ő utain minden időben): akkor e háromhoz szerezz még három várost.
5Móz 19: 10 Hogy ártatlan vér ne ontassék ki a te földeden, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és hogy a vér ne legyen rajtad.
5Móz 19: 11 De hogyha lesz valaki, a ki gyűlöli az ő felebarátját, és meglesi azt, és reá támad és úgy üti meg, hogy meghal, és bemenekül valamelyikbe e városok közül:
5Móz 19: 12 Akkor az ő városának vénei küldjenek [embereket], és vonják ki azt onnét, és adják azt a vérbosszúló rokon kezébe, hogy meghaljon.
5Móz 19: 13 Ne nézz reá szánalommal, hanem tisztítsd ki az ártatlan vérontást Izráelből, hogy jól legyen dolgod.
5Móz 19: 14 A te felebarátodnak határát el ne told, a mely határt az ősök vetettek a te örökségedben, a melyet örökölni fogsz azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, hogy bírjad azt.
5Móz 19: 15 Ne álljon elő egy tanú senki ellen semmiféle hamisság és semmiféle bűn miatt; akármilyen bűnben bűnös valaki, két tanú szavára vagy három tanú szavára álljon a dolog.
5Móz 19: 16 Ha valaki ellen gonosz tanú áll elő, hogy pártütéssel vádolja őt:
5Móz 19: 17 Akkor álljon az a két ember, a kiknek ilyen perök van, az Úr elé, a papok és a bírák elé, a kik abban az időben lesznek;
5Móz 19: 18 És a bírák vizsgálják meg jól [a dolgot], és ha hazug tanú lesz a tanú, aki hazugságot szólott az ő atyjafia ellen:
5Móz 19: 19 Úgy cselekedjetek azzal, a mint ő szándékozott cselekedni az ő atyjafiával. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt;
5Móz 19: 20 Hogy a kik megmaradnak, hallják meg, és féljenek, és többször ne cselekedjenek te közötted ilyen gonosz dolgot.
5Móz 19: 21 Ne nézz reá szánalommal; lelket lélekért, szemet szemért, fogat fogért, kezet kézért, lábat lábért.
5Móz 20: 1 Mikor hadba mégy ellenséged ellen, és látsz lovakat, szekereket, náladnál nagyobb számú népet: ne félj tőlök, mert veled van az Úr, a te Istened, a ki felhozott téged Égyiptom földéről.
5Móz 20: 2 És mikor az ütközethez készültök, álljon elő a pap, és szóljon a népnek;
5Móz 20: 3 És ezt mondja nékik: Hallgasd meg Izráel! Ti ma készültök megütközni ellenségeitekkel: A ti szívetek meg ne lágyuljon, ne féljetek, és meg ne rettenjetek, se meg ne rémüljetek előttök;
5Móz 20: 4 Mert az Úr, a ti Istenetek veletek megy, hogy harczoljon érettetek a ti ellenségeitekkel, hogy megtartson titeket.
5Móz 20: 5 Az előljárók pedig szóljanak a népnek, mondván: Kicsoda az olyan férfi, aki új házat épített, de még fel nem avatta azt? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki avassa fel azt.
5Móz 20: 6 És kicsoda olyan férfi, a ki szőlőt ültetett és nem vette el annak hasznát? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki vegye el annak hasznát.
5Móz 20: 7 És kicsoda olyan férfi, aki feleséget jegyzett el magának, de még el nem vette? Menjen el, és térjen vissza házába, hogy meg ne haljon a harczban, és más valaki vegye azt el.
5Móz 20: 8 Még tovább is szóljanak az előljárók a néphez, és ezt mondják: Kicsoda olyan férfi, aki félénk és lágy szívű? Menjen el, és térjen vissza az ő házába, hogy az ő atyjafiainak szíve úgy meg ne olvadjon, mint az ő szíve.
5Móz 20: 9 És mikor elvégzik az előljárók beszédöket a néphez, állítsanak seregvezéreket a nép élére.
5Móz 20: 10 Mikor valamely város alá mégy, hogy azt megostromold, békességgel kínáld meg azt.
5Móz 20: 11 És ha békességgel felel néked, és kaput nyit, akkor az egész nép, a mely találtatik abban, adófizetőd legyen, és szolgáljon néked.
5Móz 20: 12 Ha pedig nem köt békességet veled, hanem harczra kél veled, akkor zárd azt körül;
5Móz 20: 13 És [ha] az Úr, a te Istened kezedbe adja azt: vágj le abban minden fineműt fegyver élével;
5Móz 20: 14 De az asszonyokat, a kis gyermekeket, a barmokat és mind azt, a mi lesz a városban, az egész zsákmányolni valót magadnak prédáljad; és fogyaszd el a te ellenségeidtől való zsákmányt, a kiket kezedbe ad néked az Úr, a te Istened.
5Móz 20: 15 Így cselekedjél mindazokkal a városokkal, a melyek igen messze esnek tőled, a melyek nem e nemzetek városai közül valók.
5Móz 20: 16 De e népek városaiban, a melyeket örökségül ad néked az Úr, a te Istened, ne hagyj élni csak egy lelket is;
5Móz 20: 17 Hanem mindenestől veszítsd el őket: a Khittheust, az Emoreust, a Kananeust, a Perizeust, a Khivveust és a Jebuzeust, a mint megparancsolta néked az Úr, a te Istened;
5Móz 20: 18 Azért, hogy meg ne tanítsanak titeket az ő mindenféle útálatosságaik szerint cselekedni, a melyeket ők cselekesznek az ő isteneiknek, és hogy ne vétkezzetek az Úr ellen, a ti Istenetek ellen.
5Móz 20: 19 Mikor valamely várost hosszabb ideig tartasz körülzárva, hadakozván az ellen, hogy bevegyed azt: ki ne veszítsd annak egy élőfáját sem, fejszével vágván azt; hanem egyél arról, és azt magát ki ne irtsad; mert ember-é a mezőnek fája, hogy ostrom alá jusson miattad?
5Móz 20: 20 Csak a mely fáról tudod, hogy nem gyümölcstermő, azt veszítsd el és irtsd ki, és abból építs erősséget az ellen a város ellen, a mely te ellened hadakozik, mind addig, a míg leomlik az.
5Móz 21: 1 Hogyha agyonütöttet találnak azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked birtokul, és az a mezőn fekszik, és nem tudható: ki ölte meg azt;
5Móz 21: 2 Akkor a te véneid és a te bíráid menjenek ki, és mérjék meg [a földet] a városokig, a melyek az agyonütött körül vannak;
5Móz 21: 3 És a mely város legközelebb esik az agyonütötthöz, annak a városnak vénei vegyenek egy üszőtinót, a melylyel még nem dolgoztattak, és a mely nem vont még jármot;
5Móz 21: 4 És annak a városnak vénei vigyék az üszőt valamely folyóvíz völgyébe, a melyet nem szántanak és nem vetnek, és szegjék nyakát az üszőnek ott a völgyben.
5Móz 21: 5 És járuljanak oda a papok, Lévi fiai; (mert őket választotta az Úr, a te Istened, hogy szolgáljanak néki, és hogy áldjanak az Úr nevében, és az ő ítéletök szerint legyen minden per és minden sérelem).
5Móz 21: 6 És mindnyájan annak a városnak vénei, a kik legközelebb esnek az agyonütötthöz, mossák meg kezeiket a nyakaszegett üsző felett a völgyben;
5Móz 21: 7 És szóljanak és mondják: A mi kezeink nem ontották ki ezt a vért, sem a mi szemeink nem látták.
5Móz 21: 8 Bocsáss meg a te népednek, Izráelnek, a melyet megváltottál, Uram, és ne engedd, hogy ártatlan vér ontása legyen Izráel között, a te néped között! És bocsánatot nyernek a vérért.
5Móz 21: 9 Te azért tisztítsd ki közüled az ártatlan vérnek kiontását, mert így cselekszed azt, a mi igaz az Úr előtt.
5Móz 21: 10 Mikor hadba mégy ellenségeid ellen, és kezedbe adja őket az Úr, a te Istened, és azok közül foglyokat ejtesz;
5Móz 21: 11 És meglátsz a foglyok között egy szép ábrázatú asszonyt, és megszereted azt, úgy hogy elvennéd feleségül:
5Móz 21: 12 Vidd be őt a te házadba, hogy nyirja meg a fejét, és messe le körmeit.
5Móz 21: 13 És az ő fogoly ruháját vesse le magáról, és maradjon a te házadban, hogy sirassa az ő atyját és anyját egész hónapig; és csak azután menj be hozzá, és légy az ő férje, és legyen ő a te feleséged.
5Móz 21: 14 Hogyha pedig nem tetszik néked, bocsásd el őt az ő kivánsága szerint; de pénzért semmiképen el ne add őt; ne hatalmaskodjál rajta, miután megrontottad őt.
5Móz 21: 15 Ha valakinek két felesége van, az egyik szeretett, a másik gyűlölt, és szülnek néki fiakat, mind a szeretett, mind a gyűlölt, és a gyűlöltnek fia lesz az elsőszülött:
5Móz 21: 16 Azon a napon, a melyen az ő fiait örökösökké teszi a maga jószágában, nem teheti elsőszülötté a szeretettnek fiát a gyűlöltnek fia felett, aki elsőszülött;
5Móz 21: 17 Hanem az elsőszülöttet, a gyűlöltnek fiát ismerje el, két részt adván néki mindenből, a mije van; mert az az ő erejének zsengéje, övé az elsőszülöttség joga.
5Móz 21: 18 Ha valakinek pártütő és makacs fia van, aki az ő atyja szavára és anyja szavára nem hallgat, és ha megfenyítik, sem engedelmeskedik nékik:
5Móz 21: 19 Az ilyet fogja meg az ő atyja és anyja, és vigyék azt az ő városának véneihez és az ő helységének kapujába,
5Móz 21: 20 És ezt mondják a város véneinek: Ez a mi fiunk pártütő és makacs, nem hallgat a mi szónkra, tobzódó és részeges:
5Móz 21: 21 Akkor az ő városának minden embere kövekkel kövezze meg azt, hogy meghaljon. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt, és az egész Izráel hallja meg, és féljen!
5Móz 21: 22 Ha valakiben halálos ítéletre való bűn van, és megölik, és felakasztatod azt fára:
5Móz 21: 23 Ne maradjon éjjel az ő holtteste a fán, hanem temesd el azt még azon a napon; mert átkozott Isten előtt aki fán függ; és meg ne fertéztessed azt a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül.
5Móz 22: 1 Ne nézd el, ha a te atyádfiának ökre vagy juha tévelyeg, és ne fordulj el azoktól, hanem bizony tereld vissza azokat a te atyádfiához.
5Móz 22: 2 Hogyha pedig nincs közel hozzád a te atyádfia, vagy nem is ismered őt: hajtsd a [barmot] a magad házához, és legyen nálad, míg keresi azt a te atyádfia, és akkor add vissza néki.
5Móz 22: 3 És ekképen cselekedjél szamarával, ekképen cselekedjél ruhájával és ekképen cselekedjél a te atyádfiának minden elveszett holmijával, a mi elveszett tőle és te megtaláltad; nem szabad félrevonulnod.
5Móz 22: 4 Ha látod, hogy a te atyádfiának szamara vagy ökre az úton eldűlve fekszik, ne fordulj el azoktól, hanem vele együtt emeld fel [azokat.]
5Móz 22: 5 Asszony ne viseljen férfiruházatot, se férfi ne öltözzék asszonyruhába; mert mind útálatos az Úr előtt, a te Istened előtt, a ki ezt míveli.
5Móz 22: 6 Ha madárfészek akad elédbe az úton valamely fán vagy a földön, madárfiakkal vagy tojásokkal, és az anya rajta ül a fiakon vagy a tojásokon: meg ne fogd az anyát a fiakkal egyben;
5Móz 22: 7 Hanem bizony bocsásd el az anyát, és a fiakat fogd el magadnak, hogy jól legyen dolgod, és hosszú ideig élj.
5Móz 22: 8 Ha új házat építesz, házfedeledre korlátot csinálj, hogy vérrel ne terheld a te házadat, ha valaki leesik arról.
5Móz 22: 9 Ne vess a te szőlődbe kétféle magot, hogy fertőzötté ne legyen az egész: a mag, a melyet elvetsz és a szőlőnek termése.
5Móz 22: 10 Ne szánts ökrön és szamáron együtt.
5Móz 22: 11 Ne öltözzél vegyes szövésű azaz gyapjúból és lenből szőtt ruhába.
5Móz 22: 12 A te felsőruhádnak négy szegletére, a melyet felülre öltesz, bojtokat csinálj magadnak.
5Móz 22: 13 Ha valaki feleséget vesz, és bemegy hozzá, és meggyűlöli azt,
5Móz 22: 14 És szégyenletes dolgokkal vádolja, és rossz hírbe keveri azt, mert ezt mondja: E feleséget vettem magamnak, és hozzá mentem, de nem találtam ő benne szűzességet:
5Móz 22: 15 Akkor vegye azt a leánynak atyja és anyja, és vigyék a leány szűzességének [jeleit] a város vénei elé a kapuba;
5Móz 22: 16 És mondja a leánynak atyja a véneknek: Leányomat feleségül adtam e férfiúnak, de gyűlöli őt;
5Móz 22: 17 És íme szégyenletes dolgokkal vádol[ja], mondván: Nem találtam a te leányodban szűzességet; pedig ímhol vannak az én leányom szűzességének [jelei!] És terítsék ki a ruhát a város vénei elé.
5Móz 22: 18 Akkor a város vénei fogják meg azt a férfit, és ostorozzák meg őt;
5Móz 22: 19 És bírságolják meg száz ezüst [siklusra,] és adják ezt a leány atyjának; mert rossz hírbe kevert egy izráelita szűzet; és legyen annak felesége, [és] el nem bocsáthatja azt teljes életében.
5Móz 22: 20 Ha pedig igaz lesz a vádolás, és nem találtatik szűzesség a leányban:
5Móz 22: 21 Akkor vigyék ki a leányt az ő atyjának háza elé, és az ő városának emberei kövezzék meg kővel, hogy meghaljon; mert gyalázatosságot cselekedett Izráelben, paráználkodván az az ő atyjának házánál. Így tisztítsd ki közüled a gonoszt.
5Móz 22: 22 Ha rajtakapnak valamely férfit, hogy férjes asszonynyal hál, ők mindketten is meghaljanak: a férfi, aki az asszonynyal hált, és az asszony is. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.
5Móz 22: 23 Ha szűz leány van jegyben egy férfiúval, és megtalálja azt valaki a városban, és vele hál:
5Móz 22: 24 Vigyétek ki mindkettőjöket annak a városnak kapuja elé, és kövezzétek meg őket kővel, hogy meghaljanak. A leányt azért, hogy nem kiáltott a városban, a férfit pedig azért, hogy meggyalázta az ő felebarátjának feleségét. Így tisztítsd ki a gonoszt Izráelből.
5Móz 22: 25 De hogyha mezőn találja a férfi a jegyben járó leányt, és erőszakoskodik rajta a férfi és vele hál: csak maga a férfi haljon meg, aki azzal hált;
5Móz 22: 26 A leányt pedig ne bántsd, mert a leánynak nincsen halálos bűne, mivel olyan ez a dolog, mint a mikor valaki felebarátjára támad és azt agyonüti.
5Móz 22: 27 Mert a mezőn találta őt; kiálthatott a jegyben járó leány, de nem volt a ki megoltalmazza őt.
5Móz 22: 28 Ha valaki el nem jegyzett szűz leánynyal találkozik, és megragadja azt, és vele hál, és rajta kapják őket:
5Móz 22: 29 Akkor a férfi, aki vele hált, adjon a leány atyjának ötven ezüst [siklust], a leány pedig legyen feleségévé. Mivelhogy meggyalázta azt, nem bocsáthatja el azt teljes életében.
5Móz 22: 30 Ne vegye el senki az ő atyjának feleségét, és az ő atyjának takaróját fel ne takarja!
5Móz 23: 1 Akinek szeméremteste zúzott vagy megcsonkított, ne menjen be az Úrnak községébe.
5Móz 23: 2 A fattyú se menjen be az Úrnak községébe; még tizedízig se menjen be az Úrnak községébe.
5Móz 23: 3 Az Ammoniták és Moábiták se menjenek be az Úrnak községébe; még tizedízig se menjenek be az Úrnak községébe, soha örökké:
5Móz 23: 4 Azért, mert nem jöttek előtökbe kenyérrel és vízzel az úton, mikor kijöttetek Égyiptomból; és mivelhogy felbérlette ellened Bálámot, a Beór fiát, a mesopotámiabeli Péthorból valót, hogy megátkozzon téged.
5Móz 23: 5 De az Úr, a te Istened nem akarta meghallgatni Bálámot; hanem fordította az Úr, a te Istened az átkot néked áldásodra, mivelhogy szeretett téged az Úr, a te Istened.
5Móz 23: 6 Ne keresd az ő békességöket és az ő javokat teljes életedben, soha.
5Móz 23: 7 Ne útáld az Edomitát; mert atyádfia az; ne útáld az égyiptombelit, mert jövevény voltál az ő földén.
5Móz 23: 8 Az olyan fiak, a kik harmadízen születnek nékik, bemehetnek az Úrnak községébe.
5Móz 23: 9 Ha táborba szállsz a te ellenséged ellen: őrizkedjél minden gonosztól.
5Móz 23: 10 Ha volna valaki közötted, aki nem volna tiszta valami éjszakai véletlenség miatt: menjen ki a táborból, és ne menjen vissza a táborba;
5Móz 23: 11 És mikor eljő az estve, mossa meg magát vízzel, és a nap lementével menjen be a táborba.
5Móz 23: 12 A táboron kívül valami helyed is legyen, hogy kimehess oda.
5Móz 23: 13 És legyen ásócskád a fegyvered mellett, hogy mikor leülsz kivül, [gödröt] áss azzal és ha felkelsz, betakarhassad azt, a mi elment tőled;
5Móz 23: 14 Mert az Úr, a te Istened, a te táborodban jár, hogy megszabadítson téged, és elődbe vesse a te ellenségeidet: legyen azért a te táborod szent, hogy ne lásson te közted valami rútságot, és el ne forduljon tőled.
5Móz 23: 15 Ne add ki a szolgát az ő urának, aki az ő urától hozzád menekült.
5Móz 23: 16 Veled lakjék, te közötted, azon a helyen, a melyet választ valamelyikben a te városaid közül, a hol néki tetszik; ne nyomorgasd őt.
5Móz 23: 17 Ne legyen [felavatott] paráznanő Izráel leányai közűl; se [felavatott] paráznaférfi ne legyen Izráel fiai közül.
5Móz 23: 18 Ne vidd be a paráznanő bérét és az eb-bért az Úrnak, a te Istenednek házába akárminémű fogadás fejében; mert mind a kettőt útálja az Úr, a te Istened.
5Móz 23: 19 A te atyádfiától ne végy kamatot: [se] pénznek kamatját, [se] eleségnek kamatját, se semmi egyébnek kamatját, a mit kamatra szokás adni.
5Móz 23: 20 Az idegentől vehetsz kamatot, de a te atyádfiától ne végy kamatot, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened mindenben, a mire kinyujtod kezedet, azon a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.
5Móz 23: 21 Ha fogadással ígérsz valamit az Úrnak, a te Istenednek: ne halogasd annak megadását; mert bizony megkeresi azt rajtad az Úr, a te Istened, és bűnül tulajdoníttatik az néked.
5Móz 23: 22 Ha pedig nem teszesz fogadást, bűn sem tulajdoníttatik néked.
5Móz 23: 23 Ügyelj arra, a mi ajkaidon kijön, és úgy teljesítsd, a mit száddal ígérsz, mint mikor szabad akaratból teszesz fogadást az Úrnak, a te Istenednek.
5Móz 23: 24 Ha bemégy a te felebarátodnak szőlőjébe, egyél szőlőt kívánságod szerint jóllakásodig, de edényedbe ne rakj.
5Móz 23: 25 Ha bemégy a te felebarátod vetésébe, kezeddel szaggass kalászokat, de sarlóval ne vágj be a te felebarátod vetésébe.
5Móz 24: 1 Ha valaki asszonyt vesz magához, és feleségévé teszi azt, és ha azután nem találja azt kedvére valónak, mivelhogy valami illetlenséget talál benne, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt annak, és elküldi őt házától;
5Móz 24: 2 És kimegy az ő házából, és elmegy és más férfiúé lesz;
5Móz 24: 3 És a második férfiú [is] meggyűlöli őt, és ír néki váló levelet, és kezébe adja azt, és elküldi őt házától; vagy ha meghal az a második férfi, aki elvette azt magának feleségül;
5Móz 24: 4 Az első férje, aki elküldte őt, nem veheti őt másodszor is magához, hogy feleségévé legyen, minekutána megfertéztetett; mert útálatosság ez az Úr előtt; te pedig ne tedd bűnössé a földet, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül.
5Móz 24: 5 Hogyha valaki újonnan vesz feleséget, ne menjen hadba, és ne vessenek reá semmiféle terhet; egy esztendeig szabad legyen az ő házában, és vidámítsa a feleségét, a kit elvett.
5Móz 24: 6 Zálogba senki ne vegyen kézimalmot vagy malomkövet, mert életet venne zálogba.
5Móz 24: 7 Hogyha rajtakapnak valakit, aki embert lop az ő atyjafiai közül, Izráel fiai közül, és hatalmaskodik rajta, vagy eladja azt: haljon meg az a tolvaj. Így tisztítsd ki a gonoszt te közüled.
5Móz 24: 8 A poklosság csapásában vigyázz, hogy szorgalmatosan megtartsad és megcselekedjed mindazt, a mire a Lévita-papok tanítanak titeket; vigyázzatok, hogy a miképen megparancsoltam nékik, a képen cselekedjetek.
5Móz 24: 9 Emlékezzél meg arról, a mit cselekedett az Úr, a te Istened Miriámmal az úton, mikor kijöttetek Égyiptomból.
5Móz 24: 10 Ha kölcsön adsz valamit a te felebarátodnak: ne menj be az ő házába, hogy magad végy zálogot tőle;
5Móz 24: 11 Kivül állj meg, és az ember, a kinek kölcsönt adsz, maga vigye ki hozzád az ő zálogát.
5Móz 24: 12 Hogyha szegény ember az, ne feküdjél le az ő zálogával;
5Móz 24: 13 Bizony add vissza néki azt a zálogot napnyugtakor, hogy az ő ruhájában feküdjék le, és áldjon téged. És igazságul lesz ez néked az Úr előtt, a te Istened előtt.
5Móz 24: 14 A szegény és szűkölködő napszámoson ne erőszakoskodjál, akár atyádfiai, akár a te jövevényeid azok, a kik a te földeden a te kapuid között vannak.
5Móz 24: 15 Azon a napon add meg az ő bérét, és le se menjen felette a nap; mert szegény ő, és kivánkozik az után az ő lelke, hogy ellened ne kiáltson az Úrhoz, és bűn ne legyen rajtad.
5Móz 24: 16 Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az ő bűnéért haljon meg.
5Móz 24: 17 A jövevénynek [és] az árvának igazságát el ne csavard; és az özvegynek ruháját ne vedd zálogba.
5Móz 24: 18 Hanem emlékezzél vissza, hogy szolga voltál Égyiptomban, és megváltott téged az Úr, a te Istened, onnét. Azért parancsolom én néked, hogy így cselekedjél.
5Móz 24: 19 Mikor learatod aratni valódat a te meződön, és kévét felejtesz a mezőn, ne térj vissza annak felvételére; a jövevényé, az árváé és az özvegyé legyen az, hogy megáldjon téged az Úr, a te Istened, kezeidnek minden munkájában.
5Móz 24: 20 Ha olajfád [termését] lerázod, ne szedd le, a mi még utánad marad; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az.
5Móz 24: 21 Ha szőlődet megszeded, ne mezgeréld le, a mi utánad marad; a jövevényé, árváé és az özvegyé legyen az.
5Móz 24: 22 És emlékezzél vissza, hogy szolga voltál Égyiptomnak földén. Azért parancsolom néked, hogy így cselekedjél.
5Móz 25: 1 Ha per támad férfiak között, és törvény elé mennek, és megítélik őket, és igazat adnak az igaznak és bűnösnek mondják a bűnöst:
5Móz 25: 2 Akkor, ha a bűnös ütleget érdemel, vonassa le azt a bíró, és üttessen arra maga előtt annak bűnössége szerint való számban.
5Móz 25: 3 Negyvenet üttessen rá, ne többet, hogy netalán, ha ennél több ütést üttet reá, alávalóvá legyen előtted a te atyádfia.
5Móz 25: 4 Ne kösd be az ökörnek száját, mikor nyomtat!
5Móz 25: 5 Ha testvérek laknak együtt, és meghal egy közülök, és nincs annak fia: a megholtnak felesége ne menjen ki a háztól idegen férfiúhoz; [hanem] a sógora menjen be hozzá, és vegye el őt magának feleségül, és éljen vele sógorsági házasságban.
5Móz 25: 6 És majd az elsőszülött, a kit szülni fog, a megholt testvér nevét kapja, hogy annak neve ki ne töröltessék Izráelből.
5Móz 25: 7 Hogyha a férfinak nincs kedve elvenni az ő ángyát, menjen el az ő ángya a kapuba a vénekhez, és mondja: Sógorom vonakodik fentartani az ő testvérének nevét Izráelben, nem akar velem sógorsági házasságban élni.
5Móz 25: 8 Akkor hívják azt az ő városának vénei, és beszéljenek vele; és ha megáll és ezt mondja: nincs kedvem őt elvenni:
5Móz 25: 9 Akkor járuljon hozzá az ő ángya a vének szemei előtt, és húzza le saruját annak lábáról, és köpjön az arczába, és szóljon, és ezt mondja: Így kell cselekedni azzal a férfival, aki nem építi az ő testvérének házát.
5Móz 25: 10 És "lehúzott sarujú háznép"-nek nevezzék az ő nevét Izráelben.
5Móz 25: 11 Ha két férfi összevesz egymással, és az egyiknek felesége oda járul, hogy megszabadítsa az ő férjét annak kezéből, aki veri azt, és kinyujtja kezét, és megfogja annak szeméremtestét:
5Móz 25: 12 Vágd el annak kezét, meg ne szánja szemed.
5Móz 25: 13 Ne legyen a te zsákodban kétféle font: nagyobb és kisebb.
5Móz 25: 14 Ne legyen a te házadban kétféle éfa: nagyobb és kisebb.
5Móz 25: 15 Teljes és igaz fontod legyen néked; teljes és igaz éfád legyen néked; hogy hosszú ideig élj azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 25: 16 Mert az Úr előtt, a te Istened előtt útálni való mindaz, a ki ezeket cselekszi; [és] mindaz, aki hamisságot mível.
5Móz 25: 17 Megemlékezzél arról, a mit Amálek cselekedett rajtad az úton, a mikor Égyiptomból kijöttetek:
5Móz 25: 18 Hogy reád támadt az úton, és megverte a seregnek utolsó részét, mind az erőtleneket, a kik hátul valának, a mikor magad is fáradt és lankadt voltál, és nem félte az Istent.
5Móz 25: 19 Mikor azért megnyugtat majd téged az Úr, a te Istened, minden te köröskörül lévő ellenségedtől azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, hogy bírjad azt: töröld el Amálek emlékezetét az ég alól; el ne felejtsd!
5Móz 26: 1 Mikor pedig bemégy arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked örökségül, és bírni fogod azt, és lakozol abban:
5Móz 26: 2 Akkor végy a föld minden gyümölcsének zsengéjéből, a melyet szerezz a te földedből, a melyet az Úr, a te Istened ád néked; és tedd kosárba és menj oda a helyre, a melyet kiválaszt az Úr, a te Istened, hogy ott lakozzék az ő neve;
5Móz 26: 3 És menj be a paphoz, aki abban az időben lesz, és mondjad néki: Vallást teszek ma az Úr előtt, a te Istened előtt, hogy bejöttem a földre, a mely felől megesküdt az Úr a mi atyáinknak, hogy nékünk adja.
5Móz 26: 4 És a pap vegye el a kosarat kezedből, és tegye azt az Úrnak, a te Istenednek oltára elé.
5Móz 26: 5 És szólj, és mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Veszendő mesopotámiai vala az atyám, és aláment vala Égyiptomba, és jövevény volt ott kevesed magával; nagy, erős és temérdek néppé lőn ottan.
5Móz 26: 6 Bosszúsággal illetének pedig minket az Égyiptombeliek, és nyomorgatának minket, és vetének reánk kemény szolgálatot.
5Móz 26: 7 Kiáltánk azért az Úrhoz, a mi atyáink Istenéhez, és meghallgatta az Úr a mi szónkat, és megtekintette a mi nyomorúságunkat, kínunkat és szorongattatásunkat;
5Móz 26: 8 És kihozott minket az Úr Égyiptomból erős kézzel, kinyújtott karral, nagy rettentéssel, jelekkel és csudákkal;
5Móz 26: 9 És behozott minket e helyre, és adta nékünk ezt a földet, a tejjel és mézzel folyó földet.
5Móz 26: 10 Most azért ímé elhoztam ama föld gyümölcsének zsengéjét, a melyet nékem adtál Uram. És rakd le azt az Úr előtt, a te Istened előtt, és imádkozzál az Úr előtt, a te Istened előtt;
5Móz 26: 11 És örömet találj mindabban a jóban, a melyet ád néked az Úr, a te Istened, és a te házadnépének; te és a lévita, és a jövevény, a ki te közötted van.
5Móz 26: 12 Ha a harmadik esztendőben, a tizednek esztendejében, minden termésedből egészen megadod a tizedet, és adod a lévitának, a jövevénynek, az árvának és özvegynek, hogy egyenek a te kapuid között, és jól lakjanak:
5Móz 26: 13 Akkor ezt mondjad az Úr előtt, a te Istened előtt: Kitakarítottam a szent részt a házból, és oda adtam azt a lévitának, a jövevénynek, az árvának és az özvegynek minden te parancsolatod szerint, a melyet parancsoltál nékem; nem hágtam át egyet sem a te parancsolataidból, sem el nem felejtettem!
5Móz 26: 14 Nem ettem belőle gyászomban, nem pusztítottam belőle tisztátalanul, és halottra sem adtam belőle. Hallgattam az Úrnak, az én Istenemnek szavára; a szerint cselekedtem, a mint parancsoltad nékem.
5Móz 26: 15 Tekints alá a te szentségednek lakóhelyéből a mennyekből, és áldd meg Izráelt, a te népedet, és a földet, a melyet nékünk adtál, a mint megesküdtél vala a mi atyáinknak, a tejjel és mézzel folyó földet.
5Móz 26: 16 E mai napon az Úr, a te Istened parancsolja néked, hogy e rendelések és végzések szerint cselekedjél: tartsd meg azért és cselekedjed azokat teljes szívedből és teljes lelkedből!
5Móz 26: 17 Azt kívántad ma kimondatni az Úrral, hogy Isteneddé lesz néked, hogy járhass az ő útain, megtudhassad az ő rendeléseit, parancsolatait és végzéseit, és engedhess az ő szavának;
5Móz 26: 18 Az Úr pedig azt kívánja ma kimondatni veled, hogy az ő tulajdon népévé leszesz, a miképen szólott néked, és minden ő parancsolatát megtartod,
5Móz 26: 19 Hogy feljebb valóvá tegyen téged minden nemzetnél, a melyeket teremtett, dícséretben, névben és dicsőségben, és hogy szent népévé lehess az Úrnak, a te Istenednek, a mint megmondta vala.
5Móz 27: 1 Mózes pedig és Izráel vénei parancsot adának a népnek, mondván: Tartsátok meg mind e parancsolatot, a melyet én parancsolok ma néktek.
5Móz 27: 2 És a mely napon általmentek a Jordánon arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néktek: nagy köveket állíts fel, és meszeld be azokat mészszel.
5Móz 27: 3 És mihelyt általmégy, írd fel azokra e törvénynek minden ígéjét, hogy bemehess arra a földre, a melyet az Úr, a te Istened ád néked, a tejjel és mézzel folyó földre, a miképen megígérte néked az Úr, a te atyáidnak Istene.
5Móz 27: 4 Mihelyt azért általmentek a Jordánon, állítsátok fel azokat a köveket, a melyeket én e mai napon parancsolok néktek, az Ebál hegyén; és meszeld be azokat mészszel.
5Móz 27: 5 És építs ott oltárt az Úrnak, a te Istenednek; olyan kövekből való oltárt, a melyeket vassal meg ne faragj.
5Móz 27: 6 Ép kövekből építsd az Úrnak, a te Istenednek oltárát; és áldozzál azon egészen égőáldozatokat az Úrnak, a te Istenednek.
5Móz 27: 7 Áldozzál hálaáldozatokat is, és egyél ott, és vigadozzál az Úr előtt, a te Istened előtt.
5Móz 27: 8 És írd fel a kövekre e törvénynek minden ígéjét igen világosan!
5Móz 27: 9 És szóla Mózes és a Lévi nemzetségéből való papok az egész Izráelnek, mondván: Figyelj és hallgass Izráel! E mai napon lettél az Úrnak, a te Istenednek népévé.
5Móz 27: 10 Hallgass azért az Úrnak, a te Istenednek szavára, és cselekedjél az ő parancsolatai és rendelései szerint, a melyeket, én parancsolok ma néked.
5Móz 27: 11 És parancsola Mózes azon a napon a népnek, mondván:
5Móz 27: 12 Ezek álljanak fel a népnek megáldására a Garizim hegyén, mikor általmentek a Jordánon: Simeon, Lévi, Júda, Izsakhár, József és Benjámin.
5Móz 27: 13 Ezek pedig az átkozásra álljanak fel az Ebál hegyén: Rúben, Gád, Áser, Zebulon, Dán és Nafthali.
5Móz 27: 14 Szóljanak pedig a léviták, és ezt mondják az egész Izráel népének felszóval:
5Móz 27: 15 Átkozott az ember, aki faragott és öntött képet csinál, útálatára az Úrnak, mesterember kezének munkáját, és rejtve tartja [azt]! És feleljen az egész nép és mondja: Ámen!
5Móz 27: 16 Átkozott aki kevésre becsüli az ő atyját vagy anyját! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 17 Átkozott, a ki elmozdítja az ő felebarátjának határát! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 18 Átkozott, aki félrevezeti a vakot az úton! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 19 Átkozott, a ki elfordítja a jövevénynek, árvának és özvegynek igazságát! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 20 Átkozott, aki az ő atyjának feleségével hál, mert feltakarja az ő atyjának takaróját! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 21 Átkozott, aki közösül valamely barommal! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 22 Átkozott, a ki az ő leánytestvérével hál, az ő atyjának leányával vagy az ő anyjának leányával! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 23 Átkozott, aki az ő napával hál! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 24 Átkozott, aki megöli az ő felebarátját titkon! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 25 Átkozott, aki ajándékot fogad el, hogy ártatlan lélek vérét ontsa! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 27: 26 Átkozott, aki meg nem tartja e törvénynek ígéit, hogy cselekedje azokat! És mondja az egész nép: Ámen!
5Móz 28: 1 Ha pedig szorgalmatosan hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, és megtartod és teljesíted minden ő parancsolatát, a melyeket én parancsolok ma néked: akkor e földnek minden népénél feljebbvalóvá tesz téged az Úr, a te Istened;
5Móz 28: 2 És reád szállanak mind ez áldások, és megteljesednek rajtad, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára.
5Móz 28: 3 Áldott leszesz a városban, és áldott leszesz a mezőben.
5Móz 28: 4 Áldott [lesz] a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, és a te barmodnak gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése.
5Móz 28: 5 Áldott [lesz] a te kosarad és a te sütő tekenőd.
5Móz 28: 6 Áldott leszesz bejöttödben, és áldott leszesz kimentedben.
5Móz 28: 7 Az Úr megszalasztja előtted a te ellenségeidet, a kik reád támadnak; egy úton jőnek ki reád, és hét úton futnak előled.
5Móz 28: 8 Áldást parancsol melléd az Úr a te csűreidben és mindenben, a mire ráteszed kezedet; és megáld téged azon a földön, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 28: 9 Az Úr felkészít téged magának szent néppé, a miképen megesküdt néked, ha megtartod az Úrnak, a te Istenednek parancsolatait, és az ő útain jársz.
5Móz 28: 10 És megérti majd a földnek minden népe, hogy az Úrnak nevéről neveztetel, és félnek tőled.
5Móz 28: 11 És bővölködővé tesz téged az Úr [minden] jóban: a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, hogy néked adja azt.
5Móz 28: 12 Megnyitja néked az Úr az ő drága kincsesházát, az eget, hogy esőt adjon a te földednek alkalmas időben, és megáldja kezednek minden munkáját, és kölcsönt adsz sok népnek, te pedig nem veszesz kölcsönt.
5Móz 28: 13 És fejjé tesz téged az Úr és nem farkká, és mindinkább feljebbvaló leszesz és nem alábbvaló, ha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek parancsolataira, a melyeket én parancsolok ma néked, hogy tartsd meg és teljesítsd azokat;
5Móz 28: 14 És ha el nem térsz egyetlen ígétől sem, a melyeket én parancsolok néktek, se jobbra, se balra, járván idegen istenek után, hogy azokat tiszteljétek.
5Móz 28: 15 Ha pedig nem hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartsad és teljesítsed minden parancsolatát és rendelését, a melyeket én parancsolok ma néked: reád jőnek mind ez átkok, és megteljesednek rajtad:
5Móz 28: 16 Átkozott leszesz a városban, és átkozott a mezőn.
5Móz 28: 17 Átkozott [lesz] a te kosarad és a te sütő tekenőd.
5Móz 28: 18 Átkozott lesz a te méhednek gyümölcse és a te földednek gyümölcse, a te teheneidnek fajzása és a te juhaidnak ellése.
5Móz 28: 19 Átkozott leszesz bejöttödben, és átkozott leszesz kimentedben.
5Móz 28: 20 Bocsát az Úr te reád átkot, bomlást és romlást mindenben, a mit kezdesz vagy cselekszel; mígnem eltöröltetel és mígnem gyorsasággal elveszesz a te cselekedeteidnek gonoszsága miatt, a melyekkel elhagytál engem.
5Móz 28: 21 Hozzád ragasztja az Úr a döghalált, mígnem elemészt téged arról a földről, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.
5Móz 28: 22 Megver téged az Úr szárazbetegséggel hidegleléssel, gyulasztó és izzasztó betegséggel, aszálylyal, szárazsággal és ragyával; és üldöznek téged, mígnem elveszesz.
5Móz 28: 23 Eged, a mely fejed felett van, rézzé, a föld pedig, a mely lábad alatt van, vassá válik.
5Móz 28: 24 Az Úr eső helyett port és hamut ád a te földedre; az égből száll reád, mígnem elpusztulsz.
5Móz 28: 25 Az Úr megszalaszt téged a te ellenségeid előtt; egy úton mégy ki ő reá, és hét úton futsz előtte, és a föld minden országának rettentésére leszel.
5Móz 28: 26 És eledelévé lesz a te holttested az ég minden madarának és a föld vadainak, és nem lesz, aki elűzze [azokat.
5Móz 28: 27 Megver téged az Isten Égyiptomnak fekélyével, és sülylyel, varral és viszketegséggel, a melyekből ki nem gyógyíttathatol.
5Móz 28: 28 Megver téged az Úr tébolyodással, vaksággal és elme- zavarodással;
5Móz 28: 29 És tapogatni fogsz délben, a mint tapogat a vak a setétségben; és szerencsétlen leszel a te útaidban, sőt elnyomott és kifosztott leszel minden időben, és nem lesz, a ki megszabadítson.
5Móz 28: 30 Feleséget jegyzesz magadnak, de más férfi hál azzal; házat építesz, de nem lakol benne; szőlőt ültetsz, de nem veszed annak hasznát.
5Móz 28: 31 A te ökröd szemed előtt vágatik le, és nem eszel abból; a te szamarad elragadtatik előled, és nem tér vissza hozzád; a te juhaid ellenségeidnek adatnak, és nem lesz, aki megszabadítson.
5Móz 28: 32 A te fiaid és leányaid más népnek adatnak, és a te szemeid néznek és epekednek utánok egész napon, és nem lesz erő a te kezedben.
5Móz 28: 33 A te földednek gyümölcsét, és minden fáradságos szerzeményedet oly nép emészti fel, a melyet nem ismertél, sőt elnyomott és megnyomorított leszel minden időben.
5Móz 28: 34 És megtébolyodol a látványtól, a melyet látni fognak a te szemeid.
5Móz 28: 35 Megver téged az Úr gonosz kelésekkel a te térdeiden és czombjaidon, a melyekből ki nem gyógyíttathatol, talpadtól fogva a koponyádig.
5Móz 28: 36 Az Úr elvisz téged és a te királyodat, a kit magad fölé emelsz, oly nép közé, a melyet nem ismertél sem te, sem a te atyáid; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket: fát és követ.
5Móz 28: 37 És iszonyattá, példabeszéddé és gúnynyá leszel minden népnél, a melyek közé elűz téged az Úr.
5Móz 28: 38 Sok magot viszel ki a mezőre, de keveset takarsz be, mert felemészti azt a sáska.
5Móz 28: 39 Szőlőket ültetsz és míveled [azokat], de bort nem iszol, meg sem szeded, mert elemészti azokat a féreg.
5Móz 28: 40 Olajfáid lesznek minden határodban, de nem kened magadat olajjal, mert olajfádnak gyümölcse lehull.
5Móz 28: 41 Fiakat és leányokat nemzesz, de nem lesznek tiéid; mert fogságra jutnak.
5Móz 28: 42 Minden fádat és földednek minden gyümölcsét megemészti a sáska.
5Móz 28: 43 A jövevény, a ki közötted van, feljebb-feljebb emelkedik feletted, te pedig alább-alább szállasz.
5Móz 28: 44 Ő fog néked kölcsönt adni, és nem te kölcsönzöl néki; ő fej lesz, te pedig fark leszel.
5Móz 28: 45 És ez átkok mind reád szállanak, és üldöznek téged és megteljesednek rajtad, míglen elpusztulsz; mert nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára, hogy megtartottad volna az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyeket parancsolt néked;
5Móz 28: 46 És rajtad lesznek jelül és csudául, és a te magodon mind örökké.
5Móz 28: 47 A miatt, hogy nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és jó szívvel, mindennel bővölködvén:
5Móz 28: 48 Szolgálod majd a te ellenségeidet, a kiket reád bocsát az Úr, éhen és szomjan, mezítelen és mindennek szűkiben; és vasigát vet a te nyakadra, míglen elpusztít téged.
5Móz 28: 49 Hoz az Úr ellened népet meszszünnen, a földnek széléről, nem különben, a mint repül a sas; oly népet, a melynek nyelvét nem érted;
5Móz 28: 50 Vad tekintetű népet, a mely nem tiszteli a vén embert, és a gyermeknek nem kedvez:
5Móz 28: 51 És felemészti a te barmodnak tenyészését és a te földednek gyümölcsét, mígnem kipusztulsz; a mely nem hágy néked a te gabonádból, borodból, olajodból, és a te teheneidnek fajzásából, juhaidnak elléséből, mígnem kiveszít téged.
5Móz 28: 52 És megszáll téged minden városodban, míglen leomolnak a te magas és erős kőfalaid, a melyekben bízol, minden te földeden: megszáll téged minden városodban, minden te földeden, a melyet az Úr, a te Istened ád néked.
5Móz 28: 53 És megeszed a te méhednek gyümölcsét, a te fiaidnak és leányidnak húsát, a kiket ád néked az Úr, a te Istened - a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged.
5Móz 28: 54 A te közötted való finnyás és igen kedvére nevekedett férfi is irígy szemmel tekint az ő atyjafiára, az ő szeretett feleségére és fiainak maradékrészére, a kik megmaradtak [még].
5Móz 28: 55 Hogy ne kelljen adnia azok közül senkinek az ő fiainak húsából, a mit eszik, mivelhogy semmi egyebe nem marad a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged minden városodban.
5Móz 28: 56 A közötted való finnyás és kedvére nevekedett asszony (aki meg se próbálta talpát a földre bocsátani az elkényesedés és finnyásság miatt) irígy szemmel tekint az ő szeretett férjére, fiára, leányára.
5Móz 28: 57 Az ő mássa miatt, a mely elmegy tőle és gyermekei miatt, a kiket megszül; mert megeszi ezeket titkon, mikor mindenből kifogy, a megszállás és szorongattatás alatt, a melylyel megszorongat téged a te ellenséged a te városaidban.
5Móz 28: 58 Hogyha meg nem tartod [és] nem teljesíted e törvény minden ígéjét, a melyek meg vannak írva e könyvben, hogy féljed e dicsőséges és rettenetes nevet, az Úrét, a te Istenedét:
5Móz 28: 59 Csudálatosakká teszi az Úr a te csapásaidat, és a te magodnak csapásait: nagy és maradandó csapásokká, gonosz és maradandó betegségekké.
5Móz 28: 60 És reád fordítja Égyiptomnak minden nyavalyáját, a melyektől irtóztál vala, és hozzád ragadnak [azok.]
5Móz 28: 61 Mindazt a betegséget és mindazt a csapást is, a melyek nincsenek megírva e törvénynek könyvében, reád rakja az Úr, míglen kipusztulsz.
5Móz 28: 62 És kevesen maradtok meg, a kik annak előtte oly sokan voltatok, mint az égnek csillagai; mivelhogy nem hallgattál az Úrnak, a te Istenednek szavára.
5Móz 28: 63 És a miképen örvendezett az Úr rajtatok, hogy jót tett veletek és megsokasított titeket: akképen fog örvendezni az Úr rajtatok, hogy kiveszt és kipusztít titeket; és ki fogtok gyomláltatni arról a földről, a melyre te bemégy, hogy bírjad azt.
5Móz 28: 64 És szétszór téged az Úr minden nép közé, a földnek [egyik] végétől a földnek [másik] végéig; és szolgálni fogsz ott idegen isteneket, a kiket sem te nem ismertél, sem a te atyáid: fát és követ.
5Móz 28: 65 De e nemzetek között sem pihensz meg, és nem lesz a te talpadnak nyugodalma; mert rettegő szívet, epedő szemeket és sóvárgó lelket ád ott néked az Úr.
5Móz 28: 66 És a te életed kétséges lesz majd előtted: és rettegni fogsz éjjel és nappal, és nem bízol életedben.
5Móz 28: 67 Reggel azt mondod: Bárcsak estve volna! estve pedig azt mondod: Bárcsak reggel volna! - a te szívednek rettegései miatt, a melylyel rettegsz, és a te szemeidnek látása miatt, a melyet látsz.
5Móz 28: 68 És visszavisz téged az Úr Égyiptomba hajókon, azon az úton, a melyről azt mondtam néked, hogy nem fogod azt többé meglátni! És áruljátok ott magatokat a ti ellenségeiteknek szolgákul és szolgálóleányokul, de nem lesz, a ki megvegyen.
5Móz 29: 1 Ezek annak a szövetségnek ígéi, a mely felől megparancsolta az Úr Mózesnek, hogy kösse meg azt Izráel fiaival Moábnak földén, azon a szövetségen kivül, a melyet kötött vala velök a Hóreben.
5Móz 29: 2 És előhivatá Mózes az egész Izráelt, és monda nékik: Ti láttátok mind azt, a mit szemeitek előtt cselekedett az Úr Égyiptom földén a Faraóval és minden ő szolgájával, és egész földével:
5Móz 29: 3 A nagy kísértéseket, a melyeket láttak a te szemeid, a jeleket és ama nagy csudákat.
5Móz 29: 4 De nem adott az Úr néktek szívet, hogy [jól] értsetek, szemeket, hogy lássatok, és füleket, hogy halljatok, mind e mai napig.
5Móz 29: 5 Mindamellett is vezérlettelek titeket a pusztában negyven esztendeig; nem koptak le a ti ruháitok rólatok, és a te sarud sem kopott le lábadról.
5Móz 29: 6 Kenyeret nem ettetek, sem bort, sem részegítő italt nem ittatok, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
5Móz 29: 7 És eljutottatok e helyre, és kijöve előnkbe Szíhon, Hesbonnak királya, és Óg, Básánnak királya, hogy megütközzenek velünk, de megvertük őket.
5Móz 29: 8 És elvettük az ő földjöket, és odaadtuk örökségül a Rubenitáknak, Gáditáknak és a Manassé-törzs felének.
5Móz 29: 9 Tartsátok meg azért e szövetségnek ígéit, és a szerint cselekedjetek, hogy szerencsések legyetek mindenben, a mit cselekesztek.
5Móz 29: 10 Ti e napon mindnyájan az Úr előtt, a ti Istenetek előtt álltok: a ti főembereitek, törzseitek, véneitek és a ti tiszttartóitok, Izráelnek minden férfia;
5Móz 29: 11 A ti kicsinyeitek, feleségeitek és a te jövevényed, aki a te táborodban van, sőt favágóid és vízmerítőid is;
5Móz 29: 12 Hogy szövetségre lépj[etek] az Úrral, a ti Istenetekkel, és pedig az ő esküjével [erősített kötésre], a melyet ma köt meg veled az Úr, a te Istened;
5Móz 29: 13 Hogy az ő népévé emeljen ma téged, ő pedig legyen néked Istened, a miképen szólott néked, és a miképen megesküdt a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak.
5Móz 29: 14 És nem csak ti veletek kötöm én e szövetséges, és ez esküvéses kötést,
5Móz 29: 15 Hanem azzal, aki itt van velünk, [és] itt áll e mai napon az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, és azzal is, aki nincsen e mai napon itt velünk.
5Móz 29: 16 (Mert ti tudjátok miképen laktunk Égyiptomnak földén, és miképen jöttünk által a nemzetek között, a kiken általjöttetek.
5Móz 29: 17 És láttátok az ő undokságaikat és bálványaikat: fát és követ, ezüstöt és aranyat, a melyek nálok vannak.)
5Móz 29: 18 Vajha ne lenne közöttetek férfi vagy asszony, nemzetség vagy törzs, a kinek szíve elforduljon e napon az Úrtól, a mi Istenünktől, hogy elmenjen és szolgáljon e nemzetek isteneinek; vajha ne lenne köztetek méreg- és ürömtermő gyökér!
5Móz 29: 19 És ha lesz, aki hallja ez esküvéses kötésnek ígéit, és boldognak állítja magát az ő szívében, ezt mondván: Békességem lesz nékem, ha a szívem gondolata szerint járok is, (hogy a részeg és a szomjas együtt veszszenek):
5Móz 29: 20 Nem akar majd az Úr annak megbocsátani, sőt felgerjed akkor az Úrnak haragja és búsulása az ilyen ember ellen, és rászáll arra minden átok, a mely meg van írva e könyvben, és eltörli az Úr annak nevét az ég alól.
5Móz 29: 21 És kiválasztja azt az Úr veszedelemre, Izráelnek minden törzse közül, a szövetségnek minden átka szerint, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben.
5Móz 29: 22 És ezt fogja mondani a következő nemzedék, a ti fiaitok, a kik ti utánatok támadnak, és az idegen, a ki messze földről jön el, ha látni fogják e földnek csapásait és nyomorúságait, a melyekkel megnyomorította azt az Úr:
5Móz 29: 23 Kénkő és só égette ki egész földjét, be sem vethető, semmit nem terem, és semmi fű sem nevekedik rajta; olyan, mint Sodomának, Gomorának, Ádmának és Czeboimnak elsülyesztett helye, a melyeket elsülyesztett az Úr haragjában és búsulásában.
5Móz 29: 24 Azt fogják majd kérdezni mind a nemzetek: Miért cselekedett az Úr így ezzel a földdel? Micsoda nagy felgerjedése ez a haragnak?
5Móz 29: 25 És ezt mondják majd: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az ő atyáik Istenének szövetségét, a melyet akkor kötött velök, a mikor kihozta őket Égyiptom földéről;
5Móz 29: 26 És elmentek,és szolgáltak idegen isteneket, és imádták azokat; [olyan] isteneket, a kiket nem ismertek volt és nem adott nékik [az Isten.]
5Móz 29: 27 És felgerjedett az Úrnak haragja e föld ellen, hogy reá hozza mindazt az átkot, a mely meg van írva e könyvben.
5Móz 29: 28 És kigyomlálta őket az Úr az ő földjökről haragjában, búsulásában és nagy indulatjában; és vetette őket más földre, a mint mai nap [is ]van.
5Móz 29: 29 A titkok az Úréi, a mi Istenünkéi; a kinyilatkoztatott dolgok pedig a miénk és a mi fiainké mind örökké, hogy e törvénynek minden ígéjét beteljesítsük.
5Móz 30: 1 És ha majd elkövetkeznek reád mind ezek: az áldás és az átok, a melyet elődbe adtam néked; és szívedre veszed azt ama nemzetek között, a kik közé oda taszított téged az Úr, a te Istened;
5Móz 30: 2 És megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez, és hallgatsz az ő szavára mind a szerint, a mint én parancsolom néked e napon, te és a te fiaid teljes szívedből és teljes lelkedből:
5Móz 30: 3 Akkor visszahozza az Úr, a te Istened a te foglyaidat, és könyörül rajtad, és visszahozván, összegyűjt majd téged minden nép közül, a kik közé oda szórt téged az Úr, a te Istened.
5Móz 30: 4 Ha az ég szélére volnál is taszítva, onnét is összegyűjt téged az Úr, a te Istened, és onnét is felvesz téged;
5Móz 30: 5 És elhoz téged az Úr, a te Istened a földre, a melyet bírtak a te atyáid, és bírni fogod azt; és jól tesz veled, és inkább megsokasít téged, mint a te atyáidat.
5Móz 30: 6 És körülmetéli az Úr, a te Istened a te szívedet, és a te magodnak szívét, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből, hogy élj.
5Móz 30: 7 Mind ez átkokat pedig rábocsátja az Úr, a te Istened a te ellenségeidre és gyűlölőidre, a kik üldöztek téged.
5Móz 30: 8 Te azért térj meg, és hallgass az Úr szavára, és teljesítsd minden parancsolatát, a melyeket én e mai napon parancsolok néked.
5Móz 30: 9 És bővölködővé tesz téged az Úr, a te Istened kezeidnek minden munkájában, a te méhednek gyümölcsében, a te barmodnak gyümölcsében és a te földednek gyümölcsében, a [te] jódra. Mert [hozzád] fordul az Úr és öröme lesz benned a [te] jódra, a miképen öröme volt a te atyáidban.
5Móz 30: 10 Hogyha hallgatsz az Úrnak, a te Istenednek szavára, megtartván az ő parancsolatait és rendeléseit, a melyek meg vannak írva e törvénykönyvben, és ha teljes szívedből és teljes lelkedből megtérsz az Úrhoz, a te Istenedhez.
5Móz 30: 11 Mert e parancsolat, a melyet én e mai napon parancsolok néked, nem megfoghatatlan előtted; sem távol nincs tőled.
5Móz 30: 12 Nem a mennyben van, hogy azt mondanád: Kicsoda hág fel érettünk a mennybe, hogy elhozza azt nékünk, és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt?
5Móz 30: 13 Sem a tengeren túl nincsen az, hogy azt mondanád: Kicsoda megy át érettünk a tengeren, hogy elhozza azt nékünk és hallassa azt velünk, hogy teljesítsük azt?
5Móz 30: 14 Sőt felette közel van hozzád ez íge: a te szádban és szívedben van, hogy teljesítsed azt.
5Móz 30: 15 Lám elődbe adtam ma néked az életet és a jót: a halált és a gonoszt.
5Móz 30: 16 Mikor én azt parancsolom néked ma, hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, hogy járj az ő útain, és tartsd meg az ő parancsolatait, rendeléseit és végzéseit, hogy élj és szaporodjál, és megáldjon téged az Úr, a te Istened a földön, a melyre bemégy, hogy bírjad azt.
5Móz 30: 17 Ha pedig elfordul a te szíved, és nem hallgatsz meg, sőt elhajolsz és idegen isteneket imádsz, és azoknak szolgálsz;
5Móz 30: 18 Tudtotokra adom ma néktek, hogy bizony elvesztek: nem éltek sok ideig azon a földön, a melyre a Jordánon általkelvén, bemégy, hogy bírjad azt.
5Móz 30: 19 Bizonyságul hívom ellenetek ma a mennyet és a földet, hogy az életet és a halált adtam előtökbe, az áldást és az átkot: válaszd azért az életet, hogy élhess mind te, mind a te magod;
5Móz 30: 20 Hogy szeressed az Urat, a te Istenedet, és hogy hallgass az ő szavára, és ragaszkodjál hozzá; mert ő a te életed és a te életednek hosszúsága; hogy lakozzál azon a földön, a mely felől megesküdt az Úr a te atyáidnak, Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak, hogy nékik adja azt.
5Móz 31: 1 És méne Mózes, és ez ígéket mondotta vala az egész Izráelnek;
5Móz 31: 2 Monda pedig nékik: Száz és húsz esztendős vagyok ma, nem járhatok többé ki és be: az Úr pedig azt mondá nékem: Nem mégy át ezen a Jordánon.
5Móz 31: 3 Az Úr, a te Istened maga megy át előtted, ő pusztítja el e nemzeteket előtted, hogy bírjad őket; Józsué az, aki átmegy előtted, a mint megmondotta az Úr.
5Móz 31: 4 És akképen cselekeszik azokkal az Úr, a miképen cselekedett Szíhonnal és Óggal az Emoreusok királyaival, és azoknak földjökkel, a melyeket elpusztított vala.
5Móz 31: 5 Ha azért előtökbe adja őket az Úr, egészen a szerint a parancsolat szerint cselekedjetek velök, a mint parancsoltam néktek.
5Móz 31: 6 Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged.
5Móz 31: 7 Szólítá azért Mózes Józsuét, és monda néki az egész Izráel szemei előtt: Légy erős és bátor, mert te mégy be e néppel a földre, a mely felől megesküdt az Úr az ő atyáiknak, hogy nékik adja, és te osztod el azt nékik örökségül.
5Móz 31: 8 Az Úr, ő az, aki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj!
5Móz 31: 9 És megírá Mózes e törvényt, és adá azt a papoknak, a Lévi fiainak, a kik hordozzák az Úr szövetségének ládáját, és Izráel minden vénjének.
5Móz 31: 10 És megparancsolá nékik Mózes, mondván: A hetedik esztendő végén, az elengedés esztendejének idejében, a sátorok innepén;
5Móz 31: 11 Mikor eljön az egész Izráel, hogy megjelenjék az Úr előtt, a te Istened előtt azon a helyen, a melyet kiválaszt: olvasd fel e törvényt az egész Izráel előtt fülök hallására.
5Móz 31: 12 Gyűjtsd egybe a népet, a férfiakat, az asszonyokat, a kicsinyeket és a te jövevényedet, aki a te kapuidon belől van, hogy hallják és tanuljanak, és féljék az Urat, a ti Isteneteket, és tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét.
5Móz 31: 13 És az ő fiaik is, a kik nem tudják [még], hallják és tanulják meg, hogy az Urat, a ti Isteneteket kell félni mind addig, a míg éltek azon a földön, a melyre általkeltek a Jordánon, hogy bírjátok azt.
5Móz 31: 14 Monda azután az Úr Mózesnek: Ímé elközelgettek a te napjaid, hogy meghalj; hívd elő Józsuét, és álljatok fel a gyülekezetnek sátorában, hogy parancsolatokat adjak néki. Elméne azért Mózes és Józsué, és felállának a gyülekezet sátorában.
5Móz 31: 15 És megjelenék az Úr a sátorban, felhőoszlopban, és megálla a felhőoszlop a sátor nyílása felett,
5Móz 31: 16 És monda az Úr Mózesnek: Ímé te elaluszol a te atyáiddal, és ez a nép felkél, és idegen istenek után [jár és] paráználkodik azon a földön, a melyre bemegy, hogy [lakozzék] azon; és elhágy engem, és felbontja az én szövetségemet, a melyet én ő vele kötöttem.
5Móz 31: 17 De felgerjed az én haragom ő ellene azon a napon, és elhagyom őt, és elrejtem az én orczámat ő előle, hogy megemésztessék. És mikor utóléri a sok baj és nyomorúság, mondani fogja azon a napon: Avagy nem azért értek-é engem ezek a bajok, hogy nincsen az én Istenem én közöttem?
5Móz 31: 18 Én pedig valóban elrejtem az én orczámat azon a napon az ő minden gonoszsága miatt, a melyet cselekedett, mivelhogy más istenekhez fordult.
5Móz 31: 19 Most pedig írjátok fel magatoknak ez éneket, és tanítsd meg arra Izráel fiait; adjad azt szájokba, hogy legyen nékem ez ének bizonyságul Izráel fiai ellen.
5Móz 31: 20 Mert beviszem őt arra a földre, a mely felől megesküdtem az ő atyáinak, a tejjel és mézzel folyó földre; és eszik, jóllakik és meghízik, azután pedig más istenekhez fordul, és azoknak szolgál, és meggyaláz engem, és felbontja az én szövetségemet.
5Móz 31: 21 Mikor pedig utóléri őt a sok baj és nyomorúság: akkor szóljon ez az ének előtte bizonyságképen (mert nem megy feledésbe az ő maradékának szájából), mert tudom az ő gondolatát, a mely szerint cselekszik már most is, minekelőtte bevinném őt arra a földre, a mely felől megesküdtem vala.
5Móz 31: 22 Megírá azért Mózes ezt az éneket azon a napon, és megtanítá arra Izráel fiait.
5Móz 31: 23 Azután parancsola [az Úr] Józsuénak, a Nún fiának, és monda: Légy erős és bátor, mert te viszed be Izráel fiait arra a földre, a mely felől megesküdtem nékik; és én veled leszek.
5Móz 31: 24 Mikor pedig teljesen és mind végig beírta Mózes e törvény ígéit könyvbe:
5Móz 31: 25 Parancsola Mózes a lévitáknak, a kik hordozzák vala az Úr szövetségének ládáját, mondván:
5Móz 31: 26 Vegyétek e törvénykönyvet, és tegyétek ezt az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségládája oldalához, és legyen ott ellened bizonyságul;
5Móz 31: 27 Mert én ismerem a te pártos voltodat, és kemény nyakadat. Ímé most is, holott még köztetek élek, pártot ütöttetek az Úr ellen; mennyivel inkább halálom után?
5Móz 31: 28 Gyűjtsétek én hozzám a ti törzseiteknek minden vénjét és a ti előljáróitokat, hadd mondjam el ez ígéket az ő füleik hallására, és hadd hívjam bizonyságul ellenök a mennyet és földet.
5Móz 31: 29 Mert tudom, hogy halálom után mind inkább-inkább megromoltok és eltértek az útról, a melyet parancsoltam néktek; és utólér majd titeket a veszedelem a későbbi időben, mivelhogy gonoszt cselekesztek az Úrnak szemei előtt, bosszantván őt kezeiteknek csinálmányával.
5Móz 31: 30 Azután elmondá Mózes Izráel egész gyülekezetének füle hallására ez éneknek ígéit, mind végig.
5Móz 32: 1 Figyeljetek egek, hadd szóljak! Hallgassa a föld is számnak beszédeit!
5Móz 32: 2 Csepegjen tanításom, mint eső; hulljon mint harmat a beszédem; mint langyos zápor a gyenge fűre, s mint permetezés a pázsitra!
5Móz 32: 3 Mert az Úr nevét hirdetem: magasztaljátok Istenünket!
5Móz 32: 4 Kőszikla! Cselekedete tökéletes, mert minden ő úta igazság! Hűséges Isten és nem csalárd; igaz és egyenes ő!
5Móz 32: 5 Gonoszak voltak hozzá, nem fiai, a magok gyalázatja; romlott és elvetemült nemzedék.
5Móz 32: 6 Így fizettek-é az Úrnak: balga és értelmetlen nép?! Nem atyád-é ő, aki teremtett? Ő alkotott és erősített meg.
5Móz 32: 7 Emlékezzél meg az ős időkről; gondoljátok el annyi nemzedék éveit! Kérdezd meg atyádat és megjelenti néked, a te véneidet és megmondják néked!
5Móz 32: 8 Mikor a Felséges örökséget osztott a népeknek; mikor szétválasztá az ember fiait: megszabta a népek határait, Izráel fiainak száma szerint,
5Móz 32: 9 Mert az Úrnak része az ő népe, Jákób néki sorssal jutott öröksége.
5Móz 32: 10 Puszta földön találta vala őt, zordon, sivatag vadonban; körülvette őt, gondja volt reá, őrizte, mint a szeme fényét;
5Móz 32: 11 Mint a fészkén felrebbenő sas, fiai felett lebeg, kiterjeszti felettök szárnyait, felveszi őket, [és] tollain emeli őket:
5Móz 32: 12 Egymaga vezette őt az Úr; idegen Isten nem volt ő vele.
5Móz 32: 13 A föld magaslatain járatta őt, mezők terméseivel étette, kősziklából is mézet szopatott vele, kovaszirtből is olajat;
5Móz 32: 14 Tehenek vaját, és juhok tejét bárányok kövérjével, básáni kosokat és bakkecskéket a buza java kövérjével; és szőlő vérét, bort ittál.
5Móz 32: 15 És meghízott Jesurun, és rúgódozott. Meghíztál, megkövéredtél, elhájasodtál. És elhagyá Istent, teremtőjét, és megveté az ő üdvösségének kőszikláját.
5Móz 32: 16 Idegen [istenek]kel ingerelték, útálatosságokkal bosszantották.
5Móz 32: 17 Ördögöknek áldoztak, nem Istennek; isteneknek, a kiket nem ismertek; újaknak, a kik csak most támadtak, a kiket nem rettegtek a ti atyáitok.
5Móz 32: 18 A Kősziklát, a ki szült téged, elfeledted; megfelejtkeztél Istenről, aki nemzett téged.
5Móz 32: 19 Látta ezt az Úr és megútálta bosszúságában az ő fiait és leányait.
5Móz 32: 20 És monda: Elrejtem orczámat előlök, hadd látom, mi lesz a végök? Mert elzüllött nemzetség ez, fiak, a kikben nincs hűség!
5Móz 32: 21 Azzal ingereltek ők, a mi nem isten; hiábavalóságaikkal bosszantottak engem; én pedig azzal ingerlem őket, a mi nem népem: bolond nemzettel bosszantom őket.
5Móz 32: 22 Mert tűz lobban fel haragomban és leég a Seol fenekéig; megemészti a földet és gyümölcsét, és felgyújtja a hegyek alapjait.
5Móz 32: 23 Veszedelmeket halmozok reájok, nyilaimat mind rájok fogyasztom.
5Móz 32: 24 Éhségtől aszottan, láztól emésztetten és keserű dögvésztől - a vadak fogait is rájok bocsátom, a porban csúszók mérgével együtt.
5Móz 32: 25 Kivül fegyver pusztít, az ágyasházakban rettegés: ifjat és szűzet, csecsszopót a vén emberrel együtt.
5Móz 32: 26 Mondom: Elfuvom őket, eltörlöm emlékezetöket az emberek közül.
5Móz 32: 27 Ha nem tartanék az ellenség bosszantásától, hogy szorongatóik a dolgot félremagyarázzák, és hogy ezt mondják: A mi kezünk a hatalmas, és nem az Úr cselekedte mind ezt! -
5Móz 32: 28 Mert tanács-vesztett nép ez, és nincs bennök értelem.
5Móz 32: 29 Vajha eszesek volnának, megértenék ezt, meggondolnák, hogy mi lesz a végök!
5Móz 32: 30 Miképen kergethetne egy ezeret, és kettő hogyan űzhetne tízezeret, ha az ő Kősziklájok el nem adja őket, és ha az Úr kézbe nem adja őket?!
5Móz 32: 31 Mert a mi Kősziklánk nem olyan, mint az ő kősziklájok; ellenségeink is megítélhetik!
5Móz 32: 32 Mert az ő szőlőjök Sodoma szőlője és Gomora mezősége; bogyóik mérges bogyók, keserűek a gerézdjeik.
5Móz 32: 33 Sárkányok mérge az ő boruk, áspiskígyóknak kegyetlen epéje.
5Móz 32: 34 Nincsen-é ez elrejtve nálam, lepecsételve az én kincseim között?
5Móz 32: 35 Enyém a bosszúállás és megfizetés, a mikor lábuk megtántorodik; mert közel van az ő veszedelmök napja, és siet, a mi rájok vár!
5Móz 32: 36 Mert megítéli az Úr az ő népét, és megkönyörül az ő szolgáin, ha látja, hogy elfogyott az erő, s védett és védtelen oda van.
5Móz 32: 37 És ezt mondja: Hol az ő istenök? a Kőszikla, a melyben bizakodtak?
5Móz 32: 38 A kik megették az ő véres áldozataik kövérjét, megitták az ő italáldozatuk borát: keljenek fel és segítsenek meg titeket, és oltalmazzanak meg titeket!
5Móz 32: 39 Most lássátok meg, hogy én vagyok, és nincs Isten kivülem! Én ölök és elevenítek, én sebesítek és én gyógyítok, és nincs, a ki kezemből megszabadítson.
5Móz 32: 40 Mert felemelem kezemet az égre, és ezt mondom: Örökké élek én!
5Móz 32: 41 Ha megélesítem fényes kardomat és ítélethez fog kezem: bosszút állok ellenségeimen és megfizetek gyűlölőimnek.
5Móz 32: 42 Megrészegítem nyilaimat vérrel, és kardom jól lakik hússal: a legyilkoltak és foglyok vérével, az ellenség vezéreinek fejéből!
5Móz 32: 43 Ujjongjatok ti nemzetek, ő népe! Mert ő megtorolja az ő szolgáinak vérét, bosszút áll az ő ellenségein, földjének és népének megbocsát!
5Móz 32: 44 Elméne azért Mózes és elmondá ez éneknek minden ígéjét a nép füle hallására, ő és Józsué a Nún fia.
5Móz 32: 45 És mikor végig elmondá Mózes mind ez ígéket az egész Izráelnek,
5Móz 32: 46 Monda nékik: Vegyétek szívetekre mind ezeket az ígéket, a melyekkel én bizonyságot teszek ellenetek e mai napon; és parancsoljátok meg fiaitoknak, hogy tartsák meg és teljesítsék e törvénynek minden ígéjét;
5Móz 32: 47 Mert nem hiábavaló íge ez néktek; hanem ez a ti életetek, és ez íge által hosszabbítjátok meg napjaitokat azon a földön, a melyre általmentek a Jordánon, hogy bírjátok azt.
5Móz 32: 48 És ugyanezen a napon szóla az Úr Mózesnek, mondván:
5Móz 32: 49 Menj fel ebbe az Abarim hegységbe, a Nébó hegyére, a mely Moáb földén van és pedig Jérikhóval átellenben; és nézd meg a Kanaán földét, a melyet én Izráel fiainak adok örökségül.
5Móz 32: 50 És halj meg a hegyen, a melyre felmégy, és takaríttassál a te népedhez, a miképen meghalt Áron, a te testvéred a Hór hegyén, és takaríttatott az ő népeihez;
5Móz 32: 51 Mivelhogy vétkeztetek ellenem Izráel fiai között a versengésnek vizénél, a Czin pusztájában Kádesnél: mert nem szenteltetek meg engem Izráel fiai között.
5Móz 32: 52 Mert szemközt látod a földet; de arra a földre, a melyet én adok Izráel fiainak, oda nem mégy be.
5Móz 33: 1 Ez pedig az áldás, a melylyel megáldá Mózes, az Istennek embere, Izráel fiait az ő halála előtt.
5Móz 33: 2 Monda ugyanis: Az Úr a Sinai [hegyről] jött, és Szeirből támadt fel nékik; Párán hegyéről ragyogott elő, tízezer szent közül jelent meg, jobbja felől tüzes törvény vala számukra.
5Móz 33: 3 Bizony szereti ő a népeket! Mind kezednél vannak az ő szentjei, oda szegődnek, a te lábaidhoz, és hallgatják a te beszédeidet.
5Móz 33: 4 Törvényt parancsolt nékünk Mózes, örökségül Jákób községének.
5Móz 33: 5 És király lőn Jesurunban, mikor összegyűltek a népnek fejei, és együtt voltak Izráel törzsei.
5Móz 33: 6 Éljen Rúben és meg ne haljon; és száma legyen embereinek.
5Móz 33: 7 Ez pedig a Júda [áldása]; és monda: Hallgasd meg Uram a Júda szavát, és vidd be őt az ő népéhez. Az ő keze elégséges legyen néki, de légy segítsége az ő szorongatói ellen.
5Móz 33: 8 Léviről pedig monda: A te Thummimod és Urimod a te kegyes férfiadé, a kit megkísértél Masszában, a kivel perbe szálltál Mériba vizeinél.
5Móz 33: 9 aki azt mondta az ő atyjáról és anyjáról: Nem láttam őt; és az ő atyjafiait nem ismerte, fiaival sem gondolt; mert megtartották a te beszédedet, és ragaszkodtak szövetségedhez.
5Móz 33: 10 Tanítják a te végzéseidre Jákóbot, és a te törvényedre Izráelt; füstölőt tesznek a te orczád elé, és égőáldozatot a te oltárodra.
5Móz 33: 11 Áldd meg Uram az ő erejét, és az ő kezének munkája legyen kedves előtted! Törd meg derekukat a reá támadóknak és az ő gyűlölőinek, hogy fel ne kelhessenek!
5Móz 33: 12 Benjáminról monda: Az Úrnak kedveltje! Bátorságban lakozik mellette, fedezi őt minden időben, és az ő vállai között lakik.
5Móz 33: 13 Józsefről pedig monda: Áldott az Úrtól az ő földe az égnek kincseivel, a harmattal és az alant elterülő mélységes vizekkel;
5Móz 33: 14 A nap érlelte drága terméssel, és a hold sarjasztotta drágaságokkal;
5Móz 33: 15 És az ős hegyek javaival, és az örök halmok drágaságaival;
5Móz 33: 16 A földnek drágaságaival és bőségével. A csipkebokorban lakozónak jó kedve szálljon Józsefnek fejére, az ő atyjafiai közül kiválasztottnak koponyájára!
5Móz 33: 17 Tehenének első fajzása dicsőségére van; szarvai bivalyszarvak; népeket öklel azokkal mindenfelé a földnek széléig. És ezek Efraim tízezrei és Manassé ezrei.
5Móz 33: 18 És Zebulonról monda: Örvendj Zebulon a te kimentedben, és te Izsakhár a te sátraidban.
5Móz 33: 19 Népeket hívogatnak a hegyre, igaz áldozattal áldoznak ott; mert a tengerek bőségét szopják, és a fövénynek rejtett kincseit.
5Móz 33: 20 És Gádról monda: Áldott az, aki kiterjeszti Gádot! Mint nőstény oroszlán, úgy lakik, és szétszaggat kart és koponyát.
5Móz 33: 21 Az elejét nézte ki magának, mert ott volt elrejtve a törvényadó osztályrésze. De elméne a népnek fejedelmeivel, az Úrnak igazságát cselekedte, és az ő végzését Izráellel együtt.
5Móz 33: 22 És Dánról monda: Dán oroszlánnak kölyke, a mely Básánból szökik ki.
5Móz 33: 23 És Nafthaliról monda: Ó Nafthali, aki az Úrnak jó kedvével bővölködöl és áldásával vagy teljes! Vedd birtokba a tengert és a délt.
5Móz 33: 24 És Áserről monda: Áldott a többi fiak felett Áser! Legyen az ő atyjafiai előtt kedves, és áztassa lábát olajban.
5Móz 33: 25 Vas és réz legyenek a te záraid; és élteden át tartson erőd.
5Móz 33: 26 Nincs olyan, mint a Jesurun Istene! Az egeken száguld segítségedre, és fenségében a felhőkön.
5Móz 33: 27 Hajlék az örökkévaló Isten, alant vannak örökkévaló karjai; elűzi előled az ellenséget, és ezt mondja: Pusztítsd!
5Móz 33: 28 És bátorságban lakozik Izráel, egymaga lesz Jákób forrása a gabona és a bor földén, és az ő egei harmatot csepegnek.
5Móz 33: 29 Boldog vagy Izráel!] Kicsoda olyan mint] te? Nép, a kit az Úr véd, a te segítségednek pajzsa, és a ki a te dicsőségednek fegyvere! Hízelegnek majd néked a te ellenségeid, és te azoknak magaslatait taposod.
5Móz 34: 1 És felméne Mózes a Moáb mezőségéről a Nébó hegyére, a Piszga tetejére, a mely átellenben van Jérikhóval; és megmutatá néki az Úr az egész földet, a Gileádot Dánig;
5Móz 34: 2 És az egész Nafthalit, Efraim és Manassé földét, az egész Júda földét a túlsó tengerig;
5Móz 34: 3 És a déli tartományt, és Jérikhónak, a pálmafák városa völgyének környékét, Czoárig.
5Móz 34: 4 És monda néki az Úr: Ez a föld az, a mely felől megesküdtem Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak, mondván: a te magodnak adom azt. Megengedtem néked, hogy szemeiddel lásd, de oda nem mégy át.
5Móz 34: 5 És meghala ott Mózes, az Úrnak szolgája a Moáb földén, az Úr szava szerint.
5Móz 34: 6 És eltemeték őt a völgyben, a Moáb földén, Béth-Peórral átellenben; és senki sem tudja az ő temetésének helyét e mai napig.
5Móz 34: 7 Mózes pedig száz és húsz esztendős volt, mikor meghalt; nem homályosodott vala meg az ő szeme, sem el nem fogyatkozott vala az ő ereje.
5Móz 34: 8 És siraták Izráel fiai Mózest a Moáb mezőségén harmincz napig; és eltelének a Mózes siratásának, [azaz] gyászolásának napjai.
5Móz 34: 9 Józsué, a Nún fia pedig beteljesedék bölcseségnek lelkével; mert Mózes tette vala ő reá kezeit; és hallgatának reá Izráel fiai, és úgy cselekedének, a mint parancsolta vala az Úr Mózesnek.
5Móz 34: 10 És nem támadott többé Izráelben olyan próféta, mint Mózes, a kit ismert volna az Úr színről-színre:
5Móz 34: 11 Mindazokban a jelekben és csudákban, a melyekért küldötte vala őt az Úr, hogy véghez vigye [azokat] Égyiptom földén, a Faraón, minden ő szolgáján, és az ő egész földén;
5Móz 34: 12 És mindama hatalmas erőben, és mindama nagy rettenetességben, a melyeket véghez vitt Mózes az egész Izráel szemei előtt.

Józs :
-----------
Józsué Könyve

Józs 1: 1 És lőn Mózesnek, az Úr szolgájának halála után, szóla az Úr Józsuénak, a Nún fiának, Mózes szolgájának, mondván:
Józs 1: 2 Mózes, az én szolgám meghalt; most azért kelj fel, menj át ezen a Jordánon, te és mind ez a nép arra a földre, a melyet én adok nékik, az Izráel fiainak.
Józs 1: 3 Minden helyet, a melyet talpatok érint, néktek adtam, a miképen szólottam Mózesnek.
Józs 1: 4 A pusztától és a Libánontól fogva a nagy folyóvízig, az Eufrates folyóvízig, a Khitteusoknak egész földe és a nagy tengerig napnyugat felé lesz a ti határotok.
Józs 1: 5 Meg nem áll senki előtted életednek minden idejében; a miképen Mózessel vele voltam, teveled is veled leszek; el nem hagylak téged, sem el nem maradok tőled.
Józs 1: 6 Légy bátor és erős, mert te teszed majd e népet annak a földnek örökösévé, a mely felől megesküdtem az ő atyáiknak, hogy nékik adom azt.
Józs 1: 7 Csak légy bátor és igen erős, hogy vigyázz és mindent ama törvény szerint cselekedjél, a melyet Mózes, az én szolgám szabott elődbe; attól se jobbra, se balra ne hajolj, hogy jó szerencsés lehess mindenben, a miben jársz!
Józs 1: 8 El ne távozzék e törvénynek könyve a te szádtól, hanem gondolkodjál arról éjjel és nappal, hogy vigyázz és mindent úgy cselekedjél, a mint írva van abban, mert akkor leszel jó szerencsés a te utaidon és akkor boldogulsz.
Józs 1: 9 Avagy nem parancsoltam-é meg néked: légy bátor és erős? Ne félj, és ne rettegj, mert veled lesz az Úr, a te Istened mindenben, a miben jársz.
Józs 1: 10 Parancsola azért Józsué a nép előljáróinak, mondván:
Józs 1: 11 Menjetek által a táboron, és parancsoljátok meg a népnek, mondván: Készítsetek magatoknak útravalót, mert harmadnap mulva átmentek ti ezen a Jordánon, hogy bemenjetek és bírjátok azt a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád néktek birtokul.
Józs 1: 12 A Rúben és Gád nemzetségének pedig, és a Manassé nemzetség felének szóla Józsué, mondván:
Józs 1: 13 Emlékezzetek meg a dologról, a mit megparancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, mondván: Az Úr, a ti Istenetek megnyugtatott titeket, és néktek adta ezt a földet.
Józs 1: 14 Feleségeitek, gyermekeitek és barmaitok maradjanak e földön, a melyet adott néktek Mózes a Jordánon túl; ti pedig fegyveres kézzel menjetek át atyátokfiai előtt, mindnyájan, a kik közületek erős vitézek, és segéljétek meg őket;
Józs 1: 15 A míg megnyugosztja az Úr a ti atyátokfiait is, mint titeket, és bírják ők is a földet, a melyet az Úr, a ti Istenetek ád nékik: akkor aztán térjetek vissza a ti örökségtek földére és bírjátok azt, a melyet Mózes, az Úr szolgája adott néktek a Jordánon túl, napkelet felől.
Józs 1: 16 Azok pedig felelének Józsuénak, mondván: Mindent megcselekszünk, a mit parancsoltál nékünk, és a hová küldesz minket, oda megyünk.
Józs 1: 17 A mint Mózesre hallgattunk, épen úgy hallgatunk majd te reád, csak legyen veled az Úr, a te Istened, a miképen vele volt Mózessel.
Józs 1: 18 Mindenki, aki ellene szegül a te szódnak, és nem hallgat a te beszédedre mindabban, a mit parancsolsz néki, megölettessék. Csak bátor légy és erős!
Józs 2: 1 És Józsué, a Nún fia, elkülde Sittimből titkon két férfiút kémekül, mondván: Menjetek el, tekintsétek meg azt a földet és Jérikhót. Azok pedig elmenének, és bemenének egy parázna asszonynak házába, a kinek Ráháb vala neve, és ott hálának.
Józs 2: 2 Mikor pedig megjelentették ezt Jérikhó királyának, mondván: Íme, férfiak jöttek ide ez éjszaka az Izráel fiai közül e földnek kémlelésére;
Józs 2: 3 Akkor külde Jérikhó királya Ráhábhoz, mondván: Hozd ki a férfiakat, a kik bementek hozzád, a kik házadba mentek, mert azért jöttek, hogy kikémleljék az egész földet.
Józs 2: 4 Az asszony pedig fogá a két férfiút, és elrejté vala őket, és monda: Úgy van! Bejöttek hozzám a férfiak, de azt sem tudom, honnan valók voltak.
Józs 2: 5 És kimentek e férfiak kapuzáráskor a setétben; nem tudom, hová mentek a férfiak; siessetek gyorsan utánok, mert utólérhetitek őket.
Józs 2: 6 Pedig ő felhágatta őket a házhéjára, és elbujtatta őket a száras len közé, a mely néki a házhéjára volt kirakva.
Józs 2: 7 És utánok sietének a férfiak a Jordánhoz vivő úton a rév felé; a kaput pedig bezárták, azután, hogy kimenének azok, a kik őket üldözik vala.
Józs 2: 8 Ők pedig még le sem feküvének, a mikor felméne ő hozzájok [az asszony] a házhéjára,
Józs 2: 9 És monda a férfiaknak: Tudom, hogy az Úr néktek adta ezt a földet, és hogy megszállt minket a félelem miattatok, és hogy e földnek minden lakosa megolvad előttetek.
Józs 2: 10 Mert hallottuk, hogy megszárította az Úr a Veres tenger vizét előttetek, a mikor kijöttetek Égyiptomból, és hogy mit cselekedtetek az Emoreusok két királyával, a kik túl voltak a Jordánon, Szíhonnal és Óggal, a kiket megöltetek.
Józs 2: 11 És a mint hallottuk, megolvadott a mi szívünk, és nem támadt többé bátorság senkiben sem miattatok. Bizony az Úr, a ti Istenetek az Isten fenn az égben és alant a földön!
Józs 2: 12 Most azért esküdjetek meg kérlek, nékem az Úrra, hogy a mint én irgalmasságot cselekedtem veletek, ti is irgalmasságot cselekesztek majd az én atyámnak házával, és igaz jelt adtok nékem,
Józs 2: 13 Hogy életben hagyjátok az én atyámat és anyámat, férfi és nőtestvéreimet, és mindent, a mi az övék, és megmentitek a mi lelkünket a haláltól.
Józs 2: 14 És mondának néki a férfiak: A mi lelkünket érje helyettetek a halál, ha meg nem jelentitek ezt a mi dolgunkat. És ha nékünk adja az Úr ezt a földet, irgalmasságot és igazságot cselekszünk veled.
Józs 2: 15 Alábocsátá azért őket kötélen az ablakon (mert az ő háza a kőkerítés falán vala, és ő a kőkerítésen lakik vala).
Józs 2: 16 És monda nékik: A hegyre menjetek, hogy rátok ne találjanak az üldözők, és ott rejtőzködjetek három napig, a míg visszatérnek az üldözők; azután pedig menjetek a magatok útján.
Józs 2: 17 A férfiak pedig mondának néki: Ártatlanok leszünk ezen te esketésedtől, a melylyel te megeskettél minket!
Józs 2: 18 Ha bejövünk mi erre a földre, kösd e veres fonalú zsinórt ahhoz az ablakhoz, a melyen alábocsátottál minket; atyádat, anyádat és atyádfiait pedig, és atyádnak egész háznépét gyűjtsd be magadhoz a házba.
Józs 2: 19 És akkor, ha akárki kijön a te házadnak ajtain, annak vére az ő fején lesz, mi pedig ártatlanok leszünk; mindannak vére pedig, aki te veled lesz a házban, a mi fejünkön legyen, ha valakinek keze lenne azon.
Józs 2: 20 Ha pedig megjelented ezt a mi dolgunkat, akkor mi fel leszünk oldva az eskü alól, a melylyel te megeskettél minket.
Józs 2: 21 Monda pedig amaz: A mint szólottatok, úgy legyen! Ekkor elbocsátá őket, és elmenének; a veres zsinórt pedig reáköté az ablakra.
Józs 2: 22 És elmenének és eljutának a hegyre, és ott maradának három nap, mígnem visszatérének az üldözők. Keresék ugyanis őket az üldözők minden úton, de nem találták vala.
Józs 2: 23 Akkor a két férfiú visszatére, és leszállának a hegyről, és átmenének a [Jordánon], és eljutának Józsuéhoz, a Nún fiához, és elbeszélének néki mindent, a mi történt vala velök.
Józs 2: 24 És mondának Józsuénak: Bizony kezünkbe adta az Úr azt az egész földet; meg is olvadt már a földnek minden lakosa miattunk.
Józs 3: 1 Felkele azért Józsué jó reggel, és elindulának Sittimből, és eljutának a Jordánhoz, ő és Izráel fiai mindnyájan, és meghálának ott, mielőtt általmentek volna.
Józs 3: 2 Lőn pedig három nap mulva, hogy általmenének a vezérek a táboron;
Józs 3: 3 És parancsolának a népnek, mondván: Mihelyt meglátjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládáját és a Lévi [nemzetségéből való] papokat, a kik hordozzák azt, ti is induljatok meg a ti helyetekről és menjetek utána.
Józs 3: 4 Csakhogy legyen köztetek és a között mintegy kétezer singnyi távolság; közel ne menjetek ahhoz, hogy megismerhessétek az útat, a melyen mennetek kell, mert nem jártatok ezen az úton soha ez előtt.
Józs 3: 5 Józsué pedig monda a népnek: Tisztítsátok meg magatokat, mert holnap az Úr csudákat cselekszik köztetek.
Józs 3: 6 A papoknak is szóla Józsué, mondván: Vegyétek fel a frigyládát, és menjetek át a nép előtt. Felvevék azért a frigyládát, és mennek vala a nép előtt.
Józs 3: 7 Az Úr pedig monda Józsuénak: E napon kezdelek téged felmagasztalni az egész Izráel szemei előtt, hogy megtudják, hogy a miképen vele voltam Mózessel, te veled is veled leszek.
Józs 3: 8 Te azért parancsolj a papoknak, a kik a frigyládát hordozzák, mondván: Mikor bementek a Jordán vizének szélébe, álljatok meg a Jordánban.
Józs 3: 9 Ekkor monda Józsué Izráel fiainak: Járuljatok ide, és halljátok meg az Úrnak, a ti Isteneteknek szavait!
Józs 3: 10 És monda Józsué: Ebből tudjátok meg, hogy az élő Isten van köztetek, és hogy kétség nélkül elűzi előletek a Kananeust, a Khittheust, a Khivveust, a Perizeust, a Girgazeust, az Emoreust és a Jebuzeust:
Józs 3: 11 Íme az egész föld Urának frigyládája előttetek megy át a Jordánon!
Józs 3: 12 Most azért válaszszatok magatoknak tizenkét férfiút Izráel nemzetségeiből, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből.
Józs 3: 13 És mihelyt megnyugosznak majd a Jordán vizében a papok talpai, a kik az Úrnak, az egész föld Urának ládáját hordozzák: a Jordán vize ketté szakad, és a felülről aláfolyó víz megáll egy rakásban.
Józs 3: 14 És lőn, hogy a mint megindula a nép az ő sátraiból, hogy általmenjen a Jordánon, és a papok, a frigyládának hordozói, a nép előtt:
Józs 3: 15 És a mint a láda hordozói a Jordánhoz jutának, és a ládahordozó papok bemárták lábaikat a víznek szélébe (a Jordán pedig az egész aratási idő alatt telve vala minden ő partja felett):
Józs 3: 16 Megálla a víz, a mely felülről foly vala alá, és álla egy rakásban, nagy messzire Ádám városánál, a mely Czarthan mellett vala; a puszta tengere, a Sóstenger felé aláfolyó [víz] pedig egészen elfuta, és általméne a nép Jérikhó előtt.
Józs 3: 17 A papok pedig, az Úr frigyládájának hordozói, ott állának a szárazon a Jordán közepében bátorsággal, és az egész Izráel szárazon megy vala át, mindaddig, míg az egész nép teljesen általméne a Jordánon.
Józs 4: 1 Mikor pedig az egész nép teljesen általment vala a Jordánon, szóla az Úr Józsuénak, mondván:
Józs 4: 2 Vegyetek magatokhoz a népből tizenkét férfiút, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből.
Józs 4: 3 És parancsoljátok nékik, mondván: Vegyetek fel innét a Jordán közepéből, arról a helyről, a hol bátorsággal állanak a papok lábai, tizenkét követ, és vigyétek át azokat magatokkal, és tegyétek le a szálláson, a hol megháltok ez éjszaka.
Józs 4: 4 Előhivá azért Józsué a tizenkét férfiút, a kiket az Izráel fiai közül rendelt vala, egy-egy férfiút egy-egy nemzetségből;
Józs 4: 5 És monda nékik Józsué: Menjetek át az Úrnak, a ti Isteneteknek frigyládája előtt a Jordán közepébe, s vegyen fel mindegyikőtök egy-egy követ az ő vállára, az Izráel fiai nemzetségeinek száma szerint,
Józs 4: 6 Hogy legyen ez jelül köztetek. Ha kérdezik majd ezután a ti fiaitok, mondván: Mire valók néktek ezek a kövek?
Józs 4: 7 Mondjátok meg nékik, hogy kétfelé vált a Jordánnak vize az Úr frigyládája előtt, mikor általment a Jordánon; ketté vált a Jordánnak vize, és ezek a kövek emlékeztetőül lesznek az Izráel fiainak mindörökre.
Józs 4: 8 És úgy cselekedének Izráel fiai, a mint megparancsolta vala Józsué, és felvevének a Jordán közepéből tizenkét követ, a mint megmondotta vala az Úr Józsuénak, az Izráel fiai nemzetségeinek száma szerint, és általhozák magokkal az éjjeli szállásra és ott letevék azokat.
Józs 4: 9 Tizenkét követ állíta fel Józsué a Jordán közepén is, azon a helyen, a hol állottak vala a frigyládát vivő papok lábai; ott is vannak mind e mai napig.
Józs 4: 10 A papok pedig, a ládának hordozói, állanak vala a Jordán közepén, a míg végbe mene mind az a dolog, a mit parancsolt vala az Úr Józsuénak, hogy mondja meg a népnek, egészen úgy, a mint Mózes parancsolta vala Józsuénak. A nép pedig sietett és általméne.
Józs 4: 11 És a mint véget ére az egész nép általmenetele, általméne az Úr ládája is és a papok is, a nép előtt.
Józs 4: 12 Általmentek vala a Rúben fiai, a Gád fiai és Manassé félnemzetsége is felfegyverkezve az Izráel fiai előtt, a miképen szólt vala nékik Mózes.
Józs 4: 13 Mintegy negyven ezernyi fegyveres vitéz ment vala át az Úr előtt a harczra, Jérikhónak sík mezejére.
Józs 4: 14 Azon a napon felmagasztalá az Úr Józsuét az egész Izráel szemei előtt, és félék őt, a mint félték vala Mózest, életének minden napjaiban.
Józs 4: 15 Mert szólt vala az Úr Józsuénak, mondván:
Józs 4: 16 Parancsold meg a papoknak, a kik a bizonyság ládáját hordozzák, hogy jőjjenek fel a Jordánból.
Józs 4: 17 És parancsola Józsué a papoknak, mondván: Jőjjetek fel a Jordánból!
Józs 4: 18 És lőn, hogy a mint a papok, az Úr frigyládájának hordozói, feljöttek vala a Jordán közepéből, és érintik vala a papok talpai a szárazt: visszatére a Jordán vize az ő helyére, és folyt vala, mint az előtt, minden partja felett.
Józs 4: 19 A nép pedig az első hónak tizedik napján jöve fel a Jordánból, és tábort üte Gilgálban, Jérikhónak keleti határán.
Józs 4: 20 Azt a tizenkét követ is, a melyeket a Jordánból hoztak vala, Gilgálban állatá fel Józsué.
Józs 4: 21 És szóla Izráel fiainak, mondván: Ha fiaitok kérdezik majd apáiktól, mondván: Mire valók ezek a kövek?
Józs 4: 22 Tudassátok majd a ti fiaitokkal, mondván: Szárazon jött át Izráel ezen a Jordánon.
Józs 4: 23 Mert kiszárította az Úr, a ti Istenetek a Jordán vizét ti előttetek, míg általjövétek rajta, a miképen cselekedett vala az Úr, a ti Istenetek a Veres tengerrel, a melyet megszárított előttünk; míg általjövénk rajta.
Józs 4: 24 Hogy megismerje a földnek minden népe az Úrnak kezét, hogy bizony erős az; hogy féljétek az Urat, a ti Isteneteket minden időben.
Józs 5: 1 Lőn pedig, a mint meghallák az Emoreusok minden királyai, a kik a Jordánon túl laknak napnyugot felé, és a Kananeusok minden királyai, a kik a tenger mellett laknak vala, hogy kiszáraztotta az Úr a Jordánnak vizét az Izráel fiai előtt, a míg általjöttünk vala; megolvada az ő szívök, és nem vala többé bátorság bennök Izráel fiai miatt.
Józs 5: 2 Ez időben monda az Úr Józsuénak: Csinálj magadnak kőkéseket, és másodszor is metéld körül az Izráel fiait.
Józs 5: 3 És csinála Józsué magának kőkéseket, és körülmetélé Izráel fiait a körülmetéletlenség halmán.
Józs 5: 4 Az ok pedig, a miért körülmetélé őket Józsué, ez: Mindaz a nép, a mely kijött vala Égyiptomból; a férfiak, a hadakozó emberek mindnyájan meghaltak vala a pusztában, útközben, a míg jöttek vala Égyiptomból.
Józs 5: 5 Mert körül volt ugyan metélve mindaz a nép, a mely kijött vala; de azt a népet, a mely a pusztában született, útközben, a míg jöttek vala Égyiptomból, nem metélték vala körül;
Józs 5: 6 Mert negyven esztendeig jártak Izráel fiai a pusztában, mialatt elemészteték a hadakozó férfiaknak egész népsége, a kik Égyiptomból jöttek vala ki, mivelhogy nem hallgattak vala az Úr szavára; a kiknek megesküdt az Úr, hogy nem láttatja meg velök a földet, a mely felől megesküdt vala az Úr az ő atyáiknak, hogy nékünk adja azt a tejjel és mézzel folyó földet.
Józs 5: 7 Fiaikat állította vala azért helyökbe, ezeket metélé körül Józsué, mert körülmetéletlenek valának, mivelhogy nem metélék vala körül őket az útban.
Józs 5: 8 Miután pedig mind az egész nép körülmetéltetett vala, veszteg lőnek az ő helyökön a táborban, míglen meggyógyulának.
Józs 5: 9 És monda az Úr Józsuénak: Ma fordítottam el rólatok Égyiptom gyalázatát; ezért hívják e hely nevét Gilgálnak mind a mai napig.
Józs 5: 10 És Gilgálban táborozának Izráel fiai, és megkészíték a páskhát a hónapnak tizennegyedik napján, estve, Jérikhónak mezején.
Józs 5: 11 És evének a föld terméséből a páskhának másodnapján kovásztalan kenyeret és pörkölt gabonát, ugyanezen a napon.
Józs 5: 12 És másnaptól kezdve, hogy ettek vala a föld terméséből, megszűnék a manna, és nem volt többé mannájok az Izráel fiainak; hanem Kanaán földének gyümölcséből evének abban az esztendőben.
Józs 5: 13 Lőn pedig, a mikor Józsué Jérikhónál vala, felemelé az ő szemeit, és látá, hogy íme egy férfiú áll vala előtte meztelen karddal kezében. És hozzá méne Józsué, és monda néki: Közülünk való vagy-é te, vagy ellenségeink közül?
Józs 5: 14 Az pedig monda: Nem, mert én az Úr seregének fejedelme vagyok, most jöttem. És leborula Józsué a földre arczczal, és meghajtá magát, és monda néki: Mit szól az én Uram az ő szolgájának?
Józs 5: 15 És monda az Úr seregének fejedelme Józsuénak: Oldd le a te saruidat lábaidról, mert szent a hely, a melyen állasz. És úgy cselekedék Józsué.
Józs 6: 1 Jérikhó pedig be- és elzárkózott vala az Izráel fiai miatt, se ki nem jöhetett, se be nem mehetett senki.
Józs 6: 2 És monda az Úr Józsuénak: Lásd! kezedbe adtam Jérikhót és királyát a sereg vitézeivel [együtt.]
Józs 6: 3 Azért járjátok körül a várost mind ti hadakozó emberek, megkerülvén egyszer a várost. Így cselekedjél hat napon át.
Józs 6: 4 És hét pap hordozzon hét kos-szarvból való kürtöt a láda előtt; a hetedik napon azonban hétszer kerüljétek meg a várost, a papok pedig kürtöljenek a kürtökkel.
Józs 6: 5 És ha majd belefúnak a kos-szarvba, mihelyt meghalljátok a kürtnek szavát, kiáltson fel az egész nép nagy kiáltással, és leszakad a város kőfala magától, és felmegy arra a nép, kiki az előtte való helyen.
Józs 6: 6 Előhívá azért Józsué, a Nún fia, a papokat és monda nékik: Vegyétek fel a frigyládát, hét pap pedig vigyen hét kos-szarvból való kürtöt az Úr ládája előtt.
Józs 6: 7 A népnek pedig monda: Menjetek el, és kerüljétek meg a várost, a fegyveresek pedig menjenek az Úr ládája előtt.
Józs 6: 8 És úgy lőn, a mint mondotta vala Józsué a népnek. A hét pap ugyanis, a kik a kos-szarvból való hét kürtöt vivék, az Úr előtt megy vala, és kürtölt vala a kürtökkel, az Úrnak frigyládája pedig utánok megy vala.
Józs 6: 9 A fegyveresek pedig előttök mennek vala a kürtölő papoknak, és a köznép követi vala a ládát, menvén és kürtölvén kürtökkel.
Józs 6: 10 A népnek pedig parancsolt vala Józsué, mondván: Ne kiáltsatok, hangotokat se hallassátok, és szó se jőjjön ki szátokból addig a napig, a míg azt mondom néktek: Kiáltsatok; és akkor kiáltsatok.
Józs 6: 11 Körüljárák azért az Úrnak ládájával a várost, egyszer megkerülvén; azután visszatérének a táborba, és az éjszakát a táborban tölték.
Józs 6: 12 Józsué pedig felkele jó reggel, és felvevék a papok az Úrnak ládáját.
Józs 6: 13 És a hét pap, a kik a kos-szarvból való hét kürtöt vivék, az Úr ládája előtt megy vala folyton, és kürtöl vala a kürtökkel, a fegyveresek pedig előttök mennek vala, és a köznép követi az Úrnak ládáját, menvén és kürtökkel kürtölvén.
Józs 6: 14 A második napon is egyszer kerülék meg a várost, azután visszatérének a táborba. Így cselekedének hat napon át.
Józs 6: 15 És lőn a hetedik napon, hogy felkelének, mihelyt a hajnal feljöve, és megkerülék a várost a szokott módon hétszer; csak ezen a napon kerülék meg a várost hétszer.
Józs 6: 16 És lőn, hogy a hetedik forduláskor kürtölnek vala a papok a kürtökkel, Józsué pedig monda a népnek: Kiáltsatok, mert néktek adta az Úr a várost!
Józs 6: 17 És legyen a város maga, és minden, a mi benne van, teljesen az Úrnak szentelve; csak a parázna Ráháb maradjon életben, ő és mindazok, a kik vele vannak a házban, mert elrejtette a követeket, a kiket küldöttünk volt.
Józs 6: 18 Mindazáltal ti óvjátok meg magatokat a teljesen [Istennek] szentelt dolgoktól, hogy miután [néki] szentelitek, el ne vegyetek a teljesen [néki] szentelt dolgokból, hogy Izráel táborát átkozottá ne tegyétek, és bajba ne keverjétek azt.
Józs 6: 19 Hanem mivel minden ezüst- és arany-, meg réz- és vasedény az Úrnak van szentelve, az Úrnak kincse közé jusson.
Józs 6: 20 Kiálta azért a nép, mihelyt kürtölének a kürtökkel. Lőn ugyanis, a mint meghallá a nép a kürtnek szavát, kiálta a nép nagy kiáltással, és leszakada a kőfal magától, és felméne a nép a városba, kiki az előtte való helyen, és bevevék a várost.
Józs 6: 21 És teljesen kipusztítának mindent, a mi csak vala a városban, a férfitól az asszonyig, a gyermektől az öregig, sőt az ökörig, juhig és a szamárig, fegyver élivel.
Józs 6: 22 A két férfiúnak pedig, a kik megkémlelték vala a földet, monda Józsué: Menjetek be a parázna asszonynak házába és hozzátok ki onnét az asszonyt és mindazt, a mije van, a miképen megesküdtetek néki.
Józs 6: 23 Bemenének azért a kémlő ifjak, és kihozák Ráhábot, és az ő atyját, anyját és az ő atyjafiait, és mindazt, a mije vala, és minden cselédjét is kihozák, és helyezék őket Izráel táborán kivül.
Józs 6: 24 A várost pedig megégeték tűzzel, és mind azt, a mi benne vala; csakis az ezüstöt és aranyat és a réz- és vasedényeket rakták az Úr házának kincsei közé.
Józs 6: 25 A parázna Ráhábot pedig, és az ő atyjának háznépét és mindenét, a mije vala, élni hagyta vala Józsué, és ott lakik az Izráel között mind e mai napig; mert elrejtette vala a követeket, a kiket küldött volt Józsué, hogy kikémleljék Jérikhót.
Józs 6: 26 És átkot szóla Józsué azon a napon, mondván: Átkozott legyen az Úr előtt az a férfiú, aki felkél, hogy megépítse e várost, Jérikhót! Az ő első szülöttjére rakja le annak alapját s legifjabb fiára állítsa fel annak kapuit!
Józs 6: 27 És vala az Úr Józsuéval, és lőn híre az egész földön.
Józs 7: 1 De az Izráel fiai hűtlenül bántak vala a teljesen [Istennek ]szentelt dolgokkal, mert elvőn a teljesen [Istennek] szentelt dolgokból Ákán, Kárminak fia (ki a Zabdi fia, ki a Zéra fia a Júda nemzetségéből); felgerjede azért az Úrnak haragja Izráel fiai ellen.
Józs 7: 2 Külde ugyanis Józsué férfiakat Jérikhóból, Aiba, a mely Bethaven mellett van, Bétheltől napkelet felé, és szóla nékik, mondván: Menjetek fel és kémleljétek ki azt a földet. És felmenének a férfiak és kikémlelék Ait.
Józs 7: 3 Majd visszatérének Józsuéhoz, és mondának néki: Ne menjen fel az egész nép; mintegy kétezer férfi, vagy mintegy háromezer férfi menjen fel, és megverik Ait. Ne fáraszd oda az egész népet, hiszen kevesen vannak azok!
Józs 7: 4 Felméne azért oda a népből mintegy háromezer férfi; de elfutának Ai férfiai elől.
Józs 7: 5 És megölének közülök Ai férfiai mintegy harminczhat férfit, és üldözék őket a kaputól kezdve egész Sébarimig, és levágták őket a lejtőn. Azért megolvada a népnek szíve, és lőn olyanná, mint a víz.
Józs 7: 6 Józsué pedig megszaggatá az ő ruháit, és földre borula arczczal az Úrnak ládája előtt mind estvéig, ő és Izráel vénei, és port hintének a fejökre.
Józs 7: 7 És monda Józsué: Ah Uram Istenem! Miért is hozád által ezt a népet a Jordánon, hogyha az Emoreus kezébe adsz minket, hogy elveszítsen? Vajha úgy akartuk volna, hogy maradtunk volna túl a Jordánon!
Józs 7: 8 Óh Uram! mit mondjak, miután meghátrált Izráel az ő ellenségei előtt!
Józs 7: 9 Ha meghallják a Kananeusok és e földnek minden lakói, és ellenünk fordulnak, és kiirtják nevünket e földről: mit cselekszel majd a te nagy nevedért?
Józs 7: 10 És monda az Úr Józsuénak: Kelj fel! Miért is borulsz te arczra?
Józs 7: 11 Vétkezett Izráel, és általhágták szövetségemet is, a melyet rendeltem nékik, mert elvettek a teljesen [nékem] szentelt dolgokból is, és loptak is és hazudtak is, és edényeik közé is dugdostak.
Józs 7: 12 Ezért nem bírtak megállni Izráel fiai az ő ellenségeik előtt, hátat fordítottak ellenségeiknek, mert átkozottakká lettek. Nem leszek többé veletek, haki nem vesztitek magatok közül azt a [nékem] szentelt dolgot.
Józs 7: 13 Kelj fel, és tisztítsd meg a népet, és mondjad: Tisztítsátok meg magatokat holnapra, mert ezt mondá az Úr, Izráelnek Istene: [Istennek] szentelt dolog van közötted, Izráel! Nem állhatsz meg a te ellenségeid előtt, míg el nem távolítjátok közületek az [Istennek] szentelt dolgot.
Józs 7: 14 Azért jőjjetek elő reggel nemzetségeitek szerint; a nemzetség pedig, a melyet bűnösnek jelent az Úr, jőjjön elő családonként; a család pedig, a melyet bűnösnek jelent az Úr, jőjjön elő házanként, a ház pedig, a melyet bűnösnek jelent az Úr, jőjjön elő férfianként.
Józs 7: 15 És lészen, hogy aki az [Istennek] szentelt dologban bűnösnek találtatik, tűzzel égettessék meg, ő és mindene, a mije van, mivelhogy megszegte az Úrnak szövetségét, és mivel alávaló dolgot cselekedett Izráelben.
Józs 7: 16 Felkele azért Józsué és jó reggel előállítá Izráelt az ő nemzetségei szerint, és bűnösnek jelenteték a Júda nemzetsége.
Józs 7: 17 Ekkor előállítá a Júda családjait, és bűnösnek jelenteték a Zéra családja; azután előállítá a Zéra családját férfianként, és bűnösnek jelenteték a Zabdi [háza.]
Józs 7: 18 És előállítá az ő házát férfianként, és bűnösnek találtaték Ákán, Kárminak fia, aki Zabdi fia, aki a Júda nemzetségéből való Zérának fia.
Józs 7: 19 Monda azért Józsué Ákánnak: Fiam, adj dicsőséget, kérlek, az Úrnak, Izráel Istenének, és tégy néki vallást, és add tudtomra, kérlek, nékem, mit cselekedtél, és el ne titkoljad tőlem!
Józs 7: 20 Ákán pedig felele Józsuénak, és monda: Bizony én vétkeztem az Úr ellen, Izráel Istene ellen, és ezt s ezt cselekedtem!
Józs 7: 21 Láték ugyanis a zsákmány közt egy jó babiloni köntöst, kétszáz siklus ezüstöt és egy arany vesszőt, a melynek súlya ötven siklus vala, és megkivántam ezeket, és elvevém ezeket, és ímé elrejtve vannak a földben, a sátoromnak közepében, az ezüst pedig alatta van.
Józs 7: 22 Ekkor követeket külde Józsué s ezek a sátorba futának, és ímé, elrejtve vala az az ő sátorában, és az ezüst is alatta vala.
Józs 7: 23 Kivivék azért azokat a sátor közepéből, és vivék Józsuéhoz és Izráelnek minden fiához, és lerakák azokat az Úr előtt.
Józs 7: 24 Józsué pedig fogá Ákánt, a Zéra fiát, az ezüstöt, a köntöst és az aranyvesszőt, az ő fiait és leányait, az ő ökreit, szamarait és juhait, sátorát és mindent, a mije vala, és vele lévén az egész Izráel is, vivék azokat Akor völgyébe.
Józs 7: 25 És monda Józsué: Miért rontottál meg minket? Rontson meg téged e napon az Úr! És elborítá őt egész Izráel kövekkel, és megégeték őket tűzzel, miután megkövezték vala őket.
Józs 7: 26 És nagy kőhalmot rakának feléje; [megvan] mind e napig. És megszűnék az Úr haragjának gerjedezése. Ezért nevezik ezt a helyet Akor völgyének mind e napig.
Józs 8: 1 És monda az Úr Józsuénak: Ne félj és ne rettegj! Vedd magadhoz mind a fegyverfogható népet, és kelj fel és menj fel Aiba, meglásd: kezedbe adom Ainak királyát és az ő népét, városát és földét.
Józs 8: 2 Úgy cselekedjél Aival és az ő királyával, a mint cselekedtél Jérikhóval és az ő királyával; de zsákmányolni valóját és barmait magatoknak zsákmányolhatjátok! Vess lest a városnak, annak háta megett!
Józs 8: 3 Felkele azért Józsué és az egész fegyverfogható nép, hogy felmenjenek Aiba, és kiválaszta Józsué harminczezer erős férfiút és elküldé őket éjjel.
Józs 8: 4 És parancsola nékik, mondván: Vigyázzatok! Ti lest vettek a városnak, a város háta megett; igen messzire ne menjetek a várostól, és mindnyájan készen legyetek!
Józs 8: 5 Én pedig és az egész nép, a mely velem van, megközelítjük a várost. És ha kijönnek ellenünk, mint először, akkor megfutamodunk előttök.
Józs 8: 6 És utánunk jönnek, mígnem elszakasztjuk őket a várostól, mert azt fogják mondani: Futnak előlünk, mint először. És a míg futunk előttök,
Józs 8: 7 Ti támadjatok elő a leshelyből, és foglaljátok el a várost, mert az Úr, a ti Istenetek adja azt a ti kezetekbe.
Józs 8: 8 És ha majd beveszitek a várost, gyújtsátok fel a várost tűzzel. Az Úrnak szava szerint cselekedjetek, vigyázzatok, megparancsoltam néktek!
Józs 8: 9 Elküldé azért őket Józsué, és elmenének a leshelyre, és megszállának Béthel és Ai között, Aitól napnyugat felé; Józsué pedig ez éjszakán a nép között hála.
Józs 8: 10 És felkele Józsué, jó reggel, és megszemlélé a népet, és felméne ő és Izráelnek vénei a nép előtt Aiba.
Józs 8: 11 És felméne a fegyverfogható nép is mind, a mely vele vala, és elközelítének és jutának a város elé, és táborba szállának Aitól északra, a völgy pedig köztök és Ai közt vala.
Józs 8: 12 És vőn mintegy ötezer férfiút, és lesbe állítá őket Béthel és Ai között a városnak nyugati részén.
Józs 8: 13 Így állíták fel a népet, az egész tábort, a mely Aitól észak felé, utócsapatja pedig a várostól napnyugot felé vala. Józsué pedig beméne ez éjszakán a völgynek közepébe.
Józs 8: 14 És lőn, hogy mikor meglátta vala Ainak királya, sietve felkelének, és kijövének a város férfiai Izráel ellen a harczra; ő és egész népe a megszabott helyre, a síkság elejére, mert nem tudja vala, hogy lest vetének néki a város háta mögött.
Józs 8: 15 Józsué pedig és az egész Izráel mintha megverettek volna előttök futnak vala a puszta felé [vivő] úton.
Józs 8: 16 És felriasztaték az egész nép, a mely a városban vala, hogy üldözze őket. És üldözék Józsuét, és elszakadának a várostól.
Józs 8: 17 És nem marada ember Aiban, sem Béthelben, aki nem jött volna Izráel után, és ott hagyák a várost kinyitva, és üldözék Izráelt.
Józs 8: 18 Az Úr pedig monda Józsuénak: Emeld fel a kopját, a mely kezedben van, Ai felé, mert kezedbe adom azt. És felemelé Józsué a kopját, a mely kezében vala, a város felé.
Józs 8: 19 A lesben levők pedig nagy hamarsággal felkelének helyökről, és a mint felemelte vala kezét, futásnak eredének, és bemenének a városba, és bevevék azt, és nagy hamarsággal tűzbe boríták a várost.
Józs 8: 20 Ai férfiai pedig hátratekintének, és láták, hogy ímé a városnak füstje felszáll vala az ég felé, és hogy nincsen módjukban imide vagy amoda elfutni, mert a nép, a mely fut vala a pusztának, visszafordul vala az üldöző felé.
Józs 8: 21 Józsué ugyanis és az egész Izráel látták vala, hogy a lesben levők bevették a várost, és hogy a városnak füstje felszállott vala: visszafordulának azért és vágák Ainak férfiait.
Józs 8: 22 Amazok pedig a városból jövének ki ellenök, és így közben valának Izráelnek: ezek innen, amazok meg amonnan, és vágák őket mindaddig, a míg egy sem marada közülök élve, vagy a ki elszaladt volna.
Józs 8: 23 Ainak királyát is elfogák élve, és elvivék őt Józsué elé.
Józs 8: 24 Mikor pedig leöldösé Izráel Ainak minden lakosát a mezőn, a pusztában, a hol üldözték vala őket, és mikor mindnyájan elhullottak vala az utolsóig fegyver éle alatt: visszafordula az egész Izráel Ai ellen, és vágá azt fegyver élével.
Józs 8: 25 Mindazok pedig, a kik e napon elhullottak, férfiak és asszonyok együtt, tizenkét ezeren valának; Ainak minden embere.
Józs 8: 26 Józsué ugyanis nem voná vissza a kezét, a melyet a kopjával együtt felemelt vala, míglen megölék Ainak minden lakosát.
Józs 8: 27 A barmot azonban és a mi zsákmányolni valója volt ennek a városnak, magának zsákmányolá el Izráel az Úr rendelete szerint. A mint utasította vala Józsuét.
Józs 8: 28 Ait pedig felgyujtatá Józsué és tevé örökkévaló kőhalommá, pusztassággá mind e napig.
Józs 8: 29 Ainak királyát pedig felakasztá fára [és ott vala] estvéig; de naplementekor parancsolt Józsué, és levevék annak holttestét a fáról, és veték a város kapujának bejáratához, és nagy rakás követ hordának fölébe, mind e napig.
Józs 8: 30 Majd oltárt építe Józsué az Úrnak, Izráel Istenének Ebál hegyén,
Józs 8: 31 Miképen megparancsolta vala Mózes, az Úrnak szolgája Izráel fiainak, a mint meg van írva Mózes törvényének könyvében; oltárt ép kövekből, melyeket vas nem érintett és vivének arra egészen égőáldozatot az Úrnak, és áldozának hálaáldozatokat.
Józs 8: 32 És felírá ott kövekre a Mózes törvényének mását, a melyet az írt vala Izráel fiai elé.
Józs 8: 33 Az egész Izráel pedig és az ő vénei, vezérei és bírái ott álltak vala kétfelől a láda mellett, a Lévita-papok előtt, a kik az Úrnak frigyládáját hordozták vala, úgy a jövevény, mint a benszülött, fele a Garizim hegye felé, fele pedig Ebál hegye felé, a mint megparancsolta Mózes az Úr szolgája, hogy megáldaná az Izráel népét először.
Józs 8: 34 Azután pedig felolvasta a törvénynek minden ígéjét, az áldást és az átkot, mind úgy, a mint meg van írva a törvény könyvében.
Józs 8: 35 Nem volt egy íge sem azok közül, a melyeket Mózes parancsolt vala, a melyet fel nem olvasott volna Józsué, az Izráelnek egész gyülekezete előtt, még az asszonyok, gyermekek, jövevények előtt is, a kik járnak vala közöttök.
Józs 9: 1 Lőn pedig, hogy mikor [ezt] meghallották mind ama királyok, a kik a Jordánon túl a hegyeken és síkon és a nagy tengernek egész partja-mentén valának a Libánon ellenében: a Khittheus, az Emoreus, a Kananeus, a Perizeus, a Khivveus és a Jebuzeus:
Józs 9: 2 Egybegyülekezének, hogy megvívjanak Józsuéval és Izráellel egy akarattal.
Józs 9: 3 De meghallák Gibeon lakosai is, a mit Józsué Jérikhóval és Aival cselekedett vala.
Józs 9: 4 És ők is ravaszul cselekedének. Elmenének ugyanis és követekül adák ki magokat. Szerzének azért szamaraikra ócska zsákokat, és ócska, megrepedezett és összekötözött boros tömlőket;
Józs 9: 5 És ócska, megfoltozott sarukat lábaikra, és ócska ruhákat magokra; az útravaló kenyerök is mind száraz és penészes vala.
Józs 9: 6 Így menének el Józsuéhoz a táborba Gilgálba, és mondának néki, és Izráel férfiainak: Messze földről jöttünk, most azért kössetek frigyet mi velünk.
Józs 9: 7 Izráel férfiai pedig mondának a Khivveusnak: Hátha közöttem lakol te; hogyan kössek azért frigyet te veled?
Józs 9: 8 Azok pedig mondának Józsuénak: Szolgáid vagyunk mi! És monda nékik Józsué: Kik vagytok, és honnan jöttetek?
Józs 9: 9 És mondának néki: Igen messze földről jöttek a te szolgáid, az Úrnak, a te Istenednek nevéért, mert hallottuk az ő hírét és mindazt, a mit Égyiptomban cselekedett;
Józs 9: 10 Mindazt is, a mit cselekedett az Emoreusok két királyával, a kik valának túl a Jordánon, Szíhonnal, Hesbon királyával és Óggal, Básán királyával, aki Astarótban vala.
Józs 9: 11 Ezért szólának nékünk a mi véneink és földünk lakosai is mind, mondván: szerezzetek magatoknak eledelt az útra, és menjetek eléjök, és mondjátok nékik: Szolgáitok vagyunk mi, most azért kössetek frigyet mi velünk!
Józs 9: 12 Ez a mi kenyerünk meleg volt, a mikor eleségül elhoztuk a mi házainkból elindulván, hogy hozzátok jőjjünk; most ímé, száraz és penészes lett.
Józs 9: 13 Ezek a boros tömlők is, a melyeket új korukban töltöttünk vala meg, íme, de megszakadoztak; e mi ruháink és saruink pedig megavultak az útnak igen hosszú volta miatt!
Józs 9: 14 És vőnek a férfiak azoknak eledeléből, az Úr tanácsát pedig nem kérték vala.
Józs 9: 15 És békességesen bánt velök Józsué, és frigyet köte velök, hogy életben hagyja őket, a gyülekezet fejedelmei pedig megesküdének nékik.
Józs 9: 16 De harmadnap múlva azután, hogy frigyet kötöttek vala velök, meghallják, hogy közel valók azok hozzájok, sőt közöttök lakoznak azok.
Józs 9: 17 Elindulának azért Izráel fiai, és eljutának azoknak városaihoz harmadnapon. Városaik pedig valának: Gibeon, Kefira, Beéróth és Kirjáth- Jeárim.
Józs 9: 18 De nem bánták őket Izráel fiai, mivelhogy megesküdtek vala nékik a gyülekezet főemberei az Úrra, Izráel Istenére, és zúgolódék az egész gyülekezet a főemberek ellen.
Józs 9: 19 Mondának azért mind a főemberek az egész gyülekezetnek: Mi megesküdtünk nékik az Úrra, Izráel Istenére, most hát nem bánthatjuk őket.
Józs 9: 20 Ezt cselekedjük velök, hogy életben hagyjuk őket, és így nem lesz harag ellenünk az esküvésért, a melylyel megesküdtünk nékik.
Józs 9: 21 Mondának azért a főemberek nékik: Ám éljenek! És lőnek favágóivá és vízhordozóivá az egész gyülekezetnek, a mint szólottak vala nékik a főemberek.
Józs 9: 22 Hívatá ugyanis őket Józsué, és szóla nékik, mondván: Miért csaltatok meg minket, ezt mondván: Igen messziről valók vagyunk mi tőletek, holott ti közöttünk laktok?
Józs 9: 23 Most azért átkozottak legyetek, és ne fogyjon ki közületek a szolga, a favágó és vízhordó az én Istenemnek házába.
Józs 9: 24 Azok pedig felelének Józsuénak, és mondának: Mivelhogy nyilván tudtokra esett a te szolgáidnak az, a mit az Úr, a ti Istenetek parancsolt vala Mózesnek, az ő szolgájának, hogy néktek adja ezt az egész földet, és hogy kiirtja előletek a földnek minden lakosát: igen féltettük tőletek a mi életünket, ezért cselekedtük ezt a dolgot.
Józs 9: 25 És most ímé, a te kezedben vagyunk, a mint cselekedni jónak és igaznak tetszik előtted, úgy cselekedjél mivelünk!
Józs 9: 26 És úgy cselekedék velök, és kiszabadítá őket Izráel fiainak kezéből, és nem ölék meg őket.
Józs 9: 27 És tevé őket Józsué azon a napon favágókká és vízhordókká a gyülekezethez és az Úr oltárához, mind e napig, azon a helyen, a melyet választánd.
Józs 10: 1 Lőn pedig, hogy a mikor meghallá Adonisédek, Jeruzsálemnek királya, hogy bevette vala Józsué Ait, és elpusztította azt, [és] hogy a mint cselekedett vala Jérikhóval és annak királyával, úgy cselekedett Aival és annak királyával, és hogy békességre léptek Gibeon lakói Izráellel, és közöttük vannak:
Józs 10: 2 Igen megijedének, mivelhogy nagy város vala Gibeon, olyan mint egy a királyi városok közül, sőt nagyobb vala az Ainál, férfiai pedig mind vitézek valának.
Józs 10: 3 Külde azért Adonisédek, Jeruzsálemnek királya Hohámhoz, Hebronnak királyához és Pireámhoz Jármutnak királyához és Jáfiához, Lákisnak királyához és Debirhez, Eglonnak királyához, mondván:
Józs 10: 4 Jőjjetek fel hozzám, és segéljetek meg engem, és verjük meg Gibeont, mert békességre lépett Józsuéval és Izráel fiaival!
Józs 10: 5 Összegyülének azért, és felméne az Emoreusoknak öt királya: Jeruzsálemnek királya, Hebronnak királya, Jármutnak királya, Lákisnak királya, Eglonnak királya, ők magok és minden seregök, és tábort ütének Gibeonnál, és hadakozának ellene.
Józs 10: 6 Küldének azért Gibeon férfiai Józsuéhoz a táborba, Gilgálba, mondván: Ne vond meg kezeidet a te szolgáidtól! Jőjj fel hozzánk hamar és ments meg minket, és segíts rajtunk, mert mind felgyűltek ellenünk az Emoreusok királyai, a kik a hegyen lakoznak.
Józs 10: 7 Felméne azért Józsué Gilgálból, ő maga és az egész hadakozó nép vele, és a seregnek minden vitéze.
Józs 10: 8 Monda pedig az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert kezedbe adtam őket; senki sem áll meg közülök előtted.
Józs 10: 9 És rájok töre Józsué nagy hirtelen, [miután] egész éjszaka ment vala Gilgálból.
Józs 10: 10 És megrettenté őket az Úr Izráel előtt, és megveré őket Gibeonnál nagy vereséggel, és űzé őket a Bethoronba vivő úton, és vágá őket egészen Azekáig és Makkedáig.
Józs 10: 11 Mikor pedig futnak vala ők Izráel előtt a bethoroni lejtőn, az Úr nagy köveket hullata rájok az égből egész Azekáig, és meghalának. Többen valának, a kik a jégeső kövei miatt haltak vala meg, mint azok, a kiket fegyverrel öltek meg Izráel fiai.
Józs 10: 12 Akkor szóla Józsué az Úrnak azon a napon, a melyen odavetette az Úr az Emoreust Izráel fiai elé; ezt mondotta vala pedig Izráel szemei előtt: Állj meg nap, Gibeonban, és hold az Ajalon völgyében!
Józs 10: 13 És megálla a nap, és vesztegle a hold is, a míg bosszút álla a nép az ő ellenségein. Avagy nincsen-é ez megírva a Jásár könyvében? És megálla a nap az égnek közepén és nem sietett lenyugodni majdnem teljes egy napig.
Józs 10: 14 És nem volt olyan nap, mint ez, sem annakelőtte, sem annakutána, hogy ember szavának engedett volna az Úr, mert az Úr hadakozik vala Izráelért.
Józs 10: 15 Ezután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba.
Józs 10: 16 Ez az öt király pedig elfutott vala, és elrejtőzék Makkedában a barlangban.
Józs 10: 17 És megizenék ezt Józsuénak, mondván: Megtaláltatott az öt király, elrejtőzve a makkedai barlangban.
Józs 10: 18 És monda Józsué: Hengergessetek nagy köveket a barlang szájához és rendeljetek mellé férfiakat, hogy őrizzék őket.
Józs 10: 19 Ti pedig meg ne álljatok, nyomuljatok ellenségeitek után és vágjátok utócsapataikat, és ne engedjétek őket bejutni az ő városaikba, mert kezetekbe adta őket az Úr, a ti Istenetek.
Józs 10: 20 Minekutána pedig elvégezték Józsué és Izráelnek fiai azoknak igen nagy vereséggel való verését, egészen azok megsemmisítéséig, és az élvemaradtak a megerősített városokba vonultak:
Józs 10: 21 Visszatére az egész nép Józsuéhoz a táborba, Makkedába békességgel; nyelvét se mozdította senki Izráel fiai ellen.
Józs 10: 22 És monda Józsué: Nyissátok fel a barlang száját, és hozzátok ki hozzám ezt az öt királyt a barlangból!
Józs 10: 23 És akképen cselekedének, és kihozák hozzá a barlangból ezt az öt királyt: Jeruzsálem királyát, Hebron királyát, Jármut királyát, Lákis királyát, Eglon királyát.
Józs 10: 24 Mikor pedig kihozták vala ezt az öt királyt Józsuéhoz, előhívatá Józsué Izráelnek minden férfiát, és monda a hadakozó nép vezéreinek, a kik vele mentek vala: Jőjjetek elő, tegyétek lábaitokat e királyoknak nyakára. Eljövének azért és tevék lábaikat azoknak nyakára.
Józs 10: 25 És monda nékik Józsué: Ne féljetek, és meg ne rettenjetek; legyetek bátrak és erősek, mert ekképen cselekszik az Úr minden ellenségetekkel, a kik ellen ti hadakoztok.
Józs 10: 26 Azután pedig megveré őket Józsué, és megölé őket, és felakasztatá őket öt fára, és felakasztva maradtak a fákon mind estvéig.
Józs 10: 27 Lőn pedig a nap lementének idején, parancsola Józsué, és levevék őket a fákról, és behányák őket a barlangba, a melyben elbújtak vala, és nagy köveket rakának a barlang szája elé, mind e napig.
Józs 10: 28 Makkedát is bevevé Józsué ugyanazon a napon, és fegyver élére hányá azt és annak királyát, és megölé őket és egy lelket sem engedett menekülni azokból, a melyek benne valának. Úgy cselekedék Makkedának királyával, a mint cselekedett vala Jérikhónak királyával.
Józs 10: 29 Általméne annakutána Józsué és vele az egész Izráel Makkedából Libnába, és hadakozék Libnával.
Józs 10: 30 És kezébe adá az Úr azt is Izráelnek, és annak királyát; és fegyver élére hányá azt, és egy lelket sem engede menekülni azokból a melyek benne valának. És úgy cselekedék annak királyával, a mint cselekedett vala Jérikhónak királyával.
Józs 10: 31 Libnából pedig általméne Józsué és vele az egész Izráel Lákisba, és táborba szálla mellette, és hadakozék ellene.
Józs 10: 32 És kezébe adá az Úr Izráelnek Lákist és bevevé azt másodnapon, és fegyver élére hányá azt, és minden lelket, a mely benne vala, egészen úgy, amint cselekedett vala Libnával.
Józs 10: 33 Akkor feljöve Hórám, Gézernek királya, hogy megsegélje Lákist, de megveré Józsué őt és az ő népét annyira, hogy egy menekülőt sem hagya meg néki.
Józs 10: 34 Lákisból pedig általméne Józsué és vele az egész Izráel Eglonba, és táborba szállának ellene, és hadakozának ellene.
Józs 10: 35 És bevevék azt ugyanazon a napon, és fegyver élére hányák azt; és megöle minden lelket, a mely benne vala, ugyanazon a napon, egészen úgy, amint cselekedett vala Lákissal.
Józs 10: 36 Felméne azután Józsué Eglonból és ő vele az egész Izráel Hebronba, és hadakozának az ellen.
Józs 10: 37 És bevevék azt, és fegyver élére hányák azt, és annak királyát és minden városát, és egy lelket sem engede menekülni azokból, a melyek benne valának, egészen úgy, a mint cselekedett vala Eglonnal, elvesztvén azt és minden lelket, a mely benne vala.
Józs 10: 38 Fordula azután Józsué, és vele az egész Izráel Debirnek, és hadakozék az ellen.
Józs 10: 39 És bevevé azt és annak királyát és minden városát, és fegyver élére hányá őket, és megölének minden lelket, a mely benne vala, nem hagyott menekülni valót. A miképen cselekedett vala Hebronnal, úgy cselekedék Debirrel és annak királyával, avagy a miképen Libnával és annak királyával cselekedett vala.
Józs 10: 40 Megveré azért Józsué az egész földet; a hegységet és a déli vidéket, a síkságot és a lejtőket és mindazoknak királyait, menekülni valót sem hagyott; és megöle minden élőt, a mint megparancsolta vala az Úr, az Izráelnek Istene.
Józs 10: 41 Megveré pedig őket Józsué Kádes Barneától fogva egész Gázáig, a Gósennek is minden földét, egész Gibeonig.
Józs 10: 42 És mindezeket a királyokat és azoknak földjét egy útban hódítá meg Józsué, mivelhogy az Úr, Izráelnek Istene hadakozott vala Izráelért.
Józs 10: 43 Azután visszatére Józsué és vele az egész Izráel a táborba, Gilgálba.
Józs 11: 1 Mikor pedig meghallotta [ezt] Jábin, Hásornak királya, külde Jobábhoz, Mádonnak királyához, és Simronnak királyához, és Aksáfnak királyához,
Józs 11: 2 És azokhoz a királyokhoz, a kik [laknak vala] észak felé a hegységben, és a pusztában Kinneróttól délre, és a síkságon, és Dór magaslatain a tenger felé;
Józs 11: 3 A Kananeushoz napkelet és napnyugat felé, és az Emoreushoz, a Khittheushoz, a Perizeushoz, a Jebuzeushoz a hegyek közé, és a Khivveushoz a Hermon alá, Mispának földére.
Józs 11: 4 És kijövének ők és velök az ő egész táboruk, sok nép, olyan sok, mint a fövény, a mely a tenger partján van, és igen sok ló és szekér.
Józs 11: 5 És összegyülének mindezek a királyok, és megindulának, és táborba szállának együttesen Méromnak vizeinél, hogy hadakozzanak Izráel ellen.
Józs 11: 6 Ekkor monda az Úr Józsuénak: Ne félj tőlök, mert holnap ilyenkorra mindnyájokat átdöfötten vetem az Izráel elé; lovaikat bénítsd meg, szekereiket pedig égesd meg tűzzel.
Józs 11: 7 Elméne azért Józsué és vele az egész hadakozó nép azok ellen a Mérom vizeihez nagy hirtelen, és reájok rohanának.
Józs 11: 8 És adá őket az Úr Izráelnek kezébe, és verék őket és űzék őket egészen a nagy Sidonig és Miszrefót-Majimig, és Mispának völgyéig napkelet felé, és leverék őket annyira, hogy senki sem maradt közülök életben.
Józs 11: 9 És úgy cselekedék velök Józsué, a mint megmondotta vala néki az Úr: az ő lovaikat megbénítá, szekereiket pedig tűzzel égeté el.
Józs 11: 10 Majd visszafordula Józsué ugyanazon időben és bevevé Hásort, királyát pedig fegyverrel megölé (Hásor ugyanis mindezeknek az országoknak feje volt az előtt);
Józs 11: 11 És levágának minden lelket, a mely benne vala, megölvén őket fegyver élével; nem maradt meg egy élő sem; Hásort pedig tűzzel égeté meg.
Józs 11: 12 És e királyoknak minden városát és minden királyukat is meghódoltatá Józsué, és megölé őket fegyver élével, kipusztítván őket, a mint megparancsolta vala Mózes, az Úrnak szolgája.
Józs 11: 13 Csak épen azokat a városokat nem égeté meg Izráel, a melyek halmokon állottak vala, kivéve Hásort, egyedül ezt égeté meg Józsué.
Józs 11: 14 És e városoknak minden zsákmányolni valóját, és a barmokat is magoknak zsákmányolák el Izráel fiai; csak az embereket hányák mind fegyver élére, míglen kipusztíták őket. Nem hagytak meg egy élőt sem.
Józs 11: 15 A mint parancsolt az Úr Mózesnek, az ő szolgájának, úgy parancsolt Mózes Józsuénak, és úgy cselekedék Józsué, semmit el nem hagyott mindabból, a mit az Úr parancsolt vala Mózesnek.
Józs 11: 16 És elfoglalá Józsué mindazt a földet, a hegységet, az egész déli vidéket, az egész Gósen földét, úgy a síkságot, mint a pusztát, és Izráel hegyét és annak síkságát.
Józs 11: 17 A kopasz hegytől fogva, a mely Szeír felé emelkedik, egészen Baál-Gádig, a Libanon völgyében, a Hermon hegye alatt; királyaikat pedig mind elfogá és megveré és megölé őket.
Józs 11: 18 Sok napon át viselt hadat Józsué mindezekkel a királyokkal.
Józs 11: 19 Nem volt város, a mely békességre lépett volna Izráel fiaival, kivéve a Gibeonban lakó Khivveusokat; haddal vették azt meg mind.
Józs 11: 20 Mert az Úrtól volt az, hogy megkeményítvén szíveiket, haddal menjenek Izráel ellen, hogy eltörölje őket; hogy ne legyen nékik irgalom, hanem hogy elpusztítsa őket, a mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek.
Józs 11: 21 Majd elméne Józsué ez időben, és kiirtá az Anákokat a hegyek közül Hebronból, Debirből, Anábból és Júdának minden hegyéből, és Izráelnek minden hegyéből; városaikkal együtt törlé el őket Józsué.
Józs 11: 22 Nem maradtak Anákok Izráel fiainak földén, csak Gázában, Gáthban és Asdódban hagyattak meg.
Józs 11: 23 Elfoglalá azért Józsué az egész földet egészen úgy, a mint az Úr mondotta vala Mózesnek, és adá azt Józsué örökségül Izráelnek, osztályrészeikhez képest, nemzetségeik szerint. A föld pedig megnyugovék a harcztól.
Józs 12: 1 Ezek pedig ama földnek királyai, a kiket levertek Izráelnek fiai, és a kiknek földjét birtokba vették a Jordánon túl, napkelet felé, az Arnon pataktól fogva a Hermon hegyéig, és az egész mezőséget kelet felől:
Józs 12: 2 Szíhon, az Emoreusok királya, aki lakik vala Hesbonban, a ki uralkodik vala Aróertől fogva, a mely van az Arnon patak partján, és a patak közepétől és a Gileád felétől a Jabbok patakig, az Ammon fiainak határáig.
Józs 12: 3 És a mezőségtől a Kinneróth tengerig napkelet felé, és a puszta tengeréig, a Sóstengerig napkelet felé, a Béth-Jesimothi útig, és délfelé a Piszga hegyoldalainak aljáig.
Józs 12: 4 És Ógnak, a Básán királyának tartománya, aki Refaim maradékai közül való, aki Astarotban és Edreiben lakozik vala.
Józs 12: 5 És uralkodik vala Hermon hegyén, Szalkhában és az egész Básánban, a Gesurnak és Maakhátnak határáig, és a fél Gileádon, Szíhonnak, Hesbon királyának határáig.
Józs 12: 6 Mózes, az Úrnak szolgája és Izráelnek fiai verték le őket, és oda adta azt [a földet] Mózes, az Úrnak szolgája örökségül a Rúben és Gád [nemzetségeknek] és a Manassé nemzetség felének.
Józs 12: 7 Ezek pedig ama földnek királyai, a kiket levertek vala Józsué és az Izráelnek fiai a Jordán másik oldalán napnyugat felé, Baál-Gádtól fogva, a mely van a Libánon völgyében, egészen a kopasz hegyig, a mely Szeír felé emelkedik. És oda adá azt Józsué örökségül az Izráel nemzetségeinek, az ő osztályrészeik szerint:
Józs 12: 8 A hegységben és a síkságon, a mezőségen és a hegyoldalakon, a pusztán és a déli vidéken, a Khittheus, Emoreus, Kananeus, Perizeus, Khivveus és Jebuzeusok [földjét.]
Józs 12: 9 Jérikhónak királya egy; Ainak, a mely oldalra vala Béthel felé, királya egy;
Józs 12: 10 Jeruzsálemnek királya egy, Hebronnak királya egy;
Józs 12: 11 Jármutnak királya egy, Lákisnak királya egy;
Józs 12: 12 Eglonnak királya egy, Gézernek királya egy;
Józs 12: 13 Debirnek királya egy, Gédernek királya egy;
Józs 12: 14 Hormáhnak királya egy, Aradnak királya egy;
Józs 12: 15 Libnának királya egy; Adullámnak királya egy;
Józs 12: 16 Makkedának királya egy, Béthelnek királya egy;
Józs 12: 17 Tappuáhnak királya egy, Héfernek királya egy;
Józs 12: 18 Afeknek királya egy, Lassáronnak királya egy;
Józs 12: 19 Mádonnak királya egy, Hásornak királya egy;
Józs 12: 20 Simron Meronnak királya egy, Aksáfnak királya egy;
Józs 12: 21 Taanáknak királya egy, Megiddónak királya egy;
Józs 12: 22 Kedesnek királya egy, a Kármelen levő Jokneámnak királya egy;
Józs 12: 23 A Dór magaslatán levő Dórnak királya egy, a Gilgál népeinek királya egy;
Józs 12: 24 Tirczának királya egy; összesen harminczegy király.
Józs 13: 1 Mikor Józsué megvénhedett és igen megidősödött vala, monda az Úr néki: Te megvénhedtél, igen megidősödtél, pedig még igen sok föld maradt elfoglalni való.
Józs 13: 2 Ez az a föld, a mi fennmaradt: A Filiszteusoknak minden tartománya és az egész Gesur.
Józs 13: 3 A Sikhórtól fogva, a mely Égyiptom felett [foly], egészen Ekronnak határáig északra, [mely] a Kananeushoz számíttatik; a Filiszteusok öt fejedelemsége: a Gázáé, Asdódé, Askelóné, Gáthé, Ekroné és az Avveusoké.
Józs 13: 4 Délről a Kananeusnak egész földe és Meára, a mely a Sídonbelieké, Afékáig, az Emoreusok határáig.
Józs 13: 5 Továbbá a Gibli földe és az egész Libanon napkelet felé, Baál-Gádtól fogva, a mely a Hermon hegy alatt van, egészen addig, a hol Hamáthba mennek.
Józs 13: 6 A hegységnek minden lakosát a Libanontól Miszrefóth-Majimig, a Sídoniakat mind, magam űzöm ki őket Izráel fiai elől, csak sorsold ki Izráelnek örökségül, a mint megparancsoltam néked.
Józs 13: 7 Mostan azért oszd el ezt a földet örökségül kilencz nemzetségnek, és a Manassé nemzetség felének.
Józs 13: 8 Ő vele együtt a Rúben és Gád [nemzetségek] elvették örökségöket, a melyet adott vala nékik Mózes, túl a Jordánon, napkelet felé, a miképen adta vala nékik Mózes, az Úrnak szolgája.
Józs 13: 9 Aróertől fogva, a mely az Arnon patak partján van, úgy a várost, a mely a völgynek közepette van, mint Medebának minden sík földét Dibonig.
Józs 13: 10 És minden városát Szíhonnak, az Emoreusok királyának, aki uralkodik vala Hesbonban, az Ammon fiainak határáig.
Józs 13: 11 És Gileádot és Gesurnak és Maakátnak határát, az egész Hermon hegyet és az egész Básánt Szalkáig.
Józs 13: 12 Básánban Ógnak egész országát, aki uralkodik vala Astarótban és Edreiben. Ez maradt vala meg a Refaim maradékai közül, de leveré és kiűzé őket Mózes.
Józs 13: 13 De Izráel fiai nem űzék ki a Gesurit és a Maakhátit, és ott is lakik a Gesuri és Maakháti az Izráel között mind e mai napig.
Józs 13: 14 Csak Lévi nemzetségének nem adott örökséget; az Úrnak, Izráel Istenének tüzes áldozatai az ő öröksége, a mint szólott vala néki.
Józs 13: 15 Adott vala pedig Mózes [örökséget] a Rúben fiai nemzetségének az ő családjaik szerint.
Józs 13: 16 És lőn az ő határuk Aróertől fogva, a mely az Arnon folyó partján van, úgy a város, a mely a völgy közepette van, mint az egész sík föld Medeba mellett;
Józs 13: 17 Hesbon és annak minden városa, a melyek a sík földön vannak; Dibon, Bámoth-Baal és Béth-Baál-Meon;
Józs 13: 18 És Jahcza, Kedemót és Méfaát;
Józs 13: 19 És Kirjáthaim, Szibma és Czeret-Sáhár a völgy mellett való hegyen:
Józs 13: 20 És Béth-Peór, a Piszga hegyoldalai, és Béth-Jesimóth.
Józs 13: 21 És a sík föld minden városa és Szíhonnak, az Emoreusok királyának egész országa, a ki uralkodik vala Hesbonban, a kit megvert vala Mózes, őt és a Midiánnak fejedelmeit: Evit és Rékemet, Czúrt és Húrt és Rébát, Szíhonnak fejedelmeit, a kik e földön laktak vala.
Józs 13: 22 A jövendőmondó Bálámot is, Beórnak fiát, megölék Izráel fiai fegyverrel, azokkal együtt, a kiket levágtak vala.
Józs 13: 23 Vala tehát a Rúben fiainak határa a Jordán és melléke. Ez a Rúben fiainak öröksége az ő családjaik szerint, a városok és azoknak falui.
Józs 13: 24 A Gád nemzetségének, a Gád fiainak is adott vala [örökséget] Mózes, az ő családjaik szerint.
Józs 13: 25 És lőn az ő határuk Jaázer és Gileádnak minden városa és az Ammon fiai földjének fele Aróerig, a mely Rabba felett van.
Józs 13: 26 És Hesbontól fogva Ramath-Miczpéig és Betónimig, meg Mahanáimtól Debir határáig.
Józs 13: 27 A völgyben pedig Béth-Harám, Béth-Nimra, Szukkóth és Czáfon, Szíhonnak, Hesbon királyának maradék országa, a Jordán és melléke, a Kinnereth tenger széléig a Jordánon túl napkelet felé.
Józs 13: 28 Ez a Gád fiainak örökségök, az ő családjaik szerint, a városok és azoknak falui.
Józs 13: 29 A Manassé nemzetség felének is adott vala Mózes [örökséget]. És lőn a Manassé fiainak félágáé, az ő családjaik szerint;
Józs 13: 30 És lőn az ő határuk: Mahanáimtól fogva az egész Básán, Ógnak, Básán királyának egész országa és Jairnak minden faluja, a melyek Básánban vannak, hatvan város.
Józs 13: 31 És pedig Gileádnak fele és Astarót és Edrei, Óg országának városai Básánban, a Manassé fiának, Mákirnak fiaié, Mákir feléé, az ő családjaik szerint.
Józs 13: 32 Ezek azok, a miket örökségül adott vala Mózes a Moáb mezőségén, a Jordánon túl Jérikhótól napkelet felé.
Józs 13: 33 A Lévi nemzetségének pedig nem adott vala Mózes örökséget. Az Úr, Izráelnek Istene az ő örökségök, a mint szólott vala nékik.
Józs 14: 1 Ezek pedig azok, a miket örökségül vőnek el Izráel fiai a Kanaán földén, a miket örökségül adtak nékik Eleázár, a pap, Józsué, a Nún fia és az atyai fejedelmek, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett;
Józs 14: 2 Sorsvetés által való örökségökül, (a mint megparancsolta vala az Úr Mózes által) a kilencz nemzetségnek és a félnemzetségnek:
Józs 14: 3 Mert két nemzetségnek és fél nemzetségnek a Jordánon túl adott vala Mózes örökséget, a Lévitáknak pedig nem adott vala örökséget ő közöttök.
Józs 14: 4 Mert a József fiai két nemzetség voltak: Manassé és Efraim; a Lévitáknak pedig nem adtak osztályrészt a földből, hanem csak városokat lakásul és az azokhoz való legelőket barmaik és marháik számára.
Józs 14: 5 A mint megparancsolta vala az Úr Mózesnek, úgy cselekedének az Izráel fiai, és úgy oszták fel a földet.
Józs 14: 6 Hozzámenének pedig Józsuéhoz Júdának fiai Gilgálba és monda néki a Kenizeus Káleb, Jefunné fia: Te tudod azt a dolgot, a melyet beszélt vala az Úr Mózesnek, az Isten emberének én felőlem és te felőled Kádes-Barneában.
Józs 14: 7 Negyven esztendős valék én, mikor elküldött engem Mózes az Úrnak szolgája Kádes-Barneából, hogy kikémleljem a földet, és úgy hoztam néki hírt, a mint az én szívemben vala.
Józs 14: 8 Atyámfiai pedig, a kik feljöttek vala velem, elrémítették a népnek szívét, de én tökéletesen követtem az Urat, az én Istenemet.
Józs 14: 9 És megesküvék Mózes azon a napon, mondván: Bizony a föld, a melyet megtapodott a te lábad, tiéd lesz örökségül, és a te fiaidé mind örökké, mivelhogy tökéletesen követted az Urat, az én Istenemet.
Józs 14: 10 Most pedig, ímé megtartott engem az Úr életben, a mint szólott vala; most negyvenöt esztendeje, a mióta szólott vala az Úr e dologról Mózesnek, a mi alatt Izráel a pusztában bolyongott vala; és most ímé, nyolczvanöt esztendős vagyok!
Józs 14: 11 Még ma is olyan erős vagyok, a milyen azon a napon voltam, a mikor elküldött engem Mózes; a milyen akkor volt az én erőm, most is olyan az én erőm a harczoláshoz és járásra-kelésre.
Józs 14: 12 Most azért add nékem ezt a hegyet, a melyről szólt vala az Úr azon a napon; mert magad is hallottad azon a napon, hogy Anákok vannak ott, és nagy, erősített városok; hátha velem lesz az Úr, és kiűzöm őket, a mint megmondotta az Úr.
Józs 14: 13 És megáldá őt Józsué, és odaadá Hebront Kálebnek, a Jefunné fiának örökségül.
Józs 14: 14 Azért lőn Hebron a Kenizeus Kálebé, a Jefunné fiáé, örökségül mind e mai napig, a miért hogy tökéletesen követte vala az Urat, Izráelnek Istenét.
Józs 14: 15 A Hebron neve pedig annakelőtte Kirjáth-Arba volt; aki a legnagyobb ember volt az Anákok között. A föld pedig megnyugodott a harcztól.
Józs 15: 1 A Júda fiai nemzetségének sors által való része pedig az ő családjaik szerint [ez] vala: Edomnak határa felé a Czin pusztája délre, a déli határnak végén.
Józs 15: 2 Vala pedig az ő déli határuk a Sóstengernek szélétől, a tengernyelvtől fogva, a mely délfelé fordul.
Józs 15: 3 És halad délre az Akrabbim hágónak, majd átmegy Czin felé, és felmegy délről Kádes-Barneának, átmegy Hesronnak, felmegy Adárnak és kerül Karka felé;
Józs 15: 4 Majd átmegy Asmonnak és halad Égyiptom patakának. A határ szélei pedig a tengernél vannak. Ez a ti határotok délre.
Józs 15: 5 Napkelet felé pedig a Sóstenger a határ a Jordán végéig; az északi rész határa pedig a tengernyelvtől, a Jordán végétől [kezdődik.]
Józs 15: 6 És felmegy ez a határ Béth-Hoglának, és átmegy északra Béth-Arabán majd felmegy ez a határ Rúben fiának, Bohánnak kövéhez.
Józs 15: 7 És felmegy ez a határ Debirbe is az Akor völgyéből, és északnak fordul Gilgál felé, a mely átellenében van az Adummim hágójának, a mely a pataktól délfelé esik. És átmegy a határ az Én-semes vizeire és tova halad a Rógel forrása felé.
Józs 15: 8 Azután felmegy a határ a Hinnom fiának völgyén, Jebuzeusnak, azaz Jeruzsálemnek déli oldala felé; felmegy továbbá e határ a hegynek tetejére, a mely átellenben van a Hinnom völgyével napnyugat felé, a mely északra van a Refaim völgyének szélén.
Józs 15: 9 És hajlik e határ a hegynek tetejétől a Neftoáh víznek kútfejéhez és kimegy az Efron hegyének városai felé; majd hajlik e határ Baalának, azaz Kirjáth-Jeárimnak.
Józs 15: 10 Baalától pedig fordul e határ napnyugotnak a Szeír-hegy felé, és átmegy északnak a Jeárim-hegy oldala felé, azaz Kesalon felé és alámegy Béth- Semesnek és átmegy Timnának.
Józs 15: 11 Majd tova megy e határ Ekron északi oldala felé, és hajlik e határ Sikkeronnak, és átmegy a Baala hegynek, és tova megy Jabnéel felé. A határ szélei pedig a tengernél vannak.
Józs 15: 12 A napnyugati határ pedig a nagy tenger és melléke. Ez Júda fiainak határa köröskörül az ő házoknépe szerint.
Józs 15: 13 Kálebnek, a Jefunné fiának pedig a Júda fiai között ada részt, az Úrnak Józsuéhoz való szavai szerint; Kirjáth-Arbának, Anák atyjának [városát], azaz Hebront.
Józs 15: 14 És kiűzé onnan Káleb Anáknak három fiát: Sésait, Ahimánt és Tálmait, Anák gyermekeit.
Józs 15: 15 És felméne innét Debir lakói ellen, Debirnek neve pedig azelőtt Kirjáth- Széfer volt.
Józs 15: 16 És monda Káleb: aki megveri Kirjáth-Széfert és elfoglalja azt, néki adom Akszát, az én leányomat feleségül.
Józs 15: 17 Elfoglala pedig azt Othniél, Kénáznak, a Káleb testvérének fia; és néki adá Akszát, az ő leányát feleségül.
Józs 15: 18 És lőn, hogy a mikor eljöve az, biztatá őt, hogy kérjen az ő atyjától mezőt. Leszálla azért a szamárról; Káleb pedig monda néki: Mi bajod?
Józs 15: 19 Ő pedig monda: Adj áldást nékem! Mivelhogy száraz földre helyeztél engem, adj azért nékem vízforrásokat is. És néki adá a felső forrást és az alsó forrást.
Józs 15: 20 Ez a Júda fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint.
Józs 15: 21 A Júda fiai nemzetségének városai pedig a déli végtől kezdve Edom határa felé valának: Kabseél, Éder és Jágur;
Józs 15: 22 Kina, Dimóna és Adada;
Józs 15: 23 Kedes, Hásor és Ithnán;
Józs 15: 24 Zif, Télem és Bealóth;
Józs 15: 25 Hásor-Hadatha és Kerioth-Hesron, azaz Hásor;
Józs 15: 26 Amam, Séma és Móláda;
Józs 15: 27 Hasar-Gaddah, Hesmón és Béth-Pelet;
Józs 15: 28 Hasar-Suál, Beer-Seba és Bizjotheja;
Józs 15: 29 Baála, Ijjim és Eczem;
Józs 15: 30 Elthólád, Keszil és Hormah;
Józs 15: 31 Siklág, Madmanna és Szanszanna;
Józs 15: 32 Lebaóth, Silhim, Ain és Rimmon. Összesen huszonkilencz város és ezek falui.
Józs 15: 33 A síkságon: Esthaól, Czórah és Asnáh;
Józs 15: 34 Zanoah, Én-Gannim, Tappuáh és Énám;
Józs 15: 35 Jármut, Adullám, Szókó és Azéka;
Józs 15: 36 Saáraim, Adithaim, Gedéra és Gederóthaim. Tizennégy város és azok falui.
Józs 15: 37 Senán, Hadása és Migdal-Gad;
Józs 15: 38 Dilán, Miczpe és Jokteél;
Józs 15: 39 Lákis, Boczkát és Eglon;
Józs 15: 40 Kabbon, Lahmász és Kitlis;
Józs 15: 41 Gedéróth, Béth-Dágon, Naama és Makkéda. Tizenhat város és ezeknek falui.
Józs 15: 42 Libna, Ether és Asán;
Józs 15: 43 Jifta, Asná és Neczib;
Józs 15: 44 Keila, Akzib és Marésa. Kilencz város és ezeknek falui.
Józs 15: 45 Ekron, ennek mezővárosai és falui.
Józs 15: 46 Ekrontól fogva egész a tengerig mind azok, a melyek Asdód mellett vannak, és azoknak falui.
Józs 15: 47 Asdód, ennek mezővárosai és falui; Gáza, ennek mezővárosai és falui; Égyiptom patakjáig, és a nagy tenger és melléke.
Józs 15: 48 A hegységen pedig: Sámír, Jathír és Szókó;
Józs 15: 49 Danna, Kirjáth-Szanna, azaz Debir;
Józs 15: 50 Anáb, Estemót és Anim;
Józs 15: 51 Gósen, Hólon és Giló. Tizenegy város és ezeknek falui.
Józs 15: 52 Aráb, Dúma és Esán;
Józs 15: 53 Janum, Béth-Tappuah és Aféka;
Józs 15: 54 Humta, Kirjáth-Arba, azaz Hebron és Czihor. Kilencz város és ezeknek falui.
Józs 15: 55 Maón, Karmel, Zif és Júta;
Józs 15: 56 Jezréel, Jokdeám és Zánoah;
Józs 15: 57 Kajin, Gibea és Timna. Tíz város és ezeknek falui.
Józs 15: 58 Halhul, Béth-Czúr és Gedor;
Józs 15: 59 Maarát, Béth-Anóth és Elthekon. Hat város és ezeknek falui.
Józs 15: 60 Kirjáth-Baál, azaz Kirjáth-Jeárim, és Rabba. Két város és ezeknek falui.
Józs 15: 61 A pusztában: Béth-Arábá, Middin és Szekáka;
Józs 15: 62 Nibsán, Ir-Melah és Én-Gedi. Hat város és ezeknek falui.
Józs 15: 63 De a Jebuzeusokat, Jeruzsálemnek lakóit, Júda fiai nem bírták kiűzni, azért laknak ott a Jebuzeusok Júda fiaival együtt Jeruzsálemben, mind e mai napig.
Józs 16: 1 A József fiainak sors által való része pedig juta a jérikhói Jordántól fogva, Jérikhó vizei felé napkeletnek a pusztára, a mely felmegy Jérikhótól a Béthel hegyének.
Józs 16: 2 És tovamegy Béthelből Lúzba, és átmegy az Arkiták határára, Ataróthra.
Józs 16: 3 Majd lemegy a tenger felé a Jafleteus határának, az alsó Bethoronnak határáig és Gézerig, a szélei pedig a tengernél vannak.
Józs 16: 4 Elvevék azért az ő örökségöket Józsefnek fiai: Manassé és Efraim.
Józs 16: 5 Efraim fiainak határa is az ő családjaik szerint vala, és pedig az ő örökségöknek határa napkelet felé, Atróth-Adártól felső Bethoronig vala.
Józs 16: 6 És kimegy a határ a tengerre; Mikhmethattól észak felé, és fordul a határ kelet felé Thaanath-Silónak és átmegy azon napkelet felé Janoáhnak.
Józs 16: 7 Janoáhtól pedig lemegy Ataróthba és Naaróthba, és éri Jérikhót, és kimegy a Jordánnak.
Józs 16: 8 Tappuahtól tovamegy a határ a tenger felé a Kána patakjának, a szélei pedig a tengernél vannak. Ez az Efraim fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint.
Józs 16: 9 És a városok, a melyek kiválasztattak Efraim fiai számára a Manassé fiai örökségének közepette, mind e városok és ezeknek falui.
Józs 16: 10 De ki nem űzék a Kananeust, aki lakik vala Gézerben; azért ott lakik a Kananeus az Efraim között mind e napig, és lőn robotos szolgává.
Józs 17: 1 Lőn sors által való része Manassé nemzetségének is, mert ő vala elsőszülötte Józsefnek, Mákirnak, a Manassé elsőszülöttének, Gileád atyjának, mivelhogy hadakozó férfiú vala, juta néki Gileád és Básán.
Józs 17: 2 Manassé többi fiainak is juta az ő családjaik szerint: Abiézer fiainak, Hélek fiainak, Aszriél fiainak, Sekem fiainak, Héfer fiainak és Sémida fiainak. Ezek Manassénak a József fiának fiúgyermekei, az ő családjaik szerint.
Józs 17: 3 De Czélofhádnak, Héfer fiának (ez Gileád fia, [ez] Mákir fia, [ez] Manassé fia) nem valának fiai, hanem csak leányai. Ezek valának pedig leányainak nevei: Makhla, Nóa, Khogla, Milkha és Thircza.
Józs 17: 4 Ezek odajárulának Eleázár pap elé, Józsuénak, a Nún fiának eleibe és a fejedelmek elé, mondván: Az Úr megparancsolta Mózesnek, hogy örökséget adjon nékünk a mi atyánkfiai között. Adott vala azért nékik örökséget az Úr beszéde szerint, az ő atyjoknak bátyjai között.
Józs 17: 5 Tíz rész esék azért Manassénak, Gileád és Básán földén kívül, a melyek túl vannak a Jordánon.
Józs 17: 6 Mert a Manassé leányai örökséget kaptak az ő fiai között; Gileád földe pedig a Manassé többi fiaié lőn.
Józs 17: 7 A Manassé határa pedig Ásertől Mikmetháth felé vala, a mely Sikem előtt van. És méne a határ jobbkéz felé, Én-Tappuahnak lakói felé.
Józs 17: 8 Manasséé volt Tappuah földe, de Tappuah a Manassé határa felé az Efraim fiaié vala.
Józs 17: 9 És alámegy a határ a Kána patakjára, a pataknak déli részére. Ezek a városok Efraiméi a Manassé városai között. Manassé határa pedig a pataktól észak felé és a széle a tengernél vala.
Józs 17: 10 Délről Efraimé, északról pedig Manasséé, és ennek határa a tenger vala. De észak felől Áserbe ütköznek, napkelet felől pedig Issakhárba.
Józs 17: 11 És a Manasséé vala Issakhárban és Áserben: Béth-Seán és mezővárosai, Jibleám és mezővárosai, Dórnak lakosai és mezővárosai, Én-Dórnak lakosai és mezővárosai, Thaanaknak lakosai és mezővárosai, és Megiddó lakosai és mezővárosai, három hegyi tartomány.
Józs 17: 12 De nem bírták elfoglalni Manassénak fiai ezeket a városokat, és sikerült a Kananeusnak ott maradni azon a földön.
Józs 17: 13 De mihelyt megerősödtek vala Izráel fiai, robot alá veték a Kananeust, de teljességgel nem űzék ki őket.
Józs 17: 14 József fiai pedig szóltak vala Józsuéval, mondván: Miért adtál nékem egy sors szerint való örökséget és egy osztályrészt, holott én sok nép vagyok, mivelhogy ez ideig megáldott engem az Úr?!
Józs 17: 15 Józsué pedig monda nékik: Ha sok nép vagy te, menj fel az erdőre, és írts ott magadnak a Perizzeusoknak és Refaimnak földén, ha szoros néked az Efraim hegye.
Józs 17: 16 És mondának a József fiai: Nem elegendő nékünk ez a hegy, a Kananeusoknak pedig, a kik a völgyi síkon laknak, mindnek vas-szekerök van ; úgy azoknak, a kik Béth-Seanban és mezővárosaiban, mint azoknak, a kik a Jezréel völgyében vannak.
Józs 17: 17 Szóla pedig Józsué a József házának, Efraimnak és Manassénak, mondván: Sok nép vagy te és nagy erőd van néked, nem lesz néked [csak] egy sors szerint való részed;
Józs 17: 18 Mert hegyed lesz néked. Ha erdő az, úgy írtsd ki azt, és annak szélei is a tieid lésznek; mert kiűzöd a Kananeust, noha vas-szekere van néki, [s] noha erős az.
Józs 18: 1 Izráel fiainak egész gyülekezete pedig összegyülekezék Silóban és oda helyhezteték a gyülekezetnek sátorát, minekutána meghódola előttök a föld.
Józs 18: 2 De maradtak vala még Izráel fiai között, akiknek nem osztották valaki az ő örökségöket: hét nemzetség.
Józs 18: 3 Monda azért Józsué Izráel fiainak: Meddig vonakodtok még elmenni, hogy elfoglaljátok a földet, a melyet néktek adott az Úr, a ti atyáitoknak Istene?
Józs 18: 4 Hozzatok elő három-három férfiút nemzetségenként, és elküldöm őket, hogy keljenek fel és járják el a földet, és írják fel azt az ő örökségük szerint, és térjenek vissza hozzám;
Józs 18: 5 Azután oszszák fel azt magok közt hét részre. Júda maradjon meg a maga határaiban dél felől, József háza pedig maradjon meg a maga határaiban észak felől.
Józs 18: 6 És ti írjátok le a földet hét részre, és hozzátok ide hozzám, hogy sorsot vessek itt néktek az Úr előtt, a mi Istenünk előtt.
Józs 18: 7 Mert a Lévitáknak nincs részök ti közöttetek; mivelhogy az Úrnak papsága az ő örökségök; Gád pedig és Rúben és Manassé fél nemzetsége megkapták az ő örökségöket a Jordánon túl napkelet felé, a mit Mózes, az Úrnak szolgája adott vala nékik.
Józs 18: 8 És felkelének azok a férfiak, és elmenének. Parancsola pedig Józsué azoknak, a kik elmenének, hogy leírják a földet, mondván: Menjetek el és járjátok el a földet, és írjátok le azt, azután térjetek vissza hozzám, és itt vetek néktek sorsot Silóban, az Úr előtt.
Józs 18: 9 Elmenének azért a férfiak, és által menének a földön, és leírák azt városonként hét részre, könyvben, azután visszatérének Józsuéhoz a táborba, Silóba.
Józs 18: 10 És sorsot vete nékik Józsué Silóban az Úr előtt, és elosztá ott Józsué a földet Izráel fiai között az ő osztályrészeik szerint.
Józs 18: 11 És kijöve a Benjámin fiai nemzetségének sors szerint való része az ő családjaik szerint; és pedig esék az ő sors szerint való részöknek határa a Júda fiai és a József fiai közé.
Józs 18: 12 Vala pedig az ő határok az északi oldalon a Jordántól fogva, és felméne a határ Jérikhó háta mögé észak felé, azután felméne a hegyre napnyugat felé, a szélei pedig Béth-Aven pusztájánál valának.
Józs 18: 13 Onnan pedig átmegy a határ Luz-felé, Lúznak azaz Béthelnek háta mögé dél felől; azután alámegy a határ Ataroth-Adárnak a hegyen, a mely dél felől van alsó Béth-Horontól.
Józs 18: 14 Majd tovább megy a határ, és kerül a nyugoti oldalnak dél felé, attól a hegytől, a mely átellenben van Béth-Horonnal délről; a szélei pedig Kirjáth-Baál, azaz Kirjáth-Jeárim felé, a Júda fiainak városa felé vannak. Ez a napnyugoti határ.
Józs 18: 15 A déli oldala pedig van Kirjáth-Jeárim szélétől kezdve, és megy a határ napnyugot felé, megy a Nefthoa vizének kútfejéhez.
Józs 18: 16 Azután alámegy a határ a hegynek széléhez, a mely átellenben van a Hinnom fiának völgyével, a mely észak felé van a Refaim völgyében; alámegy a Hinnom völgyébe is a Jebuzeus mellett dél felé, és alámegy a Rógel forrásához.
Józs 18: 17 És kerül észak felől, és megy Én-Semesnek, azután megy Gelilothnak, a mely átellenben van az Adummimba felvivő úttal; majd alámegy Bohánnak, a Rúben fiának kövéhez.
Józs 18: 18 És átmegy az Arabával átellenben levő oldalra észak felé, és alámegy Arabába is.
Józs 18: 19 Átmegy a határ azután Béth-Hogla oldalára észak felé; a határ szélei pedig északnak a Sóstenger csúcsánál, délnek a Jordán végénél vannak. Ez a dél felé való határ.
Józs 18: 20 A Jordán pedig határolja azt a napkelet felől való oldalról. Ez a Benjámin fiainak öröksége az ő határaik szerint köröskörül, az ő családjaik szerint.
Józs 18: 21 A Benjámin fiai nemzetségének városai pedig az ő családjaik szerint [ezek]: Jérikhó, Béth-Hogla, és Emek-Keczicz;
Józs 18: 22 Béth-Arábá, Czemaraim és Béthel;
Józs 18: 23 Avvim, Pára és Ofra;
Józs 18: 24 Kefár-Amóni, Ofni és Gába. Tizenkét város és azoknak falui.
Józs 18: 25 Gibeon, Ráma és Beéroth;
Józs 18: 26 Miczpe, Kefira és Mócza;
Józs 18: 27 Rekem, Jirpeél és Thareala;
Józs 18: 28 Czéla, Elef és Jebuzeus, azaz Jeruzsálem, Gibeath, Kirjáth. Tizennégy város és ezeknek falui. Ez a Benjámin fiainak öröksége az ő családjaik szerint.
Józs 19: 1 A sors által való második rész juta Simeonnak, a Simeon fiai nemzetségének az ő családjaik szerint, és lőn az ő örökségök a Júda fiainak öröksége között.
Józs 19: 2 És lőn az övék az ő örökségökül: Beer-Seba, Seba és Móláda;
Józs 19: 3 Haczar-Sual, Bála és Eczem;
Józs 19: 4 Eltolád, Bethul és Horma;
Józs 19: 5 Cziklág, Béth-Markaboth és Haczar-Szusza;
Józs 19: 6 Béth-Lebaoth és Sarúhen. Tizenhárom város és ezeknek falui.
Józs 19: 7 Ain, Rimmon, Ether és Asán. Négy város és ezeknek falui;
Józs 19: 8 És mindazok a faluk, a melyek e városok körül valának Baalath-Beérig, délen Rámatig. Ez a Simeon fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint.
Józs 19: 9 A Júda fiainak osztályrészéből lőn a Simeon fiainak örökségök, mert a Júda fiainak osztályrésze nagyobb vala mint illett volna nékik; ezért öröklének Simeon fiai azoknak öröksége között.
Józs 19: 10 A sors által való harmadik rész juta a Zebulon fiainak az ő családjaik szerint, és lőn az ő örökségöknek határa Száridig.
Józs 19: 11 És felmegy az ő határuk nyugotnak, Mareala felé, és éri Dabbasethet, és éri a folyóvizet is, a mely átellenben van Jokneámmal.
Józs 19: 12 Száridtól pedig napkelet felé fordul Kiszloth-Tábor határára, és tova megy Daberáthnak, és felmegy Jafiának.
Józs 19: 13 Innen pedig átmegy kelet felé Gittha-Héfernek és Ittha-Kaczinnak, és tova megy Rimmonnak, kerülvén Néa felé:
Józs 19: 14 És ennél kerül a határ északról Hannathonnak; a széle pedig a Jiftah-Él völgye.
Józs 19: 15 Továbbá Kattáth, Nahalál, Simron, Jidealá és Bethlehem. Tizenkét város és azoknak falui.
Józs 19: 16 Ez a Zebulon fiainak öröksége az ő családjaik szerint; ezek a városok és ezeknek falui.
Józs 19: 17 A sors által való negyedik rész Issakhárnak, az Issakhár fiainak juta, az ő családjaik szerint.
Józs 19: 18 És lőn az ő határuk: Jezréel, Keszuloth és Súnem:
Józs 19: 19 Hafaráim, Sion és Anaharath;
Józs 19: 20 Rabbith, Kisjon és Ébecz;
Józs 19: 21 Remeth, Én-Gannim, Én-Hadda és Béth-Paczczécz.
Józs 19: 22 És éri a határ Tábort, Sahaczimát és Béth-Semest, a határuknak széle pedig a Jordán. Tizenhat város és ezeknek falui.
Józs 19: 23 Ez az Izsakhár fiai nemzetségének öröksége, az ő családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.
Józs 19: 24 A sors által való ötödik rész pedig juta az Áser fiai nemzetségének az ő családjaik szerint.
Józs 19: 25 És lőn az ő határuk: Helkath, Háli, Beten és Aksáf;
Józs 19: 26 Alammelek, Ameád és Misál, és éri Karmelt nyugot felé és Sihór- Libnáthot.
Józs 19: 27 Azután visszafordul napkelet felé Béth-Dágonnak, és éri Zebulont és a Jiftah-Él völgyét észak felől, Béth-Émeket és Neiélt, és tovamegy Kabulnak balkéz felől;
Józs 19: 28 És Ebronnak, Rehobnak, Hammonnak és Kánának a nagy Czidonig.
Józs 19: 29 Azután visszafordul a határ Rámának, Tyrusnak erős városáig; és újra fordul a határ Hósznak, a szélei pedig a tengernél vannak Akzib oldala felől;
Józs 19: 30 És Umma, Afék és Rehób. Huszonkét város és ezeknek falui.
Józs 19: 31 Ez az Áser fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint: ezek a városok és ezeknek falui.
Józs 19: 32 A sors által való hatodik rész juta a Nafthali fiainak, a Nafthali fiainak az ő családjaik szerint.
Józs 19: 33 Lőn pedig a határuk: Heleftől, Elontól fogva Czaanannimnál Adámi-Nekebig és Jabneél-Lakkumig; a széle pedig a Jordán vala.
Józs 19: 34 Azután fordul a határ nyugot felé Aznoth-Tábornak; innen pedig tovamegy Hukkóknak, és éri Zebulont dél felől, Ásert pedig éri nyugot felől, és a Júdát is; a Jordán napkelet felé vala.
Józs 19: 35 Erősített városok [ezek]: Cziddim, Czér, Hammath, Rakkath és Kinnereth;
Józs 19: 36 Adáma, Ráma és Hásor;
Józs 19: 37 Kedes, Edrei és Én-Hásor;
Józs 19: 38 Jireon, Migdal-Él, Horem, Béth-Anath és Béth-Semes. Tizenkilencz város és ezeknek falui.
Józs 19: 39 Ez a Nafthali fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint: a városok és ezeknek falui.
Józs 19: 40 A sors által való hetedik rész juta a Dán fiai nemzetségének az ő családjaik szerint.
Józs 19: 41 És lőn az ő örökségüknek határa: Czóra, Estháol és Ir-Semes;
Józs 19: 42 Saalabbin, Ajjálon és Jithla;
Józs 19: 43 Élon, Timnatha és Ekrón;
Józs 19: 44 Eltheké, Gibbethon és Baaláth;
Józs 19: 45 Jehud, Bené-Bárak és Gath-Rimmon;
Józs 19: 46 Mé-Jarkon és Rakkon, a Jáfó átellenében levő határral.
Józs 19: 47 De tovább méne ezeknél a Dán fiainak határa. Felmenének ugyanis a Dán fiai, és hadakozának Lesem ellen, és el is foglalák azt, és veték azt fegyver élére, és birtokba vevék azt, és lakozának benne, és nevezék Lesemet Dánnak, az ő atyjoknak Dánnak nevére.
Józs 19: 48 Ez a Dán fiai nemzetségének öröksége az ő családjaik szerint: ezek a városok és ezeknek falui.
Józs 19: 49 Mikor pedig elvégezték vala a földnek örökbe vételét annak határai szerint, akkor adának Izráel fiai örökséget Józsuénak, a Nún fiának ő közöttök.
Józs 19: 50 Az Úr rendelése szerint adák néki azt a várost, a melyet kért vala: Timnath-Szeráhot az Efraim hegyén, és megépíté azt a várost, és abban lakozék.
Józs 19: 51 Ezek azok az örökségek, a melyeket örökül adának Eleázár, a pap és Józsué, a Nún fia és az atyáknak fejei az Izráel fiai nemzetségeinek sors szerint, Silóban, az Úr előtt, a gyülekezet sátorának nyílásánál. Így végezék el a földnek felosztását.
Józs 20: 1 Majd szóla az Úr Józsuénak, mondván:
Józs 20: 2 Szólj az Izráel fiainak, mondván: Válaszszatok magatoknak menekülésre való városokat, a melyekről szóltam néktek Mózes által,
Józs 20: 3 Hogy oda szaladjon a gyilkos, aki megöl valakit tévedésből, nem szándékosan, és legyenek azok menedékül nékik a vérbosszúló elől.
Józs 20: 4 aki pedig beszalad valamelyikbe e városok közül, álljon [az] a város kapujába, és beszélje el az ő dolgait a város véneinek hallatára, és vegyék be őt magok közé a városba, és adjanak néki helyet, hogy velök lakozzék.
Józs 20: 5 Hogyha pedig kergeti azt a vérbosszúló, ki ne adják a gyilkost annak kezébe, mert nem szándékosan ölte meg az ő felebarátját, és nem gyűlölte ő azt annakelőtte.
Józs 20: 6 És lakozzék abban a városban mindaddig, a míg ítéletre állhat a gyülekezet elé, a míg meghal a főpap, aki abban az időben lesz, azután térjen vissza a gyilkos, és menjen haza az ő városába és az ő házába, abba a városba, a melyből elfutott vala.
Józs 20: 7 És kiválaszták Kedest Galileában a Nafthali hegyén, Sikemet az Efraim hegyén és Kirjáth-Arbát, azaz Hebront a Júda hegyén.
Józs 20: 8 Túl a Jordánon pedig Jérikhótól napkelet felé választák Beczert a pusztában, a sík földön Rúben nemzetségéből; Rámothot Gileádban, a Gád nemzetségéből, és Gólánt Básánban a Manassé nemzetségéből.
Józs 20: 9 Ezek voltak a meghatározott városok mind az Izráel fiainak, mind a jövevénynek, aki közöttük tartózkodik vala, hogy oda szaladjon mindaz, aki megöl valakit tévedésből, és meg ne haljon a vérbosszúlónak keze által, míg oda nem áll a gyülekezet elé.
Józs 21: 1 És hozzámenének a Léviták atyai fejedelmei Eleázárhoz, a paphoz, és Józsuéhoz, a Nún fiához és az atyai fejedelmekhez, a kik valának Izráel fiainak nemzetségei felett,
Józs 21: 2 És szólának nékik Silóban, a Kanaán földén, mondván: Az Úr megparancsolta Mózes által, hogy adjatok nékünk városokat lakóhelyül, és azokhoz való legelőket barmaink részére.
Józs 21: 3 Adák azért Izráel fiai a Lévitáknak az ő örökségökből, az Úrnak rendelése szerint, ezeket a városokat és azoknak legelőit.
Józs 21: 4 Esék pedig a sors a Kehátiták családjaira, és juta a Léviták közül való Áron pap fiainak a Júda nemzetségétől, a Simeon nemzetségétől és a Benjámin nemzetségétől sors szerint tizenhárom város;
Józs 21: 5 Kehát többi fiainak pedig az Efraim nemzetségének családjaitól, Dán nemzetségétől és Manassé fél nemzetségétől sors szerint tíz város.
Józs 21: 6 A Gerson fiainak pedig az Issakhár nemzetségének családjaitól, az Áser nemzetségétől, a Nafthali nemzetségétől és Manassénak Básánban levő fél nemzetségétől sors szerint tizenhárom város;
Józs 21: 7 Mérári fiainak az ő családjaik szerint a Rúben nemzetségétől, Gád nemzetségétől és Zebulon nemzetségétől tizenkét város.
Józs 21: 8 Adák azért Izráel fiai e városokat és ezeknek legelőit a Lévitáknak, a miképen megparancsolta vala az Úr Mózes által, sors szerint.
Józs 21: 9 Adák pedig a Júda fiainak nemzetségéből és Simeon fiainak nemzetségéből ezeket a városokat, a melyek névszerint olvashatók.
Józs 21: 10 És lőn, hogy esék a sors először a Lévi fiai közül való Kehátnak családjaiból az Áron fiaira.
Józs 21: 11 És adák nékik az Anák atyjának [városát], Kirjáth-Arbát, azaz Hebront a Júda hegyén, és annak körülötte levő legelőit;
Józs 21: 12 A városnak szántóföldjét és faluit pedig Kálebnek, a Jefunné fiának adák birtokául.
Józs 21: 13 Az Áron pap fiainak pedig adák a gyilkosok menekülésének városát, Hebront és annak legelőjét, Libnát és annak legelőjét.
Józs 21: 14 Jatthirt és annak legelőjét; Estemoát és annak legelőjét;
Józs 21: 15 Holont és annak legelőjét, és Debirt és annak legelőjét;
Józs 21: 16 Aint és annak legelőjét, Juttát és annak legelőjét, Béth-Semest és annak legelőjét. Kilencz várost e két nemzetségből.
Józs 21: 17 A Benjámin nemzetségéből pedig Gibeont és annak legelőjét, Gébát és annak legelőjét;
Józs 21: 18 Anathótot és annak legelőjét, Almont és annak legelőjét: négy várost.
Józs 21: 19 Az Áron fiainak, a papoknak városai összesen tizenhárom város és azoknak legelői.
Józs 21: 20 A Kehát fiai családjainak pedig, [s] a Kehát fiai közül való többi Lévitáknak városai, az ő sorsuk szerint, az Efraim nemzetségéből valának.
Józs 21: 21 Nékik adák ugyanis a gyilkosok menekülésének városát, Sikemet és annak legelőjét az Efraim hegyén, és Gezert és annak legelőjét;
Józs 21: 22 Kibczaimot és annak legelőjét, Béth-Horont és annak legelőjét: négy várost.
Józs 21: 23 A Dán nemzetségéből pedig Elthekét és annak legelőjét, Gibbethont és annak legelőjét;
Józs 21: 24 Ajjálont és annak legelőjét; Gath-Rimmont és annak legelőjét; négy várost.
Józs 21: 25 A Manassé fél nemzetségéből pedig: Taanákot és annak legelőjét, Gath- Rimmont és annak legelőjét: két várost.
Józs 21: 26 Összesen tíz várost és azoknak legelőit a Kehát fiai többi családjainak.
Józs 21: 27 A Gerson fiainak pedig, a kik a Léviták családjaiból valának, [adák] a Manassé fél nemzetségéből a gyilkosok menekülésének városát, Gólánt Básánban és annak legelőjét, és Beesterát és annak legelőjét: két várost.
Józs 21: 28 Az Issakhár nemzetségéből pedig: Kisjont és annak legelőjét, Dobráthot, és annak legelőjét,
Józs 21: 29 Jármutot és annak legelőjét, és Én-Gannimot és annak legelőjét: négy várost.
Józs 21: 30 Az Áser nemzetségéből pedig: Misált és annak legelőjét, Abdont és annak legelőjét,
Józs 21: 31 Helkathot és annak legelőjét, és Rehobot és annak legelőjét: négy várost.
Józs 21: 32 A Nafthali nemzetségéből pedig: a gyilkosok menekülésének városát, Kedest Galileában és annak legelőjét, Hammoth-Dórt és annak legelőjét, és Karthant és annak legelőjét: három várost.
Józs 21: 33 A Gersoniták összes városai, az ő családjaik szerint, tizenhárom város és azoknak legelői.
Józs 21: 34 A Mérári fiai családjainak pedig, e még hátralevő Lévitáknak, [adák] a Zebulon nemzetségéből: Jokneámot és annak legelőjét, Karthát és annak legelőjét,
Józs 21: 35 Dimnát és annak legelőjét, Nahalált és annak legelőjét; négy várost.
Józs 21: 36 A Rúben nemzetségéből pedig: Béczert és annak legelőjét, Jahczát és annak legelőjét,
Józs 21: 37 Kedémothot és annak legelőjét, és Méfaathot és annak legelőjét: négy várost.
Józs 21: 38 A Gád nemzetségéből pedig: a gyilkosok menekülésének városát, Rámothot Gileádban és annak legelőjét, Mahanaimot és annak legelőjét,
Józs 21: 39 Hesbont és annak legelőjét; Jaézert és annak legelőjét: összesen négy várost.
Józs 21: 40 A Mérári fiainak városai az ő családjaik szerint, a kik a Léviták családjai közül maradtak fel, valának az ő sorsuk szerint összesen tizenkét város.
Józs 21: 41 A Lévitáknak összes városai az Izráel fiainak birtoka között: negyvennyolcz város azoknak legelőivel.
Józs 21: 42 Valának ezek a városok a [tulajdonképeni] város és körülöttök azoknak legelői. Így vala ez mind e városoknál.
Józs 21: 43 Megadá azért az Úr Izráelnek mindazt a földet, a mely felől megesküdött vala, hogy odaadja azt az ő atyáiknak. És bírák azt, és lakozának abban.
Józs 21: 44 Nyugodalmat is ada nékik az Úr mindenfelől, szintén úgy, a mint megesküdött vala az ő atyáiknak. És senki nem állott meg ellenökben valamennyi ellenségeik közül; minden ellenségöket kezökbe adá az Úr.
Józs 21: 45 Nem esett el csak egy szó is mindama jó szóból, a melyet szólott vala az Úr az Izráel házának. Mindaz betelt.
Józs 22: 1 Akkor hivatá Józsué a Rúbenitákat, a Gáditákat és a Manassé fél nemzetségét,
Józs 22: 2 És monda nékik: Ti megtartottátok mindazt, a mit Mózes, az Úrnak szolgája parancsolt néktek, és hallgattatok az én szómra mindenben, a mit parancsoltam néktek;
Józs 22: 3 Nem hagytátok el a ti atyátokfiait immár sok nap óta mind e mai napig, és megtartottátok a megtartandókat, az Úrnak, a ti Isteneteknek parancsolatját.
Józs 22: 4 Most pedig nyugodalmat adott az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiainak, a mint megmondta vala nékik; most azért térjetek vissza, és menjetek a ti sátraitokba, a ti örökségteknek földére, a melyet Mózes, az Úrnak szolgája adott vala néktek túl a Jordánon.
Józs 22: 5 Csak igen vigyázzatok, hogy teljesítsétek a parancsolatot és a törvényt, a melyet parancsolt néktek Mózes, az Úrnak szolgája, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket, és járjatok minden ő útján, és tartsátok meg az ő parancsolatait, és ragaszkodjatok hozzá, és szolgáljatok néki teljes szívetekből és teljes lelketekből.
Józs 22: 6 És megáldá őket Józsué, azután elbocsátá őket, és elmenének az ő sátraikba.
Józs 22: 7 Mert a Manassé nemzetsége felének Mózes adott vala [örökséget] Básánban; a másik felének pedig Józsué adott az ő atyjafiaival a Jordánon innen napnyugot felől. És a mikor elbocsátá is őket Józsué az ő sátraikba, akkor is megáldá őket,
Józs 22: 8 És szóla nékik, mondván: Nagy gazdagsággal térjetek vissza sátraitokba, és igen sok barommal, ezüsttel, arannyal, rézzel, vassal és igen sok ruhával. Az ellenségeitektől vett zsákmányt oszszátok meg a ti atyátokfiaival.
Józs 22: 9 Visszatérének azért, és elmenének a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége Izráel fiaitól, Silóból, a mely Kanaán földén van, hogy menjenek Gileád földére, az ő örökségüknek földébe, a melyben örökséget vőnek az Úr rendelése szerint Mózes által.
Józs 22: 10 Mikor a Jordán mellékére értek, a mely még Kanaán földén van, építének a Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fél nemzetsége ott a Jordán mellett oltárt, nagy, láttatós oltárt.
Józs 22: 11 Meghallák pedig Izráel fiai, hogy ezt mondják vala: Ímé a Rúben fiai, Gád fiai és Manassé fél nemzetsége oltárt építettek átellenben a Kanaán földével, a Jordán mellékén, Izráel fiainak oldala felől.
Józs 22: 12 A mint meghallák Izráel fiai, egybegyűle Izráel fiainak egész gyülekezete Silóban, hogy hadakozni induljanak fel ellenök.
Józs 22: 13 Küldék pedig Izráel fiai a Rúben fiaihoz, Gád fiaihoz és a Manassé fél nemzetségéhez Gileád földére Fineást, Eleázárnak, a papnak fiát;
Józs 22: 14 Tíz fejedelmet is vele, egy-egy fejedelmet az ősök háza szerint Izráelnek minden nemzetségéből. Ezek mind fejedelmei valának az ő őseik házának, Izráelnek ezerei között.
Józs 22: 15 És eljutának a Rúben fiaihoz, a Gád fiaihoz és a Manassé fél nemzetségéhez a Gileád földére, és szólának ő velök, mondván:
Józs 22: 16 Így szól az Úrnak egész gyülekezete: Micsoda vétek ez, a melylyel vétkeztetek Izráelnek Istene ellen, hogy immár elfordultatok az Úrtól, építvén magatoknak oltárt, hogy pártot üssetek immár az Úr ellen?!
Józs 22: 17 Avagy kevés-é nékünk a Peór miatt való hamisságunk, a miből ki sem tisztultunk még mind e napig, és a miért csapás lőn az Úrnak gyülekezetén?
Józs 22: 18 És ti elfordultatok immár az Úrtól; pedig ha ti pártot üttök ma az Úr ellen: holnap majd Izráelnek egész gyülekezetére haragszik meg.
Józs 22: 19 Ha pedig tisztátalan[nak tetszik előttetek] a ti örökségeteknek földje: úgy jőjjetek át az Úr örökségének földjére, a hol ott áll az Úrnak sátora, és legyetek örökösökké mi közöttünk; de az Úr ellen ne üssetek pártot, és ellenünk se üssetek pártot, építvén magatoknak oltárt, az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán kivül.
Józs 22: 20 Avagy nem Ákán, a Zéra fia vétkezék-é nagy vétekkel az [Istennek] szentelt dolog ellen; mégis az Izráelnek egész gyülekezete ellen lőn a harag! És az a férfiú nem egymaga halt meg az ő bűnéért!
Józs 22: 21 Felelének pedig a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fél nemzetsége, és szólának az Izráel ezereinek fejeihez:
Józs 22: 22 Az Istenek Istene az Úr, az Istenek Istene az Úr: ő tudja, és az Izráel is megtudja. Ha pártütésből és ha az Úr ellen való vétekből van ez: ne tartson meg minket e napon!
Józs 22: 23 Ha azért építettünk magunknak oltárt, hogy elforduljunk az Úrtól, vagy pedig hogy áldozzunk azon egészen égőáldozatot és ételáldozatot; vagy hogy tegyünk arra hálaadásnak áldozatját: - lássa meg [ezt] ő maga az Úr!
Józs 22: 24 Hát nem inkább a miatt való féltünkben cselekedtük-é ezt, hogy így gondolkoztunk: Maholnap így szólhatnak a ti fiaitok a mi fiainkhoz, mondván: Mi közötök van néktek az Úrhoz, Izráel Istenéhez?
Józs 22: 25 Hiszen határt vetett az Úr mi közöttünk és ti közöttetek Rúben fiai és Gád fiai - a Jordánt; nincsen néktek részetek az Úrban! És elidegeníthetnék a ti fiaitok a mi fiainkat, hogy ne féljék az Urat!
Józs 22: 26 Mondottuk azért: Nosza fogjunk hozzá, hogy építsünk oltárt, se nem egészen égőáldozatra, se nem véres áldozatra;
Józs 22: 27 Hanem hogy bizonyság legyen az mi közöttünk és ti közöttetek, és a mi utánunk való nemzetségeink között, hogy szolgálni akarjuk az Urat ő előtte a mi egészen égőáldozatainkkal, véres áldozatainkkal és hálaáldozatainkkal, és hogy ne mondhassák a ti fiaitok maholnap a mi fiainknak: Nincs néktek részetek az Úrban.
Józs 22: 28 Mondottuk azért: Ha így szólanának maholnap nékünk vagy a mi nemzetségeinknek, ezt mondjuk majd: Lássátok az Úr oltárának mássát, a melyet a mi atyáink készítettek, nem egészen égőáldozatra, sem nem véres áldozatra, hanem hogy bizonyság legyen mi közöttünk és ti közöttetek!
Józs 22: 29 Távol legyen tőlünk, hogy pártot üssünk az Úr ellen, és elforduljunk immár az Úrtól, építvén oltárt égőáldozatra, ételáldozatra és véres áldozatra az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán kivül, a mely az ő sátora előtt van!
Józs 22: 30 Hallván pedig Fineás, a pap és a gyülekezetnek fejedelmei és Izráel ezereinek fejei, a kik vele valának, a beszédeket, a melyeket szólottak vala a Rúben fiai, a Gád fiai és a Manassé fiai; tetszésre találtak vala előttök.
Józs 22: 31 És monda Fineás, az Eleázár pap fia a Rúben fiainak, Gád fiainak és a Manassé fiainak: Ma tudtuk meg, hogy köztünk van az Úr, mivelhogy nem vétkeztetek e vétekkel az Úr ellen. Most megszabadítottátok Izráel fiait az Úr kezéből.
Józs 22: 32 Visszatére azért Fineás, az Eleázár pap fia és a fejedelmek a Rúben fiaitól, a Gád fiaitól a Gileád földéről a Kanaán földére Izráelnek fiaihoz, és megbeszélék nékik e dolgot.
Józs 22: 33 És tetszésre talált e dolog Izráel fiai előtt [is], és áldák az Istent Izráel fiai, és nem mondák, hogy hadakozni menjenek fel ellenök, hogy elveszessék a földet, a melyben lakoznak a Rúben fiai és a Gád fiai.
Józs 22: 34 Az oltárt pedig így nevezék Rúben fiai és a Gád fiai: "Bizonyság ez közöttünk, hogy az Úr az Isten."
Józs 23: 1 Lőn pedig sok nappal azután, hogy nyugodalmat adott vala az Úr Izráelnek minden ő körülötte lévő ellenségeitől: megvénhedék Józsué és megidősödék.
Józs 23: 2 Előhívá ekkor Józsué az egész Izráelt, annak véneit, fejeit, biráit és felügyelőit, és monda nékik: Én megvénhedtem és megidősödtem.
Józs 23: 3 Magatok is láttatok mindent, a mit az Úr, a ti Istenetek mind eme népekkel cselekedett ti előttetek; mivelhogy maga az Úr, a ti Istenetek harczolt érettetek.
Józs 23: 4 Ímé elosztám néktek sors által a fennmaradt népeket örökségül a ti nemzetségeitek szerint, a Jordántól kezdve, és mindazokat a népeket, a melyeket kipusztítottam, és a nagy tengert is napnyugat felől.
Józs 23: 5 Az Úr pedig, a ti Istenetek kiűzi őket a ti orczátok elől, és kiűzi őket ti előletek, hogy örököseivé legyetek az ő földüknek, a mint megmondotta vala néktek az Úr, a ti Istenetek.
Józs 23: 6 Legyetek azért igen erősek, hogy megtartsátok és megcselekedjétek mind azt, a mi meg van írva a Mózes törvényének könyvében; hogy el ne távozzatok attól se jobbkézre, se balkézre;
Józs 23: 7 Hogy össze ne elegyedjetek ezekkel a népekkel, azokkal, a melyek fenmaradtak közöttetek; isteneiknek nevét ki se ejtsétek, azokra ne esküdjetek, se ne szolgáljatok nékik, se előttök meg ne hajoljatok;
Józs 23: 8 Hanem ragaszkodjatok az Úrhoz, a ti Istenetekhez, a miképen e mai napig cselekedtetek!
Józs 23: 9 Ezért űzött ki az Úr előletek nagy és erős népeket: a mi pedig titeket illet, senki meg nem állhatott ellenetekben mind e napig.
Józs 23: 10 Egy férfiú közületek elűz ezeret, mert az Úr, a ti Istenetek az, aki harczol érettetek, a miképen megmondta vala néktek.
Józs 23: 11 Azért igen vigyázzatok magatokra, hogy szeressétek az Urat, a ti Isteneteket!
Józs 23: 12 Mert ha elfordulván elfordultok [tőle] és ragaszkodtok e népek maradékaihoz, a melyek itt maradtak ti közöttetek; és sógorságot köttök ő velök és összeelegyedtek velök és ők veletek:
Józs 23: 13 Bizonynyal megtudjátok majd, hogy az Úr, a ti Istenetek ki nem űzi többé e népeket ti előletek; sőt inkább lésznek ti néktek tőrré és hurokká, oldalaitokban ostorrá, szemeitekben pedig tövisekké, míglen kivesztek erről a jó földről, a melyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek.
Józs 23: 14 Én pedig ímé megyek már a minden földinek útján: Tudjátok meg azért teljes szívetek és teljes lelketek szerint, hogy egy szó sem esett el mindama jó szóból, a melyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek. Minden betelt rajtatok, egy szó sem esett el azokból!
Józs 23: 15 De a miképen betelt rajtatok mind az a jó szó, a melyeket az Úr, a ti Istenetek szólott vala felőletek: akképen teljesíti majd rajtatok mind a gonosz szót [is] az Úr, míglen kipusztít titeket e jó földről, a melyet az Úr, a ti Istenetek adott ti néktek.
Józs 23: 16 Ha általhágjátok az Úrnak, a ti Isteneteknek szövetségét, a melyet parancsolt néktek, és elmentek és szolgáltok idegen isteneknek, és meghajoltok azok előtt: akkor felgerjed ellenetek az Úrnak haragja, és hamar kivesztek e jó földről, a melyet ő adott néktek.
Józs 24: 1 Józsué pedig összegyűjté Izráelnek minden nemzetségét Síkembe, és előhívá Izráelnek véneit, fejeit, biráit és felügyelőit, és oda állának az Úr elébe,
Józs 24: 2 És monda Józsué az egész népnek: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: A folyóvizen túl lakoztak régenten a ti atyáitok: Tháré, Ábrahámnak atyja és Nákhórnak atyja, és idegen isteneknek szolgáltak vala.
Józs 24: 3 De áthozám a ti atyátokat, Ábrahámot a folyóvíz túlsó oldaláról, és elhordozám őt az egész Kanaán földén, és megsokasítám az ő magvát; és adám néki Izsákot.
Józs 24: 4 Izsáknak pedig adám Jákóbot és Ézsaut. És Ézsaunak a Szeír hegyét adám birtokul, Jákób pedig és az ő fiai alámenének Égyiptomba.
Józs 24: 5 Majd elküldém Mózest és Áront, és megverém Égyiptomot úgy, a hogy cselekedtem vala közöttök; azután pedig kihoztalak vala titeket.
Józs 24: 6 És kihoztam a ti atyáitokat Égyiptomból, és jutátok a tengerhez, és űzék az égyiptomiak a ti atyáitokat szekerekkel és lovasokkal a Veres tengerig.
Józs 24: 7 Akkor az Úrhoz kiáltának, és homályt vete ti közétek és az égyiptomiak közé, és rájok vivé a tengert és elborítá őket. Szemeitek is látták azt, a mit cselekedtem vala az égyiptomiakkal; ti pedig sok ideig lakoztatok a pusztában.
Józs 24: 8 Majd elhozálak titeket az Emoreusok földére, a kik túl laktak vala a Jordánon, és hadakozának ellenetek; de kezetekbe adám őket, és bírátok az ő földüket, őket pedig eltörlém a ti orczátok elől.
Józs 24: 9 Majd felkele Bálák, a Czippor fia, Moábnak királya, és hadakozék Izráellel, és elkülde és hivatá Bálámot, a Beór fiát, hogy átkozzon meg titeket.
Józs 24: 10 De nem akarám meghallgatni Bálámot, ezért áldva áldott vala titeket, és megszabadítálak titeket az ő kezéből.
Józs 24: 11 Majd általjövétek a Jordánon, és jutátok Jérikhóba, és hadakozának veletek Jérikhónak urai: az Emoreus, Perizeus, Kananeus, Khittheus, Girgazeus, Khivveus és Jebuzeus; de kezetekbe adám őket.
Józs 24: 12 Mert elbocsátám előttetek a darázsokat, és űzék azokat előletek: az Emoreusok két királyát, de nem a te fegyvered által, de nem a te kézíved által!
Józs 24: 13 És adék néktek földet, a melyben nem munkálkodtál, és városokat, a melyeket nem építettetek vala, mégis bennök laktok; szőlőket és olajfákat, a melyeket nem ti ültettetek, de esztek [azokról.
Józs 24: 14 Azért hát féljétek az Urat, és szolgáljatok néki tökéletességgel és hűséggel; és hányjátok el az isteneket, a kiknek szolgáltak a ti atyáitok túl a folyóvizen és Égyiptomban, szolgáljatok az Úrnak.
Józs 24: 15 Hogyha pedig rossznak látjátok azt, hogy szolgáljatok az Úrnak: válaszszatok magatoknak még ma, a kit szolgáljatok; akár azokat az isteneket, a kiknek a ti atyáitok szolgáltak, a míg túl valának a folyóvizen, akár az Emoreusok isteneit, a kiknek földjén lakoztok: én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk.
Józs 24: 16 A nép pedig felele, és monda: Távol legyen tőlünk, hogy elhagyjuk az Urat, szolgálván idegen isteneknek!
Józs 24: 17 Sőt inkább az Úr, a mi Istenünk az, aki felhozott minket és atyáinkat Égyiptom földéből, a szolgák házából, és aki ezeket a nagy jeleket tette a mi szemeink előtt, és megtartott minket minden útunkban, a melyen jártunk, és mind ama népek között, a melyek között általjöttünk;
Józs 24: 18 És kiűzött az Úr minden népet, az Emoreust is, e földnek lakóját, a mi orczánk elől: Mi is szolgálunk az Úrnak, mert ő a mi Istenünk!
Józs 24: 19 Józsué pedig monda a népnek: Nem szolgálhattok az Úrnak, mert szent Isten ő, féltőn szerető Isten ő; nem bocsátja meg a ti vétkeiteket és bűneiteket;
Józs 24: 20 Hogyha elhagyjátok az Urat, és szolgáltok idegen isteneknek: akkor elfordul és roszszal illet benneteket, és megemészt titeket, minekutána jól cselekedett veletek.
Józs 24: 21 Akkor monda a nép Józsuénak: Nem, mert mi az Úrnak szolgálunk!
Józs 24: 22 Józsué pedig monda a népnek: Bizonyságok vagytok magatok ellen, hogy ti választottátok magatoknak az Urat, hogy néki szolgáljatok. És mondának: Bizonyságok!
Józs 24: 23 Most azért hányjátok el az idegen isteneket, a kik köztetek vannak, és hajtsátok sziveteket az Úrhoz, Izráelnek Istenéhez.
Józs 24: 24 És monda a nép Józsuénak: Az Úrnak, a mi Istenünknek szolgálunk, és az ő szavára hallgatunk.
Józs 24: 25 Szerze azért Józsué szövetséget a néppel e napon, és ada eleibe rendelést és végzést Síkemben.
Józs 24: 26 És beírá Józsué e dolgokat az Isten törvényének könyvébe, és vőn egy nagy követ, és oda helyhezteté azt a cserfa alá, a mely vala az Úrnak szent házában.
Józs 24: 27 És monda Józsué az egész népnek: Ímé ez a kő lesz ellenünk bizonyságul; mert ez hallotta az Úrnak minden beszédét, a melyet szólott vala nékünk; és lesz ellenetek bizonyságul, hogy ne hazudjatok a ti Istenetek ellen.
Józs 24: 28 És elbocsátá Józsué a népet, kit-kit a maga örökségébe.
Józs 24: 29 És lőn e dolgok után, hogy meghala Józsué, a Nún fia, az Úrnak szolgája, száztíz esztendős korában,
Józs 24: 30 És eltemeték őt az ő örökségének határában Timnat-Szerában, a mely az Efraim hegyén van, a Gaas hegytől észak felé.
Józs 24: 31 Izráel pedig az Urat szolgálta vala Józsuénak minden idejében, és a véneknek is minden idejökben, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, és a kik tudják vala minden cselekedetét az Úrnak, a melyet cselekedett vala Izráellel.
Józs 24: 32 A József csontjait pedig, a melyeket felhoztak vala Izráel fiai Égyiptomból, eltemették Síkemben, a mezőnek abban a részében, a melyet szerzett vala Jákób Hámornak, a Síkem atyjának fiaitól száz pénzén; és lőnek a József fiainak örökségévé.
Józs 24: 33 Meghala Eleázár is, Áronnak fia, és eltemeték őt Gibeathban, az ő fiának Fineásnak [városában], a mely néki adatott az Efraim hegyén.

Bír :
-----------
Bírák Könyve

Bír 1: 1 És lőn Józsué halála után, hogy megkérdék az Izráel fiai az Urat, mondván: Ki menjen legelőször közülünk a Kananeusra, hogy hadakozzék ő ellene?
Bír 1: 2 És monda az Úr: Júda menjen! Ímé az ő kezébe adtam [azt] a földet.
Bír 1: 3 Ekkor monda Júda az ő atyjafiának Simeonnak: Jer velem együtt a nékem sors által jutott örökségbe, hogy hadakozzunk a Kananeus ellen, és én is elmegyek veled a néked sors által jutott örökségbe. És Simeon elméne vele.
Bír 1: 4 És felméne Júda, és kezökbe adá az Úr a Kananeust és a Perizeust, és levágtak közülök Bézekben tízezer embert.
Bír 1: 5 És találák Adonibézeket Bézekben, és hadakozának ő ellene, és megverék a Kananeust és a Perizeust.
Bír 1: 6 És megfutamodott Adonibézek, de űzőbe vevék, és elfogván őt, elvágták kezeinek és lábainak hüvelykújjait.
Bír 1: 7 Ekkor monda Adonibézek: Hetven király szedeget vala asztalom alatt, a kiknek elvágattam kezeik és lábaik hüvelykujjait; a mint én cselekedtem, úgy fizetett nékem az Isten. Azután elvivék őt Jeruzsálembe, és ott meghala.
Bír 1: 8 Azután Jeruzsálem ellen hadakoztak a Júda fiai, és elfoglalván azt, [lakosait] levágták fegyvernek élivel, a várost pedig lángba borították.
Bír 1: 9 Azután pedig alámenének a Júda fiai, hogy harczoljanak a hegységen, a déli tartományban és a lapályon lakó Kananeus ellen.
Bír 1: 10 És elment Júda a Hebronban lakó Kananeus ellen, - Hebron neve azelőtt Kirjáth-Arba volt, - és megverték Sésait, Achimánt és Thalmáit.
Bír 1: 11 Onnan pedig méne Debir lakói ellen. Debir neve pedig azelőtt Kirjáth- Széfer volt.
Bír 1: 12 És monda Káleb: A ki Kirjáth-Széfert megveri és elfoglalja, annak feleségül adom az én leányomat, Akszát.
Bír 1: 13 És elfoglalá azt Othniel, Kénáz fia, Káleb öcscse, és néki adá Akszát, az ő leányát feleségül.
Bír 1: 14 És lőn, hogy a mikor eljöve az, biztatá őt, hogy kérjen mezőt az ő atyjától. Leszálla azért a szamárról, Káleb pedig monda néki: Mi bajod van?
Bír 1: 15 Ő pedig monda néki: Adj áldást nékem: mert déli vidékre helyheztettél engem, adj most vízforrásokat is. És néki adá Káleb a felső forrást és az alsó forrást.
Bír 1: 16 És Keneusnak, a Mózes ipának fiai is felmentek a pálmák városából a Júda fiaival a Júda pusztájára, mely délre van Aradtól, és elmentek és letelepedtek a nép között.
Bír 1: 17 És elment Júda az ő atyjafiával, Simeonnal, és megverék a Czéfátban lakó Kananeust, és elpusztították azt, és elnevezték a várost Hormának.
Bír 1: 18 Azután elfoglalta Júda Gázát és annak határát, Askelont és annak határát, Ekront és annak határát.
Bír 1: 19 Vala pedig az Úr Júdával, és kiűzé a hegység [lakóit]; de a völgy lakóit nem lehetett kiűzni, mert vas-szekereik voltak.
Bír 1: 20 És Kálebnek adták Hebront, a mint meghagyta volt Mózes, és kiűzé onnan Anák három fiát.
Bír 1: 21 De a Jebuzeust, Jeruzsálemnek lakóját nem űzték el a Benjámin fiai, és ezért lakik a Jebuzeus a Benjámin fiaival Jeruzsálemben még máig is.
Bír 1: 22 És felméne a József háza is, Béthel ellen, és az Úr volt ő vele.
Bír 1: 23 És kikémlelteté a József háza Béthelt. A város neve pedig régenten Lúz volt.
Bír 1: 24 És látának a kémek egy férfiút, aki a városból jött vala, és mondának néki: Mutasd meg a város bejárását, és irgalmasságot cselekszünk veled.
Bír 1: 25 És mikor ez megmutatta nékik a város bejárását, a várost fegyver élére hányták; de azt a férfiút és egész házanépét elbocsáták.
Bír 1: 26 És elment az a férfiú a Khitteusok földére, és várost épített, és elnevezé azt Lúznak. Ez annak neve mind e mai napig.
Bír 1: 27 És nem űzte el Manassé [a lakosokat] sem Béthseánból és annak mezővárosaiból, sem Taanakból és mezővárosaiból, sem Dórból és mezővárosaiból, sem a Jibleámnak és mezővárosainak lakosait, sem Megiddónak és mezővárosainak lakosait. És a Kananeusnak tetszett ott lakni azon a földön.
Bír 1: 28 És mikor Izráel megerősödött, adófizetőjévé tette a Kananeust; de elűzni nem űzte el.
Bír 1: 29 És Efraim sem űzte ki a Kananeust, aki Gézerben lakott; hanem a Kananeus ott lakott közöttük Gézerben.
Bír 1: 30 Zebulon sem űzte el sem Kitron lakosait, sem Nahalólnak lakóit, hanem közöttük lakozott a Kananeus, és adófizetőikké lettek.
Bír 1: 31 Áser sem űzte el sem Akkó, sem Sidon, sem Akhláb, sem Akzib, sem Helba, sem Afik, sem Rehob lakóit.
Bír 1: 32 És ott lakott Áser a Kananeusok, a föld lakói között, mert nem űzte el őket.
Bír 1: 33 Nafthali sem űzte el sem Béth-Semes lakosait, sem Béth-Anath lakóit, hanem [ott] lakott a Kananeusok, a föld lakói között, és Béth-Semes és Béth-Anath lakói adófizetőikké lettek.
Bír 1: 34 Az Emoreusok pedig felszorították a Dán fiait a hegységbe, mert nem engedték meg, hogy lejőjjenek a völgybe.
Bír 1: 35 És az Emoreusoknak tetszett ott lakni a Héresz hegységen, Ajalonban és Saalbimban; de mikor a József házának keze rájok nehezedett, adófizetőkké lettek.
Bír 1: 36 Az Emoreusok határa pedig az Akrabbim hágójától és Sélától fölfelé volt.
Bír 2: 1 Felméne pedig az Úrnak angyala Gilgálból Bókimba, és monda: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak benneteket erre a földre, a mely felől megesküdtem a ti atyáitoknak, és mondék: Nem bontom fel az én szövetségemet ti veletek soha örökké.
Bír 2: 2 Csakhogy ti se kössetek frigyet ennek a földnek lakosival, rontsátok le az ő oltáraikat; de ti nem hallgattatok az én szómra. Miért cselekedtétek ezt?
Bír 2: 3 Annakokáért azt mondom: Nem űzöm el őket előletek, hanem legyenek néktek [mint tövisek] a ti oldalaitokban, és az ő isteneik legyenek ti néktek tőr gyanánt.
Bír 2: 4 És lőn, hogy mikor az Úrnak angyala ezeket mondá az Izráel minden fiainak: felemelé a nép az ő szavát és síra.
Bír 2: 5 És elnevezték azt a helyet Bókimnak, és áldozának ott az Úrnak.
Bír 2: 6 És elbocsátá Józsué a népet, és elmenének az Izráel fiai, kiki az ő örökségébe, hogy bírják a földet.
Bír 2: 7 És a nép az Urat szolgálta Józsuénak egész életében, és a véneknek minden napjaiban, a kik hosszú ideig éltek Józsué után, a kik látták az Úrnak minden dolgait, melyeket cselekedett vala Izráellel.
Bír 2: 8 És meghalt Józsué, a Nún fia, az Úr szolgája, száztíz esztendős korában.
Bír 2: 9 És eltemeték őt örökségének határában, Timnat-Héreszben, az Efraim hegyén, északra a Gaas hegyétől.
Bír 2: 10 És az az egész nemzetség gyűjteték az ő atyáihoz, és támadott más nemzetség ő utánok, a mely nem ismerte sem az Urat, sem az ő cselekedeteit, melyeket cselekedett Izráellel.
Bír 2: 11 És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, mert a Baáloknak szolgáltak.
Bír 2: 12 És elhagyák az Urat, atyáik Istenét, aki kihozta őket Égyiptom földéből, és más istenek után jártak, a pogány népek istenei közül, a kik körülöttük voltak, és azok előtt hajtották meg magukat, és haragra ingerelték az Urat.
Bír 2: 13 És elhagyták az Urat, és szolgáltak Baálnak és Astarótnak.
Bír 2: 14 És felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és adá őket a ragadozók kezébe, és elragadozák őket, és adá őket a körülöttük való ellenségeik kezébe, és még csak megállani sem bírtak ellenségeik előtt.
Bír 2: 15 A hova csak kivonultak, mindenütt ellenök volt az Úr keze rontásukra, a mint megmondotta volt az Úr, és a mint megesküdt volt az Úr nékik. És igen megnyomorodának.
Bír 2: 16 És támasztott az Úr bírákat, a kik megszabadíták őket szorongatóiknak kezéből.
Bír 2: 17 De bíráikra sem hallgattak, hanem más istenekkel paráználkodtak, és azoknak hajtották meg magukat, [és] hamar letértek az útról, a melyen atyáik jártak, kik az Úrnak parancsára hallgattak; ők nem cselekedtek így.
Bír 2: 18 Mert mikor bírákat támasztott az Úr nékik, az Úr maga volt a bíróval, és megszabadította őket ellenségeik kezéből a biró egész idejére, mert megindult az Úr panaszaikon, [melyeket emeltek] elnyomóik és szorongatóik miatt.
Bír 2: 19 De [mihelyt] a bíró meghalt, visszatértek, és jobban megromlottak, mint atyáik; más istenek után jártak, azoknak szolgáltak, és azok előtt hajtották meg magukat, föl nem hagytak cselekedeteikkel és nyakas magaviseletökkel.
Bír 2: 20 Ezért felgerjedett az Úrnak haragja Izráel ellen, és monda: Mivelhogy általhágta ez a nemzetség az én szövetségemet, melyet atyáiknak parancsoltam, és nem hallgatott az én szavamra:
Bír 2: 21 Én sem űzök ki többé senkit sem előlük azon pogányok közül, a kiket meghagyott Józsué, a mikor meghalt;
Bír 2: 22 Hanem azok által kísértem Izráelt, ha [vajjon] megtartják-é az Úrnak útát, járván azon, a miképen megtartották az ő atyáik, avagy nem?
Bír 2: 23 Ezért hagyta meg az Úr ezeket a pogányokat, és nem [is] űzte ki hamar, és nem adta őket Józsué kezébe.
Bír 3: 1 Ezek pedig a pogányok, a kiket meghagyott az Úr, hogy azok által kísértse Izráelt, azokat a kik nem ismerték a Kanaánért való harczokat,
Bír 3: 2 Csak azért, hogy az Izráel fiainak nemzetségei megismerjék, hogy tanítsa őket hadakozásra, csak azokat, a kik azelőtt ezt nem tudták:
Bír 3: 3 A Filiszteusok öt fejedelemsége, a Kananeusok mindnyájan, és a Sidoniusok, meg a Khivveusok, a kik a Libánon hegyén laknak, a Baálhermon hegyétől fogva Hamath bemeneteléig.
Bír 3: 4 Kik azért hagyattak meg, hogy megkísértse általok az Úr Izráelt, hogy meglássa, vajjon engedelmeskednek-é az Úr parancsolatainak melyeket parancsolt az ő atyáiknak Mózes által?
Bír 3: 5 Így az Izráel fiai a Kananeusok, Khitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Khivveusok és Jebuzeusok között laktak,
Bír 3: 6 És azok leányait vették magoknak feleségül, a saját leányaikat pedig oda adták azok fiainak, és szolgálák azoknak isteneit.
Bír 3: 7 És gonoszul cselekedtek az Izráel fiai az Úr szemei előtt, és elfelejtkezének az Úrról, az ő Istenökről, és a Baáloknak és Aseráknak szolgáltak.
Bír 3: 8 Ezért felgerjedett az Úrnak haragja az Izráel ellen, és adá őket Kusán- Risathaimnak, Mesopotámia királyának kezébe, és nyolcz évig szolgáltak az Izráel fiai Kusán-Risathaimnak.
Bír 3: 9 Ekkor az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott az Izráel fiainak, aki megszabadítá őket: Othnielt, Kénáz fiát, Káleb öcscsét.
Bír 3: 10 És az Úrnak lelke vala ő rajta, és biráskodott Izráelben, és a mint kiméne a hadra, az Úr kezébe adta Kusán-Risathaimot, Mesopotámia királyát, és ránehezült keze Kusán-Risathaimra.
Bír 3: 11 És megnyugovék a föld negyven esztendeig, és meghalt Othniel, a Kénáz fia.
Bír 3: 12 De az Izráel fiai ismét gonoszul cselekedének az Úr szemei előtt, és megerősítette az Úr Eglont, Moáb királyát Izráel ellen, azért, mert gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt.
Bír 3: 13 Ez magához gyűjtötte Ammonnak és Amáleknek fiait, és elment, és megverte Izráelt, és elfoglalták a pálmák városát.
Bír 3: 14 És szolgálák az Izráel fiai Eglont, a Moáb királyát tizennyolcz esztendeig.
Bír 3: 15 Ekkor [megint] az Úrhoz kiáltottak Izráel fiai, és az Úr szabadítót támasztott nékik: Ehudot, Gérának fiát, ki Jemininek volt a fia, a ki suta volt. És mikor az Izráel fiai ajándékot küldének általa Eglonnak, Moáb királyának,
Bír 3: 16 Ehud szerze magának egy kétélű kardot, egy singnyi hosszút, és azt az ő ruhája alatt a jobb tomporára övezé.
Bír 3: 17 És bemutatá az ajándékot Eglonnak, Moáb királyának. Eglon pedig igen kövér ember vala.
Bír 3: 18 És lőn, hogy mikor elvégezé az ajándék bemutatását, elbocsátá az embereket, a kik az ajándékot vitték vala.
Bír 3: 19 Ő maga pedig visszatért a Gilgál közelében lévő kőbányáktól és monda: Titkos beszédem van veled, óh király! És ez monda: Hallgass! és kimenének előle mindnyájan, kik állanak vala körülötte.
Bír 3: 20 És Ehud akkor ment be hozzá, mikor épen az ő hűsölő felházában ült magányosan, és monda Ehud néki: Istennek beszéde van nálam te hozzád. És fölkele [az] a királyi székből.
Bír 3: 21 Akkor kinyújtá Ehud az ő balkezét, és kirántá kardját a jobb tomporáról, és beleüté azt annak hasába.
Bír 3: 22 És beméne még a markolatja is a vasa után és berekeszté a háj a fegyver vasát, mert nem vontaki a kardot annak hasából, sőt átment annak vékonyán.
Bír 3: 23 Általméne pedig Ehud a csarnokon, minekutána bevonta maga után a felház ajtait, és bezárta.
Bír 3: 24 A mint ő kiméne, jövének annak szolgái, és láták, hogy ímé a felház ajtai be vannak zárva, és mondának: Bizonyára szükségét végzi a hűsölő kamarájában.
Bír 3: 25 De mikor váltig várakoztak és ímé nem nyitotta meg a felház ajtaját, fogák a kulcsot és megnyiták: és ímé az ő urok ott feküdt a földön halva.
Bír 3: 26 Ehud pedig elmenekült vala, míg azok késedelmezének, és elhaladván a kőbányák mellett, Szeiráhba futott.
Bír 3: 27 És a mikor [oda] megérkezett, kürtjébe fújt az Efraim hegyén, és alámenének ő vele az Izráel fiai a hegyről, és ő előttük.
Bír 3: 28 És monda nékik: Jertek utánam, mert kezetekbe adta az Úr a ti ellenségeteket, Moábot. És levonultak ő utána, és elfoglalák a Jordán réveit, [melyek] Moáb felé [vezettek,] és nem engedtek azokon senkit általkelni.
Bír 3: 29 És leöltek a Moábiták közül akkor mintegy tízezer embert, mind erős és vitéz férfiakat, úgy hogy egy sem menekült el.
Bír 3: 30 Így aláztatott meg Moáb abban az időben Izráel keze alatt. És megnyugovék a föld nyolczvan esztendeig.
Bír 3: 31 Ő utána pedig Sámgár, Anáthnak fia volt [bíró], aki hatszáz Filiszteus férfiút ölt meg egy ökörösztökével, és megszabadítá ő is Izráelt.
Bír 4: 1 De az Izráel fiai azután is gonoszul cselekedének az Úrnak szemei előtt, mikor Ehud meghalt.
Bír 4: 2 Azért adá őket az Úr Jábinnak, a Kanaán királyának kezébe, aki Hásorban uralkodott; seregének vezére pedig Sisera volt. Ez a pogányok [városában], Harósethben lakott.
Bír 4: 3 És kiáltának az Izráel fiai az Úrhoz, mert kilenczszáz vas-szekere volt, és húsz esztendeig zsarnokoskodott az Izráel fiai felett erőszakkal.
Bír 4: 4 Ebben az időben Debora, a prófétanő, a Lappidoth felesége volt biró Izráelben.
Bír 4: 5 És ő a Debora-pálmája alatt lakott Ráma és Béthel között, az Efraim hegyén, és [ide] jöttek fel hozzá az Izráel fiai törvényre.
Bír 4: 6 És elkülde és hivatá Bárákot, az Abinoám fiát, Kedes- Nafthaliból, és monda néki: Avagy nem parancsolta-é meg az Úr, Izráelnek Istene: Menj és vonulj fel a Thábor hegyére, és végy magadhoz tízezer embert a Nafthali és a Zebulon fiai közül?
Bír 4: 7 És te ellened kihozom a Kison patakjához Siserát, Jábin hadvezérét, az ő szekereit és seregét, és kezedbe adom őt.
Bír 4: 8 És monda néki Bárák: Ha velem jösz, elmegyek; de ha nem jösz el velem, én sem megyek.
Bír 4: 9 Ki felele: Elmenvén elmegyek te veled, csakhogy nem a tied lesz a dicsőség az útban, a melyre mégy, mert asszony kezébe adja az Úr Siserát. És felkele Debora, és elméne Bárákkal Kedes felé.
Bír 4: 10 Összegyűjté annakokáért Bárák Zebulont és Nafthalit Kedesbe, és elvive magával tízezer embert, és elméne vele Debora is.
Bír 4: 11 A Keneus Héber pedig elvált a Keneusoktól, Hobábnak, a Mózes ipának fiaitól, és sátorát a Saanaim tölgyesénél vonta fel, mely Kedes mellett van.
Bír 4: 12 Hírül vivék pedig Siserának, hogy Bárák, az Abinoám fia felvonult a Thábor hegyére.
Bír 4: 13 Egybegyűjté azért Sisera minden szekereit, a kilenczszáz vas-szekeret, és egész népét, mely vele volt, a pogányok [városából], Harósethből, a Kison patakjához.
Bír 4: 14 És monda Debora Báráknak: Kelj fel, mert ez a nap az, a melyen kezedbe adja az Úr Siserát! hisz [maga] az Úr vezet téged! És alájöve Bárák a Thábor hegyéről, és a tízezer ember ő utána.
Bír 4: 15 És megrettenté az Úr Siserát minden szekereivel és egész táborával fegyvernek élivel Bárák előtt, anynyira, hogy Sisera leugrott szekeréről, és gyalog futott.
Bír 4: 16 Bárák pedig a szekereket és a tábort egész Harósethig, a pogányok [városáig] űzé, és Siserának egész tábora elhulla fegyvernek éle miatt, még csak egyetlen egy sem maradt meg.
Bír 4: 17 Sisera pedig gyalog futott Jáhelnek, a Keneus Héber feleségének sátoráig, mert béke volt Jábin között, Hásor királya között, és a Keneus Héber háznépe között.
Bír 4: 18 És kiméne Jáhel Sisera elé, és monda néki: Jőjj be Uram, jőjj be hozzám, ne félj! És betére ő hozzá a sátorba, és betakará őt lasnakkal.
Bír 4: 19 [Az] pedig monda néki: Adj kérlek innom egy kis vizet, mert szomjúhozom. És megnyita ez egy tejes tömlőt, és ada néki inni, és betakará őt.
Bír 4: 20 És [az annakfelette] monda néki: Állj a sátor ajtajába, és ha valaki jőne és kérdezne, és ezt mondaná: Van-é itt valaki? mondjad: Nincsen!
Bír 4: 21 Ekkor Jáhel, a Héber felesége vevé a sátorszöget, és pőrölyt vőn kezébe, és beméne ő hozzá halkan, és beveré a szöget halántékába, úgy hogy beszegeződék a földbe. Amaz pedig nagy fáradtság miatt mélyen aludt vala, és így meghala.
Bír 4: 22 És ímé, a mint Bárák űzve [keresné] Siserát, Jáhel kiméne elébe, és monda néki: Jöszte és megmutatom néked az embert, a kit keressz. És beméne ő hozzá, és ímé Sisera ott feküdt halva, és a szög halántékában.
Bír 4: 23 Így alázá meg Isten azon a napon Jábint, a Kanaán királyát az Izráel fiai előtt.
Bír 4: 24 Az Izráel fiainak keze pedig mind jobban ránehezedék Jábinra, a Kanaán királyára, mígnem kiirták Jábint, a Kanaán királyát.
Bír 5: 1 Énekelt pedig Debora és Bárák, az Abinoám fia azon a napon, mondván:
Bír 5: 2 Hogy a vezérek vezettek Izráelben, Hogy a nép önként kele föl: áldjátok az Urat!
Bír 5: 3 Halljátok meg királyok, figyeljetek fejedelmek! Én, én az Úrnak éneket mondok, Dícséretet zengek az Úrnak, az Izráel Istenének.
Bír 5: 4 Uram, mikor Szeirből kijövél, Mikor lépdelél Edom mezejéről: Megrendült a föld, csepegett az ég, A föllegek is víztől áradának.
Bír 5: 5 A hegyek megrendültek az Úrnak orczája előtt, Még ez a Sinai is, az Úrnak, az Izráel Istenének színe előtt.
Bír 5: 6 Sámgárnak, az Anath fiának napjaiban, Jáhel idejében pihentek az utak, És az útonjárók tekervényes ösvényekre tértek.
Bír 5: 7 Megszüntek a kerítetlen helyek Izráelben, megszüntek végképen, Mígnem én Debora felkelék, Felkelék Izráel anyjaként.
Bír 5: 8 Új isteneket ha választott [a nép,] Mindjárt [kigyúlt] a harcz a kapuk előtt; De paizs, és dárda avagy láttatott-é A negyvenezereknél az Izráel között?
Bír 5: 9 Szívem azoké, kik parancsolnak Izráelben, Kik a nép közül önként ajánlkoztak: áldjátok az Urat!
Bír 5: 10 Kik ültök fehér szamarakon, Kik ültök a szőnyegeken És a kik gyalog jártok: [mind] énekeljetek!
Bír 5: 11 Az íjászok szavával a vízmerítők között, Ott beszéljék az Úrnak igazságát, Az ő faluihoz való igazságit Izráelben. Akkor [újra] a kapukhoz vonul az Úr népe!
Bír 5: 12 Kelj fel, kelj fel Debora! Serkenj fel, serkenj fel, mondj éneket! Kelj fel Bárák és fogva vigyed foglyaidat, Abinoám fia!
Bír 5: 13 Akkor lejött a hősök maradéka; Az Úrnak népe lejött hozzám a hatalmasok ellen.
Bír 5: 14 Efraimból, kiknek gyökere Amálekben, Utánad Benjámin, a te néped közé; Mákirból jöttek le vezérek, És Zebulonból, kik a vezéri pálczát tartják.
Bír 5: 15 És Issakhár fejedelmei Deborával, És mint Issakhár, úgy Bárák A völgybe rohan követőivel. [Csak] a Rúben patakjainál Vannak nagy elhatározások.
Bír 5: 16 Miért [maradtál] ülve a hodályban? Hogy hallgasd nyájad bégetéseit?! Rúben patakjainál nagyok voltak az elhatározások!
Bír 5: 17 Gileád a Jordánon túl pihen. Hát Dán miért időzik hajóinál? Áser a tenger partján ül és nyugszik öbleinél.
Bír 5: 18 [De] Zebulon, az halálra elszánt lelkű nép, És Nafthali, a mezőség magaslatain!
Bír 5: 19 Királyok jöttek, harczoltanak; Akkor harczoltak a Kanaán királyai Taanaknál, Megiddó vizénél; [De] egy darab ezüstöt sem vettenek.
Bír 5: 20 Az égből harczoltak, A csillagok az ő helyökből vívtak Siserával!
Bír 5: 21 A Kison patakja seprette el őket; Az ős patak, a Kison patakja! Végy erőt én lelkem!
Bír 5: 22 Akkor csattogtak a lovak körmei A futás miatt, lovagjaik futásai miatt.
Bír 5: 23 Átkozzátok Mérozt - mond az Úr követje, - Átkozva-átkozzátok annak lakosait! Mert nem jöttek az Úrnak segítségére, Az Úrnak segélyére vitézei közé.
Bír 5: 24 De áldott legyen az asszonyok felett Jáhel, A Keneus Héber felesége, A sátorban [lakó] nők felett legyen áldott!
Bír 5: 25 [Az] vizet kért, ő tejet adott, Fejedelmi csészében nyújtott tejszínét.
Bír 5: 26 Balját a szegre, Jobbját pedig a munkások pőrölyére nyújtotta, És ütötte Siserát, szétzúzta fejét, És összetörte, általfúrta halántékát,
Bír 5: 27 Lábainál leroskadt, elesett, feküdt, Lábai között leroskadt, elesett; A hol leroskadt, ott esett el megsemmisülve.
Bír 5: 28 Kinézett az ablakon, és jajgatott Siserának anyja a rostélyzat mögül: "Miért késik megjőni szekere? Hol késlekednek kocsijának gördülései?"
Bír 5: 29 Fejedelemasszonyinak legokosabbjai válaszolnak néki; Ő egyre csak azok szavait ismételgeti:
Bír 5: 30 "Vajjon nem zsákmányra találtak-é, s mostan osztozkodnak? Egy-két leányt minden férfiúnak; A festett kelmék zsákmányát Siserának; Tarka szövetek zsákmányát, tarkán hímzett öltözeteket, Egy színes kendőt, két tarka ruhát nyakamra, mint zsákmányt."
Bír 5: 31 Így veszszenek el minden te ellenségid, Uram! De a kik téged szeretnek, [tündököljenek] mint a kelő nap az ő erejében! És megnyugovék a föld negyven esztendeig.
Bír 6: 1 És gonoszul cselekedének az Izráel fiai az Úrnak szemei előtt, azért adá őket az Úr a Midiániták kezébe hét esztendeig.
Bír 6: 2 És hatalmat vőn a Midiániták keze az Izráelen, és a Midiánitáktól [való féltökben] készítették magoknak az Izráel fiai [azokat] a barlangokat, rejtekhelyeket és erősségeket, a melyek a hegységben vannak.
Bír 6: 3 Mert ha vetett Izráel, [mindjárt ott] termettek a Midiániták, az Amálekiták és a Napkeletnek fiai, és rájok törtek.
Bír 6: 4 És táborba szálltak ellenök, és pusztították a földnek termését egész addig, a merre Gázába járnak, és nem hagytak élésre valót Izráelben, sem juhot, sem ökröt, sem szamarat.
Bír 6: 5 Mert barmaikkal és sátoraikkal vonultak föl; csapatosan jöttek, mint a sáskák, úgy hogy sem nékik magoknak, sem tevéiknek nem volt száma, és ellepték a földet, hogy elpusztítsák azt.
Bír 6: 6 Mikor azért igen megnyomorodott az Izráel a Midiániták miatt, az Úrhoz kiáltának az Izráel fiai.
Bír 6: 7 Mikor pedig kiáltottak vala az Izráel fiai az Úrhoz Midián miatt:
Bír 6: 8 Prófétát külde az Úr az Izráel fiaihoz, és monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Én vezettelek fel titeket Égyiptomból, és hoztalak ki titeket a szolgálatnak házából,
Bír 6: 9 És én mentettelek meg benneteket az Égyiptombeliek kezéből, és minden nyomorgatóitoknak kezökből, a kiket kiűztem előletek, és néktek adtam az ő földjüket.
Bír 6: 10 És mondék néktek: Én, az Úr, vagyok a ti Istenetek; ne féljétek az Emoreusok isteneit, kiknek földén laktok; de ti nem hallgattatok az én szómra.
Bír 6: 11 És eljöve az Úrnak angyala, és leüle ama cserfa alatt, a mely Ofrában van, a mely az Abiézer nemzetségéből való Joásé vala, és az ő fia Gedeon épen búzát csépelt a pajtában, hogy megmentse a Midiániták orczája elől.
Bír 6: 12 Ekkor megjelenék néki az Úrnak angyala, és monda néki: Az Úr veled, erős férfiú!
Bír 6: 13 Gedeon pedig monda néki: Kérlek uram, ha velünk van az Úr, miért ért bennünket mindez? és hol vannak minden ő csoda dolgai, a melyekről beszéltek nékünk atyáink, mondván: Nem az Úr hozott-é fel minket Égyiptomból?! Most pedig elhagyott minket az Úr, és adott a Midiániták kezébe.
Bír 6: 14 És az Úr hozzá fordula, és monda: Menj el ezzel a te erőddel, és megszabadítod Izráelt Midián kezéből. Nemde, én küldelek téged?
Bír 6: 15 És monda néki: Kérlek uram, miképen szabadítsam én meg Izráelt? Ímé az én nemzetségem a legszegényebb Manasséban, és én vagyok a legkisebb atyámnak házában.
Bír 6: 16 És monda néki az Úr: Én leszek veled, és megvered Midiánt, mint egy embert.
Bír 6: 17 Ő pedig monda néki: Ha kegyelmet találtam a te szemeid előtt, kérlek, adj nékem valamely jelt, hogy te szólasz én velem.
Bír 6: 18 El ne menj kérlek innen, míg vissza nem jövök hozzád, és ki nem hozom az én áldozatomat, és le nem teszem elődbe. Az pedig monda: Én itt leszek, míg visszatérsz.
Bír 6: 19 Gedeon pedig elméne, és elkészíte egy kecskegödölyét és egy efa lisztből kovásztalan pogácsákat, [és] betevé a húst egy kosárba, és a [hús] levét fazékba, és kivivé hozzá a cserfa alá, és felajánlá néki.
Bír 6: 20 És monda néki az Isten angyala: Vegyed a húst és a kovásztalan kenyereket, és rakd erre a kősziklára, és a hús levét öntsd rá. És úgy cselekedék.
Bír 6: 21 Ekkor kinyújtá az Úrnak angyala pálczájának végét, mely kezében vala, és megérinté a húst, és a kovásztalan kenyeret; és tűz jött ki a kősziklából, és megemészté a húst és a kovásztalan kenyereket. Az Úrnak angyala pedig eltünt az ő szemei elől.
Bír 6: 22 Látván pedig Gedeon, hogy az Úrnak angyala volt az, monda Gedeon: Jaj nékem Uram, Istenem! mert az Úrnak angyalát láttam színről színre!
Bír 6: 23 És monda néki az Úr: Békesség néked! ne félj, nem halsz meg!
Bír 6: 24 És építe ott Gedeon oltárt az Úrnak, és nevezé azt Jehova-Salomnak [(azaz: az Úr a béke),] mely mind e mai napig megvan az Abiézer nemzetségének [városában,] Ofrában.
Bír 6: 25 És lőn ugyanazon éjjel, hogy monda az Úr néki: Végy egy tulkot atyádnak ökrei közül, és egy másik tulkot, a mely hét éves, és rontsd le a Baál oltárát, a mely a te atyádé és a berket, a mely a mellett van, vágd ki.
Bír 6: 26 És építs oltárt az Úrnak, a te Istenednek, ennek a megerősített helynek tetején alkalmatos helyen, és vedd a második tulkot, és áldozd meg égőáldozatul a berek fájával, a melyet kivágsz.
Bír 6: 27 Ekkor Gedeon tíz férfiút vőn [maga mellé] az ő szolgái közül, és a képen cselekedék, a mint megmondotta vala néki az Úr. De [miután] félt atyjának háznépétől és a városnak férfiaitól ezt nappal cselekedni, éjszaka tevé meg.
Bír 6: 28 Mikor aztán felkeltek reggel a városnak férfiai, íme [már] össze volt törve a Baál oltára, és levágva a mellette levő berek, és a második tulok égőáldozatul azon az oltáron, a mely építteték.
Bír 6: 29 És mondának egyik a másikának: Ki cselekedte ezt? És [mikor] utána kérdezősködtek és tudakozódtak, azt mondották: Gedeon, a Joás fia cselekedte ezt a dolgot.
Bír 6: 30 Akkor mondának a városnak férfiai Joásnak: Add ki fiadat, meg kell halnia, mert lerontotta a Baál oltárát és mert kivágta a berket, a mely mellette volt.
Bír 6: 31 Joás pedig monda mindazoknak, a kik körülötte állának: Baálért pereltek ti? Avagy ti oltalmazzátok-é őtet? Valaki perel ő érette, ölettessék meg reggelig. Ha isten ő, hát pereljen ő maga, hogy oltára lerontatott!
Bír 6: 32 És azon a napon elnevezték őt Jerubbaálnak, mondván: Pereljen ő vele Baál, mert lerontotta az ő oltárát.
Bír 6: 33 És mikor az egész Midián és Amálek és a Napkeletiek egybegyűlének, és általkeltek [a Jordánon], és tábort jártak a Jezréel völgyében:
Bír 6: 34 Az Úrnak lelke megszállotta Gedeont, és megfúván a harsonákat, egybehívá az Abiézer [házát,] hogy őt kövesse.
Bír 6: 35 És követeket külde egész Manasséba, és egybegyűle az is ő utána; és követeket külde Aserbe és Zebulonba és Nafthaliba, és feljövének eleikbe.
Bír 6: 36 És monda Gedeon az Istennek: Ha [csakugyan] az én kezem által akarod megszabadítani Izráelt, a miképen mondottad,
Bír 6: 37 Íme egy fürt gyapjat teszek a szérűre, [és] ha csak maga a gyapjú lesz harmatos, míg az egész föld száraz leénd: erről megtudom, hogy [valóban] az én kezem által szabadítod meg Izráelt, a mint mondottad.
Bír 6: 38 És úgy lőn. Mert mikor másnap reggel felkelt, és megszorítá a gyapjat, harmatot facsart ki a gyapjúból, egy tele csésze vizet.
Bír 6: 39 És monda Gedeon az Istennek: Ne gerjedjen fel a te haragod én ellenem, hogy még egyszer szólok. Hadd tegyek kísérletet, kérlek, még egyszer e gyapjúval. Legyen, kérlek, szárazság csak a gyapjún, és harmat az egész földön.
Bír 6: 40 És úgy cselekedék Isten azon az éjszakán, és lőn szárazság csak magán a gyapjún, míg az egész földön harmat lőn.
Bír 7: 1 Felkele pedig jó reggel Jerubbaál - ez Gedeon - és az egész nép, mely vele volt, és táborba szállának a Haród kútjánál, és a Midián tábora tőle északra volt, a Moré halomtól fogva, a völgyben.
Bír 7: 2 És monda az Úr Gedeonnak: Több ez a nép, mely veled van, hogysem kezébe adhatnám Midiánt; Izráel [még] dicsekednék velem szemben, mondván: Az én kezem szerzett szabadulást nékem!
Bír 7: 3 Azért kiálts a népnek füle hallatára, mondván: aki fél és retteg, térjen vissza, és menjen el a Gileád hegységről. És visszatérének a nép közül huszonkétezeren, és [csak] tizezeren maradának [ott.
Bír 7: 4 És monda az Úr Gedeonnak: Még ez a nép is sok; vezesd őket le a vízhez, és ott megpróbálom őket néked, és a melyikről azt mondom néked: Ez menjen el veled, az menjen el veled; de bármelyikről azt mondom: Ez ne menjen el veled, az ne [is] menjen.
Bír 7: 5 És levezette a népet a vízhez, és monda az Úr Gedeonnak: Mindazokat, a kik nyelvökkel nyalnak a vízből, mint a hogyan nyal az eb, állítsd külön, valamint azokat is, a kik térdeikre esnek, hogy igyanak.
Bír 7: 6 És lőn azoknak száma, a kik kezökkel szájokhoz [véve] nyaldosák a [vizet,] háromszáz férfiú; a nép többi része pedig mind térdre esve ivott.
Bír 7: 7 És monda az Úr Gedeonnak: E háromszáz férfiú által szabadítlak meg titeket, a kik nyaldosták vala [a vizet,] és adom Midiánt kezedbe; a többi nép pedig menjen el, kiki a maga helyére.
Bír 7: 8 És ők kezökbe vevék a népnek útravalóját és kürtjeit. Az Izráel [többi] férfiait pedig mind elküldötte, mindeniket a maga hajlékába, és [csak] a háromszáz férfiút tartotta meg. A Midián tábora pedig alatta feküdt a völgyben.
Bír 7: 9 És monda néki az Úr azon az éjszakán: Kelj fel, menj alá a táborba, mert kezedbe adtam őket.
Bír 7: 10 Ha pedig félsz lemenni, menj le te és Púra, a te szolgád a táborba.
Bír 7: 11 És hallgasd meg, mit beszélnek, hogy annakutána megerősödjenek a te kezeid, és menj alá a táborba. És lement ő és Púra, az ő szolgája a fegyveresek szélső részéhez, a kik a táborban voltak.
Bír 7: 12 És a Midiániták és az Amálekiták és a Napkeletiek minden fiai [úgy] feküdtek a völgyben, mint a sáskák sokasága, és tevéiknek nem volt száma sokaságuk miatt, mint a fövenynek, mely a tenger partján van.
Bír 7: 13 Mikor pedig Gedeon [oda] ment, ímé az egyik férfiú [épen] álmát beszélte el a másiknak, és monda: Ímé álmot álmodtam, hogy egy sült árpakenyér hengergett alá a Midiániták táborára, és mikor a sátorig jutott, megütötte azt, úgy hogy eldőlt, és felfelé fordította azt, és a sátor ledőlt.
Bír 7: 14 A másik aztán felele és monda: Nem egyéb ez, mint Gedeonnak, a Joás fiának, az Izráelből való férfiúnak fegyvere, az ő kezébe adta az Isten Midiánt és egész táborát.
Bír 7: 15 És mikor hallotta Gedeon az álomnak elbeszélését és annak magyarázatát, meghajtá magát, és visszatére az Izráel táborába, és monda: Keljetek fel, mert kezetekbe adta az Úr a Midián táborát.
Bír 7: 16 És a háromszáz embert három csapatba osztá el, és mindeniknek kezébe egy-egy kürtöt adott, és üres korsókat és fáklyákat e korsókba.
Bír 7: 17 És monda nékik: Én reám vigyázzatok, és úgy cselekedjetek. És ímé én bemegyek a tábornak szélibe, és akkor, a mint én cselekszem, [ti is] úgy cselekedjetek.
Bír 7: 18 Ha én a kürtbe fúvok és mindazok, a kik velem vannak, akkor ti is fújjátok meg a kürtöket az egész tábor körül, és ezt kiáltsátok: az Úrért és Gedeonért!
Bír 7: 19 És leméne Gedeon, és az a száz férfiú, aki vele volt, a tábor széléhez a középső éjjeli őrség kezdetén, a mikor épen az őrség felváltatott, és kürtölének a kürtökkel és összetörék a korsókat, a melyek kezökben [valának.]
Bír 7: 20 És kürtölt [mind] a három csapat a kürtökkel, és összetörték a korsókat, és balkezükben tartották a fáklyákat, jobb kezükben pedig a kürtöket, hogy kürtöljenek, és kiáltának: Fegyverre! Az Úrért és Gedeonért!
Bír 7: 21 És mindenik ott állott a maga helyén a tábor körül. Erre az egész tábor futásnak eredt, és kiáltozott, és menekült.
Bír 7: 22 És mikor a háromszáz [ember] belefújt kürtjébe, fordítá az Úr kinek- kinek fegyverét az ő felebarátja ellen az egész táborban, és egész Béth- Sittáig futott a tábor, Czererah felé, Abelmehola határáig, Tabbathon túl.
Bír 7: 23 És egybegyűjtettek az Izráel férfiai Nafthaliból, Áserből és az egész Manasséből, és úgy űzék a Midiánitákat.
Bír 7: 24 És követeket külde Gedeon az egész Efraim hegységbe, [ezt] izenvén: Jőjjetek alá a Midiániták ellen és foglaljátok el előttök a vizeket Béthbaráig, és a Jordánt. És egybegyűle Efraimnak minden férfia, és elzárák a vizeket Béthbaráig, és a Jordánt [is].
Bír 7: 25 És elfogák Midiánnak két fejedelmét, Orebet és Zéebet, és megölék Orebet az Oreb kőszikláján, és Zéebet megölék a Zéeb pajtájában, és űzték a Midiánitákat. Orebnek és Zéebnek fejét pedig elvivék Gedeonnak a Jordánon túl.
Bír 8: 1 És mondának az Efraim férfiai néki: Miért cselekedted azt mi velünk, hogy el nem hívtál minket, mikor a Midián ellen való hadakozásra indultál? És erősen feddőzének vele.
Bír 8: 2 Ő pedig monda nékik: Vajjon cselekedtem-é én olyan dolgot, mint ti? Nem többet ér-é Efraim szőlőmezgerlése, mint Abiézer [egész] szüretje?
Bír 8: 3 Kezetekbe adta az Isten Midiánnak fejedelmeit, Orebet és Zéebet; hát mit cselekedhettem én olyat, mint ti?! Akkor lecsendesedék az ő felháborodott lelkök, mikor e beszédet mondotta vala.
Bír 8: 4 Mikor pedig Gedeon a Jordánhoz ére, átkele azzal a háromszáz férfiúval, a kik vele valának, az üldözéstől kifáradottan.
Bír 8: 5 És monda a Sukkót férfiainak: Adjatok, kérlek, e népnek, mely engem követ, kenyeret, mert fáradtak, én pedig űzöm Zébát és Sálmunáht, Midiánnak királyait.
Bír 8: 6 És mondának Sukkót előljárói: Zébának és Sálmunáhnak öklét már kezedben tartod-é, hogy kenyeret adjunk a te seregednek?
Bír 8: 7 Gedeon pedig monda: Ha kezembe adja az Úr Zébát és Sálmunáht, a pusztának tüskéivel és csalánjaival csépelem meg testeteket.
Bír 8: 8 És felmenvén onnan Pénuelbe, hasonlóképen szóla azoknak is, és Pénuel férfiai [épen] úgy feleltek néki, a mint feleltek volt a Sukkót férfiai.
Bír 8: 9 És szóla a Pénuel férfiainak is, mondván: Mikor békességben visszatérek, lerontom ezt a tornyot.
Bír 8: 10 Zéba pedig és Sálmunáh Kárkorban valának, és az ő seregök velök, mintegy tizenötezeren, mind a kik megmaradtak a Napkeletieknek egész táborából. Az elesettek [száma] százhúszezer fegyverfogható férfiú [volt.]
Bír 8: 11 És felméne Gedeon a sátorban lakók útján keletre Nobahtól és Jogbehától, és szétverte a tábort, pedig a tábor biztonságban [érezte magát].
Bír 8: 12 És Zéba és Sálmunáh elfutottak; de ő utánok ment, és elfogta a Midián két királyát: Zébát és Sálmunáht, és szétszórta az egész tábort.
Bír 8: 13 Mikor pedig Gedeon, a Joás fia, visszatért a harczból a Heresz hágójától:
Bír 8: 14 Megfogott egy gyermeket a sukkótbeliek közül, és tudakozódott tőle. Ez pedig felírta néki Sukkótnak előljáróit és véneit, hetvenhét férfiút.
Bír 8: 15 Mikor aztán a Sukkót férfiaihoz ment vala, monda: Ímhol Zéba és Sálmunáh, a kik miatt gúnyolódtatok velem, mondván: Vajjon Zéba és Sálmunáh öklét már kezedben tartod-é, hogy kenyeret adjunk kifáradott embereidnek?
Bír 8: 16 És előfogá a város véneit, és a pusztának töviseit és csalánjait [vévén], megtanítá azokkal Sukkótnak férfiait.
Bír 8: 17 Azután Pénuel tornyát rontá le, és a város férfiait ölte meg.
Bír 8: 18 És monda Zébának és Sálmunáhnak: Milyenek voltak azok a férfiak, a kiket a Thábor [hegyén] megöltetek? Ők pedig mondának: Mint a milyen te vagy, olyanok voltak ők is, és mindenik olyan arczú, mint egy-egy királyfi.
Bír 8: 19 És monda: Az én atyámfiai, az én anyámnak fiai voltak azok. Él az Úr! ha életben hagytátok volna őket, én sem ölnélek meg titeket!
Bír 8: 20 És monda Jéthernek, az ő elsőszülöttjének: Kelj fel, öld meg őket. De a fiú nem húzta ki kardját, mert fél vala, mivelhogy még gyermek vala.
Bír 8: 21 És monda Zéba és Sálmunáh: Kelj fel te és [te] ölj meg minket, mert a milyen a férfiú, olyan az ő ereje. És felkele Gedeon, és megölé Zébát és Sálmunáht, és elvevé az ő tevéiknek nyakán levő ékességeket.
Bír 8: 22 És mondának az Izráel férfiai Gedeonnak: Uralkodjál felettünk te és a te fiad és a te fiadnak fia, mert megszabadítottál bennünket a Midiániták kezéből.
Bír 8: 23 És monda nékik Gedeon: Én nem uralkodom felettetek, sem az én fiam nem fog uralkodni rajtatok. Az Úr uralkodik ti felettetek!
Bír 8: 24 Azután monda nékik Gedeon: Egyet kívánok [csak] tőletek, hogy adja nékem mindenikőtök a zsákmányul ejtett fülön függőket; mert arany fülön függőik voltak azoknak, mivelhogy Izmaeliták valának.
Bír 8: 25 És mondának: Örömest néked adjuk. És leterítettek egy ruhát, és mindenki arra dobá a fülön függőket, melyeket prédául ejtett.
Bír 8: 26 Az arany fülön függőknek pedig, a melyeket elkért, súlya ezerhétszáz arany [siklus] volt, amaz ékességeken, függőkön és bíborruhákon kívül, a melyek a Midián királyain voltak, és az aranylánczok nélkül, a melyek tevéik nyakán valának.
Bír 8: 27 És készíte abból Gedeon efódot, és helyhezteté azt a maga városában, Ofrában, és ott paráználkodott azután az egész Izráel, és lőn [ez] Gedeonnak és házanépének tőrbeejtésére.
Bír 8: 28 Így aláztattak meg a Midiániták az Izráel fiai előtt, és nem is emelték fel azután már fejüket, és megnyugovék a föld negyven esztendeig Gedeon idejében.
Bír 8: 29 És [haza]tért Jerubbaál, a Joás fia, és megtelepedett otthon.
Bír 8: 30 És Gedeonnak volt hetven fia, kik az ő ágyékából származtak, mert sok felesége volt néki.
Bír 8: 31 És az ő ágyasa is, a ki Sikemben volt, szült néki egy fiat, és nevezé azt Abiméleknek.
Bír 8: 32 És meghala Gedeon, a Joás fia, késő vénségében, és eltemetteték atyjának, Joásnak sírjába, Ofrában, Abiezer [városában].
Bír 8: 33 Lőn pedig, hogy mikor meghalt Gedeon, elfordulának az Izráel fiai [az Úrtól], és a Baálokkal paráználkodának, és a Baál-Beritet tevék istenökké.
Bír 8: 34 És nem emlékezének meg az Izráel fiai az Úrról, az ő Istenökről, aki őket megszabadította minden ellenségeik kezéből köröskörül.
Bír 8: 35 És nem cselekedének irgalmasságot a Jerubbaál Gedeon házával mind ama jók szerint, a melyeket ő tett vala az Izráellel.
Bír 9: 1 És elméne Abimélek, a Jerubbaál fia Sikembe, az ő anyjának atyjafiaihoz, és beszélt velök, valamint az ő anyja atyjának egész nemzetségével, mondván:
Bír 9: 2 Mondjátok meg, kérlek, Sikem minden férfiának hallatára, melyik jobb néktek, hogy hetven férfiú uralkodjék-é rajtatok, Jerubbaálnak minden fia, [vagy] pedig [csak] egy ember uralkodjék felettetek? És emlékezzetek meg [arról], hogy én a ti csontotok és a ti testetek vagyok.
Bír 9: 3 És elmondották anyjának testvérei róla mind e beszédeket Sikem minden férfiainak füle hallatára, és Abimélek felé hajlott az ő szívök, mert azt mondák: Atyánkfia ő!
Bír 9: 4 És adának néki hetven ezüst [pénzt] a Baál-Beritnek házából, és ezzel [holmi] henyélő és hiábavaló embereket fogadott magának Abimélek, a kik őt követék.
Bír 9: 5 És elméne atyjának házához Ofrába, és megölé testvéreit, Jerubbaál fiait, a hetven férfiút egy kövön, és csak Jóthám maradt meg, Jerubbaálnak legkisebb fia, mert ez elrejtőzött.
Bír 9: 6 És összegyülekezék Sikemnek egész polgársága, és Millónak egész háza, és elmenének és királylyá választák Abiméleket az alatt a magas tölgy alatt, a mely Sikemben [áll.]
Bír 9: 7 Mikor pedig [ezt] elbeszélték vala Jóthámnak, elment és megállott a Garizim hegy tetején, és nagy felszóval kiálta, [és így] szóla hozzájuk: Hallgassatok rám, Sikem férfiai, hogy reátok is hallgasson az Isten!
Bír 9: 8 [Egyszer] elmenvén elmentek a fák, hogy királyt válaszszanak magoknak, és mondának az olajfának: Uralkodjál felettünk!
Bír 9: 9 De az olajfa [így] felelt nékik: Elhagyjam az én kövérségemet, a melylyel tisztelnek Istent és embereket, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Bír 9: 10 Akkor a fügefának szólottak a fák: Jer el te, [és] uralkodjál rajtunk!
Bír 9: 11 De a fügefa [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é édességemet és jó gyümölcseimet, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Bír 9: 12 Azután a szőlőtőnek mondák a fák: Jer el te, uralkodjál rajtunk.
Bír 9: 13 Azonban a szőlőtő [is] azt mondta nékik: Elhagyjam-é mustomat, a mely isteneket és embereket vidámít, és elmenjek, hogy ingadozzam a fák felett?
Bír 9: 14 Mondának végre a fák mindnyájan a galagonyabokornak: Jer el te, uralkodjál mi rajtunk.
Bír 9: 15 És monda a galagonyabokor a fáknak: Ha igazán királylyá kentek engem magatok felett, jőjjetek el, nyugodjatok az én árnyékomban: [de] hogyha nem, jőjjön tűz ki a galagonyabokorból, és égesse meg a Libanonnak czédrusait.
Bír 9: 16 Hát ti is most igazán és becsületesen cselekedtetek-é, hogy Abiméleket tettétek királylyá, és jól cselekedtetek-é Jerubbaállal és házanépével, és úgy bántatok-é vele, a mint megérdemelte?
Bír 9: 17 Mert érettetek harczolt atyám, és még életével [is] semmit nem gondolván, mentett meg titeket a Midiánnak kezéből.
Bír 9: 18 Ti pedig most felkeltetek az én atyámnak háza ellen, és megöltétek gyermekeit, hetven férfiút egy kövön, és királylyá választottátok Sikem férfiai felett Abiméleket, az ő szolgálójának fiát, mert atyátokfia!
Bír 9: 19 Ha igazán és becsületesen cselekedtetek Jerubbaállal és az ő házával a mai napon, örüljetek Abiméleknek, és örüljön ő is néktek;
Bír 9: 20 De hogyha nem, jőjjön tűz ki Abimélekből, és emészsze meg Sikem férfiait és Milló házát, és származzék tűz Sikem férfiaiból és Milló házából, és emészsze meg Abiméleket!
Bír 9: 21 És elfutott Jóthám, és elmenekült, és elment Beérbe az ő atyjafia, Abimélek elől, és ott telepedett meg.
Bír 9: 22 Mikor pedig uralkodék Abimélek Izráel felett három esztendeig:
Bír 9: 23 Egy gonosz lelket bocsátott Isten Abimélek és Sikem férfiai közé, és pártot ütöttek Sikem férfiai Abimélek ellen,
Bír 9: 24 Hogy eljőjjön a Jerubbaál hetven fián elkövetett kegyetlenség [büntetése,] és szálljon az ő vérök Abimélekre, testvérökre, aki megölte őket, és Sikem férfiaira, a kik az ő kezeit megerősítették, hogy megölje az ő atyjafiait.
Bír 9: 25 És lest vetének néki a Sikem férfiai a hegyeknek tetején, és kiraboltak mindenkit, aki elment mellettök az úton, mely dolgot megmondák Abiméleknek.
Bír 9: 26 És eljött Gaál, Ebed fia és az ő atyjafiai, és bementek Sikembe, és bízának ő hozzá Sikem férfiai.
Bír 9: 27 Annyira, hogy kimenvén a mezőre, leszüretelték szőlőiket, [mindjárt] ki is taposták, és örömünnepet ültek, és bementek az ő istenöknek házába, és ettek és ittak, és szidalmazták Abiméleket.
Bír 9: 28 És monda Gaál, Ebed fia: Kicsoda Abimélek és kicsoda Sekem, hogy szolgáljunk néki? Nem Jerubbaál fia-é ő, és [nem] Zebul-é az ő kormányzója? Ti szolgáljátok Hámornak, Sekem atyjának férfiait; de miért szolgálnánk mi?
Bír 9: 29 Csak volna az én kezemben e nép, [majd] elűzném Abiméleket. És monda Abiméleknek: Öregbítsd meg seregedet, és jőjj ki!
Bír 9: 30 Mikor pedig meghallotta Zebul, a városnak kormányzója, Gaálnak, az Ebed fiának beszédit, nagy haragra gyulladt,
Bír 9: 31 És követeket küldött Abimélekhez Thormába, [ezt] izenvén: Ímé Gaál, az Ebed fia és az ő testvérei Sikembe jöttek, és fellázítják a várost te ellened.
Bír 9: 32 Most azért készülj fel éjszaka, te és a te néped, mely veled van, és állj lesbe a mezőn.
Bír 9: 33 És reggel, napfelköltekor korán kelj fel, és törj a városra, és mikor ő és az ő népe kivonul ellened: cselekedjél vele a szerint, a mint akarod.
Bír 9: 34 És felkelt Abimélek és az egész nép, a mely vele volt, éjszaka, és lesbe állottak Sikem ellen négy csapatban.
Bír 9: 35 És kijött Gaál, az Ebed fia és megállott a város kapujának nyílásában. És felkelt Abimélek is, meg a nép is, mely vele volt, a lesből.
Bír 9: 36 És a mint meglátta Gaál a csapatot, monda Zebulnak: Ímé nép jő alá a hegyeknek tetejéről. Zebul pedig monda néki: A hegyek árnyékát nézed férfiaknak.
Bír 9: 37 De Gaál [csak] folytatta beszédét, és monda: Ímé [egy másik] csapat meg az ország közepéből jő alá; a [harmadik] csapat pedig a jós-tölgyfa útján jő.
Bír 9: 38 Ekkor monda néki Zebul: Hol van most szád, melylyel mondád: Kicsoda Abimélek, hogy szolgáljunk néki? Nem ez a nép-é az, a melyet kisebbítettél? No, most vonulj ki ellene, és harczolj vele.
Bír 9: 39 És kivonult Gaál Sikem polgárainak élén, és megütközött Abimélekkel.
Bír 9: 40 De Abimélek megfutamította, úgy hogy elmenekült előle, és sok sebesült elesett a kapu bejáratáig.
Bír 9: 41 Abimélek pedig Arumában maradt, és Zebul elűzte Gaált és atyjafiait, hogy ne lakjanak Sikemben.
Bír 9: 42 És lőn, hogy másnap kiméne a nép a mezőre, és megmondák Abiméleknek.
Bír 9: 43 És az vette az ő népét, és három csapatra osztotta el, és lesbe állott a mezőn; és látta, hogy ímé a nép jő ki a városból. Rájok támadt, és megverte őket.
Bír 9: 44 És Abimélek és az a csapat, a mely vele volt, megtámadta és megszállotta a város kapuját; [a másik] két csapat pedig megtámadta mind a mezőn levőket, és megverte őket.
Bír 9: 45 És Abimélek egész nap vívta a várost, mígnem bevette a várost, és a népet, mely benne volt, leölte: a várost pedig lerombolta, és behinté azt sóval.
Bír 9: 46 Mikor pedig [ezt] meghallották Sikem tornyának minden férfiai, az El- Berith [isten] házának várába mentek.
Bír 9: 47 És mikor Abiméleknek elmondották, hogy Sikem tornyának minden férfiai [ott] gyűltek össze:
Bír 9: 48 Felment Abimélek a Sálmon hegyére, ő és az egész nép, mely vele volt, és fejszét vett kezébe, és faágakat vágott le, és azokat felszedte, és vállára rakta, és monda a népnek, a mely vele volt: A mit láttatok, hogy cselekedtem, ti is azt tegyétek gyorsan, mint én.
Bír 9: 49 Erre az egész népből kiki vágott magának ágakat, és követték Abiméleket, és lerakták [a fát] a vár körül, és tűzzel rájuk gyujtották a várat, úgy hogy meghaltak a Sikem tornyának minden férfiai, közel ezer férfi és asszony.
Bír 9: 50 Abimélek pedig elment Thébesbe, és táborba szállott Thébes ellen, és bevette azt.
Bír 9: 51 De egy erős torony volt a város közepén, és oda menekült minden férfi és asszony, és a városnak minden lakosa; [ezt] magukra zárták, és a toronynak padlására mentek fel.
Bír 9: 52 És Abimélek oda ment a toronyig, és ostrom alá vette azt, és egészen a torony ajtajáig közeledett, hogy azt tűzzel égesse fel.
Bír 9: 53 Akkor egy asszony egy malomkődarabot gördített le Abimélek fejére, és bezúzta koponyáját.
Bír 9: 54 Ki mindjárt oda hívta fegyverhordozó apródját, és monda néki: Vond ki kardodat, és ölj meg engem, hogy ne mondják felőlem: Asszony ölte meg őt! És keresztülszúrta őt az apród, és meghalt.
Bír 9: 55 Mikor pedig az Izráel férfiai látták, hogy Abimélek meghalt, kiki visszatért a maga helyére.
Bír 9: 56 Így fizetett meg Isten Abiméleknek azért a gonoszságért, melyet atyja ellen elkövetett, hogy megölte hetven testvérét.
Bír 9: 57 És a Sikem férfiainak fejére is visszahárított Isten minden rosszat, és reájuk szállott Jóthámnak, a Jerubbaál fiának átka.
Bír 10: 1 Támada pedig Abimélek után az Izráel megszabadítására Thóla, Puának, a Dodó fiának fia, Issakhár nemzetségéből való, a ki Sámirban lakott, az Efraim hegységben.
Bír 10: 2 És bíráskodék Izráelben huszonhárom esztendeig, és meghala, és eltemetteték Sámirban.
Bír 10: 3 Ő utána következett Jáir, a gileádbeli, és ítélé Izráelt huszonkét esztendeig.
Bír 10: 4 Ennek harmincz fia volt, kik harmincz szamárcsikón nyargaltak, és volt nékik harmincz városuk, melyeket mind e mai napig Jáir faluinak neveznek, melyek Gileád földén vannak.
Bír 10: 5 És meghalt Jáir, és eltemetteték Kámonban.
Bír 10: 6 De az Izráel fiai újra gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt, mert szolgáltak a Baáloknak és Astarótnak, és Sziria isteneinek, és Sidon isteneinek, és Moáb isteneinek, és az Ammon fiai isteneinek, és a Filiszteusok isteneinek, és elhagyták az Urat, és nem szolgáltak néki.
Bír 10: 7 Felgerjedett azért az Úrnak haragja Izráel ellen, és adá őket a Filiszteusoknak és az Ammon fiainak kezökbe.
Bír 10: 8 És [ezek] szorongatták és nyomorgatták az Izráel fiait attól az évtől [fogva] tizennyolcz esztendőn keresztül, Izráelnek minden fiait a kik a Jordánon túl valának az Emoreusoknak földén, mely Gileádban van.
Bír 10: 9 És átkeltek az Ammon fiai a Jordánon, hogy hadakozzanak Júda és Benjámin ellen és az Efraim háza ellen, és felette igen szorongattaték az Izráel.
Bír 10: 10 Akkor az Úrhoz kiáltottak az Izráel fiai, mondván: Vétkeztünk te ellened, mert elhagytuk a mi Istenünket, és szolgáltunk a Baáloknak.
Bír 10: 11 Az Úr pedig monda az Izráel fiainak: Nemde én szabadítottalak-é meg benneteket az Égyiptombeliektől, az Emoreusoktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól,
Bír 10: 12 És a Sidonbeliektől, az Amálekitáktól és a Maonitáktól, mikor titeket szorongattak, és ti én hozzám kiáltottatok, megszabadítottalak titeket az ő kezökből?
Bír 10: 13 És ti [mégis] elhagytatok engem, és idegen isteneknek szolgáltatok; annakokáért többé nem szabadítlak meg titeket ezután.
Bír 10: 14 Menjetek és kiáltsatok azokhoz az istenekhez, a kiket választottatok, szabadítsanak meg azok benneteket a ti nyomorúságtoknak idején.
Bír 10: 15 Felelének pedig az Izráel fiai az Úrnak: Vétkeztünk, cselekedjél úgy velünk, a mint jónak látszik a te szemeid előtt, csak most az egyszer szabadíts [még] meg, kérünk!
Bír 10: 16 És elvetették maguktól az idegen isteneket, és szolgáltak az Úrnak. És megesett az ő szíve az Izráel nyomorúságán.
Bír 10: 17 És összegyülekeztek az Ammon fiai, és táborba szállottak Gileádban, és összegyűltek az Izráel fiai [is], és Mispában táboroztak.
Bír 10: 18 És Gileád népe és fejedelmei egyik a másikától kérdezgették: Ki az a férfiú, aki megkezdi a harczot az Ammon fiai ellen? Legyen az feje Gileád összes lakóinak!
Bír 11: 1 A Gileádból való Jefte pedig nagy hős volt, és [egy] parázna asszonynak volt a fia, s Jeftét Gileád nemzette.
Bír 11: 2 De [mikor] Gileádnak a felesége [is] szült néki fiakat, és megnőttek az ő feleségének fiai: akkor elűzték Jeftét és azt mondták néki: Nem fogsz örökösödni atyánknak házában, mert más asszonynak vagy a fia.
Bír 11: 3 És elfutott Jefte az ő atyjafiai elől, és Tób földén telepedett meg, és henyélő emberek gyűltek össze Jefte körül, és együtt portyáztak.
Bír 11: 4 És történt napok mulva, hogy az Ammon fiai harczba keveredtek Izráellel.
Bír 11: 5 És lőn, hogy a mint harczolni [kezdtek] az Ammon fiai Izráellel, Gileád vénei elmentek, hogy visszahozzák Jeftét a Tób földéről.
Bír 11: 6 És mondának Jeftének: Jer el, és légy nékünk fejedelmünk, és harczoljunk az Ammon fiai ellen.
Bír 11: 7 Jefte pedig monda Gileád véneinek: Avagy nem ti vagytok-é, a kik engem meggyűlöltetek, és kiűztetek atyámnak házából? És miért jöttetek most hozzám a ti nyomorúságtoknak idején?
Bír 11: 8 És mondának Gileád vénei Jeftének: Azért fordultunk most hozzád, hogy jőjj el velünk, és hadakozzál az Ammon fiai ellen, és légy mi nékünk fejünk, és Gileád minden lakosinak.
Bír 11: 9 És monda Jefte Gileád véneinek: Ha visszavisztek engem, hogy hadakozzam az Ammon fiai ellen, és kezembe adja őket az Úr: [igazán] fejetekké leszek?
Bír 11: 10 Akkor mondának Gileád vénei Jeftének: Az Úr a tanúnk, ha a te beszéded szerint nem cselekeszünk!
Bír 11: 11 És elment Jefte Gileád véneivel, és a nép a maga fejévé és fejedelmévé tette őt. És megmondá Jefte minden beszédit az Úr előtt Mispában.
Bír 11: 12 És követeket küldött Jefte az Ammon fiainak királyához, [ezt] izenvén: Mi dolgom van nékem veled, hogy hozzám jöttél, hogy hadakozzál az én földem ellen?
Bír 11: 13 És monda az Ammon fiainak királya Jefte követeinek: Mert elvette Izráel az én földemet, mikor Égyiptomból feljött, az Arnontól fogva Jabbókig és a Jordánig, most te add azokat vissza békességgel.
Bír 11: 14 Ismét külde pedig Jefte követeket az Ammon fiainak királyához;
Bír 11: 15 És monda néki: Ezt izeni Jefte: Nem vette el Izráel sem a Moáb földét, sem az Ammon fiainak földét;
Bír 11: 16 Mert mikor kijött Égyiptomból, a pusztában bolyongott Izráel egész a Veres tengerig, és mikor Kádesbe ért,
Bír 11: 17 Követeket küldött Izráel Edom királyához, mondván: Hadd menjek át, kérlek, országodon; de Edom királya nem hallgatta meg. Majd Moáb királyához is küldött; de ez sem engedé, és [így] Izráel ott maradt Kádesben.
Bír 11: 18 És mikor [tovább] vándorolt a pusztában, megkerülte Edom földét és Moáb földét, és napkelet felől érkezett a Moáb földéhez, és [ott] táborozott túl az Arnonon; de Moáb határába nem ment be, mert az Arnon Moáb határa.
Bír 11: 19 Ekkor követeket küldött Izráel Szihonhoz, az Emoreusok királyához, Hesbon királyához, és monda néki Izráel: Hadd menjek át, kérlek, országodon az én helyemre.
Bír 11: 20 De Szihon nem hitt Izráelnek, hogy átvonul az ő határán, hanem összegyűjtötte Szihon az ő egész népét, és táborba szállott Jahásban, és harczolt az Izráel ellen.
Bír 11: 21 Az Úr, az Izráel Istene pedig Szihont és egész népét Izráel kezébe adta, és megverték őket, és elfoglalta Izráel az Emoreusoknak, ama föld lakóinak, egész országát.
Bír 11: 22 És birtokába vette az Emoreusok egész határát, az Arnontól fogva Jabbókig, és a pusztától a Jordánig.
Bír 11: 23 És mikor az Úr, az Izráel Istene [maga] űzte ki az Emoreusokat az ő népe, az Izráel elől, most te akarnád ezt elfoglalni?
Bír 11: 24 Hát nem úgy van-é, hogy a mit bírnod adott néked Kámos, a te istened, azt bírod? Mi meg mindazoknak örökségét bírjuk, a kiket az Úr, a mi Istenünk űzött ki mi előlünk.
Bír 11: 25 És most vajjon mennyivel vagy te különb Báláknál, Czippor fiánál, Moáb királyánál? Avagy versengett-é [ez] az Izráellel, és hadakozott-é valaha ellenük?
Bír 11: 26 Míg Izráel Hesbonban és annak mezővárosaiban, Aroerben és ennek mezővárosaiban és az Arnon mellett való összes városokban háromszáz esztendőn át lakott: miért nem foglaltátok el abban az időben?
Bír 11: 27 Én nem vétettem te ellened, hanem te cselekszel velem gonoszt, hogy harczolsz ellenem. Az Úr, a biró, tegyen ma ítéletet az Izráel és az Ammon fiai között.
Bír 11: 28 De az Ammon fiainak királya nem hallgatott Jefte szavaira, a melyeket izent néki.
Bír 11: 29 Jeftén pedig lőn az Úrnak lelke, és általméne Gileádon és Manassén, és általméne Gileád Mispén, és Gileád Mispéből felvonult az Ammon fiai ellen.
Bír 11: 30 És fogadást tőn Jefte az Úrnak, és monda: Ha mindenestől kezembe adod az Ammon fiait:
Bír 11: 31 Akkor valami kijövénd az én házamnak ajtaján előmbe, mikor békével visszatérek az Ammon fiaitól, legyen az Úré, és megáldozom azt egészen égőáldozatul.
Bír 11: 32 És kivonult Jefte az Ammon fiai ellen, hogy hadakozzék velök, és kezébe adá néki azokat az Úr.
Bír 11: 33 És veré őket Aroertől fogva mindaddig, míg mennél Minnithbe, húsz városon át, és egész Abel-Keraminig nagy vérontással, és az Ammon fiai megaláztattak az Izráel fiai előtt.
Bír 11: 34 Mikor pedig méne Jefte Mispába az ő házához: ímé az ő leánya jött ki eleibe dobokkal és tánczoló sereggel; ez volt az ő egyetlenegyje, mert nem volt néki [kivülötte] sem fia, sem leánya.
Bír 11: 35 És mikor meglátta őt, megszaggatá ruháit, és monda: Óh leányom, de megszomorítottál és megháborítottál engem! Mert én fogadást tettem az Úrnak, és nem vonhatom vissza.
Bír 11: 36 Az pedig monda néki: Atyám, ha fogadást tettél az Úrnak, úgy cselekedjél velem, a mint fogadtad, miután az Úr megadta az ellenségiden: az Ammon fiain való bosszút.
Bír 11: 37 És monda az ő atyjának: Csak azt az egyet tedd meg nékem; ereszsz el engem két hónapra, hadd menjek el és vonulhassak félre a hegyekre, hogy sírjak szűzességemen leánybarátaimmal.
Bír 11: 38 És ő monda: Menj el. És elbocsátá őt két hónapra. Az pedig elment és az ő leánybarátai, és siratta az ő szűzességét a hegyeken.
Bír 11: 39 És a két hónap elteltével visszatért atyjához, és betöltötte az ő felőle való fogadást, a melyet tett, és ő [soha] nem ismert férfiút. És szokássá lett Izráelben,
Bír 11: 40 Hogy esztendőnként elmentek az Izráel leányai, hogy dicsőítsék a gileádbeli Jefte leányát esztendőnként négy napon át.
Bír 12: 1 Összegyűlének pedig az Efraim férfiai, és általmenének északra, és mondának Jeftének: Miért szállottál harczba az Ammon fiaival, és [miért] nem hívtál minket is, hogy menjünk veled? [Most azért] a te házadat megégetjük te veled együtt tűzzel.
Bír 12: 2 És monda Jefte nékik: Nagy háborúságunk volt, nékem és az én népemnek, az Ammon fiaival: és hívtalak titeket; de ti nem szabadítottatok meg engem az ő kezökből.
Bír 12: 3 És a mikor láttam, hogy ti nem [akartok] segíteni, koczkára vetém saját életemet, és általmenék az Ammon fiai ellen, az Úr pedig kezembe adta őket. És most miért jöttetek fel hozzám, hogy hadakozzatok én ellenem?
Bír 12: 4 És [ekkor] egybegyűjté Jefte Gileádnak minden férfiait, és megtámadta Efraimot, és megverték Gileád férfiai Efraimot, mert azt mondották: Efraim szökevényei vagytok ti, kik Gileádban, Efraim és Manassé között [laktok.]
Bír 12: 5 És elfoglalák a Gileádbeliek Efraim előtt a Jordán réveit, és lőn, hogy mikor az Efraim közül való menekülők azt mondják vala: Hadd menjek által: azt kérdezték tőlük a gileádbeli férfiak Efraimbeli vagy-é? És [ha az azt] mondotta: nem!
Bír 12: 6 Akkor azt mondák néki: Mondd: Sibboleth! És ha Szibbolethet mondott, mert nem tudta úgy kimondani, akkor megfogták őt és megölték a Jordán réveinél, és elesett ott abban az időben az Efraimbeliek közül negyvenkétezer.
Bír 12: 7 Ítélé pedig Jefte Izráelt hat esztendeig, és meghalt Jefte, a Gileádbeli, és eltemetteték Gileád egyik városában.
Bír 12: 8 És ítélé ő utána az Izráelt Ibsán, ki Bethlehemből való volt.
Bír 12: 9 Ennek harmincz fia volt és harmincz leányt házasított ki, és harmincz leányt hozott be kivül az ő fiainak, és itélé Izráelt hét esztendeig.
Bír 12: 10 És meghala Ibsán, és eltemetteték Bethlehemben.
Bír 12: 11 És bíráskodék ő utána Élon Izráelben, ki a Zebulon nemzetségéből való volt, és ítélé Izráelt tíz esztendeig.
Bír 12: 12 És meghalt Élon, a Zebulonbeli, és eltemetteték Ajalonban, Zebulon földén.
Bír 12: 13 Ő utána pedig Abdon bíráskodott Izráelben, a Pireathonita Hillel fia.
Bír 12: 14 Ennek negyven fia és harmincz unokája volt, kik hetven szamárcsikón nyargaltak, és ítélte Izráelt nyolcz esztendeig.
Bír 12: 15 És meghalt Abdon, a Pireathonita Hillel fia, és eltemetteték Pireathonban, Efraim földén, az Amálekiták hegységén.
Bír 13: 1 Az Izráel fiai pedig újra gonoszul cselekedtek az Úrnak szemei előtt, azért az Úr őket a Filiszteusoknak kezébe adá negyven esztendeig.
Bír 13: 2 És élt [ebben az időben] egy férfiú Czórából, a Dán nemzetségéből való, névszerint Manoah, kinek felesége magtalan volt, és nem szült.
Bír 13: 3 És megjelent az Úrnak angyala az asszonynak, és monda néki: Ímé most magtalan vagy, és nem szültél; de terhes leszesz, és fiat szülsz.
Bír 13: 4 Azért most megójjad magad, és ne igyál se bort, se [más] részegítő italt, és ne egyél semmi tisztátalant.
Bír 13: 5 Mert íme terhes leszesz, és fiat szülsz, és beretva ne érintse annak fejét, mert Istennek szenteltetett lesz [az] a gyermek anyjának méhétől fogva, és ő kezdi [majd] megszabadítani Izráelt a Filiszteusok kezéből.
Bír 13: 6 És elment az asszony, és elbeszélte [ezt] férjének, mondván: Istennek egy embere jöve hozzám, kinek tekintete olyan volt, mint az Isten angyalának tekintete, igen rettenetes, úgy hogy meg [sem mertem] kérdezni, hogy honnan való, és ő sem mondotta meg nékem a nevét.
Bír 13: 7 És monda nékem: Íme terhes leszesz, és fiat fogsz szülni; azért most se bort, se [más] részegítő italt ne igyál, és semmi tisztátalant ne egyél, mert Istennek szentelt lesz [az] a gyermek, anyja méhétől fogva halála napjáig.
Bír 13: 8 Manoah pedig az Úrhoz könyörgött, és monda: Kérlek, Uram! az Istennek amaz embere, a kit küldöttél volt, hadd jőjjön el ismét hozzánk, és tanítson meg minket, hogy mit cselekedjünk a születendő gyermekkel.
Bír 13: 9 És meghallgatá az Isten Manoah kérését, mert az Istennek angyala megint eljött az asszonyhoz, mikor az a mezőn ült, és az ő férje Manoah nem volt vele.
Bír 13: 10 Akkor az asszony elsietett, és elfutott, és elbeszélé férjének, és monda néki: Ímé megjelent nékem az a férfiú, aki a multkor hozzám jött.
Bír 13: 11 És felkelt, és elment Manoah az ő felesége után, és mikor odaért [ahhoz] a férfiúhoz, monda néki: Te vagy-é az a férfiú, aki ez asszonynyal beszéltél? És monda: Én vagyok.
Bír 13: 12 És monda Manoah: Ha beteljesedik ígéreted, miként bánjunk a gyermekkel, és mit cselekedjék ő?
Bír 13: 13 Az Úrnak angyala pedig monda Manoáhnak: Mindentől, a mit [csak] mondottam az asszonynak, őrizkedjék.
Bír 13: 14 Mindabból, a mi csak a bor[termő] szőlőből származik, ne egyék, és bort és [más] részegítő italt ne igyék, és semmi tisztátalant ne egyék. Mindazt, a mit parancsoltam néki, tartsa meg.
Bír 13: 15 És monda Manoah az Úr angyalának: Kérlek, hadd tartóztassunk meg téged, hogy készítsünk néked egy kecskegödölyét.
Bír 13: 16 De az Úrnak angyala így szólt Manoáhhoz: Ha megmarasztasz [is,] nem eszem kenyeredből, és ha áldozatot készítesz, az Úrnak áldozd azt. Mert Manoah nem tudta, hogy az Úrnak angyala vala.
Bír 13: 17 És monda Manoah az Úr angyalának: Kicsoda a te neved, hogy ha [majd] beteljesedik a te beszéded, tisztességgel illethessünk téged.
Bír 13: 18 És monda néki az Úrnak angyala: Miért kérdezősködöl nevem után, a mely olyan csodálatos?
Bír 13: 19 Mikor aztán Manoah a kecskegödölyét és ételáldozatot vette, és megáldozá azt egy sziklán az Úrnak: csodadolgot cselekedék Manoahnak és feleségének szeme láttára:
Bír 13: 20 Tudniillik, mikor a láng felcsapott az oltárról az ég felé, az oltár lángjában felszállott az Úrnak angyala. Mikor pedig ezt meglátták Manoah és az ő felesége, arczczal a földre borultak.
Bír 13: 21 És többé nem jelent meg az Úrnak angyala Manoáhnak és feleségének. Ekkor tudta meg Manoah, hogy az Úrnak angyala volt az.
Bír 13: 22 És monda Manoah az ő feleségének: Meghalván meghalunk, mert az Istent láttuk.
Bír 13: 23 Akkor monda néki az ő felesége: Ha meg akart volna ölni az Úr minket, nem fogadta volna el kezünkből az egészen égőáldozatot és az ételáldozatot, és nem mutatta volna nékünk mindezeket, sem pedig nem hallatott volna velünk ilyeneket.
Bír 13: 24 És szült az asszony fiat, és nevezé annak nevét Sámsonnak, és felnevekedék a gyermek, és megáldá őt az Úr.
Bír 13: 25 És kezdé az Úrnak lelke őt indítani a Dán táborában, Czóra és Estháol között.
Bír 14: 1 És lement Sámson Timnátba, és meglátott egy nőt Timnátban a Filiszteusok lányai közül.
Bír 14: 2 És mikor [haza]ment, elbeszélte [ezt] atyjának és anyjának, és monda: Egy nőt láttam Timnátban a Filiszteusok leányai között, most azért vegyétek őt nékem feleségül.
Bír 14: 3 És monda néki az ő atyja és anyja: Hát nincsen a te atyádfiainak és az én egész népemnek leányai között nő, hogy te elmégy, hogy feleséget végy a körülmetéletlen Filiszteusok közül? És monda Sámson az ő atyjának: Őt vegyed nékem, mert [csak] ő kedves az én szemeim előtt.
Bír 14: 4 Az ő atyja és anyja pedig nem tudják vala, hogy ez az Úrtól van, hogy ő alkalmatosságot keres a Filiszteusok ellen, mert abban az időben a Filiszteusok uralkodtak Izráel felett.
Bír 14: 5 És lement Sámson az ő atyjával és anyjával Timnátba, és mikor Timnátnak szőlőhegyéhez értek, íme [egy] oroszlánkölyök [jött] ordítva elébe.
Bír 14: 6 És felindítá őt az Úrnak lelke, és [úgy] kettészakasztá azt, mint a hogyan kettészakasztatik a gödölye; pedig semmi sem volt kezében. De atyjának és anyjának nem mondta el, a mit cselekedett.
Bír 14: 7 És mikor leérkezett, beszélt a nővel, a ki kedves volt Sámson szemei előtt.
Bír 14: 8 Mikor pedig egynéhány nappal azután visszatért, hogy őt hazavigye, lekerült, hogy megnézze az oroszlánnak holttestét: hát íme egy raj méh volt az oroszlánnak tetemében, és méz.
Bír 14: 9 És kiszedte azt markaiba, és a mint ment-mendegélt, eszegetett belőle, és mikor hazaért atyjához és anyjához, adott abból nékik is, és azok is ettek; de nem mondta meg nékik, hogy az oroszlán holtteteméből vette ki a mézet.
Bír 14: 10 És azután lement az ő atyja [ahhoz] a nőhöz, és Sámson lakodalmat tartott ott, mert úgy szoktak cselekedni az ifjak.
Bír 14: 11 Mikor pedig meglátták őt a [Filiszteusok,] harmincz társat adtak mellé, hogy legyenek ő vele.
Bír 14: 12 És monda nékik Sámson: Hadd vessek előtökbe egy találós mesét, ha azt megfejtitek nékem a lakodalom hét napja alatt és kitaláljátok; adok néktek harmincz inget és harmincz öltöző ruhát;
Bír 14: 13 De ha nem tudjátok megfejteni, ti adtok nékem harmincz inget és harmincz öltöző ruhát. Azok pedig mondának néki: Add elő találós mesédet, hadd halljuk.
Bír 14: 14 Ő pedig monda nékik: Az evőből étek jött ki S az erősből édes jött ki. De nem tudták a találós mesét megfejteni három egész napon át.
Bír 14: 15 Lőn annakokáért heted napon, mondának Sámson feleségének: Vedd reá férjedet, hogy fejtse meg nékünk a találós mesét, hogy valamiképen meg ne égessünk téged és a te atyádnak házát tűzzel; [vagy] azért hívtatok [ide] minket, hogy koldussá tegyetek bennünket, vagy nem?
Bír 14: 16 És sírt a Sámson felesége ő előtte, és monda: Bizony te gyűlölsz engem, és nem szeretsz. Egy találós mesét vetettél az én népem fiai elé és nékem sem fejtetted meg. Ő pedig monda néki: Íme még atyámnak és anyámnak sem mondtam meg, hát néked mondanám meg?
Bír 14: 17 Az pedig hét napon át sírdogált előtte, a meddig a lakodalom tartott. [Végre] a hetedik napon megmondá néki, mert [folyvást] zaklatta őt. Ő pedig [aztán] megfejté a találós mesét népe fiainak.
Bír 14: 18 És mondának néki a város férfiai a hetedik napon, mielőtt még a nap lement volna: Mi édesebb, mint a méz, És mi erősebb, mint az oroszlán? Ki monda nékik: Ha nem az én üszőmön szántottatok volna, Mesém [soha] ki nem találtátok volna.
Bír 14: 19 Ekkor felindítá őt az Úrnak lelke, és elment Askelonba, és megölt közülök harmincz férfiút, és elvette ruhájukat és azoknak adta ez öltöző ruhákat, a kik a találós mesét megoldották. És felgerjedett haragjában elment az ő atyjának házához.
Bír 14: 20 A Sámson felesége pedig férjhez ment az ő egyik társához, a kit társaságába vett vala.
Bír 15: 1 Lőn pedig néhány nap múlva, a búzaaratásnak idejében, meglátogatta Sámson az ő feleségét, egy kecskegödölyét [vivén] néki, és monda: Bemegyek az én feleségemhez a hálóházba. De nem hagyá őt bemenni az ő atyja.
Bír 15: 2 És monda annak atyja: Azt gondoltam, hogy gyűlölve gyűlölöd őt, azért odaadtam őt a te társadnak; de hát vajjon húga nem szebb-é nálánál? Legyen ő helyette most az a tied.
Bír 15: 3 És monda néki Sámson: Teljesen igazam lesz most a Filiszteusokkal szemben, ha kárt okozok nékik.
Bír 15: 4 És elment Sámson, és összefogdosott háromszáz rókát, és csóvákat vévén, a [rókák] farkait egymáshoz kötözé, és egy-egy csóvát tett [minden] két [rókának] farka közé.
Bír 15: 5 És meggyújtá tűzzel a csóvákat, és beeresztette azokat a Filiszteusok gabonájába, és felgyújtá a gabonakalangyákat, az álló vetéseket, a szőlőket és az olajfaerdőket.
Bír 15: 6 Akkor mondának a Filiszteusok: Ki cselekedte ezt? És mondák: Sámson, Thimneus veje, mert elvette [tőle] az ő feleségét, és adta azt az ő társának. Felmenének annakokáért a Filiszteusok, és megégeték az asszonyt és annak atyját tűzzel.
Bír 15: 7 Sámson pedig monda nékik: Bátor ezt cselekedtétek, mégis addig nem nyugszom meg, míg bosszúmat ki nem töltöm rajtatok.
Bír 15: 8 És megverte őket keményen válluktól tomporukig, és lement és lakott Ethamban, a sziklabarlangban.
Bír 15: 9 A Filiszteusok pedig felmentek, és megszállották Júdát, és Lehiben telepedtek le.
Bír 15: 10 Akkor mondának a Júda férfiai: Miért jöttetek fel ellenünk? Azok pedig mondának: Sámsont megkötözni jöttünk fel, hogy úgy cselekedjünk vele, mint ő cselekedett mi velünk.
Bír 15: 11 Ekkor háromezer ember ment le Júdából Ethamba, a sziklabarlanghoz, és monda Sámsonnak: Nem tudod-é, hogy a Filiszteusok uralkodnak mi rajtunk? Miért cselekedted ezt velünk? Ő pedig monda nékik: A miképen cselekedtek ők velem, én is úgy cselekedtem velök.
Bír 15: 12 És mondának néki: [Azért] jöttünk le, hogy megkötözzünk, és hogy a Filiszteusok kezébe adjunk téged. Sámson pedig monda nékik: Esküdjetek meg nékem, hogy ti nem rohantok reám.
Bír 15: 13 És azok felelének néki, mondván: Nem! csak megkötözvén megkötözünk, és kezökbe adunk; de nem ölünk meg téged. Azután megkötözték őt két új kötéllel, és felvezették őt a kőszikláról.
Bír 15: 14 És mikor Lehi felé közeledett, és a Filiszteusok [már] ujjongtak elébe: felindítá őt az Úrnak lelke, és olyanok lettek a karján levő kötelek, mint a lenszálak, melyeket megperzsel a tűz és lemállottak a kötések kezeiről.
Bír 15: 15 És egy nyers szamárállcsontot talála, és kinyújtván kezét, felvevé azt, és agyonvert vele ezer embert.
Bír 15: 16 És monda Sámson: Szamár állcsontjával seregeket seregre, Szamár állcsontjával ezer férfit vertem le.
Bír 15: 17 És mikor ezt elmondotta, elvetette kezéből az állcsontot, és elnevezé azt a helyet Ramath-Lehinek.
Bír 15: 18 Azután megszomjúhozék felette igen és felkiáltott az Úrhoz, és monda: Te adtad szolgád kezébe ezt a nagy győzelmet, és most szomjan [kell] meghalnom, és a körülmetéletlenek kezébe jutnom.
Bír 15: 19 Akkor meghasítá Isten a zápfogat, mely az állcsontban volt, és víz fakadt ki abból. Ő pedig ivott, ereje megtért, és megéledett. Azért neveztetik a "segítségül hívás forrásának" [e hely] Lehiben mind e mai napig,
Bír 15: 20 És ítélé [Sámson] Izráelt a Filiszteusok idejében húsz esztendeig.
Bír 16: 1 És elment Sámson Gázába, és meglátott ott egy parázna asszonyt, és bement hozzá.
Bír 16: 2 A gázabelieknek pedig [mikor] [megmondották,] mondván: Ide jött Sámson! körülvevék őt, és leselkedének ő utána egész éjszakán át a város kapujában, és hallgatóztak egész éjjel, [és azt] mondták: Reggel, ha világos lesz, megöljük őt.
Bír 16: 3 És aluvék Sámson éjfélig. Éjfélkor pedig felkelt, és megfogván a város kapujának szárnyait, a kapufélfákkal és a závárokkal együtt kiszakította azokat, és vállaira vette, és felvitte a hegy tetejére, mely Hebronnal szemben fekszik.
Bír 16: 4 És történt azután, hogy megszeretett egy asszonyt a Sórek völgyében, a kinek neve Delila volt.
Bír 16: 5 És felmenének ő hozzá a Filiszteusok fejedelmei, és mondának néki: Kérdezd ki őt és tudd meg, miben áll az ő nagy ereje, és miképen vehetünk rajta erőt, hogy megkötözzük és megkínozzuk őt, és mi mindenikünk adunk néked ezerszáz ezüst [siklust.
Bír 16: 6 És monda Delila Sámsonnak: Mondd meg nékem, miben van a te nagy erőd és mivel kellene téged megkötni, hogy megkínozhassanak téged.
Bír 16: 7 És felele néki Sámson: Ha megkötöznek hét nyers gúzszsal, melyek még meg nem száradtak, akkor elgyengülök és [olyan] leszek, mint más ember.
Bír 16: 8 Akkor hoztak néki a Filiszteusok fejedelmei hét nyers gúzst, a mely még nem volt száraz, és megkötözé őt azzal.
Bír 16: 9 A lesben állók pedig ott vártak annál a hálókamarában. És monda néki: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! És elszakasztá a gúzsokat, miképen elszakad a csepűfonal, ha tűz éri, - és ki nem tudódék, miben volt az ő ereje.
Bír 16: 10 És monda Delila Sámsonnak: Ímé rászedtél, és hazugságot szóltál nékem, most mondd meg [igazán], hogy mivel lehet téged megkötözni?
Bír 16: 11 Ő pedig monda néki: Ha erősen megkötöznek új kötelekkel, melyekkel még semmi dolgot nem végeztek, akkor elgyengülök és olyan leszek, mint más ember.
Bír 16: 12 És vett Delila új köteleket, és megkötözte őt velük, és monda néki: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! (mert ott leselkedtek utána a hálókamarában). De ő letépte azokat karjairól, mint a fonalat.
Bír 16: 13 És monda Delila Sámsonnak: Meddig fogsz még rászedni engem és hazudni nékem? Mondd meg [egyszer már], mivel kötöztethetel meg? - Ő pedig monda néki: Ha összeszövöd az én fejemnek hét fonatékját a nyüstfonállal.
Bír 16: 14 És szeggel megerősítvén a [zugolyt,] monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Az pedig felébredvén álmából, kitépte a zugolyszeget és a nyüstfonalat.
Bír 16: 15 Ekkor monda néki [Delila: ] Miképen mondhatod: Szeretlek téged, ha szíved nincsen én velem? Immár három ízben szedtél rá engem, és nem mondtad meg, hogy miben van a te nagy erőd?
Bír 16: 16 Mikor aztán őt minden nap zaklatta szavaival, és gyötörte őt: halálosan belefáradt a lelke,
Bír 16: 17 És kitárta előtte egész szívét, és monda néki: Borotva nem volt soha az én fejemen, mert Istennek szentelt vagyok anyám méhétől fogva; ha megnyírattatom, eltávozik tőlem az én erőm, és megerőtlenedem, és [olyan] leszek, mint akármely ember.
Bír 16: 18 És mikor látta Delila, hogy kitárta volna előtte egész szívét, elküldött, és elhívatá a Filiszteusok fejedelmeit, és ezt izené: Jőjjetek fel ez egyszer, mert ő kitárta nékem egész szívét. És felmentek ő hozzá a Filiszteusok fejedelmei, és a pénzt [is] felvitték kezökben.
Bír 16: 19 És elaltatta őt az ő térdein, és előhívott egy férfiút, és lenyíratta az ő fejének hét fonatékát, és kezdé őt kínozni. És eltávozott tőle az ő ereje.
Bír 16: 20 És monda: Rajtad a Filiszteusok, Sámson! Mikor pedig az az ő álmából felserkent, monda: Kimegyek most is, mint egyébkor, és lerázom [a kötelékeket]; mert még nem tudta, hogy az Úr eltávozott ő tőle.
Bír 16: 21 De a Filiszteusok megfogták őt, és kiszúrták szemeit, és levezették őt Gázába, és ott megkötözték két vaslánczczal, és őrölnie kellett a fogházban.
Bír 16: 22 De az ő fejének haja újra kezdett nőni, miután megnyíretett.
Bír 16: 23 És mikor a Filiszteusok fejedelmei összegyűltek, hogy az ő istenüknek, Dágonnak nagy áldozatot áldozzanak, és hogy örvendezzenek, mondának: Kezünkbe adta a mi istenünk Sámsont, a mi ellenségünket.
Bír 16: 24 És [mikor] látta őt a nép, dícsérték az ő istenöket, mert - mondának - kezünkbe adta a mi istenünk a mi ellenségünket, földünk pusztítóját, és aki sokakat megölt mi közülünk.
Bír 16: 25 Lőn pedig, hogy mikor megvídámult az ő szívök, mondának: Hívjátok Sámsont, hadd játszék előttünk. És előhívák Sámsont a fogházból, és játszék ő előttük, és az oszlopok közé állították őt.
Bír 16: 26 Sámson pedig monda a fiúnak, a ki őt kézenfogva vezette: Ereszsz el, hadd fogjam meg az oszlopokat, a melyeken a ház nyugszik, és hadd támaszkodjam hozzájuk.
Bír 16: 27 A ház pedig tele volt férfiakkal és asszonyokkal, és ott voltak a Filiszteusok összes fejedelmei, és a tetőzeten közel háromezeren, férfiak és asszonyok, a Sámson játékának nézői.
Bír 16: 28 Ekkor Sámson az Úrhoz kiáltott, és monda: Uram, Isten, emlékezzél meg, kérlek, én rólam, és erősíts meg engemet, csak [még] ez egyszer, óh Isten! hadd álljak egyszer bosszút a Filiszteusokon két szemem világáért!
Bír 16: 29 És átfogta Sámson a két középső oszlopot, melyeken a ház nyugodott, az egyiket jobb kezével, a másikat bal kezével, és hozzájok támaszkodott.
Bír 16: 30 És monda Sámson: Hadd veszszek el én is a Filiszteusokkal! És nagy erővel megrándította [az oszlopokat,] és rászakadt a ház a fejedelmekre és az egész népre, mely abban volt, úgy hogy többet megölt halálával, mint a mennyit megölt életében.
Bír 16: 31 És lementek az ő testvérei és atyjának egész háza, és elvivék őt, és hazatérvén, eltemették Czóra és Estháol között, atyjának, Manoahnak sírjába, minekutána húsz esztendeig ítélte az Izráelt.
Bír 17: 1 Vala pedig egy férfiú Efraimnak hegyéről való, kinek neve Míka vala;
Bír 17: 2 És monda az ő anyjának: Az az ezerszáz ezüst, mely tőled elvétetett, és a mely miatt te átkozódál, és füleimbe is mondtad, ímé az az ezüst én nálam van, én vettem el azt. És monda az ő anyja: Légy megáldva, fiam, az Úrtól!
Bír 17: 3 És visszaadta az ezerszáz ezüst[pénzt] az ő anyjának. És monda az ő anyja: Szentelve szentelem e pénzt az Úrnak az én kezeimből fiaimért, hogy egy faragott és öntött bálvány készíttessék abból, azért most visszaadom azt tenéked.
Bír 17: 4 De ő [megint] visszaadá a pénzt anyjának, és vőn az ő anyja kétszáz ezüst[pénzt], és odaadá azt az ötvösnek, és az készített abból [egy] faragott és öntött bálványt. Ez azután a Míka házában volt.
Bír 17: 5 És a férfiúnak, Míkának volt [egy] temploma, és készített efódot és terafimot, és felszentele az ő fiai közül egyet, és ez lőn néki papja.
Bír 17: 6 Ebben az időben nem volt király Izráelben, hanem kiki azt cselekedte, a mit jónak látott.
Bír 17: 7 Vala pedig egy ifjú, Júdának Bethleheméből, a Júda nemzetségéből való, ki Lévita vala, és ott tartózkodott vala.
Bír 17: 8 És elméne ez a férfiú Júdának Bethlehem városából, hogy ott tartózkodjék, a hol [helyet] talál. Így jött az Efraim hegyére, Míka házához, vándorlása közben.
Bír 17: 9 És monda néki Míka: Honnan jössz? És monda: Lévita vagyok Júdának Bethleheméből, és járok s kelek, hogy hol találnék [helyet.]
Bír 17: 10 És monda néki Míka: Maradj nálam, és légy nékem atyám és papom, és én adok néked esztendőnként tíz ezüst[pénzt] és egy öltöző ruhát és eledelt. És a Lévita beszegődött.
Bír 17: 11 És tetszék a Lévitának, hogy megmaradjon annál a férfiúnál; és olyan lőn néki az az ifjú, mint egyik az ő fiai közül.
Bír 17: 12 És felszentelte Míka a Lévitát; így lett papjává az ifjú, és maradt Míka házánál.
Bír 17: 13 És monda Míka: Most tudom, hogy jól fog velem tenni az Úr, mert e Lévita lett papom.
Bír 18: 1 Ebben az időben nem volt király Izráelben, és ezekben a napokban keresett a Dán nemzetsége magának örökséget, a hol lakjék, mert nem jutott néki mind ez ideig az Izráel törzsei között osztályrész.
Bír 18: 2 És elküldöttek a Dán fiai az ő házoknépe közül öt férfiút, vitéz férfiakat a magok határaikból, Czórából és Estháolból, hogy kémleljék ki és nézzék meg jól a földet, és mondának nékik: Menjetek el, kémleljétek ki a földet. És elérkeztek az Efraim hegyéhez, a Míka házához, és ott megháltak.
Bír 18: 3 Mikor a Míka házánál voltak, megismerték az ifjú Lévitának hangját, és hozzá mentek, és mondának néki: Ki hozott téged ide? Mit csinálsz itt, és mi járatban vagy?
Bír 18: 4 Ő pedig monda nékik: Ezt meg ezt cselekedte velem Míka, és megfogadott engem, és papjává lettem.
Bír 18: 5 És mondának néki: Kérdezd meg Istentől, hogy hadd tudjuk meg, ha szerencsés lesz-é a mi útunk, a melyen járunk?
Bír 18: 6 És monda nékik a pap: Menjetek el békességgel; a ti útatok, a melyen jártok, az Úr előtt van.
Bír 18: 7 És elment az öt férfiú, és Laisba jutott, és látták a népet, a mely benne volt, hogy minden félelem nélkül lakik, a Sidonbeliek szokása szerint [él] csendesen és bátorságosan, és nincs senki, aki őket bántaná az országban, vagy úr volna felettök, és távol vannak a sidoniaktól, és nincs senkivel semmi dolguk.
Bír 18: 8 És mikor visszatértek atyjokfiaihoz Czórába és Estháolba, és kérdezték tőlök az ő atyjokfiai: Mi jóval jártatok?
Bír 18: 9 Mondának: Keljetek fel, és menjünk fel ellenök, mert láttuk a földet, hogy ímé igen jó, és ti veszteg ültök? ne legyetek restek a menetelre, hogy elmenjetek elfoglalni azt a földet.
Bír 18: 10 Ha elmentek, biztonságban élő néphez mentek, és a tartomány tágas; mert Isten kezetekbe adta azt a helyet, a hol semmiben sincs hiány, a mi csak a földön van.
Bír 18: 11 És elment onnét a Dán nemzetségéből, Czórából és Estháolból, hatszáz férfiú hadiszerszámokkal felkészülten.
Bír 18: 12 És felvonultak, és táborba szállottak Kirjáth-Jeárimban, Júdában. Ezért hívják azt a helyet Dán táborának mind e mai napig. És ez Kirjáth-Jeárim mögött fekszik.
Bír 18: 13 És onnan felvonultak az Efraim hegyére, és Míka házába mentek.
Bír 18: 14 És szólott az az öt férfiú, aki elment kikémlelni Lais földét és monda atyjafiainak: Tudjátok-é, hogy ebben a házban efód és teráf, faragott és öntött bálvány van? Hát elgondolhatjátok, hogy mit cselekedjetek.
Bír 18: 15 És betértek oda, és az ifjú Lévitához mentek a Míka házába, és köszöntötték őt: Békességgel!
Bír 18: 16 A hadiszerszámokkal felkészült hatszáz férfiú pedig, kik a Dán fiai közül valók voltak, a kapu előtt állott.
Bír 18: 17 És az az öt férfiú, aki a föld kikémlelésére ment volt el, mikor felment és megérkezett oda, elvette a faragott képet, az efódot, a teráfot és az öntött bálványt; a pap pedig ott állott a kapu előtt a hadiszerszámokkal felkészült hatszáz férfiúval.
Bír 18: 18 Mikor pedig ezek a Míka házához bementek és elvették a faragott képet, az efódot, a teráfot és az öntött bálványt, monda nékik a pap: Mit míveltek?
Bír 18: 19 Azok pedig mondának néki: Hallgass, tedd kezed ajakadra, és jőjj el velünk, és légy nékünk atyánk és papunk. Melyik jobb, hogy egy ember házának légy papja, vagy hogy Izráelben egy nemzetségnek és háznépnek légy papja?
Bír 18: 20 És örvendett ezen a papnak szíve, és elvitte az efódot és a teráfot és a faragott képet, és velök a nép közé ment.
Bír 18: 21 És megfordulván elvonultak, magok előtt küldve a gyermekeket, a barmokat és drágaságaikat.
Bír 18: 22 Mikor pedig már messze jártak a Míka házától, a férfiak, a kik a Míka házának szomszédságában laktak, összegyűltek, és utána mentek a Dán fiainak.
Bír 18: 23 És utánok kiáltoztak a Dán fiainak. Azok pedig visszafordulván mondának Míkának: Mi bajod van, hogy [így] felsereglettél?
Bír 18: 24 És monda: Isteneimet vettétek el, a melyeket készíttettem, és papomat, és elmentetek, hát mim van még egyebem? és [mégis] azt mondjátok nékem: mi bajom van?
Bír 18: 25 És mondának néki a Dán fiai: Ne hallasd többé hangodat, hogy rátok ne rontsanak e felbőszített emberek, és te a magad életét és házadnépe életét el ne veszítsd!
Bír 18: 26 És elmentek a Dán fiai a magok útján, és mikor Míka látta, hogy azok erősebbek nála, megfordult, és visszatért házához.
Bír 18: 27 Ők pedig elvitték, a mit Míka készíttetett, és a papot, aki nála volt, és Lais ellen mentek, a nyugodtan és biztonságban élő nép ellen, és leölték őket fegyvernek élivel, és a várost megégették tűzzel.
Bír 18: 28 És nem volt senki, aki őket megszabadította volna, mert messze volt Sidontól, és semmi dolguk nem volt senkivel. [Lais] pedig a Béth-Rehob völgyében feküdt és itt építették meg a várost, és telepedtek meg benne.
Bír 18: 29 És elnevezték a város nevét Dánnak, atyjoknak Dánnak nevéről, aki Izráelnek született volt. Bár először Lais volt a város neve.
Bír 18: 30 És felállították magoknak a Dán fiai a faragott képet, és Jonathán, a Manasse fiának Gersomnak fia és az ő fiai voltak papok a Dán nemzetségében egészen a föld fogságának idejéig.
Bír 18: 31 És felállítva tarták a Míka faragott képét, a melyet az készíttetett, mindaddig, míg az Istenháza Silóban volt.
Bír 19: 1 Ugyanebben az időben, a mikor nem volt király Izráelben, mint jövevény tartózkodott az Efraim hegység oldalán egy Lévita, aki ágyas nőt szerzett magának Júda Bethleheméből.
Bír 19: 2 Paráználkodék pedig nála az ő ágyasa és elméne tőle atyjának házához, Júdának Bethlehemébe, és ott maradt négy hónapig.
Bír 19: 3 Ekkor felkelvén az ő férje, utána ment, hogy lelkére beszéljen, [és] hogy visszavigye őt. Szolgája és egy pár szamár volt vele. Az pedig bevezette őt az ő atyjának házába, és mikor meglátta őt a leánynak atyja, örvendve eléje ment.
Bír 19: 4 És ott tartóztatá őt ipa, a leánynak atyja, és ő ott maradt nála három napig, és ettek, ittak, és ott [is] háltak.
Bír 19: 5 És mikor a negyedik napon reggel korán felkeltek, és ő felkészült, hogy elmenjen, monda a leánynak atyja az ő vejének: Erősítsd meg szívedet egy falat kenyérrel, azután menjetek el.
Bír 19: 6 És leültek, és mindketten együtt ettek és ittak, és monda a leány atyja a férfiúnak: Gondold meg és hálj itt az éjjel és gyönyörködjék a te szíved.
Bír 19: 7 Mikor pedig felkelt az a férfiú, hogy elmenjen, addig marasztá őt az ipa, hogy ott maradt [megint] éjszakára.
Bír 19: 8 És felkelt azután az ötödik napon jókor reggel, hogy elmenjen, és monda a leánynak atyja: Erősítsd meg, kérlek, a te szívedet. És mulatozának, míg elhanyatlék a nap, és [együtt] evének mindketten.
Bír 19: 9 Ekkor felkele az a férfiú, hogy elmenjen ágyasával és szolgájával; de ipa, a leánynak atyja, így szólt hozzá: Ímé a nap már lehanyatlik, hogy beesteledjék, azért háljatok meg itt; ímé nyugalomra hajlik a nap, hálj itt, és gyönyörködjék a te szíved; holnap aztán készüljetek fel jókor reggel a ti útatokra, és menj el sátorodba.
Bír 19: 10 De a férfiú nem akart [ott] meghálni, és felkelt és elment, és egész Jebusig jutott, - ez Jeruzsálem. Egy pár megterhelt szamár és ágyasa volt vele.
Bír 19: 11 Mikor pedig Jebus mellett voltak, a nap már igen alászállott, és monda a szolga az ő urának: Jerünk és térjünk be a Jebuzeusok e városába, és háljunk ott.
Bír 19: 12 És monda néki az ő ura: Ne térjünk be az idegenek városába, a hol senki sincs az Izráel fiai közül, inkább menjünk el Gibeáig.
Bír 19: 13 És monda az ő szolgájának: Siess, és menjünk e két hely valamelyikébe, és háljunk vagy Gibeában, vagy Rámában.
Bír 19: 14 És tovább vonultak, és elmenének, és a nap Gibea mellett ment le felettök, a mely Benjáminé.
Bír 19: 15 És oda tértek, hogy bemenjenek és megháljanak Gibeában. Mikor pedig oda bement, leült a város piaczán, mert nem volt senki, aki őket házába behívná éjszakára.
Bír 19: 16 És ímé egy öreg ember jöve a munkából a mezőről [késő] estve. Ez a férfiú az Efraim hegységéről való volt, és [csak] jövevény Gibeában, míg a helynek lakói Benjáminiták voltak.
Bír 19: 17 És mikor felemelte szemeit, és meglátta azt az utas embert a város piaczán, monda az öreg ember néki: Hová mégy és honnan jösz?
Bír 19: 18 Ez pedig monda néki: Megyünk Júda Bethleheméből az Efraim hegység oldaláig, a honnan való vagyok. Júda Bethlehemében voltam és most az Úr házához megyek, és nincsen senki, aki házába fogadna engem.
Bír 19: 19 Pedig szalmánk és abrakunk is van szamaraink számára, és kenyerem és borom is van a magam és a te szolgálód és emez ifjú számára, ki szolgáddal van, [úgy] hogy semmiben sem szűkölködünk.
Bír 19: 20 Ekkor monda a vén ember: Békesség néked! Mindarra, a mi nélkül csak szűkölködöl, nékem lesz gondom. Csak nem hálsz itt az utczán?!
Bír 19: 21 És elvezette őt az ő házához és abrakot adott az ő szamarainak. Azután megmosták lábaikat, és ettek és ittak.
Bír 19: 22 És mikor vígan laknának, ímé a város férfiai, a Béliál fiainak emberei, körülvették a házat, és az ajtót döngetve, mondának az öreg embernek, a ház urának, mondván: Hozd ki azt a férfiút, aki házadhoz jött, hogy ismerjük meg őtet.
Bír 19: 23 És kiment hozzájuk az a férfiú, a háznak ura és monda nékik: Ne, atyámfiai, ne cselekedjetek ilyen gonoszt, minekutána az a férfiú az én házamhoz jött, ne tegyétek [vele] azt az alávaló dolgot.
Bír 19: 24 Ímé itt van hajadon leányom és az ő ágyasa, ezeket hozom ki néktek, és ezeket nyomorgassátok, és tegyétek velök azt, a mit csak tetszik, csak e férfiúval ne cselekedjétek azt az alávaló dolgot.
Bír 19: 25 A férfiak azonban nem akartak reá se hallgatni. Ekkor [kézen] fogta az a férfiú az ő ágyasát, és kivitte nékik az utczára. Ezek pedig megszeplősíték őt, és gonoszul élének vele egész éjszaka reggelig, és csak mikor feltetszett a hajnal, akkor bocsátották el.
Bír 19: 26 És elment az asszony virradat előtt és reggel ott rogyott össze annak a férfiúnak háza ajtajánál, a melyben az ő ura volt reggelig.
Bír 19: 27 Mikor pedig felkelt az ő ura reggel, és kinyitotta a ház ajtaját, és kiment, hogy útnak induljon, ímé az asszony, az ő ágyasa, ott feküdt elterülve a ház ajtaja előtt, és kezei a küszöbön.
Bír 19: 28 És monda néki: Kelj fel és menjünk el. De az nem felelt néki. Ekkor feltette őt a szamárra, és felkelt a férfiú, és elment hazájába.
Bír 19: 29 És mikor hazaért, kést vett elő, és megfogta ágyasát, és tagról-tagra szétvagdalta őt tizenkét darabba, és szétküldözte Izráel minden határába.
Bír 19: 30 Lőn pedig, hogy mindenki, a ki ezt látta, azt mondotta: Nem történt és nem láttatott ehhez hasonló dolog, mióta csak feljöttek az Izráel fiai Égyiptomnak földéből mind e mai napig. Gondolkodjatok e dolog felől, tartsatok tanácsot és beszéljétek meg.
Bír 20: 1 Erre kivonultak az Izráel minden fiai és összegyülekezett a nép, mint egy ember, Dántól fogva Bersebáig és a Gileád földéig, az Úrhoz Mispába.
Bír 20: 2 És megjelentek az egész népnek főfő emberei, az Izráelnek minden nemzetségei az Isten népének gyülekezetében, négyszázezer gyalogos, fegyverfogható férfiú.
Bír 20: 3 De meghallották a Benjámin fiai [is,] hogy felmentek az Izráel fiai Mispába. Az Izráel fiai pedig mondának: Mondjátok meg, hogy mint történt ez a gonoszság?
Bír 20: 4 És felele a Lévita, a megöletett asszonynak férje, és monda: Gibeába, mely Benjáminé, mentem én és az én ágyasom, hogy ott megháljak.
Bír 20: 5 És ellenem támadtak Gibeának férfiai, és körülvették miattam a házat éjjel, engem akartak megölni, de az én ágyasomat nyomorgatták meg annyira, hogy meghalt.
Bír 20: 6 Ekkor fogtam ágyasomat, és szétvagdaltam őt, és szétküldöztem az Izráel örökségének minden tartományaiba, mert útálatosságot és aljasságot követtek el Izráelben.
Bír 20: 7 Ímé mindnyájan, kik itt vagytok Izráel fiai, szóljatok erről és tanácskozzatok [felőle].
Bír 20: 8 Ekkor felállott az egész nép, mint egy ember, mondván: Senki közülünk sátorába ne menjen, és senki házához ne térjen,
Bír 20: 9 Mert most Gibea ellen ezt cselekedéndjük: sorsot vetünk rá.
Bír 20: 10 És választunk tíz férfiút száz közül, és százat ezer közül, és ezeret tízezer közül, Izráelnek minden nemzetségéből, hogy hordjanak élelmet a népnek, hogy ez elmenvén, cselekedjék Benjámin Gibeájával annak minden gonoszsága szerint, melyet elkövetett Izráelben.
Bír 20: 11 És összegyülekezett Izráel minden férfia a város ellen, mint egy ember, egyesülten.
Bír 20: 12 És követeket küldöttek az Izráel nemzetségei Benjámin minden törzseihez, mondván: Micsoda aljasság az, a mi ti közöttetek történt?
Bír 20: 13 Most adjátok ki azokat a férfiakat, a Béliál fiait, a kik Gibeában vannak, hogy megöljük őket, és kitisztítsuk a gonoszt Izráelből. De a Benjámin fiai nem akartak hallgatni testvéreiknek, az Izráel fiainak szavára,
Bír 20: 14 Hanem egybegyűltek a Benjámin fiai a városokból Gibeába, hogy kimenjenek harczolni az Izráel fiaival.
Bír 20: 15 És azon a napon a Benjámin fiai, a kik a városokból [jöttek fel,] huszonhatezer fegyverfogható férfiút számlálának, Gibea lakóin kivül, kik szám szerint hétszázan voltak, [mind] válogatott férfiú.
Bír 20: 16 Ebből az egész népből volt hétszáz válogatott férfiú, a kik suták voltak. Ezek mindnyájan a parittyával hajszálnyira [biztosan] találtak és nem hibázták el.
Bír 20: 17 Az Izráel fiai pedig szám szerint, a Benjámin fiain kivül, négyszázezeren voltak, fegyverfogható emberek, és mind hadakozó férfiak.
Bír 20: 18 Ekkor felkeltek, és felmentek Béthelbe, és megkérdék az Istent, és mondának az Izráel fiai: Ki menjen fel először közülünk a Benjámin fiai ellen hadakozni? És monda az Úr: Júda először.
Bír 20: 19 Felkeltek azért az Izráel fiai reggel, és táborba szállottak Gibea előtt.
Bír 20: 20 És kimentek Izráel emberei harczolni Benjámin ellen, és csatarendbe állottak fel ellenök az Izráel emberei Gibeánál.
Bír 20: 21 És kivonultak a Benjámin fiai [is] Gibeából, és levertek az Izráel fiai közül az nap huszonkétezeret a földre.
Bír 20: 22 De a nép, Izráel férfiai, megbátoríták magukat, és újra csatarendbe állottak ugyanazon a helyen, a melyen előtte való nap sorakoztak.
Bír 20: 23 És felmenének az Izráel fiai, és [ott] sírtak, az Úr előtt egész estig, és megkérdezték az Urat, mondván: Vajjon elmenjek-é még harczolni az én atyámfiának, Benjáminnak fiai ellen? Az Úr pedig monda: Menjetek fel ellene!
Bír 20: 24 És mikor az Izráel fiai másnap a Benjámin fiai ellen felvonultak,
Bír 20: 25 Kijött elébük Benjámin Gibeából másnap, és levert az Izráel fiai közül [még] tizennyolczezer embert a földre, kik mindannyian fegyverfoghatók valának.
Bír 20: 26 Ekkor felment Izráel minden fia és az egész nép, és elmenvén Béthelbe, sírtak, és ott maradtak az Úr előtt és bőjtöltek aznap egész estvéig, és égőáldozattal és hálaadó áldozattal áldoztak az Úr előtt.
Bír 20: 27 És megkérdezék az Izráel fiai az Urat, - mert ott volt abban az időben az Isten frigyládája.
Bír 20: 28 És Fineás, az Áron fiának Eleázárnak fia szolgált körülötte abban az időben - mondván: Vajjon még [egyszer] felmenjek-é harczolni az én atyámfiának Benjáminnak fiaival, vagy pedig abbanhagyjam? És monda az Úr: Menj, mert holnap kezedbe adom őket.
Bír 20: 29 És leseket vetett Izráel Gibea ellen köröskörül.
Bír 20: 30 És felvonultak az Izráel fiai a Benjámin fiai ellen harmadnapon, és felállottak Gibea ellen úgy, mint annakelőtte.
Bír 20: 31 Ekkor kijöttek a Benjámin fiai a nép ellen, elszakasztatának a várostól, és elkezdették a népet verni, és ölni, mint annakelőtte, a mezőn, a két úton, melynek egyike Béthelbe, másika Gibea felé vezet, [és már megöltek] mintegy harmincz férfiút Izráelből.
Bír 20: 32 És mondának a Benjámin fiai: Megverettetnek ezek előttünk [megint,] mint először. Az Izráel fiai pedig mondának: Fussunk el és szakaszszuk el őket a várostól, [ki] az országútra.
Bír 20: 33 És az Izráel minden fia elhagyta helyét és Baál-Thámárnál állott fel. Izráel lesei pedig előtörtek [rejtek]helyeikből Maareh-Gabából.
Bír 20: 34 Ekkor az egész Izráelből tízezer válogatott férfiú tört Gibea ellen, és néki búsulának a harcznak, és amazok észre sem vették, hogy veszedelemben forognak.
Bír 20: 35 Így verte le az Úr Izráel előtt Benjámint, és elpusztítottak az Izráel fiai azon a napon a Benjámin fiai közül huszonötezerszáz férfiút, kik mind fegyverfoghatók voltak.
Bír 20: 36 Benjámin fiai tehát látták, hogy megveretnek, mivel Izráel férfiai [csak] azért adtak helyet Benjáminnak, mert ők a lesekben bíztak, a melyeket Gibeánál helyeztek el.
Bír 20: 37 És a les elősietett és előtört Gibea ellen, és a les bevonult, és leölte az egész várost fegyvernek élivel.
Bír 20: 38 És abban egyeztek meg Izráel férfiai a les-csapatokkal, hogy erős füstfelleget bocsátanak fel a városból.
Bír 20: 39 Mikor aztán az Izráel férfiai visszafordultak a harcz közben, és Benjámin megkezdte az öldöklést és [leölt] mintegy harmincz férfiút Izráelből, és azt gondolta magában: Bizony megverettetnek előttünk, mint az első ütközetben:
Bír 20: 40 Épen akkor kezdett a felhő felemelkedni a városból, mint egy füstoszlop. És mikor [aztán] Benjámin hátratekintett, látta, hogy íme a város lángja [már] feléri az eget.
Bír 20: 41 És az Izráel fiai megfordultak, és megijedének a Benjámin fiai, a kik most látták csak, hogy rajtok a veszedelem.
Bír 20: 42 És elfutottak az Izráel férfiai elől a pusztába [vivő] útra; de a harcz ott is utólérte őket, és az út közepén ölték le a városból jövőket.
Bír 20: 43 Körülvették Benjámint, üldözték őt, letiporták a pihenő helyen, egészen a Gibea előtt keletre [eső vidékig.]
Bír 20: 44 És elesett Benjámin közül tizennyolcezer ember, mindnyájan vitéz férfiak.
Bír 20: 45 Ekkor megfordultak, és a pusztába menekültek, a Rimmon sziklájához; de az útakon még megöltek közülök ötezer embert, és azután egész Gideomig mentek utánok, és megöltek közülök kétezer embert.
Bír 20: 46 Azok tehát, akik elestek Benjámin közül, összesen huszonötezeren voltak, kik mindannyian fegyvert fogtak azon a napon, és mindnyájan vitéz férfiak voltak.
Bír 20: 47 De hatszáz férfiú megfordult, és elmenekült a pusztába a Rimmon kősziklájára, és ott [is] maradt a Rimmon szikláján négy hónapig.
Bír 20: 48 Az Izráel férfiai pedig visszatértek a Benjámin fiaira, és megölték őket fegyvernek élével a városokban az emberektől a barmokig, és a mi csak található volt; az összes városokat pedig, miket találtak, tűzzel égették meg.
Bír 21: 1 És az Izráel fiai megesküdtek Mispában, mondván: Senki mi közülünk nem adja leányát Benjáminnak feleségül.
Bír 21: 2 És a nép elment Béthelbe, és ott volt egész estvéig az Isten előtt, és felemelve szavát, nagy sírással sírt.
Bír 21: 3 És mondának: Oh Uram! Izráelnek Istene! Miért történt ez Izráelben, hogy ma Izráelből egy nemzetség hiányzik?
Bír 21: 4 És lőn másnap reggel, felkele a nép és ott oltárt épített, és egészen égőáldozatot és hálaadó áldozatot áldozott.
Bír 21: 5 És mondának az Izráel fiai: Kicsoda az, aki nem jött fel a gyülekezetbe az Izráelnek minden nemzetségei közül az Úrhoz? Mert nagy esküt tettek volt [egyszer] a felől, aki fel nem jött az Úrhoz Mispába, mondván: Meghalván meghaljon [az!]
Bír 21: 6 És megszánák az Izráel fiai Benjámint, az ő atyjokfiát, és mondának: Kivágattatott ma egy nemzetség Izráelből.
Bír 21: 7 Mit cselekedjünk azokkal, a kik megmaradtak, hogy feleséget [kaphassanak?] Mert mi megesküdtünk az Úrra, hogy nem adjuk nékik feleségül a mi leányainkat.
Bír 21: 8 És mondának: Van-é valaki az Izráel nemzetségei közül, aki nem jött fel az Úrhoz Mispába? És íme Jábes-Gileádból nem jött fel senki a gyülekezet táborába.
Bír 21: 9 Mert megszámlálá magát a nép, és ímé nem vala ott senki a Jábes-Gileád lakosai közül.
Bír 21: 10 Ekkor elküldött a gyülekezet oda tizenkétezer harczban edzett férfiút, és megparancsolták nékik, mondván: Menjetek el, és vágjátok le Jábes- Gileád lakóit fegyvernek élivel, [még] az asszonyokat és a gyermekeket [is.]
Bír 21: 11 És ezt [kell] cselekednetek, hogy minden férfiút és minden asszonyt, aki már férfiúval hált, öljetek meg.
Bír 21: 12 Találának pedig a Jábes-Gileád lakói között négyszáz szűz leányt, a kik [még] nem ismertek férfiút férfival való hálással, és elvitték őket a táborba Silóba, mely vala a Kanaán földén.
Bír 21: 13 És elküldött az egész gyülekezet, és izent a Benjámin fiainak, kik a Rimmon szikláján voltak, és békességet ígérének nékik.
Bír 21: 14 Így tért vissza abban az időben Benjámin, és nékik adták azokat feleségül, a kiket meghagytak Jábes-Gileád asszony népei közül; de így sem lőn elég nékik.
Bír 21: 15 És bánkódék a nép Benjámin miatt, hogy az Úr [ilyen] rést csinált az Izráel törzsein.
Bír 21: 16 Mondának azért a gyülekezet vénei: Mit tegyünk, hogy a többiek is feleséget [kapjanak,] mert Benjáminból kipusztíttattak az asszonyok?
Bír 21: 17 És mondának: A Benjáminiták birtoka örökség szerint ezeké, a kik megmaradtak, mert nem szabad Izráelben [egy] nemzetségnek sem eltöröltetni.
Bír 21: 18 De mi nem adhatunk nékik feleségeket leányaink közül, mert megesküdtek az Izráel fiai, mondván: Átkozott, aki feleséget ad Benjáminnak!
Bír 21: 19 És mondának: Ímé az Úrnak esztendőnként [való] ünnepnapja lesz most Silóban, a mely északra fekszik Bétheltől, napkelet felé az országút mellett, a mely Bétheltől Sikem felé visz, és délre Lebonától.
Bír 21: 20 [Ezt] parancsolák azért a Benjámin fiainak: Menjetek el, és leselkedjetek a szőlőkben.
Bír 21: 21 És ha látjátok, hogy jőnek Siló leányai a körtánczban tánczolni, akkor jőjjetek elő a szőlőkből, és vegyetek magatoknak kiki feleséget a Siló leányai közül, és menjetek el a Benjámin földére.
Bír 21: 22 Ha aztán atyjaik vagy testvéreik hozzánk jőnek perlődni, akkor azt mondjuk nékik: Könyörüljetek rajtuk mi érettünk, mert nem hozhattunk mindeniknek feleséget ama hadból, és minthogy nem ti adtátok nékik, most [nem] vagytok vétkesek.
Bír 21: 23 És ekképen cselekedtek a Benjámin fiai, és vőnek feleségeket az ő számuk szerint a tánczolók közül, a kiket elraboltak. És elmentek, és hazatértek örökségükbe, és felépítették a városokat, és azokban laktak.
Bír 21: 24 Az Izráel fiai pedig eltávoztak onnét abban az időben, mindegyik a maga nemzetségéhez és háznépéhez, és elmentek onnét kiki a maga örökségébe.
Bír 21: 25 Ebben az időben nem volt király Izráelben; azért mindenki azt cselekedte, a mi jónak látszott az ő szemei előtt.

Ruth :
-----------
Ruth Könyve

Ruth 1: 1 És lőn azon napokban, a mikor a bírák bíráskodának, éhség lőn a földön. És elméne egy férfi a Júda Bethleheméből, hogy Moáb mezején tartózkodjék; ő meg a felesége, és a két fia.
Ruth 1: 2 A férfi neve Elimélek és felesége neve Naómi; két fiok neve pedig Mahlon és Kiljon; efrataiak, a Júda Bethleheméből valók. És eljutának Moáb mezejére, és ott valának.
Ruth 1: 3 Meghala pedig Elimélek a Naómi férje, és marada ő és az ő két fia.
Ruth 1: 4 A kik Moábita leányokat vőnek feleségül; az egyiknek neve Orpa, és a másiknak neve Ruth. És ott lakozának közel tíz esztendeig.
Ruth 1: 5 Meghalának ők is mind a ketten, Mahlon is, Kiljon is, és marada az asszony az ő két fia és férje nélkül.
Ruth 1: 6 Felkele azért ő és az ő menyei, és ő visszatére Moáb mezejéről; mert hallotta vala Moáb mezején, hogy meglátogatta az Úr az ő népét, hogy adjon nékik kenyeret.
Ruth 1: 7 És kiméne arról a helyről, a hol volt, és vele a két menye. És menének az úton, hogy visszatérjenek Júda földére,
Ruth 1: 8 És monda Naómi az ő két menyének: Menjetek, térjetek vissza, kiki az ő anyjának házához. Cselekedjék az Úr irgalmasságot veletek, a miképen ti cselekedtetek a megholtakkal és én velem!
Ruth 1: 9 Adja az Úr tinéktek, hogy találjatok nyugodalmat, kiki az ő férje házában. És megcsókolá őket; és ők nagy felszóval sírának.
Ruth 1: 10 És mondák néki: Bizony mi veled együtt térünk a te népedhez!
Ruth 1: 11 Naómi pedig mondá: Térjetek vissza leányaim! Miért jönnétek én velem? Hát ugyan vannak-é még fiak az én méhemben, a kik férjeitek lehetnének?
Ruth 1: 12 Térjetek vissza leányaim! menjetek, mert én már vénebb vagyok, semhogy férjhez mehetnék. Még ha azt mondanám is, hogy van reménységem; még ha ez éjjel férjhez mennék is és szülnék is fiakat:
Ruth 1: 13 Ugyan megvárhatnátok-é őket, a míg felnőnek? Ugyan megtartóztatnátok-é magatokat miattok, hogy férjhez ne menjetek? Ne, édes leányaim! Mert nagyobb az én keserüségem, mint a tietek, mert engem talált az Úrnak keze.
Ruth 1: 14 Azok pedig nagy felszóval tovább sírának. És Orpa megcsókolá az ő napát; Ruth azonban ragaszkodék hozzá.
Ruth 1: 15 Ő pedig monda: Ímé a te sógorasszonyod visszatért az ő népéhez, és az ő isteneihez, térj vissza te is a te sógorasszonyod után.
Ruth 1: 16 Ruth pedig monda: Ne unszolj, hogy elhagyjalak, hogy visszaforduljak tőled. Mert a hova te mégy, oda megyek, és a hol te megszállsz, ott szállok meg; néped az én népem, és Istened az én Istenem.
Ruth 1: 17 A hol te meghalsz, ott halok meg, ott temessenek el engem is. Úgy tegyen velem az Úr akármit, hogy csak a halál választ el engem tőled.
Ruth 1: 18 Mikor pedig látá, hogy erősködik vele menni, nem szóla néki többet.
Ruth 1: 19 És menének mind a ketten, míglen Bethlehembe érkezének. És lőn, hogy mikor Bethlehembe érkezének, megmozdult az egész város miattok, és mondák: Nemde nem Naómi ez?
Ruth 1: 20 És ő monda nékik: Ne hívjatok engem Naóminak, hívjatok inkább Márának, mert nagy keserűséggel illetett engem a Mindenható.
Ruth 1: 21 Többed magammal mentem el, és elárvultan hozott vissza engemet az Úr; miért hívnátok hát engem Naóminak, holott az Úr ellenem fordult, és a Mindenható nyomorúsággal illetett engemet?
Ruth 1: 22 Így tért vissza Naómi, és vele a Moábita Ruth, az ő menye, a ki hazatért Moáb mezejéről. Megérkezének pedig Bethlehembe az árpaaratás kezdetén.
Ruth 2: 1 Vala pedig Naóminak egy rokona az ő férje után, előkelő derék ember Elimélek nemzetségéből; neve Boáz.
Ruth 2: 2 És monda a Moábita Ruth Naóminak: Hadd menjek, kérlek, a mezőre, hogy kalászokat szedegessek az után, a kinek szemei előtt kedvességet találok. És az monda: Menj édes leányom.
Ruth 2: 3 Elméne azért és odaérkezék, szedegete a mezőn az aratók után, és történetesen oda talált a Boáz szántóföldjére, aki Elimélek nemzetségéből való volt.
Ruth 2: 4 És ímé Boáz kijöve Bethlehemből, és monda az aratóknak: Az Úr legyen veletek! És ők mondának néki: Áldjon meg téged az Úr!
Ruth 2: 5 És monda Boáz az ő szolgájának, aki az aratók felügyelője volt: Kié ez a leányzó?
Ruth 2: 6 És felele a szolga, az aratók felügyelője, és monda: Az a Moábita leányzó ez, a ki Naómival jött a Moáb mezejéről.
Ruth 2: 7 aki mondá: Hadd szedegessek, kérlek, és hadd tarlózgassak a kévék közt az aratók után. És ide jöve, és itt marada reggeltől fogva mind mostanig: és csak épen most pihent egy keveset a házban.
Ruth 2: 8 És mondá Boáz Ruthnak: Ugyan hallod-é édes leányom! Ne menj szedegetni más mezőre és el ne menj innen; hanem menj [mindenütt] szolgálóim után.
Ruth 2: 9 Szemeid legyenek a mezőn, a melyet aratnak, és járj utánok. Ímé meghagytam a szolgáknak, hogy ne bántsanak téged, és ha megszomjúhozol, menj az edényekhez és igyál abból, a mit a szolgák merítenek.
Ruth 2: 10 Akkor ez arczra borula és meghajtá magát a földig, és monda néki: Hogy- hogy találtam [ilyen] kedvességet a te szemeid előtt, hogy rám tekintettél, holott én idegen vagyok?
Ruth 2: 11 Boáz pedig felele, és monda néki: Bizony elmondtak nékem mindent, amit cselekedtél a te napaddal, férjed halála után, hogy elhagytad a te atyádat és a te anyádat és a te születésednek földét, és jöttél ahhoz a néphez, a melyet nem ismertél azelőtt.
Ruth 2: 12 Fizessen meg az Úr a te cselekedetedért, és legyen teljes a te jutalmad az Úrtól, Izráelnek Istenétől, a kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél.
Ruth 2: 13 Ez pedig monda: Találjak kedvességet a te szemeid előtt uram, mert megvigasztaltál engem, és mert a te szolgálódnak szívéhez szóltál, holott én nem vagyok a te szolgálóleányaid közül.
Ruth 2: 14 És az evésnek idejekor szóla néki Boáz: Jer ide, és egyél a kenyérből, és mártsd be a te falatodat az eczetes [lébe]. És ő leüle az aratók mellé. És pergelt gabonát nyújtott néki, és evett, s jóllakott, sőt még hagyott is.
Ruth 2: 15 Azután felállott, hogy szedegessen és Boáz megparancsolta az ő szolgáinak, mondván: A kévék között is hadd szedegessen, és meg ne pirongassátok őt.
Ruth 2: 16 Sőt húzogassatok ki néki a kévékből is, és hagyogassatok el, hogy szedje fel, és meg ne dorgáljátok őt.
Ruth 2: 17 És ő szedegete a mezőn mind estiglen, és kicsépelé, a mit szedegetett, és lett abból szinte egy efa árpa.
Ruth 2: 18 És felvevé és beméne a városba, és napaasszonya látá, a mit ő szedegetett. Aztán elővevé és odaadá néki, a mit meghagyott, minekutána jóllakott vala.
Ruth 2: 19 És monda néki az ő napaasszonya: Hol szedegettél ma, és hol munkálkodtál? Áldott legyen, aki rád tekintett. És elbeszélte az ő napaasszonyának, hogy kinél munkálkodott, és monda: Annak a férfiúnak a neve, a kinél ma munkálkodtam: Boáz.
Ruth 2: 20 És monda Naómi az ő menyének: Áldott legyen ő az Úrtól, aki nem vonta meg irgalmasságát az élőktől és a megholtaktól! És Naómi monda néki: Közel valónk nékünk az a férfiú; legközelebbi rokonaink közül való ő.
Ruth 2: 21 És szóla a Moábita Ruth: Még azt is mondta ő nékem: Menj [mindenütt] az én munkásaim után, a míg csak el nem végzik az én egész aratásomat.
Ruth 2: 22 És monda Naómi Ruthnak, az ő menyének: Jó, édes leányom, hogy az ő szolgálóival jársz, ne is találjanak téged más mezőn.
Ruth 2: 23 Így járt ő [mindenütt] a Boáz szolgálói után, szedegetve, míg az árpaaratás és búzaaratás bevégződött; és az ő napaasszonyával lakott.
Ruth 3: 1 És monda néki Naómi, az ő napaasszonya: Édes leányom! ne keressek-é néked nyugalmat, hogy jól legyen dolgod?
Ruth 3: 2 Avagy nem rokonunk-é Boáz, a kinek szolgálóival voltál? Ímé ő az éjjel árpát szór a szérűn.
Ruth 3: 3 Annakokáért fürödjél meg, és kend meg magadat, és vedd magadra ruháidat, és menj le a szérűre; észre ne vétesd magadat a férfiúval, a míg el nem végezi ételét és italát.
Ruth 3: 4 És majd ha lefekszik, jegyezd meg a helyet, a hol fekszik, és menj oda, és hajtsd fel a leplet lábánál, és feküdjél oda. Ő majd megmondja néked, mit cselekedjél.
Ruth 3: 5 És ő monda néki: Mindazt, a mit mondasz, megcselekszem.
Ruth 3: 6 És lement a szérűre, és mindent úgy cselekedett, a mint napaasszonya parancsolta.
Ruth 3: 7 És Boáz evett és ivott, és felvidámult az ő szíve. És elment, hogy lefeküdjék a garmada szélén; és az eljött titkon, és felhajtá lába felől a leplet, és lefeküvék.
Ruth 3: 8 Történt pedig éjfél tájon, hogy felrettent a férfiú, és odafordult. És ímé: asszony fekszik az ő lábainál.
Ruth 3: 9 És monda: Kicsoda vagy te? És az monda: Én Ruth vagyok, a te szolgálód; terjeszszed ki hát takaródat a te szolgálódra, mert te vagy a legközelebbi rokon.
Ruth 3: 10 És ő monda: Az Úrnak áldotta vagy te, édes leányom! Utóbbi szereteteddel jobbat cselekedtél, mint az elsővel: hogy nem jártál az ifjak után, sem szegény, sem gazdag után.
Ruth 3: 11 Most hát, édes leányom, ne félj! Mindent, a mit mondasz, megteszek néked; mert tudja az én népemnek egész kapuja, hogy derék asszony vagy.
Ruth 3: 12 És most: bizony igaz, hogy közel rokon vagyok: de van nálamnál még közelebbi rokon is.
Ruth 3: 13 Ez éjszakán hálj [itt]; s majd reggel, ha az megvált téged, jó: váltson meg; ha pedig nem akar téged megváltani, akkor én váltalak meg. Él az Úr! Feküdj [itt] reggelig.
Ruth 3: 14 És feküvék az ő lábainál reggelig, és felkele, mielőtt valaki az ő felebarátját megismerheté, mert mondá: Meg ne tudja senki, hogy ez az asszony a szérűre jött.
Ruth 3: 15 És monda: Add ide a nagy kendődet, a mely rajtad van, és tartsd. És ő oda tartotta azt. Boáz pedig mért hat [mérték] árpát, és feladta néki, maga pedig bement a városba.
Ruth 3: 16 És elméne az ő napaasszonyához, és az monda: Hogy vagy édes leányom? És ő elbeszélt néki mindent, a mit cselekedett vele az a férfi.
Ruth 3: 17 És monda: Ezt a hat [mérték] árpát adá nékem, mert monda: Ne menj üresen a te napadhoz.
Ruth 3: 18 És monda [Naómi: ] Légy veszteg leányom, míg megtudod, hova dől el a dolog; mert nem nyugszik az a férfiú, míg véghez nem viszi a dolgot még ma.
Ruth 4: 1 Boáz pedig felment a kapuba, és ott leült. És ímé arra ment az a legközelebbi rokon, a kiről Boáz beszélt vala, és monda néki: Jer csak, ülj ide atyafi. És az oda ment és leüle.
Ruth 4: 2 Ekkor ő maga mellé vett tíz férfiút a város vénei közül és monda: Üljetek ide! És azok leülének.
Ruth 4: 3 És ő monda a legközelebbi rokonnak: Azt a darab szántóföldet, mely a mi atyánkfiáé, Eliméleké volt, eladja Naómi, aki haza jött a Moáb mezejéről.
Ruth 4: 4 Én pedig gondoltam, hogy füledbe juttatom, mondván: Vedd meg az itt ülők előtt és az én népemnek vénei előtt. Ha megváltod: váltsd meg; és ha nem váltod meg: jelentsd ki előttem, hogy tudjam; mert rajtad kívül nincs, aki megváltaná, és én vagyok utánad. És az monda: Én megváltom.
Ruth 4: 5 És monda Boáz: A mely napon megveszed a szántóföldet Naómi kezéből, akkor a Moábita Ruthtól, a megholtnak feleségétől veszed meg, hogy nevet támaszsz a megholtnak, az ő örökségében.
Ruth 4: 6 A legközelebbi rokon pedig monda: Nem válthatom meg magamnak, hogy el ne veszessem a magam örökségét; váltsd meg te magadnak az én rokoni részemet, mert én nem válthatom meg.
Ruth 4: 7 Ez vala pedig [a szokás] régen Izráelben, a megváltás és cserélés alkalmával, minden dolognak megerősítésére: A férfi lehúzta az ő saruját és oda adta felebarátjának, és ez volt a bizonyság Izráelben.
Ruth 4: 8 Monda annakokáért a legközelebbi rokon Boáznak: Vedd meg magadnak! És lehúzta a saruját.
Ruth 4: 9 És monda Boáz a véneknek és az egész népnek: Ti vagytok tanui ma, hogy megvettem mindent, a mi Eliméleké volt, és mindent, a mi Kiljoné és Mahloné volt, Naómi kezéből;
Ruth 4: 10 [Sőt] a Moábita Ruthot is, Mahlonnak feleségét feleségül vettem, hogy nevet támaszszak a megholtnak az ő örökségében, és ki ne veszszen a megholtnak neve az ő atyjafiai közül és az ő helységének kapujából. Tanuk vagytok ma.
Ruth 4: 11 És monda az egész nép, mely a kapuban vala és a vének: Tanuk vagyunk! Tegye az Úr az asszonyt, a ki a te házadba megy, olyanná, mint Rákhel és Lea, a kik ketten építették fel Izráel házát, és gyűjts vagyont Efratában és szerezz nevet Bethlehemben.
Ruth 4: 12 És a te házad legyen, miként a Pérecz háza - a kit Thámár szült Júdának - abból a magzatból, a melyet az Úr adánd néked ettől az asszonytól.
Ruth 4: 13 Elvevé annakokáért Boáz Ruthot, és lőn az néki felesége, és beméne hozzá, és megadá az Úr, hogy az fogana az ő méhében, és szült fiút.
Ruth 4: 14 És mondák az asszonyok Naóminak: Áldott az Úr, aki ma nem engedte meg, hogy rokon nélkül maradj; emlegessék az ő nevét Izráelben!
Ruth 4: 15 És legyen ő a te lelkednek megvidámítója, és vénségednek istápolója, mert menyed szülte őt, az, aki téged szeret, és aki többet ér néked hét fiúnál.
Ruth 4: 16 Ekkor megfogá Naómi a gyermeket, és ölébe vevé, és dajkája lőn annak.
Ruth 4: 17 A szomszédasszonyok pedig nevet adának néki, mondván: Fia született Naóminak, és nevezték az ő nevét Obednek. Ez az apja Isainak, a Dávid atyjának.
Ruth 4: 18 És a Pérecz nemzetségei ezek: Pérecz nemzé Hesront;
Ruth 4: 19 Hesron pedig nemzé Rámot, és Rám nemzé Amminádábot;
Ruth 4: 20 Amminádáb pedig nemzé Naássont, és Naásson nemzé Sálmónt;
Ruth 4: 21 Sálmón pedig nemzé Boázt, és Boáz nemzé Obedet;
Ruth 4: 22 És Obed nemzé Isait, Isai pedig nemzé Dávidot.

1Sám :
-----------
Sámuel I. Könyve

1Sám 1: 1 Volt egy ember, Ramataim-Czofimból, az Efraim hegységéről való, és az ő neve Elkána vala, Jerohámnak fia, ki Elihu fia, ki Tohu fia, ki Sof fia volt; Efraimita vala.
1Sám 1: 2 És két felesége volt néki; az egyiket Annának, a másikat pedig Peninnának hívták. Peninnának gyermekei valának, de Annának nem valának gyermekei.
1Sám 1: 3 És ez az ember felmegy vala esztendőnként az ő városából, hogy imádkozzék és áldozatot tegyen a Seregek Urának Silóban. Ott pedig Éli két fia, Hofni és Fineás valának az Úrnak papjai.
1Sám 1: 4 És azon a napon, melyen Elkána áldozni szokott, Peninnának, az ő feleségének, és minden fiának és leányának [áldozati] részt ád vala;
1Sám 1: 5 Annának pedig kétakkora részt ád vala, mivel Annát [igen] szerette; de az Úr bezárá az ő méhét.
1Sám 1: 6 Igen bosszantja vala pedig [Annát] vetélkedő társa, hogy felingerelje, mivel az Úr bezárá az ő méhét.
1Sám 1: 7 És így történt ez esztendőről esztendőre; valahányszor felment az Úrnak házába, ekképen bosszantá őt, ő pedig sír vala és semmit sem evék.
1Sám 1: 8 És monda néki Elkána, az ő férje: Anna, miért sírsz, és miért nem eszel? Mi felett bánkódol szívedben? Avagy nem többet érek-é én néked tíz fiúnál?
1Sám 1: 9 És felkele Anna, minekutána evének Silóban és minekutána ivának, (Éli pap pedig az Úrnak templomában az ajtófélnél ül vala székében),
1Sám 1: 10 És lelkében elkeseredve, könyörge az Úrnak, és igen sír vala.
1Sám 1: 11 És fogadást tőn, mondván: Seregeknek Ura! ha megtekinted a te szolgáló leányodnak nyomorúságát, és megemlékezel rólam, és nem feledkezel el szolgáló leányodról, hanem fiúmagzatot adsz szolgáló leányodnak: én őt egész életére az Úrnak ajánlom, és borotva nem érinti az ő fejét soha!
1Sám 1: 12 Mivelhogy pedig hosszasan imádkozék az Úr előtt: Éli figyel vala az ő szájára;
1Sám 1: 13 És mivel Anna szívében könyörge (csak ajka mozgott, szava pedig nem volt hallható): Éli gondolá, hogy részeg.
1Sám 1: 14 Monda azért néki Éli: Meddig leszel részeg? Távolítsd el mámorodat magadtól.
1Sám 1: 15 Anna pedig felele, és monda néki: Nem, Uram! bánatos lelkű asszony vagyok én; sem bort, sem részegítő italt nem ittam, csak szívemet öntöttem ki az Úr előtt.
1Sám 1: 16 Ne tartsd a te szolgáló leányodat rossz asszonynak, mert az én bánatomnak és szomorúságomnak teljességéből szólottam eddig.
1Sám 1: 17 És felele Éli, és monda: Eredj el békességgel, és Izráelnek Istene adja meg a te kérésedet, a melyet kértél tőle.
1Sám 1: 18 Ő pedig monda: Legyen kedves előtted a te szolgáló leányod! És elméne az asszony az ő útjára és evék, és arcza nem vala többé [szomorú.]
1Sám 1: 19 És reggel felkelének, és minekutána imádkozának az Úr előtt, visszatértek, és elmenének haza Rámába. És ismeré Elkána az ő feleségét, Annát, és az Úr megemlékezék róla.
1Sám 1: 20 És történt idő multával, hogy terhes lőn Anna, és szüle fiat és nevezé őt Sámuelnek, mert [úgymond] az Úrtól kértem őt.
1Sám 1: 21 És mikor felméne a férfi, Elkána és az ő egész háznépe, hogy bemutassa az Úrnak esztendőnként való áldozatát és fogadását:
1Sám 1: 22 Anna nem ment fel, hanem monda férjének: Mihelyt a gyermeket elválasztándom, felviszem őt, hogy az Úr előtt megjelenjen, és ott maradjon örökké.
1Sám 1: 23 És monda néki Elkána, az ő férje: Cselekedjél úgy, a mint néked tetszik, maradj [itthon], míg elválasztod; csakhogy az Úr teljesítse be az ő beszédét! [Otthon] marada azért az asszony és szoptatta gyermekét, a míg elválasztá.
1Sám 1: 24 És minekutána elválasztotta, felvivé magával; három tulokkal, egy efa liszttel és egy tömlő borral, és bevivé őt az Úrnak házába, Silóban. A gyermek pedig [még igen] kicsiny vala.
1Sám 1: 25 És levágták a tulkot, és a gyermeket Élihez vitték.
1Sám 1: 26 Ő pedig monda: Óh Uram! Él a te lelked, Uram, hogy én vagyok az az asszony, aki itt állott melletted, és könyörgött az Úrnak.
1Sám 1: 27 Ezért a fiúért könyörögtem, és az Úr megadta kérésemet, a melyet tőle kértem.
1Sám 1: 28 Most azért én is az Úrnak szentelem; teljes életére az Úrnak legyen szentelve! És imádkozának ott az Úrhoz.
1Sám 2: 1 És imádkozék Anna, és monda: Örvendez az én szívem az Úrban, Felmagasztaltatott az én szarvam az Úrban. Az én szám felnyílt ellenségeim ellen, Mert szabadításodnak örvendezek én!
1Sám 2: 2 Senki sincs olyan szent, mint az Úr, Sőt rajtad kivül senki sincs. Nincsen olyan kőszál, mint a mi Istenünk.
1Sám 2: 3 Ne szóljatok oly kevélyen, oly nagyon kevélyen; Szátokból ne jőjjön kérkedő szó, Mert mindentudó Isten az Úr, És a cselekedeteket ő ítéli meg.
1Sám 2: 4 Az erős kézíjjasokat megrontja, És a roskadozókat erővel övedzi fel,
1Sám 2: 5 A megelégedettek bérért szegődnek el, Éhezők pedig nem lesznek; S míg a magtalan hét gyermeket szül, A sok gyermekű megfogyatkozik.
1Sám 2: 6 Az Úr öl és elevenít, Sírba visz és visszahoz.
1Sám 2: 7 Az Úr szegénynyé tesz és gazdagít, Megaláz s fel is magasztal;
1Sám 2: 8 Felemeli a porból a szegényt, És a sárból kihozza a szűkölködőt, Hogy ültesse hatalmasok mellé, És a dicsőségnek székét adja nékik; Mert az Úré a földnek oszlopai, És azokra helyezé a föld kerekségét.
1Sám 2: 9 Híveinek lábait megoltalmazza, De az istentelenek setétségben némulnak el, Mert nem az erő teszi hatalmassá az embert.
1Sám 2: 10 Az Úr, a kik vele versengenek, megrontja, Mennydörög felettök az égben, Az Úr megítéli a földnek határait, Királyának pedig hatalmat ad, És felemeli felkentjének szarvát!
1Sám 2: 11 Elméne ezután Elkána Rámába az ő házához; a gyermek pedig az Úrnak szolgája lett Éli pap előtt.
1Sám 2: 12 Éli fiai azonban Béliál fiai valának, nem ismerék az Urat.
1Sám 2: 13 És a papoknak ez vala szokásuk a néppel szemben: Ha mikor valaki áldozatot tesz vala, eljött a papnak szolgája, midőn a húst főzték, és a háromágú villácska az ő kezében vala;
1Sám 2: 14 És beüti vala a serpenyőbe, vagy üstbe, vagy fazékba, vagy edénybe, és mindent, a mit a villácskával kihúz, magának veszi el a pap. Így cselekesznek egész Izráellel, kik oda mennek Silóba.
1Sám 2: 15 És minekelőtte a kövérét megáldoznák, eljön a papnak szolgája és azt mondja az áldozó embernek: Adj a papnak sütni való húst, mert nem fogad el tőled főtt húst, hanem csak nyerset.
1Sám 2: 16 És ha az ember [azt] mondja néki: Hadd gyújtsák meg most a kövérét, azután vedd el, a mint lelked kívánja: akkor azt mondják vala: [Semmiképen] nem, hanem most adjad, mert ha nem, erővel elveszem.
1Sám 2: 17 Igen nagy volt azért az ifjaknak bűne az Úr előtt, mert az emberek megútálják vala az Úrnak áldozatát.
1Sám 2: 18 Sámuel pedig szolgál vala az Úrnak, mint gyermek, gyolcs efóddal körül övezve.
1Sám 2: 19 És anyja kicsiny felső ruhát csinált vala néki, és felvivé néki esztendőnként, mikor férjével felment az esztendőnként való áldozat bemutatására.
1Sám 2: 20 És megáldá Éli Elkánát és az ő feleségét, és monda: Adjon az Úr néked magzatot ez asszonytól a helyett, a kiért könyörgött, és a kit az Úrnak kért. És haza menének.
1Sám 2: 21 És meglátogatá az Úr Annát, ki az ő méhében fogada, és szült három fiút és két leányt. És a gyermek Sámuel felnevekedék az Úrnál.
1Sám 2: 22 Éli pedig igen vén vala, és meghallá mindazt, a mit fiai cselekesznek egész Izráellel, és hogy az asszonyokkal hálnak, kik a gyülekezet sátorának nyílása előtt szolgálnak.
1Sám 2: 23 Monda azért nékik: Miért cselekesztek ilyen dolgot? Mert hallom a ti gonosz cselekedeteiteket mind az egész néptől.
1Sám 2: 24 Ne [tegyétek] fiaim! mert nem jó hír az, melyet hallok; vétkessé teszitek az Úrnak népét.
1Sám 2: 25 Ha ember embertársa ellen vétkezik, megítéli az Isten; de ha az Úr ellen vétkezik az ember, ki lehetne érette közbenjáró? De nem hallgatának atyjok szavára, mert az Úr meg akará őket ölni.
1Sám 2: 26 A gyermek Sámuel pedig folytonosan növekedék és kedves volt mind az Úr, mind az emberek előtt.
1Sám 2: 27 És eljöve Istennek embere Élihez, és monda néki: Így szól az Úr: Nem jelentettem-é ki magamat atyád házának, midőn Égyiptomban a Faraó házában valának?
1Sám 2: 28 És kiválasztám őt papnak Izráel minden nemzetségei közül magamnak, hogy áldozzon az én oltáromon; hogy füstölő szert füstölögtessen, hogy az efódot előttem viselje; és atyád házára bíztam Izráel fiainak minden tüzes áldozatait.
1Sám 2: 29 Miért tapossátok meg az én véres áldozatomat és ételáldozatomat, melyet rendeltem [e] hajlékban? És te többre becsülöd fiaidat, mint engem, hogy magatokat hízlaljátok az én népem Izráel minden áldozatának elejével.
1Sám 2: 30 Azért így szól az Úr, Izráelnek Istene, jóllehet megmondottam, hogy a te házad és atyádnak háza mindörökké én előttem jár; de most, [azt] mondja az Úr, távol legyen tőlem, mert a kik engem tisztelnek, azoknak tisztességet szerzek, a kik azonban engem megutálnak, megutáltatnak.
1Sám 2: 31 Ímé, napok jőnek, és levágom a te karodat és atyád házának karját, hogy ne legyen vén [ember] a te házadban.
1Sám 2: 32 És meglátod az [Isten] hajlékának szorongattatását, mind a helyett, a mi jót cselekedett volna Izráellel; és nem lészen vén [ember] a te házadban soha.
1Sám 2: 33 Mindazonáltal nem fogok mindenkit kiirtani oltárom mellől, te éretted, hogy szemeidet emészszem és lelkedet gyötörjem; de egész házadnépe férfikorban hal meg.
1Sám 2: 34 És az legyen előtted a jel, a mi következik két fiadra, Hofnira és Fineásra, hogy egy napon halnak meg mind a ketten.
1Sám 2: 35 Támasztok azonban magamnak hűséges papot, ki kedvem és akaratom szerint cselekszik; és építek néki állandó házat, és az én felkentem előtt fog járni mindenkor.
1Sám 2: 36 És lészen, hogy mind az, aki megmarad a te házadból, eljön, hogy leboruljon előtte [egy] ezüst pénzecskéért és [egy] darab kenyérért, [és ezt] mondja: ugyan helyezz el engem a papi tisztségek egyikébe, hogy ehessem [egy] falat kenyeret.
1Sám 3: 1 És a gyermek Sámuel szolgál vala az Úrnak Éli előtt. És abban az időben [igen] ritkán volt az Úrnak kijelentése, nem vala nyilván való látomás.
1Sám 3: 2 És történt egyszer, mikor Éli az ő [szokott] helyén aludt, (szemei pedig homályosodni kezdének, hogy látni sem tudott),
1Sám 3: 3 És az Istennek szövétneke még nem oltatott el, és Sámuel az Úrnak templomában feküdt, hol az Istennek ládája volt:
1Sám 3: 4 Szólott az Úr Sámuelnek, ő pedig felele: Ímhol vagyok!
1Sám 3: 5 És Élihez szalada, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem; ő pedig felele: Nem hívtalak, menj vissza, feküdjél le. Elméne azért és lefeküvék.
1Sám 3: 6 És szólítá az Úr ismét: Sámuel! Sámuel pedig felkelvén, Élihez ment, és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. És ő felele: Nem hívtalak fiam, menj vissza, feküdjél le.
1Sám 3: 7 Sámuel pedig még nem ismerte az Urat, [mert] még nem jelentetett ki néki az Úrnak ígéje.
1Sám 3: 8 És szólítá az Úr harmadszor is Sámuelt; ő pedig felkelvén, Élihez ment és monda: Ímhol vagyok, mert hívtál engem. Akkor eszébe jutott Élinek, hogy az Úr hívja a gyermeket.
1Sám 3: 9 Monda azért Éli Sámuelnek: Menj el, feküdjél le, és ha szólítanak téged, [ezt] mondjad: Szólj Uram, mert hallja a te szolgád. Elméne azért Sámuel, és lefeküvék az ő helyére.
1Sám 3: 10 Akkor eljövén az Úr, oda állott és szólítá, mint annak előtte: Sámuel, Sámuel! És monda Sámuel: Szólj, mert hallja a te szolgád!
1Sám 3: 11 És monda az Úr Sámuelnek: Ímé én [oly] dolgot cselekszem Izráelben, melyet valakik hallanak, mind a két fülök megcsendül bele.
1Sám 3: 12 Azon a napon véghez viszem Élin mind azt, a mit kijelentettem háza ellen; megkezdem és elvégezem.
1Sám 3: 13 Mert megjelentettem néki, hogy elítélem az ő házát mind örökre, az álnokság miatt, a melyet [jól] tudott, hogy miként teszik vala útálatosokká magokat az ő fiai, és ő nem akadályozta meg őket.
1Sám 3: 14 Annakokáért megesküdtem az Éli háza ellen, hogy sohasem töröltetik el Éli házának álnoksága, sem véres áldozattal, sem ételáldozattal.
1Sám 3: 15 Aluvék azért Sámuel mind reggelig, és [akkor] kinyitá az Úr házának ajtait. És Sámuel nem meri vala megjelenteni Élinek a látomást.
1Sám 3: 16 Szólítá azért Éli Sámuelt, és monda: Fiam, Sámuel! Ő pedig felele: Ímhol vagyok.
1Sám 3: 17 És monda: Mi az a dolog, melyet mondott néked [az Úr?] El ne titkold előttem! Úgy cselekedjék veled az Isten [most] és azután is, ha te valamit elhallgatsz előttem mind abból, a mit mondott néked!
1Sám 3: 18 Megmondott azért Sámuel néki mindent, és semmit sem hallgatott el előtte. Ő pedig monda: Ő az Úr, cselekedjék úgy, a mint néki jónak tetszik.
1Sám 3: 19 Sámuel pedig fölnevekedék, és az Úr vala ő vele, és semmit az ő ígéiből a földre nem hagy vala esni.
1Sám 3: 20 És megtudá egész Izráel Dántól Bersebáig, hogy Sámuel az Úr prófétájául rendeltetett.
1Sám 3: 21 És az Úr kezde ismét megjelenni Silóban, mert kijelentette magát az Úr Sámuelnek Silóban, az Úrnak beszéde által.
1Sám 4: 1 És [ismeretessé] lett Sámuel beszéde egész Izráelben. És kiméne Izráel a Filiszteusok ellen harczolni, és tábort járának Ében-Ézernél, a Filiszteusok pedig tábort járának Áfekben.
1Sám 4: 2 És [csata]rendbe állának a Filiszteusok Izráel ellen, és megütközének, és megveretteték Izráel a Filiszteusok által, és levágának a harczmezőn mintegy négyezer embert.
1Sám 4: 3 És mikor a nép a táborba [visszatért,] mondának Izráel vénei: [Vajjon] miért vert meg minket ma az Úr a Filiszteusok előtt?! Hozzuk el magunkhoz az Úr frigyládáját Silóból, hogy jőjjön közénk [az Úr], és szabadítson meg ellenségeink kezéből.
1Sám 4: 4 Elkülde azért a nép Silóba, és elhozák onnan a Seregek Urának frigyládáját, aki ül a Khérubok felett. Ott volt Éli két fia is az Isten frigyládájával, Hofni és Fineás.
1Sám 4: 5 És mikor az Úr frigyládája a táborba érkezék, rivalgott az egész Izráel nagy rivalgással, hogy megrendüle a föld.
1Sám 4: 6 Mikor pedig meghallották a Filiszteusok a rivalgás hangját, mondának: Micsoda nagy rivalgás hangja ez a zsidók táborában? És mikor megtudták, hogy az Úrnak ládája érkezett a táborba,
1Sám 4: 7 Megfélemlének a Filiszteusok, mert mondának: Isten a táborba jött! És mondának: Jaj nékünk! mert nem történt ilyen soha az előtt.
1Sám 4: 8 Jaj nékünk! Kicsoda szabadít meg minket ennek a hatalmas Istennek kezéből? Ez az az Isten, aki Égyiptomot mindenféle csapással sújtotta a pusztában.
1Sám 4: 9 Legyetek bátrak és legyetek férfiak, Filiszteusok! hogy ne kelljen szolgálnotok a zsidóknak, mint a hogy ők szolgáltak néktek. Azért legyetek férfiak, és harczoljatok!
1Sám 4: 10 Megütközének azért a Filiszteusok, és megveretett Izráel, és kiki az ő sátorába menekült; és a vereség oly nagy volt, hogy Izráel közül harminczezer gyalog hullott el.
1Sám 4: 11 És az Isten ládája [is] elvétetett, és meghala Élinek mindkét fia, Hofni és Fineás.
1Sám 4: 12 Akkor elszalada a harczból egy ember a Benjámin [nemzetségéből,] és Silóba ment azon a napon, ruháit megszaggatván és port [hintvén] a fejére.
1Sám 4: 13 És ímé mikor oda ért, Éli az ő székében ült, az útfélen várakozván; mert szíve rettegésben volt az Isten ládája miatt. És [mihelyt] odaért az ember, hogy hírt mondjon a városban, jajveszékelt az egész város.
1Sám 4: 14 És meghallotta Éli a kiáltás hangját, és monda: Micsoda nagy zajongás ez? Az az ember pedig sietve eljöve, és megmondotta Élinek.
1Sám 4: 15 Éli pedig kilenczvennyolcz esztendős volt, és szemei [annyira] meghomályosodtak, hogy már nem is látott.
1Sám 4: 16 És monda az ember Élinek: Én a harczból jövök, én a harczból menekültem ma. És monda: Mi dolog történt, fiam?
1Sám 4: 17 Felele a követ, és monda: Megfutamodék Izráel a Filiszteusok előtt, és [igen] nagy veszteség lőn a népben, és a te két fiad is meghalt, Hofni és Fineás, és az Isten ládáját is elvették.
1Sám 4: 18 És lőn, hogy midőn az Isten ládáját említé, hátraesék a székről a kapufélhez, és nyakát szegte és meghala, mert [immár] vén és nehéz ember vala. És ő negyven esztendeig ítélt Izráel felett.
1Sám 4: 19 És az ő menye, Fineásnak felesége, várandós vala; és a mikor meghallá a hírt, hogy az Isten ládája elvétetett és az ő ipa és férje meghalának, térdre esék és szűle, mert a fájdalmak meglepték.
1Sám 4: 20 És mikor elalélt, mondának azok, akik mellette állanak vala: Ne félj, mert fiút szültél; de ő nem felelt és nem figyelt [arra.]
1Sám 4: 21 És nevezé a gyermeket Ikábódnak, mondván: "Oda van Izráel dicsősége", mert elvétetett az Isten ládája, és az ő ipa és az ő férje.
1Sám 4: 22 És monda [ismét]: Oda van Izráel dicsősége, mert elvétetett az Isten ládája.
1Sám 5: 1 A Filiszteusok pedig vevék az Isten ládáját és elvitték Ében-Ézerből Asdódba.
1Sám 5: 2 És megfogták a Filiszteusok az Isten ládáját, és bevivén azt a Dágon templomába, Dágon mellé helyezték el.
1Sám 5: 3 És mikor az Asdódbeliek másnap korán felkelének, ímé Dágon leesett arczczal a földre az Úr ládája előtt. És felvevék Dágont, és ismét helyreállíták.
1Sám 5: 4 Mikor pedig másnap korán reggel felkelének, ímé Dágon [ismét ]leesett arczczal a földre az Úr ládája előtt; és Dágonnak feje és két kezefeje letörve a küszöbön valának, csak Dágon [dereka] maradt meg.
1Sám 5: 5 Annakokáért a Dágon papjai és mind azok, akik a Dágon templomába járnak, nem lépnek a Dágon küszöbére Asdódban mind e mai napig.
1Sám 5: 6 És az Úrnak keze az Asdódbeliekre nehezedék, és pusztítja vala őket; és megveré őket fekélyekkel, Asdódot és határait.
1Sám 5: 7 Mikor azért látták az Asdódbeliek, hogy így van a [dolog,] mondának: Ne maradjon nálunk Izráel Istenének ládája, mert reánk nehezedett az ő keze, és Dágonra, a mi istenünkre.
1Sám 5: 8 Elküldének tehát, és összegyűjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Mit csináljunk Izráel Istenének ládájával? Azok pedig felelének: Vigyék Gáthba az Izráel Istenének ládáját. És elvivék Izráel Istenének ládáját.
1Sám 5: 9 És történt azután, hogy elvitték, az Úrnak keze igen nagy rémületére lőn a városnak; és megveré a városnak lakosait kicsinytől fogva nagyig, és fekélyek támadának rajtok.
1Sám 5: 10 Elküldék azért az Istennek ládáját Ekronba. És lőn, hogy a mikor Ekronba jutott az Istennek ládája, felzúdulának az Ekronbeliek, mondván: Reám hozták Izráel Istenének ládáját, hogy megöljön engem és az én népemet.
1Sám 5: 11 Annakokáért elküldének, és összegyűjték a Filiszteusoknak minden fejedelmeit, és mondának: Küldjétek el Izráel Istenének ládáját, hogy térjen vissza helyére, és ne öljön meg engem és az én népemet. Mert halálos rémület volt az egész városban; igen súlyos volt ott Istennek keze.
1Sám 5: 12 És azok az emberek, a kik nem haltak meg, fekélyekkel sújtattak [annyira], hogy a város jajkiáltása felhatott az égig.
1Sám 6: 1 És az Úrnak ládája hét hónapig volt a Filiszteusok földén.
1Sám 6: 2 Akkor szólíták a Filiszteusok a papokat és jövendőmondókat, mondván: Mit tegyünk az Úrnak ládájával? Mondjátok meg nékünk, mi módon küldjük haza?
1Sám 6: 3 Azok pedig felelének: Ha elkülditek Izráel Istenének ládáját, ne küldjétek azt üresen, hanem hozzatok néki vétekért való áldozatot; akkor meggyógyultok, és megtudjátok, miért nem távozik el az ő keze rólatok.
1Sám 6: 4 És mondának: Micsoda az a vétekért való áldozat, melyet hoznunk kell néki? Azok pedig felelének: A Filiszteusok fejedelmeinek száma szerint öt fekélyforma arany és öt arany egér, mert ugyanazon csapás van mindeneken, a ti fejedelmeiteken is.
1Sám 6: 5 Csináljátok meg azért fekélyeiteknek képmását és egereiteknek képmását, melyek pusztítják a földet, és [így] adjatok Izráel Istenének dicsőséget, talán megkönnyebbedik az ő keze rajtatok, és a ti isteneteken és földeteken.
1Sám 6: 6 Miért keményítenétek meg szíveiteket, mint megkeményítették szívöket Égyiptom és a Faraó? Avagy nem úgy volt-é, hogy a mint hatalmát megmutatta rajtok, elbocsátá őket, hogy elmenjenek?
1Sám 6: 7 Most azért vegyetek és készítsetek egy új szekeret és két borjas tehenet, melyeken még nem volt járom; és fogjátok be a szekérbe a teheneket, borjaikat pedig vigyétek el tőlök haza;
1Sám 6: 8 És vegyétek az Úrnak ládáját, és tegyétek a szekérre; az aranyszerszámokat pedig, melyeket vétekért való áldozatul hoztok néki, tegyétek egy táskába az oldalára, és bocsássátok el, hadd menjen el.
1Sám 6: 9 És nézzetek [utána], hogy ha az ő határának útján Béth-Semes felé tart, akkor ő szerezte nékünk ezt a nagy bajt; ha pedig nem, [akkor] megtudjuk, hogy nem az ő keze sújtott minket, hanem csak véletlen volt az, a mi velünk történt.
1Sám 6: 10 Úgy cselekedének azért az emberek; és vettek két borjas tehenet, és befogták a szekérbe, borjaikat pedig berekeszték otthon.
1Sám 6: 11 És feltették az Úrnak ládáját a szekérre és a táskát az arany egerekkel és fekélyeiknek képmásával.
1Sám 6: 12 A tehenek pedig egyenesen a Béth-Semes felé [vivő] úton menének; egy úton mentek, folytonosan bőgve, és sem jobbra, sem balra nem térének le. És a Filiszteusok fejedelmei utánok menének Béth-Semes határáig.
1Sám 6: 13 A Béth-Semesbeliek pedig búzaaratással foglalkozának a völgyben, és felemelvén szemeiket, meglátták a ládát: és örvendezének, hogy látták.
1Sám 6: 14 A szekér pedig eljutott a Béth-Semesből való Józsua mezejére, és ott megállott. Vala pedig ott egy nagy kő, és felvagdalták a szekér fáit és a teheneket megáldozták az Úrnak egészen égőáldozatul.
1Sám 6: 15 Akkor a Léviták levették az Úrnak ládáját és a táskát, mely mellette volt, melyben az aranyszerszámok valának, és a nagy kőre helyezték. A Béth-Semesbeli emberek pedig azon a napon egészen égőáldozatot és véres áldozatot áldoztak az Úrnak.
1Sám 6: 16 És mikor a Filiszteusok öt fejedelme [ezt] látta, visszatére azon napon Ekronba.
1Sám 6: 17 Az arany fekélyek pedig, melyeket a Filiszteusok vétekért való áldozatul hoztak az Úrnak, ezek: egyet Asdódért, egyet Gázáért, egyet Askelonért, egyet Gáthért, egyet Ekronért.
1Sám 6: 18 Az arany egerek pedig a Filiszteusok minden városainak száma szerint valának, melyek az öt fejedelem alá [tartoztak,] a kerített városoktól a kerítetlen helységekig. És bizonyság az a nagy kő, a melyre az Úrnak ládáját helyezték, mind a mai napig, a Béth-Semesből való Józsua mezején.
1Sám 6: 19 És megvere [az Úr] a Béth-Semesbeliek közül némelyeket, mivel az Úrnak ládájába tekintének. Megvere pedig a nép közül ötvenezer és hetven embert. És a nép szomorkodott, hogy az Úr [ily] nagy csapással sújtotta vala a népet.
1Sám 6: 20 Mondának azért a Béth-Semesbeliek: Kicsoda állhat meg az Úr előtt, e szent Isten előtt? És kihez megy el mi tőlünk?
1Sám 6: 21 Követeket küldének akkor Kirjáth-Jeárim lakosaihoz, mondván: A Filiszteusok visszahozták az Úrnak ládáját, jőjjetek el, és vigyétek el azt magatokhoz.
1Sám 7: 1 És eljövének a Kirjáth-Jeárimbeliek, és felvitték az Úrnak ládáját, és bevivék Abinádáb házába, [mely] a dombon vala; és Eleázárt, az ő fiát az Úr ládájának őrizésére rendelék.
1Sám 7: 2 És lőn, hogy attól a naptól fogva, a [melyen] Kirjáth-Jeárimban hagyták a ládát, sok idő eltelék, tudniillik húsz esztendő. És Izráelnek egész háza síránkozék az Úr után.
1Sám 7: 3 Sámuel pedig szóla Izráel egész házához, mondván: Ha ti teljes szívetekből megtértek az Úrhoz, és eltávolítjátok magatok közül az idegen isteneket és Astarótot, és szíveiteket elkészítitek az Úrnak, és csak néki szolgáltok: akkor megszabadít titeket a Filiszteusok kezéből.
1Sám 7: 4 Elhányák azért Izráel fiai a bálványokat és Astarótot, és csak az Úrnak szolgálának.
1Sám 7: 5 Akkor Sámuel mondá: Gyűjtsétek össze egész Izráelt Mispába, hogy imádkozzam értetek az Úrhoz.
1Sám 7: 6 Összegyűlének azért Mispában, és vizet merítvén, kiönték az Úr előtt; és bőjtölének azon a napon, és [így] szólának ott: Vétkeztünk az Úr ellen. És ekképen ítélé Sámuel Izráel fiait Mispában.
1Sám 7: 7 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy Izráel fiai összegyűlének Mispában, feljöttek a Filiszteusok fejedelmei Izráel ellen. És mikor [ezt] meghallották Izráel fiai, megrémülének a Filiszteusoktól.
1Sám 7: 8 És mondának Izráel fiai Sámuelnek: Ne szünjél meg érettünk könyörögni az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy szabadítson meg minket a Filiszteusok kezéből.
1Sám 7: 9 Vett azért Sámuel egy szopós bárányt, és megáldozá azt egészen égőáldozatul az Úrnak. És fohászkodék Sámuel Izráelért az Úrhoz, és az Úr meghallgatá őt.
1Sám 7: 10 És lőn, hogy a mikor Sámuel az égőáldozatot végezé, eljövének a Filiszteusok, hogy Izráel ellen harczoljanak. Az Úr pedig mennydörge nagy hangon azon a napon a Filiszteusok felett és [annyira] megzavarta őket, hogy megverettetének Izráel előtt.
1Sám 7: 11 Akkor kijövének Izráel emberei Mispából, és üldözték a Filiszteusokat és verték őket egészen Bethkáron alól.
1Sám 7: 12 Sámuel pedig vett egy követ, és felállítá Mispa és Sén között, és Ében- Háézernek nevezte el, mert mondá: Mindeddig megsegített minket az Úr!
1Sám 7: 13 És megaláztatának a Filiszteusok, és nem menének többé Izráel határára. És az Úrnak keze a Filiszteusok ellen volt Sámuelnek teljes életében.
1Sám 7: 14 És visszavevé [Izráel] a városokat, a melyeket a Filiszteusok Izráeltől elvettek vala, Ekrontól fogva Gáthig, és az ő határukat megszabadítá Izráel a Filiszteusok kezéből. És békesség lőn Izráel és az Emoreusok között.
1Sám 7: 15 Sámuel pedig életének minden napjaiban ítéle Izráel felett.
1Sám 7: 16 És elmegy vala esztendőnként, és bejárá Béthelt, Gilgált és Mispát, és ítéletet hozott vala Izráel felett mind e helyeken.
1Sám 7: 17 Annakutána visszatére Rámába, mert ott vala az ő háza, és ott [is] ítéletet hoza Izráel felett; és oltárt építe ott az Úrnak.
1Sám 8: 1 És lőn, hogy a mikor Sámuel megvénhedett, az ő fiait tevé bírákká Izráel felett.
1Sám 8: 2 Elsőszülött fiának pedig Joel volt a neve és a másodiknak Abia, kik Beérsebában bíráskodtak.
1Sám 8: 3 De fiai nem járának az ő útjain, hanem a telhetetlenség után indulának, és ajándékot fogadának el, és elfordíták az igaz ítéletet.
1Sám 8: 4 Összegyűlének azért Izráelnek minden vénei, és elmentek Sámuelhez Rámába.
1Sám 8: 5 És mondának néki: Ímé te megvénhedtél, és fiaid nem járnak útaidon; most azért válaszsz nékünk királyt, aki ítéljen felettünk, mint minden népnél [szokás].
1Sám 8: 6 Azonban Sámuelnek nem tetszék a beszéd, hogy azt mondák: Adj nékünk királyt, aki ítéljen felettünk. És könyörge Sámuel az Úrhoz.
1Sám 8: 7 És monda az Úr Sámuelnek: Fogadd meg a nép szavát mindenben, a mit mondanak néked, mert nem téged útáltak meg, hanem engem útáltak meg, hogy ne uralkodjam felettök.
1Sám 8: 8 Mindama cselekedetek szerint, a melyeket véghez vittek attól a naptól kezdve, a melyen kihoztam őket Égyiptomból, egészen a mai napig (hogy elhagytak engem, és idegen isteneknek szolgáltak): veled is a szerint cselekesznek.
1Sám 8: 9 Most azért hallgass szavukra; mindazáltal tégy ellenök bizonyságot, és add tudtokra a király hatalmát, aki uralkodni fog felettök.
1Sám 8: 10 És Sámuel megmondá az Úrnak minden beszédeit a népnek, mely tőle királyt kért.
1Sám 8: 11 És monda: A királynak, aki uralkodni fog felettetek, ez lesz a hatalma: fiaitokat elveszi és szekér vezetőivé és lovasaivá teszi őket, és szekere előtt futnak.
1Sám 8: 12 Ezredesekké teendi őket, és hadnagyokká ötven ember felett; velök szántatja meg barázdáit, és velök végezteti aratását, készítteti hadi szerszámait és harczi szekereihez az eszközöket.
1Sám 8: 13 Leányaitokat pedig elviszi kenőcskészítőknek, szakácsnéknak és sütőknek.
1Sám 8: 14 Elveszi legjobb szántóföldeiteket, szőlőhegyeiteket és olajfás kerteiteket, és szolgáinak adja.
1Sám 8: 15 Veteményeiteket és szőlőiteket megdézsmálja, és főbb embereinek és szolgáinak adja.
1Sám 8: 16 Elveszi szolgáitokat, szolgálóitokat, legszebb ifjaitokat és szamaraitokat, és a maga dolgát végezteti azokkal.
1Sám 8: 17 Barmaitokat megdézsmálja, és ti szolgái lesztek néki.
1Sám 8: 18 És panaszkodni fogtok annak idejében királyotok miatt, kit magatok választottatok, de az Úr nem fog meghallgatni akkor titeket.
1Sám 8: 19 A nép azonban nem akart Sámuel szavára hallgatni, és mondának: Nem! hanem király legyen felettünk.
1Sám 8: 20 És mi is úgy legyünk, mint a többi népek, hogy királyunk ítéljen minket is, és előttünk járjon, és vezesse a mi harczainkat.
1Sám 8: 21 És miután Sámuel meghallgatta a népnek minden szavát, megmondta azokat az Úrnak.
1Sám 8: 22 És monda az Úr Sámuelnek: Hallgass szavokra, és adj nékik királyt. És Sámuel monda Izráel férfiainak: Menjetek el haza, ki-ki az ő városába.
1Sám 9: 1 És volt egy ember a Benjámin [nemzetségéből,] kinek neve vala Kis, Abielnek fia, ki Sérornak fia, ki Bekoráthnak fia, ki Afiákhnak fia, ki Benjámin [házából] való volt; igen tehetős ember vala.
1Sám 9: 2 És volt néki egy Saul nevű fia, ifjú és szép; ő nála Izráel fiai közül senki sem volt szebb; vállától felfelé magasabb vala az egész népnél.
1Sám 9: 3 És elvesztek vala Kisnek, a Saul atyjának szamarai, és monda Kis Saulnak, az ő fiának: Végy magad mellé egyet a szolgák közül, és kelj fel, menj el, keresd meg a szamarakat.
1Sám 9: 4 És bejárá az Efraim hegységét, és bejárta Salisa földét, de nem találták meg; és bejárták Sáálim földét, de nem voltak ott; és bejárá Benjámin földét, de nem találták meg.
1Sám 9: 5 Mikor pedig a Suf földére jutottak, monda Saul az ő szolgájának, aki vele volt: Jer, térjünk vissza, nehogy atyám elvetve a szamarak gondját, miattunk aggódjék.
1Sám 9: 6 Az pedig monda néki: Ímé az Istennek embere most e városban van, és az az ember tiszteletben áll; mind az, a mit mond, beteljesedik. Most azért menjünk el oda, talán megmondja nékünk is a mi útunkat, hogy merre menjünk.
1Sám 9: 7 És monda Saul az ő szolgájának: Elmehetünk oda, de mit vigyünk ez embernek? mert a kenyér elfogyott tarisznyánkból, és nincsen mit vigyünk ajándékba az Isten emberének; mi van nálunk?
1Sám 9: 8 A szolga pedig felele ismét Saulnak, és monda: Ímé van nálam egy ezüst siklusnak negyedrésze, oda adom ezt az Isten emberének, hogy megmondja nékünk a mi útunkat.
1Sám 9: 9 Régen Izráelben azt mondák, mikor valaki elment Istent megkérdezni: Jertek, menjünk el a nézőhöz; mert a kit most prófétának neveznek, régen nézőnek hívták.
1Sám 9: 10 És Saul monda az ő szolgájának: Helyesen beszélsz; jer, menjünk el. Elmenének azért a városba, hol az Istennek embere volt.
1Sám 9: 11 A mint pedig a város felhágóján menének, leányokkal találkozának, a kik vizet meríteni jöttek ki, és mondának nékik: Itt van-é a néző?
1Sám 9: 12 És azok felelének nékik, és mondának: Igen, amott van előtted, siess azért, mert ma jött a városba, mivel ma lesz a népnek véres áldozata ím e hegyen.
1Sám 9: 13 A mint a városba mentek, azonnal megtaláljátok, mielőtt felmenne a hegyre, hogy egyék; mert a nép nem eszik addig, míg ő el nem jön, mivel a véres áldozatot ő áldja meg, és azután esznek a meghívottak. Azért most menjetek fel, mert épen most fogjátok őt megtalálni.
1Sám 9: 14 Felmenének azért a városba. És mikor a városban menének, ímé akkor jöve ki Sámuel velök szemben, hogy a hegyre felmenjen.
1Sám 9: 15 És az Úr kijelentette Sámuelnek füleibe, egy nappal az előtt, hogy Saul eljött, mondván:
1Sám 9: 16 Holnap ilyenkor küldök hozzád egy embert a Benjámin földéről, és kend fel őt fejedelmül az én népem, Izráel felett, hogy megszabadítsa az én népemet a Filiszteusok kezéből; mert megtekintém az én népemet, mivel felhatott az ő kiáltása hozzám.
1Sám 9: 17 Mikor pedig Sámuel meglátta Sault, szóla néki az Úr: Ímé ez az az ember, a kiről szólottam néked, ő uralkodjék az én népem felett.
1Sám 9: 18 Akkor Saul a kapu alatt Sámuelhez közeledék és monda: Ugyan mondd meg nékem, hol van itt a néző háza?
1Sám 9: 19 Sámuel pedig felele Saulnak, és monda: Én vagyok az a néző; menj fel előttem a hegyre, és egyetek ma én velem, reggel pedig elbocsátlak téged, és megmondom néked mind azt, a mi szívedben van.
1Sám 9: 20 A szamarak miatt pedig, melyek tőled ezelőtt három nappal elvesztek, ne aggódjál, mert megtaláltattak. És kié leend mind az, a mi Izráelben becses? Avagy nem a tiéd és a te atyádnak egész házáé?
1Sám 9: 21 És Saul felele, és monda: Avagy nem Benjáminita vagyok-é én, Izráelnek legkisebb törzséből való? És az én nemzetségem nem legkisebb-é Benjámin törzsének nemzetségei között? Miért szólasz tehát hozzám ilyen módon?
1Sám 9: 22 Akkor Sámuel megfogta Sault és az ő szolgáját, és bevezette őket az étkező helyre; és nékik adta a főhelyet a meghívottak között, kik mintegy harminczan valának.
1Sám 9: 23 És monda Sámuel a szakácsnak: Hozd elő azt a darabot, melyet odaadtam néked, és a melyről azt mondám, hogy tartsd magadnál.
1Sám 9: 24 Akkor a szakács felhozta a czombot és a mi rajta volt, és Saul elé tevé. És ő monda: Ímhol a megmaradt rész, vedd magad elé és egyél, mert erre az időre tétetett az el számodra, mikor mondám: Meghívtam a népet. Evék azért Saul azon a napon Sámuellel.
1Sám 9: 25 És miután lejöttek a hegyről a városba, a felházban beszélgetett Saullal.
1Sám 9: 26 És korán felkelének. Történt ugyanis, hogy hajnalhasadtakor kiálta Sámuel Saulnak a felházba, mondván: Kelj fel, hogy elbocsássalak téged. És felkelt Saul, és kimenének ketten, ő és Sámuel az utczára.
1Sám 9: 27 Mikor pedig lemenének a város végére, Sámuel monda Saulnak: Mondd meg a szolgának, hogy menjen előre előttünk - és előre ment -, te pedig most állj meg, hogy megmondjam néked az Istennek beszédét.
1Sám 10: 1 Akkor elővevé Sámuel az olajos szelenczét, és az ő fejére tölté, és megcsókolá őt, és monda: Nem úgy van-é, hogy fejedelemmé kent fel az Úr téged az ő öröksége felett?
1Sám 10: 2 Mikor azért te most elmégy tőlem, találkozni fogsz két emberrel a Rákhel sírja mellett, Benjámin határában, Selsáhnál, a kik azt mondják néked: Megtalálták a szamarakat, melyeknek keresésére indultál vala; és ímé, a te atyád felhagyott már a szamarakkal, és miattatok aggódik, mondván: Mit tegyek a fiamért?
1Sám 10: 3 És mikor onnan tovább mégy, és a Thábor tölgyfájához jutsz, három ember fog téged ott találni, kik Béthelbe mennek fel Istenhez; az egyik három gödölyét visz, a másik visz három egész kenyeret, és a harmadik visz egy tömlő bort.
1Sám 10: 4 És azok békességesen köszöntenek téged, és két kenyeret adnak néked; te pedig vedd el azokat kezökből.
1Sám 10: 5 Azután eljutsz az Isten hegyére, hol a Filiszteusok előőrsei vannak. Mikor pedig bemégy oda a városba, a próféták seregével fogsz találkozni, kik a hegyről jőnek le, előttök lant, dob, síp és hárfa lesz, és ők magok prófétálnak.
1Sám 10: 6 Akkor az Úrnak lelke reád fog szállani, és velök együtt prófétálni fogsz, és más emberré leszesz.
1Sám 10: 7 Mikor pedig [mind] e jelek beteljesednek rajtad, tedd meg magadért mind azt, a mi csak kezed ügyébe esik, mert az Isten veled van.
1Sám 10: 8 Most azért menj le én előttem Gilgálba, és ímé én lemegyek te hozzád, hogy égőáldozatot áldozzam és hálaáldozatot hozzak. Hét napig várakozzál, míg hozzád megyek, és [akkor] tudtodra adom, hogy mit cselekedjél.
1Sám 10: 9 És lőn, a mint hátra fordult, hogy Sámueltől eltávozzék, elváltoztatá Isten az ő szívét, és azon a napon beteljesedének mind azok a jelek.
1Sám 10: 10 És mikor elmenének ama hegyre, ímé a prófétáknak serege vele szembe jöve, és az Istennek lelke ő reá szálla, és prófétála ő közöttök.
1Sám 10: 11 És lőn, hogy mind azok, kik ismerték őt annakelőtte, mikor látták, hogy ímé a prófétákkal együtt prófétál, monda a nép egymás közt: Mi lelte Kisnek fiát? Avagy Saul is a próféták közt van?
1Sám 10: 12 És felele egy közülök, és monda: Ugyan kicsoda az ő atyjuk? Azért lőn példabeszéddé: Avagy Saul is a próféták közt van?
1Sám 10: 13 És mikor elvégezé a prófétálást, felment a hegyre.
1Sám 10: 14 Saulnak nagybátyja pedig monda néki és a szolgájának: Hol jártatok? És ő monda: A szamarakat kerestük, de mivel sehol sem láttuk, Sámuelhez menénk.
1Sám 10: 15 Akkor monda Saulnak a nagybátyja: Ugyan mondd meg nékem, mit mondott néktek Sámuel?
1Sám 10: 16 És monda Saul a nagybátyjának: Nyilván megmondotta nékünk, hogy a szamarakat megtalálták. De a mit Sámuel a királyságról mondott, nem beszélte el néki.
1Sám 10: 17 És összehívta Sámuel a népet Mispába az Úrhoz.
1Sám 10: 18 És monda Izráel fiainak: Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Én hoztam ki Izráelt Égyiptomból, és én szabadítottalak meg titeket az égyiptombeliek kezéből és mind amaz országok kezéből, melyek sanyargatának titeket.
1Sám 10: 19 Ti pedig most megvetettétek a ti Isteneteket, aki megszabadított titeket minden bajaitokból és nyomorúságaitokból; és azt mondottátok néki: Adj királyt nékünk. Most azért álljatok az Úr elé a ti nemzetségeitek és ezreitek szerint.
1Sám 10: 20 És mikor előállatá Sámuel Izráelnek minden nemzetségét, kiválasztaték [sors] [által] a Benjámin nemzetsége.
1Sám 10: 21 Akkor előállatá a Benjámin nemzetségét az ő házanépei szerint, és kiválasztaték a Mátri házanépe, [azután] kiválasztaték Saul, Kisnek fia; és keresék őt, de nem találták meg.
1Sám 10: 22 Megkérdezték azért ismét az Urat: Vajjon eljön-é ide az az ember? És az Úr monda: Ímé ő a holmik közé rejtőzék el.
1Sám 10: 23 Akkor elfutának, és előhozták őt onnan. És mikor a nép közé álla, kimagaslék az egész nép közül vállától kezdve felfelé;
1Sám 10: 24 És Sámuel monda az egész népnek: Látjátok-é, a kit választott az Úr? hogy nincsen hozzá hasonló az egész nép között! Akkor felkiálta az egész nép, és monda: Éljen a király!
1Sám 10: 25 Sámuel pedig előadá a nép előtt a királyság jogát, és beírá egy könyvbe, és letevé az Úr elé. És elbocsátá Sámuel az egész népet, mindenkit a maga házához.
1Sám 10: 26 Azután Saul is elment haza Gibeába és vele ment a sokaság, a kiknek szívét Isten megindította vala.
1Sám 10: 27 [Némely] kaján emberek azonban [azt] mondák: Mit segíthet ez rajtunk? és megvetették őt és ajándékot nem vivének néki. Ő pedig olyan volt, mintha [semmit] [sem] hallott volna.
1Sám 11: 1 És feljöve az Ammonita Náhás, és tábort jára Jábes Gileád ellen. A Jábesbeliek pedig mondának mindnyájan Náhásnak: Köss velünk szövetséget, és mi szolgálni fogunk néked.
1Sám 11: 2 És monda nékik az Ammonita Náhás: Úgy szövetséget kötök veletek, ha kivágatom mindnyájatoknak jobb szemét, és tehetem ezt egész Izráelnek gyalázatára.
1Sám 11: 3 Jábes vénei pedig mondának néki: Engedj nékünk hét napot, hogy követeket küldjünk Izráelnek minden határára; és ha senki sem segít meg minket, akkor kimegyünk hozzád.
1Sám 11: 4 Elmenének azért a követek Saulhoz Gibeába, és elmondták [e] beszédeket a nép füle hallatára. És felemelé az egész község az ő szavát, és sírának.
1Sám 11: 5 Saul pedig épen a mezőről jött vala a barmok után; és monda Saul: Mi történt a néppel, hogy sírnak? És elmondták néki a Jábesbeliek beszédeit.
1Sám 11: 6 És mikor hallotta e beszédeket, az Úrnak lelke Saulra szálla, és az ő haragja nagyon felgerjede.
1Sám 11: 7 És vett egy pár ökröt, és feldarabolá azokat, és a követektől elküldé Izráelnek minden határára, mondván: aki nem vonul Saul után és Sámuel után, annak ökreivel így cselekesznek. És az Úrnak félelme szálla a népre, és kivonulának mind egy szálig.
1Sám 11: 8 És megszámlálá őket Bézekben. És Izráel fiai háromszázezeren valának, a Júdabeliek pedig harminczezeren.
1Sám 11: 9 És mondának a követeknek, kik [oda] menének: Így szóljatok a Jábes- Gileádbelieknek: Holnap, mikor a nap felmelegszik, megszabadultok. És elmenének a követek, és megmondák a Jábesbelieknek, és ők örvendezének.
1Sám 11: 10 Mondának azért a Jábesbeliek: Holnap kimegyünk hozzátok, hogy egészen úgy cselekedjetek velünk, a mint néktek jónak tetszik.
1Sám 11: 11 Másodnapon pedig Saul a népet három seregre osztá, és kora hajnalban a táborra ütének, és verték Ammont mindaddig, míg a nap felmelegedék; a kik pedig megmaradtak, úgy szétszórattak, hogy kettő sem maradt közülök együtt.
1Sám 11: 12 Akkor a nép monda Sámuelnek: Kicsoda volt az, aki mondá: Saul fog-é rajtunk uralkodni? Adjátok elő a férfiakat, hogy megöljük őket!
1Sám 11: 13 Saul azonban azt mondá: Senkit se öljetek meg a mai napon, mert ma szerzett szabadulást az Úr Izráelnek.
1Sám 11: 14 Sámuel pedig monda a népnek: Jertek, menjünk el Gilgálba, és újítsuk meg ott a királyságot.
1Sám 11: 15 Elméne azért az egész nép Gilgálba, és ott az Úr előtt Gilgálban királylyá tették Sault; és áldoztak ott hálaáldozatot az Úr előtt, és felette örvendezének ott, Saul és Izráelnek minden férfiai.
1Sám 12: 1 És monda Sámuel az egész Izráelnek: Ímé meghallgattam szavaitokat mindenben, valamit nékem mondottatok, és királyt választottam néktek.
1Sám 12: 2 És most ímé a király előttetek jár. Én pedig megvénhedtem és megőszültem, és az én fiaim ímé ti köztetek vannak, és én is előttetek jártam ifjúságomtól fogva mind a mai napig.
1Sám 12: 3 Itt vagyok, tegyetek bizonyságot ellenem az Úr előtt és az ő felkentje előtt: kinek vettem el az ökrét, és kinek vettem el a szamarát, és kit csaltam meg, kit sanyargattam, és kitől fogadtam el ajándékot, hogy a miatt szemet hunyjak? és visszaadom néktek.
1Sám 12: 4 Ők pedig felelének: Nem csaltál meg minket, nem sanyargattál minket, és senkitől semmit el nem fogadtál.
1Sám 12: 5 És ő monda nékik: Legyen bizonyság az Úr ti ellenetek, és bizonyság az ő felkentje ezen a napon, hogy semmit sem találtatok kezemben! Ők pedig mondának: Legyen bizonyságul.
1Sám 12: 6 És monda Sámuel a népnek: [Igen,] az Úr, aki rendelte Mózest és Áront, és aki kihozta atyáitokat Égyiptom földéről!
1Sám 12: 7 Most azért álljatok elő, hadd perlekedjem veletek az Úr előtt az Úrnak minden jótéteményei felett, a melyeket cselekedett veletek és a ti atyáitokkal.
1Sám 12: 8 Miután Jákób Égyiptomba ment vala, atyáitok az Úrhoz kiáltának, és az Úr elküldé Mózest és Áront, a kik kihozták atyáitokat Égyiptomból, és letelepíték erre a helyre.
1Sám 12: 9 De ők elfeledték az Urat, az ő Istenöket, azért adá őket Siserának, a Hásor serege vezérének kezébe, és a Filiszteusok kezébe és Moáb királyának kezébe, és azok harczolának ellenök.
1Sám 12: 10 Akkor kiáltának az Úrhoz, és mondák: Vétkeztünk, mert elhagytuk az Urat, és szolgáltunk a Baáloknak és Astarótnak; most azért szabadíts meg minket ellenségeinknek kezéből, hogy néked szolgáljunk.
1Sám 12: 11 És elküldé az Úr Jerubbaált és Bédánt és Jeftét és Sámuelt, és megszabadíta titeket mindenfelől ellenségeitek kezéből, és biztonságban laktatok.
1Sám 12: 12 Mikor pedig láttátok, hogy Náhás, az Ammon fiainak királya ellenetek jöve, azt mondátok nékem: Semmiképen nem, hanem király uralkodjék felettünk, holott csak a ti Istenetek, az Úr a ti királyotok.
1Sám 12: 13 Most azért, ímhol a király, a kit választottatok, a kit kértetek. Ímé, az Úr királyt adott néktek.
1Sám 12: 14 Hogyha az Urat félitek, és néki szolgáltok; szavára hallgattok és az Úr szája ellen engedetlenek nem lesztek; és mind ti, mind pedig a király, a ki felettetek uralkodik, az Urat, a ti Isteneteket követitek: [megtartattok.]
1Sám 12: 15 Ha pedig az Úr szavára nem hallgattok, és az Úr szava ellen engedetlenek lesztek: az Úrnak keze ellenetek leend, miként a ti atyáitok ellen.
1Sám 12: 16 Most is azért álljatok meg, és lássátok meg azt a nagy dolgot, a melyet az Úr visz véghez szemeitek előtt.
1Sám 12: 17 Avagy nem búzaaratás van-é most? Kiáltani fogok az Úrhoz, és ő mennydörgést és esőt ád, hogy megtudjátok és meglássátok, mily nagy a ti gonoszságtok, melyet cselekedtetek az Úr szemei előtt, mikor királyt kértetek magatoknak.
1Sám 12: 18 Kiálta azért Sámuel az Úrhoz, és az Úr mennydörgést és esőt adott azon a napon. És az egész nép nagyon megrettene az Úrtól és Sámueltől.
1Sám 12: 19 És monda az egész nép Sámuelnek: Könyörögj szolgáidért az Úrhoz, a te Istenedhez, hogy meg ne haljunk, mert minden bűneinket csak öregbítettük azzal a bűnnel, hogy királyt kértünk magunknak.
1Sám 12: 20 És monda Sámuel a népnek: Ne féljetek! Ha már mind e gonoszságot véghez vittétek, most ne távozzatok el az Úrtól, hanem az Úrnak szolgáljatok teljes szívetekből.
1Sám 12: 21 Ne térjetek el a hiábavalóságok után, a melyek nem használnak, meg sem szabadíthatnak, mert hiábavalóságok azok.
1Sám 12: 22 Mert nem hagyja el az Úr az ő népét, az ő nagy nevéért; mert tetszett az Úrnak, hogy titeket a maga népévé válaszszon.
1Sám 12: 23 Sőt tőlem is távol legyen, hogy az Úr ellen vétkezzem és felhagyjak az érettetek való könyörgéssel; hanem inkább tanítani foglak titeket a jó és igaz útra.
1Sám 12: 24 Csak féljétek az Urat, és szolgáljatok néki hűségesen, teljes szívetekből; mert látjátok; mily nagy dolgot cselekedett veletek.
1Sám 12: 25 Ha pedig folytonos rosszat cselekesztek: mind ti, mind királyotok elvesztek.
1Sám 13: 1 Saul [harmincz] éves volt, mikor királylyá lett és mikor uralkodék az Izráel felett két esztendeig,
1Sám 13: 2 Választa Saul magának az Izráel közül háromezer [embert,] és kétezer Saullal vala Mikmásban és Béthel hegységén, ezer pedig Jonathánnal volt Gibeában, a Benjámin [városában;] a népnek többi részét pedig elbocsátá, kit-kit a maga hajlékába.
1Sám 13: 3 És Jonathán megveré a Filiszteusoknak előőrsét, mely Gébában vala, és meghallották ezt a Filiszteusok; Saul pedig megfúvatta a trombitát az egész országban, mondván: Hallják meg a zsidók!
1Sám 13: 4 És meghallotta egész Izráel, [hogy] [azt] mondák: Megverte Saul a Filiszteusok előőrsét, és gyűlöletessé vált Izráel a Filiszteusok előtt. A nép pedig egybegyűle Saul mellé Gilgálba.
1Sám 13: 5 Összegyűlének a Filiszteusok is, hogy harczoljanak Izráel ellen; harminczezer szekér és hatezer lovas volt, a nép pedig [oly] sok volt, mint a tenger partján lévő föveny; és feljövének és tábort ütének Mikmásnál, Béth-Aventől keletre.
1Sám 13: 6 Mikor pedig Izráel férfiai látták, hogy bajban vannak - mert a nép szorongattatott -: elrejtőzék a nép a barlangokba, a bokrok és kősziklák közé, sziklahasadékokba és vermekbe.
1Sám 13: 7 És a zsidók közül [némelyek] általmenének a Jordánon, Gád és Gileád földére. Saul pedig még Gilgálban volt, és az egész nép, mely mellette vala, rettegett.
1Sám 13: 8 És várakozék hét napig, a Sámuel által meghagyott ideig, de Sámuel nem jött el Gilgálba, a nép pedig elszélede mellőle.
1Sám 13: 9 Akkor monda Saul: Hozzátok ide az égőáldozatot és a hálaáldozatokat. És égőáldozatot tőn.
1Sám 13: 10 És mikor elvégezte az égőáldozatot; ímé megérkezék Sámuel, és Saul eleibe ment, hogy köszöntse őt.
1Sám 13: 11 És monda Sámuel: Mit cselekedtél?! Saul pedig felele: Mikor láttam, hogy a nép elszélede mellőlem, és te nem jöttél el a meghagyott időre, a Filiszteusok pedig összegyűlének [már] Mikmásban,
1Sám 13: 12 Azt mondám: Mindjárt reám törnek a Filiszteusok Gilgálban, és én az Úrnak színe előtt még nem imádkozám; bátorságot vevék azért magamnak és megáldozám az égőáldozatot.
1Sám 13: 13 Akkor monda Sámuel Saulnak: Esztelenül cselekedtél; nem tartottad meg az Úrnak, a te Istenednek parancsolatját, melyet parancsolt néked, pedig most mindörökre megerősítette volna az Úr a te királyságodat Izráel felett.
1Sám 13: 14 Most azonban a te királyságod nem lesz állandó. Keresett az Úr magának szíve szerint való embert, a kit az ő népe fölé fejedelmül rendelt, mert te nem tartottad meg, a mit az Úr parancsolt néked.
1Sám 13: 15 Felkele ezután Sámuel, és elment Gilgálból Benjámin [városába,] Gibeába. És Saul megszámlálta a népet, mely körülötte található volt, mintegy hatszáz embert.
1Sám 13: 16 Saul pedig és az ő fia, Jonathán és a nép, mely körülöttök található vala, Benjámin [városában], Gébában tartózkodának, és a Filiszteusok Mikmásnál táborozának.
1Sám 13: 17 Akkor a Filiszteusok táborából egy dúló sereg vált ki három csapatban; az egyik csapat az Ofra felé [vivő] útra fordult Suál földének;
1Sám 13: 18 A másik csapat a Bethoron felé [vivő] útra fordula; a harmadik csapat pedig a határ felé [vivő] útra fordult, mely a Sebóim völgyén át a pusztáig terjed.
1Sám 13: 19 És kovácsot egész Izráel földén nem lehetett találni, mert a Filiszteusok azt mondák: Ne csinálhassanak a zsidók szablyát vagy dárdát.
1Sám 13: 20 És egész Izráelnek a Filiszteusokhoz kellett lemenni, hogy megélesítse ki-ki a maga kapáját, szántóvasát, fejszéjét és sarlóját,
1Sám 13: 21 (Minthogy megtompulának a kapák, szántóvasak, a háromágú villa és a fejszék) és hogy az ösztökét kiegyenesítsék.
1Sám 13: 22 Azért az ütközet napján az egész népnél, mely Saullal és Jonathánnal vala, sem szablya, sem dárda nem találtaték, hanem csak Saulnál és az ő fiánál Jonathánnál volt található.
1Sám 13: 23 És a Filiszteusok előőrse kijöve Mikmás szorosához.
1Sám 14: 1 És történt egy napon, hogy Jonathán, a Saul fia azt mondá szolgájának, a ki az ő fegyverét hordozza vala: Jer, menjünk át a Filiszteusok előőrséhez, mely amott túl van; de atyjának nem mondá meg.
1Sám 14: 2 Saul pedig Gibea határában, a gránátfa alatt tartózkodék, mely Migron [nevű mezőn] van; és a nép, mely vele volt, mintegy hatszáz ember vala.
1Sám 14: 3 És Ahija [is,] ki Silóban az efódot viseli, fia Akhitobnak, az Ikábód testvérének, Fineás fiának, aki az Úr papjának, Élinek fia vala. És a nép nem tudta, hogy Jonathán eltávozék.
1Sám 14: 4 A szorosok között pedig, melyeken keresztül akara menni Jonathán a Filiszteusok előőrséhez, volt egy hegyes kőszikla innen, és volt egy hegyes kőszikla túlfelől. Az egyiknek Boczécz, a másiknak pedig Sené volt a neve.
1Sám 14: 5 Az egyik sziklacsúcs északra volt, Mikmás átellenében, és a másik délre, Géba átellenében.
1Sám 14: 6 És monda Jonathán a szolgának, aki az ő fegyverét hordozá: Jer, menjünk át ezeknek a körülmetéletleneknek előőrséhez, talán tenni fog az Úr érettünk [valamit,] mert az Úr előtt nincs akadály, hogy sok vagy pedig kevés által szerezzen szabadulást.
1Sám 14: 7 És fegyverhordozója felele néki: Tégy mindent a te szíved szerint; indulj néki, ímé én veled leszek kívánságod szerint.
1Sám 14: 8 Jonathán pedig monda: Nosza menjünk fel ez emberekhez, és mutassuk meg magunkat nékik.
1Sám 14: 9 Ha azt mondják nékünk: Várjatok meg, míg oda érkezünk ti hozzátok, akkor álljunk meg helyünkön, és ne menjünk fel hozzájok;
1Sám 14: 10 Ha pedig azt mondják: Jertek fel mihozzánk, akkor menjünk fel, mert az Úr kezünkbe adta őket. És ez legyen nékünk a jel.
1Sám 14: 11 Mikor pedig megmutatták magokat mind ketten a Filiszteusok előőrsének, mondának a Filiszteusok: Ímé a zsidók kijődögélnek a barlangokból, a hova rejtőzének.
1Sám 14: 12 És szólának némelyek az előőrs emberei közül Jonathánnak és az ő fegyverhordozójának, és mondák: Jertek fel mi hozzánk, és valamit mondunk néktek. Akkor monda Jonathán az ő fegyverhordozójának: Jőjj fel utánam, mert az Úr Izráel kezébe adta őket.
1Sám 14: 13 És felmászott Jonathán négykézláb, és utána az ő fegyverhordozója. És hullanak vala Jonathán előtt, és fegyverhordozója is öldököl utána.
1Sám 14: 14 És az első ütközet, melyben Jonathán és fegyverhordozója mintegy húsz embert ölének meg, egy hold földön egy fél barázda hosszányin volt.
1Sám 14: 15 És félelem támada a táborban, a mezőn és az egész nép között; az előőrs és a dúló sereg - azok is megrémülének - és a föld megrendüle; és Istentől való rettegés lőn.
1Sám 14: 16 És megláták a Saul őrei Benjámin [városában,] Gibeában, hogy a sokaság elszéledett és ide-oda elszóratott.
1Sám 14: 17 Akkor monda Saul a népnek, mely vele volt: Nosza vegyétek számba [a népet], és vizsgáljátok meg, ki ment el mi közülünk; és a mikor számba vették, ímé Jonathán és az ő fegyverhordozója nem valának ott.
1Sám 14: 18 És monda Saul Ahijának: Hozd elő az Isten ládáját; mert az Isten ládája akkor Izráel fiainál vala.
1Sám 14: 19 És történt, hogy a míg Saul a pappal beszéle, a Filiszteusok táborában mind nagyobb lőn a zsibongás. Monda azért Saul a papnak: Hagyd abba, a mit kezdettél.
1Sám 14: 20 És felkiálta Saul és a nép, mely vele volt, és elmenének az ütközetre. Ott pedig egyik a másik ellen harczola, [és] igen nagy zűrzavar lőn.
1Sám 14: 21 És azok a zsidók [is, kik,] mint azelőtt is, a Filiszteusokkal valának, s velök együtt feljövének a táborba és a körül valának, azok is Izráel népéhez [csatlakozának,] mely Saul és Jonathán mellett vala.
1Sám 14: 22 És Izráelnek mindazon férfiai, kik elrejtőzének Efraim hegységében, mikor meghallották, hogy a Filiszteusok menekültek, azok is üldözni kezdék őket a harczban.
1Sám 14: 23 És megsegíté az Úr azon a napon Izráelt. És a harcz Béth-Avenen túl terjede.
1Sám 14: 24 És Izráel népe igen elepedett vala azon a napon, mert Saul esküvel kényszeríté a népet, mondván: Átkozott az, aki kenyeret eszik estvéig, míg bosszút állok ellenségeimen, azért az egész nép semmit sem evék.
1Sám 14: 25 És az egész föld népe eljuta az erdőbe, hol méz vala a föld szinén.
1Sám 14: 26 Mikor pedig a nép beméne az erdőbe, jóllehet folyt a méz, [mindazáltal] senki sem érteté kezét szájához, mert félt a nép az eskü miatt.
1Sám 14: 27 Jonathán azonban nem hallotta vala, hogy atyja megesketé a népet, és kinyújtá a vessző végét, mely kezében vala, és bemártá azt a lépesmézbe, és kezét szájához vivé; és felvidulának az ő szemei.
1Sám 14: 28 Szóla pedig valaki a nép közül, és mondá: Atyád ünnepélyesen megesketé a népet, mondván: Átkozott az, aki csak kenyeret is eszik ma, és e miatt a nép kimerüle.
1Sám 14: 29 És monda Jonathán: Atyám bajba vitte az országot; lássátok [mennyire] felvidulának szemeim, hogy ízlelék egy keveset ebből a mézből.
1Sám 14: 30 Hátha még a nép jól evett volna ma ellenségeinek zsákmányából, melyet talált! Vajjon nem nagyobb lett volna-é akkor a Filiszteusok veresége?!
1Sám 14: 31 És megverék azon a napon a Filiszteusokat Mikmástól Ajálonig. És a nép nagyon kimerüle.
1Sám 14: 32 Akkor a nép a prédának esék, és fogának juhot, ökröt és borjúkat, és megölék a földön, és megevé a nép vérestől.
1Sám 14: 33 Megjelenték azért Saulnak, és mondának: Ímé a nép vétkezik az Úr ellen, mert vérrel [elegy] eszik. Ő pedig monda: Hűtlenül cselekedtetek, gördítsetek azért most hozzám egy nagy követ.
1Sám 14: 34 Monda továbbá Saul: Menjetek el [mindenfelé] a nép között, és mondjátok meg nékik, hogy mindenki a maga ökrét és mindenki a maga juhát hozza én hozzám, és itt öljétek meg és egyétek meg, és nem fogtok vétkezni az Úr ellen, vérrel elegy evén. Akkor elhozta az egész nép, kézzel fogván ki- ki a maga ökrét azon éjjel, és ott megölék.
1Sám 14: 35 Saul pedig oltárt épített az Úrnak; azt az oltárt építé először az Úrnak.
1Sám 14: 36 És monda Saul: Menjünk le [ez] éjjel a Filiszteusok után, és foszszuk ki őket virradatig, és senkit se hagyjunk meg közülök. Azok pedig mondának: A [mint] néked tetszik, [úgy] cselekedjél mindent. De a pap [azt] mondá: Járuljunk ide az Istenhez.
1Sám 14: 37 És megkérdezé Saul az Istent: Lemenjek-é a Filiszteusok után? Izráelnek kezébe adod-é őket? De ő nem felelt néki azon a napon.
1Sám 14: 38 Monda azért Saul: Jertek ide mindnyájan, a népnek oszlopai, hogy megtudjátok és meglássátok, kiben volt ez a bűn ma?
1Sám 14: 39 Mert él az Úr, aki Izráelt oltalmazza, hogy ha fiamban, Jonathánban volna is, meg kell halnia; és az egész nép közül senki sem felele néki.
1Sám 14: 40 És monda egész Izráelnek: Ti legyetek az egyik oldalon, én pedig és az én fiam, Jonathán legyünk a másik oldalon. És válaszola a nép Saulnak: A mint néked tetszik, úgy cselekedjél.
1Sám 14: 41 Akkor szóla Saul az Úrnak, Izráel Istenének: Szolgáltass igazságot! És kiválasztaték Jonathán és Saul, a nép pedig megmeneküle.
1Sám 14: 42 És monda Saul: Vessetek sorsot közöttem és fiam, Jonathán között. És kiválasztaték Jonathán.
1Sám 14: 43 Akkor monda Saul Jonathánnak: Mondd meg nékem, mit cselekedtél? Jonathán pedig elbeszélte néki, és monda: A pálcza végével, mely kezembe vala, ízlelék egy keveset a mézből; itt vagyok, haljak meg!
1Sám 14: 44 És Saul monda: Úgy cselekedjék az Úr most és ezután is, hogy meg kell halnod Jonathán.
1Sám 14: 45 A nép azonban monda Saulnak: Jonathán haljon-é meg, aki ezt a nagy szabadulást szerezte Izráelben? Távol legyen! Él az Úr, hogy egyetlen hajszála sem esik le fejéről a földre, mert Istennek [segedelmével] cselekedte ezt ma. Megváltá azért a nép Jonathánt, és nem hala meg.
1Sám 14: 46 Akkor Saul megtére a Filiszteusok üldözéséből; a Filiszteusok pedig az ő helyökre haza menének.
1Sám 14: 47 Miután tehát Saul átvette a királyságot Izráel felett, hadakozék minden ellenségivel mindenfelé: Moáb ellen és Ammon fiai ellen és Edom ellen és a Czobeusok királyai ellen és a Filiszteusok ellen; és mindenütt, a hol megfordula, keményen cselekedék.
1Sám 14: 48 És sereget gyűjtvén, megverte Amáleket, és megszabadítá Izráelt fosztogatóinak kezéből.
1Sám 14: 49 Valának pedig Saul fiai: Jonathán, Jisvi és Málkisua; és két leányának neve: az idősebbiknek Méráb, és a kisebbiknek neve Mikál.
1Sám 14: 50 És Saul feleségét Akhinóámnak hívták, aki Akhimaás leánya volt. Seregének vezetőjét pedig Abnernek hívták, aki Saul nagybátyjának, Nérnek volt a fia;
1Sám 14: 51 Mert Kis, a Saul atyja és Nér, az Abner atyja, Abiel fiai valának.
1Sám 14: 52 A Filiszteusok elleni háború pedig igen heves volt Saulnak egész életében; azért, a hol csak látott Saul egy-egy erős vagy egy-egy bátor férfit, azt magához fogadta.
1Sám 15: 1 És monda Sámuel Saulnak: Engem küldött el az Úr, hogy királylyá kenjelek fel téged az ő népe, az Izráel felett; most azért figyelj az Úr beszédének szavára.
1Sám 15: 2 Így szól a Seregek Ura: Megemlékeztem arról, a mit cselekedett Amálek Izráellel, hogy útját állta néki, mikor feljöve Égyiptomból.
1Sám 15: 3 Most azért menj el és verd meg Amáleket, és pusztítsátok el mindenét; és ne kedvezz néki, hanem öld meg mind a férfit, mind az asszonyt; mind a gyermeket, mind a csecsemőt; mind az ökröt, mind a juhot; mind a tevét, mind a szamarat.
1Sám 15: 4 És összehívá Saul a népet, és megszámlálá őket Thélaimban, kétszázezer gyalogost, és Júdából tízezer embert.
1Sám 15: 5 És elméne Saul Amálek városáig, és megütközék ott egy völgyben.
1Sám 15: 6 És monda Saul a Kéneusnak: Menjetek, távozzatok el, menjetek ki az Amálekiták közül, hogy velök együtt téged is el ne veszesselek, mert te irgalmasságot cselekedtél Izráel minden fiaival, mikor Égyiptomból feljövének. És eltávozék Kéneus az Amálekiták közül.
1Sám 15: 7 Saul pedig megveré Amáleket Havilától fogva egészen addig, a merre Súrba mennek, mely Égyiptom átellenében van.
1Sám 15: 8 És Agágot, az Amálekiták királyát elfogta élve, a népet pedig mind kardélre hányatá.
1Sám 15: 9 Saul és a nép azonban megkímélte Agágot és a juhoknak, barmoknak és másodszülötteknek javát; a bárányokat és mindazt, a mi jó vala, nem akarták azokat elpusztítani, hanem a mi megvetett és értéktelen dolog volt, mindazt elpusztíták.
1Sám 15: 10 Akkor szóla az Úr Sámuelnek, mondván:
1Sám 15: 11 Megbántam, hogy Sault királylyá tettem, mert eltávozott tőlem, és beszédeimet nem tartotta meg. Sámuel pedig felháborodék és kiálta az Úrhoz egész éjszaka.
1Sám 15: 12 És korán felkele Sámuel, hogy találkozzék Saullal reggel; és hírül adák Sámuelnek, [ezt] mondván: Saul Kármelbe ment, és ímé emlékoszlopot állított magának; azután megfordula, és tovább ment és lement Gilgálba,
1Sám 15: 13 És a mint Sámuel Saulhoz érkezék, monda néki Saul: Áldott vagy te az Úrtól! Én végrehajtám az Úrnak parancsolatját.
1Sám 15: 14 Sámuel azonban monda: Micsoda az a juhbégetés, [mely] füleimbe [hat] és az az ökörbőgés, melyet hallok?
1Sám 15: 15 És monda Saul: Az Amálekitáktól hozták azokat, mert a nép megkímélte a juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek; a többit pedig elpusztítottuk.
1Sám 15: 16 Akkor monda Sámuel Saulnak: Engedd meg, hogy megmondjam néked, a mit az Úr mondott nékem ez éjjel. Ő pedig monda néki: Beszélj.
1Sám 15: 17 Monda azért Sámuel: Nemde kicsiny valál te a magad szemei előtt is, mindazáltal Izráel törzseinek fejévé lettél, és az Úr királylyá kent fel téged Izráel felett?!
1Sám 15: 18 És elkülde az Úr téged az úton, és azt mondá: Menj el, és pusztítsd el az Amálekitákat, kik vétkezének; és hadakozzál ellenök, míg megsemmisíted őket.
1Sám 15: 19 Miért nem hallgattál az Úrnak szavára, és [miért] estél néki a prédának, és cselekedted azt, a mi bűnös az Úr szemei előtt?
1Sám 15: 20 És felele Saul Sámuelnek: Én bizonyára hallgattam az Úr szavára, és azon az úton jártam, a melyre engem az Úr elküldött; és elhoztam Agágot, az Amálekiták királyát, és az Amálekitákat elpusztítottam.
1Sám 15: 21 A nép azonban elvette a prédából a megsemmisítésre [rendelt] juhoknak és ökröknek javát, hogy megáldozza az Úrnak, a te Istenednek Gilgálban.
1Sám 15: 22 Sámuel pedig monda: Vajjon kedvesebb-é az Úr előtt az égő- és véres áldozat, mint az Úr szava iránt való engedelmesség? Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!
1Sám 15: 23 Mert, [mint] a varázslásnak bűne, [olyan] az engedetlenség; és bálványozás és bálványimádás az ellenszegülés. Mivel te megvetetted az Úrnak beszédét, ő is megvetett téged, hogy ne légy király.
1Sám 15: 24 Akkor monda Saul Sámuelnek: Vétkeztem, mert megszegtem az Úrnak szavát és a te beszédedet; [de] mivel féltem a néptől, azért hallgattam szavokra.
1Sám 15: 25 Most azért bocsásd meg az én vétkemet, és térj vissza velem, hogy könyörögjek az Úrnak.
1Sám 15: 26 Sámuel pedig monda Saulnak: Nem térek vissza veled, mert megvetetted az Úrnak beszédét, és az Úr is megvetett téged, hogy ne légy király Izráel felett.
1Sám 15: 27 És mikor megfordula Sámuel, hogy elmenjen, megragadta felső ruhájának szárnyát, és leszakada.
1Sám 15: 28 Akkor monda néki Sámuel: Elszakítá tőled az Úr a mai napon Izráelnek királyságát, és adta azt felebarátodnak, aki jobb náladnál.
1Sám 15: 29 Izráelnek erőssége pedig nem hazudik, és semmit meg nem bán, mert nem ember ő, hogy valamit megbánjon.
1Sám 15: 30 És ő monda: Vétkeztem, mindazáltal becsülj meg engem népemnek vénei előtt és Izráel előtt, és velem térj vissza, hogy könyörögjek az Úrnak, a te Istenednek.
1Sám 15: 31 Visszatére azért Sámuel Saullal, és könyörgött Saul az Úrnak.
1Sám 15: 32 Sámuel pedig monda: Hozzátok ide előmbe Agágot, Amálek királyát. És elméne Agág kényesen ő hozzá, és monda Agág: Bizonyára eltávozék a halál keserűsége.
1Sám 15: 33 És monda Sámuel: Miként a te kardod asszonyokat tett gyermektelenekké, úgy legyen gyermektelenné [minden] asszonyok felett a te anyád! És darabokra vagdalá Sámuel Agágot az Úr előtt Gilgálban.
1Sám 15: 34 Ezután Sámuel elment Rámába, Saul pedig felment az ő házához Gibeába, Saul [városába.]
1Sám 15: 35 És Sámuel nem látogatá meg többé Sault egész halálának idejéig; de bánkódék Sámuel Saul miatt. Az Úr pedig megbánta, hogy királylyá tette Sault Izráel felett.
1Sám 16: 1 És monda az Úr Sámuelnek: Ugyan meddig bánkódol még Saul miatt, holott én megvetettem őt, hogy ne uralkodjék Izráel felett? Töltsd meg a te szarudat olajjal, és eredj el; én elküldelek téged a Bethlehemben [lakó] Isaihoz, mert fiai közül választottam magamnak királyt.
1Sám 16: 2 Sámuel pedig monda: Hogyan menjek el!? Ha meghallja Saul, megöl engemet. És monda az Úr: Vígy magaddal egy üszőt, és azt mondjad: Azért jöttem, hogy az Úrnak áldozzam.
1Sám 16: 3 És hívd meg Isait az áldozatra, és én tudtodra adom, hogy mit cselekedjél, és kend fel számomra azt, a kit mondándok néked.
1Sám 16: 4 És Sámuel megcselekedé, a mit az Úr mondott néki, és elment Bethlehembe. A város vénei pedig megijedének, [és] eleibe [menvén,] mondának: Békességes-é a te jöveteled?
1Sám 16: 5 Ő pedig felele: Békességes; azért jöttem, hogy áldozzam az Úrnak. Szenteljétek meg azért magatokat, és jertek el velem az áldozatra. Isait és az ő fiait pedig megszentelé, és elhívá őket az áldozatra.
1Sám 16: 6 Mikor pedig bemenének, meglátta Eliábot, és gondolá: Bizony az Úr előtt van az ő felkentje!
1Sám 16: 7 Az Úr azonban monda Sámuelnek: Ne nézd az ő külsőjét, se termetének nagyságát, mert megvetettem őt. Mert az [Úr] nem azt nézi, a mit az ember; mert az ember azt nézi, a mi szeme előtt van, de az Úr azt nézi, mi a szívben van.
1Sám 16: 8 Szólítá azért Isai Abinádábot, és elvezeté őt Sámuel előtt; ő pedig monda: Ez sem az, kit az Úr választa.
1Sám 16: 9 Elvezeté azután előtte Isai Sammát; ő pedig monda: Ez sem az, a kit az Úr választa.
1Sám 16: 10 És így elvezeté Isai Sámuel előtt [mind] a hét fiát; Sámuel pedig mondá Isainak: Nem ezek közül választott az Úr.
1Sám 16: 11 Akkor monda Sámuel Isainak: Mind itt vannak-é már az ifjak? Ő pedig felele: Hátra van még a kisebbik, és ímé ő a juhokat őrzi. És monda Sámuel Isainak: Küldj el, és hozasd ide őt, mert addig nem fogunk leülni, míg ő ide nem jön.
1Sám 16: 12 Elkülde azért, és elhozatá őt. (Ő pedig piros vala, szép szemű és kedves tekintetű.) És monda az Úr: Kelj fel és kend fel, mert ő az.
1Sám 16: 13 Vevé azért Sámuel, az olajos szarut, és felkené őt testvérei között. És attól a naptól fogva az Úrnak lelke Dávidra szálla, és azután is. Felkele azután Sámuel és elméne Rámába.
1Sám 16: 14 És az Úrnak lelke eltávozék Saultól, és gonosz lélek kezdé gyötörni őt, [mely] az Úrtól [küldetett].
1Sám 16: 15 És mondának Saul szolgái néki: Ímé most az Istentől [küldött] gonosz lélek gyötör téged!
1Sám 16: 16 Parancsoljon azért a mi urunk szolgáidnak, kik körülötted vannak, hogy keressenek [olyan] embert, a ki tudja a hárfát pengetni, és mikor az Istentől [küldött] gonosz lélek reád jön, pengesse kezével, hogy te megkönnyebbülj.
1Sám 16: 17 És monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek tehát számomra [olyan] embert, aki jól tud hárfázni, és hozzátok el hozzám.
1Sám 16: 18 Akkor felele egy a szolgák közül, és monda: Ímé én láttam a Bethlehemben [lakó] Isainak [egyik] fiát, aki tud hárfázni, a ki erős vitéz és hadakozó férfiú, értelmes és szép ember, és az Úr vele van.
1Sám 16: 19 Követeket külde azért Saul Isaihoz, és monda: Küldd hozzám a fiadat, Dávidot, ki a juhok mellett van.
1Sám 16: 20 Isai pedig vőn egy szamarat, egy kenyeret, egy tömlő bort és egy kecskegödölyét, és elküldé Saulnak az ő fiától, Dávidtól.
1Sám 16: 21 Mikor pedig Dávid elméne Saulhoz és megálla előtte, az igen megszerette őt, és fegyverhordozója lőn néki.
1Sám 16: 22 És elkülde Saul Isaihoz, mondván: Maradjon Dávid én nálam, mert igen megkedveltem őt.
1Sám 16: 23 És lőn, hogy a mikor Istennek lelke Saulon vala, vette Dávid a hárfát és kezével pengeté; Saul pedig megkönnyebbüle és jobban lőn, és a gonosz lélek eltávozék tőle.
1Sám 17: 1 És összegyűjték a Filiszteusok seregeiket a harczra, és összegyűlének Sokónál, mely Júdában van, és táborozának Sokó és Azéka között, Efes-Dammimnál.
1Sám 17: 2 Saul és az Izráeliták pedig összegyűlének, és tábort ütének az Elah völgyében; és csatarendbe állának a Filiszteusok ellen.
1Sám 17: 3 És a Filiszteusok a hegyen állottak innen, az Izráeliták pedig a hegyen állottak túlfelől, úgy hogy a völgy közöttük vala.
1Sám 17: 4 És kijöve a Filiszteusok táborából egy bajnok férfiú, a kit Góliáthnak hívtak, Gáth [városából való,] kinek magassága hat sing és egy arasz vala.
1Sám 17: 5 Fején rézsisak vala és pikkelyes pánczélba volt öltözve; a pánczél súlya pedig ötezer rézsiklusnyi vala.
1Sám 17: 6 Lábán réz lábpánczél és vállain rézpaizs volt.
1Sám 17: 7 És dárdájának nyele olyan volt, mint a takácsok zugolyfája, dárdájának hegye pedig hatszáz siklusnyi vasból volt; és előtte megy vala, ki a paizst hordozza vala.
1Sám 17: 8 És megállván, kiálta Izráel csatarendjeinek, és monda nékik: Miért jöttetek ki, hogy harczra készüljetek? Avagy nem Filiszteus vagyok-é én és ti Saul szolgái? Válaszszatok azért magatok közül egy embert, és jőjjön le hozzám.
1Sám 17: 9 Ha azután meg bír velem vívni és engem legyőz: akkor mi a ti szolgáitok leszünk; ha pedig én győzöm le őt és megölöm: akkor ti legyetek a mi szolgáink, hogy szolgáljatok nékünk.
1Sám 17: 10 Monda továbbá a Filiszteus: Én gyalázattal illetém a mai napon Izráel seregét, állítsatok azért ki ellenem egy embert, hogy megvívjunk egymással.
1Sám 17: 11 Mikor pedig meghallotta Saul és az egész Izráel a Filiszteusnak ezt a beszédét, megrettenének és igen félnek vala.
1Sám 17: 12 És Dávid, Júda [városából,] Bethlehemből való amaz Efratita embernek volt a fia, a kit Isainak hívtak, a kinek nyolcz fia volt, és e férfiú a Saul idejében vén ember vala, emberek közt [korban] előhaladt.
1Sám 17: 13 És Isainak három idősebbik fia Saullal elment a háborúba. Az ő három fiának pedig, a kik a háborúba menének, [ezek] valának neveik: az idősebbik Eliáb, a második Abinádáb és a harmadik Samma.
1Sám 17: 14 És Dávid volt a legkisebbik. Mikor pedig a három idősebb elment Saul után:
1Sám 17: 15 Dávid elméne és visszatére Saultól, hogy atyjának juhait őrizze Bethlehemben.
1Sám 17: 16 A Filiszteus pedig előjön vala reggel és estve, és kiáll vala negyven napon át.
1Sám 17: 17 És monda Isai az ő fiának, Dávidnak: Vedd testvéreid számára ezt az efa pergelt búzát és ezt a tíz kenyeret, és sietve vidd el a táborba testvéreidhez.
1Sám 17: 18 Ezt a tíz sajtot pedig vidd el az ezredesnek, és látogasd meg testvéreidet, hogy jól vannak-é, és hozz tőlük jelt.
1Sám 17: 19 Saul pedig azokkal együtt és az egész Izráel az Elah völgyében valának, hogy harczolnának a Filiszteusok ellen.
1Sám 17: 20 Felkele azért Dávid korán reggel, és a nyájat egy pásztorra bízván, felvette a [terhet] és elment, a mint meghagyta néki Isai; és eljutott a tábor kerítéséhez; a sereg pedig, mely kivonult csatarendben, hadi zajt támasztott.
1Sám 17: 21 És csatarendbe állának Izráel és a Filiszteusok, csatarend csatarend ellen.
1Sám 17: 22 Akkor Dávid rábízta a holmit arra, aki a hadi szerszámokat őrzi, és elfuta a harcztérre és odaérve, kérdezősködék testvéreinek állapota felől.
1Sám 17: 23 És míg ő beszélt velök, ímé a bajnok férfi, a Góliáth nevű Filiszteus, aki Gáthból való volt, előjöve a Filiszteusok csatarendei közül, és most is hasonlóképen beszél vala; és meghallá [ezt] Dávid.
1Sám 17: 24 Az Izráeliták pedig, mikor látták azt a férfit, mindnyájan elfutának előle, és igen félnek vala.
1Sám 17: 25 És mondának az Izráeliták: Láttátok-é azt a férfit, aki feljöve? Mert azért jött ki, hogy gyalázattal illesse Izráelt. Ha valaki megölné őt, nagy gazdagsággal ajándékozná meg a király, leányát is néki adná, és atyjának házát szabaddá tenné Izráelben.
1Sám 17: 26 És szóla Dávid azoknak az embereknek, a kik ott állának vele, mondván: Mi történik azzal, aki megöli ezt a Filiszteust, és elveszi a gyalázatot Izráelről? Mert kicsoda ez a körülmetéletlen Filiszteus, hogy gyalázattal illeti az élő Istennek seregét?!
1Sám 17: 27 A nép pedig e beszéd szerint felele néki, mondván: Ez történik azzal az emberrel, aki megöli őt.
1Sám 17: 28 És meghallá Eliáb az ő nagyobbik testvére, hogy az emberekkel beszéle; és nagyon megharaguvék Eliáb Dávidra, és monda: Miért jöttél ide, és kire bíztad azt a néhány juhot, a mely a pusztában van? Ismerem vakmerőségedet és szívednek álnokságát, hogy csak azért jöttél ide, hogy megnézd az ütközetet!
1Sám 17: 29 Dávid pedig felele: Ugyan mit cselekedtem én most? hiszen csak szóbeszéd volt ez.
1Sám 17: 30 És elfordula tőle egy másikhoz, és ugyan úgy szóla, [mint korábban,] és a nép is az előbbi beszéd szerint válaszola néki.
1Sám 17: 31 És mikor meghallották azokat a szavakat, a melyeket Dávid szóla, megmondák Saulnak, ki magához hívatá őt.
1Sám 17: 32 És monda Dávid Saulnak: Senki se csüggedjen el e miatt; elmegy a te szolgád és megvív ezzel a Filiszteussal.
1Sám 17: 33 Saul pedig monda Dávidnak: Nem mehetsz te e Filiszteus ellen, hogy vele megvívj, mert te gyermek vagy, ő pedig ifjúságától fogva hadakozó férfi vala.
1Sám 17: 34 És felele Dávid Saulnak: Pásztor volt a te szolgád, atyjának juhai mellett; és ha eljött az oroszlán és a medve, és elragadott egy bárányt a nyáj közül:
1Sám 17: 35 Elmentem utána és levágtam, és kiszabadítám szájából; ha pedig ellenem támadott: megragadtam szakálánál fogva, és levágtam és megöltem őt.
1Sám 17: 36 A te szolgád mind az oroszlánt, mind a medvét megölte: Úgy lesz azért e körülmetéletlen Filiszteus is, mint azok közül egy, mert gyalázattal illeté az élő Istennek seregét.
1Sám 17: 37 És monda Dávid: Az Úr, aki megszabadított engem az oroszlánnak és a medvének kezéből, meg fog szabadítani engem e Filiszteusnak kezéből is. Akkor monda Saul Dávidnak: Eredj el, és az Úr legyen veled!
1Sám 17: 38 És felöltözteté Saul Dávidot a maga harczi ruhájába; rézsisakot tett a fejére, és felöltözteté őt pánczélba.
1Sám 17: 39 Akkor Dávid felköté kardját harczi ruhája fölé, és járni akart, mert még nem próbálta. És monda Dávid Saulnak: Nem bírok ezekben járni, mert még nem próbáltam; és leveté azokat Dávid magáról.
1Sám 17: 40 És kezébe vette botját, és kiválasztván magának a patakból öt síma kövecskét, eltevé azokat pásztori szerszámába, mely vele volt, tudniillik tarisznyájába, és parittyájával kezében közeledék a Filiszteushoz.
1Sám 17: 41 Akkor elindult a Filiszteus is, és Dávidhoz közeledék, az az ember pedig, aki a paizsát hordozza, előtte vala.
1Sám 17: 42 Mikor pedig oda tekinte a Filiszteus, és meglátta Dávidot, megvetette őt, mert ifjú volt és piros, egyszersmind szép tekintetű.
1Sám 17: 43 És monda a Filiszteus Dávidnak: Eb vagyok-é én, hogy te bottal jössz reám? És szidalmazá a Filiszteus Dávidot Istenével [együtt.]
1Sám 17: 44 Monda továbbá a Filiszteus Dávidnak: Jőjj ide hozzám, hogy testedet az égi madaraknak és a mezei vadaknak adjam.
1Sám 17: 45 Dávid pedig monda a Filiszteusnak: Te karddal, dárdával és paizszsal jössz ellenem, én pedig a Seregek Urának, Izráel seregei Istenének nevében megyek ellened, a kit te gyalázattal illetél.
1Sám 17: 46 A mai napon kezembe ad téged az Úr, és megöllek téged, és fejedet levágom rólad. A Filiszteusok seregének tetemét pedig az égi madaraknak és a mezei vadaknak fogom adni a mai napon, hogy tudja meg az egész föld, hogy van Izráelnek Istene.
1Sám 17: 47 És tudja meg ez az egész sokaság, hogy nem kard által és nem dárda által tart meg az Úr, mert az Úré a had, és ő titeket kezünkbe fog adni.
1Sám 17: 48 És mikor a Filiszteus felkészült, és elindult, és Dávid felé közeledék: Dávid is sietett és futott a viadalra a Filiszteus elé.
1Sám 17: 49 És Dávid benyúlt kezével a tarisznyába és kivett onnan egy követ, és elhajítván, homlokán találta a Filiszteust, úgy, hogy a kő homlokába mélyede, és arczczal a földre esék.
1Sám 17: 50 Így Dávid erősebb volt a Filiszteusnál, parittyával és kővel. És levágta a Filiszteust és megölte őt, pedig kard nem is vala a Dávid kezében.
1Sám 17: 51 És oda futott Dávid, és reá állott a Filiszteusra, és vevé annak kardját, kirántotta hüvelyéből, és megölé őt, és fejét azzal levágta. A Filiszteusok pedig a mint meglátták, hogy az ő hősük meghalt, megfutamodának.
1Sám 17: 52 És felkelének Izráel és Júda férfiai és felkiáltának, és üldözék a Filiszteusokat egészen Gáthig és Ekron kapujáig. És hullának a Filiszteusok sebesültjei a Saraim felé [vezető] úton Gáthig és Ekronig.
1Sám 17: 53 Visszatérének azután Izráel fiai a Filiszteusok üldözéséből, és feldúlták azoknak táborát.
1Sám 17: 54 Dávid pedig felvevé a Filiszteusnak fejét, és elvitte Jeruzsálembe, fegyvereit pedig a maga sátorába rakta le.
1Sám 17: 55 Saul pedig mikor látta, hogy Dávid kiment a Filiszteus elé, monda Abnernek, a sereg fővezérének: Abner! ki fia e gyermek? És felele Abner: Él a te lelked oh király, hogy nem tudom!
1Sám 17: 56 És monda a király: Kérdezd meg tehát, hogy ki fia ez az ifjú?
1Sám 17: 57 És a mint visszajött Dávid, miután megölte a Filiszteust, megfogá őt Abner, és Saulhoz vitte; és a Filiszteusnak feje kezében vala.
1Sám 17: 58 És monda néki Saul: Ki fia vagy te, oh gyermek? Dávid pedig felele: A te szolgádnak, a Bethlehemből való Isainak a fia vagyok.
1Sám 18: 1 Minekutána pedig elvégezte a Saullal való beszélgetést, a Jonathán lelke egybeforrt a Dávid lelkével, és Jonathán úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
1Sám 18: 2 És Saul magához vevé őt azon a napon, és nem engedé, hogy visszatérjen atyja házához.
1Sám 18: 3 És szövetséget kötének Jonathán és Dávid [egymással,] mivel úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
1Sám 18: 4 És Jonathán leveté felső ruháját, a mely rajta volt, és Dávidnak adta, sőt hadi öltözetét is, saját kardját, kézívét és övét.
1Sám 18: 5 És elméne Dávid mindenüvé, a hová Saul küldé, és magát eszesen viseli vala. És Saul a harczosok fölé tevé őt, és kedves lőn az egész nép előtt, és a Saul szolgái előtt is.
1Sám 18: 6 És a mint [hazafelé] jövének, mikor Dávid visszatért, miután a Filiszteusokat leverte, kimentek az asszonyok Saul király elé Izráelnek minden városaiból, hogy énekeljenek és körben tánczoljanak, dobokkal, vígassággal és tomborákkal.
1Sám 18: 7 És énekelni kezdének az asszonyok, kik vígadozának és mondának: Megverte Saul az ő ezerét és Dávid is az ő tízezerét.
1Sám 18: 8 Saul pedig igen megharaguvék, és gonosznak tetszék az ő szemei előtt ez a beszéd, és monda: Dávidnak tízezeret tulajdonítanak és nékem tulajdonítják az ezeret, így hát már csak a királyság [hiányzik] néki.
1Sám 18: 9 Saul azért attól a naptól kezdve rossz szemmel néz vala Dávidra, sőt azután is.
1Sám 18: 10 Másnap pedig megszállta Sault az Istentől [küldött] gonosz lélek, és prófétálni kezde a maga házában; Dávid pedig hárfázott kezével, mint naponként [szokta,] és a dárda Saul kezében vala.
1Sám 18: 11 És elhajítá Saul a dárdát, azt gondolván: Dávidot a falhoz szegezem; de Dávid két ízben is félrehajolt előle.
1Sám 18: 12 És félni kezde Saul Dávidtól, mert az Úr vele volt, Saultól pedig eltávozék.
1Sám 18: 13 És Saul elbocsátá őt magától és ezredesévé tevé; és kimegy vala és bejő vala a nép előtt.
1Sám 18: 14 És Dávid minden útjában magát eszesen viseli vala, mert az Úr vele volt.
1Sám 18: 15 Mikor pedig látta Saul, hogy ő igen eszesen viseli magát, félni kezde tőle.
1Sám 18: 16 De az egész Izráel és Júda szereté Dávidot, mert ő előttük méne ki és jöve be.
1Sám 18: 17 És monda Saul Dávidnak: Ímé idősebbik leányomat, Mérábot néked adom feleségül, csak légy az én vitéz fiam, és harczold az Úrnak harczait; mert [azt] gondolá Saul: Ne az én kezem által vesszen el, hanem a Filiszteusok keze által.
1Sám 18: 18 Dávid pedig monda Saulnak: Kicsoda vagyok én, és micsoda az én életem, és atyámnak családja Izráelben, hogy a királynak veje legyek?
1Sám 18: 19 De történt abban az időben, mikor Mérábot, a Saul leányát Dávidnak kellett volna adni, hogy a Meholáthból való Hadrielnek adták őt feleségül.
1Sám 18: 20 Mikál, a Saul leánya azonban megszereté Dávidot, és mikor ezt megmondák Saulnak, tetszék néki a dolog.
1Sám 18: 21 És monda Saul: Néki adom őt, hogy ő legyen veszedelmére és a Filiszteusok keze legyen ellene. Monda azért Saul Dávidnak másodízben: Légy [tehát] most az én vőm.
1Sám 18: 22 És megparancsolá Saul az ő szolgáinak: Beszéljetek Dáviddal titokban, mondván: Ímé a király jóindulattal van irántad, és szolgái is mind szeretnek téged, légy azért veje a királynak.
1Sám 18: 23 És elmondák a szolgák Dávid előtt e beszédeket. Dávid pedig monda: Olyan kicsiny dolog előttetek, hogy a király vejévé legyen [valaki,] holott én szegény és megvetett ember vagyok?
1Sám 18: 24 És megmondák Saulnak az ő szolgái, mondván: Ezt meg ezt mondta Dávid.
1Sám 18: 25 Saul pedig monda: Mondjátok meg Dávidnak: Nem kiván a király [más] jegyajándékot, hanem csak száz Filiszteus előbőrét, hogy bosszút állj a király ellenségein; mert Saul a Filiszteusok keze által akará Dávidot elpusztítani.
1Sám 18: 26 Megmondák azért az ő szolgái Dávidnak e beszédeket; és tetszék ez a dolog Dávidnak, hogy a király veje legyen. A [kitűzött] napok még el sem telének,
1Sám 18: 27 Mikor Dávid felkelt, és elment embereivel együtt, és levágott a Filiszteusok közül kétszáz férfit; és elhozá Dávid előbőreiket, és mind beadta azokat a királynak, hogy a királynak veje lehessen. És néki adá Saul az ő leányát, Mikált, feleségül.
1Sám 18: 28 Mikor pedig Saul látta és megtudta, hogy az Úr Dáviddal van, és Mikál, a Saul leánya szereti őt:
1Sám 18: 29 Akkor Saul még inkább félni kezde Dávidtól. És Saul ellensége lőn Dávidnak teljes életében.
1Sám 18: 30 A Filiszteusok vezérei pedig [gyakran] betörnek vala, de valahányszor betörének, Dávid Saul minden szolgáinál eszesebben viselé magát; azért felette híressé lőn az ő neve.
1Sám 19: 1 És szóla Saul fiának, Jonathánnak, és a többi szolgáinak, hogy öljék meg Dávidot; de Jonathán, a Saul fia nagyon szereté őt.
1Sám 19: 2 Megmondá azért Jonathán Dávidnak, mondván: Az én atyám, Saul azon van, hogy téged megöljön, azért vigyázz magadra reggel; titkos helyen tartózkodjál és rejtsd el magad.
1Sám 19: 3 Én pedig kimegyek, és atyám mellett megállok a mezőn, a hol te leszesz, és beszélni fogok atyámmal felőled, és meglátom, mint [lesz], és tudtodra adom néked.
1Sám 19: 4 És Jonathán kedvezően nyilatkozék Dávid felől az ő atyja, Saul előtt, és monda néki: Ne vétkezzék a király Dávid ellen, az ő szolgája ellen, mert ő nem vétett néked, sőt szolgálata felette hasznos volt néked.
1Sám 19: 5 Mert ő koczkára tette életét és megverte a Filiszteust, és az Úr nagy szabadulást szerze az egész Izráelnek. Te láttad [azt] és örültél [rajta;] miért vétkeznél azért az ártatlan vér ellen, megölvén Dávidot ok nélkül.
1Sám 19: 6 És hallgatott Saul Jonathán szavára, és megesküvék Saul: Él az Úr, hogy nem fog megöletni!
1Sám 19: 7 Akkor szólítá Jonathán Dávidot, és megmondá néki Jonathán mind e beszédeket; és Saulhoz vezeté Jonathán Dávidot, aki ismét olyan lőn előtte, mint annakelőtte.
1Sám 19: 8 A háború pedig ismét megkezdődék, és Dávid kivonula, és harczola a Filiszteusok ellen, és nagy vereséget okozott nékik, és azok elfutának előle.
1Sám 19: 9 Az Istentől [küldött] gonosz lélek azonban megszállta Sault, mikor házában ült és dárdája kezében vala; Dávid pedig pengeté [a hárfát kezével.
1Sám 19: 10 Akkor Saul a dárdával Dávidot a falhoz akará szegezni, de félrehajolt Saul elől, és a dárda a falba verődött. Dávid pedig elszalada, és elmenekült azon éjjel.
1Sám 19: 11 És követeket külde Saul a Dávid házához, hogy reá lessenek és reggel megöljék őt. De tudtára adá Dávidnak Mikál, az ő felesége, mondván: Ha meg nem mented életedet ez éjjel, holnap megölnek.
1Sám 19: 12 És lebocsátá Mikál Dávidot az ablakon; ő pedig elment és elszalada, és megmenté magát.
1Sám 19: 13 És vevé Mikál a theráfot és az ágyba fekteté azt, és feje alá kecskeszőrből készült párnát tett, és betakará lepedővel.
1Sám 19: 14 Mikor pedig Saul elküldé a követeket, hogy Dávidot megfogják, [azt] mondá: [Dávid] beteg.
1Sám 19: 15 És Saul elküldé [ismét] a követeket, hogy megnézzék Dávidot, mondván: Ágyastól [is] hozzátok őt előmbe, hogy megöljem őt.
1Sám 19: 16 És mikor a követek oda menének: ímé, a theráf volt az ágyban, és feje alatt a kecskeszőrből készült párna volt.
1Sám 19: 17 Akkor monda Saul Mikálnak: Mi dolog, hogy engem úgy megcsaltál? - elbocsátád az én ellenségemet, és ő elmenekült. És felele Mikál Saulnak: Ő mondá nékem, bocsáss el engem, vagy megöllek téged.
1Sám 19: 18 Dávid pedig elfutván, megszabadula; és elment Sámuelhez Rámába, és elbeszélte néki mindazt, a mit Saul vele cselekedett. Elméne ezután ő és Sámuel, és Nájóthban tartózkodának.
1Sám 19: 19 És tudtára adák Saulnak, mondván: Ímé Dávid Nájóthban van, Rámában.
1Sám 19: 20 Követeket külde azért Saul, hogy Dávidot fogják meg. A mint azonban meglátták a prófétáknak seregét, a kik prófétálának, és Sámuelt, aki ott állott, mint az ő előljárójuk; akkor az Istennek lelke Saul követeire szállott, és azok is prófétálának.
1Sám 19: 21 Mikor pedig megmondták Saulnak, más követeket külde, és azok is prófétálának. Akkor harmadízben is követeket külde Saul, de azok is prófétálának.
1Sám 19: 22 Elméne azért ő maga is Rámába. És a mint a nagy kúthoz érkezék, mely Székuban van, megkérdezé, mondván: Hol van Sámuel és Dávid? És felelének: Ímé Nájóthban, Rámában.
1Sám 19: 23 És elméne oda Nájóthba, Rámában. És az Istennek lelke szálla ő reá is, és folytonosan prófétála, míg eljutott Nájóthba, Rámában.
1Sám 19: 24 És leveté ő is ruháit, és prófétála, ő is Sámuel előtt és ott feküvék meztelenül azon az egész napon és egész éjszakán. Azért mondják: Avagy Saul is a próféták közt van-é?
1Sám 20: 1 Elfuta azért Dávid Nájóthból, mely Rámában van, és elméne és monda Jonathánnak: Mit cselekedtem? Mi vétkem van és mi bűnöm atyád előtt, hogy életemre tör?
1Sám 20: 2 Ő pedig monda néki: Távol legyen! Te nem fogsz meghalni. Ímé az én atyám nem cselekszik sem nagy, sem kicsiny dolgot, hogy nékem meg ne mondaná. Miért titkolná el azért atyám előlem ezt a dolgot? Nem úgy van!
1Sám 20: 3 Mindazáltal Dávid még megesküvék, és monda: Bizonyára tudja a te atyád, hogy te kedvelsz engem, azért [azt] gondolá: Ne tudja ezt Jonathán, hogy valamikép meg ne szomorodjék. De bizonyára él az Úr és él a te lelked, hogy alig egy lépés van köztem és a halál között.
1Sám 20: 4 És felele Jonathán Dávidnak: A mit lelked kiván, megteszem éretted.
1Sám 20: 5 És monda Dávid Jonathánnak: Ímé holnap újhold lesz, mikor a királylyal kellene leülnöm, hogy egyem, de te bocsáss el engem, hogy elrejtőzzem a mezőn a harmadik [nap] estvéjéig.
1Sám 20: 6 Ha kérdezősködnék atyád utánam, [ezt] mondjad: Sürgősen kéredzett Dávid tőlem, hogy elmehessen Bethlehembe, az ő városába, mert ott az egész nemzetségnek esztendőnként való áldozatja van [most.]
1Sám 20: 7 Ha azt fogja mondani: Jól van, úgy békessége van a te szolgádnak; ha pedig nagyon megharagudnék, úgy tudd meg, hogy a gonosz tettre elhatározta magát.
1Sám 20: 8 Cselekedjél azért irgalmasságot a te szolgáddal, mert az Úr előtt szövetséget kötöttél én velem, a te szolgáddal. Ha azonban gonoszság van bennem, ölj meg te; miért vinnél atyádhoz engemet?
1Sám 20: 9 Jonathán pedig felelé: Távol legyen az tőled! Ha bizonyosan megtudom, hogy atyám elhatározta magát [arra,] hogy a gonosz tettet rajtad végrehajtsa, avagy nem mondanám-é meg azt néked?
1Sám 20: 10 És monda Dávid Jonathánnak: Kicsoda adja nékem tudtomra, hogy a mit atyád felelni fog néked, szigorú-é?
1Sám 20: 11 És monda Jonathán Dávidnak: Jer, menjünk ki a mezőre; és kimenének mindketten a mezőre.
1Sám 20: 12 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Az Úr az Izráelnek Istene; ha kipuhatolhatom atyámtól holnap ilyenkorig [vagy] holnapután, hogy ímé Dávid iránt jó [akarattal] van, tehát nem küldök-é ki akkor hozzád és jelentem-é meg néked?
1Sám 20: 13 Úgy cselekedjék az Úr Jonathánnal [most] és azután is, ha atyámnak az tetszenék, hogy gonoszszal illessen téged: hogy tudtodra adom néked, és elküldelek téged, hogy békében elmehess. És az Úr legyen veled, mint volt az én atyámmal!
1Sám 20: 14 És ne [csak] a míg én élek, és ne [csak] magammal cselekedjél az Úrnak irgalmassága szerint, hogy meg ne haljak;
1Sám 20: 15 Hanem meg ne vond irgalmasságodat az én házamtól soha, még akkor se, hogyha az Úr kiirtja Dávid ellenségeit, mindegyiket a földnek színéről!
1Sám 20: 16 Így szerze szövetséget Jonathán a Dávid házával; [mondván: ] vegyen számot az Úr a Dávid ellenségeitől.
1Sám 20: 17 És Jonathán még egyszer megesketé Dávidot, iránta való szeretetéből; mert úgy szerette őt, mint a saját lelkét.
1Sám 20: 18 Monda pedig néki Jonathán: Holnap újhold lesz, és kérdezősködni fognak utánad, mert helyed üres leend.
1Sám 20: 19 A harmadik napon pedig jőjj alá gyorsan, és eredj arra a helyre, a hol elrejtőzél amaz esemény napján, és maradj ott az útmutató kő mellett.
1Sám 20: 20 És én három nyilat lövök oldalához, mintha magamtól czélba lőnék.
1Sám 20: 21 És ímé [utánuk] küldöm a gyermeket: Eredj, keresd meg a nyilakat. Ha azt mondom a gyermeknek: Ímé mögötted vannak emerre: hozd el azokat és jőjj elő, mert békességed van néked, és nincs baj, él az Úr!
1Sám 20: 22 Ha pedig azt mondom a gyermeknek: Ímé előtted vannak a nyilak amarra: [akkor] menj el, mert elküldött téged az Úr.
1Sám 20: 23 És erre a dologra nézve, a melyet megbeszéltünk egymás közt, ímé az Úr [legyen bizonyság] közöttem és közötted mind örökké!
1Sám 20: 24 Elrejtőzék azért Dávid a mezőn. És mikor az újhold eljött, leült a király az ebédhez, hogy egyék.
1Sám 20: 25 És mikor leült a király a maga székébe, most is [úgy], mint máskor, a fal mellett levő székbe: Jonathán felkele, és Abner ült Saul mellé; a Dávid helye pedig üres vala.
1Sám 20: 26 És Saul semmit sem szólott azon a napon, mert azt gondolá: Valami történt vele; nem tiszta, bizonyosan nem tiszta.
1Sám 20: 27 És lőn az újhold után következő napon, a második [napon,] mikor [ismét] üres volt a Dávid helye, monda Saul az ő fiának, Jonathánnak: Isainak fia miért nem jött el az ebédre sem tegnap, sem ma?
1Sám 20: 28 Jonathán pedig felele Saulnak: Elkéredzék tőlem Dávid Bethlehembe;
1Sám 20: 29 És monda: Ugyan bocsáss el engem, mert nemzetségünknek áldozata van most a városban, és [ezt] parancsolta nékem bátyám; azért, ha kedvelsz engem, kérlek, hadd menjek el, hogy megnézzem testvéreimet. Ezért nem jött el a király asztalához.
1Sám 20: 30 Akkor felgerjede Saulnak haragja Jonathán ellen és monda néki: Te elfajult, engedetlen gyermek! Jól tudom, hogy kiválasztottad az Isainak fiát a magad gyalázatára és anyád szemérmének gyalázatára!
1Sám 20: 31 Mert mindaddig, míg Isainak fia él a földön, nem állhatsz fenn sem te, sem a te királyságod; most azért küldj érette, és hozasd ide őt hozzám, mert ő a halál fia.
1Sám 20: 32 Jonathán pedig felele Saulnak, az ő atyjának, és monda néki: Miért kell meghalnia, mit vétett?
1Sám 20: 33 Akkor Saul utána dobta dárdáját, hogy általüsse őt. És megérté Jonathán, hogy atyja elvégezé, hogy megölje Dávidot.
1Sám 20: 34 És felkele Jonathán az asztaltól nagy haraggal, és semmit sem evék az újholdnak második napján, mert bánkódott Dávid miatt, mivel atyja gyalázattal illeté őt.
1Sám 20: 35 És reggel kiméne Jonathán a mezőre a Dáviddal együtt meghatározott időben, és egy kis gyermek volt vele.
1Sám 20: 36 És monda a gyermeknek: Eredj, keresd meg a nyilakat, a melyeket ellövök. És mikor a gyermek elfutott, ellövé a nyilat, úgy hogy rajta túl méne.
1Sám 20: 37 És mikor a gyermek arra a helyre érkezék, a hol a nyíl vala, melyet Jonathán ellőtt, a gyermek után kiálta Jonathán, és monda: Avagy nem tovább van-é a nyíl előtted?
1Sám 20: 38 És kiálta Jonathán a gyermek után: Gyorsan siess, meg ne állj! És a gyermek, ki Jonathánnal vala, felszedé a nyilat és urához ment.
1Sám 20: 39 A gyermek pedig semmit sem értett, hanem csak Jonathán és Dávid értették e dolgot.
1Sám 20: 40 Átadá azután Jonathán fegyverét a gyermeknek, aki vele volt, és monda néki: Eredj el, vidd be a városba.
1Sám 20: 41 Mikor pedig elment a gyermek, felkele Dávid a [kő] déli oldala mellől és arczczal a földre borula, és háromszor meghajtotta magát; és megcsókolták egymást, és együtt sírtak, mígnem Dávid hangosan zokogott.
1Sám 20: 42 Akkor monda Jonathán Dávidnak: Eredj el békességgel! Mivelhogy megesküdtünk mind a ketten az Úrnak nevére, mondván: Az Úr legyen köztem és közted, az én magom között és a te magod között örökre.
1Sám 20: 43 Felkele [ezután] és elméne. Jonathán pedig bement a városba.
1Sám 21: 1 És Dávid elméne Nóbba Akhimélek paphoz. Akhimélek pedig megrettenve ment Dávid elé, és monda néki: Mi dolog, hogy csak egyedül vagy, és senki sincs veled?
1Sám 21: 2 És monda Dávid Akhimélek papnak: A király bízott reám valamit, és monda nékem: Senki se tudja meg azt a dolgot, a miért elküldélek téged, és a mit parancsoltam néked; azért a szolgákat elküldém erre és erre a helyre.
1Sám 21: 3 Most azért, mi van kezednél? Adj öt kenyeret nékem, vagy [egyebet,] a mi van.
1Sám 21: 4 És felele a pap Dávidnak, és monda: Nincs közönséges kenyér kezemnél, hanem csak szentelt kenyér van, ha ugyan a szolgák tisztán tartották magokat, legalább az asszonytól.
1Sám 21: 5 Dávid pedig felele a papnak, és monda néki: Bizonyára el volt tiltva mi tőlünk az asszony mind tegnap, mind azelőtt, mikor elindulék, és a szolgák holmija is tiszta vala (jóllehet az út közönséges): azért bizonyára megtartatik ma szentnek az edényekben.
1Sám 21: 6 Adott azért a pap néki szentelt [kenyeret], mert nem volt ott [más] kenyér, hanem csak szent kenyér, melyeket elvettek az Úrnak színe elől, hogy meleg kenyeret tegyenek a helyett azon a napon, a melyen az [előbbit] elvevék.
1Sám 21: 7 Vala pedig ott azon a napon Saul szolgái közül egy ember, ott tartózkodva az Úr előtt, a kit Doégnak hívtak, a [ki] Edomita volt, Saul pásztorainak számadója.
1Sám 21: 8 És monda Dávid Akhiméleknek: Nincsen-é kezednél egy dárda vagy valami fegyver? mert sem kardomat, sem fegyverzetemet nem hoztam magammal, mivel a király dolga sürgős vala.
1Sám 21: 9 És monda a pap: A Filiszteus Góliáthnak a kardja, a kit te megöltél az Elah völgyében, ímhol van posztóba betakarva az efód mögött; ha azt el akarod vinni, vidd el, mert azonkivül más nincsen itt. És monda Dávid: Nincs ahhoz hasonló, add ide azt nékem.
1Sám 21: 10 És felkele Dávid, és elfutott azon a napon Saul elől, és elment Ákhishoz, Gáthnak királyához.
1Sám 21: 11 És mondának Ákhis szolgái néki: Vajjon nem ez-é Dávid, annak az országnak királya? Vajjon nem erről énekelték-é a körtánczban, mondván: Saul megverte az ő ezerét, Dávid is az ő tízezerét?
1Sám 21: 12 És mikor eszébe vevé Dávid ezeket a beszédeket, igen megrémüle Ákhistól, Gáthnak királyától.
1Sám 21: 13 És megváltoztatá magaviseletét ő előttük, és őrjönge kezeik között, és irkál vala a kapuknak ajtain, nyálát pedig szakállán folyatja alá.
1Sám 21: 14 És monda Ákhis az ő szolgáinak: Ímé látjátok, hogy ez az ember megőrült, miért hoztátok őt hozzám?
1Sám 21: 15 Szűkölködöm-e őrültekben, hogy ide hoztátok ezt, hogy bolondoskodjék előttem? Ez jőjjön-e be házamba?
1Sám 22: 1 Elméne azért onnan Dávid, és elfutott Adullám barlangjába. És mikor meghallották testvérei és atyjának egész háza [népe], oda menének hozzá.
1Sám 22: 2 És hozzá gyűlének mindazok, a kik nyomorúságban valának, és mindazok, a kiknek hitelezőik voltak, és minden elkeseredett ember, ő pedig vezérük lett azoknak; és mintegy négyszázan valának ő vele.
1Sám 22: 3 És elméne onnan Dávid Miczpába, Moáb [földére,] és monda Moáb királyának: Hadd jőjjön ide hozzátok az én atyám és anyám, míg megtudom, hogy mit fog cselekedni velem az Isten.
1Sám 22: 4 És vivé őket Moáb királya elé, és ott maradának vele mindaddig, míg Dávid a várban volt.
1Sám 22: 5 Gád próféta pedig monda Dávidnak: Ne maradj a várban, [hanem] eredj és menj el Júda földére. Elméne azért Dávid, és Héreth erdejébe ment.
1Sám 22: 6 És meghallotta Saul, hogy előtűnt Dávid és azok az emberek, a kik vele valának; (Saul pedig Gibeában tartózkodék a hegyen a fa alatt és dárdája a kezében vala és szolgái mindnyájan mellette állának).
1Sám 22: 7 Monda azért Saul az ő szolgáinak, a kik mellette állottak: Halljátok meg Benjáminnak fiai! Isainak fia adni fog-é néktek mindnyájatoknak szántóföldeket és szőlő[hegyeket,] és mindnyájatokat ezredesekké és századosokká fog-é tenni,
1Sám 22: 8 Hogy mindnyájan összeesküdtetek ellenem? És senki sincs, a ki tudósítana engem, hogy fiam szövetséget kötött Isai fiával? És senki sincs közöttetek, aki szánakoznék felettem, és megmondaná nékem, hogy fiam fellázította szolgámat ellenem, hogy leselkedjék utánam, mint a hogy e mai napon megtetszik?
1Sám 22: 9 Akkor felele az Edomita Doég, aki Saul szolgái közt állott: Én láttam, hogy az Isai fia Nóbba ment vala az Akhitób fiához, Akhimélek paphoz.
1Sám 22: 10 aki ő érette megkérdé az Urat, és eleséget adott néki, sőt a Filiszteus Góliáth kardját is néki adá.
1Sám 22: 11 Akkor elkülde a király, hogy elhívják Akhimélek papot, az Akhitób fiát és atyjának egész háza[népét], a papokat, a kik Nóbban valának; és eljövének mindnyájan a királyhoz.
1Sám 22: 12 És monda Saul: Halld meg most te, Akhitóbnak fia! Ő pedig monda: Ímhol vagyok uram.
1Sám 22: 13 És monda néki Saul: Miért ütöttetek pártot ellenem, te és Isainak fia, hogy kenyeret és kardot adtál néki, és ő érette megkérdezéd az Istent, hogy fellázadjon ellenem, hogy leselkedjék, mint a hogy most történik?
1Sám 22: 14 És felele Akhimélek a királynak, és monda: Minden szolgáid között kicsoda hűségesebb Dávidnál, aki a királynak veje, és aki akaratod szerint jár, és tisztelt [ember] a te házadban?
1Sám 22: 15 Vajjon csak ma kezdém-e az Istent ő érette megkérdezni? Távol legyen tőlem! Ne tulajdonítson olyat a király szolgájának, sem atyám egész háza[népének,] mert erről a dologról semmit sem tud a te szolgád, sem kicsinyt, sem nagyot.
1Sám 22: 16 A király pedig monda: Meg kell halnod Akhimélek, néked és a te atyád egész háza[népének!
1Sám 22: 17 És monda a király a poroszlóknak, a kik mellette állának: Vegyétek körül és öljétek le az Úrnak papjait, mert az ő kezök is Dávid mellett vala, mert tudták, hogy ő menekül, és még sem mondták meg nékem. A király szolgái azonban nem akarták kezeiket felemelni, hogy az Úrnak papjaira rohanjanak.
1Sám 22: 18 Akkor monda a király Doégnak: Fordulj [nékik] te, és rohanj a papokra. És ellenük fordula az Edomita Doég, és ő rohana a papokra. És azon a napon nyolczvanöt embert ölt meg, a kik gyolcs efódot viselének.
1Sám 22: 19 És Nóbot [is,] a papok városát fegyvernek élével vágatá le, mind a férfit, mind az asszonyt, mind a gyermeket, mind a csecsemőt; az ökröt és szamarat és bárányt, fegyvernek élével.
1Sám 22: 20 Akhitób fiának, Akhiméleknek egy fia azonban, a kit Abjáthárnak hívtak, elmenekült, és Dávid után futott.
1Sám 22: 21 És megmondá Abjáthár Dávidnak, hogy megölette Saul az Úrnak papjait.
1Sám 22: 22 Dávid pedig monda Abjáthárnak: Tudtam én azt [már] aznap, mert ott volt az Edomita Doég, hogy bizonyosan megmondja Saulnak. Én adtam okot atyád egész háza[népének] halálára.
1Sám 22: 23 Maradj nálam, ne félj; mert aki az én életemet halálra keresi, az keresi a te életedet is, azért te bátorságosan lehetsz mellettem.
1Sám 23: 1 Értesíték pedig Dávidot, mondván: Ímé a Filiszteusok hadakoznak Kehilla ellen, és dúlják a szérűket.
1Sám 23: 2 Akkor megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Elmenjek és leverjem-é ezeket a Filiszteusokat? És monda az Úr Dávidnak: Eredj el, és verd le a Filiszteusokat, és szabadítsd meg Kehillát.
1Sám 23: 3 A Dávid emberei azonban mondának néki: Ímé, mi itt Júdában [is] félünk, mennyivel inkább, ha Kehillába megyünk a Filiszteusok táborára.
1Sám 23: 4 Akkor Dávid ismét megkérdezé az Urat, az Úr pedig válaszola néki, és monda: Kelj fel, és menj el Kehillába, mert én a Filiszteusokat kezedbe adom.
1Sám 23: 5 Elméne azért Dávid és az ő emberei Kehillába, és harczola a Filiszteusok ellen, és elhajtá marhájokat, és felette igen megveré őket. És megszabadítá Dávid Kehilla lakosait.
1Sám 23: 6 Lőn pedig, hogy a mikor Abjáthár, az Akhimélek fia Dávidhoz menekült, az efódot is magával vitte.
1Sám 23: 7 Megmondák akkor Saulnak, hogy Dávid Kehillába ment; és monda Saul: Kezembe adta őt az Isten, mert ott szorult, mivel kulcsos és záros városba méne.
1Sám 23: 8 És összegyűjté Saul a harczra az egész népet, hogy Kehillába menjen, és körülfogja Dávidot és az ő embereit.
1Sám 23: 9 Mikor pedig Dávid megtudta, hogy Saul ő ellene gonoszt forral, mondá Abjáthár papnak: Hozd elő az efódot.
1Sám 23: 10 És monda Dávid: Uram, Izráel Istene! bizonynyal meghallotta a te szolgád, hogy Saul ide akar jőni Kehillába, hogy elpusztítsa a várost miattam.
1Sám 23: 11 Vajjon kezébe adnak-é engem Kehilla lakosai? Vajjon lejön-é Saul, a mint hallotta a te szolgád? Óh Uram, Izráel Istene, mondd meg a te szolgádnak! És monda az Úr: Lejön.
1Sám 23: 12 És monda Dávid: Vajjon Saul kezébe adnak-é Kehilla lakosai engem és az én embereimet? És monda az Úr: Kezébe adnak.
1Sám 23: 13 Felkele azért Dávid és az ő emberei, mintegy hatszázan, és kimenének Kehillából, és ide s tova járnak vala, a hol csak járhatának. Midőn pedig Saulnak megmondák, hogy elmenekült Dávid Kehillából, felhagyott az elmenetellel.
1Sám 23: 14 És Dávid a pusztában tartózkodék az erős helyeken, és a Zif pusztájában levő hegységen marada. És Saul mindennap keresé, de az Isten nem adá őt kezébe.
1Sám 23: 15 Mikor pedig Dávid látta, hogy Saul kiment, hogy élete ellen törjön; és mikor Dávid a Zif pusztájában, az erdőben vala:
1Sám 23: 16 Felkele Jonathán, a Saul fia, és elment Dávidhoz az erdőbe, és megerősíté az ő kezét az Istenben.
1Sám 23: 17 És monda néki: Ne félj, mert Saulnak, az én atyámnak keze nem fog utólérni téged, és te király leszesz Izráel felett, és én második leszek te utánad, és Saul is, az én atyám, tudja, hogy így lesz.
1Sám 23: 18 És szövetséget kötének ketten az Úr előtt. És Dávid az erdőben marada, Jonathán pedig haza ment.
1Sám 23: 19 És felmenének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Avagy nem nálunk lappang-é Dávid az erős helyeken az erdőben, Hakila halmán, mely a sivatagtól jobbkézre van?!
1Sám 23: 20 Most azért minthogy lelkednek főkivánsága az, hogy lejőjj, óh király, jőjj le; és a mi [gondunk] lesz, hogy a királynak kezébe adjuk őt.
1Sám 23: 21 És monda Saul: Legyetek megáldva az Úrtól, hogy szánakoztok rajtam!
1Sám 23: 22 Menjetek azért el, és vigyázzatok ezután is, hogy megtudjátok és meglássátok az ő tartózkodási helyét, és hogy ki látta őt ott, mert [azt] mondották nékem, [hogy] igen ravasz ő.
1Sám 23: 23 Annakokáért nézzetek meg és tudjatok meg minden búvóhelyet, a hol ő lappang és minden bizonynyal térjetek vissza hozzám, hogy elmenjek veletek; és ha az országban van, kikutatom őt Júdának minden ezrei között.
1Sám 23: 24 Azok pedig felkelének, és elmenének Zifbe Saul előtt. Dávid pedig és az ő emberei Máon pusztájában valának a mezőségen, a mely a sivatagtól jobbkézre van.
1Sám 23: 25 És elméne Saul az ő embereivel együtt, hogy megkeresse [őt.] Dávidnak azonban megizenték, és ő leszállott a kőszikláról, és Máon pusztájában tartózkodék. Mikor pedig meghallotta Saul, üldözé Dávidot Máon pusztájában.
1Sám 23: 26 És Saul a hegynek egyik oldalán méne, Dávid és az ő emberei pedig a hegynek másik oldalán. És [épen], mikor Dávid nagyon sietett, hogy elmenekülhessen Saul elől, és Saul és az ő emberei [már] körül is kerítették Dávidot és az ő embereit, hogy megfogják,
1Sám 23: 27 Akkor érkezék egy követ Saulhoz, mondván: Siess és jőjj! mert a Filiszteusok betörtek az országba.
1Sám 23: 28 Akkor megtére Saul Dávid üldözéséből, és a Filiszteusok ellen ment. Azért hívják azt a hegyet a menekülés kősziklájának.
1Sám 24: 1 És Dávid elméne onnan, és Engedi erősségei közt tartózkodék.
1Sám 24: 2 Lőn pedig, hogy a mikor visszatért Saul a Filiszteusok [üldözéséből,] megizenték néki, mondván: Ímé Dávid az Engedi pusztájában van.
1Sám 24: 3 Maga mellé vőn azért Saul az egész Izráel közül háromezer válogatott embert, és elment, hogy megkeresse Dávidot és az ő embereit a vadkecskék kőszikláin.
1Sám 24: 4 És eljutott a juhaklokhoz, a [melyek] az útfélen [vannak], hol egy barlang volt; és beméne Saul, hogy [ott] szükségét végezze; Dávid pedig és az ő emberei a barlang rejtekeiben valának.
1Sám 24: 5 Akkor mondák Dávidnak az ő emberei: Ímé ez az a nap, a melyről azt mondotta az Úr néked: Ímé kezedbe adom ellenségedet, hogy úgy cselekedjél vele, a mint néked tetszik. Felkele azért Dávid, és elmetszé orozva Saul ruhájának szárnyát.
1Sám 24: 6 Lőn pedig ezután, hogy megesett a Dávid szíve rajta, hogy elmetszé Saul ruhájának szárnyát;
1Sám 24: 7 És monda az ő embereinek: Oltalmazzon meg engem az Úr attól, hogy ily dolgot cselekedjem az én urammal, az Úrnak felkentjével, hogy kezemet felemeljem ellene, mert az Úrnak felkentje ő.
1Sám 24: 8 És megfeddé Dávid [kemény] szókkal embereit, és nem engedte meg nékik, hogy Saul ellen támadjanak. Mikor pedig Saul felkelt a barlangból, és elment az úton:
1Sám 24: 9 Dávid is felkelt ezután, és kiment a barlangból, és Saul után kiálta, mondván: Uram király! Mikor pedig Saul hátratekinte, Dávid arczczal a földre hajolt, és tisztességet tőn néki.
1Sám 24: 10 És monda Dávid Saulnak: Miért hallgatsz az olyan ember szavaira, aki azt mondja: Ímé Dávid romlásodra tör?!
1Sám 24: 11 Ímé a mai napon látták a te szemeid, hogy az Úr téged kezembe adott ma a barlangban, és azt mondották, hogy öljelek meg téged, de én kedvezék néked, és azt mondám: Nem emelem fel kezemet az én uram ellen, mert az Úrnak felkentje ő.
1Sám 24: 12 Azért atyám! nézd, ugyan nézd felső ruhádnak szárnyát kezemben, mert mikor levágtam felső ruhádnak szárnyát, nem öltelek meg téged! Azért tudd meg és lássad, hogy nincsen az én kezemben hamisság és semmi gonoszság és nem vétkeztem ellened, de te mégis életem után leselkedel, hogy elveszessed azt.
1Sám 24: 13 Az Úr tegyen ítéletet közöttem és közötted, és álljon bosszút az Úr érettem rajtad, de az én kezem nem lesz ellened.
1Sám 24: 14 A mint a régi példabeszéd mondja: A gonoszoktól származik a gonoszság; de az én kezem nem lesz ellened.
1Sám 24: 15 Ki ellen jött ki Izráelnek királya? Kit kergetsz? Egy holt ebet, vagy egy bolhát?
1Sám 24: 16 Legyen azért az Úr ítélőbiró, és tegyen ítéletet közöttem és közötted, és lássa meg; ő forgassa az én ügyemet, és szabadítson meg engem kezedből.
1Sám 24: 17 És lőn, hogy a mikor elmondotta Dávid e szókat Saul előtt, monda Saul: A te szavad-é ez, fiam, Dávid? És felkiálta Saul, és síra.
1Sám 24: 18 És monda Dávidnak: Te igazságosabb vagy én nálamnál, mert te jót cselekedtél velem, én pedig rosszal fizettem néked.
1Sám 24: 19 És te megmondottad nékem a mai napon, minémű jót cselekedtél velem, hogy az Úr kezedbe adott engem, és te még sem öltél meg engem.
1Sám 24: 20 Mert ha valaki megtalálja ellenségét, elbocsátja-é őt békében az úton? Annakokáért fizessen az Úr néked jóval azért, a mit velem ma cselekedtél.
1Sám 24: 21 Most pedig, mivel tudom, hogy te király leszesz, és Izráelnek királysága a te kezedben állandó lesz:
1Sám 24: 22 Esküdjél meg nékem most az Úrra, hogy én utánam nem fogod kiirtani maradékomat és nevemet nem fogod kitörölni atyám házából!
1Sám 24: 23 És Dávid megesküvék Saulnak. És Saul elméne haza, Dávid pedig és az ő emberei felmenének az ő erősségökbe.
1Sám 25: 1 Meghala pedig Sámuel, és egybegyűle az egész Izráel, és siratták őt, és eltemették az ő házában Rámában. Dávid pedig felkelt és elment Párán pusztájába.
1Sám 25: 2 És volt egy ember Máonban, a kinek jószága Kármelben vala, és ez igen tehetős ember volt: háromezer juha és ezer kecskéje volt néki. És Kármelben épen juhait nyírta.
1Sám 25: 3 (Azt az embert pedig Nábálnak, és feleségét Abigailnak hívták, aki igen eszes és szép termetű asszony volt; a férfi azonban durva és rossz erkölcsű vala, a Káleb nemzetségéből való volt.)
1Sám 25: 4 És meghallotta Dávid a pusztában, hogy Nábál a juhait nyírja.
1Sám 25: 5 Elkülde azért Dávid tíz ifjút, és monda Dávid az ifjaknak: Menjetek fel Kármelbe, és mikor Nábálhoz érkeztek, köszöntsétek őt nevemben békességesen.
1Sám 25: 6 És így szóljatok: Légy békességben az életben, legyen békességben a te házad[népe] és legyen békességben mindened, a mid van!
1Sám 25: 7 Most hallottam, hogy juhaidat nyiratod. A te pásztoraid pedig velünk valának, nem bántottuk őket, és semmijök sem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg Kármelben valának.
1Sám 25: 8 Kérdezd meg szolgáidat, ők meg fogják mondani néked. Legyenek azért ez ifjak kedvesek előtted, mert alkalmas időben jöttünk. Adj kérlek abból, a mi kezed közt van, szolgáidnak, és a te fiadnak, Dávidnak.
1Sám 25: 9 Elmenének azért a Dávid szolgái, és szólának Nábálnak mind e beszédek szerint a Dávid nevében, és várakozának.
1Sám 25: 10 Nábál pedig felele a Dávid szolgáinak, és monda: Kicsoda Dávid és kicsoda Isainak fia? Mai napság sok [olyan] szolga van, a kik elszöknek uraiktól.
1Sám 25: 11 Vegyem azért kenyeremet és vizemet és az én levágott marhámat, a melyet nyíróimnak levágattam, hogy olyan embereknek adjam, a kikről azt sem tudom, hova valók?
1Sám 25: 12 Akkor megfordulának a Dávid szolgái az ő útjokra, és visszatérének; és mikor megérkezének, értesítették őt mind e beszédek felől.
1Sám 25: 13 És monda Dávid az ő embereinek: Kösse fel mindenki kardját! És felköté mindenki a kardját, Dávid is felköté az ő kardját; és felment Dávid után mintegy négyszáz ember; kétszáz pedig ott maradt a podgyásznál.
1Sám 25: 14 Abigailt pedig, a Nábál feleségét értesíté a szolgák közül egy ifjú, mondván: Ímé Dávid követeket küldött a pusztából, hogy köszöntsék a mi urunkat, de ő elűzé őket.
1Sám 25: 15 Azok az emberek pedig igen jók voltak mi hozzánk; és nem volt bántódásunk, és semmink nem hibázott az alatt az egész idő alatt, míg velök jártunk, mikor a mezőn voltunk.
1Sám 25: 16 Olyanok voltak reánk nézve, mint a kőfal, mind éjjel, mind nappal, az alatt az egész idő alatt, míg velök valánk, mikor a juhokat őriztük.
1Sám 25: 17 Most azért értsd meg és lássad, hogy mit kelljen cselekedned, mert jelen van a veszedelem a mi urunk és az ő egész háza ellen, ő pedig oly kegyetlen ember, hogy senki sem szólhat néki.
1Sám 25: 18 Akkor Abigail sietve vőn kétszáz kenyeret, két tömlő bort, öt juhot elkészítve, öt mérték pergelt búzát, száz kötés aszúszőlőt és kétszáz kötés száraz fügét, és a szamarakra rakta.
1Sám 25: 19 És monda az ő szolgáinak: Menjetek el előttem, ímé én utánatok megyek; de férjének, Nábálnak nem mondá meg.
1Sám 25: 20 És történt, hogy a mint a szamáron megy vala, és leereszkedék a hegynek [egyik] mellékösvényén: ímé Dávid és az ő emberei lejövének eleibe, és ő összetalálkozék velök.
1Sám 25: 21 Dávid pedig [azt] mondotta volt: Bizony hiába őriztem ennek mindenét, a mije van a pusztában, hogy semmi híjja nem lett mindannak, a mi az övé, mert ő a jó helyett roszszal fizet nékem.
1Sám 25: 22 Úgy cselekedjék az Isten Dávid ellenségeivel [most] és ezután is, hogy reggelig meg nem hagyok mindabból, a mi az övé, még egy ebet sem.
1Sám 25: 23 Mikor pedig meglátta Abigail Dávidot, sietve leszállott a szamárról, és arczczal leborula Dávid előtt, és meghajtá magát a földig.
1Sám 25: 24 És az ő lábaihoz borula, és monda: Óh uram! én magam vagyok a bűnös, mindazáltal hadd beszéljen a te szolgálóleányod te előtted, és hallgasd meg szolgálóleányodnak szavait.
1Sám 25: 25 Kérlek, ne törődjék az én uram Nábállal, ezzel a kegyetlen emberrel, mert a milyen a neve, olyan ő maga is; bolond az ő neve és bolondság van benne. Én azonban, a te szolgálóleányod, nem láttam az én uramnak szolgáit, a kiket elküldöttél volt.
1Sám 25: 26 Most pedig, óh uram! él az Úr és él a te lelked, hogy az Úr akadályozott meg téged, hogy gyilkosságba ne essél, és ne [saját] kezeddel szerezz magadnak elégtételt. Most azért olyanok legyenek ellenségeid, mint Nábál, és valakik az én uramnak megrontására törekesznek.
1Sám 25: 27 És most ezt az ajándékot, a melyet a te szolgálóleányod hozott az én uramnak, adják a vitézeknek, a kik az én uram körül forgolódnak.
1Sám 25: 28 Bocsásd meg azért a te szolgálóleányodnak vétkét; mert az én uramnak bizonyára maradandó házat épít az Úr, mert az Úrnak harczait harczolja az én uram, és gonoszság nem találtatik te benned a te életedben.
1Sám 25: 29 És ha valaki feltámadna ellened, hogy téged üldözzön és életed ellen törjön: az én uramnak lelke az élőknek csomójába leend bekötve az Úrnál a te Istenednél; ellenségeidnek lelkét pedig a parittyának öbléből fogja elhajítani.
1Sám 25: 30 És mikor az Úr megadja a jót az én uramnak mind a szerint, a mint megmondotta felőled, és téged fejedelmül rendel Izráel fölé:
1Sám 25: 31 Akkor, óh uram, nem leend ez néked bántásodra és szívednek fájdalmára, hogy ok nélkül vért ontottál, és hogy az én uram saját maga szerzett magának elégtételt. Mikor azért jót tesz az Úr az én urammal: emlékezzél meg szolgálóleányodról.
1Sám 25: 32 És monda Dávid Abigailnak: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, aki téged ma előmbe küldött!
1Sám 25: 33 És áldott legyen a te tanácsod, és áldott légy te magad is, hogy a mai napon megakadályoztál engem, hogy gyilkosságba ne essem, és ne saját kezemmel szerezzek magamnak elégtételt!
1Sám 25: 34 Bizonyára él az Úr, az Izráelnek Istene, aki megakadályozott engem, hogy veled gonoszul ne cselekedjem, mert ha te nem siettél és nem jöttél volna előmbe, úgy Nábálnak nem maradt volna meg reggelre [csak] egyetlen ebe sem.
1Sám 25: 35 És átvevé Dávid az ő kezéből, a mit hozott néki, és monda néki: Eredj el békességben a te házadhoz; lásd, hallgattam szavadra, és megbecsültem személyedet.
1Sám 25: 36 Mikor pedig Abigail Nábálhoz visszaérkezék, ímé olyan lakoma volt az ő házában, mint a király lakomája, és Nábál szíve vigadozék azon, [mert] igen megrészegedett; azért ő semmit sem mondott meg néki, sem kicsinyt, sem nagyot egészen reggelig.
1Sám 25: 37 Reggel pedig, mikor Nábál kijózanodék, megmondá néki felesége ezeket a dolgokat; és elhala az ő szíve ő benne, és olyanná lőn, mint a kő.
1Sám 25: 38 És mintegy tíz nap mulva megveré az Úr Nábált, és meghala.
1Sám 25: 39 És mikor Dávid meghallotta, hogy Nábál meghalt, monda: Áldott legyen az Úr, ki bosszút állott Nábálon az én gyaláztatásomért, és szolgáját visszatartotta a gonosztól, a Nábál gonoszságát pedig visszafordítá az Úr az ő fejére! És elkülde Dávid, és izent Abigailnak, hogy elvenné őt feleségéül.
1Sám 25: 40 Elmenének azért Dávid szolgái Abigailhoz Kármelbe, és beszélének vele, mondván: Dávid küldött minket hozzád, hogy téged elvegyen feleségéül.
1Sám 25: 41 Ő pedig felálla, és meghajtotta magát arczczal a földre, és monda: Ímé a te szolgálóleányod szolgáló lesz, hogy mossa az én uram szolgáinak lábait.
1Sám 25: 42 És Abigail sietve felkele, és felült a szamárra és az ő öt szolgálóleánya, a kik körülötte valának, és elment Dávid követei után, és az ő felesége lőn.
1Sám 25: 43 Ahinoát is elvevé Dávid Jezréelből, és mind a kettő felesége lőn néki.
1Sám 25: 44 Saul pedig az ő leányát, Mikált, a Dávid feleségét Páltinak, a Láis fiának adá, aki Gallimból való volt.
1Sám 26: 1 És menének a Zifeusok Saulhoz Gibeába, mondván: Nemde nem a Hakila halmán lappang-é Dávid, a puszta átellenében?
1Sám 26: 2 Felkele azért Saul, és lement Zif pusztájába, és vele volt Izráel közül háromezer válogatott ember, hogy megkeresse Dávidot Zif pusztájában.
1Sám 26: 3 És tábort jára Saul a Hakila halmán, mely a puszta átellenében van, az úton; Dávid pedig a pusztában tartózkodék. És mikor észrevette, hogy Saul utána ment a pusztába:
1Sám 26: 4 Kémeket küldött ki Dávid, és megtudta biztosan, hogy Saul eljött.
1Sám 26: 5 És felkele Dávid, és elment arra a helyre, a hol Saul táborozott, és megnézte Dávid azt a helyet, a hol feküvék Saul és Abner, a Nér fia, seregének fővezére. Saul pedig a kerített táborban feküvék, és a nép körülötte táborozott.
1Sám 26: 6 Akkor szóla Dávid, és monda a Hitteus [nemzetségéből] való Akhiméleknek és Abisainak, a Seruja fiának, aki Joábnak testvére vala, mondván: Ki jön le velem Saulhoz a táborba? És mondá Abisai: Lemegyek én veled.
1Sám 26: 7 És elméne éjjel Dávid, és Abisai a nép közé. És ímé, Saul lefeküvén, alszik vala a kerített táborban, és dárdája a földbe volt szúrva fejénél; Abner pedig és a nép körülötte feküvének.
1Sám 26: 8 Akkor monda Abisai Dávidnak: Kezedbe adta a mai napon Isten a te ellenségedet; most azért, hadd szegezzem a földhöz őt a dárdával egy ütéssel, és másodszor nem ütöm át.
1Sám 26: 9 Dávid azonban monda Abisainak: Ne veszesd el őt! Mert vajjon ki emelhetné fel kezét az Úrnak felkentje ellen büntetlenül?!
1Sám 26: 10 És monda Dávid: Él az Úr, hogy az Úr megveri őt! Vagy eljön az ő napja és meghal, vagy pedig harczba megy és [ott] vész el!
1Sám 26: 11 Távoztassa el [azért] az Úr tőlem azt, hogy kezemet az Úrnak felkentje ellen emeljem, hanem csak vedd a dárdát, mely feje mellett van, és a vizes korsót, és menjünk el.
1Sám 26: 12 Akkor elvevé Dávid a dárdát és a vizes korsót Saul feje mellől, és elmenének. És senki sem volt, aki látta volna, sem aki észrevette volna, sem a ki felserkent volna, hanem mindnyájan aluvának, mert az Úr mély álmot bocsátott reájok.
1Sám 26: 13 És mikor Dávid általment a túlsó oldalra, megállott a hegy tetején messzire, [úgy], hogy nagy távolság volt közöttük.
1Sám 26: 14 És kiálta Dávid a népnek és Abnernek, a Nér fiának, mondván: Nem felelsz-é Abner? És felele Abner, és monda: Kicsoda vagy te, hogy [így] kiáltasz a királynak?
1Sám 26: 15 Dávid pedig monda Abnernek: Avagy nem férfi vagy-é te, és kicsoda olyan, mint te Izráelben? És miért nem vigyáztál a te uradra, a királyra? Mert a nép közül oda ment egy ember, hogy elveszesse a te uradat, a királyt.
1Sám 26: 16 Nem jó dolog ez, a mit cselekedtél! Él az Úr, hogy halál fiai vagytok ti, a miért nem vigyáztatok a ti uratokra, az Úrnak felkentjére! Most azért nézd meg, hol van a király dárdája és a vizes korsó, a mely fejénél volt?
1Sám 26: 17 És megismeré Saul a Dávid hangját, és monda: A te hangod-é ez fiam, Dávid? Dávid pedig monda: Az én hangom, uram király!
1Sám 26: 18 És monda: Miért üldözi szolgáját az én uram? Ugyan mit cselekedtem, és micsoda gonoszság van én bennem?
1Sám 26: 19 Most azért hallgassa meg az én uram, a király, az ő szolgájának szavát! Ha az Úr ingerelt fel téged ellenem: vajha jóillatú volna előtte az áldozat; ha pedig emberek: átkozottak legyenek az Úr előtt, mert kiűznek most engemet, hogy ne részesülhessek az Úrnak örökségében, azt mondván: Eredj, szolgálj idegen isteneknek.
1Sám 26: 20 Azért ne omoljék az én vérem a földre távol az Úr színétől; mert Izráelnek királya kijött, hogy egy bolhát keressen, úgy, mint egy fogoly madarat üldöznek a hegyeken.
1Sám 26: 21 Saul pedig monda: Vétkeztem! térj vissza fiam, Dávid, mert többé nem cselekszem veled gonoszul, mivel az én életem kedves volt előtted a mai napon. Ímé, esztelenül cselekedtem, és igen nagyot vétettem.
1Sám 26: 22 És felele Dávid, és monda: Ímhol a király dárdája, jőjjön ide a szolgák közül egy, és vigye el azt.
1Sám 26: 23 Az Úr pedig fizessen meg mindenkinek az ő igazsága és hűsége szerint, mert az Úr kezembe adott téged ma, de én nem akartam felemelni kezemet az Úrnak felkentje ellen.
1Sám 26: 24 És a mennyire drága volt a mai napon a te lelked én előttem, legyen annyira drága az én lelkem az Úr előtt, és szabadítson meg engem minden nyomorúságból!
1Sám 26: 25 Akkor monda Saul Dávidnak: Áldott légy te, fiam Dávid, hatalmasan is fogsz cselekedni, és győzni is fogsz! És elment Dávid a maga útjára, Saul pedig visszatért az ő helyére.
1Sám 27: 1 És monda Dávid magában: Egy napon mégis el kell pusztulnom a Saul keze miatt, nincs jobb reám nézve, mintha gyorsan elmenekülök a Filiszteusok tartományába, [így] Saul felhagy [azzal,] hogy engem tovább is üldözzön Izráel egész területén, és [így] megszabadulok az ő kezéből.
1Sám 27: 2 Felkelvén azért Dávid, elméne ő és az a hatszáz ember, a kik vele valának, Ákhishoz, a Máok fiához, Gáth királyához.
1Sám 27: 3 És Dávid Ákhisnál tartózkodék Gáthban, ő és az ő emberei, mindegyik a maga háza[népé]vel együtt; Dávid és az ő két felesége, a Jezréelből való Ahinoám és a Kármelből való Abigail, a Nábál felesége.
1Sám 27: 4 Mikor pedig Saulnak megmondották, hogy Dávid Gáthba menekült, nem üldözé tovább őt.
1Sám 27: 5 És monda Dávid Ákhisnak: Ha kedvet találtam előtted, adj helyet nékem valamelyik vidéki városban, hogy ott lakjam: miért laknék a te szolgád veled a királyi városban?
1Sám 27: 6 És néki adá Ákhis azon a napon Siklágot; lőn azért Siklág a Júda királyaié mind e mai napig.
1Sám 27: 7 És lőn ama napoknak száma, míg Dávid a Filiszteusok földén lakozék, egy esztendő és négy hónap.
1Sám 27: 8 És felméne Dávid embereivel együtt és megtámadták a Gessureusokat, a Girzeusokat és az Amálekitákat: mert ezek voltak annak a földnek lakosai eleitől fogva, a melyen Súrba mégy egészen Égyiptom földéig.
1Sám 27: 9 És mikor Dávid megverte az országot, sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, és elvitt juhot, ökröt, szamarakat, tevéket és ruhákat, és úgy tért vissza és ment Ákhishoz.
1Sám 27: 10 Mikor pedig Ákhis [azt] kérdé: Hova törtetek be most? Dávid ekként felele: Júda déli részére és Jerákhméelnek déli részére és Kéneusnak déli részére.
1Sám 27: 11 Dávid azonban sem férfit, sem asszonyt nem hagyott életben, hogy Gáthba vigye, mondván: Valamikép ellenünk ne nyilatkozzanak és [azt] mondják: Így cselekedett Dávid. Ez volt az ő szokása amaz egész idő alatt, míg a Filiszteusok földjén tartózkodék.
1Sám 27: 12 És Ákhis bízott Dávidban, mondván: Bizonyosan gyűlöletessé tette magát az ő népe, Izráel előtt, azért örökké az én szolgám leend.
1Sám 28: 1 És történt abban az időben, hogy a Filiszteusok összegyűjték seregeiket a hadra, hogy harczoljanak Izráel ellen. És monda Ákhis Dávidnak: Tudd meg, hogy velem kell jőnöd a táborba, mind néked, mind embereidnek.
1Sám 28: 2 Dávid pedig felele Ákhisnak: Meglátod bizonynyal, hogy mit fog cselekedni a te szolgád. És monda Ákhis Dávidnak: Ennélfogva fejem oltalmazójává teszlek mindenkorra.
1Sám 28: 3 Sámuel pedig meghalt vala, és siratá őt az egész Izráel, és eltemeték őt saját városában, Rámában; Saul pedig a varázslókat és jövendőmondókat kiirtá a földről.
1Sám 28: 4 És mikor a Filiszteusok egybegyűlvén, eljövének és tábort járának Sunemnél: egybegyűjté Saul is az egész Izráelt, és tábort járának Gilboánál.
1Sám 28: 5 A mint azonban Saul meglátta a Filiszteusok táborát, megfélemlék és az ő szíve nagyon megrémüle.
1Sám 28: 6 És megkérdezé Saul az Urat, de az Úr nem felelt néki sem álomlátás, sem az Urim, sem a próféták által.
1Sám 28: 7 Akkor monda Saul az ő szolgáinak: Keressetek nékem egy halottidéző asszonyt, hogy elmenjek hozzá, és megkérdezzem őt. Szolgái pedig mondának néki: Ímé, Endorban van egy halottidéző asszony.
1Sám 28: 8 Másnak tetteté azért Saul magát, és más ruhákat vevén magára, elméne ő és vele két férfi; és elmenének éjjel az asszonyhoz, és monda: Mondj jövendőt nékem halottidézés által, és idézd fel nékem azt, a kit mondok néked.
1Sám 28: 9 És monda az asszony néki: Ímé te [jól] tudod, hogy mit cselekedett Saul, hogy kiirtá a földről a varázslókat és jövendőmondókat; miért akarod azért tőrbe ejteni az én lelkemet, hogy megöless engem?!
1Sám 28: 10 És megesküvék néki Saul az Úrra, mondván: Él az Úr, hogy e dolog miatt büntetésed nem lészen.
1Sám 28: 11 Monda azért az asszony: Kit idézzek fel néked? És ő monda: Sámuelt idézd fel nékem.
1Sám 28: 12 Mikor pedig az asszony Sámuelt meglátta, hangosan felkiáltott. És szóla az asszony Saulnak, mondván: Miért csaltál meg engem? hiszen te vagy Saul!
1Sám 28: 13 És monda néki a király: Ne félj! Ugyan mit láttál? Az asszony pedig monda Saulnak: istenfélét látok feljőni a földből.
1Sám 28: 14 És ő monda néki: Milyen ábrázata van? Ő pedig monda: Egy vén ember jő fel, és palást van rajta. És megismeré Saul, hogy az Sámuel, és meghajtá magát arczczal a föld felé, és tisztességet tőn [néki.]
1Sám 28: 15 Sámuel pedig monda Saulnak: Miért háborgattál, hogy felidéztettél engemet? És felele Saul: Igen nagy szorultságban vagyok; a Filiszteusok hadakoznak ellenem, az Isten pedig eltávozék tőlem, és nem felel már nékem sem próféták által, sem álomlátás által; azért hívtalak téged, hogy megmondjad nékem, mit kelljen cselekednem?
1Sám 28: 16 És monda Sámuel: Ugyan miért kérdezel engemet, ha az Úr eltávozott tőled és ellenségeddé lőn?!
1Sám 28: 17 És a szerint cselekedett az Úr, a mint általam megmondotta vala: elvette az Úr a királyságot a te kezedből, és adta azt a te társadnak, Dávidnak.
1Sám 28: 18 Mivel nem hallgattál az Úrnak szavára, és nem hajtottad végre az ő felgerjedt haragját az Amálekitákon: azért cselekszik most így veled az Úr.
1Sám 28: 19 És az Úr Izráelt is veled együtt a Filiszteusok kezébe adja, te pedig holnap fiaiddal együtt velem leszesz. Izráelnek táborát is a Filiszteusok kezébe adja az Úr.
1Sám 28: 20 Akkor Saul a maga egész nagyságában hirtelen a földre esék, mert nagyon megrémüle Sámuel szavaitól; és semmi erő nem vala benne, mert egész nap és egész éjjel semmit sem evék.
1Sám 28: 21 Akkor az asszony Saulhoz ment, és mikor látta, hogy annyira megrémült, monda néki: Ímé a te szolgálóleányod hallgatott szavadra, és koczkára tettem életemet, és megfogadtam szavaidat, a melyeket mondottál nékem:
1Sám 28: 22 Most azért hallgass te is szolgálóleányod szavára, hadd tegyek egy falat kenyeret elődbe, és egyél, hogy erőd legyen, mikor útra kelsz.
1Sám 28: 23 Ő azonban vonakodék, és mondá: Nem eszem; de szolgái és az asszony is kényszeríték őt, és ő engedett szavoknak, felkelt a földről, és felüle az ágyra.
1Sám 28: 24 Vala pedig az asszony házánál egy hízott borjú, és sietve levágta azt; [azután] lisztet vett, és meggyúrta, és sütött kovásztalan pogácsát.
1Sám 28: 25 És vivé Saul elé és az ő szolgái elé, és evének; azután felkeltek és elmenének azon az éjszakán.
1Sám 29: 1 Akkor a Filiszteusok összegyűjték minden seregeiket Afeknél; Izráel pedig tábort jár vala a forrásnál, [mely] Jezréel mellett van.
1Sám 29: 2 És a Filiszteusok vezérei kivonulának, ki százzal, ki ezerrel, Dávid pedig és az ő emberei hátul menének Ákhissal.
1Sám 29: 3 És mondának a Filiszteusok vezérei: Mit [akarnak] ezek a zsidók? És monda Ákhis a Filiszteusok vezéreinek: Avagy nem ez-é Dávid, Saulnak, az Izráel királyának szolgája, aki már napok óta, sőt évek óta nálam van, és nem találtam benne semmi [rosszat] attól a naptól fogva, hogy átjött, a mai napig.
1Sám 29: 4 De megharaguvának ő reá a Filiszteusok vezérei, és mondának néki a Filiszteusok vezérei: Küldd vissza ezt az embert, hogy térjen vissza a helyére oda, a melyet rendeltél néki, és ne jőjjön el mi velünk a harczba, hogy ellenünk ne forduljon a harczban; mert ugyan mivel tehetné magát kedvesebbé ura előtt, hacsak nem ezeknek a vitézeknek fejeivel?
1Sám 29: 5 Avagy nem ez-é Dávid, a kiről [így] énekelnek a körtánczban: Megverte Saul az ő ezerét, és Dávid is az ő tízezerét?
1Sám 29: 6 Szólítá azért Ákhis Dávidot, és monda néki: Él az Úr, hogy te becsületes vagy, és kedves előttem mind kimenésed, mind bejövésed velem a táborba, mert semmi rosszat nem találtam benned attól a naptól fogva, hogy hozzám jöttél, e mai napig; de a vezérek előtt nem vagy kedves.
1Sám 29: 7 Most azért térj vissza, és menj el békességben, és [semmit] se cselekedjél, a mi a Filiszteusok vezérei előtt helytelen.
1Sám 29: 8 És monda Dávid Ákhisnak: Vajjon mit cselekedtem, és mit találtál a te szolgádban attól a naptól fogva, hogy nálad voltam, a mai napig, hogy ne menjek el, és ne harczoljak a királynak, az én uramnak ellenségei ellen?
1Sám 29: 9 Ákhis pedig felele, és monda Dávidnak: Tudom; bizonyára kedves vagy előttem, mint az Istennek angyala; de a Filiszteusok vezérei mondák: El ne jőjjön velünk a harczba.
1Sám 29: 10 Azért kelj fel korán reggel uradnak szolgáival együtt, a kik veled eljövének; keljetek fel korán reggel, mihelyt megvirrad, és menjetek el.
1Sám 29: 11 Felkele azért Dávid embereivel együtt, hogy korán reggel elmenjen és visszatérjen a Filiszteusok földére. A Filiszteusok pedig felmenének Jezréelbe.
1Sám 30: 1 És történt, hogy a mikor Dávid harmadnapon embereivel Siklágba megérkezék, [ímé] az Amálekiták betörének a déli vidékre és Siklágba, és leverték Siklágot, és felégették azt tűzzel.
1Sám 30: 2 És fogságba hurczolák az asszonyokat, a kik benne valának, kicsinytől fogva nagyig; senkit sem öltek meg, hanem elhurczolták, és elmentek az ő útjokra.
1Sám 30: 3 Mikor azért Dávid embereivel együtt a városba érkezék; ímé az tűzzel felégettetett vala, feleségeik, fiaik és leányaik pedig fogságba hurczoltattak.
1Sám 30: 4 Akkor Dávid és a nép, a mely ő vele volt, felkiáltának és annyira sírának, hogy végre erejök sem volt a sírásra.
1Sám 30: 5 Dávidnak két felesége is fogságba hurczoltatott, a Jezréelből való Ahinoám és a Kármelből való Abigail, a Nábál felesége.
1Sám 30: 6 És Dávid igen nagy szorultságba juta, mert a nép [arról] beszélt, hogy megkövezi őt, mivel az egész nép lelke elkeseredett fiaik és leányaik miatt. Dávid azonban megerősíté magát az Úrban, az ő Istenében.
1Sám 30: 7 És monda Dávid Abjáthár papnak, az Akhimélek fiának: Hozd ide nékem az efódot. És Abjáthár oda vivé az efódot Dávidhoz.
1Sám 30: 8 És megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Üldözzem-é ezt a sereget? Utólérem-é őket? És monda néki: Üldözzed, mert bizonyosan utóléred, és szabadulást szerzesz.
1Sám 30: 9 Elméne azért Dávid, ő és az a hatszáz ember, a kik vele valának. És mikor a Bésor patakához jutának, ott a [népnek] egy része megállott.
1Sám 30: 10 Dávid azonban négyszáz emberrel tovább üldözé [az ellenséget;] kétszáz ember pedig ott megállott, mivel fáradtabbak valának, mintsem hogy a Bésor patakán átkelhettek volna.
1Sám 30: 11 És találának a mezőn egy égyiptomi embert, a kit Dávidhoz vivének, és adának néki kenyeret, hogy egyék, és megitatták őt vízzel.
1Sám 30: 12 És adának néki egy csomó száraz fügét és két kötés aszuszőlőt; és miután evett, magához tért, mert három nap és három éjjel sem kenyeret nem evett, sem vizet nem ivott.
1Sám 30: 13 És monda néki Dávid: Ki [embere] vagy te, és honnan való vagy? Ő pedig monda: Égyiptomi ifjú vagyok, egy Amálekita embernek szolgája, és elhagyott engem az én uram, mivel megbetegedtem [immár] ma harmadnapja.
1Sám 30: 14 Mi törtünk be a Kréteusok déli vidékére, és oda, a mely Júdáé, és Kálebnek déli vidékére; és Siklágot felégettük tűzzel.
1Sám 30: 15 És Dávid monda néki: Elvezetsz-é minket ahhoz a sereghez? És ő monda: Esküdjél meg nékem az Istenre, hogy nem ölsz meg engem, sem az én uramnak kezébe át nem adsz, és én elvezetlek téged ahhoz a sereghez.
1Sám 30: 16 Elvezeté azért őket; és ímé, azok elszéledének az egész vidéken, és evének, ivának és tánczolának az igen nagy zsákmány felett, a melyet a Filiszteusok tartományából és Júda tartományából hozának.
1Sám 30: 17 És vágta őket Dávid alkonyattól fogva másnap estvéig, és senki sem menekült meg közülök, hanem csak négyszáz ifjú ember, a kik tevékre ülének és elfutának.
1Sám 30: 18 És mindent megszabadított Dávid, valamit elvittek az Amálekiták; az ő két feleségét is megszabadítá Dávid.
1Sám 30: 19 És semmijök sem hiányzott, sem kicsiny, sem nagy, sem fiaik, sem leányaik, a zsákmányból sem és mindabból, a mit elvittek tőlük; Dávid mindent visszahozott.
1Sám 30: 20 És elvivé Dávid mind a juhokat és barmokat, [melyeket] tulajdon barmuk előtt hajtának, és azt mondják vala: Ez a Dávid zsákmánya!
1Sám 30: 21 Midőn pedig Dávid ahhoz a kétszáz emberhez érkezék, a kik fáradtabbak valának, minthogy Dávidot követhették volna, és ott hagyta őket a Bésor patakjánál: kimenének Dávid elé és a nép elé, a mely vele volt. Dávid pedig a néphez közeledék, és köszönté őket békességgel.
1Sám 30: 22 Akkor mondának mind azok közül, a kik Dáviddal elmenének, így szólván: Minthogy mind a gonosz emberek és Béliál emberei nem jöttek el velünk, semmit se adjunk nékik a zsákmányból, a melyet visszaszereztünk, hanem csak kinek-kinek a maga feleségét és gyermekeit, [azokat] vigyék el, és menjenek el.
1Sám 30: 23 Dávid azonban így szóla: Ne cselekedjetek így, atyámfiai, azzal, a mit az Úr adott nékünk; ő oltalmazott minket és adá kezünkbe a sereget, a mely ellenünk jött vala.
1Sám 30: 24 Vajjon kicsoda engedhetne néktek ebben a dologban? Sőt inkább, a mekkora annak a része, aki elment a harczba, akkora legyen annak is a része, aki a holminál marada; egyenlőképen osztozzanak.
1Sám 30: 25 És úgy történt ez attól a naptól fogva azután is; törvénynyé és szokássá tette ezt Izráelben mind e mai napig.
1Sám 30: 26 Mikor pedig Dávid Siklágba érkezék, külde a zsákmányból Júda véneinek, az ő barátainak, mondván: Ímé az Úr ellenségeinek zsákmányából való ajándék számotokra.
1Sám 30: 27 Azoknak [tudniillik,] a kik Béthelben, a kik dél felé Rámóthban, és a kik Jathirban [laknak;]
1Sám 30: 28 A kik Aroerben, a kik Sifmótban és a kik Estemoában [laknak;
1Sám 30: 29 A kik Rákálban, a kik a Jerakhméeliták városaiban és a kik a Kéneusok városaiban [laknak;]
1Sám 30: 30 A kik Hormában, a kik Kor-Asánban és a kik Athákban [laknak;
1Sám 30: 31 A kik Hebronban és mindazon helyeken, a hol Dávid embereivel megfordult vala.
1Sám 31: 1 És megütközének a Filiszteusok Izráellel, és elfutottak Izráel férfiai a Filiszteusok elől, és elhullának a seb miatt a Gilboa hegységén.
1Sám 31: 2 A Filiszteusok pedig utólérték Sault és az ő fiait, és megölték a Filiszteusok Jonathánt, Abinádábot és Málkisuát, a Saul fiait.
1Sám 31: 3 És a küzdelem igen heves lőn Saul ellen, mikor megtalálták őt a kézíves emberek, és igen megrettene a kézívesektől.
1Sám 31: 4 És mondá Saul az ő fegyverhordozójának: Húzd ki kardodat, és szúrj keresztül azzal engem, hogy valami módon reám ne jőjjenek e körülmetéletlenek, és keresztülszúrjanak engemet és gúnyt űzzenek belőlem. De fegyverhordozója nem akará, mert nagyon félt. Akkor Saul vevé a kardot és belébocsátkozék.
1Sám 31: 5 És fegyverhordozója a mint meglátta, hogy Saul meghalt, ő is belébocsátkozék az ő kardjába, és vele együtt meghala.
1Sám 31: 6 És meghala Saul és az ő három fia és fegyverhordozója, sőt emberei is mindnyájan egyenlőképen azon a napon.
1Sám 31: 7 És mikor meglátták az Izráel férfiai, a kik a völgyön túl és a Jordánon túl [laktak] vala, hogy Izráel férfiai elfutottak, és hogy Saul és az ő fiai meghalának: elhagyták a városokat és elfutának. A Filiszteusok pedig eljövének és lakának azokban.
1Sám 31: 8 És történt másnap, mikor a Filiszteusok kimentek, hogy kirabolják az elesetteket, megtalálták Sault és az ő három fiát, a kik a Gilboa hegyén esének el.
1Sám 31: 9 És levágták fejét és fegyverzetét lehúzták, és elküldötték a Filiszteusok tartományába szerénszerte, hogy hírt mondanának bálványaiknak templomában és a nép között.
1Sám 31: 10 És fegyverzetét Astarot templomában helyezték el, testét pedig felfüggeszték Bethsán kerítésére.
1Sám 31: 11 Mikor pedig értesültek felőle Jábes-Gileád lakói, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:
1Sám 31: 12 Felkelének mindnyájan a vitéz férfiak, és menének egész éjjel, és [miután] levették Saul testét és az ő fiainak testeit Bethsán kerítéséről, elmentek Jábesbe, és ott megégették őket;
1Sám 31: 13 Csontjaikat pedig felszedték, és eltemették a tamaris fa alatt Jábesben; és bőjtölének hét napig.

2Sám :
-----------
Sámuel II. Könyve

2Sám 1: 1 És lőn Saul halála után, mikor Dávid visszatért az Amálekiták legyőzéséből, és Dávid két napig Siklágban időzött:
2Sám 1: 2 Ímé a harmadik napon egy férfi jöve a táborból Saultól, és az ő ruhái megszaggatva valának, fején pedig föld vala; és a mikor Dávidhoz ért, leesék a földre, és meghajtá magát.
2Sám 1: 3 Monda pedig néki Dávid: Honnét jössz? Felele néki: Az Izráel táborából szaladék el.
2Sám 1: 4 Monda néki Dávid: Mondd meg kérlek nékem, mint lőn a dolog? Ő pedig felele: Megfutamodék a nép a harczból, és a nép közül nagy sokaság esett el, és meghalának. Sőt Saul is és Jonathán az ő fia meghalának.
2Sám 1: 5 Dávid pedig mondá az ifjúnak, ki néki [ezt] elbeszélé: Honnan tudod, hogy meghalt Saul és Jonathán az ő fia?
2Sám 1: 6 Felele az ifjú, ki a hírt hozta: Történetből felmenék a Gilboa hegyére, és ímé Saul az ő dárdájára támaszkodott vala, és ímé a szekerek és lovagok utólérék őtet.
2Sám 1: 7 Hátratekintvén pedig [Saul,] megláta engem és szólíta, és mondék: Ímhol [vagyok] én.
2Sám 1: 8 Monda pedig nékem: Ki [vagy] te? Felelék néki: Amálekita vagyok.
2Sám 1: 9 Akkor monda nékem: Kérlek állj mellém és ölj meg engem, mert dermedtség fogott el engem, pedig a lélek még teljesen bennem van.
2Sám 1: 10 Annakokáért [én] mellé állván, megölém őtet, mert tudtam, hogy meg nem él, miután elesett, és elhozám a koronát, mely az ő fején [vala,] és az aranypereczet, mely az ő karján [volt,] és azokat [ímé] ide hoztam az én uramnak.
2Sám 1: 11 Akkor megragadá Dávid a maga ruháit és megszaggatá, úgyszintén a többi emberek is, a kik ő vele [valának.]
2Sám 1: 12 És nagy zokogással sírának, és bőjtölének mind estvéig, Saulon és Jonathánon, az ő fián, és az Úrnak népén és Izráelnek házán, mivelhogy fegyver által hullottak el.
2Sám 1: 13 És monda Dávid az ifjúnak, aki [ezt] elbeszélé néki: Honnét [való] [vagy] te? Felele: Egy jövevény Amálekita férfi fia vagyok.
2Sám 1: 14 Ismét monda néki Dávid: Hogy nem féltél felemelni kezedet az Úr felkentjének elvesztésére?
2Sám 1: 15 És szólíta Dávid egyet az ő szolgái közül, kinek monda: Jőjj elő és öld meg őt. Ki általüté azt, és meghala.
2Sám 1: 16 És monda néki Dávid: A te véred [legyen] a te fejeden: mert a tennen nyelved vallása bizonyságot tesz ellened, mondván: Én öltem meg az Úrnak felkentjét.
2Sám 1: 17 És keservesen síra Dávid ilyen sírással, Saulon és Jonathánon, az ő fián,
2Sám 1: 18 És monda ([íjdal ez,] hogy megtanulják Júda fiai, mely be van írva a Jásár könyvébe):
2Sám 1: 19 Izráel! a te ékességed elesett halmaidon: miként hullottak el a hősök!
2Sám 1: 20 Meg ne mondjátok Gáthban, ne hirdessétek Askelon utczáin, hogy ne örvendjenek a Filiszteusok leányai, és ne ujjongjanak a körülmetéletlenek leányai.
2Sám 1: 21 Gilboa hegyei, se harmat, se eső ti reátok ne [szálljon,] és mezőtök [ne teremjen semmi] áldozatra valót; mert ott hányatott el az erős [vitézek] paizsa, Saulnak paizsa, mintha meg nem kenettetett volna olajjal.
2Sám 1: 22 A megöletteknek vérétől és a hősöknek kövérétől Jonathán kézíve hátra nem tért, és a Saul fegyvere hiába nem járt.
2Sám 1: 23 Sault és Jonathánt, a kik egymást szerették és kedvelték míg éltek, a halál sem szakította el; a saskeselyűknél gyorsabbak és az oroszlánoknál erősebbek valának.
2Sám 1: 24 Izráel leányai! sirassátok Sault, ki karmazsinba öltöztetett gyönyörűen, és aranynyal ékesíté fel ruhátokat.
2Sám 1: 25 Oh, hogy elhullottak a hősök a harczban! Jonathán halmaidon esett el!
2Sám 1: 26 Sajnállak testvérem, Jonathán, kedves valál nékem nagyon, hozzám való szereteted csudálatra méltóbb volt az asszonyok szerelménél.
2Sám 1: 27 Oh, hogy elhullottak a hősök! És elvesztek a hadi szerszámok!
2Sám 2: 1 Ezek után lőn, hogy megkérdezé Dávid az Urat, mondván: Felmenjek-é Júdának valamelyik városába? Kinek felele az Úr: Menj fel. És monda Dávid: Hová menjek? Felele: Hebronba.
2Sám 2: 2 Felméne azért oda Dávid és az ő két felesége is, Ahinoám, a Jezréelből való, és Abigail, a Karmelből való, Nábál felesége.
2Sám 2: 3 És embereit is, a kik vele valának, felvivé Dávid, kit- kit a maga házanépével, és lakának Hebron városaiban.
2Sám 2: 4 És eljövének Júda férfiai, és ott felkenék Dávidot királynak a Júda házán. Mikor pedig megjelentették Dávidnak, mondván: A Gileádból való Jábes emberei voltak azok, kik eltemették Sault;
2Sám 2: 5 Követeket külde Dávid a Gileádból való Jábes embereihez, és ezt izené néki: Áldottak vagytok ti az Úrtól, kik ezt az irgalmasságot cselekedtétek a ti uratokkal, Saullal, hogy eltemettétek;
2Sám 2: 6 Annakokáért most az Úr cselekedjék veletek irgalmasságot és igazságot; sőt én is ezt a jót teszem veletek, hogy ezt cselekedtétek;
2Sám 2: 7 Most azért a ti kezeitek erősödjenek meg, és legyetek erős férfiak, mert megholt a ti uratok Saul, és immár engem felkent királynak Júda háza önmagán.
2Sám 2: 8 Abner pedig, a Nér fia, aki Saulnak fővezére [vala], felvevé Isbósetet, a Saul fiát, és elvivé Mahanáimba.
2Sám 2: 9 És királylyá tette őt Gileádon, Asuron és Jezréel [város]án, és az Efraim és Benjámin [nemzetség]ein, és az egész Izráelen.
2Sám 2: 10 Negyven esztendős [vala] Isbóset, Saul fia, mikor uralkodni kezde Izráelen, és két esztendeig uralkodék. Csak Júdának háza követé Dávidot.
2Sám 2: 11 Lőn pedig az időnek száma, míg Dávid király volt Hebronban Júdának házán, hét esztendő és hat hónap.
2Sám 2: 12 És elméne Abner, a Nér fia, és Isbósetnek, a Saul fiának szolgái Mahanáimból Gibeonba.
2Sám 2: 13 Joáb is Sérujának fia, és a Dávid szolgái elmenvén, összetalálkozának azokkal a Gibeon halastavánál, és maradának ezek a halastón innét, amazok pedig a halastón túl.
2Sám 2: 14 Akkor monda Abner Joábnak: Nosza álljanak elő néhányan az ifjak, és viaskodjanak előttünk. És monda Joáb: Hát álljanak elő.
2Sám 2: 15 Felkelének azért és [egyenlő] számban általmenének a Benjámin [nemzeté]ből és a Saul fiának, Isbósetnek [seregé]ből tizenketten, és a Dávid szolgái közül [is] tizenketten.
2Sám 2: 16 És kiki az ő társának fejét megragadá, és fegyverét oldalába [üté;] és egyenlőképen mind elhullának; és nevezék azt a mezőt Helkáth- Hassurimnak, mely Gibeonban van.
2Sám 2: 17 És felette erős harcz lőn azon a napon, és megvereték Abner és az Izráel népe a Dávid szolgái által.
2Sám 2: 18 Három fia vala pedig ott Sérujának: Joáb, Abisai és Asáel; Asáel pedig könnyű lábú vala, mint egy vadkecske, mely a mezőn [lakik.]
2Sám 2: 19 És Asáel üldözé Abnert; és se jobbfelé, se balfelé nem tére ki Abner után való futásában.
2Sám 2: 20 Hátratekintvén pedig Abner, monda: Te vagy-é Asáel? Felele: Én [vagyok.]
2Sám 2: 21 És monda néki Abner: Térj másfelé, vagy jobbkézre vagy balkézre, és fogj meg egyet az ifjak közül, és foszd ki őt mindenéből; de Asáel nem akarta őt elhagyni.
2Sám 2: 22 Ismét monda Abner Asáelnek: Menj el hátam mögül. Miért verjelek téged a földhöz? És micsoda orczával menjek Joábhoz, a te bátyádhoz?
2Sám 2: 23 Mikor azért semmiképen nem akart eltérni, általüté őt Abner a dárda végével, az ötödik oldalcsontja között, és hátul jöve ki a dárda; és elesék azon a helyen, és ugyanott meghala. És lőn, hogy mindazok, a kik arra a helyre érkezének, a hol Asáel elesett és meghalt vala, megállának.
2Sám 2: 24 Joáb pedig és Abisai tovább üldözék Abnert; és midőn a nap lement, elérkezének az Amma halmára, mely Giah átellenében vala, a Gibeon pusztája melletti úton.
2Sám 2: 25 Akkor egybegyülekezének az Abner után való Benjámin fiai, egy csoportot alkotva, és megállának egy halomnak tetején.
2Sám 2: 26 És kiálta Abner Joábnak, és monda: Vajjon szűntelenül öldökölnie kell-é a fegyvernek? Nem tudod-é, hogy siralmas lesz ennek a vége? És meddig nem mondod a népnek, hogy térjenek vissza testvéreiknek hátukról?
2Sám 2: 27 És monda Joáb: Él az Isten, hogy ha te nem szólottál volna, bizony már reggel eltávozott volna a nép, és nem kergette volna az ő atyjafiait.
2Sám 2: 28 Trombitát fuvata azért Joáb, és megálla az egész nép, és nem üldözék tovább Izráelt, és nem harczolának tovább.
2Sám 2: 29 Abner pedig és az ő vitézei azon az egész éjszakán mennek vala a mezőségen, és általkelének a Jordánon, és az egész vidéket bejárván, jutának Mahanáimba.
2Sám 2: 30 Joáb pedig megtérvén Abner üldözéséből, összegyűjté az egész népet, és hiányozának Dávid szolgái közül tizenkilenczen és Asáel.
2Sám 2: 31 A Dávid szolgái pedig Benjámin [nemzeté]ből, az Abner szolgái közül háromszázhatvan embert ölének meg, a kik meghalának.
2Sám 2: 32 És felvevén Asáelt, eltemeték őt atyjának sírboltjában, mely Bethlehemben vala. Joáb pedig és az ő vitézei egész éjjel menve, Hebronban virradának meg.
2Sám 3: 1 Sok ideig tartó hadakozás lőn a Saul háznépe között és a Dávid háznépe között. Dávid pedig mind feljebb-feljebb emelkedik és erősbödik vala; a Saul háza pedig alább-alább száll és fogy vala.
2Sám 3: 2 Fiai születének Dávidnak Hebronban, kik között elsőszülött vala Ammon, a Jezréelből való Ahinoámtól;
2Sám 3: 3 A második pedig Kileáb, a Kármelbeli Nábál feleségétől, Abigailtól való, és a harmadik Absolon, a Máákha fia, aki a Gessurbeli Thalmai király leánya vala;
2Sám 3: 4 És a negyedik Adónia, Haggitnak fia, és az ötödik Sefátia, Abitál fia,
2Sám 3: 5 A hatodik Ithreám, Eglától, Dávid feleségétől való: ezek születtek Dávidnak Hebronban.
2Sám 3: 6 Míg a hadakozás tartott a Saul házanépe és a Dávid házanépe között, Abner igen ragaszkodék a Saul házanépéhez.
2Sám 3: 7 Vala pedig Saulnak egy ágyasa, kinek neve vala Rizpa, Ajának leánya; és monda [Isbóset] Abnernek: Miért mentél be az én atyámnak ágyasához?
2Sám 3: 8 Felette igen megharaguvék azért Abner az Isbóset szaván, és monda: Ebfej vagyok-é én, ki Júdával tart? Én most nagy irgalmasságot cselekedtem a te atyádnak, Saulnak házával, az ő atyjafiaival és rokonságaival, és nem adtalak téged Dávidnak kezébe; és te [mégis] ez asszonynak vétkét reám fogod most.
2Sám 3: 9 Úgy cselekedjék Isten Abnerrel [most] és ezután is, hogy a mint megesküdött az Úr Dávidnak, én is a szerint cselekeszem vele:
2Sám 3: 10 Hogy elveszem a királyságot Saulnak házától, és megerősítem Dávidnak székét az Izráel és a Júda felett, Dántól fogva mind Bersebáig.
2Sám 3: 11 És nem felelhete semmit erre Abnernek, mivelhogy igen fél vala tőle.
2Sám 3: 12 Követeket külde azért Abner Dávidhoz maga helyett ilyen izenettel: Vajjon kié az ország? Azt mondván: Tégy frigyet velem, és ímé az én erőm is te melletted lesz, hogy az egész Izráelt hozzád hajtsam.
2Sám 3: 13 Kinek felele [Dávid: ] Jó, én frigyet kötök veled. De mindazáltal egyet kérek tőled, mondván: [Addig] ne lássad az én arczomat, míg el nem hozod nékem Mikált, a Saul leányát, mikor ide akarsz jőni, hogy arczomat lássad.
2Sám 3: 14 És követeket külde Dávid Isbósethez, a Saul fiához, kik ezt mondják: Add vissza az én feleségemet, Mikált, kit én száz Filiszteus előbőrével jegyeztem el magamnak.
2Sám 3: 15 Elkülde azért Isbóset, és elvéteté őt az ő férjétől Páltieltől, Láis fiától.
2Sám 3: 16 És vele ment az ő férje [is,] sírva követvén őt Bahurimig; és [ott] mondá néki Abner: Eredj, menj vissza; és haza tére.
2Sám 3: 17 Annakutána Abner szóla az Izráel véneinek, mondván: Immár régtől fogva kivántátok Dávidot, hogy királyotok legyen néktek:
2Sám 3: 18 Azért most vigyétek véghez; mert az Úr szólott Dávidnak, ezt mondván: Az én szolgámnak, Dávidnak keze által szabadítom meg az én népemet Izráelt a Filiszteusok kezéből, és minden ellenségeinek kezéből.
2Sám 3: 19 Azután szóla Abner a Benjámin [nemzetség]ével is, és elméne Abner Dávidhoz is Hebronba, hogy megjelentse néki mindazt, a mi tetszenék Izráel népének és Benjámin egész nemzetségének.
2Sám 3: 20 Mikor pedig eljutott Abner Dávidhoz Hebronba és ő vele együtt húsz ember, megvendégelé Dávid Abnert és a vele volt embereket.
2Sám 3: 21 Ennekutána monda Abner Dávidnak: Felkelek és elmegyek, hogy az egész Izráelt ide gyűjtsem az én uram eleibe, a király eleibe, a kik frigyet kössenek te veled, és uralkodjál mindeneken úgy, a mint szívednek tetszik. És visszabocsátá Dávid Abnert, és elméne békével.
2Sám 3: 22 És ímé a Dávid szolgái és Joáb jőnek vala a táborból, és sok prédát hoznak magukkal, de Abner nem volt már Dávidnál Hebronban, mert elbocsátotta őt és békével elment vala.
2Sám 3: 23 Joáb pedig és az egész sereg, mely ő vele vala, a mint megérkezének, értesíték Joábot e dolog felől, mondván: Ide jött Abner, Nérnek fia a királyhoz, és visszabocsátá őt, és békével hazatére.
2Sám 3: 24 Beméne azért Joáb a királyhoz és monda: Mit cselekedtél? Ímé Abner hozzád jött, miért bocsátád el őt, hogy elmenjen?
2Sám 3: 25 Ismered-é Abnert, a Nér fiát? Csak azért jött volt ide, hogy megcsalhasson, és kikémlelje a te kijövésedet és bemenésedet, és megtudjon mindent, a mit te cselekszel.
2Sám 3: 26 És kimenvén Joáb Dávidtól, követeket külde Abner után, kik visszahozák őt a Sira kútjától; Dávid azonban nem tudja vala.
2Sám 3: 27 Visszajövén Abner Hebronba, félreszólítá őt Joáb a kapu között, mintha titokban akarna vele beszélni, és általüté ott őt az ötödik oldalbordájánál, és meghala Asáelnek, a [Joáb] atyjafiának véréért.
2Sám 3: 28 Mely dolgot minekutána megtudott Dávid, monda: Ártatlan vagyok én és az én országom mindörökké az Úr előtt, Abnernek, a Nér fiának vérétől.
2Sám 3: 29 Szálljon ez Joábnak fejére, és az ő atyjának egész háznépére; és el ne fogyjon a Joáb házából a folyásos, a bélpoklos, a mankón járó, és aki fegyver miatt vész el, és a kenyér nélkül szűkölködő.
2Sám 3: 30 Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia azért ölék meg Abnert, mivelhogy megölte vala az ő atyjokfiát, Asáelt Gibeonban a harczon.
2Sám 3: 31 Monda pedig Dávid Joábnak és mind az egész népnek, mely vele vala: Szaggassátok meg ruháitokat, és öltözzetek zsákba, és sírjatok Abner előtt! Dávid király pedig megy vala a koporsó után;
2Sám 3: 32 És eltemeték Abnert Hebronban. Akkor felkiálta a király, és igen síra az Abner koporsója felett, és síra az egész nép is.
2Sám 3: 33 És a király gyászdalt szerezvén Abner felett, monda: Gaz halállal kelle kimulnia Abnernek?
2Sám 3: 34 A te kezeid nem voltak megkötve, sem lábaid békóba verve; de úgy vesztél el, mint álnok ember miatt szokott elveszni az ember! És siratá őt ismét az egész nép.
2Sám 3: 35 Előjöve pedig mind az egész nép, hogy enni adjanak Dávidnak, mikor még a nap fenn vala, de megesküvék Dávid, ezt mondván: Úgy cselekedjék én velem az Isten [most] és ezután is, hogy míg a nap le nem megy, sem kenyeret, sem egyebet nem eszem.
2Sám 3: 36 Mely dolgot mikor az egész község megértett, igen tetszék nékik; valamint a többi dolga is, a mit a király cselekeszik vala, igen tetszék nékik.
2Sám 3: 37 És megértette azon a napon az egész nép és az egész Izráel, hogy nem a királytól volt, hogy Abnert, a Nér fiát megölték.
2Sám 3: 38 Monda pedig a király az ő szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy nagy fejedelem esett ma el az Izráelben?
2Sám 3: 39 Én pedig ma erőtelen, noha felkent király vagyok; ezek pedig a Sérujának fiai hatalmasabbak nálamnál. De fizessen meg az Úr annak, aki gonoszt cselekeszik, az ő gonoszsága szerint.
2Sám 4: 1 Mikor pedig meghallotta Saul fia, hogy meghalt Abner Hebronban, igen megfogyatkozék az ő ereje. Sőt az egész Izráel megrémüle.
2Sám 4: 2 Két fővezére volt a Saul fiának, egyiknek neve Bahana és a másiknak neve Rékáb, Rimmonnak fiai, ki Beerótból való vala, a Benjámin fiai közül; mert Beerót is a Benjámin [városai] közé számláltatik.
2Sám 4: 3 Elfutottak vala pedig a Beerótbeliek Gittáimba, és lőnek ott jövevények mind e mai napig.
2Sám 4: 4 Jonathánnak pedig, a Saul fiának volt egy sánta fia (öt esztendős vala, mikor Jezréelből hír jött Saul és Jonathán felől, és felvevé őt a dajkája, hogy elszaladjon [vele;] lőn pedig, hogy mikor a [dajka] gyorsan futott, elesett, és megsántula), ennek neve vala Méfibóset.
2Sám 4: 5 Elmenének azért a Beerótbeli Rimmonnak fiai, Rékáb és Bahana, és bemenének Isbósetnek házába, mikor a nap legmelegebb vala és ő déli álmát aluszsza vala.
2Sám 4: 6 Bemenvén azért ezek a ház belsejébe, gabonát vive, általüték őt az ötödik oldalborda alatt; s Rékáb és az ő atyjafia, Bahana, elszaladának.
2Sám 4: 7 Mikor azért ezek a házba bementek, és ő hálószobájában az ágyán feküvék, megsebesítvén megölték őt, s fejét levágva, felvették az ő fejét, és egész éjjel mennek vala a sík mezőn.
2Sám 4: 8 És elvivék Isbóset fejét Dávidhoz Hebronba, és mondának a királynak: Ímhol Isbósetnek, Saul fiának, a te ellenségednek feje; aki üldözé a te lelkedet, és az Úr bosszút állott e mai napon az én uramért, a királyért, Saulon és az ő maradékán.
2Sám 4: 9 Felele pedig Dávid Rékábnak és Bahanának, az ő atyjafiának, a Beerótbeli Rimmon fiainak, és monda nékik: Él az Úr, ki az én életemet megszabadította minden nyomorúságból,
2Sám 4: 10 Hogy én azt, aki nékem hírt hozott vala, ezt mondván: Ímé meghalt Saul (és azt hitte, hogy azzal nékem örömet szerez), megragadván megöletém őt Siklágban, holott jutalmat kellett volna adnom néki hírmondásáért:
2Sám 4: 11 Mennyivel inkább az istentelen embereket, kik ágyában, a maga házában ölték meg az igaz embert? Azért most vajjon ne kivánjam-é meg az ő vérét kezeitekből, hogy titeket eltöröljelek a földről?
2Sám 4: 12 Parancsola azért Dávid az ő szolgáinak, hogy megöljék őket; és elvagdalák kezeiket és lábaikat; és felakaszták őket Hebronban, a halastó mellett. Isbósetnek pedig fejét felvevén, eltemeték az Abner sírboltjába, Hebronban.
2Sám 5: 1 Eljövének pedig Dávidhoz Hebronba Izráelnek minden nemzetségei, és szólának ilyenképen: Ímé mi a te csontodból és testedből valók vagyunk,
2Sám 5: 2 [Mert] ennekelőtte is, mikor Saul uralkodott felettünk, te vezérelted ki s be Izráelt, és az Úr azt mondotta néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te fejedelem leszel Izráel felett.
2Sám 5: 3 Eljövének azért Izráelnek minden vénei a királyhoz Hebronba, és frigyet tőn velek Dávid király Hebronban az Úr előtt, és királylyá kenék Dávidot Izráel felett.
2Sám 5: 4 Harmincz esztendős vala Dávid, mikor uralkodni kezde, [és] negyven esztendeig uralkodék.
2Sám 5: 5 Hebronban uralkodék a Júda [nemzetség]én hét esztendeig és hat hónapig; és Jeruzsálemben uralkodék harminczhárom esztendeig az egész Izráel és Júda [nemzetség]ein.
2Sám 5: 6 Felméne pedig a király és az ő népe Jeruzsálembe a Jebuzeusok ellen, kik azt a földet lakják vala, ők azonban azt mondák Dávidnak: Nem jössz ide be, hanem a sánták és vakok elűznek téged! [melylyel] azt jelenték: Nem jő ide be Dávid.
2Sám 5: 7 Bevevé mindazáltal Dávid a Sion várát, és az [immár] a Dávid városa.
2Sám 5: 8 Mert azt mondá Dávid ama napon: Mindenki, aki vágja a Jebuzeusokat, menjen fel a csatornához [és vágja ott] a sántákat és a vakokat, a kiket gyűlöl a Dávid lelke. Ezért mondják: Vak és sánta ne menjen be a házba!
2Sám 5: 9 És lakozék Dávid abban a várban, és nevezé azt Dávid városának; és megépíté Dávid köröskörül, Millótól fogva befelé.
2Sám 5: 10 Dávid pedig folytonosan emelkedék és növekedék, [mert] az Úr, a Seregeknek Istene vala ő vele.
2Sám 5: 11 Követeket külde pedig Hirám, Tírusnak királya Dávidhoz, és czédrusfákat is, ácsmestereket és kőmíveseket, és építének házat Dávidnak.
2Sám 5: 12 És belátta Dávid, hogy az Úr megerősítette őt az Izráel felett való királyságában, és hogy felmagasztalta az ő királyságát az ő népéért, Izráelért.
2Sám 5: 13 Vőn pedig még magának Dávid ágyasokat, és feleségeket Jeruzsálemből, minekutána Hebronból oda ment; és lőnek még Dávidnak fiai és leányai.
2Sám 5: 14 És ezek a nevei azoknak, a kik Jeruzsálemben születtek: Sammua, Sóbáb, Nátán, Salamon,
2Sám 5: 15 Ibhár, Elisua, Néfeg, Jáfia,
2Sám 5: 16 Elisáma, Eljada és Elifélet.
2Sám 5: 17 Mikor pedig a Filiszteusok meghallották, hogy királylyá kenték Dávidot az Izráelen; felkelének mind a Filiszteusok, hogy Dávidot megkeressék; melyet megértvén Dávid, aláméne az erősségbe.
2Sám 5: 18 A Filiszteusok pedig elérkezének és elszéledének a Réfaim völgyében.
2Sám 5: 19 Megkérdé azért Dávid az Urat ilyen szóval: Elmenjek-é a Filiszteusok ellen? Kezembe adod-é őket? Felele az Úr Dávidnak: Menj el, mert kétség nélkül kezedbe adom a Filiszteusokat.
2Sám 5: 20 Elérkezék azért Dávid Baál Perázimba, és megveré ott őket Dávid, és monda: Szétszórta az Úr ellenségimet előttem, mint a víz szokott eloszlani; azért nevezé azt a helyet Baál Perázimnak.
2Sám 5: 21 És ott hagyák az ő bálványaikat, melyeket felszedének Dávid és az ő szolgái.
2Sám 5: 22 Azután ismét feljövének a Filiszteusok, és elszéledének a Réfaim völgyében.
2Sám 5: 23 Megkérdé azért Dávid az Urat, ki ezt felelé: Ne menj [most] reájok; [hanem] kerülj a hátuk mögé és a szederfák ellenében támadd meg őket.
2Sám 5: 24 És mikor a szederfák tetején indulásnak zaját fogod hallani, akkor indulj meg, mert akkor kimegy te előtted az Úr, hogy megverje a Filiszteusok táborát.
2Sám 5: 25 És úgy cselekedék Dávid, a mint megparancsolta vala néki az Úr: és vágta a Filiszteusokat Gibeától fogva, mind [addig,] míg Gézerbe mennél.
2Sám 6: 1 Összegyűjté ezek után Dávid az egész Izráelnek színét, harmincezer [embert.
2Sám 6: 2 És felkelvén, elméne Dávid az egész néppel együtt, mely vele vala, Júdának [városába], Bahalába, hogy elhozza onnét az Isten ládáját, mely Névről, a Seregek Urának nevéről neveztetik, ki ül a Kérubok között.
2Sám 6: 3 És tevék az Isten ládáját új szekérre, és elhozák azt Abinádábnak házától, mely vala a dombon, és Uzza és Ahió, Abinádáb fiai vezetik az új szekeret.
2Sám 6: 4 Elvivék azért azt az Abinádáb házából, mely a dombon vala, az Isten ládájával, és Ahió a láda előtt megyen.
2Sám 6: 5 Dávid pedig és az egész Izráel népe örvendeznek vala az Úr előtt, jegenyefából való minden [szerszámokkal,] hegedűkkel, lantokkal, dobokkal, sípokkal és czimbalmokkal.
2Sám 6: 6 És mikor Nákonnak szérűjére jutának, kinyújtá Uzza [az ő kezét] az Isten ládájára, és megtartá [azt;] mert az ökrök félremozdították vala.
2Sám 6: 7 Ennekokáért felgerjede az Úr haragja Uzza ellen, és megölé ott őt az Isten vakmerőségéért: és meghala ott az Isten ládája mellett.
2Sám 6: 8 És bosszankodék Dávid, hogy az Úr ilyen romlással rontotta meg Uzzát, és nevezé azt a helyet Péres Uzzának, mind e mai napig.
2Sám 6: 9 Megfélemlék azért Dávid azon a napon az Úrtól, és monda: Hogyan jőjjön az Úr ládája én hozzám?
2Sám 6: 10 És nem akará Dávid magához vinni az Úrnak ládáját Dávidnak városába, hanem letéteté azt Dávid a Gitteus Obed Edom házánál.
2Sám 6: 11 És lőn az Úrnak ládája a Gitteus Obed Edom házánál három hónapig, és megáldá az Úr Obed Edomot és egész háznépét.
2Sám 6: 12 És megmondák Dávid királynak ilyen szóval: Megáldotta az Úr az Obed Edom házát és mindenét, a mije van, az Isten ládájáért. És elmenvén Dávid, elvivé az Isten ládáját az Obed Edom házától Dávid városába vígassággal.
2Sám 6: 13 Mikor pedig [azok,] a kik az Úr ládáját vitték, hat lépést mentek, áldozék [ott egy] ökröt és hízott borjút.
2Sám 6: 14 Dávid pedig teljes erejéből tánczol vala az Úr előtt, és gyolcs efódot övedzett magára Dávid.
2Sám 6: 15 Dávid azért és Izráelnek egész háza felvivék az Úr ládáját énekléssel és trombitaszóval.
2Sám 6: 16 Lőn pedig, hogy mikor az Úr ládája Dávid városába ért, Mikál, Saulnak leánya kinéz vala az ablakon, és látván, hogy Dávid király ugrál és tánczol az Úr előtt, megútálá őt szívében.
2Sám 6: 17 Mikor pedig bevitték az Úr ládáját, és elhelyezék azt az ő helyére a sátornak közepére, melyet számára Dávid felállíttatott: akkor áldozott Dávid egészen égőáldozatokat és hálaadó áldozatokat, az Úr előtt.
2Sám 6: 18 Mikor pedig elvégezte Dávid az egészen égőáldozatot, és a hálaadó áldozatot, megáldá a népet a Seregek Urának nevében.
2Sám 6: 19 És osztogattata Dávid mind az egész népnek, Izráel egész seregének, férfiaknak és asszonyoknak, mindenkinek egy-egy lepényt, egy-egy darab húst, és egy-egy kalácsot; és elméne mind az egész nép, kiki az ő házához.
2Sám 6: 20 Mikor pedig Dávid hazament, hogy megáldja az ő háznépét [is: ] kijöve Mikál, a Saul leánya Dávid eleibe, és monda: Mily dicsőséges vala ma Izráel királya, ki az ő szolgáinak szolgálói előtt felfosztózott vala ma, mint a hogy egy esztelen szokott felfosztózni!
2Sám 6: 21 És monda Dávid Mikálnak: Az Úr előtt, ki inkább engem választott, mint atyádat és az ő egész házanépét, hogy az Úr népének, Izráelnek fejedelme legyek, igen, az Úr előtt örvendezém.
2Sám 6: 22 Sőt minél inkább megalázom magamat és minél alábbvaló leszek a magam szemei előtt: annál dicséretreméltóbb leszek a szolgálók előtt, a kikről te szólasz.
2Sám 6: 23 Ennekokáért Mikálnak, Saul leányának nem lőn soha gyermeke az ő halálának napjáig.
2Sám 7: 1 Lőn pedig, hogy mikor a király az ő palotájában üle, és az Úr mindenfelől békességet adott néki minden ellenségeitől,
2Sám 7: 2 Monda a király Nátán prófétának: Ímé lássad, én czédrus[fából] [csinált] palotában lakom, az Istennek ládája pedig a kárpitok között van.
2Sám 7: 3 És monda Nátán a királynak: Eredj, s valami a te szívedben van, vidd véghez, mert az Úr veled van.
2Sám 7: 4 Azonban lőn az Úr szava Nátánhoz azon éjjel, mondván:
2Sám 7: 5 Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Házat akarsz-é nékem építeni, hogy abban lakjam?
2Sám 7: 6 Mert én nem laktam házban attól a naptól fogva, hogy kihoztam Izráel fiait Égyiptomból, mind e mai napig, hanem szüntelen sátorban és hajlékban jártam.
2Sám 7: 7 Valahol csak jártam Izráel fiai között, avagy szólottam-é csak egy szót is Izráel valamelyik nemzetségének, a kinek parancsoltam, hogy legeltesse az én népemet Izráelt, mondván: Miért nem építettetek nékem czédrusfából való házat?
2Sám 7: 8 Most azért ezt mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Én hoztalak ki téged a kunyhóból, a juhok mögül, hogy légy fejedelem az én népem felett, az Izráel felett;
2Sám 7: 9 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, és kiirtottam minden ellenségeidet előtted; és nagy hírnevet szerzettem néked, mint a nagyoknak hírneve, a kik e földön vannak.
2Sám 7: 10 Helyet is szerzék az én népemnek Izráelnek, és [ott] elplántálám őt, és lakozék az ő helyében, és többé helyéből ki nem mozdíttatik, és nem fogják többé az álnokságnak fiai nyomorgatni őt, mint annakelőtte,
2Sám 7: 11 Attól a naptól fogva, hogy bírákat rendeltem az én népem az Izráel felett. Békességet szereztem tehát néked minden ellenségeidtől. És megmondotta néked az Úr, hogy házat csinál néked az Úr.
2Sám 7: 12 Mikor pedig a te napjaid betelnek, és elaluszol a te atyáiddal, feltámasztom utánad a te magodat, mely ágyékodból származik, és megerősítem az ő királyságát:
2Sám 7: 13 Az fog házat építeni az én nevemnek, és megerősítem az ő királyságának trónját mindörökké.
2Sám 7: 14 Én leszek néki atyja, és ő lészen nékem fiam, aki mikor gonoszul cselekszik, megfenyítem őt emberi veszszővel és emberek fiainak büntetésével;
2Sám 7: 15 Mindazáltal irgalmasságomat nem vonom meg tőle, miképen megvonám Saultól, a kit kivágék előtted.
2Sám 7: 16 És állandó lészen a te házad, és a te országod mindörökké tiéd lészen, [és] a te trónod erős lészen mindörökké.
2Sám 7: 17 Mind e beszéd szerint, és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.
2Sám 7: 18 Bemenvén azért Dávid király, leborula az Úr előtt, és monda: Micsoda vagyok én, Uram Isten! és micsoda az én házam népe, hogy engem ennyire elővittél?
2Sám 7: 19 És ez még csekélynek tetszett néked, Uram Isten! hanem ímé szólasz a te szolgádnak háza felől messze időre valókat; és ez törvény az emberre nézve, Uram Isten!
2Sám 7: 20 De mi szükség Dávidnak többet szólani néked, holott te jól ismered, Uram Isten, a te szolgádat?
2Sám 7: 21 A te igéretedért, és a te jóakaratod szerint cselekedted mindezeket a nagy dolgokat, hogy megjelentsd a te szolgádnak.
2Sám 7: 22 Ennekokáért felmagasztaltattál, Uram Isten: mert senki sincs olyan, mint te, és rajtad kivül nincsen Isten, mind a szerint, a mint hallottuk a mi füleinkkel.
2Sám 7: 23 Mert melyik nép olyan, mint a te néped, az Izráel, melyért elment volna az Isten, hogy megváltsa magának való népül, és magának nevet szerezzen, és érettetek oly nagyokat cselekedjék és országodért oly csudálatos dolgokat néped előtt, melyet megszabadítottál Égyiptomból, a pogányoktól és isteneiktől.
2Sám 7: 24 Mert megerősítetted magadnak a te népedet, az Izráelt, népedül mindörökké; és te voltál, Uram, nékik Istenök.
2Sám 7: 25 Most annakokáért, Uram Isten, a mit szóltál a te szolgád felől, és az ő háza felől, teljesítsd be mindörökké; és cselekedjél úgy, a mint szólottál;
2Sám 7: 26 Hogy felmagasztaltassék a te neved mindörökké, ilyen szókkal: A Seregeknek Ura az Izráelnek Istene, és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó te előtted!
2Sám 7: 27 Mert megjelentetted a te szolgádnak fülébe, óh Seregeknek Ura és Izráelnek Istene, ezt mondván: Házat építek néked. Ezért készteté szolgádat az ő szíve, hogy ilyen könyörgéssel könyörögjön hozzád.
2Sám 7: 28 Most azért, óh Uram Isten, (mert te vagy az Isten, és a te beszéded igazság, és te mondottad ezt a jót a te szolgád felől),
2Sám 7: 29 Legyen a te jóakaratodnak áldása a te szolgádnak házán, hogy legyen előtted mindörökké; mert te szólottál, Uram Isten, azért a te áldásoddal áldassék meg a te szolgádnak háza mindörökké.
2Sám 8: 1 Ezek után megveré Dávid a Filiszteusokat, és megalázá őket: és elfoglalá Dávid a Filiszteusok kezéből Méteg Ammát.
2Sám 8: 2 És megveré a Moábitákat [is,] és kötéllel méré meg őket, lefektetvén őket a földre; két kötéllel méré azokat, a kik megölendők, és egy teljes kötéllel azokat, a kik életben hagyandók valának; és a Moábiták Dávidnak adófizető szolgái lőnek.
2Sám 8: 3 Megveré Dávid Hadadézert is, Réhóbnak fiát, Czóbának királyát, mikor elméne, hogy hatalmát kiterjessze [az Eufrátes] folyó vizéig.
2Sám 8: 4 És foglyul ejtett Dávid közülök ezer és hétszáz lovagot, és húszezer gyalog embert; és inaikat elvagdaltatá Dávid minden szekeres [lovak]nak és [csak] száz szekérbe [valót] hagyott meg közülök.
2Sám 8: 5 Eljövének pedig a Siriabeliek Damaskusból, hogy megsegítsék Hadadézert, Czóbának királyát; és levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit.
2Sám 8: 6 És helyeze Dávid állandó sereget a damaskusi Siriába; és a Siriabeliek Dávidnak adófizető szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot valahová megyen vala.
2Sám 8: 7 És elvevé Dávid az arany paizsokat is, melyek Hadadézer szolgáin valának, és bevivé azokat Jeruzsálembe.
2Sám 8: 8 Hoza annakfelette Dávid király a Hadadézer városaiból, Bétákhból és Berótaiból felette igen sok rezet.
2Sám 8: 9 Mikor pedig meghallá Tói, Hamát királya, hogy megverte Dávid Hadadézernek minden seregeit;
2Sám 8: 10 Küldé Tói Jórámot, az ő fiát Dávid királyhoz, hogy békességesen köszöntse őt, és áldja, hogy harczolt Hadadézer ellen és megverte őt (mert Hadadézer Tóival is hadakozik vala). És a [Tói fia] kezében aranyból, ezüstből és rézből való edények valának,
2Sám 8: 11 Melyeket Dávid király az Úrnak szentele, azzal az ezüsttel és aranynyal együtt, a melyet [az Úrnak] szentele mind ama népektől, a kiket meghódoltatott;
2Sám 8: 12 A Siriabeliektől, Moábitáktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól, az Amálekitáktól és a Réhób fiától, Hadadézertől, Czóbának királyától nyert prédából.
2Sám 8: 13 És hírnevet szerze Dávid, a mikor visszatért, miután a Siriabelieket leverte a sós völgyben, tizennyolczezeret.
2Sám 8: 14 Az Idumeusok közé is állandó sereget rendele, egész Idumeába állandó sereget rendele, és az Idumeusok mind Dávid szolgái lettek. És megoltalmazá az Úr Dávidot, valahová megyen vala.
2Sám 8: 15 Uralkodék azért Dávid az egész Izráelen, és szolgáltat vala Dávid az egész nép között ítéletet és igazságot.
2Sám 8: 16 Fővezére volt Joáb, Sérujának fia, Jósafát pedig, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
2Sám 8: 17 Sádók pedig, Akhitóbnak fia, és Akhimélek, Abjátárnak fia papok valának, és Sérája íródeák.
2Sám 8: 18 Benája Jéhójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok [előljárója,] a Dávid fiai pedig fők valának.
2Sám 9: 1 Monda pedig Dávid: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy irgalmasságot cselekedjem ő vele Jonathánért?
2Sám 9: 2 [Vala] pedig Saul házából egy szolga, kinek neve vala Siba, kit Dávidhoz szólítának, és monda a király néki: Te vagy-é Siba? Felele: [Én vagyok] a te szolgád.
2Sám 9: 3 Akkor monda a király: Maradt-é még valaki a Saul házanépe közül, hogy cselekedjem vele az Isten irgalmasságát? Felele Siba a királynak: Van még Jonathánnak egy fia, ki mind a két lábára sánta.
2Sám 9: 4 Monda néki a király: Hol van? És monda Siba a királynak: Ímé az Ammiel fiának, Mákirnak házában van Ló-Debárban.
2Sám 9: 5 Akkor elkülde Dávid király, és elhozatá őt a Mákirnak, az Ammiel fiának házából Ló-Debárból.
2Sám 9: 6 És mikor megérkezett Dávidhoz Méfibóset, Jonathánnak a Saul fiának fia, arczczal leborula, és tisztességet tőn néki; és monda Dávid: Méfibóset! ki felele: Ímhol a te szolgád.
2Sám 9: 7 Monda néki Dávid: Ne félj; mert kétség nélkül irgalmasságot cselekeszem veled Jonathánért, a te atyádért; és visszaadom néked Saulnak, a te [nagy]atyádnak minden majorságát, és néked mindenkor asztalomnál lesz ételed.
2Sám 9: 8 Akkor fejet hajta [Méfibóset,] és monda: Micsoda a te szolgád, hogy a holt ebre reá tekintettél, minemű én vagyok?
2Sám 9: 9 Szólítá azután a király Sibát, Saulnak szolgáját, és monda néki: Valamije volt Saulnak és egész háznépének, mindazokat a te urad fiának adtam.
2Sám 9: 10 A majorságnak azért te viseljed gondját, és a te fiaid és szolgáid, és beszolgáltassad, hogy legyen a te urad fiának kenyere, melylyel éljen. Méfibóset pedig, a te uradnak fia, az én asztalomnál eszik mindenkor. Vala pedig Sibának tizenöt fia és húsz szolgája.
2Sám 9: 11 Felele Siba a királynak: Valamit az én uram, a király parancsol [nékem], szolgájának, a képen cselekeszik a te szolgád. És Méfibóset az én asztalomnál eszik, mint a király fiainak egyike.
2Sám 9: 12 Vala pedig Méfibósetnek egy fiacskája, kinek neve Mika vala; a Siba házában lakozók pedig mindnyájan Méfibóset szolgái [valának.]
2Sám 9: 13 Méfibóset tehát Jeruzsálemben lakozék, mert mindenkor a király asztalánál eszik vala; és ő mind a két lábára sánta vala.
2Sám 10: 1 Lőn pedig azután, meghala az Ammon fiainak királya, és uralkodék helyette Hánon, az ő fia.
2Sám 10: 2 És monda Dávid: Irgalmasságot teszek Hánonnal, Náhás fiával, miképen az ő atyja is velem irgalmasságot tett; és hozzá külde Dávid, hogy vigasztalja őt szolgái által atyja [halála] felől. Mikor Dávid szolgái Ammon fiainak földére érkezének:
2Sám 10: 3 Mondának az Ammon fiainak vezérei Hánonnak, az ő uroknak: Vajjon becsüli-é Dávid ezzel előtted a te atyádat, hogy hozzád vigasztalókat küldött? Vajjon Dávid nem inkább azért küldötte-é hozzád szolgáit, hogy a várost megszemléljék és kikémleljék és teljesen elpusztítsák.
2Sám 10: 4 Elfogatá azért Hánon a Dávid szolgáit, és szakáloknak felét lenyiratá, és ruháikat félben elmetszeté az alfelekig, és elbocsátá őket.
2Sám 10: 5 A mint ezt Dávidnak hírül hozták, eleikbe külde, (mert ezek az emberek igen meggyaláztattak) és ezt izené a király: Maradjatok Jerikhóban mindaddig, míg megnevekedik szakálotok; és [úgy] jőjjetek haza.
2Sám 10: 6 Látván pedig az Ammon fiai, hogy gyűlöltekké lettek Dávid előtt, követet küldének az Ammon fiai, és felfogadák Siriában a Béth-Réhóbbelieket és ugyancsak Siriában a Czóbeusokat, húszezer gyalogot, és Maakának királyát ezer emberrel, és a Tóbbelieket, tizenkétezer embert.
2Sám 10: 7 A mint ezt Dávid meghallá, elküldötte Joábot és a vitézeknek egész seregét.
2Sám 10: 8 Kivonulának az Ammon fiai is, és csatarendbe állottak a kapu bejárata előtt. A Siriabeli Czóbeusok, Réhóbbeliek, Tóbbeliek és Maaka magukban valának a mezőn.
2Sám 10: 9 Látván pedig Joáb, hogy mind elől, mind hátul ellenség van ő ellene, kiválogatá az Izráel népének színét, és a Siriabeliek ellenében állítá fel.
2Sám 10: 10 A népnek maradékát az ő öcscsének, Abisainak vezetésére bízta, hogy felállítsa azt Ammon fiainak ellenében.
2Sám 10: 11 És monda: Ha erősebbek lesznek a Siriabeliek nálamnál, nékem segítségül légy. Ha pedig az Ammon fiai náladnál hatalmasabbak lesznek, elmegyek, hogy megsegítselek.
2Sám 10: 12 Légy erős és legyünk bátrak a mi nemzetségünkért és a mi Istenünknek városaiért; és az Úr cselekedjék úgy, a mint néki tetszik.
2Sám 10: 13 Elérkezék azért Joáb és az ő vele való sereg a Siriabeliek ellen az ütközetre, és megfutamodának ő előtte.
2Sám 10: 14 Látván pedig az Ammon fiai, hogy megfutamodtak a Siriabeliek, megfutamodának [ők is] Abisai előtt, és beszaladának a városba; és megtére Joáb az Ammon fiaitól és méne Jeruzsálembe.
2Sám 10: 15 Mikor pedig látták a Siriabeliek, hogy megverettettek az Izráeliták által, ismét együvé gyülekezének.
2Sám 10: 16 És elkülde Hadadézer, és elhozatá a Siriabelieket, a kik a vizen túl [valának,] és jövének Helámba; és Sobák, Hadadézernek fővezére volt élükön.
2Sám 10: 17 Megizenék pedig Dávidnak, aki egybegyűjté egész Izráelt, és általméne a Jordánon, és juta Hélámhoz: és sereget rendelének a Siriabeliek Dávid ellen, és megütközének vele.
2Sám 10: 18 De a Siriabeliek megfutamodtak Izráel előtt, és levága Dávid a Siriabeliek közül hétszáz szekerest és negyvenezer lovagot, Sobákot is, a seregnek fővezérét megölé; és ugyanott meghala.
2Sám 10: 19 Mikor pedig látták mindazok a királyok, a kik Hadadézernek szolgái valának, hogy az Izráel által megverettek, békét kötöttek Izráellel és nékik szolgálának; és nem merének többé a Siriabeliek kijőni az Ammon fiainak segítségére.
2Sám 11: 1 Lőn pedig az esztendő fordulásakor, mikor a királyok [hadba] szoktak menni, elküldé Dávid Joábot és az ő szolgáit ő vele, és mind az egész Izráelt, hogy elveszessék az Ammon fiait, és megszállják Rabba [városát;] Dávid pedig Jeruzsálemben maradt.
2Sám 11: 2 És lőn estefelé, mikor felkelt Dávid az ő ágyából, és a királyi palota tetején sétála: láta a tetőről egy asszonyt fürdeni, ki igen szép termetű vala.
2Sám 11: 3 És elkülde Dávid, és tudakozódék az asszony felől, és monda [egy ember: ] Nemde nem ez-é Bethsabé, Eliámnak leánya, a Hitteus Uriás felesége?
2Sám 11: 4 Akkor követeket külde Dávid, és elhozatá őt; ki beméne ő hozzá, és vele hála, mikor az ő tisztátalanságából megtisztult; és annakutána visszaméne az ő házához.
2Sám 11: 5 És fogada méhében az asszony, és elküldvén, megizené Dávidnak ilyen szóval: Teherbe estem!
2Sám 11: 6 Akkor Dávid izene Joábnak: Küldd [haza] hozzám a Hitteus Uriást; és elküldé Joáb Uriást Dávidhoz.
2Sám 11: 7 Mikor pedig eljutott Uriás ő hozzá, megkérdé őt Dávid Joábnak békessége felől, a népnek békessége felől és a harcz folyása felől.
2Sám 11: 8 Ezután monda Dávid Uriásnak: Menj haza, és mosd meg lábaidat; kimenvén pedig Uriás a király házából, a király ajándékot külde utána.
2Sám 11: 9 Uriás azonban lefeküvék a királyi palota bejárata előtt az ő urának minden szolgáival, és nem méne a maga házához.
2Sám 11: 10 És megjelenték Dávidnak, mondván: Nem ment le Uriás az ő házához. Akkor monda Dávid Uriásnak: Nemde nem útról jöttél-é? Miért nem mentél le a te házadhoz?
2Sám 11: 11 Felele Uriás Dávidnak: Az [Isten] ládája, Izráel és Júda [nemzetsége] sátorokban laknak, és az én uram Joáb, és az én uramnak szolgái a nyilt mezőn táboroznak: hogy mennék én be az én házamba, hogy egyem és igyam és feleségemmel háljak? Úgy élj te és úgy éljen a te lelked, hogy nem mívelem azt!
2Sám 11: 12 Monda azért Dávid Uriásnak: Maradj itt ma is, és holnap elbocsátlak. Ott marada azért Uriás Jeruzsálemben az nap és más napra kelve is.
2Sám 11: 13 Ennekutána hivatá őt Dávid, és ő vele evék és ivék, és lerészegíté őt, és kiméne estve aludni az ő ágyára, az ő urának szolgáival együtt, de házához nem méne alá.
2Sám 11: 14 Megvirradván pedig, levelet íra Dávid Joábnak, melyet Uriástól küldött el.
2Sám 11: 15 Írá pedig a levélben, mondván: Állassátok Uriást legelől, a hol a harcz leghevesebb és háta mögül fussatok el, hogy megölettessék és meghaljon.
2Sám 11: 16 Lőn azért, hogy mikor ostromlá Joáb a várost, állatá Uriást arra a helyre, a hol tudja vala, hogy erős vitézek vannak.
2Sám 11: 17 Kijövén azért a városbeli nép, megharczolának Joábbal, és elhullának [egyesek] a nép közül, Dávid szolgái közül, és a Hitteus Uriás is meghala.
2Sám 11: 18 [Követet] külde akkor Joáb, és megizené Dávidnak az ütközetnek egész lefolyását.
2Sám 11: 19 És megparancsolá a követnek, mondván: Ha az ütközetnek egész lefolyását teljesen előadtad a királynak,
2Sám 11: 20 És ha a király haragra lobbanva azt mondja néked: Miért mentetek olyan közel a városhoz harczolni? Avagy nem tudtátok-é, hogy lelövöldöznek a kőfalról?
2Sám 11: 21 Kicsoda ölte meg Abiméleket, a Jérubbóset fiát? Nemde nem egy asszony üté-é agyon a kőfalról egy malomkődarabbal és meghala Tébesben? [Azért] miért mentetek közel a kőfalhoz? Akkor mondd meg: A te szolgád a Hitteus Uriás is meghalt.
2Sám 11: 22 Elméne azért a követ, és mikor megérkezett, elbeszélé Dávidnak mindazt, a mivel megbízta volt őt Joáb.
2Sám 11: 23 És monda a követ Dávidnak: Azok az emberek erőt vettek felettünk, és a mezőre kijöttek ellenünk, de mi visszaűztük őket a kapu bejáratáig;
2Sám 11: 24 Azonban a kőfalról lövöldözének a nyilasok a te szolgáidra, és a király szolgái közül [egyesek] meghaltak; és a te szolgád, a Hitteus Uriás is meghalt.
2Sám 11: 25 Monda azért Dávid a követnek: Ezt mondjad Joábnak: Ne bánkódjál a miatt; mert a fegyver úgy megemészt egyet, mint mást. Fokozzad azért támadásodat a város ellen, hogy elpusztítsad azt. Így biztasd őt.
2Sám 11: 26 Meghallá pedig Uriásnak felesége, hogy meghalt Uriás, az ő férje, és siratá az ő férjét.
2Sám 11: 27 És mikor a gyászolás[nak ideje] eltelt, érette külde Dávid és házába viteté őt és lőn néki felesége, és szüle néki egy fiat. De ez a dolog, a melyet Dávid cselekedett, nem tetszék az Úrnak.
2Sám 12: 1 Elküldé azért az Úr Dávidhoz Nátán [prófétát,] ki bemenvén hozzá, monda néki: Két ember vala egy városban, egyik gazdag, a másik szegény.
2Sám 12: 2 A gazdagnak felette sok juhai és ökrei valának;
2Sám 12: 3 A szegénynek pedig semmije nem vala egyéb egy kis nőstény báránykájánál, a melyet vett és táplált vala, s felnevelkedett nála gyermekeivel együtt; saját falatjából evett és poharából ivott és keblén aludt, és néki olyan vala, mintegy leánya.
2Sám 12: 4 Mikor pedig utazó vendége érkezett a gazdagnak: sajnált az ő ökrei és juhai közül hozatni, hogy a vendégnek ételt készítsen belőle, aki hozzá ment vala; hanem elvevé a szegénytől az ő bárányát, és azt főzeté meg a vendégnek, a ki hozzá ment.
2Sám 12: 5 Akkor felgerjede Dávidnak haragja az ember ellen, és monda Nátánnak: Él az Úr, hogy halálnak fia az az ember, aki azt cselekedte.
2Sám 12: 6 A bárányért pedig négy annyit kell adnia, mivelhogy ezt mívelte, és annak nem kedvezett.
2Sám 12: 7 És monda Nátán Dávidnak: Te vagy az az ember! Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Én kentelek fel téged, hogy király légy Izráel felett, és megszabadítottalak téged a Saul kezéből.
2Sám 12: 8 És néked adtam a te urad házát, és a te uradnak feleségeit a te kebeledbe; ennek felette néked adtam Izráelnek és Júdának házát; [és] ha még ez kevés [volt,] ezt s ezt adtam volna néked.
2Sám 12: 9 Miért vetetted meg az Úrnak beszédét, oly dolgot cselekedvén, mely útálatos ő előtte? A Hitteus Uriást fegyverrel ölted meg, és az ő feleségét magadnak vetted feleségül; magát pedig az Ammon fiainak fegyverével ölted meg.
2Sám 12: 10 Most azért ne távozzék el a fegyver soha házadból, mivel megútáltál engem, és a Hitteus Uriás feleségét elvetted, hogy feleséged legyen.
2Sám 12: 11 Ezt mondja az Úr: Ímé én épen a saját házadból bocsátok reád csapásokat, és feleségeidet szemed láttára veszem el, és adom más felebarátodnak, és hál a te feleségeiddel fényes nappal.
2Sám 12: 12 Mert te titkon cselekedtél; de én az egész Izráel előtt és napvilágnál cselekeszem azt.
2Sám 12: 13 Monda azért Dávid Nátánnak: Vétkeztem az Úr ellen! És monda Nátán Dávidnak: Az Úr is elvette a te bűnödet, nem fogsz meghalni.
2Sám 12: 14 Mindazáltal, mivel alkalmat adtál a gyalázásra az Úr ellenségeinek e dologban: a te fiad is, aki lett néked, bizonynyal meghal.
2Sám 12: 15 Ezekután elméne Nátán az ő házához. És megveré az Úr a gyermeket, a kit az Uriás felesége szült vala Dávidnak; és megbetegedék.
2Sám 12: 16 És könyörge Dávid az Istennek a gyermekért, és bőjtöle is Dávid, és bemenvén, a földön feküvék éjjel.
2Sám 12: 17 Felkelének azért az ő házának vénei [és menének] ő hozzá, hogy felemeljék őt a földről: de nem akará, és nem is evék ő velek kenyeret.
2Sám 12: 18 Hetednapra azért meghala a gyermek, és nem merik vala a Dávid szolgái néki megmondani, hogy meghalt a gyermek, mert ezt mondják vala: Ímé, még mikor a gyermek élt, szólottunk néki és meg sem hallotta szónkat; hogyan mondanánk meg néki, hogy meghalt a gyermek, hogy [magának] bajt szerezzen?
2Sám 12: 19 Látván pedig Dávid, hogy az ő szolgái suttognak, eszébe vevé Dávid, hogy meghalt a gyermek, és monda Dávid az ő szolgáinak: Meghalt-é a gyermek? Azok mondának: Meghalt.
2Sám 12: 20 Felkelvén azért Dávid a földről, megmosdék és megkené magát és más ruhát vőn magára, és bemenvén az Úr házába, imádkozék. Azután beméne a maga házába, és kérésére kenyeret vivének eleibe, és evék.
2Sám 12: 21 Akkor mondának az ő szolgái néki: Mi dolog ez, a mit míveltél? Míg a gyermek élt, bőjtöltél és sírtál; most pedig, hogy meghalt a gyermek, felkelél és kenyeret ettél.
2Sám 12: 22 Monda ő: Míg a gyermek élt, addig bőjtöltem és sírtam; mert ezt mondottam: Ki tudja, talán az Úr könyörül rajtam, és megél a gyermek.
2Sám 12: 23 De most, [hogy] meghalt, vajjon miért bőjtölnék? Vajjon visszahozhatom-é azzal? Én megyek ő hozzá, de ő nem jő ide vissza én hozzám.
2Sám 12: 24 És megvigasztalá Dávid az ő feleségét, Bethsabét, és beméne hozzá, és vele hála. És ő szült fiat, és nevezé annak nevét Salamonnak, és az Úr szereté azt,
2Sám 12: 25 A mint megizente vala Nátán próféta által, ki nevezé az ő nevét Jedidjának, az Úrért.
2Sám 12: 26 Joáb pedig hadakozék az Ammon fiainak [városa,] Rabba ellen, és megvevé a királyi várost.
2Sám 12: 27 És követeket külde Dávidhoz Joáb ilyen követséggel: Hadakoztam Rabba ellen, és meg is vettem a város[nak egyik részét, a hol a víz van.]
2Sám 12: 28 Most azért gyűjtsd egybe a népnek maradékát, és szállj táborba a város ellen, foglald el azt, nehogy valamiképen, ha én foglalnám el, róla neveztessék az én nevem.
2Sám 12: 29 Egybegyűjté azért Dávid mind az egész népet, és aláméne Rabba ellen, és harczola ellene, és elfoglalá azt.
2Sám 12: 30 És elvevé az ő királyuknak koronáját annak fejéről, melynek súlya egy tálentum arany volt, és drága [kövekkel vala rakva,] és lőn a Dávid fején, és a városból felette sok zsákmányt hozott el.
2Sám 12: 31 A népet pedig, mely benne [vala,] kihozatá; és némelyét fűrész, némelyét vasborona alá, némelyét fejsze alá vetteté; némelyeket mészkemenczén vitt által, és így cselekedék az Ammon fiainak minden városával. Haza méne azután Dávid és az egész nép Jeruzsálembe.
2Sám 13: 1 Lőn ennekutána, hogy Absolonnak, Dávid fiának igen szép huga vala, kinek neve Támár vala; és Amnon, a Dávid fia megszereté őt.
2Sám 13: 2 Igen nagy gyötrelemben vala pedig Amnon, úgy hogy beteggé lett az ő hugáért, Támárért; mert szűz vala, és Amnon előtt lehetetlennek tünt fel, hogy rajta valamit elkövessen.
2Sám 13: 3 [Vala] azonban Amnonnak egy barátja, kinek Jonadáb vala neve, Simeának, Dávid testvérének fia; Jonadáb pedig igen eszes ember vala.
2Sám 13: 4 Ki monda néki: Mi az oka, hogy te naponként soványodol, királynak fia? Nem mondhatnád-é meg nékem? És monda néki Amnon: Támárt, Absolon öcsémnek hugát igen szeretem.
2Sám 13: 5 És monda néki Jonadáb: Feküdj le ágyadba, és tedd betegnek magadat. És ha eljön atyád, hogy meglátogasson, mondd azt néki: Jőjjön ide, kérlek, Támár, az én hugom, hadd adjon ennem; és itt szemem előtt készítse el az ételt, hogy én is lássam, és az ő kezéből egyem.
2Sám 13: 6 Lefeküvék azért Amnon, és tetteté, mintha beteg volna; mikor azután eljött a király, hogy őt meglátogassa, monda Amnon a királynak: Kérlek, hadd jőjjön ide hozzám Támár hugom, hadd csináljon előttem egy pár bélest, és hadd egyem az ő kezéből.
2Sám 13: 7 Elkülde azért Dávid a Támár házához, ezt izenvén: Eredj el mindjárt az Amnon bátyád házához, és készíts valami ennivalót néki.
2Sám 13: 8 Beméne azért Támár az Amnon bátyja házába, ő pedig fekszik vala. És lisztet vévén, meggyúrá és bélest csinála ő előtte, és megfőzé a bélest.
2Sám 13: 9 Előhozá annakutána a serpenyőt, és kitölté eleibe; de ő nem akara enni. És monda Amnon: Küldjetek ki mellőlem mindenkit; és kimenének mindnyájan előle.
2Sám 13: 10 Akkor monda Amnon Támárnak: Hozd be a kamarába az étket, hadd egyem kezedből; vevé azért Támár a bélest, melyet készített vala, és bevivé Amnon bátyjának az ágyasházba.
2Sám 13: 11 És eleibe vivé, hogy egyék, és megragadá őt, és monda néki: Jőjj, feküdj mellém, húgom.
2Sám 13: 12 Ő pedig monda néki: Ne, bátyám, engem meg ne ronts, mert nem szoktak így cselekedni Izráelben, ne kövess el ilyen gyalázatot.
2Sám 13: 13 És én, ugyan hová vigyem szégyenemet? Te pedig olyan leszel Izráelben, mint egy bolond. Azért kérlek, szólj a királynak, mert nem fog megtagadni engem tőled.
2Sám 13: 14 Ő azonban nem akart szavára hallgatni, hanem erősebb levén nála, erőt vett rajta, és vele feküvék.
2Sám 13: 15 És meggyűlölé őt Amnon felette igen, mert nagyobb lőn gyűlölete, melylyel gyűlölte őt, a szeretetnél, melylyel őt megszerette vala. És monda néki Amnon: Kelj fel, eredj dolgodra.
2Sám 13: 16 Ki felele néki: Ne kövess el nagyobb gonoszságot annál, a melyet rajtam véghezvittél, hogy elűzz engem. Ő azonban nem akart reá hallgatni,
2Sám 13: 17 Hanem beszólítá szolgáját, aki néki szolgál vala, és monda: Űzd ki őt gyorsan előlem, és zárd be az ajtót utána.
2Sám 13: 18 Vala pedig ő rajta igen szép tarka szoknya, a milyenben a király leányai szoktak járni, míg szűzek valának. Kiűzé azért őt a szolga, és bezárá az ajtót utána.
2Sám 13: 19 Hamut hinte azért Támár az ő fejére, és a tarka szoknyát, mely rajta volt, meghasogatá, kezét pedig fejére tevén, jajgatva jár vala.
2Sám 13: 20 És monda néki a bátyja, Absolon: Talán Amnon bátyád volt veled? Azért hallgass most, hugom, [mert] atyádfia, ne bánkódjál azon felettébb. Lakozék azért Támár nagy árvaságban az ő bátyjának, Absolonnak házában.
2Sám 13: 21 Dávid király pedig hallván mindezeket, felette igen megharaguvék.
2Sám 13: 22 Nem szóla pedig semmit felőle Absolon Amnonnak, sem jót, sem gonoszt; mert igen gyűlöli vala Absolon Amnont, mivelhogy megszeplősítette az ő hugát, Támárt.
2Sám 13: 23 És lőn két esztendő mulva, mikor Absolonnak [juhait] nyírták Baál- Hásorban, mely Efraimban van, meghívá Absolon mind a király fiait.
2Sám 13: 24 Beméne Absolon a királyhoz is, és monda: Ímé most nyírják a te szolgádnak [juhait, azért] jőjjön el kérem a király és az ő szolgái a te szolgáddal.
2Sám 13: 25 Monda a király Absolonnak: Ne, fiam, ne menjünk el mindnyájan, hogy meg ne terheljünk téged. És ismét erőlteti vala őt, de nem akara elmenni, hanem megáldá őt.
2Sám 13: 26 Monda mégis Absolon: Ha nem, úgy jőjjön el velünk Amnon, az én testvérem. Felele néki a király: Miért menne el veled?
2Sám 13: 27 Mikor pedig erőltette őt Absolon, elbocsátá ő vele Amnont is és mind a király fiait.
2Sám 13: 28 Parancsola pedig Absolon az ő szolgáinak, ezt mondván: Kérlek, vigyázzatok, és mikor Amnon a bortól jókedvű lesz és mondom néktek: akkor üssétek le Amnont és öljétek meg őt, semmit ne féljetek, hiszen én parancsoltam néktek, legyetek bátrak, ne féljetek.
2Sám 13: 29 Úgy cselekedének azért az Absolon szolgái Amnonnal, a mint Absolon parancsolta vala. A király fiai pedig mindnyájan felkelének, és ki-ki öszvérére üle, és elszaladának.
2Sám 13: 30 Mikor pedig még az útban voltak, a hír eljutott Dávidhoz, mondván: Mind megölte Absolon a király fiait, egy sem maradt meg közülök.
2Sám 13: 31 Akkor felkele a király, megszaggatá ruháit, és a földre feküvék, és az ő szolgái mindnyájan megszaggatott ruhában állanak vala előtte.
2Sám 13: 32 Szóla pedig Jonadáb, Simeának, a Dávid testvérének fia, és monda: Ne mondja azt az én uram, hogy a királynak minden fiait megölték, mert csak Amnon halt meg egyedül; mert attól a naptól fogva, hogy az ő hugát megszeplősítette, Absolonnak mindig szájában volt [ez a dolog].
2Sám 13: 33 Ne vegye azért szívére az én uram, a király, azt gondolván, hogy a királynak minden fiai meghaltak, mert csak Amnon halt meg egyedül.
2Sám 13: 34 Absolon pedig elmenekült. És felemelvén az őrálló az ő szemeit, látá, hogy sok ember jő az úton ő mögötte, a hegyoldalon.
2Sám 13: 35 És monda Jonadáb a királynak: Ímé jőnek a király fiai; a mint a te szolgád mondá, úgy történt.
2Sám 13: 36 És lőn, a mint megszünt beszélni, megérkezének a király fiai, és szavokat felemelvén, sírának; és maga a király is és az ő szolgái mindnyájan felette igen sírának.
2Sám 13: 37 Absolon pedig elfuta, és méne Talmaihoz, Ammihur fiához, Gessurnak királyához. És [Dávid] minden nap siratá az ő fiát.
2Sám 13: 38 Absolon pedig, minekutána elfutott és Gessurba ment, három esztendeig volt ott.
2Sám 13: 39 Dávid király pedig felhagyott [azzal,] hogy Absolon ellen menjen, mert megvigasztalódott Amnon felől, hogy meghalt.
2Sám 14: 1 Észrevévén Joáb, Sérujának fia, hogy a királynak szíve vágyakozik Absolon után,
2Sám 14: 2 Elkülde Joáb Tékoa [városába], és hozata onnét egy asszonyt, ki igen eszes vala, és monda néki: Kérlek tetessed, mintha nagy keserűséged volna, és öltözzél fel gyászruhába, és olajjal se kend meg magadat; és légy olyan, mint aféle asszony, ki sokáig siratta halottját.
2Sám 14: 3 És menj be a királyhoz, s így és így szólj hozzá. És Joáb szájába adta, hogy mit kelljen szólani.
2Sám 14: 4 Szóla azért a Tékoabeli asszony a királynak, minekutána arczczal a földre leborult, és térdet-fejet hajtott, és monda: Segíts meg, óh király!
2Sám 14: 5 És monda néki a király: Mi bajod van? Felele az: Óh, én özvegyasszony vagyok, mert az én férjem meghalt.
2Sám 14: 6 És a te szolgálódnak két fia vala, kik összevesztek a mezőn, és mivel nem vala senki, aki őket megvédte volna, az egyik megsérté a másikat és megölé.
2Sám 14: 7 És ímé az egész háznép ellene támadott a te szolgálóleányodnak, és ezt mondják: Add kezünkbe az ő testvérének gyilkosát, hadd öljük meg őt az ő testvérének lelkéért, a kit megölt, és veszessük el az örököst is. Így akarják eloltani a kicsiny szikrácskát, a mely [nékem] megmaradott, hogy az én férjemnek ne maradjon se neve, se maradéka a föld színén.
2Sám 14: 8 Monda azért a király az asszonynak: Menj el házadhoz, és parancsolok a te dolgod felől.
2Sám 14: 9 Felele pedig a Tékoából való asszony a királynak: Uram király, én rajtam legyen a bűn súlya és az én atyámnak házán, de a király és az ő trónja ártatlan leszen.
2Sám 14: 10 Monda erre a király: aki te ellened szól, hozd ide előmbe, és többé nem fog illetni téged.
2Sám 14: 11 Akkor ő monda: Emlékezzék meg kérlek, a király az Úrról, a te Istenedről: hogy a vérbosszúló ne szaporítsa a pusztulást, és hogy az én fiamat ne veszessék el. Felele a király: Él az Úr, hogy a te fiadnak egy hajszála sem esik le a földre.
2Sám 14: 12 És monda az asszony: Kérlek, hadd szóljon a te szolgálód csak egy szót az én uramnak, a királynak; és ő monda: Szólj.
2Sám 14: 13 Akkor monda az asszony: Miért gondoltál ehhez hasonló dolgot az Isten népe ellen (mert mivel a király ezt a szót szólotta, mintegy maga is bűnös), hogy a király azt, a kit eltaszított magától, nem hívatja vissza?
2Sám 14: 14 Mert bizonyára meg kell halnunk, és olyanok vagyunk, mint a víz, mely a földre kiöntetvén, fel nem szedhető, és az Isten egy lelket sem akar elvenni, hanem azt a gondolatot gondolja magában, hogy ne legyen számkivetve előtte az eltaszított sem.
2Sám 14: 15 Most annakokáért azért jöttem ide, hogy én szólnék a királynak, az én uramnak, noha sokan rettentettek engem ettől; mindazáltal azt mondotta a te szolgálód: Mégis beszélek a királylyal, hátha megteszi a király, a mit az ő szolgálóleánya mond.
2Sám 14: 16 Igen, meghallgatja a király, és megszabadítja az ő szolgálóleányát annak kezéből, aki engem el akar veszteni és velem együtt az én fiamat az Istennek örökségéből.
2Sám 14: 17 Annakfelette ezt gondolta a te szolgálóleányod: Az én uramnak, a királynak beszéde szerezzen nyugodalmat, mert mint az Istennek angyala, olyan az én uram, a király, mivelhogy meghallgatja mind a jót, mind a gonoszt. És az Úr a te Istened legyen te veled.
2Sám 14: 18 És felelvén a király, monda az asszonynak: Kérlek, ne tagadd meg, a mit tőled kérek. És monda az asszony: Mondja el az én uram, a király, kérlek!
2Sám 14: 19 És monda a király: Vajjon mindezekben nem a Joáb keze [van-é] veled? Felele az asszony, és monda: Él a te lelked, óh uram, király, hogy sem jobbra, sem balra nem lehet térni attól, a mit az én uram, a király szól; mert a te szolgád Joáb hagyta [ezt] nékem, és mindezeket a szókat ő adta a te szolgálóleányodnak szájába.
2Sám 14: 20 Hogy a dolognak más fordulatot adjon, azért tette ezt Joáb, a te szolgád. De az én uram bölcs, az Isten angyalának bölcsesége szerint, hogy mindent észrevegyen, a mi a földön van.
2Sám 14: 21 Akkor monda a király Joábnak: Ímé megteszem ezt a dolgot. Eredj el, és hozd haza [az] [én] fiamat, Absolont.
2Sám 14: 22 És a földre arczczal leborula Joáb, és térdet-fejet hajtván, megköszöné a királynak, és monda Joáb: Ma ismerte meg, uram király, a te szolgád, hogy van valami becsületem előtted; mert az ő szolgájának beszédét megcselekedte a király.
2Sám 14: 23 Felkele azért Joáb, és elméne Gessurba, és haza hozá Absolont Jeruzsálembe.
2Sám 14: 24 És monda a király: Menjen a maga házába, és az én színemet ne lássa. Tére azért Absolon az ő házába, és a királynak orczáját nem láthatá.
2Sám 14: 25 Nem vala pedig az egész Izráelben olyan szép ember, mint Absolon, ki dicséretre olyan méltó volna; tetőtől fogva talpig ő benne semmi hiba nem vala.
2Sám 14: 26 És mikor a fejét megnyiratja (mert minden esztendőben megnyiratja vala, mivel igen nehéz volna, azért nyiratja le), az ő fejének haja nyom vala kétszáz siklust a királyi mérték szerint.
2Sám 14: 27 Lőn pedig Absolonnak három fia és egy leánya, kinek neve Támár vala; ez igen szép termetű asszony vala.
2Sám 14: 28 Két esztendőt töltött immár Absolon Jeruzsálemben, de a királynak színét még nem látta.
2Sám 14: 29 Elkülde azért Absolon Joábhoz, hogy őt a királyhoz küldje, ki nem akara hozzá menni; és elkülde másodszor is, de ő még sem akart elmenni.
2Sám 14: 30 Monda azért az ő szolgáinak: Nézzétek, a Joáb gazdasága az enyém mellett van, és ott van az ő árpája: menjetek el, és gyújtsátok fel tűzzel; és meggyújták az Absolon szolgái a gazdaságot tűzzel.
2Sám 14: 31 Felkele azért Joáb, és méne Absolonhoz az ő házába, és monda néki: Mi az oka, hogy a te szolgáid az én gazdaságomat felgyújtották tűzzel?
2Sám 14: 32 Felele Absolon Joábnak: Azért mert hozzád küldöttem ily szóval, hogy ide jőjj, hogy a királyhoz küldjelek, hogy ezt mondjad [néki]: Mi szükség volt hazajőnöm Gessurból? Jobb volna most is nékem ott [lennem]. Most azért szeretném a király arczát látni; ha van bennem álnokság, ölessen meg engem.
2Sám 14: 33 Elméne azért Joáb a királyhoz, és megmondá néki. És akkor hivatá a [király] Absolont, és elméne a királyhoz, és fejet hajtván a király előtt, arczczal a földre borula. És megcsókolá a király Absolont.
2Sám 15: 1 Lőn pedig annakutána, szerze magának Absolon szekeret, lovakat és ötven embert, kik előtte szaladjanak.
2Sám 15: 2 És reggelenként felkelvén Absolon, megálla az útfélen a kapuban, és mindenkit, a kinek dolga lévén, a királyhoz megy ítélet végett, megszólíta Absolon, és megkérdé: Micsoda városból való vagy te? És ha azt mondá: Izráelnek egyik nemzetségéből való a te szolgád;
2Sám 15: 3 Monda néki Absolon: Ímé a te beszéded mind jó és mind igaz; de senki sincs, aki téged meghallgatna a királynál.
2Sám 15: 4 Mondja vala ismét Absolon: Vajha valaki engem tenne ítélőbíróvá e földön, és én hozzám jőne minden ember, a kinek valami ügye és pere volna, igazat tennék néki.
2Sám 15: 5 Mikor pedig valaki hozzá megy és fejet hajt vala néki, azonnal kezét nyujtja vala, és megfogván, megcsókolja vala őt.
2Sám 15: 6 És e képen cselekedék Absolon egész Izráellel, valakik ítéletért a királyhoz mennek vala, és így Absolon az Izráel fiainak szíveket alattomban megnyeri vala.
2Sám 15: 7 Lőn pedig negyven esztendő mulván, monda Absolon a királynak: Hadd menjek el, és teljesítsem Hebronban azt a fogadást, melyet fogadtam az Úrnak;
2Sám 15: 8 Mert fogadást tett a te szolgád, mikor Gessurban laktam, mely Siriában van, ezt mondván: Ha valóban hazavezérel engem az Úr Jeruzsálembe, az Úrnak szolgálok.
2Sám 15: 9 Monda néki a király: Menj el békével; és felkelvén, elméne Hebronba.
2Sám 15: 10 Hírnököket külde pedig Absolon Izráelnek minden nemzetségéhez, hogy megmondják: Mikor a trombitaszót halljátok, azt mondjátok: Absolon uralkodik Hebronban.
2Sám 15: 11 És Absolonnal együtt kétszáz férfi [is] elméne Jeruzsálemből, kiket meghívott, kik jóhiszeműleg menének, semmit nem tudván a dologról.
2Sám 15: 12 És elküldvén Absolon, [hivatá] a Gilóból való Akhitófelt is, Dávidnak tanácsosát, az ő városából Gilóból, míg ő az áldozatot végezte. És igen nagy lőn az összeesküvés, és a nép gyülekezék és szaporodék Absolon mellett.
2Sám 15: 13 És követ méne Dávidhoz ilyen izenettel: Az Izráel népének szíve Absolon felé hajlik.
2Sám 15: 14 Akkor monda Dávid minden szolgáinak, kik vele valának Jeruzsálemben: Keljetek fel, és fussunk el, mert [itt] nincsen számunkra menekülés Absolon elől; siessetek elmenni, hogy valamikép sietve utól ne érjen minket, s ne hozzon szerencsétlenséget reánk, és a várost le ne vágja fegyvernek élével.
2Sám 15: 15 Mondának pedig a király szolgái a királynak: Minden [úgy legyen], a mint tetszik a királynak, a mi urunknak, ímé [itt vannak] a te szolgáid.
2Sám 15: 16 Kiméne azért a király és egész háznépe ő utána, és otthon hagyá a király tíz ágyasát, hogy őrizzék a házat.
2Sám 15: 17 És kimenvén a király és egész [ház]népe ő utána, megállapodának a legszélső háznál.
2Sám 15: 18 És minden szolgái ő mellé menének; és a Kereteusok, a Peleteusok mind, a Gitteusok is mind, [az a] hatszáz férfi, kik vele jövének Gáthból, elvonulának a király előtt.
2Sám 15: 19 Monda pedig a király a Gitteus Ittainak: Miért jössz el te is mi velünk? Menj vissza, és maradj a királynál, mert te idegen vagy és vissza is költözhetel [szülő] helyedre.
2Sám 15: 20 Csak tegnap jöttél, és már ma zaklassalak téged, hogy velünk jőjj? Én megyek oda, a hova mehetek; te pedig térj vissza, és vidd vissza testvéredet is; irgalmasság és igazság legyen veled.
2Sám 15: 21 És felele Ittai a királynak, mondván: Él az Úr és él az én uram, a király, hogy valahol lesz az én uram, a király, mind halálában, mind életében, ott lesz a te szolgád is.
2Sám 15: 22 Monda azért Dávid Ittainak: Ám jőjj el és menj[ünk] el. És elméne a Gitteus Ittai és az ő emberei együtt, még a kicsinyek is, valakik vele valának.
2Sám 15: 23 És az egész föld [népe] nagy jajgatással sír vala, mikor az egész nép elméne. A király azért általméne a Kedron patakán, és a nép mind átméne az útra, a puszta felé.
2Sám 15: 24 És ímé vele vala Sádók is, és a Léviták mind, kik az Isten szövetségének ládáját hordozzák vala; és letevék az Isten ládáját. Azonközben Abjátár is felméne, míg a nép a városból mind kitakarodék.
2Sám 15: 25 És monda a király Sádóknak: Vidd vissza az Isten ládáját a városba, ha én az Úr előtt kedves leszek, engem ismét haza hoz, megmutatja nékem azt, és az ő sátorát.
2Sám 15: 26 Ha pedig azt mondja: Nem gyönyörködöm benned: Ímhol vagyok, cselekedjék velem úgy, a mint néki tetszik.
2Sám 15: 27 Monda annakfelette a király Sádók papnak: Nemde nem próféta vagy-é te? [Azért] menj haza békességben a városba, Akhimás is, a te fiad, és az Abjátár fia, Jonathán, a ti két fiatok, veletek együtt.
2Sám 15: 28 Lássátok, ímé én itt időzöm, ennek a pusztának sík mezején, míg tőletek hír jő, és nékem izentek.
2Sám 15: 29 Visszavivék azért Sádók és Abjátár Jeruzsálembe az Isten ládáját, és otthon maradának.
2Sám 15: 30 Dávid pedig felméne az olajfáknak hegyén, mentében sírva, fejét beborítva, saru nélkül ment, és az egész nép, mely vele volt, kiki beborította fejét, és mentökben sírának.
2Sám 15: 31 Megizenék azonközben Dávidnak, hogy Akhitófel is a pártosok között van Absolonnal, és monda Dávid: Kérlek, óh Uram, hiúsítsd meg az Akhitófel tanácsát.
2Sám 15: 32 És a mint feljuta Dávid a [hegy] tetejére, hogy ott imádkozzék az Istennek, ímé eleibe jöve az Árkeából való Khúsai, ki ruháját megszaggatá és földet hinte fejére.
2Sám 15: 33 És monda néki Dávid: Ha eljösz velem, terhemre leszel nékem;
2Sám 15: 34 De ha a városba visszatérsz, és ezt mondod Absolonnak: Te szolgád vagyok, óh király; ennekelőtte a te atyád szolgája voltam, most immár a te szolgád leszek, megronthatod Akhitófelnek ellenem való tanácsát.
2Sám 15: 35 És ímé veled lesznek [ott] Sádók és Abjátár papok; azért minden dolgot, a mit hallándasz a király házából, mondj meg a papoknak, Sádóknak és Abjátárnak.
2Sám 15: 36 Ímé ott van velök az ő két fiok is, Akhimás, a Sádók [fia], és Jonathán, az Abjátár [fia], kik által nékem mindjárt megizenhetitek, valamit hallotok.
2Sám 15: 37 Elméne azért Khúsai, a Dávid barátja a városba, Absolon pedig bevonula Jeruzsálembe.
2Sám 16: 1 Mikor pedig Dávid egy kevéssé alább ment a [hegy] tetejéről, eleibe jöve Siba, a Mefibóset szolgája, két megnyergelt szamárral, melyeken kétszáz kenyér és száz kötés aszúszőlő és száz csomó füge és egy tömlő bor vala.
2Sám 16: 2 És monda a király Sibának: Mit akarsz ezzel? Felele Siba: A szamarak a király háznépéé legyenek, hogy rajtok járjanak; a kenyér pedig és a füge, hogy a szolgák megegyék, és a bor, hogy igyék, aki megfárad a pusztában.
2Sám 16: 3 És monda a király: Hol van most a te uradnak fia? Felele Siba a királynak: Ímé Jeruzsálemben marada, mert azt mondja: Visszaadja ma nékem Izráel háznépe az én atyámnak országát.
2Sám 16: 4 És monda a király Sibának: Ímé minden tied legyen, valamije volt Mefibósetnek. Monda akkor Siba: Meghajtom magamat; vajha kegyelmet találnék előtted, óh uram király!
2Sám 16: 5 Elméne azután Dávid király Bahurimig, és ímé onnan egy férfi jöve ki a Saul nemzetségéből való, kinek neve Sémei vala, Gérának fia, és kijövén szidalmazza vala [őket.
2Sám 16: 6 És kővel hajigálá Dávidot és Dávid királynak minden szolgáit, jóllehet az egész nép és az erős férfiak mindnyájan az ő jobb és balkeze felől valának.
2Sám 16: 7 És így szóla Sémei szitkozódása közben: Eredj, eredj te vér[szopó] és istentelen ember!
2Sám 16: 8 Megfizet [most] az Úr néked Saul egész házanépének véréért, a ki helyett te uralkodol; és adta az Úr az országot a te fiadnak, Absolonnak: és ímé te nyomorúságban vagy, mert vérszopó ember vagy!
2Sám 16: 9 Monda pedig Abisai, Sérujának fia, a királynak: Hogyan szidalmazhatja ez a holt eb az én uramat, a királyt? Majd én elmegyek és fejét veszem.
2Sám 16: 10 Monda pedig a király: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai? Hadd szidalmazzon, mert az Úr mondotta néki: Szidalmazzad Dávidot; és ki mondhatja néki: Miért míveled ezt?
2Sám 16: 11 És monda Dávid Abisainak és minden szolgáinak: Íme az én fiam, ki az én ágyékomból származott, kergeti az én életemet: hogyne [cselekedné] tehát e Benjáminita? Hagyjatok békét néki, hadd szidalmazzon; mert az Úr mondotta néki.
2Sám 16: 12 Netalán reá tekint az Úr az én nyomorúságomra, és jóval fizet még ma nékem az Úr az ő átka helyett.
2Sám 16: 13 És megy vala Dávid és az ő népe az úton, Sémei pedig a hegyoldalon átellenében menvén, mentében átkozódik és köveket hajigál vala ő ellenébe, és port hány vala.
2Sám 16: 14 Eljuta annakutána a király és az egész nép, mely vele vala, Ajefimbe, és ott megnyugovék.
2Sám 16: 15 Absolon pedig és az egész nép, Izráelnek férfiai, bemenének Jeruzsálembe, és Akhitófel is ő vele.
2Sám 16: 16 Mikor pedig az Arkeából való Khúsai, a Dávid barátja bement Absolonhoz, monda Khúsai Absolonnak: Éljen a király, éljen a király!
2Sám 16: 17 És monda Absolon Khúsainak: Ez-é a barátod iránti szereteted? Miért nem mentél el barátoddal?
2Sám 16: 18 Felele Khúsai Absolonnak: Nem, hanem a kit az Úr és ez a nép választ, és az Izráelnek minden fiai: azé leszek és azzal maradok.
2Sám 16: 19 Azután ugyan kinek szolgálnék [örömestebb,] mint az én [barátom] fiának? A mint szolgáltam a te atyádnak, szintén olyan leszek te hozzád [is].
2Sám 16: 20 Monda pedig Absolon Akhitófelnek: Adjatok tanácsot, mit cselekedjünk?
2Sám 16: 21 Felele Akhitófel Absolonnak: Menj be a te atyádnak ágyasaihoz, a kiket itthon hagyott, hogy őriznék a házat: és megérti az egész Izráel, hogy te atyád előtt gyűlöltté tetted magadat, és annál inkább megerősödnek mindazoknak kezeik, a kik melletted vannak.
2Sám 16: 22 Sátort vonának azért Absolonnak a tetőn, és beméne Absolon az ő atyjának ágyasaihoz, az egész Izráelnek szeme láttára.
2Sám 16: 23 És Akhitófel tanácsa, melyet adott, olyannak [tekintetett] abban az időben, mintha valaki az Isten szavát kérdezte volna; olyan volt Akhitófelnek minden tanácsa mind Dávid előtt, mind Absolon előtt.
2Sám 17: 1 Monda azért Akhitófel Absolonnak: Engedj kiválasztanom tizenkétezer embert, hogy felkeljek, és üldözzem Dávidot ez éjjel.
2Sám 17: 2 És megtámadom őt, míg fáradt és erőtlen kezű; megrettentem őt, és megfutamodik az egész nép, mely vele van; és a királyt magát megölöm.
2Sám 17: 3 És visszavezetem te hozzád az egész népet, mert az egésznek visszatérése attól a férfiútól függ, a kit te üldözöl; és akkor az egész nép békességben lesz.
2Sám 17: 4 Igen tetszék e beszéd Absolonnak és Izráel minden véneinek.
2Sám 17: 5 És monda Absolon: Hívják ide mégis az Arkeabeli Khúsait is, és hallgassuk meg, mit szól ő is.
2Sám 17: 6 És mikor megérkezék Khúsai Absolonhoz, monda néki Absolon ilyenképen: Akhitófel ilyen tanácsot ád, megfogadjuk-é az ő szavát, vagy ne? Szólj hozzá.
2Sám 17: 7 Monda akkor Khúsai Absolonnak: Nem jó tanács az, a melyet Akhitófel ez egyszer adott.
2Sám 17: 8 És monda Khúsai: Tudod magad, hogy a te atyád és az ő emberei igen erős vitézek és igen elkeseredett szívűek, mint a kölykeitől megfosztott medve a mezőn. Annakfelette a te atyád igen hadakozó ember, ki nem alszik a néppel együtt.
2Sám 17: 9 Ilyenkor ő valami barlangban lappang, vagy valami [más] helyen, és meglehet, hogy [mindjárt] kezdetben elesvén némelyek közülök, valaki meghallja, és azt kezdi mondani: Megveretett az Absolon népe.
2Sám 17: 10 És még az erős vitéz is, kinek szíve olyan, mint az oroszlánnak szíve, igen megrémül; mert az egész Izráel tudja, hogy a te atyád igen erős vitéz, és azok is, a kik vele vannak, erős vitézek.
2Sám 17: 11 Én azért azt tanácsolom, hogy gyűjtsd magadhoz az egész Izráelt Dántól fogva mind Bersebáig, oly számban, mint a tenger partján való föveny; és magad is menj el a hadba.
2Sám 17: 12 Akkor aztán támadjuk meg őt azon a helyen, a hol található, és úgy lepjük meg őt, miként a harmat a földre esik, hogy se közüle, se azok közül, a kik vele vannak, egy se maradjon meg.
2Sám 17: 13 Ha pedig városba szaladna, mind az egész Izráel köteleket húzzon a város körül, és vonjuk azt a patakba, hogy még csak egy kövecskét se találjanak ott.
2Sám 17: 14 És monda Absolon és Izráelnek minden férfia: Jobb az Arkeabeli Khúsainak tanácsa az Akhitófel tanácsánál. Az Úr parancsolta vala pedig, hogy az Akhitófel tanácsa elvettessék, mely jó vala, hogy veszedelmet hozzon az Úr Absolonra.
2Sám 17: 15 Monda pedig Khúsai Sádók és Abjátár papoknak: Ilyen s ilyen tanácsot adott Akhitófel Absolonnak és Izráel véneinek; én pedig ilyen s ilyen tanácsot adtam.
2Sám 17: 16 Azért sietve küldjetek el, és izenjétek meg Dávidnak ilyen szóval: Ne maradj ez éjjel a pusztának mezején, hanem inkább menj át, hogy valamiképen el ne nyelettessék a király és az egész nép, mely vele van.
2Sám 17: 17 Jonathán pedig és Akhimás a Rógel forrásánál állanak vala, a hová méne egy leányzó, ki megmondá [ezeket] nékik, és ők elmenvén, megmondák Dávid királynak, mert nem akarják vala magokat megmutatni, bemenvén a városba.
2Sám 17: 18 Meglátá mindazáltal őket egy szolga, és megmondá Absolonnak: Elmenének azért ők ketten sietséggel, és menének egy ember házába Bahurim [városában,] kinek tornáczában volt egy kút, és oda szállának alá.
2Sám 17: 19 Az asszony pedig egy terítőt vőn és beteríté a kút száját, arra pedig darált árpát hintett; és nem vevék észre.
2Sám 17: 20 Menének pedig az Absolon szolgái az asszonyhoz a házba, és mondának: Hol van Akhimás és Jonathán? Felele nékik az asszony: Általgázolának a patakon. És keresék [őket], de mivel nem találták, visszatérének Jeruzsálembe.
2Sám 17: 21 Mikor pedig elmentek, kijövének a kútból, és elmenvén, megmondák [ezeket] Dávid királynak, és mondának Dávidnak: Keljetek fel és menjetek által gyorsan a vizen; mert ilyen tanácsot adott ti ellenetek Akhitófel.
2Sám 17: 22 Felkele azért Dávid és mind a vele való nép, és általkelének a Jordánon, míg megvirrada; egy sem hiányzék, aki által nem ment volna a Jordánon.
2Sám 17: 23 Látván pedig Akhitófel, hogy az ő tanácsát nem hajtották végre: megnyergelé szamarát, és felkelvén elméne házához, az ő városába; és elrendezvén háznépé[nek dolgát], megfojtá magát, és meghala; és eltemetteték az ő atyjának sírjába.
2Sám 17: 24 És midőn Dávid Mahanáimba érkezett, átkele Absolon a Jordánon, ő és Izráelnek férfiai mindnyájan ő vele.
2Sám 17: 25 És Amasát tevé Absolon fővezérré a sereg felett Joáb helyett. Amasa pedig egy férfi fia vala, a kinek a neve az Izráelita Jithra vala, aki beméne Abigailhoz, a Náhás leányához, ki Sérujának, a Joáb anyjának nővére vala.
2Sám 17: 26 És tábort jára Izráel és Absolon a Gileád földén.
2Sám 17: 27 Lőn pedig, hogy mikor Dávid Mahanáimba jutott, ímé Sóbi, az Ammoniták [városából], Rabbából való Náhásnak fia, és a Ló- Debár [városból] való Ammielnek fia, Mákir, és a Gileád [tartományában,] Rógelimban lakozó Barzillai.
2Sám 17: 28 Ágyneműt, medenczéket és cserépedényeket, búzát, árpát, lisztet, pergelt búzát, babot, lencsét, pergelt [árpát,]
2Sám 17: 29 Mézet, vajat, juhot, ünősajtokat hozának Dávidnak és az ő vele való népnek eleségül. Mert azt gondolják vala magokban: A nép éhes, fáradt és eltikkadt a pusztában.
2Sám 18: 1 Megszámlálá pedig Dávid a népet, a mely vele vala, s ezredeseket és századosokat rendele föléjök.
2Sám 18: 2 És hagyá Dávid a népnek harmadrészét Joáb keze alatt, és harmadrészét Séruja fiának, Abisainak, Joáb atyjafiának keze alatt, harmadrészét pedig [bízá] a Gitteus Ittai kezére. És monda a népnek a király: Bizony én magam is elmegyek veletek.
2Sám 18: 3 De a nép monda: Ne jőjj; mert ha netalán mi megfutamodunk is, velünk nem gondolnak, és ha felerészben meghalunk is, velünk semmit sem gondolnak; de te [teszesz] [anynyit], mint mi tízezeren: jobb azért, hogy te a városból légy nékünk segítségül.
2Sám 18: 4 Monda azért nékik a király: A mi néktek jónak tetszik, én azt mívelem. Megálla azért a király a kapuban, és az egész sereg megy valaki százanként és ezerenként.
2Sám 18: 5 Parancsola pedig a király Joábnak, Abisainak és Ittainak, mondván: Az én fiammal, Absolonnal én érettem kiméletesen bánjatok; hallá pedig ezt mind az egész had, mikor a király mindenik vezérnek parancsola Absolon felől.
2Sám 18: 6 Kiméne azért a nép a mezőre, az Izráel ellenébe, és megütközének az Efraim erdejénél.
2Sám 18: 7 És megvereték ott az Izráel népe a Dávid szolgái által, és nagy veszteség volt ott azon a napon, [mintegy] húszezer emberé.
2Sám 18: 8 És kiterjedt a harcz az egész vidékre, és a nép közül sokkal többet emészte meg az erdő, mint a fegyver azon a napon.
2Sám 18: 9 És találkozék Absolon Dávid szolgáival; Absolon pedig egy öszvéren ül vala. És beméne az öszvér a nagy cserfák sürű ágai alá, [hol] fennakadt fejénél fogva egy cserfán, függvén az ég és föld között, az öszvér pedig elszaladt alóla.
2Sám 18: 10 Kit mikor egy ember meglátott, hírül adá Joábnak, és monda: Ímé, láttam Absolont egy cserfán függeni.
2Sám 18: 11 Monda pedig Joáb az embernek, aki megmondotta vala néki: Ímé láttad, és miért nem ütötted le ott őt a földre? Az én dolgom lett volna azután, hogy megajándékozzalak tíz ezüst [siklus]sal és egy övvel.
2Sám 18: 12 Monda az ember Joábnak: Ha mindjárt ezer ezüstpénzt adnál is kezembe, nem ölném meg a király fiát; mert a mi fülünk hallására parancsolá a király néked, Abisainak és Ittainak, ezt mondván: Kiméljétek, bárki [legyen,] az ifjút, Absolont.
2Sám 18: 13 Vagy ha orozva törtem volna életére - mivel a király előtt semmi sem marad titokban - magad is ellenem támadtál volna.
2Sám 18: 14 Monda azért Joáb: Nem akarok előtted késedelmezni; és vőn három nyilat kezébe és Absolonnak szívébe lövé, minthogy még élt a cserfán.
2Sám 18: 15 Körülfogák akkor a Joáb fegyverhordozó szolgái tízen, és általverék Absolont, és megölék őt.
2Sám 18: 16 Megfúvatá azután a trombitát Joáb, és megtére a nép Izráelnek űzéséből, mert kimélni akará Joáb a népet.
2Sám 18: 17 Absolont pedig felvevék, és veték őt az erdőn egy nagy verembe, és igen nagy rakás követ hányának reá. És az egész Izráel elmeneküle, kiki az ő sátorába.
2Sám 18: 18 Absolon pedig vett és még életében emelt magának emlékoszlopot, a mely a király völgyében van. Mert ezt mondja vala: Nincsen nékem oly fiam, a kin az én nevemnek emlékezete maradhatna; azért az oszlopot a maga nevére nevezé; és az Absolon oszlopának hívattatik mind e mai napig.
2Sám 18: 19 Monda pedig Akhimás, Sádók fia: Majd elfutok, és megmondom a királynak, hogy megszabadította őt az Úr az ő ellenségeinek kezéből.
2Sám 18: 20 És monda néki Joáb: Ne légy ma hírmondó, hanem holnap mondd meg a hírt, ma pedig ne mondd meg; mivelhogy a király fia meghalt.
2Sám 18: 21 Monda azonközben Joáb Kúsinak: Eredj el, mondd meg a királynak, a mit láttál; és meghajtá magát Kúsi Joáb előtt, és elszaladt.
2Sám 18: 22 És szóla ismét Akhimás, Sádók fia, és monda Joábnak: Bármint legyen, hadd fussak el én is Kúsi után! Monda Joáb: Miért futnál fiam; nem néked való [ez] a hírmondás?!
2Sám 18: 23 Bármint legyen, hadd fussak el mégis! Ő pedig monda néki: Ám fuss el. Elfuta azért Akhimás a síkon való úton, és megelőzé Kúsit.
2Sám 18: 24 Dávid pedig ül vala a két kapu között, és az őrálló felméne a kapu tetejére, a kőfalra, és felemelvén szemeit, látá, hogy egy ember igen fut egyedül.
2Sám 18: 25 Kiálta azért az őrálló, és megmondá a királynak, és monda a király: Ha egyedül jő, hír van az ő szájában. Amaz pedig mind közelebb jöve.
2Sám 18: 26 Látá pedig az őrálló, hogy másik ember is fut, és lekiálta az őrálló a kapunállónak, mondván: Ímé [más] ember [is] fut egyedül. Akkor monda a király: Az is hírmondó.
2Sám 18: 27 Monda ismét az őrálló: A mint látom, az elsőnek olyan a futása, mint Akhimásnak, a Sádók fiának; és monda a király: Jó ember az, és jó hírrel jő.
2Sám 18: 28 Kiáltván azért Akhimás, monda a királynak: Békesség! És meghajtá magát arczczal a földre a király előtt, és monda: Áldott az Úr a te Istened, ki kezedbe adta az embereket, kik felemelték kezeiket az én uram ellen, a király ellen.
2Sám 18: 29 Monda akkor a király: Hogy van Absolon fiam? Felele Akhimás: Látám a nagy sereglést, mikor elküldé Joáb a király szolgáját és a te szolgádat; de nem tudom, mi történt.
2Sám 18: 30 És monda a király: Eredj tova, és állj meg ott; félreméne azért, és megálla ott.
2Sám 18: 31 E közben Kúsi is megérkezett, és monda Kúsi: Ezt izenik a királynak, az én uramnak, hogy az Úr megszabadított ma téged mindeneknek kezéből, a kik ellened támadtak volt.
2Sám 18: 32 Monda a király Kúsinak: Hogy van Absolon fiam? Felele Kúsi: [Úgy] legyenek az én uramnak, a királynak minden ellenségei, és valakik te ellened gonoszul feltámadnak, mint a te fiad.
2Sám 18: 33 És megháborodék a király, és felméne a kapu felett való házba, és síra, és ezt mondja vala mentében: [Szerelmes] fiam, Absolon! [édes] fiam, [édes] fiam, Absolon! bár én haltam volna meg te helyetted, Absolon, [édes] fiam, [szerelmes] fiam!
2Sám 19: 1 És megjelenték Joábnak, hogy a király siratja és gyászolja Absolont.
2Sám 19: 2 És gyászra fordult a szabadulás azon a napon az egész népre nézve, mert a nép azon a napon hallja vala, hogy beszélik: Így bánkódik a király az ő fián.
2Sám 19: 3 És belopózkodék a nép azon a napon, bemenvén a városba, mint lopózkodni szokott a nép, mely szégyenli magát, hogy a harczból elmenekült.
2Sám 19: 4 A király pedig eltakarván orczáját, fenszóval kiáltja vala a király: [Édes] fiam, Absolon! Absolon, [édes] fiam! [szerelmes] fiam!
2Sám 19: 5 Akkor méne Joáb a házba a királyhoz, és monda: Megszégyenítetted e mai napon minden te szolgáidnak orczáját, kik e mai napon a te lelkedet megszabadították, és a te fiaidnak és leányidnak lelkeit, és feleségidnek lelkeit, és ágyasidnak lelkeit;
2Sám 19: 6 Szeretvén azokat, a kik téged gyűlölnek és gyűlölvén azokat, a kik téged szeretnek; mert kijelentetted ma, hogy előtted a vezérek és szolgák mind semmik; mert tapasztaltam ma, hogy csak élne Absolon, ha mi mindnyájan meghaltunk volna is ma, jobbnak tetszenék néked.
2Sám 19: 7 Azért most kelj fel, menj ki, és szólj kedvök szerint a te szolgáidnak; mert esküszöm az Úrra, hogy haki nem jössz, ez éjjel egy ember sem marad melletted, és ez gonoszabb lesz reád nézve mindama nyomorúságnál, mely veled történt ifjúságodtól fogva, mind e mai napig.
2Sám 19: 8 Felkele azért a király és leüle a kapuban, és hírül adták az egész népnek, mondván: Ímé a király a kapuban ül. Akkor mind az egész nép eleibe jöve a királynak. Izráel pedig elmenekült, kiki az ő sátorába.
2Sám 19: 9 Mind az egész nép között pedig nagy veszekedés vala Izráelnek mindenik nemzetségében, kik ezt mondják vala: A király szabadított meg minket a mi ellenségeinknek kezéből, a Filiszteusok kezéből is ő szabadított meg; és most Absolon elől elmenekült az országból.
2Sám 19: 10 Absolon pedig, kit felkentünk vala, meghalt a hadban. Mit késtek azért hazahozni a királyt?
2Sám 19: 11 Dávid király pedig elkülde Sádók és Abjátár papokhoz, mondván: Szóljatok a júdabeli véneknek, ezt mondván: Mi az oka, hogy utolsók akartok lenni a királynak hazahozásában? Mert az egész Izráelnek szava eljutott a királynak házába.
2Sám 19: 12 Én atyámfiai vagytok, én csontom és én testem vagytok; miért lesztek tehát utolsók a királynak hazahozásában?
2Sám 19: 13 És Amasának azt mondjátok: Nemde te is nem én csontom és testem vagy-é? Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha nem leszel a sereg fővezére minden időben én előttem Joáb helyett.
2Sám 19: 14 És megnyeré Júda minden emberének szívét, mint egy emberét, kik elküldének a királyhoz: Jőjj haza mind te, mind a te szolgáid.
2Sám 19: 15 Hazatére azért a király; és a mint a Jordánhoz érkezék, Júda férfiai Gilgálba menének, hogy a királynak eleibe jussanak, és általvigyék a királyt a Jordánon.
2Sám 19: 16 Siete pedig Sémei is, Gérának fia, a Bahurimból való Benjáminita, és ő is a Júda nemzetségével eleibe méne Dávid királynak.
2Sám 19: 17 És ezer ember vala ő vele Benjámin [nemzetség]éből, és Siba, a Saul házában való szolga, és tizenöt fia, és húsz szolgája is vele valának, és általmenének a Jordánon a király előtt.
2Sám 19: 18 Kompot is vivének által, hogy a király háznépét általhozzák, és hogy kedve szerint cselekedjenek. Sémei pedig Gérának fia, térdre esék a király előtt, mikor a Jordánon általment.
2Sám 19: 19 És monda a királynak: Ne tulajdonítsa [vétkül] nékem az én uram [az én] álnokságomat; és ne emlékezzél meg arról, hogy gonoszul cselekedék veled a te szolgád azon a napon, a melyen az én uram, a király Jeruzsálemből kiméne, hogy szívére venné a király;
2Sám 19: 20 Mert elismeri a te szolgád, hogy én vétkeztem, és ímé az egész József nemzetsége közül én jöttem ma először, hogy a királynak, az én uramnak eleibe menjek.
2Sám 19: 21 És felele Abisai, Sérujának fia és monda: Nem ölöd-é meg azért Sémeit, hogy káromlásokat szólott az Úrnak felkentje ellen?
2Sám 19: 22 Monda pedig Dávid: Mi közöm van veletek, Sérujának fiai, hogy ellenkezni akartok velem ma? Ma kellene-é embert ölni Izráelben? Mintha nem tudnám, hogy ma lettem [újonnan] Izráel királya.
2Sám 19: 23 És monda a király Sémeinek: Nem halsz meg; és megesküvék néki a király.
2Sám 19: 24 Méfibóset is, Saulnak fia eleibe jöve a királynak, és sem lábait, sem szakálát meg nem tisztította, sem ruháját meg nem mosatta attól a naptól fogva, hogy a király elment vala, mindama napig, a melyen békességgel haza jöve.
2Sám 19: 25 És lőn, hogy mikor Jeruzsálemből kijött eleibe a királynak, monda néki a király: Miért nem jöttél volt el velem Méfibóset?
2Sám 19: 26 És ő felele: Uram király, az én szolgám csalt meg engem; mert azt mondotta a te szolgád: Megnyergeltetem a szamarat, és felülök rá, és elmegyek a királylyal; mert sánta a te szolgád.
2Sám 19: 27 És rágalmazott [engem], a te szolgádat az én uram, a király előtt; de az én uram, a király [olyan,] mint az Istennek angyala: azért cselekedjél úgy, a mint néked tetszik!
2Sám 19: 28 Mert jóllehet az én atyámnak egész háznépe csak halált érdemlett volna az én uramtól, a királytól, mégis a te szolgádat azok közé helyezéd, a kik asztalodnál esznek. Azért micsoda követelésem és micsoda kérésem volna még a király előtt?
2Sám 19: 29 Monda néki akkor a király: Mi szükség többet szólnod? Én megmondottam, hogy te és Siba osztozzatok meg a jószágon.
2Sám 19: 30 És monda Méfibóset a királynak: Elveheti az egészet, csakhogy az én uram, a király békességben haza jöhete.
2Sám 19: 31 A Gileádból való Barzillai is eljöve Rógelimból, és általméne a királylyal a Jordánon, kisérvén őt a Jordánon.
2Sám 19: 32 Barzillai pedig igen vén [ember] vala, nyolczvan esztendős, és ő táplálta vala a királyt, míg Mahanáimban lakott; mert igen gazdag ember vala.
2Sám 19: 33 Monda pedig a király Barzillainak: Jere velem és eltartlak téged magamnál Jeruzsálemben.
2Sám 19: 34 Barzillai pedig monda a királynak: Mennyi az én életem esztendeinek napja, hogy én felmehetnék a királylyal Jeruzsálembe?
2Sám 19: 35 Nyolczvan esztendős vagyok ma, avagy képes vagyok-é még különbséget tenni a jó és rossz között, vagy érzem-é, a te szolgád, ízét annak, a mit eszem és iszom, vagy gyönyörködhetem-é az éneklő férfiak és asszonyok hangjaiban? Miért lenne terhére a te szolgád az én uramnak, a királynak?
2Sám 19: 36 Egy kevés ideig [óhajtana] a Jordánon átmenni a királylyal a te szolgád; miért adna azért a király nékem ily nagy jutalmat?
2Sám 19: 37 Hadd menjen vissza, kérlek, a te szolgád, és hadd haljak meg az én városomban, az én atyámnak és anyámnak temetőhelyében. Hanem inkább ímhol a te szolgád, Kimhám, menjen el ő a királylyal, az én urammal, és cselekedjél úgy vele, a mint néked jónak tetszik.
2Sám 19: 38 És monda a király: Jőjjön el velem Kimhám és azt cselekszem vele, a mi néked tetszik; és valamit tőlem kivánsz, megcselekeszem veled.
2Sám 19: 39 Mikor pedig általkelt a Jordánon az egész nép, és a király is általment, megcsókolván a király Barzillait, megáldá őt, ki visszatére az ő helyére.
2Sám 19: 40 Általméne pedig a király Gilgálba, és Kimhám ő vele megy vala és Júdának egész népe, a kik a királyt átszállították, sőt Izráel népének is fele.
2Sám 19: 41 És ímé, Izráelnek minden férfiai eljövének a királyhoz és mondák a királynak: Miért loptak el téged a mi atyánkfiai, a Júda nemzetsége? És hozták által a királyt és az ő háznépét a Jordánon, és Dávidnak minden embereit vele egyetemben?
2Sám 19: 42 Felelének pedig mindnyájan a Júda férfiai az Izráel férfiainak: [Azért,] mert a király közelebb áll hozzám; és miért neheztelsz ezért a dologért? Avagy megvendégelt-é azért a király? Avagy megajándékozott-é valami ajándékkal?
2Sám 19: 43 Felelvén pedig az Izráel férfiai a Júda férfiainak, mondának: Tízszeres részem van nékem a királyhoz, és Dávidra nézve is elsőbbségem van feletted. Miért tartottál azért semminek engem? Avagy nem én tettem-é legelőször szóvá, hogy hozzuk haza a mi királyunkat? De mindazáltal erősebb lőn a Júda férfiainak szava, az Izráel férfiainak szavánál.
2Sám 20: 1 Vala pedig ott történetesen egy istentelen ember, kinek neve Séba vala, Bikrinek fia, Benjámin [nemzetségéből] való férfiú. Ez trombitát fuvata, és monda: Nincsen nékünk semmi közünk Dávidhoz, és semmi örökségünk nincsen az Isai fiában. [Azért] oh Izráel, [oszoljatok el,] kiki az ő sátorába.
2Sám 20: 2 Eltávozék azért mind az Izráel népe Dávidtól Séba után, Bikri fia után. A Júda [nemzetség]éből valók azonban mellette maradának az ő királyoknak, a Jordán [vizétől] fogva mind Jeruzsálemig.
2Sám 20: 3 Bemenvén pedig Dávid az ő házába Jeruzsálemben, előhozatá a király azt a tíz ágyasát, a kiket otthon hagyott vala a ház őrzésére; és őrizet alá rekeszté és tápláltatá azokat; de hozzájok be nem méne. És őrizet alatt lőnek haláloknak napjáig, özvegységben élvén.
2Sám 20: 4 Monda pedig a király Amasának: Gyűjtsd össze nékem a Júda nemzetségét három nap alatt, és magad is itt légy jelen.
2Sám 20: 5 Elméne azért Amasa, hogy összegyűjtse Júdát, de több ideig késék, mint a hogy a [király] meghagyta vala néki.
2Sám 20: 6 Monda akkor Dávid Abisainak: Ímé majd gonoszabbul cselekeszik velünk Séba, Bikrinek fia, Absolonnál: Vedd magad mellé a te uradnak szolgáit, és kergesd meg őt, nehogy erős városokat szerezzen magának, és elmeneküljön előlünk.
2Sám 20: 7 Kimenének azért ő utána a Joáb emberei, és a Kereteusok és Peleteusok és az erősek mindnyájan, és kimenének Jeruzsálemből, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
2Sám 20: 8 Mikor pedig ama nagy kősziklánál voltak, mely Gibeonnál van, Amasa jöve eleikbe; Joáb pedig ruhájába öltözvén, az ő ruháján felül derekához övedzett fegyvere a hüvelyében vala, mely mikor [Joáb ]ment, leesék.
2Sám 20: 9 És monda Joáb Amasának: Egészségben vagy-é atyámfia? És Joáb megfogá jobbkezével az Amasa szakálát, mintha meg akarná csókolni.
2Sám 20: 10 Amasa azonban nem őrizkedék a fegyvertől, mely Joáb kezében vala, és általüté őt az ötödik oldalborda alatt, és kiontá a bélit a földre, és noha többször nem üté által, mindazáltal meghala; Joáb pedig és Abisai, az ő atyjafia, üldözék azután Sébát, a Bikri fiát.
2Sám 20: 11 Megálla pedig az [Amasa] [teste] felett Joábnak egy szolgája, és monda: Valaki Joábbal tart és Dávidnak [javát] kívánja, Joáb után [siessen.]
2Sám 20: 12 Amasa pedig fetreng vala a vérben az útnak közepén; látván pedig egy [ember,] hogy ott mindenki megálla, kivoná Amasát az útról a mezőre, és ruhát vete ő reá; mivel látta, hogy valaki csak arra ment, mind megállott.
2Sám 20: 13 Minekutána pedig kivonták az útról, minden ember Joáb után siet vala, hogy üldözzék Sébát, Bikrinek fiát.
2Sám 20: 14 És általméne [Séba] Izráelnek minden nemzetségein, Abelán és Béth- Maakán, és egész Béreán, kik egybegyűlvén, követik vala őt.
2Sám 20: 15 És eljövén, körülfogták őt Abelában Béth-Maaka [városában], és nagy töltést emelének a város ellen, mely a kőfallal egyenlő volt; és az egész nép, mely Joábbal vala, rombolá, hogy ledöntse a kőfalat,
2Sám 20: 16 Akkor kiálta egy eszes asszony a városból: Halljátok meg, halljátok meg! Mondjátok meg, kérlek, Joábnak: Jőjj ide hozzám, valamit mondok néked!
2Sám 20: 17 Ki mikor hozzá ment, monda az asszony: Te vagy-é Joáb? Felele: Én vagyok. Ki monda néki: Hallgasd meg a te szolgálóleányodnak szavát. És felele: Meghallgatom.
2Sám 20: 18 Akkor monda az [asszony]: Korábban azt szokták mondani: Kérdezzék meg Abelát, és úgy végeztek.
2Sám 20: 19 Én Izráel békeszerető hívei közül való vagyok, te pedig el akarsz pusztítani egy várost és anyát Izráelben? Miért akarod elnyelni az Úrnak örökségét?
2Sám 20: 20 Akkor felele Joáb, és monda: Távol legyen, távol legyen az én tőlem, hogy elnyeljem és elveszessem!
2Sám 20: 21 Nem úgy van a dolog, hanem egy ember az Efraim hegységéből való, a kinek neve Séba, a Bikri fia, felemelte kezét Dávid király ellen: adjátok kézbe azt egyedül, és elmegyek a város alól. És monda az asszony Joábnak: Ímé majd kivetjük a kőfalon a fejét néked.
2Sám 20: 22 Elméne azért az asszony nagy eszesen az egész községhez, és elvágatá Sébának, a Bikri fiának fejét, és kiveték Joábnak. Akkor megfuvatá a trombitát, és hazaoszlának a város alól kiki az ő sátorába, Joáb pedig hazaméne Jeruzsálembe, a királyhoz.
2Sám 20: 23 Joáb pedig Izráel egész serege felett való volt, Benája pedig, Jójadának fia, a Kereteusok és Peleteusok vezére vala.
2Sám 20: 24 Adorám pedig adószedő, és Jósafát, Ahiludnak fia, emlékíró vala.
2Sám 20: 25 Séja íródeák, Sádók pedig és Abjátár papok valának.
2Sám 20: 26 A Jairból való Ira is Dávidnak fő embere vala.
2Sám 21: 1 Lőn pedig nagy éhség Dávidnak idejében három egész esztendeig egymás után, és megkeresé [e miatt] Dávid az Urat, és monda az Úr: Saulért és az ő vérszopó háznépéért van ez: mivelhogy megölte a Gibeonitákat.
2Sám 21: 2 Hivatá azért a király a Gibeonitákat és szóla nékik: (A Gibeoniták pedig nem az Izráel fiai közül valók valának, hanem az Emoreusok maradékából, a kiknek az Izráel fiai megesküdtek vala; Saul mindazáltal alkalmat keresett vala, hogy azokat levágassa az Izráel és Júda nemzetsége iránti buzgalmából).
2Sám 21: 3 És monda Dávid a Gibeonitáknak: Mit cselekedjem veletek, és mivel szerezzek engesztelést, hogy áldjátok az Úrnak örökségét?
2Sám 21: 4 Felelének néki a Gibeoniták: Nincsen nékünk sem ezüstünk, sem aranyunk Saulnál és az ő házánál, és nem kell mi nékünk, hogy valaki megölettessék Izráelben. És monda: Valamit mondotok, megcselekszem veletek.
2Sám 21: 5 Akkor mondának a királynak: Annak az embernek a [házából,] a ki megemésztett minket, és aki ellenünk [gonoszt] gondola, hogy megsemmisíttessünk, és meg ne maradhassunk Izráel egész határában;
2Sám 21: 6 Adj nékünk hét embert az ő maradékai közül, a kiket felakaszszunk az Úr előtt, Saulnak, az Úr választottjának Gibeájában. És monda a király: Én átadom.
2Sám 21: 7 És kedveze a király Méfibósetnek, Jonathán fiának, ki Saul fia vala, az Úr [nevére tett] esküvésért, mely közöttök tétetett, Dávid és Jonathán között, a Saul fia között.
2Sám 21: 8 De elvevé a király Aja leányának, Rispának két fiát, kiket Saulnak szült vala, Armónit és Méfibósetet, és a Saul leányának, Mikálnak öt fiát, kiket szült Barzillai fiának, Adrielnek, a Méholátból valónak.
2Sám 21: 9 És adá azokat a Gibeoniták kezébe, a kik felakaszták őket a hegyen az Úr előtt. Ezek tehát egyszerre heten pusztulának el, és az aratás első napjaiban, az árpaaratás kezdetén ölettek meg.
2Sám 21: 10 Vőn pedig Rispa, Ajának leánya [egy] zsákruhát, és kiteríté azt magának a kősziklán az aratás kezdetétől fogva, míg eső lőn reájok az égből: és nem engedé az égi madarakat azokra szállani nappal, sem pedig a mezei vadakat éjszaka.
2Sám 21: 11 És megmondák Dávidnak, a mit Rispa, Ajának leánya, Saulnak ágyasa cselekedett.
2Sám 21: 12 Akkor elméne Dávid, és elhozá a Saul és Jonathán tetemeit a Jábes-Gileádbeliektől, kik ellopták vala azokat a Bethsánnak utczájáról, a hol őket a Filiszteusok felakasztották vala, mikor a Filiszteusok megverték Sault a Gilboa hegyén.
2Sám 21: 13 És elhozták onnét Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit, és összeszedték azoknak tetemeit is, a kik felakasztattak.
2Sám 21: 14 És eltemeték Saulnak és az ő fiának, Jonathánnak tetemeit a Benjámin földében, Sélában, az ő atyjának, Kisnek sírboltjában; és megtették mindazt, a mit a király parancsolt. És kiengesztelődött ez által Isten az ország iránt.
2Sám 21: 15 Ezután ismét háborút kezdének a Filiszteusok Izráel ellen; és elméne Dávid az ő szolgáival együtt, és harczolának a Filiszteusok ellen, annyira, hogy Dávid elfárada.
2Sám 21: 16 Akkor Jisbi Bénób, ki az óriások maradékából való vala (kinek kopjavasa háromszáz rézsiklust nyomott, és új hadi szerszámmal volt felövezve), elhatározá magában, hogy megöli Dávidot;
2Sám 21: 17 De Abisai, Sérujának fia segített néki és általüté a Filiszteust és megölé. Akkor esküvéssel fogadák néki a Dávid szolgái, ezt mondván: [Soha] többé velünk hadba nem jössz, hogy az Izráelnek szövétnekét el ne oltsad.
2Sám 21: 18 Lőn azután is harczuk a Filiszteusokkal Gób [városánál,] és Sibbékai, Husát [város]ból való, akkor megölé Sáfot, ki az óriások maradékai közül való vala.
2Sám 21: 19 Azután újra lőn háború a Filiszteusokkal Góbnál, hol Elkhanán, a Bethlehemből való Jaharé Oregimnek fia megölé a Gitteus Góliátot, kinek kopjanyele olyan vala, mint a szövőknek zugolyfája.
2Sám 21: 20 Gáthban is volt háború, hol egy óriás férfi vala, kinek kezein és lábain hat-hat ujjai valának, [azaz] mindenestől huszonnégy, és ez is óriástól származott vala.
2Sám 21: 21 És szidalmazá Izráelt, de megölé Jonathán, Dávid bátyjának, Simeának fia.
2Sám 21: 22 Ezek négyen származtak Gáthban az óriástól, kik mind Dávid keze által és az ő szolgáinak kezeik által estek el.
2Sám 22: 1 Dávid pedig ezt az éneket mondotta az Úrnak azon a napon, mikor az Úr megszabadítá őt minden ellenségeinek kezéből, és a Saul kezéből.
2Sám 22: 2 És monda: Az Úr az én kősziklám és kőváram, és szabadítóm nékem.
2Sám 22: 3 Az Isten az én erősségem, ő benne bízom én. Paizsom nékem ő s idvességemnek szarva, erősségem és oltalmam. Az én idvezítőm, ki megszabadítasz az erőszakosságtól.
2Sám 22: 4 Az Úrhoz kiáltok, aki dícséretreméltó; És megszabadulok ellenségeimtől.
2Sám 22: 5 Mert halál hullámai vettek engem körül, Az istentelenség árjai rettentettek engem;
2Sám 22: 6 A pokol kötelei vettek körül, S a halál tőrei estek reám.
2Sám 22: 7 Szükségemben az Urat hívtam, S az én Istenemhez kiáltottam: És meghallá lakóhelyéről szavamat, S kiáltásom eljutott füleibe.
2Sám 22: 8 Akkor rengett és remegett a föld, Az égnek fundamentumai inogtak, És megrendülének, mert haragudott Ő.
2Sám 22: 9 Füst szállt fel orrából, És emésztő tűz szájából, Izzószén gerjedt belőle.
2Sám 22: 10 Lehajtá az eget és leszállt, És homály volt lábai alatt.
2Sám 22: 11 A Khérubon ment és röpült, És a szelek szárnyain tünt fel.
2Sám 22: 12 Sötétségből maga körül sátrakat emelt, Esőhullást, sürű felhőket.
2Sám 22: 13 Az előtte levő fényességből Izzó szenek gerjedének.
2Sám 22: 14 És dörgött az égből az Úr, És a Magasságos hangot adott.
2Sám 22: 15 Ellövé nyilait és szétszórta azokat, Villámot, és összekeverte azokat.
2Sám 22: 16 És meglátszottak a tenger örvényei, S a világ fundamentumai felszínre kerültek, Az Úrnak feddésétől, Orra leheletének fúvásától.
2Sám 22: 17 Lenyúlt a magasságból és felvett engem, S a mélységes vizekből kihúzott engem.
2Sám 22: 18 Hatalmas ellenségimtől megszabadított engem; Gyűlölőimtől, kik hatalmasabbak valának nálam.
2Sám 22: 19 Reámtörtek nyomorúságom napján, De az Úr gyámolóm volt nékem.
2Sám 22: 20 Tágas helyre vitt ki engem, Kiragadott, mert jóakaróm nékem.
2Sám 22: 21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, Kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem.
2Sám 22: 22 Mert megőriztem az Úrnak utait, S gonoszul nem szakadtam el Istenemtől.
2Sám 22: 23 Mert ítéletei mind előttem vannak, S rendeléseitől nem távoztam el.
2Sám 22: 24 Tökéletes voltam előtte, s őrizkedtem rosszaságomtól.
2Sám 22: 25 Ezért megfizet nékem az Úr igazságom szerint, Szemei előtt való tisztaságom szerint.
2Sám 22: 26 Az irgalmashoz irgalmas vagy, A tökéletes vitézhez tökéletes vagy.
2Sám 22: 27 A tisztához tiszta vagy, A visszáshoz pedig visszás.
2Sám 22: 28 Segítesz a nyomorult népen, Szemeiddel pedig megalázod a felfuvalkodottakat.
2Sám 22: 29 Mert te vagy az én szövétnekem, Uram, S az Úr megvilágosítja az én sötétségemet.
2Sám 22: 30 Mert veled harczi seregen is átfutok, Az én Istenemmel kőfalon is átugrom.
2Sám 22: 31 Az Istennek útja tökéletes; Az Úrnak beszéde tiszta; Paizsa ő mindeneknek, a kik ő benne bíznak.
2Sám 22: 32 Mert kicsoda volna Isten az Úron kivül? S kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
2Sám 22: 33 Isten az én erős kőváram, Ki vezérli az igaznak útját.
2Sám 22: 34 Lábait olyanná teszi, mint a szarvasé, S magas helyekre állít engem.
2Sám 22: 35 Kezeimet harczra tanítja, Hogy az érczív karjaim által törik el.
2Sám 22: 36 Idvességednek paizsát adtad nékem, S kegyelmed nagygyá tett engem.
2Sám 22: 37 Lépéseimet kiszélesítetted alattam. És bokáim meg nem tántorodtak.
2Sám 22: 38 Üldözöm ellenségeimet és elpusztítom őket, Nem térek vissza, míg meg nem semmisítem őket.
2Sám 22: 39 Megsemmisítem, eltiprom őket, hogy fel nem kelhetnek, Lábaim alatt hullanak el.
2Sám 22: 40 Mert te erővel öveztél fel engem a harczra, Lenyomtad azokat, kik ellenem támadtak.
2Sám 22: 41 Megadtad, hogy ellenségeim hátat fordítottak nékem, Gyülölőim, a kiket elpusztítottam én,
2Sám 22: 42 Felnéztek, de nem volt, ki megszabadítsa, Az Úrhoz, de nem felelt nékik.
2Sám 22: 43 Szétmorzsolom őket, mint a föld porát, Összezúzom, mint az utcza sarát, széttaposom őket.
2Sám 22: 44 Megmentettél népemnek pártoskodásaitól, Népeknek fejéül tartasz fenn engemet, [Oly] nép szolgál nékem, melyet nem ismertem.
2Sám 22: 45 Idegen fiak hizelkednek nékem, S [egy] hallásra engedelmeskednek,
2Sám 22: 46 Idegen fiak elcsüggednek, S váraikból reszketve jőnek elő.
2Sám 22: 47 Él az Úr és áldott az én kősziklám. Magasztaltassék az Isten, idvességem kősziklája.
2Sám 22: 48 Isten az, ki bosszút áll értem, S alám hajtja a népeket.
2Sám 22: 49 Ki megment engem ellenségeimtől, Te magasztalsz fel engem az ellenem támadók fölött, S az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
2Sám 22: 50 Dícsérlek azért téged, Uram, a pogányok között, S nevednek dícséretet éneklek.
2Sám 22: 51 Nagy segítséget ad az ő királyának, Irgalmasságot cselekszik felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké!
2Sám 23: 1 Ezek Dávidnak utolsó beszédei. Dávidnak, Isai fiának szózata, [annak] a férfiúnak szózata, aki igen felmagasztaltaték, Jákób Istenének felkentje és Izráel dalainak kedvencze.
2Sám 23: 2 Az Úrnak lelke szólott én bennem, és az ő beszéde az én nyelvem által.
2Sám 23: 3 Izráelnek Istene szólott, Izráelnek kősziklája mondá nékem: aki igazságosan uralkodik az emberek felett, a ki Isten félelmével uralkodik:
2Sám 23: 4 Olyan az, mint a reggeli világosság, mikor a nap feljő, mint a felhőtlen reggel; napsugártól, esőtől [sarjadzik] a fű a földből.
2Sám 23: 5 Avagy nem ilyen-é az én házam Isten előtt? Mert örökkévaló szövetséget kötött velem, mindennel ellátva és állandót. Mert az én teljes idvességemet és minden kivánságomat nem sarjadoztatja-é?
2Sám 23: 6 De az istentelenek mindnyájan olyanok, mint a kitépett tövis, melyhez kézzel nem nyúlnak;
2Sám 23: 7 Hanem aki hozzá akar nyúlni is, fejszét és rudat vesz hozzá, hogy ugyanazon helyen tűzzel égettessék meg.
2Sám 23: 8 Ezek pedig a Dávid erős [vitézeinek] nevei: Joseb-Bassebet, a Tahkemonita, aki a testőrök vezére; ő dárdáját forgatván, egy ízben nyolczszázat sebesített meg.
2Sám 23: 9 Ő utána volt Eleázár, Dódónak fia, ki Ahóhi fia vala; ő egyike a három hősnek, a kik Dáviddal valának, mikor a Filiszteusok által kigúnyoltatának, összegyülekezvén ott a harczra, és az Izráeliták megfutamodtak volt.
2Sám 23: 10 Ő megállván, vágta a Filiszteusokat mindaddig, míg a keze elfáradt, és a keze a fegyverhez ragadt. És nagy szabadulást szerze az Úr azon a napon, a nép pedig visszatére ő utána, [de] csak a fosztogatásra.
2Sám 23: 11 Ő utána volt Samma, a Harárból való Agénak fia. És összegyűlének a Filiszteusok egy seregbe ott, a hol egy darab szántóföld volt tele lencsével, a nép pedig elfutott a Filiszteusok elől:
2Sám 23: 12 Akkor ő megálla annak a darab [földnek] közepén, és megoltalmazá azt, és megveré a Filiszteusokat, és az Úr nagy szabadítást szerze.
2Sám 23: 13 A harmincz vezér közül is hárman lementek, és elérkezének aratáskor Dávidhoz az Adullám barlangjába, mikor a Filiszteusok táborban valának a Réfaim völgyében.
2Sám 23: 14 Dávid akkor a sziklavárban volt, a Filiszteusok őrsége pedig Bethlehemnél.
2Sám 23: 15 [Vizet] kivánt vala pedig Dávid, és monda: Kicsoda hozna nékem vizet innom a bethlehemi kútból, mely a kapu előtt van?
2Sám 23: 16 Akkor a három vitéz keresztül tört a Filiszteusok táborán, és merítének vizet a bethlehemi kútból, mely a kapu előtt van, és elhozván, vivék Dávidnak. Ő azonban nem akará meginni, hanem kiönté azt az Úrnak.
2Sám 23: 17 És monda: Távol legyen tőlem, Uram, hogy én ezt míveljem: avagy azoknak az embereknek vérét [igyam-é meg], kik életöket [halálra] adva mentek el a [vízért?] És nem akará azt meginni. Ezt mívelte a három hős.
2Sám 23: 18 Továbbá Abisai, Joábnak atyjafia, Sérujának fia, aki e háromnak feje volt, aki háromszáz ellen felemelvén dárdáját, megölé azokat; és néki nagy híre vala a három között.
2Sám 23: 19 A három között bizonyára híres volt és azoknak vezére vala, mindazáltal ama hárommal nem ért fel.
2Sám 23: 20 Benája is, Jójadának fia, vitéz ember, nagytehetségű, aki Kabséelből való vala; ez ölé meg a Moábitáknak két fővitézét. Ugyanő elmenvén, az oroszlánt is megölé a veremben, télen.
2Sám 23: 21 Ugyanő ölt meg egy Égyiptomból való tekintélyes embert. Az égyiptomi kezében dárda vala, és ő [csak egy] pálczával méne reá; és kivevé az égyiptomi kezéből a dárdát, és megölé őt a maga dárdájával.
2Sám 23: 22 Ezeket cselekedé Benája, Jójadának fia, és néki is jó híre vala a három erős vitéz között.
2Sám 23: 23 Híres volt ő a harmincz között, mindazáltal ama hárommal nem ért fel. És előljáróvá tevé őt Dávid a tanácsosok között.
2Sám 23: 24 Asáel is, Joáb atyjafia, e harmincz közül való, [kik ezek: ] Elkhanán, a bethlehemi Dódónak fia.
2Sám 23: 25 Haród [városbeli] Samma; [azon] Haródból [való] Elika.
2Sám 23: 26 Héles, Páltiból való; Híra, a Thékoából való Ikkes fia.
2Sám 23: 27 Abiézer, Anathóthból; Mébunnai, Húsáthból való.
2Sám 23: 28 Sálmon, Ahóhitból való; Maharai, Nétofátból.
2Sám 23: 29 Héleb, Bahanának fia, Nétofátból való; Ittai, Ribainak fia, Gibeából való, mely Benjámin fiaié.
2Sám 23: 30 Benája, Piráthonból való; Hiddai, a patak mellett való Gáhasbeli.
2Sám 23: 31 Abiálbon, Árbátból való; Azmávet, Bárhumból való.
2Sám 23: 32 Eljáhba, Sahalbomból való; Jásen fia, Jonathán.
2Sám 23: 33 Samma, Harárból való; Ahiám, Arárból való Sarárnak fia.
2Sám 23: 34 Elifélet, Ahásbainak fia, Maakátból való; Eliám, Gilóbeli Akhitófelnek fia.
2Sám 23: 35 Hesrai, Kármelből való; Paharai, Arbiból való.
2Sám 23: 36 Jigeál, Sobabeli Nátánnak fia; Báni, Gádból való.
2Sám 23: 37 Sélek, Ammonita; Naharai, Beerótból való, Joábnak, a Séruja fiának fegyverhordozója.
2Sám 23: 38 Ira, Jithriből való; Gáreb, Jithriből való.
2Sám 23: 39 Hitteus Uriás. Mindössze harminczheten.
2Sám 24: 1 Ismét felgerjede az Úrnak haragja Izráel ellen, és felingerlé Dávidot ő ellenek, ezt mondván: Eredj el, számláld meg Izráelt és Júdát.
2Sám 24: 2 Monda azért Dávid Joábnak, az ő serege fővezérének: Menj el, járd be Izráelnek minden nemzetségeit, Dántól fogva Beersebáig, és számláljátok meg a népet, hogy tudjam a népnek számát.
2Sám 24: 3 És monda Joáb a királynak: Sokasítsa meg az Úr, a te Istened a népet, s adjon még százannyit, mint a mennyi most van, és lássák [azt] az én uramnak, a királynak szemei: de miért akarja ezt az én uram, a király?
2Sám 24: 4 Azonban hatalmasabb volt a királynak szava a Joábénál és a többi főemberekénél. Kiméne azért Joáb és a többi vezérek a király elől, hogy megszámlálják a népet, az Izráelt.
2Sám 24: 5 És általkelének a Jordánon és tábort járának Aroer város mellett jobbkéz felől, Gád völgyében, és Jáser mellett.
2Sám 24: 6 Azután menének Gileádba, és a Hodsi alföldére. Innét menének a Dán Jáán mellé, és Sídon környékére.
2Sám 24: 7 Ezután menének a Tírus erős városához, és a Hivveusoknak és Kananeusoknak minden városaiba. Innét menének a Júdának dél felől való részére, Beersebába.
2Sám 24: 8 És mikor bejárták az egész országot, hazamenének Jeruzsálembe, kilencz hónap és húsz nap mulva.
2Sám 24: 9 És beadá Joáb a megszámlált népnek számát a királynak; és Izráelben nyolczszázezer erős fegyverfogható férfi, és Júda nemzetségében ötszázezer férfiú vala.
2Sám 24: 10 Minekutána pedig Dávid a népet megszámlálta, megsebhedék az ő szíve, és monda Dávid az Úrnak: Igen vétkeztem abban, a mit cselekedtem. Azért most, óh Uram, vedd el, kérlek, a te szolgádnak álnokságát; mert felette esztelenül cselekedtem!
2Sám 24: 11 És mikor felkelt reggel Dávid, szóla az Úr Gád prófétának, aki Dávidnak látnoka vala, ezt mondván:
2Sám 24: 12 Menj el, és szólj Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Három dolgot adok elődbe, válaszd egyiket magadnak ezek közül, hogy a szerint cselekedjem veled.
2Sám 24: 13 Elméne azért Gád Dávidhoz, és tudtára adá néki, és monda néki: [Akarod- é,] hogy hét esztendeig való éhség szálljon földedre? Vagy hogy három hónapig ellenségeid előtt bujdossál és [ellenséged] kergessen téged? Vagy hogy három napig döghalál legyen országodban? Most gondold meg és lásd meg, micsoda választ vigyek annak, a ki engem elküldött.
2Sám 24: 14 És monda Dávid Gádnak: Felette igen szorongattatom; de mégis, hadd essünk inkább az Úr kezébe, mert nagy az ő irgalmassága, és ne essem ember kezébe.
2Sám 24: 15 Bocsáta annakokáért az Úr döghalált Izráelre, reggeltől fogva az elrendelt ideig, és meghalának a nép közül Dántól fogva Beersebáig, hetvenezer férfiak.
2Sám 24: 16 És mikor felemelte kezét az angyal Jeruzsálem ellen [is], hogy azt is elpusztítsa, megelégelé az Úr a veszedelmet, és monda az angyalnak, aki a népet öli vala: Elég immár, hagyd el. Az Úrnak angyala pedig vala a Jebuzeus Arauna szérűje mellett.
2Sám 24: 17 És szóla Dávid az Úrnak, mikor látta az angyalt, aki a népet vágja vala, és monda: Ímé én vétkeztem és én cselekedtem hamisságot, de ezek a juhok ugyan mit cselekedtek? Kérlek, inkább forduljon a te kezed ellenem és az én atyámnak háznépe ellen.
2Sám 24: 18 Méne azért Gád Dávidhoz azon a napon, és monda néki: Eredj, menj el, [és] rakass oltárt az Úrnak a Jebuzeus Araunának szérűjén.
2Sám 24: 19 És elméne Dávid Gádnak beszéde szerint, a mint az Úr megparancsolta vala.
2Sám 24: 20 És feltekintvén Arauna, látá, hogy a király az ő szolgáival ő hozzá megy; és Arauna kimenvén, meghajtá magát a király előtt, arczczal a föld felé.
2Sám 24: 21 És monda Arauna: Mi az oka, hogy az én uram, a király az ő szolgájához jő? Felele Dávid: Azért, hogy megvegyem tőled e szérűt, és oltárt építsek ezen az Úrnak, hogy megszünjék a csapás a nép között.
2Sám 24: 22 Monda Arauna Dávidnak: Vegye el hát az én uram, a király, és áldozza fel, a mi néki tetszik. Ímhol vannak az ökrök az áldozathoz; a boronák és az ökrök szerszámai pedig fa helyett;
2Sám 24: 23 Arauna mindezt, óh király, a királynak adja. És monda Arauna a királynak: A te Urad Istened engeszteltessék meg általad.
2Sám 24: 24 Monda pedig a király Araunának: Nem, hanem pénzen veszem meg tőled, mert nem akarok az Úrnak, az én Istenemnek ingyen való áldozatot áldozni. Megvevé azért Dávid azt a szérűt és az ökröket ötven ezüst sikluson.
2Sám 24: 25 És oltárt építe ott Dávid az Úrnak, és áldozék egészen égő és hálaáldozattal; és megkegyelmeze az Úr a földnek, és megszünék a csapás Izráelben.

1Kir :
-----------
Királyok I. Könyve

1Kir 1: 1 Mikor pedig megvénhedt és megöregedett Dávid király, bár leplekkel takargatták be, mégsem bírt felmelegedni.
1Kir 1: 2 És mondának néki az ő szolgái: Keressenek az én uramnak, a királynak egy szűz leányt, aki a király körül legyen, és őt ápolja, aludjék karjai között, és melegítse fel az én uramat, a királyt.
1Kir 1: 3 Keresének annakokáért egy szép leányt Izráelnek minden határiban; és találák a Súnem városából való Abiságot, a kit el is hozának a királyhoz.
1Kir 1: 4 És a leány igen szép volt, és a királyt ápolta és szolgált néki. De a király nem ismeré őt.
1Kir 1: 5 Adónia pedig, Haggitnak fia, felfuvalkodék, ezt mondván: Én fogok uralkodni! És szerze magának szekereket, lovagokat és ötven előtte járó férfiakat.
1Kir 1: 6 Kit az ő atyja soha meg nem szomoríta, ezt mondván: Miért cselekszel így?! Ez is pedig igen szép férfi volt, és őt [Haggit] szülte [volt Dávidnak] Absolon után.
1Kir 1: 7 És tanácskozék Joábbal, Séruja fiával és Abjátár pappal, kik az Adónia pártján voltak.
1Kir 1: 8 De Sádók pap, meg Benája, a Jójada fia, és Nátán próféta, és Sémei, és Réhi, és a Dávid erős vitézei nem állottak Adónia mellé.
1Kir 1: 9 Mikor pedig Adónia áldozatot mutatott be juhokból, ökrökből és egyéb kövér barmokból a Zohélet kősziklánál, a mely a Rógel forrása mellett volt: meghívá egész rokonságát, a király fiait, Júda minden férfiait, a király szolgáit;
1Kir 1: 10 De Nátán prófétát és Benáját és amaz erős vitézeket és Salamont, az ő atyjafiát nem hívá el.
1Kir 1: 11 Szóla akkor Nátán Bethsabénak, a Salamon anyjának, mondván: Nem hallottad-é, hogy Adónia, a Haggit fia uralkodik, és a mi urunk Dávid nem tud róla semmit?
1Kir 1: 12 Jövel azért, hadd adjak néked tanácsot, hogy megmentsd a te életedet, és a te fiadnak, Salamonnak életét.
1Kir 1: 13 Eredj, menj be Dávid királyhoz, és mondd ezt néki: Uram király, nemde nem esküdtél-é meg a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe? Miért uralkodik hát Adónia?
1Kir 1: 14 És ímé mialatt még te ott a királylyal beszélsz, én is bemegyek utánad, és kiegészítem a te beszédidet.
1Kir 1: 15 És beméne Bethsabé a királyhoz a kamarába. És a király igen megvénhedett vala, és a Súnemből való Abiság szolgál vala a királynak.
1Kir 1: 16 És fejet hajta Bethsabé, és meghajtá magát a királynak. És monda a király: Mit kivánsz?
1Kir 1: 17 Felele néki [Bethsabé: Édes] uram, te megesküdtél az Úrra, a te Istenedre a te szolgálóleányodnak ilyenképen: Salamon, a te fiad uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe.
1Kir 1: 18 És ímé mégis Adónia lett királylyá; és ímé, uram király, te nem tudsz erről semmit.
1Kir 1: 19 Mert áldozott ökrökkel és nagy sok kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait, és Abjátár papot és Joábot, a seregnek hadnagyát, csak Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
1Kir 1: 20 Még most te vagy, Uram, a király; az egész Izráel népének szemei reád néznek, hogy megjelentsed nékik, kicsoda fog ülni az én uramnak, a királynak székében, ő utána.
1Kir 1: 21 De ha az én uram, a király, az ő atyáival elaluszik: akkor én és az én fiam, Salamon leszünk bűnösök.
1Kir 1: 22 És ímé, mikor még a királylyal szólana, Nátán próféta megérkezék.
1Kir 1: 23 És bejelenték a királynak, mondván: Itt van Nátán próféta. És bemenvén a király eleibe, meghajtá magát a király előtt, arczczal a földre leborulván.
1Kir 1: 24 És monda Nátán: Uram király, te mondottad-é: Adónia legyen én utánam a király, és ő üljön az én királyi székembe?
1Kir 1: 25 Mert ma aláment, és áldozott ökrökkel és kövér barmokkal bőségesen, és vendégekké hívta a királynak minden fiait és a seregnek hadnagyait és Abjátár papot: és ímé ők esznek és isznak ő előtte, és [immár] azt kiáltották: Éljen Adónia király!
1Kir 1: 26 Engem pedig, aki a te szolgád vagyok, és Sádók papot és Benáját, a Jójada fiát, és Salamont, a te szolgádat nem hívta meg.
1Kir 1: 27 Avagy az én uramtól, a királytól lett-é ez a dolog, hogy nem adtad tudtára a te szolgádnak, kicsoda fogna ülni az én uramnak, a királynak székiben [az ő holta] után.
1Kir 1: 28 És felelvén Dávid király, monda: Hívjátok hozzám Bethsabét, aki beméne a király eleibe, és megálla a király előtt.
1Kir 1: 29 És megesküvék a király, mondván: Él az Úr, a ki megszabadította az én lelkemet minden nyomorúságból,
1Kir 1: 30 Hogy a miképen megesküdtem néked az Úrra, Izráel Istenére, ezt mondván: A te fiad Salamon uralkodik én utánam, és ő ül az én királyi székembe én helyettem: ezt ma így meg is teszem.
1Kir 1: 31 És fejet hajta Bethsabé, arczczal a földre [leborulván,] és magát meghajtván a király előtt, monda: Éljen az én uram, Dávid király, mindörökké!
1Kir 1: 32 Azután monda Dávid király: Hívjátok hozzám Sádók papot és Nátán prófétát és Benáját, Jójadának fiát. És ezek bemenének a király eleibe.
1Kir 1: 33 És monda nékik a király: Vegyétek mellétek a ti uratoknak szolgáit, és ültessétek Salamont, az én fiamat az én öszvéremre, és vigyétek alá őt Gihonba;
1Kir 1: 34 És kenje őt ott Sádók pap és Nátán próféta Izráelnek királyává; és fújjátok meg a harsonákat, és kiáltsátok: Éljen Salamon király!
1Kir 1: 35 És jőjjetek fel [onnét] ő utána; és eljövén, üljön az én királyi székembe, és ő uralkodjék én helyettem; mert [immár] meghagytam néki, hogy ő legyen fejedelme mind Izráelnek, mind Júdának.
1Kir 1: 36 Felele akkor Benája, a Jójada fia a királynak, és monda: Ámen! Így szóljon az Úr, az én uramnak, a királynak Istene [is.]
1Kir 1: 37 A miképen vele volt az Úr az én urammal, a királylyal: azonképen legyen vele Salamonnal is, és magasztalja feljebb az ő királyi székét az én uramnak, Dávid királynak királyi székénél.
1Kir 1: 38 Aláméne azért Sádók pap és Nátán próféta és Benája, a Jójada fia, a Kereteusok is és a Peleteusok, és felülteték Salamont a Dávid király öszvérére, és alávivék őt Gihonba.
1Kir 1: 39 És vevé Sádók pap az olajos szarut az Úr sátorából, és megkené Salamont; azután kürtölének, és az egész nép ezt kiáltá: Éljen Salamon király!
1Kir 1: 40 És felvonult utána az egész nép, és a nép sípolt és felette ujjongott, úgy hogy a föld is megrepedne kiáltásuk zajától.
1Kir 1: 41 És Adónia is meghallotta és vendégei is mind, a kik nála valának, miután a lakomát már elvégezték; és meghallá Joáb is a kürtölés szavát, és monda: Miért e zaj [és] mozgás a városban?
1Kir 1: 42 És a mikor ő még szólana, ímé megérkezék Jonathán, az Abjátár pap fia. És monda Adónia: Jőjj be, mert megbízható férfiú vagy, és jó hírt mondasz.
1Kir 1: 43 Jonathán pedig felelvén, monda Adóniának: Igen, a mi urunk, Dávid király, Salamont tette királylyá.
1Kir 1: 44 És elküldötte ő vele Sádók papot a király és Nátán prófétát, és Benáját, a Jójada fiát, a Kereteusokat is és Peleteusokat, és őt a király öszvérére ülteték,
1Kir 1: 45 És Sádók pap Nátán prófétával együtt királylyá kente fel őt Gihonnál, és onnét vonulnak fel örömmel; ettől zendült meg a város. Ez az a zaj, a melyet hallottatok.
1Kir 1: 46 És [immár] be is ült Salamon az országnak királyi székibe;
1Kir 1: 47 És a király szolgái is bemenének, hogy áldják a mi urunkat, Dávid királyt, mondván: Tegye az Isten a Salamon nevét híresebbé a te nevednél, és magasztalja feljebb az ő székit a te székednél. És meghajtá magát a király az ő ágyán.
1Kir 1: 48 És ekképen is szóla a király: Áldott az Úr, Izráel Istene, aki adott e mai napon olyat, a ki szemeim láttára [helyettem] üljön az én királyi székemben.
1Kir 1: 49 Akkor megrettenének, és felkelének mindnyájan a hivatalosok, a kik Adóniával valának, és kiki mind dolgára méne.
1Kir 1: 50 De Adónia félt Salamontól, és felkészülve elfutott, és megragadta az oltárnak szarvait.
1Kir 1: 51 Hírül adák pedig Salamonnak ilyen szókkal: Ímé Adónia Salamon királytól való féltében megfogá az oltárnak szarvait, ezt mondván: Esküdjék meg ma nékem Salamon király, hogy meg nem öli az ő szolgáját fegyverrel.
1Kir 1: 52 És monda Salamon: Ha jámbor lészen, [egy] hajszál fejéről le nem esik a földre; de ha gonoszság találtatik ő benne, meg kell halnia.
1Kir 1: 53 Elkülde azért Salamon király, és elhozák őt az oltártól; és eljövén meghajtá magát Salamon király előtt; és monda Salamon király: Menj el a te házadhoz.
1Kir 2: 1 Mikor pedig elközelgett Dávidnak ideje, hogy meghaljon, parancsot ada Salamonnak az ő fiának, ezt mondván:
1Kir 2: 2 Én elmegyek az egész földnek útján; erősítsd meg magad és légy férfiú.
1Kir 2: 3 És őrízd meg az Úrnak a te Istenednek őrizetit, hogy az ő útain járj, és megőrizzed az ő rendeléseit, parancsolatit és ítéleteit, és bizonyságtételeit, a mint meg van írva a Mózes törvényében: hogy előmented legyen mindenekben, a melyeket cselekedéndesz, és mindenütt, valamerre fordulándasz;
1Kir 2: 4 Hogy megteljesítse az Úr az ő beszédét, melyet szólott nékem, mondván: Ha megőrizéndik a te fiaid az ő útjokat, járván én előttem tökéletességgel, teljes szívök és teljes lelkök szerint; ezt mondván, [mondom]: Soha el nem fogy a férfiú te közüled az Izráelnek királyi székiből.
1Kir 2: 5 Azt is jól tudod, mit cselekedett én velem Joáb, a Séruja fia, mit cselekedett az Izráel seregeinek két fővezérével, Abnerrel, a Nér fiával, és Amasával, a Jéter fiával, a kiket megölt, harczi vért ontván békességnek idején, és hintett harczi vért az ő derekának övére és az ő lábának saruira.
1Kir 2: 6 Cselekedjél a te bölcseséged szerint, és ne engedd, hogy megőszülvén, békességgel menjen a koporsóba.
1Kir 2: 7 De a gileádbeli Barzillainak fiaival cselekedjél irgalmasságot, és legyenek a te asztalod vendégei, mert így közeledtek ők is hozzám, mikor Absolon, a te testvéred elől menekültem.
1Kir 2: 8 És ímé veled van Sémei, Gérának fia, a Bahurimbeli Benjáminita, aki gyalázatosan szidalmazott akkor, mikor Mahanáimba mentem; de aztán, mikor elém alájött a Jordánhoz, megesküdtem néki az Úrra, és mondék: Nem öllek meg téged fegyverrel;
1Kir 2: 9 Te azonban ne hagyd őt büntetés nélkül, és mivel eszes férfiú vagy, tudod, mit kelljen cselekedned vele, hogy az ő vénségét vérrel bocsássad a koporsóba.
1Kir 2: 10 Azután elaludt Dávid az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid városában.
1Kir 2: 11 Az idő pedig, a melyben uralkodék Dávid Izráelen, negyven esztendő. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig uralkodék harminchárom esztendeig.
1Kir 2: 12 Azután Salamon ült Dávidnak, az ő atyjának királyi székibe, és megerősödék az ő királyi birodalma felette igen.
1Kir 2: 13 De Adónia, a Haggit fia beméne Bethsabéhoz, a Salamon anyjához, és az monda: Békességes-é a te jöveteled? Ki felele: Békességes.
1Kir 2: 14 És monda: Beszédem volna veled. Monda az: Szólj.
1Kir 2: 15 Akkor monda [Adónia: ] Te tudod, hogy az ország az enyém vala, és az egész Izráel reám néz vala, hogy én uralkodjam; de elvéteték az ország tőlem, és lőn az én atyámfiáé, mert az Úrtól adattaték néki.
1Kir 2: 16 Most egy kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orczámat. Az pedig monda: Beszélj!
1Kir 2: 17 És monda: Beszélj, kérlek Salamon királylyal; mert ő a te kérésedet meg nem veti, hogy adja nékem a Súnemből való Abiságot feleségül.
1Kir 2: 18 Felele Bethsabé: Jól van, majd szólok melletted a királynak.
1Kir 2: 19 És beméne Bethsabé Salamon királyhoz, hogy beszéljen vele Adónia érdekében; és felkele a király, és elébe menvén meghajtá magát előtte, és leüle királyi székibe; és széket tétete a király anyjának, hogy üljön az ő jobbkeze felől.
1Kir 2: 20 És monda [Bethsabé]: Egy kis kérést kérek tőled, ne szégyenítsd meg orczámat. És monda néki a király: Kérj édes anyám; mert nem szégyenítem meg orczádat.
1Kir 2: 21 Monda ő: Adassék a Súnemből való Abiság Adóniának, a te testvérednek feleségül.
1Kir 2: 22 Akkor felele Salamon király, és monda az ő anyjának: De miért kéred te a Súnembeli Abiságot Adóniának? Kérjed néki az országot is; mert ő az én bátyám, és vele [egyetért] Abjátár pap, és Joáb, a Séruja fia.
1Kir 2: 23 És megesküvék Salamon király az Úrra, mondván: Úgy cselekedjék velem az Isten, és úgy segéljen, hogy Adónia a saját élete ellen szólotta ezt a beszédet!
1Kir 2: 24 Most azért él az Úr, aki megerősített engem és ültetett engem az én atyámnak, Dávidnak királyi székibe, és aki házat szerzett nékem, a mint megmondotta volt: ma Adóniának meg kell halnia!
1Kir 2: 25 Elküldé azért Salamon király Benáját, a Jójada fiát, aki levágá őt, és meghala.
1Kir 2: 26 Abjátár papnak pedig monda a király: Menj el Anathótba, a te jószágodba, mert halálnak fia vagy; de ma meg nem öletlek, mivel te hordoztad az Úr Istennek ládáját Dávid, az én atyám előtt, és mivel az én atyámnak minden nyomorúságaiban részes voltál.
1Kir 2: 27 És kiűzé Salamon Abjátárt, hogy ne legyen az Úrnak papja, hogy beteljesedjék az Úrnak beszéde, a melyet szólott vala az Éli háza felől Silóban.
1Kir 2: 28 És eljutott ez a hír Joábhoz, mert Joáb Adóniához hajlott vala, noha azelőtt nem hajlott vala Absolonhoz, és elfuta Joáb az Úrnak sátorába, és megfogá az oltárnak szarvait.
1Kir 2: 29 Hírül adák pedig Salamon királynak, hogy Joáb az Úrnak sátorához futott, és ímé az oltár mellett áll. Ekkor elküldé Salamon Benáját, a Jójada fiát, mondván: Menj el, vágd le őt.
1Kir 2: 30 Mikor pedig Benája az Úrnak sátorához ért, monda néki: Ezt mondja a király: Jőjj ki. Kinek felele [Joáb]: Nem, itt akarok meghalni. És megvivé Benája a királynak e dolgot, mondván: Így szólott Joáb és így felelt nékem.
1Kir 2: 31 És monda néki a király: Cselekedjél úgy, a mint szólott; vágd le őt és temesd el, hogy elvedd az ártatlan vért, a melyet kiontott Joáb, én rólam és az én atyámnak házáról.
1Kir 2: 32 És fordítsa az Úr az ő fejére az ő vérét, a miért nálánál igazabb és jobb két férfira támadott, és megölé őket fegyverrel az én atyámnak, Dávidnak tudta nélkül, [tudniillik] Abnert, Nérnek fiát, az Izráel seregének fővezérét és Amasát, Jéternek fiát, Júda vitézeinek fővezérét.
1Kir 2: 33 Ezeknek a vére térjen Joáb fejére és az ő magvának fejére mindörökké: Dávidnak pedig és az ő magvának és az ő házának és királyi székének békessége legyen az Úrtól mindörökké.
1Kir 2: 34 És elméne Benája, Jójada fia, és reá rohanván megölé őt; és eltemetteték az ő házában, a pusztában.
1Kir 2: 35 Rendelé pedig a király a Jójada fiát ő helyette a sereg fölé, és Sádók papot rendelé a király Abjátár helyett.
1Kir 2: 36 És elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Építs házat magadnak Jeruzsálemben és lakjál ott; és onnét ne menj ki se ide, se tova.
1Kir 2: 37 Mert valamely nap kimenéndesz, és általmenéndesz a Kidron patakján, tudd meg, hogy meg kell halnod, a te véred lészen tennen fejeden.
1Kir 2: 38 És monda Sémei a királynak: Tetszik nékem e beszéd; a miképen szólott az én uram, a király, a képen cselekeszik a te szolgád; és sok ideig lakék Sémei Jeruzsálemben.
1Kir 2: 39 Lőn azonban három esztendő mulva, hogy Sémeinek két szolgája elszökött Ákishoz, Maaka fiához, a Gáthbeli királyhoz; és hírül adák Sémeinek, mondván: Ímé a te szolgáid Gáthban [vannak].
1Kir 2: 40 Ekkor felkelt Sémei, és megnyergelé szamarát, és elméne Gáthba Ákishoz, hogy megkeresse az ő szolgáit. Oda érvén Sémei, meghozá szolgáit Gáthból.
1Kir 2: 41 Hírül adák pedig Salamonnak, hogy elment Sémei Jeruzsálemből Gáthba, és haza jött.
1Kir 2: 42 Akkor elkülde a király, és magához hivatá Sémeit, és monda néki: Nemde esküvéssel kényszerítettelek-é téged az Úrra, és bizonyságot tettem néked, ezt mondván: Valamely napon kimenéndesz, s ide s tova menéndesz, bizonynyal tudjad, hogy meghalsz; és azt mondád nékem: Tetszik e beszéd, megértettem.
1Kir 2: 43 Miért nem tartottad hát meg az Úr előtt való esküvést, és a parancsolatot, a melyet néked parancsoltam?
1Kir 2: 44 Monda annakfelette a király Sémeinek: Te tudod mindazt a gonoszságot, a melyről a te szíved bizonyság, és a melyet atyámmal Dáviddal cselekedtél: az Úr most mindazt a gonoszságot a saját fejedre fordította.
1Kir 2: 45 Salamon király pedig áldott lészen, és Dávidnak királyi széke lészen állandó az Úr előtt mindörökké.
1Kir 2: 46 És parancsola a király Benájának, a Jójada fiának, aki elméne, és levágá [Sémeit], és meghala. És az ország megerősödék Salamon kezében.
1Kir 3: 1 Sógorságot szerze azután Salamon a Faraóval, az Égyiptombeli királylyal; és elvevé a Faraó leányát, és hozá Dávidnak városába, míg elvégezé az ő házának és az Úr házának építését és Jeruzsálemnek kőfalát köröskörül.
1Kir 3: 2 De a nép áldozik vala a magas helyeken; mert nem építtetett vala ház az Úr nevének mind ez ideig.
1Kir 3: 3 Szereté pedig Salamon az Urat, járván Dávidnak, az ő atyjának parancsolatiban, kivéve, hogy a magas helyeken áldozott, és ott tömjénezett.
1Kir 3: 4 És mikor Gibeonba ment a király, hogy ott áldozzék, mert ott volt a nagy magaslat, és Salamon azon az oltáron áldozott égőáldozatul ezer barmot:
1Kir 3: 5 Megjelenék Gibeonban az Úr Salamonnak azon éjjel álmában, és monda az Isten: Kérj, a mit [akarsz,] hogy adjak néked.
1Kir 3: 6 És monda Salamon: Te a te szolgáddal, az én atyámmal, Dáviddal nagy irgalmasságot cselekedtél, a miképen [ő is] járt előtted híven, igazán és hozzád egyenes szívvel, és megtartottad néki ezt a nagy irgalmasságot, hogy néki fiat adtál, aki az ő királyi székében ül, a mint e mai napon megtetszik.
1Kir 3: 7 És most, óh én Uram Istenem, te tetted a te szolgádat királylyá, Dávid, az én atyám helyett. Én pedig kicsiny gyermek vagyok, nem tudok kimenni és bejönni.
1Kir 3: 8 És a te szolgád a te néped között van, a melyet te [magadnak] választottál, nagy nép ez, a mely meg nem számláltathatik, meg sem írattathatik a sokaság miatt.
1Kir 3: 9 Adj azért a te szolgádnak értelmes szívet, hogy tudja ítélni a te népedet, és tudjon választást tenni a jó és gonosz között; mert kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?
1Kir 3: 10 És tetszék e beszéd az Úrnak, hogy Salamon ilyen dolgot kért.
1Kir 3: 11 Monda azért az Isten néki: Mivelhogy ezt kérted tőlem, és nem kértél magadnak hosszú életet, sem nem kértél gazdagságot, sem pedig nem kérted a te ellenségidnek lelkét; hanem bölcseséget kértél az ítélettételre:
1Kir 3: 12 Ímé a te beszéded szerint cselekszem, ímé adok néked bölcs és értelmes szívet, úgy hogy hozzád hasonló nem volt te előtted, és utánad sem támad olyan, mint te.
1Kir 3: 13 Sőt még a mit nem kértél, azt is megadom néked, gazdagságot és dicsőséget: úgy hogy a királyok között nem lesz hozzád hasonló senki minden te idődben.
1Kir 3: 14 És ha az én útaimon járándasz, megőrizvén az én végzéseimet és parancsolatimat, a miképen járt a te atyád, Dávid: meghosszabbítom életed idejét.
1Kir 3: 15 És mikor felserkent Salamon, ímé álom volt. És méne Jeruzsálembe, és álla az Úr szövetségének ládája elé, és áldozék egészen égőáldozatokat, és készíte hálaáldozatokat, és szerze nagy lakomát minden szolgáinak.
1Kir 3: 16 Abban az időben jött a királyhoz két parázna asszony, és megálla ő előtte.
1Kir 3: 17 És monda az egyik asszony: Kérlek uram, én és ez az asszony egy házban laktunk, és szültem ő nála abban a házban.
1Kir 3: 18 És harmadnappal az én szülésem után, ez az asszony is szült, és együtt valánk, senki idegen nem volt velünk a házban, hanem csak mi ketten valánk abban a házban.
1Kir 3: 19 És ennek az asszonynak éjszaka meghalt a fia: mert ráfeküdt.
1Kir 3: 20 És felkelt éjfélkor, és elvitte az én fiamat mellőlem, mert a te szolgálóleányod aludt, és azt maga mellé fekteté, míg az ő meghalt fiát én mellém fektette.
1Kir 3: 21 Mikor pedig hajnalban felkeltem, hogy megszoptassam az én fiamat: ímé, megholt; de reggel jól megnézegetvén, látám, hogy az nem az én fiam, a kit én szültem.
1Kir 3: 22 Monda pedig a másik asszony: Nem úgy van, az én fiam az, aki él, a te fiad pedig az, a ki meghalt. Amaz viszont monda: Nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, aki él. És ekképen versengettek a király előtt.
1Kir 3: 23 Akkor monda a király: Ez azt mondja: Ez az én fiam, aki él, és a te fiad az, aki meghalt; amaz meg ezt mondja: Semmiképen nem, hanem a te fiad az, aki meghalt, és az én fiam az, a ki él.
1Kir 3: 24 És monda a király: Hozzatok nékem kardot! És mikor oda hozák a kardot a király elé,
1Kir 3: 25 Monda a király: Vágjátok két részre az eleven gyermeket, és adjátok az egyik részt egyiknek, a másikat pedig a másiknak.
1Kir 3: 26 Ekkor monda az az asszony, a kié vala az élő gyermek, a királynak, mert megindult szíve gyermekén: Kérlek, uram, adjátok néki az élő gyermeket, és ne öljétek meg őt. A másik pedig azt mondja vala. Se enyim, se tied ne legyen; vágjátok ketté.
1Kir 3: 27 Akkor felele a király, és monda: Adjátok amannak az élő gyermeket, és meg ne öljétek azt, [mert] az az ő anyja.
1Kir 3: 28 És mikor hallotta az egész Izráel ezt az ítéletet, a melyet tett vala a király, félék a királynak orczáját, mert látták, hogy Isten bölcsesége van az ő szívében az ítélettételre.
1Kir 4: 1 És lőn Salamon király az egész Izráel felett királylyá.
1Kir 4: 2 Ezek [valának] pedig az ő főemberei: Azária, Sádók papnak fia.
1Kir 4: 3 Elihóref és Ahija, Sisának fiai íródeákok, Jósafát, az Ahilud fia, emlékíró vala.
1Kir 4: 4 És Benája, a Jójada fia, a sereg hadnagya; Sádók pedig és Abjátár papok.
1Kir 4: 5 És Azáriás, a Nátán fia, a tiszttartók előljárója; és Zábud, a Nátán fia, főtanácsos és a király barátja.
1Kir 4: 6 És Ahisár udvarbíró; Adónirám pedig, az Abda fia, kincstartó.
1Kir 4: 7 Vala pedig Salamonnak tizenkét tiszttartója az egész Izráelen, a kik ellátták a királyt és az ő háznépét: esztendőnként mindeniknek egy hónapig kellett az ellátásról gondot viselnie.
1Kir 4: 8 És ezek azoknak neveik: Húrnak fia az Efraim hegyén.
1Kir 4: 9 Dékernek fia Mákásban, Sahálbimban, Béth-Semesben és Elonban és Béth- Hanánban.
1Kir 4: 10 Hésednek fia Arúbotban, ő hozzá tartozott Szókó és Héfer egész földe.
1Kir 4: 11 Abinádáb fiaié volt Dór egész határa. A Salamon leánya, Táfát, vala néki felesége.
1Kir 4: 12 Bahana, az Ahilud fia, [bírja vala] Taanákot és Megiddót és egész Béth- Seánt, mely Sartána mellett vala Jezréel alatt, Béth-Seántól fogva mind Abela Méholáig és mind Jokméámon túl.
1Kir 4: 13 Gébernek fia, Rámóth Gileádban: övé valának Jáirnak, a Manasse fiának falui, melyek Gileádban [valának;] az övé volt az Argób tartománya, mely Básánban vala, hatvan nagy város kőfallal és érczzárakkal [megerősítve.
1Kir 4: 14 Ahinádáb, Iddó fia Mahanáimban.
1Kir 4: 15 Ahimaás Naftaliban; a Salamon leányát, Bosmátát vevé magának feleségül ő is.
1Kir 4: 16 Bahana, Khúsai fia, Áserben és Alóthban.
1Kir 4: 17 Jósafát, Paruákh fia, Issakhárban.
1Kir 4: 18 Simei, Éla fia, Benjáminban.
1Kir 4: 19 Géber, Uri fia, a Gileád földében, Sihonnak, az Emoreus királyának földében, és Ógnak, a Básánbeli királynak [földében;] és [ez] egy tiszttartó [bírja vala] azt a földet.
1Kir 4: 20 És Júda és Izráel megsokasodott, olyan sok volt, mint a tenger mellett való föveny, és ettek, ittak és vigadtak.
1Kir 4: 21 Salamon pedig uralkodék minden országokon a folyóvíztől fogva egész a Filiszteusok földéig és Égyiptomnak határáig, és ajándékokat hoznak vala, és szolgálnak vala Salamonnak, életének minden idejében.
1Kir 4: 22 És Salamon eledele naponként [ez] vala: harmincz véka zsemlyeliszt és hatvan véka közönséges liszt;
1Kir 4: 23 Tíz hízlalt ökör, húsz füvön járt ökör és száz juh; a szarvasokon, őzeken, bivalokon és hízlalt madarakon kivül.
1Kir 4: 24 Mert ő uralkodék minden helyeken a folyóvizen túl Thifsától fogva egész Gázáig; minden királyokon, a kik a folyóvizen túl valának; és békessége volt néki minden alattvalóitól köröskörül.
1Kir 4: 25 És lakozék Júda és Izráel bátorsággal, kiki mind az ő szőlőtője és fügefája alatt. Dántól fogva Bersebáig; Salamonnak minden idejében.
1Kir 4: 26 És Salamonnak volt negyvenezer szekérbe való lova az istállókban, és tizenkétezer lovagja.
1Kir 4: 27 És ezek a tiszttartók ellátták Salamon királyt és mindazokat, a kik a Salamon király asztalánál valának, kiki az ő hónapján, minden fogyatkozás nélkül.
1Kir 4: 28 Azután árpát és szalmát is hoztak a lovaknak és a paripáknak arra a helyre, a hol a [király] volt, kiki az ő rendelete szerint.
1Kir 4: 29 És az Isten adott bölcseséget Salamonnak és igen nagy értelmet és mély szívet, mint a fövény, mely a tenger partján van.
1Kir 4: 30 Úgy hogy a Salamon bölcsesége nagyobb volt, mint a napkelet minden fiainak bölcsesége és Égyiptomnak egész bölcsesége.
1Kir 4: 31 Sőt bölcsebb volt minden embereknél, [még] az Ezráhita Ethánnál is és Hémánnál, Kálkólnál és Dardánál, a Máhol fiainál; és híre neve vala minden nemzetségek között köröskörül.
1Kir 4: 32 És szerze háromezer példabeszédet, és az ő énekeinek [száma] ezer és öt volt.
1Kir 4: 33 Szólott a fákról is, a Libánon czédrusfájától az izsópig, a mely a falból nevekedik ki; és szólott a barmokról, a madarakról, a csúszó- mászó állatokról és a halakról is.
1Kir 4: 34 És jőnek vala minden népek közül, hogy hallgassák a Salamon bölcseségét; a földnek minden királyaitól, a kik hallották vala az ő bölcseségét.
1Kir 5: 1 És Hírám, Tírus királya elküldé az ő szolgáit Salamonhoz, mikor meghallotta, hogy őt kenték királylyá az ő atyja helyett; mert Hírám szerette Dávidot teljes életében.
1Kir 5: 2 És külde Salamon Hírámhoz, ezt izenvén néki:
1Kir 5: 3 Te tudod, hogy Dávid, az én atyám nem építhete házat az Úrnak, az ő Istenének nevének a háborúk miatt, a melyekkel őt körülvették vala, mígnem az Úr az ő lábainak talpa alá vetette azokat;
1Kir 5: 4 De most az Úr, az én Istenem nékem nyugodalmat adott mindenfelől, [úgy hogy] semmi ellenségem és senkitől semmi bántásom nincs.
1Kir 5: 5 Ímé azt gondoltam magamban, hogy házat építek az Úrnak, az én Istenemnek nevének, a miképen szólott az Úr Dávidnak, az én atyámnak, ezt mondván: A te fiad, a kit helyetted ültetek a te királyi székedbe, ő építi meg azt a házat az én nevemnek.
1Kir 5: 6 Most azért parancsold meg, hogy vágjanak nékem czédrusfákat a Libánonon. Az én szolgáim is együtt lesznek a te szolgáiddal; a te szolgáidnak pedig jutalmát megadom néked mind a szerint, a mit mondándasz; mert tudod, hogy nincsen mi közöttünk olyan ember, aki a favágáshoz úgy értene, mint a Sidonbeliek.
1Kir 5: 7 Mikor azért meghallotta Hírám a Salamon izenetét, igen megörült, és monda: Áldott legyen e mai napon az Úr, aki Dávidnak bölcs fiat adott e nagy népen.
1Kir 5: 8 És elkülde Hírám Salamonhoz, ezt izenvén: Megértettem a mi felől küldöttél hozzám; én megteszem minden kivánságodat mind a czédrusfákra, mind a fenyőfákra [nézve].
1Kir 5: 9 Az én szolgáim a Libánonról aláviszik a tengerre [a fákat: ] én pedig azokat tutajokra rakatván, a tengeren addig a helyig vitetem, a melyet te megizentetsz nékem, és azokat ott kihányatom, és te vitesd el. Te pedig abban teljesítsd kivánságomat, hogy adj eledelt az én háznépemnek.
1Kir 5: 10 Ada azért Hírám Salamonnak czédrusfákat és fenyőfákat, minden kivánsága szerint.
1Kir 5: 11 Salamon pedig ada Hírámnak húszezer véka búzát az ő háznépének táplálására, és húszezer kórus sajtolt olajat. Ezt adja vala Salamon Hírámnak esztendőről-esztendőre.
1Kir 5: 12 Az Úr azért bölcsességet ada Salamonnak, a mint megmondotta vala néki; és békesség lőn Hírám és Salamon között, és ők szövetséget tőnek egymással.
1Kir 5: 13 Salamon király pedig robotosokat szedete az egész Izráelből; és harminczezer ember lőn robotossá.
1Kir 5: 14 A kiket aztán elkülde a Libánonra, minden hónapra tíz-tízezer ember egymás után. Egy hónapig a Libánon [hegyén] valának, két hónapig az ő házoknál. Adónirám vala pedig a robotosok feje.
1Kir 5: 15 Ezenkivül Salamonnak hetvenezer teherhordója, és nyolczvanezer kővágója volt a hegyen.
1Kir 5: 16 A pallérok fejedelmein kivül, a kikre Salamon a munkának igazgatását bízta volt, a kik háromezeren és háromszázan [valának], a kik a munkálkodó népet szorgalmaztatták.
1Kir 5: 17 És megparancsolá a király, hogy nagy és drága köveket vágjanak ki, nevezetesen faragott köveket a ház fundamentomául;
1Kir 5: 18 Melyeket kifaragának a Salamon kőmívesei és a Hírám ácsai és a Gibleusok; és elkészíték a fákat és a köveket a ház építéséhez.
1Kir 6: 1 És megépítteték az Úrnak háza az Izráel fiainak Égyiptom földéből való kijövetele után a négyszáznyolczvanadik esztendőben, Salamon Izráel felett való uralkodásának negyedik esztendejében, a Zif hónapban, mely a második hónap.
1Kir 6: 2 És a ház, a melyet Salamon király az Úrnak építe, hatvan sing hosszú, húsz sing széles és harmincz sing magas volt.
1Kir 6: 3 És egy tornácz vala a ház temploma előtt, a melynek a hossza húsz sing volt, a háznak szélessége szerint; a szélessége pedig tíz sing volt a ház hosszában.
1Kir 6: 4 És építe a házon ablakokat is lezárt rostélyzattal.
1Kir 6: 5 És építe a ház falaira emeleteket köröskörül, a ház falai körül a szent helyen és a szentek szentjén, és készíte mellék helyiségeket körül.
1Kir 6: 6 Az alsó emelet [belső] szélessége öt sing, a középső szélessége hat sing és a harmadik szélessége hét sing volt, és bemélyedéseket építe a ház körül kivülről, hogy az [emeletek gerendái] ne nyúljanak be a ház falaiba.
1Kir 6: 7 Mikor pedig a ház építteték, a kőbányának egészen kifaragott köveiből építtetett, úgy hogy sem kalapácsnak, sem fejszének, sem valami egyéb vasszerszámnak pengése nem hallattatott a háznak felépítésénél.
1Kir 6: 8 [Az alsó emelet] középső mellékhelyiségéhez egy ajtó vezetett a ház jobb oldalán, és egy csiga-grádics vitt fel a [középső] emeletbe, és a középsőből a harmadikba.
1Kir 6: 9 Megépíté ekként azt a házat és elvégezé, és befedé a házat gerendákkal és czédrusfadeszkákkal.
1Kir 6: 10 És megépíté az emeleteket az egész ház körül, a melyeknek magasságok öt- [öt] sing volt, és a házhoz czédrusfagerendákkal ragasztattak.
1Kir 6: 11 És lőn az Úrnak beszéde Salamonhoz, ezt mondván:
1Kir 6: 12 Ez ama ház, a melyet te építesz: Ha az én rendelésimben jársz, és az én ítéletim szerint cselekszel, és megtartod minden én parancsolatimat, azokban járván: [Én is] bizonyára megerősítem veled az én beszédemet, a melyet szólottam Dávidnak, a te atyádnak;
1Kir 6: 13 És az Izráel fiai között lakozom, és nem hagyom el az én népemet, az Izráelt.
1Kir 6: 14 Megépíté azért Salamon azt a házat, és elvégezé azt.
1Kir 6: 15 És megbéllelé a ház falait belől czédrusfával, a ház padlózatától egészen a padlásig beborítá belől fával; a ház padlózatát pedig beborítá fenyődeszkákkal.
1Kir 6: 16 És építe a ház hátulján egy húsz sing hosszú czédrusfa falat a padlózattól egész a padlásig, és építé azt [a ház] hátulsó részének: szentek-szentjének.
1Kir 6: 17 Az előtte való szenthely hossza negyven sing volt.
1Kir 6: 18 Belülről az egész ház merő czédrus volt, kivésett sártökökkel és kinyilt virágbimbókkal, úgy hogy semmi kő ki nem látszott.
1Kir 6: 19 És a szentek-szentjét építé a ház belső részében, hogy abba helyheztesse az Úr szövetségének ládáját.
1Kir 6: 20 A szentek-szentje belső részének a hossza vala húsz sing, a szélessége is húsz sing, a magassága is húsz sing, és beborítá azt finom aranynyal; az oltárt is beborítá czédrusdeszkákkal.
1Kir 6: 21 És Salamon beborította a házat belől finom aranynyal, és arany lánczot vont a belső rész előtt, a melyet szintén bevont aranynyal.
1Kir 6: 22 Úgy, hogy az egész ház be volt vonva merő aranynyal, sőt az oltárt is, a mely a szentek-szentje előtt volt, egészen beborítá aranynyal.
1Kir 6: 23 És csinált a szentek-szentjébe két tíz sing magas Kérubot olajfából.
1Kir 6: 24 És öt sing volt az egyik Kérub szárnya, és öt sing a másik Kérub szárnya is, úgy, hogy az egyik szárnya végétől, a [másik] szárnya végéig tíz sing vala.
1Kir 6: 25 A másik Kérub is tíz sing volt; és mind a két Kérubnak mind a mértéke, mind a faragása egy vala;
1Kir 6: 26 Úgy, hogy az egyik Kérub magassága tíz sing, és ugyanannyi a másik Kérubé is.
1Kir 6: 27 És helyezteté a Kérubokat a ház belsejébe, és a mint a Kérubok kiterjeszték szárnyukat, az egyiknek szárnya a [ház] egyik falát, a másik Kérub szárnya pedig a másik falát érte; de a ház közepén összeért egyik szárny a másikkal.
1Kir 6: 28 És beborítá a Kérubokat aranynyal.
1Kir 6: 29 És a ház összes falain köröskörül kivül és belől Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat metszetett ki.
1Kir 6: 30 És beborítá még a ház padlóját is aranynyal kivül és belől.
1Kir 6: 31 És a szentek-szentjének bemenetelén csinála ajtót olajfából, az ajtófélfák kiszögellése egy ötödrész volt;
1Kir 6: 32 És két ajtószárnyat olajfából, és metszete reájok Kérubokat, pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá azokat aranynyal; a Kérubokat is és a pálmafákat is megaranyoztatá.
1Kir 6: 33 E képen csinált a templom szenthelyénél is négyszegletű ajtófélfákat olajfából.
1Kir 6: 34 És csinált két ajtót cziprusfából, és az egyik ajtón is két forgó ajtószárny volt, a másik ajtón is két forgó ajtószárny.
1Kir 6: 35 És metszete [azokra] Kérubokat és pálmafákat és kinyilt virágokat, és beborítá aranynyal, rá alkalmaztatva azt a metszésre.
1Kir 6: 36 Azután felépíté a belső pitvart három rend faragott kőből és egy rend czédrusgerendából.
1Kir 6: 37 Az ő uralkodásának negyedik esztendejében fundáltaték az Úrnak háza Zif hónapban.
1Kir 6: 38 És a tizenegyedik esztendőben, Búl havában, (mely a nyolczadik hónap) végezteték el a ház, minden dolga és rendje szerint. És így építé azt hét esztendeig.
1Kir 7: 1 Azután a maga házát építé Salamon tizenhárom esztendeig, a mely alatt elvégezé az ő házát egészen.
1Kir 7: 2 Megépíté a Libánon erdő házát is, melynek hossza száz sing [vala,] szélessége ötven sing, magassága harmincz sing; [építé azt] négy rend czédrusoszlopon és az oszlopokon czédrusgerendák valának.
1Kir 7: 3 És bepadlá czédrusdeszkákkal felül a gerendák felett, melyek valának negyvenöt oszlopon, mindenik renden tizenöt.
1Kir 7: 4 És három rend ablak rajta egymással átellenben, három-három ellenében.
1Kir 7: 5 És mind az ajtók és azoknak oldalfái négyszögűek [valának] az ablakokkal együtt, és egyik ablak a másiknak átellenébe volt mind a három renden.
1Kir 7: 6 És építé az oszlopcsarnokot, a melynek hossza ötven sing és szélessége harmincz sing volt; és egy tornáczot ez elé, és oszlopokat és vastag gerendákat ezek elé.
1Kir 7: 7 És építé a trón-termet, a hol ítélt, a törvényházat, a melyet czédrusfával bélelt meg a padlózattól fogva fel a padlásig.
1Kir 7: 8 Azután a saját házát [építé,] a melyben ő maga lakott, a másik udvarba befelé a teremtől, hasonlóan a másikhoz, és építe egy házat a Faraó leányának is, a kit feleségül vett Salamon, hasonlót e teremhez.
1Kir 7: 9 Mindezek drágakövekből voltak, mérték szerint kifaragva, fűrészszel metszve minden oldalról, a fundamentomtól a tetőzetig, kivül is mind a nagy pitvarig.
1Kir 7: 10 Még a fundamentom is drága és nagy kövekből volt: tíz singnyi kövekből és nyolcz singnyi kövekből.
1Kir 7: 11 És ezeken felül [voltak] a mérték szerint faragott drágakövek és czédrusfák.
1Kir 7: 12 És a nagy pitvarban köröskörül három sor faragott kő és egy sor faragott czédrusgerenda volt, épen mint az Úr házának belső pitvara és a ház tornácza.
1Kir 7: 13 És elkülde Salamon király, és elhozatá Hírámot Tírusból.
1Kir 7: 14 Ez egy özvegy asszonynak volt a fia a Nafthali nemzetségéből; az ő atyja pedig Tírusbeli rézmíves ember vala; és ez teljes vala bölcseséggel, értelemmel és tudománynyal, hogy tudna csinálni mindenféle mívet rézből. Ki mikor Salamon királyhoz jött, minden mívet megcsinála néki.
1Kir 7: 15 És formála két réz oszlopot, az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és tizenkét sing zsinór éri vala át mind a két oszlopot.
1Kir 7: 16 És készíte két gömböt érczből öntve, hogy azokat az oszlopok tetejére tegye, és öt sing magas volt az egyik gömb és öt sing magas volt a másik gömb.
1Kir 7: 17 Reczés mívű hálók, lánczmívű zsinórok voltak a gömbökön, a melyek az oszlopok tetején valának; hét volt az egyik gömbön, és hét volt a másik gömbön is.
1Kir 7: 18 És megkészíté az oszlopokat, és két sor [díszítést tett] köröskörül az egyik hálón, hogy befedje a gömböket, a melyek az oszlopfőkön voltak; és így csinálá a másik gömböt is.
1Kir 7: 19 És a gömbök, a melyek a tornáczban levő oszlopok tetején voltak, liliom formájúak voltak, négy singnyiek.
1Kir 7: 20 Gömbök voltak a két oszlopon, felül, közel a kidomborodáshoz, a mely a háló mellett volt. És kétszáz gránátalma volt sorban köröskörül a második gömbön.
1Kir 7: 21 És felállítá az oszlopokat a templom tornáczában; és felállítá a jobb oszlopot, és nevezé annak nevét Jákinnak, és felállítá a bal oszlopot, és nevezé annak nevét Boáznak.
1Kir 7: 22 És az oszlopok tetején liliomok formáltattak vala. És ilyen módon végezteték el az oszlopok míve.
1Kir 7: 23 És csinála egy öntött tengert, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing volt, köröskörül kerek, és öt sing magas, és a kerületit harmincz sing zsinór érte vala körül.
1Kir 7: 24 Valának pedig a peremén alól köröskörül formáltatva apró sártökök; tíz- tíz mindenik singben az egész tenger körül, az ilyen sártököcskék két renddel valának öntve köröskörül a maga öntésében.
1Kir 7: 25 És tizenkét ökrön állott, három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három naptámadatra, és a tenger fölül rajtok, hátok pedig mind befelé.
1Kir 7: 26 És a vastagsága egy tenyérnyi volt, és a pereme olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága, és kétezer báth fért bele.
1Kir 7: 27 És készíte tíz ércz-talpat, mindegyik talpat négy sing hosszúra, és négy sing szélesre, és három sing magasra.
1Kir 7: 28 És e talpak így voltak csinálva: oldalaik voltak, és az oldalak a szélpártázatok között voltak.
1Kir 7: 29 És az oldalakon, a melyek a pártázatok között voltak, oroszlánok, ökrök és Kérubok voltak, és a pártázatokon felül is ekként; az oroszlánok és ökrök alatt pedig czifrázatok voltak bevésett munkával.
1Kir 7: 30 És mindenik talpnak négy-négy réz kereke és réz tengelye volt, és a négy szegleten támaszok voltak; a mosdómedenczén alul voltak e támaszok öntve, és mindegyiknek oldalán czifrázatok.
1Kir 7: 31 És a szája az ő kerekded fészkének belső részétől fogva oda felfelé egy singnyi volt, és a [fészeknek] szája kerekded vala, oszlopformára csinálva, másfél singnyi széles, és szájánál is szép metszések valának, és azoknak pártázatai négyszögűek valának, nem gömbölyűek.
1Kir 7: 32 És négy kerék volt a pártázatok alatt, és a kerekek tengelyei a talphoz voltak erősítve, és mindenik keréknek magassága másfél sing vala.
1Kir 7: 33 És e kerekek hasonlóak valának a szekérnek kerekeihez, csakhogy a tengelyeik, kerékagyaik, küllőik, talpaik mind öntve valának.
1Kir 7: 34 És négy vállacskát csinált mindenik talp négy szegletén; magából a talpból jöttek ki a vállacskák.
1Kir 7: 35 És e talp tetején fél singnyi kerekded magasság volt köröskörül, és a talp tetején voltak annak tartókezei és pártázatai a maga [öntéséből.]
1Kir 7: 36 Metsze pedig annak tábláira, tartókezeire, pártázataira Kérubokat, oroszlánokat és pálmafákat: mindeniknek az üres helye szerint, és koszorút köröskörül.
1Kir 7: 37 Így készítette a tíz talpat egy öntésből, egy mérték és forma szerint.
1Kir 7: 38 És csinála tíz mosdómedenczét is rézből, és mindenik mosdómedenczébe negyven báth fér vala; és mindenik mosdómedencze négy singnyi vala, és a tíz talp mindenikén egy-egy mosdómedencze vala.
1Kir 7: 39 És helyhezteté a talpak ötét a ház jobbfelől való részére, és ötét a ház balfelől való részére; a tengert pedig helyhezteté a ház jobbrésze felől naptámadatra dél ellenébe.
1Kir 7: 40 És készített Hírám még üstöket, lapátokat és medenczéket, és elvégezé az egész munkát, a melyet Salamon királynak csinált az Úr házához;
1Kir 7: 41 [Tudniillik] a két oszlopot és a kerek gömböket, a melyek a két oszlop tetejére tétettek, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetejére [tétettek.]
1Kir 7: 42 És a négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba, a két kerekded gömb befejezésére, a melyek valának az oszlopok tetején;
1Kir 7: 43 A tíz talpat és a talpakra való tíz mosdómedenczét;
1Kir 7: 44 Az egy tengert és a tizenkét ökröt a tenger alá;
1Kir 7: 45 Fazekakat, lapátokat és medenczéket. És mindezek az edények, a melyeket Hírám Salamon királynak az Úr háza számára készített, csiszolt rézből voltak.
1Kir 7: 46 A Jordán völgyében önteté ezeket a király az agyagos földben, Sukhót és Sártán között.
1Kir 7: 47 És mindezeket az edényeket Salamon méretlen hagyá, a réznek felettébb való sokasága miatt.
1Kir 7: 48 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt]: az arany oltárt, az arany asztalt, melyen a szent kenyerek állottak.
1Kir 7: 49 És a gyertyatartókat színaranyból, ötöt jobbfelől és ötöt balfelől a szentek-szentje elé, és arany virágokat, lámpákat, és hamvvevőket.
1Kir 7: 50 Azután csészéket, késeket, medenczéket, tömjénezőket és serpenyőket színaranyból, sőt a belső ház, a szentek-szentje és a szenthely ajtainak sarkait is mind aranyból.
1Kir 7: 51 És ilyenképen elvégezteték az egész mű, a melyet Salamon király csinála az Úrnak házához. És bevivé Salamon az ő atyjától, Dávidtól az [Istennek] szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az edényeket és azokat is az Úr házának kincsei közé tevé.
1Kir 8: 1 Akkor összegyűjté Salamon az Izráel véneit és a nemzetségeknek minden fejeit, az Izráel fiai atyjaiknak fejedelmeit Salamon királyhoz Jeruzsálembe, hogy az Úr szövetségének ládáját felvigyék a Dávid városából, mely a Sion.
1Kir 8: 2 És felgyűlének Salamon királyhoz az Izráel minden férfiai az Ethánim havában, az ünnepen; ez a hetedik hónap.
1Kir 8: 3 Mikor pedig eljöttek mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a papok a ládát,
1Kir 8: 4 És felvivék az Úr ládáját, a gyülekezetnek sátorát, és mind a szent edényeket, melyek valának a sátorban, és felvivék azokat a papok és a Léviták.
1Kir 8: 5 És Salamon király és az Izráel egész gyülekezete, a mely ő hozzá gyűlt, [megyen vala] ő vele a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, melyek meg sem számláltathatnának, sem pedig meg nem irattathatnának a sokaság miatt.
1Kir 8: 6 És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére a ház belső részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá.
1Kir 8: 7 Mert a Kérubok kiterjesztik vala szárnyaikat a láda helye felett, és befedik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülről.
1Kir 8: 8 És a rudak olyan hosszúak voltak, hogy azok vége látható volt a szenthelyen a szentek-szentjének első része felől; azonban kivül nem voltak láthatók; és ott vannak mind e mai napig.
1Kir 8: 9 És nem volt egyéb a ládában, mint csak a két kőtábla, a melyeket Mózes a Hórebnél helyezett bele, mikor az Úr szövetséget kötött az Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptom földéből.
1Kir 8: 10 Mikor pedig kijöttek a papok a szenthelyből: köd tölté be az Úrnak házát,
1Kir 8: 11 Úgy, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjokban a köd miatt; mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Úrnak házát.
1Kir 8: 12 Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő lakoznék ködben.
1Kir 8: 13 Építve építettem házat néked lakásul; helyet, a hol örökké lakjál.
1Kir 8: 14 Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét és az Izráel egész gyülekezete felállott.
1Kir 8: 15 És monda: Áldott legyen az Úr, Izráelnek Istene, aki szólott az ő szája által Dávidnak, az én atyámnak; és azt az ő hatalmasságával beteljesítette, mondván:
1Kir 8: 16 Attól a naptól fogva, a melyen kihoztam az én népemet, az Izráelt Égyiptomból, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy ott nékem házat építenének, a melyben lenne az én nevem; hanem csak Dávidot választottam, hogy ő legyen az én népem, Izráel felett.
1Kir 8: 17 És ámbár az én atyám, Dávid már elvégezte volt, hogy ő épít házat az Úrnak, Izráel Istene nevének;
1Kir 8: 18 De az Úr azt mondá Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól cselekedted, hogy szívedben ezt végezted;
1Kir 8: 19 Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, aki a te ágyékodból származik, az épít házat az én nevemnek.
1Kir 8: 20 És beteljesíté az Úr az ő beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám, Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székibe, a miképen megmondotta vala az Úr, és megépítém a házat az Úr, Izráel Istene nevének.
1Kir 8: 21 És helyet szerzettem ott a ládának, a melyben az Úrnak szövetsége vagyon, a melyet szerzett a mi atyáinkkal, mikor kihozta őket Égyiptom földéből.
1Kir 8: 22 És oda állott Salamon az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szembe, és felemelé kezeit az ég felé,
1Kir 8: 23 És monda: Uram, Izráel Istene! nincsen hozzád hasonló Isten, sem az égben ott fenn, sem a földön itt alant, aki megtartod a szövetséget és az irgalmasságot a te szolgáidnak, a kik te előtted teljes szívvel járnak;
1Kir 8: 24 A ki megtartottad azt, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak szólottál; mert magad szólottál néki, és a te hatalmaddal beteljesítetted, a mint e mai napon [megtetszik.
1Kir 8: 25 Most azért Uram, Izráel Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, ezt mondván: A te [magodból] [való] férfiú el nem fogy én előttem, aki az Izráel királyi székibe üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy én előttem járjanak, a mint te én előttem jártál.
1Kir 8: 26 Most teljesítsd be, Izráel Istene, a te szavaidat, a melyeket szólottál a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak.
1Kir 8: 27 Vajjon gondolható-é, hogy lakozhatnék az Isten a földön? Ímé az ég, és az egeknek egei be nem foghatnak téged; mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.
1Kir 8: 28 De tekints a te szolgád imádságára és könyörgésére, óh Uram, én Istenem, hogy meghalljad a dicséretet és az imádságot, a melylyel a te szolgád könyörög előtted e mai napon;
1Kir 8: 29 Hogy a te szemeid e házra nézzenek éjjel és nappal, e helyre, a mely felől azt mondottad: Ott lészen az én nevem; hallgasd meg ez imádságot, a melylyel könyörög a te szolgád e helyen.
1Kir 8: 30 És hallgasd meg a te szolgádnak és a te népednek, az Izráelnek könyörgését, a kik imádkozándanak e helyen; hallgasd meg lakhelyedből, a mennyekből, és meghallgatván légy kegyelmes!
1Kir 8: 31 Mikor vétkezéndik valaki felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék és ő ide jő, megesküszik az oltár előtt ebben a házban:
1Kir 8: 32 Te hallgasd meg a mennyekből, és vidd véghez, és tégy igazat a te szolgáid között, kárhoztatván az istentelent, hogy fején teljék a mit keresett; és megigazítván az igazat, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.
1Kir 8: 33 Mikor megverettetik a te néped, az Izráel, az ő ellenségeitől, mivel ellened vétkeztek, és hozzád megtéréndenek, és vallást teéndenek a te nevedről, és néked imádkozándanak és könyörgéndenek e házban:
1Kir 8: 34 Te hallgasd meg a mennyekből, és bocsásd meg az Izráelnek, a te népednek vétkét; és hozd vissza őket arra a földre, a melyet adtál az ő atyáiknak.
1Kir 8: 35 Mikor berekesztetik az ég, és nem lészen eső, mert ellened vétkeztek; és imádkozándanak e helyen, és vallást teéndenek a te nevedről, és megtéréndenek az ő bűnökből, mert te szorongatod őket:
1Kir 8: 36 Te hallgasd meg őket a mennyekből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és az Izráelnek, a te népednek vétke iránt, tanítsd meg őket a jó útra, a melyen járjanak; és adj esőt a te földedre, a melyet örökségül adtál a te népednek.
1Kir 8: 37 Éhség ha lesz e földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha ellenség szállja meg kapuit; vagy más csapás és nyavalya jövénd reájok:
1Kir 8: 38 aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te egész néped, az Izráel, ha elismeri kiki az ő szívére [mért] csapást, és kiterjeszténdi kezeit e ház felé:
1Kir 8: 39 Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és cselekedd azt, hogy kinek-kinek fizess az ő útai szerint, a mint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered minden embernek szívét.
1Kir 8: 40 Hogy féljenek téged mind éltig, míg e földnek színén lakoznak, a melyet adtál a mi atyáinknak.
1Kir 8: 41 Sőt még az idegen is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövénd messze földről a te nevedért;
1Kir 8: 42 (Mert meghallják a te nagyságos nevedet és a te hatalmas kezedet és kinyújtott karodat), és eljövén imádkozánd e házban:
1Kir 8: 43 Te hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög néked, hogy mind az egész földön való népek megismerjék a te nevedet, és féljenek úgy téged, miképen a te néped az Izráel; és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik ez a ház, a melyet én építettem.
1Kir 8: 44 Ha a te néped hadba megy ki az ő ellensége ellen, az úton, a melyen te küldöd el, és imádkozándik az Úrhoz, [fordulván] az úton e város felé, a melyet te magadnak választottál és e ház felé, a melyet építettem a te nevednek:
1Kir 8: 45 Hallgasd meg a mennyekből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot.
1Kir 8: 46 Ha te ellened vétkezéndenek, - mert nincsen ember, aki ne vétkeznék - és megharagudván reájok, ellenség kezébe adándod, és fogva elviéndik őket azok, a kiktől megfogattak, az ellenségnek földére, messze vagy közel;
1Kir 8: 47 És eszökre térnek a földön, melyre fogva vitettek, és megtérvén könyörgenek néked azoknak földökön, a kiktől fogva elvitettek, mondván: Vétkeztünk, hamisan és istentelenül cselekedtünk!
1Kir 8: 48 És megtéréndenek te hozzád teljes szívökből és lelkökből, az ő ellenségöknek földében, a kik őket fogva elvitték, és imádkozándanak hozzád az ő földöknek útja felé [fordulva,] a melyet adtál az ő atyáiknak, [és] e város felé, a melyet magadnak választottál, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:
1Kir 8: 49 Hallgasd meg a mennyekből, a te lakhelyedből az ő imádságokat és könyörgésöket, és szerezz nékik igazságot;
1Kir 8: 50 És légy kegyelmes a te néped iránt, a kik ellened vétkezéndenek, és minden bűneik iránt, a melyekkel ellened vétkeztek; és szerezz kedvességet nékik azok előtt, a kik őket fogva tartják, hogy könyörüljenek rajtok;
1Kir 8: 51 Mert ők a te néped és örökséged, a kiket kihoztál Égyiptomból, a vaskemencze közepéből,
1Kir 8: 52 Hogy a te szemeid nézzenek a te szolgádnak imádságára és a te népednek az Izráelnek könyörgésére; meghallgatván őket mindenkor, mikor téged segítségül hívnak.
1Kir 8: 53 Mert te különválasztottad őket magadnak örökségül a földnek minden népei közül; a miképen megmondottad volt Mózes, a te szolgád által, mikor kihoztad a mi atyáinkat Égyiptomból, Uram Isten!
1Kir 8: 54 És mikor elvégezte Salamon az Úr előtt való minden imádságát és könyörgését, felkele az Úr oltára elől, és megszünék az ő térdein való állástól, és kezeinek az égbe felemelésétől.
1Kir 8: 55 És felállván megáldá az Izráel egész gyülekezetét, felszóval ezt mondván:
1Kir 8: 56 Áldott legyen az Úr, aki nyugodalmat adott az ő népének, az Izráelnek, minden ő beszéde szerint, csak egy beszéde is hiábavaló nem volt minden ő jó beszédei közül, a melyeket szólott Mózes, az ő szolgája által.
1Kir 8: 57 Az Úr, a mi Istenünk, legyen velünk, a miképen volt a mi atyáinkkal, ne hagyjon el minket, el se távozzék tőlünk,
1Kir 8: 58 Hanem hajtsa magához a mi szívünket, hogy járjunk minden ő útaiban, és őrizzük meg az ő parancsolatit, rendeléseit és végzésit, a melyeket a mi atyáinknak parancsolt.
1Kir 8: 59 És ezek a szavak, a melyekkel imádkoztam az Úr előtt, legyenek jelen az Úr előtt a mi Istenünk előtt éjjel és nappal, hogy ítéletet tegyen az ő szolgájának és az ő népének, az Izráelnek, minden időben,
1Kir 8: 60 Hogy megismerjék a földön minden népek, hogy [csak] az Úr az Isten, és hogy ő kívülötte nincsen [más.
1Kir 8: 61 És a ti szívetek legyen tökéletes az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, hogy járjatok az ő rendeléseiben, és őrizzétek meg az ő parancsolatit, miképen e mai napon.
1Kir 8: 62 És a király és az egész Izráel ő vele, áldozatokat áldozának az Úr előtt.
1Kir 8: 63 És Salamon áldozék hálaadó áldozatul, a melyet áldozék az Úrnak: huszonkétezer ökröt, százhúszezer juhot. És e képen szentelék fel az Úr házát a király és az Izráel minden fiai.
1Kir 8: 64 Ugyanazon napon szentelé fel a király a középső pitvart, mely az Úrnak háza előtt vala; mert ott szerze egészen égőáldozatokat, ételáldozatokat és hálaáldozatok kövéreit. Mert a rézoltár, mely az Úr előtt állott, kisebb volt, mintsem reá fért volna az égőáldozat, az ételáldozat és a hálaáldozatok kövére.
1Kir 8: 65 És Salamon ünnepet szerze ebben az időben, és vele együtt az egész Izráel; egy nagy gyűlést Hámát határától fogva Égyiptom határáig, az Úr előtt, a mi Istenünk előtt, hét napig és újra hét napig, [azaz] tizennégy napig.
1Kir 8: 66 És a nyolczadik napon elbocsátá a népet. És áldák a királyt, és elmenének az ő hajlékaikba örömmel és víg szívvel, mindama jók felett, a melyeket cselekedett az Úr az ő szolgájával, Dáviddal, és az Izráellel, az ő népével.
1Kir 9: 1 És lőn, mikor elvégezte Salamon az Úr házának és a király házának építését, és mindent a mit kívánt és a mit akart építeni Salamon:
1Kir 9: 2 Megjelenék az Úr Salamonnak másodszor is, a miként megjelent volt néki Gibeonban.
1Kir 9: 3 És monda néki az Úr: Meghallgattam a te imádságodat és könyörgésedet, a melylyel könyörgöttél előttem: Megszenteltem e házat, a melyet építettél, abba helyheztetvén az én nevemet mindörökké, és ott lesznek az én szemeim, és az én szívem mindenkor.
1Kir 9: 4 És ha te előttem járándasz, a mint járt Dávid, a te atyád, egyenes és tökéletes szívvel, úgy cselekedvén mindenekben, a mint néked megparancsoltam, az én rendelésimet és végzésimet megtartándod;
1Kir 9: 5 Megerősítem a te birodalmadnak trónját az Izráelen mindörökké, a mint megígértem volt Dávidnak a te atyádnak, mondván: Nem fogy el a te [nemzetségedből] [való] férfiú az Izráel királyi székéből.
1Kir 9: 6 De hogyha elszakadtok ti és a ti fiaitok én tőlem, és meg nem őrizénditek az én parancsolatimat és végzéseimet, melyeket előtökbe adtam; hanem elmentek, és idegen isteneknek szolgáltok, és meghajoltok azok előtt:
1Kir 9: 7 Kigyomlálom az Izráelt e föld színéről, a melyet nékik adtam; e házat, melyet az én nevemnek szenteltem, elvetem szemeim elől, és az Izráel példabeszédül és meséül lészen minden nép előtt.
1Kir 9: 8 És bár e ház felséges, mégis a kik elmennek mellette, elcsodálkoznak, felkiáltanak, és azt mondják: Miért cselekedett így az Úr ezzel a földdel és ezzel a házzal?
1Kir 9: 9 És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, az ő Istenöket, a ki az ő atyáikat kihozta volt Égyiptom földéből, és idegen istenekhez ragaszkodtak, és azokat imádták, és azoknak szolgáltak: ezért bocsátá ő reájok az Úr mind ezt a nyomorúságot.
1Kir 9: 10 És lőn a húsz esztendő végén, a mialatt Salamon a két házat, az Úr házát és a király házát megépíté,
1Kir 9: 11 A melyekhez Hírám, Tírus királya adott volt ajándékban Salamonnak czédrusfákat, fenyőfákat, aranyat egész kivánsága szerint: ada Salamon király Hírámnak húsz várost Galileának földén.
1Kir 9: 12 És kiméne Hírám Tírusból, hogy megnézze azokat a városokat, a melyeket Salamon néki ada, de nem tetszettek azok néki.
1Kir 9: 13 És monda: Miféle városok ezek, atyámfia, a melyeket nékem adtál? És Kábul földnek nevezé azokat mind e mai napig.
1Kir 9: 14 Küldött vala pedig Hírám a királynak százhúsz tálentom aranyat.
1Kir 9: 15 És ez az összege annak az adónak is, a melyet kivetett volt Salamon király, hogy megépíthesse az Úr házát, és a maga házát, és Millót, és Jeruzsálem kőfalait, és Kháczort, Megiddót és Gézert.
1Kir 9: 16 Mert a Faraó, Égyiptom királya, feljött volt, és meghódítá Gézert, és felégette tűzzel, és a Kananeusokat, a kik a városban laktak, megölte, és adá azt ajándékban az ő leányának, a Salamon feleségének.
1Kir 9: 17 És megépíté Salamon Gézert és az alsó Bethoront;
1Kir 9: 18 Bahalátot és Thadmort a pusztában, azon a földön;
1Kir 9: 19 És a tárházak minden városait, a melyek a Salamonéi valának, a szekerek városait, és a lovagok városait, és mindeneket, a melyeknek építéséhez Salamonnak kedve volt Jeruzsálemben és a Libánonon, és az ő birodalmának egész földén.
1Kir 9: 20 És mindazt a népet, a mely megmaradott volt az Emoreusoktól, Hitteusoktól, Perizeusoktól, Hivveusoktól, Jebuzeusoktól, a kik nem valának az Izráel fiai közül.
1Kir 9: 21 Azoknak fiait, a kik ő utánok azon a földön maradtak volt, a kiket az Izráeliták ki nem irthattak, Salamon jobbágyokká tette mind e mai napig.
1Kir 9: 22 De az Izráel fiai közül senkit nem vetett Salamon szolgálat alá, hanem ezek hadakozó férfiak voltak és ő szolgái és főemberei és hadnagyai és az ő szekereinek és lovagjainak fejei.
1Kir 9: 23 És a hivatalnokoknak, a kik Salamon munkáinak élén állottak, száma ötszázötven volt, a kik igazgatták a népet, a mely dolgozott a munkán.
1Kir 9: 24 És a Faraó leánya felméne a Dávid városából a maga házába, a melyet [Salamon] épített néki. Akkor építé meg Millót is.
1Kir 9: 25 És áldozék Salamon minden esztendőben háromszor, égő és hálaáldozatot azon az oltáron, a melyet épített vala az Úrnak, és áldozik vala jóillattal azon, a mely az Úr előtt vala. És elvégezé a házat.
1Kir 9: 26 És hajókat is csináltata Salamon király Esiongáberben, a mely Elót mellett van a Veres tenger partján, az Edom földén.
1Kir 9: 27 És elküldé Hírám az ő szolgáit a hajókon, a kik jó hajósok és a tengeren jártasak [valának], a Salamon szolgáival.
1Kir 9: 28 És egész Ofirig menének, és hozának onnét négyszázhúsz tálentom aranyat, és vivék azt Salamon királyhoz.
1Kir 10: 1 A Séba királynéasszonya pedig hallván Salamonnak hírét és az Úr nevét, eljöve, hogy megkisértgesse őt nehéz kérdésekkel.
1Kir 10: 2 És bejöve Jeruzsálembe igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala fűszerszámokat, igen sok aranyat és drágaköveket, és Salamonhoz méne, és szóla vele mindenekről, a melyek szívén voltak.
1Kir 10: 3 És Salamon megfelelt néki mindenre, semmi sem volt a király előtt elrejtve, a mire ne tudott volna néki felelni.
1Kir 10: 4 És a mikor látta Séba királynéasszonya Salamonnak minden bölcseségét, és a házat, a melyet épített vala;
1Kir 10: 5 És az ő asztalának étkeit, és szolgáinak lakásait, és szolgái udvarlásának módját, és azok öltözeteit, és pohárszékeit, és az ő áldozatját, a melylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott;
1Kir 10: 6 És monda a királynak: Mind igaz, a mit az én földemben hallottam volt a te dolgaid felől és a te bölcseségedről,
1Kir 10: 7 De én hinni sem akartam azokat a beszédeket, míg én magam el nem jöttem, és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el: te meghaladtad bölcseséggel és jósággal a hírt, a melyet hallottam felőled.
1Kir 10: 8 Boldogok a te embereid, boldogok ezek a te szolgáid, a kik udvarlanak néked mindenkor, és hallhatják a te bölcseségedet:
1Kir 10: 9 Legyen az Úr, a te Istened áldott, a ki kedvelt téged, hogy az Izráel királyi székibe ültetett, mert szerette az Úr az Izráelt mindörökké, és királylyá tett téged, hogy ítéletet és igazságot szolgáltass.
1Kir 10: 10 És ada a királynak száz és húsz tálentom aranyat, és igen sok fűszerszámot és drágakövet. Nem hoztak azután ilyen és ennyi sokaságú fűszerszámot, a mennyit Séba királynéasszonya ada Salamon királynak.
1Kir 10: 11 És a Hírám hajója is, mely aranyat hozott Ofirból, ébenfát is hozott Ofirból nagy bőséggel és drágaköveket.
1Kir 10: 12 És csinála a király az ébenfából oszlopokat az Úr házába és a király házába, és az éneklőknek hegedűket és lantokat; nem hoztak soha többé olyan ébenfákat, és nem is láttak olyanokat mind e mai napig.
1Kir 10: 13 És Salamon király ada a Séba királynéasszonyának mindent, a mit csak kívánt és kért tőle, azokon kivül, a melyeket gazdagságához képest ada Salamon király néki. Annakutána megtére, és méne az ő földébe szolgáival egyetemben.
1Kir 10: 14 Vala pedig mértéke az aranynak, a mely kezéhez jő vala Salamonnak minden esztendőben, hatszáz és hatvanhat tálentom arany.
1Kir 10: 15 Azonkivül, [a mi jő vala] az árus emberektől és a fűszerszámokkal kereskedő kalmároktól, és mind az Arábiabeli királyoktól, és annak a földnek tiszttartóitól.
1Kir 10: 16 És csináltata Salamon király kétszáz paizst tiszta vert aranyból; mindenik paizsra hatszáz aranyat adott.
1Kir 10: 17 És háromszáz kerek paizst vert aranyból, három font aranyat ada mindenik paizsra: és azokat a király helyhezteté a Libánon erdő házába.
1Kir 10: 18 És készíte a király elefántcsontból egy nagy királyi széket és beborítá azt finom aranynyal.
1Kir 10: 19 Hat grádicsa volt e királyi széknek és e szék teteje kerekded vala hátul, és karjai valának mindkétfelől az ülés mellett, és két oroszlán álla ott a karoknál.
1Kir 10: 20 És tizenkét oroszlán álla ott kétfelől a grádics hat lépésén. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem.
1Kir 10: 21 És Salamon királynak összes ivóedényei is aranyból voltak, és a Libánon erdő házának összes edényei tiszta aranyból; nem volt azok között semmi ezüst, mert [annak] semmi becse nem vala Salamon idejében.
1Kir 10: 22 Mert a király Társis hajója, a mely a tengeren Hírám hajójával járt, minden három esztendőben egyszer fordult meg, s hozott a Társis hajó aranyat, ezüstöt, elefántcsontokat, majmokat és pávákat.
1Kir 10: 23 És feljebb magasztaltaték Salamon király gazdagsággal és bölcseséggel a földön való minden királyoknál.
1Kir 10: 24 És mind az egész föld kivánja vala látni Salamont, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, melyet Isten az ő szívébe adott volt.
1Kir 10: 25 És azok néki ajándékot hoznak vala, ezüst és arany edényeket, öltözeteket, hadi szerszámokat, fűszerszámokat, lovakat, öszvéreket, esztendőnként.
1Kir 10: 26 És gyűjte Salamon szekereket és lovagokat, úgy hogy ezer és négyszáz szekere, és tizenkétezer lovagja volt néki, a kiket helyheztete a szekerek városaiba, és a király mellé Jeruzsálemben.
1Kir 10: 27 És felhalmozá a király Jeruzsálemben az ezüstöt mint a követ, és a czédrust, mint a vad fügefákat, a melyek nagy tömegben vannak a mezőn.
1Kir 10: 28 És Salamonnak Égyiptomból hozának lovakat, és a király kereskedői sereggel vették volt a [lovakat] megszabott áron.
1Kir 10: 29 És egy-egy szekér hatszáz ezüst siklusért és egy-egy ló százötven siklusért ment fel és jött ki Égyiptomból, és ugyancsak ők szállították [ezeket] a Hitteusok királyainak és Siria királyainak.
1Kir 11: 1 Salamon király pedig megszerete sok idegen asszonyt, még pedig a Faraó leányán kivül a Moábiták, Ammoniták, Edomiták, Sídonbeliek és Hitteusok leányait,
1Kir 11: 2 Olyan népek közül, a kik felől azt mondotta volt az Úr az Izráel fiainak: Ne menjetek hozzájok, és őket se engedjétek magatokhoz jőni, bizonyára az ő isteneik után hajtják a ti szíveteket. Ezekhez ragaszkodék Salamon szeretettel.
1Kir 11: 3 És valának néki feleségei, hétszáz királynéasszony és háromszáz ágyas; és az ő feleségei elhajták az ő szívét.
1Kir 11: 4 És mikor megvénült Salamon, az ő feleségei elhajták az ő szívét az idegen istenek után, úgy hogy nem volt már az ő szíve tökéletes az Úrhoz, az ő Istenéhez, a mint az ő atyjának, Dávidnak szíve.
1Kir 11: 5 Mert Salamon követi vala Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Milkómot, az Ammoniták útálatos bálványát.
1Kir 11: 6 És gonosz dolgot cselekedék Salamon az Úr szemei előtt, és nem követé olyan tökéletességgel az Urat, mint Dávid, az ő atyja.
1Kir 11: 7 Akkor építe Salamon templomot Kámosnak, a Moábiták útálatos bálványának a hegyen, a mely Jeruzsálem átellenében van, és Moloknak, az Ammon fiai útálatos bálványának.
1Kir 11: 8 És ekképen cselekedék [Salamon] mind az ő idegen feleségeivel, a kik az ő isteneiknek tömjéneztek és áldoztak.
1Kir 11: 9 Megharaguvék azért az Úr Salamonra, hogy elhajlott az ő szíve az Úrtól, Izráel Istenétől, aki megjelent volt néki kétszer is,
1Kir 11: 10 És azt parancsolta volt néki, hogy ne kövessen idegen isteneket, és mégsem őrizte meg az Úr parancsolatját.
1Kir 11: 11 Monda azért az Úr Salamonnak: Miután ez történt veled, és nem őrizted meg az én szövetségemet és az én rendelésimet, a melyeket parancsoltam néked: elszakasztván elszakasztom tőled az országot, és adom a te szolgádnak.
1Kir 11: 12 Mindazáltal míg élsz, nem cselekeszem ezt Dávidért, a te atyádért; hanem a te fiadnak kezétől szakasztom el azt.
1Kir 11: 13 De nem szakasztom el az egész birodalmat; hanem egy nemzetséget adok a te fiadnak Dávidért, az én szolgámért és Jeruzsálemért, a melyet magamnak választottam.
1Kir 11: 14 És ellenséget támaszta az Úr Salamonra, az Edombeli Hadádot, aki az Edombeli királyi nemből való vala.
1Kir 11: 15 Mert mikor Dávid az Edomiták ellen ment volt, és Joáb, a sereg fővezére elment volt a megöletteknek temetésére, és levágott minden férfiú nemet Edomban, -
1Kir 11: 16 Mert hat hónapig volt ott Joáb az egész Izráellel, míg minden férfiúi nemet ki nem vesztett Edomban, -
1Kir 11: 17 Akkor szaladott vala el Hadád és vele együtt valami Edomiták az ő atyjának szolgái közül ő vele, bemenvén Égyiptomba. Hadád pedig [akkor még] kis gyermek volt.
1Kir 11: 18 Kik felkelvén Midiánból, menének Páránba, és melléjök vévén a Páránbeli férfiak közül, bemenének Égyiptomba a Faraóhoz, az Égyiptombeli királyhoz, a ki házat ada néki, és ételt, [italt] szolgáltata néki, és jószágot is ada néki.
1Kir 11: 19 Igen kedvében lőn azért Hadád a Faraónak, úgyannyira, hogy feleségül adá néki az ő feleségének hugát, Táfnes királyasszonynak hugát.
1Kir 11: 20 És a Táfnes huga szülé néki Génubátot, az ő fiát, és elválasztá azt Táfnes a Faraó házában, és Génubát ott volt a Faraó házában, a Faraó fiai között.
1Kir 11: 21 Mikor pedig Hadád meghallotta Égyiptomban, hogy Dávid elaludt az ő atyáival, és hogy Joáb is, a seregnek fővezére, meghalt, monda Hadád a Faraónak: Bocsáss el engem, hadd menjek el az én földembe.
1Kir 11: 22 És felele néki a Faraó: Mi nélkül szűkölködöl én nálam, hogy a te földedbe igyekezel menni? Felele az: Semmi nélkül [nem szűkölködöm,] de [kérlek] bocsáss el engem.
1Kir 11: 23 És támaszta az Isten néki [más] ellenséget [is,] Rézont, az Eljada fiát, aki elfutott vala Hadadézertől, a Sóbabeli királytól, az ő urától.
1Kir 11: 24 És [hadakozó] férfiakat gyűjtött maga mellé, és ő vala a sereg hadnagya, mikor megölé őket Dávid; azután Damaskusba menvén ott lakának, és uralkodának Damaskusban.
1Kir 11: 25 És ellensége volt Izráelnek Salamonnak egész életében, a nyomorúságon kivül, a melyet Hadád szerze, és gyűlölte Izráelt, és uralkodott Siriában.
1Kir 11: 26 Azután Jeroboám, a Nébát fia, Seredából való Efrateus, - a kinek anyja Sérua, egy özvegy asszony volt - a Salamon szolgája emelte fel kezét a király ellen.
1Kir 11: 27 Annak pedig, a miért felemelte kezét a király ellen, ez volt az oka: Mikor Salamon megépítette Millót, és berakatta az ő atyjának, a Dávid városának romlását;
1Kir 11: 28 Jeroboám erős férfiú vala; és látván Salamon, hogy az ő szolgája az ő dolgában szorgalmatos, reá bízá a József háza gondviselésének egész terhét.
1Kir 11: 29 És történt ebben az időben, hogy mikor kiment [egysze]r Jeroboám Jeruzsálemből, találkozék az úton Ahijával, a Silóbeli prófétával, és rajta új köpönyeg volt, és csak ketten valának a mezőn együtt.
1Kir 11: 30 És megragadván Ahija az új ruhát, a mely azon volt, hasítá azt tizenkét részre.
1Kir 11: 31 És monda Jeroboámnak: Vedd el magadnak a tíz részt; mert ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Ímé elszakasztom ez országot Salamon kezétől, és néked adom a tíz nemzetséget;
1Kir 11: 32 Egy nemzetséget hagyok pedig ő nála az én szolgámért, Dávidért, és Jeruzsálem városáért, a melyet magamnak választottam az Izráel minden nemzetségei közül,
1Kir 11: 33 Még pedig azért, mert elhagytak engem, és imádták Astoretet, a Sídonbeliek istenét, és Kámost, a Moábiták istenét, és Milkomot, az Ammon fiainak istenét, és nem jártak az én utaimban, hogy azt cselekedték volna, a mi tetszett volna az én szemeimnek: az én rendelésimet és végzéseimet, a mint Dávid, az ő atyja.
1Kir 11: 34 De nem veszem el az egész birodalmat az ő kezétől, hanem akarom, hogy fejedelem legyen életének minden idejében, Dávidért az én szolgámért, a kit választottam; mivelhogy megőrizte az én parancsolatimat és rendeléseimet;
1Kir 11: 35 Hanem az ő fiának kezétől [már] elveszem a királyságot, és néked adom azt, tudniillik a tíz nemzetséget.
1Kir 11: 36 Az ő fiának pedig egy nemzetséget adok, hogy Dávidnak, az én szolgámnak legyen előttem szövétneke mindenkor Jeruzsálemben, a városban, a melyet magamnak választottam, hogy ott helyheztessem az én nevemet.
1Kir 11: 37 Téged pedig felveszlek, és uralkodol mindenekben a te lelkednek kívánsága szerint, és király lész az Izráelen.
1Kir 11: 38 És ha te minden parancsolatimnak engedéndesz, és járándasz az én utaimban, és azt cselekedénded, a mi tetszik nékem, megőrizvén az én rendelésimet és parancsolatimat, a mint Dávid, az én szolgám cselekedett: én veled leszek, és építek néked állandó házat, a mint Dávidnak építettem, és néked adom az Izráelt.
1Kir 11: 39 És megsanyargatom ezért a Dávid magvát: de még sem örökre.
1Kir 11: 40 Igyekezik vala pedig Salamon megölni Jeroboámot; ezért felkelvén Jeroboám, futa Égyiptomba, Sésákhoz, az Égyiptombeli királyhoz, és [ott] volt Égyiptomban, Salamon haláláig.
1Kir 11: 41 Salamonnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, a melyeket cselekedett, és bölcsesége avagy nem írattattak-é meg a Salamon cselekedeteiről írott könyvben?
1Kir 11: 42 Az az idő pedig, a melyben uralkodott Salamon Jeruzsálemben az egész Izráelen: negyven esztendő.
1Kir 11: 43 És elaluvék Salamon az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyjának, Dávidnak városában. És Roboám, az ő fia uralkodék helyette.
1Kir 12: 1 És elméne Roboám Síkembe; mert Síkembe gyűlt fel az egész Izráel, hogy királylyá tegyék őt.
1Kir 12: 2 Mikor pedig meghallotta [ezt] Jeroboám, a Nébát fia, (aki még Égyiptomban volt, a hová futott volt Salamon király elől, és Égyiptomban tartózkodék Jeroboám,
1Kir 12: 3 És hozzá küldvén, elhivaták őt); elmenének Jeroboám és az Izráel egész gyülekezete, és szólának Roboámnak, mondván:
1Kir 12: 4 A te atyád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát, és a nehéz igát, a melyet mi reánk vetett, és szolgálunk néked.
1Kir 12: 5 És monda nékik: Menjetek el, és harmadnap mulva jőjjetek vissza hozzám. És a nép elméne.
1Kir 12: 6 És tanácsot tarta Roboám király a vénekkel, a kik Salamon, az ő atyja előtt állottak vala életében, mondván: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy milyen választ adjak e népnek?
1Kir 12: 7 És szólának azok, mondván: Ha e mai napon szolgája lész e népnek, és nékik szolgálsz, és választ adsz nékik, és jó szót adsz nékik: mind éltig szolgálnak néked.
1Kir 12: 8 De ő megveté a vének tanácsát, a melyet néki adtak, és tanácsot tarta az ifjakkal, a kik ő vele együtt nevekedtek volt fel, és a kik ő előtte udvarlottak.
1Kir 12: 9 És monda azoknak: Micsoda tanácsot adtok ti, hogy választ adjunk e népnek, a mely nékem szólván, azt mondja: Könnyebbítsd meg az igát, a melyet reánk vetett a te atyád?
1Kir 12: 10 És mondának néki az ifjak, a kik együtt nevekedtek volt fel ő vele: Így szólj ennek a népnek, a mely szólván néked, ezt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; e képen szólj nékik: Az én kis ujjam vastagabb az én atyám derekánál.
1Kir 12: 11 Most azért, ha az én atyám reátok nehéz igát vetett, én még nehezebbé teszem a ti igátokat: ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.
1Kir 12: 12 És elméne Jeroboám és mind az egész nép Roboámhoz harmadnap, a mint meghagyta volt a király, ezt mondván: Jőjjetek hozzám harmadnapon.
1Kir 12: 13 És a király kemény választ adott a népnek, megvetve a vének tanácsát, a melyet adtak vala néki;
1Kir 12: 14 És szóla nékik az ifjak tanácsa szerint, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral fékezett titeket, én skorpiókkal ostorozlak benneteket.
1Kir 12: 15 És nem hallgatá meg a király a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítse az ő beszédét, a melyet szólott volt az Úr a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának.
1Kir 12: 16 Mikor pedig látta az egész Izráel, hogy meg nem hallgatta őket a király, felele az [egész] nép a királynak ekképen: Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában: [menj el] a te hajlékidba, óh Izráel! Most viseld gondját immár a te házadnak, óh Dávid! Elméne azért az Izráel az ő hajlékiba;
1Kir 12: 17 Úgy hogy Roboám csak azokon az Izráel fiain uralkodék, a kik Júda városaiban laktak.
1Kir 12: 18 És a mikor elküldé Roboám király Adorámot, az adószedőt, megkövezé őt az egész Izráel, és meghala, és [maga] Roboám király is hamarsággal szekerébe üle, hogy elmeneküljön Jeruzsálembe.
1Kir 12: 19 Így szakada el az Izráel népe Dávidnak házától mind e mai napig.
1Kir 12: 20 És lőn, mikor meghallotta az egész Izráel, hogy megjött Jeroboám, érette küldvén, hivaták őt a gyülekezetbe, és királylyá tevék őt az egész Izráelen; senki pedig nem követé Dávidnak házát, hanem csak egyedül a Júda nemzetsége. (Vers 21-24: v. ö. 2 Krón. 11,1-4.)
1Kir 12: 21 És mikor megérkezett Roboám Jeruzsálembe, összegyűjté Júda egész házát és Benjámin nemzetségét, száznyolczvanezer válogatott hadra való [férfiút,] hogy hadakozzanak az Izráel házával, és visszanyerjék az országot Roboámnak, a Salamon fiának.
1Kir 12: 22 De az Isten beszéde lőn Sémajához, az Isten emberéhez, mondván:
1Kir 12: 23 Ezt mondjad Roboámnak, a Salamon fiának, a Júda királyának, és az egész Júda és Benjámin házának, és a többi népnek, mondván:
1Kir 12: 24 Azt mondja az Úr: Fel ne menjetek, és ne hadakozzatok a ti atyátokfiai ellen, az Izráel ellen; térjetek meg kiki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És ők engedének az Úr beszédének, és visszatérvén, elmenének az Úr beszéde szerint.
1Kir 12: 25 Jeroboám pedig megépíté Síkemet az Efraim hegyén, és abban lakék; és onnét kimenvén, építé Pénuelt.
1Kir 12: 26 És monda Jeroboám az ő szívében: Majd visszatér ez ország a Dávid házához;
1Kir 12: 27 Ha felmegy a nép, hogy áldozatot tegyen Jeruzsálemben az Úrnak házában; e népnek szíve az ő urához, Roboámhoz, a Júda királyához hajol, és engem megölnek, és visszatérnek Roboámhoz, a Júda királyához.
1Kir 12: 28 Tanácsot tartván azért a király, csináltata két arany borjút, és monda nékik: Sok néktek Jeruzsálembe felmennetek: Ímhol vannak a te isteneid, óh Izráel, a kik téged kihoztak Égyiptomnak földéből.
1Kir 12: 29 És az egyiket helyhezteté Béthelbe, a másikat pedig Dánba.
1Kir 12: 30 És e dolog nagy bűnnek lett az okozója, mert a nép felment az egyik elé egészen Dánig.
1Kir 12: 31 Azután felállítá a magas helyek templomát, és papokat szerze a nép aljából, a kik nem voltak a Lévi fiai közül.
1Kir 12: 32 És szerze Jeroboám egy ünnepet is a nyolczadik hónapban, a hónap tizenötödik napján, a Júdabeli ünnep módja szerint, és áldozék az oltáron. Hasonlóképen cselekedék Béthelben is, áldozván a borjúknak, a melyeket csinált vala, és szerze Béthelben papokat a magaslatokhoz, a melyeket csinált vala.
1Kir 12: 33 És áldozék azon az oltáron is, a melyet Béthelben állított fel, a nyolczadik hónap tizenötödik napján, abban a hónapban, a melyet az ő szívében gondolt vala; és ünnepet szerze az Izráel fiainak, és felméne az oltárra, hogy jóillatot szerezzen.
1Kir 13: 1 És ímé Isten embere jöve Júdából Béthelbe, az Úrnak intésére, és Jeroboám ott állott az oltár mellett, hogy tömjént gyújtson.
1Kir 13: 2 És kiálta az oltár ellen az Úr intése szerint, és monda: Oltár, oltár! ezt mondja az Úr: Ímé egy fiú születik a Dávid házából, a kinek neve Józsiás lészen, a ki megáldozza rajtad a magaslatok papjait, a kik most te rajtad tömjéneznek, és emberek csontjait égetik meg rajtad,
1Kir 13: 3 És ugyanazon napon csudát tőn, mondván: E lészen jegye, hogy az Úr mondotta légyen [ezt]: Ímé az oltár meghasad, és kiomol a hamu, mely rajta van.
1Kir 13: 4 És a mikor meghallotta a király az Isten emberének beszédét, a melyet kiáltott vala az oltár ellen Béthelben, kinyújtá Jeroboám az ő kezét az oltártól, mondván: Fogjátok meg őt. És megszárada az ő keze, a melyet kinyújtott volt ellene, és nem tudta azt magához visszavonni.
1Kir 13: 5 És meghasadt az oltár, és kiomlott a hamu az oltárról a jel szerint, a melyet tett vala az Isten embere az Úrnak beszéde által.
1Kir 13: 6 És szóla a király, és monda az Isten emberének: Könyörögj az Úrnak a te Istenednek, és imádkozz érettem, hogy ismét hozzám hajoljon az én kezem. És mikor könyörgött az Isten embere az Úrnak, visszahajla a király keze, és olyan lőn, mint azelőtt.
1Kir 13: 7 És monda a király az Isten emberének: Jere haza velem és egyél ebédet, meg akarlak ajándékozni.
1Kir 13: 8 És monda az Isten embere a királynak: Ha a te házadnak felét nékem adnád is, nem mennék el veled, és nem enném kenyeret, sem vizet nem innám e helyen;
1Kir 13: 9 Mert azt parancsolta az Úr nékem az ő beszéde által, mondván: Ne egyél [ott] kenyeret, vizet se igyál; vissza se térj az úton, a melyen elmenéndesz.
1Kir 13: 10 És elméne más úton, és nem tére meg azon az úton, a melyen Béthelbe ment.
1Kir 13: 11 És lakozék Béthelben egy vén próféta, a kihez eljövén az ő fia, elbeszélé az ő atyjának mindazt a dolgot, a melyet aznap az Isten embere cselekedett volt Béthelben, és a beszédeket, a melyeket szólott vala a királynak; és elbeszélék azokat az ő atyjoknak.
1Kir 13: 12 Akkor monda nékik az ő atyjok: Mely úton ment el? És megmutaták az ő fiai az útat, a melyen elment volt az Isten embere, aki Júdából jött.
1Kir 13: 13 És monda az ő fiainak: Nyergeljétek meg nékem a szamarat; és mikor megnyergelék néki a szamarat, felüle reá,
1Kir 13: 14 És elméne az Isten embere után, és megtalálá őt egy cserfa alatt ülve, és monda néki: Te vagy-é amaz Isten embere, aki Júdából jöttél? És monda: Én vagyok.
1Kir 13: 15 Akkor monda néki: Jere haza velem és egyél kenyeret.
1Kir 13: 16 De az felele: Nem mehetek vissza veled, be sem mehetek veled; nem eszem kenyeret, vizet sem iszom veled e helyen;
1Kir 13: 17 Mert meg van nékem az Úrnak beszédével parancsolva: Ne egyél kenyeret, vizet se igyál ott, és ne térj azon az úton vissza, a melyen oda menéndesz.
1Kir 13: 18 És felele az néki: Én is olyan próféta [vagyok,] mint te, és nékem angyal szólott az Úrnak beszédével, mondván: Hozd vissza őt veled a te házadba, hogy kenyeret egyék és vizet igyék. És e képen hazuda néki.
1Kir 13: 19 Megtére azért vele, és kenyeret evék az ő házában, és vizet ivék.
1Kir 13: 20 Mikor pedig az asztalnál ülének: lőn az Úr beszéde a prófétához, aki őt visszahozta vala,
1Kir 13: 21 És kiálta az Isten emberének, aki Júdából jött vala, ezt mondván: Ezt mondja az Úr: Mivelhogy engedetlen voltál az Úr szájának, és meg nem tartottad a parancsolatot, a melyet néked az Úr, a te Istened parancsolt volt;
1Kir 13: 22 Hanem visszatértél, és kenyeret ettél és vizet ittál azon a helyen, a mely felől azt mondotta vala néked: Ne egyél [ott] kenyeret, vizet se igyál: Nem temettetik a te tested a te atyáid sírjába.
1Kir 13: 23 És miután evett kenyeret és ivott, megnyergelék a szamarat a prófétának, a kit visszahozott vala.
1Kir 13: 24 És mikor elment, egy oroszlán találá őt az úton, a mely megölé őt; és az ő teste az úton fekszik vala, és mind a szamár, mind az oroszlán a holttest mellett állanak vala.
1Kir 13: 25 És ímé az arra menő emberek láták az úton heverő testet, és az oroszlánt a holttest mellett állani; és elmenvén, elbeszélék a városban, a melyben a vén próféta lakott.
1Kir 13: 26 A mit mikor meghallott a próféta, a ki visszahozta vala őt az útról, monda: Az Isten embere az, a ki engedetlen volt az Úr szájának; ezért adta az Úr őt az oroszlánnak, és az törte össze és ölte meg őt, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott volt néki.
1Kir 13: 27 És szóla az ő fiainak, mondván: Nyergeljétek meg nékem a szamarat. És felnyergelték.
1Kir 13: 28 És ő elment és megtalálá a holttestet az útfélre vetve, és a szamarat és az oroszlánt a holttest mellett állva. Az oroszlán nem evett a holtból, és a szamarat sem tépte szét.
1Kir 13: 29 És felvevé a próféta az Isten emberének holttestét, és feltevé azt a szamárra, és visszahozá azt, és beméne a városba a vén próféta, hogy [ott] sirassa és eltemesse őt.
1Kir 13: 30 És eltemeté a holtat a maga sírboltjába, és siraták őt: Ah szerelmes atyámfia!
1Kir 13: 31 És miután eltemette őt, szóla az ő fiainak, mondván: Ha meghalok, ebbe a sírba temessetek engem is, a melybe az Isten embere temettetett, tetemimet tegyétek az ő tetemei mellé;
1Kir 13: 32 Mert beteljesedik az, a mit kiáltott az Úrnak beszédével az oltár ellen, a mely Béthelben van, és a magas helyeken való házak ellen, a melyek Samaria városaiban vannak.
1Kir 13: 33 De még e történet után sem tért meg Jeroboám az ő gonosz útjáról, hanem ismét papokat rendele a nép aljából a magaslatokra, és aki akarja vala, azt szentelé fel, hogy legyen a magaslatok papja.
1Kir 13: 34 És ez a dolog lett az [oka] a Jeroboám háza vétkének, és a föld színéről való kiirtatásának és megsemmisíttetésének.
1Kir 14: 1 Ebben az időben megbetegedék Abija, a Jeroboám fia.
1Kir 14: 2 És monda Jeroboám az ő feleségének: Kelj fel most, és változtasd meg öltözetedet, hogy meg ne ismerjék, hogy te vagy Jeroboám felesége, és menj el Silóba: Ímé ott van Ahija próféta, aki nékem megmondotta volt, hogy királylyá leszek e népen.
1Kir 14: 3 És végy magadhoz tíz kenyeret és pogácsát, és egy edényben mézet, és menj el hozzá; ő majd megmondja néked, mi történik a gyermekkel.
1Kir 14: 4 És e képen cselekedék a Jeroboám felesége; és felkészülvén, elméne Silóba, és beméne az Ahija házába. Ahija azonban már nem látott; mert meghomályosodtak az ő szemei a vénség miatt.
1Kir 14: 5 És az Úr monda Ahijának: Ímé a Jeroboám felesége jött [hozzád,] hogy valamit kérdjen tőled az ő fia felől, mert beteg; te azért így s így szólj néki. És mikor bement, másnak tetteté magát.
1Kir 14: 6 De mikor meghallotta Ahija az ő lábainak zörejét, a mint az ajtóhoz közelgete, monda: Jőjj be Jeroboám felesége; miért tetteted magadat másnak? Én te hozzád kemény [követséggel] küldettem.
1Kir 14: 7 Menj el, mondd meg Jeroboámnak: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Mivelhogy én téged e nép közül felmagasztaltalak, és téged fejedelemmé tettelek az én népemen, az Izráelen;
1Kir 14: 8 És elszakasztottam az országot a Dávid házától, és azt néked adtam; te azonban nem voltál olyan, mint az én szolgám, Dávid, aki megőrizte az én parancsolatimat, és aki engem követett teljes szívéből, csak azt cselekedvén, a mi kedves az én szemeim előtt;
1Kir 14: 9 Hanem gonoszabbul cselekedtél mindazoknál, a kik te előtted voltak; mert elmentél és idegen isteneket csináltál magadnak, és öntött bálványokat, hogy engem haragra ingerelj, és engem hátad mögé vetettél:
1Kir 14: 10 Azért ímé én veszedelmet hozok a Jeroboám házára, és kiirtom Jeroboámnak még az ebét is, és mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben, és kihányom a Jeroboám háza maradékait, miképen a ganéjt kihányják, mígnem vége lesz.
1Kir 14: 11 aki meghal a Jeroboám [maradékai] közül a városban, azt az ebek eszik meg; aki pedig a mezőn hal meg, az égi madarak eszik meg; mert az Úr szólott.
1Kir 14: 12 Te pedig kelj fel, és menj haza, mert a mint belépsz a városba, meghal a gyermek;
1Kir 14: 13 És az egész Izráel siratja őt, és eltemeti őt, mert a Jeroboám magvából csak egyedül ő temettetik el sírba, mivel a Jeroboám háznépe közül az Úr iránt, Izráel Istene iránt csak ő benne találtatott valami jó.
1Kir 14: 14 És támaszt az Úr magának királyt Izráelben, aki kigyomlálja a Jeroboám házát egy napon. De mit [mondok?] Már [is támasztott!
1Kir 14: 15 És megveri az Úr az Izráelt, mint a hogy a nád a vízben ide s tova hányattatik, és elszakasztja az Izráelt erről a jó földről, a melyet adott az ő atyáiknak, és szétszórja őket a folyóvizen túl, mivelhogy Aserákat csináltak magoknak, hogy az Urat ingereljék.
1Kir 14: 16 És kézbe adja az Izráelt a Jeroboám bűneiért, aki [maga is] vétkezett és az Izráelt is bűnbe ejtette.
1Kir 14: 17 És felkészült a Jeroboám felesége, elment és juta Thirsába. És mikor a ház küszöbén belépett, meghalt a gyermek.
1Kir 14: 18 És eltemeték őt, és siratá őt az egész Izráel, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott az ő szolgája, Ahija próféta által.
1Kir 14: 19 Jeroboámnak pedig egyéb cselekedetei, mimódon hadakozott és uralkodott, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.
1Kir 14: 20 És az idő, a melyben uralkodott Jeroboám, huszonkét esztendő, és elaluvék az ő atyáival, és uralkodék Nádáb, az ő fia, ő helyette.
1Kir 14: 21 Roboám pedig, a Salamon fia Júdában uralkodék: Negyvenegy esztendős volt Roboám, mikor uralkodni kezdett, és tizenhét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, abban a városban, a melyet az Úr választott volt [magának] az Izráelnek minden nemzetségei közül, hogy ott helyheztesse az ő nevét; és az ő anyjának Naama volt a neve, aki az Ammon nemzetségéből való volt.
1Kir 14: 22 Júda is gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és sokkal nagyobb haragra indíták őt az ő vétkeikkel, a melyekkel vétkeztek, mint atyáik azokkal, a melyeket ők cselekedtek volt.
1Kir 14: 23 Mert ők is építének magoknak magaslatokat, és faragott képeket és Aserákat minden magas halmon, és minden zöldellő fa alatt.
1Kir 14: 24 És valának férfi paráznák is az országban, és cselekedének a pogányok minden útálatos vétkei szerint, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt.
1Kir 14: 25 És lőn Roboám király ötödik esztendejében, feljött Sisák, az Égyiptombeli király Jeruzsálem ellen.
1Kir 14: 26 És elvivé az Úr házának kincseit, és a király házának kincseit, és mindent, a mi csak elvihető volt; elvitte mind az arany paizsokat is, a melyeket Salamon csináltatott,
1Kir 14: 27 A melyek helyett Roboám király azután rézpaizsokat csináltatott, és adá azokat a testőrök fejedelmeinek kezébe, a kik a király házának kapunállói valának.
1Kir 14: 28 És valahányszor a király bement az Úr házába, bevitték azokat a testőrök, és ismét visszahozták a testőrök házába.
1Kir 14: 29 Roboámnak pedig több dolgai és minden cselekedetei, nemde nem meg vannak-é írva a Júda királyainak krónika-könyvében?
1Kir 14: 30 És folyton hadakozás volt Roboám és Jeroboám között.
1Kir 14: 31 És elaluvék Roboám az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival a Dávid városában; és az ő anyjának Naama volt a neve, az Ammoniták nemzetségéből való; és Abija, az ő fia, lett a király ő helyette.
1Kir 15: 1 Jeroboám királynak, a Nébát fiának tizennyolczadik esztendejében Abija lett a király Júdában.
1Kir 15: 2 És három esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Maaka, az Abisálom leánya.
1Kir 15: 3 És járt az ő atyjának minden bűneiben, a melyeket ő előtte cselekedett, és nem volt az ő szíve [olyan] tökéletes az ő Urához Istenéhez, mint Dávidnak, az ő atyjának szíve.
1Kir 15: 4 De mindazáltal Dávidért adott néki az Úr az ő Istene szövétneket Jeruzsálemben: felmagasztalván az ő fiát ő utána és Jeruzsálemet megerősítvén;
1Kir 15: 5 Mert Dávid azt cselekedte, a mi kedves volt az Úr szemei előtt, és el nem távozott azoktól, a melyeket parancsolt néki az ő életének minden idejében, kivéve a Hitteus Uriás dolgát.
1Kir 15: 6 És hadakozás volt Roboám és Jeroboám között mind éltig.
1Kir 15: 7 Abija egyéb dolgai és minden cselekedetei pedig vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében? És hadakozás volt Abija és Jeroboám között.
1Kir 15: 8 És elaluvék Abija az ő atyáival, és eltemeték őt a Dávid városában; és uralkodék helyette Asa, az ő fia.
1Kir 15: 9 Jeroboámnak az Izráel királyának a huszadik esztendejében Asa lett a király Júdában,
1Kir 15: 10 És uralkodék negyvenegy esztendeig Jeruzsálemben; és az ő anyjának Maaka vala neve, az Abisálom leánya.
1Kir 15: 11 És Asa azt cselekedé, a mi kedves volt az Úr szemei előtt, mint Dávid, az ő atyja.
1Kir 15: 12 Mert kiveszté a férfiú paráznákat az országból; és lerontá mind a bálványokat, a melyeket csináltak volt az ő atyái.
1Kir 15: 13 És Maakát az ő anyját is megfosztá a királynéságtól, mivelhogy egy iszonyú bálványt csináltatott a berekben; és elrontá Asa az ő bálványát, és megégeté azt a Kidron pataknál.
1Kir 15: 14 De ha a magaslatokat nem rontották is le, mégis Asának szíve tökéletes volt az Úrhoz életének minden napjaiban.
1Kir 15: 15 És bevitte az Úrnak házába az ezüstöt és az aranyat, és az edényeket, a melyeket az ő atyja és ő maga arra szenteltek volt.
1Kir 15: 16 És hadakozás volt Asa és Baása, az Izráel királya között mind éltig.
1Kir 15: 17 Mert feljöve Baása, az Izráel királya Júda ellen, és megépíté Rámát, hogy [senkit] ki és be ne bocsásson Asához a Júda királyához.
1Kir 15: 18 És vévén Asa mind az ezüstöt és aranyat, a mely megmaradott volt mind az Úr, mind a király házának kincseiből; adá azt az ő szolgáinak kezébe, és elküldé azt Asa király Benhadádnak, Tabrimmon fiának, aki Héczion fia volt, Siria királyának, aki Damaskusban lakott, ezt izenvén [néki: ]
1Kir 15: 19 Szövetség van köztem és te közötted, az én atyám és a te atyád között. Ímé ajándékot küldök néked, ezüstöt és aranyat, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem.
1Kir 15: 20 És Benhadád engedelmeskedett Asa királynak és elküldé az ő seregeinek vezéreit az Izráel városai ellen; és bevevé Hijont és Dánt, és Abel Beth-Maakát, és az egész Kinneróthot a Nafthali egész földével.
1Kir 15: 21 Mikor pedig Baása ezt meghallotta, abbahagyta Ráma építését, és lakék Thirsában.
1Kir 15: 22 Akkor Asa király egybegyűjté az egész Júdát, senkit ki nem hagyván, és elhordák Rámának mind köveit, mind fáját, a melyekkel Baása épített volt, és építé azokból Asa király Gébát, a Benjámin nemzetségében és Mispát.
1Kir 15: 23 Asának minden egyéb dolgai pedig és egész uralkodása és valamit cselekedett, és a városok, a melyeket épített, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében? kivéve azt, hogy vénségében megbetegedett a lábaira.
1Kir 15: 24 És elaluvék Asa az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival Dávidnak, az ő atyjának városában. És Jósafát, az ő fia, uralkodék helyette.
1Kir 15: 25 Izráelben pedig Nádáb, a Jeroboám fia lett a király, Asának, a Júdabeli királynak második esztendejében; és két esztendeig uralkodék Izráelen;
1Kir 15: 26 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt és jára az ő atyjának útján és annak vétkében, a melylyel bűnbe ejtette volt az Izráelt.
1Kir 15: 27 De Baása, az Ahija fia, az Issakhár nemzetségéből, pártot ütött ellene, és megveré őt Baása Gibbethonnál a Filiszteusok [városá]nál; mert Nádáb és az egész Izráel Gibbethonnál táboroztak.
1Kir 15: 28 És megölé őt Baása, Asának, a júdabeli királynak harmadik esztendejében, és uralkodék helyette.
1Kir 15: 29 És lőn, mikor uralkodni kezdett, levágá Jeroboámnak egész háznépét; egy lelket sem hagyott Jeroboám háznépéből, mígnem mind elveszté őket az Úrnak beszéde szerint, a melyet megmondott volt az ő szolgája, a Silóbeli Ahija által,
1Kir 15: 30 A Jeroboám vétkeiért, a melyekkel vétkezék és az Izráelt is vétekbe ejté; és a bosszantásért, a melylyel felbosszantotta az Urat, Izráel Istenét.
1Kir 15: 31 Nádáb egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
1Kir 15: 32 És hadakozás volt Asa és Baása, az Izráel királya között mind éltig.
1Kir 15: 33 Asának, a Júdabeli királynak harmadik esztendejében lett Baása, az Ahija fia királylyá az egész Izráelen Thirsában, huszonnégy esztendeig.
1Kir 15: 34 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, és jára a Jeroboám útján, és az ő vétkében, a melylyel bűnbe ejtette az Izráelt.
1Kir 16: 1 Lőn azonban az Úrnak beszéde Jéhuhoz, a Hanáni fiához, Baása ellen, mondván:
1Kir 16: 2 Mivelhogy téged felemeltelek a porból, és fejedelemmé tettelek téged az én népemen, az Izráelen, te pedig a Jeroboám útján jársz, és bűnbe ejted az én népemet, az Izráelt, hogy engem haragra indítsanak az ő vétkeikkel:
1Kir 16: 3 Íme én elvetem Baása maradékait, és az ő háza maradékait, és olyanná teszem a te házadat, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát.
1Kir 16: 4 aki Baása maradékai közül a városban hal meg, azt az ebek eszik meg; aki pedig a mezőn halánd meg, azt az égi madarak eszik meg.
1Kir 16: 5 Baása több dolgai pedig, és a mit cselekedett, és az ő uralkodása vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika- könyvében?
1Kir 16: 6 És elaluvék Baása az ő atyáival, és eltemetteték Thirsában, és az ő fia, Ela uralkodék ő utána.
1Kir 16: 7 És nemcsak azért lőn az Úrnak beszéde Jéhu próféta, a Hanáni fia által Baása és az ő háza ellen és minden ő gonoszsága ellen, a melyet cselekedett volt az Úr szemei előtt, őt haragra indítván az ő kezeinek cselekedetei által, hogy olyan lesz mint a Jeroboám háza, hanem azért is, mert azt megölte.
1Kir 16: 8 És Asának, a Júda királyának huszonhatodik esztendejében lett királylyá Ela, a Baása fia, az Izráelen Thirsában, két esztendeig.
1Kir 16: 9 Azonban az ő szolgája Zimri, a szekerek fél részének feje, pártot ütött ellene. És Ela Thirsában volt, és az ital miatt igen megrészegedett az Arsa házában, aki az ő házának Thirsában gondviselője volt;
1Kir 16: 10 És eljövén Zimri, megveré és megölé őt, Asának, a Júdabeli királynak huszonhetedik esztendejében, és ő uralkodék helyette.
1Kir 16: 11 Mikor pedig királylyá lett és trónját elfoglalta, kiirtá Baása egész házát minden rokonságával és barátaival együtt és nem hagyott belőle még csak egy ebet sem.
1Kir 16: 12 Így veszté ki Zimri a Baása egész házát, az Úrnak beszéde szerint, a melyet Baása ellen szólott Jéhu próféta által:
1Kir 16: 13 Baása minden vétkeiért, és Elának, az ő fiának vétkeiért, a kik vétkeztek és vétekbe ejtették az Izráelt, haragra indítván az Urat, Izráelnek Istenét az ő bálványozásukkal.
1Kir 16: 14 Elának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
1Kir 16: 15 Asának, a Júdabeli királynak huszonhetedik esztendejében, uralkodék Zimri hét napig Thirsában; a nép pedig Gibbethon előtt táborozott, a mely a Filiszteusoké.
1Kir 16: 16 Mikor pedig hallotta a nép a táborban beszélni, hogy pártot ütött Zimri és a királyt meg is ölte: az egész Izráel azon a napon Omrit, az Izráel seregeinek fővezérét választá királylyá a táborban.
1Kir 16: 17 És felvonult Omri és az egész Izráel ő vele Gibbethonból, és megszállák Thirsát.
1Kir 16: 18 De Zimri, a mikor látta, hogy a várost bevették, bemenvén a királyi ház palotájába, tűzzel magára gyújtá a királyi házat, és meghala.
1Kir 16: 19 Az ő bűneiért, a melyekkel vétkezék, gonoszul cselekedvén az Úr szemei előtt; járván a Jeroboám útjában és az ő bűnében, a melyet cselekedett volt, vétekbe ejtvén az Izráelt.
1Kir 16: 20 Zimrinek egyéb dolgai pedig és az ő pártütése, a melyet cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva az Izráelbeli királyok krónika-könyvében?
1Kir 16: 21 Akkor kétfelé hasonlék az Izráel népe: a nép egyik része Tibnit, a Ginát fiát követte és azt tette királylyá, a másik része pedig Omrihoz ragaszkodott.
1Kir 16: 22 De a népnek az a része, a mely Omrihoz ragaszkodott, erősebb volt, mint az a nép, a mely Tibnit, a Ginát fiát követte, és meghalván Tibni, uralkodék Omri.
1Kir 16: 23 Asának, a Júdabeli királynak harminczegyedik esztendejében uralkodék Omri Izráelben tizenkét esztendeig; Thirsában uralkodék hat esztendeig.
1Kir 16: 24 És megvevé áron a Samaria hegyét Sémertől két tálentom ezüstön; és építe a hegyre, és nevezé a várost, a melyet építe, Sémernek, a hegy urának nevéről, Samariának.
1Kir 16: 25 És gonoszul cselekedék Omri az Úr szemei előtt, és gonoszságával meghaladá mind az ő előtte valókat.
1Kir 16: 26 És jára Jeroboámnak, a Nébát fiának minden útján és az ő bűnében, a melylyel vétekbe ejté az Izráelt, haragra indítván az Urat, Izráel Istenét az ő bálványozásai által.
1Kir 16: 27 Omrinak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő erőssége, a melylyel cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva az Izráelbeli királyok krónika-könyvében?
1Kir 16: 28 És elaluvék Omri az ő atyáival, és eltemetteték Samariában, és uralkodék ő utána az ő fia, Akháb.
1Kir 16: 29 Akháb pedig, az Omri fia uralkodni kezde Izráelen, Asának, a Júdabeli királynak harmincznyolczadik esztendejében; és uralkodék Akháb, az Omri fia, Izráelen Samariában huszonkét esztendeig.
1Kir 16: 30 És gonoszabbul cselekedék Akháb, az Omri fia az Úr szemei előtt mindazoknál, a kik ő előtte voltak.
1Kir 16: 31 Mert nem elégedék meg azzal, hogy Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneiben járjon, hanem elméne és feleségül vevé magának Jézabelt, Ethbaálnak, a Sídonbeli királynak leányát, és elmenvén, a Baálnak szolgála, és meghajtá magát annak.
1Kir 16: 32 És oltárt emele a Baálnak a Baál házában, a melyet Samariában épített.
1Kir 16: 33 És csinált Akháb Aserát is, és jobban haragra indítá Akháb az Urat, Izráel Istenét, mint az Izráel valamennyi királya, a kik ő előtte voltak.
1Kir 16: 34 Ennek idejében építé meg a Béthelbeli Hiel Jérikhót. Az ő elsőszülött fiának, Abirámnak [élete] árán veté meg annak fundamentomát, és az ő kisebbik fiának, Ségubnak [élete] árán állítá fel annak kapuit, az Úr beszéde szerint, a melyet szólott volt Józsué, a Nún fia által.
1Kir 17: 1 És szóla Thesbites Illés, a Gileád lakói közül, Akhábnak: Él az Úr, az Izráel Istene, aki előtt állok, hogy ez esztendőkben sem harmat, sem eső nem lészen; hanem csak az én beszédem szerint.
1Kir 17: 2 És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
1Kir 17: 3 Menj el innét, és menj napkelet felé, és rejtezzél el a Kérith patakja mellett, mely a Jordán felé [folyik.]
1Kir 17: 4 És a patakból lesz néked italod; a hollóknak pedig megparancsoltam, hogy tápláljanak téged ott.
1Kir 17: 5 Elméne azért, és az Úrnak beszéde szerint cselekedék; és elméne és leüle a Kérith patakja mellett, a mely a Jordán felé [folyik.]
1Kir 17: 6 És a hollók hoztak néki kenyeret és húst reggel és este, és a patakból ivott.
1Kir 17: 7 És lőn néhány nap múlva, hogy kiszáradt a patak; mert nem volt eső a földre.
1Kir 17: 8 És lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, mondván:
1Kir 17: 9 Kelj fel, és menj el Sareptába, a mely Sídonhoz tartozik, és légy ott; ímé megparancsoltam ott egy özvegyasszonynak, hogy gondoskodjék rólad.
1Kir 17: 10 És felkelvén, elméne Sareptába, és mikor a város kapujához érkezett, ímé egy özvegyasszony volt ott, aki fát szedegetett, és megszólítván azt, monda néki: Hozz, kérlek, egy kevés vizet nékem valami edényben, hogy igyam.
1Kir 17: 11 De mikor az elment, hogy [vizet] hozzon, utána kiáltott, és monda néki: Hozz, kérlek, egy falat kenyeret is kezedben.
1Kir 17: 12 Az pedig monda: Él az Úr, a te Istened, hogy nincs semmi [sült] kenyerem, csak egy marok lisztecském van a vékában, és egy kevés olajom a korsóban, és most egy kis fát szedegetek, és haza megyek, és megkészítem azt magamnak és az én fiamnak, hogy megegyük és azután meghaljunk.
1Kir 17: 13 Monda pedig néki Illés: Ne félj, menj el, cselekedjél a te beszéded szerint; de mindazáltal nékem süss abból először egy kis pogácsát, és hozd ide; magadnak és a te fiadnak pedig azután süss;
1Kir 17: 14 Mert azt mondja az Úr, Izráel Istene, hogy sem a vékabeli liszt el nem fogy, sem a korsóbeli olaj meg nem kevesül addig, míg az Úr esőt ád a földnek színére.
1Kir 17: 15 És ő elméne, és az Illés beszéde szerint cselekedék, és evék mind ő, mind amaz, mind annak háznépe, naponként.
1Kir 17: 16 A vékabeli liszt nem fogyott el, sem pedig a korsóbeli olaj nem kevesült meg, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés által.
1Kir 17: 17 És lőn ezek után, hogy megbetegedék a ház gazdasszonyának fia, és az ő betegsége felette nagy vala, annyira, hogy már a lélekzete is elállott.
1Kir 17: 18 Monda azért Illésnek: Mit vétettem ellened, Istennek embere? Azért jöttél hozzám, hogy eszembe juttassad álnokságomat, és megöljed az én fiamat?
1Kir 17: 19 És monda néki: Add ide a te fiadat. És ő elvevé azt az ő kebeléről, és felvivé a felházba, a melyben ő lakik vala, és az ő ágyára fekteté.
1Kir 17: 20 Akkor kiálta az Úrhoz, és monda: Én Uram, Istenem, nyomorúságot hozol erre az özvegyre is, a kinél én lakom, hogy az ő fiát megölöd?
1Kir 17: 21 És ráborult háromszor a gyermekre, és felkiáltott az Úrhoz, mondván: Én Uram, Istenem, térítsd vissza e gyermek lelkét ő belé!
1Kir 17: 22 És meghallgatta az Úr Illés szavát, és megtért a gyermekbe a lélek, és megélede.
1Kir 17: 23 És felvévén Illés a gyermeket, alávivé őt a felházból a házba, és adá őt az ő anyjának, és monda Illés: Lássad, él a te fiad!
1Kir 17: 24 És monda az asszony Illésnek: Most tudtam meg, hogy te Isten embere vagy, és hogy az Úrnak beszéde a te ajkadon: igazság.
1Kir 18: 1 És lőn sok idő multán, a harmadik esztendőben, az Úrnak beszéde Illéshez, mondván: Menj el, mutasd meg magadat Akhábnak, és esőt adok a föld színére.
1Kir 18: 2 És elméne Illés, hogy megmutassa magát Akhábnak. Nagy éhség volt pedig Samariában.
1Kir 18: 3 És Akháb hivatá Abdiást, aki az ő házának gondviselője volt. (Abdiás pedig felette igen féli vala az Urat;
1Kir 18: 4 Mert mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit, Abdiás száz prófétát vett [oltalmába,] és rejtette el ötvenenként [egy-egy] barlangba, és ott táplálta őket kenyérrel és vízzel).
1Kir 18: 5 És monda Akháb Abdiásnak: Menj el az országba szerén-szerte a vizek forrásaihoz és a patakokhoz, hogyha valami füvet találhatnánk, hogy a lovakat és öszvéreket megtarthatnánk életben, és ne hagynánk a barmokat mindenestől elpusztulni.
1Kir 18: 6 Eloszták azért magok közt a földet, a melyen kiki elmenjen. Akháb egyedül ment az egyik úton, és Abdiás [is] egyedül ment a másik úton.
1Kir 18: 7 És mikor Abdiás az úton ment, ímé Illés előtalálá őt, és mikor felismerte őt, arczra borula és monda: Nem te vagy-é az, uram, Illés?
1Kir 18: 8 Felele néki: Én vagyok; menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
1Kir 18: 9 Ő pedig monda: Mit vétettem ellened, hogy a te szolgádat Akháb kezébe akarod adni, hogy megöljön engem?
1Kir 18: 10 Él az Úr a te Istened: nincs sem nemzetség, sem ország, a hova el nem küldött volna az én uram, hogy megkeressen téged. És ha azt mondották: Nincs itt! az országot és a népet megesküdtette, hogy téged csakugyan nem találtak meg.
1Kir 18: 11 És most te azt mondod: Menj el, mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés.
1Kir 18: 12 Ha most elmegyek tőled, téged pedig olyan helyre ragad el az Úrnak Lelke, a melyet én nem tudok, és én elmegyek, hogy megmondjam Akhábnak, és ha ő téged nem talál meg, engem öl meg; pedig a te szolgád féli az Urat gyermekségétől fogva.
1Kir 18: 13 Nem mondották-é meg az én uramnak, mit cselekedtem, mikor Jézabel megölette az Úr prófétáit? hogy hogyan rejtettem el az Úr prófétái közül száz férfiút ötvenenként egy-egy barlangba és tápláltam őket kenyérrel és vízzel.
1Kir 18: 14 És te mégis azt mondod: Menj el és mondd meg a te uradnak: Ímé itt van Illés; hogy megöljön engemet.
1Kir 18: 15 És felele Illés: Él a Seregeknek Ura, aki előtt állok: e mai napon megmutatom magamat néki.
1Kir 18: 16 Elméne azért Abdiás Akháb eleibe, és megjelenté ezt néki, és eleibe méne Akháb Illésnek.
1Kir 18: 17 És mikor meglátta Akháb Illést, monda Akháb néki: Te vagy-é az Izráel megháborítója?
1Kir 18: 18 Ő pedig monda: Nem én háborítottam meg az Izráelt, hanem te és a te atyád háza, azzal, hogy elhagytátok az Úrnak parancsolatait, és a Baál után jártatok.
1Kir 18: 19 Most azért küldj el, gyűjtsd hozzám az egész Izráelt a Kármel hegyre, és a Baál négyszázötven prófétáját, és az Aserának négyszáz prófétáját, a kik a Jézabel asztaláról élnek.
1Kir 18: 20 És elkülde Akháb mind az egész Izráel fiaihoz, és egybegyűjté a prófétákat a Kármel hegyre.
1Kir 18: 21 És odamenvén Illés az egész sokasághoz, monda: Meddig sántikáltok kétfelé? Ha az Úr az Isten, kövessétek őt; ha pedig Baál, kövessétek azt. És nem felelt néki a nép csak egy szót sem.
1Kir 18: 22 Akkor monda Illés a népnek: Én maradtam meg csak egyedül az Úr prófétái közül; míg a Baál prófétái négyszázötvenen vannak;
1Kir 18: 23 Adjatok azért nékünk két tulkot, és [ők] válaszszák magoknak az egyik tulkot, a melyet vagdaljanak darabokra, és rakják a fákra; de tüzet ne tegyenek alája; én pedig a másikat készítem el, a melyet a fákra rakok, de tüzet én sem teszek alája.
1Kir 18: 24 Akkor hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, és én is segítségül hívom az Úrnak nevét; és a mely isten tűz által felel, az az Isten. És felelvén az egész sokaság, monda: Jó lesz!
1Kir 18: 25 És monda Illés a Baál prófétáinak: Válaszszátok el magatoknak az egyik tulkot, és készítsétek el ti először; mert ti többen [vagytok,] és hívjátok segítségül a ti istenteknek nevét, de tüzet ne tegyetek alája.
1Kir 18: 26 És vevék a tulkot, a melyet nékik adott, és azt elkészíték, és segítségül hívák a Baálnak nevét reggeltől fogva délig, mondván: Baál! hallgass meg minket! De nem jött szó, sem felelet. És ott sántikáltak az oltár körül, a melyet készítettek.
1Kir 18: 27 Mikor pedig már dél lett, elkezdte őket gúnyolni Illés, azt mondván: Kiáltsatok hangosabban, hiszen isten! Talán elmélkedik, vagy félrement, vagy úton van, vagy talán aluszik, és felserken.
1Kir 18: 28 És [elkezdtek] hangosan kiabálni és az ő szokásuk szerint késekkel és borotvákkal metélték magokat, míg csak ki nem csordult a vérök.
1Kir 18: 29 Mikor pedig a dél elmúlt, prófétálni [kezdtek] egész az esteli áldozatig; de akkor sem lett se szó, se felelet, se meghallgattatás.
1Kir 18: 30 Akkor monda Illés az egész sokaságnak: Jőjjetek én hozzám. És hozzá méne az egész sokaság, és megépíté az Úr oltárát, a mely leromboltatott volt.
1Kir 18: 31 És vőn Illés tizenkét követ, a Jákób fiai nemzetségeinek száma szerint, a kiknek az Isten azt mondotta volt: Izráel legyen a te neved;
1Kir 18: 32 És oltárt építe a kövekből az Úr nevében, és egy árkot húzott az oltár körül, a melybe két véka vetni való mag férne.
1Kir 18: 33 És oda készíté a fát, és felvagdalá a tulkot, és felraká azt a fára;
1Kir 18: 34 És monda: Töltsetek meg négy vedret vízzel, és öntsétek az égőáldozatra és a fára. Monda ismét: Tegyétek ezt még egyszer! És másodszor is azt tevék. Monda még is: Harmadszor is tegyétek meg! És harmadszor is azt mívelék;
1Kir 18: 35 Úgy, hogy a víz lecsurgott az oltárról, és még az árok is tele lett vízzel.
1Kir 18: 36 És a mikor eljött az esteli áldozás ideje, oda lépett Illés próféta, és monda: Óh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istene, hadd ismerjék meg e mai napon, hogy te vagy az Isten az Izráelben, és hogy én a te szolgád vagyok, és hogy mindezeket a te parancsolatodból cselekedtem.
1Kir 18: 37 Hallgass meg engem, Uram, hallgass meg engem, hogy tudja meg e nép, hogy te, az Úr vagy az Isten, és te fordítod vissza az ő szívöket!
1Kir 18: 38 Akkor alászálla az Úr tüze, és megemészté az égőáldozatot, a fát, a köveket és a port, és felnyalta a vizet, a mely az árokban volt.
1Kir 18: 39 Mikor ezt látta az egész sokaság, arczra borult, és monda: Az Úr az Isten! az Úr az Isten!
1Kir 18: 40 És monda Illés nékik: Fogjátok meg a Baál prófétáit; senki el ne szaladjon közülök! És megfogák őket, és alávivé őket Illés a Kison patakja mellé, és megölé ott őket.
1Kir 18: 41 Akkor monda Illés Akhábnak: Eredj fel, egyél és igyál, mert nagy esőnek zúgása [hallszik.]
1Kir 18: 42 És felment Akháb, hogy egyék és igyék. Illés pedig felment a Kármel hegy tetejére, és leborula a földre, és az ő orczáját az ő két térde közé tevé;
1Kir 18: 43 És monda az ő szolgájának: Menj fel, és nézz a tenger felé. És felment, és [arrafelé] nézett, és monda: Nincsen semmi. És monda [Illés: ] Menj vissza hétszer.
1Kir 18: 44 És lőn hetedúttal, monda [a szolga: ] Ímé egy kis felhőcske, mint egy embernek a tenyere, jő fel a tengerből. Akkor monda: Menj fel, mondd meg Akhábnak: Fogj be és menj le, hogy meg ne késleljen az eső.
1Kir 18: 45 És lőn azonközben, hogy besötétedett az ég a fellegektől és a széltől, és nagy eső lett. Akháb pedig szekérre ült és elment Jezréelbe.
1Kir 18: 46 És lőn az Úr keze Illésen, és felövezvén az ő derekát, [még] Akháb előtt futott el Jezréel felé.
1Kir 19: 1 És Akháb elbeszélé Jézabelnek mindazokat, a melyeket Illés cselekedett és a többek között, hogy hogyan ölte meg mind a prófétákat fegyverrel.
1Kir 19: 2 És követet külde Jézabel Illéshez, mondván: Ezt cselekedjék velem az istenek és úgy segéljenek, ha holnap ilyenkor úgy nem cselekszem a te életeddel, mint a hogy [te cselekedtél] azoknak életekkel mind egyig.
1Kir 19: 3 A mit mikor megértett, felkelvén elméne, [vigyázván] az ő életére. És méne Beersebába, a mely Júdában volt; és ott hagyá az ő szolgáját.
1Kir 19: 4 Ő pedig elméne a pusztába egynapi járó földre, és elmenvén leüle egy fenyőfa alá, és könyörgött, hogy [hadd] haljon meg, és monda: Elég! Most óh Uram, vedd el az én lelkemet; mert nem vagyok jobb az én atyáimnál!
1Kir 19: 5 És lefeküvék és elaluvék a fenyőfa alatt. És ímé angyal illeté őt, és monda néki: Kelj fel, egyél.
1Kir 19: 6 És mikor körülnézett, ímé fejénél vala egy szén között [sült] pogácsa és egy pohár víz. És evék és ivék, és ismét lefeküvék.
1Kir 19: 7 És az Úr angyala eljött másodszor is és megilleté őt, és monda: Kelj fel, egyél; mert erőd felett való utad van.
1Kir 19: 8 És ő felkelt, és evett és ivott; és méne annak az ételnek erejével negyven nap és negyven éjjel egész az Isten hegyéig, Hórebig.
1Kir 19: 9 És beméne ott egy barlangba, és ott hála. És ímé lőn az Úrnak beszéde ő hozzá, és monda néki: Mit csinálsz itt Illés?
1Kir 19: 10 Ő pedig monda: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregek Istenéért; mert elhagyták a te szövetségedet az Izráel fiai, a te oltáraidat lerontották, és a te prófétáidat fegyverrel megölték, és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
1Kir 19: 11 És monda: Jőjj ki és állj meg [ezen] a hegyen, az Úr előtt. És ímé ott az Úr volt elmenendő. És az Úr előtt megyen vala nagy erős szél, a mely a hegyeket megszaggatta és meghasogatta a kősziklákat az Úr előtt; [de] az Úr nem [vala] abban a szélben. És a szél után földindulás lett; de az Úr nem [volt] a földindulásban sem.
1Kir 19: 12 És a földindulás után tűz jöve, de nem [volt] az Úr a tűzben sem. És a tűz után [egy] halk és szelíd hang [hallatszék.]
1Kir 19: 13 És mikor Illés ezt hallotta, befedé az ő arczát palástjával, és kimenvén, megálla a barlang ajtajában, és ímé szózat [lőn] ő hozzá, a mely ezt mondá: Mit csinálsz itt Illés?
1Kir 19: 14 És ő felele: Nagy búsulásom van az Úrért, a Seregeknek Istenéért, mert az Izráel fiai elhagyták a te szövetségedet, lerontották a te oltáraidat, és a te prófétáidat megölték fegyverrel, és én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
1Kir 19: 15 És monda az Úr néki: Menj el, térj vissza a te utadon a pusztán át Damaskusba, és mikor oda jutándasz, kenjed királylyá Hazáelt Siriában;
1Kir 19: 16 És Jéhut, a Nimsi fiát kenjed királylyá Izráelben, és Elizeust, az Abelméholabeli Sáfát fiát pedig kenjed prófétává a te helyedbe.
1Kir 19: 17 És lészen, hogy aki megmenekedik Hazáel fegyverétől, azt Jéhu öli meg, és aki megmenekedik a Jéhu fegyverétől, azt Elizeus öli meg.
1Kir 19: 18 De meghagyok Izráelben hétezer embert: minden térdet, mely meg nem hajolt a Baálnak, és minden ajkat, mely meg nem csókolta azt.
1Kir 19: 19 És ő elmenvén onnét, megtalálá Elizeust, a Sáfát fiát, a mint szántott tizenkét járom ökörrel, és ő maga a tizenkettedikkel volt; és Illés hozzá méne, és az ő palástját reá veté.
1Kir 19: 20 És ő elhagyván az ökröket, Illés után futott, és monda: Kérlek hadd csókoljam meg az én atyámat és az én anyámat, és azután követlek. És monda: Menj, térj vissza; mert mit cselekedtem tenéked?
1Kir 19: 21 És elmenvén ő tőle, vőn azután egy pár ökröt, és levágá azt, és az ekéhez való szerszámokból [tüzet rakván,] megfőzé azok húsát, és a népnek adá, és evének; és felkelvén, elméne Illés után, és szolgála néki.
1Kir 20: 1 És Benhadád, Siria királya összegyűjté egész seregét, és harminczkét király volt ő vele és [nagyon sok] ló és szekér, és felméne és megszállá Samariát, és ostromolni [kezdte] azt.
1Kir 20: 2 És követeket küldött Akhábhoz, az Izráel királyához a városba;
1Kir 20: 3 És azt izené néki: Azt mondja Benhadád: A te ezüstöd és aranyad az enyém, a te feleségeid is és a te szép fiaid is az enyémek.
1Kir 20: 4 És felele az Izráel királya, és monda: A mint megmondottad uram, király, tiéd vagyok mindenekkel, a melyeket bírok.
1Kir 20: 5 Megtérvén pedig a követek, mondának: Azt mondja Benhadád: Miután hozzád küldöttem, és azt izentem, hogy a te ezüstödet és aranyadat és a te feleségeidet és fiaidat add nékem;
1Kir 20: 6 Azért holnap ilyenkor elküldöm az én szolgáimat hozzád, és felkutatják a te házadat, és a te szolgáid házait; és kezekhez veszik, a mi csak kedves előtted, és elhozzák.
1Kir 20: 7 Akkor egybehívá az Izráel királya mind az ország véneit, és monda: Vegyétek eszetekbe, és lássátok meg, minemű gonosz szándékkal van ez; mert hozzám küldött az én feleségeimért és gyermekeimért, ezüstömért és aranyomért, és meg nem tagadtam tőle.
1Kir 20: 8 És mondának néki a vének mindnyájan, és az egész nép: Ne engedj néki, és az ő akaratját be ne teljesítsd.
1Kir 20: 9 És ő monda a Benhadád követeinek: Mondjátok meg az én uramnak, a királynak: Mindazokat, a melyek felől először izentél a te szolgádnak, megcselekszem, de ezt a dolgot nem tehetem meg. Így elmenvén a követek, megmondák néki a választ.
1Kir 20: 10 Akkor hozzá külde Benhadád, és monda: Úgy cselekedjenek velem az istenek és úgy segéljenek, hogy Samariának minden pora sem elég, hogy a velem való nép közül mindeniknek csak egy-egy marokkal is jusson!
1Kir 20: 11 És felele az Izráel királya, mondván: Mondjátok meg [néki]: Ne kérkedjék úgy, aki fegyverbe öltözik, mint aki már leveti a fegyvert!
1Kir 20: 12 Meghallván pedig ezt a választ, mikor ő ivott a királyokkal a sátorokban, monda az ő szolgáinak: Vegyétek körül a várost! És azok körülvevék azt.
1Kir 20: 13 És ímé egy próféta méne Akhábhoz, az Izráel királyához, aki ezt mondá: Azt mondja az Úr: Avagy nem láttad-é mindezt a nagy sokaságot: ímé e mai napon kezedbe adom azt, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr!
1Kir 20: 14 Monda pedig Akháb: Ki által? És felele: Azt mondja az Úr: A tartományok fejedelmeinek ifjai által. Akkor monda [Akháb: ] Ki kezdje meg a harczot? És felele: Te!
1Kir 20: 15 Megszámlálá azért a tartományok fejedelmeinek ifjait, a kik kétszázharminczketten voltak; ezekután megszámlálá mind az Izráel fiainak is minden népét, hétezer embert.
1Kir 20: 16 És elindulának délben. Benhadád pedig ott ivott a királyokkal a sátorokban, és lerészegedett ő és a harminczkét király, aki segítségére jött vele.
1Kir 20: 17 És a tartományok fejedelmeinek ifjai vonultak ki legelőször. Benhadád pedig elkülde, és megmondották néki, ezt mondván: Valami férfiak jöttek ki Samariából!
1Kir 20: 18 És monda: Akár békességért jöttek ki, fogjátok meg őket elevenen; akár viadalért jöttek ki, fogjátok el őket elevenen.
1Kir 20: 19 De mikor kivonultak a városból a tartományok fejedelmeinek ifjai és a sereg, a mely őket követte:
1Kir 20: 20 Mindenik vágni kezdte azt, aki eléje került, és elfutottak a Siriabeliek, az Izráel pedig kergette őket, és megfutott maga Benhadád, Siria királya [is] lovon a lovagokkal együtt.
1Kir 20: 21 És azután kivonult az Izráel királya, és megveré mind a lovagokat, mind a szekereket, és megveré a Siriabelieket nagy csapással.
1Kir 20: 22 És méne az Izráel királyához [egy] próféta, és ezt mondá néki: Menj el, erősítsd meg magad, és vedd eszedbe és lásd meg, mit kelljen cselekedned, mert esztendő mulva [ismét] feljő Siria királya ellened.
1Kir 20: 23 A siriabeli király szolgái pedig mondának néki: A hegyeknek istenei az ő isteneik, azért győztek le bennünket; de vívjunk csak meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-é őket?
1Kir 20: 24 És tedd ezt: Küldd el a királyokat, mindeniket a maga helyéről; és állíts hadnagyokat helyettök,
1Kir 20: 25 És szervezz magadnak olyan sereget, mint az volt, a melyet elvesztettél, és olyan lovakat és szekereket, mint amazok voltak; és vívjunk meg velök a síkon, és meglátod, ha le nem győzzük-é őket? És engede az ő szavoknak, és akképen cselekedék.
1Kir 20: 26 Mikor azért az esztendő elmult, rendbeszedte Benhadád a Siriabelieket, és feljöve Afekbe, hogy hadakozzék az Izráel ellen.
1Kir 20: 27 De az Izráel fiai összeszámláltattak és elláttattak élelemmel, és eleikbe menének azoknak. Táborba szállván pedig az Izráel fiai, amazokhoz képest olyanok [voltak,] mint két kicsiny kecskenyájacska; míg a Siriabeliek ellepték a földet.
1Kir 20: 28 Jött vala pedig egy Isten embere, és szóla az Izráel királyának, mondván: Azt mondja az Úr: Azért mert a Siriabeliek azt mondották, hogy csak a hegyeknek Istene az Úr, és nem a völgyeknek Istene is: mindezt a nagy sokaságot a te kezedbe adom, hogy megismerjétek, hogy én vagyok az Úr.
1Kir 20: 29 És ott táboroztak egészen velök szemben hetednapig. A hetedik napon azután megütköztek, és az Izráel fiai levágtak a Siriabeliek közül egy nap százezer gyalogost.
1Kir 20: 30 És a többiek elmenekültek Afek városába; de a falak rászakadtak a megmaradott huszonkétezer emberre, és Benhadád is elfutott és ott bolyongott a városban kamaráról-kamarára.
1Kir 20: 31 És mondának néki az ő szolgái: Ímé hallottuk, hogy az Izráel házának királyai kegyelmes királyok, azért hadd öltözzünk zsákokba, és vessünk köteleket a mi nyakunkba, és menjünk ki az Izráel királyához, talán életben hagyja a te lelkedet.
1Kir 20: 32 És zsákokba öltözének, és köteleket vetének nyakokba, és elmenének az Izráel királyához, és mondának: A te szolgád, Benhadád, ezt mondja: Hagyd életben kérlek, az én lelkemet! És monda: Él-e még? én atyámfia ő!
1Kir 20: 33 És a férfiak jó jelnek vették azt, és gyorsan megragadták a szót, és mondának: A te atyádfia Benhadád [él]. És monda: Menjetek, és hozzátok ide őt. Kijöve azért ő hozzá Benhadád, és felülteté őt az ő szekerébe,
1Kir 20: 34 És monda néki: A városokat, a melyeket elvett volt az én atyám a te atyádtól, azokat visszaadom, és csinálj magadnak utczákat Damaskusban, mint az én atyám csinált volt Samariában; én ezzel a kötéssel bocsátlak el téged. És szövetséget kötött vele, és elbocsátá őt.
1Kir 20: 35 Egy férfiú pedig a próféták fiai közül monda az ő felebarátjának az Úr beszéde szerint: Verj meg engem kérlek; de ez nem akará őt megverni.
1Kir 20: 36 Akkor monda néki: Azért, mert nem engedtél az Úr szavának: ímé mihelyt én tőlem elmégy, megöl téged az oroszlán. És a mikor elment ő tőle, találá őt egy oroszlán, és megölé.
1Kir 20: 37 Talála azután más férfiat, a kinek monda: Kérlek, verj meg engem. És megveré az annyira, hogy megsebesítette.
1Kir 20: 38 És elméne a próféta, és az útfélen a király elé álla és elváltoztatá magát szemeit bekötözvén.
1Kir 20: 39 Mikor pedig arra ment el a király, kiálta a királyhoz, és monda: A te szolgád kiment volt a hadba, és ímé egy férfiú eljövén, hoza én hozzám egy férfiút, és monda: Őrizd meg ezt a férfiút; ha elszaladánd, meg kell halnod érette, vagy egy tálentom ezüstöt fizetsz.
1Kir 20: 40 És mialatt a te szolgádnak itt és amott dolga volt, az [az ember] már nem volt. És monda néki az Izráel királya: Az a te ítéleted; magad akartad.
1Kir 20: 41 És mindjárt elvevé a kötést az ő szeméről, és megismeré őt az Izráel királya, hogy a próféták közül való.
1Kir 20: 42 És monda néki: Ezt mondja az Úr: Mert elbocsátottad kezedből a férfiút, a kit én halálra szántam, azért lelked lészen lelkéért, és néped népéért.
1Kir 20: 43 És házához méne az Izráel királya szomorú és megbúsult szívvel, és méne Samariába.
1Kir 21: 1 És történt ezek után, hogy a Jezréelbeli Nábótnak egy szőlője volt Jezréelben, Akhábnak, Samaria királyának a háza mellett.
1Kir 21: 2 És szóla Akháb Nábótnak, mondván: Add nékem a te szőlődet, hogy legyen veteményes kertem; mert közel van az én házamhoz, és néked érette jobb szőlőt adok annál, vagy ha néked tetszik, pénzül adom meg az árát.
1Kir 21: 3 És felele Nábót Akhábnak: Isten őrizzen, hogy néked adjam az én atyáimtól maradt örökséget.
1Kir 21: 4 Akkor haza méne Akháb nagy bánattal és haraggal a beszéd miatt, a melyet szólott néki a Jezréelbeli Nábót, mondván: Nem adom néked az én atyáimtól maradt örökséget; és lefeküvék az ő ágyára, és arczát [a fal felé] fordítá, és nem evék kenyeret.
1Kir 21: 5 Hozzá menvén az ő felesége Jézabel, monda néki: Miért háborodott meg a te szíved, és kenyeret nem eszel?
1Kir 21: 6 És ő monda néki: Mert ama Jezréelbeli Nábóttal beszéltem, és azt mondám néki: Add nékem a te szőlődet pénzért, vagy ha inkább tetszik, más szőlőt adok néked érette, ő [pedig] azt mondta: Nem adom néked az én szőlőmet.
1Kir 21: 7 Akkor monda néki Jézabel, az ő felesége: Te bírod-é most az Izráel királyságát? Kelj fel, egyél kenyeret, és a te szíved örvendezzen, én majd néked adom a Jezréelbeli Nábót szőlőjét.
1Kir 21: 8 És levelet írt Akháb nevével, a melyet megpecsételt az ő gyűrűjével, és elküldé azt a levelet a véneknek és a főembereknek, a kik Nábóttal egy városban laktak;
1Kir 21: 9 És a levélben ezt írta, mondván: Hirdessetek bőjtöt, és ültessétek Nábótot a nép élére;
1Kir 21: 10 És ültessetek vele szembe két istentelen embert, a kik tanúbizonyságot tegyenek ő ellene, mondván: Megszidalmaztad az Istent és a királyt. Azután vigyétek ki, és kövezzétek meg őt, hogy meghaljon.
1Kir 21: 11 És ekképen cselekedének a vének és a főemberek, a kik az ő városában laktak, a mint Jézabel nékik megparancsolta, és a mint a levélben megírta, a melyet nékik küldött;
1Kir 21: 12 Bőjtöt hirdetének, és ülteték Nábótot a nép élére.
1Kir 21: 13 Előjöve azután két istentelen ember, és leült vele szemben, és tanúbizonyságot tettek ez istentelen emberek Nábót ellen a nép előtt, mondván: Megszidalmazta Nábót az Istent és a királyt. Kivivék azért őt a városból, és megkövezék, és meghala.
1Kir 21: 14 Azután megizenék Jézabelnek, mondván: Megköveztetett Nábót, és meghalt.
1Kir 21: 15 Mikor pedig meghallotta Jézabel, hogy megköveztetett Nábót és meghalt, monda Jézabel Akhábnak: Kelj fel és foglald el a Jezréelbeli Nábót szőlőjét, a melyet nem akart néked pénzért oda adni; mert nem él Nábót, hanem meghalt.
1Kir 21: 16 És mikor meghallotta Akháb, hogy Nábót meghalt, felkelt Akháb, hogy lemenjen a Jezréelbeli Nábót szőlőjébe, és azt elfoglalja.
1Kir 21: 17 Akkor szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
1Kir 21: 18 Kelj fel, és menj Akhábnak, az Izráelbeli királynak eleibe, aki Samariában lakik, ímé ott van a Nábót szőlőjében, a melybe lement, hogy azt elfoglalja;
1Kir 21: 19 És szólj néki, ezt mondván: Így szól az Úr: Nemde megölted-é és nemde el is foglaltad-é? És szólj néki, mondván: Ezt mondja az Úr: Ugyanazon a helyen, a hol felnyalták az ebek Nábót vérét, ebek nyalják fel a te véredet is!
1Kir 21: 20 És monda Akháb Illésnek: [Megint] rám találtál ellenségem? És ő monda: Rád találtam; mert te magadat mindenestől arra adtad, hogy gonoszságot cselekedjél az Úr szemei előtt.
1Kir 21: 21 Ímé, [azt mondja az Úr: ] Veszedelmet hozok reád, és elvesztem a te maradékaidat, és kigyomlálom Akhábnak még az ebét is, és a berekesztettet és az elhagyatottat Izráelben;
1Kir 21: 22 És olyanná teszem a te házadat, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baásának, az Ahija fiának házát azért, a miért haragra ingerlettél engem, és a miért bűnbe ejtetted az Izráelt.
1Kir 21: 23 És Jézabel felől is szóla az Úr, mondván: Az ebek eszik meg Jézabelt Jezréel kőfala előtt;
1Kir 21: 24 Azt, aki Akháb házából a városban hal meg, az ebek eszik meg; azt pedig, aki a mezőben hal meg, az égi madarak eszik meg.
1Kir 21: 25 [Mert] bizonyára nem volt Akhábnak mássa, aki magát arra adta volna, hogy csak gonoszságot cselekedjék az Úr szemei előtt, a melyre az ő felesége, Jézabel ösztökélé őt.
1Kir 21: 26 Mert igen útálatos dolgot cselekedék, követvén a bálványokat mind a szerint, a mint cselekedének az Emoreusok, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai előtt.
1Kir 21: 27 Lőn pedig, mikor meghallotta Akháb e beszédeket, megszaggatá az ő ruháit, és zsákba öltözék és bőjtöle, és a zsákban hála, és nagy alázatossággal jár vala.
1Kir 21: 28 És szóla az Úr Thesbites Illésnek, mondván:
1Kir 21: 29 Nem láttad-é, hogy Akháb hogyan megalázta magát előttem? Mivelhogy pedig megalázta magát előttem, nem hozom reá a veszedelmet az ő életében, [hanem] [csak] az ő fia idejében hozom el a veszedelmet az ő házára.
1Kir 22: 1 És három esztendő lefolyt úgy, hogy nem volt hadakozás a Siriabeliek és az Izráel között.
1Kir 22: 2 De a harmadik esztendőben aláméne Josafát, Júda királya az Izráel királyához,
1Kir 22: 3 Akkor monda az Izráel királya az ő szolgáinak: Nem tudjátok-é, hogy Rámoth Gileád a miénk? És mi hallgatunk és nem veszszük vissza azt Siria királyától?
1Kir 22: 4 És monda Josafátnak: Feljössz-é velem e hadba Rámoth Gileád ellen? Felele Josafát az Izráel királyának: Úgy én, mint te, úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovaim, mint a te lovaid.
1Kir 22: 5 És monda Josafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után.
1Kir 22: 6 És összegyűjté az Izráel királya a prófétákat, közel négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjek-é Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És mondának: Menj fel; mert az Úr kezébe adja azt a királynak.
1Kir 22: 7 És monda Josafát: Nincs itt már több prófétája az Úrnak, hogy attól [is] tudakozódhatnánk?
1Kir 22: 8 És monda az Izráel királya Josafátnak: Még van egy férfiú, aki által megkérdhetjük az Urat, Mikeás, a Jemla fia; de én gyűlölöm őt, mert [soha] nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat. És monda Josafát: Ne beszéljen így a király!
1Kir 22: 9 És előszólíta az Izráel királya egy udvariszolgát, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jemla fiát.
1Kir 22: 10 És ott ült az Izráel királya és Josafát, Júda királya, ruhákba öltözötten, mindenik a maga trónusán Samaria kapuja előtt a térségen, és a próféták mind ott jövendöltek előttük.
1Kir 22: 11 És Sédékiás, a Kénaána fia, vasszarvakat készített, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, míg meg nem emészted őket.
1Kir 22: 12 És a próféták is mindnyájan ekképen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámoth Gileád ellen, és jó szerencséd lesz; mert azt az Úr a király kezébe adja.
1Kir 22: 13 A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívja Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak: szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót.
1Kir 22: 14 Mikeás pedig monda: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, a mit az Úr mondánd nékem.
1Kir 22: 15 És mikor a királyhoz ment, monda néki a király: Mikeás! elmenjünk-é Rámoth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjuk? Ő pedig monda néki: Menj fel és járj szerencsével; az Úr kezébe adja [azt] a királynak.
1Kir 22: 16 És monda néki a király: Még hányszor kényszerítselek téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében?
1Kir 22: 17 És monda: Látám az egész Izráelt szétszéledve a hegyeken, mint a juhokat, a melyeknek nincsen pásztoruk. És monda az Úr: Nincsen ezeknek urok? Térjen vissza kiki az ő házához békességben.
1Kir 22: 18 És monda az Izráel királya Josafátnak: Nemde nem megmondottam-é néked, hogy [soha] jót nékem nem jövendöl, hanem [csak] rosszat.
1Kir 22: 19 És monda [Mikeás: ] Azért halld meg most az Úr beszédét: Látám az Urat az ő székiben ülni, és az egész mennyei sereget az ő jobb- és balkeze felől mellette állani.
1Kir 22: 20 És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, hogy felmenjen, és elvesszen Rámoth Gileádnál? És ki egyet, ki mást szól vala hozzá.
1Kir 22: 21 Akkor előjőve egy lélek, aki az Úr eleibe álla, és monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Miképen?
1Kir 22: 22 És felele: Kimegyek és hazug lélek leszek minden ő prófétáinak szájában. Akkor monda [az Úr: ] Csald meg és győzd meg; menj ki, és cselekedjél úgy.
1Kir 22: 23 Ímé az Úr a hazugságnak lelkét adta mindezeknek a te prófétáidnak szájába; és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
1Kir 22: 24 Akkor odalépett Sédékiás, a Kénaána fia, és arczul csapván Mikeást, monda: Hogyan? Eltávozott volna én tőlem az Úrnak lelke, hogy csak néked szólana?
1Kir 22: 25 És monda Mikeás: Ímé meglátod azon a napon, a mikor az egyik kamarából a másik kamarába mégy be, hogy elrejtőzhess.
1Kir 22: 26 Az Izráel királya pedig monda: Fogjad Mikeást, és vidd vissza őt Ammonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához;
1Kir 22: 27 És mondjad: Ezt mondja a király: Vessétek ezt a tömlöczbe, és tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.
1Kir 22: 28 Monda pedig Mikeás: Ha békességgel térsz vissza, nem az Úr szólott én általam. Azután monda: Halljátok ezt meg minden népek!
1Kir 22: 29 És felvonult az Izráel királya, és Josafát, a Júda királya Rámoth Gileád [ellen.
1Kir 22: 30 És monda az Izráel királya Josafátnak: Megváltoztatom ruhámat, és úgy megyek a viadalra, te pedig öltözzél fel ruhádba. És elváltoztatá ruháját az Izráel királya, és úgy méne a viadalra.
1Kir 22: 31 Siria királya pedig megparancsolá az ő szekerei harminczkét fejedelmeinek, mondván: Ne vívjatok se kicsinynyel, se nagygyal, hanem egyedül csak az Izráel királya ellen vívjatok.
1Kir 22: 32 És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Josafátot, mondának: Nyilván ez az Izráel királya; és reá rohanván vívának ellene. De Josafát [elkezdett] kiáltani.
1Kir 22: 33 Mikor pedig látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.
1Kir 22: 34 Egy ember pedig [csak úgy] találomra kilövé az ő kézívét, és találá az Izráel királyát a pánczél és a kapocs között. És ő monda a kocsisának: Fordulj meg és vigy ki engem a táborból, mert megsebesültem!
1Kir 22: 35 És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és a király az ő szekerében állott a Siriabeliek ellen, és meghalt este [felé,] és a vér a sebből a szekérbe csorgott.
1Kir 22: 36 És kikiálták napnyugotkor a táborban, mondván: Minden ember [menjen haza] a maga városába és földjébe!
1Kir 22: 37 És meghalt a király és visszavitetvén Samariába, eltemeték a királyt Samariában.
1Kir 22: 38 És mikor mosták az ő szekerét a Samaria mellett lévő tóban: az ebek nyalták az ő vérét, és paráznák fürödtek ott, az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott volt.
1Kir 22: 39 Akhábnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, az elefántcsontból építtetett ház, és mind a városok, a melyeket épített, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
1Kir 22: 40 És elaluvék Akháb az ő atyáival; és uralkodék ő utána fia, Akházia.
1Kir 22: 41 És Josafát, az Asa fia lett királylyá Júdában, Akhábnak, az Izráel királyának negyedik esztendejében.
1Kir 22: 42 És Josafát harminczöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának Azuba volt a neve, Silhi leánya.
1Kir 22: 43 És jára Asának, az ő atyjának minden útjában, és abból ki nem tére, azt cselekedvén, a mi az Úr szemei előtt kedves.
1Kir 22: 44 Csakhogy a magaslatokat nem rombolták le, és a nép még áldozott és tömjénezett a magaslatokon.
1Kir 22: 45 És békességben élt Josafát az Izráel királyával.
1Kir 22: 46 Josafátnak egyéb dolgai pedig és az ő ereje, a melylyel cselekedett, és a melylyel hadakozott, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
1Kir 22: 47 A férfi paráznákat is, a kik még megmaradtak volt az ő atyjának, Asának idejéből, kiűzte az országból.
1Kir 22: 48 Akkor nem volt király Edomban, hanem csak helyettes király.
1Kir 22: 49 És Josafát Társis hajókat csináltatott, hogy aranyért mennének Ofirba, de nem mehettek el; mert a hajók összetörtek Esiongáberben.
1Kir 22: 50 Akkor mondá Akházia, az Akháb fia, Josafátnak: Hadd menjenek el az én szolgáim a te szolgáiddal e hajókon; de Josafát nem akará.
1Kir 22: 51 És elaluvék Josafát az ő atyáival; és eltemetteték az ő atyáival az ő atyjának, Dávidnak városában; és az ő fia, Jórám, uralkodék helyette.
1Kir 22: 52 Akházia pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában, Josafátnak, a Júda királyának tizenhetedik esztendejében, és uralkodék Izráelben két esztendeig.
1Kir 22: 53 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, járván az ő atyjának és anyjának útján, és Jeroboámnak, a Nébát fiának útján, aki bűnbe ejté az Izráelt;
1Kir 22: 54 És szolgála a Baálnak, és azt imádá és haragra indítá az Urat, Izráel Istenét, mint a hogy az ő atyja cselekedett.

2Kir :
-----------
Királyok II. Könyve

2Kir 1: 1 És elszakadt Moáb, Akháb halála után, az Izráeltől.
2Kir 1: 2 És mikor Akházia kibukott az ő felházának korlátján Samariában, és megbetegedék, követeket külde el, a kiknek azt parancsolá: Menjetek el, kérdjetek tanácsot a Baálzebubtól, az Ekron istenétől, hogy meggyógyulok-é e betegségből?
2Kir 1: 3 Az Úrnak angyala pedig szóla Thesbites Illésnek: Kelj fel, menj el eleibe a Samariabeli király követeinek, és szólj nékik: Nincs-é Isten Izráelben, hogy Baálzebubhoz, az Ekron istenéhez mentek tanácsot kérdeni?
2Kir 1: 4 Azért azt mondja az Úr: Az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz. És elméne Illés.
2Kir 1: 5 És mikor a követek visszajöttek ő hozzá, monda nékik: Miért jöttetek vissza?
2Kir 1: 6 És felelének néki: Egy férfiú jöve előnkbe, és monda nékünk: Menjetek el, térjetek vissza a királyhoz, aki titeket elküldött, és mondjátok meg néki: Ezt mondja az Úr: Nincs-é Izráelben Isten, hogy te Baálzebubhoz, Ekron istenéhez küldesz tanácsot kérdeni? Azért az ágyból, a melyben fekszel, fel nem kelsz, hanem kétség nélkül meghalsz.
2Kir 1: 7 És monda nékik: Milyen volt az a férfiú, aki előtökbe jött volt, és ezeket a beszédeket szólá néktek?
2Kir 1: 8 És felelének néki: Egy szőr-[ruhás] ember, derekán bőr övvel felövezve. Akkor monda: Thesbites Illés volt.
2Kir 1: 9 És hozzá külde egy ötven ember előtt járó főembert, az alatta való ötven emberrel. És mikor ez hozzá felment, ott ült fenn a hegy tetején, és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja: Jőjj le!
2Kir 1: 10 Felelvén Illés, monda az ötven ember előtt járó főembernek: Ha én Isten embere vagyok, szálljon tűz alá az égből, és emészszen meg téged és az alattad való ötven embert. És tűz szálla alá az égből, és megemészté őt és az [ő] ötven emberét.
2Kir 1: 11 És ismét külde ő hozzá [a király] más ötven ember előtt való főembert, mind az ötven férfival egybe, aki szóla és monda néki: Isten embere, a király azt parancsolja, hogy hamar jőjj alá!
2Kir 1: 12 És felele Illés, és monda nékik: Ha Isten embere vagyok, szálljon tűz az égből alá, és emészszen meg téged és a te ötven emberedet. És Istennek tüze szálla alá az égből, és megemészté őt és az ő ötven emberét.
2Kir 1: 13 És újra elküldött egy harmadik ötven ember előtt járó főembert is, az ő ötven emberével együtt, és felmenvén ez az ötven ember előtt járó főember, elméne és térdre borult Illés előtt, és könyörögvén néki, monda: Óh Isten embere, kérlek, legyen becsülete a te szemeid előtt az én lelkemnek, és ezeknek a te szolgáidnak, ez ötven ember lelkének!
2Kir 1: 14 Ímé tűz szállott le az égből és megemészté az ötven ember előtt való elébbi két főembert, az ő ötven emberével egybe: Most azért legyen becsülete az én lelkemnek a te szemeid előtt!
2Kir 1: 15 Ekkor szóla az Úr angyala Illésnek: Menj alá vele, ne félj semmit tőle. És ő felkelvén aláméne vele a királyhoz.
2Kir 1: 16 És szóla néki: Ezt mondja az Úr: A miért követeket küldöttél tanácsot kérdeni Baálzebubhoz, Ekron istenéhez, mintha nem volna Izráelben Isten, a kinek a beszédéből tanácsot kérdhetnél: azért fel nem kelsz ez ágyból, a melyben fekszel, hanem kétség nélkül meghalsz.
2Kir 1: 17 És meghalt az Úrnak beszéde szerint, a melyet szólott Illés, és uralkodék Jórám ő helyette, Jórámnak, a Josafát fiának, a Júdabeli királynak második esztendejében; mert [Akháziának] nem volt fia.
2Kir 1: 18 Akháziának egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek- é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 2: 1 És lőn mikor az Úr Illést fel akará vinni a szélvész által mennyekbe: elméne Illés és Elizeus Gilgálból.
2Kir 2: 2 És monda Illés Elizeusnak: Maradj itt, kérlek, mert az Úr Béthelbe küldött engem. És felele Elizeus: Él az Úr, és a te lelked, hogy el nem hagylak téged! És mikor lemenének Béthel felé:
2Kir 2: 3 Kijövének a próféták fiai, a kik Béthelben valának, Elizeushoz, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr elragadja a te uradat tőled? És monda: Tudom én is, hallgassatok.
2Kir 2: 4 És monda néki Illés: Elizeus! Maradj itt, kérlek; mert az Úr engem Jérikhóba küldött. Ő azonban monda: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És mikor elmenének Jérikhóba:
2Kir 2: 5 A próféták fiai, a kik Jérikhóban valának, Elizeushoz jövének, és mondának néki: Nem tudod-é, hogy e mai napon az Úr a te uradat elragadja tőled? És ő monda: Én is tudom, hallgassatok.
2Kir 2: 6 Azután monda néki Illés: Maradj itt, kérlek, mert az Úr engem a Jordán mellé küldött. De ő felele: Él az Úr és a te lelked, hogy el nem hagylak téged. És elmenének együtt mindketten.
2Kir 2: 7 Ötven férfiú pedig a próféták fiai közül [utánok] menvén, velök szemben messze megállának, mikor ők ketten a Jordán mellett megállottak.
2Kir 2: 8 És fogá Illés az ő palástját, és összehajtva azt, megüté azzal a vizet; és az kétfelé válék; úgy hogy mind a ketten szárazon menének át rajta.
2Kir 2: 9 És mikor általmentek, monda Illés Elizeusnak: Kérj tőlem, mit cselekedjem veled, mielőtt tőled elragadtatom. És monda Elizeus: Legyen, kérlek, a te benned való léleknek kettős mértéke én rajtam.
2Kir 2: 10 És ő monda: Nehéz dolgot kértél; mégis, ha majd meglátándasz engem, mikor tőled elragadtatom, meglesz, a mit [kérsz: ] ha pedig [meg] nem [látándasz,] nem lesz meg.
2Kir 2: 11 És lőn, a mikor menének és menvén beszélgetének, ímé egy tüzes szekér tüzes lovakkal elválasztá őket egymástól. És felméne Illés a szélvészben az égbe.
2Kir 2: 12 Elizeus pedig ezt látván, kiált vala: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai! És nem látá őt többé. És vevé a maga ruháit, és két részre szakasztá azokat,
2Kir 2: 13 És felemelé az Illés palástját, a mely róla leesett, és visszatért, és megállott a Jordán partján.
2Kir 2: 14 És vevé az Illés palástját, a mely róla leesett, és [azzal] megüté a vizet, és monda: Hol van az Úr, az Illés Istene? És mikor ő is megütötte a vizet, kétfelé válék az; és általméne Elizeus.
2Kir 2: 15 És mikor látták őt a próféták fiai, a kik átellenben Jérikhónál valának, mondának: Az Illés lelke megnyugodt Elizeuson. És eleibe menének néki, és meghajták magokat ő előtte a földig;
2Kir 2: 16 És mondának néki: Ímé a te szolgáid között van ötven ember, erős férfiak, küldd el őket, hadd keressék meg a te uradat, hátha az Úrnak lelke ragadta el őt, és letette őt valamelyik hegyen, vagy völgyben. De ő monda: Ne küldjetek.
2Kir 2: 17 De azok kényszerítették őt egész a megszégyenülésig, és monda: [Hát] küldjetek el! És elküldék az ötven férfiút, de harmadnapig keresvén sem találák meg őt.
2Kir 2: 18 És mikor visszajöttek ő hozzá, mert Jérikhóban lakott, monda nékik: Nem mondottam-é, hogy ne menjetek el?
2Kir 2: 19 És mondának a város férfiai Elizeusnak: Ímé e város jó lakóhely volna, a mint uram magad látod; de a vize ártalmas, és a föld gyümölcsét meg nem érleli.
2Kir 2: 20 És monda: Hozzatok nékem egy új csészét, és tegyetek sót belé. És elhozák néki.
2Kir 2: 21 Ő pedig kiment a forráshoz, és bele veté a sót, és monda: Ezt mondja az Úr: Meggyógyítottam e vizeket; nem származik ezután azokból halál és idétlen termés.
2Kir 2: 22 És egészségesekké lőnek a vizek mind e mai napig, Elizeus beszéde szerint, a melyet szólott.
2Kir 2: 23 Felméne azután onnét Béthelbe; és mikor az úton felfelé méne, apró gyermekek jövének ki a városból, a kik őt csúfolják vala, ezt mondván: Jőjj fel, kopasz, jőjj fel, kopasz!
2Kir 2: 24 És hátratekintvén és meglátván őket, megátkozá őket az Úr nevében, és az erdőből két nőstény medve jövén ki, szétszaggata közülök negyvenkét gyermeket.
2Kir 2: 25 Onnét azután felment a Kármel hegyére; onnét pedig Samariába tért vissza.
2Kir 3: 1 Jórám pedig, az Akháb fia kezde uralkodni Izráelen Samariában Josafátnak, a Júda királyának tizennyolczadik esztendejében, és uralkodék tizenkét esztendeig.
2Kir 3: 2 És gonoszul cselekedék az Úrnak szemei előtt, de nem annyira, mint az ő atyja és anyja; mert elrontá a Baál képét, a melyet az ő atyja készíttetett volt.
2Kir 3: 3 De mindazáltal követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette volt az Izráelt, és el nem távozék azoktól.
2Kir 3: 4 És Mésának, a Moáb királyának nagyon sok juha volt, és az Izráel királyának adóban százezer bárány és százezer kos gyapját fizette.
2Kir 3: 5 De mikor meghalt Akháb, a Moáb királya elszakadt az Izráel királyától.
2Kir 3: 6 Kiméne azért Jórám király azon a napon Samariából, és megszámlálá az egész Izráelt;
2Kir 3: 7 És elméne, és külde [követeket] Josafáthoz, Júda királyához, ezt izenvén néki: A Moáb királya elszakadt tőlem; eljösz-é velem a Moáb ellen a hadba? Felele: Felmegyek, úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped; úgy az én lovam, mint a te lovaid.
2Kir 3: 8 És monda: Mely úton menjünk fel? Felele: Az Edom pusztájának útján.
2Kir 3: 9 És elméne az Izráel királya és Júda királya és az Edom királya; és mikor hét napig bolyongtak az úton, nem volt vize sem a tábornak, sem a velök volt barmoknak.
2Kir 3: 10 Akkor monda az Izráel királya: Jaj, jaj; az Úr [azért] hívta egybe e három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket!
2Kir 3: 11 És monda Josafát: Nincs itt az Úr prófétái közül egy sem, hogy általa tanácsot kérhetnénk az Úrtól? És felele egy az Izráel királyának szolgái közül, és monda: Itt van Elizeus, a Sáfát fia, aki Illésnek kezeire vizet tölt vala.
2Kir 3: 12 És monda Josafát: Nála van az Úrnak beszéde. És alámenének hozzá az Izráel királya és Josafát és az Edom királya.
2Kir 3: 13 És monda Elizeus az Izráel királyának: Mi közöm van hozzád? Menj a te atyádnak és anyádnak prófétáihoz! És monda néki az Izráel királya: Ne [utasíts el;] mert az Úr gyűjtötte össze ezt a három királyt, hogy a Moáb kezébe adja őket.
2Kir 3: 14 És monda Elizeus: Él a Seregek Ura, aki előtt állok, ha nem nézném Josafátnak, a Júda királyának személyét, [bizony] téged nem néznélek, és rád sem tekintenék;
2Kir 3: 15 Hozzatok ide egy énekest. És mikor énekelt előtte az éneklő, az Úrnak keze lőn ő rajta.
2Kir 3: 16 És monda: Ezt mondja az Úr: Csináljatok itt és ott e patakon árkokat;
2Kir 3: 17 Mert ezt mondja az Úr: Nem láttok sem szelet, sem esőt, és mégis e patak megtelik vízzel, hogy ihattok mind ti, mind a ti nyájatok és barmaitok.
2Kir 3: 18 Kevés pedig [még] ez az Úr szemei előtt, hanem a Moábot is kezetekbe adja.
2Kir 3: 19 És megvesztek minden kulcsos várost és minden szép várost, és minden jótermő fát kivagdaltok, és minden kútfőt betöltötök, és minden jó szántóföldet behánytok kövekkel.
2Kir 3: 20 És lőn reggel, a mikor áldozatot szoktak tenni, ímé vizek jőnek vala Edom útjáról, és megtelék a föld vízzel.
2Kir 3: 21 Mikor pedig meghallotta az egész Moáb, hogy feljöttek a királyok ő ellenök harczolni, egybegyűlének mindnyájan, a kik fegyvert foghattak, és megállottak az ő [tartományuk] határán.
2Kir 3: 22 És mikor felkeltek reggel, és a nap feljött a vizekre, úgy láták a Moábiták, mintha ő ellenökbe az a víz vereslenék, mint a vér.
2Kir 3: 23 És mondának: Vér ez! Megvívtak a királyok egymással, és megölte egyik a másikát. Prédára most, Moáb!
2Kir 3: 24 De mikor az Izráel táborához jutottak, felkeltek az Izráeliták, és megverték a Moábitákat, és azok megfutamodtak előttök; betörtek hozzájok és leverték Moábot.
2Kir 3: 25 És városaikat lerontották, és a jó szántóföldekre kiki követ hányt, és elborították azt [kövekkel,] és minden kútfőt behánytak, és minden jótermő fát kivágtak, úgy hogy csak Kir-Haréset kőfalait hagyták fenn; de körülvevék azt is a parittyások, és lerontották.
2Kir 3: 26 Látván pedig a Moáb királya, hogy legyőzettetik a viadalban, maga mellé vett hétszáz fegyverfogó férfiút, hogy keresztül törjenek az Edom királyához; de nem bírtak.
2Kir 3: 27 Akkor vevé az ő elsőszülött fiát, aki ő helyette uralkodandó volt, és égőáldozatul megáldozá a kőfalon. Mely dolog felett az Izráel népe igen felháborodék, és elmenének onnét, és megtérének az ő földjökbe.
2Kir 4: 1 És kiálta egy asszony a próféták fiainak feleségei közül Elizeushoz, és monda: A te szolgád, az én férjem meghalt; te tudod, hogy a te szolgád félte az Urat. Eljött pedig a hitelező, hogy elvigye mind a két gyermekemet, hogy néki szolgái legyenek.
2Kir 4: 2 Monda néki Elizeus: Mit cselekedjem veled? Mondd meg nékem, mi van a házadban? Monda az: A te szolgálóleányod házában nincs egyéb, csak egy korsó olaj.
2Kir 4: 3 Akkor monda: Menj el, kérj ott kinn minden te szomszédidtól üres edényeket, de ne keveset;
2Kir 4: 4 És menj be és zárkózzál be magad a te fiaiddal, és tölts [az olajból] mindenik edénybe, és a tele edényt állítsd félre.
2Kir 4: 5 És elment ő tőle, és bezárkózott az ő fiaival, azok hordták néki [az edényeket], ő maga pedig csak töltögetett.
2Kir 4: 6 És mikor megtöltötte az edényeket, monda az ő fiának: Hozz ide még egy edényt. Felele az: Nincs több edény; és akkor megállott az olaj.
2Kir 4: 7 És elment, és elmondá ezt az Isten emberének. Az pedig monda: Menj el, add el az olajat, és fizesd ki hiteleződet; te pedig és a te fiaid éljetek a maradékából.
2Kir 4: 8 És történt ebben az időben, hogy Elizeus Súnembe ment. Ott volt egy gazdag asszony, a ki tartóztatá őt, hogy [nála] egyék kenyeret. És lőn, hogy valamikor csak arra járt, betért oda, hogy kenyeret egyék.
2Kir 4: 9 És monda [az asszony] a férjének: Ímé úgy veszem észre, hogy az az Isten embere, aki szüntelen erre jár által, szent ember;
2Kir 4: 10 Csináljunk, kérlek, egy kicsiny felházat, és tegyünk abba néki egy ágyat, asztalt, széket és gyertyatartót, hogy mikor hozzánk jön, hadd térjen oda.
2Kir 4: 11 És történt egy napon, hogy oda ment [Elizeus,] és megszállott a felházban, és megpihent ott.
2Kir 4: 12 És monda Géházinak, az ő szolgájának: Hívd ide azt a Súnemitát. Előhívá azért azt, és eleibe álla.
2Kir 4: 13 Megmondotta volt pedig néki: Mondd meg néki: Ímé nagy szorgalmatossággal szolgálsz nékünk, [mit kivánsz], hogy cselekedjem veled? Nincs-é valami mondani valód a király előtt, vagy a sereg fővezére előtt? És monda az: Én az én nemzetségem között [békességgel] lakom.
2Kir 4: 14 Monda [Elizeus: ] Mit lehetne tehát érette tennünk? Felele Géházi: Nincs fia és a férje vén ember.
2Kir 4: 15 És monda: Hívd ide! És a mikor oda hívta, megállott az ajtóban.
2Kir 4: 16 És monda [Elizeus: ] Esztendő ilyenkorra fiút fogsz ölelni. És monda az: Ne, édes uram, Isten embere, ne mondj képtelen dolgot a te szolgálóleányodnak!
2Kir 4: 17 És teherbe esék az asszony és fiat szült abban az időben, a melyet megmondott volt Elizeus.
2Kir 4: 18 De mikor megnőtt a gyermek, történt, hogy egy napon kiment az ő atyjához, az aratókhoz,
2Kir 4: 19 És monda az ő atyjának: Jaj fejem, jaj fejem! És monda [az ő atyja] a szolgának: Vidd el őt az anyjához.
2Kir 4: 20 Ki mikor felvette őt, vivé az ő anyjához, és az az ölében tartá délig, és akkor meghalt.
2Kir 4: 21 És felméne az [asszony], és az Isten emberének ágyára tevé őt, és az [ajtót] bezárván kijöve [onnét.]
2Kir 4: 22 És előhívatá az ő férjét és monda: Kérlek, küldj ide nékem egyet a szolgák közül és egy szamarat, hadd menjek el hamar az Isten emberéhez, és mindjárt megjövök.
2Kir 4: 23 És az monda: Miért mégy ő hozzá, ma nincs sem újhold, sem szombat? Felele az: Csak hagyd rám!
2Kir 4: 24 És megnyergelé a szamarat, és monda a szolgának: Hajtsd és siess, ne késlelj engem a menésben, hanem ha mondándom néked.
2Kir 4: 25 És elmenvén, juta az Isten emberéhez a Kármel hegyére. És mikor meglátá őt az Isten embere távolról, monda Géházinak, az ő szolgájának: Ímé a Súnemita ez!
2Kir 4: 26 Fuss, kérlek, eleibe, és kérdezd meg tőle, ha békességben van-é mind ő, mind az ő férje, mind az ő gyermeke? Monda az: Békességben!
2Kir 4: 27 Mikor pedig az Isten emberéhez jutott a hegyre, átölelte az ő lábait; de Géházi oda ment, hogy elűzze őt, az Isten embere azonban így szólt: Hagyj békét néki, mert megkeseredett az ő szíve, és az Úr eltitkolta tőlem, és nem jelentette meg nékem.
2Kir 4: 28 És monda az: Vajjon én kértem-é fiat az én uramtól? Nemde nem mondám-é néked: Ne csalj meg engemet?
2Kir 4: 29 És monda [Elizeus] Géházinak: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe az én pálczámat, és menj el, ha valakivel találkozol, ne köszönj néki, és annak is, a ki köszön néked, ne felelj, és az én pálczámat tedd a gyermek arczára.
2Kir 4: 30 De a gyermeknek anyja monda: Él az Úr és él a te lelked, hogy el nem hagylak téged. Felkele azért és követé őt.
2Kir 4: 31 Géházi pedig már előttök elment volt, és a pálczát a gyermek arczára fekteté, de nem szólott és nem is eszmélt rá [a gyermek.] Azért visszatért eleibe, és megmondá néki, mondván: Nem támadt fel a gyermek.
2Kir 4: 32 És bement Elizeus a házba, és ímé a gyermek ott feküdt halva az ő ágyán.
2Kir 4: 33 És bement, és bezárta az ajtót magára és a gyermekre, és könyörgött az Úrnak.
2Kir 4: 34 És az [ágyra] felhágván, a gyermekre feküdt, és az ő száját a gyermek szájára tevé, szemeit szemeire, kezeit kezeire, és ráborult, és megmelegedék a gyermek teste.
2Kir 4: 35 Azután felállott, és egyszer alá és fel járt a házban, majd újra felment és reáborult. Akkor a gyermek prüsszente vagy hétszer, és felnyitá szemeit a gyermek.
2Kir 4: 36 Ő pedig szólítá Géházit, és monda: Hívd ide a Súnemitát. És oda hívá azt. És mikor oda ment, monda: Vedd a te fiadat.
2Kir 4: 37 Ki mikor bement, lábához esék, és leborula a földre, és az ő fiát fogván, kiméne.
2Kir 4: 38 Azután visszament Elizeus Gilgálba. Éhség vala pedig akkor az országban, és a próféták fiai ő vele laknak vala. És monda az ő szolgájának: Tedd fel a nagy fazekat, és főzz valami főzeléket a próféták fiainak.
2Kir 4: 39 Kiméne azért egy a mezőre, hogy paréjt szedjen. És [holmi] vad indákra találván, tele szedé az ő ruháját azokról sártökkel, és mikor hazament, belevagdalta a fazékba főzeléknek; de nem tudta, hogy mi az?
2Kir 4: 40 Mikor azután feladták a férfiaknak, hogy egyenek, és ők enni kezdének a főzelékből, felkiáltának és mondának: Halál van a fazékban, Isten embere! És nem bírták megenni.
2Kir 4: 41 Ő pedig monda: Hozzatok lisztet. És beleveté azt a fazékba, és monda: Add fel immár a népnek, hadd egyenek. És nem volt [már] semmi rossz a fazékban.
2Kir 4: 42 Jöve pedig egy férfi Baál Sálisából, és hoz vala az Isten emberének első zsengék kenyereit, húsz árpakenyeret, és megzsendült gabonafejeket az ő ruhájában; de ő monda: Add a népnek, hadd egyenek.
2Kir 4: 43 Felele az ő szolgája: Minek adjam ezt száz embernek? Ő pedig monda ismét: Add a népnek, hadd egyenek, mert ezt mondja az Úr: Esznek és még marad is.
2Kir 4: 44 És ő eleikbe adá, és evének, és még maradt is belőle, az Úrnak beszéde szerint.
2Kir 5: 1 És Naámán, a siriai király seregének fővezére, az ő ura előtt igen nagy férfiú és nagyrabecsült volt, mert általa szabadította volt meg az Úr Siriát; és az a férfi vitéz hős, [de] bélpoklos volt.
2Kir 5: 2 [Egyszer] portyázó csapatok mentek ki Siriából, és azok Izráel országából egy kis leányt vittek el foglyul, és ez Naámán feleségének szolgált.
2Kir 5: 3 És monda ez az ő asszonyának: Vajha az én uram szembe lenne azzal a prófétával, aki Samariában [van,] kétség nélkül meggyógyítaná őt az ő bélpoklosságából.
2Kir 5: 4 És [Naámán] beméne, és elbeszélé az ő urának, mondván: Így s így szólott az Izráel országából való leány!
2Kir 5: 5 Akkor monda Siria királya: Menj el, és ím levelet küldök az Izráel királyának. Elméne azért és vőn magával tíz tálentom ezüstöt és hatezer aranyat, azon felül tíz öltöző ruhát.
2Kir 5: 6 És elvivé a levelet az Izráel királyának, ezt írván: Mikor e levél hozzád érkezik, ímé az én szolgámat, Naámánt azért küldöttem hozzád, hogy őt gyógyítsd meg bélpoklosságából.
2Kir 5: 7 De a mikor elolvasta az Izráel királya a levelet, megszaggatá az ő ruháit és monda: Isten vagyok-e én, hogy öljek és elevenítsek, hogy ez én hozzám küld, hogy gyógyítsam meg e férfiút az ő bélpoklosságából? Vegyétek eszetekbe és lássátok, hogy csak okot keres ellenem.
2Kir 5: 8 Mikor pedig meghallotta Elizeus, az Isten embere, hogy az Izráel királya ruháit megszaggatta, külde a királyhoz ilyen izenettel: Miért szaggattad meg a te ruháidat? Hadd jőjjön hozzám, és tudja meg, hogy van próféta Izráelben.
2Kir 5: 9 És elméne Naámán lovaival és szekereivel, és megálla az Elizeus házának ajtaja előtt.
2Kir 5: 10 És külde Elizeus követet ő hozzá, mondván: Menj el és fürödj meg hétszer a Jordánban, és megújul a te tested, és megtisztulsz.
2Kir 5: 11 Akkor megharaguvék Naámán és elment, és így szólt: Íme én azt gondoltam, hogy kijő hozzám, és előállván, segítségül hívja az Úrnak, az ő Istenének nevét, és kezével megilleti a [beteg] helyeket, és úgy gyógyítja meg a kiütést.
2Kir 5: 12 Avagy nem jobbak-é Abana és Párpár, Damaskus folyóvizei Izráel minden vizeinél? Avagy nem fürödhetném-é meg azokban, hogy megtisztuljak? Ilyen módon megfordulván, nagy haraggal elment.
2Kir 5: 13 De hozzá menének az ő szolgái, és szólának néki, mondván: Atyám, ha valami nagy dolgot mondott volna e próféta neked, avagy nem tetted volna-é meg? Mennyivel inkább, a mikor [csak] azt mondja, hogy fürödj meg és megtisztulsz?
2Kir 5: 14 Beméne azért a Jordánba, és belemeríté magát abba hétszer az Isten emberének beszéde szerint, és megújult az ő teste, mint egy kis gyermek teste, és megtisztult.
2Kir 5: 15 Azután visszatért egész kiséretével az Isten emberéhez, és bemenvén megálla előtte, és monda: Ímé, most tudom már, hogy nincsen az egész földön Isten, csak Izráelben! Azért most vedd el, kérlek, [ez] ajándékot a te szolgádtól.
2Kir 5: 16 Ő pedig monda: Él az Úr, aki előtt állok, hogy el nem veszem. Kényszeríti vala pedig őt, hogy elvegye; de ő nem akará.
2Kir 5: 17 És monda Naámán: Ha nem; adj kérlek a te szolgádnak e földből annyit, a mennyit elbír két öszvér; mert a te szolgád többé égőáldozattal, vagy egyéb áldozattal nem áldozik idegen isteneknek, hanem csak az Úrnak.
2Kir 5: 18 Ebben a dologban legyen az Úr kegyelmes a te szolgádnak, hogy mikor bemegy az én uram a Rimmon templomába, hogy ott imádkozzék, és ő az én kezemre támaszkodik, ha akkor én is meghajlok a Rimmon templomában: azt, hogy én meghajlok a Rimmon templomában, bocsássa meg az Úr a te szolgádnak ebben a dologban.
2Kir 5: 19 És monda néki [Elizeus: ] Eredj el békességgel. És mikor elment ő tőle úgy egy mértföldnyire,
2Kir 5: 20 Géházi, Elizeusnak, az Isten emberének szolgája azt gondolta: Ímé az én uram megkimélé ezt a Siriabeli Naámánt, és nem akará tőle elvenni, a mit hozott volt; él az Úr, hogy utána futok, és valamit kérek tőle.
2Kir 5: 21 És utána futott Géházi Naámánnak. Látván pedig Naámán őt, hogy utána fut, leugrott a szekérből és eleibe méne és monda: Rendben van minden?
2Kir 5: 22 És monda: Rendben. Az én uram küldött engem, ezt mondván: Ímé most csak ez órában jött hozzám két ifjú az Efraim hegyéről a próféták fiai közül: adj kérlek azoknak egy tálentom ezüstöt és két öltöző ruhát.
2Kir 5: 23 És monda Naámán: Kérlek végy két tálentomot. És kényszeríté őt és egybeköte két tálentom ezüstöt két zsákba, és két öltöző ruhát, és azokat két szolgájának adá, a kik előtte vitték azokat.
2Kir 5: 24 De mikor a dombhoz ért, elvette tőlök azokat, és elrejté egy házban, és elbocsátá a férfiakat, és elmenének.
2Kir 5: 25 Ő pedig bemenvén, megálla az ő ura előtt, és monda néki Elizeus: Honnét, Géházi? Felele: Nem ment a te szolgád sehová.
2Kir 5: 26 Ő pedig monda néki: Nem ment-é el az én szívem [veled,] mikor az a férfiú leszállott szekeréből elődbe? Most az ideje, hogy szerezz ezüstöt, és hogy végy ruhákat, olajfákat, szőlőket, juhokat, barmokat, szolgákat és szolgálóleányokat?!
2Kir 5: 27 Azért rád és a te magodra ragad a Naámán bélpoklossága mindörökké. És kiment ő előle megpoklosodva, mint a hó.
2Kir 6: 1 És mondának a próféták fiai Elizeusnak: Ímé ez a hely, a hol nálad lakunk, igen szoros nékünk;
2Kir 6: 2 Hadd menjünk el, kérlek, a Jordán mellé, hogy mindenikünk egy-egy fát hozzon onnét, hogy ott valami hajlékot építsünk magunknak, a melyben lakjunk. És monda: Menjetek el!
2Kir 6: 3 És monda egy közülök: Nyugodj meg rajta, és jőjj el a te szolgáiddal. És monda: Én is elmegyek.
2Kir 6: 4 És elméne velök. És menének a Jordán mellé, és ott fákat vágtak.
2Kir 6: 5 És történt, hogy mikor egy közülök egy fát levágna, a fejsze beesék a vízbe. Akkor kiálta és monda: Jaj, jaj, [édes] uram! pedig ezt is kölcsön kértem!
2Kir 6: 6 És monda az Isten embere: Hová esett? És mikor megmutatta néki a helyet, levágott egy fát és utána dobta, és a fejsze feljött a [víz színére.]
2Kir 6: 7 És monda: Vedd ki. És kinyújtván kezét, kivevé azt.
2Kir 6: 8 Siria királya pedig hadat indított Izráel ellen, és tanácsot tartván az ő szolgáival, monda: Itt meg itt lesz az én táborom.
2Kir 6: 9 És elkülde az Isten embere az Izráel királyához, mondván: Vigyázz, ne hagyd el azt a helyet, mert ott akarnak a siriaiak betörni.
2Kir 6: 10 És elkülde az Izráel királya arra a helyre, a melyről néki az Isten embere szólott, és őt megintette volt, és vigyázott magára nem egyszer, sem kétszer.
2Kir 6: 11 És felháborodott ezen a siriai király szíve, és összegyűjtvén az ő szolgáit, monda nékik: Miért nem mondjátok meg nékem, ki tart közülünk az Izráel királyával?!
2Kir 6: 12 Akkor monda egy az ő szolgái közül: Nem úgy, uram király, hanem Elizeus próféta, aki Izráelben van, jelenti meg az Izráel királyának a beszédeket, a melyeket te a te titkos házadban beszélsz.
2Kir 6: 13 És monda: Menjetek el és nézzétek meg, hol van, hogy utána küldjek és elhozassam őt. És megjelenték néki, mondván: Ímé Dótánban van.
2Kir 6: 14 Akkor lovakat, szekereket és nagy sereget külde oda, a kik elmenének éjjel, és körülvevék a várost.
2Kir 6: 15 Felkelvén pedig jókor reggel az Isten emberének szolgája, kiméne, és ímé seregek vették körül a várost, és lovak és szekerek. És monda néki az ő szolgája: Jaj, jaj, [édes] uram! mit cselekedjünk?
2Kir 6: 16 Felele ő: Ne félj. Mert többen vannak, a kik velünk vannak, mint a kik ő velök.
2Kir 6: 17 És imádkozott Elizeus és monda: Óh Uram! nyisd meg kérlek az ő szemeit, hadd lásson. És megnyitá az Úr a szolga szemeit és láta, és ímé a hegy rakva volt tüzes lovagokkal és szekerekkel Elizeus körül.
2Kir 6: 18 És mikor [azok] hozzá lementek, könyörgött Elizeus az Úrnak, mondván: Verd meg ezt a népet vaksággal! És megveré őket vaksággal az Elizeus kivánsága szerint.
2Kir 6: 19 És monda nékik Elizeus: Nem ez az út, sem ez a város; jertek el én utánam, és ahhoz a férfiúhoz vezetlek titeket, a kit kerestek. És elvezeté őket Samariába.
2Kir 6: 20 És mikor bementek Samariába, monda Elizeus: Óh Uram, nyisd meg ezek szemeit, hogy lássanak. És megnyitá az Úr az ő szemeiket és látának, és ímé Samaria közepében voltak.
2Kir 6: 21 Az Izráel királya pedig mikor látta őket, monda Elizeusnak: Vágván vágassam-é őket, atyám?
2Kir 6: 22 És monda: Ne vágasd. Le szoktad-é vágatni azokat, a kiket karddal vagy kézívvel fogsz el? Adj nékik kenyeret és vizet, hogy egyenek és igyanak, és elmenjenek az ő urokhoz.
2Kir 6: 23 És nagy lakomát szerzett nékik; és miután ettek és ittak, elbocsátá őket. Ők pedig elmenének az ő urokhoz; és ettől fogva többé nem jöttek a siriai portyázó csapatok az Izráel földjére.
2Kir 6: 24 És lőn ezek után, hogy Benhadád, Siria királya összegyűjté egész seregét, és felment és megszállotta Samariát.
2Kir 6: 25 És igen nagy inség lett Samariában, mert addig tartották megszállva a várost, míg egy szamárfej nyolczvan ezüst, és egy véka galambganéj öt ezüst lett.
2Kir 6: 26 És mikor az Izráel királya a kőfalon széjjeljára, egy asszony kiálta ő hozzá, mondván: Légy segítséggel, uram király!
2Kir 6: 27 A [király] monda: Ha nem segít meg téged az Isten, hogyan segítselek én meg? A szérűről vagy a sajtóról?
2Kir 6: 28 És monda néki a király: Mit akarsz? Monda az: Ez az asszony azt mondta nékem: Add ide a te fiadat, hogy együk meg őt ma, az én fiamat pedig holnap eszszük meg.
2Kir 6: 29 És megfőztük az én fiamat, és megettük őt. Mikor azután másnap azt mondtam néki: Add ide a te fiadat, hogy azt is együk meg, ő elrejté az ő fiát.
2Kir 6: 30 Mikor pedig hallotta a király az asszonynak beszédét, megszaggatá az ő ruháit, a mint a kőfalon járt, és meglátta a nép, hogy ímé alól zsákruha van az ő testén.
2Kir 6: 31 És monda: Úgy cselekedjék velem az Isten és úgy segéljen, ha Elizeusnak, a Sáfát fiának feje ma rajta marad!
2Kir 6: 32 Elizeus pedig ott ült az ő házában, és együtt ültek vele a vének. És elküldött [a király] egy férfiat maga előtt. Mielőtt azonban hozzá jutott volna a követ, monda [Elizeus] a véneknek: Látjátok-é, hogy az a gyilkos hogyan küld ide, hogy a fejemet vétesse? Vigyázzatok, hogy mikor ide ér a követ, zárjátok be az ajtót és szorítsátok meg őt az ajtóban: Ímé az ő ura lábainak dobogása követi őt.
2Kir 6: 33 És mikor még így beszélne velök, már a követ leérkezett hozzá [és nyomában a király], és monda: Ímé ilyen veszedelem származott az Úrtól; várjak-é még tovább az Úrra?
2Kir 7: 1 És monda Elizeus: Halljátok meg az Úr beszédét. Ezt mondja az Úr: Holnap ilyenkor egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vesznek Samaria kapujában.
2Kir 7: 2 És felelvén egy főember, a kinek kezére támaszkodott a király, az Isten emberének, monda: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? És monda [Elizeus: ] Ímé, te szemeiddel meg fogod látni, de nem eszel belőle.
2Kir 7: 3 A kapu előtt pedig volt négy bélpoklos férfi, a kik mondák egymásnak: Miért maradunk itt, hogy meghaljunk [éhen]?
2Kir 7: 4 Ha azt határozzuk is, hogy bemegyünk a városba, ott is inség van, és akkor ott halunk meg; ha pedig itt maradunk, akkor itt halunk meg; jertek el azért, szökjünk el a Siriabeliek táborába, ha meghagyják életünket, élünk, ha megölnek, meghalunk.
2Kir 7: 5 És felkeltek alkonyatkor, hogy a Siriabeliek táborába menjenek; és mikor odaértek a Siriabeliek táborának széléhez, ímé már nem volt ott senki.
2Kir 7: 6 Mert az Úr azt cselekedte volt, hogy a Siriabeliek tábora szekerek zörgését és lovak dobogását, és nagy sereg robogását hallotta, és mondának egymásnak: Ímé az Izráel királya bérbe fogadta meg ellenünk a Hitteusok királyit és az Égyiptombeliek királyit, hogy ellenünk jőjjenek.
2Kir 7: 7 És felkelvén elfutának alkonyatkor, és elhagyák mind sátoraikat, mind lovaikat, mind szamaraikat, a mint a tábor volt, és elfutának, csakhogy életöket megmenthessék.
2Kir 7: 8 Mikor azért e bélpoklosok a tábor széléhez értek, bemenvén egy sátorba, evének és ivának, és elvivének onnét ezüstöt, aranyat és ruhákat, és elmenvén elrejték azokat; és megtérvén más sátorba menének be, és [abból] [is] hozának és elmenvén, elrejték.
2Kir 7: 9 És monda egyik a másiknak: Nem igazán cselekszünk: ez a mai nap örömmondás napja, ha mi hallgatunk, és a virradatot megvárjuk, büntetés ér bennünket; most azért jertek és menjünk el, és mondjuk meg a király házának.
2Kir 7: 10 És elmenének, és kiáltának a város kapuján állónak, és elbeszélék nékik, mondván: Odamentünk volt a Siriabeliek táborába, és ímé már nem volt ott senki; emberek szava nem hallatszott, csak a lovak és szamarak vannak kikötve, és a sátorok úgy, a mint voltak.
2Kir 7: 11 Kiáltának azért a kapunállók, és hírré tevék ott benn a király házában.
2Kir 7: 12 És felkele éjszaka a király, és monda az ő szolgáinak: Megmondom néktek, mit csinálnak velünk a Siriabeliek. Tudják, hogy éhen vagyunk, és [csak] azért mentek ki a táborból, hogy elrejtőzzenek a mezőn, mondván: Mikor kijönnek a városból, megfogjuk őket elevenen, és bemegyünk a városba.
2Kir 7: 13 Akkor felele egy az ő szolgái közül, és monda: Ki kell választani a megmaradt lovak közül, a melyek a városban megmaradtak, ötöt, - ímé épen olyanok ezek, mint Izráelnek egész sokasága, a mely megmaradt; ímé épen olyanok ezek, mint Izráel egész sokasága, a mely elpusztult, - és küldjük ki, hadd lássuk meg.
2Kir 7: 14 És vevének két szekeret lovakkal, és kiküldé a király a siriaiak táborába, mondván: Menjetek el és nézzétek meg.
2Kir 7: 15 És mikor utánuk mentek egész a Jordánig, ímé az egész út rakva volt ruhákkal és edényekkel, a melyeket a siriaiak a sietségben elhánytak. És mikor visszajöttek a követek, és elmondák ezt a királynak:
2Kir 7: 16 Kiment a nép, és kirabolta a Siriabeliek táborát, és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson, és két köböl árpát egy sikluson vettek, az Úrnak beszéde szerint.
2Kir 7: 17 A király pedig azt a főembert, a kinek kezére [szokott ]támaszkodni, oda rendelte a kapuhoz. És a nép eltapodá őt a kapuban, és meghala, a mint az Isten embere megmondotta, aki megjövendölte ezt, mikor a király lement hozzá.
2Kir 7: 18 Úgy történt, a mint az Isten embere a királynak jövendölte: Két köböl árpát egy sikluson és egy köböl zsemlyelisztet egy sikluson adnak holnap ilyenkor Samaria kapujában.
2Kir 7: 19 És ezt felelte volt a főember az Isten emberének, mondván: Hacsak az Úr ablakokat nem csinál az égen; akkor meglehet? és ő azt mondotta rá: Ímé te szemeiddel meg fogod látni; de nem eszel belőle.
2Kir 7: 20 És teljesen így történt vele, mert eltapodá őt a nép a kapuban és meghalt.
2Kir 8: 1 És Elizeus szólott volt annak az asszonynak, a kinek a fiát feltámasztotta volt, mondván: Kelj fel, és menj el a te házadnépével együtt, és tartózkodjál, a hol tartózkodhatol; mert az Úr éhséget hívott elő, és el is jött a földre hét esztendeig.
2Kir 8: 2 És felkelt az asszony, és az Isten emberének beszéde szerint cselekedék, és elment ő és az ő háznépe, és lakék a Filiszteusok földében hét esztendeig.
2Kir 8: 3 Mikor pedig elmult a hét esztendő, visszatért az asszony a Filiszteusok földéből, és elment, hogy panaszolkodjék a királynak az ő házáért és szántóföldeiért.
2Kir 8: 4 A király pedig beszélt Géházival, az Isten emberének szolgájával, mondván: Beszéld el, kérlek, nékem mindazokat a csudálatos dolgokat, a melyeket Elizeus cselekedett.
2Kir 8: 5 És mikor elbeszélé a királynak, mimódon támasztotta fel a halottat, ímé az asszony, a kinek a gyermekét feltámasztotta volt, éppen akkor kiáltott a királyhoz az ő házáért és szántóföldeiért; és monda Géházi: Uram király, ez az az asszony és ez az ő fia, a kit feltámasztott Elizeus.
2Kir 8: 6 És kikérdezé a király az asszonyt, és az elbeszélé néki; és ada a király ő mellé egy udvari szolgát, mondván: Adasd vissza néki minden jószágát, és a szántóföldnek minden hasznát attól az időtől fogva, a mióta elhagyta a földet egész mostanig.
2Kir 8: 7 És Elizeus elment Damaskusba, Benhadád pedig, Siria királya beteg volt, és hírül adák néki, mondván: Az Isten embere ide jött.
2Kir 8: 8 És monda a király Hazáelnek: Végy ajándékot kezedbe, és menj eleibe az Isten emberének, és kérj tanácsot az Úrtól ő általa, mondván: Meggyógyulok-é ebből a betegségből?
2Kir 8: 9 És eleibe ment Hazáel, és ajándékokat vitt kezében mindenféle drága damaskusi jószágból negyven teve terhét; és elment, és megállott előtte, és így szólt: A te fiad, Benhadád, Siria királya, az küldött engem hozzád, mondván: Vajjon meggyógyulok-é ebből a betegségből?
2Kir 8: 10 Felele néki Elizeus: Menj el, mondd meg néki: Nem maradsz életben, mert megjelentette nékem az Úr, hogy halált hal.
2Kir 8: 11 És mereven ránézett Hazáelre, mígnem zavarba jött; végre sírni kezdett az Isten embere.
2Kir 8: 12 És monda Hazáel: Miért sír az én uram? És felele: Mert tudom a veszedelmet, a melyet az Izráel fiaira hozol; az ő erős városait megégeted, az ő ifjait fegyverrel levágatod, és kis gyermekeit a földhöz vered, és terhes asszonyait ketté vágod.
2Kir 8: 13 És monda Hazáel: Kicsoda a te szolgád, ez az eb, hogy ilyen nagy dolgokat cselekednék? És felele Elizeus: Megjelentette nékem az Úr, hogy te leszel Siria királya.
2Kir 8: 14 És elméne Elizeustól, és beméne az ő urához, és az monda néki: Mit mondott Elizeus? és monda: Azt mondta, hogy meggyógyulsz.
2Kir 8: 15 Másnap azonban elővett egy takarót és bemártván azt vízbe, ráteríté az ő arczára, és meghalt: és uralkodék Hazáel ő helyette.
2Kir 8: 16 És Jórámnak, az Akháb fiának, az Izráel királyának ötödik esztendejében, mikor még Josafát vala Júda királya, uralkodni kezdett Jórám, a Josafát fia, Júda királya.
2Kir 8: 17 Harminczkét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és nyolcz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
2Kir 8: 18 És járt az Izráel királyainak útján, a miképen cselekedtek volt az Akháb házából valók; mert az Akháb leánya volt a felesége, és gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt.
2Kir 8: 19 De az Úr még sem akarta elveszteni Júdát Dávidért, az ő szolgájáért; a mint megigérte volt néki, hogy szövétneket ad néki és az ő fiainak mindörökké.
2Kir 8: 20 Az ő idejében szakadt el Edom a Júda birodalmától, és választott királyt magának.
2Kir 8: 21 És átment Jórám Seirbe és minden harczi szekere ő vele, s mikor éjjel felkelt és megtámadta az Edomitákat, a kik körülzárták őt, és a szekerek fejedelmeit, megfutott a nép, kiki az ő hajlékába.
2Kir 8: 22 És elszakadt Edom a Júda birodalmától mind e mai napig; ugyanebben az időben szakadt el Libna is.
2Kir 8: 23 Jórámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 8: 24 És elaluvék Jórám az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival a Dávid városában, és uralkodék Akházia, az ő fia, ő helyette.
2Kir 8: 25 Jórámnak az Akháb, az Izráel királya fiának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Akházia, Jórámnak, a Júdabeli királynak fia.
2Kir 8: 26 Huszonkét esztendős volt Akházia, mikor uralkodni kezdett, és egy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Athália volt, Omrinak, az Izráel királyának leánya.
2Kir 8: 27 És járt az Akháb házának útján, és gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, mint az Akháb háza; mert az Akháb házának veje vala.
2Kir 8: 28 És hadba ment Jórámmal, az Akháb fiával, Siria királya, Hazáel ellen, Rámóth Gileádba; de a Siriabeliek megverték Jórámot.
2Kir 8: 29 Akkor visszatért Jórám király, hogy meggyógyíttassa magát Jezréelben a sebekből, a melyeket rajta a Siriabeliek Ráma alatt ütöttek, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. Akházia pedig, a Jórám fia, Júda királya aláméne, hogy meglátogassa Jórámot, az Akháb fiát Jezréelben, a hol az betegen feküdt.
2Kir 9: 1 Elizeus próféta pedig szólíta egyet a próféták fiai közül, és monda néki: Övezd fel derekadat, és vedd kezedbe e korsócska olajat, és menj el Rámóth Gileádba.
2Kir 9: 2 És menj be oda, és nézd meg, hol van Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia. Mikor pedig oda érsz, költsd fel őt az ő atyjafiai közül, és vidd be a belső kamarába,
2Kir 9: 3 És vedd elő e korsócska olajat, és töltsd az ő fejére, ezt mondván: Azt mondja az Úr: Téged kentelek királylyá Izráelen! És az ajtót kinyitván, fuss el, és semmit ott ne időzz.
2Kir 9: 4 És elment az ifjú, a próféta tanítványa, Rámóth Gileádba.
2Kir 9: 5 És mikor bement, ímé a seregek fejedelmei ott ültek együtt, és ő monda: Beszédem volna veled, fejedelem! És monda Jéhu: Kivel [volna beszéded] ennyiőnk közül? És monda: Te veled, fejedelem!
2Kir 9: 6 Felkele azért, és bement a házba, és fejére tölté az olajat, és monda néki: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Királylyá kentelek téged az Úrnak népén, az Izráelen,
2Kir 9: 7 Hogy elveszítsed Akhábnak, a te uradnak háznépét; mert bosszút állok az én szolgáimnak, a prófétáknak véréért, és mind az Úr szolgáinak véréért Jézabelen.
2Kir 9: 8 És kivész egészen az Akháb háza, és kigyomlálom mind az Akhábhoz tartozókat, még az ebet is, mind a berekesztettet, mind az elhagyottat Izráelben;
2Kir 9: 9 És olyanná teszem az Akháb házát, mint Jeroboámnak, a Nébát fiának házát, és mint Baasának, az Ahija fiának házát.
2Kir 9: 10 Jézabelt pedig az ebek eszik meg Jezréel mezején, és nem lesz, a ki eltemesse őt. És kinyitván az ajtót, elfutott.
2Kir 9: 11 És mikor Jéhu kiment az ő urának szolgáihoz, mondának néki: Békességes-é a dolog? Miért jött e bolond hozzád? És felele nékik: Hiszen ismeritek ez embert és az ő beszédét!
2Kir 9: 12 És mondának: Hazugság! Mondd meg [az igazat.] És monda: Így s így szóla nékem, mondván: Azt mondja az Úr: Királylyá kentelek téged Izráelen.
2Kir 9: 13 Akkor nagy sietséggel kiki mind vevé az ő ruháját, és alája terítették a grádics felső részére és megfuvaták a harsonákat, és kikiálták: Jéhu uralkodik!
2Kir 9: 14 Így ütött pártot Jéhu, Josafátnak, a Nimsi fiának fia, Jórám ellen. Jórám pedig ott táborozott volt Rámóth Gileád alatt az egész Izráellel, Hazáel, Siria királya ellen.
2Kir 9: 15 De visszatért volt Jórám király, hogy magát Jezréelben gyógyíttassa a sebekből, a melyeket a Siriabeliek ütöttek rajta, mikor Hazáel, Siria királya ellen harczolt. És monda Jéhu: Ha néktek [is úgy] tetszik, ne engedjetek senkit kimenni a városból, aki elmenjen és hírül vigye ezt Jezréelbe.
2Kir 9: 16 És befogatott Jéhu, és elment Jezréelbe, a hol Jórám feküdt, és a hova Akházia is, a Júda királya lement volt, hogy meglátogassa Jórámot.
2Kir 9: 17 Mikor pedig az őrálló, a ki Jezréelben a tornyon állott, meglátta Jéhu seregét, hogy jő, monda: Valami sereget látok. Akkor monda Jórám: Válaszsz egy lovast és küldj eléjök, és mondja ezt: Békességes-é a dolog?
2Kir 9: 18 És oda lovagolt a lovas eléjük, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? Kerülj a hátam mögé. Megjelenté pedig ezt az őrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan a követ; de nem tért vissza.
2Kir 9: 19 Akkor elküldött egy másik lovast, aki hozzájok ment, és monda: Azt kérdi a király: Békességes-é a dolog? Felele Jéhu: Mi gondod van a békességgel? Kerülj a hátam mögé.
2Kir 9: 20 Hírül adá [ezt] [is] az őrálló, mondván: Hozzájok ment ugyan; de nem jött vissza. De a hajtás olyan, mint Jéhunak, a Nimsi fiának hajtása; mert mint egy őrült, úgy hajt.
2Kir 9: 21 Akkor monda Jórám: Fogjatok be! És befogván az ő szekerét, kiméne Jórám, az Izráel királya, és Akházia, a Júda királya, mindenik a maga szekerén, Jéhu eleibe, és a Jezréelbeli Nábót mezején találkoztak vele.
2Kir 9: 22 És mikor meglátta Jórám Jéhut, monda: Békességes-é a dolog, Jéhu? Felele ő: Mit békesség?! Mikor Jézabelnek, a te anyádnak paráznasága és varázslása mindig nagyobb lesz!
2Kir 9: 23 Akkor megfordítá Jórám az ő kezét és futni kezde, és monda Akháziának: Árulás ez, Akházia?
2Kir 9: 24 Jéhu pedig meghúzván az ívét, Jórámot hátba lövé a lapoczkák között úgy, hogy a szívén ment át a nyíl, és lerogyott a szekérben.
2Kir 9: 25 És monda Bidkárnak, az ő hadnagyának: Fogd meg és vesd a Jezréelbeli Nábót mezejére; mert emlékezz csak vissza, mikor mi, én és te, ketten az ő atyja, Akháb után lovagoltunk, és az Úr ő felőle ezt a fenyegetést mondotta:
2Kir 9: 26 Bizonyára [megkeresem] a Nábót vérét és az ő fiainak vérét, a melyet tegnap láttam, azt mondja az Úr: Azért megfizetek néked ezen a szántóföldön, azt mondja az Úr: Most azért fogjad őt, és vesd a szántóföldre, az Úr beszéde szerint.
2Kir 9: 27 Akházia pedig, a Júda királya, mikor látta ezt, futni kezde a kert házának útján; de Jéhu utána menvén, monda: Ezt is vágjátok le a szekérben [és megsebesíték őt] a Gúr hágójánál, a mely Jibleám mellett van; és ő Megiddóba menekülvén, ott meghalt.
2Kir 9: 28 És az ő szolgái elvitték őt szekéren Jeruzsálembe, és eltemették az ő sirboltjába az ő atyáival a Dávid városában.
2Kir 9: 29 Akházia pedig uralkodni kezdett Júdában Jórámnak, az Akháb fiának tizenegyedik esztendejében.
2Kir 9: 30 És mikor Jéhu Jezréelbe ment és Jézabel ezt meghallotta, arczát megékesíté kenettel, felékesítette fejét, és kitámaszkodott az ablakon.
2Kir 9: 31 És mikor Jéhu bevonult a kapun, monda: Békesség van-é, óh Zimri! uradnak gyilkosa?
2Kir 9: 32 Ő pedig feltekintve az ablakra, monda: Ki van ott velem? Ki? És alátekintett két [vagy] három főember.
2Kir 9: 33 És monda azoknak: Vessétek alá őt. És aláveték, és az ő vére szétfrecskendezett a falra és a lovakra, és eltapodtatá őt.
2Kir 9: 34 Bemenvén pedig oda, evett és ivott, és monda: Nézzetek utána annak az átkozottnak és temessétek el; hiszen [mégis] [csak] király leánya.
2Kir 9: 35 De mikor kimentek, hogy eltemetnék őt, már semmit sem találtak belőle, csak a koponyáját, a lábait és a keze fejeit.
2Kir 9: 36 És visszamenvén, megmondák néki, és ő monda: Ez az Úr beszéde, a melyet szólott az ő szolgája, Thesbites Illés által, mondván: Az ebek eszik meg Jézabel testét a Jezréel földén,
2Kir 9: 37 És olyan lesz Jezréel földjén a Jézabel teste, mint a mezőn a ganéj, úgy, hogy senki meg nem mondhatja: Ez Jézabel!
2Kir 10: 1 Akhábnak pedig hetven fia volt Samariában. És levelet írt Jéhu, és elküldé azt Samariába Jezréel fejedelmeihez, a vénekhez, és az Akháb [fiainak] tútoraihoz, ilyen parancsolattal:
2Kir 10: 2 Mihelyt e levél hozzátok jut, a kiknél vannak a ti uratok fiai a szekerekkel, lovakkal, az erős városokkal és fegyverekkel együtt,
2Kir 10: 3 Nézzétek meg, melyik a legjobb és a legigazabb a ti uratok fiai közül, azt ültessétek az ő atyjának királyi székébe, és harczoljatok a ti uratok házáért.
2Kir 10: 4 És megrettenének felette igen, és mondának: Ímé már két király nem maradhatott meg ő előtte, mimódon maradhatnánk hát mi meg?
2Kir 10: 5 És elküldének mind a [király] házának, mind a városnak fejedelmei, és a vének és a tútorok Jéhuhoz, mondván: A te szolgáid vagyunk mi, valamit parancsolsz nékünk, azt cselekeszszük; mi senkit királylyá nem teszünk, a mi néked tetszik, azt cselekedjed!
2Kir 10: 6 És írt nékik levelet másodszor is, mondván: Ha velem tartotok és az én beszédemre hallgattok, vegyétek fejöket a férfiaknak, a ti uratok fiainak, és jőjjetek hozzám holnap ilyenkor Jezréelbe. És a király fiai: hetven férfiú, és a város nagyjaival tartottak, a kik nevelték őket.
2Kir 10: 7 És mikor a levél hozzájok jutott, vevék a király fiait, és megölték a hetven férfiút, és fejeiket kosarakba rakták, és ő hozzá küldték Jezréelbe.
2Kir 10: 8 És mikor odaérkezett a követ, és bejelenté néki, mondván: Elhozták a király fiainak fejeit, monda: Rakjátok két rakásba azokat a kapu előtt reggelig.
2Kir 10: 9 És mikor reggel kiment, megállott, és monda az egész népnek: Ti igazak vagytok. Ímé az én uram ellen én ütöttem pártot és én öltem meg őt; de ki ölte meg mind ezeket?
2Kir 10: 10 Azért vegyétek eszetekbe ebből, hogy az Úrnak beszédéből egyetlen egy sem esik a földre, a mit az Úr az Akháb háza ellen szólott, és az Úr véghezvitte, a mit az ő szolgája, Illés által mondott.
2Kir 10: 11 Azután levágá Jéhu mindazokat, a kik megmaradtak volt az Akháb házából Jezréelben, és minden főemberét, egész rokonságát és minden papját, míg csak ki nem irtotta a maradékát is.
2Kir 10: 12 És felkelvén, elindult és elment Samariába. De útközben volt a pásztorok juhnyíró háza.
2Kir 10: 13 És itt Akháziának, a Júda királyának atyjafiaira talált Jéhu, és monda: Kik vagytok? És felelének azok: Akházia atyjafiai vagyunk, és alájöttünk, hogy köszöntsük a király gyermekeit és a királyné fiait.
2Kir 10: 14 Ő pedig monda: Fogjátok meg őket elevenen. És megfogták őket elevenen, és megölték őket a juhnyíróház kútja mellett, negyvenkét férfiút; és egyetlen egyet sem hagyott meg közülük.
2Kir 10: 15 És mikor elment onnét, Jonadábbal, a Rekháb fiával találkozott, aki elébe jött, és köszönté őt, és monda néki: Vajjon olyan igaz-é a te szíved, mint az én szívem a te szívedhez? És felele Jonadáb: Olyan. Ha így van, nyújts kezet. És ő kezet nyújta, és felülteté őt maga mellé a szekérbe.
2Kir 10: 16 És monda: Jer velem és lásd meg, mint állok bosszút az Úrért. És [vele együtt] vitték őt az ő szekerén.
2Kir 10: 17 És megérkezett Samariába, és levágta mindazokat, a kik az Akháb [nemzetségéből] megmaradtak volt Samariában, míg ki nem veszté azt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott Illésnek.
2Kir 10: 18 És Jéhu összegyűjté az egész népet, és monda néki: Akháb kevéssé szolgálta Baált; Jéhu sokkal jobban akarja szolgálni.
2Kir 10: 19 Most azért hívjátok hozzám a Baál minden prófétáit, minden papját és minden szolgáját; senki el ne maradjon; mert nagy áldozatot akarok tenni a Baálnak; valaki elmarad, meg kell halni annak. Jéhu pedig ezt álnokságból cselekedte, hogy elveszítse a Baál tisztelőit.
2Kir 10: 20 És monda Jéhu: Szenteljetek ünnepet Baálnak. És kikiálták.
2Kir 10: 21 És szétküldött Jéhu egész Izráelbe, és eljövének mind a Baál tisztelői, és senki el nem maradt aki el nem jött volna, és bemenének a Baál templomába, és megtelék a Baál temploma minden zugában.
2Kir 10: 22 Akkor monda a ruhatárnoknak: Hozz ruhákat ki a Baál minden tisztelőinek. És hozott nékik ruhákat.
2Kir 10: 23 És bement Jéhu és Jonadáb, a Rekháb fia a Baál templomába, és monda a Baál tisztelőinek: Tudakozzátok meg és lássátok meg, hogy valamiképen ne legyen itt veletek az Úr szolgái közül valaki, hanem csak a Baál tisztelői.
2Kir 10: 24 És mikor bementek, hogy ajándékokkal és égőáldozatokkal áldozzanak, Jéhu oda állított kivül nyolczvan embert, a kiknek azt mondta: aki egyet elszalaszt azok közül, a kiket én kezetekbe adok, annak meg kell érette halni.
2Kir 10: 25 Mikor pedig elvégezték az égőáldozatot, monda Jéhu a vitézeknek és hadnagyoknak: Menjetek be, vágjátok le őket, csak egy is közülök meg ne meneküljön! És levágták őket fegyver élével, és elhányták [az ő holttestöket] a vitézek és a hadnagyok. Azután elmentek a Baál templomának városába,
2Kir 10: 26 És kihordván a Baál templomának bálványait, megégeték azokat.
2Kir 10: 27 És lerontották a Baál képét is templomostól együtt, és azt árnyékszékké tették mind e mai napig.
2Kir 10: 28 Így veszté ki Jéhu a Baált Izráelből.
2Kir 10: 29 De Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, aki vétekbe ejté az Izráelt, nem szakadt el Jéhu, az arany borjúktól, melyek Béthelben és Dánban valának.
2Kir 10: 30 És monda az Úr Jéhunak: A miért szorgalmatosan megcselekedted azt, a mi nékem tetszett, és az én szívem kívánsága szerint cselekedtél az Akháb házával: azért a te fiaid negyedízig ülnek az Izráel királyi székiben.
2Kir 10: 31 De Jéhu még sem igyekezett azon, hogy az Úrnak, Izráel Istenének törvényében járjon teljes szívéből, [mert] nem szakadt el a Jeroboám bűneitől, aki bűnbe ejtette az Izráelt.
2Kir 10: 32 Abban az időben kezdett az Úr pusztítani Izráelben, és megveré őket Hazáel, Izráel minden határában.
2Kir 10: 33 A Jordántól egész napkeletig, a Gileádbelieknek, a Gád nemzetségének, a Rúben nemzetségének, Manasse nemzetségének egész földjét. Aroertől fogva; mely az Arnon patak mellett van, mind Gileádot, mind Básánt.
2Kir 10: 34 Jéhunak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, és minden erőssége, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 10: 35 És elaluvék Jéhu az ő atyáival, és eltemeték őt Samariában. És uralkodék Joákház, az ő fia, helyette.
2Kir 10: 36 A napok pedig, a melyekben uralkodott Jéhu Izráelen Samariában, huszonnyolcz esztendő.
2Kir 11: 1 És Athália, Akházia anyja, mikor látta, hogy fia meghalt, felkelt és az egész királyi magot megölette.
2Kir 11: 2 De Jóseba, Jórám király leánya, Akházia huga, fogá Joást, Akházia fiát, és ellopván őt a király fiai közül, a kik megölettettek vala, [elrejté] az ő dajkájával együtt az ágyasházban; és elrejték őt Athália elől úgy, hogy ez nem öletteték meg.
2Kir 11: 3 És elrejtve vala [Joás] ő vele együtt az Úr házában hat esztendeig, és Athália uralkodott az országban.
2Kir 11: 4 A hetedik esztendőben azonban elküldött Jójada, és magához hivatta a Káriánusok és a testőrök csapatainak vezéreit, és bevitte őket magával az Úr házába, és szövetséget kötött velök, és megesküdteté őket az Úr házában, és megmutatta nékik a király fiát.
2Kir 11: 5 És megparancsolta nékik, mondván: Ezt kell cselekednetek: közületek a harmadrész, a kik szombaton jőnek [őrségre,] tartsa a király házának őrizetét;
2Kir 11: 6 A harmadrésze legyen a Súr kapuban, és a harmadrésze a testőrök háta mögött való kapuban, és nagy szorgalmatossággal őrizzétek e házat, hogy senki reánk ne üthessen.
2Kir 11: 7 Az a két rész pedig közületek, az egész, a mely szombaton az [őrszolgálatból] kilép, vigyázzon az Úr házának megőrzésére a királyhoz [vezető részen.]
2Kir 11: 8 És vegyétek körül a királyt, mindenki kezében fegyverével, és a ki a sorokba benyomul, ölettessék meg, és a király körül legyetek kijövetelekor és bemenetelekor.
2Kir 11: 9 És a csapatok vezérei úgy cselekedtek, a mint meghagyta volt nékik Jójada pap; és mindenik maga mellé vette az ő embereit, azokat, a kik bementek szombaton az [őrségre,] azokkal együtt, a kiket felváltottak szombaton, és Jójada paphoz mentek.
2Kir 11: 10 És a pap a csapatok vezéreinek azokat a kopjákat és paizsokat adta oda, a melyek Dávid királyéi voltak és az Úr házában voltak.
2Kir 11: 11 És a testőrök ott állottak a király körül, mindenik fegyverrel kezében, a ház jobb szárnyától a bal szárnyáig, az oltár és a szenthely felé.
2Kir 11: 12 És kivezeté [Jójada] a király fiát, és fejébe tevé a koronát, és [kezébe] [adá] a bizonyságtételt, és királylyá tevék őt és felkenék; és kezeikkel tapsolván, kiáltának: Éljen a király!
2Kir 11: 13 Mikor pedig Athália meghallotta a testőröknek és a községnek kiáltását, bement a néphez az Úr házába.
2Kir 11: 14 És mikor szétnézett, ímé a király ott állott az emelvényen, a mint szokás, és a király előtt állottak a fejedelmek és a trombitások, és az egész föld népe ujjongott, és trombitáltak. Akkor megszaggatá Athália az ő ruháit, és kiáltván, monda: Összeesküvés! Összeesküvés!
2Kir 11: 15 De parancsola Jójada pap a csapatok vezéreinek, a sereg hadnagyainak, és monda nékik: Vezessétek ki őt a sorok között, és ha valaki őt követné, öljétek meg fegyverrel. Mert azt mondta a pap: Ne ölettessék meg az Úr házában.
2Kir 11: 16 És útat nyitottak néki, és ő arra az útra ment, a merre a lovakat vezetik be a király házába, és ott megölték.
2Kir 11: 17 És kötést tőn Jójada az Úr, a király és a nép között, hogy ők az Úrnak népe lesznek; és [külön] a király és a nép között.
2Kir 11: 18 És elment az egész föld népe a Baál templomába, és azt lerombolta, [és] oltárait és bálványait teljesen összetörte, és Matthánt, a Baál papját az oltárok előtt ölték meg. És a pap gondviselőket rendele az Úr házában.
2Kir 11: 19 És maga mellé vévén a csapatok vezéreit, a Káriánusokat és a testőröket és az egész föld népét, elvivék a királyt az Úrnak házából, és menének a testőrök kapujának útján a király házához. És [Joás] üle [a király]ok székébe.
2Kir 11: 20 És örvendezett mind az egész föld népe, és megnyugovék a város, miután megölték Atháliát fegyverrel a király háza mellett.
2Kir 11: 21 Joás hét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett.
2Kir 12: 1 Jéhunak hetedik esztendejében tették Joást királylyá, és negyven esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának pedig Sibja vala neve, aki Beersebából való volt.
2Kir 12: 2 És cselekedék Joás kedves dolgot az Úr szemei előtt mindaddig, a míg Jójada pap oktatá őt;
2Kir 12: 3 Azonban a magaslatok [oltárai] nem rontattak le, a nép még mindig ott áldozott és tömjénezett a magaslatok [oltárain.]
2Kir 12: 4 És megparancsolá Joás a papoknak, hogy minden pénzt, a mely Istennek szenteltetik és az Úr házába bevitetik, mind a megszámlálás pénzét és a személyek váltságának pénzét, mind pedig, a melyet kiki szabad akaratja szerint az Úr házához bevisz.
2Kir 12: 5 Vegyék magokhoz a papok, mindenik a maga ismerősétől, és építsék meg az [Úr] házának romlásait mindenütt, a hol romlást látnak rajta.
2Kir 12: 6 De mikor Joás király huszonharmadik esztendejéig sem építették meg a papok az [Úr] házának romlásait,
2Kir 12: 7 Előhivatta Joás király Jójada papot a többi papokkal együtt, és monda nékik: Miért nem építitek meg az [Úr] házának romlásait? Ezután ne vegyétek a pénzt magatokhoz a ti ismerőseitektől, hanem az Úr háza romlásainak építésére adjátok azt.
2Kir 12: 8 És a papok beleegyeztek, hogy [többé] semmi pénzt nem vesznek el a néptől, és nem javítják ki a ház romlásait.
2Kir 12: 9 És Jójada pap vett egy ládát, és annak a fedelén csinált egy nyílást, és helyhezteté azt az oltár mellé jobbfelől, a mely felől az Úr házába bemennek, hogy abba töltsenek a papok, a [templom] küszöbinek őrizői minden pénzt, a melyet az Úr házába hoznak.
2Kir 12: 10 És mikor látták, hogy sok pénz van a ládában, felment a király íródeákja a főpappal együtt, csomóba kötötték és megszámlálták a pénzt, a mely az Úr házában találtatott.
2Kir 12: 11 És a megmért pénzt a munka vezetőinek kezeibe adták, a kik az Úr házához voltak rendelve, és ezek kiadták azt az ácsoknak és építőknek, a kik a házon dolgoztak,
2Kir 12: 12 És a kőmíveseknek és a kőfaragóknak, fa és faragott kő vásárlására, az Úr háza romlásainak kijavítására, és mindarra, a mi a ház javítására szükséges volt.
2Kir 12: 13 De abból a pénzből, a melyet bevittek az Úr házába, nem csináltattak az Úr házához sem ezüst poharakat, sem késeket, sem medenczéket, sem trombitákat, sem valami egyéb arany vagy ezüst edényt.
2Kir 12: 14 Hanem a munkásoknak adták azt, és csak az Úr házát javították ki abból.
2Kir 12: 15 Számot sem vettek azoktól az emberektől, a kiknek keze által kiadták a pénzt a munkásoknak, mert híven jártak el.
2Kir 12: 16 De a vétekért és a bűnért való pénzt nem vitték az Úr házába; az a papoké lett.
2Kir 12: 17 Ebben az időben jött fel Hazáel, Siria királya, és megszállotta Gáthot, és be is vette azt; azután megfordult Hazáel, hogy Jeruzsálem ellen menjen.
2Kir 12: 18 De Joás, Júda királya, vevé mind a megszentelt ajándékokat, a melyeket az ő atyái, Josafát, Jórám és Akházia, Júda királyai az [Úrnak] szenteltek volt, és a melyeket ő maga szentelt néki, és minden aranyat, a mely találtaték mind az Úr házának, mind pedig a király házának kincsei között, és elküldé Hazáelnek, Siria királyának, és az elment Jeruzsálem alól.
2Kir 12: 19 Joásnak egyéb dolgai és minden cselekedetei pedig, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 12: 20 Fellázadván pedig az ő szolgái, pártot ütének ellene, és megölték Joást Beth-Millóban, a merre Sillába megy az ember.
2Kir 12: 21 Jozakhár, a Simeáth fia, és Jozadáb, a Sómer fia, az ő szolgái ölték meg őt, és meghalt és eltemették őt az ő atyáival, a Dávid városában. És Amásia, az ő fia lett a király ő helyette.
2Kir 13: 1 Joásnak, az Akházia fiának, Júda királyának huszonharmadik esztendejében lett király Joákház, a Jéhu fia Izráelen Samariában tizenhét esztendeig.
2Kir 13: 2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és követé Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki bűnbe ejté az Izráelt, és nem szakadt el azoktól.
2Kir 13: 3 És felgerjedt az Úr haragja Izráel ellen, és adá őket Hazáelnek, a Siria királyának kezébe, és Benhadádnak, a Hazáel fiának kezébe, [az ő életének] minden idejében.
2Kir 13: 4 De könyörgött Joákház az Úrnak, és meghallgatá őt az Úr; mert megtekintette az Izráel nyomorúságát, hogy mikép nyomorgatja őket Siria királya.
2Kir 13: 5 És az Isten szabadítót küldött Izráelnek, aki megmentette őket a Siriabeliek hatalmától, hogy az Izráel fiai lakhassanak az ő sátoraikban, mint azelőtt.
2Kir 13: 6 De még sem távoztak el a Jeroboám házának bűneitől, aki bűnbe ejté az Izráelt, hanem azokban jártak; sőt az Asera is helyén maradt Samariában;
2Kir 13: 7 Pedig nem hagyattatott meg Joákháznak több nép, mint ötven lovag, tíz szekér és tízezer gyalogos; a többit mind megölte Siria királya, és olyanná tette, mint a cséplő pora.
2Kir 13: 8 Joákház egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő ereje, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 13: 9 És elaluvék Joákház az ő atyáival, és eltemették őt Samariában; és az ő fia, Joás, uralkodék ő helyette.
2Kir 13: 10 Joásnak, a Júda királyának harminczhetedik esztendejében lett a király Joás, a Joákház fia, Izráelen Samariában, tizenhat esztendeig.
2Kir 13: 11 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, és nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől, aki az Izráelt bűnbe ejté, hanem azokban járt.
2Kir 13: 12 Joásnak egyéb dolgai pedig és valamit cselekedett és az ő erőssége, a melylyel Amásia, a Júda királya ellen harczolt, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 13: 13 És elaluvék Joás az ő atyáival, és Jeroboám ült az ő királyi székibe; és eltemetteték Joás Samariában, az Izráel királyai mellé.
2Kir 13: 14 És megbetegedett Elizeus olyan betegséggel, a melybe bele is halt, és lement hozzá Joás, az Izráel királya, és arczára [borulván] sírt és monda: [Édes] atyám, [édes] atyám! Izráel szekerei és lovagjai!
2Kir 13: 15 És monda néki Elizeus: Végy kézívet és nyilakat. És ő kézívet és nyilakat vett kezébe.
2Kir 13: 16 Akkor monda az Izráel királyának: Fogd meg kezeddel a kézívet. És ő megfogván azt kezével, Elizeus is rátette kezeit a király kezeire;
2Kir 13: 17 És monda: Nyisd ki az ablakot napkelet felől. És mikor kinyitotta, monda Elizeus: Lőjj! És lőtt. Akkor monda: Az Úrnak győzedelmes nyíla ez, győzedelmes nyíl a Siriabeliek ellen; mert megvered a Siriabelieket Afekben a megsemmisülésig.
2Kir 13: 18 Monda azután: Vedd fel a nyilakat. És felvette. Ő pedig monda az Izráel királyának: Lőjj a földbe, és bele lőtt a földbe háromszor; azután abbahagyta.
2Kir 13: 19 Akkor megharaguvék reá az Isten embere, és monda: Ötször vagy hatszor kellett volna lőnöd, akkor megverted volna a Siriabelieket a megsemmisülésig; de így már csak háromszor vered meg a Siriabelieket.
2Kir 13: 20 Azután meghalt Elizeus, és eltemették. A moábita portyázó csapatok pedig az országba törtek a következő esztendőben.
2Kir 13: 21 És történt, hogy egy embert temettek, és mikor meglátták a csapatokat, gyorsan odatették azt az embert az Elizeus sírjába; de a mint odajutott és hozzáért az Elizeus tetemeihez, megelevenedett és lábaira állott.
2Kir 13: 22 Hazáel pedig, Siria királya nyomorgatá az Izráelt Joákház minden napjaiban.
2Kir 13: 23 De megkegyelmezett az Úr nékik, és megkönyörült rajtok, és hozzájok tért az ő szövetségéért, a melyet kötött volt Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal, és nem akarta őket elveszíteni, sem el nem vetette őket az ő orczája elől mind ez ideig.
2Kir 13: 24 És meghalt Hazáel, Siria királya, és az ő fia, Benhadád lett helyette a király.
2Kir 13: 25 És visszavevé Joás, a Joákház fia Benhadádnak, a Hazáel fiának kezéből a városokat, a melyeket erővel elvett volt Joákháznak, az ő atyjának kezéből. Háromszor veré meg őt Joás, és visszaszerezte Izráel városait.
2Kir 14: 1 Joásnak, a Joákház fiának, Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Amásia, Joásnak, a Júda királyának fia.
2Kir 14: 2 Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának pedig Joáddán volt a neve, Jeruzsálemből való.
2Kir 14: 3 És kedves dolgot cselekedett az Úr szemei előtt, de még sem annyira, mint Dávid, az ő atyja, hanem csak úgy tett mindent, mint az ő atyja, Joás.
2Kir 14: 4 Mert a magaslatokat nem rontották le, hanem a nép [még mindig] ott áldozott és ott tömjénezett a magaslatokon.
2Kir 14: 5 Mikor azután a birodalom kezében megerősödött, megölte az ő szolgáit, a kik a királyt, az ő atyját megölték volt.
2Kir 14: 6 De a gyilkosok fiait nem ölte meg, a mint meg van írva a Mózes törvénykönyvében, a melyben az Úr megparancsolta és megmondotta: Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért, se a fiak meg ne ölettessenek az atyákért; kiki az ő bűnéért haljon meg.
2Kir 14: 7 Ugyanő megvert az Edomiták közül tízezeret a sós völgyben; és bevette Sélát ostrommal, és ezt nevezé Jokteélnek mind e mai napig.
2Kir 14: 8 Akkor követeket küldött Amásia Joáshoz, a Joákház fiához, aki Jéhunak, az Izráel királyának volt a fia, ezt izenvén: Jere, nézzünk egymás szemébe!
2Kir 14: 9 És elkülde Joás, Izráel királya Amásiához, Júda királyához, ezt válaszolván: A bogácskóró, mely a Libánonon [van], elküldött a Libánon czédrusfájához, ezt izenvén: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; de a mező vadja, a mely a Libánonon van, átszaladt a bogácskórón, és eltapodta azt.
2Kir 14: 10 Megverted az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel szívedben. Elégedjél meg a dicsőséggel és maradj otthon; miért akarsz a szerencsétlenséggel harczra kelni, hogy elessél magad is és Júda is veled együtt?
2Kir 14: 11 De Amásia nem hallgatott reá, és felvonult Joás, Izráel királya, és szembe-szállottak egymással, ő és Amásia, Júda királya Bethsemesnél, amely Júdában van.
2Kir 14: 12 De megveretett Júda Izráeltől, és kiki elfutott az ő sátorába.
2Kir 14: 13 És Amásiát, Júda királyát, Joásnak, az Akházia fiának fiát [is] elfogta Joás, Izráel királya Bethsemesnél; és Jeruzsálem ellen ment, és lerontotta Jeruzsálem kerítését, az Efraim kapujától egész a szegletkapuig, négyszáz singre.
2Kir 14: 14 És elvitt minden aranyat, minden ezüstöt és minden edényt, a mely találtatott az Úr házában és a király házának kincsei között, és kezeseket [is vévén], visszatért Samariába.
2Kir 14: 15 Joás egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, és az ő erőssége, és miképen hadakozott Amásia, a Júda királya ellen, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 14: 16 És elaluvék Joás az ő atyáival, és eltemetteték Samariában az Izráel királyaival együtt; és az ő fia, Jeroboám uralkodék ő helyette.
2Kir 14: 17 Amásia pedig, Joásnak, a Júda királyának fia, Joásnak, a Joákház fiának, az Izráel királyának halála után még tizenöt esztendeig élt.
2Kir 14: 18 És Amásiának egyéb dolgai vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 14: 19 És pártot ütöttek ő ellene Jeruzsálemben, és ő Lákisba menekült; de utána küldtek Lákisba, és megölték ott.
2Kir 14: 20 És visszahozták őt lovakon, és eltemetteték Jeruzsálemben, a Dávid városában az ő atyáival.
2Kir 14: 21 És az egész Júda népe vevé Azáriát, a ki tizenhat esztendős volt, és őt tette királylyá, az ő atyja, Amásia helyett.
2Kir 14: 22 Ő építé meg Elátot, a melyet visszavett Júdának azután, hogy a király elaludt az ő atyáival.
2Kir 14: 23 Amásiának, Joásnak, a Júda királya fiának tizenötödik esztendejétől fogva uralkodott Jeroboám, Joásnak, az Izráel királyának fia Samariában, negyvenegy esztendeig.
2Kir 14: 24 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, mert Jeroboámnak, a Nébát fiának semmi bűnétől el nem távozott, aki bűnbe ejtette az Izráelt.
2Kir 14: 25 Ő szerezte vissza az Izráel határát Emáthtól fogva a pusztasági tengerig, az Úrnak, Izráel Istenének beszéde szerint, a melyet szólott volt az ő szolgája, Jónás próféta, az Amittai fia által, aki Gáth-Kéferből való volt.
2Kir 14: 26 Mert megtekintette az Úr az Izráel igen nagy nyomorúságát, hogy a berekesztetett és az elhagyatott is semmi és nincs senki, aki az Izráelt megszabadítaná.
2Kir 14: 27 És nem mondta azt az Úr, hogy az Izráel nevét eltörli az ég alól; annakokáért megszabadította őket Jeroboám, a Joás fia által.
2Kir 14: 28 Jeroboám egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő erőssége, hogy miképen hadakozott, és mi módon nyerte vissza Damaskust és a Júdához tartozó Hámátot az Izráelnek, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 14: 29 És elaluvék Jeroboám az ő atyáival, Izráel királyaival, és uralkodék az ő fia, Zakariás, ő helyette.
2Kir 15: 1 Jeroboámnak, az Izráel királyának huszonhetedik esztendejében kezdett uralkodni Azária, Amásiának, a Júda királyának fia.
2Kir 15: 2 Tizenhat esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és ötvenkét esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának neve Jekólia, Jeruzsálemből való.
2Kir 15: 3 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja, Amásia cselekedett;
2Kir 15: 4 Csakhogy a magaslatok nem rontattak le, a nép még ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon.
2Kir 15: 5 És megverte az Úr a királyt, mert bélpoklos lett egész halála napjáig, és külön házban lakott, és Jótám, a király fia kormányozta a házat, és ő szolgáltatott törvényt a föld népének.
2Kir 15: 6 Azáriának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 15: 7 És elaluvék Azária az ő atyáival, és eltemeték őt az ő atyáival a Dávid városában, és az ő fia, Jótám, uralkodék ő helyette.
2Kir 15: 8 Azáriának, a Júda királyának harmincznyolczadik esztendejében kezdett uralkodni Zakariás, a Jeroboám fia Izráelen, Samariában hat hónapig.
2Kir 15: 9 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, miképen az ő atyái cselekedtek volt. Nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit, aki vétekbe ejtette az Izráelt.
2Kir 15: 10 És összeesküdött ellene Sallum, a Jábes fia, és megölte őt a nép szeme láttára, és megölvén őt, ő uralkodott helyette.
2Kir 15: 11 Zakariásnak egyéb dolgai pedig, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.
2Kir 15: 12 Ez az Úr beszéde, a mit Jéhu felől szólott, mondván: A te fiaid negyedízig ülnek Izráel trónján. És így történt.
2Kir 15: 13 Sallum, a Jábes fia lett a király Uzziának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejében, de csak egy hónapig uralkodott Samariában;
2Kir 15: 14 Mert Menáhem, a Thirsabeli Gádi fia feljött, és Samariába ment, és megölte Sallumot, a Jábes fiát Samariában, és megölvén őt, ő uralkodott helyette.
2Kir 15: 15 Sallumnak egyéb dolgai pedig és összeesküvése, a melyet csinált, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.
2Kir 15: 16 Akkor verte le Menáhem Tifsáhot és mindazokat, a kik benne voltak, és egész határát Thirsától fogva, mert nem bocsátották be, azért veré le, [és még] a terhes asszonyokat [is] mind felhasogatá benne.
2Kir 15: 17 Azáriának, Júda királyának harminczkilenczedik esztendejétől fogva uralkodott Menáhem, a Gádi fia Izráelen tíz esztendeig Samariában.
2Kir 15: 18 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; nem hagyta el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneit teljes életében, aki vétekbe ejtette az Izráelt.
2Kir 15: 19 [És] rátört Púl, Assiria királya az országra, és Menáhem Púlnak ezer tálentom ezüstöt adott azért, hogy legyen néki segítséggel az ő birodalmának megerősítésében.
2Kir 15: 20 És Menáhem adót vetett Izráelben a gazdagokra, ötven ezüst siklust minden egyes emberre, hogy azt Assiria királyának adja, és visszatért Assiria királya, és nem maradt ott az országban.
2Kir 15: 21 Menáhemnek egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva az Izráel királyainak krónika-könyvében?
2Kir 15: 22 És elaluvék Menáhem az ő atyáival, és uralkodék az ő fia, Pekája ő helyette.
2Kir 15: 23 [És] Azáriának, Júda királyának ötvenedik esztendejében kezdett uralkodni Pekája, a Menáhem fia, Izráelen Samariában két esztendeig.
2Kir 15: 24 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, aki vétekbe ejtette az Izráelt.
2Kir 15: 25 És pártot ütött ellene Péka, a Remália fia, az ő hadnagya, és megölte őt Samariában, a király házának palotájában, Argóbbal és Arjéval és ötven emberrel a Gileádbeliek fiai közül, és megölte őt, és ő lett helyébe a király.
2Kir 15: 26 Pekájának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.
2Kir 15: 27 Azáriának, Júda királyának ötvenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Péka, a Remália fia, Izráelen Samariában húsz esztendeig.
2Kir 15: 28 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; nem távozék el Jeroboámnak, a Nébát fiának bűneitől, aki vétekbe ejtette az Izráelt.
2Kir 15: 29 Pékának, az Izráel királyának idejében jött el Tiglát-Piléser, Assiria királya, és foglalta el Hijont, Abélt, Beth-Maakát, Jánoát, Kédest, Hásort, Gileádot, Galileát és a Nafthali egész földét, és hurczolta el őket, Assiriába.
2Kir 15: 30 De Hósea, az Ela fia, pártot ütött Péka, a Remália fia ellen, és levágta és megölte őt, és ő lett helyébe a király Jótámnak, az Uzzia fiának huszadik esztendejében.
2Kir 15: 31 Pékának egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak krónika-könyvében.
2Kir 15: 32 Pékának, a Remália fiának, az Izráel királyának második esztendejében kezdett uralkodni Jótám, Uzziának, a Júda királyának fia.
2Kir 15: 33 Huszonöt esztendős volt, a mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának Jérusa volt a neve, a Sádók leánya.
2Kir 15: 34 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, mind a szerint, a mint az ő atyja, Uzzia cselekedék;
2Kir 15: 35 Csak a magaslatokat nem rontották le; még ott áldozott és tömjénezett a nép a magaslatokon. Ő építette meg az Úr házának felső kapuját.
2Kir 15: 36 Jótámnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 15: 37 Ebben az időben kezdte az Úr ráküldeni Júdára Réczint, Siria királyát, és Pékát, a Remália fiát.
2Kir 15: 38 És elaluvék Jótám az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival, Dávidnak, az ő atyjának városában, és Akház, az ő fia, uralkodék ő helyette.
2Kir 16: 1 Pékának, a Remália fiának tizenhetedik esztendejében kezdett uralkodni Akház, Jótámnak, a Júda királyának fia.
2Kir 16: 2 Húsz esztendős volt Akház, mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; de nem azt cselekedé, a mi az Úrnak, az ő Istenének tetszett volna, a mint Dávid, az ő atyja,
2Kir 16: 3 Hanem az Izráel királyainak útjokon járt, még az ő fiát is átvitte a tűzön, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai előtt kiűzött volt.
2Kir 16: 4 És ott áldozott és tömjénezett a magaslatokon és a halmokon és minden zöld fa alatt.
2Kir 16: 5 Abban az időben jött fel Réczin, Siria királya, és Péka, a Remália fia, az Izráel királya, Jeruzsálemet vívatni, és körülzárták Akházt, de nem tudták legyőzni.
2Kir 16: 6 Akkor nyerte vissza Réczin, Siria királya Elátot a Siriabelieknek, és irtottaki a zsidókat Elátból; és Siriabeliek jövének Elátba, és ott laknak mind e mai napig.
2Kir 16: 7 És követeket küldött Akház Tiglát-Piléserhez, Assiria királyához, ezt izenvén: Te szolgád és a te fiad vagyok; jőjj fel és szabadíts meg engem Siria királyának kezéből és az Izráel királyának kezéből, a kik reám támadtak.
2Kir 16: 8 És vevé Akház az ezüstöt és aranyat, és a mely találtaték az Úr házában és a király házának kincsei között, és ajándékba küldé Assiria királyának.
2Kir 16: 9 És engedett néki Assiria királya, és feljövén Assiria királya Damaskus ellen, bevette azt, és a benne levőket Kirbe hurczolta; Réczint pedig megölte.
2Kir 16: 10 És eleibe ment Akház Tiglát-Pilésernek, Assiria királyának Damaskusba, és mikor meglátta Akház király azt az oltárt, a mely Damaskusban volt, elküldte Akház király annak az oltárnak hasonlatosságát és képét minden felszerelésével Uriás paphoz.
2Kir 16: 11 És megépítette Uriás pap az oltárt arra a formára, a melyet Akház király Damaskusból küldött, és elkészíté azt Uriás pap, mire Akház király visszajött Damaskusból.
2Kir 16: 12 És mikor megjött a király Damaskusból és meglátta a király az oltárt: az oltárhoz ment a király és áldozott rajta,
2Kir 16: 13 És meggyújtotta az ő égőáldozatját és ételáldozatját, és áldozott italáldozattal is, és az ő hálaáldozatainak vérét elhintette az oltár körül.
2Kir 16: 14 És a rézoltárt, a mely az Úr előtt állott, elviteté a ház elől, hogy ne álljon az ő oltára és az Úr háza között, és helyhezteté azt az oltár szegletéhez észak felől.
2Kir 16: 15 És megparancsolta Akház király Uriás papnak, mondván: E nagy oltáron gyújtsd meg a reggeli égőáldozatot és az esteli ételáldozatot, a király égőáldozatját is az ő ételáldozatával együtt, az egész föld népének is mind égőáldozatát, mind ételáldozatját, mind italáldozatját, és az égőáldozat minden vérét és egyéb áldozatnak minden vérét a körül hintsed el; a rézoltár felől pedig még [majd] gondolkozom.
2Kir 16: 16 És Uriás pap mind a szerint cselekedék, a mint Akház király megparancsolta.
2Kir 16: 17 És letörte Akház király a talpak oldalait, és lehányta azokról a mosdómedenczéket; a tengert is ledobta a rézökrökről, a melyeken állott, és kőtalapzatra tette.
2Kir 16: 18 És áthelyezte a szombati hajlékot, a melyet a házban építettek, és a király külső bejáró helyét az Úr házában, Assiria királya miatt.
2Kir 16: 19 Akháznak egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 16: 20 És elaluvék Akház az ő atyáival, és eltemetteték az ő atyáival a Dávid városában, és uralkodék ő helyette az ő fia, Ezékiás.
2Kir 17: 1 Akháznak, a Júda királyának tizenkettedik esztendejében kezdett uralkodni Hóseás, az Ela fia, Samariában Izráelen, kilencz esztendeig.
2Kir 17: 2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt; de nem annyira, mint Izráel ama királyai, a kik előtte éltek.
2Kir 17: 3 Ez ellen jött fel Salmanassár, Assiria királya, és szolgájává lett Hóseás, és adót fizetett néki.
2Kir 17: 4 De mikor Assiria királya megtudta, hogy Hóseás pártot ütött ellene és követeket küldött Suához, Égyiptom királyához, az évenkénti adót pedig nem küldötte meg Assiria királyának: elfogatta őt Assiria királya és börtönbe vetette.
2Kir 17: 5 És felméne az assiriai király az egész ország ellen, és feljövén Samaria ellen, azt három esztendeig ostromolta.
2Kir 17: 6 És Hóseásnak kilenczedik esztendejében bevette Assiria királya Samariát, és elhurczolta az Izráelt Assiriába; és Halában és Háborban a Gózán folyó mellett, és a Médek városaiban telepítette le őket.
2Kir 17: 7 Ez pedig azért történt, mert az Izráel fiai vétkeztek az Úr ellen, az ő Istenök ellen, aki őket kihozta Égyiptom földéből, a Faraónak, az égyiptomi királynak kezéből, és idegen isteneket tiszteltek.
2Kir 17: 8 És jártak a pogányok szerzésekben, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai elől, és úgy cselekedtek, mint az Izráel királyai.
2Kir 17: 9 És alattomban oly dolgokat cselekedtek az Izráel fiai, a melyek ellenére voltak az Úrnak, az ő Istenöknek, és építettek magoknak magaslatokat minden városaikban, az őrtornyoktól a kerített városokig.
2Kir 17: 10 És emeltek magoknak faragott képeket és Aserákat minden magas halmokon és minden zöld fa alatt.
2Kir 17: 11 És ott tömjéneztek minden magaslaton, mint a pogányok, a kiket az Úr kiűzött volt előlök, és gonosz dolgokat cselekedtek, a melyekkel az Urat haragra indították.
2Kir 17: 12 És a bálványoknak szolgáltak, a kik felől az Úr azt parancsolta volt nékik: Ezt ne cselekedjétek.
2Kir 17: 13 És mikor bizonyságot tett az Úr Izráelben és Júdában minden prófétája és minden látnoka által, ezt mondván: Térjetek meg a ti gonosz útaitokról, és őrizzétek meg az én parancsolataimat és rendeléseimet, az egész törvény szerint, a melyet parancsoltam a ti atyáitoknak; és a melyet ti hozzátok küldöttem az én szolgáim, a próféták által:
2Kir 17: 14 Akkor nem engedelmeskedtek, hanem megkeményítették az ő nyakokat atyáik makacssága szerint, a kik nem hittek az Úrban, az ő Istenökben.
2Kir 17: 15 Sőt megvetették az ő rendeléseit és szövetségét, a melyet atyáikkal kötött, és az ő bizonyságtételeit, a melyekkel megintette őket, és hiábavalóságot követvén, magok is hiábavalókká lettek, és a körültök való pogányok után [indultak,] a kik felől pedig azt parancsolta nékik az Úr, hogy azokat ne utánozzák.
2Kir 17: 16 És elhagyták az Úrnak, az ő Istenöknek minden parancsolatját, és öntött képeket csináltak magoknak, két borjút és készítettek Aserát, és meghajlottak az ég minden seregei előtt, és a Baált tisztelték.
2Kir 17: 17 És átvitték fiaikat és leányaikat a tűzön, jövendőket mondtak és varázslást űztek, és magokat teljesen eladták a bűnnek az Úr bosszantására.
2Kir 17: 18 Azért igen megharaguvék az Úr Izráelre, és elveté őt színe elől; és semmi nem maradt meg, hanem csak a Júda nemzetsége egyedül.
2Kir 17: 19 Sőt még a Júda sem őrizte meg az Úrnak, az ő Istenének parancsolatait, hanem az Izráel szerzésiben jártak, úgy cselekedvén, mint azok.
2Kir 17: 20 Elidegenült azért az Úr az egész Izráel magvától, és megsanyargatta őket, és a kóborlók kezébe adta őket, mígnem mind elvetette az ő szemei elől;
2Kir 17: 21 Mert elszakasztotta Izráelt a Dávid házától, és királylyá tevék Jeroboámot, a Nébát fiát. És Jeroboám elcsalta az Izráelt az Úrtól, és igen nagy vétekbe ejtette őket.
2Kir 17: 22 És az Izráel fiai követték Jeroboám minden bűnét, a melyeket elkövetett, és nem távoztak el azoktól;
2Kir 17: 23 Míglen elveté az Úr az ő színe elől az Izráelt, a mint megmondotta minden ő szolgái, a próféták által. Így hurczoltatott el fogságra az Izráel az ő földéből Assiriába mind e mai napig.
2Kir 17: 24 És [más] [népet] telepített be Assiria királya Babilóniából, Kutából, Avából, Hámátból és Sefárvaimból, és beszállítá őket Samaria városaiba az Izráel fiai helyett, a kik birtokba vették Samariát, és annak városaiban laktak.
2Kir 17: 25 És történt ott lakásuk kezdetén, hogy nem az Urat félték, és az Úr oroszlánokat bocsátott reájok, a melyek [többet] megöltek közülök.
2Kir 17: 26 Mondának azért Assiria királyának: A pogányok, a kiket [ide] hoztál és Samaria városaiba telepítettél, nem tudják e föld Istene tiszteletének módját, azért oroszlánokat bocsátott az rájok, a melyek megölik őket, mert nem tudják e föld Istene tiszteletének módját.
2Kir 17: 27 Parancsola azért Assiria királya, mondván: Vigyetek oda egyet a papok közül, a kiket onnét elhoztatok, aki menjen el és lakjék ott, és tanítsa meg őket ama föld Istene tiszteletének módjára.
2Kir 17: 28 És elméne egy a papok közül, a kiket Samariából elvittek volt, és lakék Béthelben, és megtanította őket, hogy mikép tiszteljék az Urat.
2Kir 17: 29 De azért mindenik nép külön isteneket csinált magának, és behelyezték azokat a magaslatok házaiba, a melyeket a Samaritánusok építettek, mindenik nemzetség a maga városában, a melyben lakott.
2Kir 17: 30 A Babilonból való férfiak csinálták a Sukkót-Benótot, a Kutból való férfiak csinálták a Nérgelt, és a Hámátból való férfiak az Asimát csinálták;
2Kir 17: 31 A Háveusok pedig a Nibeházt és a Tartákot csinálták, míg a Sefárvaimbeliek tűzzel égették meg az ő magzatjaikat az Adraméleknek és Anaméleknek, a Sefárvaimbeliek isteneinek.
2Kir 17: 32 De miután az Urat is tisztelték, a magaslatokra papokat állítottak a maguk tömegéből, a kik ő érettök áldoztak a magaslatok házaiban.
2Kir 17: 33 Így tisztelték az Urat és szolgálták az ő isteneiket is, ama népek szokása szerint, a kik közül elhozták volt őket.
2Kir 17: 34 És mind e mai napig az ő régi szokásuk szerint cselekesznek; nem tisztelik [igazán] az Urat, és nem cselekesznek az ő rendeléseik és szokásuk szerint, sem pedig ama törvény és parancsolat szerint, a melyet az Úr parancsolt a Jákób fiainak, a kiknek az Izráel nevet adta.
2Kir 17: 35 És a kikkel az Úr szövetséget kötött, és megparancsolta nékik, mondván: Ne tiszteljetek idegen isteneket, és ne imádjátok őket, és ne szolgáljatok és ne áldozzatok nékik;
2Kir 17: 36 Hanem csak az Urat tiszteljétek, őt imádjátok és néki áldozzatok, aki titeket kihozott az Égyiptom földéből nagy erővel és kinyújtott karral.
2Kir 17: 37 És őrizzétek meg az ő rendeléseit, ítéleteit, törvényét és parancsolatját, a melyeket megírt néktek, azokat cselekedvén minden időben, és idegen isteneket ne tiszteljetek;
2Kir 17: 38 És el ne felejtkezzetek a kötésről, a melyet veletek tettem, és ne tiszteljetek idegen isteneket;
2Kir 17: 39 Hanem az Urat tiszteljétek, a ti Isteneteket, és ő megszabadít titeket minden ellenségetek kezéből.
2Kir 17: 40 De ezek nem engedelmeskedtek, hanem előbbi szokásaik szerint cselekedtek.
2Kir 17: 41 Így tisztelték ezek a pogányok az Urat és szolgálták az ő bálványaikat, és így cselekedtek az ő fiaik és unokáik is, a mint az ő eleik cselekedtek, mind e mai napig.
2Kir 18: 1 És Hóseásnak, az Ela fiának, az Izráel királyának harmadik esztendejében kezdett uralkodni Ezékiás, Akháznak, a Júda királyának fia.
2Kir 18: 2 Huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és huszonkilencz esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; anyjának neve Abi, a Zakariás leánya.
2Kir 18: 3 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, a mint az ő atyja, Dávid cselekedett volt.
2Kir 18: 4 Ő rontotta le a magaslatokat, törte el az oszlopokat, és vágtaki az Aserát, és törte össze az érczkígyót is, a melyet Mózes csinált; mert mind az ideig az Izráel fiai jóillatot tettek annak, és nevezék azt Nékhustánnak.
2Kir 18: 5 [Egyedül] az Úrban, Izráel Istenében bízott, és ő utána nem volt hozzá hasonló Júda minden királyai között sem azok között, a kik ő előtte [voltak.]
2Kir 18: 6 Mert az Úrhoz ragaszkodott, és el nem hajlott ő tőle, és megőrizte az ő parancsolatait, a melyeket az Úr Mózesnek parancsolt vala.
2Kir 18: 7 És vele volt az Úr mindenütt és a hova csak ment, előmenetele volt. És elszakadt Assiria királyától, és nem szolgált néki.
2Kir 18: 8 Megverte a Filiszteusokat is egész Gázáig és határukat, az őrtornyoktól a kerített városokig.
2Kir 18: 9 Ezékiás királynak negyedik esztendejében - a mely Hóseásnak, az Ela fiának, az Izráel királyának hetedik esztendeje - feljött Salmanassár, Assiria királya Samaria ellen, és megszállotta azt;
2Kir 18: 10 És elfoglalta három esztendő mulva, Ezékiás hatodik esztendejében - ez Hóseásnak, az Izráel királyának kilenczedik esztendeje - ekkor vették be Samariát.
2Kir 18: 11 És elhurczolta Assiria királya az Izráelt Assiriába, és letelepíté Halába, Háborba, a Gózán folyó mellé, és a Médeusok városaiba;
2Kir 18: 12 Azért, mert nem hallgattak az Úrnak, az ő Istenöknek szavára, hanem megszegték az ő szövetségét, mindazokat, a melyeket Mózes, az Úr szolgája parancsolt vala; sem nem hallgattak rájok, sem nem cselekedték azokat.
2Kir 18: 13 Ezékiás királynak pedig tizennegyedik esztendejében feljött Sénakhérib, Assiria királya Júdának minden kerített városa ellen, és elfoglalta azokat.
2Kir 18: 14 Akkor elküldött Ezékiás, Júda királya Assiria királyához Lákisba, ezt izenvén: Vétkeztem, térj el én rólam; a mit rám vetsz, elviselem! És Assiria királya Ezékiásra, Júda királyára háromszáz tálentom ezüstöt és harmincz tálentom aranyat vetett ki.
2Kir 18: 15 És Ezékiás oda adott minden ezüstöt, a mely találtatott az Úr házában és a király házának kincsei között.
2Kir 18: 16 Ugyanebben az időben fosztotta meg Ezékiás az Úr templomának ajtajait és az ajtók félfáit, a melyeket Ezékiás, Júda királya maga boríttatott be, és oda adta azokat Assiria királyának.
2Kir 18: 17 És Assiria királya [mégis] oda küldte Thartánt, Rabsárist és Rabsakét Lákisból Ezékiás királyhoz igen nagy haddal Jeruzsálembe, és felmenének és jutának Jeruzsálembe, és feljövén és oda érvén, megállának a felső halastó zsilipjénél, a mely a ruhafestő útja mellett van.
2Kir 18: 18 És kihívaták a királyt. És kiméne hozzájok Eliákim, a Hilkia fia, ki a [király] házának gondviselője volt, és Sebna, az íródeák, és Joákh, az Asáf fia, az emlékíró.
2Kir 18: 19 És monda nékik Rabsaké: Mondjátok meg Ezékiásnak: Ezt mondja a király, Assiria nagy királya: Micsoda bizodalom ez, a melyben te bizakodtál?
2Kir 18: 20 Azt mondád: csak szóbeszéd; tanács és erő [kell] a hadakozáshoz; vajjon kihez bíztál, hogy fellázadtál ellenem?
2Kir 18: 21 Ímé, ebben a törött nádszálban bizakodol, Égyiptomban, melyhez haki támaszkodik, bemegy az ő kezébe és általlikasztja? Ilyen a Faraó, Égyiptom királya mindenekhez, a kik ő hozzá bíznak!
2Kir 18: 22 Vagy azt akarjátok nékem mondani: Mi az Úrban, a mi Istenünkben bízunk; hát nem ez-é az, a kinek magaslatait és oltárait lerontotta Ezékiás, és mind Júdának, mind Jeruzsálemnek megparancsolta: Ez oltár előtt imádkozzatok Jeruzsálemben?
2Kir 18: 23 Nosza, fogadj hát az én urammal, Assiria királyával: Én néked kétezer lovat adok, ha tudsz reájok adni annyi lovast.
2Kir 18: 24 Hogy verhetnél hát vissza az én uram legkisebb hadnagyai közül csak egyet is, és hogyan bízhatol Égyiptomhoz a szekerek és a lovagok miatt?
2Kir 18: 25 Vajjon az Úr [tudta] nélkül jöttem-é fel e hely ellen, hogy azt elveszessem? Az Úr mondotta nékem: Menj fel e föld ellen, és veszesd el azt!
2Kir 18: 26 És monda Eliákim, a Hilkia fia, és Sebna és Joákh Rabsakénak: Beszélj, kérlek, a te szolgáiddal siriai nyelven, mert jól értjük; és ne beszélj velünk zsidóul e nép füle hallatára, a mely a kőfalon van.
2Kir 18: 27 És felele nékik Rabsaké: Vajjon a te uradhoz, vagy te hozzád küldött-é engem az én uram, hogy elmondjam e dolgokat, avagy nem [inkább] e férfiakhoz-é, a kik a kőfalon ülnek, hogy azután veletek együtt egyék meg a saját ganéjokat, és igyák meg a saját vizeletöket?
2Kir 18: 28 És oda állott Rabsaké, és hangosan kezdett zsidóul beszélni, mondván: Halljátok meg a királynak, Assiria nagy királyának beszédit!
2Kir 18: 29 Azt mondja a király: Meg ne csaljon titeket Ezékiás; mert nem szabadíthat meg titeket az ő kezéből.
2Kir 18: 30 És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, ezt mondván: Kétség nélkül megszabadít minket az Úr, és nem adatik e város az assiria király kezébe.
2Kir 18: 31 Ne hallgassatok Ezékiásra; mert így szól Assiria királya: Békéljetek meg velem, és jőjjetek ki hozzám, és kiki egyék az ő szőlőjéből és fügefájáról, és igyék az ő kútjának vizéből;
2Kir 18: 32 Míg eljövök és elviszlek titeket a ti földetekhez hasonló földre, gabonás és boros földre, kenyeres és szőlős földre, olajfás, és mézes földre, hogy élhessetek és meg ne haljatok. Ne higyjetek Ezékiásnak, mert félrevezet benneteket, mikor azt mondja: Az Úr megszabadít minket!
2Kir 18: 33 Vajjon megszabadították-é a pogányok istenei, mindenik a maga földjét Assiria királyának kezéből?
2Kir 18: 34 Hol vannak Hámátnak és Arphádnak istenei? Hol Sefárvaimnak, Hénának és Hivvának istenei? És Samariát is megszabadították-é az én kezemből?
2Kir 18: 35 Kicsoda a földön való minden istenek közül, aki megszabadíthatta volna az ő földjét az én kezemből, hogy az Úr is kiszabadíthatná Jeruzsálemet az én kezemből?
2Kir 18: 36 De a nép csak hallgatott, és nem felelt néki csak egy igét sem; mert a király megparancsolta volt, mondván: Ne feleljetek néki.
2Kir 18: 37 És elment Eliákim, a Hilkia fia, a [király] házának gondviselője, és Sebna, az íródeák, és Joákh, az Asáf fia, az emlékíró, Ezékiáshoz megszaggatott ruhákban, és elmondák néki Rabsaké beszédit.
2Kir 19: 1 Mikor pedig ezeket hallotta Ezékiás király, megszaggatta az ő ruháit, és zsákba öltözék, és bement az Úr házába.
2Kir 19: 2 És elküldte Eliákimot, a [király] házának gondviselőjét, és Sebnát, az íródeákot, és a papoknak véneit, a kik zsákba öltöztek, Ésaiás prófétához, az Ámós fiához;
2Kir 19: 3 És mondának néki: Ezt mondja Ezékiás: E nap nyomorúságnak, szidalmazásnak és káromlásnak napja; mert a fiak a szülésre jutottak, de nincs erő szüléshez.
2Kir 19: 4 Netalán az Úr, a te Istened meghallotta Rabsakénak minden beszédit, a kit elküldött az ő ura, Assiria királya, hogy szidalommal illesse az élő Istent és káromló beszédekkel, a melyeket az Úr, a te Istened meghallott: könyörögj azért azokért, a kik még megmaradtak.
2Kir 19: 5 És elmenének az Ezékiás király szolgái Ésaiáshoz.
2Kir 19: 6 És monda nékik Ésaiás: Ezt mondjátok a ti uratoknak: Ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem Assiria királyának szolgái.
2Kir 19: 7 Ímé én oly lelket adok belé, hogy hírt hallván, visszatér az ő földjére és fegyverrel vágatom le őt az ő földjében.
2Kir 19: 8 És mikor visszatért Rabsaké, Assiria királyát Libna ellen harczolva találta, mert meghallotta volt, hogy Lákisból elment.
2Kir 19: 9 És hallván Tirháka felől, a szerecsen király felől, ezt mondván: Ímé kijött, hogy hadakozzék te ellened; visszafordult és követeket küldött Ezékiáshoz, ezt izenvén:
2Kir 19: 10 Így szóljatok Ezékiásnak, a Júda királyának, mondván: Meg ne csaljon téged a te Istened, a kiben bízol, ezt mondván: Nem adatik Assiria királyának kezébe Jeruzsálem.
2Kir 19: 11 Ímé hallottad, mit cselekedtek Assiria királyai minden országokkal, elvesztvén azokat; és te megszabadulhatsz-é?
2Kir 19: 12 Vajjon megszabadították-é a pogányok istenei azokat, a kiket elvesztettek az én atyáim: Gózánt, Aránt, Résefet és az Eden fiait, a kik Thelasárban [voltak?]
2Kir 19: 13 Hol van Hámát királya, Arphád királya és Sefárvaim város királya? Héna és Hivva?
2Kir 19: 14 És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezéből, és elolvasá azt, és felment az Úr házába, és kiterjeszté azt Ezékiás az Úr előtt;
2Kir 19: 15 És imádkozék Ezékiás az Úr előtt, és monda: Uram, Izráel Istene! aki a Kérubok között lakol, te vagy egyedül e föld minden országainak Istene, te teremtetted a mennyet és a földet;
2Kir 19: 16 Hajtsd hozzám, Uram, a te füledet és halld meg; nyisd fel Uram, a te szemeidet és lásd meg: és halld meg a Sénakhérib beszédét, aki ide küldött, hogy szidalommal illesse az élő Istent.
2Kir 19: 17 Igaz, Uram, Assiria királyai elpusztították a pogányokat és azok országait.
2Kir 19: 18 És az ő isteneiket a tűzbe hányták; de azok nem voltak istenek, hanem csak emberi kéz alkotásai, fa és kő, azért vesztették el őket.
2Kir 19: 19 Most azonban, mi Urunk, Istenünk, szabadíts meg, kérlek, minket az ő kezéből, hogy megismerje e föld minden országa, hogy te, az Úr, vagy az egyetlen Isten!
2Kir 19: 20 Akkor elküldött Ésaiás, az Ámós fia, Ezékiáshoz, ezt mondván: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: A te könyörgésedet, Assiria királya, Sénakhérib felől, meghallgattam.
2Kir 19: 21 Ez az, a mit az Úr ő felőle mondott: Megutál téged és megcsúfol téged Sionnak szűz leánya, utánad fejét hajtogatja Jeruzsálem leánya.
2Kir 19: 22 Kit szidalmaztál és kit gyaláztál? És ki ellen emelted fel a te szódat, vagy [ki ellen] emelted fel a te szemeidet a magasságba? Az Izráel szentje ellen!
2Kir 19: 23 Követeid által gúnyoltad az Urat, és mondád: Szekereim sokaságával meghágom a hegyek magasságait, a Libánon oldalait, és levágom magas czédrusait, legfelségesebb cziprusfáit, és bemegyek csúcsának lakóhelyébe, kertes erdejébe.
2Kir 19: 24 Ástam és ittam idegen vizeket, és kiszárítom lábaim talpával Égyiptom minden folyóvizét.
2Kir 19: 25 Avagy nem hallottad? Régen megcsináltam, ős időktől elvégeztem ezt! Most [csak] véghezvittem, hogy puszta kőhalmokká döntsd össze az erős városokat;
2Kir 19: 26 És hogy a benne lakók erejökben megfogyatkozzanak, megrontassanak és megszégyenüljenek, és olyanok legyenek mint a mező füve, fiatal paréj, a háztető füve és mint a kalászhajtás előtt elszáradt gabona.
2Kir 19: 27 És ismerem a te ülésedet, és járásodat kelésedet, és ellenem való tombolásodat;
2Kir 19: 28 A te ellenem való tombolásodért és a te elbizakodásodért, a mely felhatott füleimbe, az én karikámat orrodba vetem, és zabolámat szádba, és visszaviszlek azon az úton, a melyen eljöttél.
2Kir 19: 29 Te néked pedig, [Ezékiás], legyen ez jeled: Ez esztendőben táplál a hulladék termése, a második esztendőben, a mi magától terem; de a harmadik esztendőben [már] vettek és arattok, szőlőket plántáltok és azok gyümölcsét eszitek.
2Kir 19: 30 És a Júda házából a kiszabadult és a megmaradt gyökeret ver alól, és gyümölcsöt terem felül.
2Kir 19: 31 Mert Jeruzsálemből fog származni a maradék, és a megszabadult a Sion hegyéről; a Seregek Urának buzgó szerelme cselekszi ezt!
2Kir 19: 32 Azért azt mondja az Úr Assiria királya felől: Be nem jő e városba, és nyilat sem lő bele, sem paizs nem ostromolja azt, sem sánczot nem ás mellette.
2Kir 19: 33 Azon az úton, a melyen jött, tér vissza, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr.
2Kir 19: 34 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt, én érettem és Dávidért, az én szolgámért.
2Kir 19: 35 És azon az éjszakán kijött az Úr angyala, és levágott az Assiriabeli táborban száznyolczvanötezeret, és mikor jó reggel felkeltek, ímé mindenütt holttestek [hevertek.]
2Kir 19: 36 És elindult, és elment, és visszafordult Sénakhérib, Assiria királya, és Ninivében maradt.
2Kir 19: 37 És lőn, mikor ő a Nisróknak, az ő Istenének templomában imádkozék, Adramélek és Sarézer, az ő fiai, levágták őt fegyverrel: magok pedig elszaladtak az Ararát földébe, és az ő fia, Esárhaddon uralkodék helyette.
2Kir 20: 1 Ebben az időben halálosan megbetegedett Ezékiás, és hozzá menvén Ésaiás próféta, az Ámós fia, monda néki: Azt mondja az Úr: Rendeld el házadat, mert meghalsz és nem élsz.
2Kir 20: 2 Akkor arczczal a falhoz fordult, és könyörgött az Úrnak, mondván:
2Kir 20: 3 Óh Uram, emlékezzél meg róla, hogy te előtted hűséggel és tökéletes szívvel jártam, és hogy azt cselekedtem, a mi jó volt a te szemeid előtt. És sírt Ezékiás nagy sírással.
2Kir 20: 4 Azonban Ésaiás még alig ért a város közepére, mikor az Úr beszéde lőn ő hozzá, mondván:
2Kir 20: 5 Menj vissza és mondd meg Ezékiásnak, az én népem fejedelmének: Azt mondja az Úr, Dávidnak, a te atyádnak Istene: Meghallgattam a te imádságodat, láttam a te könyhullatásidat, ímé én meggyógyítlak téged, harmadnapra felmégy az Úr házába;
2Kir 20: 6 És a te idődet tizenöt esztendővel meghosszabbítom, és megszabadítlak téged és e várost Assiria királyának kezéből, és megoltalmazom e várost én érettem és Dávidért, az én szolgámért,
2Kir 20: 7 És monda Ésaiás: Hozzatok egy kötés száraz fügét ide. És hozának, és azt a kelevényre kötötték, és meggyógyult.
2Kir 20: 8 És mikor azt kérdezé Ezékiás Ésaiástól: Mi lesz a jele, hogy meggyógyít engem az Úr, és hogy harmadnapra felmehetek az Úr házába?
2Kir 20: 9 Felele Ésaiás: Ez legyen jeled az Úrtól, hogy ő megcselekeszi ezt a dolgot, a melyről szólott [néked]: Előremenjen-é az árnyék tíz grádicscsal, vagy visszatérjen-é tíz grádicscsal?
2Kir 20: 10 És felele Ezékiás: Könnyű az árnyéknak tíz grádicscsal alábbszállani. Ne úgy, hanem menjen hátra az árnyék tíz grádicscsal.
2Kir 20: 11 És könyörgött Ésaiás próféta az Úrhoz, és visszatéríté az árnyékot Akház napóráján, azokon a grádicsokon, a melyeken már aláment volt, tíz grádicscsal.
2Kir 20: 12 Ebben az időben küldött Berodákh Baladán, Baladánnak, a babilóniai királynak fia levelet és ajándékokat Ezékiásnak; mert meghallotta, hogy Ezékiás beteg volt.
2Kir 20: 13 És meghallgatá őket Ezékiás, és megmutatta nékik az ő egész kincsesházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszerszámokat, a drága kenetet és az ő fegyveres házát és mindent, a mi csak találtatott az ő kincstáraiban, és nem volt semmi az ő házában és egész birodalmában, a mit meg nem mutatott volna Ezékiás.
2Kir 20: 14 Ekkor jött Ésaiás próféta Ezékiás királyhoz, és monda néki: Mit mondtak ezek a férfiak, és honnét jöttek hozzád? És felele Ezékiás: Messze földről jöttek, Babilóniából.
2Kir 20: 15 És monda: Mit láttak a te házadban? Felele Ezékiás: Mindent láttak, a mi csak van az én házamban, és nem volt semmi az én tárházamban, a mit nékik meg ne mutattam volna.
2Kir 20: 16 Akkor monda Ésaiás Ezékiásnak: Halld meg az Úrnak beszédét:
2Kir 20: 17 Ímé eljő az idő, a mikor mindaz, a mi a te házadban van, és a mit eltettek a te atyáid e mai napig, elvitetik Babilóniába, és semmi sem marad meg, azt mondja az Úr.
2Kir 20: 18 És a te fiaid közül is, a kik tőled származnak és születnek, elhurczoltatnak és udvariszolgák lesznek a babilóniai király udvarában.
2Kir 20: 19 Ezékiás pedig monda Ésaiásnak: Jó az Úr beszéde, a melyet szólál: És monda: Nem [merő jóság-é], ha békesség és hűség lesz az én napjaimban?
2Kir 20: 20 Ezékiásnak egyéb dolgai pedig és minden erőssége, és hogy miképen csinálta a tavat és a vízcsöveket, a melyekkel a vizet a városba vezette, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika- könyvében?
2Kir 20: 21 És elaluvék Ezékiás az ő atyáival, és az ő fia, Manasse uralkodék helyette.
2Kir 21: 1 Manasse tizenkét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának Hefsiba volt a neve.
2Kir 21: 2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, a pogányok útálatossága szerint, a kiket az Úr kiűzött volt az Izráel fiai elől:
2Kir 21: 3 Mert újra megépítette a magaslatokat, a melyeket Ezékiás, az ő atyja lerontott, és oltárokat emelt a Baálnak, és állított Aserát, mint a hogy Akháb, az Izráel királya cselekedett volt, és imádta az összes mennyei seregeket és azoknak szolgált.
2Kir 21: 4 És oltárokat is épített az Úr házában, a mely felől azt mondotta volt az Úr: Jeruzsálemben helyheztetem az én nevemet!
2Kir 21: 5 Oltárokat épített az egész mennyei seregnek, az Úr házának mind a két pitvarában.
2Kir 21: 6 És átvivé a fiát a tűzön, és igézést és jegymagyarázást űzött és ördöngösöket és titokfejtőket tartott; sok gonosz dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, hogy őt haragra ingerelje.
2Kir 21: 7 És az Asera-bálványt, a melyet készített, bevitte abba a házba, a mely felől azt mondotta volt az Úr Dávidnak és az ő fiának, Salamonnak: Ebben a házban és Jeruzsálemben, a melyet magamnak választottam Izráelnek minden nemzetségei közül, helyheztetem az én nevemet mindörökké;
2Kir 21: 8 És ki nem mozdítom többé Izráel lábát erről a földről, a melyet adtam az ő eleiknek, ha szorgalmatosan az én parancsolatim szerint cselekesznek, és az egész törvény szerint, a melyet nékik Mózes, az én szolgám parancsolt.
2Kir 21: 9 Ők azonban nem engedelmeskedtek, mert tévelygésbe ejté őket Manasse, hogy még gonoszabbul viseljék magokat azoknál a pogányoknál, a kiket az Úr kivesztett az Izráel fiai elől.
2Kir 21: 10 Akkor szóla az Úr az ő szolgái, a próféták által, mondván:
2Kir 21: 11 Mivelhogy Manasse, Júda királya ezeket az útálatosságokat cselekedte, gonoszabb dolgokat cselekedvén mindazoknál, a melyeket az ő előtte való Emoreusok cselekedtek vala, és Júdát is vétekbe ejtette az ő bálványai által:
2Kir 21: 12 Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Íme, én oly veszedelmet hozok Jeruzsálemre és Júdára, hogy mindenkinek, aki azt hallja, megcsendül bele mind a két füle.
2Kir 21: 13 És kiterjesztem Jeruzsálemre a Samaria mérő-zsinórját és az Akháb házának mértékét; és kitörlöm Jeruzsálemet, mint kitörlik a tálat, és kitörölve leborítják azt,
2Kir 21: 14 És elhagyom az én örökségem maradékát, és adom őt ellenségei kezébe, és zsákmánya és ragadománya lesz minden ellenségeinek;
2Kir 21: 15 Azért, mert gonoszul cselekedtek én előttem, és engem haragra ingerlettek az ő atyáiknak Égyiptomból való kijövetelök napjától fogva, mind e mai napig.
2Kir 21: 16 És Manasse nagyon sok ártatlan vért is ontott ki, úgy hogy Jeruzsálem minden felől megtelt vele, azon a vétkén kivül, a melylyel vétekbe ejtette Júdát, gonoszul cselekedvén az Úr szemei előtt.
2Kir 21: 17 Manassénak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei és az ő vétke, a melyet cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 21: 18 És elaluvék Manasse az ő atyáival, és eltemetteték az ő háza mellett lévő kertben, az Uzza kertjében, és az ő fia, Amon uralkodék helyette.
2Kir 21: 19 Amon huszonkét esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Mésullémet volt, a Jótbabeli Hárus leánya.
2Kir 21: 20 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, a mint cselekedett Manasse, az ő atyja.
2Kir 21: 21 És tökéletesen azon az úton járt, a melyen járt volt az ő atyja, és szolgált a bálványoknak, a kiknek szolgált volt atyja, és azokat imádta.
2Kir 21: 22 És elhagyta az Urat, atyái Istenét, és nem járt az Úrnak útában.
2Kir 21: 23 És pártot ütöttek Amon ellen a maga szolgái, és megölték a királyt az ő házában.
2Kir 21: 24 De a föld népe levágta mindazokat, a kik pártot ütöttek volt Amon király ellen, és a föld népe királylyá tevé az ő fiát, Jósiást, helyette.
2Kir 21: 25 Amonnak egyéb dolgai pedig, a melyeket cselekedett, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 21: 26 És eltemeték őt az ő sírjába, Uzza kertjében, és fia, Jósiás lett a király ő helyette.
2Kir 22: 1 Nyolcz esztendős volt Jósiás, mikor uralkodni kezdett, és harminczegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jédida, a Boskátból való Adaja leánya.
2Kir 22: 2 És kedves dolgot cselekedék az Úr szemei előtt, és járt az ő atyjának, Dávidnak minden útaiban, és nem tért el sem jobbra, sem balra.
2Kir 22: 3 És történt Jósiás király tizennyolczadik esztendejében, elküldte a király Sáfánt, Asaliának, a Messullám fiának fiát, az íródeákot, az Úr házához, mondván:
2Kir 22: 4 Menj fel Hilkiához, a főpaphoz, és számlálják meg az Úr házába begyült pénzt, a melyet gyűjtöttek az ajtóőrizők a néptől.
2Kir 22: 5 És adják azt az Úr házában való mívesek pallérainak kezébe, hogy adják a munkásoknak, a kik az Úrnak házán dolgoznak, hogy a háznak romlásait kijavítsák;
2Kir 22: 6 Az ácsoknak, az építőknek és a kőmíveseknek, hogy fákat és faragott köveket vásároljanak a ház kijavítására.
2Kir 22: 7 De számadást nem kell tőlök venni a pénzről, a mely kezökbe adatik, mert ők azt becsülettel végzik.
2Kir 22: 8 És monda Hilkia, a főpap, Sáfánnak, az íródeáknak: Megtaláltam a törvénykönyvet az Úr házában. És Hilkia oda adta a könyvet Sáfánnak, hogy olvassa el azt.
2Kir 22: 9 És elméne Sáfán, az íródeák, a királyhoz, és megvivé a királynak a választ, és monda: A te szolgáid egybeszedék a pénzt, a mely a házban találtatott, és oda adták azt az Úr házában munkálkodók pallérainak kezébe.
2Kir 22: 10 És megmondá Sáfán, az íródeák, a királynak, mondván: Egy könyvet adott nékem Hilkia pap. És felolvasá azt Sáfán a király előtt.
2Kir 22: 11 Mikor pedig hallotta a király a törvény könyvének beszédit, megszaggatá az ő ruháit.
2Kir 22: 12 És megparancsolta a király Hilkia papnak és Ahikámnak, a Sáfán fiának, és Akbórnak, a Mikája fiának, és Sáfánnak, az íródeáknak, és Asájának, a király szolgájának, mondván:
2Kir 22: 13 Menjetek el, kérdezzétek meg az Urat én érettem és a népért és az egész Júdáért, e könyvnek beszédei felől, a mely megtaláltatott; mert nagy az Úr haragja, mely felgerjedett ellenünk, mivel a mi atyáink nem engedelmeskedtek e könyv beszédeinek, hogy cselekedtek volna mindent úgy, a mint megíratott nékünk.
2Kir 22: 14 És elméne Hilkia pap és Ahikám, Akbór, Sáfán és Asája Hulda próféta asszonyhoz, Sallumnak, a Tikva fiának - aki Harhásnak, a ruhák őrizőjének fia volt - feleségéhez, aki Jeruzsálem más részében lakott, és beszéltek vele.
2Kir 22: 15 És monda nékik: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg a férfiúnak, aki titeket hozzám küldött;
2Kir 22: 16 Ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és e helyen lakozókra, a könyv minden beszédei szerint, a melyet olvasott a Júda királya;
2Kir 22: 17 Mert elhagytak engem, és idegen isteneknek áldoztak jóillattal, hogy engem haragra indítsanak az ő kezöknek minden csinálmányával: azért felgerjed az én haragom e hely ellen, és meg sem oltatik.
2Kir 22: 18 A Júda királyának pedig, a ki elküldött titeket, hogy megkérdezzétek az Urat, ezt mondjátok: Azt mondja az Úr, Izráel Istene: Mivelhogy e beszédekre, a melyeket hallottál,
2Kir 22: 19 Meglágyult a te szíved, és magadat megaláztad az Úr előtt, hallván azokat, a miket e hely és az ezen helyen lakók ellen szólottam, hogy pusztulássá és átokká lesznek, és megszaggattad a te ruháidat, és sírtál előttem; azért én is meghallgattalak, azt mondja az Úr.
2Kir 22: 20 Azért ímé én téged a te atyáidhoz gyűjtelek, és a te sírodba békességgel visznek téged, és meg nem látják a te szemeid azt a nagy veszedelmet, a melyet én e helyre hozok. És megvitték a királynak a választ.
2Kir 23: 1 És elküldött a király, és hozzá gyűltek Júdának és Jeruzsálemnek minden vénei.
2Kir 23: 2 És felment a király az Úr házába, és Júdából minden férfi és Jeruzsálem minden lakosa vele volt; a papok, a próféták és az egész nép kicsinytől fogva nagyig. És minden beszédét elolvasá előttök a szövetség könyvének, a mely megtaláltatott az Úr házában.
2Kir 23: 3 És oda állott a király az emelvényre, és kötést tőn az Úr előtt, hogy ők az Urat akarják követni, és az ő parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívből és lélekből megőrizni, és beteljesíteni e szövetség beszédeit, a melyek meg vannak írva abban a könyvben; és ráállott az egész nép a kötésre.
2Kir 23: 4 És megparancsolá a király Hilkiának, a főpapnak és a másod rendbeli papoknak és az ajtóőrizőknek, hogy az Úr templomából hordjanak ki minden edényt, a melyet a Baálnak, az Aserának és az egész mennyei seregnek csináltak, és megégeté azokat Jeruzsálemen kivül a Kidron völgyében, és azok hamvait Béthelbe vivé.
2Kir 23: 5 És kiirtá a [bálvány] papokat is, a kiket Júda királyai állítottak be, hogy a magaslatokon tömjénezzenek Júda városaiban és Jeruzsálem körül, és mindazokat is, a kik a Baálnak, a napnak, holdnak, égi jeleknek és az egész mennyei seregnek tömjéneztek.
2Kir 23: 6 Kivivé az Úr házából az Aserát is Jeruzsálemen kivül a Kidron patakja mellé, és megégeté azt a Kidron völgyében, és porrá zúzta, és annak porát a község temetőhelyére hinté.
2Kir 23: 7 És lerontá a férfi paráznák házait, a melyek az Úr háza mellett voltak, és a melyekben az asszonyok kárpitokat szőttek az Aserának.
2Kir 23: 8 És behozatta az összes papokat Júda városaiból, és megfertéztette a magaslatokat, a melyeken a papok tömjéneztek, Gebától egész Beersebáig, és lerontotta a kapuk mellett levő magaslatokat is, a melyek Józsuénak, a város fejedelmének kapuja előtt voltak balkéz felől, a város kapujában.
2Kir 23: 9 De a magaslatok papjai soha sem áldoztak az Úr oltárán Jeruzsálemben, hanem a kovásztalan kenyeret az ő atyjokfiai között ették.
2Kir 23: 10 Megfertőztette a Tófetet, a Hinnom fiainak völgyében, hogy senki az ő fiát, vagy leányát át ne vihesse a tűzön Moloknak.
2Kir 23: 11 És eltávolította a lovakat, a melyeket Júda királyai a napnak szenteltek az Úr házának bemenetelénél, a Nátán-Mélek udvari szolga háza mellett, a mely a Pharvarimban volt, és a nap szekereit tűzzel elégette.
2Kir 23: 12 És az oltárokat, a melyek az Akház palotájának tetején voltak, a melyeket a Júda királyai csináltak, és azokat az oltárokat is, a melyeket Manasse csinált volt az Úr házának mindkét pitvarában, lerontotta a király, és lehányván, porukat a Kidron patakjába szóratta.
2Kir 23: 13 Azokat a magaslatokat is megfertőztette a király, a melyek Jeruzsálem előtt voltak az Olajfák hegyének jobbfelől levő oldalán, a melyeket [még] Salamon, az Izráel királya épített volt Astóretnek, a Sídonbeliek útálatosságának, és Kámósnak, a Moábiták útálatosságának, és Milkómnak, az Ammon fiai útálatosságának.
2Kir 23: 14 És összetörte az oszlopokat és kivágatta az Aserákat, és azok helyeit embercsontokkal töltötte meg.
2Kir 23: 15 Még azt az oltárt is, a mely Béthelben volt, a magaslatot, a melyet Jeroboám, a Nébát fia csinált, aki vétekbe ejté az Izráelt, - azt az oltárt is és azt a magaslatot is letörte, és a magaslatot felégette, porrá tette, és az Aserát megégette.
2Kir 23: 16 És körültekintett Jósiás, és meglátta a sírokat, a melyek ott a hegyen voltak, és elküldött és elhozatta a csontokat a sírokból, és megégette az oltáron, és megfertőztette azt az Úr beszéde szerint, a melyet mondott volt az Isten embere, aki e dolgot megjövendölte volt.
2Kir 23: 17 És monda: Miféle síremlék ez, a melyet látok? És felelének néki a város férfiai: Az Isten emberének sírja ez, aki Júdából jött volt és mindezeket megjövendölte a Béthelbeli oltár felől, a miket [most] cselekedtél.
2Kir 23: 18 És monda: Hagyjatok békét néki, és senki meg ne mozdítsa az ő tetemeit. És megmentették az ő tetemeit annak a prófétának a tetemeivel együtt, aki Samariából jött volt.
2Kir 23: 19 És lerontotta Jósiás a magaslatok minden házát is, a melyek Samária városaiban voltak, a melyeket az Izráel királyai csináltak volt, hogy [az Urat] haragra ingereljék, és épen úgy cselekedett azokkal mindenekben, a mint Béthelben cselekedett.
2Kir 23: 20 És megáldozta a magaslatok összes papjait, a kik ott voltak, az oltárokon, és emberi csontokat égetett meg azokon, és úgy tért vissza Jeruzsálembe.
2Kir 23: 21 És parancsolt a király az egész népnek, és monda: Ünnepeljetek páskhát az Úrnak, a ti Istenteknek, a mint meg van írva e szövetség könyvében;
2Kir 23: 22 Mert nem szereztetett olyan páskha a birák idejétől fogva, a kik az Izráelt ítélték, sem pedig az Izráel és a Júda királyainak minden idejében,
2Kir 23: 23 Hanem csak Jósiás király tizennyolczadik esztendejében szereztetett ilyen páskha az Úrnak Jeruzsálemben.
2Kir 23: 24 És kivesztette Jósiás király az ördöngösöket és a titokfejtőket, a teráfokat és a bálványokat, és mindazokat az útálatosságokat, a melyek láttattak Júda földjén és Jeruzsálemben, hogy helyreállítsa a törvény beszédit, a melyek meg valának írva a könyvben, a melyet Hilkia pap talált meg az Úr házában.
2Kir 23: 25 Nem is volt ő hozzá hasonló király ő előtte, aki úgy megtért volna az Úrhoz teljes szívéből és teljes lelkéből és teljes erejéből, Mózesnek minden törvénye szerint; de utána sem támadott hozzá hasonló.
2Kir 23: 26 De az Úr még sem szünt meg az ő megbúsult nagy haragjától, a melylyel megharagudott volt Júdára mindazokért a bosszantásokért, a melyekkel bosszantotta őt Manasse.
2Kir 23: 27 Mert azt mondá az Úr: Júdát is elvetem szemem elől, mint a hogy az Izráelt elvetettem, és megútálom ezt a várost, a melyet választottam, Jeruzsálemet, és ezt a házat is, a melyről azt mondottam volt: Ott legyen az én nevem!
2Kir 23: 28 Jósiásnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 23: 29 Az ő idejében jött fel Faraó-Nékó, az égyiptomi király Assiria királya ellen az Eufrátes folyóvize mellé. És Jósiás király eleibe ment, de az megölte őt Megiddóban, a mint meglátta őt.
2Kir 23: 30 És az ő szolgái szekérre tévén őt, halva vitték el Megiddóból és Jeruzsálembe hozván, eltemeték őt az ő sírboltjába. A föld népe pedig vevé Joákházt, a Jósiás fiát, és felkenvén őt, királylyá tevé az ő atyja helyett.
2Kir 23: 31 Huszonhárom esztendős volt Joákház, mikor uralkodni kezdett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben, és az ő anyjának neve Hamutál, a Libnabeli Jeremiás leánya.
2Kir 23: 32 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyái cselekedtek volt.
2Kir 23: 33 De Faraó-Nékó bilincsekbe verte őt Riblában, Hámát földjén, a mikor Jeruzsálemben királylyá lett; és az országra adót vetett, száz tálentom ezüstöt és egy tálentom aranyat.
2Kir 23: 34 És Faraó-Nékó Eliákimot, a Jósiás fiát tette királylyá, az ő atyja, Jósiás helyett, és nevét Joákimra változtatta; Joákházt pedig magával vivé, és az Égyiptomba megérkezvén, ott hala meg.
2Kir 23: 35 Az ezüstöt és az aranyat megadta ugyan Joákim a Faraónak, de az országot sarczoltatta meg, hogy megadhassa az ezüstöt a Faraó parancsolata szerint; a föld népe közül mindenkitől az ő értéke szerint hajtott be ezüstöt és aranyat, hogy Faraó-Nékónak adja.
2Kir 23: 36 Joákim huszonöt esztendős volt, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Zébuda, a Rúmabeli Pedája leánya.
2Kir 23: 37 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyái cselekedtek.
2Kir 24: 1 Joákim idejében jött fel Nabukodonozor, Babilónia királya, és Joákim szolgája lett három esztendeig; de [azután] elfordult és elpártolt tőle.
2Kir 24: 2 És ráküldé az Úr a Káldeusok seregeit, a Siriabeliek seregeit, a Moábiták seregeit és az Ammon fiainak seregeit, és ráküldte őket Júdára, hogy elveszessék őt az Úr beszéde szerint, a melyet szólott szolgái, a próféták által.
2Kir 24: 3 Csak az Úr beszéde szerint történt ez Júdán, hogy elvesse őt a maga orczája elől Manasse bűneiért, mind a szerint, a mint cselekedett vala;
2Kir 24: 4 És az ártatlan vérért is, a melyet kiontott, és hogy betöltötte volt Jeruzsálemet ártatlan vérrel; ezért nem akart az Úr megbocsátani néki.
2Kir 24: 5 Joákimnak egyéb dolgai pedig és minden cselekedetei, vajjon nincsenek-é megírva a Júda királyainak krónika-könyvében?
2Kir 24: 6 És elaluvék Joákim az ő atyáival, és az ő fia, Joákin uralkodék helyette,
2Kir 24: 7 És Égyiptom királya többé nem jött ki az ő földéből; mert Babilónia királya mindent elvett, a mi csak az égyiptomi királyé volt, Égyiptom folyóvizétől az Eufrátes folyóvizéig.
2Kir 24: 8 Tizennyolcz esztendős volt Joákin, mikor királylyá lett, és három hónapig uralkodott Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Nékhusta, a Jeruzsálembeli Elnatán leánya.
2Kir 24: 9 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint az ő atyja cselekedett volt.
2Kir 24: 10 Ebben az időben jöttek fel Nabukodonozornak, Babilónia királyának szolgái Jeruzsálem ellen, és szállották meg a várost.
2Kir 24: 11 [Maga] Nabukodonozor, Babilónia királya is feljött a város ellen, a melyet már az ő szolgái megszállottak volt.
2Kir 24: 12 És kiment Joákin, a Júda királya Babilónia királyához az ő anyjával, szolgáival, hadnagyaival és udvariszolgáival együtt, de fogságra vetette őt Babilónia királya az ő uralkodásának nyolczadik esztendejében.
2Kir 24: 13 És elvitte onnét az Úr házának minden kincsét és a király házának kincsét, és összevagdalt minden arany edényt, a melyet Salamon, az Izráel királya csináltatott volt az Úr templomában, a mint az Úr megmondotta volt.
2Kir 24: 14 És elhurczolta az egész Jeruzsálemet, összes fejedelmeit és minden vitézeit, tízezer foglyot, az összes mesterembereket és lakatosokat, [úgy hogy] a föld szegény népén kivül senki sem maradt ott.
2Kir 24: 15 És elhurczolta Joákint is Babilóniába, és a király anyját, és a király feleségeit és udvariszolgáit, és az ország erős vitézeit fogságba hurczolta Jeruzsálemből Babilóniába;
2Kir 24: 16 És az összes előkelő férfiakat, hétezeret, és a mesterembereket és a lakatosokat, ezeret, és az összes erős, harczra termett férfiakat fogva vitte Babilóniába Babilónia királya.
2Kir 24: 17 És Babilónia királya Mattaniát, nagybátyját, tette ő helyette királylyá, és nevét Sédékiásra változtatta.
2Kir 24: 18 Huszonegy esztendős volt Sédékiás, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodott Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Hamutál, a Libnából való Jeremiás leánya.
2Kir 24: 19 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt mind a szerint, a mint Joákim cselekedett volt;
2Kir 24: 20 Mert az Úr haragja miatt történt ez így Jeruzsálemmel és Júdával, míg csak el nem vetette őket az ő orczája elől. Sédékiás azonban elpártolt Babilónia királyától.
2Kir 25: 1 És történt az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, és annak tizedik napján, hogy feljött Nabukodonozor, Babilónia királya minden ő seregével Jeruzsálem ellen, és táborba szállott ellene, és köröskörül ostromtornyokat építettek ellene.
2Kir 25: 2 És megszállva tartatott a város Sédékiás király tizenegyedik esztendejéig;
2Kir 25: 3 De a [negyedik] hónap kilenczedik napján akkora inség lett a városban, hogy nem volt mit enni a föld népének.
2Kir 25: 4 És betöretett a város, és a harczosok mind [futni kezdtek] éjjel a kettős kőfal között levő kapu útján, a mely a király kertje mellett van; a Káldeusok pedig ott [táboroztak] a város körül. És a [király] is elfutott a puszta útján.
2Kir 25: 5 De a Káldeusok hada űzőbe vette a királyt, és utólérték őt Jerikhó mezején, és egész serege szétszóródott mellőle.
2Kir 25: 6 És elfogták a királyt, és elvitték őt Babilónia királyához Riblába, a hol ítéletet tartottak fölötte.
2Kir 25: 7 És Sédékiás fiait saját szeme láttára vágták le; Sédékiás szemeit pedig megvakították, és lánczokba verve vitték el őt Babilóniába.
2Kir 25: 8 És az ötödik hónap hetedik napján - ez a Nabukodonozor, babilóniai király uralkodásának tizenkilenczedik esztendeje - feljött Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, Babilónia királyának szolgája Jeruzsálembe;
2Kir 25: 9 És felgyújtotta az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálem összes házait és mind a nagy palotákat felégette tűzzel.
2Kir 25: 10 És Jeruzsálem kőfalait köröskörül lerombolta a Káldeusok serege, a mely a vitézek hadnagyával volt.
2Kir 25: 11 A többi népet pedig, a mely a városban még megmaradt volt, és azokat, a kik Babilónia királyához hajlottak, és a többi népet mind elhurczolta Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya.
2Kir 25: 12 A föld népének csak a szegényéből hagyott ott a vitézek hadnagya szőlőmíveseket és szántó-vető embereket.
2Kir 25: 13 És a rézoszlopokat, a melyek az Úr házában voltak, és [a mosdómedenczék] talpait és a réztengert, a mely az Úr házában [volt,] összetörték a Káldeusok, és azok rezét Babilóniába vitték.
2Kir 25: 14 Elvitték a fazekakat is, a lapátokat, a késeket, temjénezőket, és minden, szolgálatra rendelt, egyéb rézedényeket.
2Kir 25: 15 És elvitte a vitézek hadnagya a serpenyőket, a medenczéket, a melyek közül némelyek aranyból, némelyek pedig ezüstből voltak,
2Kir 25: 16 A két [réz]oszlopot, a [réz]tengert és a [mosdómedenczék] talpait, a melyeket Salamon csinált volt az Úr házában; megmérhetetlen volt mindezeknek az edényeknek a reze.
2Kir 25: 17 Az egyik oszlop magassága tizennyolcz sing volt, és egy rézgömb volt rajta és a gömb három sing magas volt, a gömbön köröskörül hálózat és gránátalmák mind érczből, és ugyanilyen volt a másik oszlop is a hálózattal együtt.
2Kir 25: 18 És elhurczolta a vitézek hadnagya Serája papot is, az első rendből és Sofóniás papot, a második rendből és a három ajtónállót,
2Kir 25: 19 És a városból elvitt egy főembert, ki a hadakozó férfiak előljáró hadnagya volt, és öt férfiút, a kik a király körül forgolódtak volt, a kik találtattak a városban, és a sereg hadnagyának íródeákját, aki sereget gyűjt vala a föld népe közül, és hatvan férfiakat a föld népe közül, a kik ott találtattak a városban.
2Kir 25: 20 És vevé őket Nabuzár-Adán, a vitézek hadnagya, és elvitte Babilónia királyához Riblába,
2Kir 25: 21 És levágta őket Babilónia királya, és megölte Riblában a Hámát földjén. És [így] viteték el Júda az ő földjéről.
2Kir 25: 22 A Júda földjén megmaradt népnek pedig, a melyet meghagyott Nabukodonozor, Babilónia királya, Gedáliát, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát, rendelte tiszttartóul.
2Kir 25: 23 Mikor pedig meghallották a seregek hadnagyai mind, és az ő embereik, hogy Babilónia királya Gedáliát tette tiszttartóvá, elmentek Gedáliához Mispába, Izmáel, a Nétánia fia, és Johanán, a Kareáh fia, és Serája, a nétofáti Tánhumet fia, és Jahazánia, Maakáti fia, ők és az ő embereik;
2Kir 25: 24 És megesküdött nékik Gedália és az ő embereiknek, és monda nékik: Ne féljetek a Káldeusoknak való szolgálattól. Maradjatok az országban, és szolgáljatok Babilónia királyának, és jó dolgotok lesz.
2Kir 25: 25 A hetedik hónapban azonban elment Izmáel, Nétániának, az Elisáma fiának fia, a ki királyi magból volt, és vele tíz férfiú, és megölték Gedáliát és meghalt; és a Zsidókat és a Káldeusokat, a kik ő vele voltak Mispában.
2Kir 25: 26 És felkelt az egész nép kicsinytől nagyig és a seregek hadnagyai, és elmentek Égyiptomba; mert féltek a Káldeusoktól.
2Kir 25: 27 És lőn a harminczhetedik esztendőben, Joákinnak, a Júda királyának fogságba hurczoltatása után, a tizenkettedik hónap huszonhetedik napján, kivette Evil-Merodák, Babilónia királya, az ő uralkodásának első esztendejében Joákint, Júda királyát a fogházból;
2Kir 25: 28 És kegyesen beszélt vele, és feljebb tette az ő székét a többi királyok székeinél, a kik nála voltak Babilóniában;
2Kir 25: 29 És kicserélte fogsága ruháit, és mindenkor nála volt étele életének minden idejében.
2Kir 25: 30 És mindenkor kijárt az ő része, a melyet a király adott néki napról- napra életének minden idejében.

1Krón :
-----------
Krónika I. Könyve

1Krón 1: 1 Ádám, Séth, Énós.
1Krón 1: 2 Kénán, Mahalálél, Járed.
1Krón 1: 3 Énókh, Methuséláh, Lámekh.
1Krón 1: 4 Noé, Sém, Khám és Jáfet.
1Krón 1: 5 Jáfetnek fiai: Gómer, Mágog, Madai, Jáván, Thubál, Mésekh és Thirász.
1Krón 1: 6 A Gómer fiai pedig: Askhenáz, Rifáth és Tógármah.
1Krón 1: 7 Jávánnak pedig fiai: Elisah, Thársis, Kitthim és Dodánim.
1Krón 1: 8 Khámnak fiai: Khús, Miczráim, Pút és Kanaán.
1Krón 1: 9 Khúsnak fiai: Széba, Hávilah, Szábthah, Rahmáh és Szabthékah; Rahmáhnak pedig fiai: Séba és Dédán.
1Krón 1: 10 Khús nemzé Nimródot is; ez kezde hatalmassá lenni a földön.
1Krón 1: 11 Miczráim pedig nemzé Lúdimot, Anámimot, Lehábimot és Naftukhimot.
1Krón 1: 12 Pathruszimot és Kaszlukhimot, a kiktől a Filiszteusok származtak, és Kafthorimot.
1Krón 1: 13 Kanaán pedig nemzé Czídont, az ő elsőszülöttét és Khétet,
1Krón 1: 14 És Jebuzeust, Emorreust és Girgazeust.
1Krón 1: 15 Khivveust, Harkeust és Szineust.
1Krón 1: 16 Arvadeust, Czemareust és Hamatheust.
1Krón 1: 17 Sémnek fiai: Élám és Assur, Arpaksád, Lúd, Arám, Úcz, Húl, Gether és Mesek.
1Krón 1: 18 Arpaksád pedig nemzé Séláht és Séláh nemzé Hébert.
1Krón 1: 19 Hébernek is lett két fia, az egyiknek neve Péleg, mivelhogy az ő idejében osztatott el a föld; testvérének neve pedig Joktán.
1Krón 1: 20 Joktán pedig nemzé Almodádot és Sélefet, Haczarmávethet és Jerákhot,
1Krón 1: 21 Hadórámot, Úzált és Diklát,
1Krón 1: 22 És Ebált, Abimáelt és Sébát,
1Krón 1: 23 Ofirt, Havilát és Jóbábot. Ezek mind Joktán fiai.
1Krón 1: 24 Sém, Arpaksád, Séláh.
1Krón 1: 25 Héber, Péleg, Réu.
1Krón 1: 26 Sérug, Nákhor, Tháré.
1Krón 1: 27 Abrám, ez az Ábrahám.
1Krón 1: 28 Ábrahám fiai: Izsák és Ismáel.
1Krón 1: 29 Ezeknek nemzetségei pedig ezek: Ismáel elsőszülötte Nebájót és Kédar, Adbeél és Mibszám.
1Krón 1: 30 Misma és Dúmah, Massza, Hadad és Théma.
1Krón 1: 31 Jétur, Náfis és Kedmah; ezek az Ismáel fiai.
1Krón 1: 32 Keturának pedig, az Ábrahám ágyasának fiai, kiket szüle, ezek: Zimrán, Joksán, Médán, Midián, Isbák és Suakh. És a Joksán fiai: Séba és Dédán.
1Krón 1: 33 És a Midián fiai: Éfah, Héfer, Hánok, Abida és Eldáh. Mindezek a Keturáh fiai.
1Krón 1: 34 Ábrahám pedig nemzé Izsákot; Izsák fiai pedig ezek: Ézsau és Izráel.
1Krón 1: 35 Ézsaunak fiai: Elifáz, Réhuél, Jéhus, Jahlám és Korakh.
1Krón 1: 36 Elifáz fiai: Thémán, Omár, Czefi, Gahtám, Kenáz és Timna és Amálek.
1Krón 1: 37 Réhuél fiai: Nakhath, Zérakh, Samma és Mizza.
1Krón 1: 38 Széir fiai: Lótán és Sóbál, Czibhón, Haná, Disón, Eczer és Disán.
1Krón 1: 39 Lótán fiai pedig: Hóri és Hómám: Lótánnak huga pedig Timna.
1Krón 1: 40 Sóbál fiai: Alján és Mánakháth, Hébál, Sefi és Onám; Czibhón fiai pedig: Aja és Haná.
1Krón 1: 41 Haná fia: Disón, Disón fiai pedig: Hamrán és Esbán, Ithrán és Kherán.
1Krón 1: 42 Eczer fiai: Bilhán és Zahaván, Jakán. Disán fiai: Húcz és Arán.
1Krón 1: 43 Ezek pedig a királyok, a kik uralkodának Edom földén, mielőtt az Izráel fiai között király uralkodott volna: Bela, Behor fia, az ő városának neve Dinhába vala.
1Krón 1: 44 [Bela] meghalván, uralkodék helyette Jóbáb, a Boczrából való Zerakh fia.
1Krón 1: 45 És hogy Jóbáb meghala, uralkodék helyette a Témán földéből való Khusám.
1Krón 1: 46 Meghala Khusám is, és uralkodék helyette Hadád, a Bédád fia, ki megveré a Midiánitákat a Moáb mezején; és az ő városának neve Hávit vala.
1Krón 1: 47 Hadád is, hogy meghala, uralkodék helyette a Masrekából való Szamlá.
1Krón 1: 48 Szamlá holta után uralkodék helyette Saul, a folyóvíz mellett való Rékhobóthból.
1Krón 1: 49 Saul is meghala, és uralkodék helyette Báhál-Khanán, az Akhbór fia.
1Krón 1: 50 Báhál-Khanán holta után uralkodék helyette Hadád; és az ő városának neve Páhi, feleségének pedig neve Mehetábéel, ki Mézaháb leányának Matrédnak volt a leánya.
1Krón 1: 51 Hadád halála után Edom fejedelmei valának: Timná fejedelem, Halvá fejedelem, Jetéth fejedelem,
1Krón 1: 52 Ohólibámá fejedelem, Éla fejedelem és Pinon fejedelem,
1Krón 1: 53 Kenáz fejedelem, Témán fejedelem és Mibczár fejedelem,
1Krón 1: 54 Magdiél fejedelem és Hirám fejedelem. Ezek voltak Edom fejedelmei.
1Krón 2: 1 Ezek az Izráel fiai: Rúben, Simeon, Lévi, Júda, Issakhár és Zebulon;
1Krón 2: 2 Dán, József, Benjámin, Nafthali, Gád és Áser.
1Krón 2: 3 Júdának fiai: Hér, Ónán és Séla; e három születék néki a Kanaánita Súahnak leányától. De Hér, Júdának elsőszülött [fia] gonosz vala az Úr szemei előtt, és megölé őt az [Úr].
1Krón 2: 4 Thámár pedig, az ő menye szülé néki Péreczet és Zerákhot. Júdának fiai mindnyájan öten [valának.]
1Krón 2: 5 Pérecz fiai: Kheczrón és Khámul.
1Krón 2: 6 Zerákh fiai pedig: Zimri és Ethán, Hémán, Kálkól és Dára; mindenestől öten.
1Krón 2: 7 Kármi fiai: Ákán, Izráelnek megrontója, mivel lopott a zsákmányból.
1Krón 2: 8 Ethán fia: Azária.
1Krón 2: 9 Kheczrón fiai, kik születtenek néki: Jérakhméel, Rám és Kélubai.
1Krón 2: 10 Rám nemzé Amminádábot, Amminádáb pedig nemzé Nakhsont, a Júda fiainak fejedelmét.
1Krón 2: 11 Nakhson nemzé Szálmát, Szálma pedig nemzé Boázt;
1Krón 2: 12 Boáz nemzé Obedet; Obed nemzé Isait;
1Krón 2: 13 Isai pedig nemzé Eliábot, az ő elsőszülöttét, és Abinádábot, másodikat, Simeát, harmadikat.
1Krón 2: 14 Netanéelt, negyediket, és Raddait, ötödiket.
1Krón 2: 15 Osemet, hatodikat és Dávidot, a hetedik fiát;
1Krón 2: 16 És nővéreiket, Séruját és Abigáilt. Sérujának pedig fiai voltak: Absai, Joáb és Asáel, e három.
1Krón 2: 17 Abigáil szülé Amasát; Amasának atyja pedig az Ismáel nemzetségéből való Jéter vala.
1Krón 2: 18 Káleb pedig, a Kheczrón fia nemzett vala az ő Azuba nevű feleségétől és Jérióttól; és ezek az ő fiai: Jéser, Sobáb és Ardon.
1Krón 2: 19 Azuba meghala, és Káleb vevé magának feleségül Efratát, és ez szülé néki Húrt.
1Krón 2: 20 Húr nemzé Urit, Uri pedig nemzé Bésaléelt.
1Krón 2: 21 Azután beméne Kheczrón Mákirnak, Gileád atyjának leányához; mert ő ezt elvette vala hatvan esztendős korában, és szülé néki Ségubot.
1Krón 2: 22 Ségub pedig nemzé Jáirt, kinek huszonhárom városa vala a Gileád földén.
1Krón 2: 23 De Gesur és Árám elvették tőlük Jáir falvait, Kenáthot és mezővárosait, hatvan várost. Mindezek Mákirnak, a Gileád atyjának fiaié.
1Krón 2: 24 Minekutána pedig meghala Kheczrón Káleb-Efratában, akkor szülé néki Abija, a Kheczrón felesége, Ashúrt, Tékoa atyját.
1Krón 2: 25 Jérakhméelnek, a Kheczrón elsőszülöttének fiai voltak: Rám, az elsőszülött, Búna, Orem, Osem és Akhija.
1Krón 2: 26 Volt más felesége is Jérakhméelnek, Atára nevű; ez az Onám anyja.
1Krón 2: 27 Rámnak, Jérakhméel elsőszülöttének pedig fiai voltak: Maás, Jámin és Héker.
1Krón 2: 28 Onám fiai voltak: Sammai és Jáda; és Sammai fiai: Nádáb és Abisúr.
1Krón 2: 29 Abisúr feleségének neve Abihail, aki szülé néki Akhbánt és Mólidot.
1Krón 2: 30 Nádáb fiai: Széled és Appaim: Széled magtalanul halt meg.
1Krón 2: 31 Appaim fia: Isi; Isi fia: Sésán; Sésán fia: Ahálai.
1Krón 2: 32 Jáda fiai, aki Sammai testvére volt: Jéter és Jonathán; Jéter magtalanul halt meg.
1Krón 2: 33 Jonathán fiai: Pélet és Záza. Ezek voltak a Jérakhméel fiai.
1Krón 2: 34 Sésánnak nem voltak fiai, hanem csak leányai; de volt Sésánnak egy Égyiptombeli szolgája, Járha nevű.
1Krón 2: 35 És adá Sésán e Járha nevű szolgájának az ő leányát feleségül, aki szülé néki Athait.
1Krón 2: 36 Athai pedig nemzé Nátánt; Nátán nemzé Zabádot;
1Krón 2: 37 Zabád nemzé Eflált; Eflál nemzé Obedet;
1Krón 2: 38 Obed nemzé Jéhut; Jéhu nemzé Azáriát.
1Krón 2: 39 Azária nemzé Hélest; Héles nemzé Elását;
1Krón 2: 40 Elása nemzé Sisémait; Sisémai nemzé Sallumot;
1Krón 2: 41 Sallum nemzé Jékámiát; Jékámia pedig nemzé Elisámát.
1Krón 2: 42 A Káleb fiai pedig, aki Jérakhméel testvére vala: elsőszülötte Mésa; ez volt Zifnek és Marésa fiainak atyjok, Hebronnak atyja.
1Krón 2: 43 Hebron fiai: Kórah, Tappuah, Rékem és Séma.
1Krón 2: 44 Séma pedig nemzé Rahámot, a Jorkeám atyját; és Rékem nemzé Sammait,
1Krón 2: 45 A Sammai fia pedig: Máon; ez a Máon [volt] a Bethsúr atyja.
1Krón 2: 46 Efa pedig, a Káleb ágyastársa, szülé Háránt és Mósát és Gázezt; és Hárán nemzé Gázezt.
1Krón 2: 47 Jaddai fiai pedig: Régem, Jotám, Gésán, Pelet, Héfa és Saáf.
1Krón 2: 48 A Káleb ágyasa Maaka szülé Sébert és Tirhánát.
1Krón 2: 49 És szülé Saáfot, Madmanna atyját, Sevát, a Makbéna atyját és Gibea atyját; és Aksza a Káleb leánya vala.
1Krón 2: 50 Ezek voltak Káleb fiai, aki Húrnak, az Efrata elsőszülöttének fia volt: Sobál, Kirját-Jeárim atyja.
1Krón 2: 51 Szálma, Bethlehem atyja; Háref, Bethgáder atyja.
1Krón 2: 52 Voltak pedig Sobálnak is, a Kirját-Jeárim atyjának fiai: Haroé, a fél Menuhót [ura].
1Krón 2: 53 A Kirját-Jeárim háznépei: Jitreusok, Puteusok, Sumateusok, Misraiteusok; ezektől származának a Sorateusok és az Estaoliteusok.
1Krón 2: 54 Szálma fiai, Bethlehem és a Netofátbeliek, Atróth, Beth-Joáb, a Czórabeli Manahateusok fele.
1Krón 2: 55 És a Jábesben lakozó tudós emberek háznépei: a Tirateusok, Simateusok, Sukateusok. Ezek a Kineusok, a kik Hámáttól, a Rékáb házának atyjától származtak.
1Krón 3: 1 Ezek a Dávid fiai, a kik Hebronban születének néki: elsőszülötte vala Amnon, a Jezréelből való Ahinoámtól; második vala Dániel, a Kármelből való Abigailtól.
1Krón 3: 2 Harmadik Absolon, a ki Maakának, a Gessurbeli Talmai király leányának volt a fia; negyedik Adónia, Haggittól való.
1Krón 3: 3 Ötödik Sefátia, Abitáltól való; hatodik Jitreám, az ő feleségétől, Eglától való.
1Krón 3: 4 [E] hat [fia] születék néki Hebronban, a hol hét esztendeig és hat hónapig uralkodott; Jeruzsálemben pedig harminczhárom esztendeig uralkodék.
1Krón 3: 5 Jeruzsálemben pedig ezek születének néki: Simea, Sóbáb, Nátán és Salamon, négyen, Bathsuától, az Ammiel leányától.
1Krón 3: 6 És Ibhár, Elisáma és Elifélet.
1Krón 3: 7 Nógah, Néfeg és Jáfia.
1Krón 3: 8 És Elisáma, Eljada és Elifélet, kilenczen.
1Krón 3: 9 Mindezek a Dávid fiai, az ő ágyastársainak fiain kivül; és ezeknek a huga, Támár.
1Krón 3: 10 Salamonnak pedig fia volt Roboám; ennek fia Abija, ennek fia Asa, ennek fia Josafát.
1Krón 3: 11 Ennek fia Jórám, ennek fia Akházia, ennek fia Joás.
1Krón 3: 12 Ennek fia Amásia, ennek fia Azária; ennek fia Jótám.
1Krón 3: 13 Ennek fia Akház, ennek fia Ezékiás, ennek fia Manasse.
1Krón 3: 14 Ennek fia Amon, ennek fia Jósiás.
1Krón 3: 15 Jósiásnak pedig fiai: elsőszülötte Johanán, második Jójákim, harmadik Sédékiás, Sallum negyedik.
1Krón 3: 16 Jójákim fiai: az ő fia Jékoniás, ennek fia Sédékiás.
1Krón 3: 17 Jékóniásnak fiai: Assir, ennek fia Saálthiel.
1Krón 3: 18 És Málkirám, Pedája, Sénasár, Jékámia, Hosáma és Nédábia.
1Krón 3: 19 Pedája fiai: Zerubábel és Simei. Zerubábel fiai: Mesullám, Hanánia; és az ő hugok vala Selómit.
1Krón 3: 20 És Hásuba, Ohel, Berekia, Hasádia és Jusáb-Hésed, [ezek] öten.
1Krón 3: 21 Hanánia fiai: Pelátia és Jésaia; [és] Refája fiai [és] Arnám fiai, Obádia fiai, Sekánia fiai.
1Krón 3: 22 És Sekánia fiai: Semája. Semája fiai: Hattus, Jigeál, Báriah, Neárja és Sáfát, ezek hatan.
1Krón 3: 23 Neárja fiai: Eljohénai, Ezékiás és Azrikám, ezek hárman.
1Krón 3: 24 Eljohénai fiai: Hódajéva, Eliásib, Pelája, Akkub, Johanán, Delája és Anáni; [ezek] heten.
1Krón 4: 1 Júda fiai [ezek: ] Pérecz, Kheczrón, Kármi, Húr és Sobál.
1Krón 4: 2 Reája pedig, a Sobál fia nemzé Jáhátot; Jáhát nemzé Ahumáit és Lahádot; ezek a Sorateusok háznépei.
1Krón 4: 3 Ezek Etám atyjától valók: Jezréel, Jisma, Jidbás; és az ő hugoknak neve Haslelponi.
1Krón 4: 4 Pénuel pedig Gedor atyja, és Ezer Húsa atyja. Ezek Efrata elsőszülöttének, Húrnak fiai, aki Bethlehem atyja vala.
1Krón 4: 5 Ashúrnak pedig, a Tékoa atyjának volt két felesége, Heléa és Naára.
1Krón 4: 6 És Naára szülé néki Ahuzámot, Héfert, Teménit és Ahastárit. Ezek a Naára fiai.
1Krón 4: 7 Heléa fiai: Séret, Jésohár, Etnán [és Kócz.]
1Krón 4: 8 Kócz pedig nemzé Hánubot, Hásobébát és Ahárhel háznépét, a ki Hárumnak fia vala.
1Krón 4: 9 Jábes pedig testvéreinél tiszteletreméltóbb vala, és azért nevezé őt az ő anyja Jábesnek, mondván: Mivelhogy fájdalommal szülém őt.
1Krón 4: 10 És Jábes az Izráel Istenét hívá segítségül, mondván: Ha engem megáldanál és az én határomat megszélesítenéd, és a te kezed én velem lenne, és engem minden veszedelemtől megoltalmaznál, hogy bút ne lássak! És megadá Isten néki, a mit kért vala. 1Krón 4: 11 Kélub pedig, a Súkha testvére, nemzé Méhirt; ez az Eston atyja.
1Krón 4: 12 Eston nemzé Béth-Rafát, Paseákhot, Tehinnát, Ir-Náhás atyját. Ezek a Rékától való férfiak.
1Krón 4: 13 Kénáz fiai: Othniel és Serája; Othniel fia: Hatát.
1Krón 4: 14 Meonótai nemzé Ofrát; Serája pedig nemzé Joábot, a Gé- Harasimbeliek atyját, mert mesteremberek valának.
1Krón 4: 15 Káleb fiai, ki Jefunné fia vala: Iru, Ela és Naám; és Ela fiai; és Kénáz.
1Krón 4: 16 Jéhalélel fiai: Zif, Zifa, Tirja és Asárel.
1Krón 4: 17 Ezra fiai: Jéter, Méred, Efer és Jálon; és szülé Mirjámot, Sammait és Isbát, Estemóa atyját.
1Krón 4: 18 Ennek felesége pedig, Jehudéja szülé Jéredet, a Gedor atyját és Hébert, a Szókó atyját, Jékuthielt, a Zánoah atyját; ezek Bithiának, a Faraó leányának fiai, a kit Méred elvett vala.
1Krón 4: 19 Hódia nevű feleségének pedig fiai, ki Nahamnak, Keila atyjának nővére vala: Hagármi és a Maakátbeli Estemóa.
1Krón 4: 20 Simon fiai: Amnon, Rinna, Benhanán és Thilon. Isi fiai: Zohét és Benzohét.
1Krón 4: 21 Júda fiának, Sélának fiai: Er, Léka atyja, és Laáda, Marésa atyja, és a gyapotszövők háznépe Béth-Asbeában;
1Krón 4: 22 És Jókim és Kozeba lakosai, és Joás és Saráf, a kik Moáb urai voltak, és Jásubi, Léhem. De [ezek már] régi dolgok.
1Krón 4: 23 Ezek voltak a fazekasok, és Netaimban és Gederában laktak. A királylyal laktak ott, az ő dolgáért.
1Krón 4: 24 Simeon fiai: Némuel, Jámin, Járib, Zérah, Saul;
1Krón 4: 25 Kinek fia Sallum, kinek fia Mibsám, kinek fia Misma.
1Krón 4: 26 Misma fiai: Hammúel az ő fia, Zakkur az ő fia, Simi az ő fia;
1Krón 4: 27 Siminek tizenhat fia és hat leánya volt; de testvéreinek nem volt sok fia, s általában háznépök nem volt oly népes, mint Júda fiaié.
1Krón 4: 28 Lakoznak vala pedig Beersebában és Móladában és Haczar- Suálban.
1Krón 4: 29 Bilhában, Eczemben és Toládban,
1Krón 4: 30 Bétuelben, Hormában és Cziklágban,
1Krón 4: 31 Beth-Markabótban, Haczar-Szuszimban, Beth-Biriben és Saáraimban; ezek valának az ő városaik mindaddig, míg Dávid királylyá lett.
1Krón 4: 32 Faluik pedig [ezek: ] Etám, Ain, Rimmon, Tóken és Asán, öt város;
1Krón 4: 33 És mindazok a falvaik, a melyek e városok körül voltak Bálig; ezek valának lakóhelyeik és nemzetségeik:
1Krón 4: 34 Mesobáb, Jámlek és Jósa, Amásia fia.
1Krón 4: 35 És Jóel és Jéhu, a Jósibia fia, ki Serája fia, ki Asiel fia [vala;]
1Krón 4: 36 És Eljoénai, Jaákoba, Jésohája, Asája, Adiel, Jesiméel és Benája.
1Krón 4: 37 Ziza, a Sifi fia, ki Alon fia, ki Jedája fia, ki Simri fia, ki Semája fia.
1Krón 4: 38 Ezek a névszerint felsoroltak voltak a főemberek nemzetségökben, a kik igen elszaporodtak volt atyjok házában,
1Krón 4: 39 Azért elindulának Gedor felé, hogy a völgy keleti részére [menjenek] és ott barmaiknak legelőt keressenek.
1Krón 4: 40 Találának is zsíros és jó legeltető helyet (az a föld pedig tágas, nyugodalmas és békességes), mert Khámból valók laktak ott azelőtt.
1Krón 4: 41 Elmenvén pedig e névszerint megnevezettek Ezékiásnak, a Júda királyának idejében, lerombolták sátoraikat, és a Maonitákat, a kiket ott találtak, kiirtották mind e mai napig, s helyökbe letelepedének, mivel ott barmaik számára legelőhelyeket [találtak.]
1Krón 4: 42 És közülök, a Simeon fiai közül, [némelyek] elmenének a Seir hegyére, úgymint ötszázan, a kiknek előljáróik az Isi fiai, Pelátja, Nehárja, Refája és Uzriel voltak.
1Krón 4: 43 És valakik az Amálek nemzetségéből megmaradtak vala, mind levágák azokat, és ott letelepedének mind e mai napig.
1Krón 5: 1 Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai (mert ő volt az elsőszülött; mikor pedig megfertőztette az ő atyjának ágyasházát, az ő elsőszülöttségi joga a József fiainak adaték, aki Izráel fia vala, mindazáltal nem úgy hogy ők neveztessenek származás szerint elsőszülötteknek,
1Krón 5: 2 Mert Júda tekintélyesebb vala az ő testvérei között, és ő belőle való volt a fejedelem, hanem az elsőszülöttségnek [haszna] lőn Józsefé):
1Krón 5: 3 [Ezek] Rúbennek, Izráel elsőszülöttének fiai: Khánokh, Pallu, Kheczrón és Kármi.
1Krón 5: 4 Jóel fiai: Semája ennek fia, Góg ennek fia, Simei ennek fia.
1Krón 5: 5 Mika ennek fia, Reája ennek fia, Baál ennek fia.
1Krón 5: 6 Beéra ennek fia, a kit fogságba vitt Tiglát-Piléser, az Assiriabeli király; ő a Rúbeniták fejedelme vala.
1Krón 5: 7 Testvérei pedig, családjaik, nemzetségük megszámlálása szerint [ezek] valának: a fő Jéhiel és Zakariás,
1Krón 5: 8 Bela, Azáz fia, ki Séma fia, ki Jóel fia vala, ki Aróerben lakott Nébóig és Baál-Meonig.
1Krón 5: 9 Napkelet felé is lakik vala a pusztában való bemenetelig, az Eufrátes folyóvíztől fogva; mert az ő barmai Gileád földén igen elszaporodtak.
1Krón 5: 10 Saul királynak idejében pedig támasztának hadat a Hágárénusok ellen, és elhullának [azok] az ő kezeik által, és lakának azoknak sátoraikban, Gileádnak napkelet felé való egész részében.
1Krón 5: 11 A Gád fiai pedig velök szemben a Básán földén laktak Szalkáig.
1Krón 5: 12 Jóel vala előljárójok, Sáfám második az után; Johánai és Sáfát Básánban.
1Krón 5: 13 És testvéreik, családjaik szerint [ezek]: Mikáel, Mésullám, Séba, Jórai, Jaékán, Zia és Éber, heten.
1Krón 5: 14 Ezek az Abihail fiai, ki Húri fia, ki Jároáh fia, ki Gileád fia, ki Mikáel fia, ki Jésisai fia, ki Jahadó fia, ki Búz fia.
1Krón 5: 15 [És] Ahi, a Gúni fiának, Abdielnek a fia volt a család feje.
1Krón 5: 16 [Ezek] Gileádban, Básánban és az ezekhez tartozó mezővárosokban laktak, és Sáronnak minden legelőjén, határaikig.
1Krón 5: 17 Kik mindnyájan megszámláltatának Jótámnak, a Júda királyának idejében, és Jeroboámnak, az Izráel királyának idejében.
1Krón 5: 18 A Rúben fiai közül és a Gáditák közül és a Manasse félnemzetsége közül erős paizs- és fegyverhordozó férfiak, kézívesek és a hadakozásban jártasok, negyvennégyezerhétszázhatvanan harczra kész férfiak;
1Krón 5: 19 Hadakozának a Hágárénusok ellen, Jétúr, Náfis és Nódáb ellen.
1Krón 5: 20 És győzedelmesek levének azokon, és kezekbe adatának a Hágárénusok és mindazok, a kik ezekkel valának; mert az Istenhez kiáltának harcz közben, és ő meghallgatá őket, mert ő benne bíztak.
1Krón 5: 21 És elvivék az ő barmaikat, ötvenezer tevét, kétszázötvenezer juhot, kétezer szamarat és százezer embert.
1Krón 5: 22 A seb miatt pedig sokan elhullának; mert Istentől vala az a harcz; és azok helyén lakának a fogságig.
1Krón 5: 23 A Manasse nemzetsége felének fiai pedig [azon] a földön laktak, [a mely] Básántól Baál-Hermonig, Szenirig és Hermon hegyéig [terjedt,] [mert] igen megsokasodtak vala.
1Krón 5: 24 És ezek voltak az ő atyjok háznépének fejedelmei: Efer, Isi, Eliel, Azriel, Irméja, Hodávia és Jahdiel, igen erős férfiak, híres férfiak, a kik az ő atyjok háznépe között fők voltak.
1Krón 5: 25 Vétkezének pedig az ő atyjoknak Istene ellen; mert a föld lakóinak bálványisteneivel paráználkodának, a kiket az Isten szemök elől elpusztított.
1Krón 5: 26 Felindítá azért az Izráel Istene Pulnak, az Assiriabeli királynak szívét és Tiglát-Pilésernek, az assiriai királynak szívét, és fogva elvivé őket, a Rúbenitákat, a Gáditákat és a Manasse félnemzetségét is; és elvivé őket Haláhba és Háborba, Hárába és a Gózán folyóvizéhez mind e mai napig.
1Krón 6: 1 Lévi fiai: Gerson, Kéhát és Mérári.
1Krón 6: 2 Kéhát fiai pedig: Amrám, Ishár, Hebron és Uzziel.
1Krón 6: 3 Amrám gyermekei: Áron, Mózes és Miriám; Áron fiai pedig: Nádáb, Abihu, Eleázár és Ithamár.
1Krón 6: 4 Eleázár nemzé Fineást, Fineás nemzé Abisuát;
1Krón 6: 5 Abisua pedig nemzé Bukkit, Bukki nemzé Uzzit;
1Krón 6: 6 Uzzi nemzé Zeráhiát, Zeráhia nemzé Mérajótot;
1Krón 6: 7 Mérajót nemzé Amáriát, Amária nemzé Ahitúbot;
1Krón 6: 8 Ahitúb nemzé Sádókot; Sádók nemzé Ahimáhást;
1Krón 6: 9 Ahimáhás nemzé Azáriát, Azária nemzé Jóhanánt;
1Krón 6: 10 Jóhanán nemzé Azáriát, ez volt a pap abban a házban, a melyet Salamon Jeruzsálemben épített vala.
1Krón 6: 11 Azária nemzé Amáriát; Amária nemzé Ahitúbot;
1Krón 6: 12 Ahitúb nemzé Sádókot, Sádók nemzé Sallumot;
1Krón 6: 13 Sallum nemzé Hilkiát; Hilkia nemzé Azáriát;
1Krón 6: 14 Azária nemzé Séráját, Sérája nemzé Jéhozadákot;
1Krón 6: 15 Jéhozadák pedig [fogságba] méne, mikor az Úr Júdát és Jeruzsálemet fogságba viteté Nabukodonozor által.
1Krón 6: 16 Lévi fiai: Gerson, Kéhát és Mérári.
1Krón 6: 17 Ezek a Gerson fiainak nevei: Libni és Simhi.
1Krón 6: 18 Kéhát fiai: Amrám, Jiczhár, Khebron és Huzziel.
1Krón 6: 19 Mérári fiai: Makhli és Musi. Ezek a Lévi háznépei az ő nemzetségeik szerint.
1Krón 6: 20 Gersonnak [fiai]: Ligni az ő fia, Jáhát ennek fia, Zima ennek fia.
1Krón 6: 21 Jóah ennek fia, Iddó ennek fia, Zérah ennek fia és Jéathérai ennek fia.
1Krón 6: 22 Kéhát fiai: Amminádáb az ő fia, Kórákh ennek fia és Asszir ennek fia;
1Krón 6: 23 Elkána ennek fia, Ebiásáf ennek fia és Asszir ennek fia.
1Krón 6: 24 Tákhát ennek fia, Uriel ennek fia, Uzzia ennek fia és Saul ennek fia.
1Krón 6: 25 Elkána fiai: Amásai és Ahimót,
1Krón 6: 26 Elkána. Elkána fia: Sófai az ő fia és Náhát ennek fia.
1Krón 6: 27 Eliáb ennek fia, Jérohám ennek fia, Elkána ennek fia.
1Krón 6: 28 Sámuel fiai pedig: az elsőszülött Vásni, a [második] Abija.
1Krón 6: 29 Mérári fiai: Mahli, Libni ennek fia; Simhi ennek fia és Uzza ennek fia.
1Krón 6: 30 Simea ennek fia, Haggija ennek fia és Asája ennek fia.
1Krón 6: 31 Ezek azok, a kiket Dávid állított be az Úr házában az énekléshez, mikor az [Isten] ládája elhelyeztetett.
1Krón 6: 32 És a míg Salamon felépíté az Úr házát Jeruzsálemben, addig a gyülekezet sátora előtt szolgáltak énekléssel és állottak szolgálatban, kiki az ő rendje szerint.
1Krón 6: 33 Ezek pedig a kik szolgáltak, és az ő fiaik: a Kéhátiták fiai közül Hémán főéneklő, Jóel fia, ki Sámuel fia.
1Krón 6: 34 Ki Elkána fia, ki Jérohám fia, ki Eliél fia, ki Thóa fia.
1Krón 6: 35 Ki Czúf fia, ki Elkána fia, ki Mahát fia, ki Amásai fia.
1Krón 6: 36 Ki Elkána fia, ki Jóél fia, ki Azárja fia, ki Séfánia fia.
1Krón 6: 37 Ki Tákhát fia, ki Asszir fia, ki Ebiásáf fia, ki Kórákh fia.
1Krón 6: 38 Ki Jiczhár fia, ki Kéhát fia, ki Lévi fia, ki Izráel fia.
1Krón 6: 39 És ennek testvére, Asáf, a ki jobbkeze felől áll vala; Asáf, a Berekiás fia, ki Simea fia [vala.]
1Krón 6: 40 Ki Mikáel fia, ki Bahásia fia, ki Melkija fia.
1Krón 6: 41 Ki Ethni fia, ki Zérah fia, ki Adája fia.
1Krón 6: 42 Ki Etán fia, ki Zimma fia, ki Simhi fia.
1Krón 6: 43 Ki Jáhát fia, ki Gerson fia, ki Lévi fia.
1Krón 6: 44 Továbbá a Mérári fiai, a kik azokkal atyafiak valának, balkéz felől [állnak vala;] Etán, Kisi fia, ki Abdi fia, ki Malluk fia.
1Krón 6: 45 Ki Kasábja fia, ki Amásia fia, ki Hilkia fia.
1Krón 6: 46 Ki Amsi fia, ki Báni fia, ki Sémer fia.
1Krón 6: 47 Ki Makhli fia, ki Musi fia, ki Mérári fia, ki Lévi fia.
1Krón 6: 48 És testvéreik, a Léviták rendeltetnek vala az Isten háza hajlékának egyéb szolgálatjára.
1Krón 6: 49 Áron pedig és az ő fiai az egészen megégetendő áldozatnak oltára mellé, és a füstölő oltár mellé, a szentek-szentjének szolgálatja mellé, és az Izráel megszentelésére [rendeltetének] mind a szerint, a mint Mózes, az Isten szolgája megparancsolta volt.
1Krón 6: 50 Áron fiai pedig ezek: Eleázár, az ő fia, ennek fia Fineás, ennek fia Abisua.
1Krón 6: 51 Ennek fia Bukki, ennek fia Uzzi, ennek fia Zerája.
1Krón 6: 52 Ennek fia Merájót, ennek fia Amárja, ennek fia Akhitúb.
1Krón 6: 53 Ennek fia Sádók, ennek fia Akhimás.
1Krón 6: 54 És az Áron fiainak, a Kéhátiták nemzetségéből, ezek a lakhelyeik, letelepedésük szerint az ő vidékükön, mert ez jutott volt nékik sors által.
1Krón 6: 55 Ők kapták Hebront, a Júda földében és a körülte való legelőket.
1Krón 6: 56 De e város földjeit és annak faluit Kálebnek, a Jefunné fiának adák.
1Krón 6: 57 Az Áron fiainak azért a Júda városai közül adák a menedékvárosokat, Hebront, Libnát és legelőit, Jatthirt és Esthemoát és ezeknek legelőit,
1Krón 6: 58 És Hilent és annak legelőit, és Débirt és annak legelőit,
1Krón 6: 59 Asánt és annak legelőit, és Béth-Semest és annak legelőit.
1Krón 6: 60 A Benjámin nemzetségéből: Gébát és annak legelőit, Allémetet és annak legelőit, Anatót [várost] [is] és annak legelőit. Ezeknek az ő nemzetségek szerint tizenhárom városuk volt.
1Krón 6: 61 A Kéhát többi fiainak pedig az egy nemzetségnek családjaitól, és a félnemzetségből, a Manasse nemzetségének felétől, sors által tíz várost adtak.
1Krón 6: 62 Míg a Gerson fiainak meg az ő nemzetségök szerint az Izsakhár nemzetségéből, az Áser nemzetségéből, a Nafthali nemzetségéből és a Manasse nemzetségéből Básánban [adtak] tizenhárom várost.
1Krón 6: 63 A Mérári fiainak az ő nemzetségök szerint a Rúben nemzetségéből, a Gád nemzetségéből és a Zebulon nemzetségéből sors által tizenkét várost.
1Krón 6: 64 Adának tehát az Izráel fiai a Lévitáknak városokat, azoknak legelőivel együtt.
1Krón 6: 65 Sors által adták a Júda nemzetségéből, a Simeon nemzetségéből és a Benjámin nemzetségéből ezeket a névszerint megnevezett városokat.
1Krón 6: 66 Azoknak, a kik a Kéhát fiainak családjaiból valók voltak, és a határukban [levő] városok az Efraim nemzetségéből valának:
1Krón 6: 67 Azoknak adák a menedékvárosokat, Sikemet és annak legelőit az Efraim hegyén, Gézert és annak legelőit.
1Krón 6: 68 És Jokmeámot és annak legelőit, Bethoront és annak legelőit.
1Krón 6: 69 Ajalont és annak legelőit; Gáthrimmont is és annak legelőit.
1Krón 6: 70 A Manasse nemzetségének feléből Anert és annak legelőit, Bileámot és annak legelőit, a Kéhát többi fiainak családjai részére.
1Krón 6: 71 A Gerson fiainak [pedig] a Manasse félnemzetségéből Gólánt Básánban és annak legelőit, és Astarótot és annak legelőit:
1Krón 6: 72 Az Izsakhár nemzetségéből [adák] Kédest és annak legelőit; Dobrátot és annak legelőit.
1Krón 6: 73 Rámótot és annak legelőit, Anémet és annak legelőit.
1Krón 6: 74 Az Áser nemzetségéből Másált és annak legelőit, és Abdont és annak legelőit.
1Krón 6: 75 Hukókot és annak legelőit; Réhobot és annak legelőit.
1Krón 6: 76 A Nafthali nemzetségéből Kédest Galileában és annak legelőit; Hammont és annak legelőit; és Kirjáthaimot és annak legelőit.
1Krón 6: 77 A Mérári többi fiainak a Zebulon nemzetségéből Rimmont és annak legelőit, és Thábort és annak legelőit.
1Krón 6: 78 A Jordánon túl Jérikhó ellenében a Jordánnak napkelet felől való részében a Rúben nemzetségéből Bésert a pusztában és annak legelőit; Jahását és annak legelőit.
1Krón 6: 79 Kedemótot és annak legelőit; Mefaátot és annak legelőit.
1Krón 6: 80 A Gád nemzetségéből Rámótot Gileádban és annak legelőit; Mahanaimot és annak legelőit.
1Krón 6: 81 Hesbont és annak legelőit; Jaázert és annak legelőit.
1Krón 7: 1 Izsakhár fiai: Thóla, Pua, Jásub és Simron, négyen.
1Krón 7: 2 Thóla fiai pedig: Uzzi, Réfája, Jériel, Jakhmai, Jibsám és Sámuel, kik fejedelmek valának az ő atyjaiknak családjaiban. A Thóla [fiai] erős hadakozók voltak nemzetségökben, kiknek száma Dávid király idejében huszonkétezerhatszáz vala.
1Krón 7: 3 Uzzi fiai: Izráhja; és az Izráhja fiai: Mikáel, Obádia, Joel, Issia, öten, a kik mind főemberek valának.
1Krón 7: 4 És közöttük nemzetségeik és családjaik szerint harminczhatezer hadakozó férfi volt, mert sok feleségök volt és [sok] fiuk [is].
1Krón 7: 5 Ezeknek testvéreik is, Izsakhárnak egész nemzetsége szerint erős hadakozó férfiak valának, nyolczvanhétezeren szám szerint mindenestől.
1Krón 7: 6 Benjámin [fiai: ] Bela, Béker és Jediáel, hárman.
1Krón 7: 7 Bela fiai: Esbon, Uzzi, Uzziel, Jérimót és Hiri, öt főember az ő nemzetségökben, erős hadakozó férfiak, a kik megszámláltatván, huszonkétezerharmincznégyen valának.
1Krón 7: 8 Béker fiai: Zémira, Joás, Eliézer, Eljoénai, Omri, Jeremót, Abija, Anatót és Alémet; ezek mindnyájan Béker fiai.
1Krón 7: 9 Azok megszámláltatván nemzetségeik szerint, családjuk fejei és az erős hadakozó férfiak húszezerkétszázan valának.
1Krón 7: 10 Továbbá Jédiáel fia: Bilhán; Bilhán fiai: Jéus, Benjámin, Éhud, Kénaána, Zetán, Társis és Ahisahár.
1Krón 7: 11 Ezek mind Jédiáel fiai, családfők, erős hadakozó férfiak, a kik tizenhétezerkétszázan mehetnek valaki a viadalra.
1Krón 7: 12 Ir fiai: Suppim és Khuppim; Húsim Ahernek fia.
1Krón 7: 13 Nafthali fiai: Jakhcziel, Gúni, Jéczer, Sallum, a Bilha fiai.
1Krón 7: 14 Manasse fiai: Aszriel, kit szüle [az ő felesége.] Az ő ágyastársa pedig, a Siriabeli asszony szülé Mákirt, a Gileád atyját.
1Krón 7: 15 Mákir pedig vevé feleségül Khuppimnak és Suppimnak hugát, kinek neve Maáka. A másiknak neve Czélofhád. Czélofhádnak leányai voltak.
1Krón 7: 16 Maáka, a Mákir felesége szüle fiat, a kit neveze Péresnek; annak pedig öcscsét Séresnek. Ennek fiai: Ulám és Rékem.
1Krón 7: 17 Ulám fia: Bédán. Ezek a Gileád fiai, ki Mákir fia volt, ki Manasse fia volt.
1Krón 7: 18 Az ő huga, Moléket pedig szülé Ishodot, Abiézert és Makhlát.
1Krón 7: 19 Semidának fiai voltak: Ahián, Sekem, Likhi és Aniám.
1Krón 7: 20 Efraim fiai pedig: Sútelákh, kinek fia Béred, ennek fia Táhát, ennek fia Elhada, ennek fia Táhát.
1Krón 7: 21 Ennek fia Zábád, ennek fia Sútelákh, Ezer és Elhád. És megölék ezeket a Gáthbeliek, a földnek lakosai; mert alámentek vala, hogy barmaikat elhajtsák.
1Krón 7: 22 Efraim azért, az ő atyjok sokáig siratá őket, a kihez elmennek vala az ő atyjafiai, és őt vigasztalják vala.
1Krón 7: 23 Beméne azért az ő feleségéhez, ki fogada méhében, és szüle fiat, és nevezé Bériának, mivelhogy szerencsétlenség történt az ő házában.
1Krón 7: 24 Leánya pedig Seéra vala, aki alsó és felső Bethoront és Uzen-Seérát építé.
1Krón 7: 25 Réfah is az ő fia és Resef; ennek fia Théla, ennek fia Táhán.
1Krón 7: 26 Ennek fia Laadán, ennek fia Ammihud, ennek fia Elisáma.
1Krón 7: 27 Ennek fia Nún, ennek fia Józsué.
1Krón 7: 28 Ezeknek birtokuk és lakóhelyük vala: Béthel és annak mezővárosai; napkeletre Naarán, napenyészetre Gézer és ennek mezővárosai, Sikem és ennek mezővárosai, szinte Gázáig és az ehhez tartozó mezővárosokig;
1Krón 7: 29 És a Manasse fiai mellett: Béth-Seán és ennek mezővárosai, Thaanák és ennek mezővárosai, Megiddó és ennek mezővárosai, Dór és ennek mezővárosai. Ezekben laktak az Izráel fiának, Józsefnek fiai.
1Krón 7: 30 Áser fiai: Jimnah, Jisvah, Jisvi, Beriha és Szerakh, az ő hugok.
1Krón 7: 31 Beriha fiai: Khéber és Malkhiel, a ki Birzávit atyja volt.
1Krón 7: 32 Khéber pedig nemzé Jaflétet, Sómert, Hótámot és Suát, az ő hugokat.
1Krón 7: 33 Jaflét fiai: Pásák, Bimhál, Asvát; ezek Jaflét fiai.
1Krón 7: 34 Sómer fiai: Ahi és Róhega, Jehubba és Arám.
1Krón 7: 35 Testvérének, Hélemnek fia vala: Sófákh, Jimna, Séles és Amál.
1Krón 7: 36 Sófákh fiai: Suákh, Harnéfer, Suál, Béri és Imra.
1Krón 7: 37 Béser, Hód, Samma, Silsa, Itrán és Beéra.
1Krón 7: 38 Jéter fiai: Jéfunné, Pispa és Ara.
1Krón 7: 39 Ulla fiai: Ara, Hanniel és Risja.
1Krón 7: 40 Ezek mind Áser fiai, családfők, válogatott harczosok, a fejedelmek fejei; és megszámláltatván az ő nemzetségök rendje szerint, huszonhatezer harczra képes férfi volt.
1Krón 8: 1 Benjámin pedig nemzé Belát, az ő elsőszülöttét, másodikat Asbélt, harmadikat Akhráhot,
1Krón 8: 2 Negyediket Nóhát, és Ráját ötödiket.
1Krón 8: 3 (Belának fiai voltak: Adár, Géra és Abihúd,
1Krón 8: 4 Abisua, Naamán, Ahóah.)
1Krón 8: 5 Gérát, Sefufánt és Hurámot.
1Krón 8: 6 Ezek az Ehud fiai: (Ezek voltak főemberek a Géba [város]ában lakó nemzetség között, kiket fogságba vittek Manahátba.
1Krón 8: 7 Nevezetesen Naamánt és Ahiját és Gérát vitték fogságba): nemzé pedig Uzzát és Akhihúdot.
1Krón 8: 8 Saharáim pedig nemzé a Moáb mezején, minekutána eltaszítá feleségeit, Husimot és Baarát;
1Krón 8: 9 Nemzé [Hódes] nevű feleségétől Jobábot és Sibját, Mésát és Malkámot,
1Krón 8: 10 Jéust is, Sokját és Mirmát. Ezek az ő fiai; főemberek az ő nemzetségökben.
1Krón 8: 11 Husimtól nemzé Abitúbot és Elpaált.
1Krón 8: 12 Elpaál fiai: Eber, Miseám és Sémer; ez építé Onót és Lódot és ennek mezővárosait.
1Krón 8: 13 Béria, Séma, (ezek voltak fők az Ajalonban lakozó nemzetségek közt, és ezek űzték vala el Gáthnak lakóit),
1Krón 8: 14 Ahio, Sasák, Jeremót,
1Krón 8: 15 Zebádia, Arád, Ader.
1Krón 8: 16 Mikáel, Ispa, Jóha, Béria fiai.
1Krón 8: 17 Zebádia, Mésullám, Hizki, Héber.
1Krón 8: 18 Ismérai, Izlia és Jobáb; Elpaál fiai.
1Krón 8: 19 Jákim, Zikri, Zabdi,
1Krón 8: 20 Eliénai, Silletai, Eliel,
1Krón 8: 21 Adája, Berája és Simrát, Simhi fiai.
1Krón 8: 22 Jispán, Eber, Eliel,
1Krón 8: 23 Abdon, Zikri, Hanán,
1Krón 8: 24 Hanánja, Elám, Anatótija,
1Krón 8: 25 Ifdéja, Pénuel, Sasák fiai,
1Krón 8: 26 Samsérai, Sehárja, Atália.
1Krón 8: 27 Jaarésia, Elia, és Zikri, Jérohám fiai.
1Krón 8: 28 Ezek voltak a családfők az ő nemzetségök szerint, főemberek és ezek laktak Jeruzsálemben.
1Krón 8: 29 Gibeonban pedig laktak Gibeonnak atyja; az ő feleségének neve Maaka [vala.]
1Krón 8: 30 És az ő elsőszülötte Abdon, azután Súr, Kis, Baál, Nádáb;
1Krón 8: 31 Gedor, Ahio és Zéker,
1Krón 8: 32 És Miklót, [a ki] nemzé Simámot. Ezek is testvéreiknek átellenében, Jeruzsálemben laktak testvéreikkel.
1Krón 8: 33 Nér pedig nemzé Kist; Kis nemzé Sault, Saul nemzé Jonathánt, Malkisuát, Abinádábot és Esbaált.
1Krón 8: 34 Jonathán fia: Méribbaál; Méribbaál nemzé Mikát.
1Krón 8: 35 Mika fiai: Pitón, Mélek, Tárea és Akház.
1Krón 8: 36 Akház nemzé Jehoádát. Jehoáda pedig nemzé Alémetet és Azmávetet és Zimrit; Zimri nemzé Mósát;
1Krón 8: 37 Mósa pedig Binát; ennek fia Ráfa, ennek fia Elása, ennek fia Asel.
1Krón 8: 38 Továbbá Aselnek hat fia volt, kiknek ezek neveik: Azrikám, Bókru, Ismáel, Seárja, Obádia és Hanán; ezek mind Asel fiai.
1Krón 8: 39 Az ő testvérének Eseknek fiai ezek: Ulám az ő elsőszülötte, Jéus második és Elifélet harmadik.
1Krón 8: 40 És az Ulám fiai erős hadakozó férfiak, kézívesek voltak, s gyermekeik és unokáik százötvenre szaporodtak. Mindezek a Benjámin fiai közül valók [voltak.]
1Krón 9: 1 Az egész Izráel megszámláltatván nemzetségeik szerint, beirattak az Izráel és Júda királyainak könyvébe, a kik gonoszságukért Babilóniába vitetének.
1Krón 9: 2 A legelső lakosok az ő jószágaikon s városaikban, ezek: Izráeliták, papok, Léviták és Nétineusok.
1Krón 9: 3 Mert Jeruzsálemben laktak a Júda fiai közül s Benjámin fiai közül, Efraim és Manasse fiai közül valók:
1Krón 9: 4 Utái, Ammihud fia, ki Omri fia, ki Imri fia, ki Báni fia, a Pérecz fiai közül való, ki Júda fia vala.
1Krón 9: 5 A Silóniták közül, Asája, ki elsőszülött vala s ennek fiai.
1Krón 9: 6 A Zérah fiai közül: Jéuel és az ő atyjafiai, hatszázkilenczvenen.
1Krón 9: 7 A Benjámin fiai közül: Sallu, Mésullám fia, ki Hodávia fia, ki Hasénua fia.
1Krón 9: 8 Ibnéja, Jérohám fia, és Ela, Uzzi fia, ki Mikri fia, és Mésullám, Séfátja fia, ki Reuel fia, ki Ibnija fia [vala.]
1Krón 9: 9 Testvéreik, nemzetségeik szerint, kilenczszázötvenhatan valának; ezek mind családfők voltak az ő atyjok háznépe szerint.
1Krón 9: 10 A papok közül is: Jedája, Jéhojárib és Jákin.
1Krón 9: 11 Azária, Hilkia fia, ki Mésullám fia, ki Sádók fia, ki Mérajót fia, ki Ahitubnak, az Isten háza főgondviselőjének fia vala.
1Krón 9: 12 És Adája Jérohám fia, ki Pashúr fia, ki Málkija fia; Maasai, Adiel fia, ki Jahzéra fia, ki Mésullám fia, ki Mésillémit fia, ki Immer fia.
1Krón 9: 13 Ezeknek atyjokfiai az ő családjaiknak fejei, ezerhétszázhatvanan [valának,] buzgók az Isten háza dolgának munkájában.
1Krón 9: 14 A Léviták közül Semája, Hásub fia, ki Azrikám fia, ki Hasábia fia, a Mérári fiai közül.
1Krón 9: 15 Bakbakkár, Héres és Galál, és Mattánia, a Mika fia, ki Zikri fia, ki Asáf fia vala.
1Krón 9: 16 Obádia, a Semája fia, Galál fia, ki Jédutun fia, és Bérékia, Asa fia, ki Elkána fia, aki Nétofáti faluiban lakik vala.
1Krón 9: 17 És az ajtónállók: Sallum, Akkúb, Talmon, Ahimán és ezek testvérei; Sallum pedig fő [vala.]
1Krón 9: 18 (És [ennek] mindez ideig a királykapun [van helye] napkelet felől.) Ezek az ajtónállók a Léviták rendje szerint.
1Krón 9: 19 Sallum pedig a Kóré fia, ki Ebiásáf fia, ki Kórákh fia, és ennek rokonságai a Kórakhiták családjából a szolgálat munkájában a hajlék ajtajának őrizői valának, mint az ő atyáik az Úr seregében őrizték vala a bejáratot,
1Krón 9: 20 Mikor Fineás, az Eleázár fia volt egykor az ő előljárójok, kivel az Úr vala.
1Krón 9: 21 Zakariás, a Meselémia fia, a gyülekezet sátorába való bejárat őrizője.
1Krón 9: 22 Ezek mind választott ajtónállók voltak, kétszáztizenketten; kik az ő faluikban, nemzetségök szerint, megszámláltattak volt; kiket Dávid rendelt és Sámuel próféta az ő tisztökbe.
1Krón 9: 23 Ők és fiaik őrizik vala renddel az Úr házának, a sátornak kapuit.
1Krón 9: 24 Négyfelé valának az őrizők: napkeletre, napnyugotra, északra és délre.
1Krón 9: 25 És ezeknek atyjokfiai az ő faluikban [valának,] de minden hetednap amazokhoz felmenének Jeruzsálembe bizonyos ideig.
1Krón 9: 26 De a kapunállók négy főemberének állandó megbizatásuk volt. Ezek a Léviták őrizik vala a kamarákat és az Isten házának kincseit.
1Krón 9: 27 És az Úrnak háza körül hálnak vala, mivelhogy az őrzés az ő tisztök volt, és minden reggel ők nyitják vala meg az ajtókat.
1Krón 9: 28 És ő közülök [némelyek] a szolgálati edényekre [viselnek vala gondot;] mert mind a kivitelnél, mind a visszavitelnél számon veszik vala azokat.
1Krón 9: 29 Ugyanazok közül választattak vala [némelyek másféle] edénynek, a szenthely minden eszközeinek, a lisztnek, bornak, olajnak, tömjénnek és fűszereknek [gondviselésére.]
1Krón 9: 30 A papok fiai közül valók csinálják vala fűszerekből a drágakenetet is.
1Krón 9: 31 Továbbá Mattitja, a Léviták közül való (ki elsőszülötte a Kórakhiták közül való Sallumnak), a serpenyőkre visel vala gondot.
1Krón 9: 32 A Kéhátiták fiai és azok atyjokfiai közül [rendeltettek volt] a szent kenyérnek gondviselésére, hogy minden szombaton megkészítsék [azt].
1Krón 9: 33 Ezek közül valók valának az éneklők is, a Léviták közül a családfők, a kik szabadosok valának [egyéb tiszttől] az ő kamarájokban; mert éjjel és nappal szolgálattal tartoznak vala.
1Krón 9: 34 Ezek a Léviták között családfők nemzetségök szerint, [főemberek, és] ezek Jeruzsálemben laktak.
1Krón 9: 35 Gibeonban pedig laktak a Gibeon atyja, Jéhiel, és az ő feleségének neve Maaka.
1Krón 9: 36 Az ő elsőszülött fia Abdon, azután Súr, Kis, Baál, Nér és Nádáb.
1Krón 9: 37 Gedor, Ahió, Zékária és Miklót.
1Krón 9: 38 Miklót pedig nemzé Simámot. Ezek is az ő atyjokfiai átellenében laktak Jeruzsálemben az ő testvéreikkel.
1Krón 9: 39 Nér nemzé Kist, Kis nemzé Sault, Saul pedig nemzé Jonathánt, Málkisuát, Abinádábot és Esbaált.
1Krón 9: 40 Jonathán fia Méribbaál; és Méribbaál nemzé Mikát.
1Krón 9: 41 Mika fiai: Piton, Mélek és Táréa.
1Krón 9: 42 Akház pedig nemzé Jahrát, Jahra nemzé Alémetet, Azmávetet, Zimrit, Zimri pedig nemzé Mósát.
1Krón 9: 43 Mósa nemzé Bineát, ennek fia Réfája, ennek fia Elása, ennek fia Ásel.
1Krón 9: 44 Áselnek hat fia volt, kiknek neveik: Azrikám, Bókru, Ismáel, Seárja, Obádia és Hanán; ezek Ásel fiai.
1Krón 10: 1 A Filiszteusok pedig hadakoznak vala az Izráellel, és megfutamodék Izráel népe a Filiszteusok előtt, és [néhányan] a sebek miatt el is hullának a Gilboa hegyén.
1Krón 10: 2 Elérék pedig a Filiszteusok Sault és az ő fiait, és megölék a Filiszteusok Jonathánt, Abinádábot és Malkisuát, a Saul fiait.
1Krón 10: 3 És a viadal igen heves volt Saul körül, és rátalálván a kézívesek, nyilakkal megsebesíték őt.
1Krón 10: 4 És monda Saul az ő fegyverhordozójának: Vond ki fegyveredet, és verj által engem vele, mert netalán eljőnek e körülmetéletlenek, és meggyaláznak engemet. De fegyverhordozója nem akará, mert igen fél vala. Ragadá azért Saul a fegyvert, és belé bocsátkozék.
1Krón 10: 5 Látván pedig az ő fegyverhordozója, hogy Saul immár meghalt, ő is a fegyverbe bocsátkozék, és meghala.
1Krón 10: 6 Meghala azért Saul és az ő három fia, és egész háznépe is egyetemben meghala.
1Krón 10: 7 Mikor pedig meglátták Izráelnek minden férfiai, a kik a völgyben valának, hogy ők megfutamodtak, és hogy Saul és az ő fiai megholtak: pusztán hagyák városaikat és elfutának. Akkor eljövének a Filiszteusok, és azokba beszállának.
1Krón 10: 8 Lőn pedig másodnap, eljövének a Filiszteusok, hogy a holtakat kifoszszák, és megtalálák Sault és az ő fiait, halva feküdvén a Gilboa hegyén.
1Krón 10: 9 És kifoszták őt, és elvevék fejét és az ő fegyvereit, és elküldék a Filiszteusok minden tartományába köröskörül, hogy hírül adják bálványaiknak és a népnek.
1Krón 10: 10 Az ő fegyvereit isteneik házába helyezék el, fejét pedig Dágon templomában akasztották fel.
1Krón 10: 11 Mikor pedig meghallotta az egész Jábesgileád, hogy mit cselekedtek a Filiszteusok Saullal:
1Krón 10: 12 Feltámadának mindnyájan az erős férfiak, és elvivék Saulnak és az ő fiainak testét; és Jábesbe vivén, eltemeték azoknak csontjaikat a tölgyfa alatt Jábesben, és bőjtölének hetednapig.
1Krón 10: 13 Meghala azért Saul az ő gonoszsága miatt, mivel vétkezett az Úr ellen, az Úrnak igéje ellen, melyet nem őrzött meg, sőt az ördöngöst is megkereste, hogy megkérdezze;
1Krón 10: 14 És nem az Urat kérdé. Ezért elveszté őt, és adá az ő országát Dávidnak, az Isai fiának.
1Krón 11: 1 És gyűlének az Izráeliták mindnyájan Dávidhoz Hebronba, mondván: Ímé mi a te csontod és a te tested vagyunk;
1Krón 11: 2 Ezelőtt is, még mikor Saul volt a király, te voltál az, aki az Izráelt ki- és bevezetéd, és ezt mondotta a te Urad Istened néked: Te legelteted az én népemet, az Izráelt, és te leszel vezér az én népemen, az Izráelen.
1Krón 11: 3 Elmenének azért mindnyájan az Izráel vénei a királyhoz Hebronba, és szövetséget tőn Dávid velök Hebronban az Úr előtt; és királylyá kenték Dávidot Izráel felett, az Úrnak Sámuel által való beszéde szerint.
1Krón 11: 4 Elméne akkor Dávid és az egész Izráel Jeruzsálembe; ez Jebus (ott a Jebuzeusok voltak a föld lakosai).
1Krón 11: 5 És mondának Jebus lakói Dávidnak: Ide be nem jössz! De megvevé Dávid a Sion várát; ez a Dávid városa;
1Krón 11: 6 Mert ezt mondotta vala Dávid: aki legelőször egy Jebuzeust levág, előljáró és vezér legyen. Felméne azért legelőször Joáb, a Séruja fia; és lőn előljáróvá.
1Krón 11: 7 Azután lakék Dávid a várban, azért nevezék azt Dávid városának.
1Krón 11: 8 És megépíté Dávid a várost Millótól fogva egészen körül; Joáb pedig megépíté a városnak maradékát.
1Krón 11: 9 És folytonosan emelkedék Dávid; mert a Seregek Ura vala ő vele.
1Krón 11: 10 Ezek pedig a hősök előljárói, a kik Dávid mellett valának, a kik erősen forgolódának vele az ő királyságáért egész Izráellel, hogy királylyá válaszszák őt Izráel felett, az Úr beszéde szerint.
1Krón 11: 11 Ezek számszerint a hősök, a kik Dávid körül valának: Jásobeám, Hakhmoni fia, a harmincznak előljárója; ez emelte vala fel az ő kopjáját háromszáz ellen, a kiket egyszerre megsebesíte.
1Krón 11: 12 Ezután Eleázár, az Ahóhita Dódó fia; aki a három hős közül [egy] vala.
1Krón 11: 13 Ő vala Dáviddal Pasdamimban, a hová összegyűlének a Filiszteusok viadalra. Egy darab föld árpával vala tele, és a nép elmenekült a Filiszteusok elől.
1Krón 11: 14 De ők megállának ott annak a darab földnek a közepén, és megtartották azt, és megverék a Filiszteusokat, és az Úr megszabadítá őket nagy szabadítással.
1Krón 11: 15 Továbbá, mikor alámentek hárman a harmincz főember közül Dávidhoz, a kősziklához, az Adullám barlangjába; a Filiszteusok pedig tábort járának a Réfaim völgyben.
1Krón 11: 16 (Dávid az erősségben vala akkor, a Filiszteusok hada pedig Bethlehemnél.)
1Krón 11: 17 Kivána Dávid [vizet,] és monda: Óh, ki adhatna nékem innom a Bethlehem kapuja előtt való forrásnak vizéből!
1Krón 11: 18 Akkor keresztülvágták magokat hárman a Filiszteusok táborán, és vizet merítének a Bethlehem forrásából, mely a kapu előtt vala, és felvivék, és menének Dávidhoz; de Dávid nem akara inni, hanem kitölté azt az Úrnak.
1Krón 11: 19 És monda: Távoztassa el tőlem az én Istenem, hogy ezt cselekedném. Avagy e férfiaknak vérét igyam-é meg, a kik életöket halálra vetették? Mert ők ezt életök veszedelmével hozták. És [semmiképen] nem akara inni. Ezt cselekedé a három hős.
1Krón 11: 20 És Abisai, a Joáb testvére vala e háromnak előljárója; ő ragadott vala dárdát háromszáz ellen, [a kiket] megsebesíte; és ő volt a leghíresebb a három között.
1Krón 11: 21 A három közül a kettőnél híresebb vala, azért volt azok előljárója; de azért [egymaga] még sem ért föl a hárommal.
1Krón 11: 22 Benája, a Jojada fia, vitéz férfiúnak fia Kabséelből, a ki nagy dolgokat cselekedék; ő ölte meg Moáb két oroszlánját, és ő méne alá a verembe, s ölte meg az oroszlánt, mikor havas idő volt.
1Krón 11: 23 Ugyanez ölé meg az Égyiptombeli férfit, akinek magassága öt sing volt, és oly dárda vala az Égyiptombeli férfiú kezében, mint a szövő zugoly. Szembeszálla vele egy pálczával, s kiragadá az Égyiptombeli ember kezéből a dárdát, és saját dárdájával általveré.
1Krón 11: 24 Ezeket cselekedte Benája, a Jojada fia, aki híres vala a három hős között.
1Krón 11: 25 Híres vala ő a harmincz között, de azzal a hárommal nem ért fel. És előljáróvá tevé őt Dávid a tanácsosok között.
1Krón 11: 26 A seregnek pedig [ezek] vitézei: Asael, a Joáb testvére; Elhanán, Dódónak fia, ki Bethlehembeli vala.
1Krón 11: 27 Haróritból való Sammót, Pélomból való Héles,
1Krón 11: 28 Tékoabeli Hira, Ikkés fia, Anatótbeli Abiézer,
1Krón 11: 29 Húsatbeli Sibbékai, Ahóhitbeli Hirai.
1Krón 11: 30 Nétofátbeli Maharai, Nétofátbeli Héled, Bahána fia;
1Krón 11: 31 Ittai, Ribai fia, a Benjámin fiainak Gibea városából való; Pirátonbeli Benája;
1Krón 11: 32 Húrai, a Gaás völgyéből való; Arbátbeli Abiel;
1Krón 11: 33 Baharumi Azmávet, Saálbonitbeli Eliáhba;
1Krón 11: 34 Gisonbeli Hásem fiai: Jonathán, Hararitbeli Ságé fia.
1Krón 11: 35 Hararitbeli Ahiám, Sákár fia; Elifál, Úr fia,
1Krón 11: 36 Mekerátbeli Héfer, Pélonbeli Ahija,
1Krón 11: 37 Kármelből való Hésró, Naárai, Ezbái fia,
1Krón 11: 38 Jóel, Nátán testvére; Mibhár, Géri fia;
1Krón 11: 39 Sélek, Ammon nemzetségéből való; Berótbeli Naárai, Joábnak, aki Séruja fia vala, fegyverhordozója;
1Krón 11: 40 Itrébeli Hira, Itrébeli Gáreb,
1Krón 11: 41 Hitteus Uriás, Zabád, Ahlai fia;
1Krón 11: 42 Hadina, a Rúben nemzetségéből való Siza fia, ki a Rúbeniták előljárója vala, és vele harminczan valának.
1Krón 11: 43 Hanán, Maaka fia, és Mitnibeli Jósafát,
1Krón 11: 44 Asterátbeli Uzzija; Sáma és Jéhiel, Aroerbeli Hótám fiai.
1Krón 11: 45 Jidiháel, Simri fia, és az ő testvére, Joha, Tisibeli.
1Krón 11: 46 Mihávimbeli Eliel, Jéribai és Jósávia, Elnaám fia, és Jitma, Moáb nemzetségéből való.
1Krón 11: 47 Eliel és Obed és Jaásiel, Mésóbájából valók.
1Krón 12: 1 Ezek azok, a kik Dávidhoz menének Siklágba, mikor Saul, a Kis fia miatt még számkivetésben vala, a kik a hősöknek a harczban segítői voltak.
1Krón 12: 2 Ívesek, a kik mind jobb-, mind balkézre kővel [hajítanak] és nyíllal lőnek vala, a kik Saul atyjafiai közül valók valának, Benjámin nemzetségéből.
1Krón 12: 3 Előljáró vala Ahiézer és Joás, a Gibeabeli Semáa fiai és Jéziel és Pélet, Azmávet fiai, Beráka és Jéhu, Anatótból,
1Krón 12: 4 És a Gibeonbeli Ismája, a harmincz közül való hős, a kiknek előljárójok is vala; Irméja, Jaháziel, Johanán és Gederátbeli Józabád,
1Krón 12: 5 Elúzai, Jérimót, Behália, Semária és Hárufbeli Sefátja,
1Krón 12: 6 Elkána, Isija, Azaréel, Jóézer és a Kóré nemzetéből való Jásobéám.
1Krón 12: 7 Joéla és Zebádja, a Gedorból való Jérohám fiai.
1Krón 12: 8 A Gáditák közül is menének Dávidhoz, mikor a pusztában vala az erősségben, erős és hadakozó férfiak, paizsosok, dárdások, a [kiknek] orczájok, mint az oroszlánnak orczája és gyorsaságra hasonlók a hegyen lakozó vadkecskékhez.
1Krón 12: 9 Ézer az első, Obádia második, Eliáb harmadik,
1Krón 12: 10 Mismanna negyedik, Jirméja ötödik,
1Krón 12: 11 Attai hatodik, Eliel hetedik,
1Krón 12: 12 Nyolczadik Johanán, kilenczedik Elzabád,
1Krón 12: 13 Tizedik Jirméja, tizenegyedik Makbánnai.
1Krón 12: 14 Ezek voltak főemberek a seregben a Gád fiai közül; a legkisebbek egyike száz ellen, a legnagyobbak egyike ezer ellen!
1Krón 12: 15 Ezek azok, a kik a Jordánon átmentek volt az első hónapban, noha az [árvíz] a partot felülmúlta, és elűzték mindazokat, a kik a völgyben [valának] napkelet felől és napnyugot felől.
1Krón 12: 16 Jövének Dávidhoz a Benjámin és a Júda fiai közül is az erősségbe.
1Krón 12: 17 És kiméne Dávid elejökbe, és felelvén, monda nékik: Hogyha békesség okáért jöttök hozzám, hogy segítségemre legyetek, az én szívem egy lesz ti veletek; ha pedig meg akartok csalni, [hogy eláruljatok] az én ellenségeimnek, holott semmi gonoszságot nem követtem el: lássa meg a mi atyáink Istene és büntessen meg.
1Krón 12: 18 A lélek pedig felindítá Amásait, a harmincznak fejedelmét, [s monda: ] Óh Dávid, tied [vagyunk] és te veled [leszünk,] Isai fia! Békesség, békesség néked, békesség a te segítőidnek is, mert megsegít téged a te Istened! Magához fogadá azért őket Dávid, és főemberekké tevé a seregben.
1Krón 12: 19 Ennekfelette Manasséból is hajlának Dávidhoz, mikor a Filiszteusokkal együtt Saul ellen ment volna harczolni; de nem segéllék őket; mert tanácsot [tartván,] haza küldék a Filiszteusok fejedelmei, mondván: A mi fejünk veszésével fog visszamenni az ő urához, Saulhoz.
1Krón 12: 20 Mikor visszatére Siklágba, hajlának ő hozzá a Manassé fiai közül Adna, Józabád, Jediháel, Mikáel, Józabád, Elihu és Sillétai, a kik a Manasse [nemzetségé]ből való ezerek előljárói [voltak.]
1Krón 12: 21 És ezek Dávidnak segítségül voltak az [ellenség] seregei ellen; mert fejenként mind erős vitézek valának, és vezérek a seregben.
1Krón 12: 22 Annakfelette minden nap mennek vala Dávidhoz, hogy segítségére legyenek néki, míg [serege] nagygyá lőn, mint az Istennek tábora.
1Krón 12: 23 Ezek pedig számszerint a viadalhoz készült előljárók, a kik Dávidhoz mentek vala Hebronban, hogy őt Saul helyett az országban királylyá válaszszák, az Isten ígérete szerint.
1Krón 12: 24 A Júda fiai közül, a kik paizst és kopját viselének hatezernyolczszáz vala harczra készen.
1Krón 12: 25 A Simeon fiai közül [vitéz] férfiak a viadalra, hétezerszáz.
1Krón 12: 26 A Lévi fiai közül négyezerhatszáz [vala.]
1Krón 12: 27 Jojada is, ki az Áron fiai között előljáró vala, és ő vele háromezerhétszáz.
1Krón 12: 28 És az ifjú Sádók, aki igen erős vala, és az ő atyja házából huszonkét főember.
1Krón 12: 29 A Benjámin fiai közül, a kik Saul atyjafiai valának, háromezer; mert még azok közül sokan hűségesen őrizik vala a Saul házát.
1Krón 12: 30 Az Efraim fiai közül húszezernyolczszáz, igen vitézek, a kik az ő nemzetségökben híres férfiak valának;
1Krón 12: 31 Manassénak félnemzetségéből pedig tizennyolczezer, kik névszerint kijelöltetének, hogy elmenjenek és Dávidot királylyá válaszszák.
1Krón 12: 32 Az Izsakhár fiai közül, a kik felismerék az idő alkalmatos voltát, hogy tudnák, mit kellene Izráelnek cselekednie, kétszáz főember és az ő rokonaik mind [hallgatnak vala] beszédjökre.
1Krón 12: 33 A Zebulon [fiai] közül a harczra kimenők, minden hadiszerszámokkal felkészülve, ötvenezeren valának, [készek] a viadalra állhatatos szívvel.
1Krón 12: 34 A Nafthali [nemzetségé]ből ezer főember vala; és ő velek paizszsal s kopjával harminczhétezer vala.
1Krón 12: 35 A Dániták közül, a kik a viadalhoz készek valának, huszonnyolczezerhatszázan voltak.
1Krón 12: 36 És az Áser [fiai] közül a hadakozók és az ütközethez készek negyvenezeren valának.
1Krón 12: 37 A Jordánon túl lakozók közül, [azaz] a Rúbeniták, Gáditák és a Manasse nemzetségének fele közül, minden viadalhoz való szerszámokkal egyetemben, [jöttek] százhúszezeren.
1Krón 12: 38 Mindezek hadakozó férfiak, a viadalra elkészülve, egy értelemmel mentek vala Hebronba, hogy Dávidot az egész Izráel felett királylyá válaszszák, sőt ezeken kivül is az egész Izráel egy szívvel [azon] volt, hogy Dávidot királylyá válaszszák.
1Krón 12: 39 És ott maradának Dáviddal harmadnapig, s esznek és isznak vala; mert az ő atyjokfiai készítettek vala nékik;
1Krón 12: 40 És úgy a szomszédságukban levők, mint [mások] Izsakhárig, Zebulonig és Nafthaliig hoznak vala kenyereket szamarakon, tevéken, öszvéreken és ökrökön, eleséget, lisztet, fügét, aszuszőlőt, bort, olajat, [vágó]barmokat, juhokat számtalan sokat; mert nagy öröm vala Izráelben.
1Krón 13: 1 Tanácsot tarta pedig Dávid az ezredeknek és századoknak fejeivel és minden előljárókkal.
1Krón 13: 2 És monda Dávid Izráel egész gyülekezetének: Ha néktek tetszik, és ha az Úrtól, a mi Istenünktől [van: ] küldjünk el mindenfelé a mi atyánkfiaihoz, a kik [otthon] maradtak Izráel minden tartományaiban, s velök együtt a papokhoz és Lévitákhoz, az ő városaik és vidékeik szerint, hogy [ők is] gyűljenek hozzánk.
1Krón 13: 3 Hogy hozzuk ide a mi Istenünknek ládáját mi hozzánk, mert a Saul idejében nem törődtünk vele.
1Krón 13: 4 És monda az egész gyülekezet, hogy úgy kell cselekedni; mert igaznak [láttaték] e dolog az egész nép előtt.
1Krón 13: 5 Összegyűjté azért Dávid mind az Izráel népét Égyiptomnak Nilus folyóvizétől fogva egészen Hámátig, hogy az Istennek ládáját elhozzák Kirjáth-Jeárimból.
1Krón 13: 6 Felméne azért Dávid és vele az egész Izráel Baalába [vagy] Kirjáth-Jeárimba, a mely Júdában van, hogy onnan elhozzák az Úr Istennek ládáját, mely az ő nevéről neveztetik, aki a Khérubok közt ül.
1Krón 13: 7 És helyhezteték az Isten ládáját az Abinádáb házából [egy] új szekérre; Uzza és Ahió vezetik vala a szekeret.
1Krón 13: 8 Dávid pedig és az egész Izráel tánczolnak vala az Isten előtt teljes erővel, énekekkel, cziterákkal, hegedűkkel, dobokkal, czimbalmokkal és kürtökkel.
1Krón 13: 9 Mikor pedig jutottak a Kidon szérűjéhez, Uzza reá tevé kezét a ládára, hogy megtartsa, mert az ökrök félre tértek vala.
1Krón 13: 10 És az Úrnak haragja felgerjede Uzza ellen, és őt megveré, hogy reá tevé kezét a ládára, s meghala ugyanott az Isten előtt.
1Krón 13: 11 Akkor Dávid igen megdöbbene, hogy az Úr [ily] csapással sujtá Uzzát. Azért azt a helyet mind e mai napig Péres-Uzzának nevezik.
1Krón 13: 12 És félni kezde Dávid azon a napon Istentől, mondván: Miképen merjem magamhoz bevinni az Isten ládáját?!
1Krón 13: 13 És nem vivé be Dávid magához a ládát a Dávid városába, hanem elhelyezé azt a Gitteus Obed-Edom házában.
1Krón 13: 14 És az Isten ládája Obed-Edom házában volt három hónapig; és megáldá az Úr Obed-Edom házát és mindenét, valamije volt.
1Krón 14: 1 Külde pedig Hírám, Tírus királya Dávidhoz követeket: czédrusfákat, kőmíveseket és ácsmestereket, hogy néki házat csináljanak.
1Krón 14: 2 És megismeré Dávid, hogy az Úr őt megerősítette a királyságban Izráel felett, mivelhogy igen felmagasztaltatott vala az ő országa az ő népéért, az Izráelért.
1Krón 14: 3 Vőn pedig Dávid még [több] feleséget Jeruzsálemben, és nemze Dávid még [több] fiakat és leányokat.
1Krón 14: 4 És ezek neveik azoknak, a kik születtek néki Jeruzsálemben: Sammua, Sobáb, Nátán és Salamon,
1Krón 14: 5 Ibhár, Elisua és Elpélet,
1Krón 14: 6 Nógah, Néfeg és Jáfia,
1Krón 14: 7 Elisáma, Beheljada és Elifélet.
1Krón 14: 8 Megértvén pedig a Filiszteusok, hogy Dávid királylyá kenetett fel az egész Izráel felett, feljövének mind a Filiszteusok, hogy megkeressék Dávidot. Mely dolgot mikor Dávid meghallott, azonnal ellenök ment.
1Krón 14: 9 A Filiszteusok pedig eljövén, elszéledének a Réfaim völgyében.
1Krón 14: 10 Akkor Dávid megkérdé az Istent, mondván: Felmenjek-é a Filiszteusok ellen, és kezembe adod-é őket? És monda néki az Úr: Menj fel, és kezedbe adom őket.
1Krón 14: 11 Felmenének azért Baál-perásimba, és ott Dávid őket megveré, és monda Dávid: Az Isten eloszlatá az én ellenségeimet az én kezem által, mint a vizeknek oszlását; azért nevezék azt a helyet Baál- perásimnak.
1Krón 14: 12 És ott hagyák az ő [bálvány] isteneiket, és Dávid megparancsolá, hogy megégessék azokat.
1Krón 14: 13 Ismét [feltámadának] a Filiszteusok és a völgyben szétterjeszkedtek.
1Krón 14: 14 Azért Dávid ismét megkérdé az Istent, és monda az Isten néki: Ne menj fel utánok, hanem fordulj el tőlök, és menj reájok a szederfák irányában;
1Krón 14: 15 És mikor hallándod a járás dobogását a szederfák tetején, akkor menj ki a viadalra; mert az Isten te előtted megyen, hogy megverje a Filiszteusok táborát.
1Krón 14: 16 Dávid azért úgy cselekedék, a mint néki Isten meghagyta volt, és vágák a Filiszteusok táborát Gibeontól fogva szinte Gézerig.
1Krón 14: 17 És elterjede Dávid híre az országokban, és az Úr adá a tőle való félelmet minden pogányokra.
1Krón 15: 1 Csináltata pedig Dávid magának házakat az ő városában; és helyet készített az Isten ládájának, és annak sátort állított fel.
1Krón 15: 2 Akkor monda Dávid: Nem [szabad] másnak hordozni az Isten ládáját, hanem csak a Lévitáknak, mert az Úr őket választotta, hogy hordozzák az Isten ládáját, és néki szolgáljanak mindörökké.
1Krón 15: 3 Összegyűjté azért Dávid Jeruzsálembe az egész Izráel népét, hogy az Úr ládáját az ő helyére vitesse, melyet számára csináltatott vala.
1Krón 15: 4 Összegyűjté Dávid az Áron fiait is és a Lévitákat.
1Krón 15: 5 A Kéhát fiai között fő vala Uriel, és az ő atyjafiai százhúszan [valának.]
1Krón 15: 6 A Mérári fiai között Asája volt a fő, és az ő atyjafiai kétszázhúszan [valának.]
1Krón 15: 7 A Gerson fiai között Jóel volt a fő, és az ő atyjafiai százharminczan [valának.]
1Krón 15: 8 Az Elisáfán fiai között Semája volt a fő, és az ő atyjafiai kétszázan [valának.]
1Krón 15: 9 A Hebron fiai között Eliel volt a fő, és az ő atyjafiai nyolczvanan [valának.]
1Krón 15: 10 Az Uzziel fiai között fő vala Amminádáb, és az ő atyjafiai száztizenketten.
1Krón 15: 11 Hivatá akkor Dávid Sádók és Abjátár papokat, a Léviták közül pedig Urielt, Asáját, Jóelt, Sémáját, Elielt és Amminádábot.
1Krón 15: 12 És monda nékik: Ti vagytok a Léviták családfői. Szenteljétek meg magatokat s a ti atyátokfiait, és vigyétek az Úrnak, Izráel Istenének ládáját [arra a helyre, a melyet] készítettem számára.
1Krón 15: 13 Minthogy kezdettől fogva nem [mívelték ezt,] az Úr, a mi Istenünk csapást bocsátott reánk, mert nem kerestük őt a rendtartás szerint.
1Krón 15: 14 Megszentelék azért magokat a papok és a Léviták, hogy vigyék az Úrnak, Izráel Istenének ládáját.
1Krón 15: 15 És felvevék a Léviták fiai az Isten ládáját, úgy, a mint Mózes meghagyta volt az Úrnak beszéde szerint, a rudakkal vállaikra.
1Krón 15: 16 És monda Dávid a Léviták fejedelmeinek, hogy állítsanak az ő atyjokfiai közül éneklőket, éneklőszerszámokkal, lantokkal, cziterákkal és czimbalmokkal, hogy énekeljenek felemelt szóval, nagy örömmel.
1Krón 15: 17 Választák azért a Léviták Hémánt a Jóel fiát, és az ő atyjafiai közül Asáfot, a Berekiás fiát, és a Mérári fiai közül, a kik azoknak atyjokfiai valának, Etánt, a Kúsája fiát.
1Krón 15: 18 És ő velök együtt az ő atyjokfiait másod renden, Zakariást, Bént, Jeázielt, Semirámótot, Jéhielt, Unnit, Eliábot, Benáját, Maaséját, Mattithját, Elifélet, Miknéját, Obed-Edomot és Jehielt, a kik ajtónállók valának.
1Krón 15: 19 Éneklők: Hémán, Asáf és Etán, réz czimbalmokkal, hogy zengedezzenek;
1Krón 15: 20 Zakariás, Aziel, Semirámót, Jéhiel, Unni, Eliáb, Maaséja és Benája lantokkal a szűzek módjára;
1Krón 15: 21 Mattithja, Eliféle, Miknéja, Obed-Edom, Jéhiel és Azaziás, hogy énekeljenek cziterákkal a nyolczhúrú szerint.
1Krón 15: 22 És Kénániás volt a Léviták vezére az éneklésben, ő igazgatá az éneklést, mivel tudós vala.
1Krón 15: 23 Berekiás és Elkána a láda előtt való ajtónállók valának:
1Krón 15: 24 Sébániás pedig és Jósafát, Nétanéel, Amásai, Zakariás, Benája és Eliézer papok kürtölnek vala az Isten ládája előtt; Obed-Edom és Jéhija, a kik kapunállók valának, a láda után [mennek vala.]
1Krón 15: 25 Dávid pedig s az Izráel vénei és az ezredek vezérei, a kik elmenének, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját az Obed- Edom házából, nagy örömben valának.
1Krón 15: 26 Lőn pedig, mikor az Isten megsegíté a Lévitákat, akik az Úr szövetségének ládáját viszik vala, áldozának hét tulokkal és hét kossal.
1Krón 15: 27 Dávid pedig bíborból csinált ruhába öltözvén, valamint a Léviták mind, a kik a ládát viszik vala, az éneklők is és Kénániás, aki az éneklés vezére vala, énekelének (Dávidon pedig gyolcsból csinált efód vala).
1Krón 15: 28 És az egész Izráel vivé az Úr szövetségének ládáját nagy örömmel, kürtökkel, trombitákkal, czimbalmokkal, zengedezvén lantokkal és cziterákkal.
1Krón 15: 29 Mikor pedig immár az Úr szövetségének ládája a Dávid városába jutott, Mikál a Saul leánya kitekinte az ablakon, s látván, hogy Dávid király tánczol és vígad, szívében megutálá őt.
1Krón 16: 1 Mikor pedig bevitték az Isten ládáját és elhelyezék azt a sátor közepén, a melyet Dávid annak számára felállított vala: áldozának egészen égő- és hálaáldozatokkal az Isten előtt.
1Krón 16: 2 És mikor Dávid elvégezte az egészen égőáldozatot és a hálaáldozatot, az Úr nevében megáldá a népet.
1Krón 16: 3 És osztogata minden Izráelitának, férfinak úgy, mint asszonynak egy-egy kenyeret, és egy-egy darab húst és egy-egy kalácsot.
1Krón 16: 4 És rendele az Úr ládája elé a Léviták közül szolgákat, a kik hirdessék, tiszteljék és dícsérjék az Urat, Izráel Istenét.
1Krón 16: 5 Asáf vala a fő, utána másodrenden Zakariás, Jéhiel, Semirámót, Jékhiel, Mattithja, Eliáb, Benája és Obed-Edom. Jéhiel lantokkal és cziterákkal, Asáf pedig czimbalmokkal énekel vala;
1Krón 16: 6 Továbbá Benája és Jaháziel papok kürtölnek vala szüntelen az Isten szövetségének ládája előtt.
1Krón 16: 7 Azon a napon adott Dávid először [éneket] az Úrnak dícséretére Asáfnak és az ő atyjafiainak kezébe.
1Krón 16: 8 Dícsérjétek az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek minden népek között az ő nagy dolgait.
1Krón 16: 9 Énekeljetek néki, mondjatok dícséretet néki, beszéljetek minden csudálatos dolgairól.
1Krón 16: 10 Dicsekedjetek az ő szent nevében; örvendezzen szívök azoknak, a kik az Urat keresik.
1Krón 16: 11 Keressétek az Urat és az ő erősségét; keressétek az ő orczáját szüntelen.
1Krón 16: 12 Emlékezzetek meg az ő csudálatos dolgairól, a melyeket cselekedett, az ő csudáiról és az ő szájának ítéletiről.
1Krón 16: 13 Óh Izráelnek, az ő szolgájának magva! Jákóbnak, az ő választottjának fiai!
1Krón 16: 14 Ez az Úr, a mi Istenünk; az egész földön az ő ítéletei!
1Krón 16: 15 Emlékezzetek meg örökké az ő szövetségéről, és az ő beszédéről, a melyet parancsolt, ezer nemzetségig;
1Krón 16: 16 A melyet szerzett Ábrahámmal; és az Izsáknak tett esküjéről.
1Krón 16: 17 Amelyet állíta Jákóbnak [örök] végzésül, Izráelnek örökkévaló szövetségül,
1Krón 16: 18 Mondván: A Kanaán földét néked adom, hogy legyen néktek örökségtek.
1Krón 16: 19 Midőn ti számszerint kevesen valátok, igen kevesen, és zsellérek azon a földön;
1Krón 16: 20 Mert járnak vala egyik nemzetségtől a másikhoz, és egyik országból más országba:
1Krón 16: 21 Mégsem engedé senkinek őket bántani, sőt még a királyokat is megbünteté érettök.
1Krón 16: 22 [Ezt mondván: ] Az én felkentjeimet ne bántsátok, prófétáimnak se ártsatok.
1Krón 16: 23 Mind ez egész föld énekeljen az Úrnak, napról-napra hirdessétek az ő szabadítását.
1Krón 16: 24 Beszéljétek a pogányok között az ő dicsőségét, minden népek között az ő csudálatos dolgait;
1Krón 16: 25 Mert nagy az Úr és igen dícsérendő, és rettenetes minden istenek felett;
1Krón 16: 26 Mert a pogányoknak minden isteneik csak bálványok, de az Úr teremtette az egeket.
1Krón 16: 27 Dicsőség és tisztesség van ő előtte, erősség és vígasság az ő helyén.
1Krón 16: 28 Adjatok az Úrnak, népeknek nemzetségei, adjatok az Úrnak dicsőséget és erősséget!
1Krón 16: 29 Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jőjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében.
1Krón 16: 30 Rettegjen az egész föld az ő orczájától; a föld kereksége is megerősíttetik, hogy ne ingadozzék.
1Krón 16: 31 Örüljenek az egek, és örvendezzen a föld, és mondják a pogányok között: az Úr uralkodik!
1Krón 16: 32 Zengjen a tenger és az ő teljessége; örvendezzen a mező és minden, a mi azon van.
1Krón 16: 33 Akkor örvendezni kezdenek az erdőnek fái az Úr előtt, mikor eljövend megítélni a földet.
1Krón 16: 34 Tiszteljétek az Urat, mert igen jó, mert örökkévaló az ő irgalmassága.
1Krón 16: 35 És mondjátok: Tarts meg minket, mi szabadító Istenünk, gyűjts össze minket, és szabadíts meg a pogányoktól, hogy a te szent nevedet tisztelhessük, dicsekedhessünk a te dícséretedben!
1Krón 16: 36 Áldott legyen az Úr, Izráel Istene öröktől fogva mindörökké! És monda a sokaság: Ámen! és dícséré az Urat.
1Krón 16: 37 Ott hagyá azért [Dávid] az Úr szövetségének ládájánál Asáfot és az ő atyjafiait, hogy a láda előtt szüntelen minden napon szolgáljanak,
1Krón 16: 38 Obed-Edomot és az ő hatvannyolcz atyjafiát (Obed-Edom pedig a Jedithun fia) és Hósát pedig ajtónállóknak.
1Krón 16: 39 Sádók papot pedig és az ő pap atyjafiait, az Úr sátora előtt [hagyá] a magaslaton, mely Gibeonban vala;
1Krón 16: 40 Hogy áldozzanak az Úrnak szüntelen égőáldozattal az égőáldozatnak oltárán minden reggel és estve, és hogy mindent a szerint [cselekedjenek,] a mint megiratott az Úr törvényében, melyet parancsolt vala az Izráelnek,
1Krón 16: 41 Hémánt is és Jédutunt velök [hagyá,] és többeket is választott, a kik nevök szerint megneveztettek, hogy az Urat dícsérjék, mert az ő irgalmassága örökkévaló.
1Krón 16: 42 És ő velök Hémánt és Jédutunt kürtökkel, czimbalmokkal és az Isten énekének szerszámaival. A Jédutun fiait pedig kapunállókká [tevé].
1Krón 16: 43 Akkor eltávozék az egész nép, kiki az ő házához. Dávid pedig visszatére, hogy az ő háznépét is megáldja.
1Krón 17: 1 Lőn pedig, mikor Dávid az ő házában ülne, monda Nátán prófétának: Ímé én czédrusfából csinált házban lakom, az Úr szövetségének ládája pedig kárpitok alatt.
1Krón 17: 2 Akkor monda Nátán Dávidnak: Valami a te szívedben van, cselekedd meg, mert az Isten veled leend.
1Krón 17: 3 Azon éjjel pedig lőn az Istennek szava Nátánhoz, mondván:
1Krón 17: 4 Menj el, és mondd meg az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja az Úr: Ne te építs nékem házat lakásul;
1Krón 17: 5 Mert nem laktam én attól fogva házban, mióta az Izráel fiait kihoztam, mind e mai napig, hanem egy hajlékból más hajlékba [mentem] és sátorból [sátorba.]
1Krón 17: 6 A mely helyeken jártam az Izráel egész népével, szólottam-é vagy egyszer valakinek az Izráel birái közül (a kiknek parancsoltam vala, hogy az én népemet legeltessék), mondván: Miért nem csináltatok nékem czédrusfából házat?
1Krón 17: 7 Most azért ezt mondjad az én szolgámnak, Dávidnak: Ezt mondja a Seregek Ura: Én választottalak téged a juhok mellől a pásztorkunyhóból, hogy légy vezére az én népemnek, az Izráelnek,
1Krón 17: 8 És veled voltam mindenütt, valahová mentél, minden ellenségeidet is a te orczád elől elvesztettem, ennekfelette [oly] hírt szerzettem néked, a minemű hírök van a hatalmasoknak, a kik a földön vannak;
1Krón 17: 9 Lakóhelyet is adtam az én népemnek, az Izráelnek és elplántálám őt; és lakik az ő helyén, és ki nem mozdul többé, s nem fogják az álnokságnak fiai sanyargatni, mint azelőtt.
1Krón 17: 10 És attól az időtől fogva, hogy megparancsoltam volt, hogy birák legyenek az én népem, az Izráel felett, minden te ellenségeidet megalázám, és azt is jelentém néked, hogy az Úr házat épít néked.
1Krón 17: 11 És lészen, mikor betelnek a te életed napjai, hogy a te atyáidhoz elmenj, a te magodat feltámasztom te utánad, mely a te fiaid közül való lesz, és az ő országát megerősítem.
1Krón 17: 12 Ő épít nékem házat, és megerősítem az ő királyi székét mindörökké.
1Krón 17: 13 Én leszek néki atyja, ő pedig fiam lészen, és az én irgalmasságomat ő tőle el nem veszem, mint a hogy a te előtted valótól elvettem;
1Krón 17: 14 Hanem megerősítem őt az én házamban és az én országomban mindörökké, és az ő királyiszéke erős lesz mindörökké.
1Krón 17: 15 Mind e beszédek szerint és mind e látás szerint szóla Nátán Dávidnak.
1Krón 17: 16 Beméne azért Dávid király, és leüle az Úr előtt, és monda: Ki [vagyok] én, óh Uram Isten, s micsoda az én házam is, hogy engemet eddig juttattál?
1Krón 17: 17 Sőt még ez is kevés volt előtted, óh Isten! hanem ennekfelette szólál jövendőt is a te szolgád háza felől, és mint magas rangú embert, úgy tekintettél engemet, Úr Isten!
1Krón 17: 18 És mit [kérhetne] Dávid többet te tőled, a te szolgádnak tisztességére, holott te [jól] ismered a te szolgádat?
1Krón 17: 19 Óh Uram, a te szolgádért és a te szíved szerint cselekedéd mind e nagy dolgokat, hogy kijelentéd mindezeket a csudálatos dolgokat,
1Krón 17: 20 (Óh Uram, nincsen senki hasonló hozzád, és nincsen Isten náladnál több), mind a szerint, a mint füleinkkel hallottuk.
1Krón 17: 21 És kicsoda olyan, mint a te néped, az Izráel, egy nemzetség a földön, a melyért elment volna az Isten, hogy megváltaná magának népül; hogy magadnak nagy és rettenetes nevet szerezz, kiűzvén a pogányokat a te néped elől, a melyet Égyiptomból megszabadítál!
1Krón 17: 22 És az Izráel népét a te népeddé tevéd mindörökké, és te Uram, nékik Istenök lettél.
1Krón 17: 23 Most azért Uram, a szó, a melyet szólál a te szolgád felől és az ő háza felől, erősíttessék meg mindörökké, és úgy cselekedjél, a mint szóltál.
1Krón 17: 24 Maradjon meg és magasztaltassék fel a te neved mindörökké, hogy mondhassák: A Seregek Ura az Izráel Istene, Istene Izráelnek; és Dávidnak, a te szolgádnak háza legyen állandó előtted.
1Krón 17: 25 Minthogy te, én Istenem, a te szolgádnak füle hallására megjelentetted, hogy néki házat csinálsz: ezokáért indula meg a te szolgád, hogy könyörgene előtted.
1Krón 17: 26 Most azért én Uram, te vagy az Isten, és te szólád e [jó] dolgot a te szolgád felől.
1Krón 17: 27 Most azért tessék néked megáldani a te szolgádnak házát, hogy legyen [állandó] mindörökké előtted; mivelhogy te, Uram, megáldottad, [legyen] azért áldott mindörökké.
1Krón 18: 1 Ezek után pedig megveré Dávid a Filiszteusokat, és megalázá őket, és Gáth városát faluival együtt elvevé a Filiszteusok kezéből.
1Krón 18: 2 A Moábitákat is megveré; és a Moábiták Dávidnak adófizető szolgái lettek.
1Krón 18: 3 Továbbá megveré Dávid Hámátban Hadadézert is, Sóbának királyát, mikor elindult vala, hogy az Eufrátes folyóvízig vesse birodalmának határát.
1Krón 18: 4 Dávid pedig nyere ő tőle ezer szekeret és hétezer lovast és húszezer gyalogost; és minden szekeres lovaknak inait elvagdaltatá Dávid, és csak száz szekérbe valót tarta meg azokból.
1Krón 18: 5 És mikor eljövének Damaskusból a Siriabeliek, hogy megsegéllenék Hadadézert, a Sóba királyát: levága Dávid a Siriabeliek közül huszonkétezer férfit.
1Krón 18: 6 És rendele Dávid [tiszttartókat] Siriában, a hol Damaskus van; és lettek a Siriabeliek Dávidnak adófizető szolgái. És megsegíté az Úr Dávidot mindenütt, a merre csak ment.
1Krón 18: 7 És vevé Dávid az arany paizsokat, a melyeket a Hadadézer szolgái viselének, és vivé Jeruzsálembe.
1Krón 18: 8 És hoza Dávid Tibhátból és Kúnból, a Hadadézer városaiból igen sok rezet. Abból csinálá Salamon a réztengert, az oszlopokat és a rézedényeket.
1Krón 18: 9 Mikor meghallotta volna pedig Tóhu, a Hamáthbeli király, hogy Dávid megverte Hadadézernek, a Sóba királyának egész hadát:
1Krón 18: 10 Küldé Dávid királyhoz az ő fiát, Hadorámot, hogy köszöntené őt és megáldaná, mivelhogy megharczolt vala Hadadézerrel és megverte vala őt; mert Tóhu is hadakozik Hadadézer ellen. És [külde Dávidnak] sok arany, ezüst és rézedényt,
1Krón 18: 11 És Dávid király ezeket is az Úrnak szentelé, az ezüsttel és az aranynyal együtt, a melyet nyert vala minden pogányoktól, az Edomitáktól, a Moábitáktól, az Ammon fiaitól, a Filiszteusoktól és Amálekitáktól.
1Krón 18: 12 Abisai pedig, a Séruja fia, az Edomiták közül a Sónak völgyében megvere tizennyolczezeret.
1Krón 18: 13 És rendele Edomban [Dávid] tiszttartókat, és lettek az Edombeliek mind Dávidnak szolgái. És megsegíté az Úr Dávidot mindenütt, a merre csak ment.
1Krón 18: 14 Így uralkodék Dávid az egész Izráel felett, és ítéletet és igazságot szolgáltat vala egész népének.
1Krón 18: 15 Joáb pedig, Séruja fia, a sereg előljárója volt, Jósafát, az Ahilud fia pedig emlékíró.
1Krón 18: 16 Sádók, az Akhitub fia és Abimélek, az Abjátár fia, voltak a papok; Sausa az íródeák.
1Krón 18: 17 És Benája, a Jójada fia, a Kereteusok és Peleteusok előljárója volt; a Dávid fiai pedig elsők a király mellett.
1Krón 19: 1 Történt ezután, hogy meghalt Náhás, az Ammon fiainak királya, és uralkodék az ő fia helyette.
1Krón 19: 2 És monda Dávid: Minden jóval leszek a Náhás fiához, Hánunhoz; mert az ő atyja is jól tett volt velem. Ezért Dávid követeket külde ő hozzá, a kik vigasztalnák őt az ő atyjának [halála] miatt; és elmenének a Dávid szolgái az Ammon fiainak földére Hánunhoz, hogy őt vigasztalnák.
1Krón 19: 3 Akkor mondának az Ammon fiainak főemberei Hánunnak: Azt hiszed-é, hogy Dávid atyád iránti tiszteletből küldött hozzád vigasztalókat? Avagy nem azért jöttek-é az ő szolgái hozzád, hogy a földet megvizsgálják, elpusztítsák és kikémleljék?
1Krón 19: 4 Megfogatá azért Hánun a Dávid szolgáit és azokat megnyiratá, és ruhájokat félig elmetszeté az ő derekukig, és úgy bocsátá el őket.
1Krón 19: 5 Elmenének pedig és értesíték Dávidot, hogy mi történt a férfiakkal. És külde eléjök (mert azok a férfiak felette nagy gyalázattal illettettek vala) és ezt izené a király: Maradjatok Jérikhóban, míg szakállatok megnövénd, akkor jőjjetek hozzám.
1Krón 19: 6 Látván pedig az Ammon fiai, hogy tisztességtelen dolgot cselekedtek vala Dáviddal, küldének Hánun és az Ammon fiai ezer tálentom ezüstöt, hogy fogadjanak szekereket és lovagokat Mésopotámiából, siriai Maakából és Sóbából.
1Krón 19: 7 Fogadának azért magoknak harminczkétezer szekeret, Maakának királyát is az ő népével együtt, a kik eljövének és tábort járának Medeba előtt. Az Ammon fiai is összegyűlének az ő városaikból és jövének az ütközetre.
1Krón 19: 8 A mit mikor meghallott Dávid, elküldé Joábot és a vitézek egész seregét.
1Krón 19: 9 És az Ammon fiai kimenvén, csatarendbe állának a város kapuja előtt; a mely királyok pedig [segítségre] jöttek vala, külön valának a mezőn.
1Krón 19: 10 Látván pedig Joáb, hogy mind elől, mind hátul ellenség állana, kiválaszta az egész Izráel harczosai közül [egynéhányat], és a Siriabeliek ellen rendelé.
1Krón 19: 11 A nép többi részét pedig testvérére, Abisaira bízá, és [ezek] az Ammon fiaival állának szembe.
1Krón 19: 12 És monda: Ha a Siriabeliek rajtam erőt vennének, légy segítségemre; ha pedig az Ammon fiai rajtad vennének erőt, én is megsegéllek.
1Krón 19: 13 Légy erős, sőt legyünk bátrak mindnyájan a mi népünkért és a mi Istenünk városaiért; az Úr pedig cselekedje azt, a mi néki tetszik.
1Krón 19: 14 Harczra indula azért Joáb és az ő hada a Siriabeliek ellen, a kik ő előtte megfutamodának.
1Krón 19: 15 Az Ammon fiai pedig mikor látták, hogy megfutamodának a Siriabeliek: ők is megfutamodának Abisai elől az ő testvére elől, és a városba menekülének; Joáb pedig visszatért Jeruzsálembe.
1Krón 19: 16 Látván pedig a Siriabeliek, hogy az Izráel előtt megverettetének, követeket küldének és kihozatták a Siriabelieket, a kik a folyóvizen túl laknak vala, és Sófák, a Hadadézer seregeinek vezére volt az előljárójuk.
1Krón 19: 17 Mikor pedig hírül adák Dávidnak, összegyűjté az egész Izráelt, és a Jordán vizén átmenvén, hozzájok érkezék és csatarendbe állott ellenök. És mikor csatarendbe állott Dávid a Siriabeliek ellen, ők is megütközének ő vele.
1Krón 19: 18 De a Siriabeliek megfutamodának Izráel elől, és levága Dávid a Siriabeliek közül hétezer szekeret és negyvenezer gyalogot; annakfelette Sófákot, a sereg vezérét is megölé.
1Krón 19: 19 Mikor pedig látták a Hadadézer szolgái, hogy Izráel előtt legyőzetének: békét kötöttek Dáviddal és szolgálának néki, és nem akarák többször a Siriabeliek megsegélleni az Ammon fiait.
1Krón 20: 1 És lőn az esztendőnek fordulásával, mikor a királyok [harczba] menni [szoktak,] elindítá Joáb a hadat, és elpusztítá az Ammon fiainak földjét. És elmenvén megszállá Rabbát, (Dávid pedig Jeruzsálemben marada) és elfoglalá Joáb Rabbát és elrontá azt.
1Krón 20: 2 És elvevé Dávid az ő királyuknak fejéről a koronát, mely egy tálentom arany súlyú vala, s melyben drágakövek valának. És Dávid fejére tette azt, s a városból is temérdek zsákmányt vitt el.
1Krón 20: 3 A [város] népét pedig kihozatá és fűrészszel vágatá, és vasboronákkal és fejszékkel. Így cselekedék Dávid az Ammon fiainak minden városával; azután megtére Dávid az egész néppel Jeruzsálembe.
1Krón 20: 4 Ezután ismét had támada Gézerben a Filiszteusok ellen; és akkor ölé meg a Husátites Sibbékai az óriások nemzetségéből való Sippait; és ilyen módon megaláztatának.
1Krón 20: 5 Ismét lőn had a Filiszteusok ellen, a melyben megölé Elhanán, a Jáir fia a Gáthbeli Lákhmit, a Góliát atyjafiát; és az ő dárdájának nyele hasonló [vala] a szövők zúgolyfájához.
1Krón 20: 6 Ezek után ismét versengés támadt Gáthban, hol egy magas ember vala, a kinek hat-hat, [vagyis] huszonnégy ujja volt; ez is óriás fia vala.
1Krón 20: 7 És szidalommal illeté Izráelt, és megölé őt Jonathán, Dávid testvérének, Simeának fia.
1Krón 20: 8 Ezek ugyanazon egy óriásnak fiai voltak Gáthban, a kik elveszének Dávidnak és az ő szolgáinak keze által.
1Krón 21: 1 Támada pedig a Sátán Izráel ellen, és felindítá Dávidot, hogy megszámlálja Izráelt.
1Krón 21: 2 Monda azért Dávid Joábnak és a nép előljáróinak: Menjetek el, számláljátok meg Izráelt, Beersebától fogva Dánig: és hozzátok hozzám, hadd tudjam számát.
1Krón 21: 3 Akkor monda Joáb: Az Úr száz ennyivel szaporítsa meg az ő népét, a mennyien vannak. Avagy nem mind a te szolgáid-é azok, uram, király? S miért tudakozza ezt az én uram? Miért lenne Izráelnek büntetésére.
1Krón 21: 4 De a király szava erősebb volt a Joábénál. Elméne azért Joáb, és bejárta egész Izráelt; azután megtért Jeruzsálembe.
1Krón 21: 5 És megjelenté Joáb a megszámlált népnek számát Dávidnak. És volt az egész Izráel [népének száma] ezerszer ezer és százezer fegyverfogható férfi. A Júda fiai [közül] pedig négyszázhetvenezer fegyverfogható férfi.
1Krón 21: 6 A Lévi és Benjámin fiait azonban nem számlálta közéjök; mert sehogy sem tetszett Joábnak a király parancsolata.
1Krón 21: 7 Sőt az Istennek sem tetszék e dolog, melyért meg is veré Izráelt.
1Krón 21: 8 Monda pedig Dávid az Istennek: Igen vétkeztem, hogy ezt művelém: most azért bocsásd meg a te szolgád vétkét, mert felette esztelenül cselekedtem!
1Krón 21: 9 Akkor szóla az Úr Gádnak, a Dávid prófétájának, mondván:
1Krón 21: 10 Eredj el, szólj Dávidnak ekképen: Ezt mondja az Úr: Három dolgot teszek elődbe, válaszsz magadnak azok közül egyet, hogy azt cselekedjem veled.
1Krón 21: 11 Elméne azért Gád [próféta] Dávidhoz, és monda néki: Ezt mondja az Úr: válaszsz magadnak!
1Krón 21: 12 Vagy három esztendeig való éhséget, vagy hogy három hónapig emésztessél ellenségeid által és a te ellenséged fegyvere legyen rajtad; vagy az Úr fegyvere és a döghalál három napig [kegyetlenkedjék] földedben és az Úr angyala pusztítson Izráel minden határaiban! Azért lássad most, mit feleljek annak, aki engem hozzád küldött.
1Krón 21: 13 És monda Dávid Gádnak: Nagy az én szorongattatásom! Hadd essem inkább az Úr kezébe (mert igen nagy az ő irgalmassága) és ne essem emberek kezébe!
1Krón 21: 14 Bocsáta azért az Úr döghalált Izráelre; és meghalának Izráel közül hetvenezeren.
1Krón 21: 15 Bocsáta annakfelette angyalt az Úr Jeruzsálemre, hogy elpusztítaná azt. És mikor vágná [a népet], meglátá az Úr és könyörüle az [ő] veszedelm[ökö]n; és monda a pusztító angyalnak: Elég immár, szünjél meg. Az Úrnak angyala pedig áll vala a Jebuzeus Ornánnak szérűjénél.
1Krón 21: 16 Akkor Dávid felemelé az ő szemeit, és látá az Úr angyalát állani a föld és az ég között, kivont kardja a kezében, a melyet Jeruzsálem ellen emelt vala fel. Leesék azért Dávid és a vének is, zsákba öltözvén, az ő orczájokra.
1Krón 21: 17 És monda Dávid az Istennek: Nemde nem én számláltattam-é meg a népet? Én vagyok, aki vétkeztem és igen gonoszul cselekedtem! De ez a nyáj mit tett? óh én Uram Istenem forduljon ellenem a te kezed és az én házam népe ellen, és ne legyen a te népeden a csapás.
1Krón 21: 18 Akkor szóla az Úr angyala Gádnak, hogy megmondja Dávidnak, hogy menjen fel Dávid és építsen oltárt az Úrnak a Jebuzeus Ornán szérűjén.
1Krón 21: 19 Felméne azért Dávid a Gád beszéde szerint, melyet az Úr nevében szólott vala.
1Krón 21: 20 Mikor pedig Ornán hátratekintvén, látta az angyalt, ő és az ő négy fia, a kik vele valának, elrejtőzének (Ornán pedig búzát csépel vala).
1Krón 21: 21 És juta Dávid Ornánhoz. Mikor pedig feltekintett vala Ornán, meglátta Dávidot, és kimenvén a szérűről, meghajtá magát Dávid előtt, arczczal a földre.
1Krón 21: 22 És monda Dávid Ornánnak: Add nékem e szérűhelyet, hogy építsek oltárt rajta az Úrnak; igaz árán adjad nékem azt, hogy megszünjék e csapás a népen.
1Krón 21: 23 Monda Ornán Dávidnak: Legyen a tied, és az én uram, a király azt cselekedje, a mi néki tetszik; sőt az ökröket is oda adom égőáldozatul, és fa helyett a cséplőszerszámokat, a gabonát pedig ételáldozatul; mindezeket [ajándékul] adom.
1Krón 21: 24 És monda Dávid király Ornánnak: Nem úgy, hanem igaz áron akarom megvenni tőled; mert a mi a tied, nem veszem el [tőled] az Úrnak és nem akarok égőáldozattal áldozni néki a máséból.
1Krón 21: 25 Ada azért Dávid Ornánnak a szérűért hatszáz arany siklust.
1Krón 21: 26 És építe ott oltárt Dávid az Úrnak, és áldozék égő- és hálaáldozatokkal és segítségül hívá az Urat, aki meghallgatá őt, mennyből tüzet [bocsátván] az égőáldozat oltárára.
1Krón 21: 27 És parancsola az Úr az angyalnak; és betevé az ő kardját hüvelyébe.
1Krón 21: 28 Abban az időben, mikor látta Dávid, hogy az Úr őt meghallgatta a Jebuzeus Ornán szérűjén, áldozék ott.
1Krón 21: 29 (Az Úr sátora pedig, a melyet csinált vala Mózes a pusztában, és az égőáldozat oltára is akkor Gibeon magaslatán vala.
1Krón 21: 30 És Dávid nem mehetett fel oda, hogy az Istent megengesztelje, mert igen megrettent volt az Úr angyalának kardjától.)
1Krón 22: 1 Monda Dávid: Ez az Úr Istennek háza és az égőáldozatnak oltára Izráel számára.
1Krón 22: 2 Megparancsolá azért Dávid, hogy gyűjtsék össze az Izráel földén való jövevényeket, a kiket kővágókká tőn, hogy faragni való köveket vágnának, hogy az Isten házát megcsinálnák.
1Krón 22: 3 Továbbá sok vasat szerze Dávid szegeknek, az ajtókhoz és a foglalásokra; rezet is bőségesen minden mérték nélkül.
1Krón 22: 4 Számtalan czédrusfát is; mert a Sídon és Tírus [város]beliek czédrusfákat bőségesen szállítának Dávidnak.
1Krón 22: 5 Mert monda Dávid: Az én fiam, Salamon, gyermek és igen gyenge, az Úrnak pedig nagy házat kell építeni, mely híres legyen és ékesség az egész világon; elkészítek [azért mindeneket] néki. Dávid azért [mindeneket] nagy bőségesen megszerze, minekelőtte meghalna.
1Krón 22: 6 Hivatá azért Dávid az ő fiát, Salamont, és meghagyá néki, hogy az Úrnak, Izráel Istenének házat csináltasson.
1Krón 22: 7 És monda Dávid Salamonnak: [Édes] fiam, én elgondoltam vala szívemben, hogy az Úrnak, az én Istenemnek nevének házat építsek;
1Krón 22: 8 De az Úr ekképen szóla nékem, mondván: Sok vért ontottál, és sokat hadakoztál; ne építs az én nevemnek házat, mert sok vért ontottál ki a földre én előttem.
1Krón 22: 9 Ímé fiad lészen néked, a kinek csendessége lészen, mert nyugodalmat adok néki minden körüle való ellenségeitől; azért neveztetik Salamonnak, mert békességet és nyugodalmat adok Izráelnek az ő idejében.
1Krón 22: 10 Ő csinál az én nevemnek házat; ő lészen nékem fiam és én néki atyja leszek, és megerősítem az ő királyságának trónját Izráel felett mindörökké.
1Krón 22: 11 Most [édes] fiam legyen az Úr veled, hogy sikerüljön néked házat építeni az Úrnak, a te Istenednek, miképen szólott te felőled;
1Krón 22: 12 De adjon az Úr néked értelmet és bölcseséget, mikor téged Izráel fölé helyez, hogy az Úrnak a te Istenednek törvényét megőrízzed.
1Krón 22: 13 Akkor jól lesz dolgod, ha a rendeléseket és a végzéseket megtartod és teljesíted azokat, a melyeket az Úr Mózes által parancsolt volt Izráelnek. Légy bátor, légy erős, ne félj, és ne rettegj!
1Krón 22: 14 Ímé én is az én szegénységemben szereztem az Úr házának [építésére] százezer tálentom aranyat és ezerszer ezer tálentom ezüstöt, és rezet, s vasat mérték nélkül, mert igen bőven van; fákat is, köveket is szerzettem; te is szerezz ezekhez.
1Krón 22: 15 Van néked sok mívesed, kővágód, kő- és fafaragód és mindenféle dologban bölcs mesterembered.
1Krón 22: 16 Az aranynak, ezüstnek, vasnak és réznek száma nincsen: [azért] kelj fel, láss hozzá, és az Úr legyen veled!
1Krón 22: 17 Megparancsolá pedig Dávid Izráel összes főembereinek, hogy [ők] is legyenek segítségül az ő fiának, Salamonnak, [ezt mondván]:
1Krón 22: 18 Avagy nincsen-é az Úr a ti Istentek ti veletek, aki néktek békességet adott köröskörül? Mert az én hatalmam alá adá e földnek lakosait, és meghódolt e föld az Úr előtt és az ő népe előtt.
1Krón 22: 19 No azért keressétek az Urat a ti Istenteket teljes szívetek és lelketek szerint, és felkelvén, az Úr Isten szentséges helyét csináljátok meg, hogy vigyétek az Úr szövetségének ládáját és az Istennek szentelt edényeket a házba, a mely építtetik az Úr nevének.
1Krón 23: 1 Megvénhedék pedig Dávid és mikor igen koros volna: királylyá tevé az ő fiát, Salamont Izráel felett.
1Krón 23: 2 És összegyűjté Izráel összes fejedelmeit, a papokat és a Lévitákat is.
1Krón 23: 3 És megszámláltatának a Léviták, harmincz esztendőstől fogva, és a kik annál idősebbek valának; és azok száma fejenként, férfianként harmincznyolczezer volt.
1Krón 23: 4 Ezek közül huszonnégyezeren az Úr háza teendőinek gondviselői [valának,] és hatezeren tiszttartók és birák.
1Krón 23: 5 Négyezeren ajtónállók; négyezeren pedig dícsérik vala az Urat [minden zengő] szerszámokkal, melyeket [Dávid] készíttetett a dícséretre.
1Krón 23: 6 És Dávid őket csoportokba osztá a Lévi fiai szerint: Gersonitákra, Kéhátitákra és Méráritákra.
1Krón 23: 7 A Gersoniták közül valók valának Lahdán és Simhi.
1Krón 23: 8 Lahdán fiai: Jéhiel a fő, Zétám és Joel hárman.
1Krón 23: 9 És a Simhi fiai: Selómit, Hásiel és Hárán, hárman; ezek voltak a Lahdán családjának fejei.
1Krón 23: 10 Simhi fiai: Jahát, Zina, Jéus és Béria; ezek négyen voltak Simhi fiai.
1Krón 23: 11 Jahát volt a fő, Zina második: de Jéus és Béria, mivel nem sok fiakat nemzének, az ő családjukban csak egy ágnak vétettek.
1Krón 23: 12 Kéhát fiai: Amrám, Ishár, Hebron és Uzziel, négyen.
1Krón 23: 13 Amrám fiai: Áron és Mózes, Áron kiválasztatott, hogy felszenteltetnék a szentek szentje számára, ő és az ő fiai mindörökké, hogy jóillatot tennének az Úr előtt, és szolgálnának néki, s az ő nevében [a népet] megáldanák mindörökké.
1Krón 23: 14 Mózesnek, az Isten emberének fiai pedig számláltatának a Lévi nemzetségei közé.
1Krón 23: 15 Mózes fiai: Gerson és Eliézer.
1Krón 23: 16 Gerson fiai: Sébuel a fő.
1Krón 23: 17 Eliézer fiai voltak: Rehábia a fő. Eliézernek nem volt több fia; de a Rehábia fiai igen megsokasodtak vala.
1Krón 23: 18 Ishár fiai: Selómit, aki fő vala.
1Krón 23: 19 Hebron fiai: Jéria a fő, Amárja második, Jaháziel harmadik és Jékámám negyedik.
1Krón 23: 20 Uzziel fiai: Mika a fő, és Isija második.
1Krón 23: 21 Mérári fiai: Mákhli és Músi; Mákhli fiai: Eleázár és Kis.
1Krón 23: 22 Meghala pedig Eleázár és nem voltak néki fiai, hanem leányai, a kiket a saját atyjokfiai, a Kis fiai vettek el.
1Krón 23: 23 Músi fiai: Mákhli, Eder és Jeremót, hárman.
1Krón 23: 24 Ezek Lévi fiai családjaik szerint, a családfők, az ő megszámláltatásuk szerint, neveik száma szerint fejenként, a kik az Úr házában szolgáltak, húsz éves korban és azon felül.
1Krón 23: 25 Mert ezt mondotta vala Dávid: Az Úr, az Izráel Istene nyugodalmat adott az ő népének, és Jeruzsálemben lakozik mindörökké;
1Krón 23: 26 Azért a Lévitáknak sem kell többé hordozni az [Isten] hajlékát, s mindazokat az eszközöket, [a melyek] az ő szolgálatához valók.
1Krón 23: 27 Annakokáért Dávidnak utolsó rendelése szerint megszámláltattak a Lévi fiai, húsz éves korban és azon felül.
1Krón 23: 28 Mert az ő helyök az Áron fiai mellett van, hogy szolgáljanak az Úr házában és annak pitvaraiban, kamaráiban, és mindenféle szent [edények] tisztítása és az Isten házának szolgálatja által.
1Krón 23: 29 És hogy [gondot viseljenek] a szent kenyerekre, az ételáldozathoz való lisztlángra, a kovász nélkül való lepényekre, a serpenyőben főttre és pirítottra, minden mértékre és mérőre.
1Krón 23: 30 És hogy álljanak az Úrnak tiszteletére és dícséretére, úgy reggel, mint este;
1Krón 23: 31 És hogy áldozzanak az Úrnak minden égőáldozattal, minden szombaton, a hónapok első napjain és a szokott ünnepeken [bizonyos] szám szerint, a mint szükség vala, szüntelen az Úr előtt;
1Krón 23: 32 És hogy szorgalmasan őrizzék a gyülekezet sátorát, őrizzék a szenthelyet, és hogy vigyázzanak az ő atyjokfiainak, az Áron fiainak szolgálatjánál az Úr házában.
1Krón 24: 1 Az Áron fiainak is voltak rendjeik. Áron fiai: Nádáb, Abihú, Eleázár és Itamár.
1Krón 24: 2 Nádáb és Abihú még atyjuk előtt meghaltak és fiaik nem valának, azért Eleázár és Itamár viselék a papságot.
1Krón 24: 3 És elosztá őket Dávid és Sádók, ki az Eleázár fiai közül vala, és Ahimélek, ki az Itamár fiai közül vala, az ő tisztök szerint a szolgálatra.
1Krón 24: 4 Eleázár fiai között pedig több főember találtaték, mint az Itamár fiai között, mikor eloszták őket. Az Eleázár fiai között családjaik szerint tizenhat főember volt; az Itamár fiai közül, családjaik szerint, nyolcz.
1Krón 24: 5 Eloszták pedig őket sors által válogatás nélkül, mert a szenthelynek fejedelmei és Istennek fejedelmei valának úgy az Eleázár, mint az Itamár fiai közül valók.
1Krón 24: 6 És beírá őket Semája, a Nétanéel fia, a Lévi [nemzetségéből] való íródeák, a király előtt és a fejedelmek előtt, Sádók pap előtt; Ahimélek előtt, ki Abjátár fia vala, és a papoknak és Lévitáknak családfői előtt. Egy család sorsoltatott az Eleázár és egy az Itamár [nemzetségéből.]
1Krón 24: 7 Esék pedig az első sors Jojáribra; a második Jedájára;
1Krón 24: 8 Hárimra a harmadik; Seórimra a negyedik;
1Krón 24: 9 Málkijára az ötödik; Mijáminra a hatodik;
1Krón 24: 10 Hakkósra a hetedik; Abijára a nyolczadik;
1Krón 24: 11 Jésuára a kilenczedik; Sekániára a tizedik;
1Krón 24: 12 Eliásibra a tizenegyedik; Jákimra a tizenkettedik;
1Krón 24: 13 Huppára a tizenharmadik; Jésebeábra a tizennegyedik;
1Krón 24: 14 Bilgára a tizenötödik; Immérre a tizenhatodik;
1Krón 24: 15 Hézirre a tizenhetedik; Hápisesre a tizennyolczadik;
1Krón 24: 16 Petáhiára a tizenkilenczedik; Jéhezkelre a huszadik;
1Krón 24: 17 Jákinra a huszonegyedik; Gámulra a huszonkettedik;
1Krón 24: 18 Delájára a huszonharmadik; Maáziára a huszonnegyedik.
1Krón 24: 19 Ez az ő hivatalos rendjök szolgálatukban, hogy bejárnának az Úr házába sorban, az ő atyjoknak Áronnak rendelése szerint, a mint megparancsolta volt néki az Úr, Izráel Istene.
1Krón 24: 20 A mi Lévi többi fiait illeti: az Amrám fiai közül [vala] Subáel; a Subáel fiai közül Jehdéja.
1Krón 24: 21 A [mi illeti] Rehábiát: a Rehábia fiai közül Issija vala fő.
1Krón 24: 22 Az Ishár fiai közül Selómót; és a Selómót fiai közül Jahát.
1Krón 24: 23 A [Hebron] fiai közül [első] vala []Jérija, Amárja második, Jaháziel harmadik, Jekámhám negyedik.
1Krón 24: 24 Uzziel fiai: Mika; a Mika fiai közül Sámir.
1Krón 24: 25 Mika atyjafia Issija; Issija fiai közül Zekáriás.
1Krón 24: 26 Mérári fiai: Mákhli és Músi; Jaázija fia, Bénó.
1Krón 24: 27 Mérárinak Jaázijától, az ő fiától való fiai: Sohám, Zakkúr és Hibri.
1Krón 24: 28 Mákhlitól [vala] Eleázár, és ennek nem valának fiai.
1Krón 24: 29 Kistől: a Kis fiai közül való volt Jérakhméel.
1Krón 24: 30 Músi fiai: Mákhli, Eder és Jérimót. Ezek a Léviták fiai az ő családjaik szerint.
1Krón 24: 31 Ezek is sorsot vetének az ő atyjokfiaival az Áron fiaival együtt Dávid király előtt, Sádók és Ahimélek előtt, és a papok és Léviták családfői előtt, a fő a kisebbekkel egyformán.
1Krón 25: 1 Dávid és a sereg fővezérei a szolgálatra kijelölék az Asáf, Hémán és Jédutun fiait, hogy prófétáljanak cziterákkal, lantokkal és czimbalmokkal. Azok száma, a kik e szolgálatra [rendeltettek,] az ő szolgálatuk szerint:
1Krón 25: 2 Az Asáf fiai közül: Zakkúr, József, Nétánia és Asaréla, az Asáf fiai Asáf mellett, aki a király mellett prófétál vala.
1Krón 25: 3 A Jédutun [fiai] közül: A Jédutun fiai Gedália, Séri, Jésája, Hasábia, Mattithia [és] [Simei,] hatan cziterával az ő atyjok Jédutun mellett, aki az Úr tiszteletére és dícséretére prófétál vala.
1Krón 25: 4 A Hémán [fiai] közül: Hémán fiai: Bukkija, Mattánia, Uzziel, Sébuel, Jérimót, Hanánia, Hanáni, Eliáta, Giddálti, Romámti-Ezer, Josbekása, Mallóti, Hótir, Maháziót.
1Krón 25: 5 Ezek mind Hémán fiai, aki az Isten beszédeiben a király látnoka a [hatalom] szarvának emelésére. Az Isten Hémánnak tizennégy fiút és három leányt ada.
1Krón 25: 6 Ezek mindnyájan az ő atyjuk mellett valának, a kik az Úr házában énekelnek vala czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal az Isten házának szolgálatában, a királynak, Asáfnak, Jédutunnak és Hémánnak parancsolata szerint.
1Krón 25: 7 Ezeknek száma testvéreikkel együtt, a kik jártasok valának az Úr énekében, mindnyájan tudósok, kétszáznyolczvannyolcz vala.
1Krón 25: 8 És sorsot vetének a szolgálat sorrendjére nézve, kicsiny és nagy, tanító és tanítvány egyaránt.
1Krón 25: 9 És esék az első sors az Asáf [fiára,] Józsefre; Gedáliára a második. Ő és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 10 A harmadik Zakkúrra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 11 Negyedik Jisrire [esék], kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 12 Ötödik Nétániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 13 Hatodik Bukkijára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 14 Hetedik Jésarelára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 15 Nyolczadik Jésájára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 16 Kilenczedik Mattániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 17 Tizedik Simeire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 18 Tizenegyedik Azárelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 19 Tizenkettedik Hasábiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 20 Tizenharmadik Subáelre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 21 Tizennegyedik Mattithiára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 22 Tizenötödik Jérimótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 23 Tizenhatodik Hanániára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 24 Tizenhetedik Josbekására, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 25 Tizennyolczadik Hanánira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 26 Tizenkilenczedik Mallótira, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 27 Huszadik Eliátára, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 28 Huszonegyedik Hótirra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 29 Huszonkettedik Giddáltire, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 30 Huszonharmadik Maháziótra, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 25: 31 Huszonnegyedik Romámti-Ezerre, kinek fiai és testvérei tizenketten valának.
1Krón 26: 1 Az ajtónállók rendje ez: A Kóriták közül Meselémiás, a Kóré fia, aki az Asáf fiai közül való volt.
1Krón 26: 2 A Meselémiás fiai közül elsőszülött Zekária, Jédiáel második, Zebádia harmadik és Játniel negyedik,
1Krón 26: 3 Elám ötödik, Jóhanán hatodik, Eljehoénai hetedik.
1Krón 26: 4 Obed-Edom fiai közül: Semája elsőszülött, Józabád második, Jóah harmadik, Sákár negyedik, Nétanéel ötödik,
1Krón 26: 5 Ammiel hatodik, Issakhár hetedik, Pehullétai nyolczadik, mert az Isten megáldotta vala őt.
1Krón 26: 6 Az ő fiának, Semájának is születtek fiai, a kik családjukban uralkodtak, mert erős vitézek valának.
1Krón 26: 7 Semája fiai: Othni, Refáel, Obed, Elzabád, kinek testvérei igen erős férfiak valának, Elihu és Sémákiás.
1Krón 26: 8 Ezek mindnyájan Obed-Edom fiai közül valók; mind ő magok, mind fiaik és testvéreik derék férfiak valának, erősek a szolgálatra; hatvanketten Obed-Edomtól valók.
1Krón 26: 9 Meselémiásnak is fiai és testvérei tizennyolczan erős férfiak valának.
1Krón 26: 10 Hósának is, a Mérári fiai közül, valának fiai, kik között Simri volt a fő, nem mintha elsőszülött volna, hanem mivel az ő atyja őt akará választani főnek;
1Krón 26: 11 Hilkiás a második, Tebáliás a harmadik, Zekária negyedik; mindnyájan a Hósa fiai és testvérei, tizenhárman.
1Krón 26: 12 Ezek között osztaték el az ajtónállás tiszte a főemberek által, hogy az ő atyjokfiaival együtt vigyáznának és szolgálnának az Úr házában.
1Krón 26: 13 És sorsot vetének kicsiny és nagy egyaránt az ő családjaik szerint mindenik kapura.
1Krón 26: 14 És esék a napkelet felé való [kapunak őrizete] sors szerint Selémiásra; Zekáriára pedig, az ő fiára, aki bölcs tanácsadó vala, mikor sorsot vetének, esék az északi [kapu] sors szerint.
1Krón 26: 15 Obed-Edomnak a déli [kapu;] az ő fiainak pedig a kincstartó ház.
1Krón 26: 16 Suppimnak és Hósának a napnyugotra való [kapu,] a Salléketh kapuval együtt a felmenő töltésen, egyik őrizőhely szemben a másikkal.
1Krón 26: 17 Napkelet felé vala hat Lévita; észak felé minden napra négy; délre is minden napra négy; a kincstartó háznál kettő-kettő.
1Krón 26: 18 A külső részen napnyugat felé: négy a felmenő töltésen, kettő a külső rész felé.
1Krón 26: 19 Ezek az ajtónállók csoportjai a Kóriták és Méráriták közül.
1Krón 26: 20 A Léviták közül: Ahija volt az Isten háza kincsének, és az [Istennek] szentelt kincsnek [főgondviselője.]
1Krón 26: 21 A Lahdán fiai, Gersoniták fiai Lahdántól; a Lahdán családfői, Gersonita Jéhiéli.
1Krón 26: 22 Jéhiéli fiai: Zétám és Joel az ő testvére, a kik az Úr háza kincseinek valának [gondviselői.]
1Krón 26: 23 Az Amrám, Ishár, Hebron és Aziel nemzetségéből valók is.
1Krón 26: 24 Sébuel pedig Gersonnak, a Mózes fiának fia a kincs főgondviselője volt.
1Krón 26: 25 Az ő atyjafiai pedig, Eliézertől valók, [ezek: ] Rehábiás az ő fia, kinek fia Jésáia, kinek fia Jórám, kinek fia Zikri, kinek fia Selómit.
1Krón 26: 26 Ez a Selómit és az ő testvérei valának [gondviselői] minden megszentelt kincsnek, a melyet Dávid király, a nemzetségek fejedelmei, az ezredesek, századosok és a hadakozó nép fejedelmei szenteltek vala [Istennek,]
1Krón 26: 27 A melyet a hadban való zsákmányból szenteltek vala az Úr házának építésére,
1Krón 26: 28 És a mit csak szentelt Sámuel próféta, és Saul, a Kis fia, és Abner, a Nér fia, és Joáb, a Séruja fia; és bárki szentelt is [valamit Istennek: mind] Selómitnak és az ő testvéreinek [gondviselése alatt volt.]
1Krón 26: 29 Az Isháriták közül Kenániás és az ő fiai Izráel külső dolgaival [bízattak meg,] mint tiszttartók és birák.
1Krón 26: 30 A Hebroniták közül Hasábiás és testvérei igen erős férfiak, ezeren és hétszázan valának, a kik Izráel népe között, a Jordán vizén túl napenyészetre, gondviselők voltak az Úr minden dolgában és a király szolgálatjában.
1Krón 26: 31 A Hebroniták között Jerija vala a fő (a Hebroniták nemzetségeik és családjaik szerint megkerestetének a Dávid királyságának negyvenedik esztendejében és találtak bátor férfiakat Gileád-Jaézerben).
1Krón 26: 32 És az ő atyjafiai, erős férfiak, kétezerhétszázan valának, családfők; a kiket Dávid király gondviselőkké tett a Rubenitákon és Gáditákon és Manasse félnemzetségén, mind az Istennek, mind a királynak minden dolgaiban.
1Krón 27: 1 Ezek az Izráel fiai szám szerint, családfők, ezredesek, századosok és előljáróik azoknak, a kik a király szolgálatában állottak a seregek minden dolgaiban, a kik be- és kimennek hónapról-hónapra az egész esztendőn át; a seregek egyenként huszonnégyezer ember[ből állának.]
1Krón 27: 2 Az első csapatnak [vezére] az első hónapban Jasobeám, a Zabdiel fia vala, mely csapat huszonnégyezerből állott;
1Krón 27: 3 Ő a Péres fiai közül való volt és vezére az első hónapra [rendelt] sereg minden előljárójának.
1Krón 27: 4 A [második] csapatnak [vezére] a második hónapban Dódai Ahohites vala és az ő csapatja; és Miklót az előljáró. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 5 A harmadik seregnek a harmadik hónapban Benája volt a [vezére,] a ki Jójada főpapnak volt a fia; az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 6 Ez a Benája hős volt a harmincz között, sőt a harmincz felett való volt. Csapatjának [előljárója] az ő fia, Ammizabád vala.
1Krón 27: 7 A negyediknek [vezére] a negyedik hónapban Asáel vala, a Joáb testvére és utána az ő fia, Zebádia. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 8 Az ötödiknek vezére az ötödik hónapban Jizráhites Samhut vala. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 9 A hatodiknak [vezére] a hatodik hónapban a Tékoabeli Ira volt, az Ikkés fia. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 10 A hetediknek [vezére] a hetedik hónapban a Pélonbeli Héles vala, az Efraim fiai közül. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 11 A nyolczadiknak [vezére] a nyolczadik hónapban a Husátbeli Sibbékai vala, a Zárhiták közül. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 12 A kilenczediknek [vezére] a kilenczedik hónapban az Anatótbeli Abiézer vala, a Benjáminiták közül. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 13 A tizediknek [vezére] a tizedik hónapban a Nétófátbeli Maharai vala, a Zárhiták közül. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 14 A tizenegyediknek [vezére] a tizenegyedik hónapban a Pirathonbeli Benája vala, az Efraimiták közül. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 15 A tizenkettediknek [vezére] a tizenkettedik hónapban a Nétófátbeli Héldai vala, Othniel [nemzetségéből] való. Az ő csapatja is huszonnégyezerből állott.
1Krón 27: 16 Izráel nemzetségei között, a Rubeniták előljárója Eliézer, a Zikri fia; a Simeonitáké Sefátiás, a Maaka fia.
1Krón 27: 17 Lévinek Hasábia, a Kémuel fia; Áronnak Sádók;
1Krón 27: 18 Júdának Elihu, a Dávid atyjafiai közül; Izsakhárnak Omri, a Mikáel fia;
1Krón 27: 19 Zebulonnak Ismája, az Obádiás fia; Nafthalinak Jérimót, Azriel fia;
1Krón 27: 20 Efraim fiainak Hósea, az Azáziás fia; a Manasse félnemzetségének Jóel, a Pedája fia;
1Krón 27: 21 Manasse Gileád földén való félnemzetségének Iddó, a Zekáriás fia; Benjáminnak Jaasiel, az Abner fia;
1Krón 27: 22 Dánnak Azaréel, a Jérohám fia. Ezek valának az Izráel nemzetségeinek fejedelmei.
1Krón 27: 23 Nem számláltatá meg pedig Dávid azokat, a kik húsz esztendőn alól valának; mert az Úr megigérte, hogy megsokasítja Izráelt, mint az égnek csillagait.
1Krón 27: 24 Joáb, a Séruja fia megkezdé a számlálást, de véghez nem vivé, mivelhogy e miatt [Istennek] haragja támadt Izráel ellen. Ez okból a szám nem vétetett fel a Dávid király krónikájának száma közé.
1Krón 27: 25 A király kincsének [gondviselője] vala Azmávet, az Adiel fia; a mezőkön, a városokban, a falvakban, a várakban való kincseknek pedig Jónatán, az Uzziás fia volt a [gondviselője;]
1Krón 27: 26 A föld művelésére rendelt mezei munkások felett volt Ezri, a Kélub fia.
1Krón 27: 27 A szőlőmívesek felett volt a Rámátbeli Simei, és a szőlőkben levő boros tárházak felett a Sifmitbeli Zabdi;
1Krón 27: 28 Az olajfák és a mezőn való fügefák [mívesei] felett a Gideritbeli Baálhanán; az olajos tárházak felett Joás;
1Krón 27: 29 A Sáron [mezején] legelő barmok felett a Sáronbeli Sitrai; a völgyekben [legelő] barmok felett pedig Sáfát, az Adlai fia.
1Krón 27: 30 A tevék felett az Ismáel nemzetéből való Obil; a szamarak felett a Méronótbeli Jehdéja;
1Krón 27: 31 A juhok felett a Hágárénus Jaziz. Mindnyájan ezek valának a Dávid király jószágainak gondviselői.
1Krón 27: 32 Jónatán, a Dávid nagybátyja főtanácsos vala, aki értelmes és írástudó ember volt. Jéhiel, a Hakhmóni fia pedig a király fiaival vala.
1Krón 27: 33 Akhitófel is a királynak tanácsosa volt. Arkites Khúsai pedig a király barátja.
1Krón 27: 34 Akhitófel után volt Jójada, a Benája fia, és Abjátár; a király hadának fővezére pedig Joáb.
1Krón 28: 1 Egybehívatá pedig Dávid Jeruzsálembe az Izráel összes fejedelmeit, a nemzetségek fejedelmeit, a király szolgálatában levő csapatok előljáróit, az ezredeseket, a századosokat, a király minden jószágának és marhájának gondviselőit, a maga fiait is, udvariszolgáival, a harczosokat minden erős vitézivel egyetemben.
1Krón 28: 2 És felálla Dávid király az ő lábaira, és monda: Halljátok meg [szómat] atyámfiai és én népem! Elvégezém szívem szerint, hogy az Úr szövetsége ládájának nyugodalmas házat csináltatnék és a mi Istenünk lábainak zsámolyt; hozzá is készítettem [mindent] az építéshez.
1Krón 28: 3 De az Isten monda nékem: Ne [te] csinálj házat az én nevemnek; mert hadakozó ember vagy, [sok] vért is ontottál [immár.]
1Krón 28: 4 Engem választa az Úr, Izráel Istene az én atyámnak egész házából, hogy lennék királya az Izráel népének mindörökké; mert Júdát választotta előljárónak és a Júda törzsében az én atyámnak háznépét; az én atyámnak fiai közül pedig engem méltóztatott királylyá tenni egész Izráel felett.
1Krón 28: 5 És minden fiaim közül (mert az Úr sok fiakat adott nékem) választotta Salamont az én fiamat, hogy ülne az Úr királyságának székében Izráel felett.
1Krón 28: 6 És monda nékem: Salamon a te fiad építi meg az én házamat és az én pitvarimat; mert én őt magamnak fiamul választottam, és én is néki atyja leszek;
1Krón 28: 7 Megerősítem az ő királyságát mindörökké; ha az én parancsolatimat és ítéletimet szorgalmatosan megtartándja, a mint e mai napon.
1Krón 28: 8 Most azért az egész Izráelnek, az Úr gyülekezetének szeme előtt és a mi Istenünk hallására: őrizzétek s keressétek az Úrnak a ti Istenteknek minden parancsolatit, hogy bírhassátok e jó földet, és hogy örökségül hagyhassátok fiaitokra is magatok után mindörökké.
1Krón 28: 9 Te azért, fiam, Salamon, ismerd meg a te atyád Istenét, és szolgálj néki tökéletes szívvel és jó kedvvel; mert az Úr minden szívbe belát és minden [emberi] gondolatot jól ért. Hogyha őt keresénded, megtalálod; ha ellenben őt elhagyándod, ő is elhagy téged mindörökké.
1Krón 28: 10 Most azért, mivelhogy az Úr választott téged, hogy néki szent házat építs: légy erős és készítsd meg azt.
1Krón 28: 11 Akkor átadá Dávid az ő fiának, Salamonnak a tornácznak, annak házacskáinak, kincstartó helyeinek, felházainak és belső kamaráinak, a kegyelem táblája helyének is formáját,
1Krón 28: 12 És mindennek formáját, a melyeket szívében elgondolt vala, az Úr házának pitvarai felől, az Isten háza kincsének és a szent kincseknek számára köröskörül levő minden kamarák felől.
1Krón 28: 13 A papok és Léviták csapatjainak [háza], az Úr háza szolgálatának minden munkája és az Úr háza szolgálatára való minden eszköz felől.
1Krón 28: 14 Azután aranyat mérték szerint, a különböző szolgálatok eszközei számára; mértékkel minden ezüst eszközök és a különböző szolgálatok eszközei számára.
1Krón 28: 15 [Vagyis] aranyat mértékkel az arany gyertyatartókra és azok arany szövétnekére, mértékkel mindenik gyertyatartóra és annak szövétnekire, s az ezüst gyertyatartókra mértékkel, a gyertyatartóra és annak szövétnekire, mindegyik gyertyatartó rendeltetése szerint.
1Krón 28: 16 És aranyat mértékkel, a szent kenyerek asztalai, minden asztal számára, azonképen ezüstöt az ezüst asztalok számára.
1Krón 28: 17 A villákra, medenczékre és kancsókra tiszta aranyat; az arany poharakra is [bizonyos] mérték szerint ada aranyat, minden pohárra; és az ezüst poharakra ezüstöt [bizonyos] mértékkel, minden pohárra.
1Krón 28: 18 A füstölő oltár számára megtisztított aranyat mérték szerint; aranyat a szekérnek [azaz] a Kéruboknak mintázására, a kik kiterjesztett [szárnyakkal] az Úr szövetségének ládáját befedezik.
1Krón 28: 19 Mindezek az Úr kezétől írattattak meg, a ki engem megtanított az egész alkotmány formájára.
1Krón 28: 20 Monda ezek után Dávid Salamonnak, az ő fiának: Légy bátor és erős, és kezdj hozzá, semmit ne félj és ne rettegj; mert az Úr Isten, az én Istenem veled lészen, téged el nem hagy, tőled el sem távozik, míglen elvégzed az Úr háza szolgálatának minden művét.
1Krón 28: 21 Ímé, itt vannak a papok és Léviták csapatjai az Isten házának minden szolgálatára, veled lesznek minden munkában készségesen bölcseséggel, a fejedelmek is és az egész nép minden dolgaidra nézve.
1Krón 29: 1 Azután monda Dávid király az egész gyülekezetnek: [Ím látjátok,] hogy egyedül az én fiamat Salamont választotta Isten, aki még gyermek és gyenge; a munka pedig nagy, mert nem emberé lészen az a ház, hanem az Úr Istené.
1Krón 29: 2 Én pedig teljes tehetségem szerint az én Istenem háza számára [bőségesen] szereztem aranyat az arany [szerszámok]ra, []ezüstöt az ezüst [szerszámok]ra, rezet a rézre, vasat a vasra, fákat a fákra, ónyxköveket, foglalni való köveket, veres köveket, különb-különbszínű köveket; mindenféle drágaköveket; márványköveket is bőséggel.
1Krón 29: 3 Ezenfölül, mivel nagy kedvem van az én Istenem házához, a mi kincsem, aranyam és ezüstöm van, oda adom az én Istenem házának szükségére, azok mellett, a melyeket szereztem a szentház számára.
1Krón 29: 4 Háromezer tálentom aranyat Ofir aranyából és hétezer tálentom tiszta ezüstöt, a házak falainak beborítására.
1Krón 29: 5 Aranyat az arany [szerszámok]ra, ezüstöt az ezüstre és minden szükségre, a mesteremberek kezéhez. És ha valaki [még] adni akar, szabad akaratja szerint, töltse meg az ő kezét ma és [adjon, a mit akar] az Úrnak.
1Krón 29: 6 Azért szabad akaratjok szerint adának [ajándékokat] az atyák fejedelmei, az Izráel nemzetségeinek fejedelmei, az ezredesek, századosok és a király dolgainak fejedelmei.
1Krón 29: 7 És adának az Isten házának szükségére ötezer tálentom aranyat és tízezer dárikot; tízezer tálentom ezüstöt és tizennyolczezer tálentom rezet és százezer tálentom vasat.
1Krón 29: 8 És valakinél [drága]kövek találtatának, adák az Úr házának kincséhez, a Gersoniták közül való Jéhiel kezébe.
1Krón 29: 9 És örvendeze a sokaság, hogy szabad akaratjokból adának; mert tiszta szívökből adakozának az Úrnak; Dávid király is nagy örömmel örvendezett.
1Krón 29: 10 Hálákat ada azért Dávid az Úrnak az egész gyülekezet előtt, és monda Dávid: Áldott vagy te, Uram, Izráelnek, a mi atyánknak Istene, öröktől fogva mind örökké!
1Krón 29: 11 Oh Uram, tied a nagyság, hatalom, dicsőség, örökkévalóság és méltóság, sőt minden, valami a mennyben és a földön van, [tied]! Tied, oh Uram, az ország, te magasztalod fel magadat, hogy légy minden fejedelmek felett!
1Krón 29: 12 A gazdagság és a dicsőség mind te tőled [vannak,] és te uralkodol mindeneken; a te kezedben van mind az erősség és mind a birodalom; a te kezedben van mindeneknek felmagasztaltatása és megerősíttetése.
1Krón 29: 13 Most azért, oh mi Istenünk, vallást teszünk előtted, és dícsérjük a te dicsőséges nevedet;
1Krón 29: 14 Mert micsoda vagyok én, és micsoda az én népem, hogy erőnk lehetne a szabad akarat szerint való [ajándék] adására, a mint tettünk? Mert tőled van minden, és a miket a te kezedből [vettünk, ]azokat adtuk most néked.
1Krón 29: 15 Mert mi csak jövevények vagyunk te előtted és zsellérek, a mint a mi atyáink is egyenként; a mi [életünk] napjai olyanok e földön, mint az árnyék, melyben állandóság nincsen.
1Krón 29: 16 Oh mi Urunk Istenünk! mind ez a gazdagság, a mit gyűjtöttünk, hogy néked és a te szent nevednek házat építsünk, a te kezedből való és mindazok tiéid!
1Krón 29: 17 Jól tudom, oh én Istenem, hogy te a szívet vizsgálod és az igazságot szereted. Én mindezeket tiszta szívemből, nagy jó kedvvel adtam, s látom, hogy a te néped is, a mely itt jelen van, nagy örömmel, szabad akaratja szerint adta ezeket néked.
1Krón 29: 18 Oh Uram, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek, a mi atyáinknak Istene, tartsd meg mindörökké ezt az érzést a te néped szívében, és irányítsd az ő szívöket te feléd!
1Krón 29: 19 Salamonnak pedig, az én fiamnak adj tökéletes szívet, hogy a te parancsolatidat, bizonyságtételeidet és rendelésidet megőrizhesse, s hogy mindazokat megcselekedhesse, s felépíthesse azt a házat, a melyet én megindítottam.
1Krón 29: 20 És szóla Dávid az egész gyülekezethez: Kérlek, áldjátok az Urat, a ti Isteneteket. Áldá azért az egész gyülekezet az Urat, az ő atyáik Istenét; s leborulván, tisztelék az Urat és a királyt.
1Krón 29: 21 És áldozának az Úrnak áldozatokkal, és áldozának egészen égőáldozatokkal az Úrnak másnapon, ezer tulkot, ezer kost, ezer bárányt italáldozataikkal, és sokféle áldozatokkal az egész Izráelért.
1Krón 29: 22 S evének és ivának az Úr előtt azon a napon nagy vígasságban. Azután Salamont, a Dávid fiát másodszor is királylyá tevék és felkenék őt az Úrnak, hogy lenne fejedelem; Sádókot is fölkenék a főpapságra.
1Krón 29: 23 És üle Salamon az Úr székébe, mint király az ő atyjának, Dávidnak helyében, és [mindenben] szerencsés vala, mert engedelmeskedék néki az egész Izráel.
1Krón 29: 24 A fejedelmek és a hatalmasok, sőt a Dávid király fiai is mindnyájan kezet adának, hogy Salamon királynak engedelmeskedni fognak.
1Krón 29: 25 És igen felmagasztalá az Úr Salamont mind az egész Izráel népe előtt, és oly királyi méltóságot szerzett néki, a melyhez hasonló egy királynak sem volt ő előtte Izráelben.
1Krón 29: 26 Így uralkodott Dávid, az Isai fia az egész Izráel felett.
1Krón 29: 27 Az idő pedig, a melyben uralkodék Izráel felett, negyven esztendő. Hebronban uralkodék hét esztendeig, Jeruzsálemben pedig harminczháromig uralkodék.
1Krón 29: 28 És meghala jó vénségben, életével, gazdagságával és minden dicsőségével megelégedve. És uralkodék az ő fia, Salamon helyette.
1Krón 29: 29 Dávid királynak pedig úgy első, mint utolsó dolgai, ímé megirattak a Sámuel próféta könyvében és a Nátán próféta könyvében és a Gád próféta könyvében;
1Krón 29: 30 Az ő egész országlásával, hatalmasságával és mind azzal, a mi az ő idejében történt vele, Izráellel és a föld minden országaival.

2Krón :
-----------
Krónika II. Könyve

2Krón 1: 1 Megerősödék királyságában Salamon, a Dávid fia; és az Úr az ő Istene vele volt, és őt igen felmagasztalá.
2Krón 1: 2 És szóla Salamon az egész Izráel népének, ezredeseknek, századosoknak, a bíráknak és egész Izráel minden előljáróinak [és] a családfőknek,
2Krón 1: 3 Hogy elmennének Salamon és az egész gyülekezet ő vele a magaslatra, mely Gibeonban vala; mert ott volt az Isten gyülekezetének sátora, melyet Mózes, az Úr szolgája csinált vala a pusztában;
2Krón 1: 4 De az Isten ládáját Dávid már felvitte volt Kirját-Jeárimból arra a [helyre,] melyet készített számára Dávid; mert sátort állított fel számára Jeruzsálemben.
2Krón 1: 5 A rézoltár azonban, melyet Bésaléel, az Uri fia csinált, aki a Huri fia volt, ott volt az Úr sátora előtt; felkeresé tehát azt Salamon és a gyülekezet.
2Krón 1: 6 És áldozék ott Salamon a rézoltáron az Úr előtt, mely a gyülekezetnek sátorában vala, áldozék azon ezer égőáldozatot.
2Krón 1: 7 Azon éjszaka megjelenék az Isten Salamonnak, és monda néki: Kérj a mit akarsz, hogy adjak néked.
2Krón 1: 8 És monda Salamon az Istennek: Te nagy irgalmasságot cselekedtél az én atyámmal, Dáviddal; és ő helyette engemet királylyá tettél.
2Krón 1: 9 Most, oh Uram Isten, legyen állandó a te beszéded, [melyet szólottál volt] az én atyámnak, Dávidnak; mert te választottál engem királylyá e nép felett, mely [oly] sok, mint a földnek pora.
2Krón 1: 10 Most azért adj nékem bölcseséget és tudományt, hogy a te néped előtt mind ki-, mind bemehessek; mert vajjon kicsoda kormányozhatja ezt a te nagy népedet?
2Krón 1: 11 Akkor monda az Isten Salamonnak: Minthogy ez volt a te szívedben, és nem kértél tőlem gazdagságot, kincset és tisztességet, avagy a téged gyűlölőknek lelkét, sem hosszú életet magadnak nem kértél, hanem kértél magadnak bölcseséget és tudományt, hogy kormányozhasd az én népemet, mely felett királylyá tettelek téged:
2Krón 1: 12 A bölcseséget és a tudományt megadtam néked, sőt gazdagságot, kincset és tisztességet is olyat adok néked, a melyhez hasonló nem volt sem az előtted, sem az utánad való királyoknak.
2Krón 1: 13 És visszatére Salamon Jeruzsálembe a Gibeon hegyéről, a gyülekezet sátora elől és uralkodék az Izráelen.
2Krón 1: 14 Szerze Salamon szekereket és lovagokat; és vala néki ezernégyszáz szekere és tizenkétezer lovagja, a kiket helyheztete a szekerek városaiba és Jeruzsálembe a király mellé.
2Krón 1: 15 És felhalmozá a király az ezüstöt és aranyat, mint a köveket, Jeruzsálemben; a czédrusfákat is felhalmozá, mint a vadfügefákat, melyek a lapályon nagy tömegben vannak.
2Krón 1: 16 És Salamonnak hoznak vala lovakat Égyiptomból; mert a király kereskedői sereggel vették volt meg a lovakat szabott áron.
2Krón 1: 17 És mikor feljőnek vala, hozának Égyiptomból egy szekeret hatszáz ezüst [siklusért,] egy-egy lovat százötven ezüst [siklusért;] és ugyan csak ők szállították ezeket a Hitteusok minden királyainak és Siria királyainak.
2Krón 2: 1 Elvégezé Salamon magában, hogy az Úr nevének házat építene, és magának királyi palotát.
2Krón 2: 2 És rendele Salamon hetvenezer férfit teherhordásra, nyolczvanezer férfit favágásra a hegyen; háromezerhatszáz felügyelőt azokhoz.
2Krón 2: 3 És külde Salamon a tírusbeli Hirám királyhoz, mondván: A mint az én atyámmal, Dáviddal cselekedtél, a kinek küldöttél czédrusfákat, hogy építene magának házat, melyben laknék;
2Krón 2: 4 Úgy én az én Uram Istenem nevének akarok házat építeni, hogy néki szenteljem, és abban füstölő szerekkel jó illatot gerjeszszek, hogy folytonosan szent kenyerek [álljanak előtte,] s minden reggel és este égőáldozatot [áldozzak ]szombatnapokon, az új holdnak napjain, és az Úrnak a mi Istenünknek szentelt ünnepeken, melyeket örökké kell cselekedniök az Izráelitáknak.
2Krón 2: 5 A ház pedig, a melyet építeni szándékozom, igen nagy lesz, mert a mi Istenünk nagyobb minden isteneknél.
2Krón 2: 6 De kinek volna annyi ereje, hogy néki házat csinálhatna? Az ég és az egeknek egei őt be nem foghatják, s ki vagyok én is, hogy néki házat csinálhassak? hanem hogy csak jóillatot tegyenek abban ő előtte.
2Krón 2: 7 Most azért küldj hozzám tudós mesterembert, aki tudjon készíteni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, bíborból, karmazsinból és kék bíborból; aki tudjon metszéseket metszeni az én mesterembereimmel együtt, a kik Júdában és Jeruzsálemben vannak, a kiket az én atyám, Dávid szerzett.
2Krón 2: 8 Annakfelette küldj czédrusfákat, fenyőfákat és ébenfákat a Libánusról, mert tudom, hogy a te szolgáid tudják vágni a Libánusnak fáit; és ímé az én szolgáim is a te szolgáiddal [lesznek.]
2Krón 2: 9 Hogy készítsenek nékem sok fát, mert a ház, a melyet építek, nagy és csudálatos lészen.
2Krón 2: 10 És ímé a munkásoknak, a favágóknak, a te szolgáidnak adok húszezer véka cséplett búzát és húszezer véka árpát, húszezer báth bort és húszezer báth olajat.
2Krón 2: 11 Felele pedig Hírám, a Tírus királya levélben, melyet külde Salamonnak: Mivelhogy az Úr szerette az ő népét, azért adott téged nékik királyul.
2Krón 2: 12 Ismét monda Hírám: Áldott az Úr, az Izráel Istene, aki mind a mennyet, mind a földet teremtette; aki ilyen bölcs, tudós, okos és értelmes fiat adott volt Dávid királynak, aki mind az Úrnak házat, mind magának királyi palotát akar építeni.
2Krón 2: 13 Ímé küldöttem azért bölcs, tudós és értelmes férfit, [a ki] [az] én atyámé, Húrámé [volt;]
2Krón 2: 14 A Dán [nemzetségének] leányai közül való asszony fiát (és az ő atyja Tírus városából való), aki tud készíteni aranyból, ezüstből, rézből, vasból, kövekből, fákból, bíborból, kék bíborból, lenből és karmazsinból és mindenféle metszést metszeni és minden remekművet elkészíteni, a melyekkel megbízatik, a te tudós mesterembereiddel és az én uramnak, Dávid királynak, a te atyádnak tudós mestereivel egyben.
2Krón 2: 15 Azért most, a mely búzát, árpát, olajat és bort igért az én uram, küldje el az ő szolgáinak;
2Krón 2: 16 Mi pedig a Libánuson vágunk fát, a mennyire néked szükséged lesz, és elviszszük azokat szálakon a tengeren Joppéhoz, és te onnét vitessed Jeruzsálembe.
2Krón 2: 17 Megszámláltata azért Salamon minden idegen férfit az Izráel földén, az ő atyjának, Dávidnak megszámláltatása után és találtatának százötvenháromezerhatszázan.
2Krón 2: 18 És választa azok közül hetvenezer teherhordót, favágásra pedig a hegyen nyolczvanezeret; pallérokul, a kik a népet szorgalmaztatnák, [rendele] háromezerhatszázat.
2Krón 3: 1 Elkezdé építtetni Salamon az Úr házát Jeruzsálemben a Mórija hegyén, mely Dávidnak, az ő atyjának megmutattatott, azon a helyen, melyet készített vala Dávid a Jebuzeus Ornán szérűjén.
2Krón 3: 2 Elkezdé pedig az építést a második hónap második [nap]ján, királyságának negyedik esztendejében.
2Krón 3: 3 És ilyen alapot vetett Salamon az Isten házának építésénél: hosszúsága a régi mérték szerint vala hatvan sing, szélessége húsz sing.
2Krón 3: 4 És a tornácz a [templom] hosszában, a ház szélessége szerint, húsz sing volt, a magassága pedig százhúsz sing; és beborítá azt belől tiszta aranynyal.
2Krón 3: 5 A derék házat pedig megbélelteté fenyőfákkal és finom aranynyal borítá be, melyen pálmafákat és lánczokat metszete.
2Krón 3: 6 És beborította a házat drágakövekkel ékességül, és az arany Párvaimból való arany volt.
2Krón 3: 7 És beboríttatá a háznak gerendáit, ajtómellékit, falait és annak ajtait is aranynyal; és metszete a háznak falaira Kérubokat.
2Krón 3: 8 Megcsináltatá a szentek-szentjét is, melynek hosszasága a derék háznak szélességével arányban húsz sing, szélessége is húsz sing volt, és beboríttatá azt hatszáz tálentom finom aranynyal.
2Krón 3: 9 A szegeknek súlya ötven arany siklus volt. A felső helyiségeket is beboríttatá aranynyal.
2Krón 3: 10 És csináltatott a szentek-szentjébe két Kérubot is, szoborműveket, és beboríták azokat aranynyal.
2Krón 3: 11 A Kérubok szárnyainak hosszúsága húsz sing vala; egyik szárnya öt sing, és a háznak falát érinté; a másik szárnya is öt sing és a másik Kérub szárnyát érinté.
2Krón 3: 12 A másik Kérubnak szárnya is, a mely öt sing volt, a háznak falát érinté; a másik szárnya pedig, a mely ismét öt sing volt, a másik Kérub szárnyát érinté.
2Krón 3: 13 Úgy, hogy a Kérubok szárnyai húsz singnyire valának kiterjesztve; lábaikon állának, és arczuk befelé.
2Krón 3: 14 Annakfelette függönyt is csináltata, kék és piros bíborból és karmazsinból és lenből, melyre Kérubokat csináltatott.
2Krón 3: 15 Két oszlopot is csináltata a ház előtt, a melyeknek hossza harminczöt sing vala, és gömböt felül mindenikre, a mely öt sing vala.
2Krón 3: 16 És csináltatott lánczokat is, [mint] a belső részben, s az oszlopok tetejére helyhezteté; és száz gránátalmát is csináltatott, s a lánczokba helyhezteté.
2Krón 3: 17 És felállítá ez oszlopokat a templom előtt: egyiket jobbfelől, a másikat balfelől. És nevezé a jobbfelől valót Jákinnak, a balfelől valót pedig Boáznak.
2Krón 4: 1 Csináltatott rézoltárt is, melynek hosszúsága húsz sing, szélessége is húsz sing, magassága pedig tíz sing vala.
2Krón 4: 2 Csináltatott öntött tengert is, mely egyik szélétől fogva a másik széléig tíz sing vala, köröskörül kerek, és öt sing magas, és harmincz sing zsinór érte be a kerületit.
2Krón 4: 3 Az alatt ökör alakok valának köröskörül, tíz lévén egy singnyire, a melyek kört alkotának a tenger körül; az ökör alakok két renddel valának öntve ugyanazon öntésből.
2Krón 4: 4 Tizenkét ökrön állott; három északra fordulva, három nyugotra, három délre és három napkeletre, és a tenger felül [vala] rajtok, hátuk pedig mind befelé.
2Krón 4: 5 Vastagsága egy tenyérnyi volt, és karimája olyan, mint a pohár ajaka, [vagy] a liliom virága; és háromezer báth fért belé.
2Krón 4: 6 Csináltatott annakfelette tíz mosdómedenczét, és ötöt helyheztete jobbkéz felől, ötöt pedig balkéz felől, hogy azokban mossanak, mossák azt, a mi áldozatra való; a tenger pedig [a végre vala,] hogy abban mosakodjanak a papok.
2Krón 4: 7 Csináltatott tíz arany gyertyatartót is, az utasítás szerint, és helyhezteté a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől.
2Krón 4: 8 Csináltatott tíz asztalt is, a melyeket helyheztete a templomban, ötöt jobbkéz felől, ötöt balkéz felől; csináltatott száz arany medenczét is.
2Krón 4: 9 Megcsináltatá a papok pitvarát is és a nagy tornáczot; és ajtókat a tornáczra, s azok ajtait rézzel borítá be.
2Krón 4: 10 A tengert pedig helyhezteté jobbkéz felől napkeletre, délnek ellenébe.
2Krón 4: 11 Húrám fazekakat, lapátokat és medenczéket is csinált. És elvégezé Húrám a mívet, a melyet csinálnia kellett Salamon királynak, az Isten házában;
2Krón 4: 12 [Tudniillik] a két oszlopot és a két kerek gömböt a két oszlop tetejére, és a két hálót a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
2Krón 4: 13 És négyszáz gránátalmát a két hálóra; két rend gránátalmát minden hálóba a két kerek gömb befedezésére, a melyek az oszlopok tetején valának.
2Krón 4: 14 Csinála talpakat is, és azokra mosdómedenczéket.
2Krón 4: 15 Egy tengert és tizenkét ökröt az alá.
2Krón 4: 16 Fazekakat, lapátokat és villákat. Mindezen eszközöket Húrám az ő atyja tiszta rézből csinálta Salamon királynak az Úr háza számára.
2Krón 4: 17 A Jordán mezején önteté azokat a király az agyagos földben, Sukkót és Seredáta között.
2Krón 4: 18 Mindezen eszközöket Salamon nagy mennyiségben csináltatá, mert nem tekinték a réznek súlyát.
2Krón 4: 19 És megcsináltata Salamon minden egyéb felszerelést is, mely az Úr házához [szükséges volt: ] az arany oltárt és az asztalokat, a melyeken a szent kenyerek [voltak.]
2Krón 4: 20 A gyertyatartókat és azoknak szövétnekeit is, hogy égjenek azok rendeltetésök szerint a szentek-szentje előtt, finom aranyból.
2Krón 4: 21 Azok virágait, szövétnekeit és hamvvevőit is aranyból, és pedig tiszta aranyból.
2Krón 4: 22 És az ollókat, medenczéket, tálakat és tömjénezőket finom aranyból, és a ház kapuját, a szentek-szentjéhez [való bejárat] belső ajtóit és a templom házának belső ajtóit aranyból.
2Krón 5: 1 És elvégezteték az egész mű, a melyet Salamon király csinála az Úr házához. És bevivé Salamon Dávidtól, az ő atyjától, [Istennek] szenteltetett jószágot, az ezüstöt, aranyat és az összes edényeket, és helyhezteté azokat az Isten házának kincsei közé.
2Krón 5: 2 Akkor Salamon összegyűjté az Izráel véneit és a nemzetségek összes fejedelmeit és az Izráel háznépének fejedelmeit Jeruzsálembe, hogy felvigyék az Úr szövetségének ládáját a Dávid városából, a mely a Sion.
2Krón 5: 3 És felgyűlének Izráelnek minden férfiai a királyhoz, a hetedik hónak ünnepén.
2Krón 5: 4 Mikor pedig eljöttek volna mindnyájan az Izráel vénei: felvevék a Léviták a ládát.
2Krón 5: 5 És felvivék a ládát, a gyülekezet sátorát és minden szent edényeket, a melyek a sátorban valának; felvivék azokat a papok [és] Léviták.
2Krón 5: 6 Salamon király pedig és az Izráel egész gyülekezete, a mely ő hozzá gyűlt, [megy vala] a láda előtt, áldozván juhokkal és ökrökkel, a melyek meg sem számláltathatnának, sem meg nem irattathatnának sokaságuk miatt.
2Krón 5: 7 És bevivék a papok az Úr szövetségének ládáját az ő helyére, az [Isten] házának belső részébe, a szentek-szentjébe, a Kérubok szárnyai alá.
2Krón 5: 8 A Kérubok pedig szárnyaikat kiterjesztik vala a láda felett, és befedezik vala a Kérubok a ládát és annak rúdjait felülről.
2Krón 5: 9 Azután kijebb vonták annak rúdjait, úgy hogy a rudaknak végei láthatók valának a ládán kivül, a legbelső rész felől, de kivülről nem voltak láthatók. És ott volt mind e mai napig.
2Krón 5: 10 Nem volt egyéb a ládában, hanem csak Mózes két táblája, melyeket ő a Hóreb [hegyén] tett vala [abba,] a mikor az Úr szövetséget kötött Izráel fiaival, mikor kijövének Égyiptomból.
2Krón 5: 11 Lőn pedig, mikor a papok kijöttek a szent helyből, (mert a papok mindnyájan, a kik ott valának, magokat megszentelték vala és akkor nem kellett megtartaniok az ő sorrendjöket,
2Krón 5: 12 Annakokáért az énekes Léviták mind, a mennyien valának, Asáf, Hémán, Jedutun, az ő fiaik és testvéreik fehér ruhákban, czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal állanak vala napkelet felől az oltárnál és ő velök százhúsz kürtölő pap;
2Krón 5: 13 Mert a kürtölőknek és éneklőknek tisztök vala egyenlőképen zengeni az Úrnak dícséretére és tiszteletére.) És mikor nagy felszóval énekelnének kürtökkel, czimbalmokkal és [mindenféle] zengő szerszámokkal, dícsérvén az Urat, hogy ő igen jó és örökkévaló az ő irgalmassága: akkor a ház, az Úrnak háza megtelék köddel,
2Krón 5: 14 Annyira, hogy meg sem állhattak a papok az ő szolgálatjukban a köd miatt, mert az Úr dicsősége töltötte vala be az Istennek házát.
2Krón 6: 1 Akkor monda Salamon: Az Úr mondotta, hogy ő lakoznék ködben.
2Krón 6: 2 Én pedig lakóházat építettem néked, helyet, a hol örökké lakjál.
2Krón 6: 3 Azután megfordult a király, és megáldá Izráel egész gyülekezetét; és Izráel egész gyülekezete felállott.
2Krón 6: 4 És monda: Áldott az Úr, Izráel Istene, ki szólott volt az ő szája által az én atyámnak, Dávidnak, és [hatalmas] kezeivel beteljesítette, mondván:
2Krón 6: 5 Attól a naptól fogva, a melyen kihozám az én népemet Égyiptom földéből, soha nem választottam egyetlen várost sem az Izráel minden nemzetségei közül, hogy házat építenének, a melyben lenne az én nevem, sem férfit nem választottam, hogy az én népemnek Izráelnek vezére lenne.
2Krón 6: 6 Hanem Jeruzsálemet választottam, hogy az én nevem abban lenne, és választám Dávidot, hogy [vezére] lenne az én népemnek, Izráelnek.
2Krón 6: 7 Ámbár az én atyám, Dávid elvégezé magában, hogy házat építene az Úrnak, Izráel Istenének,
2Krón 6: 8 De az Úr azt mondotta Dávidnak, az én atyámnak: Azt, hogy arra gondoltál, hogy az én nevemnek házat építs, jól tetted, hogy szívedben ezt elvégezted;
2Krón 6: 9 Mégis nem te építesz házat nékem, hanem a te fiad, aki a te ágyékodból származik, ő épít az én nevemnek házat.
2Krón 6: 10 És beteljesíté most az Úr az ő beszédét, a melyet szólott; mert felkelék az én atyám Dávid helyett, és ülék az Izráel királyi székébe, a mint az Úr megmondotta volt; és megépítém a házat az Úrnak, Izráel Istene nevének.
2Krón 6: 11 És abba helyeztem a ládát, a melyben az Úrnak szövetsége van, melyet szerzett volt az Izráel fiaival.
2Krón 6: 12 És oda állott [Salamon] az Úr oltára elé, az Izráel egész gyülekezetével szemben, és kezeit kiterjesztette.
2Krón 6: 13 Salamon pedig egy széket csináltatott vala rézből, a melyet a tornácznak közepén helyeztetett el, melynek hossza öt sing, szélessége is öt sing, magassága pedig három sing vala. Felálla abba, és térdeire esvén az egész Izráel gyülekezete előtt, kezeit az ég felé kiterjeszté,
2Krón 6: 14 És monda: Oh Uram, Izráelnek Istene, nincsen hozzád hasonló Isten sem mennyben, sem földön, aki megtartod a te fogadásodat és irgalmasságodat a te szolgáidhoz, a kik te előtted teljes szívvel járnak!
2Krón 6: 15 Ki megtartottad a te szolgádnak, az én atyámnak, Dávidnak, a mit szólottál néki; mert te magad szólottál, és kezeiddel beteljesítéd, a mint e mai napon megtetszik.
2Krón 6: 16 Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, tartsd meg, a mit a te szolgádnak, Dávidnak, az én atyámnak igértél, mondván: Nem fogy el előttem a te magodból való férfiú, aki az Izráelnek királyiszékiben üljön; csakhogy a te fiaid őrizzék meg az ő útjokat, hogy az én törvényemben járjanak, mint te én előttem jártál.
2Krón 6: 17 Most azért, oh Uram, Izráelnek Istene, bizonyosodjék meg a te beszéded, melyet szólottál volt a te szolgádnak, Dávidnak!
2Krón 6: 18 (Avagy lakozhatnék-é valósággal az Isten e földön az emberek között? Ím az egek és az egeknek egei téged be nem foghatnak, mennyivel kevésbbé e ház, a melyet én építettem.)
2Krón 6: 19 És tekints a te szolgád könyörgésére és imádságára, oh én Uram Istenem, meghallgatván kiáltását és könyörgését, a melylyel könyörög a te szolgád előtted!
2Krón 6: 20 Hogy a te szemeid éjjel és nappal figyelmezzenek e házra, e helyre, a melyről azt mondottad, hogy nevedet abba helyezénded, meghallgatván könyörgését a te szolgádnak, a mikor e helyen könyörögne.
2Krón 6: 21 Hallgasd meg azért a te szolgádnak és a te népednek Izráelnek könyörgését, a mikor könyörögni fognak e helyen; hallgasd meg a te mennyei lakhelyedből, és meghallgatván őket, légy kegyelmes!
2Krón 6: 22 Mikor valaki vétkezéndik felebarátja ellen, és esküre köteleztetik, hogy megesküdjék, és ő ide jő, megesküszik oltárod előtt ebben a házban,
2Krón 6: 23 Te hallgasd meg a mennyből és vidd véghez, és tégy igaz ítéletet a te szolgáid között, az istentelent megbüntetvén, fejére fordítván az ő útját; és az igazat megigazítván, megfizetvén néki az ő igazsága szerint.
2Krón 6: 24 Mikor pedig megverettetik a te néped, az Izráel az ő ellenségeitől, mivel te ellened vétkeztek; és [hozzád] visszatérve vallást tesznek a te nevedről, könyörögnek és imádkoznak te előtted e házban:
2Krón 6: 25 Te hallgasd meg a mennyből, és bocsásd meg a te népednek, az Izráelnek bűnét, és hozd vissza őket arra a földre, a melyet adtál nékik és az ő atyáiknak.
2Krón 6: 26 Mikor az ég berekesztetik és nem lészen eső, mivel vétkeztek te ellened; és imádkozni fognak e helyen és vallást tesznek a te nevedről és megtérnek bűneikből, mert te sanyargatod őket:
2Krón 6: 27 Te hallgasd meg a mennyből, és légy kegyelmes a te szolgáidnak és a te népednek, az Izráelnek; minekutána őket megtanítándod az igaz útra, a melyen járjanak; és adj esőt a te földedre, a melyet adtál a te népednek örökségül.
2Krón 6: 28 Éhség ha lesz a földön, ha döghalál, aszály, ragya, sáska, cserebogár; ha az ő ellensége szorongatja az ő birodalmának földében; ha bármiféle csapás és nyomorúság [jövend] reájok:
2Krón 6: 29 aki akkor könyörög és imádkozik, legyen az bárki; vagy a te néped, az Izráel, ha elismeri kiki az ő csapását és fájdalmát, és kezeit e házban kiterjeszténdi:
2Krón 6: 30 Te hallgasd meg a mennyből, a te lakhelyedből és légy kegyelmes, és kinek-kinek fizess az ő útai szerint, a mint megismerted az ő szívét, mert egyedül csak te ismered az emberek fiainak szívét;
2Krón 6: 31 Hogy féljenek téged, járván a te útaidon, míg élnek e föld színén, a melyet adtál volt a mi atyáinknak.
2Krón 6: 32 Sőt még az idegent is, a ki nem a te néped, az Izráel közül való, ha eljövend messze földről a te nagy nevedért és a te hatalmas kezedért és a te kiterjesztett karodért, mikor ide jutván, könyörögnek e házban:
2Krón 6: 33 Te hallgasd meg a mennyből, a te lakóhelyedből, és add meg az idegennek mindazt, a miért könyörög hozzád, hogy megismerjék a földnek minden népei a te nevedet, és tiszteljenek téged úgy, mint a te néped, az Izráel, és ismerjék meg, hogy a te nevedről neveztetik e ház, a melyet én építettem.
2Krón 6: 34 Ha a te néped hadba megy ki az ő ellensége ellen azon az úton, a melyen elbocsátod őket; ha könyörögnek, hozzád [fordulván] e város felé, a melyet választottál magadnak, és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:
2Krón 6: 35 Te hallgasd meg az égből az ő könyörgésöket és imádságukat, és szerezz nékik igazságot.
2Krón 6: 36 Ha vétkeznek ellened (mert nincsen ember, aki nem vétkeznék) és reájok megharagudván, az ellenség kezébe adándod és őket fogságba viendik azok, a kiktől megfogattak, messze földre vagy közelre,
2Krón 6: 37 És ha az [idegen] földön, a hol fogva tartatnak, magokba szállnak, és megtérvén, az ő fogságuk helyén könyörögnek hozzád, és ezt mondandják: Vétkeztünk, hamisan és gonoszul cselekedtünk;
2Krón 6: 38 És megtérendenek te hozzád teljes szívökből és teljes lelkökből az ő fogságuk földében, a hol őket fogva tartják, és könyörögnek [hozzád,] az ő földjüknek útja felé [fordulva,] a melyet adtál volt az ő atyáiknak, és e város felé, a melyet választottál [magadnak,] és e ház felé, a melyet a te nevednek építettem:
2Krón 6: 39 Hallgasd meg akkor az ő könyörgésöket és imádságukat a mennyből, a te lakhelyedről, és szerezz nékik igazságot, és bocsásd meg a te népednek, hogy ellened vétkezett.
2Krón 6: 40 Most azért, oh én Istenem, legyenek a te szemeid nyitva és füleid legyenek figyelmesek a könyörgésre ezen a helyen.
2Krón 6: 41 És most kelj fel, oh Úr Isten, a te nyugodalmadba, te és a te hatalmasságodnak ládája! A te papjaid, oh Úr Isten, öltöztessenek fel üdvösséggel, és a te szenteid örvendezzenek a jóban.
2Krón 6: 42 Oh Úr Isten, ne utáld meg a te felkenetett [király]od orczáját; emlékezzél meg Dávidhoz, a te szolgádhoz való [nagy] irgalmasságaidról!
2Krón 7: 1 És mikor Salamon elvégezte a könyörgést, tűz szálla le az égből, és megemészté az egészen égőáldozatot és a véres áldozatot, és az Úr dicsősége betölté a házat,
2Krón 7: 2 Annyira, hogy még a papok sem mehettek be az Úr házába; mert az Úr dicsősége betölté az Úr házát.
2Krón 7: 3 És az Izráel fiai mindnyájan látták, a mikor alászálla a tűz és az Úr dicsősége a házra, és arczczal leborulának a föld felé a padlózatra, s imádák és tisztelék az Urat, hogy jó és az ő kegyelme mindörökké való!
2Krón 7: 4 A király pedig és az egész nép áldoznak vala áldozatokat az Úr előtt.
2Krón 7: 5 Áldozék Salamon király áldozatot huszonkétezer ökörrel és százhúszezer juhval; és [ekképen] szentelék fel az Úr házát a király és az egész nép.
2Krón 7: 6 A papok pedig foglalatosok valának az ő tisztökben; a Léviták is az Úrnak [minden] zengő szerszámaival, a melyeket Dávid király készíttetett, hogy az Urat dícsérnék (mert örökkévaló az ő irgalmassága) a Dávid dicséretivel [mely] kezökbe [adatott;] a papok pedig trombitálának velök szemben, míg az egész Izráel ott álla.
2Krón 7: 7 És felszentelé Salamon a középső pitvart, a mely az Úrnak háza előtt vala; mert ott szerze égőáldozatokat és hálaadóáldozatok kövéreit; mert a rézoltárra, a melyet Salamon készíttete, nem fér vala az égőáldozat, az ételáldozat és a [hálaadóáldozat] kövére.
2Krón 7: 8 És Salamon ünnepet szerze ebben az időben hét napig, és vele együtt az egész Izráel, nagy gyülekezet, mely összegyülekezék Hámáttól fogva az Égyiptom patakáig.
2Krón 7: 9 A nyolczadik napon pedig gyülekezést tartának, mert az oltár felszentelését hét napon át végezték és az ünnepet is hét napon.
2Krón 7: 10 A hetedik hónapnak huszonharmadik napján elbocsátá a népet sátoraikba, vígan és megelégedve mindama jók felett, a melyeket cselekedett az Úr Dáviddal, Salamonnal és az ő népével Izráellel.
2Krón 7: 11 És Salamon bevégezé az Úr házát és a királyi palotát, s mindazt, a mit magában elhatározott Salamon, hogy megcsinál az Úr házában és a maga házában; szerencsésen bevégezé.
2Krón 7: 12 Megjelenék pedig az Úr Salamonnak azon éjjel, s monda néki: Meghallgattam a te könyörgésedet, és e helyet magamnak áldozat házául választottam.
2Krón 7: 13 Ímé, a mikor az eget bezárandom, hogy ne legyen eső; és a mikor parancsolok a sáskának, hogy a földet megemészsze; vagy a mikor döghalált bocsátandok az én népemre:
2Krón 7: 14 És megalázza magát az én népem, a mely nevemről neveztetik, s könyörög és keresi az én arczomat, és felhagy az ő bűnös életmódjával: én is meghallgatom őket a mennyből, megbocsátom bűneiket, és megszabadítom földjüket.
2Krón 7: 15 Most már az én szemeim nyitva lesznek, és füleim figyelmesek lesznek e helyen a könyörgésre.
2Krón 7: 16 Most választottam és megszenteltem e házat, hogy az én nevem abban legyen mindörökké, és ott lesznek az én szemeim és az én szívem mindenkor.
2Krón 7: 17 És ha te előttem járándasz, a mint járt Dávid, a te atyád, úgy cselekedvén mindenekben, a mint neked megparancsoltam, s az én rendelésimet és ítéletimet megtartándod:
2Krón 7: 18 Megerősítem a te birodalmad trónját, a mint megigértem volt Dávidnak, a te atyádnak, mondván: Nem vétetik el a [te nemzetségedből való] férfiú az Izráel királyiszékiből.
2Krón 7: 19 De hogyha ti elszakadtok, s rendelésimet és parancsaimat, a melyeket előtökbe adtam, elhagyjátok, s elmenvén, idegen isteneknek szolgálandotok és azok előtt meghajoltok:
2Krón 7: 20 Kiszaggatom őket az én földemből, a melyet adtam volt nékik: és ezt a házat, a melyet az én nevemnek szenteltem, orczám elől elvetem; tanulságul és példabeszédül adom őket minden nemzetségnek.
2Krón 7: 21 És ezen a házon, a mely felséges vala, minden elmenő álmélkodni fog, és azt mondja: Miért cselekedett így az Úr ezzel az országgal és ezzel a házzal?
2Krón 7: 22 És azt felelik: Azért, mert elhagyták az Urat, atyáik Istenét, aki őket kihozta volt Égyiptom földéből, és idegen istenekhez hajlottak, azokat imádták és azoknak szolgáltak; azért hozta reájok mind e veszedelmet.
2Krón 8: 1 Lőn pedig húsz esztendő mulva, a mi alatt Salamon megépíté az Úr házát és a maga palotáját:
2Krón 8: 2 Azokat a városokat, a melyeket Hirám adott Salamonnak, megépíté Salamon, és Izráel fiait telepíté oda.
2Krón 8: 3 Azután elméne Salamon Hámát-Sobába és azt hatalmába keríté.
2Krón 8: 4 És megépíté Tádmort a pusztában, és minden kincstartó városokat, a melyeket Hámátban épített.
2Krón 8: 5 Annakfelette mind a felső, mind az alsó Bethoront megépíté s megerősített városokká [tette] kőfalakkal, kapukkal és zárokkal.
2Krón 8: 6 És Baalátot, s a tárházak minden városait, a melyek Salamonéi valának, a szekereknek és a lovagoknak minden városait; és mindent, a mihez Salamonnak kedve volt, megépíté Jeruzsálemben, a Libánuson és az ő egész birodalmának földén.
2Krón 8: 7 Mindazt a népet, a mely megmaradt a Hitteusok közül, az Emoreusok, Perizeusok, Hivveusok és a Jebuzeusok közül, a kik nem az Izráel közül valók;
2Krón 8: 8 Hanem azoknak fiai közül, a kik azon a földön ő utánok maradtak volt, a kiket az Izráel fiai ki nem irthattak, azokat Salamon adófizetőkké tevé mind e mai napig.
2Krón 8: 9 De az Izráel fiai közül Salamon senkit nem tett szolgává az ő külső dolgaiban; mert ezek hadakozó férfiak voltak, és az ő hadnagyinak vezérei, s szekereinek és lovagjainak vezérei.
2Krón 8: 10 Azok, a Salamon király seregeinek vezérei, kétszázötvenen valának, a kik uralkodnak vala a népen.
2Krón 8: 11 És felviteté Salamon a Faraó leányát a Dávid városából a házba, a melyet néki épített vala; mert ezt mondá: Nem lakhatik az én feleségem az Izráel királyának, Dávidnak házában; mert szentséges [hely] az, mivel az Úr ládája abba vitetett.
2Krón 8: 12 Akkor égőáldozatokat áldozék Salamon az Úrnak az Úr oltárán, a melyet rakatott vala a tornácz előtt;
2Krón 8: 13 Naponként áldozának azon, Mózes parancsolatja szerint, szombatnapokon, a hónapok első napjain, és évenként a főünnepeken háromszor; [tudniillik] a kovásztalan kenyerek ünnepén, a hetek ünnepén és a sátorok ünnepén.
2Krón 8: 14 És elrendelé az ő atyjának, Dávidnak rendelése szerint a papok tisztét az ő szolgálatjokban, a Lévitákat is az ő tisztök szerint, hogy dícsérnék [az Istent] és szolgálnának a papok mellett naponként; az ajtónállókat is, az ő csoportjaik szerint minden kapuhoz, mert így volt az Isten emberének, Dávidnak parancsolatja.
2Krón 8: 15 És nem tértek el a király parancsolatjától, [a melyet parancsolt vala] a papoknak és Lévitáknak minden dolog és a kincsek felől.
2Krón 8: 16 [Ilyen módon] bevégződött Salamonnak minden munkája azon naptól, a mikor az Úr házának alapját letették, annak befejezéséig, a mikor immár az Úr háza elkészült.
2Krón 8: 17 Azután elméne Salamon Esiongáberbe és Elótba, a mely a tenger partján, Edom földén volt.
2Krón 8: 18 És külde Hirám az ő szolgái által néki hajókat és szolgákat, a kik a tengeren jártasok valának, a kik menének a Salamon szolgáival együtt Ofirba, honnan négyszázötven tálentom aranyat hozának és vivék Salamon királynak.
2Krón 9: 1 A Séba királynéasszonya pedig hallván Salamon hírét, eljöve, hogy megkisértse Salamont nehéz kérdésekkel, Jeruzsálembe, igen nagy sereggel és tevékkel, a melyek hoznak vala fűszereket, igen sok aranyat és drágaköveket; és Salamonhoz méne, és beszélt vele mindenekről, a melyek szívén voltak.
2Krón 9: 2 És Salamon megfelelt minden beszédeire, mert semmi sem volt Salamon elől elrejtve, a melyet meg nem mondhatott volna néki.
2Krón 9: 3 És mikor látta Séba királynéasszonya Salamon bölcseségét és a házat, a melyet épített vala;
2Krón 9: 4 És az ő asztalának étkeit, szolgáinak lakását és hivatalnokainak állását és öltözékeiket, pohárnokait s azoknak öltözékeit, és az ő áldozatát, a melylyel az Úrnak házában áldozott: a lélekzete is elállott.
2Krón 9: 5 És monda a királynak: Mind igaz volt, a mit hallottam volt az én lakóföldemben a te dolgaidról és bölcseségedről;
2Krón 9: 6 De hinni sem akartam azoknak beszédeit, míg én magam el nem jöttem és szemeimmel nem láttam. És ímé nékem a felét sem beszélték el a te bölcseséged nagyságának; felülmúltad a hírt, a melyet hallottam.
2Krón 9: 7 Boldogok a te embereid és boldogok ezek a te szolgáid, a kik szüntelen udvarlanak néked, hogy hallhatják a te bölcseségedet!
2Krón 9: 8 Legyen az Úr, a te Istened áldott, aki téged annyira szeretett, hogy az ő székébe helyezett, hogy lennél az Úrnak, a te Istenednek királya; mivel a te Istened szerette Izráelt, hogy megerősítse őt mindörökké, azért tett téged királylyá felettök, hogy szolgáltass ítéletet és igazságot.
2Krón 9: 9 És ada a királynak százhúsz tálentom aranyat és felette sok fűszerszámot és drágaköveket. Nem is volt [több] olyan fűszerszám, mint a milyet Séba királynéasszonya ada Salamon királynak.
2Krón 9: 10 És Hirám szolgái is és Salamon szolgái is, a kik hoztak vala aranyat Ofirból; hoztak ébenfát és drágaköveket is.
2Krón 9: 11 És csinála a király az ébenfából lépcsőket az Úr házába és a király házába, s cziterákat és lantokat az éneklőknek. Ezekhez hasonlókat nem láttak azelőtt Júda országában.
2Krón 9: 12 Salamon király pedig ada a Séba királynéasszonyának mindent, a mit csak kivánt és kért tőle, azonkivül, a mit ő a királynak hozott. Azután megtére és méne az ő földébe mind ő, mind az ő szolgái.
2Krón 9: 13 Vala pedig mértéke az aranynak, a mely esztendőnként bejő vala Salamonnak, hatszázhatvanhat tálentom arany,
2Krón 9: 14 Azonkivül, [a mit] hoznak vala a kalmárok és kereskedők; de még Arábia minden királyai és annak a földnek fejedelmei és hoznak vala aranyat és ezüstöt Salamonnak.
2Krón 9: 15 És csináltata Salamon király kétszáz paizst vert aranyból, mindenik paizsra hatszáz vert arany siklus ment fel.
2Krón 9: 16 Háromszáz kerek paizst is vert aranyból; mindenik paizsra háromszáz arany siklus megy vala, a melyeket a király helyeztete a Libánon erdejének házába.
2Krón 9: 17 És csináltatott a király egy nagy királyiszéket elefántcsontból, és beboríttatá azt finom aranynyal.
2Krón 9: 18 Hat lépcsője volt a széknek, és arany zsámolya a székhez erősítve, és támaszai valának mindkét felől az ülés mellett, és két oroszlán állott a karok mellett.
2Krón 9: 19 És tizenkét oroszlán áll vala ott a hat lépcsőn mindkét felől. Senki soha olyant nem csinált egyetlen országban sem.
2Krón 9: 20 És Salamon királynak összes ivóedényei aranyból valának; a Libánon erdő házának is összes edényei tiszta aranyból valának; nem vala az ezüstnek semmi becse a Salamon idejében;
2Krón 9: 21 Mert hajói voltak a királynak, a melyek Társisba jártak a Hirám szolgáival együtt. Minden három esztendőben egyszer menének a hajók Társisba, honnan aranyat, ezüstöt, elefántcsontot, majmokat és pávákat hoznak vala.
2Krón 9: 22 És felülmúlta Salamon király e földnek minden királyait gazdagságban és bölcseségben.
2Krón 9: 23 És e földnek minden királyai kivánnak vala szembe lenni Salamonnal, hogy hallhatnák az ő bölcseségét, a melyet Isten adott vala az ő szívébe.
2Krón 9: 24 És azok mindnyájan ajándékot visznek vala néki, arany és ezüst edényeket, ruhákat, fegyvert, fűszerszámokat, lovakat és öszvéreket esztendőnként.
2Krón 9: 25 És Salamonnak négyezer lóistállói, szekerei és tizenkétezer lovagjai valának, a kiket helyheztete a szekerek városaiba és a király mellé Jeruzsálemben.
2Krón 9: 26 És uralkodó vala minden király felett az [Eufrátes] folyóvíztől a Filiszteusok földéig és az Égyiptom határáig.
2Krón 9: 27 És a király Jeruzsálemben olyanná tevé az ezüstöt, mint a köveket, és a czédrusfákat úgy elszaporítá, mint a vad fügefákat, a melyek nevekednek a mezőségen bőséggel.
2Krón 9: 28 Hordnak vala pedig Salamonnak lovakat Égyiptomból és minden országból.
2Krón 9: 29 Salamonnak egyéb dolgai, úgy az elsők, mint az utolsók, avagy nem írattak-é meg a Nátán próféta könyvében, és a Silóbeli Ahija prófécziájában, és Jehdó prófétának Jeroboám ellen, a Nébát fia ellen [írt] látásaiban?
2Krón 9: 30 És uralkodék Salamon Jeruzsálemben az egész Izráel felett negyven esztendeig.
2Krón 9: 31 És elaluvék Salamon az ő atyáival egyetemben, és eltemeték őt az ő atyjának, Dávidnak városában, és uralkodék helyette az ő fia, Roboám.
2Krón 10: 1 Elméne Roboám Síkembe; mert Síkembe gyűlt vala az egész Izráel, hogy őt királylyá választanák.
2Krón 10: 2 Lőn pedig, mikor ezt meghallotta Jeroboám, a Nébát fia, aki [akkor ]Égyiptomban vala; mert oda futott volt Salamon király elől, visszatére Jeroboám Égyiptomból.
2Krón 10: 3 És hozzáküldvén, elhivaták őt. Eljöve azért Jeroboám és az egész Izráel, és szólának Roboámnak, mondván:
2Krón 10: 4 A te atyád igen megnehezítette a mi igánkat, de te most könnyebbítsd meg atyádnak kemény szolgálatát és az ő nehéz igáját, a melyet reánk vetett, és szolgálunk néked.
2Krón 10: 5 És monda nékik: Harmadnapig [gondolkodom róla,] azután jőjjetek hozzám. Elméne azért a nép.
2Krón 10: 6 És tanácskozék Roboám király a vén [ember]ekkel, a kik Salamon előtt az ő atyja előtt állottak vala életében, mondván: Mit tanácsoltok, mit válaszoljak e népnek?
2Krón 10: 7 És azok ekképen szólának: Ha javára leendesz ennek a népnek, s kedvezel nékik és jó szóval beszélsz hozzájok; akkor te szolgáid lesznek mindenkor.
2Krón 10: 8 De ő megvetette a vének tanácsát, a melyet néki tanácsoltak, és tanácsot tarta az ifjakkal, a kik ő vele nevekedtek volt fel és néki udvaroltak.
2Krón 10: 9 És monda azoknak: Ti micsoda tanácsot adtok, hogy választ adjunk e népnek, a kik nékem így szólának: Könnyebbítsd meg az igát, a melyet a te atyád reánk vetett.
2Krón 10: 10 Akkor felelének az ifjak, a kik ő vele együtt nevekedtek vala, mondván: Így szólj a népnek, a mely szólván néked, azt mondja: A te atyád megnehezítette a mi igánkat, te pedig könnyebbítsd meg nékünk; így szólj nékik: Az én legkisebb ujjam erősebb atyám derekánál;
2Krón 10: 11 Most azért, ha az én atyám nehéz igát vetett reátok, én még nehezebbé teszem igátokat; ha az én atyám ostorral vert titeket, én skorpiókkal.
2Krón 10: 12 És elméne Jeroboám és az egész nép Roboámhoz harmadnap, a mint a király meghagyta, ezt mondván: Jőjjetek hozzám harmadnapon.
2Krón 10: 13 És a király kemény választ adott nékik, megvetve Roboám király a vének tanácsát.
2Krón 10: 14 És az ifjak tanácsa szerint szóla nékik, mondván: Ha az én atyám megnehezítette a ti igátokat, én még nehezebbé teszem azt; ha az én atyám ostorral vert titeket, én skorpiókkal.
2Krón 10: 15 És a király nem hallgatá meg a népet; mert ezt az Úr fordította ekként, hogy megerősítené az Úr az ő beszédét, a melyet szólott vala a Silóbeli Ahija által Jeroboámnak, a Nébát fiának.
2Krón 10: 16 Mikor pedig az egész Izráel [látta,] hogy nem hallgatá meg őket a király, felele a nép a királynak, mondván: Micsoda részünk van nékünk Dávidban? Nincsen nékünk örökségünk az Isai fiában! [Menj el] a te hajlékidba, oh Izráel! Ám viseld gondját a te házadnak, oh Dávid! Elméne azért hajlékiba az egész Izráel;
2Krón 10: 17 Úgy, hogy Roboám csak azokon az Izráel fiain uralkodék, a kik Júda városaiban laktak.
2Krón 10: 18 És mikor elküldé Roboám Adorámot, az adószedőt, megkövezék őt Izráel fiai, és meghala; Roboám király pedig siete szekerébe ülni, hogy Jeruzsálembe szaladjon.
2Krón 10: 19 Így szakada el az Izráel népe a Dávid házától, mind e mai napig.
2Krón 11: 1 Méne azért Roboám Jeruzsálembe, és összegyűjté a Júda és Benjámin házát, száznyolczvanezer válogatott hadviselőket[,] hogy hadakoznának Izráel ellen, és visszanyernék az országot Roboámnak.
2Krón 11: 2 Szóla pedig az Úr Semájának, az Isten emberének, mondván:
2Krón 11: 3 Mondd meg Roboámnak, Salamon fiának, Júda királyának és az egész Izráelnek Júdában és Benjáminban, így szólván:
2Krón 11: 4 Ezt mondja az Úr: Ne menjetek fel és ne hadakozzatok atyátokfiai ellen; térjetek meg ki-ki a maga házába, mert én tőlem lett e dolog. És engedének az Úr szavának, és megtérének a helyett, hogy Jeroboám ellen mennének.
2Krón 11: 5 Lakozék azért Roboám Jeruzsálemben, és megerősíté a városokat Júdában.
2Krón 11: 6 Így megépíté Bethlehemet, Etámot és Tékoát,
2Krón 11: 7 Bethsúrt, Sókót és Adullámot,
2Krón 11: 8 Gátot, Marésát és Zifet,
2Krón 11: 9 Adoráimot, Lákist és Azekát,
2Krón 11: 10 Sorát, Ajalont és Hebront, melyek erős városok valának Júdában és Benjáminban.
2Krón 11: 11 És mikor megerősítette [ez] erősségeket, helyezett azokba előljárókat és [szerze] tárházakat eleségnek és bornak és olajnak.
2Krón 11: 12 És mindenik városban [szerze] paizsokat és kopjákat, és rendkivül megerősíté azokat. És az övé lőn Júda és Benjámin.
2Krón 11: 13 Továbbá a papok és a Léviták, a kik az egész Izráelben valának, ő hozzá csatlakozának minden ő határukból;
2Krón 11: 14 Mert a Léviták elhagyták az ő faluikat és jószágukat, és Júdába és Jeruzsálembe menének, mert kiűzte vala őket Jeroboám és az ő fiai, hogy az Úrnak ne szolgálnának.
2Krón 11: 15 És rendele magának papokat a magaslatokhoz, a bakokhoz és a borjúkhoz, a melyeket csináltatott vala.
2Krón 11: 16 És utánuk Izráel minden nemzetségei közül azok, a kik szívök szerint keresték az Urat, Izráelnek Istenét, menének Jeruzsálembe, hogy áldoznának az Úrnak, az ő atyáik Istenének.
2Krón 11: 17 És megerősíték Júda országát, és megerősíték Roboámot, a Salamon fiát három esztendeig; mert három esztendeig járának Dávidnak és Salamonnak útján.
2Krón 11: 18 És feleségül vevé Roboám Mahalátát, Jérimótnak, a Dávid fiának leányát [és] Abihailt, Eliábnak, az Isai fiának leányát,
2Krón 11: 19 aki szüle néki fiakat: Jeust, Semáriát és Zahámot,
2Krón 11: 20 És ő utána vevé Maakát, az Absolon leányát, aki szülé néki Abiját, Attait, Zizát és Selómitot.
2Krón 11: 21 Legjobban szereté pedig Roboám Maakát, az Absolon leányát minden feleségei és ágyasai között; mert tizennyolcz felesége és hatvan ágyasa volt. És nemze huszonnyolcz fiút és hatvan leányt.
2Krón 11: 22 És Roboám Abiját, a Maaka fiát tette testvérei között vezérré és előljáróvá, mert őt akará királylyá tenni.
2Krón 11: 23 És okosan gondolkodván, szétosztá fiait mind Júda és Benjámin földén a megerősített városokba, a kiknek bőségesen adott eleséget és sok feleséget szerzett számukra.
2Krón 12: 1 Lőn pedig, mikor Roboám az ő királyságát megszilárdította és abban megerősödött: elhagyta az Úr törvényét, és vele együtt az egész Izráel.
2Krón 12: 2 Azért a Roboám királyságának ötödik esztendejében feljöve Sésák, az égyiptomi király Jeruzsálem ellen, (mert az Úr ellen vétkezének).
2Krón 12: 3 Ezerkétszáz [fegyveres] szekérrel és hatvanezer lovaggal, és megszámlálhatlan vala a nép, a mely vele Égyiptomból feljött, a Libiabeliekkel, Sukkeusokkal és Szerecsenekkel;
2Krón 12: 4 És elfoglalá Júdának erős városait, azután méne Jeruzsálem alá.
2Krón 12: 5 Akkor Semája próféta méne Roboámhoz és a Júda fejedelmeihez, a kik Jeruzsálembe gyűltek össze Sésáktól való féltökben, és monda nékik: Ezt mondja az Úr: Mivel ti engem elhagytatok, én is a Sésák kezébe bocsátlak titeket.
2Krón 12: 6 Akkor megalázák magokat az Izráel fejedelmei és a király, s mondának: Az Úr igaz!
2Krón 12: 7 És mikor az Úr látta, hogy megalázták magokat, ekképen szóla az Úr Semája prófétának: Megalázták magokat, nem vesztem el őket, hanem némi szabadulást szerzek nékik, és nem ontom ki az én haragomat Jeruzsálem ellen Sésák által;
2Krón 12: 8 Mindazáltal szolgái lesznek néki, hogy megtudják [a különbséget] az én szolgálatom és más országok királyságainak szolgálatai között.
2Krón 12: 9 Feljöve azért Sésák, az égyiptomi király Jeruzsálem ellen, és elvivé az Úr házának kincsét, s a király házának kincsét; mindazokat elvivé; az arany paizsokat is elvivé, a melyeket Salamon csináltatott vala.
2Krón 12: 10 Ezek helyett Roboám király rézpaizsokat csináltata, és bízá azokat a gyalogosok fejedelminek kezére, a kik őrzik a király házának ajtaját.
2Krón 12: 11 És mikor a király felmegy az Úr házába, mennek a gyalogosok is, és felviszik azokat, s azután visszahozzák a gyalogosok szobájába.
2Krón 12: 12 Mikor azért megalázta magát [Roboám], eltávozék az Úr haragja ő róla, hogy meg ne semmisülne mindenestől, mert Júdában is volt még jó dolog.
2Krón 12: 13 Megerősödék azért Roboám király Jeruzsálemben és uralkodék; mert negyvenegy esztendős vala Roboám, mikor uralkodni kezdett volt, és tizenhét esztendeig uralkodék Jeruzsálemben, a városban, a melyet az Úr választott vala az Izráel minden nemzetségei közül, hogy ott helyheztesse az ő nevét; és az ő anyjának neve vala Naáma, aki Ammonita volt.
2Krón 12: 14 Cselekedék pedig gonoszt, mert az Urat szíve szerint keresni nem akará.
2Krón 12: 15 Roboámnak pedig első és utolsó dolgai avagy nincsenek-é megírva a Semája próféta könyvében, és Iddónak, a látnoknak [könyvében,] a nemzetségi lajstromban? És hadakozás volt Roboám és Jeroboám között egész éltökben.
2Krón 12: 16 És elaluvék Roboám az ő atyáival, és eltemetteték a Dávid városában; és uralkodék az ő fia, Abija, helyette.
2Krón 13: 1 Jeroboám királynak tizennyolczadik esztendejében kezde uralkodni Abija Júdában.
2Krón 13: 2 Három esztendeig uralkodék Jeruzsálemben. Az ő anyjának neve Mikája vala, aki a Gibeából való Uriel leánya. És Abija és Jeroboám között háború vala.
2Krón 13: 3 Azért felkészüle Abija a háborúra négyszázezer válogatott harczosból álló sereggel; és Jeroboám vele szembeszállott nyolczszázezer válogatott harczosból álló sereggel.
2Krón 13: 4 Akkor felálla Abija a Semáraim hegyének tetején, a mely az Efraim hegységében vala, és monda: Hallgassátok meg szómat, Jeroboám és az egész Izráel!
2Krón 13: 5 Avagy nem kellene-é néktek meggondolnotok, hogy az Úr, az Izráel Istene Dávidnak adta volt a királyságot Izráel felett örökre; néki és fiainak, sónak szövetsége által?
2Krón 13: 6 Mindazáltal felkele Jeroboám, a Nébát fia, Salamonnak, a Dávid fiának szolgája, és támada az ő ura ellen;
2Krón 13: 7 Azután gyűlének ő hozzá a haszontalan emberek, Beliál fiai, a kik ellene szegültek Roboámnak, a Salamon fiának, mikor Roboám gyermek és félénk szívű volt, és azok ellen magát nem oltalmazhatta.
2Krón 13: 8 És most azt gondoljátok, hogy ti ellene állhattok az Úr királyságának, a mely a Dávid fiainak kezében [van], mivel sokan vagytok, s veletek vannak az aranyborjúk is, a melyeket Jeroboám öntetett néktek istenek gyanánt.
2Krón 13: 9 Avagy nem ti űztétek-é el az Úrnak papjait, az Áron fiait és a Lévitákat? És nem ti szerzettetek-é magatoknak papokat, mint egyéb országoknak nemzetségei, akárkit, a ki az ő szolgálatjának felszentelésére egy gyermekded tulokkal és hét kossal eljött, és lett a [bálványok] papja, a melyek nem istenek.
2Krón 13: 10 Mi mellettünk van pedig az Úr, a mi Istenünk, a kit mi el nem hagytunk; a papok pedig, a kik az Úrnak szolgálnak, az Áron fiai, és vannak Léviták, a kik [forgolódnak] az ő tisztökben.
2Krón 13: 11 És áldoznak az Úrnak égőáldozattal minden reggel és minden estve, és füstölőáldozattal, [és] a kenyérnek a tiszta asztalra való tételére és az arany gyertyatartóra, szövétnekeivel egybe [gondot viselnek,] meggyújtván azokat minden estve; mert mi megtartjuk az Úrnak, a mi Istenünknek rendelését; ti pedig elhagytátok őt.
2Krón 13: 12 Azért ímé mi velünk van az Isten vezér gyanánt, és az ő papjai a riadó kürtökkel, hogy ti ellenetek kürtöljenek. Izráel fiai! Ne harczoljatok az Úr ellen, a ti atyáitok Istene ellen, mert nem lesztek szerencsések!
2Krón 13: 13 Jeroboám pedig lest vetett ellenök, hogy hátuk mögé kerüljön, s ilyen módon Júda előtt is ők legyenek, hátuk mögött is a les.
2Krón 13: 14 Látván pedig Júda, hogy ímé mind elől, mind hátul megtámadtatának: kiáltának az Úrhoz, a papok pedig trombitálnak vala a trombitákkal.
2Krón 13: 15 És kiáltának Júda férfiai; és mikor kiáltának a Júda férfiai, az Isten megveré Jeroboámot és az egész Izráelt, Abija és Júda előtt.
2Krón 13: 16 És az Izráel fiai menekülének Júda elől, de az Isten kezökbe adá őket;
2Krón 13: 17 Mert megveré őket Abija és az ő népe nagy csapással, úgyannyira, hogy az Izráeliták közül seb miatt ötszázezer válogatott férfi esett el.
2Krón 13: 18 És ilyen módon aláztatának meg az Izráel fiai abban az időben; Júda fiai pedig megerősödének, mert ők az Úrra, az ő atyáik Istenére támaszkodtak volt.
2Krón 13: 19 És üldözé Abija Jeroboámot, és elfoglala ő tőle egynéhány várost, Béthelt és annak faluit, Jésanát és annak faluit, s Efrávint és annak faluit.
2Krón 13: 20 És nem jutott többé erőhöz Jeroboám Abija idejében, hanem megveré őt az Úr, és meghala.
2Krón 13: 21 Abija pedig hatalmassá lőn, és vett vala magának tizennégy feleséget, a kiktől nemze huszonkét fiút és tizenhat leányt.
2Krón 13: 22 Abijának pedig több dolgai, útai és beszédei megírattak az Iddó próféta könyvében.
2Krón 14: 1 Elaluvék pedig Abija az ő atyáival, és eltemeték őt a Dávid városában, s uralkodék helyette az ő fia, Asa, a kinek idejében tíz esztendeig volt békesség a földön.
2Krón 14: 2 És Asa mindazt cselekedé, a mi jó és igaz vala az Úr előtt, az ő Istene előtt;
2Krón 14: 3 Elrontá az idegen [istenek] oltárait és a magaslatokat; a bálványokat eltöreté, és az Aserákat kivágatá;
2Krón 14: 4 És megparancsolá Júdának, hogy az Urat, az ő atyáik Istenét keressék, és cselekedjék [az Isten] törvényét és parancsolatját.
2Krón 14: 5 Kipusztítá Júda minden városaiból a magaslatokat és a nap-oszlopokat, és az ország csendes lőn alatta.
2Krón 14: 6 És építtetett megerősített városokat Júdában, mivelhogy nyugodalomban volt a föld, és senki sem folytatott ellene háborút azokban az esztendőkben, mert az Úr nyugodalmat adott vala néki.
2Krón 14: 7 Mert ezt mondja vala Júdának: Építsük meg a városokat és vegyük körül kerítéssel, tornyokkal, kapukkal, zárokkal, míg a föld birodalmunkban van; mert megkerestük az Urat, a mi Istenünket, megkerestük és nyugodalmat adott nékünk minden felől. Azért építének és lőn jó előmenetelök.
2Krón 14: 8 Vala pedig az Asa serege, a mely paizst és kopját visel vala, Júdából háromszázezer; és Benjáminból paizst viselők és kézívesek kétszáznyolczvanezeren valának; mindezek erős vitézek.
2Krón 14: 9 És kijöve ő ellenök a szerecsen Zérah, ezerszer ezer emberrel és háromszáz szekérrel, és méne Marésáig.
2Krón 14: 10 Kiméne Asa is ő ellene, és viadalhoz készülének a Sefáta völgyben, Marésa mellett.
2Krón 14: 11 Akkor kiálta Asa az Úrhoz, az ő Istenéhez, és monda: Oh Uram, nincs különbség előtted a sok között és az erő nélkül való között, hogy megsegítsed! Segélj meg minket, oh mi Urunk Istenünk, mert benned bízunk, és a te nevedben jöttünk e sokaság ellen! oh Uram, te vagy a mi Istenünk, ne vegyen ember te rajtad erőt.
2Krón 14: 12 Megveré azért az Úr a szerecseneket Asa és Júda előtt, és elfutának a szerecsenek.
2Krón 14: 13 És üldözé őket Asa az ő seregével Gerárig, és elhullának a szerecsenek közül sokan, hogy közülök senki sem marada életben, mert leverettek az Úr előtt és az ő serege előtt; és hozának nagy zsákmányt.
2Krón 14: 14 És Gérár környékén elpusztítának minden várost, mert az Úrtól való rettegés szállotta meg őket. És a városokat mind feldúlták, mivelhogy sok ragadomány vala azokban.
2Krón 14: 15 A barmok tanyáit is lerombolták, és sok juhot és tevét elhajtának, s úgy tértek vissza Jeruzsálembe.
2Krón 15: 1 És Azáriást, az Obed fiát felindítá az Isten lelke:
2Krón 15: 2 aki Asa elé lépett, és monda: Hallgassatok meg engem, Asa s egész Júda és Benjámin! Az Úr van veletek, ha ti is ő vele lesztek; ha őt keresénditek, megtaláljátok; de ha őt elhagyándjátok, ő is elhágy titeket.
2Krón 15: 3 Sok ideje, hogy Izráel az igaz Isten nélkül, tanító pap nélkül, és törvény nélkül van.
2Krón 15: 4 Ha megtért volna az ő nyomorúságában az Úrhoz, Izráel Istenéhez: megtalálták volna azok, a kik őt keresik.
2Krón 15: 5 De ezekben az időkben nincs békessége sem a kimenőnek, sem a hazajövőnek, mivelhogy nagy a nyomorúsága mindazoknak, a kik [e] földön laknak;
2Krón 15: 6 Annyira, hogy egy nemzetség a másik nemzetséget és egyik város a másik várost elpusztítja; mert az Isten gyötri őket minden sanyarúsággal.
2Krón 15: 7 Ti azért bátorságosok legyetek, kezeiteket le ne ereszszétek, mert a ti munkátoknak jutalma van.
2Krón 15: 8 Mikor pedig Asa meghallotta e beszédeket és az Obed prófétának prófécziáját, megbátorodék, és elpusztítá a Júda és Benjámin földéről mindenestől a bálványokat, a városokból is, a melyeket elfoglalt az Efraim hegységén, és megújítá az Úr oltárát is, a mely az Úr tornácza előtt volt.
2Krón 15: 9 És összegyűjté az egész Júda és Benjámin nemzetségét és azokat, a kik jövevények valának köztök az Efraim, Manasse és Simeon nemzetségéből; mert az Izráel nemzetségéből sokan csatlakozának ő hozzá, látván, hogy az Úr, az ő Istene, ő vele volt.
2Krón 15: 10 Összegyűlének azért Jeruzsálembe a harmadik hónapban, Asa királyságának tizenötödik esztendejében.
2Krón 15: 11 És áldozának az Úrnak azon a napon a nyert zsákmányból hétszáz ökörrel és hétezer juhval;
2Krón 15: 12 És fogadást tettek, hogy ezután az Urat, az ő atyáik Istenét teljes szívvel és teljes lélekkel fogják keresni.
2Krón 15: 13 És ha valaki nem keresné az Urat, az Izráel Istenét, megölettessék kicsinytől fogva nagyig, úgy a férfi, mint az asszony.
2Krón 15: 14 És megesküvének az Úrnak felszóval, kiáltással, trombita- és kürtszókkal.
2Krón 15: 15 És örvendezett az egész Júda az eskű felett; mert teljes szívökből esküdtek, és egyenlő akarattal keresték [az Urat]; és megtaláltaték általok, és az Úr nyugodalmat szerze nékik minden felől.
2Krón 15: 16 De még Maakát, Asa király anyját is megfosztá a királynéságtól, mivel egy iszonyú bálványt emelt vala Aserának, és Asa elrontá és összetörte annak iszonyú bálványát, és a Kedron patakjánál megégeté.
2Krón 15: 17 Jóllehet Izráelből a magaslatokat nem irtották ki, mindazáltal Asának tiszta szíve vala egész életében.
2Krón 15: 18 És bevivé az Isten házába, a mit atyja és ő megszentelének, ezüstöt, aranyat és edényeket.
2Krón 15: 19 És nem volt háború Asa királyságának harminczötödik esztendejéig.
2Krón 16: 1 Asa király uralkodásának harminczhatodik esztendejében feljöve Baása, az Izráel királya Júda ellen, és megépíté Rámát, hogy ne engedjen senkit se kimenni, se bemenni Asához a Júda királyához.
2Krón 16: 2 De Asa az Úrnak és a királynak tárházából hozaki ezüstöt, aranyat, és küldé azt Benhadádnak, a Siriabeli királynak, aki lakik vala Damaskusban, mondván:
2Krón 16: 3 Szövetség van köztem és te közötted, a mint az én atyám és a te atyád között is volt [azelőtt]. Ímé küldök néked ezüstöt és aranyat. Menj el, bontsd fel a te szövetségedet Baásával, az Izráel királyával, hogy távozzék el tőlem.
2Krón 16: 4 És engedvén Benhadád Asa királynak, elküldé az ő seregének vezéreit Izráel városai ellen, és bevevé Ijont, Dánt, Abelmáimot és Nafthali minden kincses városait.
2Krón 16: 5 A mit mikor meghallott Baása, abbanhagyta Ráma építését és megszünteté munkáját.
2Krón 16: 6 Akkor Asa király felvevé az egész Júda népét, és Rámából a köveket és a fákat mind elhordák, a melyekkel Baása a várost építi vala, és azokból Gébát és Mispát építé.
2Krón 16: 7 Az időben méne Hanáni próféta Asához, a Júda királyához, és monda néki: Mivel a Siriabeli királyban volt bizodalmad, és nem az Úrban, a te Istenedben bízál: ezért szabadult meg a Siriabeli király hada a te kezedből.
2Krón 16: 8 Avagy nem vala-é a Szerecseneknek és a Libiabelieknek nagy seregök, felette sok szekereik és lovagjaik? Mindazáltal, mivel az Úrban volt bizodalmad, kezedbe adá azokat;
2Krón 16: 9 Mert az Úr szemei forognak az egész földön, hogy hatalmát megmutassa azokhoz, a kik ő hozzá teljes szívvel ragaszkodnak; bolondul cselekedél ebben; azért mostantól kezdve háborúk lesznek te ellened.
2Krón 16: 10 Akkor megharaguvék Asa a prófétára, és veté őt a tömlöczházba, mert igen megharagudott vala e szóért reá; és ugyanakkor Asa a nép közül is [sokat] megnyomoríta.
2Krón 16: 11 De ímé Asának mind első, mind utolsó dolgai meg vannak írva a Júda és az Izráel királyainak könyvében.
2Krón 16: 12 És megbetegedék Asa, királyságának harminczkilenczedik esztendejében lábaira, annyira, hogy igen súlyos volt az ő betegsége; mindazáltal betegségében is nem az Urat keresé, hanem az orvosokat.
2Krón 16: 13 És elaluvék Asa az ő atyáival, és meghala az ő királyságának negyvenegyedik esztendejében.
2Krón 16: 14 És eltemeték őt az ő sírjába, a melyet magának vágatott vala a Dávid városában; és helyezék őt az ágyba, a melyet megtöltének drága fűszerekkel, s kenőcscsé feldolgozott jó illatokkal, és érette felette nagy égést rendezének.
2Krón 17: 1 Uralkodék pedig ő helyette az ő fia, Jósafát, és megerősíté magát Izráel ellen.
2Krón 17: 2 És sereget helyezett Júda minden erős városaiba, és őrségeket helyezett Júda országába és Efraim városaiba, a melyeket az ő atyja, Asa meghódított vala.
2Krón 17: 3 És az Úr Jósafáttal vala, mivel az ő atyjának Dávidnak előbbi útain jára, és nem kére segítséget a bálványoktól,
2Krón 17: 4 Hanem az ő atyjának Istenét kereste, és az ő parancsolatiban járt vala, és nem Izráelnek cselekedetei szerint.
2Krón 17: 5 Azért az Úr megerősíté a királyságot az ő kezében, és az egész Júda ada Jósafátnak ajándékot, s gazdagsága és dicsősége igen nagy volt.
2Krón 17: 6 És az ő szíve felemelkedett az Úr útjain, és még jobban kiirtá Júdából a magaslatokat és az Aserákat.
2Krón 17: 7 Királyságának harmadik esztendejében elküldé az ő vezérei közül Benhailát, Obádiást, Zakariást, Nétanéelt és Mikáját, hogy tanítsanak a Júda városaiban,
2Krón 17: 8 És velök Lévitákat: Semája, Nétánia, Zebádia, Asáel, Semirámót, Jónatán, Adónia, Tóbiás és Tóbadónia Lévitákat, és velök Elisáma és Jórám papokat.
2Krón 17: 9 Tanítának azért Júdában, és az Úr törvényének könyve velök vala, mikor jártak vala Júda városaiban, tanítván a népet.
2Krón 17: 10 Ezért az Úr igen megrettenté a földnek minden országait, a melyek Júda körül valának, annyira, hogy nem merének Jósafát ellen hadakozni.
2Krón 17: 11 A Filiszteusoktól is hoznak vala Jósafátnak ajándékot és adópénzt; az Arábiabeliek is hoznak néki nyájakat, hétezerhétszáz kost és hétezerhétszáz bakot.
2Krón 17: 12 És Jósafát mindig nagyobb és hatalmasabb lőn, és építe Júdában kastélyokat és tárházakat.
2Krón 17: 13 És sok munkája vala néki Júda városaiban, és erős hadakozó férfiakból álló serege volt Jeruzsálemben.
2Krón 17: 14 Ez pedig azoknak száma nemzetségeik szerint: Júdában az ezredesek: Adna, a fővezér, és vele háromszázezer harczos.
2Krón 17: 15 Mellette Johanán volt a vezér, és vele kétszáznyolczvanezer ember.
2Krón 17: 16 Mellette Amásia, a Zikri fia, aki magát szabadakaratjából az Úrnak kötelezte vala; és ő vele kétszázezer harczos.
2Krón 17: 17 A Benjámin nemzetségéből vitéz harczos vala Eljada, és vele a kézívesek és paizsosok kétszázezeren.
2Krón 17: 18 Mellette Józabád, és vele száznyolczvanezeren harczra felszerelve.
2Krón 17: 19 Ezek szolgálnak vala a királynak azokon kivül, a kiket a király egész Júdában a megerősített városokba helyezett.
2Krón 18: 1 Jósafátnak nagy gazdagsága és dicsősége vala. Ő sógorságot szerze Akhábbal.
2Krón 18: 2 [Néhány] esztendő mulva aláméne Akhábhoz Samariába, és levágatott Akháb az ő és a vele való nép számára sok juhot és ökröt, és rávette őt, hogy felmenjen vele Rámóth Gileádba.
2Krón 18: 3 Mert ezt mondá Akháb, az Izráel királya Jósafátnak, a Júda királyának: Feljösz-é velem Rámóth Gileádba? Felele néki, és monda: Úgy én, mint te; úgy az én népem, mint a te néped együtt lesz a harczban.
2Krón 18: 4 Azután monda Jósafát az Izráel királyának: Kérdezősködjél még ma az Úr beszéde után.
2Krón 18: 5 És összegyűjté az Izráel királya a prófétákat, mintegy négyszáz férfiút, és monda nékik: Elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? Felelének: Menj el, és az Isten a király kezébe adja.
2Krón 18: 6 És monda Jósafát: Nincsen-é itt több prófétája az Úrnak, hogy attól [is] tudakozódhatnánk?
2Krón 18: 7 És monda az Izráel királya Jósafátnak: Van még egy férfiú, a ki által az Urat megkérdezhetjük, de én gyűlölöm őt, mert soha nem jövendöl nékem jót, hanem mindig csak rosszat; ez Mikeás, a Jimla fia. És monda Jósafát: Ne beszéljen így a király!
2Krón 18: 8 Szólíta azért az Izráel királya egyet [az ő] szolgái közül, és monda: Hívd ide hamar Mikeást, a Jimla fiát.
2Krón 18: 9 És az Izráel királya és Jósafát, a Júda királya ott ülnek vala, kiki az ő királyiszékében, [királyi] ruhákba öltözötten; ott ülnek vala Samaria kapuja előtt, a térségen; és a próféták mind prófétálnak vala ő előttök.
2Krón 18: 10 Csináltatott vala pedig magának Sédékiás, a Kénaána fia vasszarvakat, és monda: Ezt mondja az Úr: Ezekkel ökleled a Siriabelieket, mígnem megemészted őket!
2Krón 18: 11 A többi próféták is mind ekképen jövendöltek, mondván: Menj fel Rámóth Gileád ellen, szerencsés leszel; mert azt az Úr a király kezébe adja.
2Krón 18: 12 A követ pedig, aki elment volt, hogy elhívná Mikeást, szóla néki, mondván: Ímé a próféták egyenlő akarattal jót jövendölnek a királynak; szólj, kérlek, te is úgy, mint azok közül egy, és jövendölj jót.
2Krón 18: 13 Akkor monda Mikeás: Él az Úr, hogy [csak] azt fogom mondani, a mit az én Istenem nékem mondánd!
2Krón 18: 14 Mikor azért a király elé jutott, akkor monda a király néki: Mikeás! elmenjünk-é Rámóth Gileád ellen hadba, vagy elhagyjam? És monda: Menjetek el, és jó szerencsétek leszen, kezetekbe adattatnak azok.
2Krón 18: 15 És monda a király néki: Hányszor esküdtesselek meg téged, hogy az igaznál egyebet ne mondj nékem az Úr nevében?
2Krón 18: 16 Akkor monda: Látám az egész Izráelt elszéledve a hegyeken, mint a juhokat, melyeknek pásztoruk nincsen. És azt mondá az Úr: Nincsen ezeknek urok. Térjen meg kiki az ő házához békességben.
2Krón 18: 17 És monda az Izráel királya Jósafátnak: Nemde nem megmondottam-é, hogy nem fog nékem jót jövendölni, hanem rosszat?
2Krón 18: 18 Ismét monda: Halljátok meg azért az Úr szavát. Látám az Urat ülni az ő királyiszékében, és az egész mennyei sereget jobb és balkeze felől mellette állani.
2Krón 18: 19 És monda az Úr: Kicsoda csalja meg Akhábot, az Izráel királyát, hogy felmenjen és elveszszen Rámóth Gileádban? És ki egyet, ki mást szóla.
2Krón 18: 20 Akkor eljöve egy lélek, aki megállván az Úr előtt, monda: Én akarom megcsalni őt. Az Úr pedig monda néki: Mimódon?
2Krón 18: 21 És felele: Kimegyek és leszek hazug lélek az ő összes prófétái szájában. Monda azért: Csald meg és győzd meg, menj ki és cselekedjél úgy.
2Krón 18: 22 Ímé azért most az Úr adta a hazugságnak lelkét ezen te prófétáid szájába, és az Úr szólott veszedelmes dolgot ellened.
2Krón 18: 23 Akkor oda lépett Sédékiás, a Kénaána fia, s arczul csapá Mikeást, és monda: Melyik úton távozott el az Úrnak lelke tőlem, hogy csak néked szólana?
2Krón 18: 24 Felele Mikeás: Ímé meglátod magad azon a napon, a mikor egyik kamarából a másik kamarába mégy, hogy elrejtőzhessél.
2Krón 18: 25 Akkor monda az Izráel királya: Fogjátok meg Mikeást, és vigyétek Amonhoz, a város fejedelméhez, és Joáshoz, a király fiához.
2Krón 18: 26 És mondjátok: Ezt mondja a király: Vessétek őt a tömlöczbe, s tápláljátok őt a nyomorúság kenyerével és a nyomorúság vizével, míg békességgel megjövök.
2Krón 18: 27 És monda Mikeás: Ha békével térsz vissza, akkor nem az Úr szólott én általam. Ismét monda: Halljátok meg minden népek!
2Krón 18: 28 És felvonult az Izráel királya és Jósafát a Júda királya Rámóth Gileád ellen.
2Krón 18: 29 És monda az Izráel királya Jósafátnak: Ruhámat megváltoztatom, és úgy megyek a viadalra; te pedig öltözzél fel ruhádba. És megváltoztatá az Izráel királya az ő ruháját, és menének viadalra.
2Krón 18: 30 Siria királya pedig meghagyta vala az ő szekerei fejedelmeinek, mondván: Ne harczoljatok se kicsiny, se nagy ellen, hanem csak az Izráel királya ellen.
2Krón 18: 31 És a mikor meglátták a szekerek fejedelmei Jósafátot, mondának: Ez az Izráel királya! És körülfogták őt, hogy legyőzzék. Akkor felkiálta Jósafát, és az Úr megsegéllé őt, és az Isten azokat elfordítá tőle;
2Krón 18: 32 Mert mikor látták a szekerek fejedelmei, hogy nem az Izráel királya, ott hagyták.
2Krón 18: 33 Egy férfi pedig kifeszíté kézívét csak úgy találomra, és találá az Izráel királyát a pánczél és a kapocs között. És ő monda az ő kocsisának: Fordulj meg, és vígy ki engem a táborból, mert megsebesültem.
2Krón 18: 34 És az ütközet mind erősebb lett azon a napon, és az Izráel királya az ő szekerében állott a Siriabeliek ellen estvéig, és naplementekor meghala.
2Krón 19: 1 Megtére pedig Jósafát, a Júda királya az ő házához Jeruzsálembe békével.
2Krón 19: 2 És eleibe méne Jéhu próféta, a Hanáni fia, és monda Jósafát királynak: Avagy az istentelennek kellett-é segítségül lenned, és az Úrnak gyűlölőit szeretned? Ezért nagy az Úrnak haragja ellened.
2Krón 19: 3 Mindazáltal némi jó dolog találtatott benned, hogy e földről kivágattad az Aserákat és az Istennek keresésére adtad magadat.
2Krón 19: 4 És Jósafát [egy ideig] Jeruzsálemben tartózkodék, azután pedig kiméne a nép közé, Beersebától fogva mind az Efraim hegységéig, és megtéríté őket az Úrhoz, az ő atyáiknak Istenéhez;
2Krón 19: 5 És rendele bírákat azon a földön, Júdának minden erős városaiba, városonként.
2Krón 19: 6 És monda a bíráknak: Jól meglássátok, a mit cselekesztek; mert nem ember [nevében] ítéltek, hanem az Úrnak [nevében,] aki az ítéletben veletek [lesz.]
2Krón 19: 7 Azért az Úr félelme legyen rajtatok, vigyázzatok [arra,] a mit tesztek; mert az Úrnál, a mi Istenünknél nincsen hamisság, sem személyválogatás, sem ajándékvétel.
2Krón 19: 8 Sőt Jeruzsálemben is beállíta némelyeket Jósafát a Léviták, papok és az Izráel nemzetségeiből való fejedelmek közül az Úr ítéletére és a perlekedésekre. És ők Jeruzsálembe visszatérének.
2Krón 19: 9 És meghagyá nékik, mondván: Így cselekedjetek az Úrnak félelmében hűséggel és tökéletes szívvel.
2Krón 19: 10 Ha valamely pert előtökbe hoznak a ti atyátokfiai, a kik lakoznak az ő városaikban, emberhalál, törvény és parancsolat, a rendtartások és ítéletek miatt: intsétek őket, hogy ne vétkezzenek az Úr ellen, és ne szálljon reátok és a ti atyátokfiaira [az Úr] haragja. Így cselekedjetek és ne vétkezzetek.
2Krón 19: 11 És ímé Amária pap lesz a fő ti köztetek az Úrnak minden dolgaiban; és Zebádia, az Ismáel fia lesz a Júda házának vezére a király minden dolgában; a Léviták is előljáróitok lesznek. Legyetek azért erősek a ti tisztetekben és az Úr mellette lesz az igaznak.
2Krón 20: 1 És lőn ezek után, eljövének a Moáb fiai és Ammon fiai, és velök mások is az Ammoniták közül, Jósafát ellen, hogy hadakozzanak [vele.]
2Krón 20: 2 Eljövének pedig [a hírmondók], és megmondák Jósafátnak, mondván: A tenger tulsó részéről nagy sokaság jön ellened Siriából, és már Haséson-Tamárban vannak; ez az Engedi.
2Krón 20: 3 Megfélemlék azért Jósafát, és az Urat kezdé keresni és hirdete az egész Júda országában bőjtöt.
2Krón 20: 4 Azért felgyűlének a Júdabeliek, hogy az Úr [segedelmét] keressék, Júdának minden városaiból is jövének, hogy az Urat megkeressék.
2Krón 20: 5 És megálla Jósafát Júda és Jeruzsálem gyülekezetiben, az Úr házában az új pitvar előtt;
2Krón 20: 6 És monda: Oh Uram, mi atyáink Istene! nem te vagy-é egyedül Isten a mennyben, a ki uralkodol a pogányoknak minden országain? A te kezedben [van] az erő és hatalom, és senki nincsen, aki ellened megállhatna.
2Krón 20: 7 Oh mi Istenünk! nem te űzéd-é ki e földnek lakóit a te néped az Izráel előtt, és nem te adád-é azt Ábrahámnak, a te barátod magvának mindörökké?
2Krón 20: 8 És lakának azon, és építettek azon a te nevednek szentséges hajlékot, mondván:
2Krón 20: 9 A mikor veszedelem jövend mi reánk, háború, ítélet, döghalál vagy éhség, megállunk e házban előtted (mert a te neved e házban van) és a mikor kiáltunk hozzád a mi nyomorúságainkban: hallgass meg és szabadíts meg [minket].
2Krón 20: 10 És most ímé az Ammoniták, a Moábiták és a Seir hegyén [lakozók,] a kiknek földjén nem akarád, hogy általmenjenek az Izráel fiai, mikor Égyiptom földéből kijöttek, hanem mellettök menének el és nem pusztíták el őket;
2Krón 20: 11 Ímé ezért azzal fizetnek nékünk, hogy ellenünk jönnek, hogy kiűzzenek a te örökségedből, melyet örökségül adtál nékünk.
2Krón 20: 12 Oh mi Istenünk, nem ítéled-é meg őket? Mert nincsen mi bennünk erő e nagy sokasággal szemben, mely ellenünk jön. Nem tudjuk, mit cselekedjünk, hanem csak te reád [néznek] a mi szemeink.
2Krón 20: 13 És a Júdabeliek mindnyájan állanak vala az Úr előtt, gyermekeikkel, feleségeikkel és fiaikkal egyetemben.
2Krón 20: 14 Akkor Jaházielre, a Zakariás fiára (ki Benája fia, ki Jéhiel fia, ki Mattániás fia vala, és az Asáf fia közül való Lévita vala) az Úrnak lelke szálla, a gyülekezet közepette,
2Krón 20: 15 És monda: Mindnyájan, a kik Júdában és Jeruzsálemben lakoztok, és te Jósafát király, halljátok meg szómat! Így szól az Úr néktek: Ne féljetek és ne rettegjetek e nagy sokaság miatt; mert nem ti harczoltok velök, hanem az Isten.
2Krón 20: 16 Holnap szálljatok szembe velök! Ímé ők a Czicz hágóján fognak felmenni, és rájok találtok a völgynek szélénél, a Jeruel pusztájával szemben.
2Krón 20: 17 Nem kell néktek harczolnotok, [hanem csak] álljatok veszteg, és lássátok az Úrnak szabadítását rajtatok. Júda és Jeruzsálem, ne féljetek és ne rettegjetek! Holnap menjetek ellenök, mert az Úr veletek lesz.
2Krón 20: 18 Akkor Jósafát meghajtá fejét a föld felé, s Júda és Jeruzsálem lakói leborulának az Úr előtt és imádák az Urat.
2Krón 20: 19 A Kéhátiták fiai közül és a Kóriták fiai közül való Léviták pedig felállának, hogy az Urat, Izráel Istenét nagy felszóval dícsérjék.
2Krón 20: 20 És reggel felkészülvén, kimenének a Tékoa pusztájára; és mikor kiindulnának [onnan,] megálla Jósafát, és monda: Halljátok meg szómat, Júda és Jeruzsálemben lakozók! Bízzatok az Úrban a ti Istentekben, és megerősíttettek; bízzatok az ő prófétáiban, és szerencsések lesztek!
2Krón 20: 21 Tanácsot tartván pedig a néppel, előállítá az Úr énekeseit, hogy dícsérjék a szentség ékességét, a sereg előtt menvén, és mondják: Tiszteljétek az Urat, mert örökkévaló az ő irgalmassága;
2Krón 20: 22 És a mint elkezdették az éneklést és a dícséretet: az Úr ellenséget szerze az Ammon fiai és a Moábiták és a Seir hegyén [lakozók] ellen, a kik Júdára jövének, és megverettetének.
2Krón 20: 23 Mert az Ammon és a Moáb fiai a Seir hegyén lakozók ellen támadának, hogy őket levágnák és elvesztenék; és mikor mind elvesztették a Seir hegyén lakozókat, azután egymás elpusztítását segítették elő.
2Krón 20: 24 A Júda népe pedig méne Mispába a puszta felé, és mikor a sokaság felé fordulának: ímé csak elesett holttestek valának a földön, és senki sem menekült meg.
2Krón 20: 25 Akkor elméne Jósafát és az ő népe, hogy azoknak jószágait megzsákmányolják, és találának nálok temérdek gazdagságot és a holttesteken drága szép ruhákat, melyeket lefosztának [rólok,] oly sokat, hogy alig vihették el, és harmadnapig kapdosták a zsákmányt, mert felette sok vala.
2Krón 20: 26 Negyednapra pedig gyűlének a hálaadásnak völgyébe, mivel az Úrnak ott adának hálákat; azért azt a helyet hálaadás völgyének nevezék mind e mai napig.
2Krón 20: 27 Megtére azért Júdának és Jeruzsálemnek egész népe Jósafáttal, az ő fejedelmökkel egybe, hogy visszamenjen Jeruzsálembe nagy örömmel; mert az Úr megvigasztalta vala őket az ő ellenségeik felett.
2Krón 20: 28 És bemenének Jeruzsálembe, lantokkal, cziterákkal és trombitákkal, az Úr házához.
2Krón 20: 29 És lőn az Istennek félelme az országok minden királyságain, mikor meghallották, hogy az Úr hadakozott vala az Izráel ellenségei ellen.
2Krón 20: 30 Megnyugovék azért a Jósafát országa, és békességet ada néki az ő Istene minden felől.
2Krón 20: 31 És uralkodék Jósafát Júda felett. Harminczöt esztendős vala, mikor uralkodni kezde, és uralkodék Jeruzsálemben huszonöt esztendeig; és az ő anyjának neve Azuba vala, a Silhi leánya.
2Krón 20: 32 És jára Asának, az ő atyjának útján, el sem távozék attól, cselekedvén azt, a mi az Úr szeme előtt kedves dolog vala.
2Krón 20: 33 Csakhogy még a magaslatok nem rontattak le, és a nép nem készítette az ő szívét az ő atyái Istenéhez.
2Krón 20: 34 Jósafátnak pedig első és utolsó dolgai ímé meg vannak írva Jéhunak, a Hanáni fiának könyvében, aki azokat beírta az Izráel királyainak könyvébe.
2Krón 20: 35 Azután Jósafát, a Júda királya megbarátkozék Akháziával, az Izráel királyával, aki gonoszul cselekedett vala;
2Krón 20: 36 Mindazáltal vele megbarátkozék, hogy hajókat készítenének, melyeken Társisba mennének; és a hajókat Esiongáberben készíték.
2Krón 20: 37 Jövendöle azért Eliézer, a Maresából való Dódava fia Jósafát ellen, mondván: Minthogy megbarátkozál Akháziával, az Úr megsemmisíti a te munkádat. És a hajók mind összetörének, és nem mehetének Társisba.
2Krón 21: 1 És meghala Jósafát az ő atyáival egyetemben, és eltemetteték az ő atyáival a Dávid városában; és uralkodék helyette az ő fia, Jórám.
2Krón 21: 2 És az ő testvérei, a Jósafát fiai [ezek valának: ] Azária, Jéhiel, Zakariás, Azáriás, Mikáel és Sefátja. Ezek mind Jósafátnak, az Izráel királyának fiai voltak.
2Krón 21: 3 És adott nékik az ő atyjok sok ajándékot ezüstben, aranyban és drágaságokban, Júdabeli megerősített városokkal; de a királyságot Jórámnak adá, mivel ő vala elsőszülötte.
2Krón 21: 4 Kezde azért Jórám az ő atyjának királyságában uralkodni, és mikor immár abban megerősödött, az ő testvéreit mind megölé fegyverrel; sőt Izráel fejedelmei közül is [némelyeket.]
2Krón 21: 5 Harminczkét esztendős korában kezdett vala uralkodni Jórám, és nyolcz esztendeig uralkodék Jeruzsálemben.
2Krón 21: 6 És jára az Izráel királyainak útján, a mint cselekszik vala az Akháb háznépe; mert az Akháb leányát vette vala magának feleségül; és az Úr szemei előtt gonosz dolgot cselekedék.
2Krón 21: 7 Nem akará mindazáltal az Úr a Dávid házát elveszteni a szövetségért, a melyet Dáviddal kötött, és mivel igéretet tett vala, hogy szövétneket ad néki és az ő fiainak minden időben.
2Krón 21: 8 Az ő idejében szakada el Edom Júda keze alól, és királyt választának magoknak.
2Krón 21: 9 Elméne ugyan Jórám az ő vezéreivel és a szekerek mind ő vele, és felkelvén éjjel, megveré az Edomitákat, a kik őt körülvették vala, és szekereiknek fejedelmeit;
2Krón 21: 10 Mindazáltal Edom elszakada Júdának keze alól mind e mai napig. Ugyanakkor elszakada Libna is az ő keze alól, mivel elhagyta az Urat, atyái Istenét.
2Krón 21: 11 Ő is csináltatott magaslatokat Júda hegyein, és azt művelé, hogy a Jeruzsálembeliek paráználkodának, sőt Júdát is felbiztatá [erre.]
2Krón 21: 12 Juta pedig azonközben az Illés próféta írása hozzá, mondván: Ezt mondja az Úr, a te atyádnak, Dávidnak Istene: Mivel nem járál a te atyádnak, Jósafátnak útján, sem a Júda királyának, Asának útján;
2Krón 21: 13 Hanem járál az Izráel királyainak útján, és azt műveléd, hogy Júda és Jeruzsálem lakói paráználkodjanak, a mint az Akháb háza is paráználkodik; annakfelette testvéreidet, atyádnak házát megöléd, a kik jobbak voltak nálad:
2Krón 21: 14 Ímé az Úr nagy csapást bocsát a te népedre, fiaidra, feleségeidre és minden jószágodra.
2Krón 21: 15 Te pedig súlyos betegségbe, bélbajba [esel], mindaddig, míg a te béled naponként kimegy a betegség miatt.
2Krón 21: 16 Felindítá azért az Úr Jórám ellen a Filiszteusok és az Arábiabeliek elméjét, a kik a szerecsenekkel határosok valának.
2Krón 21: 17 És feljövének Júda ellen és megtámadván őt, zsákmányul vivék mindazt a vagyont, a mi a király házában található volt, sőt fiait és feleségeit is, és nem maradt néki más fia, csak Joákház, a legkisebbik.
2Krón 21: 18 És mindezek után megveré őt az Úr felette nagy bélbajjal, mely gyógyíthatatlan vala.
2Krón 21: 19 És [ez] így volt napról-napra, egészen a második év végéig, midőn belei kifolytak a betegség miatt, és meghala nagy kínokban: és népe nem égete néki [drága illatú fűszereket,] mint az ő atyáinak égettek vala.
2Krón 21: 20 Harminczkét [esztendős] vala, mikor uralkodni kezde, és nyolcz esztendeig uralkodék Jeruzsálemben. És mikor minden részvét nélkül kimula, eltemeték őt a Dávid városában; de nem a királyok sírjába.
2Krón 22: 1 És királylyá tevék Jeruzsálem lakosai helyette az ő legkisebb fiát Akháziát; mert az idősebbeket mind megölték azok, a kik az Arábiabeliekkel jöttek vala a táborba. Uralkodék azért Akházia, Jórámnak a Júda királyának fia.
2Krón 22: 2 Akházia negyvenkét esztendős volt, mikor királylyá lett, és egy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben. Anyjának neve Athália volt, a ki az Omri leánya vala.
2Krón 22: 3 Ő is az Akháb házának útjain jára; mert az ő anyja vala néki tanácsadója az istentelen cselekedetre.
2Krón 22: 4 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, miképen az Akháb háznépe, mert azok voltak tanácsadói atyja halála után, az ő veszedelmére.
2Krón 22: 5 Sőt azoknak tanácsa után indulva, hadba méne Jórámmal az Akháb fiával az Izráel királyával Hazáel ellen a Siriabeli király ellen, Rámóth Gileádba; de a Siriabeliek Jórámot megverék.
2Krón 22: 6 Visszatért azért [Jórám,] hogy meggyógyíttassa magát Jezréel városában; mert sebek [valának rajta,] melyekkel megsebesíttetett Rámában, mikor Hazáel ellen, Siria királya ellen harczolt. Akházia pedig, Jórámnak a Júda királyának fia, aláméne, hogy meglátogatná Jórámot, az Akháb fiát Jezréelben, mert beteg vala.
2Krón 22: 7 Hogy Akházia Jórámhoz méne, Isten [akaratából,] az ő romlása vala, mert odaérkezvén, elméne Jórámmal Jéhu ellen, aki a Nimsi fia volt, a kit az Úr felkenetett, hogy kiírtaná az Akháb háznépét.
2Krón 22: 8 Lőn azért, mikor Jéhu az Akháb házán bosszút álla, rátalált a Júda fejedelmeire és az Akházia testvéreinek fiaira, a kik Akháziának szolgálnak vala, és megölé őket.
2Krón 22: 9 Akháziát is keresé és megfogák őt, (ki Samariában rejtőzött vala el) és vivék őt Jéhuhoz, aki megöleté őt. De eltemették, mert ezt mondják róla: [Mégis] a Jósafát fia volt, a ki teljes szívvel keresé az Urat. És nem vala immár senki az Akházia háznépe közül aki képes lett volna a királyságra.
2Krón 22: 10 És Athália az Akházia anyja, látván, hogy az ő fia meghalt: felkele és megölé a Júda háznépének minden királyi sarját.
2Krón 22: 11 De Jósabát a király leánya vevé Joást az Akházia fiát, és kivivé őt titkon a király fiai közül, a kik megölettek, és elrejté őt és az ő dajkáját az ágyasházban. És elrejté őt Jósabát, a Jórám király leánya, aki a Jójada pap felesége volt, (mert Akháziának huga vala) Athália elől, hogy őt meg ne ölhesse.
2Krón 22: 12 És náluk vala az Úr házában elrejtve hat esztendeig. Athália pedig uralkodék az ország felett.
2Krón 23: 1 A hetedik esztendőben pedig felbátorodván Jójada, szövetséget kötött a századosokkal, Azáriával a Jérohám fiával, Ismáellel a Jóhanán fiával, Azáriával az Obed fiával, Maaséjával az Adája fiával, és Elisafáttal a Zikri fiával;
2Krón 23: 2 A kik Júda országát körüljárván, összegyűjték Júdának minden városaiból a Lévitákat és az Izráel családfőit, és jövének Jeruzsálembe.
2Krón 23: 3 Szövetséget tőn pedig mind az egész gyülekezet a királylyal az Isten házában, minekutána [Jójada] ekképen szólott nékik: Ímé a király fia fog uralkodni, a mint az Úr szólott volt a Dávid fiairól;
2Krón 23: 4 Azért ez az a dolog, amit cselekednetek kell: Harmadrész közületek, a kik a szombatra szoktatok feljönni a papok és a Léviták közül, ajtónálló legyen;
2Krón 23: 5 Harmadrész a király házánál, és harmadrész a főkapunál álljon; az egész nép pedig legyen az Úr házának pitvariban;
2Krón 23: 6 Senki ne menjen be az Úr házába, hanem csak a papok és a kik szolgálnak a Léviták közül, csak ők menjenek be, mert szent dologra rendeltettek; az egész nép tartsa magát az Úr parancsolatjához.
2Krón 23: 7 És a Léviták vegyék körül a királyt, fegyvere mindenkinek kezében legyen, és ha valaki bemenne a házba, ott megölettessék; és a király mellett legyetek, mikor bemegy és mikor kijön.
2Krón 23: 8 És mind a szerint cselekedének a Léviták és az egész Júda, a mint Jójada pap megparancsolá, és kiki maga mellé vevé az ő embereit, mindazokat, a kik felmennek vala a szombatra, mind a kik kijőnek vala szombaton; mert Jójada pap nem ereszté el a csapatokat.
2Krón 23: 9 És Jójada pap a századosoknak azokat a dárdákat, paizsokat és pánczélokat adá, a melyek Dávid királyéi [voltak,] a melyek az Isten házában [valának.]
2Krón 23: 10 És állítá az egész népet, mindenkinek fegyvere kezében lévén, a ház jobb oldalától fogva a ház bal oldaláig, az oltár mellett és a ház mellett a király körül.
2Krón 23: 11 Akkor kihozák a király fiát, és reá tevék a koronát és a bizonyságtételt, és királylyá tevék őt, és megkenék őt Jójada és az ő fiai, mondván: Éljen a király!
2Krón 23: 12 Mikor pedig meghallotta Athália a futkosó nép szavát, a kik a királyt dícsérik vala; akkor [ő is] felméne a nép közé az Úr házába.
2Krón 23: 13 És mikor látta, hogy a király az ő oszlopánál áll a bejáratnál, s a fejedelmek és a trombitások a király mellett vannak, és hogy az egész föld népe örül, trombitál, s az énekesek a zengő szerszámokkal énekelnek, a kik tudósok valának az [isteni] dícséretben: megszaggatá Athália az ő ruháit, és monda: Árulás, árulás!
2Krón 23: 14 És kiküldé Jójada pap a századosokat, a sereg előljáróit, mondván nékik: Vezessétek ki a rendek között; és ha valaki utána menne, fegyverrel ölettessék meg. Mert ezt mondja vala a pap: Ne öljétek meg őt az Úr házában.
2Krón 23: 15 Helyet adának azért néki, [hogy kimehessen,] és mikor jutott volna a király háza felé a lovak kapujáig, ott megölték őt.
2Krón 23: 16 Szövetséget tőn pedig Jójada ő maga között, az egész nép között és a király között, hogy ők az Úr népei legyenek.
2Krón 23: 17 És beméne az egész sokaság a Baál házába, és azt elrontá, és annak mind oltárait, mind bálványait összetöré; Mattánt pedig, a Baál papját az oltárok előtt ölék meg.
2Krón 23: 18 És gondviselőket állíta Jójada az Úr házába, a lévitai papok által, a kiket Dávid csoportokba osztott az Úr házában, hogy áldoznának égőáldozatokkal az Úrnak, a mint a Mózes törvényében megíratott, nagy vígassággal és énekszóval, a Dávid rendelése szerint.
2Krón 23: 19 És állítá az ajtónállókat az Úr házának kapuihoz, hogy be ne mehessen, a ki tisztátalan bármely dolog által.
2Krón 23: 20 Azután maga mellé vevé a századosokat és a főembereket és a kik a nép felett uralkodnak, s az egész ország népét, és kivezetvén a királyt az Úr házából, bemenének a király házának felső kapuján, és ülteték a királyt a királyiszékbe.
2Krón 23: 21 És örvendezett a föld minden népe, és a város is megnyugovék; minekutána Atháliát megölék fegyverrel.
2Krón 24: 1 Hét esztendős vala Joás, mikor uralkodni kezde, és uralkodék Jeruzsálemben negyven esztendeig; az ő anyjának neve Sibia vala, Beersebából.
2Krón 24: 2 És cselekedék Joás az Úr előtt kedves dolgot, Jójada papnak teljes életében.
2Krón 24: 3 Vett pedig néki Jójada két feleséget, és nemze fiakat és leányokat.
2Krón 24: 4 Ezek után elvégezé magában Joás, hogy megújítja az Úrnak házát.
2Krón 24: 5 És összehivatá a papokat és a Lévitákat, és monda nékik: Menjetek el a Júda városaiba, és szedjetek az Izráel népétől fejenként pénzt, hogy a ti Istentek háza esztendőnként kijavíttassék. Ti pedig siessetek e dologgal; de a Léviták nem sietének.
2Krón 24: 6 Akkor hivatá a király Jójadát a papifejedelmet, és monda néki: Miért nem gondoltál a Lévitákra, hogy behozzák Júdából és Jeruzsálemből az ajándékot, a melyet [rendelt] Mózes az Úr szolgája és az Izráel gyülekezete, a gyülekezet sátorához?
2Krón 24: 7 Mert az istentelen Athália [és] az ő fiai elpusztították az Isten házát, és mindazt, a mi az Úr házának vala szentelve, a bálványokra költötték.
2Krón 24: 8 És mikor parancsolt a király, csinálának egy ládát, melyet az Úr házának kapuja előtt helyezének el, kivül.
2Krón 24: 9 És kihirdeték Júdában és Jeruzsálemben, hogy hozzák el az Úrnak az ajándékot, a melyet az Isten szolgája Mózes [parancsolt] a pusztában Izráelnek.
2Krón 24: 10 Akkor a vezérek mindnyájan és az egész nép örömmel vivék [az ő ajándékaikat] és veték a ládába, míg megtelék.
2Krón 24: 11 És időnként a Léviták által elviteték a ládát a király gondviselőjéhez, és mikor látták, hogy sok pénz van benne, eljövén a király íródeákja és a főpap választott embere, kiüríték a ládát, s azután ismét visszavitték helyére. Ezt művelék időnként, és nagy összeg pénzt gyűjtének.
2Krón 24: 12 És adá azt a király és Jójada az Úr háza körül való munka felügyelőjének; és fogadának favágókat és ácsokat az Úr házának újítására, vas- és rézműveseket is az Úr házának megerősítésére.
2Krón 24: 13 Munkálkodának azért a művesek, és az ő kezök által a kijavítás előrehaladt, s az Úrnak házát [előbbi] állapotába helyezék, és megerősíték azt.
2Krón 24: 14 Mikor pedig elvégezték, a megmaradt pénzt vivék a királynak és Jójadának, melyből csinálának az Úr háza számára edényeket, az [isteni] tisztelet és áldozat számára kanalakat, s arany és ezüst edényeket. És áldozának vala égőáldozatokkal szüntelen az Úrnak házában, Jójadának, teljes életében.
2Krón 24: 15 Megvénhedék pedig Jójada, és megelégedvén életével, meghala. Százharmincz esztendős korában hala meg.
2Krón 24: 16 És eltemeték őt a Dávid városában a királyok között, mivel kedves dolgot cselekedett vala Izráelben mind Istennel s mind az ő házával.
2Krón 24: 17 Minekutána pedig meghala Jójada, eljövének a Júda fejedelmei, és meghajták magokat a király előtt; a király pedig hallgatott reájok.
2Krón 24: 18 És elhagyák az Úrnak, atyáik Istenének házát, és szolgálának az Aseráknak és bálványoknak; mely vétkök miatt lőn [az Úrnak] haragja Júda és Jeruzsálem ellen.
2Krón 24: 19 És külde hozzájuk prófétákat, hogy visszatérítenék őket az Úrhoz, a kik bizonyságot tevének ellenök, de nem hallgattak reájok.
2Krón 24: 20 Az Isten lelke pedig felindítá Zakariást, a Jójada pap fiát, aki felálla a nép között, és monda nékik: Ezt mondja az Isten: Miért szegtétek meg az Úrnak parancsolatait? - mert az nem használ néktek. Ha elhagytátok az Urat, ő is elhagy titeket.
2Krón 24: 21 Amazok pedig reá támadván, ott az Úr háza pitvarában megkövezék őt a király parancsolatjából.
2Krón 24: 22 És nem emlékezék meg Joás király a jótéteményről, a melylyel annak atyja, Jójada vala ő hozzá éltében, hanem megöleté a fiát. Mikor pedig meghalna, ezt mondá: Látja az Úr és bosszút áll!
2Krón 24: 23 És már az esztendő elmúltával feljöve ellene Siria [királyának] serege, és méne Júdára és Jeruzsálemre, és kiirtották a népnek minden vezéreit a nép közül, és minden zsákmányukat küldék Damaskusba a királynak;
2Krón 24: 24 Mert noha kevés emberrel jött vala rájok a Siriabeli had, mindazáltal az Úr kezökbe adá [Júdának] nagy seregét, mivel az Urat, atyáiknak Istenét elhagyták; és Joáson is bosszút állának.
2Krón 24: 25 És mikor tőle elmentek (súlyos betegségben hagyták hátra): pártot ütének ellene az ő szolgái, a Jójada pap fiának haláláért, és megölék őt ágyában, és meghala. És eltemeték őt a Dávid városában, de nem temeték őt a királyok sírjába.
2Krón 24: 26 Ezek ütöttek ellene pártot: Zabád, az Ammonbeli Simeát asszony fia, és Józabád, a Moábbeli Simrith fia.
2Krón 24: 27 Az ő fiai, és alatta az adónak megszaporodása, s az Isten házának kijavítása, ímé meg vannak írva a királyok könyvének magyarázatában. Uralkodék helyette az ő fia, Amásia.
2Krón 25: 1 Huszonöt esztendős korában kezdett Amásia uralkodni, és huszonkilencz esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jéhoaddán vala, Jeruzsálemből való.
2Krón 25: 2 És kedves dolgot cselekedék az Úr előtt; de nem tiszta szívből.
2Krón 25: 3 Lőn pedig azután, hogy országában megerősödék, megölé az ő szolgáit, a kik a királyt, az ő atyját megölték vala.
2Krón 25: 4 De azoknak fiait nem öleté meg, hanem a szerint cselekedék, a mint a törvényben, a Mózes könyvében megiratott, a melyben az Úr parancsolt volt, mondván: Meg ne ölettessenek az atyák a fiakért és a fiak se ölettessenek meg az atyákért, hanem kiki az ő saját bűnéért ölettessék meg.
2Krón 25: 5 Összegyűjté annak felette Amásia a Júda népét, és választa közülök a nemzetségek szerint egész Júdában és Benjáminban ezredeseket és századosokat; és megszámlálá őket a húsz esztendősöktől fogva és a kik feljebb valának, és talála azok közül válogatott fegyverfoghatókat, kopjásokat és paizsosokat, háromszázezeret.
2Krón 25: 6 Annakfelette az Izráeliták közül százezer erős vitézt fogadott fel, száz talentom ezüstön.
2Krón 25: 7 Eljöve pedig az Isten embere ő hozzá, mondván: Oh király! ne menjen el te veled Izráel serege, mert az Úr nem lesz Izráellel, Efraim minden fiaival.
2Krón 25: 8 Ha nem [hiszed,] ám menj el, készülj a viadalhoz; de megver az Isten téged az ellenség előtt; mert az Isten hatalmában van mind a segítség, mind a megveretés.
2Krón 25: 9 Akkor monda Amásia az Isten emberének: De mit tegyünk a száz talentom ezüsttel, a melyet Izráel seregének adtam? És felele az Isten embere: Az Úr néked annál sokkal többet adhat.
2Krón 25: 10 Kiválasztá azért Amásia azt a sereget, a mely Efraimból jött vala ő hozzá, hogy mennének helyökre; mely dologért igen megharagvának a Júda népére, és felgerjedt haraggal tértek vissza helyeikre.
2Krón 25: 11 Amásia pedig felbátorodván, elindítá népét, és méne a sós völgybe; és megvere a Seir fiai közül tízezeret.
2Krón 25: 12 És Júda fiai tízezeret élve fogtak el, a kiket egy magas kőszikla tetejére vivének, és letaszították őket a magas kőszikláról, és mindnyájan összeroncsoltattak.
2Krón 25: 13 Annak a seregnek fiai pedig, a kiket visszakülde Amásia, hogy ne menjenek ő vele hadba: Júdának városaira ütének Samariától fogva mind Bethóronig; és levágván háromezeret azok közül, nagy zsákmányt vivének el.
2Krón 25: 14 Lőn azután, hogy Amásia megtére az Edomiták megveréséből, a Seir fiainak isteneit elhozá és Isten gyanánt tisztelé azokat, a kik előtt magát meghajtja vala, és nékik jóillatot gerjeszte.
2Krón 25: 15 Ezért megharaguvék az Úr Amásiára, és prófétát külde hozzá, a ki monda néki: Miért imádod annak a népnek isteneit, a kik nem szabadíthatták meg az ő népöket a te kezedből?
2Krón 25: 16 Lőn pedig, mikor ekképen szólott volna néki, monda néki a [király: ] Vajjon te tanácsosa vagy-é a királynak? Hallgass, mert rosszul jársz. Megszünék azért a próféta, minekutána ezt mondotta volna: Látom, hogy az Isten el akar téged veszteni, mivel ezt műveléd, és tanácsomat nem fogadád meg.
2Krón 25: 17 Amásia pedig, a Júda királya, tanácsot tartván, követet külde Joáshoz, a Joákház fiához, aki Jéhunak fia vala, az Izráel királyához, mondván: Nosza, szálljunk szembe egymással!
2Krón 25: 18 Akkor Joás, az Izráel királya ilyen választ ada Amásiának, a Júda királyának: A Libánus hegyén való tövis külde a Libánuson való czédrusfához, mondván: Add a te leányodat az én fiamnak feleségül; eközben azonban arra menvén egy fenevad, a mely a Libánuson lakik vala, eltapodá azt a tövist.
2Krón 25: 19 Te magadban így gondolkodtál: Megveréd az Edomitákat, azért fuvalkodtál fel magadban, hogy dicsekedjél. Kérlek, maradj otthon, miért szereznél magadnak veszedelmet, hogy te és Júda elveszszen [általam.]
2Krón 25: 20 De Amásia nem nyugodhatott, mert Isten elvégezte vala, hogy [az ellenség] kezébe adja őket, mivel az Edomiták isteneit keresték.
2Krón 25: 21 Felindula azért Joás, az Izráel királya, és szembeszállának egymással ő és Amásia, a Júda királya Béth-Semesnél, a mely Júdában van.
2Krón 25: 22 És Júda megveretteték Izráel által, és elmenekülének mindnyájan sátoraikba.
2Krón 25: 23 Amásiát pedig, a Júda királyát, a Joás fiát, aki Joákház fia volt, Joás, az Izráel királya elfogá Béth-Semesben, és vivé őt Jeruzsálembe, és Jeruzsálem kőfalát lerontá az Efraim kaputól fogva mind a szeglet kapujáig négyszáz singnyire.
2Krón 25: 24 És az aranyat, az ezüstöt és mindenféle edényeket, a melyek az Isten házában, az Obed-Edom birtokában találtatának, és a király házának kincseit, s a kezesek fiait mind Samariába vivé.
2Krón 25: 25 Amásia, a Joás fia, a Júda királya, minekutána meghala Joás, a Joákház fia, az Izráel királya, még tizenöt esztendeig éle.
2Krón 25: 26 Amásiának pedig többi dolgai, az elsők és utolsók, avagy nincsenek-é megírva a Júda és az Izráel királyainak könyvében?
2Krón 25: 27 Azon időtől fogva pedig, hogy Amásia az Úrtól elszakada, összeesküvést szőttek ellene Jeruzsálemben; és elmeneküle Lákisba, de utána küldöttek Lákisba, és megölték ott őt.
2Krón 25: 28 És elhozák onnét lovakon, és eltemeték őt az ő atyáival, Júdának városában.
2Krón 26: 1 Akkor előhozván az egész Júda nemzetsége Uzziást (ki tizenhat esztendős vala), királylyá tevék őt az ő atyja Amásia helyett.
2Krón 26: 2 Ő építé meg Elótot, és csatolta ismét Júdához, minekutána [Amásia] király meghalt az ő atyáival egybe.
2Krón 26: 3 Tizenhat esztendős korában kezdett vala uralkodni Uzziás, és ötvenkét esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jékólia vala, Jeruzsálemből való.
2Krón 26: 4 És az Úr előtt kedves dolgot cselekedék, a mint az ő atyja, Amásia is cselekedett vala.
2Krón 26: 5 És keresi vala az Istent Zakariás [próféta] idejében, aki az isteni látásokban értelmes vala; és mindaddig, míg az Urat keresé, jó előmenetelt adott néki Isten;
2Krón 26: 6 Mert kimenvén, hadakozék a Filiszteusok ellen; és a Gáth kerítését, a Jabné kerítését és az Asdód kerítését letöré, és építe városokat Asdódban és a Filiszteusok tartományában.
2Krón 26: 7 És megsegéllé őt az Isten a Filiszteusok ellen és az Arábiabeliek ellen, a kik lakoznak vala Gúr-Baálban, és Meunimban.
2Krón 26: 8 És adának az Ammoniták Uzziásnak ajándékot, és elterjede az ő híre Égyiptomig; mert felette igen megnevekedett az ő hatalma;
2Krón 26: 9 És építe Uzziás tornyokat Jeruzsálemben a szeglet kapuja felett, a völgy kapuja felett és a szegletek felett, és igen megerősítteté azokat.
2Krón 26: 10 A pusztában is tornyokat épített, és sok kutat ásatott; mert sok nyája vala mind a völgyekben, mind a lapályon, és szántóvető szolgái, vinczellérei a hegyeken és Kármelben, mert a földművelést kedvelte.
2Krón 26: 11 Uzziásnak hadakozó serege is vala, a mely harczba mehetett csapatonként, a mint megszámláltatott Jéhiel íródeák és Maaséja előljáró által Hanániás vezetése alatt, aki a király vezérei közül való.
2Krón 26: 12 A családfők egész száma a hadakozó vitézek között kétezerhatszáz vala.
2Krón 26: 13 És az ő kezök alatt levő hadakozó sereg háromszázhétezerötszáz harczosból állott, a kik képesek valának megsegíteni a királyt ellenségei ellen.
2Krón 26: 14 És készíttete Uzziás nékik, az egész sereg számára paizsokat, kopjákat, sisakokat, pánczélokat, íveket és parittyába való köveket.
2Krón 26: 15 Készíttete annakfelette Jeruzsálemben értelmes mesteremberek által gépezeteket a tornyok tetején és a kőfal szegletein, nyilaknak és nagy köveknek kihajigálására. És az ő híre messzire elterjede; mert csudálatosan megsegítteték, míglen megerősödék.
2Krón 26: 16 Mikor pedig ilyen módon megerősödött volna, felfuvalkodék, hogy megfertőztetné magát és vétkezék az Úr ellen, az ő Istene ellen. Beméne az Úr templomába, hogy a füstölő oltáron füstölne.
2Krón 26: 17 És beméne ő utána Azáriás pap, és vele az Úr papjai nyolczvanan, igen erősek.
2Krón 26: 18 És ellene állának Uzziás királynak, és mondának néki: Uzziás! nem a te dolgod az Úrnak füstölni, hanem az Áron pap fiaié, a kik felszenteltetének, hogy füstöljenek. Menj ki e szent helyből; mert igen vétkeztél és dicsőségedre nem leend az Úr Istentől.
2Krón 26: 19 És megharaguvék Uzziás, a kinek kezében vala a füstölő szerszám, hogy füstölne; és mikor haragudnék a papokra, bélpoklosság támada a homlokán ott a papok előtt, az Úr házában, a füstölő oltár előtt.
2Krón 26: 20 És mikor tekintett volna ő reá Azáriás főpap, és vele mind a többi papok, láták a bélpoklosságot az ő homlokán; és elűzék őt onnét, sőt maga is sietett kimenni, mert az Úr megverte vala őt.
2Krón 26: 21 És lőn Uzziás király halála napjáig bélpoklos; és lakik vala egy elkülönített házban bélpoklosan, mert az Úr házából kivettetett vala. És Jótám, az ő fia vala a király házában, aki ítélkezék az ország népe felett.
2Krón 26: 22 Uzziásnak pedig első és utolsó dolgait megírta Ésaiás próféta, az Ámós fia.
2Krón 26: 23 És meghala Uzziás az ő atyáival egybe, és eltemeték őt az ő atyáival a temetőbe, a mely a királyoké vala, mert ezt mondják felőle: bélpoklos volt. És uralkodék helyette Jótám, az ő fia.
2Krón 27: 1 Huszonöt esztendős vala Jótám, mikor uralkodni kezde, és tizenhat esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; az ő anyjának neve Jérusa vala, a Sádók leánya.
2Krón 27: 2 És kedves dolgot cselekedék az Úr előtt, mint az ő atyja, Uzziás is cselekedett vala, csakhogy nem méne az Úr templomába; a nép azonban tovább is vétkezék.
2Krón 27: 3 Ő építé meg az Úr házának felső kapuját; a vár kőfalán is sokat építe.
2Krón 27: 4 Annakfelette a Júda hegyes földén városokat építe, és a ligetekben palotákat és tornyokat építe.
2Krón 27: 5 Ő is hadakozott az Ammon fiainak királyai ellen, a kiket megvere; és adának néki az Ammon fiai azon esztendőben száz tálentom ezüstöt s tízezer véka búzát és tízezer véka árpát. Ezt fizették néki az Ammon fiai a második és harmadik esztendőben is.
2Krón 27: 6 És hatalmassá lőn Jótám, mert útjában az Úr előtt, az ő Istene előtt járt.
2Krón 27: 7 Jótámnak pedig több dolgait, minden hadakozásait és útjait, ímé megírták az Izráel és a Júda királyainak könyvében.
2Krón 27: 8 Huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és tizenhat esztendeig uralkodék Jeruzsálemben.
2Krón 27: 9 És elaluvék Jótám az ő atyjával, és eltemeték őt a Dávid városában; és uralkodék Akház, az ő fia helyette.
2Krón 28: 1 Húsz esztendős volt Akház, mikor uralkodni kezdett, és tizenhat esztendeig uralkodék Jeruzsálemben, és nem cselekedék kedves dolgot az Úr előtt, mint Dávid, az ő atyja;
2Krón 28: 2 Hanem az Izráel királyainak útján járt, és öntött [bálványokat] is csináltatott a Baál tiszteletére.
2Krón 28: 3 Annakfelette tömjéneze a Hinnom fiának völgyében; fiait is megégeté tűzben, a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elől kiűzött volt.
2Krón 28: 4 Áldozék és tömjéneze a magaslatokon is, a halmokon is és minden zöld fa alatt.
2Krón 28: 5 Ezért az Úr az ő Istene adá őt a Siriabeli király kezébe, és őt [igen] megverék, és sok foglyot hurczolának el ő tőle, a kiket Damaskusba vivének. Sőt még az Izráel királya kezébe is adaték, és az is igen megveré őt.
2Krón 28: 6 Mert Pékah, a Rémália fia, Júdában egy nap levága százhúszezer embert, mind vitézeket; mivel elhagyták az Urat, atyáik Istenét.
2Krón 28: 7 Annakfelette az Efraimbeli vitéz Zikri megölé Maásiát, a király fiát, Azrikámot, az ő házának gondviselőjét, és Elkánát, aki a király után második vala.
2Krón 28: 8 És elvivének az Izráel fiai az ő atyjokfiai közül kétszázezer asszonyt, fiút, leányt, és nagy vagyont rablának el tőlök, és azzal a zsákmánynyal mennek vala Samariába.
2Krón 28: 9 Vala pedig ott az Úrnak egy prófétája, a kinek neve Odéd, a ki eleibe menvén a hadnak, a mely Samariába megy vala, monda nékik: Ímé, mivel az Úrnak, atyáitok Istenének haragja Júda ellen felgerjedett, őket kezetekbe adta, és ti [sokat] megölétek közülök haragotokban, a mely szintén az égig felhatott;
2Krón 28: 10 És immár arra gondoltok, hogy Júdának és Jeruzsálemnek fiait megalázzátok, hogy néktek szolgáitok és szolgálóleányitok legyenek: avagy ezáltal nem teszitek-é magatokat bűnösökké az Úrnál, a ti Isteneteknél?
2Krón 28: 11 Azért halljátok meg szómat: Vigyétek vissza a ti atyátokfiai közül való foglyokat, a kiket ide hoztatok; különben az Úrnak nagy haragja [lészen] rajtatok.
2Krón 28: 12 Akkor felkelének némelyek az Efraimból való vezérek közül: Azáriás, a Jóhanán fia; Berékiás, a Mesillemót fia; Ezékiás, a Sallum fia, és Amása a Hadlai fia, azok ellen, a kik a viadalból jőnek vala.
2Krón 28: 13 És mondának nékik: Ne hozzátok ide be a foglyokat, mert felette igen nagy bűn lesz az, a mit akartok művelni, és ezzel a mi bűneinket és vétkeinket megsokasítjátok; mert [e nélkül] is sok bűnünk van, és felgerjedt a harag Izráel ellen.
2Krón 28: 14 Ott hagyá azért a sereg a foglyokat és a zsákmányt a vezérek és az egész gyülekezet előtt.
2Krón 28: 15 És felállának a névszerint megnevezett férfiak, s felvevék a foglyokat, és a kik mezítelenek valának közülök, felöltözteték a zsákmányból; felöltözteték azokat, sarukat is adának lábaikra; ételt és italt is adának nékik; sőt meg is kenék őket, és a gyengélkedőket szamarakra helyezék, és vivék őket a pálmafák városába, Jérikhóba, az ő atyjokfiaihoz; azután megtérének Samariába.
2Krón 28: 16 Az időben külde Akház király az Assiriabeli királyhoz, hogy megsegítené őt.
2Krón 28: 17 Mert még az Edomiták is eljöttek vala, és a Júdabeliek közül [sokat] levágának, vagy rabságba hurczolának.
2Krón 28: 18 A Filiszteusok is mind ellepék a lapályon való városokat és Júdának dél felől való részét, és elfoglalák Béth-Semest, Ajalont, Gederótot, Sókot és annak faluit; Timnát és annak faluit; Gimzót és annak faluit, és ott laknak vala;
2Krón 28: 19 Mert az Úr megalázta Júdát Akházért, az Izráel királyáért; mert arra indítá Júdát, hogy vétkezzék az Úr ellen.
2Krón 28: 20 Eljöve azért ő ellene Tiglát-Piléser, Assiria királya, aki sanyargatá őt, és nem segítette meg.
2Krón 28: 21 Mert Akház kifosztá az Úr házát, a királyét, a fejedelmekét, és az Assiriabeli királynak adá, de azért nem lőn néki segítségére.
2Krón 28: 22 Sőt még a szorongattatás idejében is tovább vétkezék az Úr ellen; ilyen vala Akház király.
2Krón 28: 23 Mert áldozék Damaskus isteneinek, a kik őt megverték vala, ezt mondván: Mivel Siria királyainak istenei megsegítik őket, azért én is azoknak áldozom, hogy segéljenek engem is, holott mind néki, mind az egész Izráelnek azok okozták romlását.
2Krón 28: 24 És összehordá Akház az Isten házának edényeit, és összetöré az Isten házának edényeit, és az Úr házának ajtait bezárá, és csinála a maga számára oltárokat Jeruzsálemnek minden szegletén;
2Krón 28: 25 Júdának minden városaiban is magaslatokat építe, hogy az idegen isteneknek tömjénezzen, és haragra ingerlé az Urat, atyái Istenét.
2Krón 28: 26 Az ő több dolgai pedig és útjai, úgy az elsők, mint utolsók, ímé meg vannak írva a Júda és az Izráel királyainak könyvében.
2Krón 28: 27 Meghala pedig Akház az ő atyáival, és eltemeték őt Jeruzsálem városában; mert nem vivék őt az Izráel királyainak sírjába. És uralkodék az ő fia, Ezékiás, ő helyette.
2Krón 29: 1 Ezékiás huszonöt esztendős korában kezdett uralkodni, és uralkodék huszonkilencz esztendeig Jeruzsálemben; az ő anyjának neve vala Abija, a Zakariás leánya.
2Krón 29: 2 És kedves dolgot cselekedék az Úr előtt, mind a szerint, a mint Dávid, az ő atyja is cselekedett vala.
2Krón 29: 3 És az ő királyságának első esztendejében, az első hónapban kinyitá az Úr házának ajtait, és azokat megújíttatá.
2Krón 29: 4 És egybehivatá a papokat és a Lévitákat, és összegyűjté őket a napkelet felől való utczában;
2Krón 29: 5 És monda nékik: Hallgassatok meg engem Léviták! Most szenteljétek meg magatokat, az Úrnak, atyáitok Istenének házát is szenteljétek meg, és hordjatok ki minden tisztátalanságot a szent helyről;
2Krón 29: 6 Mert vétkeztek a mi atyáink, és az Úr előtt, a mi Istenünk előtt gonoszul cselekedének, és elhagyták őt, az Úr sátorától elfordították arczukat, hátat fordítván annak.
2Krón 29: 7 A tornácz ajtait is bezárták, a szövétnekeket eloltották, és füstölőszert nem füstölögtettek és égőáldozatot nem áldoztak az Izráel Istenének a szent helyen.
2Krón 29: 8 És ezért volt az Úrnak haragja Júdán és Jeruzsálemen, és adta volt őket rabságra és pusztulásra és kigunyoltatásra, a mint ti magatok is látjátok.
2Krón 29: 9 És ímé a mi atyáink fegyver által hullottak el, fiaink, leányaink és feleségeink fogságba vitettek e dolog miatt.
2Krón 29: 10 Most [azért] elvégeztem magamban, hogy az Úrral, Izráel Istenével szövetséget szerzek, hogy haragját tőlünk elfordítsa.
2Krón 29: 11 Fiaim, most ne tévelyegjetek; mert az Úr választott titeket, hogy ő előtte állván, néki szolgáljatok; hogy szolgái legyetek néki és jóillatot szerezzetek.
2Krón 29: 12 Felkelének azért a Léviták: Máhát az Amásai fia, Jóel az Azárja fia, a kik Kéhátiták valának; a Mérári fiai közül pedig Kis az Abdi fia, és Azária a Jéhalélel fia, és a Gersoniták közül Joah a Zimma fia, és Éden a Joah fia;
2Krón 29: 13 Az Elisáfán fiai közül Simri és Jéhiel; az Asáf fiai közül Zakariás és Mattánia;
2Krón 29: 14 A Hemán fiai közül Jéhiel és Simei; a Jédutun fiai közül Semája és Uzziel.
2Krón 29: 15 Összegyűjték az ő atyjokfiait, és megszentelék magokat, és bemenének a király parancsolatjából az Úrnak beszédei szerint, az Úr házának megtisztítására.
2Krón 29: 16 És bemenének a papok az Úr házának belső részébe, hogy azt megtisztítsák; kihordának [belőle] minden tisztátalanságot, a melyet az Úr templomában találának, az Úr házának pitvarába; és a Léviták felszedék, hogy onnan kihordják a Kidron patakába.
2Krón 29: 17 Elkezdék pedig a megszentelést az első hónap első napján, és a hónap nyolczadik napján bemenének az Úr házának tornáczába, és megszentelék az Úr házát nyolcz napon át, úgy hogy az első hónap tizenhatodik napján végezték be.
2Krón 29: 18 És akkor bemenének Ezékiás királyhoz, és mondának: Megtisztítottuk mindenestől az Úr házát, az égőáldozat oltárát is, minden hozzá tartozó edényekkel egybe, a szent asztalt is, minden szerszámaival;
2Krón 29: 19 Minden egyéb eszközöket is, a melyeket Akház király az ő királysága alatt megszentségtelenített, mikor [Isten ellen] vétkezett vala, helyreállítottunk és megszenteltünk, és ímé mind az Úr oltára előtt vannak.
2Krón 29: 20 Reggel azért felkele Ezékiás király, és összegyűjté a város fejedelmeit, és felméne az Úr házába.
2Krón 29: 21 És vivének fel hét tulkot és hét kost, hét bárányt és hét bakot bűnért való áldozatra az országért, a szent hajlékért és Júdáért, és megparancsolá az Áron fiainak, a papoknak, hogy megáldozzák az Úr oltárán.
2Krón 29: 22 Megölék azért a tulkokat, és a papok azoknak véröket vévén, elhinték az oltárra; hasonlatosképen megölvén a kosokat, elhinték azoknak véröket az oltárra; a bárányokat is megölvén, azoknak vérét az oltárra hinték.
2Krón 29: 23 Azután előhozák a bűnért való bakokat a király és a gyülekezet elé, és kezöket rájok tevék.
2Krón 29: 24 Minekutána a papok azokat megölték, bűnért való áldozást végeztek a vérökkel az oltáron, az egész Izráel megtisztulására; mert az egész Izráelért parancsolta vala a király az égőáldozatot és a bűnért való áldozatot.
2Krón 29: 25 És beállítá a Lévitákat az Úr házába czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal Dávidnak és Gádnak a király prófétájának, és Nátán prófétának parancsolatja szerint; mert az Úrtól volt a parancs az ő prófétái által.
2Krón 29: 26 Előállának azért a Léviták a Dávid [zengő] szerszámaival; a papok is a trombitákkal.
2Krón 29: 27 És megparancsolá Ezékiás, hogy egészen égőáldozatot áldozzanak az oltáron. És mikor megkezdődött az áldozás ugyanakkor megkezdődött az Úrnak éneke is és a trombiták [harsonája] Dávidnak az Izráel királyának szerszámaival.
2Krón 29: 28 És az egész gyülekezet leborula, az énekesek énekelének, és a trombitások trombitálának mindaddig, míg az egészen égőáldozatnak vége lőn.
2Krón 29: 29 És a mikor elvégezték az áldozatokat, a király és mindnyájan a vele valók leborulván [arczczal,] imádkozának.
2Krón 29: 30 És megparancsolá Ezékiás király és a fejedelmek a Lévitáknak, hogy az Urat dícsérjék a Dávid és az Asáf próféta dicséreteivel; a kik, mikor nagy örömmel dícsérték [az Urat], meghajoltak és leborulának.
2Krón 29: 31 Azután szóla és monda Ezékiás: Most már felavattátok magatokat az Úrnak, azért jőjjetek, és hozzatok áldozatokat és dícsérő áldozatokat az Úr házában. És az egész gyülekezet hoza áldozatokat és dícsérő áldozatokat, és mindaz a kit a szíve indított, egészen égőáldozatot.
2Krón 29: 32 És az égőáldozatra való barmok száma, a melyeket a gyülekezet hozott vala, [ez volt: ] hetven tulok, száz kos, kétszáz bárány. Mindezek egészen égőáldozatul valának az Úrnak.
2Krón 29: 33 Azonkivül szenteltek az [Úrnak] hatszáz tulkot és háromezer juhot.
2Krón 29: 34 De mivel a papok kevesen valának, és nem győzték az áldozatokat mind megnyúzni, ezért az ő atyjokfiai, a Léviták segítségökre valának nékik mindaddig, míg azt a munkát elvégezék, és míg a többi papok magokat megszentelék; mert a Léviták igazabb szívűek valának a magok megszentelésében, mint a papok.
2Krón 29: 35 Az egészen égőáldozat is igen sok volt a hálaáldozatok kövérivel és az egészen égőáldozatokhoz való italáldozatokkal; és ekképen helyreállíttatott az Úr házának szolgálata.
2Krón 29: 36 Örvendeze azért Ezékiás és [ő vele] az egész gyülekezet, hogy az Isten erre hajlandóvá tette a népet; mert hirtelen történt ez a dolog.
2Krón 30: 1 És külde Ezékiás az egész Izráelhez és Júdához, sőt Efraimnak és Manassénak is íra leveleket, hogy jönnének el az Úr házához Jeruzsálembe, hogy megtartanák a páskhát az Úrnak, Izráel Istenének.
2Krón 30: 2 És tanácsot tarta a király és fejedelmei s az egész gyülekezet Jeruzsálemben, hogy a második hónapban tartsák meg a páskhát.
2Krón 30: 3 Mert azt akkor nem tarthatták meg, mert a papok nem szentelhették meg magokat kellő számban, s a nép sem gyűlt vala össze Jeruzsálemben.
2Krón 30: 4 És e dolog igen tetszék mind a királynak, mind az egész gyülekezetnek.
2Krón 30: 5 Elhatározták tehát, hogy kihirdetik egész Izráelben Beersebától fogva Dánig, hogy jőjjenek Jeruzsálembe páskhát szentelni az Úrnak, Izráel Istenének, mert már régóta nem tartották meg úgy, a mint megiratott.
2Krón 30: 6 Elmenének azért a híradók a király levelével és a fejedelmekével az egész Izráelhez és Júdához, és a király parancsolatjából ezt mondják vala: Izráel fiai! térjetek meg az Úrhoz, Ábrahámnak, Izsáknak és Izráelnek Istenéhez s ő is megtér a maradékhoz, mely megmaradt még köztetek az Assiriabeli királyok kezétől.
2Krón 30: 7 És ne legyetek olyanok, mint a ti atyáitok és atyátokfiai, a kik vétkeztek volt az Úr ellen, atyáik Istene ellen és elpusztította őket, a mint ti magatok látjátok.
2Krón 30: 8 Most azért meg ne keményítsétek nyakatokat, mint a ti atyáitok; adjatok kezet az Úrnak, és bemenvén az ő szent helyébe, a melyet megszentelt örökké, szolgáljatok az Úrnak, a ti Istenteknek, és elfordul rólatok haragja.
2Krón 30: 9 Mert hogy ha ti megtéréndetek az Úrhoz, a ti atyátokfiai és fiaitok kegyelmet találnak azoknál a kik őket fogságba vitték, és megtérnek erre a földre, mert irgalmas és kegyelmes az Úr, a ti Istentek, és nem fordítja el orczáját tőletek, ha ő hozzá megtéréndetek.
2Krón 30: 10 Mikor pedig a híradók városról-városra menének az Efraim és a Manasse földén, mind Zebulonig, nevetik és csúfolják vala őket;
2Krón 30: 11 Mindazáltal némelyek az Áser, Manasse és a Zebulon nemzetségéből megalázák magokat, és eljövének Jeruzsálembe.
2Krón 30: 12 Júdában is ezt cselekedé az Istennek keze, adván beléjök egy akaratot, hogy engednének a király parancsolatjának és a fejedelmekének az Úr beszéde szerint.
2Krón 30: 13 Sok nép gyűle azért Jeruzsálembe, hogy a kovásztalan kenyerek ünnepét megtartsák a második hónapban; igen nagy gyülekezet vala.
2Krón 30: 14 És felkelének, és elronták az oltárokat, a melyek Jeruzsálemben valának, és a füstölő oltárokat is mind elronták, és a Kidron patakába hányták.
2Krón 30: 15 És megölék a páskha[bárányt] a második hónap tizennegyedik napján; s a papok és Léviták megszégyenlék és megszentelék magokat, és égőáldozatokat vittek az Úr házába;
2Krón 30: 16 És kiki álla az ő helyére az ő szokások szerint és Mózesnek az Isten emberének törvénye szerint, és a papok hintik vala a vért a Léviták kezéből.
2Krón 30: 17 Minthogy pedig igen sokan valának a gyülekezetben, a kik magokat meg nem szentelték vala, ezért a Léviták a páskha[bárány] megölésével foglalkozának azokért, a kik tisztátalanok voltak, hogy megszenteljék az Úrnak;
2Krón 30: 18 Mert a népnek nagy része, sokan az Efraim, Manasse, Izsakhár és Zebulon [nemzetségéből,] nem szentelték meg magokat, mindazáltal megevék a páskha[bárányt,] nem úgy, a mint megiratott; de könyörge Ezékiás érettök, mondván: A kegyes Úr tisztítsa meg azt;
2Krón 30: 19 Mindenkit, aki szívét elkészítette, hogy keresse az Istent, az Urat, az ő atyái Istenét, ha nem a szentségnek tisztasága szerint is.
2Krón 30: 20 És meghallgatá az Úr Ezékiást, és a népnek megkegyelmeze.
2Krón 30: 21 Megtartották tehát az Izráel fiai, a kik Jeruzsálemben találtatának, a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon át nagy örömmel, és dícsérik vala az Urat minden nap a Léviták és a papok, az Úr erejét éneklő szerszámokkal.
2Krón 30: 22 És kegyesen beszéle Ezékiás minden Lévitával, a kik értelmesek és jóindulattal valának az Úr iránt. És ünnepi lakomát tartottak hét napon át, áldozván hálaadó-áldozatokkal, és dícsérvén az Urat, atyáik Istenét.
2Krón 30: 23 Tanácsot tarta pedig az egész gyülekezet, hogy még hét napig szentelne ünnepet; és így még hét napot töltöttek el vígasságban;
2Krón 30: 24 Mert Ezékiás, a Júda királya ada a gyülekezetnek ezer tulkot és hétezer juhot, a fejedelmek is adának a gyülekezetnek ezer tulkot és tízezer juhot; és megszentelék magokat a papok elegen.
2Krón 30: 25 Nagy örömben vala azért az egész Júda gyülekezete, a papok és a Léviták és azoknak egész gyülekezete, a kik Izráelből oda mentek vala; mind az idegenek, a kik az Izráel földjéről jöttek vala, mind a Júdában lakozók.
2Krón 30: 26 És volt nagy vígasság Jeruzsálemben; mert Salamonnak, az Izráel királyának, Dávid fiának idejétől fogva nem volt ehez hasonló [ünnep] Jeruzsálemben.
2Krón 30: 27 Ezek után felállának a papok [és] a Léviták, és megáldák a gyülekezetet; és meghallgatásra talált az ő szavok, és felhata az ő könyörgésök mennybe az [Isten] szentséges lakhelyébe.
2Krón 31: 1 A mint mindezeknek vége lőn: kiméne az egész Izráel, a kik Júdának városaiban találtatának, s a bálványokat széttörték, az Aserákat kivagdalák, s leronták a magaslatokat és oltárokat egész Júdában, Benjáminban, Efraimban és Manasseban, mígnem befejezték; azután visszatérének az Izráel fiai mind, kiki az ő örökségébe [és] városaiba.
2Krón 31: 2 És helyreállítá Ezékiás a papok és Léviták osztályait csoportjaik szerint, kit-kit az ő szolgálata szerint, a papokat és a Lévitákat az égőáldozatokra és a hálaadó- áldozatokra, a szolgálatra, hálaadásra és dícséretre az Úr táborinak kapuiban.
2Krón 31: 3 És [rendelé] a király az ő jövedelmének egy részét az égőáldozatok számára, a reggeli és estvéli égőáldozatok, a szombatnapok, az újhold és az ünnepek égőáldozatai számára, a mint megiratott az Úr törvényében.
2Krón 31: 4 Meghagyá a népnek is, Jeruzsálem lakosinak, hogy megadják a papok és a Léviták járandóságát, hogy az Úr törvényéhez [annál inkább] ragaszkodjanak.
2Krón 31: 5 A mint ez intézkedés [híre] elterjedt: az Izráel fiai a búzának, a bornak és olajnak, a méznek és minden mezei termésnek zsengéjét bőséggel megadák; és mindenből a tizedet bőséggel meghozák.
2Krón 31: 6 És az Izráel és Júda fiai, a kik lakoznak vala a Júda városaiban, ők is elhozák a barmokból és juhokból a tizedet, és annak tizedét, a mi az Úrnak, az ő Istenöknek szenteltetett, és rakásonként felhalmozák.
2Krón 31: 7 A harmadik hónapban kezdék a rakásokat rakni, és a hetedik hónapban végezék el.
2Krón 31: 8 Oda menvén pedig Ezékiás és a fejedelmek, és látván a rakásokat: áldák az Urat és az ő népét, Izráelt.
2Krón 31: 9 Megkérdé pedig Ezékiás a papokat és a Lévitákat a rakások felől.
2Krón 31: 10 Kinek felelvén Azáriás, a főpap, a Sádók nemzetségéből való, monda: Mióta az Úr házába kezdék az ajándékokat hozni: eleget ettünk és sok meg is maradt belőle, mert az Úr megáldotta az ő népét; és ez a rakás, a mi megmaradt.
2Krón 31: 11 És monda Ezékiás, hogy az Úr házában csináljanak tárházakat, és megcsinálák.
2Krón 31: 12 Behordák azért az ajándékokat, a tizedeket, és a mi megszenteltetett, nagy hűséggel, és ezeknek főgondviselője Konánia Lévita vala, a második pedig ennek atyjafia, Simei.
2Krón 31: 13 Jéhiel pedig és Azáriás, Náhát, Asáel, Jérimot, Józabád, Eliel, Ismákia, Máhát és Benája, gondviselők valának, Konániának és atyjafiának Simeinek keze alatt, Ezékiás királynak és Azáriásnak az Isten háza előljárójának parancsolatából.
2Krón 31: 14 Kóré Lévita pedig, a Jemna fia, a ki ajtónálló vala napkelet felől, az Isten számára tett önkéntes adományok gondviselője volt, hogy kiadja az Úrnak és a szentek szentjének áldozatát.
2Krón 31: 15 Keze alatt valának: Eden, Minjámin, Jésua, Semája, Amária és Sekánia a papok városaiban, hogy hűségesen osztogassák a csapatok szerint az ő atyjokfiainak, úgy a nagynak, mint a kicsinynek,
2Krón 31: 16 (Az ő nemzetségök férfiain kivül, a három esztendős fiútól fogva feljebb) mindenkinek, a kinek bejárása vala az Úr házába a maga napján, a naponként való szolgálatra, rendtartásuk és csapatjaik szerint;
2Krón 31: 17 A papok nemzetségének családjaik szerint; a Lévitáknak is, a kik húsz esztendősök és feljebb valók volnának, az ő rendtartások és csapatjaik szerint.
2Krón 31: 18 És azok családjának minden kisdeddel, feleségeikkel, fiaikkal, leányaikkal, s az egész gyülekezetnek; mert az ő hitök szerint szentelték vala magokat a szentségre;
2Krón 31: 19 Az Áron fiainak is, a papoknak, az ő városaikhoz tartozó vidék környékén, minden városban [valának] névszerint megnevezett emberek, hogy kiadják a részét minden férfinak a papok közül, és minden nemzetségnek a Léviták között.
2Krón 31: 20 És így cselekedék Ezékiás egész Júdában. A mi jó, igaz és helyes vala az Úr előtt, az ő Istene előtt, azt művelé.
2Krón 31: 21 És minden munkában, a melyet elkezdett az Isten házának szolgálatában, a törvényben és parancsolatban, keresvén az ő Istenét, teljes szívvel jár vala el, és ezért szerencsés vala.
2Krón 32: 1 Ezen dolgok és igazságos [cselekedetek] után eljöve Sénakhérib, az Assiriabeli király, és Júdába menvén, megszállá a megerősített városokat, azt mondván, hogy elfoglalja azokat magának.
2Krón 32: 2 Mikor tehát Ezékiás látta, hogy Sénakhérib eljöve, és Jeruzsálemet meg akarná szállani:
2Krón 32: 3 Tanácsot tarta vezéreivel és vitézeivel, hogy a városon kivül való forrásokat betöltsék; és azok segítségére lőnek néki;
2Krón 32: 4 Mert összegyűlvén a sokaság, bedugának minden forrást és az ország közepén folyó patakot, mondván: Miért találjanak az assiriai királyok elegendő vizet, ha eljőnek?!
2Krón 32: 5 És felbátorodván, megépíté a város leromlott kerítését, felemelvén a tornyokig, és kivül másik kőfalat is [emelt], s Millót a Dávid városában megerősíté; ennekfelette szerze sok fegyvert és paizst.
2Krón 32: 6 És a nép fölé seregvezéreket tett, és maga köré gyűjtvén őket a város kapujának utczájára, szóla az ő szívök szerint ekképen:
2Krón 32: 7 Erősek legyetek és bátrak, semmit se féljetek, meg se rettenjetek az assiriai királytól és a vele való egész sokaságtól, mert velünk többen vannak, hogynem ő vele.
2Krón 32: 8 Ő vele testi erő van, velünk pedig az Úr a mi Istenünk, hogy megsegéljen minket és érettünk hadakozzék. És megbátorodék a nép, ezt hallván Ezékiástól, a Júda királyától.
2Krón 32: 9 Ezek után elküldé szolgáit Sénakhérib, az assiriai király Jeruzsálembe (ő pedig Lákis mellett volt egész seregével) Ezékiáshoz a Júda királyához, és az egész Júdához, mely Jeruzsálemben vala, mondván:
2Krón 32: 10 Ezt mondja Sénakhérib, az assiriai király: Kiben bíztok, hogy Jeruzsálemben maradtok a megszállás idején?
2Krón 32: 11 Avagy nem Ezékiás áltatott-é el titeket, hogy éhséggel és szomjúsággal ölne meg titeket, mondván: Az Úr, a mi Istenünk megszabadít minket az Assiriabeli király kezéből!
2Krón 32: 12 Avagy nem Ezékiás pusztította-é el az ő magaslatait és oltárait, mikor így szólott Júdához és Jeruzsálemhez, mondván: [Csak] egy oltár előtt imádkozzatok, és [csak] azon tömjénezzetek?!
2Krón 32: 13 Avagy nem tudjátok-é, mit műveltem én és az én atyáim e föld minden népeivel? Vajjon e föld nemzetségeinek istenei megszabadíthatták-é az én kezemből az ő földöket?
2Krón 32: 14 És kicsoda e nemzetségek istenei közül az, a melyeket az én atyáim elvesztettek, aki az én kezemből az ő népét megszabadíthatta volna, hogy a ti Istenetek is az én kezemből titeket megszabadíthatna?
2Krón 32: 15 Most azért Ezékiás titeket el ne ámítson és meg ne csaljon ily módon; ne higyjetek néki, mert ha egy népnek és országnak istene sem szabadíthatta meg az ő népét kezemből és az én atyáim kezéből: mennyivel kevésbbé szabadíthat meg titeket a ti Istenetek az én kezemből!
2Krón 32: 16 Sőt ezenkivül az ő szolgái még sokat szólának az Úr Isten ellen, és az ő szolgája Ezékiás ellen.
2Krón 32: 17 Levelet is íra, az Urat, Izráel Istenét káromlással illetvén, és szólván ellene ilyen módon: A mint e földön lakozó népek istenei meg nem szabadíthatták az ő népöket az én kezemből: ekképen az Ezékiás Istene sem szabadíthatja meg az ő népét kezemből.
2Krón 32: 18 És kiáltnak nagy felszóval zsidó nyelven Jeruzsálem népe ellen, mely a kerítésen vala, hogy őket megrettentenék és megháborítanák, [abban a reményben], hogy így a várost elfoglalhatják.
2Krón 32: 19 És [úgy] szólának a Jeruzsálem Istenéről, mint a föld népeinek istenei felől, melyek emberi kézzel csináltattak.
2Krón 32: 20 Akkor Ezékiás király könyörge, és [ő vele] Ésaiás próféta az Ámós fia e [káromlásért,] és felkiáltának az égre.
2Krón 32: 21 És elbocsátá az Úr az ő angyalát, aki megöle minden erős vitézt, előljárót és vezért az assiriai király táborában, és nagy szégyennel megtére az ő földébe. Bemenvén pedig az ő istenének házába, ott az ő saját fiai fegyverrel ölék meg őt.
2Krón 32: 22 Megszabadítá azért az Úr Ezékiást és a Jeruzsálem népét Sénakhéribtől az assiriai királytól, és minden másoktól, és védelmezé őket mindenfelől.
2Krón 32: 23 És sokan ajándékokat hoznak vala Jeruzsálembe az Úrnak, Ezékiásnak is a Júda királyának drágaságokat, és ő felmagasztaltatott minden pogányok szemei előtt azután.
2Krón 32: 24 Az időben Ezékiás halálos betegségbe esék; de könyörgött az Úrhoz, aki szóla hozzá és csudajelt adott néki.
2Krón 32: 25 De nem cselekedék Ezékiás az ő hozzá való jótétemény szerint, mert magában felfuvalkodék, azért [Istennek] haragja lőn rajta, Júdán és Jeruzsálemen.
2Krón 32: 26 Azonban megalázta magát Ezékiás az ő felfuvalkodottságában, Jeruzsálem lakosaival egybe; ezért nem szálla [többé] reájok az Úrnak haragja Ezékiás életében.
2Krón 32: 27 És igen nagy gazdagsága és dicsősége vala Ezékiásnak. És csináltatott magának kincsesházat az ezüst, arany, drágakövek és drága fűszerszámok, paizsok és mindenféle drága szerszámok számára;
2Krón 32: 28 És tárházakat jövedelmének a gabonának, bornak, olajnak számára, és mindenféle barom számára istállókat, a nyájaknak pedig aklokat.
2Krón 32: 29 Városokat is építe magának, és szerze igen sok juhot és barmot, mert az Isten nagy gazdagságot adott néki.
2Krón 32: 30 És Ezékiás volt az, aki betömé a Gihon vizeinek felső forrását, és Dávid városának napnyugat felől való részén vezeté lefelé. És minden dolgában igen szerencsés vala Ezékiás;
2Krón 32: 31 De mivel a Babilóniabeli fejedelmek követeivel [megbarátkozék,] a kik ő hozzá küldettek, hogy megtudakoznák a csudajelt, mely a földön lőn; elhagyá őt az Isten, hogy megkisértené őt és meglátná, mi volna az ő szívében.
2Krón 32: 32 Ezékiásnak pedig többi dolgai és jótéteményei ímé meg vannak írva az Ésaiás prófétának, az Ámós fiának látásában, [és] a Júda és Izráel királyainak könyvében.
2Krón 32: 33 Meghala pedig Ezékiás az ő atyáival, és eltemeték őt a Dávid fiainak sírjaihoz vivő feljárón, és mind az egész Júda és Jeruzsálem nagy tisztességet tettek néki az ő halálának idején. És uralkodék Manasse, az ő fia helyette.
2Krón 33: 1 Tizenkét esztendős vala Manasse, mikor uralkodni kezdett volt, és ötvenöt esztendeig uralkodott Jeruzsálemben.
2Krón 33: 2 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt a pogányok útálatosságai szerint, a kiket az Úr az Izráel fiai elől kiűzött vala.
2Krón 33: 3 Mert a magaslatokat ismét megépíté, a melyeket Ezékiás az ő atyja [azelőtt] elrontott vala, és oltárokat emele Baálnak, Aserákat is plántála, és tisztelé az ég minden seregeit, és szolgála azoknak.
2Krón 33: 4 Sőt az Úr házában is építe oltárokat, a melyről az Úr azt mondotta volt: Jeruzsálemben lészen az én nevem örökké.
2Krón 33: 5 És építe oltárokat az ég minden seregeinek, az Úr házának mindkét pitvariban.
2Krón 33: 6 És fiait átvitte a tűzön a Hinnom fiának völgyében; és az időnek forgására ügyelt, jövendőmondásokat, varázslásokat és szemfényvesztéseket űzött, ördöngösöket és jövendőmondókat szerzett, és sok gonoszságot cselekedett az Úr szemei előtt, hogy őt haragra indítaná.
2Krón 33: 7 A faragott bálványt, a melyet csináltatott vala, az Úr házában állítá fel, a melyről azt mondá az Isten Dávidnak, és az ő fiának, Salamonnak: E házban és Jeruzsálemben, a melyet választottam az Izráel minden nemzetségei közül, helyheztetem az én nevemet mindörökké;
2Krón 33: 8 És nem űzöm ki az Izráelt e földről, melyet adtam volt a ti atyáitoknak; de csak úgy, ha ők is mind megtartándják, a melyeket nékik Mózes által parancsoltam, minden törvényt, rendeléseket és ítéleteket;
2Krón 33: 9 De Manasse elcsábítá Júdát és Jeruzsálem lakóit, hogy még gonoszabbul cselekedjenek, mint a pogányok, a kiket az Úr kigyomlált volt az Izráel fiai elől.
2Krón 33: 10 És noha megszólította az Úr Manassét és az ő népét; de nem figyelmezének reá.
2Krón 33: 11 Reájok hozá azért az Úr az Assiriabeli király seregének vezéreit, a kik Manassét megfogták és vasba vervén megkötözék őt két lánczczal, és Babilóniába vivék.
2Krón 33: 12 Mikor pedig nagy nyomorúságban volna, fohászkodék az Úrhoz az ő Istenéhez, és teljesen megalázta magát az ő atyáinak Istene előtt.
2Krón 33: 13 És könyörögvén hozzá megkegyelmeze néki, és meghallgatván könyörgését, visszahozá őt Jeruzsálembe, az ő országába. Akkor ismeré meg Manasse, hogy az Úr az [igaz] Isten.
2Krón 33: 14 Ezek után a Dávid városának külső kőfalát felépíté Gihontól napnyugat felé a völgyben, a halkapu bemeneteléig; Ofelt is körülvéteté magas [kerítéssel,] és Júdának minden megerősített városaiba seregvezéreket helyeze.
2Krón 33: 15 És eltávolítá az idegen isteneket és a bálványt az Úr házából, és minden oltárt, a melyet az Úr házának hegyén és Jeruzsálemben emeltetett, kihányatá azokat a városon kivül.
2Krón 33: 16 És megépíté az Úr oltárát, és áldozék rajta hálaadó és dicsőítő áldozatokkal, és megparancsolá Júdának, hogy szolgáljanak az Úrnak, Izráel Istenének.
2Krón 33: 17 Mindazáltal még akkor a nép áldozik vala a magaslatokon; de csak az Úrnak, az ő Istenének.
2Krón 33: 18 Manassénak pedig többi dolgai, Istenéhez való könyörgése, a próféták intése, a kik az Úrnak, Izráel Istenének nevében szólának néki, ímé meg vannak írva az Izráel királyainak dolgai között.
2Krón 33: 19 Az ő könyörgése pedig, és hogy [az Isten] mint kegyelmezett volt meg néki, s az ő minden bűne és vétke; és a helyek, a melyeken magaslatokat épített volt, s Aserákat és bálványokat állított fel, minekelőtte megalázta volna magát: ímé meg vannak írva a Hózai beszédei között.
2Krón 33: 20 És meghala Manasse az ő atyáival, és eltemeték őt az ő házában; és uralkodék Amon, az ő fia helyette.
2Krón 33: 21 Huszonkét esztendős vala Amon, mikor uralkodni kezdett, és két esztendeig uralkodék Jeruzsálemben.
2Krón 33: 22 És gonoszul cselekedék az Úr szemei előtt, miként az ő atyja Manasse cselekedett volt, mert áldozék Amon mindama bálványoknak, a melyeket az ő atyja Manasse csináltatott, és azoknak szolgál vala.
2Krón 33: 23 Meg sem alázá magát az Úr előtt, mint az ő atyja Manasse megalázta magát; hanem még sokasítá Amon a bűnt.
2Krón 33: 24 Pártot ütének pedig az ő szolgái ő ellene, és őt saját házában megölék.
2Krón 33: 25 A föld népe pedig levágá mindazokat, a kik Amon király ellen pártot ütének, és királylyá tevé a föld népe Jósiást az ő fiát helyette.
2Krón 34: 1 Nyolcz esztendős vala Jósiás, mikor uralkodni kezdett volt, és uralkodott harminczegy esztendeig Jeruzsálemben.
2Krón 34: 2 És jó dolgot cselekedék az Úr előtt, és jára az ő atyjának Dávidnak útjain, és nem hajolt el sem jobbra, sem balra;
2Krón 34: 3 Mert az ő királyságának nyolczadik esztendejében, mikor még gyermek volna, kezdé keresni az ő atyjának Dávidnak Istenét; tizenkettedik esztendejében pedig Júdát és Jeruzsálemet kezdé megtisztítani a magaslatoktól, Aseráktól, bálványoktól és öntött képektől.
2Krón 34: 4 Leronták ő előtte a Baálok oltárait és az azokon levő szobrokat lehányatá; az Aserákot is a bálványokkal és öntött képekkel egyetembe szétrombolá és apróra töreté, és elhinteté azoknak temetőhelyén, a kik azoknak áldoztak vala.
2Krón 34: 5 A papok csontjait megégeté azoknak oltárain, és megtisztítá Júdát és Jeruzsálemet.
2Krón 34: 6 [Így cselekedék] Manassénak, Efraimnak és Simeonnak városaiban is, mind Nafthaliig, azoknak pusztáiban köröskörül.
2Krón 34: 7 Lehányatá azért az oltárokat; az Aserákat és a bálványokat összetördelé mind porrá, és minden naposzlopot elpusztított Izráel egész földén; azután megtére Jeruzsálembe.
2Krón 34: 8 Királyságának tizennyolczadik esztendejében pedig, minekutána a földet és a házat megtisztítá, elküldé Sáfánt az Asália fiát, és Maaséját a város előljáróját, és Joát a Joákház fiát, az emlékírót, hogy kijavíttatnák az Úrnak, az ő Istenének házát.
2Krón 34: 9 És menének Hilkiás főpaphoz, és átadták [néki] az Isten házába begyült pénzt, a melyet a Léviták, az ajtónállók gyűjtöttek Manassétól, Efraimtól és az egész Izráel maradékaitól, és egész Júdától és Benjámintól, és Jeruzsálem lakóitól.
2Krón 34: 10 És adák a munkavezetőknek, a kik felvigyáztak az Úr házában, hogy adják azt a munkásoknak, a kik dolgoztak az Úr házában, hogy kijavítsák és helyreállítsák a házat.
2Krón 34: 11 És adának [pénzt] az ácsoknak és a kőműveseknek, hogy vegyenek faragott köveket, és fákat a kapcsolásokra, és a házak gerendázására, a melyeket elrontottak a Júda királyai.
2Krón 34: 12 És az emberek hűségesen végzik vala a munkát; a kikre felügyelének Jáhát és Obádia Léviták, a Mérári fiai közül valók; és Zakariás, Mésullám, a Kéhátiták fiai közül valók, a kik szorgalmazzák vala őket. E Léviták pedig mindnyájan mesterek valának az éneklőszerszámokban.
2Krón 34: 13 A teherhordókat pedig (mert voltak felügyelők a munkások felett mindenféle dologban) szorgalmazák a Léviták közül való íródeákok, igazgatók és ajtónállók.
2Krón 34: 14 Mikor pedig kihozák azok a pénzt, a mely az Úr házában gyűlt össze: megtalálá Hilkia pap az Úr törvénykönyvét, a melyet Mózes által [adott] volt.
2Krón 34: 15 Szóla pedig Hilkia, és monda Sáfánnak, az íródeáknak: A törvénykönyvet megtalálám az Úr házában. És adá Hilkia a könyvet Sáfánnak.
2Krón 34: 16 És vivé Sáfán a könyvet a királyhoz, és elbeszélé néki a dolgot, mondván: Valamit bíztál a te szolgáidra, abban híven eljárnak;
2Krón 34: 17 Mert az Úr házában talált pénzt összeszedvén, adák a felügyelőknek és munkásoknak kezébe.
2Krón 34: 18 Továbbá jelenté Sáfán íródeák a királynak, mondván: Hilkia pap nékem egy könyvet ada; és olvasott abból Sáfán a király előtt.
2Krón 34: 19 Mikor pedig a király hallotta a törvény beszédit, ruháit megszaggatá.
2Krón 34: 20 És parancsola a király Hilkia papnak és Ahikámnak a Sáfán fiának, Abdonnak a Mika fiának, és az íródeáknak Sáfánnak, és Asájának a király szolgájának, mondván:
2Krón 34: 21 Menjetek el, és keressétek meg az Urat én érettem, s az Izráel és Júda maradékaiért, a könyv beszédei felől, a mely megtaláltatott, mert nagy az Úr haragja, a mely mi reánk szállott azért, hogy a mi atyáink nem tartották meg az Úrnak beszédét, hogy mind a szerint cselekedtek volna, a mint e könyvben megíratott.
2Krón 34: 22 Elméne azért Hilkia és a király embere Húlda prófétaasszonyhoz, a Sallum feleségéhez, aki Thókéhát fia vala, aki Hasrának, a ruhák gondviselőjének fia vala (ő pedig Jeruzsálemben, a második utczában lakik vala) és a szerint szólának néki.
2Krón 34: 23 Ki monda nékik: Így szól az Úr, Izráel Istene: Mondjátok meg a férfinak, a ki titeket hozzám küldött;
2Krón 34: 24 Ezt mondja az Úr: Ímé én veszedelmet hozok e helyre és ennek lakosira, mindazokat az átkokat, a melyek meg vannak írva a könyvben, a melyet felolvastak a Júda királya előtt;
2Krón 34: 25 Mivel elhagytak engem, és idegen isteneknek tömjéneztek, hogy engem haragra gerjeszszenek az ő kezeiknek minden cselekedetei által. Felgerjedt az én haragom e hely ellen, és el sem oltatik.
2Krón 34: 26 A Júda királyának pedig, aki titeket küldött, hogy az Urat megkérdjétek, így szóljatok: Így szól az Úr, Izráel Istene: A mi a beszédeket illeti, a melyeket hallottál:
2Krón 34: 27 Mivel a te szíved meglágyult, és magadat megaláztad az Isten előtt, mikor hallád az ő beszédeit e hely ellen és az ő lakosai ellen; mivel magadat megaláztad előttem, és ruháidat megszaggattad és sírtál előttem: én is meghallgattalak, ezt mondja az Úr.
2Krón 34: 28 Ímé én téged a te atyáid közé takarítlak, és tétetel a te sírodba békességben, és nem látják a te szemeid azt a veszedelmet, a melyet én hozok e helyre és ennek lakóira. És e szerint beszélték el ezt a királynak.
2Krón 34: 29 Akkor a király elkülde, és összegyűjteté Júdának és Jeruzsálemnek minden véneit.
2Krón 34: 30 És felméne a király az Úr házába, és ő vele Júdának minden férfiai, és Jeruzsálem lakosai, a papok, a Léviták és az egész nép kicsinytől fogva nagyig, és elolvasá fülök hallására a szövetség könyvének minden beszédeit, a melyet találtak vala az Úr házában.
2Krón 34: 31 Azután felállván a király az ő helyén, fogadást tőn az Úr előtt, hogy ő az Urat követendi, és hogy parancsolatait, bizonyságtételeit és rendeléseit teljes szívéből és teljes lelkéből megőrzendi, cselekedvén a szövetség beszédeit, a melyek megirattak abban a könyvben.
2Krón 34: 32 És felfogadtatá e dolgot mindazokkal, a kik Jeruzsálemből és Benjáminból valók. És Jeruzsálem lakói az Istennek, az ő atyáik Istenének szövetsége szerint cselekedének.
2Krón 34: 33 Akkor elpusztított Jósiás minden útálatos bálványt Izráel fiainak egész földjéről, és kényszeríte mindenkit, valaki találtatik vala Izráelben, hogy szolgáljon az Úrnak, az ő Istenöknek; [és] az ő egész életében nem szakadának el az Úrtól, atyáik Istenétől.
2Krón 35: 1 És megtartá Jósiás Jeruzsálemben a húsvétünnepet az Úrnak; és megölék a páskha[bárányt] az első hónap tizennegyedik napján.
2Krón 35: 2 És állítá a papokat az őrállásukra, és buzdítá őket az Úr házának szolgálatára.
2Krón 35: 3 És monda a Lévitáknak, a kik az egész Izráelt oktatják, és magokat az Úrnak szentelék: Helyheztessétek a szent ládát a házba, a melyet készített volt Salamon a Dávid fia, az Izráel királya; nem kell most vállatokon hordoznotok; hanem szolgáljatok az Úrnak, a ti Istenteknek, és az ő népének az Izráelnek.
2Krón 35: 4 És készítsétek el [magatokat] a ti családjaitok és csoportjaitok szerint, a mint Dávid az Izráel királya elrendelte volt, és megírta az ő fia Salamon.
2Krón 35: 5 És álljatok a szent helyen, a nép közül való testvéreitek családjainak csoportjai és a Léviták családjának [egy]-[egy] csoportja szerint.
2Krón 35: 6 Azután öljétek meg a páskha[bárányt,] és szenteljétek meg magatokat, és készítsétek el azt a ti atyátokfiainak, hogy az Úrnak Mózes által tett beszéde szerint cselekedjetek.
2Krón 35: 7 És ada Jósiás a nép fiai számára juhokat, bárányokat és gödölyéket, mindezeket a húsvéti áldozatokra; mindenkinek, valaki ott találtatik vala, szám szerint harminczezeret, és háromezer tulkot; ezek mind a királyéból valának.
2Krón 35: 8 Az ő fejedelmei is szabad akaratjokból a községnek, a papoknak és a Lévitáknak adakozának; Hilkia, Zakariás és Jéhiel, az Isten házának fejedelmei, adának a papoknak a húsvét áldozatira kétezerhatszáz [juhot] és háromszáz tulkot.
2Krón 35: 9 Konánia pedig és Semája és Nétanéel az ő atyjafiai, Hasábia, Jéhiel és Józabád, a Léviták fejedelmei, adának a Lévitáknak a húsvét áldozatira ötezer [juhot] és ötszáz tulkot.
2Krón 35: 10 Készen levén a szolgálat, a papok helyeikre állának, a Léviták is csapatjaik szerint, a mint a király parancsolta.
2Krón 35: 11 Megölék azért a páskha[bárányt,] és a papok hintik vala kezökből a [vért], a Léviták pedig a [bárányok] bőrét húzzák le.
2Krón 35: 12 És külön választák az egészen égőáldozatra valókat, hogy adnák azokat a nép közül való családok csoportjainak, hogy áldoznának az Úrnak, a mint a Mózes könyvében megiratott; azonképen a tulkokból is [elválaszták.]
2Krón 35: 13 És megsüték a páskha[bárányt] szokás szerint a tűznél; a megszenteltetett állatokat pedig megfőzék fazekakban, vasfazekakban és üstökben: és nagy hamarsággal adák az egész községnek.
2Krón 35: 14 Ezek után magoknak és a papoknak is elkészíték [a páskhabárányt], mert a papok, az Áron fiai az égőáldozatoknak és a kövérségeknek megáldozásával el valának foglalva [késő] éjszakáig, azért a Léviták készíték el mind magoknak, mind a papoknak, az Áron fiainak.
2Krón 35: 15 Az éneklők is, az Asáf fiai, szolgálatukban valának, Dávidnak, Asáfnak, Hémánnak és Jédutunnak, a király prófétájának parancsolatja szerint; az ajtónállók is mindnyájan az ajtóknál valának; nem távozhatának szolgálatukból, hanem az ő atyjokfiai, a Léviták készíték vala el nékik.
2Krón 35: 16 És elkészüle az Úrnak minden szolgálata azon a napon, hogy megtartanák a páskhát, egészen égőáldozatokkal áldozván az Úr oltárán, a Jósiás király parancsolatja szerint.
2Krón 35: 17 Megtartották tehát az Izráel fiai, a kik jelen lehetének, a páskhát abban az időben, és a kovász nélkül való kenyerek ünnepét hét napon át.
2Krón 35: 18 Ehez hasonló páskhát nem tartottak Izráelben a Sámuel próféta idejétől fogva; Izráel királyai közül is senki sem tartott olyan páskhát, a milyet Jósiás tartott és a papok, a Léviták, egész Júda, és a kik Izráelből jelen voltak, és Jeruzsálem lakosai.
2Krón 35: 19 Jósiás királyságának tizennyolczadik évében tartatott ez a páskha.
2Krón 35: 20 Mindezek után, hogy az [Isten] házát Jósiás helyreállítá, feljöve Nékó, Égyiptom királya, hogy az Eufrátes mellett való Kárkemis városát elfoglalná; és Jósiás ellene ment.
2Krón 35: 21 És noha követeket külde ő hozzá [Nékó], ezt mondván: Mi közöm te hozzád nékem, Júda királya? Mert én most nem ellened [megyek], hanem az én országom ellensége ellen, és Isten parancsolta, hogy siessek; ne tusakodjál az Isten ellen, aki én velem van, hogy el ne veszessen téged;
2Krón 35: 22 Mindazáltal Jósiás nem tére ki ő előle, hanem, hogy megütköznék vele, öltözetit megváltoztatá, és nem hallgatott Nékó beszédeire, a [melyek] az Isten szájából [származtak vala.] Elméne azért, hogy megütközzék vele Megiddó mezején.
2Krón 35: 23 Akkor a kézívesek nyilakat lövének Jósiás királyra, és monda a király az ő szolgáinak: Vigyetek ki engem innét; mert nagyon megsebesültem.
2Krón 35: 24 Levévén azért őt az ő szolgái a szekérből, másik szekerére helyezék, és vivék Jeruzsálembe: És meghala, és eltemetteték az ő atyáinak sírjába; s egész Júda és Jeruzsálem siránkozék Jósiás felett.
2Krón 35: 25 Jerémiás is siratá Jósiást, és siralmas énekekkel siratják vala őt az éneklő férfiak és asszonyok mindnyájan mind e mai napig, a melyek szokásossá lettek Izráelben, s ímé azok meg vannak írva a [Jerémiás] siralmaiban.
2Krón 35: 26 Jósiásnak pedig többi dolgai, és a szerint való jó tettei, a mint az Úrnak törvényében meg van írva;
2Krón 35: 27 És az ő első és utolsó dolgai, ímé meg vannak írva az Izráel és Júda királyainak könyvében.
2Krón 36: 1 És előhozá a föld népe Joákházt a Jósiás fiát, és királylyá tette őt atyja helyett Jeruzsálemben.
2Krón 36: 2 Huszonhárom esztendős vala Joákház, mikor uralkodni kezde, és három hónapig uralkodék Jeruzsálemben.
2Krón 36: 3 És letevé őt Égyiptom királya Jeruzsálemben, és a földre adót vetett, száz talentom ezüstöt és egy talentom aranyat.
2Krón 36: 4 És Égyiptom királya Eliákimot, az ő testvérét tette királylyá Júda és Jeruzsálem felett, megváltoztatván nevét Joákimra; Joákházt pedig az ő testvérét fogá és elvivé Nékó Égyiptomba.
2Krón 36: 5 Huszonöt esztendős vala Joákim, mikor uralkodni kezdett, és tizenegy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben; de gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt.
2Krón 36: 6 És feljöve ellene Nabukodonozor a babilóniai király, és kettős békót vete lábaira, hogy Babilóniába vinné őt.
2Krón 36: 7 Az Úr házában való edények egy részét is elvivé Nabukodonozor Babilóniába, és helyezteté azokat az ő templomába, Babilóniában.
2Krón 36: 8 Joákimnak pedig többi dolgai és az ő útálatosságai, a melyeket cselekedett, s a melyek találtattak ő benne, ímé meg vannak írva az Izráel és Júda királyainak könyvében; és uralkodék helyette Joákin, az ő fia.
2Krón 36: 9 Nyolcz esztendős korában kezdett uralkodni Joákin, és három hónapig és tíz napig uralkodék Jeruzsálemben; de ő is gonoszul cselekedék az Úr előtt.
2Krón 36: 10 Az esztendő fordultával pedig elkülde Nabukodonozor király, és elviteté őt Babilóniába, az Úr házának drága edényeivel együtt, és királylyá tevé az ő testvérét Sédékiást Júda és Jeruzsálem felett.
2Krón 36: 11 Huszonegy esztendős korában kezdett uralkodni Sédékiás, és uralkodék tizenegy esztendeig Jeruzsálemben.
2Krón 36: 12 És gonoszul cselekedék az Úr előtt, az ő Istene előtt, és nem alázta meg magát Jeremiás próféta előtt, a ki az Úr képében [szól vala] néki.
2Krón 36: 13 Sőt még Nabukodonozor király ellen is pártot ütött, aki őt az Isten [nevére] megesküdtette vala, s makacscsá és önfejűvé lett, a helyett, hogy megtért volna az Úrhoz, Izráel Istenéhez.
2Krón 36: 14 Sőt még a papok fejedelmei és a nép is, mindnyájan szaporították a bűnt a pogányok minden undokságai szerint, és megfertőztették az Úr házát, a melyet megszentelt vala Jeruzsálemben.
2Krón 36: 15 És az Úr, az ő atyáiknak Istene elküldé hozzájok követeit jó idején, mert kedvez vala az ő népének és az ő lakhelyének.
2Krón 36: 16 De ők az Isten követeit kigúnyolták, az ő beszédeit megvetették, és prófétáival gúnyt űztek; míglen az Úrnak haragja felgerjede az ő népe ellen, s többé nem vala segítség.
2Krón 36: 17 És reájok hozá a Káldeusok királyát, aki fegyverrel ölé meg ifjaikat az ő szent hajlékukban, s nem kedveze sem az ifjaknak és szűzeknek, sem a vén és elaggott embereknek, mindnyájokat kezébe adá.
2Krón 36: 18 És az Isten házának mindenféle edényeit, nagyokat, kicsinyeket, és az Úr házának kincseit, s a királynak és az ő vezéreinek kincseit, mindezeket Babilóniába viteté.
2Krón 36: 19 Az Isten házát meggyújták, Jeruzsálem kőfalait lerontották, palotáit mind elégeték tűzzel, és minden drágaságait elpusztították.
2Krón 36: 20 És a kik a fegyver elől megmenekültek, azokat elhurczolta Babilóniába, és néki és fiainak szolgáivá lettek mindaddig, míg a persiai birodalom fel nem támadott;
2Krón 36: 21 Hogy beteljesedjék az Úrnak Jeremiás szája által [mondott] beszéde, míg lerójja a föld az ő szombatjait, mert az elpusztulás egész ideje alatt nyugovék, hogy betelnének a hetven esztendők.
2Krón 36: 22 És Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által [mondott] beszéde, az Úr felindítá Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, [élőszóval] és írásban is, mondván:
2Krón 36: 23 Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, a mely Júdában van; valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az Úr, az ő Istene, és menjen fel.

Ezsd :
-----------
Ezsdrás Könyve

Ezsd 1: 1 Czírus persa király első esztendejében, hogy beteljesednék az Úrnak Jeremiás szája által [mondott] beszéde, felindítá az Úr Czírus persa király lelkét, és ő kihirdetteté az ő egész birodalmában, [élőszóval] és írásban is, mondván:
Ezsd 1: 2 Így szól Czírus, a persa király: Az Úr, a mennynek Istene e föld minden országait nékem adta, és Ő parancsolta meg nékem, hogy építsek néki házat Jeruzsálemben, mely Júdában van;
Ezsd 1: 3 Valaki azért ti köztetek az ő népe közül való, legyen vele az ő Istene, és menjen fel Jeruzsálembe, mely Júdában van, és építse az Úrnak, Izráel Istenének házát, ő az Isten, ki Jeruzsálemben [lakozik.]
Ezsd 1: 4 És mindenkit, aki még megmaradt, minden helyről, a hol lakik, segítsék azon helynek férfiai ezüsttel, aranynyal, jószággal és barommal, azzal együtt, a mit önkénytesen adnak az Isten házának, mely Jeruzsálemben van.
Ezsd 1: 5 Fölkelének azért Júda és Benjámin családfői és a papok és a Léviták, és mindnyájan, a kiknek felindítá az Isten lelköket, hogy felmenjenek az Úr házának építésére, mely Jeruzsálemben van.
Ezsd 1: 6 És minden körültök lakók segíték őket ezüst edényekkel, aranynyal, jószággal, barommal, drágaságokkal, mindazon kivül, a mit önkénytesen adának.
Ezsd 1: 7 Czírus király pedig előhozatá az Úr házának edényeit, melyeket Nabukodonozor hozatott vala el Jeruzsálemből, s az ő isteneinek házába helyezett vala;
Ezsd 1: 8 Előhozatá ezeket Czírus, a persák királya, Mithredáthes kincstartó kezeihez, aki is átszámolá azokat Sesbassárnak, Júda fejedelmének.
Ezsd 1: 9 És számok ez vala: harmincz arany medencze, ezer ezüst medencze, huszonkilencz kés,
Ezsd 1: 10 Harmincz arany pohár, négyszáztíz másrendbeli ezüst pohár, és ezer más edény.
Ezsd 1: 11 Minden arany és ezüst edényeknek száma ötezernégyszáz. Mindezt magával vivé Sesbassár, mikor a foglyok kijövének Babilóniából Jeruzsálembe.
Ezsd 2: 1 Ezek pedig a tartománynak fiai, kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket Nabukodonozor, Babilónia királya, fogva vitetett Babilóniába, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.
Ezsd 2: 2 Kik jövének Zorobábellel, Jésuával, Nehémiással, Serájával, Rélájával, Mordokhaival, Bilsánnal, Miszpárral, Bigvaival, Rehummal, Baanával. Izráel népe férfiainak száma [ez: ]
Ezsd 2: 3 Paros fiai kétezerszázhetvenkettő;
Ezsd 2: 4 Sefátja fiai háromszázhetvenkettő;
Ezsd 2: 5 Árah fiai hétszázhetvenöt;
Ezsd 2: 6 Pahath-Moáb fiai, Jésua [és] Joáb fiaitól, kétezernyolczszáztizenkettő;
Ezsd 2: 7 Élám fiai ezerkétszázötvennégy;
Ezsd 2: 8 Zattu fiai kilenczszáznegyvenöt;
Ezsd 2: 9 Zakkai fiai hétszázhatvan;
Ezsd 2: 10 Báni fiai hatszáznegyvenkettő;
Ezsd 2: 11 Bébai fiai hatszázhuszonhárom;
Ezsd 2: 12 Azgád fiai ezerkétszázhuszonkettő;
Ezsd 2: 13 Adónikám fiai hatszázhatvanhat;
Ezsd 2: 14 Bigvai fiai kétezerötvenhat;
Ezsd 2: 15 Ádin fiai négyszázötvennégy;
Ezsd 2: 16 Áter fiai, Ezékiástól, kilenczvennyolcz;
Ezsd 2: 17 Bésai fiai háromszázhuszonhárom;
Ezsd 2: 18 Jórá fiai száztizenkettő;
Ezsd 2: 19 Hásum fiai kétszázhuszonhárom;
Ezsd 2: 20 Gibbár fiai kilenczvenöt;
Ezsd 2: 21 Bethlehem fiai százhuszonhárom;
Ezsd 2: 22 Netófah férfiai ötvenhat;
Ezsd 2: 23 Anathóth férfiai százhuszonnyolcz;
Ezsd 2: 24 Azmáveth fiai negyvenkettő;
Ezsd 2: 25 Kirjáth-Árim, Kefira és Beéróth fiai hétszáznegyvenhárom;
Ezsd 2: 26 Ráma és Géba fiai hatszázhuszonegy;
Ezsd 2: 27 Mikmás férfiai százhuszonkettő;
Ezsd 2: 28 Béthel és Ái férfiai kétszázhuszonhárom;
Ezsd 2: 29 Nebó fiai ötvenkettő;
Ezsd 2: 30 Magbis fiai százötvenhat;
Ezsd 2: 31 A másik Élám fiai ezerkétszázötvennégy;
Ezsd 2: 32 Hárim fiai háromszázhúsz;
Ezsd 2: 33 Lód, Hádid és Ónó fiai hétszázhuszonöt;
Ezsd 2: 34 Jérikó fiai háromszáznegyvenöt;
Ezsd 2: 35 Szenáa fiai háromezerhatszázharmincz;
Ezsd 2: 36 A papok: Jedája fiai, Jésua családjából, kilenczszázhetvenhárom;
Ezsd 2: 37 Immér fiai ezerötvenkettő;
Ezsd 2: 38 Pashur fiai ezerkétszáznegyvenhét;
Ezsd 2: 39 Hárim fiai ezertizenhét;
Ezsd 2: 40 A Léviták: Jésuának és Kadmiélnek fiai, Hodávia fiaitól, hetvennégy.
Ezsd 2: 41 Az énekesek: Asáf fiai százhuszonnyolcz;
Ezsd 2: 42 A kapunállók fiai: Sallum fiai, Ater fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai, összesen százharminczkilencz.
Ezsd 2: 43 A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai;
Ezsd 2: 44 Kérósz fiai, Sziaha fiai, Pádón fiai,
Ezsd 2: 45 Lebána fiai, Hagába fiai, Akkub fiai,
Ezsd 2: 46 Hágáb fiai, Salmai fiai, Hanán fiai,
Ezsd 2: 47 Giddél fiai, Gahar fiai, Reája fiai,
Ezsd 2: 48 Resin fiai, Nekóda fiai, Gazzám fiai,
Ezsd 2: 49 Uzza fiai, Pászéah fiai, Bészai fiai,
Ezsd 2: 50 Aszna fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai.
Ezsd 2: 51 Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,
Ezsd 2: 52 Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,
Ezsd 2: 53 Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,
Ezsd 2: 54 Nesiah fiai, Hatifa fiai;
Ezsd 2: 55 Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Haszszófereth fiai, Peruda fiai,
Ezsd 2: 56 Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,
Ezsd 2: 57 Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hássebaim fiai, Ámi fiai.
Ezsd 2: 58 Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai háromszázkilenczvenkettő.
Ezsd 2: 59 És ezek, a kik feljövének Tél-Melahból, Tél-Harsából, Kerub-Addán- Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráel közül valók-é:
Ezsd 2: 60 Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai hatszázötvenkettő.
Ezsd 2: 61 És a papok fiai közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, ki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget, és ezek nevéről nevezteték;
Ezsd 2: 62 Ezek keresték írásukat, tudniillik a nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;
Ezsd 2: 63 És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem pap ítél az Urimmal és Tummimmal.
Ezsd 2: 64 Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.
Ezsd 2: 65 Szolgáikon és szolgálóikon kivül - ezek száma hétezerháromszázharminczhét - valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszázan.
Ezsd 2: 66 Lovaik hétszázharminczhat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;
Ezsd 2: 67 Tevéik négyszázharminczöt, hatezerhétszázhúsz szamárral.
Ezsd 2: 68 A családfők közül pedig, mikor megérkezének az Úr házához, mely Jeruzsálemben van, némelyek önkénytesen adakozának az Isten házára, hogy fölépítenék azt az ő helyén;
Ezsd 2: 69 Tehetségök szerint adának az építés költségére aranyban hatvanegyezer dárikot, s ezüstben ötezer mánét, és száz papi ruhát.
Ezsd 2: 70 És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a nép fiai, mind az énekesek, mind a kapunállók, mind a Léviták szolgái városaikban, s így az egész Izráel a maga városaiban vala.
Ezsd 3: 1 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban [lakozának,] felgyűle a nép egyenlőképen Jeruzsálembe.
Ezsd 3: 2 És fölkele Jésua, Jósádák fia, s az ő atyjafiai, a papok, és Zorobábel, Sealtiél fia s az ő atyjafiai, és megépíték Izráel Istenének oltárát, hogy áldozzanak rajta égőáldozatokat, a mint írva van Mózesnek, az Isten emberének törvényében.
Ezsd 3: 3 És [erős] fundamentomra állíták fel az oltárt, mert félnek vala a földnek népétől, és áldozának rajta égőáldozatokat az Úrnak, reggeli és estveli égőáldozatokat.
Ezsd 3: 4 És megülék a sátoros ünnepet, a mint írva van, s [áldozának] égőáldozatot napról-napra szám és szokás szerint minden napit az ő napján.
Ezsd 3: 5 És azután [áldozák] az állandó [napi], továbbá a hónapok első napjain s az Úr minden szent ünnep napjain viendő égőáldozatot, és mindazokért valót, a kik önkénytesen ajándékozának az Úrnak.
Ezsd 3: 6 Tehát a hetedik hónap első napjától fogva kezdének égőáldozatot áldozni az Úrnak, a mikor az Úr templomának alapköve még nem tétetett le.
Ezsd 3: 7 És adának pénzt a [kő- és] favágóknak s a mesterembereknek, és ételt és italt és olajat a Sidonbelieknek és Tírusbelieknek, hogy hozzanak czédrusfákat a Libánonról a joppéi tenger felé, Czírus, persa király nékik adott engedelme szerint.
Ezsd 3: 8 Második esztendőben azután, hogy fölmenének az Isten házához Jeruzsálembe, a második hónapban megkezdték az építést Zorobábel, a Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia és a többi atyjafiaik, a papok és Léviták és mindnyájan, a kik a fogságból visszajöttek vala Jeruzsálembe, és rendelék a Lévitákat, a kik húsz esztendősök vagy azon felül valának, az Úr háza építésének vezetésére.
Ezsd 3: 9 És előlálla Jésua, az ő fiai és atyjafiai, Kadmiél és fiai, a Júda fiai, egyenlőképen, hogy vezérei legyenek az Isten házát építő munkásoknak, továbbá Hénádád fiai, fiaik és testvéreik, - [mind] Léviták.
Ezsd 3: 10 S midőn az építők letették az Úr templomának alapkövét, [Jésua és Zorobábel] oda állaták a papokat öltözetükben kürtökkel, s a Lévitákat, Ásáf fiait czimbalmokkal, hogy dícsérjék az Urat, Izráel királyának, Dávidnak rendelete szerint.
Ezsd 3: 11 És énekelének, dícsérvén az Urat és hálát adván néki, mert jó, mert mindörökké van az ő irgalmassága Izráelen! És mind az egész nép nagy felszóval kiált vala, dícsérvén az Urat, hogy az Úr házának alapköve immáron letétetett!
Ezsd 3: 12 Nagy sokan pedig a papok és a Léviták és a családfők közül, a vének, a kik látták vala az első házat, mikor alapot vetnek vala most e háznak az ő szemök előtt, nagy felszóval sírnak vala, sokan pedig örömükben nagy felszóval kiáltanak vala;
Ezsd 3: 13 Úgy hogy a nép nem tudja vala megkülönböztetni az örömben való kiáltást a nép siralmának szavától, mert a nép kiált vala nagy felszóval, és ez a szó messze földre meghallatott.
Ezsd 4: 1 Mikor pedig meghallák Júda és Benjámin ellenségei, hogy a kik a fogságból visszatértek, templomot építenek az Úrnak, Izráel Istenének:
Ezsd 4: 2 Menének Zorobábelhez és a családfőkhöz, s mondának nékik: Hadd építsünk együtt veletek, mert miképen ti, úgy mi is a ti Isteneteket keressük s néki áldozunk Esárhaddon, Assiria királyának idejétől fogva, aki ide hozott fel minket!
Ezsd 4: 3 És monda nékik Zorobábel és Jésua és Izráel családainak többi fői: Nem veletek együtt kell nékünk házat építeni a mi Istenünknek, hanem mi magunk fogunk építeni az Úrnak, Izráel Istenének, a miképen megparancsolta nékünk a király, Czírus, Persia királya.
Ezsd 4: 4 És igyekezék e tartomány népe megkötni Júda népének kezeit és elrémíteni azt az építéstől.
Ezsd 4: 5 És felbérelni ellene tanácsosokat, hogy semmivé tegyék szándékát Czírusnak, Persia királyának egész idejében, Dárius persa király uralkodásáig.
Ezsd 4: 6 És Ahasvérus uralkodásakor, uralkodásának kezdetén, vádolást írának Júda és Jeruzsálem lakói ellen.
Ezsd 4: 7 Artaxerxes napjaiban pedig Bislám, Mithredathes és Tábeél s ennek többi társai írtak vala Artaxerxeshez a persiai királyhoz, s e levelet arám betűkkel írták, mely azután arám nyelvre fordíttatott át.
Ezsd 4: 8 Rehum, a helytartó és Simsai, a kanczellár, írának egy levelet Jeruzsálem ellen Artaxerxes királyhoz ekképen.
Ezsd 4: 9 [Írának pedig] ekkor Rehum, a helytartó és Simsai, a kanczellár és ezeknek többi társaik: a Dineusok, Afársatakeusok, Tarpeleusok, Afárseusok, Arkeveusok, Babilóniabeliek, Susánkeusok, Dehaveusok és a Hélameusok.
Ezsd 4: 10 És a többi népek, a kiket a nagy és dicsőséges Asznapár vitt el és tett lakosokká Samária városában és a többi városokban, melyek a folyóvizen túl vannak és a többi.
Ezsd 4: 11 Ez mássa a levélnek, melyet hozzá, Artaxerxes királyhoz küldének: "A te szolgáid, a folyóvizen túl lévő férfiak, és a többi.
Ezsd 4: 12 Tudtára légyen a királynak, hogy a zsidók, a kik feljöttek tőled, megérkezének hozzánk Jeruzsálembe; a visszavonó és gonosz várost építik, a kőfalakat készítik s a fundamentomokat javítgatják.
Ezsd 4: 13 Mostan tudtára légyen a királynak, hogy ha ez a város megépíttetik s a kőfalak elkészülnek, adót, rovást és úti vámot nem fognak fizetni, s a királyok jövedelmét megkárosítják.
Ezsd 4: 14 Mostan, mivel a palota savával sózunk s épen ezért a király kárát nem illik elnéznünk, ez okért küldjük e levelet és tudatjuk a királylyal,
Ezsd 4: 15 Hogy nézzen utána valaki atyáid történeteinek könyvében, és meg fogod találni a történetek könyvében, és megtudod, hogy e város visszavonó és királyokat és tartományokat megkárosító város volt, s hogy eleitől fogva lázadások történtek abban, ezért pusztíttatott is el e város.
Ezsd 4: 16 Tudatjuk mi a királylyal, hogy ha ez a város megépülend és a kőfalak elkészülnek: ennek miatta birtokod a folyóvizen túl nem lészen."
Ezsd 4: 17 A király választ küldött Rehumnak, a helytartónak és Simsainak, a kanczellárnak és többi társaiknak, a kik Samariában laknak vala, és minden folyóvizen túl lakozóknak: "Békesség és a többi.
Ezsd 4: 18 A levél, melyet hozzánk küldtetek, világosan felolvastatott előttem;
Ezsd 4: 19 És megparancsolám, hogy nézzenek utána, és úgy találák, hogy ez a város eleitől fogva királyok ellen támadó volt, és hogy pártütés és lázadás történt vala benne;
Ezsd 4: 20 És hogy hatalmas királyok voltak Jeruzsálemben és uralkodtak minden a folyóvizen túl lakókon, és adó, rovás és úti vám fizettetett nékik.
Ezsd 4: 21 Mostan azért parancsoljátok meg, hogy akadályozzák meg a férfiakat, s e város ne építtessék addig, míg tőlem parancsolat nem jövend;
Ezsd 4: 22 És meglássátok, hogy ebben valami mulasztást el ne kövessetek, hogy ne nevekedjék a veszedelem a királyok megkárosítására!"
Ezsd 4: 23 Mihelyt Artaxerxes király levelének mássa felolvastaték Rehum és Simsai, a kanczellár és társaik előtt, menének nagy hamarsággal Jeruzsálembe a zsidókhoz, és megakadályozák őket erővel és hatalommal.
Ezsd 4: 24 Akkor megszünék az Úr házának építése, mely Jeruzsálemben van, és szünetelt Dárius, Persia királya uralkodásának második esztendejéig.
Ezsd 5: 1 És prófétálának a próféták, Aggeus, a próféta és Zakariás az Iddó fia a zsidóknak, a kik valának Júdában és Jeruzsálemben, [szólván] nékik az Izráel Istenének nevében.
Ezsd 5: 2 Akkor fölkelének Zorobábel, Sealtiél fia és Jésua, a Jósádák fia, és hozzá kezdének Isten háza építéséhez, mely Jeruzsálemben van, s velök valának Isten prófétái, támogatván őket.
Ezsd 5: 3 Abban az időben jöve hozzájok Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és társaik, és így szólának nékik: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek s e kőfalat készítsétek?
Ezsd 5: 4 Ekkor megmondánk nékik ily módon, hogy kik ama férfiak névszerint, kik ez épületet építik.
Ezsd 5: 5 És az ő Istenök szeme vala a zsidók vénein, hogy nem akadályozzák meg őket az építésben, míg az ügy Dárius elébe jutand, a mikor is levélben fognak felelni e dologra nézve.
Ezsd 5: 6 Mássa a levélnek, melyet küldött Tattenai folyóvizen túli helytartó, és Sethar-bóznai és az ő társai, az Afarsakeusok, a kik a folyóvizen túl lakának, Dárius királyhoz.
Ezsd 5: 7 Tudósítást küldének ugyanis hozzá, ekként levén az írva: "Dárius királynak minden békesség!
Ezsd 5: 8 Tudtára legyen a királynak, hogy elmentünk Júda tartományába, a nagy Istennek házához, és az építtetik nagy kövekből, és fa rakatik a falakra, és e munka szorgalmatosan folyik, és jó szerencsés lészen az ő kezök által.
Ezsd 5: 9 Ekkor megkérdénk azokat a véneket, ily módon szólván hozzájok: Ki adott néktek szabadságot, hogy e házat építsétek, s hogy e kőfalat készítsétek?
Ezsd 5: 10 Sőt még neveiket is megkérdeztük tőlük, hogy tudassuk veled, hogy megírhassuk azon férfiak nevét, kik fejeik.
Ezsd 5: 11 És ekképen felelének nékünk, mondván: Mi az Ő, a menny és föld Istenének szolgái vagyunk, és építjük e házat, mely ennekelőtte sok esztendőkön át meg vala építve, és Izráelnek egy nagy királya építé és végezé be azt.
Ezsd 5: 12 De minekutána haragra ingerelték volt atyáink a mennynek Istenét, adá őket a Babilóniabeli Káldeus királynak, Nabukodonozornak kezébe, a ki e házat lerontotta, és a népet Babilóniába rabságra vitte.
Ezsd 5: 13 Azonban Czírusnak, Babilónia királyának első esztendejében Czírus király szabadságot adott, hogy Istennek ezt a házát megépítenék.
Ezsd 5: 14 Sőt az Isten házához való arany és ezüst edényeket is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s bevitte volt azokat a babilóniai templomba, kihozatá Czírus király a babilóniai templomból s adatá azokat annak a Sesbassár nevűnek, a kit helytartóul rendelt;
Ezsd 5: 15 És monda néki: Vedd ez edényeket, menj és helyezd el azokat a jeruzsálemi templomba, és az Isten háza építtessék meg [előbbi] helyén.
Ezsd 5: 16 Ekkor ez a Sesbassár eljött, letevé az Isten házának alapkövét, mely Jeruzsálemben van, és attól fogva mindeddig építtetik, és még sem végződött be.
Ezsd 5: 17 Mostan azért, ha tetszik a királynak, nézzen utána valaki a király kincstartó házában, ott Babilóniában, ha úgy van-é, hogy Czírus király szabadságot adott az Isten házának megépítésére, mely Jeruzsálemben van, s a király akaratját erre nézve küldje hozzánk."
Ezsd 6: 1 Ekkor Dárius király megparancsolá, hogy nézzenek utána a könyvek tárházában, hol a kincseket tartják vala Babiloniában.
Ezsd 6: 2 És találtaték Akhméta várában, a mely Média tartományában van, egy tekercs, melyre emlékezetül ez vala írva:
Ezsd 6: 3 "Czírus király első esztendejében, Czírus király parancsolatot adott Isten házára nézve, mely Jeruzsálemben van, hogy e ház építtessék meg, oly helyül, hol áldozatokat áldoznak; s alapzati felemeltetvén, magassága hatvan sing, szélessége is hatvan sing legyen.
Ezsd 6: 4 A nagy kövek rétege három s a fa rétege legyen egy, a költség pedig a király házából adassék.
Ezsd 6: 5 Sőt az Isten házának arany és ezüst edényeit is, a melyeket Nabukodonozor hozott vala el a jeruzsálemi templomból s vitt vala Babilóniába, adják vissza, hogy jussanak el azok a jeruzsálemi templomba, helyökre, s te helyezd el azokat az Isten házába."
Ezsd 6: 6 Mostan azért Tattenai folyóvizen túli helytartó, Sethar- bóznai és társaik, és az Afarsakeusok, a kik a folyóvizen túl [laknak,] távol legyetek onnan!
Ezsd 6: 7 Hagyjátok, hadd épüljön meg Istennek ama háza! A zsidók helytartója és a zsidók vénei építsék meg Isten ama templomát a maga helyén!
Ezsd 6: 8 És megparancsolom azt is, hogy mit cselekedjetek a zsidók ama véneivel, hogy megépítsék Isten ama házát; tudniillik a király folyóvizen túl való adójának kincseiből pontosan költség adassék ama férfiaknak, és pedig félbeszakítás nélkül,
Ezsd 6: 9 És a mik szükségesek, tulkok, kosok, bárányok, égőáldozatra a menny Istenének, búza, só, bor, és olaj, a jeruzsálemi papok szava szerint adassanak nékik naponként és pedig mulasztás nélkül,
Ezsd 6: 10 Hogy vihessenek jó illatú áldozatot a menny Istenének, és könyörögjenek a királynak és fiainak életéért.
Ezsd 6: 11 És megparancsolom azt is, hogy valaki e rendelést megszegi, annak házából szakíttassék ki egy gerenda s felállíttatván szegeztessék reá, háza pedig szemétdombbá tétessék e miatt.
Ezsd 6: 12 Az Isten pedig, aki nevének ott szerze lakást, megrontson minden királyt és népet, aki felemelendi kezét, hogy megszegje [e rendelést], hogy elpusztítsa Istennek ama házát, mely Jeruzsálemben van. Én, Dárius parancsoltam, pontosan megtörténjék.
Ezsd 6: 13 Akkor Tattenai folyóvizen túli helytartó, Sethar-bóznai és társaik, miután Dárius [ily rendelést] küldött, ahhoz képest cselekedének pontosan.
Ezsd 6: 14 És a zsidók vénei építének és jó szerencsések valának Aggeus próféta és Zakariás, Iddó fia prófétálása folytán, és megépítették és elvégezték Izráel Istenének akaratjából, és Czírus, Dárius és Artaxerxes, persiai királyok parancsolatjából.
Ezsd 6: 15 Bevégezteték pedig e ház az Adár hó harmadik napjáig, mely Dárius király országlásának hatodik esztendejében vala.
Ezsd 6: 16 És megtarták Izráel fiai, a papok, a Léviták és a fogságból visszajött többiek Isten házának felszentelését örömmel.
Ezsd 6: 17 Vivének pedig Isten házának felszentelésénél áldozatul száz bikát, kétszáz kost, négyszáz bárányt és tizenkét kecskebakot bűnért való áldozatra egész Izráelért, Izráel nemzetségeinek száma szerint.
Ezsd 6: 18 És rendelék a papokat az ő osztályaik és a Lévitákat az ő rendjeik szerint Istennek szolgálatára Jeruzsálemben, Mózes könyvének rendelése szerint,
Ezsd 6: 19 És megtarták a rabságból visszajöttek a páskhát az első hó tizennegyedik napján;
Ezsd 6: 20 Mert megtisztultak vala a papok és Léviták: egyetemben mindnyájan tiszták valának, és megölék a húsvéti bárányt mindazokért, a kik a rabságból megjöttek, és atyjokfiaiért a papokért és önmagokért;
Ezsd 6: 21 És megevék azt Izráel fiai, a kik a rabságból visszajöttek vala, és mindazok, a kik elkülönítették vala magokat a föld népeinek tisztátalanságától s hozzájok [állottak vala], hogy keressék az Urat, Izráel Istenét.
Ezsd 6: 22 És azután megtarták a kovásztalan kenyerek ünnepét hét napon örömmel, mert megvidámította vala őket az Úr, hozzájok hajtván az Assiriabeli király szívét, hogy erősítse kezöket az Istennek, Izráel Istenének háza építésében.
Ezsd 7: 1 És ezek után Artaxerxes persa király uralkodásakor Ezsdrás, a Serája fia, ki Azariás fia, ki Hilkiás fia,
Ezsd 7: 2 Ki Sallum fia, ki Sádók fia, ki Ahitub fia,
Ezsd 7: 3 Ki Amária fia, ki Azariás fia, ki Mérájóth fia,
Ezsd 7: 4 Ki Zerahja fia, ki Uzzi fia, ki Bukki fia,
Ezsd 7: 5 Ki Abisua fia, ki Fineás fia, ki Eleázár fia, ki pedig Áronnak, a főpapnak fia volt.
Ezsd 7: 6 Ez az Ezsdrás feljöve Babilóniából, (ő, a ki bölcs írástudó vala a Mózes törvényében, melyet az Úr, Izráel Istene adott vala) és megadá néki a király az Úrnak, az ő Istenének rajta nyugovó kegyelme szerint minden kérését.
Ezsd 7: 7 Feljövének pedig az Izráel fiai, a papok, a Léviták, az énekesek, a kapunállók és a Léviták szolgái közül [többen] Jeruzsálembe Artaxerxes király hetedik esztendejében.
Ezsd 7: 8 És [Ezsdrás] megérkezék [velök] Jeruzsálembe az ötödik hónapban, a király hetedik esztendejében.
Ezsd 7: 9 Ugyanis az első hónak első napján határozá el a Babilóniából való feljövetelt, és az ötödik hó első napján érkezett Jeruzsálembe, az ő Istenének rajta nyugvó jó kegyelme szerint;
Ezsd 7: 10 Mert Ezsdrás erős szívvel törekedett keresni és cselekedni az Úr törvényét, és tanítani Izráelben a rendeléseket és ítéleteket.
Ezsd 7: 11 És ez mássa a levélnek, melyet adott vala Artaxerxes király Ezsdrásnak, az írástudó papnak, aki írástudó vala az Úr parancsolatainak beszédiben, Izráelnek adott rendeléseiben:
Ezsd 7: 12 "Artaxerxes, a királyok királya Ezsdrás papnak, ki a menny Istenének törvényében bölcs írástudó és a többi.
Ezsd 7: 13 Szabadságot adok, hogy valaki országomban Izráel népe, papjai és a Léviták közül Jeruzsálembe akar menni, veled elmehet.
Ezsd 7: 14 Minthogy te elbocsáttatol a királytól és hét tanácsosától, hogy utána nézz Júdának és Jeruzsálemnek, a te Istened törvénye szerint, mely kezedben van,
Ezsd 7: 15 És hogy elvigyed az ezüstöt és aranyat, melyet a király és tanácsosai önkénytesen ajándékoznak Izráel Istenének, kinek hajléka Jeruzsálemben van,
Ezsd 7: 16 És mindazt az ezüstöt és aranyat, melyet kapni fogsz Babilónia egész tartományában, együtt a nép és a papok önkénytes ajándékával, mit [ezek] önkénytesen ajándékoznak az ő Istenök házának, mely Jeruzsálemben van.
Ezsd 7: 17 Annálfogva gondosan végy e pénzen bikákat, kosokat és bárányokat s hozzájok való étel- és italáldozatokat, s áldozd meg azokat Istenetek házának oltárán, mely Jeruzsálemben van:
Ezsd 7: 18 A megmaradott ezüsttel és arannyal pedig, a mit jónak láttok cselekedni te és atyádfiai, Istenetek akaratja szerint, azt cselekedjétek.
Ezsd 7: 19 És az edényekkel, melyek néked adattak át a te Istened házának szolgálatára, számolj be Isten előtt Jeruzsálemben.
Ezsd 7: 20 Egyéb szükségét pedig Istened házának, mit csak teljesítened kell, teljesítsd a király kincstartó házából.
Ezsd 7: 21 És én, Artaxerxes, a király, parancsolom minden a folyóvizen túl lakó kincstartóimnak, hogy minden, a mit csak kérend tőletek Ezsdrás pap, ki a menny Istenének törvényében írástudó, pontosan teljesíttessék,
Ezsd 7: 22 [És pedig] száz tálentom ezüstig, száz kór búzáig, száz báth borig, száz báth olajig és sóban, a mennyi elég.
Ezsd 7: 23 Minden, mi a menny Istenének akaratja szerint való, pontosan teljesíttessék a menny Istenének házáért, hogy meg ne haragudjék a királynak és fiainak országára.
Ezsd 7: 24 Veletek pedig tudatjuk, hogy sem a papokra, sem a Lévitákra, sem az énekesekre, sem a kapunállókra, sem a Léviták szolgáira, sem Isten e háza szolgáira, adót, rovást és úti vámot [senkinek] vetni nem szabad.
Ezsd 7: 25 És te Ezsdrás, a te Istened bölcs [törvénye] szerint, a mely kezedben van, rendelj ítélőket és birákat, a kik törvényt tegyenek minden a folyóvizen túl lakó nép között, mindazok között, a kik tudják Istenednek törvényeit, és a kik nem tudják, azokat tanítsátok!
Ezsd 7: 26 Valaki pedig nem fogja cselekedni a te Istenednek törvényét és a király törvényét, ítélet hozassék felette pontosan, vagy halálra, vagy számkivetésre, vagy jószágvesztésre, vagy fogságra."
Ezsd 7: 27 Áldott az Úr, atyáink Istene, aki erre indítá a király szívét, hogy megékesítse az Úr házát, mely Jeruzsálemben van.
Ezsd 7: 28 És [a ki] hozzám fordítá irgalmasságát a király előtt és tanácsosai előtt és a király minden hatalmas fejedelmei előtt! És én megerősödvén az Úrnak az én Istenemnek rajtam nyugovó kegyelme által, családfőket gyűjték össze Izráelből, [hogy feljönnének] velem.
Ezsd 8: 1 Ezek pedig családfőik és nemzetségi eredetök azoknak, a kik feljövének velem Artaxerxes uralkodásakor Babilóniából:
Ezsd 8: 2 Fineás fiai közül: Gersóm; Ithamár fiai közül: Dániel; Dávid fiai közül: Hattus;
Ezsd 8: 3 A Sekánia fiai közül, Parós fiai közül: Zakariás s vele egy nemzetségben másfélszáz férfi;
Ezsd 8: 4 Pahath-Moáb fiai közül: Eljóénai, Zerahia fia s vele kétszáz férfi;
Ezsd 8: 5 Sekánia fiai közül a Jaháziel fia s ő vele háromszáz férfi;
Ezsd 8: 6 Ádin fiai közül: Ebed, Jónathán fia és vele ötven férfi;
Ezsd 8: 7 Élám fiai közül: Ésaiás, Athália fia és vele hetven férfi;
Ezsd 8: 8 Sefátia fiai közül: Zebádia, Mikháel fia és ő vele nyolczvan férfi;
Ezsd 8: 9 Joáb fiai közül: Obádia, Jéhiel fia és vele kétszáztizennyolcz férfi;
Ezsd 8: 10 Selómith fiai közül a Jószifia fia és vele százhatvan férfi;
Ezsd 8: 11 Bébai fiai közül: Zakariás, Bébai fia és vele huszonnyolcz férfi;
Ezsd 8: 12 Azgád fiai közül: Jóhanán, Hakkátán fia és vele száztíz férfi;
Ezsd 8: 13 Adónikám fiai közül az utódok s neveik: Elifélet, Jeiél és Semája és velök hatvan férfi;
Ezsd 8: 14 És Bigvai fiai közül: Uthai és Zabbud és velök hetven férfi.
Ezsd 8: 15 Mikor pedig összegyűjtém őket az Aháva felé folyó folyóvízhez, hol három napig valánk, megnéztem jól a népet és a papokat, s a Lévi fiai közül nem találtam közöttük senkit.
Ezsd 8: 16 Elküldém annakokáért Eliézert, Arielt, Semáját, Elnáthánt, Járibot, Elnáthánt, Náthánt, Zakariást, Mesullámot, mint [család]főket, és Jójáribot és Elnáthánt, mint eszes embereket.
Ezsd 8: 17 És rendelém őket Iddóhoz, a ki fő vala a Kászifia [nevű] helyen, és betanítám őket, hogy mit szóljanak Iddónak és az ő atyjafiainak, a Léviták szolgáinak a Kászifia [nevű] helyen, - hogy hozzanak szolgákat a mi Istenünk házához.
Ezsd 8: 18 És elhozák nékünk, Istenünknek rajtunk nyugvó jó kegyelme szerint, Is- szekhelt, a Mahli fiai közül, a ki Lévi fia, aki meg Izráel fia vala, és Serébiát, fiaival és tizennyolcz testvérével együtt.
Ezsd 8: 19 És Hasábiát s vele Ésaiást, a Mérári fiai közül, testvéreivel és húsz fiával együtt;
Ezsd 8: 20 És a Léviták szolgái közül, a kiket Dávid és a fejedelmek adának a Léviták szolgálatába, kétszázhuszat; mindnyájok nevei feljegyeztettek.
Ezsd 8: 21 Ekkor bőjtöt hirdeték ott az Aháva folyóvíz mellett, hogy megaláznók magunkat a mi Istenünk előtt, hogy kérnénk tőle szerencsés utat magunknak, családainknak és minden marháinknak.
Ezsd 8: 22 Mert szégyeltem vala a királytól kérni sereget és lovagokat oltalmunkra a mi ellenségeink ellen ez útban, mert ezt mondtuk volt a királynak, mondván: A mi Istenünk kegyelme van mindazokon, a kik őt keresik, az ő javukra, és az ő hatalma és haragja mindazokon, a kik elhagyják őt.
Ezsd 8: 23 És bőjtölénk és a mi Istenünkhöz könyörgénk annakokáért, és meghallgatott minket.
Ezsd 8: 24 Ekkor különválaszték a papi fejedelmek közül tizenkettőt Serébiához [és] Hasábiához és hozzájok atyjokfiai közül tízet.
Ezsd 8: 25 És átmérém nékik az ezüstöt és aranyat és az edényeket, a mi Istenünk házának ajándékait, a melyeket a király és tanácsosai és fejedelmei és minden [Babilóniában] élő Izráeliták ajándékozának.
Ezsd 8: 26 Kezökhöz mérék pedig hatszázötven tálentom ezüstöt, száz tálentomot érő ezüst edényeket és száz tálentom aranyat.
Ezsd 8: 27 Húsz arany poharat, melyek ezer dárikot érnek vala, és két szép ragyogású rézedényt, melyek oly becsesek, mint az arany.
Ezsd 8: 28 És mondék nékik: Ti az Úrnak szentei vagytok, ez edények is szentek, és ez az ezüst és arany az Úrnak, atyáitok Istenének önkénytesen adott ajándék:
Ezsd 8: 29 Vigyázzatok azért [reá] és megőrizzétek, míg átméritek a papi fejedelmek, a Léviták és Izráel családainak fejedelmei előtt Jeruzsálemben az Úr házának kamaráiban!
Ezsd 8: 30 És átvevék a papok és a Léviták az ezüstöt, aranyat és az edényeket súly szerint, hogy vigyék Jeruzsálembe Istenünk házához.
Ezsd 8: 31 Elindulánk pedig az Aháva folyóvíz mellől az első hó tizenkettedik napján, hogy Jeruzsálembe menjünk; s a mi Istenünk kegyelme nyugodott rajtunk, megszabadítván minket a ránk leselkedő ellenségnek kezéből ez úton.
Ezsd 8: 32 És megérkezénk Jeruzsálembe, és pihenénk ott három napig.
Ezsd 8: 33 Negyednap pedig átméretett az ezüst, az arany és az edények a mi Istenünk házában, Merémóth papnak Uriás fiának kezéhez, vele lévén Eleázár, a Fineás fia, és velök Józadáb, a Jésua fia és Nóadia, a Binnui fia, Léviták,
Ezsd 8: 34 Minden szám és súly szerint, s feljegyeztetett az egész súly abban az időben.
Ezsd 8: 35 A kik pedig megérkeztek a fogságból, a rabságnak fiai, égőáldozatokat vivének Izráel Istenének: tizenkét tulkot egész Izráelért, kilenczvenhat kost, hetvenhét bárányt, tizenkét bakot bűnért való áldozatra, mindezt egészen égőáldozatul az Úrnak.
Ezsd 8: 36 És átadák a király parancsolatait a király helytartóinak, s a vizen túl lévő helytartóknak, és [ezek] segíték a népet és az Isten házát.
Ezsd 9: 1 Minekutána ezek elvégeződének, jövének hozzám a főemberek, mondván: Izráel népe és a papok és a Léviták nem különíték el magokat e tartományok népeitől, a miképen pedig azoknak, a Kananeusoknak, Hitteusoknak, Perizeusoknak, Jebuzeusoknak, Ammonitáknak, Moábitáknak, Égyiptomiaknak és Emoreusoknak útálatos [vétke] szerint [el kellett volna,]
Ezsd 9: 2 Mert [ezek] leányai közül vettek vala [feleséget] magoknak és fiaiknak, és megelegyedett a szent mag e tartományok népeivel; és pedig a fejedelmek és főemberek valának elsők e bűnben.
Ezsd 9: 3 Mihelyt e dolgot meghallottam, megszaggatám alsó- és felső ruhámat, s téptem fejem hajszálait és szakállamat, és veszteg ültem.
Ezsd 9: 4 És hozzám gyűlének mindnyájan, a kik reszketve [gondoltak] Izráel Istenének beszédeire azoknak vétke miatt, a kik a fogságból megjöttek vala; és én veszteg ülök vala mind az estvéli áldozatig.
Ezsd 9: 5 Az estvéli áldozatkor pedig felkeltem sanyargatásomból, megszaggatván alsó- és felső ruhámat; és térdeimre esvén, kiterjesztém kezeimet az Úrhoz, az én Istenemhez.
Ezsd 9: 6 És mondék: Én Istenem, szégyenlem és átallom felemelni, én Istenem, az én orczámat te hozzád, mert a mi álnokságaink felülhaladtak fejünk fölött és a mi vétkeink mind az égig nevekedtek!
Ezsd 9: 7 A mi atyáink napjaitól fogva nagy vétekben vagyunk mi mind e mai napig, és a mi álnokságainkért adattunk vala mi, a mi királyaink és a mi papjaink a földi királyok kezébe, fegyver által rabságra és ragadományra és orczapirulásra, a mint [ez] a mai nap [is van.]
Ezsd 9: 8 És most nem sok ideje, hogy az Úr, a mi Istenünk rajtunk könyörült, hogy hagyjon minékünk maradékot, és hogy adjon nékünk egy szeget az ő szent helyén, hogy így megvilágosítsa szemeinket a mi Istenünk, s hogy megelevenítsen bennünket egy kissé a mi szolgaságunkban.
Ezsd 9: 9 Mert szolgák vagyunk mi, de szolgaságunkban nem hagyott el minket a mi Istenünk, hanem hozzánk fordítá irgalmasságát Persiának királyai előtt, hogy megelevenítene bennünket, hogy felemelhessük a mi Istenünk házát s megépíthessük annak romjait, és hogy adjon nékünk bátorságos lakást Júdában és Jeruzsálemben.
Ezsd 9: 10 És most mit mondjunk, óh mi Istenünk, [mindezek] után? [Azt,] hogy mi [mégis] elhagytuk parancsolataidat,
Ezsd 9: 11 A melyeket parancsoltál szolgáid, a próféták által, mondván: A föld, melyre bementek, hogy bírjátok azt, tisztátalan föld, a tartományok népeinek tisztátalansága miatt, útálatosságaik miatt, melyekkel betölték azt egyik végétől a másikig tisztátalanságukban;
Ezsd 9: 12 Annakokáért leányaitokat ne adjátok az ő fiaiknak és az ő leányaikat ne vegyétek fiaitoknak, és ne keressétek barátságukat, sem javokat soha, hogy megerősödjetek és éljetek e föld javaival, és örökségképen adhassátok azt fiaitoknak mindörökké.
Ezsd 9: 13 Mindazok után pedig, a mik reánk jövének gonosz cselekedeteinkért és nagy vétkünkért, hiszen te, mi Istenünk, jobban kedveztél nékünk, sem mint bűneink miatt érdemeltünk volna, s adád nékünk e maradékot,
Ezsd 9: 14 Hát megrontjuk-é ismét parancsolataidat s összeházasodunk-é ez útálatos népekkel? Nem fogsz-é haragudni reánk mindaddig, míg megemésztetünk, hogy sem maradékunk, sem hírmondónk ne legyen?
Ezsd 9: 15 Oh Uram, Izráel Istene! igaz vagy te, mert meghagytál minket, maradék gyanánt, mint e mai nap [bizonyítja.] Ímé előtted vagyunk vétkünkben, és nem állhatunk meg előtted e miatt!
Ezsd 10: 1 És mikor imádkozék Ezsdrás és vallást tőn, sírva és földre borulva az Isten háza előtt, sereglének ő hozzá Izráelből igen nagy gyülekezetben férfiak és asszonyok és gyermekek, mert síra a nép is sokat és keservesen.
Ezsd 10: 2 És szóla Sekhánia, Jéhielnek fia, az Élám fiai közül, és monda Ezsdrásnak: Mi vétkeztünk a mi Istenünk ellen, hogy idegen feleségeket vettünk magunknak e föld népei közül: mindazáltal van reménysége Izráelnek, mind e mellett is!
Ezsd 10: 3 Vessünk ugyanis frigyet a mi Istenünkkel, hogy elbocsátjuk mindazon asszonyokat és a tőlük szülötteket az én Uramnak és azoknak akaratja szerint, a kik reszketve [gondolnak] a mi Istenünk parancsolatára, és a törvény szerint cselekedjünk!
Ezsd 10: 4 Kelj fel! mert reád néz e dolog, s mi veled leszünk: légy erős és láss hozzá!
Ezsd 10: 5 Fölkele annakokáért Ezsdrás, és megesketé a papoknak, a Lévitáknak és az egész Izráelnek fejedelmeit, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni; és megesküvének.
Ezsd 10: 6 És fölkele Ezsdrás az Isten háza elől, és elméne Jóhanánnak, Eliásib fiának szobájához s bemenvén abba, kenyeret nem evék, sem vizet nem ivék, mert gyászol vala a rabságból hazajöttek vétke miatt.
Ezsd 10: 7 És meghirdeték Júdában és Jeruzsálemben mindazoknak, a kik a rabságból hazajöttek, hogy Jeruzsálembe gyűljenek;
Ezsd 10: 8 Valaki pedig el nem jön harmadnapra, a fejedelmek és vének tanácsa szerint, adassék minden vagyona a templomnak, és ő maga vettessék ki a rabságból hazajötteknek gyülekezetéből.
Ezsd 10: 9 Összegyűlének azért Júdának és Benjáminnak minden férfiai harmadnapra Jeruzsálembe a kilenczedik hóban, e hó huszadik napján, és leüle az egész nép az Isten házának piaczán, aggódván e dolog és az esőzések miatt.
Ezsd 10: 10 Ekkor fölkele Ezsdrás, a pap, és monda nékik: Ti vétkeztetek, hogy idegen feleségeket vettetek magatoknak, hogy ezzel is többítenétek Izráel vétkét;
Ezsd 10: 11 Annakokáért tegyetek vallást az Úr előtt, atyáitoknak Istene előtt, és cselekedjetek az ő akaratja szerint, elkülönítvén magatokat e föld népeitől és az idegen feleségektől.
Ezsd 10: 12 És felele az egész gyülekezet, és monda felszóval: Ekképen, a te beszéded szerint kell minékünk cselekednünk!
Ezsd 10: 13 De e nép igen sok és az esős idő miatt kivül nem állhatunk; annak felette ez nem egy, sem nem két napi munka, mert sokan vagyunk, a kik vétkeztünk e dologban;
Ezsd 10: 14 Hadd álljanak hát elő fejedelmeink, az egész gyülekezeté, és mindenki, aki idegen feleséget vett magának, városonként jőjjön elő bizonyos időben s velök a városoknak vénei és birái, hogy elfordítsuk magunkról a mi Istenünknek e dolog miatt való búsulásának haragját!
Ezsd 10: 15 Csak Jónathán, az Asáhel fia és Jahzéja, a Tikva fia állának fel ez ellen és Mésullám és Sabbethai, a Léviták támogaták őket.
Ezsd 10: 16 És cselekedének ekképen azok, a kik a rabságból hazajöttek; és választa magának Ezsdrás, a pap férfiakat, a családfőket, családjuk szerint, s mindnyájok nevei feljegyeztettek. És összeülének a tizedik hó első napján, hogy nyomozzák e dolgot;
Ezsd 10: 17 És bevégezék azt mindazon férfiakra nézve, a kik idegen feleséget vettek vala magoknak, az első hónak első napjáig.
Ezsd 10: 18 Találtatának pedig a papok fiai közül, a kik idegen feleségeket vettek vala magoknak, Jésuának, a Jósádák fiának és az ő testvéreinek fiai közül: Maaséja, Eliézer, Járib és Gedálja;
Ezsd 10: 19 És kezöket adák, hogy elbocsátják feleségeiket és egy kos áldozására ítéltetének vétkükért;
Ezsd 10: 20 Immér fiai közül pedig: Hanáni és Zebádja.
Ezsd 10: 21 Hárim fiai közül: Maaszéja, Elija, Semája, Jéhiel és Uzzia,
Ezsd 10: 22 Pashur fiai közül: Eljoénaj, Maaszéja, Ismáel, Nethanéel, Józabád és Elásza;
Ezsd 10: 23 Továbbá a Léviták közül: Józabád, Simei és Kélája. (az a Kelita), Pethahja, Júda és Eliézer;
Ezsd 10: 24 Az énekesek közül pedig: Eliásib, s a kapunállók közül: Sallum, Telem és Uri;
Ezsd 10: 25 Továbbá Izráel [népé]ből: Parós fiai közül: Ramia, Jezija, Malkija, Mijámin, Eleázár, Malkija és Benája;
Ezsd 10: 26 Elám fiai közül: Mattánia, Zakariás, Jéhiel, Abdi, Jerémóth és Élija;
Ezsd 10: 27 Zattu fiai közül: Eljóénai, Eljásib, Mattánia, Jerémóth, Zabád és Aziza;
Ezsd 10: 28 Bébai fiai közül: Jóhanán, Hanánia, Zabbai és Athlai;
Ezsd 10: 29 Báni fiai közül: Mesullám, Mallukh, Adája, Jásub, Seál és Rámóth;
Ezsd 10: 30 Pahath-Moáb fiai közül: Adna, Kelál, Benája, Maaszéja, Mattánia, Besaléel, Binnui és Manasse;
Ezsd 10: 31 A Hárim fiai pedig: Eliézer, Jissija, Malkija, Semája, Simeon;
Ezsd 10: 32 Benjámin, Mallukh, Semarja;
Ezsd 10: 33 Hásum fiai közül: Mattenai, Mattattá, Zabád, Elifélet, Jerémai, Manasse, Simei,
Ezsd 10: 34 Báni fiai közül: Maádai, Amrám és Uél;
Ezsd 10: 35 Benája, Bédéja, Keluhu;
Ezsd 10: 36 Vanja, Merémóth, Eliásib;
Ezsd 10: 37 Mattánia, Mattenai és Jaaszái;
Ezsd 10: 38 Báni, Binnui, Simei;
Ezsd 10: 39 Selemia, Náthán és Adája;
Ezsd 10: 40 Makhnadbai, Sásai, Sárai;
Ezsd 10: 41 Azareél, Selemia és Semária;
Ezsd 10: 42 Sallum, Amaria, József:
Ezsd 10: 43 A Nebó fiai közül: Jéiel, Mattithja, Zabád, Zebina, Jaddai, Jóel, Benája.
Ezsd 10: 44 Mindezek idegen feleségeket vettek vala magoknak. És valának e feleségek között olyanok is, a kik már fiakat szültek.

Neh :
-----------
Nehémiás Könyve

Neh 1: 1 Nehémiásnak, a Hakália fiának beszédei. És lőn a Kislév [nevű] hóban, a huszadik esztendőben, hogy én Susán várában valék.
Neh 1: 2 És jöve hozzám Hanáni, egy az én atyámfiai közül, és vele együtt férfiak Júdából, és tudakozódtam tőlök a fogságból megszabadult maradék zsidók felől és Jeruzsálem felől.
Neh 1: 3 És mondának nékem: A fogságból megszabadult maradék zsidók ott abban a tartományban nagy nyomorúságban és gyalázatban vannak; és azonfelül Jeruzsálem kőfala lerontatott, s kapui tűzben égtek meg!
Neh 1: 4 Hogy pedig meghallám e beszédeket, leültem és sírtam és keseregtem napokon át, s bőjtölék és imádkozám a mennynek Istene előtt;
Neh 1: 5 És mondék: Kérlek Uram, mennynek Istene, nagy és rettenetes Isten! Ki megtartja a szövetséget és irgalmasságot az őt szeretőknek és az ő parancsolatait megtartóknak;
Neh 1: 6 Oh, legyen figyelmetes a te füled, és szemeid legyenek nyitva, hogy meghallgassad a te szolgádnak könyörgését, melylyel én könyörgök most előtted nappal és éjjel Izráel fiaiért, szolgáidért, és vallást tészek az Izráel fiainak bűneiről, melyekkel vétkeztünk te ellened, én is s az én atyámnak háza vétkeztünk!
Neh 1: 7 Felette igen vétkeztünk ellened, és nem tartottuk meg a parancsolatokat, és a rendeléseket és a törvényeket, melyeket parancsoltál volt Mózesnek a te szolgádnak.
Neh 1: 8 Oh, emlékezzél meg arról a beszédről, melyet parancsoltál Mózesnek, a te szolgádnak, mondván: [Ha] ti vétkeztek, én [meg] elszélesztelek titeket a népek között;
Neh 1: 9 Ha pedig megtérendetek hozzám és megtartjátok parancsolataimat és cselekeszitek azokat: még ha az égnek utolsó szélén volnának is szétszórt [gyermekeitek,] onnan is összegyűjtöm őket és beviszem arra a helyre, melyet választottam, hogy lakozzék ott az én nevem!
Neh 1: 10 És ők a te szolgáid és a te néped, a kiket megszabadítottál a te nagy erőd által és a te erős kezed által!
Neh 1: 11 Kérlek oh Uram, legyen figyelmetes a te füled a te szolgádnak könyörgésére és szolgáidnak könyörgésökre, a kik kívánják félni a te nevedet, és adj, kérlek, jó szerencsét most a te szolgádnak, és engedd, hogy kegyelmet találjon ama férfiú előtt. Én ugyanis a királynak pohárnoka voltam.
Neh 2: 1 És lőn a Niszán [nevű] hóban, Artaxerxes királynak huszadik esztendejében, bor vala ő előtte és én fölvevém a bort, adám a királynak; [azelőtt] pedig nem voltam szomorú ő előtte.
Neh 2: 2 És monda nékem a király: Miért szomorú a te orczád, holott te beteg nem vagy? Nem egyéb ez, hanem szívednek szomorúsága! És felette igen megfélemlém.
Neh 2: 3 Akkor mondék a királynak: Örökké éljen a király! Miért nem volna szomorú az én orczám, hiszen a város, az én atyáim sírjainak helye, pusztán hever és kapui megemésztettek tűzben?!
Neh 2: 4 És monda nékem a király: Mi az, a mit kívánsz? És könyörgék a menny Istenéhez.
Neh 2: 5 És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak és ha kedves előtted a te szolgád, [azt kérem], hogy bocsáss el engem Júdába, atyáim sírjainak városába, hogy megépítsem azt!
Neh 2: 6 És monda nékem a király (felesége pedig mellette ül vala): Meddig lészen utazásod és mikorra jösz vissza? És tetszék a királynak engem elbocsátani, miután én tudattam vele az időt.
Neh 2: 7 És mondék a királynak: Ha tetszik a királynak, adasson nékem leveleket a folyóvizen túl lakó tiszttartókhoz, hogy hagyjanak engem utazni, míg Júdába érek;
Neh 2: 8 És [adasson] egy levelet Ászáfhoz, a király erdeje őréhez, hogy adjon nékem fákat gerendákul a templom várának kapuihoz, és a város kőfalához, és a házhoz, melybe költözni fogok. És megadá nékem a király, az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelme szerint.
Neh 2: 9 És megérkezém a folyóvizen túl való tiszttartókhoz és átadám nékik a király leveleit. Bocsátott vala pedig velem a király főembereket a seregből és lovagokat.
Neh 2: 10 Mikor pedig a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, meghallották ezt, nagy bosszúságot okozott nékik, hogy jött valaki, aki Izráel fiainak javokat keresi.
Neh 2: 11 Azután elmenék Jeruzsálembe, és ott pihenék három napig.
Neh 2: 12 És fölkelék éjszaka, én és velem néhány férfi, mert nem jelentém meg senkinek, hogy mire indítá az én Istenem az én szívemet, hogy azt Jeruzsálemért megcselekedjem, és barom sem vala velem, csak az, melyen ülök vala,
Neh 2: 13 És kimenék a völgynek kapuján éjjel, és pedig a sárkányok forrása felé, majd a szemét-kapuhoz, és vizsgálgatám Jeruzsálem kőfalait, melyek elrontattak vala, és kapuit, melyek tűz által megemésztetének.
Neh 2: 14 Azután átmenék a forrás kapujához és a király tavához, holott nem vala hely a baromnak, hogy velem átmenjen.
Neh 2: 15 Azért [gyalog] menék fel a völgyben éjjel és vizsgálgatám a kőfalat, azután megfordultam és bementem a völgy kapuján, és hazatértem.
Neh 2: 16 A főemberek pedig nem tudták vala, hova mentem, és hogy mit akarok cselekedni, és sem a zsidóknak, sem a papoknak, sem az előljáróknak, sem a főembereknek, sem a többi munkásoknak ez ideig nem jelentettem meg.
Neh 2: 17 Ekkor mondék nékik: Ti látjátok a nyomorúságot, a melyben mi vagyunk, hogy Jeruzsálem pusztán hever és kapui tűzben égtek meg; jertek, építsük meg Jeruzsálem kőfalát, és ne legyünk többé gyalázatul!
Neh 2: 18 És megjelentém nékik az én Istenemnek rajtam nyugvó jó kegyelmét, és a király beszédit is, a melyeket nékem szólt, és mondának: Keljünk fel és építsük meg! És megerősíték kezeiket a jóra.
Neh 2: 19 Mikor meghallák ezt a Horonból való Szanballat és az Ammonita Tóbiás, a szolga, és az arab Gesem, gúnyoltak és lenéztek minket, mondván: Micsoda ez, a mit míveltek? Talán bizony a király ellen akartok pártot ütni?
Neh 2: 20 Kiknek felelék, és mondék: A mennynek Istene, ő ad jó szerencsét nékünk, és mi mint az ő szolgái kelünk föl és építünk, néktek pedig részetek és jogotok és emlékezetetek nincsen Jeruzsálemben!
Neh 3: 1 És fölkele Eliásib, a főpap és atyjafiai, a papok és építék a juhok kapuját; ők szentelék meg azt és állíták fel annak ajtait; [építék] pedig a kőfalat a Meáh toronyig, a melyet megszentelének, s azután Hanánel tornyáig;
Neh 3: 2 És ő mellette építének a Jerikóbeliek, ezek mellett pedig épített Zakkur az Imri fia;
Neh 3: 3 A halaknak kapuját pedig építék a Hasszenáa fiai, ők gerendázák be azt és állíták fel annak ajtait, kapcsait és závárait;
Neh 3: 4 Mellettök javítgatá a kőfalat Merémóth, Uriásnak, a Hakkós fiának fia, mellette pedig javítgatott Mesullám, Berekiásnak, a Mesézabéel fiának a fia, és ő mellette javítgatott Sádók, Baána fia.
Neh 3: 5 Ezek mellett pedig javítgatának a Tékoabeliek, a kiknek előkelői azonban nem hajták nyakukat az ő Urok munkájának [jármába.]
Neh 3: 6 Az ó-[város] kapuját pedig javítgaták Jójada, a Pászéah fia és Mesullám, a Beszódia fia; ők gerendázák be azt és állíták fel annak ajtait, kapcsait és závárait;
Neh 3: 7 És mellettök javítgatott a Gibeonból való Melátia és a Meronothból való Jádón, Gibeonnak és Mispának lakosai, a folyóvizen túl való helytartónak hivatala helyéig;
Neh 3: 8 Mellettök javítgatott Uzziel, Harhajának fia az ötvösök[kel,] és ő mellette javítgatott Hanánia, a kenet-készítők egyike, és megerősíték Jeruzsálemet mind a széles kőfalig;
Neh 3: 9 Mellettök javítgatott Refája, Húr fia, aki a Jeruzsálemhez tartozó tartomány felének fejedelme vala;
Neh 3: 10 Mellette javítgatott Jedája, Harumáf fia, és pedig a maga háza ellenébe, és mellette javítgatott Hattus, Hasabneja fia.
Neh 3: 11 A kőfal másik darabját javítgatá Malkija, Hárim fia és Hassub, a Pahath-Moáb fia, és a kemenczéknek tornyát.
Neh 3: 12 És mellettök javítgatott Sallum, Hallóhés fia, aki fejedelme vala a Jeruzsálemhez tartozó tartomány [másik] felének, ő és az ő leányai.
Neh 3: 13 A völgy kapuját javítgaták Hánun és Zánoah lakói, ők építék meg azt és állíták fel annak ajtait, kapcsait és závárait; és a kőfalból ezer singet a szemét-kapuig.
Neh 3: 14 A szemét-kaput pedig javítgatá Malkija, Rékáb fia, Beth-Hakkerem tartományának fejedelme, ő építé meg azt és állítá fel ajtait, kapcsait és závárait.
Neh 3: 15 És a forrásnak kapuját javítgatá Sallum, a Kól-Hóze fia, Mispa tartományának fejedelme, ő építé meg és héjazá be azt és állítá fel ajtait, kapcsait és závárait; és a Selah tó kőfalát a király kertje felé, mind a garádicsokig, melyeken a Dávid városából alájőnek.
Neh 3: 16 Ő utána javítgata Nehémiás, Azbuk fia, Béth-Sur tartománya felének fejedelme, a Dávid sírjai ellenébe való helyig, és az [újonnan] készült tóig, és a vitézek házáig.
Neh 3: 17 Ő utána javítgatának a Léviták: Rehum, Báni fia, aki mellett javítgata Hasábia, Kéila tartománya felének fejedelme, tartománya [lakosai]val;
Neh 3: 18 Ő utána javítgatának atyjokfiai: Bavvai, a Hénadád fia, Kéila tartománya [másik] felének fejedelme;
Neh 3: 19 Javítgatá pedig ő mellette Ézer, Jésuának fia, Mispa fejedelme, a kőfal egy másik darabját, a szegleten levő fegyveresház felmenetelének ellenébe;
Neh 3: 20 Ő utána Bárukh, Zakkai fia javítgatá buzgósággal a kőfal egy másik darabját, a szeglettől fogva Eliásib főpap házának ajtajáig:
Neh 3: 21 Ő utána javítgata Merémóth Uriásnak fia, aki Hakkós fia vala, egy másik darabot, Eliásib házának ajtajától Eliásib házának végéig;
Neh 3: 22 Ő utána javítgatának a papok, a környék férfiai;
Neh 3: 23 Ezek után javítgata Benjámin és Hassub, az ő házok ellenébe, utánok pedig javítgata Azariás, Maaséja fia - a ki Ananiás fia vala - az ő háza mellett;
Neh 3: 24 Ő utánok javítgata Binnui, a Hénadád fia egy másik darabot, Azáriás házától mind a zugig és szegletig;
Neh 3: 25 [Továbbá] Palál, az Uzai fia, a szegletnek és a felső toronynak ellenébe, mely a király házából a tömlöcz udvaránál emelkedik ki; utána pedig Pedája, a Parós fia;
Neh 3: 26 (A Léviták szolgái pedig laknak vala az Ófelben, a vizek kapujának ellenéig napkelet felé és a kiemelkedő torony ellenéig;)
Neh 3: 27 Ő utána javítgatának a Tékoabeliek egy másik darabot a kiemelkedő nagy toronynak ellenétől fogva az Ófel kőfaláig;
Neh 3: 28 A lovak kapuján felül javítgatának a papok, kiki az ő házának ellenébe;
Neh 3: 29 Utánok javítgata Sádók, Immér fia az ő háza ellenébe; és ő utána javítgata Semája, Sekaniás fia, a napkeleti kapu őrizője;
Neh 3: 30 Ő utána javítgata Hananiás, Selemiás fia és Hánun, Sáláfnak hatodik fia egy másik darabot; utánok javítgata Mesullám, Berekiás fia, az ő szobája ellenébe;
Neh 3: 31 Utána javítgata Malkija, az ötvösök egyike, a Léviták szolgáinak és a kereskedőknek házáig, a törvénytevő ház kapujának ellenébe, a szegletnek hágójáig;
Neh 3: 32 A szeglet hágója és a juhok kapuja között pedig javítgatának az ötvösök és a kereskedők.
Neh 4: 1 Lőn pedig, mikor meghallotta Szanballat, hogy mi építjük a kőfalat, haragra gerjede és felette igen bosszankodék, és gúnyolá a zsidókat;
Neh 4: 2 És szóla az ő atyjafiai és a samáriai sereg előtt, és ezt mondá: Mit művelnek e nyomorult zsidók? Vajjon megengedik-é ezt nékik? Talán áldozni fognak? Hát bevégezik ma? Avagy megelevenítik a köveket a porhalmazból, holott azok elégtek?!
Neh 4: 3 Az Ammonita Tóbiás pedig mellette [állván], mondá: Bármit építsenek, ha egy róka lép fel reá, összezúzza köveiknek falát.
Neh 4: 4 Halld meg, oh mi istenünk! hogy csúffá lettünk, fordítsad gyalázásukat az ő fejökre, és add őket prédára a rabságnak földében;
Neh 4: 5 Ne fedezd el az ő hamisságokat és az ő bűnök a te orczád elől el ne töröltessék, mert [téged] bosszantának az építők előtt!
Neh 4: 6 És építők a falat annyira, hogy elkészült az egész fal félmagasságban, mert a nép nagy kedvvel dolgozott.
Neh 4: 7 Mikor pedig meghallotta Szanballat és Tóbiás, továbbá az Arábiabeliek, az Ammoniták és az Asdódeusok, hogy javítgattatnak Jeruzsálem kőfalai, és hogy a törések betömése megkezdődött, felette nagy haragra gerjedének;
Neh 4: 8 És összeesküvének mindnyájan egyenlő akarattal, hogy eljőnek Jeruzsálemet megostromolni és [népét] megrémíteni.
Neh 4: 9 De mi imádkozánk a mi Istenünkhöz, és állítánk ellenök őrséget nappal és éjjel, mivelhogy féltünk tőlök.
Neh 4: 10 És mondák a zsidók: Fogytán van ereje a tereh-hordónak, a rom pedig sok, és mi képtelenek vagyunk építeni a kőfalat.
Neh 4: 11 A mi ellenségeink pedig ezt mondották: Ingyen se tudják meg, se ne lássák, míg közikbe bemegyünk és őket leöljük, és megszüntetjük a munkát.
Neh 4: 12 És lőn, hogy eljöttek hozzánk mindenfelől a zsidók, a kik ő mellettök laknak vala és nékünk tízszer is mondották: Térjetek haza!
Neh 4: 13 Azért állítám a hely alsó és nyilt részeire a kőfal mögé, odaállítám a népet nemzetségek szerint, fegyvereikkel, dárdáikkal és kézíveikkel.
Neh 4: 14 És körültekintvén, fölkeltem és így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: Ne féljetek tőlök! A nagy és rettenetes Úrra emlékezzetek, és harczoljatok testvéreitekért, fiaitokért, leányaitokért, feleségeitekért és házaitokért!
Neh 4: 15 És lőn, hogy meghallották a mi ellenségeink, hogy megtudtuk [az ő szándékukat], és hogy Isten semmivé tette az ő tanácsokat: megtérénk mi mindnyájan a kőfalhoz, kiki az ő munkájához;
Neh 4: 16 De azon naptól fogva legényeim egyik része munkálkodik vala, a másik része pedig tart vala dárdákat, paizsokat, kézíveket és pánczélokat, és a fejedelmek ott állának az egész Júda háznépe mögött.
Neh 4: 17 A kőfalon munkálkodók közül a tehernek hordói egyik kezökkel, a mely a munkát végezé, rakodának, másik kezök pedig a fegyvert tartja vala,
Neh 4: 18 A kik pedig építének, azoknak fegyverök derekokra vala felkötve és így építének; a trombitás pedig mellettem állt.
Neh 4: 19 És így szóltam az előljárókhoz, a főemberekhez és a többi néphez: A munka felette sok és messzeterjedő és mi elszéledvén a kőfalon, egymástól messze esünk;
Neh 4: 20 Azért oda gyűljetek hozzánk, hol a trombita szavát hallándjátok, a mi Istenünk hadakozik érettünk!
Neh 4: 21 Ekképen munkálkodunk vala; és [legényeimnek] fele dárdákat tart vala hajnalhasadtától fogva mind a csillagoknak feltámadásáig.
Neh 4: 22 Ugyanekkor megparancsolám a népnek, hogy minden ember legényével Jeruzsálemben háljon, hogy éjszaka őrködjenek felettünk és nappal dolgozzanak.
Neh 4: 23 És sem én, sem az én atyámfiai, sem legényeim, sem az őrizők, a kik én utánam valának, nem vetjük vala le ruháinkat; kiki csak mosódáskor teszi vala le fegyverét.
Neh 5: 1 Lőn pedig nagy kiáltása a népnek és feleségeiknek az ő atyjokfiai, a zsidók ellen.
Neh 5: 2 Valának, a kik ezt mondják vala: Fiainkkal és leányainkkal együtt sokadmagunkkal vagyunk, nékünk gabona kell, hogy együnk és éljünk.
Neh 5: 3 És valának, a kik ezt mondják vala: Mind mezeinket, mind szőlőinket, mind házainkat zálogba kell adogatnunk, nékünk gabona kell, mert éhezünk.
Neh 5: 4 Viszontag valának, a kik ezt mondják vala: Kölcsön vettünk pénzt a király adójáért a mi mezeinkre és szőlőinkre;
Neh 5: 5 És ímé, bár a mi testünk épen olyan, mint a mi atyánkfiainak testök, s a mi fiaink olyanok, mint az ő fiaik, mi nékünk mégis rabság alá kell adnunk fiainkat és leányainkat, sőt vannak már rabszolga leányaink is, és nincs erőnk arra, [hogy őket megválthatnók,] hisz mezeink és szőlőink másokéi már!
Neh 5: 6 Felette nagy haragra gerjedtem azért, mikor kiáltásukat s e dolgokat hallottam;
Neh 5: 7 És magamba [szállva,] gondolkodtam erről, és megfeddém az előljárókat és főembereket, ezt mondván nékik: Ti a ti atyátokfiaival szemben uzsoráskodtok! És szerzék ő ellenök nagy gyűlést;
Neh 5: 8 És mondám nékik: Mi megváltottuk a mi atyánkfiait, a zsidókat, a kik a pogányoknak eladattak vala, a mi tehetségünk szerint; és ti is meg akarjátok venni a ti atyátokfiait, s ők nékünk adják el magokat?! És hallgatának és nem tudának felelni semmit.
Neh 5: 9 És mondék: Nem jó dolog ez, a mit ti cselekesztek. Hát nem fogtok a mi Istenünk félelmében járni, hogy [valahára] ne gyalázzanak [már] minket a pogányok, a mi ellenségeink?
Neh 5: 10 Hiszen én, atyámfiai és legényeim is pénzt és gabonát kölcsönöztünk nékik; engedjük el, kérlek, e tartozást!
Neh 5: 11 Adjátok vissza, kérlek, nékik még ma az ő mezeiket, szőlőiket, olajkerteiket és házaikat; ennekfelette, a kölcsönadott pénznek, gabonának, bornak és olajnak századát [engedjétek el.]
Neh 5: 12 És felelének: Visszaadjuk és tőlök nem veszünk semmit; úgy cselekszünk, a mint te mondod. Ekkor egybehívám a papokat és megeskettetém őket, hogy e beszéd szerint fognak cselekedni.
Neh 5: 13 Ruhámat is megrázám és mondék: Épen így rázzon ki az Isten minden embert az ő házából és vagyonából, és épen így legyen kirázatott és üres, valaki meg nem teljesíti e beszédet. És monda az egész gyülekezet: Ámen. És dícsérék az Urat, és e beszéd szerint cselekedett a nép.
Neh 5: 14 Sőt azon naptól fogva, melyen Júdának földére helytartójukul rendeltettem, Artaxerxes királynak huszadik esztendejétől fogva harminczkettedik esztendejéig, azaz tizenkét esztendeig, sem én, sem az én atyámfiai a helytartónak járó kenyeret nem evénk.
Neh 5: 15 Holott az előbbi helytartók, a kik én előttem valának, terhelék a népet és vevének tőlök kenyérért és borért negyven ezüst sikluson felül; sőt még legényeik is zsarnokoskodának a népen. De én nem cselekedém így az Isten félelme miatt.
Neh 5: 16 Sőt még e kőfalon is dolgoztam; mezőt sem szereztünk; s minden én legényeim egybegyűltenek ott a munkára.
Neh 5: 17 Annakfelette a zsidók, továbbá a másfélszáz főember és a kik jőnek vala mi hozzánk a körültünk lakó pogányok közül, az én asztalomnál [esznek] [vala.]
Neh 5: 18 A mit minden napra készítenek vala: egy ökröt, hat kövér juhot, és madarakat is készítének nékem, minden tíz napra vala mindenféle bor bőségesen; és mindemellett sem kivántam be a helytartó kenyerét, mert nehéz vala a szolgálat ezen a népen.
Neh 5: 19 Emlékezzél meg rólam, én Istenem, javamra, mindarról, a mit én e néppel cselekedtem!
Neh 6: 1 És lőn, hogy mikor meghallá Szanballat, Tóbiás, az Arábiabeli Gesem és a mi többi ellenségeink, hogy megépítettem a kőfalat, s hogy nem maradt azon semmi romlás, jóllehet még az ideig ajtókat nem állíttattam a kapukra:
Neh 6: 2 Külde Szanballat és Gesem hozzám ilyen izenettel: Jer és találkozzunk a faluk [egyikében,] az Onó-völgyében; holott ők gonoszt gondoltak ellenem.
Neh 6: 3 Küldék azért követeket hozzájok ilyen izenettel: Nagy dolgot cselekszem én, azért nem mehetek alá; megszünnék e munka, ha attól eltávozván, hozzátok mennék.
Neh 6: 4 És küldének hozzám ilyen módon négy ízben, és én ilyen módon felelék nékik.
Neh 6: 5 Küldé továbbá hozzám Szanballat ilyen módon ötödször az ő legényét, a kinek kezében egy felnyitott levél vala,
Neh 6: 6 Melyben ez vala írva: A szomszéd népek közt ez a hír és Gasmu is mondja, hogy te és a zsidók pártot akartok ütni, annakokáért építed te a kőfalat; és hogy te leszel az ő királyok, e beszédek szerint.
Neh 6: 7 Sőt még prófétákat is rendelél, a kik hirdetnék te felőled Jeruzsálemben, ezt mondván: Király van Júdában! És most e dolgoknak híre a királyhoz is elérkezik, annakokáért jer és tanácskozzunk együtt!
Neh 6: 8 Én pedig küldék ő hozzá ilyen izenettel: Nem történt semmi olyan, a minőt te mondasz, hanem csak magadtól gondoltad mindazt a te szívedben.
Neh 6: 9 Mert mindezek el akarnak vala minket rettenteni, ezt mondván: Leveszik kezöket a munkáról és az félben marad! Azért hát, [oh] [Uram!] erősítsd meg az én kezeimet.
Neh 6: 10 És én elmentem Semájának, a Delája fiának házába, aki Mehétabeél fia vala, és őt bezárkózva [találtam,] és monda: Menjünk az Isten házába, a templom belsejébe és zárjuk be a templomnak ajtait, mert eljőnek, hogy megöljenek téged, és pedig éjjel jőnek el, hogy megöljenek.
Neh 6: 11 Én pedig mondék: Avagy ily férfiúnak, mint én vagyok, [illik]-é futni? Hát ilyen lévén mint én, beléphet-é valaki a templomba, élvén? Nem megyek!
Neh 6: 12 És megismerém, hogy nem az Isten küldötte őt, hanem azt a prófécziát azért mondá nékem, mert Tóbiás és Szanballat felbérelték őt.
Neh 6: 13 Azért vala pedig felbérelve, hogy én megrettenjek és akképen cselekedvén, vétkezzem, hogy így rossz híremet költhessék és rágalmazhassanak.
Neh 6: 14 Emlékezzél meg én Istenem Tóbiásról és Szanballatról ezen cselekedeteik szerint, és a jövendőmondó Noádja asszonyról és a többi jövendőmondókról is, a kik rémítgetének engem.
Neh 6: 15 Elvégezteték pedig a kőfal Elul hónap huszonötödik napján, ötvenkét nap alatt.
Neh 6: 16 És lőn, hogy midőn meghallák minden mi ellenségeink, megfélemlének minden pogányok, a kik körültünk valának, és igen összeestek a saját szemeikben, és megismerék, hogy a mi Istenünktől vitetett végbe e munka.
Neh 6: 17 E napokban is sok levelet küldének némely zsidó előljárók Tóbiásnak, és viszont Tóbiástól sok jöve hozzájok.
Neh 6: 18 Mert sokan Júdában ő hozzá esküdtek, mivelhogy ő veje vala Sekániának, az Arah fiának, és Jóhanán, az ő fia, Mesullámnak, a Berékia fiának leányát vette volt el.
Neh 6: 19 Sőt még jó szándékait is emlegetik vala előttem, és az én beszédeimet megvivék néki. Leveleket pedig Tóbiás [folyton] küldött, hogy engem elrettentene.
Neh 7: 1 És lőn, hogy midőn megépítteték a kőfal, felállítám az ajtókat és kirendeltetének a kapunállók, az énekesek és a Léviták [őrizetre;]
Neh 7: 2 És [hadnagyokká] tevém Jeruzsálem fölött Hanánit, testvéremet és Hanániást, a vár fejedelmét, mivel hogy ő hűségesebb és istenfélőbb vala sokaknál.
Neh 7: 3 És mondék nékik: Meg ne nyittassanak Jeruzsálem kapui mindaddig, míg a nap melegen nem süt, és míg [az őrök] ott állanak, addig tegyék be az ajtókat és zárjátok be azokat; azután állítsatok őrizőket Jeruzsálem lakosai közül, némelyeket az ő vigyázó helyökre, s másokat az ő házok ellenébe.
Neh 7: 4 A város pedig felette igen széles vala és nagy, s a nép kevés lévén benne, házak nem épültek.
Neh 7: 5 Felindítá azért az én Istenem szívemet, hogy egybegyűjtsem az előljárókat, a főembereket és a népet, hogy felírattassanak; és megtalálám azok nemzetségének könyvét, a kik először jöttek vala fel Babilóniából, melyben ily írást találék:
Neh 7: 6 Ezek a tartománynak fiai, a kik feljöttek vala a rabság foglyai közül, a kiket fogva vitetett Nabukodonozor, Babilónia királya, s most visszajövének Jeruzsálembe és Júdába, kiki az ő városába.
Neh 7: 7 Kik jövének Zorobábellel: Jésua, Nehémiás, Azariás, Raámia, Nahamáni, Mordokhai, Bilsán, Miszpereth, Bigvai, Nehum, Baána. Izráel népe férfiainak számok [ez: ]
Neh 7: 8 Parós fiai: kétezerszázhetvenkettő;
Neh 7: 9 Sefátja fiai: háromszázhetvenkettő;
Neh 7: 10 Arah fiai: hatszázötvenkettő;
Neh 7: 11 Pahath-Moáb fiai, Jésua és Joáb fiaitól: kétezernyolczszáztizennyolcz;
Neh 7: 12 Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
Neh 7: 13 Zattu fiai: nyolczszáznegyvenöt;
Neh 7: 14 Zakkai fiai: hétszázhatvan;
Neh 7: 15 Binnui fiai: hatszáznegyvennyolcz;
Neh 7: 16 Bébai fiai: hatszázhuszonnyolcz;
Neh 7: 17 Azgád fiai: kétezerháromszázhuszonkettő;
Neh 7: 18 Adónikám fiai: hatszázhatvanhét;
Neh 7: 19 Bigvai fiai: kétezerhatvanhét;
Neh 7: 20 Adin fiai: hatszázötvenöt;
Neh 7: 21 Áter fiai, Ezékiástól: kilenczvennyolcz;
Neh 7: 22 Hásum fiai: háromszázhuszonnyolcz;
Neh 7: 23 Bésai fiai: háromszázhuszonnégy;
Neh 7: 24 Hárif fiai: száztizenkettő;
Neh 7: 25 Gibeon fiai: kilenczvenöt;
Neh 7: 26 Bethlehem és Netófa férfiai: száznyolczvannyolcz;
Neh 7: 27 Anathóth férfiai: százhuszonnyolcz;
Neh 7: 28 Beth-Azmáveth férfiai: negyvenkettő;
Neh 7: 29 Kirjáth-Jeárim, Kefira és Beéróth férfiai: hétszáznegyvenhárom;
Neh 7: 30 Ráma és Géba férfiai: hatszázhuszonegy;
Neh 7: 31 Mikmás férfiai: százhuszonkettő;
Neh 7: 32 Béthel és Ai férfiai: százhuszonhárom;
Neh 7: 33 A másik Nébó férfiai: ötvenkettő;
Neh 7: 34 A másik Elám fiai: ezerkétszázötvennégy;
Neh 7: 35 Hárim fiai: háromszázhúsz;
Neh 7: 36 Jerikó fiai: háromszáznegyvenöt;
Neh 7: 37 Lód, Hádid és Ónó fiai: hétszázhuszonegy;
Neh 7: 38 Szenáa fiai: háromezerkilenczszázharmincz;
Neh 7: 39 A papok: Jedája fiai Jésua családjából: kilenczszázhetvenhárom;
Neh 7: 40 Immér fiai: ezerötvenkettő;
Neh 7: 41 Pashur fiai: ezerkétszáznegyvenhét;
Neh 7: 42 Hárim fiai: ezertizenhét;
Neh 7: 43 A Léviták: Jésua [és] Kadmiel fiai, Hódávia fiaitól: hetvennégy;
Neh 7: 44 Az énekesek: Asáf fiai: száznegyvennyolcz;
Neh 7: 45 A kapunállók: Sallum fiai, Áter fiai, Talmón fiai, Akkub fiai, Hatita fiai, Sóbai fiai: százharmincznyolcz;
Neh 7: 46 A Léviták szolgái: Siha fiai, Hasufa fiai, Tabbaóth fiai,
Neh 7: 47 Kérósz fiai, Szia fiai, Pádón fiai,
Neh 7: 48 Lebána fiai, Hagába fiai, Salmai fiai,
Neh 7: 49 Hanán fiai, Giddél fiai, Gahar fiai,
Neh 7: 50 Reája fiai, Resin fiai, Nekóda fiai,
Neh 7: 51 Gazzám fiai, Uzza fiai, Pászéah fiai,
Neh 7: 52 Bészai fiai, Meunim fiai, Nefiszim fiai,
Neh 7: 53 Bakbuk fiai, Hakufa fiai, Harhur fiai,
Neh 7: 54 Basluth fiai, Mehida fiai, Harsa fiai,
Neh 7: 55 Barkósz fiai, Sziszera fiai, Temah fiai,
Neh 7: 56 Nesiah fiai, Hatifa fiai;
Neh 7: 57 A Salamon szolgáinak fiai: Szótai fiai, Szófereth fiai, Perida fiai,
Neh 7: 58 Jaalá fiai, Darkón fiai, Giddél fiai,
Neh 7: 59 Sefátia fiai, Hattil fiai, Pókhereth-Hassebaim fiai, Ámon fiai;
Neh 7: 60 Összesen a Léviták szolgái és a Salamon szolgáinak fiai, háromszázkilenczvenkettő.
Neh 7: 61 És ezek, a kik feljövének Tel-Melahból, Tel-Harsából, Kerub-Addán- Immérből, de nem mondhatták meg családjukat és eredetüket, hogy Izráelből valók-é?
Neh 7: 62 Delája fiai, Tóbiás fiai, Nekóda fiai, hatszáznegyvenkettő;
Neh 7: 63 És a papok közül: Habája fiai, Hakkós fiai, Barzillai fiai, a ki a Gileádbeli Barzillai leányai közül vett magának feleséget és ezek nevéről nevezteték;
Neh 7: 64 Ezek keresték írásukat, tudniillik nemzetségök könyvét, de nem találák, miért is kirekesztetének a papságból;
Neh 7: 65 És megmondá nékik a király helytartója, hogy ne egyenek a szentséges áldozatból, mígnem a pap ítél az Urimmal és Tummimmal;
Neh 7: 66 Mind az egész gyülekezet együtt negyvenkétezerháromszázhatvan.
Neh 7: 67 Szolgáikon és szolgálóikon kivül - ezek valának hétezerháromszázharminczheten - valának nékik énekes férfiaik és asszonyaik kétszáznegyvenöten;
Neh 7: 68 Lovaik hétszázharminczhat, öszvéreik kétszáznegyvenöt;
Neh 7: 69 Tevéik négyszázharminczöt, szamaraik hatezerhétszázhúsz.
Neh 7: 70 Némelyek pedig a családfők közül adakozának az építésre: a király helytartója ada a kincsekhez aranyban ezer dárikot, ötven medenczét, ötszázharmincz papi ruhát;
Neh 7: 71 A többi családfők pedig adának az építés költségére aranyban húszezer dárikot, és ezüstben kétezerkétszáz mánét;
Neh 7: 72 És a mit a többi nép ada, az aranyban húszezer dárik, és ezüstben kétezer máne, és hatvanhét papiruha vala.
Neh 7: 73 És lakozának mind a papok, mind a Léviták, mind a kapunállók, mind az énekesek, mind a nép fiai, mind a Léviták szolgái, szóval az egész Izráel a magok városaikban.
Neh 8: 1 Mikor pedig eljöve a hetedik hónap, és Izráel fiai az ő városaikban lakozának; felgyűle az egész nép egyenlőképen a piaczra, mely a vizek kapuja előtt vala, és mondák az írástudó Ezsdrásnak, hogy hozza elő a Mózes törvényének könyvét, melyet parancsolt vala az Úr Izráelnek.
Neh 8: 2 Előhozá azért Ezsdrás pap a törvényt a gyülekezet eleibe, [melyben együtt valának] férfiak és asszonyok és mindazok, a kik azt értelemmel hallgathaták, a hetedik hónap első napján.
Neh 8: 3 És olvasa abból a piaczon, mely a vizek kapuja előtt vala, kora reggeltől fogva mind délig, a férfiak és az asszonyok előtt és mindazok előtt, a kik azt érthetik vala, mivel az egész nép nagy figyelemmel hallgatá a törvényt.
Neh 8: 4 Áll vala pedig az írástudó Ezsdrás egy ezen czélra csinált faemelvényen, és mellette álla jobb keze felől Mattithia, Sema, Anája, Uriás, Hilkiás, Maaszéja, balkeze felől pedig: Pedája, Misáel, Malkija, Hásum, Hasbaddána, Zakariás, Mesullám.
Neh 8: 5 És felnyitá Ezsdrás a könyvet az egész nép szemei előtt, mert fölötte vala az egész népnek; és mikor fölnyitá, felálla az egész nép.
Neh 8: 6 És áldá Ezsdrás az Urat, a nagy Istent, és felele rá az egész nép felemelt kezekkel: Ámen! Ámen! És meghajtván magukat, leborulának az Úr előtt arczczal a földre.
Neh 8: 7 Jésua, Báni, Serébia, Jámin, Akkub, Sabbethai, Hódija, Maaszéja, Kelita, Azáriás, Józabád, Hanán, Pelája Léviták pedig magyarázzák vala a népnek a törvényt, s a nép a maga helyén áll vala.
Neh 8: 8 Olvasának pedig a könyvből, Isten törvényéből világosan, s azután magyarázának, és a nép megérté az olvasottakat.
Neh 8: 9 Ekkor Nehémiás, a király helytartója és Ezsdrás, a pap, az írástudó és a Léviták, a kik magyaráznak vala a népnek, így szólának az egész néphez: E nap szent az Úrnak, a ti Isteneteknek, ne keseregjetek és ne sírjatok, mert sír vala az egész nép, mikor a törvény beszédeit hallá.
Neh 8: 10 És ő mondá nékik: Menjetek, egyetek kövért és igyatok édest és küldjetek belőle részt annak, a kinek semmi nem készíttetett, mert szent e nap a mi Urunknak, és ne bánkódjatok, mert az Úrnak öröme a ti erősségtek.
Neh 8: 11 A Léviták is csendesíték vala az egész népet, mondván: Hallgassatok, mert e nap szent és ne bánkódjatok!
Neh 8: 12 Elméne azért mind az egész nép enni és inni és részt küldeni és szerezni nagy vígasságot, mert megértették a beszédeket, a melyekre őket tanították vala.
Neh 8: 13 Másod napon pedig összegyűlének az egész népnek, a papoknak és Lévitáknak családfői Ezsdráshoz, az írástudóhoz, hogy megértenék a törvénynek beszédit.
Neh 8: 14 Találák pedig írva a törvényben, melyet parancsolt vala az Úr Mózes által, hogy Izráel fiainak leveles színekben kell lakozniok az ünnepen, a hetedik hónapban,
Neh 8: 15 És hogy nékik tudatniok kell és ki kell hirdettetniök minden városaikban és Jeruzsálemben ezt: Menjetek ki a hegyre, és hozzatok lombokat a nemes és vad olajfáról, mirtus és pálmalombokat, [szóval akármely] sűrű levelű fáról lombokat, hogy csináljatok leveles színeket, a mint meg van írva.
Neh 8: 16 Kiméne azért a nép, és hozának [lombokat,] és csinálának magoknak leveles színeket, kiki a maga háza tetején és pitvaraikban, továbbá az Isten háza pitvariban, a vizek kapujának piaczán és Efraim kapujának piaczán.
Neh 8: 17 Csinála pedig az egész gyülekezet, mely hazatért a fogságból, leveles színeket, és lakának a leveles színekben; mert nem cselekedtek vala így Józsuénak, a Nún fiának idejétől fogva Izráel fiai mind az napiglan, és lőn felette igen nagy öröm[ük.]
Neh 8: 18 És olvasának az Isten törvényének könyvéből minden napon, az első naptól fogva mind az utolsó napig, és ünneplének hét napon át; a nyolczadik napon pedig egybegyülekezés tartatott a törvény szerint.
Neh 9: 1 Azután ugyanezen hónak huszonnegyedik napján egybegyűlének Izráel fiai és bőjtölének, gyászba öltözvén és port hintvén fejökre.
Neh 9: 2 És elválának az Izráel magvából valók minden idegenektől, és előállván, vallást tőnek az ő bűneikről és atyáik hamisságairól.
Neh 9: 3 És megállának helyökön, és olvasának az Úrnak, az ő Istenöknek törvénye könyvéből a nap negyedrésze alatt, negyedrésze alatt pedig vallást tőnek és leborulának az Úr előtt, az ő Istenök előtt.
Neh 9: 4 És felálla a Léviták emelvényére Jésua, Báni, Kadmiel, Sebánia, Bunni, Serébia, Báni és Kenáni és kiáltának nagy felszóval az Úrhoz, az ő Istenökhöz.
Neh 9: 5 És mondának a Léviták, Jésua, Kadmiel, Báni, Hasabnéja, Serébia, Hódija, Sebánia, Petáhia: Nosza áldjátok az Urat, a ti Isteneteket öröktől fogva mindörökké; és áldják a te dicsőséges nevedet, mely magasabb minden áldásnál és dícséretnél!
Neh 9: 6 Te vagy egyedül az Úr! Te teremtetted az eget, az egeknek egeit és minden seregöket, a földet és mindent, a mi rajta van, a tengereket minden bennök valókkal együtt; és te adsz életet mindnyájoknak, és az égnek serege előtted borul le.
Neh 9: 7 Te vagy az Úr, az Isten, aki választottad Ábrámot és kihozád őt a Káldeusoknak Úr [nevű városából], és nevezéd őt Ábrahámnak.
Neh 9: 8 És találád az ő szívét hűnek te előtted és szerzél vele szövetséget, hogy adod a Kananeusok, Hitteusok, Emoreusok, Perizeusok, Jebuzeusok, Girgázeusok földét, hogy adod az ő magvának; és megteljesítéd beszédeidet, mert igaz vagy te!
Neh 9: 9 Megtekintéd annakfelette a mi atyáinknak Égyiptomban való nyomorúságát, és az ő kiáltásukat meghallád a Veres tengernél,
Neh 9: 10 És tevél jeleket és csodákat a Faraón és minden szolgáin és földének egész népén, mert tudtad, hogy kevélyen cselekedtek a te néped ellen; és szerzél magadnak nevet, mint e mai napság [is] van.
Neh 9: 11 És a tengert kétfelé választád ő előttök és szárazon menének át a tenger közepén; üldözőiket pedig mélységbe borítád, mint követ nagy vizekbe.
Neh 9: 12 És felhőnek oszlopában vezetéd őket nappal s tűznek oszlopában éjjel, hogy megvilágosítsd nékik az utat, melyen menjenek.
Neh 9: 13 És a Sinai hegyre leszállál, s szólál velök az égből, s adál nékik helyes végzéseket, igaz törvényeket, jó rendeléseket és parancsolatokat.
Neh 9: 14 A te szent szombatodat is megjelentéd nékik, és parancsolatokat, rendeléseket és törvényt parancsolál nékik szolgád, Mózes által.
Neh 9: 15 És kenyeret az égből adál nékik éhségökben, és vizet a kősziklából hozál ki nékik szomjúságokban; és mondád nékik, hogy menjenek be és bírják a földet, melyre nézve fölemelted kezedet, hogy nékik adod.
Neh 9: 16 Ők pedig, a mi atyáink, felfuvalkodának, és megkeményíték nyakukat és nem hallgaták parancsolataidat;
Neh 9: 17 És vonakodának engedelmeskedni, és meg nem emlékezének a te csudatételeidről, a melyeket velök cselekedtél, hanem megkeményíték nyakukat, és [arra] adák fej[ök]et, hogy visszatérnek rabságukba az ő makacskodásukban; de te bűnbocsánatnak Istene vagy, könyörülő és irgalmas, hosszútűrő és nagy kegyelmességű, és el nem hagytad őket.
Neh 9: 18 Sőt még borjúképet is csinálának magoknak, és ezt mondják: Ez a te Istened, aki kihozott téged Égyiptomból, és nagy bosszúsággal illettek téged;
Neh 9: 19 És te nagy irgalmasságodban nem hagyád el őket a pusztában; a felhőnek oszlopa nem távozék el felőlök nappal, hogy vezérlené őket az úton, és a tűznek oszlopa éjjel, hogy világítana nékik az úton, melyen menének.
Neh 9: 20 És a te jó lelkedet adád nékik, hogy őket oktatná; és mannádat nem vonád meg szájoktól, s vizet adál nékik szomjúságokban.
Neh 9: 21 És negyven esztendeig tápláltad őket a pusztában, fogyatkozásuk nem vala, ruháik el nem nyűttenek és lábaik meg nem dagadának.
Neh 9: 22 Adál annakfelette nékik országokat és népeket, és elosztád ezeket határok szerint és ők elfoglalák Sihón földét, és Hesbon királyának földét, és Ógnak, Básán királyának földét.
Neh 9: 23 Fiaikat pedig megsokasítád, mint az ég csillagait, és bevivéd őket a földre, mely felől megmondád atyáiknak, hogy bemennek arra, hogy bírják azt.
Neh 9: 24 És bemenének a fiak és elfoglalák a földet, és megalázád előttök a földnek lakóit, a Kananeusokat, s kezökbe adád őket, mind királyaikat, mind a föld népeit, hogy cselekedjenek velök kedvök szerint.
Neh 9: 25 És megvevének erős városokat és kövér földet, s elfoglalának minden jóval teljes házakat, kőből vágott kutakat, szőlős és olajfás kerteket és sok gyümölcsfát, s evének és megelégedének és meghízának, s gyönyörködének a te nagy jóvoltodban.
Neh 9: 26 Makacskodának pedig és pártot ütének ellened, és veték törvényedet hátuk mögé; prófétáidat is meggyilkolák, a kik bizonyságot tőnek ellenök, hogy őket te hozzád térítenék, és nagy bosszúsággal illettek téged.
Neh 9: 27 Annakokáért adád őket nyomorgatóik kezébe és megnyomorgaták őket; de nyomorúságok idején hozzád kiáltának, és te az égből meghallgatád és nagy irgalmasságod szerint adál nékik szabadítókat, és megszabadíták őket nyomorgatóik kezéből.
Neh 9: 28 És mikor megnyugodtak vala, ismét gonoszt cselekvének előtted, és te átadád őket ellenségeik kezébe, a kik uralkodának rajtok; s midőn ismét hozzád kiáltának, te az égből meghallgatád és megszabadítád őket irgalmasságod szerint sokszor.
Neh 9: 29 És bizonyságot tevél ellenök, hogy visszatérítsd őket törvényedhez; de ők felfuvalkodának s nem hallgaták parancsolatidat, és végzéseid ellen vétkezének, melyeket ha valaki megtart, él azok által; és makacskodva hátat fordítának, s nyakukat megkeményíték és nem engedelmeskedének.
Neh 9: 30 És mégis meghosszabbítád felettök [kegyelmedet] sok esztendőkön át, s bizonyságot tevél ellenök lelkeddel, prófétáid által, de nem figyelmezének; annakokáért adád őket a föld népeinek kezébe.
Neh 9: 31 De nagy irgalmasságod szerint meg nem emésztéd őket, sem el nem hagyád őket, mert te könyörülő és irgalmas Isten vagy.
Neh 9: 32 Most annakokáért, oh mi Istenünk, nagy, erős és rettenetes Isten, a ki megőrized a szövetséget és irgalmasságot, ne legyen kicsiny előtted mindaz a nyomorúság, a mely utolért minket, királyainkat, fejedelmeinket, papjainkat, prófétáinkat, atyáinkat és egész népedet, Assiria királyainak napjaitól fogva mind e mai napig.
Neh 9: 33 Hiszen te igaz vagy mindenekben, valamelyek reánk jövének; mert te igazságot műveltél, mi pedig hamisságot cselekvénk!
Neh 9: 34 Hiszen a mi királyaink, fejedelmeink, papjaink és atyáink nem cselekedték törvényedet és nem figyelmeztek parancsolataidra és bizonyságtételeidre, melyek által bizonyságot tettél ő ellenök;
Neh 9: 35 És ők az ő országokban s a te nagy jóvoltodban, melylyel megáldád őket, s a széles és kövér földön, melyet nékik adál, nem akartak szolgáid lenni; és nem tértek meg gonosz cselekedeteikből.
Neh 9: 36 És ímé mi most szolgák vagyunk azon a földön, melyet a mi atyáinknak adál, hogy ennék annak gyümölcsét és javát, ímé mi szolgák vagyunk azon;
Neh 9: 37 És termését bőven hozza a királyoknak, a kiket fölibünk helyezél a mi bűneinkért, s testeinken uralkodnak és barmainkon az ő kedvök szerint; és mi nagy nyomorúságban vagyunk!
Neh 9: 38 És mindemellett mi erős kötést szerzénk és azt aláírtuk, melyet megpecsételének a mi fejedelmeink, Lévitáink és papjaink.
Neh 10: 1 A megpecsételt [kötése]ken pedig ott valának: Nehémiás, a király helytartója, a Hakhalia fia és Sédékiás;
Neh 10: 2 Serája, Azariás, Jeremiás,
Neh 10: 3 Pashur, Amaria, Malakiás,
Neh 10: 4 Hattus, Sebánia, Malluk,
Neh 10: 5 Hárim, Merémóth, Abdiás,
Neh 10: 6 Dániel, Ginnethón, Bárukh,
Neh 10: 7 Mesullám, Abija, Mijámin,
Neh 10: 8 Maazia, Bilgai, Semája; ezek papok voltak.
Neh 10: 9 A Léviták pedig [ezek: ] Jésua, Azania fia, Binnui, a Hénadád fiai közül, Kadmiel,
Neh 10: 10 És atyjafiaik: Sebánia, Hódija, Kelita, Pelája, Hanán,
Neh 10: 11 Mika, Rehób, Hasábia,
Neh 10: 12 Zakkur, Serébia, Sebánia,
Neh 10: 13 Hódija, Báni, Beninu.
Neh 10: 14 A nép fejei [pedig ezek: ] Parós Pahath-Moáb, Elám, Zattu, Báni,
Neh 10: 15 Bunni, Azgád, Bébai,
Neh 10: 16 Adonija, Bigvai, Adin,
Neh 10: 17 Áter, Ezékiás, Azzur,
Neh 10: 18 Hódija, Hásum, Bésai,
Neh 10: 19 Hárif, Anathóth, Nébai,
Neh 10: 20 Magpiás, Mesullám, Hézir,
Neh 10: 21 Mesézabel, Sádók, Jaddua,
Neh 10: 22 Pelátia, Hanán, Anája,
Neh 10: 23 Hóseás, Hanánia, Hásub,
Neh 10: 24 Hallóhes, Pilha, Sóbek,
Neh 10: 25 Rehum, Hasabná, Maaszéja,
Neh 10: 26 És Ahija, Hanán, Anán,
Neh 10: 27 Mallukh, Hárim, Baána.
Neh 10: 28 És a nép többi része, a papok, a Léviták, a kapunállók, az énekesek, a Léviták szolgái és mindenki, aki elkülöníté magát a tartományok népeitől, az Isten törvényéhez [állván,] feleségeik, fiaik, leányaik, mindenki, a kinek értelme és okossága vala,
Neh 10: 29 Csatlakozának atyjokfiaihoz, előljáróikhoz, és átok mellett esküt tevének, hogy az Isten törvényében járnak, a mely Mózes által az Isten szolgája által adatott vala ki; s hogy megőrzik és cselekeszik az Úrnak, a mi Urunknak minden parancsolatait, végzéseit és rendeléseit;
Neh 10: 30 És hogy nem fogjuk adni leányainkat feleségül a föld népeinek, sem az ő leányaikat nem fogjuk venni a mi fiainknak,
Neh 10: 31 És hogy a föld népeitől, akik árúkat és mindenféle gabonát hoznak szombatnapon eladni, nem fogunk venni tőlök szombaton és [egyéb] szent napon, és hogy nem fogjuk bevetni a földet a hetedik esztendőben, és elengedünk minden tartozást.
Neh 10: 32 És megállapítánk magunkra nézve parancsolatokat: hogy vetünk magunkra harmadrész siklust esztendőnként a mi Istenünk házának szolgálatára,
Neh 10: 33 A szent kenyerekre, a szüntelen való ételáldozatra és a szüntelen való égőáldozatra, a szombatokon, újholdak napján [viendő áldozatokra,] az ünnepnapokra, a szent dolgokra, a bűnért való áldozatokra, hogy [mindezek] megtisztítsák Izráelt; és a mi Istenünk házának minden munkájára;
Neh 10: 34 Sorsot veténk továbbá a fa hozása felől a papok, Léviták és a nép között, hogy hordjuk azt a mi Istenünk házába családaink szerint bizonyos időkben esztendőnként, hogy égjen az Úrnak, a mi Istenünknek oltárán, a mint meg van írva a törvényben,
Neh 10: 35 És hogy felviszszük földünknek első zsengéjét és minden fa gyümölcsének első zsengéjét esztendőnként az Úr házába;
Neh 10: 36 Annakfelette fiainknak, barmainknak első fiait, a mint meg van írva a törvényben; továbbá, hogy elviszszük szarvasmarháinknak és juhainknak első fajzásait a mi Istenünk házába a papoknak, a kik szolgálnak a mi Istenünk házában.
Neh 10: 37 És a mi lisztjeinknek, felemelt áldozatainknak, minden fa gyümölcsének, mustnak és olajnak zsengéjét felviszszük a papoknak, a mi Istenünk házának kamaráiba, földünknek tizedét pedig a Lévitákhoz; mert ők, a Léviták szedik be a tizedet minden földműveléssel foglalatoskodó városainkban.
Neh 10: 38 És legyen a pap, Áron fia a Lévitákkal, midőn a Léviták a tizedet beszedik; és a Léviták vigyék fel a tizednek tizedét a mi Istenünk házába, a tárháznak kamaráiba;
Neh 10: 39 Mert a kamarákba kell hozniok Izráel fiainak és Lévi fiainak a gabonának, a mustnak és az olajnak ajándékát, holott vannak a szent edények és az [Istennek] szolgáló papok, a kapunállók és az énekesek; és mi nem hagyjuk el a mi Istenünknek házát.
Neh 11: 1 És lakozának a nép fejedelmei Jeruzsálemben, a többi nép pedig sorsot vete, hogy minden tíz emberből vinnének egyet Jeruzsálembe, a szent városba lakóul, a többi kilencz pedig [marad a maga] városában.
Neh 11: 2 És áldá a nép mindazon férfiakat, a kik önkéntesen vállalkozának arra, hogy Jeruzsálemben lakoznak.
Neh 11: 3 Ezek pedig a tartomány fejei, a kik Jeruzsálemben megtelepedének; de Júda városaiban lakozék kiki az ő örökségében, városaikban: az Izráel, a papok, a Léviták, a Léviták szolgái és Salamon szolgáinak fiai.
Neh 11: 4 Jeruzsálemben azért megtelepedének a Júda fiai közül és Benjámin fiai közül: Júda fiai közül: Athája, Uzzija fia, ki Zakariás fia, ki Amaria fia, ki Sefátia fia, ki Mahalalél fia vala, a Pérecz fiai közül,
Neh 11: 5 És Maaszéja, Báruk fia, ki Kolhóze fia, ki Hazája fia, ki Adája fia, ki Jójárib fia, ki Zakariás fia, ki Hasilóni fia vala.
Neh 11: 6 Pérecz fiai összesen, a kik Jeruzsálemben laknak vala, négyszázhatvannyolcz erős férfi;
Neh 11: 7 Benjámin fiai pedig ezek: Szallu, Mesullám fia, ki Jóed fia, ki Pedája fia, ki Kólája fia, ki Maaszéja fia, ki Ithiel fia, ki Ézsaiás fia vala,
Neh 11: 8 És ő utána Gabbai, Szallai, kilenczszázhuszonnyolczan;
Neh 11: 9 És Jóel, a Zikri fia előljárójok volt ezeknek, Júda pedig, a Hasszenua fia, a város másodrendű előljárója.
Neh 11: 10 A papok közül: Jedája, Jójárib fia, Jákhin,
Neh 11: 11 Serája pedig, a Hilkiás fia, ki Mesullám fia, ki Sádók fia, ki Merájóth fia, ki Akhitúb fia volt, az Isten házának fejedelme vala,
Neh 11: 12 És atyjokfiai, a kik a ház munkáját teljesítik vala, nyolczszázhuszonketten; és Adája, a Jeróhám fia, ki Pelália fia, ki Amsi fia, ki Zakariás fia, ki Pashur fia, ki Malkija fia vala,
Neh 11: 13 És az ő atyjafiai, a családfők kétszáznegyvenketten, és Amasszai, Azarél fia, ki Ahzai fia, ki Mesillémóth fia, ki Immér fia vala,
Neh 11: 14 És az ő atyjokfiai, vitéz férfiak, százhuszonnyolczan, előljárójok volt pedig Zabdiel, a Haggedólim fia.
Neh 11: 15 A Léviták közül pedig: Semája, Hassub fia, ki Azrikám fia, ki Hasábia fia, ki Bunni fia vala.
Neh 11: 16 És Sabbethai és Józabád, az Isten házának külső munkája felett felügyelők valának a Léviták fejei közül,
Neh 11: 17 És Mattánia, - a Mika fia, ki Zabdi fia, ki Asáf fia vala, - a ki vezetője volt a hálaadó éneklésnek, s elkezdé azt az imádság után, és Bakbukia, aki másodrendű vala atyjafiai között, és Abda, Sammua fia, ki Gálál fia, ki Jeduthun fia vala;
Neh 11: 18 A Léviták összesen a szent városban: kétszáznyolczvannégyen.
Neh 11: 19 A kapunállók pedig: Akkub, Talmón és atyjokfiai, a kapukat őrizők százhetvenketten.
Neh 11: 20 A többi Izráeliták pedig, a papok, a Léviták [lakozának] Júdának minden városaiban, kiki az ő örökségében.
Neh 11: 21 A Léviták szolgái pedig lakozának az Ófelben, és Siha és Gipsa valának előljáróik a Léviták szolgáinak.
Neh 11: 22 A Léviták előljárója vala Jeruzsálemben, az Isten háza szolgálatjánál, Uzzi, a Báni fia, - ki Hasábia fia, ki Mattánia fia, ki Mika fia volt, - Asáf fiai, az énekesek közül;
Neh 11: 23 Mert ők, [a Léviták], a király parancsolata szerint, az énekesek pedig kötés szerint [végezék] naponként való teendőjüket;
Neh 11: 24 Petáhja pedig, a Mesézabel fia, Júda fiának, Zerahnak fiai közül, a király oldala mellett vala a nép minden dolgában.
Neh 11: 25 A falukban, ezek határaiban pedig Júda fiai közül lakozának Kirjáth- Arbában és mezővárosaiban, Dibonban és mezővárosaiban, Jekabseélben és faluiban.
Neh 11: 26 Jésuában, Móladában és Beth-Péletben.
Neh 11: 27 Hasár-Suálban, Beér-Sebában és mezővárosaiban,
Neh 11: 28 Siklágban, Mekónában és mezővárosaiban,
Neh 11: 29 En-Rimmonban, Sorában, Jarmuthban,
Neh 11: 30 Zánoáhban, Adullámban és faluiban, Lákisban és határaiban, Azékában és mezővárosaiban, - ekként laknak vala Beér-Sebától mind a Hinnóm völgyéig.
Neh 11: 31 Benjámin fiai pedig laknak vala Gebától fogva Mikmásban, Ajában, Béthelben és mezővárosaiban.
Neh 11: 32 Anatótban, Nóbban, Anániában,
Neh 11: 33 Hásórban, Rámában, Gittajimban,
Neh 11: 34 Hádidban, Sebóimban, Neballátban,
Neh 11: 35 Lódban, Onóban, s a mesteremberek völgyében.
Neh 11: 36 A Léviták közül pedig némely júdai osztályok Benjáminhoz [csatlakozának].
Neh 12: 1 Ezek pedig a papok és Léviták, a kik feljövének Zorobábellel, Sealtiél fiával és Jésuával: Serája, Jeremiás, Ezsdrás.
Neh 12: 2 Amária, Mallukh, Hattus,
Neh 12: 3 Sekánia, Rehum, Meremóth,
Neh 12: 4 Iddó, Ginnethói, Abija,
Neh 12: 5 Mijámin, Maádia, Bilga,
Neh 12: 6 Semája, Jójárib, Jedája,
Neh 12: 7 Szallu, Ámók, Hilkija, Jedája, - ezek valának fejei a papoknak és atyjokfiainak Jésua napjaiban.
Neh 12: 8 A Léviták pedig ezek: Jésua, Binnui, Kadmiel, Serébia, Jehuda, Mattánia, - ki vezetője vala hálaadó éneklésnek, atyjafiaival.
Neh 12: 9 És Bakbukia, s Unni, az ő atyjokfiai velök szemben, tisztök szerint.
Neh 12: 10 És Jésua nemzé Jojákimot, s Jojákim nemzé Eliásibot, s Eliásib nemzé Jójadát,
Neh 12: 11 És Jójada nemzé Jónathánt, s Jónathán nemzé Jadduát.
Neh 12: 12 Jójákim napjaiban pedig papok, családfők valának: Serája családjában Merája, Jerémiáséban Hanánia,
Neh 12: 13 Ezsdráséban Mesullám, Amáriáéban Jóhanán,
Neh 12: 14 Melikuéban Jónathán, Sebaniáéban József,
Neh 12: 15 Háriméban Adna, Merajóthéban Helkai,
Neh 12: 16 Iddóéban Zakhariás, Ginnethónéban Mesullám,
Neh 12: 17 Abijáéban Zikri, Minjáminéban és Móadiáéban Piltai,
Neh 12: 18 Bilgáéban Sammua, Semájáéban Jónathán,
Neh 12: 19 Jójáribéban Mattenai, Jedajáéban Uzzi,
Neh 12: 20 Szallaiéban Kallai, Amókéban Éber,
Neh 12: 21 Hilkijáéban Hasábia, Jedajáéban Nethanéel.
Neh 12: 22 A Léviták közül Eliásib, Jójada, Jóhanán és Jaddua napjaiban felírattak a családfők, a papok pedig mind a persiai Dárius országlásáig.
Neh 12: 23 A Léviták családfői felírattattak a krónikák könyvében Jóhanánnak, Eliásib fiának napjaiig;
Neh 12: 24 A Léviták családfői [valának: ] Hasábia, Serébia, Jésua a Kadmiel fia, és az ő atyjokfiai velök szemben a dícsérő és hálaadó éneklésre, Dávidnak, az Isten emberének parancsolata szerint, mint egy éneklő sereg együtt a másikkal.
Neh 12: 25 Mattánia, Bakbukia, Obádia, Mesullám, Talmón, Akkub pedig kapunállók, őrt állván a kapuk kincses házainál.
Neh 12: 26 Ezek valának Jojákim napjaiban, ki Jésua fia, ki Jósadák fia volt, és Nehémiásnak, a helytartónak és Ezsdrásnak, a törvénytudó papnak napjaiban.
Neh 12: 27 Jeruzsálem kőfalának felszentelésekor pedig fölkeresék a Lévitákat minden ő helyeiken, hogy behozzák őket Jeruzsálembe, hogy véghezvigyék a felszentelést örömmel és hálaadással és énekléssel, czimbalmokkal, lantokkal és cziterákkal.
Neh 12: 28 És összegyűlének az énekesek fiai mind Jeruzsálem környékéről, mind pedig a Netófátiak faluiból.
Neh 12: 29 Mind Beth-Gilgálból, mind Geba és Azmáveth határaiból, mert falukat építének magoknak az énekesek Jeruzsálem körül.
Neh 12: 30 És minekutána megtisztíták magokat a papok és a Léviták, megtisztíták a népet is, s a kapukat és a kőfalat.
Neh 12: 31 Azután felvivém Júda fejedelmeit a kőfalhoz és rendelék két nagy hálaadást éneklő sereget és csapatokat; [az egyik] jobbkéz felé [méne] a kőfal mellett a szemétkapu felé,
Neh 12: 32 És utánok méne Hósaája és Júda fejedelmeinek fele,
Neh 12: 33 És Azária, Ezsdrás és Mesullám,
Neh 12: 34 Júda és Benjámin, Semája és Jeremiás,
Neh 12: 35 A papok fiai közül kürtökkel; és Zakariás, a Jónathán fia, ki Semája fia, ki Mattánia fia, ki Mikája fia, ki Zakkur fia, ki Asáf fia vala,
Neh 12: 36 És az ő atyjafiai: Semája, Azarél, Milalai, Gilalai, Máaj, Nethanéel, Júda és Hanáni, Dávidnak, az Isten emberének éneklőszerszámaival; Ezsdrás pedig, az írástudó előttök megy vala;
Neh 12: 37 [Méne pedig e sereg] a forrás kapuja felé, s egyenesen fölmenének Dávid városának lépcsőin a kőfalhoz vezető lépcsőre, s menének Dávid háza mellett s a vizek kapujáig napkelet felé.
Neh 12: 38 A hálaadást éneklő második sereg pedig, mely átellenben megy vala - én pedig és a népnek fele utánok - [méne] a kőfal mellett, a kemenczék tornya mellett, mind a széles kőfalig.
Neh 12: 39 És az Efraim kapuja mellett és az ó város kapuja mellett és a halaknak kapuja mellett és a Hananél tornya és a Meáh torony mellett mind a juhok kapujáig, s megállának a tömlöcz kapujában.
Neh 12: 40 És megálla a hálaadást éneklő mindkét sereg az Isten házánál, és én s a fejedelmeknek fele velem,
Neh 12: 41 És a papok: Eljákim, Maaséja, Minjámin, Mikája, Eljoénai, Zakariás, Hanánia kürtökkel,
Neh 12: 42 És Maaséja, Semája, Eleázár, Uzzi, Jóhanán, Malkija, Elám és Ezer; és zengedeznek vala az énekesek, és Jizrahia az előljáró.
Neh 12: 43 És áldozának azon napon nagy áldozatokkal, és vigadának, mert az Isten megvidámítá őket nagy örömmel, sőt az asszonyok és gyermekek is vigadának; és Jeruzsálemnek öröme nagy messze hallatott.
Neh 12: 44 És rendeltetének ama napon férfiak a kincseknek, felemelt áldozatoknak, első zsengéknek és a tizedeknek tárházai fölé, hogy összegyűjtsék azokba a városok határaiból a törvény szerint való részöket a papoknak és a Lévitáknak, mert örvendeze Júda a papokon és a Lévitákon, a kik ott állának [tisztökben,]
Neh 12: 45 Mint a kik megőrzik Istenök rendtartását s a tisztaság rendtartását, és az énekesek és a kapunállók [is ott állának tisztökben], Dávidnak és az ő fiának, Salamonnak parancsolatja szerint;
Neh 12: 46 Mert Dávidnak napjaiban Asáf vala régtől fogva az énekesek és az Istennek hálát adó és őt dícsérő éneklésnek vezetője.
Neh 12: 47 És a Zorobábel és Nehémiás napjaiban megadja vala az egész Izráel az énekeseknek és kapunállóknak az ő részöket naponként, nevezetesen oda szentelik vala azt a Lévitáknak, a Léviták pedig az Áron fiainak.
Neh 13: 1 Azon a napon olvasának a Mózes könyvéből a népnek hallatára és írva találák benne, hogy Ammón és Moáb soha be ne menjen az Isten gyülekezetébe,
Neh 13: 2 Mivelhogy nem mentek vala eleikbe Izráel fiainak kenyérrel és vízzel, sőt bérbe fogadták ellenök Bálámot, hogy őket megátkozná, de a mi Istenünk az átkot áldásra fordítá.
Neh 13: 3 És lőn, hogy mikor hallották e törvényt, kirekesztének Izráel közül minden elegy-belegy népet.
Neh 13: 4 Ennekelőtte pedig Eliásib, a pap, ki Istenünk házának kamarái fölé rendelteték, rokonságba jutott Tóbiással;
Neh 13: 5 És átengedett néki egy nagy kamarát, holott abban annakelőtte az ételáldozatot, a tömjént, az edényeket és az olajnak, mustnak és gabonának tizedét, mint a kapunállóknak, énekeseknek és Lévitáknak törvény szerint való részét és a papoknak ajándékát helyeztetik vala el.
Neh 13: 6 Mind ennek történtekor én nem valék Jeruzsálemben, mert Artaxerxes babilóniai királynak harminczkettedik esztendejében visszamentem vala a királyhoz, s napok múltán [újra szabadságot] kértem a királytól.
Neh 13: 7 És visszatérék Jeruzsálembe, és megértém e gonoszt, melyet Eliásib cselekedett vala Tóbiásért, hogy átengedett néki egy kamarát az Isten házának pitvaraiban.
Neh 13: 8 Igen gonosznak tetszék pedig ez nékem s kivettetém Tóbiás házának minden edényeit abból a kamarából;
Neh 13: 9 És parancsolatomra megtisztíták a kamarákat, és visszahordatám azokba Isten házának edényeit, az ételáldozatot és a tömjént.
Neh 13: 10 Megtudtam azt is, hogy a Léviták részeit nem adták meg; ennek miatta kiki az ő mezejére szélede el az Isten házában szolgáló Léviták és énekesek közül.
Neh 13: 11 És megfeddém a fejedelmeket, és mondék: Miért hagyatott el az Isten háza? És egybegyűjtvén a [Lévitákat,] helyökre állítám őket;
Neh 13: 12 Az egész Júda pedig meghozá az olajnak, a mustnak és a gabonának tizedét a tárházakba.
Neh 13: 13 És felügyelőkké rendelém a tárházak fölé Selemiát, a papot, Sádókot, az írástudót és Pedáját a Léviták közül, és melléjök Hanánt, ki Zakkur fia, ki Mattánia fia vala, mivelhogy híveknek ítéltettek volt és az ő tisztök vala kiosztani atyjokfiainak [részét.]
Neh 13: 14 Emlékezzél meg én rólam én Istenem ezért, és ne engedd, hogy eltöröltessenek az én jótéteményeim, melyeket cselekedtem vala az én Istenem házával és rendtartásaival!
Neh 13: 15 Azon napokban láttam Júdában, hogy sajtót taposnak szombaton és gabonát hoznak be, szamarakra rakván, sőt bort, szőlőt és olajat is és mindenféle terhet behoznak Jeruzsálembe szombat napon, és bizonyságot tevék [ellenök,] a mely napon eleséget árulnak vala.
Neh 13: 16 Tírusiak is lakozának [a város]ban, a kik hoznak vala halat és mindenféle árút, melyeket eladnak vala szombat napon Júda fiainak Jeruzsálemben.
Neh 13: 17 Annakokáért megfeddém Júda előljáróit, és mondám nékik: Micsoda gonosz dolog ez, a mit ti cselekesztek, hogy megfertőztetitek a szombatnak napját?
Neh 13: 18 Avagy nem így cselekedtek-é a ti atyáitok, s a mi Istenünk reánk hozá mindezen gonoszt és e városra?! És ti mégis növelitek [Isten] haragját Izráel fölött, megfertőztetvén a szombatot!
Neh 13: 19 Lőn annakokáért, hogy midőn megárnyékosodtak Jeruzsálem kapui a szombat előtt, parancsolatomra bezáratának az ajtók, s megparancsolám, hogy meg ne nyissák azokat szombat utánig, annakfelette legényeim közül a kapukhoz rendelék, [mondván: ] Nem fog bejőni teher a szombatnak napján!
Neh 13: 20 Annakokáért a kereskedők és minden árúk árúsai kivül hálának Jeruzsálemen egyszer vagy kétszer;
Neh 13: 21 És bizonyságot tevék ellenök, és mondám nékik: Miért háltok ti e kőfal előtt? Ha ezt ismételitek, kezet vetek reátok! Az időtől fogva nem jöttenek szombaton.
Neh 13: 22 És megparancsolám a Lévitáknak, hogy magokat megtisztítsák, s hogy menjenek el és őrizzék a kapukat, hogy megszenteljék a szombatot. Ezért is emlékezzél meg rólam én Istenem és kedvezz nékem, kegyelmességednek nagy volta szerint!
Neh 13: 23 Ugyanazon napokban meglátogatám azokat a zsidókat, kik asdódi, Ammonita és Moábita asszonyokat vettek feleségül.
Neh 13: 24 És fiaik felerésze asdódi nyelven beszél vala, és nem tudnak vala beszélni zsidóul, hanem egyik vagy másik nép nyelvén.
Neh 13: 25 Annakokáért feddődém velök, és megátkozám őket, és megverék közülök néhányat, és megtépém őket, és megesketém őket Istenre: Bizony ne adjátok leányaitokat az ő fiaiknak, és ne vegyetek leányaik közül feleséget fiaitoknak és magatoknak.
Neh 13: 26 Avagy nem ebben vétkezett-é Salamon Izráel királya? Noha nem volt sok nép között hozzá hasonlatos király, a kit szeret vala az ő Istene és királylyá tette vala őt Isten egész Izráel fölött; őt is bűnre vivék az idegen asszonyok:
Neh 13: 27 És néktek engedjünk-é, hogy cselekedjétek mindezen nagy gonoszságot, vétkezzetek Istenünk ellen, idegen asszonyokat vévén feleségül?
Neh 13: 28 Jójadának (ki Eliásib főpapnak fia vala) fiai közül is egy veje vala a Horonitbeli Szanballatnak, elűzém azért őt tőlem.
Neh 13: 29 Emlékezzél meg ő rólok én Istenem, a papságnak és a papság szövetségének és a Lévitáknak ilyen megfertőztetéséért!
Neh 13: 30 És megtisztítám őket minden idegenektől és rendtartást szabék a papoknak és a Lévitáknak, kinek-kinek az ő dolgában,
Neh 13: 31 A fa hozására is bizonyos időkben és az első zsengékre. Emlékezzél meg én Istenem az én javamra!

Eszt :
-----------
Eszter Könyve

Eszt 1: 1 Ahasvérus idejében történt (ez az Ahasvérus az, aki uralkodott Indiától fogva Szerecsenországig százhuszonhét tartományon),
Eszt 1: 2 Azokban a napokban, a mikor Ahasvérus király üle királyi székében, a mely Susán várában volt,
Eszt 1: 3 Uralkodása harmadik évében lakomát szerze minden fejedelmének és szolgáinak: Persia és Média hatalmasai, főemberei és a tartományok fejedelmei előtte valának,
Eszt 1: 4 Midőn mutogatá országa dicsőségének gazdagságát és az ő méltóságának fényes díszét sok napon át, száznyolczvan napig.
Eszt 1: 5 És mikor elmultak ezek a napok, tőn a király az egész népnek, mely Susán várában találtaték, kicsinytől nagyig, hét napig tartó lakomát, a király palotája kertjének udvarán.
Eszt 1: 6 Fehér gyapjú és kék bíbor szőnyegek valának megerősítve a fehér gyapjúból és bíborból való köteleken, ezüst karikákon és fehér márványból való oszlopokon. Aranyból és ezüstből való kerevetek voltak az alabástromból, fehér márványból, gyöngykőből és vörös márványból való padozaton.
Eszt 1: 7 Ittak pedig arany poharakból és különb-különbféle poharakból, és királyi bor bőven vala, királyi módon.
Eszt 1: 8 És az ivás, rendelet folytán, kényszer nélkül [történt;] mert így hagyta meg a király háza minden gondviselőjének, hogy kinek-kinek akarata szerint cselekedjenek.
Eszt 1: 9 Vásti királyné is lakomát szerze a nőknek, a királyi házban, mely Ahasvérus királyé vala.
Eszt 1: 10 Hetedik napon, mikor megvídámult a király szíve a bortól, mondá Méhumánnak, Biztának, Hárbonának, Bigtának és Abagtának, Zetárnak és Karkásnak, a hét udvarmesternek, a kik szolgálának Ahasvérus király előtt,
Eszt 1: 11 Hogy hozzák el Vástit, a királynét a király elé, királyi koronával, hogy megmutassa a népeknek és fejedelmeknek az ő szépségét; mert szép arczú vala.
Eszt 1: 12 De Vásti királyné nem akara menni a király szavára, mely vala az udvarmesterek által. Erre igen megharagudott a király, és az ő haragja felgerjede benne.
Eszt 1: 13 És monda a király az időket mérő bölcseknek, (mert a királynak összes dolgai a jog- és törvénytudók elé [tartoznak.]
Eszt 1: 14 Legközelebb valának pedig hozzá: Karséna, Sétár, Admata, Társis, Méres, Marséna, Mémukán, Persiának és Médiának hét fejedelme, a kik láták a király arczát, [és] elől ülének az országban):
Eszt 1: 15 Törvény szerint mit kellene cselekedni Vásti királynéval, mivelhogy nem teljesíté Ahasvérus királynak az udvarmesterek által üzent beszédét?
Eszt 1: 16 Akkor monda Mémukán a király és a fejedelmek előtt: Nemcsak a király ellen vétkezett Vásti királyné; de valamennyi fejedelem és minden nép ellen, Ahasvérus király minden tartományában;
Eszt 1: 17 Mert a királyné cselekedetének híre fut minden asszonyhoz, úgy, hogy megvetik férjeiket szemeik előtt, és azt mondják: Ahasvérus király megparancsolá, hogy Vásti királyné hozzá menjen, és nem ment.
Eszt 1: 18 És e napon [ugyanazt] fogják mondani Persia és Média fejedelemasszonyai, a kik meghallják a királyné cselekedetét, a király minden fejedelmének, és lesz elég megvetés és harag.
Eszt 1: 19 Ha azért a királynak tetszik, bocsásson ki királyi parancsot a maga részéről és irattassék a Persa-Méd törvények közé, visszavonhatatlanul, hogy ne jőjjön többé Vásti Ahasvérus király színe elé, és hogy az ő királyságát adja a király másnak, aki jobb ő nálánál.
Eszt 1: 20 És hallják meg a király rendeletét, a melyet teend, egész országában, mert igen nagy az, hogy minden asszony adja meg a tiszteletet az ő férjének, a legnagyobbtól a legkisebbig.
Eszt 1: 21 És tetszett a szó a királynak és a fejedelmeknek, és a király Mémukán beszéde szerint cselekedék.
Eszt 1: 22 És leveleket külde a királynak minden tartományába, tartományról tartományra, annak saját írása szerint, és népről-népre, annak nyelve szerint, hogy legyen minden férfi úr az ő házában és beszéljen az ő népének nyelvén.
Eszt 2: 1 Ezek után, a mint megszünt Ahasvérus király haragja, megemlékezék Vástiról, és arról a mit cselekedett, és arról a mit végeztek felőle.
Eszt 2: 2 És mondának a király apródai, a kik néki szolgálának: Keressenek a királynak szép ábrázatú szűz leányokat.
Eszt 2: 3 És rendeljen a király tiszteket országának minden tartományába, a kik gyűjtsenek össze minden szép ábrázatú szűz leányt Susán várába, az asszonyok házába, Hégainak, a király kamarásának, az asszonyok őrzőjének keze alá, és adjanak nékik szépítő szereket.
Eszt 2: 4 És az a leány, aki tetszik a király szemeinek, uralkodjék Vásti helyett. És tetszett a dolog a királynak, és úgy cselekedék.
Eszt 2: 5 Vala egy zsidó férfiú Susán várában, a kinek neve Márdokeus, Jáirnak fia, aki Simei fia, a ki Kis fia, Benjámin nemzetségéből,
Eszt 2: 6 aki Jeruzsálemből fogva vitetett el a száműzött néppel, a mely elvitetett Jekóniással, Júda királyával együtt, a kit rabságba vitt el Nabukodonozor, babilóniai király.
Eszt 2: 7 És ez gondviselője volt Hadassának, azaz Eszternek az ő nagybátyja leányának; mert sem atyja, sem anyja nem volt, és a leány szép alakú és szép ábrázatú vala, s mikor meghalt az ő atyja és anyja, Márdokeus leánya gyanánt magához fogadá.
Eszt 2: 8 Lőn pedig, mikor a király parancsa és rendelete kihirdettetett és sok leány gyűjtetett Susán várába, Hégai keze alá, akkor felvétetett Eszter is a király házába, Hégainak, az asszonyok őrének keze alá.
Eszt 2: 9 És tetszett a leány az ő szemeinek és kegyébe fogadá, és siete néki szépítő szereket adni, és kiadni az ő részét és hét leányzót, a kit néki a király házából kelle kiszemelni, és vivé őt és az ő szolgálóleányait az asszonyok legjobb házába.
Eszt 2: 10 Meg nem mondá Eszter az ő nemzetségét és származását; mert Márdokeus meghagyta néki, hogy meg ne mondja.
Eszt 2: 11 Márdokeus pedig minden nap járt az asszonyok házának pitvara előtt, hogy tudakozódjék Eszter hogyléte felől, és hogy mi történik vele.
Eszt 2: 12 Mikor pedig eljött az ideje minden leánynak, hogy bemenne Ahasvérus királyhoz, miután asszonyok törvénye szerint tizenkét hónapig bántak vele (mert ennyi időbe telik az ő szépítésök, hat hónapig mirtusolajjal és hat hónapig illatos szerekkel és asszonyi szépítő szerekkel):
Eszt 2: 13 Akkor így ment a leány a királyhoz: Mindent, a mit kivánt, megadtak néki, hogy menjen azzal az asszonyok házából a király házáig;
Eszt 2: 14 Este bement és reggel visszatért az asszonyok második házába, Sahásgáznak, a király udvarmesterének, a hálótársak őrzőjének kezei alá; nem jött többé a királyhoz, csak ha kivánta őt a király, és nevén hívták.
Eszt 2: 15 Mikor azért eljött az ideje Eszternek, a Márdokeus nagybátyja, Abihail leányának, a kit leánya gyanánt fogadott, hogy bemenne a királyhoz, nem kivánt mást, mint a mit Hégai, a király udvarmestere, az asszonyok őrzője mondott néki, és kedves vala Eszter mindenki szemei előtt, aki őt látá.
Eszt 2: 16 És felviteték Eszter Ahasvérus királyhoz, az ő királyi házába, a tizedik hónapban, ez a Tébet hónapja, országlásának hetedik évében.
Eszt 2: 17 És a király Esztert minden asszonynál inkább szereté, és minden leánynál nagyobb kedvet és kegyelmet nyert ő előtte, és tette a királyi koronát az ő fejére, és királynévá tette Vásti helyett.
Eszt 2: 18 És nagy lakomát adott a király minden ő fejedelmének és szolgáinak, az Eszter lakomáját, és a tartományoknak nyugalmat adott, és ajándékokat osztogata király módjára.
Eszt 2: 19 És mikor összegyűjték a szűzeket másodszor, Márdokeus üle a király kapujában.
Eszt 2: 20 És Eszter nem mondá meg sem származását, sem nemzetségét, miképen megparancsolá néki Márdokeus; mert Márdokeus szavát Eszter úgy fogadá, mint mikor gyámja volt.
Eszt 2: 21 Azokban a napokban pedig, mikor Márdokeus üle a király kapujában, megharagudott Bigtán és Téres, a király két udvarmestere, a kapu őrei, és azon voltak, hogy rávetik kezeiket Ahasvérus királyra.
Eszt 2: 22 Tudtára esett e dolog Márdokeusnak, és megmondá Eszter királynénak, és Eszter elmondá a királynak Márdokeus nevében.
Eszt 2: 23 És megvizsgálták a dolgot és úgy találták, és mind a kettőt fára akasztották. És megírattaték a krónikák könyvébe a király előtt.
Eszt 3: 1 Ezek után nagy méltóságra emelé Ahasvérus király Hámánt, a Hammedáta fiát, az Agágibelit, és felmagasztalá őt, és feljebb helyezteté székét minden fejedelménél, a kik vele valának.
Eszt 3: 2 És a király minden szolgái, a kik a király kapujában valának, térdet hajtottak és leborultak Hámán előtt; mert úgy parancsolta meg nékik a király; de Márdokeus nem hajtott térdet és nem borult le.
Eszt 3: 3 Mondának azért a király szolgái, a kik a király kapujában valának, Márdokeusnak: Miért szeged meg a király parancsát?
Eszt 3: 4 Lőn pedig, mikor így szólnának néki minden nap és nem hallgata rájok, feljelenték Hámánnak, hogy lássák, megállnak-é Márdokeus dolgai, mert azt jelenté nékik, hogy ő zsidó.
Eszt 3: 5 És látván Hámán, hogy Márdokeus térdet nem hajt és nem borul le előtte, megtelék Hámán haraggal.
Eszt 3: 6 De kevés volt előtte, hogy csakis Márdokeusra magára vesse rá kezét, (mert megmondták néki Márdokeus nemzetségét) azért igyekezett Hámán elveszteni minden zsidót, aki Ahasvérus egész országában vala, a Márdokeus nemzetét.
Eszt 3: 7 Az első hónapban, ez Nisán hónapja, Ahasvérus királyságának tizenkettedik évében, Púrt, azaz sorsot vetének Hámán előtt napról-napra és hónapról-hónapra a tizenkettedikig, s ez Adár hónapja.
Eszt 3: 8 És monda Hámán Ahasvérus királynak: Van egy nép, elszórva és elkülönítve a népek között, országod minden tartományában, és az ő törvényei különböznek minden nemzetségtől, és a király törvényeit nem teljesíti; a királynak bizony nem illik úgy hagyni őket.
Eszt 3: 9 Ha a királynak tetszik, írja meg, hogy ők elvesztessenek, és én tízezer tálentom ezüstöt mérek a hivatalnokok kezeibe, hogy a király kincstárába vigyék.
Eszt 3: 10 Akkor lehúzá a király az ő gyűrűjét a maga kezéről, és adá azt az Agágibeli Hámánnak, Hammedáta fiának, a zsidók ellenségének.
Eszt 3: 11 És monda a király Hámánnak: Az ezüst tied legyen s a nép is, hogy azt cselekedjed vele, a mi néked tetszik.
Eszt 3: 12 Előhivatának azért a király irnokai az első hónap tizenharmadik napján, és megiraték minden úgy, a miként Hámán parancsolá, a király fejedelmeinek és a kormányzóknak, a kik az egyes tartományokban valának, és minden egyes nép fejeinek; minden tartománynak annak írása szerint, és minden egyes népnek az ő nyelve szerint, Ahasvérus király nevében iratott és megpecsételtetett a király gyűrűjével.
Eszt 3: 13 És elküldettek a levelek futárok által a király minden tartományába, hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék mind a zsidókat, ifjútól a vénig, gyermekeket és asszonyokat egy napon, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak, (ez Adár hónapja) és hogy javaikat elragadják.
Eszt 3: 14 Az írásnak mássa, hogy tétessék törvény minden egyes tartományban, meghirdettetett minden népnek, hogy legyenek készen azon a napon.
Eszt 3: 15 A futárok kimenének gyorsan a király parancsával. És a törvény Susán várában is kiadatott; a király pedig és Hámán leültek, hogy igyanak; de Susán városa felháborodott.
Eszt 4: 1 Márdokeus pedig megtudta mindazt, a mi történt; és Márdokeus megszaggatá ruháit, zsákba és hamuba öltözék, és a város közepére méne [és] kiálta nagy és keserves kiáltással.
Eszt 4: 2 És eljött a királynak kapuja elé; mert nem volt szabad bemenni a király kapuján zsákruhában.
Eszt 4: 3 És minden egyes tartományban, azon helyen, a hová a király parancsa és törvénye eljutott, nagy gyásza volt a zsidóknak, bőjt és siralom és jajgatás; zsák és hamu vala terítve sokak alá.
Eszt 4: 4 Eljöttek azért Eszternek leányai és udvarmesterei és megmondák néki, és megszomorodék a királyasszony nagyon, és külde ruhákat, hogy felöltöztetnék Márdokeust, és hogy vesse le a zsákot magáról; de nem fogadá el.
Eszt 4: 5 Akkor előhivatá Eszter Hatákot, a király udvarmesterei közül aki az ő szolgálatára volt rendelve, és kiküldé őt Márdokeushoz, hogy megtudja, mi az és miért van az?
Eszt 4: 6 Kiméne tehát Haták Márdokeushoz a város utczájára, mely a király kapuja előtt vala.
Eszt 4: 7 És elmondá néki Márdokeus mindazt, a mi érte őt, és az ezüst összegét, a melyet Hámán mondott, hogy juttat a király kincséhez a zsidókért, hogy elvesztessenek.
Eszt 4: 8 És az írott rendeletnek mássát is, a melyet Susánban adtak ki eltöröltetésökre, átadá néki, hogy mutassa meg Eszternek, és jelentse és hagyja meg néki, hogy menjen a királyhoz, könyörögni néki és esedezni előtte az ő nemzetségéért.
Eszt 4: 9 Elméne azért Haták, és elmondá Eszternek Márdokeus szavait.
Eszt 4: 10 És monda Eszter Hatáknak, és meghagyá néki, hogy [tudassa ]Márdokeussal:
Eszt 4: 11 A király minden szolgája és a király tartományainak népe tudja, hogy minden férfinak és asszonynak, a ki bemegy a királyhoz a belső udvarba hivatlanul, egy a törvénye, hogy megölettessék, kivévén, a kire a király aranypálczáját kinyujtja, az él; én pedig nem hívattam, hogy a királyhoz bemenjek, már harmincz napja.
Eszt 4: 12 És megmondák Márdokeusnak Eszter szavait.
Eszt 4: 13 És monda Márdokeus visszaüzenve Eszternek: Ne gondold magadban, hogy te a király házában megmenekülhetsz a többi zsidó közül.
Eszt 4: 14 Mert ha e mostani időben te hallgatsz, másunnan lészen könnyebbségök és szabadulások a zsidóknak; te pedig és atyád háza elvesztek. És ki tudja, talán e mostani időért jutottál királyságra?
Eszt 4: 15 És monda Eszter visszaüzenve Márdokeusnak:
Eszt 4: 16 Menj el és gyűjts egybe minden zsidót, aki Susánban találtatik, és bőjtöljetek érettem és ne egyetek és ne igyatok három napig se éjjel se nappal, én is és leányaim így bőjtölünk és ekképen megyek be a királyhoz, noha törvény ellenére; ha azután elveszek, hát elveszek.
Eszt 4: 17 Elméne azért Márdokeus, és úgy cselekedett mindent, a mint néki Eszter parancsolá.
Eszt 5: 1 Történt pedig harmadnapon, hogy Eszter felöltözött királyiasan, és megállt a király házának belső udvarában, a király háza ellenében, és a király üle királyiszékében, a királyi házban, a ház ajtajának átellenében.
Eszt 5: 2 És lőn, a mint meglátá a király Eszter királynét, hogy áll az udvarban, kegyet talála szemei előtt, és kinyujtá a király Eszterre az arany pálczát, a mely kezében vala, akkor oda méne Eszter, és megilleté az arany pálcza végét.
Eszt 5: 3 És monda néki a király: Mi [kell] néked Eszter királyné? És mi a kérésed? Ha az ország fele is, megadatik néked.
Eszt 5: 4 És felele Eszter: Ha a királynak tetszik, jőjjön a király és Hámán ma a lakomára, melyet néki készítettem.
Eszt 5: 5 És monda a király: Gyorsan elő Hámánt, hogy teljesítse Eszter kívánságát. És elment a király és Hámán a lakomára, a melyet Eszter készített vala.
Eszt 5: 6 Monda pedig a király Eszternek borivás közben: Mi a te kivánságod? Megadatik néked. És mi a te kérésed? Ha az ország fele is, meglészen!
Eszt 5: 7 És felele Eszter, és monda: Az én kivánságom és kérésem ez:
Eszt 5: 8 Ha kegyet találtam a király szemei előtt, és ha a királynak tetszik megadni kivánságomat és teljesíteni kérésemet: jőjjön el a király és Hámán a lakomára, a melyet készítek nékik, és holnap a király beszéde szerint cselekszem.
Eszt 5: 9 És kiment Hámán azon a napon vígan és jó kedvvel. De a mint meglátá Hámán Márdokeust a király kapujában, és ez fel nem kelt és nem mozdult meg előtte, megtelék Hámán haraggal Márdokeus ellen.
Eszt 5: 10 De megtartóztatá magát Hámán, és haza ment, és elküldvén, magához hivatá barátait és Zérest, az ő feleségét.
Eszt 5: 11 És elbeszélé nékik Hámán gazdagságának dicsőségét, fiainak sokaságát és mindazt, a mivel felmagasztalta őt a király, és hogy feljebb emelte őt a fejedelmeknél és a király szolgáinál;
Eszt 5: 12 És monda Hámán: Nem is hívott Eszter királyné mást a királylyal a lakomára, a melyet készített, hanem csak engem, és még holnapra is meghivattattam hozzá a királylyal.
Eszt 5: 13 De mindez semmit sem ér nékem, valamíg látom a zsidó Márdokeust ülni a király kapujában.
Eszt 5: 14 És monda néki Zéres, az ő felesége és minden barátja: Csináljanak ötven könyöknyi magas fát, és reggel mondd meg a királynak, hogy Márdokeust akaszszák reá, és akkor menj a királylyal a lakomára vígan. És tetszett a dolog Hámánnak, és megcsináltatta a fát.
Eszt 6: 1 Azon éjjel kerülte az álom a királyt, és megparancsolá, hogy hozzák elő a történetek emlékkönyvét, és ezek olvastattak a király előtt.
Eszt 6: 2 És írva találák, a mint Márdokeus feljelenté Bigtánát és Térest, a király két udvarmesterét, a küszöb őrzőit, a kik azon voltak, hogy rávetik kezöket Ahasvérus királyra.
Eszt 6: 3 És monda a király: Micsoda tisztességet és méltóságot adtak azért Márdokeusnak? És felelének a király apródjai, az ő szolgái: Semmit sem juttattak néki [azért.]
Eszt 6: 4 Akkor monda a király: Ki van az udvarban? (Mert Hámán jöve a királyi ház külső udvarába, hogy megmondja a királynak, hogy akasztassa fel Márdokeust a fára, a melyet készittetett néki.)
Eszt 6: 5 És felelének néki a király apródjai: Ímé Hámán áll az udvarban. És mondja a király: Jőjjön be!
Eszt 6: 6 És beméne Hámán, és monda néki a király: Mit kell cselekedni azzal a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván? (Hámán pedig gondolá az ő szívében: Kinek akarna a király nagyobb tisztességet tenni, mint én nékem?)
Eszt 6: 7 És monda Hámán a királynak: A férfiúnak, a kinek a király tisztességet kiván,
Eszt 6: 8 Hozzanak királyi ruhát, a melyben a király jár, és lovat, a melyen a király szokott ülni és a melynek fejére királyi koronát szoktak tenni.
Eszt 6: 9 És adják azt a ruhát és lovat a király egyik legelső fejedelmének a kezébe, és öltöztessék fel azt a férfiút, a kinek a király tisztességet kiván, és hordozzák őt a lovon a város utczáin, és kiáltsák előtte: Így cselekesznek a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván.
Eszt 6: 10 Akkor monda a király Hámánnak: Siess, hozd elő azt a ruhát és azt a lovat, a mint mondád, és cselekedjél úgy a zsidó Márdokeussal, aki a király kapujában ül, és semmit el ne hagyj mindabból, a mit szóltál.
Eszt 6: 11 Előhozá azért Hámán a ruhát és a lovat, és felöltözteté Márdokeust, és lovon hordozá őt a város utczáján, és kiáltá előtte: Így cselekesznek a férfiúval, a kinek a király tisztességet kiván.
Eszt 6: 12 És Márdokeus megtére a király kapujához. Hámán pedig siete házába, búsulva és fejét betakarva.
Eszt 6: 13 És elbeszélé Hámán Zéresnek, az ő feleségének és minden barátjának mindazt, a mi vele történt. És mondának néki az ő bölcsei és Zéres, az ő felesége: Ha Márdokeus, aki előtt kezdtél hanyatlani, a zsidók magvából való: nem bírsz vele, hanem bizony elesel előtte.
Eszt 6: 14 És a míg így beszélének vele, eljövének a király udvarmesterei, és siettek Hámánt a lakomára vinni, a melyet készített vala Eszter.
Eszt 7: 1 És elméne a király és Hámán a lakomára, Eszter királynéhoz.
Eszt 7: 2 És monda a király Eszternek másodnapon is, borivás közben: Mi a te kivánságod Eszter királyné? Megadatik. És micsoda a te kérésed? Ha az országnak fele is, meglészen.
Eszt 7: 3 És felele Eszter királyné, és monda: Ha kegyet találtam szemeid előtt, oh király! és ha a királynak tetszik, add meg nékem életemet kivánságomra, és nemzetségemet kérésemre.
Eszt 7: 4 Mert eladattunk, én és az én nemzetségem, hogy kipusztítsanak, megöljenek és megsemmisítsenek minket; ha csak szolgákul, vagy szolgálókul adattunk volna el, akkor hallgatnék, jóllehet az ellenség nem adna kárpótlást a király veszteségéért.
Eszt 7: 5 És szóla Ahasvérus király, és monda Eszternek, a királynénak: Ki az és hol van az, a kit az ő szíve erre vitt, hogy azt cselekedné?
Eszt 7: 6 És monda Eszter: Az ellenség és gyűlölő, ez a gonosz Hámán! Akkor Hámán megrettene a király és királyné előtt.
Eszt 7: 7 A király pedig felkele haragjában a borivástól [és méne] a palotakertbe; Hámán pedig ott maradt, hogy életéért könyörögjön Eszter királynénál; mert látta, hogy a király részéről elvégeztetett az ő veszte.
Eszt 7: 8 És mikor a király visszatért a palota kertjéből a borivás házába, Hámán a kerevetre esék, a melyen Eszter vala. Akkor monda a király: Erőszakot is akar elkövetni a királynén én nálam a házban?! A mint e szó kijött a király szájából, Hámán arczát befedék.
Eszt 7: 9 És monda Harbona, az udvarmesterek egyike a király előtt: Ímé a fa is, a melyet készített Hámán Márdokeusnak, aki a király javára szólott vala, ott áll Hámán házában, ötven könyöknyi magas. És monda a király: Akasszátok őt magát reá!
Eszt 7: 10 Felakaszták azért Hámánt a fára, a melyet készített Márdokeusnak, és megszünék a király haragja.
Eszt 8: 1 Azon a napon adá Ahasvérus király Eszter királynénak Hámánnak, a zsidók ellenségének házát, és Márdokeus beméne a király elébe, mert elmondotta Eszter, micsodája ő néki.
Eszt 8: 2 Lehúzá azért a király az ő gyűrűjét, a melyet Hámántól elvett, és adá azt Márdokeusnak. Eszter pedig Márdokeust tette Hámán házának fejévé.
Eszt 8: 3 És tovább szóla Eszter a király előtt, és leborult annak lábaihoz és sírt és könyörgött, hogy semmisítse meg az agági Hámán gonoszságát és tervét, a melyet kigondolt a zsidók ellen.
Eszt 8: 4 És a király kinyujtá Eszterre az arany pálczát, és Eszter felkelt és megálla a király előtt,
Eszt 8: 5 És monda: Ha a királynak tetszik, és ha kegyet találtam ő előtte, és ha helyes a dolog a király előtt, és én kedves vagyok szemei előtt: írassék meg, hogy vonassanak vissza az agági Hámánnak, Hammedáta fiának tervéről szóló levelek, a melyeket írt, hogy elveszessék a zsidókat, a kik a király minden tartományában vannak.
Eszt 8: 6 Mert hogyan tudnám nézni azt a nyomorúságot, mely érné az én nemzetségemet, és hogyan tudnám nézni az én atyámfiainak veszedelmét?
Eszt 8: 7 Monda pedig Ahasvérus király Eszter királynénak és a zsidó Márdokeusnak: Ímé Hámán házát Eszternek adtam, és őt felakasztották a fára azért, mert a zsidókra bocsátotta kezét.
Eszt 8: 8 Ti pedig írjatok a zsidóknak, a mint tetszik néktek a király nevében és pecsételjétek meg a király gyűrűjével; mert az írás, a mely a király nevében van írva és a királynak gyűrűjével van megpecsételve, vissza nem vonható.
Eszt 8: 9 Hivattatának azért a király irnokai azonnal, a harmadik hónapban (ez a Siván hónap), annak huszonharmadik napján, és megírák úgy, a miként Márdokeus parancsolá a zsidóknak és a fejedelmeknek, a kormányzóknak és a tartományok fejeinek, Indiától fogva Szerecsenországig százhuszonhét tartományba; minden tartománynak annak írása szerint, és minden nemzetségnek az ő nyelvén, és a zsidóknak az ő írások és az ő nyelvök szerint.
Eszt 8: 10 És megírá Ahasvérus király nevében, és megpecsételé a király gyűrűjével. És külde leveleket lovas futárok által, a kik lovagolnak a királyi ménes gyors paripáin,
Eszt 8: 11 Hogy megengedte a király a zsidóknak, a kik bármely városban vannak, hogy egybegyűljenek és keljenek fel életökért, és hogy kipusztítsák, megöljék és megsemmisítsék minden népnek és tartománynak seregét, a mely őket nyomorgatja, kicsinyeket és nőket, és hogy javaikat elragadják.
Eszt 8: 12 Egy napon, Ahasvérus királynak minden tartományában, tizenharmadik napján a tizenkettedik hónapnak (ez Adár hónapja).
Eszt 8: 13 Az írásnak mássa, hogy adassék törvény minden egyes tartományban, meghirdettetett minden népnek, hogy a zsidók készen legyenek azon a napon, hogy megbosszulják magokat ellenségeiken.
Eszt 8: 14 A futárok a királyi gyors paripákon kimenének sietve és sürgősen a király parancsolata szerint; és kiadatott a törvény Susán várában is.
Eszt 8: 15 Márdokeus pedig kiméne a király elől kék bíbor és fehér királyi ruhában, és nagy arany koronával, és bíborbársony palástban, és Susán városa vígada és örvendeze.
Eszt 8: 16 A zsidóknak világosság támada, öröm, vigasság és tisztesség.
Eszt 8: 17 És minden tartományban és minden városban, a hová a király szava és rendelete eljuta, öröme és vigalma lőn a zsidóknak, lakoma és ünnep, és sokan a föld népei közül zsidókká lettek; mert a zsidóktól való félelem szállta meg őket.
Eszt 9: 1 A tizenkettedik hónapban azért (ez az Adár hónap), annak tizenharmadik napján, a mikor eljött [az ideje] a király szavának és végzésének, hogy akkor teljesíttessék, azon a napon, a melyen a zsidók ellenségei remélték, hogy hatalmat vesznek rajtok, ellenkezőleg fordult; mert magok a zsidók vőnek hatalmat azokon, a kik őket gyűlölék.
Eszt 9: 2 Egybegyűlének a zsidók városaikban, Ahasvérus király minden tartományában, hogy rávessék kezöket azokra, a kik vesztöket keresték, és senki sem állhatott meg előttük; mert miattok való félelem szállott minden népre.
Eszt 9: 3 És a tartományok minden feje, fejedelmek, kormányzók és a király hivatalnokai magasztalták a zsidókat; mert a Márdokeustól való félelem szállott rájok.
Eszt 9: 4 Mert nagy volt Márdokeus a király házában, és híre elment minden tartományba; mert ez a férfiú, Márdokeus, emelkedett és nagyobbodott.
Eszt 9: 5 És leverték a zsidók minden ellenségeiket fegyverrel, megölvén és megsemmisítvén azokat, és akaratok szerint cselekedének gyűlölőikkel.
Eszt 9: 6 És Susán várában megölének és megsemmisítének a zsidók ötszáz férfiút.
Eszt 9: 7 Parsandátát, Dalpont és Aspatát.
Eszt 9: 8 Porátát, Adáliát és Aridátát.
Eszt 9: 9 Parmástát, Arisait, Aridait és Vajzátát.
Eszt 9: 10 Tíz fiát Hámánnak, Hammedáta fiának, a zsidók ellenségének megölték; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
Eszt 9: 11 Azon a napon megtudá a király a Susán várában megöletteknek számát.
Eszt 9: 12 És monda a király Eszter királynénak: Susán várában megöltek a zsidók és megsemmisítettek ötszáz férfiút és Hámán tíz fiát; a király többi tartományaiban mit cselekesznek? Mi a kivánságod? és megadatik néked. És mi még a te kérésed? és meglészen.
Eszt 9: 13 És monda Eszter: Ha a királynak tetszik, engedje meg holnap is a zsidóknak, a kik Susánban laknak, hogy cselekedjenek a mai parancsolat szerint, és Hámán tíz fiát akaszszák fel a fára.
Eszt 9: 14 És szóla a király, hogy úgy tegyenek. És kiadaték a parancs Susánban, és Hámán tíz fiát felakasztották.
Eszt 9: 15 És összegyűltek a zsidók, a kik Susánban valának, Adár havának tizennegyedik napján is, és megölének Susánban háromszáz férfiút; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
Eszt 9: 16 És a többi zsidók is, a kik a király tartományaiban voltak, összegyűlének és feltámadtak életökért, és békében maradtak ellenségeiktől; megölének pedig gyűlölőikből hetvenötezeret; de zsákmányra nem tették rá kezöket.
Eszt 9: 17 [Történt ez] az Adár hónapjának tizenharmadik napján, és megnyugovának a tizennegyedik napon, és tették azt vigalom és öröm napjává.
Eszt 9: 18 De a zsidók, a kik Susánban valának, egybegyűlének azon [hónap] tizenharmadik és tizennegyedik napján, és megnyugovának azon [hónap] tizenötödik napján, és azt tették vigalom és öröm napjává.
Eszt 9: 19 Azért a vidéki zsidók, a kik kerítetlen falvakban laktak, Adár hónapjának tizennegyedik napját tették öröm és vigalom [napjá]vá és ünneppé, a melyen ajándékokat küldözgetnek egymásnak.
Eszt 9: 20 És megírá Márdokeus e dolgokat, és leveleket külde minden zsidónak, aki Ahasvérus király minden tartományában, közel és távol, vala.
Eszt 9: 21 Meghagyva nékik, hogy tartsák meg az Adár hónapnak tizennegyedik napját és annak tizenötödik napját évről-évre,
Eszt 9: 22 Mint olyan napokat, a melyeken megnyugovának a zsidók ellenségeiktől, és mint olyan hónapot, a melyben keserűségök örömre és siralmuk ünnepre fordult; hogy tartsák meg azokat vigalom és öröm napjaiul, és küldjenek adjándékot egymásnak és adományokat a szegényeknek.
Eszt 9: 23 És felfogadák a zsidók, hogy megcselekszik, a mit kezdettek és a mit Márdokeus íra nékik.
Eszt 9: 24 Mert az agági Hámán, Hammedátának fia, minden zsidónak ellensége, szándékozott a zsidókat elveszteni, és Púrt, azaz sorsot vetett, hogy őket megrontsa és megsemmisítse;
Eszt 9: 25 De mikor a király tudomására jutott, megparancsolá levélben, hogy gonosz szándéka, a melyet gondolt a zsidók ellen, forduljon az ő fejére, és felakaszták őt és fiait a fára.
Eszt 9: 26 Annakokáért elnevezék e napokat Púrimnak a Púr nevétől. És azért ezen levél minden szava szerint, és a mit láttak erre nézve, és a mi érte őket:
Eszt 9: 27 Elhatározák és elfogadák a zsidók mind magokra, mind ivadékokra és mindazokra, a kik hozzájok csatlakoznak, örök időkre, hogy megtartják e két napot, írásuk és határozatuk szerint, minden esztendőben.
Eszt 9: 28 És ezen napok emlékezetben lesznek és megülik azokat nemzedékről- nemzedékre, családról-családra, tartományról-tartományra és városról- városra. És ezek a Púrim napjai el nem múlnak a zsidók között, és emlékök ki nem vész ivadékaik közül.
Eszt 9: 29 Ira pedig Eszter királyné, Abihail leánya és a zsidó Márdokeus egész hatalommal, hogy megerősítsék e második levelet a Púrimról.
Eszt 9: 30 És külde leveleket minden zsidónak Ahasvérus országának százhuszonhét tartományába, békességes és igazságos szavakkal;
Eszt 9: 31 Hogy megerősíttessenek ezek a Púrim napjai, meghatározott idejökben, a miképen meghagyta nékik a zsidó Márdokeus és Eszter királyné, és a mint elrendelték magokra és ivadékaikra a bőjtölés és jajkiáltás dolgát.
Eszt 9: 32 És Eszter beszéde megerősíté ezt a Púrim történetét, és könyvbe iraték.
Eszt 10: 1 És Ahasvérus király adót vettete a földre és a tenger szigeteire.
Eszt 10: 2 Az ő erejének és hatalmának minden cselekedete pedig és Márdokeus nagy méltóságának története, a mellyel felmagasztalá őt a király, avagy nincsenek-é megírva Média és Persia királyainak évkönyveiben,
Eszt 10: 3 Mert a zsidó Márdokeus második volt Ahasvérus király után, nagy a zsidók között, és kedves az ő atyjafiai sokasága előtt, aki javát keresé népének, és békességet szerze minden ivadékának.

Jób :
-----------
Jób Könyve

Jób 1: 1 Vala Úz földén egy ember, a kinek Jób vala a neve. Ez az ember feddhetetlen, igaz, istenfélő vala és bűn-gyűlölő.
Jób 1: 2 Születék pedig néki hét fia és három leánya.
Jób 1: 3 És vala az ő marhája: hétezer juh, háromezer teve és ötszáz igabarom és ötszáz szamár; cselédje is igen sok vala, és ez a férfiú nagyobb vala keletnek minden fiánál.
Jób 1: 4 Eljártak vala pedig az ő fiai [egymáshoz] és vendégséget szerzének otthon, kiki a maga napján. Elküldtek és meghívták vala az ő három hugokat is, hogy együtt egyenek és igyanak velök.
Jób 1: 5 Mikor pedig a vendégség napjai sorra lejártak vala, elkülde értök Jób és megszentelé őket, és jóreggel felserkene és áldozik vala égőáldozattal mindnyájuk száma szerint; mert ezt mondja vala Jób: Hátha vétkeztek az én fiaim és gonoszt gondoltak az Isten ellen az ő szivökben! Így cselekedik vala Jób minden napon.
Jób 1: 6 Lőn pedig egy napon, hogy eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt; és eljöve a Sátán is közöttök.
Jób 1: 7 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak és monda: Körülkerültem és át meg át jártam a földet.
Jób 1: 8 És monda az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs hozzá hasonló a földön: feddhetetlen, igaz, istenfélő, és bűngyűlölő.
Jób 1: 9 Felele pedig az Úrnak a Sátán, és monda: Avagy ok nélkül féli-é Jób az Istent?
Jób 1: 10 Nem te vetted-é körül őt magát, házát és mindenét, a mije van? Keze munkáját megáldottad, marhája igen elszaporodott e földön.
Jób 1: 11 De bocsássad csak rá a te kezedet, verd meg mindazt, a mi az övé, avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?!
Jób 1: 12 Az Úr pedig monda a Sátánnak: Ímé, mindazt, a mije van, kezedbe adom; csak ő magára ne nyujtsd ki kezedet. És kiméne a Sátán az Úr elől.
Jób 1: 13 Lőn pedig egy napon, hogy az ő fiai és leányai esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában.
Jób 1: 14 És követ jöve Jóbhoz, és monda: Az ökrök szántanak, a szamarak pedig mellettök legelésznek vala.
Jób 1: 15 De a Sabeusok rajtok ütének és elhajták azokat, a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
Jób 1: 16 Még szól vala ez, mikor jöve egy másik, és monda: Istennek tüze esék le az égből, és megégeté a juhokat és a szolgákat, és megemészté őket. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
Jób 1: 17 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A Káldeusok három csapatot alkotának és ráütének a tevékre, és elhajták azokat; a szolgákat pedig fegyverrel ölék meg, csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
Jób 1: 18 Még ez is szól vala, mikor jöve egy másik, és monda: A te fiaid és leányaid esznek és bort isznak vala az ő elsőszülött bátyjoknak házában;
Jób 1: 19 És ímé nagy szél támada a puszta felől, megrendíté a ház négy szegeletét, és rászakada az a gyermekekre és meghalának. Csak én magam szaladék el, hogy hírt adjak néked.
Jób 1: 20 Akkor felkele Jób, megszaggatá köntösét, megberetválá a fejét, és a földre esék és leborula.
Jób 1: 21 És monda: Mezítelen jöttem ki az én anyámnak méhéből, és mezítelen térek oda, vissza. Az Úr adta, az Úr vette el. Áldott legyen az Úrnak neve!
Jób 1: 22 Mindezekben nem vétkezék Jób, és Isten ellen semmi illetlent nem cselekedék.
Jób 2: 1 Lőn pedig, hogy egy napon eljövének az Istennek fiai, hogy udvaroljanak az Úr előtt. Eljöve a Sátán is közöttök, hogy udvaroljon az Úr előtt.
Jób 2: 2 És monda az Úr a Sátánnak: Honnét jösz? És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Körülkerültem és át meg átjártam a földet.
Jób 2: 3 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Észrevetted-é az én szolgámat, Jóbot? Bizony nincs a földön olyan, mint ő; feddhetetlen, igaz, istenfélő, bűngyűlölő. Még erősen áll a ő feddhetetlenségében, noha ellene ingereltél, hogy ok nélkül rontsam meg őt.
Jób 2: 4 És felele a Sátán az Úrnak, és monda: Bőrt bőrért; de mindent a mije van, odaad az ember az életéért.
Jób 2: 5 Azért bocsásd ki csak a te kezedet, és verd meg őt csontjában és testében: avagy nem átkoz-é meg szemtől-szembe téged?
Jób 2: 6 Monda pedig az Úr a Sátánnak: Ímé kezedbe van ő, csak életét kiméld.
Jób 2: 7 És kiméne a Sátán az Úr elől, és megveré Jóbot undok fekélylyel talpától fogva a feje tetejéig.
Jób 2: 8 És vőn egy cserepet, hogy azzal vakarja magát, és így ül vala a hamu közepett.
Jób 2: 9 Monda pedig ő néki az ő felesége: Erősen állasz-é még mindig a te feddhetetlenségedben? Átkozd meg az Istent, és halj meg!
Jób 2: 10 Ő pedig monda néki: Úgy szólsz, mint szól egy a bolondok közül. Ha már a jót elvettük Istentől, a rosszat nem vennők-é el? Mindezekben sem vétkezék Jób az ő ajkaival.
Jób 2: 11 Mikor pedig meghallá Jóbnak három barátja mind ezt a nyomorúságot, a mely esett vala rajta: eljöve mindenik az ő lakó helyéből: a témáni Elifáz, a sukhi Bildád és a naamai Czófár; és elvégezék, hogy együtt mennek be, hogy bánkódjanak vele és vigasztalják őt.
Jób 2: 12 És a mint ráveték szemöket távolról, nem ismerék meg őt, és fenhangon zokognak vala; azután pedig megszaggatá kiki a maga köntösét, és port hintének fejökre ég felé.
Jób 2: 13 És ülének vele hét napon és hét éjszakán a földön, és nem szóla egyetlen egy szót egyik sem, mert látják vala, hogy igen nagy az ő fájdalma.
Jób 3: 1 Ezután megnyitá Jób az ő száját, és megátkozá az ő napját.
Jób 3: 2 És szóla Jób, és monda:
Jób 3: 3 Veszszen el az a nap, a melyen születtem, és az az éjszaka, a melyen azt mondták: fiú fogantatott.
Jób 3: 4 Az a nap legyen sötétség, ne törődjék azzal az Isten onnét felül, és világosság ne fényljék azon.
Jób 3: 5 Tartsa azt fogva sötétség és a halál árnyéka; [a] felhő lakozzék rajta, nappali borulatok tegyék rettenetessé.
Jób 3: 6 Az az éjszaka! Sűrű sötétség fogja be azt; ne soroztassék az az esztendőnek napjaihoz, ne számláltassék a hónapokhoz.
Jób 3: 7 Az az éjszaka! Legyen az magtalan, ne legyen örvendezés azon.
Jób 3: 8 Átkozzák meg azt, a kik a nappalt átkozzák, a kik bátrak felingerelni a leviathánt.
Jób 3: 9 Sötétüljenek el az ő estvéjének csillagai; várja a világosságot, de az ne legyen, és ne lássa a hajnalnak pirját!
Jób 3: 10 Mert nem zárta be az én anyám méhének ajtait, és nem rejtette el szemeim elől a nyomorúságot.
Jób 3: 11 Mért is nem haltam meg fogantatásomkor; mért is ki nem multam, mihelyt megszülettem?
Jób 3: 12 Mért vettek fel engem térdre, és mért az emlőkre, hogy szopjam?!
Jób 3: 13 Mert most feküdném és nyugodnám, aludnám és akkor nyugton pihenhetnék -
Jób 3: 14 Királyokkal és az ország tanácsosaival, a kik magoknak kőhalmokat építenek.
Jób 3: 15 Vagy fejedelmekkel, a kiknek aranyuk van, a kik ezüsttel töltik meg házaikat.
Jób 3: 16 Vagy mért nem lettem olyan, mint az elásott, idétlen gyermek, mint a világosságot sem látott kisdedek?
Jób 3: 17 Ott a gonoszok megszünnek a fenyegetéstől, és ott megnyugosznak, a kiknek erejök ellankadt.
Jób 3: 18 A foglyok ott mind megnyugosznak, nem hallják a szorongatónak szavát.
Jób 3: 19 Kicsiny és nagy ott [egyenlő,] és a szolga az ő urától szabad.
Jób 3: 20 Mért is ad [Isten] a nyomorultnak világosságot, és életet a keseredett szivűeknek?
Jób 3: 21 A kik a halált várják, de nem jön az, és szorgalmasabban keresik mint az elrejtett kincset.
Jób 3: 22 A kik nagy örömmel örvendeznek, vigadnak, mikor megtalálják a koporsót.
Jób 3: 23 A férfiúnak, a ki útvesztőbe jutott, és a kit az Isten bekerített köröskörül.
Jób 3: 24 Mert kenyerem gyanánt van az én fohászkodásom, és sóhajtásaim ömölnek, mint habok.
Jób 3: 25 Mert a mitől remegve remegtem, az jöve reám, és a mitől rettegtem, az esék rajtam.
Jób 3: 26 Nincs békességem, sem nyugtom, sem pihenésem, mert nyomorúság támadt reám.
Jób 4: 1 És felele a témáni Elifáz, és monda:
Jób 4: 2 Ha szólni próbálunk hozzád, zokon veszed-é? De hát ki bírná türtőztetni magát a beszédben?
Jób 4: 3 Ímé sokakat oktattál, és a megfáradott kezeket megerősítetted;
Jób 4: 4 A tántorgót a te beszédeid fentartották, és a reszkető térdeket megerősítetted;
Jób 4: 5 Most, hogy rád jött [a sor], zokon veszed; hogy téged ért [a baj,] elrettensz!
Jób 4: 6 Nem bizodalmad-é a te istenfélelmed, s nem reménységed- é utaidnak becsületessége?
Jób 4: 7 Emlékezzél, kérlek, ki az, aki elveszett ártatlanul, és hol töröltettek el az igazak?
Jób 4: 8 A mint én láttam, a kik hamisságot szántanak és gonoszságot vetnek, ugyanazt aratnak.
Jób 4: 9 Az Istennek lehelletétől elvesznek, az ő haragjának szelétől elpusztulnak.
Jób 4: 10 Az oroszlán ordítása, a sakál üvöltése, és az oroszlán-kölykök fogai megsemmisülnek.
Jób 4: 11 Az agg oroszlán elvész, ha nincs martaléka, a nőstény oroszlán kölykei elszélednek.
Jób 4: 12 Szó lopódzék hozzám, s valami nesz üté meg abból fülemet.
Jób 4: 13 Éjjeli látásokon való töprengések között, mikor mély álom fogja el az embereket.
Jób 4: 14 Félelem szálla rám, és rettegés, s megreszketteté minden csontomat.
Jób 4: 15 Valami szellem suhant el előttem, s testemnek szőre felborzolódék.
Jób 4: 16 Megálla, de ábrázatját föl nem ismerém, egy alak vala szemeim előtt, mély csend, és [ilyen] szót hallék:
Jób 4: 17 Vajjon a halandó igaz-é Istennél: az ő teremtője előtt tiszta-é az ember?
Jób 4: 18 Ímé az ő szolgáiban sem bízhatik és az ő angyalaiban is talál hibát:
Jób 4: 19 Mennyivel inkább a sárházak lakosaiban, a kiknek fundamentumok a porban van, és könnyebben szétnyomhatók a molynál?!
Jób 4: 20 Reggeltől estig gyötrődnek, s a nélkül, hogy észrevennék, elvesznek örökre.
Jób 4: 21 Ha kiszakíttatik belőlök sátoruk kötele, nem halnak-é meg, és pedig bölcsesség nélkül?
Jób 5: 1 Kiálts csak! Van-é, a ki felelne néked? A szentek közül melyikhez fordulsz?
Jób 5: 2 Mert a bolondot boszúság öli meg, az együgyűt pedig buzgóság veszti el.
Jób 5: 3 Láttam, hogy egy bolond gyökerezni kezdett, de nagy hamar megátkoztam szép hajlékát.
Jób 5: 4 Fiai messze estek a szabadulástól: a kapuban megrontatnak, mert nincs, aki kimentse őket.
Jób 5: 5 A mit learatnak néki, az éhező eszi meg, a töviskerítésből is elviszi azt, kincseiket tőrvetők nyelik el.
Jób 5: 6 Mert nem porból támad a veszedelem s nem földből sarjad a nyomorúság!
Jób 5: 7 Hanem nyomorúságra születik az ember, a mint felfelé szállnak a parázs szikrái.
Jób 5: 8 Azért én a Mindenhatóhoz folyamodnám, az Istenre bíznám ügyemet.
Jób 5: 9 aki nagy, végére mehetetlen dolgokat művel, és csudákat, a miknek száma nincsen.
Jób 5: 10 aki esőt ad a földnek színére, és a mezőkre vizet bocsát.
Jób 5: 11 Hogy az alázatosokat felmagasztalja, és a gyászolókat szabadulással vidámítsa.
Jób 5: 12 aki semmivé teszi a csalárdok gondolatait, hogy szándékukat kezeik véghez ne vihessék.
Jób 5: 13 aki megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban, és a hamisak tanácsát hiábavalóvá teszi.
Jób 5: 14 Nappal sötétségre bukkannak, és délben is tapogatva járnak, mint éjszaka.
Jób 5: 15 aki megszabadítja a fegyvertől, az ő szájoktól, és az erősnek kezéből a szegényt;
Jób 5: 16 Hogy legyen reménysége a szegénynek, és a hamisság befogja az ő száját.
Jób 5: 17 Ímé, boldog ember az, a kit Isten megdorgál; azért a Mindenhatónak büntetését meg ne utáljad!
Jób 5: 18 Mert ő megsebez, de be is kötöz, összezúz, de kezei meg is gyógyítanak.
Jób 5: 19 Hat bajodból megszabadít, és a hetedikben sem illet a veszedelem téged.
Jób 5: 20 Az éhínségben megment téged a haláltól, és a háborúban a fegyveres kezektől.
Jób 5: 21 A nyelvek ostora elől rejtve leszel, és nem kell félned, hogy a pusztulás rád következik.
Jób 5: 22 A pusztulást és drágaságot neveted, és a fenevadaktól sem félsz.
Jób 5: 23 Mert a mezőn való kövekkel is frigyed lesz, és a mezei vad is békességben lesz veled.
Jób 5: 24 Majd megtudod, hogy békességben lesz a te sátorod, s ha megvizsgálod a te hajlékodat, nem találsz benne hiányt.
Jób 5: 25 Majd megtudod, hogy a te magod megszaporodik, és a te sarjadékod, mint a mezőn a fű.
Jób 5: 26 Érett korban térsz a koporsóba, a mint a maga idején takaríttatik be a learatott gabona.
Jób 5: 27 Ímé ezt kutattuk mi ki, így van ez. Hallgass erre, jegyezd meg magadnak.
Jób 6: 1 Jób pedig felele, és monda:
Jób 6: 2 Oh, ha az én bosszankodásomat mérlegre vetnék, és az én nyomorúságomat vele együtt tennék a fontba!
Jób 6: 3 Bizony súlyosabb ez a tenger fövenyénél; azért balgatagok az én szavaim.
Jób 6: 4 Mert a Mindenható nyilai vannak én bennem, a melyeknek mérge emészti az én lelkemet, és az Istennek rettentései ostromolnak engem.
Jób 6: 5 Ordít-é a vadszamár a zöld füvön, avagy bőg-é az ökör az ő abrakja mellett?
Jób 6: 6 Vajjon ízetlen, sótalan étket eszik-é az ember; avagy kellemes íze van-é a tojásfehérnek?
Jób 6: 7 Lelkem iszonyodik érinteni is; olyanok azok nékem, mint a megromlott kenyér!
Jób 6: 8 Oh, ha az én kérésem teljesülne, és az Isten megadná, amit reménylek;
Jób 6: 9 És tetszenék Istennek, hogy összetörjön engem, megoldaná kezét, hogy szétvagdaljon engem!
Jób 6: 10 Még akkor lenne valami vigasztalásom; újjonganék a fájdalomban, a mely nem kimél, mert nem tagadtam meg a Szentnek beszédét.
Jób 6: 11 Micsoda az én erőm, hogy várakozzam; mi az én végem, hogy türtőztessem magam?!
Jób 6: 12 Kövek ereje-é az én erőm, avagy az én testem aczélból van-é?
Jób 6: 13 Hát nincsen-é segítség számomra; avagy a szabadulás elfutott-é tőlem?!
Jób 6: 14 A szerencsétlent barátjától részvét illeti meg, még ha elhagyja is a Mindenhatónak félelmét.
Jób 6: 15 Atyámfiai hűtlenül elhagytak mint a patak, a mint túláradnak medrükön a patakok.
Jób 6: 16 A melyek szennyesek a jégtől, a melyekben [olvadt] hó hömpölyög;
Jób 6: 17 Mikor átmelegülnek, elapadnak, a hőség miatt fenékig száradnak.
Jób 6: 18 Letérnek útjokról a vándorok; felmennek a sivatagba [utánok] és elvesznek.
Jób 6: 19 Nézegetnek utánok Téma vándorai; Sébának utasai bennök reménykednek.
Jób 6: 20 Megszégyenlik, hogy bíztak, közel mennek és elpirulnak.
Jób 6: 21 Így lettetek ti most semmivé; látjátok a nyomort és féltek.
Jób 6: 22 Hát mondtam-é: adjatok nékem [valamit,] és a ti jószágotokból ajándékozzatok meg engem?
Jób 6: 23 Szabadítsatok ki engem az ellenség kezéből, és a hatalmasok kezéből vegyetek ki engem?
Jób 6: 24 Tanítsatok meg és én elnémulok, s a miben tévedek, értessétek meg velem.
Jób 6: 25 Oh, mily hathatósak az igaz beszédek! De mit ostoroz a ti ostorozásotok?
Jób 6: 26 Szavak ostorozására készültök-é? Hiszen a szélnek valók a kétségbeesettnek szavai!
Jób 6: 27 Még az árvának is néki esnétek, és [sírt] ásnátok a ti barátotoknak is?!
Jób 6: 28 Most hát tessék néktek rám tekintenetek, és szemetekbe csak nem hazudom?
Jób 6: 29 Kezdjétek újra kérlek, ne legyen hamisság. Kezdjétek újra, az én igazságom még mindig áll.
Jób 6: 30 Van-é az én nyelvemen hamisság, avagy az én ínyem nem veheti-é észre a nyomorúságot?
Jób 7: 1 Nem rabszolga élete van-é az embernek a földön, és az ő napjai nem olyanok-é, mint a béresnek napjai?
Jób 7: 2 A mint a szolga kívánja az árnyékot, és a mint a béres reményli az ő bérét:
Jób 7: 3 Úgy részesültem én keserves hónapokban, és nyomorúságnak éjszakái jutottak számomra.
Jób 7: 4 Ha lefekszem, azt mondom: mikor kelek föl? de hosszú az estve, és betelek a hánykolódással [reggeli] szürkületig.
Jób 7: 5 Testem férgekkel van fedve és a pornak piszokjával; bőröm összehúzódik és meggennyed.
Jób 7: 6 Napjaim gyorsabbak voltak a vetélőnél, és most reménység nélkül tünnek el.
Jób 7: 7 Emlékezzél meg, hogy az én életem csak egy lehellet, és az én szemem nem lát többé jót.
Jób 7: 8 Nem lát engem szem, a mely rám néz; te rám [veted] szemed, de már nem vagyok!
Jób 7: 9 A felhő eltünik és elmegy, így aki leszáll a [sír]ba, nem jő fel [többé].
Jób 7: 10 Nem tér vissza többé az ő hajlékába, és az ő helye nem ismeri őt többé.
Jób 7: 11 Én sem tartóztatom hát meg az én számat; szólok az én lelkemnek fájdalmában, és panaszkodom az én szívemnek keserűségében.
Jób 7: 12 Tenger vagyok-é én, avagy czethal, hogy őrt állítasz ellenem?
Jób 7: 13 Mikor azt gondolom, megvigasztal engem az én nyoszolyám, megkönnyebbíti panaszolkodásomat az én ágyasházam:
Jób 7: 14 Akkor álmokkal rettentesz meg engem és látásokkal háborítasz meg engem;
Jób 7: 15 Úgy, hogy inkább választja lelkem a megfojtatást, inkább a halált, mint csontjaimat.
Jób 7: 16 Utálom! Nem akarok örökké élni. Távozzál el tőlem, mert nyomorúság az én életem.
Jób 7: 17 Micsoda az ember, hogy őt ily nagyra becsülöd, és hogy figyelmedet fordítod reá?
Jób 7: 18 Meglátogatod őt minden reggel, és minden szempillantásban próbálod őt.
Jób 7: 19 Míglen nem fordítod el tőlem szemedet, nem távozol csak addig is tőlem, a míg nyálamat lenyelem?
Jób 7: 20 Vétkeztem! Mit cselekedjem én néked, oh embereknek őrizője? Mért tettél ki czéltáblául magadnak? Mért legyek magamnak is terhére.
Jób 7: 21 És mért nem bocsátod meg vétkemet és nem törlöd el az én bűnömet? Hiszen immár a porban fekszem, és ha keresel engem, nem leszek.
Jób 8: 1 Akkor felele a sukhi Bildád, és monda:
Jób 8: 2 Meddig szólasz még efféléket, és lesz a te szádnak beszéde sebes szél?
Jób 8: 3 Elforgatja-é Isten az ítéletet, avagy a Mindenható elforgatja-é az igazságot?
Jób 8: 4 Ha a te fiaid vétkeztek ellene, úgy az ő gonoszságuk miatt vetette el őket.
Jób 8: 5 De ha te az Istent buzgón keresed, és a Mindenhatóhoz [bocsánatért] könyörögsz;
Jób 8: 6 Ha tiszta és becsületes vagy, akkor legott felserken éretted, és békességessé teszi a te igazságodnak hajlékát.
Jób 8: 7 És ha előbbi állapotod szegényes volt, ez utáni állapotod boldog lesz nagyon.
Jób 8: 8 Mert kérdezd meg csak az azelőtti nemzedéket, és készülj csak fel az ő atyáikról való tudakozódásra!
Jób 8: 9 Mert mi csak tegnapiak vagyunk és semmit nem tudunk, mert a mi napjaink csak árnyék e földön.
Jób 8: 10 Nem tanítanak-é meg azok téged? Nem mondják-é meg néked, és nem beszélik-é meg szívök szerint néked?!
Jób 8: 11 Felnövekedik-é a káka mocsár nélkül, felnyúlik-é a sás víz nélkül?
Jób 8: 12 Még gyenge korában, ha fel nem szakasztják is, minden fűnél elébb elszárad.
Jób 8: 13 Ilyenek az ösvényeik mindazoknak, a kik Istenről elfeledkeznek, és a képmutatónak reménysége [is] elvész.
Jób 8: 14 Mivel szétfoszol bizakodása, és bizodalma olyan lesz, mint a pókháló.
Jób 8: 15 Házára támaszkodik, és nem áll meg; kapaszkodik belé, és nem marad meg.
Jób 8: 16 Bő nedvességű ez a napfényen [is,] és ágazata túlnő a kertjén.
Jób 8: 17 Gyökerei átfonódnak a kőhalmon; átfúródnak a szikla-rétegen.
Jób 8: 18 Ámha kiirtják helyéről, megtagadja ez őt: Nem láttalak!
Jób 8: 19 Ímé ez az ő pályájának öröme! És más hajt ki a porból.
Jób 8: 20 Ímé az Isten nem veti meg az ártatlant, de a gonoszoknak sem ád előmenetelt.
Jób 8: 21 Még betölti szádat nevetéssel, és ajakidat vigassággal.
Jób 8: 22 Gyűlölőid szégyenbe öltöznek, és a gonoszok sátora megsemmisül.
Jób 9: 1 Felele pedig Jób, és monda:
Jób 9: 2 Igaz, jól tudom, hogy így van; hogyan is lehetne igaz a halandó ember Istennél?
Jób 9: 3 Ha perelni akarna ő vele, ezer közül egy sem felelhetne meg néki.
Jób 9: 4 Bölcs szívű és hatalmas erejű: ki szegülhetne ellene, hogy épségben maradjon?
Jób 9: 5 aki hegyeket mozdít tova, hogy észre se veszik, és megfordítja őket haragjában.
Jób 9: 6 aki kirengeti helyéből a földet, úgy hogy oszlopai megrepedeznek.
Jób 9: 7 aki szól a napnak és az fel nem kél, és bepecsételi a csillagokat.
Jób 9: 8 aki egymaga feszítette ki az egeket, és a tenger hullámain tapos.
Jób 9: 9 A ki teremtette a gönczölszekeret, a kaszás csillagot és a fiastyúkot és a délnek titkos tárait.
Jób 9: 10 aki nagy dolgokat cselekszik megfoghatatlanul, és csudákat megszámlálhatatlanul.
Jób 9: 11 Ímé, elvonul mellettem, de nem látom, átmegy előttem, de nem veszem észre.
Jób 9: 12 Ímé, ha elragad [valamit,] ki akadályozza meg; ki mondhatja néki: Mit cselekszel?
Jób 9: 13 Ha az Isten el nem fordítja az ő haragját, alatta meghajolnak Ráháb czinkosai is.
Jób 9: 14 Hogyan felelhetnék hát én meg ő néki, és lelhetnék vele szemben szavakat?
Jób 9: 15 A ki, ha szinte igazam volna, sem felelhetnék néki; kegyelemért könyörögnék ítélő birámhoz.
Jób 9: 16 Ha segítségül hívnám és felelne is nékem, még sem hinném, hogy szavamat fülébe vevé;
Jób 9: 17 aki forgószélben rohan meg engem, és ok nélkül megsokasítja sebeimet.
Jób 9: 18 Nem hagyna még lélekzetet se vennem, hanem keserűséggel lakatna jól.
Jób 9: 19 Ha erőre kerülne a dolog? Ímé, ő igen erős; és ha ítéletre? Ki tűzne ki én nékem napot?
Jób 9: 20 Ha igaznak mondanám magamat, a szájam kárhoztatna engem; ha ártatlannak: bűnössé tenne engemet.
Jób 9: 21 Ártatlan vagyok, nem törődöm lelkemmel, útálom az életemet.
Jób 9: 22 Mindegy ez! Azért azt mondom: elveszít ő ártatlant és gonoszt!
Jób 9: 23 Ha ostorával hirtelen megöl, neveti a bűntelenek megpróbáltatását.
Jób 9: 24 A föld a gonosz kezébe adatik, aki az ő biráinak arczát elfedezi. Nem így van? Kicsoda hát ő?
Jób 9: 25 Napjaim gyorsabbak valának a kengyelfutónál: elfutának, nem láttak semmi jót.
Jób 9: 26 Ellebbentek, mint a gyorsan járó hajók, miként zsákmányára csap a keselyű.
Jób 9: 27 Ha azt mondom: Nosza elfelejtem panaszomat, felhagyok haragoskodásommal és vidám leszek:
Jób 9: 28 Megborzadok az én mindenféle fájdalmamtól; tudom, hogy nem találsz bűntelennek engem.
Jób 9: 29 Rossz ember vagyok én! Minek fáraszszam hát magamat hiába?
Jób 9: 30 Ha hóvízzel mosakodom is meg, ha szappannal mosom is meg kezeimet:
Jób 9: 31 Akkor is a posványba mártanál engem és az én ruháim is útálnának engem.
Jób 9: 32 Mert nem ember ő, mint én, hogy néki megfelelhetnék, [és] együtt pörbe állanánk.
Jób 9: 33 Nincs is közöttünk igazlátó, a ki kezét közbe vethesse kettőnk között!
Jób 9: 34 Venné csak el rólam az ő veszszejét, és az ő rettentésével ne rettegtetne engem:
Jób 9: 35 Akkor szólanék és nem félnék tőle: mert nem így vagyok én magammal!
Jób 10: 1 Lelkemből útálom az életemet, megeresztem felőle panaszomat; szólok az én lelkem keserűségében.
Jób 10: 2 Azt mondom az Istennek: Ne kárhoztass engem; add tudtomra, miért perlesz velem?!
Jób 10: 3 Jó-é az néked, hogy nyomorgatsz, hogy megútálod kezednek munkáját, és a gonoszok tanácsát támogatod?
Jób 10: 4 Testi szemeid vannak-é néked, és úgy látsz-é te, a mint halandó lát?
Jób 10: 5 Mint a halandónak napjai, olyanok-é a te napjaid, avagy a te éveid, mint az embernek napjai?
Jób 10: 6 Hogy az én álnokságomról tudakozol, és az én vétkem után kutatsz.
Jób 10: 7 Jól tudod te azt, hogy én nem vagyok gonosz, még sincs, aki kezedből kiszabadítson!
Jób 10: 8 Kezeid formáltak engem és készítének engem egészen köröskörül, és mégis megrontasz engem?!
Jób 10: 9 Emlékezzél, kérlek, hogy mint valami agyagedényt, úgy készítettél engem, és ismét porrá tennél engem?
Jób 10: 10 Nem úgy öntél-é engem, mint a tejet és mint a sajtot, megoltottál engem?
Jób 10: 11 Bőrrel és hússal ruháztál fel engem, csontokkal és inakkal befedeztél engem.
Jób 10: 12 Életet és kegyelmet szerzettél számomra, és a te gondviselésed őrizte az én lelkemet.
Jób 10: 13 De ezeket elrejtetted a te szívedben, és tudom, hogy ezt tökélted el magadban:
Jób 10: 14 Ha vétkezem, mindjárt észreveszed rajtam, és bűnöm alól nem mentesz föl engem.
Jób 10: 15 Ha istentelen vagyok, jaj nékem; ha igaz vagyok, sem emelem föl fejemet, eltelve gyalázattal, de tekints nyomorúságomra!
Jób 10: 16 Ha pedig felemelkednék az, mint oroszlán kergetnél engem, és ismét csudafájdalmakat bocsátanál reám.
Jób 10: 17 Megújítanád a te bizonyságidat ellenem, megöregbítenéd a te boszúállásodat rajtam; váltakozó és állandó sereg volna ellenem.
Jób 10: 18 Miért is hoztál ki engem anyámnak méhéből? Vajha meghaltam volna, és szem nem látott volna engem!
Jób 10: 19 Lettem volna, mintha nem is voltam volna; anyámnak méhéből sírba vittek volna!
Jób 10: 20 Hiszen kevés napom van még; szünjék meg! Forduljon el tőlem, hadd viduljak fel egy kevéssé,
Jób 10: 21 Mielőtt oda megyek, honnét nem térhetek vissza: a sötétségnek és a halál árnyékának földébe;
Jób 10: 22 Az éjféli homálynak földébe, a mely olyan, mint a halál árnyékának sürű setétsége; hol nincs rend, és a világosság olyan, mint a sürű setétség.
Jób 11: 1 Felele a Naamából való Czófár, és monda:
Jób 11: 2 A sok beszédre ne legyen-é felelet? Avagy a csácsogó embernek legyen-é igaza?
Jób 11: 3 Fecsegéseid elnémítják az embereket, és csúfolódol is és ne legyen, a ki megszégyenítsen?!
Jób 11: 4 Azt mondod: Értelmes az én beszédem, tiszta vagyok a te szemeid előtt.
Jób 11: 5 De vajha szólalna meg maga az Isten, és nyitná meg ajkait te ellened!
Jób 11: 6 És jelentené meg néked a bölcsességnek titkait, hogy kétszerte többet ér az az okoskodásnál, és tudnád meg, hogy az Isten még el is engedett néked a te bűneidből.
Jób 11: 7 Az Isten mélységét elérheted-é, avagy a Mindenhatónak tökéletességére eljuthatsz-é?
Jób 11: 8 Magasabb az égnél: mit teszel tehát? Mélyebb az alvilágnál; hogy ismerheted meg?
Jób 11: 9 Hosszabb annak mértéke a földnél, és szélesebb a tengernél.
Jób 11: 10 Ha megtapos, elzár és ítéletet tart: ki akadályozhatja meg?
Jób 11: 11 Mert ő jól ismeri a csalárd embereket, látja az álnokságot, még ha nem figyelmez is arra!
Jób 11: 12 És értelmessé teheti a bolond embert is, és emberré szülheti a vadszamár csikóját is.
Jób 11: 13 Ha te a te szívedet felkészítenéd, és kezedet felé terjesztenéd;
Jób 11: 14 Ha a hamisságot, a mely a te kezedben van, távol tartanád magadtól, és nem lakoznék a te hajlékodban gonoszság;
Jób 11: 15 Akkor a te arczodat fölemelhetnéd szégyen nélkül, erős lennél és nem félnél;
Jób 11: 16 Sőt a nyomorúságról is elfelejtkeznél, és mint lefutott vizekről, úgy emlékeznél arról.
Jób 11: 17 Ragyogóbban kelne időd a déli fénynél, és az éjféli sötétség is olyan lenne, mint a [kora] reggel.
Jób 11: 18 Akkor bíznál, mert volna reménységed; és ha széttekintenél, biztonságban aludnál.
Jób 11: 19 Ha lefeküdnél, senki föl nem rettentene, sőt sokan hizelegnének néked.
Jób 11: 20 De a gonoszok szemei elepednek, menedékök eltünik előlök, és reménységök: a lélek kilehellése!
Jób 12: 1 Felele erre Jób, és monda:
Jób 12: 2 Bizonyára ti magatok vagytok a nép, és veletek kihal a bölcseség!
Jób 12: 3 Nékem is van annyi eszem, mint néktek, és nem vagyok alábbvaló nálatok, és ki ne tudna ilyenféléket?
Jób 12: 4 Kikaczagják a saját barátai azt, mint engem, aki Istenhez kiált és meghallgatja őt. Kikaczagják az igazat, az ártatlant!
Jób 12: 5 A szerencsétlen megvetni való, gondolja, aki boldog; ez vár azokra, a kiknek lábok roskadoz.
Jób 12: 6 A kóborlók sátrai csendesek és bátorságban vannak, a kik ingerlik az Istent, és aki kezében hordja Istenét.
Jób 12: 7 Egyébiránt kérdezd meg csak a barmokat, majd megtanítanak, és az égnek madarait, azok megmondják néked.
Jób 12: 8 Avagy beszélj a földdel és az megtanít téged, a tengernek halai is elbeszélik néked.
Jób 12: 9 Mindezek közül melyik nem tudja, hogy az Úrnak keze cselekszi ezt?
Jób 12: 10 A kinek kezében van minden élő állatnak élete, és minden egyes embernek a lelke.
Jób 12: 11 Nemde nem a fül próbálja-é meg a szót, és az íny kóstolja meg az ételt?
Jób 12: 12 A vén emberekben van-é a bölcseség, és az értelem a hosszú életben-é?
Jób 12: 13 Ő nála van a bölcseség és hatalom, övé a tanács és az értelem.
Jób 12: 14 Ímé, a mit leront, nem épül föl az; ha valakire rázárja [az ajtót,] nem nyílik föl az.
Jób 12: 15 Ímé, ha a vizeket elfogja, kiszáradnak; ha kibocsátja őket, felforgatják a földet.
Jób 12: 16 Ő nála van az erő és okosság; övé az eltévelyedett és aki tévelygésre visz.
Jób 12: 17 A tanácsadókat fogságra viszi, és a birákat megbolondítja.
Jób 12: 18 A királyok bilincseit feloldja, és övet köt derekukra.
Jób 12: 19 A papokat fogságra viszi, és a hatalmasokat megbuktatja.
Jób 12: 20 Az ékesen szólótól eltávolítja a beszédet és a vénektől elveszi a tanácsot.
Jób 12: 21 Szégyent zúdít az előkelőkre, és a hatalmasok övét megtágítja.
Jób 12: 22 Feltárja a sötétségből a mélységes titkokat, és a halálnak árnyékát is világosságra hozza.
Jób 12: 23 Nemzeteket növel fel, azután elveszíti őket; nemzeteket terjeszt ki messzire, azután elűzi őket.
Jób 12: 24 Elveszi eszöket a föld népe vezetőinek, és úttalan pusztában bujdostatja őket.
Jób 12: 25 És világtalan setétben tapogatóznak, és tántorognak, mint a részeg.
Jób 13: 1 Ímé, mindezeket látta az én szemem, hallotta az én fülem és megértette.
Jób 13: 2 A mint ti tudjátok, úgy tudom én is, és nem vagyok alábbvaló nálatok.
Jób 13: 3 Azonban én a Mindenhatóval akarok szólani; Isten előtt kivánom védeni ügyemet.
Jób 13: 4 Mert ti hazugságnak mesterei vagytok, és mindnyájan haszontalan orvosok.
Jób 13: 5 Vajha legalább mélyen hallgatnátok, az még bölcseségtekre lenne.
Jób 13: 6 Halljátok meg, kérlek, az én feddőzésemet, és figyeljetek az én számnak pörlekedéseire.
Jób 13: 7 Az Isten kedvéért szóltok-é hamisságot, és ő érette szóltok-é csalárdságot?
Jób 13: 8 Az ő személyére néztek-é, ha Isten mellett tusakodtok?
Jób 13: 9 Jó lesz-é az, ha egészen kiismer benneteket, avagy megcsalhatjátok-é őt, a mint megcsalható az ember?
Jób 13: 10 Keményen megbüntet, ha titkon vagytok is személyválogatók.
Jób 13: 11 Az ő fensége nem rettent-é meg titeket, a tőle való félelem nem száll-é rátok?
Jób 13: 12 A ti emlékezéseitek hamuba írott példabeszédek, a ti menedékváraitok sárvárak.
Jób 13: 13 Hallgassatok, ne bántsatok: hadd szóljak én, akármi essék is rajtam.
Jób 13: 14 Miért szaggatnám fogaimmal testemet, és miért szorítanám markomba lelkemet?
Jób 13: 15 Ímé, megöl engem! Nem reménylem; hiszen csak utaimat akarom védeni előtte!
Jób 13: 16 Sőt az lesz nékem segítségül, hogy képmutató nem juthat elébe.
Jób 13: 17 Hallgassátok meg figyelmetesen az én beszédemet, vegyétek füleitekbe az én mondásomat.
Jób 13: 18 Ímé, előterjesztem ügyemet, tudom, hogy nékem lesz igazam.
Jób 13: 19 Ki az, aki perelhetne velem? Ha most hallgatnom kellene, úgy kimulnék.
Jób 13: 20 Csak kettőt ne cselekedj velem, szined elől akkor nem rejtőzöm el.
Jób 13: 21 Vedd le rólam kezedet, és a te rettentésed ne rettentsen engem.
Jób 13: 22 Azután szólíts és én felelek, avagy én szólok hozzád és te válaszolj.
Jób 13: 23 Mennyi bűnöm és vétkem van nékem? Gonoszságomat és vétkemet add tudtomra!
Jób 13: 24 Mért rejted el arczodat, és tartasz engemet ellenségedül?
Jób 13: 25 A letépett falevelet rettegteted-é, és a száraz pozdorját üldözöd-é?
Jób 13: 26 Hogy ily [sok] keserűséget szabtál reám, és az én ifjúságomnak vétkét örökölteted velem?!
Jób 13: 27 Hogy békóba teszed lábaimat, vigyázol minden én utamra, és vizsgálod lábomnak nyomait?
Jób 13: 28 Az pedig elsenyved, mint a redves fa, mint ruha, a melyet moly emészt.
Jób 14: 1 Az asszonytól született ember rövid életű és háborúságokkal bővelkedő.
Jób 14: 2 Mint a virág, kinyílik és elhervad, és eltünik, mint az árnyék és nem állandó.
Jób 14: 3 Még az ilyen ellen is felnyitod-é szemeidet, tennen magaddal törvénybe állítasz-é engem?
Jób 14: 4 Ki adhat tisztát a tisztátalanból? Senki.
Jób 14: 5 Nincsenek-é meghatározva napjai? Az ő hónapjainak számát te tudod; határt vetettél néki, a melyet nem hághat át.
Jób 14: 6 Fordulj el azért tőle, hogy nyugodalma legyen, hogy legyen napjában annyi öröme, mint egy béresnek.
Jób 14: 7 Mert a fának van reménysége; ha levágják, ismét kihajt, és az ő hajtásai el nem fogynak.
Jób 14: 8 Még ha megaggodik is a földben a gyökere, és ha elhal is a porban törzsöke:
Jób 14: 9 A víznek illatától kifakad, ágakat hajt, mint a csemete.
Jób 14: 10 De ha a férfi meghal és elterül; ha az ember kimúlik, hol van ő?
Jób 14: 11 Mint a víz kiapad a tóból, a patak elapad, kiszárad:
Jób 14: 12 Úgy fekszik le az ember és nem kél fel; az egek elmúlásáig sem ébrednek, nem költetnek föl az ő álmukból.
Jób 14: 13 Vajha engem a holtak országában tartanál; rejtegetnél engemet addig, a míg elmúlik a te haragod; határt vetnél nékem, azután megemlékeznél rólam!
Jób 14: 14 Ha meghal az ember, vajjon feltámad-é? [Akkor] az én hadakozásom minden idejében reménylenék, míglen elkövetkeznék az én elváltozásom.
Jób 14: 15 Szólítanál és én felelnék néked, kivánkoznál a te kezednek alkotása után.
Jób 14: 16 De most számlálgatod az én lépéseimet, és nem nézed el az én vétkeimet!
Jób 14: 17 Gonoszságom egy csomóba van lepecsételve, és hozzáadod bűneimhez.
Jób 14: 18 Még a hegy is szétomlik, ha eldől; a szikla is elmozdul helyéről;
Jób 14: 19 A köveket lekoptatja a víz, a földet elsodorja annak árja: az ember reménységét is úgy teszed semmivé.
Jób 14: 20 Hatalmaskodol rajta szüntelen és ő elmegy; megváltoztatván az arczát, úgy bocsátod el őt.
Jób 14: 21 Ha tisztesség éri is fiait, nem tudja; ha megszégyenülnek, nem törődik velök.
Jób 14: 22 Csak őmagáért fáj még a teste, és a lelke is őmagáért kesereg.
Jób 15: 1 Majd felele a Témánból való Elifáz és monda:
Jób 15: 2 Vajjon a bölcs felelhet-é [ilyen] szeles tudománynyal, és megtöltheti-é a hasát keleti széllel?
Jób 15: 3 Vetekedvén oly beszéddel, a mely nem használ, és oly szavakkal, a melyekkel semmit sem segít.
Jób 15: 4 Te már semmivé akarod tenni az [Isten] félelmét is; és megkevesbíted az Isten előtt való buzgólkodást is!
Jób 15: 5 Mert gonoszságod oktatja a te szádat, és a csalárdok nyelvét választottad.
Jób 15: 6 A te szád kárhoztat téged, nem én, és a te ajakaid bizonyítanak ellened.
Jób 15: 7 Te születtél-é az első embernek; elébb formáltattál-é, mint a halmok?
Jób 15: 8 Az Isten tanácsában hallgatóztál-é, és a bölcseséget magadhoz ragadtad-é?
Jób 15: 9 Mit tudsz te, a mit mi nem tudunk, és mit értesz olyat, a mi nálunk nem volna meg?
Jób 15: 10 Ősz is, agg is van közöttünk, jóval idősebb a te atyádnál.
Jób 15: 11 Csekélységek-é előtted Istennek vigasztalásai, és a beszéd, a mely szeliden bánt veled?
Jób 15: 12 Merre ragadt téged a szíved, és merre pillantottak a te szemeid?
Jób 15: 13 Hogy Isten ellen fordítod a te haragodat, és ilyen szavakat eresztesz ki a szádon?
Jób 15: 14 Micsoda a halandó, hogy tiszta lehetne, és hogy igaz volna, aki asszonytól születik?
Jób 15: 15 Ímé, még az ő szenteiben sem bízok, az egek sem tiszták az ő szemében:
Jób 15: 16 Mennyivel kevésbbé az útálatos és a megromlott ember, aki úgy nyeli a hamisságot, mint a vizet?!
Jób 15: 17 Elmondom néked, hallgass rám, és a mint láttam, úgy beszélem el;
Jób 15: 18 A mit a bölcsek is hirdettek, és nem titkoltak el, mint atyáiktól valót;
Jób 15: 19 A kiknek egyedül adatott vala a föld, és közöttük idegen nem megy vala.
Jób 15: 20 Az istentelen kínozza önmagát egész életében, és az erőszakoskodó előtt is rejtve van az ő esztendeinek száma.
Jób 15: 21 A félelem hangja [cseng] az ő füleiben; a békesség [ide]jén tör rá a pusztító!
Jób 15: 22 Nem hiszi, hogy kijut a sötétségből, mert kard hegyére van ő kiszemelve.
Jób 15: 23 Kenyér után futkos, hogy hol volna? Tudja, hogy közel van hozzá a sötétség napja.
Jób 15: 24 Háborgatják őt a nyomorúság és rettegés; leverik őt, mint valami háborúra felkészült király.
Jób 15: 25 Mert az Isten ellen nyujtottaki kezét, és erősködött a Mindenható ellen;
Jób 15: 26 [Kinyujtott] nyakkal rohant ellene, domború pajzsainak fellege alatt.
Jób 15: 27 Mivel befedezte az arczát kövérséggel, és hájat borított tomporára;
Jób 15: 28 És lakozott elrombolt városokban; lakatlan házakban, a melyek dűlőfélben vannak:
Jób 15: 29 Meg nem gazdagodik, vagyona meg nem marad, jószága nem lepi el a földet.
Jób 15: 30 Nem menekül meg a setétségtől, sarjadékát láng perzseli el, és szájának lehelletétől pusztul el.
Jób 15: 31 Ne higyjen a hívságnak, a ki megcsalatott, mert hívság lészen annak jutalma.
Jób 15: 32 Nem idejében telik el [élete,] és az ágaki nem virágzik.
Jób 15: 33 Lehullatja, mint a szőlővessző az ő egresét, elhányja, mint az olajfa az ő virágát.
Jób 15: 34 Mert a képmutató házanépe meddő, és tűz emészti meg az ajándékból való sátrakat.
Jób 15: 35 Nyomorúságot fogan, álnokságot szül, és az ő méhök csalárdságot érlel.
Jób 16: 1 Felele pedig Jób, és monda:
Jób 16: 2 Efféle dolgokat sokat hallottam. Nyomorult vigasztalók vagytok ti mindnyájan!
Jób 16: 3 Vége lesz-é már a szeles beszédeknek, avagy mi ingerel téged, hogy [így] felelsz?
Jób 16: 4 Én is szólhatnék úgy mint ti, csak volna a ti lelketek az én lelkem helyén! Szavakat fonhatnék össze ellenetek; csóválhatnám miattatok a fejemet;
Jób 16: 5 Erősíthetnélek titeket [csak] a szájammal és ajakim mozgása kevesbítené [fájdalmatokat.]
Jób 16: 6 Ha szólnék is, nem kevesbbednék a keserűségem; ha veszteglek is: micsoda távozik el tőlem?
Jób 16: 7 Most pedig már fáraszt engemet. Elpusztítád egész házam népét.
Jób 16: 8 Hogy összenyomtál engem, ez bizonyság lett; felkelt ellenem az én ösztövérségem is, szemtől-szembe bizonyít ellenem.
Jób 16: 9 Haragja széttépett és üldöz engem. Fogait csikorgatta rám, ellenségemként villogtatja felém tekintetét.
Jób 16: 10 Feltátották ellenem szájokat, gyalázatosan arczul csapdostak engem, összecsődültek ellenem.
Jób 16: 11 Adott engem az Isten az álnoknak, és a gonoszok kezébe ejte engemet.
Jób 16: 12 Csendességben valék, de szétszaggata engem; nyakszirten ragadott és szétzúzott engem, czéltáblává tűzött ki magának.
Jób 16: 13 Körülvettek az ő íjászai; veséimet meghasítja és nem kimél; epémet a földre kiontja.
Jób 16: 14 Rést rés után tör rajtam, és rám rohan, mint valami hős.
Jób 16: 15 Zsák-ruhát varrék az én [fekélyes] bőrömre, és a porba fúrtam be az én szarvamat.
Jób 16: 16 Orczám a sírástól kivörösödött, szempilláimra a halál árnyéka [szállt;]
Jób 16: 17 Noha erőszakosság nem tapad kezemhez, és az én imádságom tiszta.
Jób 16: 18 Oh föld, az én véremet el ne takard, és ne legyen hely az én kiáltásom számára!
Jób 16: 19 Még most is ímé az égben van az én bizonyságom, és az én tanuim a magasságban!
Jób 16: 20 Csúfolóim a saját barátaim, azért az Istenhez sír fel az én szemem,
Jób 16: 21 Hogy ítélje meg az embernek Istennel, és az ember fiának az ő felebarátjával való dolgát.
Jób 16: 22 Mert a kiszabott esztendők letelnek, és én útra kelek és nem térek vissza.
Jób 16: 23 Lelkem meghanyatlott, napjaim elfogynak, vár rám a sír.
Jób 17: 1 Még mindig csúfot űznek belőlem! Szemem az ő patvarkodásuk között virraszt.
Jób 17: 2 Kezest magadnál rendelj, kérlek, nékem; [különben] ki csap velem kezet?
Jób 17: 3 Minthogy az ő szívöket elzártad az értelem elől, azért nem is magasztalhatod fel őket.
Jób 17: 4 aki prédává juttatja barátait, annak fiainak szemei elfogyatkoznak.
Jób 17: 5 Példabeszéddé tőn engem a népek előtt, és ijesztővé lettem előttök.
Jób 17: 6 A bosszúság miatt szemem elhomályosodik, és minden tagom olyan, mint az árnyék.
Jób 17: 7 Elálmélkodnak ezen a becsületesek, és az ártatlan a képmutató ellen támad.
Jób 17: 8 Ám az igaz kitart az ő útján, és a tiszta kezű ember még erősebbé lesz.
Jób 17: 9 Nosza hát, térjetek ide mindnyájan; jőjjetek, kérlek, úgy sem találok bölcset köztetek.
Jób 17: 10 Napjaim elmulának, szívemnek kincsei: terveim meghiusulának.
Jób 17: 11 Az éjszakát nappallá változtatják, és a világosság csakhamar sötétséggé lesz.
Jób 17: 12 Ha reménykedem is, a sír [már] az én házam, a sötétségben vetettem az én ágyamat.
Jób 17: 13 A sírnak mondom: Te vagy az én atyám; a férgeknek pedig: Ti vagytok az én anyám és néném.
Jób 17: 14 Hol tehát az én reménységem, ki törődik az én reménységemmel?
Jób 17: 15 Leszáll az majd a sír üregébe, velem együtt nyugoszik a porban.
Jób 18: 1 Felele pedig a sukhi Bildád, és monda:
Jób 18: 2 Mikor akartok a beszédnek véget vetni? Értsétek meg [a dolgot], azután szóljunk.
Jób 18: 3 Miért állíttatunk barmoknak, és miért vagyunk tisztátalanok a ti szemeitekben?
Jób 18: 4 Te éretted, aki szaggatja lelkét haragjában, vajjon elhagyattatik-é a föld, és felszakasztatik-é a kőszikla helyéről?
Jób 18: 5 Sőt inkább a gonoszok világa kialuszik, és nem fénylik az ő tüzöknek szikrája.
Jób 18: 6 A világosság elsötétedik az ő sátorában, szövétneke kialszik felette.
Jób 18: 7 Erős léptei aprókká lesznek, saját tanácsa rontja meg őt.
Jób 18: 8 Mert lábaival hálóba bonyolódik, és ó-verem felett jár.
Jób 18: 9 A sarka tőrbe akad, és kelepcze fogja meg őt.
Jób 18: 10 Hurok rejtetett el a földbe ellene, és zsineg az ő [szokott] ösvényén.
Jób 18: 11 Mindenfelől félelmek rettentik őt, és üldözik őt léptennyomon.
Jób 18: 12 Éhség emészti fel az ő erejét, és nyomorúság leselkedik oldala mellett.
Jób 18: 13 Megemészti testének izmait, megemészti izmait a halál zsengéje.
Jób 18: 14 Eltünik sátorából az ő bátorsága, és a félelmek királyához folyamodik ő.
Jób 18: 15 Az lakik sátorában, aki nem az övé, és hajlékára kénkövet szórnak.
Jób 18: 16 Alant elszáradnak gyökerei, és felülről levágatik az ága.
Jób 18: 17 Emlékezete elvész a földről, még az utczákon sem marad fel a neve.
Jób 18: 18 A világosságról a sötétségbe taszítják, a föld kerekségéről elüldözik őt.
Jób 18: 19 Sem fia, sem unokája nem lesz az ő népében, és semmi maradéka az ő tanyáján.
Jób 18: 20 Az ő pusztulásától megborzadnak, a kik következnek és rettegés fogja el a most élő embereket.
Jób 18: 21 Ilyenek az álnok embernek hajlékai, és ilyen annak lakóhelye, aki nem tiszteli Istent.
Jób 19: 1 Felele pedig Jób, és monda:
Jób 19: 2 Meddig búsítjátok még a lelkemet, és kínoztok engem beszéddel?
Jób 19: 3 Tízszer is meggyaláztatok már engem; nem pirultok, hogy így erősködtök ellenem?
Jób 19: 4 Még ha csakugyan tévedtem is, tévedésem énmagamra hárul.
Jób 19: 5 Avagy csakugyan pöffeszkedni akartok ellenem, és feddődni az én gyalázatom felett?
Jób 19: 6 Tudjátok meg hát, hogy Isten alázott meg engem, és az ő hálójával ő vett engem körül.
Jób 19: 7 Ímé, kiáltozom az erőszak miatt, de meg nem hallgattatom, segélyért kiáltok, de nincsen igazság.
Jób 19: 8 Utamat úgy elgátolta, hogy nem mehetek át rajta, és az én ösvényemre sötétséget vetett.
Jób 19: 9 Tisztességemből kivetkőztetett, és fejemnek koronáját elvevé.
Jób 19: 10 Megronta köröskörül, hogy elveszszek, és reménységemet, mint a fát, letördelé.
Jób 19: 11 Felgerjesztette haragját ellenem, és úgy bánt velem, mint ellenségeivel.
Jób 19: 12 Seregei együtt jövének be és utat csinálnak ellenem, és az én sátorom mellett táboroznak.
Jób 19: 13 Atyámfiait távol űzé mellőlem, barátaim egészen elidegenedtek tőlem.
Jób 19: 14 Rokonaim visszahúzódtak, ismerőseim pedig elfelejtkeznek rólam.
Jób 19: 15 Házam zsellérei és szolgálóim idegennek tartanak engem, jövevény lettem előttök.
Jób 19: 16 Ha a szolgámat kiáltom, nem felel, még ha könyörgök is néki.
Jób 19: 17 Lehelletem idegenné lett házastársam előtt, s könyörgésem az én ágyékom magzatai előtt.
Jób 19: 18 Még a kisdedek is megvetnek engem, ha fölkelek, ellenem szólnak nékem.
Jób 19: 19 Megútált minden meghitt emberem; a kiket szerettem, azok is ellenem fordultak.
Jób 19: 20 Bőrömhöz és húsomhoz ragadt az én csontom, csak fogam húsával menekültem meg.
Jób 19: 21 Könyörüljetek rajtam, könyörüljetek rajtam, oh ti barátaim, mert az Isten keze érintett engem!
Jób 19: 22 Miért üldöztök engem úgy, mint az Isten, és mért nem elégesztek meg a testemmel?
Jób 19: 23 Oh, vajha az én beszédeim leirattatnának, oh, vajha könyvbe feljegyeztetnének!
Jób 19: 24 Vasvesszővel és ónnal örökre kősziklába metszetnének!
Jób 19: 25 Mert én tudom, hogy az én megváltóm él, és utoljára az én porom felett megáll.
Jób 19: 26 És miután ezt a bőrömet megrágják, testem nélkül látom meg az Istent.
Jób 19: 27 A kit magam látok meg magamnak; az én szemeim látják meg, nem más. Az én veséim megemésztettek én bennem;
Jób 19: 28 Mert ezt mondjátok: Hogyan fogjuk őt üldözni! [látva,] hogy a dolog gyökere én bennem rejlik.
Jób 19: 29 Féljetek a fegyvertől, mert a fegyver a bűnök miatt való büntetés, hogy megtudjátok, hogy van ítélet!
Jób 20: 1 Felele pedig a Naamából való Czófár, és monda:
Jób 20: 2 Mindamellett az én gondolataim feleletre kényszerítenek engem, és e miatt nagy az izgatottság bennem.
Jób 20: 3 Hallom gyalázatos dorgáltatásomat, de az én értelmes lelkem megfelel majd értem.
Jób 20: 4 Tudod-é azt, hogy eleitől fogva, mióta az embert e földre helyheztette,
Jób 20: 5 Az istentelenek vígassága rövid ideig tartó, és a képmutató öröme egy szempillantásig való?
Jób 20: 6 Ha szinte az égig érne is az ő magassága, és a felleget érné is a fejével:
Jób 20: 7 Mint az emésztete, úgy vész el örökre, és a kik látták, azt mondják: Hol van ő?
Jób 20: 8 Mint az álom, úgy elrepül és nem találják őt; eltünik, mint az éjjeli látomás.
Jób 20: 9 A szem, a mely rá ragyogott, nem [látja] többé, és az ő helye sem törődik már vele.
Jób 20: 10 Fiai a szegények kedvében járnak, és kezei visszaadják az ő rablott vagyonát.
Jób 20: 11 Csontjai, ha megtelnek is ifjú erővel, de vele együtt roskad az a porba.
Jób 20: 12 Ha édes az ő szájában a gonoszság, és elrejti azt az ő nyelve alá;
Jób 20: 13 És kedvez annak és ki nem veti azt, hanem ott tartogatja ínyei között:
Jób 20: 14 Az ő étke elváltozik az ő gyomrában, vipera mérgévé lesz a belében.
Jób 20: 15 Gazdagságot nyelt el, de kihányja azt, az ő hasából kiűzi azt az Isten.
Jób 20: 16 A viperának mérgét szopta és a siklónak fulánkja öli meg őt,
Jób 20: 17 [Hogy] ne lássa a folyóvizeket, a tejjel és mézzel folyó patakokat.
Jób 20: 18 A mit [másoktól] szerzett, vissza kell adnia, nem nyelheti el, ép így az ő cserébe kapott vagyonát is, hogy ne örvendezhessen annak.
Jób 20: 19 Mert megrontotta és ott hagyta a szegényeket, házat rabolt, de nem építi meg azt.
Jób 20: 20 Mivel gyomra nem tudott betelni, nem is mentheti meg semmi drágaságát.
Jób 20: 21 Az ő falánksága elől semmi sem maradt meg, azért nem lesz tartós az ő jóléte.
Jób 20: 22 Mikor teljes az ő bősége, akkor is szükséget lát, és mindenféle nyomorúság támad reá.
Jób 20: 23 Mikor meg akarja tölteni a hasát, reá bocsátja haragjának tüzét, és azt önti rá étele gyanánt.
Jób 20: 24 Mikor vasból csinált fegyver elől fut, aczélból csinált íj veri át.
Jób 20: 25 Kihúzza és az kijön a testéből és kivillan az epéjéből; rettegés támad felette.
Jób 20: 26 Mindenféle titkos sötétség van az ő vagyonán; fúvás nélkül való tűz emészti meg őt; elpusztíttatik az is, a mi sátrában megmaradt.
Jób 20: 27 Megjelentik álnokságát az egek, és a föld ellene támad.
Jób 20: 28 Házának jövedelme eltünik, szétfoly az az ő haragjának napján.
Jób 20: 29 Ez a gonosz ember fizetése Istentől, és az ő beszédének jutalma a Mindenhatótól.
Jób 21: 1 Felele pedig Jób, és monda:
Jób 21: 2 Jól hallgassátok meg az én beszédemet, és legyen ez a ti vigasztalástok [helyett.]
Jób 21: 3 Szenvedjetek el engem, a míg szólok, azután gúnyoljátok ki beszédemet.
Jób 21: 4 Avagy én embernek panaszolkodom-é? Miért ne volna hát keserű a lelkem?
Jób 21: 5 Tekintsetek reám és álmélkodjatok el, és tegyétek kezeteket szátokra.
Jób 21: 6 Ha visszaemlékezem, mindjárt felháborodom, és reszketés fogja el testemet.
Jób 21: 7 Mi az oka, hogy a gonoszok élnek, vénséget érnek, sőt még meg is gyarapodnak?
Jób 21: 8 Az ő magvok előttök nő fel ő velök, és az ő sarjadékuk szemeik előtt.
Jób 21: 9 Házok békességes a félelemtől, és az Isten vesszeje nincsen ő rajtok.
Jób 21: 10 Bikája folyat és nem terméketlen, tehene megellik és el nem vetél.
Jób 21: 11 Kieresztik, mint nyájat, kisdedeiket, és ugrándoznak az ő magzataik.
Jób 21: 12 Dobot és hárfát ragadnak, és örvendeznek a síp zengésének.
Jób 21: 13 Jóllétben töltik el napjaikat, és egy pillanat alatt szállnak alá a sírba;
Jób 21: 14 Noha azt mondják Istennek: Távozzál el tőlünk, mert a te utaidnak tudásában nem gyönyörködünk!
Jób 21: 15 Micsoda a Mindenható, hogy tiszteljük őt, és mit nyerünk vele, ha esedezünk előtte?
Jób 21: 16 Mindazáltal az ő javok nincsen hatalmukban, azért a gonoszok tanácsa távol legyen tőlem!
Jób 21: 17 Hányszor aluszik el a gonoszok szövétneke, és jő rájok az ő veszedelmök! [Hányszor] osztogatja részöket haragjában.
Jób 21: 18 Olyanok lesznek, mint a pozdorja a szél előtt, és mint a polyva, a melyet forgószél ragad el.
Jób 21: 19 Isten az ő fiai számára tartja fenn annak büntetését. Megfizet néki, hogy megérzi majd.
Jób 21: 20 Maga látja meg a maga veszedelmét, és a Mindenható haragjából iszik.
Jób 21: 21 Mert mi gondja van néki házanépére halála után, ha az ő hónapjainak száma letelt?!
Jób 21: 22 Ki taníthatja Istent bölcseségre, hisz ő ítéli meg a magasságban levőket is!
Jób 21: 23 Ez meghal az ő teljes boldogságában, egészen megelégedetten és nyugodtan;
Jób 21: 24 Fejőedényei tejjel vannak tele, csontjainak velője nedvességtől árad.
Jób 21: 25 Amaz elkeseredett lélekkel hal meg, mert nem élhetett a jóval.
Jób 21: 26 Együtt feküsznek a porban, és féreg lepi őket.
Jób 21: 27 Ímé, jól tudom a ti gondolatitokat és a hamisságokat, a melyekkel méltatlankodtok ellenem;
Jób 21: 28 Mert ezt mondjátok: Hol van ama főembernek háza, hol van a gonoszok lakozásának sátora?
Jób 21: 29 Avagy nem kérdeztétek-é meg azokat, a kik [sokat] utaznak és jeleiket nem ismeritek-é?
Jób 21: 30 Bizony a veszedelemnek napján elrejtetik a gonosz, a haragnak napján kiszabadul.
Jób 21: 31 Kicsoda veti szemére az ő útját, és a mit cselekedett, kicsoda fizet meg néki azért?
Jób 21: 32 Még ha a sírba vitetik is ki, a sírdomb felett is él.
Jób 21: 33 Édesek lesznek néki a sírnak hantjai, és maga után vonsz minden embert, a mint számtalanok [mentek el] előtte.
Jób 21: 34 Hogyan vigasztalnátok hát engem hiábavalósággal? Feleselésetek igazságtalanság marad.
Jób 22: 1 Felele pedig a Témánból való Elifáz, és monda:
Jób 22: 2 Az Istennek használ-é az ember? Sőt önmagának használ az okos!
Jób 22: 3 Gyönyörűségére van-é az a Mindenhatónak, ha te igaz vagy; avagy nyereség-é, hogy feddhetetlenül jársz?
Jób 22: 4 A te [isteni] félelmedért fedd-é téged, és [azért] perel-é veled?
Jób 22: 5 Avagy nem sok-é a te gonoszságod, és nem véghetetlen-é a te hamisságod?
Jób 22: 6 Hiszen zálogot vettél a te atyádfiától méltatlanul, és a szegényeket mezítelenekké tetted.
Jób 22: 7 Az eltikkadtnak vizet sem adtál inni, és az éhezőtől megtagadtad a kenyeret.
Jób 22: 8 A ki hatalmas volt, azé vala az ország, és aki nagytekintélyű volt, az lakik vala rajta.
Jób 22: 9 Az özvegyeket üres kézzel bocsátottad el, és az árváknak karjai eltörettek.
Jób 22: 10 Azért vett körül téged a veszedelem, és rettegtet téged hirtelen való rettegés;
Jób 22: 11 Avagy a setétség, hogy ne láthass, és a vizek árja, a mely elborít!
Jób 22: 12 Hát nem olyan magas-é Isten, mint az egek? És lásd, a csillagok is ott fent mily igen magasak!
Jób 22: 13 És mégis azt mondod: Mit tud az Isten; megítélheti-é, a mi a homály mögött van?
Jób 22: 14 Sűrű felhők leplezik el őt és nem lát, és az ég körületén jár.
Jób 22: 15 Az ősvilág ösvényét követed-é, a melyen az álnok emberek jártak;
Jób 22: 16 A kik időnap előtt ragadtattak el, és alapjokat elmosta a víz?!
Jób 22: 17 A kik azt mondják vala Istennek: Távozzál el tőlünk! És mit cselekedék velök a Mindenható?
Jób 22: 18 Ő pedig megtöltötte házaikat jóval. De az istentelenek tanácsa távol legyen tőlem.
Jób 22: 19 Látják ezt az igazak és örülnek rajta, az ártatlan pedig csúfolja őket:
Jób 22: 20 Valósággal kigyomláltatott a mi ellenségünk, és az ő maradékjokat tűz emészti meg!
Jób 22: 21 Bízd csak azért magadat ő reá és légy békességben: ezekből jó származik reád.
Jób 22: 22 Végy csak oktatást az ő szájából, és vésd szívedbe az ő beszédeit!
Jób 22: 23 Ha megtérsz a Mindenhatóhoz, megépíttetel, [és] az álnokságot távol űzöd a te sátorodtól.
Jób 22: 24 Vesd a porba a nemes érczet, és a patakok kavicsába az ofiri aranyat:
Jób 22: 25 És akkor a Mindenható lesz a te nemes érczed és a te ragyogó ezüstöd.
Jób 22: 26 Bizony akkor a Mindenhatóban gyönyörködöl, és a te arczodat Istenhez emeled.
Jób 22: 27 Hozzá könyörögsz és meghallgat téged, és lefizeted fogadásaidat.
Jób 22: 28 Mihelyt valamit elgondolsz, sikerül az néked, és a te utaidon világosság fénylik.
Jób 22: 29 Hogyha megaláznak, felmagasztalásnak mondod azt, és ő az alázatost megtartja.
Jób 22: 30 Megszabadítja a nem ártatlant is, és pedig a te kezeidnek tisztaságáért szabadul meg az.
Jób 23: 1 Felele pedig Jób, és monda:
Jób 23: 2 Még most is keserű az én beszédem; súlyosabb rajtam a csapás, ha panaszkodom.
Jób 23: 3 Oh ha tudnám, hogy megtalálom őt, elmennék szinte az ő székéig.
Jób 23: 4 Elébe terjeszteném ügyemet, számat megtölteném mentő erősségekkel.
Jób 23: 5 Hadd tudnám meg, mely szavakkal felelne nékem; hadd érteném meg, mit szólana hozzám.
Jób 23: 6 Vajjon erejének nagy volta szerint perelne-é velem? Nem; csak figyelmezne reám!
Jób 23: 7 Ott egy igaz perelne ő vele; azért megszabadulhatnék birámtól örökre!
Jób 23: 8 Ámde kelet felé megyek és nincsen ő, nyugot felé és nem veszem őt észre.
Jób 23: 9 Bal kéz felől cselekszik, de meg nem foghatom; jobb kéz felől rejtőzködik és nem láthatom.
Jób 23: 10 De ő jól tudja az én utamat. Ha megvizsgálna engem, úgy kerülnék ki, mint az arany.
Jób 23: 11 Lábam az ő nyomdokát követte; utát megőriztem és nem hajoltam el.
Jób 23: 12 Az ő ajakinak parancsolatától sem tértem el; szájának beszédeit többre becsültem, mint életem táplálékát.
Jób 23: 13 Ő azonban [megmarad] egy mellett. Kicsoda téríthetné el őt? És a mit megkiván lelke, azt meg is teszi.
Jób 23: 14 Bizony végbe viszi, a mi felőlem elrendeltetett, és ilyen még sok van ő nála.
Jób 23: 15 Azért rettegek az ő színe előtt, és ha csak rá gondolok is, félek tőle.
Jób 23: 16 Mert Isten félemlítette meg az én szívemet, a Mindenható rettentett meg engem.
Jób 23: 17 Miért is nem pusztultam el e sötétség előtt, vagy miért nem takarta el előlem e homályt?!
Jób 24: 1 Miért is nem titkolja el a Mindenható az ő [büntetésének] idejét, és miért is nem látják meg az őt ismerők az ő [ítéletének] napjait?!
Jób 24: 2 A határokat odább tolják, a nyájat elrabolják és legeltetik.
Jób 24: 3 Az árvák szamarát elhajtják, [és] az özvegynek ökrét zálogba viszik.
Jób 24: 4 Lelökik az útról a szegényeket, [és] a föld nyomorultjai együtt lappanganak.
Jób 24: 5 Ímé, mint a vad szamarak a sivatagban, úgy mennek ki munkájukra élelmet keresni; a puszta ad nékik kenyeret fiaik számára.
Jób 24: 6 A mezőn a más vetését aratják, és a gonosznak szőlőjét szedik.
Jób 24: 7 Mezítelenül hálnak, testi ruha nélkül, még a hidegben sincs takarójuk.
Jób 24: 8 A hegyi zápor csurog le rólok, s hajlékuk nem lévén, a sziklát ölelik.
Jób 24: 9 Elszakítják az emlőtől az árvát, és a szegényen levőt zálogba viszik.
Jób 24: 10 Mezítelenül járnak, ruha nélkül, és éhesen vonszolják a kévét.
Jób 24: 11 Az ő kerítéseik közt ütik az olajat, és tapossák a kádakat, de szomjuhoznak.
Jób 24: 12 A városból haldoklók rimánkodnak, a megsebzettek lelke kiált, de Isten nem törődik e méltatlansággal.
Jób 24: 13 Ezek pártot ütöttek a világosság ellen, utait nem is ismerik, nem ülnek annak ösvényein.
Jób 24: 14 Napkeltekor fölkel a gyilkos, megöli a szegényt és szűkölködőt, éjjel pedig olyan, mint a tolvaj.
Jób 24: 15 A paráznának szeme pedig az alkonyatot lesi, mondván: Ne nézzen szem reám, és arczára álarczot teszen.
Jób 24: 16 Setétben tör be a házakba; nappal elzárkóznak, nem szeretik a világosságot.
Jób 24: 17 Sőt inkább a reggel nékik olyan, mint a halálnak árnyéka, mert megbarátkoztak a halál árnyékának félelmeivel.
Jób 24: 18 Könnyen siklik tova a víz színén, birtoka átkozott a földön, nem tér a szőlőkbe vivő útra.
Jób 24: 19 Szárazság és hőség nyeli el a hó vizét, a pokol azokat, a kik vétkeznek.
Jób 24: 20 Elfelejti őt az anyaméh, féregnek lesz édességévé, nem emlékeznek róla többé, és összetörik, mint a reves fa,
Jób 24: 21 aki megrontotta a meddőt, aki nem szül, és az özvegygyel jót nem tett.
Jób 24: 22 De megtámogatja erejével a hatalmasokat; felkel az, pedig nem bízott már az élethez.
Jób 24: 23 Biztonságot ad néki, hogy támaszkodjék, de szemei vigyáznak azoknak útjaira.
Jób 24: 24 Magasra emelkednek, egy kevés idő és már nincsenek! Alásülylyednek, mint akárki és elenyésznek; és levágattatnak, mint a búzakalász.
Jób 24: 25 Avagy nem így van-é? Ki hazudtolhatna meg engem, és tehetné semmivé beszédemet?
Jób 25: 1 Felele pedig a Sukhból való Bildád, és monda:
Jób 25: 2 Hatalom és fenség az övé, aki békességet szerez az ő magasságaiban.
Jób 25: 3 Van-é száma az ő sereginek, és kire nem kél fel az ő világossága?
Jób 25: 4 Hogy-hogy lehetne igaz a halandó Isten előtt, hogyan lehetne tiszta, aki asszonytól született?
Jób 25: 5 Nézd a holdat, az sem ragyogó, még a csillagok sem tiszták az ő szemei előtt.
Jób 25: 6 Mennyivel kevésbé a halandó, aki féreg, és az embernek fia, aki hernyó.
Jób 26: 1 Jób pedig felele, és monda:
Jób 26: 2 Bezzeg jól segítettél a tehetetlenen, meggyámolítottad az erőtelen kart!
Jób 26: 3 Bezzeg jó tanácsot adtál a tudatlannak, és sok értelmet tanusítottál!
Jób 26: 4 Kivel beszélgettél, és kinek a lelke jött ki belőled?
Jób 26: 5 A halottak is megremegnek [tőle;] a vizek alatt levők és azok lakói is.
Jób 26: 6 Az alvilág mezítelen előtte, és eltakaratlan a holtak országa.
Jób 26: 7 Ő terjeszti ki északot az üresség fölé és függeszti föl a földet a semmiség fölé.
Jób 26: 8 Ő köti össze felhőibe a vizeket úgy, hogy a felhő alattok meg nem hasad.
Jób 26: 9 Ő rejti el királyi székének színét, felhőjét fölibe terítvén.
Jób 26: 10 Ő szab határt a víz színe fölé - a világosságnak és setétségnek elvégződéséig.
Jób 26: 11 Az egek oszlopai megrendülnek, és düledeznek fenyegetéseitől.
Jób 26: 12 Erejével felriasztja a tengert, és bölcseségével megtöri Ráhábot.
Jób 26: 13 Lehelletével megékesíti az eget, keze átdöfi a futó kígyót.
Jób 26: 14 Ímé, ezek az ő útainak részei, de mily kicsiny rész az, a mit meghallunk abból! Ám az ő hatalmának mennydörgését ki érthetné meg?
Jób 27: 1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, monda:
Jób 27: 2 Él az Isten, aki az én igazamat elfordította, és a Mindenható, aki keserűséggel illette az én lelkemet,
Jób 27: 3 Hogy mindaddig, a míg az én lelkem én bennem van, és az Istennek lehellete van az én orromban;
Jób 27: 4 Az én ajakim nem szólnak álnokságot, és az én nyelvem nem mond csalárdságot!
Jób 27: 5 Távol legyen tőlem, hogy igazat adjak néktek! A míg lelkemet ki nem lehelem, ártatlanságomból magamat ki nem tagadom.
Jób 27: 6 Igazságomhoz ragaszkodom, róla le nem mondok; napjaim miatt nem korhol az én szívem.
Jób 27: 7 Ellenségem lesz olyan, mint a gonosz, és aki ellenem támad, mint az álnok.
Jób 27: 8 Mert micsoda reménysége lehet a képmutatónak, hogy telhetetlenkedett, ha az Isten mégis elragadja az ő lelkét?
Jób 27: 9 Meghallja-é kiáltását az Isten, ha eljő a nyomorúság reá?
Jób 27: 10 Vajjon gyönyörködhetik-é a Mindenhatóban; segítségül hívhatja-é mindenkor az Istent?
Jób 27: 11 Megtanítlak benneteket Isten dolgaira; a mik a Mindenhatónál vannak, nem titkolom el.
Jób 27: 12 Ímé, ti is mindnyájan látjátok: miért van hát, hogy hiábavalósággal hivalkodtok?!
Jób 27: 13 Ez a gonosz embernek osztályrésze Istentől, és a kegyetlenek öröksége a Mindenhatótól, a melyet elvesznek:
Jób 27: 14 Ha megsokasulnak is az ő fiai, a kardnak [sokasulnak meg,] és az ő magzatai nem lakhatnak jól kenyérrel sem.
Jób 27: 15 Az ő maradékai dögvész miatt temettetnek el, és az ő özvegyeik meg sem siratják.
Jób 27: 16 Ha mint a port, úgy halmozná is össze az ezüstöt, és úgy szerezné is össze ruháit, mint a sarat:
Jób 27: 17 Összeszerezheti [ugyan,] de az igaz ruházza magára, az ezüstön pedig az ártatlan osztozik.
Jób 27: 18 Házát pók módjára építette föl, és olyanná, mint a csősz-csinálta kunyhó.
Jób 27: 19 Gazdagon fekszik le, mert nincsen kifosztva; felnyitja szemeit és semmije sincsen.
Jób 27: 20 Meglepi őt, mint az árvíz, a félelem, éjjel ragadja el a zivatar.
Jób 27: 21 Felkapja őt a keleti szél és elviszi, elragadja őt helyéről.
Jób 27: 22 [Nyilakat] szór reá és nem kiméli; futva kell futnia keze elől.
Jób 27: 23 Csapkodják felette kezeiket, és kisüvöltik őt az ő lakhelyéből.
Jób 28: 1 Bizony az ezüstnek bányája van, és helye az aranynak, a hol tisztítják.
Jób 28: 2 A vasat a földből hozzák elő, a követ pedig érczczé olvasztják.
Jób 28: 3 Határt vet [az ember] a setétségnek, és átkutatja egészen és végig a homálynak és a halál árnyékának kövét.
Jób 28: 4 Aknát tör távol a lakóktól: mintha lábukról is megfelejtkeznének, alámerülnek és lebegnek emberektől messze.
Jób 28: 5 Van föld, a melyből kenyér terem, alant pedig fel van forgatva, mintegy tűz által;
Jób 28: 6 Köveiben zafir található, göröngyeiben arany van.
Jób 28: 7 Van ösvény, a melyet nem ismer a sas, sem a sólyom szeme nem látja azt.
Jób 28: 8 Nem tudják azt büszke vadak, az oroszlán sem lépked azon.
Jób 28: 9 Ráveti kezét [az ember] a kovakőre, a hegyeket tövükből kiforgatja.
Jób 28: 10 A sziklákban tárnákat hasít, és minden drága dolgot meglát a szeme.
Jób 28: 11 Elköti a folyók szivárgását, az elrejtett dolgot pedig világosságra hozza.
Jób 28: 12 De a bölcseség hol található, és az értelemnek hol van a helye?
Jób 28: 13 Halandó a hozzá vivő utat nem ismeri, az élők földén az nem található.
Jób 28: 14 A mélység azt mondja: Nincsen az bennem; a tenger azt mondja: én nálam sincsen.
Jób 28: 15 Színaranyért meg nem szerezhető, ára ezüsttel meg nem fizethető.
Jób 28: 16 Nem mérhető össze Ofir aranyával, nem drága onikszszal, sem zafirral.
Jób 28: 17 Nem ér fel vele az arany és gyémánt, aranyedényekért be nem cserélhető.
Jób 28: 18 Korall és kristály említni sem való; a bölcseség ára drágább a gyöngyöknél.
Jób 28: 19 Nem ér fel vele Kúsnak topáza, színaranynyal sem mérhető össze.
Jób 28: 20 A bölcseség honnan jő tehát, és hol van helye az értelemnek?
Jób 28: 21 Rejtve van az minden élő szemei előtt, az ég madarai elől is fedve van.
Jób 28: 22 A pokol és halál azt mondják: [Csak] hírét hallottuk füleinkkel!
Jób 28: 23 Isten tudja annak útját, ő ismeri annak helyét.
Jób 28: 24 Mert ő ellát a föld határira, ő lát mindent az ég alatt.
Jób 28: 25 Mikor a szélnek súlyt szerzett, és a vizeket mértékre vette;
Jób 28: 26 Mikor az esőnek határt szabott, és mennydörgő villámoknak útat:
Jób 28: 27 Akkor látta és kijelentette azt, megalapította és meg is vizsgálta azt.
Jób 28: 28 Az embernek pedig mondá: Ímé az Úrnak félelme: az a bölcseség, és az értelem: a gonosztól való eltávozás.
Jób 29: 1 Jób pedig folytatá az ő beszédét, és monda:
Jób 29: 2 Oh, vajha olyan volnék, mint a hajdani hónapokban, a mikor Isten őrzött engem!
Jób 29: 3 Mikor az ő szövétneke fénylett fejem fölött, [s] világánál jártam a setétet;
Jób 29: 4 A mint java-korom napjaiban valék, a mikor Isten gondossága borult sátoromra!
Jób 29: 5 Mikor még a Mindenható velem volt, [és] körültem voltak gyermekeim;
Jób 29: 6 Mikor lábaimat [édes] tejben mostam, és mellettem a szikla olajpatakokat ontott;
Jób 29: 7 Mikor a kapuhoz mentem, fel a városon; a köztéren székemet fölállítám:
Jób 29: 8 Ha megláttak az ifjak, félrevonultak, az öregek is fölkeltek [és] állottak.
Jób 29: 9 A fejedelmek abbahagyták a beszédet, és tenyeröket szájukra tették.
Jób 29: 10 A főemberek szava elnémult, és nyelvök az ínyökhöz ragadt.
Jób 29: 11 Mert a mely fül hallott, boldognak mondott engem, és a mely szem látott, bizonyságot tett én felőlem.
Jób 29: 12 Mert megmentém a kiáltozó szegényt, és az árvát, a kinek nem volt segítsége.
Jób 29: 13 A veszni indultnak áldása szállt reám, az özvegynek szívét megörvendeztetém.
Jób 29: 14 Az igazságot magamra öltém és az is magára ölte engem; palást és süveg gyanánt volt az én ítéletem.
Jób 29: 15 A vaknak én szeme valék, és a sántának lába.
Jób 29: 16 A szűkölködőknek én atyjok valék, az ismeretlennek ügyét is jól meghányám-vetém.
Jób 29: 17 Az álnoknak zápfogait kitördösém, és fogai közül a prédát kiütém vala.
Jób 29: 18 Azt gondoltam azért: fészkemmel veszek el, és mint a homok, megsokasodnak napjaim.
Jób 29: 19 Gyökerem a víznek nyitva lesz, és ágamon hál meg a harmat.
Jób 29: 20 Dicsőségem megújul velem, és kézívem erősebbé lesz kezemben.
Jób 29: 21 Hallgattak és figyeltek reám, és elnémultak az én tanácsomra.
Jób 29: 22 Az én szavaim után nem szóltak többet, [s harmatként] hullt []rájok beszédem.
Jób 29: 23 Mint az esőre, úgy vártak rám, és szájukat tátották, mint tavaszi záporra.
Jób 29: 24 Ha rájok mosolyogtam, nem bizakodtak el, és arczom derüjét nem sötétíték be.
Jób 29: 25 [Örömest] választottam útjokat, mint főember ültem [ott;] úgy laktam [ott,] mint király a hadseregben, mint aki bánkódókat vigasztal.
Jób 30: 1 Most pedig nevetnek rajtam, a kik fiatalabbak nálam a kiknek atyjokat az én juhaimnak komondorai közé sem számláltam volna.
Jób 30: 2 Mire való lett volna nékem még kezök ereje is? Rájok nézve a vénség elveszett!
Jób 30: 3 Szükség és éhség miatt összeaszottak, a kik a kopár földet futják, a sötét, sivatag pusztaságot.
Jób 30: 4 A kik keserű füvet tépnek a bokor mellett, és rekettyegyökér a kenyerök.
Jób 30: 5 Az emberek közül kiűzik őket, úgy hurítják őket, mint a tolvajt.
Jób 30: 6 Félelmetes völgyekben kell lakniok, a földnek és szikláknak hasadékaiban.
Jób 30: 7 A bokrok között ordítanak, a csalánok alatt gyülekeznek.
Jób 30: 8 Esztelen legények, sőt becstelen fiak, a kiket kivertek az országból.
Jób 30: 9 És most ezeknek lettem gúnydalává, nékik levék beszédtárgyuk!
Jób 30: 10 Útálnak engem, messze távoznak tőlem, és nem átalanak pökdösni előttem.
Jób 30: 11 Sőt leoldják kötelöket és bántalmaznak engem, és a zabolát előttem kivetik.
Jób 30: 12 Jobb felől ifjak támadnak ellenem, gáncsot vetnek lábaimnak, és ösvényt törnek felém, hogy megrontsanak.
Jób 30: 13 Az én útamat elrontják, romlásomat öregbítik, nincsen segítség ellenök.
Jób 30: 14 Mint valami széles résen, úgy rontanak elő, pusztulás között hömpölyögnek [ide].
Jób 30: 15 Rettegések fordultak ellenem, mint vihar űzik el tisztességemet, boldogságom eltünt, mint a felhő.
Jób 30: 16 Mostan azért enmagamért ontjaki magát lelkem; nyomorúságnak napjai fognak meg engem.
Jób 30: 17 Az éjszaka meglyuggatja csontjaimat bennem, és nem nyugosznak az én inaim.
Jób 30: 18 A sok erőlködés miatt elváltozott az én ruházatom; úgy szorít engem, mint a köntösöm galléra.
Jób 30: 19 A sárba vetett engem, hasonlóvá lettem porhoz és hamuhoz.
Jób 30: 20 Kiáltok hozzád, de nem felelsz; megállok és [csak] nézel reám!
Jób 30: 21 Kegyetlenné változtál irántam; kezed erejével harczolsz ellenem.
Jób 30: 22 Felemelsz, szélnek eresztesz engem, és széttépsz engem a viharban.
Jób 30: 23 Hiszen tudtam, hogy visszatérítesz engem a halálba, és a minden élő gyülekező házába;
Jób 30: 24 De a roskadóban levő ne nyujtsa-é ki kezét? Avagy ha veszendőben van, ne kiáltson-é segítségért?
Jób 30: 25 Avagy nem sírtam-é azon, a kinek kemény napja volt; a szűkölködő miatt nem volt-é lelkem szomorú?
Jób 30: 26 Bizony jót reméltem és rossz következék, világosságot vártam és homály jöve.
Jób 30: 27 Az én bensőm forr és nem nyugoszik; megrohantak engem a nyomorúságnak napjai.
Jób 30: 28 Feketülten járok, de nem a nap hősége miatt; felkelek a gyülekezetben [és] kiáltozom.
Jób 30: 29 Atyjok fiává lettem a sakáloknak, és társokká a strucz madaraknak.
Jób 30: 30 Bőröm feketül[ten hámlik le] rólam, és csontom elég a hőség miatt.
Jób 30: 31 Hegedűm sírássá változék, sípom pedig jajgatók szavává.
Jób 31: 1 Szövetségre léptem szemeimmel, és hajadonra mit sem ügyeltem.
Jób 31: 2 És mi volt jutalmam Istentől felülről; vagy örökségem a Mindenhatótól a magasságból?
Jób 31: 3 Avagy nem az istentelent illeti-é romlás, és nem a gonosztevőt-é veszedelem?
Jób 31: 4 Avagy nem láthatta-é utaimat, és nem számlálhatta-é meg lépéseimet?
Jób 31: 5 Ha én csalárdsággal jártam, vagy az én lábam álnokságra sietett:
Jób 31: 6 Az ő igazságának mérlegével mérjen meg engem, és megismeri Isten az én ártatlanságomat!
Jób 31: 7 Ha az én lépésem letért az útról és az én lelkem követte szemeimet, vagy kezeimhez szenny tapadt:
Jób 31: 8 Hadd vessek én és más egye meg, és tépjék ki az én maradékaimat gyökerestől!
Jób 31: 9 Ha az én szívem asszony után bomlott, és leselkedtem az én felebarátomnak ajtaján:
Jób 31: 10 Az én feleségem másnak őröljön, és mások hajoljanak rája.
Jób 31: 11 Mert gyalázatosság volna ez, és birák elé tartozó bűn.
Jób 31: 12 Mert tűz volna ez, a mely pokolig emésztene, és minden jövedelmemet tövestől kiirtaná.
Jób 31: 13 Ha megvetettem volna igazát az én szolgámnak és szolgálómnak, mikor pert kezdtek ellenem:
Jób 31: 14 Mi tevő lennék, ha felkelne az Isten, és ha meglátogatna: mit felelnék néki?
Jób 31: 15 Nem az teremtette-é őt is, aki engem teremtett anyám méhében; nem egyugyanaz formált-é bennünket anyánk ölében?
Jób 31: 16 Ha a szegények kivánságát megtagadtam, és az özvegy szemeit epedni engedtem;
Jób 31: 17 És ha falatomat egymagam ettem meg, és az árva abból nem evett;
Jób 31: 18 Hiszen ifjúságom óta, mint atyánál nevekedett nálam, és anyámnak méhétől kezdve vezettem őt!
Jób 31: 19 Ha láttam a ruhátlant veszni indulni, és takaró nélkül a szegényt;
Jób 31: 20 Hogyha nem áldottak engem az ő ágyékai, és az én juhaim gyapjából fel nem melegedett;
Jób 31: 21 Ha az árva ellen kezemet felemeltem, mert láttam a kapuban az én segítségemet;
Jób 31: 22 A lapoczkájáról essék ki a vállam, és a forgócsontról szakadjon le karom!
Jób 31: 23 Hiszen [úgy] rettegtem Isten csapásától, és fensége előtt tehetetlen valék!
Jób 31: 24 Ha reménységemet aranyba vetettem, és azt mondtam az olvasztott aranynak: Én bizodalmam!
Jób 31: 25 Ha örültem azon, hogy nagy a gazdagságom, és hogy sokat szerzett az én kezem;
Jób 31: 26 Ha néztem a napot, mikor fényesen ragyogott, és a holdat, mikor méltósággal haladt,
Jób 31: 27 És az én szívem titkon elcsábult, és szájammal megcsókoltam a kezemet:
Jób 31: 28 Ez is biró elé tartozó bűn volna, mert ámítottam volna az Istent oda fent!
Jób 31: 29 Ha örvendeztem az engem gyűlölőnek nyomorúságán, és ugráltam örömömben, hogy azt baj érte;
Jób 31: 30 (De nem engedtem, hogy szájam vétkezzék azzal, hogy átkot kérjek az ő lelkére!)
Jób 31: 31 Ha nem mondták az én sátorom cselédei: Van-é, aki az ő húsával jól nem lakott?
Jób 31: 32 (A jövevény nem hált az utczán, ajtóimat az utas előtt megnyitám.)
Jób 31: 33 Ha emberi módon eltitkoltam vétkemet, keblembe rejtve bűnömet:
Jób 31: 34 Bizony akkor tarthatnék a nagy tömegtől, rettegnem kellene nemzetségek megvetésétől; elnémulnék [és] az ajtón sem lépnék ki!
Jób 31: 35 Oh, bárcsak volna valaki, aki meghallgatna engem! Ímé, ez a végszóm: a Mindenható feleljen meg nékem; és írjon könyvet ellenem az én vádlóm.
Jób 31: 36 Bizony én azt a vállamon hordanám, és korona gyanánt a fejemre tenném!
Jób 31: 37 Lépteimnek számát megmondanám néki, mint egy fejedelem, úgy járulnék hozzá!
Jób 31: 38 Ha földem ellenem kiáltott és annak barázdái együtt siránkoztak;
Jób 31: 39 Ha annak termését fizetés nélkül ettem, vagy gazdájának lelkét kioltottam:
Jób 31: 40 Búza helyett tövis teremjen és árpa helyett konkoly! Itt végződnek a Jób beszédei.
Jób 32: 1 Miután ez a három ember megszünt vala felelni Jóbnak, mivel ő igaz vala önmaga előtt:
Jób 32: 2 Haragra gerjede Elihu, a Barakeél fia, a ki Búztól való vala, a Rám nemzetségéből. Jób ellen gerjedt föl haragja, mivel az igazabbnak tartotta magát Istennél.
Jób 32: 3 De felgerjedt haragja az ő három barátja ellen is, mivelhogy nem találják vala el a feleletet, mégis kárhoztatják vala Jóbot.
Jób 32: 4 Elihu azonban várakozott a Jóbbal való beszéddel, mert amazok öregebbek valának ő nála.
Jób 32: 5 De mikor látta Elihu, hogy nincs felelet a három férfiú szájában, akkor gerjede föl az ő haragja.
Jób 32: 6 És felele a Búztól való Elihu, Barakeél fia, és monda: Napjaimra nézve én még csekély vagyok, ti pedig élemedett emberek, azért tartózkodtam és féltem tudatni veletek véleményemet.
Jób 32: 7 Gondoltam: Hadd szóljanak a napok; és hadd hirdessen bölcseséget az évek sokasága!
Jób 32: 8 Pedig a lélek az az emberben és a Mindenható lehellése, a mi értelmet ad néki!
Jób 32: 9 Nem a nagyok a bölcsek, és nem a vének értik az ítéletet.
Jób 32: 10 Azt mondom azért: Hallgass reám, hadd tudassam én is véleményemet!
Jób 32: 11 Ímé, én végig vártam beszédeiteket, figyeltem, a míg okoskodtatok, a míg szavakat keresgéltetek.
Jób 32: 12 Igen ügyeltem reátok és ímé, Jóbot egyikőtök sem czáfolá meg, sem beszédére meg nem felelt.
Jób 32: 13 Ne mondjátok azt: Bölcseségre találtunk, Isten győzheti meg őt és nem ember!
Jób 32: 14 Mivel én ellenem nem intézett beszédet, nem is a ti beszédeitekkel válaszolok hát néki.
Jób 32: 15 Megzavarodának és nem feleltek többé; kifogyott belőlök a szó.
Jób 32: 16 Vártam, de nem szóltak, csak álltak és nem feleltek többé.
Jób 32: 17 Hadd feleljek hát én is magamért, hadd tudassam én is véleményemet!
Jób 32: 18 Mert tele vagyok beszéddel; unszolgat engem a bennem levő lélek.
Jób 32: 19 Ímé, bensőm olyan, mint az [új] bor, a melynek nyílása nincsen; miként az új tömlők, [csaknem] szétszakad.
Jób 32: 20 Szólok tehát, hogy levegőhöz jussak; felnyitom ajkaimat, és felelek.
Jób 32: 21 Nem leszek személyválogató senki iránt; nem hizelkedem egy embernek sem;
Jób 32: 22 Mert én hizelkedni nem tudok; könnyen elszólíthatna engem a teremtőm!
Jób 33: 1 No azért halld meg csak Jób az én szavaimat, és vedd füledbe minden beszédemet!
Jób 33: 2 Ímé, megnyitom már az én szájamat, és a beszéd nyelvem alatt van már.
Jób 33: 3 Igaz szívből [származnak] beszédeim, tiszta tudományt hirdetnek ajkaim.
Jób 33: 4 Az Istennek lelke teremtett engem, és a Mindenhatónak lehellete adott nékem életet.
Jób 33: 5 Ha tudsz, czáfolj meg; készülj fel ellenem és állj elő!
Jób 33: 6 Ímé, én szintúgy Istené vagyok, mint te; sárból formáltattam én is.
Jób 33: 7 Ímé, a tőlem való félelem meg ne háborítson; kezem nem lészen súlyos rajtad.
Jób 33: 8 Csak az imént mondtad fülem hallatára, hallottam a beszédnek hangját:
Jób 33: 9 Tiszta vagyok, fogyatkozás nélkül: mocsoktalan vagyok, bűn nincsen bennem.
Jób 33: 10 Ímé, vádakat talál ki ellenem, ellenségének tart engem!
Jób 33: 11 Békóba veti lábaimat, és őrzi minden ösvényemet.
Jób 33: 12 Ímé, ebben nincsen igazad - azt felelem néked - mert nagyobb az Isten az embernél!
Jób 33: 13 Miért perelsz vele? Azért, hogy egyetlen beszédedre sem felelt?
Jób 33: 14 Hiszen szól az Isten egyszer vagy kétszer is, de nem ügyelnek rá!
Jób 33: 15 Álomban, éjjeli látomásban, mikor mély álom száll az emberre, és mikor ágyasházokban szenderegnek;
Jób 33: 16 Akkor nyitja meg az emberek fülét, és megpecsételi megintetésökkel.
Jób 33: 17 Hogy eltérítse az embert a [rossz] cselekedettől, és elrejtse a kevélységet a férfi elől.
Jób 33: 18 Visszatartja lelkét a romlástól, és életét hogy azt fegyver ne járja át.
Jób 33: 19 Fájdalommal is bünteti az ő ágyasházában, és csontjainak szüntelen való háborgásával.
Jób 33: 20 Úgy, hogy az ő ínye undorodik az ételtől, és lelke az ő kedves ételétől.
Jób 33: 21 Húsa szemlátomást aszik le róla; csontjai, a melyeket látni nem lehetett, kiülnek.
Jób 33: 22 És lelke közelget a sírhoz, s élete a halál angyalaihoz.
Jób 33: 23 Ha van mellette magyarázó angyal, egy az ezer közül, hogy az emberrel tudassa kötelességét;
Jób 33: 24 És [az Isten] könyörül rajta, és azt mondja: Szabadítsd meg őt, hogy ne szálljon a sírba; váltságdíjat találtam!
Jób 33: 25 Akkor teste fiatal, erőtől duzzad, újra kezdi ifjúságának napjait.
Jób 33: 26 Imádkozik Istenhez és ő kegyelmébe veszi, hogy az ő színét nézhesse nagy örömmel, és az embernek visszaadja az ő igazságát.
Jób 33: 27 Az emberek előtt énekel és mondja: Vétkeztem és az igazat elferdítettem vala, de nem e szerint fizetett meg nékem;
Jób 33: 28 Megváltotta lelkemet a sírba szállástól, és egész valóm a világosságot nézi.
Jób 33: 29 Ímé, mindezt kétszer, háromszor cselekszi Isten az emberrel,
Jób 33: 30 Hogy megmentse lelkét a sírtól, hogy világoljon az élet világosságával.
Jób 33: 31 Figyelj Jób, [és] hallgass meg engem; hallgass, hadd szóljak én!
Jób 33: 32 Ha van mit mondanod, czáfolj meg; szólj, mert igen szeretném a te igazságodat.
Jób 33: 33 Ha [pedig] nincs, hallgass meg engem, hallgass és megtanítlak téged a bölcseségre!
Jób 34: 1 És szóla Elihu, és monda:
Jób 34: 2 Halljátok meg bölcsek az én szavaimat, és ti tudósok hajtsátok hozzám füleiteket!
Jób 34: 3 Mert a fül próbálja meg a szót, mint az íny kóstolja meg az ételt.
Jób 34: 4 Keressük csak magunk az igazságot, értsük meg magunk között, mi a jó?
Jób 34: 5 Mert Jób azt mondá: Igaz vagyok, de Isten megtagadja igazságomat.
Jób 34: 6 Igazságom ellenére kell hazugnak lennem; halálos nyíl [talált] hibám nélkül!
Jób 34: 7 Melyik ember olyan, mint Jób, aki iszsza a csúfolást, mint a vizet.
Jób 34: 8 És egy társaságban forog a gonosztevőkkel, és az istentelen emberekkel jár!
Jób 34: 9 Mert azt mondja: Nem használ az az embernek, ha Istennel békességben él.
Jób 34: 10 Azért, ti tudós emberek, hallgassatok meg engem! Távol legyen Istentől a gonoszság, és a Mindenhatótól az álnokság!
Jób 34: 11 Sőt inkább, a mint cselekszik az ember, úgy fizet néki, és kiki az ő útja szerint találja meg, a mit keres.
Jób 34: 12 Bizonyára az Isten nem cselekszik gonoszságot, a Mindenható el nem ferdíti az igazságot!
Jób 34: 13 Kicsoda bízta reá a földet és ki rendezte az egész világot?
Jób 34: 14 Ha csak ő magára volna gondja, lelkét és lehellését magához vonná:
Jób 34: 15 Elhervadna együtt minden test és az ember visszatérne a porba.
Jób 34: 16 Ha tehát van eszed, halld meg ezt, [és] a te füledet hajtsd az én beszédeimnek szavára!
Jób 34: 17 Vajjon, aki gyűlöli az igazságot, kormányozhat-é? Avagy az ellenállhatatlan igazat kárhoztathatod-é?
Jób 34: 18 aki azt mondja a királynak: Te semmirevaló! És a főembereknek: Te gonosztevő!
Jób 34: 19 aki nem nézi a fejedelmek személyét és a gazdagot a szegénynek fölibe nem helyezteti; mert mindnyájan az ő kezének munkája.
Jób 34: 20 Egy pillanat alatt meghalnak; éjfélkor felriadnak a népek és elenyésznek, a hatalmas [is] eltűnik kéz nélkül!
Jób 34: 21 Mert ő szemmel tartja mindenkinek útját, és minden lépését jól látja.
Jób 34: 22 Nincs setétség és nincs a halálnak árnyéka, a hova elrejtőzhessék a gonosztevő;
Jób 34: 23 Mert nem sokáig kell szemmel tartania az embert, hogy az Isten elé kerüljön ítéletre!
Jób 34: 24 Megrontja a hatalmasokat vizsgálat nélkül, és másokat állít helyökbe.
Jób 34: 25 Ekképen felismeri cselekedeteiket, és éjjel is ellenök fordul és szétmorzsoltatnak.
Jób 34: 26 Gonosztevők gyanánt tapodja meg őket olyan helyen, a hol látják.
Jób 34: 27 A kik azért távoztak el, és azért nem gondoltak egyetlen útjával sem,
Jób 34: 28 Hogy a szegény kiáltását hozzájok juttatja, és ő a nyomorultak kiáltását meghallja.
Jób 34: 29 Ha ő nyugalmat ád, ki kárhoztatja őt? Ha elrejti arczát, ki láthatja meg azt? Akár nép elől, akár ember elől egyaránt;
Jób 34: 30 Hogy képmutató ember ne uralkodjék, és ne legyen tőre a népnek.
Jób 34: 31 Bizony az Istenhez így való szólani: Elszenvedem, nem leszek rossz többé;
Jób 34: 32 A mit át nem látok, arra te taníts meg engemet; ha gonoszságot cselekedtem, többet nem teszem!
Jób 34: 33 Avagy te szerinted fizessen-é [csak azért], mert ezt megveted, [és] hogy te szabd meg és nem én? Nos, mit tudsz? Mondd!
Jób 34: 34 Az okos emberek azt mondják majd nékem, és a bölcs férfiú, aki reám hallgat:
Jób 34: 35 Jób tudatlanul szól, és szavai megfontolás nélkül valók.
Jób 34: 36 Óh, bárcsak megpróbáltatnék Jób mind végiglen, a miért úgy felel, mint az álnok emberek!
Jób 34: 37 Mert vétkét gonoszsággal tetézi, csapkod közöttünk, és Isten ellen szószátyárkodik.
Jób 35: 1 Tovább is felele Elihu, és monda:
Jób 35: 2 Azt gondolod-é igaznak, ha így szólsz: Az én igazságom nagyobb, mint Istené?
Jób 35: 3 Hogyha ezt mondod: Mi hasznod belőle? Mivel várhatok többet, mintha vétkezném?
Jób 35: 4 Én megadom rá néked a feleletet, és barátaidnak te veled együtt.
Jób 35: 5 Tekints az égre és lásd meg; és nézd meg a fellegeket, milyen magasan vannak feletted!
Jób 35: 6 Hogyha vétkezel, mit tehetsz ellene; ha megsokasítod bűneidet, mit ártasz néki?
Jób 35: 7 Ha igaz vagy, mit adsz néki, avagy mit kap a te kezedből?
Jób 35: 8 Az olyan embernek [árt] a te gonoszságod, mint te vagy, és igazságod az ilyen ember fiának [használ.]
Jób 35: 9 A sok erőszak miatt kiáltoznak; jajgatnak a hatalmasok karja miatt;
Jób 35: 10 De egy sem mondja: Hol van Isten, az én teremtőm, aki hálaénekre indít éjszaka;
Jób 35: 11 aki többre tanít minket a mezei vadaknál, és bölcsebbekké tesz az ég madarainál?
Jób 35: 12 Akkor azután kiálthatnak, de ő nem felel a gonoszok kevélysége miatt;
Jób 35: 13 Mert a hiábavalóságot Isten meg nem hallgatja, a Mindenható arra nem tekint.
Jób 35: 14 Hátha még azt mondod: Te nem látod őt; az ügy előtte van és te reá vársz!
Jób 35: 15 Most pedig, mivel nem büntet haragja, és nem figyelmez a nagy álnokságra:
Jób 35: 16 Azért tátja fel Jób hívságra a száját, [és] szaporítja a szót értelem nélkül.
Jób 36: 1 És folytatá Elihu, és monda:
Jób 36: 2 Várj még egy kevéssé, majd felvilágosítlak, mert az Istenért még van mit mondanom.
Jób 36: 3 Tudásomat messzünnen veszem, és az én teremtőmnek igazat adok.
Jób 36: 4 Mert az én beszédem bizonyára nem hazugság; tökéletes tudású [ember áll] melletted.
Jób 36: 5 Ímé, az Isten hatalmas, még sem vet meg semmit; hatalmas az ő lelkének ereje.
Jób 36: 6 Nem tartja meg a gonosznak életét, de a szegénynek igaz törvényt teszen.
Jób 36: 7 Nem veszi le az igazról szemeit, sőt a királyok mellé, a trónba ülteti őket örökre, hogy felmagasztaltassanak.
Jób 36: 8 És ha békókba veretnek, és fogva tartatnak a nyomorúság kötelein:
Jób 36: 9 Tudtokra adja cselekedetöket, és vétkeiket, hogyha elhatalmaztak [rajtok].
Jób 36: 10 Megnyitja füleiket a feddőzésnek és megparancsolja, hogy a vétekből megtérjenek:
Jób 36: 11 Ha engednek és szolgálnak néki, napjaikat jóban végzik el, és az ő esztendeiket gyönyörűségekben.
Jób 36: 12 Ha pedig nem engednek, fegyverrel veretnek által, és tudatlanságban múlnak ki.
Jób 36: 13 De az álnok szívűek haragot táplálnak, nem kiáltanak, mikor megkötözi őket.
Jób 36: 14 Azért ifjúságukban hal meg az ő lelkök, és életök a paráznákéhoz hasonló.
Jób 36: 15 A nyomorultat megszabadítja az ő nyomorúságától, és a szorongattatással megnyitja fülöket.
Jób 36: 16 Téged is kiszabadítana az ínség torkából tág mezőre, a hol nincs szorultság, és asztalod étke kövérséggel lenne rakva;
Jób 36: 17 De ha gonosz ítélettel vagy tele, úgy utolérnek az ítélet és igazság.
Jób 36: 18 Csakhogy a harag ne ragadjon téged csúfkodásra, és a nagy váltságdíj se tántorítson el.
Jób 36: 19 Ad-é valamit a te gazdagságodra? Sem aranyra, sem semmiféle erőfeszítésre!
Jób 36: 20 Ne kívánjad az éjszakát, a mely népeket mozdít ki helyökből.
Jób 36: 21 Vigyázz! ne pártolj a bűnhöz, noha azt a nyomorúságnál jobban szereted.
Jób 36: 22 Ímé, mily fenséges az Isten az ő erejében; kicsoda az, aki úgy tanítson, mint ő?
Jób 36: 23 Kicsoda szabta meg az ő útjait, vagy ki mondhatja [azt]: Igazságtalanságot cselekedtél?
Jób 36: 24 Legyen rá gondod, hogy magasztaljad az ő cselekedetét, a melyről énekelnek az emberek!
Jób 36: 25 Minden ember azt szemléli; a halandó távolról is látja.
Jób 36: 26 Ímé, az Isten fenséges, mi nem ismerhetjük őt! esztendeinek száma sem nyomozható ki.
Jób 36: 27 Hogyha magához szívja a vízcseppeket, ködéből mint eső cseperegnek alá,
Jób 36: 28 A melyet a fellegek [özönnel] öntenek, és hullatnak le temérdek emberre.
Jób 36: 29 De sőt értheti-é valaki a felhő szétoszlását, az ő sátorának zúgását?
Jób 36: 30 Ímé, szétterjeszti magára az ő világosságát, és ráborítja a tengernek gyökereit.
Jób 36: 31 Mert ezek által ítéli meg a népeket, ád eledelt bőségesen.
Jób 36: 32 Kezeit elborítja villámlással, és kirendeli a lázadó ellen.
Jób 36: 33 Az ő dörgése ad hírt felőle, mint a barom a közeledő viharról.
Jób 36: 34 Ezért remeg az én szívem, és csaknem kiszökik helyéből.
Jób 37: 1 Halljátok meg figyelmetesen az ő hangjának dörgését, és a zúgást, a mely az ő szájából kijön!
Jób 37: 2 Az egész ég alatt szétereszti azt, és villámát is a földnek széléig.
Jób 37: 3 Utána hang zendül, az ő fenségének hangjával mennydörög, s nem tartja vissza azt, ha szava megzendült.
Jób 37: 4 Isten az ő szavával csudálatosan mennydörög, és nagy dolgokat cselekszik, úgy hogy nem érthetjük.
Jób 37: 5 Mert azt mondja a hónak: Essél le a földre! És a zápor-esőnek és a zuhogó zápornak: [Szakadjatok].
Jób 37: 6 Minden ember kezét lepecsétli, hogy megismerje minden halandó, hogy az ő műve.
Jób 37: 7 Akkor a vadállat az ő tanyájára húzódik, és az ő barlangjában marad.
Jób 37: 8 Rejtekéből előjön a vihar, és az északi szelektől a fagy.
Jób 37: 9 Isten lehellete által támad a jég, és szorul össze a víznek szélessége.
Jób 37: 10 Majd nedvességgel öntözi meg a felleget, s áttöri a borulatot az ő villáma.
Jób 37: 11 És az köröskörül forog az ő vezetése alatt, hogy mindazt megtegyék, a mit parancsol nékik, a föld kerekségének színén.
Jób 37: 12 Vagy ostorul, ha földjének úgy kell, vagy áldásul juttatja azt.
Jób 37: 13 Vedd ezt füledbe Jób, állj meg és gondold meg az Istennek csudáit.
Jób 37: 14 Megtudod-é, mikor rendeli azt rájok az Isten, hogy villanjon az ő felhőjének villáma?
Jób 37: 15 Tudod-é, hogy miként lebegnek a felhők, [vagy] a tökéletes tudásnak csudáit [érted-é?]
Jób 37: 16 Miképen melegülnek át ruháid, mikor nyugton van a föld a déli széltől?
Jób 37: 17 Vele együtt terjesztetted-é ki az eget, a mely szilárd, mint az aczéltükör?
Jób 37: 18 Mondd meg nékünk, mit szóljunk néki? A setétség miatt semmit sem kezdhetünk.
Jób 37: 19 Elbeszélik-é néki, ha szólok? Ha elmondaná valaki: bizony vége volna!
Jób 37: 20 Néha nem látják a napot, bár az égen ragyog; de szél fut át [rajta] és kiderül.
Jób 37: 21 Észak felől arany[színű világosság] támad, Isten körül félelmetes dicsőség.
Jób 37: 22 Mindenható! Nem foghatjuk meg őt; nagy az ő hatalma és ítélő ereje, és a tiszta igazságot el nem nyomja.
Jób 37: 23 Azért rettegjék őt az emberek; a [kevély] bölcsek közül nem lát ő egyet sem.
Jób 38: 1 Majd felele az Úr Jóbnak a forgószélből és monda:
Jób 38: 2 Ki az, aki elhomályosítja az örök rendet tudatlan beszéddel?
Jób 38: 3 Nosza övezd fel, mint férfiú derekadat, én majd kérdezlek, te meg taníts engem!
Jób 38: 4 Hol voltál, mikor a földnek alapot vetettem? Mondd meg, ha tudsz valami okosat!
Jób 38: 5 Ki határozta meg mértékeit, ugyan tudod-é; avagy ki húzta el felette a mérő zsinórt?
Jób 38: 6 Mire bocsátották le oszlopait, avagy ki vetette fel szegeletkövét;
Jób 38: 7 Mikor együtt örvendezének a hajnalcsillagok, és Istennek minden fiai vigadozának?
Jób 38: 8 És [kicsoda] zárta el ajtókkal a tengert, a mikor előtünt, az anyaméhből kijött;
Jób 38: 9 Mikor ruházatává a felhőt tevém, takarójául pedig a sürű homályt?
Jób 38: 10 Mikor reávontam törvényemet, zárat és ajtókat veték eléje:
Jób 38: 11 És azt mondám: Eddig jőjj és ne tovább; ez itt ellene áll kevély habjaidnak!
Jób 38: 12 Parancsoltál-é a reggelnek, a mióta megvagy? Kimutattad-é a hajnalnak a helyét?
Jób 38: 13 Hogy belefogózzék a földnek széleibe, és lerázassanak a gonoszok róla.
Jób 38: 14 Hogy átváltozzék mint a megpecsételt agyag, és előálljon, mint egy ruhában.
Jób 38: 15 Hogy a gonoszoktól elvétessék világosságuk, és a fölemelt kar összetöressék?
Jób 38: 16 Eljutottál-é a tenger forrásáig, bejártad-é a mélységnek fenekét?
Jób 38: 17 Megnyíltak-é néked a halálnak kapui; a halál árnyékának kapuit láttad-é?
Jób 38: 18 Áttekintetted-é a föld szélességét, mondd meg, ha mindezt jól tudod?
Jób 38: 19 Melyik út [visz] oda, hol a világosság lakik, és a sötétségnek hol van a helye?
Jób 38: 20 Hogy visszavinnéd azt az ő határába, és hogy megismernéd lakása útjait.
Jób 38: 21 Tudod te ezt, hiszen már akkor megszülettél; napjaidnak száma nagy!
Jób 38: 22 Eljutottál-é a hónak tárházához; vagy a jégesőnek tárházát láttad-é?
Jób 38: 23 A mit fentartottam a szükség idejére, a harcz és háború napjára?
Jób 38: 24 Melyik út [visz oda], a hol szétoszlik a világosság, és szétterjed a keleti szél a földön?
Jób 38: 25 Ki hasított nyílást a záporesőnek, és a mennydörgő villámnak útat?
Jób 38: 26 Hogy aláessék az ember nélkül való földre, a pusztaságra, holott senki sincsen;
Jób 38: 27 Hogy megitasson pusztát, sivatagot, és hogy sarjaszszon zsenge pázsitot?
Jób 38: 28 Van-é atyja az esőnek, és ki szülte a harmat cseppjeit?
Jób 38: 29 Kinek méhéből jött elő a jég, és az ég daráját kicsoda szülte?
Jób 38: 30 [Miként] rejtőznek el a vizek mintegy kő [alá,] és [mint] zárul be a mély vizek színe?
Jób 38: 31 Összekötheted-é a fiastyúk szálait; a kaszáscsillag köteleit megoldhatod-é?
Jób 38: 32 A hajnalcsillagot előhozhatod-é az ő idejében, avagy a gönczölszekeret forgathatod-é fiával együtt?
Jób 38: 33 Ismered-é az ég törvényeit, vagy te határozod-é meg uralmát a földön?
Jób 38: 34 Felemelheted-é szavadat a felhőig, hogy a vizeknek bősége beborítson téged?
Jób 38: 35 Kibocsáthatod-é a villámokat, hogy elmenjenek, vagy mondják-é néked: Itt vagyunk?
Jób 38: 36 Ki helyezett bölcseséget a setét felhőkbe, vagy a tüneményeknek ki adott értelmet?
Jób 38: 37 Ki számlálta meg a bárányfelhőket bölcseséggel, és ki üríti ki az égnek tömlőit;
Jób 38: 38 Mikor a por híg sárrá változik, és a göröngyök összetapadnak?
Jób 39: 1 Vadászol-é prédát a nőstény oroszlánnak, és az oroszlánkölykök éhségét kielégíted-é;
Jób 39: 2 Mikor meglapulnak tanyáikon, [és] a bokrok közt lesben vesztegelnek?
Jób 39: 3 Ki szerez a hollónak eledelt, mikor a fiai Istenhez kiáltoznak; kóvályognak, mert nincs mit enniök?
Jób 39: 4 Tudod-é a kőszáli zergék ellésének idejét; megvigyáztad-é a szarvasok fajzását?
Jób 39: 5 Megszámláltad-é a hónapokat, a meddig vemhesek; tudod-é az ellésök idejét?
Jób 39: 6 [Csak] összegörnyednek, elszülik magzataikat, vajudásaiktól []megszabadulnak.
Jób 39: 7 Fiaik meggyarapodnak, a legelőn nagyranőnek, elszélednek és nem térnek vissza hozzájok.
Jób 39: 8 Ki bocsátotta szabadon a vadszamarat, ki oldozta el e szamárnak kötelét,
Jób 39: 9 A melynek házául a pusztát rendelém, és lakóhelyéül a sósföldet?
Jób 39: 10 Kineveti a városbeli sokadalmat, nem hallja a hajtsár kiáltozását.
Jób 39: 11 A hegyeken szedeget, az ő legelőjén mindenféle zöld [gazt] felkeres.
Jób 39: 12 Akar-é szolgálni néked a bölény? Avagy meghál-é a te jászolodnál?
Jób 39: 13 Oda kötheted a bölényt a barázdához kötelénél fogva? Vajjon boronálja-é a völgyeket utánad?
Jób 39: 14 Bízhatol-é benne, mivelhogy nagy az ereje, és munkádat hagyhatod-é reá?
Jób 39: 15 Hiszed-é róla, hogy vetésedet behordja, és szérűdre betakarítja?
Jób 39: 16 Vígan [leng] a struczmadár szárnya: vajjon az eszterág szárnya és tollazata-é az?
Jób 39: 17 Hiszen a földön hagyja tojásait, és a porral költeti ki!
Jób 39: 18 És elfeledi, hogy a láb eltiporhatja, és a mezei vad eltaposhatja azokat.
Jób 39: 19 Fiaival oly keményen bánik, mintha nem is övéi volnának; ha fáradsága kárba vész, nem bánja;
Jób 39: 20 Mert Isten a bölcseséget elfeledtette vele, értelmet pedig nem adott néki.
Jób 39: 21 De hogyha néki ereszkedik, kineveti a lovat és lovagját.
Jób 39: 22 Te adsz-é erőt a lónak, avagy a nyakát sörénynyel te ruházod-é fel?
Jób 39: 23 Felugraszthatod-é, mint a sáskát? Tüsszögése dicső, félelmetes!
Jób 39: 24 [Lábai] vermet ásnak, örvend erejének, a fegyver elé rohan.
Jób 39: 25 Neveti a félelmet; nem remeg, nem fordul meg a fegyver elől;
Jób 39: 26 Csörög rajta a tegez, ragyog a kopja és a dárda:
Jób 39: 27 Tombolva, nyihogva kapálja a földet, és nem áll veszteg, ha trombita zeng.
Jób 39: 28 A trombitaszóra nyerítéssel felel; messziről megneszeli az ütközetet, a vezérek lármáját és a csatazajt.
Jób 39: 29 A te értelmed miatt van-é, hogy az ölyv repül, [és] kiterjeszti szárnyait dél felé?
Jób 39: 30 A te rendelésedre száll-é fent a sas, és rakja-é fészkét a magasban?
Jób 39: 31 A kősziklán lakik és tanyázik, a sziklák párkányain és bércztetőkön.
Jób 39: 32 Onnét kémlel enni való után, messzire ellátnak szemei.
Jób 39: 33 Fiai vért szívnak, és a hol dög van, mindjárt ott [terem.]
Jób 39: 34 Szóla továbbá az Úr Jóbnak, és monda:
Jób 39: 35 aki pert kezd a Mindenhatóval, czáfolja meg, és aki az Istennel feddődik, feleljen néki!
Jób 39: 36 És szóla Jób az Úrnak, és monda:
Jób 39: 37 Ímé, én parányi vagyok, mit feleljek néked? Kezemet a szájamra teszem.
Jób 39: 38 Egyszer szóltam, de már nem szólok, avagy kétszer, de nem teszem többé!
Jób 40: 1 Ekkor szóla az Úr Jóbnak a forgószélből, és monda:
Jób 40: 2 Nosza! övezd fel, mint férfi, derekadat; én kérdezlek, te pedig taníts engem!
Jób 40: 3 Avagy semmivé teheted-é te az én igazságomat; kárhoztathatsz-é te engem azért, hogy te igaz légy?
Jób 40: 4 És van-é ugyanolyan karod, mint az Istennek, mennydörgő hangon szólasz- é, mint ő?
Jób 40: 5 Ékesítsd csak fel magadat fénynyel és méltósággal, ruházd fel magadat dicsőséggel és fenséggel!
Jób 40: 6 Öntsd ki haragodnak tüzét, és láss meg minden kevélyt és alázd meg őket!
Jób 40: 7 Láss meg minden kevélyt és törd meg őket, és a gonoszokat az ő helyükön tipord le!
Jób 40: 8 Rejtsd el őket együvé a porba, orczájukat kösd be mélységes sötéttel:
Jób 40: 9 Akkor én is dicsőítlek, hogy megtartott téged a te jobbkezed!
Jób 40: 10 Nézd csak a behemótot, a melyet én teremtettem, a miként téged is, fűvel él, mint az ökör!
Jób 40: 11 Nézd csak az erejét az ő ágyékában, és az ő erősségét hasának izmaiban!
Jób 40: 12 Kiegyenesíti farkát, mint valami czédrust, lágyékának inai egymásba fonódnak.
Jób 40: 13 Csontjai érczcsövek, lábszárai, mint a vasrudak.
Jób 40: 14 Az Isten alkotásainak remeke ez, az ő teremtője adta meg néki fegyverét.
Jób 40: 15 Mert füvet teremnek számára a hegyek, és a mező minden vadja ott játszadozik.
Jób 40: 16 Lótuszfák alatt heverész, a nádak és mocsarak búvóhelyein.
Jób 40: 17 Befedezi őt a lótuszfák árnyéka, [és] körülveszik őt a folyami fűzfák.
Jób 40: 18 Ha árad is a folyó, nem siet; bizton van, ha szájához a Jordán csapna is.
Jób 40: 19 Megfoghatják-é őt szemei láttára, vagy átfúrhatják-é az orrát tőrökkel?!
Jób 41: 1 Kihúzhatod-é a leviáthánt horoggal, leszoríthatod-é a nyelvét kötéllel?
Jób 41: 2 Húzhatsz-é gúzst az orrába, az állát szigonynyal átfurhatod-é?
Jób 41: 3 Vajjon járul-é elődbe sok könyörgéssel, avagy szól-é hozzád sima beszédekkel?
Jób 41: 4 Vajjon frigyet köt-é veled, hogy fogadd őt örökös szolgádul?
Jób 41: 5 Játszhatol-é vele, miként egy madárral; gyermekeid kedvéért megkötözheted-é?
Jób 41: 6 Alkudozhatnak-é felette a társak, vagy a kalmárok közt feloszthatják-é azt?
Jób 41: 7 Tele rakhatod-é nyársakkal a bőrét, avagy szigonynyal a fejét?
Jób 41: 8 Vesd rá a kezedet, de megemlékezzél, hogy a harczot nem ismételed.
Jób 41: 9 Ímé, az ő reménykedése csalárd; [puszta] látása is halálra ijeszt!
Jób 41: 10 Nincs oly merész, aki őt felverje. Ki hát az, aki velem szállna szembe?
Jób 41: 11 Ki adott nékem elébb, hogy azt visszafizessem? A mi az ég alatt van, mind enyém!
Jób 41: 12 Nem hallgathatom el testének részeit, erejének mivoltát, alkotásának szépségét.
Jób 41: 13 Ki takarhatja fel ruhája felszínét; két sor foga közé kicsoda hatol be?
Jób 41: 14 Ki nyitotta fel orczájának ajtait? Fogainak sorai körül rémület [lakik!]
Jób 41: 15 Büszkesége a csatornás pajzsok, összetartva [mintegy] szorító pecséttel.
Jób 41: 16 Egyik szorosan a másikhoz lapul, hogy közéje levegő se megy.
Jób 41: 17 Egyik a másikhoz tapad, egymást tartják, egymástól elszakadhatatlanok.
Jób 41: 18 Tüsszentése fényt sugároz ki, és szemei, mint a hajnal szempillái.
Jób 41: 19 A szájából szövétnekek jőnek ki, [és] tüzes szikrák omlanak ki.
Jób 41: 20 Orrlyukaiból gőz lövel elő, mint a forró fazékból és üstből.
Jób 41: 21 Lehellete meggyujtja a holt szenet, és a szájából láng lövel elő.
Jób 41: 22 Nyakszirtjén az erő tanyáz, előtte félelem ugrándozik.
Jób 41: 23 Testének részei egymáshoz tapadtak; kemény önmagában és nem izeg-mozog.
Jób 41: 24 Szíve kemény, mint a kő, oly kemény, mint az alsó malomkő.
Jób 41: 25 Hogyha felkél, hősök is remegnek; ijedtökben veszteg állnak.
Jób 41: 26 Ha éri is a fegyver, nem áll meg benne, [legyen bár] dárda, kopja vagy kelevéz.
Jób 41: 27 Annyiba veszi a vasat, mint a pozdorját, az aczélt, mint a korhadt fát.
Jób 41: 28 A nyíl vesszője el nem űzi őt, a parittyakövek pozdorjává változnak rajta.
Jób 41: 29 Pozdorjának tartja a buzogányütést is, és kineveti a bárd suhogását.
Jób 41: 30 Alatta éles cserepek vannak; mint szeges borona hentereg az iszap felett.
Jób 41: 31 Felkavarja a mély vizet, mint a fazekat, a tengert olyanná teszi, mint a festékedény.
Jób 41: 32 Maga után világos ösvényt hagy, azt hinné [valaki,] a tenger megőszült.
Jób 41: 33 Nincs e földön hozzá hasonló, a mely úgy teremtetett, hogy ne rettegjen.
Jób 41: 34 Lenéz minden nagy állatot, ő a király minden ragadozó felett.
Jób 42: 1 Jób pedig felele az Úrnak, és monda:
Jób 42: 2 Tudom, hogy te mindent megtehetsz, és senki téged el nem fordíthat attól, a mit elgondoltál.
Jób 42: 3 Ki az - mondod - a ki gáncsolja az örök rendet tudatlanul? Megvallom azért, hogy nem értettem; csodadolgok ezek nékem, és fel nem foghatom.
Jób 42: 4 Hallgass hát, kérlek, én hadd beszéljek; én kérdezlek, te pedig taníts meg engem!
Jób 42: 5 Az én fülemnek hallásával hallottam felőled, most pedig szemeimmel látlak téged.
Jób 42: 6 Ezért hibáztatom [magam] és bánkódom a porban és hamuban!
Jób 42: 7 Miután pedig e szavakat mondotta vala az Úr Jóbnak, szóla a Témánból való Elifáznak: Haragom felgerjedt ellened és két barátod ellen, mert nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám, Jób.
Jób 42: 8 Most azért vegyetek magatokhoz hét tulkot és hét kost, és menjetek el az én szolgámhoz Jóbhoz, és áldozzatok magatokért égőáldozatot; Jób pedig, az én szolgám, imádkozzék ti érettetek; mert csak az ő személyére tekintek, hogy retteneteset ne cselekedjem veletek, mivelhogy nem szóltatok felőlem igazán, mint az én szolgám Jób.
Jób 42: 9 Elmenének azért a Témánból való Elifáz, a Sukhból való Bildád és a Naamából való Czófár, és úgy cselekedének, a miképen mondotta vala nékik az Úr, és az Úr tekinte Jóbnak személyére.
Jób 42: 10 Azután eltávolítá Isten Jóbról a csapást, miután imádkozott vala az ő barátaiért, és kétszeresen visszaadá az Úr Jóbnak mindazt, a mije volt.
Jób 42: 11 És beméne hozzá minden fiútestvére és minden leánytestvére és minden előbbi ismerőse, és evének ő vele együtt kenyeret az ő házában; sajnálkozának felette és vigasztalák őt mindama nyomorúság miatt, a melyet az Úr reá bocsátott vala, és kiki ada néki egy-egy pénzt, és kiki egy-egy aranyfüggőt.
Jób 42: 12 Az Úr pedig jobban megáldá a Jób [életének] végét, mint kezdetét, mert lőn néki tizennégyezer juha, hatezer tevéje, ezer igás ökre és ezer szamara.
Jób 42: 13 És lőn néki hét fia és három leánya.
Jób 42: 14 És az elsőnek neve vala Jémima, a másodiké Kecziha, a harmadiké Kéren- Happuk.
Jób 42: 15 És nem találtatnak vala olyan szép leányok, mint a Jób leányai, abban az egész tartományban, és az ő atyjok örökséget is ada nékik az ő fiútestvéreik között.
Jób 42: 16 Jób pedig él vala ezután száznegyven esztendeig, és látja vala az ő fiait és unokáit negyedízig.
Jób 42: 17 És meghala Jób jó vénségben és betelve az élettel.

Zsolt :
-----------
Zsoltárok

Zsolt 1: 1 Boldog ember az, aki nem jár gonoszok tanácsán, bűnösök útján meg nem áll, és csúfolódók székében nem ül;
Zsolt 1: 2 Hanem az Úr törvényében van gyönyörűsége, és az ő törvényéről gondolkodik éjjel és nappal.
Zsolt 1: 3 És olyan lesz, mint a folyóvizek mellé ültetett fa, a mely idejekorán megadja gyümölcsét, és levele nem hervad el; és minden munkájában jó szerencsés lészen.
Zsolt 1: 4 Nem úgy a gonoszok, hanem, mint a polyva, a mit szétszór a szél.
Zsolt 1: 5 Azért nem állhatnak meg a gonoszok az ítéletben; sem a bűnösök az igazak gyülekezetében.
Zsolt 1: 6 Mert tudja az Úr az igazak útját; a gonoszok útja pedig elvész.
Zsolt 2: 1 Miért dühösködnek a pogányok, és gondolnak hiábavalóságot a népek?
Zsolt 2: 2 A föld királyai felkerekednek és a fejedelmek együtt tanácskoznak az Úr ellen és az ő felkentje ellen:
Zsolt 2: 3 Szaggassuk le az ő bilincseiket, és dobjuk le magunkról köteleiket!
Zsolt 2: 4 Az egekben lakozó neveti, az Úr megcsúfolja őket.
Zsolt 2: 5 Majd szól nékik haragjában, és megrettenti őket gerjedelmében:
Zsolt 2: 6 Én kentem ám fel az én királyomat a Sionon, az én szent hegyemen!
Zsolt 2: 7 Törvényül hirdetem: Az Úr mondá nékem: Én fiam vagy te; én ma nemzettelek téged.
Zsolt 2: 8 Kérjed tőlem és odaadom néked a pogányokat örökségül, és birtokodul a föld határait.
Zsolt 2: 9 Összetöröd őket vasvesszővel: széjjelzúzod őket, mint cserépedényt.
Zsolt 2: 10 Azért, királyok, legyetek eszesek, és okuljatok földnek bírái!
Zsolt 2: 11 Szolgáljátok az Urat félelemmel, és örüljetek reszketéssel.
Zsolt 2: 12 Csókoljátok a Fiút, hogy meg ne haragudjék és el ne veszszetek az úton, mert hamar felgerjed az ő haragja. Boldogok mindazok, a kik ő benne bíznak!
Zsolt 3: 1 Dávid zsoltára; fia, Absolon elől való futásakor.
Zsolt 3: 2 Uram! mennyire megsokasodtak ellenségeim! sokan vannak a reám támadók!
Zsolt 3: 3 Sokan mondják az én lelkem felől: Nincs számára segítség Istennél, Szela.
Zsolt 3: 4 De te, oh Uram! paizsom vagy nékem, dicsőségem, az, aki felmagasztalja az én fejemet.
Zsolt 3: 5 Felszóval kiálték az Úrhoz, és ő meghallgata engemet, az ő szentsége hegyéről. Szela.
Zsolt 3: 6 Én lefekszem és elalszom; felébredek, mert az Úr támogat engem.
Zsolt 3: 7 Nem félek sok ezernyi néptől sem, a mely köröskörül felállott ellenem.
Zsolt 3: 8 Kelj fel Uram, tarts meg engem Istenem, mert te verted arczul minden ellenségemet; a gonoszok fogait összetörted.
Zsolt 3: 9 Az Úré a szabadítás; [legyen] a te népeden a te áldásod. Szela.
Zsolt 4: 1 Az éneklőmesternek a neginóthra, Dávid zsoltára.
Zsolt 4: 2 Mikor kiáltok, hallgass meg engem, igazságomnak Istene; szorultságomban tág tért adtál nékem; könyörülj rajtam és halld meg az én imádságomat!
Zsolt 4: 3 Emberek fiai! Meddig lesz gyalázatban az én dicsőségem? [Meddig] szerettek hiábavalóságot, és kerestek hazugságot? Szela.
Zsolt 4: 4 Tudjátok meg hát, hogy kedveltjévé választott az Úr; meghallja az Úr, ha hozzá kiáltok!
Zsolt 4: 5 Haragudjatok, de ne vétkezzetek: beszéljetek szívetekkel a ti ágyasházatokban és csillapodjatok! Szela.
Zsolt 4: 6 Igazságnak áldozatával áldozzatok, és bízzatok az Úrban.
Zsolt 4: 7 Sokan mondják: Kicsoda láttat velünk jót? Hozd fel reánk arczodnak világosságát, oh Uram!
Zsolt 4: 8 Nagyobb örömöt adsz [így] szívembe, mint a mikor sok az ő búzájok és boruk.
Zsolt 4: 9 Békességben fekszem le és legott elaluszom; mert te, Uram, egyedül adsz nékem bátorságos lakozást.
Zsolt 5: 1 Az éneklőmesternek a nehilótra, Dávid zsoltára.
Zsolt 5: 2 Uram, figyelmezz szavaimra; értsd meg az én sóhajtásomat!
Zsolt 5: 3 Ügyelj az én kiáltásom szavára, én Királyom és én Istenem; mert én hozzád imádkozom!
Zsolt 5: 4 Uram, jó reggel hallgasd meg az én szómat; jó reggel készülök hozzád és vigyázok.
Zsolt 5: 5 Mert nem olyan Isten vagy te, a ki hamisságban gyönyörködnél; nem lakhatik tenálad gonosz.
Zsolt 5: 6 Nem állhatnak meg szemeid előtt a kevélyek, gyűlölsz te minden bűnt cselekedőt.
Zsolt 5: 7 Elveszted, a kik hazugságot szólnak; a vérszopó és álnok embert útálja az Úr.
Zsolt 5: 8 Én pedig a te kegyelmed sokaságából házadba mehetek; leborulok szent templomodban a te félelmedben.
Zsolt 5: 9 Uram, vezess engem a te igazságodban az én ellenségeim miatt; egyengesd előttem a te útadat!
Zsolt 5: 10 Mert nincsen az ő szájokban egyenesség, belsejök csupa romlottság; nyitott sír az ő torkuk, nyelvökkel hizelkednek.
Zsolt 5: 11 Kárhoztasd őket, oh Isten; essenek el saját tanácsaik által; taszítsd el őket vétkeik sokasága miatt, mert fellázadtak ellened.
Zsolt 5: 12 És majd örülnek mindnyájan, a kik bíznak benned; mindörökké vígadjanak, és te megoltalmazod őket, és örvendeznek te benned, a kik szeretik a te nevedet.
Zsolt 5: 13 Mert te, Uram, megáldod az igazat, körülveszed a te jóvoltoddal, mint egy paizszsal.
Zsolt 6: 1 Az éneklőmesternek a neginóthra, a seminith szerint; Dávid zsoltára.
Zsolt 6: 2 Uram, ne feddj meg engem haragodban, és ne ostorozz engem búsulásodban.
Zsolt 6: 3 Könyörülj rajtam Uram, mert ellankadtam: gyógyíts meg engem Uram, mert megháborodtak csontjaim!
Zsolt 6: 4 Lelkem is igen megháborodott, és te, oh Uram, míglen?
Zsolt 6: 5 Térj vissza Uram, mentsd ki lelkemet, segíts meg engem kegyelmedért;
Zsolt 6: 6 Mert nincs emlékezés rólad a halálban, a seolban kicsoda dicsőít téged?
Zsolt 6: 7 Elfáradtam sóhajtozásomban, egész éjjel áztattam ágyamat, könyhullatással öntöztem nyoszolyámat.
Zsolt 6: 8 Szemem a bánattól elbágyadt, megvénhedett minden szorongatóm miatt.
Zsolt 6: 9 Távozzatok tőlem mind, ti bűnt cselekedők, mert meghallgatja az Úr az én siralmam szavát.
Zsolt 6: 10 Meghallgatja az Úr az én könyörgésemet, elfogadja az Úr az én imádságomat.
Zsolt 6: 11 Megszégyenül majd és igen megháborodik minden ellenségem; meghátrálnak és megszégyenülnek hirtelen.
Zsolt 7: 1 Dávid siggajonja, a melyet az Úrhoz énekelt a Benjáminita Kús beszéde miatt.
Zsolt 7: 2 Én Uram Istenem, benned bízom; oltalmazz meg engem minden üldözőmtől, és szabadíts meg engem,
Zsolt 7: 3 Hogy szét ne tépje, mint az oroszlán az én lelkemet, szét ne szaggassa, ha nincsen szabadító.
Zsolt 7: 4 Én Uram Istenem, ha cselekedtem ezt, ha hamisság van az én kezeimben.
Zsolt 7: 5 Ha gonoszszal fizettem jó emberemnek, és háborgattam ok nélkül való ellenségemet:
Zsolt 7: 6 [Akkor] ellenség üldözze lelkemet s érje el és tapodja földre az én életemet, és sujtsa porba az én dicsőségemet. Szela.
Zsolt 7: 7 Kelj fel, Uram, haragodban, emelkedjél fel ellenségeim dühe ellen; serkenj fel mellettem, te, a ki parancsoltál ítéletet!
Zsolt 7: 8 És népek gyülekezete vegyen téged körül, és felettök térj vissza a magasságba.
Zsolt 7: 9 Az Úr ítéli meg a népeket. Bírálj meg engem Uram, az én igazságom és ártatlanságom szerint!
Zsolt 7: 10 Szünjék meg, kérlek, a gonoszok rosszasága és erősítsd meg az igazat; mert az igaz Isten vizsgálja meg a szíveket és veséket.
Zsolt 7: 11 Az én paizsom az Istennél van, aki megszabadítja az igazszívűeket.
Zsolt 7: 12 Isten igaz biró; és olyan Isten, aki mindennap haragszik.
Zsolt 7: 13 Ha meg nem tér a [gonosz,] kardját élesíti, kézívét felvonja és felkészíti azt.
Zsolt 7: 14 Halálos eszközöket fordít reá, és megtüzesíti nyilait.
Zsolt 7: 15 Ímé, álnoksággal vajúdik [a gonosz], hamisságot fogan és hazugságot szül.
Zsolt 7: 16 Gödröt ás és mélyre vájja azt; de beleesik a verembe, a mit csinált.
Zsolt 7: 17 Forduljon vissza fejére az, a mit elkövetett, és szálljon feje tetejére az ő erőszakossága.
Zsolt 7: 18 Dicsérem az Urat az ő igazsága szerint, és éneklek a felséges Úr nevének.
Zsolt 8: 1 Az éneklőmesternek a gittithre; Dávid zsoltára.
Zsolt 8: 2 Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön, aki az egekre helyezted dicsőségedet.
Zsolt 8: 3 A csecsemők és csecsszopók szájával erősítetted meg hatalmadat a te ellenségeid miatt, hogy a gyűlölködőt és bosszúállót elnémítsd.
Zsolt 8: 4 Mikor látom egeidet, a te újjaidnak munkáját; a holdat és a csillagokat, a melyeket teremtettél:
Zsolt 8: 5 Micsoda az ember - [mondom] - hogy megemlékezel róla? és az embernek fia, hogy gondod van reá?
Zsolt 8: 6 Hiszen kevéssel tetted őt kisebbé az Istennél, és dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt!
Zsolt 8: 7 Úrrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél;
Zsolt 8: 8 Juhokat és mindenféle barmot, és még a mezőnek vadait is;
Zsolt 8: 9 Az ég madarait és a tenger halait, [mindent], a mi a tenger ösvényein jár.
Zsolt 8: 10 Mi Urunk Istenünk, mily felséges a te neved az egész földön!
Zsolt 9: 1 Az éneklőmesternek a múthlabbén szerint; Dávid zsoltára.
Zsolt 9: 2 Dicsérlek Uram teljes szívemmel, hirdetem minden csudatételedet.
Zsolt 9: 3 Örülök és örvendezek tebenned, zengedezem, oh Magasságos, a te nevedet;
Zsolt 9: 4 Hogy az én ellenségeim meghátráltak, elbuktak és elvesztek a te orczád előtt;
Zsolt 9: 5 Hogy véghezvitted ítéletemet és ügyemet: az ítélő- székben ültél, mint igaz bíró.
Zsolt 9: 6 Megdorgáltad a pogányokat, elvesztetted a gonoszt: nevöket mindörökre kitörölted.
Zsolt 9: 7 Az ellenség megszünt, elpusztult örökre; és a városoknak, a miket feldúltál még az emlékezetök is elveszett.
Zsolt 9: 8 Az Úr pedig örökké trónol, ítéletre készítette el az ő székét.
Zsolt 9: 9 És ő megítéli a világot igazsággal, törvényt tesz a népeknek méltányosan.
Zsolt 9: 10 És lesz az Úr nyomorultak kővára, kővár a szükség idején.
Zsolt 9: 11 Azért te benned bíznak, a kik ismerik a te nevedet; mert nem hagytad el, Uram, a kik keresnek téged.
Zsolt 9: 12 Zengjetek az Úrnak, aki Sionban lakik; hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit.
Zsolt 9: 13 Mert számon kéri a [kiontott] vért, megemlékezik rólok, nem feledkezik el a szegények kiáltásáról.
Zsolt 9: 14 Könyörülj rajtam, Uram! lásd meg az én nyomorúságomat, a mely gyűlölőim miatt van, aki felemelsz engem a halál kapuiból;
Zsolt 9: 15 Hogy hirdessem minden dicséretedet Sion leányának kapuiban; hadd örvendjek a te szabadításodban.
Zsolt 9: 16 Besülyedtek a pogányok a verembe, a melyet ástak; a hálóban, a melyet elrejtettek, megakadt a lábok.
Zsolt 9: 17 Megismertetett az Úr, ítéletet hozott; a gonoszt annak kezemunkájával ejtette el. Higgajon. Szela.
Zsolt 9: 18 Seolba jutnak a gonoszok, [oda] minden nép, a mely elfeledkezik Istenről.
Zsolt 9: 19 Mert a szegény nem lesz végképen elfelejtve, a nyomorultak reménye sem vész el örökre.
Zsolt 9: 20 Kelj fel Uram, ne hatalmasodjék el a halandó; ítéltessenek meg a pogányok te előtted!
Zsolt 9: 21 Rettentsd meg, Uram, őket; tudják meg a pogányok, hogy halandók ők! Szela.
Zsolt 10: 1 Uram, miért állasz távol? Miért rejtőzöl el a szükség idején?
Zsolt 10: 2 A gonosznak kevélysége miatt sanyarog a szegény. Essenek foglyul a cseleknek, a miket koholtak.
Zsolt 10: 3 Mert dicsekszik a gonosz az ő lelkének kivánságával, és a fösvény megveti és szidja az Urat.
Zsolt 10: 4 A gonosz az ő haragos kevélységében senkit sem tudakoz; nincs Isten, ez minden gondolatja.
Zsolt 10: 5 Szerencsések az ő útai minden időben; messze vannak tőle ítéleteid, elfújja minden ellenségét.
Zsolt 10: 6 Azt mondja szívében: Nem rendülök meg soha örökké, mert nem [esem] bajba.
Zsolt 10: 7 Szája telve átkozódással, csalárdsággal és erőszakossággal; nyelve alatt hamisság és álnokság.
Zsolt 10: 8 Az utczák zugaiban lappang, a rejtekhelyeken megöli az ártatlant, szemei lesnek az ügyefogyottra.
Zsolt 10: 9 Leselkedik a rejtekhelyen, leselkedik, mint az oroszlán az ő barlangjában, hogy elragadja a szegényt; elragadja a szegényt, mihelyt hálójába foghatja azt.
Zsolt 10: 10 Lenyomja, tiporja, és erejétől elesnek az ügyefogyottak.
Zsolt 10: 11 Azt mondja szívében: Elfelejtkezett Isten, elrejtette arczát: nem is látott soha!
Zsolt 10: 12 Kelj fel Úr-Isten, emeld fel kezedet; ne feledkezzél el a szegényekről!
Zsolt 10: 13 Miért szidja Istent a gonosz? [Miért] mondja szívében: Nem keresed [rajta.]
Zsolt 10: 14 Te látod [ezt,] mert te megnézed a hamisságot és a fájdalmat, hogy rávessed kezed. Te reád hagyja magát az ügyefogyott, az árvának is te vagy segedelme.
Zsolt 10: 15 Törd össze a gonosznak karját; és keressed a rosszon az ő gonoszságát, míg már nem találsz.
Zsolt 10: 16 Az Úr király mindenha és mindörökké; a pogányok kivesznek az ő földjéről.
Zsolt 10: 17 A szegények kivánságát meghallgatod, oh Uram! Megerősíted szívöket, füleiddel figyelmezel,
Zsolt 10: 18 Hogy ítéletet tégy az árvának és nyomorodottnak, hogy többé már ne rettentsen a földből való ember.
Zsolt 11: 1 Az éneklőmesternek; Dávidé. Az Úrban bízom; hogy mondhatjátok az én lelkemnek: fuss a ti hegyetekre, mint a madár?!
Zsolt 11: 2 Mert ímé, a gonoszok megvonják az íjat, ráillesztették nyilokat az idegre, hogy a sötétségben az igazszívűekre lövöldözzenek.
Zsolt 11: 3 Mikor a fundamentomok is elrontattak, mit cselekedett az igaz?
Zsolt 11: 4 Az Úr az ő szent templomában, az Úr trónja az egekben; az ő szemei látják, szemöldökei megpróbálják az emberek fiait.
Zsolt 11: 5 Az Úr az igazat megpróbálja, a gonoszt pedig, az álnokság kedvelőjét, gyűlöli az ő lelke.
Zsolt 11: 6 Hálókat hullat a gonoszokra; tűz, kénkő és égető szél az ő osztályrészök!
Zsolt 11: 7 Mert az Úr igaz; igazságot szeret, az igazak látják az ő orczáját.
Zsolt 12: 1 Az éneklőmesternek a seminithre; Dávid zsoltára.
Zsolt 12: 2 Segíts Uram, mert elfogyott a kegyes, mert eltüntek a hívek az emberek fiai közül.
Zsolt 12: 3 Hamisságot szól egyik a másiknak; hizelkedő ajakkal kettős szívből szólnak.
Zsolt 12: 4 Vágjaki az Úr mind a hizelkedő ajkakat, a nyelvet, a mely nagyokat mond.
Zsolt 12: 5 A kik ezt mondják: Nyelvünkkel felülkerekedünk, ajkaink velünk vannak; ki lehetne Úr felettünk?
Zsolt 12: 6 A szegények elnyomása miatt, a nyomorultak nyögése miatt legott felkelek, azt mondja az Úr; biztosságba helyezem azt, aki arra vágyik.
Zsolt 12: 7 Az Úr beszédei tiszta beszédek, [mint] földből való kohóban megolvasztott ezüst, hétszer megtisztítva.
Zsolt 12: 8 Te Uram, tartsd meg őket; őrizd meg őket e nemzetségtől örökké.
Zsolt 12: 9 Köröskörül járnak a gonoszok, mihelyt az alávalóság felmagasztaltatik az emberek fiai közt.
Zsolt 13: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 13: 2 Uram, meddig felejtkezel el rólam végképen? Meddig rejted el orczádat tőlem?
Zsolt 13: 3 Meddig tanakodjam lelkemben, bánkódjam szívemben naponként? Meddig hatalmaskodik az én ellenségem rajtam?
Zsolt 13: 4 Nézz ide, felelj nékem, Uram Istenem; világosítsd meg szemeimet, hogy el ne aludjam a halálra;
Zsolt 13: 5 Hogy ne mondja ellenségem: meggyőztem őt; háborgatóim ne örüljenek, hogy tántorgok.
Zsolt 13: 6 Mert én a te kegyelmedben bíztam, örüljön a szívem a te segítségednek; hadd énekeljek az Úrnak, hogy jót tett velem!
Zsolt 14: 1 Az éneklőmesternek; Dávidé. Azt mondja a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak, útálatosságot cselekedtek; nincs, aki jót cselekedjék.
Zsolt 14: 2 Az Úr letekintett a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső?
Zsolt 14: 3 Mindnyájan elhajlottak; egyetemben elromlottak, nincs, a ki jót cselekedjék, nincsen csak egy sem.
Zsolt 14: 4 Nem tudják-é [ezt] mind a gonosztévők, a kik megeszik az én népemet, mintha kenyeret ennének, az Urat [pedig] segítségül nem hívják?
Zsolt 14: 5 Majd rettegnek rettegéssel, mert Isten az igaz nemzetséggel van!
Zsolt 14: 6 A szegénynek tanácsát kicsúfoljátok, mert az Úr az ő bizodalma.
Zsolt 14: 7 Vajha eljőne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza népének foglyait, Jákób örül majd és vigad Izráel.
Zsolt 15: 1 Dávid zsoltára. Uram, kicsoda tartózkodhatik sátorodban, kicsoda lakozhatik szent hegyeden?
Zsolt 15: 2 aki tökéletességben jár, igazságot cselekszik, és igazat szól az ő szívében.
Zsolt 15: 3 Nem rágalmaz nyelvével; nem tesz rosszat felebarátjának, és nem szerez gyalázatot rokonainak.
Zsolt 15: 4 A megbélyegzett útálatos az ő szemeiben, de az Urat félőket tiszteli: aki kárára esküszik, és meg nem változtatja.
Zsolt 15: 5 Pénzét nem adja uzsorára, és nem vesz el ajándékot az ártatlan ellen. aki ezeket cselekszi, nem rendül meg soha örökké.
Zsolt 16: 1 Dávid miktámja. Tarts meg engem Istenem, mert benned bízom.
Zsolt 16: 2 Ezt mondom az Úrnak: Én Uram vagy te; feletted való jóm nincsen.
Zsolt 16: 3 A szentekben, a kik e földön vannak és a felségesekben, bennök van minden gyönyörűségem.
Zsolt 16: 4 Megsokasodnak fájdalmaik, a kik más [isten után] sietnek; nem áldozom meg véres italáldozatjokat és nem veszem nevöket ajkaimra.
Zsolt 16: 5 Az Úr az én osztályos részem és poharam; te támogatod az én sorsomat.
Zsolt 16: 6 Az én részem kies helyre esett, nyilván szép örökség jutott nékem.
Zsolt 16: 7 Áldom az Urat, aki tanácsot adott nékem; még éjjel is oktatnak engem az én veséim.
Zsolt 16: 8 Az Úrra néztem szüntelen; mert jobb kezem felől van, meg nem rendülök.
Zsolt 16: 9 Azért örül az én szívem és örvendez az én lelkem; testem is biztosságban lakozik.
Zsolt 16: 10 Mert nem hagyod lelkemet a Seolban; nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
Zsolt 16: 11 Te tanítasz engem az élet ösvényére, teljes öröm van tenálad; a te jobbodon gyönyörűségek vannak örökké.
Zsolt 17: 1 Dávid imádsága. Hallgasd meg, Uram, az igazságot, vedd észre könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra, mely nem jő csalárd ajakról.
Zsolt 17: 2 A te orczádtól jőjjön ki ítéletem, a te szemeid hadd lássanak igazat.
Zsolt 17: 3 Megpróbáltad az én szívemet, meglátogattál éjjel; próbáltál engem, nem találtál semmi [rosszat; ha tán] gondoltam [is], nem jött ki a számon.
Zsolt 17: 4 Az emberek cselekedeteinél a te ajkad igéjével vigyáztam az erőszakosnak ösvényeire.
Zsolt 17: 5 Ragaszkodtak lépteim a te ösvényeidhez, nem ingadoztak lábaim.
Zsolt 17: 6 Hívtalak én, mert te felelhetsz nékem, Istenem! Hajtsd hozzám füledet, hallgasd meg az én beszédemet.
Zsolt 17: 7 Mutasd meg csudálatosan a te kegyelmedet, aki megszabadítod jobboddal a te benned bízókat a támadóktól.
Zsolt 17: 8 Tarts meg engemet, mint szemed fényét; szárnyaid árnyékába rejts el engemet.
Zsolt 17: 9 A gonoszok elől, a kik pusztítanak engem; ellenségeim elől, a kik lelkendezve vesznek körül engem.
Zsolt 17: 10 Megkövéredett szívöket elzárták, szájokkal kevélyen szólanak.
Zsolt 17: 11 Körülvettek most minket mentünkben; szemeiket ránk szegzik, hogy földre terítsenek.
Zsolt 17: 12 Hasonlók az oroszlánhoz, a mely zsákmányra szomjaz, és a rejtekhelyen ülő oroszlánkölyökhöz.
Zsolt 17: 13 Kelj fel, oh Uram! Szállj vele szembe, terítsd le őt, szabadítsd meg lelkemet a gonosztól fegyvereddel;
Zsolt 17: 14 Az emberektől, oh Uram, kezeddel, a világ embereitől! Az ő osztályrészük az életben van; megtöltötted hasukat javaiddal, bővölködnek fiakkal, a miök pedig marad, gyermekeikre hagyják.
Zsolt 17: 15 Én igazságban nézem a te orczádat, megelégszem a te ábrázatoddal, midőn felserkenek.
Zsolt 18: 1 Az éneklőmesternek, az Úr szolgájától, Dávidtól, aki az Úrhoz ez ének szavait azon a napon mondotta, a melyen az Úr megszabadította őt minden ellenségének kezéből, és a Saul kezéből.
Zsolt 18: 2 És monda: Szeretlek Uram, én erősségem!
Zsolt 18: 3 Az Úr az én kősziklám, váram és szabadítóm; az én Istenem, az én kősziklám, ő benne bízom: az én paizsom, idvességem szarva, menedékem.
Zsolt 18: 4 Az Úrhoz kiáltok, aki dicséretre méltó, és megszabadulok ellenségeimtől.
Zsolt 18: 5 Halál kötelei vettek körül, s az istentelenség árjai rettentettek engem.
Zsolt 18: 6 A Seol kötelei vettek körül; a halál tőrei fogtak meg engem.
Zsolt 18: 7 Szükségemben az Urat hívtam, és az én Istenemhez kiáltottam; szavamat meghallá templomából, és kiáltásom eljutott füleibe.
Zsolt 18: 8 Megindult, megrendült a föld, s a hegyek fundamentomai inogtak; és megindultak, mert haragra gyúlt.
Zsolt 18: 9 Füst szállt fel orrából, és szájából emésztő tűz; izzó szén gerjedt belőle.
Zsolt 18: 10 Lehajtotta az eget és leszállt, és homály volt lábai alatt.
Zsolt 18: 11 Kérubon haladt és röpült, és a szelek szárnyain suhant.
Zsolt 18: 12 A sötétséget tette rejtekhelyévé; sátora körülötte a sötét felhők és sűrű fellegek.
Zsolt 18: 13 Az előtte lévő fényességből felhőin jégeső tört át és eleven szén.
Zsolt 18: 14 És dörgött az Úr a mennyekben, és a Magasságos zengett; és jégeső [hullt] és eleven szén.
Zsolt 18: 15 És kibocsátá nyilait és elszéleszté azokat, villámokat szórt és megháborította azokat.
Zsolt 18: 16 És meglátszottak a vizek medrei s megmutatkoztak a világ fundamentomai; a te feddésedtől, Uram, a te orrod leheletének fuvásától.
Zsolt 18: 17 Lenyúlt a magasból és felvett engem; kivont engem nagy vizekből.
Zsolt 18: 18 Megszabadított engem az én erős ellenségemtől, s az én gyűlölőimtől, a kik hatalmasabbak voltak nálamnál.
Zsolt 18: 19 Rám jöttek veszedelmem napján; de az Úr volt az én támaszom.
Zsolt 18: 20 És kivitt engem tágas helyre; kiragadt engem, mert kedvét leli bennem.
Zsolt 18: 21 Az Úr megfizetett nékem igazságom szerint, kezeimnek tisztasága szerint fizetett meg nékem;
Zsolt 18: 22 Mert megőriztem az Úrnak útait, és gonoszul nem távoztam el az én Istenemtől.
Zsolt 18: 23 Mert minden ítélete előttem, és rendeléseit nem hánytam el magamtól.
Zsolt 18: 24 És tökéletes voltam előtte, őrizkedtem az én vétkemtől.
Zsolt 18: 25 És megfizetett nékem az Úr az én igazságom szerint; kezeim tisztasága szerint, a mi szemei előtt van.
Zsolt 18: 26 Az irgalmashoz irgalmas vagy: a tökéleteshez tökéletes vagy.
Zsolt 18: 27 A tisztával tiszta vagy; s a visszáshoz visszás vagy.
Zsolt 18: 28 Mert te megtartod a nyomorult népet, és a kevély szemeket megalázod;
Zsolt 18: 29 Mert te gyujtod meg az én szövétnekemet; az Úr az én Istenem megvilágosítja az én sötétségemet.
Zsolt 18: 30 Mert általad táboron is átfutok, és az én Istenem által kőfalon is átugrom.
Zsolt 18: 31 Az Istennek útja tökéletes; az Úrnak beszéde tiszta; paizsuk ő mindazoknak, a kik bíznak benne.
Zsolt 18: 32 Mert kicsoda Isten az Úron kivül? És kicsoda kőszikla a mi Istenünkön kivül?
Zsolt 18: 33 Az Isten, aki felövez engem erővel, és tökéletessé teszi útamat:
Zsolt 18: 34 Olyanná teszi lábamat, mint a szarvasé, és az én magas helyeimre állít engem.
Zsolt 18: 35 Ő tanítja kezemet a harczra, karjaim meghajlítják az érczíjat.
Zsolt 18: 36 És adtad nékem a te idvességednek paizsát, és a te jobbod megszilárdított engem, és a te jóvoltod felmagasztalt engem.
Zsolt 18: 37 Kiszélesítetted lépésemet alattam, és nem tántorogtak lábaim.
Zsolt 18: 38 Üldözöm ellenségeimet és elérem őket, és nem térek vissza, míg meg nem semmisültek.
Zsolt 18: 39 Összetöröm őket, hogy fel sem kelhetnek; lábaim alá hullanak.
Zsolt 18: 40 Mert te öveztél fel engem erővel a harczra, alám görbeszted az ellenem felkelőket.
Zsolt 18: 41 És megadtad, hogy ellenségeim meghátráltak, és az én gyűlölőimet elpusztíthattam.
Zsolt 18: 42 Kiáltottak, de nem volt szabadító, az Úrhoz és nem felelt nékik.
Zsolt 18: 43 És apróra törtem őket, a milyen a szél elé való por, és megtapodtam őket mint utcza sarát.
Zsolt 18: 44 Megmentettél engem a nép pártoskodásaitól; nemzetek fejévé tettél engem; oly nép szolgál nékem, a melyet nem ismertem.
Zsolt 18: 45 A mint hall a fülök, engedelmeskednek, és idegenek is hizelegnek nékem.
Zsolt 18: 46 Az idegenek elepedtek, és reszketve jőnek elő zárt helyeikből.
Zsolt 18: 47 Él az Úr és áldott az én kősziklám, magasztaltassék hát az én idvességemnek Istene!
Zsolt 18: 48 Az Isten, aki bosszút áll értem, és népeket hajlít alám;
Zsolt 18: 49 aki megment engem ellenségeimtől. Még az ellenem felkelők fölött is felmagasztalsz engem, az erőszakos embertől megszabadítasz engem.
Zsolt 18: 50 Azért dicsérlek téged, Uram, a nemzetek között, és éneket zengek a te nevednek.
Zsolt 18: 51 Nagy segítséget ád az ő királyának és irgalmasságot cselekszik az ő felkentjével, Dáviddal és az ő magvával mindörökké.
Zsolt 19: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 19: 2 Az egek beszélik Isten dicsőségét, és kezeinek munkáját hirdeti az égboltozat.
Zsolt 19: 3 Nap napnak mond beszédet; éj éjnek ad jelentést.
Zsolt 19: 4 Nem [olyan] szó, sem [olyan] beszéd, a melynek hangja nem hallható:
Zsolt 19: 5 Szózatuk kihat az egész földre, és a világ végére az ő mondásuk. A napnak csinált bennök sátort.
Zsolt 19: 6 Olyan ez, mint egy vőlegény, aki az ő ágyasházából jön ki; örvend, mint egy hős, hogy futhatja a pályát.
Zsolt 19: 7 Kijövetele az ég [egyik] szélétől s forgása a [másik] széléig; és nincs semmi, a mi elrejtőzhetnék hevétől.
Zsolt 19: 8 Az Úrnak törvénye tökéletes, megeleveníti a lelket; az Úrnak bizonyságtétele biztos, bölcscsé teszi az együgyűt.
Zsolt 19: 9 Az Úrnak rendelései helyesek, megvidámítják a szívet; az Úrnak parancsolata világos, megvilágosítja a szemeket.
Zsolt 19: 10 Az Úrnak félelme tiszta, megáll mindörökké; az Úrnak ítéletei változhatatlanok s mindenestől fogva igazságosak.
Zsolt 19: 11 Kivánatosabbak az aranynál, még a sok színaranynál is; és édesebbek a méznél, még a színméznél is.
Zsolt 19: 12 Szolgádat is intik azok; a ki megtartja azokat, nagy jutalma van.
Zsolt 19: 13 Ki veheti észre a tévedéseket? Titkos bűnöktől tisztíts meg engemet.
Zsolt 19: 14 Tartsd távol a te szolgádat a szándékosoktól; ne uralkodjanak rajtam; akkor ártatlan leszek, és tiszta leszek, sok vétektől.
Zsolt 19: 15 Legyenek kedvedre valók szájam mondásai, és az én szívem gondolatai előtted, legyenek, oh Uram, kősziklám és megváltóm.
Zsolt 20: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 20: 2 Hallgasson meg téged az Úr a szükség idején; oltalmazzon meg téged a Jákób Istenének neve.
Zsolt 20: 3 Küldjön néked segítséget a szent helyről; és a Sionból támogasson téged.
Zsolt 20: 4 Emlékezzék meg minden ételáldozatodról, és égőáldozataidat találja kövéreknek. Szela.
Zsolt 20: 5 Cselekedjék veled szíved szerint, és teljesítse minden szándékodat.
Zsolt 20: 6 Hogy örvendhessünk a te szabadulásodban, és a mi Istenünk nevében zászlót [lobogtassunk: ] teljesítse az Úr minden kérésedet!
Zsolt 20: 7 Most tudom, hogy az Úr megsegíti felkentjét; meghallgatja őt szent egeiből jobbjának segítő erejével.
Zsolt 20: 8 Ezek szekerekben, amazok lovakban [bíznak;] mi pedig az Úrnak, a mi Istenünknek nevéről emlékezünk meg.
Zsolt 20: 9 Azok meghanyatlanak és elesnek; mi pedig felkelünk és megállunk.
Zsolt 20: 10 Uram, segítsd meg a királyt! Hallgasson meg minket, mikor kiáltunk hozzá.
Zsolt 21: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 21: 2 Uram, a te erősségedben örül a király, és a te segítségedben felette örvendez.
Zsolt 21: 3 Szívének kivánságát megadtad néki; és ajkainak kérését nem tagadtad meg. Szela.
Zsolt 21: 4 Sőt eléje vitted javaidnak áldásait; szín-arany koronát tettél fejére.
Zsolt 21: 5 Életet kért tőled: adtál néki hosszú időt, örökkévalót és végtelent.
Zsolt 21: 6 Nagy az ő dicsősége a te segítséged által; fényt és méltóságot adtál reája.
Zsolt 21: 7 Sőt áldássá tetted őt örökké, megvidámítottad őt színed örömével.
Zsolt 21: 8 Bizony a király bízik az Úrban, és nem inog meg, mert vele a Magasságosnak kegyelme.
Zsolt 21: 9 Megtalálja kezed minden ellenségedet; jobbod megtalálja gyűlölőidet.
Zsolt 21: 10 Tüzes kemenczévé teszed őket megjelenésed idején; az Úr az ő haragjában elnyeli őket és tűz emészti meg őket.
Zsolt 21: 11 Gyümölcsüket kiveszted e földről, és magvokat az emberek fiai közül.
Zsolt 21: 12 Mert gonoszságot terveztek ellened, csalárdságot gondoltak, de nem vihetik ki;
Zsolt 21: 13 Mert meghátráltatod őket, íved húrjait arczuknak feszíted.
Zsolt 21: 14 Emelkedjél fel Uram, a te erőddel, hadd énekeljünk, hadd zengedezzük hatalmadat!
Zsolt 22: 1 Az éneklőmesternek az ajjelethassakhar szerint; Dávid zsoltára.
Zsolt 22: 2 Én Istenem, én Istenem, miért hagytál el engemet? Távol van megtartásomtól jajgatásomnak szava.
Zsolt 22: 3 Én Istenem, kiáltok nappal, de nem hallgatsz meg; éjjel is és nincs nyugodalmam.
Zsolt 22: 4 Pedig te szent vagy, aki Izráel dícséretei között lakozol.
Zsolt 22: 5 Benned bíztak atyáink; bíztak és te megszabadítottad őket.
Zsolt 22: 6 Hozzád kiáltottak és megmenekültek; benned bíztak és nem szégyenültek meg.
Zsolt 22: 7 De én féreg vagyok s nem férfiú; embereknek csúfja és a nép útálata.
Zsolt 22: 8 A kik engem látnak, mind csúfolkodnak rajtam, félrehúzzák ajkaikat és hajtogatják fejöket:
Zsolt 22: 9 Az Úrra bízta magát, mentse meg őt; szabadítsa meg őt, hiszen gyönyörködött benne!
Zsolt 22: 10 Mert te hoztál ki engem az anyám méhéből, [és] biztattál engem anyámnak emlőin.
Zsolt 22: 11 Születésem óta a te gondod voltam; anyám méhétől fogva te voltál Istenem.
Zsolt 22: 12 Ne légy messze tőlem, mert közel a nyomorúság, és nincs, aki segítsen.
Zsolt 22: 13 Tulkok sokasága kerített be engem, körülfogtak engem Básán bikái.
Zsolt 22: 14 Feltátották rám szájokat, mint a ragadozó és ordító oroszlán.
Zsolt 22: 15 Mint a víz, úgy kiöntettem; csontjaim mind széthullottak; szívem olyan lett, mint a viasz, megolvadt belső részeim között.
Zsolt 22: 16 Erőm kiszáradt, mint cserép, nyelvem ínyemhez tapadt, és a halál porába fektetsz engemet.
Zsolt 22: 17 Mert ebek vettek körül engem, a gonoszok serege körülfogott; átlyukasztották kezeimet és lábaimat.
Zsolt 22: 18 Megszámlálhatnám minden csontomat, ők pedig csak néznek [s] bámulnak rám.
Zsolt 22: 19 Megosztoznak ruháimon, és köntösömre sorsot vetnek.
Zsolt 22: 20 De te, Uram, ne légy messze tőlem; én erősségem, siess segítségemre.
Zsolt 22: 21 Szabadítsd meg lelkemet a kardtól, s az én egyetlenemet a kutyák körmeiből.
Zsolt 22: 22 Ments meg engem az oroszlán torkából, és a bivalyok szarvai közül hallgass meg engem.
Zsolt 22: 23 Hadd hirdessem nevedet atyámfiainak, és dicsérjelek téged a gyülekezetben.
Zsolt 22: 24 Ti, a kik félitek az Urat, dicsérjétek őt! Jákób minden ivadékai dicsőítsétek őt, és féljétek őt Izráel minden magzata!
Zsolt 22: 25 Mert nem veti meg és nem útálja meg a szegény nyomorúságát; és nem rejti el az ő orczáját előle, és mikor kiált hozzá, meghallgatja.
Zsolt 22: 26 Felőled lesz dicséretem a nagy gyülekezetben. Az én fogadásaimat megadom azok előtt, a kik félik őt.
Zsolt 22: 27 Esznek a nyomorultak és megelégesznek, dicsérik az Urat, a kik őt keresik. Éljen szívetek örökké!
Zsolt 22: 28 Megemlékeznek és megtérnek az Úrhoz a föld minden határai, és leborul előtted a pogányok minden nemzetsége.
Zsolt 22: 29 Mert az Úré a királyi hatalom, uralkodik a pogányokon is.
Zsolt 22: 30 Esznek és leborulnak a föld gazdagai mind; ő előtte hajtanak térdet, a kik a porba hullanak, és aki életben nem tarthatja lelkét.
Zsolt 22: 31 Őt szolgálják a fiak, az Úrról beszélnek az utódoknak.
Zsolt 22: 32 Eljőnek s hirdetik az ő igazságát az ő utánok való népnek, hogy ezt cselekedte!
Zsolt 23: 1 Dávid zsoltára. Az Úr az én pásztorom; nem szűkölködöm.
Zsolt 23: 2 Fűves legelőkön nyugtat engem, [és] csendes vizekhez terelget engem.
Zsolt 23: 3 Lelkemet megvidámítja, az igazság ösvényein vezet engem az ő nevéért.
Zsolt 23: 4 Még ha a halál árnyékának völgyében járok is, nem félek a gonosztól, mert te velem vagy; a te veszsződ és botod, azok vigasztalnak engem.
Zsolt 23: 5 Asztalt terítesz nékem az én ellenségeim előtt; elárasztod fejem olajjal; csordultig van a poharam.
Zsolt 23: 6 Bizonyára jóságod és kegyelmed követnek engem életem minden napján, s az Úr házában lakozom hosszú ideig.
Zsolt 24: 1 Dávid zsoltára. Az Úré a föld s annak teljessége; a föld kereksége s annak lakosai.
Zsolt 24: 2 Mert ő alapította azt a tengereken, és a folyókon megerősítette.
Zsolt 24: 3 Kicsoda megy fel az Úr hegyére? És kicsoda áll meg az ő szent helyén?
Zsolt 24: 4 Az ártatlan kezű és tiszta szívű, aki nem adja lelkét hiábavalóságra, és nem esküszik meg csalárdságra.
Zsolt 24: 5 Áldást nyer az Úrtól, és igazságot az idvesség Istenétől.
Zsolt 24: 6 Ilyen az őt keresők nemzetsége, a Jákób [nemzetsége,] a kik a te orczádat keresik. Szela.
Zsolt 24: 7 Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel ti örökkévaló ajtók; hadd menjen be a dicsőség királya.
Zsolt 24: 8 Kicsoda ez a dicsőség királya? Az erős és hatalmas Úr, az erős hadakozó Úr.
Zsolt 24: 9 Ti kapuk, emeljétek fel fejeiteket, és emelkedjetek fel örökkévaló ajtók, hadd menjen be a dicsőség királya!
Zsolt 24: 10 Kicsoda ez a dicsőség királya? A seregek Ura, ő a dicsőség királya. Szela.
Zsolt 25: 1 Dávidé. Hozzád emelem, Uram, lelkemet!
Zsolt 25: 2 Istenem, benned bízom; ne szégyenüljek meg; ne örüljenek rajtam ellenségeim.
Zsolt 25: 3 Senki se szégyenüljön meg, aki téged vár; szégyenüljenek meg, a kik ok nélkül elpártolnak tőled.
Zsolt 25: 4 Útjaidat, Uram, ismertesd meg velem, ösvényeidre taníts meg engem.
Zsolt 25: 5 Vezess engem a te igazságodban és taníts engem, mert te vagy az én szabadító Istenem, mindennap várlak téged.
Zsolt 25: 6 Emlékezzél meg, Uram, irgalmasságodról és kegyelmedről, mert azok öröktől fogva vannak.
Zsolt 25: 7 Ifjúságomnak vétkeiről és bűneimről ne emlékezzél meg; kegyelmed szerint emlékezzél meg rólam, a te jóvoltodért, Uram!
Zsolt 25: 8 Jó és igaz az Úr, azért útba igazítja a vétkezőket.
Zsolt 25: 9 Igazságban járatja az alázatosokat, és az ő útjára tanítja meg az alázatosokat.
Zsolt 25: 10 Az Úrnak minden útja kegyelem és hűség azoknak, a kik szövetségét és bizonyságait megtartják.
Zsolt 25: 11 A te nevedért, Uram, bocsásd meg bűnömet, mert sok az.
Zsolt 25: 12 Kicsoda az, aki féli az Urat? Megmutatja annak az útat, a melyet válaszszon.
Zsolt 25: 13 Annak lelke megmarad a jóban, és magzatja örökli a földet.
Zsolt 25: 14 Az Úr bizodalmas az őt félőkhöz, és szövetségével oktatja őket.
Zsolt 25: 15 Szemeim mindenha az Úrra [néznek,] mert ő húzzaki a tőrből lábamat.
Zsolt 25: 16 Tekints reám és könyörülj rajtam, mert árva és szegény vagyok.
Zsolt 25: 17 Eláradtak szívemnek szorongásai, nyomorúságaimból szabadíts meg engem.
Zsolt 25: 18 Lásd meg szegénységemet és gyötrelmemet; bocsásd meg minden bűnömet.
Zsolt 25: 19 Lásd meg ellenségeimet, mert megsokasodtak, és gyilkos gyűlölséggel gyűlölnek engem.
Zsolt 25: 20 Őrizd meg lelkemet és szabadíts meg engem; ne szégyenüljek meg, hogy benned bíztam.
Zsolt 25: 21 Ártatlanság és becsület védelmezzenek meg engem, mert téged várlak.
Zsolt 25: 22 Mentsd ki, Isten, Izráelt minden bajából.
Zsolt 26: 1 Dávidé. Ítélj meg engem, Uram! mert én ártatlanságban éltem és az Úrban bíztam ingadozás nélkül.
Zsolt 26: 2 Próbálj meg, Uram, és kisérts meg, és vizsgáld meg veséimet és szívemet.
Zsolt 26: 3 Mert kegyelmed szemem előtt van, és hűségedben járok-kelek.
Zsolt 26: 4 Nem ültem együtt hivalkodókkal, és alattomosokkal nem barátkoztam.
Zsolt 26: 5 Gyűlölöm a rosszak társaságát, és a gonoszokkal együtt nem ülök.
Zsolt 26: 6 Ártatlanságban mosom kezemet, és oltárodat gyakorlom Uram!
Zsolt 26: 7 Hogy hallatós szóval dicsérjelek téged, és elbeszéljem minden csodatettedet.
Zsolt 26: 8 Uram, szeretem a te házadban való lakozást, és a te dicsőséged hajlékának helyét.
Zsolt 26: 9 Ne sorozd a bűnösökkel együvé lelkemet, sem életemet a vérszopókkal együvé,
Zsolt 26: 10 A kiknek kezében vétek van, és jobbjuk telve vesztegetéssel.
Zsolt 26: 11 Én pedig ártatlanságban élek; ments meg és könyörülj rajtam.
Zsolt 26: 12 Lábam megáll igazsággal; áldom az Urat a gyülekezetekben.
Zsolt 27: 1 Dávidé. Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?
Zsolt 27: 2 Ha gonoszok jőnek ellenem, hogy testemet egyék: szorongatóim és elleneim - ők botlanak meg és hullanak el.
Zsolt 27: 3 Ha tábor fog körül, nem fél szívem; habár had támad reám, mégis [ő benne] bízom én.
Zsolt 27: 4 Egyet kérek az Úrtól, azért esedezem: hogy lakhassam az Úr házában életemnek minden idejében; hogy nézhessem az Úrnak szépségét és gyönyörködhessem az ő templomában.
Zsolt 27: 5 Bizony elrejt engem az ő hajlékába a veszedelem napján; eltakar engem sátrának rejtekében, sziklára emel fel engem.
Zsolt 27: 6 Most is felül emeli fejemet ellenségeimen, a kik körültem vannak, és én az ő sátorában örömáldozatokkal áldozom, énekelek és zengedezek az Úrnak.
Zsolt 27: 7 Halld meg, Uram, hangomat - hívlak! Irgalmazz nékem és hallgass meg engem!
Zsolt 27: 8 Helyetted mondja a szívem: Az én orczámat keressétek! A te orczádat keresem, oh Uram!
Zsolt 27: 9 Ne rejtsd el orczádat előlem; ne utasítsd el szolgádat haraggal; te voltál segítőm, ne taszíts el és ne hagyj el engem, üdvösségemnek Istene!
Zsolt 27: 10 Ha atyám és anyám elhagynának is, az Úr magához vesz engem.
Zsolt 27: 11 Taníts meg engem a te útadra, oh Uram! Vezérelj engem egyenes ösvényen, az én üldözőim miatt.
Zsolt 27: 12 Ne adj át engem szorongatóim kivánságának, mert hamis tanúk támadnak ellenem, és erőszakot lihegnek.
Zsolt 27: 13 Bizony hiszem, hogy meglátom az Úr jóságát az élőknek földén!
Zsolt 27: 14 Várjad az Urat, légy erős; bátorodjék szíved és várjad az Urat.
Zsolt 28: 1 Dávidé. Hozzád kiáltok, Uram, én szirtem; ne fordulj el szótlanul tőlem, hogy ne legyek, ha néma maradnál, a sírba szállókhoz hasonló.
Zsolt 28: 2 Halld meg esedezéseimnek szavát, mikor kiáltok hozzád, és mikor felemelem kezeimet a te szentséged lakhelye felé.
Zsolt 28: 3 Ne számlálj engem a hitetlenek és gonosztevők közé, a kik békességgel szólnak felebarátaikhoz, pedig gonoszság van szívökben.
Zsolt 28: 4 Fizess meg nékik az ő cselekedeteik és igyekezetök rosszasága szerint; kezök munkája szerint fizess meg nékik; add meg nékik jutalmukat!
Zsolt 28: 5 Minthogy nem figyelnek az Úr cselekedeteire és kezének munkáira, lerontja őket és föl nem építi őket.
Zsolt 28: 6 Áldott az Úr, hogy meghallgatta esedezéseimnek szavát.
Zsolt 28: 7 Az Úr az én erőm és paizsom, ő benne bízott szívem és megsegíttettem; örvend szívem és énekemmel dicsérem őt.
Zsolt 28: 8 Az Úr az ő népének ereje, és az ő fölkentjének megtartó erőssége.
Zsolt 28: 9 Tartsd meg a te népedet és áldd meg a te örökségedet, legeltesd és magasztald fel őket mindörökké!
Zsolt 29: 1 Dávid zsoltára. Adjatok az Úrnak, ti fejedelmeknek fiai, adjatok az Úrnak tiszteletet és dicséretet!
Zsolt 29: 2 Adjátok az Úrnak neve tiszteletét, imádjátok az Urat szent ékességben.
Zsolt 29: 3 Az Úr szava [zeng] a vizek fölött, a dicsőség Istene mennydörög, az Úr ott van a nagy vizek felett.
Zsolt 29: 4 Az Úr szava erős; az Úr szava fenséges.
Zsolt 29: 5 Az Úr szava czédrusokat tördel, összetöri az Úr a Libánon czédrusait is.
Zsolt 29: 6 És ugrándoztatja azokat, mint a borjút, a Libánont és a Szirjónt, mint a bivalyfiat.
Zsolt 29: 7 Az Úr szava tűzlángokat szór.
Zsolt 29: 8 Az Úr szava megrengeti a pusztát, megrengeti az Úr Kádesnek pusztáját.
Zsolt 29: 9 Az Úr szava megborjaztatja a nőstény szarvasokat, lehántja az erdőket, és az ő hajlékában mindene azt mondja: dicső!
Zsolt 29: 10 Az Úr trónolt az özönvíz felett; így trónol az Úr, mint király, mindörökké.
Zsolt 29: 11 Az Úr ad erőt népének, az Úr megáldja népét békességgel.
Zsolt 30: 1 Dávid zsoltára. Templomszentelési ének.
Zsolt 30: 2 Magasztallak Uram, hogy felemeltél engem, és nem engedted, hogy ellenségeim örüljenek rajtam.
Zsolt 30: 3 Uram, Istenem, hozzád kiáltottam, és te meggyógyítottál engem!
Zsolt 30: 4 Uram, felhoztad a Seolból az én lelkemet, fölélesztettél a sírbaszállók közül.
Zsolt 30: 5 Zengedezzetek az Úrnak, ti hívei! Dicsőítsétek szent emlékezetét.
Zsolt 30: 6 Mert csak pillanatig [tart] haragja, [de] élethossziglan jóakarata; este bánat száll be [hozzánk], reggelre öröm.
Zsolt 30: 7 Azt mondtam azért én jó állapotomban: Nem rendülhetek meg soha.
Zsolt 30: 8 Uram, jókedvedből erősséget állítottál föl hegyemre; de elrejtéd orczádat, és megroskadtam.
Zsolt 30: 9 Hozzád kiáltok, Uram! Az én Uramnak irgalmáért könyörgök!
Zsolt 30: 10 Mit használ vérem, ha sírba szállok? Dicsér-e téged a por; hirdeti-é igazságodat?
Zsolt 30: 11 Hallgass meg, Uram, könyörülj rajtam! Uram, légy segítségem!
Zsolt 30: 12 Siralmamat vígságra fordítottad, leoldoztad gyászruhámat, körülöveztél örömmel.
Zsolt 30: 13 Hogy zengjen néked és el ne hallgasson felőled a dicséret: Uram, én Istenem, örökké dicsőítlek téged.
Zsolt 31: 1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára.
Zsolt 31: 2 Te benned bíztam, Uram! Ne szégyenüljek meg soha; igazságoddal szabadíts meg engem.
Zsolt 31: 3 Hajtsd hozzám füledet, hamar szabadíts meg; légy nékem erős kőszálam, erődített házam, hogy megtarts engem.
Zsolt 31: 4 Mert kősziklám és védőváram vagy te; vezess hát engem a te nevedért és vezérelj engemet.
Zsolt 31: 5 Ments ki engem a hálóból, a melyet titkon vetettek nékem; hiszen te vagy az én erősségem.
Zsolt 31: 6 Kezedre bízom lelkemet, te váltasz meg engemet, oh Uram, hűséges Isten.
Zsolt 31: 7 Gyűlölöm a hazug hiúságok híveit, és az Úrban bízom én.
Zsolt 31: 8 Hadd vigadjak és örüljek a te kegyelmednek, a miért meglátod nyomorúságomat [és] megismered a háborúságokban lelkemet;
Zsolt 31: 9 És nem rekesztesz be engem ellenség kezébe, [sőt] tágas térre állatod lábaimat.
Zsolt 31: 10 Könyörülj rajtam, Uram, mert szorongattatom; elsenyved a búbánat miatt szemem, lelkem, testem.
Zsolt 31: 11 Mert bánatban enyészik életem, és sóhajtásban [múlnak] éveim; bűnöm miatt roskadoz erőm, és kiasznak csontjaim.
Zsolt 31: 12 Temérdek üldözőm miatt csúfsággá lettem, kivált szomszédaimé, és ismerőseimnek félelmévé; a kik az utczán látnak, elfutnak tőlem.
Zsolt 31: 13 Töröltettem, akár a halott, az emlékezetből; olyanná lettem, mint az elroshadt edény.
Zsolt 31: 14 Mert hallottam sokak rágalmát, iszonyatosságot mindenfelől, a mint együtt tanácskoztak ellenem, és tervezték, hogy elrabolják lelkemet.
Zsolt 31: 15 De én benned bízom, Uram! Azt mondom: Te vagy Istenem.
Zsolt 31: 16 Életem ideje kezedben van: szabadíts meg ellenségeim kezéből és üldözőimtől.
Zsolt 31: 17 Világosítsd meg orczádat a te szolgádon, tarts meg engem jóvoltodból.
Zsolt 31: 18 Uram, ne szégyenüljek meg, mivelhogy hívlak téged; a gonoszok szégyenüljenek meg [és] pusztuljanak a Seolba.
Zsolt 31: 19 A hazug ajkak némuljanak el, a melyek vakmerően szólnak az igaz ellen, kevélységgel és megvetéssel.
Zsolt 31: 20 Mily bőséges a te jóságod, a melyet fentartasz a téged félőknek, [és] megbizonyítasz a te benned bízókon az emberek fiai előtt.
Zsolt 31: 21 Elrejted őket a te orczádnak rejtekében az emberek zendülései elől; sátorban őrzöd őket a perpatvarkodó nyelvektől.
Zsolt 31: 22 Áldott az Úr, hogy csodálatossá tette kegyelmét rajtam, mint egy megerősített városon!
Zsolt 31: 23 Én ugyan azt gondoltam ijedtemben: Elvettettem szemeid elől; de mégis, meghallgattad esedezéseimnek szavát, mikor kiáltottam hozzád.
Zsolt 31: 24 Szeressétek az Urat mind ti ő kedveltjei; a híveket megőrzi az Úr és bőven megfizet a kevélyen cselekvőknek!
Zsolt 31: 25 Legyetek erősek és bátorodjék a ti szívetek mindnyájan, a kik várjátok az Urat!
Zsolt 32: 1 Dávid tanítása. Boldog az, a kinek hamissága megbocsáttatott, vétke elfedeztetett.
Zsolt 32: 2 Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít, és lelkében csalárdság nincsen.
Zsolt 32: 3 Míg elhallgatám, megavultak csontjaim a napestig való jajgatás miatt.
Zsolt 32: 4 Míg éjjel-nappal rám nehezedék kezed, életerőm ellankadt, mintegy a nyár hevében. Szela.
Zsolt 32: 5 Vétkemet bevallám néked, bűnömet el nem fedeztem. Azt mondtam: Bevallom hamisságomat az Úrnak - és te elvetted rólam bűneimnek terhét. Szela.
Zsolt 32: 6 Azért hozzád fohászkodjék minden kegyes, alkalmas időben. Bár a nagy vizek áradnának, nem juthatnak azok el ő hozzá.
Zsolt 32: 7 Te vagy oltalmam, te mentesz meg veszedelemtől; végy körül engem a szabadulás örömével! Szela.
Zsolt 32: 8 Bölcscsé teszlek és megtanítlak téged az útra, a melyen járj; szemeimmel tanácsollak téged.
Zsolt 32: 9 Ne legyetek oktalanok, mint a ló, mint az öszvér, a melyeknek kantárral és zabolával kell szorítani az állát, [mert] nem közelít hozzád.
Zsolt 32: 10 Sok bánata van a gonosznak, de aki bízik az Úrban, kegyelemmel veszi azt körül.
Zsolt 32: 11 Örüljetek az Úrban, vigadozzatok ti igazak! Örvendezzetek mindnyájan ti egyeneslelkűek!
Zsolt 33: 1 Örvendezzetek ti igazak, az Úrban; a hívekhez illik a dícséret.
Zsolt 33: 2 Dicsérjétek az Urat cziterával; tízhúrú hárfával zengjetek néki.
Zsolt 33: 3 Énekeljetek néki új éneket, lantoljatok lelkesen, harsogón.
Zsolt 33: 4 Mert az Úr szava igaz, és minden cselekedete hűséges.
Zsolt 33: 5 Szereti az igazságot és törvényt; az Úr kegyelmével telve a föld.
Zsolt 33: 6 Az Úr szavára lettek az egek, és szájának leheletére minden seregök.
Zsolt 33: 7 Összegyűjti a tenger vizeit, mintegy tömlőbe; tárházakba rakja a hullámokat.
Zsolt 33: 8 Féljen az Úrtól mind az egész föld, rettegjen tőle minden földi lakó.
Zsolt 33: 9 Mert ő szólt és meglett, ő parancsolt és előállott.
Zsolt 33: 10 Az Úr elforgatja a nemzetek tanácsát, meghiúsítja a népek gondolatait.
Zsolt 33: 11 Az Úr tanácsa megáll mindörökké, szívének gondolatai nemzedékről-nemzedékre.
Zsolt 33: 12 Boldog nép az, a melynek Istene az Úr, az a nép, a melyet örökségül választott magának.
Zsolt 33: 13 Az égből letekint az Úr, látja az emberek minden fiát.
Zsolt 33: 14 Székhelyéről lenéz a föld minden lakosára.
Zsolt 33: 15 Ő alkotta mindnyájok szivét, [és] jól tudja minden tettöket.
Zsolt 33: 16 Nem szabadul meg a király nagy sereggel; a hős sem menekül meg nagy erejével;
Zsolt 33: 17 Megcsal a ló a szabadításban, nagy erejével sem ment meg.
Zsolt 33: 18 Ámde az Úr szemmel tartja az őt félőket, az ő kegyelmében bízókat,
Zsolt 33: 19 Hogy kimentse lelköket a halálból, és az éhségben [is] eltartsa őket.
Zsolt 33: 20 Lelkünk az Urat várja, segítségünk és paizsunk ő.
Zsolt 33: 21 Csak ő benne vigad a mi szívünk, csak az ő szent nevében bízunk!
Zsolt 33: 22 Legyen, Uram, a te kegyelmed rajtunk, a miképen bíztunk te benned.
Zsolt 34: 1 Dávidé, mikor elváltoztatta értelmét Abimélek előtt, és mikor ez elűzte őt és elment.
Zsolt 34: 2 Áldom az Urat minden időben, dicsérete mindig ajkamon van!
Zsolt 34: 3 Dicsekedik lelkem az Úrban; [s] hallják ezt a szegények és örülnek.
Zsolt 34: 4 Dicsőítsétek velem az Urat, és magasztaljuk együtt az ő nevét!
Zsolt 34: 5 Megkerestem az Urat és meghallgatott engem, és minden félelmemből kimentett engem.
Zsolt 34: 6 A kik ő reá néznek, azok felvidulnak, és arczuk meg nem pirul.
Zsolt 34: 7 Ez a szegény kiáltott, és az Úr meghallgatta, és minden bajából kimentette őt.
Zsolt 34: 8 Az Úr angyala tábort jár az őt félők körül és kiszabadítja őket.
Zsolt 34: 9 Érezzétek és lássátok meg, hogy jó az Úr! Boldog az az ember, aki ő benne bízik.
Zsolt 34: 10 Féljétek az Urat, ti szentjei! Mert a kik őt félik, nincs fogyatkozásuk.
Zsolt 34: 11 Az oroszlánok szűkölködnek, éheznek; de a kik az Urat keresik, semmi jót sem nélkülöznek.
Zsolt 34: 12 Jőjjetek fiaim, hallgassatok rám, megtanítlak titeket az Úr félelmére!
Zsolt 34: 13 Ki az az ember, a kinek tetszik az élet, és szeret napokat, hogy jót láthasson?
Zsolt 34: 14 Tartóztasd meg nyelvedet a gonosztól, és ajkadat a csalárd beszédtől.
Zsolt 34: 15 Kerüld a rosszat és cselekedjél jót; keresd a békességet és kövesd azt.
Zsolt 34: 16 Az Úr szemei az igazakon vannak, és az ő fülei azoknak kiáltásán;
Zsolt 34: 17 Az Úr orczája pedig a gonosztevőkön van, hogy kiirtsa, emlékezetöket a földről.
Zsolt 34: 18 [Ha igazak] kiáltnak, az Úr meghallgatja, és minden bajukból kimenti őket.
Zsolt 34: 19 Közel van az Úr a megtört szívekhez, és megsegíti a sebhedt lelkeket.
Zsolt 34: 20 Sok baja van az igaznak, de valamennyiből kimenti az Úr.
Zsolt 34: 21 Megőrzi minden csontját, egy sem töretik meg azokból.
Zsolt 34: 22 A gonoszt gonoszság öli meg, és meglakolnak, a kik gyűlölik az igazat.
Zsolt 34: 23 Az Úr kimenti az ő szolgái lelkét, és senki meg nem lakol, aki ő benne bízik.
Zsolt 35: 1 Dávidé. Perelj Uram a velem perlőkkel; harczolj a velem harczolókkal.
Zsolt 35: 2 Ragadj paizst és vértet, és kelj föl segítségemre.
Zsolt 35: 3 Szegezz dárdát és rekeszd el üldözőim útját, mondd lelkemnek: Én vagyok segítséged.
Zsolt 35: 4 Szégyen, gyalázat érje azokat, a kik lelkemet keresik; vettessenek hátra és piruljanak, a kik vesztemet koholják.
Zsolt 35: 5 Legyenek olyanok, mint a polyva a szél előtt; az Úrnak angyala verdesse [őket].
Zsolt 35: 6 Legyen útjok sötét, csuszamlós, s az Úrnak angyala kergesse őket.
Zsolt 35: 7 Mert ok nélkül vetették elém titkon vont hálójokat, és ok nélkül ástak vermet az én lelkemnek.
Zsolt 35: 8 Érje őt romlás váratlanul, fogja meg hálója, a melyet kivetett, essék belé a veszedelembe.
Zsolt 35: 9 Az én lelkem pedig vigad majd az Úrban, örvendezve szabadításában.
Zsolt 35: 10 Minden tetemem ezt mondja majd: Kicsoda olyan, mint te, Uram?! A ki megszabadítod a nyomorultat a nála erősebbtől, a szegényt és szűkölködőt az ő megrablójától.
Zsolt 35: 11 Erőszakos tanúk állnak elő; azt kérdezik tőlem, a miről nem tudok.
Zsolt 35: 12 Jóért roszszal fizetnek meg nékem, megrabolják lelkemet.
Zsolt 35: 13 Pedig én az ő betegségökben gyászba öltöztem, bőjttel gyötörtem lelkemet, imádságom kebelemre vissza-vissza szállt.
Zsolt 35: 14 Mintha barátom, testvérem volna, úgy jártam-keltem [érte;] mintha anyámat siratnám, úgy jártam bútól meghajolva:
Zsolt 35: 15 Ők pedig örültek az én bukásomon és összegyűltek; összegyűltek ellenem a rágalmazók, tudtom nélkül gyaláztak és nem nyugodtak,
Zsolt 35: 16 Ingyenélők léha csúfkodásai közt fogaikat vicsorgatva rám.
Zsolt 35: 17 Oh Uram, meddig nézed? Szabadítsd meg lelkemet tombolásaiktól, az oroszlánkölyköktől az én egyetlenemet.
Zsolt 35: 18 Dicsérlek a nagy gyülekezetben, az erős nép között magasztallak téged.
Zsolt 35: 19 Ne örüljenek rajtam az én hazug ellenségeim, méltatlan gyűlölőim se hunyorgassanak rám.
Zsolt 35: 20 Mert nem beszélnek békességet, hanem a kik békességesek e földön, azok ellen álnok dolgokat koholnak.
Zsolt 35: 21 Föltátották rám szájokat, azt mondták: Haha! Haha! Látta a szemünk.
Zsolt 35: 22 Láttad, oh Uram - ne hallgass, oh Uram; ne légy távol tőlem!
Zsolt 35: 23 Serkenj föl, ébredj ítéletemre, oh Uram, Istenem, az én ügyemért.
Zsolt 35: 24 Ítélj meg engem a te igazságod szerint, oh Uram, Istenem, hogy ne öröljenek rajtam!
Zsolt 35: 25 Ne mondhassák szívökben: Örülj mi lelkünk! Ne mondhassák: Elnyeltük őt!
Zsolt 35: 26 Szégyenüljenek meg, piruljanak együttesen, a kik bajomnak örülnek; szégyen és gyalázat borítsa be őket, a kik felfuvalkodtak ellenem.
Zsolt 35: 27 Vigadjanak és örüljenek, a kik kivánják az én igazságomat, hadd mondják mindenkor: Nagy az Úr, aki kivánja az ő szolgájának békességét.
Zsolt 35: 28 Az én nyelvem pedig hirdetni fogja a te igazságodat, a te dicsőségedet minden napon.
Zsolt 36: 1 Az éneklőmesternek; az Úr szolgájáé, Dávidé.
Zsolt 36: 2 A gonosznak hamissága felől így gondolkozom szívemben: nincs ő előtte isten-félelem;
Zsolt 36: 3 Mert hízeleg néki önmagának, ha bűnét elkövetheti, ha gyűlölködhetik.
Zsolt 36: 4 Szájának beszéde hiábavalóság és hamisság; megszünt bölcs lenni [és] jót cselekedni.
Zsolt 36: 5 Hiábavalóságot gondol ágyában; nem a jó útra áll, [és] nem veti meg a rosszat.
Zsolt 36: 6 Uram, az égig [ér] a te kegyelmességed; a te hűséged a felhőkig!
Zsolt 36: 7 Igazságod, mint Isten hegyei; ítéleteid, [mint] a nagy mélységek; az embert és barmot te tartod meg, Uram!
Zsolt 36: 8 Oh Isten, milyen drága a te kegyelmességed; az embernek fiai a te szárnyaidnak árnyékába menekülnek.
Zsolt 36: 9 Dúslakodnak házadnak bőséges javaiban; megitatod őket gyönyörűségeid folyóvizéből.
Zsolt 36: 10 Mert nálad van az életnek forrása; a te világosságod által látunk világosságot.
Zsolt 36: 11 Terjeszd ki kegyelmességedet a te ismerőidre, és igazságodat az igaz szívűekre.
Zsolt 36: 12 Ne támadjon engem a kevélynek lába, és ne üldözzön engem a gonosznak keze.
Zsolt 36: 13 Hullnak már a gonosztevők; eltaszíttatnak és nem állhatnak fel!
Zsolt 37: 1 Dávidé. Ne bosszankodjál az elvetemültekre, ne irígykedjél a gonosztevőkre.
Zsolt 37: 2 Mert hirtelen levágattatnak, mint a fű, s mint a gyönge növény elfonnyadnak.
Zsolt 37: 3 Bízzál az Úrban és jót cselekedjél; e földön lakozzál és hűséggel élj.
Zsolt 37: 4 Gyönyörködjél az Úrban, és megadja néked szíved kéréseit.
Zsolt 37: 5 Hagyjad az Úrra a te útadat, és bízzál benne, majd ő teljesíti.
Zsolt 37: 6 Felhozza a te igazságodat, mint a világosságot, és a te jogodat, miként a delet.
Zsolt 37: 7 Csillapodjál le az Úrban és várjad őt; ne bosszankodjál arra, a kinek útja szerencsés, [se] arra, a ki álnok tanácsokat követ.
Zsolt 37: 8 Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet; ne bosszankodjál, csak rosszra vinne!
Zsolt 37: 9 Mert az elvetemültek kivágattatnak; de a kik az Urat várják, öröklik a földet.
Zsolt 37: 10 Egy kevés [idő] még és nincs gonosz; nézed a helyét és nincsen ott.
Zsolt 37: 11 A szelidek pedig öröklik a földet, és gyönyörködnek nagy békességben.
Zsolt 37: 12 Fondorkodik a gonosz az igaz ellen, és fogait csikorgatja rá:
Zsolt 37: 13 Az Úr neveti őt, mert látja, hogy eljő az ő napja.
Zsolt 37: 14 Fegyvert vonnak a gonoszok; felvonják ívöket, hogy a szegényt és nyomorultat elejtsék, [és] leöljék az igazán élőket;
Zsolt 37: 15 [De] fegyverök saját szívökbe hat, és ívök eltörik.
Zsolt 37: 16 Jobb a kevés az igaznak, mint a sok gonosznak az ő gazdagsága.
Zsolt 37: 17 Mert a gonoszok karja eltörik, de az igazakat támogatja az Úr.
Zsolt 37: 18 Jól tudja az Úr a feddhetetleneknek napjait, és hogy örökségök mindörökké meglesz.
Zsolt 37: 19 Nem szégyenülnek meg a veszedelmes időben, és jóllaknak az éhség napjaiban.
Zsolt 37: 20 De a gonoszok elvesznek, és az Úrnak ellensége, mint a liget ékessége, elmúlik, füstként múlik el.
Zsolt 37: 21 Kölcsön kér a gonosz és meg nem fizet, de az igaz irgalmas és adakozó.
Zsolt 37: 22 Mert a kiket ő megáld, öröklik a földet, és a kiket ő megátkoz, kivágattatnak azok.
Zsolt 37: 23 Az Úr szilárdítja meg az igaz ember lépteit, és útját kedveli.
Zsolt 37: 24 Ha elesik, nem terül el, mert az Úr támogatja kezével.
Zsolt 37: 25 Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.
Zsolt 37: 26 Mindennapon irgalmatoskodik és kölcsön ad, és az ő magzatja áldott.
Zsolt 37: 27 Kerüld a rosszat és jót cselekedjél, és megmaradsz mindörökké.
Zsolt 37: 28 Mert az Úr szereti az ítéletet, és el nem hagyja az ő kegyeseit; megőrzi őket mindörökké, a gonoszok magvát pedig kiirtja.
Zsolt 37: 29 Az igazak öröklik a földet, és mindvégig rajta lakoznak.
Zsolt 37: 30 Bölcseséget beszél az igaznak szája, és a nyelve ítéletet szól.
Zsolt 37: 31 Istenének törvénye van szívében, lépései nem ingadoznak.
Zsolt 37: 32 Leselkedik a gonosz az igazra, és halálra keresi azt;
Zsolt 37: 33 De az Úr nem hagyja azt annak kezében, sem nem kárhoztatja, mikor megítéltetik.
Zsolt 37: 34 Várjad az Urat, őrizd meg az ő útját; és fölmagasztal téged, hogy örököld a földet; és meglátod, a mikor kiirtatnak a gonoszok.
Zsolt 37: 35 Láttam elhatalmasodni a gonoszt és szétterjeszkedett az, mint egy gazdag lombozatú vadfa;
Zsolt 37: 36 De elmult és ímé nincsen! kerestem, de nem található.
Zsolt 37: 37 Ügyelj a feddhetetlenre, nézd a becsületest, mert a jövendő a béke emberéé.
Zsolt 37: 38 De a bűnösök mind elvesznek; a gonosznak vége pusztulás.
Zsolt 37: 39 Az igazak segedelme pedig az Úrtól van; ő az ő erősségök a háborúság idején.
Zsolt 37: 40 Megvédi őket az Úr és megszabadítja őket; megszabadítja őket a gonoszoktól és megsegíti őket, mert ő benne bíznak.
Zsolt 38: 1 Dávid zsoltára emlékeztetőül.
Zsolt 38: 2 Uram, haragodban ne fenyíts meg engem; felgerjedésedben ne ostorozz meg engem!
Zsolt 38: 3 Mert nyilaid belém akadtak, és kezed rám nehezült.
Zsolt 38: 4 Nincs épség testemben a te haragodtól; nincs békesség csontjaimban vétkeim miatt.
Zsolt 38: 5 Mert bűneim elborítják fejemet; súlyos teherként, erőm felett.
Zsolt 38: 6 Megsenyvedtek, megbűzhödtek sebeim oktalanságom miatt.
Zsolt 38: 7 Lehorgadtam, meggörbedtem nagyon; naponta szomorúan járok.
Zsolt 38: 8 Mert derekam megtelt gyulladással, és testemben semmi ép sincsen.
Zsolt 38: 9 Erőtlen és összetört vagyok nagyon, s szívem keserűsége miatt jajgatok.
Zsolt 38: 10 Uram, előtted van minden kívánságom, és nincs előled elrejtve az én nyögésem!
Zsolt 38: 11 Szívem dobogva ver, elhágy erőm, s szemem világa - az sincs már velem.
Zsolt 38: 12 Szeretteim és barátaim félreállanak csapásomban; rokonaim pedig messze állanak.
Zsolt 38: 13 De tőrt vetnek, a kik életemre törnek, és a kik bajomra törnek; hitványságokat beszélnek, és csalárdságot koholnak mindennap.
Zsolt 38: 14 De én, mint a siket, nem hallok, és olyan vagyok, mint a néma, aki nem nyitja föl száját.
Zsolt 38: 15 És olyanná lettem, mint az, aki nem hall, és szájában nincsen ellenmondás.
Zsolt 38: 16 Mert téged vártalak Uram, te hallgass meg Uram, Istenem!
Zsolt 38: 17 Mert azt gondolom: csak ne örülnének rajtam; mikor lábam ingott, hatalmaskodtak ellenem!
Zsolt 38: 18 És bizony közel vagyok az eleséshez, és bánatom mindig előttem van.
Zsolt 38: 19 Sőt bevallom bűneimet, bánkódom vétkem miatt.
Zsolt 38: 20 De ellenségeim élnek, erősödnek; megsokasodtak hazug gyűlölőim,
Zsolt 38: 21 És a kik jóért roszszal fizetnek; ellenem törnek, a miért én jóra törekszem.
Zsolt 38: 22 Ne hagyj el Uram Istenem, ne távolodjál el tőlem!
Zsolt 38: 23 Siess segítségemre, oh Uram, én szabadítóm!
Zsolt 39: 1 Az éneklőmesternek Jeduthunnak, Dávid zsoltára.
Zsolt 39: 2 Mondám: nosza vigyázok útaimra, hogy ne vétkezzem nyelvemmel; megzabolázom szájamat, a míg előttem van a hitetlen.
Zsolt 39: 3 Elnémultam, vesztegléssel hallgattam a jóról, de fájdalmam felzaklatódott.
Zsolt 39: 4 Fölhevült bennem az én szívem, gondolatomban tűz gerjede fel, így szólék [azért] az én nyelvemmel:
Zsolt 39: 5 Jelentsd meg Uram az én végemet és napjaim mértékét, mennyi az? Hadd tudjam, hogy milyen múlandó vagyok.
Zsolt 39: 6 Ímé tenyérnyivé tetted napjaimat, és az én életem te előtted, mint a semmi. Bizony merő hiábavalóság minden ember, akárhogyan áll is! Szela.
Zsolt 39: 7 Bizony árnyékként jár az ember; bizony csak hiába szorgalmatoskodik; rakásra gyűjt, de nem tudja, ki takarítja be azokat!
Zsolt 39: 8 Most azért, mit reméljek, oh Uram?! Te benned van bizodalmam.
Zsolt 39: 9 Ments ki engem minden álnokságomból; ne tégy engem bolondok csúfjává!
Zsolt 39: 10 Megnémultam, nem nyitom fel szájamat, mert te cselekedted.
Zsolt 39: 11 Vedd le rólam a te ostorodat; kezed fenyítéke miatt elenyészem én.
Zsolt 39: 12 Mikor a bűn miatt büntetéssel fenyítesz valakit, elemészted, mint moly, az ő szépségét. Bizony merő hiábavalóság minden ember. Szela.
Zsolt 39: 13 Halld meg Uram az én könyörgésemet, figyelmezzél kiáltásomra, könyhullatásomra ne vesztegelj; mert én jövevény vagyok te nálad, zsellér, mint minden én ősöm.
Zsolt 39: 14 Ne nézz reám, hadd enyhüljek meg, mielőtt elmegyek és nem leszek többé!
Zsolt 40: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 40: 2 Várván vártam az Urat, és hozzám hajolt, és meghallgatta kiáltásomat.
Zsolt 40: 3 És kivont engem a pusztulás gödréből, a sáros fertőből, és sziklára állította fel lábamat, megerősítvén lépteimet.
Zsolt 40: 4 És új éneket adott szájamba, a mi Istenünknek dicséretét; sokan látták és megfélemlettek, és bíztak az Úrban.
Zsolt 40: 5 Boldog ember az, aki az Úrba vetette bizodalmát, és nem fordul a kevélyekhez és a hazugságra vetemedettekhez!
Zsolt 40: 6 Sokat cselekedtél te, Uram Istenem, a te csodáiddal és terveiddel mi érettünk; semmi sem hasonlítható hozzád; hirdetném és elbeszélném, [de] többek, semhogy elszámlálhatnám.
Zsolt 40: 7 Véres áldozatot és ételáldozatot nem kedveltél; füleimet fölnyitottad; égőáldozatot és bűnért való áldozatot sem kívántál.
Zsolt 40: 8 Akkor azt mondtam: Ímé jövök; a könyvtekercsben írva van felőlem,
Zsolt 40: 9 Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van.
Zsolt 40: 10 Vígan hirdetem az igazságosságot a nagy gyülekezetben; ímé, nem tartom vissza ajkamat, te tudod, óh Uram!
Zsolt 40: 11 Igazságosságodat nem rejtem el szívemben, elmondom a te hűségedet és segítségedet; nem titkolom el kegyelmedet és igazságodat a nagy gyülekezetben.
Zsolt 40: 12 Te, Uram, ne tartsd vissza tőlem irgalmadat; kegyelmed és igazságod mindig megóvnak engem.
Zsolt 40: 13 Mert bajok vettek engem körül, a melyeknek számuk sincsen; utolértek bűneim, a melyeket végig sem nézhetek; számosabbak a fejem hajszálainál, és a szívem [is] elhagyott engem.
Zsolt 40: 14 Tessék Uram néked, hogy megments engemet; siess Uram segítségemre!
Zsolt 40: 15 Szégyenüljenek meg és piruljanak mind, a kik életemre törnek, hogy elragadják azt; riadjanak vissza, gyalázat érje, a kik bajomat kívánják.
Zsolt 40: 16 Pusztuljanak el az ő gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
Zsolt 40: 17 Örülnek és örvendeznek majd mindazok, a kik téged keresnek; azt mondják mindenha: Magasztaltassék fel az Úr, a kik szeretik a te szabadításodat.
Zsolt 40: 18 Rólam is, noha én szegény és nyomorult vagyok, az én Uram visel gondot. Te vagy segítségem, szabadítóm, oh Istenem, ne késsél!
Zsolt 41: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 41: 2 Boldog, aki a nyomorultra gondol; a veszedelem napján megmenti azt az Úr.
Zsolt 41: 3 Az Úr megőrzi azt és élteti azt; boldog lesz e földön, és nem adhatod oda ellenségei kivánságának.
Zsolt 41: 4 Az Úr megerősíti őt az ő betegágyán; bármilyen az ágya, megkönnyíted betegségében.
Zsolt 41: 5 Én azt mondtam: Uram kegyelmezz nékem, gyógyítsd meg lelkemet, mert vétkeztem ellened!
Zsolt 41: 6 Ellenségeim rosszat mondanak felőlem: Mikor hal meg és vész ki a neve?
Zsolt 41: 7 Ha látogatni jön [be valaki,] hiábavalóságot beszél; szíve álnokságot gyűjt össze magának, kimegy az utczára [és] beszél.
Zsolt 41: 8 Minden gyűlölőm együtt suttog reám, gonoszat koholnak ellenem:
Zsolt 41: 9 Istennek átka szállott ő reá, s mivelhogy benne fekszik, nem kél fel többé!
Zsolt 41: 10 Még az én jóakaróm is, a kiben bíztam, aki kenyeremet ette, fölemelte sarkát ellenem.
Zsolt 41: 11 De te Uram, könyörülj rajtam és emelj föl engemet, hadd fizessek meg nékik!
Zsolt 41: 12 Abból tudom meg, hogy kedvelsz engemet, ha ellenségem nem ujjong felettem;
Zsolt 41: 13 Engem pedig feddhetetlenségemben támogatsz, és színed elé állatsz mindenha.
Zsolt 41: 14 Áldott az Úr, Izráelnek Istene öröktől fogva mindörökké. Ámen, ámen!
Zsolt 42: 1 Az éneklőmesternek; Kóráh fiainak tanítása.
Zsolt 42: 2 Mint a szarvas kivánkozik a folyóvizekre, úgy kivánkozik az én lelkem hozzád, oh Isten!
Zsolt 42: 3 Szomjuhozik lelkem Istenhez, az élő Istenhez; mikor mehetek el és jelenhetek meg Isten előtt?
Zsolt 42: 4 Könyhullatásom volt kenyerem éjjel és nappal, mikor mindennap azt mondták nékem: "Hol van a te Istened?"
Zsolt 42: 5 Mikor ezekről emlékezem, megkeseredem lelkemben; mert nagy csoportban vonultam [ezelőtt] és ujjongó örömmel és hálaadással vezettem őket, az ünneplő sokaságot, az Isten házáig.
Zsolt 42: 6 Miért csüggedsz el lelkem és nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki az ő orczájának szabadításáért.
Zsolt 42: 7 Istenem! elcsügged bennem az én lelkem; azért emlékezem reád a Jordán és Hermon földjéről, a Miczár hegyéről.
Zsolt 42: 8 Örvény örvényt hív elő zuhatagjaid hangjára; minden vízáradásod és hullámod összecsap fölöttem!
Zsolt 42: 9 Nappal kiküldte kegyelmét az Úr, éjjel éneke volt velem, imádság az én életem Istenéhez.
Zsolt 42: 10 Hadd mondjam Istennek, az én kőszálamnak: Miért felejtkeztél el rólam? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
Zsolt 42: 11 Mintha zúzódás volna csontjaimban, mikor gyaláznak engem az én szorongatóim, naponként ezt mondván nékem: Hol van a te Istened?
Zsolt 42: 12 Miért csüggedsz el lelkem, és miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
Zsolt 43: 1 Ítélj meg engem oh Isten! és oltalmazd meg ügyemet az irgalmatlan nemzetség ellen; az álnok és hamis embertől szabadíts meg engem.
Zsolt 43: 2 Hiszen te vagy oltalmam Istene, miért vetettél hát meg engemet? Miért kell gyászban járnom ellenség háborgatása miatt?
Zsolt 43: 3 Küldd el világosságodat és igazságodat, azok vezessenek engem; vigyenek el a te szent hegyedre és hajlékaidba.
Zsolt 43: 4 Hadd menjek be Isten oltárához, vígasságos örömömnek Istenéhez, és hadd dicsérjelek téged cziterával, Isten, én Istenem!
Zsolt 43: 5 Miért csüggedsz el lelkem, miért nyughatatlankodol bennem? Bízzál Istenben, mert még hálát adok én néki, az én szabadítómnak és Istenemnek.
Zsolt 44: 1 Az éneklőmesternek; a Kóráh fiainak tanítása.
Zsolt 44: 2 Oh Isten! füleinkkel hallottuk, atyáink beszélték el nékünk a dolgot, a melyet napjaikban, a hajdankor napjaiban cselekedtél.
Zsolt 44: 3 Nemzeteket űztél te ki saját kezeddel, őket pedig beplántáltad; népeket törtél össze, őket pedig kiterjesztetted.
Zsolt 44: 4 Mert nem az ő fegyverökkel szereztek földet, és nem az ő karjok segített nékik; hanem a te jobbod, a te karod és a te orczád világossága, mert kedvelted őket.
Zsolt 44: 5 Te magad vagy az én királyom oh Isten! Rendelj segítséget Jákóbnak!
Zsolt 44: 6 Általad verjük le szorongatóinkat; a te neveddel tapodjuk le támadóinkat.
Zsolt 44: 7 Mert nem az ívemben bízom, és kardom sem védelmez meg engem;
Zsolt 44: 8 Hanem te szabadítasz meg minket szorongatóinktól, és gyűlölőinket te szégyeníted meg.
Zsolt 44: 9 Dicsérjük Istent mindennap, és mindörökké magasztaljuk nevedet. Szela.
Zsolt 44: 10 Mégis megvetettél, meggyaláztál minket, és nem vonulsz ki seregeinkkel.
Zsolt 44: 11 Megfutamítottál minket szorongatóink előtt, és a kik gyűlölnek minket, fosztogattak magoknak.
Zsolt 44: 12 Oda dobtál minket vágó-juhok gyanánt, és szétszórtál minket a nemzetek között.
Zsolt 44: 13 Eladtad a te népedet nagy olcsón, és nem becsülted az árát magasra.
Zsolt 44: 14 Csúfságul vetettél oda minket szomszédainknak, gúnyra és nevetségre a körültünk levőknek.
Zsolt 44: 15 Példabeszédül vetettél oda a pogányoknak, fejcsóválásra a népeknek.
Zsolt 44: 16 Gyalázatom naponta előttem van, és orczám szégyene elborít engem.
Zsolt 44: 17 A csúfolók és káromlók szaváért, az ellenség és a bosszúálló miatt.
Zsolt 44: 18 Mindez utolért minket, mégsem feledtünk el téged, és nem szegtük meg a te frigyedet.
Zsolt 44: 19 Nem pártolt el tőled a mi szívünk, sem lépésünk nem tért le a te ösvényedről:
Zsolt 44: 20 Noha kiűztél minket a sakálok helyére, és reánk borítottad a halál árnyékát.
Zsolt 44: 21 Ha elfeledtük volna Istenünk nevét, és kiterjesztettük volna kezünket idegen istenhez:
Zsolt 44: 22 Nemde kifürkészte volna ezt Isten? Mert ő jól ismeri a szívnek titkait.
Zsolt 44: 23 Bizony te éretted gyilkoltak minket mindennapon; tekintettek bennünket, mint vágó-juhokat.
Zsolt 44: 24 Serkenj fel! Miért alszol Uram?! Kelj fel, ne vess el [minket] örökké!
Zsolt 44: 25 Miért rejted el orczádat, és felejted el nyomorúságunkat és háborúságunkat?
Zsolt 44: 26 Bizony porba hanyatlik lelkünk, a földhöz tapad testünk.
Zsolt 44: 27 Kelj fel a mi segítségünkre, ments meg minket a te kegyelmedért!
Zsolt 45: 1 Az éneklőmesternek a sosannimra, Kóráh fiainak tanítása; ének a szerelmetesről.
Zsolt 45: 2 Fölbuzog szívem szép beszédre. Mondom: művem a királynak szól. Nyelvem gyors írónak tolla.
Zsolt 45: 3 Szebb, szebb vagy az ember fiainál, kedvesség ömledez ajakidon, azért áldott meg az Isten örökké.
Zsolt 45: 4 Kösd derekadra kardodat vitéz! Dicsőségedet és ékességedet.
Zsolt 45: 5 És ékességedben haladj diadallal az igazságért, a szelidségért [és] jogért, és rettenetesre tanítson meg téged a te jobb kezed.
Zsolt 45: 6 Nyilaid élesek; népek hullanak alád; a király ellenségeinek szívében.
Zsolt 45: 7 Trónod oh Isten örökkévaló; igazságnak pálczája a te királyságodnak pálczája.
Zsolt 45: 8 Szereted az igazságot, gyűlölöd a gonoszságot, azért kent fel Isten, a te Istened öröm olajával társaid fölé.
Zsolt 45: 9 Mirrha, áloe, kácziaillatú minden öltözeted; elefántcsont palotából zeneszóval vidámítnak téged.
Zsolt 45: 10 Királyok leányai a te ékességeid; jobb kezed felől királyné áll ofiri aranyban.
Zsolt 45: 11 Halld csak leány, nézd csak; hajtsd ide füledet! Feledd el népedet és az atyád házát.
Zsolt 45: 12 Szépségedet a király kivánja; hiszen urad ő, hódolj hát néki!
Zsolt 45: 13 Tyrus leánya is, a nép dúsai, ajándékkal hizelegnek néked.
Zsolt 45: 14 Csupa ékesség a király leánya bent, vont aranyból van a ruhája.
Zsolt 45: 15 Hímes öltözetben viszik a királyhoz, szűzek [vonulnak] utána, az ő társnői; néked hozzák őket.
Zsolt 45: 16 Bevezetik őket örömmel, vígsággal; bemennek a király palotájába.
Zsolt 45: 17 Atyáid helyett fiaid lesznek, megteszed őket fejedelmekké mind az egész földön.
Zsolt 45: 18 Hadd hirdessem a te nevedet nemzedékről nemzedékre; örökkön örökké dicsérnek majd téged a népek!
Zsolt 46: 1 Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak éneke, a halamothra.
Zsolt 46: 2 Isten a mi oltalmunk és erősségünk! igen bizonyos segítség a nyomorúságban.
Zsolt 46: 3 Azért nem félünk, ha elváltoznék is a föld, ha hegyek omlanának is a tenger közepébe:
Zsolt 46: 4 Zúghatnak, tajtékozhatnak hullámai; hegyek rendülhetnek meg háborgásától. Szela.
Zsolt 46: 5 Forrásainak árja megörvendezteti Isten városát, a Felségesnek szent hajlékait.
Zsolt 46: 6 Az Isten ő közepette van, nem rendül meg; megsegíti Isten virradatkor.
Zsolt 46: 7 Nemzetek zajongnak, országok mozognak; kiereszti hangját, megszeppen a föld.
Zsolt 46: 8 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk. Szela.
Zsolt 46: 9 Jőjjetek, lássátok az Úr tetteit, aki pusztaságokat szerez a földön;
Zsolt 46: 10 Hadakat némít el a föld széléig; ívet tör, kopját ront, hadi szekereket éget el tűzben.
Zsolt 46: 11 Csendesedjetek és ismerjétek el, hogy én vagyok az Isten! Felmagasztaltatom a nemzetek közt, felmagasztaltatom a földön.
Zsolt 46: 12 A Seregek Ura velünk van, Jákób Istene a mi várunk! Szela.
Zsolt 47: 1 Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak zsoltára.
Zsolt 47: 2 Ti népek mind tapsoljatok, harsogjatok Istennek vígságos szóval.
Zsolt 47: 3 Mert az Úr felséges, rettenetes; nagy király az egész földön.
Zsolt 47: 4 Alánk veti a népeket, a nemzeteket lábaink alá.
Zsolt 47: 5 Kiválasztja nékünk örökségünket, Jákób dicsőségét, a kit szeret. Szela.
Zsolt 47: 6 Felvonul Isten harsona- szónál, kürtzengés közt az Úr.
Zsolt 47: 7 Énekeljetek Istennek, énekeljetek; énekeljetek királyunknak, énekeljetek!
Zsolt 47: 8 Mert az egész föld királya az Isten: énekeljetek bölcseséggel.
Zsolt 47: 9 Isten uralkodik a nemzetek fölött; Isten ott ül az ő szentségének trónján.
Zsolt 47: 10 Népek fejedelmei gyülekeztek össze, mint Ábrahám Istenének népe, mert Istené a földnek pajzsai; magasságos ő igen!
Zsolt 48: 1 A Kóráh fiainak zsoltáréneke.
Zsolt 48: 2 Nagy az Úr és igen dicséretes a mi Istenünknek városában, az ő szentséges hegyén.
Zsolt 48: 3 Szépen emelkedik az egész föld öröme, a Sion hegye, a szélső észak felé, a nagy királynak városa.
Zsolt 48: 4 Isten van az ő palotáiban, ismeretes ott, mint menedék.
Zsolt 48: 5 Mert ímé, a királyok összegyűltek, de tovatüntek együttesen.
Zsolt 48: 6 Meglátták ők, legott elcsodálkoztak; megijedtek, elriadtak.
Zsolt 48: 7 Rémület fogta el ott őket, fájdalom, a milyen a szülőasszonyé;
Zsolt 48: 8 A keleti széllel összezúzod Tarsis hajóit.
Zsolt 48: 9 A miként hallottuk, akként láttuk a Seregek Urának városában, a mi Istenünk városában; örökre megerősítette azt az Isten! Szela.
Zsolt 48: 10 A te kegyelmedről elmélkedünk oh Isten a te templomodnak belsejében.
Zsolt 48: 11 A milyen a neved oh Isten, olyan a te dicséreted a föld határáig; igazsággal teljes a te jobbod.
Zsolt 48: 12 Örül Sion hegye, ujjonganak Júda leányai a te ítéletedért.
Zsolt 48: 13 Vegyétek körül a Siont, kerüljétek meg azt, számláljátok meg tornyait.
Zsolt 48: 14 Jól nézzétek meg sánczait, járjátok be palotáit, hogy elmondhassátok a jövendő nemzedéknek:
Zsolt 48: 15 Bizony ez az Isten a mi Istenünk mindörökké, ő vezet minket mindhalálig!
Zsolt 49: 1 Az éneklőmesternek, a Kóráh fiainak zsoltára.
Zsolt 49: 2 Halljátok meg ezt mind ti népek, figyeljetek mind ti, e világ lakói!
Zsolt 49: 3 Akár közemberek fiai, akár főemberek fiai, együtt a gazdag és szegény.
Zsolt 49: 4 Az én szájam bölcsességet beszél, szívemnek elmélkedése tudomány.
Zsolt 49: 5 Példabeszédre hajtom fülemet, hárfaszóval nyitom meg mesémet.
Zsolt 49: 6 Miért féljek a gonoszság napjain, mikor nyomorgatóim bűne vesz körül,
Zsolt 49: 7 A kik gazdagságukban bíznak, és nagy vagyonukkal dicsekesznek?
Zsolt 49: 8 Senki sem válthatja meg atyjafiát, nem adhat érte váltságdíjat Istennek.
Zsolt 49: 9 Minthogy lelköknek váltsága drága, abba kell hagynia örökre;
Zsolt 49: 10 Még ha örökké élne is és nem látná meg a sírgödört.
Zsolt 49: 11 De meglátja! A bölcsek is meghalnak; együtt vész el bolond és ostoba, és gazdagságukat másoknak hagyják.
Zsolt 49: 12 Gondolatjok [ez: ] az ő házok örökkévaló, lakóhelyeik nemzedékről- nemzedékre [szállnak,] nevöket hangoztatják a földön.
Zsolt 49: 13 Pedig az ember, még ha tisztességben van, sem marad meg; hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.
Zsolt 49: 14 Ez az ő sorsuk bolondság nékik; de azért gyönyörködnek szavokban az ő követőik. Szela.
Zsolt 49: 15 Mint juhok, a Seolra vettetnek, a halál legelteti őket, és az igazak uralkodnak rajtok reggel; alakjokat elemészti a Seol, távol az ő lakásuktól.
Zsolt 49: 16 Csak Isten válthatjaki lelkemet a Seol kezéből, mikor [az] megragad engem. Szela.
Zsolt 49: 17 Ne félj, ha valaki meggazdagszik, ha megöregbül házának dicsősége;
Zsolt 49: 18 Mert semmit sem vihet el magával, ha meghal; dicsősége nem száll le utána.
Zsolt 49: 19 Ha életében áldottnak vallja is magát, s ha dicsérnek is téged, hogy jól tettél magaddal:
Zsolt 49: 20 [Mégis] az ő atyáinak nemzetségéhez jut, a kik soha sem látnak világosságot.
Zsolt 49: 21 Az ember, még ha tisztességben van is, de nincs okossága: hasonlít a barmokhoz, a melyeket levágnak.
Zsolt 50: 1 Asáf zsoltára. Az Istenek Istene, az Úr szól, és hívja a földet a nap keltétől lenyugtáig.
Zsolt 50: 2 A Sionról, a melynek szépsége tökéletes, fényeskedik Isten.
Zsolt 50: 3 Eljön a mi Istenünk és nem hallgat; emésztő tűz van előtte, s körülte erős forgószél.
Zsolt 50: 4 Hívja az egeket onnan felül, és a földet, hogy megítélje népét:
Zsolt 50: 5 Gyűjtsétek elém kegyeseimet, a kik áldozattal erősítik szövetségemet!
Zsolt 50: 6 És az egek kijelentik az ő igazságát, mert az Isten biró. Szela.
Zsolt 50: 7 Hallgass én népem, hadd szóljak! Te Izráel, hadd tegyek bizonyságot rólad; Isten vagyok én, a te Istened.
Zsolt 50: 8 Nem feddlek én téged áldozataidért, és hogy égőáldozataid szüntelen előttem vannak.
Zsolt 50: 9 [De] nem fogadhatok el tulkot a te házadból, vagy bakokat a te aklaidból;
Zsolt 50: 10 Mert enyém az erdőnek minden vadja, a barmok az ezernyi hegyeken.
Zsolt 50: 11 Ismerem a hegyeknek minden szárnyasát, és a mező állatai [tudva vannak] nálam.
Zsolt 50: 12 Ha megéhezném, nem mondanám meg néked, mert enyém e világ és ennek mindene.
Zsolt 50: 13 Avagy eszem-é én a bikák húsát, és a bakoknak vérét iszom-é?
Zsolt 50: 14 Hálával áldozzál az Istennek, és teljesítsd a felségesnek fogadásidat!
Zsolt 50: 15 És hívj segítségül engem a nyomorúság idején, én megszabadítlak téged és te dicsőítesz engem.
Zsolt 50: 16 A gonosznak pedig ezt mondja Isten: Miért beszélsz te rendeléseimről, és veszed szádra az én szövetségemet?
Zsolt 50: 17 Hiszen te gyűlölöd a fenyítést, és hátad mögé veted rendelésimet!
Zsolt 50: 18 Ha lopót látsz, mellé adod magad, és ha paráznákat, társalkodol velök.
Zsolt 50: 19 A szádat gonoszságra tátod, és a nyelved csalárdságot sző.
Zsolt 50: 20 Leülsz és felebarátodra beszélsz, anyád fiát is megszidalmazod.
Zsolt 50: 21 Ezeket teszed és én hallgassak? Azt gondolod, olyan vagyok, mint te? Megfeddelek téged, és elédbe sorozom [azokat.]
Zsolt 50: 22 Értsétek meg ezt, ti Istent felejtők, hogy el ne ragadjalak menthetetlenül:
Zsolt 50: 23 A ki hálával áldozik, az dicsőít engem, és aki az útra vigyáz, annak mutatom meg Istennek szabadítását.
Zsolt 51: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára;
Zsolt 51: 2 Mikor ő hozzá ment Nátán, a próféta, minekutána Bethsabéval vétkezett.
Zsolt 51: 3 Könyörülj rajtam én Istenem a te kegyelmességed szerint; irgalmasságodnak sokasága szerint töröld el az én bűneimet!
Zsolt 51: 4 Egészen moss ki engemet az én álnokságomból, és az én vétkeimből tisztíts ki engemet;
Zsolt 51: 5 Mert ismerem az én bűneimet, és az én vétkem szüntelen előttem [forog.]
Zsolt 51: 6 Egyedül te ellened vétkeztem, és cselekedtem azt, a mi gonosz a te szemeid előtt; hogy igaz légy beszédedben, és tiszta ítéletedben.
Zsolt 51: 7 Ímé én vétekben fogantattam, és bűnben melengetett engem az anyám.
Zsolt 51: 8 Ímé te az igazságban gyönyörködöl, a mely a vesékben van, és bensőmben bölcseségre tanítasz engem.
Zsolt 51: 9 Tisztíts meg engem izsóppal, és tiszta leszek; moss meg engemet, és fehérebb leszek a hónál.
Zsolt 51: 10 Hallass örömet és vígasságot velem, hogy örvendezzenek csontjaim, a melyeket összetörtél.
Zsolt 51: 11 Rejtsd el orczádat az én vétkeimtől, és töröld el minden álnokságomat.
Zsolt 51: 12 Tiszta szívet teremts bennem, oh Isten, és az erős lelket újítsd meg bennem.
Zsolt 51: 13 Ne vess el engem a te orczád elől, és a te szent lelkedet ne vedd el tőlem.
Zsolt 51: 14 Add vissza nékem a te szabadításodnak örömét, és engedelmesség lelkével támogass engem.
Zsolt 51: 15 Hadd tanítsam a bűnösöket a te útaidra, hogy a vétkezők megtérjenek hozzád.
Zsolt 51: 16 Szabadíts meg engemet a vérontástól, oh Isten, szabadításomnak Istene! hogy harsogja nyelvem a te igazságodat.
Zsolt 51: 17 Uram, nyisd meg az én ajakimat, hogy hirdesse szájam a te dicséretedet.
Zsolt 51: 18 Mert nem kivánsz te véresáldozatot, hogy adnék azt, égőáldozatban sem gyönyörködöl.
Zsolt 51: 19 Isten előtt [kedves] áldozatok: a töredelmes lélek; a töredelmes és bűnbánó szívet oh Isten nem veted te meg!
Zsolt 51: 20 Tégy jól a te kegyelmedből a Sionnal; és építsd meg Jeruzsálem kőfalait.
Zsolt 51: 21 Akkor kedvesek lesznek előtted az igazságnak áldozatai; az égő és egész áldozat: akkor a te oltárodon áldoznak néked tulkokkal.
Zsolt 52: 1 Az éneklőmesternek; Dávid tanítása;
Zsolt 52: 2 Mikor az Idumeus Dóeg eljött és hírt vitt Saulnak, és ezt mondá néki: Dávid az Akhimélek házába ment be.
Zsolt 52: 3 Mit dicsekedel gonoszságban, oh te magabíró? Az Istennek kegyelme szüntelen való!
Zsolt 52: 4 Nyelved ártalmakon elmélkedik, s olyan mint az éles olló, te álnokságnak mestere!
Zsolt 52: 5 Szereted a gonoszt inkább, hogy nem a jót, és a hazugságot inkább, mint igazságot szólni. Szela.
Zsolt 52: 6 Szeretsz minden ártalmas beszédet, [és] az álnok nyelvet.
Zsolt 52: 7 Meg is ront az Isten téged, teljesen eltakarít, kigyomlál téged a te hajlékodból, és kiszaggat téged az élők földéről. Szela.
Zsolt 52: 8 És látják [ezt] az igazak, és félnek, és nevetnek rajta:
Zsolt 52: 9 Ímé az a férfiú, aki nem Istent fogadta erősségévé, hanem az ő gazdagságának sokaságában bízott, és ereje az ő gonoszságában volt!
Zsolt 52: 10 Én pedig mint zöldelő olajfa Isten házában, bízom Isten kegyelmében mind örökkön örökké.
Zsolt 52: 11 Áldlak téged örökké, hogy [így] cselekedtél; nevedben remélek, mert jóságos [vagy,] a te híveid előtt.
Zsolt 53: 1 Az éneklőmesternek a mahalathra, Dávid tanítása.
Zsolt 53: 2 Ezt mondta a balgatag az ő szívében: Nincs Isten. Megromlottak és útálatos hamisságot cselekedtek, nincs aki jót cselekedjék.
Zsolt 53: 3 Isten letekint a mennyből az emberek fiaira, hogy meglássa, ha van-é értelmes, Istent kereső?
Zsolt 53: 4 Mindnyájan elhajlottak, és valamennyien megromlottak, nincsen aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.
Zsolt 53: 5 Avagy nincs értelem a hamisságnak cselekvőiben, a kik az én népemet megeszik, mintha kenyeret ennének, a kik az Istent segítségül nem hívják?
Zsolt 53: 6 Ott félnek [nagy] félelemmel, a hol nincsen félelem; mert az Isten elszéleszti azoknak tetemeit, a kik tábort járnak ellened; megszégyeníted azokat, mert az Isten megveti őket.
Zsolt 53: 7 Oh, vajha eljönne Sionból Izráelnek a szabadítás! Mikor az Úr visszahozza az ő népének foglyait, örül majd Jákób és vigad Izráel!
Zsolt 54: 1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel; Dávid tanítása;
Zsolt 54: 2 Mikor a Zifeusok eljöttek, és azt mondák Saulnak: Nem mi nálunk lappang-é Dávid?
Zsolt 54: 3 Isten, a te neveddel szabadíts meg engemet, és a te hatalmasságoddal állj bosszút értem!
Zsolt 54: 4 Isten, hallgasd meg az én imádságomat, figyelmezz az én szájam beszédeire.
Zsolt 54: 5 Mert idegenek támadtak ellenem, és kegyetlenek keresik lelkemet, a kik nem is gondolnak Istenre. Szela.
Zsolt 54: 6 Ímé, Isten segítőm nékem, az Úr az én lelkemnek támogatója.
Zsolt 54: 7 Bosszút áll az utánam leselkedőkön; a te igazságod által rontsd meg őket.
Zsolt 54: 8 Kész szívvel áldozom néked: áldom a te nevedet, Uram, mert jó.
Zsolt 54: 9 Mert minden nyomorúságból megszabadított engem, s megpihentette szemeimet ellenségeimen.
Zsolt 55: 1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel; Dávid tanítása.
Zsolt 55: 2 Hallgasd meg, Isten, az én imádságomat, és ne rejtsd el magadat az én könyörgésem elől;
Zsolt 55: 3 Figyelmezz én reám és hallgass meg engemet; mert keseregve bolyongok és jajgatok!
Zsolt 55: 4 Az ellenségnek szaváért [és] a hitetlenek nyomorgatásáért: mert hazugságot hárítanak reám, és [nagy] dühösséggel ellenkeznek velem.
Zsolt 55: 5 Az én szívem reszket bennem, és a halál félelmei körülvettek engem.
Zsolt 55: 6 Félelem és rettegés esett én reám, és borzadály vett körül engem.
Zsolt 55: 7 Mondám: Vajha szárnyam volna, mint a galambnak! Elrepülnék és nyugodnám.
Zsolt 55: 8 Ímé, messze elmennék és a pusztában lakoznám. Szela.
Zsolt 55: 9 Sietnék kiszabadulni e sebes szélből, e forgószélből.
Zsolt 55: 10 Rontsd meg Uram, [és] oszlasd meg az ő nyelvöket; mert erőszakot és háborgást látok a városban.
Zsolt 55: 11 Nappal és éjjel körüljárják azt annak kőfalainál, bent hamisság és ártalom van abban.
Zsolt 55: 12 Veszedelem van bensejében; s nem távozik annak teréről a zsarnokság és csalárdság.
Zsolt 55: 13 Mert nem ellenség szidalmazott engem, hisz [azt] elszenvedném; nem gyűlölőm emelte fel magát ellenem, hiszen elrejtettem volna magamat az elől:
Zsolt 55: 14 Hanem te, hozzám hasonló halandó, én barátom és ismerősöm,
Zsolt 55: 15 A kik együtt édes bizalomban éltünk; az Isten házába jártunk a tömegben.
Zsolt 55: 16 A halál vegye őket körül, elevenen szálljanak a Seolba; mert gonoszság van lakásukban, kebelökben.
Zsolt 55: 17 Én az Istenhez kiáltok, és az Úr megszabadít engem.
Zsolt 55: 18 Estve, reggel és délben panaszkodom és sóhajtozom, és ő meghallja az én szómat.
Zsolt 55: 19 Megszabadítja lelkemet békességre a rám támadó hadtól, mert sokan vannak ellenem.
Zsolt 55: 20 Meghallja Isten és megfelel nékik, (mivelhogy ő eleitől fogva trónol, Szela), a kik nem akarnak megváltozni és nem félik az Istent.
Zsolt 55: 21 Kezeit felemelte a vele békességben lévőkre; megszegte az ő szövetségét.
Zsolt 55: 22 A vajnál simább az ő szája, pedig szívében háborúság van; lágyabbak beszédei az olajnál, pedig éles szablyák azok.
Zsolt 55: 23 Vessed az Úrra a te terhedet, ő gondot visel rólad, és nem engedi, hogy valamikor ingadozzék az igaz.
Zsolt 55: 24 Te, Isten, a veszedelem vermébe taszítod őket; a vérszopó és álnok emberek életüknek felét sem élik meg; én pedig te benned bízom.
Zsolt 56: 1 Az éneklőmesternek a Jónathelem rehokimra; Dávidnak miktámja; mikor megragadták őt a filiszteusok Gáthban.
Zsolt 56: 2 Könyörülj rajtam Istenem, mert halandó tátog ellenem és mindennap hadakozván, nyomorgat engem!
Zsolt 56: 3 Ellenségeim minden napon tátognak reám: bizony sokan hadakoznak ellenem, oh magasságos [Isten!]
Zsolt 56: 4 Mikor félnem kellene is, én bízom te benned.
Zsolt 56: 5 Isten által dicsekedem az ő igéjével; az Istenben bizom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
Zsolt 56: 6 Minden nap elforgatják beszédeimet; minden gondolatjok ellenem van, ártalomra.
Zsolt 56: 7 Egybegyűlnek, elrejtőznek, sarkaimat lesik, mert kivánják az én lelkemet.
Zsolt 56: 8 Gonoszsággal menekedhetnének? Haraggal rontsd meg, oh Isten, a népeket!
Zsolt 56: 9 Bujdosásomnak számát jól tudod: szedd tömlődbe könnyeimet! Avagy nem tudod-é azoknak számát?
Zsolt 56: 10 Meghátrálnak majd ellenségeim, mikor kiáltok; így tudom meg, hogy velem van az Isten.
Zsolt 56: 11 Dicsérem Istent, az ő ígéretéért, dicsérem az Urat az ő igéretéért.
Zsolt 56: 12 Istenben bízom, nem félek; ember mit árthatna nékem?
Zsolt 56: 13 Tartozom, oh Isten, az én néked tett fogadásaimmal; megadom néked a hálaáldozatokat;
Zsolt 56: 14 Mert megszabadítottad lelkemet a haláltól, bizony az én lábaimat az eleséstől; hogy járjak Isten előtt az életnek világosságában.
Zsolt 57: 1 Az éneklőmesternek az altashétre; Dávid miktámja; mikor Saul elől a barlangba menekült.
Zsolt 57: 2 Könyörülj rajtam, oh Isten könyörülj rajtam, mert benned bízik az én lelkem; és szárnyaid árnyékába menekülök, a míg elvonulnak a veszedelmek.
Zsolt 57: 3 A magasságos Istenhez kiáltok; Istenhez, aki jót végez felőlem.
Zsolt 57: 4 Elküld a mennyből és megtart engem: meggyalázza az engem elnyelőt. Szela. Elküldi Isten az ő kegyelmét és hűségét.
Zsolt 57: 5 Az én lelkem oroszlánok között van, tűzokádók között fekszem; emberek között, a kiknek foguk dárda és nyilak, nyelvök pedig éles szablya.
Zsolt 57: 6 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!
Zsolt 57: 7 Hálót készítettek lábaimnak, lelkem meggörnyedett; vermet ástak én előttem, de ők estek abba. Szela.
Zsolt 57: 8 Kész az én szívem, oh Isten, kész az én szívem; hadd énekeljek és zengedezzek!
Zsolt 57: 9 Serkenj fel én dicsőségem, serkenj fel te lant és hárfa, hadd költsem fel a hajnalt!
Zsolt 57: 10 Hálát adok néked, én Uram, a népek között, és zengedezek néked a nemzetek között.
Zsolt 57: 11 Mert nagy az egekig a te kegyelmed, és a felhőkig a te hűséged.
Zsolt 57: 12 Magasztaltassál fel az egek felett, oh Isten! Mind az egész földön legyen a te dicsőséged!
Zsolt 58: 1 Az éneklőmesternek az altashétre; Dávid miktámja.
Zsolt 58: 2 Avagy valóban a néma igazságot szólaltatjátok-é meg? Avagy igazán ítéltek-é ti embernek fiai?
Zsolt 58: 3 Sőt inkább hamisságot forgattok a ti szívetekben! a ti kezeiteknek hamisságát méritek e földön.
Zsolt 58: 4 Eltértek a gonoszok fogantatásuk óta; tévelygenek a hazugok anyjok méhétől kezdve.
Zsolt 58: 5 Mérgök olyan, mint a kígyónak mérge; mint a siket áspisé, a mely füleit bedugja.
Zsolt 58: 6 A mely nem hallja a bűbájosoknak szavát, sem a bűvölőét, a ki bűbájakban jártas.
Zsolt 58: 7 Isten, rontsd meg az ő fogaikat az ő szájokban; az oroszlánoknak zápfogait törd össze, Uram!
Zsolt 58: 8 Olvadjanak el, folyjanak széllyel, mint a víz; ha felteszi nyilait, legyenek tompultak azok.
Zsolt 58: 9 Legyenek mint a csiga, a mely szétfolyván, elmúlik; mint az aszszonynak idétlen szülötte, a mely nem látta a napot.
Zsolt 58: 10 Mielőtt megéreznék fazekaitok a tövist, mind nyersen, mind égőn elragadja azt a forgószél.
Zsolt 58: 11 Örül az igaz, mikor látja a bosszúállást; lábait mossa a gonosznak vérében.
Zsolt 58: 12 És azt mondja az ember: Bizonyára van jutalma az igaznak; bizony van ítélő Isten e földön!
Zsolt 59: 1 Az éneklőmesternek az altashétre. Dávid miktámja; midőn [embereket] külde Saul, és őrizék az ő házát, hogy megöljék őt.
Zsolt 59: 2 Szabadíts meg engemet az én ellenségeimtől, Istenem; a reám támadóktól ments meg engemet!
Zsolt 59: 3 Szabadíts meg engemet a gonosztevőktől, és a vérontó emberek ellen tarts meg engemet;
Zsolt 59: 4 Mert ímé lelkem után leselkednek, egybegyűltek ellenem az erősek; a nélkül, hogy hibás vagy vétkes volnék, Uram!
Zsolt 59: 5 Bűnöm nélkül egybegyűlnek és készülnek [ellenem]: serkenj fel előmbe és lásd meg [ezeket!]
Zsolt 59: 6 Te, oh Uram, Seregek Istene, Izráel Istene, serkenj fel! Büntesd meg mind e pogányokat, ne könyörülj senkin, aki hamisságot cselekszik. Szela.
Zsolt 59: 7 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb; körüljárják a várost.
Zsolt 59: 8 Ímé, szájokkal csácsognak, ajkaikon szablyák vannak: hisz, [úgy mond], kicsoda hallja meg?
Zsolt 59: 9 Te pedig, Uram, neveted őket, és megcsúfolod mind e pogány népet.
Zsolt 59: 10 Hatalmá[val szemben] te reád vigyázok; mert Isten az én váram.
Zsolt 59: 11 Előmbe jön az én kegyelmes Istenem; látnom engedi Isten az én ellenségeim [romlását.]
Zsolt 59: 12 Ne öld meg őket, hogy népem meg ne felejtkezzék; bujdosókká tedd őket a te hatalmaddal, és alázd meg őket Uram, mi paizsunk!
Zsolt 59: 13 Szájuknak vétke az ő ajkaiknak beszéde, fogattassanak meg kevélységükben; mert csak átkot és hazugságot szólnak.
Zsolt 59: 14 Veszítsd el őket búsulásodban, veszítsd el őket, hogy ne legyenek; és tudják meg, hogy Isten uralkodik a Jákób fölött, mind a földnek határáig. Szela.
Zsolt 59: 15 Estenden megjelennek, ordítnak, mint az eb, körüljárják a várost.
Zsolt 59: 16 Étel után barangolnak, és ha nem laknak jól, virrasztanak.
Zsolt 59: 17 Én pedig éneklem a te hatalmadat, és reggelenkint zengem a te kegyelmességedet; mert váram voltál és menedékem az én nyomorúságom napján.
Zsolt 59: 18 Én erősségem! Te néked éneklek, mert Isten az én váram: ő az én kegyelmes Istenem!
Zsolt 60: 1 Az éneklőmesternek a susanheduthra, Dávidnak tanító miktámja;
Zsolt 60: 2 Mikor harczolt a mesopotámiai szirusokkal és a czóbai szirusokkal; és visszafordult Joáb és megverte az Edomitákat a Sóvölgyben, tizenkétezeret.
Zsolt 60: 3 Isten, elvetettél minket, elszélesztettél minket; megharagudtál, hozz vissza minket!
Zsolt 60: 4 Megrendítetted ez országot, ketté szakasztottad; építsd meg romlásait, mert megindult.
Zsolt 60: 5 A te népeddel nehéz dolgokat láttattál: bódító borral itattál minket.
Zsolt 60: 6 Adtál a téged félőknek zászlót, melyet felemeljenek az igazságért. Szela.
Zsolt 60: 7 Hogy megszabaduljanak a te kedveltjeid: segíts jobboddal és hallgass meg minket!
Zsolt 60: 8 Az ő szent helyén mondotta Isten: Örvendezek, kiosztom Sikemet és kimérem a Szukkót völgyét:
Zsolt 60: 9 Enyim Gileád és enyim Manasse, Efraim az én fejemnek oltalma: Júda az én törvény-rendelőm.
Zsolt 60: 10 Moáb az én mosdómedenczém, Edomra vetem az én sarumat; te Filisztea nékem örülj!
Zsolt 60: 11 Kicsoda vezet engem az erős városba? Kicsoda kisért el Edomig engem?
Zsolt 60: 12 Nem te-é, oh Isten, aki megvetettél minket, s nem vonultál ki, oh Isten, a mi seregeinkkel?
Zsolt 60: 13 Segíts ki minket a nyomorúságból, mert emberi segítség hiábavaló.
Zsolt 60: 14 Istennel győzedelmet nyerünk, s ő tapodja el ellenségeinket.
Zsolt 61: 1 Az éneklőmesternek hangszerre: Dávidé.
Zsolt 61: 2 Hallgasd meg, oh Isten, az én kiáltásomat; figyelmezzél az én könyörgésemre.
Zsolt 61: 3 E föld széléről kiáltok te hozzád; mert szívem elepedt: Vígy el engem [innen] a sziklára, a hova én nem jutok.
Zsolt 61: 4 Mert te vagy az én menedékem, s erős tornyom az ellenség ellen.
Zsolt 61: 5 Hadd lakozzam a te sátorodban mindörökké; hadd meneküljek a te szárnyaid árnyéka alá! Szela.
Zsolt 61: 6 Mert te, oh Isten, meghallgattad az én fogadásaimat; a te neved tisztelőinek örökségét megadtad nékem.
Zsolt 61: 7 Adj napokat a király napjaihoz, esztendeit nemzedékről nemzedékre [nyujtsd.]
Zsolt 61: 8 Isten előtt lakozzék örökké; kegyelmedet és hűségedet rendeld ki, hogy őrizzék meg őt.
Zsolt 61: 9 Így éneklem majd a te nevedet szüntelen, hogy beteljesítsem az én fogadásaimat minden napon.
Zsolt 62: 1 Az éneklőmesternek, Jedutun szerint; Dávid zsoltára.
Zsolt 62: 2 Csak Istenben nyugoszik meg lelkem; tőle van az én szabadulásom.
Zsolt 62: 3 Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg felettébb.
Zsolt 62: 4 Meddig támadtok még egy ember ellen; [meddig] törtök ellene valamennyien, mint meghanyatlott fal és dűlő kerítés ellen?
Zsolt 62: 5 Csak arról tanácskoznak, mimódon vessék őt le méltóságából; szeretik a hazugságot; szájukkal áldanak, szívükben átkoznak. Szela.
Zsolt 62: 6 Csak Istenben nyugodjál meg lelkem, mert tőle van reménységem.
Zsolt 62: 7 Csak ő az én kősziklám és szabadulásom; ő az én oltalmam, azért nem rendülök meg.
Zsolt 62: 8 Istennél van szabadulásom és dicsőségem; az én erős kősziklám, az én menedékem Istenben van.
Zsolt 62: 9 Bízzatok ő benne mindenkor, ti népek; öntsétek ki előtte szíveteket; Istn a mi menedékünk. Szela.
Zsolt 62: 10 Bizony hiábavalók a közembernek fiai és hazugok a főembernek fiai; ha mérőserpenyőbe vettetnek, mind alábbvalók a semminél.
Zsolt 62: 11 Ne bízzatok zsarolt javakban, és rablott jószággal ne kevélykedjetek; a vagyonban, ha nő, ne bizakodjatok;
Zsolt 62: 12 Egyszer szólott az Isten, kétszer hallottam ugyanazt, hogy a hatalom az Istené.
Zsolt 62: 13 Tiéd Uram a kegyelem is. Bizony te fizetsz meg mindenkinek az ő cselekedete szerint!
Zsolt 63: 1 Dávid zsoltára, mikor a Júda pusztájában volt.
Zsolt 63: 2 Isten! én Istenem vagy te, jó reggel kereslek téged; téged szomjúhoz lelkem, téged sóvárog testem a kiaszott, elepedt földön, a melynek nincs vize;
Zsolt 63: 3 Hogy láthassalak téged a szent helyen, szemlélvén a te hatalmadat és dicsőségedet.
Zsolt 63: 4 Hiszen a te kegyelmed jobb az életnél: az én ajakim hadd dicsérjenek téged.
Zsolt 63: 5 Áldanálak ezért életem fogytáig; a te nevedben emelném fel kezeimet.
Zsolt 63: 6 Mintha zsírral és kövérséggel telnék meg lelkem, mikor víg ajakkal dicsérhet téged az én szájam!
Zsolt 63: 7 Ha reád gondolok ágyamban: őrváltásról őrváltásra rólad elmélkedem;
Zsolt 63: 8 Mert segítségem voltál, és a te szárnyaidnak árnyékában örvendeztem.
Zsolt 63: 9 Ragaszkodik hozzád az én lelkem; a te jobbod megtámogat engem.
Zsolt 63: 10 Azok pedig, a kik veszedelemre keresik lelkemet, a föld mélységeibe jutnak.
Zsolt 63: 11 Szablya martalékaiul esnek el, és a rókáknak lesznek eledelei.
Zsolt 63: 12 A király pedig örvendezni fog Istenben; dicséri őt mindaz, aki ő reá esküszik; mert bedugatik a hazugok szája.
Zsolt 64: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára.
Zsolt 64: 2 Hallgasd meg, Isten, az én szómat, mikor panaszkodom; az ellenségtől való félelemtől mentsd meg éltemet.
Zsolt 64: 3 Rejts el engem a rosszakaróknak tanácsa elől, a gonosztevőknek gyülekezetétől.
Zsolt 64: 4 A kik megélesítik nyelvöket, mint a szablyát; irányozzák nyilokat, keserű beszédöket.
Zsolt 64: 5 Hogy lövöldözzék titkon az ártatlant; nagy hirtelenséggel lövöldözik azt, és nem félnek.
Zsolt 64: 6 Megátalkodottak gonosz szándékukban; megegyeztek, hogy tőrt vetnek titkon, mondják: ki látja őket?
Zsolt 64: 7 Álnokságokat koholnak; a kikoholt tervet végrehajták; mindenikök keble és szíve kikutathatatlan.
Zsolt 64: 8 De meglövi őket az Isten; hirtelen nyíl üt rajtok sebet.
Zsolt 64: 9 És megejtik őket, a nyelvök lesz ellenök; iszonyodik mindenki, aki őket látja.
Zsolt 64: 10 Akkor megfélemlenek mind az emberek; hirdetni fogják Istennek dolgát, és megértik cselekedetét.
Zsolt 64: 11 Örvendeni fog az igaz Istenben, és hozzá menekül; és dicsekedni fognak minden egyenesszívűek.
Zsolt 65: 1 Az éneklőmesternek; zsoltár; Dávid éneke.
Zsolt 65: 2 Tied a hódolat, a dicséret, oh Isten, a Sionon; és néked teljesítik [ott] a fogadást.
Zsolt 65: 3 Oh könyörgést meghallgató, hozzád folyamodik minden test.
Zsolt 65: 4 Bűneim erőt vettek rajtam; vétkeinket te bocsásd meg.
Zsolt 65: 5 Boldog az, a kit te kiválasztasz és magadhoz fogadsz, hogy lakozzék a te tornáczaidban; hadd teljesedjünk meg a te házadnak javaival, a te templomodnak szentségével!
Zsolt 65: 6 Csodálatos dolgokat szólasz nékünk a te igazságodban, idvességünknek Istene; e föld minden szélének és a messze tengernek bizodalma;
Zsolt 65: 7 aki hegyeket épít erejével, körül van övezve hatalommal;
Zsolt 65: 8 A ki lecsillapítja a tengerek zúgását, habjaik zúgását, és a népek háborgását.
Zsolt 65: 9 Félnek is jeleidtől a szélek lakói; a napkelet és nyugot határait megörvendezteted.
Zsolt 65: 10 Meglátogatod a földet és elárasztod; nagyon meggazdagítod azt. Istennek folyója tele van vizekkel; gabonát szerzesz nékik, mert úgy rendelted azt.
Zsolt 65: 11 Megitatod barázdáit, göröngyeit meglapítod; záporesővel meglágyítod azt, termését megáldod.
Zsolt 65: 12 Megkoronázod az esztendőt jóvoltoddal, és a te nyomdokaidon kövérség fakad;
Zsolt 65: 13 Csepegnek a puszta legelői és a halmokat vígság övezi.
Zsolt 65: 14 A legelők megtelnek juhokkal, és a völgyeket gabona borítja; örvendeznek és énekelnek.
Zsolt 66: 1 Az éneklőmesternek; zsoltár, ének. Örvendezz Istennek, oh te egész föld.
Zsolt 66: 2 Énekeljétek az ő nevének dicsőségét; dicsőítsétek az ő dicséretét!
Zsolt 66: 3 Mondjátok Istennek: Mily csudálatosak a te műveid: a te hatalmad nagy volta miatt hízelegnek néked ellenségeid.
Zsolt 66: 4 Az egész föld leborul előtted; énekel néked, énekli a te nevedet. Szela.
Zsolt 66: 5 Jőjjetek és lássátok az Isten dolgait; csudálatosak az ő cselekedetei az emberek fiain.
Zsolt 66: 6 A tengert szárazzá változtatta, a folyamon gyalog mentek át: ott örvendeztünk ő benne.
Zsolt 66: 7 A ki uralkodik az ő hatalmával örökké, szemmel tartja a pogányokat, hogy az engedetlenek fel ne fuvalkodjanak magukban. Szela.
Zsolt 66: 8 Áldjátok népek a mi Istenünket, és hallassátok az ő dicséretének szavát.
Zsolt 66: 9 aki megeleveníti lelkünket, s nem engedi, hogy lábaink megtántorodjanak.
Zsolt 66: 10 Mert megpróbáltál minket, oh Isten, megtisztítottál, a mint tisztítják az ezüstöt.
Zsolt 66: 11 Hálóba vittél be minket, megszorítottad derekainkat.
Zsolt 66: 12 Embert ültettél fejünkre, tűzbe-vízbe jutottunk: de kihoztál bennünket bőségre.
Zsolt 66: 13 Elmegyek házadba égőáldozatokkal, lefizetem néked fogadásaimat,
Zsolt 66: 14 A melyeket ajakim igértek és szájam mondott nyomorúságomban.
Zsolt 66: 15 Hízlalt juhokat áldozom néked égőáldozatul, kosok jóillatú áldozatával; ökröket bakokkal együtt áldozom néked. Szela.
Zsolt 66: 16 Jőjjetek el és halljátok meg, hadd beszélem el minden istenfélőnek: miket cselekedett az én lelkemmel!
Zsolt 66: 17 Hozzá kiálték az én szájammal, és magasztalás volt nyelvem alatt.
Zsolt 66: 18 Ha hamisságra néztem volna szívemben, meg nem hallgatott volna az én Uram.
Zsolt 66: 19 Ámde meghallgatott Isten, figyelmezett könyörgésem szavára.
Zsolt 66: 20 Áldott az Isten, aki nem vetette meg könyörgésemet, és kegyelmét [nem vonta meg] tőlem.
Zsolt 67: 1 Az éneklőmesternek, hangszerekkel; zsoltár; ének.
Zsolt 67: 2 Az Isten könyörüljön rajtunk és áldjon meg minket; világosítsa meg az ő orczáját rajtunk. Szela.
Zsolt 67: 3 Hogy megismerjék e földön a te útadat, minden nép közt a te szabadításodat.
Zsolt 67: 4 Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.
Zsolt 67: 5 Örvendnek és vígadnak a nemzetek, mert igazsággal ítéled a népeket, és a nemzeteket e földön te igazgatod. Szela.
Zsolt 67: 6 Dicsérnek téged a népek, oh Isten, dicsérnek téged a népek mindnyájan.
Zsolt 67: 7 A föld megadta az ő gyümölcsét: megáld minket az Isten, a mi Istenünk;
Zsolt 67: 8 Megáld minket az Isten, és féli őt a földnek minden határa!
Zsolt 68: 1 Az éneklőmesternek; Dávid zsoltára, éneke.
Zsolt 68: 2 Felkél az Isten, elszélednek ellenségei; és elfutnak előle az ő gyűlölői.
Zsolt 68: 3 A mint a füst elszéled, úgy széleszted el őket; a mint elolvad a viasz a tűz előtt, úgy vesznek el a gonoszok Isten elől;
Zsolt 68: 4 Az igazak pedig örvendeznek és vígadnak az Isten előtt, és ujjongnak örömmel.
Zsolt 68: 5 Énekeljetek Istennek, zengedezzetek az ő nevének; csináljatok útat annak, a ki jön a pusztákon át, a kinek Jah a neve, és örüljetek előtte.
Zsolt 68: 6 Árváknak atyja, özvegyeknek bírája az Isten az ő szentséges hajlékában.
Zsolt 68: 7 Isten hozza vissza a száműzötteket, kihozza boldogságra a foglyokat; csak az engedetlenek lakoznak sivatag helyen.
Zsolt 68: 8 Oh Isten, mikor kivonultál a te néped előtt, mikor a pusztába beléptél: Szela.
Zsolt 68: 9 A föld reng vala, az egek is csepegnek vala Isten előtt, ez a Sinai hegy is az Isten előtt, az Izráel Istene előtt.
Zsolt 68: 10 Bő záport hintesz vala, oh Isten, a te örökségedre, s a lankadót megújítod vala.
Zsolt 68: 11 Benne tanyázott a te gyülekezeted: te szerzéd jóvoltodból a szegénynek, oh Isten!
Zsolt 68: 12 Az Úr ad vala szólniok az örömhírt vivő asszonyok nagy csapatának.
Zsolt 68: 13 A seregek királyai futnak, futnak: s a házi asszony zsákmányt osztogat.
Zsolt 68: 14 Ha cserények között hevertek is: [olyanok lesztek, mint] a galambnak szárnyai, a melyeket ezüst borít, vagy [mint] vitorla-tollai, a melyek színarany fényűek.
Zsolt 68: 15 Mikor a Mindenható szétszórta benne a királyokat, [mintha] hó esett [volna] a Salmonon.
Zsolt 68: 16 Isten hegye a Básán hegye; sok halmú hegy a Básán hegye;
Zsolt 68: 17 Mit kevélykedtek ti sok halmú hegyek? Ezt a hegyet választotta Isten lakóhelyéül; bizony [ezen] lakozik az Úr mindörökké!
Zsolt 68: 18 Az Isten szekere húszezer, ezer meg ezer; az Úr közöttük van, mint a Sinai [hegyen] az ő szent [hajléká]ban.
Zsolt 68: 19 Felmentél a magasságba, foglyokat vezettél, adományokat fogadtál emberekben: még a pártütők is [ide jönnek] lakni, oh Uram Isten!
Zsolt 68: 20 Áldott legyen az Úr! Napról-napra gondoskodik rólunk a mi szabadításunk Istene! Szela.
Zsolt 68: 21 Ez a mi Istenünk a szabadításnak Istene, és az Úr Isten az, a ki megszabadít a haláltól.
Zsolt 68: 22 Csak Isten ronthatja meg az ő ellenségeinek fejét, a bűneiben járónak üstökös koponyáját.
Zsolt 68: 23 Azt mondta vala az Úr: Básánból visszahozlak, a tenger mélységéből is kihozlak,
Zsolt 68: 24 Hogy lábadat veresre fessed a vérben, ebeidnek nyelve az ellenségből lakomázzék.
Zsolt 68: 25 Látták a te bevonulásodat, oh Isten! Az én Istenem, királyom bevonulását a szentélybe.
Zsolt 68: 26 Elől mennek vala az éneklők, utánok a húrpengetők, középen a doboló leányok.
Zsolt 68: 27 A gyülekezetekben áldjátok az Istent, az Urat áldjátok, ti Izráel magvából valók!
Zsolt 68: 28 Ott a kis Benjámin, a ki uralkodik rajtok, a Júda fejedelmei és az ő gyülekezetök; a Zebulon fejedelmei [és] a Nafthali fejedelmei.
Zsolt 68: 29 Istened rendelte el a te hatalmadat: erősítsd meg, oh Isten, azt, a mit számunkra készítettél!
Zsolt 68: 30 A te Jeruzsálem felett álló hajlékodból királyok hoznak majd néked ajándékokat.
Zsolt 68: 31 Fenyítsd meg a nádasnak vadját, a bikák csordáját a népek tulkaival egybe, a kik ezüst-rudakkal terpeszkednek; szórd szét a népeket, a kik a háborúban gyönyörködnek.
Zsolt 68: 32 Eljőnek majd a főemberek Égyiptomból; Szerecsenország hamar kinyujtja kezeit Istenhez.
Zsolt 68: 33 E földnek országai mind énekeljetek Istennek: zengjetek dicséretet az Úrnak! Szela.
Zsolt 68: 34 A ki kezdettől fogva az egek egein ül; ímé, [onnét] szól nagy kemény szóval.
Zsolt 68: 35 Tegyetek tisztességet Istennek, a kinek dicsősége az Izráelen és az ő hatalma a felhőkben van.
Zsolt 68: 36 Rettenetes vagy, oh Isten, a te szent hajlékodból; az Izráelnek Istene ád erőt és hatalmat a népnek. Áldott legyen az Isten!
Zsolt 69: 1 Az éneklőmesternek a sósannimra; Dávidé.
Zsolt 69: 2 Szabadíts meg engemet, oh Isten, mert a vizek lelkemig hatottak.
Zsolt 69: 3 Mély sárba estem be, hol meg nem állhatok; feneketlen örvénybe jutottam, és az áradat elborít engem.
Zsolt 69: 4 Elfáradtam a kiáltásban, kiszáradt a torkom; szemeim elbágyadtak, várván Istenemet.
Zsolt 69: 5 Többen vannak fejem hajszálainál, a kik ok nélkül gyűlölnek engem; hatalmasok a vesztemre törők, a kik ellenségeim alap nélkül; a mit nem ragadtam el, azt kell megfizetnem!
Zsolt 69: 6 Oh Isten, te tudod az én balgatagságomat, és az én bűneim nyilván vannak te előtted:
Zsolt 69: 7 Ne szégyenüljenek meg miattam, a kik te benned remélnek, Uram, Seregeknek Ura! Ne pironkodjanak miattam, a kik téged keresnek, oh Izráelnek Istene!
Zsolt 69: 8 Mert te éretted viselek gyalázatot, [és] borítja pironság az én orczámat.
Zsolt 69: 9 Atyámfiai előtt idegenné lettem, és anyám fiai előtt jövevénynyé.
Zsolt 69: 10 Mivel a te házadhoz való féltő szeretet emészt engem, a te gyalázóidnak gyalázásai hullanak reám.
Zsolt 69: 11 Ha sírok és bőjtöléssel [gyötröm] lelkemet, az is gyalázatomra válik.
Zsolt 69: 12 Ha gyászruhába öltözöm, akkor példabeszédül vagyok nékik.
Zsolt 69: 13 A kapuban ülők rólam szólanak, és a borozók rólam énekelnek.
Zsolt 69: 14 Én pedig néked könyörgök, oh Uram; jókedvednek idején, oh Isten, a te kegyelmed sokaságához képest hallgass meg engem a te megszabadító hűségeddel.
Zsolt 69: 15 Ments ki engem az iszapból, hogy el ne sülyedjek; hadd szabaduljak meg gyűlölőimtől és a feneketlen vizekből;
Zsolt 69: 16 Hogy el ne borítson a vizek árja, és el ne nyeljen az örvény, és a veremnek szája be ne záruljon felettem!
Zsolt 69: 17 Hallgass meg engem, Uram, mert jó a te kegyelmességed! A te irgalmasságodnak sokasága szerint tekints én reám;
Zsolt 69: 18 És ne rejtsd el orczádat a te szolgádtól; mert szorongattatom nagyon: siess, hallgass meg engem!
Zsolt 69: 19 Légy közel az én lelkemhez és váltsd meg azt; az én ellenségeimért szabadíts meg engem.
Zsolt 69: 20 Te tudod az én gyalázatomat, szégyenemet és pirulásomat; jól ismered minden szorongatómat.
Zsolt 69: 21 A gyalázat megtörte szívemet és beteggé lettem; várok vala részvétre, de hiába; vigasztalókra, de nem találék.
Zsolt 69: 22 Sőt ételemben mérget adnak vala, és szomjúságomban eczettel itatnak vala engem.
Zsolt 69: 23 Legyen az ő asztalok előttök tőrré, és a bátorságosoknak hálóvá.
Zsolt 69: 24 Setétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak; és az ő derekukat tedd mindenkorra roskataggá.
Zsolt 69: 25 Öntsd ki a te haragodat reájok, és a te haragodnak búsulása érje utól őket.
Zsolt 69: 26 Legyen az ő palotájok puszta, és az ő hajlékukban ne legyen lakos;
Zsolt 69: 27 Mert a kit te megvertél, azt üldözik, és a tőled sujtottak fájdalmát szólják meg.
Zsolt 69: 28 Szedd össze álnokságaikat, és a te igazságodra ne jussanak el.
Zsolt 69: 29 Töröltessenek ki az élők könyvéből, és az igazak közé ne irattassanak.
Zsolt 69: 30 Engem pedig, aki nyomorult és szenvedő vagyok, emeljen fel, oh Isten, a te segedelmed!
Zsolt 69: 31 Dicsérem az Istennek nevét énekkel, és magasztalom hálaadással.
Zsolt 69: 32 És kedvesebb lesz az Úr előtt az ökörnél, a szarvas és hasadt körmű tuloknál.
Zsolt 69: 33 Látják [ezt] majd a szenvedők és örülnek; ti Istent keresők, elevenedjék a ti szívetek!
Zsolt 69: 34 Mert meghallgatja az Úr a szegényeket, és az ő foglyait nem veti meg.
Zsolt 69: 35 Dicsérjék őt az egek és a föld; a tengerek és a mi csak mozog azokban!
Zsolt 69: 36 Mert megtartja Isten a Siont, és megépíti Júdának városait; és ott lakoznak majd és bírni fogják azt.
Zsolt 69: 37 És az ő szolgáinak maradékai öröklik azt, és abban laknak majd, a kik szeretik az ő nevét.
Zsolt 70: 1 Az éneklőmesternek, Dávidtól, emlékeztetésre.
Zsolt 70: 2 Isten, az én szabadításomra, Uram, az én segítségemre siess!
Zsolt 70: 3 Szégyenüljenek meg és piruljanak, a kik életemre törnek; riadjanak vissza és gyalázat érje őket, a kik bajomat kivánják.
Zsolt 70: 4 Hátráljanak meg gyalázatosságuk miatt, a kik azt mondják nékem: Hehé, hehé!
Zsolt 70: 5 Örülnek és örvendeznek majd benned mindazok, a kik keresnek tégedet, és ezt mondják majd szüntelen, a kik szeretik a te szabadításodat: Magasztaltassék fel az Isten!
Zsolt 70: 6 Én pedig szegény és nyomorult vagyok: siess hozzám, oh Isten; segedelmem és szabadítóm vagy te Uram: ne késsél!
Zsolt 71: 1 Te benned bízom, Uram! Ne szégyenüljek meg soha.
Zsolt 71: 2 A te igazságod szerint ments meg és szabadíts meg engem; hajtsd hozzám füledet és tarts meg engem.
Zsolt 71: 3 Légy sziklaváram, a hova menekülhessek szüntelen; rendelkezzél megtartásom felől, mert kőszálam és erősségem vagy te.
Zsolt 71: 4 Én Istenem, szabadíts meg engem a gonosznak kezéből; a hamisnak és kegyetlennek markából!
Zsolt 71: 5 Mert te vagy az én reménységem, oh Uram, Istenem, én bizodalmam gyermekségemtől fogva!
Zsolt 71: 6 Reád támaszkodom születésem óta; anyámnak méhéből te vontál ki engem; rólad szól az én dicséretem szüntelen.
Zsolt 71: 7 Mintegy csudává lettem sokaknak; de te vagy az én erős bizodalmam.
Zsolt 71: 8 Megtelik szájam dicséreteddel, minden napon a te dicsőségeddel.
Zsolt 71: 9 Ne vess el engem az én vénségemnek idején; mikor elfogy az én erőm, ne hagyj el engem!
Zsolt 71: 10 Mert felőlem szólanak elleneim, és a kik életemre törnek, együtt tanácskoznak,
Zsolt 71: 11 Mondván: Az Isten elhagyta őt! Kergessétek és fogjátok meg, mert nincs, aki megszabadítsa.
Zsolt 71: 12 Oh Isten, ne távozzál el tőlem! Én Istenem, siess segítségemre!
Zsolt 71: 13 Szégyenüljenek meg és enyészszenek el életemnek ellenségei; borítsa szégyen és gyalázat azokat, a kik vesztemre törnek!
Zsolt 71: 14 Én pedig szüntelen reménylek, és szaporítom minden te dicséretedet.
Zsolt 71: 15 Szájam beszéli a te igazságodat, minden nap a te szabadításodat, mert számát sem tudom.
Zsolt 71: 16 Az Úr Istennek nagy tetteivel járok; csak a te igazságodról emlékezem!
Zsolt 71: 17 Oh Isten, gyermekségemtől tanítottál engem; és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat.
Zsolt 71: 18 Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, oh Isten, hogy hirdessem a te karodat e nemzetségnek, és minden következendőnek a te nagy tetteidet.
Zsolt 71: 19 Hisz a te igazságod, oh Isten, felhat az égig, mert nagyságos dolgokat cselekedtél; kicsoda hasonló te hozzád, oh Isten?!
Zsolt 71: 20 aki sok bajt és nyomorúságot éreztettél velünk, [de] ismét megelevenítesz, és a föld mélységéből ismét felhozol minket.
Zsolt 71: 21 Megsokasítod az én nagyságomat; hozzám fordulsz [és] megvigasztalsz engem.
Zsolt 71: 22 Én is tisztellek téged lanttal a te hűségedért, én Istenem! Éneklek néked hárfával, oh Izráelnek szentje!
Zsolt 71: 23 Örvendeznek az én ajakim, hogy énekelhetek néked, és lelkem is, a melyet megváltottál.
Zsolt 71: 24 Nyelvem is minden napon hirdeti a te igazságodat, mert megszégyenültek és gyalázattal illettettek, a kik vesztemre törnek.
Zsolt 72: 1 Salamoné. Isten, a te ítéletidet add a királynak, és a te igazságodat a király fiának.
Zsolt 72: 2 Hadd ítélje népedet igazsággal, és a te szegényeidet méltányossággal.
Zsolt 72: 3 Teremjenek a hegyek békességet a népnek, és a halmok igazságot.
Zsolt 72: 4 Legyen birája a nép szegényeinek, segítsen a szűkölködőnek fiain, és törje össze az erőszakoskodót.
Zsolt 72: 5 Féljenek téged, a míg a nap áll és a meddig a hold fénylik, nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 72: 6 Szálljon alá, mint eső a rétre, mint zápor, a mely megöntözi a földet.
Zsolt 72: 7 Virágozzék az ő idejében az igaz és a béke teljessége, a míg nem lesz a hold.
Zsolt 72: 8 És uralkodjék egyik tengertől a másik tengerig, és a [nagy] folyamtól a föld határáig.
Zsolt 72: 9 Boruljanak le előtte a pusztalakók, és nyalják ellenségei a port.
Zsolt 72: 10 Tarsis és a szigetek királyai hozzanak ajándékot; Seba és Szeba királyai adománynyal járuljanak elé.
Zsolt 72: 11 Hajoljanak meg előtte mind a királyok, és minden nemzet szolgáljon néki.
Zsolt 72: 12 Mert megszabadítja a kiáltó szűkölködőt; a nyomorultat, a kinek nincs segítője.
Zsolt 72: 13 Könyörül a szegényen és szűkölködőn, s a szűkölködők lelkét megszabadítja;
Zsolt 72: 14 Az elnyomástól és erőszaktól megmenti lelköket, és vérök drága az ő szemében.
Zsolt 72: 15 És éljen ő és adjanak néki Seba aranyából; imádkozzanak érte szüntelen, és áldják őt minden napon.
Zsolt 72: 16 Bő gabona legyen az országban a hegyek tetején is; rengjen gyümölcse, mint a Libanon, s viruljon a városok népe, mint a földnek füve.
Zsolt 72: 17 Tartson neve mindörökké; viruljon neve, míg a nap lesz; vele áldják magokat mind a nemzetek, és magasztalják őt.
Zsolt 72: 18 Áldott az Úr Isten, Izráelnek Istene, aki csudadolgokat cselekszik egyedül!
Zsolt 72: 19 Áldott legyen az ő dicsőséges neve mindörökké, és teljék be dicsőségével az egész föld. Ámen! Ámen!
Zsolt 72: 20 Itt végződnek Dávidnak, az Isai fiának könyörgései.
Zsolt 73: 1 Aszáf zsoltára. Bizony jó Izráelhez az Isten, azokhoz, a kik tiszta szívűek.
Zsolt 73: 2 De én?! Már-már meghanyatlottak lábaim; és kis híjja, hogy lépteim el nem iszamodtak.
Zsolt 73: 3 Mert irígykedtem a kevélyekre, látván a gonoszok jó szerencséjét.
Zsolt 73: 4 Mert halálukig nincsenek kínjaik, és az ő erejök állandó.
Zsolt 73: 5 A halandók nyomorúságában nincs részök, és az emberekkel nem ostoroztatnak.
Zsolt 73: 6 Ezért nyakuknak ékessége kevélység, ruha gyanánt erőszak borítja őket.
Zsolt 73: 7 A kövérség miatt kinn ülnek az ő szemeik, elméjök gondolatjai csaponganak.
Zsolt 73: 8 Gúnyolódnak és gonoszságot szólnak; elnyomásról beszélnek fennhéjázással.
Zsolt 73: 9 Az égre tátogatják szájokat, és nyelvök eljárja a földet.
Zsolt 73: 10 Azért fordul az ő népe ide, hogy tele [pohár] vizet szürcsölnek;
Zsolt 73: 11 És mondják: Mint tudhatná ezt az Isten, s van-é a Magasságosban értelem?
Zsolt 73: 12 Ímé, ezek gonoszok, és örök biztonságban vagyont gyűjtenek!
Zsolt 73: 13 Bizony hiába tartottam én tisztán szívemet, és mostam ártatlanságban kezeimet;
Zsolt 73: 14 Mert nyomorgattatom minden napon, és ostoroztatom minden reggel!
Zsolt 73: 15 Ha azt mondom: Ilyen módon szólok: Ímé, a te fiaid nemzedékét árulom el.
Zsolt 73: 16 Gondolkodom, hogy ezt megérthessem; de nehéz dolog ez szemeimben.
Zsolt 73: 17 Mígnem bemenék az Isten szent helyébe: megértém azoknak sorsát.
Zsolt 73: 18 Bizony síkos földön helyezted el őket; pusztaságokra vetetted ki őket.
Zsolt 73: 19 Mind elpusztulnak egy szempillantásban! Elvesznek, elenyésznek a rettegéstől.
Zsolt 73: 20 Mint álmot, ha felserkenünk: te Uram, ha felserkensz, [úgy ]veted meg képöket.
Zsolt 73: 21 Hogyha keseregne szívem, és háborognának veséim:
Zsolt 73: 22 Akkor balgatag és tudatlan volnék én, oktalan állat volnék te irántad.
Zsolt 73: 23 De én mindenkor veled vagyok, te fogod az én jobb kezemet.
Zsolt 73: 24 Tanácsoddal igazgatsz engem, és azután dicsőségbe fogadsz be engem.
Zsolt 73: 25 Kicsodám van az egekben? Náladnál egyébben nem gyönyörködöm e földön!
Zsolt 73: 26 Ha elfogyatkozik is testem és szívem: szívemnek kősziklája és az én örökségem te vagy, oh Isten, mindörökké!
Zsolt 73: 27 Mert ímé, a kik eltávoznak tőled, elvesznek; mind kiirtod azokat, a kik elhajolnak tőled.
Zsolt 73: 28 De én? Isten közelsége oly igen jó nékem. Az Úr Istenben vetem reménységemet, hogy hirdessem minden te cselekedetedet.
Zsolt 74: 1 Aszáf tanítása. Miért vetettél el, oh Isten, teljesen? Miért füstölög haragod a te legelődnek juhai ellen?
Zsolt 74: 2 Emlékezzél meg a te gyülekezetedről, a melyet régen szerzettél és a melyet megváltottál: a te örökségednek részéről, a Sion hegyéről, a melyen lakozol!
Zsolt 74: 3 Lépj fel a teljes pusztaságba; mindent tönkre tett az ellenség a szent helyen!
Zsolt 74: 4 Támadóid a te gyülekezeted hajlékában ordítanak: jeleiket tűzték fel jelekké.
Zsolt 74: 5 Úgy tünnek fel, mint mikor valaki fejszéjét emelgeti az erdőnek sűrű fáira.
Zsolt 74: 6 Faragványait már mind összetördelték: fejszékkel és pőrölyökkel.
Zsolt 74: 7 Szent helyedet lángba borították; neved hajlékát földig megfertőztették.
Zsolt 74: 8 Ezt mondották szívökben: Dúljuk fel őket mindenestől! Felgyújtották Istennek minden hajlékát az országban.
Zsolt 74: 9 Jeleinket nem látjuk, próféta nincs többé, és nincs közöttünk, aki tudná: meddig tart [ez?]
Zsolt 74: 10 Meddig szidalmaz, oh Isten, a sanyargató? Örökké gyalázza-é az ellenség a te nevedet?
Zsolt 74: 11 Miért húzod vissza kezedet, jobbodat? [Vond] ki kebeledből: végezz!
Zsolt 74: 12 Pedig Isten az én királyom eleitől fogva, aki szabadításokat mível e föld közepette.
Zsolt 74: 13 Te hasítottad ketté a tengert erőddel; te törted össze a czethalak fejeit a vizekben.
Zsolt 74: 14 Te rontottad meg a leviathánnak fejét, s adtad azt eledelül a pusztai népnek.
Zsolt 74: 15 Te fakasztottad fel a forrást és patakot, te száraztottad meg az örök folyókat.
Zsolt 74: 16 Tiéd a nappal, az éjszaka is tiéd; te formáltad a világosságot és a napot.
Zsolt 74: 17 Te szabtad meg a földnek minden határát: a nyarat és a telet te formáltad.
Zsolt 74: 18 Emlékezzél meg erről: ellenség szidalmazta az Urat, s bolond nép káromolta a te nevedet.
Zsolt 74: 19 Ne adjad a fenevadnak a te gerliczédnek lelkét; szegényeidnek gyülekezetéről ne feledkezzél meg végképen!
Zsolt 74: 20 Tekints a szövetségre; mert telve vannak e földnek rejtekhelyei zsaroló tanyákkal.
Zsolt 74: 21 A megrontott ne térjen szégyenvallással vissza; a nyomorult és szűkölködő dicsérje a te nevedet.
Zsolt 74: 22 Kelj fel, oh Isten, és védd a te ügyedet; emlékezzél meg a te gyaláztatásodról, a melylyel naponként illet téged a bolond!
Zsolt 74: 23 Ne felejtkezzél el ellenségeidnek szaváról, és az ellened támadók háborgatásáról, a mely szüntelen nevekedik!
Zsolt 75: 1 Az éneklőmesternek, az altashétre, Aszáf zsoltára, ének.
Zsolt 75: 2 Tisztelünk téged, oh Isten, tisztelünk; neved közel van, hirdetik csodatetteid.
Zsolt 75: 3 Ha megszabom a határidőt, én méltányosan ítélek.
Zsolt 75: 4 A föld és annak minden lakosa elcsügged; én erősítem meg annak oszlopait. Szela.
Zsolt 75: 5 A kérkedőknek azt mondom: Ne kérkedjetek; és a gonoszoknak: Ne emeljetek szarvat!
Zsolt 75: 6 Ne emeljétek magasra szarvatokat, ne szóljatok megkeményedett nyakkal;
Zsolt 75: 7 Mert nem napkelettől, sem napnyugattól, s nem is a puszta felől [támad] a felmagasztalás;
Zsolt 75: 8 Hanem Isten a biró, aki egyet megaláz, mást felmagasztal!
Zsolt 75: 9 Mert pohár van az Úr kezében, bortól pezseg, nedvvel tele; ha tölt belőle, még seprejét is iszsza és szopja a föld minden gonosztevője.
Zsolt 75: 10 Én pedig hirdetem [ezt] mindörökké, és éneket mondok a Jákób Istenének.
Zsolt 75: 11 És a gonoszoknak szarvait mind letördelem; az igaznak szarvai pedig felmagasztaltatnak.
Zsolt 76: 1 Az éneklőmesternek hangszerekkel; Aszáf zsoltára, ének.
Zsolt 76: 2 Ismeretes az Isten Júdában, nagy az ő neve Izráelben.
Zsolt 76: 3 Mert hajléka van Sálemben, és lakhelye Sionban.
Zsolt 76: 4 Ott törte össze a kézív villámait, paizst, szablyát és a hadat. Szela.
Zsolt 76: 5 Ragyogó vagy te, felségesebb, mint a zsákmányadó hegyek.
Zsolt 76: 6 Kifosztattak a bátor szívűek, álmukat aluszszák, és minden hős kezének ereje veszett.
Zsolt 76: 7 A te dorgálásodtól, oh Jákób Istene, megzsibbadt mind szekér, mind ló.
Zsolt 76: 8 Te, te rettenetes vagy, és ki állhat meg orczád előtt, mikor haragszol?
Zsolt 76: 9 Az egekből jelentetted ki ítéletedet; a föld megrettent és elcsendesedett,
Zsolt 76: 10 Mikor felkelt Isten az ítéletre, hogy megszabadítsa a föld minden nyomorultját! Szela.
Zsolt 76: 11 Mert az emberek haragja megdicsőít téged, miután felövezed végső haragodat.
Zsolt 76: 12 Tegyetek fogadást és adjátok meg azokat az Úrnak, a ti Isteneteknek; mindnyájan, a kik ő körülte laknak, hozzanak ajándékot a Rettenetesnek.
Zsolt 76: 13 Mert a fejedelmek gőgjét megtöri, rettenetes a föld királyaihoz.
Zsolt 77: 1 Az éneklőmesternek, Jedutunnak; Aszáfé, zsoltár.
Zsolt 77: 2 Szavamat Istenhez [emelem] és kiáltok; szavamat Istenhez [emelem], hogy figyelmezzen reám.
Zsolt 77: 3 Nyomorúságom idején az Urat keresem; kezem feltartom éjjel szünetlenül; lelkem nem akar vigasztalást bevenni.
Zsolt 77: 4 Istenről emlékezem és sóhajtok; róla gondolkodom, de elepedt az én lelkem. Szela.
Zsolt 77: 5 Szemeimet ébren tartod; hánykolódom, de nem szólhatok.
Zsolt 77: 6 Elmélkedem a régi napokról, a hajdankor éveiről.
Zsolt 77: 7 Megemlékezem éjjel az én énekeimről; szívemben elgondolkodom és azt kutatja lelkem:
Zsolt 77: 8 Avagy mindörökké elvet-é az Úr? és nem lesz-é többé jóakaró?
Zsolt 77: 9 Avagy végképen elfogyott-é az ő kegyelme? vagy megszűnik-é igérete nemzedékről nemzedékre?
Zsolt 77: 10 Avagy elfelejtkezett-é könyörülni Isten? avagy elzárta-é haragjában az ő irgalmát? Szela.
Zsolt 77: 11 És mondám: Ez az én betegségem, hogy a Fölségesnek jobbja megváltozott.
Zsolt 77: 12 Megemlékezem az Úrnak cselekedeteiről, sőt megemlékezem hajdani csodáidról;
Zsolt 77: 13 És elmélkedem minden cselekedetedről, és tetteidről gondolkozom.
Zsolt 77: 14 Oh Isten, a te utad szentséges; kicsoda olyan nagy Isten, mint az Isten?
Zsolt 77: 15 Te vagy az Isten, aki csodát mívelsz; megmutattad a népek között a te hatalmadat.
Zsolt 77: 16 Megváltottad népedet karoddal a Jákób és a József fiait. Szela.
Zsolt 77: 17 Láttak téged a vizek, oh Isten, láttak téged a vizek és megfélemlének; a mélységek is megrázkódának.
Zsolt 77: 18 A felhők vizet ömlesztének; megzendülének a fellegek, és a te nyílaid széllyel futkostanak.
Zsolt 77: 19 Mennydörgésed zúgott a forgószélben; villámlásaid megvilágosították a mindenséget; megrázkódott és megindult a föld.
Zsolt 77: 20 Utad a tengeren volt és ösvényed a nagy vizeken; és nyomaid nem látszottak meg.
Zsolt 77: 21 Vezetted mint nyájat, a te népedet, Mózesnek és Áronnak kezével.
Zsolt 78: 1 Aszáf tanítása. Figyelj én népem az én tanításomra; hajtsátok füleiteket számnak beszédeire.
Zsolt 78: 2 Megnyitom az én számat példabeszédre; rejtett dolgokat szólok a régi időből.
Zsolt 78: 3 A miket hallottunk és tudunk; és a miket atyáink beszéltek nékünk,
Zsolt 78: 4 Nem titkoljuk el azokat az ő fiaiktól; a jövő nemzedéknek is elbeszéljük az Úr dicséretét, hatalmát és csodáit, a melyeket cselekedett.
Zsolt 78: 5 Mert bizonyságot állított Jákóbban, és törvényt rendelt Izráelben; a melyek felől megparancsolta atyáinknak, hogy megtanítsák azokra fiaikat;
Zsolt 78: 6 Hogy megtudja [azokat] a jövő nemzedék, a fiak, a kik születnek; és felkeljenek és hirdessék [azokat] fiaiknak;
Zsolt 78: 7 Hogy Istenbe vessék reménységüket és el ne felejtkezzenek Isten dolgairól, hanem az ő parancsolatait megtartsák.
Zsolt 78: 8 Hogy ne legyenek olyanok, mint apáik: szilaj és makacs nemzedék, olyan nemzedék, a melynek szíve nem volt szilárd, és lelke sem volt hű Isten iránt.
Zsolt 78: 9 Efraim fiai, a fegyveres íjászok hátat fordítottak az ütközet napján;
Zsolt 78: 10 Nem őrizték meg az Isten szövetségét, és nem akartak járni az ő törvényében;
Zsolt 78: 11 Sőt elfelejtkeztek az ő tetteiről, csodáiról, a melyeket mutatott nékik.
Zsolt 78: 12 Apáik előtt csodát mívelt Égyiptom földjén, a Czoán mezején.
Zsolt 78: 13 Ketté választotta a tengert s átvitte őket; és felállította a vizeket fal gyanánt.
Zsolt 78: 14 Vezette őket nappal felhőben, és egész éjen át tűznek világosságában.
Zsolt 78: 15 Sziklákat hasított meg a pusztában, és inniok adott bőségesen, akárcsak a mélységes vizekből.
Zsolt 78: 16 Patakokat fakasztott a kősziklából, és folyamok módjára vizeket ömlesztett:
Zsolt 78: 17 Mégis folyvást vétkeztek ellene, és haragították a Felségest a pusztában;
Zsolt 78: 18 És megkísérték Istent az ő szívökben, enni valót kérvén az ő kivánságuk szerint.
Zsolt 78: 19 És szólának Isten ellen, mondván: Avagy tudna-é Isten asztalt teríteni a pusztában?
Zsolt 78: 20 Ímé, megcsapta a kősziklát és víz ömlött és patakok özönlöttek; de vajjon tud-é kenyeret is adni? avagy készíthet-é húst az ő népének?
Zsolt 78: 21 Meghallotta az Úr és megharagudott ezért, és tűz gyulladt fel Jákób ellen, és harag gerjedt fel Izráel ellen;
Zsolt 78: 22 Mert nem hittek Istenben, és nem bíztak az ő segedelmében,
Zsolt 78: 23 És ráparancsolt a felhőkre ott fenn, és az egek ajtait megnyitotta.
Zsolt 78: 24 És hullatott reájuk mannát eledelül, és mennyei gabonát adott nékik.
Zsolt 78: 25 Angyalok kenyerét ette az ember, bőséggel vetett nékik eleséget,
Zsolt 78: 26 Megindítá a keleti szelet az egekben, és elhozá erejével a déli szelet;
Zsolt 78: 27 És hullata rájuk annyi húst, mint a por, és annyi madarat, mint a tenger fövénye.
Zsolt 78: 28 És leszállítá azokat az ő táboruk közepére, az ő sátoraikhoz köröskörül.
Zsolt 78: 29 Evének azért és igen megelégedének, és a mit kivántak, azt hozá nékik.
Zsolt 78: 30 Még fel sem hagytak a kivánságukkal; az étel még a szájukban vala:
Zsolt 78: 31 Mikor az Isten haragja felgerjede ellenök, és főbbjeik közül [sokakat] megöle, és Izráelnek ifjait levágá;
Zsolt 78: 32 Mindamellett is újra vétkezének, és nem hivének az ő csodadolgaiban.
Zsolt 78: 33 Azért hiábavalóságban töltette el napjaikat, éveiket pedig rettegésben.
Zsolt 78: 34 Ha ölte őket, hozzá fordultak, megtértek és Istent keresék.
Zsolt 78: 35 És eszökbe vevék, hogy Isten az ő sziklájok, és a felséges Isten az ő megváltójok;
Zsolt 78: 36 És hízelkedének néki szájokkal, nyelvökkel pedig hazudozának néki.
Zsolt 78: 37 De szívök nem volt tökéletes iránta, és nem voltak hűségesek az ő szövetségéhez;
Zsolt 78: 38 Ő azonban irgalmas és bűnbocsátó, nem semmisít meg, sőt sokszor elfordítja haragját, és nem önti ki teljes búsulását.
Zsolt 78: 39 Azért eszébe vevé, hogy test ők, [és olyanok, mint] az ellebbenő szél, a mely nem tér vissza.
Zsolt 78: 40 Hányszor keserítették őt a pusztában, [hányszor] illették fájdalommal a kietlenben?!
Zsolt 78: 41 És újra kísértették az Istent, és ingerelték Izráel szentjét.
Zsolt 78: 42 Nem emlékeztek meg az ő kezéről, [sem] a napról, a melyen megváltotta őket a nyomorgatótól;
Zsolt 78: 43 Midőn kitűzte jeleit Égyiptomban, és csodáit a Czoán mezején.
Zsolt 78: 44 És vérré változtatta folyóikat, hogy nem ihatták patakjaikat.
Zsolt 78: 45 Legyeket bocsáta reájok, a melyek emészték őket, és békát, a mely pusztítá őket.
Zsolt 78: 46 Odaadta termésöket a szöcskének, s munkájuk gyümölcsét a sáskának.
Zsolt 78: 47 Jégesővel pusztítá el szőlőjüket, s figefáikat kőesővel.
Zsolt 78: 48 Odaveté barmaikat a jégesőnek, marháikat pedig a mennyköveknek.
Zsolt 78: 49 Rájok bocsátá haragjának tüzét, mérgét, búsulását és a szorongatást: a gonosz angyalok seregét.
Zsolt 78: 50 Utat tört haragjának, s nem tartotta meg a haláltól lelköket, és életöket döghalálnak veté.
Zsolt 78: 51 És megöle minden elsőszülöttet Égyiptomban, az erő zsengéjét Khám sátoraiban.
Zsolt 78: 52 Elindítá mint juhokat, az ő népét, s vezeté őket, mint nyájat a pusztában.
Zsolt 78: 53 És vezeté őket biztonságban, és nem félének, ellenségeiket pedig elborítá a tenger.
Zsolt 78: 54 És bevivé őket az ő szent határába, arra a hegyre, a melyet szerzett az ő jobbkezével.
Zsolt 78: 55 És kiűzé előlük a pogányokat, és elosztá nékik az örökséget sorsvetéssel; és letelepíté azok sátoraiban az Izráel törzseit.
Zsolt 78: 56 De megkisérték és megharagíták a magasságos Istent, és nem őrizék meg bizonyságait;
Zsolt 78: 57 Elfordulának ugyanis és hűtlenek levének, mint apáik; visszafelé fordulának, mint a csalfa kézív.
Zsolt 78: 58 Haragra ingerelték őt magaslataikkal, és bosszantották faragott bálványaikkal.
Zsolt 78: 59 Meghallá ezt Isten és felgerjede; és az Izráelt felette megútálá.
Zsolt 78: 60 És elveté magától Silói hajlékát, a sátort, a melyben lakott vala az emberek között;
Zsolt 78: 61 Sőt fogságba viteté erejét, dicsőségét pedig ellenség kezébe.
Zsolt 78: 62 És fegyver alá rekeszté az ő népét; és az ő öröksége ellen felgerjede.
Zsolt 78: 63 Ifjait tűz emészté meg, és szüzei nem énekeltettek meg.
Zsolt 78: 64 Papjai fegyver miatt hullottak el, és özvegyei nem végezheték a siratást.
Zsolt 78: 65 Akkor felserkene az Úr, mintegy álomból; mint hős, aki bortól vigadoz;
Zsolt 78: 66 És visszaveré ellenségeit; s örök gyalázatot vete reájok.
Zsolt 78: 67 Azután megútálá a József sátorát, és nem választá Efraim törzsét;
Zsolt 78: 68 Hanem a Júda törzsét választá; a Sion hegyét, a melyet szeret.
Zsolt 78: 69 És megépíté szent helyét, mint egy magas [vár]at; mint a földet, a melyet örök időre fundált.
Zsolt 78: 70 És kiválasztá Dávidot, az ő szolgáját, és elhozá őt a juhok aklaiból.
Zsolt 78: 71 A szoptatós juhok mellől hozá el őt, hogy legeltesse Jákóbot, az ő népét, és Izráelt, az ő örökségét.
Zsolt 78: 72 És legelteté őket szívének tökéletessége szerint, és vezeté őket bölcs kezeivel.
Zsolt 79: 1 Aszáf zsoltára. Oh Isten, pogányok jöttek be örökségedbe, megfertőztették szent templomodat, Jeruzsálemet kőhalommá tették.
Zsolt 79: 2 Szolgáid holttestét az ég madarainak adták eledelül, szenteid húsát a föld vadjainak.
Zsolt 79: 3 Ontották véröket, mint a vizet Jeruzsálem körül, s nem volt, aki eltemette volna őket.
Zsolt 79: 4 Gyalázattá lettünk szomszédaink előtt, csúfságul és nevetségül a körültünk lakóknak.
Zsolt 79: 5 Meddig haragszol Uram, szüntelen? meddig gerjedez féltő szerelmed, mint a tűz?
Zsolt 79: 6 Ontsd ki haragodat a pogányokra, a kik nem ismernek téged, és az országokra, a melyek nem hívják segítségül a te nevedet;
Zsolt 79: 7 Mert megemésztették Jákóbot, és hajlékát elpusztították.
Zsolt 79: 8 Ne emlékezzél meg rovásunkra elődeink vétkéről; siess elénk irgalmasságoddal, mert megnyomorodunk nagyon.
Zsolt 79: 9 Segíts meg bennünket, szabadító Istenünk, a te nevednek dicsőségéért; ments meg minket és bocsásd meg vétkeinket a te nevedért.
Zsolt 79: 10 Minek mondanák a pogányok: Hol az ő Istenök? Legyen nyilvánvaló a pogányokon szemeink láttára a te szolgáid kiontott véréért való bosszúállásod.
Zsolt 79: 11 Jusson elődbe a foglyok könyörgése; karod hatalmával tartsd meg a halálnak eme fiait;
Zsolt 79: 12 És fizess meg szomszédaink keblébe hétszeresen a gyalázatért, a melylyel illettek téged, oh Uram!
Zsolt 79: 13 Mi pedig, a te néped és a te legelőd nyája, hálát adunk néked mindörökké, s nemzedékről-nemzedékre hirdetjük a te dicséretedet!
Zsolt 80: 1 Az éneklőmesternek a sosannim-éduthra; Aszáf zsoltára.
Zsolt 80: 2 Oh Izráelnek pásztora, hallgass meg, aki vezérled Józsefet, mint juhnyájat; aki Kérubokon ülsz, jelenj meg fényeddel!
Zsolt 80: 3 Efraim, Benjámin és Manasse előtt támaszd fel a te hatalmadat, és jőjj el, hogy szabadíts meg minket!
Zsolt 80: 4 Oh Isten, állíts helyre minket, és világoltasd a te orczádat, hogy megszabaduljunk.
Zsolt 80: 5 Seregeknek Ura, Istene: meddig haragszol a te népednek könyörgésére?
Zsolt 80: 6 Könyhullatásnak kenyerével éteted őket, s könyhullatások árjával itatod meg őket.
Zsolt 80: 7 Perpatvarrá tevél minket szomszédaink között, és a mi ellenségeink csúfkodnak rajtunk.
Zsolt 80: 8 Seregek Istene, állíts helyre minket; világoltasd a te orczádat, hogy megszabaduljunk!
Zsolt 80: 9 Égyiptomból szőlőt hozál ki, kiűzéd a pogányokat és azt elültetéd.
Zsolt 80: 10 Helyet egyengettél előtte, és gyökeret eresztett, és ellepé a földet.
Zsolt 80: 11 Hegyeket fogott el az árnyéka, és a vesszei [olyanok lettek, mint] az Isten czédrusfái.
Zsolt 80: 12 Sarjait a tengerig ereszté, és hajtásait a folyamig.
Zsolt 80: 13 Miért rontottad el annak gyepűit, hogy szaggathassa minden járókelő?
Zsolt 80: 14 Pusztítja azt a vaddisznó, és legeli a mezei vad.
Zsolt 80: 15 Oh Seregek Istene! kérlek, térj vissza, tekints alá az egekből és lásd és tekintsd meg e szőlőtőt!
Zsolt 80: 16 És a csemetét, a mit jobbod ültetett, a sarjat, melyet felneveltél!
Zsolt 80: 17 Elégett a tűzben, levágatott; arczod haragjától elvesznek.
Zsolt 80: 18 Legyen a te kezed a te jobbodnak férfián, és az embernek fián, a kit megerősítettél magadnak,
Zsolt 80: 19 Hogy el ne térjünk tőled. Eleveníts meg minket és imádjuk a te nevedet.
Zsolt 80: 20 Seregek Ura, Istene! állíts helyre minket; világoltasd a te orczádat, hogy megszabaduljunk!
Zsolt 81: 1 Az éneklőmesternek, a gittithre. Aszáfé.
Zsolt 81: 2 Örvendezzetek Istennek, a mi erősségünknek; ujjongjatok a Jákób Istenének!
Zsolt 81: 3 Dalt zengjetek és dobot pergessetek, gyönyörű hárfát cziterával együtt.
Zsolt 81: 4 Fújjatok kürtöt új holdra, holdtöltekor, a mi ünnepünk napján;
Zsolt 81: 5 Mert végzett dolog ez Izráelnél, a Jákób Istenének rendelése.
Zsolt 81: 6 Bizonyságul tette ő a József nemzetségében, a mikor kijött Égyiptom földe ellen. Nyelvet hallék [ott,] a mit nem tudtam.
Zsolt 81: 7 Megszabadítottam a tehertől az ő vállát, kezei megmenekültek a kosártól.
Zsolt 81: 8 A nyomorúságban segítségül hívtál és én megszabadítottalak téged; meghallgattalak téged a mennydörgésnek rejtekében; megpróbáltalak téged a versengések vizénél. Szela.
Zsolt 81: 9 Hallgass én népem, hadd tegyek bizonyságot ellened! Oh Izráel, ha te meghallgatnál engem!
Zsolt 81: 10 Ne legyen te nálad idegen isten, és az idegen isten előtt meg ne hajolj!
Zsolt 81: 11 Én, az Úr vagyok a te Istened, aki kihoztalak téged Égyiptom földéről: nyisd szét a te szájad és betöltöm azt.
Zsolt 81: 12 De nem hallgatott népem az én szómra, és Izráel nem engedelmeskedett nékem.
Zsolt 81: 13 Ott hagytam azért őt szívöknek keménységében, hogy járjanak a magok tanácsa szerint.
Zsolt 81: 14 Oh, ha az én népem hallgatna reám, [s] Izráel az én utaimon járna!
Zsolt 81: 15 Legott megaláznám ellenségeit, s szorongatói ellen fordítanám kezem.
Zsolt 81: 16 Az Úrnak gyűlölői hízelegnének néki, és örökkévaló volna az ő idejök.
Zsolt 81: 17 És ő megelégítené őt java búzával, és sziklából folyó mézzel töltenélek be téged!
Zsolt 82: 1 Aszáf zsoltára. Isten áll az Istennek gyülekezetében, ítél az istenek között.
Zsolt 82: 2 Meddig ítéltek még hamisan, és emelitek a gonoszok személyét? Szela.
Zsolt 82: 3 Ítéljetek a szegénynek és árvának; a nyomorultnak és elnyomottnak adjatok igazságot!
Zsolt 82: 4 Mentsétek meg a szegényt és szűkölködőt; a gonoszok kezéből szabadítsátok ki.
Zsolt 82: 5 Nem tudnak, nem értenek, setétségben járnak; a földnek minden fundamentoma inog.
Zsolt 82: 6 Én mondottam: Istenek vagytok ti és a Felségesnek fiai ti mindnyájan:
Zsolt 82: 7 Mindamellett meghaltok, mint a közember, és elhullotok, mint akármely főember.
Zsolt 82: 8 Kelj fel, oh Isten, ítéld meg a földet, mert néked jutnak örökségül minden népek.
Zsolt 83: 1 Ének; Aszáf zsoltára.
Zsolt 83: 2 Isten, ne vesztegelj, ne hallgass és ne nyugodjál, Isten!
Zsolt 83: 3 Mert ímé, háborognak ellenségeid, s gyűlölőid fejöket emelik.
Zsolt 83: 4 Néped ellen álnok tanácsot gondolnak s védenczeid ellen terveket szőnek.
Zsolt 83: 5 Ezt mondják: Jertek, veszessük el őket, hogy ne legyenek nemzet, hogy ne emlegessék többé Izráel nevét!
Zsolt 83: 6 Mert tanácskoztak együtt, egy szívvel; szövetséget kötöttek ellened:
Zsolt 83: 7 Az Edomiták és Ismáeliták sátrai, a Moábiták és Hagarénusok;
Zsolt 83: 8 A Gebaliták, Ammoniták és Amálekiták, a Filiszteusok Tyrus lakosaival együtt.
Zsolt 83: 9 Az asszir is szövetkezett velök, segítőjévé lettek a Lót fiainak. Szela.
Zsolt 83: 10 Úgy bánj velök, mint Midjánnal, mint Siserával, mint Jábinnal a Kison patakjánál!
Zsolt 83: 11 A kik elvesztek vala Endornál, [és] a föld szemetjévé lőnek.
Zsolt 83: 12 Tedd őket, fejedelmöket olyanokká, mint Orebet s mint Zeébet, Zebahot és Szalmunát, minden felkentjökkel,
Zsolt 83: 13 A kik ezt mondták: Foglaljuk el magunknak az Isten hajlékait!
Zsolt 83: 14 Én Istenem! Tedd őket olyanokká, a milyen a porfelhő, [és] a milyen a polyva a szél előtt;
Zsolt 83: 15 Olyanokká, mint a tűz, a mely meggyújtja az erdőt, és mint a láng, a mely elégeti a hegyeket.
Zsolt 83: 16 Így kergesd őket a te szélvészeddel, és forgószeleddel így rettentsd őket!
Zsolt 83: 17 Töltsd el orczájukat gyalázattal, hogy keressék Uram a te nevedet!
Zsolt 83: 18 Szégyenüljenek meg és rémüljenek el örökké, és piruljanak és pusztuljanak,
Zsolt 83: 19 Hogy megtudják, hogy te, a kinek neve Jehova, egymagad vagy felséges [Isten] az egész földön.
Zsolt 84: 1 Az éneklőmesternek, a gittitre; Kóráh fiainak zsoltára.
Zsolt 84: 2 Mily szerelmetesek a te hajlékaid, Seregeknek Ura!
Zsolt 84: 3 Kivánkozik, sőt emésztődik lelkem az Úrnak tornáczai után; szívem és testem ujjongnak az élő Isten felé.
Zsolt 84: 4 A veréb is talál házat, és a fecske is fészket magának, a hová fiait helyezhesse, - a te oltáraidnál, oh Seregeknek Ura, én Királyom és én Istenem!
Zsolt 84: 5 Boldogok, a kik lakoznak a te házadban, dicsérhetnek téged szüntelen! Szela.
Zsolt 84: 6 Boldog ember az, a kinek te vagy erőssége, [s] a te ösvényeid vannak szívében.
Zsolt 84: 7 Átmenvén a Siralom völgyén, forrássá teszik azt; bizony áldással borítja el korai eső.
Zsolt 84: 8 Erőről erőre jutnak, [míg] megjelennek Isten előtt a Sionon.
Zsolt 84: 9 Uram, Seregeknek Istene! hallgasd meg az én könyörgésemet; hallgasd meg Jákóbnak Istene! Szela.
Zsolt 84: 10 Mi paizsunk! Tekints alá, oh Isten, és lásd meg a te felkented orczáját!
Zsolt 84: 11 Mert jobb egy nap a te tornáczaidban, hogysem ezer [másutt;] inkább akarnék az én Istenem házának küszöbén ülni, hogysem lakni a gonosznak sátorában!
Zsolt 84: 12 Mert nap és paizs az Úr Isten; kegyelmet és dicsőséget ád az Úr, nem vonja meg a jót azoktól, a kik ártatlanul élnek.
Zsolt 84: 13 Seregeknek Ura! Boldog ember az, aki bízik benned.
Zsolt 85: 1 Az éneklőmesternek, Kóráh fiainak zsoltára.
Zsolt 85: 2 Jóakarattal voltál Uram a te földedhez. Visszahoztad a Jákób [nemzetségéből] való foglyokat.
Zsolt 85: 3 Elengedted népednek álnokságát, elfedezted minden bűnüket. Szela.
Zsolt 85: 4 Elhárítottad [róluk] minden búsulásod, elfordítottad haragod gerjedezését.
Zsolt 85: 5 Hozz vissza bennünket szabadításunk Istene, és szüntesd meg ellenünk való bosszankodásodat!
Zsolt 85: 6 Avagy mindörökké haragszol-é ránk? Nemzedékről nemzedékre tartod-é haragod?
Zsolt 85: 7 Avagy nem elevenítesz-é meg minket ismét, hogy néped örvendezzen benned?
Zsolt 85: 8 Mutasd meg nékünk Uram a te kegyelmedet, és a te szabadításodat adjad mi nékünk!
Zsolt 85: 9 Hadd halljam meg: mit szól az Úr Isten! Kétségnélkül békességet szól az ő népének és kegyeltjeinek, hogy vissza ne térjenek a bolondságra.
Zsolt 85: 10 Bizonyára közel van az ő szabadítása az őt félőkhöz, hogy dicsőség lakozzék a mi földünkön.
Zsolt 85: 11 Irgalmasság és hűség összetalálkoznak, igazság és békesség csókolgatják egymást.
Zsolt 85: 12 Hűség sarjad a földből, és igazság tekint alá az égből.
Zsolt 85: 13 Az Úr is megadja a jót, és földünk is megtermi gyümölcsét.
Zsolt 85: 14 Igazság jár előtte és követi őt az ő lépéseinek útján.
Zsolt 86: 1 Dávid imádsága. Hajtsd hozzám Uram füledet, hallgass meg engem, mert nyomorult és szegény vagyok én!
Zsolt 86: 2 Tartsd meg életemet, mert kegyes vagyok én; mentsd meg én Istenem a te szolgádat, a ki bízik benned.
Zsolt 86: 3 Könyörülj én rajtam Uram, mert hozzád kiáltok minden napon!
Zsolt 86: 4 Vidámítsd meg a te szolgádnak lelkét, mert hozzád emelem fel Uram lelkemet.
Zsolt 86: 5 Mert te Uram jó vagy és kegyelmes, és nagy irgalmasságú mindazokhoz, a kik hozzád kiáltanak.
Zsolt 86: 6 Figyelmezzél Uram az én imádságomra, és hallgasd meg az én könyörgésemnek szavát!
Zsolt 86: 7 Nyomorúságomnak idején hozzád kiáltok, mert te meghallgatsz engem.
Zsolt 86: 8 Nincsen Uram hozzád hasonló az istenek között, és nincsenek hasonlók a te munkáidhoz!
Zsolt 86: 9 Eljőnek a népek mind, a melyeket alkottál, és leborulnak előtted Uram, és dicsőítik a te nevedet.
Zsolt 86: 10 Mert nagy vagy te és csodadolgokat mívelsz; csak te vagy Isten egyedül!
Zsolt 86: 11 Mutasd meg nékem a te útadat, hogy járhassak a te igazságodban, [és] teljes szívvel féljem nevedet.
Zsolt 86: 12 Dicsérlek téged Uram, Istenem, teljes szívemből, és dicsőítem a te nevedet örökké!
Zsolt 86: 13 Mert nagy én rajtam a te kegyelmed, és kiszabadítottad lelkemet a mélységes pokolból.
Zsolt 86: 14 Isten! Kevélyek támadtak fel ellenem, és kegyetlenek serege keresi lelkemet, [a kik] meg sem gondolnak téged.
Zsolt 86: 15 De te Uram, könyörülő és irgalmas Isten vagy, késedelmes a haragra, nagy kegyelmű és igazságú!
Zsolt 86: 16 Tekints reám és könyörülj rajtam! Add a te erődet a te szolgádnak, és szabadítsd meg a te szolgálóleányodnak fiát!
Zsolt 86: 17 Adj jelt nékem javamra, hogy lássák az én gyűlölőim és szégyenüljenek meg, a mikor te Uram megsegítesz és megvigasztalsz engem.
Zsolt 87: 1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. A szent hegyeken vetette meg az ő fundamentomát.
Zsolt 87: 2 Szereti az Úr Sionnak kapuit, jobban mint Jákóbnak minden hajlékát.
Zsolt 87: 3 Dicsőséges dolgokat beszélnek felőled, te Istennek városa! Szela.
Zsolt 87: 4 Előszámlálom Égyiptomot és Bábelt, mint ismerőimet. Ímé Filisztea és Tyrus Kússal együtt: ez ott született.
Zsolt 87: 5 És ezt mondják a Sion felől: Mind ez, mind amaz ott született, és ő, a Felséges, erősíti azt.
Zsolt 87: 6 Az Úr beírván, feljegyzi a népet: ez ott született! Szela.
Zsolt 87: 7 És tánczolva énekelik: minden forrásaim te benned vannak.
Zsolt 88: 1 Ének. A Kóráh fiainak zsoltára. Az éneklőmesternek a Mahalath- lehannóthra. Az Ezrahita Hémán tanítása.
Zsolt 88: 2 Uram, szabadításomnak Istene! Nappal kiáltok, éjjelente előtted vagyok:
Zsolt 88: 3 Jusson elődbe imádságom, hajtsad füled az én kiáltozásomra!
Zsolt 88: 4 Mert betelt a lelkem nyomorúságokkal, és életem a Seolig jutott.
Zsolt 88: 5 Hasonlatossá lettem a sírba szállókhoz; olyan vagyok, mint az erejevesztett ember.
Zsolt 88: 6 A holtak közt van az én helyem, mint a megölteknek, a kik koporsóban feküsznek, a kikről többé nem emlékezel, mert elszakasztattak a te kezedtől.
Zsolt 88: 7 Mély sírba vetettél be engem, sötétségbe, örvények közé.
Zsolt 88: 8 A te haragod reám nehezedett, és minden haboddal nyomtál engem. Szela.
Zsolt 88: 9 Elszakasztottad ismerőseimet tőlem, útálattá tettél előttök engem; berekesztettem és ki nem jöhetek.
Zsolt 88: 10 Szemem megsenyvedett a nyomorúság miatt; kiáltalak téged Uram minden napon, hozzád terjengetem kezeimet.
Zsolt 88: 11 Avagy a holtakkal teszel-é csodát? Felkelnek-é vajjon az árnyak, hogy dicsérjenek téged? Szela.
Zsolt 88: 12 Beszélik-é a koporsóban a te kegyelmedet, hűségedet a pusztulás helyén?
Zsolt 88: 13 Megtudhatják-é a sötétségben a te csodáidat, és igazságodat a feledékenység földén?
Zsolt 88: 14 De én hozzád rimánkodom, Uram, és jó reggel elédbe jut az én imádságom:
Zsolt 88: 15 Miért vetsz el hát Uram engem, [és] rejted el orczádat én tőlem?
Zsolt 88: 16 Nyomorult és holteleven vagyok ifjúságomtól kezdve; viselem a te rettentéseidet, roskadozom.
Zsolt 88: 17 Általmentek rajtam a te búsulásaid; a te szorongatásaid elemésztettek engem.
Zsolt 88: 18 Körülvettek engem, mint a vizek egész napon; együttesen körülöveztek engem.
Zsolt 88: 19 Elszakasztottál tőlem barátot és rokont; ismerőseim a - setétség.
Zsolt 89: 1 Az Ezrahita Ethán tanítása.
Zsolt 89: 2 Az Úrnak kegyelmességét hadd énekeljem örökké! Nemzetségről nemzetségre hirdetem a te hűséges voltodat az én számmal!
Zsolt 89: 3 Mert azt mondom: Örökké megáll a te kegyelmességed, és megerősíted a te hűséges voltodat az egekben, [mondván: ]
Zsolt 89: 4 Szövetséget kötöttem az én választottammal, megesküdtem Dávidnak, az én szolgámnak:
Zsolt 89: 5 Mindörökké megerősítem a te magodat, és nemzetségről nemzetségre megépítem a te királyi székedet. Szela.
Zsolt 89: 6 És az egek dicsérik a te csodadolgodat Uram; a te hűséges voltodat is a szentek gyülekezetében.
Zsolt 89: 7 Mert a felhőkben kicsoda hasonlatos az Úrhoz, [s ki] olyan, mint az Úr, az istenek fiai között?
Zsolt 89: 8 Igen rettenetes Isten [ő] a szentek gyűlésében, és félelmetes mindazokra, a kik körülte vannak.
Zsolt 89: 9 Uram, Seregeknek Istene! Kicsoda olyan erős, mint te vagy Uram? És a te hűséges voltod körülvesz téged.
Zsolt 89: 10 Te uralkodol a tengernek kevélységén; mikor az ő habjai felemelkednek, te csendesíted le azokat.
Zsolt 89: 11 Te rontád meg Égyiptomot mintegy átdöföttet; erős karoddal elszélesztetted ellenségeidet.
Zsolt 89: 12 Tieid az egek, a föld is a tied: e világot minden benne valóval te fundáltad.
Zsolt 89: 13 Az északot és a délt te teremtetted, a Thábor és a Hermon a te nevednek örvendeznek.
Zsolt 89: 14 A te karod hatalommal teljes, a te kezed erős, a te jobbod méltóságos.
Zsolt 89: 15 Igazság és jogosság a te királyi székednek alapja; kegyelem és hűség jár a te orczád előtt.
Zsolt 89: 16 Boldog nép az, a mely megérti a kürt szavát; a te orczádnak világosságánál jár ez, oh Uram!
Zsolt 89: 17 A te nevedben örvendeznek egész nap; és a te igazságodban felmagasztaltatnak.
Zsolt 89: 18 Mert az ő erejöknek ékessége te vagy; a te jóakaratoddal emeled fel a mi szarvunkat is.
Zsolt 89: 19 Mert az Úr a mi paizsunk, és Izráelnek Szentje a mi királyunk.
Zsolt 89: 20 Akkor látásban szóltál a te kegyeltednek, és mondád: Segítséget adtam a vitéznek, felmagasztaltam a népből választottat;
Zsolt 89: 21 Megtaláltam Dávidot, az én szolgámat; szent olajommal kentem fel őt,
Zsolt 89: 22 A kivel állandóan vele lesz az én kezem, sőt az én karom erősíti meg őt.
Zsolt 89: 23 Nem nyomhatja őt el az ellenség, és a gonosz ember sem nyomorgatja meg őt;
Zsolt 89: 24 Mert ő előtte rontom meg az ő szorongatóit, és verem meg az ő gyűlölőit.
Zsolt 89: 25 És vele lesz az én hűségem és kegyelmem, és az én nevemmel magasztaltatik fel az ő szarva.
Zsolt 89: 26 És rávetem az ő kezét a tengerre, és az ő jobbját a folyóvizekre.
Zsolt 89: 27 Ő így szólít engem: Atyám vagy te; én Istenem és szabadításom kősziklája!
Zsolt 89: 28 Én meg elsőszülöttemmé teszem őt [és] felebbvalóvá a föld királyainál.
Zsolt 89: 29 Örökké megtartom néki az én kegyelmemet, és az én szövetségem bizonyos [marad] ő vele.
Zsolt 89: 30 És az ő magvát örökkévalóvá teszem, és az ő királyi székét, mint az egeknek napjait.
Zsolt 89: 31 Ha az ő fiai elhagyják az én törvényemet, és nem járnak az én végzéseim szerint;
Zsolt 89: 32 Ha az én rendeléseimet megtörik, és meg nem tartják az én parancsolatimat:
Zsolt 89: 33 Akkor vesszővel látogatom meg az ő bűnöket, és vereségekkel az ő álnokságukat;
Zsolt 89: 34 De az én kegyelmemet nem vonom meg tőle, és az én hűséges voltomban nem hazudom.
Zsolt 89: 35 Nem töröm meg az én szövetségemet, és a mi kijött az én számból, el nem változtatom.
Zsolt 89: 36 Megesküdtem egyszer az én szentségemre: vajjon megcsalhatnám-é Dávidot?
Zsolt 89: 37 Az ő magva örökké megmarad, és az ő királyi széke olyan előttem, mint a nap.
Zsolt 89: 38 Megáll örökké, mint a hold, és bizonyos, mint a felhőben lévő bizonyság. Szela.
Zsolt 89: 39 De te [mégis] elvetetted és megútáltad [őt,] és megharagudtál a te felkentedre.
Zsolt 89: 40 Felbontottad a te szolgáddal [kötött] szövetséget, földre tiportad az ő koronáját.
Zsolt 89: 41 Lerontottad az ő kőfalait mind; romokká tetted erősségeit.
Zsolt 89: 42 Zsákmányolták őt mind az úton járók; gyalázattá lőn az ő szomszédai előtt.
Zsolt 89: 43 Felmagasztaltad az ő szorongatóinak jobbját, és megvidámítottad minden ellenségét.
Zsolt 89: 44 Még fegyverének élét is elvetted, és nem segítetted őt a harczban.
Zsolt 89: 45 Eltörlötted az ő fényességét, és az ő királyi székét a földre vetetted.
Zsolt 89: 46 Az ő ifjúságának napjait megrövidítetted, gyalázatot borítottál reá. Szela.
Zsolt 89: 47 Meddig rejtegeted még magad, oh Uram, szüntelen, [és] ég a te haragod, mint a tűz?
Zsolt 89: 48 Emlékezzél meg rólam: mily [rövid] az élet! Mily semmire teremtetted te mind az embernek fiait!
Zsolt 89: 49 Kicsoda oly erős, hogy éljen és ne lásson halált [s] megszabadítsa magát a Seolnak kezéből? Szela.
Zsolt 89: 50 Hol van a te előbbi kegyelmességed, Uram? Megesküdtél Dávidnak a te hűséges voltodra!
Zsolt 89: 51 Emlékezzél meg Uram a te szolgáidnak gyalázatjokról! hogy sok népnek [gyalázatját] hordozom keblemben,
Zsolt 89: 52 A melyekkel gyaláztak a te ellenségeid Uram, a melyekkel gyalázták a te felkentednek lépéseit.
Zsolt 89: 53 Áldott legyen az Úr mindörökké! Ámen és Ámen.
Zsolt 90: 1 Mózesnek, az Isten emberének imádsága. Uram, te voltál nékünk hajlékunk nemzedékről nemzedékre!
Zsolt 90: 2 Minekelőtte hegyek lettek és föld és világ formáltaték, öröktől fogva mindörökké te vagy Isten.
Zsolt 90: 3 Te visszatéríted a halandót a porba, és ezt mondod: Térjetek vissza embernek fiai!
Zsolt 90: 4 Mert ezer esztendő annyi előtted, mint a tegnapi nap, a mely elmúlt, és mint egy őrjárási idő éjjel.
Zsolt 90: 5 Elragadod őket; [olyanokká] lesznek, [mint az] álom; mint a fű, a mely reggel sarjad;
Zsolt 90: 6 Reggel virágzik és sarjad, [és] estvére elhervad és megszárad.
Zsolt 90: 7 Bizony megemésztetünk a te haragod által, és a te búsulásod miatt megromlunk!
Zsolt 90: 8 Elédbe vetetted a mi álnokságainkat; titkos bűneinket a te orczádnak világa elé.
Zsolt 90: 9 Bizony elmúlik minden mi napunk a te bosszúállásod miatt; megemésztjük a mi esztendeinket, mint a beszédet.
Zsolt 90: 10 A mi esztendeinknek napjai hetven esztendő, vagy ha feljebb, nyolczvan esztendő, és nagyobb részök nyomorúság és fáradság, a mely gyorsan tovatünik, mintha repülnénk.
Zsolt 90: 11 Ki tudhatja a te haragodnak erejét, és a te félelmetességed szerint való bosszúállásodat?
Zsolt 90: 12 Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk.
Zsolt 90: 13 Térj vissza Uram! meddig késel? és könyörülj a te szolgáidon.
Zsolt 90: 14 Jó reggel elégíts meg minket a te kegyelmeddel, hogy örvendezzünk és vígadjunk minden mi időnkben.
Zsolt 90: 15 Vidámíts meg minket a mi nyomorúságunk napjaihoz képest, az esztendőkhöz képest, a melyekben gonoszt láttunk.
Zsolt 90: 16 Láttassék meg a te műved a te szolgáidon, és a te dicsőséged azoknak fiain.
Zsolt 90: 17 És legyen az Úrnak, a mi Istenünknek jó kedve mi rajtunk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá nékünk, és a mi kezünknek munkáját tedd állandóvá!
Zsolt 91: 1 Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az.
Zsolt 91: 2 Azt mondom az Úrnak: Én oltalmam, váram, Istenem ő benne bízom!
Zsolt 91: 3 Mert ő szabadít meg téged a madarásznak tőréből, a veszedelmes dögvésztől.
Zsolt 91: 4 Tollaival fedez be téged, és szárnyai alatt lészen oltalmad; paizs és pánczél az ő hűsége.
Zsolt 91: 5 Nem félhetsz az éjszakai ijesztéstől, a repülő nyíltól nappal;
Zsolt 91: 6 A dögvésztől, a mely a homályban jár; a döghaláltól, a mely délben pusztít.
Zsolt 91: 7 Elesnek mellőled ezeren, és jobb kezed felől tízezeren; és hozzád nem is közelít.
Zsolt 91: 8 Bizony szemeiddel nézed és meglátod a gonoszoknak megbüntetését!
Zsolt 91: 9 Mert [azt mondtad] te: Az Úr az én oltalmam; a Felségest választottad a te hajlékoddá:
Zsolt 91: 10 Nem illet téged a veszedelem, és csapás nem közelget a sátorodhoz;
Zsolt 91: 11 Mert az ő angyalainak parancsolt felőled, hogy őrizzenek téged minden útadban.
Zsolt 91: 12 Kézen hordoznak téged, hogy meg ne üssed lábadat a kőbe.
Zsolt 91: 13 Oroszlánon és áspiskígyón jársz, megtaposod az oroszlánkölyköt és a sárkányt.
Zsolt 91: 14 Mivelhogy ragaszkodik hozzám, megszabadítom őt, felmagasztalom őt, mert ismeri az én nevemet!
Zsolt 91: 15 Segítségül hív engem, ezért meghallgatom őt; vele vagyok háborúságában: megmentem és megdicsőítem őt.
Zsolt 91: 16 Hosszú élettel elégítem meg őt, és megmutatom néki az én szabadításomat.
Zsolt 92: 1 Zsoltár, ének szombat napra.
Zsolt 92: 2 Jó dolog dicsérni az Urat, és éneket mondani a te nevednek, oh Felséges!
Zsolt 92: 3 Hirdetni jó reggel a te kegyelmedet, és éjjelente a te hűséges voltodat.
Zsolt 92: 4 Tíz húrú hegedűvel és lanttal, hárfán való zengedezéssel.
Zsolt 92: 5 Mert megvidámítottál engem Uram a te cselekedeteddel, a te kezednek műveiben örvendezem.
Zsolt 92: 6 Mely nagyok Uram a te műveid, igen mélységesek a te gondolataid!
Zsolt 92: 7 A balgatag ember nem tudja, a bolond pedig nem érti meg ezt:
Zsolt 92: 8 Hogy mikor felsarjaznak a gonoszok, mint a fű, és virágoznak mind a hamisság cselekedők, mindörökké elveszszenek ők;
Zsolt 92: 9 Te pedig Uram, magasságos vagy örökké!
Zsolt 92: 10 Mert ímé, a te ellenségeid elvesznek, [és] elszélednek mind a hamisság cselekedők!
Zsolt 92: 11 De magasra növeszted az én szarvamat, mint az egyszarvúét; elárasztatom csillogó olajjal.
Zsolt 92: 12 És legeltetem szememet az én ellenségeimen, és az ellenem támadó gonosztevőkön mulat majd a fülem.
Zsolt 92: 13 Az igaz virágzik, mint a pálmafa, növekedik, mint a czédrus a Libánonon.
Zsolt 92: 14 Plánták [ők] az Úrnak házában; a mi Istenünknek tornáczaiban virágzanak.
Zsolt 92: 15 Még a vén korban is gyümölcsöznek; kövérek és zöldellők lesznek;
Zsolt 92: 16 Hogy hirdessék, hogy igazságos az Úr, az én kősziklám, és hogy nincsen hamisság benne!
Zsolt 93: 1 Uralkodik az Úr, méltóságot öltözött fel; felöltözött az Úr: hatalmat övezett magára; megerősítette a földet is, hogy meg ne induljon.
Zsolt 93: 2 Állandó a te királyi széked eleitől kezdve; öröktől fogva vagy te!
Zsolt 93: 3 A folyóvizek Uram, a folyóvizek zúgnak, a folyóvizek hullámokat hánynak;
Zsolt 93: 4 A nagy vizek zúgásainál, a tengernek felséges morajlásánál felségesebb az Úr a magasságban.
Zsolt 93: 5 A te bizonyságaid igen bizonyosak, a te házadat illeti Uram szentség, napok hosszáig!
Zsolt 94: 1 Uram, bosszúállásnak Istene! Bosszúállásnak Istene, jelenj meg!
Zsolt 94: 2 Emelkedjél fel te, földnek birája, fizess meg a kevélyeknek!
Zsolt 94: 3 A hitetlenek, Uram, meddig még, meddig örvendeznek még a hitetlenek?
Zsolt 94: 4 Piszkolódnak, keményen szólnak; kérkednek mindnyájan a hamisság cselekedői.
Zsolt 94: 5 A te népedet Uram tapossák, és nyomorgatják a te örökségedet.
Zsolt 94: 6 Az özvegyet és jövevényt megölik, az árvákat is fojtogatják.
Zsolt 94: 7 És ezt mondják: Nem látja az Úr, és nem veszi észre a Jákób Istene!
Zsolt 94: 8 Eszméljetek ti bolondok a nép között! És ti balgatagok, mikor tértek eszetekre?
Zsolt 94: 9 aki a fület plántálta, avagy nem hall-é? És aki a szemet formálta, avagy nem lát-é?
Zsolt 94: 10 aki megfeddi a népeket, avagy nem fenyít-é meg? Ő, aki az embert tudományra tanítja:
Zsolt 94: 11 Az Úr tudja az embernek gondolatjait, hogy azok hiábavalók.
Zsolt 94: 12 Boldog ember az, a kit te megfeddesz Uram, és a kit megtanítasz a te törvényedre;
Zsolt 94: 13 Hogy nyugalmat adj annak a veszedelem napján, míg megásták a vermet a hitetlennek!
Zsolt 94: 14 Bizony nem veti el az Úr az ő népét, és el nem hagyja az ő örökségét!
Zsolt 94: 15 Mert igazságra fordul vissza az ítélet, és utána mennek mind az igazszívűek.
Zsolt 94: 16 Kicsoda támad fel én mellettem a gonoszok ellen? Kicsoda áll mellém a hamisság cselekedők ellen?
Zsolt 94: 17 Ha az Úr nem lett volna segítségül nékem: már-már ott lakoznék lelkem a csendességben.
Zsolt 94: 18 Mikor azt mondtam: Az én lábam eliszamodott: a te kegyelmed, Uram, megtámogatott engem.
Zsolt 94: 19 Mikor megsokasodtak bennem az én aggódásaim: a te vígasztalásaid megvidámították az én lelkemet.
Zsolt 94: 20 Van-é köze te hozzád a hamisság székének, a mely nyomorúságot szerez törvény színe alatt?
Zsolt 94: 21 Egybegyülekeznek az igaznak lelke ellen, és elkárhoztatják az ártatlannak vérét.
Zsolt 94: 22 De kőváram lőn én nékem az Úr, és az én Istenem az én oltalmamnak kősziklája;
Zsolt 94: 23 És visszafordítja reájok az ő álnokságukat, és az ő gonoszságukkal veszti el őket; elveszti őket az Úr, a mi Istenünk.
Zsolt 95: 1 Jőjjetek el, örvendezzünk az Úrnak; vígadozzunk a mi szabadításunk kősziklájának!
Zsolt 95: 2 Menjünk elébe hálaadással; vígadozzunk néki zengedezésekkel.
Zsolt 95: 3 Mert nagy Isten az Úr, és nagy király minden istenen felül.
Zsolt 95: 4 A kinek kezében vannak a földnek mélységei, és a hegyeknek magasságai is az övéi.
Zsolt 95: 5 A kié a tenger, és ő alkotta is azt, és a szárazföldet is az ő kezei formálták.
Zsolt 95: 6 Jőjjetek, hajoljunk meg, boruljunk le; essünk térdre az Úr előtt, a mi alkotónk előtt!
Zsolt 95: 7 Mert ő a mi Istenünk, mi pedig az ő legelőjének népei és az ő kezének juhai vagyunk; vajha ma hallanátok az ő szavát.
Zsolt 95: 8 Ne keményítsétek meg a ti szíveteket, mint Meribáhnál, mint Maszszáh napján a pusztában:
Zsolt 95: 9 A hol megkisértettek engem a ti atyáitok; próbára tettek engem, jóllehet látták az én cselekedetemet.
Zsolt 95: 10 Negyven esztendeig bosszankodtam [e] nemzetségen, és mondám: Tévelygő szívű nép ők, és nem tudják ők az én útamat!
Zsolt 95: 11 A kiknek megesküdtem haragomban: Nem mennek be az én nyugalmam [helyére.]
Zsolt 96: 1 Énekeljetek az Úrnak új éneket; énekelj az Úrnak te egész föld!
Zsolt 96: 2 Énekeljetek az Úrnak, áldjátok az ő nevét; hirdessétek napról-napra az ő szabadítását.
Zsolt 96: 3 Beszéljétek a népek között az ő dicsőségét, minden nemzet között az ő csodadolgait;
Zsolt 96: 4 Mert nagy az Úr és igen dicséretes, rettenetes minden isten felett.
Zsolt 96: 5 Mert a nemzeteknek minden istene bálvány, az Úr pedig egeket alkotott.
Zsolt 96: 6 Ékesség és fenség van előtte; tisztesség és méltóság az ő szent helyén.
Zsolt 96: 7 Adjatok az Úrnak népeknek nemzetségei: adjatok az Úrnak dicsőséget és tisztességet!
Zsolt 96: 8 Adjátok az Úrnak neve dicsőségét; hozzatok ajándékot és jőjjetek be az ő tornáczaiba!
Zsolt 96: 9 Hajoljatok meg az Úr előtt szent ékességben; rettegjen előtte az egész föld!
Zsolt 96: 10 Mondjátok a népek között: Az Úr uralkodik; megerősítette a földet, hogy meg ne induljon; ő ítéli meg a népeket igazsággal.
Zsolt 96: 11 Örüljenek az egek és örvendezzen a föld; harsogjon a tenger és minden benne való!
Zsolt 96: 12 Viduljon a mező és minden, a mi rajta van; örvend akkor az erdő minden fája is,
Zsolt 96: 13 Az Úrnak orczája előtt, mert eljön, mert eljön, hogy megítélje e földet. Megítéli majd a világot igazsággal, és a népeket az ő hűségével.
Zsolt 97: 1 Az Úr uralkodik, örüljön a föld; örvendezzenek a temérdek szigetek.
Zsolt 97: 2 Felhő és homályosság van körülte; igazság és jogosság az ő székének erőssége.
Zsolt 97: 3 Tűz jár előtte, és köröskörül elégeti az ő szorongatóit.
Zsolt 97: 4 Megvilágosítják az ő villámai a világot; látja és megretteg a föld.
Zsolt 97: 5 A hegyek, mint a viasz megolvadnak az Úr előtt, az egész földnek Ura előtt.
Zsolt 97: 6 Az egek hirdetik az ő igazságát, és minden nép látja az ő dicsőségét.
Zsolt 97: 7 Megszégyenülnek mind a faragott képek szolgái, a kik bálványokkal dicsekednek; meghajolnak előtte mind az istenek.
Zsolt 97: 8 Hallotta és örvendeze Sion, és örülének Júdának leányai a te ítéleteidnek Uram!
Zsolt 97: 9 Mert te felséges vagy Uram az egész földön, és igen felmagasztaltattál minden isten felett!
Zsolt 97: 10 A kik szeretitek az Urat, gyűlöljétek a gonoszt! Megőrzi ő az ő kegyeltjeinek lelkét; a gonoszok kezéből megszabadítja őket.
Zsolt 97: 11 Világosság támad fel az igazra, és az egyenesszívűekre öröm.
Zsolt 97: 12 Örüljetek igazak az Úrban, és tiszteljétek az ő szentséges emlékezetét!
Zsolt 98: 1 Zsoltár. Énekeljetek az Úrnak új éneket, mert csodadolgokat cselekedett; megsegítette őt az ő jobbkeze és az ő szentséges karja.
Zsolt 98: 2 Tudtul adta az Úr az ő szabadítását; a népek előtt megjelentette az ő igazságát.
Zsolt 98: 3 Megemlékezett az ő kegyelméről és Izráel házához való hűségéről; látták a föld határai mind a mi Istenünknek szabadítását.
Zsolt 98: 4 Vígan énekelj az Úrnak te egész föld; harsanjatok fel, örvendezzetek és zengedezzetek!
Zsolt 98: 5 Zengedezzetek az Úrnak hárfával, hárfával és hangos énekléssel;
Zsolt 98: 6 Trombitákkal és kürtzengéssel vígadozzatok a király, az Úr előtt!
Zsolt 98: 7 Harsogjon a tenger és minden benne való, a világ és a kik lakoznak benne.
Zsolt 98: 8 A folyóvizek tapsoljanak, a hegyek együttesen örvendezzenek
Zsolt 98: 9 Az Úr előtt, mert eljön megítélni a földet; megítéli a világot igazsággal és a népeket méltányossággal.
Zsolt 99: 1 Az Úr uralkodik, reszkessenek a népek; Kérubokon ül, remegjen a föld!
Zsolt 99: 2 Nagy az Úr a Sionon, és magasságos ő minden nép felett.
Zsolt 99: 3 Tiszteljék a te nagy és rettenetes nevedet, - szent az!
Zsolt 99: 4 És tisztesség a királynak, aki szereti a jogosságot! Te megerősítetted az egyenességet; jogosságot és igazságot szereztél Jákóbban.
Zsolt 99: 5 Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő lábainak zsámolya elé; szent ő!
Zsolt 99: 6 Mózes és Áron az ő papjaival, és Sámuel az ő nevét segítségül hívókkal egybe, segítségül hívják vala az Urat, és meghallgatá őket.
Zsolt 99: 7 Felhő-oszlopban szólt vala hozzájok; megőrizték az ő bizonyságtételét és rendeletét, a melyet adott vala nékik.
Zsolt 99: 8 Uram, mi Istenünk! Te meghallgattad őket, kegyelmes Isten voltál hozzájok; de bosszúálló az ő hiábavalóságaik miatt.
Zsolt 99: 9 Magasztaljátok az Urat, a mi Istenünket, és boruljatok le az ő szent hegyén; mert szent az Úr, a mi Istenünk!
Zsolt 100: 1 Hálaadó zsoltár. Vígan énekelj az Úrnak te egész föld!
Zsolt 100: 2 Szolgáljatok az Úrnak örvendezéssel; menjetek eléje vígassággal.
Zsolt 100: 3 Tudjátok meg, hogy az Úr az Isten; ő alkotott minket és nem magunk; az ő népe és az ő legelőinek juhai vagyunk.
Zsolt 100: 4 Menjetek be az ő kapuin hálaadással, tornáczaiba dicséretekkel; adjatok hálákat néki, áldjátok az ő nevét!
Zsolt 100: 5 Mert jó az Úr, örökkévaló az ő kegyelme, és nemzedékről nemzedékre való az ő hűsége!
Zsolt 101: 1 Dávid zsoltára. Kegyelmet és igazságot énekelek; te néked zengek éneket, Uram!
Zsolt 101: 2 Gondom van a tökéletes útra: mikor jössz el hozzám? Szívemnek tökéletessége szerint járok én az én házamban.
Zsolt 101: 3 Nem vetem a szemem hiábavaló dologra; a pártoskodók cselekedetét gyűlölöm: nincs köze hozzám.
Zsolt 101: 4 A csalárd szív távol van én tőlem, gonoszt nem ismerek.
Zsolt 101: 5 aki titkon rágalmazza az ő felebarátját, elvesztem azt; a nagyralátót és a kevélyszívűt, azt el nem szenvedem.
Zsolt 101: 6 Szemmel tartom a föld hűségeseit, hogy mellettem lakozzanak; a tökéletesség útjában járó, az szolgál engem.
Zsolt 101: 7 Nem lakozik az én házamban, a ki csalárdságot mível; aki hazugságot szól, nem állhat meg szemeim előtt.
Zsolt 101: 8 Reggelenként elvesztem e földnek latrait, hogy kigyomláljak az Úrnak városából minden gonosztevőt.
Zsolt 102: 1 A nyomorultnak imádsága, a mikor eleped és kiönti panaszát az Úr elé.
Zsolt 102: 2 Uram, hallgasd meg az én imádságomat, és kiáltásom jusson te hozzád!
Zsolt 102: 3 Ne rejtsd el a te orczádat tőlem; mikor szorongatnak engem, hajtsd hozzám a te füledet; mikor kiáltok, hamar hallgass meg engem!
Zsolt 102: 4 Mert elenyésznek az én napjaim, mint a füst, és csontjaim, mint valami tűzhely, üszkösök.
Zsolt 102: 5 Letaroltatott és megszáradt, mint a fű az én szívem; még kenyerem megevéséről is elfelejtkezem.
Zsolt 102: 6 Nyögésemnek szavától csontom a húsomhoz ragadt.
Zsolt 102: 7 Hasonló vagyok a pusztai pelikánhoz; olyanná lettem, mint a bagoly a romokon.
Zsolt 102: 8 Virrasztok és olyan vagyok, mint a magános madár a háztetőn.
Zsolt 102: 9 Minden napon gyaláznak engem ellenségeim, csúfolóim esküsznek én reám.
Zsolt 102: 10 Bizony a port eszem kenyér gyanánt, és italomat könyekkel vegyítem,
Zsolt 102: 11 A te felindulásod és búsulásod miatt; mert felemeltél engem és földhöz vertél engem.
Zsolt 102: 12 Napjaim olyanok, mint a megnyúlt árnyék; magam pedig, mint a fű, megszáradtam.
Zsolt 102: 13 De te Uram örökké megmaradsz, és a te emlékezeted nemzetségről nemzetségre [áll.]
Zsolt 102: 14 Te kelj fel, könyörülj a Sionon! Mert ideje, hogy könyörülj rajta, mert eljött a megszabott idő.
Zsolt 102: 15 Mert kedvelik a te szolgáid annak köveit, és a porát is kímélik.
Zsolt 102: 16 És félik a népek az Úrnak nevét, és e földnek minden királya a te dicsőségedet;
Zsolt 102: 17 Mivelhogy az Úr megépítette a Siont, megláttatta magát az ő dicsőségében.
Zsolt 102: 18 Oda fordult a gyámoltalanok imádsága felé, és azoknak imádságát meg nem útálta.
Zsolt 102: 19 Irattassék meg ez a következő nemzedéknek, és a teremtendő nép dicsérni fogja az Urat.
Zsolt 102: 20 Mert alátekintett az ő szentségének magaslatáról; a mennyekből a földre nézett le az Úr.
Zsolt 102: 21 Hogy meghallja a fogolynak nyögését, [és] hogy feloldozza a halálnak fiait.
Zsolt 102: 22 Hogy hirdessék a Sionon az Úrnak nevét, és az ő dicséretét Jeruzsálemben.
Zsolt 102: 23 Mikor egybegyűlnek a népek mindnyájan, és az országok, hogy szolgáljanak az Úrnak.
Zsolt 102: 24 Megsanyargatta az én erőmet ez útban, megrövidítette napjaimat.
Zsolt 102: 25 Ezt mondám: Én Istenem! Ne vígy el engem az én napjaimnak felén; a te esztendeid nemzedékek nemzedékéig [tartanak.]
Zsolt 102: 26 Régente fundáltad a földet, s az egek is a te kezednek munkája.
Zsolt 102: 27 Azok elvesznek, de te megmaradsz; mindazok elavulnak, mint a ruha; mint az öltözetet, elváltoztatod azokat, és elváltoznak.
Zsolt 102: 28 De te ugyanaz vagy, és a te esztendeid el nem fogynak.
Zsolt 102: 29 A te szolgáidnak fiai megmaradnak, és az ő magvok erősen megáll előtted.
Zsolt 103: 1 A Dávidé. Áldjad én lelkem az Urat, és egész bensőm az ő szent nevét.
Zsolt 103: 2 Áldjad én lelkem az Urat, és el ne feledkezzél semmi jótéteményéről.
Zsolt 103: 3 aki megbocsátja minden bűnödet, meggyógyítja minden betegségedet.
Zsolt 103: 4 aki megváltja életedet a koporsótól; kegyelemmel és irgalmassággal koronáz meg téged.
Zsolt 103: 5 aki jóval tölti be a te ékességedet, [és] megújul a te ifjúságod, mint a sasé.
Zsolt 103: 6 Igazságot cselekszik az Úr, és ítéletet minden elnyomottal.
Zsolt 103: 7 Megismertette az ő útait Mózessel; Izráel fiaival az ő cselekedeteit.
Zsolt 103: 8 Könyörülő és irgalmas az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
Zsolt 103: 9 Nem feddődik minduntalan, és nem tartja meg haragját örökké.
Zsolt 103: 10 Nem bűneink szerint cselekszik velünk, és nem fizet nékünk a mi álnokságaink szerint.
Zsolt 103: 11 Mert a milyen magas az ég a földtől, olyan nagy az ő kegyelme az őt félők iránt.
Zsolt 103: 12 A milyen távol van a napkelet a napnyugattól, olyan messze veti el tőlünk a mi vétkeinket.
Zsolt 103: 13 A milyen könyörülő az atya a fiakhoz, olyan könyörülő az Úr az őt félők iránt.
Zsolt 103: 14 Mert ő tudja a mi formáltatásunkat; megemlékezik róla, hogy por vagyunk.
Zsolt 103: 15 Az embernek napjai olyanok, mint a fű, úgy virágzik, mint a mezőnek virága.
Zsolt 103: 16 Hogyha általmegy rajta a szél, nincsen többé, és az ő helye sem ismeri azt többé.
Zsolt 103: 17 De az Úr kegyelme öröktől fogva való és örökkévaló az őt félőkön, és az ő igazsága a fiaknak fiain;
Zsolt 103: 18 Azokon, a kik megtartják az ő szövetségét és megemlékeznek az ő parancsolatjairól, hogy azokat megcselekedjék.
Zsolt 103: 19 Az Úr a mennyekbe helyheztette az ő székét és az ő uralkodása mindenre kihat.
Zsolt 103: 20 Áldjátok az Urat ő angyalai, ti hatalmas erejűek, a kik teljesítitek az ő rendeletét, hallgatván az ő rendeletének szavára.
Zsolt 103: 21 Áldjátok az Urat minden ő serege: ő szolgái, akaratának teljesítői!
Zsolt 103: 22 Áldjátok az Urat minden ő teremtményei, az ő uralkodásának minden helyén! Áldjad én lelkem az Urat!
Zsolt 104: 1 Áldjad én lelkem az Urat! Uram én Istenem, nagy vagy te igen, ékességet és fenséget öltöztél magadra!
Zsolt 104: 2 aki körülvette magát világossággal, mint egy öltözettel, és kiterjesztette az egeket, mint egy kárpitot;
Zsolt 104: 3 aki vizeken építi fel az ő palotáját, a felhőket rendeli az ő szekerévé, jár a szeleknek szárnyain;
Zsolt 104: 4 aki a szeleket teszi követeivé, a lángoló tüzet szolgáivá.
Zsolt 104: 5 Ő fundálta a földet az ő oszlopain, nem mozdul az meg soha örökké.
Zsolt 104: 6 Vízáradattal, mint egy ruhával borítottad be azt, a hegyek felett is vizek állottak vala.
Zsolt 104: 7 Egy kiáltásodtól eloszlának, és mennydörgésednek szavától szétriadának.
Zsolt 104: 8 Hegyek emelkedének fel és völgyek szállának alá arra a helyre, a melyet fundáltál nékik.
Zsolt 104: 9 Határt vetettél, a melyet át nem hágnak, nem térnek vissza a földnek elborítására.
Zsolt 104: 10 aki elbocsátja a forrásokat a völgyekbe, hogy folydogáljanak a hegyek között;
Zsolt 104: 11 Megitassák a mezőnek minden állatát; a vadszamarak is megoltsák szomjúságukat.
Zsolt 104: 12 Mellettök lakoznak az égnek madarai, az ágak közül hangicsálnak.
Zsolt 104: 13 aki megöntözi a hegyeket az ő palotájából; a te munkáidnak gyümölcséből megelégíttetik a föld.
Zsolt 104: 14 aki füvet sarjaszt a barmoknak és növényeket az embereknek hasznára, hogy eledelt vegyenek a földből,
Zsolt 104: 15 És bort, a mely megvidámítja a halandónak szívét, fényesebbé teszi az orczát az olajnál; és kenyeret, a mely megerősíti a halandónak szívét.
Zsolt 104: 16 Megelégíttetnek az Úrnak fái, a Libánonnak czédrusai, a melyeket plántált;
Zsolt 104: 17 A melyeken madarak fészkelnek: az eszterág, a melynek a cziprusok a háza.
Zsolt 104: 18 A magas hegyek a vadkecskéknek, a sziklák hörcsögöknek menedéke.
Zsolt 104: 19 Teremtett holdat ünnepeknek mutatására; a napot, a mely lenyugovását tudja.
Zsolt 104: 20 Szerzett setétséget, hogy éjszaka legyen, a melyben szétjárjanak a mezőnek összes vadai;
Zsolt 104: 21 Az oroszlánkölykök, a melyek ordítanak a prédáért, sürgetvén Istentől eledelöket.
Zsolt 104: 22 Ha felkél a nap, elrejtőznek és hajlékaikban heverésznek;
Zsolt 104: 23 Az ember munkájára megy ki, és az ő dolgára mind estvéig.
Zsolt 104: 24 Mily számtalanok a te műveid, Uram! Mindazokat bölcsen alkottad meg, és betelt a föld a te gazdagságoddal.
Zsolt 104: 25 Ez a nagy és széles tenger! Itt vannak benne a megszámlálhatatlan csúszók; apró állatok nagyokkal együtt.
Zsolt 104: 26 Amott gályák járnak [s] czethal, a melyet azért formáltál, hogy játszadozzék benne.
Zsolt 104: 27 Mindazok te reád néznek, hogy megadjad eledelüket alkalmas időben.
Zsolt 104: 28 Adsz nékik [és] ők takarnak; megnyitod kezedet, és megtelnek a te jóvoltoddal.
Zsolt 104: 29 Elfordítod orczádat, megháborodnak; elveszed a lelköket, kimulnak és porrá lesznek újra.
Zsolt 104: 30 Kibocsátod a te lelkedet, megújulnak, és újjá teszed a földnek színét.
Zsolt 104: 31 Legyen az Úrnak dicsőség örökké; örvendezzen az Úr az ő teremtményeiben;
Zsolt 104: 32 A ki, ha rátekint e földre, megrendül az; megilleti a hegyeket, és füstölögnek azok.
Zsolt 104: 33 Éneklek az Úrnak egész életemben; zengedezek az én Istenemnek, a míg vagyok!
Zsolt 104: 34 Legyen kedves néki az én rebegésem; örvendezem én az Úrban;
Zsolt 104: 35 Veszszenek el a bűnösök a földről, és a hitetlenek ne legyenek többé! Áldjad én lelkem az Urat; dicsérjétek az Urat!
Zsolt 105: 1 Magasztaljátok az Urat, hívjátok segítségül az ő nevét, hirdessétek a népek között az ő cselekedeteit!
Zsolt 105: 2 Énekeljetek néki, zengedezzetek néki, beszéljétek el minden ő csodatételét.
Zsolt 105: 3 Dicsekedjetek az ő szent nevével; örvendezzen azoknak a szívök, a kik keresik az Urat.
Zsolt 105: 4 Kivánjátok az Urat és az ő erejét; keressétek az ő orczáját szüntelen.
Zsolt 105: 5 Emlékezzetek meg az ő csodáiról, a melyeket cselekedett; jeleiről és az ő szájának ítéleteiről.
Zsolt 105: 6 Oh Ábrahámnak, az ő szolgájának magva; oh Jákóbnak, az ő választottának fiai!
Zsolt 105: 7 Ő, az Úr a mi Istenünk, az egész földre [kihat] az ő ítélete.
Zsolt 105: 8 Megemlékezik az ő szövetségéről mindörökké; az ő rendeletéről, a melyet megszabott ezer nemzetségiglen;
Zsolt 105: 9 A melyet kötött Ábrahámmal, és az ő Izsáknak tett esküvéséről.
Zsolt 105: 10 És odaállatta azt Jákóbnak szabályul, Izráelnek örök szövetségül,
Zsolt 105: 11 Mondván: Néked adom Kanaán földét, sors szerint való örökségetekül.
Zsolt 105: 12 Mikor még csekély számmal valának, igen kevesen és [mintegy] zsellérek abban,
Zsolt 105: 13 És egyik nemzettől a másikhoz bujdosának, egyik országból a másik néphez:
Zsolt 105: 14 Nem engedé, hogy valaki nyomorgassa őket, sőt királyokat is megfenyített miattok, [mondván: ]
Zsolt 105: 15 Meg ne illessétek az én felkentjeimet, és az én prófétáimnak ne ártsatok!
Zsolt 105: 16 Mikor éhséget idéze elő a földön; [és] a kenyérnek minden botját eltöré,
Zsolt 105: 17 Elküldött előttük egy férfiút, Józsefet, aki rabul adatott vala el;
Zsolt 105: 18 A lábait békóba szorították, ő maga vasban járt vala,
Zsolt 105: 19 Mindazideig, a míg szava beteljesedett. Az Úr beszéde megpróbálta őt.
Zsolt 105: 20 Elküldött a király és feloldotta őt, a népeken uralkodó, és szabaddá tette őt;
Zsolt 105: 21 Úrrá tevé őt az ő házán, és uralkodóvá minden jószágán;
Zsolt 105: 22 Hogy főembereit tetszése szerint kötöztetheté, és véneit is bölcsességre taníthatá.
Zsolt 105: 23 És beméne Izráel Égyiptomba, s Jákób a Khám földén zsellérkedék.
Zsolt 105: 24 És igen megszaporítá az ő népét, és erősebbé tevé elnyomóinál.
Zsolt 105: 25 Elváltoztatá azoknak szívét, hogy gyűlöljék az ő népét, [és] álnokul cselekedjenek az ő szolgáival.
Zsolt 105: 26 Elküldte Mózest, az ő szolgáját, és Áront, a kit választott vala.
Zsolt 105: 27 Elvégezék azok között az ő jeleit, és a csodákat a Khám földén.
Zsolt 105: 28 Sötétséget bocsátott és elsötétítette [azt,] és azok nem engedetlenkedtek az ő rendeleteinek.
Zsolt 105: 29 Vizeiket vérré változtatá, és megölé az ő halaikat.
Zsolt 105: 30 Földjük békáktól hemzsege, [még] a királyuk termeiben [is.]
Zsolt 105: 31 Szólt, és támadának legyek és szúnyogok minden ő határukon.
Zsolt 105: 32 Adott nékik eső gyanánt jégesőt, [és] lángoló tüzet a földjökre.
Zsolt 105: 33 És elvevé szőlőjüket és fügefájokat, és széttördelé határuknak élő fáit.
Zsolt 105: 34 Szólt és támada sáska, és megszámlálhatatlan cserebogár.
Zsolt 105: 35 És megemészte minden növényt az ő földjökön, és az ő szántóföldjöknek gyümölcsét megemészté.
Zsolt 105: 36 És megöle minden elsőszülöttet földjökön, minden erejöknek zsengéjét.
Zsolt 105: 37 És kihozá őket ezüsttel és arannyal, és nemzetségeikben nem volt beteges.
Zsolt 105: 38 Örült Égyiptom, mikor kijövének, mert a tőlök való félelem megszállta őket.
Zsolt 105: 39 Felhőt terjeszte ki, hogy befedezze [őket,] és tüzet, hogy világítson éjjel.
Zsolt 105: 40 Könyörgött és fürjeket hoza, és mennyei kenyérrel elégítette meg őket.
Zsolt 105: 41 Megnyitotta a kősziklát és víz zúdula ki, folyóként futott a sivatagon.
Zsolt 105: 42 Mert megemlékezett az ő szentséges igéretéről, a [melyet tőn] Ábrahámnak, az ő szolgájának.
Zsolt 105: 43 Kihozá azért az ő népét örömmel, [és] az ő választottait vígassággal.
Zsolt 105: 44 És nékik adá a pogányok földét, és öröklék a népek fáradságos szerzeményét.
Zsolt 105: 45 Azért, hogy megtartsák az ő rendeleteit, és törvényeit megőrizzék. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 106: 1 Dicsérjétek az Urat. Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 106: 2 Ki beszélhetné el az Úr nagy tetteit? és jelenthetné ki minden dicsőségét?
Zsolt 106: 3 Boldog, a ki megtartja a törvényt, [és] igazán cselekszik minden időben.
Zsolt 106: 4 Emlékezzél reám, Uram, népedhez való jóságodért; jőjj el hozzám szabadításoddal,
Zsolt 106: 5 Hogy láthassam választottaidhoz való jóvoltodat, [és] örvendezhessek néped örömében; hogy dicsekedjem a te örökségeddel!
Zsolt 106: 6 Vétkeztünk atyáinkkal együtt; bűnösök, gonoszok valánk.
Zsolt 106: 7 Atyáink nem értették meg Égyiptomban csodáidat, nem emlegették meg kegyelmed nagyságát, hanem daczoskodtak a tengernél, a veres tengernél.
Zsolt 106: 8 De ő megsegíté őket az ő nevéért, hogy megismertesse a maga erejét.
Zsolt 106: 9 Rákiálta a veres tengerre és kiszáradt, s úgy vivé őket a mélységeken, mint egy síkon.
Zsolt 106: 10 És kisegíté őket a gyűlölő kezéből; kimentette őket ellenség kezéből.
Zsolt 106: 11 Szorongatóikat víz borította el, egy sem maradt meg belőlük.
Zsolt 106: 12 És hittek az ő beszédeinek, [és] énekelték az ő dicséretét.
Zsolt 106: 13 Hirtelen elfeledék cselekedeteit; nem várák az ő tanácsát!
Zsolt 106: 14 Epekedés epeszté őket a pusztában, és próbára tevék Istent a sivatagon.
Zsolt 106: 15 És megadá nékik, a mit kivántak; és ösztövérséget bocsáta lelkökbe.
Zsolt 106: 16 És irigységre indulának Mózes ellen a táborban, az Úr szentje, Áron ellen.
Zsolt 106: 17 Megnyilt a föld és elnyelé Dátánt, és beborítá Abirám seregét.
Zsolt 106: 18 És tűz gyulladt fel azok seregében, láng égeté el a gonoszokat.
Zsolt 106: 19 Borjút csináltak a Hóreb alatt, és hajlongtak az öntött bálvány előtt.
Zsolt 106: 20 Felcserélték az ő dicsőségöket: ökörnek képével, a mely füvet eszik.
Zsolt 106: 21 Elfeledkezének Istenről, szabadítójokról, a ki nagy dolgokat művelt Égyiptomban,
Zsolt 106: 22 Csodákat a Khám országában, félelmetes dolgokat a veres tenger mellett.
Zsolt 106: 23 Gondolta, hogy kipusztítja őket; de Mózes, az ő választottja, elébe állott a résre, hogy elfordítsa haragját, hogy el ne veszítse [őket.]
Zsolt 106: 24 És becsmérelték a kivánatos földet, nem hittek az ő igéretének.
Zsolt 106: 25 És morgolódtak sátraikban, és nem hallgattak az Úr szavára.
Zsolt 106: 26 De ő felemelé kezét reájok, hogy lesújtsa őket a pusztában;
Zsolt 106: 27 S hogy a pogányok közé dobja magvaikat, és szétszórja őket a tartományokban.
Zsolt 106: 28 Majd hozzácsapódtak a Baál-Peorhoz, és ették a holtak áldozatait.
Zsolt 106: 29 És felingerelték cselekedeteikkel, és zúdult reájok a csapás.
Zsolt 106: 30 Ekkor felállott Fineás és ítélt; és a csapásnak vége lőn.
Zsolt 106: 31 És igazságul tulajdoníttaték néki firól-fira mindörökké.
Zsolt 106: 32 Megharagíták a Meribáh vizeinél is, és baja támadt Mózesnek miattok,
Zsolt 106: 33 Mert megkeseríték az ő szívét, és gondatlanul szólt ajkaival.
Zsolt 106: 34 Nem irtották ki a népeket sem, a mint utasította őket az Úr.
Zsolt 106: 35 Sőt összeelegyedtek a pogányokkal, és eltanulták cselekedeteiket.
Zsolt 106: 36 És tisztelték azoknak bálványait, és tőrré levének azok reájok.
Zsolt 106: 37 És feláldozák fiaikat és leányaikat az ördögöknek,
Zsolt 106: 38 És ártatlan vért ontának: fiaik és leányaik vérét, a kiket Kanaán bálványainak áldoztak, és megfertőzteték a föld öldökléssel.
Zsolt 106: 39 És tisztátalanokká lőnek cselekedeteikben, és paráznákká tetteikben.
Zsolt 106: 40 De felgyúlt az Úr haragja népe ellen, és megútálta az ő örökségét.
Zsolt 106: 41 És odaadá őket pogányok kezébe, és gyűlölőik uralkodtak rajtok.
Zsolt 106: 42 És sanyargatták őket ellenségeik, és görnyedtek azoknak hatalma alatt!
Zsolt 106: 43 Számtalanszor megmentette őket, de ők felháboríták szándékaikkal, és mélyebben merültek bűneikbe.
Zsolt 106: 44 De reájok tekintett a nyomorúság napján, mikor meghallgatá rimánkodásukat;
Zsolt 106: 45 És megemlékezett velök kötött szövetségéről, és nagy kegyelmessége szerint megengesztelődék.
Zsolt 106: 46 És könyörületességre indítá irántok mindazokat, a kik őket fogva elvivék.
Zsolt 106: 47 Segíts meg minket, Urunk Istenünk, és gyűjts össze minket a pogányok közül, hogy dicsőítsük a te szent nevedet, és dicsekedjünk a te dicséreteddel.
Zsolt 106: 48 Áldott legyen az Úr, Izráel Istene örökkön örökké, és minden nép mondja: Ámen. Dicsérjétek az Urat.
Zsolt 107: 1 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 107: 2 [Ezt] mondják az Úrnak megváltottai, a kiket megváltott a szorongatónak kezéből;
Zsolt 107: 3 És a kiket összegyűjtött a [különböző] földekről: napkelet és napnyugot felől, északról és a tenger felől.
Zsolt 107: 4 Bujdostak a pusztában, a sivatagban; lakó-város felé utat nem találtak vala.
Zsolt 107: 5 Éhesek és szomjasok valának; lelkök is elepedt bennök.
Zsolt 107: 6 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban; sanyarúságukból megmenté őket.
Zsolt 107: 7 És vezeté őket egyenes útra, hogy lakó-városhoz juthassanak.
Zsolt 107: 8 Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
Zsolt 107: 9 Hogy megelégíté a szomjúhozó lelket, és az éhező lelket betölté jóval!
Zsolt 107: 10 A kik setétségben és a halálnak árnyékában ülnek, megkötöztetvén nyomorúsággal és vassal;
Zsolt 107: 11 Mert ellenszegültek az Isten beszédének, és a Felségesnek tanácsát megútálták;
Zsolt 107: 12 Azért megalázta az ő szívöket nyomorúsággal: elestek és nem volt segítségök.
Zsolt 107: 13 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban, sanyarúságukból kiszabadítá őket.
Zsolt 107: 14 Kihozá őket a setétségből és a halálnak árnyékából, köteleiket pedig elszaggatá.
Zsolt 107: 15 Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
Zsolt 107: 16 Hogy összetöré az ércz-kapukat, és a vas-zárakat letördelé!
Zsolt 107: 17 A balgatagok az ő gonoszságuknak útjáért, és az ő hamisságukért nyomorgattattak.
Zsolt 107: 18 Minden étket útála az ő lelkök, és a halál kapujához közelgetének.
Zsolt 107: 19 De az Úrhoz kiáltának szorultságukban: sanyarúságukból kiszabadította őket.
Zsolt 107: 20 Kibocsátá az ő szavát és meggyógyítá őket, és kimenté őket az ő vermeikből.
Zsolt 107: 21 Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért,
Zsolt 107: 22 És áldozzanak hálaadásnak áldozataival, és hirdessék az ő cselekedeteit örvendezéssel!
Zsolt 107: 23 A kik hajókon tengerre szállnak, [és] a nagy vizeken kalmárkodnak,
Zsolt 107: 24 Azok látták az Úrnak dolgait, és az ő csodáit a mélységben.
Zsolt 107: 25 Szólott ugyanis és szélvészt támaszta, a mely felduzzasztá a habokat.
Zsolt 107: 26 Az égig emelkedének, a fenékig sülyedének; lelkök elolvada az inségben.
Zsolt 107: 27 Szédülének és tántorgának, mint a részeg, és minden bölcsességöknek esze vész vala.
Zsolt 107: 28 De az Úrhoz kiáltának az ő szorultságukban, és sanyarúságukból kivezeté őket.
Zsolt 107: 29 Megállítá a szélvészt, hogy csillapodjék, és megcsendesedtek a habok.
Zsolt 107: 30 És örülének, hogy lecsillapodtak vala, és vezérlé őket az ő kivánságuknak partjára.
Zsolt 107: 31 Adjanak hálát az Úrnak az ő kegyelméért, és az ember[ek] fiai iránt való csodadolgaiért!
Zsolt 107: 32 És magasztalják fel őt a népnek gyülekezetében, és dicsérjék őt a vének ülésében!
Zsolt 107: 33 Folyóvizeket tett vala pusztává, és vízforrásokat szárazzá;
Zsolt 107: 34 Gyümölcstermő földet meddő földdé, a rajta lakó népnek gonoszsága miatt.
Zsolt 107: 35 Pusztaságot tett vala álló tavakká, és kiaszott földet vízforrásokká.
Zsolt 107: 36 És telepített oda éhezőket, hogy lakó-városokat építsenek.
Zsolt 107: 37 És mezőket vetének be és szőlőket plántálának, hogy hasznos gyümölcsöt szerezzenek.
Zsolt 107: 38 És megáldá őket és igen megszaporodának, és barmaikat sem kevesbítette meg.
Zsolt 107: 39 De megkevesedtek és meggörnyedtek vala ínség, nyomorúság és keserűség miatt.
Zsolt 107: 40 Gyalázatot zúdított a fejedelmekre, és bujdostatta őket út nélkül való kietlenben.
Zsolt 107: 41 De felemelé a nyomorultat az ínségből, és hasonlóvá tette a nemzetségeket a juhnyájhoz.
Zsolt 107: 42 Látják az igazak és örvendeznek, és minden gonoszság megtartóztatja az ő száját.
Zsolt 107: 43 A bölcs, az eszébe veszi ezeket, és meggondolják az Úrnak kegyelmességét!
Zsolt 108: 1 Ének. Dávid zsoltára.
Zsolt 108: 2 Kész az én szívem, oh Isten, hadd énekeljek és zengedezzek; az én dicsőségem is [kész.]
Zsolt 108: 3 Serkenj fel te lant és hárfa, hadd keltsem fel a hajnalt!
Zsolt 108: 4 Hálát adok néked a népek között Uram, és zengedezek néked a nemzetek között!
Zsolt 108: 5 Mert nagy, egek felett való a te kegyelmed, és a felhőkig ér a te hűséges voltod!
Zsolt 108: 6 Magasztaltassál fel, oh Isten, az egek felett, és dicsőséged legyen az egész földön!
Zsolt 108: 7 Hogy megszabaduljanak a te szeretteid, segíts a te jobb kezeddel és hallgass meg engem!
Zsolt 108: 8 Az ő szentélyében szólott az Isten: Örvendezek, hogy eloszthatom Sikhemet, és felmérhetem Sukkothnak völgyét.
Zsolt 108: 9 Enyém Gileád, enyém Manassé; Efraim az én fejemnek védelme, Júda az én törvényrendelőm.
Zsolt 108: 10 Moáb az én mosdómedenczém, Edomra az én saruimat vetem, Filistea felett kaczagok.
Zsolt 108: 11 Kicsoda visz el engem a kerített városba? kicsoda vezérel engem Edomig?
Zsolt 108: 12 Nem te vagy-é, oh Isten, aki megvetettél minket, hogy ki ne menj, oh Isten, a mi seregeinkkel?
Zsolt 108: 13 Adj szabadulást nékünk az ellenségtől, mert hiábavaló az emberi segítség!
Zsolt 108: 14 Istennel hatalmasan cselekszünk, és ő megtapodja ellenségeinket.
Zsolt 109: 1 Az éneklőmesternek, Dávidé; zsoltár. Én dicséretemnek Istene, ne hallgass!
Zsolt 109: 2 Mert a gonosznak szája és az álnokságnak szája felnyilt ellenem, hazug nyelvvel beszélnek én velem.
Zsolt 109: 3 És körülvesznek engem gyűlölséges beszédekkel, és ostromolnak engem ok nélkül.
Zsolt 109: 4 Szeretetemért ellenkeznek velem, én pedig imádkozom.
Zsolt 109: 5 Roszszal fizetnek nékem a jóért, és gyűlölséggel az én szeretetemért.
Zsolt 109: 6 Állíts fölibe gonoszt, és vádló álljon az ő jobb keze felől.
Zsolt 109: 7 Mikor törvénykezik, mint gonosz jőjjön ki; még az imádsága is bűnné legyen.
Zsolt 109: 8 Életének napjai kevesek legyenek, és a hivatalát más foglalja el.
Zsolt 109: 9 Fiai legyenek árvákká, a felesége pedig özvegygyé.
Zsolt 109: 10 És bujdossanak az ő fiai és kolduljanak, és elpusztult helyeiktől távol keressenek [eledelt.]
Zsolt 109: 11 Foglalja le minden jószágát az uzsorás, és idegenek ragadozzák el szerzeményét.
Zsolt 109: 12 Ne legyen néki, aki kegyelmet mutasson [iránta,] és ne legyen, a ki könyörüljön az ő árváin!
Zsolt 109: 13 Veszszen ki az ő maradéka; a második nemzedékben töröltessék el a nevök!
Zsolt 109: 14 Atyáinak álnoksága emlékezetben legyen az Úr előtt, és anyjának bűne el ne töröltessék!
Zsolt 109: 15 Mindenkor az Úr előtt legyenek, és emlékezetök is veszszen ki e földről,
Zsolt 109: 16 A miatt, hogy nem gondolt arra, hogy kegyelmet gyakoroljon és üldözte a szegény és nyomorult embert, és a megkeseredett szívűt, hogy megölje.
Zsolt 109: 17 Mivelhogy szerette az átkot, azért érte el őt; és mivel nem volt kedve az áldáshoz, azért távozék az el ő tőle.
Zsolt 109: 18 Úgy öltözte fel az átkot, mint a ruháját, azért ment beléje, mint a víz, és az ő csontjaiba, mint az olaj.
Zsolt 109: 19 Legyen az néki palástul, a melybe beburkolódzik, és övül, a melylyel mindenkor övezze magát.
Zsolt 109: 20 Ez legyen jutalmok az Úrtól az én vádolóimnak, és a kik rosszat beszélnek az én lelkemre.
Zsolt 109: 21 De te, én Uram, Istenem, bánj velem a te nevedért; mivelhogy jó a te kegyelmed, szabadíts meg engem!
Zsolt 109: 22 Mert szegény és nyomorult vagyok én, még a szívem is megsebesíttetett én bennem.
Zsolt 109: 23 Úgy hanyatlom el, mint az árnyék az ő megnyúlásakor; ide s tova hányattatom, mint a sáska.
Zsolt 109: 24 Térdeim tántorognak az éhségtől, és testem megfogyatkozott a kövérségtől.
Zsolt 109: 25 Sőt gyalázatossá lettem előttök; ha látnak engem, fejöket csóválják.
Zsolt 109: 26 Segíts meg engem, Uram Isten; szabadíts meg engem a te kegyelmed szerint!
Zsolt 109: 27 Hadd tudják meg, hogy a te kezed [munkája] ez, hogy te cselekedted ezt, Uram!
Zsolt 109: 28 Átkozzanak ők, de te áldj meg! Feltámadnak, de szégyenüljenek meg és örvendezzen a te szolgád.
Zsolt 109: 29 Öltözzenek az én vádlóim gyalázatba, és burkolózzanak szégyenökbe, mint egy köpenybe!
Zsolt 109: 30 Hálát adok az Úrnak felettébb az én számmal, és dicsérem őt a sokaság közepette!
Zsolt 109: 31 Mert jobb keze felől áll a szegénynek, hogy megszabadítsa azoktól, a kik elítélik annak lelkét.
Zsolt 110: 1 Dávidé; zsoltár. Monda az Úr az én uramnak: Ülj az én jobbomon, a míg ellenségeidet zsámolyul vetem a te lábaid alá.
Zsolt 110: 2 A te hatalmad pálczáját kinyújtja az Úr Sionból, [mondván: ] Uralkodjál ellenségeid között!
Zsolt 110: 3 A te néped készséggel siet a te sereggyűjtésed napján, szentséges öltözetekben; hajnalpir méhéből leszen ifjaidnak harmatja.
Zsolt 110: 4 Megesküdt az Úr és meg nem másítja: Pap vagy te örökké Melkhisedek rendje szerint.
Zsolt 110: 5 Az Úr a te jobbod felől; megrontja az ő haragja napján a királyokat;
Zsolt 110: 6 Ítéletet tart a nemzetek között; telve lesz holttestekkel; összezúz messze földön minden főt.
Zsolt 110: 7 Az út mellett való patakból iszik; ezért emeli fel az ő fejét.
Zsolt 111: 1 Dícsérjétek az Urat. Dicsérem az Urat teljes szívből: az igazak környezetében és a gyülekezetben.
Zsolt 111: 2 Nagyok az Úrnak cselekedetei; kivánatosak mindazoknak, a kik gyönyörködnek azokban.
Zsolt 111: 3 Dicsőség és méltóság az ő cselekedete, és igazsága megmarad mindvégig.
Zsolt 111: 4 Emlékezetet szerzett az ő csudálatos dolgainak; kegyelmes és irgalmas az Úr.
Zsolt 111: 5 Eledelt ad az őt félőknek; megemlékezik az ő szövetségéről örökké.
Zsolt 111: 6 Cselekedeteinek erejét tudtul adta az ő népének, nékik adván a pogányok örökségét.
Zsolt 111: 7 Kezeinek cselekedetei hűség és igazság; minden ő végzése tökéletes.
Zsolt 111: 8 Megingathatlanok örökké és mindvégig; hívségből és egyenességből származottak.
Zsolt 111: 9 Váltságot küldött az ő népének, elrendelte szövetségét örökre; szent és rettenetes az ő neve.
Zsolt 111: 10 A bölcseség kezdete az Úrnak félelme; jó belátása van mindenkinek, aki ezt gyakorolja; annak dicsérete megmarad mindvégig.
Zsolt 112: 1 Dicsérjétek az Urat. Boldog az ember, aki féli az Urat, [és] az ő parancsolataiban igen gyönyörködik.
Zsolt 112: 2 Hős lesz annak magva a földön; a hívek nemzedéke megáldatik.
Zsolt 112: 3 Gazdagság és bőség lesz annak házában, s igazsága mindvégig megmarad.
Zsolt 112: 4 Az igazakra világosság fénylik a sötétben: [attól a ki] irgalmas, kegyelmes és igaz.
Zsolt 112: 5 Jó annak az embernek, a ki könyörül és kölcsön ad; dolgait pedig igazán végezi.
Zsolt 112: 6 Mivelhogy soha sem ingadoz: örök emlékezetben lesz az igaz.
Zsolt 112: 7 Semmi rossz hírtől nem fél; szíve erős, az Úrban bizakodó.
Zsolt 112: 8 Rendületlen az ő szíve; nem fél, míglen ellenségeire lenéz.
Zsolt 112: 9 Osztogat, adakozik a szegényeknek; igazsága megmarad mindvégig; az ő szarva felemeltetik dicsőséggel.
Zsolt 112: 10 Látja [ezt] a gonosz és dühöng; fogait csikorgatja és eleped; a gonoszok kivánsága semmivé lesz.
Zsolt 113: 1 Dicsérjétek az Urat. Dicsérjétek az Úrnak szolgái! dicsérjétek az Úrnak nevét,
Zsolt 113: 2 Áldott legyen az Úr neve mostantól fogva és örökké!
Zsolt 113: 3 Napkelettől fogva napnyugotig dicsértessék az Úr neve!
Zsolt 113: 4 Felmagasztaltatott az Úr minden pogány nép felett; dicsősége túl van az egeken.
Zsolt 113: 5 Kicsoda hasonló az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, aki a magasságban lakozik?
Zsolt 113: 6 aki magát megalázva, tekint szét mennyen és földön;
Zsolt 113: 7 A ki felemeli az alacsonyt a porból, és a szűkölködőt kivonszsza a sárból,
Zsolt 113: 8 Hogy odaültesse őket a főemberek közé, az ő népének főemberei közé;
Zsolt 113: 9 aki beülteti a meddőt a házba, mint magzatoknak anyját, nagy örömre. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 114: 1 Mikor Izráel népe kijöve Égyiptomból, Jákóbnak házanépe az idegen nép közül:
Zsolt 114: 2 Júda lőn az ő szentséges [népe] és Izráel az ő királysága.
Zsolt 114: 3 A tenger látá őt és elfutamodék; a Jordán hátrafordula.
Zsolt 114: 4 A hegyek szöknek vala, mint a kosok, s a halmok, mint a juhoknak bárányai.
Zsolt 114: 5 Mi a bajod, te tenger, hogy megfutamodál, és te Jordán, hogy hátrafordulál?
Zsolt 114: 6 Hegyek, hogy szöktök vala, mint a kosok? Ti halmok, mint a juhoknak bárányai?
Zsolt 114: 7 Indulj meg te föld az Úr orczája előtt, a Jákób Istene előtt,
Zsolt 114: 8 aki átváltoztatja a kősziklát álló tóvá, és a szirtet vizek forrásává.
Zsolt 115: 1 Nem nékünk Uram, nem nékünk, hanem a te nevednek adj dicsőséget, a te kegyelmedért és hívségedért!
Zsolt 115: 2 Miért mondanák a pogányok: Hol van hát az ő Istenök?
Zsolt 115: 3 Pedig a mi Istenünk az égben van, és a mit akar, azt mind megcselekszi.
Zsolt 115: 4 Azoknak bálványa ezüst és arany, emberi kezek munkája.
Zsolt 115: 5 Szájok van, de nem szólanak; szemeik vannak, de nem látnak;
Zsolt 115: 6 Füleik vannak, de nem hallanak; orruk van, de nem szagolnak;
Zsolt 115: 7 Kezeik vannak, de nem tapintanak, lábaik vannak, de nem járnak, nem szólanak az ő torkukkal.
Zsolt 115: 8 Hasonlók legyenek azokhoz készítőik, [és] mindazok, a kik bíznak bennök!
Zsolt 115: 9 Izráel! te az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
Zsolt 115: 10 Áronnak háza! az Úrban bízzál; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
Zsolt 115: 11 A kik félitek az Urat, az Úrban bízzatok; az ilyenek segítsége és paizsa ő.
Zsolt 115: 12 Az Úr megemlékezik mi rólunk [és] megáld [minket]; megáldja Izráel házát, megáldja Áronnak házát.
Zsolt 115: 13 Megáldja azokat, a kik félik az Urat, a kicsinyeket és a nagyokat.
Zsolt 115: 14 Szaporítson titeket az Úr, titeket és a ti fiaitokat.
Zsolt 115: 15 Áldottai vagytok ti az Úrnak, aki teremtette a mennyet és a földet.
Zsolt 115: 16 Az egek az Úrnak egei, de a földet az ember fiainak adta.
Zsolt 115: 17 Nem a meghaltak dicsérik az Urat, sem nem azok, a kik alászállanak a csendességbe.
Zsolt 115: 18 De mi áldjuk az Urat mostantól fogva mindörökké. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 116: 1 Szeretem az Urat, mert meghallgatja esedezéseim szavát.
Zsolt 116: 2 Mert az ő fülét felém fordítja, azért segítségül hívom őt egész életemben.
Zsolt 116: 3 Körülvettek engem a halál kötelei, és a pokol szorongattatásai támadtak meg engem; nyomorúságba és ínségbe jutottam.
Zsolt 116: 4 És az Úrnak nevét segítségül hívám: Kérlek Uram, szabadítsd meg az én lelkemet!
Zsolt 116: 5 Az Úr kegyelmes és igaz, és a mi Istenünk irgalmas.
Zsolt 116: 6 Az Úr megőrzi az alázatosokat; én ügyefogyott voltam és megszabadított engem.
Zsolt 116: 7 Térj meg én lelkem a te nyugodalmadba, mert az Úr jól tett teveled.
Zsolt 116: 8 Minthogy megszabadítottad lelkemet a haláltól, szemeimet a könyhullatástól [és] lábamat az eséstől:
Zsolt 116: 9 Az Úr orczája előtt fogok járni az élőknek földén.
Zsolt 116: 10 Hittem, azért szóltam; [noha] igen megaláztatott valék.
Zsolt 116: 11 Csüggedezésemben ezt mondtam én: Minden ember hazug.
Zsolt 116: 12 Mivel fizessek az Úrnak minden hozzám való jótéteményéért?
Zsolt 116: 13 A szabadulásért való poharat felemelem, és az Úrnak nevét hívom segítségül.
Zsolt 116: 14 Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt.
Zsolt 116: 15 Az Úr szemei előtt drága az ő kegyeseinek halála.
Zsolt 116: 16 Uram! én bizonyára a te szolgád vagyok; szolgád vagyok én, a te szolgáló leányodnak fia, te oldoztad ki az én köteleimet.
Zsolt 116: 17 Néked áldozom hálaadásnak áldozatával, és az Úr nevét hívom segítségül.
Zsolt 116: 18 Az Úr iránt való fogadásaimat megadom az ő egész népe előtt,
Zsolt 116: 19 Az Úr házának tornáczaiban, te benned, oh Jeruzsálem! Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 117: 1 Dicsérjétek az Urat mind, ti pogányok; magasztalják őt mind a népek!
Zsolt 117: 2 Mert nagy az ő kegyelmessége mi hozzánk, és az Úrnak igazsága megmarad örökké. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 118: 1 Magasztaljátok az Urat, mert jó, mert örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 118: 2 Mondja hát Izráel, hogy örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 118: 3 Mondja hát az Áron háza, hogy örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 118: 4 Mondják hát, a kik félik az Urat, hogy örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 118: 5 Szükségemben segítségül hívám az Urat, meghallgatott [és] tágas térre [tett] engem az Úr.
Zsolt 118: 6 Velem van az Úr, nem félek; mit árthat nékem ember?
Zsolt 118: 7 Velem van az Úr az én segítőim közt, és nézni fogok az én gyűlölőimre.
Zsolt 118: 8 Jobb az Úrban bízni, mint emberekben reménykedni.
Zsolt 118: 9 Jobb az Úrban bízni, mint főemberekben reménykedni.
Zsolt 118: 10 Körülvettek engem mind a pogányok, de az Úr nevében elvesztém őket.
Zsolt 118: 11 Körülvettek, bizony körülvettek engem, de az Úr nevében elvesztém őket.
Zsolt 118: 12 Körülvettek engem, mint méhek; eloltattak, mint tövis-tűz, mert az Úr nevében elvesztém őket.
Zsolt 118: 13 Igen taszítottál engem, hogy elessem; de az Úr megsegített engem.
Zsolt 118: 14 Erősségem és énekem az Úr, és ő lőn nékem szabadulásul.
Zsolt 118: 15 Vígasságnak és szabadulásnak szava van az igazak sátoraiban: Az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett!
Zsolt 118: 16 Az Úrnak jobbkeze felmagasztaltatott; az Úrnak jobbkeze hatalmasan cselekedett!
Zsolt 118: 17 Nem halok meg, hanem élek, és hirdetem az Úrnak cselekedeteit!
Zsolt 118: 18 Keményen megostorozott engem az Úr; de nem adott át engem a halálnak.
Zsolt 118: 19 Nyissátok meg nékem az igazságnak kapuit, hogy bemenjek azokon [és] dicsérjem az Urat!
Zsolt 118: 20 Ez az Úrnak kapuja; igazak mennek be azon.
Zsolt 118: 21 Magasztallak téged, hogy meghallgattál, és szabadításomul lettél!
Zsolt 118: 22 A kő a melyet az építők megvetettek, szegeletkővé lett!
Zsolt 118: 23 Az Úrtól lett ez, csodálatos ez a mi szemeink előtt!
Zsolt 118: 24 Ez a nap az, a melyet az Úr rendelt; örvendezzünk és vígadjunk ezen!
Zsolt 118: 25 Oh Uram, segíts most; oh Uram, adj most jó előmenetelt!
Zsolt 118: 26 Áldott, aki jő az Úrnak nevében; áldunk titeket, a kik az Úr házából valók vagytok!
Zsolt 118: 27 Isten az Úr és ő világosított meg minket. Kötelekkel kössétek az ünnepi áldozatot az oltár szarvához.
Zsolt 118: 28 Istenem vagy te, azért hálát adok néked! Én Istenem, magasztallak téged.
Zsolt 118: 29 Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 119: 1 Boldogok, a kiknek útjok feddhetetlen, a kik az Úr törvényében járnak.
Zsolt 119: 2 Boldogok, a kik megőrzik az ő bizonyságait, [és] teljes szívből keresik őt.
Zsolt 119: 3 És nem cselekesznek hamisságot; az ő útaiban járnak.
Zsolt 119: 4 Te parancsoltad [Uram,] hogy határozataidat jól megőrizzük.
Zsolt 119: 5 Vajha igazgattatnának az én útaim a te rendeléseid megőrzésére!
Zsolt 119: 6 Akkor nem szégyenülnék meg, ha figyelnék minden parancsolatodra!
Zsolt 119: 7 Hálát adok néked tiszta szívből, hogy megtanítottál engem a te igazságod ítéleteire.
Zsolt 119: 8 A te rendeléseidet megőrzöm; soha ne hagyj el engem!
Zsolt 119: 9 Mi módon őrizheti meg tisztán az ifjú az ő útát, ha nem a te beszédednek megtartása által?
Zsolt 119: 10 Teljes szívből kerestelek téged: ne engedj eltévedeznem a te parancsolataidtól!
Zsolt 119: 11 Szívembe rejtettem a te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened.
Zsolt 119: 12 Áldott vagy te, Uram! Taníts meg engem a te rendeléseidre.
Zsolt 119: 13 Ajkaimmal hirdetem a te szádnak minden ítéletét.
Zsolt 119: 14 Inkább gyönyörködöm a te bizonyságaidnak útjában, mint minden gazdagságban.
Zsolt 119: 15 A te határozataidról gondolkodom, és a te ösvényeidre nézek.
Zsolt 119: 16 Gyönyörködöm a te rendeléseidben; a te beszédedről nem feledkezem el.
Zsolt 119: 17 Tégy jól a te szolgáddal, hogy éljek és megtartsam a te beszédedet.
Zsolt 119: 18 Nyisd meg az én szemeimet, hogy szemléljem a te törvényednek csodálatos voltát.
Zsolt 119: 19 Jövevény vagyok e földön, ne rejtsd el tőlem a te parancsolataidat.
Zsolt 119: 20 Elfogyatkozik az én lelkem, a te ítéleteid után való szüntelen vágyódás miatt.
Zsolt 119: 21 Megdorgálod a kevélyeket; átkozottak, a kik elhajolnak parancsolataidtól.
Zsolt 119: 22 Fordítsd el rólam a szidalmat és gyalázatot, mert megőriztem a te bizonyságaidat!
Zsolt 119: 23 Még ha fejedelmek összeülnek, ellenem beszélnek is; a te szolgád a te rendeléseidről gondolkodik.
Zsolt 119: 24 A te bizonyságaid én gyönyörűségem, [és] én tanácsadóim.
Zsolt 119: 25 Lelkem a porhoz tapad; eleveníts meg engem a te igéreted szerint.
Zsolt 119: 26 Útaimat elbeszéltem előtted és te meghallgattál engem; taníts meg a te rendeléseidre!
Zsolt 119: 27 Add értenem a te határozataidnak útát, hogy gondolkodjam a te csodálatos dolgaidról!
Zsolt 119: 28 Sír a lelkem a keserűség miatt; vigasztalj meg a te igéd szerint!
Zsolt 119: 29 A hamisságnak útját távoztasd el tőlem, és a te törvényeddel ajándékozz meg engem!
Zsolt 119: 30 Az igazság útját választottam; a te ítéleteid forognak előttem.
Zsolt 119: 31 Ragaszkodom a te bizonyságaidhoz; Uram, ne hagyj megszégyenülni!
Zsolt 119: 32 A te parancsolataidnak útján járok, ha megvigasztalod az én szívemet!
Zsolt 119: 33 Taníts meg Uram a te rendeléseidnek útjára, hogy megőrizzem azt mindvégig.
Zsolt 119: 34 Oktass, hogy megőrizzem a te törvényedet, és megtartsam azt teljes szívemből.
Zsolt 119: 35 Vezérelj a te parancsolataidnak útján, mert gyönyörködöm abban.
Zsolt 119: 36 Hajtsd szívemet a te bizonyságaidhoz, és ne a telhetetlenségre.
Zsolt 119: 37 Fordítsd el az én szemeimet, hogy ne lássanak hiábavalóságot; a te útadon éltess engemet.
Zsolt 119: 38 Teljesítsd igéretedet a te szolgádnak, aki fél téged.
Zsolt 119: 39 Fordítsd el tőlem a gyalázatot, a mitől félek; hiszen jók a te ítéleteid.
Zsolt 119: 40 Ímé, kivánkozom a te határozataid után; éltess engem a te igazságod által.
Zsolt 119: 41 És szálljon reám, Uram, a te kegyelmed, a te szabadításod, a mint megigérted,
Zsolt 119: 42 Hogy megfelelhessek az engem gyalázónak, hiszen bizodalmam van a te igédben!
Zsolt 119: 43 És az igazságnak beszédét se vedd el soha az én számtól, mert várom a te ítéleteidet!
Zsolt 119: 44 És megtartom a te törvényedet mindenkor és mindörökké.
Zsolt 119: 45 És tágas téren járok, mert a te határozataidat keresem.
Zsolt 119: 46 És a királyok előtt szólok a te bizonyságaidról, és nem szégyenülök meg.
Zsolt 119: 47 És gyönyörködöm a te parancsolataidban, a melyeket szeretek.
Zsolt 119: 48 És felemelem kezeimet a te parancsolataidra, a melyeket szeretek, és gondolkodom a te rendeléseidről.
Zsolt 119: 49 Emlékezzél meg a te szolgádnak [adott] igédről, a melyhez nékem reménységet adtál!
Zsolt 119: 50 Ez vigasztalásom nyomorúságomban, mert a te beszéded megelevenít engem.
Zsolt 119: 51 A kevélyek szerfelett gúnyoltak engem; nem hajlottam el a te törvényedtől.
Zsolt 119: 52 Megemlékezem a te öröktől fogva való ítéleteidről Uram, és vigasztalódom.
Zsolt 119: 53 Harag vett rajtam erőt az istentelenek miatt, a kik elhagyták a te törvényedet.
Zsolt 119: 54 Ének volt rám nézve minden parancsolatod bujdosásomnak hajlékában.
Zsolt 119: 55 Uram! a te nevedről emlékezem éjjel, és megtartom a te törvényedet.
Zsolt 119: 56 Ez jutott nékem, hogy a te határozataidat megőriztem.
Zsolt 119: 57 Azt mondám Uram, hogy az én részem a te beszédeidnek megtartása.
Zsolt 119: 58 Teljes szívből könyörgök a te színed előtt: könyörülj rajtam a te igéreted szerint!
Zsolt 119: 59 Meggondoltam az én útaimat, és lábaimat a te bizonyságaidhoz fordítom.
Zsolt 119: 60 Sietek és nem mulasztom el, hogy megtartsam a te parancsolataidat.
Zsolt 119: 61 Az istentelenek kötelei körülkerítettek engem; [de] a te törvényedről el nem feledkezem.
Zsolt 119: 62 Éjfélkor felkelek, hogy hálát adjak néked, igazságod ítéleteiért.
Zsolt 119: 63 Társok vagyok mindazoknak, a kik félnek téged, és a kik határozataidat megtartják.
Zsolt 119: 64 A te kegyelmeddel, oh Uram, teljes e föld: taníts meg engem rendeléseidre!
Zsolt 119: 65 Jót cselekedtél a te szolgáddal, Uram, a te igéd szerint.
Zsolt 119: 66 Az okosságnak és tudománynak drága voltára taníts meg engem, mert hiszek a te parancsolataidnak.
Zsolt 119: 67 Minekelőtte megaláztattam, tévelyegtem vala; most pedig vigyázok a te szódra.
Zsolt 119: 68 Jó vagy te és jóltevő, taníts meg engem a te rendeléseidre.
Zsolt 119: 69 A kevélyek hazugságot költöttek reám, [de] én teljes szívből megtartom a te parancsolataidat.
Zsolt 119: 70 Kövér az ő szívök, mint a háj; de én a te törvényedben gyönyörködöm.
Zsolt 119: 71 Jó nékem, hogy megaláztál, azért, hogy megtanuljam a te rendeléseidet.
Zsolt 119: 72 A te szádnak törvénye jobb nékem, mint sok ezer arany és ezüst.
Zsolt 119: 73 A te kezeid teremtettek és erősítettek meg engem; oktass, hogy megtanuljam parancsolataidat.
Zsolt 119: 74 A kik téged félnek, látnak engem és örvendeznek, mivel a te igédben van az én reménységem.
Zsolt 119: 75 Tudom Uram, hogy a te ítéleteid igazak, és igazságosan aláztál meg engem.
Zsolt 119: 76 Legyen velem a te kegyelmed, hogy megvígasztalódjam a te szolgádnak tett igéreted szerint.
Zsolt 119: 77 Szálljon reám a te irgalmasságod, hogy éljek, mert a te törvényedben gyönyörködöm.
Zsolt 119: 78 Szégyenüljenek meg a kevélyek, a kik csalárdul elnyomtak engem, [holott] én a te határozataidról gondolkodom.
Zsolt 119: 79 Forduljanak hozzám, a kik téged félnek, és ismerik a te bizonyságaidat!
Zsolt 119: 80 Legyen az én szívem feddhetetlen a te rendeléseidben, hogy meg ne szégyenüljek.
Zsolt 119: 81 Elfogyatkozik az én lelkem a te szabadításod [kivánása] miatt; a te igédben van az én reménységem.
Zsolt 119: 82 A te beszéded [kivánása] miatt elfogyatkoznak az én szemeim, mondván: mikor vígasztalsz meg engem?
Zsolt 119: 83 Noha olyanná lettem, mint a füstön levő tömlő; a te rendeléseidről el nem feledkezem.
Zsolt 119: 84 Mennyi a te szolgádnak napja, [és] mikor tartasz ítéletet az én üldözőim felett?
Zsolt 119: 85 Vermet ástak nékem a kevélyek, a kik nem a te törvényed szerint [élnek.]
Zsolt 119: 86 Minden parancsolatod igaz; csalárdul üldöznek engem; segíts meg engem!
Zsolt 119: 87 Csaknem semmivé tettek engem e földön, de én nem hagytam el a te határozataidat.
Zsolt 119: 88 A te kegyelmed szerint eleveníts meg engem, hogy megőrizhessem a te szádnak bizonyságait.
Zsolt 119: 89 Uram! örökké megmarad a te igéd a mennyben.
Zsolt 119: 90 Nemzedékről nemzedékre van a te igazságod, te erősítetted meg a földet és áll az.
Zsolt 119: 91 A te ítéleteid szerint áll minden ma is; mert minden, a mi van, te néked szolgál.
Zsolt 119: 92 Ha nem a te törvényed lett volna az én gyönyörűségem, akkor elvesztem volna az én nyomorúságomban.
Zsolt 119: 93 Soha sem feledkezem el a te határozataidról, mert azok által elevenítettél meg engem.
Zsolt 119: 94 Tied vagyok, tarts meg engem, mert a te határozataidat keresem.
Zsolt 119: 95 Vártak rám a gonoszok, hogy elveszessenek, [de] én a te bizonyságaidra figyelek.
Zsolt 119: 96 Látom, minden tökéletes dolognak vége van, de a te parancsolatodnak nincs határa.
Zsolt 119: 97 Mely igen szeretem a te törvényedet, egész napestig arról gondolkodom!
Zsolt 119: 98 Az én ellenségeimnél bölcsebbé teszel engem a te parancsolataiddal, mert mindenkor velem vannak azok.
Zsolt 119: 99 Minden tanítómnál értelmesebb lettem, mert a te bizonyságaid az én gondolataim.
Zsolt 119: 100 Előrelátóbb vagyok, mint az öreg emberek, mert vigyázok a te határozataidra.
Zsolt 119: 101 Minden gonosz ösvénytől visszatartóztattam lábaimat, hogy megtartsam a te beszédedet.
Zsolt 119: 102 Nem távoztam el a te ítéleteidtől, mert te oktattál engem.
Zsolt 119: 103 Mily édes az én ínyemnek a te beszéded; méznél [édesbb] az az én számnak!
Zsolt 119: 104 A te határozataidból leszek értelmes, gyűlölöm azért a hamisságnak minden ösvényét.
Zsolt 119: 105 Az én lábamnak szövétneke a te igéd, és ösvényemnek világossága.
Zsolt 119: 106 Megesküdtem és megállom, hogy megtartom a te igazságodnak ítéleteit.
Zsolt 119: 107 Felette nagy nyomorúságban vagyok; Uram, eleveníts meg a te igéd szerint.
Zsolt 119: 108 Szájamnak önkéntes áldozatai legyenek kedvesek előtted Uram! és taníts meg a te ítéleteidre.
Zsolt 119: 109 Lelkem mindig veszedelemben van, mindazáltal a te törvényedről el nem feledkezem.
Zsolt 119: 110 Tőrt vetettek ellenem az istentelenek, de a te határozataidtól el nem tévelyedtem.
Zsolt 119: 111 A te bizonyságaid az én örökségem mindenha, mert szívemnek örömei azok.
Zsolt 119: 112 Az én szívem hajlik a te rendeléseid teljesítésére mindenha [és] mindvégig.
Zsolt 119: 113 Az állhatatlanokat gyűlölöm, de a te törvényedet szeretem.
Zsolt 119: 114 Menedékem és paizsom vagy te; igédben van az én reménységem.
Zsolt 119: 115 Távozzatok tőlem gonoszok, hogy megőrizzem az én Istenemnek parancsolatait.
Zsolt 119: 116 Támogass engem a te beszéded szerint, hogy éljek, és ne engedd, hogy megszégyenüljek reménységemben.
Zsolt 119: 117 Segélj, hogy megmaradjak, és gyönyörködjem a te rendeléseidben szüntelen.
Zsolt 119: 118 Megtapodod mindazokat, a kik rendeléseidtől elhajolnak, mert az ő álnokságuk hazugság.
Zsolt 119: 119 Mint salakot mind elveted e földnek istenteleneit, azért szeretem a te bizonyságaidat.
Zsolt 119: 120 Borzad testem a tőled való félelem miatt, és félek a te ítéleteidtől.
Zsolt 119: 121 Méltányosságot és igazságot cselekedtem; ne adj át nyomorgatóimnak!
Zsolt 119: 122 Légy kezes a te szolgádért az ő javára, hogy a kevélyek el ne nyomjanak engem.
Zsolt 119: 123 Szemeim epekednek a te szabadításod és a te igazságod beszéde után.
Zsolt 119: 124 Cselekedjél a te szolgáddal a te kegyelmességed szerint, és a te rendeléseidre taníts meg engem!
Zsolt 119: 125 Szolgád vagyok, oktass, hogy megismerjem a te bizonyságaidat!
Zsolt 119: 126 Ideje, hogy az Úr cselekedjék; megrontották a te törvényedet.
Zsolt 119: 127 Inkább szeretem azért a te parancsolataidat, mint az aranyat, mint a legtisztább aranyat.
Zsolt 119: 128 Igaznak tartom azért minden határozatodat, és a hamisságnak minden ösvényét gyűlölöm.
Zsolt 119: 129 Csodálatosak a te bizonyságaid, azért az én lelkem megőrzi azokat.
Zsolt 119: 130 A te beszéded megnyilatkozása világosságot ad, [és] oktatja az együgyűeket.
Zsolt 119: 131 Szájamat feltátom és lihegek, mert kivánom a te parancsolataidat.
Zsolt 119: 132 Tekints reám és könyörülj rajtam, a miképen szoktál a te nevednek kedvelőin.
Zsolt 119: 133 Vezéreld útamat a te igéd szerint, és ne engedd, hogy valami hamisság uralkodjék rajtam!
Zsolt 119: 134 Oltalmazz meg az emberek erőszakosságától, hogy megőrizzem a te határozataidat!
Zsolt 119: 135 A te orczádat világosítsd meg a te szolgádon, és taníts meg a te rendeléseidre!
Zsolt 119: 136 Víznek folyásai erednek az én szemeimből azok miatt, a kik nem tartják meg a te törvényedet.
Zsolt 119: 137 Igaz vagy Uram, és a te ítéleted igazságos.
Zsolt 119: 138 A te bizonyságaidat igazságban és hűségben jelentetted meg, és mindenek felett való egyenességben.
Zsolt 119: 139 Buzgóságom megemészt engem, mert elfeledkeztek a te beszédedről az én ellenségeim.
Zsolt 119: 140 Felettébb tiszta a te beszéded, és a te szolgád szereti azt.
Zsolt 119: 141 Kicsiny vagyok én és megvetett, [de] a te határozataidról el nem feledkezem.
Zsolt 119: 142 A te igazságod igazság örökké, és a te törvényed igaz.
Zsolt 119: 143 Nyomorúság és keserűség ért engem, [de] a te parancsolataid gyönyörűségeim nékem.
Zsolt 119: 144 A te bizonyságaidnak igazsága örökkévaló; oktass, hogy éljek!
Zsolt 119: 145 Teljes szívből kiáltok hozzád, hallgass meg, Uram! megtartom a te rendeléseidet.
Zsolt 119: 146 Segítségül hívlak: tarts meg engem, és megőrzöm a te bizonyságaidat.
Zsolt 119: 147 Hajnal előtt felkelek, kiáltok hozzád; a te beszédedben van reménységem.
Zsolt 119: 148 Szemeim megelőzik az éjjeli őrséget, hogy a te beszédedről gondolkodjam.
Zsolt 119: 149 Hallgasd meg az én szómat a te kegyelmességed szerint, Uram! Eleveníts meg a te jóvoltod szerint!
Zsolt 119: 150 Közelgetnek [hozzám] az én gonosz háborgatóim, a kik a te törvényedtől messze távoztak.
Zsolt 119: 151 Közel vagy te, Uram! és minden te parancsolatod igazság.
Zsolt 119: 152 Régtől fogva tudom a te bizonyságaid felől, hogy azokat örökké állandókká tetted.
Zsolt 119: 153 Lásd meg az én nyomorúságomat és szabadíts meg engem; mert a te törvényedről nem felejtkezem el!
Zsolt 119: 154 Te perelj peremben és ments meg; a te beszéded szerint eleveníts meg engem!
Zsolt 119: 155 Távol van a gonoszoktól a szabadítás, mert nem törődnek a te rendeléseiddel.
Zsolt 119: 156 Nagy a te irgalmasságod, Uram! A te ítéletid szerint eleveníts meg engem.
Zsolt 119: 157 Sokan vannak az én háborgatóim és üldözőim, [de] nem térek el a te bizonyságaidtól.
Zsolt 119: 158 Láttam a hűteleneket és megundorodtam, hogy a te mondásodat meg nem tartják.
Zsolt 119: 159 Lásd meg Uram, hogy a te határozataidat szeretem; a te kegyelmességed szerint eleveníts meg engem!
Zsolt 119: 160 A te igédnek summája igazság, és a te igazságod ítélete mind örökkévaló.
Zsolt 119: 161 A fejedelmek ok nélkül üldöztek engem; [de] a te igédtől félt az én szívem.
Zsolt 119: 162 Gyönyörködöm a te beszédedben, mint aki nagy nyereséget talált.
Zsolt 119: 163 A hamisságot gyűlölöm és útálom; a te törvényedet szeretem.
Zsolt 119: 164 Naponként hétszer dicsérlek téged, a te igazságodnak ítéleteiért.
Zsolt 119: 165 A te törvényed kedvelőinek nagy békességök van, és nincs bántódásuk.
Zsolt 119: 166 Várom a te szabadításodat, oh Uram! és a te parancsolataidat cselekszem.
Zsolt 119: 167 Az én lelkem megtartja a te bizonyságaidat, és azokat igen szeretem.
Zsolt 119: 168 Megtartom a te határozataidat és bizonyságaidat, mert minden útam nyilván van előtted.
Zsolt 119: 169 Oh Uram! hadd szálljon az én könyörgésem a te színed elé; tégy bölcscsé engem a te igéd szerint.
Zsolt 119: 170 Jusson elődbe az én imádságom; a te beszéded szerint szabadíts meg engem!
Zsolt 119: 171 Ajkaim dicséretet zengjenek, mert megtanítasz a te rendeléseidre.
Zsolt 119: 172 Nyelvem a te beszédedről énekel, mert minden parancsolatod igaz.
Zsolt 119: 173 Legyen segítségemre a te kezed, mert a te határozataidat választottam!
Zsolt 119: 174 Uram! vágyódom a te szabadításod után, és a te törvényed nékem gyönyörűségem.
Zsolt 119: 175 Éljen az én lelkem, hogy dicsérjen téged, és a te ítéleteid segítsenek rajtam!
Zsolt 119: 176 Tévelygek, mint valami elveszett juh: keresd meg a te szolgádat; mert a te parancsolataidat nem felejtettem el!
Zsolt 120: 1 Grádicsok éneke. Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték, és meghallgata engem.
Zsolt 120: 2 Mentsd meg, Uram, lelkemet a hazug ajaktól [és] a csalárd nyelvtől!
Zsolt 120: 3 Mit adjanak néked, vagy mit nyujtsanak néked, te csalárd nyelv?!
Zsolt 120: 4 Vitéznek hegyes nyilait fenyőfa parázsával.
Zsolt 120: 5 Jaj nékem, hogy Mésekben bujdosom és a Kédár sátrai közt lakom!
Zsolt 120: 6 Sok ideje lakozik az én lelkem a békességnek gyűlölőivel!
Zsolt 120: 7 Magam vagyok a békesség, de mihelyt megszólalok, ők viadalra [készek.]
Zsolt 121: 1 Grádicsok éneke. Szemeimet a hegyekre emelem, onnan jön az én segítségem.
Zsolt 121: 2 Az én segítségem az Úrtól van, aki teremtette az eget és földet.
Zsolt 121: 3 Nem engedi, hogy lábad inogjon; nem szunnyad el a te őriződ.
Zsolt 121: 4 Ímé, nem szunnyad és nem alszik az Izráelnek őrizője!
Zsolt 121: 5 Az Úr a te őriződ, az Úr a te árnyékod a te jobbkezed felől.
Zsolt 121: 6 Nappal a nap meg nem szúr téged, sem éjjel a hold.
Zsolt 121: 7 Az Úr megőriz téged minden gonosztól, megőrzi a te lelkedet.
Zsolt 121: 8 Megőrzi az Úr a te ki- és bemeneteledet, mostantól fogva mindörökké!
Zsolt 122: 1 Grádicsok éneke, Dávidtól. Örvendezek, mikor mondják nékem: Menjünk el az Úr házába!
Zsolt 122: 2 Ott álltak a mi lábaink a te kapuidban, oh Jeruzsálem!
Zsolt 122: 3 Jeruzsálem, te [szépen] épült, mint a jól egybeszerkesztett város!
Zsolt 122: 4 A hová feljárnak a nemzetségek, az Úrnak nemzetségei, bizonyságul Izráelnek, az Úr nevének tiszteletére.
Zsolt 122: 5 Mert ott ülnek az ítélőszékek, Dávid házának székei.
Zsolt 122: 6 Könyörögjetek Jeruzsálem békességéért; legyenek boldogok a téged szeretők!
Zsolt 122: 7 Békesség legyen a te várfalaid között, csendesség a te palotáidban.
Zsolt 122: 8 Atyámfiaiért és barátaimért hadd mondhassam: béke veled!
Zsolt 122: 9 Az Úrnak, a mi Istenünknek házáért hadd kivánhassak jót tenéked!
Zsolt 123: 1 Grádicsok éneke. Hozzád emelem szemeimet, oh te egekben lakozó!
Zsolt 123: 2 Ímé, mint a szolgák szemei uroknak kezére, mint a szolgalány szemei asszonya kezére: úgy [néznek] szemeink az Úrra, a mi Istenünkre, mígnem megkönyörül rajtunk!
Zsolt 123: 3 Könyörülj rajtunk, Uram, könyörülj rajtunk! Mert igen elteltünk gyalázattal.
Zsolt 123: 4 Lelkünk igen eltelt a gazdagok csúfolkodásával, és a kevélyek gyalázkodásával.
Zsolt 124: 1 Grádicsok éneke, Dávidtól. Ha nem az Úr az, aki velünk volt, így szóljon Izráel,
Zsolt 124: 2 Ha nem az Úr az, aki velünk volt, mikor ránk támadtak az emberek:
Zsolt 124: 3 Akkor elevenen nyeltek volna el minket, a mint felgerjedt haragjok ellenünk;
Zsolt 124: 4 Akkor elborítottak volna minket a vizek, patak futott volna át felettünk;
Zsolt 124: 5 Akkor átfutottak volna rajtunk a felbőszült vizek.
Zsolt 124: 6 Áldott az Úr, a ki nem adott minket fogaik prédájául!
Zsolt 124: 7 Lelkünk megszabadult, mint a madár, a madarásznak tőréből. A tőr elszakadt, mi pedig megszabadultunk.
Zsolt 124: 8 A mi segítségünk az Úr nevében van, aki teremtette az eget és földet.
Zsolt 125: 1 Grádicsok éneke. A kik bíznak az Úrban, olyanok, mint a Sion hegye, a mely meg nem inog, örökké megáll.
Zsolt 125: 2 Jeruzsálemet hegyek veszik körül, az Úr pedig körülveszi az ő népét mostantól fogva mindörökké.
Zsolt 125: 3 Mert nem pihen meg a gonoszság pálczája az igazak részén, hogy rosszra ne nyújtsák ki kezeiket az igazak.
Zsolt 125: 4 Tégy jól, Uram, a jókkal, és a szívök szerint igazakkal!
Zsolt 125: 5 A görbe utakra tévedezőket pedig ragadtassa el az Úr, együtt a gonosztevőkkel; békesség legyen Izráelen!
Zsolt 126: 1 Grádicsok éneke. Mikor visszahozta az Úr Sionnak foglyait, olyanok voltunk, mint az álmodók.
Zsolt 126: 2 Akkor megtelt a szánk nevetéssel, nyelvünk pedig vígadozással. Akkor így szóltak a pogányok: Hatalmasan cselekedett ezekkel az Úr!
Zsolt 126: 3 Hatalmasan cselekedett velünk az Úr, azért örvendezünk.
Zsolt 126: 4 Hozd vissza, Uram, a mi foglyainkat, mint patakokat a déli földön!
Zsolt 126: 5 A kik könyhullatással vetnek, vígadozással aratnak majd.
Zsolt 126: 6 aki vetőmagját sírva emelve megy tova, vígadozással jő elő, kévéit emelve.
Zsolt 127: 1 Grádicsok éneke Salamontól. Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői. Ha az Úr nem őrzi a várost, hiába vigyáz az őriző.
Zsolt 127: 2 Hiába néktek korán felkelnetek, későn feküdnötök, fáradsággal szerzett kenyeret ennetek! Szerelmesének álmában ád eleget.
Zsolt 127: 3 Ímé, az Úrnak öröksége, a fiak; az anyaméh gyümölcse: jutalom.
Zsolt 127: 4 Mint a nyilak a hősnek kezében, olyanok a serdülő fiak.
Zsolt 127: 5 Boldog ember, aki ilyenekkel tölti meg tegzét; nem szégyenülnek meg, ha ellenséggel szólnak a kapuban.
Zsolt 128: 1 Grádicsok éneke. Mind boldog az, aki féli az Urat; aki az ő útaiban jár!
Zsolt 128: 2 Bizony, kezed munkáját eszed! Boldog vagy és jól van dolgod.
Zsolt 128: 3 Feleséged, mint a termő szőlő házad belsejében; fiaid, mint az olajfacsemeték asztalod körül.
Zsolt 128: 4 Ímé, így áldatik meg a férfiú, aki féli az Urat!
Zsolt 128: 5 Megáld téged az Úr a Sionról, hogy boldognak lássad Jeruzsálemet életednek minden idejében;
Zsolt 128: 6 És meglássad fiaidnak fiait; békesség legyen Izráelen!
Zsolt 129: 1 Grádicsok éneke. Sokat szorongattak engem ifjúságom óta! mondja most Izráel.
Zsolt 129: 2 Sokat szorongattak engem ifjúságom óta, még sem bírtak velem.
Zsolt 129: 3 Szántók szántottak hátamon, hosszúra nyujtották barázdáikat.
Zsolt 129: 4 Igaz az Úr! Elszaggatja a gonoszok kötelét.
Zsolt 129: 5 Megszégyenülnek és hátraszorulnak mindazok, a kik gyűlölik a Siont.
Zsolt 129: 6 Olyanok lesznek, mint a háztetőn a fű, a mely kiszárad, mielőtt letépnék.
Zsolt 129: 7 A melyet sem arató nem szed markába, sem kévekötő az ölébe.
Zsolt 129: 8 Az átutazók se mondják: Az Úr áldása rátok! Áldunk benneteket az Úrnak nevében!
Zsolt 130: 1 Grádicsok éneke. A mélységből kiáltok hozzád, Uram!
Zsolt 130: 2 Uram, hallgasd meg az én szómat; legyenek füleid figyelmetesek könyörgő szavamra!
Zsolt 130: 3 Ha a bűnöket számon tartod, Uram: Uram, kicsoda maradhat meg?!
Zsolt 130: 4 Hiszen te nálad van a bocsánat, hogy féljenek téged!
Zsolt 130: 5 Várom az Urat, várja az én lelkem, és bízom az ő igéretében.
Zsolt 130: 6 [Várja] lelkem az Urat, jobban, mint az őrök a reggelt, az őrök a reggelt.
Zsolt 130: 7 Bízzál Izráel az Úrban, mert az Úrnál van a kegyelem, és bőséges nála a szabadítás!
Zsolt 130: 8 Meg is szabadítja ő Izráelt minden ő bűnéből.
Zsolt 131: 1 Grádicsok éneke; Dávidtól. Uram, nem fuvalkodott fel az én szívem, szemeim sem láttak magasra, és nem jártam nagy dolgok után, erőmet haladó csodadolgok után;
Zsolt 131: 2 Sőt lecsendesítém és elnémítám lelkemet. A milyen az elválasztott gyermek az anyjánál; mint az elválasztott gyermek, olyan bennem az én lelkem.
Zsolt 131: 3 Bízzál Izráel az Úrban mostantól fogva mindörökké!
Zsolt 132: 1 Grádicsok éneke. Emlékezzél meg, Uram, Dávid minden nyomorúságáról;
Zsolt 132: 2 aki megesküdt az Úrnak, fogadást tőn a Jákób Istenének:
Zsolt 132: 3 Nem megyek be sátoros házamba, nem hágok fel háló-nyoszolyámba;
Zsolt 132: 4 Nem bocsátok álmot szemeimre s pilláimra szendert;
Zsolt 132: 5 Míg helyet nem találok az Úrnak, Jákób Istenének hajlékot!
Zsolt 132: 6 Ímé, hallottunk róla Efratában; rátaláltunk Jaar térségein:
Zsolt 132: 7 Hadd menjünk be az ő hajlékaiba, boruljunk le lábainak zsámolyához!
Zsolt 132: 8 Indulj Uram, a te nyugvóhelyedre: te és a te hatalmadnak ládája!
Zsolt 132: 9 Papjaid öltözködjenek igazságba, kegyeltjeid pedig örvendezzenek!
Zsolt 132: 10 Dávidért, a te szolgádért, ne fordulj el felkented színétől!
Zsolt 132: 11 Hűséget esküdött az Úr Dávidnak, nem tér el attól: Ágyékod gyümölcsét ültetem székedbe;
Zsolt 132: 12 Ha megtartják fiaid szövetségemet és bizonyságomat, a melyekre megtanítom őket, fiaik is mindörökké székedben ülnek.
Zsolt 132: 13 Mert a Siont választottaki az Úr, azt szerette meg magának lakhelyül:
Zsolt 132: 14 Ez lesz nyugovóhelyem örökre; itt lakozom, mert ezt szeretem;
Zsolt 132: 15 Eleséggel megáldom gazdagon, szegényeit jóltartom kenyérrel;
Zsolt 132: 16 Papjait meg felruházom szabadítással, és vígan örvendeznek kegyeltjei.
Zsolt 132: 17 Megnövesztem ott Dávidnak hatalmát, szövétneket szerzek az én felkentemnek.
Zsolt 132: 18 Ellenségeire szégyent borítok, rajta pedig koronája ragyog.
Zsolt 133: 1 Grádicsok éneke Dávidtól. Ímé, mily jó és mily gyönyörűséges, a mikor együtt lakoznak az atyafiak!
Zsolt 133: 2 Mint a drága olaj a fejen, a mely aláfoly a szakállon, az Áron szakállán; a mely lefoly köntöse prémjére;
Zsolt 133: 3 Mint a Hermon harmatja, a mely leszáll Sion hegyeire. Csak oda küld áldást az Úr és életet örökké!
Zsolt 134: 1 Grádicsok éneke. Nosza, áldjátok az Urat mind, ti szolgái az Úrnak, a kik az Úr házában álltok éjjelente!
Zsolt 134: 2 Emeljétek fel kezeiteket a szenthelyen, és áldjátok az Urat!
Zsolt 134: 3 Áldjon meg téged az Úr a Sionról, aki teremtette az eget és a földet!
Zsolt 135: 1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Úrnak nevét, dicsérjétek szolgái az Úrnak!
Zsolt 135: 2 A kik álltok az Úrnak házában, Istenünk házának pitvaraiban.
Zsolt 135: 3 Dicsérjétek az Urat, mert jó az Úr; zengjétek nevét, mert gyönyörűséges!
Zsolt 135: 4 Mert kiválasztá magának az Úr Jákóbot, Izráelt a saját örökségéül.
Zsolt 135: 5 Én bizony tudom, hogy nagy az Úr, és a mi Urunk minden istennél különb.
Zsolt 135: 6 Mind megteszi az Úr, a mit akar: az egekben és a földön, a vizekben és minden mélységben.
Zsolt 135: 7 Felemeli a felhőket a földnek széléről; villámlást készít, hogy eső legyen, s szelet hoz elő tárházaiból.
Zsolt 135: 8 aki megverte Égyiptom elsőszülötteit, az emberétől a baroméig.
Zsolt 135: 9 Jeleket és csodákat küldött rád, oh Égyiptom, Faraóra és összes szolgáira.
Zsolt 135: 10 aki megvert sok népet, és megölt erős királyokat:
Zsolt 135: 11 Szíhont, az Emoreusok királyát, meg Ógot, a Básán királyát, és Kanaánnak minden királyát.
Zsolt 135: 12 És odaadta földüket örökségül; örökségül saját népének, Izráelnek.
Zsolt 135: 13 Uram! Örökkévaló a te neved; nemzedékről nemzedékre emlegetnek téged.
Zsolt 135: 14 Mert birája az Úr az ő népének, és könyörületes az ő szolgái iránt.
Zsolt 135: 15 A pogányok bálványai ezüst és arany, emberi kezek alkotásai.
Zsolt 135: 16 Szájok van, de nem beszélnek, szemeik vannak, de nem látnak;
Zsolt 135: 17 Füleik vannak, de nem hallanak, és lehellet sincsen szájokban!
Zsolt 135: 18 Hasonlók lesznek hozzájuk alkotóik is, [és] mindazok, a kik bíznak bennök.
Zsolt 135: 19 Izráel háznépe: áldjátok az Urat! Áronnak háznépe: áldjátok az Urat!
Zsolt 135: 20 Lévinek háznépe: áldjátok az Urat! Kik félik az Urat: áldjátok az Urat!
Zsolt 135: 21 Áldott az Úr a Sionon, aki Jeruzsálemben lakozik! Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 136: 1 Magasztaljátok az Urat, mert jó; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 2 Magasztaljátok az istenek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 3 Magasztaljátok az uraknak Urát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 4 aki nagy csodákat művel egyedül; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 5 aki teremtette az egeket bölcseséggel; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 6 aki kiterjesztette a földet a vizek fölé; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 7 aki teremtette a nagy világító testeket; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 8 A napot, hogy uralkodjék nappal; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 9 A holdat és csillagokat, hogy uralkodjanak éjszaka; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 10 aki megverte az égyiptomiakat elsőszülötteikben; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 11 aki kihozta Izráelt azok közül; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 12 Hatalmas kézzel és kifeszített karral; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 13 aki kétfelé választotta a veres tengert; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 14 És átvitte Izráelt annak közepén; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 15 Faraót pedig és seregét a veres tengerbe meríté; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 16 aki vezérlette népét a pusztában; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 17 A ki nagy királyokat vert le; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 18 És megvert hatalmas királyokat; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 19 Szíhont, az Emoreusok királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 20 Meg Ógot, a Básán királyát; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 21 És örökségül adta az ő földjüket; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 22 Örökségül szolgájának, az Izráelnek; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 23 aki megemlékezett rólunk alacsonyságunkban; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 24 És megszabadított minket elleneinktől; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 25 aki eledelt ad minden testnek; mert örökkévaló az ő kegyelme.
Zsolt 136: 26 Magasztaljátok az egek Istenét; mert örökkévaló az ő kegyelme!
Zsolt 137: 1 Babilon folyóvizeinél, ott ültünk és sírtunk, mikor a Sionról megemlékezénk.
Zsolt 137: 2 A fűzfákra, közepette, [oda] függesztettük hárfáinkat,
Zsolt 137: 3 Mert énekszóra nógattak ott elfogóink, kínzóink pedig víg dalra, [mondván]: Énekeljetek nékünk a Sion énekei közül!
Zsolt 137: 4 Hogyan énekelnők az Úrnak énekét idegen földön?!
Zsolt 137: 5 Ha elfelejtkezem rólad, Jeruzsálem felejtkezzék el rólam az én jobbkezem!
Zsolt 137: 6 Nyelvem ragadjon az ínyemhez, ha meg nem emlékezem rólad; ha nem Jeruzsálemet tekintem az én vígasságom fejének!
Zsolt 137: 7 Emlékezzél meg, Uram, az Edom fiairól, a kik azt mondták Jeruzsálem napján: Rontsátok le, rontsátok le fenékig!
Zsolt 137: 8 Babilon leánya, te pusztulóra vált! Áldott legyen aki megfizet néked gonoszságodért, a melylyel te fizettél nékünk!
Zsolt 137: 9 Áldott legyen, aki megragadja és sziklához paskolja kisdedeidet!
Zsolt 138: 1 Dávidé. Magasztallak téged teljes szívemből; énekkel áldlak az istenek előtt.
Zsolt 138: 2 Szent templomod felé hajolok, s magasztalom nevedet kegyelmedért és igazságodért; mert minden neveden felül felmagasztalád a te beszédedet.
Zsolt 138: 3 Mikor kiáltottam, meghallgattál engem, felbátorítottál engem, lelkemben erő [támadt.]
Zsolt 138: 4 Magasztal téged, Uram, e földnek minden királya, mikor meghallják szádnak beszédeit,
Zsolt 138: 5 És énekelnek az Úrnak útairól, mert nagy az Úr dicsősége!
Zsolt 138: 6 Noha felséges az Úr, mégis meglátja az alázatost, a kevélyt pedig távolról ismeri.
Zsolt 138: 7 Ha nyomorúságban vergődöm, megelevenítesz; ellenségeim haragja ellen kinyújtod kezedet, és a te jobbkezed megment engemet.
Zsolt 138: 8 Elvégzi értem az Úr. Uram, a te kegyelmed örökkévaló: ne hagyd el a te kezeidnek alkotásait!
Zsolt 139: 1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára. Uram, megvizsgáltál engem, és ismersz.
Zsolt 139: 2 Te ismered ülésemet és felkelésemet, messziről érted gondolatomat.
Zsolt 139: 3 Járásomra és fekvésemre ügyelsz, minden útamat jól tudod.
Zsolt 139: 4 Mikor még nyelvemen sincs a szó, immár egészen érted azt Uram!
Zsolt 139: 5 Elől és hátul körülzártál engem, és fölöttem tartod kezedet.
Zsolt 139: 6 Csodálatos előttem [e] tudás, magasságos, nem érthetem azt.
Zsolt 139: 7 Hová menjek a te lelked elől és a te orczád elől hova fussak?
Zsolt 139: 8 Ha a mennybe hágok fel, ott vagy; ha a Seolba vetek ágyat, ott is jelen vagy.
Zsolt 139: 9 Ha a hajnal szárnyaira kelnék, és a tenger túlsó szélére szállanék:
Zsolt 139: 10 Ott is a te kezed vezérelne engem, és a te jobbkezed fogna engem.
Zsolt 139: 11 Ha azt mondom: A sötétség bizonyosan elborít engem és a világosság körülöttem éjszaka lesz,
Zsolt 139: 12 A sötétség sem borít el előled, és fénylik az éjszaka, mint a nappal; a sötétség olyan, mint a világosság.
Zsolt 139: 13 Bizony te alkottad veséimet, te takargattál engem anyám méhében.
Zsolt 139: 14 Magasztallak, hogy csodálatosan megkülönböztettél. Csodálatosak a te cselekedeteid! és jól tudja ezt az én lelkem.
Zsolt 139: 15 Nem volt elrejtve előtted az én csontom, mikor titokban formáltattam és idomíttattam, [mintegy] a föld mélyében.
Zsolt 139: 16 Látták szemeid az én alaktalan testemet, és könyvedben ezek mind be voltak írva: a napok is, a melyeken formáltatni fognak; holott egy sem volt még meg közülök.
Zsolt 139: 17 És nékem milyen kedvesek a te gondolataid, oh Isten! Mily nagy azoknak summája!
Zsolt 139: 18 Számlálgatom őket: többek a fövénynél; felserkenek s mégis veled vagyok.
Zsolt 139: 19 Vajha elvesztené Isten a gonoszt! Vérszopó emberek, fussatok el tőlem!
Zsolt 139: 20 A kik gonoszul szólnak felőled, [és nevedet] hiába veszik fel, a te ellenségeid.
Zsolt 139: 21 Ne gyűlöljem-é, Uram, a téged gyűlölőket? Az ellened lázadókat ne útáljam-é?
Zsolt 139: 22 Teljes gyűlölettel gyűlölöm őket, ellenségeimmé lettek!
Zsolt 139: 23 Vizsgálj meg engem, oh Isten, és ismerd meg szívemet! Próbálj meg engem, és ismerd meg gondolataimat!
Zsolt 139: 24 És lásd meg, ha van-e nálam a gonoszságnak valamilyen útja? és vezérelj engem az örökkévalóság útján!
Zsolt 140: 1 Az éneklőmesternek, Dávid zsoltára.
Zsolt 140: 2 Szabadíts meg engem, Uram, a gonosz embertől; a zsarnok férfitól védj meg engemet!
Zsolt 140: 3 A kik gonoszt gondolnak szívökben, [és] minden nap háborút kezdenek.
Zsolt 140: 4 Nyelvöket élesítik, mint a kígyó; áspiskígyó mérge van ajkaik alatt. Szela.
Zsolt 140: 5 Ments meg, oh Uram, a gonosz kezétől; a zsarnok férfitól védj meg engemet! A kik megejteni szándékoznak lépéseimet.
Zsolt 140: 6 Tőrt hánytak elém titkon a kevélyek és köteleket; hálót terítettek ösvényem szélére, hurkokat vetettek elém! Szela.
Zsolt 140: 7 Mondám az Úrnak: Istenem vagy te! Hallgasd meg Uram könyörgésem szavát!
Zsolt 140: 8 Én Uram, Istenem, szabadításom ereje: fedezd be fejemet a háború napján!
Zsolt 140: 9 Ne add meg Uram, a mit a gonosz kíván; rossz szándékát ne segítsd elő, mert felfuvalkodik! Szela.
Zsolt 140: 10 A körültem ólálkodóknak fejét borítsa be ajkaiknak átka.
Zsolt 140: 11 Eleven szenek hulljanak reájok; tűzbe vesse őket, örvényekbe, fel ne keljenek!
Zsolt 140: 12 A nyelves ember meg ne maradjon e földön; a zsarnok embert űzze a veszedelem, míg nyaka szakad.
Zsolt 140: 13 Tudom, hogy felfogja az Úr a szegények ügyét, a nyomorultaknak jogát.
Zsolt 140: 14 Csak az igazak magasztalják a te nevedet, [s] orczád előtt lakoznak az igazságosak.
Zsolt 141: 1 Dávid zsoltára. Uram! hívlak téged: siess én hozzám; figyelmezz szavamra, mikor hívlak téged.
Zsolt 141: 2 Mint jóillatú füst jusson elődbe imádságom, [s] kezem felemelése estvéli áldozat [legyen.]
Zsolt 141: 3 Tégy Uram závárt az én szájamra; őriztessed az én ajkaim nyílását!
Zsolt 141: 4 Ne engedd szívemet rosszra hajlani, hogy istentelenül ne cselekedjem a gonosztevő emberekkel egybe; és ne egyem azoknak kedvelt ételéből!
Zsolt 141: 5 Ha igaz fedd engem: jól van az; ha dorgál engem: mintha fejem kenné. Nem vonakodik fejem, sőt még imádkozom is értök nyavalyájokban.
Zsolt 141: 6 Ha sziklához paskoltatnak az ő bíráik, akkor hallgatják az én beszédeimet, mert gyönyörűségesek.
Zsolt 141: 7 Mint aki a földet vágja és hányja, úgy szóratnak szét csontjaik a Seol torkában.
Zsolt 141: 8 De az én szemeim, Uram Isten, rajtad csüggenek; hozzád folyamodom: ne oltsd el életemet!
Zsolt 141: 9 Őrizz meg a tőrtől, a mit elém hánytak, és a gonosztevőknek hálóitól!
Zsolt 141: 10 Essenek az álnokok saját tőreikbe; míg én egyben általmegyek!
Zsolt 142: 1 Dávid tanítása; imádság a barlangban létekor.
Zsolt 142: 2 Fenszóval hívom az Urat, fenszóval könyörgök az Úrhoz.
Zsolt 142: 3 Kiöntöm előtte panaszomat, kitárom előtte nyomorúságomat,
Zsolt 142: 4 Mikor elcsügged bennem a lelkem. Te pedig tudod az én ösvényemet, hogy az úton, a melyen járok, tőrt hánytak elém.
Zsolt 142: 5 Tekints jobbra és lásd meg, hogy senki sincsen, aki ismerne; nincsen számomra menedék; senki sem tudakozódik felőlem.
Zsolt 142: 6 Hívlak téged, oh Uram; [s ezt] mondom: Te vagy oltalmam [és] örökségem az élőknek földén;
Zsolt 142: 7 Figyelmezz esedezésemre, mert igen nyomorult vagyok! Szabadíts meg engem üldözőimtől, mert hatalmasabbak nálamnál!
Zsolt 142: 8 Vezesd ki lelkemet a börtönből, hogy magasztaljam a te nevedet! Az igazak vegyenek engem körül, mikor jól teszel majd velem.
Zsolt 143: 1 Dávid zsoltára. Uram, hallgasd meg könyörgésemet, figyelmezzél imádságomra; hűséged [és] igazságod szerint hallgass meg engemet.
Zsolt 143: 2 Ne szállj perbe a te szolgáddal, mert egy élő sem igaz előtted!
Zsolt 143: 3 Ímé, ellenség üldözi lelkemet, a földhöz paskolja éltemet; betaszít engem a sötétségbe a milyen a régen megholtaké!
Zsolt 143: 4 Elcsügged bennem a lelkem, felháborodik bennem a szívem!
Zsolt 143: 5 Megemlékezem a régi időkről, elgondolom minden te dolgodat; kezed munkáiról elmélkedem.
Zsolt 143: 6 Feléd terjesztgetem kezeimet; lelkem, mint szomjú föld, úgy [eped] utánad. Szela.
Zsolt 143: 7 Siess, hallgass meg engem Uram! Elfogyatkozik az én lelkem. Ne rejtsd el orczádat előlem, hogy ne legyek hasonló a sírba szállókhoz.
Zsolt 143: 8 Korán hallasd velem kegyelmedet, mert bízom benned! Mutasd meg nékem az útat, melyen járjak, mert hozzád emelem lelkemet!
Zsolt 143: 9 Szabadíts meg engem ellenségeimtől, Uram; hozzád menekülök!
Zsolt 143: 10 Taníts meg engem a te akaratodat teljesítenem, mert te vagy Istenem! A te jó lelked vezéreljen engem az egyenes földön.
Zsolt 143: 11 Eleveníts meg engem, Uram, a te nevedért; vidd ki lelkemet a nyomorúságból a te igazságodért!
Zsolt 143: 12 És kegyelmedből rontsd meg ellenségeimet, és veszítsd el mindazokat, a kik szorongatják lelkemet; mert szolgád vagyok.
Zsolt 144: 1 Dávidé. Áldott az Úr, az én kőváram, aki hadakozásra tanítja kezemet, [s] viadalra az én ujjaimat.
Zsolt 144: 2 Jóltevőm és megoltalmazóm, mentőváram és szabadítóm nékem; paizsom, és az, a kiben én bízom: ő veti alám népemet.
Zsolt 144: 3 Uram! Micsoda az ember, hogy tudsz felőle, és az embernek fia, hogy gondod van reá?
Zsolt 144: 4 Olyan az ember, mint a lehellet; napjai, mint az átfutó árnyék.
Zsolt 144: 5 Uram, hajlítsd meg egeidet és szállja alá; illesd meg a hegyeket, hogy füstölögjenek!
Zsolt 144: 6 Lövelj villámot és hányd szerte őket; bocsásd ki nyilaidat és vedd el eszöket.
Zsolt 144: 7 Nyújtsd le kezeidet a magasból; ragadj ki és ments meg engem a nagy vizekből, az idegen-fiak kezéből;
Zsolt 144: 8 A kiknek szájok hazugságot beszél, s jobb kezök a hamisság jobb keze.
Zsolt 144: 9 Isten! Új éneket éneklek néked; tízhúrú hangszerrel zengedezlek téged;
Zsolt 144: 10 Ki segítséget ád a királyoknak, [s] megmenti Dávidot, az ő szolgáját a gonosz szablyától.
Zsolt 144: 11 Ragadj ki és ments meg engem az idegen-fiak kezéből, a kiknek szájok hazugságot beszél, s jobbkezök a hamisság jobbkeze.
Zsolt 144: 12 Hogy fiaink olyanok legyenek, mint a plánták, nagyokká nőve ifjú korukban; leányaink, mint a templom mintájára kifaragott oszlopok.
Zsolt 144: 13 Legyenek telve tárházaink, eledelt eledelre szolgáltassanak; juhaink százszorosodjanak, ezerszeresedjenek a mi legelőinken.
Zsolt 144: 14 Ökreink megrakodva legyenek; sem betörés, sem kirohanás, sem kiáltozás ne legyen a mi utczáinkon.
Zsolt 144: 15 Boldog nép az, a melynek így van dolga; boldog nép az, a melynek az Úr az ő Istene.
Zsolt 145: 1 Dávid dicsérő éneke. Magasztallak téged, Istenem, királyom, és áldom nevedet örökkön örökké!
Zsolt 145: 2 Minden napon áldalak téged, és dicsérem neved örökkön örökké!
Zsolt 145: 3 Nagy az Úr és igen dicséretes, és az ő nagysága megfoghatatlan.
Zsolt 145: 4 Nemzedék nemzedéknek dícséri műveidet, s jelentgeti a te hatalmasságodat.
Zsolt 145: 5 A te méltóságod dicső fényéről, és csodálatos dolgaidról elmélkedem.
Zsolt 145: 6 Rettenetes voltod hatalmát beszélik, és én a te nagyságos dolgaidat hirdetem.
Zsolt 145: 7 A te nagy jóságod emlékeiről áradoznak, és a te igazságodnak örvendeznek.
Zsolt 145: 8 Irgalmas és könyörületes az Úr, késedelmes a haragra és nagy kegyelmű.
Zsolt 145: 9 Jó az Úr mindenki iránt, és könyörületes minden teremtményéhez.
Zsolt 145: 10 Dicsér téged, Uram minden teremtményed és áldanak téged a te kegyeltjeid.
Zsolt 145: 11 Országodnak dicsőségéről szólnak, és a te hatalmadat beszélik.
Zsolt 145: 12 Hogy tudtul adják az ember fiainak az ő hatalmát, és az ő országának fényes dicsőségét.
Zsolt 145: 13 A te országod örökre fennálló ország, és a te uralkodásod nemzedékről nemzedékre.
Zsolt 145: 14 Az Úr megtámogat minden elesendőt, és felegyenesít minden meggörnyedtet.
Zsolt 145: 15 Mindenki szemei te reád vigyáznak, és te idejében megadod eledelöket.
Zsolt 145: 16 Megnyitod a te kezedet, és megelégítesz minden élőt ingyen.
Zsolt 145: 17 Igaz az Úr minden ő útában, és minden dolgában kegyelmes.
Zsolt 145: 18 Közel van az Úr minden őt hívóhoz; mindenkihez, aki hűséggel hívja őt.
Zsolt 145: 19 Beteljesíti az őt félőknek kivánságát; kiáltásukat meghallgatja és megsegíti őket.
Zsolt 145: 20 Megőrzi az Úr mindazokat, a kik őt szeretik; de a gonoszokat mind megsemmisíti.
Zsolt 145: 21 Az Úr dicséretét beszélje ajkam, és az ő szent nevét áldja minden test örökkön örökké!
Zsolt 146: 1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérd én lelkem az Urat!
Zsolt 146: 2 Dicsérem az Urat, a míg élek; éneklek az én Istenemnek, a míg vagyok.
Zsolt 146: 3 Ne bízzatok a fejedelmekben, emberek fiában, aki meg nem menthet!
Zsolt 146: 4 Kimegyen a lelke; visszatér földébe, [és] aznapon elvesznek az ő tervei.
Zsolt 146: 5 Boldog, a kinek segítsége a Jákób Istene, és reménysége van az Úrban, az ő Istenében;
Zsolt 146: 6 aki teremtette az eget és földet, a tengert és mindent, a mi bennök van. aki megtartja a hűségét örökké;
Zsolt 146: 7 Igazságot szolgáltat az elnyomottaknak, eledelt ád az éhezőknek. Az Úr megszabadítja az elfogottakat.
Zsolt 146: 8 Az Úr megnyitja a vakok szemeit, az Úr felegyenesíti a meggörnyedteket; szereti az Úr az igazakat.
Zsolt 146: 9 Megoltalmazza az Úr a jövevényeket; árvát és özvegyet megtart, és a gonoszok útját elfordítja.
Zsolt 146: 10 Uralkodni fog az Úr örökké, a te Istened, oh Sion, nemzedékről nemzedékre! Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 147: 1 Dicsérjétek az Urat! Hiszen Istenünkről énekelni jó; hiszen őt dicsérni gyönyörűséges és illendő dolog!
Zsolt 147: 2 Az Úr építi Jeruzsálemet, összegyűjti Izráelnek elűzötteit;
Zsolt 147: 3 Meggyógyítja a megtört szívűeket, és bekötözi sebeiket.
Zsolt 147: 4 Elrendeli a csillagok számát, és mindnyájokat nevéről nevezi.
Zsolt 147: 5 Nagy a mi Urunk és igen hatalmas, s bölcseségének nincsen határa.
Zsolt 147: 6 Megtartja az Úr a nyomorultakat; a gonoszokat földig megalázza.
Zsolt 147: 7 Énekeljetek az Úrnak hálaadással, pengessetek hárfát a mi Istenünknek!
Zsolt 147: 8 A ki beborítja az eget felhővel, esőt készít a föld számára, [és] füvet sarjaszt a hegyeken;
Zsolt 147: 9 aki megadja táplálékát a baromnak, a holló-fiaknak, a melyek kárognak.
Zsolt 147: 10 Nem paripák erejében telik kedve, nem is a férfi lábszáraiban gyönyörködik;
Zsolt 147: 11 Az őt félőkben gyönyörködik az Úr, a kik kegyelmében reménykednek.
Zsolt 147: 12 Dicsőitsd Jeruzsálem az Urat! Dicsérd, oh Sion, a te Istenedet!
Zsolt 147: 13 Mert erősekké teszi kapuid zárait, [s] megáldja benned a te fiaidat.
Zsolt 147: 14 Békességet ád határaidnak, megelégít téged a legjobb búzával.
Zsolt 147: 15 Leküldi parancsolatát a földre, nagy hirtelen lefut az ő rendelete!
Zsolt 147: 16 Olyan havat ád, mint a gyapjú, [és] szórja a deret, mint a port.
Zsolt 147: 17 Darabokban szórja le jegét: ki állhatna meg az ő fagya előtt?
Zsolt 147: 18 Kibocsátja szavát s szétolvasztja őket; megindítja szelét s vizek folydogálnak.
Zsolt 147: 19 Közli igéit Jákóbbal, törvényeit s végzéseit Izráellel.
Zsolt 147: 20 Nem tesz így egyetlen néppel sem; végzéseit sem tudatja velök. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 148: 1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek az Urat az égből; dicsérjétek őt a magas helyeken!
Zsolt 148: 2 Dicsérjétek őt angyalai mind; dicsérjétek őt minden ő serege!
Zsolt 148: 3 Dicsérjétek őt: nap és hold; dicsérjétek őt mind: fényes csillagai!
Zsolt 148: 4 Dicsérjétek őt egeknek egei, és ti vizek, a melyek az ég felett vagytok!
Zsolt 148: 5 Dicsérjék ők az Úrnak nevét, mert parancsolt és előállottak ők.
Zsolt 148: 6 Örök időre állította fel őket; törvényt szabott és nem tér el attól.
Zsolt 148: 7 Dicsérjétek az Urat a földről: viziszörnyek és mély vizek [ti ]mind!
Zsolt 148: 8 Tűz és jégeső, hó és köd, szélvihar, a melyek az ő rendelését cselekszik;
Zsolt 148: 9 Ti hegyek és halmok mindnyájan, minden gyümölcsfa s mind [ti] czédrusok;
Zsolt 148: 10 Vadak és minden barmok, férgek és szárnyas állatok;
Zsolt 148: 11 Földi királyok és minden nemzet, fejedelmek és mind [ti] földi bírák!
Zsolt 148: 12 Ifjak és szűzek, vének gyermekekkel:
Zsolt 148: 13 Dicsérjék az Úrnak nevét, mert az ő neve dicső egyedül; az ő dicsősége égre-földre [kihat!]
Zsolt 148: 14 És felemelte az ő népének szarvát. Dicsőítse minden ő kegyeltje: Izráel fiai, a hozzá közel való nép. Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 149: 1 Dicsérjétek az Urat! Énekeljetek az Úrnak új éneket; dicsérje őt a kegyesek gyülekezete!
Zsolt 149: 2 Örvendezzen Izráel az ő teremtőjében: Sionnak fiai örüljenek az ő királyukban!
Zsolt 149: 3 Dicsérjék az ő nevét tánczczal; dobbal és hárfával zengjenek néki.
Zsolt 149: 4 Mert kedveli az Úr az ő népét, a szenvedőket szabadulással dicsőíti meg.
Zsolt 149: 5 Vígadozzanak a kegyesek tisztességben; ujjongjanak nyugvó helyökön.
Zsolt 149: 6 Isten-dicsőítés legyen torkukban, kétélű fegyver kezeikben;
Zsolt 149: 7 Hogy bosszút álljanak a pogányokon, [és] megfenyítsék a nemzeteket!
Zsolt 149: 8 Hogy lánczra fűzzék királyaikat, főembereiket pedig vas-bilincsekbe.
Zsolt 149: 9 Hogy végrehajtsák rajtok a megírott ítéletet. Dicsőség ez az ő minden kegyeltjére! Dicsérjétek az Urat!
Zsolt 150: 1 Dicsérjétek az Urat! Dicsérjétek Istent az ő szent helyén; dicsérjétek őt az ő hatalmának boltozatán!
Zsolt 150: 2 Dicsérjétek őt hősi tetteiért, dicsérjétek őt nagyságának gazdagsága szerint!
Zsolt 150: 3 Dicsérjétek őt kürt-zengéssel; dicsérjétek őt hárfán és cziterán;
Zsolt 150: 4 Dicsérjétek őt dobbal és tánczczal, dicsérjétek őt hegedűkkel és fuvolával;
Zsolt 150: 5 Dicsérjétek őt hangos czimbalommal, dicsérjétek őt harsogó czimbalommal.
Zsolt 150: 6 Minden lélek dicsérje az Urat! Dicsérjétek az Urat!

Péld :
-----------
Példabeszédek

Péld 1: 1 Salamonnak, Dávid fiának, Izráel királyának példabeszédei,
Péld 1: 2 Bölcseség és erkölcsnek tanulására, értelmes beszédek megértésére;
Péld 1: 3 Okos fenyítéknek, igazságnak és ítéletnek és becsületességnek megnyerésére;
Péld 1: 4 Együgyűeknek eszesség, gyermeknek tudomány és meggondolás adására.
Péld 1: 5 Hallja a bölcs és öregbítse az ő tanulságát, és az értelmes szerezzen érett tanácsokat.
Péld 1: 6 Példabeszédnek és példázatnak, bölcsek beszédeinek és találós meséinek megértésére.
Péld 1: 7 Az Úrnak félelme feje a bölcseségnek; a bölcseséget és erkölcsi tanítást a bolondok megútálják.
Péld 1: 8 Hallgasd, fiam, a te atyádnak erkölcsi tanítását, és a te anyádnak oktatását el ne hagyd.
Péld 1: 9 Mert kedves ékesség lesz a te fejednek, és aranyláncz a te nyakadra.
Péld 1: 10 Fiam, ha a bűnösök el akarnak csábítani téged: ne fogadd beszédöket.
Péld 1: 11 Ha azt mondják: jere mi velünk, leselkedjünk vér után, rejtezzünk el az ártatlan ellen ok nélkül;
Péld 1: 12 Nyeljük el azokat, mint a sír elevenen, és egészen, mint a kik mélységbe szállottak;
Péld 1: 13 Minden drága marhát nyerünk, megtöltjük a mi házainkat zsákmánnyal;
Péld 1: 14 Sorsodat vesd közénk; egy erszényünk legyen mindnyájunknak:
Péld 1: 15 Fiam, ne járj egy úton ezekkel, tartóztasd meg lábaidat ösvényüktől;
Péld 1: 16 Mert lábaik a gonoszra futnak, és sietnek a vérnek ontására.
Péld 1: 17 Mert hiába vetik ki a hálót minden szárnyas állat szemei előtt:
Péld 1: 18 Ezek mégis vérök árán is ólálkodnak, lelkök árán is leselkednek;
Péld 1: 19 Ilyen az útja minden kapzsi embernek: gazdájának életét veszi el.
Péld 1: 20 A bölcseség künn szerül-szerte kiált; az utczákon zengedezteti az ő szavát.
Péld 1: 21 Lármás utczafőkön kiált a kapuk bemenetelin, a városban szólja az ő beszédit.
Péld 1: 22 Míglen szeretitek, oh ti együgyűek az együgyűséget, és gyönyörködnek a csúfolók csúfolásban, és gyűlölik a balgatagok a tudományt?!
Péld 1: 23 Térjetek az én dorgálásomhoz; ímé közlöm veletek az én lelkemet, tudtotokra adom az én beszédimet néktek.
Péld 1: 24 Mivelhogy hívtalak [titeket,] és vonakodtatok, kiterjesztém az én kezemet, és senki eszébe nem vette;
Péld 1: 25 És elhagytátok minden én tanácsomat, és az én feddésemmel nem gondoltatok:
Péld 1: 26 Én is a ti nyomorúságtokon nevetek, megcsúfollak, mikor eljő az, a mitől féltek.
Péld 1: 27 Mikor eljő, mint a vihar, az, a mitől féltek, és a ti nyomorúságtok, mint a forgószél elközelget: mikor eljő ti reátok a nyomorgatás és a szorongatás.
Péld 1: 28 Akkor segítségül hívnak engem, de nem hallgatom meg: keresnek engem, de meg nem találnak.
Péld 1: 29 Azért hogy gyűlölték a bölcseséget, és az Úrnak félelmét nem választották.
Péld 1: 30 Nem engedtek az én tanácsomnak; megvetették minden én feddésemet.
Péld 1: 31 Esznek azért az ő útjoknak gyümölcséből, és az ő tanácsokból megelégednek.
Péld 1: 32 Mert az együgyűeknek pártossága megöli őket, és a balgatagoknak szerencséje elveszti őket.
Péld 1: 33 A ki pedig hallgat engem, lakozik bátorságosan, és csendes lesz a gonosznak félelmétől.
Péld 2: 1 Fiam! ha beveszed az én beszédimet, és az én parancsolatimat elrejted magadnál,
Péld 2: 2 Ha figyelmeztetvén a bölcsességre a te füleidet, hajtod a te elmédet az értelemre,
Péld 2: 3 Igen, ha a bölcseségért kiáltasz, és az értelemért a te szódat felemeled,
Péld 2: 4 Ha keresed azt, mint az ezüstöt, és mint a kincseket kutatod azt:
Péld 2: 5 Akkor megérted az Úrnak félelmét, és az Istennek ismeretére jutsz.
Péld 2: 6 Mert az Úr ád bölcseséget, az ő szájából tudomány és értelem [származik.]
Péld 2: 7 Az igazaknak valóságos jót rejteget, paizst a tökéletesen járóknak,
Péld 2: 8 Hogy megőrizze az igazságnak útait, és kegyeseinek útját megtartja.
Péld 2: 9 Akkor megérted az igazságot, és törvényt és becsületességet, és minden jó útat.
Péld 2: 10 Mert bölcseség megy a te elmédbe, és a tudomány a te lelkedben gyönyörűséges lesz.
Péld 2: 11 Meggondolás őrködik feletted, értelem őriz téged,
Péld 2: 12 Hogy megszabadítson téged a gonosznak útától, és a gonoszságszóló férfiútól;
Péld 2: 13 A kik elhagyják az igazságnak útát, hogy járjanak a setétségnek útain.
Péld 2: 14 A kik örülnek gonoszt cselekedvén, vígadnak a gonosz álnokságokon.
Péld 2: 15 A kiknek ösvényeik görbék, és a kik az ő útaikban gonoszok.
Péld 2: 16 Hogy megszabadítson téged a nem hozzád tartozó asszonytól, az idegentől, aki az ő beszédével hizelkedik,
Péld 2: 17 A ki elhagyja az ő ifjúságának férjét, és az ő Istenének szövetségéről elfelejtkezik;
Péld 2: 18 Mert a halálra hanyatlik az ő háza, és az ő ösvényei az élet nélkül valókhoz.
Péld 2: 19 Valakik mennek ahhoz, nem térnek meg, sem meg nem nyerhetik az életnek útait.
Péld 2: 20 Hogy járj a jóknak útjokon, és az igazaknak ösvényeit kövessed.
Péld 2: 21 Mert az igazak lakják a földet, és a tökéletesek maradnak meg rajta.
Péld 2: 22 A gonoszok pedig a földről kivágattatnak, és a hitetlenül cselekedők kiszaggattatnak abból.
Péld 3: 1 Fiam! az én tanításomról el ne felejtkezzél, és az én parancsolatimat megőrizze a te elméd;
Péld 3: 2 Mert napoknak hosszú voltát, és sok esztendős életet, és békességet hoznak néked bőven.
Péld 3: 3 Az irgalmasság és igazság ne hagyjanak el téged: kösd azokat a te nyakadra, írd be azokat a te szívednek táblájára;
Péld 3: 4 Így nyersz kedvességet és jó értelmet Istennek és embernek szemei előtt.
Péld 3: 5 Bizodalmad legyen az Úrban teljes elmédből; a magad értelmére pedig ne támaszkodjál.
Péld 3: 6 Minden te útaidban megismered őt; akkor ő igazgatja a te útaidat.
Péld 3: 7 Ne légy bölcs a te magad ítélete szerint; féld az Urat, és távozzál el a gonosztól.
Péld 3: 8 Egészség lesz [ez] a te testednek, és megújulás a te csontaidnak.
Péld 3: 9 Tiszteld az Urat a te marhádból, a te egész jövedelmed zsengéjéből.
Péld 3: 10 Eképen megtelnek a te csűreid elégséggel, és musttal áradnak el sajtód válúi.
Péld 3: 11 Az Úrnak fenyítését fiam, ne útáld meg, se meg ne únd az ő dorgálását.
Péld 3: 12 Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, és pedig mint az atya az ő fiát, a kit kedvel.
Péld 3: 13 Boldog ember, aki megnyerte a bölcseséget, és az ember, aki értelmet szerez.
Péld 3: 14 Mert jobb ennek megszerzése az ezüstnek megszerzésénél, és a kiásott aranynál ennek jövedelme.
Péld 3: 15 Drágább a fényes kárbunkulusoknál, és minden te gyönyörűségeid nem hasonlíthatók hozzá.
Péld 3: 16 Napoknak hosszúsága van jobbjában, baljában gazdagság és tisztesség.
Péld 3: 17 Az ő útai gyönyörűséges útak, és minden ösvényei: békesség.
Péld 3: 18 Életnek fája ez azoknak, a kik megragadják, és a kik megtartják boldogok!
Péld 3: 19 Az Úr bölcseséggel fundálta a földet, erősítette az eget értelemmel.
Péld 3: 20 Az ő tudománya által fakadtak ki a mélységből [a vizek,] és a felhők csepegnek harmatot,
Péld 3: 21 Fiam, ne távozzanak el a te szemeidtől, őrizd meg az igaz [bölcseséget,] és a meggondolást!
Péld 3: 22 És lesznek [ezek] élet a te lelkednek, és kedvesség a te nyakadnak.
Péld 3: 23 Akkor bátorsággal járod a te útadat, és a te lábadat meg nem ütöd.
Péld 3: 24 Mikor lefekszel, nem rettegsz; hanem lefekszel és gyönyörűséges lesz a te álmod.
Péld 3: 25 Ne félj a hirtelen való félelemtől, és a gonoszok pusztításától, ha eljő;
Péld 3: 26 Mert az Úr lesz a te bizodalmad és megőrzi a te lábadat a fogságtól.
Péld 3: 27 Ne fogd meg a jótéteményt azoktól, a kiket illet, ha hatalmadban van annak megcselekedése.
Péld 3: 28 Ne mondd a te felebarátodnak: menj el, azután térj meg, és holnap adok; holott nálad van, [a mit kér.]
Péld 3: 29 Ne forralj a te felebarátod ellen gonoszt, holott ő együtt ül bátorságosan te veled.
Péld 3: 30 Ne háborogj egy emberrel is ok nélkül, ha nem illetett gonoszszal téged.
Péld 3: 31 Ne irígykedjél az erőszakos emberre, és néki semmi útát ne válaszd.
Péld 3: 32 Mert útálja az Úr az engedetlent; és az igazakkal van az ő titka.
Péld 3: 33 Az Úrnak átka van a gonosznak házán; de az igazaknak lakhelyét megáldja.
Péld 3: 34 Ha kik csúfolók, ő megcsúfolja [azokat;] a szelídeknek pedig ád kedvességet.
Péld 3: 35 A bölcsek tisztességet örökölnek; a bolondok pedig gyalázatot aratnak.
Péld 4: 1 Halljátok meg, fiaim, atyátok erkölcsi tanítását, és figyelmezzetek az értelemnek megtudására.
Péld 4: 2 Mert jó tanulságot adok néktek; az én tudományomat el ne hagyjátok.
Péld 4: 3 Mert én atyámnak fia voltam, gyenge és egyetlenegy az én anyám előtt.
Péld 4: 4 Tehát tanított engem, és mondá nékem: tartsa meg az én beszédemet a te elméd, hogy megtartván az én parancsolatimat, élj;
Péld 4: 5 Szerezz bölcseséget, szerezz eszességet; ne felejtkezzél el, se el ne hajolj az én számnak beszéditől.
Péld 4: 6 Ne hagyd el azt, és megtart téged; szeresd azt, és megőriz téged.
Péld 4: 7 A bölcseség kezdete [ez: ] szerezz bölcseséget, és minden keresményedből szerezz értelmet.
Péld 4: 8 Magasztald fel azt, és felmagasztal téged; tiszteltté tesz téged, ha hozzád öleled azt.
Péld 4: 9 Ád a te fejednek kedvességnek koszorúját; igen szép ékes koronát ád néked.
Péld 4: 10 Hallgasd, fiam, és vedd be az én beszédimet; így sokasulnak meg néked a te életednek esztendei.
Péld 4: 11 Bölcseségnek útára tanítottalak téged, vezettelek téged az igazságnak ösvényin.
Péld 4: 12 Mikor jársz, semmi nem szorítja meg a te járásodat; és ha futsz, nem ütközöl meg.
Péld 4: 13 Ragaszkodjál az erkölcsi tanításhoz, ne hagyd el; őrizd meg azt, mert az a te életed.
Péld 4: 14 A hitetleneknek útjára ne menj, se ne járj a gonoszok ösvényén.
Péld 4: 15 Hagyd el, át ne menj rajta; térj el tőle, és menj tovább.
Péld 4: 16 Mert nem alhatnak azok, ha gonoszt nem cselekesznek: és kimegy szemükből az álom, ha [mást] romlásra nem juttatnak.
Péld 4: 17 Mert az istentelenségnek étkét eszik, és az erőszaktételnek borát iszszák.
Péld 4: 18 Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely [minél tovább] halad, [annál] világosabb lesz, a teljes délig.
Péld 4: 19 Az istentelenek útja pedig olyan, mint a homály, nem tudják miben ütköznek meg.
Péld 4: 20 Fiam, az én szavaimra figyelmezz, az én beszédimre hajtsad füledet.
Péld 4: 21 Ne távozzanak el a te szemeidtől, tartsd meg ezeket a te elmédben.
Péld 4: 22 Mert életök ezek azoknak, a kik megnyerik, és egész testöknek egészség.
Péld 4: 23 Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki [minden] élet.
Péld 4: 24 Vesd el tőled a száj hamisságát, és az ajkak álnokságát távoztasd el magadtól.
Péld 4: 25 A te szemeid előre nézzenek, és szemöldökid egyenest magad elé irányuljanak.
Péld 4: 26 Egyengesd el lábaid ösvényit, s minden te útaid állhatatosak legyenek.
Péld 4: 27 Ne térj jobbra, se balra, fordítsd el a te lábadat a gonosztól.
Péld 5: 1 Fiam! az én bölcseségemre figyelmezz, az én értelmemre hajtsd a te füledet,
Péld 5: 2 Hogy megtartsd a meggondolást, és a tudományt a te ajakid megőrizzék.
Péld 5: 3 Mert színmézet csepeg az idegen asszony ajka, és símább az olajnál az ő ínye.
Péld 5: 4 De annak vége keserű, mint az üröm, éles, mint a kétélű tőr.
Péld 5: 5 Az ő lábai a halálra mennek, az ő léptei a sírba törekszenek.
Péld 5: 6 Az életnek útát hogy ne követhesse, ösvényei változókká lettek, a nélkül, hogy ő eszébe venné.
Péld 5: 7 Most azért, fiaim, hallgassatok engem, és ne távozzatok el számnak beszéditől!
Péld 5: 8 Távoztasd el attól útadat, és ne közelgess házának ajtajához,
Péld 5: 9 Hogy másoknak ne add a te ékességedet, és esztendeidet a kegyetlennek;
Péld 5: 10 Hogy ne az idegenek teljenek be a te marháiddal, és a te keresményed más házába ne [jusson.]
Péld 5: 11 Hogy nyögnöd kelljen [élet]ed végén, a mikor megemésztetik a te húsod és a te tested,
Péld 5: 12 És azt kelljen mondanod: miképen gyűlöltem az erkölcsi tanítást, és a fenyítéket útálta az én elmém,
Péld 5: 13 És nem hallgattam az én vezetőim szavát, és az én tanítóimhoz nem hajtottam fülemet!
Péld 5: 14 Kevés híja volt, hogy minden gonoszságba nem merültem a gyülekezetnek és községnek közepette!
Péld 5: 15 Igyál vizet a te kútadból, és a te forrásod közepiből folyóvizet.
Péld 5: 16 Kifolyjanak-é a te forrásid, az utczákra a te vized folyásai?
Péld 5: 17 Egyedül tied legyenek, és nem az idegenekéi veled.
Péld 5: 18 Legyen a te forrásod áldott, és örvendezz a te ifjúságod feleségének.
Péld 5: 19 A szerelmes szarvas, és kedves zerge; az ő emlői elégítsenek meg téged minden időben, az ő szerelmében gyönyörködjél szüntelen.
Péld 5: 20 És miért bujdosnál, fiam, az idegen után, és ölelnéd keblét az idegennek?
Péld 5: 21 Mert az Úrnak szemei előtt vannak mindenkinek útai, és minden ösvényeit ő rendeli.
Péld 5: 22 A maga álnokságai fogják meg az istentelent, és a saját bűnének köteleivel kötöztetik meg.
Péld 5: 23 Ő meghal fenyíték híján, és bolondságának sokasága miatt támolyog.
Péld 6: 1 Fiam! ha kezes lettél a te barátodért, [és] kezedet adván, kötelezted magadat másért:
Péld 6: 2 Szádnak beszédei által estél tőrbe, megfogattattál a te szádnak beszédivel.
Péld 6: 3 Ezt míveld azért fiam, és mentsd ki magadat, mert a te felebarátodnak kezébe jutottál; eredj, alázd meg magadat, és kényszerítsd felebarátodat.
Péld 6: 4 Még álmot se engedj szemeidnek, se szunnyadást szemöldökidnek,
Péld 6: 5 Szabadítsd ki magadat, mint a zerge a [vadász] kezéből, és mint a madár a madarásznak kezéből.
Péld 6: 6 Eredj a hangyához, te rest, nézd meg az ő útait, és légy bölcs!
Péld 6: 7 A kinek nincs vezére, igazgatója, vagy ura,
Péld 6: 8 Nyárban szerzi meg az ő kenyerét, aratáskor gyűjti eledelét.
Péld 6: 9 Oh te rest, meddig fekszel? mikor kelsz fel a te álmodból?
Péld 6: 10 Még egy kis álom, még egy kis szunnyadás, még egy kis kéz-összefonás, hogy pihenjek;
Péld 6: 11 Így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szűkölködésed, mint a paizsos férfiú!
Péld 6: 12 Haszontalan ember, hamis férfiú, aki álnok szájjal jár,
Péld 6: 13 aki hunyorgat szemeivel; lábaival is szól, és ujjaival jelt ád.
Péld 6: 14 Álnokság van az ő szívében, gonoszt forral minden időben, háborúságot indít.
Péld 6: 15 Annakokáért hirtelen eljő az ő nyomorúsága, gyorsan megrontatik, s nem lesz gyógyulása.
Péld 6: 16 E hat dolgot gyűlöli az Úr, és hét dolog útálat az ő lelkének:
Péld 6: 17 A kevély szemek, a hazug nyelv, és az ártatlan vért ontó kezek,
Péld 6: 18 Az álnok gondolatokat forraló elme, a gonoszra sietséggel futó lábak,
Péld 6: 19 A hazugságlehelő hamis tanú, és aki szerez háborúságokat az atyafiak között!
Péld 6: 20 Őrizd meg, fiam, atyád parancsolatját, és anyád tanítását el ne hagyd.
Péld 6: 21 Kösd azokat szívedre mindenkor, fűzd a nyakadba.
Péld 6: 22 Valahová mégysz, vezérel téged, mikor aluszol, őriz téged, mikor felserkensz, beszélget te veled.
Péld 6: 23 Mert szövétnek a parancsolat, és a tudomány világosság, és életnek úta a tanító-feddések.
Péld 6: 24 Hogy a gonosz asszonytól téged megőrizzenek, az idegen asszony nyelvének hizelkedésétől.
Péld 6: 25 Ne kivánd az ő szépségét szivedben, és meg ne fogjon téged szemöldökeivel;
Péld 6: 26 Mert a parázna asszony miatt [jut az ember] egy darab kenyérre, és [más] férfi felesége drága életet vadász!
Péld 6: 27 Vehet-é valaki tüzet az ő kebelébe, hogy ruhái meg ne égnének?
Péld 6: 28 Vagy járhat-é valaki elevenszénen, hogy lábai meg ne égnének?
Péld 6: 29 Így van, valaki bemegy felebarátjának feleségéhez, nem marad büntetlen, valaki illeti azt!
Péld 6: 30 Nem útálják meg a lopót, ha lop az ő kivánságának betöltésére, mikor éhezik;
Péld 6: 31 És ha rajta kapatik, hétannyit kell adnia, az ő házának minden marháját érette adhatja;
Péld 6: 32 aki pedig asszonynyal paráználkodik, bolond; aki magát el akarja veszteni, az cselekszi ezt!
Péld 6: 33 Vereséget és gyalázatot nyer, és az ő gyalázatja el nem töröltetik.
Péld 6: 34 Mert a féltékenység a férfiú haragja, és nem cselekszik kegyelmességgel a bosszúállásnak napján.
Péld 6: 35 Nem gondol semmi váltsággal, nem nyugszik meg rajta, még ha nagy sok ajándékot adsz is néki.
Péld 7: 1 Fiam, tartsd meg az én beszédeimet, és az én parancsolataimat rejtsd el magadnál.
Péld 7: 2 Az én parancsolatimat tartsd meg, és élsz; és az én tanításomat mint a szemed fényét.
Péld 7: 3 Kösd azokat ujjaidra, írd fel azokat szíved táblájára.
Péld 7: 4 Mondd ezt a bölcseségnek: Én néném vagy te; és az eszességet ismerősödnek nevezd,
Péld 7: 5 Hogy megőrizzen téged a nem hozzád tartozó asszonytól, és az ő beszédivel hizelkedő idegentől.
Péld 7: 6 Mert házam ablakán, a rács mögül néztem,
Péld 7: 7 És láték a bolondok között, eszembe vevék a fiak között egy bolond ifjat,
Péld 7: 8 aki az utczán jár, annak szeglete mellett, a házához menő úton lépeget,
Péld 7: 9 Alkonyatkor, nap estjén, és setét éjfélben.
Péld 7: 10 És ímé, egy asszony eleibe jő, paráznának öltözetében, álnok az ő elméjében.
Péld 7: 11 Mely csélcsap és vakmerő, a kinek házában nem maradhatnak meg az ő lábai.
Péld 7: 12 Néha az utczán, néha a tereken van, és minden szegletnél leselkedik.
Péld 7: 13 És megragadá őt és megcsókolá őt, és szemtelenségre vetemedvén, monda néki:
Péld 7: 14 Hálaáldozattal tartoztam, ma adtam meg fogadásimat.
Péld 7: 15 Azért jövék ki elődbe, szorgalmatosan keresni a te orczádat, és reád találtam!
Péld 7: 16 Paplanokkal megvetettem nyoszolyámat, égyiptomi szövésű szőnyegekkel.
Péld 7: 17 Beillatoztam ágyamat mirhával, áloessel és fahéjjal.
Péld 7: 18 No foglaljuk magunkat bőségesen mind virradtig a szeretetben; vígadjunk szerelmeskedésekkel.
Péld 7: 19 Mert nincs otthon a férjem, elment messze útra.
Péld 7: 20 Egy erszény pénzt vőn kezéhez; holdtöltére jő haza.
Péld 7: 21 [És] elhiteté őt az ő mesterkedéseinek sokaságával, ajkainak hizelkedésével elragadá őt.
Péld 7: 22 Utána megy; mint az ökör a vágóhídra, és mint a bolond, egyszer csak fenyítő békóba;
Péld 7: 23 Mígnem átjárja a nyíl az ő máját. Miképen siet a madár a tőrre, és nem tudja, hogy az az ő élete ellen van.
Péld 7: 24 Annakokáért most, fiaim, hallgassatok engem, és figyelmezzetek az én számnak beszédeire.
Péld 7: 25 Ne hajoljon annak útaira a te elméd, és ne tévelyegj annak ösvényin.
Péld 7: 26 Mert sok sebesültet elejtett, és sokan vannak, a kik attól megölettek.
Péld 7: 27 Sírba vívő út az ő háza, a mely levisz a halálnak hajlékába.
Péld 8: 1 Avagy a bölcsesség nem kiált-é, és az értelem nem bocsátja-é ki az ő szavát?
Péld 8: 2 A magas helyeknek tetein az úton, sok ösvény összetalálkozásánál áll meg.
Péld 8: 3 A kapuk mellett a városnak bemenetelin, az ajtók bemenetelinél zeng.
Péld 8: 4 Tinéktek kiáltok, férfiak; és az én szóm az emberek fiaihoz [van!]
Péld 8: 5 Értsétek meg ti együgyűek az eszességet, és ti balgatagok vegyétek eszetekbe az értelmet.
Péld 8: 6 Halljátok meg; mert jeles dolgokat szólok és az én számnak felnyitása igazság.
Péld 8: 7 Mert igazságot mond ki az én ínyem, és útálat az én ajkaimnak a gonoszság.
Péld 8: 8 Igaz én számnak minden beszéde, semmi sincs ezekben hamis, vagy elfordult dolog.
Péld 8: 9 Mind egyenesek az értelmesnek, és igazak azoknak, kik megnyerték a tudományt.
Péld 8: 10 Vegyétek az én tanításomat, és nem a pénzt; és a tudományt inkább, mint a választott aranyat.
Péld 8: 11 Mert jobb a bölcseség a drágagyöngyöknél; és semmi gyönyörűségek ehhez egyenlők nem lehetnek.
Péld 8: 12 Én bölcsesség lakozom az eszességben, és a megfontolás tudományát megnyerem.
Péld 8: 13 Az Úrnak félelme a gonosznak gyűlölése; a kevélységet és felfuvalkodást és a gonosz útat, és az álnok szájat gyűlölöm.
Péld 8: 14 Enyém a tanács és a valóság, én vagyok az eszesség, enyém az erő.
Péld 8: 15 Én általam uralkodnak a királyok, és az uralkodók végeznek igazságot.
Péld 8: 16 Én általam viselnek a fejedelmek fejedelemséget, és a nemesek, a földnek minden birái.
Péld 8: 17 Én az engem szeretőket szeretem, és a kik engem szorgalmasan keresnek, megtalálnak.
Péld 8: 18 Gazdagság és tisztesség van nálam, megmaradandó jó és igazság.
Péld 8: 19 Jobb az én gyümölcsöm a tiszta aranynál és színaranynál, és az én hasznom a válogatott ezüstnél.
Péld 8: 20 Az igazságnak útán járok, és az igazság ösvényének közepén.
Péld 8: 21 Hogy az engem szeretőknek valami valóságost adjak örökségül, és erszényeiket megtöltsem.
Péld 8: 22 Az Úr az ő útának kezdetéül szerzett engem; az ő munkái előtt régen.
Péld 8: 23 Örök időktől fogva felkenettem, kezdettől, a föld kezdetétől fogva.
Péld 8: 24 Még mikor semmi mélységek nem voltak, születtem vala; még mikor semmi források, vízzel teljesek nem voltak.
Péld 8: 25 Minekelőtte a hegyek leülepedtek volna, a halmoknak előtte születtem.
Péld 8: 26 Mikor még nem csinálta vala a földet és a mezőket, és a világ porának kezdetét.
Péld 8: 27 Mikor készíté az eget, ott valék; mikor felveté a mélységek színén a kerekséget;
Péld 8: 28 Mikor megerősíté a felhőket ott fenn, mikor erősekké lőnek a mélységeknek forrásai;
Péld 8: 29 Mikor felveté a tengernek határit, hogy a vizek át ne hágják az ő parancsolatját, mikor megállapítá e földnek fundamentomait:
Péld 8: 30 Mellette valék mint kézmíves, és gyönyörűsége valék mindennap, játszva ő előtte minden időben.
Péld 8: 31 Játszva az ő földének kerekségén, és gyönyörűségem[et] [lelve ]az emberek fiaiban.
Péld 8: 32 És most fiaim, hallgassatok engemet, és boldogok, a kik az én útaimat megtartják.
Péld 8: 33 Hallgassátok a tudományt és legyetek bölcsek, és magatokat el ne vonjátok!
Péld 8: 34 Boldog ember, aki hallgat engem, az én ajtóm előtt virrasztván minden nap, az én ajtóim félfáit őrizvén.
Péld 8: 35 Mert aki megnyer engem, nyert életet, és szerzett az Úrtól jóakaratot.
Péld 8: 36 De aki vétkezik ellenem, erőszakot cselekszik az ő lelkén; minden, valaki engem gyűlöl, szereti a halált!
Péld 9: 1 Bölcseség megépítette az ő házát, annak hét oszlopát kivágván.
Péld 9: 2 Megölte vágnivalóit, kitöltötte borát, asztalát is elkészítette.
Péld 9: 3 Elbocsátá az ő leányit, hivogat a város magas helyeinek tetein.
Péld 9: 4 Ki tudatlan? térjen ide; az értelem nélkül valónak [ezt] mondja:
Péld 9: 5 Jőjjetek, éljetek az én étkemmel, és igyatok a borból, melyet töltöttem.
Péld 9: 6 Hagyjátok el a bolondokat, hogy éljetek, járjatok az eszességnek útán.
Péld 9: 7 aki tanítja a csúfolót, nyer magának szidalmat: és aki feddi a latrot, szégyenére lesz.
Péld 9: 8 Ne fedd meg a csúfolót, hogy ne gyűlöljön téged; fedd meg a bölcset, és szeret téged.
Péld 9: 9 Adj a bölcsnek, és még bölcsebb lesz; tanítsd az igazat, és öregbíti a tanulságot.
Péld 9: 10 A bölcseségnek kezdete az Úrnak félelme; és a Szentnek ismerete az eszesség.
Péld 9: 11 Mert én általam sokasulnak meg a te napjaid, és meghosszabbítják néked életednek esztendeit.
Péld 9: 12 Ha bölcs vagy, bölcs vagy te magadnak; ha pedig csúfoló vagy, magad vallod kárát.
Péld 9: 13 Balgaság asszony fecsegő, bolond és semmit nem tud.
Péld 9: 14 És leült az ő házának ajtajába, székre a városnak magas helyein,
Péld 9: 15 Hogy hívja az útonjárókat, a kik egyenesen mennek útjokon.
Péld 9: 16 Ki együgyű? térjen ide, és valaki esztelen, annak [ezt] mondja:
Péld 9: 17 A lopott víz édes, és a titkon való étel gyönyörűséges!
Péld 9: 18 És az nem tudja, hogy ott élet nélkül valók vannak; és a pokol mélyébe esnek az ő hivatalosai!
Péld 10: 1 Salamon bölcs mondásai. A bölcs fiú örvendezteti az ő atyját; a bolond fiú pedig szomorúsága az ő anyjának.
Péld 10: 2 Nem használnak a gonoszság kincsei; az igazság pedig megszabadít a halálból.
Péld 10: 3 Az Úr nem hagyja éhezni az igaznak lelkét; az istenteleneknek kivánságát pedig elveti.
Péld 10: 4 Szegénynyé lesz, a ki cselekszik rest kézzel; a gyors munkások keze pedig meggazdagít.
Péld 10: 5 Gyűjt nyárban az eszes fiú; álomba merül az aratás idején a megszégyenítő fiú.
Péld 10: 6 Áldások vannak az igaznak fején; az istentelenek szája pedig erőszaktételt fed be.
Péld 10: 7 Az igaznak emlékezete áldott; a hamisaknak neve pedig megrothad.
Péld 10: 8 A bölcs elméjű beveszi a parancsolatokat; a bolond ajkú pedig elveszti magát.
Péld 10: 9 aki tökéletességben jár, bátorsággal jár; aki pedig elferdíti az ő útát, kiismertetik.
Péld 10: 10 A ki szemmel hunyorgat, bántást szerez; és a bolond ajkú elesik.
Péld 10: 11 Életnek kútfeje az igaznak szája; az istenteleneknek szája pedig erőszaktételt fedez el.
Péld 10: 12 A gyűlölség szerez versengést; minden vétket pedig elfedez a szeretet.
Péld 10: 13 Az eszesek ajkain bölcseség találtatik; a vessző pedig a bolond hátának [való.]
Péld 10: 14 A bölcsek tudományt rejtegetnek; a bolondnak szája pedig közeli romlás.
Péld 10: 15 A gazdagnak marhája az ő megerősített városa; szűkölködőknek romlása az ő szegénységök.
Péld 10: 16 Az igaznak keresménye életre, az istentelennek jövedelme bűnre van.
Péld 10: 17 A bölcseség megőrizőnek útja életre van; a fenyítéket elhagyó pedig tévelyeg.
Péld 10: 18 aki elfedezi a gyűlölséget, hazug ajkú az; és aki szól gyalázatot, bolond az.
Péld 10: 19 A sok beszédben elmaradhatatlan a vétek; aki pedig megtartóztatja ajkait, az értelmes.
Péld 10: 20 Választott ezüst az igaznak nyelve; a gonoszok elméje kevés érő.
Péld 10: 21 Az igaznak ajkai sokakat legeltetnek; a bolondok pedig esztelenségökben halnak meg.
Péld 10: 22 Az Úrnak áldása, az gazdagít meg, és azzal [semmi] nem szerez bántást.
Péld 10: 23 Miképen játék a bolondnak bűnt cselekedni, azonképen az eszes férfiúnak bölcsen [cselekedni.]
Péld 10: 24 A mitől retteg az istentelen, az esik ő rajta; a mit pedig kivánnak az igazak, meg lesz.
Péld 10: 25 A mint a forgószél ráfuvall, már oda van az istentelen; az igaznak pedig örökké való fundamentoma van.
Péld 10: 26 Minémű az eczet a fogaknak és a füst a szemeknek, olyan a rest azoknak, a kik azt elküldötték.
Péld 10: 27 Az Úrnak félelme hosszabbítja meg a napokat; az istenteleneknek pedig esztendeik megrövidülnek.
Péld 10: 28 Az igazaknak reménysége öröm; az istenteleneknek várakozása pedig elvész.
Péld 10: 29 Erősség a tökéletesnek az Úrnak úta: de romlás a hamisság cselekedőinek.
Péld 10: 30 Az igaz soha meg nem mozdul; de az istentelenek nem lakják a földet.
Péld 10: 31 Az igaznak szája bőségesen szól bölcsességet; a gonoszság nyelve pedig kivágatik.
Péld 10: 32 Az igaznak ajkai azt tudják, a mi kedves; az istenteleneknek szája pedig a gonoszságot.
Péld 11: 1 Az álnok font útálatos az Úrnál; az igaz mérték pedig kedves néki.
Péld 11: 2 Kevélység jő: gyalázat jő; az alázatosoknál pedig bölcseség van.
Péld 11: 3 Az igazakat tökéletességök vezeti; de a hitetleneket gonoszságuk elpusztítja.
Péld 11: 4 Nem használ a vagyon a haragnak idején; az igazság pedig kiragad a halálból.
Péld 11: 5 A tökéletesnek igazsága igazgatja az ő útát; de önnön istentelenségében esik el az istentelen.
Péld 11: 6 Az igazaknak igazságok megszabadítja őket; de az ő kivánságokban fogatnak meg a hitetlenek.
Péld 11: 7 Mikor meghal az istentelen ember, elvész az ő reménysége; a bűnösök várakozása is elvész.
Péld 11: 8 Az igaz a nyomorúságból megszabadul; az istentelen ő helyette beesik abba.
Péld 11: 9 Szájával rontja meg a képmutató felebarátját; de az igazak a tudomány által megszabadulnak.
Péld 11: 10 Az igazak javán örül a város; és mikor elvesznek az istentelenek, örvendezés van.
Péld 11: 11 Az igazaknak áldása által emelkedik a város; az istentelenek szája által pedig megromol.
Péld 11: 12 Megútálja felebarátját a bolond; az eszes férfiú pedig hallgat.
Péld 11: 13 A rágalmazó megjelenti a titkot; de a hűséges lelkű elfedezi a dolgot.
Péld 11: 14 A hol nincs vezetés, elvész a nép; a megmaradás pedig a sok tanácsos által van.
Péld 11: 15 Teljességgel megrontatik, a ki kezes lesz idegenért; aki pedig gyűlöli a kezességet, bátorságos lesz.
Péld 11: 16 A kedves asszony megtartja a tiszteletet, a hatalmaskodók pedig megtartják a gazdagságot.
Péld 11: 17 Ő magával tesz jól a kegyes férfiú; a kegyetlen pedig öntestének okoz fájdalmat.
Péld 11: 18 Az istentelen munkál álnok keresményt; az igazságszerzőnek pedig jutalma valóságos.
Péld 11: 19 A ki őszinte az igazságban, az életére -, aki pedig a gonoszt követi, az vesztére [míveli azt].
Péld 11: 20 Útálatosok az Úrnál az álnok szívűek; kedvesek pedig ő nála, a kik az ő útjokban tökéletesek.
Péld 11: 21 Kézadással [erősítem,] hogy nem marad büntetlen a gonosz; az igazaknak pedig magva megszabadul.
Péld 11: 22 [Mint] a disznó orrában az aranyperecz, [olyan] a szép asszony, a kinek nincs okossága.
Péld 11: 23 Az igazaknak kivánsága csak jó, az istentelenek várakozása pedig harag.
Péld 11: 24 Van olyan, a ki bőven adakozik, és annál inkább gazdagodik; és aki megtartóztatja a járandóságot, de ugyan szűkölködik.
Péld 11: 25 A mással jóltevő ember megkövéredik; és aki mást felüdít, maga is üdül.
Péld 11: 26 aki búzáját visszatartja, átkozza azt a nép; annak fején pedig, aki eladja, áldás [van].
Péld 11: 27 aki jóra igyekezik, jóakaratot szerez: aki pedig gonoszt keres, ő magára jő az.
Péld 11: 28 aki bízik az ő gazdagságában, elesik; de mint a fa ága, az igazak kivirágoznak.
Péld 11: 29 aki megháborítja az ő házát, annak öröksége szél lesz; és a bolond szolgája a bölcs elméjűnek.
Péld 11: 30 Az igaznak gyümölcse életnek fája; és lelkeket nyer meg a bölcs.
Péld 11: 31 Ímé, az igaz e földön megnyeri jutalmát; mennyivel inkább az istentelen és a bűnös!
Péld 11: 32 aki szereti a dorgálást, szereti a tudományt; aki pedig gyűlöli a fenyítéket, oktalan az.
Péld 12: 1 A jó ember jóakaratot nyer az Úrtól; de a gonosz embert kárhoztatja ő.
Péld 12: 2 Nem erősül meg ember az istentelenséggel; az igazaknak pedig gyökerök ki nem mozdul.
Péld 12: 3 A derék asszony koronája az ő férjének; de mint az ő csontjaiban való rothadás, [olyan] a megszégyenítő.
Péld 12: 4 Az igazaknak gondolatjaik igazak; az istentelenek tanácsa csalás.
Péld 12: 5 Az istenteleneknek beszédei leselkednek a vér után; az igazaknak pedig szája megszabadítja azokat.
Péld 12: 6 Leomlanak az istentelenek, és oda lesznek; az igazak háza pedig megáll.
Péld 12: 7 Az ő értelme szerint dicsértetik a férfiú; de az elfordult elméjű útálatos lesz.
Péld 12: 8 Jobb, a kit kevésre tartanak, és szolgája van, mint aki magát felmagasztalja, és szűk kenyerű.
Péld 12: 9 Az igaz az ő barmának érzését [is] ismeri, az istentelenek szíve pedig kegyetlen.
Péld 12: 10 aki míveli az ő földét, megelégedik eledellel; aki pedig követ hiábavalókat, bolond az.
Péld 12: 11 Kivánja az istentelen a gonoszok prédáját; de az igaznak gyökere ád [gyümölcsöt.]
Péld 12: 12 Az ajkaknak vétkében gonosz tőr van, de kimenekedik a nyomorúságból az igaz.
Péld 12: 13 Az ő szájának gyümölcséből elégedik meg a férfi jóval; és az ő cselekedetének fizetését veszi az ember önmagának.
Péld 12: 14 A bolondnak úta helyes az ő szeme előtt, de aki tanácscsal él, bölcs az.
Péld 12: 15 A bolondnak haragja azon napon megismertetik; elfedezi pedig a szidalmat az eszes ember.
Péld 12: 16 A ki igazán szól, megjelenti az igazságot, a hamis bizonyság pedig az álnokságot.
Péld 12: 17 Van olyan, aki beszél hasonlókat a tőrszúrásokhoz; de a bölcseknek nyelve orvosság.
Péld 12: 18 Az igazmondó ajak megáll mind örökké; a hazugságnak pedig nyelve egy szempillantásig.
Péld 12: 19 Álnokság van a gonosz gondolóknak szívében; a békességnek tanácsosiban pedig vígasság.
Péld 12: 20 Nem vettetik az igaz semmi bántásba; az istentelenek pedig teljesek nyavalyával.
Péld 12: 21 Útálatosok az Úrnál a csalárd beszédek; a kik pedig cselekesznek hűségesen, kedvesek ő nála.
Péld 12: 22 Az eszes ember elfedezi a tudományt; a bolondok elméje pedig kikiáltja a bolondságot.
Péld 12: 23 A gyorsaknak keze uralkodik; a rest pedig adófizető lesz.
Péld 12: 24 A férfiúnak elméjében való gyötrelem megalázza azt; a jó szó pedig megvidámítja azt.
Péld 12: 25 Útba igazítja az ő felebarátját az igaz; de az istentelenek útja eltévelyíti őket.
Péld 12: 26 Nem süti meg a rest, a mit vadászásával fogott; de drága marhája az embernek serénysége.
Péld 12: 27 Az igazságnak útjában van élet; és az ő ösvényének úta halhatatlanság.
Péld 13: 1 A bölcs fiú [enged] atyja intésének; de a csúfoló semmi dorgálásnak helyt nem ád.
Péld 13: 2 A férfi az ő szájának gyümölcséből él jóval; a hitetlenek lelke pedig bosszúságtétellel.
Péld 13: 3 aki megőrzi az ő száját, megtartja önmagát; aki felnyitja száját, romlása az annak.
Péld 13: 4 Kivánsággal felindul, de hiába, a restnek lelke; a gyorsak lelke pedig megkövéredik.
Péld 13: 5 A hamis dolgot gyűlöli az igaz; az istentelen pedig gyűlölségessé tesz és megszégyenít.
Péld 13: 6 Az igazság megőrzi azt, aki útjában tökéletes; az istentelenség pedig elveszíti a bűnöst.
Péld 13: 7 Van, aki hányja gazdagságát, holott semmije sincsen; viszont tetteti magát szegénynek, holott sok marhája van.
Péld 13: 8 Az ember életének váltsága lehet az ő gazdagsága; a szegény pedig nem hallja a fenyegetést.
Péld 13: 9 Az igazak világossága vígassággal ég; de az istenteleneknek szövétneke kialszik.
Péld 13: 10 Csak háborúság lesz a kevélységből: azoknál pedig, a kik a tanácsot beveszik, bölcseség van.
Péld 13: 11 A hiábavalóságból keresett marha megkisebbül; aki pedig kezével gyűjt, megőregbíti [azt.]
Péld 13: 12 A halogatott reménység beteggé teszi a szívet; de a megadatott kivánság életnek fája.
Péld 13: 13 Az igének megútálója megrontatik; aki pedig féli a parancsolatot, jutalmát veszi.
Péld 13: 14 A bölcsnek tanítása életnek kútfeje, a halál tőrének eltávoztatására.
Péld 13: 15 Jó értelem ád kedvességet; a hitetleneknek pedig útja kemény.
Péld 13: 16 Minden eszes cselekszik bölcseséggel; a bolond pedig kijelenti az ő bolondságát.
Péld 13: 17 Az istentelen követ bajba esik; a hívséges követ pedig gyógyulás.
Péld 13: 18 Szegénység és gyalázat lesz azon, aki a fenyítéktől magát elvonja; aki pedig megfogadja a dorgálást, tiszteltetik.
Péld 13: 19 A megnyert kivánság gyönyörűséges a léleknek, és útálatosság a bolondoknak eltávozniok a gonosztól.
Péld 13: 20 aki jár a bölcsekkel, bölcs lesz; aki pedig magát társul adja a bolondokhoz, megromol.
Péld 13: 21 A bűnösöket követi a gonosz; az igazaknak pedig jóval fizet [Isten.]
Péld 13: 22 A jó örökséget hágy unokáinak; a bűnösnek marhái pedig eltétetnek az igaz számára.
Péld 13: 23 Bő étele lesz a szegényeknek az új törésen; de van olyan, a ki igazságtalansága által vész el.
Péld 13: 24 A ki megtartóztatja az ő vesszejét, gyűlöli az ő fiát; aki pedig szereti azt, megkeresi őt fenyítékkel.
Péld 13: 25 Az igaz eszik az ő kivánságának megelégedéséig; az istentelenek hasa pedig szűkölködik.
Péld 14: 1 A bölcs asszony építi a maga házát; a bolond pedig önkezével rontja el azt.
Péld 14: 2 aki igazán jár, féli az Urat; aki pedig elfordult az ő útaiban, megútálja őt.
Péld 14: 3 A bolondnak szájában van kevélységnek pálczája; a bölcseknek pedig beszéde megtartja őket.
Péld 14: 4 Mikor nincsenek ökrök: tiszta a jászol; a gabonának bősége pedig az ökörnek erejétől van.
Péld 14: 5 A hűséges tanú nem hazud; a hamis tanú pedig hazugságot bocsát szájából.
Péld 14: 6 A csúfoló keresi a bölcseséget, és nincs; a tudomány pedig az eszesnek könnyű.
Péld 14: 7 Menj el a bolond férfiú elől; és nem ismerted meg a tudománynak beszédét.
Péld 14: 8 Az eszesnek bölcsesége az ő útának megértése; a bolondoknak pedig bolondsága csalás.
Péld 14: 9 A bolondokat megcsúfolja a bűnért való áldozat; az igazak között pedig jóakarat van.
Péld 14: 10 A szív tudja az ő lelke keserűségét; és az ő örömében az idegen nem részes.
Péld 14: 11 Az istenteleneknek háza elvész; de az igazaknak sátora megvirágzik.
Péld 14: 12 Van olyan út, [mely] helyesnek látszik az ember előtt, és vége a halálra menő út.
Péld 14: 13 Nevetés közben is fáj a szív; és végre az öröm fordul szomorúságra.
Péld 14: 14 Az ő útaiból elégszik meg az elfordult elméjű; önmagából pedig a jó férfiú.
Péld 14: 15 Az együgyű hisz minden dolognak; az eszes pedig a maga járására vigyáz.
Péld 14: 16 A bölcs félvén, eltávozik a gonosztól; a bolond pedig dühöngő és elbizakodott.
Péld 14: 17 A hirtelen haragú bolondságot cselekszik, és a cselszövő férfi gyűlölséges lesz.
Péld 14: 18 Bírják az esztelenek a bolondságot örökség szerint; az eszesek pedig fonják a tudománynak koszorúját.
Péld 14: 19 Meghajtják magokat a gonoszok a jók előtt, és a hamisak az igaznak kapujánál.
Péld 14: 20 Még az ő felebarátjánál is útálatos a szegény; a gazdagnak pedig sok a barátja.
Péld 14: 21 aki megútálja az ő felebarátját, vétkezik; aki pedig a szegényekkel kegyelmességet cselekszik, boldog az!
Péld 14: 22 Nemde tévelyegnek, a kik gonoszt szereznek? kegyelmesség pedig és igazság a jó szerzőknek.
Péld 14: 23 Minden munkából nyereség lesz; de az ajkaknak beszédéből csak szűkölködés.
Péld 14: 24 A bölcseknek ékességök az ő gazdagságuk; a tudatlanok bolondsága [pedig csak] bolondság.
Péld 14: 25 Lelkeket szabadít meg az igaz bizonyság; hazugságokat szól pedig az álnok.
Péld 14: 26 Az Úrnak félelmében erős a bizodalom, és az ő fiainak lesz menedéke.
Péld 14: 27 Az Úrnak félelme az életnek kútfeje, a halál tőrének eltávoztatására.
Péld 14: 28 A nép sokasága a király dicsősége; a nép elfogyása pedig az uralkodó romlása.
Péld 14: 29 A haragra késedelmes bővelkedik értelemmel; aki pedig elméjében hirtelenkedő, bolondságot szerez az.
Péld 14: 30 A szelíd szív a testnek élete; az irígység pedig a csontoknak rothadása.
Péld 14: 31 A ki elnyomja a szegényt, gyalázattal illeti annak teremtőjét; az pedig tiszteli, aki könyörül a szűkölködőn.
Péld 14: 32 Az ő nyavalyájába ejti magát az istentelen; az igaznak pedig halála idején is reménysége van.
Péld 14: 33 Az eszesnek elméjében nyugszik a bölcseség; a mi pedig a tudatlanokban [van,] magát [hamar] megismerheti.
Péld 14: 34 Az igazság felmagasztalja a nemzetet; a bűn pedig gyalázatára van a népeknek.
Péld 14: 35 A királynak jóakaratja van az eszes szolgához; haragja pedig a megszégyenítőhöz.
Péld 15: 1 Az engedelmes felelet elfordítja a harag felgerjedését; a megbántó beszéd pedig támaszt haragot.
Péld 15: 2 A bölcsek nyelve beszél jó tudományt: a tudatlanoknak száján pedig bolondság buzog ki.
Péld 15: 3 Minden helyeken [vannak] az Úrnak szemei, nézvén a jókat és gonoszokat.
Péld 15: 4 A nyelv szelídsége életnek fája; az abban való hamisság pedig a léleknek gyötrelme.
Péld 15: 5 A bolond megútálja az ő atyjának tanítását; aki pedig megbecsüli a dorgálást, igen eszes.
Péld 15: 6 Az igaznak házában nagy kincs van; az istentelennek jövedelmében pedig háborúság.
Péld 15: 7 A bölcseknek ajkaik hintegetnek tudományt; a bolondoknak pedig elméje nem helyes.
Péld 15: 8 Az istentelenek áldozatja gyűlölséges az Úrnak; az igazak könyörgése pedig kedves néki.
Péld 15: 9 Utálat az Úrnál az istentelennek úta; azt pedig, aki követi az igazságot, szereti.
Péld 15: 10 Gonosz dorgálás [jő] arra, aki útját elhagyja; aki gyűlöli a fenyítéket, meghal.
Péld 15: 11 A sír és a pokol az Úr előtt vannak; mennyivel inkább az emberek szíve.
Péld 15: 12 Nem szereti a csúfoló a feddést, [és] a bölcsekhez nem megy.
Péld 15: 13 A vidám elme megvidámítja az orczát; de a szívnek bánatja miatt a lélek megszomorodik.
Péld 15: 14 Az eszesnek elméje keresi a tudományt; a tudatlanok szája pedig legel bolondságot.
Péld 15: 15 Minden napjai a szegénynek nyomorúságosak; a vidám elméjűnek pedig szüntelen lakodalma [van.]
Péld 15: 16 Jobb a kevés az Úrnak félelmével, mint a temérdek kincs, a hol háborúság van.
Péld 15: 17 Jobb a paréjnak étele, a hol szeretet van, mint a hízlalt ökör, a hol van gyűlölség.
Péld 15: 18 A haragos férfiú szerez háborúságot; a hosszútűrő pedig lecsendesíti a háborgást.
Péld 15: 19 A restnek útja olyan, mint a tövises sövény; az igazaknak pedig útja megegyengetett.
Péld 15: 20 A bölcs fiú örvendezteti az atyját; a bolond ember pedig megútálja az anyját.
Péld 15: 21 A bolondság öröme az esztelennek; de az értelmes férfiú igazán jár.
Péld 15: 22 Hiábavalók lesznek a gondolatok, mikor nincs tanács; de a tanácsosok sokaságában előmennek.
Péld 15: 23 Öröme van az embernek szája feleletében; és az idejében [mondott] beszéd, oh mely igen jó!
Péld 15: 24 Az életnek úta felfelé van az értelmes ember számára, hogy eltávozzék a pokoltól, mely aláfelé van.
Péld 15: 25 A kevélyeknek házát kiszakgatja az Úr; megerősíti pedig az özvegynek határát.
Péld 15: 26 Útálatosak az Úrnak a gonosz gondolatok; de kedvesek a tiszta beszédek.
Péld 15: 27 Megháborítja az ő házát, aki követi a telhetetlenséget; a ki pedig gyűlöli az ajándékokat, él az.
Péld 15: 28 Az igaznak elméje meggondolja, mit szóljon; az istenteleneknek pedig szája ontja a gonoszt.
Péld 15: 29 Messze [van] az Úr az istentelenektől; az igazaknak pedig könyörgését meghallgatja.
Péld 15: 30 A szemek világa megvidámítja a szívet; a jó hír megerősíti a csontokat.
Péld 15: 31 A mely fül hallgatja az életnek dorgálását, a bölcsek között lakik.
Péld 15: 32 aki elvonja magát az erkölcsi tanítástól, megútálja az ő lelkét; aki pedig hallgatja a feddést, értelmet szerez.
Péld 15: 33 Az Úrnak félelme a bölcseségnek tudománya, és a tisztességnek előtte jár az alázatosság.
Péld 16: 1 Az embernél vannak az elme gondolatjai; de az Úrtól van a nyelv felelete.
Péld 16: 2 Minden útai tiszták az embernek a maga szemei előtt; de aki a lelkeket vizsgálja, az Úr az!
Péld 16: 3 Bízzad az Úrra a te dolgaidat; és a te gondolatid véghez mennek.
Péld 16: 4 Mindent teremtett az Úr az ő maga czéljára; az istentelent is a büntetésnek napjára.
Péld 16: 5 Útálatos az Úrnak minden, aki elméjében felfuvalkodott, kezemet adom rá, hogy nem marad büntetetlen.
Péld 16: 6 Könyörületességgel és igazsággal töröltetik el a bűn; és az Úrnak félelme által távozhatunk el a gonosztól.
Péld 16: 7 Mikor jóakarattal van az Úr valakinek útaihoz, még annak ellenségeit is jóakaróivá teszi.
Péld 16: 8 Jobb a kevés igazsággal, mint a gazdag jövedelem hamissággal.
Péld 16: 9 Az embernek elméje gondolja meg az ő útát; de az Úr igazgatja annak járását.
Péld 16: 10 Jósige van a király ajkain; az ítéletben ne szóljon hamisságot az ő szája.
Péld 16: 11 Az Úré az igaz mérték és mérőserpenyő, az ő műve minden mérőkő.
Péld 16: 12 Útálatos legyen a királyoknál istentelenséget cselekedni; mert igazsággal erősíttetik meg a királyiszék.
Péld 16: 13 Kedvesek a királyoknak az igaz beszédek; és az igazmondót szereti [a király.]
Péld 16: 14 A királynak felgerjedt haragja [olyan, mint] a halál követe; de a bölcs férfiú leszállítja azt.
Péld 16: 15 A királynak vidám orczájában élet van; jóakaratja olyan, mint a tavaszi eső fellege.
Péld 16: 16 Szerzeni bölcseséget, oh menynyivel jobb az aranynál; és szerzeni eszességet, kivánatosb az ezüstnél!
Péld 16: 17 Az igazak országútja eltávozás a gonosztól; megtartja magát az, aki megőrzi az ő útát.
Péld 16: 18 A megromlás előtt kevélység [jár], és az eset előtt felfuvalkodottság.
Péld 16: 19 Jobb alázatos lélekkel lenni a szelídekkel, mint zsákmányon osztozni a kevélyekkel.
Péld 16: 20 aki figyelmez az igére, jót nyer; és aki bízik az Úrban, oh mely boldog az!
Péld 16: 21 aki elméjében bölcs, hívatik értelmesnek; a beszédnek pedig édessége neveli a tudományt.
Péld 16: 22 Életnek kútfeje az értelem [annak], aki bírja azt; de a bolondok fenyítéke bolondságuk.
Péld 16: 23 A bölcsnek elméje értelmesen igazgatja az ő száját, és az ő ajkain öregbíti a tudományt.
Péld 16: 24 Lépesméz a gyönyörűséges beszédek; édesek a léleknek, és meggyógyítói a tetemeknek.
Péld 16: 25 Van oly út, mely igaz az ember szeme előtt, de vége a halálnak úta.
Péld 16: 26 A munkálkodó lelke magának munkálkodik; mert az ő szája kényszeríti őt.
Péld 16: 27 A haszontalan ember gonoszt ás ki, és az ő ajkain mintegy égő tűz van;
Péld 16: 28 A gonosz ember versengést szerez, és a susárló elválasztja a jó barátokat.
Péld 16: 29 Az erőszakos ember elhiteti az ő felebarátját, és nem jó úton viszi őt.
Péld 16: 30 aki behúnyja szemeit, [azért teszi], hogy álnokságot gondoljon; aki összeszorítja ajkait, [már] véghez vitte a gonoszságot.
Péld 16: 31 Igen szép ékes korona a vénség, az igazságnak útában találtatik.
Péld 16: 32 Jobb a hosszútűrő az erősnél; és aki uralkodik a maga indulatján, annál, aki várost vesz meg.
Péld 16: 33 Az [ember] kebelében vetnek sorsot; de az Úrtól van annak minden ítélete.
Péld 17: 1 Jobb a száraz falat, melylyel van csendesség; mint a levágott barmokkal teljes ház, melyben háborúság van.
Péld 17: 2 Az értelmes szolga uralkodik a gyalázatos fiún, és az atyafiak között az örökségnek részét veszi.
Péld 17: 3 Az olvasztótégely az ezüst számára van, és a kemencze az aranyéra; a szívek vizsgálója pedig az Úr.
Péld 17: 4 A gonosztevő hallgat az álnok beszédekre, a csalárd hallgat a gonosz nyelvre.
Péld 17: 5 aki megcsúfolja a szegényt, gyalázattal illeti annak Teremtőjét; aki gyönyörködik [másnak] nyomorúságában, büntetlen nem lészen!
Péld 17: 6 A véneknek ékessége az unokák, és a fiaknak ékessége az atyák.
Péld 17: 7 Nem illik a bolondnak az ékes beszéd; még kevésbbé a tisztességesnek a hazug beszéd.
Péld 17: 8 Drága kő az ajándék elfogadójának szemei előtt; mindenütt, a hova csak fordul, okosan cselekszik.
Péld 17: 9 Elfedezi a vétket, aki keresi a szeretetet; aki pedig ismétlen előhoz egy dolgot, elszakasztja egymástól a barátságosokat is.
Péld 17: 10 Foganatosb a dorgálás az eszesnél, mint ha megvernéd a bolondot százszor is.
Péld 17: 11 Csak ellenkezést keres a gonosz, végre kegyetlen követ bocsáttatik ellene.
Péld 17: 12 Találjon valakire a fiától megfosztott medve, csak ne a bolond az ő bolondságában.
Péld 17: 13 aki fizet gonoszt a jóért, nem távozik el a gonosz annak házától.
Péld 17: 14 [Mint] a ki árvizet szabadít el, [olyan] a háborúság kezdete; azért minekelőtte kihatna, hagyd el a versengést.
Péld 17: 15 aki igaznak mondja a bűnöst, és kárhoztatja az igazat, útálatos az Úrnak egyaránt mind a kettő.
Péld 17: 16 Miért van a vétel ára a bolondnak kezében a bölcseség megszerzésére, holott nincsen néki elméje?
Péld 17: 17 Minden időben szeret, aki [igaz] barát, és testvérül születik a nyomorúság idejére.
Péld 17: 18 Értelmetlen ember az, aki kezét adja, fogadván kezességet barátja előtt.
Péld 17: 19 Szereti a gonoszt, aki szereti a háborúságot; aki magasbítja kapuját, romlást keres.
Péld 17: 20 Az elfordult szívű ember nem nyerhet jót, és aki az ő nyelvével gonosz, esik nyomorúságba.
Péld 17: 21 A ki szül bolondot, [szüli] ő magának bánatra; és nem örvendez a bolondnak atyja.
Péld 17: 22 A vidám elme jó orvosságul szolgál; a szomorú lélek pedig megszáraztja a csontokat.
Péld 17: 23 A kebelből [kivett] ajándékot az istentelen elveszi, a törvény útának elfordítására.
Péld 17: 24 Az eszesnek orczájából kitetszik a bölcseség; a bolondnak pedig szemei [országolnak] a földnek végéig.
Péld 17: 25 Búsulása az ő atyjának a bolond fiú, és az ő szülőjének keserűsége.
Péld 17: 26 Még megbirságolni is az igazat nem jó, a tisztességest megverni igazságáért.
Péld 17: 27 aki megtartóztatja beszédét, az tudós ember, és aki higgadt lelkű, az értelmes férfiú.
Péld 17: 28 Még a bolond is, amikor hallgat, bölcsnek ítéltetik; mikor ajkait bezárja, eszesnek.
Péld 18: 1 A maga kivánsága után megy az agyas ember, minden igaz bölcseség ellen dühösködik.
Péld 18: 2 Nem gyönyörködik a bolond az értelemben, hanem abban, hogy az ő elméje nyilvánvalóvá legyen.
Péld 18: 3 Mikor eljő az istentelen, eljő a megútálás; és a szidalommal a gyalázat.
Péld 18: 4 Mély víz az ember szájának beszéde, buzogó patak a bölcseségnek kútfeje.
Péld 18: 5 A gonosz személyének kedvezni nem jó, elfordítani az igazat az ítéletben.
Péld 18: 6 A bolondnak beszédei szereznek versengést, és az ő szája ütésekért kiált.
Péld 18: 7 A bolondnak szája az ő romlása, és az ő beszédei az ő életének tőre.
Péld 18: 8 A susárlónak beszédei hizelkedők; és azok a szív belsejét áthatják.
Péld 18: 9 aki lágyan viseli magát az ő dolgában, testvére annak, aki tönkre tesz.
Péld 18: 10 Erős torony az Úrnak neve, ahhoz folyamodik az igaz, és bátorságos lészen.
Péld 18: 11 A gazdagnak vagyona az ő erős városa, és mint a magas kőfal, az ő gondolatja szerint.
Péld 18: 12 A megromlás előtt felfuvalkodik az ember elméje; a tisztesség előtt pedig alázatosság van.
Péld 18: 13 aki felel valamit, míg meg nem hallja, ez bolondság és gyalázatos rá nézve.
Péld 18: 14 A férfiú lelke elviseli a maga erőtlenségét; de a megtört lelket ki viseli el?
Péld 18: 15 Az eszesnek elméje tudományt szerez, és a bölcseknek füle tudományt keres.
Péld 18: 16 Az embernek ajándéka szabad útat szerez néki, és a nagyoknak orczája elé viszi őt.
Péld 18: 17 Igaza van annak, aki első a perben; mígnem eljő az ő peresfele, és megvizsgálja őt.
Péld 18: 18 A versengéseket megszünteti a sorsvetés, és az erőseket elválasztja.
Péld 18: 19 A felingerelt atyafiú [erősb] az erős városnál, és [az ilyen] versengések olyanok, mint a vár zárja.
Péld 18: 20 A férfi szájának hasznával elégedik meg az ő belseje; az ő beszédének jövedelmével lakik jól.
Péld 18: 21 Mind a halál, mind az élet a nyelv hatalmában [van], és a [miképen] kiki szeret azzal élni, [úgy ]eszi annak gyümölcsét.
Péld 18: 22 Megnyerte a jót, aki talált feleséget, és vett jóakaratot az Úrtól!
Péld 18: 23 Alázatos kérést szól a szegény; a gazdag pedig keményen felel.
Péld 18: 24 Az ember, a kinek [sok] barátja van, széttöretik; de van barát, a ki ragaszkodóbb a testvérnél.
Péld 19: 1 Jobb a tökéletesen járó szegény a gonosz nyelvűnél, aki bolond.
Péld 19: 2 A lélek sem jó tudomány nélkül; és aki [csak] a lábával siet, hibázik.
Péld 19: 3 Az embernek bolondsága fordítja el az ő útát, és az Úr ellen haragszik az ő szíve.
Péld 19: 4 A gazdagság szaporítja a sok barátot; a szegénytől pedig az ő barátja elválik.
Péld 19: 5 A hamis tanú büntetetlen nem marad, és a hazugságoknak szólója meg nem szabadul.
Péld 19: 6 Sokan hizelegnek a nemeslelkű embernek, és minden barát az adakozóé.
Péld 19: 7 A szegényt minden atyjafia gyűlöli, még barátai is eltávolodnak tőle; unszolja szavakkal, de ők eltünnek.
Péld 19: 8 aki értelmet szerez, szereti az életét, a ki megőrzi az értelmességet, jót nyer.
Péld 19: 9 A hamis bizonyság nem marad büntetlen, és aki hazugságokat beszél, elvész.
Péld 19: 10 Nem illik a bolondhoz a gyönyörködés; sokkal inkább nem [illik] a szolgának uralkodni a fejedelmeken.
Péld 19: 11 Az embernek értelme hosszútűrővé teszi őt; és ékességére van néki elhallgatni a vétket.
Péld 19: 12 Mint az ifjú oroszlánnak ordítása, olyan a királynak haragja; mint a harmat pedig a füvön, az ő jóakaratja.
Péld 19: 13 Romlása az ő atyjának a bolond fiú, és mint a szüntelen csepegés, az asszonynak zsémbelődése.
Péld 19: 14 A ház és marha atyától való örökség; az Úrtól van pedig az értelmes feleség.
Péld 19: 15 A restség álomba merít, és a lomha lélek megéhezik.
Péld 19: 16 aki megtartja a parancsolatot, megtartja ő magát; aki nem vigyáz útaira, meghal.
Péld 19: 17 Kölcsön ád az Úrnak, aki kegyelmes a szegényhez; és az ő jótéteményét megfizeti néki.
Péld 19: 18 Fenyítsd meg a te fiadat, mert még van remény [felőle;] de annyira, hogy őt megöld, ne vigyen haragod.
Péld 19: 19 A nagy haragú [ember] büntetést szenvedjen, mert ha menteni akarod, még növeled [haragját.]
Péld 19: 20 Engedj a tanácsnak, és vedd be az erkölcsi oktatást; hogy bölcs légy végre.
Péld 19: 21 Sok gondolat van az ember elméjében; de csak az Úrnak tanácsa áll meg.
Péld 19: 22 A mit leginkább kell embernek kivánni, az irgalmasság az, és jobb a szegény a hazug férfiúnál.
Péld 19: 23 Az Úrnak félelme életre visz; és [az ilyen] megelégedve tölti az éjet, gonoszszal nem illettetik.
Péld 19: 24 Bemártja a rest az ő kezét a tálba, de már a szájához nem viszi vissza.
Péld 19: 25 Ha a csúfolót megvered, az együgyű lesz okosabb; és ha megdorgálod az eszest, megérti a tudományt.
Péld 19: 26 aki atyjával erőszakoskodik, anyját elűzi: gyalázatos és megszégyenítő fiú az.
Péld 19: 27 Szünjél meg, fiam, hallgatni az olyan tanítást, [mely téged arra visz], hogy a bölcseségnek igéjétől eltévedj.
Péld 19: 28 A semmirevaló bizonyság csúfolja a törvényt; az istentelenek szája elnyeli a gonoszságot.
Péld 19: 29 A csúfolóknak készíttettek a büntetések, és az ütések a bolondok hátának.
Péld 20: 1 A bor csúfoló, a részegítő ital háborgó, és valaki abba beletéved, nem bölcs!
Péld 20: 2 Mint a fiatal oroszlán ordítása, olyan a királynak rettentése; aki azt haragra ingerli, vétkezik a maga élete ellen.
Péld 20: 3 Tisztesség az embernek elmaradni a versengéstől; valaki pedig bolond, patvarkodik.
Péld 20: 4 A hideg miatt nem szánt a rest; aratni akar majd, de nincs mit.
Péld 20: 5 Mély víz a férfiúnak elméjében a tanács; mindazáltal a bölcs ember kimeríti azt.
Péld 20: 6 A legtöbb ember talál valakit, aki jó hozzá; de hű embert, azt ki találhat?
Péld 20: 7 aki az ő tökéletességében jár, igaz ember; boldogok az ő fiai ő utána!
Péld 20: 8 A király, ha az ő ítélőszékiben ül, tekintetével minden gonoszt eltávoztat.
Péld 20: 9 Ki mondhatná azt: megtisztítottam szívemet, tiszta vagyok az én bűnömtől?
Péld 20: 10 A kétféle font és a kétféle mérték, útálatos az Úrnál egyaránt mind a kettő.
Péld 20: 11 Az ő cselekedetiből ismerteti meg magát még a gyermek is, ha tiszta-é, és ha igaz-é az ő cselekedete.
Péld 20: 12 A halló fület és a látó szemet, az Úr teremtette egyaránt mindkettőt.
Péld 20: 13 Ne szeresd az álmot, hogy ne légy szegény; nyisd fel a te szemeidet, [és] megelégszel kenyérrel.
Péld 20: 14 Hitvány, hitvány, azt mondja a vevő; de mikor elmegy, akkor dicsekedik.
Péld 20: 15 Van arany és drágagyöngyök sokasága; de drága szer a tudománynyal teljes ajak.
Péld 20: 16 Vedd el ruháját, mert kezes lett másért, és az idegenért vedd el zálogát.
Péld 20: 17 Gyönyörűséges az embernek az álnokságnak kenyere; de annakutána betelik az ő szája kavicsokkal.
Péld 20: 18 A gondolatok tanácskozással erősek; és bölcs vezetéssel folytass hadakozást.
Péld 20: 19 Megjelenti a titkot, aki rágalmazó; tehát aki fecsegő szájú, azzal ne barátkozzál.
Péld 20: 20 A ki az ő atyját vagy anyját megátkozza, annak kialszik szövétneke a legnagyobb setétségben.
Péld 20: 21 A mely örökséget először siettetnek, annak vége meg nem áldatik.
Péld 20: 22 Ne mondd: bosszút állok rajta! Várjad az Urat, és megszabadít téged!
Péld 20: 23 Útálatos az Úrnál a kétféle súly; és a hamis fontok nem jó dolgok.
Péld 20: 24 Az Úrtól vannak a férfi lépései; az ember pedig mit ért az ő útában?
Péld 20: 25 Tőr az embernek meggondolatlanul mondani: szent, és a fogadástétel után megfontolni.
Péld 20: 26 Szétszórja a gonoszokat a bölcs király, és fordít reájok kereket.
Péld 20: 27 Az Úrtól való szövétnek az embernek lelke, aki megvizsgálja a szívnek minden rejtekét.
Péld 20: 28 A kegyelmesség és az igazság megőrzik a királyt, megerősíti irgalmasság által az ő székét.
Péld 20: 29 Az ifjaknak ékessége az ő erejök; és a véneknek dísze az ősz haj.
Péld 20: 30 A kékek [és] a sebek távoztatják el a gonoszt, és a belső részekig ható csapások.
Péld 21: 1 Mint a vizeknek folyásai, olyan a királynak szíve az Úrnak kezében, valahová akarja, oda hajtja azt!
Péld 21: 2 Az embernek minden úta igaz a maga szemei előtt; de a szívek vizsgálója az Úr.
Péld 21: 3 Az igazságnak és igaz ítéletnek gyakorlását inkább szereti az Úr az áldozatnál.
Péld 21: 4 A szemnek fenhéjázása és az elmének kevélysége: az istentelenek szántása, bűn.
Péld 21: 5 A szorgalmatosnak igyekezete csak gyarapodásra [van;] valaki pedig hirtelenkedik, csak szükségre [jut.]
Péld 21: 6 A hamisságnak nyelvével gyűjtött kincs elveszett hiábavalósága azoknak, a kik a halált keresik.
Péld 21: 7 Az istentelenek pusztítása magával ragadja őket; mert nem akartak igazságot cselekedni.
Péld 21: 8 Tekervényes a bűnös embernek úta; a tisztának cselekedete pedig igaz.
Péld 21: 9 Jobb a tető ormán lakni, mint háborgó asszonynyal, és közös házban.
Péld 21: 10 Az istentelennek lelke kiván gonoszt; [és] az ő szeme előtt nem talál könyörületre az ő felebarátja.
Péld 21: 11 Mikor a csúfolót büntetik, az együgyű lesz bölcs; mikor pedig a bölcset oktatják, ő veszi eszébe a tudományt.
Péld 21: 12 Nézi az igaz az istentelennek házát, hogy milyen veszedelembe jutottak az istentelenek.
Péld 21: 13 A ki bedugja fülét a szegény kiáltására; ő is kiált, de meg nem hallgattatik.
Péld 21: 14 A titkon adott ajándék elfordítja a haragot; és a kebelben való ajándék a kemény búsulást.
Péld 21: 15 Vígasság az igaznak igazat cselekedni; de ijedelem a hamisság cselekedőinek.
Péld 21: 16 Az ember, aki eltévelyedik az értelemnek útáról, az élet nélkül valók gyülekezetiben nyugszik.
Péld 21: 17 Szűkölködő ember [lesz], aki szereti az örömet; aki szereti a bort és az olajat, nem lesz gazdag!
Péld 21: 18 Az igazért váltságdíj az istentelen, és az igazak helyett a hitetlen [büntettetik meg.]
Péld 21: 19 Jobb lakozni a pusztának földén, mint a feddődő és haragos asszonynyal.
Péld 21: 20 Kivánatos kincs és kenet van a bölcsnek házában; a bolond ember pedig eltékozolja azt.
Péld 21: 21 aki követi az igazságot és az irgalmasságot, nyer életet, igazságot és tisztességet.
Péld 21: 22 A hősök városába felmegy a bölcs, és lerontja az ő bizodalmoknak erejét.
Péld 21: 23 aki megőrzi száját és nyelvét, megtartja életét a nyomorúságtól.
Péld 21: 24 A kevély dölyfösnek csúfoló a neve, aki haragjában kevélységet cselekszik.
Péld 21: 25 A restnek kivánsága megemészti őt; mert az ő kezei nem akarnak dolgozni.
Péld 21: 26 Egész nap kivánságtól gyötretik; az igaz pedig ád, és nem tartóztatja meg [adományát.]
Péld 21: 27 Az istentelenek áldozatja útálatos; kivált mikor gonosz tettért viszi.
Péld 21: 28 A hazug bizonyság elvész; aki pedig [jól] figyelmez, örökké szól.
Péld 21: 29 Megkeményíti az istentelen ember az ő orczáját; az igaz pedig jól rendeli az ő útát.
Péld 21: 30 Nincs bölcseség, és nincs értelem, és nincs tanács az Úr ellen.
Péld 21: 31 Készen áll a ló az ütközetnek napjára; de az Úré a megtartás!
Péld 22: 1 Kivánatosb a jó hírnév nagy gazdagságnál; ezüstnél és aranynál a kedvesség jobb.
Péld 22: 2 A gazdag és szegény összetalálkoznak, mindkettőt pedig az Úr szerzi.
Péld 22: 3 Az eszes meglátja a bajt és elrejti magát; a bolondok pedig neki mennek és kárát vallják.
Péld 22: 4 Az alázatosságnak bére az Úr félelme, gazdagság és tisztesség és élet.
Péld 22: 5 Tövisek [és] tőrök vannak a gonosznak útában; aki megőrzi a maga lelkét, távol jár azoktól.
Péld 22: 6 Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól.
Péld 22: 7 A gazdag a szegényeken uralkodik, és szolgája a kölcsönvevő a kölcsönadónak.
Péld 22: 8 aki vet álnokságot, arat nyomorúságot; és az ő haragjának vesszeje megtöretik.
Péld 22: 9 Az irgalmas szemű ember megáldatik, mert adott az ő kenyeréből a szegénynek.
Péld 22: 10 Űzd el a csúfolót, és elmegy a háborgás is, és megszünik a patvarkodás és a szidalmazás.
Péld 22: 11 A ki szereti a szívnek tisztaságát, beszéde kedvesség: annak barátja a király.
Péld 22: 12 Az Úrnak szemei megőrzik a tudományt; a hitetlennek beszédét pedig felforgatja.
Péld 22: 13 A rest azt mondja: oroszlán van ottkin, az utczák közepén megölettetném.
Péld 22: 14 Mély verem az idegen asszonyoknak szája; a kire haragszik az Úr, oda esik.
Péld 22: 15 A gyermek elméjéhez köttetett a bolondság; [de] a fenyítés vesszeje messze elűzi ő tőle azt.
Péld 22: 16 aki elnyomja a szegényt, hogy szaporítsa az ő [marháját]; aki ád a gazdagnak: végre szűkölködésre [jut.]
Péld 22: 17 Hajtsd füledet, és hallgasd a bölcseknek beszédeit; és a te elmédet figyelmeztesd az én tudományomra.
Péld 22: 18 Mert gyönyörűséges lesz, ha megtartod azokat szívedben; legyenek együtt állandók a te ajkaidon!
Péld 22: 19 Hogy az Úrban legyen a te bizodalmad, arra tanítottalak ma téged, igen, téged.
Péld 22: 20 Nem írtam-é néked drága szép tanulságokat, tanácsokban és tudományban?
Péld 22: 21 Hogy tudtodra adjam néked az igazság beszédinek bizonyos voltát: hogy igaz beszédet vígy válaszul elküldőidnek.
Péld 22: 22 Ne rabold ki a szegényt, mert szegény ő; és meg ne rontsd a nyomorultat a kapuban;
Péld 22: 23 Mert az Úr forgatja azoknak ügyét, és az ő kirablóik életét elragadja.
Péld 22: 24 Ne tarts barátságot a haragossal, és a dühösködővel ne menj;
Péld 22: 25 Hogy el ne tanuld az ő útait, és tőrt ne keress tennen magadnak.
Péld 22: 26 Ne légy azok közt, a kik kézbe csapnak, a kik adósságért kezeskednek.
Péld 22: 27 Ha nincs néked miből megadnod; miért vegye el a te ágyadat te alólad?
Péld 22: 28 Ne bontsd el a régi határt, melyet csináltak a te eleid.
Péld 22: 29 Láttál-é az ő dolgában szorgalmatos embert? A királyok előtt álland, nem marad meg az alsó rendűek között.
Péld 23: 1 Mikor leülsz enni az uralkodóval, szorgalmasan reá vigyázz, ki van előtted.
Péld 23: 2 És kést tégy a torkodra, ha mértékletlen vagy.
Péld 23: 3 Ne kivánd az ő csemegéit; mert ezek hazug étkek.
Péld 23: 4 Ne fáraszd magadat ebben, hogy meggazdagulj; [ez ilyen testi] eszességedtől szünjél meg.
Péld 23: 5 Avagy a te szemeidet veted-é arra? holott az semmi, mert olyan szárnyakat szerez magának nagy hamar, mint a saskeselyű, és az ég felé elrepül!
Péld 23: 6 Ne egyél az irígy szeműnek étkéből, és ne kivánd az ő csemegéit;
Péld 23: 7 Mert mint aki számítgatja [a falatot] magában, olyan ő: egyél és igyál, azt mondja te néked; de azért nem jó akarattal van tehozzád.
Péld 23: 8 A te falatodat, a melyet megettél, kihányod; és a te ékes beszédidet csak hiába vesztegeted.
Péld 23: 9 A bolondnak hallására ne szólj; mert megútálja a te beszédidnek bölcseségét.
Péld 23: 10 Ne mozdítsd meg a régi határt, és az árváknak mezeibe ne kapj;
Péld 23: 11 Mert az ő megváltójuk erős, az forgatja az ő ügyöket ellened!
Péld 23: 12 Add a te elmédet az erkölcsi tanításra, és a te füleidet a bölcs beszédekre.
Péld 23: 13 Ne vond el a gyermektől a fenyítéket; ha megvered őt vesszővel, meg nem hal.
Péld 23: 14 Te vesszővel vered meg őt: és az ő lelkét a pokolból ragadod ki.
Péld 23: 15 Szerelmes fiam, ha bölcs lesz a te elméd, örvendez a lelkem nékem is.
Péld 23: 16 És vígadoznak az én veséim, a te ajkaidnak igazmondásán.
Péld 23: 17 Ne irígykedjék a te szíved a bűnösökre; hanem az Úr félelmében [légy] egész napon;
Péld 23: 18 Mert [ennek] bizonyos vége van; a te várakozásod meg nem csalatkozik.
Péld 23: 19 Hallgass te, fiam, [engem,] hogy légy bölcs, és jártasd ez úton szívedet.
Péld 23: 20 Ne légy azok közül való, a kik borral dőzsölnek; azok közül, a kik hússal dobzódnak.
Péld 23: 21 Mert a részeges és dobzódó szegény lesz, és rongyokba öltöztet az aluvás.
Péld 23: 22 Hallgasd a te atyádat, aki nemzett téged; és meg ne útáld a te anyádat, mikor megvénhedik.
Péld 23: 23 Szerezz igazságot, és el ne adj; bölcseséget és erkölcsöt és eszességet.
Péld 23: 24 Igen örül az igaznak atyja, és a bölcsnek szülője annak vígadoz.
Péld 23: 25 Vígadjon a te atyád és a te anyád, és örvendezzen a te szülőd.
Péld 23: 26 Adjad, fiam, a te szívedet nékem, és a te szemeid az én útaimat megőrizzék.
Péld 23: 27 Mert mély verem a tisztátalan asszony, és szoros kút az idegen asszony.
Péld 23: 28 És az, mint a tolvaj leselkedik, és az emberek közt a hitetleneket szaporítja.
Péld 23: 29 Kinek jaj? kinek oh jaj? kinek versengések? kinek panasz? kinek ok nélkül való sebek? kinek szemeknek veressége?
Péld 23: 30 A bornál mulatóknak, a kik mennek a jó bor kutatására.
Péld 23: 31 Ne nézd a bort, mily veres színt játszik, mint mutatja a pohárban az ő csillogását; könnyen alá csuszamlik,
Péld 23: 32 Végre, mint a kígyó, megmar, és mint a mérges kígyó, megcsíp.
Péld 23: 33 A te szemeid nézik az idegen asszonyt, és a te elméd gondol gonoszságot.
Péld 23: 34 És olyan leszel, mint aki fekszik a tenger közepiben, és a ki fekszik az árbóczfának tetején.
Péld 23: 35 Ütöttek engem, nékem nem fájt; vertek, nem éreztem! Mikor ébredek fel? Akkor folytatom, ismét megkeresem azt.
Péld 24: 1 Ne irígykedjél a gonosztevőkre, se ne kivánj azokkal lenni.
Péld 24: 2 Mert pusztítást gondol az ő szívök, és bajt szólnak az ő ajkaik.
Péld 24: 3 Bölcseség által építtetik a ház, és értelemmel erősíttetik meg.
Péld 24: 4 És tudomány által telnek meg a kamarák minden drága és gyönyörűséges marhával.
Péld 24: 5 A bölcs férfiú erős, és a tudós ember nagy erejű.
Péld 24: 6 Mert az eszes tanácsokkal viselhetsz hadat hasznodra; és a megmaradás a tanácsosok sokasága által van.
Péld 24: 7 Magas a bolondnak a bölcseség; a kapuban nem nyitja meg az ő száját.
Péld 24: 8 aki azon gondolkodik, hogy gonoszt cselekedjék, azt cselszövőnek hívják.
Péld 24: 9 A balgatag dolognak gondolása bűn; és a rágalmazó az ember előtt útálatos.
Péld 24: 10 Ha lágyan viselted magadat a nyomorúságnak idején: szűk a te erőd.
Péld 24: 11 Szabadítsd meg azokat, a kik a halálra vitetnek, és a kik a megöletésre tántorognak, tartóztasd meg!
Péld 24: 12 Ha azt mondanád: ímé, nem tudtuk ezt; nemde, aki vizsgálja az elméket, ő érti, és aki őrzi a te lelkedet, ő tudja? és kinek-kinek az ő cselekedetei szerint fizet.
Péld 24: 13 Egyél, fiam, mézet, mert jó; és a színméz édes a te ínyednek.
Péld 24: 14 Ilyennek ismerd a bölcseséget a te lelkedre nézve: ha azt megtalálod, akkor lesz jó véged, és a te reménységed el nem vész!
Péld 24: 15 Ne leselkedjél, oh te istentelen, az igaznak háza ellen, ne pusztítsd el az ő ágyasházát!
Péld 24: 16 Mert ha hétszer elesik is az igaz, ugyan felkél azért; az istentelenek pedig [csak egy] nyavalyával is elvesznek.
Péld 24: 17 Mikor elesik a te ellenséged: ne örülj; és mikor megütközik: ne vígadjon a te szíved,
Péld 24: 18 Hogy az Úr meg ne lássa és gonosz ne legyen szemeiben, és el ne fordítsa arról az ő haragját [te reád.]
Péld 24: 19 Ne gerjedj haragra a gonosztevők ellen, ne irígykedjél az istentelenekre;
Péld 24: 20 Mert a gonosznak nem lesz [jó] vége, az istentelenek szövétneke kialszik.
Péld 24: 21 Féld az Urat, fiam, és a királyt; a pártütők közé ne elegyedjél.
Péld 24: 22 Mert hirtelenséggel feltámad az ő nyomorúságok, és e két rendbeliek büntetését ki tudja?
Péld 24: 23 Ezek is a bölcsek [szavai.] Személyt válogatni az ítéletben nem jó.
Péld 24: 24 aki azt mondja az istentelennek: igaz vagy, ezt megátkozzák a népek, megútálják a nemzetek.
Péld 24: 25 A kik pedig megfeddik [a bűnöst,] azoknak gyönyörűségökre lesz, és jó áldás száll reájok!
Péld 24: 26 Ajkakat csókolgat az, aki igaz beszédeket felel.
Péld 24: 27 Szerezd el kivül a te dolgodat, és készíts elő a te meződben; annakutána építsd a házadat.
Péld 24: 28 Ne légy bizonyság ok nélkül a te felebarátod ellen; avagy ámítanál-é [valakit] a te ajkaiddal?
Péld 24: 29 Ne mondd ezt: a miképen cselekedett én velem, úgy cselekszem ő vele; megfizetek az embernek az ő cselekedete szerint.
Péld 24: 30 A rest embernek mezejénél elmenék, és az esztelennek szőleje mellett.
Péld 24: 31 És ímé, mindenütt felverte a tövis, és színét elfedte a gyom; és kőgyepüje elromlott vala.
Péld 24: 32 Melyet én látván gondolkodám, és nézvén, [ezt] a tanulságot vevém abból:
Péld 24: 33 Egy kis álom, egy kis szunynyadás, egy kis kézösszetevés az alvásra,
Péld 24: 34 És így jő el, mint az útonjáró, a te szegénységed, és a te szükséged, mint a paizsos férfiú.
Péld 25: 1 Még ezek is Salamon példabeszédei, melyeket összeszedegettek Ezékiásnak, a Júda királyának emberei.
Péld 25: 2 Az Istennek tisztességére van a dolgot eltitkolni; a királyoknak pedig tisztességére van a dolgot kikutatni.
Péld 25: 3 Az ég magasságra, a föld mélységre, és a királyoknak szíve kikutathatatlan.
Péld 25: 4 Távolítsd el az ezüstből a salakot, és abból edény lesz az ötvösnek:
Péld 25: 5 Távolítsd el a bűnöst a király elől, és megerősíttetik igazsággal az ő széke.
Péld 25: 6 Ne dicsekedjél a király előtt, és a nagyok helyére ne állj;
Péld 25: 7 Mert jobb, ha [azt] mondják néked: jer ide fel; hogynem mint levettetned néked a tisztességes előtt, a kit láttak a te szemeid.
Péld 25: 8 Ne indulj fel a versengésre hirtelen, hogy [azt] ne [kelljen kérdened,] mit cselekedjél az után, mikor gyalázattal illet téged a te felebarátod.
Péld 25: 9 A te ügyedet végezd el felebarátoddal; de másnak titkát meg ne jelentsd;
Péld 25: 10 Hogy ne gyalázzon téged, aki hallja; és a te gyalázatod el ne távozzék.
Péld 25: 11 [Mint az] arany alma ezüst tányéron: [olyan] a helyén mondott ige!
Péld 25: 12 [Mint az] arany függő és színarany ékesség: [olyan] a []bölcs intő a szófogadó fülnél.
Péld 25: 13 Mint a havas hideg az aratásnak idején: olyan a hív követ azoknak, a kik őt elbocsátják; mert az ő urainak lelkét megvidámítja.
Péld 25: 14 [Mint a] felhő és szél, melyekben nincs eső: [olyan] a férfiú, aki kérkedik hamis ajándékkal.
Péld 25: 15 Tűrés által engeszteltetik meg a fejedelem, és a szelíd beszéd megtöri a csontot.
Péld 25: 16 Ha mézet találsz, egyél a mennyi elég néked; de sokat ne egyél, hogy ki ne hányd azt.
Péld 25: 17 Ritkán tedd lábadat a te felebarátodnak házába; hogy be ne teljesedjék te veled, és meg ne gyűlöljön téged.
Péld 25: 18 Pőröly és kard és éles nyíl az olyan ember, aki hamis bizonyságot szól felebarátja ellen.
Péld 25: 19 [Mint a] romlott fog és kimarjult láb: [olyan a] hitetlennek bizodalma a nyomorúság idején.
Péld 25: 20 [Mint a] ki leveti ruháját a hidegnek idején, [mint] az eczet a sziksón: olyan, aki éneket mond a bánatos szívű ember előtt.
Péld 25: 21 Ha éhezik, aki téged gyűlöl: adj enni néki kenyeret; és ha szomjúhozik: adj néki inni vizet;
Péld 25: 22 Mert elevenszenet gyűjtesz az ő fejére, és az Úr megfizeti néked.
Péld 25: 23 Az északi szél esőt szül; és haragos ábrázatot a suttogó nyelv.
Péld 25: 24 Jobb lakni a tetőnek ormán, mint a háborgó asszonynyal, és közös házban.
Péld 25: 25 [Mint] [a] hideg víz a megfáradt embernek, [olyan] a messze földről való jó hírhallás.
Péld 25: 26 [Mint a] megháborított forrás és megromlott kútfő, [olyan] az igaz, aki a gonosz előtt ingadozik.
Péld 25: 27 Igen sok mézet enni nem jó; hát a magunk dicsőségét keresni dicsőség?
Péld 25: 28 [Mint] a megromlott és kerítés nélkül való város, [olyan] a férfi, a kinek nincsen birodalma az ő lelkén!
Péld 26: 1 Mint a hó a nyárhoz és az eső az aratáshoz, úgy nem illik a bolondhoz a tisztesség.
Péld 26: 2 Miképen a madár elmegy és a fecske elrepül, azonképen az ok nélkül való átok nem száll az emberre.
Péld 26: 3 Ostor a lónak, fék a szamárnak; és vessző a bolondok hátának.
Péld 26: 4 Ne felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne légy te is ő hozzá hasonlatos;
Péld 26: 5 Felelj meg a bolondnak az ő bolondsága szerint, hogy ne legyen bölcs a maga szemei előtt.
Péld 26: 6 A ki bolond által izen valamit, lábait vagdalja el magának, és bosszúságot szenved.
Péld 26: 7 [Mint] a sántának lábai lógnak, úgy a bölcsmondás a bolondoknak szájában.
Péld 26: 8 Mint a ki követ köt a parittyába, úgy [cselekszik,] aki a bolondnak tisztességet tesz.
Péld 26: 9 [Mint] a részeg ember kezébe akad a tövis, [úgy akad] az eszes mondás a bolondoknak szájába.
Péld 26: 10 Mint a lövöldöző, aki mindent megsebez, olyan az, a ki bolondot fogad fel, és aki csavargókat fogad fel.
Péld 26: 11 Mint az eb megtér a maga okádására, úgy a bolond megkettőzteti az ő bolondságát.
Péld 26: 12 Láttál-é oly embert, aki a maga szemei előtt bölcs? A bolond felől [jobb] reménységed legyen, hogynem mint a felől!
Péld 26: 13 Azt mondja a rest: ordító [oroszlán] van az úton! oroszlán van az utczákon!
Péld 26: 14 [Mint] az ajtó forog az ő sarkán, úgy a rest az ő ágyában.
Péld 26: 15 Ha a rest az ő kezét a tálba nyujtotta, resteli azt csak szájához is vinni.
Péld 26: 16 Bölcsebb a rest a maga szemei előtt, mint hét olyan, aki okos feleletet ád.
Péld 26: 17 Kóbor ebet ragad fülön, aki felháborodik a perpatvaron, a mely őt nem illeti.
Péld 26: 18 Mint a balga, aki tüzet, nyilakat és halálos szerszámokat lövöldöz,
Péld 26: 19 Olyan [az], aki megcsalja az ő felebarátját, és azt mondja: csak tréfáltam!
Péld 26: 20 Ha a fa elfogy, kialuszik a tűz; ha nincs súsárló, megszűnik a háborgás.
Péld 26: 21 Mint az elevenszénre a holtszén, és a fa a tűzre, [olyan] a háborúságszerző ember a patvarkodásnak felgyujtására.
Péld 26: 22 A fondorlónak beszédei hízelkedők, és azok áthatják a szív belsejét.
Péld 26: 23 [Mint] a meg nem tisztított ezüst, melylyel valami agyagedényt beborítottak, [olyanok] a gyulasztó ajkak a gonosz szív mellett.
Péld 26: 24 Az ő beszédeivel másnak tetteti magát a gyűlölő, holott az ő szívében gondol álnokságot.
Péld 26: 25 Mikor kedvesen szól, ne bízzál ő hozzá; mert hét iszonyatosság van szívében.
Péld 26: 26 Elfedeztethetik a gyűlölség csalással; de nyilvánvalóvá lesz az ő gonoszsága a gyülekezetben.
Péld 26: 27 aki vermet ás [másnak], abba belé esik; és aki felhengeríti a követ, arra gurul vissza.
Péld 26: 28 A hazug nyelv gyűlöli az általa megrontott [embert], és a hízelkedő száj romlást szerez.
Péld 27: 1 Ne dicsekedjél a holnapi nappal; mert nem tudod, mit hoz a nap [tereád.]
Péld 27: 2 Dicsérjen meg téged más, és ne a te szájad; az idegen, és ne a te ajkaid.
Péld 27: 3 Nehézség van a kőben, és teher a fövényben; de a bolondnak haragja nehezebb mind a kettőnél.
Péld 27: 4 A búsulásban kegyetlenség [van,] és a haragban áradás; de ki állhatna meg az irígység előtt?
Péld 27: 5 Jobb a nyilvánvaló dorgálás a titkos szeretetnél.
Péld 27: 6 Jószándékból valók a barátságos embertől vett sebek; és temérdek a gyűlölőnek csókja.
Péld 27: 7 A jóllakott ember még a lépesmézet is megtapodja; de az éhes embernek minden keserű édes.
Péld 27: 8 Mint a madárka, ki elbujdosott fészkétől, olyan az ember, a ki elbujdosott az ő lakóhelyétől.
Péld 27: 9 [Mint] a kenet és jó illat megvídámítja a szívet: úgy az ő barátjának édes [szavai is, melyek] lelke tanácsából [valók.]
Péld 27: 10 A te barátodat, és a te atyádnak barátját el ne hagyd, és a te atyádfiának házába be ne menj nyomorúságodnak idején. Jobb a közel való szomszéd a messze való atyafinál.
Péld 27: 11 Légy bölcs fiam, és vídámítsd meg az én szívemet; hogy megfelelhessek annak, aki engem ócsárol.
Péld 27: 12 Az eszes meglátja a bajt, elrejti magát; az esztelenek neki mennek, kárát vallják.
Péld 27: 13 Vedd el a ruháját, mert kezes lett másért, és az idegenért zálogold meg.
Péld 27: 14 A ki nagy hangon áldja az ő barátját, reggel jó idején felkelvén; átokul tulajdoníttatik néki.
Péld 27: 15 A sebes záporeső idején való szüntelen csepegés, és a morgó asszonyember hasonlók.
Péld 27: 16 Valaki el akarja azt rejteni, szelet rejt el, és az ő jobbja olajjal találkozik.
Péld 27: 17 [Miképen] egyik vassal a másikat élesítik, [a képen] az ember élesíti az ő barátjának orczáját.
Péld 27: 18 [Mint] aki őrzi a fügét, eszik annak gyümölcséből, úgy a ki az ő urára vigyáz, tiszteltetik.
Péld 27: 19 Mint a vízben egyik orcza a másikat [megmutatja,] úgy egyik embernek szíve a másikat.
Péld 27: 20 [Mint] a sír és a pokol meg nem elégednek, [úgy] az embernek szemei meg nem elégednek.
Péld 27: 21 [Mint] az ezüst a tégelyben, és az arany a kemenczében [próbáltatik meg, úgy] az ember az ő híre-neve szerint.
Péld 27: 22 Ha megtörnéd is a bolondot mozsárban mozsártörővel a megtört gabona között, nem távoznék el ő tőle az ő bolondsága.
Péld 27: 23 Szorgalmasan megismerd a te juhaid külsejét, gondolj a nyájakra.
Péld 27: 24 Mert nem örökkévaló a gazdagság, és vajjon a korona nemzetségről nemzetségre lesz-é?
Péld 27: 25 [Mikor] levágatott a szénafű, és megtetszett a sarjú, és begyűjtettek a hegyekről a fűvek:
Péld 27: 26 Vannak juhaid a te ruházatodra, és kecskebakok mezőnek árául,
Péld 27: 27 És elég kecsketej a te ételedre, a te házadnépének ételére, és szolgálóleányaidnak ételül.
Péld 28: 1 Minden istentelen fut, ha senki nem üldözi is; az igazak pedig, mint az ifjú oroszlán, bátrak.
Péld 28: 2 Az ország bűne miatt sok annak a fejedelme; az eszes és tudós ember által pedig hosszabbodik fennállása.
Péld 28: 3 A szegény ember[ből támadott] elnyomója a szegényeknek hasonló a pusztító esőhöz, mely nem hágy kenyeret.
Péld 28: 4 A kik elhagyják a törvényt, dicsérik a latrokat; de a kik megtartják a törvényt, harczolnak azokkal.
Péld 28: 5 A gonoszságban élő emberek nem értik meg az igazságot; a kik pedig keresik az Urat, mindent megértenek.
Péld 28: 6 Jobb a szegény, aki jár tökéletesen, mint a kétfelé sántáló istentelen, a ki gazdag.
Péld 28: 7 aki megőrzi a törvényt, eszes fiú az; a ki pedig társalkodik a dobzódókkal, gyalázattal illeti atyját.
Péld 28: 8 aki öregbíti az ő marháját kamattal és uzsorával, annak gyűjt, aki könyörül a szegényeken.
Péld 28: 9 Valaki elfordítja az ő fülét a törvénynek hallásától, annak könyörgése is útálatos.
Péld 28: 10 aki elcsábítja az igazakat gonosz útra, vermébe maga esik bele; a tökéletesek pedig örökség szerint bírják a jót.
Péld 28: 11 Bölcs az ő maga szemei előtt a gazdag ember; de az eszes szegény megvizsgálja őt.
Péld 28: 12 Mikor örvendeznek az igazak, nagy ékesség az; mikor pedig az istentelenek feltámadnak, keresni kell az embert.
Péld 28: 13 aki elfedezi az ő vétkeit, nem lesz jó dolga; aki pedig megvallja és elhagyja, irgalmasságot nyer.
Péld 28: 14 Boldog ember, aki szüntelen retteg; a ki pedig megkeményíti az ő szívét, bajba esik.
Péld 28: 15 Mint az ordító oroszlán és éhező medve, olyan a szegény népen uralkodó istentelen.
Péld 28: 16 Az értelemben szűkölködő fejedelem nagy elnyomó is; [de] aki gyűlöli a hamis nyereséget, meghosszabbítja napjait.
Péld 28: 17 Az ember, a kit ember-vér terhel, a sírig fut; senki ne támogassa őt.
Péld 28: 18 aki jár tökéletesen, megtartatik; aki pedig álnokul két úton jár, egyszerre elesik.
Péld 28: 19 aki munkálja az ő földét, megelégedik étellel; aki pedig hiábavalóságok után futkos, megelégedik szegénységgel.
Péld 28: 20 A hivő ember bővelkedik áldásokkal; de aki hirtelen akar gazdagulni, büntetlen nem marad.
Péld 28: 21 Személyt válogatni nem jó; mert [még] egy falat kenyérért [is] vétkezhetik az ember.
Péld 28: 22 Siet a marhakeresésre a gonosz szemű ember; és nem veszi észre, hogy szükség jő reá.
Péld 28: 23 A ki megfeddi az embert, végre [is] inkább kedvességet talál, mint a sima nyelvű.
Péld 28: 24 aki megrabolja az atyját, és anyját és azt mondja: nem vétek! társa a romboló embernek.
Péld 28: 25 A telhetetlen lélek háborúságot szerez; aki pedig bízik az Úrban, megerősödik.
Péld 28: 26 aki bízik magában, bolond az; aki pedig jár bölcsen, megszabadul.
Péld 28: 27 aki ád a szegénynek, nem lesz néki szüksége; aki pedig elrejti a szemét, megsokasulnak rajta az átkok.
Péld 28: 28 Mikor felemeltetnek az istentelenek, elrejti magát az ember; de mikor azok elvesznek, öregbülnek az igazak.
Péld 29: 1 aki a feddésekre is nyakas marad, egyszer csak összetörik, gyógyíthatatlanul.
Péld 29: 2 Mikor öregbülnek az igazak, örül a nép; mikor pedig uralkodik az istentelen, sóhajt a nép.
Péld 29: 3 A bölcseség-szerető ember megvidámítja az ő atyját; aki pedig a paráznákhoz adja magát, elveszti a vagyont.
Péld 29: 4 A király igazsággal erősíti meg az országot; aki pedig ajándékot vesz, elrontja azt.
Péld 29: 5 A férfiú, aki hizelkedik barátjának, hálót vet annak lábai elé.
Péld 29: 6 A gonosz ember vétkében tőr van; az igaz pedig énekel és vígad.
Péld 29: 7 Megérti az igaz a szegényeknek ügyét; az istentelen pedig nem tudja megérteni.
Péld 29: 8 A csúfoló férfiak fellobbantják a várost; de a bölcsek elfordítják a haragot.
Péld 29: 9 Az eszes ember, ha vetekedik a bolonddal, akár felháborodik, akár nevet, nincs nyugodalom.
Péld 29: 10 A vérszomjasak gyűlölik a tökéletes embert; az igazak pedig oltalmazzák annak életét.
Péld 29: 11 Az ő egész indulatját előmutatja a bolond; de a bölcs végre megcsendesíti azt.
Péld 29: 12 A mely uralkodó a hamisságnak beszédire hallgat, annak minden szolgái latrok.
Péld 29: 13 A szegény és az uzsorás ember összetalálkoznak; mind a kettőnek pedig szemeit az Úr világosítja meg.
Péld 29: 14 A mely király hűségesen ítéli a szegényeket, annak széke mindörökké megáll.
Péld 29: 15 A vessző és dorgálás bölcseséget ád; de a szabadjára hagyott gyermek megszégyeníti az ő anyját.
Péld 29: 16 Mikor nevekednek az istentelenek, nevekedik a vétek; az igazak pedig azoknak esetét megérik.
Péld 29: 17 Fenyítsd meg a te fiadat, és nyugodalmat hoz néked, és szerez gyönyörűséget a te lelkednek.
Péld 29: 18 Mikor nincs [mennyei] látás, a nép elvadul; ha pedig megtartja a törvényt, oh mely igen boldog!
Péld 29: 19 [Csak] beszéddel nem tanul meg a szolga, mert tudna, de még sem felel meg.
Péld 29: 20 Láttál-é beszédeiben hirtelenkedő embert? a bolond felől több reménység van, hogynem a felől!
Péld 29: 21 aki lágyan neveli gyermekségétől fogva az ő szolgáját, végre az lesz a fiú.
Péld 29: 22 A haragos háborgást szerez; és a dühösködőnek sok a vétke.
Péld 29: 23 Az embernek kevélysége megalázza őt; az alázatos pedig tisztességet nyer.
Péld 29: 24 aki osztozik a lopóval, gyűlöli az magát; hallja az esküt, de nem vall.
Péld 29: 25 Az emberektől való félelem tőrt vet; de aki bízik az Úrban, kiemeltetik.
Péld 29: 26 Sokan keresik a fejedelemnek orczáját; de az Úrtól [van] kinek-kinek ítélete.
Péld 29: 27 Iszonyat az igazaknak a hamis ember; és iszonyat az istentelennek az igaz úton járó.
Péld 30: 1 Agurnak, a Jáké fiának beszédei, próféczia, melyet mondott a férfiú Itielnek, Itielnek és Ukálnak.
Péld 30: 2 Minden embernél tudatlanabb vagyok én, és nincs emberi értelem én bennem.
Péld 30: 3 És nem tanultam a bölcseséget, hogy a Szentnek ismeretét tudnám.
Péld 30: 4 Kicsoda ment fel az égbe, hogy onnan leszállott volna? Kicsoda fogta össze a szelet az ő markába? Kicsoda kötötte a vizet az ő köntösébe? Ki állapította meg a földnek minden határit? Kicsoda ennek neve? Avagy kicsoda ennek fiának neve, ha tudod?
Péld 30: 5 Az Istennek teljes beszéde igen tiszta, és paizs az ahhoz folyamodóknak.
Péld 30: 6 Ne tégy az ő beszédéhez; hogy meg ne feddjen téged, és hazug ne légy.
Péld 30: 7 Kettőt kérek tőled; ne tartsd meg én tőlem, mielőtt meghalnék.
Péld 30: 8 A hiábavalóságot és a hazugságot messze távoztasd tőlem; szegénységet vagy gazdagságot ne adj nékem; táplálj engem hozzám illendő eledellel.
Péld 30: 9 Hogy megelégedvén, meg ne tagadjalak, és azt ne mondjam: kicsoda az Úr? Se pedig megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!
Péld 30: 10 Ne rágalmazd a szolgát az ő uránál, hogy meg ne átkozzon téged, és bűnhődnöd ne kelljen.
Péld 30: 11 [Van oly] nemzetség, aki az ő atyját átkozza, és az ő anyját nem áldja.
Péld 30: 12 [Van] nemzetség, aki a maga szemei előtt tiszta, pedig az ő rútságából ki nem tisztíttatott.
Péld 30: 13 [Van] kevély szemű nemzetség, és a kinek szemöldökei igen fellátnak!
Péld 30: 14 [Van] olyan nemzetség, a kinek fogai fegyverek, és a kinek zápfogai kések; hogy a szegényeket kiemészszék e földről, és az emberek közül a szűkölködőket.
Péld 30: 15 A nadálynak két leánya van: addsza, addsza! E három nem elégszik meg; négyen nem mondják: elég;
Péld 30: 16 A sír és a meddő asszony, a föld meg nem elégszik a vízzel, és a tűz nem mondja: elég!
Péld 30: 17 A szemet, mely megcsúfolja atyját, vagy megútálja az anyja iránt való engedelmességet, kivágják a völgynek hollói, vagy megeszik a sasfiak.
Péld 30: 18 E három megfoghatatlan előttem, és e négy dolgot nem tudom:
Péld 30: 19 A keselyűnek útát az égben, a kígyónak útát a kősziklán, a hajónak nyomát a mély tengerben, és a férfiúnak útát a leányzóval.
Péld 30: 20 Ilyen a paráználkodó asszonynak úta; eszik, azután megtörli száját és azt mondja: nem cselekedtem semmi gonoszt.
Péld 30: 21 Három [dolog] alatt indul meg a föld, és négyet nem szenvedhet el.
Péld 30: 22 A szolga alatt, mikor uralkodik, és a bolond alatt, mikor elég kenyere van,
Péld 30: 23 A gyűlölt asszony alatt, ha [mégis] férjhez megy; és a szolgáló alatt, ha örököse lesz az ő asszonyának.
Péld 30: 24 E négy apró állata [van] a földnek, a melyek bölcsek, elmések:
Péld 30: 25 A hangyák erőtlen nép, mégis megkeresik nyárban a magok eledelét;
Péld 30: 26 A marmoták nem hatalmas nép, mégis kősziklán csinálják az ő házokat;
Péld 30: 27 Királyuk nincs a sáskáknak, mindazáltal mindnyájan szép renddel mennek ki;
Péld 30: 28 A pókot kézzel megfoghatod, mégis ott van a királyok palotáiban.
Péld 30: 29 Három állat van, a mely szépen jár, sőt négy, a mely jól jár.
Péld 30: 30 Az oroszlán, a hős a vadak között, mely el nem fut senki elől;
Péld 30: 31 A harczra felékesített ló, vagy a kecskebak, és a király, a kinek senki nem mer ellene állani.
Péld 30: 32 Ha bolond voltál felfuvalkodásodban, vagy ha meggondoltad: kezedet szájadra vessed.
Péld 30: 33 Mert [miképen] aki tejet köpül, vajat csinál; és aki keményen fújjaki az ő orrát, vért hoz ki: [úgy] a ki a haragot ingerli, háborúságot szerez.
Péld 31: 1 Lemuel király beszédei, próféczia, melylyel tanította vala őt az anyja.
Péld 31: 2 Mit [szóljak,] fiam? mit, én méhem gyermeke? mit, én fogadásimnak gyermeke?
Péld 31: 3 Ne add asszonyoknak a te erődet, és a te útaidat a királyok eltörlőinek.
Péld 31: 4 Távol legyen a királyoktól, oh Lemuel, távol legyen a királyoktól a bornak itala; és az uralkodóktól a részegítő ital keresése.
Péld 31: 5 Hogy mikor iszik, el ne felejtkezzék a törvényről, és el ne fordítsa valamely nyomorultnak igazságát.
Péld 31: 6 Adjátok a részegítő italt az elveszendőnek, és a bort a keseredett szívűeknek.
Péld 31: 7 Igyék, hogy felejtkezzék az ő szegénységéről, és az ő nyavalyájáról ne emlékezzék meg többé.
Péld 31: 8 Nyisd meg a te szádat a mellett, aki néma, és azoknak dolgában, a kik adattak veszedelemre.
Péld 31: 9 Nyisd meg a te szádat, ítélj igazságot; forgasd ügyét a szegénynek és a szűkölködőnek!
Péld 31: 10 Derék asszonyt kicsoda találhat? Mert ennek ára sokkal felülhaladja az igazgyöngyöket.
Péld 31: 11 Bízik ahhoz az ő férjének lelke, és annak marhája el nem fogy.
Péld 31: 12 Jóval illeti őt és nem gonosszal, az ő életének minden napjaiban.
Péld 31: 13 Keres gyapjat vagy lent, és megkészíti azokat kezeivel kedvvel.
Péld 31: 14 Hasonló a kereskedő hajókhoz, nagy messziről behozza az ő eledelét.
Péld 31: 15 Felkel még éjjel, eledelt ád az ő házának, és rendel ételt az ő szolgálóleányinak.
Péld 31: 16 Gondolkodik mező felől, és megveszi azt; az ő kezeinek munkájából szőlőt plántál.
Péld 31: 17 Az ő derekát felövezi erővel, és megerősíti karjait.
Péld 31: 18 Látja, hogy hasznos az ő munkálkodása; éjjel sem alszik el az ő világa.
Péld 31: 19 Kezeit veti a fonókerékre, és kezeivel fogja az orsót.
Péld 31: 20 Markát megnyitja a szegénynek, és kezeit nyújtja a szűkölködőnek.
Péld 31: 21 Nem félti az ő házanépét a hótól; mert egész házanépe karmazsinba öltözött.
Péld 31: 22 Szőnyegeket csinál magának; patyolat és bíbor az ő öltözete.
Péld 31: 23 Ismerik az ő férjét a kapukban, mikor ül a tartománynak véneivel.
Péld 31: 24 Gyolcsot sző, és eladja; és övet, melyet ád a kereskedőnek.
Péld 31: 25 Erő és ékesség az ő ruhája; és nevet a következő napnak.
Péld 31: 26 Az ő száját bölcsen nyitja meg, és kedves tanítás van nyelvén.
Péld 31: 27 Vigyáz a házanépe dolgára, és restségnek étkét nem eszi.
Péld 31: 28 Felkelnek az ő fiai, és boldognak mondják őt; az ő férje, és dicséri őt:
Péld 31: 29 Sok leány munkálkodott serénységgel; de te meghaladod mindazokat!
Péld 31: 30 Csalárd a kedvesség, és hiábavaló a szépség; a mely asszony féli az Urat, az szerez dicséretet magának!
Péld 31: 31 Adjatok ennek az ő keze munkájának gyümölcséből, és dicsérjék őt a kapukban az ő cselekedetei!

Préd :
-----------
A Prédikátor Könyve

Préd 1: 1 A prédikátornak, Dávid fiának, Jeruzsálem királyának beszédei.
Préd 1: 2 Felette nagy hiábavalóság, azt mondja a prédikátor; felette nagy hiábavalóság! Minden hiábavalóság!
Préd 1: 3 Micsoda haszna van az embernek minden ő munkájában, melylyel munkálkodik a nap alatt?
Préd 1: 4 Egyik nemzetség elmegy, és a másik eljő; a föld pedig mindörökké megmarad.
Préd 1: 5 És a nap feltámad, és elnyugszik a nap; és az ő helyére siet, a hol ő [ismét] feltámad.
Préd 1: 6 Siet délre, és átmegy észak felé; körbe-körbe siet a szél, és a maga keringéséhez visszatér a szél.
Préd 1: 7 Minden folyóvíz siet a tengerbe; mindazáltal a tenger mégis meg nem telik: akármicsoda helyre a folyóvizek siessenek, ugyanazon helyre térnek vissza.
Préd 1: 8 Minden dolgok [mint] fáradoznak, senki ki nem mondhatja; nem elégednék meg a szem látván, sem be nem teljesednék hallásával a fül.
Préd 1: 9 A mi volt, ugyanaz, a mi ezután is lesz, és a mi történt, ugyanaz, a mi ezután is történik; és semmi nincs új dolog a nap alatt.
Préd 1: 10 Van valami, a miről mondják: nézd ezt, új ez; régen volt már száz esztendőkön át, melyek mi előttünk voltak.
Préd 1: 11 Nincs emlékezet az előbbiekről; azonképen az utolsó dolgokról is, melyek jövendők, nem lesz emlékezet azoknál, a kik azután lesznek.
Préd 1: 12 Én prédikátor, királya voltam Izráelnek Jeruzsálemben.
Préd 1: 13 És adám az én elmémet mindazok vizsgálására és bölcsen való tudakozására, melyek lesznek az ég alatt. Ez gonosz hiábavaló foglalatosság, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy gyötrődjenek vele.
Préd 1: 14 Láttam minden dolgokat, melyek lesznek a nap alatt, és ímé minden csak hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
Préd 1: 15 Az egyenetlen meg nem egyenesíthető, és a fogyatkozás meg nem számlálható.
Préd 1: 16 Szóltam az én elmémmel, mondván: ímé, én nagygyá lettem, és gyűjtöttem bölcseséget mindazok felett, a kik fők voltak én előttem Jeruzsálemben, és az én elmém bőven látott bölcseséget és tudományt!
Préd 1: 17 Adtam annakfelette az én elmémet a bölcseségnek tudására, és az esztelenségnek és bolondságnak megtudására. Megtudtam, hogy ez is a lélek gyötrelme.
Préd 2: 1 Mert a bölcsességnek sokaságában sok búsulás van, és valaki öregbíti a tudományt, öregbíti a gyötrelmet.
Préd 2: 2 Mondék az én szívemben: no, megpróbállak téged a vígan való lakásban, hogy lásd meg, mi a jó! És ímé, az is hiábavalóság!
Préd 2: 3 A nevetésről azt mondom: bolondság! a vígasságról pedig: mit használ az?
Préd 2: 4 Elvégezém az én szívemben, hogy boritalra adom magamat, (pedig szívem a bölcseséget követé) és előveszem ezt a bolondságot, mígnem meglátom, hogy az emberek fiainak mi volna jó, a mit cselekedjenek az ég alatt, az életök napjainak száma szerint.
Préd 2: 5 Felette nagy dolgokat cselekedtem; építék magamnak házakat; ülteték magamnak szőlőket.
Préd 2: 6 Csinálék magamnak kerteket és ékességre való kerteket, és ülteték beléjök mindenféle gyümölcstermő fákat.
Préd 2: 7 Csinálék magamnak víz[tartó] tavakat, hogy azokból öntözzem a fáknak sarjadó erdejét.
Préd 2: 8 Szerzék szolgákat és szolgálókat, házamnál nevekedett szolgáim is voltak nékem; öreg és apró barmoknak nyájaival is többel bírtam mindazoknál, a kik voltak én előttem Jeruzsálemben.
Préd 2: 9 Gyűjték magamnak ezüstöt és aranyat is, és királyok drágaságait és tartományokat; szerzék magamnak éneklő férfiakat és éneklő asszonyokat, és az emberek fiainak gyönyörűségit, asszonyt és asszonyokat.
Préd 2: 10 És nagygyá levék és megnevekedém mindazok felett, a kik előttem voltak Jeruzsálemben; az én bölcseségem is helyén volt.
Préd 2: 11 Valamit kivánnak vala az én szemeim: meg nem fogtam azoktól, meg sem tartóztattam az én szívemet semmi vígasságtól, hanem az én szívem örvendezett minden én munkám[mal gyűjtött jók]ban; mivelhogy ez volt az én részem minden én munkáimból.
Préd 2: 12 És tekinték minden dolgaimra, melyeket cselekedtek vala az én kezeim, és az én munkámra, mit fáradsággal végeztem vala; és ímé, az mind hiábavalóság és a léleknek gyötrelme, és nincsen annak semmi haszna a nap alatt!
Préd 2: 13 Azért fordulék én, hogy lássak bölcseséget és bolondságot és esztelenséget, az az hogy mit [cselekesz]nek az emberek, a kik a király után következnek: azt, a mit régen cselekedtek.
Préd 2: 14 És látám, hogy hasznosb a bölcseség a bolondságnál, miképen hasznosb a világosság a setétségnél.
Préd 2: 15 A bölcsnek szemei [vannak] a fejében; a bolond pedig setétben jár; de ugyan én megismerém, hogy ugyanazon egy végök lesz mindezeknek.
Préd 2: 16 Annakokáért mondám az én elmémben: bolondnak állapotja szerint lesz az én állapotom is, miért valék tehát én is bölcsebb? és mondék az én elmémben: ez is hiábavalóság!
Préd 2: 17 Mert nem lesz emlékezete sem a bölcsnek, sem a bolondnak mindörökké; mivelhogy a következendő időkben már mind elfelejtetnek: és miképen meghal a bölcs, azonképen meghal a bolond is.
Préd 2: 18 Azért gyűlöltem az életet; mert gonosznak látszék nékem a dolog, a mi történik a nap alatt; mert mindez hiábavalóság, és a léleknek gyötrelme!
Préd 2: 19 Gyűlöltem én minden munkámat is, melyet munkálkodom a nap alatt; mivelhogy el kell hagynom azt oly embernek, aki én utánam lesz.
Préd 2: 20 És ki tudja, ha bölcs lesz-é vagy bolond? és [mégis] uralkodik minden munkámon, a mit cselekedtem és bölcsen szerzettem a nap alatt! Ez is hiábavalóság!
Préd 2: 21 Annakokáért elfordulék én, megfogván reménységtől az én szívemet minden munkám felől, melylyel munkálódtam a nap alatt.
Préd 2: 22 Mert van oly ember, a kinek munkája [elvégeztetett] bölcseséggel, tudománynyal és jó kimenetellel; és oly embernek adja azt örökségül, aki abban semmit sem munkálkodott. Ez is hiábavalóság és nagy gonosz!
Préd 2: 23 Mert micsoda marad meg az embernek minden ő munkájából és elméjének nyughatatlan fáradozásából, melylyel ő munkálódott a nap alatt?
Préd 2: 24 Holott minden napja bánat, és búsulás az ő foglalatossága, még éjjel is nem nyugodott az ő elméje. Ez is hiábavalóság!
Préd 2: 25 Nincsen csak e jó is az embernek hatalmában, hogy egyék, igyék, és azt cselekedje, hogy az ő szíve lakozzék gyönyörűséggel az ő munkájából; ezt is láttam én, hogy az Istennek kezében van.
Préd 2: 26 Mert kicsoda ehetnék és élhetne gyönyörűségére rajtam kivül?
Préd 2: 27 Mert az embernek, aki jó az ő szemei előtt, adott [Isten] bölcseséget és tudományt és örömöt; a bűnösnek pedig adott foglalatosságot az egybegyűjtésre és az egybehordásra, hogy adja annak, aki jó az Isten előtt. Ez is hiábavalóság és az elmének gyötrelme!
Préd 3: 1 Mindennek rendelt ideje [van], és ideje [van] az ég alatt minden akaratnak.
Préd 3: 2 Ideje [van] a születésnek és ideje a meghalásnak; ideje az ültetésnek, ideje annak kiszaggatásának, a mi ültettetett.
Préd 3: 3 Ideje [van] a megölésnek és ideje a meggyógyításnak; ideje a rontásnak és ideje az építésnek.
Préd 3: 4 Ideje [van] a sírásnak és ideje a nevetésnek; ideje a jajgatásnak és ideje a szökdelésnek.
Préd 3: 5 Ideje [van] a kövek elhányásának és ideje a kövek egybegyűjtésének; ideje az ölelgetésnek és ideje az ölelgetéstől való eltávozásnak.
Préd 3: 6 Ideje [van] a keresésnek és ideje a vesztésnek; ideje a megőrzésnek és ideje az eldobásnak.
Préd 3: 7 Ideje [van] a szakgatásnak és ideje a megvarrásnak; ideje a hallgatásnak és ideje a szólásnak.
Préd 3: 8 Ideje [van] a szeretésnek és ideje a gyűlölésnek; ideje a hadakozásnak és ideje a békességnek.
Préd 3: 9 Micsoda haszna van a munkásnak abban, a miben ő munkálkodik?
Préd 3: 10 Láttam a foglalatosságot, melyet adott Isten az emberek fiainak, hogy fáradozzanak benne.
Préd 3: 11 Mindent szépen csinált az ő idejében, e világot is adta az [emberek ]elméjébe, csakhogy úgy, hogy az ember meg nem foghatja [mindazt] a dolgot, a mit az Isten cselekszik kezdettől fogva mindvégig.
Préd 3: 12 Megismertem, hogy nem tehetnek jobbat, mint hogy örvendezzen [kiki,] és hogy [a maga] javát cselekedje az ő életében.
Préd 3: 13 De még az is, hogy az ember eszik és iszik, és jól él az ő egész munkájából, az Istennek ajándéka.
Préd 3: 14 Tudom, hogy valamit Isten cselekszik, az lesz örökké, ahhoz nincs mit adni és abból nincs mit elvenni; és az Isten ezt a végre míveli, hogy az ő orczáját rettegjék.
Préd 3: 15 A mi [most] történik, régen megvan, és a mi következik, immár megvolt, és az Isten visszahozza, a mi elmult.
Préd 3: 16 Láttam annakfelette a nap alatt, hogy az ítéletnek helyén hamisság, és az igazságnak helyén latorság van.
Préd 3: 17 És mondék magamban: az igazat és a hamisat megítéli az Isten; mert minden [ember] akaratjának ideje van, és minden dolognak ő nála.
Préd 3: 18 Így szólék azért magamban: az emberek fiai miatt [van ez így], hogy kiválogassa őket az Isten, és hogy meglássák, hogy ők magokban véve az oktalan állatok[hoz hasonlók].
Préd 3: 19 Az emberek fiainak vége hasonló az oktalan állatnak végéhez, és egyenlő végök van azoknak; a mint meghal egyik, úgy meghal a másik is, és ugyanazon egy lélek van mindenikben; és az embernek nagyobb méltósága nincs az oktalan állatoknál, mert minden hiábavalóság.
Préd 3: 20 Mindenik ugyanazon egy helyre megy; mindenik a porból való, és mindenik porrá lesz.
Préd 3: 21 Vajjon kicsoda vette eszébe az ember lelkét, hogy felmegy-é; és az oktalan állat lelkét, hogy a föld alá megy-é?
Préd 3: 22 Azért úgy láttam, hogy semmi sincs jobb, mint hogy az ember örvendezzen az ő dolgaiban, mivelhogy ez az ő része [e világban: ] mert ki hozhatja őt [vissza,] hogy lássa, mi lesz ő utána?
Préd 4: 1 Viszont látám én mind a nyomorgatásokat, a melyek a nap alatt történnek, és ímé, [nyilván van] azoknak, a kik nyomorgattatnak, könnyhullatások, és vígasztalójok nincs nékik; és az őket nyomorgatóknak kezekből erőszaktételt [szenvednek], és vígasztalójuk nincs nékik.
Préd 4: 2 És dicsérém én a megholtakat, a kik már meghaltak vala, az élők felett, a kik még élnek;
Préd 4: 3 De mind a kettőnél boldogabbnak azt, aki még nem lett, aki nem látta azt a gonosz dolgot, a mely a nap alatt történik.
Préd 4: 4 És látám én, hogy minden dolgát és minden ügyes cselekedetét az ember az ő felebarátja iránt való irígységből [rendeli;] annakokáért ez is hiábavalóság és lélek-fájdalom!
Préd 4: 5 A bolond egybekapcsolja a kezeit, és megemészti a maga testét.
Préd 4: 6 Jobb egy teljes marok nyugalommal, mint mind a két maroknak teljessége nagy munkával és lelki gyötrelemmel.
Préd 4: 7 Viszont láték a nap alatt [más] hiábavalóságot.
Préd 4: 8 Van [oly ember], aki egymaga van és nincs [vele] másik, sem fia, sem atyjafia nincs; mindazáltal nincs vége minden ő fáradságának, és az ő szeme is meg nem elégszik gazdagsággal, [hogy azt mondaná: ] vajjon kinek munkálkodom, hogy az én lelkemet [minden] jótól megfosztom? Ez is hiábavalóság és gonosz foglalatosság!
Préd 4: 9 Sokkal jobban van dolga a kettőnek, hogynem az egynek; mert azoknak jó jutalmok vala az ő munkájokból.
Préd 4: 10 Mert ha elesnek is, az egyik felemeli a társát. Jaj pedig az egyedülvalónak, ha elesik, és nincsen, aki őt felemelje.
Préd 4: 11 Hogyha együtt feküsznek is ketten, megmelegszenek; az egyedülvaló pedig mimódon melegedhetik meg?
Préd 4: 12 Ha az egyiket megtámadja is valaki, ketten ellene állhatnak annak; és a hármas kötél nem hamar szakad el.
Préd 4: 13 Jobb a szűkölködő, de bölcs gyermek a vén és bolond királynál, aki nem szenvedi el az intést többé.
Préd 4: 14 Mert [az] a fogságból [is] uralkodásra megy, holott [ennek] országában szegénységben született.
Préd 4: 15 Láttam a nap alatt járó minden élőket a második gyermek mellett; aki amannak helyére lépendő vala.
Préd 4: 16 [És hogy] az egész sokaságnak nincs vége, mindazoknak, a kiknek ő élén volt; mindazáltal az utánok valók már semmit nem örvendeztek ő benne. Mert ez is hiábavalóság és lelki gyötrelem!
Préd 5: 1 Őrizd meg lábaidat, mikor az Istennek házához mégy, mert hallgatás végett közeledned jobb, hogynem a bolondok módja szerint áldozatot adni; mert ezek nem tudják, hogy gonoszt cselekesznek.
Préd 5: 2 Ne gyorsalkodjál a te száddal, és a te elméd ne siessen valamit szólni Isten előtt; mert az Isten mennyben van, te pedig e földön, azért a te beszéded kevés legyen;
Préd 5: 3 Mert álom szokott következni a sok foglalatosságból; és a sok beszédből bolond beszéd.
Préd 5: 4 Mikor Istennek fogadást téssz, ne halogasd annak megadását; mert nem gyönyörködik a bolondokban. A mit fogadsz, megteljesítsd!
Préd 5: 5 Jobb hogy ne fogadj, hogynem mint fogadj és ne teljesítsd be.
Préd 5: 6 Ne engedd a te szádnak, hogy bűnre kötelezze testedet, és ne mondd az angyal előtt, hogy tévedésből [esett] ez; hogy az Isten a te beszéded miatt fel ne háborodjék, és el ne veszesse a te kezeidnek munkáját.
Préd 5: 7 Mert a sok álomban a hiábavalóság is és a beszéd is sok; hanem az Istent féljed.
Préd 5: 8 Ha a szegényeknek nyomoríttatását, és a törvénynek és igazságnak elfordíttatását látod a tartományban: ne csudálkozzál e dolgon; mert [egyik] felsőrendű vigyáz a [másik] felsőrendűre, és ezek felett [még] felsőbbrendűek [vannak.]
Préd 5: 9 Az ország haszna pedig mindenekfelett a földmívelést [kedvelő ]király.
Préd 5: 10 aki szereti a pénzt, nem telik be pénzzel, és aki szereti a sokaságot [nem telik be] jövedelemmel. Ez is hiábavalóság.
Préd 5: 11 Mikor megszaporodik a jószág, megszaporodnak annak megemésztői is; mi haszna van azért benne urának, hanem hogy csak reá néz szemeivel?
Préd 5: 12 Édes az álom a munkásnak, akár sokat, akár keveset egyék; a gazdagnak pedig bővölködése nem hagyja őt aludni.
Préd 5: 13 Van gonosz nyavalya, a melyet láttam a nap alatt: az ő urának veszedelmére tartott gazdagság;
Préd 5: 14 Ugyanis az a gazdagság elvész valami szerencsétlen eset miatt, és ha fia született néki, annak kezében nem lesz semmi.
Préd 5: 15 A mint kijött az ő anyjának méhéből, mezítelen megy ismét el, a mint jött vala: és semmit nem vesz el munkájáért, a mit kezében elvinne.
Préd 5: 16 Annakokáért ez is gonosz nyavalya, hogy a mint jött, a képen megy el. Mi haszna van néki abban, hogy a szélnek munkálkodott?
Préd 5: 17 És hogy az ő teljes életében a setétben evett, sokszori haraggal, keserűséggel és búsulással?
Préd 5: 18 Ez azért a jó, a melyet én láttam, hogy szép dolog enni és inni, és jól élni minden ő munkájából, a melylyel fárasztotta magát a nap alatt, az ő élete napjainak száma szerint, a melyeket adott néki az Isten; mert ez az ő része.
Préd 5: 19 És a mely embernek adott Isten gazdagságot és kincseket, és a kinek megengedte, hogy egyék abból és az ő részét elvegye, és örvendezzen az ő munkájának: ez az Istennek ajándéka!
Préd 5: 20 Mert nem sokat emlékezik meg [az ilyen] az ő élete napjainak [számáról,] mivelhogy az ő szívének örömét az Isten kedveli.
Préd 6: 1 Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, és nagy [baj] az az emberen;
Préd 6: 2 Mikor valakinek az Isten ád gazdagságot és kincseket és tisztességet, és semmi nélkül nem szűkölködik, valamit kivánhat lelkének, és az Isten nem engedi néki, hogy éljen azzal, hanem más ember él azzal: ez hiábavalóság és gonosz nyavalya!
Préd 6: 3 Ha száz gyermeket szül is valaki, és sok esztendeig él, úgy hogy az ő esztendeinek napja sok, de az ő lelke a jóval meg nem elégszik, és nem lesz temetése néki: azt mondom, hogy jobb annál az idétlen gyermek,
Préd 6: 4 Mert hiábavalóságra jött, setétségben megy el, és setétséggel fedeztetik be neve,
Préd 6: 5 A napot sem látta és nem ismerte; tűrhetőbb ennek állapotja, hogynem amannak.
Préd 6: 6 Hogyha kétezer esztendőt élt volna is, és a jóval nem élt: avagy nem ugyanazon egy helyre megy-é minden?
Préd 6: 7 Az embernek minden munkája szájáért van; mindazáltal az ő kívánsága be nem telik.
Préd 6: 8 Mert miben különbözik a bölcs a bolondtól, és miben a szegény, aki az élők előtt járni tud?
Préd 6: 9 Jobb, a mit ember szemmel lát, hogynem a lélek kivánsága; ez is hiábavalóság és a léleknek gyötrelme!
Préd 6: 10 Valami van, régen ráadatott nevezete, és bizonyos dolog, hogy mi lesz az ember, és nem perlekedhetik azzal, a ki hatalmasb nálánál.
Préd 6: 11 Mert van sok beszéd, a mely a hiábavalóságot szaporítja; és mi haszna van az embernek [abban?]
Préd 6: 12 Mert kicsoda tudhatja, mi legyen az embernek jó e világon, az ő hiábavaló élete napjainak száma szerint, a melyeket mintegy árnyékot tölt el? Kicsoda az, aki megmondhatná az embernek, mi következik ő utána a nap alatt?
Préd 7: 1 Jobb a jó hír a drága kenetnél; és a halálnak napja jobb az ő születésének napjánál.
Préd 7: 2 Jobb a siralmas házhoz menni, hogynem a lakodalomnak házához menni; mivelhogy minden embernek ez a vége, és az élő ember megemlékezik arról.
Préd 7: 3 Jobb a szomorúság a nevetésnél; mert az orczának szomorúsága által jobbá lesz a szív.
Préd 7: 4 A bölcseknek elméje a siralmas házban [van], a bolondoknak pedig elméje a vígasságnak házában.
Préd 7: 5 Jobb a bölcsnek dorgálását hallani, hogynem valaki hallja a bolondoknak éneklését.
Préd 7: 6 Mert olyan a bolondnak nevetése, mint a tövisnek ropogása a fazék alatt; ez is hiábavalóság!
Préd 7: 7 Mert a zsarolás megbolondítja a bölcs [embert] is, és az elmét elveszti az ajándék.
Préd 7: 8 Jobb akármi dolognak vége annak kezdetinél; jobb a tűrő, hogynem a kevély.
Préd 7: 9 Ne légy hirtelen a lelkedben a haragra; mert a harag a bolondok kebelében nyugszik.
Préd 7: 10 Ne mondd ezt: mi az oka, hogy a régi napok jobbak voltak ezeknél? mert nem bölcseségből származik az ilyen kérdés.
Préd 7: 11 Jó a bölcseség az örökséggel, és előmenetelökre van az [embereknek], a kik a napot látják.
Préd 7: 12 Mert a bölcseségnek árnyéka alatt, [és] a gazdagságnak árnyéka alatt [egyformán nyugszik az ember!] de a tudomány hasznosb, mivelhogy a bölcseség életet ád az ő urainak.
Préd 7: 13 Tekintsd meg az Istennek cselekedetit; mert kicsoda teheti egyenessé, a mit ő görbévé tett?
Préd 7: 14 A jó szerencsének idején élj a jóval; a gonosz szerencsének idején pedig jusson eszedbe, hogy ezt is, épen úgy, mint azt, Isten szerzette, a végre, hogy az ember semmit [abból] eszébe ne vegyen, [a mi] reá következik.
Préd 7: 15 Mindent láttam az én hiábavalóságomnak napjain: van oly igaz, aki az ő igazságában elvész; és van gonosz ember, aki [az ő életének napjait] meghosszabbítja az ő gonoszságában.
Préd 7: 16 Ne légy felettébb igaz, és felettébb ne bölcselkedjél; miért keresnél magadnak veszedelmet?
Préd 7: 17 Ne légy felettébb gonosz, és ne légy balgatag; miért halnál meg időd előtt?
Préd 7: 18 Jobb, hogy ezt megfogd, és amattól is a te kezedet meg ne vond; mert aki az Istent féli, mind ezektől megszabadul!
Préd 7: 19 A bölcseség megerősíti a bölcset inkább, mint tíz hatalmas, a kik a városban vannak.
Préd 7: 20 Mert nincs egy igaz ember is a földön, a ki jót cselekednék és nem vétkeznék.
Préd 7: 21 Ne figyelmezz minden beszédre, melyet mondanak, hogy meg ne halld szolgádat, hogy átkoz téged.
Préd 7: 22 Mert sok esetben tudja a te lelked is, hogy te is gonoszt mondottál egyebeknek.
Préd 7: 23 Mind ezeket megpróbáltam az én bölcseségem által. [Mikor] azt gondolám, [hogy] bölcs vagyok, én tőlem a [bölcseség] távol vala.
Préd 7: 24 Felette igen messze van, a mi van, és felette mélységes; kicsoda tudhatja meg azt?
Préd 7: 25 Fordítám én magamat és az én szívemet a bölcseségnek és az okoskodásnak tudására, kutatására és keresésére; azonképen hogy megtudjam a bolondságnak gonoszságát, és a tévelygésnek balgatagságát.
Préd 7: 26 És találtam [egy dolgot,] mely keservesb a halálnál; tudniillik az olyan asszonyt, a kinek a szíve olyan, mint a tőr és a háló, kezei pedig olyanok, mint a kötelek. aki Isten előtt kedves, megszabadul attól; a bűnös pedig megfogattatik attól.
Préd 7: 27 Lásd, ezt találtam, azt mondja a prédikátor; mikor gyakorta nagy szorgalmassággal keresém a megfejtést,
Préd 7: 28 A mit az én lelkem folyton keresett, és nem találtam. Ezer közül egy embert találtam; de asszonyt mind ezekben nem találtam.
Préd 7: 29 Hanem lásd, ezt találtam, hogy az Isten teremtette az embert igaznak; ők pedig kerestek sok kigondolást.
Préd 8: 1 Kicsoda hasonló a bölcshöz, és ki tudja a dolgok magyarázatát? Az embernek bölcsesége megvilágosítja az ő orczáját; és az ő ábrázatjának erőssége megváltozik.
Préd 8: 2 Én [mondom,] hogy a királynak parancsolatját meg kell őrizni, és pedig az Istenre való esküvés miatt.
Préd 8: 3 Ne siess elmenni az ő orczája elől, ne állj rá a gonosz dologra; mert valamit akar, megcselekszi.
Préd 8: 4 Mivelhogy a király szava hatalmas; és kicsoda merné néki ezt mondani: mit mívelsz?
Préd 8: 5 A ki megtartja a parancsolatot, nem ismer nyomorúságot, és a bölcsnek elméje megért mind időt, mind ítéletet;
Préd 8: 6 Mert minden akaratnak van ideje és ítélete; mert az embernek nyomorúsága sok ő rajta;
Préd 8: 7 Mert nem tudja azt, a mi következik; mert ki mondja meg néki, mimódon lesz az?
Préd 8: 8 Egy ember sem uralkodhatik a szélen, hogy feltartsa a szelet; és semmi hatalmasság nincs a halálnak napja felett, és az ütközetben senkit el nem bocsátanak; és a gonoszság nem szabadítja meg azt, aki azzal él.
Préd 8: 9 Mindezt láttam, és megfigyeltem minden dolgot, a mely történik a nap alatt, oly időben, a melyben uralkodik az ember az emberen maga kárára.
Préd 8: 10 És azután láttam, hogy a gonoszok eltemettettek és [nyugalomra ]mentek; viszont a szent helyről kimentek, és elfelejttettek a városban [olyanok,] a kik becsületesen cselekedtek. Ez is hiábavalóság!
Préd 8: 11 Mivelhogy hamar a szentenczia nem végeztetik el a gonoszságnak cselekedőjén, egészen arra van az emberek fiainak szíve ő bennök, hogy gonoszt cselekedjenek.
Préd 8: 12 Bár meghosszabbítja [életét] a bűnös, aki százszor is vétkezik; mégis tudom én, hogy az istenfélőknek lészen jól dolgok, a kik az ő orczáját félik;
Préd 8: 13 A hitetlennek pedig nem lesz jó dolga, és nem hosszabbítja meg az ő életét, [olyan lesz], mint az árnyék, mert nem rettegi az Istennek orczáját.
Préd 8: 14 Van hiábavalóság, a mely e földön történik; az, hogy vannak oly igazak, a kiknek dolga a gonoszoknak cselekedetei szerint lesz; és vannak gonoszok, a kiknek dolga az igazaknak cselekedetei szerint lesz; mondám, hogy ez is hiábavalóság.
Préd 8: 15 Annakokáért dicsérem vala én a vígasságot, hogy nincsen embernek jobb e világon, hanem hogy egyék, igyék és vígadjon; és ez kisérje őt munkájában az ő életének napjaiban, a melyeket ád néki Isten a nap alatt.
Préd 9: 1 Mikor adám az én szívemet a bölcseségnek megtudására, és hogy megvizsgáljak [minden] fáradságot, a mely e földön történik, (mert sem éjjel, sem nappal [az emberek] szeme álmot nem lát):
Préd 9: 2 Akkor eszembe vevém az Istennek minden dolgát, hogy az ember nem mehet végére a dolognak, a mely a nap alatt történik; mert fáradozik az ember, hogy annak végére menjen, de nem mehet végére: sőt ha azt mondja is a bölcs ember, hogy tudja, nem mehet végére.
Préd 9: 3 Mert mindezt szívemre vettem, és pedig azért, hogy megvizsgáljam mindezt: hogy az igazak és bölcsek és azoknak minden cselekedetei Isten kezében vannak; szeretet is, gyűlölet is, nem tudják az emberek, mind ez előttük van.
Préd 9: 4 Minden olyan, hogy mindenkit [érhet], egyazon szerencséje van az igaznak és gonosznak, jónak vagy tisztának és tisztátalannak, mind annak, aki áldozik, mind aki nem áldozik, úgy a jónak, mint a bűnösnek, az esküvőnek úgy, mint aki féli az esküvést.
Préd 9: 5 Mind az ég alatt való dolgokban e gonosz van, hogy mindeneknek egyenlő szerencséjök van; és az emberek fiainak szíve is teljes gonoszsággal, és elméjökben minden bolondság van, a míg élnek, azután pedig a halottak közé [mennek.]
Préd 9: 6 Mert akárkinek, valaki minden élők közé csatlakozik, van reménysége; mert jobb az élő eb, hogynem a megholt oroszlán.
Préd 9: 7 Mert az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak, és azoknak semmi jutalmok nincs többé; mivelhogy emlékezetök elfelejtetett.
Préd 9: 8 Mind szeretetök, mind gyűlöletök, mind gerjedezésök immár elveszett; és többé semmi részök nincs semmi dologban, a mely a nap alatt történik.
Préd 9: 9 No azért egyed vígassággal a te kenyeredet, és igyad jó szívvel a te borodat; mert immár kedvesek Istennek a te cselekedetid!
Préd 9: 10 A te ruháid mindenkor legyenek fejérek, és az olaj a te fejedről el ne fogyatkozzék.
Préd 9: 11 Éld életedet a te feleségeddel, a kit szeretsz, a te hiábavaló életednek minden napjaiban, a melyeket [Isten] adott néked a nap alatt, a te hiábavalóságodnak minden napjaiban; mert ez a te részed a te életedben és a te munkádban, melylyel munkálódol a nap alatt.
Préd 9: 12 Valamit hatalmadban van cselekedni erőd szerint, azt cselekedjed; mert semmi cselekedet, okoskodás, tudomány és bölcseség nincs a Seolban, a hová menendő vagy.
Préd 9: 13 Fordítván magamat látám a nap alatt, hogy nem a gyorsaké a futás, és nem az erőseké a viadal, és nem a bölcseké a kenyér, és nem az okosoké a gazdagság, és nem a tudósoké a kedvesség; hanem idő szerint és történetből lesznek mindezek.
Préd 9: 14 Mert nem is tudja az ember az ő idejét; mint a halak, melyek megfogatnak a gonosz hálóban, és mint a madarak, melyek megfogatnak a tőrben, miképen ezek, azonképen megfogatnak az emberek fiai a gonosznak idején, mikor az eljő reájok hirtelenséggel.
Préd 9: 15 Ezt is bölcseségnek láttam a nap alatt, és ez én előttem nagy volt.
Préd 9: 16 [Tudniillik, hogy egy] kicsiny város [volt,] és abban kevés ember [volt,] és eljött az ellen hatalmas király, és azt körülvette, és az ellen nagy erősségeket épített.
Préd 9: 17 És találtatott abban [egy] szegény ember, aki bölcs volt, és az ő bölcseségével a várost megszabadította; de senki meg nem emlékezett arról a szegény emberről.
Préd 9: 18 Akkor én azt mondám: jobb a bölcseség az erősségnél; de a szegénynek bölcsesége útálatos, és az ő beszédit nem hallgatják meg.
Préd 9: 19 A bölcseknek nyugodt beszédét inkább meghallgatják, mint a bolondok közt uralkodónak kiáltását.
Préd 9: 20 Jobb a bölcsesség a hadakozó szerszámoknál; és egy bűnös sok jót veszt el.
Préd 9: 21 A megholt legyek a patikáriusnak kenetit megbüdösítik, megerjesztik; [azonképen] hathatósabb a bölcseségnél, tisztességnél egy kicsiny balgatagság.
Préd 9: 22 A bölcs embernek szíve az ő jobbkezénél [van;] a bolondnak pedig szíve balkezénél.
Préd 9: 23 A bolond, mikor az úton jár is, az ő elméje hiányos, és mindennek hirdeti, hogy ő bolond.
Préd 10: 1 Mikor a fejedelemnek haragja felgerjed te ellened, a te helyedet el ne hagyjad; mert a szelídség nagy bűnöket lecsendesít.
Préd 10: 2 Van egy gonosz, a melyet láttam a nap alatt, mintha tévedés volna, a mely a fejedelemtől származik.
Préd 10: 3 [Hogy] a bolondság nagy méltóságra helyeztetett, a gazdagok pedig alacsony [sors]ban ülnek.
Préd 10: 4 Láttam, hogy a szolgák lovakon [ültek;] a fejedelmek pedig gyalog mentek a földön, mint a szolgák.
Préd 10: 5 aki vermet ás, abba beesik; és aki a gyepűt elhányja, megmarja azt a kígyó.
Préd 10: 6 aki a köveket helyökből kihányja, fájdalmat szenved azok miatt; aki hasogatja a fát, veszedelemben forog a miatt.
Préd 10: 7 Ha a vas megtompul, és annak élit meg nem köszörüli az ember, akkor erejét kell megfeszíteni; a bölcseség pedig [minden dolognak] eligazítására nagy előmenetel.
Préd 10: 8 Ha megharap a kígyó, a míg meg nem varázsoltatott, azután semmi haszna nincsen a varázslónak.
Préd 10: 9 A bölcs ember szájának beszédei kedvesek; a bolondnak pedig ajkai elnyelik őt.
Préd 10: 10 Az ő szája beszédinek kezdete bolondság, és az ő szája [beszédinek] vége gonosz balgatagság.
Préd 10: 11 És a bolond szaporítja a szót, [pedig] nem tudja az ember, a mi következik, és a mi utána lesz, kicsoda mondja meg azt néki?
Préd 10: 12 A bolondnak munkája elfárasztja őt, mert a városba sem tud menni.
Préd 10: 13 Jaj néked ország, kinek a te királyod gyermek; és a te fejedelmid reggel esznek.
Préd 10: 14 Boldog vagy te ország, kinek a te királyod nemes ember, és a te fejedelmid idejében esznek a [testnek] erejéért és nem az italért.
Préd 10: 15 A restség miatt elhanyatlik a házfedél, és a kezek restsége miatt csepeg a ház.
Préd 10: 16 Vígasságnak okáért szereznek lakodalmat, és a bor vídámítja meg az élőket: és a pénz szerzi meg mindezeket.
Préd 10: 17 Még a te gondolatodban is a királyt ne átkozd, és a te ágyasházadban is gonoszt a gazdagnak ne mondj: mert az égi madár is elviszi a szót, és a szárnyas állat is bevádolná a te beszédedet.
Préd 11: 1 Vesd a te kenyeredet a víz színére, mert sok nap mulva megtalálod azt.
Préd 11: 2 Adj részt hétnek vagy nyolcznak is; mert nem tudod, micsoda veszedelem következik a földre.
Préd 11: 3 Mikor a sűrű fellegek megtelnek, esőt adnak a földre; és ha leesik a fa délre vagy északra, a mely helyre leesik a fa, ott marad.
Préd 11: 4 aki a szelet nézi, nem vet az; és a ki sűrű fellegre néz, nem arat.
Préd 11: 5 Miképen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképen nem tudod az Istennek dolgát, a ki mindeneket cselekszik.
Préd 11: 6 Reggel vesd el a te magodat, és este se pihentesd kezedet; mert nem tudod, melyik jobb, ez-é vagy amaz, vagy ha mind a kettő jó lesz egyszersmind.
Préd 11: 7 Valóban, édes a világosság és jó a mi szemeinkkel néznünk a napot.
Préd 11: 8 Mert ha sok esztendeig él is az ember, mindazokban örvendezzen; és megemlékezzék a setétségnek napjairól, mert az sok lesz. Valami eljövendő, mind hiábavalóság.
Préd 12: 1 Örvendezz a te ifjuságodban, és vídámítson meg téged a te szíved a te ifjúságodnak idejében, és járj a te szívednek útaiban, és szemeidnek látásiban; de megtudd, hogy mindezekért az Isten tégedet ítéletre von!
Préd 12: 2 Vesd el a haragot a te szívedből, és vesd el a gonoszt a te testedből; mert az ifjúság és a hajnal hiábavalóság.
Préd 12: 3 És emlékezzél meg a te Teremtődről a te ifjúságodnak idejében, míg a veszedelemnek napjai el nem jőnek, és míg el nem jőnek az esztendők, melyekről azt mondod: nem szeretem ezeket!
Préd 12: 4 A míg a nap meg nem setétedik, a világossággal, a holddal és csillagokkal egybe; és a sűrű felhők ismét visszatérnek az eső után.
Préd 12: 5 Az időben, mikor megremegnek a háznak őrizői, és megrogynak az erős férfiak, és megállanak az őrlő leányok, mert megkevesbedtek, és meghomályosodnak az ablakon kinézők.
Préd 12: 6 És az ajtók kivül bezáratnak, a mikor is a malom zúgása halkabbá lesz; és felkelnek a madár szóra, és halkabbakká lesznek minden éneklő leányok.
Préd 12: 7 Minden halmocskától is félnek, és [mindenféle] ijedelmek vannak az úton, és a mandolafa megvirágzik, és a sáska [nehezen] vonszolja magát, és kipattan a kapor; mert elmegy az ember az ő örökös házába, és az utczán körül járnak a sírók.
Préd 12: 8 Minekelőtte elszakadna az ezüst kötél és megromolna az arany palaczkocska, és a veder eltörnék a forrásnál, és beletörnék a kerék a kútba,
Préd 12: 9 És a por földdé lenne, mint azelőtt volt; a lélek pedig megtérne Istenhez, aki adta volt azt.
Préd 12: 10 Felette nagy hiábavalóságok, azt mondja a prédikátor, mindezek hiábavalóságok!
Préd 12: 11 És azonfelül, hogy a prédikátor bölcs volt, még a népet is tudományra tanította, és fontolgatott, és tudakozott, és írt sok bölcs mondást.
Préd 12: 12 És igyekezett a prédikátor megtudni sok kivánságos beszédeket, igaz írást és igaz beszédeket.
Préd 12: 13 A bölcseknek beszédei hasonlatosak az ösztökéhez, és mint a szegek, erősen le vannak verve a gyülekezetek tanítóinak [szavai;] melyek egy pásztortól adattak.
Préd 12: 14 Mindezekből, fiam, intessél meg: a sok könyvek írásának nincs vége, és a sok tanulás fáradságára van a testnek.
Préd 12: 15 A dolognak summája, mindezeket hallván, [ez: ] az Istent féljed, és az ő parancsolatit megtartsad; mert ez az embernek fődolga!
Préd 12: 16 Mert minden cselekedetet az Isten ítéletre előhoz, minden titkos dologgal, akár jó, akár gonosz [legyen az.]

Én :
-----------
Énekek Éneke

Énekek 1: 1 Énekek éneke, mely Salamoné.
Énekek 1: 2 Csókoljon meg engem az ő szájának csókjaival; mert a te szerelmeid jobbak a bornál.
Énekek 1: 3 A te drága kenetid jók illatozásra; a te neved kiöntött drága kenet; azért szeretnek téged a leányok.
Énekek 1: 4 Vonj engemet te utánad, hadd fussunk! Bevitt engem a király az ő ágyasházába; örvendezünk és vígadunk te benned, előszámláljuk a te szerelmeidet, melyek jobbak a bornál, méltán szeretnek téged.
Énekek 1: 5 Fekete vagyok, de szép, Jeruzsálem leányai; mint Kédár sátrai [és] Salamon szőnyegei.
Énekek 1: 6 Ne nézzetek engem, hogy én fekete vagyok, hogy a nap lesütött engem; az én anyámnak fiai ellenem megharagudtak, a szőlőknek őrizőjévé tettek engem, - a magam szőlőjét nem őriztem.
Énekek 1: 7 Mondd meg nékem, [te,] a kit az én lelkem szeret, hol legeltetsz, hol deleltetsz délben; mert miért legyek én olyan, mint aki elfátyolozza magát, társaid nyájainál?
Énekek 1: 8 Mivelhogy nem tudod, oh asszonyok között legszebb! jőjj ki a nyájnak nyomdokain, és őrizd a te kecskéidet a pásztoroknak sátorai körül.
Énekek 1: 9 A Faraó szekereiben való paripákhoz hasonlítlak téged, én mátkám.
Énekek 1: 10 Szépek a te orczáid a [halántékra való] lánczokban, a te nyakad a gyöngysorokban.
Énekek 1: 11 Arany lánczokat csinálunk néked, ezüstből csinált gyöngyökkel.
Énekek 1: 12 Mikor a király az ő asztalánál ül, nárdusnak jóillatja származik én tőlem.
Énekek 1: 13 [Olyan] az én szerelmesem nékem, mint egy kötés mirha, mely az én kebeleim között hál.
Énekek 1: 14 [Mint] az Engedi szőlőiben a cziprusfürt, [olyan] nékem az én szerelmesem.
Énekek 1: 15 Ímé, szép vagy én mátkám, ímé, szép vagy, a te szemeid [olyanok, mint] a galambok.
Énekek 1: 16 Ímé, te [is] szép vagy én szerelmesem, gyönyörűséges, és a mi nyoszolyánk zöldellő.
Énekek 1: 17 A mi házainknak gerendái czédrusfák, és a mi mennyezetünk cziprusfa.
Énekek 2: 1 Én Sáronnak rózsája [vagyok,] és a völgyek lilioma.
Énekek 2: 2 Mint a liliom a tövisek közt, olyan az én mátkám a leányok közt.
Énekek 2: 3 Mint az almafa az erdőnek fái közt, olyan az én szerelmesem az ifjak közt. Az ő árnyékában felette igen kivánok ülni; és az ő gyümölcse gyönyörűséges az én ínyemnek.
Énekek 2: 4 Bevisz engem a borozó házba, és zászló felettem a szerelme.
Énekek 2: 5 Erősítsetek engem szőlővel, üdítsetek fel engem almákkal; mert betege vagyok a szerelemnek.
Énekek 2: 6 Az ő balkeze az én fejem alatt van, és jobbkezével megölel engem.
Énekek 2: 7 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre és a mezőnek szarvasira: fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet addig, a míg akarja.
Énekek 2: 8 Az én szerelmesemnek szavát [hallom], ímé, ő jő, ugrálva a hegyeken, szökellve a halmokon!
Énekek 2: 9 Hasonlatos az én szerelmesem az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához. Ímé, ott áll a mi falunkon túl, néz az ablakon keresztül, tekintget a rostélyokon keresztül,
Énekek 2: 10 Szóla az én szerelmesem nékem, és monda: kelj fel én mátkám, én szépem, és jöszte.
Énekek 2: 11 Mert ímé a tél elmult, az eső elmult, elment.
Énekek 2: 12 Virágok láttatnak a földön, az éneklésnek ideje eljött, és a gerliczének szava hallatik a mi földünkön.
Énekek 2: 13 A fügefa érleli első gyümölcsét, és a szőlők virágzásban vannak, jóillatot adnak; kelj fel én mátkám, én szépem, és jőjj [hozzám!]
Énekek 2: 14 Én galambom, a kősziklának hasadékiban, a magas kőszálnak rejtekében, mutasd meg nékem a te orczádat, hadd halljam a te szódat; mert a te szód gyönyörűséges, és a te tekinteted ékes!
Énekek 2: 15 Fogjátok meg nékünk a rókákat, a rókafiakat, a kik a szőlőket elpusztítják; mert a mi szőlőink virágban vannak.
Énekek 2: 16 Az én szerelmesem enyém, és én az övé, aki a liliomok közt legeltet.
Énekek 2: 17 Míglen meghűsül a nap és az árnyékok elmúlnak: térj meg és légy hasonló, én szerelmesem, az őzhöz, vagy a szarvasoknak fiához a Béther hegyein.
Énekek 3: 1 Az én ágyasházamban éjjeleken keresém azt, a kit szeret az én lelkem, keresém őt, és meg nem találtam.
Énekek 3: 2 Immár felkelek és eljárom a várost, a tereket és az utczákat, keresem azt, a kit szeret az én lelkem; keresém őt, és nem találám.
Énekek 3: 3 Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik. [Mondék nékik: ] Láttátok-é azt, a kit az én lelkem szeret?
Énekek 3: 4 Alig mentem vala el azoktól, mikor megtaláltam azt, a kit az én lelkem szeret. Megragadám őt, el sem bocsátám, mígnem bevivém őt anyám házába, és az én szülőmnek ágyasházába.
Énekek 3: 5 Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai, a vadkecskékre, és a mezőnek szarvasira, fel ne költsétek és fel ne serkentsétek a szerelmet, valamíg ő akarja.
Énekek 3: 6 Kicsoda az, aki feljő a pusztából, mint a füstnek oszlopa? mirhától és tömjéntől illatos, a patikáriusnak minden [jó illatú] porától.
Énekek 3: 7 Ímé, ez a Salamon gyaloghintaja, hatvan erős [férfi] van körülötte, Izráelnek erősei közül!
Énekek 3: 8 Mindnyájan fegyverfogók, hadakozásban bölcsek, kinek-kinek oldalán fegyvere, az éjszakának félelme ellen.
Énekek 3: 9 Hálóágyat csinált magának Salamon király a Libánus fáiból.
Énekek 3: 10 Oszlopait ezüstből csinálta, oldalát aranyból, ágyát biborból, belső része ki van rakva szeretettel, a Jeruzsálemnek leányi által.
Énekek 3: 11 Jőjjetek ki, és nézzétek, Sionnak leányai, Salamon királyt a koronában, melylyel megkoronázta őt az anyja, az ő eljegyzésének napjára, és az ő szíve vígasságának napjára!
Énekek 4: 1 Ímé szép vagy, én mátkám, ímé szép vagy, a te szemeid galambok a te fátyolod mögött; a te hajad hasonló a kecskéknek nyájához, melyek a Gileád hegyéről szállanak alá.
Énekek 4: 2 A te fogaid hasonlók a megnyirt [juhok] nyájához, melyek a fördőből feljőnek, melyek mind kettősöket ellenek, és nincsen azok között meddő.
Énekek 4: 3 Mint a karmazsin czérna, a te ajkaid, és a te beszéded kedves, mint a pomagránátnak darabja, [olyan] a te vakszemed a te fátyolod alatt.
Énekek 4: 4 Hasonló a te nyakad a Dávid tornyához, a mely építtetett fegyveres háznak, a melyben ezer paizs függesztetett fel, mind az erős vitézek paizsai.
Énekek 4: 5 A te két emlőd [olyan,] mint két vadkecske, egy zergének kettős fia, a melyek a liliomok közt legelnek.
Énekek 4: 6 Míg meghűsül a nap, és elmulnak az árnyékok, elmegyek a mirhának hegyére, és a tömjénnek halmára.
Énekek 4: 7 Mindenestől szép vagy, én mátkám, és semmi szeplő nincs benned!
Énekek 4: 8 Én velem a Libánusról, én jegyesem, én velem a Libánusról eljőjj; nézz az Amanának hegyéről, a Sénirnek és Hermonnak tetejéről, az oroszlánoknak barlangjokból, a párduczoknak hegyeiről.
Énekek 4: 9 Megsebesítetted az én szívemet, én húgom, jegyesem, megsebesítetted az én szívemet a te szemeidnek egy tekintésével, a te nyakadon való egy aranylánczczal!
Énekek 4: 10 Mely igen szépek a te szerelmeid, én húgom, jegyesem! mely igen jók a te szerelmeid! [jobbak] a bornál, és a te keneteidnek illatja minden fűszerszámnál!
Énekek 4: 11 Színmézet csepegnek a te ajkaid, én jegyesem, méz és tej van a te nyelved alatt, és a te ruháidnak illatja, mint a Libánusnak illatja.
Énekek 4: 12 [Olyan, mint a] berekesztett kert az én húgom, jegyesem! [mint a] befoglaltatott forrás, bepecsételt kútfő!
Énekek 4: 13 A te csemetéid gránátalmás kert, édes gyümölcsökkel egybe, cziprusok nárdusokkal egybe.
Énekek 4: 14 Nárdus és sáfrány, jóillatú nád és fahéj, mindenféle temjéntermő fákkal, mirha és áloes, minden drága fűszerszámokkal.
Énekek 4: 15 Kerteknek forrása, élő vizeknek kútfeje, melyek folynak a Libánusról.
Énekek 4: 16 Serkenj fel északi szél, és jőjj el déli szél, fújj az én kertemre, folyjanak annak drága illatú szerszámai, jőjjön el az én szerelmesem az ő kertébe, és egye annak drágalátos gyümölcsét.
Énekek 5: 1 Bementem az én kertembe, én húgom, jegyesem, szedem az én mirhámat, az én balzsamommal, eszem az én lépesmézemet az én mézemmel, iszom az én boromat az én tejemmel. Egyetek barátim, igyatok, és részegedjetek meg, szerelmesim!
Énekek 5: 2 Én elaludtam, de lelkemben vigyázok vala, [és ímé] az én szerelmesemnek szava, aki zörget, [mondván: ] Nyisd meg nékem, én húgom, én mátkám, én galambom, én tökéletesem; mert az én fejem megrakodott harmattal, az én hajam az éjszakának harmatjával!
Énekek 5: 3 [Felelék én: ] Levetettem ruhámat, hogy-hogy öltözhetném fel? Megmostam lábaimat, mimódon keverném azokat [a porba?]
Énekek 5: 4 Az én szerelmesem kezét benyujtá az [ajtónak] hasadékán, és az én belső részeim megindulának ő rajta.
Énekek 5: 5 Felkelék én, hogy az én szerelmesemnek megnyissam, és az én kezeimről mirha csepeg vala, és az én ujjaimról folyó mirha a závár kilincsére.
Énekek 5: 6 Megnyitám az én szerelmesemnek; de az én szerelmesem elfordult, elment; az én lelkem megindult az ő beszédén: keresém őt, de nem találám, kiáltám őt, de nem felele nékem!
Énekek 5: 7 Megtalálának engem az őrizők, a kik a várost kerülik, megverének engem, megsebesítének engem, elvevék az én felöltőmet tőlem a kőfalnak őrizői.
Énekek 5: 8 Kényszerítelek titeket, Jeruzsálemnek leányai, ha megtaláljátok az én szerelmesemet, mit mondotok néki? hogy én a szerelem betege vagyok!
Énekek 5: 9 Micsoda a te szerelmesed [egyéb] szerelmesek felett, oh asszonyoknak szépe? Micsoda a te szerelmesed [egyéb] szerelmesek felett, hogy minket ilyen igen kényszerítesz?
Énekek 5: 10 Az én szerelmesem fejér és piros, tízezer közül is kitetszik.
Énekek 5: 11 Az ő feje, [mint a] választott drága megtisztított arany; fodor haja fekete, mint a hollónak.
Énekek 5: 12 Az ő szemei mint a vízfolyás mellett való galambok, melyek tejben fürödnek, [szép] teljesen helyheztettek.
Énekek 5: 13 Az ő orczája hasonlatos a drága füveknek táblájához, a melyek illatos plántákat nevelnek; az ő ajkai liliomok, melyekről csepegő mirha foly.
Énekek 5: 14 Az ő kezei aranyhengerek; melyek befoglaltattak topázba; az ő teste elefántcsontból való mű, zafirokkal megrakva.
Énekek 5: 15 Az ő szárai márványoszlopok; melyek tiszta arany talpakra fundáltattak; az ő tekinteti, mint a Libánus; tetszetes mint a czédrusfa.
Énekek 5: 16 Az ő ínye édességek, és ő mindenestől fogva kívánatos! Ez az én szerelmesem, és ez az én barátom, oh Jeruzsálemnek leányai!
Énekek 5: 17 Hová ment a te szerelmesed, oh asszonyoknak szépe? hová fordult a te szerelmesed, hogy keressük őt veled együtt?
Énekek 5: 18 Az én szerelmesem, elment az ő kertébe, a drága füveknek táblái közé, hogy lakozzék a kertekben, és liliomokat szedjen.
Énekek 5: 19 Én az én szerelmesemé [vagyok], és az én szerelmesem enyim, aki a liliomok közt legeltet.
Énekek 6: 1 Szép vagy én mátkám, mint Tirsa [városa,] kedves, mint Jeruzsálem, rettenetes, mint a zászlós tábor.
Énekek 6: 2 Fordítsd el a te szemeidet én tőlem, mert azok megzavarnak engem. A te hajad olyan, mint a kecskéknek nyája, melyek a Gileádról szállanak alá.
Énekek 6: 3 A te fogaid hasonlók a juhok nyájához, melyek feljőnek a fördőből, melyek mind kettősöket ellenek, és meddő azok között nincsen.
Énekek 6: 4 Mint a pomagránát darabja a te vakszemed, a te fátyolod alatt.
Énekek 6: 5 Hatvanan vannak a királynék, és nyolczvanan az ágyasok és számtalan a leányzó.
Énekek 6: 6 És az én galambom, az én tökéletesem, az ő anyjának egyetlenegye, az ő szülőjének választottja. Látják a leányok, és boldognak mondják őt, a királynéasszonyok és az ágyasok, és dicsérik őt.
Énekek 6: 7 Kicsoda az, aki úgy láttatik mintegy hajnal, szép, mint a hold, tiszta, mint a nap, rettenetes, mint a zászlós tábor?
Énekek 6: 8 A diófás kertekbe mentem vala alá, hogy a völgynek zöld fűveit lássam; hogy megnézzem, ha fakad-é a szőlő, és a pomagránátfák virágzanak-é?
Énekek 6: 9 Nem tudtam, hogy az én elmém ültete engem az én nemes népemnek díszhintajába.
Én 6: 10 Térj meg, oh Sulamit! térj meg, térj meg, hogy nézzünk téged! Mit néztek Sulamiton? mintegy Machanaimbeli körtánczot!
Énekek 7: 1 Oh mely szépek a te lépéseid a sarukban, oh fejedelem leánya! A te csípőd hajlásai [olyanok,] mint a kösöntyűk, mesteri kezeknek míve.
Énekek 7: 2 A te köldököd, mint a kerekded csésze, nem szűkölködik nedvesség nélkül; a te hasad [mint a] gabonaasztag, liliomokkal körül kerítve.
Énekek 7: 3 A te két emlőd, [mint] két őzike, a vadkecskének kettős fiai.
Énekek 7: 4 A te nyakad, mint az elefánttetemből csinált torony; a te szemeid, [mint] [a] Hesbonbeli halastók, a sok népű kapunál; a te orrod hasonló a Libánus tornyához, mely néz Damaskus felé.
Énekek 7: 5 A te fejed hasonló rajtad a Kármelhez, és a te fejeden hajadnak fonatékja a biborhoz, a király is megköttetnék fürteid által!
Énekek 7: 6 Mely igen szép vagy és mely kedves, oh szerelem, a gyönyörűségek közt!
Énekek 7: 7 Ez a te termeted hasonló a pálmafához, és a te emlőid a [szőlő]gerézdekhez.
Énekek 7: 8 Azt mondám: felhágok a pálmafára, megfogom annak ágait: és lesznek a te emlőid, mint a szőlőnek gerézdei, és a te orrodnak illatja, mint az almának.
Énekek 7: 9 És a te ínyed, mint a legjobb bor, melyet szerelmesem kedvére szürcsöl, mely szóra nyitja az alvók ajkait.
Énekek 7: 10 Én az én szerelmesemé vagyok, és engem kiván ő!
Énekek 7: 11 No, én szerelmesem, menjünk ki a mezőre, háljunk a falukban.
Énekek 7: 12 Felkelvén menjünk a szőlőkbe, lássuk meg, ha fakad-é a szőlő, ha kinyílott-é virágja, ha virágzanak-é a gránátalmafák: ott közlöm az én szerelmimet veled.
Énekek 7: 13 A mandragórák illatoznak, és a mi ajtónk előtt vannak minden drágalátos gyümölcsök, ók és újak, [melyeket oh] én szerelmesem, néked megtartottam!
Énekek 8: 1 Vajha lennél nékem én atyámfia, ki az én anyámnak emlőjét szopta, hogy téged kivül találván megcsókolnálak; még sem útálnának meg engem.
Énekek 8: 2 Elvinnélek, bevinnélek anyámnak házába, te oktatgatnál engem, én meg borral itatnálak, fűszeressel, gránátalma borral.
Énekek 8: 3 Az ő balkeze az én fejem alatt, és jobbkezével megölel engem.
Énekek 8: 4 Kényszerítlek titeket, Jeruzsálemnek leányai, miért költenétek és miért serkentenétek fel a szerelmet, mígnem ő akarja?
Énekek 8: 5 Kicsoda ez a ki feljő a pusztából, aki az ő szerelmeséhez támaszkodik? Az almafa alatt költöttelek fel téged, ott szült téged a te anyád, ott szült téged a te szülőd!
Énekek 8: 6 Tégy engem mintegy pecsétet a te szívedre, mintegy pecsétet a te karodra; mert erős a szeretet, mint a halál, kemény, mint a sír a buzgó szerelem; lángjai tűznek lángjai, az Úrnak lángjai.
Énekek 8: 7 Sok vizek el nem olthatnák e szeretetet: a folyóvizek sem boríthatnák azt el: ha az ember minden házabeli marháját adná is e szeretetért, [mégis] megvetnék azt.
Énekek 8: 8 Kicsiny húgunk van nékünk, a kinek nincsen még emlője; mit cselekedjünk a mi húgunk felől, a napon, melyen arról szót tesznek?
Énekek 8: 9 Ha ő kőfal, építünk azon ezüstből palotát; ha pedig ajtó ő, elrekesztjük őt czédrus-deszkával.
Énekek 8: 10 [Mikor] én [olyan leszek, mint] a kőfal, és az én emlőim, mint a tornyok; akkor olyan leszek ő előtte, mint aki békességet nyer.
Énekek 8: 11 Szőlője volt Salamonnak Baálhamonban, adta az ő szőlejét a pásztoroknak, kiki annak gyümölcséért hoz ezer-ezer ezüst [siklust.]
Énekek 8: 12 Az én szőlőmre, mely én reám néz, nékem gondom lesz: az ezer [siklus,] Salamon, tiéd legyen, a kétszáz annak gyümölcsének őrizőié.
Énekek 8: 13 Oh te, aki lakol a kertekben! A te társaid a te szódra figyelmeznek; hadd halljam [én is.]
Énekek 8: 14 Fuss én szerelmesem, és légy hasonló a vadkecskéhez, vagy a szarvasnak fiához, a drága füveknek hegyein!

Ézs :
-----------
Ézsaiás Könyve

Ézs 1: 1 Ésaiásnak, Ámós fiának látása, melyet látott Júda és Jeruzsálem felől, Uzziásnak, Jóthámnak, Akháznak és Ezékiásnak, a Júda királyainak napjaiban.
Ézs 1: 2 Halljátok egek, és vedd füleidbe föld! mert az Úr szól: Fiakat neveltem, s méltóságra emeltem, és ők elpártolának tőlem.
Ézs 1: 3 Az ökör ismeri gazdáját, és a szamár az ő urának jászlát; Izráel nem ismeri, az én népem nem figyel reá!
Ézs 1: 4 Oh gonosz nemzetség, hamissággal megterheltetett nép, gonosz mag, nemtelen fiak! elhagyták az Urat, megútálták az Izráel Szentjét, [és] elfordultak tőle.
Ézs 1: 5 Miért ostorozzalak tovább, holott a bűnt növelitek? Minden fej beteg, és minden szív erőtelen.
Ézs 1: 6 Tetőtől talpig nincs e [test]ben épség, [csupa] seb és dagadás és kelevény, a melyeket ki sem nyomtak, be sem kötöztek, olajjal sem lágyítottak.
Ézs 1: 7 Országtok pusztaság, városaitokat tűz perzselé föl, földeteket szemetek láttára idegenek emésztik, és pusztaság az, mint a hol idegenek dúltak;
Ézs 1: 8 És úgy maradt a Sion leánya, mint kunyhó a szőlőben, mint kaliba az ugorkaföldön, mint megostromlott város.
Ézs 1: 9 Ha a seregeknek Ura valami keveset meg nem hagyott volna bennünk, úgy jártunk volna mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.
Ézs 1: 10 Halljátok az Úrnak beszédét, Sodoma fejedelmei, és vedd füleidbe Istenünk tanítását, Gomora népe!
Ézs 1: 11 Mire való nékem véres áldozataitoknak sokasága? ezt mondja az Úr; megelégeltem a kosok egészen égőáldozatait és a hízlalt barmok kövérét; s a tulkok, bárányok és bakok vérében nem gyönyörködöm;
Ézs 1: 12 Ha eljöttök, hogy színem előtt megjelenjetek, ki kivánja azt tőletek, hogy pitvarimat tapossátok?
Ézs 1: 13 Ne hozzatok többé hazug ételáldozatot, a jó illattétel útálat előttem; újhold, szombat s ünnepre-felhívás: bűnt és ünneplést el nem szenvedhetek.
Ézs 1: 14 Újholdaitokat és ünnepeiteket gyűlöli lelkem; terhemre vannak, elfáradtam viselni.
Ézs 1: 15 És ha kiterjesztitek kezeiteket, elrejtem szemeimet előletek; sőt ha megsokasítjátok is az imádságot, én meg nem hallgatom: vérrel rakvák kezeitek.
Ézs 1: 16 Mosódjatok, tisztuljatok meg, távoztassátok el szemeim elől cselekedeteitek gonoszságát, szünjetek meg gonoszt cselekedni;
Ézs 1: 17 Tanuljatok jót tenni; törekedjetek igazságra, vezessétek jóra az erőszakoskodót, pártoljátok az árvák és özvegyek ügyét.
Ézs 1: 18 No jertek, törvénykezzünk, azt mondja az Úr! ha bűneitek skárlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú.
Ézs 1: 19 Ha engedelemmel hallgatándotok, e föld javaival éltek;
Ézs 1: 20 És ha vonakodtok, sőt pártot üttök, fegyver emészt meg; mert az Úr szája szólt!
Ézs 1: 21 Mint lett paráznává a hív város! teljes vala jogossággal, igazság lakozott benne, és most gyilkosok!
Ézs 1: 22 Ezüstöd salakká lett, tiszta borod vízzel elegyítve:
Ézs 1: 23 Fejedelmid megátalkodottak és lopóknak társai; mind szereti az ajándékot és vesztegetést hajhász, árvát nem pártolnak, és az özvegy ügye nem kerül eléjök.
Ézs 1: 24 Ezért azt mondja az Úr, a seregeknek Ura, Izráel erős [Istene]: Jaj! mert vígasztalást veszek háborgatóimon, és bosszút állok ellenségimen!
Ézs 1: 25 És kezemet ellened fordítom, és kiolvasztom mintegy lúggal salakodat, és eltávolítom minden ólmodat;
Ézs 1: 26 És adok néked oly birákat, mint régen, és oly tanácsosokat, mint kezdetben, s ekkor azt mondják te néked: ez igaz város, ez hív város.
Ézs 1: 27 Sion jogosság által váltatik meg, és megtérői igazság által;
Ézs 1: 28 De elvesznek a bűnösök és gonoszok egyetemben, s megemésztetnek, a kik az Urat elhagyták.
Ézs 1: 29 Mert szégyen éri őket a cserfákért, a melyekben gyönyörködétek, és pirulni fogtok a kertek miatt, a melyeket kedveltek;
Ézs 1: 30 És hasonlatosok lesztek az elhullott levelű terpentinfához, és a víz nélkül való kerthez:
Ézs 1: 31 És csepüvé lesz az erős, és munkája szikrává: mindketten égni fognak, és oltójok nem lészen.
Ézs 2: 1 Ésaiásnak, Ámós fiának beszéde, a melyet látott Júda és Jeruzsálem felől.
Ézs 2: 2 Lészen az utolsó időkben, hogy erősen fog állani az Úr házának hegye, hegyeknek felette, és magasabb lészen a halmoknál, és özönleni fognak hozzá minden pogányok;
Ézs 2: 3 És eljönnek sok népek, mondván: Jertek menjünk fel az Úr hegyére, Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az Ő útaira, és mi járjunk az Ő ösvényein, mert tanítás Sionból jő, és Jeruzsálemből az Úrnak beszéde;
Ézs 2: 4 Ki ítéletet tesz a pogányok között, és bíráskodik sok nép felett; és csinálnak fegyvereikből kapákat, és dárdáikból metszőkéseket, és nép népre kardot nem emel, és hadakozást többé nem tanul.
Ézs 2: 5 Jákóbnak háza! jertek járjunk az Úrnak világosságában!
Ézs 2: 6 Mert elhagytad, [Uram,] a Te népedet, Jákób házát; mivel telvék napkeleti erkölcsökkel, és szemfényvesztők, mint a Filiszteusok, és idegenek fiaival kötnek szövetséget;
Ézs 2: 7 És betelt földje ezüsttel és aranynyal, és nincs szere-száma kincseinek; betelt földje lovakkal, és nincs szere-száma szekereinek;
Ézs 2: 8 És betelt földje bálványokkal, [és] kezeik csinálmányának hajolnak meg, mit ujjaik csináltak.
Ézs 2: 9 Ezért [porba] hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és meg nem bocsátsz nékik.
Ézs 2: 10 Menj be a kősziklába, és rejtőzzél el a porba az Úr félelme elől, és az Ő nagyságának dicsősége előtt.
Ézs 2: 11 A kevély szemű közember megaláztatik, és a főemberek magassága [porba] hajtatik, és csak az Úr magasztaltatik fel ama napon.
Ézs 2: 12 Mert a seregek Urának napja [eljő] minden kevély és magas ellen, és minden felemelkedett ellen, és az megaláztatik.
Ézs 2: 13 És Libánon minden czédrusai ellen, a melyek magasak és felemelkedettek, s Básánnak minden tölgyfái ellen;
Ézs 2: 14 Minden magas hegyek ellen, és minden felemelkedett halmok ellen;
Ézs 2: 15 Minden magas torony ellen, és minden erős kőfal ellen;
Ézs 2: 16 És Társisnak minden hajói ellen, és minden gyönyörűséges drágaságok ellen.
Ézs 2: 17 És [porba] hajtatik a közember kevélysége, és megaláztatik a főemberek magassága, és egyedül az Úr magasztaltatik fel ama napon.
Ézs 2: 18 És a bálványokat teljességgel elveszti.
Ézs 2: 19 És bemennek a sziklák barlangjaiba és a föld hasadékaiba, az Úr félelme elől és nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
Ézs 2: 20 Ama napon odadobja az ember ezüst bálványait és arany bálványait, miket magának csinált, hogy azok előtt meghajoljon, a vakondokoknak és denevéreknek,
Ézs 2: 21 Hogy elmenjen a sziklák lyukaiba és a hegyek hasadékiba, az Úr félelme elől és az Ő nagyságának dicsősége előtt, mikor felkél, hogy megrettentse a földet.
Ézs 3: 1 Oh szünjetek meg hát az emberben [bízni], a kinek [egy] lehellet van orrában, mert hát ugyan mire becsülhető ő?
Ézs 3: 2 Mert ímé az Úr, a seregeknek Ura elveszi Jeruzsálemből és Júdából a támaszt és a táplálót, a kenyérnek minden erejét és a víznek minden erejét;
Ézs 3: 3 Az erőst és hadakozót, birót és prófétát, jóst és öreget;
Ézs 3: 4 Az ötvenedes hadnagyot, a tisztes embert, a tanácsost, az ügyes mestert és a varázsláshoz értőt;
Ézs 3: 5 És adok nékik gyerkőczöket fejedelmekül, és gyermekek uralkodnak rajtok.
Ézs 3: 6 És nyomorba jut a nép; egyik a másik ellen, ki-ki az ő társa ellen támad, a gyermek az öreg ellen, becstelen a tisztes ellen;
Ézs 3: 7 És ha valaki megragadja atyja nemzetségéből való rokonát, [mondván: ] Néked ruhád van, légy fejedelmünk és e romlás kezed alatt legyen:
Ézs 3: 8 Ez ama napon így fog felkiáltani: Nem leszek sebkötöző, házamban is nincsen kenyér és nincs ruha; ne tegyetek engem e nép fejedelmévé!
Ézs 3: 9 Mert megromlott Jeruzsálem, és Júda elesett, mert nyelvök és cselekedeteik az Úr ellen vannak, hogy az Ő dicsőséges szemeit ingereljék.
Ézs 3: 10 Arczuk tekintete tesz ellenök bizonyságot, bűneikkel Sodoma módjára kérkednek, nemhogy eltitkolnák; jaj lelköknek! mert magok szereztek magoknak gonoszt.
Ézs 3: 11 Mondjátok az igaznak, hogy jól lészen [dolga], mert cselekedeteik gyümölcsével élnek.
Ézs 3: 12 Jaj a gonosznak, gonoszul lesz [dolga,] mert kezeinek cselekedete szerint fizetnek néki.
Ézs 3: 13 Népem nyomorgatói gyermekek, és asszonyok uralkodnak rajta; népem! a te vezéreid hitetők, és ösvényidnek útját elrejtik előled.
Ézs 3: 14 Előálla perelni az Úr, és itt áll ítélni népeket.
Ézs 3: 15 Az Úr törvénybe megy népe véneivel és fejedelmivel: Hiszen ti lelegeltétek a szőlőt, szegénytől rablott marha van házaitokban:
Ézs 3: 16 Mi dolog, hogy népemet összezúzzátok, és a szegények orczáját összetöritek? ezt mondja az Úr, a seregeknek Ura.
Ézs 3: 17 És szól az Úr: Mivel Sion leányai felfuvalkodtak, és felemelt nyakkal járnak, szemeikkel pillognak, és aprókat lépve járnak, és lábokkal nagy zengést bongást szereznek:
Ézs 3: 18 Megkopaszítja az Úr Sion leányainak fejtetőjét, és az ő szemérmöket megmezteleníti.
Ézs 3: 19 Ama napon eltávolítja az Úr az ő lábaik zengő ékességét, a napocskákat és holdacskákat,
Ézs 3: 20 A fülönfüggőket, a karpereczeket és a fátyolokat,
Ézs 3: 21 A pártákat, a láblánczokat, az öveket, a jóillattartókat és az ereklyéket,
Ézs 3: 22 A gyűrűket és az orrpereczeket,
Ézs 3: 23 Az ünneplő ruhákat, a palástokat, a nagy kendőket és az erszényeket,
Ézs 3: 24 A tükröket, a gyolcsingeket, a főkötőket és a keczeléket:
Ézs 3: 25 És lesz a balzsamillat helyén büdösség, az öv helyén kötél, és a felfodrozott haj helyén kopaszság, a szép köpenynek helyén zsákruha, és a szépség helyén homlokra sütött bélyeg.
Ézs 3: 26 Férfiaid fegyver által hullnak el, és vitézeid harczban:
Ézs 3: 27 És sírnak és gyászolnak kapui, és ő elpusztíttatván, a földön ül;
Ézs 3: 28 És megragad hét asszony egy férfit ama napon, mondván: A magunk kenyerét eszszük és a mi ruhánkba öltözködünk, csak hadd neveztessünk a te nevedről, és vedd le rólunk gyalázatunkat!
Ézs 4: 1 És ama napon az Úrnak csemetéje ékes és dicsőséges lészen, és a földnek gyümölcse nagyságos és díszes Izráel maradékának.
Ézs 4: 2 És lészen, hogy aki Sionban meghagyatik, és Jeruzsálemben megmarad, szentnek mondatik, minden, valaki Jeruzsálemben az élők közé beiratott.
Ézs 4: 3 Ha elmosta az Úr Sion leányainak undokságát, és Jeruzsálem vérét eltisztítá belőle az ítélet lelkével, a megégetés lelkével:
Ézs 4: 4 Akkor teremteni fog az Úr Sion hegyének minden helye fölé és gyülekezetei fölé nappal felhőt és ködöt, s lángoló tűznek fényességét éjjel; mert ez egész dicsőségen oltalma lészen;
Ézs 4: 5 És sátor lészen árnyékul nappal a hőség ellen, s oltalom és rejtek szélvész és eső elől.
Ézs 5: 1 Hadd énekelek kedvesemről, szerelmesemnek énekét az Ő szőlőjéről! Kedvesemnek szőlője van nagyon kövér hegyen;
Ézs 5: 2 Felásta és megtisztítá kövektől, nemes vesszőt plántált belé, és közepére tornyot építtetett, sőt benne már sajtót is vágatott; és várta, hogy majd jó szőlőt terem, és az vadszőlőt termett!
Ézs 5: 3 Mostan azért, Jeruzsálem lakosi és Juda férfiai: ítéljetek köztem és szőlőm között!
Ézs 5: 4 Mit kellett volna még tennem szőlőmmel; mit meg nem tettem vele? Miért vártam, hogy jó szőlőt terem, holott vadat termett?!
Ézs 5: 5 Azért most tudatom veletek, hogy mit teszek szőlőmmel; elvonszom kerítését, hogy lelegeltessék, elrontom kőfalát, hogy eltapodtassék;
Ézs 5: 6 És parlaggá teszem; nem metszetik és nem kapáltatik meg, tövis és gaz veri föl, és parancsolok a fellegeknek, hogy rá esőt ne adjanak!
Ézs 5: 7 A seregek Urának szőlője pedig Izráel háza, és Júda férfiai az Ő gyönyörűséges ültetése; és várt jogőrzésre, s ím lőn jogorzás; és irgalomra, s ím lőn siralom!
Ézs 5: 8 Jaj azoknak, a kik a házhoz házat ragasztanak, és mezőt foglalnak a mezőkhöz, míg egy helyecske sem marad, és csak ti magatok laktok itt e földön!
Ézs 5: 9 Hallásomra [megesküdt] a seregeknek Ura, hogy sok házak pusztasággá lesznek, a nagyok és szépek lakos nélkül,
Ézs 5: 10 Mert tíz hold szőlő egy báth [bort] ereszt, és egy hómer mag egy efát terem.
Ézs 5: 11 Jaj azoknak, a kik jó reggelen részegítő ital után futkosnak, [és] mulatnak estig, [és] bor hevíti őket:
Ézs 5: 12 És czitera, lant, dob, síp és bor van lakodalmokban, de az Úrnak dolgát nem tekintik meg, és nem látják kezeinek cselekedetét.
Ézs 5: 13 Ezért fogságba megy népem, mivelhogy tudomány nélkül való, és főemberei éhen halnak, és sokasága szomjú miatt eped meg;
Ézs 5: 14 Azért a sír kiszélesíti torkát és feltátja száját szertelen, és leszállnak abba [népem] főemberei, és zajongó sokasága, és minden örvendezői;
Ézs 5: 15 És [porba] hajtatik a közember, és megaláztatik a főember, és a nagyok szemei megaláztatnak.
Ézs 5: 16 És felmagasztaltatik a seregeknek Ura az ítéletben, s a szent Isten megszenteli magát igazságban.
Ézs 5: 17 És bárányok legelnek ott, mint legelőjükön, s a gazdagoknak romjain idegenek élnek!
Ézs 5: 18 Jaj azoknak, a kik a vétket hazugságnak kötelein vonszák, és a bűnt mint szekeret köteleken;
Ézs 5: 19 A kik ezt mondják: siessen és tegye hamar munkáját, hogy lássuk, s közelítsen és jőjjön el Izráel Szentjének tanácsa, hogy tudjuk meg.
Ézs 5: 20 Jaj azoknak, a kik a gonoszt jónak mondják és a jót gonosznak; a kik a sötétséget világossággá s a világosságot sötétséggé teszik, és teszik a keserűt édessé, s az édest keserűvé!
Ézs 5: 21 Jaj azoknak, a kik magoknak bölcseknek látszanak, és eszesek önnön magok előtt!
Ézs 5: 22 Jaj azoknak, a kik hősök borivásban és híresek részegítő ital vegyítésében;
Ézs 5: 23 A kik a gonoszt ajándékért igaznak mondják, és az igazak igazságát elfordítják tőlük:
Ézs 5: 24 Ezért, mint a polyvát megemészti a tűznek nyelve, és az égő széna összeomlik: gyökerök megrothad, virágjok mint a por elszáll, mert a seregek Urának törvényét megvetették, és Izráel szentjének beszédét megútálták.
Ézs 5: 25 Ezért gerjedt fel az Úrnak haragja népe ellen, és felemelé rá kezét, és megveri, hogy a hegyek megrendülnek, és holttestök szemétként fekszik az utczán. Mindezekkel haragja el nem mult, és keze még felemelve van.
Ézs 5: 26 És zászlót emel a távoli népeknek, és süvölt a föld határán [lako]zóknak, és ímé hamarsággal könnyen eljőnek.
Ézs 5: 27 Nem lesz köztük egy is elfáradott, sem tántorgó; nem szunnyad, és nem aluszik; derekának öve sem oldódik meg, és nem szakad el saruja szíja sem;
Ézs 5: 28 Nyilai élesek, és minden ő kézívei felvonvák, lovai körme, miként a kova, és kerekei mint a forgószél;
Ézs 5: 29 Ordítása, mint az oroszláné, és ordít, mint az oroszlán-kölykök, és morog s prédát ragad s elviszi, és nincs, aki elvegye tőle;
Ézs 5: 30 És rámordul ama napon, mint tenger mormolása; és ő a földre néz, de ímé ott sűrű sötétség; és a nap meghomályosodik a ráborult homályban!
Ézs 6: 1 A mely esztendőben meghala Uzziás király, látám az Urat ülni magas és felemeltetett székben, és palástja betölté a templomot;
Ézs 6: 2 Szeráfok állanak vala felette: mindeniknek hat-hat szárnya vala: kettővel orczáját fedé be, kettővel lábait fedé be, és kettővel lebegett;
Ézs 6: 3 És kiált vala egy a másiknak, és mondá: Szent, szent, szent a seregeknek Ura, teljes mind a [széles] föld az ő dicsőségével!
Ézs 6: 4 És megrendülének az ajtó küszöbei a kiáltónak szavától, és a ház betelt füsttel.
Ézs 6: 5 Akkor mondék: Jaj nékem, elvesztem, mivel tisztátalan ajkú vagyok és tisztátalan ajkú nép közt lakom: hisz a királyt, a seregeknek Urát láták szemeim!
Ézs 6: 6 És hozzám repült egy a szeráfok közül, és kezében eleven szén vala, a melyet fogóval vett volt az oltárról;
Ézs 6: 7 És illeté számat azzal, és mondá: Ímé ez illeté ajkaidat, és hamisságod eltávozott, és bűnöd elfedeztetett.
Ézs 6: 8 És hallám az Úrnak szavát, aki ezt mondja vala: Kit küldjek el és ki megyen el nékünk? Én pedig mondék: Ímhol vagyok én, küldj el engemet!
Ézs 6: 9 És monda: Menj, és mondd ezt e népnek: Hallván halljatok és ne értsetek, s látván lássatok és ne ismerjetek;
Ézs 6: 10 Kövérítsd meg e nép szívét, és füleit dugd be, és szemeit kend be: ne lásson szemeivel, ne halljon füleivel, ne értsen szívével, hogy meg ne térjen, és meg ne gyógyuljon.
Ézs 6: 11 És én mondék: Meddig [lészen ez] Uram?! És monda: Míg a városok pusztán állanak lakos nélkül, és a házak emberek nélkül, s a föld is puszta lészen;
Ézs 6: 12 És az Úr az embert messze elveti, s nagy pusztaság lészen a földön;
Ézs 6: 13 És ha megmarad még rajta egy tizedrész, ismétlen elpusztul ez is; [de] mint a terpentinfának és cserfának törzsük marad kivágatás után: az ő törzsük szent mag lészen!
Ézs 7: 1 És lőn a Júda királyának, Akháznak, az Uzziás fiának, Jóthám fiának napjaiban, eljöve Reczin, Sziriának királya, és Remaljának fia, Pékah, Izráelnek királya Jeruzsálem ellen, hogy azt megostromolja; de nem veheté meg azt.
Ézs 7: 2 És hírül vivék a Dávid házának, mondván: Sziria Efraimmal egyesült! és megindula szíve s népének szíve, a mint megindulnak az erdő fái a szél miatt.
Ézs 7: 3 És mondá az Úr Ésaiásnak: Menj ki, kérlek, Akház eleibe te és Seár-Jásub fiad, a felső tó csatornájának végéhez, a ruhafestők mezejének útján;
Ézs 7: 4 És mondd néki: Vigyázz és légy nyugodt; ne félj! és meg ne lágyuljon szíved e két füstölgő üszögdarab miatt, Reczinnek és Sziriának, és Remalja fiának felgerjedett haragja miatt!
Ézs 7: 5 Mivelhogy gonosz tanácsot tartott ellened Sziria, Efraim és Remalja fia, mondván:
Ézs 7: 6 Menjünk el Júda ellen, s reszkettessük meg, és kapcsoljuk magunkhoz, és tegyük királylyá benne Tábeal fiát,
Ézs 7: 7 Így szól az Úr Isten: Nem áll meg és nem lészen ez!
Ézs 7: 8 Mert Sziria feje Damaskus, és Damaskusnak feje Reczin, és még hatvanöt esztendő, s megromol Efraim és nép nem lészen.
Ézs 7: 9 Efraim feje pedig Samaria, és Samaria feje a Remalja fia: ha nem hisztek, bizony meg nem maradtok!
Ézs 7: 10 És szóla ismét az Úr Akházhoz, mondván:
Ézs 7: 11 Kérj jelt magadnak az Úrtól, a te Istenedtől, kérj a mélységben vagy fent a magasban!
Ézs 7: 12 És mikor szóla Akház: Nem kérek s nem kisértem az Urat!
Ézs 7: 13 Akkor monda [a próféta: ] Halld meg hát, Dávid háza! hát nem elég embereket bosszantanotok, hogy még az én Istenemet is bosszantjátok?
Ézs 7: 14 Ezért ád jelt néktek az Úr maga: Ímé, a szűz fogan méhében, és szül fiat, s nevezi azt Immánuelnek,
Ézs 7: 15 Ki vajat és mézet eszik, míg megtanulja a gonoszt megvetni, és a jót választani;
Ézs 7: 16 Mert mielőtt e gyermek megtanulná megvetni a gonoszt, és a jót választani, elpusztul a föld, melynek két királyától te reszketsz.
Ézs 7: 17 És hozni fog az Úr reád és népedre és atyád házára oly napokat, milyenek még nem jöttenek, mióta Efraim elszakadott Júdától: Assiria királyát.
Ézs 7: 18 És lesz ama napon: süvölt az Úr az Égyiptom folyóvize mellett való legyeknek, s Assiria földje méheinek,
Ézs 7: 19 S mind eljönnek, és letelepszenek a meredek völgyekben és sziklák hasadékaiban, minden töviseken és minden legelőkön.
Ézs 7: 20 Ama napon leberetválja az Úr a folyón túl bérlett beretvával, Assiria királya által a főt s a lábak szőrét, a mely a szakált is leveszi;
Ézs 7: 21 És lesz ama napon, hogy kiki egy fejőstehenet tart és két juhot,
Ézs 7: 22 És lészen, hogy a tej bősége miatt vajat eszik; mert vajat és mézet eszik, valaki csak megmaradott e földön.
Ézs 7: 23 S lészen ama napon, hogy minden helyet, a hol ezer szőlőtő ezer siklust érő vala, tövis és gaz ver fel.
Ézs 7: 24 Nyilakkal és kézívvel mehet oda [az ember,] mivel tövis és gaz verte fel mind az egész földet;
Ézs 7: 25 Sőt a hegyekre, a melyeket kapával kapáltanak, sem fogsz felmenni, félvén a tövistől és gaztól; hanem barmok legelőjévé lesznek és juhok járásává.
Ézs 8: 1 És monda nékem az Úr: Végy magadnak egy nagy táblát, és írd fel reá közönséges betűkkel: siess zsákmányra [és] gyorsan prédára;
Ézs 8: 2 És én hív tanúkul választom magamnak Úriást, a papot és Zakariást, Jeberekiás fiát.
Ézs 8: 3 És bementem a prófétaasszonyhoz, a ki fogant, és szült fiat; és mondá az Úr nékem: Nevezd nevét: siess zsákmányra [és] gyorsan prédára.
Ézs 8: 4 Mert mielőtt e gyermek ezt ki tudja mondani: apám és anyám, Damaskus gazdagságát és Samaria prédáját Assiria királyának szolgája elviszi.
Ézs 8: 5 Ismét szólott az Úr hozzám, mondván:
Ézs 8: 6 Mivel megútálta e nép Siloahnak lassan folyó vizét, és Reczinben és Remalja fiában gyönyörködik:
Ézs 8: 7 Azért ímé rájok hozza az Úr a folyónak erős és sok vizét, Assiria királyát és minden ő hatalmát, és feljő minden medre fölé, és foly minden partjai felett,
Ézs 8: 8 És becsap Júdába, és megáradván átmegy rajta, s torkig ér, és elterjesztett szárnyai ellepik földednek szélességét, oh Immánuel!
Ézs 8: 9 Fenekedjetek csak népek és romoljatok meg; figyeljetek, valakik messze laktok; készüljetek és megrontattok; készüljetek és megrontattok.
Ézs 8: 10 Tanácskozzatok, de haszontalan lesz, beszéljetek beszédet, de nem áll meg, mert Isten van mi velünk!
Ézs 8: 11 Mert így szólott hozzám az Úr, rajtam lévén erős keze, hogy tanítson engem, hogy e népnek útján ne járjak, mondván:
Ézs 8: 12 Ti ne mondjátok összeesküvésnek, valamit e nép összeesküvésnek mond, és félelme szerint ne féljetek és ne rettegjetek;
Ézs 8: 13 A seregek Urát: Őt szenteljétek meg, Őt féljétek, és Őt rettegjétek!
Ézs 8: 14 És Ő néktek szenthely lészen; de megütközés köve és botránkozás sziklája Izráel két házának, s tőr és háló Jeruzsálem lakosainak.
Ézs 8: 15 És megütköznek köztük sokan, s elesnek és összetöretnek; tőrbe esnek és megfogatnak!
Ézs 8: 16 Kösd be e bizonyságtételt, és pecsételd be e tanítást tanítványaimban!
Ézs 8: 17 Én pedig várom az Urat, aki elrejté orczáját Jákób házától, és benne bízom.
Ézs 8: 18 Ímhol vagyok én és a fiak, kiket adott nékem az Úr jelekül és csodákul Izráelben: a Sion hegyén lakozó seregeknek Urától [vagyunk mi!]
Ézs 8: 19 És ha ezt mondják tinéktek: Tudakozzatok a halottidézőktől és a jövendőmondóktól, a kik sipognak és suttognak: hát nem Istenétől tudakozik-é a nép? az élőkért a holtaktól [kell-é tudakozni]?
Ézs 8: 20 A tanításra és bizonyságtételre [hallgassatok!] Ha nem ekként szólnak azok, a kiknek nincs hajnalok:
Ézs 8: 21 Úgy bolyongani fognak [a földön], szorongva és éhezve; és lészen, hogyha megéhezik, felgerjed és megátkozza királyát és Istenét, s néz fölfelé,
Ézs 8: 22 És azután a földre tekint, és ímé mindenütt nyomor és sötétség, és szorongatásnak éjszakája, ő pedig a sűrű sötétben elhagyatva!
Ézs 9: 1 De nem lesz mindig sötét ott, a hol most szorongatás van; először megalázta Zebulon és Nafthali földjét, de azután megdicsőíti a tenger útját, a Jordán túlsó partját [és] a pogányok határát.
Ézs 9: 2 A nép, a mely sötétségben jár vala, lát nagy világosságot; a kik lakoznak a halál árnyékának földében, fény ragyog fel fölöttök!
Ézs 9: 3 Te megsokasítod e népet, nagy örömöt szerzesz néki, és örvendeznek előtted az aratók örömével, és vígadoznak, mint mikoron zsákmányt osztanak.
Ézs 9: 4 Mert terhes igáját és háta vesszejét, az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján;
Ézs 9: 5 Mert a vitézek harczi saruja és a vérbe fertőztetett öltözet megég, és tűznek eledele lészen;
Ézs 9: 6 Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!
Ézs 9: 7 Uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján és királysága felett, hogy fölemelje és megerősítse azt jogosság és igazság által mostantól mindörökké. A seregek Urának buzgó szerelme mívelendi ezt!
Ézs 9: 8 Beszédet küldött az Úr Jákóbnak, és leesett Izráelben,
Ézs 9: 9 Hogy megértse az egész nép: Efraim és Samaria lakosa, a kik ezt mondják kevélyen és felfuvalkodva:
Ézs 9: 10 Téglák omlottak le, és mi faragott kőből építünk; fügefák vágattak ki, és mi czédrusokat ültetünk helyökre!
Ézs 9: 11 De az Úr ellenök hozza Reczin szorongatóit, és ellenségeiket rájok uszítja;
Ézs 9: 12 A Sziriabeliek elől, és a Filiszteusok hátul, s falják Izráelt feltátott torokkal. Mindezekkel azonban haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.
Ézs 9: 13 Hiszen e nép nem tért meg az őt verő [Isten]hez, és a seregeknek Urát nem keresték;
Ézs 9: 14 Ezért kivágja az Úr Izráelből a főt és farkat, a pálmaágat és a kákát egy napon.
Ézs 9: 15 A fő: a vén és a főember, a fark pedig a próféta, aki hazugságot szól.
Ézs 9: 16 Mert e nép vezérei hitetőkké lettek, és a kiket vezetének, elvesztek.
Ézs 9: 17 Ezért ifjaiban sem gyönyörködik az Úr, s árváin és özvegyein sem könyörül; mert mindnyájan istentelenek és gonosztevők, és minden száj bolondságot beszél. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.
Ézs 9: 18 Mert a gonoszság felgerjedt, mint a tűz, s tövist és gazt emészt, és meggyújtja a sűrű erdőt, és felgomolyg az füst oszlopában.
Ézs 9: 19 A seregek Urának haragja miatt kiégett a föld, és a nép a tűznek eledele lőn: Senki atyjafián nem könyörül,
Ézs 9: 20 Jobbkézre vág és megéhezik, eszik balkézre és nem elégszik meg; mindnyájan karjoknak húsát eszik,
Ézs 9: 21 Manassé Efraimot és Efraim Manassét; s mindketten Júda ellen [kelnek]. Mindezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.
Ézs 10: 1 Jaj a hamis határozatok határozóinak, és a jegyzőknek, a kik gonoszt jegyeznek,
Ézs 10: 2 Hogy elriaszszák a gyöngéket a törvénykezéstől, s elrabolják népem szegényeinek igazságát, hogy legyenek az özvegyek az ő prédájok, és az árvákban zsákmányt vessenek.
Ézs 10: 3 S vajjon mit míveltek a meglátogatásnak és a messzünnen rátok jövő pusztulásnak napján? Kihez futtok segítségért, és hol hagyjátok dicsőségeteket?
Ézs 10: 4 Bizony csak: a foglyok alá hanyatlanak és a megölettek alá hullanak; mind ezekkel haragja el nem múlt, és keze még felemelve van.
Ézs 10: 5 Jaj Assiriának, haragom botjának, mert pálcza az ő kezében az én búsulásom!
Ézs 10: 6 Istentelen nemzetség ellen küldtem őt, és haragom népe ellen rendelém, hogy prédáljon és zsákmányt vessen, és eltapodja azt, mint az utczák sarát.
Ézs 10: 7 De ő nem így vélekedik, és szíve nem így gondolkozik, mert ő pusztítani akar, és kigyomlálni sok népeket.
Ézs 10: 8 Mert így szól: Vajjon vezéreim nem mind királyok-é?
Ézs 10: 9 Nem úgy [megvettem-é] Kalnót, mint Kárkemist? És Hamáthot, mint Arphádot? És Samariát, mint Damaskust?
Ézs 10: 10 Miképen megtalálta volt kezem a bálványok országait, holott pedig több faragott képük volt, mint Jeruzsálemnek és Samariának,
Ézs 10: 11 Avagy a mint cselekedtem Samariával és az ő bálványaival; nem úgy cselekedhetem-é Jeruzsálemmel és bálványképeivel?
Ézs 10: 12 Ezért ha majd elvégezi az Úr minden dolgát Sion hegyén és Jeruzsálemben, meglátogatom az Assiriabeli király nagyakaró szíve gyümölcsét és nagyralátó szeme kevélységét.
Ézs 10: 13 Mert ezt mondá: Kezem erejével míveltem [ezt] és bölcseségemmel, mivel okos vagyok; elvetettem [sok] népeknek határit, és kincseikben zsákmányt vetettem, és leszállítám, mint erős, a [magasan] ülőket;
Ézs 10: 14 És kezem úgy találta mintegy fészket a népek gazdagságát; és a mily [könnyen] elszedik az elhagyott tojásokat, azonképen foglaltam én el az egész földet; és nem volt senki, aki szárnyát mozdította, vagy száját megnyitotta, vagy csak sipogott volna is!
Ézs 10: 15 Avagy dicsekszik-é a fejsze azzal szemben, aki vele vág? vagy a fűrész felemeli-é magát az ellen, aki vonsza azt? Mintha a bot forgatná azt, aki őt felemelé, és a pálcza felemelné [azt, a mi] nem fa!
Ézs 10: 16 Azért az Úr, a seregek Ura kövéreire ösztövérséget bocsát, és az ő dicsősége alatt égés ég, miként a tűz égése;
Ézs 10: 17 És lészen Izráel világossága tűz gyanánt, és annak Szentje láng gyanánt, és ég és megemészti gazzát és tövisét egy napon;
Ézs 10: 18 Az ő erdejének és kertjének ékességét pedig lelkétől mind testéig megemészti, és lesorvad, mint a sorvadozó;
Ézs 10: 19 Erdője fáinak maradéka kicsiny lészen, és azokat egy gyermek is felírhatja!
Ézs 10: 20 És lészen ama napon, hogy többé nem támaszkodik Izráel maradéka és aki megmaradt Jákób házából, az őt nyomorgatóhoz, hanem támaszkodik az Úrhoz, Izráel Szentjéhez hűségesen;
Ézs 10: 21 A maradék megtér, a Jákób maradéka az erős Istenhez.
Ézs 10: 22 Mert ha néped Izráel számszerint annyi lenne is, mint a tenger fövenye, [csak] maradéka tér meg; az elvégezett pusztulás elárad igazsággal!
Ézs 10: 23 Mert elvégezett pusztítást cselekszik az Úr, a seregek Ura, mind az egész földön.
Ézs 10: 24 Azért így szól az Úr, a seregeknek Ura: Ne félj népem, Sionnak lakosa, az Assiriabeli királytól! [bár] botjával megver tégedet és pálczáját felemeli rád, miként Égyiptom egykoron;
Ézs 10: 25 Mert még csak egy kevés idő van: és elfogy búsulásom, és haragom az ő megemésztésökre lészen!
Ézs 10: 26 És a seregeknek Ura ostort emel ő ellenök, miként a Midián levágatása idején az Oreb kőszikláján, és pálczáját a tenger fölé emeli, mint Égyiptomban egykoron.
Ézs 10: 27 És lesz ama napon: eltávozik az ő terhe válladról és igája nyakadról, és megromol az iga a kövérségnek miatta.
Ézs 10: 28 Ajjáthba jő, Migronba átsiet, Mikhmásnál rakja le hadakozó szerszámait;
Ézs 10: 29 Átmennek a szoroson, Gébában lesz hálóhelyünk; megrémül Ráma, Gibea, Saulnak [városa] elfut.
Ézs 10: 30 Kiálts Gallim leánya, és vedd füleidbe Laisa, [és] szegény Anathóth!
Ézs 10: 31 Madména megindul, Gébim lakosai mentik [övéiket;]
Ézs 10: 32 Még Nóbba [megyen] ma, hogy ott megálljon, és emeli már kezét Sion leányának hegye és Jeruzsálemnek halma ellen!
Ézs 10: 33 De ímé az Úr, a seregeknek Ura: levagdalja az ágakat rémítő [hatalom]mal, és a magas termetűek kivágattatnak, és a magasságosak megaláztatnak;
Ézs 10: 34 Az erdő sűrű ágait levágja vassal, és megdől a Libánon egy hatalmas által.
Ézs 11: 1 És származik egy vesszőszál Isai törzsökéből, s gyökereiből egy virágszál nevekedik.
Ézs 11: 2 A kin az Úrnak lelke megnyugoszik: bölcseségnek és értelemnek lelke, tanácsnak és hatalomnak lelke, az Úr ismeretének és félelmének lelke.
Ézs 11: 3 És gyönyörködik az Úrnak félelmében, és nem szemeinek látása szerint ítél, és nem füleinek hallása szerint bíráskodik:
Ézs 11: 4 Igazságban ítéli a gyöngéket, és tökéletességben bíráskodik a föld szegényei felett; megveri a földet szájának vesszejével, és ajkai lehével megöli a hitetlent.
Ézs 11: 5 Derekának övedzője az igazság lészen, és veséinek övedzője a hűség.
Ézs 11: 6 És lakozik a farkas a báránynyal, és a párducz a kecskefiúval fekszik, a borjú és az oroszlán-kölyök és a kövér barom együtt lesznek, és egy kis gyermek őrzi azokat;
Ézs 11: 7 A tehén és medve legelnek, [és] együtt feküsznek fiaik, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik;
Ézs 11: 8 És gyönyörködik a csecsszopó a viperák lyukánál, és a csecstől elválasztott a baziliskus lyuka felett terjengeti kezét:
Ézs 11: 9 Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén, mert teljes lészen a föld az Úr ismeretével, mint a vizek a tengert beborítják.
Ézs 11: 10 És lesz ama napon, hogy Isai gyökeréhez, aki a népek zászlója lészen, eljőnek a pogányok, és az ő nyugodalma dicsőség lészen.
Ézs 11: 11 És lesz ama napon: az Úr másodszor nyujtjaki kezét, hogy népe maradékát megvegye, a mely megmaradt Assiriától, Égyiptomtól, Pathrosztól, Szerecsenországtól, Elámtól, Sinártól, Hamáthtól és a tenger szigeteitől.
Ézs 11: 12 És zászlót emel a pogányok előtt, és összegyűjti Izráel elszéledt fiait, és Júdának szétszórt leányait egybegyűjti a földnek négy szárnyairól.
Ézs 11: 13 Megszünik Efraimnak irígysége, és Júdából a gyűlölködők kivágattatnak; Efraim nem irígykedik Júdára, és Júda sem támad többé Efraimra.
Ézs 11: 14 És repülnek a Filiszteusoknak hátára napnyugot felé, és kelet fiaiban együtt vetnek zsákmányt, [és] kezet vetnek Edomra és Moábra, és az Ammoniták engednek nékik.
Ézs 11: 15 És az Úr megátkozza Égyiptom tengerének nyelvét, és kezét felemeli az Eufráth fölé erős száraztó szélben, és hét patakra csapja azt, és [népét] sarus lábbal vezeti át,
Ézs 11: 16 És [csinált] út lészen népe maradékának, a mely megmaradt Assiriától, a mint volt Izráelnek, mikor kijött Égyiptomnak földéből.
Ézs 12: 1 És így szólsz ama napon: Hálákat adok néked, oh Uram! mert jóllehet haragudtál reám, [de] elfordult haragod, és megvígasztaltál engemet!
Ézs 12: 2 Ímé, az Isten az én szabadítóm! bízom és nem félek; mert erősségem és énekem az Úr, az Úr, és lőn nékem szabadítóm!
Ézs 12: 3 S örömmel merítetek vizet a szabadító kútfejéből,
Ézs 12: 4 És így szólotok ama napon: Adjatok hálát az Úrnak, magasztaljátok az Ő nevét, hirdessétek a népek közt nagyságos dolgait, mondjátok, hogy nagy az Ő neve.
Ézs 12: 5 Mondjatok éneket az Úrnak, mert nagy dolgot cselekedett; adjátok tudtára ezt az egész földnek!
Ézs 12: 6 Kiálts és örvendj, Sionnak lakosa, mert nagy közötted Izráelnek Szentje!
Ézs 13: 1 Jövendölés Babilonia ellen, a melyet látott Ésaiás, Ámós fia.
Ézs 13: 2 Emeljetek zászlót kopasz hegyen, kiáltsatok nékik, kézzel intsetek, hogy bevonuljanak a fejedelmek kapuin!
Ézs 13: 3 Én parancsoltam felszentelt [vitéz]eimnek, és elhívtam erősimet haragomnak [véghezvitelére,] a kik én bennem büszkén örvendenek.
Ézs 13: 4 Hah! zsibongás a hegyeken, mint nagy néptömegé; hah! összegyűlt népek országainak zúgása; a seregek Ura harczi sereget számlál.
Ézs 13: 5 Jőnek messze földről, az égnek végéről, az Úr, és haragjának eszközei, elpusztítani mind az egész földet.
Ézs 13: 6 Jajgassatok, mert közel van az Úrnak napja, mint pusztító hatalom jő a Mindenhatótól.
Ézs 13: 7 Ezért megerőtlenülnek minden kezek, és elolvad minden embernek szíve;
Ézs 13: 8 És megrémülnek, kínok és fájdalmak fogják el őket, és szenvednek, mint a szülőasszony; egyik a másikon csodálkozik, és arczuk lángba borul.
Ézs 13: 9 Ímé az Úrnak napja jő kegyetlen búsulással és felgerjedt haraggal, hogy a földet pusztasággá tegye, és annak bűnöseit elveszesse arról.
Ézs 13: 10 Mert az ég csillagai és csillagzatai nem ragyogtatják fényöket, sötét lesz a nap támadásakor, és a hold fényét nem tündökölteti.
Ézs 13: 11 És meglátogatom a földön a bűnt, és a gonoszokon vétküket, és megszüntetem az istentelenek kevélységét, és az erőszakoskodóknak gőgjét megalázom.
Ézs 13: 12 Drágábbá teszem az embert a színaranynál, és a férfit Ofir kincsaranyánál.
Ézs 13: 13 Ezért az egeket megrendítem, és megindul helyéről a föld is, a seregek Urának búsulása miatt, és felgerjedett haragjának napján,
Ézs 13: 14 És mint az űzött zerge, és mint a pásztor nélkül való nyáj, kiki népéhez tér meg, és kiki az ő földére fut;
Ézs 13: 15 Valaki [ott] találtatik, átveretik, és valaki megfogatik, fegyver miatt hull el,
Ézs 13: 16 Kisdedeiket szemök előtt zúzzák szét, házaikat elzsákmányolják, és feleségeiket megszeplősítik.
Ézs 13: 17 Ímé, én feltámasztom ellenök a Médiabelieket, a kik ezüsttel nem gondolnak, és aranyban nem gyönyörködnek;
Ézs 13: 18 Kézíveik szétzúznak ifjakat, és nem könyörülnek a méh gyümölcsén, a fiaknak nem irgalmaz szemök:
Ézs 13: 19 És [olyan] lesz Babilon, a királyságok ékessége, a Khaldeusok dicsekvésének dísze, mint a hogyan elpusztítá Isten Sodomát és Gomorát;
Ézs 13: 20 Nem ülik meg soha, és nem lakják nemzetségről nemzetségre, nem von sátort ott az arábiai, és pásztorok sem tanyáznak ott;
Ézs 13: 21 Hanem vadak tanyáznak ott, és baglyok töltik be házaikat, és struczok laknak ott, és bakok szökdelnek ott;
Ézs 13: 22 És vad ebek üvöltenek palotáikban, és mulató házaikban sakálok; és ideje nem sokára eljő, és napjai nem késnek.
Ézs 14: 1 Mert könyörül az Úr Jákóbon, és ismét elválasztja Izráelt, és megnyugotja őket földjükön; és a jövevény hozzájok adja magát, és a Jákób házához csatlakoznak;
Ézs 14: 2 És felveszik őket a népek, és elviszik őket lakhelyökre, és Izráel háza bírni fogja őket az Úr földén, szolgák és szolgálók gyanánt; és foglyaik lesznek foglyul vivőik, és uralkodnak nyomorgatóikon.
Ézs 14: 3 És majd ama napon, a melyen nyugalmat ád néked az Úr fáradságodtól és nyomorúságodtól és ama kemény szolgálattól, a melylyel szolgálnod kellett,
Ézs 14: 4 E gúnydalt mondod Babilon királya felett, és szólsz: Miként lőn vége a nyomorgatónak, a szolgaság házának vége lőn!
Ézs 14: 5 Eltörte az Úr a gonoszok pálczáját, az uralkodóknak vesszejét.
Ézs 14: 6 aki népeket vert dühében szüntelen való veréssel, leigázott népségeket haraggal, kergettetik feltartózhatlanul.
Ézs 14: 7 Nyugszik, csöndes az egész föld. Ujjongva énekelnek.
Ézs 14: 8 Még a cziprusok is örvendenek rajtad: a Libánon czédrusai [ezt mondják: ] Mióta te megdőltél, nem jő favágó ellenünk.
Ézs 14: 9 Alant a sír megindul te miattad megérkezésedkor, miattad felriasztja árnyait, a föld minden hatalmasit, felkölti székeikről a népek minden királyait;
Ézs 14: 10 Mind megszólalnak, és ezt mondják néked: Erőtlenné lettél te is, miként mi; hozzánk hasonlatos levél!
Ézs 14: 11 Kevélységed [és] lantjaid zengése a sírba szállt; fekvő ágyad férgek, és takaró lepled pondrók!
Ézs 14: 12 Miként estél alá az égről fényes csillag, hajnal fia!? Levágattál a földre, a ki népeken tapostál!
Ézs 14: 13 Holott te ezt mondád szívedben: Az égbe megyek fel, az Isten csillagai fölé helyezem ülőszékemet, és lakom a gyülekezet hegyén messze északon.
Ézs 14: 14 Felibök hágok a magas felhőknek, és hasonló leszek a Magasságoshoz.
Ézs 14: 15 Pedig a sírba szállsz alá, sírgödör mélységébe!
Ézs 14: 16 A kik látnak, rád tekintenek, [és] elgondolják: Ez-é a föld ama háborgatója, aki királyságokat rendített meg?
Ézs 14: 17 aki a föld kerekségét pusztasággá tette, városait lerontá, [és] foglyait nem bocsátá haza!
Ézs 14: 18 A népeknek minden királyai dicsőségben nyugosznak, kiki az ő sírjában,
Ézs 14: 19 Te pedig [messze] vettetel sírodtól, mint valami hitvány gally, takarva megölettekkel, fegyverrel átverettekkel, sziklasírba leszállókkal, mint valami eltapodott holttest!
Ézs 14: 20 Nem egyesülsz velök a sírban, mert elpusztítád földedet, megölted népedet: nem él sokáig a gonoszok magva [sem!]
Ézs 14: 21 Készítsetek öldöklést az ő fiainak atyáik vétkéért, hogy fel ne keljenek, és örökségül bírják e földet, és városokkal töltsék be e földnek színét!
Ézs 14: 22 És felkelnek ő ellenök, szóla a seregeknek Ura, és kivágom Babilon nevét és maradékát, fiait és unokáit, szól az Úr;
Ézs 14: 23 És a sündisznónak örökségévé és álló vizek tavává teszem azt, és elsöpröm azt a pusztítás seprőjével, szól a seregeknek Ura.
Ézs 14: 24 Megesküdött a seregeknek Ura, mondván: Úgy lészen, mint elgondolám, úgy megy véghez, mint elvégezém:
Ézs 14: 25 Megrontom Assiriát földemen, és megtapodom hegyeimen, és eltávozik róluk igája, és terhe válláról eltávozik.
Ézs 14: 26 Ez az elvégezett tanács az egész föld felől, és ez ama felemelt kéz minden népek fölött.
Ézs 14: 27 Mert a seregek Ura végezte, és ki teszi azt erőtelenné? Az ő keze fel van emelve; ki fordítja el azt?
Ézs 14: 28 A mely esztendőben meghalt Akház király, akkor lőn e jövendölés.
Ézs 14: 29 Ne örvendj oly nagyon Filisztea, hogy eltört a téged verőnek vesszeje, mert a kígyó magvából baziliskus jő ki, a melytől szárnyas sárkány származik.
Ézs 14: 30 És legelnek a szegényeknek elsőszülöttei, és a szűkölködők bátorsággal nyugosznak; és én kivesztem gyökeredet éhséggel, és maradékodat megölik.
Ézs 14: 31 Jajgass kapu, kiálts város! remeg egész Filisztea, mivel füst jő észak felől; és nem marad el seregeiből egy sem!
Ézs 14: 32 És mit felelnek a népek követei? [Azt,] hogy az Úr veté meg a Sion alapját, és abban bíznak népe szegényei.
Ézs 15: 1 Jövendölés Moáb ellen. Igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Ar-Moáb; igen, a pusztulás éjjelén megsemmisült Kir-Moáb!
Ézs 15: 2 Felmennek a templomba, és Dibon a magaslatokra megy sírni, Nebón és Médebán jajgat Moáb, minden fejen kopaszság, minden szakál lenyírva!
Ézs 15: 3 Utczáin gyászruhába öltöznek, házfedelein és piaczain jajgat minden, [és] könyekben olvad el!
Ézs 15: 4 És kiált Hesbon és Eleálé, szavok Jáháczig hallatik; ezért ordítanak Moáb vitézei, [és] lelke reszket.
Ézs 15: 5 Szívem kiált Moábért, a melynek végvárai Zoárig, a három éves üszőig nyúltanak; mert Luhith hágóján sírással mennek fel, és mert Horonaim útján romlásuknak kiáltását hallatják.
Ézs 15: 6 Mert Nimrim vizei pusztasággá lesznek, mert elszáradt a pázsit, elfogyott a fű, és semmi zöld nem lészen.
Ézs 15: 7 Ezért a mit megmenthettek és jószágukat a fűzfáknak patakja mellé hordják.
Ézs 15: 8 Mert kiáltás zengé körül Moáb határát, jajgatása Eglaimig, és Beér- Élimig [hallatik] jajgatása!
Ézs 15: 9 Mert Dimon vizei megteltek vérrel, mert új romlást hozok Dimonra: Moáb menekültjeire oroszlánt, és a földnek maradékira.
Ézs 16: 1 Küldjétek a föld Urának bárányát Szelából a pusztán át Sion leányának hegyére.
Ézs 16: 2 Mert mint a bujdosó madár szétszórt fészek körül, olyanok lőnek Moáb leányai az Arnon gázlóin:
Ézs 16: 3 Adj tanácsot, tarts ítéletet; tegyed árnyékodat délben olyanná, mint az éjszaka, rejtsd el a kiűzötteket, [és] a bujdosót ne add ki!
Ézs 16: 4 Lakozzanak benned menekültjeim, [és] Moábnak te légy oltalom a pusztító ellen! Mert vége a nyomorgatónak, megszünt a pusztítás, és elfogytak a földről a tapodók.
Ézs 16: 5 És [Isten] kegyelme megerősített egy ülőszéket, és ül azon igazsággal Dávid sátorában egy bíró, jogosság keresője, igazság ismerője.
Ézs 16: 6 Hallottuk volt Moáb kevélységét, a felettébb kevélyét, gőgjét, kevélységét, dühét, [és] üres kérkedését.
Ézs 16: 7 Ezért jajgatni fog Moáb Moábért, minden jajgatni fog, és nyögtök Kir- Háresethnek romjain egészen megtörve.
Ézs 16: 8 Mert Hesbon földei elhervadának, és Sibma szőlőjének drága vesszőit a népek fejedelmei levágták. Jáézerig értek azok, a pusztát bejárták, kacsai szétterjedtek, [és] a tengeren túlnyúltak.
Ézs 16: 9 Ezért siratom Jáézer siralmával Sibma szőlőjét, megnedvesítlek könyeimmel Hesbon és Eleálé, mert szüretedről és aratásodról a víg éneklés elmaradt.
Ézs 16: 10 Elvétetett a vígság és öröm a kertből, és a szőlőkben nem vígadnak [és] nem kiáltanak, bort sajtókban nem nyom a bornyomó, véget vetettem a víg éneklésnek.
Ézs 16: 11 Ezért bensőm Moábért, mint a czitera sír, és szívem Kir-Heresért!
Ézs 16: 12 És lesz, hogy meg fog tetszeni, hogy Moáb a magaslaton elfáradt, és hogy templomába megy imádkozni, de nem mehet!
Ézs 16: 13 Ez a beszéd, a melyet szólott az Úr Moáb felől már régen.
Ézs 16: 14 És most szól az Úr, mondván: Három esztendő alatt, melyek, mint napszámos esztendői, megaláztatik Moáb dicsősége egész nagy népével együtt, és maradéka kicsiny, kevés és erőtelen lészen.
Ézs 17: 1 Jövendölés Damaskus ellen. Ímé Damaskus városa elpusztíttatik, és romok halmává lesz;
Ézs 17: 2 Aróer városai elhagyatnak, [és] barmokéi lesznek, a melyek ott fognak nyugodni háborítatlanul.
Ézs 17: 3 És vége lesz Efraim erősségének, és Damaskus királyságának; Siria maradéka úgy jár, mint az Izráeliták dicsősége, ezt mondja a seregeknek Ura.
Ézs 17: 4 És lesz ama napon: megvékonyul a Jákób dicsősége, és húsa kövérsége megösztövéredik.
Ézs 17: 5 És lészen, mint mikor az arató összefogja a gabonát és a kalászokat kezével learatja, és lészen, mint mikor valaki kalászokat szed össze a Refáim völgyében;
Ézs 17: 6 És csak mezgérlés marad belőlök, mint az olajfa megrázásakor két-három bogyó az ágak hegyén, négy-öt a gyümölcsfának lombjai közt, így szól az Úr, Izráel Istene.
Ézs 17: 7 Ama napon Teremtőjére tekint az ember, és szemei Izráel Szentjére néznek;
Ézs 17: 8 És nem tekint az oltárokra, kezeinek alkotmányára, és a miket ujjai csináltak, nem nézi azokat, a berkeket és a nap-oszlopokat.
Ézs 17: 9 Erős városai olyanok lesznek ama napon, mint elhagyott erdő és hegytető, a melyeket elhagytak volt Izráel fiai előtt, és pusztasággá lesznek.
Ézs 17: 10 Mert elfelejtkeztél megszabadító Istenedről, és nem emlékeztél meg erős kőszáladról, ez okért ültetél gyönyörűséges ültetéseket, és idegen vesszőt plántáltál beléjök;
Ézs 17: 11 A mely napon elültetted, körül sövényezéd és reggelre magodat felvirágoztatád: [de] nem lészen aratás sebeidnek és nagy fájdalmadnak napján!
Ézs 17: 12 Jaj a sok nép zúgásának, a kik úgy zúgnak, mint a tenger zúgása, és a népségek háborgásának, a kik háborognak, mint erős vizek!
Ézs 17: 13 A népségek, mint sok vizek háborgása, úgy háborognak, de megdorgálja azt és elfut messzire, és elragadtatik, mint a hegyek polyvája szél előtt és mint pozdorja a forgószél előtt;
Ézs 17: 14 Estvének idején rémülés száll reájok [és] minekelőtte megvirrad, nem lesznek: ez jutalmok pusztítóinknak és sorsok rablóinknak!
Ézs 18: 1 Jaj a szárnysuhogás országának, a mely Szerecsenország folyóin túl van;
Ézs 18: 2 A mely követeket küld a tengeren gyékényből [csinált] tutajokon, vizek színén. Menjetek el gyors hírnökök, a magas és derék néphez, a néphez, a mely rettenetes mióta van és ezután is; a hatalmas és hódító néphez, a melynek földét folyók hasítják át.
Ézs 18: 3 Föld kerekségének minden lakói és földnek lakosai meglássátok, mikor a hegyeken zászló emelkedik, és hallgassatok, ha kürt szól!
Ézs 18: 4 Mert ezt mondá az Úr nékem: Nyugodtan nézem sátoromból verőfényes melegnél, harmatozó felhőnél aratás hévségében.
Ézs 18: 5 Mert aratás előtt, ha a virágzás véget ér, és a virág érő fürtté lészen, levágja a vesszőket metszőkésekkel, és a kacsokat eltávolítja és lemetszi.
Ézs 18: 6 Mind ott hagyatnak a hegyek madarainak és a föld állatainak, és a madarak rajtok nyaralnak, és a föld minden állatai rajtok telelnek.
Ézs 18: 7 Abban az időben ajándékot viszen a seregek Urának a magas és derék nép; a nép, a mely rettenetes, mióta van és ezután is, a hatalmas és hódító nép, a melynek földét folyók hasítják át; a seregek Ura nevének helyére, Sion hegyére.
Ézs 19: 1 Jövendölés Égyiptom ellen. Ímé az Úr könnyű felhőre ül, és bemegy Égyiptomba, és megháborodnak előtte Égyiptomnak bálványai, és az égyiptomiak szíve megolvad ő bennök.
Ézs 19: 2 És összeveszítem az égyiptomiakat az égyiptomiakkal, és egyik hadakozik a másik ellen, kiki felebarátja ellen, város város ellen, és ország ország ellen.
Ézs 19: 3 És elfogyatkozik az égyiptomiak lelke ő bennök, és az ő tanácsát elnyelem, és tudakoznak a bálványoktól, szemfényvesztőktől, halottidézőktől és jövendőmondóktól.
Ézs 19: 4 És adom az égyiptomiakat kemény úrnak kezébe, és kegyetlen király uralkodik rajtok, szól az Úr, a seregeknek Ura.
Ézs 19: 5 És elfogyatkoznak a tenger vizei, és a folyam kiszárad és elapad.
Ézs 19: 6 És büdösséget árasztanak a folyamok, elfogynak és kiszáradnak Égyiptomnak patakjai; nád és sás ellankadnak.
Ézs 19: 7 A pázsit a folyó mellett, a folyónak partján, és a folyónak minden veteménye megszárad, elporlik és nem lészen.
Ézs 19: 8 És keseregnek a halászok, és gyászolnak mind, a kik a folyóba horgot vetni szoktak, és a kik a vizek színén hálót vetnek ki, búsulnak.
Ézs 19: 9 És megszégyenülnek a fésült len készítői és a gyolcs szövői.
Ézs 19: 10 Hatalmasaik megtöretnek, és minden napszámosaik bánkódnak lelkökben.
Ézs 19: 11 Bizony bolondok Zoán fejedelmei, a Faraó bölcs tanácsosai egy eszét veszített tanács; mimódon mondjátok a Faraónak: bölcsek fia vagyok, régi királyoknak fia?
Ézs 19: 12 Ugyan hol vannak bölcseid? hogy megjelentsék néked és tudják, hogy mit végzett a seregeknek Ura Égyiptom felől?
Ézs 19: 13 Megbolondultak Zoán fejedelmei, és csalódtak Nóf fejedelmei, és elámíták az Égyiptomiakat törzseik szegletkövei.
Ézs 19: 14 Az Úr beléje önté a szédelgés lelkét, hogy Égyiptomot elhitessék minden dolgaiban; miként a részeg tántorog az ő okádása felett.
Ézs 19: 15 És nem lesz Égyiptomnak semmi munkája, a melyet cselekednék a fő és fark, a pálmaág és a káka.
Ézs 19: 16 Ama napon olyan lesz Égyiptom, mint az asszonyok, retteg és fél a seregek Ura kezének felemelésétől, a melyet fölemel ellene.
Ézs 19: 17 És Júda földe félelmére lesz Égyiptomnak, valaki csak említi azt előtte, már fél, a seregek Urának tanácsáért, a melyet Ő végzett felőle.
Ézs 19: 18 Ama napon lesz öt város Égyiptomnak földén, a melyek Kanaán nyelvén szólanak, és esküsznek a seregeknek Urára; az egyik "pusztulás városának" neveztetik.
Ézs 19: 19 Ama napon oltára lesz az Úrnak Égyiptom földének közepette és határán egy oszlop az Úrnak;
Ézs 19: 20 És lesz jegyül és bizonyságul a seregek Urának Égyiptom földén, hogy ha kiáltanak az Úrhoz a nyomorgatók előtt, hogy küldjön nékik megtartót és fejedelmet, és őket megszabadítsa.
Ézs 19: 21 És megismerteti magát az Úr Égyiptommal, és megismeri Égyiptom az Urat ama napon, és szolgálják véres áldozattal és ételáldozattal, és fogadnak fogadást az Úrnak, és teljesítik.
Ézs 19: 22 De ha megveri az Úr Égyiptomot, megvervén, meggyógyítja, és megtérnek az Úrhoz, és Ő meghallgatja és meggyógyítja őket.
Ézs 19: 23 Ama napon út lesz Égyiptomból Assiriába, és Assiria megy Égyiptomba, Égyiptom meg Assiriába, és Égyiptom Assiriával [az Urat] tiszteli.
Ézs 19: 24 Ama napon Izráel harmadik lesz Égyiptom és Assiria mellett; áldás a földnek közepette;
Ézs 19: 25 Melyet megáld a seregeknek Ura, mondván: Áldott népem, Égyiptom! és kezem munkája, Assiria! és örökségem Izráel!
Ézs 20: 1 Amely esztendőben Asdódba ment a Tartán, Szargon Assiria királya küldvén őt, és vívá Asdódot és azt elfoglalá:
Ézs 20: 2 Ez időben szólott az Úr Ésaiás, Ámos fia által, mondván: Menj és oldd le a gyászruhát derekadról, és sarudat vond le lábadról! És úgy cselekedett, járván ruha és saru nélkül.
Ézs 20: 3 És mondá az Úr: A mint szolgám Ésaiás ruha és saru nélkül jár három esztendeig jegyül és jelenségül Égyiptomra és Szerecsenországra nézve:
Ézs 20: 4 Úgy viszi el Assiria királya Égyiptom foglyait és Szerecsenország rabjait, ifjakat és véneket, ruha és saru nélkül és mezítelen alfellel, Égyiptomnak gyalázatára;
Ézs 20: 5 S megrettennek és megszégyenülnek Szerecsenország miatt, a melyben reménykedtek, és Égyiptom miatt, a melyben dicsekedtek.
Ézs 20: 6 És szól e partvidék lakosa ama napon: Ímé így járt reménységünk, hova segítségért futottunk, hogy Assiria királyától megszabaduljunk; hát mi miként menekülhetnénk meg?
Ézs 21: 1 Jövendölés a tenger pusztasága ellen. Mint szélvészek, délen tombolók, úgy jő a pusztából, rettenetes földről.
Ézs 21: 2 Kemény látás jelentetett meg nékem: a csalárd csal, a pusztító pusztít. Jőjj fel Élám, szálld meg Madai, minden ő fohászkodásának véget vetek.
Ézs 21: 3 Ezért ágyékim telvék fájdalommal, és kínok fogtak el, mint a szűlő asszony kínjai; gyötrődöm hallása miatt, és megrémültem látása miatt.
Ézs 21: 4 Reszket szívem, iszonyúság rettent, a kedves éjszakát remegéssé tevé nékem.
Ézs 21: 5 Teríts asztalt, vigyázzon a vigyázó, egyetek, igyatok; föl fejedelmek, kenjétek a paizst!
Ézs 21: 6 Mert így szólott hozzám az Úr: Menj és állass őrállót, a mit lát, mondja meg.
Ézs 21: 7 És látott lovas csapatot, páros lovagokat, szamaras csapatot, tevés csapatot, és nagy figyelmesen hallgatott.
Ézs 21: 8 És kiálta, mint oroszlán: Uram, az őrtoronyban állok szüntelen napestig, és őrhelyemen állok egész éjszakákon.
Ézs 21: 9 És ímé, lovas csapat jött, páros lovagok, és szólott és mondá: Elesett, elesett Babilon, s isteneinek minden faragott képeit a földre zúzták le.
Ézs 21: 10 Oh én cséplésem és szérűmnek fia, a mit hallottam a seregek Urától, Izráel Istenétől, azt jelentém meg néktek!
Ézs 21: 11 Jövendölés Dúma ellen: Seirből így kiáltnak hozzám: Vigyázó! meddig még az éjszaka, meddig még ez éj?
Ézs 21: 12 Szólt a vigyázó: Eljött a reggel, az éjszaka is; ha kérdeni akartok, kérdjetek, forduljatok vissza és jertek el!
Ézs 21: 13 Jövendölés Arábia ellen: Az erdőben háltok Arábiában, Dédán utazó seregei.
Ézs 21: 14 A szomjazó elé hozzatok vizet! Témá földének lakosi kenyerökkel jönnek a bujdosó elébe.
Ézs 21: 15 Mert az [ellenség] fegyvere előtt bujdosnak, a kivont fegyver előtt és a felvont kézívek előtt és a nehéz harcz előtt.
Ézs 21: 16 Mert így szólott hozzám az Úr: Még egy esztendő, mely mint a béresnek esztendeje, és elvész Kédárnak minden dicsősége;
Ézs 21: 17 És Kédár vitéz fiainak kézíve számának maradéka megkevesedik; mert az Úr, Izráel Istene mondá.
Ézs 22: 1 Jövendölés a látás völgye ellen. Mi lelt most, hogy mindenestől felmenél a házak tetejére?
Ézs 22: 2 Te lármával teljes, zajos város, örvendező város, megöletteid nem fegyverrel ölettek meg, és nem harczon hullottak el!
Ézs 22: 3 Hadnagyaid mind elszaladtak a kézív előtt, [de] megkötöztettek; a kik benned találtattak, mind megkötöztettek, [midőn] futni akartak messzire.
Ézs 22: 4 Ezért mondom: Ne nézzetek reám, hadd kesergessem magamat sírással; ne siessetek vígasztalni engem, népem leánya romlása felett.
Ézs 22: 5 Mert rémülésnek és eltapodtatásnak és zavarnak napja [jő] Istentől, a seregeknek Urától a látás völgyére, a mely ledönti a kőfalat, és a hegyeken kiáltás hallatik.
Ézs 22: 6 És Élám fölvette a tegezt, és [jő] szekeren emberekkel és lovagokkal, és Kir paizst meztelenít.
Ézs 22: 7 És lészen, hogy szép völgyeid betelnek szekerekkel, és a lovagok nyomulnak a kapu felé.
Ézs 22: 8 És fölfedi Júdának fátyolát, és tekintesz ama napon az erdő házának fegyverzetére,
Ézs 22: 9 És meglátjátok, hogy Dávid városán sok repedés van, és összegyűjtitek az alsó tó vizét.
Ézs 22: 10 És megszámláljátok Jeruzsálem házait, és némely házat lerontotok, hogy a kőfalat megerősíthessétek;
Ézs 22: 11 És árkot csináltok a két kőfal között a régi tó vizének; és nem tekintetek arra, aki ezt cselekvé, és aki régen elvégzé ezt, Őt nem látjátok!
Ézs 22: 12 És fölhív az Úr, a seregek Ura ama napon sírásra és gyászolásra, ti magatok megkopaszítására és gyászruha-öltésre,
Ézs 22: 13 És ímé öröm és vígasság; barmok ölése, juhok levágása, húsevés és borivás; együnk, igyunk, mert holnap meghalunk!
Ézs 22: 14 És megjelenté magát füleimben a seregek Ura: Meg nem bocsáttatik e bűn tinéktek, míg meg nem haltok; szól az Úr, a seregek Ura.
Ézs 22: 15 Így szólt az Úr, a seregek Ura: No, menj el a kormányzóhoz, Sébnához, a királyi ház főemberéhez, [és mondd meg néki: ]
Ézs 22: 16 Mi dolgod itt, és ki lesz itten tied, hogy sírt vágatsz itten magadnak? mint aki sírját magas helyen vágatja, és sziklába véset hajlékot magának!
Ézs 22: 17 Ímé az Úr elhajít téged erős hajítással, és megragadván megragad,
Ézs 22: 18 Hempelygetvén hempelyget, mint gombolyagot, mint labdát, nagy messze földre, ott halsz meg, oda [mennek] dicsőséged szekerei, te, urad házának gyalázata!
Ézs 22: 19 És kivetlek állásodból és lerántlak helyedről.
Ézs 22: 20 És lesz ama napon, hogy elhívom szolgámat, Eliákimot, a Hilkiás fiát,
Ézs 22: 21 S felöltöztetem őt öltözetedbe, és öveddel megerősítem, és uralmadat kezébe adom, és ő lesz atyjok Jeruzsálem lakosainak és a Júda házának;
Ézs 22: 22 S az ő vállára adom a Dávid házának kulcsát, és a mit megnyit, senki be nem zárja, és a mit bezár, nem nyitja meg senki;
Ézs 22: 23 S beverem őt, mint szeget erős helyre, és lészen dicsőséges székül az ő atyja házának;
Ézs 22: 24 S reá függesztik atyja házának minden dicsőségét: fiakat és unokákat, minden kicsiny edényt, a csészeedényektől a tömlőknek minden edényeiig.
Ézs 22: 25 Ama napon, azt mondja a seregeknek Ura, kiesik a szeg, mely erős helyre veretett, és levágatik és leesik és összetörik a teher, mely rajta volt, mert az Úr mondá.
Ézs 23: 1 Jövendölés Tírus ellen. Jajgassatok Tarsis hajói, mert elpusztíttatott, úgy hogy nincs benne ház és [abba] bemenet! A Kitteusok földéről jelentetett meg nékik.
Ézs 23: 2 Némuljatok meg lakosi e partvidéknek, a melyet Sidon kalmárai, a kik tengeren járnak, töltöttek be [egykor.]
Ézs 23: 3 Melynek sok vizeken át a Sihór veteménye és a Nilus aratása vala jövedelme, úgy hogy népek vására volt!
Ézs 23: 4 Pirulj Sidon, mert szól a tenger [és] a tenger erőssége, mondván: Nem vajudtam, nem is szültem, és nem tápláltam ifjakat, [és] nem neveltem szűzeket.
Ézs 23: 5 Mihelyt e hír Égyiptomba [eljut,] Tírus e híre miatt szenvednek [ott is].
Ézs 23: 6 Menjetek át Tarsisba, és jajgassatok ti partvidék lakói!
Ézs 23: 7 Ez-é a ti örvendező [város]tok? melynek eredete ősidőkből való; és most lábai viszik őt, bujdosni messzire!
Ézs 23: 8 Ki végezé ezt a koronás Tírus felől? melynek kereskedői fejedelmek, és kalmárai a földnek tiszteletesei.
Ézs 23: 9 A seregeknek Ura végezé ezt, hogy meggyalázza minden dicsőségnek kevélységét, és hogy megalázza a föld minden tiszteleteseit.
Ézs 23: 10 Terülj el földeden, mint a folyóvíz, Tarsis leánya, nincs többé megszorító öv!
Ézs 23: 11 Kezét kinyujtá a tenger fölé, országokat rettentett meg, az Úr parancsolt Kanaán felől, hogy elpusztítsák erősségeit;
Ézs 23: 12 És szólt: Nem fogsz többé örvendezni, te megszeplősített szűz, Sidon leánya; kelj és menj át Kittimbe, de ott sem lészen nyugodalmad!
Ézs 23: 13 Ímé, a Káldeusok földe; a nép, mely eddig nem vala; Assiria adá azt a puszta lakosainak; felállítá őrtornyait, lerombolá [Tírus] palotáit, rommá tevé azt.
Ézs 23: 14 Jajgassatok Tarsis hajói, mert erősségtek elpusztíttatott!
Ézs 23: 15 És lesz ama napon, hogy Tírus elfelejtetik hetven esztendeig egy király napjai szerint; hetven esztendő multán Tírus [sorsa] a parázna nő éneke szerint lészen:
Ézs 23: 16 Végy cziterát, járd be a várost, elfeledett parázna nő; pengesd szépen, dalolj sokat, hogy így emlékezetbe jőjj!
Ézs 23: 17 És lesz hetven esztendő multán, meglátogatja az Úr Tírust, és az ismét megkapja a maga keresetét, és paráználkodik a föld minden országaival a földnek színén!
Ézs 23: 18 S lészen az ő nyeresége és keresete szent az Úrnak, mely nem halmoztatik fel, sem el nem rejtetik, mert az Úr előtt lakozóké lészen az ő nyeresége, hogy egyenek eleget, és szép ruházatuk legyen.
Ézs 24: 1 Ímé az Úr megüresíti a földet és elpusztítja azt, és elfordítja színét és elszéleszti lakóit!
Ézs 24: 2 S olyan lesz a nép, mint a pap; a szolga, mint az ő ura; a szolgáló, mint asszonya; a vevő, mint az eladó; a kölcsönadó, mint a kölcsönkérő; a hitelező, mint az, a kinek hitelez;
Ézs 24: 3 Megüresíttetvén megüresíttetik a föld, és elpusztíttatván elpusztíttatik; mert az Úr szólá e beszédet.
Ézs 24: 4 Gyászol és megromol a föld, elhervad és megromol a földnek kereksége, elhervadnak a föld népének nagyjai.
Ézs 24: 5 A föld megfertőztetett lakosai alatt, mert áthágták a törvényeket, a rendelést megszegték, megtörték az örök szövetséget.
Ézs 24: 6 Ezért átok emészti meg a földet, és lakolnak a rajta lakók; ezért megégnek a földnek lakói, és kevés ember marad meg.
Ézs 24: 7 Gyászol a must, elhervad a szőlő, és sóhajtnak minden vidám szívűek.
Ézs 24: 8 Megszünt a dobok vidámsága, elcsöndesült az örvendők zajgása, a cziterának vídámsága megszünt.
Ézs 24: 9 Énekléssel nem isznak bort; keserű a részegítő ital az ívónak;
Ézs 24: 10 Rommá lőn az álnokság városa, bezároltatott minden ház, senki be nem mehet!
Ézs 24: 11 Az utczákon panaszkodás hallik a bor miatt; minden öröm alkonyra szállt, a föld vígassága elköltözött.
Ézs 24: 12 A városban csak pusztaság maradt és rommá zúzatott a kapu.
Ézs 24: 13 Mert így lesz a föld közepette, a népek között, mint az olajfa megrázásakor, mint mezgérléskor, midőn a szüret elmult.
Ézs 24: 14 Ők felemelik szavokat, ujjongnak, az Úr nagyságáért rivalgnak a tenger felől.
Ézs 24: 15 Ezért dícsérjétek az Urat keleten, a tenger szigetein az Úrnak, Izráel Istenének nevét.
Ézs 24: 16 A föld széléről énekeket hallánk: dicsőség az igaznak! S én mondék: végem van, végem van, jaj nékem! A hitetlenek hitetlenül cselekesznek és hitetlenséggel a hitetlenek hitetlenséget cselekesznek.
Ézs 24: 17 Rettegés, verem és tőr [vár] rád földnek lakója!
Ézs 24: 18 És lesz, hogy aki fut a rettegésnek szavától, verembe esik, és aki kijő a veremből, megfogatik a tőrben, mert az egek csatornái megnyílnak, és megrendülnek a föld oszlopai.
Ézs 24: 19 Romlással megromol a föld, töréssel összetörik a föld, rengéssel megrendül a föld;
Ézs 24: 20 Inogva meging a föld, miként a részeg, és meglódul, mint a kaliba, és reá nehezedik bűne és elesik; és nem kél fel többé!
Ézs 24: 21 És lesz ama napon: meglátogatja az Úr a magasság seregét a magasságban, és a föld királyait a földön:
Ézs 24: 22 És összegyűjtve összegyűjtetnek gödörbe, mint a foglyok, és bezáratnak tömlöczbe, és sok napok után meglátogattatnak.
Ézs 24: 23 És elpirul a hold, és megszégyenül a nap, mikor a seregek Ura uralkodik Sion hegyén és Jeruzsálemben: s vénei előtt dicsőség lészen.
Ézs 25: 1 Uram, te vagy Istenem, magasztallak, dícsérem nevedet! Mivel csodát cselekvél, örök tanácsaid hűség és igazság.
Ézs 25: 2 Mert a városból kőrakást csináltál, az erős városból romot, az idegenek palotáját [olyanná tetted, hogy] nincs [többé] város; soha örökké meg nem épül.
Ézs 25: 3 Ezért dicsőítnek téged erős népek, erőszakos pogányok városai félnek téged!
Ézs 25: 4 Mert erőssége voltál a gyöngének, erőssége a szegénynek szorongásában; a szélvész ellen oltalom, árnyék a hévség ellen, mikor az erőszakosok haragja olyan volt, mint kőfalrontó szélvész.
Ézs 25: 5 Mint hévséget száraz földön, megalázod az idegeneknek háborgását, mint a hévség sűrű felleg miatt, megszünt a pogányoknak éneke.
Ézs 25: 6 És szerez a seregek Ura minden népeknek e hegyen lakodalmat kövér eledelekből, lakodalmat erős borból; velős, kövér eledelekből, megtisztult erős borból;
Ézs 25: 7 S elveszi e hegyen a fátyolt, mely beboríta minden népeket, és a takarót, mely befödött vala minden népségeket;
Ézs 25: 8 Elveszti a halált örökre, és letörli az Úr Isten a könyhullatást minden orczáról: és népe gyalázatát eltávolítja az egész földről; mert az Úr szólott.
Ézs 25: 9 És szólnak ama napon: Ímé Istenünk, a kit mi vártunk és aki megtart minket; ez az Úr, a kit mi vártunk, örüljünk és örvendezzünk szabadításában!
Ézs 25: 10 Mert az Úr keze nyugszik e hegyen, és eltapostatik Moáb az ő földében, mint eltapostatik a szalma a ganaj levében.
Ézs 25: 11 És kiterjeszti kezeit abban, mint kiterjeszti az úszó, hogy ússzék; de az Úr megalázza kevélységét és kezei csalárdságát;
Ézs 25: 12 És magas falaid erősségét lerontja, megalázza, a földre, porba dobja.
Ézs 26: 1 Ama napon ez éneket énekelik Júda földén: Erős városunk van nékünk, szabadítását adta kőfal és bástya gyanánt!
Ézs 26: 2 Nyissátok fel a kapukat, hogy bevonuljon az igaz nép, a hűség megőrzője.
Ézs 26: 3 [Kinek] szíve [reád] támaszkodik, megőrzöd [azt] teljes békében, mivel Te benned bízik;
Ézs 26: 4 Bízzatok az Úrban örökké, mert az Úrban, Jehovában, örök kőszálunk van.
Ézs 26: 5 Mert meghorgasztá a magasban lakozókat: a magas várost, megalázá azt, megalázá azt a földig, és a porba dobta azt;
Ézs 26: 6 Láb tapodja azt, a szegény lábai, a gyöngék talpai!
Ézs 26: 7 Az igaznak ösvénye egyenes, egyenesen készíted az igaznak útját.
Ézs 26: 8 Mi is vártunk Téged, ítéleted ösvényén, oh Uram! neved és emlékezeted után vágyott a lélek!
Ézs 26: 9 Szívem utánad vágyott éjszaka, az én lelkem is bensőmben Téged keresett, mivel ha ítéleteid [megjelennek] a földön, igazságot tanulnak a földnek lakosai.
Ézs 26: 10 Ha kegyelmet nyer a gonosz, nem tanul igazságot, az igaz földön is hamisságot cselekszik, és nem nézi az Úr méltóságát.
Ézs 26: 11 Uram! magas a Te kezed, de nem látják! de látni fogják, és megszégyenülnek, néped iránt való buzgó szerelmedet; és tűz emészti meg ellenségeidet.
Ézs 26: 12 Uram! Te adsz nékünk békességet, hisz minden dolgainkat megcselekedted értünk.
Ézs 26: 13 Uram! mi Istenünk! urak parancsoltak nékünk kívüled; de általad dicsőítjük neved!
Ézs 26: 14 A meghaltak nem élnek, az árnyak nem kelnek föl: ezért látogatád meg és vesztéd el őket, és eltörléd emlékezetöket.
Ézs 26: 15 Megszaporítád e népet, Uram! megszaporítád e népet, magadat megdicsőítéd, kiterjesztetted a földnek minden határait.
Ézs 26: 16 Oh Uram! a szorongásban kerestek Téged, és halk imádságot mondtanak, mikor rajtuk volt ostorod.
Ézs 26: 17 Miként a terhes asszony, aki közel a szűléshez, vajudik, felkiált fájdalmiban, előtted olyanok voltunk, Uram!
Ézs 26: 18 Mint terhesek vajudtunk, de csak szelet szűltünk: szabadulása nem lőn e földnek, és nem hulltak el a föld kerekségének lakói.
Ézs 26: 19 Megelevenednek halottaid és holttesteim fölkelnek: serkenjetek föl és énekeljetek, a kik a porban lakoztok, mert harmatod az élet harmata, és visszaadja a föld az árnyakat!
Ézs 26: 20 Menj be népem, menj be szobáidba, és zárd be ajtóidat utánad, és rejtsd el magad rövid szempillantásig, míg elmúlik a bús harag!
Ézs 26: 21 Mert ímé az Úr kijő helyéről, hogy meglátogassa a föld lakóinak álnokságát, s felmutatja a föld a vért, és el nem fedi megöletteit többé!
Ézs 27: 1 Ama napon meglátogatja az Úr kemény, nagy és erős kardjával Leviatánt, a futó kígyót, Leviatánt, a keringő kígyót, és megöli a sárkányt, mely a tengerben van.
Ézs 27: 2 Ama napon a színború szőlőről énekeljetek:
Ézs 27: 3 Én, az Úr, őrízem azt, minden szempillantásban öntözöm, hogy senki meg ne látogassa, éjjel-nappal megőrzöm azt;
Ézs 27: 4 Nincsen haragom, de ha tövis és gaz jő elém, csatára megyek ellene, és meggyújtom azt mind együtt;
Ézs 27: 5 Avagy fogja meg erősségemet, kössön békét velem, békét kössön velem!
Ézs 27: 6 Jövendőben Jákób meggyökerezik, virágzik és virul Izráel, és betöltik a földnek színét gyümölcscsel.
Ézs 27: 7 Avagy az őt verőnek verése szerint verte őt? vagy ellenségei megöletteinek megölése szerint öletett-é meg?
Ézs 27: 8 Mérték szerint ítélted őt, midőn elvetetted! Reájok fútt kemény lehelletével a keleti szél napján.
Ézs 27: 9 Ezért így tisztíttatik el a Jákób hamissága, és épen ez a gyümölcse bűne elvételének, hogy olyanná teszi az oltárnak minden kövét, minők a széttört mészkövek: nem kelnek fel többé a berkek és naposzlopok!
Ézs 27: 10 Mert az erős város magánosan álland, üres és elhagyott hely, miként a puszta, ott legel a borjú és ott hever, és megemészti annak ágait.
Ézs 27: 11 És ha megszáradnak gallyai, összetöretnek, az asszonyok előjövén, megégetik azokat; mert értelem nélkül való e nép, ezért nem könyörül meg rajta Teremtője, és nem kegyelmez néki alkotója.
Ézs 27: 12 És lesz ama napon: cséplést tart az Úr az Eufrátes folyóvizétől Égyiptom patakjáig, és ti egyenként összeszedettek, Izráel fiai.
Ézs 27: 13 És lesz ama napon: megfújják a nagy kürtöt, és eljőnek, a kik elvesztek Assiria földében és a kik kiűzettek Égyiptom földébe, és leborulnak az Úr előtt a szent hegyen, Jeruzsálemben.
Ézs 28: 1 Jaj Efraim részegei kevély koronájának és dicsőséges ékessége hervadó virágának, mely a bortól megverettek kövér völgye fején van.
Ézs 28: 2 Ímé, egy erős és hatalmas [jő] az Úrtól, mint jégfergeteg, veszedelmes szélvész, mint özönlő erős vizeknek áradása: földhöz veri kezével azt!
Ézs 28: 3 Lábbal tapodtatik meg Efraim részegeinek kevély koronája,
Ézs 28: 4 És úgy jár dicsőséges ékességének hervadó virága, a mely a kövér völgynek fején van, mint a korai füge a gyümölcsszedés előtt, a melyet mihelyt valaki meglát, alig veszi kezébe, lenyeli.
Ézs 28: 5 Ama napon a seregek Ura lesz ékes koronája és dicsőséges koszorúja népe maradékának;
Ézs 28: 6 És ítéletnek lelke annak, aki az ítélőszékben ül, és erősség azoknak, a kik visszanyomják a kapuig az ellenséget.
Ézs 28: 7 De ezek is tántorognak a bor miatt, és szédülnek a részegítő italtól: pap és próféta tántorog részegítő ital miatt, a bor elnyelte őket, szédülnek a részegítő ital miatt, tántorognak a jövendőlátásban, és inognak az ítéletmondásban;
Ézs 28: 8 Mert minden asztal telve undok okádással, úgy hogy hely sincs a nélkül.
Ézs 28: 9 Kit tanít tudományra? A tanítást kivel érteti meg? A tejtől elszakasztottakkal-é és a csecstől elválasztottakkal-é?
Ézs 28: 10 Mivel parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi.
Ézs 28: 11 Ezért dadogó ajakkal és idegen nyelven fog szólni e néphez,
Ézs 28: 12 Ő, aki ezt mondá nékik: Ez a nyugalom, hogy nyugtassátok meg a megfáradottat, és ez a pihenés! És nem akarták hallani!
Ézs 28: 13 És lőn nékik az Úr beszéde parancsra új parancs, parancsra új parancs, szabályra új szabály, szabályra új szabály; itt egy kicsi, ott egy kicsi; hogy járjanak és hátra essenek és összetöressenek és tőrbe jussanak és megfogassanak!
Ézs 28: 14 Ezért halljátok az Úrnak beszédét, csúfoló férfiak, a kik uralkodtok e népen, a mely Jeruzsálemben lakik.
Ézs 28: 15 Mert így szóltok: Frigyet kötöttünk a halállal, a sírral meg szövetséget csináltunk; az ostorozó áradat ha jő, nem ér el minket; mert a hazugságot választók oltalmunkul, és csalásba rejtezénk el!
Ézs 28: 16 Ezért így szól az Úr Isten: Ímé, Sionban egy követ tettem le, egy próbakövet, drága szegletkövet, erős alappal, aki [benne] hisz, az nem fut!
Ézs 28: 17 És a jogosságot mérőkötéllé tevém, és az igazságot színlelővé, és jég söpri el a hazugság oltalmát, és vizek ragadják el a rejteket.
Ézs 28: 18 És eltöröltetik a halállal való frigyetek, és a sírral való szövetségtek meg nem áll; az ostorozó áradat ha eljő, eltapod titeket,
Ézs 28: 19 S a hányszor eljő, elragad titeket; mert minden reggel eljő, nappal és éjszaka; borzalom megértetni e tanítást;
Ézs 28: 20 Mert rövid lesz az ágy, hogy benne kinyujtózhassék, és a takaró szűk lesz az elrejtőzéskor.
Ézs 28: 21 Mert mint a Perázim hegyén, felkel az Úr, és mint Gibeon völgyében, megharagszik, hogy megtegye munkáját, a mely szokatlan lesz, és hogy cselekedje dolgát a mely hallatlan lesz.
Ézs 28: 22 És most ne csúfolódjatok, hogy köteleitek szorosabbak ne legyenek; mert elvégzett pusztítást hallottam az Úrtól, a seregek Urától, az egész föld felett.
Ézs 28: 23 Vegyétek füleitekbe és halljátok szavam`, figyeljetek és hallgassátok beszédem`!
Ézs 28: 24 Hát mindig szánt-é a szántó, hogy vessen, és barázdálja és boronálja-é földét?
Ézs 28: 25 Nemde, mikor elegyengette színét, hint fekete köményt, és szór illatos köményt, s vet sorban búzát és árpát a kijelölt földbe, és tönkölyt a szélére?
Ézs 28: 26 Így szoktatá őt rendre és tanítá Istene.
Ézs 28: 27 Mert nem cséplő szánkával csépelik a fekete köményt, és nem szekér kerekével tapodják az illatos köményt; a fekete köményt bottal verik ki, és az illatost pálczával;
Ézs 28: 28 A búzát csépelik; de nem örökre csépli azt, és bár hajtja rajta szekere kerekét és lovait, de szét nem töreti.
Ézs 28: 29 Ez is a seregek Urától származott: Ő ád csodás tanácsot és nagyságos bölcseséget!
Ézs 29: 1 Jaj Árielnek, Árielnek, a városnak, a hol Dávid lakott! Esztendőt esztendőhöz adjatok, és forogjanak az ünnepek!
Ézs 29: 2 És én megszorítom Árielt, és lesz fájdalom és siralom, és lesz nékem, mint Áriel.
Ézs 29: 3 Körülveszlek táborral, és bezárlak tornyokkal, és erősségeket állatok ellened.
Ézs 29: 4 És megaláztatván, a földből szólsz és porból morog beszéded, szavad olyan lesz, mint halottidézőé, a földből, és porból sipog beszéded.
Ézs 29: 5 Ellenségidnek sokasága olyan lesz, mint az apró por, és mint a repülő polyva az erőszakosok sokasága, és lesz hamar és hirtelen.
Ézs 29: 6 A seregek Urától látogattatik meg, mennydörgéssel, földindulással, nagy zúgással, forgószéllel, viharral és emésztő tűzi lánggal;
Ézs 29: 7 Mint éjjeli álomlátás, olyan lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Áriel ellen, s a kik hadakoznak ellene és vára ellen, és őt megszorítják.
Ézs 29: 8 És lesz, mint mikor álmodik az éhező, és ímé eszik, és midőn fölserken, üres a hasa, és mint mikor álmodik a szomjazó, és ímé iszik, és midőn fölserken, ímé szomjas és lelke eped: így lesz minden pogányoknak sokasága, a kik hadakoznak Sion hegye ellen.
Ézs 29: 9 Ámuljatok és bámuljatok, vakítsátok magatokat és megvakultok! részegek, de nem bortól, tántorognak, de nem részegítő italtól.
Ézs 29: 10 Mert rátok önté az Úr a mély álomnak lelkét, és bezárta szemeiteket, a prófétákat, és fejeiteket, a nézőket befedezte;
Ézs 29: 11 És lesz mind e látás néktek, mintegy bepecsételtetett írás beszédei, a melyet oda adnak egy írástudónak, mondván: Olvasd, kérlek, és ő szól: Nem tudom, mert bepecsételtetett.
Ézs 29: 12 És ha e levelet annak adják, aki nem tud írást, mondván: Olvasd el, kérlek! ő így szól: Nem tudok írást.
Ézs 29: 13 És szólt az Úr: Mivel e nép szájjal közelget [hozzám,] és csak ajkaival tisztel engem, szíve pedig távol van tőlem, úgy hogy irántam való félelmök betanított emberi parancsolat lőn:
Ézs 29: 14 Ezért én is csodásan cselekszem ismét e néppel, nagyon csodálatosan, és bölcseinek bölcsesége elvész, és értelmeseinek értelme eltűnik.
Ézs 29: 15 Jaj azoknak, a kik az Úrtól mélységesen elrejtik tanácsukat, és a kik a sötétségben szoktak cselekedni, mondván: Ki lát minket és ki ismer minket?
Ézs 29: 16 Mily együgyűek vagytok! Avagy a fazekas olyan, mint az agyag, hogy így szóljon a csinálmány csinálójának: Nem csinált engem! és az alkotmány ezt mondja alkotójának: Értelmetlen!
Ézs 29: 17 Nemde kevés idő multán a Libánon termőfölddé lesz, és a termőföld erdőnek tartatik?
Ézs 29: 18 És meghallják ama napon a siketek az írás beszédeit, és a homályból és sötétből a vakoknak szemei látni fognak.
Ézs 29: 19 És nagy örömük lesz a szenvedőknek az Úrban, és a szegény emberek vígadnak Izráel Szentjében.
Ézs 29: 20 Mert a kegyetlen elveszett, és a csúfoló elpusztult, és kivágattak a hamisságnak minden őrei,
Ézs 29: 21 Kik az embert elítélik egy szóért, és tőrt vetnek annak, aki őket a kapuban megfeddi, és elejtik csalárdul az igazat.
Ézs 29: 22 Ezért így szól az Úr Jákób házáról, Ő, aki megváltá Ábrahámot: Nem szégyenül meg többé Jákób, és nem sáppad meg többé az ő orczája.
Ézs 29: 23 Ha látni fogják gyermekei kezeim munkáját közöttük, megszentelik nevemet, megszentelik Jákób Szentjét, és félik Izráel Istenét.
Ézs 29: 24 És megismerik a tévelygő lelkűek az értelmet, és a kik zúgolódnak, tanulságot tanulnak.
Ézs 30: 1 Jaj a pártos fiaknak, így szól az Úr, a kik tervet visznek véghez nélkülem, és szövetséget kötnek, de nem lelkem által, hogy bűnre bűnt halmozzanak!
Ézs 30: 2 A kik Égyiptomba szállanak alá, és számat nem kérdezik meg, hogy meneküljenek a Faraónak oltalmába, és Égyiptom árnyékába rejtőzködjenek.
Ézs 30: 3 És lesz néktek a Faraó oltalma szégyentekre, és az elrejtőzködés Égyiptom árnyékában gyalázatotokra.
Ézs 30: 4 Mert már Zoánban voltak fejedelmei, és követei Hánesig érkezének.
Ézs 30: 5 Megszégyenülnek mind a nép miatt, a mely nem használ nékik, a mely nem segít és nem használ, sőt szégyenökre és gyalázatukra lesz!
Ézs 30: 6 Jövendölés dél barma ellen: A nyomor és szorongatás földén keresztül, a honnan nőstény és hím oroszlán és viperák és szárnyas sárkányok [jőnek ki;] viszik szamárcsikók hátán gazdagságukat, és a tevéknek púpján kincsöket a népnek, a mely pedig nem használ.
Ézs 30: 7 Hitvány és üres Égyiptom segítsége, ezért nevezem őt nagyszájúnak, aki veszteg ül,
Ézs 30: 8 Most menj, írd ezt táblára nálok, és jegyezd föl könyvbe ezt, hogy megmaradjon az utolsó napra bizonyságul örökre.
Ézs 30: 9 Mert pártütő nép ez, [apát] megtagadó fiak, fiak, kik nem akarják hallani az Úr törvényét;
Ézs 30: 10 Kik ezt mondják a látóknak: Ne lássatok; és a prófétáknak: Ne prófétáljatok nékünk igazat, beszéljetek kedvünk szerint valókat, prófétáljatok csalárdságokat!
Ézs 30: 11 Hagyjátok el az útat, térjetek le [már] ez ösvényről, vigyétek el előlünk Izráelnek Szentjét!
Ézs 30: 12 Azért így szól Izráel Szentje: Mivel megútáltátok e beszédet, és bíztok a nyomorgatásban és a hamisságban, és ezekre támaszkodtok:
Ézs 30: 13 Azért e bűn olyan lesz tinéktek, mint a leesendő falhasadék, a mely már kiáll a magas kőfalon, a melynek aztán nagy hirtelen jő el romlása;
Ézs 30: 14 És romlása olyan lesz, mint a fazekasok edényének romlása, a mely kimélés nélkül eltöretik, és nem találni töredéki közt oly cserepet, a melyen tűzhelyről tüzet lehetne vinni, avagy vizet meríteni a tócsából.
Ézs 30: 15 Mert így szól az Úr Isten, Izráelnek Szentje: Megtérve és megnyugodva megmaradhattatok volna; csöndességben és reménységben erősségtek lett volna; de ti nem akarátok;
Ézs 30: 16 Hanem ezt mondátok: Nem, sőt lóra ülvén, futunk; ezért futnotok kell; és gyors paripán elvágtatunk; ezért gyorsak lesznek üldözőitek.
Ézs 30: 17 Ezer [fut] egynek riasztására, ötnek riasztására [mind] elfuttok, mígnem úgy maradtok, mint egy szál fenyő a hegytetőn, mint egy zászló a halmon.
Ézs 30: 18 S azért vár az Úr, hogy könyörüljön rajtatok, és azért felséges ő, hogy megkegyelmezzen néktek, mert az ítélet Istene az Úr; boldogok mindazok, a kik Őt szolgálják.
Ézs 30: 19 Mert te nép, mely Sionon Jeruzsálemben lakol, nem fogsz te sírni többé, bizton könyörül rajtad Ő kiáltásod szavára, mihelyt meghallja, megfelel néked;
Ézs 30: 20 És ad néktek az Úr kenyeret a keserűségben, és a nyomorban vizet, és nem kell többé elrejtőzködniök tanítóidnak, hanem szemeid tanítóidra néznek!
Ézs 30: 21 És füleid meghallják a kiáltó szót mögötted: ez az út, ezen járjatok; ha jobbra és ha balra elhajoltok.
Ézs 30: 22 És megútáljátok megezüstözött bálványaitokat és megaranyozott képeiteket; kiszórod őket, mint az undokságot: ki innen! szólsz nékik.
Ézs 30: 23 És ad esőt a magra, a melylyel a földet beveted, és a kenyér, a föld termése, bő és tápláló lesz, és széles mezőn legelnek nyájaid ama napon.
Ézs 30: 24 A barmok és a szamarak, a melyek a földet szántják, sózott abrakkal élnek, a melyet megszórtak lapáttal és villával.
Ézs 30: 25 És lesznek minden magas hegyen és emelkedettebb halmon patakok, folyamok a nagy öldöklés napján, mikor a tornyok leomlanak.
Ézs 30: 26 És a holdnak fénye olyan lesz, mint a napnak fénye, és a napnak fénye hétszer nagyobb lesz, olyan, mint hét napnak napfénye; ama napon, a melyen az Úr beköti népe romlását, és vereségének sebét meggyógyítja!
Ézs 30: 27 Ímé, az Úr neve jő messziről, haragja ég és sötét gomolygó füstje; ajkai rakvák haraggal, és nyelve, mint emésztő tűz!
Ézs 30: 28 Lehellete, mint megáradott patak, a mely torkig ér, hogy megrostálja a népeket pusztulás rostájában, és tévelygés zabláját [vesse] a népségek szájába.
Ézs 30: 29 És fölzendül éneketek, mint a szent ünnepnek éjszakáján, és örvendez szívetek, mint azé, aki sípolva megy az Úr hegyére, Izráel kőszálához.
Ézs 30: 30 És megzendíti az Úr dicsőséges szavát, karjának lesujtását megmutatja megbúsult haragjában és emésztő tűz lángjában, vízáradással, zivatarral és jégeső kövével.
Ézs 30: 31 Mert az Úrnak szavától megretten Assiria, veri azt akkor vesszővel;
Ézs 30: 32 És a büntető vessző minden sujtását, a melyet az Úr mérend reá, dobokkal és cziterákkal [fogjátok kisérni, és] Ő [kezét fel-]felemelvén, harczol ellene.
Ézs 30: 33 Mert készen van a szörnyű tűzhely régen, készen áll az már a királynak is, mélyen és szélesen csinálta azt, máglyájában tűz és fa bőven; az Úr fuvallata gyújtja meg azt, mint kénköves patak.
Ézs 31: 1 Jaj nékik, a kik Égyiptomba mennek segítségért, lovakra támaszkodnak, és a szekerek sokaságában bíznak, és a nagyon erős lovagokban; és nem néznek Izráelnek Szentjére, és az Urat nem keresik.
Ézs 31: 2 De Ő is bölcs, és hoz veszedelmet, és beszédeit nem változtatja meg; hanem fölkel a gonoszoknak háza ellen és a bűnt cselekvők segítsége ellen.
Ézs 31: 3 Hiszen Égyiptom ember és nem Isten, és lovai hús és nem lélek, és ha az Úr kinyújtja kezét, megtántorodik a segítő, és elesik a megsegített, és együtt mind elvesznek.
Ézs 31: 4 Mert így szólott az Úr hozzám: A mint mormol az oroszlán és az oroszlánkölyök zsákmánya mellett, a mely ellen összehívatnak a pásztorok sereggel, és szavoktól ő meg nem retten, és meg nem ijed sokaságuktól: így száll alá a seregek Ura, hogy hadakozzék a Sion hegyén és halmán!
Ézs 31: 5 Mint repeső madarak, úgy oltalmazza a seregek Ura Jeruzsálemet, oltalmazván megszabadítja, kimélvén megmenti.
Ézs 31: 6 Térjetek vissza [hát] hozzá, a kitől oly nagyon elpártolátok, Izráelnek fiai!
Ézs 31: 7 Mivel ama napon megveti mindenki ezüst bálványait és arany bálványait, a melyeket kezeitek csináltak néktek bűnre.
Ézs 31: 8 És elesik Assiria, nem férfiú kardjától, és nem ember kardja emészti meg azt; és fut egy kard előtt, és ifjai adófizetők lesznek;
Ézs 31: 9 És kőszála félelem miatt menekül, és a zászlótól fejedelmei elfutnak, szól az Úr, a kinek tüze Sionban van, és kemenczéje Jeruzsálemben.
Ézs 32: 1 Ímé, igazság szerint uralkodik a király, és a fejedelmek fők lesznek az ítélettételben;
Ézs 32: 2 Olyan lesz mindegyik, mint a rejtek szél ellen, mint oltalom zivatar ellen, mint patakok száraz vidéken, mint nagy kőszál árnyéka a szomjúhozó földön.
Ézs 32: 3 És nem lesznek zárva többé a látóknak szemei, és a hallók fülei figyelmeznek;
Ézs 32: 4 A hebehurgyák szíve ismerni tanul, és a dadogóknak nyelve gyorsan és világosan szól.
Ézs 32: 5 Nem nevezik a bolondot többé nemesnek, és a csalárdot sem hívják nagylelkűnek.
Ézs 32: 6 Mert a bolond [csak] bolondot beszél, és az ő szíve hamisságot forral, hogy istentelenséget cselekedjék, és szóljon az Úr ellen tévelygést, hogy az éhező lelkét éhen hagyja, és a szomjazó italát elvegye.
Ézs 32: 7 A csalárdnak eszközei csalárdok, ő álnokságot tervel, hogy elveszesse az alázatosokat hazug beszéddel, ha a szegény igazat szólna is.
Ézs 32: 8 De a nemes nemes dolgokat tervel, és a nemes dolgokban meg is marad.
Ézs 32: 9 Ti gondtalan asszonyok, keljetek fel, halljátok szavam`, és ti elbizakodott leányzók, vegyétek füleitekbe beszédem`!
Ézs 32: 10 Kevés idő multán megháborodtok ti elbizakodottak, mert elvész a szüret, és gyümölcsszedés sem lesz.
Ézs 32: 11 Reszkessetek, ti gondtalanok, rettenjetek meg, ti elbizakodottak; vetkezzetek mezítelenre és övezzétek fel ágyékaitokat gyászruhával.
Ézs 32: 12 Gyászolják az emlőket, a szép mezőket, a termő szőlőtőket.
Ézs 32: 13 Népemnek földét tüske, tövis verte fel, és az örvendő városnak minden öröm-házait;
Ézs 32: 14 A paloták elhagyatvák, a város zaja elnémult, torony és bástya barlangokká lettek örökre, hol a vadszamár kedvére él, a nyájak meg legelnek.
Ézs 32: 15 Míglen kiöntetik reánk a lélek a magasból, és lészen a puszta termőfölddé, és a termőföld erdőnek tartatik;
Ézs 32: 16 És lakozik a pusztában jogosság, és igazság fog ülni a termőföldön;
Ézs 32: 17 És lesz az igazság műve békesség, és az igazság gyümölcse nyugalom és biztonság mindörökké.
Ézs 32: 18 Népem békesség hajlékában lakozik, biztonság sátraiban, gondtalan nyugalomban.
Ézs 32: 19 De jégeső hull és megdől az erdő, és a város elsülyedve elsülyed!
Ézs 32: 20 Oh boldogok ti, a kik minden vizek mellett vettek, és szabadon eresztitek a barmok és szamarak lábait!
Ézs 33: 1 Jaj néked pusztító és el nem pusztított, te csalárd, a kit még meg nem csaltak! Ha bevégzed a pusztítást, el fogsz pusztíttatni; ha készen leszel csalárdságoddal, téged fognak megcsalni.
Ézs 33: 2 Uram, könyörülj rajtunk! Téged várunk; légy karjuk reggelenként, és szabadítónk a szorongatásnak idején!
Ézs 33: 3 Egy zendülő szózattól elfutnak a népek; ha te felemelkedel, elszélednek a népségek.
Ézs 33: 4 És elpusztítják zsákmánytokat sáska pusztításával, szöcske-ugrással ugrálnak reá.
Ézs 33: 5 Felmagasztaltatott az Úr, mert magasságban lakozik, betölté Siont ítélettel és igazsággal.
Ézs 33: 6 És békés lesz a te időd, gazdag boldogságban, bölcseségben és tudományban; az Úr félelme lesz kincse.
Ézs 33: 7 Ímé, erőseik ott künn kiáltanak, a békesség követei keservesen sírnak.
Ézs 33: 8 Puszták az ösvények, megszünt az úton járó; megszegte a frigyet, lenézte a városokat, nem gondolt az emberrel!
Ézs 33: 9 Sírt, meghervadt a föld, a Libánon megszégyenült, ellankadt; olyan lett Sáron, mint egy puszta, és lombtalan Básán és Karmel.
Ézs 33: 10 Most fölkelek, így szól az Úr, most föltámadok, most fölemelkedem!
Ézs 33: 11 Fogantok szalmát, szültök polyvát, dühötök tűz, megemészt titeket.
Ézs 33: 12 A népek égetett mészszé lesznek, levágott tövisekké; tűzben hamvadnak el.
Ézs 33: 13 Halljátok meg távol valók, a mit cselekedtem, és tudjátok meg közel valók az én hatalmamat!
Ézs 33: 14 Megrettentek a bűnösök Sionban, félelem fogja el a gazokat: ki lakhatik közülünk megemésztő tűzzel, ki lakhatik közülünk örök hőséggel?
Ézs 33: 15 aki igazságban jár és egyenesen beszél, a ki megveti a zsarolt nyereséget, aki kezeit rázván, nem vesz ajándékot, aki fülét bedugja, hogy véres tervet ne halljon, és szemeit befogja, hogy gonoszt ne lásson:
Ézs 33: 16 Az magasságban lakozik, kőszálak csúcsa a bástyája, kenyerét megkapja, vize el nem fogy.
Ézs 33: 17 A királyt ékességében látják szemeid; látnak széles országot.
Ézs 33: 18 Szíved elgondolja a [mult] félelmét: hol az író, hol a mérlegelő, hol a tornyok összeírója?
Ézs 33: 19 A gőgös népet nem látod, a homályos, érthetetlen ajkú népet, dadogó nyelve meg nem érthető.
Ézs 33: 20 Lássad Siont, ünnepeinknek városát, szemeid nézzék Jeruzsálemet, mint nyugalom hajlékát, mint sátort, mely nem vándorol, melynek szegei sohaki nem húzatnak, s kötelei soha el nem szakadnak;
Ézs 33: 21 Sőt az Úr, a dicsőséges lesz ott nékünk folyók és széles vizek gyanánt, a melyekbe nem jő evezős hajó, és nehéz gálya rajtok át nem megy.
Ézs 33: 22 Mert az Úr a mi bíránk, az Úr a mi vezérünk, az Úr a mi királyunk, Ő tart meg minket!
Ézs 33: 23 Megtágultak köteleid, árbóczfájok alapját nem tartják erősen, vitorlát nem feszítenek: akkor sok rablott prédát osztanak, [még] a sánták [is] zsákmányt vetnek.
Ézs 33: 24 És nem mondja a lakos: beteg vagyok! a nép, a mely benne lakozik, bűnbocsánatot nyer.
Ézs 34: 1 Jőjjetek népek és halljátok, nemzetségek figyeljetek, hallja a föld és teljessége, e föld kereksége és minden szülöttei.
Ézs 34: 2 Mert haragszik az Úr minden népekre, és megbúsult minden ő seregökre; megátkozá, halálra adta őket.
Ézs 34: 3 Megöltjeik temetetlen maradnak, hulláik bűze felszáll, és hegyek olvadnak meg vérök miatt.
Ézs 34: 4 Elporhad az ég minden serege, és az ég mint írás egybehajtatik, és minden serege lehull, miként lehull a szőlő levele és a fügefáról a hervadó lomb.
Ézs 34: 5 Mert megrészegült fegyverem az égben, és ímé leszáll Edomra, átkom népére, ítéletre.
Ézs 34: 6 Az Úr fegyvere telve vérrel, megrakva kövérrel, bárányoknak és bakoknak vérével, a kosoknak vesekövérével; mert áldozatja lesz az Úrnak Boczrában, és nagy öldöklés Edom földén.
Ézs 34: 7 Elhullnak a bivalyok is velök, és a tulkok a bikákkal, és megrészegedik földük vértől, és poruk borítva lesz kövérrel.
Ézs 34: 8 Mert bosszúállás napja ez az Úrnak, a megfizetés esztendeje Sionnak ügyéért.
Ézs 34: 9 És változnak patakjai szurokká, és pora kénkővé, és lészen földe égő szurokká.
Ézs 34: 10 Éjjel és nappal el nem alszik, örökre fölgomolyog füstje, nemzetségről nemzetségre pusztán marad, soha örökké senki át nem megy rajta;
Ézs 34: 11 És örökségül bírándja azt ökörbika, sündisznó; és gém és holló lakja azt, és fölvonják rá a pusztaság mérőkötelét és a semmiségnek köveit.
Ézs 34: 12 Nemesei nem választanak többé királyt, és minden fejedelmei semmivé lesznek.
Ézs 34: 13 És fölveri palotáit tövis, csalán és bogács a bástyáit, és lesz sakálok hajléka és struczok udvara.
Ézs 34: 14 És találkozik vadmacska a vadebbel, és a kisértet társára talál, csak ott nyugszik meg az éji boszorkány és [ott] lel nyughelyet magának.
Ézs 34: 15 Oda rak fészket a bagoly és tojik és ül tojáson és költ árnyékában, csak ott gyűlnek együvé a sasok!
Ézs 34: 16 Keressétek meg majd az Úr könyvében, és olvassátok: ezeknek egy hijjok sem lesz, egyik a másiktól el nem marad; mert az Ő szája parancsolta, és az Ő lelke gyűjté össze őket!
Ézs 34: 17 Ő vetett sorsot köztök, és keze osztá ki azt nékik mérőkötéllel; örökre bírni fogják azt, nemzetségről nemzetségre lakoznak abban.
Ézs 35: 1 Örvend a puszta és a kietlen [hely,] örül a pusztaság és virul mint őszike.
Ézs 35: 2 Virulva virul és örvend ujjongva, a Libánon dicsősége adatott néki, Karmel és Sáron ékessége; meglátják ők az Úrnak dicsőségét, Istenünk ékességét.
Ézs 35: 3 Erősítsétek a lankadt kezeket, és szilárdítsátok a tántorgó térdeket.
Ézs 35: 4 Mondjátok a remegő szívűeknek: legyetek erősek, ne féljetek! Ímé, Istenetek bosszúra jő, az Isten, aki megfizet, Ő jő, és megszabadít titeket!
Ézs 35: 5 Akkor a vakok szemei megnyílnak, és a süketek fülei megnyittatnak,
Ézs 35: 6 Akkor ugrándoz, mint szarvas a sánta, és ujjong a néma nyelve, mert a pusztában víz fakad, és patakok a kietlenben.
Ézs 35: 7 És tóvá lesz a délibáb, és a szomjú föld vizek forrásivá; a sakálok lakhelyén, a hol feküsznek, fű, nád és káka [terem.]
Ézs 35: 8 És lesz ott ösvény és út, és szentség útának hívatik: tisztátalan nem megy át rajta; hisz csak az övék az; aki ez úton jár, még a bolond se téved el;
Ézs 35: 9 Nem lesz ott oroszlán, és a kegyetlen vad nem jő fel reá, nem is található ott, hanem a megváltottak járnak rajta!
Ézs 35: 10 Hisz az Úr megváltottai megtérnek, és ujjongás között Sionba jönnek; és örök öröm fejökön, vígasságot és örömöt találnak; és eltűnik fájdalom és sóhaj.
Ézs 36: 1 És lőn Ezékiás király tizennegyedik esztendejében, feljöve Szanhérib assir király Júdának minden erős városai ellen, és azokat megvevé.
Ézs 36: 2 És elküldé Assiria királya Rabsakét Lákisból Jeruzsálembe, Ezékiás királyhoz nagy sereggel, ki is megállt a felső tó folyásánál, a ruhamosók mezejének útján.
Ézs 36: 3 És kijöve hozzá Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák Asáfnak fia az emlékíró.
Ézs 36: 4 És mondá nékik Rabsaké: Mondjátok meg kérlek Ezékiásnak, így szól a nagy király, Assiria királya: Micsoda bizodalom ez, melyre támaszkodol?
Ézs 36: 5 Azt mondom, hogy csak szóbeszéd az, hogy ész és erő van [nálatok] a háborúhoz; no hát kiben bízol, hogy ellenem feltámadál?
Ézs 36: 6 Ímé te e megtört nádszálban bízol, Égyiptomban, melyre aki támaszkodik, tenyerébe megy és átfúrja azt; ilyen a Faraó, Égyiptomnak királya, minden benne bízóknak.
Ézs 36: 7 És ha azt mondod nékem: az Úrban, a mi Istenünkben bízunk: vajjon nem Ő- é az, a kinek magaslatait és oltárait elrontotta Ezékiás, és ezt mondá Júdának és Jeruzsálemnek: Ez előtt az oltár előtt hajoljatok meg.
Ézs 36: 8 Most azért harczolj meg, kérlek, az én urammal, az assir királylyal, és adok néked két ezer lovat, ha ugyan tudsz lovagokat ültetni reájok.
Ézs 36: 9 Miképen állasz ellene egyetlen helytartónak is, aki legkisebb az uram szolgái közt? De hisz Égyiptomban van bizalmad, a szekerekért és lovagokért.
Ézs 36: 10 És most [talán] az Úr nélkül jöttem én e földre, hogy elpusztítsam azt? Az Úr mondá nékem: Menj a földre, és pusztítsd el azt!
Ézs 36: 11 És mondá Eljákim és Sebna és Jóák Rabsakénak: Szólj, kérünk, szolgáidhoz arám nyelven, mert értjük azt, és ne zsidóul szólj hozzánk, e kőfalon levő nép füle hallatára.
Ézs 36: 12 És mondá Rabsaké: Avagy a te uradhoz, vagy te hozzád küldött engem az én uram, hogy ezeket elmondjam? és nem az emberekhez-é, a kik ülnek a kőfalon, hogy egyék ganéjokat és igyák vizeletöket veletek együtt?!
Ézs 36: 13 És odaálla Rabsaké, és kiálta felszóval zsidóul, és mondá: Halljátok a nagy királynak, Assiria királyának beszédit!
Ézs 36: 14 Ezt mondja a király: Meg ne csaljon benneteket Ezékiás, mert nem szabadíthat meg titeket.
Ézs 36: 15 És ne biztasson titeket Ezékiás az Úrral, mondván: Kétségtelen megszabadít az Úr minket, nem adatik e város az assiriai király kezébe!
Ézs 36: 16 Ezékiásra ne hallgassatok, mert azt mondja Assiria királya: Tegyetek velem szövetséget és jőjjetek ki hozzám, és akkor kiki ehetik szőlőjéből és az ő olajfájáról, és ihatja kútjának vizét.
Ézs 36: 17 Míg eljövök és elviszlek titeket oly földre, minő a ti földetek, gabona és must földére, kenyér és szőlő földére.
Ézs 36: 18 Rá ne szedjen titeket Ezékiás, mondván: Az Úr megszabadít minket! Avagy megszabadították-é a népek istenei, kiki az ő földét Assiria királyának kezéből?
Ézs 36: 19 Hol vannak Hamáth és Arphádnak istenei? hol Sefarvaimnak istenei? talán bizony megmentették Samariát kezemből?
Ézs 36: 20 Kicsoda e földek minden istenei között, aki megszabadította volna földét kezemből, hogy az Úr megszabadítsa Jeruzsálemet az én kezemből?
Ézs 36: 21 Ők pedig hallgatának, és egy szót sem feleltek, mert a király parancsolá így, mondván: Ne feleljetek néki!
Ézs 36: 22 Akkor elmenének Eljákim a Hilkiás fia az udvarnagy, és Sebna az íródeák, és Jóák Asáf fia az emlékíró, Ezékiáshoz meghasogatott ruhákban, és hírül adák néki a Rabsaké beszédeit.
Ézs 37: 1 És lőn, hogy meghallá Ezékiás, a király, meghasogatá ruháit, gyászba öltözött, és bement az Úr házába.
Ézs 37: 2 És elküldé Eljákimot az udvarnagyot, és Sebnát az íródeákot, és a papoknak gyászruhába öltözött véneit Ésaiáshoz, Ámós fiához, a prófétához.
Ézs 37: 3 Kik mondának néki: Így szól Ezékiás: nyomornak, büntetésnek és káromlásnak napja e nap, mert szülésig jutottak a fiak, és erő nincs a szüléshez!
Ézs 37: 4 Talán meghallja az Úr, a te Istened, a Rabsaké beszédeit, a kit elküldött az ő ura, az assiriai király, hogy káromolja az élő Istent, és szidalmazza azon beszédekkel, a melyeket hallott az Úr, a te Istened; és te könyörögj a maradékért, a mely megvan!
Ézs 37: 5 Így menének el Ezékiás király szolgái Ésaiáshoz.
Ézs 37: 6 És monda nékik Ésaiás: Így szóljatok uratoknak: ezt mondja az Úr: Ne félj a beszédektől, a melyeket hallottál, a melyekkel szidalmaztak engem az assiriai király szolgái.
Ézs 37: 7 Ímé, én oly lelket adok beléje, hogy hírt hallván, térjen vissza földére, és elejtem őt fegyver által az ő földében!
Ézs 37: 8 Rabsaké pedig visszatérvén, találá az assiriai királyt Libna ellen harczolni, mivel hallotta volt, hogy Lákistól elindult.
Ézs 37: 9 És meghallván Tirháka, Kús királya felől e hírt: eljött, hogy ellened harczoljon; ezt meghallván, követeket külde Ezékiáshoz, mondván:
Ézs 37: 10 Így szóljatok Ezékiáshoz, Júda királyához: Meg ne csaljon Istened, a kiben bízol, mondván: nem adatik Jeruzsálem az assiriai király kezébe!
Ézs 37: 11 Hiszen te hallottad, mit műveltek Assiria királyai minden országokkal, eltörölvén azokat, és te megszabadulnál?
Ézs 37: 12 Hát megszabadíták-é azokat a népek istenei, a melyeket eleim elpusztítának? Gózánt, Háránt, Resefet és Telassárban Eden fiait?
Ézs 37: 13 Hol van Hamáth királya és Arphádnak királya, Sefarvaim városának királya, Héna és Ivva?
Ézs 37: 14 És elvevé Ezékiás a levelet a követek kezéből, és olvasá azt, és felmenvén az Úr házába, kiterjeszté Ezékiás azt az Úr előtt.
Ézs 37: 15 És könyörge Ezékiás az Úrhoz, mondván:
Ézs 37: 16 Seregeknek Ura, Izráel Istene, ki a Kerubokon ülsz! Te, csak Te vagy a föld minden országainak Istene, Te teremtéd a mennyet és a földet.
Ézs 37: 17 Hajtsd ide Uram füledet és halljad, nyisd meg Uram szemeidet és lássad! Halld meg Szanhéribnek minden beszédit, a melyeket izent az élő Isten káromlására!
Ézs 37: 18 Bizony, Uram, Assiria királyai elpusztítottak minden országokat és azoknak földjét,
Ézs 37: 19 És isteneiket tűzbe veték, mert nem istenek voltak, hanem emberi kéznek csinálmánya, fa és kő; így veszthették el azokat.
Ézs 37: 20 És most Uram, mi Istenünk! szabadíts meg minket az ő kezéből, hogy megtudják a föld minden országai, hogy Te vagy, Uram, Isten egyedül.
Ézs 37: 21 És külde Ésaiás, Ámós fia Ezékiáshoz, mondván: Így szól az Úr, Izráel Istene: mivel hozzám könyörögtél Szanhérib miatt, Assiria királya miatt:
Ézs 37: 22 Ez a beszéd, a melyet az Úr felőle szól: Megútál téged, gúnyt űz belőled Sionnak szűz leánya, fejét rázza utánad Jeruzsálem leánya;
Ézs 37: 23 Kit káromoltál és szidalmazál, és ki ellen emeltél szót, hogy oly magasra látsz? Izráel Szentje ellen!
Ézs 37: 24 Szolgáid által megkáromlád az Urat, és ezt mondád: Temérdek szekeremmel fölmentem e hegyek magaslatára, a Libánon csúcsára, és kivágom magas czédrusait, válogatott cziprusait, és behatolok végső magaslatába [és] kertjének erdejébe!
Ézs 37: 25 Én ástam és vizet ittam, és kiszáraztom lábam talpával Égyiptom minden folyóit.
Ézs 37: 26 Hát nem hallottad-é, hogy régtől fogva én tevém ezt, az őskor napjaiban elvégzém ezt, és most előhozám, hogy puszta kőrakássá tégy erős városokat?!
Ézs 37: 27 És lakóik elájultak és megrendültek és megszégyenültek, [és] lőnek [mint] a mező füve és gyönge zöldség, és mint a virág a háztetőn, mint szárba nem indult vetés!
Ézs 37: 28 Ülésedet, kimentedet, bejöttödet tudom, és ellenem való haragodat.
Ézs 37: 29 Ellenem való haragodért, és mert kevélységed fülembe jutott, vetem orrodba horgomat és szádba zabolámat, és visszaviszlek az úton, a melyen jövél!
Ézs 37: 30 S ez legyen jelül néked: ez évben ugartermést esztek és a másik évben sarjut, és a harmadik évben vessetek, arassatok és szőlőt ültessetek, és egyétek gyümölcsét.
Ézs 37: 31 Júda házának maradványa pedig, a mely megszabadult, ismét gyökeret ver alul, és gyümölcsöt terem felül.
Ézs 37: 32 Mert Jeruzsálemből megy ki a maradék és a maradvány Sion hegyéről; a seregek Urának buzgó szerelme művelendi ezt!
Ézs 37: 33 Azért így szól az Úr Assiria királyáról: Nem jő be e városba, nyilat sem lő reá, és nem szállja meg paizszsal azt, és töltést sem készít ellene.
Ézs 37: 34 Az úton, a melyen jött, visszatér, de e városba be nem jő, azt mondja az Úr.
Ézs 37: 35 És megoltalmazom e várost, hogy megtartsam azt én magamért és szolgámért, Dávidért!
Ézs 37: 36 Akkor kijött az Úrnak angyala, és levágott az assir táborban száznyolczvanötezeret, és midőn reggel [az emberek] felköltek, ímé [azok] mindnyájan holt hullák valának!
Ézs 37: 37 Elindula azért és ment és visszatért Szanhérib, az assiriai király, és lakozék Ninivében.
Ézs 37: 38 És lőn, hogy mikor imádkozék, Nisróknak, az ő istenének templomában, fiai: Adramélek és Saréser levágák őt karddal; és ezek Ararát földére menekülvén, fia, Esárhaddon uralkodék helyette.
Ézs 38: 1 Azon napokban halálos betegségbe esék Ezékiás, és eljött hozzá Ésaiás Ámós fia, a próféta, és mondá néki: Ezt mondja az Úr: rendeld el házadat, mert meghalsz és meg nem gyógyulsz!
Ézs 38: 2 És Ezékiás arczczal a falnak fordulván, könyörge az Úrnak,
Ézs 38: 3 És monda: Oh Uram, emlékezzél meg arról, hogy én előtted jártam, igazságban és egész szívvel, és hogy a mi jó előtted, azt műveltem! és sírt Ezékiás keservesen.
Ézs 38: 4 És lőn az Úr beszéde Ésaiáshoz, mondván:
Ézs 38: 5 Menj el, és mondd Ezékiásnak: így szól az Úr, Dávidnak, atyádnak Istene: Hallottam imádságodat, láttam könyeidet, ímé, még napjaidhoz tizenöt esztendőt adok.
Ézs 38: 6 És az assiriai király kezéből megszabadítlak téged és e várost; megoltalmazom e várost!
Ézs 38: 7 Ez legyen jel néked az Úrtól, hogy teljesíti azt az Úr, a mit mondott:
Ézs 38: 8 Ímé, visszatérítem az árnyékot, azokon a fokokon, a melyeken az Akház napóráján a nap már átvonult, tíz fokkal; és visszatért az árnyék tíz fokkal azokon a fokokon, a melyeken már átvonult.
Ézs 38: 9 Ezékiásnak, Júda királyának följegyzése, mikor megbetegedett, és betegségéből fölgyógyult.
Ézs 38: 10 Én azt mondám: hát napjaimnak nyugalmában kell alászállanom a sír kapuihoz, megfosztva többi éveimtől!
Ézs 38: 11 Mondám: nem látom az Urat, az Urat az élők földében, nem szemlélek embert többé a nyugalom lakói közt.
Ézs 38: 12 [Por]sátorom lerontatik, és elmegy tőlem, mint a pásztor hajléka! Összehajtám, mint a takács, életemet; hiszen levágott a fonalról engem; reggeltől estig végzesz velem!
Ézs 38: 13 Reggelig nyugton vártam; mint oroszlán, úgy törte össze minden csontjaimat; reggeltől estig végzesz velem!
Ézs 38: 14 Mint a fecske és a daru, sipogtam, nyögtem mint a galamb, szemeim a magasságba meredtek: Uram! erőszak rajtam, szabadíts meg!
Ézs 38: 15 Mit mondjak? hogy szólott nékem és Ő azt meg is cselekedé! Nyugton élem le éveimet lelkem keserűsége után!
Ézs 38: 16 Oh Uram! ezek által él [minden!] és ezekben van teljességgel lelkem élete. Te meggyógyítasz és éltetsz engemet!
Ézs 38: 17 Ímé, áldásul volt nékem a nagy keserűség, és Te szeretettel kivontad lelkemet a pusztulásnak verméből, mert hátad mögé vetetted minden bűneimet!
Ézs 38: 18 Mert nem a sír dicsőít Téged, és nem a halál magasztal Téged, hűségedre nem a sírverembe szállók várnak!
Ézs 38: 19 Ki él, ki él, csak az dicsőít Téged, mint ma én! Az atya a fiaknak hirdeti hűségedet!
Ézs 38: 20 Az Úr szabadított meg engemet; azért énekeljük énekimet éltünk minden napjaiban az Úrnak házában!
Ézs 38: 21 Akkor mondá Ésaiás, hogy vegyenek egy fügekalácsot, és dörzsöljék rá a fekélyre, hogy meggyógyuljon.
Ézs 38: 22 És mondá Ezékiás: Mi lesz a jele, hogy fölmegyek az Úr házába?
Ézs 39: 1 Abban az időben levelet és ajándékot küldött a babilóniai király, Meródák Baladán, Baladán fia, Ezékiás királyhoz, mert hallotta, hogy beteg volt és meggyógyult.
Ézs 39: 2 És örvende rajtok Ezékiás, és megmutatá nékik tárházát, az ezüstöt, az aranyat, a fűszereket, a drága kenetet, s egész fegyvertárát, és mindent, a mi kincsei közt található volt. Semmi nem volt, a mit meg nem mutatott volna nékik Ezékiás házában és egész birodalmában.
Ézs 39: 3 És eljött Ésaiás, a próféta, Ezékiás királyhoz, és monda néki: Mit szólának ez emberek, és honnan jöttek te hozzád? És monda Ezékiás: Messze földről jöttek hozzám, Bábelből.
Ézs 39: 4 És monda: Mit látának házadban? És monda Ezékiás: Mindent láttak, a mi csak házamban van, semmi nincs, a mit meg nem mutattam volna nékik kincseim közül.
Ézs 39: 5 És monda Ésaiás Ezékiásnak: Halld a seregek Urának beszédét:
Ézs 39: 6 Ímé napok jőnek, és elvitetik, valami házadban van, és a mit csak e mai napig gyűjtöttek eleid, Bábelbe; nem marad semmi meg, ezt mondja az Úr!
Ézs 39: 7 És fiaid közül, a kik tőled származnak, a kiket te nemzesz, el fognak hurczolni, és lesznek komornyikok Bábel királyának palotájában.
Ézs 39: 8 Akkor monda Ezékiás Ésaiásnak: Jóságos az Úrnak beszéde, a melyet te szóltál! és monda: Csak napjaimban legyen béke és állandóság!
Ézs 40: 1 Vígasztaljátok, vígasztaljátok népemet, így szól Istenetek!
Ézs 40: 2 Szóljatok Jeruzsálem szívéhez, és hirdessétek néki, hogy vége van nyomorúságának, hogy bűne megbocsáttatott; hiszen kétszeresen sujtotta őt az Úr keze minden bűneiért.
Ézs 40: 3 Egy szó kiált: A pusztában készítsétek az Úrnak útát, ösvényt egyengessetek a kietlenben a mi Istenünknek!
Ézs 40: 4 Minden völgy fölemelkedjék, minden hegy és halom alászálljon, és legyen az egyenetlen egyenessé és a bérczek rónává.
Ézs 40: 5 És megjelenik az Úr dicsősége, és minden test látni fogja azt; mert az Úr szája szólt.
Ézs 40: 6 Szózat szól: Kiálts! és monda: Mit kiáltsak? Minden test fű, és minden szépsége, mint a mező virága!
Ézs 40: 7 Megszáradt a fű, elhullt a virág, ha az Úrnak szele fuvallt reá; bizony fű a nép.
Ézs 40: 8 Megszáradt a fű, elhullt a virág; de Istenünk beszéde mindörökre megmarad!
Ézs 40: 9 Magas hegyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem! emeld föl, ne félj! mondjad Júda városinak: Ímhol Istenetek!
Ézs 40: 10 Ímé, az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Ímé, jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte.
Ézs 40: 11 Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezeti.
Ézs 40: 12 Ki mérte meg markával a vizeket, és ki mértéklé az egeket arasszal, a föld porát ki foglalá mérczébe, és a hegyeket ki tette körtefontra, és a halmokat a mérlegserpenyőbe?
Ézs 40: 13 Kicsoda igazgatta az Úr lelkét, és ki oktatta Őt, mint tanácsosa?
Ézs 40: 14 Kivel tanácskozott, hogy felvilágosítsa Őt, és tanítsa Őt igazság ösvényére, és tanítsa ismeretre, és oktassa Őt az értelem útára?
Ézs 40: 15 Ím a népek, mint egy csöpp a vederben, és mint egy porszem a mérlegserpenyőben, olyanoknak tekintetnek; ímé a szigeteket mint kis port emeli föl!
Ézs 40: 16 És a Libánon nem elég a tűzre, és vada sem elég az áldozatra.
Ézs 40: 17 Minden népek semmik Ő előtte, a semmiségnél és ürességnél alábbvalóknak tartja.
Ézs 40: 18 És kihez hasonlítjátok az Istent, és minő képet készítetek Ő róla?
Ézs 40: 19 A bálványt a mester megönti, és az ötvös megaranyozza azt, és olvaszt ezüst lánczot [reá];
Ézs 40: 20 aki szegény [ily] áldozatra, oly fát választ, a mely meg nem rothad; okos mestert keres, hogy oly bálványt állítson, a mely nem ingadoz.
Ézs 40: 21 Hát nem tudjátok és nem hallottátok-é, hát nem hirdettetett néktek eleitől fogva, hát nem értettétek-é meg a föld fundamentomait?
Ézs 40: 22 Ki ül a föld kereksége fölött, a melynek lakói mint sáskák [előtte,] ki az egeket kiterjeszti mint egy kárpitot, és kifeszíti, mint a sátort, lakásra;
Ézs 40: 23 Ki a fejedelmeket semmivé teszi, és a föld biráit hiábavalókká változtatja;
Ézs 40: 24 Még alig plántáltattak, még alig vettetének el, alig vert gyökeret a földben törzsük, és Ő csak rájok fuvall, és kiszáradnak és őket, mint polyvát, forgószél ragadja el:
Ézs 40: 25 Kihez hasonlíttok hát engem, hogy hasonló volnék? szól a Szent.
Ézs 40: 26 Emeljétek föl a magasba szemeiteket, és lássátok meg, ki teremté azokat? Ő, aki kihozza seregöket szám szerint, mindnyáját nevén szólítja; nagy hatalma és erőssége miatt egyetlen híjok sincsen.
Ézs 40: 27 Miért mondod Jákób és szólsz ekként Izráel: Elrejtetett az én útam az Úrtól, és ügyemmel nem gondol Istenem?!
Ézs 40: 28 Hát nem tudod-é és nem hallottad-é, hogy örökkévaló Isten az Úr, a ki teremté a föld határait? nem fárad és nem lankad el; végére mehetetlen bölcsesége!
Ézs 40: 29 Erőt ad a megfáradottnak, és az erőtlen erejét megsokasítja.
Ézs 40: 30 Elfáradnak az ifjak és meglankadnak, megtántorodnak a legkülönbek is;
Ézs 40: 31 De a kik az Úrban bíznak, erejök megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk, futnak és nem lankadnak meg, járnak és nem fáradnak el!
Ézs 41: 1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és a népek vegyenek új erőt, közelgjenek, majd szóljanak, együtt hadd szálljunk perbe!
Ézs 41: 2 Ki támasztá fel [azt] keletről, a kit igazságban hív az ő lábához? A népeket kezébe adja és királyok felett uralkodóvá teszi, kardjával mint port szórja szét, mint repülő polyvát kézíve által!
Ézs 41: 3 Kergeti őket, békességgel vonul az úton, a melyen lábaival nem járt.
Ézs 41: 4 Ki tette és vitte végbe ezt? aki elhívja eleitől fogva a nemzetségeket: én, az Úr, az első és utolsókkal is az vagyok én!
Ézs 41: 5 Látták a szigetek és megrémülének, a földnek végei reszkettek, közelegtek és egybegyűltek.
Ézs 41: 6 Kiki társát segíti, és barátjának ezt mondja: Légy erős!
Ézs 41: 7 És bátorítja a mester az ötvöst, és a kalapácscsal simító azt, aki az ülőt veri; így szól a forrasztásról: jó az, és megerősíti szegekkel, hogy meg ne mozduljon.
Ézs 41: 8 De te Izráel, én szolgám, Jákób, a kit én elválasztottam, Ábrahámnak, az én barátomnak magva;
Ézs 41: 9 Te, a kit én a föld utolsó részéről hoztalak és véghatárairól elhívtalak, és ezt mondám néked: Szolgám vagy te, elválasztottalak és meg nem útállak:
Ézs 41: 10 Ne félj, mert én veled vagyok; ne csüggedj, mert én vagyok Istened; megerősítelek, sőt megsegítlek, és igazságom jobbjával támogatlak.
Ézs 41: 11 Ímé, megszégyenülnek és meggyaláztatnak, a kik fölgerjednek ellened, semmivé lesznek és elvesznek, a kik veled perlekednek.
Ézs 41: 12 Keresed őket és meg nem találod a veled versengőket; megsemmisülnek teljesen, a kik téged háborgatnak.
Ézs 41: 13 Mivel én vagyok Urad, Istened, a ki jobbkezedet fogom, és aki ezt mondom néked: Ne félj, én megsegítelek!
Ézs 41: 14 Ne félj, férgecske Jákób, maroknyi Izráel, én megsegítlek, szól az Úr, a te megváltód, Izráelnek Szentje!
Ézs 41: 15 Ímé, én teszlek éles, új cséplőhengerré, a melynek két éle van; hegyeket csépelj és zúzz össze, és a halmokat pozdorjává tegyed.
Ézs 41: 16 Te szórd, és a szél vigye el őket, és elszéleszsze őket a forgószél, és te örülsz az Úrban, és dicsekedel Izráelnek Szentjében.
Ézs 41: 17 A nyomorultak és szegények keresnek vizet, de nincs, nyelvök a szomjúságban elepedt: én, az Úr meghallgatom őket, én, Izráel Istene, nem hagyom el őket.
Ézs 41: 18 Kopasz hegyeken folyókat nyitok és a rónák közepén forrásokat; a pusztát vizek tavává teszem és az aszú földet vizeknek forrásivá.
Ézs 41: 19 A pusztában czédrust, akáczot nevelek és mirtust és olajfát, plántálok a kietlenben cziprust, platánt, sudarczédrussal együtt,
Ézs 41: 20 Hogy lássák, megtudják, eszökbe vegyék és megértsék mindnyájan, hogy az Úrnak keze mívelte ezt, és Izráel Szentje teremtette ezt!
Ézs 41: 21 Hozzátok ide ügyeteket, szól az Úr, adjátok elő erősségeiteket, így szól Jákób királya.
Ézs 41: 22 Adják elő és jelentsék meg nékünk, a mik történni fognak; a mik először lesznek, jelentsétek meg, hogy eszünkbe vegyük és megtudjuk végöket, vagy a jövendőket tudassátok velünk!
Ézs 41: 23 Jelentsétek meg, mik lesznek ezután, hogy megtudjuk, hogy ti Istenek vagytok; vagy hát míveljetek jót vagy gonoszt, hogy mérkőzzünk és majd lássuk együtt!
Ézs 41: 24 Ímé, ti semmiből valók vagytok, és dolgotok is semmiből való; útálat az, aki titeket szeret.
Ézs 41: 25 Feltámasztám északról, és eljött napkelet felől; hirdeti nevemet, és tapodja a fejedelmeket, mint az agyagot, és mint a fazekas a sarat tapossa.
Ézs 41: 26 Ki jelenté meg ezt eleitől fogva, hogy megtudnók? vagy régen, hogy ezt mondanók: Igaz? De nem jelenté meg, de nem tudatá senki, nem hallá szavatokat senki sem!
Ézs 41: 27 Sionnak először [én hirdetém,] ímé itt vannak [a tanúk,] és örömmondót adtam Jeruzsálemnek.
Ézs 41: 28 És néztem és nem volt senki, ezek közül nem volt tanácsadó, hogy megkérdezzem őket és feleljenek nékem.
Ézs 41: 29 Ímé, mindnyájan semmik ők, semmiség cselekedetök, szél és hiábavalóság képeik.
Ézs 42: 1 Ímé az én szolgám, a kit gyámolítok, az én választottam, a kit szívem kedvel, lelkemet adtam ő belé, törvényt beszél a népeknek.
Ézs 42: 2 Nem kiált és nem lármáz, és nem hallatja szavát az utczán.
Ézs 42: 3 Megrepedt nádat nem tör el, a pislogó gyertya belet nem oltja ki, a törvényt igazán jelenti meg.
Ézs 42: 4 Nem pislog és meg nem reped, míg a földön törvényt tanít, és a szigetek várnak tanítására.
Ézs 42: 5 Így szól az Úr Isten, aki az egeket teremté és kifeszíté, és kiterjeszté termésivel a földet, a ki lelket ád a rajta lakó népnek, és leheletet a rajta járóknak:
Ézs 42: 6 Én, az Úr, hívtalak el igazságban, és fogom kezedet, és megőrizlek és népnek szövetségévé teszlek, pogányoknak világosságává.
Ézs 42: 7 Hogy megnyisd a vakoknak szemeit, hogy a foglyot a tömlöczből kihozzad, és a fogházból a sötétben ülőket.
Ézs 42: 8 Én vagyok az Úr, ez a nevem, és dicsőségemet másnak nem adom, sem dicséretemet a bálványoknak.
Ézs 42: 9 A régiek ímé beteltek, és most újakat hirdetek, mielőtt meglennének, tudatom veletek.
Ézs 42: 10 Énekeljetek az Úrnak új éneket, és dicséretét a földnek határairól, ti, a tenger hajósai és teljessége, a szigetek és azoknak lakói.
Ézs 42: 11 Emeljék fel [szavokat] a puszta és annak városai, a faluk, a melyekben Kédár lakik, ujjongjanak a kősziklák lakói, a hegyeknek tetejéről kiáltsanak.
Ézs 42: 12 Adják az Úrnak a dicsőséget, és dicséretét hirdessék a szigetekben.
Ézs 42: 13 Az Úr, mint egy hős kijő, [és] mint hadakozó felkölti haragját, kiált, sőt rivalg és ellenségein erőt vesz.
Ézs 42: 14 Régtől fogva hallgattam, néma voltam, magamat megtartóztatám: [most] mint a szülő nő nyögök, lihegek és fúvok!
Ézs 42: 15 Elpusztítok hegyeket és halmokat, és megszáraztom minden fűvöket, szigetekké teszek folyamokat, és tavakat kiszáraztok.
Ézs 42: 16 A vakokat oly úton vezetem, a melyet nem ismernek, járatom őket oly ösvényeken, a melyeket nem tudnak; előttök a sötétséget világossággá teszem, és az egyenetlen földet egyenessé; ezeket cselekszem velök, és őket el nem hagyom.
Ézs 42: 17 Meghátrálnak [és] mélyen megszégyenülnek, a kik a bálványban bíznak, a kik ezt mondják az öntött képnek: Ti vagytok a mi isteneink!
Ézs 42: 18 Oh, ti süketek, halljatok, és ti vakok, lássatok!
Ézs 42: 19 Kicsoda vak, ha nem az én szolgám? és olyan süket, mint az én követem, a kit elbocsátok? Ki olyan vak, mint a békességgel megajándékozott, és olyan vak, mint az Úr szolgája?
Ézs 42: 20 Sokat láttál, de nem vetted eszedbe; fülei nyitvák, de nem hall.
Ézs 42: 21 Az Úr igazságáért azt akarta, hogy a törvényt nagygyá teszi és dicsőségessé.
Ézs 42: 22 De e nép kiraboltatott és eltapodtatott, bilincsbe verve tömlöczben mindnyájan, és fogházakban rejtettek el, prédává lettek és nincs szabadító; ragadománynyá lettek és nincsen, aki mondaná: add vissza!
Ézs 42: 23 Ki veszi ezt közületek fülébe? aki figyelne és hallgatna ezután!
Ézs 42: 24 Ki adta ragadományul Jákóbot és Izráelt a prédálóknak? Avagy nem az Úr- é, aki ellen vétkezénk, és nem akartak járni útain és nem hallgattak az Ő törvényére?
Ézs 42: 25 Ezért ontá ki reá búsulásának haragját és a had erejét; körülte lángolt az, de ő nem értett; és égett benne, de nem tért eszére!
Ézs 43: 1 És most, oh Jákób, így szól az Úr, a te Teremtőd, és a te alkotód, Izráel: Ne félj, mert megváltottalak, neveden hívtalak téged, enyém vagy!
Ézs 43: 2 Mikor vizen mégy át, én veled vagyok, és ha folyókon, azok el nem borítnak, ha tűzben jársz, nem égsz meg, és a láng meg nem perzsel téged.
Ézs 43: 3 Mert én vagyok az Úr, a te Istened, Izráelnek Szentje, a te megtartód, adtam váltságodba Égyiptomot, Kúst és Sebát helyetted.
Ézs 43: 4 Mivel kedves vagy az én szemeimben, becses vagy és én szeretlek: embereket adok helyetted, és népeket a te életedért:
Ézs 43: 5 Ne félj, mert én veled vagyok, napkeletről meghozom magodat, és napnyugotról egybegyűjtelek.
Ézs 43: 6 Mondom északnak: add meg; és délnek: ne tartsd vissza, hozd meg az én fiaimat messzünnen, és leányimat a földnek végéről,
Ézs 43: 7 Mindent, aki csak az én nevemről neveztetik, a kit dicsőségemre teremtettem, a kit alkottam és készítettem!
Ézs 43: 8 Hozd ki a vak népet, a melynek szemei vannak, és a süketeket, a kiknek füleik vannak!
Ézs 43: 9 Minden népek gyűljenek egybe, és seregeljenek össze a népségek: ki hirdethet közülök ilyet? Vagy a régieket tudassák velünk, állítsák elő tanuikat, hogy igazuk legyen, hogy ezek hallván, ezt mondják: Igaz.
Ézs 43: 10 Ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr; és szolgám, a kit elválasztottam, hogy megtudjátok és higyjetek nékem és megértsétek, hogy én vagyok az, előttem Isten nem alkottatott, és utánam nem lesz!
Ézs 43: 11 Én, én vagyok az Úr, és rajtam kivül nincsen szabadító!
Ézs 43: 12 Én hirdettem, és megtartottam, és megjelentettem, és nem volt idegen [isten] köztetek, és ti vagytok az én tanuim, így szól az Úr, hogy én Isten vagyok.
Ézs 43: 13 Mostantól fogva is én az leszek, és nincs, aki az én kezemből kimentsen; cselekszem, és ki változtatja azt meg?
Ézs 43: 14 Így szól az Úr, a ti megváltótok, Izráel Szentje. Ti értetek küldöttem el Bábelbe, és leszállítom mindnyájokat, mint menekülőket a Káldeusokkal együtt vídámságuk hajóiba.
Ézs 43: 15 Én az Úr vagyok, szent [Istene]tek, Izráelnek teremtője, királyotok.
Ézs 43: 16 Így szól az Úr, aki a tengeren utat csinál, és a hatalmas vizeken ösvényt,
Ézs 43: 17 aki kihozott szekeret és lovat, sereget és vitézt; együtt hevernek ottan, nem kelnek föl, kialudtak, mint gyertyabél elhamvadának!
Ézs 43: 18 Ne emlékezzetek a régiekről, és az előbbiekről ne gondolkodjatok!
Ézs 43: 19 Ímé, újat cselekszem; most készül, avagy nem tudjátok még? Igen, a pusztában utat szerzek, és a kietlenben folyóvizeket.
Ézs 43: 20 Dicsőítni fog engem a mező vada, a sakálok és struczok, hogy vizet szereztem a pusztában; a kietlenben folyóvizeket, hogy választott népemnek inni adjak.
Ézs 43: 21 A nép, a melyet magamnak alkoték, hirdesse dicséretemet!
Ézs 43: 22 És még sem engem hívtál segítségül Jákób, hanem megfáradtál én bennem Izráel!
Ézs 43: 23 Nem adtad nékem égőáldozatul bárányaidat, és áldozataiddal nem dicsőítettél engem; nem terheltelek ételáldozattal, és tömjénnel nem fárasztottalak.
Ézs 43: 24 Nem vettél pénzen nékem jóillatú nádat, és áldozataid kövérével jól nem tartottál, csak bűneiddel terhelél, vétkeiddel fárasztál engemet.
Ézs 43: 25 Én, én vagyok, aki eltörlöm álnokságaidat enmagamért, és bűneidről nem emlékezem meg!
Ézs 43: 26 Juttasd eszembe, no pereljünk együtt, beszéld el, hogy igaznak találtassál!
Ézs 43: 27 Az első atyád vétkezett, és tanítóid elpártoltak tőlem!
Ézs 43: 28 Ezért én is megfertőztettem a szent fejedelmeket, és veszedelemre adám Jákóbot, és gyalázatra Izráelt!
Ézs 44: 1 És most hallgass Jákób, én szolgám, és Izráel, a kit én elválasztottam.
Ézs 44: 2 Így szól az Úr, teremtőd és alkotód anyád méhétől fogva, aki megsegít: Ne félj, én szolgám Jákób, és te igaz nép, a kit elválasztottam!
Ézs 44: 3 Mert vizet öntök a szomjúhozóra, és folyóvizeket a szárazra; kiöntöm lelkemet a te magodra, és áldásomat a te csemetéidre.
Ézs 44: 4 És nevekednek mint fű között, és mint a fűzfák vizek folyásinál.
Ézs 44: 5 Ez azt mondja: én az Úré vagyok, amaz Jákób nevét emlegeti, és a másik önkezével írja: az Úré vagyok, és hízelegve Izráel nevét említi.
Ézs 44: 6 Így szól az Úr, Izráelnek királya és megváltója, a seregeknek Ura: Én vagyok az első, én az utolsó, és rajtam kivül nincsen Isten.
Ézs 44: 7 És ki hirdetett hozzám hasonlóan? jelentse meg és hozza azt elém, mióta e világ népét teremtém; és jelentsék meg a közeli és távoli jövőt.
Ézs 44: 8 Ne féljetek és ne rettegjetek! Hát nem mondtam-é meg és nem jelentém előre? Ti vagytok tanuim! Hát van-é rajtam kivül Isten? Nincs kőszál, nem tudok!
Ézs 44: 9 A bálványok csinálói mind hiábavalók, és kedvenczeik mit sem használnak, és tanuik nem látnak és nem tudnak, hogy megszégyenüljenek.
Ézs 44: 10 Ki alkotott istent, és bálványt [ki] öntött? a mely semmit sem használ!
Ézs 44: 11 Ímé, minden barátaik megszégyenülnek, és a mesterek magok is emberek; gyűljenek össze mind és álljanak elő; féljenek, szégyenüljenek meg együtt!
Ézs 44: 12 A kovács fejszét [készít,] és munkálkodik a szénnél, és alakítja azt pőrölylyel, és munkálja azt erős karjával, és megéhezik és ereje nincsen, és vizet sem iszik és elfárad.
Ézs 44: 13 Az ács mérőzsinórt von, és lefesti azt íróvesszővel, és meggyalulja azt, a czirkalommal alakítja, és csinálja azt férfiú formájára, ember ékességére, hogy házában lakjék.
Ézs 44: 14 Czédrusfát vág magának, tölgy- és cserfát hoz, és válogat az erdő fáiban, fenyőt plántál, a melyet az eső fölnevel.
Ézs 44: 15 Azokból az ember tüzet gerjeszt, vesz belőlök és melegszik, meggyújtja és kenyeret süt; sőt istent is csinál abból és imádja, bálványt készít és előtte leborul;
Ézs 44: 16 Felét tűzben megégeti, felénél húst eszik: pecsenyét süt és megelégszik, és aztán melengeti magát és szól: Bezzeg melegem van, tűznél valék!
Ézs 44: 17 Maradékából istent készít, bálványát; leborulva imádja azt és könyörög hozzá, és így szól: Szabadíts meg, mert te vagy istenem!
Ézs 44: 18 Nem tudnak és nem értenek, mert bekenvék szemeik és nem látnak, és szívök nem eszmél.
Ézs 44: 19 És nem veszi eszébe, nincs ismerete és értelme, hogy mondaná: Felét tűzben megégetém és kenyeret sütöttem annak szenénél, sütöttem húst és megettem; és maradékából útálatosságot csináljak-é, és leboruljak a fa- galy előtt?
Ézs 44: 20 Ki hamuban gyönyörködik, megcsalt szíve vezette félre azt, hogy meg ne szabadítsa lelkét és ezt mondja: Hát nem hazugság van-é jobbkezemben?
Ézs 44: 21 Oh emlékezzél meg Jákób ezekről és Izráel, mert az én szolgám vagy te, én alkottalak téged, én szolgám vagy, Izráel! nem feledlek el.
Ézs 44: 22 Eltöröltem álnokságaidat, mint felleget, és mint felhőt bűneidet; térj én hozzám, mert megváltottalak.
Ézs 44: 23 Örüljetek egek, mert az Úr végbe vitte, kiáltsatok földnek mélységei, ujjongva énekeljetek hegyek, erdő és benne minden fa; mert megváltá az Úr Jákóbot, és Izráelben megdicsőíti magát.
Ézs 44: 24 Így szól az Úr, megváltód és alkotód anyád méhétől fogva: Én vagyok az Úr, a ki mindent cselekszem, aki az egeket egyedül kifeszítem, és kiszélesítem a földet magamtól;
Ézs 44: 25 Ki a hazugok jeleit megrontja, és a varázslókat megbolondítja, a bölcseket megszégyeníti, és tudományukat bolondsággá teszi.
Ézs 44: 26 aki szolgája beszédét beteljesíti, és véghez viszi követei tanácsát, aki így szól Jeruzsálemnek: Lakjanak benne! és Júda városainak: Megépíttessenek! és romjait felállatom!
Ézs 44: 27 Ki ezt mondja a mélységnek: Száradj ki! és kiapasztom folyóvizeidet!
Ézs 44: 28 Ki Czírusnak ezt mondja: Pásztorom! ki véghez viszi minden akaratomat, és ezt mondja Jeruzsálemnek: Megépíttessék! és a templomnak: Alapja vettessék!
Ézs 45: 1 Így szól az Úr felkentjéhez, Czírushoz, kinek jobbkezét megfogám, hogy meghódoltassak előtte népeket, és a királyok derekának övét megoldjam, ő előtte megnyissam az ajtókat, és a kapuk be ne zároltassanak;
Ézs 45: 2 Én menéndek előtted, és az egyenetleneket megegyenesítem, az érczajtókat összetöröm, és leütöm a vaszárakat.
Ézs 45: 3 Néked adom a sötétségnek kincseit és a rejtekhelyek gazdagságait, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr, aki téged neveden hívtalak, Izráel Istene.
Ézs 45: 4 Az én szolgámért, Jákóbért, és elválasztott Izráelemért neveden hívtalak el, szeretettel szólítálak, noha nem ismerél.
Ézs 45: 5 Én vagyok az Úr és több nincs, rajtam kivül nincs Isten! felöveztelek téged, bár nem ismerél.
Ézs 45: 6 Hogy megtudják napkelettől és napnyugattól fogva, hogy nincsen több rajtam kivül; én vagyok az Úr és több nincsen!
Ézs 45: 7 Ki a világosságot alkotom és a sötétséget teremtem, ki békességet szerzek és gonoszt teremtek; én vagyok az Úr, aki mindezt cselekszem!
Ézs 45: 8 Egek harmatozzatok onnan felül, és a felhők folyjanak igazsággal, nyiljék meg a föld és viruljon fel a szabadulás, és igazság sarjadjon fel vele együtt; én az Úr teremtettem azt!
Ézs 45: 9 Jaj annak, a ki alkotójával perbe száll, holott cserép a föld többi cserepeivel! Vajjon mondja-é az agyag alkotójának: Mit csinálsz? és csinálmányod ezt: Nincsenek kezei?
Ézs 45: 10 Jaj annak, aki atyjának mondja: Miért nemzesz? és az asszonynak: Miért szülsz?
Ézs 45: 11 Így szól az Úr, Izráelnek Szentje és Teremtője: Kérdezzétek meg a jövendőt tőlem, fiaimat és kezeim munkáját csak bízzátok reám!
Ézs 45: 12 Én alkotám a földet, és az embert rajta én teremtém, én terjesztém ki kezeimmel az egeket, és minden seregöket én állatám elő.
Ézs 45: 13 Én támasztottam őt fel igazságban, és minden útait egyengetem, ő építi meg városomat, és foglyaimat elbocsátja, nem pénzért, sem ajándékért, szóla a seregek Ura!
Ézs 45: 14 Így szól az Úr: Égyiptom gyűjtött kincse és Kús nyeresége és a nagy termetű Szabeusok hozzád mennek és tieid lesznek, téged követnek, békókban járnak, előtted leborulnak és hozzád könyörögnek: Csak közted van az Isten és nincsen több Isten!
Ézs 45: 15 Bizony Te elrejtőzködő Isten vagy, Izráelnek Istene, szabadító!
Ézs 45: 16 Szégyent vallanak és gyalázatot mind, egyetemben gyalázatban járnak a bálványok faragói;
Ézs 45: 17 És Izráel megszabadul az Úr által örök szabadulással, nem vallotok szégyent és gyalázatot soha örökké;
Ézs 45: 18 Mert így szól az Úr, aki az egeket teremté; Ő az Isten, aki alkotá a földet és teremté azt és megerősíté; nem hiába teremté azt, hanem lakásul alkotá: Én vagyok az Úr és több nincsen!
Ézs 45: 19 Nem titkon szóltam, a sötétség földének helyén; nem mondtam Jákób magvának: hiába keressetek engem! én, az Úr, igazságot szólok, és megjelentem, a mik igazak.
Ézs 45: 20 Gyűljetek egybe és jőjjetek elő, közelegjetek mind, a kik a népek közül megszabadultatok; nem tudnak semmit, a kik bálványuk fáját hordják, és könyörögnek oly istenhez, aki meg nem tart!
Ézs 45: 21 Jelentsétek meg és hozzátok elő, sőt egyetemben tanácskozzanak: ki mondta meg ezt régtől fogva és jelenté meg előre? Vajjon nem én, az Úr? És nincs több Isten nálam, igaz Isten és megtartó nincs kívülem.
Ézs 45: 22 Térjetek én hozzám, hogy megtartassatok földnek minden határai, mert én vagyok az Isten, és nincsen több!
Ézs 45: 23 Magamra esküdtem és igazság jött ki számból, egy szó, mely vissza nem tér: hogy minden térd nékem hajol meg, rám esküszik minden nyelv!
Ézs 45: 24 Csak az Úrban van, így szólnak felőlem, minden igazság és erő, Ő hozzá mennek, és megszégyenülnek mindazok, a kik reá haragusznak.
Ézs 45: 25 Az Úrban igazul meg és dicsekszik Izráelnek egész magva!
Ézs 46: 1 Ledől Bél, elesik Nebó, oktalan barmokra kerülnek szobraik, és miket ti hordoztatok, felrakatnak, terhéül a megfáradott [állat]nak;
Ézs 46: 2 Elesnek, összerogynak együtt, nem menthetik meg a terhet; és ők magok fogságba mennek.
Ézs 46: 3 Hallgassatok rám, Jákób háza és Izráel házának minden maradéka, a kiket [magamra] raktam anyátok méhétől fogva, és hordoztalak születésetek óta;
Ézs 46: 4 Vénségtekig én vagyok az, és megőszüléstekig én visellek; én teremtettem és én hordozom, én viselem és megszabadítom.
Ézs 46: 5 Kihez hasonlíttok engem, és kivel tesztek egyenlővé? És kivel vettek egybe, hogy hasonlók volnánk?
Ézs 46: 6 Kitöltik az aranyat az erszényből, és ezüstöt mérnek a mértékkel, és ötvöst fogadnak, hogy abból istent csináljon; meghajolnak, leborulnak előtte.
Ézs 46: 7 Vállukra veszik azt és hordozzák, majd állványára helyezik és veszteg áll, helyéről meg nem mozdul, ha kiáltasz is hozzá, nem felel, nyomorúságodból nem szabadít meg.
Ézs 46: 8 Emlékezzetek meg erről, és legyetek erősek, vegyétek eszetekbe, pártütők!
Ézs 46: 9 Emlékezzetek meg a messze régi dolgokról, hogy én vagyok Isten és nincsen több; Isten vagyok, és nincs hozzám hasonlatos.
Ézs 46: 10 Ki megjelentem kezdettől fogva a véget, és előre azokat, a mik még meg nem történtek, mondván: tanácsom megáll, és véghez viszem minden akaratomat;
Ézs 46: 11 Ki elhívom napkeletről a sast, meszsze földről tanácsom férfiát; nem csak szóltam, ki is viszem, elvégezem, meg is cselekszem!
Ézs 46: 12 Hallgassatok reám, kemény szívűek, a kik távol vagytok az igazságtól.
Ézs 46: 13 Elhoztam igazságomat, nincs messze, és az én szabadításom nem késik, Sionban lesz szabadításom, és Izráelen dicsőségem.
Ézs 47: 1 Szállj le és ülj a porba, Babilon szűz leánya, ülj a földre királyi szék nélkül, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged gyöngének és elkényeztetettnek!
Ézs 47: 2 Vedd a malmot és őrölj lisztet, född fel fátyolodat, emeld föl a hosszú ruhát, född fel czombodat és menj át a folyókon.
Ézs 47: 3 Födöztessék föl meztelenséged és láttassék meg szemérmed; bosszút állok és embert nem kímélek!
Ézs 47: 4 [Így szól] a mi Megváltónk, seregeknek Ura az Ő neve, Izráel Szentje!
Ézs 47: 5 Ülj némán és menj a sötétre, te a Káldeusok leánya, mert nem hívnak többé téged országok úrnőjének!
Ézs 47: 6 Fölgerjedtem volt népem ellen; megfertőztettem örökségemet és kezedbe adtam azt: te nem cselekedtél velök irgalmasságot, az öregre nehéz igát vetettél!
Ézs 47: 7 És ezt mondád: Örökre úrnő leszek! úgy hogy ezekre nem is gondolál, és nem emlékeztél meg annak végéről.
Ézs 47: 8 És most halld meg ezt, bujálkodó, aki bátorságban ülsz, a ki ezt mondja szívében: Én vagyok és nincs senki több, nem ülök özvegységben, és a gyermektelenséget nem ismerem!
Ézs 47: 9 És mind e kettő eljő reád nagy hamar egy napon: gyermektelenség és özvegység, teljességökben jőnek el reád, noha gazdag vagy a varázslásban, és sok nagyon igéző szózatod.
Ézs 47: 10 Gonoszságodban bíztál, és ezt mondád: Nem lát senki engem! Bölcseséged és tudományod csalt meg téged, és ezt mondád szívedben: Én vagyok és nincs senki több.
Ézs 47: 11 Azért jő te reád a gonosz, a melynek keletkezését nem tudod, és romlás sújt le rád, a melyet meg nem engesztelhetsz, és hirtelen jő pusztulás reád, nem is tudod!
Ézs 47: 12 No állj elő hát igéző szózatiddal és varázslásodnak sokaságával, a melyekkel ifjúságodtól fogva vesződtél, talán segíthetsz valamit, talán visszariaszthatod [a veszedelmet.]
Ézs 47: 13 Tanácsaid sokaságában megfáradtál; no álljanak elő és tartsanak meg az égnek vizsgálói, a kik a csillagokat nézik, a kik megjelentik az újholdak napján, hogy mi jövend reád.
Ézs 47: 14 Ímé, olyanok lettek, mint a polyva, tűz emészté meg őket, nem mentik meg életöket a lángból, még szén sem marad belőlök melegülésre, sem körülülhető parázs!
Ézs 47: 15 Így járnak azok, a kikkel vesződtél; és a kik kereskedő társaid voltak ifjúságodtól fogva, futnak, kiki a maga útján; senki nem segít néked!
Ézs 48: 1 Halljátok ezt Jákób háza, a kik Izráel nevéről neveztettek, és Júda forrásából származának, a kik az Úr nevére esküsznek, és Izráel Istenét emlegetik; [de] nem híven és nem igazán.
Ézs 48: 2 Mert a szent várostól nevezik magokat, és Izráel Istenéhez támaszkodnak, a kinek neve seregeknek Ura!
Ézs 48: 3 Mik eddig történtek, előre megjelentém, szám hirdeté és tudatá azokat, gyorsan véghez vivém, és bekövetkezének,
Ézs 48: 4 Mert tudtam, hogy te kemény vagy, és vasinakból van nyakad és homlokod ércz:
Ézs 48: 5 Tehát előre megjelentém néked, mielőtt bekövetkezett, tudtodra adtam, hogy ezt ne mondd: Faragott képem mívelé ezeket, bálványom és öntött képem parancsolá ezeket.
Ézs 48: 6 Hallottad volt, [és most] lásd mindezt; avagy ti nem tesztek-é erről bizonyságot? Mostantól fogva újakat tudatok veled: titkoltakat, a melyeket nem tudtál;
Ézs 48: 7 Mostan rendeltettek el és nem régen, és ezelőtt nem hallottál felőlök, hogy ezt ne mondd: Ímé, tudtam én azokat.
Ézs 48: 8 Nem is hallottad, nem is tudtad, füled sem vala nyitva régen, mivel tudtam, hogy nagyon hűtelen vagy, és pártütőnek hívatál anyád méhétől fogva.
Ézs 48: 9 Nevemért elhalasztom haragomat, és dicséretemért fékezem magamat veled szemben, hogy ki ne vágjalak.
Ézs 48: 10 Ímé, megtisztítottalak, de nem úgy, mint ezüstöt, megpróbáltalak a nyomor kemenczéjében.
Ézs 48: 11 Enmagamért, enmagamért cselekszem; mert hogyan szentségteleníttetnék meg [nevem?!] És dicsőségemet másnak nem adom.
Ézs 48: 12 Hallgass rám Jákób és Izráel, én elhívottam, én vagyok az első és én az utolsó.
Ézs 48: 13 Hiszen kezem veté e föld alapját, és jobbom terjeszté ki az egeket, ha én szólítom őket, mind itt állnak.
Ézs 48: 14 Gyűljetek egybe mind, és halljátok meg: ki jelenté meg közülök ezeket? az, kit az Úr szeret, elvégzi akaratját Bábelen, és karja lészen a Káldeusokon.
Ézs 48: 15 Én, én szóltam, és őt el is hívtam, elhoztam őt, és szerencsés lesz útja.
Ézs 48: 16 Közelgjetek hozzám, halljátok ezt, nem szóltam eleitől fogva titkon! mióta ez történik, ott vagyok! És most az Úr Isten engem küldött, és az ő lelkét.
Ézs 48: 17 Így szól az Úr, Megváltód, Izráelnek Szentje: Én vagyok az Úr, Istened, ki tanítlak hasznosra, és vezetlek oly úton, a melyen járnod kell.
Ézs 48: 18 Vajha figyelmeztél volna parancsolataimra! olyan volna békességed, mint a folyóvíz, és igazságod, mint a tenger habjai;
Ézs 48: 19 És olyan volna magod, mint a tengernek fövénye, és méhednek gyümölcsei, mint annak kövecskéi; nem vágatnék ki és nem pusztulna el neve orczám elől.
Ézs 48: 20 Menjetek ki Bábelből, fussatok el Káldeából ujjongásnak szavával! jelentsétek meg, tudassátok ezt, terjesszétek a föld végső határáig; mondjátok: Megváltotta az Úr szolgáját, Jákóbot.
Ézs 48: 21 Nem szomjaznak, bárha pusztaságon vezeti is őket: kősziklából vizet fakaszt nékik, és meghasítja a sziklát és víz ömöl belőle.
Ézs 48: 22 Nincs békesség, így szól az Úr, az istenteleneknek!
Ézs 49: 1 Hallgassatok reám, ti szigetek, és figyeljetek távol való népek: anyám méhétől hívott el az Úr, anyámnak szíve alatt már emlékezett nevemről.
Ézs 49: 2 Hasonlóvá tevé számat az éles kardhoz, keze árnyékában rejtett el engem, és fényes nyíllá tett engemet, és tegzébe zárt be engem.
Ézs 49: 3 És mondá nékem: Szolgám vagy te, Izráel, a kiben én megdicsőülök.
Ézs 49: 4 És én mondám: Hiába fáradoztam, semmire és haszontalan költöttem el erőmet; de az Úrnál van ítéletem, és jutalmam Istenemnél.
Ézs 49: 5 És most így szól az Úr, a ki engem anyám méhétől szolgájává alkotott, hogy Jákóbot Ő hozzá megtérítsem és hogy Izráel hozzá gyűjtessék; hiszen tisztelt vagyok az Úr szemeiben és erősségem az én Istenem!
Ézs 49: 6 Így szól: Kevés az, hogy nékem szolgám légy, a Jákób nemzetséginek megépítésére és Izráel megszabadultjainak visszahozására: sőt a népeknek is világosságul adtalak, hogy üdvöm a föld végéig terjedjen!
Ézs 49: 7 Így szól az Úr, Izráel megváltója, Szentje, a megvetett lelkűhöz, a nép undorához, a zsarnokok szolgájához: Látjátok királyok! és majd fölkelnek, fejedelmek, és leborulnak az Úrért, aki hű, Izráel Szentjéért, aki téged elválasztott.
Ézs 49: 8 Így szól az Úr: Jókedvem idején én meghallgattalak, és a szabadulás napján segítettelek; megtartlak és nép szövetségévéteszlek, hogy megépítsd a földet, és kioszd az elpusztult örökségeket;
Ézs 49: 9 Így szólván a foglyoknak: Jőjjetek ki! és azoknak, a kik sötétben ülnek: Lépjetek elő! Az utakon legelnek, és minden halmokon legelőjük lesz:
Ézs 49: 10 Nem éheznek, nem szomjúhoznak, nem bántja őket délibáb és a nap; mert aki rajtok könyörült, vezeti őket, és őket vizek forrásaihoz viszi.
Ézs 49: 11 És teszem minden hegyemet úttá, és ösvényeim magasak lesznek.
Ézs 49: 12 Ímé, ezek messziről jönnek ímé, amazok észak és a tenger felől, és amazok Sinnek földéről!
Ézs 49: 13 Ujjongjatok egek, és föld örvendezz, ujjongva énekeljetek hegyek; mert megvígasztalá népét az Úr, és könyörül szegényein!
Ézs 49: 14 És szól Sion: Elhagyott az Úr engem, és rólam elfeledkezett az Úr!
Ézs 49: 15 Hát elfeledkezhetik-é az anya gyermekéről, hogy ne könyörüljön méhe fián? És ha elfeledkeznének is ezek: én te rólad el nem feledkezem.
Ézs 49: 16 Ímé, az én markaimba metszettelek fel téged, kőfalaid előttem vannak szüntelen.
Ézs 49: 17 Elősietnek fiaid, rombolóid és pusztítóid eltávoznak belőled.
Ézs 49: 18 Emeld fel köröskörül szemeidet, és lássad, mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek. Élek én, így szól az Úr, hogy fölrakod mindnyájokat, mint ékszert, és felkötöd, mint menyasszony.
Ézs 49: 19 Mert romjaid és pusztaságaid és elpusztult földed, mindez szűk lesz most a lakosságnak, és messze távoznak elpusztítóid.
Ézs 49: 20 Gyermektelenségednek fiai még ezt mondják majd füled hallatára: Szoros e hely nékem, menj el, hogy itt lakhassam!
Ézs 49: 21 És te így szólsz szívedben: Ki szűlte nékem ezeket? hisz én gyermektelen és terméketlen voltam, fogoly és számkivetett; és ezeket ki nevelte föl? Ímé, én egyedül maradtam meg; ezek hol voltak?
Ézs 49: 22 Így szól az Úr Isten: Ímé, fölemelem kezemet a népekhez, és előttök zászlómat felállatom, és elhozzák fiaidat ölükben, és leányaid vállukon hordoztatnak.
Ézs 49: 23 És királyok lesznek dajkálóid, fejedelmi asszonyaik dajkáid, arczczal a földre borulnak előtted és lábaid porát nyalják; és megtudod, hogy én vagyok az Úr, kit a kik várnak, meg nem szégyenülnek.
Ézs 49: 24 Elvétethetik-é a préda az erőstől, és megszabadulhatnak-é az igazak foglyai?
Ézs 49: 25 Igen, így szól az Úr, az erőstől elvétetnek a foglyok is, és megszabadul a kegyetlen zsákmánya, és háborgatóidat én háborítom meg, és én tartom meg fiaidat.
Ézs 49: 26 És etetem nyomorgatóiddal az önnön húsokat, és mint a musttól, véröktől megrészegednek, és megtudja minden test, hogy én vagyok az Úr; megtartód és megváltód, Jákóbnak erős [Istene!]
Ézs 50: 1 Így szól az Úr: Hol van anyátok elválólevele, a melylyel őt elbocsátám? vagy hol van egy kölcsönadóim közül, a kinek titeket eladtalak? Ímé, a ti vétkeitekért adattatok el, és bűneitekért bocsáttatott el anyátok!
Ézs 50: 2 Miért jöttem, holott nem volt [ott] senki? hívtam és nem felelt senki sem! vagy olyan rövid már a kezem, hogy meg nem válthat? vagy nincs bennem megszabadításra való erő? Ímé, én dorgálásommal kiszáraztom a tengert, a folyókat pusztává teszem, megbűzhödnek halaik, hogy nincsen víz, és szomjúságtól meghalnak.
Ézs 50: 3 Felöltöztetem az egeket sötétségbe, és gyászruhával födöm be azokat.
Ézs 50: 4 Az Úr Isten bölcs nyelvet adott én nékem, hogy tudjam erősítni a megfáradtat beszéddel, fölserkenti minden reggel, fölserkenti fülemet, hogy hallgassak, miként a tanítványok.
Ézs 50: 5 Az Úr Isten megnyitotta fülemet, és én nem voltam engedetlen, hátra nem fordultam.
Ézs 50: 6 Hátamat odaadám a verőknek, és orczámat a szaggatóknak, képemet nem födöztem be a gyalázás és köpdösés előtt.
Ézs 50: 7 És az Úr Isten megsegít engemet, azért nem szégyenülök meg, ezért olyanná tettem képemet, mint a kova, és tudtam, hogy szégyent nem vallok.
Ézs 50: 8 Közel van, aki engem megigazít, ki perel én velem? Álljunk együtt elő! Kicsoda peresem? közelegjen hozzám!
Ézs 50: 9 Ímé, az Úr Isten megsegít engem, kicsoda kárhoztatna engem? Ímé, mindnyájan, mint a ruha megavulnak, moly emészti meg őket!
Ézs 50: 10 Ki féli közületek az Urat? és ki hallgat az ő szolgája szavára? ő, aki sötétségben jár és nincs fényesség néki, bízzék az Úr nevében, és támaszkodjék Istenhez!
Ézs 50: 11 Ímé, ti mind, a kik tüzet gyujtotok, felövezvén magatokat tüzes nyilakkal, vettessetek tüzeteknek lángjába és a tüzes nyilakba, a melyeket meggyújtottatok! Kezemből jő ez rátok; fájdalomban fogtok feküdni!
Ézs 51: 1 Hallgassatok reám, kik az igazságot követitek, kik az Urat keresitek; tekintsetek a kőszálra, a melyből kivágattattatok, és a kútfő nyílására, a melyből kiásattatok!
Ézs 51: 2 Tekintsetek Ábrahámra, atyátokra, és Sárára, aki titeket szűlt, hogy egymagát hívtam el őt, és megáldám és megszaporítám őt.
Ézs 51: 3 Mert megvígasztalja az Úr Siont, megvígasztalja minden romjait, és pusztáját olyanná teszi, mint az Éden, és kietlenjét olyanná, mint az Úrnak kertje, öröm és vígasság találtatik abban, hálaadás és dicséret szava!
Ézs 51: 4 Figyeljetek reám, én népem, és reám hallgassatok, én nemzetem! mert tanítás megy ki tőlem, és törvényemet a népek megvilágosítására megalapítom.
Ézs 51: 5 Közel igazságom, kijő szabadításom, és karjaim népeket ítélnek: engem várnak a szigetek, és karomba vetik reménységüket.
Ézs 51: 6 Emeljétek az égre szemeiteket, és nézzetek a földre ide alá, mert az egek mint a füst elfogynak, és a föld, mint a ruha megavul, és lakosai hasonlókép elvesznek; de szabadításom örökre megmarad, és igazságom meg nem romol.
Ézs 51: 7 Hallgassatok rám, kik tudjátok az igazságot, te nép, kinek szívében van törvényem! ne féljetek az emberek gyalázatától, és szidalmaik miatt kétségbe ne essetek!
Ézs 51: 8 Mert mint a ruhát, moly emészti meg őket, és mint a gyapjat, féreg eszi meg őket, és igazságom örökre megmarad, és szabadításom nemzetségről nemzetségre!
Ézs 51: 9 Kelj föl, kelj föl, öltözd fel az erőt, oh Úrnak karja! kelj föl, mint a régi időben, a messze hajdanban! Avagy nem te vagy-é, aki Ráhábot kivágta, és a sárkányt átdöfte?
Ézs 51: 10 Nem te vagy-é, aki a tengert megszáraztotta, a nagy mélység vizeit; aki a tenger fenekét úttá változtatta, hogy átmenjenek a megváltottak?!
Ézs 51: 11 Így térnek meg az Úrnak megváltottai, és ujjongás között Sionba jőnek, és örökös öröm fejökön; vígasságot és örömöt találnak, eltünik a fájdalom és sóhaj!
Ézs 51: 12 Én, én vagyok megvigasztalótok! Ki vagy te, hogy félsz halandó embertől? ember fiától, aki olyan lesz, mint a fű?!
Ézs 51: 13 Hogy elfeledkeztél az Úrról, Teremtődről, aki az eget kiterjeszté és a földet megalapítá, és hogy félsz szüntelen minden napon nyomorgatódnak haragjától, aki igyekszik elveszteni? De hol van a nyomorgató haragja?
Ézs 51: 14 Hirtelen megszabadul a fogoly, és nem hal meg a veremben, kenyere sem fogy el:
Ézs 51: 15 Hiszen én vagyok az Úr, a te Istened, aki megreszkettetem a tengert és zúgnak habjai; seregeknek Ura az Én nevem?
Ézs 51: 16 És adtam beszédemet a te szádba, és kezem árnyékával födöztelek be, hogy újonnan plántáljam az egeket, és megalapítsam a földet, és ezt mondjam Sionnak: Én népem vagy te!
Ézs 51: 17 Serkenj föl, serkenj föl, kelj föl Jeruzsálem, ki megittad az Úr kezéből haragja poharát; a tántorgás öblös kelyhét megittad, kiürítéd!
Ézs 51: 18 Nem vala vezetője minden fiai közül, a kiket szűlt, nem fogta senki őt kézen minden fiai közül, a kiket fölnevelt.
Ézs 51: 19 E kettő esett rajtad! Kicsoda szánt meg téged? A pusztulás, a romlás, az éhség és a fegyver; miként vígasztaljalak téged?
Ézs 51: 20 Fiaid elájultan ott feküdtek minden utczáknak fejeinél, mint a hálóba esett zerge, megrészegedve az Úr haragjától, Istenednek feddésétől.
Ézs 51: 21 Ezért halld meg ezt, szenvedő, ki részeg vagy, de nem bortól!
Ézs 51: 22 Így szól Urad, az Úr, és Istened, aki népéért bosszút áll: Ímé, kiveszem kezedből a tántorgás poharát, haragom öblös kelyhét, nem iszod többé azt meg!
Ézs 51: 23 És adom azt nyomorgatóid kezébe, a kik azt mondották lelkednek: Hajolj meg, hogy átmenjünk te rajtad, és a te hátadat olyanná tetted, mint a föld, és mint a minő az utcza a járóknak!
Ézs 52: 1 Serkenj föl, serkenj föl, öltözd fel erősségedet, Sion, öltözzél fel ékességed ruháiba, Jeruzsálem, szent város, mert nem lép te beléd többé körülmetéletlen, tisztátalan!
Ézs 52: 2 Rázd ki magad a porból, kelj fel, ülj fel Jeruzsálem, oldd ki magadat nyakad bilincseiből, Sion fogoly leánya!
Ézs 52: 3 Mert így szól az Úr Isten: Ingyen adattatok el, és nem pénzen váltattok meg!
Ézs 52: 4 Mert így szól az Úr Isten: Égyiptomba ment alá népem először, hogy ott bujdossék, és azután Assiria nyomorgatá őt ok nélkül.
Ézs 52: 5 És most mit tegyek itt? szól az Úr, hiszen népem elvitetett ok nélkül, és a rajta uralkodók ujjonganak, szól az Úr, és nevem szüntelen mindennap gúnyoltatik.
Ézs 52: 6 Ezért hadd ismerje meg népem az én nevemet, ezért ama napon! Hogy én vagyok, a ki mondom: Ímé, itt vagyok!
Ézs 52: 7 Mily szépek a hegyeken az örömmondónak lábai, aki békességet hirdet, jót mond, szabadulást hirdet, aki ezt mondja Sionnak: Uralkodik a te Istened!
Ézs 52: 8 Halld őrállóidat! felemelik szavokat, ujjonganak egyetemben, mert szemtől-szembe látják, hogy mint hozza vissza Siont az Úr!
Ézs 52: 9 Ujjongva énekeljetek mindnyájan, Jeruzsálem romjai, mert megvígasztalá az Úr népét, megváltá Jeruzsálemet.
Ézs 52: 10 Feltűrte az Úr szent karját minden népeknek szemei előtt, hogy lássák a föld minden határai Istenünk szabadítását!
Ézs 52: 11 Távozzatok, távozzatok, jertek ki, onnan, tisztátalant ne illessetek, jertek ki közülök, tisztítsátok meg magatokat, a kik az Úr edényeit hordozzátok.
Ézs 52: 12 Mert ne sietséggel jertek ki, és ne futással menjetek; mert előttetek megy az Úr, és követni fog Izráel Istene!
Ézs 52: 13 Ímé, jó szerencsés lesz szolgám, magasságos, felséges és dicső lesz nagyon.
Ézs 52: 14 Miképen eliszonyodtak tőled sokan, oly rút, nem emberi volt ábrázatja, és alakja sem ember fiaié volt:
Ézs 52: 15 Akképen ejt ámulatba sok népeket; fölötte a királyok befogják szájokat, mert a mit nékik nem beszéltek volt, azt látják, és mit nem hallottak volt, arra figyelnek.
Ézs 53: 1 Ki hitt a mi tanításunknak, és az Úr karja kinek jelentetett meg?
Ézs 53: 2 Felnőtt, mint egy vesszőszál Ő előtte, és mint gyökér a száraz földből, nem volt néki alakja és ékessége, és néztünk reá, de nem vala ábrázata kivánatos!
Ézs 53: 3 Útált és az emberektől elhagyott volt, fájdalmak férfia és betegség ismerője! mint aki elől orczánkat elrejtjük, útált volt; és nem gondoltunk vele.
Ézs 53: 4 Pedig betegséginket ő viselte, és fájdalmainkat hordozá, és mi azt hittük, hogy ostoroztatik, verettetik és kínoztatik Istentől!
Ézs 53: 5 És ő megsebesíttetett bűneinkért, megrontatott a mi vétkeinkért, békességünknek büntetése rajta van, és az ő sebeivel gyógyulánk meg.
Ézs 53: 6 Mindnyájan, mint juhok eltévelyedtünk, kiki az ő útára tértünk; de az Úr mindnyájunk vétkét ő reá veté.
Ézs 53: 7 Kínoztatott, pedig alázatos volt, és száját nem nyitotta meg, mint bárány, mely mészárszékre vitetik, és mint juh, mely megnémul az őt nyírők előtt; és száját nem nyitotta meg!
Ézs 53: 8 A fogságból és ítéletből ragadtatott el, és kortársainál ki gondolt arra, hogy kivágatott az élők földéből, hogy népem bűnéért lőn rajta vereség?!
Ézs 53: 9 És a gonoszok közt adtak sírt néki, és a gazdagok mellé [jutott] kínos halál után: pedig nem cselekedett hamisságot, és álnokság sem találtatott szájában.
Ézs 53: 10 És az Úr akarta őt megrontani betegség által; hogyha önlelkét áldozatul adja, magot lát, és napjait meghosszabbítja, és az Úr akarata az ő keze által jó szerencsés lesz.
Ézs 53: 11 Mert lelke szenvedése folytán látni fog, [és] megelégszik, ismeretével igaz szolgám sokakat megigazít, és vétkeiket ő viseli.
Ézs 53: 12 Azért részt osztok néki a nagyokkal, és zsákmányt a hatalmasokkal oszt, mivelhogy életét halálra adta, és a bűnösök közé számláltatott; pedig ő sokak bűnét hordozá, és a bűnösökért imádkozott!
Ézs 54: 1 Ujjongj te meddő, ki nem szűltél, ujjongva énekelj és kiálts, ki nem vajudtál, mert többek az elhagyottnak fiai a férjnél való fiainál, azt mondja az Úr.
Ézs 54: 2 Szélesítsd ki a sátorod helyét, és hajlékidnak kárpitjait terjeszszék ki; ne tiltsd meg; nyújtsd meg köteleidet, és erősítsd meg szegeidet.
Ézs 54: 3 Mert mind jobb-, mind balkézre kiterjedsz, és magod népeket vesz örökségbe, és puszta városokat megnépesítnek.
Ézs 54: 4 Ne félj, mert meg nem szégyenülsz, és ne pirulj, mert meg nem gyaláztatol, mert ifjúságod szégyenéről elfeledkezel, és özvegységednek gyalázatáról többé meg nem emlékezel.
Ézs 54: 5 Mert férjed a te Teremtőd, seregeknek Ura az Ő neve, és megváltód Izráelnek Szentje, az egész föld Istenének hívattatik.
Ézs 54: 6 Mert mint elhagyott és fájó lelkű asszonyt hív téged az Úr, és mint megvetett ifjú asszonyt; ezt mondja Istened:
Ézs 54: 7 Egy rövid szempillantásig elhagytalak, és nagy irgalmassággal egybegyűjtlek;
Ézs 54: 8 Búsulásom felbuzdultában elrejtém orczámat egy pillantásig előled, és örök irgalmassággal könyörülök rajtad; ezt mondja megváltó Urad.
Ézs 54: 9 Mert [úgy lesz] ez nékem, [mint] a Noé özönvize; miként megesküvém, hogy nem megy át többé Noé özönvize e földön, úgy esküszöm meg, hogy rád többé nem haragszom, és téged meg nem feddelek.
Ézs 54: 10 Mert a hegyek eltávoznak, és a halmok megrendülnek; de az én irgalmasságom tőled el nem távozik, és békességem szövetsége meg nem rendül, így szól könyörülő Urad.
Ézs 54: 11 Oh te szegény, szélvésztől hányt, vígasztalás nélkül való! Ímé, ólomporba rakom köveidet, és zafirokra alapítalak.
Ézs 54: 12 Rubinból csinálom falad párkányzatát, és kapuidat gránátkövekből, és egész határodat drágakövekből;
Ézs 54: 13 És minden fiaid az Úr tanítványai lesznek, és nagy lesz fiaid békessége.
Ézs 54: 14 Igazság által leszel erős, ne gondolj a nyomorral, mert nincsen mit félned, és a rettegéssel, mert nem közelg hozzád.
Ézs 54: 15 És ha összegyűlvén összegyűlnek, ez nem én tőlem lesz! aki ellened összegyűl, elesik általad.
Ézs 54: 16 Ímé, én teremtettem a kovácsot, aki a parazsat éleszti és fegyvert készít mestersége szerint: és én teremtém a pusztítót is a vesztésre!
Ézs 54: 17 Egy ellened készült fegyver sem lesz jó szerencsés, és minden nyelvet, mely ellened perbe száll, kárhoztatsz: ez az Úr szolgáinak öröksége, és az ő igazságuk, mely tőlem van, így szól az Úr.
Ézs 55: 1 Oh mindnyájan, kik szomjúhoztok, jertek e vizekre, ti is, kiknek nincs pénzetek, jertek, vegyetek és egyetek, jertek, vegyetek pénz nélkül és ingyen, bort és tejet.
Ézs 55: 2 Miért adtok pénzt azért, a mi nem kenyér, és gyűjtött kincseteket azért, a mi meg nem elégíthet? Hallgassatok, hallgassatok reám, hogy jót egyetek, és gyönyörködjék lelketek kövérségben.
Ézs 55: 3 Hajtsátok ide füleiteket és jertek hozzám; hallgassatok, hogy éljen lelketek, és szerzek veletek örök szövetséget, Dávid iránt való változhatatlan kegyelmességem szerint.
Ézs 55: 4 Ímé, bizonyságul adtam őt a népeknek, fejedelmül és parancsolóul népeknek.
Ézs 55: 5 Ímé, nem ismert népet hívsz elő, és a nép, a mely téged nem ismert, hozzád siet az Úrért, Istenedért és Izráel Szentjéért, hogy téged megdicsőített.
Ézs 55: 6 Keressétek az Urat, a míg megtalálható, hívjátok őt segítségül, a míg közel van.
Ézs 55: 7 Hagyja el a gonosz az ő útát, és a bűnös férfiú gondolatait, és térjen az Úrhoz, és könyörül rajta, és a mi Istenünkhöz, mert bővelkedik a megbocsátásban.
Ézs 55: 8 Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!
Ézs 55: 9 Mert a mint magasabbak az egek a földnél, akképen magasabbak az én útaim útaitoknál, és gondolataim gondolataitoknál!
Ézs 55: 10 Mert mint leszáll az eső és a hó az égből, és oda vissza nem tér, hanem megöntözi a földet, és termővé, gyümölcsözővé teszi azt, és magot ád a magvetőnek és kenyeret az éhezőnek:
Ézs 55: 11 Így lesz az én beszédem, a mely számból kimegy, nem tér hozzám üresen, hanem megcselekszi, a mit akarok, és szerencsés lesz ott, a hová küldöttem.
Ézs 55: 12 Mert örömmel jöttök ki, és békességben vezéreltettek; a hegyek és halmok ujjongva énekelnek ti előttetek, és a mező minden fái tapsolnak.
Ézs 55: 13 A tövis helyén cziprus nevekedik, és bogács helyett mirtus nevekedik, és lesz ez az Úrnak dicsőségül és örök jegyül, a mely el nem töröltetik.
Ézs 56: 1 Így szól az Úr: Őrizzétek meg a jogosságot, és cselekedjetek igazságot, mert közel van szabadításom, hogy eljőjjön, és igazságom, hogy megjelenjék:
Ézs 56: 2 Boldog ember, aki ezt cselekszi, és az ember fia, aki ahhoz ragaszkodik! a ki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és megőrzi kezét, hogy semmi gonoszt ne tegyen.
Ézs 56: 3 És ne mondja ezt az idegen, aki az Úrhoz adá magát: Bizony elszakaszt az Úr engem az Ő népétől! ne mondja a herélt sem: Ímé, én megszáradt fa vagyok!
Ézs 56: 4 Mert így szól az Úr a herélteknek: A kik megőrzik szombatimat és szeretik azt, a miben gyönyörködöm, és ragaszkodnak az én szövetségemhez:
Ézs 56: 5 Adok nékik házamban és falaimon belül helyet, és oly nevet, a mely jobb, mint a fiakban és lányokban [élő név;] örök nevet adok nékik, a mely soha el nem vész;
Ézs 56: 6 És az idegeneket, a kik az Úrhoz adák magukat, hogy néki szolgáljanak és hogy szeressék az Úr nevét, hogy Ő néki szolgái legyenek; mindenkit, aki megőrzi a szombatot, hogy meg ne fertőztesse azt, és a szövetségemhez ragaszkodókat:
Ézs 56: 7 Szent hegyemre viszem föl ezeket, és megvídámítom őket imádságom házában; egészen égő és véres áldozataik kedvesek lesznek oltáromon; mert házam imádság házának hivatik minden népek számára!
Ézs 56: 8 Így szól az Úr Isten, aki összegyűjti Izráel elszéledt fiait: Még gyűjtök ő hozzá, az ő egybegyűjtötteihez!
Ézs 56: 9 Mezőnek minden vadai! jertek el enni, erdőnek minden vadai!
Ézs 56: 10 Őrállói vakok mindnyájan, mitsem tudnak, mindnyájan néma ebek, nem tudnak ugatni; álmodók, heverők, szunnyadni szeretők!
Ézs 56: 11 És ez ebek telhetetlenek, nem tudnak megelégedni, pásztorok ők, a kik nem tudnak vigyázni; mindnyájan a magok útára tértek, kiki nyeresége után, mind együtt!
Ézs 56: 12 Jertek, hadd hozzak bort, és igyunk részegítő italt! és legyen a holnap olyan, mint a ma, nagy [és] dicső felettébb!
Ézs 57: 1 Az igaz elvész és nem veszi eszébe senki, és az irgalmasságtevők elragadtatnak és senki nem gondolja fel, hogy a veszedelem elől ragadtatik el az igaz;
Ézs 57: 2 Bemegy békességbe, nyugosznak ágyaikon, a kik egyenes útaikon járának.
Ézs 57: 3 És ti közelgjetek ide, szemfényvesztő fiai, paráznának magva, aki paráználkodol.
Ézs 57: 4 Ki felett örvendeztek? Ki ellen tátjátok fel szátokat és öltitek ki nyelveteket? nem ti vagytok-é a bűn gyermekei, a hazugságnak magva?
Ézs 57: 5 A kik lángoltok a bálványokért minden zöld fa alatt, megöltök gyermekeket a völgyekben, a hegyek hasadékai alatt.
Ézs 57: 6 A folyónak sima köveiben van örökséged; azok, azok a te részed, töltöttél nékik italáldozatot is, vivél ételáldozatot és én jó néven vegyem-é ezeket?
Ézs 57: 7 Magas és felemelkedett hegyen helyezted ágyadat, fel is menél oda áldozni áldozatot.
Ézs 57: 8 Az ajtó és ajtófél mögé tetted bálványjeleidet, és tőlem [eltávozván,] fölfedted ágyadat, fölmentél [rá], és megszélesítéd, és szövetséget szerzél velök, szeretted ágyukat, a merre csak láttad.
Ézs 57: 9 És menél a királyhoz olajjal, és megsokasítád keneteidet, és elküldéd követeidet messze földre, és megaláztad magadat a sírig.
Ézs 57: 10 Nagy útadon megfáradál, [és még] sem mondád: mind hasztalan! erőd megújulását érezéd, így nem levél beteg!
Ézs 57: 11 Kitől féltél és rettegtél, hogy hazudtál és rólam meg nem emlékezél, szívedre sem vevéd? vagy azért nem félsz engem, hogy hallgatok már régtől fogva?
Ézs 57: 12 Én jelentem meg igazságodat, és csinálmányaid nem használnak néked.
Ézs 57: 13 Ha kiáltasz: szabadítson meg téged [bálvány]id raja; mindnyájokat szél viszi el, lehelet kapja fel, és aki bennem bízik, örökségül bírja a földet, és örökli szent hegyemet.
Ézs 57: 14 És szól [egy szó: ] Töltsétek, töltsétek, készítsétek az útat, vegyetek el [minden] botránkozást népem útáról.
Ézs 57: 15 Mert így szól a magasságos és felséges, a ki örökké lakozik, és a kinek neve szent: Magasságban és szentségben lakom, de a megrontottal és alázatos szívűvel is, hogy megelevenítsem az alázatosok lelkét, és megelevenítsem a megtörtek szívét.
Ézs 57: 16 Mert nem örökké perlek, és nem mindenha haragszom, mert a lélek előttem megepedne, és a leheletek, a kiket én teremtettem.
Ézs 57: 17 Mert a telhetetlenségnek vétkéért haragudtam meg, és megvertem őt, elrejtém [magamat] és megharagudtam; és ő elfordulva, szíve útjában járt.
Ézs 57: 18 Útait láttam, és meggyógyítom őt; vezetem őt, és vígasztalást nyujtok néki és gyászolóinak,
Ézs 57: 19 Megteremtem ajkaikon a [hálának] gyümölcsét. Békesség, békesség a messze és közel valóknak, így szól az Úr; én meggyógyítom őt!
Ézs 57: 20 És a hitetlenek olyanok, mint egy háborgó tenger, a mely nem nyughatik, és a melynek vize iszapot és sárt hány ki.
Ézs 57: 21 Nincs békesség, szól Istenem, a hitetleneknek!
Ézs 58: 1 Kiálts [teljes] torokkal, ne kiméld; mint trombita emeld fel hangodat, és hirdesd népemnek bűneiket, és Jákób házának vétkeit.
Ézs 58: 2 Holott ők engem mindennap keresnek, és tudni kivánják útaimat, mint oly nép, a mely igazságot cselekedett és Istene törvényét el nem hagyta; kérik tőlem az igazságnak ítéleteit, és Istennek elközelgését kivánják.
Ézs 58: 3 Mért bőjtölünk és Te nem nézed, gyötörjük lelkünket és Te nem tudod? Ímé, bőjtöléstek napján kedvtelésteket űzitek, és minden robotosaitokat szorongatjátok.
Ézs 58: 4 Ímé perrel és versengéssel bőjtöltök, és sújtotok a gazságnak öklével; nem úgy bőjtöltök mostan, hogy meghallassék szavatok a magasságban.
Ézs 58: 5 Hát ilyen a bőjt, a melyet én kedvelek, [és olyan] a nap, a melyen az ember lelkét gyötri? Avagy ha mint káka lehajtja fejét, és zsákot és hamvat terít maga alá: ezt nevezed-é bőjtnek és az Úr előtt kedves napnak?
Ézs 58: 6 Hát nem ez-é a bőjt, a mit én kedvelek: hogy megnyisd a gonoszságnak bilincseit, az igának köteleit megoldjad, és szabadon bocsásd az elnyomottakat, és hogy minden igát széttépjetek?
Ézs 58: 7 Nem az-é, hogy az éhezőnek megszegd kenyeredet, és a szegény bujdosókat házadba bevigyed, ha meztelent látsz, felruházzad, és tested előtt el ne rejtsd magadat?
Ézs 58: 8 Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.
Ézs 58: 9 Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok. Ha elvetended közüled az igát, és [megszünsz] ujjal mutogatni és hamisságot beszélni;
Ézs 58: 10 Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.
Ézs 58: 11 És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy.
Ézs 58: 12 És megépítik fiaid a régi romokat, az emberöltők alapzatait felrakod, és neveztetel romlás építőjének, ösvények megújítójának, hogy ott lakhassanak.
Ézs 58: 13 Ha megtartóztatod szombaton lábadat, és nem űzöd kedvtelésedet szent napomon, és a szombatot gyönyörűségnek hívod, az Úr szent és dicsőséges [napjá]nak, és megszenteled azt, dolgaidat nem tevén, foglalkozást sem találván, [hamis] beszédet sem szólván:
Ézs 58: 14 Akkor gyönyörűséged lesz az Úrban; és én hordozlak a föld magaslatain, és azt mívelem, hogy Jákóbnak, atyádnak örökségével élj; mert az Úr szája szólt!
Ézs 59: 1 Ímé, nem oly rövid az Úr keze, hogy meg ne szabadíthatna, és nem oly süket az ő füle, hogy meg nem hallgathatna;
Ézs 59: 2 Hanem a ti vétkeitek választanak el titeket Istenetektől, és bűneitek fedezték el orczáját ti előttetek, hogy meg nem hallgatott.
Ézs 59: 3 Mert kezeitek bemocskolvák vérrel, és ujjaitok vétekkel, ajkaitok hazugságot szólnak, nyelvetek gonoszt suttog.
Ézs 59: 4 Nincsen, aki az igazság mellett szólna, és nincsen, aki igazságosan perelne, haszontalanban bíznak és hazugságot beszélnek, gonoszt fogadnak és vétket szűlnek.
Ézs 59: 5 Vipera tojásait költik ki, és pókhálót szőnek; aki tojásaikból eszik, meghal, és ha egyre rátapodsz, vipera kél ki.
Ézs 59: 6 Pókhálójukból nem lesz ruha, csinálmányok nem felvehető; cselekedeteik hamisságnak cselekedetei, és erőszak tette van kezeikben.
Ézs 59: 7 Lábaik a gonoszra futnak; és sietnek, hogy ártatlan vért ontsanak; gondolataik hamisságnak gondolatai, pusztítás és romlás ösvényeiken.
Ézs 59: 8 A békesség útját nem ismerik, és nincsen jogosság kerékvágásukban, ösvényeiket elgörbítik, aki azon jár, nem ismeri a békességet.
Ézs 59: 9 Ezért van távol tőlünk az ítélet, és nem ér el minket az igazság, várunk világosságra, és ímé, sötétség, és fényességre, és ímé, homályban járunk!
Ézs 59: 10 Tapogatjuk, mint vakok a falat, és tapogatunk, mint a kiknek szemök nincs, megütközünk délben, mint alkonyatkor, és olyanok vagyunk, mint a halottak az egészségesek közt.
Ézs 59: 11 Morgunk, mint a medvék mindnyájan, és nyögvén nyögünk, mint a galambok, várjuk az ítéletet és nem jő, a szabadulást [és] távol van tőlünk.
Ézs 59: 12 Mert sokak előtted gonoszságaink, és bűneink bizonyságot tesznek mi ellenünk, mert gonoszságaink velünk vannak, és vétkeinket ismerjük:
Ézs 59: 13 Elpártoltunk és megtagadtuk az Urat, és eltávozánk a mi Istenünktől, szóltunk nyomorgatásról és elszakadásról, gondoltunk és szóltunk szívünkből hazug beszédeket.
Ézs 59: 14 És eltávozott a jogosság, és az igazság messze áll, mivel elesett a hűség az utczán, és az egyenesség nem juthat be.
Ézs 59: 15 És a hűség hiányzik, és aki a gonoszt kerüli, prédává lesz. És látta ezt az Úr és nem tetszék szemeinek, hogy jogosság nincsen.
Ézs 59: 16 És látá, hogy nincsen senki, és álmélkodott, hogy nincsen közbenjáró; ezért karja segít néki, és igazsága gyámolítja őt.
Ézs 59: 17 És felölté az igazságot, mint pánczélt, és a szabadítás sisakja van fején; felölté a bosszúállás ruháit, mint köpenyt, és búsulással vevé magát körül, mint egy palásttal.
Ézs 59: 18 A cselekedetek szerint fog megfizetni: haraggal ellenségeinek, büntetéssel szorongatóinak, büntetéssel fizet a szigeteknek.
Ézs 59: 19 És félik napnyugottól fogva az Úrnak nevét, és naptámadattól az ő dicsőségét, mikor eljő, mint egy sebes folyóvíz, a melyet az Úr szele hajt.
Ézs 59: 20 És eljő Sionnak a megváltó, és azoknak, a kik Jákóbban megtérnek hamisságokból, szól az Úr.
Ézs 59: 21 És én ő velök ily szövetséget szerzek, szól az Úr: lelkem, a mely rajtad nyugoszik, és beszédeim, a melyeket szádba adtam, el nem távoznak szádból, és magodnak szájából, és magod magvának szájából, így szól az Úr, mostantól mind örökké!
Ézs 60: 1 Kelj fel, világosodjál, mert eljött világosságod, és az Úr dicsősége rajtad feltámadt.
Ézs 60: 2 Mert ímé, sötétség borítja a földet, és éjszaka a népeket, de rajtad feltámad az Úr, és dicsősége rajtad megláttatik.
Ézs 60: 3 És népek jönnek világosságodhoz, és királyok a néked feltámadt fényességhez.
Ézs 60: 4 Emeld fel köröskörül szemeidet és lásd meg: mindnyájan egybegyűlnek, hozzád jönnek, fiaid messziről jönnek, és leányaid ölben hozatnak el.
Ézs 60: 5 Akkor meglátod és ragyogsz [örömtől,] és remeg és kiterjed szíved, mivel hozzád fordul a tenger kincsözöne, [és] hozzád jő a népeknek gazdagsága.
Ézs 60: 6 A tevék sokasága elborít, Midján és Éfa tevecsikói, mind Sebából jönnek, aranyat és tömjént hoznak, és az Úr dicséreteit hirdetik.
Ézs 60: 7 Kédár minden juhai hozzád gyűlnek, Nebajóth kosai néked szolgálnak, felmennek kedvem szerint oltáromra, és dicsőségem házát megdicsőítem.
Ézs 60: 8 Kik ezek, kik repülnek, mint a felleg, s mint a galambok dúczaikhoz?
Ézs 60: 9 Igen, engem várnak a szigetek; és elől [jönnek] Társis hajói, hogy elhozzák fiaidat messziről, és ezüstjöket és aranyokat azokkal együtt, a te Urad és Istened nevének és Izráel Szentjének, hogy téged megdicsőített.
Ézs 60: 10 Az idegenek megépítik kőfalaidat, és királyaik szolgálnak néked; mivel haragomban megvertelek, és kegyelmemben megkönyörültem rajtad.
Ézs 60: 11 És nyitva lesznek kapuid szüntelen, éjjel és nappal be nem zároltatnak, hogy behozzák hozzád a népek gazdagságát, és királyaik is bevitetnek.
Ézs 60: 12 Mert a nép és az ország, a mely néked nem szolgáland, elvész, és a népek mindenestől elpusztulnak.
Ézs 60: 13 A Libánon ékessége hozzád jő, cziprus, platán, sudar czédrus, mind együtt szenthelyemnek megékesítésére, hogy lábaim helyét megdicsőítsem.
Ézs 60: 14 És meghajolva hozzád mennek a téged nyomorgatók fiai, és leborulnak lábad talpainál minden megútálóid, és neveznek téged az Úr városának, Izráel Szentje Sionának.
Ézs 60: 15 A helyett, hogy elhagyott és gyűlölt valál és senki rajtad át nem ment, örökkévaló ékességgé teszlek, és gyönyörűséggé nemzetségről nemzetségre.
Ézs 60: 16 És szopod a népek tejét, és a királyok emlőjét szopod, és megtudod, hogy én vagyok az Úr, megtartód és megváltód, Jákóbnak erős [Istene.]
Ézs 60: 17 Réz helyett aranyat hozok, vas helyett ezüstöt hozok, és a fák helyett rezet, és a kövek helyett vasat, és teszem fejedelmeiddé a békességet, és előljáróiddá az igazságot.
Ézs 60: 18 Nem hallatik többé erőszaktétel földeden, pusztítás és romlás határaidban, és a szabadulást hívod kőfalaidnak, és kapuidnak a dicsőséget.
Ézs 60: 19 Nem a nap lesz néked többé nappali világosságod, és fényességül nem a hold világol néked, hanem az Úr lesz néked örök világosságod, és Istened lesz ékességed,
Ézs 60: 20 Napod nem megy többé alá, és holdad sem fogy el, mert az Úr lesz néked örök világosságod, és gyászod napjainak vége szakad.
Ézs 60: 21 És néped mind igaz lesz, és a földet mindörökké bírják, plántálásom vesszőszála ők, kezeim munkája dicsőségemre.
Ézs 60: 22 A legkisebb ezerre nő, és a legkevesebb hatalmas néppé. Én az Úr, idején, hamar megteszem ezt.
Ézs 61: 1 Az Úr Isten lelke van én rajtam azért, mert fölkent engem az Úr, hogy a szegényeknek örömöt mondjak; elküldött, hogy bekössem a megtört szívűeket, hogy hirdessek a foglyoknak szabadulást, és a megkötözötteknek megoldást;
Ézs 61: 2 Hogy hirdessem az Úr jókedvének esztendejét, és Istenünk bosszúállása napját; megvígasztaljak minden gyászolót;
Ézs 61: 3 Hogy tegyek Sion gyászolóira, adjak nékik ékességet a hamu helyett, örömnek kenetét a gyász helyett, dicsőségnek palástját a csüggedt lélek helyett, hogy igazság fáinak neveztessenek, az Úr plántáinak, az Ő dicsőségére!
Ézs 61: 4 És megépítik a régi romokat, az ősi pusztaságokat helyreállítják, és a puszta városokat megújítják, és a régi nemzetségek pusztaságait.
Ézs 61: 5 És ott állnak az idegenek, és legeltetik juhaitokat, és a jövevények szántóitok és vinczelléreitek lesznek.
Ézs 61: 6 Ti pedig az Úr papjainak hívattattok, Istenünk szolgáinak neveztettek; a népek gazdagságát eszitek, és azok dicsőségével dicsekedtek.
Ézs 61: 7 Gyalázatotokért kettős [jutalmat vesztek], és a szidalom helyett örvendenek örökségükben; ekként két részt öröklenek földükben, örökös örömük lesz.
Ézs 61: 8 Mert én, az Úr, a jogosságot szeretem, gyűlölöm a gazsággal szerzett ragadományt; és megadom híven jutalmukat, és örök szövetséget szerzek velök.
Ézs 61: 9 És ismeretes lesz magvok a népek közt, és ivadékaik a népségek között, valakik látják őket, megismerik őket, hogy ők az Úrtól megáldott magok.
Ézs 61: 10 Örvendezvén örvendezek az Úrban, örüljön lelkem az én Istenemben; mert az üdvnek ruháival öltöztetett fel engem, az igazság palástjával vett engemet körül, mint vőlegény, aki pap módon ékíti fel magát, és mint menyasszony, aki felrakja ékességeit.
Ézs 61: 11 Mert mint a föld megtermi csemetéjét, és mint a kert kisarjasztja veteményeit, akként sarjasztjaki az Úr Isten az igazságot s a dicsőséget minden nép előtt.
Ézs 62: 1 Sionért nem hallgatok és Jeruzsálemért nem nyugszom, míg földerül, mint fényesség az Ő igazsága, és szabadulása, mint a fáklya tündököl.
Ézs 62: 2 És meglátják a népek igazságodat, és minden királyok dicsőségedet, és új nevet adnak néked, a melyet az Úr szája határoz meg.
Ézs 62: 3 És leszel dicsőség koronája az Úr kezében, és királyi fejdísz Istened kezében.
Ézs 62: 4 Nem neveznek többé elhagyatottnak, és földedet sem nevezik többé pusztának, hanem így hívnak: én gyönyörűségem, és földedet így: férjhez adott; mert az Úr gyönyörködik benned, és földed férjhez adatik.
Ézs 62: 5 Mert mint elveszi a legény a szűzet, akként vesznek feleségül téged fiaid, és a mint örül a vőlegény a menyasszonynak, akként fog néked Istened örülni.
Ézs 62: 6 Kőfalaidra, Jeruzsálem, őrizőket állattam, egész nap és egész éjjel szüntelen nem hallgatnak; ti, kik az Urat emlékeztetitek, ne nyugodjatok!
Ézs 62: 7 És ne hagyjatok nyugtot néki, míg megújítja és dicsőségessé teszi Jeruzsálemet e földön.
Ézs 62: 8 Megesküdt az Úr jobbjára s erőssége karjára: nem adom többé gabonádat eleségül ellenségeidnek, s idegenek nem iszszák mustodat, a melyért munkálódtál,
Ézs 62: 9 Hanem a betakarók egyék azt meg, és dicsérjék az Urat, s a beszűrők igyák meg azt szentségem pitvaraiban.
Ézs 62: 10 Menjetek át, menjetek át a kapukon, készítsétek a népnek útát, töltsétek, töltsétek az ösvényt, hányjátok el a köveket, emeljetek zászlót a népek fölé.
Ézs 62: 11 Ímé, az Úr hirdette mind a föld határáig: Mondjátok meg Sion leányának, ímé, eljött szabadulásod, ímé, jutalma vele jő, és megfizetése ő előtte!
Ézs 62: 12 És hívják őket szent népnek, az Úr megváltottainak, és téged hívnak: keresett és nem elhagyott városnak.
Ézs 63: 1 Ki ez, ki jő Edomból, veres ruhákban Boczrából, aki ékes öltözetében, ereje sokaságában büszke? Én, a ki igazságban szólok, elégséges vagyok a megtartásra.
Ézs 63: 2 Miért veres öltözeted, és ruháid, mint a bornyomó ruhái?
Ézs 63: 3 A sajtót egyedül tapostam, és a népek közül nem volt velem senki, és megtapodtam őket búsulásomban, és széttapostam őket haragomban: így fecscsent vérök ruháimra, és egész öltözetemet bekevertem.
Ézs 63: 4 Mert bosszúállás napja volt szívemben, és megváltottaim esztendeje eljött.
Ézs 63: 5 Körültekinték és nem vala segítő, s álmélkodám és nem vala gyámolító, és segített nékem karom, és haragom gyámolított engem!
Ézs 63: 6 És megtapodtam népeket búsulásomban, és megrészegítem őket haragomban, és ontám a földre véröket!
Ézs 63: 7 Az Úrnak kegyelmességeiről emlékezem, az Úr dicséreteiről mind a szerint, a mit az Úr velünk cselekedett; az Izráel házához való sok jóságáról, a melyet velök cselekedett irgalma és kegyelmének sokasága szerint.
Ézs 63: 8 És ő mondá: Bizony az én népem ők, fiak, a kik nem hazudnak; és lőn nékik megtartójok.
Ézs 63: 9 Minden szenvedésöket Ő is szenvedte, és orczájának angyala megszabadítá őket, szerelmében és kegyelmében váltotta Ő meg őket, fölvette és hordozá őket a régi idők minden napjaiban.
Ézs 63: 10 Ők pedig engedetlenek voltak és megszomoríták szentségének lelkét, és ő ellenségükké lőn, hadakozott ellenök.
Ézs 63: 11 S megemlékezék népe a Mózes régi napjairól: hol van, aki őket kihozá a tengerből nyájának pásztorával? hol van, aki belé adá az ő szentséges lelkét?
Ézs 63: 12 Ki Mózes jobbján járatá dicsőségének karját, aki a vizeket ketté választá előttök, hogy magának örök nevet szerezzen?
Ézs 63: 13 Ki járatá őket mélységekben, mint a lovat a síkon, és meg nem botlottanak!
Ézs 63: 14 Mint a barmot, a mely völgybe száll alá, nyugodalomba vitte őket az Úr lelke: így vezérletted népedet, hogy magadnak dicső nevet szerezz!
Ézs 63: 15 Tekints alá az égből, és nézz le szentséged és dicsőséged hajlékából! Hol van buzgó szerelmed és hatalmad? Szívednek dobogása és irgalmad megtartóztatják magokat én tőlem!
Ézs 63: 16 Hiszen Te vagy Atyánk, hiszen Ábrahám nem tud minket, és Izráel nem ismer minket, Te, Uram, vagy a mi Atyánk, megváltónk, ez neved öröktől fogva.
Ézs 63: 17 Miért engedél eltévelyedni minket útaidról, oh Uram! miért keményítéd meg szívünket, hogy ne féljünk tégedet? Térj meg szolgáidért, örökséged nemzetségeiért!
Ézs 63: 18 Kevés [ideig] bírta szentségednek népe [földét,] ellenségink megtapodták szent helyedet.
Ézs 63: 19 Olyanok lettünk, mint a kiken eleitől fogva nem uralkodtál, a kik felett nem neveztetett neved.
Ézs 64: 1 Oh, vajha megszakasztanád az egeket és leszállnál, előtted a hegyek elolvadnának; mint a tűz meggyújtja a rőzsét, a vizet a tűz felforralja; hogy nevedet ellenségidnek megjelentsd, hogy előtted reszkessenek a népek;
Ézs 64: 2 Hogy cselekednél rettenetes dolgokat, a miket nem vártunk; leszállnál és előtted a hegyek elolvadnának.
Ézs 64: 3 Hiszen öröktől fogva nem hallottak és fülökbe sem jutott, szem nem látott más Istent te kívüled, aki így cselekszik azzal, aki Őt várja.
Ézs 64: 4 Elébe mégy annak, aki örvend és igazságot cselekszik, a kik útaidban rólad emlékeznek! Ímé, Te felgerjedtél, és mi vétkezénk; régóta így vagyunk; megtartatunk-é?
Ézs 64: 5 És mi mindnyájan [olyanok] voltunk, mint a tisztátalan, és mint megfertéztetett ruha minden mi igazságaink, és elhervadánk, mint a falomb mindnyájan, és álnokságaink, mint a szél, hordának el bennünket!
Ézs 64: 6 S nem volt, aki segítségül hívta volna nevedet, aki felserkenne és beléd fogóznék, mert orczádat elrejtéd tőlünk, és álnokságainkban minket megolvasztál.
Ézs 64: 7 Most pedig, Uram, Atyánk vagy Te, mi sár vagyunk és Te a mi alkotónk, és kezed munkája vagyunk mi mindnyájan.
Ézs 64: 8 Oh ne haragudjál Uram felettébb, és ne mindörökké emlékezzél meg álnokságinkról; ímé lásd, kérünk, mindnyájan a Te néped vagyunk.
Ézs 64: 9 Szentségednek városai pusztává lettenek, Sion pusztává lőn, Jeruzsálem kietlenné.
Ézs 64: 10 Szentségünk és ékességünk házát, hol téged atyáink dicsértenek, tűz perzselé föl, és minden a miben gyönyörködénk, elpusztult.
Ézs 64: 11 Hát megtartóztatod-é magad mind e mellett is, Uram; hallgatsz-é és gyötörsz minket felettébb?
Ézs 65: 1 Megkeresni hagytam magamat azoktól, a kik nem is kérdeztenek; megtaláltattam magamat azokkal, a kik nem is kerestenek. Ezt mondám: Ímhol vagyok, ímhol vagyok, a népnek, a mely nem nevemről neveztetett.
Ézs 65: 2 Kiterjesztém kezeimet egész napon a pártos nép után, a mely nem jó úton járt gondolatainak nyomán;
Ézs 65: 3 A nép után, mely ingerel engem szemtől szembe, szünetlenül, kertekben áldozik, és téglákon szerez jóillatot,
Ézs 65: 4 Mely a sírokhoz ül, és a barlangokban hál, a disznóhúst eszi, és fertelmes leves van tálaiban,
Ézs 65: 5 Mely ezt mondja: Maradj otthon, ne jőjj hozzám, mert szent vagyok néked; e [nép] füst az orromban és szüntelen égő tűz.
Ézs 65: 6 Ímé, feliratott előttem: nem hallgatok, csak ha előbb megfizetek, megfizetek keblökben:
Ézs 65: 7 Vétkeitekért és atyáitok vétkeiért mind együtt, szól az Úr, a kik hegyeken tettek jóillatot és halmokon csúfoltak engemet meg, és visszamérem először jutalmokat keblökre.
Ézs 65: 8 Így szól az Úr: Mint a mikor mustot lelnek a fürtben, ezt mondják: ne veszesd el, mert áldás van benne, ekként cselekszem szolgáimért, és nem vesztek mindent el!
Ézs 65: 9 És nevelek Jákóbból magot, és Júdából, aki hegyeimnek örököse legyen, és bírják azt választottaim, és szolgáim lakjanak ott!
Ézs 65: 10 És lesz Sáron nyájak legelőjévé, és Ákhor völgye barmok fekvőhelyévé népem számára, a mely engem keresett.
Ézs 65: 11 Ti pedig, a kik az Urat elhagyátok, a kik szent hegyemről elfeledkezétek, ti, kik Gádnak asztalt készítetek, és Meninek italáldozatot töltötök,
Ézs 65: 12 Titeket én a kard alá számlállak, és mindnyájan leborultok megöletésre: mert hívtalak és nem feleltetek, szóltam és nem hallottátok: a gonoszt cselekedtétek szemeim előtt, és a mit nem szerettem, azt választottátok.
Ézs 65: 13 Azért így szól az Úr Isten: Ímé, szolgáim esznek, ti pedig éheztek, ímé, szolgáim isznak, ti pedig szomjúhoztok, ímé, szolgáim örvendnek, de ti megszégyenültök!
Ézs 65: 14 Ímé, szolgáim vígadnak szívök boldogságában, és ti kiáltani fogtok szívetek fájdalmában, és megtört lélekkel jajgatni fogtok;
Ézs 65: 15 És átok gyanánt hagyjátok itt neveteket az én választottaimnak, és megöl titeket az Úr Isten, és szolgáit más névvel nevezi,
Ézs 65: 16 Hogy aki magát áldja e földön, áldja magát az igaz Istenben, és a ki esküszik e földön, esküdjék az igaz Istenre, mert elfeledvék a régi nyomorúságok, és mert elrejtvék szemeim elől.
Ézs 65: 17 Mert ímé, új egeket és új földet teremtek, és a régiek ingyen sem emlittetnek, még csak észbe sem jutnak;
Ézs 65: 18 Hanem örüljetek és örvendjetek azoknak mindörökké, a melyeket én teremtek; mert ímé, Jeruzsálemet vígassággá teremtem, és az ő népét örömmé.
Ézs 65: 19 És vígadok Jeruzsálem fölött, és örvendek népem fölött, és nem hallatik többé abban siralomnak és kiáltásnak szava!
Ézs 65: 20 Nem lesz ott többé [csupán néhány] napot ért gyermek, sem vén ember, aki napjait be nem töltötte volna, mert az ifjú száz esztendős korában hal meg és a bűnös száz esztendős korában átkoztatik meg.
Ézs 65: 21 Házakat építnek és bennök lakoznak, és szőlőket plántálnak és eszik azok gyümölcsét.
Ézs 65: 22 Nem úgy építnek, hogy más lakjék benne; nem úgy plántálnak, hogy más egye a gyümölcsöt, mert mint a fáké, oly [hosszú] lesz népem élete, és kezeik munkáját elhasználják választottaim.
Ézs 65: 23 Nem fáradnak hiába, nem nemzenek a korai halálnak, mivel az Úr áldottainak magva ők, és ivadékaik velök [megmaradnak.]
Ézs 65: 24 És mielőtt kiáltanának, én felelek, ők még beszélnek, és én már meghallgattam.
Ézs 65: 25 A farkas és bárány együtt legelnek, az oroszlán, mint az ökör, szalmát eszik, és a kígyónak por lesz az ő kenyere. Nem ártanak és nem pusztítnak sehol szentségemnek hegyén; így szól az Úr.
Ézs 66: 1 Így szól az Úr: Az egek nékem ülőszékem, és a föld lábaimnak zsámolya: minő ház az, a melyet nékem építeni akartok, és minő az én nyugalmamnak helye?
Ézs 66: 2 Hiszen mindezeket kezem csinálta, így álltak elő mindezek; így szól az Úr. Hanem erre tekintek én, a ki szegény és megtörött lelkű, és aki beszédemet rettegi.
Ézs 66: 3 aki bikát öl, embert üt agyon; aki juhval áldozik, az ebet öl; aki ételáldozattal jő, disznóvért hoz elém; aki tömjént gyújt, bálványt imád! Miként ők így választák útaikat, és lelkök útálatosságaikban gyönyörködött:
Ézs 66: 4 Akképen választom én is az ő megcsúfolásukat, és rájok hozom, a mitől félnek; mivel hívtam és senki nem felelt, szóltam és nem hallották, és a gonoszt cselekedték szemeim előtt, s a mit nem szerettem, azt választák.
Ézs 66: 5 Halljátok az Úrnak beszédét, a kik rettegtek az ő beszédére: így szólnak testvéreitek, a kik titeket gyűlölnek, nevemért eltaszítanak: Jelenjék meg az Úrnak dicsősége, hogy lássuk örömötöket; de ők megszégyenülnek.
Ézs 66: 6 Halld! zúgás a város felől, hah! a templom felől, hah! az Úr, aki megfizet ellenségeinek.
Ézs 66: 7 Mielőtt vajudott volna, szült, mielőtt fájdalom jött rá, fiút hozott világra.
Ézs 66: 8 Ki hallott olyat, mint ez, ki látott hasonló dolgokat? Hát egy ország egy nap jön-é világra, és egy nép egyszerre születik-é? mert vajudott és meg is szűlé Sion az ő fiait!
Ézs 66: 9 Hát én csak megindítsam és ne vigyem véghez a szűlést? szól az Úr, vagy én, aki szűletek, bezárjam-é [a méhet?] így szól Istened.
Ézs 66: 10 Örüljetek Jeruzsálemmel, és örvendjetek fölötte mind, a kik őt szeretitek; vígadjatok vele örvendezéssel mindnyájan, a kik gyászoltatok miatta!
Ézs 66: 11 Hogy szopjatok és megelégedjetek megvígasztaltatásának emlőjén, hogy igyatok és örvendjetek dicsőségének bőségén.
Ézs 66: 12 Mivel így szól az Úr: Ímé kiterjesztem rá a békességet, mint egy folyóvizet, és mint kiáradott patakot a népek dicsőségét, hogy szopjátok; ölben fognak hordozni, és térdeiken czirógatnak titeket.
Ézs 66: 13 Mint férfit, a kit anyja vígasztal, akként vígasztallak titeket én, és Jeruzsálemben vesztek vígasztalást!
Ézs 66: 14 Meglátjátok és örül szívetek, csontjaitok, mint a zöld fű, virágoznak, és megösmerik az Úr kezét az Ő szolgáin, és haragját ellenségei fölött.
Ézs 66: 15 Mert ímé, az Úr eljő tűzben, s mint forgószél az ő szekerei, hogy megfizesse búsulásában az Ő haragját, és megfeddését sebesen égő lánggal.
Ézs 66: 16 Mert az Úr tűzzel ítél és kardjával minden testet, és sokan lesznek az Úrtól megöltek.
Ézs 66: 17 A kik magokat megszentelik és mossák a [bálvány] kertekért, egy [pap] megett, a középen; a kik disznóhúst esznek és férget és egeret, együtt pusztulnak el mind, mondja az Úr.
Ézs 66: 18 És én cselekedeteiteket és gondolataitokat [megbüntetem!] Eljő [az idő], hogy minden népeket és nyelveket egybegyűjtsek, hogy eljövén, meglássák az én dicsőségemet.
Ézs 66: 19 És teszek köztök jelt, és küldök közülök megszabadultakat a népekhez, Tarsisba, Pulba és Ludba, az íjjászokhoz, Tubálhoz és Jávánhoz; a messze szigetekbe, a melyek rólam nem hallottak, és nem látták dicsőségemet, és hirdetik dicsőségemet a népek között.
Ézs 66: 20 És elhozzák minden testvéreiteket minden népek közül ajándékul az Úrnak, lovakon, szekereken, hintókban, öszvéreken és tevéken szentségemnek hegyére Jeruzsálembe, így szól az Úr, a mint hozzák Izráelnek fiai az ajándékot tiszta edényben az Úrnak házába.
Ézs 66: 21 És ezek közül is választok a papok közé, a Léviták közé, így szól az Úr.
Ézs 66: 22 Mert mint az új egek és az új föld, a melyeket én teremtek, megállnak én előttem, szól az Úr, azonképen megáll a ti magvatok és nevetek;
Ézs 66: 23 És lesz, hogy hónapról-hónapra és szombatról-szombatra eljő minden test engem imádni, szól az Úr.
Ézs 66: 24 És kimenvén, látni fogják azoknak holttesteit, a kik ellenem vétkeztek, mert az ő férgök meg nem hal és tüzök el nem aluszik, és minden test előtt borzadásul lesznek.

Jer :
-----------
Jeremiás Könyve

Jer 1: 1 Jeremiásnak, Hilkiás fiának beszédei, aki az Anatótban, Benjámin földén [lakó] papok közül vala;
Jer 1: 2 A kihez szóla az Úr Jósiásnak, az Ammon fiának, Júda királyának napjaiban, az ő uralkodásának tizenharmadik esztendejében;
Jer 1: 3 Továbbá Jójakimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának napjaiban, Sedékiásnak, a Jósiás fiának, Júda királyának egészen tizenegyedik esztendejéig, Jeruzsálem fogságba viteléig, [a mi] az ötödik hónapban [vala;]
Jer 1: 4 Szóla pedig az Úr nékem, mondván:
Jer 1: 5 Mielőtt az anyaméhben megalkottalak, [már] ismertelek, és mielőtt az anyaméhből kijövél, megszenteltelek; prófétának rendeltelek a népek közé.
Jer 1: 6 És mondék: Ah, ah Uram Isten! Ímé, én nem tudok beszélni; hiszen ifjú vagyok én!
Jer 1: 7 Az Úr pedig monda nékem: Ne mondd [ezt: ] Ifjú vagyok én; hanem menj mind azokhoz, a kikhez küldelek téged, és beszéld mindazt, a mit parancsolok néked.
Jer 1: 8 Ne félj tőlök, mert én veled vagyok, hogy megszabadítsalak téged! mond az Úr.
Jer 1: 9 És kinyújtá az Úr az ő kezét, és megilleté számat, és monda nékem az Úr: Ímé, az én igéimet adom a te szádba!
Jer 1: 10 Lásd, én e mai napon népek fölé és országok fölé rendellek téged, hogy gyomlálj, irts, pusztíts, rombolj, építs és plántálj!
Jer 1: 11 Szóla továbbá nékem az Úr, mondván: Mit látsz te, Jeremiás? És mondék: Mandulavesszőt látok én.
Jer 1: 12 És monda nékem az Úr: Jól láttál, mert gondom van az én igémre, hogy beteljesítsem azt.
Jer 1: 13 És másodszor is szóla hozzám az Úr, mondván: Mit látsz te? És felelék: Forró fazekat látok én, és pedig a szája észak felől van.
Jer 1: 14 És monda nékem az Úr: Észak felől támad a veszedelem e földnek minden lakosára.
Jer 1: 15 Mert ímé, előhívom én az északi országok minden nemzetségét, mondja az Úr, és eljőnek, és kiki felállítja az ő királyi székét Jeruzsálem kapui előtt, és köröskörül minden kerítése ellen, és Júdának minden városa ellen.
Jer 1: 16 És kimondom ítéleteimet felettök az ő mindenféle gonoszságukért, minthogy elszakadtak tőlem, és idegen isteneknek áldoztak, és tulajdon kezeik munkáit imádták.
Jer 1: 17 Te azért övezd fel derekadat, és kelj fel, és mondd meg nékik mindazt, a mit én parancsolok néked; meg ne riadj tőlök, különben én riasztalak el téged előlök!
Jer 1: 18 Mert ímé én erősített várossá, vasoszloppá és érczbástyává teszlek ma téged mind ez egész földön, Júda királyai, fejedelmei és papjai ellen és a föld népe ellen.
Jer 1: 19 Viaskodni fognak ugyan ellened, de nem győznek meg téged, mert én veled vagyok, azt mondja az Úr, hogy megszabadítsalak téged.
Jer 2: 1 Majd szóla az Úr nékem, mondván:
Jer 2: 2 Menj el, és kiálts Jeruzsálem füleibe, mondván: Ezt mondja az Úr: Emlékezem reád gyermekkorod ragaszkodására, mátkaságod szeretetére, a mikor követtél engem a pusztában, a [még] be nem vetett földön.
Jer 2: 3 Szent volt Izráel az Úrnak, az ő termésének zsengéje; a kik emésztik vala őt, mind vétkeznek vala, veszedelem támada rájok, azt mondja az Úr.
Jer 2: 4 Halljátok meg az Úr szavát, Jákób háza és Izráel házának minden nemzetsége.
Jer 2: 5 Így szól az Úr: Micsoda hamisságot találtak bennem a ti atyáitok, hogy elidegenedtek tőlem, és hiábavalóság után jártak, és hiábavalókká lettek?
Jer 2: 6 Még csak azt sem mondták: Hol van az Úr, aki felhozott minket Égyiptom földéről, a ki vezérelt minket a pusztában, a kietlen és járatlan földön, a szomjúságnak és a halál árnyékának földén, a melyen nem vonult át ember, és a hol halandó nem lakott?
Jer 2: 7 És bevittelek titeket a bőség földébe, hogy annak gyümölcseivel és javaival éljetek; és bementetek, és megfertőztettétek az én földemet, és az én örökségemet útálatossá tevétek.
Jer 2: 8 A papok nem mondták: Hol van az Úr? A törvény magyarázói nem ismertek engem, és a pásztorok hűtelenekké lettek hozzám, a próféták pedig a Baál által prófétáltak, és azok után jártak, a kik tehetetlenek.
Jer 2: 9 Azért még perbe szállok veletek, mondja az Úr, és perelni fogok a ti fiaitok fiaival [is!]
Jer 2: 10 Menjetek csak át a Kittim szigeteire, és lássátok meg; és küldjetek Kédárba is és szorgalmasan vizsgálódjatok, és lássátok meg, ha volt-é [ott] ehhez hasonló?
Jer 2: 11 Ha cserélt-é valamely nemzet isteneket? noha azok nem istenek. Az én népem pedig felcserélte az ő dicsőségét tehetetlenséggel!
Jer 2: 12 Álmélkodjatok ezen, oh egek, és borzadjatok és rémüljetek meg igen! azt mondja az Úr.
Jer 2: 13 Mert kettős gonoszságot követett el az én népem: Elhagytak engem, az élő vizek forrását, hogy kútakat ássanak magoknak; [és] repedezett kútakat [ástak,] a melyek nem tartják a vizet.
Jer 2: 14 Szolga-é Izráel, a vagy otthon szülött-é ő? Miért lett prédává?
Jer 2: 15 Oroszlánok ordítanak reá, megeresztik hangjokat, és sivataggá teszik földjét; városai szétromboltatnak, lakatlanok.
Jer 2: 16 Nóf és Tahpan fiai is betörik koponyádat.
Jer 2: 17 Vajjon nem te szerezted-é ezt magadnak? Elhagytad az Urat, a te Istenedet, a mikor vezérelt téged az úton!
Jer 2: 18 Most is mi dolgod van néked Égyiptom útjával? Hogy Nilus-vizet igyál? Vagy mi dolgod van néked Assúr útjával? Hogy a folyam vizét igyad?
Jer 2: 19 A magad gonoszsága fenyít meg téged, és a te elpártolásod büntet meg téged. Tudd meg hát és lásd meg: mily gonosz és keserves dolog, hogy elhagytad az Urat, a te Istenedet, és hogy nem félsz engemet, ezt mondja az Úr, a Seregeknek Ura.
Jer 2: 20 Bizony régóta széttörtem a te igádat, és letéptem köteleidet, és azt mondtad: Nem leszek rabszolga; mindamellett minden magas halmon és minden lombos fa alatt bujkálsz vala te, mint egy parázna.
Jer 2: 21 Pedig én úgy plántállak vala el téged, mint nemes szőlővesszőt, mindenestől hűséges magot: mimódon változtál hát nékem idegen szőlőtőnek fattyú hajtásává?
Jer 2: 22 Még ha lúgban mosakodnál is, vagy szappanodat megsokasítanád is, feljegyezve marad a te álnokságod előttem, mondja az Úr Isten.
Jer 2: 23 Mimódon mondhatnád: Nem undokíttattam meg, nem jártam a Baálok után?! Lásd meg a te útadat a völgyben, ismerd meg csak: mit cselekedtél! Gyorslábú kancza-teve, a mely ide-oda futkos útain.
Jer 2: 24 Pusztához szokott nőstény vadszamár, a mely érzékiségének kívánságában levegő után kapkod. Gerjedelmét kicsoda csillapíthatja le? Senki ne fáraszsza magát, aki ezt keresi, megtalálja ezt a maga hónapjában.
Jer 2: 25 Tartóztasd meg lábadat a mezítelenségtől, és torkodat a szomjúságtól! És te azt mondod: Hiába, nem [lehet]! mert idegeneket szeretek, és utánok járok.
Jer 2: 26 A miképen megszégyenül a tolvaj, ha rajtakapják, akképen szégyenül meg Izráel háza: ő maga, az ő királyai, fejedelmei, papjai és prófétái,
Jer 2: 27 A kik azt mondják a fának: Te vagy az én atyám! a kőnek pedig: Te szűltél engem! Bizony háttal fordulnak felém és nem arczczal, de nyomorúságuk idején azt mondják majd: Kelj föl és szabadíts meg minket!
Jer 2: 28 De hol vannak a te isteneid, a melyeket magadnak készítél? Keljenek fel, ha megszabadíthatnak téged a te nyomorúságod idején; hiszen annyi istened volt, oh Júda, a hány városod!
Jer 2: 29 Miért perlekedtek velem? Mindnyájan hűtelenekké lettetek hozzám, mondja az Úr.
Jer 2: 30 Hiába ostoroztam fiaitokat, a fenyítés nem fogott rajtok; fegyveretek úgy emésztette prófétáitokat, mint pusztító oroszlán.
Jer 2: 31 Oh te nemzetség! Lásd meg az Úr dolgát! A puszta voltam-é én Izráelnek, avagy a setétség földje? Miért mondotta az én népem: Szabadok vagyunk, nem megyünk többé hozzád!
Jer 2: 32 Vajjon elfelejtkezik-é a lány az ő ékszereiről; a menyasszony az ő nyaklánczairól? Az én népem pedig számtalan napokon elfelejtett engem!
Jer 2: 33 Mit szépíted a te útadat, hogy te szeretetet keresel; holott még a gonoszokat is tanítod a te útaidra!
Jer 2: 34 Még ruháid szélén is található szegény, ártatlan emberek vére, nem [azért, hogy] betörésen kaptad őket, hanem mindamazokért!
Jer 2: 35 És azt mondod: Bizonyára ártatlan vagyok, hiszen elfordult tőlem az ő haragja! Ímé, én törvénybe szállok veled, mivelhogy azt mondod: Nem vétkeztem!
Jer 2: 36 Mit futkosol oly igen, változtatván útadat? Égyiptom miatt is megszégyenülsz, a mint megszégyenültél Assúr miatt.
Jer 2: 37 Még ettől is elszakadsz s kezeidet fejedre [kulcsolod,] mert útálja az Úr a te bizodalmasaidat, és nem leszel velök szerencsés.
Jer 3: 1 Nos hát! Ha elbocsátja valaki az ő feleségét, és ez eltávozik tőle és más férfiúé lesz: vajjon visszamehet-é még [a férfi] ő hozzá? Nem lenne-é az a föld fertelmesen megfertőztetve? Te pedig sok szeretővel paráználkodtál, és visszajönnél hozzám? mondja az Úr.
Jer 3: 2 Emeld fel szemeidet a magaslatokra, és lásd meg: hol nem szeplősítettek meg téged? Az útakon vártál reájok, mint az arab a pusztában, és megfertőztetted a földet paráznaságaiddal és gonoszságoddal.
Jer 3: 3 Noha megvonattak a korai záporok, és késői eső sem volt: mégis parázna asszony homlokúvá lettél, szégyenkezni nem akartál.
Jer 3: 4 Nemde mostantól így kiáltasz nékem: Atyám! Ifjúságomnak te vagy vezére.
Jer 3: 5 Mindörökké haragszik-é, mindvégig bosszankodik-é? Ímé, ezt mondod, de cselekszed a gonoszságokat, a mint tőled telik.
Jer 3: 6 És monda az Úr nékem Jósiás király napjaiban: Láttad-é, a mit az elpártolt Izráel cselekedett? Elment ő minden magas hegyre és minden zöldelő fa alá, és ott paráználkodott.
Jer 3: 7 És mondám, miután mindezt megcselekedte: Térj vissza hozzám! de nem tért vissza. És látta ezt az ő hitszegő húga, a Júda.
Jer 3: 8 És láttam, hogy mindamellett is, hogy elbocsátottam az elpártolt parázna Izráelt, és adtam néki elválásról való levelet: nem félt a hitszegő Júda, az ő húga, hanem elment, és ő is paráználkodott.
Jer 3: 9 És lőn, hogy az ő paráznaságának hírével megfertőztette a földet; mert kővel és fával paráználkodott.
Jer 3: 10 És mindez után sem tért vissza hozzám az ő hitszegő húga, a Júda, az ő szíve teljességével, hanem csak képmutatással, azt mondja az Úr.
Jer 3: 11 És monda nékem az Úr: Igazabb lelkű az elpártolt Izráel, mint a hitszegő Júda.
Jer 3: 12 Menj el, és kiáltsd e szókat észak felé, és mondjad: Térj vissza, elpártolt Izráel, ezt mondja az Úr, [és] nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én, ezt mondja az Úr, nem haragszom mindörökké.
Jer 3: 13 Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtelenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez, és szertefutottál útaidon az idegenekhez mindenféle zöldelő fa alá, és az én szómra nem hallgattatok, ezt mondja az Úr.
Jer 3: 14 Térjetek meg, szófogadatlan fiak, azt mondja az Úr, mert én férjetekké lettem néktek, és magamhoz veszlek titeket, egyet egy városból, kettőt egy nemzetségből, és beviszlek titeket Sionba.
Jer 3: 15 És adok néktek szívem szerint való pásztorokat, és legeltetnek tudománynyal és értelemmel.
Jer 3: 16 És ha majd megsokasodtok és megszaporodtok a földön azokban a napokban, azt mondja az Úr, nem mondják többé: Az Úr szövetségének ládája! Szívére se veszi senki, rá se gondolnak, meg sem látogatják, és nem készítik meg újra.
Jer 3: 17 Abban az időben Jeruzsálemet hívják majd az Úr királyiszékének, és minden nemzet oda gyülekezik az Úr nevéért Jeruzsálembe, és nem követik többé gonosz szívöknek makacsságát.
Jer 3: 18 Azokban a napokban a Júda háza Izráel házával fog járni, és együtt mennek be az északi földről abba a földbe, a melyet örökségül adtam a ti atyáitoknak.
Jer 3: 19 Azt mondám ugyanis magamban: Miképen tegyelek téged a fiak közé, és adjam néked a kivánatos földet, a pogányok seregének drága örökségét? És azt végezém: Hívj engem atyámnak, és ne pártolj el tőlem!
Jer 3: 20 Mindamellett a mint hitszegővé lesz az asszony az ő társa iránt: úgy lettetek hitszegőkké irántam, Izráel háza, azt mondja az Úr.
Jer 3: 21 Szó hallatszik a magaslatokon, Izráel fiainak esdeklő sírása, mert elfordították útjokat, elfelejtkeztek az Úrról, az ő Istenökről.
Jer 3: 22 Térjetek vissza, szófogadatlan fiak, [és] meggyógyítom a ti elpártolástokat! Ímé, mi hozzád járulunk, mert te vagy az Úr, a mi Istenünk!
Jer 3: 23 Bizony hiábavaló a halmokról, a hegyekről való zajongás; bizony az Úrban, a mi Istenünkben van Izráel megmaradása!
Jer 3: 24 És ez a gyalázatosság emésztette a mi atyáink szerzeményét gyermekségünk óta: juhaikat, szarvasmarháikat, fiaikat és leányaikat!
Jer 3: 25 Gyalázatunkban heverünk, és elborít minket a mi szégyenünk; mert vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen: mi és a mi atyáink gyermekségünk óta mind e mai napig, és nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára.
Jer 4: 1 Ha visszatérsz, Izráel, ezt mondja az Úr, hozzám térj vissza, és ha eltávolítod a te útálatosságaidat előlem és nem ingadozol;
Jer 4: 2 És [így] esküszöl: Él az Úr! hűségben, egyenességben és igazságban: akkor ő benne áldják majd magokat a nemzetek, és benne dicsekesznek.
Jer 4: 3 Mert ezt mondja az Úr Júda és Jeruzsálem férfiainak: Szántsatok magatoknak új ugart, és ne vessetek tövisek közé!
Jer 4: 4 Metéljétek magatokat körül az Úrnak, és távolítsátok el szívetek előbőreit, Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai, hogy fel ne gyúladjon az én haragom, mint a tűz, és olthatatlanul ne égjen a ti cselekedeteitek gonoszsága miatt.
Jer 4: 5 Adjátok hírül Júdában, és hallassátok Jeruzsálemben és mondjátok, és kürtöljétek az országban; kiáltsátok teljes erővel, és mondjátok: Gyűljetek össze és menjünk be az erősített városokba!
Jer 4: 6 Emeljetek zászlót a Sion felé; fussatok, meg ne álljatok, mert veszedelmet hozok észak felől és nagy romlást!
Jer 4: 7 Felkelt az oroszlán az ő tanyájából, és a népek pusztítója elindult; kijött helyéből, hogy elpusztítsa a te földedet; városaid lerontatnak, lakatlanokká lesznek.
Jer 4: 8 Öltözzetek azért gyászba, sírjatok és jajgassatok, mert az Úr haragjának tüze nem távozott el rólunk!
Jer 4: 9 Azon a napon pedig, ezt mondja az Úr, elvész a király bátorsága és a főemberek bátorsága, és a papok elálmélkodnak, és a próféták elcsodálkoznak.
Jer 4: 10 Én pedig ezt mondom: Oh Uram Isten! Bizony igen megcsaltad ezt a népet, és Jeruzsálemet, ezt mondván: Békességtek lesz! holott a szablya lelkünkig hatott.
Jer 4: 11 Abban az időben azt mondják e népnek és Jeruzsálemnek: Száraztó szél [jő] a magas helyekről a pusztában, az én népem leányának útján; nem szóráshoz és nem tisztításhoz való!
Jer 4: 12 Erős szél jő onnan reám [is;] azért hát ítéletet mondok ellenök.
Jer 4: 13 Ímé! úgy jő fel, mint a felleg, és szekerei olyanok, mint a szélvész, lovai gyorsabbak a saskeselyűknél. Jaj nékünk, mert elvesztünk!
Jer 4: 14 Jeruzsálem, tisztítsd meg szívedet a gonoszságtól, hogy megtartassál! Meddig maradnak még te benned a te bűnös gondolataid?
Jer 4: 15 Mert hírmondó szava hangzik Dán felől, és Efraim hegyéről vészhirdető.
Jer 4: 16 Mondjátok meg a nemzeteknek; nosza, hirdessétek Jeruzsálem ellen: Őrizők jönnek messze földről, és kiáltoznak Júda városai ellen.
Jer 4: 17 Mint a mezőnek őrizői, úgy lesznek ellene köröskörül, mert daczoskodott velem! mondja az Úr.
Jer 4: 18 A te magad viselete és a te cselekedeteid szerezték ezeket néked; ez a gonoszságod bizony keserű, bizony egész a szívedig hatott!
Jer 4: 19 Oh én belsőm, oh én belsőm! Aléldozom, oh én szívemnek rekeszei! Háborog a szívem, nem hallgathatok! Hiszen hallottad én lelkem a kürt szavát, a harczi riadót!
Jer 4: 20 Vészre vészt jelentenek; bizony elpusztul az egész föld, nagy hamarsággal elpusztulnak az én sátraim, kárpitjaim egy pillantás alatt!
Jer 4: 21 Meddig látok még [hadi] zászlót, [és] hallom a kürt szavát?
Jer 4: 22 Bizony bolond az én népem: engem nem ismernek, balgatag fiak ők, és nem értelmesek! Bölcsek ők a gonoszra, jót cselekedni pedig tudatlanok!
Jer 4: 23 Nézek a földre, de ímé kietlen és puszta; és az égre, de nincsen világossága!
Jer 4: 24 Nézek a hegyekre is, ímé reszketnek; és a halmokra, de mind ingadoznak!
Jer 4: 25 Nézek és ímé egy ember sincsen; és az ég madarai is mind elmenekültek.
Jer 4: 26 Nézek, és ímé a bő termő föld pusztává lőn; és minden városa összeomlott az Úr előtt, az ő haragjának tüze előtt!
Jer 4: 27 Bizony ezt mondja az Úr: Pusztasággá lesz az egész ország, de nem vetem végét!
Jer 4: 28 Azért gyászol a föld, és homályosodik el oda fenn az ég, mert szólottam, határoztam, és meg nem bánom és el nem térek attól.
Jer 4: 29 A lovasoknak és a kézíveseknek kiáltozása elől elfut minden város, elrejtőznek a sűrűségekbe, és felmásznak a sziklákra: minden város elhagyottá lett, és egyetlen ember sem lakik azokban.
Jer 4: 30 És te, elpusztult, mit cselekszel [akkor?] Ha bíborba öltözöl, ha arany kösöntyűkkel ékesíted magadat, és ha festékkel mázolod is ki szemeidet: hiába szépítgeted magadat! Megvetnek téged a szeretőid, életedre törnek.
Jer 4: 31 Mert mintha vajudó asszony szavát hallanám, mintha az először szűlőnek sikoltozását: olyan Sion leányának hangja; nyög, csapkodja kezeit: Jaj nékem! mert roskadozik lelkem a gyilkosok előtt.
Jer 5: 1 Járjátok el Jeruzsálem utczáit, és nézzétek csak és tudjátok meg és tudakozzátok meg annak piaczain, ha találtok-é egy embert; ha van-é valaki, aki igazán cselekszik, hűségre törekszik, és én megbocsátok néki!
Jer 5: 2 Még ha azt mondják is: Él az Úr! bizony hamisan esküsznek!
Jer 5: 3 Uram! a te szemeid avagy nem a hűségre [néznek]-é? Megverted őket, de nem bánkódtak; tönkre tetted őket, de nem akarják felvenni a dorgálást; orczáik keményebbekké lettek a kősziklánál; nem akartak megtérni.
Jer 5: 4 Én pedig ezt mondom vala: Bizony szerencsétlenek ezek; bolondok, mert nem ismerik az Úrnak útját, Istenöknek ítéletét!
Jer 5: 5 Elmegyek azért a főemberekhez, és beszélek velök; hiszen ők ismerik az Úrnak útját, Istenöknek ítéletét! Ámde ők törték össze egyetemlegesen az igát, és tépték le a köteleket!
Jer 5: 6 Azért széttépi őket az oroszlán az erdőből, elpusztítja őket a puszták farkasa, párducz ólálkodik az ő városaik körül; aki kijön azokból, mind szétszaggattatik; mert megsokasodtak az ő bűneik, és elhatalmasodtak az ő hitszegéseik.
Jer 5: 7 Oh, miért bocsátanék meg néked? Fiaid elhagytak engem, és azokra esküsznek, a kik nem istenek; noha jól tartottam őket, mégis paráználkodtak és tolongtak a parázna házába.
Jer 5: 8 [Mint a] hizlalt lovak, viczkándozókká lettek; kiki az ő felebarátjának feleségére nyerít.
Jer 5: 9 Avagy ne büntessem-é meg az ilyeneket, mondja az Úr, és az e féle népen, mint ez, ne álljon-é bosszút az én lelkem?
Jer 5: 10 Menjetek fel az ő kerítéseire és rontsátok, de ne tegyétek semmivé egészen! Távolítsátok el az ágait, mert nem az Úréi azok!
Jer 5: 11 Mert igen hűtelenné lett hozzám az Izráel háza és a Júda háza, azt mondja az Úr!
Jer 5: 12 Megtagadták az Urat, és azt mondták: Nincsen ő, és nem jöhet reánk veszedelem: sem fegyvert, sem éhséget nem látunk!
Jer 5: 13 A próféták is széllé lesznek, és nem lesz, aki beszéljen bennök: így esik az ő dolguk!
Jer 5: 14 Azért ezt mondja az Úr, a Seregeknek Istene: Miután ti ilyen szóval szóltatok: ímé tűzzé teszem az én igémet a te szádban, ezt a népet pedig fákká, hogy megemészsze őket!
Jer 5: 15 Ímé, én hozok reátok messzünnen való nemzetet, oh Izráel háza! ezt mondja az Úr. Kemény nemzet ez, ős időből való nemzet ez; nemzet, a melynek nyelvét nem tudod, és nem érted, mit beszél!
Jer 5: 16 Tegze olyan, mint a nyitott sír; mindnyájan vitézek.
Jer 5: 17 És megemészti aratásodat és kenyeredet; megemészti fiaidat és leányaidat; megemészti juhaidat és ökreidet; megemészti szőlődet és fügédet; erősített városaidat, a melyekben te bizakodol, fegyverrel rontja le.
Jer 5: 18 De még ezekben a napokban sem teszlek benneteket egészen semmivé, azt mondja az Úr.
Jer 5: 19 Ha pedig az lenne, hogy kérdeznétek: Miért cselekedte mindezt velünk az Úr, a mi Istenünk? akkor azt mondjad nékik: A miképen elhagytatok engem és idegen isteneknek szolgáltatok a ti földeteken: azonképen idegeneknek fogtok szolgálni olyan földön, a mely nem a tiétek.
Jer 5: 20 Hirdessétek ezt a Jákób házában, és hallassátok Júdában, mondván:
Jer 5: 21 Halljátok csak, te bolond és esztelen nép, a kiknek szemeik vannak, de nem látnak; füleik vannak, de nem hallanak!
Jer 5: 22 Nem féltek-é engem? ezt mondja az Úr. Az én orczám előtt nem remegtek-é? Hiszen én rendeltem a fövenyet a tenger határának örök korlátul, a melyet át nem hághat, és ha megrázkódtatják is habjai, de nem bírnak vele, és ha megháborodnak, sem hághatnak át rajta.
Jer 5: 23 De ennek a népnek szilaj és daczos szíve van; elhajlottak és elmentek;
Jer 5: 24 És még szívökben sem mondják: Oh, csak félnők az Urat, a mi Istenünket, aki esőt, korai és késői záport ad annak idejében; az aratásnak rendelt heteit megőrzi számunkra!
Jer 5: 25 A ti bűneitek fordították el ezeket tőletek, és a ti vétkeitek fosztottak meg titeket e jótól!
Jer 5: 26 Mert istentelenek vannak az én népem között; guggolva fülelnek, mint a madarászok; tőrt hánynak, embereket fogdosnak.
Jer 5: 27 Mint a madárral teli kalitka, úgy vannak teli az ő házaik álnoksággal; ezért lettek nagyokká és gazdagokká!
Jer 5: 28 Meghíztak, megfényesedtek; eláradtak a gonosz beszédben; az árvának ügyét nem ítélik igaz ítélettel, hogy boldoguljanak; sem a szegényeknek nem szolgáltatnak igazságot.
Jer 5: 29 Hát ezeket ne büntessem-é meg, ezt mondja az Úr; az ilyen nemzeten, mint ez, avagy ne álljon-é bosszút az én lelkem?
Jer 5: 30 Borzadalmas és rettenetes dolgok történnek e földön:
Jer 5: 31 A próféták hamisan prófétálnak, és a papok tetszésök szerint hatalmaskodnak, és az én népem így szereti! De mit cselekesznek majd utoljára?!
Jer 6: 1 Benjámin fiai, fussatok ki Jeruzsálemből, és fújjatok kürtöt Thekoában, és tűzzetek ki zászlót Beth-Hakkeremben; mert veszedelem fenyeget észak felől és nagy romlás!
Jer 6: 2 A szép és elkényeztetett asszonyhoz tettem hasonlóvá Sion leányát.
Jer 6: 3 Pásztorok jőnek el hozzá nyájaikkal együtt; felvonják mellette a sátrakat köröskörül; kiki legelteti, a mi keze ügyébe esik.
Jer 6: 4 Készüljetek hadba ellene; keljetek fel, és menjünk fel délben! Jaj nékünk, mert hanyatlik már a nap, mert hosszabbodnak az esteli árnyékok!
Jer 6: 5 Keljetek fel és menjünk fel éjjel, és rontsuk le az ő palotáit!
Jer 6: 6 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Vágjatok fákat és hányjatok töltést Jeruzsálem ellen; a büntetés városa ez, csupa nyomorgatás van benne!
Jer 6: 7 Mint a kút hidegen tartja meg a vizét, úgy tartja meg az ő gonoszságát: erőszakosság és önkény hallatszik benne, és betegség és vereség van előttem szüntelen.
Jer 6: 8 Térj eszedre, oh Jeruzsálem, hogy el ne szakadjon tőled a lelkem; hogy pusztává ne tegyelek téged, lakhatatlan földdé!
Jer 6: 9 Ezt mondja a Seregek Ura: Teljesen megszedik Izráel maradékát, mint a szőlőt. Fordítsd kezedet [reájok,] mint a szőlőszedő a kosarakra!
Jer 6: 10 Kinek szóljak és kiket kérjek, hogy hallják? Ímé, az ő fülök körülmetéletlen és nem figyelhetnek! Ímé, az Úr szava útálatossággá lett előttök; nem gyönyörködnek abban:
Jer 6: 11 Azért telve vagyok az Úr haragjával, elfáradtam [azt] visszatartani! Öntsd ki a gyermekekre az utczán, és az ifjak gyülekezetére is egyszersmind; sőt még a férj a feleséggel, az öreg az aggastyánnal szintén fogattassanak el;
Jer 6: 12 És házaik idegenekre szálljanak, mezőik és feleségeik is egyszersmind; mert kinyújtom kezemet e föld lakosaira, azt mondja az Úr.
Jer 6: 13 Mert kicsinyeiktől fogva nagyjaikig mindnyájan telhetetlenségnek adták magokat; a prófétától fogva a papig mindnyájan csalárdságot űznek.
Jer 6: 14 És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!
Jer 6: 15 Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek, de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak; ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr.
Jer 6: 16 Így szólt az Úr: Álljatok az utakra, és nézzetek szét, és kérdezősködjetek a régi ösvények felől, melyik a jó út, és azon járjatok, hogy nyugodalmat találjatok a ti lelketeknek! És azt mondták: Nem megyünk!
Jer 6: 17 Őrállókat is rendeltem föléjök, [mondván: ] Figyeljetek a kürtnek szavára! És azt mondták: Nem figyelünk!
Jer 6: 18 Azért halljátok meg, ti nemzetek, és tudd meg, te gyülekezet azt, a mi [következik] reájok.
Jer 6: 19 Halld meg, oh föld! Ímé, én veszedelmet hozok erre a népre: az ő gondolatainak gyümölcsét; mert nem figyeltek az én beszédeimre, és az én törvényemet megvetették.
Jer 6: 20 Minek nékem ez a tömjén, a mi Sébából kerül, és a messze földről való jóillatú fahéj? A ti égőáldozataitok nincsenek kedvemre, sem a ti véres áldozataitok nem tetszenek nékem.
Jer 6: 21 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én akadályokat szerzek e népnek, és megbotlanak bennök az atyák és fiak együttesen, a szomszéd és az ő barátja elvesznek.
Jer 6: 22 Így szól az Úr: Ímé, nép jön el az északi földről, és nagy nemzet serken fel a földnek végéről!
Jer 6: 23 Kézívet és kopját ragad, kegyetlen az és nem könyörül; szavok zúg, mint a tenger, és lovakon nyargalnak, fejenként viadalra készen te ellened, oh Sion leánya!
Jer 6: 24 Halljuk a hírét: kezeink elesnek; szorongás vesz erőt rajtunk, reszketés, mint a vajudó asszonyon.
Jer 6: 25 Ki ne menjetek a mezőre, és az úton se járjatok; mert ellenség fegyvere, rémület [fenyeget] köröskörül.
Jer 6: 26 Népem leánya! Ölts gyászt, és heverj a porban, sírj, mint az egyszülöttet siratják, zokogj keservesen; mert reánk tör a pusztító hamar!
Jer 6: 27 Próbálóvá tettelek téged az én népem között; őrállóvá, hogy megismerd és megpróbáld az ő útjokat.
Jer 6: 28 Mindnyájan igen vakmerők, rágalmazva járnak, réz és vas; mindnyájan elvetemültek ők.
Jer 6: 29 Megégett a fúvó a tűztől, elfogyott az ón, hiába olvaszt az olvasztó, mert gonoszok, meg nem tisztíthatók.
Jer 6: 30 Megvetett ezüstnek hívjátok őket, mert az Úr megvetette őket!
Jer 7: 1 Az a beszéd, a melyet az Úr szóla Jeremiásnak, mondván:
Jer 7: 2 Állj az Úr házának ajtajába, és kiáltsd ott e beszédet, és mondjad: Halljátok az Úr beszédét mind, ti Júdabeliek, a kik bementek ezeken az ajtókon, hogy imádjátok az Urat!
Jer 7: 3 Így szól a Seregek Ura, Izráel Istene: Jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és veletek lakozom e helyen!
Jer 7: 4 Ne bízzatok hazug beszédekben, mondván: Az Úr temploma, az Úr temploma, az Úr temploma ez!
Jer 7: 5 Mert csak ha valóban megjobbítjátok a ti útaitokat és cselekedeteiteket; ha igazán ítéltek az ember között és felebarátja között;
Jer 7: 6 [Ha] jövevényt, árvát és özvegyet meg nem nyomorgattok, és ezen a helyen ártatlan vért ki nem ontotok, és idegen istenek után sem jártok a magatok veszedelmére:
Jer 7: 7 Akkor lakozom veletek ezen a helyen, a földön, a melyet a ti atyáitoknak adtam, öröktől fogva mindörökké.
Jer 7: 8 Ímé, ti hisztek a hazug beszédeknek, haszon nélkül!
Jer 7: 9 Nemde loptok, öltök és paráználkodtok, hamisan esküsztök, a Baálnak áldoztok és idegen istenek után jártok, a kiket nem ismertek:
Jer 7: 10 És eljőtök, és megállotok előttem e házban, a mely az én nevemről neveztetik, és ezt mondjátok: Megszabadultunk; hogy ugyanazokat az útálatosságokat cselekedhessétek!
Jer 7: 11 Vajjon latrok barlangjává lett-é ez a ház ti előttetek, a mely az én nevemről neveztetik? Ímé, én is látok, azt mondja az Úr.
Jer 7: 12 Mert menjetek csak el az én helyemre, a mely Silóban van, a hol először lakoztam az én nevemmel, és lássátok meg, hogy mit cselekedtem azzal az én népemnek, Izráelnek gonoszságáért!
Jer 7: 13 Most pedig, mivelhogy mindezeket a cselekedeteket megcselekszitek, azt mondja az Úr, és mivelhogy szüntelen szóltam, és szóltam ti néktek, de nem hallottátok, és kiáltottam néktek, de nem feleltetek:
Jer 7: 14 Azért úgy cselekszem e házzal, a mely az én nevemről neveztetik, a melyben ti bizakodtok, és e hellyel, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, a mint Silóval cselekedtem.
Jer 7: 15 És elvetlek titeket színem elől, a mint elvetettem mind a ti atyátokfiait, Efraimnak minden magvát.
Jer 7: 16 És te ne imádkozzál e népért, se jajszót, se könyörgést ne emelj érettök, és nálam közben ne járj; mert én meg nem hallgatlak téged!
Jer 7: 17 Nem látod-é te: mit cselekesznek ők Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin?
Jer 7: 18 A fiak fát szedegetnek, az atyák gyujtják a tüzet, az asszonyok pedig dagasztanak, hogy az ég királynőjének béleseket készítsenek, és az idegen isteneknek italáldozatokkal áldoznak, hogy engem felingereljenek.
Jer 7: 19 Avagy engem ingerelnek-é ők, azt mondja az Úr, és nem magokat-é, hogy gyalázat [borítsa] arczukat?
Jer 7: 20 Azért ezt mondja az Úr Isten: Ímé az én haragom és búsulásom kiömlik e helyre, az emberekre és a barmokra, a mezőnek fáira és a földnek gyümölcseire, és égni fog, és el nem aluszik.
Jer 7: 21 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Égőáldozataitokat rakjátok a ti véres áldozataitokhoz, és egyetek húst!
Jer 7: 22 Mert nem szóltam a ti atyáitokkal, és nem rendelkeztem velök, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, az égőáldozat és véres áldozat felől;
Jer 7: 23 Hanem ezekkel a szavakkal utasítottam őket, mondván: Hallgassatok az én szómra, és én Istenetekké leszek, ti pedig az én népemmé lesztek, és mind [csak] azon az úton járjatok, a melyre utasítottalak titeket, hogy jól legyen dolgotok!
Jer 7: 24 De nem hallgattak, és fülöket sem hajtották [felém,] hanem az ő gonosz szívök fásultságában a magok tanácsa szerint jártak, és háttal valának [felém,] és nem arczczal.
Jer 7: 25 Attól a naptól fogva, a melyen kijöttek a ti atyáitok Égyiptom földéből e mai napig küldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat napról-napra, szüntelen küldöttem;
Jer 7: 26 De nem hallgattak reám, és fülöket sem hajtották [felém;] hanem megkeményítették nyakukat, [és] gonoszabbul cselekedtek, mint az ő atyáik!
Jer 7: 27 Ha elmondod nékik mind e szavakat, és nem hallgatnak reád, ha kiáltasz nékik, és nem felelnek néked:
Jer 7: 28 Akkor ezt mondd nékik: Az a nép ez, a mely nem hallgat az Úrnak, az ő Istenének szavára, sem fenyítését fel nem veszi; elveszett a hűség; kiszaggattatott az ő szájokból.
Jer 7: 29 Nyírd le hajadat és vesd el, és kezdj a hegyeken gyászéneket, mert útálja az Úr és elhagyja a nemzetséget, a melyre haragszik.
Jer 7: 30 Mert gonoszt műveltek előttem Júdának fiai, azt mondja az Úr; útálatosságaikat bevitték abba a házba, a mely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt.
Jer 7: 31 És felépítették a Tófet magaslatait, a mely a Ben-Hinnom völgyében van, hogy megégessék fiaikat és leányaikat tűzben, a mit nem parancsoltam, és a mi gondolatomban sem volt.
Jer 7: 32 Azért ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, a mikor nem beszélnek többé a Tófetről, sem a Ben-Hinnom völgyéről, hanem az öldöklés völgyéről; [és] temetkezni fognak Tófetben, és hely sem lesz elég.
Jer 7: 33 És e nép holtteste az ég madarainak és a mezei barmoknak lesz eledelökké, és nem lesz, aki elriassza [azokat!]
Jer 7: 34 És megszüntetem Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin az örömnek szavát és a vígasságnak szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát; mert elpusztul a föld!
Jer 8: 1 Abban az időben, azt mondja az Úr, kihányják majd Júda királyainak csontjait és az ő fejedelmeinek csontjait, a papok csontjait és a próféták csontjait és Jeruzsálem lakosainak csontjait az ő sírjaikból;
Jer 8: 2 És kiterítik azokat a napra és a holdra és az égnek minden serege elé, amelyeket szerettek, és a melyeknek szolgáltak, és a melyek után jártak, és a melyeket kerestek, és a melyek előtt leborultak; nem szedetnek össze, el sem temettetnek, ganéjjá lesznek a föld színén!
Jer 8: 3 És inkább választja a halált, mint az életet az egész maradék, [mindazok,] a kik megmaradtak a gonosz nemzetségből, mindazokon a helyeken; [a hol] megmaradtak, a hová kiűztem őket; azt mondja a Seregek Ura!
Jer 8: 4 Ezt is mondjad nékik: Így szól az Úr: Úgy esnek-é el, hogy fel nem kelhetnek? Ha elfordulnak, nem fordulhatnak-é vissza?
Jer 8: 5 Miért fordult el ez a nép, Jeruzsálem [népe,] örök elfordulással? A csalárdságnak adták magokat, visszafordulni nem akarnak.
Jer 8: 6 Figyeltem és hallottam: nem igazán beszélnek, senki sincs, aki megbánja az ő gonoszságát, ezt mondván: Mit cselekedtem? Mindnyájan az ő futó-pályájokra térnek, mint a harczra rohanó ló.
Jer 8: 7 Még az eszterág is tudja a maga [rendelt] idejét az égben, és a gerlicze, a fecske és daru is megtartják, hogy mikor kell elmenniök, de az én népem nem tudja az Úr ítéletét!
Jer 8: 8 Hogyan mondhatjátok: Bölcsek vagyunk, és az Úr törvénye nálunk van? Bizony ímé hazugságra munkál az írástudók hazug tolla!
Jer 8: 9 Megszégyenülnek a bölcsek, megrémülnek és megfogattatnak! Ímé, megvetették az Úr szavát; micsoda bölcsességök van tehát nékik?
Jer 8: 10 Azért az ő feleségeiket idegeneknek adom, mezőiket hódítóknak; mert kicsinytől fogva nagyig mindnyájan nyereség után nyargalnak; a prófétától fogva a papig mindnyájan hamisságot űznek.
Jer 8: 11 És hazugsággal gyógyítgatják az én népem leányának romlását, mondván: Békesség, békesség, és nincs békesség!
Jer 8: 12 Szégyenkezniök kellene, hogy útálatosságot cselekedtek; de szégyenkezni nem szégyenkeznek, még pirulni sem tudnak: ezért elesnek majd az elesendőkkel; az ő megfenyíttetésök idején elhullanak, azt mondja az Úr.
Jer 8: 13 Végképen véget vetek nékik, azt mondja az Úr! Nincs gerezd a szőlőtőkén, nincs füge a fügefán, a levele is elhervadt; azt teszem azért, hogy tovavigyék őket.
Jer 8: 14 Miért ülünk [még?] Gyűljetek össze, és menjünk be az erősített városokba, és hallgassunk ott; mert az Úr, a mi Istenünk hallgatásra juttatott minket, és mérges vizet adott innunk; mert vétkeztünk az Úr ellen!
Jer 8: 15 [Miért] békességre várni, holott nincs semmi jó; gyógyító időre, holott ímé [itt] van az ijedelem.
Jer 8: 16 Dántól fogva hallatszik az ő lovainak tüsszögése; méneinek nyerítő hangjától reng az egész föld; és eljőnek és megemésztik e földet és mindenét, a mije van, a várost és annak lakóit.
Jer 8: 17 Mert ímé, én vipera-kígyókat bocsátok reátok, a melyek ellen nincsen varázslás, és megmarnak titeket, azt mondja az Úr!
Jer 8: 18 Megnyugodhatom-é a nyomorúság felett? Szívem eleped én bennem!
Jer 8: 19 Ímé, az én népem leányának kiáltó szava a messze földről: Nincsen-é ott az Úr a Sionon? Nincsen-é azon az ő királya? Miért ingereltek fel engem az ő faragott bálványaikkal, az idegen semmiségekkel?
Jer 8: 20 Elmult az aratás, elvégződött a nyár, és mi nem szabadultunk meg!
Jer 8: 21 Az én népem leányának romlása miatt megromlottam, szomorkodom, iszonyat fogott el engem!
Jer 8: 22 Nincsen-é balzsamolaj Gileádban? Nincsen-é ott orvos? Miért nem gyógyíttatott meg az én népem leánya?
Jer 9: 1 Bárcsak a fejem vízzé változnék, a szemem pedig könyhullatásnak kútfejévé, hogy éjjel-nappal sirathatnám az én népem leányának megöltjeit!
Jer 9: 2 Bárcsak pusztába vinne engem valaki, utasok szállóhelyére, hogy elhagyhatnám az én népemet, és eltávozhatnám tőlök; mert mindnyájan paráznák, hitszegők gyülekezete!
Jer 9: 3 Felvonták nyelvöket, [mint] kézívöket, hazugsággal és nem igazsággal hatalmasok e földön; mert gonoszságból gonoszságba futnak, engem pedig nem ismernek, azt mondja az Úr.
Jer 9: 4 Mindenki őrizkedjék a barátjától, és egyetlen atyátokfiának se higyjetek, mert minden atyafi cselbe csal, és minden barát rágalmazva jár.
Jer 9: 5 Egyik a másik ellen csúfoskodik, és nem szólnak igazat; nyelvöket hazug beszédre tanítják, elfáradtak a gonosztevésben.
Jer 9: 6 A te lakásod az álnokság közepében van; az álnokság miatt nem akarnak tudni felőlem, ezt mondja az Úr.
Jer 9: 7 Azért ezt mondja a Seregek Ura: Ímé, én megolvasztom őket, és megpróbálom őket, mert mit cselekedjem [egyebet] az én népem leánya miatt?
Jer 9: 8 Sebző nyíl a nyelvök, álnokságot beszél; szájával békességesen szól barátjához, a szívében pedig lest hány.
Jer 9: 9 Avagy ne fenyítsem-é meg [őket] ezekért? azt mondja az Úr; vajjon az efféle nemzetségen ne álljon-é bosszút a lelkem?
Jer 9: 10 A hegyeken sírást és zokogást támasztok, és a pusztai ligetekben gyászéneket; mert kiégnek úgy, hogy senki se megy keresztül rajtok, és nem hallják a nyájak bégetését; az ég madaraitól fogva a barmokig minden elköltözik és elmenekül.
Jer 9: 11 Jeruzsálemet pedig kőhalommá teszem, sakálok tanyájává, és Júda városait sivataggá változtatom, hogy lakatlan legyen.
Jer 9: 12 Kicsoda olyan bölcs férfiú, hogy értse ezeket, [és] a kihez az Úr szája szólt, hogy hirdesse azt, hogy miért vész el a föld, és ég ki, mint a puszta, a melyen senki se menjen keresztül?
Jer 9: 13 Monda továbbá az Úr: Mivelhogy elhagyták az én törvényemet, a melyet eléjök adtam, és nem hallgattak az én szómra, és nem jártak a szerint;
Jer 9: 14 Hanem jártak az ő kevély szívök után és a Baálok után, a mikre atyáik tanították őket:
Jer 9: 15 Azért, ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé, én megétetem őket, ezt a népet, ürömmel, és megitatom őket mérges vízzel.
Jer 9: 16 És szétszórom őket a nemzetek között, a melyeket nem ismertek sem ők, sem atyáik, és utánok küldöm a fegyvert, a míg megsemmisítem őket.
Jer 9: 17 Ezt mondja a Seregek Ura: Figyelmezzetek reá, és hívjátok a sirató asszonyokat, hogy jőjjenek el, és a bölcs asszonyokhoz is küldjetek, hogy jőjjenek el,
Jer 9: 18 És siessenek és fogjanak síráshoz miattunk, és a mi szemeink [is] hullassanak könyeket, és szempilláink vizet ömleszszenek!
Jer 9: 19 Mert a Sionról siralomnak szava hallatszik: Oh, hogy elpusztultunk! Igen megszégyenültünk, mert elhagyjuk [e] földet, mert széthányták lakhelyeinket!
Jer 9: 20 Bizony halljátok meg, ti asszonyok, az Úrnak szavát, és vegye be a ti fületek az ő szájának beszédét, és tanítsátok meg leányaitokat a sírásra, és egyik asszony a másikat a jajgatásra;
Jer 9: 21 Mert feljött a halál a mi ablakainkra, bejött a mi palotáinkba, hogy kipusztítsa a gyermekeket az útakról, az ifjakat az utczákról.
Jer 9: 22 Szólj! ezt mondja az Úr, és az emberek holtteste hever, mint a ganéj a mezőn, és mint a kéve az arató után, és nincs, a ki összegyűjtse.
Jer 9: 23 Ezt mondja az Úr: Ne dicsekedjék a bölcs az ő bölcseségével, az erős se dicsekedjék az erejével, a gazdag se dicsekedjék gazdagságával;
Jer 9: 24 Hanem azzal dicsekedjék, aki dicsekedik, hogy értelmes és ismer engem, hogy én vagyok az Úr, aki kegyelmet, ítéletet és igazságot gyakorlok e földön; mert ezekben telik kedvem, azt mondja az Úr.
Jer 9: 25 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és megfenyítek minden körülmetélkedettet a körülmetéletlenekkel együtt:
Jer 9: 26 Égyiptomot és Júdát, Edomot és az Ammon fiait, Moábot és mindazokat, a kik nyírott üstökűek [és] a pusztában laknak; mert mindez a nemzet körülmetéletlen, és Izráelnek egész háza [is] körülmetéletlen szívű.
Jer 10: 1 Halljátok meg a szót, a mit az Úr szól néktek, Izráel háza!
Jer 10: 2 Ezt mondja az Úr: A pogányok útját el ne tanuljátok, és az égi jelektől ne féljetek, mert a pogányok félnek azoktól!
Jer 10: 3 Mert a népek bálványai [csupa] hiábavalóság, hiszen az erdő fájából vágják azt; ács-mester kezei készítik bárddal.
Jer 10: 4 Ezüsttel és aranynyal megékesíti azt, szegekkel és pőrölyökkel megerősítik, hogy le ne essék.
Jer 10: 5 Olyanok, mint az egyenes pálmafa, és nem beszélnek; viszik-hordják őket, mert mozdulni nem tudnak. Ne féljetek tőlök, mert nem tehetnek rosszat; de jót tenni se képesek!
Jer 10: 6 Nincs hozzád hasonló, Uram! Nagy vagy és nagy a te neved a [te] hatalmadért!
Jer 10: 7 Ki ne félne tőled, nemzetek királya? Bizony tiéd a tisztelet, mert a nemzetek minden bölcse közt és azok minden országában sincs hozzád hasonló!
Jer 10: 8 Mind egyig balgatagok és bolondok; hiábavalóságokra tanít; fa az.
Jer 10: 9 Társisból hozott lapított ezüst és Ofirból való arany; az ácsnak és az ötvös kezének munkája; öltözetök kék és piros bíbor; mesterek munkája valahány.
Jer 10: 10 De az Úr igaz Isten, élő Isten ő, és örökkévaló király; az ő haragja előtt reszket a föld, és a nemzetek nem szenvedhetik el az ő felindulását.
Jer 10: 11 (Mondjátok meg hát nékik: Az istenek, a kik az eget és földet nem alkották, el fognak veszni e földről és az ég alól!)
Jer 10: 12 Ő teremtette a földet az ő erejével, ő alkotta a világot az ő bölcseségével, és ő terjesztette ki az egeket az ő értelmével.
Jer 10: 13 Szavára víz-zúgás [támad] az égben, és felhők emelkednek fel a föld határairól; villámlásokat készít az esőnek, és kihozza a szelet az ő rejtekhelyéből.
Jer 10: 14 Minden ember bolonddá lett, tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül az ő öntött képével, mert hazugság az ő öntése, és nincsen azokban lélek.
Jer 10: 15 Hiábavalók azok, nevetségre való munka, elvesznek az ő megfenyíttetésök idején!
Jer 10: 16 Nem ilyen a Jákób része, mint ezek; mert a mindenség alkotója ő, és Izráel az ő örökségének pálczája; Seregek Ura az ő neve!
Jer 10: 17 Gyűjtsd össze a földről a te árúidat, aki erősített városban lakozol!
Jer 10: 18 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, én elvetem ezúttal e föld lakosait, és megsanyargatom őket, hogy megtaláljanak.
Jer 10: 19 Jaj nékem az én romlásom miatt, gyógyíthatatlan az én sebem! De azt mondom [mégis: ] Bizony ilyen az én vereségem, és szenvedem azt!
Jer 10: 20 Sátorom elpusztíttatott, köteleim mind elszakadoztak, fiaim elszakadtak tőlem és oda vannak ők; nincs többé, aki kifeszítse sátoromat, és felvonja kárpitjaimat!
Jer 10: 21 Mert oktalanok voltak a pásztorok, és nem keresték az Urat; ezért nem lettek szerencsésekké, és minden nyájuk szétszóratott.
Jer 10: 22 A hír hangja ímé megjött, és nagy zúgás [kél] észak földe felől, hogy pusztává tegyék Júdának városait, és sakálok tanyájává.
Jer 10: 23 Tudom Uram, hogy az embernek nincs hatalmában az ő útja, és egyetlen járókelő sem teheti, hogy irányozza a maga lépését!
Jer 10: 24 Fenyíts meg engem, Uram, de mértékkel, nem haragodban, hogy szét ne morzsolj engem!
Jer 10: 25 Öntsd ki haragodat ama nemzetekre, a melyek nem ismernek téged, és ama nemzetségekre, a melyek nem hívják segítségül a te nevedet; mert megették Jákóbot, bizony megették őt, és elemésztették őt, és lakóhelyét elpusztították!
Jer 11: 1 Az a beszéd, a melyet az Úr beszélt Jeremiásnak, mondván:
Jer 11: 2 Halljátok meg e szövetség igéit, és beszéljétek el Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak!
Jer 11: 3 Ezt mondjad azért nékik: Így szól az Úr, Izráelnek Istene: Átkozott mindenki, aki meg nem hallja e szövetségnek igéit,
Jer 11: 4 A melyet akkor parancsoltam a ti atyáitoknak, a mikor kihoztam őket Égyiptom földéről, a vaskemenczéből, mondván: Halljátok meg az én szómat, és cselekedjétek mindazokat, a miket én parancsolok néktek, és népemmé lesztek, én pedig Istenetekké leszek néktek;
Jer 11: 5 Hogy beteljesítsem az esküvést, a melylyel megesküdtem a ti atyáitoknak, hogy nékik adom a téjjel és mézzel folyó földet, a mint most van ez! És felelék, és mondám: Ámen, Uram!
Jer 11: 6 És monda az Úr nékem: Kiáltsd mindez igéket Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin, mondván: Halljátok e szövetség igéit, és cselekedjétek azokat!
Jer 11: 7 Mert kérve kértem a ti atyáitokat, a mikor felhoztam őket Égyiptom földéről, mind e napig, szünetlenül kérvén és mondván: Halljátok meg az én szómat!
Jer 11: 8 De nem hallották, még fülöket sem hajtották [arra,] hanem ment kiki az ő gonosz szívének hamissága után, és rájok szabtam e szövetségnek minden igéjét, a melyeket azért parancsoltam, hogy megcselekedjék, de nem cselekedték.
Jer 11: 9 És monda az Úr nékem: Pártütés van a Júda férfiai és Jeruzsálem lakosai között.
Jer 11: 10 Visszatértek az ő atyáiknak elébbi bűneire, a kik nem akarták hallani az én igéimet, és ők magok [is] idegen istenek után járnak, hogy azoknak szolgáljanak. Izráel háza és Júda háza megszegte az én szövetségemet, a melyet az ő atyáikkal kötöttem.
Jer 11: 11 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet hozok reájok, a melyből ki nem menekülhetnek, és kiáltanak majd én hozzám, de nem hallgatom meg őket.
Jer 11: 12 És elmennek Júda városai és Jeruzsálem lakosai, és kiáltanak az istenekhez, a kiknek ők áldozni szoktak, de [azok] nem oltalmazzák meg őket az ő nyomorúságuk idején.
Jer 11: 13 Mert városaidnak száma szerint voltak néked isteneid, oh Júda, és Jeruzsálem utczáinak száma szerint készítettétek a gyalázatnak oltárait, az oltárokat, hogy áldozzatok a Baálnak!
Jer 11: 14 Te azért ne esdekelj e népért, és egy kiáltó és esdeklő szót se ejts érettök, mert én meg nem hallgatom őket, mikor kiáltanak majd hozzám az ő nyomorúságuk miatt.
Jer 11: 15 Mi köze az én kedveltemnek az én házamhoz? Temérdek istentelenséget cselekedtél; a szent húst abbahagytad; mikor gonoszságban vagy, akkor örvendezel.
Jer 11: 16 Lombos, szép formás gyümölcsű olajfa nevet adott néked az Úr. Nagy vihar morajánál tüzet gyújta rajta, és leromlottak az ágai.
Jer 11: 17 A Seregek Ura, aki plántált téged, rosszat végzett felőled Izráel házának és Júda házának rosszasága miatt, a mit elkövettek magokban, hogy engemet haragra ingereljenek, áldozván a Baálnak.
Jer 11: 18 Az Úr tudtul adta nékem, és én tudtam; te láttattad meg velem az ő cselekedeteiket is!
Jer 11: 19 Én pedig olyan valék, mint a mészárszékre hurczolt szelíd bárány, és nem tudtam, hogy terveket szőttek ellenem, [mondván: ] Pusztítsuk el [e] fát gyümölcsével együtt; irtsuk ki ezt az élők földéből, hogy még a nevét se emlegessék többé!
Jer 11: 20 És oh Seregek Ura, igaz biró, veséknek és szívnek vizsgálója: hadd lássam a te bosszúállásodat rajtok, mert néked jelentettem meg az én ügyemet!
Jer 11: 21 Azért ezt mondja az Úr az Anatóthbeli embereknek, a kik életedre törnek és ezt mondják: Ne prófétálj az Úr nevében, hogy meg ne halj a mi kezünk által!
Jer 11: 22 Azért ezt mondja a Seregek Ura: Ímé, én megfenyítem őket; az ifjak fegyver által halnak meg, fiaik és leányaik [pedig] meghalnak éhen.
Jer 11: 23 És senki sem marad meg közülök, hogyha veszedelmet hozok az Anatóthbeli emberekre, az ő büntetésök esztendejét.
Jer 12: 1 Igaz vagy Uram, hogyha perlek [is] veled; éppen azért hadd beszélhessek veled peres kérdésekről! Miért szerencsés az istentelenek útja? [Miért] vannak békességben mindnyájan a hűtlenkedők?
Jer 12: 2 Beplántálod őket, meg is gyökereznek; felnevekednek, gyümölcsöt is teremnek; közel vagy te az ő szájokhoz, de távol vagy az ő szívöktől!
Jer 12: 3 Engem pedig ismersz te, Uram! látsz engem, és megvizsgáltad irántad való érzésemet: szakítsd külön őket, mint a mészárszékre való juhokat, és készítsd őket a megölésnek napjára!
Jer 12: 4 Meddig gyászoljon a föld, és [meddig] száradjon el minden fű a mezőn? A benne lakók gonoszsága miatt pusztul el barom és madár; mert azt mondják: Nem látja meg a mi végünket!
Jer 12: 5 Hogyha gyalogokkal futsz, és elfárasztanak téged: mimódon versenyezhetnél a lovakkal? És [ha csak] békességes földön vagy bátorságban: ugyan mit cselekednél a Jordán hullámai között?
Jer 12: 6 Bizony még a te atyádfiai és a te atyádnak háznépe is: ők is hűtlenül bántak veled; ők is tele torokkal kiabáltak utánad! Ne higyj nékik, még ha szépen beszélgetnek is veled!
Jer 12: 7 Elhagytam házamat; ellöktem örökségemet, ellenségének kezébe adtam azt, a kit lelkem szeret.
Jer 12: 8 Az én örökségem olyanná lett hozzám, mint az oroszlán az erdőben; ordítva támadt ellenem; ezért gyűlölöm őt.
Jer 12: 9 Tarka madár-é az én örökségem nékem? Nem [gyűlnek-]é ellene madarak mindenfelől? Jőjjetek, seregeljetek össze mind ti mezei vadak; siessetek az evésre!
Jer 12: 10 Sok pásztor pusztította az én szőlőmet, taposta az én osztályrészemet; az én drága örökségemet sivatag pusztává tették!
Jer 12: 11 Pusztává tették, felém sír, mint puszta! Elpusztíttatik az egész föld, mert nincs senki, a ki eszére térjen.
Jer 12: 12 A pusztában levő minden magaslatra pusztítók érkeznek, mert az Úr fegyvere emészt a föld egyik szélétől a föld másik széléig; senkinek sem lesz békessége.
Jer 12: 13 Búzát vetettek és tövist aratnak; fáradnak, [de] nem boldogulnak, és szégyent vallotok a ti jövedelmetekkel az Úr haragjának búsulása miatt.
Jer 12: 14 Ezt mondja az Úr minden én gonosz szomszédom felől, a kik hozzányúlnak az én örökségemhez, a melyet örökségül adtam az én népemnek, Izráelnek: Ímé, én kigyomlálom őket az ő földükből, és Júda házát [is] kigyomlálom közülök!
Jer 12: 15 És azután, ha majd kigyomlálom őket, ismét könyörülök rajtok, és visszahozom őket, kit-kit az ő örökségébe, és kit-kit az ő földére.
Jer 12: 16 És ha megtanulják az én népemnek utait, és az én nevemre esküsznek [ilyen módon: ] Él az Úr! a mint megtanították népemet megesküdni a Baálra: akkor felépülnek majd népem között.
Jer 12: 17 Ha pedig nem hallgatnak meg, akkor bizony kigyomlálom azt a népet, és elvesztem, azt mondja az Úr.
Jer 13: 1 Ezt mondá az Úr nékem: Menj el, és vásárolj magadnak lenövet, és illeszd azt a derekadra, de vízbe ne vidd be azt!
Jer 13: 2 És megvásároltam az övet, a mint az Úr rendelte vala, és derekamra illesztém.
Jer 13: 3 És másodszor szól vala az Úr hozzám, mondván:
Jer 13: 4 Vedd az övet, a melyet vásároltál, a mely a derekadon van, és kelj fel, és menj az Eufrateshez, és rejtsd el azt ott a kőszikla hasadékában.
Jer 13: 5 És elmenék, és elrejtém azt az Eufratesnél, a mint megparancsolta nékem az Úr.
Jer 13: 6 Sok nap mulva pedig [újra] monda nékem az Úr: Kelj fel, menj az Eufrateshez, és vedd el onnan az övet, a mely felől parancsoltam, hogy ott rejtsd el.
Jer 13: 7 És elmenék az Eufrateshez, és kiásám, és kivevém arról a helyről az övet, a hová elrejtettem azt, és ímé, az öv rothadt vala, egészen hasznavehetetlen.
Jer 13: 8 És szóla az Úr nékem, mondván:
Jer 13: 9 Ezt mondja az Úr: Így rothasztom meg a Júda kevélységét, és a nagy Jeruzsálem kevélységét.
Jer 13: 10 Ez a gonosz nép, a mely nem akar hallgatni az én beszédeimre, a mely a maga szívének hamisságában jár, és jár idegen istenek után, hogy azoknak szolgáljon, és azokat imádja: olyanná lesz majd, mint ez az öv, a mely egészen hasznavehetetlen.
Jer 13: 11 Mert a miként derekára kapcsolja a férfi az övet; akként kapcsoltam magamhoz Izráelnek egész házát és Júdának egész házát, azt mondja az Úr, hogy legyenek az én népemmé, az én nevemre, dicséretemre és tisztességemre, de nem engedelmeskedtek.
Jer 13: 12 Ilyen szókkal szólj azért nékik: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene: Minden tömlőt meg kell tölteni borral! És azt mondják néked: Avagy nem tudjuk-é jól, hogy minden tömlőt borral kell megtölteni?
Jer 13: 13 Te pedig azt mondd nékik: Ezt mondja az Úr: Ímé betöltöm e földnek minden lakosát, és a királyokat, a kik Dávid trónján ülnek, és a papokat, a prófétákat, és Jeruzsálemnek minden lakosát részegséggel;
Jer 13: 14 És összeütöm őket, egyiket a másikhoz, az atyákat és a fiakat együtt, azt mondja az Úr; nem kegyelmezek meg, és nem kedvezek, és nem leszek irgalmas, hogy el ne veszítsem őket!
Jer 13: 15 Hallgassatok és figyelmezzetek; ne fuvalkodjatok fel, mert az Úr szólott!
Jer 13: 16 Dicsőítsétek az Urat, a ti Isteneteket, mielőtt setétséget szerezne, és mielőtt megütnétek lábaitokat a setét hegyekben; mert világosságot vártok, és halál árnyékává változtatja azt, és sűrű homálylyá fordítja!
Jer 13: 17 Ha pedig nem hallgatjátok ezt: sírni fog az én lelkem a rejtekhelyeken [a ti] kevélység[tek] miatt, és zokogva zokog; a szemem pedig könyeket hullat, mert az Úr népe fogságba vitetik.
Jer 13: 18 Mondd meg a királynak és a királynéasszonynak: Alázzátok meg magatokat, és üljetek veszteg, mert leesik fejetekről a ti dicsőségtek koronája!
Jer 13: 19 A dél felől való városok bezároltatnak, és nem lesz, aki megnyissa [azokat;] fogságra vitetik Júda egészen, fogságra vitetik mindenestül!
Jer 13: 20 Emeljétek fel szemeiteket, és nézzétek azokat, a kik északról jőnek! Hol van a nyáj, a mely néked adatott, a te dicsőségednek juhnyája?
Jer 13: 21 Mit mondasz, hogy ha megfenyít téged? Hiszen te oktattad őket magad ellen, fejedelmekké [tetted fejeden!] A fájdalmak nem környékeznek-é még téged, mint a szülőasszonyt?
Jer 13: 22 És ha azt mondod a te szívedben: Miért következnének ezek reám? A te hamisságod sokaságáért takartatik fel a te ruhád, és lesznek mezítelenekké a te sarkaid.
Jer 13: 23 Elváltoztathatja-é bőrét a szerecsen, és a párducz az ő foltosságát? [Úgy] ti is cselekedhettek jót, a kik megszoktátok a gonoszt.
Jer 13: 24 Azért szétszórom őket, a mint hányja-veti a pozdorját a pusztának szele.
Jer 13: 25 Ez a te sorsod, a te kimért részed én tőlem, ezt mondja az Úr, aki elfelejtkeztél én rólam, és hittél a hazugságnak.
Jer 13: 26 Azért én is arczodra borítom fel a te ruhádat, hogy látható legyen a te gyalázatod!
Jer 13: 27 A te paráznaságaidat és nyihogásaidat, bujálkodásodnak undokságát: a halmokon, a mezőn láttam a te útálatosságaidat. Jaj néked Jeruzsálem! Nem leszel tiszta ezután [se?] Meddig még?
Jer 14: 1 Az Úrnak szava, a mit Jeremiásnak szólott a szárazság felől:
Jer 14: 2 Gyászol Júda, és kapui roskadoznak; szomorkodnak a földön, és Jeruzsálem kiáltása felszáll.
Jer 14: 3 Fejedelmeik is kiküldik gyermekeiket vízért: elmennek a kútakig, nem találnak vizet; visszatérnek üres edényekkel; szégyenkeznek és pironkodnak, és befedik fejöket.
Jer 14: 4 A föld miatt, a mely retteg, mert nem esett eső a földön, szégyenkeznek a szántóvetők, és befedik fejöket.
Jer 14: 5 Még a szarvas-üsző is megellik a mezőn, és ott hagyja [fiát,] mert nincsen fű.
Jer 14: 6 A vadszamarak pedig a sziklához állanak, levegő után kapkodnak, mint a tengeri szörnyek, szemeik eltikkadnak, mert nincs fű.
Jer 14: 7 Ha bűneink ellenünk tanúskodnak: cselekedjél Uram a te nevedért, mert temérdek a mi törvényszegésünk; vétkeztünk ellened!
Jer 14: 8 Izráel reménysége, megszabadítója a nyomorúság idején! Miért vagy e földön úgy, mint valami jövevény és mint valami utas, aki éjjeli szállásra tér be?
Jer 14: 9 Miért vagy olyan, mint a megriasztott férfi; mint a vitéz, aki nem tud segíteni? Hiszen te közöttünk vagy, Uram, és mi a te nevedről neveztetünk; ne hagyj el minket!
Jer 14: 10 Ezt mondja az Úr e népnek: Úgy szerettek ide-oda futkározni, lábaikat meg nem tartóztatták! Azért az Úr nem kedvelte őket. Most megemlékezik az ő bűnökről, és vétkeikért megfenyíti őket.
Jer 14: 11 És mondá nékem az Úr: Ne könyörögj e népért, az ő javára.
Jer 14: 12 Mikor bőjtölnek, én meg nem hallgatom kiáltozásukat, és ha égőáldozatot vagy ételáldozatot készítenek, nem lesznek kedvesek előttem; sőt fegyverrel, éhséggel és döghalállal irtom ki őket.
Jer 14: 13 És mondék: Ah, Uram Isten! Hiszen a próféták mondják vala nékik: Fegyvert nem láttok, éhség sem lesz rajtatok, sőt állandó békességet adok néktek ezen a helyen.
Jer 14: 14 És monda az Úr nékem: Hazugságot prófétálnak a próféták az én nevemben; nem küldtem őket, nem parancsoltam nékik, nem is beszéltem velök; hazug látomást, varázslást, hiábavalóságot és szívbeli csalárdságot jövendölnek néktek.
Jer 14: 15 Azért ezt mondja az Úr a próféták felől, a kik az én nevemben prófétálnak, holott én nem küldtem őket és mégis azt mondják: fegyver és éhség nem lesz e földön: Fegyver és éhség miatt vesznek el azok a próféták!
Jer 14: 16 A nép pedig, a melynek ők prófétálnak, ott hever majd Jeruzsálem utczáin az éhség és a fegyver miatt, és nem lesz, a ki eltemesse őket, őket és feleségeiket, fiaikat és leányaikat; így zúdítom rájok gonoszságukat!
Jer 14: 17 Azért e szavakat mondjad nékik: Szemeim könyeket hullatnak éjjel és nappal, és nem szünnek meg; mert nagy rontással rontatott meg a szűz, az én népemnek leánya, igen fájdalmas vereséggel.
Jer 14: 18 Ha kimegyek a mezőre, hát ímé fegyver által levágottak; ha bemegyek a városba, hát ímé éhség miatt elepedtek [vannak ott!] Bizony próféta is, pap is olyan földre költöznek, a melyet nem ismernek!
Jer 14: 19 Egészen elvetetted-é Júdát, avagy a Siont útálja-é lelked? miért vertél úgy meg, hogy semmi orvosságunk se legyen? Békességet vártunk, de nincs semmi jó; és gyógyulásnak idejét, de ímé, [itt van] a rettegés!
Jer 14: 20 Ismerjük Uram a mi gonoszságainkat, atyáink bűnét; bizony vétkeztünk ellened!
Jer 14: 21 Ne vesd meg a te nevedért; ne gyalázd meg a te dicsőségednek székét! Emlékezzél; ne rontsd meg a te velünk való szövetségedet!
Jer 14: 22 Vannak-é a pogányok bálványai között, a kik esőt adhatnak? És ad-é záporokat az ég? Avagy nem te vagy-é a mi Urunk Istenünk, és nem benned kell-é bíznunk, hiszen te cselekedted mindezt!
Jer 15: 1 És monda az Úr nékem: Ha Mózes és Sámuel állanának is előttem, nem [hajolna] lelkem e néphez; küldd ki az orczám elől, hadd menjenek!
Jer 15: 2 Ha pedig ezt mondják néked: Hová menjünk? ezt mondjad nékik: Így szól az Úr: aki halálra való, halálra; aki fegyverre való, fegyverre; a ki éhségre való, éhségre, és aki fogságra való, fogságra.
Jer 15: 3 Mert négyfélével támadok reájok, ezt mondja az Úr: Fegyverrel, hogy gyilkoljon, kutyákkal, hogy tépjenek, az ég madaraival és a mezei vadakkal, hogy egyenek és pusztítsanak.
Jer 15: 4 Bújdosókká teszem őket e földnek minden országában Manasséért, Ezékiásnak, Júda királyának fiáért, azok miatt, a miket ő Jeruzsálemben cselekedett.
Jer 15: 5 Mert ki könyörül meg rajtad Jeruzsálem, és ki vígasztal meg téged, és ki mozdul meg, hogy kérdezze: jól vagy-é?
Jer 15: 6 Te elhagytál engem, azt mondja az Úr, másfelé jártál; azért kinyújtom kezemet ellened, és elvesztelek téged; belefáradtam a szánakozásba!
Jer 15: 7 Elszórom őket szórólapáttal e földnek kapuiban; gyermektelenné teszem, elvesztem az én népemet; nem tértek vissza útaikról.
Jer 15: 8 Özvegyei számosabbak lesznek a tenger fövenyénél; pusztítót viszek reájok, az ifjúság anyjára délben; bocsátok reája nagy hirtelen észvesztést és rettentéseket.
Jer 15: 9 Elsenyved, aki hét fiút szűl; kileheli lelkét; lehanyatlik az ő napja, mikor még nappal volna; megszégyenül és pironkodik; a maradékaikat pedig fegyverre vetem az ő ellenségeik előtt, azt mondja az Úr!
Jer 15: 10 Jaj nékem, anyám, mert versengés férfiává és az egész föld ellen perlekedő férfiúvá szültél engemet! Nem adtam kölcsönt és nékem sem adtak kölcsönt: [mégis] mindnyájan szidalmaznak engem!
Jer 15: 11 Monda az Úr: Avagy nem jóra tartalak-é meg téged? Avagy nem azt teszem- é, hogy ellenséged a baj idején és nyomorúság idején kérni fog téged?
Jer 15: 12 Vajjon eltöri-é a vas az északi vasat és rezet?
Jer 15: 13 Vagyonodat és kincseidet rablónak adom, nem pénzért, hanem a te mindenféle vétkedért, minden határodban.
Jer 15: 14 És elvitetlek ellenségeiddel [olyan] földre, [a melyet] nem ismersz, mert haragomnak tüze felgerjedt, lángra gyúlt ellenetek!
Jer 15: 15 Te tudod, Uram! Emlékezzél meg rólam és tekints reám, és állj bosszút értem üldözőimen; a te haragodnak halogatásaival ne ejts el engem; tudd meg, hogy éretted szenvedek gyalázatot!
Jer 15: 16 Ha szavaidat hallattad, én élveztem azokat; a te szavaid örömömre váltak nékem és szívemnek vígasságára; mert a te nevedről neveztetem oh Uram, Seregeknek Istene!
Jer 15: 17 Nem ültem a nevetgélők gyülekezetében, és nem ujjongtam [velök;] a te hatalmad miatt egyedül ültem, mert bosszúsággal töltöttél el engem.
Jer 15: 18 Miért lett szünetlenné az én fájdalmam, és halálossá, gyógyíthatatlanná az én sebem? Olyanná lettél nékem, mint a bizonytalan vizű, csalóka patak!
Jer 15: 19 Azért ezt mondja az Úr: Ha megtérsz, én is visszatérítelek téged, előttem állasz; és ha elválasztod a jót a hitványtól, olyanná leszel, mint az én szájam. Ők térjenek meg te hozzád, de te ne térj ő hozzájok!
Jer 15: 20 És e nép ellen erős érczbástyává teszlek téged, és viaskodnak ellened, de nem győzhetnek meg téged, mert én veled vagyok, hogy megvédjelek és megszabadítsalak téged, azt mondja az Úr!
Jer 15: 21 És megszabadítlak téged a gonoszok kezeiből, és kimentelek téged a hatalmaskodók markából.
Jer 16: 1 Majd szóla az Úr nékem, mondván:
Jer 16: 2 Ne végy magadnak feleséget, és ne legyenek néked fiaid és leányaid ezen a helyen!
Jer 16: 3 Mert ezt mondja az Úr a fiak felől és leányok felől, a kik ezen a helyen születnek, és anyjaik felől, a kik szülik őket, és atyjaik felől, a kik nemzették őket e földön:
Jer 16: 4 Keserves halállal halnak meg, nem sirattatnak el és el sem temettetnek; ganéjjá lesznek a föld színén, s fegyver és éhség miatt pusztulnak el, és az ő holttestök az ég madarainak és a mezei vadaknak lesznek eledelül.
Jer 16: 5 Mert ezt mondja az Úr: Ne menj be gyászoló házba, se sírni ne menj, se ne vígasztald őket; mert megvontam e néptől az én békességemet, azt mondja az Úr: az irgalmasságot és kegyelmet.
Jer 16: 6 És meghalnak nagyok és kicsinyek e földön; el sem temetik, meg sem siratják őket, sem össze nem metélik magokat, sem hajokat ki nem tépik ő érettök.
Jer 16: 7 [Kenyeret] sem törnek nékik a gyászoláskor, hogy vígasztalják őket a meghaltért; a vígasztalás poharával sem itatják őket az ő atyjokért és anyjokért.
Jer 16: 8 A lakodalmas házba se menj be, hogy leülj velök enni és inni.
Jer 16: 9 Mert azt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene: Ímé, én megszüntetem e helyen, a ti szemeitek előtt, a ti napjaitokban a vigasságnak szavát és az örömnek szavát, a vőlegénynek szavát és a menyasszonynak szavát.
Jer 16: 10 És hogyha tudtára adod e népnek mind e határozatokat, és ezt mondják néked: Miért határozta az Úr ellenünk mindezt a nagy gonoszt; és micsoda a mi bűnünk és micsoda a mi vétkünk, a melylyel vétkeztünk az Úr ellen, a mi Istenünk ellen?
Jer 16: 11 Akkor ezt mondd nékik: Azért, mert elhagytak engem a ti atyáitok, azt mondja az Úr, és idegen istenek után jártak, és azoknak szolgáltak és azokat imádták, engem pedig elhagytak, és az én törvényemet meg nem tartották.
Jer 16: 12 És ti gonoszabbul cselekedtetek, mint atyáitok; mert ímé, ti mindnyájan a ti gonosz szívetek hamisságát követitek, nem hallgatva reám.
Jer 16: 13 Azért kivetlek titeket e földből arra a földre, a melyet sem ti nem ismertek, sem a ti atyáitok, és ott szolgáltok majd idegen isteneknek nappal és éjjel; mivelhogy nem könyörülök rajtatok.
Jer 16: 14 Azért ímé, eljőnek a napok, ezt mondja az Úr, a mikor nem mondják többé; Él az Úr, aki felhozta Izráel fiait Égyiptom földéről;
Jer 16: 15 Hanem [ezt: ] Él az Úr, aki felhozta Izráel fiait északnak földéről és mindama földekről, a melyekbe elszórta őket! Mert visszaviszem őket az ő földjükre, a melyet az ő atyáiknak adtam.
Jer 16: 16 Ímé én sok halász után küldök, ezt mondja az Úr, hogy halászszák ki őket; azután pedig elküldök sok vadász után, hogy vadászszák ki őket minden hegyből, minden halomból és a sziklák hasadékaiból is.
Jer 16: 17 Mert szemmel tartom minden útjokat; nem rejtőzhettek el orczám elől, és nincsen elfedve az ő bűnök szemeim elől.
Jer 16: 18 Előbb azonban megfizetek nékik az ő bűneikért és vétkeikért kétszeresen, mert megszentségtelenítették az én földemet az ő útálatosságaiknak holttestével, és betöltötték az én örökségemet az ő fertelmességeikkel.
Jer 16: 19 Oh Uram, én erősségem, én bástyám és én menedékem a nyomorúság idején! Hozzád jőnek majd a nemzetek a föld határairól, és ezt mondják: Bizony hamis [isteneket] bírtak a mi atyáink és hiábavalókat, mert nincs köztük segíteni tudó.
Jer 16: 20 Csinálhat-é az ember magának isteneket? Hiszen azok nem istenek!
Jer 16: 21 Azért ímé, megismertetem velök ez úttal, megismertetem velök az én kezemet és hatalmamat, és megtudják, hogy az Úr az én nevem.
Jer 17: 1 A Júda vétke vas tollal, gyémánt hegygyel van felírva; fel van vésve szívök táblájára és oltáraik szarvaira,
Jer 17: 2 Mivelhogy megemlékeznek fiaik az ő oltáraikról, Aséra [bálvány]aikról a zöld fák mellett és a magas halmokon.
Jer 17: 3 Oh én hegyem a síkon! Vagyonodat, minden kincsedet prédává teszem a te magaslataidért, minden határodban való vétkeidért.
Jer 17: 4 És elszakíttatol, és pedig magad által, a te örökségedtől, a melyet én adtam néked, és szolgáltatni fogom veled a te ellenségeidet olyan földön, a melyet nem ismersz; mert tűzre lobbantottátok haragomat, örökké égni fog.
Jer 17: 5 Ezt mondja az Úr: Átkozott az a férfi, aki emberben bízik és testbe helyezi erejét, az Úrtól pedig eltávozott az ő szíve!
Jer 17: 6 Mert olyanná lesz, mint a hangafa a pusztában, és nem látja, hogy jó következik, hanem szárazságban lakik a sivatagban, a sovány és lakhatatlan földön.
Jer 17: 7 Áldott az a férfi, aki az Úrban bízik, és a kinek bizodalma az Úr;
Jer 17: 8 Mert olyanná lesz, mint a víz mellé ültetett fa, a mely a folyó felé bocsátja gyökereit, és nem fél, ha hőség következik, és a levele zöld marad; és a száraz esztendőben nem retteg, sem a gyümölcsözéstől meg nem szűnik.
Jer 17: 9 Csalárdabb a szív mindennél, és gonosz az; kicsoda ismerhetné azt?
Jer 17: 10 Én, az Úr vagyok az, aki a szívet fürkészem és a veséket vizsgálom, hogy megfizessek kinek-kinek az ő útai szerint és cselekedeteinek gyümölcse szerint.
Jer 17: 11 [Mint] a fogoly madár, mely [fiakat] gyűjt, melyeket nem ő költött, [olyan,] aki gazdagságot gyűjt, de nem igazán; az ő napjainak felén elhagyja azt, a halálakor pedig bolonddá lesz.
Jer 17: 12 Óh dicsőség trónja, kezdettől fogva magasságos, szentségünknek helye.
Jer 17: 13 Izráelnek reménysége, oh Uram! A kik elhagynak téged, mind megszégyenülnek! A kik elpártolnak tőlem, a porba iratnak be, mert elhagyták az élő vizeknek kútfejét, az Urat!
Jer 17: 14 Gyógyíts meg engem Uram, hogy meggyógyuljak, szabadíts meg engem, hogy megszabaduljak, mert te vagy az én dicsekedésem!
Jer 17: 15 Ímé, ők azt mondják nékem: Hol van az Úr szózata? Most jőjjön el!
Jer 17: 16 De én nem siettem elhagyni a te útaidnak követését, sem gonosz napot nem kívántam, te tudod; a mi ajkaimon jött ki, nyilvánvaló volt előtted.
Jer 17: 17 Ne légy nékem rettentésemre: reménységem vagy te a háborúság napján!
Jer 17: 18 Szégyenüljenek meg, a kik üldöznek engem, de ne én szégyenüljek meg; ők rettegjenek és ne én rettegjek; hozz reájok háborúság napját, és kétszeres zúzással zúzd össze őket!
Jer 17: 19 Ezt mondá nékem az Úr: Menj és állj meg a nép fiainak kapujában, a melyen bemennek és a melyen kijönnek Júdának királyai, és Jeruzsálemnek is minden kapujában!
Jer 17: 20 És [ezt] mondd nékik: Halljátok meg az Úrnak szavát Júdának királyai és egész Júda és Jeruzsálemnek minden lakosa, a kik bejártok e kapukon!
Jer 17: 21 Ezt mondja az Úr: Vigyázzatok a ti lelketekre, és ne hordjatok terhet szombat-napon, se Jeruzsálem kapuin be ne vigyetek!
Jer 17: 22 Házaitokból se vigyetek ki terhet szombat-napon, és semmi munkát ne végezzetek, hanem szenteljétek meg a szombat-napot, úgy a mint atyáitoknak megparancsoltam!
Jer 17: 23 De ők nem hallgattak, és fülöket sem hajtották rá, hanem megkeményítették nyakokat, hogy ne halljanak, és az oktatást be ne vehessék.
Jer 17: 24 Pedig ha szívesen hallgattok reám, ezt mondja az Úr, és nem visztek be terhet e város kapuin szombat-napon, és megszentelitek a szombat-napot, úgy hogy semmi dolgot nem végeztek azon:
Jer 17: 25 Akkor e város kapuin királyok és fejedelmek fognak bevonulni, a kik a Dávid székén ülnek, szekereken és lovakon járnak, mind magok, mind fejedelmeik, Júdának férfiai és Jeruzsálemnek lakosai, és e városban lakni fognak mindörökké.
Jer 17: 26 És bejőnek Júda városaiból, Jeruzsálem környékéről, Benjámin földéről, a lapályról, a hegyről és dél felől, hozván égőáldozatot, véres áldozatot, ételáldozatot és temjént, és hozván hála[áldozat]ot az Úrnak házába.
Jer 17: 27 Ha pedig nem hallgattok reám, hogy megszenteljétek a szombat-napot, és hogy ne hordjatok terhet és ne jőjjetek be Jeruzsálem kapuin szombat- napon: tüzet gerjesztek az ő kapuiban, és megemészti Jeruzsálem palotáit, és nem lesz eloltható.
Jer 18: 1 Az a beszéd, a melyet az Úr beszélt Jeremiásnak, mondván:
Jer 18: 2 Kelj fel és menj le a fazekasnak házába, és ott közlöm veled az én beszédeimet!
Jer 18: 3 Lemenék azért a fazekas házába, és ímé ő edényt készít vala a korongon.
Jer 18: 4 És elromla az edény, a melyet ő készít vala [és a mely] mint agyag volt a fazekas kezében, és azonnal más edényt készíte belőle, a mint a fazekas jobbnak látta megkészíteni.
Jer 18: 5 És szóla az Úr nékem, mondván:
Jer 18: 6 Vajjon nem cselekedtem-é veletek úgy, mint ez a fazekas, oh Izráel háza? ezt mondja az Úr. Ímé, mint az agyag a fazekas kezében, olyanok vagytok ti az én kezemben, oh Izráel háza!
Jer 18: 7 Hogyha szólok egy nép ellen és ország ellen, hogy kigyomlálom, megrontom és elvesztem:
Jer 18: 8 De megtér az a nép az ő gonoszságából, a mely ellen szólottam: én is megbánom a gonoszt, a melyet rajta véghezvinni gondoltam.
Jer 18: 9 És hogyha szólok a nép felől és ország felől, hogy felépítem, beültetem;
Jer 18: 10 De a gonoszt cselekszi előttem, és nem hallgat az én szómra: akkor megbánom a jót, a melylyel vele jót tenni akartam.
Jer 18: 11 Most azért beszélj csak a Júda férfiaival és Jeruzsálem lakosaival, mondván: Ezt mondja az Úr: Ímé, én veszedelmet készítek ellenetek és tervet tervezek ellenetek! Nosza, térjetek meg, kiki a maga gonosz útáról, és jobbítsátok meg útaitokat és cselekedeteiteket!
Jer 18: 12 Ők pedig azt mondják: Hagyd el! Mert mi a magunk gondolatai után megyünk, és mindnyájan a mi gonosz szívünk hamisságát cselekesszük.
Jer 18: 13 Azért ezt mondja az Úr: Kérdezzétek csak meg a népeket: kicsoda hallott vala ilyeneket? Igen útálatosan cselekedett Izráel leánya!
Jer 18: 14 Elhagyja-é a mezőség szikláját a Libanon hava? Vajjon kiszáríthatók-é a felfakadó, csörgedező, hullámzó vizek?
Jer 18: 15 Ám az én népem elfeledkezett rólam; a hiábavalónak áldozik; elcsábították őket az ő útaikról, az ősrégi nyomról, hogy ösvényeken, járatlan úton járjanak;
Jer 18: 16 Hogy pusztasággá tegyem földjüket, örökös csúfsággá, hogy aki átmegy rajta, elálmélkodjék és fejét csóválja.
Jer 18: 17 Mint keleti szél szórom szét őket az ellenség előtt, háttal és nem arczczal nézek reájok az ő pusztulásuk napján.
Jer 18: 18 Ők pedig mondák: Jertek és tervezzünk terveket Jeremiás ellen, mert nem vész el a törvény a paptól, sem a tanács a bölcstől, sem az ige a prófétától! Jertek el és verjük meg őt nyelvvel, és ne hallgassunk egy szavára sem!
Jer 18: 19 Figyelmezz reám Uram, és az én pereseimnek szavát [is] halld meg!
Jer 18: 20 Hát roszszal fizetnek-é a jóért, hogy [ők] vermet ásnak nékem? Emlékezzél! Előtted álltam, hogy javokra beszéljek, hogy elfordítsam rólok haragodat.
Jer 18: 21 Azért juttasd fiaikat éhségre és hányd őket fegyver hegyére, hogy legyenek az ő asszonyaik magtalanokká és özvegyekké; férjeik pedig legyenek halál martalékává, ifjaikat fegyver verje le a harczon.
Jer 18: 22 Kiáltás hallattassék házaikból, mikor sereggel törsz reájok hirtelen, mert vermet ástak, hogy elfogjanak engem, és tőrt vetettek lábaimnak.
Jer 18: 23 Te pedig Uram, tudod minden ellenem való gyilkos szándékukat; ne kegyelmezz meg bűneik miatt, és ne töröld ki vétkeiket orczád elől, hanem veszni valók legyenek előtted; a te haragod idején bánj el velök!
Jer 19: 1 Ezt mondja az Úr: Menj el és végy egy cserépkorsót a fazekastól, és némelyekkel a nép vénei közül és a papok vénei közül.
Jer 19: 2 Menj el a Ben-Hinnom völgyébe, a mely a fazekasok kapujának bejáratánál van, és kiáltsd ott azokat a szavakat, a melyeket én szólok néked;
Jer 19: 3 És ezt mondjad: Halljátok meg az Úr szavát Júda királyai és Jeruzsálem lakosai: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé, én veszedelmet hozok e helyre, úgy hogy aki csak hallja, megcsendül [bele] a füle.
Jer 19: 4 Azért, mert elhagytak engem, és idegenné tették e helyet, és idegen isteneknek áldoztak benne, a kiket sem ők nem ismertek, sem atyáik, sem Júda királyai, és eltöltötték e helyet ártatlan vérrel;
Jer 19: 5 És magaslatokat építének a Baálnak, hogy megégessék fiaikat a tűzben, égőáldozatul a Baálnak, a mit én nem parancsoltam, sem nem rendeltem, és a mire nem is gondoltam.
Jer 19: 6 Azért ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és e hely nem neveztetik többé Tófetnek, sem Ben-Hinnom völgyének, hanem öldöklés völgyének.
Jer 19: 7 És eszét vesztem e helyen Júdának és Jeruzsálemnek, és fegyverrel ejtem el őket ellenségeik előtt, és az életökre törőknek kezével; holttesteiket pedig az ég madarainak és a mezei vadaknak adom eledelül.
Jer 19: 8 És e várost csudává teszem és nevetséggé, aki csak átmegy rajta, álmélkodik és szörnyűködik az ő nagy romlásán.
Jer 19: 9 És megétetem velök az ő fiaik húsát és leányaik húsát és megeszi kiki az ő barátjának húsát, a megszállás alatt és a veszedelem alatt, a melylyel megszorongatják őket ellenségeik és a kik keresik az ő lelköket.
Jer 19: 10 Azután törd el e korsót azok szeme láttára, a kik elmennek veled.
Jer 19: 11 És ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura: Így töröm össze e népet és e várost, a mint összetörhető e cserépedény, a mely többé meg sem építhető; és Tófetben temettetnek el, mert nem lesz [más] hely a temetkezésre.
Jer 19: 12 Így cselekszem e helylyel és ennek lakosaival, azt mondja az Úr, és olyanná teszem e várost, a milyen Tófet.
Jer 19: 13 És Jeruzsálem házai és Júda királyainak házai undokokká lesznek, mint a Tófet helye; mindazok a házak, a melyeknek tetején az ég egész seregének áldoztak és italáldozatot vittek az idegen isteneknek.
Jer 19: 14 Azután hazajöve Jeremiás Tófetből, a hová az Úr küldte vala őt prófétálni; megálla az Úr házának pitvarában, és szóla az egész népnek:
Jer 19: 15 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé én ráhozom e városra és ennek minden városára mindama veszedelmet, a melyről szóltam ő ellene; mert megkeményítették nyakukat, hogy ne hallják az én beszédeimet.
Jer 20: 1 És hallá Passúr a pap, az Immár fia (ő pedig fejedelem vala az Úr házában), Jeremiást, a mint e szókat prófétálja vala:
Jer 20: 2 És megcsapdosá Passúr Jeremiást a prófétát, és beveté őt a tömlöczbe, a mely a Benjámin felső kapujában vala, az Úr háza mellett.
Jer 20: 3 És lőn másnap, hogy kivevé Passúr Jeremiást a tömlöczből, és monda néki Jeremiás: Nem Passúrnak nevezett téged az Úr, hanem Mágor Missábibnak;
Jer 20: 4 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, én félelembe ejtelek téged és minden barátodat, és elhullanak az ő ellenségeik fegyvere által a szemeid láttára; az egész Júdát pedig odaadom a babiloni király kezébe, és elviszi őket Babilonba, és fegyverrel vágja le őket:
Jer 20: 5 És odaadom e városnak minden vagyonát és minden keresményét, és minden drágaságát, és Júda királyainak minden kincsét odaadom az ő ellenségeik kezébe, és elrabolják, elhurczolják és Babilonba viszik azokat.
Jer 20: 6 Te pedig Passúr és a te házadnak minden lakosa, rabságba mentek, és Babilonba jutsz és ott halsz meg és ott temettetel el, te és minden barátod, a kiknek hamisan prófétáltál.
Jer 20: 7 Rávettél Uram engem és rávétettem, megragadtál engem és legyőztél! Nevetségessé lettem minden időre, mindenki csúfol engemet;
Jer 20: 8 Mert a hányszor csak szólok, kiáltozom; így kiáltok: erőszak és romlás! Mert az Úr szava mindenkori gyalázatomra és csúfságomra lett nékem.
Jer 20: 9 Azért azt mondom: Nem emlékezem róla, sem az ő nevében többé nem szólok; de mintha égő tűz volna szívemben, az én csontjaimba rekesztetve, és erőlködöm, hogy elviseljem azt, de nem tehetem.
Jer 20: 10 Mert hallom sokak rágalmazását, a mindenfelől való fenyegetést: Jelentsétek fel és ezt mi is feljelentjük: mindazok is, a kik barátaim, az én tántorodásomra figyelmeznek, mondván: Talán megbotlik és megfoghatjuk őt, és bosszút állhatunk rajta;
Jer 20: 11 De az Úr velem van, mint hatalmas hős, azért elesnek az én kergetőim és nem bírnak [velem,] igen megszégyenülnek, mert nem okosan cselekesznek: örökkévaló gyalázat lesz [rajtok] és felejthetetlen.
Jer 20: 12 Azért, oh Seregeknek Ura, a ki megpróbálod az igazat, látod a veséket és a szíveket, hadd lássam a te büntetésedet ő rajtok: mert néked jelentettem meg az én ügyemet!
Jer 20: 13 Énekeljetek az Úrnak, dicsérjétek az Urat, mert a szegénynek lelkét megszabadítja a gonoszok kezéből.
Jer 20: 14 Átkozott az a nap, a melyen születtem; az a nap, a melyen anyám szűlt engem, ne legyen áldott!
Jer 20: 15 Átkozott ember az, aki örömhírt vitt az én atyámnak, mondván: Fiúmagzatod született néked, igen megörvendeztetvén őt.
Jer 20: 16 És legyen az az ember olyan, mint azok a városok, a melyeket elvesztett az Úr és meg nem bánta; és halljon reggel kiáltozást, és harczi riadót délben.
Jer 20: 17 Hogy nem ölt meg engem az én anyám méhében, hogy az én anyám nékem koporsóm lett volna, és méhe soha sem szűlt volna!
Jer 20: 18 Miért is jöttem ki az én anyámnak méhéből, hogy nyomorúságot lássak és bánatot, és hogy napjaim gyalázatban végződjenek?
Jer 21: 1 Ez a beszéd, a melyet szóla az Úr Jeremiásnak, mikor elküldé hozzá Sedékiás király Passúrt Melkiásnak fiát, és Sofóniást a Maásiás pap fiát, mondván:
Jer 21: 2 Kérdezd meg most érettünk az Urat, mert Nabukodonozor, a babiloni király viaskodik ellenünk, ha cselekszik-é az Úr velünk minden ő csodái szerint, hogy elhagyjon minket?
Jer 21: 3 És monda nékik Jeremiás: Ezt mondjátok Sedékiásnak.
Jer 21: 4 Így szól az Úr, Izráel Istene: Ímé, én elfordítok minden hadi szerszámot, a melyek a ti kezeitekben vannak, a melyekkel ti a babiloni király ellen és a Kaldeusok ellen viaskodtok, a kik kivül a kőfalon ostromolnak titeket, és begyűjtöm őket e városnak közepébe;
Jer 21: 5 És én kinyujtott kézzel vívok ellenetek és nagy erős karral és haraggal, búsulással és nagy felindulással.
Jer 21: 6 És megverem e városnak lakosait, mind az embert, mind a barmot; nagy döghalállal halnak meg.
Jer 21: 7 És azután, azt mondja az Úr, Sedékiást a Júda királyát, és az ő szolgáit, és a népet, és a kik megmaradnak e városban a döghaláltól, a fegyvertől és az éhségtől: odaadom Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe és az ő ellenségeiknek kezébe és azoknak kezébe, a kik keresik az ő lelköket, és megöli őket éles fegyverrel: nem kedvez nékik, nem enged és nem könyörül rajtok.
Jer 21: 8 Azután ezt mondjad e népnek: Ezt mondja az Úr: Ímé, én előtökbe adom néktek az élet útját és a halál útját.
Jer 21: 9 aki e városban lakik, fegyver, éhség és döghalál miatt kell meghalnia; aki pedig kimegy belőle és a Kaldeusokhoz megy, a kik megostromolnak titeket, él, és az ő lelkét zsákmányul nyeri;
Jer 21: 10 Mert orczámat e város veszedelmére fordítottam és nem megszabadulására, azt mondja az Úr: A babiloni király kezébe adatik, és tűzzel égeti meg azt!
Jer 21: 11 Júda királya házának [mondd meg]: Halljátok meg az Úr szavát!
Jer 21: 12 Dávidnak háza, ezt mondja az Úr: Hamarsággal tegyetek igaz ítéletet, a nyomorultat mentsétek meg a nyomorgatónak kezéből, különben az én haragom kitör, mint a tűz és felgerjed, és nem lesz, a ki megolthassa, az ő cselekedeteiknek gonoszsága miatt.
Jer 21: 13 Ímé, én reátok [megyek,] te völgy lakója [és] síkságnak szirtje; azt mondja az Úr, a kik azt mondjátok: Kicsoda jön le mi ellenünk, és kicsoda jön be a mi házainkba?
Jer 21: 14 És a ti cselekedeteiteknek gyümölcse szerint fenyítlek meg titeket, azt mondja az Úr, és tüzet gyújtok az ő erdejében, és köröskörül [az] mindent megemészt!
Jer 22: 1 Ezt mondja az Úr: Menj alá a Júda királyának házába, és beszéld el ezeket:
Jer 22: 2 És ezt mondd: Halld meg az Úr szavát, Júda királya, aki a Dávid királyi székében ülsz, te és a te szolgáid, és a te néped, a kik bejártok e kapukon!
Jer 22: 3 Ezt mondja az Úr: Tegyetek ítéletet és igazságot, és mentsétek meg a nyomorultat a nyomorgató kezéből! A jövevényt, árvát és özvegyet pedig ne nyomorgassátok [és] rajta ne erőszakoskodjatok, és ártatlan vért e helyen ki ne ontsatok.
Jer 22: 4 Mert ha ezt cselekszitek, akkor királyok mennek be e háznak kapuin, a kik a Dávid székébe ülnek, szekereken és lovakon menvén ő, az ő szolgái és az ő népe.
Jer 22: 5 Ha pedig nem hallgattok e szókra, én magamra esküszöm, azt mondja az Úr, hogy elpusztul e ház.
Jer 22: 6 Mert így szól az Úr a Júda királyának házához: [Ha] Gileád volnál nékem és a Libánon feje: mégis elpusztítlak téged, [mint] a városokat, a melyekben nem laknak.
Jer 22: 7 És felkészítem ellened a rablókat, mindeniket az ő fegyverével, és kivágják a te válogatott czédrusaidat, és a tűzre vetik.
Jer 22: 8 És sok nép megy át e városon, és ezt mondják egymásnak: Miért mívelte az Úr ezt e nagy várossal?
Jer 22: 9 És ezt mondják: Azért, mert elhagyták az Úrnak, az ő Istenöknek frigyét, és idegen istenek előtt borultak le és azoknak szolgáltak.
Jer 22: 10 Ne sirassátok a halottat és ne bánkódjatok érte, hanem azt sirassátok, a ki elment, mert nem jő vissza többé, és az ő szülőföldjét nem látja meg.
Jer 22: 11 Mert ezt mondja az Úr Sallum felől, Jósiásnak, a Júda királyának fia felől, aki uralkodik az ő atyja, Jósiás helyett: aki kimegy e helyből, nem tér többé ide vissza.
Jer 22: 12 Hanem a helyen, a hová rabságra vitték, ott hal meg, és e földet nem látja többé.
Jer 22: 13 Jaj annak, aki hamisan építi házát, felházait pedig álnokul; aki az ő felebarátjával ingyen szolgáltat, és munkájának bérét néki meg nem adja.
Jer 22: 14 A ki ezt mondja: Nagy házat építek magamnak és tágas felházakat, és ablakait kiszélesíti és czédrusfával béleli meg és megfesti czinóberrel.
Jer 22: 15 Király vagy-é azért, hogy czédrus után kivánkozol? A te atyád nem evett és ivott-é? De igazságot és méltányosságot cselekedett, azért jó dolga volt.
Jer 22: 16 Igazságosan ítélte a szegényt és a nyomorultat, azért jó volt dolga. Nem ez-é az igaz ismeret felőlem? azt mondja az Úr!
Jer 22: 17 De a te szemeid és szíved csak a te nyereségedre vágynak, és az ártatlan vérére, és ragadozásra és erőszak elkövetésére.
Jer 22: 18 Azért ezt mondja az Úr Joákimnak, Jósiás, Júda királya fiának: Nem siratják őt: Jaj atyám! Jaj húgom! nem siratják őt: Jaj uram! Jaj az ő dicsőségének.
Jer 22: 19 Úgy temetik el, mint a szamarat, kivonják és elvetik Jeruzsálem kapuin kivül!
Jer 22: 20 Menj fel a Libánonra és kiálts, és a Básánon emeld fel szódat és kiálts az Abarimról, mert szeretőid mind tönkre jutottak.
Jer 22: 21 Szóltam néked, mikor jól volt dolgod, [de] ezt mondottad: Nem hallom. Ifjúságodtól fogva ez a te szokásod, hogy nem hallgattad az én szómat!
Jer 22: 22 Minden pásztorodat szél emészti meg, és a szeretőid rabságra mennek; akkor szégyent vallasz majd és pironkodol minden gonoszságodért.
Jer 22: 23 Te, aki a Libánonon lakozol, a czédrusfákon fészkelsz: hogy fogsz majd nyögni, mikor fájdalmak lepnek meg, a gyermekszülő vajudása?
Jer 22: 24 Élek én, azt mondja az Úr, hogy ha Kóniás; Joákimnak, a Júda királyának fia pecsétgyűrű volna is az én jobbkezemben: mindazáltal onnan lerántanálak.
Jer 22: 25 És odaadlak téged a te lelked keresőinek kezébe, és azoknak kezébe, a kiknek tekintetétől félsz, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe és a Káldeusoknak kezébe.
Jer 22: 26 És elvetlek téged és a te anyádat, aki szűlt téged, idegen földre, a melyben nem születtetek, és ott haltok meg.
Jer 22: 27 És nem jőnek vissza arra a földre, a melyre az ő lelkök visszajőni kivánkozik.
Jer 22: 28 Avagy útálatos és elromlott edény-é ez a férfiú, ez a Kóniás, avagy oly edény-é, amelyben semmi gyönyörűség nincsen? Miért lökték el őt és az ő magvát, és dobták olyan földre, a melyet ők nem ismernek?
Jer 22: 29 Föld, föld, föld! halld meg az Úrnak szavát!
Jer 22: 30 Ezt mondja az Úr: Írjátok fel ezt a férfiút, mint gyermektelent, mint olyan embert, a kinek nem lesz jó előmenetele az ő idejében; mert senkinek, aki az ő magvából a Dávid székében ül, nem lesz jó állapotja, és nem uralkodik többé Júdában.
Jer 23: 1 Jaj a pásztoroknak, a kik elvesztik és elszélesztik az én mezőmnek juhait, azt mondja az Úr.
Jer 23: 2 Azért ezt mondja az Úr, Izráel Istene a pásztoroknak, a kik legeltetik az én népemet: Ti szélesztettétek el az én juhaimat és űztétek el őket; és nem néztetek utánok; ímé, én megbüntetem a ti cselekedeteiteknek gonoszságát, azt mondja az Úr.
Jer 23: 3 Juhaimnak maradékát pedig összegyűjtöm minden földről, a melyekre elűztem őket, és visszahozom őket az ő legelőikre, és szaporodnak és megsokasodnak.
Jer 23: 4 És pásztorokat rendelek melléjök, hogy legeltessék őket, és többé nem félnek és nem rettegnek, sem meg nem fogyatkoznak, azt mondja az Úr.
Jer 23: 5 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és támasztok Dávidnak igaz magvat, és uralkodik mint király, és bölcsen cselekszik és méltányosságot és igazságot cselekszik e földön.
Jer 23: 6 Az ő idejében megszabadul Júda, és Izráel bátorságosan lakozik, és ez lesz az ő neve, a melylyel nevezik őt: Az Úr a mi igazságunk!
Jer 23: 7 Azért ímé elközelgetnek a napok, azt mondja az Úr, a melyekben nem mondják többé: Él az Úr, aki kihozta Izráel fiait Égyiptom földéből.
Jer 23: 8 Hanem inkább ezt mondják: Él az Úr, aki kihozta és aki haza vezérlette Izráel házának magvát az északi földről és mindama földekről, a melyekre kiűztem vala őket, és lakoznak az ő földjökön.
Jer 23: 9 A próféták miatt megkeseredett az én szívem én bennem, minden csontom reszket; olyan vagyok, mint a részeg férfi és mint a bortól elázott ember, az Úrért és az ő szent igéjéért.
Jer 23: 10 Mert betelt a föld paráznákkal, mert a hamis esküvés miatt gyászol a föld, a pusztának legelője kiszáradt, és az ő futásuk gonosz, és az ő hatalmasságuk hamis.
Jer 23: 11 Mert mind a próféta, mind a pap istentelenek, még házamban is megtaláltam az ő gonoszságukat, azt mondja az Úr.
Jer 23: 12 Azért az ő útjok olyan lesz, mint a sikamlós útak a setétben, megbotlanak és elesnek: mert veszedelmet hozok reájok, az ő büntetésöknek esztendejét, azt mondja az Úr.
Jer 23: 13 A Samariabeli prófétákban is bolondságot láttam: a Baál nevében prófétáltak, és elcsalták az én népemet, az Izráelt.
Jer 23: 14 De a jeruzsálemi prófétákban is rútságot láttam: paráználkodnak és hazugságban járnak; sőt pártját fogják a gonoszoknak, annyira, hogy senki sem tér meg az ő gonoszságából; olyanok előttem mindnyájan, mint Sodoma, és a benne lakók, mint Gomora.
Jer 23: 15 Azért ezt mondja a Seregek Ura a próféták felől: Ímé, én ürmöt adok enniök és mérget adok inniok, mert a jeruzsálemi prófétáktól ment ki az istentelenség minden földre.
Jer 23: 16 Ezt mondja a Seregek Ura: Ne hallgassátok azoknak a prófétáknak szavait, a kik néktek prófétálnak, elbolondítanak titeket: az ő szívöknek látását szólják, nem az Úr szájából valót.
Jer 23: 17 Szüntelen ezt mondják azoknak, a kik megvetnek engem: Azt mondta az Úr: Békességetek lesz néktek és mindenkinek, aki az ő szívének keménysége szerint jár; ezt mondák: Nem jő ti reátok veszedelem!
Jer 23: 18 Mert ki állott az Úr tanácsában, és ki látta és hallotta az ő igéjét? Ki figyelmezett az ő igéjére és hallotta azt?
Jer 23: 19 Ímé, az Úrnak szélvésze nagy haraggal kitör, és a hitetlenek fejére forgószél zúdul.
Jer 23: 20 Nem szünik meg az Úrnak haragja, míg meg nem valósítja és míg be nem teljesíti szívének gondolatait; az utolsó napokban értitek meg e dolog értelmét.
Jer 23: 21 Nem küldöttem e prófétákat, de ők futottak, nem szólottam nékik, mégis prófétáltak.
Jer 23: 22 Ha tanácsomban állottak volna, akkor az én igéimet hirdették volna az én népemnek, és eltérítették volna őket az ő gonosz útaikról, és az ő cselekedetöknek gonoszságától.
Jer 23: 23 Csak a közelben vagyok-é én Isten? azt mondja az Úr, és nem vagyok-é Isten a messzeségben is?
Jer 23: 24 Vajjon elrejtőzhetik-é valaki a rejtekhelyeken, hogy én ne lássam őt? azt mondja az Úr, vajjon nem töltöm-é én be a mennyet és a földet? azt mondja az Úr.
Jer 23: 25 Hallottam, a mit a próféták mondanak, a kik hazugságot prófétálnak az én nevemben, mondván: Álmot láttam, álmot láttam.
Jer 23: 26 Meddig lesz ez a hazugságot prófétáló próféták szívében, a kik az ő szívök csalárdságát prófétálják?
Jer 23: 27 A kik el akarják az én népemmel felejtetni az én nevemet az ő álmaikkal, a melyeket egymásnak beszélnek, miképen az ő atyáik elfeledkeztek az én nevemről a Baálért?
Jer 23: 28 A próféta, aki álomlátó, beszéljen álmot; a kinél pedig az én igém van, beszélje az én igémet igazán. Mi köze van a polyvának a búzával? azt mondja az Úr.
Jer 23: 29 Nem olyan-é az én igém, mint a tűz? azt mondja az Úr, mint a sziklazúzó pőröly?
Jer 23: 30 Azért ímé én a prófétákra [támadok,] azt mondja az Úr, a kik az én beszédeimet ellopják egyik a másikától.
Jer 23: 31 Ímé, én a prófétákra [támadok,] azt mondja az Úr, a kik felemelik nyelvöket és azt mondják: [az Úr] mondja!
Jer 23: 32 Ímé, én a [próféták]ra [támadok,] a kik hazug álmokat prófétálnak, azt mondja az Úr, és beszélik azokat, és megcsalják az én népemet az ő hazugságaikkal és hízelkedéseikkel, holott én nem küldtem őket, sem nem parancsoltam nékik, és használni sem használtak e népnek, azt mondja az Úr.
Jer 23: 33 Mikor pedig megkérdez téged e nép, vagy a próféta, vagy a pap, mondván: Micsoda az Úrnak terhe? akkor mondd meg nékik azt: mi a teher? Az, hogy elvetlek titeket, azt mondja az Úr.
Jer 23: 34 A mely próféta vagy pap, vagy község azt mondja: Ez az Úrnak terhe, meglátogatom azt az embert és annak házát.
Jer 23: 35 Kiki ezt mondja az ő barátjának és kiki az ő atyjafiának: Mit felel az Úr? és mit szólt az Úr?
Jer 23: 36 És az Úrnak terhét ne emlegessétek többé, mert mindenkinek terhes lesz az ő szava, ha elforgatjátok az élő Istennek, a Seregek Urának, a mi Istenünknek, beszédét.
Jer 23: 37 Ezt mondjad a prófétának: Mit felelt néked az Úr és mit szólt az Úr?
Jer 23: 38 Hogyha az Úrnak terhét említitek, tehát ezt mondja az Úr: Mivelhogy ti e szót mondottátok: ez az Úrnak terhe, jóllehet küldék ti hozzátok, a kik ezt mondják: Ne mondjátok: ez az Úrnak terhe;
Jer 23: 39 Ezért ímé én elfeledlek titeket, és kigyomlállak titeket, és a várost, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, [elvetem] az én orczám elől.
Jer 23: 40 És örökkévaló szégyent és örökkévaló gyalázatot hozok ti reátok, a mely felejthetetlen.
Jer 24: 1 Látomást mutata nékem az Úr, és ímé, két kosár füge volt letéve az Úr temploma előtt, miután Nabukodonozor babiloniai király Jékóniást, Joákimnak, a Júda királyának fiát és Júdának fejedelmeit és az ácsokat és kovácsokat fogságra hurczolá Jeruzsálemből, és elvivé őket Babilonba.
Jer 24: 2 Az egyik kosárban igen jó fügék valának, a milyenek az először érő fügék; a másik kosárban pedig igen rossz fügék valának, sőt ehetetlenek a rosszaság miatt.
Jer 24: 3 És monda az Úr nékem: Mit látsz te Jeremiás? És mondék: Fügéket. A jó fügék igen jók, de a rosszak igen rosszak, sőt rosszaságok miatt ehetetlenek.
Jer 24: 4 És szóla az Úr nékem, mondván:
Jer 24: 5 Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Mint ezeket a jó fügéket, úgy megkülönböztetem a Júda foglyait, a kiket e helyről a Kaldeusok földjére vitettem, az ő javokra.
Jer 24: 6 És őket szemmel tartom az ő javokra, és visszahozom e földre, és megépítem és el nem rontom, és beplántálom és ki nem szaggatom.
Jer 24: 7 És szívet adok nékik, hogy megismerjenek engemet, hogy én vagyok az Úr, és ők én népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek, mert teljes szívökből megtérnek hozzám.
Jer 24: 8 És a milyenek a rossz fügék, a melyek ehetetlenek a rosszaság miatt, azt mondja az Úr, olyanná teszem Sedékiást, a Júda királyát, és az ő maradékát, és az ő fejedelmeit, és Jeruzsálem maradékát, a kik itt maradnak e földön, és azokat, a kik Égyiptom földén laknak.
Jer 24: 9 És kiteszem őket rettegésnek, veszedelemnek a föld minden országában; gyalázatnak, példabeszédnek, gúnynak és szidalomnak minden helyen, a hová kiűzöm őket.
Jer 24: 10 És fegyvert, éhséget és döghalált bocsátok reájok mindaddig, a míg elfogynak a földről, a melyet nékik adtam és az ő atyáiknak.
Jer 25: 1 Az a beszéd, a mely lőn Jeremiáshoz az egész Júda népe felől, Joákim negyedik esztendejében; aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, az első esztendejében Nabukodonozornak a babiloni királynak;
Jer 25: 2 A melyet szóla Jeremiás próféta az egész Júda népéhez és Jeruzsálem minden lakosához, mondván:
Jer 25: 3 Jósiásnak tizenharmadik esztendejétől fogva, aki fia vala Amonnak, a Júda királyának, e napig (vagyis huszonhárom esztendő óta) szóla az Úr nékem, és szólottam én néktek, jó reggel szóltam, de nem hallgattátok.
Jer 25: 4 És elküldte az Úr ti hozzátok minden ő szolgáját, a prófétákat, jó reggel elküldte, de nem hallgattátok, és fületeket sem hajtottátok a hallásra.
Jer 25: 5 Ezt mondták: Térjetek meg már mindnyájan a ti gonosz útaitokról és a ti gonosz cselekedeteitekből, hogy lakhassatok a földön, a melyet az Úr adott néktek és a ti atyáitoknak öröktől fogva örökké.
Jer 25: 6 És ne járjatok idegen istenek után, hogy szolgáljatok nékik és imádjátok őket, és ne ingereljetek fel engem a ti kezeitek munkájával, hogy veszedelmet ne hozzak rátok.
Jer 25: 7 De nem hallgattatok reám, azt mondja az Úr, hogy felingereljetek engem a ti kezeitek munkájával a ti veszedelmetekre.
Jer 25: 8 Azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Mivelhogy nem hallgattatok az én beszédemre:
Jer 25: 9 Ímé, kiküldök én és felveszem északnak minden nemzetségét, azt mondja az Úr, és Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és behozom őket e földre és ennek lakóira és mind e körül való nemzetekre, és elveszem őket és csudává és szörnyűséggé teszem őket és örökkévaló pusztasággá.
Jer 25: 10 És elveszem tőlök az öröm szavát, a vígasság szavát, a vőlegény szavát és a menyasszony szavát, a malmok zörgését és a szövétnek világosságát.
Jer 25: 11 És ez egész föld pusztasággá és csudává lészen, és e nemzetek a babiloni királynak szolgálnak hetven esztendeig.
Jer 25: 12 És mikor eltelik a hetven esztendő, meglátogatom a babiloni királyon és az ő népén az ő álnokságukat, azt mondja az Úr, és a káldeai földön, és örökkévaló pusztasággá teszem azt.
Jer 25: 13 És végbeviszem azon a földön mindazokat, a miket szóltam felőle, mindazt, a mi megvan írva e könyvben, a melyet prófétált Jeremiás az összes nemzetek felől.
Jer 25: 14 Mert ő rajtok is uralkodnak majd sok nemzetek és nagy királyok, és megfizetek nékik az ő cselekedeteik szerint és az ő kezeiknek munkája szerint.
Jer 25: 15 Mert ezt mondotta az Úr, Izráelnek Istene nékem: Vedd el kezemből e harag borának poharát, és itasd meg vele mindama nemzeteket, a kikhez én küldelek téged.
Jer 25: 16 Hogy igyanak, részegüljenek meg és bolondoskodjanak a fegyver miatt, a melyet én közéjök bocsátok.
Jer 25: 17 És elvevém a pohárt az Úr kezéből, és megitatám mindama nemzeteket, a kikhez külde engem az Úr:
Jer 25: 18 Jeruzsálemet és Júda városait, az ő királyait és fejedelmeit, hogy pusztasággá, csudává, szörnyűséggé és átokká tegyem őket, a mint e mai napon van:
Jer 25: 19 A Faraót, Égyiptom királyát, az ő szolgáit és fejedelmeit és minden ő népét,
Jer 25: 20 És minden egyveleg népet, és az Úz földének minden királyát, és a Filiszteusok földének minden királyát, és Askalont, Gázát, Akkaront és Azótusnak maradékait,
Jer 25: 21 Edomot, Moábot és az Ammon fiait,
Jer 25: 22 És Tírusnak minden királyát és Szidonnak minden királyát és a szigeteknek minden királyát, a kik túl vannak a tengeren,
Jer 25: 23 Dedánt és Témánt és Búzt és mindazokat, a kik lenyírott üstökűek,
Jer 25: 24 És Arábiának minden királyát és az egyveleg nép minden királyát, a kik a pusztában laknak,
Jer 25: 25 És Zimrinek minden királyát és Elámnak minden királyát és a Médusok minden királyát,
Jer 25: 26 És északnak minden királyát, mind a közelvalókat, mind a távolvalókat, egyiket a másikra, és a földnek minden országát, a melyek e föld színén vannak; Sésák királya pedig ezek után iszik.
Jer 25: 27 Azért ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene: Igyatok és részegüljetek meg, okádjatok és hulljatok el, és fel ne keljetek a fegyver előtt, a melyet én küldök közétek.
Jer 25: 28 És ha majd a te kezedből nem akarják elvenni a pohárt, hogy igyanak belőle: ezt mondd nékik: Így szól a Seregek Ura: Meg kell innotok.
Jer 25: 29 Mert ímé, a város ellen, a mely az én nevemről neveztetik, az ellen veszedelmet indítok, ti pedig egészen megmenekültök-é? Nem menekesztek, mert én fegyvert hozok e földnek minden lakosára, azt mondja a Seregek Ura,
Jer 25: 30 Te pedig prófétáld meg nékik mind e szókat, és ezt mondd nékik: Az Úr a magasságból harsog, és az ő szent lakhelyéből dörög, harsanva harsog az ő házára, riogatva kiált, mint a szőlőtaposók, e föld minden lakosa ellen.
Jer 25: 31 Elhat e harsogás a földnek végére, mert pere van az Úrnak a pogányokkal, ő minden testnek ítélő birája, a hitetleneket fegyverre veti, azt mondja az Úr.
Jer 25: 32 Így szól a Seregek Ura: Ímé, veszedelem indul egyik nemzettől a másik nemzetre, és nagy szélvész támad a föld széleitől.
Jer 25: 33 És azon a napon az Úrtól levágatnak a föld egyik végétől fogva a föld másik végéig; nem sirattatnak meg, és össze sem hordatnak, és el sem temettetnek, olyanok lesznek a földnek színén, mint a ganéj.
Jer 25: 34 Jajgassatok pásztorok, és kiáltsatok, és heverjetek a porban, ti vezérei a nyájnak, mert eljön a ti megöletéseteknek és szétszóratástoknak ideje, és elhullotok, noha drága edények vagytok.
Jer 25: 35 És nincs hová futniok a pásztoroknak, és menekülniök a nyáj vezéreinek.
Jer 25: 36 [Hallatszik] a pásztorok kiáltozása és a nyáj vezéreinek jajgatása, mert elpusztította az Úr az ő legeltető helyöket.
Jer 25: 37 Elpusztultak a békességes legeltető helyek az Úr felgerjedt haragja miatt.
Jer 25: 38 Elhagyta [azokat,] mint az oroszlán az ő barlangját, mert pusztasággá lett az ő földjök a zsarnoknak dühe miatt és az ő felgerjedt haragja miatt.
Jer 26: 1 A Jojákim uralkodásának kezdetén, aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, e szót szólá az Úr, mondván:
Jer 26: 2 Ezt mondja az Úr: Állj az Úr házának pitvarába, és mondd el Júdának minden városából azoknak, a kik imádkozni jőnek az Úr házába, mindazokat az igéket, a melyeket parancsoltam néked, hogy mondd el nékik. Egy szót se hagyj el!
Jer 26: 3 Hátha szót fogadnak, és mindenki megtér az ő gonosz útjától, akkor megbánom a veszedelmet, a melyet nékik okozni gondoltam az ő cselekedeteik gonoszsága miatt.
Jer 26: 4 És mondd meg nékik: Így szól az Úr: Ha nem hallgattok reám, hogy az én törvényeim szerint járjatok, a melyet előtökbe adtam,
Jer 26: 5 Hogy hallgassatok a prófétáknak, az én szolgáimnak beszédére, a kiket én küldék hozzátok, és pedig jó reggel küldém, de nem hallgattatok rájok:
Jer 26: 6 Akkor e házat hasonlóvá teszem Silóhoz, e várost pedig a föld minden nemzetének átkává.
Jer 26: 7 Hallák pedig a papok és próféták és az egész község Jeremiást, a mint ez igéket szólá az Úr házában.
Jer 26: 8 És lőn, mikor elvégezé Jeremiás a beszédet, a melyet az Úr parancsolt vala mind az egész néphez szólania, megragadák őt a papok és a próféták és az egész nép, mondván: Halállal kell lakolnod!
Jer 26: 9 Miért prófétáltál az Úr nevében, mondván: Olyan lesz e ház, mint Siló, és e város elpusztul, lakatlanná lesz? És összegyűle az egész nép Jeremiás ellen az Úrnak házában.
Jer 26: 10 De meghallák ezeket a Júda fejedelmei, és felmenének a király házából az Úrnak házába, és leülének az Úr új kapujának ajtajában.
Jer 26: 11 És szólának a papok és a próféták a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Halálra méltó ez az ember, mert e város ellen prófétált, a mint füleitekkel hallottátok.
Jer 26: 12 És szóla Jeremiás mindazoknak a fejedelmeknek és az egész népnek, mondván: Az Úr küldött engem, hogy prófétáljak e ház ellen és e város ellen mind e szókkal, a melyeket hallottatok.
Jer 26: 13 Most azért jobbítsátok meg a ti útaitokat és cselekedeteiteket, és hallgassatok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára, és az Úr megbánja a veszedelmet, a melylyel fenyegetett titeket.
Jer 26: 14 Én magam pedig ímé kezetekben [vagyok,] cselekedjetek velem, a mint jónak és a mint helyesnek [tetszik] néktek.
Jer 26: 15 De jól tudjátok meg, hogy ha megöltök engem, ártatlan vér száll ti reátok és e városra és ennek lakosaira, mert bizony az Úr küldött el engem hozzátok, hogy a ti füleitekbe mondjam mind e szókat.
Jer 26: 16 És mondák azok a fejedelmek és az egész község a papoknak és prófétáknak: Nem méltó ez az ember a halálra: mert az Úrnak, a mi Istenünknek nevében szólt nékünk!
Jer 26: 17 Felkelének az ország vénei közül is némely férfiak, és szólának az egész összegyűlt népnek, mondván:
Jer 26: 18 A móreseti Mikeás prófétált Ezékiásnak, a Júda királyának idejében, és szóla az egész Júda népének, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: A Siont megszántják, [mint] szántóföldet, és Jeruzsálem elpusztul, és e háznak hegyét erdő növi be;
Jer 26: 19 Megölte-é [azért] őt Ezékiás, Júdának királya és az egész Júda? Nem félte-é az Urat? Nem könyörgött-é az Úrnak? És nem megbánta-é az Úr a veszedelmet, a melylyel fenyegette őket? És mi [olyan] nagy veszedelmet vonnánk a mi lelkünkre?
Jer 26: 20 Volt egy [másik] ember is, aki az Úr nevében prófétált, Uriás, Semájának fia, Kirját-Jeárimból, és prófétált e város ellen és a föld ellen, egészen a Jeremiás beszéde szerint.
Jer 26: 21 És meghallá Jojákim király és minden vitéze és minden fejedelme az ő beszédeit, és halálra kerestette őt a király; de meghallá Uriás és megijedt, és elfutott és átment Égyiptomba.
Jer 26: 22 És Jojákim király embereket küldött Égyiptomba, Elnátánt, az Akbor fiát, és [más] férfiakat vele együtt Égyiptomba.
Jer 26: 23 És kihozák Uriást Égyiptomból és vivék Jojákim király elé, aki megöleté őt fegyverrel, holttestét pedig a köznép temetőjébe vetteté.
Jer 26: 24 De Ahikámnak, a Sáfán fiának keze Jeremiással lőn, hogy ne adják őt a nép kezébe halálra.
Jer 27: 1 A Jojákim uralkodásának kezdetén, aki fia vala Jósiásnak, a Júda királyának, ilyen szavakat szóla az Úr Jeremiáshoz, mondván:
Jer 27: 2 Így szól az Úr nékem: Csinálj magadnak köteleket, és jármot és vedd azokat a nyakadba.
Jer 27: 3 És küldd azokat Edom királyához és Moáb királyához, az Ammon fiainak királyához, Tírus királyához és Sidon királyához a követek által, a kik eljőnek Jeruzsálembe Sedékiáshoz, Júdának királyához,
Jer 27: 4 És parancsold meg nékik, hogy mondják meg az ő uraiknak: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene, ezt mondjátok a ti uraitoknak:
Jer 27: 5 Én teremtettem a földet, az embert és a barmot, a melyek e föld színén vannak, az én nagy erőmmel és az én kinyujtott karommal, és annak adom azt, a ki kedves az én szemeim előtt:
Jer 27: 6 És most én odaadom mind e földeket Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az én szolgámnak kezébe; sőt a mezei állatokat is néki adom, hogy néki szolgáljanak.
Jer 27: 7 És néki és az ő fiának és unokájának szolgál minden nemzet mindaddig, míg el nem jő az ő földének is ideje, és szolgálnak néki sok nemzetek és nagy királyok.
Jer 27: 8 Azt a nemzetet és azt az országot pedig, a mely nem szolgál néki, Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és aki nem teszi nyakát a babiloni király jármába: fegyverrel és éhséggel és döghalállal verem meg azt a nemzetet, azt mondja az Úr, míglen kiirtom őket az ő kezével.
Jer 27: 9 Ti azért ne hallgassatok a ti prófétáitokra, se jövendőmondóitokra, se álommagyarázóitokra, se varázslóitokra, se szemfényvesztőitekre, a kik ezt mondják néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak.
Jer 27: 10 Mert ők hazugságot prófétálnak néktek, hogy messze vigyelek titeket a ti földetekből és kiűzzelek titeket, és elveszszetek!
Jer 27: 11 Azt a nemzetet pedig, a mely nyakára veszi a babiloni király jármát és szolgál néki, az ő földében hagyom, azt mondja az Úr, és míveli azt és lakozik benne.
Jer 27: 12 Sőt Sedékiásnak, a Júda királyának is mind e beszédek szerint szólottam, mondván: Vegyétek nyakatokra a babiloni királynak jármát, és szolgáljatok néki és az ő népének, és éltek!
Jer 27: 13 Miért halsz meg te és a te néped fegyver miatt, éhség és döghalál miatt, a mint szólott az Úr az olyan népről, a mely nem szolgál a babiloni királynak?
Jer 27: 14 Ne hallgassatok hát a próféták szavaira, a kik így szólnak néktek: Ne szolgáljatok a babiloni királynak; mert ők hazugságot prófétálnak néktek.
Jer 27: 15 Mert nem küldöttem őket, azt mondja az Úr, hanem ők az én nevemben hazugságot prófétálnak, hogy kiűzzelek titeket, és elvesszetek ti és a próféták, a kik prófétálnak néktek.
Jer 27: 16 A papoknak és ez egész népnek is így szóltam: Ezt mondja az Úr: Ne hallgassatok a ti prófétáitok szavaira, a kik prófétálnak néktek, mondván: Ímé, az Úr házának edényei visszahozatnak Babilonból most mindjárt, mert hazugságot prófétálnak ők néktek:
Jer 27: 17 Ne hallgassatok rájok; szolgáljatok a babiloni királynak, és éltek; miért legyen e város pusztasággá?
Jer 27: 18 Ha ők próféták és ha nálok van az Úrnak igéje: imádkozzanak most a Seregek Urának, hogy az edények, a melyek [még] az Úr házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben maradtak, ne jussanak Babilonba;
Jer 27: 19 Mert ezt mondja a Seregek Ura az oszlopok felől, a tenger felől, az állványok felől és az edények maradéka felől, a melyek [még] e városban maradtak,
Jer 27: 20 A melyeket el nem vitt Nabukodonozor, a babiloni király, mikor fogságba vivé Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát Jeruzsálemből Babilonba, és Júdának és Jeruzsálemnek minden fő népét;
Jer 27: 21 Bizony ezt mondja a Seregek Ura, Izráelnek Istene az edények felől, a melyek megmaradtak az Úrnak házában és a Júda királyának házában és Jeruzsálemben:
Jer 27: 22 Babilonba vitetnek, és ott lesznek mindama napig, a melyen meglátogatom őket, azt mondja az Úr; és felhozom azokat, és visszahozom azokat e helyre.
Jer 28: 1 És abban az esztendőben, Sedékiás, Júda királya uralkodásának kezdetén, a negyedik esztendőben, az ötödik hónapban monda nékem Hanániás (Azúrnak fia, a próféta, aki Gibeonból való vala) az Úrnak házában, a papok és az egész nép szemei előtt, mondván:
Jer 28: 2 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene, mondván: Eltöröm a babiloni királynak jármát.
Jer 28: 3 Teljes két esztendő mulva visszahozom e helyre az Úr házának mindamaz edényeit, a melyeket elvitt innen Nabukodonozor, a babiloni király, és bevitt Babilonba.
Jer 28: 4 És Jékóniást, Jojákimnak, a Júda királyának fiát és mindama júdabeli foglyokat, a kik elvitettek Babilonba, visszahozom én e helyre, azt mondja az Úr; mert eltöröm a babiloni király jármát.
Jer 28: 5 Akkor monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának a papok és az egész nép szemei előtt, a mely ott áll vala az Úrnak házában;
Jer 28: 6 Mondá pedig Jeremiás próféta: Úgy legyen, úgy cselekedjék az Úr: teljesítse az Úr a te beszédeidet, a melyekkel prófétálád, hogy az Úr házának edényei és a foglyok is mind visszahozatnak Babilonból e helyre,
Jer 28: 7 Mindazáltal halld csak e beszédet, a melyet én szólok néked és az egész népnek:
Jer 28: 8 A próféták, a kik előttem és előtted eleitől fogva voltak, sok ország ellen és nagy királyságok ellen, hadról, veszedelemről és döghalálról prófétáltak.
Jer 28: 9 A mely próféta a békességről prófétál, mikor beteljesedik a próféta beszéde, [akkor] ismertetik meg a próféta, ha az Úr küldötte-é azt valóban?
Jer 28: 10 És vevé Hanániás próféta a jármot a Jeremiás próféta nyakáról, és széttöré azt.
Jer 28: 11 És szóla Hanániás az egész nép előtt, mondván: Ezt mondja az Úr: Így töröm le Nabukodonozornak, a babiloni királynak jármát két esztendei idő mulva minden nemzet nyakáról: és elméne Jeremiás próféta a maga útjára.
Jer 28: 12 És szóla az Úr Jeremiásnak, miután letöré Hanániás próféta a Jeremiás próféta nyakáról a jármot, mondván:
Jer 28: 13 Menj el, és beszélj Hanániással, mondván: Ezeket mondja az Úr: A fajármot eltörted, de csináltál helyébe vasjármokat.
Jer 28: 14 Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Vasjármot vetettem mind e nemzetek nyakára, hogy szolgáljanak Nabukodonozornak, a babiloni királynak, és szolgálnak néki, sőt a mezei állatokat is néki adom.
Jer 28: 15 És monda Jeremiás próféta Hanániás prófétának: Halld csak, Hanániás! nem az Úr küldött téged, és te hazugsággal biztatod e népet.
Jer 28: 16 Azért így szól az Úr: Ímé, én elküldelek téged a föld színéről, meghalsz ez esztendőben: mert pártütőleg szóltál az Úr ellen.
Jer 28: 17 És meghala Hanániás próféta abban az esztendőben, a hetedik hónapban.
Jer 29: 1 Ezek ama levél szavai, a melyet Jeremiás próféta külde Jeruzsálemből a fogságban való vének maradékainak, és a papoknak és a prófétáknak, és az egész népnek, a melyet fogva vitt vala el Nabukodonozor Jeruzsálemből Babilonba.
Jer 29: 2 (Miután Jékóniás király és a királyné és az udvari szolgák, Júda és Jeruzsálem fejedelmei és az ács és a kovácsmester kijövének Jeruzsálemből.)
Jer 29: 3 Elasának a Sáfán fiának, és Gamariának a Hilkiás fiának keze által, a kiket Sedékiás, Júda királya küldött Nabukodonozorhoz, a babiloni királyhoz Babilonba, mondván:
Jer 29: 4 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene mindama foglyoknak, a kiket Jeruzsálemből Babilonba vitettem:
Jer 29: 5 Építsetek házakat és lakjatok azokban, plántáljatok kerteket és egyétek azoknak gyümölcseit.
Jer 29: 6 Vegyetek magatoknak feleségeket és szűljetek fiakat és leányokat, és a fiaitokat is házasítsátok meg, a leányaitokat pedig adjátok férjhez, és szűljenek fiakat és leányokat, és szaporodjatok meg ott, és meg ne kevesedjetek.
Jer 29: 7 És igyekezzetek a városnak jólétén, a melybe fogságra küldöttelek titeket, és könyörögjetek érette az Úrnak; mert annak jóléte lesz a ti jólétetek.
Jer 29: 8 Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ne hitessenek el titeket a ti prófétáitok, a kik közöttetek vannak, se a ti jövendőmondóitok, és ne figyelmezzetek a ti álmaitokra, a melyeket álmodoztok.
Jer 29: 9 Mert ők hamisan prófétálnak néktek az én nevemben: Nem küldöttem őket, azt mondja az Úr.
Jer 29: 10 Mert ezt mondja az Úr: Mihelyt eltelik Babilonban a hetven esztendő, meglátogatlak titeket és betöltöm rajtatok az én jó szómat, hogy visszahozzalak titeket e helyre.
Jer 29: 11 Mert én tudom az én gondolatimat, a melyeket én felőletek gondolok, azt mondja az Úr; békességnek és nem háborúságnak gondolata, hogy kivánatos véget adjak néktek.
Jer 29: 12 Akkor segítségre hívtok engem, és elmentek és imádtok engem, és meghallgatlak titeket.
Jer 29: 13 És kerestek engem és megtaláltok, mert teljes szívetekből kerestek engem.
Jer 29: 14 És megtaláltok engem, azt mondja az Úr, és visszahozlak a fogságból, és összegyűjtlek titeket minden nemzet közül és mindama helyekről, a hová kiűztelek titeket, azt mondja az Úr, és visszahozlak e helyre, a honnan számkivetettelek titeket.
Jer 29: 15 Mert ezt mondjátok: Támasztott nékünk az Úr prófétákat Babilonban [is.]
Jer 29: 16 Mert ezt mondja az Úr a királynak, aki Dávid székében ül, és az egész népnek, a mely e városban lakik, [tudniillik] a ti atyátok fiainak, a kik nem mentek el veletek a fogságra:
Jer 29: 17 Ezt mondja a Seregek Ura: Ímé, én reájok küldöm a fegyvert, az éhséget és a döghalált, és olyanokká teszem őket, a milyenek a keserű fügék, a melyek a rosszaság miatt ehetetlenek.
Jer 29: 18 És üldözöm őket fegyverrel, éhséggel és döghalállal, és rettenetessé teszem őket a föld minden országára, átokká és csudává és szörnyűséggé és mindama nemzetnek gúnyjává, a melyek közé kivetettem őket.
Jer 29: 19 Azért mert nem hallgattak az én beszédeimre, azt mondja az Úr, a melyeket én üzentem nékik az én szolgáim, a próféták által, jó reggel elküldvén, de nem hallgattátok, azt mondja az Úr.
Jer 29: 20 Ti azért, ti foglyok, halljátok meg az Úrnak szavát mindnyájan, a kiket Jeruzsálemből Babilonba küldtem.
Jer 29: 21 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene Akhábra a Kolája fiára, és Sedékiásra a Mahásiás fiára, a kik hamisan prófétálnak néktek az én nevemben: Ímé, én odaadom őket Nabukodonozornak, Babilon királyának kezébe, és szemeitek láttára megöli őket.
Jer 29: 22 És mind azokról vesznek átokformát a Júdából való foglyok, a kik Babilonban vannak, mondván: Tegyen téged az Úr olyanná, mint Sedékiást és mint Akhábot, a kiket tűzzel égetett meg a babiloni király.
Jer 29: 23 Mert istentelenséget cselekedtek Izráelben, és paráználkodtak az ő felebarátjaik feleségével, és az én nevemben hazugságot szóltak, a mit nem parancsoltam nékik. Én pedig tudom azt, és bizonyság vagyok, azt mondja az Úr!
Jer 29: 24 A nehelámiti Semájának is szólj, ezt mondván:
Jer 29: 25 Így szól a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Mivelhogy te levelet küldöttél a magad nevével az egész néphez, a mely Jeruzsálemben van, és Sofóniás paphoz, a Mahásiás fiához; és az összes papokhoz, mondván:
Jer 29: 26 Az Úr tett téged pappá Jojáda pap helyébe, hogy felügyelők legyenek az Úr házában minden bolond férfiún, és prófétálni akarón, hogy vessed ezt a tömlöczbe és a kalodába.
Jer 29: 27 Most azért, miért nem dorgáltad meg az Anatóthbeli Jeremiást, aki néktek prófétál?
Jer 29: 28 Sőt még hozzánk küldött Babilonba, ezt mondván: Hosszú lesz az! Építsetek házakat és lakjatok bennök, plántáljatok kerteket és éljetek azoknak gyümölcseivel.
Jer 29: 29 És elolvasá Sofóniás pap e levelet a Jeremiás próféta hallására.
Jer 29: 30 És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 29: 31 Küldj el mind a foglyokhoz, mondván: Ezt mondja az Úr a nehelámiti Semája felől: Mivelhogy prófétált néktek Semája, holott én nem küldtem őt, és hazugsággal biztatott titeket;
Jer 29: 32 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én megfenyítem a nehelámiti Semáját és az ő magvát; nem lesz néki embere, aki lakjék e nép között, és nem látja a jót, melyet én az én népemmel cselekszem, azt mondja az Úr; mert az Úr ellen való szót szólott.
Jer 30: 1 Az a szó, a melyet szólott az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 30: 2 Ezt mondja az Úr, Izráel Istene, mondván: Mindama szókat, a melyeket mondottam néked, írd meg magadnak könyvben;
Jer 30: 3 Mert ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és visszahozom az én népemet, az Izráelt és Júdát, azt mondja az Úr, és visszahozom őket arra a földre, a melyet az ő atyáiknak adtam, és bírni fogják azt.
Jer 30: 4 Ezek pedig azok a szók, a melyeket az Úr Izráel és Júda felől szólott.
Jer 30: 5 Ezt mondta ugyanis az Úr: A félelemnek, rettentésnek szavát hallottuk, és nincs békesség.
Jer 30: 6 Kérdjétek meg csak és lássátok, ha szűl-é a férfi? Miért látom minden férfi kezét az ágyékán, mintegy gyermekszűlőét, és miért változtak orczáik fakósárgává?
Jer 30: 7 Jaj! mert nagy az a nap annyira, hogy nincs hozzá hasonló; és háborúság ideje az Jákóbon; de megszabadul abból!
Jer 30: 8 És azon a napon, azt mondja a Seregek Ura, letöröm majd az ő igáját a te nyakadról, köteleidet leszaggatom, és nem szolgálnak többé idegeneknek.
Jer 30: 9 Hanem szolgálnak az Úrnak az ő Istenöknek, és Dávidnak az ő királyoknak, a kit feltámasztok nékik.
Jer 30: 10 Te azért ne félj, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, se ne rettegj Izráel; mert ímhol vagyok én, a ki megszabadítlak téged a messze földről, és a te magodat az ő fogságának földéből; és visszatér Jákób és megnyugoszik, és bátorságban lesz, és nem lesz, aki megháborítsa.
Jer 30: 11 Mert veled vagyok én, azt mondja az Úr, hogy megtartsalak téged: mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kiűztelek téged, csak néked nem vetek véget, hanem megfenyítelek téged ítélettel, mert nem hagylak egészen büntetés nélkül.
Jer 30: 12 Mert ezt mondja az Úr: Veszedelmes a te sebed, gyógyíthatatlan a te sérülésed.
Jer 30: 13 Senki sincsen, aki megítélje a te ügyedet, hogy bekösse [sebedet,] orvosságok és balzsam nincsenek számodra.
Jer 30: 14 Elfeledkezett rólad minden szeretőd, és nem keres téged: mert megvertelek ellenséges veréssel, kegyetlen ostorozással, a te bűnödnek sokaságáért, [és hogy] eláradtak a te vétkeid.
Jer 30: 15 Miért kiáltozol a te sebed miatt? veszedelmes a te sérülésed? a te bűnöd sokaságáért és vétkeidnek eláradásáért cselekedtem ezeket veled.
Jer 30: 16 Azért mindazok, a kik benyelnek téged, elnyeletnek, és valamennyi ellenséged mind fogságra jut: és a te fosztogatóidat kifosztottakká, és minden te zsákmánylóidat zsákmánynyá teszem.
Jer 30: 17 Mert orvosságot adok néked, és kigyógyítlak a te sérülésedből, azt mondja az Úr. Mert számkivetettnek hívtak téged, Sion; nincs, a ki tudakozódjék felőle.
Jer 30: 18 Ezt mondja az Úr: Ímé, visszahozom Jákób sátorának foglyait, és könyörülök az ő hajlékain, és a város felépíttetik az ő magas helyén, és a palota a maga helyén marad.
Jer 30: 19 És hálaadás és öröm szava jő ki belőlök, és megsokasítom őket és meg nem kevesednek, megöregbítem őket és meg nem kisebbednek.
Jer 30: 20 És az ő fiai olyanok lesznek, mint eleintén, és az ő gyülekezete erősen megáll az én orczám előtt, de megbüntetem mindazokat, a kik nyomorgatták őt.
Jer 30: 21 És az ő fejedelme ő belőle támad, és az ő uralkodója belőle jő ki, és magamhoz bocsátom őt, hogy közeledjék hozzám: mert kicsoda az, a ki szívét arra hajtaná, hogy hozzám jőjjön, azt mondja az Úr.
Jer 30: 22 És népemmé lesztek, én pedig a ti Istenetek leszek.
Jer 30: 23 Ímé, az Úrnak szélvésze, haragja tör elő, [és a] rohanó szélvész a hitetlenek fejére zúdul.
Jer 30: 24 Nem szűnik meg az Úr felgerjedt haragja, míg végbe nem viszi, és míg meg nem valósítja az ő szívének gondolatait. Az utolsó napokban értitek meg e dolgot.
Jer 31: 1 Az időben, monda az Úr, Izráel minden nemzetségének Istene leszek, és ők az én népemmé lesznek.
Jer 31: 2 Ezt mondja az Úr: Kegyelmet talált a pusztában a fegyvertől megmenekedett nép, [az Isten ő előtte] menvén, hogy megnyugtassa őt, az Izráelt.
Jer 31: 3 Messzünnen [is] megjelent nékem az Úr, mert örökkévaló szeretettel szerettelek téged, azért terjesztettem reád az én irgalmasságomat.
Jer 31: 4 Újra felépítlek téged, és felépülsz, oh Izráel leánya. Újra felékesíted magadat, dobokkal és vígadók seregében jösz ki.
Jer 31: 5 Még szőlőket plántálsz Samariának hegyein; a kik plántálják a plántákat, élnek is azok gyümölcsével.
Jer 31: 6 Mert lészen egy nap, mikor a pásztorok kiáltnak az Efraim hegyén: Keljetek fel, és menjünk fel Sionba az Úrhoz, a mi Istenünkhöz.
Jer 31: 7 Mert ezt mondja az Úr: Énekeljetek Jákóbnak vígassággal, és ujjongjatok a nemzetek fejének. Hirdessétek dicséretét, és mondjátok: Tartsd meg Uram a te népedet, az Izráel maradékát.
Jer 31: 8 Ímé, én elhozom őket észak földéből, és összegyűjtöm őket a földnek széleiről, közöttök lesz vak, sánta, viselős és gyermek- szűlő is lesz velök, mint nagy sereg jőnek ide vissza.
Jer 31: 9 Siralommal jőnek és imádkozva hozom őket, vezetem őket a vizek folyásai mellett egyenes úton, hol el nem esnek, mert atyja leszek az Izráelnek, és az Efraim nékem elsőszülöttem.
Jer 31: 10 Halljátok meg az Úrnak szavát, ti pogányok, és hirdessétek a messzevaló szigeteknek, és ezt mondjátok: aki elszórta az Izráelt, az gyűjti őt össze, és megőrzi, mint a pásztor a maga nyáját.
Jer 31: 11 Mert megváltotta az Úr Jákóbot, és kimentette a nálánál erősebbnek kezéből.
Jer 31: 12 És eljőnek és énekelnek a Sion ormán, és futnak az Úrnak javaihoz, búza, bor, olaj, juhok és barmok nyája felé, és az ő lelkök olyan lesz, mint a megöntözött kert, és nem bánkódnak többé.
Jer 31: 13 Akkor vígadoz a szűz a seregben, és az ifjak és a vének együttesen, és az ő siralmokat örömre fordítom, és megvígasztalom és felvidámítom őket az ő bánatukból.
Jer 31: 14 És a papok lelkét megelégítem kövérséggel, és az én népem eltelik javaimmal, azt mondja az Úr.
Jer 31: 15 Ezt mondja az Úr: Szó hallatszott Rámában, sírás és keserves jajgatás; Rákhel siratta az ő fiait, nem akart megvígasztaltatni az ő fiai felől, mert nincsenek.
Jer 31: 16 Ezt mondja az Úr: Tartsd vissza szódat a sírástól és szemeidet a könyhullatástól, mert meglesz a te cselekedetednek jutalma, azt mondja az Úr, hiszen az ellenség földéből térnek vissza.
Jer 31: 17 Jövendődnek is jó reménysége lészen, azt mondja az Úr, mert fiaid visszajőnek az ő határaikra.
Jer 31: 18 Jól hallottam, hogy panaszolkodott Efraim: Megvertél engem és megverettetém, mint a tanulatlan tulok; téríts meg engem és megtérek, mert te vagy az Úr, az én Istenem.
Jer 31: 19 Mert azután, hogy megtérítettél engem, megbántam [bűnömet,] és miután megismertem magamat, czombomat vertem; szégyenkezem és pirulok, mert viselem az én ifjúságomnak gyalázatát.
Jer 31: 20 Avagy nem kedves fiam-é nékem Efraim? Avagy nem kényeztetett gyermek-é? Hiszen valahányszor ellene szóltam, újra megemlékeztem ő róla, azért az én belső részeim megindultak ő rajta, bizony könyörülök rajta, azt mondja az Úr!
Jer 31: 21 Rendelj magadnak útjelzőket, rakj útmutató oszlopokat, vigyázz az ösvényre, az útra, a melyen mentél, jőjj vissza Izráelnek leánya, jőjj vissza ide a te városodba!
Jer 31: 22 Meddig bújdosol, oh szófogadatlan leány? Mert az Úr új [rendet] teremt e földön. Asszony környékezi a férfit.
Jer 31: 23 Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Újra e szókat mondják majd a Júda földén és az ő városaiban, mikor visszahozom az ő foglyaikat: Áldjon meg téged az Úr, oh igazságnak háza, oh szent hegy!
Jer 31: 24 És ott lakoznak majd Júda és minden ő városa, a szántóvetők és baromtartók együttesen.
Jer 31: 25 Mert megitatom a szomjú lelket, és minden éhező lelket megelégítek.
Jer 31: 26 Ezért vagyok ébren és vigyázok, és az én álmom édes nékem.
Jer 31: 27 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és bevetem az Izráel házát és a Júda házát embernek magvával és baromnak magvával.
Jer 31: 28 És a miképen gondom volt arra, hogy kigyomláljam és elrontsam, letörjem és pusztítsam és veszedelembe sodorjam őket, azonképen vigyázok arra, hogy megépítsem és beplántáljam őket, azt mondja az Úr!
Jer 31: 29 Ama napokban nem mondják többé: Az atyák ették meg az egrest, és a fiak foga vásott el bele.
Jer 31: 30 Sőt inkább kiki a maga gonoszságáért hal meg; minden embernek, ki megeszi az egrest, tulajdon foga vásik el bele.
Jer 31: 31 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr; és új szövetséget kötök az Izráel házával és a Júda házával.
Jer 31: 32 Nem ama szövetség szerint, a melyet az ő atyáikkal kötöttem az napon, a melyen kézen fogtam őket, hogy kihozzam őket Égyiptom földéből, de a kik megrontották az én szövetségemet, noha én férjök maradtam, azt mondja az Úr.
Jer 31: 33 Hanem ez lesz a szövetség, a melyet e napok után az Izráel házával kötök, azt mondja az Úr: Törvényemet az ő belsejökbe helyezem, és az ő szívökbe írom be, és Istenökké leszek, ők pedig népemmé lesznek.
Jer 31: 34 És nem tanítja többé senki az ő felebarátját, és senki az ő atyjafiát, mondván: Ismerjétek meg az Urat, mert ők mindnyájan megismernek engem, kicsinytől fogva nagyig, azt mondja az Úr, mert megbocsátom az ő bűneiket, és vétkeikről többé meg nem emlékezem.
Jer 31: 35 Ezt mondja az Úr, aki adta a napot, hogy világítson nappal, aki törvényt [szabott] a holdnak és a csillagoknak, hogy világítsanak éjjel, aki felháborítja a tengert és annak habjai zúgnak, Seregek Ura az ő neve:
Jer 31: 36 Ha eltünnek e törvények előlem, azt mondja az Úr, az Izráelnek magva is megszakad, hogy soha én előttem nép ne legyen.
Jer 31: 37 Ezt mondja az Úr: Ha megmérhetik az egeket ott fenn, és itt alant kifürkészhetik a föld fundamentomait: én is megútálom Izráelnek minden magvát, mindazokért, a miket cselekedtek, azt mondja az Úr!
Jer 31: 38 Ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és felépíttetik a város az Úrnak a Hanániel tornyától fogva a szeglet kapujáig.
Jer 31: 39 És kijjebb megy még a mérőkötél azzal átellenben a Garéb hegyéig, és lefordul Góhat felé.
Jer 31: 40 És a holttesteknek és a hamunak egész völgye, és az egész mező a Kidron patakáig, a lovak kapujának szegletéig kelet felé az Úr szent helye lesz, nem rontatik el, sem el nem pusztíttatik soha örökké.
Jer 32: 1 Az a szó, a melyet szóla az Úr Jeremiásnak, Sedékiásnak, a Júda királyának tizedik esztendejében: Ez az esztendő a Nabukodonozor tizennyolczadik esztendeje.
Jer 32: 2 És akkor megszállotta vala a babiloni király serege Jeruzsálemet, és Jeremiás próféta elzárva vala a tömlöcznek pitvarában, a mely a Júda királyának házában vala.
Jer 32: 3 Mert Sedékiás, a Júda királya záratta be őt, mondván: Miért prófétálsz te, ezt mondván: Ezt mondta az Úr: Ímé, én e várost a babiloni király kezébe adom és beveszi azt?
Jer 32: 4 És Sedékiás, a Júda királya, meg nem menekszik a Káldeusok kezéből, hanem a babiloni király kezébe adatik, és ennek szája szól amannak szájával, és ennek szemei látják amannak szemeit.
Jer 32: 5 És Babilonba viszi Sedékiást és ott lesz mindaddig, míg meg nem látogatom őt, azt mondja az Úr, hogyha hadakoztok a Káldeusok ellen, nem lesz jó dolgotok.
Jer 32: 6 És monda Jeremiás: Szólott az Úr nékem, ezt mondván:
Jer 32: 7 Ímé, Hanameél, Sallumnak, a te nagybátyádnak fia hozzád megy, mondván: Vedd meg az én mezőmet, a mely Anatótban van, mert téged illet vér szerint, hogy megvegyed.
Jer 32: 8 Eljöve azért hozzám Hanameél, az én nagybátyámnak fia, az Úr beszéde szerint a tömlöcz pitvarához, és monda nékem: Kérlek, vedd meg az én mezőmet, a mely Anatótban, a Benjámin földén van, mert téged illet, mint örököst, és te reád néz vér szerint is, vedd meg hát magadnak. Akkor észrevevém, hogy az Úr szava ez.
Jer 32: 9 Azért megvevém Hanameéltől, az én nagybátyámnak fiától a mezőt, a mely Anatótban van, és kifizettem néki a pénzt, tizenhét ezüst siklust.
Jer 32: 10 És beírám levélbe és megpecsétlém, és tanúkat is állíték, és megmérém a pénzt mérlegen.
Jer 32: 11 Ezután kezembe vevém a vétel felől való levelet, a mely meg vala pecsételve a parancsolat és törvények szerint, és a közönséges [levelet] is.
Jer 32: 12 És a vétel felől való levelet odaadám Báruknak, a Néria fiának, aki Mahásiás fia vala, Hanameélnek, az én nagybátyám [fiá]nak szemei előtt, és a tanúk szemei előtt, a kik be valának írva a vétel felől való levélbe, mindama júdaiak szemei előtt, a kik ülnek vala a tömlöcz pitvarában.
Jer 32: 13 És parancsolék Báruknak azok szemei előtt, mondván:
Jer 32: 14 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Vedd fel e leveleket, ezt a vételi levelet, mind a bepecsételtetett, mind a közönséges levelet, és tedd azokat cserépedénybe, hogy sok ideig elálljanak.
Jer 32: 15 Mert ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Még házakat, mezőket és szőlőket fognak venni e földön.
Jer 32: 16 És könyörgék az Úrnak, miután odaadám a vétel felől való levelet Báruknak, a Néria fiának, mondván:
Jer 32: 17 Ah, ah, Uram Isten! Ímé te teremtetted a mennyet és földet a te nagy hatalmaddal és a te kiterjesztett karoddal, és semmi sincs lehetetlen előtted!
Jer 32: 18 A ki irgalmasságot cselekszel ezeríziglen, és aki az atyák bűnéért az ő fiaik keblében fizetsz meg ő utánok, te nagy Isten, te hatalmas, a kinek neve Seregek Ura!
Jer 32: 19 Nagy tanácsú és hatalmas cselekedetű, a kinek szemei jól látják az ember[ek] fiainak minden útait, hogy kinek-kinek megfizess az ő útai szerint, és az ő cselekedeteinek gyümölcse szerint;
Jer 32: 20 aki jeleket és csudákat tettél Égyiptom földén [és] mind e napiglan mind Izráel [föld]én, mind az embereken, és nevet szerzettél magadnak, a mint [ez] mai nap [is megvan.]
Jer 32: 21 És kihoztad a te népedet, az Izráelt Égyiptom földéből jelekkel és csudákkal, és hatalmas kézzel, és kinyújtott karral, és nagy rettegtetéssel.
Jer 32: 22 És nékik adtad e földet, a mely felől megesküdtél az ő atyáiknak, hogy adsz nékik tejjel és mézzel folyó földet.
Jer 32: 23 És bementek és birtokolták azt, mindazáltal nem hallgattak a te szódra, és nem jártak a te törvényeidben, a miket parancsoltál nékik, hogy megcselekedjék, azokból semmit sem cselekedtek, azért mind e gonoszt rájok borítottad.
Jer 32: 24 Ímé, a sánczok a városhoz érnek, hogy bevegyék azt, és e város odaadatik a Káldeusok kezébe, a kik megostromolják ezt fegyverrel, éhséggel és döghalállal. És a mit szólottál, meglett, ímé látod is.
Jer 32: 25 És mégis azt mondottad, Uram Isten, nékem: Végy magadnak mezőt pénzen, és legyenek tanúid felőle, holott a város a Káldeusok kezébe adatik.
Jer 32: 26 És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 32: 27 Ímé, én az Úr, Istene vagyok minden testnek, vajjon van- é valami lehetetlen nékem?
Jer 32: 28 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én odaadom e várost a Káldeusok kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, hogy bevegye azt.
Jer 32: 29 És bemennek a Káldeusok, a kik ostromolják e várost, és e várost felgyújtják tűzzel és felégetik azt, és a házakat is, a melyeknek tetején füstöltek a Baálnak és áldoztak idegen isteneknek, hogy engem haragra ingereljenek.
Jer 32: 30 Mert Izráel fiai és Júda fiai ifjúságoktól fogva csak azt cselekedték, a mi gonosz az én szemeim előtt, és az Izráel fiai csak haragra gerjesztettek engem az ő kezeik cselekedeteivel, azt mondja az Úr.
Jer 32: 31 Mert csak bosszúságomra és búsulásomra volt e város, attól a naptól fogva, a melyen építették azt, mind ez ideig, úgy hogy el kell azt törlenem az én színem elől.
Jer 32: 32 Az Izráel fiainak és a Júda fiainak minden bűnéért, a melyet cselekedtek, hogy felháborítsanak engem, ők magok, az ő királyaik, fejedelmeik, papjaik és prófétáik és Júda vitézei és Jeruzsálem polgárai.
Jer 32: 33 És háttal fordultak felém és nem arczczal, és tanítottam őket jó reggel, és noha tanítottam őket, nem voltak készek az intés befogadására.
Jer 32: 34 Sőt az ő útálatosságaikat behelyezték a házba, a mely az én nevemről neveztetik, hogy megfertőztessék azt.
Jer 32: 35 És magaslatokat emeltek a Baálnak, a Ben-Hinnom völgyében, hogy megáldozzák fiaikat és leányaikat a Moloknak, a mit nem parancsoltam nékik, és még csak nem is gondoltam, hogy ez útálatosságot megcselekedjék, hogy Júdát vétekre vigyék.
Jer 32: 36 És most azért azt mondja az Úr, Izráel Istene e városnak, a mely felől ti mondjátok: Odaadatik a babiloni király kezébe, fegyver, éhség és döghalál miatt:
Jer 32: 37 Ímé én összegyűjtöm őket mindama földekről, a melyekre kiűztem őket haragomban, felgerjedésemben és nagy bosszankodásomban, és visszahozom őket e helyre, és lakni hagyom őket bátorságban.
Jer 32: 38 És népemmé lesznek nékem, én pedig nékik Istenök leszek.
Jer 32: 39 És adok nékik egy szívet és egy útat, hogy mindenkor engem féljenek, hogy jól legyen dolguk, nékik és az ő fiaiknak ő utánok.
Jer 32: 40 És örökkévaló szövetséget kötök velök, hogy nem fordulok el tőlök és a velök való jótéteménytől, és az én félelmemet adom az ő szívökbe, hogy el ne távozzanak tőlem.
Jer 32: 41 És örvendezek bennök, ha jót cselekedhetem velök és biztosan beplántálhatom őket e földbe, teljes szívvel és teljes lélekkel.
Jer 32: 42 Mert ezt mondja az Úr: A miképen ráhoztam e népre mind e nagy veszedelmet, azonképen hozom rájok mind azt a jót, a miket én ő felőlök mondok.
Jer 32: 43 És vesznek [még] mezőt e földön, a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez emberek nélkül, barmok nélkül, [és] odaadatik a Káldeusok kezébe.
Jer 32: 44 Pénzen vesznek mezőket, és beírják a levélbe, és megpecsételik, és tanukat állítanak a Benjámin földén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban, a hegyi városokban és a síkföldi városokban és a dél felé való városokban, mert visszahozom az ő foglyaikat, azt mondja az Úr.
Jer 33: 1 Másodszor is szóla az Úr Jeremiásnak, mikor ő még fogva vala a tömlöcz pitvarában, mondván:
Jer 33: 2 Ezt mondja az Úr, a ki megteszi azt, az Úr, aki megvalósítja azt, hogy megerősítse azt, Úr az ő neve.
Jer 33: 3 Kiálts hozzám és megfelelek, és nagy dolgokat mondok néked, és megfoghatatlanokat, a melyeket nem tudsz.
Jer 33: 4 Mert ezt mondja az Úr, az Izráel Istene, e városnak házai és a Júda királyának házai felől, a melyek lerontattak kosokkal és fegyverrel.
Jer 33: 5 Mikor elmentek, hogy vívjanak a Káldeusokkal, és hogy megtöltsék azokat emberek holttesteivel, a kiket én haragomban és bosszúállásomban megöltem, mivelhogy elrejtettem az én orczámat a várostól az ő sok gonoszságukért:
Jer 33: 6 Ímé, én hozok néki kötést és orvosságot, és meggyógyítom őket, és megmutatom nékik a békesség és hűség kincseit.
Jer 33: 7 És visszahozom Júdát és Izráelt a fogságból, és felépítem őket, mint azelőtt.
Jer 33: 8 És megtisztítom őket minden bűneiktől, a melyekkel vétkeztek ellenem, és megbocsátom minden bűneiket, a melyekkel vétkeztek ellenem, és a melyekkel gonoszul cselekedtek ellenem.
Jer 33: 9 És ez a város lészen nékem híremre, nevemre, örömömre, tisztességemre és dicséretemre e földnek minden nemzetsége előtt, a kik hallják mindama jót, a melyet én cselekszem velök, és félni és rettegni fognak mindama jóért és mindama békességért, a melyet én szerzek nékik!
Jer 33: 10 Ezt mondja az Úr: Hallatszani fog még e helyen (a mely felől ti ezt mondjátok: Pusztaság ez, emberek nélkül és barom nélkül való), a Júda városaiban és Jeruzsálem utczáiban, a melyek elpusztíttattak és ember nélkül és lakó nélkül és oktalan állat nélkül vannak,
Jer 33: 11 Örömnek szava és vígasság szava, vőlegény szava és menyasszony szava, és azoknak szava, kik ezt mondják: Dícsérjétek a Seregek Urát, mert jó az Úr, mert örökkévaló az ő kegyelme; a kik hálaáldozatot hoznak az Úr házába, mert visszahozom e föld népét a fogságból, mint annakelőtte, azt mondja az Úr.
Jer 33: 12 Ezt mondja a Seregek Ura: E puszta helyen, a melyen nincs ember és barom, és ennek minden városában pásztorok fognak még lakozni, a kik az ő juhaikat terelgetik.
Jer 33: 13 A hegyi városokban, a síkföldi városokban, a dél felől való városokban, a Benjámin földén, Jeruzsálem környékén és Júda városaiban még juhnyájak fognak átmenni a számlálónak keze alatt, azt mondja az Úr.
Jer 33: 14 Ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és megbizonyítom az én jó szómat, a melyet az Izráel házának és a Júda házának szóltam.
Jer 33: 15 Azokban a napokban és abban az időben sarjasztok Dávidnak igaz sarjadékot, és jogot és igazságot szerez e földön.
Jer 33: 16 Azokban a napokban megszabadul a Júda, és bátorságban lakozik Jeruzsálem, és így hívják majd őt: Az Úr a mi igazságunk.
Jer 33: 17 Mert ezt mondja az Úr: Nem vész ki a Dávid férfi [sarjadék]a, aki az Izráel házának székébe üljön.
Jer 33: 18 És a lévita papok férfi [sarjadék]a sem vész ki előlem, aki égőáldozatot áldozzon, és ételáldozatot égessen, és véres áldozatot készítsen mindenkor.
Jer 33: 19 És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 33: 20 Ezt mondja az Úr: Ha felbonthatjátok az én szövetségemet a nappal, és az én szövetségemet az éjszakával, hogy se nap, se éjszaka ne legyen az ő idejében:
Jer 33: 21 Az én szolgámmal, Dáviddal való szövetségem is felbomlik, hogy ne legyen fia, aki uralkodjék az ő székében, és a lévita papokkal, az én szolgáimmal.
Jer 33: 22 Mint az ég serege meg nem számlálható, és a tenger fövenye meg nem mérhető, úgy megsokasítom az én szolgámnak, Dávidnak magvát, és a Lévitákat, a kik nékem szolgálnak.
Jer 33: 23 És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 33: 24 Nem vetted észre, mit szóla e nép? mondván: A két nemzetséget, a melyet az Úr kiválasztott vala, elveté, és az én népemet megútálták úgy, hogy többé ő előttök nem nemzet az.
Jer 33: 25 Ezt mondja az Úr: Ha szövetségem nem lesz a nappal és az éjszakával, és ha nem szabtam törvényeket az égnek és a földnek,
Jer 33: 26 Jákóbnak és az én szolgámnak, Dávidnak magvát is elvetem, úgy hogy az ő magvából senkit fel ne vegyenek, a ki uralkodjék Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak magván: mert visszahozom őket a fogságból, és megkegyelmezek nékik.
Jer 34: 1 Az a beszéd, a melyet szólott az Úr Jeremiásnak, (mikor Nabukodonozor a babiloni király és az egész serege és a föld minden országa, a melyek az ő hatalma alatt valának, és a népek mind vívták vala Jeruzsálemet és minden városát) mondván:
Jer 34: 2 Ezt mondja az Úr, az Izráel Istene: Menj el, és mondd meg Sedékiásnak, a Júda királyának, és így szólj néki: Ezt mondja az Úr: Ímé, én odaadom e várost a babiloni király kezébe, és felgyújtja ezt tűzzel.
Jer 34: 3 És te el nem szaladsz az ő kezéből, hanem bizonynyal megfognak és kezébe adnak, és a te szemeid meglátják a babiloni királynak szemeit, és az ő szája a te száddal szól, és bemégy Babilonba.
Jer 34: 4 Mindazáltal halld meg az Úrnak szavát Sedékiás, Júda királya; ezt mondja az Úr te felőled: Nem halsz meg fegyver által.
Jer 34: 5 Békességben halsz meg, és a mint füstöltek a te atyáidnak, az előbbi királyoknak, a kik te előtted voltak, úgy füstölnek néked is, és így siratnak téged: Jaj uram! Mert én szóltam e szót, azt mondja az Úr.
Jer 34: 6 És megmondá Jeremiás próféta Sedékiásnak, a Júda királyának, mind e szavakat Jeruzsálemben.
Jer 34: 7 A babiloni király serege pedig vívja vala Jeruzsálemet és Júdának minden városát, a melyek megmaradtak vala, [tudniillik] Lákist és Azekát, mert a Júda városai közül csak ezek maradtak vala meg, mint erősített városok.
Jer 34: 8 Ez a beszéd, melyet szóla az Úr Jeremiásnak, minekutána Sedékiás király szövetséget köte az egész Jeruzsálembeli néppel, szabadságot hirdetvén köztük.
Jer 34: 9 Hogy kiki bocsássa szabadon szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát a héber férfit és a héber leányt, hogy senki ne szolgáltasson közöttük az ő Júdabeli atyjafiával.
Jer 34: 10 És engedelmeskedtek mindnyájan a fejedelmek és az egész nép, a kik szövetséget kötöttek, hogy kiki szabadon bocsássa az ő szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát, hogy senki azokkal ne szolgáltasson többé; és engedelmeskedtek és elbocsáták azokat.
Jer 34: 11 De azután elváltozának, és visszahozák a szolgákat és szolgálóleányokat, a kiket szabadon bocsátottak vala, és őket szolgákká és szolgálóleányokká tevék.
Jer 34: 12 És lőn az Úrnak szava Jeremiáshoz az Úrtól, mondván:
Jer 34: 13 Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Én szövetséget kötöttem a ti atyáitokkal azon a napon, a melyen kihoztam őket Égyiptom földéről, a szolgálatnak házából, mondván:
Jer 34: 14 Mikor a hét esztendő eltelik, kiki bocsássa el az ő héber atyjafiát, aki néked eladatott vala és hat esztendeig szolgált téged; bocsássad őt magadtól szabadon. De nem hallgatának a ti atyáitok engemet, és fülöket sem hajtották erre.
Jer 34: 15 És ti ma megtértetek vala, és igazat cselekedtetek vala én előttem, kiki szabadságot hirdetvén az ő atyjafiának, és én előttem szövetséget kötöttetek abban a házban, a mely az én nevemről neveztetett.
Jer 34: 16 De elváltoztatok, és beszennyeztétek az én nevemet, és kiki visszahozta az ő szolgáját és kiki az ő szolgálóleányát, kiket egészen szabadon bocsátottatok vala, és igába vetettétek őket, hogy néktek szolgáitok és szolgáló leányaitok legyenek.
Jer 34: 17 Azért ezt mondja az Úr: Ti nem hallgattatok reám, hogy kiki szabadságot hirdessen az ő atyjafiának és kiki az ő felebarátjának. Ímé, én hirdetek néktek szabadságot, azt mondja az Úr, a fegyverre, a döghalálra és az éhségre, és odaadlak titeket e föld minden országainak útálatára.
Jer 34: 18 És odaadom a férfiakat, a kik megszegték az én szövetségemet, a kik nem teljesítették a szövetség pontjait, a melyet előttem kötöttek vala tulokkal, a melyet ketté vágának és átmenének annak részei között,
Jer 34: 19 Júdának fejedelmeit és Jeruzsálem fejedelmeit, az udvari szolgákat és a papokat és a földnek minden népét, a kik átmentek a tulok részei között:
Jer 34: 20 Odaadom őket az ő ellenségeik kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és az ő holttestök ez égi madaraknak és a föld vadainak lesznek eledelévé.
Jer 34: 21 Sedékiást, a Júda királyát és az ő fejedelmeit is odaadom az ő ellenségeiknek kezébe, és az ő lelköket keresők kezébe, és a babiloni király seregének kezébe, a mely eltávozik tőletek.
Jer 34: 22 Ímé, én parancsolok, azt mondja az Úr, és visszahozom őket e városra, és vívják azt, és beveszik és felgyújtják tűzzel, és pusztasággá teszem Júda városait, lakhatatlanokká.
Jer 35: 1 Az a beszéd, a melyet szóla az Úr Jeremiásnak, Jojákimnak, Jósiás, Júda királya fiának idejében, mondván:
Jer 35: 2 Menj el a Rékábiták házához, és szólj velök, és vidd be őket az Úr házába, a kamarák egyikébe, és adj nékik bort inni.
Jer 35: 3 És mellém vevém Jaazániát, Jeremiásnak fiát, ki fia vala Habasániának, és az ő rokonait és minden fiait és a Rékábiták egész háznépét.
Jer 35: 4 És bevivém őket az Úr házába, a Hanán fiainak a kamarájába, ki Igdaliásnak, az Isten emberének fia vala, a mely a fejedelmek kamarája mellett vala, Mahásiásnak, Sallum fiának kamaráján felül, aki az ajtónak őrizője vala.
Jer 35: 5 És a Rékábiták háza népének fiai elé borral telt kancsókat és poharakat tevék, és ezt mondám nékik: Igyatok bort!
Jer 35: 6 És felelének: Nem iszunk bort, mert Jónadáb, Rékábnak fia, a mi atyánk parancsolta nékünk, mondván: Ne igyatok ti bort soha, se a ti fiaitok.
Jer 35: 7 Se házat ne építsetek, se vetést ne vessetek, se szőlőt ne ültessetek, se ne tartsatok; hanem sátorokban lakjatok teljes életetekben, hogy sok ideig éljetek e földnek színén, a melyben ti jövevények vagytok.
Jer 35: 8 És hallgattunk Jónadábnak a Rékáb fiának, a mi atyánknak szavára mindabban, a miket parancsolt nékünk, hogy teljes életünkben bort ne igyunk mi, a mi feleségeink, a mi fiaink és a mi leányaink.
Jer 35: 9 Se házakat ne építsünk, hogy [azokban] lakjunk, se szőlőnk, se mezőnk, se vetésünk ne legyen nékünk.
Jer 35: 10 Hanem lakozzunk sátorokban. Hallgattunk azért, és a szerint cselekedtünk, a mint nékünk Jónadáb, a mi atyánk megparancsolta vala.
Jer 35: 11 Mikor pedig feljöve Nabukodonozor, a babiloni király a földre, akkor ezt mondánk: Jertek el, menjünk be Jeruzsálembe a káldeai sereg előtt és a Siriabeli sereg előtt; és Jeruzsálemben lakoztunk.
Jer 35: 12 És szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 35: 13 Így szól a Seregek Ura, az Izráel Istene: Menj el, mondd meg a Júda férfiainak és Jeruzsálem lakosainak: Nem veszitek-é fel az intést, hogy hallgassatok az én beszédeimre? azt mondja az Úr.
Jer 35: 14 Jónadábnak, a Rékáb fiának intései teljesedtek, a melyekkel megparancsolta az ő fiainak, hogy bort ne igyanak, és mindez ideig sem ittak [bort;] mert hallgattak az ő atyjok parancsolatjára; én is szóltam néktek; szóltam pedig jó reggel, de nem engedtetek nékem.
Jer 35: 15 És elküldtem hozzátok minden én szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém, mondván: Kérlek, kiki térjen meg az ő gonosz útjáról, jobbítsátok meg cselekedeteiteket, és idegen istenek után ne járjatok, hogy nékik szolgáljatok, és lakoztok a földön, a melyet néktek és a ti atyáitoknak adtam, de fületeket sem hajtátok reá, és nem hallgattatok reám.
Jer 35: 16 Mivelhogy Jónadábnak, a Rékáb fiának fiai teljesítik az ő atyjoknak parancsolatját, melyet parancsolt vala nékik, e nép pedig nem hallgata reám;
Jer 35: 17 Azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ímé, én rábocsátom Júdára és Jeruzsálemnek minden lakóira mindama veszedelmet, a melyről szóltam nékik; azért mert szóltam nékik, de nem hallották, kiáltottam nékik, de nem feleltek.
Jer 35: 18 A Rékábiták házának pedig monda Jeremiás: Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Mivelhogy hallgattatok Jónadábnak, a ti atyátoknak parancsolatjára, és megtartottátok minden parancsolatját, és úgy cselekedtetek, a mint meghagyta volt néktek:
Jer 35: 19 Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Nem fogyatkozik el Jónadábnak, a Rékáb fiának maradéka, a ki előttem álljon mindenkor.
Jer 36: 1 És Jojákimnak, a Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében is szóla az Úr Jeremiásnak, mondván:
Jer 36: 2 Végy elő egy könyvet, és mind írd belé a szókat, a miket én szóltam néked az Izráel és a Júda ellen és minden nemzet ellen, a naptól fogva, a melyen szóltam néked a Jósiás ideje óta mind e napig.
Jer 36: 3 Hátha meghallja a Júda háza mindazokat a veszedelmeket, a melyeket én néki szerezni szándékozom, hogy kiki megtérjen az ő gonosz útáról, és megbocsássam az ő bűnöket és vétköket.
Jer 36: 4 És előhívá Jeremiás Bárukot, a Néria fiát, és megírá Báruk a Jeremiás szája után a könyvbe mindama szókat, a melyeket az Úr szólott vala néki.
Jer 36: 5 És parancsola Jeremiás Báruknak, mondván: Én fogoly vagyok, nem mehetek be az Úr házába.
Jer 36: 6 Azért te menj be, és a könyvből, a melyet az én számból írtál, olvasd el az Úrnak szavait a népnek hallatára az Úrnak házában bőjti napon, és az egész Júdának hallatára, a kik felgyülnek az ő városaikból, olvasd el nékik.
Jer 36: 7 Hátha az Úr elé száll könyörgésük, és mindenki megtér az ő gonosz útáról, mert nagy az Úr haragja és felháborodása, a melylyel szólott az Úr e nép ellen!
Jer 36: 8 Báruk pedig, a Néria fia, mind a szerint cselekedék, a mint néki Jeremiás próféta megparancsolta vala, elolvasván a könyvből az Úrnak szavát, az Úrnak házában.
Jer 36: 9 És Jojákimnak a Jósiás fiának, Júda királyának ötödik esztendejében, a kilenczedik hónapban bőjtre hívták fel az Úr elé az egész Jeruzsálem népét és az egész népet, a mely Júda városaiból jött vala fel Jeruzsálembe.
Jer 36: 10 És elolvasá Báruk a könyvből Jeremiás beszédeit az Úr házában Gamáriának, az írástudó Sáfán fiának szobájában a felső pitvarban, az Úr háza új kapujának nyílásában az egész nép hallatára.
Jer 36: 11 És hallá Mikeás, Gamáriának, a Sáfán fiának fia az Úrnak minden beszédét a könyvből.
Jer 36: 12 És leméne a király házába az írástudó szobájába, és ímé, ott ülnek vala mind a főemberek, Elisáma, az írástudó, és Dalajás, Semájának fia, és Elnátán, Akbórnak fia, és Gamária, Sáfánnak fia, és Sedékiás, Hanániásnak fia, és a többi főember is.
Jer 36: 13 És elbeszélé nékik Mikeás mindazokat, a melyeket hallott vala a könyvből, mikor olvasá Báruk a nép hallatára.
Jer 36: 14 Azért elküldék mind a főemberek Jéhudit, aki Natániának fia vala, aki Selémiának fia vala, a ki Kusinak fia vala, Bárukhoz, mondván: A könyvet, a melyből olvastál a nép hallatára, vedd kezedbe, és jövel. És kezébe vevé Báruk, a Néria fia a könyvet, és elméne hozzájok.
Jer 36: 15 És mondának néki: Ülj le csak és olvasd azt a mi fülünk hallatára, és elolvasá Báruk fülök hallatára.
Jer 36: 16 És mikor meghallák mind e szókat, megrettenve [tekintettek] egymásra, és mondának Báruknak: Bizony megjelentjük mind e szókat a királynak.
Jer 36: 17 Bárukot pedig kérdezék, mondván: Jelentsd meg csak nékünk, mimódon írtad mind e szókat az ő szájából?
Jer 36: 18 És monda nékik Báruk: Szájával mondotta nékem mind e szókat, én pedig beírtam e könyvbe tintával.
Jer 36: 19 És mondának a főemberek Báruknak: Menj el, rejtőzzél el te és Jeremiás, és ne tudja senki, hol vagytok.
Jer 36: 20 És elmenének a királyhoz a pitvarba (és letevék a könyvet az írástudó Elisámának szobájában) és elmondák mind e szókat a király hallatára.
Jer 36: 21 És elküldé a király Jéhudit, hogy hozza el a könyvet; azért elhozá azt az írástudó Elisámának szobájából, és elolvasá azt Jéhudi a király hallatára és mindama főemberek hallatára, a kik a király előtt állnak vala.
Jer 36: 22 A király pedig a téli házban ül vala a kilenczedik hónapban, és a tűz ég vala előtte.
Jer 36: 23 És mikor Jéhudi három vagy négy levelet elolvasott vala, elmetélé azt az írástudónak késével, és a tűzbe hajítá, a mely a tűzhelyen vala, mígnem az egész könyv megége a tűzben, a mely a tűzhelyen vala.
Jer 36: 24 Nem rettentek meg, sem ruhájokat nem szaggatták meg a király és valamennyi szolgája, a kik hallják vala mind e szókat.
Jer 36: 25 Sőt még Elnátán is és Delája és Gamária kérék a királyt, hogy a könyvet ne égesse meg, de nem hallgata rájok.
Jer 36: 26 Hanem meghagyá a király Jerákmeélnek, a Hammélek fiának, és Sérajának, az Azriel fiának, és Selémiának, az Abdéel fiának, hogy fogják el Bárukot, az írástudót, és Jeremiás prófétát, de az Úr elrejté őket.
Jer 36: 27 Szóla pedig az Úr Jeremiásnak, miután a király megégette vala a könyvet és a beszédeket, a melyeket Báruk a Jeremiás szájából írt vala, mondván:
Jer 36: 28 Térj vissza, végy magadnak más könyvet, és írd bele mind az elébbi szókat, a melyek az elébbi könyvben valának, a melyet Jojákim, a Júda királya megégetett.
Jer 36: 29 És Jojákimnak, a Júda királyának mondd meg: Ezt mondja az Úr: Te égetted meg a könyvet, mondván: Miért írtál ilyen szókat bele: Bizonyosan eljő a babiloni király, és elveszti e földet, és kipusztít belőle embert és állatot?
Jer 36: 30 Azért ezt mondja az Úr Jojákim felől, a Júda királya felől: Nem lesz néki, aki a Dávid székébe üljön, és az ő holtteste elvettetik nappal a hévre, éjszaka pedig a dérre.
Jer 36: 31 És megbüntetem őt, és az ő magvát, és az ő szolgáit az ő bűneikért, és rájok bocsátom és a Jeruzsálembeli polgárokra és Júdának férfiaira mind azt a veszedelmet, a melyről szólottam nékik, de nem hallgattak meg.
Jer 36: 32 Azért más könyvet vőn Jeremiás, és adá azt Báruknak, az írástudó Néria fiának, és beírá abba a Jeremiásnak szájából minden szavát annak a könyvnek, a melyet Jojákim, a Júda királya megégetett vala a tűzben. És több dolgot is írának bele, hasonlókat az [elébbiekhez.]
Jer 37: 1 Uralkodott pedig Sedékiás király, Jósiásnak fia, Kónia helyett, aki Jojákimnak fia vala, kit Nabukodonozor, a babiloni király királylyá tett vala Júdának földében.
Jer 37: 2 De nem hallgatá sem ő, sem az ő szolgái, sem a föld népe az Úrnak szavát, a melyet szólott vala Jeremiás próféta által.
Jer 37: 3 És elküldé Sedékiás király Júkált, Selémiának fiát, és Sofóniást, Mahásiás papnak fiát Jeremiás prófétához, mondván: Kérlek, könyörögj mi érettünk az Úrnak, a mi Istenünknek.
Jer 37: 4 Jeremiás pedig be- és kimegy vala a nép között, mert még nem vetették vala őt be a tömlöczbe.
Jer 37: 5 A Faraó serege pedig kijött Égyiptomból, és a Káldeusok, a kik megszállották Jeruzsálemet, meghallották e hírt ő felőlök, és elhagyták Jeruzsálemet.
Jer 37: 6 És szóla az Úr Jeremiás prófétának, mondván:
Jer 37: 7 Ezt mondja az Úr, Izráel Istene: Ezt mondjátok a Júda királyának, aki elküldött titeket én hozzám, hogy megkérdezzetek engem: Ímé, a Faraó serege, a mely kijött a ti segítségetekre, visszamegy Égyiptom földébe.
Jer 37: 8 És visszatérnek a Káldeusok, és ostromolják e várost, és beveszik azt, és megégetik tűzzel.
Jer 37: 9 Ezt mondja az Úr: Ne csaljátok meg magatokat, mondván: Bizonyoson elmennek mi rólunk a Káldeusok; mert nem mennek el.
Jer 37: 10 Mert ha a Káldeusoknak egész seregét megveritek is, a kik ostromolnak titeket, és közülök [csak] néhány megsebesült marad is: valamennyi felkél az ő sátorából, és megégetik e várost tűzzel.
Jer 37: 11 És mikor a Káldeusok serege elvonula Jeruzsálem alól a Faraó serege miatt,
Jer 37: 12 Jeremiás is kiindula Jeruzsálemből, menvén a Benjámin földére, hogy osztályrészt kapjon onnan a nép között.
Jer 37: 13 Mikor pedig ő a Benjámin kapujához [ére] és ott vala egy őr, a kinek neve Jériás vala, Selémiásnak fia, aki Hanániásnak fia vala, megfogá az Jeremiás prófétát, és monda: Te a Káldeusokhoz szököl!
Jer 37: 14 És monda Jeremiás: Hazugság! Nem szököm a Káldeusokhoz; de nem hallgata rá. És Jériás megfogá Jeremiást, és vivé őt a fejedelmekhez.
Jer 37: 15 És a fejedelmek megharaguvának Jeremiásra, és megvereték őt, és veték a fogházba az írástudó Jónatán házába: mert azt rendelték vala fogháznak.
Jer 37: 16 Mikor Jeremiás a tömlöczbe és a börtönbe juta, és sok napig vala ott Jeremiás;
Jer 37: 17 Akkor elkülde Sedékiás király és előhozatá őt, és megkérdezé a király a maga házánál titkon, és monda: Van-é kijelentésed az Úrtól? Akkor monda Jeremiás: Van! És [azt is] mondá: A babiloni király kezébe adatol.
Jer 37: 18 Azután monda Jeremiás Sedékiás királynak: Mit vétettem ellened és a te szolgáid ellen és e nép ellen, hogy a fogházba vetettetek engem?
Jer 37: 19 És hol vannak a ti prófétáitok, a kik prófétáltak néktek, mondván: Nem jő el a babiloni király ti ellenetek és e föld ellen?
Jer 37: 20 Most halld csak, uram király, és hallgasd meg az én könyörgésemet, és ne küldj engem vissza az írástudó Jónatán házába, hogy ott ne haljak meg.
Jer 37: 21 Parancsolta azért Sedékiás király, hogy vessék Jeremiást a tömlöcz pitvarába, és adjanak néki naponként egy-egy darab kenyeret a sütők utczájából, a míg minden kenyér elfogy a városból. És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában.
Jer 38: 1 De meghallá Safátiás Mattánnak fia, és Gedáliás Passúrnak fia, és Jukál a Selémiás fia, és Passúr a Melékiás fia a szókat, a melyeket szólott vala Jeremiás az egész népnek, mondván:
Jer 38: 2 Ezt mondja az Úr: aki megmarad e városban, meghal fegyver miatt, éhség miatt és döghalál miatt, aki pedig kimegy a Káldeusokhoz, él, és az ő élete nyereség lesz néki és él.
Jer 38: 3 Ezt mondja az Úr: Bizonynyal a babiloni király seregének kezébe adatik e város, és beveszi azt.
Jer 38: 4 És mondának a fejedelmek a királynak: Kérünk, ölettesd meg ezt az embert, mert megerőtleníti a vitézek kezeit, a kik megmaradtak a városban, és az egész nép kezeit, hogy efféle szókat szól nékik, mert ez az ember nem a nép megmaradására igyekszik, hanem veszedelmére.
Jer 38: 5 És monda Sedékiás király: Ám a ti kezetekben van, mert a király semmit sem tehet ellenetekre.
Jer 38: 6 Azért elvivék Jeremiást, hogy bevessék Melkiásnak, a Hammélek fiának vermébe, a mely a tömlöcz pitvarában vala; és lebocsáták Jeremiást köteleken; a veremben pedig nem víz vala, hanem sár, és beesék Jeremiás a sárba.
Jer 38: 7 És meghallotta Ebed-Melek, a szerecsen, aki udvari szolga vala (ő pedig a király házában vala), hogy Jeremiást a verembe vetették, a király pedig a Benjámin-kapuban ül vala.
Jer 38: 8 Kiméne azért Ebed-Melek a király házából, és szóla a királynak, mondván:
Jer 38: 9 Uram, király! gonoszul cselekedtek azok az emberek mindazzal, a mit Jeremiás prófétával cselekedtek, a kik őt a verembe vetették; mert meghal ott éhen, mert nem lesz ezután semmi kenyér e városban.
Jer 38: 10 Parancsola azért a király Ebed-Meleknek, a szerecsennek, mondván: Végy magadhoz innét harmincz embert, és vedd fel Jeremiás prófétát a veremből, mielőtt meghalna.
Jer 38: 11 Vőn azért Ebed-Melek magához [harmincz] embert, és beméne a király házába, a kincstartó ház alá, és hoza onnét régi ruhadarabokat és elszakadozott posztókat, és alábocsátá azokat Jeremiásnak köteleken a verembe.
Jer 38: 12 És monda Ebed-Melek, a szerecsen, Jeremiásnak: Tedd a régi és elszakadozott ruhadarabokat hónod alá, a kötelek alá; és úgy cselekedék Jeremiás.
Jer 38: 13 Kivonták azért Jeremiást köteleken és kihozák őt a veremből, és lakék Jeremiás a tömlöcz pitvarában.
Jer 38: 14 Elkülde pedig Sedékiás király, és magához hozatá Jeremiás prófétát a harmadik ajtóig, mely vala az Úrnak házában, és monda a király Jeremiásnak: Téged valamiről kérdelek, semmi tagadást benne ne tégy!
Jer 38: 15 Monda pedig Jeremiás Sedékiásnak: Ha megjelentem néked, avagy nem bizonyosan megölsz-é engem? és ha tanácsot adok, nem hallgatsz rám.
Jer 38: 16 És megesküvék Sedékiás király Jeremiásnak titkon, mondván: Él az Úr, aki teremtette nékünk e lelket, hogy nem öllek meg és nem adlak azoknak az embereknek kezébe, a kik keresik a te lelkedet!
Jer 38: 17 Akkor monda Jeremiás Sedékiásnak: Ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Ha kimégy a babiloni király fejedelmeihez, él a te lelked, és e város nem égettetik meg tűzzel, hanem élsz te és a te házad népe.
Jer 38: 18 Ha pedig nem mégy ki a babiloni király fejedelmeihez, akkor e város a Káldeusok kezébe adatik, felégetik ezt tűzzel, te sem szaladsz el kezökből.
Jer 38: 19 Monda Sedékiás király Jeremiásnak: Félek én a Júdabeliektől, a kik átszöktek a Káldeusokhoz, hátha azok kezébe adnak engem, és csúfoskodnak rajtam!
Jer 38: 20 És monda Jeremiás: Nem adnak; kérlek, halld meg az Úrnak szavát, a melyet én mondok néked, és jó dolgod lesz, és él a te lelked.
Jer 38: 21 Ha pedig te kimenni nem akarsz: ez a szó, a melyet megjelentett nékem az Úr:
Jer 38: 22 Ímé, minden asszony, aki megmaradt vala a Júda királyának házában, kivitetik a babiloni király fejedelmeihez; és ezt mondják azok, hogy megcsaltak téged és erőt vettek rajtad a te jóakaró embereid, a te lábaid [most] beragadtak a sárba, ők [pedig] visszafordultak.
Jer 38: 23 Azért minden feleségedet és gyermekedet kiviszik a Káldeusoknak, te sem menekedel meg kezökből, hanem megfogatol a babiloni király kezével, és e várost felégeti tűzzel.
Jer 38: 24 Monda pedig Sedékiás Jeremiásnak: Senki se tudjon e szókról, és nem halsz meg!
Jer 38: 25 Ha meghallják a fejedelmek, hogy beszéltem veled, és eljőnek hozzád és ezt mondják néked: Mondd meg csak nékünk, mit beszéltél a királynak, ne tagadj el abból tőlünk és nem ölünk meg téged, és mit monda néked a király?
Jer 38: 26 Ezt mondd nékik: Alázatosan könyörgék a királynak, hogy ne vitessen vissza Jónatán házába, hogy meg ne haljak ott.
Jer 38: 27 És a fejedelmek mind elmenének Jeremiáshoz és megkérdék őt, és egészen úgy felele nékik, a mint a király parancsolta vala: és hallgatással elmenének tőle, mert nem hallották vala a beszédet.
Jer 38: 28 És ott marada Jeremiás a tömlöcz pitvarában mind a napig, a melyen bevevék Jeruzsálemet, és ott vala, mikor bevevék Jeruzsálemet.
Jer 39: 1 Sedékiásnak, a Júda királyának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban eljöve Nabukodonozor, a babiloni király és egész serege Jeruzsálem ellen, és megszállák azt.
Jer 39: 2 Sedékiás tizenegyedik esztendejében, a negyedik hónapban, a hónap kilenczedikén ledűle a város [kőfala.]
Jer 39: 3 És bemenének a babiloni király fejedelmei mind és leülének a középső kapuban: Nergál-Sarézer, Samegár-Nebó, Sársekim, Rabsáris, Nergál- Sarézer, Rabmág és mind a többi fejedelmei a babiloni királynak.
Jer 39: 4 És mikor meglátta vala őket Sedékiás, a Júda királya és mind a vitézlő férfiak, elfutamodának és kimenének éjjel a városból a király kertjén át az ajtón, a két kőfal között, és kimenének a pusztába vivő úton.
Jer 39: 5 És űzék őket a káldeai seregek, és elfogák Sedékiást Jerikhó pusztájában, és elhozák őt és elvivék Nabukodonozornak, a babiloni királynak Riblába, Hamát földére, és ítéletet monda rája.
Jer 39: 6 És megölé a babiloni király Sedékiásnak fiait szeme láttára Riblában, és Júdának minden nemeseit is megölé a babiloni király.
Jer 39: 7 A Sedékiás szemeit pedig kitolatá, és vasba vereté őt, hogy elvigye őt Babilonba.
Jer 39: 8 A király házát pedig és a nép házait felgyújták a Káldeusok tűzzel, és Jeruzsálem kőfalait leronták.
Jer 39: 9 A nép többi részét pedig, a mely a városban maradt vala: és a szökevényeket, a kik hozzá szöktek vala, a nép többi részét, a még megmaradottakat elvivé Nabuzáradán, a poroszlók feje, Babilonba.
Jer 39: 10 A nép szegényeit pedig, a kiknek semmijök sem vala, ott hagyá Nabuzáradán, a poroszlók feje, Júda földében, és ada nékik szőlőket és szántóföldeket azon a napon.
Jer 39: 11 Jeremiás felől pedig parancsot ada Nabukodonozor, a babiloni király Nabuzáradánnak, a poroszlók fejének, mondván:
Jer 39: 12 Vedd őt magadhoz, és viselj gondot reá, és semmi bajt ne okozz néki, hanem azt cselekedd vele, a mit ő akar.
Jer 39: 13 És elkülde Nabuzáradán, a poroszlók feje, és Nebusázban, Rabsáris és Nergál-Sarézer, Rabmág és a babiloni királynak több főembere.
Jer 39: 14 Elküldének, [mondom,] és elhozák Jeremiást a tömlöcz pitvarából, és rábízák őt Gedáliásra, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiára, hogy haza vigye őt, és lakozzék a nép között.
Jer 39: 15 Az Úr pedig szóla Jeremiáshoz, mikor ő még a tömlöcz pitvarában fogva vala, mondván:
Jer 39: 16 Menj el, és szólj Ebed-Melekkel, a szerecsennel, mondván: Ezt mondja a Seregek Ura, Izráel Istene: Ímé, én beteljesítem e város kárára és nem javára mondott beszédeimet, és azon a napon szemeid előtt lesznek azok.
Jer 39: 17 És azon a napon megszabadítlak téged, azt mondja az Úr, és nem adatol amaz emberek kezébe, a kiktől félsz.
Jer 39: 18 Hanem bizonyára megszabadítlak téged, nem esel el fegyver miatt, és a lelked zsákmányul lesz néked, mert reménységed volt bennem, azt mondja az Úr.
Jer 40: 1 Az a szózat, a melyet az Úr szóla Jeremiásnak, miután Nabuzáradán, a poroszlók feje elbocsátá őt Rámából. Mikor elvitte vala őt, ő is lánczokkal vala megkötözve a jeruzsálemi és júdai mindenféle foglyok között, a kik Babilonba vitetnek vala.
Jer 40: 2 És a poroszlók feje elvivé Jeremiást, és monda néki: Az Úr, a te Istened rendelte ezt a büntetést e hely ellen.
Jer 40: 3 És ráhozta és megcselekedte az Úr, a mint megmondotta vala. Mert vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az ő szavára, azért teljesedett be ti rajtatok e dolog.
Jer 40: 4 Mostan azért ímé, én téged ma megszabadítalak a láncztól, a mely a te kezeiden van; ha tetszik néked Babilonba jőnöd, jőjj velem, nékem pedig gondom lesz reád, ha pedig nem tetszik néked, hogy eljőjj velem Babilonba, maradj itt. Ímé, az egész föld előtted van, a hova jobbnak és helyesebbnek látszik menned, menj oda.
Jer 40: 5 (De ő még nem tér vala vissza.) Vagy menj vissza Gedáliáshoz, Ahikámnak, Sáfán fiának fiához, a kit a babiloni király tiszttartóvá tett Júda városaiban, és lakjál vele a nép között, vagy akárhová tetszik menned, oda menj. És ada a poroszlók feje néki étket és ajándékot, és elbocsátá őt.
Jer 40: 6 És elméne Jeremiás Gedáliáshoz, Ahikámnak fiához Mispába, és ott lakék vele a nép között, a kik megmaradtak a földön.
Jer 40: 7 És mikor meghallotta a seregek minden vezetője, a kik a mezőn valának, ők magok és az ő embereik, hogy a babiloni király Gedáliást, Ahikámnak fiát tette tiszttartóvá az országban, és hogy reá bízta a férfiakat és az asszonyokat, a kisdedeket és a föld szegényeit azok közül, a kik Babilonba el nem vitettek vala;
Jer 40: 8 Elmenének Gedáliáshoz Mispába, tudniillik Ismáel, Natániának fia, és Jóhanán és Jónatán, Káreának fiai, és Serája, Tankumetnek fia, és a netofáti Efainak fiai, és Jazánia, Maakátnak fia, ők és az ő embereik.
Jer 40: 9 És Gedáliás, Ahikámnak, Sáfán fiának fia megesküvék nékik és az ő embereiknek, mondván: Ne féljetek a Káldeusoknak szolgálni, hanem lakozzatok e földön és szolgáljatok a babiloni királynak, és jó dolgotok lesz.
Jer 40: 10 És én ímé Mispában lakom, hogy szolgálatukra álljak a Káldeusoknak, a kik eljőnek hozzánk, ti pedig szedjetek össze bort és gyümölcsöt, és olajt is szerezzetek edényeitekbe, és lakjatok a ti városaitokban, a melyeket elfoglaltatok.
Jer 40: 11 És mindazok a Júdabeliek is, a kik a Moábitáknál, az Ammon fiainál, az Edomitáknál, és a kik akármely tartományban valának, meghallák, hogy a babiloni király Júdából maradékot hagyott, és hogy Gedáliást, Ahikámnak, Sáfán fiának fiát tette előttök tiszttartóvá.
Jer 40: 12 Azért haza jövének mindnyájan a Júdabeliek mindenünnen, a hova elfutottak vala, és eljövének a Júda földébe Gedáliáshoz Mispába, és bort és igen sok gyümölcsöt szerzének össze.
Jer 40: 13 És Jóhanán, Káreának fia, és a seregek minden vezetője, a kik a mezőn valának, szintén elmenének Gedáliáshoz Mispába.
Jer 40: 14 És mondának néki: Nem tudod-é, hogy Baálisz, az Ammoniták királya elküldötte Ismáelt, Natániának fiát, hogy téged megöljön? De nem hive azoknak Gedáliás, Ahikámnak fia.
Jer 40: 15 Jóhanán pedig, Káreának fia, titkolózva monda Gedáliásnak Mispában, mondván: Elmegyek és megölöm Ismáelt, Natániának fiát úgy, hogy senki se tudja. Miért oltaná el a te életedet? Hiszen a Júdabeliek, a kik te hozzád gyülekeztek vala, mind eloszlanak, és Júdának maradéka is elvész.
Jer 40: 16 És monda Gedáliás, Ahikámnak fia Jóhanánnak, a Kárea fiának: Ne cselekedd e dolgot, mert te hazugságot szólasz Ismáel felől!
Jer 41: 1 És a hetedik hónapban csakugyan eljöve Ismáel, Natániának, Elisáma fiának fia, aki királyi nemből és a király főemberei közül való vala, és tíz férfiú vele Gedáliáshoz, Ahikámnak fiához Mispába, és együtt étkezének Mispában.
Jer 41: 2 És felkele Ismáel, Natániának fia és a tíz férfiú, a kik vele valának, és megölék Gedáliást, Ahikámnak, a Sáfán fiának fiát szablyával, és megölé ő azt, a kit a babiloni király tiszttartóvá tett vala a földön!
Jer 41: 3 És mindazokat a Júdabelieket is, a kik Gedáliással valának Mispában, és a Káldeusokat is, a kik ott találtatának, [tudniillik] a vitézlő embereket, megölé Ismáel.
Jer 41: 4 Másnap pedig a Gedáliás megölése után, még mikor senki sem tudta azt:
Jer 41: 5 Férfiak jövének Sikemből, Silóból és Samariából: nyolczvan férfiú levágott szakállal, megszaggatott ruhában és bevagdalt [testtel,] kezökben ételáldozat és tömjén, hogy áldozzanak az Úr házában.
Jer 41: 6 És kiméne eléjök Ismáel, Natániának fia Mispából, menés közben is sírván. És mikor eléjök ért vala, monda nékik: Jertek el Gedáliáshoz, Ahikámnak fiához.
Jer 41: 7 És mikor bementek vala a városba, megölé őket Ismáel, Natániának fia, [és hányá őket] az árokba, ő és a férfiak, a kik vele valának.
Jer 41: 8 De tíz ember találtaték ő közöttük, a kik ezt mondák Ismáelnek: Ne ölj meg minket, mert kincsünk van nékünk a mezőn, búza és árpa, olaj és méz és megtartóztatá magát, és nem ölé meg őket az ő atyjokfiaival.
Jer 41: 9 Az árok pedig, a melybe behányá Ismáel mindamaz emberek holttestét, a kiket megöle Gedáliással együtt, az, a melyet Asa király csinált vala Baása ellen, az Izráel királya ellen. Ismáel, Natániának fia megtölté ezt a megölettekkel.
Jer 41: 10 És fogságra vivé el Ismáel a nép egész maradékát, a mely Mispában vala, a király leányait és az egész népet, a mely Mispában hagyatott vala, kiket Nabuzáradán, a poroszlók feje Gedáliásra, Ahikámnak fiára bízott vala; foglyul ejté azért őket Ismáel, Natániának fia, és elindula, hogy az Ammon fiaihoz menjen.
Jer 41: 11 És meghallá Jóhanán, Káreának fia és a seregek minden vezetője, aki ő vele vala, azt az egész gonoszságot, a melyet Ismáel, Natániának fia cselekedett vala.
Jer 41: 12 És magokhoz vevék mind az embereket, és elmenének, hogy megvívjanak Ismáellel, Natániának fiával, és elérék őt a nagy víznél, a mely Gibeonnál vala.
Jer 41: 13 És mikor meglátta vala az egész nép, a mely Ismáellel vala, Jóhanánt, Káreának fiát és a seregnek minden vezetőjét, a kik vele valának, megörüle.
Jer 41: 14 És visszatére az egész nép, a melyet Ismáel elvitt vala Mispából, és visszatére és elméne Jóhanánhoz, Káreának fiához.
Jer 41: 15 Ismáel pedig, Natániának fia nyolczadmagával szalada el Jóhanán elől, és az Ammon fiaihoz méne.
Jer 41: 16 És magához vevén Jóhanán, Káreának fia, és a seregnek minden vezetője, a kik ő vele valának, a nép minden maradékát, a melyet visszahoztak vala Ismáeltől, Natániának fiától Mispából, miután ez megölé Gedáliást, Ahikámnak fiát, az erős férfiakat, vitézeket és asszonynépeket és gyermekeket és udvari szolgákat, a kiket visszahozott vala Gibeonból:
Jer 41: 17 Elindulának és megállapodának Gérut Kimhámnál, a mely közel vala Betlehemhez, hogy elmenjenek és bemenjenek Égyiptomba,
Jer 41: 18 A Káldeusok miatt, mert félnek vala tőlök, mert Ismáel, Natániának fia megölte vala Gedáliást, Ahikámnak fiát, a kit a babiloni király tiszttartóvá tett vala a földön.
Jer 42: 1 Eljöve pedig a csapatoknak minden tisztje, és Jóhanán, Káreának fia, és Jazánia, Ozániának fia, és az egész nép kicsinytől fogva nagyig,
Jer 42: 2 És mondának Jeremiás prófétának: Hallgasd meg alázatos kérésünket, és könyörögj érettünk az Úrnak, a te Istenednek mind e maradékért; mert kevesen maradtunk meg a sokaságból, mint a te szemeid [jól] látnak minket;
Jer 42: 3 És jelentse meg nékünk az Úr, a te Istened az útat, a melyen járjunk, és a dolgot, a mit cselekedjünk.
Jer 42: 4 És monda nékik Jeremiás próféta: Meghallottam. Ímé, én könyörgök az Úrnak, a ti Isteneteknek a ti beszédeitek szerint, és mindazt, a mit felel az Úr néktek, megjelentem néktek, el nem titkolok semmit tőletek.
Jer 42: 5 Ők pedig mondának Jeremiásnak: Az Úr legyen ellenünk tökéletes és igaz tanúbizonyság, ha nem mind ama beszéd szerint cselekszünk, a melylyel elküld téged mi hozzánk az Úr, a te Istened.
Jer 42: 6 Ha jó, ha rossz, hallgatni fogunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, a melyért mi téged ő hozzá küldünk; hogy jó dolgunk legyen, mert mi hallgatunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára.
Jer 42: 7 Lőn pedig tíz nap múlva, hogy szóla az Úr Jeremiásnak.
Jer 42: 8 És odahívá Jóhanánt, Káreának fiát, és a seregeknek minden tisztjét, a kik vele valának, és az egész népet kicsinytől fogva nagyig.
Jer 42: 9 És monda nékik: Ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene, a kihez küldöttetek engem, hogy megjelentsem előtte a ti könyörgésteket:
Jer 42: 10 Ha állandóan megmaradtok e földön, felépítlek titeket és el nem rontlak, és elplántállak titeket és ki nem gyomlállak: mert megbántam a gonoszt, a mit cselekedtem veletek.
Jer 42: 11 Ne féljetek a babiloni királytól, a kitől [most] féltek, ne féljetek tőle, azt mondja az Úr; mert veletek vagyok, hogy megtartsalak és megszabadítsalak titeket az ő kezéből.
Jer 42: 12 És irgalmasságot cselekszem veletek, hogy irgalmas legyen hozzátok, és lakni hagyjon titeket a ti földeteken.
Jer 42: 13 De ha ti ezt mondjátok: Nem lakunk e földön, nem hallgatván az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára,
Jer 42: 14 Mondván: Nem! hanem Égyiptom földére megyünk be, a hol nem látunk harczot és nem hallunk trombitaszót, és kenyeret nem éhezünk, és ott lakozunk:
Jer 42: 15 Most azért halljátok meg az Úrnak szavát, Júdának maradékai! Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ha ti [csak] orczáitokat fordítjátok [is úgy], hogy bemenjetek Égyiptomba, és bementek, hogy ott tartózkodjatok:
Jer 42: 16 Akkor a fegyver, a melytől ti féltek, legott utólér benneteket Égyiptom földén, és az éhség is, a mitől rettegtek, körülvesz titeket Égyiptomban, és ott haltok meg.
Jer 42: 17 Mert az lesz, hogy mindazok a férfiak, a kik [úgy] fordítják orczájokat, hogy bemenjenek Égyiptomba, hogy ott tartózkodjanak, meghalnak fegyver, éhség és döghalál miatt, és egy sem marad meg közülök, és nem szabadul meg a veszedelemtől, a melyet én bocsátok reájok.
Jer 42: 18 Mert ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Miképen kiömlik az én haragom és búsulásom Jeruzsálem lakosaira, azonképen kiöntöm az én haragomat ti reátok, ha bementek Égyiptomba; és lesztek [ott] átok, csuda, szidalom, gyalázat, és többé nem látjátok e helyet!
Jer 42: 19 Az Úr szólott hozzátok, oh Júdának maradékai! Ne menjetek Égyiptomba; jól tudjátok meg, hogy bizonyságot tettem ma ellenetek.
Jer 42: 20 Mert magatokat csaljátok meg a ti szívetekben: mert ti küldöttetek engem az Úrhoz, a ti Istenetekhez, mondván: Könyörögj az Úrnak, a mi Istenünknek, és a mint szól az Úr, a mi Istenünk, úgy jelentsd meg nékünk, és akképen cselekszünk.
Jer 42: 21 Mikor pedig ma megjelentem néktek, nem hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára és egyáltalán azokra, a melyekért engem ti hozzátok küldött.
Jer 42: 22 Most azért tudjátok meg jól, hogy fegyverrel, éhséggel és döghalállal haltok meg a helyen, a hová kivánkoztok menni, hogy ott tartózkodjatok.
Jer 43: 1 És a mint Jeremiás teljesen elmondta az egész népnek az Úr, az ő Istenök minden rendelését, melyekért az Úr, az ő Istenök küldötte vala ő hozzájok, mindazokat a rendeléseket, [mondom,]
Jer 43: 2 Akkor monda Azariás, Hosájának fia, Jóhanán, Káreának fia, és valamennyi kevély férfiak, mondván Jeremiásnak: Hazugságot szólsz te, nem küldött téged az Úr, a mi Istenünk, hogy ezt mondjad: Ne menjetek be Égyiptomba, hogy ott tartózkodjatok.
Jer 43: 3 Hanem Báruk, Nériának fia izgat téged mi ellenünk, hogy minket a Káldeusok kezébe adjon, hogy megöljenek minket, és vitessenek Babilonba.
Jer 43: 4 És nem hallgata Jóhanán, Káreának fia, sem a seregnek valamennyi tisztje, sem az egész nép az Úr szavára, hogy a Júda földén maradjanak.
Jer 43: 5 Hanem elvivé Jóhanán, Káreának fia, és a seregnek minden tisztje Júdának egész maradékát, a kik visszajöttek vala mindama nemzetek közül, a hová kiűzettek vala, hogy lakozzanak Júdának földében.
Jer 43: 6 A férfiakat és az asszonyokat, a gyermekeket és a király leányait és minden lelket, a melyet Nabuzáradán, a poroszlók feje hagyott vala Gedáliással, Ahikámnak, Sáfán fiának fiával, és Jeremiás prófétát és Bárukot, Nériának fiát.
Jer 43: 7 És elmenének Égyiptomnak földébe, mert nem hallgattak az Úr szavára, és bemenének Táfnesig.
Jer 43: 8 És szóla az Úr Jeremiásnak Táfnesben, mondván:
Jer 43: 9 Végy a kezedbe nagy köveket, és rejtsd el azokat a sárba, a téglaégetőkemenczébe, a mely a Faraó házának ajtajában van Táfnesben, a Júdabeli emberek szeme láttára.
Jer 43: 10 És ezt mondd nékik: Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én elküldök és felhozom Nabukodonozort, a babiloni királyt, az én szolgámat, és az ő székét e kövekre teszem, melyeket elrejtettem, és azokra vonja fel az ő sátorát.
Jer 43: 11 És betör, és megveri Égyiptom földét, a ki halálra való, halálra, és aki rabságra, rabságra, és a ki fegyverre, fegyverre [jut.]
Jer 43: 12 És tüzet gyújtok Égyiptom isteneinek házaiban, és felégeti azokat, és foglyokká teszi őket, és magára ölti Égyiptom földét, miképen a pásztor magára ölti ruháját, és kimegy onnan békességgel.
Jer 43: 13 És Bethsemesnek, a mely Égyiptom földében van, faragott képeit lerontja: és Égyiptom isteneinek házait tűzzel felégeti.
Jer 44: 1 Az a szó, a mely lőn Jeremiáshoz, minden Júdabeliek felől, a kik laknak vala Égyiptom földében, a kik laknak vala Migdolban, Táfnesben, Nófban és Pátrosz földében, mondván:
Jer 44: 2 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ti láttátok mindazt a veszedelmet, melyet ráhoztam volt Jeruzsálemre és Júdának minden városaira, és ímé, azok most pusztává lettek, és senki sem lakozik bennök.
Jer 44: 3 Az ő gonoszságokért, a melyet cselekedtek, hogy felingereljenek engem, elmenvén, hogy áldozatot vigyenek és szolgáljanak az idegen isteneknek, a kiket ők nem ismernek vala, sem ti, sem a ti atyáitok.
Jer 44: 4 És elküldöttem hozzátok minden szolgámat, a prófétákat, és pedig jó reggel küldém el, mondván: Kérlek, ne cselekedjétek ez útálatos dolgot, a mit gyűlölök.
Jer 44: 5 De nem hallgattak, és a fülöket sem hajtották arra, hogy megtérjenek az ő gonoszságokból, és idegen isteneknek ne áldozzanak.
Jer 44: 6 Azért kiömlött az én bosszúm és az én haragom, és felgerjedt Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin, és pusztasággá és sivataggá lőnek mind e napig.
Jer 44: 7 Most azért ezt mondja az Úr, a Seregek Istene, az Izráel Istene: Miért szereztek nagy veszedelmet a ti lelketek ellen, hogy kipusztítsatok közületek férfit és asszonyt, gyermeket és csecsemőt Júda kebeléből, hogy magatoknak még csak maradékot se hagyjatok;
Jer 44: 8 Ingerelvén engem a ti kezeitek alkotásaival, áldozván az idegen isteneknek Égyiptom földén, a melyre ti tartózkodni jöttetek be, hogy veszedelmet szerezzetek magatoknak, és hogy átokban és gyalázatban legyetek e földnek minden nemzeténél?
Jer 44: 9 Vajjon elfelejtkeztetek-é a ti atyáitok gonoszságairól és a Júda királyainak gonoszságairól és az ő feleségeiknek gonoszságairól és a ti gonoszságaitokról, a ti feleségeiteknek gonoszságairól, a melyeket Júdának földén cselekedtetek és Jeruzsálemnek utczáin?
Jer 44: 10 Nem alázták meg magokat mind e mai napig se, és nem féltek, sem az én törvényem szerint nem jártak, sem az én parancsolataim szerint, a melyeket előtökbe és a ti atyáitok elébe adtam.
Jer 44: 11 Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én ellenetek fordítom orczámat veszedelemre, és hogy az egész Júdát kipusztítsam.
Jer 44: 12 És felveszem Júdának maradékát, a kik magok elé tűzték, hogy bemennek Égyiptom földére, hogy ott lakozzanak, és mindnyájan megemésztetnek Égyiptom földén, elesnek fegyver miatt, megemésztetnek éhség miatt, kicsinytől fogva nagyig: fegyver és éhség miatt halnak meg, és átokká, csudává, szidalommá és gyalázattá lesznek.
Jer 44: 13 És megfenyítem azokat, a kik Égyiptom földében lakoznak, miképen megfenyítettem a Jeruzsálem[beliek]et fegyverrel, éhséggel és döghalállal.
Jer 44: 14 És a Júda maradékai közül, a kik ide jöttek, hogy Égyiptom földében tartózkodjanak, senki sem menekül és szabadul meg, hogy visszatérjen Júdának földébe, a hova lelkök hajtja őket, hogy oda visszatérjenek és ott lakozzanak; mert nem térnek vissza, hanem csak a kik menekülnek.
Jer 44: 15 És felelének Jeremiásnak mindama férfiak, a kik tudják vala, hogy az ő feleségeik az idegen isteneknek áldozának, és mindazok az asszonyok, a kik ott állnak vala nagy tömegben, és az egész nép, a mely Égyiptom földén, Pátroszban lakozik vala, mondván:
Jer 44: 16 Abban a dologban, a mi végett szóltál nékünk az Úr nevében, nem hallgatunk reád;
Jer 44: 17 Hanem csak azt cselekeszszük, a mit mi a mi szánkkal fogadtunk, hogy füstölő áldozatot viszünk az ég királynéjának, és néki italáldozattal áldozunk, miképen cselekedtünk mi és a mi atyáink és a mi királyaink és a mi fejedelmeink Júda városaiban és Jeruzsálemnek utczáin, mert akkor beteltünk kenyérrel, és jó dolgunk volt, és semmi rosszat nem láttunk.
Jer 44: 18 De a mióta nem áldozunk többé az ég királynéjának füstöléssel, és nem viszünk néki italáldozatot: mindenben szűkölködünk, és fegyver és éhség miatt emésztetünk.
Jer 44: 19 És hogyha mi az ég királynéjának füstölve áldozunk és néki italáldozatot viszünk: vajjon a mi férjeink híre nélkül csinálunk-é néki béleseket, hogy őt tiszteljük, és néki itali áldozatot vigyünk?
Jer 44: 20 Szóla azért Jeremiás az egész népnek, a férfiaknak és az asszonyoknak és az egész népnek, a kik e szót felelték néki, mondván:
Jer 44: 21 Avagy a jó illatról, a melyet Júda városaiban és Jeruzsálem utczáin füstöltetek ti és a ti atyáitok, a ti királyaitok és a ti fejedelmeitek és a föld népe: nem arról emlékezett-é meg az Úr, és nem az jutott-é néki eszébe?
Jer 44: 22 És nem szenvedhette tovább az Úr a ti cselekedeteitek gonoszságát, az útálatosságok miatt, a melyeket cselekedtetek, és pusztasággá lett a ti földetek és csudává és átokká, annyira, hogy senki sem lakja mind e napig,
Jer 44: 23 A miatt, hogy füstölve áldoztatok, és vétkeztetek az Úr ellen, és nem hallgattatok az Úr szavára, és az ő törvénye és az ő parancsolatai és az ő tanúbizonyságai szerint nem jártatok, azért következett ti reátok ez a veszedelem mind e napig.
Jer 44: 24 Monda továbbá Jeremiás az egész népnek és az összes asszonyoknak: Halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júdabeliek, kik Égyiptom földén vagytok.
Jer 44: 25 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene, mondván: Ti és a ti feleségeitek szóltatok a ti szájatokkal, és végbevittétek a ti kezeitekkel, mondván: Bizonyára teljesítjük a mi fogadásainkat, a melyeket fogadtunk az ég királynéjának, hogy füstölve áldozzunk, és néki italáldozatot vigyünk. Megerősítvén megerősítettétek a ti fogadásaitokat, és megcselekedvén megcselekedtétek a ti fogadásaitokat.
Jer 44: 26 Azért halljátok meg az Úr szavát mind, ti Júda[beliek,] a kik Égyiptom földében lakoztok: Ímé, én az én nagy nevemre megesküdtem, azt mondja az Úr, hogy egyetlen Júdabeli férfiú szája sem fogja az én nevemet kiejteni, mondván: Él az Úr Isten, egész Égyiptom földén!
Jer 44: 27 Ímé, én vigyázok reájok az ő kárukra és nem javukra, és megemésztetik Júdának minden férfia, a kik Égyiptom földén vannak, fegyver miatt, éhség miatt, mígnem mind elfogynak.
Jer 44: 28 De a kik a fegyvertől megszabadulnak, visszatérnek Égyiptom földéről Júdának földére, szám szerint kevesen, és mind megtudják Júdának maradékai, a kik bementek Égyiptom földébe, hogy ott tartózkodjanak: melyik szó teljesedik be, az enyém-é vagy az övék?
Jer 44: 29 És ez lesz néktek a jel, azt mondja az Úr, hogy én meglátogatlak titeket ezen a helyen, hogy megtudjátok, hogy bizonyára megállanak az én beszédeim a reátok következendő veszedelem felől.
Jer 44: 30 Ezt mondja az Úr: Ímé, én odaadom Faraó Ofrát, Égyiptom királyát az ő ellenségeinek kezébe és az ő lelkét keresők kezébe, miképen odaadtam Sedékiást, a Júda királyát Nabukodonozornak, a babiloni királynak, az ő ellenségének és az ő lelkét keresőnek kezébe.
Jer 45: 1 Az a szó, a melyet Jeremiás próféta szóla Báruknak, Néria fiának, mikor ő könyvbe írá e szókat Jeremiás szájából, Jójákimnak, Jósiás, Júdabeli király fiának negyedik esztendejében, mondván:
Jer 45: 2 Ezt mondja az Úr, Izráel Istene, te néked, Báruk:
Jer 45: 3 Ezt mondottad: Jaj mostan nékem, mert az Úr az én bánatomra fájdalmat adott, elfáradtam az én fohászkodásomban, és nyugodalmat nem találtam.
Jer 45: 4 Ezt mondd néki: Ezt mondja az Úr: Ímé, a kiket én felépítettem, elrontom, és a kiket én beplántáltam, kiszaggatom, és pedig az egész földön.
Jer 45: 5 És te kivánsz-é magadnak nagyokat? Ne kivánj; mert ímé én veszedelmet bocsátok minden testre, ezt mondja az Úr, és a te lelkedet zsákmányul adom néked, minden helyen, a hová elmégy.
Jer 46: 1 Ez a szó, a melyet az Úr szólott Jeremiás prófétának a pogányok felől;
Jer 46: 2 Égyiptom felől, a Nékó Faraónak, Égyiptom királyának serege felől, a mely az Eufrátes folyó mellett, Kárkémisben vala, a melyet megvere Nabukodonozor, a babiloni király, Jójákimnak, Jósiás fiának, Júda királyának negyedik esztendejében:
Jer 46: 3 Készítsetek vértet és paizst, és induljatok a harczra.
Jer 46: 4 Nyergeljétek a lovakat, és üljetek fel ti lovasok, és legyetek sisakokban. Tisztítsátok a kopjákat, öltsétek fel a pánczélokat.
Jer 46: 5 Mit látok? Ők megriadva hátrálni kezdenek, vitézeik leveretnek és futásnak erednek, és vissza sem tekintenek! Mindenfelől félelem, azt mondja az Úr.
Jer 46: 6 Nem futhat el a gyors, és az erős sem menekülhet el; észak felé, az Eufrátes folyó mellett legyőzetnek és elhullanak.
Jer 46: 7 Kicsoda ez, aki növekedik, mint a folyóvíz, és olyan, mint a megháborodott vizű folyamok?
Jer 46: 8 Égyiptom növekedik úgy, mint a folyóvíz és mint a megháborodott vizű folyamok, mert ezt mondja: Felmegyek, ellepem a földet, elvesztem a várost és a benne lakókat.
Jer 46: 9 Jőjjetek fel lovak, és zörögjetek szekerek, jőjjenek ki a vitézek, a szerecsenek és a Libiabeliek, a kik paizst viselnek, és a Lidiabeliek, a kik kézívet viselnek!
Jer 46: 10 Az a nap pedig az Úrnak, a Seregek Urának büntető napja, hogy bosszút álljon ellenségein. És a fegyver felemészt és jól lakik és megrészegül az ő vérökkel, mert áldozatja lesz az Úrnak, a Seregek Urának észak földén, az Eufrátes folyó mellett.
Jer 46: 11 Menj föl Gileádba, és végy balzsamot te szűz, Égyiptomnak leánya: hiába sokasítod az orvosságokat, nincs gyógyír számodra!
Jer 46: 12 Hallották a pogányok a te gyalázatodat, és a te kiáltásoddal betelt a föld, mert vitéz vitézbe ütközött, és mind a ketten együtt estek el.
Jer 46: 13 Az a szó, a melyet az Úr Jeremiás prófétához szólott, Nabukodonozornak, a babiloni királynak eljövetele felől az Égyiptom földének megverésére:
Jer 46: 14 Hirdessétek Égyiptomban és híreszteljétek Migdólban, híreszteljétek Nófban és Táfnesben, és ezt mondjátok: Állj elő, és készítsd fel magadat, mert fegyver emészti meg a te kerületeidet.
Jer 46: 15 Miért verettek le a te erőseid? Nem állhattak meg, mert az Úr rettentette el őket.
Jer 46: 16 Megsokasította a tántorgót, egyik a másikra hullott, és ezt mondották: Kelj fel, és menjünk vissza a mi népünkhöz és a mi szülőföldünkre az erőszakoskodó fegyver elől.
Jer 46: 17 Ezt kiáltják akkor: A Faraó, Égyiptom királya, a háborúság[nak] [királya,] elhaladta a rendelt időt.
Jer 46: 18 Élek én, azt mondja a király, a kinek a neve Seregek Ura, hogy mint a Táborhegy [áll] a hegyek között, és mint a Kármel a tenger között, úgy jő el.
Jer 46: 19 Készíts magadnak elköltözésre való edényeket, Égyiptom leányának lakosa, mert Nóf elpusztul és megég, lakatlanná lesz.
Jer 46: 20 Szép üszőtinó Égyiptom, [de] pusztulás tör reá észak felől.
Jer 46: 21 Még zsoldosai is olyanok ő közöttök, mint a hízlalt borjúk, de ők is meghátrálnak, egyetemlegesen elfutnak, meg nem állanak, mert romlásuk napja jön reájok, az ő megfenyíttetésök ideje.
Jer 46: 22 Az ő szava mint a csúszó kígyóé, mert nagy sereggel indulnak, és szekerczékkel jőnek ellene, mint a favágók.
Jer 46: 23 Kivágják az ő erdejét, azt mondja az Úr, mert beláthatatlanok, mert többen lesznek mint a sáskák, és megszámlálhatatlanok.
Jer 46: 24 Megszégyenül Égyiptom leánya, északi nép kezébe jut.
Jer 46: 25 Ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem Nó- Ammont és a Faraót és Égyiptomot és az ő isteneit és királyait, mind a Faraót, mind azokat, a kik bíznak benne.
Jer 46: 26 Odaadom őket az ő lelkök keresőinek kezébe, és Nabukodonozornak, a babiloni királynak kezébe, és az ő szolgáinak kezébe; de azután úgy lakoznak abban, mint azelőtt, azt mondja az Úr.
Jer 46: 27 És te ne félj, oh én szolgám Jákób, és ne rettegj Izráel, mert ímé, én megszabadítlak téged messziről, és a te magodat is az ő fogságuk földéről, és visszatér Jákób és megnyugszik és békességben lesz, és nem lesz, a ki megijeszsze.
Jer 46: 28 Ne félj te, oh én szolgám Jákób, azt mondja az Úr, mert én veled vagyok, mert véget vetek minden nemzetnek, a kik közé kivetettelek téged, néked pedig nem vetek véget, hanem megverlek téged ítélettel, mert nem hagyhatlak teljesen büntetés nélkül.
Jer 47: 1 Az a szó, a melyet az Úr szóla Jeremiás prófétának a Filiszteusok felől, mielőtt megverte a Faraó Gázát.
Jer 47: 2 Ezt mondja az Úr: Ímé, víz indul meg északról, [és olyan] lesz, [mint] a kiáradott folyó, és elárasztja a földet és annak mindenét, a várost és annak lakosait, és kiáltanak az emberek, és a föld minden lakosa ordít.
Jer 47: 3 Ménei patáinak csattogó hangjától, szekereinek zörgésétől, kerekeinek zúgásától nem gondolnak az atyák a fiakra erejök ellankadása miatt.
Jer 47: 4 És a nap miatt, mely eljött, hogy elpusztítsa egész Filiszteát, kivágja Tírust és Szidont [és] segítségének minden megmaradt [töredékét,] mert az Úr elrontja Filiszteát, a Káftor szigetének maradékát.
Jer 47: 5 Kopaszság lepte meg Gázát, Askalon elnémult, maradéka az ő völgyüknek: meddig vagdalod magadat?
Jer 47: 6 Oh szablyája az Úrnak, meddig nem nyugszol meg? Rejtsd el magadat a te hüvelyedbe, nyugodjál meg és hallgass!
Jer 47: 7 Miképen nyughatik meg, holott az Úr parancsolt néki? Askalonra és a tenger partjára oda rendelte őt.
Jer 48: 1 Moáb felől ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Jaj Nébónak, mert elpusztíttatott; megszégyenült, bevétetett Kirjátaim, Misgáb megszégyenült és elrémült.
Jer 48: 2 Nincs már dicsősége Moábnak Hesbonban, gonoszt gondoltak ő ellene, [mondván: ] Jertek el és veszessük el őt, ne legyen nemzetség! Madmen te is elnémulsz, fegyver jár nyomodban!
Jer 48: 3 Nagy kiáltás hallatszik Horonáimból: pusztulás és nagy romlás!
Jer 48: 4 Elnyomorodott Moáb, kicsinyei sikoltva kiáltanak.
Jer 48: 5 Mert a Luhit hágóján siralmat siralom ér, mert Horonáim lejtőin az ellenség hallatja vészkiáltását.
Jer 48: 6 Fussatok, mentsétek meg lelketeket, és legyetek mint a hangafa a pusztában!
Jer 48: 7 Mivelhogy a te bizodalmad marháidban és kincseidben volt, te is bevétetel, és Kámós fogságra megy papjaival, fejedelmeivel együtt.
Jer 48: 8 És rátör a pusztító minden városra, egy város sem menekedik meg, és elvész a völgy, és feldúlatik a síkság, a mint megmondta az Úr.
Jer 48: 9 Adjatok szárnyat Moábnak, hogy repülvén elrepülhessen, mert az ő városai elpusztulnak, és senki sem lakik azokban.
Jer 48: 10 Átkozott, aki az Úrnak dolgát csalárdul cselekszi, és átkozott, a ki fegyverét kiméli a vértől!
Jer 48: 11 Nyugodtan élt Moáb gyermekségétől fogva, és pihent az ő seprejében, és edényből-edénybe nem öntötték és fogságra sem ment, azért maradt meg az íze rajta, és nem változott el az ő szaga.
Jer 48: 12 De ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és rablókat bocsátok reá, a kik megrabolják őt, és megüresítsék edényeit, palaczkjait pedig összetörjék.
Jer 48: 13 És megszégyenül Moáb Kámós miatt, a mint megszégyenült Izráel háza Béthel miatt, a melyben bizodalma volt.
Jer 48: 14 Mimódon mondjátok: Hősök vagyunk és vitéz férfiak a harczra?
Jer 48: 15 Elpusztul Moáb, városai fellobbannak, válogatott ifjai pedig mészárszékre jutnak, azt mondja a király, a kinek neve Seregek Ura!
Jer 48: 16 Közel van Moáb veszedelme, ihol jő és igen siet az ő veszedelme!
Jer 48: 17 Bánkódjatok miatta mindnyájan, a kik körülte vagytok, és mindnyájan, a kik ismeritek az ő nevét; mondjátok: Hogy eltört az erős vessző, a dicső pálcza!
Jer 48: 18 Szállj le a dicsőségből és ülj szomjan Dibonnak megmaradt leánya, mert a Moáb pusztítója feljött ellened, elrontja a te erősségeidet.
Jer 48: 19 Állj meg az úton, és nézz ide-oda Aroér lakosa, kérdezd meg a futót és a menekülőt, [és] ezt mondd: Mi történt?
Jer 48: 20 Megszégyenült Moáb, mert megtört. Ordítsatok és kiáltsatok! Hirdessétek Arnonban, hogy elpusztíttatott Moáb!
Jer 48: 21 Mert rájött az ítélet a sík földre; Hólonra, Jására és Mefátra.
Jer 48: 22 És Dibonra, Nébóra és Beth-Diblátaimra.
Jer 48: 23 És Kirjáthaimra, Beth-Gámulra és Beth-Meonra.
Jer 48: 24 És Kirjátra, Boczrára és Moáb földének minden messze és közel való városaira.
Jer 48: 25 Letöretett a Moáb szarva, és karja levágatott, azt mondja az Úr.
Jer 48: 26 Részegítsétek le őt, mert hősködött az Úr ellen, és heverjen Moáb az ő okádásában, és legyen csúfság ő is.
Jer 48: 27 Vajjon nem csúfod volt-é néked az Izráel? Avagy a lopók között találtatott, hogy mikor szólottál felőle, kevélyen hánytad magadat?
Jer 48: 28 Hagyjátok el a városokat, és lakjatok a kősziklákban, Moáb lakosai, és legyetek mint a galamb, a mely az odu száján belől rak fészket.
Jer 48: 29 Hallottuk a Moáb kevélységét: igen kevély; az ő felfuvalkodását és kevélységét, kérkedését, és az ő szívének elbizakodottságát.
Jer 48: 30 Én ismerem, azt mondja az Úr, az ő szertelenkedését, és az ő fecsegése nem igaz, és nem igaz a cselekedete sem.
Jer 48: 31 Azért jajgatok Moábon, és az egész Moábért kiáltok, a Kir- Heres férfiaiért nyög [az én lelkem.]
Jer 48: 32 Jobban siratlak téged, mint siratták Jaézert, aki Sibmának szőlője! A te hajtásaid túlhatoltak a tengeren, a Jaézer tengeréig értek; a te nyári gyümölcseidre és a te szüretedre pusztító rontott.
Jer 48: 33 És eltünik az öröm és vígasság Kármelből és a Moáb földéről, és a kádakból kifogyasztom a bort, nem sajtolnak örömzajjal; az éneklő nem énekel.
Jer 48: 34 Hesbon kiáltása miatt Elealéig [és] Jáhásig felhat az ő szavok; Soártól fogva Horonáimig [és] Eglath-Selisájjáig, mert a Nimrim vize is elapad.
Jer 48: 35 És kifogyasztom Moábból, azt mondja az Úr, aki a magaslaton áldozik és füstöt gerjeszt az ő isteneinek.
Jer 48: 36 Ezért zokog a szívem Moábért, mint a síp, és zokog szívem a Kir-Héres férfiaiért, mint a síp, mivelhogy a kincsek elvesztek, a miket gyűjtött.
Jer 48: 37 Mert minden fő kopasz, és minden szakál elnyiratott, minden kézen metélések, és [minden] derékon gyászruha.
Jer 48: 38 Moábnak minden házpadján és utczáján mindenütt siralom, mert összetörtem Moábot, mint az edényt, mely semmirekellő, azt mondja az Úr.
Jer 48: 39 Jajgatnak, [ezt mondván: ] Hogy összezúzatott! Hogy fordult háttal Moáb, megszégyenülve! És csúffá lett Moáb, és rettentésére mindazoknak, a kik körülte vannak.
Jer 48: 40 Mert ezt mondja az Úr: Ímé, mint a saskeselyű repül reá, és kiterjeszti Moábra szárnyait.
Jer 48: 41 Bevétettek a városok, és az erősségek elfoglaltattak, és a Moáb vitézeinek szíve olyan volt e napon, mint a vajudó asszonynak szíve.
Jer 48: 42 És Moáb elpusztul, úgy hogy nem lesz nép [többé], mert az Úr ellen felemelkedett.
Jer 48: 43 Félelem, verem és tőr [jő] te ellened, Moáb lakosa, azt mondja az Úr.
Jer 48: 44 aki elfut a félelem elől, a verembe esik, és a ki kijő a veremből, a tőrben fogatik meg, mert rábocsátom Moábra az ő megfenyítésének esztendejét, azt mondja az Úr.
Jer 48: 45 A Hesbon árnyékában állanak meg a hatalom elől futók; de tűz jő ki Hesbonból és láng Szihonnak közepéből, és elemészti Moábnak üstökét és a háborgó fiaknak koponyáját.
Jer 48: 46 Jaj néked Moáb! Elveszett Kámósnak népe, mert fiaid fogságra vitettek, és leányaid is fogságra.
Jer 48: 47 De visszahozom Moábot a fogságból sok idő mulva, azt mondja az Úr. Eddig van Moáb ítélete.
Jer 49: 1 Az Ammon fiai felől ezt mondja az Úr: Nincsenek-é Izráelnek fiai? Nincsen-é örököse néki? Miért birtokolja Milkom Gádot, és az ő népe miért lakik annak városaiban?
Jer 49: 2 Azért ímé eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és harczi riadót hallatok Rabbában az Ammon fiaival, és romhalommá lesz, és leányai tűzzel égettetnek meg, és Izráel birtokolja azokat, a kik [most] őt birtokolják, azt mondja az Úr.
Jer 49: 3 Ordíts Hesbon, mert elpusztíttatott Hái! Kiáltsatok Rabbáh leányai, öltözzetek gyászba, sírjatok és futkossatok a szorosokon, mert Milkom a fogságba megy, papjai és fejedelmei is vele együtt.
Jer 49: 4 Mit dicsekedel völgyeddel, völgyed bőségével, engedetlen leány, aki az ő kincseiben bízik [és ezt mondja: ] Kicsoda támad ellenem?
Jer 49: 5 Ímé én félelmet bocsátok reád, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, minden szomszédod felől, és szétrebbentek egymástól, és nem lesz, aki összegyűjtse az elszéledteket.
Jer 49: 6 De azután visszahozom majd a fogságból az Ammon fiait, azt mondja az Úr.
Jer 49: 7 Ezt mondja a Seregek Ura Edom felől. Nincs bölcsesség többé Témánban? elveszett-é a tanács az értelmesektől? hiába valóvá lett-é az ő bölcsességök?
Jer 49: 8 Fussatok, forduljatok, rejtőzzetek el mélyen Dédán lakosai, mert Ézsau veszedelmét hozom ő reá az ő megfenyíttetésének idején.
Jer 49: 9 Ha szőlőszedők törnek reád, nem hagynak gerezdeket, ha éjjeli tolvajok: pusztítanak, a míg nékik tetszik.
Jer 49: 10 Bizony én mezítelenné teszem Ézsaut, titkait kijelentem, és el nem rejtőzhetik, magva elpusztul, és atyjafiai és szomszédai sem lesznek.
Jer 49: 11 Hagyd el a te árváidat, én eltartom özvegyeidet is; bennem vessék reménységüket.
Jer 49: 12 Mert azt mondja az Úr: Ímé, a kiknek nem kell vala meginniok a pohárt, ugyancsak megiszszák; te pedig teljesen büntetlenül maradnál-é? Nem maradsz büntetlenül, mert bizonyára megiszod.
Jer 49: 13 Mert én magamra esküdtem meg, azt mondja az Úr, hogy útálattá és gyalázattá, pusztasággá és átokká lesz Boczra, és minden városa örökkévaló pusztasággá lesz.
Jer 49: 14 Hírt hallottam az Úrtól, és követ küldetett a nemzetekhez, aki ezt mondja: Gyűljetek össze, induljatok ellene, és keljetek fel a harczra,
Jer 49: 15 Mert ímé, kicsinynyé teszlek téged a nemzetek között, és az emberek között útálatossá.
Jer 49: 16 A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved kevélysége, aki a sziklák hasadékaiban lakol, [és] elfoglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerántalak téged, azt mondja az Úr.
Jer 49: 17 És pusztasággá lesz Edom, aki csak átmegy rajta elálmélkodik, és sziszeget egész veresége felett.
Jer 49: 18 A mint Sodomának és Gomorának és az ő szomszédainak elsüllyedésekor [volt], azt mondja az Úr, ott sem lakik [több] ember, és benne emberek fia nem tartózkodik.
Jer 49: 19 Ímé, mint oroszlán jön fel a Jordán erdőségéből az örök[zöld] legelőre, de hamarsággal kiűzöm őt onnan, és a kiválasztottat teszem azon fejedelemmé, mert kicsoda hozzám hasonló, és ki szab nékem törvényt, és kicsoda az a pásztor, aki megállhat ellenem?
Jer 49: 20 Halljátok meg azért az Úr tervét, a melyet tervezett Edom felől, és az ő gondolatait, a melyeket gondolt Témán polgárai felől. Bizony elhurczolják őket, a juhnyáj kicsinyeit, bizony szörnyűködik rajtok a saját legelőjök.
Jer 49: 21 Az ő romlásuk zajától megrendült a föld, az ő kiáltásuk szava elhallatszik a veres tengerig.
Jer 49: 22 Ímé, feljő mint saskeselyű, és repül és szárnyait szétterjeszti Boczrán: és Edom vitézeinek szíve olyan lesz az napon, mint a vajudó asszony szíve.
Jer 49: 23 Damaskus felől: Megszégyenült Emát és Arphád, mert gonosz hírt hallottak, és remegnek, mint a háborgó tenger, a mely nem nyughatik.
Jer 49: 24 Megrendült Damaskus, futáshoz készül és reszketés fogja el, szorongás és fájdalmak szállják meg őt, mint a szűlő asszonyt.
Jer 49: 25 Miért is nem marad ki a dicsőséges város, az én örömömnek városa?
Jer 49: 26 De elhullanak az ő ifjai is az ő utczájokon, és minden harczoló ember levágatik azon a napon, azt mondja a Seregek Ura.
Jer 49: 27 És tüzet gyújtok Damaskus kőfalán, és megemészti a Ben-Hadád palotáit.
Jer 49: 28 Kédárnak és Házornak országai felől, a melyeket megvert Nabukodonozor, a babiloni király, ezt mondja az Úr: Keljetek fel, menjetek fel Kédárra, és pusztítsátok keletnek fiait.
Jer 49: 29 Sátoraikat és nyájokat elveszik, és kárpitjaikat és minden edényöket és tevéiket elviszik, és ezt kiáltják feléjök: Rettegés köröskörül!
Jer 49: 30 Fussatok el, igen siessetek, rejtőzzetek el mélyen, Házornak lakói, azt mondja az Úr, mert tervet tervezett ellenetek Nabukodonozor, a babiloni király, és ellenetek gondolatot gondolt.
Jer 49: 31 Keljetek fel, menjetek a békességes nemzet közé, azok közé, a kik bátorságban lakoznak, azt mondja az Úr, sem kapujok, sem zárjok nincsen, egyedül laknak!
Jer 49: 32 Tevéik prédává lesznek, és az ő sok barmaik zsákmánynyá, és elszórom őket, e nyirott üstökűeket minden szél felé, és minden oldal felől veszedelmet hozok reájok, azt mondja az Úr.
Jer 49: 33 És Házor sakálok lakhelyévé lesz, örökkévaló pusztasággá, senki nem lakik ott, és embernek fia nem is tartózkodik azon.
Jer 49: 34 Az Úr szava, a melyet szóla Jeremiás prófétának Elám felől, Sedékiásnak, a Júda királyának országlása kezdetén, mondván:
Jer 49: 35 Ezt mondja a Seregek Ura: Ímé, én eltöröm az Elám kézívét, erejének zsengéjét.
Jer 49: 36 És négy szelet hozok Elám ellen, az égnek négy határáról, és elszórom őket mindenik szél felé, és nem lesz nemzet, a kihez nem futnak az Elám szökevényei.
Jer 49: 37 És megrettentem Elámot az ő ellenségei előtt és az ő lelköknek keresői előtt, és veszedelmet hozok reájok, az én felgerjedt haragomat, azt mondja az Úr, és utánok bocsátom a fegyvert mindaddig, míg meg nem emésztem őket.
Jer 49: 38 És az én székemet Elámba helyezem, és kivesztem onnét a királyt és a fejedelmeket, azt mondja az Úr:
Jer 49: 39 De végezetre visszahozom Elámot a fogságból, azt mondja az Úr.
Jer 50: 1 Az a szó, a melyet szóla az Úr Babilon felől és a Káldeusok földje felől, Jeremiás próféta által.
Jer 50: 2 Hirdessétek a nemzetek között és hallassátok, emeljétek fel a zászlót: hallassátok és el ne titkoljátok; ezt mondjátok: Bevétetett Babilon, megszégyenült Bél, letöretett Merodák, megszégyenültek az ő faragott képei, letörettek az ő bálványai.
Jer 50: 3 Mert északról nép jön fel ellene, pusztává teszi ez az ő földét, és nem lesz, aki lakozzék benne; embertől fogva a baromig elfutnak, elmennek.
Jer 50: 4 Azokban a napokban, és abban az időben, azt mondja az Úr, eljőnek az Izráel fiai, ők és a Júda fiai együtt, sírva jönnek és mennek és keresik az Urat, az ő Istenöket.
Jer 50: 5 A Sion felől kérdezősködnek, arrafelé fordítják orczájokat. Eljőnek és oda adják magokat az Úrnak örök szövetségre, a mely feledhetetlen.
Jer 50: 6 Elveszett juhnyáj volt az én népem, pásztorai félrevezették őket, a hegyekben bujdostatták őket, hegyről halomra jártak, elfelejtkeztek az ő tanyájukról.
Jer 50: 7 aki csak reájok talált, emésztette őket, és az ő elnyomóik ezt mondták: Nem vétkeztünk, mert vétettek az Úr ellen, pedig igazság otthona, atyáiknak reménysége volt az Úr.
Jer 50: 8 Fussatok ki Babilonból és jőjjetek ki Káldea földéből, és olyanok legyetek, mint a kecskebakok a nyáj előtt;
Jer 50: 9 Mert ímé, én nagy nemzetek gyülekezetét támasztom és hozom fel Babilonra északnak földéről, és sorakoznak ellene, legott bevétetik. Nyilai olyanok, mint a legyőzhetetlen vitézé, aki nem tér vissza sikertelenül.
Jer 50: 10 És Káldea prédává lesz, a kik prédára vetik őt, mind betelnek vele, azt mondja az Úr.
Jer 50: 11 Csak örüljetek, csak tomboljatok örökségem elpusztítói: csak ugrándozzatok, mint a nyomtató tinó, és nyerítsetek, mint a ménlovak.
Jer 50: 12 Megszégyenül a ti anyátok, a ti szűlőtök igen csúffá lesz: Ímé, a nemzetek seprejévé, pusztává, szárazfölddé, sivataggá lesz.
Jer 50: 13 Az Úr haragja miatt nem lakoznak rajta, hanem egészen pusztasággá lesz, aki csak átmegy Babilonon, álmélkodik és sziszeget egész veresége felett.
Jer 50: 14 Sorakozzatok köröskörül Babilon ellen, mind ti ijjászok, lőjjetek reá, ne kiméljétek a nyilat; mert az Úr ellen vétkezett!
Jer 50: 15 Kiáltsatok reá köröskörül, kezét adta, lehullottak az ő szegletkövei, leromlottak az ő kőfalai: bizony az Úr büntetése ez; büntessétek meg őt, és a mint cselekedett, úgy cselekedjetek vele.
Jer 50: 16 Vágjátok ki Babilonból a magvetőt és a ki sarlót fog aratás idején; a gyilkos fegyver elől kiki az ő népéhez szalad, kiki az ő földe felé fut.
Jer 50: 17 Elszéledt juhnyáj az Izráel, oroszlánok kergették szét; először benyelte őt Assiria királya, végre pedig ez a Nabukodonozor, a babiloni király megtörte az ő csontjait.
Jer 50: 18 Azért ezt mondja a Seregek Ura, az Izráel Istene: Ímé, én megfenyítem a babiloni királyt és az ő földét, miként megfenyítém az assiriai királyt.
Jer 50: 19 És visszaviszem az Izráelt az ő lakhelyére, és Básánban legel és a Kármelen, és az Efraim hegyén és Gileádban megelégszik az ő lelke.
Jer 50: 20 Azokban a napokban és abban az időben, azt mondja az Úr, kerestetik az Izráel bűne, de nem lesz; a Júda vétkei, de nem találtatnak: mert kegyelmes leszek azokhoz, a kiket meghagyok.
Jer 50: 21 A kétszer pártütők földére menj fel, és a meglátogattatás lakóit [irtsd ki,] öljed és irtsad őket, azt mondja az Úr, és mind a szerint cselekedjél, a mint parancsoltam néked.
Jer 50: 22 Harczi zaj a földön és nagy romlás.
Jer 50: 23 Hogy elmúlott és összetört az egész föld pőrölye! milyen útálatossá lett Babilon a nemzetek között.
Jer 50: 24 Tőrbe ejtettelek téged, és meg is fogattál Babilon, de nem tudtad, utól érettél és megragadtattál, mert pörlekedtél az Úrral.
Jer 50: 25 Felnyitotta az Úr az ő tárházát, és előhozta az ő haragjának szereit: mert e cselekedet az Úré, a Seregek Uráé Káldea földén.
Jer 50: 26 Törjetek reá a szélekről, nyissátok fel az ő magtárait, tapodjátok őt, mint a kévét, és irtsátok ki, hogy ne legyen maradéka.
Jer 50: 27 Döfjétek le minden tulkát, le velök a vágóhídra! Oh jaj nékik; mert eljött az ő napjok, az ő megfenyíttetésök ideje!
Jer 50: 28 A futók és a Babilon földéből menekülők zaja megjelentik majd a Sionon az Úrnak a mi Istenünknek bosszúállását, az ő templomáért való bosszúállását.
Jer 50: 29 Gyűjtsetek össze Babilon ellen igen sokat, mindenkit aki kézívet feszít, köröskörül járjatok ellene tábort, hogy senki el ne szaladhasson: fizessetek meg néki az ő cselekedete szerint, a mint ő cselekedett, úgy cselekedjetek vele; mert az Úr ellen kevélykedett, az Izráelnek Szentje ellen!
Jer 50: 30 Azért elhullanak az ő ifjai az ő utczáiban, és minden vitéze elvész azon a napon, azt mondja az Úr.
Jer 50: 31 Ímé, én ellened vagyok, te kevély, azt mondja az Úr, a Seregek Ura, mert eljött a te napod, a te megfenyítésed napja.
Jer 50: 32 És megbotlik a kevély és elesik, és senki nem lesz, aki felköltse őt, és tüzet gyújtok az ő városaiban, hogy megemészsze azokat, a kik körülte vannak.
Jer 50: 33 Ezt mondja a Seregek Ura: Megnyomoríttattak az Izráel fiai és Júda fiai együtt és mindnyájan, a kik fogságra vitték őket, beléjök ragadnak, nem akarják őket elbocsátani.
Jer 50: 34 [De] az ő megváltójok erős, Seregek Ura az ő neve, bizonynyal felveszi az ő peröket, hogy megnyugtassa e földet, és Babilon lakóit megrettentse.
Jer 50: 35 Fegyver [lesz] a Káldeusokon, azt mondja az Úr, és Babilon lakóin és az ő fejedelmein és az ő bölcsein.
Jer 50: 36 Fegyver [lesz] az ő varázslóin, és megbolondulnak; fegyver [lesz] az ő vitézein, és elijednek.
Jer 50: 37 Fegyver [lesz] az ő lovain és szekerein és az egész egyveleg népen, a mely ő benne van, és hasonlók lesznek az asszonyokhoz. Fegyver [lesz] az ő kincsein, és elprédáltatnak.
Jer 50: 38 Szárazság [lesz] az ő vizein, és kiszáradnak, mert bálványok földe az, és faragott képekkel dicsekednek.
Jer 50: 39 Azért sakálok lakoznak ott baglyokkal, és struczmadárnak fiai lakoznak benne, és soha többé nem lakják azt, és nem lesznek lakosai nemzedékről nemzedékre.
Jer 50: 40 A mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát és az ő szomszéd városait, azt mondja az Úr, ép úgy nem lakik ott egy ember sem, és embernek fia sem lakja azt.
Jer 50: 41 Ímé, nép jött északról, és nagy nemzet és sok király támad fel a föld határaiból.
Jer 50: 42 Ívet és paizst ragadnak, kegyetlenek azok, és semmi irgalmasság nem lesz bennök, szavok mint a tenger zúgása, és lovakon jőnek, mind viadalra készek te ellened, te Babilon leánya!
Jer 50: 43 Hallja a babiloni király az ő híröket, és kezei elesnek, szorongás fogja el őt, fájdalom, mint a gyermekszűlőt.
Jer 50: 44 Ímé, mint a Jordán erdőségéből való oroszlán, úgy jön fel az örök[zöld] ligetre, de hamar kiűzöm őt arról, és aki arra választatott, azt teszem azon fejedelemmé, mert kicsoda hasonlatos hozzám? és ki szab nékem törvényt, és ki az a pásztor, aki ellenem álljon?
Jer 50: 45 Azért halljátok meg az Úr tervét, a melyet Babilon ellen tervezett, és az ő gondolatait, a melyeket Káldea ellen gondolt. Bizony elhajtják őket, a nyáj kicsinyeit, és álmélkodik felettök a legelő.
Jer 50: 46 Babilon bevételének zajától megindul a föld, és kiáltása hallatszik a nemzetek között!
Jer 51: 1 Ezt mondja az Úr: Ímé, én pusztító szelet támasztok Babilon ellen és azok ellen, a kik az én ellenségem szívében lakoznak.
Jer 51: 2 És szórókat küldök Babilon ellen, és felszórják őt, és földét kiüresítik, mert mindenfelől ellene lesznek a veszedelem napján.
Jer 51: 3 A kézívesre kézíves vonja fel íjját, és arra, aki pánczéljába öltözik. Ne kedvezzetek ifjainak, öldössétek le egész seregét:
Jer 51: 4 És essenek el megöletve a Káldeusok földén, és átverve az ő utczáin.
Jer 51: 5 Mert nem hagyatott el Izráel és Júda az ő Istenétől, a Seregek Urától, noha az ő földök rakva vétekkel az Izráelnek Szentje ellen.
Jer 51: 6 Fussatok ki Babilonból, és kiki mentse meg az ő lelkét, ne veszszetek el az ő gonoszságáért, mert az Úr bosszúállásának ideje ez, megfizet néki érdem szerint.
Jer 51: 7 Arany pohár volt Babilon az Úr kezében, a mely megrészegíté ez egész földet; nemzetek ittak az ő borából, azért bolondultak meg a nemzetek.
Jer 51: 8 Hamar elesett Babilon és összeomlott, jajgassatok felette, kössétek be balzsammal az ő sebét, hátha meggyógyul!
Jer 51: 9 Gyógyítottuk Babilont, de nem gyógyult meg. Hagyjátok el őt, és menjünk kiki a maga földére, mert az égig hatott az ő ítélete, és felemelkedett a felhőkig.
Jer 51: 10 Kihozta az Úr a mi igazságainkat, jertek és beszéljük meg Sionban az Úrnak, a mi Istenünknek dolgát.
Jer 51: 11 Élesítsétek a nyilakat, töltsétek meg a tegzeket; felindította az Úr a Médiabeli királyok lelkét, mert Babilon ellen van az ő gondolatja, hogy elveszesse azt, mert az Úr bosszúállása ez, az ő templomáért való bosszúállása.
Jer 51: 12 Babilonnak kőfalain tűzzétek ki a zászlót, erősítsétek meg az őrséget, szerezzetek vigyázókat, rendeljétek el a leseket: mert az Úr meggondolta és meg is cselekszi azokat, a miket szólott Babilon lakói ellen.
Jer 51: 13 Oh te, aki lakozol a nagy vizek mellett, a kinek kincsed temérdek, eljött a te véged [és] a te rablásod határa!
Jer 51: 14 Megesküdt a Seregek Ura az ő lelkére, mondván: Bizony betöltelek téged emberekkel, mint sáskákkal, és diadalmas éneket énekelnek felőled.
Jer 51: 15 Az, a ki teremtette a földet az ő erejével, aki megalapította a világot az ő bölcsességével, és kiterjesztette az egeket az ő értelmével.
Jer 51: 16 Egy szavával vizek zúgását szerez az égben, és felhőket visz fel a föld határairól, villámokat készít az esőhöz, és kihozza a szelet az ő tárházaiból.
Jer 51: 17 Minden ember bolonddá lett tudomány nélkül, minden ötvös megszégyenül a maga bálványa miatt, mert hazugság az ő öntése és nincs benne lélek.
Jer 51: 18 Hiábavalóságok ezek, nevetségre való művek, az ő megfenyíttetésök idején elvesznek.
Jer 51: 19 Nem ilyen a Jákób osztályrésze mert mindennek teremtője és az ő örökségének pálczája, Seregek Ura az ő neve!
Jer 51: 20 Pőrölyöm vagy te nékem, hadi fegyverem, és nemzeteket zúztam össze veled, és országokat vesztettem el veled.
Jer 51: 21 És általad zúztam össze a lovakat és lovagjaikat, és általad zúztam össze a szekeret és a benne ülőt.
Jer 51: 22 És összezúztam általad férfit és asszonyt, és összezúztam általad a vénet és a gyermeket, és összezúztam általad az ifjat és a szűzet,
Jer 51: 23 És összezúztam általad a pásztort és nyáját, és összezúztam általad a szántóvetőt és az ő igamarháját, és összezúztam általad a hadnagyokat és a főembereket.
Jer 51: 24 És megfizetek Babilonnak és Káldea minden lakosának mindazokért az ő gonoszságaikért, a melyeket Sionban cselekedtek a ti szemeitek láttára, azt mondja az Úr.
Jer 51: 25 Ímé, én ellened [fordulok], te romlásnak hegye, azt mondja az Úr, aki az egész földet megrontottad, és kinyújtom reád kezemet, és levetlek téged a kőszikláról, és kiégett hegygyé teszlek téged.
Jer 51: 26 És belőled nem visznek követ a szegletre és a fundamentomra, mert örökkévaló pusztaság leszel, azt mondja az Úr.
Jer 51: 27 Tűzzétek ki a zászlót az országban, fújjátok meg a trombitát a nemzetek között, avassátok fel ellene a nemzeteket, gyűjtsétek össze ellene az Ararátnak, Menninek és Askenáznak országait, válaszszatok ő ellene hadvezért, hozzátok ki a lovakat mint rettenetes sáskasereget.
Jer 51: 28 Avassátok fel ellene a nemzeteket, Médiának királyait, az ő hadnagyait és minden főemberét, és az ő birodalmának egész földét.
Jer 51: 29 És megrendül a föld és rázkódik, mert az Úrnak gondolatai beteljesednek Babilon ellen, hogy Babilon földét pusztasággá, lakatlanná tegye.
Jer 51: 30 Babilon vitézei felhagytak a viadallal, erősségeikben ülnek, elfogyott a vitézségök, asszonyokká lettek, felgyújtották lakhelyeit, zárait letörték.
Jer 51: 31 Futár futár elé fut, és hírmondó a hírmondó elé, hogy megjelentse a babiloni királynak, hogy bevétetett az ő városa mindenfelülről.
Jer 51: 32 És a révhelyek elfoglaltattak, és az álló tavak tűzzel kiszáríttattak, és a vitézek elrettentek.
Jer 51: 33 Mert ezt mondja a seregek Ura, az Izráel Istene: Babilon leánya olyan, mint a szérű, itt van az ő tapostatásának ideje, egy kis híja még, és eljő az ő aratásának ideje.
Jer 51: 34 Benyelt engem, megemésztett engem Nabukodonozor, a babiloni király, üres edénynyé tett engem, benyelt engem mint a sárkány, betöltötte a hasát az én csemegéimmel, [és] kivetett engemet.
Jer 51: 35 Az én rajtam esett erőszak és az én testem Babilonra [térjen,] azt mondja a Sionnak lakója, és az én vérem Káldeának lakosaira, azt mondja Jeruzsálem!
Jer 51: 36 Azért ezt mondja az Úr: Ímé, én megítélem a te ügyedet, és bosszút állok éretted, és kiszáraztom az ő tengerét, és kiapasztom az ő forrását.
Jer 51: 37 És Babilon kőrakássá lesz, sárkányok lakhelyévé, csudává, csúfsággá és lakatlanná lesz.
Jer 51: 38 Együtt ordítanak, mint az oroszlánok, harsognak, mint az oroszlánkölykök.
Jer 51: 39 Az ő kedvöknek idején készítek nékik lakomát, és megrészegítem őket, hogy vígadjanak, és örökkévaló álmot aludjanak, és fel ne serkenjenek, azt mondja az Úr.
Jer 51: 40 Előhozom őket, mint a bárányokat a megmetszésre, mint a kosokat a bakokkal egyetemben.
Jer 51: 41 Mint bevétetett Sésák, és elfoglaltatott az egész földnek dicséreti! Milyen útálattá lett Babilon a nemzetek között!
Jer 51: 42 Feljött Babilonra a tenger, habjainak özönével elboríttatott.
Jer 51: 43 Városai pusztává, sivataggá és kopár földdé lesznek, a melyen senki sem lakik, sem embernek fia át nem megy rajta.
Jer 51: 44 Megfenyítem Bélt is Babilonban, és kivonom szájából, a mit benyelt, és többé nem futnak hozzá a nemzetek, Babilonnak kőfala is ledől.
Jer 51: 45 Jőjjetek ki belőle, oh én népem, és kiki szabadítsa meg lelkét az Úr haragjának tüzétől.
Jer 51: 46 És el ne olvadjon a ti szívetek és ne féljetek a hírtől, a mely hallatszik e földön, mikor egyik esztendőben hír jő, és a másik esztendőben is a hír, hogy erőszakosság van a földön, uralkodó [tör] uralkodóra!
Jer 51: 47 Azért ímé, eljőnek a napok, és meglátogatom Babilon faragott képeit, és egész földe megszégyenül, és minden ő megöltjei elhullanak ő közötte.
Jer 51: 48 És örvendeznek Babilon felett az ég és a föld és minden benne valók, mert észak felől eljőnek reá a pusztítók, azt mondja az Úr.
Jer 51: 49 Babilon is elesik, Izráel megölöttjei, a mint Babilonban is elhullottak az egész föld megölöttjei.
Jer 51: 50 Menjetek el, a kik megszabadultatok a fegyvertől, meg ne álljatok; emlékezzetek meg a távolból az Úrról, és jusson eszetekbe Jeruzsálem.
Jer 51: 51 Megszégyenültünk, mert hallottuk a gyalázkodást, orczáinkat szégyen borította, mert idegenek jöttek az Úr házának szentségébe.
Jer 51: 52 Azért ímé, eljőnek a napok, azt mondja az Úr, és meglátogatom az ő faragott képeit, és egész földén sebesültek nyögnek.
Jer 51: 53 Ha az égbe hág is fel Babilon, és ha megerősíti is az ő erős magaslatát, pusztítók törnek reá tőlem, azt mondja az Úr.
Jer 51: 54 Kiáltás hallatszik Babilonból, és a Káldeusok földéből nagy romlás.
Jer 51: 55 Mert elpusztítja az Úr Babilont, és kiveszíti belőle a nagy zajt, és zúgnak az ő habjai, mint a nagy vizek, hallatszik az ő szavok harsogása.
Jer 51: 56 Mert pusztító tör reá, Babilonra, és elfogatnak vitézei, eltörik az ő kézívök, mert a megfizetésnek Istene, az Úr, bizonynyal megfizet.
Jer 51: 57 És megrészegítem az ő fejedelmeit, bölcseit, hadnagyait, tiszttartóit és vitézeit, és örök álmot alusznak, és nem serkennek fel, azt mondja a király, a kinek neve Seregek Ura!
Jer 51: 58 Ezt mondja a Seregek Ura: Babilon széles kőfala földig lerontatik, és az ő büszke kapuit tűz égeti meg, és a népek hiába munkálkodnak, és a nemzetek a tűznek, és kifáradnak.
Jer 51: 59 Ez a szó, a melylyel Jeremiás próféta utasította Seráját, Néria fiát, aki a Mahásiás fia volt, mikor ő Babilonba méne Sedékiással, a Júda királyával, királyságának negyedik esztendejében; Serája pedig szállásmester vala.
Jer 51: 60 És megírá Jeremiás egy könyvben mindazt a veszedelmet, a mely Babilont fogja érni, mindezeket a beszédeket, a melyek megirattak Babilon felől.
Jer 51: 61 És monda Jeremiás Serájának: Mikor Babilonba jutsz, és látod és elolvasod mind e szókat,
Jer 51: 62 Ezt mondjad: Uram, te szólottál e hely ellen, hogy elveszítsed ezt annyira, hogy lakó ne legyen benne embertől baromig, hanem örökkévaló pusztaság legyen.
Jer 51: 63 És mikor e könyv olvasását elvégzed, köss reá követ, és hajítsd be az Eufrátes közepébe.
Jer 51: 64 És ezt mondd: Így merül el Babilon, és meg nem menekedik a veszedelemtől, a melyet én hozok reá, [akármint] fáradjanak. Eddig vannak a Jeremiás beszédei.
Jer 52: 1 Huszonegy esztendős volt Sedékiás, mikor uralkodni kezde, és tizenegy esztendeig uralkodék Jeruzsálemben, és az ő anyjának neve Hammutál vala, a Libnából való Jeremiás leánya.
Jer 52: 2 És gonoszt cselekedék az Úr szemei előtt, mint Jojákim cselekedett vala.
Jer 52: 3 Mert az Úr haragjáért vala ez Jeruzsálemen és Júdán, míglen elveté őket színe elől. Sedékiás ugyanis engedetlen lőn a babiloni királynak.
Jer 52: 4 És az ő uralkodásának kilenczedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónapnak tizedikén eljöve Nabukodonozor, a babiloni király, ő maga és egész serege Jeruzsálemre, és tábort járának ellene, és mindenfelől sánczot vetének fel ellene.
Jer 52: 5 És megszállva lőn a város Sedékiásnak tizenegyedik esztendejéig.
Jer 52: 6 A negyedik hónapban, a hónapnak kilenczedikén nagy éhség támada a városban, annyira, hogy a föld népének kenyere sem vala.
Jer 52: 7 És bevéteték a város, és a harczosok mind elfutának, és éjszaka kimenének a városból a kapu felé, a két kőfal között, a melyek a király kertjénél valának (a Káldeusok pedig a város mellett valának köröskörül) és menének az úton, a mely sík földre viszen.
Jer 52: 8 A Káldeusok serege pedig űzé a királyt, és utólérék Sedékiást a jerikói síkon, mert egész serege elfuta mellőle.
Jer 52: 9 Megfogák azért a királyt, és vivék őt a babiloni királyhoz Riblába, a Hamát földére, aki törvényt monda reá.
Jer 52: 10 És leöleté a babiloni király a Sedékiás fiait szemei láttára, és Júda minden fejedelmét is leöleté Riblában.
Jer 52: 11 Sedékiás királynak pedig szemeit tolatá ki, és lánczra vereté és viteté őt a babiloni király Babilonba, és tömlöczbe veté őt halála napjáig.
Jer 52: 12 Az ötödik hónapban pedig, a hónapnak tizedikén (ez az esztendő pedig a tizenkilenczedik esztendeje vala Nabukodonozornak, a babiloni királynak) Nabuzáradán, a vitézek feje, aki áll vala a babiloni király előtt, eljöve Jeruzsálembe.
Jer 52: 13 És felégeté az Úr házát és a király házát, és Jeruzsálemnek minden házait és minden nagy házat felégete tűzzel.
Jer 52: 14 És Jeruzsálem egész kőfalát köröskörül lerontá a Káldeusok mindenféle serege, a kik a vitézek fejével valának.
Jer 52: 15 A községnek szegényeiből pedig és a többi nép közül, a kik a városban megmaradtak vala, és a szökevények közül, a kik elszöktek vala a babiloni királyhoz, és a sokaságnak maradékából foglyokat vive Nabuzáradán, a vitézek feje.
Jer 52: 16 De a föld szegényei közül ott hagyá Nabuzáradán, a vitézek feje, a szőlőműveseket és szántóvetőket.
Jer 52: 17 A rézoszlopokat pedig, a melyek az Úr házában valának és a talpakat és a réztengert, a mely az Úr házában vala, összetörék a Káldeusok, és azoknak minden rezét elvivék Babilonba.
Jer 52: 18 A fazekakat is és a lapátokat, a késeket és a medenczéket, a tömjénezőket és a rézedényeket, a melyekkel szolgálnak vala, mind elvivék.
Jer 52: 19 És a csészéket, a serpenyőket, a medenczéket és a fazekakat, a gyertyatartókat, a tömjénezőket és a serlegeket, a mi arany, aranyban, a mi ezüst, ezüstben, mind elvivé a vitézek feje.
Jer 52: 20 Két oszlop, egy réztenger és tizenkét rézökör vala, a melyek a talpak alatt valának, a melyeket Salamon király csináltatott vala az Úr házába. Mindezeknek az edényeknek reze megmérhetetlen vala.
Jer 52: 21 És az oszlopok közül az egyik oszlopnak tizennyolcz sing vala a magassága, és tizenkét sing zsinór éri vala át köröskörül, vastagsága pedig négy ujjnyi, [és belől] üres vala.
Jer 52: 22 Rézgömb vala rajta, és az egyik gömb magassága öt singnyi vala, és a hálók és gránátalmák a gömbön köröskörül mind rézből valának, és ilyen a második oszlop, és [ilyenek] a gránátalmák is.
Jer 52: 23 A gránátalma pedig kilenczvenhat vala kifelé, összesen száz gránátalma vala a hálón felül köröskörül.
Jer 52: 24 Elvivé a vitézek feje Seráját is, a főpapot, és Sofóniást a második papot, és az ajtónak három őrizőjét.
Jer 52: 25 És a városból elvive egy főembert, aki felügyelőjök vala a harczosoknak, és hetet ama férfiak közül, a kik állanak vala a király előtt, a kik a városban találtatának, és a seregek főíródeákját, aki a föld népét besorozta vala, és hatvan férfiút a föld népe közül, a kik a városban találtatának.
Jer 52: 26 És felvevé ezeket Nabuzáradán, a vitézek feje, és elvivé őket a babiloni királyhoz Riblába.
Jer 52: 27 És levágatá őket a babiloni király és megöleté őket Riblában, a Hamát földén, és fogságra viteték Júda az ő földéről.
Jer 52: 28 Ennyi az a nép, a melyet fogságra vitete Nabukodonozor a hetedik esztendőben, háromezer és huszonhárom Júdabeli.
Jer 52: 29 A Nabukodonozor tizennyolczadik esztendejében Jeruzsálemből nyolczszáz és harminczkét lélek.
Jer 52: 30 Nabukodonozor huszonharmadik esztendejében fogságba vitete Nabuzáradán, a vitézek feje hétszáznegyvenöt Júdabelit. Összesen négyezer és hatszáz lélek.
Jer 52: 31 Lőn pedig Jojákin júdabeli király fogságának harminczhetedik esztendejében, a tizenkettedik hónapban, a hónak huszonötödikén, felemelé Evil-Merodák, a babiloni király az ő uralkodásának első esztendejében Jojákinnak, a Júda királyának fejét, és kivevé őt a tömlöczből.
Jer 52: 32 És szépen szóla vele, és királyi székét ama királyoknak széke fölé emelte, a kik vele [valának] Babilonban.
Jer 52: 33 És felcserélé tömlöczbeli ruháit, és mindenkor vele eszik vala ételt, életének minden napjában.
Jer 52: 34 És költségére állandó költség adatik vala néki a babiloni királytól minden napra, a halála napjáig, életének minden napjában.

Jsir :
-----------
Jeremiás siralmai

Jsir 1: 1 Jaj! de árván ül a nagy népű város! Olyanná lőn, mint az özvegyasszony! Nagy volt a nemzetek között, a tartományok közt fejedelemasszony: robotossá lőn!
Jsir 1: 2 Sírván sír éjjelente, s könny [borítja] az orczáját! Senki sincs, ki vígasztalná, azok közül, kik szerették; mind megcsalták barátai, ellenségeivé lőnek.
Jsir 1: 3 Számkivetésbe méne Júda a nyomorúság és a szolgálat sokasága miatt! Ott ül ő a pogányok közt; nem talál nyugodalmat; valamennyi üldözője utólérte a szorultságában.
Jsir 1: 4 Sionnak útai gyászolnak; nincsen, a ki ünnepnapra járjon; kapuja mind elpusztult; papjai sóhajtoznak, szűzei nyögnek, csak keserűsége van néki.
Jsir 1: 5 Elnyomói főkké lettek; ellenségei boldogok! Bizony az Úr verte meg őt az ő sok bűne miatt; gyermekei rabságra mentek az elnyomó előtt.
Jsir 1: 6 És elhagyta Sion leányát minden ő ékessége; fejedelmei olyanok lettek, mint a szarvasok, a melyek nem találnak eledelt, és erőtelenül futnak az üldöző előtt.
Jsir 1: 7 Emlékezik Jeruzsálem az ő nyomorúságának és eltiportatásának napjain minden ő gyönyörűségéről, a melyek voltak eleitől fogva; mert az ő népe ellenség kezébe esett és nem volt segítsége. Látták őt az ellenségek; nevettek megsemmisülésén.
Jsir 1: 8 Vétkezvén vétkezett Jeruzsálem, azért lett csúfsággá, minden tisztelője megvetette, mert látták az ő mezítelenségét, ő maga pedig sóhajtoz és elfordul.
Jsir 1: 9 Szennye a ruhája szélén; nem gondolt a jövőjére; csudálatosan alásülyedt, nincs vígasztalója. Lásd meg Uram, az én nyomorúságomat, mert ellenség vett erőt [rajtam!]
Jsir 1: 10 Szorongató nyújtja kezét minden kincse után, sőt látta, hogy pogányok mentek be az ő szent helyébe, a kikről azt parancsoltad, hogy be ne menjenek a te községedbe.
Jsir 1: 11 Egész népe sóhajtoz, futkosnak a kenyér után, odaadják drágaságaikat az ételért, hogy megéledjenek. Lásd meg Uram és tekintsd meg, mily útálatossá lettem!
Jsir 1: 12 Mindnyájatokat kérlek, ti járókelők: tekintsétek meg és lássátok meg, ha van-é oly bánat, mint az én bánatom, a mely engem ért, a melylyel engem sujtott az Úr az ő búsult haragjának napján!
Jsir 1: 13 A magasságból tüzet bocsátott csontjaimba, és az hatalmaskodik bennök; hálót vetett lábaimnak; hátra vetett, pusztává tett engem; egész napon beteg [vagyok.]
Jsir 1: 14 Saját kezével rótta össze az én vétkeim igáját; ráfonódtak nyakamra; megrendítette erőmet; oda adott engem az Úr azok kezébe, a kik előtt meg nem állhatok.
Jsir 1: 15 Rakásra hányta az Úr minden vitézemet én bennem; gyűlést hívott össze ellenem, hogy összetörje ifjaimat; sajtóba taposta az Úr Júda szűz leányát.
Jsir 1: 16 Ezekért sírok én; szememből, szememből víz folyik alá, mert messze távozott tőlem a vígasztaló, a ki megélesszen engem; fiaim elvesztek, mert győzött az ellenség.
Jsir 1: 17 Terjesztgeti kezeit Sion: nincs vígasztalója; szorongatókat rendelt az Úr Jákób ellen köröskörül; Jeruzsálem csúfsággá lett közöttök.
Jsir 1: 18 Igaz ő, az Úr, mert az ő szava ellen rugódoztam! Halljátok meg kérlek, mind ti népek, és lássátok meg az én bánatomat: szűzeim és ifjaim fogságba menének!
Jsir 1: 19 Kiáltottam azoknak, a kik szerettek engem de ők megcsaltak engem; papjaim és véneim a városban multak ki, a mikor étel után futkostak, hogy megéledjenek.
Jsir 1: 20 Lásd meg Uram, hogy szorongattatom, belső részeim megháborodtak; elfordult bennem az én szívem, mert bizony pártot ütöttem; künn fegyver pusztít, benn [minden] olyan, mint a halál!
Jsir 1: 21 Hallották, hogy sóhajtozom és nincs vígasztalóm; minden ellenségem hallotta veszedelmemet; örültek, hogy te [ezt] cselekedted. Hozd el a napot, a melyet hirdettél, hogy olyanok legyenek, mint én!
Jsir 1: 22 Jusson elődbe minden gonoszságuk, és úgy bánj velök, a miképen én velem bántál az én minden bűnömért; mert sok az én sóhajtozásom, és beteg a szívem.
Jsir 2: 1 Jaj; de sűrű felhőt borított haragjában az Úr Sionnak leányára! az égből a földre veté Izráel ékességét, és nem emlékezett meg lábainak zsámolyáról az ő haragja napján.
Jsir 2: 2 Elnyelte az Úr, nem kimélte Jákóbnak minden hajlékát, letörte haragjában Júda leányának erősségeit, a földre terítette; megfertőzteté az országot és fejedelmeit.
Jsir 2: 3 Felgerjedt haragjában letördelé Izráelnek minden szarvát; hátravoná jobbkezét az ellenség elől, Jákób ellen pedig mint lángoló tűz emésztett köröskörül.
Jsir 2: 4 Feszítette kézívét, mint valami ellenség, kinyújtá jobbkezét, mint támadó, és megölt mindent, a mi a szemnek kivánatos; Sion leányának sátorában, mint a tüzet önté ki búsulását.
Jsir 2: 5 Olyan volt az Úr, mint valami ellenség; elnyelte Izráelt, elnyelte minden palotáját, elrontá erősségeit, és megsokasította Júda leányának a búját, baját.
Jsir 2: 6 És eltapodta sátorát, mint valami kertet, lerombolta gyülekezése helyét; elfeledtete az Úr a Sionon ünnepet és szombatot, és megútált haragja hevében királyt és papot.
Jsir 2: 7 Megvetette az Úr az ő oltárát, megútálta szent helyét; ellenség kezébe adá palotáinak kőfalait; zajt ütöttek az Úr házában, mint ünnepnapon.
Jsir 2: 8 Gondolá az Úr, hogy lerontja Sion leányának kőfalát; kiterjeszté a mérőkötelet, nem vonta vissza kezét a pusztítástól, és siralomra jutott a bástya és a kőfal, együtt búslakodnak!
Jsir 2: 9 Kapui besülyedtek a földbe, elveszté és összetöré annak zárait; királya és fejedelmei a pogányok közt vannak. Nincsen törvény, sőt prófétái sem nyernek kijelentést az Úrtól.
Jsir 2: 10 A földön ülnek, elnémultak Sion leányának vénei, port szórtak a fejökre; zsákba öltöztek, földre csüggesztették fejöket Jeruzsálemnek szűzei.
Jsir 2: 11 Elsenyvedtek szemeim a könyhullatástól, belső részeim háborognak, májam a földre omlik az én népem leányának romlása miatt, mikor elalélt a kis gyermek és a csecsszopó a város utczáin.
Jsir 2: 12 Azt mondták anyjoknak: Hol a kenyér, meg a bor? mikor elaléltak, mint a sebesültek a város utczáin, mikor kilehelték lelköket anyjoknak kebelén.
Jsir 2: 13 Mivel bizonyítsak melletted, mihez hasonlítsalak, Jeruzsálem leánya, mivel mérjelek össze téged, hogy megvígasztaljalak, Sionnak szűz leánya?! Bizony nagy a te romlásod, mint a tenger: kicsoda gyógyít meg téged?!
Jsir 2: 14 A te prófétáid hazugságot és bolondságot hirdettek néked, és nem fedték fel a te álnokságodat, hogy elfordították volna fogságodat; hanem láttak tenéked hazug és megtévelyítő prófétálásokat.
Jsir 2: 15 Összecsapják feletted kezöket minden járó-kelők; süvöltenek és csóválják fejöket Jeruzsálem leánya felett: Ez-é az a város, a melyről azt mondták: tökéletes szépség, az egész földnek öröme?
Jsir 2: 16 Feltátották ellened szájokat minden ellenségeid; süvöltenek és csikorgatják fogukat, mondván: Nyeljük el őt! Bizony ez a nap az, a melyet vártunk; megértük, látjuk!
Jsir 2: 17 Megcselekedte az Úr, a miket gondolt; beváltotta szavát, a melyet szólt eleitől fogva; rombolt és nem kimélt, és megvidámította rajtad az ellenséget, felemelte szarvát a te szorongatóidnak.
Jsir 2: 18 Kiáltott az ő szívök az Úrhoz: Oh Sion leányának kőfala! Folyjon alá könnyed mint a patak, éjjel és nappal; ne szakadjon félbe, síró szemed meg se pihenjen.
Jsir 2: 19 Kelj fel, riadj éjjel, az őrjárások kezdetén; öntsd ki, mint a vizet a te szívedet az Úr szine előtt; emeld fel hozzá kezeidet a te kisdedeidnek életéért, a kik elaléltak az éhség miatt minden utczának szegletén.
Jsir 2: 20 Lásd meg Uram és tekintsd meg, kivel cselekedtél így! Avagy megegyék-é az asszonyok az ő méhöknek gyümölcsét, dédelgetett kisdedeiket; avagy megölettessék-é az Úrnak szent helyén pap és próféta?
Jsir 2: 21 Az utczákon a földön fekszik gyermek és vén; szűzeim és ifjaim fegyver miatt hullottak el; öldököltél haragod napján, mészároltál, nem kiméltél.
Jsir 2: 22 Egybehívtad mint valami ünnepnapra az én rettegtetőimet mindenfelől, és nem volt az Úr haragjának napján, a ki elmenekült és megszabadult volna. A kiket dédelgettem és felneveltem, ellenségem emésztette meg őket!
Jsir 3: 1 Én vagyok az az ember, aki nyomorúságot látott az ő haragjának vesszeje miatt.
Jsir 3: 2 Engem vezérlett és járatott sötétségben és nem világosságban.
Jsir 3: 3 Bizony ellenem fordult, [ellenem] fordítja kezét minden nap.
Jsir 3: 4 Megfonnyasztotta testemet és bőrömet, összeroncsolta csontjaimat.
Jsir 3: 5 [Erősséget] épített ellenem és körülvett méreggel és fáradsággal.
Jsir 3: 6 Sötét helyekre ültetett engem, mint az örökre meghaltakat.
Jsir 3: 7 Körülkerített, hogy ki ne mehessek, nehézzé tette lánczomat.
Jsir 3: 8 Sőt ha kiáltok és segítségül hívom is, nem hallja meg imádságomat.
Jsir 3: 9 Elkerítette az én útaimat terméskővel, ösvényeimet elforgatta.
Jsir 3: 10 Ólálkodó medve ő nékem [és] lesben álló oroszlán.
Jsir 3: 11 Útaimat elterelte, és darabokra vagdalt és elpusztított engem!
Jsir 3: 12 Kifeszítette kézívét, és a nyíl elé czélul állított engem!
Jsir 3: 13 Veséimbe bocsátotta tegzének fiait.
Jsir 3: 14 Egész népemnek csúfjává lettem, és gúnydalukká napestig.
Jsir 3: 15 Eltöltött engem keserűséggel, megrészegített engem ürömmel.
Jsir 3: 16 És kova-kővel tördelte ki fogaimat; porba tiprott engem.
Jsir 3: 17 És kizártad lelkem a békességből; elfeledkeztem a jóról.
Jsir 3: 18 És mondám: Elveszett az én erőm és az én reménységem az Úrban.
Jsir 3: 19 Emlékezzél meg az én nyomorúságomról és eltapodtatásomról, az ürömről és a méregről!
Jsir 3: 20 Vissza-visszaemlékezik, és megalázódik bennem az én lelkem.
Jsir 3: 21 Ezt veszem szívemre, azért bízom.
Jsir 3: 22 Az Úr kegyelmessége az, hogy még nincsen végünk; mivel nem fogyatkozik el az ő irgalmassága!
Jsir 3: 23 Minden reggel meg-megújul; nagy a te hűséged!
Jsir 3: 24 Az Úr az én örökségem, mondja az én lelkem, azért benne bízom.
Jsir 3: 25 Jó az Úr azoknak, a kik várják őt; a léleknek, a mely keresi őt.
Jsir 3: 26 Jó várni és megadással lenni az Úr szabadításáig.
Jsir 3: 27 Jó a férfiúnak, ha igát visel ifjúságában.
Jsir 3: 28 Egyedül ül és hallgat, mert felvette magára.
Jsir 3: 29 Porba teszi száját, [mondván: ] Talán van [még] reménység?
Jsir 3: 30 Orczáját tartja az őt verőnek, megelégszik gyalázattal.
Jsir 3: 31 Mert nem zár ki örökre az Úr.
Jsir 3: 32 Sőt, ha megszomorít, meg is vígasztal az ő kegyelmességének gazdagsága szerint.
Jsir 3: 33 Mert nem szíve szerint veri és szomorítja meg az embernek fiát.
Jsir 3: 34 Hogy lábai alá tiporja valaki a föld minden foglyát;
Jsir 3: 35 Hogy elfordíttassék az ember ítélete a Magasságosnak színe előtt;
Jsir 3: 36 Hogy elnyomassék az ember az ő peres dolgában: ezt az Úr nem nézi el.
Jsir 3: 37 Kicsoda az, aki szól és meglesz, ha nem parancsolja az Úr?
Jsir 3: 38 A Magasságosnak szájából nem jő ki a gonosz és a jó.
Jsir 3: 39 Mit zúgolódik az élő ember? Ki-ki a maga bűneiért [bűnhődik.]
Jsir 3: 40 Tudakozzuk a mi útainkat és vizsgáljuk meg, és térjünk az Úrhoz.
Jsir 3: 41 Emeljük fel szíveinket kezeinkkel egyetemben Istenhez az égben.
Jsir 3: 42 Mi voltunk gonoszok és pártütők, azért nem bocsátottál meg.
Jsir 3: 43 Felöltötted a haragot és üldöztél minket, öldököltél, nem kiméltél.
Jsir 3: 44 Felöltötted a felhőt, hogy hozzád ne jusson az imádság.
Jsir 3: 45 Sepredékké és útálattá tettél minket a népek között.
Jsir 3: 46 Feltátotta száját ellenünk minden ellenségünk.
Jsir 3: 47 Rettegés és tőr van mi rajtunk, pusztulás és romlás.
Jsir 3: 48 Víz-patakok folynak alá az én szememből népem leányának romlása miatt.
Jsir 3: 49 Szemem csörgedez és nem szünik meg, nincs pihenése,
Jsir 3: 50 Míg ránk nem tekint és meg nem lát az Úr az égből.
Jsir 3: 51 Szemem bánatba ejté lelkemet városomnak minden leányáért.
Jsir 3: 52 Vadászva vadásztak reám, mint valami madárra, ellenségeim ok nélkül.
Jsir 3: 53 Veremben fojtották meg életemet, és követ hánytak rám.
Jsir 3: 54 Felüláradtak a vizek az én fejem felett; mondám: Kivágattam!
Jsir 3: 55 Segítségül hívtam a te nevedet, oh Uram, a legalsó veremből.
Jsir 3: 56 Hallottad az én szómat; ne rejtsd el füledet sóhajtásom és kiáltásom elől.
Jsir 3: 57 Közelegj hozzám, mikor segítségül hívlak téged; mondd: Ne félj!
Jsir 3: 58 Pereld meg Uram lelkemnek perét; váltsd meg életemet.
Jsir 3: 59 Láttad, oh Uram, az én bántalmaztatásomat; ítéld meg ügyemet.
Jsir 3: 60 Láttad minden bosszúállásukat, minden ellenem való gondolatjokat.
Jsir 3: 61 Hallottad Uram az ő szidalmazásukat, minden ellenem való gondolatjokat;
Jsir 3: 62 Az ellenem támadóknak ajkait, és ellenem való mindennapi szándékukat.
Jsir 3: 63 Tekintsd meg leülésöket és felkelésöket; én vagyok az ő gúnydaluk.
Jsir 3: 64 Fizess meg nékik, Uram, az ő kezeiknek munkája szerint.
Jsir 3: 65 Adj nékik szívbeli konokságot; átkodul reájok.
Jsir 3: 66 Üldözd haragodban, és veszesd el őket az Úr ege alól!
Jsir 4: 1 Jaj! de meghomályosodott az arany, elváltozott a szép színarany, kiszórattak a szent hely kövei minden utcza szegletére.
Jsir 4: 2 Sionnak drága fiait, a kik becsesebbek valának mint a színarany, cserépedénynek tekintették, a fazekas munkájának.
Jsir 4: 3 Még a sárkányok is oda nyujtják emlőiket, szoptatják fiaikat; az én népem leánya pedig kegyetlen, mint a struczmadarak a pusztában.
Jsir 4: 4 A csecsemő nyelve az ínyéhez tapadt a szomjúság miatt; a kisdedek kenyeret kértek, és nem volt, aki nyujtott volna nékik.
Jsir 4: 5 Kik pompás ételeket evének, elpusztulának az utczákon; a kik bíborban neveltetének, a szemétdombot ölelgetik.
Jsir 4: 6 Bizony nagyobb az én népem leányának bűnhődése Sodoma bűnhődésénél, a mely elsülyedt egy pillanat alatt, noha kézzel sem ütöttek felé.
Jsir 4: 7 Az ő názireusai tisztábbak valának a hónál, fehérebbek a tejnél, testök pirosabb vala, mint a korál, termetök mint a zafir.
Jsir 4: 8 [De most] feketébb az ő ábrázatjok a koromnál, nem ismerik meg őket az utczákon; bőrük csontjaikhoz ragadt, elszáradt, mint a fa.
Jsir 4: 9 Jobban jártak, a kik fegyverrel ölettek meg, mint a kik éhen vesztek el; mert azok átveretve multak ki, [ezek pedig] a mező termésének hiánya miatt.
Jsir 4: 10 Irgalmas anyák kezei megfőzték gyermekeiket, hogy azok eledeleik legyenek az én népem leányának romlásakor.
Jsir 4: 11 Megteljesíté az Úr az ő búsulását, kiöntötte az ő felgerjedt haragját, és tüzet gyújtott a Sionban, és megemésztette annak fundamentomait.
Jsir 4: 12 Nem hitték a föld királyai, sem a föld kerekségének lakosai, hogy szorongató és ellenség vonuljon be Jeruzsálemnek kapuin.
Jsir 4: 13 Az ő prófétáinak bűne, az ő papjainak vétke miatt [van ez,] a kik az igazaknak vérét ontották abban.
Jsir 4: 14 Tántorogtak, mint vakok az utczákon, vérrel bemocskolva, annyira, hogy ruháikat sem érinthették.
Jsir 4: 15 Távozzatok! tisztátalan! kiáltották azoknak; távozzatok, távozzatok, ne illessetek! Bizony elfutottak, bujdostak is; a pogányok közt ezt mondták: Nem lakhatnak itt sokáig!
Jsir 4: 16 Az Úr haragja oszlatta el őket; többé nem tekint reájok, [mivelhogy] a papok orczáját nem tisztelték, a véneken nem könyörültek.
Jsir 4: 17 Még mikor meg voltunk, elepedve néztek szemeink a hiábavaló segedelem után; esengve várakoztunk olyan népre, a mely nem szabadított meg.
Jsir 4: 18 Vadásztak lépéseinkre úgy, hogy nem járhattunk a mi utczáinkon; elközelgetett a mi végünk, beteltek a mi napjaink, bizony eljött a mi végünk!
Jsir 4: 19 Gyorsabbak valának a mi üldözőink az égnek saskeselyűinél; a hegyeken kergettek minket, a pusztában ólálkodtak utánunk.
Jsir 4: 20 Orrunk lehellete, az Úr felkentje megfogattaték az ő vermeikben, a kiről azt mondottuk: az ő árnyékában élünk a pogányok között.
Jsir 4: 21 Örülj és vígadozz, Edom leánya, aki Uz földjén lakozol, [mert] még te rád is rád kerül a pohár, megrészegedel és meztelenkedel.
Jsir 4: 22 Eltörültetik a te álnokságod, oh Sion leánya, nem fog téged száműzni többé; meglátogatja a te álnokságodat, Edom leánya fölfedi a te bűneidet.
Jsir 5: 1 Emlékezzél meg Uram, mi esett meg rajtunk; tekintsd meg és lásd meg gyalázatunkat!
Jsir 5: 2 A mi örökségünk idegenekre szállt; házaink a jövevényekéi.
Jsir 5: 3 Apátlan árvák lettünk; anyáink, mint az özvegyek.
Jsir 5: 4 Vizünket pénzért iszszuk, tűzifánkat áron kapjuk.
Jsir 5: 5 Nyakunknál fogva hajtatunk; elfáradtunk, nincsen nyugtunk.
Jsir 5: 6 Égyiptomnak adtunk kezet, az assziroknak, hogy jóllakjunk kenyérrel.
Jsir 5: 7 Apáink vétkeztek; nincsenek; mi hordozzuk vétkeiket.
Jsir 5: 8 Szolgák uralkodnak rajtunk; nincs aki megszabadítson kezökből.
Jsir 5: 9 Életünk veszélyeztetésével szerezzük kenyerünket a pusztában levő fegyver miatt.
Jsir 5: 10 Bőrünk, mint a kemencze, megfeketedett az éhség lázától.
Jsir 5: 11 Az asszonyokat meggyalázták Sionban, a szűzeket Júda városaiban.
Jsir 5: 12 A fejedelmeket kezökkel akasztották fel; a vének orczáit nem becsülik.
Jsir 5: 13 Az ifjak a kézi malmot hordozzák, és a gyermekek a fahordásban botlanak el.
Jsir 5: 14 A vének eltüntek a kapuból, [megszüntek] az ifjak énekelni.
Jsir 5: 15 Oda van a mi szívünk öröme, gyászra fordult a mi körtánczunk.
Jsir 5: 16 Elesett a mi fejünknek koronája, jaj most nékünk mert vétkeztünk!
Jsir 5: 17 Ezért lett beteg a mi szívünk, ezekért homályosodtak meg a mi szemeink;
Jsir 5: 18 A Sion hegyéért, hogy elpusztult; rókák futkosnak azon!
Jsir 5: 19 Te Uram örökké megmaradsz; a te királyi széked nemzedékről nemzedékre!
Jsir 5: 20 Miért feledkezel el örökre mi rólunk? [miért] hagysz el minket hosszú időre?
Jsir 5: 21 Téríts vissza Uram magadhoz és visszatérünk; újítsd meg a mi napjainkat, mint régen.
Jsir 5: 22 Mert bizony-bizony megvetettél minket; megharagudtál ránk felettébb!

Ez :
-----------
Ezékiel Könyve

Ez 1: 1 És lőn a harminczadik esztendőben, a negyedik [hónap]ban, a hónap ötödikén, mikor én a foglyok közt a Kébár folyó mellett voltam: megnyilatkozának az egek, és láték isteni látásokat.
Ez 1: 2 A hónap ötödikén (ez az ötödik esztendeje Jojákin király fogságba vitelének).
Ez 1: 3 Valójában lőn az Úrnak beszéde Ezékiel paphoz, a Búzi fiához a Káldeusok földén, a Kébár folyó mellett, és lőn ott rajta az Úrnak keze.
Ez 1: 4 És látám, és ímé forgószél jött északról, nagy felhő egymást érő villámlással, a mely körül fényesség vala, közepéből pedig mintha izzó ércz látszott volna ki, tudniillik a villámlás közepéből.
Ez 1: 5 És belőle négy lelkes állat formája [tetszék] ki, és ez vala ábrázatjok: emberi formájok vala,
Ez 1: 6 És mindeniknek négy orczája vala, és négy szárnya mindenikőjöknek;
Ez 1: 7 És lábaik egyenes lábak, és lábaik talpa mint a borjú lábának talpa, és szikráznak vala, mint a simított ércz színe.
Ez 1: 8 Továbbá emberi kezek valának szárnyaik alatt négy oldalukon. Mind a négyőjöknek orczái és szárnyai.
Ez 1: 9 Szárnyaik egymás mellé lévén szerkesztve, nem fordultak meg jártukban, mindenik az ő orczája irányában megy vala.
Ez 1: 10 És orczájok formája vala emberi orcza, továbbá oroszlán-orcza mind a négynek jobbfelől, és bika-orcza mind a négynek balfelől, és sas-orcza mind a négynek [hátul;]
Ez 1: 11 És ezek az ő orczáik. És szárnyaik felül kiterjesztve valának, mindeniknél két szárny összeér vala, kettő pedig fedezé testöket.
Ez 1: 12 És mindenik az ő orczája irányában megy vala, a hová a lélek vala menendő, oda mennek vala, meg nem fordulván jártukban.
Ez 1: 13 És a lelkes állatok közt látszék, mint egy égő üszög, a mely lángolt, mint a fáklyák, ide s tova futkározva a lelkes állatok közt; és a tűznek fényessége vala, és a tűzből villámlás jöve ki.
Ez 1: 14 És a lelkes állatok ide s tova mozognak vala, mint a villámlás czikázása.
Ez 1: 15 És mikor ránéztem a lelkes állatokra, ímé egy-egy kerék vala a földön az állatok mellett mind az ő négy orczájok felől.
Ez 1: 16 A kerekek mintha tarsiskőből készültek volna, és mind a négyüknek ugyanazon egy formája vala, és úgy látszának egybeszerkesztve, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna;
Ez 1: 17 Jártukban négy oldaluk felé mentek vala; meg nem fordulnak vala jártukban;
Ez 1: 18 És talpaik magasak valának és félelmesek, és e talpak rakva valának szemekkel köröskörül mind a négynél.
Ez 1: 19 És mikor járnak vala a lelkes állatok, járnak vala a kerekek is mellettök, és mikor fölemelkednek vala az állatok a földről, fölemelkednek vala a kerekek is.
Ez 1: 20 A hová a lélek vala menendő, mennek vala, a hová [tudniillik] a lélek vala menendő, és a kerekek fölemelkednek vala mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
Ez 1: 21 Ha [azok] mentek[, ezek is] mennek vala, és ha [azok] álltak, [ezek is] állnak vala, és ha fölemelkedtek a földről, fölemelkednek vala a kerekek is mellettök, mert a lelkes állatok lelke vala a kerekekben.
Ez 1: 22 És vala mintegy mennyezet az állatok feje fölött, olyan mint a csodálatos kristály, kiterjesztve felül fejök felett.
Ez 1: 23 És a mennyezet alatt szárnyaik egyenesek valának, egyik a másikkal összeérvén; mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala innen, és mindegyiknek kettő vala, a melyek befedik vala amonnan az ő testöket.
Ez 1: 24 És hallám szárnyaik zúgását, mint sok vizeknek zúgását, úgy mint a Mindenhatónak hangját, mikor járnak vala, zúgás hangját, mint valami tábornak zúgását; mikor állának, leeresztik vala szárnyaikat.
Ez 1: 25 És lőn kiáltás a mennyezeten felül, a mely vala fejök felett, [és] ők megállván, leeresztik vala szárnyaikat.
Ez 1: 26 És a mennyezeten felül, a mely fejök felett vala, [látszék] mint valami zafirkő, királyi széknek formája, és a királyi széknek formáján [látszék] mint egy ember formája azon felül;
Ez 1: 27 És látám izzó érczként ragyogni, a melyet, mintha tűz vett volna körül derekának alakjától fogva és fölfelé; és derekának alakjától fogva és lefelé látám, mintha tűz volna. És fényesség vala körülötte,
Ez 1: 28 Mint a milyen a szivárvány, mely a felhőben szokott lenni esős időben, olyan vala a fényesség köröskörül. Ilyen vala az Úr dicsőségének formája, és látám, és orczámra esém, és hallám egy szólónak szavát.
Ez 2: 1 És monda nékem: Embernek fia! állj lábaidra, és szólok veled.
Ez 2: 2 És lélek jöve én belém, a mint szóla, és állata engem lábaimra, és hallám azt, aki szól vala nékem.
Ez 2: 3 És mondá nékem: Embernek fia! küldelek én téged Izráel fiaihoz, a pártos nemzetségekhez, a kik pártot ütöttek ellenem; ők és atyáik vétkeztek ellenem mind e mai napig.
Ez 2: 4 A kemény orczájú fiakhoz és makacs szívűekhez küldelek téged, és ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten!
Ez 2: 5 Ők pedig vagy hallják, vagy nem hallják, mivelhogy pártos ház, hadd tudják meg, hogy próféta volt köztük.
Ez 2: 6 Te pedig, embernek fia, ne félj tőlök, és az ő beszédöktől se félj; ha bogácsok és tövisek vannak is veled, és ha skorpiókkal lakol is együtt; beszédöktől ne félj, orczájoktól ne rettegj, mert ők pártos ház.
Ez 2: 7 És szóljad az én beszédimet nékik, vagy hallják, vagy nem, mert pártos ház.
Ez 2: 8 Te pedig, embernek fia, halld meg a mit én néked szólok. Ne légy pártos mint ez a pártos ház, nyisd föl szádat, és egyed, a mit én adok néked.
Ez 2: 9 És látám, és ímé egy kéz nyúlt felém, és ímé benne egy könyv türete vala.
Ez 2: 10 És kiterjeszté azt előttem, és ímé be vala írva elől és hátul, és írva valának reá gyászénekek és nyögések és jajszók.
Ez 3: 1 És mondá nékem: Embernek fia! a mi előtted van, edd meg; edd meg ezt a türetet, és menj, szólj az Izráel házának.
Ez 3: 2 Felnyitám azért számat, és megéteté velem azt a türetet.
Ez 3: 3 És mondá nékem: Embernek fia! hasadat tartsd jól és belső részeidet töltsd meg ezzel a türettel, a melyet adok néked. És megevém azt, és lőn az én számban, mint az édes méz.
Ez 3: 4 És mondá nékem: Embernek fia! eredj, menj el az Izráel házához, és szólj az én szavaimmal nékik.
Ez 3: 5 Mert nem valami homályos ajkú és nehéz nyelvű néphez küldetel te, hanem az Izráel házához.
Ez 3: 6 Nem sok népekhez, a kik homályos ajkúak és nehéz nyelvűek, kiknek nem érthetnéd beszédöket; bizony, ha ő hozzájok küldöttelek volna, ők hallgatnának reád.
Ez 3: 7 De az Izráel háza nem akar téged hallgatni, mert nem akarnak engem hallgatni, mert az egész Izráel háza kemény homlokú és megátalkodott szívű.
Ez 3: 8 Ímé keménynyé tettem orczádat, a milyen az ő orczájok, és keménynyé homlokodat, a milyen az ő homlokuk.
Ez 3: 9 Olyanná, mint a gyémánt, a mely keményebb a tűzkőnél, tettem a te homlokodat; ne félj tőlök, és meg ne rettenj tekintetöktől, mert pártos ház.
Ez 3: 10 És mondá nékem: Embernek fia! minden beszédimet, a melyeket szólok néked, vedd szívedbe, és füleiddel halld meg.
Ez 3: 11 És eredj, menj el a foglyokhoz, a te néped fiaihoz, és szólj és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten, vagy hallják vagy nem.
Ez 3: 12 És fölemele engem a lélek, és hallék mögöttem nagy dörgés szavát: Áldott az Úrnak dicsősége az ő helyéről.
Ez 3: 13 És amaz állatok szárnyainak zúgását, a melyek egymást érik vala, és mellettök a kerekek csikorgását, és nagy dörgés szavát.
Ez 3: 14 És a lélek fölemele és elragada engem, és elmenék, elkeseredvén haragjában az én lelkem, az Úrnak keze pedig rajtam erős vala.
Ez 3: 15 És eljuték Tél-Ábibba a foglyokhoz, a kik lakoznak vala a Kébár folyó mellett, és leülék, ők [is] ott ülvén; és ott ülék hét nap némán ő közöttük.
Ez 3: 16 És lőn hét nap mulva az Úr szava hozzám, mondván:
Ez 3: 17 Embernek fia! őrállóul adtalak én téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz számból, intsd meg őket az én nevemben.
Ez 3: 18 Ha ezt mondom a hitetlennek: Halálnak halálával halsz meg, és te őt meg nem inted és nem szólasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő gonosz útjáról, hogy éljen: az a gonosztevő az ő vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg.
Ez 3: 19 De ha te megintetted a hitetlent, és ő meg nem tért hitetlenségéből és gonosz útjáról: ő az ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.
Ez 3: 20 És ha elfordul az igaz az ő igazságától, és cselekszik álnokságot, és én vetek eléje botránkozást: ő meg fog halni; ha meg nem intetted őt, vétke miatt hal meg és elfelejtetnek igazságai, a melyeket cselekedett; de vérét a te kezedből kívánom meg.
Ez 3: 21 Ha pedig te megintetted azt az igazat, hogy az igaz ne vétkezzék, és ő nem vétkezik többé: élvén él, mert engedett az intésnek, és te a te lelkedet megmentetted.
Ez 3: 22 És lőn ott az Úrnak keze rajtam, és monda nékem: Kelj fel, menj ki a völgybe, és ott szólok veled.
Ez 3: 23 Fölkelékazért és kimenék a völgybe és ímé ott áll vala az Úrnak dicsősége, hasonlatos ahhoz a dicsőséghez, a melyet a Kébár folyó mellett láttam, és orczámra esém.
Ez 3: 24 És jöve belém a lélek, és állata engem lábaimra, és szóla hozzám és monda nékem: Menj be és zárd be magadat a te házadban.
Ez 3: 25 És te, oh embernek fia, ímé köteleket vetnek reád és azokkal megkötöznek téged, és ki nem mehetsz közikbe;
Ez 3: 26 Nyelvedet pedig én ragasztom ínyedhez, és néma leszel, hogy ne légy közöttök feddőző férfiú, mert ők pártos ház.
Ez 3: 27 Mikor pedig szólok veled, megnyitom a te szádat, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten; aki hallja, hallja, aki nem akarja, nem hallja, mert ők pártos ház.
Ez 4: 1 És te, embernek fia, végy magadnak egy téglát, tedd azt elődbe, és véss reá egy várost, Jeruzsálemet,
Ez 4: 2 És indíts ellene ostromot, és építs ellene tornyot, tölts ellene sánczot, és indíts ellene táborokat, és állass ellene faltörő kosokat köröskörül.
Ez 4: 3 És végy magadnak egy vasserpenyőt, és állasd fel azt vasfal gyanánt te közted és a város között, és irányozd tekintetedet erősen reá, és legyen ostrom alatt, és te ostromold. Jel ez az Izráel házának.
Ez 4: 4 Te pedig feküdj baloldaladra és vesd az Izráel háza vétkét arra; a napok száma szerint, a mennyin azon fekszel, viseljed vétköket.
Ez 4: 5 Én pedig meghatároztam néked az ő vétkök éveit napok száma szerint, háromszázkilenczven napban; eddig viseljed az Izráel házának vétkét.
Ez 4: 6 És ha ezeket kitöltötted, feküdj a jobboldaladra másodszor, és viseld a Júda házának vétkét negyven napig; egy-egy napot egy-egy esztendőül számítottam néked.
Ez 4: 7 És Jeruzsálem ostromára irányozd erősen tekintetedet, és karod feltűrve legyen, és prófétálj ő ellene.
Ez 4: 8 S ímé köteleket vetettem reád, hogy meg ne fordulhass egyik oldaladról a másikra, míg betöltöd ostromodnak napjait.
Ez 4: 9 És végy magadnak búzát és árpát és babot és lencsét és kölest és tönkölyt, és tedd ezeket egy edénybe, és ezekből csinálj magadnak kenyeret; a napok száma szerint, a míg oldaladon fekszel, háromszázkilenczven napon egyed azt.
Ez 4: 10 A te ételed pedig, a melylyel élsz, legyen súly szerint húsz siklus egy napra; időről-időre egyed azt.
Ez 4: 11 És vizet mérték szerint igyál, a hinnek hatodrészét igyad időről-időre.
Ez 4: 12 És ételedet árpa-lepény formájában egyed, és emberi ganéj tőzegénél süssed azt szemök láttára.
Ez 4: 13 És mondá az Úr: Így eszik az Izráel fiai tisztátalan kenyeröket a pogányok közt, a kik közé őket kiűzöm.
Ez 4: 14 És mondék: Ah, ah, Uram Isten! ímé az én lelkem soha meg nem fertéztetett, és dögöt és vadtól szaggatottat nem ettem ifjúságomtól fogva ez ideig, és számon be nem ment tisztátalan hús.
Ez 4: 15 És mondá nékem: Nézd, marhaganéjt engedek néked emberi tőzeg helyett, hogy annál süsd meg a te kenyeredet.
Ez 4: 16 És mondá nékem: Embernek fia! ímé én eltöröm a kenyérnek botját Jeruzsálemben, és eszik kenyeröket mértékkel és rettegéssel, és vizöket mértékkel és ájulással iszszák.
Ez 4: 17 Azért, hogy kenyér és víz nélkül szűkölködjenek, és elborzadjanak mindnyájan, és megrothadjanak az ő vétkökben.
Ez 5: 1 És te, embernek fia, végy magadnak éles kardot, borbélyok beretvájául vedd azt magadnak, és vond el azt a te fejeden és szakálladon, és végy magadnak mérő serpenyőket, és oszd el [szőrüket.]
Ez 5: 2 Harmadrészét tűzben égesd meg a város közepette, midőn betelnek a megszállásnak napjai; azután vedd a harmadrészét, vagdald apróra a karddal a [város] körül, és harmadrészét szórd oda a szélnek, és én kardot vonszok utánok.
Ez 5: 3 És végy ki innét szám szerint keveset, és kösd be azokat ruhád csücskébe;
Ez 5: 4 És ezekből ismét végy ki, és vesd azokat a tűz közepébe és égesd meg a tűzben; ebből megyen tűz Izráel egész házára.
Ez 5: 5 Így szól az Úr Isten: Ez Jeruzsálem, a pogányok közibe helyheztettem őt, és körülte a tartományokat.
Ez 5: 6 De pártos volt törvényeim iránt, gonoszabbul, mint a pogányok, és rendeléseim iránt inkább, mint a tartományok, a melyek körülte vannak, mert törvényeimet megútálták, és rendeléseimben nem jártak.
Ez 5: 7 Azért így szól az Úr Isten: A miért ti pártosabbak valátok, mint a pogányok, a kik körültetek vannak, rendeléseimben nem jártatok és törvényeimet nem cselekedtétek, sőt csak a pogányok törvényei szerint is, a kik körültetek vannak, nem cselekedtetek:
Ez 5: 8 Ezokért így szól az Úr Isten: Ímé én is ellened leszek, és teszek közötted ítéletet a pogányok szeme láttára;
Ez 5: 9 És cselekszem rajtad azt, mit soha nem cselekedtem és minéműt nem cselekszem többé, - minden te útálatosságidért.
Ez 5: 10 Azért az apák egyék meg fiaikat te közötted, és a fiak egyék meg apáikat, és cselekszem rajtad ítéletet, és szétszórom minden maradékodat a szél minden irányában.
Ez 5: 11 Ezért, élek én! szól az Úr Isten, bizonyára, mivelhogy szenthelyemet megfertéztetted minden undokságaiddal és minden útálatosságaiddal, azért én is elfordítom rólad irgalom nélkül szememet, s én sem könyörülök rajtad.
Ez 5: 12 Harmadrészed döghalállal hal meg és éhség miatt pusztul el közötted, és harmadrészed fegyver miatt hull el körülötted, és harmadrészedet szétszórom a szél minden irányában, és kardot vonszok utánok.
Ez 5: 13 És teljessé lesz haragom s nyugtatom rajtok búsulásomat s vígasztalást veszek; és megértik, hogy én, az Úr szóltam buzgó szerelmemben, mikor betöltöm búsulásomat rajtok.
Ez 5: 14 És teszlek pusztasággá és gyalázattá a pogányok között, a kik körülted vannak, minden melletted elmenő szeme láttára.
Ez 5: 15 És leszel gyalázat és csúfság, példa és eliszonyodás a pogányoknak, a kik körülted vannak, mikor ítéletet tartok fölötted haraggal és búsulással és búsult feddésekkel, én, az Úr mondottam;
Ez 5: 16 Mikor bocsátom az éhség gonosz nyilait rájok, hogy pusztítsanak, a melyeket a ti pusztítástokra fogok bocsátani; és éhséget halmozok fölétek, és eltöröm köztetek a kenyér botját.
Ez 5: 17 És bocsátok reátok éhséget és gonosz vadállatokat, hogy gyermektelenné tegyenek, és döghalál és vérontás megy át rajtad, és fegyvert hozok reád, én, az Úr mondottam.
Ez 6: 1 És lőn az Úrnak szava én hozzám, mondván:
Ez 6: 2 Embernek fia, vesd tekintetedet Izráel hegyeire, és prófétálj ellenök:
Ez 6: 3 És mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Ezt mondja az Úr Isten a hegyeknek és a halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Ímé én fegyvert hozok reátok, és elvesztem a ti magaslataitokat.
Ez 6: 4 És elpusztulnak oltáraitok, és összetörnek naposzlopaitok, és elhullatom sebesültjeiteket bálványaitok előtt.
Ez 6: 5 És vetem az Izráel fiainak holttesteit bálványaik elé, és szétszórom csontjaitokat oltáraitok körül.
Ez 6: 6 Minden lakóhelyeteken a városok elpusztuljanak, és a magaslatok elveszszenek, hogy elpusztuljanak és rommá legyenek oltáraitok, és törjenek össze és legyenek semmivé bálványaitok, és kivágattassanak naposzlopaitok, és eltöröltessenek csinálmányaitok.
Ez 6: 7 És elhulljon a sebesült közöttetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 6: 8 De maradékot hagyok, hogy legyenek közületek, a kik megmenekedtek a fegyvertől a pogányok közt, mikor szétszórattok a tartományokban.
Ez 6: 9 Akkor megemlékeznek én rólam menekültjeitek a pogányok közt, kik közé fogságba vitetének, mert megtörtem parázna szívöket, mely tőlem elszakadt, és bálványaikkal paráználkodó szemeiket, és megundorodnak önmagok előtt a gonoszságokért, melyeket cselekedtek minden útálatosságuk szerint;
Ez 6: 10 És megismerik, hogy én vagyok az Úr: nem hiába mondottam, hogy megcselekszem velök e gonoszt.
Ez 6: 11 Így szólt az Úr Isten: Csapj tenyeredbe, toppants lábaddal és mondd: Jaj az Izráel háza minden gonosz útálatosságáért, mert fegyver, éhség és döghalál miatt hullanak el;
Ez 6: 12 aki messze van, döghalál miatt hal meg, aki közel van, fegyver miatt esik el, és aki megmaradt biztonságban, éhség miatt hal meg; és teljessé teszem búsulásomat rajtok.
Ez 6: 13 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor sebesültjeik ott lesznek bálványaik között az ő oltáraik körül, minden magas halmon, minden hegyeknek tetein, minden zöld fa alatt és minden lombos terpentinfa alatt, a hol csak kedves illatot adának minden bálványaiknak.
Ez 6: 14 Kinyújtom azért kezemet reájok, és teszem a földet kietlen pusztasággá, a pusztától fogva Dibláig minden lakóhelyökön, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr!
Ez 7: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 7: 2 És te, embernek fia, így szól az Úr Isten Izráel földjének: Vége! eljött a vég a föld négy szárnyára!
Ez 7: 3 Immár itt a vég rajtad; s bocsátom haragomat reád, és megítéllek útaid szerint, és vetem reád minden útálatosságodat.
Ez 7: 4 És nem kedvez az én szemem néked, sem meg nem szánlak; hanem a te útaidat vetem reád, és útálatosságaid közötted lesznek és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 7: 5 Így szól az Úr Isten: Ímé veszedelem, egyetlen veszedelem; ímé eljött.
Ez 7: 6 Vég jött, eljött a vég, fölserkent ellened, ímé eljött!
Ez 7: 7 Eljött a végzet reád, földnek lakosa! eljött az idő, közel a nap, rémülés és nem víg éneklés a hegyeken.
Ez 7: 8 Most rövid időn kiöntöm búsulásomat reád, és teljessé teszem haragomat rajtad, és megítéllek útaid szerint, és rád vetem minden útálatosságodat.
Ez 7: 9 És nem kedvez az én szemem, sem meg nem szánlak; útaid szerint fizetek tenéked, és a te útálatosságaid közötted lesznek; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, aki ver.
Ez 7: 10 Ímé a nap, ímé eljött, kisarjadt a végzet, kivirágzott a vessző, kivirult a kevélység.
Ez 7: 11 Az erőszakosság a gonoszság veszszejévé nőtt fel, nincs semmi meg belőlök, sem sokaságukból, sem tömegökből, s nincs egy jaj is miattok!
Ez 7: 12 Eljött az idő, elközelgett a nap; a vevő ne örüljön, az eladó ne szomorkodjék, mert harag [jön] minden sokaságára.
Ez 7: 13 Mert az eladó eladott jószágához nem térhet vissza többé, még ha élve az élők közt [maradna] is, mert a jövendölés az ő egész sokasága ellen vissza nem tér, és vétke miatt senki sem lehet hosszú életű.
Ez 7: 14 Kürtöljetek a kürttel és készítsetek el mindent; ám nincsen, aki harczra menjen, mert haragom minden ő sokasága ellen.
Ez 7: 15 A fegyver kivül, a döghalál és éhség belül; aki a mezőn van, fegyver miatt hal meg, és aki a városban, azt éhség és döghalál emészti meg.
Ez 7: 16 És menekülnek menekültjeik, és lesznek a hegyeken, mint a völgyek galambjai: mindnyájan nyögvén, kiki vétke miatt.
Ez 7: 17 Minden kéz elerőtlenül, és minden térd elolvad, mint a víz.
Ez 7: 18 Felövezkednek zsákkal, és befedi őket rettegés, és minden orczán szégyen, és mindnyájok fején kopaszság.
Ez 7: 19 Ezüstjöket az utczákra vetik, és aranyuk szenny lesz [előttök;] ezüstjök s aranyuk meg nem szabadíthatja őket az Úr búsulásának napján; lelköket azzal jól nem lakatják, s hasokat meg nem tölthetik; mert csábítójok volt az a vétekre.
Ez 7: 20 És a belőle készült drága ékességeket kevélykedésre használják, és útálatosságuk képeit, undokságaikat abból csinálták, azért tettem előttök azt szenynyé;
Ez 7: 21 És adom azt az idegenek kezébe zsákmányul, és a föld hitetleninek prédául, hadd fertéztessék meg.
Ez 7: 22 És elfordítom tőlük arczomat, hadd fertéztessék meg szent helyemet; s betörjenek belé a rontók és megfertéztessék.
Ez 7: 23 Készítsd a lánczot; mert a föld tele van véres ítélettel, és a város tele van erőszakossággal.
Ez 7: 24 És elhozom a pogányok leggonoszabbjait, hadd foglalják el házaikat; s véget vetek a hatalmasok kevélységének, s fertézett lesz templomuk.
Ez 7: 25 Rettegés jött el, s keresnek békét és nincs.
Ez 7: 26 Egy romlás a másikra jő, és egy hír után más támad, s kérnek látást a prófétától, ám törvény nem lesz a papnál, sem tanács a véneknél.
Ez 7: 27 A király szomorkodik, a fejedelem irtózatba öltözik; s a föld népének kezei megdermednek. Útjok szerint cselekszem velök, ítéletök szerint ítélem meg őket, hadd tudják meg, hogy én vagyok az Úr.
Ez 8: 1 És lőn a hatodik esztendőben, a hatodik hónapban, a hónap ötödik napján: én ülök vala házamban, és Júda vénei ülnek vala előttem és esék reám ott az Úr Istennek keze.
Ez 8: 2 És látám, és ímé vala mintegy tűznek formája, derekának alakjától fogva lefelé tűz vala, és derekától fogva fölfelé vala mint a fényesség, mint az izzó ércz.
Ez 8: 3 És kinyújta egy kézformát, és megragada engem fejem üstökénél fogva, és fölemelve vitt engem a lélek a föld és az ég között, és bevive engem Jeruzsálembe isteni látásokban a belső kapu bejáratához, a mely északra néz, a hol vala helye a bosszúság bálványának, a mely bosszúságra ingerel vala;
Ez 8: 4 És ímé ott vala Izráel Istenének dicsősége, a látás szerint, a melyet láttam a völgyben.
Ez 8: 5 És monda nékem: Embernek fia! emeld föl csak szemeidet észak felé. Fölemelém azért szemeimet észak felé: és ímé északra az oltár kapujától áll vala a bosszúság ama bálványa a bejáratnál.
Ez 8: 6 És mondá nékem: Embernek fia! látod-e mit cselekesznek? A nagy útálatosságokat, melyeket Izráel háza itt cselekszik, hogy eltávozzam az én szenthelyemtől. De még egyéb nagy útálatosságokat is fogsz látni.
Ez 8: 7 És vive engem a pitvar bejáratához, és látám, és ímé egy lyuk vala a falban.
Ez 8: 8 És mondá nékem: Embernek fia! ronts csak át a falon! és átronték a falon, és ímé egy ajtó vala [ott].
Ez 8: 9 És mondá nékem: Menj be és lásd meg a gonosz útálatosságokat, a melyeket ezek ott cselekesznek.
Ez 8: 10 Bemenék azért és látám, és ímé az útálatos csúszó-mászó állatoknak és barmoknak mindenféle képei és Izráel házának minden bálványai vannak bevésve a falon köröskörül.
Ez 8: 11 És hetven férfiú Izráel házának vénei közül (ezek közepette Jaazanjáhu, a Sáfán fia) áll vala előttök, mindenik a maga tömjénezőjével kezében, s a füstölőszer felhőjének illata száll vala fel.
Ez 8: 12 És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia, Izráel házának vénei mit cselekesznek a sötétben, kiki az ő képes házában? mert azt mondják: Nem lát minket az Úr, elhagyta az Úr ezt a földet.
Ez 8: 13 És mondá nékem: Még egyéb nagy útálatosságokat is fogsz látni, miket ezek cselekesznek.
Ez 8: 14 És vive engem az Úr háza kapujának bejáratához, a mely északra van, és ímé ott asszonyok ülnek vala, siratván a Tammúzt.
Ez 8: 15 És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? még egyéb, ezeknél nagyobb útálatosságokat is fogsz látni.
Ez 8: 16 És bevive engem az Úr házának belső pitvarába, és ímé az Úr templomának bejáratánál, a tornácz és az oltár között vala mintegy huszonöt férfiú, kik hátokkal az Úr templomára és orczájokkal keletre fordultak, s ezek kelet felé leborulva imádták a napot.
Ez 8: 17 És mondá nékem: Láttad-é, embernek fia? avagy kevés-é Júda házának ily útálatosságokat cselekedni, a milyeneket itt cselekedtek? hogy még a földet is betöltik erőszakossággal, és engem megint haragra ingerelnek, ímé, hogy tartják a venyigét orrukhoz!
Ez 8: 18 Én is búsulásom szerint cselekszem, nem fog kedvezni szemem, sem meg nem szánom őket; s ha kiáltanak füleimbe nagy felszóval, nem hallgatom meg őket.
Ez 9: 1 És kiáltá füleimbe nagy felszóval, mondván: Hozzátok el a városra a meglátogatásokat, kinek-kinek a kezében legyen vesztő eszköze.
Ez 9: 2 És ímé hat férfi jő vala a felső kapu útjáról, a mely északra néz vala, mindeniknek kezében zúzó eszköze, egy férfi pedig köztük gyolcsba vala öltözve, és íróeszköz vala derekán. És bemenének és állának az érczoltár mellé.
Ez 9: 3 És Izráel Istenének dicsősége elvonula a Kérubról, a mely fölött vala, a ház küszöbéhez, és kiálta a gyolcsba öltözött férfiúnak, a kinek derekán íróeszköz vala.
Ez 9: 4 És monda az Úr néki: Menj át a város közepén, Jeruzsálem közepén, és jegyezz egy jegyet a férfiak homlokára, a kik sóhajtanak és nyögnek mindazokért az útálatosságokért, a melyeket cselekedtek annak közepében.
Ez 9: 5 És amazoknak mondá az én hallásomra: Menjetek át a városon ő utána, és vágjátok; ne kedvezzen a ti szemetek, és ne szánakozzatok:
Ez 9: 6 Vénet, ifjat, szűzet, gyermeket és asszonyokat öljetek meg mind egy lábig, de azokhoz a férfiakhoz, a kiken a jegy van, ne közelítsetek, és az én templomomon kezdjétek el. Elkezdék azért a vén férfiakon, a kik a ház előtt valának.
Ez 9: 7 És mondá nékik: Fertőztessétek meg a házat, és töltsétek meg a pitvarokat megölettekkel. Menjetek ki. És kimenének és öldöklének a városban.
Ez 9: 8 És lőn, hogy levágák őket, és én megmaradtam és esém az én orczámra és kiálték és mondék: Ah, ah, Uram Isten, avagy ki akarod-é írtani Izráel egész maradékát, mikor kiöntöd búsulásodat Jeruzsálemre?
Ez 9: 9 És mondá nékem: Izráel és Júda házának vétke felette nagy, mivelhogy tele a föld vérontással, és a város tele van igazságtalansággal, mert azt mondották: Elhagyta az Úr ezt a földet, és az Úr nem lát.
Ez 9: 10 Azért én is (nem kedvez szemem, sem meg nem szánom őket) útjokat fejökhöz verem!
Ez 9: 11 És ímé a gyolcsba öltözött férfi, kinek íróeszköz vala derekán, választ hozott, mondván: Úgy cselekedtem, a mint parancsolád.
Ez 10: 1 És látám, és ímé a mennyezeten, a mely a Kérubok feje fölött vala, látszék felettök, mint valami zafirkő, olyan, mint egy királyi széknek formája.
Ez 10: 2 És szóla a gyolcsba öltözött férfiúnak, és mondá: Menj be a forgókerekek közé a Kérubok alá, és töltsd meg tenyereidet égő üszöggel onnét a Kérubok közül, és szórd a városra. És beméne szemem láttára.
Ez 10: 3 A Kérubok pedig állanak a háztól jobbra, mikor a férfi beméne, és a felhő betölté a belső pitvart.
Ez 10: 4 És eltávozék az Úr dicsősége a Kérubról, a ház küszöbére, és megtelék a ház a felhővel, és a pitvar betelék az Úr dicsőségének fényességével.
Ez 10: 5 És a Kérubok szárnyainak csattogása meghallaték a külső pitvarig, mint az erős Isten hangja, mikor beszél.
Ez 10: 6 És lőn, mikor parancsolt ama gyolcsba öltözött férfinak, mondván: Végy tüzet a forgókerekek közül, a Kérubok közül, az beméne, és álla a kerék mellé.
Ez 10: 7 És kinyújtá egy Kérub a kezét a Kérubok közül a tűzhöz, mely vala a Kérubok között, és vőn és tevé a gyolcsba öltözöttnek markába, ki elvevé és kiméne.
Ez 10: 8 És látszék a Kérubokon emberi kéznek formája szárnyaik alatt.
Ez 10: 9 És látám, és ímé, négy kerék vala a Kérubok mellett, egyik kerék vala az egyik Kérub mellett és a másik kerék a másik Kérub mellett, és olyanok valának a kerekek, mintha tarsiskőből volnának.
Ez 10: 10 És mintha volna mind a négyöknek ugyanazon egy formája, mintha egyik kerék a másik kerék közepében volna.
Ez 10: 11 Jártokban mind a négy oldaluk felé mennek vala, meg nem fordulnak vala jártokban, hanem arra, a merre a fő fordult, mennek vala utána, meg nem fordulnak vala mentökben.
Ez 10: 12 És egész testök és hátok és kezeik és szárnyaik és a kerekek rakva valának szemekkel köröskörül mind a négy kerekükön.
Ez 10: 13 [Hallám, hogy] a kerekeket forgókerekeknek nevezték fülem hallatára.
Ez 10: 14 És négy orczája vala mindeniknek, az első orcza vala Kérub- orcza, és a második orcza ember-orcza, a harmadik oroszlán-orcza és a negyedik sas-orcza.
Ez 10: 15 És fölemelkedének a Kérubok. Ez ama lelkes állat, a melyet láttam a Kébár folyó mellett.
Ez 10: 16 És mikor járnak vala a Kérubok, járnak vala a kerekek is mellettök, mikor pedig felemelék a Kérubok szárnyaikat, hogy fölemelkedjenek a földről, nem fordulának el a kerekek sem az ő oldaluktól.
Ez 10: 17 Ha azok állanak vala, ezek is állának, és ha azok felemelkednek vala, fölemelkedének ezek is velök, mert a lelkes állat lelke vala bennök.
Ez 10: 18 És elvonula az Úrnak dicsősége a ház küszöbétől, és álla a Kérubok fölé.
Ez 10: 19 És fölemelék a Kérubok szárnyaikat, és fölemelkedének a földről szemem láttára kimentökben és a kerekek is mellettök; és megállának az Úr háza keleti kapujának bejáratánál, és Izráel Istenének dicsősége vala felül ő rajtok.
Ez 10: 20 Ez ama lelkes állat, a melyet láttam az Izráel Istene alatt a Kébár folyó mellett, és megismerém, hogy Kérubok valának.
Ez 10: 21 Négy orczája vala mindeniknek és négy szárnya mindeniknek és emberi kezek formája vala szárnyaik alatt.
Ez 10: 22 És orczáik formája: ugyanazok az orczák valának, a melyeket a Kébár folyó mellett láttam, [tudniillik] formájokat és őket magokat. Mindenik a maga orczája felé megy vala.
Ez 11: 1 És fölemelt engem a lélek, és bevive az Úr házának keleti kapujához, a mely néz keletnek, és ímé, a kapu bejáratánál huszonöt férfi vala, kik között látám Jaazanját, Azzur fiát, és Pelatjáhut, Benájáhu fiát, a nép fejedelmeit.
Ez 11: 2 És mondá nékem: Embernek fia! ezek a férfiak, a kik gonoszt eszelnek ki és rossz tanácsot adnak ebben a városban,
Ez 11: 3 Mondván: Nem egyhamar fogunk házakat építeni; ez [a város] a fazék, mi pedig a hús.
Ez 11: 4 Azért prófétálj ellenök; prófétálj, embernek fia!
Ez 11: 5 És esék reám az Úr lelke, és mondá nékem: Mondjad, így szól az Úr: Így szólottatok, Izráel háza! és a mi lelketekben készül, én tudom.
Ez 11: 6 Sokakat öltetek meg ebben a városban, és utczáit megtöltöttétek megölettekkel.
Ez 11: 7 Ezért, így szól az Úr Isten: Megöletteitek, kiket a város közepére vetettetek, ezek a hús, a város pedig a fazék, és titeket kivisznek belőle.
Ez 11: 8 Fegyvertől féltetek, fegyvert hozok reátok, azt mondja az Úr Isten.
Ez 11: 9 És kiviszlek titeket belőle, és adlak titeket idegenek kezébe, és tartok ítéletet fölöttetek.
Ez 11: 10 Fegyver miatt hulljatok el, Izráel határán ítéllek meg titeket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 11: 11 E [város] ne legyen fazekatok, hogy ti benne hús legyetek, Izráel határán ítéllek el titeket.
Ez 11: 12 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mert az én végzéseimben nem jártatok, és rendeléseimet nem cselekedtétek, hanem a pogányok módja szerint cselekedtetek, a kik körültetek vannak.
Ez 11: 13 És lőn, mikor prófétáltam, Pelatjáhu, Benájáhu fia meghala, én pedig orczámra esém és kiálték nagy felszóval, és mondék: Ah, ah, Uram Isten, te véget vetsz Izráel maradékának!
Ez 11: 14 És lőn az Úrnak szava én hozzám, mondván:
Ez 11: 15 Embernek fia! a te atyádfiai, atyádfiai, a te rokonaid és Izráel egész háza együtt azok, a kikről Jeruzsálem lakói ezt mondják: távozzatok el az Úrtól, nékünk adatott ez a föld örökségül.
Ez 11: 16 Ezokáért mondjad: így szól az Úr Isten: Mivelhogy távol vetettem őket a pogányok közé, és szétszórtam őket a tartományokba, tehát én leszek nékik templomul rövid időre a tartományokban, a melyekbe mentek.
Ez 11: 17 Ennekokáért mondjad: Így szól az Úr Isten: Egybegyűjtelek titeket a népek közül és együvé hozlak titeket a tartományokból, a melyekben szétszórattatok, és adom néktek Izráel földjét.
Ez 11: 18 És bemennek oda és eltávolítják minden ő fertelmességeit és minden útálatosságait ő belőle.
Ez 11: 19 És adok nékik egy szívet, és új lelket adok belétek, és eltávolítom a kőszívet az ő testökből, és adok nékik hússzívet;
Ez 11: 20 Hogy az én végzéseimben járjanak és rendeléseimet megőrizzék és cselekedjék azokat, és legyenek nékem népem és én leszek nékik Istenök.
Ez 11: 21 De a kiknek szívök az ő fertelmességeik és útálatosságaik szíve szerint jár, azoknak útját fejökhöz verem, mondja az Úr Isten.
Ez 11: 22 És fölemelék a Kérubok szárnyaikat s a kerekek mellettök, és Izráel Istenének dicsősége rajtok felül vala.
Ez 11: 23 És felszálla az Úrnak dicsősége a város közepéből, és álla a hegyre, mely a várostól keletre van.
Ez 11: 24 A lélek pedig felvőn engem, és vive Káldeába a foglyokhoz látásban az Isten lelke által, és felszálla előlem a látás, a melyet láttam.
Ez 11: 25 És elbeszélém a foglyoknak az Úrnak minden beszédét, a melyet nékem megjelentetett.
Ez 12: 1 És lőn az Úrnak szava énhozzám, mondván:
Ez 12: 2 Embernek fia! pártos ház közepette lakol, kiknek szemeik vannak a látásra, de nem látnak, füleik vannak a hallásra, de nem hallanak, mert ők pártos ház.
Ez 12: 3 És te, embernek fia, készíts magadnak vándorútra való eszközöket, és vándorolj ki nappal szemeik előtt, és vándorolj ki helyedről más helyre szemök láttára; talán meglátják! mert ők pártos ház.
Ez 12: 4 És vidd ki eszközeidet, úgy, mint vándorútra való eszközöket, nappal szemök láttára, te pedig menj ki estve szemök láttára, úgy a hogy a vándorok szoktak.
Ez 12: 5 Szemök láttára lyukaszd át a falat, és azon át vidd ki.
Ez 12: 6 Szemök láttára emeld válladra, a sötétben vidd ki, orczádat fedd be, hogy ne lásd a földet, mert csodajelül rendeltelek az Izráel házának.
Ez 12: 7 Úgy cselekedtem azért, a mint parancsolva vala nékem; eszközeimet kihordám nappal, mint vándorútra való eszközöket, és este átlyukasztám a falat kezemmel; a sötétben kivivém, vállamra emelém szemök láttára.
Ez 12: 8 És lőn az Úr beszéde én hozzám reggel, mondván:
Ez 12: 9 Embernek fia! Nem mondta-é néked Izráel háza, ez a pártos ház: mit cselekszel?
Ez 12: 10 Mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: a fejedelemnek szól ez a próféczia, ki Jeruzsálemben van, és Izráel egész házának, a mely ott lakozik.
Ez 12: 11 Mondjad: Én csodajeletek vagyok; a mint én cselekedtem, úgy történik velök: fogságba, rabságra mennek.
Ez 12: 12 És a fejedelem, ki közöttök van, vállát megrakván a sötétben, kimegyen; a falat átlyukasztják, hogy így vigyék ki őt, orczáit befedi, hogy ne lássa szemeivel [épen] ő a földet.
Ez 12: 13 És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem őt Bábelbe a Káldeusok földére, de azt nem fogja látni, és ott fog meghalni.
Ez 12: 14 És mindeneket, kik körülte vannak az ő segítségére, és minden seregeit szélnek szórom mindenfelé, és kardot vonok utánok.
Ez 12: 15 És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eloszlatom őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba.
Ez 12: 16 De meghagyok közülök kevés férfiakat a fegyvertől, éhségtől s döghaláltól, hogy elbeszéljék minden útálatosságukat a pogányok közt, a kik közé mennek, s hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 12: 17 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 12: 18 Embernek fia! kenyeredet rettegéssel egyed, és vizedet reszketéssel és félelemmel igyad.
Ez 12: 19 És szólj a föld népének: Ezt mondja az Úr Isten Jeruzsálem lakóiról, Izráel földjéről: kenyeröket félelemmel eszik és vizöket ájulással iszszák, hogy pusztaságra [vetkőzzék] földje bőségéből minden lakói álnoksága miatt.
Ez 12: 20 És a lakott városok elpusztulnak s a föld pusztaság lesz és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 12: 21 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 12: 22 Embernek fia! micsoda közmondástok van néktek Izráel földjén? hogy azt mondják: a napok csak haladnak, ám semmivé lesz minden látás.
Ez 12: 23 Ezokért mondd nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Megszüntetem e közmondást és nem mondogatják azt többé Izráelben, sőt inkább mondd nékik: elközelgettek a napok, és minden látás teljesül.
Ez 12: 24 Mert nem lesz többé semmi hiábavaló látás és hizelgő jövendölgetés Izráel házának közepette.
Ez 12: 25 Mert én szólok, az Úr; s a mely szót szólok, meglészen, nem halad tovább. Mert a ti napjaitokban, pártos ház, szólok egy szót és megcselekszem, ezt mondja az Úr Isten!
Ez 12: 26 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 12: 27 Embernek fia! ímé, Izráel háza ezt mondja: A látás, melyet ez lát, sok napra való, és messze időkre prófétál ő.
Ez 12: 28 Ezokért mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nem halad tovább semmi én beszédem; a mit szólok, az a szó meglészen, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 13: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 13: 2 Embernek fia! prófétálj Izráel prófétái ellen, a kik prófétálnak, és mondjad azoknak, a kik önnön szívökből próféták: Halljátok meg az Úr beszédét!
Ez 13: 3 Így szól az Úr Isten: Jaj a bolond prófétáknak, a kik az önnön lelkök után mennek, mert semmit sem láttak.
Ez 13: 4 Mint rókák a romok közt, olyanokká lettek prófétáid, oh Izráel!
Ez 13: 5 Nem hágtatok fel a törésekhez, nem falaztatok falat Izráel háza körül, hogy megállhassatok a harczban az Úrnak napján.
Ez 13: 6 Hívságot láttak s hazug jövendölgetést, kik ezt mondják: Monda az Úr! holott az Úr nem bocsátotta őket, és még várják, hogy betelik beszédök.
Ez 13: 7 Avagy nem hiábavaló látást láttatok-é, és nem hazug jövendölgetést szóltatok-é? midőn ezt mondjátok vala: Monda az Úr! holott én nem szólottam!
Ez 13: 8 Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy hívságot szólottatok és hazugságot láttatok, azért ímé én ellenetek leszek, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 13: 9 És lészen kezem a próféták ellen, kik hívságot látnak és hazugságot jövendölgetnek; az én népem gyülekezetében nem lesznek, Izráel házának könyvébe nem irattatnak, és Izráel földjére be nem mennek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.
Ez 13: 10 Azért, mert eláltatták az én népemet, mondván: béke! holott nincsen béke; és ha a [nép] falat épít, ímé ők bemázolják azt mázzal.
Ez 13: 11 Mondjad a mázzal mázolóknak, hogy leomlik; ömlő záporeső lészen, és ti jégeső kövei hulljatok, szélvihar hasítsd!
Ez 13: 12 És ímé leomlik a fal. Avagy nem mondják-é majd néktek: hol a mázolás, a melylyel mázolátok?
Ez 13: 13 Ezokáért így szól az Úr Isten: És meghasogatom szélviharral búsulásomban, és ömlő zápor lészen haragomban, és lésznek jégeső kövei búsulásomban annak elrontására.
Ez 13: 14 És ledöntöm a falat, melyet mázzal mázoltatok és levetem a földre, és meztelen lesz fundamentoma; és leomlik, és ti veszszetek el közepette, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Úr.
Ez 13: 15 És teljessé teszem búsulásomat a falon és azokon, a kik mázolák azt mázzal, és mondom néktek: nincs a fal és nincsenek, a kik azt mázolák,
Ez 13: 16 [Tudniillik] Izráel prófétái, kik prófétálnak Jeruzsálemnek és látnak néki békességnek látását, holott nincsen békesség, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 13: 17 És te, embernek fia, fordítsd orczádat néped leányaira, a kik önnön szívükből prófétálnak, és prófétálj ellenök.
Ez 13: 18 És mondjad: Így szól az Úr Isten: Jaj azoknak, a kik kötéseket varrogatnak minden kézcsuklóra, és takarókat készítenek akármilyen termetűek fejére, hogy lelkeket vadászszanak! Némely lelkeket elvadásztok népemtől, másokat elevenen megtartotok a magatok hasznára.
Ez 13: 19 És megszentségtelenítetek engem népem előtt néhány marok árpáért és falat kenyérért, hogy lelkeket öljetek, melyeknek nem kellene meghalniok, és hogy lelkeket elevenen megtartsatok, melyeknek nem kellene élniök, hazudozván népemnek, a mely hazugságra hallgat.
Ez 13: 20 Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én kötéseitek ellen leszek, a melyekkel ti a lelkeket vadászszátok, mint madarakat; és leszaggatom azokat karjaitokról, s a lelkeket, melyeket ti vadásztok, szabadon bocsátom, mint madarakat.
Ez 13: 21 És elszaggatom takaróitokat, és megszabadítom népemet kezetekből, és nem lesznek többé zsákmány a ti kezetekben, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 13: 22 Mivelhogy megszomorítjátok az igaznak szívét hazugsággal, holott én őt bántani nem akartam, s megerősítitek a hitetlen kezeit, hogy meg ne térjen gonosz útjáról, hogy őt életben megtartsam.
Ez 13: 23 Ezokáért hívságot nem láttok és jövendőt nem jövendölgettek többé, s megszabadítom népemet a ti kezetekből, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 14: 1 És jövének hozzám férfiak Izráel vénei közül, és leülének én előttem.
Ez 14: 2 És lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
Ez 14: 3 Embernek fia! Ezek a férfiak fölvették bálványaikat szívökbe, és vétkeik botránkozását orczáik elé állították. Vajjon engedjem-é, hogy megkérdezzenek engem?
Ez 14: 4 Ezokáért szólj velök, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Valaki az Izráel házából bálványait szívébe fölveszi, és vétkének botránkozását teszi orczái elé, és megy a prófétához: én, az Úr felelek meg annak énmagam által bálványainak sokasága miatt;
Ez 14: 5 Hogy megragadjam Izráel házát az ő szívökben, a kik elfordultak tőlem bálványaik miatt mindnyájan.
Ez 14: 6 Ezokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Térjetek meg, és forduljatok el bálványaitoktól és minden útálatosságtoktól fordítsátok el orczátokat.
Ez 14: 7 Mert valaki az Izráel házából és a jövevények közül, a kik Izráelben laknak, elhajlik tőlem, és az ő bálványait veszi föl szívébe, és vétkének botránkozását teszi orczája elé, és megyen a prófétához, hogy ez tanácsot kérjen ő néki én tőlem: én, az Úr felelek meg annak énmagam által;
Ez 14: 8 És ellene fordítom orczámat annak a férfiúnak, és vetem őt jegyül és közbeszédül, és kiirtom népem közül, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!
Ez 14: 9 Ha pedig a próféta megtéveszteni engedi magát, hogy kijelentést adjon: én, az Úr tévesztettem meg azt a prófétát; és kinyújtom kezemet ellene, és kivesztem őt az én népem, Izráel közül.
Ez 14: 10 És viselik vétköket; a milyen a kérdező vétke, olyan legyen a próféta vétke is.
Ez 14: 11 Azért, hogy el ne tévelyedjék többé Izráel háza én tőlem, és többé meg ne fertéztessék magokat minden ő elszakadásukkal, hanem legyenek az én népem és én legyek Istenök, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 14: 12 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 14: 13 Embernek fia! ha valamely ország vétkeznék ellenem, elpártolván tőlem, és én kinyújtván kezemet ellene, eltörném néki a kenyérnek botját, és bocsátanék reá éhséget, és kiirtanék belőle embert és barmot;
Ez 14: 14 És ha volna ez a három férfiú benne: Noé, Dániel és Jób: akkor ők az ő igazságukkal a magok lelkét megszabadítanák, azt mondja az Úr Isten.
Ez 14: 15 Ha gonosz vadállatokat bocsátanék át az országon, hogy azt gyermektelenné tegyék, és az pusztává lenne, a melyen senki át nem menne a vadállatok miatt:
Ez 14: 16 Benne ama három férfiú (élek én, az Úr Isten mondja) sem fiakat, sem leányokat meg nem szabadítana, csak magokat szabadítanák meg, az ország pedig pusztává lenne.
Ez 14: 17 Avagy ha fegyvert hoznék amaz országra, és mondanám: fegyver, menj át ez országon! és kiirtanék belőle embert és barmot,
Ez 14: 18 És ama három férfiú benne volna, élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítana meg sem fiakat, sem leányokat, hanem csak magokat szabadítanák meg.
Ez 14: 19 Avagy ha döghalált bocsátanék arra az országra, és kiönteném búsulásomat reá vérben, hogy kiirtsak belőle embert és barmot,
Ez 14: 20 S Noé, Dániel és Jób benne volna: élek én, az Úr Isten mondja, nem szabadítanának meg sem fiat, sem leányt; ők igazságukkal csak a magok lelkét szabadítanák meg.
Ez 14: 21 Mert így szól az Úr Isten: Mennyivel inkább, ha e négy nehéz ítéletemet: a fegyvert, éhséget, vadállatot és döghalált bocsátom Jeruzsálemre, hogy kiirtsak belőle embert és barmot!
Ez 14: 22 Ímé, megmaradnak benne némely menekültek, a kiket kivezetnek, fiak és leányok; ímé ők kimennek hozzátok, hogy lássátok útjokat és cselekedeteiket, és vígasztalást vegyetek a veszedelemből, melyet Jeruzsálemre hoztam, mindarra nézve, a mit hoztam reá.
Ez 14: 23 És megvígasztalnak titeket, ha látjátok útjokat és cselekedeteiket megismeritek, hogy nem hiába cselekedtem mindazt, a mit cselekedtem vele, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 15: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 15: 2 Embernek fia! mire való a szőlőtőke fája egyéb fa között, a venyige, mely az erdő fái között van?
Ez 15: 3 Avagy vesznek-é abból fát, hogy valami eszközt csináljanak belőle? avagy vesznek-é belőle szeget, hogy mindenféle edényt akaszszanak reá?
Ez 15: 4 Ímé a tűznek adatott, hogy megemészsze; két végét megemésztette már a tűz, és közepe megpörkölődött, vajjon való-é valami eszközre?
Ez 15: 5 Ímé, míg ép vala, semmi eszközre nem vala jó; menynyivel kevésbbé csinálhatnak belőle valamit most, mikor a tűz megemésztette és megpörkölődött!
Ez 15: 6 Azért így szól az Úr Isten: A mint a szőlőtőke fáját az erdő fái közül a tűznek adtam megemésztésre, úgy adtam oda Jeruzsálem lakóit;
Ez 15: 7 És ellenök fordítom arczomat. A tűzből jöttek ki és a tűz emészsze meg őket, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor arczomat ellenök fordítom.
Ez 15: 8 És teszem a földet pusztasággá, mivelhogy elpártoltak tőlem, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 16: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 16: 2 Embernek fia! add tudtára Jeruzsálemnek az ő útálatosságait,
Ez 16: 3 És mondjad: Így szól az Úr Isten Jeruzsálemnek: A te származásod és születésed Kanaán földjéről való; atyád az Emoreus és anyád Hitteus asszony.
Ez 16: 4 Születésed pedig ilyen volt: a mely napon születtél, el nem metszették a köldöködet, és vízzel meg nem mostak, hogy tiszta lennél, sóval sem töröltek meg, sem be nem póláltak.
Ez 16: 5 Szem meg nem szánt téged, hogy ezekből valamit veled cselekedett volna, könyörülvén rajtad; hanem kivetettek a nyilt mezőre, mert útáltak, a mely napon születtél.
Ez 16: 6 Ekkor elmenék melletted és látálak véredben eltapodva, és mondék néked: A te véredben élj! mondék ismét néked: A te véredben élj!
Ez 16: 7 Sok ezerekre szaporítottalak, mint a mezei füvet, és megszaporodál és fölnevekedél és jutál nagy szépségre; emlőid duzzadának s szőröd kinőtt vala, de te mezítelen és befedezetlen valál.
Ez 16: 8 Ekkor elmenék melletted, és látálak, és ímé a te korod a szerelem kora vala, és kiterjesztém fölötted szárnyamat s befödözém mezítelenségedet, és megesküvém néked s frigyre léptem veled; azt mondja az Úr Isten, és lől az enyém.
Ez 16: 9 És megmosálak vízzel és elmosám rólad véredet, és megkenélek olajjal.
Ez 16: 10 És felöltöztetélek hímes ruhába, és felsaruztalak borjúfóka bőrrel, s övezélek fehér gyolcscsal s befedélek selyemmel.
Ez 16: 11 És felékesítélek ékeségekkel, s adtam karpereczeket kezeidre és lánczot nyakadra.
Ez 16: 12 És adtam orrpereczet orrodra és függőket füleidre és ékes koronát fejedre.
Ez 16: 13 És felékesítéd magadat aranynyal és ezüsttel, és öltözeted vala fehér gyolcs és selyem és hímes ruha; lánglisztet, mézet és olajat ettél, és megszépülél felette igen, s királyságra jutál.
Ez 16: 14 És kiméne híred a pogányok közé a te szépségedért; mert tökéletes vala az ékességeim által, a melyeket reád tettem, azt mondja az Úr Isten.
Ez 16: 15 De elbízád magadat szépségedben és paráznává lőn híred szerint, elárasztál paráznaságaiddal minden melletted elmenőt: legyen kedve szerint!
Ez 16: 16 És vevél a te ruháidból s csinálál magadnak magaslatokat különböző szinnel borítva, s paráználkodál azokon; ilyen még nem volt és nem is lesz.
Ez 16: 17 És vevéd a te ékességidet az én aranyomból és ezüstömből, melyeket néked adtam, és csináltál magadnak férfiú képeket, és azokkal paráználkodál.
Ez 16: 18 És vevéd hímes ruháidat és befedezéd azokat, és olajomat és füstölőszeremet vetéd eléjök.
Ez 16: 19 És az én eledelemet, melyet néked adtam, - lángliszttel és olajjal és mézzel etettelek vala, - ő eléjök rakád kedves illatul; így lőn, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 16: 20 És vevéd a te fiaidat és leányaidat, kiket nékem szültél vala, és megáldozád őket azoknak eledelül. Avagy nem volt-é már elég paráznaságodból,
Ez 16: 21 Hogy megölted fiaimat is, és oda adád őket, midőn [tűzben] nékik áldozád?
Ez 16: 22 És minden útálatosságaidban és paráznaságaidban meg nem emlékeztél a te ifjúságod napjairól mikor mezítelen és befedezetlen valál, véredben eltapodva voltál.
Ez 16: 23 És lőn minden gonoszságod után, (Jaj, jaj néked! azt mondja az Úr Isten,)
Ez 16: 24 Építél magadnak tetőt, és csináltál magaslatot minden utczán.
Ez 16: 25 És minden keresztútnál megépítéd magaslatodat, s útálatossá tevéd szépségedet, és kétfelé vetéd lábaidat minden melletted elmenőnek, és sokasítád paráznaságodat.
Ez 16: 26 És paráználkodál Égyiptom fiaival, szomszédiddal, a nagytestűekkel, és sokasítád paráznaságodat, hogy engem ingerelj.
Ez 16: 27 És ímé kinyújtottam kezemet ellened, s megkisebbítém rendelt részedet, és adálak téged a te gyűlölőidnek, a Filiszteusok leányainak csúfolásukra, a kik átallák fajtalan útadat.
Ez 16: 28 S Assiria fiaival is paráználkodál, mert meg nem elégedél; paráználkodál velök, és még sem elégedél meg.
Ez 16: 29 És sokasítád paráznaságodat a kalmárok földje, Káldea felé, de még ezzel sem elégedél meg.
Ez 16: 30 Mily gyenge a szíved, azt mondja az Úr Isten, hogy mindezeket cselekedted, egy rakonczátlan rima cselekedeteit!
Ez 16: 31 Hogy állítál magadnak fedelet minden keresztúton, és magaslatokat csinálál minden utczán, de nem voltál olyan, mint a rima, kicsibe véve a bért.
Ez 16: 32 Te házasságtörő asszony! férje helyett idegeneket fogad el!
Ez 16: 33 Minden rimának bért adnak, te pedig magad adtad ajándékidat minden szeretődnek, így megvásárlád őket, hogy bemenjenek hozzád mindenfelől paráznaságidért.
Ez 16: 34 És lőn különbség közted és más asszonyok közt paráznaságaidban; mert utánad nem jártak a paráznák; te adál bért nékik és bért ők nem adának néked, így lőn különbséged.
Ez 16: 35 Azért te rima, halld meg az Úr beszédét!
Ez 16: 36 Így szól az Úr Isten: A miatt, hogy eláradt gyalázatod és föl van takarva mezítelenséged a te szeretőiddel való paráznaságaidban; és minden útálatos bálványaid miatt és fiaid vére miatt, kiket azoknak adtál:
Ez 16: 37 Ezokáért ímé egybegyűjtöm minden szeretődet, kiknek kedves valál, és mindazokat, a kiket szerettél, együtt azokkal, a kiket gyűlöltél, és egybegyűjtöm őket ellened mindenfelől, és föltakarom mezítelenségedet előttök, hogy lássák minden te mezítelenségedet.
Ez 16: 38 És megítéllek téged a házasságtörő és vért ontó asszonyok ítéletével, és véredet kiontatom búsulásomban és féltő szerelmemben.
Ez 16: 39 És adlak téged kezökbe, és leszakítják tetődet és lerontják magaslataidat és lehúzzák rólad ruháidat és elveszik ékességeidet, és hagynak mezítelenül s ruhátalanul.
Ez 16: 40 És összehoznak gyűlést ellened, és megköveznek és összevagdalnak fegyvereikkel.
Ez 16: 41 És megégetik házaidat tűzzel, és ítéletet cselekesznek rajtad sok asszony szeme láttára, és megszüntetem paráznaságodat, és bért sem adsz többé.
Ez 16: 42 És megnyugotom búsulásomat rajtad, hogy eltávozzék féltő szerelmem te tőled, s megnyugoszom és többé nem haragszom.
Ez 16: 43 Mivelhogy meg nem emlékeztél ifjúságod napjairól, és ingerlettél engem mindezekkel, azért ímé én is fejedhez verem útadat, ezt mondja az Úr Isten, és többé nem cselekszed a fajtalanságot minden útálatosságod mellett.
Ez 16: 44 Ímé, valaki közmondással él, rólad veszi azt, mondván: A minémű az anya, olyan a leánya is.
Ez 16: 45 Anyád leánya vagy te, aki megútálta férjét s fiait, és öcséidnek nénje vagy, a kik megútálták férjeiket és fiaikat; anyátok Hitteus asszony és atyátok Emoreus.
Ez 16: 46 És a te nénéd Samaria vala, ő és leányai, ki balkezed felől lakik vala; és öcséd, aki jobbkezed felől lakik vala, Sodoma és leányai.
Ez 16: 47 És nem az ő útaikon jártál, és nem az ő útálatosságaik szerint cselekedtél, de csak kevés ideig; de aztán gonoszabb valál azoknál minden útadban.
Ez 16: 48 Élek én! azt mondja az Úr Isten, így nem cselekedett Sodoma, a te öcséd, ő és leányai, a mint cselekedtél te és a te leányaid.
Ez 16: 49 Ímé, ez volt a vétke Sodomának, a te öcsédnek: kevélység, eledel bősége és gondtalan békesség volt nála és leányainál, de a szűkölködőnek és szegénynek kezét nem fogta meg.
Ez 16: 50 És felfuvalkodának s cselekedének útálatosságot előttem, és elveszítém őket, mikor [ezt] megláttam.
Ez 16: 51 És Samaria félannyit sem vétkezett, mint te, mert többek a te útálatosságaid, mint az övék; és így nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád minden útálatosságiddal, a melyeket cselekvél.
Ez 16: 52 Te is azért viseld gyalázatodat, a melyre pedig nénédet ítélted; a te bűneid miatt, melyekben nálok útálatosabban cselekvél, igazabbak ők nálad. Szégyenülj meg hát te is s viseld gyalázatodat, hogy nőtestvéreidet nálad igazabbaknak bizonyítád.
Ez 16: 53 És visszahozom foglyaikat, Sodomának s leányainak foglyait és Samariának s leányainak foglyait; s visszahozom a te foglyaidat is amazok közepette;
Ez 16: 54 Azért, hogy viseljed gyalázatodat és megszégyenülj mindazokért, miket cselekedtél, mikor azoknak vígasztalásukra leszel.
Ez 16: 55 És nőtestvéreid, Sodoma és leányai visszatérnek előbbi állapotjokba, és Samaria s leányai visszatérnek előbbi állapotjokba, és te is és leányaid visszatértek előbbi állapototokba.
Ez 16: 56 És nem vala-é öcséd, Sodoma, szóbeszéd a te szádban kevélykedésed napján,
Ez 16: 57 Minekelőtte kitudódott volna gonoszságod; a miképen te most gyalázatuk vagy Siria leányainak s minden körülötted valóknak, a Filiszteusok leányainak, kik útálnak téged köröskörül?
Ez 16: 58 Fajtalanságodat és útálatosságaidat magad viseled, azt mondja az Úr.
Ez 16: 59 Mert ezt mondja az Úr Isten: És ha úgy cselekedtem veled, mint te cselekedtél, midőn megvetetted az esküt, hogy megtörd a frigyet:
Ez 16: 60 Én megemlékezem frigyemről, a melyet veled ifjúságod napjaiban [kötöttem,] és örök frigyet vetek veled.
Ez 16: 61 És te megemlékezel útaidról és megszégyenled magadat, mikor hozzád veszed nőtestvéreidet, a kik nagyobbak nálad, együtt azokkal, a kik kisebbek, s adom őket néked leányaidul, de nem a te frigyedből.
Ez 16: 62 És én megerősítem frigyemet veled, s megismered, hogy én vagyok az Úr.
Ez 16: 63 Hogy megemlékezzél és pirulj, és meg ne nyissad többé szádat szégyenletedben, mikor megkegyelmezek néked mindenekben, valamit cselekedtél, azt mondja az Úr Isten.
Ez 17: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 17: 2 Embernek fia, adj találós mesét, és mondj példabeszédet Izráel házának.
Ez 17: 3 És mondjad: Így szól az Úr Isten: A nagyszárnyú nagy saskeselyű, melynek hosszú csapótollai valának, s mely rakva vala különféle színű tollakkal, jöve a Libanonra, és elfoglalá a czédrusfa tetejét.
Ez 17: 4 Gyönge ágainak hegyét letépte, és vivé azt a kalmárok földére, az árusok városában tevé le.
Ez 17: 5 És vőn annak a földnek magvából, és elveté azt termékeny mezőbe; sok vizek mellé vivé; mint fűzfát ülteté el.
Ez 17: 6 És felsarjadt, és lőn elterülő, alacsony szőlőtővé, hogy vesszőit amahhoz fordítsa s gyökerei amaz alatt legyenek, és szőlőtővé lőn, és vesszőket terme, s ágacskákat bocsáta ki.
Ez 17: 7 És vala más nagy szárnyú, soktollú nagy saskeselyű, és ímé, ez a szőlőtő feléje terjeszté gyökereit s vesszeit hozzá nyújtá ültetésének ágyaiból, hogy öntözze őt;
Ez 17: 8 Pedig jó földbe, sok víz mellé ültették vala el, hogy ágakat hajtson és gyümölcsöt teremjen, hogy legyen jeles szőlőtő.
Ez 17: 9 Mondjad: Így szól az Úr Isten: Vajjon jó szerencsés lesz-é? Vajjon gyökereit nem szaggatja-é ki, és gyümölcsét nem vágja-é le, hogy elszáradjon, hajtásának minden ága elszáradjon, és pedig nem erős karral és sok néppel [támad reá,] hogy kitépje azt gyökerestől.
Ez 17: 10 És ímé elplántáltatott, jó szerencsés lesz-é? Avagy ha a napkeleti szél illeti őt, nem szárad-é el teljesen, ültetésének ágyában nem szárad-é el?
Ez 17: 11 És lőn az Úr szava hozzám, mondván:
Ez 17: 12 No, mondjad a pártos háznak: Avagy nem értettétek-é mi ez? Mondjad: Ímé, eljött a babiloni király Jeruzsálembe, és fogá királyát és fejedelmeit és elvivé őket magához Babilonba.
Ez 17: 13 És vőn a királyi magból, s frigyet szerze vele, s megesketé őt, de a földnek erőseit elvivé,
Ez 17: 14 Hogy alacsony királyság legyen, hogy fel ne emelkedjék, hanem frigyét megőrizze, hogy ez megálljon.
Ez 17: 15 De pártot üte ellene, bocsátván követeit Égyiptomba, hogy adjon néki lovakat és sok népet. Vajjon jó szerencsés lesz-é? Vajjon megszabadítja-é magát, aki ezeket cselekszi? aki megszegte a szövetséget, megszabadul-é?
Ez 17: 16 Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy annak a királynak lakóhelyén, aki őt királylyá tette, a kinek tett esküjét megvetette, s a kivel tett frigyét megszegte, [ott] nála, Babilonban hal meg.
Ez 17: 17 És a Faraó nagy haddal és nagy sokasággal vele semmit nem tesz a háborúban, mikor sánczot töltenek és tornyot építenek sok lélek kiirtására.
Ez 17: 18 S ha megvetette az esküt, hogy megszegje a frigyet, pedig ímé, kezet adott rá, s mégis megcselekedte mindezeket; nem fog megszabadulni!
Ez 17: 19 Azért így szól az Úr Isten: Élek én, hogy eskümet, melyet megvetett, és frigyemet, melyet megszegett, fejéhez verem.
Ez 17: 20 És kiterjesztem hálómat ellene, és megfogatik varsámban, és elviszem őt Babilonba s ott törvénykezem vele gonoszságáért, melylyel ellenem járt.
Ez 17: 21 És minden menekültje minden seregéből fegyver miatt hull el, és a megmaradottak szélnek szélednek mindenfelé, és megtudjátok, hogy én, az Úr beszéltem.
Ez 17: 22 Így szól az Úr Isten: És veszek én ama magas czédrus tetejéből, és elültetem; felső ágaiból egy gyönge [ág]at szegek le, s elplántálom én magas és fölemelt hegyen.
Ez 17: 23 Izráel magasságos hegyén plántálom őt, és ágat nevel és gyümölcsöt terem s nagyságos czédrussá nevekedik, hogy lakjanak alatta, mindenféle szárnyas madarak ágainak árnyékában fognak lakozni.
Ez 17: 24 És megismeri a mező minden fája, hogy én, az Úr tettem a magas fát alacsonynyá, az alacsony fát magassá; megszáraztottam a zöldelő fát, és zölddé tettem az asszú fát. Én, az Úr szólottam és megcselekedtem.
Ez 18: 1 És lőn az Úr szava hozzám, mondván:
Ez 18: 2 Mi dolog, hogy ezt a közbeszédet szoktátok mondani Izráel földjén, mondván: Az atyák ettek egrest, és a fiak foga vásott meg [bele?]
Ez 18: 3 Élek én, ezt mondja az Úr Isten, nem lesz többé helye köztetek ennek a közbeszédnek Izráelben.
Ez 18: 4 Ímé, minden lélek enyém, úgy az atyának lelke, mint a fiúnak lelke enyém; a mely lélek vétkezik, annak kell meghalni!
Ez 18: 5 És ha valaki igaz lesz, és törvény szerint igazságot cselekszik;
Ez 18: 6 Ha a hegyeken nem eszik, és szemeit föl nem emeli Izráel házának bálványaira, és felebarátja feleségét meg nem fertézteti, és asszonyhoz tisztátalanságában nem közeledik;
Ez 18: 7 És senkit nem nyomorgat, az adósnak a zálogot visszaadja, ragadományt nem ragadoz, az éhezőnek kenyerét adja és a mezítelent ruhával befödi;
Ez 18: 8 Uzsorára nem ád, kamatot nem vesz, megvonja kezét az álnokságtól, igaz ítéletet tesz a felek közt;
Ez 18: 9 Az én parancsolatimban jár és törvényeimet megőrzi, hogy igazságot cselekedjék; ez az igaz, ő élvén él, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 18: 10 És ha erőszakos fiat nemz, a ki vért ont, és csak egyet is cselekszik amazokból;
Ez 18: 11 Mindezeket pedig nem cselekedte; hanem a hegyeken evett, és felebarátjának feleségét megfertéztette;
Ez 18: 12 A szűkölködőt és szegényt nyomorgatta, ragadományokat ragadozott, zálogot vissza nem adott, és a bálványokra emelte szemeit, útálatosságot cselekedett;
Ez 18: 13 Uzsorára adott és kamatot vett: és az ilyen éljen? Nem él! Mindezeket az útálatosságokat cselekedte, halállal haljon meg, az ő vére legyen ő rajta!
Ez 18: 14 S ímé, ha fiat nemz, és ez látja atyjának minden vétkét, melyeket cselekszik; látja, de nem cselekszik azok szerint:
Ez 18: 15 A hegyeken nem eszik, és szemeit nem emeli fel Izráel házának bálványaira, felebarátjának feleségét meg nem fertézteti,
Ez 18: 16 És senkit sem nyomorgat, zálogot nem vesz, ragadományt nem ragadoz, kenyerét az éhezőnek adja és a mezítelent ruhával befödi;
Ez 18: 17 A szegényre nem veti rá kezét, uzsorát és kamatot nem vesz, törvényeim szerint cselekszik, parancsolataimban jár: az ilyen ne haljon meg atyja vétkéért, [hanem] élvén éljen.
Ez 18: 18 Atyja, mert nyomorgatást követett el, ragadományt ragadozott atyjafiától, és a mi nem jó, azt cselekedte népe között: ímé meghal a maga vétkéért.
Ez 18: 19 És ti ezt mondjátok: Miért ne viselje a fiú az apa vétkét? Ám a fiú, törvény szerint és igazságot cselekedett, minden parancsolatimat megtartotta s cselekedte azokat: élvén éljen.
Ez 18: 20 A mely lélek vétkezik, annak kell meghalni; a fiú ne viselje az apa vétkét, se az apa ne viselje a fiú vétkét; az igazon legyen az ő igazsága, és a gonoszon az ő gonoszsága.
Ez 18: 21 És ha a gonosztevő megtér minden vétkéből, melyeket cselekedett, és megtartja minden parancsolatimat, és törvény szerint és igazságot cselekszik: élvén éljen, és meg ne haljon.
Ez 18: 22 Semmi gonoszságáról, melyet cselekedett, emlékezés nem lészen; az ő igazságáért, melyet cselekedett, élni fog.
Ez 18: 23 Hát kivánva kivánom én a gonosznak halálát? ezt mondja az Úr Isten! nem [inkább] azt, hogy megtérjen útjáról és éljen?
Ez 18: 24 És ha az igaz elhajol az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, minden útálatosság szerint, melyeket a hitetlen cselekedett, cselekeszik, nemde éljen-é? Semmi igazságairól, a melyeket cselekedett, emlékezés nem lészen: gonoszságáért, melyet cselekedett, és az ő vétkéért, melylyel vétkezett, ezekért meg kell halnia.
Ez 18: 25 És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja! Oh, halljátok meg, Izráel háza: az én útam nem igazságos-é? nem [inkább] a ti útaitok nem igazságosak-é?
Ez 18: 26 Ha elhajol az igaz az ő igazságától, és gonoszságot cselekszik, és a miatt meghal: gonoszsága miatt hal meg, melyet cselekedett.
Ez 18: 27 És ha a gonosztevő megtér az ő gonoszságától, melyet cselekedett, és törvény szerint és igazságot cselekszik: ez az ő lelkét megtartja életben.
Ez 18: 28 Mert belátta és megtért minden gonoszságától, melyeket cselekedett: élvén éljen, ne haljon meg.
Ez 18: 29 És azt mondja az Izráel háza: Nem igazságos az Úrnak útja! Az én útaim nem igazságosak-é, Izráel háza? nem [inkább] a ti útaitok nem igazságosak-é?
Ez 18: 30 Ennekokáért mindeniteket az ő útai szerint ítélem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg és forduljatok el minden vétkeitektől, hogy romlástokra ne legyen gonoszságotok.
Ez 18: 31 Vessétek el magatoktól minden vétkeiteket, melyekkel vétkeztetek, és szerezzetek magatoknak új szívet és új lelket; Miért halnátok meg, oh Izráel háza!?
Ez 18: 32 Mert nem gyönyörködöm a meghaló halálában, ezt mondja az Úr Isten. Térjetek meg azért és éljetek!
Ez 19: 1 Te pedig kezdj gyászéneket Izráel fejedelmeiről.
Ez 19: 2 És mondjad: Mi volt anyád? Nőstény oroszlán; oroszlánok közt fekszik vala, fiatal oroszlánok között nevelé fel kölykeit.
Ez 19: 3 És fölnevele egyet kölykei közül; fiatal oroszlánná lőn, és megtanula ragadományt ragadozni, embereket evett.
Ez 19: 4 És meghallák ezt róla a népek; vermökben megfogaték, és elvivék őt horgokon Égyiptom földjére.
Ez 19: 5 És mikor látta, hogy késik, hogy oda veszett reménysége, vőn egyet kölykei közül, ezt tevé fiatal oroszlánná.
Ez 19: 6 És ez jár vala az oroszlánok között, fiatal oroszlánná lőn, és megtanula ragadományt ragadozni, embereket evett.
Ez 19: 7 És ismeré az ő özvegyeiket s városaikat elpusztítá, és megrettene a föld és annak teljessége, ordítása hangjától.
Ez 19: 8 És veték ellene a pogányok köröskörül a tartományokból és kiteríték reá hálójukat, vermökben megfogaték;
Ez 19: 9 És veték őt ketreczbe horgokon, s elvivék őt Babilon királyához, elvivék őt várakba, hogy többé ne hallassék szava Izráel hegyein.
Ez 19: 10 Anyád a te nyugalmadban olyan vala, mint a víz mellé ültetett szőlőtő, gyümölcscsel és vesszővel bővelkedik vala a sok víztől.
Ez 19: 11 És lőnek néki erős vesszei, uralkodók pálczáinak valók, és nagy vala magassága a sűrűség között és felett, és kitetszék magasságával és vesszeinek sokaságával.
Ez 19: 12 De kiszaggattaték [Isten] haragja által, a földre vetteték, és a napkeleti szél elszárasztá gyümölcsét; letöretének és elszáradának erős ágai; tűz emészté meg.
Ez 19: 13 És most a pusztában plántáltatott, száraz és szomjú földön.
Ez 19: 14 És tűz jött ki ágainak egyik vesszejéből, gyümölcsét megemészté, és nincs [többé] rajta erős vessző, nincs pálcza az uralkodásra! Gyászének ez és gyászének lesz.
Ez 20: 1 És lőn a hetedik esztendőben, az ötödik hónap tizedikén: jövének férfiak Izráel vénei közül megkérdezni az Urat, és leülének előttem.
Ez 20: 2 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 20: 3 Embernek fia! beszélj Izráel véneivel, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Nemde engem megkérdezni jöttetek-é? Élek én, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 20: 4 Ítélni akarod őket, ítélni akarsz, embernek fia? add tudtokra atyáik útálatosságait!
Ez 20: 5 És mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Azon a napon, melyen elválasztám Izráelt, és fölemelém kezemet a Jákób háza magvának, és megismertetém magamat velök Égyiptom földjén, és kezemet fölemelém nékik, mondván: Én vagyok az Úr, a ti Istentek!
Ez 20: 6 Azon a napon felemeltem kezemet nékik, hogy kihozzam őket Égyiptom földjéről a földre, a melyet kinéztem vala nékik, a mely téjjel és mézzel folyó, ékessége az minden tartománynak;
Ez 20: 7 És mondék nékik: Kiki az ő szemei útálatosságait elvesse, és Égyiptom bálványaival meg ne fertéztessétek magatokat; én vagyok az Úr, a ti Istentek!
Ez 20: 8 De pártot ütének ellenem, s nem akarának hallgatni reám. Senki az ő szeme útálatosságait el nem veté és Égyiptom bálványait el nem hagyá. Mondám azért, hogy kiöntöm búsulásomat rájok, teljessé teszem haragomat rajtok Égyiptom földjének közepette.
Ez 20: 9 De cselekedtem az én nevemért, hogy ez meg ne gyaláztassék a pogányok szemei előtt, a kik közt ők valának, a kiknek szemei előtt megismertettem magamat velök, hogy kihozom őket Égyiptom földjéről.
Ez 20: 10 És kihozám őket Égyiptom földjéről, s vivém őket a pusztába.
Ez 20: 11 És adám nékik parancsolatimat, és törvényeimet kijelentém nékik, melyeket az ember ha cselekszik, él azok által.
Ez 20: 12 És adám nékik szombataimat is, hogy legyenek jegyül köztem és ő közöttök; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő megszentelőjök.
Ez 20: 13 De pártot üte ellenem Izráel háza a pusztában, az én parancsolatimban nem jártak és törvényeimet megveték, a melyeket az ember ha cselekszik, él azok által; és az én szombataimat megfertéztették felette igen. Mondám azért, hogy kiöntöm búsulásomat rájok a pusztában, hogy elveszessem őket.
Ez 20: 14 De cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztassék a pogányok szemei előtt, a kiknek szeme láttára kihoztam vala őket.
Ez 20: 15 És föl is emelém én kezemet nékik a pusztában, hogy be nem viszem őket a földre, melyet adtam nékik, mely téjjel és mézzel folyó, ékessége az minden tartománynak;
Ez 20: 16 Mivelhogy törvényeimet megvetették és parancsolataimban nem jártak, és szombataimat megfertéztették, mert bálványaik után járt vala szívök:
Ez 20: 17 Mindazáltal kedvezett szemem nékik, hogy el ne veszessem őket, és nem vetettem nékik véget a pusztában.
Ez 20: 18 És mondék fiaiknak a pusztában: A ti atyáitok parancsolataiban ne járjatok, és az ő törvényeiket meg ne tartsátok, s bálványaikkal magatokat meg ne fertéztessétek.
Ez 20: 19 Én vagyok a ti Uratok, Istentek: az én parancsolatimban járjatok, az én törvényimet tartsátok meg, és azokat cselekedjétek.
Ez 20: 20 És az én szombatimat megszenteljétek, hogy legyenek jegyül én köztem és tiköztetek, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek.
Ez 20: 21 De pártot ütének a fiak ellenem, parancsolataimban nem jártak, s törvényeimet meg nem tartották, hogy azokat cselekedjék, a melyeket az ember ha cselekszik, él azok által; szombataimat megfertéztették; mondám azért, hogy kiöntöm búsulásomat rájok, teljessé teszem haragomat rajtok a pusztában.
Ez 20: 22 De visszavontam kezemet, s cselekedtem az én nevemért, hogy meg ne gyaláztassék a pogányok előtt, a kiknek szeme láttára kihoztam őket.
Ez 20: 23 Föl is emelém én kezemet nékik a pusztában, hogy elszélesztem őket a pogányok közé, és szétszórom őket a tartományokba;
Ez 20: 24 Mivelhogy törvényeimet nem cselekedték, s parancsolataimat megvetették, és szombataimat megfertéztették, s atyáik bálványai után voltak szemeik.
Ez 20: 25 És én is adtam nékik nem jó parancsolatokat, s törvényeket, a melyek által ne éljenek.
Ez 20: 26 S megfertéztetém őket ajándékaikkal, mikor [tűzön] vittek át minden elsőszülöttet, hogy elpusztítsam őket, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 20: 27 Azért szólj az Izráel házának, embernek fia, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Még ebben is gyalázattal illettek engem a ti atyáitok, hogy hűtlenül elszakadának tőlem:
Ez 20: 28 Mikor bevittem őket a földre, a melyért fölemeltem kezemet, hogy azt nékik adom, megtekintének minden magas halmot és minden sűrű ágú fát, és ott áldozzák vala az ő áldozatjaikat, és ott adják vala haragra ingerlő ajándékaikat; és oda teszik vala kedvelt illatjokat, és oda öntik vala italáldozataikat.
Ez 20: 29 És mondék nékik: Micsoda e magaslat, a hova ti gyülekeztek? És nevezik nevét magaslatnak mind e mai napig.
Ez 20: 30 Ennekokáért mondjad Izráel házának: Így szól az Úr Isten: Nemde a ti atyáitok módjára fertéztetitek-é meg magatokat, és az ő útálatosságaik szerint paráználkodtok-é?
Ez 20: 31 És ajándékaitok vitelével, mikor átviszitek fiaitokat a tűzön, fertéztetitek meg magatokat minden bálványaitok előtt mind e mai napig, és én engedjem, hogy megkérdezzetek engem, Izráel háza? Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem engedem, hogy megkérdezzetek engem!
Ez 20: 32 És a mi lelketekben támadt, semmiképpen sem lesz meg, hogy azt mondjátok: Leszünk olyanok, mint a pogányok, mint a tartományok nemzetségei, szolgálván fának és kőnek.
Ez 20: 33 Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással uralkodom rajtatok.
Ez 20: 34 És kiviszlek titeket a népek közül, és egybegyűjtelek titeket a tartományokból, melyekbe elszéledtetek, erős kézzel és kinyújtott karral és kiontott búsulással;
Ez 20: 35 És vezetlek titeket a népek pusztájára, hol szemtől-szembe törvénykezem veletek.
Ez 20: 36 A mint törvénykeztem a ti atyáitokkal Égyiptom földének pusztájában; úgy törvénykezem veletek, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 20: 37 És átviszlek titeket a vessző alatt, és hozlak titeket a frigynek kötelébe.
Ez 20: 38 És kitisztítom közületek a pártosokat, és az ellenem támadókat, és a földről, melyen jövevények voltak, kihozom őket, de Izráel földjére nem fognak bemenni, hogy megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!
Ez 20: 39 Ti pedig, Izráel háza, azt mondja az Úr Isten, mindenitek járjon az ő bálványai után és szolgáljon azoknak; de azután bizony, hallgatni fogtok rám, és az én szent nevemet többé meg nem fertéztetitek ajándékitokkal és bálványaitokkal.
Ez 20: 40 Mert az én szent hegyemen, Izráelnek magas hegyén, ezt mondja az Úr Isten, ott fog szolgálni nékem Izráel egész háza együtt azon a földön; ott kedvelem őket, ott kivánom meg a ti áldozataitokat és ajándékitoknak első zsengéjét mindenben, mit nékem szenteltek.
Ez 20: 41 Kedves illatban kedvellek titeket, mikor kihozlak titeket a népek közül és egybegyűjtelek titeket a tartományokból, melyeken elszéledtetek, és megszenteltetem ti bennetek a pogányok szemei előtt.
Ez 20: 42 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor beviszlek titeket Izráel földjére, arra a földre, melyért fölemeltem kezemet, hogy adom azt a ti atyáitoknak.
Ez 20: 43 És ott megemlékeztek útaitokról, s minden cselekedeteitekről, melyekkel magatokat megfertéztettétek, s megútáljátok ti magatokat minden gonoszságtokért, melyeket cselekedtetek.
Ez 20: 44 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor cselekszem veletek az én nevemért, és nem a ti gonosz útaitok és romlott cselekedeteitek szerint, oh Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten!
Ez 20: 45 És lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
Ez 20: 46 Embernek fia! fordítsd orczádat délre, és szólj dél felé és prófétálj a déli mező erdeje ellen!
Ez 20: 47 És mondjad a dél erdejének: Halld meg az Úr beszédét, így szól az Úr Isten: Ímé, én tüzet gyújtok benned, hogy megemészszen te benned minden zöldelő és minden aszú fát. Meg nem aluszik a lángoló láng, és megég a miatt minden orcza déltől északig.
Ez 20: 48 És meglátja minden test, hogy én, az Úr gyújtottam meg azt, [mert] meg nem aluszik.
Ez 20: 49 És mondék: Ah, ah, Uram Isten! ezek azt mondják nékem: Hát nem példabeszédekben beszél ez?
Ez 21: 1 És lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
Ez 21: 2 Embernek fia! fordítsd arczodat Jeruzsálem felé, és szólj a szent helyek ellen és prófétálj Izráel földje ellen!
Ez 21: 3 És mondjad Izráel földjének: Így szól az Úr: Ímé, én reád [megyek,] és kivonszom kardomat hüvelyéből, és kivágok belőled igazat és gonoszt.
Ez 21: 4 Azért, hogy kivágjak belőled igazat és gonoszt, azért megyen ki kardom hüvelyéből minden test ellen délről északig.
Ez 21: 5 És megérti minden test, hogy én, az Úr vontam ki kardomat hüvelyéből, [mert belé] többé vissza nem tér.
Ez 21: 6 És te, embernek fia, nyögj! Derekad fájdalmában keserűséggel nyögj szemök láttára.
Ez 21: 7 És lészen, mikor mondják néked: Miért nyögsz te? ezt mondjad: A hírért, mert beteljesedett: és elolvad minden szív és elerőtlenedik minden kéz és elcsügged minden lélek és minden térd elolvad mint a víz. Ímé beteljesedett és meglett, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 21: 8 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 21: 9 Embernek fia! prófétálj és mondjad: Ezt mondta az Úr: Mondjad: fegyver, fegyver! megélesített és meg is fényesített!
Ez 21: 10 Hogy öldököljön, megélesíttetett, hogy legyen villámlása, megfényesíttetett. Avagy örüljünk-é? Fiam [e] veszszeje megvet minden fát!
Ez 21: 11 És adta azt megfényesítésre, hogy marokba fogják; megélesíttetett az a kard s megfényesíttetett, hogy adják a megölőnek kezébe.
Ez 21: 12 Kiálts és jajgass, embernek fia! mert ez az én népemen lészen és Izráel minden fejedelmin: e kardra jutnak népemmel együtt, ezokért üss czombodra.
Ez 21: 13 Már megpróbáltatott. De hát ha a vessző maga is vonakodnék? Nem úgy lészen, ezt mondja az Úr Isten!
Ez 21: 14 Te pedig, embernek fia, prófétálj, és csapd össze tenyeredet, mert kettős lesz a kard, most harmadszor; öldöklő kard az, a nagy öldöklő kard körüljárja őket.
Ez 21: 15 Hogy elolvadjon a szív és sokan elhulljanak: minden kapujokban rájok vetem a kard villámlását, hisz villámlásra készült, öldöklésre kifényesíttetett!
Ez 21: 16 Szedd össze magadat; tarts jobbra, tarts előre, tarts balra, a merre éled irányozva van.
Ez 21: 17 Én is összecsapom tenyeremet, és megnyugotom haragomat. Én, az Úr szólottam.
Ez 21: 18 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 21: 19 És te, embernek fia, csinálj magadnak két útat, a melyen jőjjön a babiloni király kardja; egy földről jőjjön ki mind a kettő; s egy kezet véss föl, a városba vezető út fejénél vésd föl.
Ez 21: 20 Útat csinálj, hogy jőjjön a kard az Ammon fiainak Rabbájára, aztán Júdára, a körülkerített Jeruzsálemre.
Ez 21: 21 Mert megáll a babiloni király az útak kezdetén, a két út fejénél, hogy jövendőt láttasson; megrázza a nyilakat, megkérdezi a Teráfimot, megnézi a májat.
Ez 21: 22 Jobbjába adta a jövendölés Jeruzsálemet, hogy állasson faltörő kosokat, hogy nyissa száját ordításra, hogy üssön zajt trombitával, hogy állasson faltörő kosokat a kapuk ellen, hogy töltsön sánczot, építsen tornyot.
Ez 21: 23 De ez nékik hamis jövendölésnek látszik: szent esküik vannak nékik [Istentől;] ám Ő emlékezetbe hozza vétköket, hogy megfogassanak.
Ez 21: 24 Ezokáért ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy emlékezetbe hozzátok vétketeket, midőn nyilvánvalókká lesznek gonoszságaitok, hogy megláttassanak bűneitek minden cselekedeteitekben; mivelhogy eszembe juttok, kézzel megfogattok.
Ez 21: 25 És te elvetemedett, te gonosztevő, Izráel fejedelme, a kinek napja eljött az utolsó vétek idején:
Ez 21: 26 Így szól az Úr Isten: El a süveggel, le a koronával! Ez nem lészen ez: az alacsony legyen magas, és a magas alacsony!
Ez 21: 27 Rommá, rommá, rommá teszem azt; ez sem lesz állandó, míg el nem jő az, a kié az uralkodás, és néki adom azt!
Ez 21: 28 És te, embernek fia, prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten Ammon fiairól és gyalázkodásukról, és mondjad: Fegyver, fegyver, öldöklésre kivont, megfényesíttetett, hogy ragyogjon, azért, hogy villámljék;
Ez 21: 29 De mivel felőled hiábavalóságot látnak, hazugságot jövendölnek, hogy odatesznek téged a megölt gonoszok nyakára, a kiknek napjok eljött az utolsó vétek idején:
Ez 21: 30 Tedd vissza hüvelyébe azt; a helyen, melyen teremtettél, származásod földjén ítéllek meg téged.
Ez 21: 31 És kiontom reád haragomat, búsulásom tüzét fúvom reád, és adlak goromba férfiak kezébe, kik mesterek, [téged] elveszteni.
Ez 21: 32 A tűz eledele leszel; véredet benyeli a föld; emlékezetbe nem jösz többé, mert én, az Úr szóltam.
Ez 22: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 22: 2 És te, embernek fia, ítélni akarsz? meg akarod-é ítélni a vérontó várost? add tudtára minden útálatosságait,
Ez 22: 3 És mondjad: Így szólt az Úr Isten: Te város, ki közepében vért ontott, hogy eljőjjön ideje, és bálványokat csinált magának önmaga megfertéztetésére;
Ez 22: 4 Véred miatt, melyet ontottál, lettél bűnös, és bálványaiddal, melyeket csináltál, fertéztetted meg magadat, s közelebb hoztad napjaidat s eljutottál esztendeidig; azért adlak gyalázatul a pogányoknak, és csúfolásul minden tartománynak.
Ez 22: 5 A kik közel s távol vannak tőled, megcsúfolnak téged, te fertézett nevű, sok háborúságú!
Ez 22: 6 Ímé, Izráel fejedelmei, kiki az ő tehetsége szerint azon volt benned, hogy vért ontsanak.
Ez 22: 7 Apát és anyát megútáltak te benned, a jövevényen nyomorgatást cselekedtek te közepetted, árvát és özvegyet sanyargattak benned.
Ez 22: 8 A mi nékem szenteltetett, megútáltad, s szombatimat megfertéztetted.
Ez 22: 9 Rágalmazók voltak benned, hogy vért ontsanak, s a hegyeken ettek benned, fajtalanságot cselekedtek közepetted.
Ez 22: 10 Az atya szemérmét föltakarták benned, a havivér miatt tisztátalant erőszakolták benned.
Ez 22: 11 Egyik felebarátjának feleségével cselekedett útálatosságot, a másik meg menyét fertéztette meg fajtalanságban, s volt, aki húgát, atyjának leányát erőszakolta benned.
Ez 22: 12 Ajándékokat vettek fel benned a vérontásra, uzsorát és kamatot szedtél, s nyerekedtél felebarátaidon csalárdsággal, s én rólam elfelejtkeztél, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 22: 13 És ímé, összecsapom tenyeremet nyereségeden, a melyet csináltál, és a vérontásokon, melyek lőnek te benned.
Ez 22: 14 Vajjon megállhat-é szíved, avagy erősek lesznek-é kezeid azokban a napokban, mikor én számolok veled? Én, az Úr, szólottam és meg is cselekszem.
Ez 22: 15 És eloszlatlak téged a pogányok közé, és szétszórlak a tartományokba, s véget vetek tisztátalanságodnak.
Ez 22: 16 S örökségül bírlak téged a pogányok szeme láttára, és megtudod, hogy én vagyok az Úr.
Ez 22: 17 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 22: 18 Embernek fia! Izráel háza salakká lett nékem; egészen réz és ón és vas és ólom a kemencze közepette; ezüstsalakká lettek:
Ez 22: 19 Ennekokáért így szól az Úr Isten. Mivelhogy mindnyájan salakká lettetek, azért ímé, egybegyűjtelek titeket Jeruzsálem közepébe.
Ez 22: 20 A mint egybe szoktak gyűjteni ezüstöt és rezet és vasat és ólmot és ónt a kemencze közepébe, hogy tüzet gerjeszszenek rá a megolvasztásra; így gyűjtelek egybe búsulásomban és haragomban, és bevetlek s megolvasztlak titeket.
Ez 22: 21 És egybegyűjtelek titeket, és rátok fúvom búsulásom tüzét, hogy benne megolvadjatok.
Ez 22: 22 A mint megolvad az ezüst a kemencze közepében, úgy olvadtok meg ő benne, és megtudjátok, hogy én, az Úr öntöttem ki haragomat reátok.
Ez 22: 23 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 22: 24 Embernek fia! mondjad néki: Te vagy a föld, mely meg nem tisztult; esőt nem kapott a haragnak napján.
Ez 22: 25 Pártosok az ő prófétái ő közepette; olyanok, mint az ordító oroszlán, mely ragadományt ragad: lelkeket ettek, kincset és drágaságot elvesznek, özvegyeit megsokasítják őbenne.
Ez 22: 26 Papjai erőszakot tettek törvényemen, s megfertéztették, a mi nékem szenteltetett! különbséget nem tettek a között, a mi szent és a mi köz, s a tisztátalan és tiszta között különbséget nem tanítottak, s szombataimtól elrejtették szemeiket, úgyhogy megszentségtelenítettek engem.
Ez 22: 27 Előljárói ő közepette mint a ragadományt ragadozó farkasok: vért ontani, a lelkeket elveszteni, hogy nyerekedhessenek nyereséggel.
Ez 22: 28 És prófétái mázolnak nékik mázzal: hiábavalóságot látnak s jövendölnek hazugságot nékik, mondván: Így szól az Úr Isten! holott az Úr nem beszélt.
Ez 22: 29 A föld népe nyomorgatást cselekszik és ragadományt ragadoz, a szűkölködőt és szegényt sanyargatja, s a jövevényt törvénytelen nyomorgatja.
Ez 22: 30 És keresék közülök valakit, aki falat falazna, és állana a törésen én előmbe az országért, hogy el ne pusztítsam azt; de senkit nem találék.
Ez 22: 31 Ennekokáért kiontám haragomat reájok, megemésztém őket búsulásom tüzével, útjokat fejökhöz verém, azt mondja az Úr Isten.
Ez 23: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 23: 2 Embernek fia! Volt két asszony, egy anyának leányai.
Ez 23: 3 És paráználkodának Égyiptomban, ifjúságukban paráználkodtak; ott szorongatták emlőjüket, ott nyomogatták szűzi keblöket.
Ez 23: 4 És nevök: Oholá a nagyobbik, és húga Oholibá; és lőnek enyimekké, és szülének fiakat és leányokat. A mi pedig a nevöket illeti: Samaria az Oholá és Jeruzsálem az Oholibá.
Ez 23: 5 És paráználkodék Oholá oldalamon, és fölgerjede szeretőihez, a közeli Assiriabeliekhez.
Ez 23: 6 Kik kék bíborba öltözöttek, helytartók és fejedelmek, kívánatos ifjak mindnyájan, lovagok, lovakon ülők.
Ez 23: 7 És nékik adá magát paráznaságaiban Assiria válogatott ifjainak; és mindazoknál, kikhez felgerjede, minden ő bálványaikkal megfertézteté magát.
Ez 23: 8 De az Égyiptombeliektől való paráznaságait is el nem hagyá, mert vele háltak ifjúságában, s ők nyomogatták szűzi kebelét, és kiöntötték ő reá paráznaságukat.
Ez 23: 9 Ennekokáért adtam őt szeretőinek kezébe, Assiria fiainak kezébe, kikhez fölgerjedett.
Ez 23: 10 Azok feltakarák szemérmét, fiait és leányit elvivék s magát fegyverrel ölék meg, úgy hogy híre-neve lőn az asszonyoknál, s ítéletet cselekedének rajta.
Ez 23: 11 És látá húga, Oholibá, és még gonoszabbul folytatá bujálkodását amannál, és paráznaságait nénje paráználkodásainál.
Ez 23: 12 Assiria fiaihoz fölgerjedt, közeli helytartókhoz s fejedelmekhez, teljes szépségben öltözőkhöz, lovagokhoz, lovakon ülőkhöz, kik mindnyájan kivánatos ifjak.
Ez 23: 13 És látám, hogy megfertéztette magát: egy az útjok kettőjöknek.
Ez 23: 14 És még szaporítá paráznaságait, és láta férfiakat bevésve a falon, a Káldeusok képeit, bevésve vörös festékkel,
Ez 23: 15 Kik övet viseltek derekukon, csomós süvegeket fejükön, olyanok mind, mint a szekérről harczolók, hasonlók Bábel fiaihoz, kiknek szülőföldje Káldea;
Ez 23: 16 És fölgerjedt hozzájok szemei nézésében, s bocsáta követeket hozzájok Káldeába.
Ez 23: 17 És eljövének ő hozzá Bábel fiai a szerelem ágyasházába, s megfertézteték őt paráznaságukkal, úgyhogy tisztátalan lett miattok; s ekkor lelke eltávozék tőlök.
Ez 23: 18 És mikor feltakarta paráznaságait és feltakarta szemérmét, eltávozék az én lelkem ő tőle, a mint az ő nénjétől lelkem eltávozott vala.
Ez 23: 19 És megsokasítá paráznaságait, megemlékezvén ifjúságának napjairól, mikor Égyiptom földjén paráználkodott;
Ez 23: 20 És fölgerjede azok bujálkodóihoz, kiknek teste olyan, mint a szamarak teste, és folyásuk, mint lovak folyása.
Ez 23: 21 És megemlékezél ifjúságod fajtalankodására, mikor ők, az égyiptomiak, nyomogatták kebledet, hogy szorongassák ifjúságod emlőit.
Ez 23: 22 Ennekokáért Oholibá, így szól az Úr Isten: Ímé, én feltámasztom a te szeretőidet ellened, kiktől pedig eltávozott lelked, s reád hozom őket mindenfelől.
Ez 23: 23 Babilon fiait és minden Káldeabelit, Pekódot és Soát és Koát, Assiria minden fiát ő velük, kívánatos ifjakat, helytartókat s fejedelmeket, mindnyájokat, szekérről harczolókat s előkelőket, és lovakon ülőket, mindnyájokat.
Ez 23: 24 És jőnek reád szekereknek és kerekeknek tömegével s népek sokaságával, nagy és kis paizszsal és sisakkal körülvesznek téged mindenfelől, s adok nékik hatalmat az ítéletre, s megítélnek téged az ő ítéletök szerint.
Ez 23: 25 És megmutatom rajtad féltő szerelmemet, s cselekszenek veled kegyetlenül; orrodat s füleidet elmetélik, s maradékod fegyver miatt hull el; ők fiaidat és leányaidat elviszik, s maradékodat tűz emészti meg.
Ez 23: 26 S megfosztanak ruháidtól, és elveszik ékességeidet.
Ez 23: 27 És véget vetek fajtalanságodnak s Égyiptom földjéről való paráznaságodnak, s nem emeled föl szemeidet rájok, s Égyiptomra nem emlékezel többé.
Ez 23: 28 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én adlak téged azoknak kezébe, a kiket gyűlölsz, azoknak kezébe, a kiktől eltávozott lelked.
Ez 23: 29 És gyűlölséggel cselekesznek veled, és mindent, mit kerestél, elvesznek tőled, és mezítelen s ruhátalan hagynak, hogy feltakartassék paráznaságaid szemérme. És fajtalanságod s paráználkodásaid
Ez 23: 30 Hozták ezeket reád; mivelhogy paráználkodtál a pogányok után, mert megfertéztetted magad azok bálványaival.
Ez 23: 31 Nénéd útján jártál, azért az ő poharát adom kezedbe.
Ez 23: 32 Így szól az Úr Isten: Nénéd poharát megiszod, mely mély és széles; leszen nevetségedre s csúfoltatásodra, hogy sok fér bele.
Ez 23: 33 Részegséggel és bánattal megtelsz; pusztaság és elpusztulás pohara a te nénéd, Samaria pohara!
Ez 23: 34 Meg kell innod azt s fenékig hajtanod; és cserepein rágódni fogsz, emlőidet megszaggatod azokon, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 23: 35 Ennekokáért ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy elfelejtkeztél én rólam s hátad mögé vetettél engemet, te is hordozd fajtalanságodat és paráznaságaidat.
Ez 23: 36 És monda az Úr nékem: Embernek fia! avagy nem ítéled-é Oholát és Oholibát? Hirdesd nékik útálatosságaikat.
Ez 23: 37 Mert házasságot törtek, és vér van kezeiken, és bálványaikkal törtek házasságot, és fiaikat is, kiket szültek vala nékem, tűzben nékik áldozák azok eledeléül.
Ez 23: 38 Sőt ezt is cselekedték velem: megfertézteték az én szent helyemet azon a napon, és szombatimat megszentségteleníték.
Ez 23: 39 És mikor megölték fiaikat az ő bálványaiknak, bemenének az én szenthelyembe azon a napon, hogy megszentségtelenítsék, és ímé, így cselekedtek az én házamban.
Ez 23: 40 Sőt elküldöttek messzünnen jövő emberekhez, kikhez követség küldetett, és ímé eljövének, a kiknek kedvéért megmosódál, kendőzéd szemeidet, és fölékesítéd magad ékességgel;
Ez 23: 41 És ültél pompás kerevetre, s terített asztal vala az előtt, és az én füstölő szeremet és olajomat arra tevéd;
Ez 23: 42 És lőn ott örvendező sokaságnak zaja. És [küldöttek] az emberek sokaságából való férfiakhoz, hozatának ivótársakat a pusztából; és ezek adának karpereczeket az ő kezeikre és ékes koronát fejökre.
Ez 23: 43 És mondék: Még az elaggott is házasságot tör? most már paráznaságod fog paráználkodni, és úgy lőn.
Ez 23: 44 És bemenének hozzá, mint a hogy a parázna asszonyhoz bemennek; így mentek be Oholához és Oholibához, e fajtalan asszonyokhoz.
Ez 23: 45 És igaz férfiak, ezek ítélik meg őket a házasságtörők, és vérontók ítéletével, mert házasságtörők és vér van kezeiken.
Ez 23: 46 Mert így szól az Úr Isten: Hozzanak rájok gyülekezetet, és adják őket bántalmazásra és ragadományra.
Ez 23: 47 És kövezze meg őket a gyülekezet, és vagdalják össze őket fegyvereikkel; fiaikat és leányaikat öljék meg, és házaikat tűzzel égessék meg.
Ez 23: 48 És megszüntetem a fajtalanságot a földről, és tanul minden asszony, és nem cselekesznek a ti fajtalanságotok szerint.
Ez 23: 49 És reátok vetik fajtalanságotokat, s bálványaitok vétkeit viselitek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.
Ez 24: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám a kilenczedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónapnak tizedikén, mondván:
Ez 24: 2 Embernek fia! írd fel magadnak e nap nevét, épen ezen napét: Babilon királya épen ezen a napon jött Jeruzsálemre.
Ez 24: 3 És mondj példabeszédet a pártos házra, és mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Tedd föl a fazekat, tedd föl, és tölts vizet is bele.
Ez 24: 4 Gyűjtsd össze a bele való darabokat, minden jó darabot, czombot, lapoczkát; válogatott csontokkal töltsd meg.
Ez 24: 5 Végy válogatott juhokat, és tégy máglyát a csontoknak is [a fazék] alá; forrald erősen, még csontjai is főjjenek benne.
Ez 24: 6 Ezokáért így szól az Úr Isten: Jaj a vérontó városnak, a fazéknak, a melynek rozsdája benne van, és rozsdája nem ment le róla! Darabról darabra szedd ki, a mi benne van: nem esett sors reá.
Ez 24: 7 Mert vére ott van közepében, kopasz sziklára ontotta, nem a földre öntötte, hogy por fedje be.
Ez 24: 8 Hogy haragomat felindítsam és bosszút álljak, kopasz sziklára ontottam vérét, hogy be ne fedeztessék.
Ez 24: 9 Azért így szól az Úr Isten: Jaj a vérontó városnak! én is nagy máglyát rakok!
Ez 24: 10 Bőven rakd a fát, gyújtsd meg a tüzet, főzd meg jól a húst, forrald a levet, és a csontok szétfőjjenek.
Ez 24: 11 És állítsd üresen az ő szenére, hogy meghevüljön s megtüzesedjék ércze, és megolvadjon benne tisztátalansága, megemésztessék rozsdája.
Ez 24: 12 A fáradozásokat kifárasztotta, és nem ment le róla az ő sok rozsdája, tűzbe hát rozsdájával!
Ez 24: 13 A te tisztátalanságodban fajtalanság van, mivelhogy tisztogattalak, de meg nem tisztultál, azért tisztátalanságodból többé meg nem tisztulsz, míg meg nem nyugotom haragomat rajtad.
Ez 24: 14 Én, az Úr szólottam; jőni fog és megcselekszem, el nem engedem s nem kedvezek és nem könyörülök: a te útaid és cselekedeteid szerint ítélnek meg téged, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 24: 15 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 24: 16 Embernek fia! ímé, én elveszem tőled szemeidnek gyönyörűségét hirtelen halállal, és ne sírj és ne jajgass, se könyed ne hulljon.
Ez 24: 17 Fohászkodjál csöndesen, halottakért való sírást ne tégy, fejékességedet kösd fel, és saruidat vedd lábaidra, s ne fedezd be bajuszodat, és az emberek kenyerét ne egyed.
Ez 24: 18 És szólék reggel a néphez, és estére meghala feleségem, és úgy cselekedém reggel, a mint meg vala hagyva nékem.
Ez 24: 19 És mondá nékem a nép: Avagy nem jelented-é meg nékünk, mit [jelentenek] ezek nékünk, hogy te így cselekszel?
Ez 24: 20 És mondék nékik: Az Úr beszéde volt én hozzám, mondván:
Ez 24: 21 Mondd meg az Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én megfertéztetem szenthelyemet, a ti erősségteknek kevélységét, szemeitek gyönyörűségét, lelketek kívánságát, és fiaitok és leányaitok, kiket hátrahagytatok, fegyver miatt hullnak el.
Ez 24: 22 És úgy cselekesztek, a mint én cselekedtem: bajuszotokat be nem fedezitek, s az emberek kenyerét nem eszitek,
Ez 24: 23 S fejékességtek fejeteken, és saruitok lábaitokon lesznek; nem sírtok s nem jajgattok, hanem megrothadtok vétkeitekben, s nyögve fohászkodtok egymáshoz.
Ez 24: 24 És lészen néktek Ezékiel csodajelül: a mint ő cselekedett, egészen úgy cselekesztek ti is, mikor ez eljő; és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr Isten.
Ez 24: 25 És te, embernek fia, bizonyára azon a napon, mikor elveszem tőlök erősségöket, dicsőségök örömét, szemeik gyönyörűségét és lelkök kívánságát, fiaikat és leányaikat:
Ez 24: 26 Azon a napon, a ki megmenekült, eljő hozzád, hogy hírt mondjon néked.
Ez 24: 27 Azon a napon megnyílik szád ott a megmenekült előtt, és szólasz és tovább nem maradsz néma; s leszel nékik csodajelül, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 25: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 25: 2 Embernek fia! vesd tekintetedet Ammon fiaira, és prófétálj ellenök.
Ez 25: 3 És mondjad Ammon fiainak: Halljátok az Úr Isten beszédét! így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondod: Haha! az én szenthelyemre, hogy megfertéztetett; és Izráel földjére, hogy elpusztíttatott; és Júda házára, hogy fogságba mentek:
Ez 25: 4 Ezokáért ímé adlak téged Kelet fiainak örökségül, hogy felüssék sátraikat benned, s felállassák benned lakóhelyeiket, ők eszik meg gyümölcsödet, s ők iszszák meg tejedet.
Ez 25: 5 És teszem Rabbát tevék legelőjévé, és Ammon fiait nyájak fekvőhelyévé, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr!
Ez 25: 6 Mert így szól az Úr Isten: Mivelhogy tapsolsz kezeddel és tombolsz lábaddal és örülsz teljes megvetéssel lelkedben Izráel földje felett:
Ez 25: 7 Ennekokáért ímé kinyújtom kezemet reád, s adlak ragadományul a népeknek, és kiváglak a népségek közül, és elvesztlek a tartományok közül, eltöröllek, hogy megtudjad, hogy én vagyok az Úr.
Ez 25: 8 Azt mondja az Úr Isten: Mivelhogy Moáb és Seir ezt mondta: Ímé, Júda háza is olyan, mint a többi népek:
Ez 25: 9 Ezokáért ímé megnyitom Moáb oldalát a városok felől, az ő városai felől mindenfelől, az ország ékességét Beth-Hajesimóthot, Baál-Meont és Kirjátaim felé,
Ez 25: 10 Megnyitom Kelet fiainak, Ammon fiaival együtt adom örökségül, hogy emlékezetben se legyenek többé Ammon fiai a népek között;
Ez 25: 11 Moáb fölött is ítéletet tartok: hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 25: 12 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy Edom kegyetlen bosszúállást cselekedett Júda házán, és vétkezve vétkezett, hogy bosszút állott rajta:
Ez 25: 13 Azért, így szól az Úr Isten, kinyújtom az én kezemet Edomra, és kivágok belőle embert és barmot, és teszem őt pusztasággá Temántól fogva, és Dedánig fegyver miatt hulljanak el.
Ez 25: 14 És bosszúmat állom Edomon népemnek, Izráelnek keze által és cselekszenek Edommal az én búsulásom és haragom szerint, s megismerik bosszúállásomat, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 25: 15 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy a Filiszteusok bosszúból cselekedtek s kegyetlen bosszút álltak lelkökben megvetéssel, hogy elveszessék [Izráelt] örök gyűlölséggel:
Ez 25: 16 Ezokáért ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én kinyújtom kezemet a Filiszteusokra, és kivágom a Keréteusokat, és elvesztem a tenger partján [lakók] maradékát;
Ez 25: 17 És cselekszem rajtok nagy bosszúállásokat fenyítő haragomban, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, ha bosszúmat állom rajtok.
Ez 26: 1 És lőn a tizenegyedik esztendőben, a hónap elsején, lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
Ez 26: 2 Embernek fia! mivelhogy ezt mondá Tírus Jeruzsálemre: Haha! eltört a népek kapuja, felém fordulva [nyitva] van; én megtelek, [ha] ő elpusztul;
Ez 26: 3 Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé én, Tírus, te reád [megyek,] és hozok fel ellened sok nemzetet, miként a tenger fölhozza hullámit.
Ez 26: 4 És elhányják Tírus kőfalait és lerontják tornyait, s levonszom még porát is róla, s kopasz sziklává teszem őt.
Ez 26: 5 Hálók kivető helye lesz a tenger közepén, mert én szólottam, ezt mondja az Úr Isten, s legyen a nemzetek ragadománya.
Ez 26: 6 És leányai, kik a mezőségen vannak, fegyverrel ölettessenek meg, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 26: 7 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én hozom Tírus ellen Nabukodonozort, Babilon királyát északról, a királyok királyát; lovakkal, szekerekkel, lovagokkal, sereggel és sok néppel.
Ez 26: 8 Leányaidat [ott] a mezőségen fegyverrel öli meg, és állat ellened tornyot, és tölt ellened sánczot, és emel ellened paizs-[fedelet.]
Ez 26: 9 És faltörő kosával ütteti kőfalaidat, s tornyaidat lerontja fegyvereivel.
Ez 26: 10 Lovainak sokasága miatt belep téged poruk; a lovagoknak, kerekeknek és szekereknek robogása miatt megrendülnek kőfalaid, mikor bemegy kapuidon, a mint be szoktak menni a megtörött városba.
Ez 26: 11 Lovainak körmeivel tapodja meg minden utczádat, népedet fegyverrel öli meg, s erősséged oszlopai a földre dőlnek.
Ez 26: 12 És prédára hányják gazdagságodat, és elragadozzák árúidat, és letörik kőfalaidat, s gyönyörűséges házaidat lerontják, és köveidet és fáidat, s [még] porodat [is] a víz közepére hányják.
Ez 26: 13 És megszüntetem éneklésed hangosságát, és cziteráid zengése nem hallatik többé.
Ez 26: 14 És kopasz sziklává teszlek; hálók kivető helye leszel, hogy többé meg ne építsenek; mert én, az Úr szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 26: 15 Így szól az Úr Isten Tírusnak: Bizonyára a te romlásod zuhanásától, mikor a sebesültek nyögnek, mikor a te benned valók öltön-ölettetnek, megrendülnek a szigetek!
Ez 26: 16 És leszáll királyi székéről a tenger minden fejedelme, és elvetik köntöseiket, s hímes ruháikat levetik: rettegésekbe öltöznek, a földön ülnek és rettegnek minden szempillantásban, s elborzadnak miattad.
Ez 26: 17 És gyászéneket kezdenek rólad, és ezt mondják néked: Mimódon veszél el te, a kit laknak a tengerekről, te híres-neves város, mely hatalmas vala a tengeren, ő és lakosai, a kik félelmökre valának minden [mellettök] lakozóknak!
Ez 26: 18 Ímé, rettegnek a szigetek zuhanásod napján, és megfélemlenek a tengerben való szigetek [ilyen] véged miatt.
Ez 26: 19 Mert azt mondja az Úr Isten: Mikor én téged elpusztult várossá teszlek, mint a mely városokat nem laknak; mikor a mélység árját felhozom reád, hogy beborítsanak a sok vizek:
Ez 26: 20 Akkor levonszlak téged azokkal, kik sírgödörbe szállanak, a hajdan népéhez; és lakatlak téged a mélységek országában, a hajdan pusztaságaiban, együtt azokkal, a kik sírgödörbe szálltak, hogy többé senki ne lakjék benned. És ha megmutattam dicsőségemet az élőknek földén:
Ez 26: 21 Rémségesen cselekszem veled és nem leszel; s keresni fognak, de többé örökké meg nem találnak, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 27: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 27: 2 Te pedig, embernek fia, kezdj gyászéneket Tírusról.
Ez 27: 3 És mondjad Tírusnak: Ki lakol a tenger révhelyein, ki a népek között kereskedik sok sziget felé, így szól az Úr Isten: Oh Tírus, te ezt mondtad: Én tökéletes szépségben vagyok.
Ez 27: 4 A tengerek szívében vannak határaid, építőid tökéletessé tették szépségedet.
Ez 27: 5 Senir cziprusaiból építették mindkét oldaladat, czédrust hoztak a Libánonról, hogy árbóczfát csináljanak néked.
Ez 27: 6 Básán cserfáiból csinálták evezőidet; evezőpadjaidat a cziprusiak szigeteiről való sudar czédrusba foglalt elefántcsontból csinálták.
Ez 27: 7 Égyiptomi hímes fehér gyolcs vala vitorlád, hogy legyen zászlód; Elisának szigeteiről való kék és piros bíbor volt [sátrad] borítékja.
Ez 27: 8 Sidon és Arvad lakói voltak evezőid; a te bölcseid, oh Tírus, kik benned valának, azok voltak kormányosaid.
Ez 27: 9 Gebal vénei és bölcsei voltak benned, kik hasadékaidat javítgaták; a tenger minden hajója és hajósa volt benned, hogy kicseréljék árúidat.
Ez 27: 10 Perzsák és lidiaiak és libiaiak voltak seregedben hadakozó férfiaid, paizst és sisakot függesztettek fel benned, a mik ékessé tevének.
Ez 27: 11 Arvad fiai és sereged voltak kőfalaidon köröskörül, és kemény vitézek voltak tornyaidban; paizsaikat felfüggesztették kőfalaidon köröskörül, mik tökéletessé tették szépségedet.
Ez 27: 12 Tarsis volt a te kereskedőtársad, sok különféle gazdagsága miatt: ezüstöt, vasat, ónt és ólmot adtak ők árúidért.
Ez 27: 13 Jáván, Tubál és Mések, ezek a te kalmáraid; rabszolgákat és rézedényeket adtak cserébe árúidért.
Ez 27: 14 Tógarma házából lovakat és lovagokat és öszvéreket adtak néked árúkul.
Ez 27: 15 Dedán fiai a te kalmáraid, sok sziget kereskedése van hatalmad alatt, elefántcsont-szarukat és ébenfát hoztak néked adóba.
Ez 27: 16 Arám a te kereskedőtársad mesterműveid sokasága miatt; gránátot, bíbort, hímes ruhákat, fehér gyolcsot, korálokat és rubint adtak ők árúidért.
Ez 27: 17 Júda és Izráel földe, ezek a te kalmáraid; búzát Minnithből és édes süteményt és mézet és olajat és balzsamot adtak csereárúidért.
Ez 27: 18 Damaskus a te kereskedőtársad mesterműveid sokaságában, sok különféle gazdagságod miatt, - Helbon borával és hófehér gyapjúval.
Ez 27: 19 Vedán és Jáván Uzálból adtak árúidért: kovácsolt vasat, kásiát és jó illatú nádat, ezeket csereárúidért.
Ez 27: 20 Dedán a te kalmárod, lovagláshoz való nyeregtakarókkal.
Ez 27: 21 Arábia és Kédár fejedelmei, ők mindnyájan hatalmad alatt kereskedének; bárányokkal, kosokkal és bakokkal kereskedének veled.
Ez 27: 22 Séba és Raema kalmárai a te kalmáraid; mindenféle drága fűszerszámokat és mindenféle drágaköveket és aranyat adtak ők árúidért.
Ez 27: 23 Hárán és Kanne és Eden, Seba kalmárai, Assiria [és] Kilmad [mind] a te kereskedőtársad.
Ez 27: 24 Ezek a te kalmáraid tökéletes árúkkal, bíbor és hímes köntösökkel és drága ruháknak kötelekkel egybekötött és czédrusfából csinált szekrényeivel, a te sokadalmadban.
Ez 27: 25 Tarsis hajói hordozták árúidat, és megtelél, és felette igen híressé levél a tengerek szívében.
Ez 27: 26 Nagy vizekre vivének téged a te evezőid, a keleti szél összetört téged a tengerek szívében.
Ez 27: 27 Gazdagságod és árúid, csereárúid, hajósaid és kormányosaid, hasadékaid javítgatói és csereárúid árúsai és minden hadakozó férfiaid, a kik benned vannak, és minden benned való sokaság, beleesnek a tengerek szívébe zuhanásod napján.
Ez 27: 28 Kormányosaid kiáltásának hangjára megrendülnek a mezőségek.
Ez 27: 29 És kiszállnak hajóikból mindnyájan, kik az evezőt fogják, hajósok [és] a tengernek minden kormányosi a szárazföldre lépnek.
Ez 27: 30 És hallatják fölötted hangjokat, s keservesen kiáltanak, s port hintenek fejökre, hamuban fetrengenek.
Ez 27: 31 És kopaszra nyiratkoznak miattad, és zsákba övezkednek, és sírnak feletted lelki keserűségben keserves sírással.
Ez 27: 32 És kezdenek fölötted fájdalmukban gyászéneket, és így énekelnek rólad: Ki volt olyan, mint Tírus? mely [most] mint temető a tenger közepette!
Ez 27: 33 Mikor kimennek vala árúid a tengerekből, sok népet megelégítél; gazdagságod és csereárúid sokaságával meggazdagítád a földnek királyait.
Ez 27: 34 Most összeomlottál a tengerekről le a vizek mélységébe, csereárúid és egész sokaságod benned elsülyedt.
Ez 27: 35 A szigetek minden lakosai elborzadnak miattad, s királyaik iszonyodva megiszonyodnak, arczaik rángatóznak.
Ez 27: 36 A népek közt való kereskedők fütyölnek feletted. Rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!
Ez 28: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 28: 2 Embernek fia! mondjad Tírus fejedelmének: Ezt mondja az Úr Isten: Mivelhogy felfuvalkodott szíved és ezt mondtad: Isten vagyok én, Isten székében ülök a tengerek szívében, holott csak ember vagy és nem Isten, mégis olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve,
Ez 28: 3 Lám, hát bölcsebb volnál te Dánielnél! Semmi elrejtett dolog nem homályos néked!
Ez 28: 4 Bölcseségeddel és értelmeddel gyűjtöttél magadnak gazdagságot, s gyűjtöttél aranyat s ezüstöt kincses házaidba.
Ez 28: 5 Bölcseségednek nagy voltával kereskedésed közben megsokasítád gazdagságodat, és felfuvalkodott szíved gazdagságod miatt.
Ez 28: 6 Ezokáért így szól az Úr Isten: Mivel olylyá tevéd szíved, minő az Isten szíve:
Ez 28: 7 Azért ímé, hozok reád idegeneket, a nemzetek legkegyetlenebbjeit, és kivonszák fegyvereiket bölcseséged szépsége ellen, és megfertéztetik fényességedet.
Ez 28: 8 A sírgödörbe szállítnak alá, s meghalsz a megölettek halálával a tengerek szívében.
Ez 28: 9 Vajjon mondván mondod-é megölőd előtt: Isten vagyok én? holott ember vagy és nem Isten a téged átütőnek kezében!
Ez 28: 10 Körülmetéletlenek halálával halsz meg, idegeneknek keze által. Mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 28: 11 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 28: 12 Embernek fia! kezdj gyászéneket Tírus királyáról, és mondd néki: Így szól az Úr Isten: Te valál az arányosság pecsétgyűrűje, teljes bölcseséggel, tökéletes szépségben.
Ez 28: 13 Édenben, Isten kertjében voltál; rakva valál mindenféle drágakövekkel: karniollal, topázzal és jáspissal, társiskővel és onixxal, berillussal, zafirral, gránáttal és smaragddal; [és] karikáid mesterkézzel és mélyedéseid aranyból készültek ama napon, melyen teremtetél.
Ez 28: 14 Valál felkent oltalmazó Kérub; és [úgy] állattalak téged, hogy Isten szent hegyén valál, tüzes kövek közt jártál.
Ez 28: 15 Feddhetetlen valál útaidban attól a naptól fogva, melyen teremtetél, míg gonoszság nem találtaték benned.
Ez 28: 16 Kereskedésed bősége miatt belsőd erőszakossággal telt meg és vétkezél; azért levetélek téged az Isten hegyéről, és elvesztélek, te oltalmazó Kérub, a tüzes kövek közül.
Ez 28: 17 Szíved felfuvalkodott szépséged miatt; megrontottad bölcseségedet fényességedben; a földre vetettelek királyok előtt, adtalak szemök gyönyörűségére.
Ez 28: 18 Vétkeid sokaságával kereskedésed hamisságában megfertéztetted szenthelyeidet; azért tüzet hoztam ki belsődből, ez emésztett meg téged; és tevélek hamuvá a földön mindenek láttára, a kik reád néznek.
Ez 28: 19 Mindnyájan, a kik ismertek a népek közt, elborzadnak miattad; rémségessé lettél, s többé örökké nem leszel!
Ez 28: 20 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 28: 21 Embernek fia! vesd tekintetedet Sidonra, és prófétálj ellene.
Ez 28: 22 És mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek,] Sidon, és megdicsőítem magamat közepetted, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor ítéleteket cselekszem benne, és megszentelem magamat benne.
Ez 28: 23 És bocsátok reá döghalált és vért utczáira, és sebesültek hullanak el benne fegyver miatt, mely reá [jő] mindenfelől; hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 28: 24 És ne legyen többé Izráel házának szúró tövise és fájdalomszerző tüskéje mindazok között, kik körülöttök vannak, kik őket megvetik, és tudják meg, hogy én vagyok az Úr.
Ez 28: 25 Így szól az Úr Isten: Mikor egybegyűjtöm Izráel házát a népek közül, kik közé szétszórattak, akkor megszentelem magamat rajtok a pogányok szeme láttára, és laknak az ő földjökön, melyet adtam Jákóbnak, az én szolgámnak.
Ez 28: 26 És laknak azon bátorsággal, és házakat építenek s szőlőket plántálnak, és laknak bátorsággal, mikor ítéleteket cselekedtem mindazokon, kik őket megvetik vala ő körülöttök, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök.
Ez 29: 1 A tizedik esztendőben, a tizedik hónapban, a hónap tizenkettedikén lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 29: 2 Embernek fia! vesd tekintetedet a Faraóra, Égyiptom királyára, és prófétálj ellene és egész Égyiptom ellen.
Ez 29: 3 Szólj és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek,] Faraó, Égyiptom királya, te nagy krokodil, aki fekszik folyói közepette, a ki ezt mondja: Enyém az én folyóm, és én teremtettem magamnak.
Ez 29: 4 És horgokat vetek szádba, és azt cselekszem, hogy folyóid halai odaragadjanak pikkelyeidhez, és kivonszlak folyóid közepéből, és folyóid minden halait, melyek odaragadnak pikkelyeidhez.
Ez 29: 5 És kivetlek a pusztába téged és folyóid minden halát; a mező színére esel; egybe nem szedetel s nem gyűjtetel; a földi vadaknak s az égi madaraknak adlak eledelül.
Ez 29: 6 És megtudják mindnyájan Égyiptom lakói, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy ők nádszál-bot valának Izráel házának;
Ez 29: 7 Melyet ha megfognak kezökkel, összetörsz, s felhasítod egész vállokat, és ha reád támaszkodnak, összeroppansz, s megrázod egész derekokat:
Ez 29: 8 Ezokáért így szól az Úr Isten: Ímé, hozok ellened fegyvert, és kivágok belőled embert és barmot.
Ez 29: 9 És legyen Égyiptom földje pusztasággá és sivataggá, és megtudják, hogy én vagyok az Úr. Mivelhogy azt mondja: A folyó enyém, és én teremtettem:
Ez 29: 10 Ezokáért ímé, én ellened [megyek,] és folyóid ellen, és teszem Égyiptom földjét nagy pusztaságok pusztaságává Migdoltól fogva Siénéig, és Szerecsenország határáig.
Ez 29: 11 Ne menjen át azon emberi láb, se baromi láb ne menjen át rajta, és ne lakják negyven esztendeig.
Ez 29: 12 És adom Égyiptom földjét pusztaságra az elpusztult földek között, s városai lesznek az elpusztult városok közt pusztaságban negyven esztendeig, és eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, s szétszórom őket a tartományokba.
Ez 29: 13 Mert így szól az Úr Isten: Negyven esztendő múlva egybegyűjtöm az égyiptomiakat a népek közül, kik közé szétszórattak.
Ez 29: 14 És visszahozom Égyiptom foglyait s visszaviszem őket Pathrós földjére, az ő eredetök földjére, és ott lesznek alacsony királyság.
Ez 29: 15 A [többi] királyságokhoz képest alacsony lészen s többé nem emeli magát a nemzetek fölé; és megkevesbítem őket, hogy el ne tapodják a nemzeteket.
Ez 29: 16 És nem lesz többé Izráel házának bizodalma, mely vétekre emlékeztessen [engem,] midőn feléje hajlanak, és megtudják, hogy én vagyok az Úr Isten.
Ez 29: 17 És lőn a huszonhetedik esztendőben, az első hónapban, a hónap elsején, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 29: 18 Embernek fia! Nabukodonozor Babilon királya nagy fáradsággal fárasztotta seregét Tírus ellen: minden fő megkopaszult és minden váll feltört; de jutalma nem lőn néki és seregének Tírusból a fáradságért, a melylyel miatta fáradott.
Ez 29: 19 Ennekokáért így szól az Úr Isten: Ímé, én Nabukodonozornak a babiloni királynak adom Égyiptom földjét, és elviszi gazdagságát, s elragadja ragadományát, s elprédálja prédáját, és [ez] lesz jutalma seregének.
Ez 29: 20 Fizetésül, a melyért fáradott, adom néki Égyiptom földjét, mert értem cselekedtek, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 29: 21 Azon a napon szarvat sarjasztok Izráel házának, és a te szádat megnyitom közöttök, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 30: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 30: 2 Embernek fia! prófétálj és mondd: Így szól az Úr Isten: Jajgassatok! Jaj annak a napnak!
Ez 30: 3 Mert közel egy nap és közel az Úrnak napja, felhőnek napja, a pogányok ideje lesz az.
Ez 30: 4 És bemegy a fegyver Égyiptomba, és lesz reszketés Szerecsenországban, mikor hullanak a sebesültek Égyiptomban, és elviszik gazdagságát, s elrontatnak fundamentomai.
Ez 30: 5 A szerecsenek s a libiaiak s a lidiaiak és az egész gyülevész és Kúb és a frigy földének fiai velök együtt fegyver miatt hullnak el.
Ez 30: 6 Így szól az Úr: És elessenek, a kik Égyiptomot támogatják, és alászálljon erősségének kevélysége: Migdoltól fogva Siénéig fegyver miatt hullanak el benne, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 30: 7 És elpusztulnak elpusztult tartományok között, és városai elpusztult városoknak közepette lesznek.
Ez 30: 8 És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor tüzet vetek Égyiptomra, és összetörik minden segítője.
Ez 30: 9 Azon a napon követek mennek ki előttem hajókon a bátorságban [lakó] Szerecsenország elrémítésére, s lészen rettegés bennök Égyiptom ama napján; mert ímé jön!
Ez 30: 10 Ezt mondja az Úr Isten: És megszüntetem Égyiptom lármáját Nabukodonozor, babiloni király keze által.
Ez 30: 11 Ő és az ő népe ő vele együtt, a nemzetek legkegyetlenebbjei, elhozatnak a föld elvesztésére, és kivonszák fegyveröket Égyiptom ellen, és betöltik a földet megölettekkel.
Ez 30: 12 És a folyóvizeket kiszárasztom, és eladom a földet gonoszok kezébe, és elpusztítom a földet s teljességét idegenek keze által, én, az Úr szólottam.
Ez 30: 13 Így szól az Úr Isten: És elvesztem a bálványokat és megszüntetem a bálványképeket Nófból s a fejedelmet Égyiptom földjéről, nem lészen többé, és bocsátok félelmet Égyiptom földjére.
Ez 30: 14 És elpusztítom Pathróst, s vetek tüzet Zoánra, és teszek ítéleteket Nóban.
Ez 30: 15 És kiöntöm haragomat Sinre, Égyiptom erősségére, és kivágom a sokaságot Nóból.
Ez 30: 16 És vetek tüzet Égyiptomra, kínok közt vergődik Sin, és Nó megtörik és Nófba betörnek [fényes] nappal.
Ez 30: 17 Aven és Fibéseth ifjai fegyver miatt hullanak el, és ők magok fogságra mennek.
Ez 30: 18 És Tehafneheszben megsötétedik a nap, mikor ott összetöröm Égyiptom pálczáját, és megszünik benne erejének kevélysége, őt magát felhő takarja el, és leányai fogságra mennek.
Ez 30: 19 És cselekszem ítéleteket Égyiptomban, és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 30: 20 És lőn a tizenegyedik esztendőben, az első hónapban, a hónap hetedikén, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 30: 21 Embernek fia! A Faraónak, Égyiptom királyának karját eltörtem, és ímé be nem kötötték, hogy megorvosolják, hogy tegyenek körülkötést reá, hogy megerősödjék fegyverfogásra.
Ez 30: 22 Ennekokáért így szól az Úr Isten: Ímé, a Faraó ellen [megyek], Égyiptomnak királya ellen, és eltöröm mind a két karját, azt, amely [még] erős, és azt, amely [már] eltörött, s elejtetem vele kezéből a fegyvert.
Ez 30: 23 És eloszlatom az Égyiptombelieket a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba.
Ez 30: 24 És megerősítem Babilon királyának karjait, és adom az én fegyveremet kezébe, és eltöröm a Faraó karjait, és nyögni fog előtte, mint a megsebesültek szoktak.
Ez 30: 25 Megerősítem azért Babilon királyának karjait, a Faraó karjai pedig leessenek, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor adom fegyveremet Babilon királyának kezébe, hogy azt kinyújtsa Égyiptomnak földje ellen.
Ez 30: 26 És eloszlatom az égyiptomiakat a nemzetek közé, és szétszórom őket a tartományokba, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 31: 1 És lőn a tizenegyedik esztendőben, a harmadik hónapban, a hónap elsején, lőn az Úr szava hozzám, mondván:
Ez 31: 2 Embernek fia! szólj a Faraónak, Égyiptom királyának és az ő sokaságának: Kihez vagy hasonló a te nagyságodban?
Ez 31: 3 Ímé, Assúr czédrus vala a Libánonon, szép ágakkal és sűrű galyaival árnyékot tartó s magas növésű, melynek felhőkig ért a teteje.
Ez 31: 4 Víz nevelte nagygyá, a mélység [vizei] tették magassá, folyóikkal körüljárták ültetése földjét, s [csak] folyásaikat bocsáták a mező egyéb fáihoz.
Ez 31: 5 Ennekokáért lőn magasb növése a mező minden fájánál: s megsokasulának ágai, s hosszúra nevekedének galyai a sok víztől, midőn kiterjeszté azokat.
Ez 31: 6 Az ő ágain csinál vala fészket minden égi madár, és galyai alatt fiadzott a mező minden vada, s árnyékában lakik vala sokmindenféle nép.
Ez 31: 7 És széppé lőn magasságával, hosszan kiterjedt ágaival, mert gyökere sok víz felé [nyúlik] vala.
Ez 31: 8 A czédrusok el nem takarák őt az Isten kertjében, a cziprusok nem valának hasonlók ágaihoz, s a platánoknak nem valának olyan galyai, mint néki; Isten kertjében egy fa sem vala hasonló hozzá az ő szépségében.
Ez 31: 9 Széppé tőm őt az ő sok ágaival, úgy hogy irígykedett rá Éden minden fája az Isten kertjében.
Ez 31: 10 Ennekokáért így szól az Úr Isten: Mivelhogy magasra nevekedtél, és fölemelé tetejét a felhők közé, és szíve felfuvalkodott az ő magasságában:
Ez 31: 11 Azért adom őt a nemzetek urának kezébe, bánjék el vele, gonoszságáért kiűztem őt.
Ez 31: 12 És kivágták őt az idegenek, a nemzetek legkegyetlenebbjei, és leterítették. A hegyekre és minden völgyekbe hullottak ágai, és összetörtek galyai a föld minden mélységében, és leszállt árnyékából a föld minden népe, és ott hagyták őt.
Ez 31: 13 Ledőlt törzsökén lakik vala minden égi madár, és ágaihoz [gyül ]vala a mező minden vada;
Ez 31: 14 Azért, hogy magasra ne nevekedjék egy víz mellett való fa se, és föl ne emelje tetejét a felhők közé; hogy ne bízzék önmagában kevélyen senki a vízivók közül; mert mindnyájan halálra adattak a mélység országába az emberek fiai közt azokhoz, a kik sírgödörbe szálltak.
Ez 31: 15 Így szól az Úr Isten: Azon a napon, a melyen sírba aláméne, gyászba öltöztetém miatta a mélység vizeit, és megtartóztatám folyóikat, úgy hogy a sok víz elzáraték, s meggyászoltatám őt a Libánonnal, és a mező minden fája elepede miatta.
Ez 31: 16 Zuhanásának hangja miatt megreszkettetém a nemzeteket, mikor leszállítám őt a sírba együtt velök, kik sírgödörbe szállnak; és vígasztalást vőn a mélység országában Éden minden fája, a Libánon szépsége és java, minden vízivó.
Ez 31: 17 Ezek is alászállottak vele a sírba azokhoz, a kik fegyverrel ölettek meg, s a kik mint segítőtársai árnyékában ülének a nemzetek között.
Ez 31: 18 Kihez vagy hát hasonló dicsőségben és nagyságban Éden fái közt!? Hiszen le fogsz szállíttatni Éden fáival a mélység országába; körülmetéletlenek közt feküszöl együtt a fegyverrel megölettekkel. A Faraó ez és minden sokasága, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 32: 1 És lőn a tizenkettedik esztendőben, a tizenkettedik hónapban, a hónap elsején, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 32: 2 Embernek fia! kezdj gyászéneket a Faraóról, Égyiptom királyáról, és mondjad néki: Nemzetek fiatal oroszlánja, elvesztél; hiszen te olyan valál, mint a krokodil a tengerekben, mert kijövél folyóidon és megháborítád lábaiddal a vizeket és felzavartad folyóikat.
Ez 32: 3 Így szól az Úr Isten: Ezért kivetem rád hálómat sok nép serege által, és kihúznak téged varsámban.
Ez 32: 4 És leterítlek a földre, a mezőség színére vetlek, és reád szállítom az ég minden madarát, s megelégítem belőled az egész föld vadait.
Ez 32: 5 S vetem húsodat a hegyekre, és betöltöm a völgyeket rothadásoddal.
Ez 32: 6 És megitatom áradásod földjét véredből mind a hegyekig, s a mélységek megtelnek belőled.
Ez 32: 7 És mikor eloltalak, beborítom az eget, s csillagait besötétítem, a napot felhőbe borítom, és a hold nem fényeskedik fényével.
Ez 32: 8 Minden világító testet megsötétítek miattad az égen, és bocsátok sötétséget földedre, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 32: 9 És megszomorítom sok nép szívét, ha elhíresztelem romlásodat a nemzetek között, a földeken, a melyeket nem ismersz.
Ez 32: 10 És cselekszem, hogy elborzadjanak miattad a sok népek, s királyaik rémüljenek el rémüléssel miattad, mikor villogtatom fegyveremet előttök, s remegni fognak minden szempillantásban, kiki az ő életéért, zuhanásod napján.
Ez 32: 11 Mert így szól az Úr Isten: A babiloni király fegyvere jön reád.
Ez 32: 12 Vitézeknek fegyvereivel hullatom el sokaságodat, ők a népek legkegyetlenebbjei mindnyájan; és elpusztítják Égyiptom kevélységét, és elvész minden sokasága.
Ez 32: 13 És elvesztem minden barmát a sok vizek mellől, és nem zavarja fel azokat többé ember lába, sem barmok körme azokat föl nem zavarja.
Ez 32: 14 Akkor meghiggasztom vizeiket, és folyóikat, olajként folyatom, ezt mondja az Úr Isten,
Ez 32: 15 Mikor Égyiptom földjét pusztasággá teszem, és kipusztul a föld teljességéből, mert megverek minden rajta lakót, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 32: 16 Gyászének ez és sírva énekeljék; a népek leányai énekeljék sírva; Égyiptomról és minden sokaságáról énekeljék sírva, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 32: 17 És lőn a tizenkettedik esztendőben, a hónap tizenötödikén, lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 32: 18 Embernek fia! sírj Égyiptom sokaságán, és szállítsd alá őt te és a hatalmas nemzetek leányai a mélységek országába azokhoz, kik sírgödörbe szálltak.
Ez 32: 19 Kinél nem voltál volna kedvesebb? Szállj alá, hadd fektessenek a körülmetéletlenek mellé!
Ez 32: 20 A fegyverrel megölettek közt essenek el! A fegyver átadatott; húzzátok lefelé őt és minden sokaságát!
Ez 32: 21 Szólni fognak felőle a vitézek hatalmasai a sír közepéből együtt az ő segítőivel: alászállottak, hogy itt feküdjenek a körülmetéletlenek, mint fegyverrel megöltek!
Ez 32: 22 Itt van Assúr és egész sokasága, körülte sírjai, mindnyájan megölettek, kik fegyver miatt hulltak el,
Ez 32: 23 A kinek sírjai a sírgödör legmélyén vannak és sokasága az ő sírja körül van, mindnyájan megölettek, fegyver miatt elestek, kik félelmére valának az élők földjének.
Ez 32: 24 Itt van Elám és egész sokasága az ő sírja körül, mindnyájan megölettek, kik fegyver miatt hulltak el, kik alászálltak körülmetéletlenül a mélységek országába, kik félelmére valának az élők földjének, és viselik gyalázatukat azok mellett, kik sírgödörbe szálltak.
Ez 32: 25 A megölettek között vetettek néki ágyat minden sokaságával, körülte vannak ennek sírjai, mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megölettek, mert félelmére valának az élők földjének, és viselik gyalázatukat azok mellett, kik sírgödörbe szálltak; a megölettek közé vetették őket!
Ez 32: 26 Itt van Mések-Tubál és minden sokasága, körülte vannak ennek sírjai, mindnyájan körülmetéletlenek, fegyverrel megölettek, mert félelmére valának az élők földjének.
Ez 32: 27 És nem feküsznek együtt az erősekkel, kik elestek a körülmetéletlenek közül, kik hadiszerszámaikkal szálltak alá a sírba s kiknek az ő fegyvereiket fejük alá tették; mert lőn az ő vétkök csontjaikon, mivelhogy félelmére [valának] a vitézeknek az élők földjén.
Ez 32: 28 Te is a körülmetéletlenek közt rontatol meg, és fekszel a fegyverrel megölettek mellett.
Ez 32: 29 Itt van Edom királyaival és minden fejedelmével, kik vettettek erősségökben a fegyverrel megöltekhez, ők a körülmetéletlenekkel feküsznek s azokkal, a kik sírgödörbe szálltak.
Ez 32: 30 Ott vannak észak uralkodói mindnyájan, és minden sidoni, a kik alászálltak a megölettekkel, rettenetes voltukban, erősségökben megszégyenülve; és feküsznek körülmetéletlenül a fegyverrel megölettek mellett, és viselik gyalázatukat a sírgödörbe szálltak között.
Ez 32: 31 Ezeket látni fogja a Faraó, és megvígasztalódik minden sokasága felől; fegyverrel ölettek meg a Faraó és minden ő serege, ezt mondja az Úr Isten,
Ez 32: 32 Mert félelmére adtam őt az élők földjének; ezért ott vetnek ágyat néki a körülmetéletlenek között, a fegyverrel megölettek mellett, a Faraónak és minden sokaságának, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 33: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 33: 2 Embernek fia! szólj néped fiaihoz és mondjad nékik: Mikor hozándok fegyvert valamely földre, és a föld népe választ egy férfit ő magok közül, és őt őrállójokká teszik:
Ez 33: 3 És ő látja jőni a fegyvert a földre, és megfújja a trombitát, és meginti a népet;
Ez 33: 4 Ha valaki hallándja a trombitaszót, de nem hajt az intésre, s aztán a fegyver eljő és őt utóléri: az ő vére az ő fején lesz.
Ez 33: 5 Hallotta a trombitaszót, de nem hajtott az intésre, tehát az ő vére ő rajta lesz; és ha hajtott az intésre, megmentette lelkét.
Ez 33: 6 Ha pedig az őrálló látja a fegyvert jőni, s nem fújja meg a trombitát, és a nép nem kap intést, és eljő a fegyver s utólér közülök valamely lelket, ez a maga vétke miatt éretett utól, de vérét az őrálló kezéből kérem elő.
Ez 33: 7 És te, embernek fia, őrállóul adtalak téged Izráel házának, hogy ha szót hallasz a számból, megintsed őket az én nevemben.
Ez 33: 8 Ha ezt mondom a hitetlennek: Hitetlen, halálnak halálával halsz meg; és te nem szólándasz, hogy visszatérítsd a hitetlent az ő útjáról: az a hitetlen vétke miatt hal meg, de vérét a te kezedből kívánom meg.
Ez 33: 9 De ha te megintetted a hitetlent az ő útja felől, hogy térjen meg róla, de nem tért meg útjáról, ő vétke miatt meghal, de te megmentetted a te lelkedet.
Ez 33: 10 Te pedig, embernek fia, mondjad Izráel házának: Ezt mondjátok, mondván: Bizony a mi bűneink és vétkeink rajtunk vannak, és bennök mi megrothadunk, mimódon éljünk azért?
Ez 33: 11 Mondjad nékik: Élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy nem gyönyörködöm a hitetlen halálában, hanem hogy a hitetlen megtérjen útjáról és éljen. Térjetek meg, térjetek meg gonosz útaitokról! hiszen miért halnátok meg, oh Izráel háza!?
Ez 33: 12 Te pedig, embernek fia, szólj néped fiaihoz: Az igaznak igazsága meg nem menti őt a napon, a melyen vétkezendik, és a hitetlen hitetlensége által el nem esik a napon, melyen megtérend hitetlenségéből, és az igaz nem élhet az [ő igazsága] által a napon, melyen vétkezendik.
Ez 33: 13 Mikor ezt mondom az igazról: Élvén éljen; és ő bízván igazságában, gonoszságot cselekszik: semmi igazsága emlékezetbe nem jő, és gonoszsága miatt, melyet cselekedett, meghal.
Ez 33: 14 S ha mondom a hitetlennek: halállal halsz meg; és ő megtér bűnéből és törvény szerint s igazságot cselekszik;
Ez 33: 15 Zálogot visszaad a hitetlen, rablottat megtérít, az életnek parancsolatiban jár, többé nem cselekedvén gonoszságot: élvén él, [és] meg nem hal.
Ez 33: 16 Semmi ő vétke, melylyel vétkezett, emlékezetbe nem jön néki; törvény szerint és igazságot cselekedett, élvén él.
Ez 33: 17 És ezt mondják néped fiai: Nem igazságos az Úrnak útja; holott az ő útjok nem igazságos.
Ez 33: 18 Mikor az igaz elfordul az ő igazságától s gonoszságot cselekszik, meghal a miatt.
Ez 33: 19 És mikor a hitetlen elfordul az ő hitetlenségétől és törvény szerint s igazságot cselekszik, él a miatt.
Ez 33: 20 És azt mondjátok: Nem igazságos az Úrnak útja: mindeniteket az ő útja szerint ítélem meg, Izráel háza.
Ez 33: 21 És lőn fogságunknak tizenkettedik esztendejében, a tizedik hónapban, a hónap ötödikén, jöve hozzám egy menekült Jeruzsálemből, mondván: Megvétetett a város!
Ez 33: 22 És az Úrnak keze lőn én rajtam este a menekült eljötte előtt, és megnyitá számat, mikorra az hozzám jöve reggel, és megnyilatkozék szám, s nem valék néma többé.
Ez 33: 23 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 33: 24 Embernek fia! azok, kik amaz elpusztított helyeket lakják Izráel földjén, ezt mondják, mondván: Egyetlen egy volt Ábrahám, mikor örökségül kapta a földet, mi pedig sokan vagyunk, nékünk a föld örökségül adatott.
Ez 33: 25 Ezokáért mondjad nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Véreset esztek, és szemeiteket bálványaitokra emelitek, és vért ontotok; és a földet örökségül kapnátok?
Ez 33: 26 Fegyveretekben bíztatok, útálatosságot cselekedtetek, és mindenitek az ő felebarátja feleségét megfertéztette; és a földet örökségül kapnátok?
Ez 33: 27 Ezt mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Élek én, hogy a kik az elpusztult helyeken vannak, fegyver miatt hullnak el; és aki a mezőnek színén, azt a vadaknak adtam eledelül, és a kik az erősségekben és a barlangokban vannak, döghalállal halnak meg.
Ez 33: 28 És teszem a földet pusztaságok pusztaságává, s megszünik erősségének kevélysége, és puszták lesznek Izráel hegyei, mert nem lesz, aki átmenjen rajtok.
Ez 33: 29 És megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor a földet pusztaságok pusztaságává teszem mindenféle útálatosságukért, melyeket cselekedtek.
Ez 33: 30 És te, embernek fia, néped fiai beszélgetnek felőled a falak mellett s a házaknak ajtaiban; és egyik a másikkal szól, kiki az ő atyjafiával, mondván: Jertek, kérlek, és halljátok: micsoda beszéd az, amely az Úrtól jő ki?
Ez 33: 31 És eljőnek hozzád, a hogy a nép össze szokott jőni, s oda ülnek elődbe, mint az én népem, és hallgatják beszédidet, de nem cselekeszik, hanem szerelmeskedő [énekként] veszik azokat ajkokra, szívök pedig nyereség után jár.
Ez 33: 32 És ímé, te olyan vagy nékik, mint valamely szerelmeskedő ének, szép hangú, s mint valamely jó hegedűs; csak hallják beszédidet, de nem cselekszik azokat.
Ez 33: 33 De ha beteljesednek, [mert] ímé beteljesednek, megtudják, hogy próféta volt közöttök.
Ez 34: 1 És lőn az Úrnak beszéde hozzám, mondván:
Ez 34: 2 Embernek fia! prófétálj Izráel pásztorai felől, prófétálj és mondjad nékik, a pásztoroknak: Így szól az Úr Isten: Jaj Izráel pásztorainak, a kik önmagokat legeltették! Avagy nem a nyájat kell-é legeltetni a pásztoroknak?
Ez 34: 3 A tejet megettétek, és a gyapjúval ruházkodtatok, a hízottat megöltétek; a nyájat nem legeltettétek.
Ez 34: 4 A gyöngéket nem erősítettétek, és a beteget nem gyógyítottátok, s a megtöröttet nem kötözgettétek, s az elűzöttet vissza nem hoztátok és az elveszettet meg nem kerestétek, hanem keményen és kegyetlenül uralkodtatok rajtok;
Ez 34: 5 Szétszóródtak hát pásztor nélkül, és lőnek mindenféle mezei vadak eledelévé, és szétszóródtak;
Ez 34: 6 Tévelygett nyájam minden hegyen s minden magas halmon, és az egész föld színén szétszóródott az én nyájam, s nem volt, a ki keresné, sem aki tudakozódnék utána.
Ez 34: 7 Annakokáért, ti pásztorok, halljátok meg az Úr beszédét:
Ez 34: 8 Élek én, ezt mondja az Úr Isten, mivelhogy az én nyájam ragadománynyá lőn, és lőn az én nyájam mindenféle mezei vadak eledelévé, pásztor hiányában, és nem keresték az én pásztoraim az én nyájamat, hanem legeltették a pásztorok önmagokat, és az én nyájamat nem legeltették;
Ez 34: 9 Ennekokáért, ti pásztorok, halljátok meg az Úr beszédét:
Ez 34: 10 Így szól az Úr Isten: Ímé, [megyek] a pásztorok ellen, és előkérem nyájamat az ő kezökből, s megszüntetem őket a nyáj legeltetésétől, és nem legeltetik többé a pásztorok önmagokat, s kiragadom juhaimat szájokból, hogy ne legyenek nékik ételül.
Ez 34: 11 Mert így szól az Úr Isten: Ímé, én magam keresem meg nyájamat, és magam tudakozódom utána.
Ez 34: 12 Miképen a pásztor tudakozódik nyája után, a mely napon ott áll elszéledt juhai között; így tudakozódom nyájam után, és kiszabadítom őket minden helyről, a hova szétszóródtak a felhőnek s borúnak napján.
Ez 34: 13 És kihozom őket a népek közül s egybegyűjtöm a földekről, és beviszem őket az ő földjökre, és legeltetem őket Izráel hegyein, a mélységekben s a föld minden lakóhelyén.
Ez 34: 14 Jó legelőn legeltetem őket, és Izráel magasságos hegyein leszen akluk, ott feküsznek jó akolban, s kövér legelőn legelnek Izráel hegyein.
Ez 34: 15 Én magam legeltetem nyájamat, s én nyugosztom meg őket, ezt mondja az Úr Isten;
Ez 34: 16 Az elveszettet megkeresem, s az elűzöttet visszahozom, s a megtöröttet kötözgetem, s a beteget erősítem; és a kövéret s erőset elvesztem, [és] legeltetem őket úgy, mint illik.
Ez 34: 17 Ti pedig, én juhaim, így szól az Úr Isten, ímé én ítéletet teszek juh és juh között, a kosok és bakok közt.
Ez 34: 18 Avagy kevés-é néktek, hogy a jó legelőt legelitek, hogy még legelőitek maradékát lábaitokkal eltapodjátok? és hogy a víz tisztáját iszszátok, hogy még a maradékát lábaitokkal felzavarjátok?
Ez 34: 19 És az én juhaim a ti lábaitok tapodását legelik, s lábaitok zavarását iszszák!
Ez 34: 20 Annakokáért így szól az Úr Isten hozzájok: Ímé én, én teszek ítéletet kövér és ösztövér juh között,
Ez 34: 21 Mivelhogy oldallal és vállal eltaszíttok és szarvaitokkal elökleltek minden erőtelent, míg szétszórván, azokat kiűzitek;
Ez 34: 22 És megtartom az én juhaimat, hogy többé ne legyenek zsákmányul, és ítéletet teszek juh és juh között.
Ez 34: 23 És állatok föléjök egyetlenegy pásztort, hogy legeltesse őket: az én szolgámat, Dávidot, ő legelteti őket s ő lesz nékik pásztoruk.
Ez 34: 24 Én pedig, az Úr, leszek nékik Istenök, és az én szolgám, Dávid, fejedelem közöttök. Én, az Úr mondottam.
Ez 34: 25 És szerzek ő velök békességnek frigyét, és megszüntetem a gonosz vadakat a földről, hogy bátorságosan lakhassanak a pusztában és alhassanak az erdőkben.
Ez 34: 26 És adok reájok és az én magaslatom környékére áldást, és bocsátom az esőt idejében; áldott esők lesznek.
Ez 34: 27 A mező fája megadja gyümölcsét s a föld megadja termését, és lesznek földjökön bátorságosan, és megtudják, hogy én vagyok az Úr, mikor eltöröm jármok keresztfáit, és kimentem őket azok kezéből, kik őket szolgáltatják.
Ez 34: 28 És nem lesznek többé prédául a pogányoknak, s a föld vadai nem eszik meg őket; és laknak bátorságosan, s nem lesz, aki felijeszsze őket.
Ez 34: 29 És támasztok nékik drága plántaföldet, hogy többé meg ne emésztessenek éhség miatt a földön, s ne viseljék többé a pogányok gyalázatát;
Ez 34: 30 És megismerik, hogy én, az Úr, az ő Istenök, velök vagyok, és ők népem, Izráel háza, ezt mondja az Úr Isten;
Ez 34: 31 Ti pedig az én juhaim, legelőm nyája vagytok, emberek vagytok, én pedig Istenetek, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 35: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 35: 2 Embernek fia! vesd tekintetedet Seir hegyére, és prófétálj ellene.
Ez 35: 3 És mondjad néki: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek,] Seir hegye, és kinyújtom kezemet reád, s teszlek pusztaságok pusztaságává.
Ez 35: 4 Városaidat pusztaságra vetem, és te pusztulásra jutsz, és megtudod, hogy én vagyok az Úr.
Ez 35: 5 Mivelhogy örökkévaló gyűlölséget tartasz, és odaadád Izráel fiait a fegyver kezébe veszedelmök idején, az utolsó vétek idején;
Ez 35: 6 Ennekokáért élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy vérré teszlek téged, és vér kergessen téged. Te nem gyűlölted a vért, a vér kergessen hát téged.
Ez 35: 7 És teszem Seir hegyét pusztaságok pusztaságává, és kiirtom belőle az átmenőt és visszatérőt.
Ez 35: 8 És betöltöm hegyeit megölöttjeivel; halmaid és völgyeid és minden mélységed: fegyverrel megölöttek hullanak beléjök.
Ez 35: 9 Örök pusztasággá teszlek, és városaidat ne lakják, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 35: 10 Mivelhogy ezt mondod: Az a két nemzet és az a két föld enyém lesz és örökségül bírjuk, holott az Úr ott volt;
Ez 35: 11 Annakokáért élek én, ezt mondja az Úr Isten, hogy a te haragod és fölgerjedésed szerint cselekszem veled, a melylyel te cselekedtél irántok való gyűlölségedből; és megjelentem magamat közöttök, mikor megítéllek.
Ez 35: 12 És megtudod, hogy én, az Úr, meghallottam minden szidalmadat, melyeket Izráel hegyei ellen mondtál, mondván: Elpusztultak, nékünk adattak ételül;
Ez 35: 13 Így kérkedtetek ellenem szátokkal, s szórtátok ellenem beszédeiteket: én meghallottam!
Ez 35: 14 Így szól az Úr Isten: Az egész föld örömére pusztulást hozok rád.
Ez 35: 15 A mint te örültél Izráel háza örökségén azért, hogy elpusztult, úgy cselekszem veled; pusztává légy Seir hegye és mind egészen Edom, és megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Ez 36: 1 És te, embernek fia, prófétálj Izráel hegyei felől, és mondjad: Izráel hegyei, halljátok meg az Úr beszédét,
Ez 36: 2 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy ezt mondja az ellenség reátok: Haha! és: Az ősi magasságok a mi örökségünk lőnek.
Ez 36: 3 Ennekokáért prófétálj, és mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Azért, mert pusztítanak, és kívánnak titeket mindenfelől, hogy legyetek öröksége a pogányok maradékának, és az emberek rágalmazó ajkára-nyelvére kerültetek;
Ez 36: 4 Ezokáért, Izráel hegyei, halljátok meg az Úr Isten beszédét! Így szól az Úr Isten a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és völgyeknek, és az elpusztult romoknak és az elhagyott városoknak, melyek ragadományra és csúfolásra lőnek a pogányok maradékának köröskörül.
Ez 36: 5 Azért ezt mondja az Úr Isten: Bizony, féltő szerelmem tüzében beszéltem a pogányok maradékai és egész Edom ellen, kik magoknak vették az én földemet örökségül teljes szívöknek örömével és lelkök megvetésével, hogy azt néptelenül zsákmányokká tegyék;
Ez 36: 6 Ezokáért prófétálj Izráel földjéről, és mondjad a hegyeknek és halmoknak, a mélységeknek és a völgyeknek: Így szól az Úr Isten: Ímé, féltő szerelmemben és búsulásomban beszélek, mivelhogy a pogányok gyalázását viseltétek;
Ez 36: 7 Ennekokáért ezt mondja az Úr Isten: Én fölemelem kezemet! Bizonyára a pogányok, kik körülöttetek vannak, ők viseljék gyalázatukat.
Ez 36: 8 Ti pedig, Izráel hegyei, neveljétek ágaitokat és hozzátok gyümölcsötöket az én népemnek, Izráelnek, mert közel vannak, hogy hazajőjjenek.
Ez 36: 9 Mert ímé, én hozzátok [hajlok] és hozzátok fordulok, és megmívelnek és bevetnek titeket.
Ez 36: 10 És megsokasítom rajtatok az embereket, Izráel házát egészen, és lakják a városokat, és a romokat megépítik.
Ez 36: 11 És megsokasítom rajtatok az embereket és barmokat, hogy sokasodjanak és szaporodjanak, és lakatom [őket] rajtatok, mint régi időtökben, és több jóval lészek [hozzátok,] mint első napjaitokban, s megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 36: 12 És járatok rajtatok embereket, az én népemet, Izráelt, és bírjanak téged, s te légy nékik örökségül, s többé nem teszed őket gyermektelenné.
Ez 36: 13 Így szól az Úr Isten: Mivelhogy mondják néktek: emberevő vagy és gyermektelenné teszed népedet:
Ez 36: 14 Ennekokáért embert nem eszel többé, és népedet gyermektelenné nem teszed többé, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 36: 15 És többé nem hallatom ellened a pogányok gyalázását, és a népek szidalmát többé nem viseled, és nemzetedet többé gyermektelenné nem teszed, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 36: 16 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 36: 17 Embernek fia! mikor Izráel háza a maga földén lakott, megfertéztette azt életével és cselekedeteivel; mint a havi betegség tisztátalansága, olyan vala élete előttem.
Ez 36: 18 És kiöntém haragomat reájok a vérért, a melyet ontottak a földre, és bálványaikkal megfertéztették azt.
Ez 36: 19 És eloszlatám őket a pogányok közé, és szétszóratának a tartományokba, életök és cselekedeteik szerint ítéltem meg őket.
Ez 36: 20 És bemenvén a pogányokhoz, a kikhez menének, megfertéztették az én szent nevemet, mikor ezt mondták rólok: az Úr népe ezek, és az ő földéről jöttek ki!
Ez 36: 21 Ekkor könyörültem szent nevemért, melyet megfertéztetett Izráel háza a pogányok közt, a kikhez menének.
Ez 36: 22 Ennekokáért mondjad Izráel házának: Ezt mondja az Úr Isten: Nem ti érettetek cselekszem, Izráel háza, hanem az én szent nevemért, melyet ti megfertéztettetek a pogányok között, a kik közé menétek.
Ez 36: 23 És megszentelem az én nagy nevemet, mely megfertéztetett a pogányok között, melyet ti fertéztettetek meg köztök; és megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ezt mondja az Úr Isten, mikor megszentelem magamat rajtatok az ő szemök láttára.
Ez 36: 24 És fölveszlek titeket a pogányok közül, s egybegyűjtelek titeket minden tartományból, és beviszlek titeket a ti földetekre.
Ez 36: 25 És hintek reátok tiszta vizet, hogy megtisztuljatok, minden tisztátalanságtoktól és minden bálványaitoktól megtisztítlak titeket.
Ez 36: 26 És adok néktek új szívet, és új lelket adok belétek, és elveszem a kőszívet testetekből, és adok néktek hússzívet.
Ez 36: 27 És az én lelkemet adom belétek, és azt cselekszem, hogy az én parancsolatimban járjatok és az én törvényeimet megőrizzétek és betöltsétek.
Ez 36: 28 És laktok azon a földön, melyet adtam atyáitoknak, és lesztek nékem népem s én leszek néktek Istenetek.
Ez 36: 29 És megtartalak titeket minden tisztátalanságotoktól, és előhívom a gabonát és megsokasítom azt, és nem adok reátok éhséget.
Ez 36: 30 És megsokasítom a fa gyümölcsét és a mező termését, hogy többé ne viseljétek az éhségnek gyalázatját a pogányok között.
Ez 36: 31 És megemlékeztek a ti gonosz útaitokról és cselekedeteitekről, melyek nem voltak jók, és megútáljátok ti magatokat vétkeitek és útálatosságaitok miatt.
Ez 36: 32 Nem ti érettetek cselekszem, ezt mondja az Úr Isten, tudtotokra legyen! Piruljatok és szégyenüljetek meg útaitok miatt, Izráel háza!
Ez 36: 33 Ezt mondja az Úr Isten: Azon a napon, melyen megtisztítlak titeket minden vétketektől, azt cselekszem, hogy lakják a városokat, és a romok megépíttetnek.
Ez 36: 34 És az elpusztult földet mívelik, a helyett, hogy pusztán hevert minden átmenő szeme láttára;
Ez 36: 35 És [ezek] mondják: Ez a föld, ez az elpusztult, olyanná lett, mint az Éden kertje, és a rommá lett s elpusztult s lerontott városokat megerősítve lakják.
Ez 36: 36 És megtudják a pogányok, a kik körülöttetek megmaradtak, hogy én, az Úr építettem meg a lerontottakat s plántáltam be a pusztaságot. Én, az Úr mondtam és megcselekedtem.
Ez 36: 37 Így szól az Úr Isten: Még arra nézve is kérni hagyom magamat Izráel házának, hogy cselekedjem ő velök: Megsokasítom őket, mint a nyájat, emberekkel.
Ez 36: 38 Mint az áldozatra szentelt juhok, mint a Jeruzsálem juhai az ő ünnepein, így lesznek a rommá lett városok teljesek emberek nyájával; és megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 37: 1 Lőn én rajtam az Úrnak keze, és kivitt engem az Úr lélek által, és letőn engem a völgynek közepette, mely csontokkal rakva vala.
Ez 37: 2 És átvitt engem azok mellett köröskörül, és ímé, felette sok vala a völgy színén, és ímé, igen megszáradtak vala.
Ez 37: 3 És monda nékem: Embernek fia! vajjon megélednek-é ezek a tetemek? és mondék: Uram Isten, te tudod!
Ez 37: 4 És monda nékem: Prófétálj e tetemek felől és mondjad nékik: Ti megszáradt tetemek, halljátok meg az Úr beszédét!
Ez 37: 5 Így szól az Úr Isten ezeknek a tetemeknek: Ímé, én bocsátok ti belétek lelket, hogy megéledjetek.
Ez 37: 6 És adok reátok inakat, és hozok reátok húst, és bőrrel beborítlak titeket, és adok belétek lelket, hogy megéledjetek, és megtudjátok, hogy én vagyok az Úr.
Ez 37: 7 És én prófétálék, a mint parancsolva vala nékem. És mikor prófétálnék, lőn zúgás és ímé zörgés, és egybemenének a tetemek, mindenik tetem az ő teteméhez.
Ez 37: 8 És látám, és ímé inak valának rajtok, és hús nevekedett, és felül bőr borította be őket; de lélek nem vala még bennök.
Ez 37: 9 És monda nékem: Prófétálj a léleknek, prófétálj embernek fia, és mondjad a léleknek: Ezt mondja az Úr Isten: A négy szelek felől jőjj elő lélek, és lehelj ezekbe a megölettekbe, hogy megéledjenek!
Ez 37: 10 És prófétálék a mint parancsolá. És beléjök méne a lélek s megéledének, s állának lábaikra, felette igen nagy sereg.
Ez 37: 11 És monda nékem: Embernek fia! ezek a tetemek az Izráel egész háza. Ímé, ezt mondják: Elszáradtak a mi csontjaink és elveszett a mi reménységünk; kivágattunk!
Ez 37: 12 Annakokáért prófétálj, és mondjad nékik: Így szól az Úr Isten: Ímé, én megnyitom a ti sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem! s beviszlek titeket Izráel földjére.
Ez 37: 13 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, mikor megnyitándom sírjaitokat és kihozlak titeket sírjaitokból, én népem!
Ez 37: 14 És adom az én lelkemet belétek, hogy megéledjetek, és leteszlek titeket a ti földetekre, és megtudjátok, hogy én, az Úr, szóltam és megcselekedtem, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 37: 15 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 37: 16 És te, embernek fia, végy magadnak fát, és írd ezt reá: Júdáé és Izráel fiaié, az ő társaié; és végy egy másik fát, és írd ezt reá: Józsefé, Efraim fája és az egész Izráel házáé, az ő társaié.
Ez 37: 17 És tedd együvé azokat, egyiket a másikhoz egy fává, hogy egygyé legyenek kezedben.
Ez 37: 18 És ha mondják néked a te néped fiai, mondván: Avagy nem jelented-é meg nékünk, mit akarsz ezekkel?
Ez 37: 19 Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem a József fáját, mely Efraim kezében van, és Izráel nemzetségeit, az ő társait, és teszem őket ő hozzá, a Júda fájához, és összeteszem őket egy fává, hogy egygyé legyenek az én kezemben.
Ez 37: 20 És ha e fák, a melyekre írsz, kezedben lesznek szemök láttára:
Ez 37: 21 Szólj nékik: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én fölveszem Izráel fiait a pogányok közül, a kik közé mentek, és egybegyűjtöm őket mindenfelől, és beviszem őket az ő földjökre.
Ez 37: 22 És egy néppé teszem őket azon a földön, Izráelnek hegyein, és egyetlenegy király lesz mindnyájok királya, és nem lesznek többé két néppé, és ezután nem oszolnak többé két királyságra.
Ez 37: 23 És többé meg nem fertéztetik magokat bálványaikkal és útálatosságaikkal és minden bűneikkel; és megtartom őket minden oly lakóhelyöktől, a melyekben vétkeztek, és megtisztítom őket, és lesznek nékem népem és én leszek nékik istenök.
Ez 37: 24 És az én szolgám, Dávid lesz a király ő rajtok, s egy pásztora lesz mindnyájoknak; és az én törvényeim szerint járnak, s parancsolataimat megőrzik és cselekszik.
Ez 37: 25 És laknak a földön, melyet adtam vala az én szolgámnak, Jákóbnak, a melyen laktak a ti atyáitok; és laknak azon ők és fiaik és fiaiknak fiai mindörökké, és az én szolgám, Dávid az ő fejedelmök örökké.
Ez 37: 26 És szerzek velök békességnek frigyét, örökkévaló frigy lesz ez velök; és elültetem őket és megsokasítom, és helyheztetem az én szenthelyemet közéjök örökké.
Ez 37: 27 És lesz az én lakhelyem felettök, és leszek nékik Istenök és ők nékem népem.
Ez 37: 28 És megtudják a pogányok, hogy én vagyok az Úr, ki megszentelem Izráelt, mikor szenthelyem közöttök lesz mindörökké.
Ez 38: 1 És lőn az Úr beszéde hozzám, mondván:
Ez 38: 2 Embernek fia! vesd tekintetedet Góg ellen, és Mágóg földjén, Rós, Mések és Tubál fejedelme ellen, és prófétálj felőle.
Ez 38: 3 És mondjad: Ezt mondja az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek] Góg, Rós, Mések és Tubál fejedelme.
Ez 38: 4 És elcsalogatlak, és horgokat vetek szádba, és kivezetlek téged és egész seregedet, lovakat és lovagokat, kik mindnyájan teljes fegyverzetbe öltözvék, nagy sokaságot, nagy és kis paizszsal, fegyvert viselők mindnyájan;
Ez 38: 5 Perzsák, szerecsenek, libiaiak vannak velök, mindnyájan paizszsal és sisakkal;
Ez 38: 6 Továbbá Gómer és minden serege, Tógarma háza messze északról minden seregével, sok nép van veled.
Ez 38: 7 Készülj hozzá és készítsd elő magadat te és minden sokaságod, kik te hozzád gyűltek, és légy nekik vezérök.
Ez 38: 8 Sok idő mulva kirendeltetel: esztendők végével bejösz a földre, mely a fegyvertől [már] megnyugodott, melynek lakói sok nép közül gyűjtettek egybe Izráel hegyeire, melyek szüntelen való pusztulásban voltak; és e nemzetség a népek közül hozatott ki, s aztán lakozék bátorságosan mindnyája;
Ez 38: 9 És feljösz, bemégy mint a szélvész, és leszel mint a felleg, hogy beborítsd a földet, te és minden sereged s a sok nép veled.
Ez 38: 10 Így szól az Úr Isten: És lészen abban az időben, hogy tanácsok támadnak szívedben, és gondolsz gondolatot.
Ez 38: 11 És mondasz: Felmegyek a nyilt földre, jövök azokra, kik nyugalomban vannak s bátorságosan laknak; kik laknak mindnyájan kőfal- kerítés nélkül, sem zárjok, sem kapujok nincs nékik;
Ez 38: 12 Hogy zsákmányt vess és prédát prédálj, hogy fordítsd kezedet a [már] népes pusztaságok ellen s a nép ellen, a mely a pogányok közül gyűjtetett egybe, mely jószágot és gazdagságot szerez s lakozik a földnek köldökén.
Ez 38: 13 Séba és Dedán és Társis kalmárai és minden fiatal oroszlánja ezt mondják néked: Nemde te zsákmányt vetni jöttél? Nemde prédát prédálni gyűjtötted egybe sokaságodat? hogy elvigy ezüstöt és aranyat, magadhoz végy jószágot s gazdagságot, hogy nagy zsákmányt vess.
Ez 38: 14 Annakokáért prófétálj, embernek fia, és mondd ezt Gógnak: Így szól az Úr Isten: Avagy abban az időben, mikor az én népem, Izráel bátorságosan lakik, nem tudod-é meg?
Ez 38: 15 És eljössz helyedről, a messze északról te és sok nép veled, lovon ülők mindnyájan, nagy sokaság és hatalmas sereg.
Ez 38: 16 És feljössz az én népem, Izráel ellen, mint a felleg, hogy beborítsd a földet, az utolsó időkben lészen ez, és hozlak téged az én földemre, hogy a pogányok megismerjenek engem, mikor megszentelem magamat rajtad az ő szemök láttára, Góg!
Ez 38: 17 Így szól az Úr Isten: Te vagy-é hát, a kiről szólottam a régi napokban az én szolgáim, Izráel prófétái által, kik prófétáltak azokban a napokban esztendőkön át, hogy téged ő reájok hozlak?
Ez 38: 18 És lészen azon a napon, a mely napon Góg eljő Izráel földje ellen, ezt mondja az Úr Isten, felszáll haragom orromban.
Ez 38: 19 És féltő szerelmemben, búsulásom tüzében szólok: Bizony azon a napon nagy földindulás lesz Izráel földjén.
Ez 38: 20 És megremegnek előttem a tenger halai és az ég madarai és a mező vadai és a földön csúszó-mászó mindenféle állatok és minden ember a föld színén; és leszakadnak a hegyek, és leesnek a meredek kősziklák, és minden fal a földre hull.
Ez 38: 21 És előhívom ellene minden hegyem felől a fegyvert, ezt mondja az Úr Isten; egyiknek fegyvere a másik ellen lészen.
Ez 38: 22 És törvénykezem vele döghalállal és vérrel; és ömlő záporesőt, jégeső köveit, tüzet és kénkövet, mint esőt bocsátok reá és seregére s a sok népre, a mely vele lesz.
Ez 38: 23 És nagynak s szentnek mutatom, és megjelentem magamat a pogányok sokasága előtt, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr!
Ez 39: 1 És te, embernek fia, prófétálj Góg ellen, és mondjad: Így szól az Úr Isten: Ímé, én ellened [megyek] Góg, Rós, Mések és Tubál fejedelme!
Ez 39: 2 És elcsalogatlak és vezetgetlek, és felhozlak messze északról, és beviszlek Izráel hegyeire.
Ez 39: 3 És kiütöm kézívedet balkezedből, és nyilaidat jobbkezedből kiejtem.
Ez 39: 4 Izráel hegyein esel el te és minden sereged és a népek, melyek veled lesznek; a ragadozó madaraknak, minden szárnyas állatnak és a mezei vadaknak adtalak eledelül.
Ez 39: 5 A mező színén esel el, mert én szóltam, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 39: 6 És bocsátok tüzet Mágógra és azokra, a kik a szigeteken bátorságosan laknak, hogy megtudják, hogy én vagyok az Úr.
Ez 39: 7 És az én szent nevemet megismertetem az én népem, Izráel között, s többé nem hagyom megfertéztetni szent nevemet; és megtudják a pogányok, hogy én, az Úr, szent vagyok Izráelben!
Ez 39: 8 Ímé, eljött és meglett, ezt mondja az Úr Isten; ez az a nap, a melyről szólottam.
Ez 39: 9 És kimennek Izráel városainak lakói, és feltüzelik és felégetik a fegyvereket s a kis és nagy paizsokat, a kézívet és a nyilakat és a kézbeli pálczákat és dárdákat, és tüzelnek velök hét esztendeig.
Ez 39: 10 És fát nem hordanak a mezőről, sem az erdőkről nem vágnak, hanem a fegyverekből tüzelnek, és zsákmányt vetnek zsákmányolóikban, s prédálóikat elprédálják, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 39: 11 És lészen azon a napon, hogy adok Gógnak helyet, hol temetője legyen Izráelben, a vándorok völgyét keletre a tengertől, ez fogja bezárni e vándor népséget; és ott temetik el Gógot és minden gyülevészét, és nevezik Góg gyülevésze völgyének.
Ez 39: 12 És eltemeti őket Izráel háza, hogy a földet megtisztítsa, hét álló hónapig.
Ez 39: 13 És temetni fog az ország egész népe, s lészen ez nékik dicsőségökre a napon, melyen megdicsőítem magamat, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 39: 14 És választanak embereket, kik a földet szüntelen bejárják, temetgetvén ama vándor népséget, azokat, kik még a föld színén maradtak, hogy azt megtisztítsák. Hét hónap mulva indulnak keresni.
Ez 39: 15 És bejárják e járók a földet, és haki embertetemet lát, jelt állít melléje, míg a temetgetők eltemetik azt a Góg gyülevésze völgyében.
Ez 39: 16 És egy városnak is Hamóna lesz a neve, és megtisztítják a földet.
Ez 39: 17 És te, embernek fia, így szól az Isten, mondjad a madaraknak, minden szárnyas állatnak és minden mezei vadnak: Gyűljetek egybe és jőjjetek el, seregeljetek egybe mindenfelől az én áldozatomra, mert én nagy áldozatot szerzek néktek Izráel hegyein, és egyetek húst és igyatok vért!
Ez 39: 18 Vitézek húsát egyétek, s a föld fejedelmeinek vérét igyátok, kosok, bárányok és bakok, bikák, Básánban hízottak mindnyájan;
Ez 39: 19 S egyetek kövérséget jóllakásig, és igyatok vért megrészegedésig az én áldozatomból, a melyet szerzek néktek;
Ez 39: 20 És lakjatok jól az én asztalomnál lovakból és paripákból, vitézekből és minden hadakozó férfiakból, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 39: 21 És megmutatom az én dicsőségemet a pogányok között, és meglátják mindazok a pogányok az én ítéletemet, melyet cselekedtem, és az én kezemet, melyet rájok vetettem.
Ez 39: 22 És megtudja Izráel háza, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, attól a naptól fogva és azután.
Ez 39: 23 És megtudják a pogányok, hogy az ő vétke miatt vitetett fogságra Izráel háza, mivelhogy elpártolt tőlem, s én elrejtettem orczámat tőle; azért adtam őt ellenségei kezébe, és hullottak el fegyver miatt mindnyájan.
Ez 39: 24 Az ő tisztátalanságuk s bűneik szerint cselekedtem velök, és elrejtettem orczámat tőlök.
Ez 39: 25 Azért így szól az Úr Isten: Most már haza hozom Jákób foglyait, és megkegyelmezek Izráel egész házának, s féltő szerelemre gyulladok szent nevemért.
Ez 39: 26 És elfelejtik gyalázatukat és minden vétköket, melylyel vétkeztek ellenem, mikor laknak földjökön bátorságosan, és [őket] senki sem rettegteti.
Ez 39: 27 Mikor visszahozom őket a népek közül, és egybegyűjtöm őket ellenségeik földjeiről, akkor megszentelem magamat bennök sok nép szeme láttára.
Ez 39: 28 És megtudják, hogy én vagyok az Úr, az ő Istenök, ki fogságra vittem őket a pogányok közé, majd egybegyűjtém őket földjökre, és senkit közülök többé ott nem hagyok.
Ez 39: 29 És többé el nem rejtem orczámat tőlök, mivelhogy kiöntöttem lelkemet Izráel házára, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 40: 1 Huszonötödik esztendejében fogságunknak, az esztendőnek kezdetén, a hónap tizedikén, a tizennegyedik esztendőben az után, hogy a város megveretett, épen ezen a napon lőn az Úr keze én rajtam, és elvitt engemet oda.
Ez 40: 2 Isteni látásokban vitt engem Izráel földjére, és letőn engem egy igen magas hegyre, s azon vala mint egy város épülete dél felől.
Ez 40: 3 És oda vitt engem, és ímé egy férfiú vala ott, tekintete mint az ércznek tekintete, és len-zsinór vala kezében és mérőpálcza; és a kapuban áll vala.
Ez 40: 4 És szóla nékem az a férfiú: Embernek fia! láss szemeiddel és füleiddel hallj, és figyelmetes légy mindarra, a mit mutatok néked; mert hogy ezeket megmutassam néked, azért hozattál ide: hirdesd mindazokat, a miket látsz, Izráel házának.
Ez 40: 5 És ímé, kőfal vala a házon kivül köröskörül; és a férfiú kezében a mérőpálcza vala hat singnyi (a [köz]singben s egy tenyérben); és méré az épület szélességét egy pálczányira s magasságát egy pálczányira.
Ez 40: 6 És méne egy kapuhoz, mely napkeletre néz vala, és felméne grádicsain, és méré a kapu küszöbét egy pálczányi szélességre, a másik küszöböt is egy pálczányi szélességre;
Ez 40: 7 És az őrkamarát egy pálczányi hosszúságra és egy pálczányi szélességre, és az őrkamarák közét öt singnyire, és a kapu küszöbét, a kapu tornácza mellett belől, egy pálczányira.
Ez 40: 8 És méré a kapu tornáczát belől egy pálczányira.
Ez 40: 9 És méré a kapu tornáczát nyolcz singnyire, és gyámoszlopait két singnyire; vala pedig a kapu tornácza belől.
Ez 40: 10 És a napkeleti kapunak mind egyfelől, mind másfelől három-három őrkamarája vala, egy mértéke mind a háromnak, és egy mértékök a gyámoszlopoknak is mind egyfelől, mind másfelől.
Ez 40: 11 És méré a kapu nyílásának szélességét tíz singre, és a kapu hosszúságát tizenhárom singre;
Ez 40: 12 És az őrkamarák előtt való korlátot egy singnyire, és egy singnyire vala e korlát másfelől is; mindenik őrkamara pedig hat singnyi vala egyfelől és hat singnyi másfelől.
Ez 40: 13 És méré a kaput az egyik őrkamara tetejétől a másik tetejéig; huszonöt singnyi szélességre [ott, hol] ajtó ajtóval vala szemben.
Ez 40: 14 És tevé a gyámoszlopokat hatvan singre, és a gyámoszlopokhoz [nyúlik] vala a pitvar a kapunál körös-körül.
Ez 40: 15 És a bejárat kapujának elejétől a belső kapu tornáczának elejéig vala ötven sing.
Ez 40: 16 És az őrkamarákon szoros ablakok valának, és gyámoszlopaikon is belül a kapuban köröskörül, hasonlóképen a tornáczokon; és valának ablakok köröskörül belől, és a gyámoszlopokon pálmafaragások.
Ez 40: 17 És vitt engem a külső pitvarba, és ímé, ott kamarák és kőből rakott pádimentom vala készítve a pitvaron köröskörül; harmincz kamara vala a kőből rakott pádimentomon.
Ez 40: 18 És a kőből rakott pádimentom a kapuk mellett vala a kapuk hosszúsága szerint: az alsó kőből rakott pádimentom vala ez.
Ez 40: 19 És méré a szélességet az alsó kapu elejétől fogva a belső pitvar külső elejéig száz singnyire, a keleti és északi oldalon.
Ez 40: 20 És a kapunak is, mely néz vala északra, a külső pitvaron, megméré hosszúságát és szélességét;
Ez 40: 21 És őrkamarái valának: három egyfelől és három másfelől, és gyámoszlopai és tornácza egy mértékben valának az első kapuval: ötven sing a hosszúsága, és szélessége huszonöt sing.
Ez 40: 22 És ablakai és tornácza és pálmafaragásai annak a kapunak mértéke szerint valának, mely néz napkeletre, és hét grádicson mennek vala fel hozzá; és tornáczai, e [grádicsok] előtt valának.
Ez 40: 23 És a belső pitvarnak kapuja vala az északi és napkeleti kapu ellenében, és mére kaputól kapuig száz singet.
Ez 40: 24 És vitt engem a déli útra, és ímé, egy kapu vala [ott] dél felé, és megméré gyámoszlopait és tornáczát ugyanama mérték szerint.
Ez 40: 25 És ablakai valának és tornáczának is köröskörül, olyanok mint amaz ablakok; hosszúsága ötven sing, és szélessége huszonöt sing.
Ez 40: 26 És hét grádicsa vala feljáratának, és tornácza azok előtt vala; és pálmafaragásai valának egyik egyfelől, a másik másfelől gyámoszlopain.
Ez 40: 27 És kapuja vala a belső pitvarnak dél felé, és mére kaputól kapuig dél felé száz singet.
Ez 40: 28 És bevitt engemet a déli kapun át a belső pitvarba, és megméré a déli kaput ugyanama mértékek szerint;
Ez 40: 29 És őrkamaráit és gyámoszlopait és tornáczát ugyanama mértékek szerint, és ablakai valának és tornáczának is köröskörül, hosszúsága ötven sing, és szélessége huszonöt sing.
Ez 40: 30 És tornáczok valának köröskörül, hosszúságuk huszonöt sing, és szélességök öt sing.
Ez 40: 31 És tornácza a külső pitvar felé vala, és pálmafaragások valának gyámoszlopain, és nyolcz grádicsa vala feljáratának.
Ez 40: 32 Vitt továbbá engem a belső pitvarba kelet felé, és megméré a kaput ugyanama mértékek szerint;
Ez 40: 33 És őrkamaráit és gyámoszlopait és tornáczát ugyanama mértékek szerint, és ablakai valának és tornáczának is köröskörül, hosszúsága ötven sing, és szélessége huszonöt sing.
Ez 40: 34 És tornácza vala a külső pitvar felé, és gyámoszlopain pálmafaragások valának mind egy-, mind másfelől, és nyolcz grádicsa vala feljáratának.
Ez 40: 35 És vitt engem az északi kapuhoz, és megméré ugyanama mértékek szerint;
Ez 40: 36 Őrkamaráit, gyámoszlopait és tornáczát, és ablakai valának köröskörül, hosszúsága ötven sing, és szélessége huszonöt sing.
Ez 40: 37 És tornácza a külső pitvar felé vala, és pálmafaragások valának gyámoszlopain mind egyfelől, mind másfelől, és nyolcz grádicsa vala feljáratának.
Ez 40: 38 És egy kamara vala, és annak ajtaja a kapuk gyámoszlopainál; ott mossák vala meg az egészen égőáldozatot.
Ez 40: 39 És a kapu tornáczában két asztal vala egyfelől, és másfelől is két asztal vala, hogy azokon öljék meg az egészen égőáldozatot és a bűnért való áldozatot és a vétekért való áldozatot.
Ez 40: 40 És oldalt kivül, északra onnét, hol felmennek a kapu ajtajához, két asztal vala, és a kapu tornáczának másik oldalán is két asztal.
Ez 40: 41 Négy asztal egyfelől, és másfelől is négy asztal a kapu oldalán; nyolcz asztal, ezeken ölik vala [az áldozatot.
Ez 40: 42 És négy asztal vala az égőáldozatra faragott kőből, másfél sing hosszú és másfél sing széles és egy sing magas; ezekre teszik a szerszámokat, melyekkel az égőáldozatot és egyéb áldozatot ölnek.
Ez 40: 43 És a szegek valának egy tenyérnyiek, oda erősítve belől köröskörül, s az asztalokra [jöve] az áldozat húsa.
Ez 40: 44 A belső kapun kivül pedig vala két kamara az énekesek számára a belső pitvarban, egyik oldalt az északi kaputól, melynek eleje dél felé vala, s a másik oldalt a déli kaputól, melynek eleje észak felé vala.
Ez 40: 45 És szóla nékem: Ez a kamara, mely délre néz, a papoké, kik a házhoz való szolgálatban foglalatosak:
Ez 40: 46 Az a kamara pedig, mely északra néz, azoké a papoké, kik az oltárhoz való szolgálatban foglalatosak, ezek a Sádók fiai, kik az Úrhoz járulnak a Lévi fiai közül, hogy szolgáljanak néki.
Ez 40: 47 És megméré a pitvart; hosszúsága száz sing és szélessége is száz sing, négyszögre; és az oltár vala a ház előtt.
Ez 40: 48 És vitt engem a ház tornáczába, és a tornácz gyámoszlopát megméré egyfelől is öt singre, másfelől is öt singre; a kapu szélességét pedig három singre egyfelől s másfelől is három singre.
Ez 40: 49 A tornácz hosszúsága húsz sing vala és a szélessége tizenegy sing, és tíz grádicson mennek vala föl hozzá; és oszlopok valának a gyámoszlopoknál, egyik egyfelől, másik másfelől.
Ez 41: 1 És bevitt engem a templomba, és megméré a gyámoszlopokat, hat sing széles vala egyfelől és hat sing széles másfelől a gyámoszlopok szélessége.
Ez 41: 2 És az ajtó szélessége tíz sing vala, és az ajtó oldal[falai] öt sing egyfelől és öt sing másfelől; és megméré hosszúságát is negyven singre, szélességét pedig húsz singre.
Ez 41: 3 És beméne belsejébe, és megméré az ajtó gyámoszlopait két singre, és az ajtót hat singre, és az ajtó oldalfalait hét singre.
Ez 41: 4 És megméré hosszúságát húsz singre, és szélességét húsz singre a templom felé, és mondá nékem: Ez a szentek szentje.
Ez 41: 5 És megméré a ház falát hat singre, és az oldalépület szélességét négy singre a ház körül mindenfelől.
Ez 41: 6 És az oldalkamarák, egyik kamara a másikon, harminczan valának három sorban, és a háznak azon falához nyúlának, mely az oldalkamarák felől vala, köröskörül, hogy [azon] erősen álljanak, de nem magába a falba valának erősítve.
Ez 41: 7 És vala kiszélesedése és megnagyobbodása az oldalkamaráknak a magasságban fölfelé, mivel megnagyobbodása vala a háznak fölfelé a magasságban köröskörül a házon, ezért lőn kiszélesedése az épületnek fölfelé. És az alsó sorról menének föl a felsőhöz [és] a középsőhöz.
Ez 41: 8 És láték a háznál valami magasságot köröskörül, fundamentoma ez az oldalkamaráknak, egy teljes pálczányi, hat singnyire a fal tövének párkányáig.
Ez 41: 9 Az oldalkamara külső falának szélessége pedig öt singnyi vala. És a mi [üresen] maradt a ház oldalkamrái között,
Ez 41: 10 És a kamarák közt húsz singnyi szélesség vala a ház körül köröskörül.
Ez 41: 11 És az oldalépületnek ajtaja az [üresen] maradt [hely] felé vala, egyik ajtó északra és a másik ajtó délre, és a [szabadon] hagyott hely szélessége öt singnyi vala köröskörül.
Ez 41: 12 És az épület, mely az elkülönített hely előtt, nyugot felé vala, hetven singnyi széles vala, s az épület fala öt singnyi széles köröskörül, hosszúsága pedig kilenczven sing.
Ez 41: 13 És méré a háznak hosszát száz singre, és az elkülönített helyet s az épületet és falait száz sing hosszúságra;
Ez 41: 14 És a ház és az elkülönített hely elejének szélességét kelet felé száz singre.
Ez 41: 15 És méré az épület hosszúságát az elkülönített hely felé, mely ennek háta mögött vala, és ennek folyosóit mind egyfelől, mind másfelől száz singre. És [magában] a templomban és a belső [helyen] és a külső tornáczban.
Ez 41: 16 A küszöbök és a szoros ablakok és a folyosók valának mind hármuk körül, szemben a küszöbbel, simított fadeszkákból köröskörül. A földtől az ablakokig, az ablakok pedig befedve valának.
Ez 41: 17 Az ajtónak felső részéig és a belső házig és kifelé és az egész falon köröskörül a belső és külső helyen [minden] mérték szerint.
Ez 41: 18 Készítve valának továbbá Kérubok és pálmafaragások, és mindenik pálmafaragás vala két Kérub között, és mindenik Kérubnak két orczája vala.
Ez 41: 19 És emberorcza [néz] vala a pálmafaragásról egyfelől, és oroszlánorcza a másik pálmára másfelől. Így vala készítve az egész házon köröskörül.
Ez 41: 20 A földtől fogva az ajtó felső részéig Kérubok és pálmafaragások valának készítve a falon.
Ez 41: 21 A szenthelynek ajtófélfái négyszegűek valának, és a szentek szentje előtt vala mint egy oltárnak a formája.
Ez 41: 22 Fából, három sing magas és két sing hosszú, szegletei valának és talpa, és falai fából valának. És mondá nékem: Ez az asztal, mely az Úr előtt áll.
Ez 41: 23 És kettős ajtói valának a szenthelynek és a szentek szentjének,
Ez 41: 24 És kettős ajtói valának az ajtószárnyaknak, két forgó ajtóik, kettő az egyik ajtószárnyban és két ajtó a másikban.
Ez 41: 25 És készítve valának rajtok, a szenthely ajtóin, Kérubok és pálmák, mint valának készítve a falakon, és faküszöb vala a tornácz előtt kivül;
Ez 41: 26 És szoros ablakok és pálmák valának mind egy- s mind másfelől a tornácz oldalfalain. Így voltak a ház oldalkamarái és a gerendák.
Ez 42: 1 És kivitt engem a külső pitvarba az északi úton és vitt engem a kamarák épületéhez, mely az elkülönített hely ellenében és az épület ellenében észak felé vala;
Ez 42: 2 A száz sing hosszú oldal elé az északi oldalra, és vala ötven sing a szélessége.
Ez 42: 3 A húsz [singnek] ellenében, mely a belső pitvarhoz tartozék, és a kőből rakott pádimentom ellenében, mely a külső udvarhoz tartozék, folyosó vala folyosó ellenében három sorban.
Ez 42: 4 És a kamarák előtt tíz sing széles út vala befelé, hosszúsága száz sing; és ajtaik észak felé valának.
Ez 42: 5 És a felső kamarák rövidebbek valának az épület alsó és középső kamaráinál, mert a folyosók elvettek belőlök.
Ez 42: 6 Mivelhogy három sorban valának és nem valának oszlopaik, mint a pitvaroknak; ezért lőn az alsókhoz és a középsőkhöz képest elvéve a helyből.
Ez 42: 7 És egy fal, mely kivül vala, párhuzamosan a kamarákkal a külső pitvar felé, a kamarák előtt, ötven sing hosszú vala.
Ez 42: 8 Mert a kamarák hosszúsága, melyek a külső pitvar felé valának, ötven sing vala, és ímé, a szenthely ellenében száz sing vala.
Ez 42: 9 És e kamarák alatt vala a bejáró hely napkelet felől, ha beléjök a külső pitvarból méne valaki.
Ez 42: 10 A pitvar falának szélességében dél felé az elkülönített hely és az épület előtt is kamarák valának.
Ez 42: 11 És egy út vala előttök, melyek hasonlatosak valának a kamarákhoz, melyek északra valának, olyan hosszúságúak és olyan szélességűek, mint ezek, és minden kijárásuk és elrendezésök olyan vala, mint ezeké. És valamint amazoknak ajtói,
Ez 42: 12 Akképen valának azoknak a kamaráknak ajtói is, melyek dél felé valának: egy ajtó kezdetén az útnak, annak az útnak, mely a megfelelő fal előtt kelet felé vala, ha valaki hozzájok méne.
Ez 42: 13 És monda nékem: Az északi és a déli kamarák, melyek az elkülönített hely előtt vannak, azok a szent kamarák, melyekben a papok, kik az Úrhoz közelednek, eszik az igen szentséges áldozatokat, ott rakják le az igen szentséges áldozatokat, az eledeli, a bűnért való és a vétekért való áldozatot; mert szent az a hely.
Ez 42: 14 Mikor bemennek oda a papok, ki ne jőjjenek a szent helyről a külső pitvarba, hanem ott rakják le ruháikat, melyekben szolgáltak; mert szentek ezek, és más ruhába öltözzenek, úgy közeledjenek a nép helyéhez.
Ez 42: 15 És mikor a belső háznak méréseit véghezvitte, kivitt engem a napkelet felől való kapu útján, és megméré azt köröskörül.
Ez 42: 16 Méré a keleti oldalt a mérőpálczával ötszáz singnyire, a mérőpálczával. [És] megfordula, [és
Ez 42: 17 Méré az északi oldalt ötszáz singnyire a mérőpálczával. [És] megfordula,
Ez 42: 18 A déli oldal felé, [és] mére ötszáz singet a mérőpálczával.
Ez 42: 19 Fordula aztán a nyugoti oldal felé, [és] mére ötszáz singet a mérőpálczával.
Ez 42: 20 Mind a négy szél irányában méré azt. Kőfala vala köröskörül, hosszúsága ötszáz, szélessége is ötszáz sing, hogy elválaszsza a szentet a köztől.
Ez 43: 1 És vitt engem a kapuhoz, ahhoz a kapuhoz, a mely napkelet felé néz vala.
Ez 43: 2 És ímé, Izráel Istenének dicsősége jő vala napkelet felől, és zúgása, mint nagy víz zúgása, és a föld világos vala az ő dicsőségétől.
Ez 43: 3 És a jelenség, melyet láttam, olyan vala, mint az a jelenség, melyet akkor láttam, mikor menék a várost elveszteni; és olyan látások valának, mint az a jelenség, melyet a Kébár folyó mellett láttam. És orczámra esém.
Ez 43: 4 És az Úr dicsősége beméne a házba a kapunak útján, mely néz napkeletre.
Ez 43: 5 És fölemele engem a lélek, és bevitt engem a belső pitvarba, és ímé, az Úr dicsősége betölté a házat.
Ez 43: 6 És hallám, hogy valaki beszélget hozzám a házból, holott ama férfiú mellettem áll vala.
Ez 43: 7 És mondá nékem: Embernek fia! ezt az én királyi székemnek helyét és lábaim talpainak helyét, a hol lakom Izráel fiai között örökké, és itt az én szent nevemet többé meg ne fertéztesse Izráel háza, ők és királyaik paráznaságukkal és királyaik holttesteivel, magaslataikkal,
Ez 43: 8 Mikor küszöbüket az én küszöböm mellé és ajtófélfáikat az én ajtófélfáim mellé tették, és csak a fal vala köztem és közöttök; és megfertéztették az én szent nevemet útálatosságaikkal, melyeket cselekedtek, ezokáért elvesztém őket haragomban.
Ez 43: 9 Most már eltávoztatják paráznaságukat és királyaik holttesteit tőlem, és ő köztök lakozom mindörökké.
Ez 43: 10 Te, embernek fia, hirdessed Izráel házának ezt a házat, hogy piruljanak vétkeik miatt. És mérjék utána arányosságát;
Ez 43: 11 És ha pirulni fognak mind a miatt, a mit cselekedtek: e ház formáját és berendezését, kijáratait és bejáratait és minden formáit és minden rendeléseit és minden formáit és minden törvényeit jelentsd meg nékik és írd meg szemeik előtt, hogy megtartsák minden formáját és minden rendeléseit, s azokat cselekedjék.
Ez 43: 12 Ez a ház törvénye: A hegy tetején egész határa köröskörül igen szentséges. Ímé, ez a ház törvénye.
Ez 43: 13 És ezek az oltár mértékei singek szerint (egy sing [tesz] egy [köz]singet és egy tenyért): talpa vala egy sing [magas] és egy sing széles, korlátja pedig a szélén köröskörül egy arasznyi. És ez az oltár magassága:
Ez 43: 14 A földön való talptól az alsó bekerítésig két sing s szélessége egy sing, és a kisebb bekerítéstől a nagyobb bekerítésig négy sing és szélessége egy sing;
Ez 43: 15 És az Istenhegye négy sing, és az Isten-tűzhelyétől fölfelé a szarvak egy sing.
Ez 43: 16 És az Isten-tűzhelyének hosszúsága tizenkét [sing] vala tizenkét sing szélesség mellett, négyszögben négy oldala szerint.
Ez 43: 17 És a bekerítés vala tizennégy [sing] hosszú, tizennégy [sing] szélesség mellett, négy oldala szerint; és a korlát köröskörül rajta fél sing. És talpa vala egy sing köröskörül. És grádicsai napkeletre néztek.
Ez 43: 18 És mondá nékem: Embernek fia, ezt mondja az Úr Isten: Ezek az oltár rendtartásai: Azon a napon, mikor elkészül, hogy égőáldozattal áldozzanak rajta és vért hintsenek reá,
Ez 43: 19 Adj a papoknak, a Lévitáknak, kik a Sádók magvából valók, a kik járulhatnak én hozzám, ezt mondja az Úr Isten, hogy szolgáljanak nékem, egy fiatal bikát bűnért való áldozatul.
Ez 43: 20 És végy véréből, és tedd [az oltár] négy szarvára és a bekerítés négy szegletére és a korlátra köröskörül, és tisztísd meg azt, és szenteld meg.
Ez 43: 21 És vegyed a bikát, mely a bűnért való áldozat, és égesd meg azt a háznak erre rendelt helyén, a szenthelyen kivül.
Ez 43: 22 Másodnap pedig vígy egy ép kecskebakot bűnért való áldozatul, és tisztítsák meg vele az oltárt, mint a fiatal bikával megtisztították.
Ez 43: 23 Mikor elvégezed az [oltár] megtisztítását, vígy áldozatul egy ép, fiatal bikát és egy ép kost a nyájból.
Ez 43: 24 És áldozzál velök az Úr előtt, és a papok hintsenek sót reájok, és vigyék azokat égőáldozatul az Úrnak.
Ez 43: 25 Hét napig mindennap egy-egy bakot hozz bűnért való áldozatul, és egy fiatal bikát és egy kost a nyájból, mint épeket hozzák.
Ez 43: 26 Hét napon át szenteljék és tisztítsák meg az oltárt és töltsék meg kezét.
Ez 43: 27 És betöltsék e napokat; a nyolczadik napon és azután pedig áldozzák a papok az oltáron égőáldozataitokat és hálaadó áldozataitokat, és én kegyelmesen fogadlak titeket, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 44: 1 És visszavitt engem a szenthely külső kapujának útjára, mely keletre néz vala; és az zárva volt.
Ez 44: 2 És monda nékem az Úr: Ez a kapu be lesz zárva, meg nem nyílik és senki rajta be nem megy, mert az Úr, az Izráel Istene ment be rajta, azért be lesz zárva.
Ez 44: 3 A fejedelem pedig, ő a fejedelem benne üljön, hogy kenyeret egyék az Úr előtt; e kapu tornáczának útján menjen be és ennek útján menjen ki.
Ez 44: 4 És bevitt engem az északi kapu útján a ház eleibe, és látám, és ímé, az Úr háza betelék az Úr dicsőségével, és orczámra esém.
Ez 44: 5 És monda nékem az Úr: Embernek fia, figyelmetes légy, és lásd szemeiddel, és füleiddel halld meg, valamiket én szólok te veled az Úr házának minden rendtartásairól és minden törvényéről, és légy figyelmetes a háznak bejáratára a szenthelynek minden kijáratánál.
Ez 44: 6 És mondjad a pártosnak, Izráel házának: Így szól az Úr Isten: Elég legyen immár néktek minden útálatosságtok, Izráel háza!
Ez 44: 7 Mikor idegeneket, körülmetéletlen szívűeket és körülmetéletlen testűeket engedtetek bemenni, hogy szenthelyemen legyenek, hogy megfertéztessék azt, az én házamat; mikor áldozatra fölvittétek kenyeremet, a kövérséget és vért: ekkor megtörtétek az én frigyemet minden útálatosságtokon felül;
Ez 44: 8 És nem voltatok foglalatosak a szentségeimhez való szolgálatban, hanem [azokat] tettétek foglalatosakká szolgálatomban az én szenthelyemen, magatok helyett.
Ez 44: 9 Így szól az Úr Isten: Senki idegen körülmetéletlen szívű és körülmetéletlen testű be ne menjen az én szenthelyemre, mindazon idegenek közül, a kik Izráel fiai között vannak.
Ez 44: 10 Sőt még a Léviták is, kik eltávoztak én tőlem, mikor Izráel eltévelyedék (a kik eltévelyedtek én tőlem bálványaik után), viseljék vétköket;
Ez 44: 11 És legyenek szenthelyemben szolgák a ház kapuinak őrizetére, és legyenek szolgák a házban: ők öljék le az égőáldozatot és egyéb áldozatot a népnek, és ők álljanak előttök, hogy szolgáljanak nékik;
Ez 44: 12 Mivelhogy szolgáltak nékik bálványaik előtt, és lőnek Izráel házának vétekre csábítói: ezért emeltem föl kezemet ellenök, ezt mondja az Úr Isten, hogy viseljék vétköket.
Ez 44: 13 Ne közeledjenek hozzám, hogy nékem, mint papok szolgáljanak, és hogy minden szentségemhez járuljanak, a szentségek szentségeihez; hanem viseljék gyalázatukat és útálatosságaikat, melyeket cselekedtek.
Ez 44: 14 És teszem őket foglalatosakká a házhoz való szolgálatban, annak minden szolgálatánál, és mindannál, a mit abban cselekedni kell.
Ez 44: 15 De azok a lévita-papok, a Sádók fiai, a kik a szenthelyemhez való szolgálatomban foglalatosak voltak, mikor Izráel fiai eltévelyedtek tőlem, ők járuljanak én hozzám, hogy szolgáljanak nékem és álljanak én előttem, hogy áldozzanak nékem kövérséggel és vérrel, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 44: 16 Ők járjanak be az én szenthelyembe, és járuljanak az én asztalomhoz, hogy szolgáljanak nékem, és legyenek foglalatosak az én szolgálatomban.
Ez 44: 17 És mikor a belső pitvar kapuihoz be akarnak menni, len-ruhába öltözzenek, és gyapjú ne legyen rajtok, ha a belső pitvar kapuiban és a házban szolgálnak.
Ez 44: 18 Len-süveg legyen fejökön, és len alsó-nadrág derekukon; ne övezkedjenek izzadásig.
Ez 44: 19 Mikor pedig kimennek a külső pitvarba, a külső udvarba a néphez, vessék le ruháikat, a melyekben szolgáltak, és tegyék le azokat a szent kamarákban, és öltözzenek más ruhákba, hogy meg ne szenteljék a népet ruháikkal.
Ez 44: 20 És fejöket kopaszra ne nyírják, de nagy hajat se neveljenek, hanem hajokat megegyengessék.
Ez 44: 21 És senki a papok közül bort ne igyék, mikor a belső udvarba bemennek.
Ez 44: 22 És özvegyet vagy eltaszítottat feleségül magoknak ne vegyenek, hanem szűzeket Izráel házának magvából; de olyan özvegyet, ki papnak özvegye, elvehetnek.
Ez 44: 23 És az én népemet tanítsák, hogy mi a különbség szent és köz között, és a tisztátalan és tiszta között való különbséget ismertessék meg velök.
Ez 44: 24 És peres ügyben ők álljanak elő ítélni, az én törvényeim szerint ítéljék meg azt; és tanításaimat s rendeléseimet megtartsák minden ünnepemen, és az én szombataimat megszenteljék.
Ez 44: 25 És holt emberhez be ne menjen, hogy magát megfertéztesse, csak atyjáért és anyjáért és fiáért és leányáért és fiútestvéréért és leánytestvéréért, kinek még férje nem volt, fertéztetheti meg magát.
Ez 44: 26 És megtisztulása után számláljanak néki hét napot.
Ez 44: 27 És a mely napon bemegy a szenthelyre, a belső pitvarba, hogy szolgáljon a szenthelyen, mutassa be bűnért való áldozatát, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 44: 28 És lészen nékik örökségök: én vagyok az ő örökségök, és birtokot ne adjatok nékik Izráelben: én vagyok az ő birtokuk.
Ez 44: 29 Az ételáldozat és a bűnért és vétekért való áldozat, ez legyen élésök, és valami Izráelben Istennek szenteltetik, minden az övék legyen.
Ez 44: 30 És minden első termés zsengéje mindenből, és minden, mit áldozatra visztek mindenből, [tudniillik] minden áldozatotokból, legyen a papoké, és lisztjeitek zsengéjét adjátok a papnak, hogy áldás nyugodjék házadon.
Ez 44: 31 Semmi döglöttet és vadtól szaggatottat, akár madár, akár egyéb állat legyen, ne egyenek a papok.
Ez 45: 1 És mikor a földet sorsvetéssel elosztjátok örökségül, adjatok áldozatot az Úrnak, szent részt a földből; hosszúsága legyen huszonötezer és szélessége tízezer [sing,] szent legyen az egész határában köröskörül.
Ez 45: 2 Ebből legyen a szenthelyé ötszáz [sing,] ötszáz [singgel] mérve egy négyszög minden oldalát, és mellette ötven sing tágasság legyen minden oldalon.
Ez 45: 3 És ebből a megmért helyből mérj ki huszonötezer [sing] hosszúságot és tízezer [sing] szélességet, és ebben lesz a szenthely, [mint] igen szent hely.
Ez 45: 4 Szent rész ez a földből; legyen a papoké, a szenthely szolgáié, a kik [ide] járulnak szolgálni az Urat; és legyen ez nékik házaik helye, és szent hely a szenthely számára.
Ez 45: 5 És huszonötezer [sing] hosszában és tízezer [sing] széltében legyen a Lévitáké, a ház szolgáié tulajdonukul, húszkamarául,
Ez 45: 6 És a város tulajdonául adjatok ötezer [sing] szélességet és huszonötezer [sing] hosszúságot a szent áldozat mentén; az egész Izráel házáért legyen ez.
Ez 45: 7 És a fejedelem [tulajdona] lészen a szent áldozatnak és a város tulajdonának mind a két oldalán a szent áldozat előtt és a város tulajdona előtt a napnyugoti oldalon nyugotra és a napkeleti oldalon keletre, és hosszúsága olyan lesz, mint a részek közül egyé, a napnyugoti határtól a napkeleti határig.
Ez 45: 8 Földje legyen az néki, tulajdona Izráelben; és többé ne sanyargassák fejedelmeim az én népemet, hanem adják át a [többi] földet Izráel házának az ő nemzetségei szerint.
Ez 45: 9 Ezt mondja az Úr Isten: Legyen elég már néktek, Izráel fejedelmei! A törvénytelenséget és erőszaktételt távoztassátok el, és cselekedjetek törvény szerint és igazságot. Vegyétek le népemről sarczolástokat, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 45: 10 Igaz mérőserpenyőitek legyenek és igaz éfátok és igaz báthotok:
Ez 45: 11 Az éfa és a báth egy mértékűek legyenek, úgy hogy a hómernek tizedét fogadja be a báth, és a hómernek tizede legyen az éfa, a hómerhez kell mértéköket igazítani.
Ez 45: 12 És a sekelnek húsz gérája legyen; húsz sekel, huszonöt sekel, tizenöt sekel legyen a mina nálatok.
Ez 45: 13 Ez az áldozat, melyet fel kell vinnetek: egy hómer búzából egy hatodrész éfa, és egy hómer árpából is az éfa hatodrészét adjátok.
Ez 45: 14 És az olajból rendelt rész egy báth olajból: a báth tizede a kórból, tíz báthból, egy hómerből, mert tíz báth egy hómer.
Ez 45: 15 És egy darab a nyájból, kétszáz darab után Izráel bővizű földjéről ételáldozatra és égőáldozatra és hálaadó áldozatokra, az ő megszentelésökre, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 45: 16 A földnek egész népe köteles legyen erre az áldozatra a fejedelem részére Izráelben.
Ez 45: 17 A fejedelem tiszte pedig lészen, hogy vigyen egészen égőáldozatokat és ételáldozatot és italáldozatot az ünnepeken és az újholdak napján és a szombatokon, Izráel házának minden ünnepein: ő teljesítse a bűnért való áldozatot és az ételáldozatot és az egészen égőáldozatot és a hálaadó áldozatokat, hogy megszentelje Izráel házát.
Ez 45: 18 Ezt mondja az Úr Isten: Az első [hónap]ban, a hónap elsején végy egy fiatal, hibátlan bikát és tisztítsd meg a szenthelyet.
Ez 45: 19 És vegyen a pap a bűnért való áldozat véréből, és hintse a ház ajtófélfáira és az oltár bekerítésének négy szegletére és a belső pitvar kapufélfáira.
Ez 45: 20 És így cselekedjél a hónap hetedik napján a tudatlanságból vétkezőért és a vigyázatlanságért, és így tisztítsátok meg a házat.
Ez 45: 21 Az első [hónap]ban, a hónap tizennegyedik napján legyen a ti páskátok; a hét napos ünnepen kovásztalan kenyeret egyetek.
Ez 45: 22 És a fejedelem azon a napon áldozzék ő magáért és a föld egész népéért egy bikával, bűnért való áldozatul.
Ez 45: 23 És az ünnep hét napján tegyen egészen égőáldozatot az Úrnak hét bikával és hét kossal, épekkel, naponként hét napon át, és bűnért való áldozatot egy kecskebakkal naponként;
Ez 45: 24 És ételáldozatul tegyen egy éfát a bika mellé és egy éfát a kos mellé, és az olajból egy hínt az éfához.
Ez 45: 25 A hetedik [hónap]ban, a hónap tizenötödik napján, az ünnepen hasonlóképen cselekedjék hét napon át: a bűnért való áldozattal, az egészen égőáldozattal, az ételáldozattal és az olajjal.
Ez 46: 1 Ezt mondja az Úr Isten: A belső pitvar kapuja, mely keletre néz, zárva legyen a dologtevő hat napon, szombatnapon pedig nyissák ki, és újhold napján is nyissák ki.
Ez 46: 2 És a fejedelem jőjjön be a kapu tornáczának útján kívülről, és álljon a kapu félfája mellé, és mikor a papok megáldozzák az ő égőáldozatát és hálaadóáldozatait, ő leborulva imádkozzék a kapu küszöbén, azután menjen ki, a kaput pedig ne zárják be estvéig.
Ez 46: 3 És leborulva imádkozzék az ország népe ugyanannak a kapunak bejáratánál a szombatokon és az újholdnak napjain az Úr előtt.
Ez 46: 4 Az égőáldozat pedig, melyet a fejedelem vigyen az Úrnak szombatnapon, hat ép bárány és egy ép kos legyen;
Ez 46: 5 És az ételáldozat: egy éfa a kos mellé; és a bárányok mellé ételáldozatul, a mit keze adhat, s az olajból egy hín az éfához.
Ez 46: 6 Az újhold napján pedig egy ép, fiatal bika és hat bárány és egy kos, [mind] épek legyenek.
Ez 46: 7 És a bika mellé egy éfát és a kos mellé egy éfát tegyen ételáldozatul; és a bárányok mellé azt, a mi kezétől telik, s az olajból egy hínt az éfához.
Ez 46: 8 És mikor bemegy a fejedelem, a kapu tornáczának útján menjen be, és ezen az úton menjen ki.
Ez 46: 9 Mikor pedig a föld népe megyen be az Úr eleibe az ünnepeken, aki az északi kapu útján ment be, hogy leborulva imádkozzék, a déli kapu útján menjen ki; aki pedig a déli kapu útján ment be, az az északi kapu útján menjen ki; ne térjen vissza azon kapu útjához, a melyen bement, hanem az annak ellenében valón menjen ki.
Ez 46: 10 A fejedelem pedig, mikor bemennek, közöttök menjen be, és mikor kimennek, [együtt] menjen ki velök.
Ez 46: 11 És az ünnepeken és a szent egybegyűléseken legyen az ételáldozat egy éfa egy bika mellé és egy éfa a kos mellé, és a bárányok mellé, a mit keze adhat, s az olajból egy hín az éfához.
Ez 46: 12 Továbbá, mikor a fejedelem szabad akaratból tesz égőáldozatot, vagy hálaadó áldozatokat, szabad akaratból az Úrnak, nyissák ki néki a kaput, mely napkeletre néz, és ő vigye égőáldozatát és hálaadó áldozatait, mint a hogy szombat napon szokta tenni, és azután menjen ki, és zárják be a kaput kimenése után.
Ez 46: 13 És egy esztendős ép bárányt áldozz égőáldozatul naponként az Úrnak; minden reggel áldozz azzal.
Ez 46: 14 És ételáldozatot tégy hozzá minden reggel: egy hatodrész éfát, és az olajból a hín harmadrészét a liszt megnedvesítésére, ételáldozatul az Úrnak; örökre állandó rendelések ezek.
Ez 46: 15 Hozzátok azért a bárányt és az ételáldozatot és az olajat minden reggel állandó égőáldozatul.
Ez 46: 16 Ezt mondja az Úr Isten: Ha a fejedelem ajándékot ad valamelyik fiának a maga örökségéből, az az ő fiaié legyen tulajdonul örökségképen.
Ez 46: 17 De ha örökségéből valamelyik szolgájának ad ajándékot, az a szabadság esztendejéig lesz azé, azután visszaszáll a fejedelemre; csak az ő öröksége lesz az ő fiaié.
Ez 46: 18 És a fejedelem el ne vegyen a nép örökségéből, hogy nyomorgatással kivesse őket tulajdonukból; a maga tulajdonából adjon örökséget fiainak, hogy az én népem közül senki el ne széledjen a maga tulajdonából.
Ez 46: 19 És bevitt engem ahhoz a bejárathoz, mely a kapu mellett oldalaslag vala, a kamarákhoz, a papok szenthelyéhez, melyek északra néznek, és ímé, ott egy hely vala leghátul nyugotra.
Ez 46: 20 És monda nékem: Ez a hely, a hol a papok főzzék a vétekért és a bűnért való áldozatot, és a hol süssék az ételáldozatot, hogy ne kelljen kivinniök a külső pitvarba a nép megszentelésére.
Ez 46: 21 És kivitt engem a külső pitvarba, és elhordoza engem a pitvar négy szegletén, és ímé, a pitvar mindenik szegletében egy-egy pitvar vala.
Ez 46: 22 A pitvarnak négy szegletében zárt pitvarok valának, negyven [sing] hosszúságúak és harmincz [sing] szélesek; egy mértéke vala a négy szegleten való [pitvar]oknak.
Ez 46: 23 És falazások valának bennök köröskörül mind a négy körül, és a falazások alatt konyhák valának csinálva köröskörül.
Ez 46: 24 És monda nékem: Ez a főzőház, a hol főzzék a háznak szolgái a nép véres áldozatát.
Ez 47: 1 És visszatéríte engem a ház ajtajához, és ímé, víz jő valaki a ház küszöbe alól napkelet felé, mert a ház eleje kelet felé vala, és a víz aláfoly vala a ház jobb oldala alól az oltártól délre.
Ez 47: 2 És kivitt engem az északi kapu útján, és elhordoza engem a kivül való úton a külső kapuhoz, mely napkeletre néz, és ímé, a víz ott forr valaki a jobb oldal alól.
Ez 47: 3 Mikor kiméne az a férfiú napkelet felé, mérőzsinórral a kezében, mére ezer singet; és átvitt engem a vizen, a víz bokáig ér vala.
Ez 47: 4 És mére ismét ezeret, és átvitt engem a vizen, a víz pedig térdig ér vala. És mére ismét ezeret és átvitt engem s a víz derékig ér vala.
Ez 47: 5 És mére még ezeret, [s vala olyan] folyó, hogy át nem meheték rajta, mert magas vala a víz, megúszni való víz, folyó, mely meg nem lábolható.
Ez 47: 6 És monda nékem: Láttad-é, embernek fia? És visszavezete engem a folyó partján.
Ez 47: 7 És mikor visszatértem, ímé, a folyó partján igen sok fa vala mindkét felől.
Ez 47: 8 És mondá nékem: Ez a víz a keleti tájékra foly ki, és a lapáczra megyen alá, és a tengerbe megyen be, a tengerbe szakad, és meggyógyul a víz.
Ez 47: 9 És lészen, hogy minden élő állat, a mely nyüzsög, valahova e folyam bemegyen, élni fog; és a halaknak nagy bőségök lészen, mert ez a víz bement oda, és azok meggyógyulnak, és él minden, valahova e folyó bement.
Ez 47: 10 És lészen, hogy halászok állanak rajta Éngeditől Énegláimig: varsák kivető helye lészen; nemök szerint lesznek benne a halak, mint a nagy tenger halai, nagy bőséggel.
Ez 47: 11 Mocsarai és tócsái pedig nem gyógyulnak meg, só helyei lesznek.
Ez 47: 12 És a folyó mellett, mind a két partján mindenféle ennivaló [gyümölcs] fája nevekedik fel; leveleik el nem hervadnak és gyümölcseik el nem fogynak; havonként új meg új gyümölcsöt teremnek, mert vizök onnét a szenthelyből foly ki; és gyümölcsük eledelre és leveleik orvosságra valók.
Ez 47: 13 És monda az Úr Isten: Ez a határ, a mely szerint örökségül osszátok el magatok közt a földet Izráel tizenkét törzsöke szerint, Józsefnek két örökséget.
Ez 47: 14 És vegyétek azt örökségül mindnyájan egyenlően, mivelhogy fölemeltem kezemet, hogy atyáitoknak adom azt, tehát essék néktek az a föld örökségül.
Ez 47: 15 És ez legyen a föld határa, észak felé a nagy-tengertől, Hetlónon át Sedádnak menve:
Ez 47: 16 Hamát, Berótha, Szibraim, mely Damaskus határa és Hamát határa közt van, a középső Hásér, mely Havrán határán van.
Ez 47: 17 Így legyen a határ a tengertől Haczar-Énónig Damaskus határán és azontúl északra, és Hamát határán: ez az északi oldal.
Ez 47: 18 És a keleti oldalon: Havrán és Damaskus és Gileád között és Izráel földje között a Jordán legyen; ama határtól a keleti tengerig mérjétek: ez a keleti oldal.
Ez 47: 19 És a déli oldalon dél felé: Támártól a versengések vizéig Kádesben, [azután] a folyó felé a nagy-tengerig: ez a déli oldal dél felé.
Ez 47: 20 És a nyugoti oldal: a nagy-tenger, ama határtól fogva addig, a hol egyenesen Hamátba menni: ez a nyugoti oldal.
Ez 47: 21 És oszszátok el ezt a földet magatok közt Izráel nemzetségei szerint.
Ez 47: 22 És legyen, hogy sorsvetéssel oszszátok el azt magatok közt és a jövevények közt, a kik közöttetek lakoznak, a kik közöttetek fiakat nemzettek, és úgy tartsátok őket, mint aki ott született az Izráel fiai között: veletek együtt sorsvetéssel legyen örökségök Izráel nemzetségei között.
Ez 47: 23 És úgy legyen, hogy a mely nemzetséggel lakozik a jövevény, ott adjátok ki az ő örökségét. Ezt mondja az Úr Isten.
Ez 48: 1 Ezek a nemzetségek nevei: az északi határon a Hetlóntól Hamáthig vezető út mentén Haczar-Énonig Damaskus határán, észak felé, Hamát mentén, és pedig legyen az övé a keleti [és] nyugoti oldal: Dán, egy [rész;]
Ez 48: 2 És Dán határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Áser, egy [rész;]
Ez 48: 3 És Áser határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Nafthali, egy [rész;]
Ez 48: 4 És Nafthali határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Manasse, egy [rész;]
Ez 48: 5 És Manasse határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Efraim, egy [rész;]
Ez 48: 6 És Efraim határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Rúben, egy [rész;]
Ez 48: 7 És Rúben határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Júda, egy [rész;]
Ez 48: 8 És Júda határa mellett a keleti oldaltól a nyugoti oldalig legyen a szent áldozat, melyet [az Úrnak] szenteltek: huszonötezer [sing] széles és olyan hosszú, mint egy-egy rész a keleti oldaltól a nyugoti oldalig; és a szenthely annak közepette legyen;
Ez 48: 9 A szent áldozat, melyet az Úrnak szenteltek, huszonötezer [sing] hosszú és tízezer [sing] széles legyen;
Ez 48: 10 És ezeké legyen ez a szent áldozat: a papoké északra huszonötezer [sing] és nyugotra tízezer [sing] szélesség és keletre tízezer [sing] szélesség és délre huszonötezer [sing] hosszúság, és az Úr szenthelye annak közepette legyen:
Ez 48: 11 A papoké, a kik megszenteltettek a Sádók fiai közül, a kik szolgálatomban foglalatosak voltak, a kik nem tévelyedtek el, mikor Izráel fiai eltévelyedtek, mint a hogy eltévelyedtek volt a Léviták.
Ez 48: 12 Övék legyen ez, mint egy áldozati rész a föld áldozatából, mint igen szentséges, a Léviták határán.
Ez 48: 13 A Lévitáké pedig legyen a papok határa mentén huszonötezer [sing] hosszúság és tízezer szélesség; az egész hosszúság legyen huszonötezer és a szélesség tízezer.
Ez 48: 14 És semmit abból el ne adjanak, se el ne cseréljék, se [másra] át ne szálljon a földnek e zsengéje, mert az Úrnak szenteltetett.
Ez 48: 15 És az ötezer [sing,] mely a szélességben megmaradt a huszonötezernek mentén, közhely a város számára, mint lakóhely és tágasság, és legyen a város annak a közepében.
Ez 48: 16 És ezek legyenek annak méretei: az északi oldalon négyezerötszáz [sing] és a déli oldalon négyezerötszáz és a keleti oldalon négyezerötszáz és a nyugoti oldalon négyezerötszáz.
Ez 48: 17 És a város alatt legyen tágasság észak felé kétszázötven [sing] és dél felé kétszázötven és keletre kétszázötven és nyugotra kétszázötven.
Ez 48: 18 A mi pedig megmaradt a hosszaságban a szent áldozat mentén, tízezer keletre és tízezer nyugotra, az ott maradjon a szent áldozat mentén, és legyen annak termése a város szántóvetőinek eledele.
Ez 48: 19 És aki szántóvető a városban, mívelje azt Izráelnek minden nemzetségéből.
Ez 48: 20 Az egész huszonötezer [sing] szent áldozatot huszonötezer [sing] négyszögben adjátok szent ajándékul a város tulajdonával együtt.
Ez 48: 21 A mi pedig megmaradt, a fejedelemé lészen; a szent áldozatnak és a város tulajdonának mind a két oldalán, szemben a huszonötezer [sing] szent áldozattal a keleti határig és nyugot felé szemben a huszonötezer [sing]gel [egészen] a nyugoti határig lészen, a [kiosztott] részek mentén, a fejedelemé; és legyen a szent áldozat és a ház szenthelye annak közepette.
Ez 48: 22 És a Léviták tulajdonától és a város tulajdonától fogva, mely közepében van annak, a mi a fejedelemé, a Júda határa és Benjámin határa között a fejedelemé legyen.
Ez 48: 23 És a többi nemzetségek: a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Benjámin, egy [rész].
Ez 48: 24 És Benjámin határán a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Simeon, egy [rész].
Ez 48: 25 És Simeon határán a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Issakhár, egy [rész].
Ez 48: 26 És Issakhár határán a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Zebulon, egy [rész].
Ez 48: 27 És Zebulon határán a keleti oldaltól a nyugoti oldalig: Gád, egy [rész].
Ez 48: 28 És Gád határán a déli oldalon dél felé, legyen a határ Támártól a versengések vizéig Kádesben, a patak felé a nagy-tengerig.
Ez 48: 29 Ez a föld, melyet sorsvetéssel örökségül eloszszatok Izráel nemzetségei közt, és ezek azoknak részei, ezt mondja az Úr Isten.
Ez 48: 30 És ezek a város külső részei: Az északi oldalon négyezerötszáz [sing] mérték.
Ez 48: 31 És a város kapui, Izráel nemzetségeinek nevei szerint, három kapu északra: Rúben kapuja egy, Júda kapuja egy, Lévi kapuja egy.
Ez 48: 32 És a keleti oldalon négyezerötszáz [sing] és három kapu: József kapuja egy, Benjámin kapuja egy, Dán kapuja egy.
Ez 48: 33 És a déli oldalon is négyezerötszáz [sing] mérték és három kapu: Simeon kapuja egy, Issakhár kapuja egy, Zebulon kapuja egy.
Ez 48: 34 A nyugoti oldalon négyezerötszáz [sing] három kapuval: Gád kapuja egy, Áser kapuja egy, Nafthali kapuja egy:
Ez 48: 35 Köröskörül tizennyolcezer [sing;] és a város neve ama naptól fogva: Ott [lakik] az Úr!

Dán :
-----------
Dániel Könyve

Dán 1: 1 Jojakim, Júda királya uralkodásának harmadik esztendejében jöve Nabukodonozor, a babiloni király Jeruzsálemre, és megszállá azt.
Dán 1: 2 És kezébe adá az Úr Jojakimot, a Júda királyát, és az Isten háza edényeinek egy részét; és vivé azokat Sineár földére, az ő istenének házába, és az edényeket bevivé az ő istenének kincsesházába.
Dán 1: 3 És mondá a király Aspenáznak, az udvarmesterek fejedelmének, hogy hozzon az Izráel fiai közül és királyi magból való s előkelő származású ifjakat,
Dán 1: 4 A kikben semmi fogyatkozás nincsen, hanem a kik ábrázatra nézve szépek, minden bölcseségre eszesek, és ismeretekkel bírnak és értenek a tudományokhoz, és a kik alkalmatosak legyenek arra, hogy álljanak a király palotájában; és tanítsák meg azokat a Káldeusok írására és nyelvére.
Dán 1: 5 És rendele nékik a király mindennapi szükségletül a királyi ételből és a borból, melyből ő iszik vala, hogy így nevelje őket három esztendeig, és azután álljanak a király előtt.
Dán 1: 6 Valának pedig ezek között a Júda fiai közül: Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás.
Dán 1: 7 És az udvarmesterek fejedelme neveket ada nékik; tudniillik elnevezé Dánielt Baltazárnak, Ananiást Sidráknak, Misáelt Misáknak, Azariást Abednegónak.
Dán 1: 8 De Dániel eltökélé az ő szívében, hogy nem fertőzteti meg magát a király ételével és a borral, a melyből az iszik vala, és kéré az udvarmesterek fejedelmét, hogy ne kelljen magát megfertőztetnie.
Dán 1: 9 És az Isten kegyelemre és irgalomra [méltóvá] tevé Dánielt az udvarmesterek fejedelme előtt;
Dán 1: 10 És mondá az udvarmesterek fejedelme Dánielnek: Félek én az én uramtól, a királytól, aki megrendelte a ti ételeteket és italotokat; minek lássa, hogy a ti orczátok hitványabb amaz ifjakénál, a kik egykorúak veletek? és így bűnbe kevernétek az én fejemet a királynál.
Dán 1: 11 És mondá Dániel a felügyelőnek, a kire az udvarmesterek fejedelme bízta vala Dánielt, Ananiást, Misáelt és Azariást:
Dán 1: 12 Tégy próbát, kérlek, a te szolgáiddal tíz napig, és adjanak nékünk zöldségféléket, hogy azt együnk, és vizet, hogy azt igyunk.
Dán 1: 13 Azután mutassák meg néked a mi ábrázatunkat és amaz ifjak ábrázatát, a kik a király ételével élnek, és a szerint cselekedjél majd a te szolgáiddal.
Dán 1: 14 És engede nékik ebben a dologban, és próbát tőn velük tíz napig.
Dán 1: 15 És tíz nap mulva szebbnek látszék az ő ábrázatuk, és testben kövérebbek valának mindazoknál az ifjaknál, a kik a király ételével élnek vala.
Dán 1: 16 Elvevé azért a felügyelő az ő ételöket és az ő italokul rendelt bort, és ad vala nékik zöldségféléket.
Dán 1: 17 És ada az Isten ennek a négy gyermeknek tudományt, minden írásban való értelmet és bölcseséget; Dániel pedig értett mindenféle látomáshoz és álmokhoz [is.]
Dán 1: 18 Miután pedig elmúlt az idő, a mikorra meghagyta vala a király, hogy [eléje] vigyék őket, bevivé őket az udvarmesterek fejedelme Nabukodonozor elé.
Dán 1: 19 És szóla velök a király, és mindnyájok között sem találtaték olyan, mint Dániel, Ananiás, Misáel és Azariás, és állának a király előtt.
Dán 1: 20 És minden bölcs és értelmes dologban, a mely felől a király tőlök tudakozódék, tízszerte okosabbaknak találá őket mindazoknál az írástudóknál és varázslóknál, a kik egész országában valának.
Dán 1: 21 És [ott] vala Dániel a Cyrus király első esztendejéig.
Dán 2: 1 És Nabukodonozor uralkodásának második esztendejében álmokat láta Nabukodonozor, és nyugtalan lőn az ő lelke, és álma félbeszakadt.
Dán 2: 2 És mondá a király, hogy hívjanak írástudókat, varázslókat, bűbájosokat és Káldeusokat, hogy fejtsék meg a királynak az ő álmait; és bemenének azok, és állának a király elé.
Dán 2: 3 És monda nékik a király: Álmot láttam, és nyugtalan a lelkem megtudni az álmot.
Dán 2: 4 És mondák a Káldeusok a királynak sziriai nyelven: Király, örökké élj! mondd meg az álmot a te szolgáidnak, és megjelentjük az értelmét.
Dán 2: 5 Felele a király, és monda a Káldeusoknak: Az én szavam áll! Ha tehát meg nem mondjátok nékem az álmot és annak értelmét, darabokra tépettek, és a ti házaitok szemétdombokká tétetnek.
Dán 2: 6 Ha pedig az álmot és annak értelmét megjelentitek: ajándékokat, jutalmat és nagy tisztességet vesztek tőlem; ezért az álmot és annak értelmét jelentsétek meg nékem.
Dán 2: 7 Felelének másodszor, és mondának: A király mondja meg az álmot az ő szolgáinak: és az értelmét megjelentjük.
Dán 2: 8 Felele a király, és monda: Bizonnyal tudom én, hogy csak időt akartok ti nyerni, mert látjátok, hogy áll az én szavam.
Dán 2: 9 Hogy ha az álmot meg nem mondjátok nékem, [csak] egy ítélet lehet felőletek: hogy hamis és tétovázó beszédet koholtok, hogy azzal tartsatok engem, míg az idő múlik. Mondjátok meg azért nékem az álmot, akkor tudom, hogy az értelmét is megjelenthetitek nékem.
Dán 2: 10 Felelének a Káldeusok a királynak, és mondák: Nincs ember a földön, aki a király dolgát megjelenthesse: mivelhogy bármilyen nagy és hatalmas király sem kívánt még egyetlen írástudótól, varázslótól és Káldeustól sem ilyen dolgot.
Dán 2: 11 Mert a dolog, a mit a király kíván, igen nehéz, és nincs más, aki azt megjelenthesse a király előtt, hanemha az istenek, a kik nem lakoznak együtt az emberekkel.
Dán 2: 12 E miatt a király megharaguvék és igen felgerjede, és meghagyá, hogy a babiloni bölcsek mind veszíttessenek el.
Dán 2: 13 És a parancsolat kiméne, hogy öljék meg a bölcseket; és keresik vala Dánielt és az ő társait, hogy megölettessenek.
Dán 2: 14 Ekkor Dániel bölcsen és értelmesen felele Arióknak, a királyi testőrség fejének, aki kiment vala, hogy megölesse a babiloni bölcseket.
Dán 2: 15 Szóla és monda Arióknak, a király főemberének: Miért e kegyetlen parancsolat a királytól? Akkor Ariók elmondá a dolgot Dánielnek.
Dán 2: 16 És beméne Dániel, és kéré a királyt, hogy adjon néki időt, hogy megjelenthesse az értelmet a királynak.
Dán 2: 17 Ekkor Dániel haza méne, és elmondá e dolgot Ananiásnak, Misáelnek és Azariásnak, az ő társainak:
Dán 2: 18 Hogy kérjenek az egek Istenétől irgalmasságot e titok végett, hogy el ne veszszenek Dániel és az ő társai a többi babiloni bölcsekkel együtt.
Dán 2: 19 Akkor Dánielnek megjelenteték az a titok éjjeli látásban. Áldá akkor Dániel az egek Istenét.
Dán 2: 20 Szóla Dániel, és monda: Áldott legyen az Istennek neve örökkön örökké: mert övé a bölcseség és az erő.
Dán 2: 21 És ő változtatja meg az időket és az időknek részeit; dönt királyokat és tesz királyokat; ád bölcseséget a bölcseknek és tudományt az értelmeseknek.
Dán 2: 22 Ő jelenti meg a mély és elrejtett dolgokat, tudja mi van a setétségben; és világosság lakozik vele!
Dán 2: 23 Néked adok hálát, atyáimnak Istene, és dicsérlek én téged, hogy bölcseséget és erőt adtál nékem, és mostan megjelentetted nékem, a mit kértünk tőled; mert a király dolgát megjelentetted nékünk!
Dán 2: 24 Beméne azért Dániel Ariókhoz, a kit rendelt vala a király, hogy elveszítse a babiloni bölcseket; elméne azért, és mondá néki: A babiloni bölcseket ne veszíttesd el; vígy engem a király elé és a megfejtést tudtára adom a királynak.
Dán 2: 25 Akkor Ariók sietve bevivé Dánielt a király elébe, és mondá: Találtam férfiút Júdának fogoly fiai között, aki a megfejtést megjelenti a királynak.
Dán 2: 26 Szóla a király, és monda Dánielnek, a kit Baltazárnak nevezének: Csakugyan képes vagy megjelenteni nékem az álmot, a melyet láttam, és annak értelmét?
Dán 2: 27 Felele Dániel a király előtt, és mondá: A titkot, a melyről a király tudakozódék, a bölcsek, varázslók, írástudók, jövendőmondók meg nem jelenthetik a királynak;
Dán 2: 28 De van Isten az égben, aki a titkokat megjelenti; és ő tudtára adta Nabukodonozor királynak: mi lészen az utolsó napokban. A te álmod és a te fejed látása a te ágyadban ez volt:
Dán 2: 29 Néked, oh király! gondolataid támadtak a te ágyadban a felől, hogy mik lesznek ez után, és aki megjelenti a titkokat, megjelentette néked azt, a mi lesz.
Dán 2: 30 Nékem pedig ez a titok nem bölcseségből, a mely bennem minden élő felett volna, jelentetett meg, hanem azért, hogy a megfejtés tudtára adassék a királynak és te megértsed a te szívednek gondolatait.
Dán 2: 31 Te látád, oh király, és ímé egy nagy kép; ez a kép, mely hatalmas vala és kiváló az ő fényessége, előtted áll vala, és az ábrázata rettenetes volt.
Dán 2: 32 Annak az [álló]képnek feje tiszta aranyból, melle és karjai ezüstből, hasa és oldalai rézből,
Dán 2: 33 Lábszárai vasból, lábai pedig részint vasból, részint cserépből valának.
Dán 2: 34 Nézed vala, a míg egy kő leszakada kéz [érintése] nélkül, és letöré azt az [álló]képet vas- és cseréplábairól, és darabokra zúzá azokat.
Dán 2: 35 Akkor egygyé zúzódék a vas, cserép, réz, ezüst és arany, és lőnek mint a nyári szérűn a polyva, és felkapá azokat a szél, és helyöket sem találák azoknak. Az a kő pedig, a mely leüté az [álló]képet nagy hegygyé lőn, és betölté az egész földet.
Dán 2: 36 Ez az álom, és értelmét is megmondjuk a királynak.
Dán 2: 37 Te, oh király! királyok királya, kinek az egek Istene birodalmat, hatalmat, erőt és dicsőséget adott;
Dán 2: 38 És valahol emberek fiai, mezei állatok és égi madarak lakoznak, a te kezedbe adta azokat, és úrrá tett téged mindezeken: Te vagy az arany-fej.
Dán 2: 39 És utánad más birodalom támad, alábbvaló mint te; és egy másik, egy harmadik birodalom, rézből való, a mely az egész földön uralkodik.
Dán 2: 40 A negyedik birodalom pedig erős lesz, mint a vas; mert [miként] a vas széttör és összezúz mindent; bizony mint a vas pusztít, mind amazokat szétzúzza és elpusztítja.
Dán 2: 41 Hogy pedig lábakat és ujjakat részint cserépből, részint vasból valónak láttál: a birodalom kétfelé oszol, de lesz benne a vasnak erejéből, a mint láttad, hogy a vas elegy volt az agyagcseréppel.
Dán 2: 42 És hogy a lába ujjai részint vas, részint cserép: az a birodalom részint erős, részint pedig törékeny lesz.
Dán 2: 43 Hogy pedig vasat elegyülve láttál agyagcseréppel: azok emberi mag által vegyülnek össze, de egymással nem egyesülnek, minthogy a vas nem egyesül a cseréppel.
Dán 2: 44 És azoknak a királyoknak idejében támaszt az egek Istene birodalmat, mely soha örökké meg nem romol, és ez a birodalom más népre nem száll át [hanem] szétzúzza és elrontja mindazokat a birodalmakat, maga pedig megáll örökké.
Dán 2: 45 Minthogy láttad, hogy a hegyről kő szakad vala le kéz [érintése] nélkül, és szétzúzá a vasat, rezet, cserepet, ezüstöt és aranyat: a nagy Isten azt jelentette meg a királynak, a mi majd ezután lészen; és igaz az álom, és bizonyos annak értelme.
Dán 2: 46 Akkor Nabukodonozor király arczra borula és imádá Dánielt, és meghagyá, hogy ételáldozattal és jó illattal áldozzanak néki.
Dán 2: 47 Szóla a király Dánielnek, és monda: Bizonynyal a ti Istenetek, ő az isteneknek Istene, és a királyoknak ura és a titkok megjelentője, hogy te is megjelenthetted ezt a titkot!
Dán 2: 48 Akkor a király fölmagasztalá Dánielt, és sok nagy ajándékot ada néki, és hatalmat adott néki Babilonnak egész tartománya felett, és a babiloni összes bölcseknek előljárójává tevé őt.
Dán 2: 49 És Dániel kéré a királyt, hogy Sidrákot, Misákot és Abednégót rendelje a babiloni tartomány gondviselésére; Dániel pedig a király udvarában vala.
Dán 3: 1 Nabukodonozor király csináltata egy arany [álló]képet, magassága hatvan sing, szélessége hat sing; felállíttatá azt a Dura mezején, Babilon tartományában.
Dán 3: 2 És Nabukodonozor király egybegyűjteté a fejedelmeket, helytartókat, kormányzókat, bírákat, kincstartókat, tanácsosokat, törvénytevőket és a tartományok minden igazgatóját, hogy jőjjenek az [álló]képnek felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott vala.
Dán 3: 3 Akkor egybegyűlének a fejedelmek, helytartók, kormányzók, bírák, kincstartók, tanácsosok, törvénytevők és a tartományok minden igazgatója az [álló]kép felavatására, a melyet Nabukodonozor király állíttatott, és megállának az [álló]kép előtt, a melyet Nabukodonozor állíttatott.
Dán 3: 4 És a hírnök hangosan kiálta: Meghagyatik néktek, oh népek, nemzetek és nyelvek!
Dán 3: 5 Mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljatok le, és imádjátok az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.
Dán 3: 6 Akárki pedig, aki nem borul le és nem imádja, tüstént bevettetik az égő, tüzes kemenczébe.
Dán 3: 7 Azért mihelyt hallák mind a népek a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak és mindenféle hangszernek szavát: leborulának, mind a népek, nemzetségek és nyelvek, [és] imádák az arany [álló]képet, a melyet Nabukodonozor király állíttatott.
Dán 3: 8 Elmenének azért ebben az időben káldeabeli férfiak, és vádat emelének a zsidók ellen;
Dán 3: 9 Szólának pedig és mondák Nabukodonozor királynak: Király! örökké élj!
Dán 3: 10 Te, oh király! parancsolatot adtál ki, hogy minden ember, mihelyt meghallja a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát: boruljon le, és imádja az arany [álló]képet;
Dán 3: 11 aki pedig nem borul le és nem imádja, vettessék be az égő, tüzes kemenczébe.
Dán 3: 12 Vannak zsidó férfiak, a kiket a babiloni tartomány gondviselésére rendeltél, Sidrák, Misák és Abednégó: ezek a férfiak nem becsülnek téged, oh király, a te isteneidet nem tisztelik, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttattál, nem imádják.
Dán 3: 13 Akkor Nabukodonozor [nagy] haraggal és felgerjedéssel meghagyá, hogy hozzák elő Sidrákot, Misákot és Abednégót; erre elhozák a férfiakat a király elé.
Dán 3: 14 Szóla Nabukodonozor, és monda nékik: Sidrák, Misák és Abednégó! Szántszándékból nem tisztelitek-é az én istenemet és nem imádjátok-é az arany [álló]képet, a melyet felállíttattam?
Dán 3: 15 Ha tehát készek vagytok: mihelyt halljátok a kürtnek, sípnak, cziterának, hárfának, lantnak, dudának és mindenféle hangszernek szavát, leboruljatok és imádjátok az [álló]képet, a melyet én csináltattam. De ha nem imádjátok, tüstént bevettettek az égő, tüzes kemenczébe; és kicsoda az az Isten, a ki kiszabadítson titeket az én kezeimből?
Dán 3: 16 Felelének Sidrák, Misák és Abednégó, és mondának a királynak: Oh Nabukodonozor! Nem szükség erre felelnünk néked.
Dán 3: 17 Ímé, a mi Istenünk, a kit mi szolgálunk, ki tud minket szabadítani az égő, tüzes kemenczéből, és a te kezedből is, oh király, kiszabadít minket.
Dán 3: 18 De ha nem [tenné is,] legyen tudtodra, oh király, hogy mi a te isteneidnek nem szolgálunk, és az arany [álló]képet, a melyet felállíttatál, nem imádjuk.
Dán 3: 19 Akkor Nabukodonozor eltelék haraggal, és az ő orczájának színe elváltozék Sidrák, Misák és Abednégó ellen; [azért] szóla, és meghagyá, hogy fűtsék be a kemenczét hétszerte inkább, mint szokták vala befűteni.
Dán 3: 20 És meghagyá a legerősebb férfiaknak az ő seregében, hogy kötözzék meg Sidrákot, Misákot és Abednégót, [és] vessék őket az égő, tüzes kemenczébe.
Dán 3: 21 Erre ezek a férfiak alsó ruhástul, köntösöstül, palástostul és [egyéb] öltönyöstül megkötöztettek, és az égő, tüzes kemenczébe vettettek.
Dán 3: 22 A miatt azonban, hogy a király parancsolata szigorú volt és a kemencze rendkivül izzó vala: azokat a férfiakat, a kik Sidrákot, Misákot és Abednégót felvitték, megölé a tűznek lángja.
Dán 3: 23 Az a három férfiú pedig: Sidrák, Misák és Abednégó, az égő, tüzes kemenczébe esék megkötözve.
Dán 3: 24 Akkor Nabukodonozor király megijedt és sietve felkele, szóla és monda az ő tanácsosainak: Nem három férfiút veténk-é a tűz közepébe megkötözve? Felelének és mondának a királynak: Bizonyára, oh király!
Dán 3: 25 Felele, és monda: Ímé, négy férfiút látok szabadon járni a tűz közepében, és semmi sérelem sincs bennök, és a negyediknek ábrázata olyan, mint valami istenek-fiáé.
Dán 3: 26 Nabukodonozor ekkor az égő, tüzes kemencze szájához járula, és szóla és monda: Sidrák, Misák és Abednégó, a felséges Istennek szolgái, jertek ki és jőjjetek ide! Azonnal kijövének Sidrák, Misák és Abednégó a tűz közepéből.
Dán 3: 27 És egybegyűlvén a fejedelmek, helytartók és kormányzók és a király tanácsosai, nézik vala ezeket a férfiakat, hogy a tűznek semmi hatalma nem lett az ő testükön, és hogy egy hajszáluk sem égett meg, és az ő alsó ruháik meg nem változtak, és a tűz szaga sem járta át őket.
Dán 3: 28 Szóla Nabukodonozor, és monda: Áldott ezeknek Istene, a Sidrák, Misák és Abednégó Istene, aki küldötte az ő angyalát és kiszabadította az ő szolgáit, a kik ő benne bíztak; és a király parancsolatát megszegték és [veszedelemre] adták az ő testöket és nem szolgáltak és nem imádtak más istent az ő Istenökön kivül.
Dán 3: 29 Parancsolom azért, hogy minden nép, nemzetség és nyelv, a mely káromlást mond Sidrák, Misák és Abednégó Istene ellen, darabokra tépessék, és annak háza szemétdombbá tétessék: mert nincs más Isten, aki így megszabadíthasson.
Dán 3: 30 Akkor a király nagy [tisztesség]re emelé Sidrákot, Misákot és Abednégót Babilon tartományában.
Dán 3: 31 Nabukodonozor király minden népnek, nemzetnek és nyelveknek, a kik az egész földön lakoznak, [mondá: ] Békességetek bőséges legyen!
Dán 3: 32 A jeleket és csudákat, a melyeket cselekedett velem a felséges Isten, illendő dolognak tartom megjelenteni.
Dán 3: 33 Mely nagyok az ő jelei és mely hatalmasak az ő csudái! az ő országa örökkévaló ország és az ő uralkodása nemzedékről nemzedékre [száll.]
Dán 4: 1 Én Nabukodonozor békében valék az én házamban, és virágzó az én palotámban.
Dán 4: 2 Álmot láték és megrettente engem, és a gondolatok az én ágyamban, és az én fejemnek látásai megháborítának engem.
Dán 4: 3 És parancsolatot adék, hogy hozzák előmbe Babilonnak minden bölcsét, hogy az álom jelentését tudassák velem.
Dán 4: 4 Akkor bejövének az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendőmondók; és én elbeszélém nékik az álmot, de az értelmét nem jelentették meg nékem.
Dán 4: 5 Végezetre bejöve elém Dániel, a kinek neve Baltazár, mint az én istenemnek neve, és a kiben a szent isteneknek lelke van, és elmondám néki az álmot.
Dán 4: 6 Baltazár, az írástudók elseje, tudom, hogy a szent isteneknek lelke van benned, és semmi titok sem homályos előtted, az én álmom látásait, a miket láttam, és azoknak jelentését beszéld el.
Dán 4: 7 Az én fejem látásai az én ágyamban [ezek] [voltak: ] Látám, hogy ímé, egy fa [álla] a föld közepette, és annak magassága rendkivüli volt.
Dán 4: 8 Nagy volt a fa és erős, és magassága az égig ért, és az egész föld széléig volt látható.
Dán 4: 9 Levelei szépek és gyümölcse sok, és táplálék vala rajta mindeneknek; alatta árnyékot talála a mező vada, és ágain lakozának az ég madarai, és róla evék minden élő.
Dán 4: 10 Látám fejem látásaiban az én ágyamban, és ímé: egy Vigyázó és Szent szálla alá az égből;
Dán 4: 11 Erősen kiálta, és így szóla: Vágjátok ki a fát és vagdaljátok le az ágait, rázzátok le leveleit és hányjátok szét gyümölcseit, fussanak el a vadak alóla, és a madarak az ő ágairól.
Dán 4: 12 De gyökerének törzsökét hagyjátok meg a földben, és vas és ércz lánczokba [verve] a mező füvén; égi harmattal öntöztessék, és a barmokkal legyen része a föld füvében.
Dán 4: 13 Az ő emberi szíve változzék el, és baromnak szíve adassék néki, és hét idő múljék el felette.
Dán 4: 14 Vigyázók határozatából van ez a rendelet, és a Szentek parancsolata ez a végzés, hogy megtudják az élők, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és a kinek akarja, annak adja azt, és az emberek között az alábbvalót emeli fel arra.
Dán 4: 15 Ezt az álmot láttam én, Nabukodonozor király, és te, Baltazár, mondd meg annak értelmét; mivelhogy az én országomnak egyetlen bölcse sem tudta nékem megmondani a jelentését; de te tudod, mert szent isteneknek lelke van benned.
Dán 4: 16 Ekkor Dániel, a kinek neve Baltazár, közel egy óráig rémüldözék, és az ő gondolatai háboríták őt. Szóla a király, és monda: Baltazár, az álom és annak jelentése meg ne rettentsenek téged! Felele Baltazár, és monda: Uram, az álom [szálljon] a te gyűlölőidre, a magyarázata pedig a te ellenségeidre!
Dán 4: 17 A fa, a melyet láttál, a mely nagy és erős volt, és a melynek magassága az eget érte és ellátszék az egész földre;
Dán 4: 18 És levelei szépek, gyümölcse pedig sok, és táplálék rajta mindeneknek; alatta tartózkodék a mező vada, és ágain az égi madarak lakozának:
Dán 4: 19 Te vagy az, oh király, a ki nagygyá és erőssé lettél, a kinek nagysága megnövekedék és fölér az égig, és hatalmad a föld végéig.
Dán 4: 20 Hogy pedig láta a király Vigyázót és Szentet leszállani az égből, és azt mondá: Vágjátok le a fát és pusztítsátok el azt; de gyökereinek törzsökét a földben hagyjátok, és vas és ércz lánczokba [verve] a mező füvén, és égi harmattal öntöztessék és a mezei barmokkal legyen része, a míg hét idő múlik el felette;
Dán 4: 21 Ez a jelentése, oh király, és a felséges Isten végezése ez, a mely bekövetkezik az én uramra, a királyra,
Dán 4: 22 És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a te lakozásod, és füvet adnak enned, mint az ökröknek, és égi harmattal öntöznek téged, és hét idő múlik el feletted, mígnem megérted, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.
Dán 4: 23 Hogy pedig mondák, hogy a fa gyökereinek törzsökét hagyják meg: országod megmarad néked, mihelyest megismered, hogy az Ég uralkodik.
Dán 4: 24 Azért, oh király, az én tanácsom tessék néked, és vétkeidtől igazság által szabadulj és a te hamisságaidtól a szegényekhez való irgalmasság által. Így talán tartós lesz a békességed.
Dán 4: 25 Mindez betelék Nabukodonozor királyon.
Dán 4: 26 Tizenkét hónap mulva a babiloni királyi palotán sétála.
Dán 4: 27 Szóla a király és mondá: Nem ez-é ama nagy Babilon, a melyet én építettem királyság házának, az én hatalmasságom ereje által és dicsőségem tisztességére?
Dán 4: 28 Még a szó a király szájában volt, a mikor szózat szálla le az égből: Néked szól, oh Nabukodonozor király, a birodalom elvétetett tőled.
Dán 4: 29 És kivetnek téged az emberek közül, és a mezei barmokkal lesz a lakozásod, [és] füvet adnak enned, mint az ökröknek, és hét idő múlik el feletted, a míg megesméred, hogy a felséges [Isten] uralkodik az emberek birodalmán, és annak adja azt, a kinek akarja.
Dán 4: 30 Abban az órában betelék a beszéd Nabukodonozoron: és az emberek közül kivetteték, és füvet evék mint az ökrök, és égi harmattal öntözteték az ő teste, mígnem szőre megnöve, mint a saskeselyű [tolla,] és körmei, mint a madarakéi.
Dán 4: 31 És az idő elteltével én, Nabukodonozor, szemeimet az égre emelém, és az én értelmem visszajöve, és áldám a felséges [Istent,] és dícsérém és dicsőítém az örökké élőt, kinek hatalma örökkévaló hatalom és országa nemzedékről-nemzedékre [áll.
Dán 4: 32 És a föld minden lakosa olyan mint a semmi; és az ő akaratja szerint cselekszik az ég seregében és a föld lakosai között, és nincs, a ki az ő kezét megfoghatná és ezt mondaná néki: Mit cselekedtél?
Dán 4: 33 Abban az időben visszatére hozzám az én értelmem, és országom dicsőségére az én ékességem, és méltóságom is visszatére hozzám, és az én tanácsosaim és főembereim fölkeresének engem, és visszahelyeztettem az én országomba, és rendkívüli nagyság adatott nékem.
Dán 4: 34 Most [azért] én, Nabukodonozor, dicsérem, magasztalom és dicsőítem a mennyei királyt: mert minden cselekedete igazság, és az ő utai ítélet, és azokat, a kik kevélységben járnak, megalázhatja.
Dán 5: 1 Belsazár király nagy lakomát szerze az ő ezer főemberének, és az ezer előtt bort ivék.
Dán 5: 2 Borozás közben mondá Belsazár, hogy hozzák elő az arany és ezüst edényeket, a melyeket elvive Nabukodonozor, az ő atyja a jeruzsálemi templomból, hogy igyanak azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
Dán 5: 3 Akkor előhozák az arany edényeket, a melyeket elvivének az Isten házának templomából, mely Jeruzsálemben vala, és ivának azokból a király és az ő főemberei, az ő feleségei és az ő ágyasai.
Dán 5: 4 Bort ivának, és dicsérék az arany-, ezüst-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket.
Dán 5: 5 Abban az órában emberi kéznek ujjai tünének fel, és írának a gyertyatartóval szemben a király palotájának meszelt falán, és a király nézé azt a kézfejet, a mely ír vala.
Dán 5: 6 Ekkor a király ábrázatja megváltozék, és az ő gondolatai megháboríták őt, és derekának inai megoldódának és az ő térdei egymáshoz verődének.
Dán 5: 7 Erősen kiáltozék a király, hogy hozzák elő a varázslókat, a Káldeusokat és jövendölőket. Szóla a király és monda a babiloni bölcseknek: Akárki legyen az az ember, aki elolvassa ezt az írást, és annak értelmét megjelenti nékem, bíborba öltöztetik és aranyláncz lesz a nyakában, és mint harmadik parancsol az országban.
Dán 5: 8 Akkor bemenének a király bölcsei mind, de nem tudták elolvasni az írást, sem annak értelmét megfejteni a királynak.
Dán 5: 9 Akkor Belsazár király igen megrettene, és az ő ábrázatja elváltozék rajta, és az ő főemberei is megzavarodának.
Dán 5: 10 A királyasszony a király és az ő főembereinek beszédei miatt beméne a lakoma házába, [és] szóla a királyasszony, és monda: Király, örökké élj! Ne rettentsenek téged a te gondolataid, és a te ábrázatod ne változzék el!
Dán 5: 11 Van egy férfiú a te országodban, a kiben a szent isteneknek lelke van, és a te atyád idejében értelem, tudomány, és az istenek bölcseségéhez hasonló bölcseség találtaték benne, és a kit Nabukodonozor király, a te atyád, az írástudók, varázslók, Káldeusok és jövendölők fejévé tőn; igen, a te atyád, a király;
Dán 5: 12 Mivelhogy Dánielben, a kit a király Baltazárnak nevezett, nagyobb lélek, tudomány és értelem, álmoknak magyarázata és titkok megjelentése és rejtélyek megfejtése találtatott. Most [azért] hivattassék elő Dániel, és ő megjelenti az értelmet.
Dán 5: 13 Erre Dániel a király elé viteték. Szóla a király, és monda Dánielnek: Te vagy-é ama Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, a kit ide hozott a király, az én atyám, Júdából?
Dán 5: 14 És a ki felől hallottam, hogy az isteneknek lelke van benned, és értelem és tudomány és kiváló bölcseség találtatott te benned?
Dán 5: 15 Csak imént hozatának elém a bölcsek és varázslók, hogy elolvassák ezt az írást és jelentését tudassák velem; de nem tudják a dolog értelmét megjelenteni.
Dán 5: 16 De felőled azt hallottam, hogy te tudod az értelmet megfejteni és a titkokat megoldani; most azért, ha el tudod olvasni ezt az írást és értelmét nékem megmondani, bíborba öltöztetel és aranyláncz lesz a nyakadon, és mint harmadik uralkodol az országban.
Dán 5: 17 Erre Dániel felele, és monda a királynak: Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad, mindazáltal az írást elolvasom a királynak, és jelentését megmondom néki.
Dán 5: 18 Te, oh király! A felséges Isten birodalmat és méltóságot, dicsőséget és tisztességet ada Nabukodonozornak, a te atyádnak;
Dán 5: 19 És a méltóság miatt, a melyet ada néki, a népek, nemzetek és nyelvek mind féltek és rettegtek tőle; megölt, a kit akart; és életben tartott a kit akart; felemelt, a kit akart; és megalázott, a kit akart;
Dán 5: 20 De mikor a szíve felfuvalkodott, és a lelke megkeményedett megátalkodottan: levetteték az ő birodalmának királyi székéből, és dicsőségét elvevék tőle;
Dán 5: 21 És az emberek fiai közül kivetteték, és az ő szíve olyanná lőn, mint a barmoké; és a vadszamarakkal lőn az ő lakása, és fűvel etették őt, mint az ökröket, és a teste égi harmattal öntöztetett, míg megismeré, hogy a felséges Isten uralkodik az emberek országán, és azt helyezteti arra, a kit akar.
Dán 5: 22 És te, Belsazár, az ő fia, nem aláztad meg a szívedet, noha mindezt tudtad.
Dán 5: 23 Sőt felemelkedtél az egek Ura ellen, és az ő házának edényeit elődbe hozták, és te és a te főembereid, a te feleségeid és a te ágyasaid bort ittak azokból; és az ezüst- és arany-, ércz-, vas-, fa- és kőisteneket dícséréd, a kik nem látnak, sem nem hallanak, sem nem értenek; az Istent pedig, a kinek kezében van a te lelked, és előtte minden te útad, nem dicsőítetted.
Dán 5: 24 Azért küldetett ő általa ez a kéz, és jegyeztetett fel ez az írás.
Dán 5: 25 És ez az írás, a mely feljegyeztetett: Mene, Mene, Tekel, Ufarszin!
Dán 5: 26 Ez [pedig] e szavaknak az értelme: Mene, [azaz] számba vette Isten a te országlásodat és véget vet annak.
Dán 5: 27 Tekel, [azaz] megmérettél a mérlegen és híjjával találtattál.
Dán 5: 28 Peresz, [azaz] elosztatott a te országod és adatott a médeknek és persáknak.
Dán 5: 29 Akkor szóla Belsazár, és öltöztették Dánielt bíborba, és aranylánczot [vetének] nyakába, és kikiálták felőle, hogy ő parancsol mint harmadik az országban.
Dán 5: 30 Ugyanazon az éjszakán megöleték Belsazár, a Káldeusok királya.
Dán 5: 31 És a méd Dárius foglalá el az országot mintegy hatvankét esztendős korában.
Dán 6: 1 Tetszék Dáriusnak, és rendele a birodalom fölé százhúsz tiszttartót, hogy az egész birodalomban legyenek;
Dán 6: 2 És azok fölé három igazgatót, a kik közül egy vala Dániel, hogy a tiszttartók nékik adjanak számot, és a királynak semmi károsodása ne legyen.
Dán 6: 3 Akkor ez a Dániel felülhaladá az igazgatókat és a tiszttartókat, mivelhogy rendkivüli lélek volt benne, úgy hogy a király őt szándékozék tenni az egész birodalom fölé.
Dán 6: 4 Akkor az igazgatók és tiszttartók igyekvének okot találni Dániel ellen a birodalom dolgai miatt; de semmi okot vagy vétket nem találhatának; mert hűséges volt, és semmi fogyatkozás, sem vétek nem találtaték benne.
Dán 6: 5 Akkor mondák azok a férfiak: Nem találunk ebben a Dánielben semmi okot, hacsak nem találhatunk ellene [valamit] az ő Istenének törvényében!
Dán 6: 6 Akkor azok az igazgatók és tiszttartók berohantak a királyhoz, és így szólának: Dárius király, örökké élj!
Dán 6: 7 Tanácsot tartottak az ország összes igazgatói: a helytartók, fejedelmek, tanácsosok és a kormányzók, hogy királyi végzés hozassék, és erős tilalom adassék, hogy ha valaki harmincz napig kér valamit valamely istentől vagy embertől, tekívüled, oh király, vettessék az oroszlánok vermébe.
Dán 6: 8 Most [azért,] oh király, erősítsd meg e tilalmat és add ki írásban, hogy meg ne változtassék a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.
Dán 6: 9 Annakokáért Dárius király adott írást és tilalmat.
Dán 6: 10 Dániel pedig, a mint megtudta, hogy megiratott az írás, beméne az ő házába; és az ő felső termének ablakai nyitva valának Jeruzsálem felé; és háromszor napjában térdeire esék, könyörge és dícséretet tőn az ő Istene előtt, a miként azelőtt cselekszik vala.
Dán 6: 11 Akkor azok a férfiak berohantak és megtalálák Dánielt, a mint könyörge és esedezék az ő Istene előtt.
Dán 6: 12 Ekkor bemenének, és mondák a királynak a király tilalma felől: Nem megírtad-é a tilalmat, hogy ha valaki kér valamit valamely istentől vagy embertől harmincz napig, tekívüled oh király, vettessék az oroszlánok vermébe? Felele a király és monda: Áll a szó! a médek és persák vissza nem vonható törvénye szerint.
Dán 6: 13 Erre felelének, és mondák a királynak: Dániel, aki a júdabeli foglyok fiai közül való, nem becsül téged, oh király, sem a tilalmat, a mit megírtál; hanem háromszor napjában elkönyörgi könyörgését.
Dán 6: 14 Akkor a király, a mint hallotta ezt, igen restelkedék a miatt, és szíve szerint azon volt, hogy Dánielt megszabadítsa, és napnyugotig törekedék őt megmenteni.
Dán 6: 15 Erre azok a férfiak berohantak a királyhoz, és mondák a királynak: Tudd meg, király, hogy ez a médek és persák törvénye, hogy semmi tilalom vagy végzés, a melyet a király rendel, meg ne változtassék.
Dán 6: 16 Erre szóla a király, és előhozák Dánielt, és veték az oroszlánok vermébe. Szóla a király, és mondá Dánielnek: A te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, ő szabadítson meg téged!
Dán 6: 17 És hozának egy követ, és oda tevék a verem szájára, és megpecsétlé a király az ő gyűrűjével és az ő főembereinek gyűrűivel, hogy semmi meg ne változtassék Dánielre nézve.
Dán 6: 18 Erre eltávozék a király az ő palotájába, és étlen tölté az éjszakát, és vigasságtevő szerszámokat sem hozata eléje; kerülte őt az álom.
Dán 6: 19 Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne.
Dán 6: 20 És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta Dánielnek; szóla a király, és monda Dánielnek: Dániel! az élő Istennek szolgája, a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?
Dán 6: 21 Akkor Dániel szóla a királynak: Király, örökké élj!
Dán 6: 22 Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem; mert ártatlannak találtattam ő előtte és te előtted sem követtem el, oh király, semmi vétket.
Dán 6: 23 Akkor a király igen örvende, és Dánielt kihozatá a veremből. És kivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta: mert hitt az ő Istenében.
Dán 6: 24 És parancsola a király, és előhozák azokat a férfiakat, a kik Dánielt vádolák, és az oroszlánok vermébe vettetének mind ők, mind fiaik és feleségeik; és még a verem fenekére sem jutának, a mikor rájok rontának az oroszlánok és minden csontjokat összezúzták.
Dán 6: 25 Akkor Dárius király ira minden népnek, nemzetnek és nyelvnek, a kik az egész földön lakozának: Békességtek bőséges legyen!
Dán 6: 26 Én tőlem adatott ez a végzés, hogy az én birodalmamnak minden országában féljék és rettegjék a Dániel Istenét; mert ő az élő Isten, és örökké megmarad, és az ő országa meg nem romol, és uralkodása mind végig [megtart;]
Dán 6: 27 aki megment és megszabadít, jeleket és csodákat cselekszik mennyen és földön; aki megszabadította Dánielt az oroszlánok hatalmából.
Dán 6: 28 És ennek a Dánielnek jó szerencsés lőn dolga a Dárius országában és a persa Czírus országában.
Dán 7: 1 Belsazárnak, a babiloni királynak első esztendejében álmot láta Dániel és fejének látásait az ő ágyában. Az álmot akkor följegyzé; a dolog velejét elmondá.
Dán 7: 2 Szóla Dániel, és monda: Látám az én látásomban éjszaka, és ímé, az égnek négy szele háborút támaszta a nagy tengeren;
Dán 7: 3 És négy nagy állat jöve fel a tengerből, egyik különböző a másiktól.
Dán 7: 4 Az első olyan, mint az oroszlán, és sas szárnyai valának. Nézém, míg szárnyai kitépettek, és felemelteték a földről, és mint valami ember, lábra állíttaték és emberi szív adaték néki.
Dán 7: 5 És ímé, más állat, a második, hasonló a medvéhez, és kele egyik oldalára, és három oldalborda vala szájában fogai között, és így szólának néki: Kelj fel és egyél sok húst!
Dán 7: 6 Ez után látám, és ímé, egy másik, olyan mint a párducz, és négy madárszárnya vala a hátán; és négy feje vala az állatnak, és hatalom adaték néki.
Dán 7: 7 Ezek után látám éjszakai látásokban, és ímé, negyedik állat, rettenetes és iszonyú és rendkivül erős; nagy vasfogai valának, falt és zúzott és a maradékot lábaival összetaposta, és ez különbözék mindazoktól az állatoktól, a melyek előtte valának, és tíz szarva vala néki.
Dán 7: 8 [Mialatt] a szarvakat szemlélém, ímé, másik kicsiny szarv növekedék ki azok között, és három az elébbi szarvak közül kiszakasztaték ő előtte, és ímé, emberszemekhez hasonló szemek valának ebben a szarvban, és nagyokat szóló száj.
Dán 7: 9 Nézém, míg királyi székek tétetének, és az öreg korú leüle, ruhája hófehér, és fejének haja, mint a tiszta gyapjú; széke tüzes láng, ennek kerekei égő tűz;
Dán 7: 10 Tűzfolyam foly és jő valaki az ő színe felől; ezerszer ezeren szolgálának néki, és tízezerszer tízezeren állának előtte; ítélők ülének le, és könyvek nyittatának meg.
Dán 7: 11 Nézém akkor a nagyzó beszédek hangja miatt, a melyeket a szarv szóla; nézém, míg megöleték az az állat, és az ő teste elvesze, és tűzbe vetteték megégetésre.
Dán 7: 12 A többi állatoktól is elvéteték az ő hatalmok; de ideig-óráig tartó élet adaték nékik.
Dán 7: 13 Látám éjszakai látásokban, és ímé az égnek felhőiben mint valami emberfia jőve; és méne az öreg korúhoz, és eleibe vivék őt.
Dán 7: 14 És ada néki hatalmat, dicsőséget és országot, és minden nép, nemzet és nyelv néki szolgála; az ő hatalma örökkévaló hatalom, a mely el nem múlik, és az ő országa meg nem rontatik.
Dán 7: 15 Megrendülék én, Dániel, az én lelkemben ezek miatt, és fejem látásai megháborítának engem.
Dán 7: 16 Oda menék egyhez az ott állók közül, és bizonyosat kérék tőle mindezek felől, és szóla nékem, és e dolognak értelmét tudatá velem:
Dán 7: 17 Ezek a nagy állatok, mik négyen voltak, négy király, a kik támadnak e földön.
Dán 7: 18 De a magasságos [egek]nek szentei veszik majd az országot, és bírják az országot örökké és örökkön örökké.
Dán 7: 19 Akkor bizonyosat kívánék tudni a negyedik állat felől, a mely különbözék mindamazoktól, és rendkivül rettenetes vala; vasfogai és érczkörmei valának, falt és zúzott, és a maradékot lábaival összetaposta.
Dán 7: 20 A tíz szarv felől is, a melyek a fején valának, és a felől, a mely utóbb növekedék és három esék ki előle; és ennek a szarvnak szemei valának és nagyokat szóló szája; termete is nagyobb a társaiénál.
Dán 7: 21 Látám, hogy ez a szarv hadakozék a szentek ellen, és legyőzé őket.
Dán 7: 22 Mígnem eljöve az öreg korú, és az ítélet adaték a magasságos [egek] szenteinek; és az idő eljöve, és elvevék az országot a szentek.
Dán 7: 23 Így szóla: A negyedik állat negyedik ország lesz e földön, a mely különb lesz minden országnál, és megeszi az egész földet, és eltapodja és szétzúzza azt.
Dán 7: 24 A tíz szarv pedig ez: Ebből az országból tíz király támad, és más támad utánok, és az különb lesz mint az előbbiek, és három királyt fog megalázni.
Dán 7: 25 És sokat szól a Felséges ellen és a magasságos [egek] szenteit [] megrontja, és véli, hogy megváltoztatja az időket és törvényt; és az ő kezébe adatnak ideig, időkig és fél időig.
Dán 7: 26 De ítélők ülnek és az ő hatalmát elveszik, hogy megrontassék és végleg elveszszen.
Dán 7: 27 Az ország pedig és a hatalom és az egész ég alatt levő országok nagysága átadatik a magasságos [egek] szentei népének; az ő országa örökkévaló ország, és minden hatalmasság néki szolgál és engedelmeskedik.
Dán 7: 28 Itt vége lőn a beszédnek. Engemet, Dánielt pedig az én gondolatim igen megrettentének és az én ábrázatom elváltozék rajtam; de e beszédet megtartám szívemben.
Dán 8: 1 Belsazár király uralkodásának harmadik esztendejében látomás jelenék meg nékem, Dánielnek, annak utánna, a mely először jelent meg nékem.
Dán 8: 2 És láték látomásban; és mikor láték, Susán várában voltam, a mely Elám tartományában van; és láték látomásban, és ímé az Ulai folyam mellett valék.
Dán 8: 3 És felemelém szemeimet és látám, és ímé egy kos álla a folyam előtt, és két szarva vala; és az a két szarv magas vala, de egyik a másiknál magasabb, és a magasabb később növekedék.
Dán 8: 4 Látám azt a kost [szarvaival] öklelkezni napnyugot, észak és dél felé; és semmi állat sem állhata meg előtte, és senki sem szabadíthata meg kezéből, és tetszése szerint cselekedék, és nagygyá lőn.
Dán 8: 5 És míg én szemlélém, ímé, egy kecskebak jöve napnyugot felől az egész föld színére, és nem is illeté a földet; és ennek a baknak tekintélyes szarva vala az ő szemei között.
Dán 8: 6 És méne a kétszarvú koshoz, a melyet láték állani a folyam előtt; és feléje futa erejének indulatában.
Dán 8: 7 És látám a koshoz érni; és néki dühödött és leüté a kost, és letöré két szarvát, és nem vala erő a kosban megállani előtte, és leüté a földre és megtapodá, és nem vala a kosnak senkije, aki őt megmentse annak kezéből.
Dán 8: 8 A kecskebak pedig igen nagygyá lőn; de mikor elhatalmasodék, eltörék a nagy szarv, és helyébe négy tekintélyes [szarv] növe az égnek négy szele felé.
Dán 8: 9 És azok közül egyből egy kis szarv támada, és nagyon megnöve délre, napkeletre és a kívánatos [föld] felé.
Dán 8: 10 És megnöve mind az ég seregéig; és a földre vete [némelyeket] ama seregből és a csillagokból, és azokat megtapodá.
Dán 8: 11 És a seregnek fejedelméig növekedék, és elvette tőle a mindennapi áldozatot, és elhányattaték az ő szentségének helye.
Dán 8: 12 És sereg rendeltetett a mindennapi áldozat ellen, a vétek miatt; és földre veti az igazságot, és cselekszik, és jó szerencséje van.
Dán 8: 13 És hallék egy szentet szólni; és monda egyik szent annak, a ki szól vala: Meddig tart e látomás a mindennapi áldozat és a pusztító vétek [felől?] s a szent hely és a sereg [meddig] tapostatik?
Dán 8: 14 És monda nékem: Kétezer és háromszáz estvéig [és] reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága.
Dán 8: 15 És lőn, hogy mikor én, Dániel, látám e látomást és keresém az értelmét: ímé előmbe álla egy férfiúhoz hasonló alak.
Dán 8: 16 És emberi szót hallék az Ulai közén; kiálta pedig és monda: Gábriel, értesd meg azzal a látást!
Dán 8: 17 És oda jöve, a hol én állék, és a mint jöve, megrettenék és orczámra esém, és monda nékem: Értsd meg, embernek fia! mert az utolsó időre szól ez a látomás.
Dán 8: 18 És mikor szóla velem, ájultan esém orczámmal a földre; de megillete engem és helyemre állíta;
Dán 8: 19 És monda: Ímé, én megmondom néked, mi lesz a haragnak végén? Mert a végső időre [szól.
Dán 8: 20 Az a kétszarvú kos, melyet láttál, Médiának és Persiának királya.
Dán 8: 21 A szőrös kecskebak Görögország királya, a nagy szarv pedig, a mely szemei között vala, az az első király.
Dán 8: 22 Hogy pedig az letöretteték, és négy álla helyébe: négy ország támad abból a nemzetből, de nem annak erejével.
Dán 8: 23 És ezek országai után, mikor elfogynak a gonoszok, támad egy kemény orczájú, ravaszságokhoz értő király.
Dán 8: 24 És annak nagy ereje lesz, noha nem a maga ereje által, és csudálatosképen pusztít és jó szerencsével halad és cselekszik, és elpusztítja az erőseket és a szenteknek népét.
Dán 8: 25 És a maga eszén [jár,] és szerencsés lesz az álnokság az ő kezében, és szívében felfuvalkodik és hirtelen elveszt sokakat; sőt a fejedelmek fejedelme ellen is feltámad, de kéz nélkül rontatik meg.
Dán 8: 26 És az estvéről és reggelről való látomás, a mely megmondatott, igazság; te azonban pecsételd be a látomást, mert sok napra való.
Dán 8: 27 És én, Dániel, elájulék és beteg valék néhány napig, de felkelék és a király dolgát végezém; és álmélkodám ezen a látáson, és senki sem értette.
Dán 9: 1 Dáriusnak, az Asvérus fiának első esztendejében, aki a Médiabeliek nemzetségéből vala, aki királylyá tétetett vala a Káldeusok országán;
Dán 9: 2 Uralkodásának első esztendejében én, Dániel, megfigyeltem a könyvekben az esztendők számát, a melyről az Úr ígéje lőn Jeremiás prófétához, hogy hetven esztendőnek kell eltelni Jeruzsálem omladékain.
Dán 9: 3 És orczámat az Úr Istenhez emelém, hogy keressem [őt] imádsággal, könyörgéssel, bőjtöléssel, zsákban és hamuban.
Dán 9: 4 És imádkozám az Úrhoz, az én Istenemhez, és vallást tevék, és mondám: Kérlek, oh Uram, nagy és rettenetes Isten, aki megtartja a szövetséget és a kegyességet azoknak, a kik őt szeretik és teljesítik az ő parancsolatait.
Dán 9: 5 Vétkeztünk és gonoszságot míveltünk, hitetlenül cselekedtünk és pártot ütöttünk ellened, és eltávoztunk a te parancsolataidtól és ítéleteidtől.
Dán 9: 6 És nem hallgatánk a te szolgáidra, a prófétákra, a kik a te nevedben szóltak a mi királyainknak, fejedelmeinknek, atyáinknak és az ország egész népének.
Dán 9: 7 Tied Uram az igazság, mienk pedig orczánk pirulása, a mint ez ma van Júda férfiain, Jeruzsálem lakosain és az egész Izráelen, a közel és távol valókon, mindama földeken, a melyekre kivetetted őket az ő gonoszságuk miatt, a melylyel vétkeztek ellened.
Dán 9: 8 Miénk, oh Uram, orczánk pirulása, a mi királyainké, fejedelmeinké és atyáinké, a kik vétkeztünk ellened.
Dán 9: 9 A mi Urunké Istenünké az irgalmasság és a bocsánat, mert pártot ütöttünk ellene;
Dán 9: 10 És nem hallgattunk az Úrnak, a mi Istenünknek szavára, hogy járjunk az ő törvényeiben, a melyeket előnkbe adott, az ő szolgái, a próféták által.
Dán 9: 11 És az egész Izráel áthágta a te törvényedet, és elhajlottak, hogy ne hallgassanak a te szódra. Ezért reánk szakad az átok és eskü, a mely meg van írva Mózesnek, az Isten szolgájának törvényében; mert vétkeztünk ellene!
Dán 9: 12 És teljesíté az ő szavait, a melyeket szóla ellenünk és a mi bíráink ellen, a kik minket ítéltek, hogy nagy veszedelmet hoz reánk; mert nem történt olyan az egész ég alatt, a milyen történt Jeruzsálemben.
Dán 9: 13 A mint írva van a Mózes törvényében, az a veszedelem mind reánk jöve! És az Úrnak, a mi Istenünknek szine előtt nem esedeztünk, hogy megtértünk volna a mi álnokságainkból, és figyeltünk volna a te igazságodra.
Dán 9: 14 Azért készen tartotta az Úr a veszedelmet, és azt reánk hozá: mert igaz az Úr, a mi Istenünk minden cselekedetében, melyeket cselekszik; mert nem hallgattunk az ő szavára.
Dán 9: 15 Most azért, oh mi Urunk, Istenünk! aki kihoztad a te népedet Égyiptom földéből hatalmas kézzel, és nevet szereztél magadnak, mint ma is van: vétkeztünk, gonoszul cselekedtünk!
Dán 9: 16 Uram, a te igazságod teljessége szerint forduljon el, kérlek, a te haragod és búsulásod a te városodtól, Jeruzsálemtől, a te szentséges hegyedtől, mert a mi bűneinkért és a mi atyáink hamisságaiért gyalázatára van Jeruzsálem és a te néped mindeneknek mi körültünk.
Dán 9: 17 És most hallgasd meg, oh Istenünk, a te szolgádnak könyörgését és esedezéseit, és világosítsd meg az Úrért a te orczádat a te szent helyeden, a mely elpusztíttatott.
Dán 9: 18 Hajtsad, én Istenem, a te füledet [hozzánk] és hallgass meg; nyisd meg szemeidet és tekintsd meg a mi pusztulásunkat és a várost, a mely a te nevedről neveztetik; mert nem a mi igazságunkban, hanem a te nagy irgalmasságodban [bízva] terjesztjük elődbe a mi esedezéseinket.
Dán 9: 19 Uram, hallgass meg! Uram, légy kegyelmes! Uram, légy figyelmetes, és cselekedd meg, ne késedelmezzél tennen magadért, oh én Istenem; mert a te nevedről neveztetik a te városod és a te néped.
Dán 9: 20 És még szólék és imádkozám, és vallást tevék az én bűnömről, és az én népemnek, az Izráelnek bűnéről; és esedezésemet az Úr elé, az én Istenem elé terjesztém az én Istenemnek szent hegyéért.
Dán 9: 21 És még az imádságot mondom vala, mikor ama férfiú, Gábriel, a kit elébb a látomásban láttam vala, sebességgel repülvén, megillete engem az estvéli áldozat idején.
Dán 9: 22 És értésemre adá, és szóla nékem és monda: Dániel, most jöttem ki, hogy értelemre tanítsalak.
Dán 9: 23 A te esedezésed kezdetén egy szózat támadt, és én eljöttem, hogy megjelentsem; mert te kedves vagy: vedd eszedbe azért a szózatot, és értsd meg a látomást!
Dán 9: 24 Hetven hét szabatott a te népedre és szent városodra, hogy vége szakadjon a gonoszságnak és bepecsételtessék a bűn, és hogy eltöröltessék a hamisság és elhozassék az örök igazság, és bepecsételtessék a látomás és a próféták, és felkenettessék a Szentek szente.
Dán 9: 25 Tudd meg azért és vedd eszedbe: A Jeruzsálem újraépíttetése felől való szózat keletkezésétől a Messiás- fejedelemig hét hét és hatvankét hét van és újra megépíttetnek az utczák és a kerítések, még pedig viszontagságos időkben.
Dán 9: 26 A hatvankét hét mulva pedig kiirtatik a Messiás és senkije sem lesz. És a várost és a szenthelyet elpusztítja a következő fejedelem népe; és vége lesz [mintegy] vízözön által, és végig tart a háború, elhatároztatott a pusztulás.
Dán 9: 27 És egy héten át sokakkal megerősíti a szövetséget, de a hét felén véget vet a véres áldozatnak és az ételáldozatnak, és útálatosságok szárnyán pusztít, a míg az enyészet és a mi elhatároztatott, a pusztítóra szakad.
Dán 10: 1 Czírusnak, Persia királyának harmadik esztendejében egy ige jelenteték Dánielnek, a ki Baltazárnak nevezteték; igaz az ige és nagy bajról való; és figyele az igére és megérté a látomást.
Dán 10: 2 Azokon a napokon én, Dániel, bánkódtam három egész hétig.
Dán 10: 3 Kívánatos étket nem ettem, hús és bor nem ment az én számba, és soha sem kentem meg magamat, míg el nem telék az egész három hét.
Dán 10: 4 És az első hónapnak huszonnegyedik napján, ímé én a nagy folyóvíznek, azaz a Hiddekelnek partján valék.
Dán 10: 5 És felemelém szemeimet, és látám, és ímé: egy férfiú, gyolcsba öltözve, és dereka ufázi aranynyal övezve.
Dán 10: 6 És teste olyan mint a társiskő, és orczája olyan mint a villám, és szemei olyanok mint az égő szövétnekek, karjai és lábatája mint az izzó ércznek színe, és az ő beszédének szava olyan, mint a sokaság zúgása.
Dán 10: 7 És egyedül én, Dániel láttam e látomást, a férfiak pedig, a kik velem valának, nem látták a látomást; hanem nagy rettenés szálla reájok, és elfutának, hogy elrejtőzzenek.
Dán 10: 8 És én egyedül hagyattam, és látám ezt a nagy látomást, és semmi erő sem marada bennem, és orczám eltorzula, és oda lőn minden erőm.
Dán 10: 9 És hallám az ő beszédének szavát; és mikor hallám az ő beszédének szavát, én ájultan orczámra esém, és pedig orczámmal a földre.
Dán 10: 10 És ímé, egy kéz illete engem, és felsegített térdeimre és tenyereimre;
Dán 10: 11 És monda nékem: Dániel, kedves férfiú! Értsd meg a beszédeket, a melyeket én szólok néked, és állj helyedre, mert most te hozzád küldettem! És mikor e szót szólá velem, felállék reszketve.
Dán 10: 12 És monda nékem: Ne félj Dániel: mert az első naptól fogva, hogy szívedet adtad megértésre és sanyargatásra a te Istened előtt, meghallgattattak a te beszédid, és én a te beszédeid miatt jöttem.
Dán 10: 13 De Persiának fejedelme ellenem állott huszonegy napig, és ímé Mihály, egyike az előkelő fejedelmeknek, eljöve segítségemre, és én ott maradék a persa királyoknál;
Dán 10: 14 Jöttem pedig, hogy tudtodra adjam, a mi a te népedre az utolsó időkben következik: mert a látomás azokra a napokra [szól.]
Dán 10: 15 És mikor ilyen szavakkal szóla velem, orczámmal a földre esém és megnémulék.
Dán 10: 16 És ímé, olyan valaki, mint egy ember-fia, megilleté ajkaimat és megnyitám a számat és szólék és mondám annak, aki előttem álla: Uram, a látomás miatt reám fordulának az én fájdalmaim, annyira, hogy semmi erőm nincsen.
Dán 10: 17 És mi módon szólhat ezzel az én Urammal ennek az én Uramnak szolgája? Hiszen bennem attól fogva nem álla meg az erő, és lélekzet sem marada bennem.
Dán 10: 18 És ismét illete engem az emberhez hasonló, és megerősíte engem.
Dán 10: 19 És monda: Ne félj, te kedves férfiú; békesség néked, légy erős és bizony erős! És mikor szóla velem, megerősödém, és mondék: Szóljon az én Uram, mert megerősítél engemet.
Dán 10: 20 És monda: Tudod-é, miért jöttem hozzád? És most visszatérek, hogy küzdjek a persa fejedelem ellen; és ha én kimegyek, ímé Görögország fejedelme jő elő!
Dán 10: 21 De megjelentem néked, a mi fel van jegyezve az igazság írásában; és senki sincsen, aki én velem tartana ezek ellenében, hanem csak Mihály a ti fejedelmetek.
Dán 11: 1 Én is a méd Dárius első esztendejében mellette állék, hogy őt támogassam és segítségére legyek.
Dán 11: 2 És most igazságot jelentek néked: Ímé, még három király támad Persiában, és a negyedik meggazdagul nagy gazdagsággal mindenki felett, és mikor hatalomhoz jut az ő gazdagsága által, mindent megmozdít Görögország ellen.
Dán 11: 3 És támad egy erős király és uralkodik nagy hatalommal és tetszése szerint cselekszik.
Dán 11: 4 De alighogy támadt, megrontatik az ő országa és elosztatik az égnek négy tája szerint, de nem [száll] az ő maradékira, és nem az ő hatalma szerint, a melylyel ő uralkodott, mert szétszaggattatik az ő birodalma, és másoknak [adatik] ezeken kivül.
Dán 11: 5 És elhatalmasodik a déli király, de az ő vezérei közül is [egyik,] és [ez] hatalmat vesz rajta és uralkodik, nagy uralkodás lesz az ő uralkodása.
Dán 11: 6 És esztendők mulva szövetkeznek, és a déli király leánya az északi királyhoz megy, hogy békéltessen, de a kar erejét meg nem tarthatja, és ő sem áll meg, sem az ő karja, hanem kiszolgáltatják őt és az ő kisérőit és az ő nemzőjét és azt, aki őt egy ideig gyámolította.
Dán 11: 7 De támad helyébe az ő gyökerének csemetéje közül, aki a had ellen jön majd, és tör az északi király erősségeire, és azokat megszállja és beveszi.
Dán 11: 8 És azoknak isteneit is bálványaikkal és drága arany- és ezüstedényeikkel együtt fogságba viszi Égyiptomba, és néhány esztendeig erősebb lesz, mint az északi király.
Dán 11: 9 Ez ugyan bemegy a déli király országába, de visszatér az ő földére.
Dán 11: 10 De az ő fiai fegyverkeznek és sok nagy sereget gyűjtenek, és hirtelen jön és beözönlik, és átmegy és visszatér, és hadakoznak mind az ő erősségéig.
Dán 11: 11 És felháborodik a déli király, és kimegy és megütközik vele, az északi királylyal, és az nagy sokaságot állít fel, de ez a sokaság annak a kezébe adatik.
Dán 11: 12 És a mint a sokaság elfogatott: felfuvalkodik annak szíve, és sok ezeret letipor; még sem lesz hatalmas.
Dán 11: 13 Mert az északi király visszatér, és az előbbinél nagyobb sokaságot állít; néhány esztendő mulva nagy sereggel és nagy készlettel jő bizony.
Dán 11: 14 És azokban az időkben sokan támadnak a déli király ellen, a te néped erőszakos fiai is felkelnek, hogy beteljesítsék a látomást, de elhullanak.
Dán 11: 15 Mert eljő észak királya, és töltést emel és beveszi az erősített várost; és délnek seregei meg nem állnak, sem az ő válogatott népe, és semmi erő nem bír ellene állni.
Dán 11: 16 És az, aki reátört, a maga tetszése szerint cselekszik, és senki sem lesz, aki ellene álljon, és megállapodik a dicső földön, és megsemmisül az az ő kezétől.
Dán 11: 17 Azután maga elé tűzi, hogy bemegy az ő egész országának erejével, és békés szándékot mutat, és leányasszonyt ad néki [feleségül,] hogy megrontsa, de az nem áll meg és nem tart vele.
Dán 11: 18 És fordítja orczáját a szigetekre, és sokat elfoglal; de az ő gyalázatosságának véget vet egy vezér, a mellett, hogy megfizet néki az ő gyalázatosságáért.
Dán 11: 19 És fordítja orczáját a maga országának erősségeire, és meghanyatlik, elesik és nem találtatik meg.
Dán 11: 20 Ennek helyébe jön az, aki adószedőt jártat végig az ország dicső [földén,] de rövid időn megrontatik, noha nem haraggal, sem viadalban.
Dán 11: 21 És ennek helyébe egy útálatos áll, a kire nem teszik az ország ékességét; hanem alattomban jő, és hízelkedéssel jut az országhoz.
Dán 11: 22 És a beözönlő seregek elárasztatnak az ő orczája előtt és megtöretnek; még egy szövetséges fejedelem is.
Dán 11: 23 Mert a vele való megbarátkozás óta csalárdul cselekszik [ellene,] és reátör és győzedelmet vesz rajta kevés néppel.
Dán 11: 24 Alattomban még az ország gazdag részeibe is behatol, és azt cselekszi, a mit nem cselekedtek sem az ő atyái, sem az ő atyáinak atyái: zsákmányt, prédát és gazdagságot tékozol előlők, és az erősségek ellen is cselt kohol, de csak egy ideig.
Dán 11: 25 És felindítja az ő erejét és szívét a déli király ellen nagy sereggel, és a déli király is hadra készül nagy sereggel és igen erőssel, de meg nem állhat, mert cselt koholtak ellene.
Dán 11: 26 És a kik az ő ételét eszik, megrontják őt, és az ő serege elszéled, és sokan elhullanak seb miatt.
Dán 11: 27 De ennek a két királynak szíve is gonoszt forral, és egy asztalnál hazugságot szólnak [egymásnak;] de siker nélkül, mert a vég még bizonyos időre [elmarad.]
Dán 11: 28 Azért visszatér az ő földére nagy gazdagsággal; de az ő szíve a szent szövetség ellen van, és [ellene] tesz, és újra visszatér az ő földére.
Dán 11: 29 Bizonyos időben megjő, és délre megy: de nem lesz utolszor úgy, mint először volt.
Dán 11: 30 Mert kitteus hajók jőnek ellene és megijed, és visszatér és dühöng a szent szövetség ellen és cselekszik [ellene;] visszatér és ügyel azokra, a kik elhagyják a szent szövetséget.
Dán 11: 31 És seregek állanak fel az ő részéről, és megfertéztetik a szenthelyet, az erősséget, és megszüntetik a mindennapi áldozatot, és felteszik a pusztító útálatosságot.
Dán 11: 32 És a kik gonoszul cselekesznek a szövetség ellen, azokat hitszegésre csábítja hizelkedésekkel; ellenben az Istenét ismerő nép felbátorodik és cselekeszik.
Dán 11: 33 És a nép értelmesei sokakat oktatnak, de hullanak fegyver és tűz miatt, fogság és rablás miatt napokig.
Dán 11: 34 És miközben elhullanak, megsegíttetnek kicsiny segítséggel, és sokan csatlakoznak hozzájok képmutató beszédekkel.
Dán 11: 35 És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig; mert a rendelt idő még [hátra] van.
Dán 11: 36 És a király a maga tetszése szerint cselekszik és felfuvalkodik és felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerőn szól, és szerencsés lesz, mígnem betelik a harag; mert a mi elhatároztatott, az végre [is] hajtatik.
Dán 11: 37 Nem gondol atyáinak isteneivel, nem gondol az asszonyok kedvenczével, és egy istennel sem; hanem mindennek fölibe magasztalja magát.
Dán 11: 38 De a helyett tiszteli az erődök istenét annak helyén; és azt az istent, a kit nem ismertek az ő atyái, tiszteli aranynyal, ezüsttel, drágakövekkel és becses [ajándékok]kal.
Dán 11: 39 És az erődített városokban így teszen az idegen istenek nevében: a ki hódol, annak dicsőségét megsokasítja és sokak felett ad nékik hatalmat; a földet elosztja jutalom gyanánt.
Dán 11: 40 De a vég idején összetűz vele a déli király, és mint a forgószél, úgy megy reá az északi király szekerekkel, lovasokkal és sok hajóval, és betör az országokba, elözönli és végigjárja [azokat].
Dán 11: 41 És bemegy a dicső földre, és sokan elesnek; de ezek megszabadulnak az ő kezéből: Edom, Moáb és az Ammon fiainak színe-java.
Dán 11: 42 És kezeit az országokra veti, és Égyiptom földe meg nem menekedhetik.
Dán 11: 43 És ura lesz Égyiptom arany- és ezüst-kincseinek és minden drágalátos javainak; libiabeliek és szerecsenek is lesznek az ő kíséretében.
Dán 11: 44 De megriasztják őt napkeletről és északról való hírek, és kivonul nagy haraggal, hogy elveszessen és megöljön sokakat.
Dán 11: 45 És felvonja az ő sátor-palotáját a tengerek és a dicső szent hegy között; és végére jut, és senki sem segít rajta.
Dán 12: 1 És abban az időben felkél Mihály, a nagy fejedelem, aki a te néped fiaiért áll, mert nyomorúságos idő lesz, a milyen nem volt attól fogva, hogy nép kezdett lenni, mindezideig. És abban az időben megszabadul a te néped; aki csak beírva találtatik a könyvben.
Dán 12: 2 És sokan azok közül, a kik alusznak a föld porában, felserkennek, némelyek örök életre, némelyek pedig gyalázatra és örökkévaló útálatosságra.
Dán 12: 3 Az értelmesek pedig fénylenek, mint az égnek fényessége; és a kik sokakat az igazságra visznek, miként a csillagok örökkön örökké.
Dán 12: 4 Te pedig, Dániel, zárd be e beszédeket, és pecsételd be a könyvet a végső időig: tudakozzák majd sokan, és nagyobbá lesz a tudás.
Dán 12: 5 És széttekinték én, Dániel, és ímé másik kettő álla [ott,] egyik a folyóvíz partján innét, a másik túl a folyóvíz partján.
Dán 12: 6 És mondá [egyik] a gyolcsba öltözött férfiúnak, aki a folyóvíz felett vala: Mikor lesz végök e csudadolgoknak?
Dán 12: 7 És hallám a gyolcsba öltözött férfiút, aki a folyóvíz felett vala, hogy felemelé az ő jobb kezét és bal kezét az ég felé, és megesküvék az örökké élőre, hogy ideig, időkig és fél időig, és mikor elvégezik a szent nép erejének rontását, mindezek elvégeztetnek.
Dán 12: 8 Én pedig hallám [ezt,] de nem értém, és mondám: Uram, mi lesz ezeknek vége?
Dán 12: 9 És monda: Menj el Dániel, mert be vannak zárva és pecsételve e beszédek a vég idejéig.
Dán 12: 10 Megtisztulnak, megfehérednek és megpróbáltatnak sokan, az istentelenek pedig istentelenül cselekesznek, és az istentelenek közül senki sem érti; de az értelmesek értik,
Dán 12: 11 És az időtől fogva, hogy elvétetik a mindennapi áldozat, és feltétetik a pusztító útálatosság, ezerkétszáz és kilenczven nap lesz.
Dán 12: 12 Boldog, a ki várja és megéri az ezerháromszáz és harminczöt napot.
Dán 12: 13 Te pedig menj el a vég felé; és majd nyugszol, és felkelsz a te sorsodra a napoknak végén.

Hós :
-----------
Hóseás Könyve

Hós 1: 1 Az Úr igéje, a mely lőn Hóseáshoz, a Beeri fiához, Uzziás, Jótám, Ákház, Ezékiás, Júdabeli királyok idejében, és Jeroboámnak, a Joás fiának, Izráel királyának idejében.
Hós 1: 2 A mikor beszélni kezde az Úr Hóseással, monda az Úr Hóseásnak: Menj, végy magadnak parázna feleséget és parázna gyermekeket; mert paráználkodván paráználkodik e föld, nem követvén az Urat.
Hós 1: 3 Elméne tehát és elvevé Gómert, Diblajim leányát; és az teherbe esék, és fiút szűle néki.
Hós 1: 4 És mondá az Úr néki: Nevezd őt Jezréelnek, mert még egy kis [idő,] és megbüntetem a Jehu házát a Jezréel vére miatt, és eltörlöm Izráel házának királyságát.
Hós 1: 5 És azon a napon lészen az, hogy eltöröm az Izráel ívét a Jezréel völgyében.
Hós 1: 6 Ismét teherbe esék, és leányt szűle. És mondá néki [az Úr: ] Nevezd őt Ló-Rukhámáhnak; mert nem kegyelmezek többé az Izráel házának, hogy akármiképen könyörülnék rajtok.
Hós 1: 7 De a Júda házának megkegyelmezek, és megtartom őket az Úr, az ő Istenök által; de nem tartom meg őket ív, vagy kard, vagy háború által, sem lovak és lovasok által.
Hós 1: 8 Mikor elválasztá Ló-Rukhámáht, ismét teherbe esék, és fiút szűle.
Hós 1: 9 És mondá [az Úr: ] Nevezd őt Ló-Amminak; mert ti nem vagytok az én népem, s én sem leszek a tiétek.
Hós 1: 10 De mégis annyi lesz az Izráel fiainak száma, mint a tenger fövenye, a mely meg nem mérettethetik és meg nem számláltathatik; és lészen, hogy a hol az mondatott nékik: Nem vagytok az én népem, ez mondatik nékik: Élő Istennek fiai!
Hós 1: 11 És összegyűlnek Júda fiai és Izráel fiai együvé, és egy fejedelmet választanak, és feljőnek az országból, mert nagy lesz a Jezréel napja!
Hós 1: 12 Mondjátok atyátokfiainak: Ammi! és a ti húgaitoknak: Rukhámáh!
Hós 2: 1 Pereljetek anyátokkal, pereljetek (mert nem feleségem ő, és én sem vagyok néki férje), hogy tüntesse el az ő bujaságát arczáról, és az ő paráznaságát emlői közül;
Hós 2: 2 Különben meztelenre vetkőztetem őt és olyanná teszem, a milyen [volt] születése napján, és a pusztához teszem hasonlatossá, és olyanná változtatom őt, a milyen a kiaszott föld, és megölöm őt szomjúsággal.
Hós 2: 3 Sőt fiain sem könyörülök, mert paráznaságnak fiai ők [is.
Hós 2: 4 Mert paráználkodott az ő anyjok; gyalázatba merült, aki őket szülte; mert ezt mondotta: Elmegyek szeretőim után, a kik megadják kenyeremet, vizemet, gyapjúmat és lenemet, olajomat és italomat.
Hós 2: 5 Azért ímé tövissel rekesztem el útadat, és sövényt fonok eleibe, hogy ne találja meg ösvényeit.
Hós 2: 6 És szaladgál majd szeretői után, de nem éri el őket; és mikor keresi őket és nem találja meg azokat, [azt] mondja majd: Elmegyek hát és visszatérek előbbi férjemhez: mert jobb dolgom volt akkor, hogynem mint mostan:
Hós 2: 7 Mert nem vette eszébe, hogy én adtam néki a búzát, a mustot és az olajat, és [én] sokasítottam meg ezüstjét és az aranyat, [a mit] ők a Baálra költöttek.
Hós 2: 8 Azért visszaveszem búzámat a maga idejében és mustomat is az ő divatjában, és elragadom gyapjúmat és lenemet, [a melyek] meztelensége befedésére [lettek volna.]
Hós 2: 9 És most feltárom az ő gyalázatát szeretői előtt, és senki sem szabadítja őt ki az én kezemből.
Hós 2: 10 És megszüntetem minden örömét, ünnepét, újholdját, szombatját és minden ünnepe napját.
Hós 2: 11 És elpusztítom szőlejét és fügefáját, a melyekről ezt mondta: Ez az én bérem, a mit az én szeretőim adtak nékem, és erdővé teszem azokat, és a mezei vad emészti meg őket.
Hós 2: 12 És megbüntetem őt a Baálok napjaiért, a melyeken füstölve áldozott azoknak, és felrakta gyűrűjét és nyaklánczát, és elment szeretői után, rólam pedig elfeledkezett, [ezt] mondja az Úr.
Hós 2: 13 Azért ímé csalogatom őt, és elviszem őt a pusztába, és szívére beszélek.
Hós 2: 14 És onnan adom meg néki az ő szőlőjét és az Akor völgyét a reménység ajtaja gyanánt, és úgy énekel ott, mint ifjúságának idején és mint Égyiptomból lett feljövetelének napján.
Hós 2: 15 És azon a napon, [ezt] mondja az Úr, így fogsz engem hívni: Én férjem, és nem hívsz engem többé [így: ] Baálom.
Hós 2: 16 És kiveszítem az ő szájából a Baálok neveit, hogy azoknak neve se említtessék többé.
Hós 2: 17 És azon a napon frigyet szerzek nékik a mezei vadakkal, az égi madarakkal és a föld férgével, és az ívet, kardot és háborút eltörlöm e földről, és bátorságos lakozást adok nékik.
Hós 2: 18 És eljegyezlek téged magamnak örökre, és pedig igazsággal és ítélettel, kegyelemmel és irgalommal jegyezlek el.
Hós 2: 19 Bizony, hittel jegyezlek el téged magamnak, és megismered az Urat.
Hós 2: 20 És azon a napon meghallgatom, azt mondja az Úr, meghallgatom az egeket, azok pedig meghallgatják a földet;
Hós 2: 21 A föld pedig meghallgatja a búzát és a mustot és az olajat; azok pedig meghallgatják Jezréelt.
Hós 2: 22 És bevetem őt magamnak a földbe, és megkegyelmezek Ló-Rukhámának, és azt mondom Ló-Amminak: Én népem vagy te; ő pedig ezt mondja: Én Istenem!
Hós 3: 1 És mondá az Úr nékem: Menj el újra, szeress egy asszonyt, a kit szeret az ő társa és mégis házasságtörő; a mint az Úr is szereti Izráel fiait, bár ők idegen istenekhez fordulnak, és szeretik a szőlőskalácsokat.
Hós 3: 2 És megszerzém azt magamnak tizenöt ezüstön és egy hómer árpán és egy letek árpán.
Hós 3: 3 És mondám néki: Sok ideig ülsz nálam; nem paráználkodol és nem leszel férfié; én is [így] leszek te irántad.
Hós 3: 4 Mert az Izráel fiai is sok ideig maradnak király nélkül, fejedelem nélkül, áldozat nélkül, szoborkép nélkül, efód nélkül és theráfok nélkül.
Hós 3: 5 Azután megtérnek Izráel fiai és keresik az Urat, az ő Istenöket, és Dávidot, az ő királyukat, és remegve [folyamod]nak az Úrhoz és az ő jóságához az utolsó időkben.
Hós 4: 1 Halljátok meg az Úrnak beszédét Izráel fiai, mert pere van az Úrnak a földnek lakóival, mert nincs igazság és nincsen szeretet és nincsen Istennek ismerete a földön.
Hós 4: 2 Hamisan esküsznek és hazudnak és gyilkolnak és lopnak és paráználkodnak, betörnek és egyik vér a másikat éri.
Hós 4: 3 Azért búsul a föld és elerőtlenül minden, a mi azon lakik, a mező vada és az ég madara egyaránt, bizony a tenger halai is elveszíttetnek.
Hós 4: 4 Mindazáltal senki se perlekedjék, és senki se feddőzzék! hiszen a te néped olyan, mint azok, a kik a pappal czivódnak.
Hós 4: 5 De elesel nappal, és elesik veled a próféta is éjjel; anyádat is elveszítem.
Hós 4: 6 Elvész az én népem, mivelhogy tudomány nélkül való. Mivelhogy te megvetetted a tudományt, én is megvetlek téged, hogy papom ne légy. És mivelhogy elfeledkeztél Istened törvényéről, elfeledkezem én is a te fiaidról.
Hós 4: 7 Mennél számosabbak lettek, annál inkább vétkeztek ellenem; [de] gyalázatra fordítom dicsőségöket!
Hós 4: 8 Népem vétkéből élősködnek ők és bűneik után áhítozik lelkök.
Hós 4: 9 De úgy jár a pap is, mint a nép; megbüntetem őket az ő útaikért, és megfizetek néki cselekedeteiért.
Hós 4: 10 Esznek majd, de meg nem elégesznek; fajtalankodnak, de nem szaporodnak, mert megszüntek az Úrra vigyázni.
Hós 4: 11 Paráznaság, bor és must elveszi az észt!
Hós 4: 12 Népem az ő bálványát kérdezi, és az ő pálczája mond néki jövendőt; mert a fajtalanság lelke megtéveszt, és paráználkodnak az ő Istenök megett.
Hós 4: 13 A hegyek tetején áldoznak és a halmokon füstölnek: a cserfa, a nyárfa és a tölgyfa alatt, mert kedves annak az árnyéka. Ezért paráználkodnak a ti leányaitok, és házasságtörők a ti menyeitek.
Hós 4: 14 Nem büntetem meg leányaitokat, hogy paráználkodnak, menyeiteket sem, hogy házasságtörők, mert ők magok is félremennek a paráznákkal és áldoznak a kurvákkal. De az értelmetlen nép elbukik.
Hós 4: 15 Ha te paráználkodol is Izráel, csak a Júda ne vétkezzék! És ne járjatok Gilgálba, és ne menjetek fel Beth-Avenbe! és ne esküdjetek így: Él az Úr!
Hós 4: 16 Mert szilajkodik Izráel mint a szilaj üsző; most tágas földön legelteti őket az Úr, mint a bárányt.
Hós 4: 17 Bálványokkal szövetkezett Efraim; hagyd [hát] magára!
Hós 4: 18 Ivásuk elfajult, untalan paráználkodnak; igen szeretik pajzsaik a gyalázatot.
Hós 4: 19 Szárnyaihoz köti őt a szélvész, és megszégyenülnek áldozataik miatt.
Hós 5: 1 Halljátok meg ezt, ti papok! Figyeljetek, Izráel háza! Hallgassatok ide királynak háza; hiszen reátok vonatkozik az ítélet, mert tőrré lettetek Miczpának, és kiterített hálóvá a Táboron.
Hós 5: 2 Szertelen a hitehagyottak öldöklése, de én mindnyájok fenyítéke leszek.
Hós 5: 3 Jól ismerem én Efraimot, és Izráel nincs elrejtve előlem; hiszen most is paráználkodol Efraim! megfertőztetett az Izráel.
Hós 5: 4 Nem engedik őket az ő cselekedeteik megtérni az ő Istenökhöz, mert paráznaság lelke van közöttük, és nem ismerik az Urat.
Hós 5: 5 Izráel ellen az ő büszkesége tesz tanúbizonyságot, Izráel és Efraim bűneik miatt vesznek el; velök együtt Júda is elvész.
Hós 5: 6 Juhaikkal és ökreikkel mennek keresni az Urat, de nem találják; eltávozott az ő tőlük.
Hós 5: 7 Hűtlenül cselekedtek az Úr ellen, mert idegen fiakat nemzettek; most azért megemészti őket az újhold, örökségeikkel egyben.
Hós 5: 8 Fújjátok meg a kürtöt Gibeában, a tárogatót Rámában; rivalgjatok Beth- Avenben: Utánad Benjámin.
Hós 5: 9 Efraim pusztává lesz a büntetés napján; Izráel törzsei ellen kijelentettem a változhatatlan ítéletet.
Hós 5: 10 Júda fejedelmei olyanok, mint a határrontók; kiontom rájok az én haragomat, mint a vizet.
Hós 5: 11 Efraim el van nyomva, összetörve az ítélettől, mert tetszett néki követni az [emberi] rendelést!
Hós 5: 12 Én pedig olyanná lettem Efraimnak, mint a moly, és a Júda házának, mint a rothadás.
Hós 5: 13 Látta ugyan Efraim a maga betegségét, Júda is a maga sebét, és Efraim Assiriához folyamodott és küldött Járéb királyhoz; de az nem tud titeket meggyógyítani, és nem veszi le rólatok a sebet.
Hós 5: 14 Mert olyan leszek Efraimnak, mint az oroszlán, és Júda házának, mint az oroszlán-kölyök. Én, én szaggatom szét; elmegyek, felkapom, és nem lesz, aki megszabadítsa!
Hós 5: 15 Elmegyek, visszatérek helyemre, mígnem megismerik, hogy vétkeztek, és keresni fogják az én orczámat. Nyomorúságukban keresnek majd engem!
Hós 6: 1 Jertek, térjünk vissza az Úrhoz, mert ő szaggatott meg és ő gyógyít meg minket; megsebesített, de bekötöz minket!
Hós 6: 2 Megelevenít minket két nap mulva, a harmadik napon feltámaszt minket, hogy éljünk az ő színe előtt.
Hós 6: 3 Ismerjük hát el, törekedjünk megismerni az Urat. Az ő kijövetele bizonyos, mint a hajnal, és eljő hozzánk, mint az eső, mint a késői eső, a mely megáztatja a földet.
Hós 6: 4 Mit cselekedjem veled Efraim? Mit cselekedjem veled Júda? Hiszen szeretetetek olyan, mint a reggeli felhő és mint a korán múló harmat.
Hós 6: 5 Azért vertem meg a próféták által és megölöm őket az én számnak beszédivel. Bizony, a te ítéleteid olyanok, mint a kelő nap.
Hós 6: 6 Mert szeretetet kivánok én és nem áldozatot: az Istennek ismeretét inkább, mintsem égőáldozatokat.
Hós 6: 7 De ők, mint Ádám, áthágták a szövetséget; ott cselekedtek hűtlenül ellenem.
Hós 6: 8 Gileád a gonosztevők városa, vérrel van bemocskolva.
Hós 6: 9 És miképen tolvajok leselkednek, úgy [tesz] a papok szövetkezete; gyilkolnak a sikemi úton; bizony, gonosz dolgokat cselekesznek.
Hós 6: 10 Rettenetes dolgokat látok Izráel házában. Ott van Efraim paráználkodása; meg van fertőztetve Izráel.
Hós 6: 11 Júda! a te számodra is készített aratást, mikor fordítok az én népemnek fogságán.
Hós 7: 1 A mikor gyógyítani akarnám Izráelt, akkor tudódik ki Efraim vétke és Samaria gonoszsága; mert csalárdul cselekesznek, tolvaj tör be, és rabló fosztogat az utczán.
Hós 7: 2 És eszökbe sem veszik, hogy emlékezem minden gonoszságukra. Most körülvették őket az ő cselekedeteik, a melyek színem előtt vannak.
Hós 7: 3 Gonoszságukkal gyönyörködtetik a királyt, és hazugságaikkal a fejedelmeket.
Hós 7: 4 Mindnyájan házasságtörők; olyanok, mint a kemencze, a melyet befűt a sütő; szünetel a tüzeléssel, a tészta bekovászolásától annak megkeléséig.
Hós 7: 5 Királyunk napján a fejedelmek beteggé lesznek a bor hevétől; csúfolóknak nyújtja az ő kezét.
Hós 7: 6 Mert, mint a kemencze, közelednek álnokságukban az ő szívökkel. Egész éjszaka alszik az ő sütőjök; reggel ég, mint a lángoló tűz.
Hós 7: 7 Mindnyájan tüzesek, mint a sütő kemencze, és megemésztik biráikat. Királyaik mind elhullottak. Nincs köztök senki, aki hozzám kiáltana.
Hós 7: 8 Efraim összekeveredett a népekkel. Olyanná lőn az Efraim, mint a meg nem fordított pogácsa.
Hós 7: 9 Idegenek emésztik erejét, de ő nem veszi észre. Ősz hajjal is hintve van már, és azt sem veszi észre.
Hós 7: 10 Izráel ellen az ő büszkesége tesz tanúbizonyságot, és még sem térnek vissza az Úrhoz, az ő Istenökhöz, és nem keresik őt mindennek daczára sem.
Hós 7: 11 És olyan lett Efraim, mint az együgyű galamb: balgatag! Égyiptomhoz kiáltanak, Assiriához folyamodnak.
Hós 7: 12 De] a mint mennek, kiterjesztem hálómat ellenök; levonszom őket, mint az ég madarát; megbüntetem őket az ő gyülekezetöknek [adott] kijelentés szerint.
Hós 7: 13 Jaj nékik, mert eltávoztak én tőlem! Pusztulás reájok, mert vétkeztek ellenem. Én ugyan megszabadítanám őket; de ők hazugságot szólnak ellenem!
Hós 7: 14 És nem kiáltanak hozzám szívökből, hanem ordítoznak ágyasházaikban; a búza és a must miatt gyűlnek egybe; ellenem fordulnak.
Hós 7: 15 Pedig én tanítottam [őket,] én erősítettem meg karjokat, és ők mégis gonoszt gondolnak ellenem.
Hós 7: 16 Megtérnek, [de] nem a magasságos [Istenhez.] Olyanok, mint a csalárd kézív. Fegyvertől hullnak el fejedelmeik, az ő nyelvöknek mérge miatt. Ez lesz gyalázatjok Égyiptom földén.
Hós 8: 1 Szádhoz a kürtöt! Mint a sas, [úgy jön] az Úr házára! Mert megszegték az én frigyemet, és vétkeztek az én törvényem ellen!
Hós 8: 2 Kiáltnak hozzám: Én Istenem! mi, az Izráel, ismerünk tégedet!
Hós 8: 3 Megvetette Izráel a jót, kergesse [hát] az ellenség.
Hós 8: 4 Királyt emeltek ők; de nem én általam; fejedelmet választottak, de tudtomon kivül. Ezüstjökből és aranyukból bálványokat formáltak; csak azért, hogy semmivé legyen.
Hós 8: 5 Megútálta a te borjúdat, oh Samaria! Haragom felgerjedt ellenök. Meddig nem lehetnek még tiszták?
Hós 8: 6 Mert ez is Izráelből való! kézműves csinálta azt, és nem Isten az. Bizony forgácscsá lesz Samaria borjúja!
Hós 8: 7 Mert szelet vetnek és vihart aratnak. Nem indul szárba; termése nem ad lisztet; ha adna is, idegenek nyelik be azt.
Hós 8: 8 Elnyeletett Izráel! Olyan immár a népek közt, mint az edény, [a melyen] nincs gyönyörűség.
Hós 8: 9 Mert ők Assiriához folyamodnak; Efraim magában bolygó vadszamár; szeretőket bérelnek.
Hós 8: 10 De ha bérelnek is a pogányok közt, most összegyűjtöm őket, és kezdenek majd lefogyni a fejedelmek királyának terhétől.
Hós 8: 11 Mivel megszaporította Efraim az oltárokat a bűnre, bűnre vezették őt az oltárok.
Hós 8: 12 Ha tízezer törvényt írnék is elébe, idegennek tekintenék azokat.
Hós 8: 13 Nékem szánt áldozatképen húst vágnak és esznek; az Úr nem tekint azokra kedvesen. Immár megemlékezik az ő álnokságukról, és megbünteti az ő vétkeiket; Égyiptomba fognak ők visszatérni.
Hós 8: 14 Most Izráel elfeledkezett az ő alkotójáról és palotákat épített; Júda megerősített városokat szaporított. De én tüzet bocsátok városaira, és az emészti meg az ő erősségeit.
Hós 9: 1 Ne örvendezz Izráel oly vígan, mint a pogányok; mert paráználkodással elszakadtál a te Istenedtől, és szeretted a bűnbért minden búzaszérűn.
Hós 9: 2 Szérű és sajtó nem tartja el őket; hiányozni fog abból a must.
Hós 9: 3 Nem maradnak az Úr földén, hanem Égyiptomba tér vissza Efraim; Assiriában tisztátalant esznek.
Hós 9: 4 Nem áldoznak az Úrnak borral; és nem lesznek kedvesek előtte. Áldozataik olyanok lesznek, mint a gyásztornak kenyere; mindnyájan, a kik abból esznek, megfertéztetnek, mert kenyerök [csak] étvágyuknak szolgál; nem jut be az Úr házába.
Hós 9: 5 Mit cselekesztek majd az ünnepnek napján, az Úr ünnepnapján?
Hós 9: 6 Mert ímé elbujdosnak a pusztulás miatt; Égyiptom gyűjti be, Móf temeti el őket. Ezüst kincsöket a csalán örökli; tövis lesz sátoraikban.
Hós 9: 7 Elérkeztek a számadásnak napjai; elérkeztek a megtorlásnak napjai; megtudja majd Izráel! Bolond a próféta, őrült a léleknek embere a te vétked sokasága miatt és mert akkora a gyűlölség.
Hós 9: 8 Efraim szétnéz az én Istenem mellett. A prófétának minden útaira háló vettetett; gyűlölség van Istenének házában.
Hós 9: 9 Mélyen elfajultak, mint Gibea napjaiban; [de] megemlékezik álnokságaikról, és megbünteti az ő gonoszságokat.
Hós 9: 10 Mint szőlőfürtöket a pusztában, úgy találtam Izráelt; mint a fügefa első termésének zsengéjét, úgy néztem a ti atyáitokat; [de] bementek Baál-Peorhoz és a gyalázatosnak adták magokat, és útálatossá váltak, mint a mit szerettek.
Hós 9: 11 Efraim! Elszáll dicsőségök, mint a madár! Nem lesz szülés, sem terhesség, sem fogamzás!
Hós 9: 12 Mert még ha felnevelnék is fiaikat, mégis gyermektelenekké teszem őket; sőt még nékik is jaj, ha elfordulok tőlök.
Hós 9: 13 Efraim, a mint néztem, mint Tírus van plántálva a mezőben; de Efraimnak mégis az öldöklőhöz kell kihoznia az ő fiait.
Hós 9: 14 Adj nékik oh Uram! Mit adj? Adj nékik meddő méhet és kiszáradt emlőket.
Hós 9: 15 Minden gonoszságuk Gilgálban [van,] mert ott gyűlöltem meg őket. Cselekedeteik gonoszsága miatt kiűzöm őket házamból; nem szeretem őket többé; fejedelmeik mindnyájan pártütők.
Hós 9: 16 Meg van verve Efraim, gyökerök elszáradt! Nem teremnek gyümölcsöt. Még ha nemzenének is, megölöm méhöknek szerelmes [magzatit.]
Hós 9: 17 Elveti őket az én Istenem, mert nem hallgattak reá, és bujdosókká lesznek a pogányok között.
Hós 10: 1 Buja szőlőtő az Izráel, a mely termi az ő gyümölcseit. Gyümölcsének sokasága szerint sokasította meg oltárait, földének jósága szerint jó sok oszlopot állított fel.
Hós 10: 2 Csalárd a szívök; [de] most meglakolnak! Ő maga töri le oltáraikat; elpusztítja bálványaikat.
Hós 10: 3 Bizony mondják most: Nincsen királyunk, mert nem féljük az Urat, és a király mit segíthet rajtunk?!
Hós 10: 4 Össze-vissza beszéltek; hamisan esküdtek; szövetséget kötöttek; de mint a bürök a mező barázdáin, úgy sarjadzik ki az ítélet.
Hós 10: 5 Beth-Aven borjúi miatt aggódnak Samaria lakói. Bizony megsiratja azt az ő népe, és papjai is remegnek miatta, az ő dicsősége miatt; mert eltávozott az attól.
Hós 10: 6 Azt magát is Assiriába vonszolják ajándékul Járeb királynak. Szégyent vall Efraim, és megszégyenül Izráel az ő tanácsa miatt.
Hós 10: 7 Elveszett Samaria! Az ő királya, mint forgács a víz színén!
Hós 10: 8 És Aven magaslatai, az Izráel vétke, lerontatnak. Tövis és bogácskóró növi be oltáraikat, és mondják majd a hegyeknek: Borítsatok be minket! a halmoknak pedig: Omoljatok reánk!
Hós 10: 9 Gibea napjaitól fogva vétkezél, oh Izráel! Ott maradtak; nem érte őket Gibeában a harcz a gonoszság fiai ellen.
Hós 10: 10 Megfenyítem hát őket kedvemre! Népek gyülekeznek ellenök, a mikor megkötöztetnek kettős gazságukért.
Hós 10: 11 Efraim szoktatott üsző, a mely szeret nyomtatni; de én rámegyek az ő szép nyakára: igába fogom Efraimot; Júda szántani fog, Jákób boronál néki.
Hós 10: 12 Vessetek magatoknak igazságra; arassatok kegyelem szerint! Szántsatok magatoknak új szántást; mert ideje keresnetek az Urat, mígnem eljő, hogy igazság esőjét adjon néktek.
Hós 10: 13 Istentelenséget szántottatok, álnokságot arattatok. Eszitek a hazugság gyümölcsét, mert bíztál a te utadban és vitézeidnek sokaságában!
Hós 10: 14 Azért zendülés támad a te néped között, és minden te erősséged elpusztíttatik, a miképen elpusztította Salman Beth-Arbelt a harcznak napján; az anya gyermekeivel együtt földhöz veretik.
Hós 10: 15 Így cselekszik veletek Beth-El, a ti nagy gonoszságtokért; hajnalra bizony elvész Izráel királya!
Hós 11: 1 Mikor még gyermek volt Izráel, megszerettem őt, és Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.
Hós 11: 2 A mint hívták őket, úgy mentek el előlök: a Baáloknak áldoztak és a bálványoknak füstöltek.
Hós 11: 3 Pedig én tanítottam járni Efraimot; ő vette őket karjaira, de ők nem ismerték el, hogy én gyógyítottam meg őket.
Hós 11: 4 Emberi kötelékekkel vontam őket, szeretetnek köteleivel, és olyan voltam hozzájok, mint a kik leemelik szájukról az igát, és ételt adtam nyájasan eleikbe.
Hós 11: 5 Nem tér vissza Égyiptom földére; hanem Assiria lesz az ő királya, mert nem akarnak megtérni.
Hós 11: 6 És fegyver száll az ő városaira, és elpusztítja az ő zárait, és felemészti őket az ő szándékaik miatt.
Hós 11: 7 Mert az én népem átalkodottan hajlandó elfordulni tőlem. Ha hivogatják is őt a magasságos [Isten]hez, senki nem indul meg rajta.
Hós 11: 8 Miképen adnálak oda Efraim, szolgáltatnálak ki Izráel!? Miként adnálak oda, mint Admát, tennélek olyanná, a milyen Seboim?! Megesett bennem az én szívem; fellángolt minden szánalmam!
Hós 11: 9 Nem végzem el haragomnak hevét; nem fordulok vissza Efraim vesztére; mert Isten vagyok én és nem ember, a Szent te közötted, és nem haraggal jövök én.
Hós 11: 10 Az Urat fogják követni. Ordít, mint az oroszlán; ha ő ordít, remegve gyűlnek össze fiak napnyugot felől.
Hós 11: 11 Rettegve jőnek elő, mint a madár, Égyiptomból, és mint a galamb, Assiriának földéből; és letelepítem őket házaikba, ezt mondja az Úr!
Hós 11: 12 Körülvett engem Efraim hazugsággal, az Izráel háza pedig csalárdsággal; de Júda uralkodik még az Istennel és a hűséges Szenttel.
Hós 12: 1 Széllel táplálkozik Efraim és fut a keleti szél után. Mindennap szaporítja a hazugságot és a sanyargatást, és frigyet szereznek az Assirussal és Égyiptomba visznek olajat.
Hós 12: 2 Pere van az Úrnak a Júdával is, és megbünteti Jákóbot az ő útai szerint. Cselekedetei szerint fizet meg néki.
Hós 12: 3 Anyja méhében sarkon fogta bátyját, és mikor erős volt, küzdött az Istennel.
Hós 12: 4 Küzdött az angyallal és legyőzte; sírt és könyörgött néki. Béthelben találta meg őt, és ott beszélt velünk.
Hós 12: 5 Bizony az Úr, a seregeknek Istene; az Úr az ő neve.
Hós 12: 6 Térj hát vissza a te Istenedhez; őrizd meg az irgalmasságot és az ítéletet, és bízzál szüntelen a te Istenedben.
Hós 12: 7 Kanaánita [ő!] Hamis mértékek vannak kezében; szeret [mást] megcsalni.
Hós 12: 8 És Efraim ugyan ezt mondja: Bizony meggazdagodtam; vagyont szerzettem magamnak. Semmi szerzeményemben nem találnak rajtam álnokságot, a mely bűn volna!
Hós 12: 9 De én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől kezdve. Újra sátorok lakójává teszlek téged, mint az ünneplés napjain.
Hós 12: 10 Mert [én] szólottam a prófétákhoz; én sokasítottam meg a látásokat, és [én] szólottam hasonlatokban a próféták által.
Hós 12: 11 Ha Gileád a gonoszság [városa,] bizony semmivé lesznek! Gilgálban ökrökkel áldoznak; de oltáraik is olyanokká lesznek, mint a kőrakások a mező barázdáin.
Hós 12: 12 Jákób Aram földére bujdosott, és egy asszonyért szolgált az Izráel, és egy asszonyért pásztorkodott.
Hós 12: 13 És próféta által hozta fel az Úr Izráelt Égyiptomból, és próféta által tartatott meg.
Hós 12: 14 Gonoszul ingerelte Efraim [az Istent;] de rajta szárasztja a [sok] vért, és gyalázatosságát megfizeti néki az ő Ura.
Hós 13: 1 Efraim szólott volt, rettegés: nagygyá lett Izráelben, de vétkezett a Baállal, és meghalt.
Hós 13: 2 Most is többítik bűneiket és csinálnak magoknak öntött képeket az ő ezüstjökből, bálványokat az ő eszök szerint. Képfaragók csinálmánya mindaz! Róluk mondják: Emberek, a kik áldoznak, borjúkat csókolnak!
Hós 13: 3 Azért olyanná lesznek, mint a reggeli felhő és mint a harmat, a mely korán eltűnik; mint a szérűről elsodort polyva és mint a kéménynek füstje.
Hós 13: 4 Pedig én vagyok az Úr, a te Istened Égyiptom földétől fogva. Nem ismerhetsz más Istent kivülem, és rajtam kivül nincs [más] szabadító!
Hós 13: 5 Én ismertelek téged a pusztában, az eltikkadt földön.
Hós 13: 6 A mint legeltek: elteltek; elteltek és szívök felfuvalkodék: azért hát elfelejtkezének rólam.
Hós 13: 7 De olyan is leszek hozzájok, mint az oroszlán; mint a párducz, úgy lesekedem az úton.
Hós 13: 8 Rájok rohanok, mint a [kölykétől] megfosztott medve, és széttépem szívök borítóját, és felfalom ott őket, mint egy nőstény oroszlán. A mezei vad szaggatja szét őket!
Hós 13: 9 Romlásodra lett Izráel, hogy ellenem [törekedtél,] a te segítőd ellen.
Hós 13: 10 Hol van hát a te királyod, hol van, hogy megoltalmazzon minden városodban? És biráid, a kik felől ezt mondád: Adj nékem királyt és fejedelmeket!
Hós 13: 11 Adtam néked királyt haragomban, és elvettem az én búsulásomban!
Hós 13: 12 Egybe van kötve Efraim álnoksága; eltéve az ő bűne!
Hós 13: 13 A szülőasszony kínjai lepik meg őt; oktalan fiú ő, mert a kellő időben nem jő ki anyjának méhéből.
Hós 13: 14 Megváltom őket a Seol hatalmából! Megmentem őket a haláltól! Hol van a te veszedelmed oh halál?! Hol van a te romlásod oh Seol?! Megbánás elrejtetett én előlem.
Hós 13: 15 Mert bár a testvérek közt ő a legvirágzóbb: feljő a keleti szél, az Úr szele támad fel a pusztából; kiszárad kútfeje, elapad forrása: az raboljaki minden drága kincseinek tárházát.
Hós 14: 1 Meglakol Samaria, mert daczolt az ő Istenével. Fegyver által hullanak el; csecsemőik földhöz veretnek, és terhes asszonyaik ketté vágatnak.
Hós 14: 2 Térj vissza hát Izráel az Úrhoz, a te Istenedhez, mert elbuktál álnokságod miatt!
Hós 14: 3 Vigyetek veletek beszédeket, és térjetek vissza az Úrhoz! Mondjátok néki: Végy el minden álnokságot! És fogadd el azt, a mi jó, és ajkaink tulkaival áldozunk [néked.
Hós 14: 4 Assiria nem segít meg minket; lóra sem ülünk, és nem mondjuk többé kezeink csinálmányának: Istenünk! Mert nálad talál kegyelmet az árva.
Hós 14: 5 Kigyógyítom őket hűtlenségökből; szeretem őket ingyen kegyelemből, mert elfordult tőlök az én haragom.
Hós 14: 6 Olyanná leszek Izráelnek, mint a harmat. Virágozni fog, mint a liliom, és gyökeret ver, mint a Libánon.
Hós 14: 7 Kiterjednek az ő ágai, és olyan lesz az ő ékessége, mint az olajfáé, illata pedig, mint a Libánoné.
Hós 14: 8 Visszatérnek az ő árnyékában lakók, és felelevenednek, mint a búzamag, és virágoznak, mint a szőlőtő; híre olyan lesz, mint Libánon boráé.
Hós 14: 9 Efraim [így szól: ] Mi közöm nékem többé a bálványokhoz?! Én meghallgatom és figyelek reá. Olyan vagyok, mint a zöldelő cziprusfa! Tőlem származik a te gyümölcsöd!
Hós 14: 10 Kicsoda a bölcs, hogy értse ezeket? [Kicsoda] az értelmes, hogy eszébe vegye ezeket?! Bizony igazak az Úrnak útai, és az igazak járnak azokon, az istentelenek pedig elesnek rajtok.

Jóel :
-----------
Jóel Könyve

Jóel 1: 1 Az Úrnak igéje, a mely lőn Jóelhez, a Petuel fiához.
Jóel 1: 2 Vének! halljátok meg ezt, és hallgassátok meg, e földnek minden lakói! Történt-é ilyen a ti időtökben, vagy a ti atyáitoknak idejében?
Jóel 1: 3 Beszéljétek el azt a ti fiaitoknak, és a ti fiaitok az ő fiaiknak, és azoknak fiai a következő nemzetségnek.
Jóel 1: 4 A mit a sáska meghagyott, megette a szöcskő; és a mit a szöcskő meghagyott, megette a cserebogár; és a mit a cserebogár meghagyott, megette a hernyó.
Jóel 1: 5 Serkenjetek fel részegek és sírjatok, és jajgassatok mind, ti borivók a mustért, mert elvétetett az a ti szátoktól!
Jóel 1: 6 Mert egy nép jött fel az én földemre, erős és megszámlálhatatlan; fogai, mint az oroszlán fogai, és agyarai, mint a nőstény oroszláné.
Jóel 1: 7 Pusztává tette szőlőmet; összetörte fügefáimat, mezítelenre hántotta és széjjelhányta; fehérlenek annak ágai.
Jóel 1: 8 Keseregj, mint a szűz, aki gyászba öltözik az ő ifjúsága férjéért.
Jóel 1: 9 Kifogyott az étel- és italáldozat az Úrnak házából; gyászolnak a papok, az Úrnak szolgái.
Jóel 1: 10 Elpusztíttatott a mező, gyászol a föld; mert elpusztíttatott a gabona; kiszáradt a must; kiapadt az olaj.
Jóel 1: 11 Szégyenüljetek meg, ti szántóvetők; jajgassatok szőlőművesek: a búzáért és az árpáért; mert elveszett a mező aratása!
Jóel 1: 12 Elszáradt a szőlőtő; a fügefa elhervadt; a gránátfa, a datolyafa és az almafa, a mezőnek minden gyümölcsfája kiaszott. Bizony kiszáradott az öröm az emberek közül.
Jóel 1: 13 Öltsetek gyászt és sírjatok, ti papok! Jajgassatok, ti oltár szolgái; jőjjetek és háljatok gyászruhákban, Istenem szolgái; mert megvonatott az étel- és italáldozat Isteneteknek házától.
Jóel 1: 14 Szenteljetek bőjtöt, hirdessetek gyűlést; gyűjtsétek egybe a véneket, a földnek minden lakosát az Úrnak, a ti Isteneteknek házába, és kiáltsatok az Úrhoz.
Jóel 1: 15 Jaj ez a nap! Bizony közel van az Úrnak napja, és mint a pusztítás, úgy jön el a Mindenhatótól.
Jóel 1: 16 Hát nem szemünk láttára irtatott-é ki az élelem, az öröm és vígasság Istenünk házából?!
Jóel 1: 17 Elsenyvedtek a magvak barázdáik alatt, elpusztultak a gabonás házak, összedőltek a csűrök; mert kiaszott a gabona.
Jóel 1: 18 Mint nyög a barom! Megháborodtak a marha-csordák, mert nincs legelőjük; bűnhődnek még a juhnyájak is!
Jóel 1: 19 Hozzád kiáltok Uram, mert tűz emésztette meg a puszta virányait, és láng perzselte le a mező minden fáját.
Jóel 1: 20 A mező vadai is hozzád esengenek, mert kiszáradtak a vizeknek ágyai, és tűz emésztette meg a puszta virányait.
Jóel 2: 1 Fújjátok a kürtöt a Sionon, és rivalgjatok az én szent hegyemen! Rémüljenek meg e föld minden lakói; mert eljő az Úrnak napja; mert közel van [az.]
Jóel 2: 2 Sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borulatnak napja; mint a hegyekre ráterülő alkonyat! Nagy és hatalmas nép, a milyen nem volt öröktől fogva és nem is lesz utána többé, nemzetségről nemzetségre.
Jóel 2: 3 Előtte tűz emészt, utána láng lobog; előtte a föld olyan, mint az Éden kertje, utána pedig kietlen pusztaság; meg sem menekülhet tőle semmi.
Jóel 2: 4 A milyen a lovak alakja, olyan annak alakja, és száguldoznak, mint a lovasok.
Jóel 2: 5 Rohannak a hegyek tetején, mintha hadi szekerek robognának; mintha tarlót emésztő láng ropogna; a milyen az ütközetre kész hatalmas nép.
Jóel 2: 6 Elrémülnek tőle a népek; minden arcz elsáppad.
Jóel 2: 7 Száguldoznak, mint a hősök, felhágnak a kőfalakra, mint a bajnokok; mindenik a maga útján halad, nem bontják meg soraikat.
Jóel 2: 8 Egymást nem szorongatják; mindenik a maga útján halad; néki rohannak a fegyvernek, és nem esik seb rajtok.
Jóel 2: 9 Betörnek a városba, futkároznak a kőfalon, felhágnak a házakra, betörnek az ablakokon, mint a tolvaj.
Jóel 2: 10 Reszket előttök a föld, és megrendülnek az egek; a nap és hold elsötétednek, a csillagok is bevonják fényöket.
Jóel 2: 11 És megzendül az Úrnak szava az ő serege előtt, mert felette nagy az ő tábora; mert hatalmas az ő rendeletének végrehajtója. Bizony nagy az Úrnak napja és igen rettenetes! Ki állhatjaki azt?
Jóel 2: 12 De még most is így szól az Úr: Térjetek meg hozzám teljes szívetek szerint; bőjtöléssel is, sírással is, kesergéssel is.
Jóel 2: 13 És szíveteket szaggassátok meg, ne ruháitokat, úgy térjetek meg az Úrhoz, a ti Istenetekhez; mert könyörülő és irgalmas ő; késedelmes a haragra és nagy kegyelmű, és bánkódik a gonosz miatt.
Jóel 2: 14 Ki tudja, hátha visszatér és megbánja, és áldást hagy maga után; étel- és italáldozatot az Úrnak, a ti Isteneteknek?!
Jóel 2: 15 Fújjatok kürtöt a Sionon; szenteljetek bőjtöt, hirdessetek gyűlést!
Jóel 2: 16 Gyűjtsétek össze a népet, szenteljétek meg a gyülekezetet; hívjátok egybe a véneket, gyűjtsétek össze a kisdedeket és a csecsszopókat; menjen ki a vőlegény az ő ágyasházából és a menyasszony is az ő szobájából.
Jóel 2: 17 A tornácz és az oltár között sírjanak a papok, az Úr szolgái, és mondják: Légy kegyelmes, oh Uram, a te népedhez, és ne bocsásd szidalomra a te örökségedet, hogy uralkodjanak rajtok a pogányok. Miért mondanák a népek között: Hol az ő Istenök?
Jóel 2: 18 Erre buzgó lőn az Úrnak szeretete az ő földe iránt, és kegyelmezett az ő népének.
Jóel 2: 19 És választ tőn az Úr, és mondá az ő népének: Ímé, adok néktek gabonát, bort és olajat, hogy megelégedtek vele, és nem adlak többé titeket szidalomra a pogányok között.
Jóel 2: 20 Az északi [népet] is elűzöm tőletek, és puszta és sivatag vidékre vetem azt; elejét a keleti tengerbe, hátulját a nyugoti tengerbe, és bűze magasra száll; felszáll büdössége, mert nagy dolgokat cselekedett.
Jóel 2: 21 Ne félj, te föld! Örülj és vígadozz, mert nagy dolgokat cselekeszik az Úr!
Jóel 2: 22 Ne féljetek, ti mezei vadak! mert zöldülnek a pusztának virányai; mert a fa megtermi gyümölcsét; a füge és szőlő is kitárják gazdagságukat.
Jóel 2: 23 Ti is, Sionnak fiai! örvendezzetek és vígadjatok az Úrban, a ti Istenetekben; mert megadja néktek az esőt igazság szerint, és korai és kései esőt hullat néktek az első [hónapban.]
Jóel 2: 24 És megtelnek a csűrök gabonával, és bőven öntik a sajtók a mustot és az olajat.
Jóel 2: 25 És kipótolom néktek az esztendőket, a melyeket tönkre tett a szöcskő, a cserebogár és a hernyó és a sáska; az én nagy seregem, a melyet reátok küldöttem.
Jóel 2: 26 És esztek bőven és megelégesztek, és magasztaljátok az Úrnak, a ti Isteneteknek nevét, a ki csodálatosan cselekedett veletek, és soha többé nem pironkodik az én népem.
Jóel 2: 27 És megtudjátok, hogy az Izráel között vagyok én, és hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek és nincs más! És soha többé nem pironkodik az én népem.
Jóel 2: 28 És lészen azután, hogy kiöntöm lelkemet minden testre, és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok; véneitek álmokat álmodnak; ifjaitok pedig látomásokat látnak.
Jóel 2: 29 Sőt még a szolgákra és szolgálóleányokra is kiöntöm azokban a napokban az én lelkemet.
Jóel 2: 30 És csodajeleket mutatok az égen és a földön; vért, tüzet és füstoszlopokat.
Jóel 2: 31 A nap sötétséggé válik, a hold pedig vérré, minekelőtte eljő az Úrnak nagy és rettenetes napja.
Jóel 2: 32 De mindaz, aki az Úrnak nevét hívja segítségül, megmenekül; mert a Sion hegyén és Jeruzsálemben lészen a szabadulás, a mint megigérte az Úr, és a megszabadultak közt lesznek azok, a kiket elhí az Úr!
Jóel 3: 1 Mert ímé, azokon a napokon és abban az időben, a mikor meghozom Júda és Jeruzsálem fogságát:
Jóel 3: 2 Egybegyűjtöm akkor mind a pogányokat, és levezetem őket a Josafát völgyébe, és perbe szállok ott velök, az én népemért és örökségemért, az Izráelért, a melyet szétszórtak a pogányok közé, és megosztoztak az én földemen;
Jóel 3: 3 Népemre pedig sorsot vetettek; a fiút szajháért adták oda, a leányt pedig borért cserélték el, hogy ihassanak.
Jóel 3: 4 Sőt néktek is mi közötök velem, Tírus, Sidon és Filiszteának egész környéke?! Vajjon bosszút állani [jöttök-]é reám? Ha bosszút akarnátok rajtam állani, nagy hirtelen fejetekre fordítom vissza bosszútokat!
Jóel 3: 5 Mivelhogy elraboltátok ezüstömet és aranyomat, és legszebb kincsemet templomaitokba vittétek;
Jóel 3: 6 És a Júda fiait és Jeruzsálem fiait eladtátok a Jávánok fiainak, hogy messze vessétek őket határaiktól:
Jóel 3: 7 Ímé, kiindítom őket a helyből, a hova eladtátok őket, és fejetekre fordítom vissza bosszútokat.
Jóel 3: 8 És adom a ti fiaitokat és leányaitokat a Júda fiainak kezébe; azok pedig eladják őket a Sabeusoknak, a messze lakó népnek; mert [ezt] végezte az Úr.
Jóel 3: 9 Hirdessétek ezt a pogányok között; készüljetek harczra; indítsátok fel a hősöket. Járuljanak elé, jőjjenek fel mindnyájan a hadakozó férfiak!
Jóel 3: 10 Kovácsoljátok szántóvasaitokat kardokká, kaszáitokat dárdákká; mondja a beteg [is: ] Hős vagyok!
Jóel 3: 11 Siessetek és jőjjetek el ti népek mindenfelől, és seregeljetek egybe! Ide vezesd Uram a te hőseidet!
Jóel 3: 12 Serkenjenek fel és jőjjenek fel a népek a Josafát völgyébe; mert ott ülök [törvényt,] hogy megítéljek minden népeket.
Jóel 3: 13 Ereszszétek néki a sarlót, mert megérett az aratni való! Jertek el, tapossatok, mert tetézve a kád, ömlenek a sajtók! Mert megsokasult az ő gonoszságuk!
Jóel 3: 14 Tömegek, tömegek! az ítélet völgyében! Mert közel van az Úrnak napja az ítélet völgyében!
Jóel 3: 15 A nap és hold elsötétednek; a csillagok bevonják fényöket;
Jóel 3: 16 Az Úr pedig megharsan a Sionról és megzendül Jeruzsálemből, és megrendülnek az egek és a föld; de az Úr az ő népének oltalma és az Izráel fiainak erőssége!
Jóel 3: 17 És megtudjátok, hogy én vagyok az Úr, a ti Istenetek, aki a Sionon lakozom, az én szent hegyemen. És szentté lészen Jeruzsálem, és idegenek nem vonulnak át többé rajta.
Jóel 3: 18 És majd azon a napon a hegyek musttal csepegnek és a halmok tejjel folynak, és a Júda minden medre bő vízzel ömledez, és forrás fakad az Úrnak házából, és megöntözi a Sittimnek völgyét.
Jóel 3: 19 Égyiptom pusztasággá lészen, Edom pedig kietlen sivataggá; a Júda fiain való erőszakosságért, mert ártatlan vért ontottak azoknak földén.
Jóel 3: 20 De a Júda örökké megmarad; Jeruzsálem is nemzetségről nemzetségre.
Jóel 3: 21 És kitisztítom vérökből, a melyből még ki nem tisztítottam, és a Sion lesz az Úr lakóhelye!

Ám :
-----------
Ámós Könyve

Ám 1: 1 Ámós beszédei, aki a Tékoabeli pásztorok közt volt, [azokról,] a miket Izráel felől látott Uzziásnak, Júda királyának idejében, és Jeroboámnak, a Jóás fiának, Izráel királyának idejében, két esztendővel a földindulás előtt.
Ám 1: 2 És mondá: A Sionról megharsan az Úr és Jeruzsálemből megzendül, és elhervadnak a pásztorok legelői, és megszárad a Kármel teteje.
Ám 1: 3 Így szól az Úr: Három bűne miatt Damaskusnak, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert vas-cséplőkkel cséplették meg a Gileádot.
Ám 1: 4 Tüzet vetek azért Hazáel házára, és az emészti meg a Ben-Hadad palotáit.
Ám 1: 5 És összetöröm Damaskus zárját, és kivágom a lakót Avennek völgyéből és a királyi pálcza tartóját Beth-Édenből, és Aramnak népe Kirbe fogva vitetik, [ezt] mondja az Úr.
Ám 1: 6 Így szól az Úr: Három bűne miatt Gázának, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert az egész népet rabságra vitték, hogy az Edomitáknak adják el őket.
Ám 1: 7 Tüzet vetek azért Gáza kőfalára, és az emészti meg az ő palotáit.
Ám 1: 8 És kivágom a lakót Asdódból, és a királyi pálcza tartóját Askelonból, és Akronra is majd rávetem kezemet és a Filiszteusok maradéka elvész, azt mondja az én Uram, az Úr.
Ám 1: 9 Így szól az Úr: Három bűne miatt Tírusnak, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert az egész rabnépet Edomnak adták át, és nem emlékeztek meg a testvéri frigyről.
Ám 1: 10 Tüzet vetek azért Tírus kőfalára, és az emészti meg az ő palotáit.
Ám 1: 11 Így szól az Úr: Három bűne miatt Edomnak, sőt négy miatt, nem fordítom el, mert fegyverrel űzte saját atyjafiát, és elfojtá [szívében] az irgalmasságot, és haragja szüntelen tépett, és dühösködését mindvégig fentartotta.
Ám 1: 12 Tüzet vetek azért Témánra, és az emészti majd meg Boczra palotáit.
Ám 1: 13 Így szól az Úr: Három bűne miatt Ammon fiainak, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert széthasogatták Gileád terhes asszonyait, hogy kiszélesíthessék az ő határokat.
Ám 1: 14 Tüzet vetek azért Rabba kőfalára, és az emészti meg az ő palotáit; [harczi] kiáltással a háború napján, [pusztító] viharral a szélvésznek napján.
Ám 1: 15 És számkivetésbe megy az ő királyuk; ő maga és vele fejedelmei is, [ezt] mondja az Úr!
Ám 2: 1 Így szól az Úr: Három bűne miatt a Moábnak, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert mészszé égette Edom királyának csontjait!
Ám 2: 2 Tüzet vetek azért Moábra, és az emészti meg Kerijjoth palotáit, és meghal Moáb a zajban, [hadi] lárma közt, a kürt zengése közben.
Ám 2: 3 Kivágom a birót közüle, és minden fejedelmit megölöm vele egyetemben, ezt mondja az Úr.
Ám 2: 4 Így szól az Úr: Három bűne miatt a Júdának, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert megvetették az Úrnak törvényét és nem tartották meg rendeléseit. Eltévelyítették őket az ő hazugságaik, a melyeket az ő atyáik követtek.
Ám 2: 5 Tüzet vetek azért Júdára, és az emészti meg Jeruzsálem palotáit.
Ám 2: 6 Így szól az Úr: Három bűne miatt az Izráelnek, sőt négy miatt, nem fordítom el; mert pénzért adták el az igazat, a szegényt pedig egy öltő saruért.
Ám 2: 7 A kik a föld porát áhítják a szegények fejére, és a nyomorultak útját elfordítják. Fiú és az atyja [egy] leányhoz járnak, hogy megfertőztessék az én szent nevemet.
Ám 2: 8 Zálogos ruhákon nyujtózkodnak minden oltár mellett, és az elítéltek borát iszszák az ő istenök házában.
Ám 2: 9 Pedig én irtottam ki előlük az Emoreusokat, a kik magasak voltak, mint a czédrusok, erősek, mint a cserfák. Mégis kiirtottam gyümölcsét felül és gyökerét alul.
Ám 2: 10 És én hoztalak fel Égyiptom földéről, és negyven esztendeig én hordoztalak a pusztában titeket, hogy bírjátok az Emoreusok földét.
Ám 2: 11 És prófétákat támasztottam a ti fiaitok közül és nazirokat ifjaitok közül. Nem így van-é vajjon, Izráel fiai? ezt mondja az Úr.
Ám 2: 12 De a nazirokat borral itattátok, és a prófétákra ráparancsoltatok, mondván: Ne prófétáljatok!
Ám 2: 13 Ímé, én [is] lenyomlak titeket, ott a hol vagytok, mint a [cséplő] szekér lenyomja a kévékkel teli [szérűt.]
Ám 2: 14 Elvész azért a futás a gyorstól, és nem erősíti meg az erőst az ő ereje, és a hős sem menekedhetik.
Ám 2: 15 Nem állja meg [helyét] az íjj-hordozó sem, nem menekülhet el még a gyorslábú sem, és a lovon ülő sem menekedhetik.
Ám 2: 16 És a bátor szívű is a hősök között meztelenül fut el azon a napon, ezt mondja az Úr.
Ám 3: 1 Halljátok meg e beszédet, melyet az Úr szól ti felőletek, Izráel fiai; mindama nemzetség felől, a melyet felhoztam Égyiptom földéről, ezt mondván:
Ám 3: 2 Csak titeket választottalak magamnak e földnek minden nemzetségei közül; azért büntetlek meg titeket minden gonoszságtokért.
Ám 3: 3 Vajjon járnak-é ketten együtt, ha nem egyeztek meg egymással?
Ám 3: 4 Ordít-é az oroszlán az erdőben, ha nincs mit ragadoznia? Hallatja-é hangját barlangjából a kölyök-oroszlán, ha semmit nem fogott?!
Ám 3: 5 Tőrbe esik-é a madár a földön, ha nincs tőr [vetve] néki? Felpattan-é a tőr a földről, ha fogni nem fogott?
Ám 3: 6 Ha megharsan a kürt a városban, nem riad-é meg a nép? Vajjon lehet-é baj a városban, a mit nem az Úr szerezne?
Ám 3: 7 Mert semmit sem cselekszik az én Uram, az Úr, míg meg nem jelenti titkát az ő szolgáinak, a prófétáknak.
Ám 3: 8 Ordít az oroszlán: ki ne rettegne? Az én Uram, az Úr szólt: ki ne prófétálna?
Ám 3: 9 Adjatok hírt Asdód palotáiban és az Égyiptom földében való palotákban, és így szóljatok: Gyűljetek össze Samariának hegyein, és lássátok meg benne a sok háborgást, és az elnyomottakat az ő keblében.
Ám 3: 10 Mert nem tudnak igazán cselekedni, azt mondja az Úr, ők, a kik halomra gyűjtik az erőszakosságot és zsarolást az ő palotáikban.
Ám 3: 11 Annakokáért ezt mondja az Úr Isten: Ellenség [jön] és körülveszi [e] földet; ledönti hatalmadat és feldúlatnak a te palotáid.
Ám 3: 12 Ezt mondja az Úr: A mint a pásztor az oroszlán szájából csak a két lábszárt menti meg, vagy a fül hegyét; akképen menekülnek meg Izráel fiai, a kik Samariában pamlag szegletében ülnek és a nyugágynak selymén.
Ám 3: 13 Halljátok meg és adjátok tudtára a Jákób házának, azt mondja az Úr Isten, a Seregek Istene,
Ám 3: 14 Hogy a mely napon megbüntetem Izráelt az ő vétkeiért, Béth-El oltáraiért is büntetek, és letöretnek az oltár szarvai, és a földre omlanak.
Ám 3: 15 És ledöntöm a téli házat a nyári házzal együtt, és elpusztulnak az elefántcsont-házak is, megsemmisülnek a nagy házak, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 1 Halljátok meg e beszédet Básánnak ünői, a kik Samaria hegyén vagytok; a kik nyomorgatjátok a szegényeket, megrontjátok az ügyefogyottakat, a kik azt mondják az ő uroknak: Hozd elő, hadd igyunk!
Ám 4: 2 Megesküdt az Úr Isten az ő szentségére, hogy ímé napok következnek reátok, a mikor szigonyokkal visznek el titeket, és a ti maradékotokat halászó horgokkal.
Ám 4: 3 És a réseken mentek ki, mindenikőtök egyenest; és a Hermónba vettettek, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 4 Menjetek Béth-Elbe és vétkezzetek, szaporítsátok a vétkeket Gilgálban. Vigyétek fel reggelente áldozataitokat, és harmad-naponként tizedeiteket.
Ám 4: 5 Kovászosból gyújtsatok hálaáldozatot; ajánljatok önkéntes áldozatokat, híreszteljétek; mert így szeretitek, Izráel fiai, azt mondja az Úr Isten.
Ám 4: 6 De én is bocsátottam rátok fogak tisztaságát minden városaitokban és kenyérszükséget minden helységeitekben, és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 7 De én is megvontam tőletek az esőt, három hónappal az aratás előtt, és esőt adtam egy városra, más városra pedig nem adtam esőt. Az egyik rész esőt kapott, az a rész pedig, a melyre nem esett eső, megszáradott.
Ám 4: 8 És két-három város tántorgott egy-egy városba, vizet inni, de meg nem elégíttettek; és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 9 Megvertelek titeket szárazsággal és ragyával; kerteiteknek, szőlőiteknek, fügefáitoknak és olajfáitoknak nagy részét megette a sáska; és még sem tértetek vissza én hozzám, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 10 Döghalált bocsátottam rátok, mint Égyiptomra; fegyverrel öltem ifjaitokat, fogságra [vitettem] lovaitokat; és táborotok bűzét egész orrotokig emeltem, és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 11 Felforgattam közületek [többeket,] a mint felforgatta Isten Sodomát és Gomorát, és olyanokká lettetek, mint a tűzből kikapott üszök; és még sem tértetek vissza hozzám, ezt mondja az Úr.
Ám 4: 12 Azért hát ekképen cselekeszem veled Izráel! Minthogy pedig ekképen cselekeszem veled, készülj Istened elé, oh Izráel!
Ám 4: 13 Mert ímé, aki hegyeket alkotott és a szelet teremtette, és aki megjelenti az embernek az ő gondolatját, aki a hajnalt sötétséggé változtatja és a föld magaslatain lépdel: az Úr ő, a Seregeknek Istene az ő neve.
Ám 5: 1 Halljátok meg e beszédet, a melyet síródalként szólok ti rólatok, Izráelnek háza!
Ám 5: 2 Elesett, nem kel fel többé Izráelnek szűze; végig terült az ő földén, és nincs, aki felemelné.
Ám 5: 3 Bizony így szól az Úr Isten: A mely város ezerrel indult ki, százzal marad csak meg; a mely pedig százzal indult ki, tízzel marad csak meg Izráel házául.
Ám 5: 4 Bizony így szól az Úr az Izráel házához: Engem keressetek, és éltek!
Ám 5: 5 És ne keressétek Béth-Elt; Gilgálba se menjetek; Beér-Sebába se menjetek át. Mert Gilgál fogságba megy. Béth-El pedig semmivé lesz.
Ám 5: 6 Keressétek az Urat, és éltek, különben reátör, mint a tűz, a József házára és megemészti Béth-Elt, és nem lesz, aki megoltsa.
Ám 5: 7 A kik ürömmé változtatják az ítéletet és az igazságot földre tiporják.
Ám 5: 8 aki a fiastyúkot és a kaszáscsillagot teremtette; a ki reggellé változtatja a homályt és a nappalt éjszakává sötétíti; a ki hívja a tenger vizeit és kiönti azokat a földnek színére: az Úr annak a neve.
Ám 5: 9 aki pusztulással sujtja a hatalmasokat, és pusztulás száll az erősségekre.
Ám 5: 10 Gyűlölik azt, a ki feddőzik a kapuban, és útálják azt, aki feddhetetlenül beszél.
Ám 5: 11 Annakokáért, mivelhogy tiportátok a szegényt és gabona-ajándékot vesztek tőle: bár faragott kőből építtetek házakat, de nem lakoztok azokban, bár gyönyörűséges szőlőket plántáltok, de nem isztok azoknak borából.
Ám 5: 12 Mert tudom, hogy sok a ti bűnötök, és nagyok a ti vétkeitek! Igazak nyomorgatói, váltságdíj-szedők [vagytok;] és elnyomják a szegényeket a kapuban!
Ám 5: 13 Azért hallgat az eszes ebben az időben, mert gonosz idő ez.
Ám 5: 14 Keressétek a jót és ne a gonoszt, hogy éljetek, és akkor veletek lesz az Úr, a Seregek Istene, a mint mondjátok.
Ám 5: 15 Gyűlöljétek a gonoszt és szeressétek a jót; állítsátok [vissza] a kapuban az igazságot; talán megkegyelmez az Úr, a Seregek Istene a József maradékinak.
Ám 5: 16 Azt mondja azért az Úr, a Seregek Istene, az én Uram: Minden térségen siralom lesz és minden utczán ezt mondják: jaj, jaj! s a szántóvetőt [is] gyászra hívják, s a sírni tudókat siralomra;
Ám 5: 17 És minden szőlőben siralom lesz, mert átmegyek te közötted, ezt mondja az Úr.
Ám 5: 18 Jaj azoknak, a kik kívánják az Úrnak napját! Mire való néktek az Úrnak napja? Sötétség az és nem világosság.
Ám 5: 19 Mintha valaki oroszlán elől szaladna, és medve bukkanna rá; vagy pedig bemenne a házba és kezét a falhoz támasztaná, és kígyó marná meg.
Ám 5: 20 Nem sötétség lesz-é az Úrnak napja és nem világosság?! Sötétség lesz az, s még hajnalfénye sem lesz.
Ám 5: 21 Gyűlölöm, megvetem a ti ünnepeiteket, és nem gyönyörködöm a ti összejöveteleitekben.
Ám 5: 22 Még ha égőáldozatokkal áldoztok is nékem, sőt ételáldozataitokat sem kedvelem; kövér hálaáldozataitokra rá se tekintek.
Ám 5: 23 Távoztasd el tőlem énekeid zaját, hárfáid pengését sem hallgathatom.
Ám 5: 24 Hanem folyjon az ítélet, mint a víz, és az igazság, mint a bővizű patak.
Ám 5: 25 Járultatok-é hozzám véres áldozatokkal s ételáldozatokkal a pusztában negyven éven át, oh Izráel háza?!
Ám 5: 26 Majd viszitek hát Szikkútot, a ti királyotokat és Kijjunt, a ti képeiteket, a ti isteneitek csillagát, a melyet ti csináltatok magatoknak.
Ám 5: 27 És Damaskuson túlra száműzlek titeket, azt mondja az Úr, a kinek neve Seregeknek Istene.
Ám 6: 1 Jaj azoknak, a kik gondtalanul élnek a Sionon, és a kik elbizakodnak Samaria hegyén; a kik a népek elejének elei, és a kikhez jő az Izráelnek háza!
Ám 6: 2 Menjetek át Kalnéba, és nézzetek [szét;] onnan pedig menjetek a nagy Hamátba, és szálljatok le a Filiszteusok Gáthjába; vajjon jobbak-é azok, mint ezek az országok, és vajjon szélesebb-é azoknak határa a ti határotoknál?
Ám 6: 3 A kik a veszedelem napját messze gondoljátok, és az erőszaknak széket emeltek;
Ám 6: 4 A kik elefántcsont pamlagon hevernek, és az ő nyoszolyáikban elnyújtózkodnak, és a nyáj legjavából és a kihízlalt borjakból lakmároznak;
Ám 6: 5 A kik hárfa mellett dalolgatnak, és azt hiszik, hogy hangszereik a Dávidéi;
Ám 6: 6 A kik a bort serlegekkel iszszák, és szín-olajjal kenegetőznek, és nem búsulnak a József romlásán:
Ám 6: 7 Most azért [is] ők vitetnek el a száműzöttek élén, és vége szakad a nyújtózkodók dáridózásának.
Ám 6: 8 Megesküdt az Úr Isten az ő életére; ezt mondja az Úr, a Seregek Istene: Útálom a Jákób kevélységét és gyűlölöm az ő palotáit; azért prédára vetem a várost mindenestől.
Ám 6: 9 És ha egy házban tíz ember maradna is meg, még az is meghal;
Ám 6: 10 És mikor felemeli őt az ő barátja és megégetője, hogy kivigye a holttetemeket a házból, azt mondja annak, aki a ház belsejében lesz: Van-é még valaki veled? az pedig azt mondja: Nincs, és ezt [is] mondja: Csitt! mert nem szabad említeni az Úrnak nevét!
Ám 6: 11 Mert ímé, parancsol az Úr és megveri a nagy házat repedezésekkel, és a kicsiny házat hasadozásokkal.
Ám 6: 12 Vajjon futhatnak-é a lovak a sziklán? felszánthatja-é azt valaki ökrökön? hogy az ítéletet bürökké tettétek, az igazság gyümölcsét pedig ürömmé?!
Ám 6: 13 A kik örültök a hiábavaló dolognak, [és] a kik ezt mondjátok: Nem a magunk erejével szereztünk-é magunknak a szarvakat?
Ám 6: 14 Ímé, bizony népet indítok ellened, oh Izráel háza, azt mondja az Úr, a Seregek Istene, és az sanyargat titeket a hámáti úttól az Arába patakjáig.
Ám 7: 1 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten; Ímé, teremte sáskát a sarjúfakadás kezdetén, és ímé sarjú vala a királyi kaszálás után!
Ám 7: 2 És lőn, hogy a mint felemésztette a földnek füvét, azt mondám: Uram, Isten! légy kegyelmes, kérlek! Hogyan állhasson meg Jákób, hiszen kicsiny?!
Ám 7: 3 Megengesztelődék az Úr e dologban: Nem lesz meg! mondá az Úr.
Ám 7: 4 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Ímé, tüzet híva elő ítéletre az Úr Isten, és megemészté [az] a nagy mélységet, és megemészté az országot.
Ám 7: 5 De mondám: Uram, Isten! hagyd abba, kérlek! Hogyan állhatna meg Jákób; hiszen kicsiny?!
Ám 7: 6 Megengesztelődék az Úr e dologban: Ez sem lészen meg, mondá az Úr Isten!
Ám 7: 7 Ily dolgot láttatott velem: Ímé, ott állott az Úr egy függőleges kőfalon, és a kezében mérő-zsinór vala.
Ám 7: 8 És monda az Úr nékem: Mit látsz Ámós? Én pedig mondám: Mérőzsinórt. És mondá az Úr: Ímé, mérőzsinórral mérek népemnek, az Izráelnek közepette, és nem bocsátok meg néki többé.
Ám 7: 9 Bizony elpusztulnak Izsáknak magaslatai, és romba dőlnek Izráel szent helyei; és fegyverrel támadok a Jeroboám háza ellen.
Ám 7: 10 És elkülde Amáziás, Béth-El papja Jeroboámhoz, Izráel királyához, ezt üzenvén: Pártot ütött ellened Ámós az Izráel házában; nem tűrheti az ország az ő mindenféle beszédét.
Ám 7: 11 Mert így beszél Ámós: Fegyver által hal meg Jeroboám, az Izráel pedig fogságba vitetik az ő földéről!
Ám 7: 12 Ámósnak pedig így szólt Amáziás: Menj el, próféta! Fuss el a Júda földére; ott egyed kenyered és ottan prófétálj!
Ám 7: 13 Béth-Elben pedig ne prófétálj többé; mert a király szenthelye és az ország székháza ez!
Ám 7: 14 És felele Ámós, és mondá Amáziásnak: Nem vagyok próféta, sem prófétának fia; barom-pásztor vagyok és vad fügét szedek;
Ám 7: 15 De elhívott engem az Úr a nyáj mellől, és mondá nékem az Úr: Menj el és prófétálj az én népemnek, az Izráelnek!
Ám 7: 16 Most azért halld meg az Úrnak beszédét! Te azt mondod: Ne prófétálj az Izráel ellen, és ne szólj az Izsák háza ellen!
Ám 7: 17 Azért így szól az Úr: Feleséged paráznává lesz a városban; fiaid és leányaid fegyver által hullnak el; földedet felosztják kötéllel, és te magad tisztátalan földön halsz meg; az Izráel pedig fogságba vitetik az ő földéről.
Ám 8: 1 Ily dolgot láttatott velem az Úr Isten: Ímé, egy kosár érett gyümölcs.
Ám 8: 2 És mondá: Mit látsz Ámós? És mondám: Egy kosár érett gyümölcsöt. És mondá az Úr nékem: Eljött vége az én népemnek, az Izráelnek; nem bocsátok meg néki többé!
Ám 8: 3 Azon a napon jajjá változnak a templomi énekek, így szól az Úr Isten, és temérdek lesz a hulla; szó nélkül hányák mindenüvé.
Ám 8: 4 Halljátok meg ezt ti, kik a szegényre törtök, és e föld szegényeinek kipusztítására.
Ám 8: 5 Mondván: Mikor múlik el az újhold, hogy gabonát árulhassunk? és a szombat, hogy megnyithassuk a gabonás [házat?] hogy megkisebbítsük a vékát, és megnagyobbítsuk az árát, és hamis mértékkel csalhassunk?!
Ám 8: 6 Hogy megvegyük a szegényeket pénzen, és a szűkölködőt egy öltő saruért, és eladhassuk a gabona hulladékát?!
Ám 8: 7 Megesküdt az Úr a Jákób büszkeségére: Soha el nem felejtem semmi cselekedetöket!
Ám 8: 8 Ne rendüljön-é meg e miatt a föld? És ne búsuljon-é annak minden lakosa?! Bizony felindul egészen, mint a folyam, és dagad és apad, mint Égyiptom folyója.
Ám 8: 9 És lészen azon a napon, azt mondja az Úr Isten: Lenyugtatom a napot délben, és besötétítem a földet fényes nappal.
Ám 8: 10 Ünnepeiteket búra változtatom; és minden dalotokat szomorú énekké! Gyászruhát borítok minden derékra, és kopaszságot minden fejre, és olyanná teszem, mint a ki egyetlen fiát siratja; a vége pedig, mint a keserűség napja!
Ám 8: 11 Ímé, napok jőnek, azt mondja az Úr Isten, és éhséget bocsátok e földre; nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után.
Ám 8: 12 És vándorolni fognak tengertől tengerig és északtól fogva napkeletig. Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg.
Ám 8: 13 Azon a napon elepednek a deli szűzek, meg az ifjak is, a szomjúság miatt!
Ám 8: 14 A kik Samaria bűnére esküsznek, és ezt mondják: Él a te istened, oh Dán: és él a te útad, oh Beérseba! Bizony elhullanak és nem kelnek fel többé!
Ám 9: 1 Látám az Urat állani az oltáron, és mondá: Üsd meg az oszlop fejét, hadd rendüljenek meg a küszöbök, és döntsd azokat mindnyájok fejére. A megmaradókat pedig fegyverrel ölöm meg. Nem fog elfutni közülök a futó, és nem menekül meg közülök a menekülő.
Ám 9: 2 Ha a Seolba ássák is be magokat, kezem onnan is kiragadja őket; és ha az égbe hágnának is fel, onnan is levonszom őket!
Ám 9: 3 És ha a Kármel tetején rejtőznének is el, onnan is előkeresem és elhozom őket; és ha szemeim elől a tenger fenekére bújnának is, ott is parancsolok a kígyónak és megmarja őket.
Ám 9: 4 És ha fogságba mennek is ellenségeik előtt, ott is parancsolok a fegyvernek és megöli őket; és reájok fordítom szemeimet, vesztökre és nem javokra.
Ám 9: 5 Mert az Úr, a Seregek Ura az, aki megérinti a földet és elolvad [az,] és jajgat annak minden lakója, és feldagad egészen, mint a folyam, meg elapad, mint Égyiptom folyója.
Ám 9: 6 aki fenn az égben építé az ő boltozatát, és annak íveit a földre alapítá; aki előhívja a tenger vizeit s kiönti azokat a földnek színére: az Úr az ő neve.
Ám 9: 7 Nem olyanok vagytok-é ti előttem, oh Izráel fiai, mint a Kusiták fiai?! ezt mondja az Úr. Nem én hoztam-é ki Izráelt Égyiptom földéről, és a Filiszteusokat Kaftorból, és a Siriabelieket Kirből?!
Ám 9: 8 Ímé, az Úr Isten szemmel tartja a bűnös országot, és eltörlöm azt a földnek színéről. Mindazáltal még sem pusztítom el egészen a Jákóbnak házát, ezt mondja az Úr!
Ám 9: 9 Mert ímé, én parancsolok és szétrázom Izráel házát minden népek között, a mint a rostával rázogatnak; de nem esik a földre egy szemecske sem.
Ám 9: 10 Fegyver által halnak meg az én népemnek minden bűnösei, a kik azt mondják: Nem ér el minket és nem jő reánk a veszedelem.
Ám 9: 11 Azon a napon felemelem a Dávid leomlott sátorát, és kijavítom repedezéseit, és felemelem omladékait, és megépítem azt, mint volt hajdanán.
Ám 9: 12 Hogy örökségképen bírják az Edom maradékát és mindama népeket, a kik az én nevemről neveztetnek, ezt mondja az Úr, aki megcselekszi ezt!
Ám 9: 13 Ímé, napok jőnek, ezt mondja az Úr, és ott éri a szántó az aratót, a szőlőtaposó a magvetőt. És a hegyek musttal csepegnek, a halmok pedig mind megáradnak.
Ám 9: 14 És hazahozom a fogságból az én népemet, az Izráelt, és fölépítik az elpusztult városokat, és lakoznak bennök. Szőlőket plántálnak és iszszák azok borát, és kerteket csinálnak és eszik azoknak gyümölcsét.
Ámo 9: 15 És elplántálom őket az ő földjökbe; és nem szaggattatnak ki többé az ő földjökből, a melyet adtam nékik, azt mondja az Úr, a te Istened!

Abd :
-----------
Abdiás Könyve

Abd 1: 1 Abdiás látása. Így szól az Úr Isten Edomról: Hírt hallottunk az Úrtól! És hírnök küldetett a népekhez: keljetek fel és támadjunk reá haddal!
Abd 1: 2 Ímé, kicsinynyé tettelek a népek között; felettébb útálatos vagy.
Abd 1: 3 Szíved kevélysége csalt meg téged, ki szikla-hasadékokban lakozol, kinek lakóhelye magasan van, aki mondja az ő szívében: Ki vonhatna le engem a síkra?!
Abd 1: 4 Ha oly magasra szállnál is, mint a sas, és ha a csillagok közé raknád is fészkedet: onnan is levonnálak, ezt mondja az Úr.
Abd 1: 5 Ha tolvajok törnének reád, avagy éjjeli rablók, (hogy elpusztíttattál!), nem [annyit] lopnának-é, [a mennyi] elegendő?! Ha szőlőszedők jönnének reád, nem hagynának-é gerezdeket?!
Abd 1: 6 Mennyire kifosztogatták Ézsaut; felkutatták rejtett kincseit!
Abd 1: 7 A határig űznek ki összes frigytársaid; megcsalnak, levernek szövetségeseid; kenyeredet tőrül vetik alád. Nincsen benne okosság!
Abd 1: 8 Azon a napon, ezt mondja az Úr, nem vesztem-é ki a bölcseket Edomból, és az értelmet az Ézsau hegyéről?!
Abd 1: 9 És megrémülnek a te vitézeid, oh Témán! hogy kiirtassék mindenki az Ézsau hegyéről az öldöklés által.
Abd 1: 10 A Jákób öcséd ellen [elkövetett] erőszakért szégyen borul reád, és kivágatol mindörökre!
Abd 1: 11 A mikor vele szembeálltál; a mikor serege idegenek rabjává lett, és idegenek törtek be kapuján és Jeruzsálemre sorsot vetettek: olyan voltál te is, mint bármelyik közülök.
Abd 1: 12 De ne gyönyörködjél öcsédnek napján, az ő szerencsétlenségének napján; és ne örvendj a Júda fiain az ő veszedelmök napján, és ne kérkedjél a szorongattatás napján.
Abd 1: 13 Ne törj be népem kapuján nyomorúságuk napján; ne gyönyörködjél te is a baján nyomorúsága napján; és ne nyúlj az ő jószágához nyomorúsága napján;
Abd 1: 14 A résre se állj fel menekülőit elveszíteni; és ne áruld el az ő megmaradottait a szorongattatás napján!
Abd 1: 15 Mert közel van az Úrnak napja minden népek ellen. A mint cselekedtél, úgy cselekesznek veled; a mit te fizettél, visszaszáll fejedre.
Abd 1: 16 Mert a mint ti ittatok szent hegyemen, úgy isznak szüntelen az összes népek; bizony isznak és hörpengetnek, és olyanok lesznek, mintha nem lettek volna.
Abd 1: 17 De a Sion hegyén szabadulás lészen, és szentté lészen az, és a Jákób háza birtokba veszi az ő örökségét.
Abd 1: 18 És a Jákób háza tűz lészen, és a József háza láng; az Ézsau háza pedig pozdorja; és meggyújtják és megemésztik őket, és nem marad meg senki Ézsau házából, mert az Úr szólott.
Abd 1: 19 A déliek örökség szerint bírják az Ézsau hegyét, a síkon lakók pedig a Filiszteusokat. És örökség szerint bírják az Efraim mezőit és Samaria mezőit; Benjámin pedig a Gileádot.
Abd 1: 20 Izráel fiainak ez a száműzött serege azokat, a melyek a Kananeusoké, mind Sarfátig; a jeruzsálemi száműzöttek pedig, a kik Szefarádban vannak, elfoglalják majd a déli városokat.
Abd 1: 21 És a Sion hegyére szabadítók mennek fel, hogy megítéljék az Ézsau hegyét; és az Úré lesz a királyság.

Jón :
-----------
Jónás Könyve

Jón 1: 1 És lőn az Úrnak szava Jónáshoz, az Amittai fiához, mondván:
Jón 1: 2 Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és kiálts ellene, mert gonoszságuk felhatolt elémbe!
Jón 1: 3 És felkele Jónás, hogy Tarsisba szaladna az Úr elől. Leméne azért Jáfóba, és talála ott egy hajót, a mely méne Tarsisba, és megadván a hajóbért, beszálla abba, hogy Tarsisba menne velök az Úr színe elől.
Jón 1: 4 Az Úr pedig nagy szelet bocsáta a tengerre, és nagy vihar lőn a tengeren, és a hajó már-már töredezik vala.
Jón 1: 5 Megfélemlének azért a hajósok és kiáltának, kiki az ő istenéhez, és a hajóban lévő holmit a tengerbe hányák, hogy könnyítsenek magukon. Jónás pedig leméne a hajó aljába, és lefeküdt és elaludt.
Jón 1: 6 De hozzáméne a kormányos mester, és mondá néki: Mi lelt, te nagy alvó? Kelj fel, kiálts a te Istenedhez; hát ha gondol velünk az Isten, és nem veszünk el!
Jón 1: 7 Egymásnak pedig ezt mondák: Jertek, vessünk sorsot, hogy megtudhassuk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? És sorsot vetének, és a sors Jónásra esék.
Jón 1: 8 Mondák azért néki: Kérünk, beszéld el nékünk: mi miatt van rajtunk e veszedelem? Mi a te foglalkozásod és honnan jösz? Melyik a te hazád és miféle népből való vagy te?
Jón 1: 9 És monda nékik: Héber vagyok én, és az Urat, az egek Istenét félem én, a ki a tengert és a szárazt teremtette.
Jón 1: 10 És megfélemlének az emberek nagy félelemmel, és mondák néki: Mit cselekedtél? Mert megtudták azok az emberek, hogy az Úr színe elől fut, mivelhogy elbeszélé nékik.
Jón 1: 11 Mondák azután néki: Mit cselekedjünk veled, hogy a tenger megcsendesedjék ellenünk? Mert a tenger háborgása növekedék.
Jón 1: 12 Ő pedig monda nékik: Fogjatok meg és vessetek engem a tengerbe, és megcsendesedik a tenger ellenetek; mert tudom én, hogy miattam van ez a nagy vihar rajtatok.
Jón 1: 13 És erőlködtek azok az emberek, hogy visszajussanak a szárazra; de nem tudtak, mert a tenger háborgása növekedék ellenök.
Jón 1: 14 Kiáltának azért az Úrhoz, és mondák: Kérünk Uram, kérünk, ne veszszünk el ez ember lelkéért, és ne háríts reánk ártatlan vért; mert te, Uram, úgy cselekedtél, a mint akartad!
Jón 1: 15 És felragadák Jónást és beveték őt a tengerbe, és megszűnék a tenger az ő háborgásától.
Jón 1: 16 Azok az emberek pedig nagy félelemmel félék az Urat, és áldozattal áldozának az Úrnak, és fogadásokat fogadának.
Jón 2: 1 Az Úr pedig egy nagy halat rendelt, hogy benyelje Jónást. És lőn Jónás a halnak gyomrában három nap és három éjjel.
Jón 2: 2 És könyörge Jónás az Úrnak, az ő Istenének a halnak gyomrából.
Jón 2: 3 És mondá: Nyomorúságomban az Úrhoz kiálték és meghallgata engem; a Seol torkából sikolték [és] meghallád az én szómat.
Jón 2: 4 Mert mélységbe vetettél engem, tenger közepébe, és körülfogott engem a víz; örvényeid és habjaid mind átmentek rajtam!
Jón 2: 5 És én mondám: Elvettettem a te szemeid elől; vajha láthatnám még szentséged templomát!
Jón 2: 6 Körülvettek engem a vizek lelkemig, mély ár kerített be engem, hinár szövődött fejemre.
Jón 2: 7 A hegyek alapjáig sülyedtem alá; [bezáródtak] a föld závárjai felettem örökre! Mindazáltal kiemelted éltemet a mulásból, oh Uram, Istenem!
Jón 2: 8 Mikor elcsüggedt bennem az én lelkem, megemlékeztem az Úrról, és bejutott az én könyörgésem te hozzád, a te szentséged templomába.
Jón 2: 9 A kik hiú bálványokra ügyelnek, elhagyják boldogságukat;
Jón 2: 10 De én hálaadó szóval áldozom néked; megadom, a mit fogadtam. Az Úré a szabadítás.
Jón 2: 11 És szóla az Úr a halnak, és kiveté Jónást a szárazra.
Jón 3: 1 És lőn az Úrnak szava Jónáshoz másodszor [is,] mondván:
Jón 3: 2 Kelj fel, menj Ninivébe, a nagy városba, és hirdesd néki azt a beszédet, a mit én parancsolok néked.
Jón 3: 3 És felkele Jónás, és elméne Ninivébe az Úr szava szerint. Ninive pedig nagy városa vala Istennek, három napi járó [föld.]
Jón 3: 4 És kezde Jónás bemenni a városba egy napi járóra, és kiálta és monda: Még negyven nap, és elpusztul Ninive!
Jón 3: 5 A niniveiek pedig hivének Istenben, és bőjtöt hirdetének, és nagyjaiktól fogva kicsinyeikig zsákba öltözének.
Jón 3: 6 És eljuta a beszéd Ninive királyához, és felkele királyi székéből, és leveté magáról az ő királyi ruháját, és zsákba borítkozék, és üle a porba.
Jón 3: 7 És kiáltának és szólának Ninivében, a királynak és főembereinek akaratából, mondván: Emberek és barmok, ökrök és juhok: semmit meg ne kóstoljanak, ne legeljenek és vizet se igyanak!
Jón 3: 8 Hanem öltözzenek zsákba az emberek és barmok, és kiáltsanak az Istenhez erősen, és térjen meg kiki az ő gonosz útáról és az erőszakosságból, a mely az ő kezökben van!
Jón 3: 9 Ki tudja? talán visszatér és megengesztelődik az Isten és elfordul haragjának búsulásától, és nem veszünk el!
Jón 3: 10 És látá Isten az ő cselekedeteiket, hogy megtértek az ő gonosz útjokról: és megbáná az Isten azt a gonoszt, a melyről mondá, hogy végrehajtja rajtok, és nem hajtá végre.
Jón 4: 1 És igen rossznak látszék ez Jónás előtt, és megharaguvék.
Jón 4: 2 Könyörge azért az Úrhoz, és mondá: Kérlek, Uram! Avagy nem ez vala-é az én mondásom, mikor még az én hazámban valék? azért siettem, hogy Tarsisba futnék, mert tudtam, hogy te irgalmas és kegyelmes Isten vagy, nagy türelmű és nagy irgalmasságú és a gonosz miatt [is] bánkódó.
Jón 4: 3 Most azért Uram, vedd el, kérlek, az én lelkemet én tőlem, mert jobb meghalnom, mintsem élnem!
Jón 4: 4 Az Úr pedig mondá: Avagy méltán haragszol-é?
Jón 4: 5 Majd kiméne Jónás a városból, és üle a város keleti része felől, és csinála ott magának hajlékot, és üle az alatt az árnyékban, a míg megláthatná, mi lészen a városból?
Jón 4: 6 Az Úr Isten pedig egy tököt rendele, és felnöve az Jónás fölé, hogy árnyékot tartson feje fölött és megoltalmazza őt [a hévség] bántásától. És nagy örömmel örvendezék Jónás a tök miatt.
Jón 4: 7 De másnapra férget rendele az Isten hajnal-költekor, és megszúrá [az] a tököt, és elszárada.
Jón 4: 8 És lőn napköltekor, hogy tikkasztó keleti szelet rendele Isten, és a nap rátűzött a Jónás fejére, és ő elbágyada. Kiváná azért magának a halált, és monda: Jobb halnom, mint élnem!
Jón 4: 9 És monda az Isten Jónásnak: Avagy méltán haragszol-é a tök miatt? És monda: Méltán haragszom, mind halálig!
Jón 4: 10 Az Úr pedig monda: Te szánod a tököt, a melyért nem fáradtál és [a melyet] nem neveltél, a mely egy éjjel támadt és más éjjel elveszett:
Jón 4: 11 Én pedig ne szánjam Ninivét, a nagy várost, a melyben több van tizenkétszer tízezer embernél, a kik nem tudnak különbséget tenni jobb- és balkezük között, és barom is sok van?!

Mik:
-----------
Mikeás Könyve

Mik 1: 1 Az Úr igéje, a mely lőn a moreseti Mikeáshoz, Jótám, Akház és Ezékiásnak, Júda királyainak idejében, a melyet látott Samária és Jeruzsálem felől.
Mik 1: 2 Halljátok meg minden népek, figyelmezz föld és annak teljessége. És az Úr Isten legyen bizonyság ellenetek; az Úr az ő szent templomából!
Mik 1: 3 Mert ímé, kijő az Úr az ő helyéről, és leszáll és lépdel a földnek magaslatain.
Mik 1: 4 És szétmállanak alatta a hegyek, a völgyek pedig szétszakadoznak, mint a viasz a tűz előtt, mint a meredekről leszakadó vizek.
Mik 1: 5 A Jákób vétkéért lészen mindez, és az Izráel házának bűnei miatt! Micsoda a Jákób vétke? Avagy nem Samária-é? És mik a Júda magaslatai? Avagy nem Jeruzsálem-é?
Mik 1: 6 De olyanná teszem Samáriát, mint a mezőben való kőrakás, szőlő-plánták [helyévé;] és lezúdítom a völgybe az ő köveit, és még fundamentomit is kimutatom.
Mik 1: 7 Faragott képei mind összetöretnek és minden ajándékát tűz égeti meg. Minden bálványait semmivé teszem; mert paráznaság béréből gyűjtögette azokat, azért ismét paráznaság bérévé legyenek.
Mik 1: 8 E miatt kesergek és jajgatok; ruhátalan és mezítelen járok. Üvöltök, mint a sakálok, és sikongok, mint a struczmadarak.
Mik 1: 9 Mert halálosak az ő sebei. Bizony Júdáig ér; népem kapujáig hatol, Jeruzsálemig.
Mik 1: 10 Gáthban hírül ne adjátok; sírván ne sírjatok; Beth-le- Afrában porba heveredtem.
Mik 1: 11 Költözzetek el, Safirnak lakója gyalázatos meztelenül! Nem vonult ki Saanán lakosa; Beth-Eselnek siralma nem enged tartózkodni.
Mik 1: 12 Mert beteg lett Marótnak lakosa [az ő] java[i] miatt; mert veszedelem szállt le az Úrtól Jeruzsálemnek kapujára.
Mik 1: 13 Gyors paripához kösd a szekeret, Lákisnak lakója! [ki] a bűnnek kezdője valál a Sion leányánál. Bizony te benned találtatnak Izráel vétkei!
Mik 1: 14 Azért adj válólevelet Moreset-Gátnak! Akzib házai megcsalják Izráel királyait.
Mik 1: 15 Még hozok én te néked örököst, Marésa lakosa; Adullámig hat el Izráel dicsősége!
Mik 1: 16 Nyírd le, kopaszítsd meg magadat a te gyönyörűséges fiaidért! Szélesítsd meg kopaszságodat, mint a keselyű; mert rabságra vitettek el tőled!
Mik 2: 1 Jaj azoknak, a kik hamisságot gondolnak és a kik ágyasházukban gonoszságot cselekesznek, [és] végrehajtják azt, mihelyt megvirrad, mert hatalmuk van hozzá.
Mik 2: 2 Megkívánják a mezőket és elrabolják, és a házakat és elszedik; és nyomorgatják a gazdát, és az ő házanépét az embert és az ő örökségét!
Mik 2: 3 Annakokáért ezt mondja az Úr: Ímé, én [is] gonoszt gondolok e nemzetség ellen, melyből ki nem vonhatjátok a ti nyakatokat és nem jártok kevélyen, mivel gonosz idő lészen az!
Mik 2: 4 Azon a napon példabeszéd támad rólatok, és siralmat sírnak, mondván: Oda van! elpusztultunk! Népem örökségét felcserélte! Miként rabolja el tőlem; hűtelennek osztjaki mezeinket!
Mik 2: 5 Azért nem lesz néked, aki mérőzsinórt vessen sors szerint az Úrnak gyülekezetében.
Mik 2: 6 Ne prófétáljatok! prófétálnak ők. [Ha ]nem prófétálnak ezeknek, nem múlik el a gyalázat!
Mik 2: 7 Oh te, ki Jákób házának mondatol! hát türelmetlen-é az Úrnak lelke, avagy ezek-é az ő cselekedetei? Nem javára válnak-é az én cselekedeteim annak, aki igazán jár?
Mik 2: 8 A minap mint egy ellenség támadt fel az én népem; a köntösről a palástot letépik a gyanútlanul járókról, a háborútól idegenkedőkről.
Mik 2: 9 Népem asszonyait kiűzitek boldogságuk házából; kisdedeiktől örökre elveszitek az én dicsőségemet.
Mik 2: 10 Keljetek fel és menjetek ki, mert ez nem a nyugalomnak helye; a tisztátalanság miatt, a mely elveszít, és pedig borzasztó veszedelemmel!
Mik 2: 11 Ha valamely szélházi és csalárd így hazudoznék: Prédikálok néked borról és részegítő italról, az volna e népnek prófétája.
Mik 2: 12 Mindenestől egybegyűjtelek téged, Jákób! Összetakarítom Izráel maradékát. Összegyűjtöm őket, mint a boczrai juhokat, mint a nyájat az ő karámja közé; hemzsegnek majd az ember-sokaság miatt.
Mik 2: 13 Előttök megy fel az [út]törő; kitörnek és átmennek a kapun és kivonulnak, és előttök megy a királyuk, és élükön az Úr!
Mik 3: 1 És mondám én: Halljátok, kérlek, Jákób fejedelmei és Izráel házának vezérei: Nem a ti tisztetek-é tudni az ítéletet?!
Mik 3: 2 Ti, kik gyűlölitek a jót és kedvelitek a gonoszt! A kik levonszátok róluk bőrüket és csontjaikról az ő húsokat!
Mik 3: 3 A kik megeszik az én népemnek húsát, és lenyúzzák róluk bőrüket, és összetörik csontjaikat, és feldarabolják, akár csak a fazékba, és mint húst a tálba.
Mik 3: 4 Kiáltanak majd az Úrhoz, de nem hallgatja meg őket; sőt elrejti akkor orczáját előlök, mivelhogy gonoszokká lettek cselekedeteik.
Mik 3: 5 Így szól az Úr a próféták ellen, a kik elámítják az én népemet, a kik, ha van mit rágniok, békességet hirdetnek, az ellen pedig, aki nem vet valamit szájokba, hadat indítanak.
Mik 3: 6 Azért éjszaka [száll] rátok, hogy ne lássatok, és sötétség [jő] rátok, hogy ne jövendölhessetek, és a nap lemegy a próféták felett, és elsötétül rajtok a nappal.
Mik 3: 7 És megszégyenülnek a látók, és elpirulnak a jövendőmondók, és elfedik szájokat mindnyájan, mert nem lészen felelet Istentől.
Mik 3: 8 Én ellenben megteljesedem az Úr lelkének erejével, és ítélettel és hatalommal, hogy hirdessem Jákóbnak az ő vétkét, és Izráelnek az ő bűnét.
Mik 3: 9 Halljátok ezt, kérlek, Jákób házának fejei és Izráel házának vezérei! a kik útáljátok az ítéletet, és minden igazságot elcsavartok;
Mik 3: 10 A kik vérrel építitek a Siont, és Jeruzsálemet hamissággal!
Mik 3: 11 [Kiknek] fejedelmei ajándékért ítélnek, és papjaik jutalomért tanítanak, és prófétáik pénzért jövendölnek, és mégis az Úrra támaszkodnak, mondván: Avagy nincsen-é közöttünk az Úr?! Nem következik mi reánk veszedelem!
Mik 3: 12 Azért ti miattatok mezővé szántatik a Sion, és kőhalommá lesz Jeruzsálem, a templom hegye pedig erdős hegygyé.
Mik 4: 1 És lészen: az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá.
Mik 4: 2 Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákób Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből.
Mik 4: 3 És sok népek között ítéletet tészen, és megfedd erős nemzeteket nagy messze [földig] és fegyvereiket kapákká kovácsolják, dárdáikat pedig sarlókká; nép népre fegyvert nem emel, és hadakozást többé nem tanulnak.
Mik 4: 4 És kiki nyugszik az ő szőlője alatt és fügefája alatt, és senki meg nem rettenti őket, mert a Seregek Urának szája szólott.
Mik 4: 5 Mert minden nép a maga istenének nevében jár, és mi is a mi Urunk Istenünk nevében járunk örökkön örökké.
Mik 4: 6 Azon a napon, azt mondja az Úr, összegyűjtöm a sántát, és összeszedem az elszéledetteket, és a kiket megsanyargattam.
Mik 4: 7 És a sántát maradékká teszem, az elszélesztettet pedig erős nemzetté, és az Úr uralkodik rajtok a Sion hegyén mostantól fogva mindörökké.
Mik 4: 8 És te nyájnak tornya, Sion leányának vára! Eljő tehozzád és elérkezik az előbbi hatalom, a Jeruzsálem leányának birodalma.
Mik 4: 9 Miért kiáltasz hát kiáltva? Nincsen-é közötted király? Elveszett-é a te tanácsadód, hogy úgy elfogott a fájdalom, mint a gyermek-szűlőt?!
Mik 4: 10 Gyötrődj és kinlódj, Sionnak leánya, mint a gyermek-szülő! Mert ímé, kimégy a városból, és a mezőn tanyázol, és egészen Bábelig mégysz. Ott szabadíttatol meg; ott vált ki téged az Úr, ellenségednek kezéből.
Mik 4: 11 Mert ímé, sok nemzetség gyűlt össze ellened, a kik ezt mondják: Legyen szentségtelen, és legeltessük szemeinket a Sionon!
Mik 4: 12 De ők nem tudják az Úr gondolatait és nem értik az ő szándékát, hogy összegyűjti őket, mint a kévét a szérűre.
Mik 4: 13 Kelj fel és csépelj, Sionnak leánya! Mert vassá teszem a te szarvaidat, körmeidet pedig aczéllá teszem, és széttiporsz sok népeket, és rablott kincseiket az Úrnak áldozom, javaikat pedig az egész föld Urának.
Mik 5: 1 Seregelj hát egybe, seregek leánya! Ostrommal támadt ellenünk; pálczával verjék arczul Izráel biráját!
Mik 5: 2 De te, Efratának Bethleheme, bár kicsiny vagy a Júda ezrei között: belőled származik nékem, aki uralkodó az Izráelen; a kinek származása eleitől fogva, öröktől fogva van.
Mik 5: 3 Azért odaadja őket, míg a szűlő szűl, de az ő atyjafiainak maradékai visszatérnek Izráel fiaihoz.
Mik 5: 4 És megáll, és legeltet az Úrnak erejével, az Úrnak az ő Istenének fenséges nevével, és [bátorsággal] lakoznak, mert ímé felmagasztaltatik a földnek határáig.
Mik 5: 5 És ő a [mi] békesség[ünk]. Ha az Assirus eljő a mi földünkre és megtapodja palotáinkat: állatunk ellene hét pásztort és nyolcz fejedelmi férfiút.
Mik 5: 6 És megrontják Assiria földjét fegyverrel Nimród földjét is az ő kapuiban; és megszabadít az Assirustól, ha a mi földünkre eljő és a mi határunkba lép.
Mik 5: 7 És a Jákóbnak maradéka olyan lészen a sok nép között, mint az Úrtól való harmat, mint a zápor a fűnek, mely nem emberben reménykedik, és nem bízik embernek fiaiban.
Mik 5: 8 És a Jákób maradéka a pogányok között, a sok nép között olyan lészen, mint az oroszlán az erdei vadak között; mint az oroszlán-kölyök a juhoknak nyája között, a mely ha betör, tipor és tép, és nincs, aki [tőle] megszabadítson.
Mik 5: 9 Erőt vészen a te kezed szorongatóidon, és minden ellenségeid kivágattatnak.
Mik 5: 10 És lészen azon a napon, azt mondja az Úr, kivágom lovaidat közüled, és elvesztem hadi-szekereidet.
Mik 5: 11 És kivágom földednek városait, és ledöntöm minden erősségeidet.
Mik 5: 12 És kivágom kezedből a bűvszereket, és szemfényvesztőid nem lesznek néked.
Mik 5: 13 És kivágom faragott képeidet és bálványaidat közüled, és nem imádod többé kezeidnek csinálmányait.
Mik 5: 14 És kiszaggatom a te berkeidet közüled és elpusztítom a te városaidat.
Mik 5: 15 És haraggal és hévvel állok bosszút a pogányokon, a kik nem engedelmeskedtek.
Mik 6: 1 Halljátok csak, a mit mond az Úr! Kelj fel, perelj a hegyekkel, és hallják meg szódat a halmok.
Mik 6: 2 Halljátok meg hegyek az Úr peres dolgát, és ti, a földnek örök alapjai! Mert pere van az Úrnak az ő népével, és az Izráellel is perbe száll.
Mik 6: 3 Én népem! mit vétettem te ellened, és mivel fárasztottalak el téged?! Tégy vallást ellenem!
Mik 6: 4 Hiszen felhoztalak Égyiptom földjéről, és a szolgák házából megváltottalak, és előtted küldém Mózest, Áront és Máriát!
Mik 6: 5 Én népem! Emlékezzél csak: mit koholt Bálák, Moábnak királya, és mit felelt néki Bálám, a Beor fia? Sittimtől fogva Gilgálig, hogy megismerjed az Úr igazságos cselekedeteit.
Mik 6: 6 Mivel menjek eleibe az Úrnak? Hajlongjak-é a magasságos Istennek? Égőáldozatokkal menjek-é elébe, esztendős borjúkkal?!
Mik 6: 7 Kedvét leli-é az Úr ezernyi kosokban, [vagy] tízezernyi olaj-patakokban? Elsőszülöttemet adjam-é vétkemért, [vagy] méhem gyümölcsét lelkemnek bűnéért?!
Mik 6: 8 Megjelentette néked, oh ember, mi légyen a jó, és mit kiván az Úr te tőled! Csak azt, hogy igazságot cselekedjél, szeressed az irgalmasságot, és hogy alázatosan járj a te Isteneddel.
Mik 6: 9 Az Úrnak szava kiált a városnak, és a te neved néz bölcseségre. Halljátok meg a vesszőt és ki rendeli azt?!
Mik 6: 10 [Vannak-é] még a gonosznak házában hamissággal gyűjtött kincsek, és ösztövér véka, a mely útálatos?
Mik 6: 11 Vajjon jóváhagyom-é a hamis mértéket, és a zsákba [rejtett] csalárd fontokat?
Mik 6: 12 Mert a gazdagok megtöltöztek köztök ragadománynyal, lakosai pedig hazugságot szólnak, és nyelvök csalárd az ő szájokban.
Mik 6: 13 Én is azért megvervén, beteggé teszlek téged; elpusztítalak a te bűneid miatt.
Mik 6: 14 Eszel te, de meg nem elégszel, és benned [marad] a te éhséged; és gyűjtesz, de nem takarítasz, és a mit megtakarítsz is, fegyverre hányom.
Mik 6: 15 Vetsz te, de nem aratsz; olajat sajtolsz te, de nem kened [magadat] olajjal, és mustot is, de bort nem iszol!
Mik 6: 16 Mert az Omri parancsolataihoz szabjátok magatokat és az Ákháb házának minden dolgához, és azoknak tanácsán jártok! Hogy pusztasággá tegyelek tégedet, az ő lakosait pedig csúfsággá, és hordozzátok népemnek gyalázatát.
Mik 7: 1 Jaj nékem, mert olyanná lettem, mint a letakarított mező, mint a megszedett szőlő: egy enni való gerezd sem maradott; [pedig] zsengére vágyott a lelkem!
Mik 7: 2 Elveszett e földről a kegyes, és igaz sincs az emberek között. Mindnyájan vér után ólálkodnak, kiki hálóval vadássza atyjafiát.
Mik 7: 3 Gonoszságra [készek] a kezek, hogy jól vigyék véghez; a fejedelem követelőzik, és a biró fizetésre [vár;] a főember is maga mondja el lelke kívánságát, és összeszövik azt.
Mik 7: 4 aki jó közöttök, olyan mint a tüske, az igaz olyan, mint a tövisbokor. A te őrállóidnak napja, a te megítélésed eljött; most következik el az ő zűrzavaruk.
Mik 7: 5 Ne higyjetek a barátnak; ne bízzatok a tanácsadóban; az öledben ülő előtt [is] zárd be szádnak ajtaját.
Mik 7: 6 Mert a fiú bolondnak tartja atyját, a leány anyja ellen támad, a meny az ő napára; az embernek saját háznépe az ellensége.
Mik 7: 7 De én az Úrra nézek, várom az én szabadításom Istenét; meghallgat engem az én Istenem!
Mik 7: 8 Ne örülj, én ellenségem! Elestem ugyan, de felkelek, mert ha még a setétségben ülnék [is,] az Úr az én világosságom!
Mik 7: 9 Az Úr haragját hordozom, mert vétkeztem ellene; mindaddig, a míg leperli peremet és meghozza ítéletemet. Kivisz engem a világosságra, meglátom az ő igazságát.
Mik 7: 10 De meglátja ellenségem is és szégyen borítja el, aki ezt mondja nékem: Hol az Úr, a te Istened? Meglátják őt az én szemeim, hogy ímé széttapostatik, mint az utcza-sár.
Mik 7: 11 Falaid megépítésének napja! e napon távol lesz a törvény!
Mik 7: 12 Azon a na[pon] eljőnek hozzád Assiriából és Égyiptom városaiból; Égyiptomtól a folyamig, tengertől tengerig és hegytől hegyig.
Mik 7: 13 És pusztává lesz a föld az ő lakói miatt, az ő cselekedeteik gyümölcséért.
Mik 7: 14 Legeltesd népedet a te vessződdel, a te örökségednek nyáját, a mely magánosan lakozik az erdőben, a Kármel közepén. Legeljenek Básánban és Gileádban, mint a hajdankor napjain!
Mik 7: 15 Mint az Égyiptom földéről kijövetelednek idején, láttatok vele csodadolgokat.
Mik 7: 16 Látják [ezt] a pogányok és megszégyenülnek minden erejökkel. Kezöket szájokra teszik, füleik megsiketülnek;
Mik 7: 17 Nyalják a port, mint a kígyó, mint a föld férgei; reszketve jőnek rejtekeikből; remegve folyamodnak az Úrhoz, a mi Istenünkhöz, és félnek tetőled!
Mik 7: 18 Kicsoda olyan Isten, mint te, aki megbocsátja a bűnt és elengedi öröksége maradékának vétkét?! Nem tartja meg haragját örökké, mert gyönyörködik az irgalmasságban!
Mik 7: 19 Hozzánk térvén, könyörül rajtunk; eltapodja álnokságainkat. Bizony a tenger mélységébe veted minden bűnünket!
Mik 7: 20 Hűséget mutatsz a Jákóbnak, irgalmasságot Ábrahámnak, a mint megesküdtél atyáinknak még az ősidőkben.

Náh :
-----------
Náhum Könyve

Náh 1: 1 Ninive terhe; az elkosi Náhum látásának könyve.
Náh 1: 2 Buzgón szerető és bosszúálló Isten az Úr, bosszúálló az Úr, és telve haraggal; bosszút áll az Úr az ő ellenségein, és [haragot] tartó az ő gyűlölői ellen.
Náh 1: 3 Hosszútűrő az Úr és nagyhatalmú, és nem hagy büntetlenül. Szélvészben és viharban van az Úrnak útja, és lábainak pora a felhő.
Náh 1: 4 Megfeddi a tengert és kiapasztja azt, és minden folyamot kiszáraszt. Elfonnyad a Básán és a Kármel, és a Libánon virága elfonnyad.
Náh 1: 5 A hegyek reszketnek előtte, és a halmok szétmállanak. Tekintetétől megrendül a föld, és a világ, és minden, a mi rajta él.
Náh 1: 6 Ki állhatna meg haragja előtt, és ki birhatná ki búsulásának tüzét? Heve szétfoly, mint a láng, és a kőszálak is szétporlanak tőle.
Náh 1: 7 Jó az Úr, erősség a szorongatás idején, és ő ismeri a benne bízókat.
Náh 1: 8 De gáttörő árvízként pusztít annak helyén, és gyűlölőit setétség üldözi.
Náh 1: 9 Mit koholtok az Úr ellen? Elpusztít ő, nem lészen kétszer veszedelem.
Náh 1: 10 Ha annyira összefonódnak is, mint a tüskebokrok, és olyan ázottak is, mint az italuk: megemésztetnek, mint a teljesen megszáradt tarló.
Náh 1: 11 Belőled származott, aki gonoszt koholt az Úr ellen, aki álnokságot tanácsolt.
Náh 1: 12 Így szól az Úr: Ha teljes erőben és sokan vannak is, mégis levágatnak és elenyésznek. Megaláztalak téged, de nem foglak többé megalázni.
Náh 1: 13 Most már leveszem rólad az ő igáját, és bilincseidet leszaggatom.
Náh 1: 14 Felőled pedig azt rendeli az Úr: Nevednek ne támadjon többé magva; isteneid házából kivesztem a faragott és öntött képeket; megásom sírodat, mert becstelen vagy.
Náh 1: 15 Ímé a hegyeken örömhírhozónak lábai! Békességet hirdet. Ünnepeld Júda ünnepeidet, fizesd le fogadásaidat; mert nem vonul át rajtad többé a semmirekellő; mindenestől kiirtatott.
Náh 2: 1 Pusztító jön fel ellened; őrizd a várat, nézzed az útat, erősítsd derekadat, keményítsd meg erődet igen.
Náh 2: 2 Mert helyreállítja az Úr Jákób büszkeségét, mint Izráel büszkeségét; mert rablók rabolták ki őket, csemetéiket pedig kivágták.
Náh 2: 3 Vitézeinek pajzsa veres, katonáinak [ruházata] bíborszínű, [hadi]szekere aczéltűzben [ragyog] fegyverkezése napján, és a dárdákat rengetik.
Náh 2: 4 Az utczákon robognak a szekerek, összeütköznek a piaczokon; tekintetök mint a fáklyák, futkosnak mint a villámok.
Náh 2: 5 Emlegeti [vitézlő] hőseit; ingadoznak lépéseikben, sietnek a kőfalra, és felállíttatik a védősáncz.
Náh 2: 6 A folyóvizek kapui megnyílnak, és a palota megrendül.
Náh 2: 7 De elvégeztetett: felfedik, elvitetik, és szolgálói keseregnek, mint nyögő galambok, mellöket vervén.
Náh 2: 8 Pedig Ninive olyan, mint a [bő]vizű tó, eleitől fogva: mégis futnak ők. Álljatok meg, álljatok meg! De vissza se tekint senki.
Náh 2: 9 Raboljatok ezüstöt, raboljatok aranyat; száma sincs a rejtett kincseknek, gazdag minden drága edényben.
Náh 2: 10 Feldúlva, széthányva, kifosztatva! Szíve megolvadt, a térdek reszketnek, fájdalom van egész derekában, és mindnyájok arcza elvesztette pirosságát.
Náh 2: 11 Hol van az oroszlánok tanyája, és az oroszlán-kölyköknek ama legelője, a hová járt a nőstény- és hímoroszlán, az oroszlán-kölyök, és nem volt a ki elriaszsza?
Náh 2: 12 Az oroszlán torkig valót ragadozott kölykeinek, és fojtogatott nőstényeinek, és megtöltötte barlangjait zsákmánynyal, tanyáit pedig prédával.
Náh 2: 13 Ímé rád [török,] azt mondja a Seregek Ura, és füstté égetem szekereit. Oroszlán-kölykeidet kard emészti meg, és kiirtom e földről zsákmányodat, és nem hallatszik többé követeidnek szava.
Náh 3: 1 Jaj a vérszopó városnak! Mindenestől hazug [és] erőszakkal telve, [és] nem szűnik rabolni.
Náh 3: 2 Ostor-csattogás, kerék-zörgés zaja; dobogó ló, robogó szekér;
Náh 3: 3 Törtető lovag, kardok villogása, dárda villanása, sebesült tömegek, holtak sokasága, nincs számok az elesetteknek; megbotlanak hulláikban.
Náh 3: 4 A szép parázna sok paráznaságáért, a hitetésnek mesternője miatt, a ki népeket ejtett meg paráznaságával, és nemzetségeket bűbájaival:
Náh 3: 5 Ímé, rád [török,] azt mondja a Seregek Ura, és orczádra fordítom ruhádnak alját, és népeknek mutatom meg meztelenségedet, és országoknak gyalázatodat.
Náh 3: 6 Rútságot hányatok rád, és gyalázattal illetlek téged, és olyanná teszlek, mint a kit csudálnak.
Náh 3: 7 És mind, aki meglát, elmenekül tőled, és ezt mondja: Elpusztult Ninive! Ki bánkódik rajta? Hol keressek néked vígasztalókat?
Náh 3: 8 Avagy jobb vagy-é Nó-Amonnál, a mely a folyamoknál fekszik, vizek veszik körül; a melynek tenger a sáncza, tenger a kőfala?
Náh 3: 9 Kús volt erőssége meg Égyiptom, és száma sem volt [annak.] Puth és Libia is segítőid voltak;
Náh 3: 10 De ez is számkivetésbe, fogságba jutott; kisdedeik is falhoz verettek minden utcza sarkán; főembereire sorsot vetettek, és nagyjait mind bilincsekbe verték.
Náh 3: 11 Te is megrészegedel, elfeledtté leszel; te is keresel majd menedéket a gyűlölködő elől.
Náh 3: 12 Minden erősséged olyan, mint a zsenge gyümölcsű fügefa; ha megrázatnak, az evő szájába hullnak.
Náh 3: 13 Ímé, a te néped asszonynép te benned, földednek kapui tárva kitárulnak gyűlölőidnek, tűz emészti meg záraidat!
Náh 3: 14 Meríts magadnak ostromhoz való vizet, javítsd erősségeidet; menj be a sárba, taposd az agyagot, javítsd a tégla-vetőt!
Náh 3: 15 Legott tűz emészt meg téged, fegyver irt ki téged, megemészt, mint a szöcske; szaporodjál bár, mint a szöcske, szaporodjál bár mint a sáska!
Náh 3: 16 Többen voltak kalmáraid, mint az égnek csillagai: a szöcske csapong és elrepül!
Náh 3: 17 Fejedelmeid mint a sáska, vezéreid mint a tücsök-raj; hideg időkben gyepűkben tanyáz, napkeletkor pedig elrepül, és helye sem tudható meg, hol volt.
Náh 3: 18 Szunnyadoznak pásztoraid, Assiria királya, feküsznek [vitézlő] hőseid; néped a hegyeken széledez, és nincsen, aki összegyűjtse.
Náh 3: 19 Nincs enyhítés a te sebedre, gyógyíthatatlan a te nyavalyád. A kik híredet hallják, mind tapsolnak feletted, mert kire nem hatott volnaki a te gonoszságod soha?

Hab :
-----------
Habakuk Könyve

Hab 1: 1 A teher, a melyet Habakuk próféta látott.
Hab 1: 2 Meddig kiáltok még oh Uram, és nem hallgatsz meg! Kiáltozom hozzád az erőszak miatt, és nem szabadítasz meg!
Hab 1: 3 Miért láttatsz velem hamisságot, és szemléltetsz nyomorgatást? Pusztítás és erőszak van előttem, per keletkezik és versengés támad!
Hab 1: 4 Azért inog a törvény, és nem érvényesül az igaz ítélet; mert gonosz hálózza be az igazat, azért származik hamis ítélet!
Hab 1: 5 Nézzetek szét a népek között, vizsgálódjatok és csodálkozással csodálkozzatok, mert oly dolgot cselekszem a ti napjaitokban, mit el sem hinnétek, ha beszélnék!
Hab 1: 6 Mert ímé, feltámasztom a Káldeusokat, a kegyetlen és vakmerő nemzetet, a mely eljárja a földet széltében, hogy hajlékokat foglaljon el, a melyek nem az övéi.
Hab 1: 7 Rettenetes és iszonyatos ez, maga szerzi törvényét és hatalmát.
Hab 1: 8 És lovai serényebbek a párduczoknál, és gyorsabbak az estveli farkasoknál, és előtörtetnek az ő lovasai; és az ő lovasai messziről jőnek, repülnek, mint a zsákmányra siető keselyű.
Hab 1: 9 Mindnyája ragadományért jön, arczuk előre néz, és annyi foglyot gyűjt, mint a föveny.
Hab 1: 10 Kaczag ez a királyokon, és a fejedelmek néki nevetség, minden erősséget csak nevet, töltést emel és megostromolja azt.
Hab 1: 11 Majd tovaszáll viharként és elvonul és bűnbe esik; ő kinek istene az ő hatalma.
Hab 1: 12 Avagy nem te vagy-é Uram, öröktől fogva az én Istenem, Szentem? Nem veszünk el! Ítéletre rendelted őt, oh Uram, fenyítőül választottad őt, én erősségem!
Hab 1: 13 Tisztábbak szemeid, hogysem nézhetnéd a gonoszt, és a nyomorgatást nem szemlélheted: miért szemléled [hát] a hitszegőket? [és] hallgatsz, mikor a gonosz elnyeli a nálánál igazabbat?!
Hab 1: 14 Olyanokká teszed az embert, mint a tenger halai, és mint a csúszómászó állatok, a melyeknek nincsen vezérök?
Hab 1: 15 Mindnyáját kivonsza horoggal, gyalomjába keríti, és hálójába takarítja be őket; ezért örül és vígad.
Hab 1: 16 Ezért áldozik gyalomjának, és füstöl az ő hálójának, mert ezekkel kövér az ő része, és zsíros az ő eledele.
Hab 1: 17 Vajjon azért ürítheti-é gyalmát, és szüntelen ölheti-é a nemzeteket kímélet nélkül?!
Hab 2: 1 Őrhelyemre állok, és megállok a bástyán, és vigyázok, hogy lássam, mit szól hozzám, és mit feleljek én panaszom dolgában.
Hab 2: 2 És felele nékem az Úr, és mondá: Írd fel [e] látomást, és vésd táblákra, hogy könnyen olvasható legyen.
Hab 2: 3 Mert e látomás bizonyos időre [szól,] de vége felé siet és meg nem csal; ha késik is, bízzál benne; mert eljön, el fog jőni, nem marad el!
Hab 2: 4 Ímé, felfuvalkodott, nem igaz ő benne az ő lelke; az igaz pedig az ő hite által él.
Hab 2: 5 És bizony, a bor is megcsal: felgerjed a férfiú és nincsen nyugalma; ő, aki tátja száját, mint a Seol, és olyan ő, mint a halál: telhetetlen, és magához ragad minden népet és magához csatol minden nemzetet.
Hab 2: 6 Avagy nem költenek-é ezek mindnyájan példabeszédet róla, és találós mesét reá, mondván: Jaj annak, aki rakásra gyűjti, a mi nem övé! De meddig? És a ki adóssággal terheli magát!
Hab 2: 7 Avagy nem támadnak-é hirtelen, a kik téged mardossanak, és nem serkennek-é fel, a kik háborgassanak téged? És zsákmányul esel nékik.
Hab 2: 8 Mivelhogy kifosztogattál sok nemzetet, kifosztanak téged mind a többi népek az emberek véréért, és az országok, városok és minden bennök lakozók ellen való erőszaktételért.
Hab 2: 9 Jaj annak, a ki bűnös szerzeményt szerez házának, hogy magasra rakhassa fészkét, hogy megszabadulhasson a gonosz hatalma elől.
Hab 2: 10 Házadnak gyalázatára tervezted a sok nép kiirtását, és bűnössé tetted lelkedet.
Hab 2: 11 Mert a kő [is ellened] kiált a falból, és a gerenda a fa-alkotmányból visszhangoz néki.
Hab 2: 12 Jaj annak, aki várost épít vérengzéssel, és aki várat emel álnoksággal.
Hab 2: 13 Avagy ímé, nem a Seregek Urától van-é ez, hogy a népek tűznek építenek, és a nemzetek a hiábavalóságnak fáradoznak?
Hab 2: 14 Mert az Úr dicsőségének ismeretével betelik a föld, a miképen a folyamok megtöltik a tengert.
Hab 2: 15 Jaj annak, a ki megitatja felebarátját, epédet keverve belé, hogy megrészegítsed őt, hogy láthassad az ő szemérmöket!
Hab 2: 16 Gyalázattal telsz meg dicsőség helyett; igyál te is és láttassék szemérmed; reád fordul az Úr jobbjának pohara, és gyalázat [borítja] [el] dicsőségedet.
Hab 2: 17 Bizony, a libanoni erőszakoskodás [gyászba] borít téged, és a vadak pusztítása, a mely rettegteté őket, az emberek véréért és az országon, a városon és annak minden lakosán űzött erőszakosságért.
Hab 2: 18 Mit használ a faragott kép, hogy a faragója kifaragta azt? vagy az öntött kép és a mely hazugságot tanít, hogy a képnek faragója bízik abban, csinálván néma bálványokat?
Hab 2: 19 Jaj annak, aki fának mondja: Serkenj fel! néma kőnek: Ébredj fel! Taníthat-é ez? Ímé, borítva van aranynyal és ezüsttel, lélek pedig nincs benne semmi!
Hab 2: 20 Ellenkezőleg az Úr az ő szent templomában, hallgasson előtte az egész föld!
Hab 3: 1 Habakuk próféta könyörgése a sigjónóth szerint.
Hab 3: 2 Uram, hallám, a mit hirdettél, [és] megrettenék! Uram! Évek közepette keltsd életre a te munkádat, évek közepette jelentsd meg azt! Haragban emlékezzél meg kegyelmességről!
Hab 3: 3 Isten a Témán felől jön, és a Szent a Párán hegyéről. Szela. Dicsősége elborítja az egeket, és dícséretével megtelik a föld.
Hab 3: 4 Ragyogása, mint a napé, sugarak [támadnak] mellőle; és ott van az ő hatalmának rejteke.
Hab 3: 5 Előtte döghalál jár, és nyomaiban forró láz támad.
Hab 3: 6 Megáll és méregeti a földet, pillant és megrendíti a népeket, az örökkévaló hegyek szétporlanak, elsüllyednek az örökkévaló halmok; az ő ösvényei örökkévalók!
Hab 3: 7 Bomlani látom Khusán sátrait, reszketnek a Midián-föld kárpitjai!
Hab 3: 8 A folyók ellen gerjedt-é fel az Úr? Vajjon a folyókra haragszol-é, vagy a tengerre bőszültél-é fel, hogy lovaidon és diadal-szekereiden robogsz?
Hab 3: 9 Csupasz, meztelen a te kézíved, a törzseknek [esküvéssel tett] igéret szerint! Szela. A föld folyókat ömleszt.
Hab 3: 10 Látnak téged [és] megrendülnek a hegyek, gátat tör a víz-ár, harsog a hullám, [és] magasra emeli karjait.
Hab 3: 11 A nap [és] hold megállnak helyökön czikázó nyilaid fényétől [és] ragyogó kopjád villanásától.
Hab 3: 12 Haragodban eltaposod a földet, búsultodban szétmorzsolod a nemzeteket.
Hab 3: 13 Kiszállsz néped szabadítására, fölkented segítségére; szétzúzod a főt a gonosznak házában; nyakig feltakarod az alapjait. Szela!
Hab 3: 14 Saját dárdájával vered át az ő vezéreinek fejét, a kik berohannak, hogy szétszórjanak engem; ujjonganak, hogy rejtekében emészthetik meg a szegényt.
Hab 3: 15 Lovaiddal megtaposod a tengert, a nagy vizek hullámait.
Hab 3: 16 Hallám és reszket a bensőm, a szózatra remegnek ajkaim; porladni kezdenek csontjaim, reszketnek lábaim: hogy nyugton legyek a nyomorúság napján, a mely feljön a népre, mely megsanyargatja azt.
Hab 3: 17 Mert a fügefa nem fog virágozni, a szőlőkben nem lészen gyümölcs, megcsal az olajfa termése, a szántóföldek sem teremnek eleséget, kivész a juh az akolból, és nem lesz ökör az istállóban.
Hab 3: 18 De én örvendezni fogok az Úrban, [és] vígadok az én szabadító Istenemben.
Hab 3: 19 Az Úr Isten az én erősségem, hasonlókká teszi lábaimat a nőstény szarvasokéihoz, és az én magas helyeimen jártat engemet! Az éneklőmesternek, az én hangszereimmel.

Sof :
-----------
Sofóniás Könyve

Sof 1: 1 Az Úr igéje, a melyet szólt Sofóniásnak, a Kusi fiának, aki Gedáliás fia, aki Amariás fia, a ki Ezékiás fia, Jósiásnak az Amon fiának idejében.
Sof 1: 2 Elvesztek, mindent elvesztek e föld színéről, azt mondja az Úr.
Sof 1: 3 Elvesztek embert és barmot; elvesztem az ég madarait, és a tenger halait és a botránkoztatás eszközeit a hitetlenekkel együtt; az embert is kiirtom a föld színéről, azt mondja az Úr.
Sof 1: 4 És kinyújtom kezemet Júda ellen és Jeruzsálem minden lakója ellen, és kiirtom e helyről a Baál maradékát, a bálványpapok nevét a papokkal együtt;
Sof 1: 5 Azokat is, a kik a háztetőkön az ég seregének hajlonganak; és azokat, a kik hajlonganak, esküdvén az Úrra, de esküsznek az ő Molokjokra is;
Sof 1: 6 Azokat is, a kik elfordultak az Úr követésétől, és a kik nem keresik az Urat és nem tudakoznak felőle.
Sof 1: 7 Hallgass az Úr Isten orczája előtt, mert közel van az Úrnak napja, mert áldozatot készíttetett az Úr, megszentelte az ő hivatalosait.
Sof 1: 8 És lészen az Úr áldozatának napján: megfenyítem majd a fejedelmeket és a királyok fiait és mindazokat, a kik idegen öltözetbe öltöztek.
Sof 1: 9 És megfenyítem mindazt, aki a küszöbön ugrál ama napon, a kik erőszakkal és csalárdsággal töltik meg az ő uroknak házát.
Sof 1: 10 És lészen azon a napon, azt mondja az Úr, kiáltó szózat a hal-kaputól fogva, és jajgatás az alsó városból, és nagy recsegés a halmok felől.
Sof 1: 11 Jajgassatok, ti, a kik a völgyben laktok, mert elpusztul az egész kalmár nép, kivágattatik minden, a ki ezüstöt mér.
Sof 1: 12 És lészen az időben, megmotozom majd Jeruzsálemet szövétnekkel, és megfenyítem azokat, a kik saját seprejökön hevernek, a kik ezt mondják szívökben: sem jót, sem rosszat nem cselekszik az Úr.
Sof 1: 13 És gazdagságuk prédává lesz, házaik pedig pusztává. Építnek házakat, de nem lakják, és plántálnak szőlőket, de nem iszszák azoknak borát.
Sof 1: 14 Közel van az Úrnak nagy napja, közel van és igen siet; az Úr napjának szava keserves, kiáltoz azon a hős [is.]
Sof 1: 15 Haragnak napja az a nap, szorongatásnak és nyomorúságnak napja; pusztításnak és pusztulásnak napja; sötétségnek és homálynak napja; felhőnek és borúnak napja.
Sof 1: 16 Kürtnek és tárogatónak napja a megerősített városok ellen és a büszke tornyok ellen!
Sof 1: 17 És megszorongatom az embereket és járnak, mint a vakok, mert vétkeztek az Úr ellen, és kiontatik vérök, mint a por, és testök, mint szemét.
Sof 1: 18 Sem ezüstjök, sem aranyuk nem szabadíthatja meg őket az Úr haragjának napján, és az ő féltő szeretetének tüze megemészti az egész földet; mert véget vet, bizony hirtelen vet véget e föld minden lakosának.
Sof 2: 1 Térjetek eszetekre, s eszméljetek fel, ti, arczátlan nemzet,
Sof 2: 2 Mielőtt szűlne a végzés (mint a polyva száll tova az a nap!); míg rátok nem jön az Úr haragjának tüze, míg rátok nem jön az Úr haragjának napja!
Sof 2: 3 Keressétek az Urat mindnyájan e föld alázatosai, a kik az ő ítélete szerint cselekesztek; keressétek az igazságot, keressétek az alázatosságot: talán megoltalmaztattok az Úr haragjának napján!
Sof 2: 4 Mert elhagyottá lesz Gáza, Askelon pedig pusztasággá; Asdódot délben űzik el, és Ekron kiirtatik.
Sof 2: 5 Jaj a tenger vidékén lakóknak, a Kereteusok nemzetségének! Az Úr igéje ellened van, te Kanaán, Filiszteusok földje; elpusztítalak téged, lakatlanná leszel.
Sof 2: 6 És a tenger vidéke legelőkké, pásztorok tanyáivá és juhoknak aklaivá lészen.
Sof 2: 7 És [az a] vidék a Júda házának maradékáé lesz, ők legeltetnek azon; estére Askelon házaiban heverésznek, mert meglátogatja őket az Úr, az ő Istenök, és visszahozza az ő foglyaikat.
Sof 2: 8 Hallottam Moáb gyalázkodását és Ammon fiainak szidalmait, a melyekkel gyalázták népemet, és felfuvalkodtak az ő határok ellen.
Sof 2: 9 Azért élek én, mond a Seregeknek Ura, Izráelnek Istene, hogy Moáb olyanná lészen, mint Sodoma, Ammon fiai pedig, mint Gomora: tövistermő föld, só-telep és pusztaság örökre; népem maradéka prédálja fel őket, és nemzetségem ivadékai bírják majd őket.
Sof 2: 10 Ez [esik meg] rajtok az ő kevélységökért, a miért gyalázkodtak és felfuvalkodtak a Seregek Urának népe ellen.
Sof 2: 11 Rettenetes lesz az Úr ellenök, mert elfogyatja a földnek minden istenét, és néki hódol majd kiki a maga lakhelyén, a pogányoknak is minden szigete.
Sof 2: 12 Ti is, kúsiak! Fegyverem öli meg őket.
Sof 2: 13 És kinyújtja kezét észak felé, és elveszti Assiriát, Ninivét pusztasággá teszi, kietlenné, mint egy sivatag.
Sof 2: 14 És nyájak heverésznek bensejében, mindenféle állatok serege: pelikán és sündisznó hálnak párkányain, az ablakban [azoknak] szava hangzik, a küszöbön omladék lészen, mert lefosztatott a czédrus!
Sof 2: 15 Ímé, a víg város, a bátorságban lakozó, a mely ezt mondja vala szívében: Én vagyok és nincs kívülem más! milyen pusztasággá lőn, vadak tanyájává, a ki átmegy rajta, mind süvöltöz és csapkodja kezét.
Sof 3: 1 Jaj az ellenszegülőnek és undoknak, az erőszakos városnak!
Sof 3: 2 Nem hallgatott a szóra, nem fogadta a fenyítéket, nem bízott az Úrban, Istenéhez nem közelített!
Sof 3: 3 Fejedelmei [olyanok] benne, [mint] az ordító oroszlánok, birái, [mint] az estve [járó] farkasok, nem hagynak reggelre a csonton.
Sof 3: 4 Prófétái hivalkodók, hitető férfiak; papjai megfertéztetik a szent helyet, erőszakot tesznek a törvényen.
Sof 3: 5 Az Úr igaz ő benne, nem cselekszik hamisságot; reggelről reggelre napfényre hozza ítéletét; nem mulasztja el: de nem ismeri a szégyent a gonosz!
Sof 3: 6 Nemzeteket irtottam ki; elpusztultak tornyaik; feldúltam falvaikat, nincs, aki átmenjen rajtok; elromboltattak városaik, egy ember sincs bennök, nincsen lakosuk!
Sof 3: 7 Mondtam: Csak félj engem, vedd fel a fenyítéket (akkor nem irtatott volnaki lakhelye; mindaz, a mit felőle végeztem): mégis mihelyt felvirradtak, rosszra indították minden cselekedetöket.
Sof 3: 8 Azért várjatok rám, azt mondja az Úr, míg prédára kelek; mert elvégeztem, hogy egybegyűjtöm a népeket, hogy összeszedem az országokat, hogy kiöntsem rájok búsulásomat, haragomnak egész hevét, mert gerjedezésem tüzében emésztetik meg az egész föld!
Sof 3: 9 Akkor változtatom majd a népek ajkát tisztává, hogy mind segítségül hívják az Úr nevét, hogy egy akarattal szolgálják őt.
Sof 3: 10 Kús folyóvizein túlról hozzák imádóim, szétszórt népemnek leányai ételáldozatomat nékem.
Sof 3: 11 Azon a napon nem szégyenülsz meg egyetlen cselekedetért sem, a melyekkel vétkeztél ellenem; mert akkor eltávolítom körödből azokat, a kik kérkedve örvendeznek benned, és nem kevélykedel többé az én szent hegyemen.
Sof 3: 12 És marasztok közötted nyomorult és szegény népet, a kik bíznak az Úr nevében.
Sof 3: 13 Izráel maradéka nem cselekszik hamisságot, nem szól hazugságot, és nem találtatik szájában álnokságnak nyelve, hanem legelésznek és lenyugosznak és nem lesz aki felrettentse [őket.
Sof 3: 14 Énekelj Sionnak leánya, harsogj Izráel, örvendj és teljes szívvel vígadj Jeruzsálem leánya!
Sof 3: 15 Megváltoztatta az Úr a te ítéletedet, elfordította ellenségedet; Izráel királya, az Úr, közötted van, nem látsz többé gonoszt!
Sof 3: 16 Azon a napon ezt mondják Jeruzsálemnek: Ne félj! Ne lankadjanak kezeid Sion!
Sof 3: 17 Az Úr, a te Istened közötted van; erős ő, megtart; örül te rajtad örömmel, hallgat az ő szerelmében, énekléssel örvendez néked.
Sof 3: 18 Az ünnep miatt bánkódókat egybegyűjtöm, a kik közüled valók; gyalázat terhe van rajtok.
Sof 3: 19 Ímé, én elbánok minden te nyomorgatóddal abban az időben, és megtartom a sántát, és összeszedem a szétszórtakat, és híresekké és nevesekké teszem őket az ő gyalázatjoknak egész földén.
Sof 3: 20 Abban az időben elhozlak titeket, és akkor összeszedlek titeket, mert nevesekké és híresekké teszlek titeket a földnek minden népe között, mikor megfordítom a ti fogságotokat a ti szemetek előtt, azt mondja az Úr.

Agg :
-----------
Aggeus Könyve

Agg 1: 1 Dárius király második esztendejének hatodik hónapjában, a hónapnak első napján szóla az Úr Aggeus próféta által Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, mondván:
Agg 1: 2 Így szól a Seregeknek Ura, mondván: Ezt mondja e nép: Nem jött még el az idő, az Úr háza építésének ideje!
Agg 1: 3 Az Úr pedig így szól Aggeus próféta által, mondván:
Agg 1: 4 Ideje-é néktek, hogy ti mennyezetes házakban lakozzatok, holott ez a ház romban áll?
Agg 1: 5 Most azért ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
Agg 1: 6 Sokat vetettetek, de keveset takartok; esztek, de meg nem elégesztek; isztok, de meg nem részegesztek; ruházkodtok, de meg nem melegesztek, a bérlő is lyukas zacskóra bérel.
Agg 1: 7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Gondoljátok meg jól a ti útaitokat!
Agg 1: 8 Menjetek fel a hegyre, és hordjatok fát, és építsétek e házat, hogy gyönyörködjem benne, és dicsőíttessem, azt mondja az Úr.
Agg 1: 9 Sokat vártatok, de ímé kevés lett; haza is hordtátok, de én ráfuvallok arra! Mi okért? azt mondja a Seregeknek Ura. Az én házamért, a mely ím romban áll, ti pedig siettek, kiki a maga házához.
Agg 1: 10 Azért vonták meg tőletek az egek a harmatot, vonta meg a föld az ő termését.
Agg 1: 11 És pusztulást rendeltem a [sík] földre és a hegyekre, a búzára és a borra, az olajra és mindarra, a mit a föld terem; sőt az emberre és a baromra és minden kézimunkára is.
Agg 1: 12 És meghallá Zorobábel, a Sealtiél fia, és Jósua, a Jehosadák fia, a főpap, és a nép minden többi [tag]ja az Úrnak, az ő Istenöknek szavát és Aggeus próféta beszédeit, a miként elküldte őt az Úr, az ő Istenök, és megfélemlék a nép az Úr előtt.
Agg 1: 13 És szóla Aggeus, az Úr követe, az Úr küldetésében, mondván a népnek: Én veletek vagyok, azt mondja az Úr.
Agg 1: 14 És felindítá az Úr Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, a Júda fejedelmének lelkét, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak lelkét, és a nép minden többi [tag]jának lelkét is, és bemenének és munkálkodának a Seregek Urának, az ő Istenöknek házában.
Agg 1: 15 A hatodik hónapnak huszonnegyedik napján, Dárius királynak második esztendejében.
Agg 2: 1 A hetedik hónap huszonnegyedik napján szóla az Úr Aggeus próféta által, mondván:
Agg 2: 2 Szólj csak Zorobábelnek, a Sealtiél fiának, Júda fejedelmének, és Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak, és a nép többi [tag]jainak, mondván:
Agg 2: 3 Ki van még életben köztetek, a ki látta ezt a házat az ő első dicsőségében? És milyennek látjátok ti most ezt? Avagy olyan-é ez a ti szemetekben, mintha semmi volna?
Agg 2: 4 De most légy bátor, Zorobábel, azt mondja az Úr! Légy bátor te is, Jósua, Jehosadák fia, te főpap, és légy bátor e földnek minden népe, azt mondja az Úr, és cselekedjétek, mert én veletek vagyok, azt mondja a Seregeknek Ura,
Agg 2: 5 Az igét, a melylyel szövetségre léptem veletek, mikor kijöttetek Égyiptomból, és az én lelkem köztetek marad. Ne féljetek!
Agg 2: 6 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: Egy kevés [idő] van még, és én megindítom az eget és a földet, a tengert és a szárazt.
Agg 2: 7 És megindítok minden népet, és eljön, a kit minden népek óhajtanak, és megtöltöm e házat dicsőséggel, azt mondja a Seregeknek Ura.
Agg 2: 8 Enyém az ezüst és enyém az arany, azt mondja a Seregeknek Ura.
Agg 2: 9 Nagyobb lészen e második háznak dicsősége az elsőnél, azt mondja a Seregeknek Ura, és e helyen adok békességet, azt mondja a Seregeknek Ura.
Agg 2: 10 A kilenczedik hónap huszonnegyedikén, Dáriusnak második esztendejében szóla az Úr Aggeus próféta által, mondván:
Agg 2: 11 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Kérdezd meg csak a papokat a törvény felől, mondván:
Agg 2: 12 Ha szentelt húst visz valaki az ő köntösének szárnyában, és illeti annak szárnyával a kenyeret vagy a főzeléket, vagy a bort, vagy az olajat, vagy bármi más eleséget: vajjon szent-e az? És felelének a papok, és mondák: Nem.
Agg 2: 13 Aggeus pedig mondá: Ha hulla által fertőzött illeti mindezeket, tisztátalanná lesz-é? És felelének a papok, és mondák: Tisztátalanná!
Agg 2: 14 Aggeus pedig felele, és mondá: Épp így e nép és épp így e nemzet én előttem, azt mondja az Úr, és épp így kezöknek minden munkája, és a mit ide felhoznak: tisztátalan az.
Agg 2: 15 Most azért jól gondoljátok meg e naptól fogva az elmultakat is, mielőtt még követ kőre tettek volna az Úr hajlékában!
Agg 2: 16 Az előtt elmentek a huszas garmadához, és tíz lett; elmentek a sajtóhoz, hogy ötven vederrel merítsenek, és húsz lett.
Agg 2: 17 Megvertelek titeket üszöggel, ragyával, és kezetek minden munkáját kőesővel, és még sem [hajoltatok] hozzám, azt mondja az Úr. x^2.18 Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmultakat is! A kilenczedik [hónap] huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja. Jól meggondoljátok!
Agg 2: 18 Jól gondoljátok hát meg e naptól fogva az elmultakat is! A kilenczedik [hónap] huszonnegyedik napjától, attól a naptól fogva, a melyen letétetett az Úr hajlékának alapja. Jól meggondoljátok!
Agg 2: 19 Van-é még mag a csűrben? És bizony, a szőlő, a füge, a gránátalma és az olajfa sem termett! E naptól fogva megáldalak.
Agg 2: 20 Másodszor is szóla az Úr Aggeusnak a hónap huszonnegyedik napján, mondván:
Agg 2: 21 Mondd meg Zorobábelnek, Júda fejedelmének: Én megindítom az eget és a földet.
Agg 2: 22 És felforgatom az országok királyi székét, és elfogyasztom a pogány országok erejét, és felforgatom a szekeret és a benne ülőket, és lehullanak a lovak és a rajtok ülők: kiki az ő atyjafiának fegyvere által.
Agg 2: 23 Azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, felveszlek téged Zorobábel, Sealtiélnek fia, én szolgám, azt mondja az Úr, és olyanná teszlek, mint egy pecsétgyürű, mert téged választottalak el, azt mondja a Seregeknek Ura.

Zak :
-----------
Zakariás Könyve

Zak 1: 1 Dárius második esztendejében, a nyolczadik hónapban szóla az Úr Zakariáshoz, a Berekiás fiához, aki Iddó próféta fia, mondván:
Zak 1: 2 Igen megharagudott az Úr a ti atyáitokra.
Zak 1: 3 Mondjad azért nékik: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Térjetek hozzám, szól a Seregeknek Ura, és hozzátok térek, mond a Seregeknek Ura.
Zak 1: 4 Ne legyetek olyanok, mint atyáitok, a kikhez az elébbi próféták kiáltottak, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Térjetek meg kérlek a ti gonosz útaitokról, és a ti gonosz cselekedeteitekből, de nem hallgattak meg, és nem figyelmeztek reám, szól az Úr.
Zak 1: 5 Atyáitok? Hol vannak ők? És a próféták örökké élnek-é?
Zak 1: 6 De az én beszédeim és végzéseim, a melyeket szolgáim, a próféták által hirdettem: nem beteljesedtek-é a ti atyáitokon? És megtértek és azt mondták: A mint elhatározta vala a Seregeknek Ura, hogy a mi útaink és cselekedeteink szerint bánik velünk: úgy bánt velünk.
Zak 1: 7 A tizenegyedik hónapnak, azaz a Sebat hónapnak huszonnegyedik napján, Dáriusnak második esztendejében, szóla az Úr Zakariáshoz, a Berekiás fiához, aki Iddó próféta fia, mondván:
Zak 1: 8 Látám éjszaka, hogy ímé, egy férfiú veres lovon ül vala, és áll vala a mirtus-fák között, a melyek egy árnyas völgyben valának; háta megett pedig veres, tarka és fehér lovak.
Zak 1: 9 És mondám: Mik ezek Uram? És mondá nékem az angyal, aki beszél vala nékem: Én megmutatom néked: mik ezek.
Zak 1: 10 Akkor felele az a férfiú, aki a mirtus-fák között áll vala, és mondá: Azok ezek, a kiket az Úr küldött, hogy járják be e földet;
Zak 1: 11 És felelének az Úr angyalának, aki a mirtus-fák között áll vala, és mondák: Bejártuk a földet, és ímé, az egész föld vesztegel és nyugodt.
Zak 1: 12 Az Úr angyala pedig felele, és mondá: Seregeknek Ura! Meddig nem könyörülsz még Jeruzsálemen és Júdának városain, a melyekre haragszol immár hetven esztendő óta?
Zak 1: 13 És nyájas szavakkal, vígasztaló szókkal felele az Úr az angyalnak, aki beszél vala velem.
Zak 1: 14 És mondá nékem az angyal, aki beszél vala velem: Kiálts, ezt mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: szeretem Jeruzsálemet és a Siont nagy szeretettel!
Zak 1: 15 De nagy haraggal haragszom én a hivalkodó népekre, a kikre kevéssé haragudtam [ugyan,] de ők gonoszra törtek.
Zak 1: 16 Azt mondja azért az Úr: könyörületességgel fordulok Jeruzsálemhez; benne építtetik meg az én házam, szól a Seregeknek Ura, és mérőzsinór nyujtatik ki Jeruzsálem felett.
Zak 1: 17 Mégis kiálts, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura: Bővelkedni fognak még városaim a jóban, mert megvígasztalja még az Úr a Siont, és magáévá fogadja még Jeruzsálemet!
Zak 1: 18 Majd felemelém szemeimet, és ímé, négy szarvat láték.
Zak 1: 19 És mondám az angyalnak, aki beszél vala velem: Mik ezek? És monda nékem: Ezek azok a szarvak, a melyek szétszórták Júdát, Izráelt és Jeruzsálemet.
Zak 1: 20 Azután mutata nékem az Úr négy mesterembert.
Zak 1: 21 És mondám: Mit jöttek ezek cselekedni? Ő pedig szóla, mondván: Ezek azok a szarvak, a melyek szétszórták Júdát annyira, hogy senki sem emelheti vala fel fejét: de eljöttek ezek, hogy elrettentsék őket, hogy letörjék a pogányok szarvait, a kik szarvakkal támadtak vala Júda földe ellen, hogy szétszórják azt.
Zak 2: 1 Felemelém ismét szemeimet, és ímé, láték egy férfiút és a kezében mérő- kötelet.
Zak 2: 2 És mondám: Hová mégy te? És mondá nékem: Megmérni Jeruzsálemet, hogy lássam: mennyi a széle és mennyi a hossza?
Zak 2: 3 És ímé, az angyal, aki beszél vala velem, kijöve, és más angyal [is] kijöve eléje.
Zak 2: 4 És monda annak: Fuss, és szólj e gyermekhez, mondván: Kerítetlenül fogják lakni Jeruzsálemet a benne levő emberek és barmok sokasága miatt.
Zak 2: 5 Én pedig, szól az Úr, tűz-fal leszek körülötte és megdicsőítem magamat ő benne!
Zak 2: 6 Jaj, jaj! Fussatok ki az északi földről, így szól az Úr, mert az ég négy szele felé szórtalak szét titeket, szól az Úr.
Zak 2: 7 Jaj Sion! Szabadítsd ki magadat, ki Babilon leányánál lakozol.
Zak 2: 8 Mert így szól a Seregeknek Ura: Dicsőség után küldött engem a pogányokhoz, a kik fosztogatnak titeket, mert aki titeket bánt, az ő szemefényét bántja.
Zak 2: 9 Mert ímé én felemelem kezemet ellenök, és saját szolgáik prédájává lesznek, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem.
Zak 2: 10 Örülj és örvendezz, Sionnak leánya, mert ímé elmegyek és közötted lakozom! így szól az Úr.
Zak 2: 11 És sok pogány csatlakozik azon a napon az Úrhoz, és népemmé lesznek, és közötted lakozom, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött hozzád engem.
Zak 2: 12 És birtokba veszi az Úr Júdát, mint az ő osztályrészét a szent földön, és újra magáévá fogadja Jeruzsálemet.
Zak 2: 13 Hallgasson minden test az Úr előtt: mert felkelt az ő szentséges helyéről.
Zak 3: 1 Azután megmutatá nékem Jósuát, a főpapot, aki az Úr angyala előtt álla, és a Sátánt, aki jobb keze felől álla, hogy vádolja őt.
Zak 3: 2 És mondá az Úr a Sátánnak: Dorgáljon meg téged az Úr, te Sátán; dorgáljon meg az Úr, aki magáévá fogadja Jeruzsálemet. Avagy nem tűzből kikapott üszög-é ez?
Zak 3: 3 Jósua pedig szennyes ruhába vala öltöztetve, és áll vala az angyal előtt.
Zak 3: 4 És szóla és monda az előtte állóknak, mondván: Vegyétek le róla a szennyes ruhákat! És monda néki: Lásd! Levettem rólad a te álnokságodat, és ünnepi ruhákba öltöztetlek téged!
Zak 3: 5 Azután mondám: Tegyenek fejére tiszta süveget! Feltevék azért fejére a tiszta süveget, és ruhákba öltözteték őt, az Úrnak angyala pedig [ott] áll vala.
Zak 3: 6 És bizonyságot tőn az Úrnak angyala Jósuának, mondván:
Zak 3: 7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha az én útaimban jársz, és ha parancsolataimat magtartod: te is ítélője leszel az én házamnak, sőt őrizni fogod az én pitvaraimat, és ki- s bejárást engedek néked ez itt állók között.
Zak 3: 8 Halld meg Jósua, te főpap; te és barátaid, a kik előtted ülnek, mert jelképes férfiak ezek: Ímé, bizony előhozom az én szolgámat, Csemetét!
Zak 3: 9 Mert ímé e kő az, a melyet Jósua elé helyezek; egy kövön hét szem; ímé, én faragom annak faragványait, így szól a Seregeknek Ura, és eltörlöm e földnek álnokságait egy napon.
Zak 3: 10 Azon a napon, így szól a Seregeknek Ura, kiki hívja majd a maga felebarátját a szőlőtő alá és a fügefa alá.
Zak 4: 1 Majd visszatére az angyal, aki beszél vala velem, és felkölte engem, mint mikor valaki álmából költetik fel.
Zak 4: 2 És mondá nékem: Mit látsz te? És mondám: Látok ímé egy merő arany gyertyatartót, tetején az olajtartója, rajta pedig annak hét szövétneke, és hét cső a szövétnekekhez, a melyek a tetején vannak;
Zak 4: 3 És mellette két olajfa: egyik az olajtartó jobb oldalán, a másik pedig annak bal oldalán.
Zak 4: 4 És felelék, és mondám az angyalnak, a ki beszél vala velem, mondván: Mik ezek, Uram?
Zak 4: 5 És felele az angyal, aki beszél vala velem, és mondá nékem: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram!
Zak 4: 6 És felele, és szóla nékem, mondván: Az Úrnak beszéde ez Zorobábelhez, mondván: Nem erővel, sem hatalommal, hanem az én lelkemmel! azt mondja a Seregeknek Ura.
Zak 4: 7 Ki vagy te, te nagy hegy? Lapálylyá [leszel] Zorobábel előtt, és felviszi a csúcs-követ, [és ilyen] kiáltás [támad: ] Áldás, áldás reá!
Zak 4: 8 És szóla hozzám az Úr, mondván:
Zak 4: 9 A Zorobábel kezei veték meg e ház alapját, és az ő kezei végzik el azt, és megtudod, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok.
Zak 4: 10 Mert a kik csúfolták a kicsiny kezdetet, örülni fognak, ha meglátják Zorobábel kezében az ónkövet. Hét van ilyen, az Úrnak szemei ezek, a melyek átpillantják az egész földet.
Zak 4: 11 És felelék, és mondám néki: Mi ez a két olajfa a gyertyatartó jobb és bal oldalán?
Zak 4: 12 És másodszor is felelék, és mondám néki: Micsoda az olajfának az a két ága, a melyek a két arany cső mellett vannak, és öntik magukból az aranyat?
Zak 4: 13 És szóla nékem, mondván: Hát nem tudod-é, mik ezek? És mondám: Nem, Uram!
Zak 4: 14 És mondá nékem: Ezek ketten az olajjal felkenettek, a kik az egész föld Ura mellett állnak.
Zak 5: 1 Azután ismét felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé, egy könyv repül vala.
Zak 5: 2 És monda nékem: Mit látsz te? És én mondám: Látok egy repülő könyvet, húsz sing a hossza és tíz sing a széle.
Zak 5: 3 És monda nékem: Ez az átok, a mely kihat az egész föld színére; mert mindaz, aki lop, ehhez képest fog innen kiirtatni, és mindaz, a ki [hamisan] esküszik, ehhez képest fog innen kiirtatni.
Zak 5: 4 Kibocsátom ezt, szól a Seregeknek Ura, és bemegy a lopónak házába, és annak házába, aki hamisan esküszik az én nevemre, és ott marad annak házában, és megemészti azt, s annak fáit és köveit.
Zak 5: 5 Majd kijöve az angyal, aki beszél vala velem, és monda nékem: Emeld csak fel szemeidet, és lásd meg: micsoda az, a mi kijön?
Zak 5: 6 És mondám: Micsoda ez? Ő pedig mondá: Az, a mi kijön, mérőedény. És mondá: Ilyen a formájok az egész földön.
Zak 5: 7 És ímé, egy kerek ón-darab repül vala, és ül vala egy asszony a mérő- edény közepében.
Zak 5: 8 És mondá: Ez az istentelenség. És veté ezt a mérő-edény közepébe, a darab ónt pedig veté annak szájára.
Zak 5: 9 És felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé, két asszony jöve elő, és szél vala szárnyaikban, és szárnyaik olyanok, mint az eszterágnak szárnyai, és felemelék a mérő-edényt a föld és az ég közé.
Zak 5: 10 És mondám az angyalnak, aki beszél vala velem: Hová viszik ezek a mérő- edényt?
Zak 5: 11 És mondá nékem: Hogy házat építsenek annak a Sineár földén, és oda erősítsék, és ott hagyják azt a maga helyén.
Zak 6: 1 Majd megfordulék és felemelém szemeimet, és látám, hogy ímé négy szekér jön valaki két hegy közül, és azok a hegyek ércz-hegyek.
Zak 6: 2 Az első szekérben veres lovak, a második szekérben fekete lovak;
Zak 6: 3 És a harmadik szekérben fehér lovak; a negyedik szekérben pedig tarka lovak, erősek.
Zak 6: 4 És megszólalék, és mondám az angyalnak, aki beszél vala velem: Mik ezek, Uram?
Zak 6: 5 Az angyal felele, és mondá nékem: Ezek az égnek négy szele, jőnek az egész föld Ura mellett való szolgálatukból.
Zak 6: 6 A melyben a fekete lovak vannak, észak földére mennek, és a fehérek mennek utánok, a tarkák pedig a dél földére mennek;
Zak 6: 7 Az erősek is mennek és kivánják eljárni a földet. És mondá: Menjetek, járjátok el a földet; és eljárák a földet.
Zak 6: 8 Majd híva engem, és beszéle velem, mondván: Lásd! Az észak földére menők lecsendesíték lelkemet északnak földén.
Zak 6: 9 És szóla az Úr hozzám, mondván:
Zak 6: 10 Végy a számkivetésből valóktól: Heldaitól, Tóbiástól és Jedajától; és menj be azon a napon, menj be Jósiának, a Sefániás fiának házába, a kik Babilonból jöttenek,
Zak 6: 11 Végy ugyanis ezüstöt és aranyat, és csinálj koronákat, és tedd Jósuának, a Jehosadák fiának, a főpapnak fejére!
Zak 6: 12 És szólj néki, mondván: Ezt mondja a Seregeknek Ura, mondván: Ímé, egy férfiú, a neve Csemete, mert csemete támad belőle, és megépíti az Úrnak templomát!
Zak 6: 13 Mert ő fogja megépíteni az Úrnak templomát, és nagy lesz az ő dicsősége, és ülni és uralkodni fog az ő székében, és pap is lesz az ő székében, és békesség tanácsa lesz kettőjük között.
Zak 6: 14 És a koronák legyenek Hélemnek, Tóbiásnak, Jedajának és Hénnek, a Sefániás fiának emlékjelei az Úr templomában.
Zak 6: 15 És a messzelakók eljőnek és építenek az Úr templomában, és megtudjátok, hogy a Seregeknek Ura küldött el engem hozzátok. Így lesz, ha hallgattok az Úrnak, a ti Isteneteknek szavára!
Zak 7: 1 És lőn a Dárius király negyedik esztendejében, hogy szóla az Úr Zakariáshoz a kilenczedik hónapnak, a Kiszlévnek negyedikén,
Zak 7: 2 Mikor elküldék az Isten házába Saréczert és Régem-Méleket és társait, hogy esedezzenek az Úr színe előtt,
Zak 7: 3 [És] hogy megkérdezzék a papokat, a kik a Seregek Urának házában vannak, és megkérdezzék a prófétákat is: Sírjak-é az ötödik hónapban [és] bőjtöljek-é, a mint cselekedtem azt néhány esztendő óta?
Zak 7: 4 Szóla ekkor a Seregeknek Ura nékem, mondván:
Zak 7: 5 Szólj az ország minden népének és a papoknak, mondván: Mikor bőjtöltetek és gyászoltatok az ötödik és hetedik [hónap]ban, és pedig hetven esztendeig: avagy bőjtölvén, nékem bőjtöltetek-é?
Zak 7: 6 És mikor ettetek, és mikor ittatok: avagy nem magatoknak ettetek és magatoknak ittatok-é?
Zak 7: 7 Avagy nem [ezek] a beszédek-é [azok,] a melyeket szólott vala az Úr az előbbi próféták által, mikor még Jeruzsálem népes és gazdag vala a körülte levő városokkal együtt, és mind a déli táj, mind a lapály-föld népes vala?
Zak 7: 8 És szóla az Úr Zakariásnak, mondván:
Zak 7: 9 Így szólt a Seregeknek Ura, mondván: Igaz ítélettel ítéljetek, és irgalmasságot és könyörületességet gyakoroljon kiki az ő felebarátjával!
Zak 7: 10 Özvegyet és árvát, jövevényt és szegényt meg ne sarczoljatok, és egymás ellen még szívetekben se gondoljatok gonoszt.
Zak 7: 11 De nem akarák meghallani, sőt vállaikat vonogaták, és bedugák füleiket, hogy ne halljanak.
Zak 7: 12 Szívöket is megkeményíték, hogy ne hallják a törvényt és az igéket, a melyeket a Seregeknek Ura küldött vala az ő lelke által, az elébbi próféták által. És igen felgerjedt vala a Seregeknek Ura.
Zak 7: 13 És lőn, hogy a mint én kiáltottam és nem hallották meg: úgy kiáltottak, de nem hallottam meg, azt mondja a Seregeknek Ura;
Zak 7: 14 Hanem szétszórtam őket mindenféle nemzetek közé, a kik nem ismerték őket, és puszta lőn utánok a föld, hogy senki [azon] sem át nem megy, sem meg nem tér. Így tevék pusztává a kívánatos földet.
Zak 8: 1 Majd szóla a Seregeknek Ura, mondván:
Zak 8: 2 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Nagy gerjedezéssel gerjedeztem a Sionért, és nagy haragra gerjedtem ellene.
Zak 8: 3 Ezt mondja az Úr: Megtértem a Sionhoz, és Jeruzsálem közepette lakozom, és Jeruzsálem igazság városának neveztetik, a Seregek Urának hegye pedig szent hegynek.
Zak 8: 4 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Agg férfiak és agg nők ülnek majd Jeruzsálem utczáin, és kinek-kinek pálcza lesz kezében a napok sokasága miatt.
Zak 8: 5 És megtelnek a város utczái fiúkkal és leányokkal, a kik játszadoznak annak utczáin.
Zak 8: 6 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ha [ez] csoda lészen e nép maradékának szemei előtt azokban a napokban, vajjon az én szemeim előtt is csoda lészen-é? így szól a Seregeknek Ura.
Zak 8: 7 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Ímé, én megszabadítom az én népemet a nap keltének földéről és a nap nyugtának földéről.
Zak 8: 8 És elhozom őket és Jeruzsálemben lakoznak, és népemmé lesznek, én pedig Istenökké leszek hűséggel és igazsággal.
Zak 8: 9 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Erősödjenek meg kezeitek, a kik hallottátok e napokban e beszédeket a próféták szájából, a kik [szóltak,] mikor megvetteték a Seregek Ura házának alapja, hogy megépíttessék a templom.
Zak 8: 10 Mert e napok előtt nem volt az embernek bére, és a baromnak sem volt bére, sem a kimenőnek, sem a bejövőnek nem volt békessége a háborúság miatt, mert minden embert felindítottam: kit-kit az ő felebarátja ellen.
Zak 8: 11 De most nem olyan leszek e nép maradékához, mint az elébbi napokban voltam, így szól a Seregeknek Ura.
Zak 8: 12 Mert a vetés békességes [lészen,] a szőlőtő megadja gyümölcsét, a föld is megadja termését, az egek is megadják harmatjokat, és örökössé teszem mindezeken e nép maradékát.
Zak 8: 13 És lészen, hogy a miképen átok valátok a pogányok között, oh Júda háza és Izráel háza: azonképen megszabadítlak titeket, és áldássá lesztek. Ne féljetek! Erősödjenek meg kezeitek!
Zak 8: 14 Mert ezt mondja a Seregeknek Ura: A miképen elgondoltam vala, hogy veszedelmet hozok reátok, mikor atyáitok megharagítottak vala engem, így szól a Seregeknek Ura, és nem könyörültem:
Zak 8: 15 Azonképen megtértem [és] elgondoltam e napokban, hogy jót teszek Jeruzsálemmel és Júda házával; ne féljetek!
Zak 8: 16 Ezek azok a dolgok, a melyeket cselekedjetek: Igazságot szóljon ki-ki az ő felebarátjával: igazságos és békességes ítélettel ítéljetek a ti kapuitokban.
Zak 8: 17 És senki ne gondoljon az ő szívében gonoszt az ő felebarátja ellen; s a hamis esküvést se szeressétek, mert ezek azok, a miket én mind gyűlölök, így szól az Úr.
Zak 8: 18 Majd szóla hozzám a Seregeknek Ura, mondván:
Zak 8: 19 Ezt mondja a Seregeknek Ura: A negyedik [hónapnak] bőjtje, az ötödiknek bőjtje, a hetediknek bőjtje és a tizediknek bőjtje vígalommá, örvendezéssé és kedves ünnepekké lesznek Júda házában. Csak a hűséget és a békességet szeressétek.
Zak 8: 20 Ezt mondja a Seregeknek Ura: Még lesz [idő,] a mikor népek jőnek el, és sok városoknak lakói.
Zak 8: 21 És egyiknek lakói a másikhoz mennek, mondván: Menten menjünk el az Úr orczájának engesztelésére, és a Seregek Urának keresésére; én is elmegyek!
Zak 8: 22 És eljőnek sok népek és erős nemzetek Jeruzsálembe a Seregek Urának keresésére, és az Úr orczájának engesztelésére.
Zak 8: 23 Ezt mondja a Seregeknek Ura: E napokban lesz az, hogy a minden nyelvű pogányok közül tíz ember ragad egy zsidó férfiúba s ragad annak ruhája szélébe, mondván: Hadd menjünk veletek, mert hallottuk, hogy veletek van az Isten!
Zak 9: 1 Az Úr igéjének terhe a Kadrák földe ellen; Damaskus lesz pedig annak nyugvóhelye (mert az Úr szemmel tartja az embereket és Izráelnek minden törzsét);
Zak 9: 2 És Hámát is, a mely szomszédos vele; Tírus és Sídon, noha igen okosak!
Zak 9: 3 Várat épített magának Tírus, és annyi az ezüstje rakáson, mint a por, és az aranya, mint az utczák sara.
Zak 9: 4 Ímé szegénynyé teszi őt az Úr, és megrontja hatalmát a tengeren, magát pedig tűz emészti meg.
Zak 9: 5 Meglátja [ezt] Askalon és megretten; Gáza is és igen bánkódik; Ekron is, mert megszégyenült reménységében. Mert kivész a király Gázából, és Askalon lakatlan marad.
Zak 9: 6 Asdódban pedig idegenek laknak, és a Filiszteusok kevélységét megtöröm.
Zak 9: 7 Kivonszom a vért szájukból és útálatosságaikat fogaik közül, és ő is a mi Istenünké marad; és olyan lesz, mint egy fejedelem Júdában, Ekron pedig, mint a Jebuzeus.
Zak 9: 8 És tábort járok házam körül, [mint] a sereg ellen, az ide-oda kóborlók ellen, és nem megy át többé rajtok a sarczoló, mert most szemmel tartom őt.
Zak 9: 9 Örülj nagyon, Sionnak leánya, örvendezz, Jeruzsálem leánya! Ímé, jön néked a te királyod; igaz és szabadító ő; szegény és szamárháton ülő, azaz nőstényszamárnak vemhén.
Zak 9: 10 És kivesztem a szekeret Efraimból és a lovat Jeruzsálemből, kivesztem a harczi kézívet is, és békességet hirdet a pogányoknak; és uralkodik tengertől tengerig, és a folyamtól a föld határáig.
Zak 9: 11 Sőt a veled való szövetségnek véréért a te foglyaidat is kibocsátom a kútból, a melyben nincs víz.
Zak 9: 12 Térjetek vissza az erősséghez, reménységnek foglyai! Ma is azt hirdetem [néktek: ] kétszeresen megfizetek néked!
Zak 9: 13 Mert kifeszítem Júdát magamnak [mintegy] kézívet [és] megtöltöm Efraimot; és felindítom fiaidat, oh Sion, a te fiaid ellen, oh Jáván, és olyanná teszlek, mint a hős fegyvere.
Zak 9: 14 És megjelen felettök az Úr, és nyila repül mint a villámlás; az Úr Isten kürtöt fuvall, és déli szelekben nyomul elő.
Zak 9: 15 A Seregeknek Ura megoltalmazza őket; megemésztik és letapossák a parittya-köveket, és isznak [és] zajongnak, mint a bortól, és megtelnek, mint a csészék [és] mint az oltár szegletei.
Zak 9: 16 És megsegíti őket az Úr, az ő Istenök ama napon, mint az ő népének nyáját, és mint korona-kövek ragyognak az ő földén.
Zak 9: 17 Oh, mily nagy az ő jósága és mily nagy az ő kedvessége! Ifjakat tesz virágzóvá a gabona, és leányokat a must.
Zak 10: 1 Kérjetek esőt az Úrtól a késői eső idején! Az Úr villámlást szerez, és záporesőt ad nékik, [és] kinek-kinek füvet a mezőn.
Zak 10: 2 Mert a bálványok hazugságot szólnak, a varázslók pedig hamisságot látnak és üres álmokat beszélnek, hiábavalósággal vígasztalnak; azért elszélednek, mint a juhnyáj, a mely sanyarog, mert nincs pásztora.
Zak 10: 3 Haragra gerjedtem a pásztorok ellen, és megfenyítem a bakokat. Bizony megfenyíti a Seregeknek Ura az ő nyáját, a Júda házát, és olyanokká teszi őket, a milyen a harczra felékesített ló.
Zak 10: 4 Közülök támad a szegletkő, közülök a szeg, közülök a harczi ív, közülök egyszersmind minden sarczoló.
Zak 10: 5 És olyanok lesznek, mint a hősök, a kik az utczák sarát tapodják a harczban, és harczolnak, mert velök van az Úr, és megszégyenítik a lovon ülőket.
Zak 10: 6 És megerősítem a Júda házát, és a József házát megsegítem, és visszahozom őket, mert szánom őket, és olyanokká lesznek, mintha el sem vetettem volna őket; mert én vagyok az Úr, az ő Istenök, és meghallgatom őket.
Zak 10: 7 Efraim is olyan lesz, mint egy hős, és örvendeznek majd mintegy bortól [ittasodva,] és látják fiaik és örvendeznek; örvend az ő szívök az Úrban.
Zak 10: 8 Süvöltök nékik és egybegyűjtöm őket, mert megszabadítom őket, és megsokasulnak, a mint megsokasultak vala.
Zak 10: 9 És széthintem őket a népek között, hogy a messze földeken [is ]emlegessenek engem, és fiakat neveljenek és visszatérjenek.
Zak 10: 10 Mert visszatérítem őket, Égyiptom földéről, Assiriából is összegyűjtöm őket, és behozom őket Gileád és Libánon földjére, és elég sem lesz nékik.
Zak 10: 11 És átvonulnak a nyomor tengerén, és megveri a tenger hullámait, és kiszáradnak a folyam örvényei, letöretik Assiriának kevélysége, és Égyiptom királyi pálczája elvész.
Zak 10: 12 És megerősítem őket az Úrban, és az ő nevében járnak, így szól az Úr.
Zak 11: 1 Nyisd meg kapuidat, oh Libánon, hogy tűz emészszen czédrusaid közt!
Zak 11: 2 Jajgass te cziprus, mert esik a czédrus, leomlott, a mi legjava! Jajgassatok ti Básán tölgyei, mert pusztul a rengeteg erdő.
Zak 11: 3 Hangzik a pásztorok jajja, mert elpusztult az ő büszkeségök! Hangzik az oroszlán ordítása, mert elpusztult a Jordán kevélysége!
Zak 11: 4 Ezt mondja az Úr, az én Istenem: Legeltesd a leölésre szánt juhokat,
Zak 11: 5 A melyeket leölnek az ő tulajdonosaik, a nélkül, hogy bűnnek tartanák, eladóik pedig ezt mondják: Áldott az Úr, mert meggazdagodtam! és pásztoraik sem kimélik őket.
Zak 11: 6 Bizony nem kimélem többé e föld lakosait, ezt mondja az Úr; sőt ímé odaadok minden embert a felebarátja kezébe és az ő királya kezébe, és megrontják e földet, és nem szabadítom ki kezökből!
Zak 11: 7 Legeltetém hát a leölésre szánt juhokat, azaz a megnyomorgatott juhokat, és választék magamnak két pálczát, az egyiket nevezém szépségnek, a másikat nevezém egyességnek; így legeltetém a juhokat.
Zak 11: 8 És három pásztort vertem el egy hónap alatt, mert elkeseredék a lelkem miattok, és az ő lelkök is megútála engem.
Zak 11: 9 És mondám: Nem őrizlek én titeket, haljon meg a halálra való és vágattassék ki a kivágni való, a megmaradottak pedig egyék meg egymásnak húsát.
Zak 11: 10 És vevém [egyik] pálczámat, a szépséget, és eltörém azt, hogy felbontsam az én szövetségemet, a melyet az összes népekkel kötöttem.
Zak 11: 11 És felbomla [az] azon a napon, és így tudták meg az elsanyargatott juhok, a kik ragaszkodnak vala hozzám, hogy az Úr dolga [ez].
Zak 11: 12 És mondám nékik: Ha jónak tetszik néktek, adjátok meg az én béremet; ha pedig nem: hagyjátok abba! És harmincz ezüst pénzt fizettek béremül.
Zak 11: 13 És monda az Úr nékem: Vesd a fazekas elé! Nagy jutalom, a melyre becsültek engem. Vevém azért a harmincz ezüst pénzt, és vetém azt az Úrnak házába, a fazekas elé.
Zak 11: 14 Majd eltörém a másik pálczámat [is,] az egyességet, hogy felbontsam a testvérséget Júda között és Izráel között.
Zak 11: 15 És mondá az Úr nékem: Most már szerezz magadnak bolond pásztornak való szerszámot.
Zak 11: 16 Mert ímé, én pásztort állítok e földre, aki az elveszetteket meg nem keresi, a gyöngével nem törődik, a megtépettet meg nem gyógyítja, a jó karban levőt nem táplálja, a kövérinek húsát megeszi, és körmeiket széttördeli.
Zak 11: 17 Jaj a mihaszna pásztornak, aki elhagyja a juhokat! Fegyver a karjára és jobb szemére. Karja szárazra száradjon és jobb szeme sötétre sötétedjék.
Zak 12: 1 Az Úr igéjének terhe Izráel ellen. Így szól az Úr, aki az egeket kiterjesztette, a földet fundálta, és az ember keblébe lelket alkotott:
Zak 12: 2 Ímé, én részegítő pohárrá teszem Jeruzsálemet minden körülte való népnek; Júdának is az lesz, mikor ostromolják Jeruzsálemet.
Zak 12: 3 És azon a napon lesz, hogy nyomtatókővé teszem Jeruzsálemet minden népnek; aki emelni akarja azt, mind szakadva-szakad meg, noha összegyül ellene a föld minden pogánya.
Zak 12: 4 Azon a napon, így szól az Úr, megverek minden lovat rettegéssel, a lovagját pedig őrültséggel; de a Júda házát nyitott szemmel nézem, a népeknek pedig minden lovát vaksággal verem meg.
Zak 12: 5 És azt mondják szívökben Júda fejedelmei: Az én erősségem Jeruzsálemnek lakói, az ő Istenökkel, a Seregek Urával.
Zak 12: 6 Azon a napon olyanokká teszem Júda fejedelmeit, mint a milyen a tüzes serpenyő a fák között, és a milyen a tüzes fáklya a kévék között: megemésztenek jobb és bal felől minden körülvaló népet; de Jeruzsálem tovább is a helyén marad Jeruzsálemben!
Zak 12: 7 És megoltalmazza az Úr Júdának sátrait, [mint] azelőtt, hogy ne legyen nagyobb Dávid házának dicsősége és Jeruzsálem lakosának dicsősége, mint a Júdáé.
Zak 12: 8 Azon a napon oltalma lészen az Úr Jeruzsálem lakosának, és azon a napon olyan lesz köztök a legalábbvaló, mint Dávid, a Dávid háza pedig, mint az Isten, mint az Úrnak angyala ő előttök.
Zak 12: 9 És azon a napon lesz, hogy kész leszek elveszteni minden pogányt, a kik Jeruzsálemre támadnak;
Zak 12: 10 A Dávid házára és Jeruzsálem lakosaira pedig kiöntöm a kegyelemnek és könyörületességnek lelkét, és reám tekintenek, a kit átszegeztek, és siratják őt, a mint siratják az egyetlen fiút, és keseregnek utána, a mint keseregnek az elsőszülött után.
Zak 12: 11 Azon a napon nagy siralom lesz Jeruzsálemben, a milyen volt a hadadrimmoni siralom a Megiddo völgyében.
Zak 12: 12 És sír a föld: nemzetségek [és] nemzetségek külön; külön a Dávid házának nemzetsége, feleségeik is külön; külön a Nátán házának nemzetsége, és feleségeik is külön;
Zak 12: 13 Külön a Lévi házának nemzetsége, és feleségeik is külön; külön a Sémei nemzetsége, feleségeik is külön.
Zak 12: 14 A többi nemzetségek mind; nemzetségek [és] nemzetségek külön, feleségeik is külön.
Zak 13: 1 Azon a napon kútfő fakad a Dávid házának és Jeruzsálem lakosainak a bűn és tisztátalanság ellen.
Zak 13: 2 És lészen azon a napon, így szól a Seregeknek Ura: Kivesztem a bálványok neveit e földről, és emlegetni sem fogják többé; sőt a prófétákat és a fertelmes lelket is kiszaggatom e földről.
Zak 13: 3 És úgy lesz, ha prófétálni fog még valaki, azt mondják annak az ő apja és anyja, az ő szülői: Ne élj, mert hazugságot szóltál az Úr nevében! És általverik őt az ő apja és anyja, az ő szülői, az ő prófétálása közben.
Zak 13: 4 És azon a napon megszégyenülnek a próféták, kiki az ő látása miatt az ő prófétálásaik közben, és nem öltözködnek szőrös ruhába, hogy hazudjanak.
Zak 13: 5 Hanem ezt mondja [kiki: ] Nem vagyok én próféta, szántóvető ember vagyok én, sőt más szolgájává lettem én gyermekségem óta.
Zak 13: 6 És ha mondja néki [valaki: ] Micsoda ütések ezek a kezeiden? azt mondja: A miket az én barátaim házában ütöttek rajtam.
Zak 13: 7 Fegyver, serkenj fel az én pásztorom ellen és a férfiú ellen, aki nékem társam! így szól a Seregeknek Ura. Verd meg a pásztort és elszélednek a juhok, én pedig a kicsinyek ellen fordítom kezemet.
Zak 13: 8 És lészen az egész földön, így szól az Úr: a két rész kivágattatik azon [és] meghal, de a harmadik megmarad rajta.
Zak 13: 9 És beviszem a harmadrészt a tűzbe, és megtisztítom őket, a mint tisztítják az ezüstöt és megpróbálom őket, a mint próbálják az aranyat; ő segítségül hívja az én nevemet és én felelni fogok néki; ezt mondom: Népem ő! Ő pedig ezt mondja: Az Úr az én Istenem!
Zak 14: 1 Ímé, eljön az Úrnak napja, és a te prédádat felosztják benned.
Zak 14: 2 Mert minden népet ütközetre gyűjtök Jeruzsálemhez, és megszállják a várost, és kirabolják a házakat, megszeplősítik az asszonyokat; és a város fele számkivetésbe megy, de a nép maradéka nem gyomláltatik ki a városból.
Zak 14: 3 Mert eljön az Úr, és harczol azok ellen a népek ellen, a mint harczolt vala ama napon, a harcznak napján.
Zak 14: 4 És azon a napon az Olajfák hegyére veti lábait, a mely szemben van Jeruzsálemmel napkelet felől, és az Olajfák hegye közepén ketté válik, kelet felé és nyugot felé, igen nagy völgygyé, és a hegynek fele észak felé, fele pedig dél felé szakad.
Zak 14: 5 És az én hegyem völgyébe futtok, mert a hegyközi völgy Azálig nyúlik, és úgy futtok, a mint futottatok a földindulás elől Uzziásnak, Júda királyának napjaiban. Bizony eljő az Úr, az én Istenem, [és] minden szent vele.
Zak 14: 6 És úgy lesz azon a napon: Nem lesz világosság, a ragyogó testek összezsugorodnak.
Zak 14: 7 De lesz egy nap, a melyet az Úr tud, se nappal, se éjszaka, és világosság lesz az estvének idején.
Zak 14: 8 És e napon lesz, hogy élő vizek jőnek ki Jeruzsálemből, felerészök a napkeleti tenger felé, felerészök pedig a nyugoti tenger felé, [és] nyárban és télben [is úgy] lesz.
Zak 14: 9 És az Úr lesz az egész földnek királya, e napon egy Úr lészen, és a neve is egy.
Zak 14: 10 Az egész föld síksággá változik Gebától kezdve Rimmonig, déli irányban Jeruzsálem felé, és felmagasztaltatik és a maga helyén marad a Benjámin kapujától az első kapu helyéig, a szegletkapuig, és a Hananéel tornyától a király sajtójáig.
Zak 14: 11 És lakni fognak benne, és nem éri többé pusztulás, és bátorságban lakoznak Jeruzsálemben.
Zak 14: 12 És ez lesz a csapás, a melylyel megcsapkod az Úr minden népet, a melyek Jeruzsálem ellen gyülekeznek: Megsenyved a húsok és pedig a míg lábaikon állnak, szemeik is megsenyvednek gödreikben, nyelvök is megsenyved szájokban.
Zak 14: 13 És azon a napon lesz, hogy az Úr nagy háborúságot támaszt közöttök, úgy, hogy kiki a maga társának kezét ragadja meg, és a maga társának keze ellen emeli fel kezét.
Zak 14: 14 Sőt még Júda is harczolni fog Jeruzsálem ellen, és összegyűjtetik a köröskörül lakó népek minden gazdagsága: arany, ezüst és igen sok ruha.
Zak 14: 15 És éppen olyan csapás lesz a lovakon, öszvéreken, tevéken, szamarakon és mindenféle barmokon, a melyek e táborban lesznek, a milyen ez a csapás.
Zak 14: 16 És lészen, hogy a kik megmaradnak mindama népek közül, a melyek Jeruzsálem ellen jőnek: esztendőről esztendőre mind felmennek, hogy hódoljanak a királynak, a Seregek Urának, és megünnepeljék a sátorok ünnepét.
Zak 14: 17 És lészen, hogy aki nem megy fel e föld nemzetségei közül Jeruzsálembe, hogy hódoljon a királynak, a Seregek Urának: nem lészen azokra eső.
Zak 14: 18 És ha nem megy fel, vagy nem jön fel az égyiptomi nemzetség, ő rájok sem lészen; [de] lészen az a csapás, a melylyel megcsapkodja az Úr a népeket, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.
Zak 14: 19 Ez lészen Égyiptomnak büntetése, és mindama népek büntetése, a kik nem mennek fel a sátorok ünnepét megünnepelni.
Zak 14: 20 Azon a napon a lovak csengettyűin is ez lesz: Az Úrnak szenteltetett. És a fazekak az Úrnak házában olyanokká lesznek, mint az oltár előtt való medenczék.
Zak 14: 21 És Jeruzsálemben és Júdában minden fazék a Seregek Urának szenteltetik, és eljőnek mind, a kik áldozni akarnak, és választanak közülök és főznek azokban; és nem lészen többé Kananeus a Seregek Urának házában e napon.

Mal :
-----------
Malakiás Könyve

Mal 1: 1 Az Úr igéjének terhe Izráel ellen, Malakiás által.
Mal 1: 2 Szerettelek titeket, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Miben szerettél minket? Avagy nem atyjafia vala-é Ézsau Jákóbnak? azt mondja az Úr: Jákóbot pedig szerettem;
Mal 1: 3 Ézsaut ellenben gyűlöltem, és az ő hegyeit pusztává tettem, örökségét pedig pusztai sakálokévá.
Mal 1: 4 Ha azt mondja Edom: Elpusztultunk; de térjünk meg és építsük fel a romladékokat: ezt mondja a Seregeknek Ura: Ők építenek, de én elrontom, és elnevezik őket istentelenség határának és oly népnek, a melyre örökké haragszik az Úr.
Mal 1: 5 És látják ezt a ti szemeitek, és magatok is mondjátok: Nagy az Úr az Izráel határa felett.
Mal 1: 6 A fiú tiszteli atyját, a szolga is az ő urát. És ha én atya vagyok: hol az én tisztességem? És ha én úr vagyok, hol az én félelmem? azt mondja a Seregeknek Ura néktek, ti papok, a kik útáljátok az én nevemet, és [ezt] mondjátok: Mivel útáljuk a te nevedet?
Mal 1: 7 Megfertéztetett kenyeret hoztok oltáromra, és azt mondjátok: Mivel fertéztetünk meg téged? Azzal, mikor azt gondoljátok, hogy az Úrnak asztala megvetni való.
Mal 1: 8 Hogyha vakot hoztok áldozatul: Nem bűn-é [az?] vagy ha sántát hoztok és bénát: nem bűn-é [az?] Vidd csak azt a te fejedelmednek: vajjon kedvvel fogad-é, avagy reád tekint-é? azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 1: 9 Most azért engeszteljétek meg az Istennek orczáját, hogy könyörüljön rajtunk. Általatok van ez, elnézheti-é ezt néktek? azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 1: 10 Vajha valaki közületek bezárná az ajtót, hiába ne tüzelnétek az én oltáromon! Nem telik kedvem bennetek, azt mondja a Seregeknek Ura; az ételáldozatot sem kedvelem a ti kezetekből!
Mal 1: 11 Hiszen napkelettől fogva napnyugotig nagy az én nevem a pogányok között, és minden helyen tömjénnel áldoznak az én nevemnek és tiszta ételáldozattal! Bizony nagy az én nevem a pogányok között! azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 1: 12 Ti pedig meggyalázzátok azt, mikor azt mondjátok: Az Úrnak asztala megvetni való, és annak jövedelme, eledele útálatos.
Mal 1: 13 És azt mondjátok: Ímé, mily fáradság! és ráfújtok, azt mondja a Seregeknek Ura; pedig a rablottat hozzátok, meg a sántát és betegest; ételáldozatot is hoztok, [de] hát kedves-é az a ti kezetekből? azt mondja az Úr.
Mal 1: 14 Átkozott pedig az álnok! Van ugyan a nyájában hím, és fogadást is tesz: mégis hitványnyal áldozik az Úrnak. Pedig nagy király vagyok én, azt mondja a Seregeknek Ura, és félelmetes az én nevem a pogányok között!
Mal 2: 1 Most azért néktek szól ez a parancsolat, ti papok!
Mal 2: 2 Ha meg nem hallgatjátok és ha nem veszitek szívetekre, hogy dicsőséget adjatok az én nevemnek, azt mondja a Seregeknek Ura: átkot bocsátok reátok, és elátkozom a ti áldásotokat; bizony elátkozom azt, ha nem veszitek szívetekre!
Mal 2: 3 Ímé, én megrontom a ti vetni való magotokat, és szemetet szórok orczáitokba, a ti ünneplésteknek szemetjét, és ahhoz hordanak ki titeket.
Mal 2: 4 És megtudjátok, hogy azért adtam néktek e parancsolatot, hogy szövetségem legyen a Lévivel, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 2: 5 Szövetségem volt vele életre és békességre, és félelmül adtam azt néki és félt engemet, és megalázta magát az én nevem előtt.
Mal 2: 6 Igazság törvénye volt az ő szájában, és nem találtatott álnokság az ő ajkaiban; békességben és egyenességgel járt velem, és sokakat megtérített a bűnből.
Mal 2: 7 Mert a papnak ajkai őrzik a tudományt, és az ő szájából törvényt várnak, mivel a Seregek Urának követe ő.
Mal 2: 8 De ti elhajlottatok ez útról, sokakat megbotránkoztattatok a törvénnyel, felbontottátok Lévi szövetségét, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 2: 9 Azért én is szidalmasakká tettelek titeket és útálatosakká az egész nép előtt, a miatt, hogy meg nem őriztétek az én útamat, hanem személyválogatók voltatok a törvénnyel.
Mal 2: 10 Nem egy atyánk van-é mindnyájunknak? Nem egy Isten teremtett-é minket? Miért csalja hát kiki az ő felebarátját, megrontván a mi atyáink szövetségét?
Mal 2: 11 Hűtelenné lett Júda, és útálatosság támadt Izráelben és Jeruzsálemben, mert megfertőztette Júda az Úrnak szentségét, a melyet ő szeret, és idegen istennek leányát vette el.
Mal 2: 12 Elveszt az Úr mindenkit, aki ezt cselekszi, a vigyázót és a felelőt, a Jákób sátraiból, még ha áldozatot visz is a Seregek Urának.
Mal 2: 13 És ezt is cselekszitek: betöltitek az Úr oltárát könyhullatással, sírással és kesergéssel, hogy ne tekintsen többé az ételáldozatra, és ne fogadjon el szívességet a ti kezetekből.
Mal 2: 14 És azt mondjátok: Miért? Azért, mert az Úr tett bizonyságot közted és a te ifjúságod felesége közt, a kit te megcsaltál, holott társad és szövetséges feleséged!
Mal 2: 15 Nem tett ilyet egy sem, a kinek még volt lelke. És mit keresett az az egy? Istentől való magvat. Őrizzétek meg azért a ti lelketeket, és a ti ifjúságotok feleségét meg ne csaljátok!
Mal 2: 16 Mert gyűlölöm az elbocsátást, ezt mondja az Úr, Izráelnek Istene, és [azt,] a ki ruhájára kegyetlenséget borít, azt mondja a Seregeknek Ura. Őrizzétek meg azért lelketeket és ne csalárdkodjatok!
Mal 2: 17 Elfárasztottátok az Urat beszédeitekkel, és azt mondjátok: Mivel fárasztottuk el? Azzal, hogy azt mondjátok: Minden gonosztevő jó az Úr szemeiben, és gyönyörködik ő azokban; vagy: Hol van az ítéletnek Istene?
Mal 3: 1 Ímé, elküldöm én az én követemet, és megtisztítja előttem az útat, és mindjárt eljön az ő templomába az Úr, a kit ti kerestek, és a szövetségnek követe, a kit ti kívántok; ímé, eljön, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 3: 2 De kicsoda szenvedheti el az ő eljövetelének napját? És kicsoda áll meg az ő megjelenésekor? Hiszen olyan ő, mint az ötvösnek tüze, és a ruhamosóknak lúgja!
Mal 3: 3 És ül mint ötvös vagy ezüsttisztogató és megtisztítja Lévi fiait és fényessé teszi őket, mint az aranyat és ezüstöt; és igazsággal visznek ételáldozatot az Úrnak.
Mal 3: 4 És kedves lesz az Úrnak a Júda és Jeruzsálem ételáldozatja, mint a régi napokban és előbbi esztendőkben.
Mal 3: 5 Mert ítéletre indulok hozzátok, és gyors tanú leszek a szemfényvesztők ellen, a paráznák és hamisan esküvők ellen, és azok ellen, a kik megrövidítik a munkásnak bérét, az özvegyet és árvát, és a kik nyomorgatják az idegent, és nem félnek engem, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 3: 6 Mert én, az Úr, meg nem változom, ti pedig, Jákóbnak fiai, nem emésztettek meg!
Mal 3: 7 Atyáitok idejétől fogva eltértetek rendeléseimtől és nem tartottátok meg [azokat.] Térjetek hozzám, és én is hozzátok térek, azt mondja a Seregeknek Ura. De azt mondjátok: Miben térjünk meg?
Mal 3: 8 Avagy az ember csalhatja-é az Istent? ti mégis csaltatok engem. És azt mondjátok: Mivel csalunk téged? A tizeddel és az áldozni valóval.
Mal 3: 9 Átokkal vagytok elátkozva, mégis csaltok engem: a nép egészben!
Mal 3: 10 Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen.
Mal 3: 11 És megdorgálom érettetek a kártevőt, és nem veszti el földetek gyümölcsét, és nem lesz a szőlőtök meddő a mezőn, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 3: 12 És boldognak mondanak titeket mind a nemzetek; mert kívánatos földdé lesztek ti, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 3: 13 Keményen szóltatok ellenem, azt mondja az Úr, és azt mondjátok: Mit szóltunk ellened?
Mal 3: 14 Azt mondtátok: Hiábavaló az Isten szolgálata, és mi haszna, hogy megtartjuk törvényeit, és hogy alázatosan járunk a Seregeknek Ura előtt?
Mal 3: 15 Sőt inkább magunk hirdetjük boldogoknak a kevélyeket; hiszen gyarapodtak, noha gonoszságot űznek, és megszabadulnak, noha kisértik az Istent!
Mal 3: 16 Akkor tanakodtak egymással az Úrnak tisztelői, az Úr pedig figyelt és hallgatott, és egy emlékkönyv iraték ő előtte azoknak, a kik félik az Urat és becsülik az ő nevét.
Mal 3: 17 És azon a napon, azt mondja a Seregeknek Ura, a melyet én szerzek, tulajdonommá lesznek és kedvezek nékik, a mint kiki kedvez a maga fiának, aki szolgálja őt.
Mal 3: 18 És megtértek és meglátjátok, [hogy különbség van] az igaz és a gonosz között, az Isten szolgája között és a között, a ki nem szolgálja őt.
Mal 4: 1 Mert ímé, eljön a nap, lángoló, mint a sütő-kemencze, és [olyanná] lesz minden kevély és minden gonosztevő, [mint] a pozdorja, és megégeti őket az eljövendő nap, azt mondja a Seregeknek Ura, a mely nem hagy rajtok gyökeret, sem ágat.
Mal 4: 2 És feltámad néktek, a kik félitek az én nevemet, az igazságnak napja, és gyógyulás lesz az ő szárnyai alatt, és kimentek és ugrándoztok, mint a hízlalt tulkok.
Mal 4: 3 És széttapodjátok a gonoszokat, és porrá lesznek lábaitok nyomása alatt azon a napon, a melyet én szerzek, azt mondja a Seregeknek Ura.
Mal 4: 4 Emlékezzetek meg Mózesnek, az én szolgámnak törvényéről, a melyet rendeltem ő általa a Hóreben, az egész Izráelnek rendelésekül és ítéletekül.
Mal 4: 5 Ímé, én elküldöm néktek Illyést, a prófétát, mielőtt eljön az Úrnak nagy és félelmetes napja.
Mal 4: 6 És az atyák szívét a fiakhoz fordítja, a fiak szívét pedig az atyákhoz, hogy el ne jőjjek és meg ne verjem e földet átokkal.

Mt :
-----------
Máté evangéliuma

Mt 1: 1 Jézus Krisztusnak, Dávid fiának, Ábrahám fiának nemzetségéről való könyv.
Mt 1: 2 Ábrahám nemzé Izsákot; Izsák nemzé Jákóbot; Jákób nemzé Júdát és testvéreit;
Mt 1: 3 Júda nemzé Fárest és Zárát Támártól; Fáres nemzé Esromot; Esrom nemzé Arámot;
Mt 1: 4 Arám nemzé Aminádábot; Aminádáb nemzé Naássont; Naásson nemzé Sálmónt;
Mt 1: 5 Sálmón nemzé Boázt Ráhábtól; Boáz nemzé Obedet Ruthtól; Obed nemzé Isait;
Mt 1: 6 Isai nemzé Dávid királyt; Dávid király nemzé Salamont az Uriás feleségétől;
Mt 1: 7 Salamon nemzé Roboámot; Roboám nemzé Abiját; Abija nemzé Asát;
Mt 1: 8 Asa nemzé Josafátot; Josafát nemzé Jórámot; Jórám nemzé Uzziást;
Mt 1: 9 Uzziás nemzé Jóathámot; Joathám nemzé Ákházt; Ákház nemzé Ezékiást;
Mt 1: 10 Ezékiás nemzé Manassét; Manassé nemzé Ámont; Ámon nemzé Jósiást;
Mt 1: 11 Jósiás nemzé Jekoniást és testvéreit a babilóni fogságra vitelkor.
Mt 1: 12 A babilóni fogságravitel után pedig Jekoniás nemzé Saláthielt; Saláthiel nemzé Zorobábelt;
Mt 1: 13 Zorobábel nemzé Abiudot; Abiud nemzé Eliákimot; Eliákim nemzé Azort;
Mt 1: 14 Azor nemzé Sádokot; Sádok nemzé Akimot; Akim nemzé Eliudot;
Mt 1: 15 Eliud nemzé Eleázárt; Eleázár nemzé Matthánt; Matthán nemzé Jákóbot;
Mt 1: 16 Jákób nemzé Józsefet, férjét Máriának, a kitől született Jézus, a ki Krisztusnak neveztetik.
Mt 1: 17 Az összes nemzetség tehát Ábrahámtól Dávidig tizennégy nemzetség, és Dávidtól a babilóni fogságravitelig tizennégy nemzetség, és a babilóni fogságraviteltől Krisztusig tizennégy nemzetség.
Mt 1: 18 A Jézus Krisztus születése pedig így vala: Mária, az ő anyja, eljegyeztetvén Józsefnek, mielőtt egybekeltek volna, viselősnek találtaték a Szent Lélektől.
Mt 1: 19 József pedig, az ő férje, mivelhogy igaz ember vala és nem akará őt gyalázatba keverni, el akarta őt titkon bocsátani.
Mt 1: 20 Mikor pedig ezeket magában elgondolta: ímé az Úrnak angyala álomban megjelenék néki, mondván: József, Dávidnak fia, ne félj magadhoz venni Máriát, a te feleségedet, mert a mi benne fogantatott, a Szent Lélektől van az.
Mt 1: 21 Szűl pedig fiat, és nevezd annak nevét Jézusnak, mert ő szabadítja meg az ő népét annak bűneiből.
Mt 1: 22 Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott volt a próféta által, aki így szól:
Mt 1: 23 Ímé a szűz fogan méhében és szűl fiat, és annak nevét Immanuelnek nevezik, a mi azt jelenti: Velünk az Isten.
Mt 1: 24 József pedig az álomból felserkenvén, úgy tőn, a mint az Úr angyala parancsolta vala néki, és feleségét magához vevé.
Mt 1: 25 És nem ismeré őt, míg meg nem szülé az ő elsőszülött fiát; és nevezé annak nevét Jézusnak.
Mt 2: 1 A mikor pedig megszületik vala Jézus a júdeai Bethlehemben, Heródes király idejében, ímé napkeletről bölcsek jövének Jeruzsálembe, ezt mondván:
Mt 2: 2 Hol van a zsidók királya, aki megszületett? Mert láttuk az ő csillagát napkeleten, és azért jövénk, hogy tisztességet tegyünk néki.
Mt 2: 3 Heródes király pedig ezt hallván, megháborodék, és vele együtt az egész Jeruzsálem.
Mt 2: 4 És egybegyűjtve minden főpapot és a nép írástudóit, tudakozódik vala tőlük, hol kell a Krisztusnak megszületnie?
Mt 2: 5 Azok pedig mondának néki: A júdeai Bethlehemben; mert így írta vala meg a próféta:
Mt 2: 6 És te Bethlehem, Júdának földje, semmiképen sem vagy legkisebb Júda fejedelmi városai között: mert belőled származik a fejedelem, a ki legeltetni fogja az én népemet, az Izráelt.
Mt 2: 7 Ekkor Heródes titkon hivatván a bölcseket, szorgalmatosan megtudakolá tőlük a csillag megjelenésének idejét.
Mt 2: 8 És elküldvén őket Bethlehembe, monda nékik: Elmenvén, szorgalmatosan kérdezősködjetek a gyermek felől, mihelyt pedig megtaláljátok, adjátok tudtomra, hogy én is elmenjek és tisztességet tegyek néki.
Mt 2: 9 Ők pedig a király beszédét meghallván, elindulának. És ímé a csillag, a melyet napkeleten láttak, előttük megy vala mind addig, a míg odaérvén, megálla a hely fölött, a hol a gyermek vala.
Mt 2: 10 És mikor meglátták a csillagot, igen nagy örömmel örvendezének.
Mt 2: 11 És bemenvén a házba, ott találák a gyermeket anyjával, Máriával; és leborulván, tisztességet tőnek néki; és kincseiket kitárván, ajándékokat adának néki: aranyat, tömjént és mirhát.
Mt 2: 12 És mivel álomban meginttettek, hogy Heródeshez vissza ne menjenek, más úton térének vissza hazájokba.
Mt 2: 13 Mikor pedig azok visszatérnek vala, ímé megjelenék az Úrnak angyala Józsefnek álomban, és monda: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és fuss Égyiptomba, és maradj ott, a míg én mondom néked; mert Heródes halálra fogja keresni a gyermeket.
Mt 2: 14 Ő pedig fölkelvén, vevé a gyermeket és annak anyját éjjel, és Égyiptomba távozék.
Mt 2: 15 És ott vala egész a Heródes haláláig, hogy beteljesedjék, a mit az Úr mondott a próféta által, aki így szólt: Égyiptomból hívtam ki az én fiamat.
Mt 2: 16 Ekkor Heródes látván, hogy a bölcsek megcsúfolták őt, szerfölött felháborodék, és kiküldvén, megölete Bethlehemben és annak egész környékén minden gyermeket, két esztendőstől és azon alól, az idő szerint, a melyet szorgalmasan tudakolt a bölcsektől.
Mt 2: 17 Ekkor teljesedék be, a mit Jeremiás próféta mondott, a midőn így szólt:
Mt 2: 18 Szó hallatszott Rámában: Sírás-rívás és sok keserves jajgatás. Rákhel siratta az ő fiait és nem akart megvigasztaltatni, mert nincsenek.
Mt 2: 19 Mikor pedig Heródes meghalt, ímé az Úrnak angyala megjelenék álomban Józsefnek Égyiptomban.
Mt 2: 20 Mondván: Kelj fel, vedd a gyermeket és annak anyját, és eredj az Izráel földére; mert meghaltak, a kik a gyermeket halálra keresik vala.
Mt 2: 21 Ő pedig felkelvén, magához vevé a gyermeket és annak anyját, és elméne Izráel földére.
Mt 2: 22 Mikor pedig hallá, hogy Júdeában Arkhelaus uralkodik, Heródesnek, az ő atyjának helyén, nem mert vala oda menni, hanem minthogy álomban meginteték, Galilea vidékeire tére.
Mt 2: 23 És oda jutván, lakozék Názáret nevű városban, hogy beteljesedjék, a mit a próféták mondottak, hogy názáretinek fog neveztetni.
Mt 3: 1 Azokban a napokban pedig eljöve Keresztelő János, aki prédikál vala Júdea pusztájában.
Mt 3: 2 És ezt mondja vala: Térjetek meg, mert elközelített a mennyeknek országa.
Mt 3: 3 Mert ez az, a kiről Ésaiás próféta szólott, ezt mondván: Kiáltó szó a pusztában: Készítsétek az Úrnak útját, és egyengessétek meg az ő ösvényeit.
Mt 3: 4 Ennek a Jánosnak a ruhája pedig teveszőrből vala, és bőröv vala a dereka körül, elesége pedig sáska és erdei méz.
Mt 3: 5 Ekkor kiméne ő hozzá Jeruzsálem és az egész Júdea és a Jordánnak egész környéke.
Mt 3: 6 És megkeresztelkednek vala ő általa a Jordán vizében, vallást tevén az ő bűneikről.
Mt 3: 7 Mikor pedig látá, hogy a farizeusok és sadduceusok közül sokan mennek ő hozzá, hogy megkeresztelkedjenek, monda nékik: Mérges kígyóknak fajzatai! Kicsoda intett meg titeket, hogy az Istennek elkövetkezendő haragjától megmeneküljetek?
Mt 3: 8 Teremjetek hát megtéréshez illő gyümölcsöket.
Mt 3: 9 És ne gondoljátok, hogy így szólhattok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! Mert mondom néktek, hogy Isten eme kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
Mt 3: 10 A fejsze pedig immár a fák gyökerére vettetett. Azért minden fa, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és tűzre vettetik.
Mt 3: 11 Én ugyan vízzel keresztellek titeket megtérésre, de a ki utánam jő, erősebb nálamnál, a kinek saruját hordozni sem vagyok méltó; ő Szent Lélekkel és tűzzel keresztel majd titeket.
Mt 3: 12 A kinek szóró lapát van az ő kezében, és megtisztítja az ő szérűjét; és az ő gabonáját csűrbe takarítja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
Mt 3: 13 Akkor eljöve Jézus Galileából a Jordán mellé Jánoshoz, hogy megkeresztelkedjék ő általa.
Mt 3: 14 János azonban visszatartja vala őt, mondván: Nékem kell általad megkeresztelkednem, és te jősz én hozzám?
Mt 3: 15 Jézus pedig felelvén, monda néki: Engedj most, mert így illik nékünk minden igazságot betöltenünk. Ekkor engede néki.
Mt 3: 16 És Jézus megkeresztelkedvén, azonnal kijöve a vízből; és ímé az egek megnyilatkozának néki, és ő látá az Istennek Lelkét alájőni mintegy galambot és ő reá szállani.
Mt 3: 17 És ímé egy égi hang ezt mondja vala: Ez amaz én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
Mt 4: 1 Akkor Jézus viteték a Lélektől a pusztába, hogy megkisértessék az ördögtől.
Mt 4: 2 És mikor negyven nap és negyven éjjel bőjtölt vala, végre megéhezék.
Mt 4: 3 És hozzámenvén a kisértő, monda néki: Ha Isten fia vagy, mondd, hogy e kövek változzanak kenyerekké.
Mt 4: 4 Ő pedig felelvén, monda: Meg van írva: Nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden ígével, a mely Istennek szájából származik.
Mt 4: 5 Ekkor vivé őt az ördög a szent városba, és odahelyezé a templom tetejére.
Mt 4: 6 És monda néki: Ha Isten fia vagy, vesd alá magadat; mert meg van írva: Az ő angyalainak parancsol felőled, és kézen hordoznak téged, hogy meg ne üsd lábadat a kőbe.
Mt 4: 7 Monda néki Jézus: Viszont meg van írva: Ne kisértsd az Urat, a te Istenedet.
Mt 4: 8 Ismét vivé őt az ördög egy igen magas hegyre, és megmutatá néki a világ minden országát és azok dicsőségét,
Mt 4: 9 És monda néki: Mindezeket néked adom, ha leborulva imádsz engem.
Mt 4: 10 Ekkor monda néki Jézus: Eredj el Sátán, mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Mt 4: 11 Ekkor elhagyá őt az ördög. És ímé angyalok jövének hozzá és szolgálnak vala néki.
Mt 4: 12 Mikor pedig meghallotta Jézus, hogy János börtönbe vettetett, visszatére Galileába;
Mt 4: 13 És odahagyva Názáretet, elméne és lakozék a tengerparti Kapernaumban, a Zebulon és Naftali határain;
Mt 4: 14 Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván:
Mt 4: 15 Zebulonnak földje és Naftalinak földje, a tenger felé, a Jordánon túl, a pogányok Galileája,
Mt 4: 16 A nép, a mely sötétségben ül vala, láta nagy világosságot, és a kik a halálnak földében és árnyékában ülnek vala, azoknak világosság támada.
Mt 4: 17 Ettől fogva kezde Jézus prédikálni, és ezt mondani: Térjetek meg, mert elközelgetett a mennyeknek országa.
Mt 4: 18 Mikor pedig a galileai tenger mellett jár vala Jézus, láta két testvért, Simont, a kit Péternek neveznek, és Andrást az ő testvérét, a mint a tengerbe hálót vetnek vala; mert halászok valának.
Mt 4: 19 És monda nékik: Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok.
Mt 4: 20 Azok pedig azonnal otthagyván a hálókat, követék őt.
Mt 4: 21 És onnan tovább menve, láta más két testvért, Jakabot a Zebedeus fiát, és Jánost amannak testvérét, a mint a hajóban atyjukkal Zebedeussal a hálóikat kötözgetik vala; és hívá őket.
Mt 4: 22 Azok pedig azonnal otthagyván a hajót és atyjukat, követék őt.
Mt 4: 23 És bejárá Jézus az egész Galileát, tanítva azok zsinagógáiban, és hirdetve az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítva a nép között minden betegséget és minden erőtlenséget.
Mt 4: 24 És elterjede az ő híre egész Siriában: és hozzávivék mindazokat, a kik rosszul valának, a különféle betegségekben és kínokban sínlődőket, ördöngösöket, holdkórosokat és gutaütötteket; és meggyógyítja vala őket.
Mt 4: 25 És nagy sokaság követé őt Galileából és a Tízvárosból és Jeruzsálemből és Júdeából és a Jordánon túlról.
Mt 5: 1 Mikor pedig látta Jézus a sokaságot, felméne a hegyre, és a mint leül vala, hozzámenének az ő tanítványai.
Mt 5: 2 És megnyitván száját, tanítja vala őket, mondván:
Mt 5: 3 Boldogok a lelki szegények: mert övék a mennyeknek országa.
Mt 5: 4 Boldogok, a kik sírnak: mert ők megvígasztaltatnak.
Mt 5: 5 Boldogok a szelídek: mert ők örökségül bírják a földet.
Mt 5: 6 Boldogok, a kik éhezik és szomjúhozzák az igazságot: mert ők megelégíttetnek.
Mt 5: 7 Boldogok az irgalmasok: mert ők irgalmasságot nyernek.
Mt 5: 8 Boldogok, a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják.
Mt 5: 9 Boldogok a békességre igyekezők: mert ők az Isten fiainak mondatnak.
Mt 5: 10 Boldogok, a kik háborúságot szenvednek az igazságért: mert övék a mennyeknek országa.
Mt 5: 11 Boldogok vagytok, ha szidalmaznak és háborgatnak titeket és minden gonosz hazugságot mondanak ellenetek én érettem.
Mt 5: 12 Örüljetek és örvendezzetek, mert a ti jutalmatok bőséges a mennyekben: mert így háborgatták a prófétákat is, a kik előttetek voltak.
Mt 5: 13 Ti vagytok a földnek savai; ha pedig a só megízetlenül, mivel sózzák meg? nem jó azután semmire, hanem hogy kidobják és eltapossák az emberek.
Mt 5: 14 Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város.
Mt 5: 15 Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, a kik a házban vannak.
Mt 5: 16 Úgy fényljék a ti világosságtok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat.
Mt 5: 17 Ne gondoljátok, hogy jöttem a törvénynek vagy a prófétáknak eltörlésére. Nem jöttem, hogy eltöröljem, hanem inkább, hogy betöltsem.
Mt 5: 18 Mert bizony mondom néktek, míg az ég és a föld elmúlik, a törvényből egy jóta vagy egyetlen pontocska el nem múlik, a míg minden be nem teljesedik.
Mt 5: 19 Valaki azért csak egyet is megront e legkisebb parancsolatok közül és úgy tanítja az embereket, a mennyeknek országában a legkisebb lészen; valaki pedig cselekszi és úgy tanít, az a mennyeknek országában nagy lészen.
Mt 5: 20 Mert mondom néktek, hogy ha a ti igazságotok nem több az írástudók és farizeusok igazságánál, semmiképen sem mehettek be a mennyeknek országába.
Mt 5: 21 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne ölj, mert aki öl, méltó az ítéletre.
Mt 5: 22 Én pedig azt mondom néktek, hogy mindaz, a ki haragszik az ő atyjafiára ok nélkül, méltó az ítéletre: aki pedig azt mondja az ő atyjafiának: Ráka, méltó a főtörvényszékre: a ki pedig ezt mondja: Bolond, méltó a gyehenna tüzére.
Mt 5: 23 Azért, ha a te ajándékodat az oltárra viszed és ott megemlékezel arról, hogy a te atyádfiának valami panasza van ellened:
Mt 5: 24 Hagyd ott az oltár előtt a te ajándékodat, és menj el, elébb békélj meg a te atyádfiával, és azután eljövén, vidd fel a te ajándékodat.
Mt 5: 25 Légy jóakarója a te ellenségednek hamar, a míg az úton vagy vele, hogy ellenséged valamiképen a bíró kezébe ne adjon, és a bíró oda ne adjon a poroszló kezébe, és tömlöczbe ne vessen téged.
Mt 5: 26 Bizony mondom néked: ki nem jősz onnét, mígnem megfizetsz az utolsó fillérig.
Mt 5: 27 Hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Ne paráználkodjál!
Mt 5: 28 Én pedig azt mondom néktek, hogy valaki asszonyra tekint gonosz kivánságnak okáért, immár paráználkodott azzal az ő szívében.
Mt 5: 29 Ha pedig a te jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
Mt 5: 30 És ha a te jobb kezed botránkoztat meg téged, vágd le azt és vesd el magadtól; mert jobb néked, hogy egy vesszen el a te tagjaid közül, semhogy egész tested a gyehennára vettessék.
Mt 5: 31 Megmondatott továbbá: Valaki elbocsátja feleségét, adjon néki elválásról való levelet.
Mt 5: 32 Én pedig azt mondom néktek: Valaki elbocsátja feleségét, paráznaság okán kívül, paráznává teszi azt; és a ki elbocsátott asszonyt veszen el, paráználkodik.
Mt 5: 33 Ismét hallottátok, hogy megmondatott a régieknek: Hamisan ne esküdjél, hanem teljesítsd az Úrnak tett esküidet.
Mt 5: 34 Én pedig azt mondom néktek: Teljességgel ne esküdjetek; se az égre, mert az az Istennek királyi széke;
Mt 5: 35 Se a földre, mert az az ő lábainak zsámolya; se Jeruzsálemre, mert a nagy Királynak városa;
Mt 5: 36 Se a te fejedre ne esküdjél, mert egyetlen hajszálat sem tehetsz fehérré vagy feketévé;
Mt 5: 37 Hanem legyen a ti beszédetek: Úgy úgy; nem nem; a mi pedig ezeken felül vagyon, a gonosztól vagyon.
Mt 5: 38 Hallottátok, hogy megmondatott: Szemet szemért és fogat fogért.
Mt 5: 39 Én pedig azt mondom néktek: Ne álljatok ellene a gonosznak, hanem aki arczul üt téged jobb felől, fordítsd felé a másik orczádat is.
Mt 5: 40 És a ki törvénykezni akar veled és elvenni a te alsó ruhádat, engedd oda néki a felsőt is.
Mt 5: 41 És aki téged egy mértföldútra kényszerít, menj el vele kettőre.
Mt 5: 42 aki tőled kér, adj néki; és aki tőled kölcsön akar kérni, el ne fordulj attól.
Mt 5: 43 Hallottátok, hogy megmondatott: Szeresd felebarátodat és gyűlöld ellenségedet.
Mt 5: 44 Én pedig azt mondom néktek: Szeressétek ellenségeiteket, áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, jót tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek, és imádkozzatok azokért, a kik háborgatnak és kergetnek titeket.
Mt 5: 45 Hogy legyetek a ti mennyei Atyátoknak fiai, aki felhozza az ő napját mind a gonoszokra, mind a jókra, és esőt ád mind az igazaknak, mind a hamisaknak.
Mt 5: 46 Mert ha azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, micsoda jutalmát veszitek? Avagy a vámszedők is nem ugyanazt cselekeszik-é?
Mt 5: 47 És ha csak a ti atyátokfiait köszöntitek, mit cselekesztek másoknál többet? Nemde a vámszedők is nem azonképen cselekesznek-é?
Mt 5: 48 Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes.
Mt 6: 1 Vigyázzatok, hogy alamizsnátokat ne osztogassátok az emberek előtt, hogy lássanak titeket; mert különben nem lesz jutalmatok a ti mennyei Atyátoknál.
Mt 6: 2 Azért mikor alamizsnát osztogatsz, ne kürtöltess magad előtt, a hogy a képmutatók tesznek a zsinagógákban és az utczákon, hogy az emberektől dícséretet nyerjenek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Mt 6: 3 Te pedig a mikor alamizsnát osztogatsz, ne tudja a te bal kezed, mit cselekszik a te jobb kezed;
Mt 6: 4 Hogy a te alamizsnád titkon legyen; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Mt 6: 5 És mikor imádkozol, ne légy olyan, mint a képmutatók, a kik a gyülekezetekben és az utczák szegeletein fenállva szeretnek imádkozni, hogy lássák őket az emberek. Bizony mondom néktek: elvették jutalmukat.
Mt 6: 6 Te pedig a mikor imádkozol, menj be a te belső szobádba, és ajtódat bezárva, imádkozzál a te Atyádhoz, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Mt 6: 7 És mikor imádkoztok, ne legyetek sok beszédűek, mint a pogányok, a kik azt gondolják, hogy az ő sok beszédükért hallgattatnak meg.
Mt 6: 8 Ne legyetek hát ezekhez hasonlók; mert jól tudja a ti Atyátok, mire van szükségetek, mielőtt kérnétek tőle.
Mt 6: 9 Ti azért így imádkozzatok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved;
Mt 6: 10 Jőjjön el a te országod; legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is.
Mt 6: 11 A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk ma.
Mt 6: 12 És bocsásd meg a mi vétkeinket, miképen mi is megbocsátunk azoknak, a kik ellenünk vétkeztek;
Mt 6: 13 És ne vígy minket kísértetbe, de szabadíts meg minket a gonosztól. Mert tiéd az ország és a hatalom és a dicsőség mind örökké. Ámen!
Mt 6: 14 Mert ha megbocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, megbocsát néktek is a ti mennyei Atyátok.
Mt 6: 15 Ha pedig meg nem bocsátjátok az embereknek az ő vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
Mt 6: 16 Mikor pedig bőjtöltök, ne legyen komor a nézéstek, mint a képmutatóké, a kik eltorzítják arczukat, hogy lássák az emberek, hogy ők bőjtölnek. Bizony mondon néktek, elvették jutalmukat.
Mt 6: 17 Te pedig mikor bőjtölsz, kend meg a te fejedet, és a te orczádat mosd meg;
Mt 6: 18 Hogy ne az emberek lássák bőjtölésedet, hanem a te Atyád, aki titkon van; és a te Atyád, aki titkon néz, megfizet néked nyilván.
Mt 6: 19 Ne gyűjtsetek magatoknak kincseket a földön, hol a rozsda és a moly megemészti, és a hol a tolvajok kiássák és ellopják;
Mt 6: 20 Hanem gyűjtsetek magatoknak kincseket mennyben, a hol sem a rozsda, sem a moly meg nem emészti, és a hol a tolvajok ki nem ássák, sem el nem lopják.
Mt 6: 21 Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
Mt 6: 22 A test lámpása a szem. Ha azért a te szemed tiszta, a te egész tested világos lesz.
Mt 6: 23 Ha pedig a te szemed gonosz, a te egész tested sötét lesz. Ha azért a benned lévő világosság sötétség: mekkora akkor a sötétség?!
Mt 6: 24 Senki sem szolgálhat két úrnak. Mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik és a másikat megveti. Nem szolgálhattok Istennek és a Mammonnak.
Mt 6: 25 Azért azt mondom néktek: Ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek és mit igyatok; sem a ti testetek felől, mibe öltözködjetek. Avagy nem több-é az élet hogynem az eledel, és a test hogynem az öltözet?
Mt 6: 26 Tekintsetek az égi madarakra, hogy nem vetnek, nem aratnak, sem csűrbe nem takarnak; és a ti mennyei Atyátok eltartja azokat. Nem sokkal különbek vagytok-é azoknál?
Mt 6: 27 Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy araszszal?
Mt 6: 28 Az öltözet felől is mit aggodalmaskodtok? Vegyétek eszetekbe a mező liliomait, mi módon növekednek: nem munkálkodnak, és nem fonnak;
Mt 6: 29 De mondom néktek, hogy Salamon minden dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül egy.
Mt 6: 30 Ha pedig a mezőnek füvét, a mely ma van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; nem sokkal inkább-é titeket, ti kicsinyhitűek?
Mt 6: 31 Ne aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: Mit együnk? vagy: Mit igyunk? vagy: Mivel ruházkodjunk?
Mt 6: 32 Mert mind ezeket a pogányok kérdezik. Mert jól tudja a ti mennyei Atyátok, hogy mind ezekre szükségetek van.
Mt 6: 33 Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek.
Mt 6: 34 Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja.
Mt 7: 1 Ne ítéljetek, hogy ne ítéltessetek.
Mt 7: 2 Mert a milyen ítélettel ítéltek, olyannal ítéltettek, és a milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek.
Mt 7: 3 Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, a mely a te szemedben van, nem veszed észre?
Mt 7: 4 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Hadd vessem ki a szálkát a te szemedből; holott ímé, a te szemedben gerenda van?
Mt 7: 5 Képmutató, vesd ki előbb a gerendát a te szemedből, és akkor gondolj arra, hogy kivessed a szálkát a te atyádfiának szeméből!
Mt 7: 6 Ne adjátok azt, a mi szent, az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók elé, hogy meg ne tapossák azokat lábaikkal, és néktek fordulván, meg ne szaggassanak titeket.
Mt 7: 7 Kérjetek és adatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Mt 7: 8 Mert aki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Mt 7: 9 Avagy ki az az ember közületek, a ki, ha az ő fia kenyeret kér tőle, követ ád néki?
Mt 7: 10 És ha halat kér, vajjon kígyót ád-e néki?
Mt 7: 11 Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok jókat azoknak, a kik kérnek tőle?!
Mt 7: 12 A mit akartok azért, hogy az emberek ti veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjétek azokkal; mert ez a törvény és a próféták.
Mt 7: 13 Menjetek be a szoros kapun. Mert tágas az a kapu és széles az az út, a mely a veszedelemre visz, és sokan vannak, a kik azon járnak.
Mt 7: 14 Mert szoros az a kapu és keskeny az az út, a mely az életre visz, és kevesen vannak, a kik megtalálják azt.
Mt 7: 15 Őrizkedjetek pedig a hamis prófétáktól, a kik juhoknak ruhájában jőnek hozzátok, de belől ragadozó farkasok.
Mt 7: 16 Gyümölcseikről ismeritek meg őket. Vajjon a tövisről szednek-é szőlőt, vagy a bojtorjánról fügét?
Mt 7: 17 Ekképen minden jó fa jó gyümölcsöt terem; a romlott fa pedig rossz gyümölcsöt terem.
Mt 7: 18 Nem teremhet jó fa rossz gyümölcsöt; romlott fa sem teremhet jó gyümölcsöt.
Mt 7: 19 Minden fa, a mely nem terem jó gyümölcsöt, kivágattatik és tűzre vettetik.
Mt 7: 20 Azért az ő gyümölcseikről ismeritek meg őket.
Mt 7: 21 Nem minden, aki ezt mondja nékem: Uram! Uram! megyen be a mennyek országába; hanem aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát.
Mt 7: 22 Sokan mondják majd nékem ama napon: Uram! Uram! nem a te nevedben prófétáltunk-é, és nem a te nevedben űztünk-é ördögöket, és nem cselekedtünk-é sok hatalmas dolgot a te nevedben?
Mt 7: 23 És akkor vallást teszek majd nékik: Sohasem ismertelek titeket; távozzatok tőlem, ti gonosztevők.
Mt 7: 24 Valaki azért hallja én tőlem e beszédeket, és megcselekszi azokat, hasonlítom azt a bölcs emberhez, aki a kősziklára építette az ő házát:
Mt 7: 25 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; de nem dőlt össze: mert a kősziklára építtetett.
Mt 7: 26 És valaki hallja én tőlem e beszédeket, és nem cselekszi meg azokat, hasonlatos lesz a bolond emberhez, aki a fövényre építette házát:
Mt 7: 27 És ömlött az eső, és eljött az árvíz, és fújtak a szelek, és beleütköztek abba a házba; és összeomlott: és nagy lett annak romlása.
Mt 7: 28 És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, álmélkodik vala a sokaság az ő tanításán:
Mt 7: 29 Mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy, mint az írástudók.
Mt 8: 1 Mikor leszállott vala a hegyről, nagy sokaság követé őt.
Mt 8: 2 És ímé eljövén egy bélpoklos, leborula előtte, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem.
Mt 8: 3 És kinyújtván kezét, megilleté őt Jézus, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltisztult annak poklossága.
Mt 8: 4 És monda néki Jézus: Meglásd, senkinek se szólj. Hanem eredj, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel az ajándékot, a melyet Mózes rendelt, bizonyságul nékik.
Mt 8: 5 Mikor pedig beméne Jézus Kapernaumba, egy százados méne hozzá, kérvén őt,
Mt 8: 6 És ezt mondván: Uram, az én szolgám otthon gutaütötten fekszik, és nagy kínokat szenved.
Mt 8: 7 És monda néki Jézus: Elmegyek és meggyógyítom őt.
Mt 8: 8 És felelvén a százados, monda: Uram, nem vagyok méltó, hogy az én hajlékomba jőjj; hanem csak szólj egy szót, és meggyógyul az én szolgám.
Mt 8: 9 Mert én is hatalmasság alá vetett ember vagyok, és vannak alattam vitézek; és mondom egyiknek: Eredj el, és elmegy; és a másiknak: Jöszte, és eljő; és az én szolgámnak: Tedd ezt, és megteszi.
Mt 8: 10 Jézus pedig, a mikor ezt hallá, elcsodálkozék, és monda az őt követőknek: Bizony mondom néktek, még az Izráelben sem találtam ilyen nagy hitet.
Mt 8: 11 De mondom néktek, hogy sokan eljőnek napkeletről és napnyugatról, és letelepednek Ábrahámmal, Izsákkal és Jákóbbal a mennyek országában:
Mt 8: 12 Ez ország fiai pedig kivettetnek a külső sötétségre; holott lészen sírás és fogaknak csikorgatása.
Mt 8: 13 És monda Jézus a századosnak: Eredj el, és legyen néked a te hited szerint. És meggyógyult annak szolgája abban az órában.
Mt 8: 14 És bemenvén Jézus a Péter házába, látá, hogy annak napa fekszik és lázas.
Mt 8: 15 És illeté annak kezét, és elhagyta őt a láz; és fölkele, és szolgála nékik.
Mt 8: 16 Az est beálltával pedig vivének hozzá sok ördöngőst, és egy szóval kiűzé a tisztátalan lelkeket, és meggyógyít vala minden beteget;
Mt 8: 17 Hogy beteljesedjék, a mit Ésaiás próféta mondott, így szólván: Ő vette el a mi erőtlenségünket, és ő hordozta a mi betegségünket.
Mt 8: 18 Látván pedig Jézus a nagy sokaságot maga körül, parancsolá, hogy menjenek a túlsó partra.
Mt 8: 19 És hozzámenvén egy írástudó, monda néki: Mester, követlek téged, akárhova mégy.
Mt 8: 20 És monda néki Jézus: A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani.
Mt 8: 21 Egy másik pedig az ő tanítványai közül monda néki: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.
Mt 8: 22 Jézus pedig monda néki: Kövess engem, és hagyd, hogy a halottak temessék el az ő halottaikat.
Mt 8: 23 És mikor a hajóra szállt vala, követék őt az ő tanítványai.
Mt 8: 24 És ímé nagy háborgás lőn a tengeren, annyira, hogy a hajót elborítják vala a hullámok; ő pedig aluszik vala.
Mt 8: 25 És az ő tanítványai hozzámenvén, felkölték őt, mondván: Uram, ments meg minket; mert elveszünk.
Mt 8: 26 És monda nékik: Mit féltek, óh kicsinyhitűek? Ekkor fölkelvén, megdorgálá a szeleket és a tengert, és lőn nagy csendesség.
Mt 8: 27 Az emberek pedig elcsodálkozának, mondván: Kicsoda ez, hogy mind a szelek, mind a tenger engednek néki.
Mt 8: 28 És a mikor eljutott vala a túlsó partra, a Gadarénusok tartományába, két ördöngős ment eléje, a sírboltokból kijövén, igen kegyetlenek, annyira, hogy senki sem mer vala elmenni azon az úton.
Mt 8: 29 És ímé kiáltának mondván: Mi közünk te veled Jézus, Istennek fia? Azért jöttél ide, hogy idő előtt meggyötörj minket?
Mt 8: 30 Tőlük távol pedig egy nagy disznónyáj legelészik vala.
Mt 8: 31 Az ördögök pedig kérik vala őt mondván: Ha kiűzesz minket, engedd meg nékünk, hogy ama disznónyájba mehessünk!
Mt 8: 32 És monda nékik: Menjetek. Azok pedig kimenvén, menének a disznónyájba: és ímé az egész disznónyáj a meredekről a tengerbe rohana, és oda vesze a vízben.
Mt 8: 33 A pásztorok pedig elfutának, és bemenvén a városba hírré adának mindent, azokat is, a mik az ördöngősökkel történtek vala.
Mt 8: 34 És ímé az egész város kiméne Jézus elébe; és mihelyt meglátták, kérék őt, hogy távozzék az ő határukból.
Mt 9: 1 És hajóra szállva átkele, és méne a maga városába.
Mt 9: 2 És ímé hoznak vala hozzá egy ágyban fekvő gutaütött embert. És látva Jézus azoknak hitét, monda a gutaütöttnek: Bízzál fiam! Megbocsáttattak néked a te bűneid.
Mt 9: 3 És ímé némelyek az írástudók közül mondának magukban: Ez káromlást szól.
Mt 9: 4 És Jézus, látva az ő gondolataikat, monda: Miért gondoltok gonoszt a ti szívetekben?
Mt 9: 5 Mert mi könnyebb, ezt mondani-é: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy ezt mondani: Kelj föl és járj?
Mt 9: 6 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma a földön a bűnöket megbocsátani (ekkor monda a gutaütöttnek): Kelj föl, vedd a te ágyadat, és eredj haza.
Mt 9: 7 És az felkelvén, haza méne.
Mt 9: 8 A sokaság pedig ezt látván, elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, hogy ilyen hatalmat adott az embereknek.
Mt 9: 9 És mikor Jézus onnét tovább méne, láta egy embert ülni a vámszedő helyen, a kinek Máté volt a neve, és monda néki: Kövess engem! És az felkelvén, követé őt.
Mt 9: 10 És lőn, a mikor ő letelepedék a házban, ímé sok vámszedő és bűnös jött oda és letelepedtek Jézussal és az ő tanítványaival az asztalhoz.
Mt 9: 11 És látva ezt a farizeusok, mondának az ő tanítványainak: Miért eszik ez a ti Mesteretek a vámszedőkkel és bűnösökkel együtt?
Mt 9: 12 Jézus pedig ezt hallván, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szüksége orvosra, hanem a betegeknek.
Mt 9: 13 Elmenvén pedig tanuljátok meg, mi az: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot. Mert nem az igazakat hivogatni jöttem, hanem a bűnösöket a megtérésre.
Mt 9: 14 Akkor a János tanítványai jövének hozzá, mondván: Miért hogy mi és a farizeusok sokat bőjtölünk, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
Mt 9: 15 És monda nékik Jézus: Vajjon szomorkodhatik-é a násznép a míg velök van a vőlegény? de eljőnek a napok, a mikor elvétetik tőlök a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak.
Mt 9: 16 Senki sem vet pedig új posztóból foltot az ócska ruhára; mert a mi azt kitoldaná, még elszakít a ruhából és nagyobb szakadás lesz.
Mt 9: 17 Új bort sem töltenek ó tömlőkbe; máskülönben a tömlők szétszakadoznak, és a bor kiömöl, a tömlők is elvesznek; hanem az új bort új tömlőkbe töltik, és mindkettő megmarad.
Mt 9: 18 Mikor ezeket mondá nékik, ímé egy főember eljövén leborula előtte, mondván: Az én leányom épen most halt meg; de jer, vesd reá kezedet, és megelevenedik.
Mt 9: 19 És felkelvén Jézus követé őt tanítványaival együtt.
Mt 9: 20 És ímé, egy asszony, a ki tizenkét év óta vérfolyásban szenved vala, hozzájárulván hátulról, illeté az ő ruhájának szegélyét.
Mt 9: 21 Mert ezt mondja vala magában: Ha csak ruháját illetem is, meggyógyulok.
Mt 9: 22 Jézus pedig megfordulván és reá tekintvén, monda: Bízzál leányom; a te hited megtartott téged. És meggyógyult az asszony abban az órában.
Mt 9: 23 És Jézus a főember házához érvén, látván a sípolókat és a tolongó sokaságot,
Mt 9: 24 Monda nékik: Menjetek el innen, mert a leányzó nem halt meg, hanem aluszik. És kinevették őt.
Mt 9: 25 Mikor pedig a sokaság eltávolíttaték, bemenvén, megfogá annak kezét, és a leányzó felkelt.
Mt 9: 26 És elterjede ez a hír abban az egész tartományban.
Mt 9: 27 És mikor Jézus tovább ment onnét, két vak követé őt, kiáltozva és ezt mondva: Könyörülj rajtunk, Dávidnak fia!
Mt 9: 28 Mikor pedig beméne a házba, oda menének hozzá a vakok, és monda nékik Jézus: Hiszitek-é, hogy én azt megcselekedhetem? Mondának néki: Igen, Uram.
Mt 9: 29 Akkor illeté az ő szemeiket, mondván: Legyen néktek a ti hitetek szerint.
Mt 9: 30 És megnyilatkozának azoknak szemei; és rájok parancsola Jézus, mondván: Meglássátok, senki meg ne tudja!
Mt 9: 31 Azok pedig kimenvén, elterjeszték az ő hírét abban az egész tartományban.
Mt 9: 32 Mikor pedig azok elmentek vala, ímé egy ördöngős néma embert hozának néki.
Mt 9: 33 És az ördögöt kiűzvén, megszólalt a néma; és a sokaság csudálkozik vala, mondván: Soha nem láttak ilyet Izráelben!
Mt 9: 34 A farizeusok pedig ezt mondják vala: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
Mt 9: 35 És körüljárja vala Jézus a városokat mind, és a falvakat, tanítván azoknak zsinagógáiban, és hirdetvén az Isten országának evangyéliomát, és gyógyítván mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget a nép között.
Mt 9: 36 Mikor pedig látta vala a sokaságot, könyörületességre indula rajtok, mert el voltak gyötörve és szétszórva, mint a pásztor nélkül való juhok.
Mt 9: 37 Akkor monda az ő tanítványainak: Az aratni való sok, de a munkás kevés.
Mt 9: 38 Kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.
Mt 10: 1 És előszólítván tizenkét tanítványát, hatalmat ada nékik a tisztátalan lelkek felett, hogy kiűzzék azokat, és gyógyítsanak minden betegséget és minden erőtelenséget.
Mt 10: 2 A tizenkét apostol nevei pedig ezek: Első Simon, a kit Péternek hívnak, és András, az ő testvére; Jakab, a Zebedeus fia, és János az ő testvére;
Mt 10: 3 Filep és Bertalan; Tamás és Máté, a vámszedő; Jakab, az Alfeus fia, és Lebbeus, a kit Taddeusnak hívtak;
Mt 10: 4 Simon a kananita, és Judás, az Iskariotes, a ki el is árulta őt.
Mt 10: 5 Ezt a tizenkettőt küldé ki Jézus, és megparancsolá nékik, mondván: Pogányok útjára ne menjetek, és Samaritánusok városába ne menjetek be;
Mt 10: 6 Hanem menjetek inkább Izráel házának eltévelyedett juhaihoz.
Mt 10: 7 Elmenvén pedig prédikáljatok, mondván: Elközelített a mennyeknek országa.
Mt 10: 8 Betegeket gyógyítsatok, poklosokat tisztítsatok, halottakat támasszatok, ördögöket űzzetek. Ingyen vettétek, ingyen adjátok.
Mt 10: 9 Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se réz-pénzt a ti erszényetekbe,
Mt 10: 10 Se útitáskát, se két ruhát, se sarut, se pálczát; mert méltó a munkás az ő táplálékára.
Mt 10: 11 A mely városba vagy faluba pedig bementek, tudakozzátok meg, ki abban méltó; és ott maradjatok, a míg tovább mehettek.
Mt 10: 12 Ha pedig bementek a házba, köszöntsétek azt.
Mt 10: 13 És ha méltó a ház, szálljon a ti békességtek reá; ha pedig nem méltó, a ti békességtek rátok térjen vissza.
Mt 10: 14 És ha valaki nem fogad be titeket, és nem hallgatja a ti beszédeteket, mikor kimentek abból a házból, vagy városból, lábaitok porát is verjétek le.
Mt 10: 15 Bizony mondom néktek: Az ítélet napján könnyebb lesz a Sodoma és Gomora földjének dolga, mint annak a városnak.
Mt 10: 16 Ímé, én elbocsátlak titeket, mint juhokat a farkasok közé; legyetek azért okosak mint a kígyók, és szelidek mint a galambok.
Mt 10: 17 De óvakodjatok az emberektől; mert törvényszékekre adnak titeket és az ő gyülekezeteikben megostoroznak titeket;
Mt 10: 18 És helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul ő magoknak és a pogányoknak.
Mt 10: 19 De mikor átadnak titeket, ne aggodalmaskodjatok, mi módon vagy mit szóljatok; mert megadatik néktek abban az órában, mit mondjatok.
Mt 10: 20 Mert nem ti vagytok, a kik szóltok, hanem a ti Atyátoknak Lelke az, a ki szól ti bennetek.
Mt 10: 21 Halálra adja pedig testvér testvérét, atya gyermekét; támadnak magzatok szüleik ellen, és megöletik őket.
Mt 10: 22 És gyűlöletesek lesztek, mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megáll, az megtartatik.
Mt 10: 23 Mikor pedig abban a városban üldöznek titeket, szaladjatok a másikba. Mert bizony mondom néktek: be sem járjátok Izráel városait, míg az embernek Fia eljövend.
Mt 10: 24 Nem fölebbvaló a tanítvány a tanítónál, sem a szolga az ő uránál.
Mt 10: 25 Elég a tanítványnak, ha olyan mint a mestere, és a szolga mint az ő Ura. Ha a házigazdát Belzebubnak hívták, mennyivel inkább az ő házanépét?!
Mt 10: 26 Azért ne féljetek tőlök. Mert nincs oly rejtett dolog, a mi napfényre ne jőne; és oly titok, a mi ki ne tudódnék.
Mt 10: 27 A mit néktek a sötétben mondok, a világosságban mondjátok; és a mit fülbe súgva hallotok, a háztetőkről hirdessétek.
Mt 10: 28 És ne féljetek azoktól, a kik a testet ölik meg, a lelket pedig meg nem ölhetik; hanem attól féljetek inkább, aki mind a lelket, mind a testet elvesztheti a gyehennában.
Mt 10: 29 Nemde, két verebecskét meg lehet venni egy kis fillérért? És egy sem esik azok közül a földre a ti Atyátok akarata nélkül!
Mt 10: 30 Néktek pedig még a fejetek hajszálai is mind számon vannak.
Mt 10: 31 Ne féljetek azért; ti sok verebecskénél drágábbak vagytok.
Mt 10: 32 Valaki azért vallást tesz én rólam az emberek előtt, én is vallást teszek arról az én mennyei Atyám előtt;
Mt 10: 33 aki pedig megtagad engem az emberek előtt, én is megtagadom azt az én mennyei Atyám előtt.
Mt 10: 34 Ne gondoljátok, hogy azért jöttem, hogy békességet bocsássak e földre; nem azért jöttem, hogy békességet bocsássak, hanem hogy fegyvert.
Mt 10: 35 Mert azért jöttem, hogy meghasonlást támaszszak az ember és az ő atyja, a leány és az ő anyja, a meny és az ő napa közt;
Mt 10: 36 És hogy az embernek ellensége legyen az ő házanépe.
Mt 10: 37 aki inkább szereti atyját és anyját, hogynem engemet, nem méltó én hozzám; és a ki inkább szereti fiát és leányát, hogynem engemet, nem méltó én hozzám.
Mt 10: 38 És aki föl nem veszi az ő keresztjét és úgy nem követ engem, nem méltó én hozzám.
Mt 10: 39 aki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és aki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
Mt 10: 40 aki titeket befogad, engem fogad be; és aki engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.
Mt 10: 41 aki befogadja a prófétát próféta nevében, prófétának jutalmát veszi; és aki befogadja az igazat igaznak nevében, igaznak jutalmát veszi;
Mt 10: 42 És aki inni ád egynek e kicsinyek közül, csak egy pohár hideg vizet tanítvány nevében, bizony mondom néktek, el nem vesztheti jutalmát.
Mt 11: 1 És lőn, mikor elvégezé Jézus a tizenkét tanítványának adott utasítást, elméne onnan, hogy tanítson és prédikáljon azoknak városaiban.
Mt 11: 2 János pedig, mikor meghallotta a fogságban a Krisztus cselekedeteit, elküldvén kettőt az ő tanítványai közül,
Mt 11: 3 Monda néki: Te vagy-é az, a ki eljövendő, vagy mást várjunk?
Mt 11: 4 És felelvén Jézus, monda nékik: Menjetek el és jelentsétek Jánosnak, a miket hallotok és láttok:
Mt 11: 5 A vakok látnak, és a sánták járnak; a poklosok megtisztulnak és a siketek hallanak; a halottak föltámadnak, és a szegényeknek evangyéliom hirdettetik;
Mt 11: 6 És boldog, a ki én bennem meg nem botránkozik.
Mt 11: 7 Mikor pedig azok elmentek vala, szólni kezde Jézus a sokaságnak Jánosról: Mit látni mentetek ki a pusztába? Nádszálat-é, a mit a szél hajtogat?
Mt 11: 8 Hát mit látni mentetek ki? Puha ruhába öltözött embert-é? Ímé a kik puha ruhákat viselnek, a királyok palotáiban vannak.
Mt 11: 9 Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony, mondom néktek, prófétánál is nagyobbat!
Mt 11: 10 Mert ő az, a kiről meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, a ki megkészíti előtted a te útadat.
Mt 11: 11 Bizony mondom néktek: az asszonyoktól szülöttek között nem támadott nagyobb Keresztelő Jánosnál; de aki legkisebb a mennyeknek országában, nagyobb nálánál.
Mt 11: 12 A Keresztelő János idejétől fogva pedig mind mostanig erőszakoskodnak a mennyek országáért, és az erőszakoskodók ragadják el azt.
Mt 11: 13 Mert a próféták mindnyájan és a törvény Jánosig prófétáltak vala.
Mt 11: 14 És, ha be akarjátok venni, Illés ő, aki eljövendő vala.
Mt 11: 15 A kinek van füle a hallásra, hallja.
Mt 11: 16 De kihez hasonlítsam ezt a nemzetséget? Hasonlatos a gyermekekhez, a kik a piaczon ülnek, és kiáltoznak az ő társaiknak,
Mt 11: 17 És ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.
Mt 11: 18 Mert eljött János, aki sem eszik, sem iszik, és azt mondják: Ördög van benne.
Mt 11: 19 Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondják: Ímé a nagy étü és részeges ember, a vámszedők és bűnösök barátja! És igazoltaték a bölcseség az ő fiaitól.
Mt 11: 20 Ekkor elkezdé szemökre hányni ama városoknak, a melyekben legtöbb csodái lőnek, hogy nem tértek vala meg:
Mt 11: 21 Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! Mert ha Tirusban és Sidonban történnek vala azok a csodák, a melyek bennetek lőnek, rég megtértek volna gyászruhában és hamuban.
Mt 11: 22 De mondom néktek: Tirusnak és Sidonnak könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néktek.
Mt 11: 23 Te is Kapernaum, a ki az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz megaláztatni; mert ha Sodomában történnek vala azok a csodák, a melyek te benned lőnek, mind e mai napig megmaradt volna.
Mt 11: 24 De mondom néktek, hogy Sodoma földének könnyebb dolga lesz az ítélet napján, hogynem néked.
Mt 11: 25 Abban az időben szólván Jézus, monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és az értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted.
Mt 11: 26 Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.
Mt 11: 27 Mindent nékem adott át az én Atyám, és senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya; az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Mt 11: 28 Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.
Mt 11: 29 Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.
Mt 11: 30 Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű.
Mt 12: 1 Abban az időben a vetéseken át haladt Jézus szombatnapon; tanítványai pedig megéheztek, és kezdték a kalászokat tépni és enni.
Mt 12: 2 Látván pedig ezt a farizeusok, mondának néki: Ímé a te tanítványaid azt cselekszik, a mit nem szabad szombatnapon cselekedni.
Mt 12: 3 Ő pedig monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett vala ő és a kik vele valának?
Mt 12: 4 Hogyan ment be az Isten házába, és ette meg a szentelt kenyereket, a melyeket nem vala szabad megennie néki, sem azoknak, a kik ő vele valának, hanem csak a papoknak?
Mt 12: 5 Vagy nem olvastátok-é a törvényben, hogy szombatnapon megtörik a papok a szombatot a templomban és nem vétkeznek?
Mt 12: 6 Mondom pedig néktek, hogy a templomnál nagyobb van itt.
Mt 12: 7 Ha pedig tudnátok, mi ez: Irgalmasságot akarok és nem áldozatot, nem kárhoztattátok volna az ártatlanokat.
Mt 12: 8 Mert a szombatnak is Ura az embernek Fia.
Mt 12: 9 És távozván onnan, méne az ő zsinagógájukba.
Mt 12: 10 És ímé, vala ott egy elszáradt kezű ember. És megkérdék őt, mondván: Ha szabad-é szombatnapon gyógyítani? hogy vádolhassák őt.
Mt 12: 11 Ő pedig monda nékik: Kicsoda közületek az az ember, a kinek van egy juha, és ha az szombatnapon a verembe esik, meg nem ragadja és ki nem vonja azt?
Mt 12: 12 Mennyivel drágább pedig az ember a juhnál! Szabad tehát szombatnapon jót cselekedni.
Mt 12: 13 Akkor monda annak az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és olyan éppé lőn, mint a másik.
Mt 12: 14 A farizeusok pedig kimenvén, tanácsot tartának ellene, hogyan veszíthetnék el őt.
Mt 12: 15 Jézus pedig észrevévén ezt, eltávozék onnan. És követé őt nagy sokaság, és ő meggyógyítja vala mindnyájokat;
Mt 12: 16 És megfenyegeté őket, hogy őt ismertté ne tegyék;
Mt 12: 17 Hogy beteljesedjék Ésaiás próféta mondása, aki így szólt:
Mt 12: 18 Ímé az én szolgám, a kit választottam; az én szerelmesem, a kiben az én lelkem kedvét lelé; lelkemet adom ő belé, és ítéletet hirdet a pogányoknak.
Mt 12: 19 Nem verseng, és nem kiált; az utczákon senki nem hallja szavát.
Mt 12: 20 A megrepedezett nádat nem töri el, és a pislogó gyertyabelet nem oltja ki, mígnem diadalomra viszi az ítéletet.
Mt 12: 21 És az ő nevében reménykednek majd a pogányok.
Mt 12: 22 Akkor egy vak és néma ördöngőst hoztak ő eléje; és meggyógyítá azt, annyira, hogy a vak és néma mind beszél, mind lát vala.
Mt 12: 23 És elálmélkodék az egész sokaság, és monda: Vajjon nem ez-é Dávidnak ama Fia?
Mt 12: 24 A farizeusok pedig ezt hallván, mondának: Ez nem űzi ki az ördögöket, hanemha Belzebubbal, az ördögök fejedelmével.
Mt 12: 25 Jézus pedig, tudva az ő gondolataikat, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és egy város vagy háznép sem állhat meg, a mely meghasonlik magával.
Mt 12: 26 Ha pedig a Sátán a Sátánt űzi ki, önmagával hasonlott meg; mimódon állhat meg tehát az ő országa?
Mt 12: 27 És ha én Belzebub által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Azért ők magok lesznek a ti bíráitok.
Mt 12: 28 Ha pedig én Istennek Lelke által űzöm ki az ördögöket, akkor kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.
Mt 12: 29 Avagy mi módon mehet be valaki a hatalmasnak házába és rabolhatja el annak kincseit, hanemha megkötözi előbb a hatalmast és akkor raboljaki annak házát?
Mt 12: 30 aki velem nincsen, ellenem van; és aki velem nem gyűjt, tékozol.
Mt 12: 31 Azt mondom azért néktek: Minden bűn és káromlás megbocsáttatik az embereknek; de a Lélek káromlása nem bocsáttatik meg az embereknek.
Mt 12: 32 Még aki az ember Fia ellen szól, annak is megbocsáttatik; de aki a Szent Lélek ellen szól, annak sem ezen, sem a más világon meg nem bocsáttatik.
Mt 12: 33 Vagy legyetek jó fák, és teremjetek jó gyümölcsöt, vagy legyetek romlott fák, és teremjetek romlott gyümölcsöt; mert gyümölcséről ismerik meg a fát.
Mt 12: 34 Mérges kígyóknak fajzatai, mi módon szólhattok jókat, holott gonoszak vagytok? Mert a szívnek teljességéből szól a száj.
Mt 12: 35 A jó ember az ő szívének jó kincseiből hozza elő a jókat; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincseiből hozza elő a gonoszokat.
Mt 12: 36 De mondom néktek: Minden hivalkodó beszédért, a mit beszélnek az emberek, számot adnak majd az ítélet napján.
Mt 12: 37 Mert a te beszédidből ismertetel igaznak, és a te beszédidből ismertetel hamisnak.
Mt 12: 38 Ekkor felelének néki némelyek az írástudók és farizeusok közül, mondván: Mester, jelt akarnánk látni te tőled.
Mt 12: 39 Ő pedig felelvén, monda nékik: E gonosz és parázna nemzetség jelt kiván; és nem adatik jel néki, hanemha Jónás prófétának jele.
Mt 12: 40 Mert a miképen Jónás három éjjel és három nap volt a czethal gyomrában, azonképen az embernek Fia is három nap és három éjjel lesz a föld gyomrában.
Mt 12: 41 Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel ezzel a nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.
Mt 12: 42 Délnek királyné asszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetséggel együtt, és kárhoztatja ezt: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcseségét; és ímé, nagyobb van itt Salamonnál.
Mt 12: 43 Mikor pedig a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresve, és nem talál:
Mt 12: 44 Akkor ezt mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem. És oda menvén, üresen, kisöpörve és fölékesítve találja azt.
Mt 12: 45 Akkor elmegy és vesz maga mellé más hét lelket, gonoszabbakat ő magánál, és bemenvén, ott lakoznak; és ennek az embernek utolsó állapotja gonoszabb lesz az elsőnél. Így lesz ezzel a gonosz nemzetséggel is.
Mt 12: 46 Mikor pedig még szóla a sokaságnak, ímé az ő anyja és az ő testvérei állanak vala odakünn, akarván ő vele szólni.
Mt 12: 47 És monda néki valaki: Ímé a te anyád és testvéreid odakünn állanak, és szólni akarnak veled.
Mt 12: 48 Ő pedig felelvén, monda a hozzá szólónak: Kicsoda az én anyám; és kik az én testvéreim?
Mt 12: 49 És kinyujtván kezét az ő tanítványaira, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim!
Mt 12: 50 Mert aki cselekszi az én mennyei Atyám akaratát, az nékem fitestvérem, nőtestvérem és anyám.
Mt 13: 1 Azon a napon kimenvén Jézus a házból, leüle a tenger mellett.
Mt 13: 2 És nagy sokaság gyülekezék ő hozzá, annyira, hogy ő a hajóba méne leülni; az egész sokaság pedig a parton áll vala.
Mt 13: 3 És sokat beszéle nékik példázatokban, mondván: Ímé kiméne a magvető vetni,
Mt 13: 4 És a mikor ő vet vala, némely mag az útfélre esék; és eljövén a madarak, elkapdosák azt.
Mt 13: 5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala; és hamar kikele, mivelhogy nem vala mélyen a földben.
Mt 13: 6 De mikor a nap felkelt, elsüle; és mivelhogy gyökere nem vala, elszáradott.
Mt 13: 7 Némely pedig a tövisek közé esék, és a tövisek felnevekedvén, megfojták azt.
Mt 13: 8 Némely pedig a jó földbe esék, és gyümölcsöt terme, némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.
Mt 13: 9 A kinek van füle a hallásra, hallja.
Mt 13: 10 A tanítványok pedig hozzámenvén, mondának néki: Miért szólasz nékik példázatokban?
Mt 13: 11 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mert néktek megadatott, hogy érthessétek a mennyek országának titkait, ezeknek pedig nem adatott meg.
Mt 13: 12 Mert a kinek van, annak adatik, és bővölködik; de a kinek nincs, az is elvétetik tőle, a mije van.
Mt 13: 13 Azért szólok velök példázatokban, mert látván nem látnak, és hallván nem hallanak, sem nem értenek.
Mt 13: 14 És beteljesedék rajtok Ésaiás jövendölése, a mely ezt mondja: Hallván halljatok, és ne értsetek; és látván lássatok, és ne ismerjetek:
Mt 13: 15 Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallottak, és szemeiket behunyták; hogy valami módon ne lássanak szemeikkel, és ne halljanak füleikkel, és ne értsenek szívükkel, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Mt 13: 16 A ti szemeitek pedig boldogok, hogy látnak; és a ti füleitek, hogy hallanak.
Mt 13: 17 Mert bizony mondom néktek, hogy sok próféta és igaz kívánta látni, a miket ti láttok, és nem látták; és hallani, a miket ti hallotok, és nem hallották.
Mt 13: 18 Ti halljátok meg azért a magvető példázatát.
Mt 13: 19 Ha valaki hallja az ígét a mennyeknek országáról és nem érti, eljő a gonosz és elkapja azt, a mi annak szívébe vettetett vala. Ez az, a mely az útfélre esett.
Mt 13: 20 A mely pedig a köves helyre esett, ez az, aki hallja az ígét, és mindjárt örömmel fogadja;
Mt 13: 21 De nincs gyökere benne, hanem csak ideig való; mihelyt pedig nyomorgatás vagy üldözés támad az íge miatt, azonnal megbotránkozik.
Mt 13: 22 A mely pedig a tövisek közé esett, ez az, aki hallja az ígét, de e világnak gondja és a gazdagságnak csalárdsága elfojtja az ígét, és gyümölcsöt nem terem.
Mt 13: 23 A mely pedig a jó földbe esett, ez az, a ki hallja és érti az ígét; aki gyümölcsöt is terem, és terem némely száz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig harmincz annyit.
Mt 13: 24 Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa az emberhez, aki az ő földébe jó magot vetett;
Mt 13: 25 De mikor az emberek alusznak vala, eljöve az ő ellensége és konkolyt vete a búza közé, és elméne.
Mt 13: 26 Mikor pedig felnevekedék a vetés, és gyümölcsöt terme, akkor meglátszék a konkoly is.
Mt 13: 27 A gazda szolgái pedig előállván, mondának néki: Uram, avagy nem tiszta magot vetettél-e a te földedbe? honnan van azért benne a konkoly?
Mt 13: 28 Ő pedig monda nékik: Valamely ellenség cselekedte azt. A szolgák pedig mondának néki: Akarod-é tehát, hogy elmenvén, összeszedjük azokat?
Mt 13: 29 Ő pedig monda: Nem. Mert a mikor összeszeditek a konkolyt, azzal együtt netalán a búzát is kiszaggatjátok.
Mt 13: 30 Hagyjátok, hogy együtt nőjjön mind a kettő az aratásig, és az aratás idején azt mondom majd az aratóknak: Szedjétek össze először a konkolyt, és kössétek kévékbe, hogy megégessétek; a búzát pedig takarítsátok az én csűrömbe.
Mt 13: 31 Más példázatot is adott eléjök, mondván: Hasonlatos a mennyeknek országa a mustármaghoz, a melyet vévén az ember, elvete az ő mezejében;
Mt 13: 32 A mely kisebb ugyan minden magnál; de a mikor felnő, nagyobb a veteményeknél, és fává lesz, annyira, hogy reá szállanak az égi madarak, és fészket raknak ágain.
Mt 13: 33 Más példázatot is mondott nékik: Hasonlatos a mennyeknek országa a kovászhoz, a melyet vévén az asszony, három mércze lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele.
Mt 13: 34 Mind ezeket példázatokban mondá Jézus a sokaságnak, és példázat nélkül semmit sem szóla nékik,
Mt 13: 35 Hogy beteljék a mit a próféta szólott, mondván: Megnyitom az én számat példázatokra; és kitárom, amik e világ alapítása óta rejtve valának.
Mt 13: 36 Ekkor elbocsátván a sokaságot, beméne Jézus a házba. És az ő tanítványai hozzámenének, mondván: Magyarázd meg nékünk a szántóföld konkolyáról való példázatot.
Mt 13: 37 Ő pedig felelvén monda nékik: aki a jó magot veti, az az embernek Fia;
Mt 13: 38 A szántóföld pedig a világ; a jó mag az Isten országának fiai; a konkoly pedig a gonosznak fiai.
Mt 13: 39 Az ellenség pedig, aki a konkolyt vetette, az ördög; az aratás pedig a világ vége; az aratók pedig az angyalok.
Mt 13: 40 A miképen azért összegyűjtik a konkolyt és megégetik: akképen lesz a világnak végén.
Mt 13: 41 Az embernek Fia elküldi az ő angyalait, és az ő országából összegyűjtik a botránkozásokat mind, és azokat is, a kik gonoszságot cselekesznek,
Mt 13: 42 És bevetik őket a tüzes kemenczébe: ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mt 13: 43 Akkor az igazak fénylenek, mint a nap, az ő Atyjoknak országában. A kinek van füle a hallásra, hallja.
Mt 13: 44 Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a szántóföldben elrejtett kincshez, a melyet megtalálván az ember, elrejté azt; és a felett való örömében elmegy és eladván mindenét a mije van, megveszi azt a szántóföldet.
Mt 13: 45 Ismét hasonlatos a mennyeknek országa a kereskedőhöz, a ki igazgyöngyöket keres;
Mt 13: 46 aki találván egy drágagyöngyre, elméne, és mindenét eladván a mije volt, megvevé azt.
Mt 13: 47 Szintén hasonlatos a mennyeknek országa a tengerbe vetett gyalomhoz, a mely mindenféle fajtát összefogott;
Mt 13: 48 Melyet, minekutána megtelt, a partra vontak a halászok, és leülvén, a jókat edényekbe gyűjtötték, a hitványakat pedig kihányták.
Mt 13: 49 Így lesz a világ végén is: Eljőnek majd az angyalok, és kiválasztják a gonoszokat az igazak közül.
Mt 13: 50 És a tüzes kemenczébe vetik őket; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mt 13: 51 Monda nékik Jézus: Megértettétek-é mindezeket? Mondának néki: Megértettük Uram.
Mt 13: 52 Ő pedig monda nékik: Annakokáért minden írástudó, aki a mennyeknek országa felől megtaníttatott, hasonlatos az olyan gazdához, aki ót és újat hoz elő az ő éléstárából.
Mt 13: 53 És lőn, a mikor elvégzé Jézus ezeket a példázatokat, elméne onnan.
Mt 13: 54 És hazájába érve, tanítja vala őket az ő zsinagógájukban, annyira, hogy álmélkodnak és ezt mondják vala: Honnét van ebben ez a bölcseség és az erők?
Mt 13: 55 Nem ez-é amaz ácsmesternek fia? Nem az ő anyját hívják-é Máriának, és az ő testvéreit Jakabnak, Józsénak, Simonnak és Júdásnak?
Mt 13: 56 És az ő nőtestvérei is nem mind minálunk vannak-é? Honnét vannak tehát ennél mindezek?
Mt 13: 57 És megbotránkoznak vala ő benne. Jézus pedig monda nékik: Nincsen próféta tisztesség nélkül, hanem csak az ő hazájában és házában.
Mt 13: 58 Nem is tőn ott sok csodát, az ő hitetlenségök miatt.
Mt 14: 1 Abban az időben hírét hallá Heródes negyedes fejedelem Jézusnak,
Mt 14: 2 És monda szolgáinak: Ez ama Keresztelő János; ő támadt fel a halálból, és azért működnek benne az erők.
Mt 14: 3 Mert Heródes elfogatta vala Jánost, és megkötöztetvén, tömlöczbe vetette vala Heródiásért, az ő testvérének, Fülöpnek feleségéért.
Mt 14: 4 Mert ezt mondja vala néki János: Nem szabad néked ővele élned.
Mt 14: 5 De mikor meg akarta öletni, félt a sokaságtól, mert mint egy prófétát úgy tartják vala őt.
Mt 14: 6 Hanem mikor a Heródes születése napját ünnepelék, tánczola a Heródiás leánya ő előttük, és megtetszék Heródesnek;
Mt 14: 7 Azért esküvéssel fogadá, hogy a mit kér, megadja néki.
Mt 14: 8 A leány pedig, anyja rábeszélésére, monda: Add ide nékem egy tálban a Keresztelő János fejét.
Mt 14: 9 És megszomorodék a király, de esküjéért és a vendégek miatt parancsolá, hogy adják oda.
Mt 14: 10 És elküldvén, fejét véteté Jánosnak a tömlöczben.
Mt 14: 11 És előhozák az ő fejét egy tálban, és adák a leánynak; az pedig vivé az ő anyjának.
Mt 14: 12 És előjövén az ő tanítványai, elvivék a testet, és eltemeték azt; és elmenvén, megjelenték Jézusnak.
Mt 14: 13 És mikor ezt meghallotta Jézus, elméne onnét hajón egy puszta helyre egyedül. A sokaság pedig ezt hallva, gyalog követé őt a városokból.
Mt 14: 14 És kimenvén Jézus, láta nagy sokaságot, és megszáná őket, és azoknak betegeit meggyógyítá.
Mt 14: 15 Mikor pedig estveledék, hozzá menének az ő tanítványai, mondván: Puszta hely ez, és az idő már elmúlt; bocsásd el a sokaságot, hogy menjenek el a falvakba és vegyenek magoknak eleséget.
Mt 14: 16 Jézus pedig monda nékik: Nem szükség elmenniök; adjatok nékik ti enniök.
Mt 14: 17 Azok pedig mondának néki: Nincsen itt, csupán öt kenyerünk és két halunk.
Mt 14: 18 Ő pedig monda: Hozzátok azokat ide hozzám.
Mt 14: 19 És mikor megparancsolá a sokaságnak, hogy üljenek le a fűre, vevé az öt kenyeret és két halat, és szemeit az égre emelvén, hálákat ada; és megszegvén a kenyereket, adá a tanítványoknak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
Mt 14: 20 És mindnyájan evének, és megelégedének; és felszedék a maradék darabokat, tizenkét teli kosárral.
Mt 14: 21 A kik pedig ettek vala, mintegy ötezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
Mt 14: 22 És mindjárt kényszeríté Jézus az ő tanítványait, hogy szálljanak a hajóba és menjenek át előre a túlsó partra, míg ő elbocsátja a sokaságot.
Mt 14: 23 És a mint elbocsátá a sokaságot, felméne a hegyre, magánosan imádkozni. Mikor pedig beestveledék, egyedül vala ott.
Mt 14: 24 A hajó pedig immár a tenger közepén vala, a haboktól háborgattatva; mivelhogy a szél szembe fújt vala.
Mt 14: 25 Az éjszaka negyedik részében pedig hozzájuk méne Jézus, a tengeren járván.
Mt 14: 26 És mikor látták a tanítványok, hogy ő a tengeren jára, megrémülének, mondván: Ez kísértet; és a félelem miatt kiáltozának.
Mt 14: 27 De Jézus azonnal szóla hozzájuk, mondván: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek!
Mt 14: 28 Péter pedig felelvén néki, monda: Uram, ha te vagy, parancsolj, hogy hozzád mehessek a vizeken.
Mt 14: 29 Ő pedig monda: Jövel! És Péter kiszállván a hajóból, jár vala a vizeken, hogy Jézushoz menjen.
Mt 14: 30 De látva a nagy szelet, megrémüle; és a mikor kezd vala merülni, kiálta, mondván: Uram, tarts meg engem!
Mt 14: 31 Jézus pedig azonnal kinyújtván kezét, megragadá őt, és monda néki: Kicsinyhitű, miért kételkedél?
Mt 14: 32 És a mikor beléptek a hajóba, elállt a szél.
Mt 14: 33 A hajóban levők pedig hozzámenvén, leborulának előtte, mondván: Bizony, Isten Fia vagy!
Mt 14: 34 És általkelvén, eljutának Genezáret földére.
Mt 14: 35 És mikor megismerték őt annak a helynek lakosai, szétküldének abba az egész környékbe, és minden beteget hozzá hozának;
Mt 14: 36 És kérik vala őt, hogy csak az ő ruhájának peremét illethessék. És a kik illeték vala, mindnyájan meggyógyulának.
Mt 15: 1 Akkor írástudók és farizeusok jőnek vala Jézushoz, Jeruzsálemből, mondván:
Mt 15: 2 Miért hágják át a te tanítványaid a vének rendeléseit? Mert nem mossák meg a kezeiket, mikor enni akarnak.
Mt 15: 3 Ő pedig felelvén monda nékik: Ti meg miért hágjátok át az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által?
Mt 15: 4 Mert Isten parancsolta ezt, mondván: Tiszteld atyádat és anyádat, és: aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal lakoljon.
Mt 15: 5 Ti pedig ezt mondjátok: aki atyjának vagy anyjának ezt mondja: Templomi ajándék az, a mivel megsegíthetlek, az olyan akár ne is tisztelje az ő atyját vagy anyját.
Mt 15: 6 És erőtelenné tettétek az Isten parancsolatját a ti rendeléseitek által.
Mt 15: 7 Képmutatók, igazán prófétált felőletek Ésaiás, mondván:
Mt 15: 8 Ez a nép szájával közelget hozzám, és ajkával tisztel engemet; szíve pedig távol van tőlem.
Mt 15: 9 Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.
Mt 15: 10 És előszólítván a sokaságot, monda nékik: Halljátok és értsétek meg:
Mt 15: 11 Nem az fertőzteti meg az embert, a mi a szájon bemegy, hanem a mi kijön a szájból, az fertőzteti meg az embert.
Mt 15: 12 Akkor hozzájárulván az ő tanítványai, mondának néki: Tudod-é, hogy a farizeusok e beszédet hallván, megbotránkoztak?
Mt 15: 13 Ő pedig felelvén, monda: Minden plánta, a melyet nem az én mennyei Atyám plántált, kitépetik.
Mt 15: 14 Hagyjátok őket; vakoknak vak vezetői ők: ha pedig vak vezeti a vakot, mind a ketten a verembe esnek.
Mt 15: 15 Péter pedig felelvén, monda néki: Magyarázd meg nékünk ezt a példázatot.
Mt 15: 16 Jézus pedig monda: Ti is értelem nélkül vagytok-é még?
Mt 15: 17 Mégsem értitek-é, hogy minden, a mi a szájon bemegy, a gyomorba jut, és az árnyékszékbe vettetik?
Mt 15: 18 A mik pedig a szájból jőnek ki, a szívből származnak, és azok fertőztetik meg az embert.
Mt 15: 19 Mert a szívből származnak a gonosz gondolatok, gyilkosságok, házasságtörések, paráznaságok, lopások, hamis tanubizonyságok, káromlások.
Mt 15: 20 Ezek fertőztetik meg az embert; de a mosdatlan kézzel való evés nem fertőzteti meg az embert.
Mt 15: 21 És elmenvén onnét Jézus, Tirus és Sidon vidékeire tére.
Mt 15: 22 És ímé egy kananeus asszony jövén ki abból a tartományból, kiált vala néki: Uram, Dávidnak fia, könyörülj rajtam! az én leányom az ördögtől gonoszul gyötörtetik.
Mt 15: 23 Ő pedig egy szót sem felele néki. És az ő tanítványai hozzá menvén, kérik vala őt, mondván: Bocsásd el őt, mert utánunk kiált.
Mt 15: 24 Ő pedig felelvén, monda: Nem küldettem, csak az Izráel házának elveszett juhaihoz.
Mt 15: 25 Az asszony pedig odaérvén, leborula előtte, mondván: Uram, légy segítségül nékem!
Mt 15: 26 Ő pedig felelvén, monda: Nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.
Mt 15: 27 Az pedig monda: Úgy van, Uram; de hiszen az ebek is esznek a morzsalékokból, a mik az ő uroknak asztaláról aláhullanak.
Mt 15: 28 Ekkor felelvén Jézus, monda néki: Óh asszony, nagy a te hited! Legyen néked a te akaratod szerint. És meggyógyula az ő leánya attól a pillanattól fogva.
Mt 15: 29 És onnét távozva, méne Jézus a Galilea tengere mellé; és felmenvén a hegyre, ott leüle.
Mt 15: 30 És nagy sokaság megy vala hozzá, vivén magokkal sántákat, vakokat, némákat, csonkákat és sok egyebeket, és odahelyezék őket a Jézus lábai elé; és meggyógyítá őket,
Mt 15: 31 Úgy hogy a sokaság álmélkodik vala, látván, hogy a némák beszélnek, a csonkák megépülnek, a sánták járnak, a vakok látnak: és dicsőíték Izráel Istenét.
Mt 15: 32 Jézus pedig előszólítván az ő tanítványait, monda: Szánakozom e sokaságon, mert három napja immár, hogy velem vannak, és nincs mit enniök. Éhen pedig nem akarom őket elbocsátani, hogy valamiképen ki ne dőljenek az úton.
Mt 15: 33 És mondának néki az ő tanítványai: Honnét volna e pusztában annyi kenyerünk, hogy megelégítsünk ily nagy sokaságot?
Mt 15: 34 És monda nékik Jézus: Hány kenyeretek van? Ők pedig mondának: Hét, és néhány halunk.
Mt 15: 35 És parancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földön.
Mt 15: 36 És vevén a hét kenyeret és a halakat, és hálákat adván, megtöré, és adá az ő tanítványainak, a tanítványok pedig a sokaságnak.
Mt 15: 37 És mindnyájan evének, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat hét teli kosárral.
Mt 15: 38 A kik pedig ettek vala, négyezeren valának férfiak, asszonyokon és gyermekeken kívül.
Mt 15: 39 És elbocsátván a sokaságot, beszálla a hajóba, és elméne Magdala határaiba.
Mt 16: 1 És hozzá menvén a farizeusok és sadduczeusok, kisértvén, kérék őt, hogy mutasson nékik mennyei jelt.
Mt 16: 2 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mikor estveledik, azt mondjátok: Szép idő lesz; mert veres az ég.
Mt 16: 3 Reggel pedig: Ma zivatar lesz; mert az ég borús és veres. Képmutatók, az ég ábrázatját meg tudjátok ítélni, az idők jeleit pedig nem tudjátok?
Mt 16: 4 E gonosz és parázna nemzetség jelt kíván; és nem adatik néki jel, hanemha a Jónás prófétának jele. És ott hagyván őket, elméne.
Mt 16: 5 És az ő tanítványai a tulsó partra menvén, elfelejtettek kenyeret vinni magukkal.
Mt 16: 6 Jézus pedig monda nékik: Vigyázzatok és őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától.
Mt 16: 7 Ők pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Nem hoztunk kenyeret magunkkal.
Mt 16: 8 Jézus pedig megértvén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok magatok között óh kicsinyhitűek, hogy kenyeret nem hoztatok magatokkal?!
Mt 16: 9 Mégsem értitek-é, nem is emlékeztek-é az ötezernek öt kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?
Mt 16: 10 Sem a négyezernek hét kenyerére, és hogy hány kosárt töltöttetek meg?
Mt 16: 11 Hogyan nem értitek, hogy nem kenyérről mondtam néktek, hogy őrizkedjetek a farizeusok és sadduczeusok kovászától!?
Mt 16: 12 Ekkor értették meg, hogy nem arról szólott, hogy a kenyér kovászától, hanem hogy a farizeusok és sadduczeusok tudományától őrizkedjenek.
Mt 16: 13 Mikor pedig Jézus Czézárea Filippi környékére méne, megkérdé tanítványait, mondván: Engemet, embernek Fiát, kinek mondanak az emberek?
Mt 16: 14 Ők pedig mondának: Némelyek Keresztelő Jánosnak, mások Illésnek; némelyek pedig Jeremiásnak, vagy egynek a próféták közül.
Mt 16: 15 Monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem?
Mt 16: 16 Simon Péter pedig felelvén, monda: Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
Mt 16: 17 És felelvén Jézus, monda néki: Boldog vagy Simon, Jónának fia, mert nem test és vér jelentette ezt meg néked, hanem az én mennyei Atyám.
Mt 16: 18 De én is mondom néked, hogy te Péter vagy, és ezen a kősziklán építem fel az én anyaszentegyházamat, és a pokol kapui sem vesznek rajta diadalmat.
Mt 16: 19 És néked adom a mennyek országának kulcsait; és a mit megkötsz a földön, a mennyekben is kötve lészen; és a mit megoldasz a földön, a mennyekben is oldva lészen.
Mt 16: 20 Akkor megparancsolá tanítványainak, hogy senkinek se mondják, hogy ő a Jézus Krisztus.
Mt 16: 21 Ettől fogva kezdé Jézus jelenteni az ő tanítványainak, hogy néki Jeruzsálembe kell menni, és sokat szenvedni a vénektől és a főpapoktól és az írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon föltámadni.
Mt 16: 22 És Péter előfogván őt, kezdé feddeni, mondván: Mentsen Isten, Uram! Nem eshetik ez meg te véled.
Mt 16: 23 Ő pedig megfordulván, monda Péternek: Távozz tőlem Sátán; bántásomra vagy nékem; mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
Mt 16: 24 Ekkor monda Jézus az ő tanítványainak: Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Mt 16: 25 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; aki pedig elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt.
Mt 16: 26 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri is, de az ő lelkében kárt vall? Avagy micsoda váltságot adhat az ember az ő lelkéért?
Mt 16: 27 Mert az embernek Fia eljő az ő Atyjának dicsőségében, az ő angyalaival; és akkor megfizet mindenkinek az ő cselekedete szerint.
Mt 16: 28 Bizony mondom néktek: Azok között, a kik itt állanak, vannak némelyek, a kik nem kóstolják meg a halált, a míg meg nem látják az embernek Fiát eljőni az ő országában.
Mt 17: 1 És hat nap mulva magához vevé Jézus Pétert, Jakabot és ennek testvérét Jánost, és felvivé őket magokban egy magas hegyre.
Mt 17: 2 És elváltozék előttök, és az ő orczája ragyog vala, mint a nap, ruhája pedig fehér lőn, mint a fényesség.
Mt 17: 3 És ímé megjelenék ő nékik Mózes és Illés, a kik beszélnek vala ő vele.
Mt 17: 4 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Uram, jó nékünk itt lennünk. Ha akarod, építsünk itt három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
Mt 17: 5 Mikor ő még beszél vala, ímé, fényes felhő borítá be őket; és ímé szózat lőn a felhőből, mondván: Ez az én szerelmes Fiam, a kiben én gyönyörködöm: őt hallgassátok.
Mt 17: 6 És a tanítványok a mint ezt hallák, arczra esének és igen megrémülének.
Mt 17: 7 Jézus pedig hozzájok menvén, illeté őket, és monda: Keljetek fel és ne féljetek!
Mt 17: 8 Mikor pedig szemeiket fölemelék, senkit sem látának, hanem csak Jézust egyedül.
Mt 17: 9 És mikor a hegyről alájövének, megparancsolá nékik Jézus, mondván: Senkinek se mondjátok el a mit láttatok, míg fel nem támadt az embernek Fia a halálból.
Mt 17: 10 És megkérdezék őt az ő tanítványai, mondván: Miért mondják tehát az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
Mt 17: 11 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Illés bizony eljő előbb, és mindent helyreállít;
Mt 17: 12 De mondom néktek, hogy Illés immár eljött, és nem ismerék meg őt, hanem azt mívelék vele, a mit akarának. Ezenképen az ember Fiának is szenvednie kell majd ő tőlük.
Mt 17: 13 Ekkor megértették a tanítványok, hogy Keresztelő Jánosról szóla nékik.
Mt 17: 14 És mikor a sokasághoz értek, egy ember jöve hozzá, térdre esvén ő előtte,
Mt 17: 15 És mondván: Uram, könyörülj az én fiamon, mert holdkóros és kegyetlenül szenved; mivelhogy gyakorta esik a tűzbe, és gyakorta a vízbe.
Mt 17: 16 És elvittem őt a te tanítványaidhoz, és nem tudták őt meggyógyítani.
Mt 17: 17 Jézus pedig felelvén, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! vajjon meddig leszek veletek? vajjon meddig szenvedlek titeket? Hozzátok őt ide nékem.
Mt 17: 18 És megdorgálá őt Jézus, és kiméne belőle az ördög; és meggyógyula a gyermek azon órától fogva.
Mt 17: 19 Ekkor a tanítványok magukban Jézushoz menvén, mondának néki: Mi miért nem tudtuk azt kiűzni?
Mt 17: 20 Jézus pedig monda nékik: A ti hitetlenségetek miatt. Mert bizony mondom néktek: Ha akkora hitetek volna, mint a mustármag, azt mondanátok ennek a hegynek: Menj innen amoda, és elmenne; és semmi sem volna lehetetlen néktek.
Mt 17: 21 Ez a fajzat pedig ki nem megy, hanemha könyörgés és bőjtölés által.
Mt 17: 22 Mikor pedig Galileában jártak vala, monda nékik Jézus: Az ember Fia emberek kezébe adatik;
Mt 17: 23 És megölik őt, de harmadnapon föltámad. És felettébb megszomorodának.
Mt 17: 24 Mikor pedig eljutottak vala Kapernaumba, a kétdrakma-szedők Péterhez menének és mondának néki: A ti mesteretek nem fizeti-é a kétdrakmát?
Mt 17: 25 Monda: Igen. És mikor beméne a házba, megelőzé őt Jézus, mondván: Mit gondolsz Simon? A föld királyai kiktől szednek vámot vagy adót? a fiaiktól-é, vagy az idegenektől?
Mt 17: 26 Monda néki Péter: Az idegenektől. Monda néki Jézus: Tehát a fiak szabadok.
Mt 17: 27 De hogy őket meg ne botránkoztassuk, menj a tengerre, vesd be a horgot, és vond ki az első halat, a mely rá akad: és felnyitván a száját, egy státert találsz benne: azt kivévén, add oda nékik én érettem és te éretted.
Mt 18: 1 Abban az órában menének a tanítványok Jézushoz, mondván: Vajjon ki nagyobb a mennyeknek országában?
Mt 18: 2 És előhíván Jézus egy kis gyermeket, közéjök állítja vala azt,
Mt 18: 3 És monda: Bizony mondom néktek, ha meg nem tértek és olyanok nem lesztek mint a kis gyermekek, semmiképen nem mentek be a mennyeknek országába.
Mt 18: 4 aki azért megalázza magát, mint ez a kis gyermek, az a nagyobb a mennyeknek országában.
Mt 18: 5 És aki egy ilyen kis gyermeket befogad az én nevemben, engem fogad be.
Mt 18: 6 A ki pedig megbotránkoztat egyet e kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, hogy malomkövet kössenek a nyakára, és a tenger mélységébe vessék.
Mt 18: 7 Jaj a világnak a botránkozások miatt! Mert szükség, hogy botránkozások essenek; de jaj annak az embernek, aki által a botránkozás esik.
Mt 18: 8 Ha pedig a te kezed vagy a te lábad megbotránkoztat téged, vágd le azokat és vesd el magadtól; jobb néked az életre sántán vagy csonkán bemenned, hogynem két kézzel vagy két lábbal vettetned az örök tűzre.
Mt 18: 9 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt és vesd el magadtól; jobb néked félszemmel bemenned az életre, hogynem két szemmel vettetned a gyehenna tüzére.
Mt 18: 10 Meglássátok, hogy eme kicsinyek közül egyet is meg ne utáljatok; mert mondom néktek, hogy az ő angyalaik a mennyekben mindenkor látják az én mennyei Atyám orczáját.
Mt 18: 11 Mert az embernek Fia azért jött, hogy megtartsa, a mi elveszett vala.
Mt 18: 12 Mit gondoltok? Ha valamely embernek száz juha van, és egy azok közül eltévelyedik: vajjon a kilenczvenkilenczet nem hagyja-é ott, és a hegyekre menvén, nem keresi-é azt, a melyik eltévelyedett?
Mt 18: 13 És ha történetesen megtalálja azt, bizony mondom néktek, inkább örvend azon, mint a kilenczvenkilenczen, a mely el nem tévelyedett.
Mt 18: 14 Ekképen a ti mennyei Atyátok sem akarja, hogy egy is elveszszen e kicsinyek közül.
Mt 18: 15 Ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, menj el és dorgáld meg őt négy szem között: ha hallgat rád, megnyerted a te atyádfiát;
Mt 18: 16 Ha pedig nem hallgat rád, végy magad mellé még egyet vagy kettőt, hogy két vagy három tanú vallomásával erősíttessék minden szó.
Mt 18: 17 Ha azokra nem hallgat, mondd meg a gyülekezetnek; ha a gyülekezetre sem hallgat, legyen előtted olyan, mint a pogány és a vámszedő.
Mt 18: 18 Bizony mondom néktek: A mit megköttök a földön, a mennyben is kötve lészen; és a mit megoldotok a földön, a mennyben is oldva lészen.
Mt 18: 19 Ismét, mondom néktek, hogy ha ketten közületek egy akaraton lesznek a földön minden dolog felől, a mit csak kérnek, megadja nékik az én mennyei Atyám.
Mt 18: 20 Mert a hol ketten vagy hárman egybegyűlnek az én nevemben, ott vagyok közöttük.
Mt 18: 21 Ekkor hozzámenvén Péter, monda: Uram, hányszor lehet az én atyámfiának ellenem vétkezni, és néki megbocsátanom? még hétszer is?
Mt 18: 22 Monda néki Jézus: Nem mondom néked, hogy még hétszer is, hanem még hetvenhétszer is.
Mt 18: 23 Annakokáért hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki számot akar vala vetni az ő szolgáival.
Mt 18: 24 Mikor pedig számot kezde vetni, hozának eléje egyet, aki tízezer tálentommal vala adós.
Mt 18: 25 Nem tudván pedig fizetni, parancsolá annak ura, hogy adják el azt, és a feleségét és gyermekeit, és mindenét, a mije vala, és fizessenek.
Mt 18: 26 Leborulván azért a szolga előtte, könyörög vala néki, mondván: Uram, légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.
Mt 18: 27 Az úr pedig megszánván azt a szolgát, elbocsátá őt, és az adósságot is elengedé néki.
Mt 18: 28 Kimenvén pedig az a szolga, találkozék egygyel az ő szolgatársai közül, aki száz dénárral vala néki adós; és megragadván azt, fojtogatja vala, mondván: Fizesd meg nékem, a mivel tartozol.
Mt 18: 29 Leborulván azért az ő szolgatársa az ő lábai elé, könyörög vala néki, mondván: Légy türelemmel hozzám, és mindent megfizetek néked.
Mt 18: 30 De ő nem akará; hanem elmenvén, börtönbe veté őt, mígnem megfizeti, a mivel tartozik.
Mt 18: 31 Látván pedig az ő szolgatársai, a mik történtek vala, felettébb megszomorodának; és elmenvén, mindent megjelentének az ő uroknak, a mik történtek vala.
Mt 18: 32 Akkor előhivatván őt az ő ura, monda néki: Gonosz szolga, minden adósságodat elengedtem néked, mivelhogy könyörögtél nékem:
Mt 18: 33 Nem kellett volna-é néked is könyörülnöd a te szolgatársadon, a miképen én is könyörültem te rajtad?
Mt 18: 34 És megharagudván az ő ura, átadta őt a hóhérok kezébe, mígnem megfizeti mind, a mivel tartozik.
Mt 18: 35 Ekképen cselekszik az én mennyei Atyám is veletek, ha szivetekből meg nem bocsátjátok, kiki az ő atyjafiának, az ő vétkeiket.
Mt 19: 1 És lőn, mikor elvégezte Jézus e beszédeket, elméne Galileából, és méne Júdeának határaiba a Jordánon túl;
Mt 19: 2 És követé őt nagy sokaság, és meggyógyítá ott őket.
Mt 19: 3 És hozzá menének a farizeusok, kisértvén őt és mondván: Szabad-é az embernek az ő feleségét akármi okért elbocsátani?
Mt 19: 4 Ő pedig felelvén, monda: Nem olvastátok-é, hogy a teremtő kezdettől fogva férfiúvá és asszonynyá teremté őket,
Mt 19: 5 És ezt mondá: Annak okáért elhagyja a férfiú atyját és anyját; és ragaszkodik feleségéhez, és lesznek ketten egy testté.
Mt 19: 6 Úgy hogy többé nem kettő, hanem egy test. A mit azért az Isten egybeszerkesztett, ember el ne válaszsza.
Mt 19: 7 Mondának néki: Miért rendelte tehát Mózes, hogy válólevelet kell adni, és úgy bocsátani el az asszonyt?
Mt 19: 8 Monda nékik: Mózes a ti szívetek keménysége miatt engedte volt meg néktek, hogy feleségeiteket elbocsássátok; de kezdettől fogva nem így volt.
Mt 19: 9 Mondom pedig néktek, hogy aki elbocsátja feleségét, hanemha paráznaság miatt, és mást vesz el, házasságtörő; és aki elbocsátottat vesz el, az is házasságtörő.
Mt 19: 10 Mondának néki tanítványai: Ha így van a férfi dolga az asszonynyal, nem jó megházasodni.
Mt 19: 11 Ő pedig monda nékik: Nem mindenki veszi be ezt a beszédet, hanem a kinek adatott.
Mt 19: 12 Mert vannak heréltek, a kik anyjuk méhéből születtek így; és vannak heréltek, a kiket az emberek heréltek ki; és vannak heréltek, a kik maguk herélték ki magukat a mennyeknek országáért. aki beveheti, vegye be.
Mt 19: 13 Ekkor kis gyermekeket hozának hozzá, hogy kezeit vesse azokra, és imádkozzék; a tanítványok pedig dorgálják vala azokat.
Mt 19: 14 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét e kis gyermekeknek, és ne tiltsátok meg nekik, hogy hozzám jőjjenek; mert ilyeneké a mennyeknek országa.
Mt 19: 15 És kezeit reájuk vetvén, eltávozék onnét.
Mt 19: 16 És ímé hozzá jövén egy ember, monda néki: Jó mester, mi jót cselekedjem, hogy örök életet nyerjek?
Mt 19: 17 Ő pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten. Ha pedig be akarsz menni az életre, tartsd meg a parancsolatokat.
Mt 19: 18 Monda néki: Melyeket? Jézus pedig monda: Ezeket: Ne ölj; ne paráználkodjál; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy;
Mt 19: 19 Tiszteld atyádat és anyádat; és: Szeresd felebarátodat, mint temagadat.
Mt 19: 20 Monda néki az ifjú: Mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva; mi fogyatkozás van még bennem?
Mt 19: 21 Monda néki Jézus: Ha tökéletes akarsz lenni, eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; és kincsed lesz mennyben; és jer és kövess engem.
Mt 19: 22 Az ifjú pedig e beszédet hallván, elméne megszomorodva; mert sok jószága vala.
Mt 19: 23 Jézus pedig monda az ő tanítványainak: Bizony mondom néktek, hogy a gazdag nehezen megy be a mennyeknek országába.
Mt 19: 24 Ismét mondom pedig néktek: Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Mt 19: 25 A tanítványok pedig ezeket hallván, felettébb álmélkodnak vala, mondván: Kicsoda üdvözülhet tehát?
Mt 19: 26 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda nékik: Embereknél ez lehetetlen, de Istennél minden lehetséges.
Mt 19: 27 Akkor felelvén Péter, monda néki: Ímé, mi elhagytunk mindent és követtünk téged: mink lesz hát minékünk?
Mt 19: 28 Jézus pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ti, a kik követtetek engem, az újjá születéskor, a mikor az embernek Fia beül az ő dicsőségének királyi székébe, ti is beültök majd tizenkét királyi székbe, és ítélitek az Izráel tizenkét nemzetségét.
Mt 19: 29 És aki elhagyta házait, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldjeit az én nevemért, mindaz száz annyit vészen, és örökség szerint nyer örök életet.
Mt 19: 30 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.
Mt 20: 1 Mert hasonlatos a mennyeknek országa a gazdaemberhez, aki jó reggel kiméne, hogy munkásokat fogadjon az ő szőlejébe.
Mt 20: 2 Megszerződvén pedig a munkásokkal napi tíz pénzben, elküldé őket az ő szőlejébe.
Mt 20: 3 És kimenvén három óra tájban, láta másokat, a kik hivalkodván a piaczon álltak vala.
Mt 20: 4 És monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megadom néktek.
Mt 20: 5 Azok pedig elmenének. Hat és kilencz óra tájban ismét kimenvén, ugyanazon képen cselekedék.
Mt 20: 6 Tizenegy óra tájban is kimenvén, talála másokat, a kik hivalkodva állottak vala, és monda nékik: Miért álltok itt egész napon át, hivalkodván?
Mt 20: 7 Mondának néki: Mert senki sem fogadott meg minket. Monda nékik: Menjetek el ti is a szőlőbe, és a mi igazságos, megkapjátok.
Mt 20: 8 Mikor pedig beestveledék, monda a szőlőnek ura az ő vinczellérjének: Hívd elő a munkásokat, és add ki nékik a bért, az utolsóktól kezdve mind az elsőkig.
Mt 20: 9 És jövén a tizenegyórásak, fejenként tíz-tíz pénzt vőnek.
Mt 20: 10 Jövén azután az elsők, azt gondolják vala, hogy ők többet kapnak: de ők is tíz-tíz pénzt vőnek fejenként.
Mt 20: 11 A mint pedig fölvevék, zúgolódnak vala a házigazda ellen,
Mt 20: 12 Mondván: Azok az utolsók egyetlen óráig munkálkodtak és egyenlőkké tetted azokat velünk, a kik a napnak terhét és hőségét szenvedtük.
Mt 20: 13 Ő pedig felelvén, monda azok közül egynek: Barátom, nem cselekszem igazságtalanul veled; avagy nem tíz pénzben szerződtél-é meg velem?
Mt 20: 14 Vedd, a mi a tiéd, és menj el. Én pedig ennek az utolsónak is annyit akarok adni, mint néked.
Mt 20: 15 Avagy nem szabad-é nékem a magaméval azt tennem, amit akarok? avagy a te szemed azért gonosz, mert én jó vagyok?
Mt 20: 16 Ekképen lesznek az utolsók elsők és az elsők utolsók; mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
Mt 20: 17 És mikor felmegy vala Jézus Jeruzsálembe, útközben csupán a tizenkét tanítványt vévén magához, monda nékik:
Mt 20: 18 Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és írástudóknak; és halálra kárhoztatják őt,
Mt 20: 19 És a pogányok kezébe adják őt, hogy megcsúfolják és megostorozzák és keresztre feszítsék; de harmadnap feltámad.
Mt 20: 20 Ekkor hozzá méne a Zebedeus fiainak anyja az ő fiaival együtt, leborulván és kérvén ő tőle valamit.
Mt 20: 21 Ő pedig monda néki: Mit akarsz? Monda néki: Mondd, hogy ez az én két fiam üljön a te országodban egyik jobb kezed felől, a másik bal kezed felől.
Mt 20: 22 Jézus pedig felelvén, monda: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom? és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem? Mondának néki: Meg.
Mt 20: 23 És monda nékik: Az én poharamat megiszszátok ugyan, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek; de az én jobb és balkezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek az én Atyám elkészítette.
Mt 20: 24 És hallva ezt a tíz, megboszankodék a két testvérre.
Mt 20: 25 Jézus pedig előszólítván őket, monda: Tudjátok, hogy a pogányok fejedelmei uralkodnak azokon, és a nagyok hatalmaskodnak rajtok.
Mt 20: 26 De ne így legyen közöttetek; hanem aki közöttetek nagy akar lenni, legyen a ti szolgátok;
Mt 20: 27 És aki közöttetek első akar lenni, legyen a ti szolgátok.
Mt 20: 28 Valamint az embernek Fia nem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.
Mt 20: 29 És mikor Jerikóból távozának, nagy sokaság követé őt.
Mt 20: 30 És ímé, két vak, aki az út mellett ül vala, meghallván, hogy Jézus arra megy el, kiált vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk!
Mt 20: 31 A sokaság pedig dorgálja vala őket, hogy hallgassanak; de azok annál jobban kiáltnak vala, mondván: Uram, Dávidnak Fia, könyörülj rajtunk!
Mt 20: 32 És megállván Jézus, megszólítá őket és monda: Mit akartok, hogy cselekedjem veletek?
Mt 20: 33 Mondának néki: Azt, Uram, hogy megnyíljanak a mi szemeink.
Mt 20: 34 Jézus pedig megszánván őket, illeté az ő szemeiket; és szemeik azonnal megnyíltak; és követék őt.
Mt 21: 1 És mikor közeledtek Jeruzsálemhez, és Bethfagéba, az olajfák hegyéhez jutottak vala, akkor elkülde Jézus két tanítványt,
Mt 21: 2 És monda nékik: Menjetek ebbe a faluba, a mely előttetek van, és legott találtok egy megkötött szamarat és vele együtt az ő vemhét; oldjátok el és hozzátok ide nékem.
Mt 21: 3 És ha valaki valamit szól néktek, mondjátok, hogy az Úrnak van szüksége rájuk: és legott el fogja bocsátani őket.
Mt 21: 4 Mindez pedig azért lett, hogy beteljesedjék a próféta mondása, aki így szólott:
Mt 21: 5 Mondjátok meg Sion leányának: Ímhol jő néked a te királyod, alázatosan és szamáron ülve, és teherhordozó szamárnak vemhén.
Mt 21: 6 A tanítványok pedig elmenvén és úgy cselekedvén, a mint Jézus parancsolta vala nékik,
Mt 21: 7 Elhozák a szamarat és annak vemhét, és felső ruháikat rájuk teríték, és ráüle azokra.
Mt 21: 8 A sokaság legnagyobb része pedig felső ruháit az útra teríté; mások pedig a fákról galyakat vagdalnak és hintenek vala az útra.
Mt 21: 9 Az előtte és utána menő sokaság pedig kiált vala, mondván: Hozsánna a Dávid fiának! Áldott, aki jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
Mt 21: 10 És a mikor bemegy vala Jeruzsálembe, felháborodék az egész város, mondván: Kicsoda ez?
Mt 21: 11 A sokaság pedig monda: Ez Jézus, a galileai Názáretből való próféta.
Mt 21: 12 És beméne Jézus az Isten templomába, és kiűzé mindazokat, a kik árulnak és vásárolnak vala a templomban; és a pénzváltók asztalait és a galambárusok székeit felforgatá.
Mt 21: 13 És monda nékik: Meg van írva: Az én házam imádság házának mondatik. Ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
Mt 21: 14 És menének hozzá vakok és sánták a templomban; és meggyógyítá őket.
Mt 21: 15 A főpapok és írástudók pedig, látván a csodákat, a melyeket cselekedett vala, és a gyermekeket, a kik kiáltottak vala a templomban, és ezt mondták vala: Hozsánna a Dávid fiának; haragra gerjedének,
Mt 21: 16 És mondának néki: Hallod, mit mondanak ezek? Jézus pedig monda nékik: Hallom. Sohasem olvastátok-é: A gyermekek és csecsemők szája által szereztél dicsőséget?
Mt 21: 17 És ott hagyván őket, kiméne a városból Bethániába, és ott marada éjjel.
Mt 21: 18 Reggel pedig, a városba visszajövet, megéhezék.
Mt 21: 19 És meglátva egy fügefát az út mellett, oda méne hozzá, és nem talála azon semmit, hanem csak levelet; és monda annak: Gyümölcs te rajtad ezután soha örökké ne teremjen. És a fügefa azonnal elszárada.
Mt 21: 20 És látván ezt a tanítványok, elcsodálkozának, mondván: Hogyan száradt el a fügefa oly hirtelen?
Mt 21: 21 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Bizony mondom néktek, ha van hitetek és nem kételkedtek, nemcsak azt cselekszitek, a mi e fügefán esett, hanem ha azt mondjátok e hegynek: Kelj fel és zuhanj a tengerbe, az is meglészen;
Mt 21: 22 És a mit könyörgéstekben kértek, mindazt meg is kapjátok, ha hisztek.
Mt 21: 23 És mikor bement vala a templomba, hozzámenének a főpapok és a nép vénei, a mint tanít vala, mondván: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked ezt a hatalmat?
Mt 21: 24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, a mire ha megfeleltek nékem, én is megmondom néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
Mt 21: 25 A János keresztsége honnan vala? Mennyből-é, vagy emberektől? Azok pedig tanakodnak vala magukban, mondván: Ha azt mondjuk: mennyből, azt mondja majd nékünk: Miért nem hittetek tehát néki?
Mt 21: 26 Ha pedig azt mondjuk: emberektől; félünk a sokaságtól; mert Jánost mindnyájan prófétának tartják.
Mt 21: 27 És felelvén Jézusnak, mondának: Nem tudjuk. Monda nékik ő is: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
Mt 21: 28 De mit gondoltok ti? Vala egy embernek két fia, és odamenvén az elsőhöz, monda: Eredj fiam, munkálkodjál ma az én szőlőmben.
Mt 21: 29 Az pedig felelvén, monda: Nem megyek; de azután meggondolván magát, elméne.
Mt 21: 30 A másikhoz is odamenvén, hasonlóképen szóla. Az pedig felelvén, monda: Én elmegyek, uram; de nem méne el.
Mt 21: 31 E kettő közül melyik teljesítette az atya akaratát? Mondának néki: Az első. Monda nékik Jézus: Bizony mondom néktek: A vámszedők és a parázna nők megelőznek titeket az Isten országában.
Mt 21: 32 Mert eljött hozzátok János, az igazság útján, és nem hittetek néki, a vámszedők és a parázna nők pedig hittek néki; ti pedig, a kik ezt láttátok, azután sem tértetek meg, hogy hittetek volna néki.
Mt 21: 33 Más példázatot halljatok: Vala egy házigazda, aki szőlőt plántála, és azt gyepűvel körülvevé, sajtót ása le benne, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Mt 21: 34 Mikor pedig a gyümölcs ideje elérkezett vala, elküldé szolgáit a munkásokhoz, hogy vegyék át az ő gyümölcsét.
Mt 21: 35 És a munkások megfogván az ő szolgáit, az egyiket megverék, a másikat megölék, a harmadikat pedig megkövezék.
Mt 21: 36 Ismét külde más szolgákat, többet mint előbb; és azokkal is úgy cselekedének.
Mt 21: 37 Utoljára pedig elküldé azokhoz a maga fiát, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
Mt 21: 38 De a munkások, meglátván a fiút, mondának magok közt: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és foglaljuk el az ő örökségét.
Mt 21: 39 És megfogván őt, kiveték a szőlőn kívül és megölék.
Mt 21: 40 Mikor azért megjő a szőlőnek ura, mit cselekszik ezekkel a munkásokkal?
Mt 21: 41 Mondának néki: Mint gonoszokat gonoszul elveszti őket; a szőlőt pedig kiadja más munkásoknak, a kik beadják majd néki a gyümölcsöt annak idejében.
Mt 21: 42 Monda nékik Jézus: Sohasem olvastátok-é az írásokban: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegletnek feje; az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
Mt 21: 43 Annakokáért mondom néktek, hogy elvétetik tőletek az Istennek országa, és oly népnek adatik, a mely megtermi annak gyümölcsét.
Mt 21: 44 És aki e kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.
Mt 21: 45 És a főpapok és farizeusok hallván az ő példázatait, megértették, hogy róluk szól.
Mt 21: 46 És mikor meg akarák őt fogni, megfélemlének a sokaságtól, mivelhogy úgy tartják vala őt mint prófétát.
Mt 22: 1 És megszólalván Jézus, ismét példázatokban beszél vala nékik, mondván:
Mt 22: 2 Hasonlatos a mennyeknek országa a királyhoz, aki az ő fiának menyegzőt szerze.
Mt 22: 3 És elküldé szolgáit, hogy meghívják azokat, a kik a menyegzőre hivatalosak valának; de nem akarnak vala eljőni.
Mt 22: 4 Ismét külde más szolgákat, mondván: Mondjátok meg a hivatalosoknak: Ímé, ebédemet elkészítettem, tulkaim és hízlalt állataim levágva vannak, és kész minden; jertek el a menyegzőre.
Mt 22: 5 De azok nem törődvén vele, elmenének, az egyik a maga szántóföldjére, a másik a maga kereskedésébe;
Mt 22: 6 A többiek pedig megfogván az ő szolgáit, bántalmazák és megölék őket.
Mt 22: 7 Meghallván pedig ezt a király, megharaguvék, és elküldvén hadait, azokat a gyilkosokat elveszté, és azoknak városait fölégeté.
Mt 22: 8 Akkor monda az ő szolgáinak: A menyegző ugyan készen van, de a hivatalosok nem valának méltók.
Mt 22: 9 Menjetek azért a keresztútakra, és a kiket csak találtok, hívjátok be a menyegzőbe.
Mt 22: 10 És kimenvén azok a szolgák az útakra, begyűjték mind a kiket csak találtak vala, jókat és gonoszokat egyaránt. És megtelék a menyegző vendégekkel.
Mt 22: 11 Bemenvén pedig a király, hogy megtekintse a vendégeket, láta ott egy embert, a kinek nem vala menyegzői ruhája.
Mt 22: 12 És monda néki: Barátom, mi módon jöttél ide, holott nincsen menyegzői ruhád? Az pedig hallgata.
Mt 22: 13 Akkor monda a király a szolgáknak: Kötözzétek meg a lábait és kezeit, és vigyétek és vessétek őt a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mt 22: 14 Mert sokan vannak a hivatalosok, de kevesen a választottak.
Mt 22: 15 Ekkor a farizeusok elmenvén, tanácsot tartának, hogy szóval ejtsék őt tőrbe.
Mt 22: 16 És elküldék hozzá tanítványaikat a Heródes pártiakkal, a kik ezt mondják vala: Mester, tudjuk, hogy igaz vagy és az Isten útját igazán tanítod, és nem törődöl senkivel, mert embereknek személyére nem nézel.
Mt 22: 17 Mondd meg azért nékünk, mit gondolsz: Szabad-é a császárnak adót fizetnünk, vagy nem?
Mt 22: 18 Jézus pedig ismervén az ő álnokságukat, monda: Mit kisértgettek engem, képmutatók?
Mt 22: 19 Mutassátok nékem az adópénzt. Azok pedig oda vivének néki egy dénárt.
Mt 22: 20 És monda nékik: Kié ez a kép, és a felírás?
Mt 22: 21 Mondának néki: A császáré. Akkor monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré a császárnak; és a mi az Istené, az Istennek.
Mt 22: 22 És ezt hallván, elcsodálkozának; és ott hagyván őt, elmenének.
Mt 22: 23 Ugyanazon a napon menének hozzá a sadduczeusok, a kik a feltámadást tagadják, és megkérdezék őt,
Mt 22: 24 Mondván: Mester, Mózes azt mondotta: Ha valaki magzatok nélkül hal meg, annak testvére vegye el annak feleségét, és támaszszon magot testvérének.
Mt 22: 25 Vala pedig minálunk hét testvér: és az első feleséget vevén, meghala; és mivelhogy nem vala magzata, feleségét a testvérére hagyá;
Mt 22: 26 Hasonlóképen a második is, a harmadik is, mind hetediglen.
Mt 22: 27 Legutoljára pedig az asszony is meghala.
Mt 22: 28 A feltámadáskor azért a hét közül melyiké lesz az asszony? Mert mindeniké vala.
Mt 22: 29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Tévelyegtek, mivelhogy nem ismeritek sem az írásokat, sem az Istennek hatalmát.
Mt 22: 30 Mert a feltámadáskor sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az Isten angyalai a mennyben.
Mt 22: 31 A halottak feltámadása felől pedig nem olvastátok-é, a mit az Isten mondott néktek, így szólván:
Mt 22: 32 Én vagyok az Ábrahám Istene, és az Izsák Istene, és a Jákób Istene; az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene.
Mt 22: 33 És a sokaság ezt hallván, csodálkozék az ő tudományán.
Mt 22: 34 A farizeusok pedig, hallván, hogy a sadduczeusokat elnémította vala, egybegyűlének;
Mt 22: 35 És megkérdé őt közülök egy törvénytudó, kisértvén őt, és mondván:
Mt 22: 36 Mester, melyik a nagy parancsolat a törvényben?
Mt 22: 37 Jézus pedig monda néki: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.
Mt 22: 38 Ez az első és nagy parancsolat.
Mt 22: 39 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Mt 22: 40 E két parancsolattól függ az egész törvény és a próféták.
Mt 22: 41 Mikor pedig a farizeusok összegyülekezének, kérdezé őket Jézus,
Mt 22: 42 Mondván: Miképen vélekedtek ti a Krisztus felől? kinek a fia? Mondának néki: A Dávidé.
Mt 22: 43 Monda nékik: Miképen hívja tehát őt Dávid lélekben Urának, ezt mondván:
Mt 22: 44 Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
Mt 22: 45 Ha tehát Dávid Urának hívja őt, mi módon fia?
Mt 22: 46 És senki egy szót sem felelhet vala néki; sem pedig nem meri vala őt e naptól fogva többé senki megkérdezni.
Mt 23: 1 Akkor szóla Jézus a sokaságnak és az ő tanítványainak,
Mt 23: 2 Mondván: Az írástudók és a farizeusok a Mózes székében ülnek:
Mt 23: 3 Annakokáért a mit parancsolnak néktek, mindazt megtartsátok és megcselekedjétek; de az ő cselekedeteik szerint ne cselekedjetek. Mert ők mondják, de nem cselekszik.
Mt 23: 4 Mert ők nehéz és elhordozhatatlan terheket kötöznek egybe, és az emberek vállaira vetik; de ők az ujjokkal sem akarják azokat illetni.
Mt 23: 5 Minden ő dolgaikat pedig csak azért cselekszik, hogy lássák őket az emberek: mert megszélesítik az ő homlokszíjjaikat; és megnagyobbítják az ő köntöseik peremét;
Mt 23: 6 És szeretik a lakomákon a főhelyet, és a gyülekezetekben az elölűlést.
Mt 23: 7 És a piaczokon való köszöntéseket, és hogy az emberek így hívják őket: Mester, Mester!
Mt 23: 8 Ti pedig ne hivassátok magatokat Mesternek, mert egy a ti Mesteretek, a Krisztus; ti pedig mindnyájan testvérek vagytok.
Mt 23: 9 Atyátoknak se hívjatok senkit e földön; mert egy a ti Atyátok, aki a mennyben van.
Mt 23: 10 Doktoroknak se hivassátok magatokat, mert egy a ti Doktorotok, a Krisztus.
Mt 23: 11 Hanem aki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.
Mt 23: 12 Mert aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
Mt 23: 13 De jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert a mennyeknek országát bezárjátok az emberek előtt; mivelhogy ti nem mentek be, a kik be akarnának menni, azokat sem bocsátjátok be.
Mt 23: 14 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert felemésztitek az özvegyek házát, és színből hosszan imádkoztok; ezért annál súlyosabb lesz a ti büntetéstek.
Mt 23: 15 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megkerülitek a tengert és a földet, hogy egy pogányt zsidóvá tegyetek; és ha azzá lett, a gyehenna fiává teszitek őt, kétszerte inkább magatoknál.
Mt 23: 16 Jaj néktek vak vezérek, a kik ezt mondjátok: Ha valaki a templomra esküszik, semmi az; de ha valaki a templom aranyára esküszik, tartozik az.
Mt 23: 17 Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az arany-é, vagy a templom, a mely szentté teszi az aranyat?
Mt 23: 18 És: Ha valaki az oltárra esküszik, semmi az; de ha valaki a rajta levő ajándékra esküszik, tartozik az.
Mt 23: 19 Bolondok és vakok: mert melyik nagyobb, az ajándék-é vagy az oltár, a mely szentté teszi az ajándékot?
Mt 23: 20 aki azért az oltárra esküszik, esküszik arra és mindazokra, a mik azon vannak.
Mt 23: 21 És aki a templomra esküszik, esküszik arra és Arra, aki abban lakozik.
Mt 23: 22 És aki az égre esküszik, esküszik az Isten királyiszékére és arra, ki abban ül.
Mt 23: 23 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megdézsmáljátok a mentát, a kaprot és a köményt, és elhagyjátok a mik nehezebbek a törvényben, az ítéletet, az irgalmasságot és a hívséget: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
Mt 23: 24 Vak vezérek, a kik megszűritek a szúnyogot, a tevét pedig elnyelitek.
Mt 23: 25 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert megtisztítjátok a pohárnak és tálnak külsejét, belől pedig rakvák azok ragadománynyal és mértékletlenséggel.
Mt 23: 26 Vak farizeus, tisztítsd meg előbb a pohár és tál belsejét, hogy külsejük is tiszta legyen.
Mt 23: 27 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok, mert hasonlatosak vagytok a meszelt sírokhoz, a melyek kívülről szépeknek tetszenek, belől pedig holtaknak csontjaival és minden undoksággal rakvák.
Mt 23: 28 Épen így ti is, kívülről igazaknak látszotok ugyan az emberek előtt, de belől rakva vagytok képmutatással és törvénytelenséggel.
Mt 23: 29 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert építitek a próféták sírjait és ékesgetitek az igazak síremlékeit.
Mt 23: 30 És ezt mondjátok: Ha mi atyáink korában éltünk volna, nem lettünk volna az ő bűntársaik a próféták vérében.
Mt 23: 31 Így hát magatok ellen tesztek bizonyságot, hogy fiai vagytok azoknak, a kik megölték a prófétákat.
Mt 23: 32 Töltsétek be ti is a ti atyáitoknak mértékét!
Mt 23: 33 Kígyók, mérges kígyóknak fajzatai, miképen kerülitek ki a gyehennának büntetését?
Mt 23: 34 Annakokáért ímé prófétákat, bölcseket és írástudókat küldök én hozzátok: és azok közül némelyeket megöltök, és megfeszítetek, másokat azok közül a ti zsinagógáitokban megostoroztok és városról- városra üldöztök.
Mt 23: 35 Hogy reátok szálljon minden igaz vér, a mely kiömlött a földön, az igaz Ábelnek vérétől Zakariásnak, a Barakiás fiának véréig, a kit a templom és az oltár között megöltetek.
Mt 23: 36 Bizony mondom néktek, mindezek reá következnek erre a nemzetségre.
Mt 23: 37 Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad.
Mt 23: 38 Ímé, pusztán hagyatik néktek a ti házatok.
Mt 23: 39 Mert mondom néktek: Mostantól fogva nem láttok engem mindaddig, mígnem ezt mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Mt 24: 1 És kijővén Jézus a templomból, tovább méne; és hozzámenének az ő tanítványai, hogy mutogassák néki a templom épületeit.
Mt 24: 2 Jézus pedig monda nékik: Nem látjátok-é mind ezeket? Bizony mondom néktek: Nem marad itt kő kövön, mely le nem romboltatik.
Mt 24: 3 Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, hozzá menének a tanítványok magukban mondván: Mondd meg nékünk, mikor lesznek meg ezek? és micsoda jele lesz a te eljövetelednek, és a világ végének?
Mt 24: 4 És Jézus felelvén, monda nékik: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket,
Mt 24: 5 Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik ezt mondják: Én vagyok a Krisztus; és sokakat elhitetnek.
Mt 24: 6 Hallanotok kell majd háborúkról és háborúk híreiről: meglássátok, hogy meg ne rémüljetek; mert mindezeknek meg kell lenniök. De még ez nem itt a vég.
Mt 24: 7 Mert nemzet támad nemzet ellen, és ország ország ellen; és lésznek éhségek és döghalálok, és földindulások mindenfelé.
Mt 24: 8 Mind ez pedig a sok nyomorúságnak kezdete.
Mt 24: 9 Akkor nyomorúságra adnak majd benneteket, és megölnek titeket; és gyűlöletesek lesztek minden nép előtt az én nevemért.
Mt 24: 10 És akkor sokan megbotránkoznak, és elárulják egymást, és gyűlölik egymást.
Mt 24: 11 És sok hamis próféta támad, a kik sokakat elhitetnek.
Mt 24: 12 És mivelhogy a gonoszság megsokasodik, a szeretet sokakban meghidegül.
Mt 24: 13 De aki mindvégig állhatatos marad, az idvezül.
Mt 24: 14 És az Isten országának ez az evangyélioma hirdettetik majd az egész világon, bizonyságul minden népnek; és akkor jő el a vég.
Mt 24: 15 Mikor azért látjátok majd, hogy az a pusztító utálatosság, a melyről Dániel próféta szólott, ott áll a szent helyen (aki olvassa, értse meg):
Mt 24: 16 Akkor, a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
Mt 24: 17 A ház tetején levő ne szálljon alá, hogy házából valamit kivigyen;
Mt 24: 18 És a mezőn levő ne térjen vissza, hogy az ő ruháját elvigye.
Mt 24: 19 Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokon a napokon.
Mt 24: 20 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen, se szombatnapon:
Mt 24: 21 Mert akkor nagy nyomorúság lesz, a milyen nem volt a világ kezdete óta mind ez ideig, és nem is lesz soha.
Mt 24: 22 És ha azok a napok meg nem rövidíttetnének, egyetlen ember sem menekülhetne meg; de a választottakért megrövidíttetnek majd azok a napok.
Mt 24: 23 Ha valaki ezt mondja akkor néktek: Ímé, itt a Krisztus, vagy amott; ne higyjétek.
Mt 24: 24 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és nagy jeleket és csodákat tesznek, annyira, hogy elhitessék, ha lehet, a választottakat is.
Mt 24: 25 Ímé eleve megmondottam néktek.
Mt 24: 26 Azért ha azt mondják majd néktek: Ímé a pusztában van; ne menjetek ki. Ímé a belső szobákban; ne higyjétek.
Mt 24: 27 Mert a miképen a villámlás napkeletről támad és ellátszik egész napnyugtáig, úgy lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mt 24: 28 Mert a hol a dög, oda gyűlnek a keselyűk.
Mt 24: 29 Mindjárt pedig ama napok nyomorúságai után a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik, és a csillagok az égről lehullanak, és az egeknek erősségei megrendülnek.
Mt 24: 30 És akkor feltetszik az ember Fiának jele az égen. És akkor sír a föld minden nemzetsége, és meglátják az embernek Fiát eljőni az ég felhőiben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Mt 24: 31 És elküldi az ő angyalait nagy trombitaszóval, és egybegyűjtik az ő választottait a négy szelek felől, az ég egyik végétől a másik végéig.
Mt 24: 32 A fügefáról vegyétek pedig a példát: mikor az ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár:
Mt 24: 33 Azonképen ti is, mikor mindezeket látjátok, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.
Mt 24: 34 Bizony mondom néktek, el nem múlik ez a nemzetség, mígnem mindezek meglesznek.
Mt 24: 35 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
Mt 24: 36 Arról a napról és óráról pedig senki sem tud, az ég angyalai sem, hanem csak az én Atyám egyedül.
Mt 24: 37 A miképen pedig a Noé napjaiban vala, akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mt 24: 38 Mert a miképen az özönvíz előtt való napokban esznek és isznak vala, házasodnak és férjhez mennek vala, mind ama napig, a melyen Noé a bárkába méne.
Mt 24: 39 És nem vesznek vala észre semmit, mígnem eljöve az özönvíz és mindnyájukat elragadá: akképen lesz az ember Fiának eljövetele is.
Mt 24: 40 Akkor ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.
Mt 24: 41 Két asszony őröl a malomban; az egyik felvétetik, a másik ott hagyatik.
Mt 24: 42 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jő el a ti Uratok.
Mt 24: 43 Azt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház ura, hogy az éjszakának melyik szakában jő el a tolvaj: vigyázna, és nem engedné, hogy házába törjön.
Mt 24: 44 Azért legyetek készen ti is; mert a mely órában nem gondoljátok, abban jő el az embernek Fia.
Mt 24: 45 Kicsoda hát a hű és bölcs szolga, a kit az ő ura gondviselővé tőn az ő házanépén, hogy a maga idejében adjon azoknak eledelt?
Mt 24: 46 Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ily munkában talál.
Mt 24: 47 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága fölött gondviselővé teszi őt.
Mt 24: 48 Ha pedig ama gonosz szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt;
Mt 24: 49 És az ő szolgatársait verni kezdené, a részegesekkel pedig enni és inni kezdene:
Mt 24: 50 Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja,
Mt 24: 51 És ketté vágatja őt, és a képmutatók sorsára juttatja; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mt 25: 1 Akkor hasonlatos lesz a mennyeknek országa ama tíz szűzhöz, a kik elővevén az ő lámpásaikat, kimenének a vőlegény elé.
Mt 25: 2 Öt pedig közülök eszes vala, és öt bolond.
Mt 25: 3 A kik bolondok valának, mikor lámpásaikat elővevék, nem vivének magukkal olajat;
Mt 25: 4 Az eszesek pedig lámpásaikkal együtt olajat vivének az ő edényeikben.
Mt 25: 5 Késvén pedig a vőlegény, mindannyian elszunnyadának és aluvának.
Mt 25: 6 Éjfélkor pedig kiáltás lőn: Ímhol jő a vőlegény! Jőjjetek elébe!
Mt 25: 7 Akkor felkelének mind azok a szűzek, és elkészíték az ő lámpásaikat.
Mt 25: 8 A bolondok pedig mondának az eszeseknek: Adjatok nékünk a ti olajotokból, mert a mi lámpásaink kialusznak.
Mt 25: 9 Az eszesek pedig felelének, mondván: Netalán nem lenne elegendő nékünk és néktek; menjetek inkább az árúsokhoz, és vegyetek magatoknak.
Mt 25: 10 Mikor pedig venni járnak vala, megérkezék a vőlegény; és a kik készen valának, bemenének ő vele a menyegzőbe, és bezáraték az ajtó.
Mt 25: 11 Később pedig a többi szűzek is megjövének, mondván: Uram! Uram! nyisd meg mi nékünk.
Mt 25: 12 Ő pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, nem ismerlek titeket.
Mt 25: 13 Vigyázzatok azért, mert sem a napot, sem az órát nem tudjátok, a melyen az embernek Fia eljő.
Mt 25: 14 Mert épen úgy van ez, mint az az ember, aki útra akarván kelni, eléhívatá az ő szolgáit, és a mije volt, átadá nékik.
Mt 25: 15 És ada az egyiknek öt tálentomot, a másiknak kettőt, a harmadiknak pedig egyet, kinek-kinek az ő erejéhez képest; és azonnal útra kele.
Mt 25: 16 Elmenvén pedig aki az öt tálentomot kapta vala, kereskedék azokkal, és szerze más öt tálentomot.
Mt 25: 17 Azonképen a kié a kettő vala, az is más kettőt nyere.
Mt 25: 18 aki pedig az egyet kapta vala, elmenvén, elásá azt a földbe, és elrejté az ő urának pénzét.
Mt 25: 19 Sok idő múlva pedig megjöve ama szolgáknak ura, és számot vete velök.
Mt 25: 20 És előjövén aki az öt tálentomot kapta vala, hoza más öt tálentomot, mondván: Uram, öt tálentomot adtál vala nékem; ímé más öt tálentomot nyertem azokon.
Mt 25: 21 Az ő ura pedig monda néki: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
Mt 25: 22 Előjövén pedig az is, aki a két tálentomot kapta vala, monda: Uram, két tálentomot adtál volt nékem; ímé más két tálentomot nyertem azokon.
Mt 25: 23 Monda néki az ő ura: Jól vagyon jó és hű szolgám, kevesen voltál hű, sokra bízlak ezután; menj be a te uradnak örömébe.
Mt 25: 24 Előjövén pedig az is, aki az egy tálentomot kapta vala, monda: Uram, tudtam, hogy te kegyetlen ember vagy, aki ott is aratsz, a hol nem vetettél, és ott is takarsz, a hol nem vetettél;
Mt 25: 25 Azért félvén, elmentem és elástam a te tálentomodat a földbe; ímé megvan a mi a tied.
Mt 25: 26 Az ő ura pedig felelvén, monda néki: Gonosz és rest szolga, tudtad, hogy ott is aratok, a hol nem vetettem, és ott is takarok, a hol nem vetettem;
Mt 25: 27 El kellett volna tehát helyezned az én pénzemet a pénzváltóknál; és én, megjövén, nyereséggel kaptam volna meg a magamét.
Mt 25: 28 Vegyétek el azért tőle a tálentomot, és adjátok annak, a kinek tíz tálentoma van.
Mt 25: 29 Mert mindenkinek, a kinek van, adatik, és megszaporíttatik; a kinek pedig nincsen, attól az is elvétetik, a mije van.
Mt 25: 30 És a haszontalan szolgát vessétek a külső sötétségre; ott lészen sírás és fogcsikorgatás.
Mt 25: 31 Mikor pedig eljő az embernek Fia az ő dicsőségében, és ő vele mind a szent angyalok, akkor beül majd az ő dicsőségének királyiszékébe.
Mt 25: 32 És elébe gyűjtetnek mind a népek, és elválasztja őket egymástól, miként a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől.
Mt 25: 33 És a juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja.
Mt 25: 34 Akkor ezt mondja a király a jobb keze felől állóknak: Jertek, én Atyámnak áldottai, örököljétek ez országot, a mely számotokra készíttetett a világ megalapítása óta.
Mt 25: 35 Mert éheztem, és ennem adtatok; szomjúhoztam, és innom adtatok; jövevény voltam, és befogadtatok engem;
Mt 25: 36 Mezítelen voltam, és megruháztatok; beteg voltam, és meglátogattatok; fogoly voltam, és eljöttetek hozzám.
Mt 25: 37 Akkor felelnek majd néki az igazak, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, és tápláltunk volna? vagy szomjúhoztál, és innod adtunk volna?
Mt 25: 38 És mikor láttuk, hogy jövevény voltál, és befogadtunk volna? vagy mezítelen voltál, és felruháztunk volna?
Mt 25: 39 Mikor láttuk, hogy beteg vagy fogoly voltál, és hozzád mentünk volna?
Mt 25: 40 És felelvén a király, azt mondja majd nékik: Bizony mondom néktek, a mennyiben megcselekedtétek egygyel az én legkisebb atyámfiai közül, én velem cselekedtétek meg.
Mt 25: 41 Akkor szól majd az ő bal keze felől állókhoz is: Távozzatok tőlem, ti átkozottak, az örök tűzre, a mely az ördögöknek és az ő angyalainak készíttetett.
Mt 25: 42 Mert éheztem, és nem adtatok ennem; szomjúhoztam, és nem adtatok innom;
Mt 25: 43 Jövevény voltam, és nem fogadtatok be engem; mezítelen voltam, és nem ruháztatok meg engem; beteg és fogoly voltam, és nem látogattatok meg engem.
Mt 25: 44 Akkor ezek is felelnek majd néki, mondván: Uram, mikor láttuk, hogy éheztél, vagy szomjúhoztál, vagy hogy jövevény, vagy mezítelen, vagy beteg, vagy fogoly voltál, és nem szolgáltunk volna néked?
Mt 25: 45 Akkor felel majd nékik, mondván: Bizony mondom néktek, a mennyiben nem cselekedtétek meg egygyel eme legkisebbek közül, én velem sem cselekedtétek meg.
Mt 25: 46 És ezek elmennek majd az örök gyötrelemre; az igazak pedig az örök életre.
Mt 26: 1 És mikor mindezeket a beszédeket elvégezte vala Jézus, monda az ő tanítványainak:
Mt 26: 2 Tudjátok, hogy két nap mulva a husvétnak ünnepe lészen, és az embernek Fia elárultatik, hogy megfeszíttessék.
Mt 26: 3 Akkor egybegyűlének a főpapok, az írástudók és a nép vénei a főpap házába, a kit Kajafásnak hívtak,
Mt 26: 4 És tanácsot tartának, hogy Jézust álnoksággal megfogják és megöljék.
Mt 26: 5 De azt mondják vala: Ne az ünnepen: hogy zendülés ne legyen a nép között.
Mt 26: 6 És mikor Jézus Bethániában, a poklos Simon házánál vala,
Mt 26: 7 Méne ő hozzá egy asszony, a kinél vala drága kenetnek alabástrom szelenczéje, és az ő fejére tölté, a mint az asztalnál ül vala.
Mt 26: 8 Látván pedig ezt az ő tanítványai, bosszankodának, mondván: Mire való ez a tékozlás?
Mt 26: 9 Mert eladhatták volna ezt a kenetet nagy áron, és adhatták volna a szegényeknek.
Mt 26: 10 Mikor pedig ezt eszébe vette Jézus, monda nékik: Miért bántjátok ezt az asszonyt? hiszen jó dolgot cselekedett én velem.
Mt 26: 11 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, de én nem leszek mindenkor veletek.
Mt 26: 12 Mert hogy ő ezt a kenetet testemre töltötte, az én temetésemre nézve cselekedte azt.
Mt 26: 13 Bizony mondom néktek: Valahol az egész világon prédikáltatik az evangyéliom, a mit ez én velem cselekedék, az is hirdettetik az ő emlékezetére.
Mt 26: 14 Akkor a tizenkettő közül egy, a kit Iskariótes Júdásnak hívtak, a főpapokhoz menvén,
Mt 26: 15 Monda: Mit akartok nékem adni, és én kezetekbe adom őt? Azok pedig rendelének néki harmincz ezüst pénzt.
Mt 26: 16 És ettől fogva alkalmat keres vala, hogy elárulja őt.
Mt 26: 17 A kovásztalan kenyerek első napján pedig Jézushoz menének a tanítványok, mondván: Hol akarod, hogy megkészítsük néked ételedre a husvéti bárányt?
Mt 26: 18 Ő pedig monda: Menjetek el a városba ama bizonyos emberhez, és ezt mondjátok néki: A Mester üzeni: Az én időm közel van; nálad tartom meg a husvétot tanítványaimmal.
Mt 26: 19 És úgy cselekedének a tanítványok, a mint Jézus parancsolta vala nékik; és elkészíték a husvéti bárányt.
Mt 26: 20 Mikor pedig beestveledék, letelepszik vala a tizenkettővel,
Mt 26: 21 És a mikor esznek vala, monda: Bizony mondom néktek, ti közületek egy elárul engem.
Mt 26: 22 És felettébb megszomorodva, kezdék mindannyian mondani néki: Én vagyok-é az, Uram?
Mt 26: 23 Ő pedig felelvén, monda: aki velem együtt mártja kezét a tálba, az árul el engem.
Mt 26: 24 Az embernek Fia jóllehet elmegyen, a mint meg van írva felőle, de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb volna annak az embernek, ha nem született volna.
Mt 26: 25 Megszólalván Júdás is, aki elárulja vala őt, monda: Én vagyok-é az, Mester? Monda néki: Te mondád.
Mt 26: 26 Mikor pedig evének, vevé Jézus a kenyeret és hálákat adván, megtöré és adá a tanítványoknak, és monda: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
Mt 26: 27 És vevén a poharat és hálákat adván, adá azoknak, ezt mondván: Igyatok ebből mindnyájan;
Mt 26: 28 Mert ez az én vérem, az új szövetségnek vére, a mely sokakért kiontatik bűnöknek bocsánatára.
Mt 26: 29 Mondom pedig néktek, hogy: Mostantól fogva nem iszom a szőlőtőkének ebből a terméséből mind ama napig, a mikor újan iszom azt veletek az én Atyámnak országában.
Mt 26: 30 És dícséretet énekelvén, kimenének az olajfák hegyére.
Mt 26: 31 Akkor monda nékik Jézus: Mindnyájan ezen az éjszakán megbotránkoztok én bennem. Mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a nyájnak juhai.
Mt 26: 32 De föltámadásom után előttetek megyek majd Galileába.
Mt 26: 33 Péter pedig felelvén, monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is te benned, én soha meg nem botránkozom.
Mt 26: 34 Monda néki Jézus: Bizony mondom néked, ezen az éjszakán, mielőtt megszólal a kakas, háromszor megtagadsz engem.
Mt 26: 35 Monda néki Péter: Ha meg kell is veled halnom, meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólnak vala a többi tanítványok is.
Mt 26: 36 Akkor elméne Jézus velök egy helyre, a melyet Gecsemánénak hívtak, és monda a tanítványoknak: Üljetek le itt, míg elmegyek és amott imádkozom.
Mt 26: 37 És maga mellé vévén Pétert és Zebedeusnak két fiát, kezde szomorkodni és gyötrődni.
Mt 26: 38 Ekkor monda nékik: Felette igen szomorú az én lelkem mind halálig! maradjatok itt és vigyázzatok én velem.
Mt 26: 39 És egy kissé előre menve, arczra borula, könyörögvén és mondván: Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.
Mt 26: 40 Akkor méne a tanítványokhoz és aluva találá őket, és monda Péternek: Így nem birtatok vigyázni velem egy óráig sem!?
Mt 26: 41 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek; mert jóllehet a lélek kész, de a test erőtelen.
Mt 26: 42 Ismét elméne másodszor is, és könyörge, mondván: Atyám! ha el nem múlhatik tőlem e pohár, hogy ki ne igyam, legyen meg a te akaratod.
Mt 26: 43 És mikor visszatér vala, ismét aluva találá őket; mert megnehezedtek vala az ő szemeik.
Mt 26: 44 És ott hagyva őket, ismét elméne és imádkozék harmadszor, ugyanazon beszéddel szólván.
Mt 26: 45 Ekkor méne az ő tanítványaihoz, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Ímé, elközelgett az óra, és az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.
Mt 26: 46 Keljetek fel, menjünk! Ímé elközelgett, a ki engem elárul.
Mt 26: 47 És még mikor beszél vala, ímé Júdás, egy a tizenkettő közül, eljöve és vele együtt sok nép fegyverekkel és fustélyokkal, a főpapoktól és a nép véneitől.
Mt 26: 48 A ki pedig őt elárulja vala, jelt ada nékik, mondván: A kit én majd megcsókolok, ő az, fogjátok meg őt.
Mt 26: 49 És mindjárt Jézushoz lépvén, monda: Üdvöz légy Mester! és megcsókolá őt.
Mt 26: 50 Jézus pedig monda néki: Barátom, miért jöttél? Akkor hozzámenvén, kezeiket Jézusra veték és megfogák őt.
Mt 26: 51 És ímé egyik azok közül, a kik a Jézussal valának, kinyújtván kezét, szablyáját kirántá, és a főpap szolgáját megcsapván, levágá annak egyik fülét.
Mt 26: 52 Akkor monda néki Jézus: Tedd helyére szablyádat; mert a kik fegyvert fognak, fegyverrel kell veszniök.
Mt 26: 53 Avagy azt gondolod-é, hogy nem kérhetném most az én Atyámat, hogy adjon ide mellém többet tizenkét sereg angyalnál?
Mt 26: 54 De mi módon teljesednének be az írások, hogy így kell lenni?
Mt 26: 55 Ugyanekkor monda Jézus a sokaságnak: Mint valami latorra, úgy jöttetek fegyverekkel és fustélyokkal, hogy megfogjatok engem? Naponként nálatok ültem, tanítván a templomban, és nem fogtatok meg engem.
Mt 26: 56 Mindez pedig azért lőn, hogy beteljesedjenek a próféták írásai. Ekkor elhagyák őt a tanítványok mind, és elfutának.
Mt 26: 57 Amazok pedig megfogván Jézust, vivék Kajafáshoz, a főpaphoz, a hol az írástudók és a vének egybegyűltek vala.
Mt 26: 58 Péter pedig követi vala őt távolról egész a főpap pitvaráig; és bemenvén, ott ül vala a szolgákkal, hogy lássa a végét.
Mt 26: 59 A főpapok pedig és a vének és az egész tanács hamis bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt;
Mt 26: 60 És nem találának. És noha sok hamis tanú jött vala elő, még sem találának. Utoljára pedig előjövén két hamis tanú,
Mt 26: 61 Monda: Ez azt mondta: Leronthatom az Isten templomát, és három nap alatt felépíthetem azt.
Mt 26: 62 És fölkelvén a főpap, monda néki: Semmit sem felelsz-é? Micsoda tanúbizonyságot tesznek ezek ellened?
Mt 26: 63 Jézus pedig hallgat vala. És felelvén a főpap, monda néki: Az élő Istenre kényszerítelek téged, hogy mondd meg nékünk, ha te vagy-é a Krisztus, az Istennek Fia?
Mt 26: 64 Monda néki Jézus: Te mondád. Sőt mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok az embernek Fiát ülni az Istennek hatalmas jobbján, és eljőni az égnek felhőiben.
Mt 26: 65 Ekkor a főpap megszaggatá a maga ruháit, és monda: Káromlást szólott. Mi szükségünk van még bizonyságokra? Ímé most hallottátok az ő káromlását.
Mt 26: 66 Mit gondoltok? Azok pedig felelvén mondának: Méltó a halálra.
Mt 26: 67 Akkor szemébe köpdösének és arczul csapdosák őt, némelyek pedig botokkal verék,
Mt 26: 68 Mondván: Prófétáld meg nékünk Krisztus, kicsoda az, aki üt téged?
Mt 26: 69 Péter pedig künn ül vala az udvaron, és hozzá menvén egy szolgálóleány, monda: Te is a Galileabeli Jézussal valál.
Mt 26: 70 Ő pedig mindenkinek hallatára megtagadá, mondván: Nem tudom, mit beszélsz.
Mt 26: 71 Mikor pedig kiméne a tornáczra meglátá őt egy másik szolgálóleány, és monda az ott levőknek: Ez is a názáreti Jézussal vala.
Mt 26: 72 És ismét megtagadá esküvéssel, hogy: Nem is ismerem ezt az embert.
Mt 26: 73 Kevés idő múlva pedig az ott álldogálók menének hozzá, és mondának Péternek: Bizony te is közülök való vagy; hiszen a te beszéded is elárul téged.
Mt 26: 74 Ekkor átkozódni és esküdözni kezde, hogy: Nem ismerem ezt az embert. És a kakas azonnal megszólala.
Mt 26: 75 És megemlékezék Péter a Jézus beszédéről, ki ezt mondotta vala néki: Mielőtt a kakas szólana, háromszor megtagadsz engem; és kimenvén onnan, keservesen síra.
Mt 27: 1 Mikor pedig reggel lőn, tanácsot tartának mind a főpapok és a nép vénei Jézus ellen, hogy őt megöljék.
Mt 27: 2 És megkötözvén őt, elvivék, és átadák őt Ponczius Pilátusnak a helytartónak.
Mt 27: 3 Akkor látván Júdás, aki őt elárulá, hogy elítélték őt, megbánta dolgát, és visszavivé a harmincz ezüst pénzt a főpapoknak és a véneknek,
Mt 27: 4 Mondván: Vétkeztem, hogy elárultam az ártatlan vért. Azok pedig mondának: Mi közünk hozzá? Te lássad.
Mt 27: 5 Ő pedig eldobván az ezüst pénzeket a templomban, eltávozék; és elmenvén felakasztá magát.
Mt 27: 6 A főpapok pedig felszedvén az ezüst pénzeket, mondának: Nem szabad ezeket a templom kincsei közé tennünk, mert vérnek ára.
Mt 27: 7 Tanácsot ülvén pedig, megvásárlák azon a fazekasnak mezejét idegenek számára való temetőnek.
Mt 27: 8 Ezért hívják ezt a mezőt vérmezejének mind e mai napig.
Mt 27: 9 Ekkor teljesedék be a Jeremiás próféta mondása, aki így szólott: És vevék a harmincz ezüst pénzt, a megbecsültnek árát, a kit Izráel fiai részéről megbecsültek,
Mt 27: 10 És adák azt a fazekas mezejéért, a mint az Úr rendelte volt nékem.
Mt 27: 11 Jézus pedig ott álla a helytartó előtt; és kérdezé őt a helytartó, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? Jézus pedig monda néki: Te mondod.
Mt 27: 12 És mikor vádolák őt a főpapok és a vének, semmit sem felele.
Mt 27: 13 Akkor monda néki Pilátus: Nem hallod-é, mily sok bizonyságot tesznek ellened?
Mt 27: 14 És nem felele néki egyetlen szóra sem, úgy hogy a helytartó igen elcsodálkozék.
Mt 27: 15 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott szabadon bocsátani a helytartó a sokaság kedvéért, a kit akarának.
Mt 27: 16 Vala pedig akkor egy nevezetes foglyuk, a kit Barabbásnak hívtak.
Mt 27: 17 Mikor azért egybegyülekezének, monda nékik Pilátus: Melyiket akarjátok hogy elbocsássam néktek: Barabbást-é, vagy Jézust, a kit Krisztusnak hívnak?
Mt 27: 18 Mert jól tudja vala, hogy irigységből adák őt kézbe.
Mt 27: 19 A mint pedig ő az ítélőszékben ül vala, külde ő hozzá a felesége, ezt üzenvén: Ne avatkozzál amaz igaz ember dolgába; mert sokat szenvedtem ma álmomban ő miatta.
Mt 27: 20 A főpapok és vének pedig reá beszélék a sokaságot, hogy Barabbást kérjék ki, Jézust pedig veszítsék el.
Mt 27: 21 Felelvén pedig a helytartó, monda nékik: A kettő közül melyiket akarjátok, hogy elbocsássam néktek? Azok pedig mondának: Barabbást.
Mt 27: 22 Monda nékik Pilátus: Mit cselekedjem hát Jézussal, a kit Krisztusnak hívnak? Mindnyájan mondának: Feszíttessék meg!
Mt 27: 23 A helytartó pedig monda: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig még inkább kiáltoznak vala, mondván: Feszíttessék meg!
Mt 27: 24 Pilátus pedig látván, hogy semmi sem használ, hanem még nagyobb háborúság támad, vizet vévén, megmosá kezeit a sokaság előtt, mondván: Ártatlan vagyok ez igaz embernek vérétől; ti lássátok!
Mt 27: 25 És felelvén az egész nép, monda: Az ő vére mi rajtunk és a mi magzatainkon.
Mt 27: 26 Akkor elbocsátá nékik Barabbást; Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszíttessék.
Mt 27: 27 Akkor a helytartó vitézei elvivék Jézust az őrházba, és oda gyűjték hozzá az egész csapatot.
Mt 27: 28 És levetkeztetvén őt, bíbor palástot adának reá.
Mt 27: 29 És tövisből fonott koronát tőnek a fejére, és nádszálat a jobb kezébe; és térdet hajtva előtte, csúfolják vala őt, mondván: Üdvöz légy zsidóknak királya!
Mt 27: 30 És mikor megköpdösék őt, elvevék a nádszálat, és a fejéhez verdesik vala.
Mt 27: 31 És miután megcsúfolták, levevék róla a palástot és az ő maga ruháiba öltözteték; és elvivék, hogy megfeszítsék őt.
Mt 27: 32 Kifelé menve pedig találkozának egy czirénei emberrel, a kit Simonnak hívnak vala; ezt kényszeríték, hogy vigye az ő keresztjét.
Mt 27: 33 És mikor eljutának arra a helyre, a melyet Golgothának, azaz koponya helyének neveznek,
Mt 27: 34 Méreggel megelegyített eczetet adának néki inni; és megízlelvén, nem akara inni.
Mt 27: 35 Minek utána pedig megfeszíték őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén; hogy beteljék a próféta mondása: Megosztozának az én ruháimon, és az én köntösömre sorsot vetének.
Mt 27: 36 És leülvén, ott őrzik vala őt.
Mt 27: 37 És feje fölé illeszték az ő kárhoztatásának okát, oda írván: Ez Jézus, a zsidók királya.
Mt 27: 38 Akkor megfeszítének vele együtt két latrot, egyiket jobbkéz felől, és a másikat balkéz felől.
Mt 27: 39 Az arramenők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván.
Mt 27: 40 És ezt mondván: Te, ki lerontod a templomot és harmadnapra fölépíted, szabadítsd meg magadat; ha Isten Fia vagy, szállj le a keresztről!
Mt 27: 41 Hasonlóképen a főpapok is csúfolódván az írástudókkal és a vénekkel egyetemben, ezt mondják vala:
Mt 27: 42 Másokat megtartott, magát nem tudja megtartani. Ha Izráel királya, szálljon le most a keresztről, és majd hiszünk néki.
Mt 27: 43 Bízott az Istenben; mentse meg most őt, ha akarja; mert azt mondta: Isten Fia vagyok.
Mt 27: 44 A kiket vele együtt feszítének meg, a latrok is ugyanazt hányják vala szemére.
Mt 27: 45 Hat órától kezdve pedig sötétség lőn mind az egész földön, kilencz óráig.
Mt 27: 46 Kilencz óra körül pedig nagy fenszóval kiálta Jézus, mondván: ELI, ELI! LAMA SABAKTÁNI? azaz: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Mt 27: 47 Némelyek pedig az ott állók közül, a mint ezt hallák, mondának: Illést hívja ez.
Mt 27: 48 És egy közülök azonnal oda futamodván, egy szivacsot vőn, és megtöltvén eczettel és egy nádszálra tűzvén, inni ád vala néki.
Mt 27: 49 A többiek pedig ezt mondják vala: Hagyd el, lássuk eljő-é Illés, hogy megszabadítsa őt?
Mt 27: 50 Jézus pedig ismét nagy fenszóval kiáltván, kiadá lelkét.
Mt 27: 51 És ímé a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada; és a föld megindula, és a kősziklák megrepedezének;
Mt 27: 52 És a sírok megnyílának, és sok elhúnyt szentnek teste föltámada.
Mt 27: 53 És kijövén a sírokból, a Jézus föltámadása után bementek a szent városba, és sokaknak megjelenének.
Mt 27: 54 A százados pedig és a kik ő vele őrizték vala Jézust, látván a földindulást és a mik történtek vala, igen megrémülének, mondván: Bizony, Istennek Fia vala ez!
Mt 27: 55 Sok asszony vala pedig ott, a kik távolról szemlélődnek vala, a kik Galileából követték Jézust, szolgálván néki;
Mt 27: 56 Ezek közt volt Mária Magdaléna, és Mária a Jakab és Józsé anyja, és a Zebedeus fiainak anyja.
Mt 27: 57 Mikor pedig beesteledék, eljöve egy gazdag ember Arimathiából, név szerint József, aki maga is tanítványa volt Jézusnak;
Mt 27: 58 Ez Pilátushoz menvén, kéri vala a Jézus testét. Akkor parancsolá Pilátus, hogy adják át a testet.
Mt 27: 59 És magához vévén József a testet, begöngyölé azt tiszta gyolcsba,
Mt 27: 60 És elhelyezé azt a maga új sírjába, a melyet a sziklába vágatott: és a sír szájára egy nagy követ hengerítvén, elméne.
Mt 27: 61 Ott vala pedig Mária Magdaléna és a másik Mária, a kik a sír átellenében ülnek vala.
Mt 27: 62 Másnap pedig, a mely péntek után következik, egybegyűlének a főpapok és a farizeusok Pilátushoz,
Mt 27: 63 Ezt mondván: Uram, emlékezünk, hogy az a hitető még életében azt mondotta volt: Harmadnapra föltámadok.
Mt 27: 64 Parancsold meg azért, hogy őrizzék a sírt harmadnapig, ne hogy az ő tanítványai odamenvén éjjel, ellopják őt és azt mondják a népnek: Feltámadott a halálból; és az utolsó hitetés gonoszabb legyen az elsőnél.
Mt 27: 65 Pilátus pedig monda nékik: Van őrségetek; menjetek, őríztessétek, a mint tudjátok.
Mt 27: 66 Ők pedig elmenvén, a sírt őrizet alá helyezék, lepecsételvén a követ, az őrséggel.
Mt 28: 1 A szombat végén pedig, a hét első napjára virradólag, kiméne Mária Magdaléna és a másik Mária, hogy megnézzék a sírt.
Mt 28: 2 És ímé nagy földindulás lőn; mert az Úrnak angyala leszállván a mennyből, és oda menvén, elhengeríté a követ a sír szájáról, és reá üle arra.
Mt 28: 3 A tekintete pedig olyan volt, mint a villámlás, és a ruhája fehér, mint a hó.
Mt 28: 4 Az őrizők pedig tőle való féltökben megrettenének, és olyanokká lőnek mint a holtak.
Mt 28: 5 Az angyal pedig megszólalván, monda az asszonyoknak: Ti ne féljetek; mert tudom, hogy a megfeszített Jézust keresitek.
Mt 28: 6 Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt. Jertek, lássátok a helyet, a hol feküdt vala az Úr.
Mt 28: 7 És menjetek gyorsan és mondjátok meg az ő tanítványainak, hogy feltámadott a halálból; és ímé előttetek megy Galileába; ott meglátjátok őt, ímé megmondottam néktek.
Mt 28: 8 És gyorsan eltávozván a sírtól félelemmel és nagy örömmel, futnak vala, hogy megmondják az ő tanítványainak.
Mt 28: 9 Mikor pedig mennek vala, hogy megmondják az ő tanítványainak, ímé szembe jöve ő velök Jézus, mondván: Legyetek üdvözölve! Azok pedig hozzá járulván, megragadák az ő lábait, és leborulának előtte.
Mt 28: 10 Akkor monda nékik Jézus: Ne féljetek; menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába, és ott meglátnak engem.
Mt 28: 11 A mialatt pedig ők mennek vala, ímé az őrségből némelyek bemenvén a városba, megjelentének a főpapoknak mindent a mi történt.
Mt 28: 12 És egybegyülekezvén a vénekkel együtt, és tanácsot tartván, sok pénzt adának a vitézeknek,
Mt 28: 13 Ezt mondván: Mondjátok, hogy: Az ő tanítványai odajövén éjjel, ellopák őt, mikor mi aluvánk.
Mt 28: 14 És ha ez a helytartó fülébe jut, mi elhitetjük őt, és kimentünk titeket a bajból.
Mt 28: 15 Azok pedig fölvevén a pénzt, úgy cselekedének, a mint megtanították őket. És elterjedt ez a hír a zsidók között mind e mai napig.
Mt 28: 16 A tizenegy tanítvány pedig elméne Galileába, a hegyre, a hová Jézus rendelte vala őket.
Mt 28: 17 És mikor megláták őt, leborulának előtte; némelyek pedig kételkedének.
Mt 28: 18 És hozzájuk menvén Jézus, szóla nékik, mondván: Nékem adatott minden hatalom mennyen és földön.
Mt 28: 19 Elmenvén azért, tegyetek tanítványokká minden népeket, megkeresztelvén őket az Atyának, a Fiúnak és a Szent Léleknek nevében,
Mt 28: 20 Tanítván őket, hogy megtartsák mindazt, a mit én parancsoltam néktek: és ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. Ámen!

Mk :
-----------
Márk evangéliuma

Mk 1: 1 A Jézus Krisztus, az Isten Fia evangyéliomának kezdete,
Mk 1: 2 A mint meg van írva a prófétáknál: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, aki megkészíti a te útadat előtted;
Mk 1: 3 Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek meg az ő ösvényeit:
Mk 1: 4 Előáll vala János, keresztelvén a pusztában és prédikálván a megtérésnek keresztségét a bűnöknek bocsánatára.
Mk 1: 5 És kiméne hozzá Júdeának egész tartománya és a Jeruzsálembeliek is, és megkeresztelkedének mindnyájan ő általa a Jordán vizében, bűneikről vallást tévén.
Mk 1: 6 János pedig teveszőrruhát és dereka körül bőrövet viselt vala, és sáskát és erdei mézet eszik vala.
Mk 1: 7 És prédikála, mondván: Utánam jő, aki erősebb nálam, a kinek nem vagyok méltó, hogy lehajolván, sarujának szíjját megoldjam.
Mk 1: 8 Én vízzel kereszteltelek titeket, de ő Szent Lélekkel keresztel titeket.
Mk 1: 9 És lőn azokban a napokban, eljöve Jézus a galileai Názáretből, és megkeresztelteték János által a Jordánban.
Mk 1: 10 És azonnal feljővén a vízből, látá az egeket megnyilatkozni, és a Lelket mint egy galambot ő reá leszállani;
Mk 1: 11 És szózat lőn az égből: Te vagy az én szerelmes fiam, a kiben én gyönyörködöm.
Mk 1: 12 És a Lélek azonnal elragadá őt a pusztába.
Mk 1: 13 És ott volt a pusztában negyven napig kísértetve a Sátántól, és a vad állatokkal vala együtt; és az angyalok szolgálnak vala néki.
Mk 1: 14 Minekutána pedig János tömlöczbe vettetett, elméne Jézus Galileába, prédikálván az Isten országának evangyéliomát,
Mk 1: 15 És mondván: Bétölt az idő, és elközelített az Istennek országa; térjetek meg, és higyjetek az evangyéliomban.
Mk 1: 16 Mikor pedig Galilea tengere mellett járt, látá Simont és Andrást, annak testvérét, a mint a tengerbe hálót vetének; mert halászok valának.
Mk 1: 17 És monda nékik Jézus: Kövessetek engem, és én azt mívelem, hogy embereket halászszatok.
Mk 1: 18 És azonnal elhagyván az ő hálóikat, követék őt.
Mk 1: 19 És onnan egy kevéssé elébb menve, látá Jakabot, a Zebedeus fiát és annak testvérét, Jánost, a mint a hajóban azok is a hálókat kötözgetik vala.
Mk 1: 20 És azonnal hívá őket. És ők atyjukat, Zebedeust a napszámosokkal a hajóban hagyva, utána menének.
Mk 1: 21 És bemenének Kapernaumba; és mindjárt szombatnapon bemenvén a zsinagógába, tanít vala.
Mk 1: 22 És elálmélkodának az ő tanításán; mert úgy tanítja vala őket, mint a kinek hatalma van, és nem úgy mint az írástudók.
Mk 1: 23 Vala pedig azok zsinagógájában egy ember, a kiben tisztátalan lélek volt, és felkiálta,
Mk 1: 24 És monda: Ah! mi dolgunk van nékünk veled, Názáreti Jézus? Azért jöttél-é, hogy elveszíts minket? Tudom, hogy ki vagy te: az Istennek Szentje.
Mk 1: 25 És megdorgálá őt Jézus, mondván: Némulj meg, és menj ki belőle.
Mk 1: 26 És a tisztátalan lélek megszaggatá őt, és fenszóval kiáltva, kiméne belőle.
Mk 1: 27 És mindnyájan elálmélkodának, annyira, hogy egymás között kérdezgeték, mondván: Mi ez? Micsoda új tudomány ez, hogy hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek is, és engedelmeskednek néki?
Mk 1: 28 És azonnal elméne az ő híre Galilea egész környékére.
Mk 1: 29 És a zsinagógából azonnal kimenvén, a Simon és András házához menének Jakabbal és Jánossal együtt.
Mk 1: 30 A Simon napa pedig hideglelésben fekszik vala, és azonnal szólának néki felőle.
Mk 1: 31 És ő odamenvén, fölemelé azt, annak kezét fogván; és elhagyá azt a hideglelés azonnal, és szolgál vala nékik.
Mk 1: 32 Estefelé pedig, a mikor leszállt a nap, mind ő hozzá vivék a betegeseket és az ördöngősöket;
Mk 1: 33 És az egész város oda gyűlt vala az ajtó elé.
Mk 1: 34 És meggyógyíta sokakat, a kik különféle betegségekben sínlődnek vala; és sok ördögöt kiűze, és nem hagyja vala szólni az ördögöket, mivelhogy őt ismerék.
Mk 1: 35 Kora reggel pedig, még szürkületkor, fölkelvén, kiméne, és elméne egy puszta helyre és ott imádkozék.
Mk 1: 36 Simon pedig és a vele lévők utána sietének;
Mk 1: 37 És a mikor megtalálák őt, mondának néki: Mindenki téged keres.
Mk 1: 38 És ő monda nékik: Menjünk a közel való városokba, hogy ott is prédikáljak, mert azért jöttem.
Mk 1: 39 És prédikál vala azoknak zsinagógáiban, egész Galileában, és ördögöket űz vala.
Mk 1: 40 És jöve hozzá egy bélpoklos, kérvén őt és leborulván előtte és mondván néki: Ha akarod, megtisztíthatsz engem.
Mk 1: 41 Jézus pedig könyörületességre indulván, kezét kinyújtva megérinté őt, és monda néki: Akarom, tisztulj meg.
Mk 1: 42 És a mint ezt mondja vala, azonnal eltávozék tőle a poklosság és megtisztula.
Mk 1: 43 És erősen megfenyegetvén, azonnal elküldé őt,
Mk 1: 44 És monda néki: Meglásd, hogy senkinek semmit ne szólj; hanem eredj el, mutasd meg magadat a papnak, és vidd fel a te tisztulásodért, a mit Mózes parancsolt, bizonyságul nékik.
Mk 1: 45 Az pedig kimenvén, kezde sokat beszélni és terjeszteni a dolgot, annyira, hogy nyilvánosan immár be sem mehetett Jézus a városba, hanem künn puszta helyeken vala, és mennek vala hozzá mindenfelől.
Mk 2: 1 Napok mulva pedig ismét beméne Kapernaumba, és meghallák, hogy otthon van.
Mk 2: 2 És azonnal sokan összegyülekezének, annyira, hogy még az ajtó elébe sem fértek; és hirdeté nékik az igét.
Mk 2: 3 És jövének hozzá egy gutaütöttet hozva, a kit négyen emelnek vala.
Mk 2: 4 És mivel a sokaság miatt nem férkőzhettek azzal ő hozzá, megbonták ama háznak fedelét, a hol Ő vala, és rést törvén, leereszték a nyoszolyát, a melyben a gutaütött feküdt.
Mk 2: 5 Jézus pedig azoknak hitét látván, monda a gutaütöttnek: Fiam, megbocsáttattak néked a te bűneid.
Mk 2: 6 Valának pedig ott némely írástudók, a kik ott ülnek vala, szívökben így okoskodván:
Mk 2: 7 Mi dolog, hogy ez ilyen káromlásokat szól? ki bocsáthatja meg a bűnöket, hanemha egyedül az Isten?
Mk 2: 8 És Jézus azonnal észrevevé az ő lelkével, hogy azok magukban így okoskodnak, és monda nékik: Miért gondoljátok ezeket a ti szívetekben?
Mk 2: 9 Mi könnyebb, azt mondanom-é a gutaütöttnek: Megbocsáttattak néked a te bűneid, vagy ezt mondanom: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj?
Mk 2: 10 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön a bűnöket megbocsátani, monda a gutaütöttnek:
Mk 2: 11 Mondom néked, kelj föl, vedd fel a te nyoszolyádat, és eredj haza.
Mk 2: 12 Az pedig azonnal fölkele és felvévén nyoszolyáját, kiméne mindenkinek láttára; úgy hogy mindenki elálmélkodék, és dicsőíté az Istent, ezt mondván: Soha sem láttunk ilyet!
Mk 2: 13 És ismét kiméne a tenger mellé; és az egész sokaság megy vala ő hozzá, és ő tanítja vala őket.
Mk 2: 14 És a mikor tovaméne, meglátá Lévit, az Alfeus fiát, aki a vámszedő helyen ül vala, és monda néki: Kövess engemet. És felkelvén, követi vala őt.
Mk 2: 15 És lőn, a mikor ő ennek házában asztalhoz üle, a vámszedők és bűnösök is sokan odaülnek vala Jézussal és az ő tanítványaival; mert sokan valának, és követék őt.
Mk 2: 16 És a mikor látták az írástudók és a farizeusok, hogy együtt eszik a vámszedőkkel és bűnösökkel, mondának az ő tanítványainak: Mi dolog, hogy a vámszedőkkel és a bűnösökkel eszik és iszik?
Mk 2: 17 És a mikor ezt hallja vala Jézus, monda nékik: Nem az egészségeseknek van szükségök orvosra, hanem a betegeknek, nem azért jöttem, hogy igazakat, hanem hogy bűnösöket hívjak megtérésre.
Mk 2: 18 A János és a farizeusok tanítványai pedig bőjtölnek vala. Odamenének azért és mondának néki: Mi az oka, hogy Jánosnak és a farizeusoknak tanítványai bőjtölnek, a te tanítványaid pedig nem bőjtölnek?
Mk 2: 19 Jézus pedig monda nékik: Avagy bőjtölhet-é a vőlegény násznépe, a míg velök van a vőlegény? A meddig a vőlegény velök van, nem bőjtölhetnek.
Mk 2: 20 De jőnek majd napok, a mikor elvétetik tőlük a vőlegény, és akkor bőjtölni fognak azokon a napokon.
Mk 2: 21 Senki sem varr pedig új posztóból foltot ó ruhára; máskülönben a mi azt kitoldaná, még kiszakít belőle, az új a régiből, és nagyobb szakadás lesz.
Mk 2: 22 És senki sem tölt új bort régi tömlőkbe; különben az új bor a tömlőket szétszakítja, a bor is kiömlik, a tömlők is elpusztulnak; hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni.
Mk 2: 23 És lőn, hogy szombatnapon a vetések közt megy vala által, és az ő tanítványai mentökben a kalászokat kezdék vala szaggatni.
Mk 2: 24 Ekkor a farizeusok mondának néki: Ímé, miért művelik azt szombatnapon, a mit nem szabad?
Mk 2: 25 Ő pedig monda nékik: Soha sem olvastátok-é, mit mívelt Dávid, mikor megszűkült és megéhezett vala társaival egybe?
Mk 2: 26 Mi módon ment be az Isten házába az Abiátár főpap idejében és ette meg a szent kenyereket, a melyeket nem szabad megenni csak a papoknak; és adott a társainak is?
Mk 2: 27 És monda nékik: A szombat lőn az emberért, nem az ember a szombatért.
Mk 2: 28 Annak okáért az embernek Fia a szombatnak is ura.
Mk 3: 1 És ismét beméne a zsinagógába, és vala ott egy megszáradt kezű ember.
Mk 3: 2 És lesik vala őt, hogy meggyógyítja-é szombatnapon; hogy vádolhassák őt.
Mk 3: 3 Akkor monda a megszáradt kezű embernek: Állj elő a középre.
Mk 3: 4 Azoknak pedig monda: Szabad-é szombatnapon jót vagy rosszat tenni? lelket menteni, vagy kioltani? De azok hallgatnak vala.
Mk 3: 5 Ő pedig elnézvén őket haraggal, bánkódván szívök keménysége miatt, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet. És kinyújtá, és meggyógyult a keze és éppé lőn, mint a másik.
Mk 3: 6 Akkor a farizeusok kimenvén, a Heródes pártiakkal mindjárt tanácsot tartának ellene, hogy elveszítsék őt.
Mk 3: 7 Jézus pedig elméne tanítványaival a tenger mellé; és nagy sokaság követé őt Galileából és Júdeából,
Mk 3: 8 És Jeruzsálemből és Idumeából és a Jordánon túlról; és a Tirus és a Sidon környékiek is, a mikor hallották, hogy miket mível vala, nagy sokasággal jövének ő hozzá.
Mk 3: 9 És megmondá tanítványainak, hogy egy kis hajót tartsanak néki készen, a sokaság miatt, hogy ne szorongassák őt.
Mk 3: 10 Mert sokakat meggyógyított, úgy hogy a kiknek valami bajuk volt, reá rohanának, hogy illethessék őt.
Mk 3: 11 A tisztátalan lelkek is, mikor meglátták vala őt, leborulának előtte, és kiáltának, mondván: Te vagy az Istennek a Fia.
Mk 3: 12 Ő pedig erősen fenyegeti vala őket, hogy őt ki ne jelentsék.
Mk 3: 13 Azután felméne a hegyre, és magához szólítá, a kiket akar vala; és hozzá menének.
Mk 3: 14 És választa tizenkettőt, hogy vele legyenek, és hogy kiküldje őket prédikálni,
Mk 3: 15 És hatalmuk legyen a betegeket gyógyítani és az ördögöket kiűzni:
Mk 3: 16 Simont, a kinek Péter nevet ada;
Mk 3: 17 És Jakabot a Zebedeus fiát és Jánost a Jakab testvérét; és Boanerges nevet ada nékik, a mely azt teszi: mennydörgés fiai;
Mk 3: 18 És Andrást és Filepet, Bertalant és Mátét, Tamást és Jakabot az Alfeus fiát, Taddeust és a kananeai Simont,
Mk 3: 19 És Iskáriótes Júdást, aki el is árulta őt.
Mk 3: 20 Azután haza térének. És ismét egybegyűle a sokaság, annyira, hogy még nem is ehetének.
Mk 3: 21 A mint az övéi ezt meghallák, eljövének, hogy megfogják őt; mert azt mondják vala, hogy magán kívül van.
Mk 3: 22 Az írástudók pedig, a kik Jeruzsálemből jöttek vala le, azt mondák, hogy: Belzebúb van vele, és: Az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
Mk 3: 23 Ő pedig magához híván azokat, példázatokban monda nékik: Sátán miként tud Sátánt kiűzni?
Mk 3: 24 És ha egy ország önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az az ország.
Mk 3: 25 És ha egy ház önmagában meghasonlik, meg nem maradhat az a ház.
Mk 3: 26 És ha a Sátán önmaga ellen támadt és meghasonlott, nem maradhat meg, hanem vége van.
Mk 3: 27 Nem rabolhatja el senki az erősnek kincseit, bemenvén annak házába, hanemha elébb az erőset megkötözi és azután raboljaki annak házát.
Mk 3: 28 Bizony mondom néktek, hogy minden bűn megbocsáttatik az emberek fiainak, még a káromlások is mind, a melyekkel káromlanak:
Mk 3: 29 De aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, nem nyer bocsánatot soha, hanem örök kárhozatra méltó;
Mk 3: 30 Mivelhogy ezt mondják vala: Tisztátalan lélek van benne.
Mk 3: 31 És megérkezének az ő testvérei és az ő anyja, és kívül megállva, beküldének hozzá, hivatván őt.
Mk 3: 32 Körülötte pedig sokaság ül vala; és mondának néki: Ímé a te anyád és a te testvéreid ott künn keresnek téged.
Mk 3: 33 Ő pedig felele nékik, mondván: Ki az én anyám vagy kik az én testvéreim?
Mk 3: 34 Azután elnézvén köröskörül a körülötte ülőkön, monda: Ímé az én anyám és az én testvéreim.
Mk 3: 35 Mert aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fitestvérem és nőtestvérem és az én anyám.
Mk 4: 1 És ismét kezde tanítani a tenger mellett. És nagy sokaság gyűle ő hozzá, úgy hogy ő a hajóba lépvén, a tengeren ül vala, az egész sokaság pedig a tenger mellett a földön vala.
Mk 4: 2 És sokat tanítja vala őket példázatokban, és ezt mondja vala nékik tanításában:
Mk 4: 3 Halljátok: Ímé, a magvető kiméne vetni.
Mk 4: 4 És lőn vetés közben, hogy némely az út mellé esék, és eljövének az égi madarak és megevék azt.
Mk 4: 5 Némely pedig a köves helyre esék, a hol nem sok földje vala, és hamar kikele, mivel nem vala mélyen a földben.
Mk 4: 6 Mikor pedig fölkelt a nap, elsűle, és mivelhogy nem volt gyökere, elszárada.
Mk 4: 7 Némely pedig a tövisek közé esék, és felnevekedének a tövisek és megfojták azt, és nem ada gyümölcsöt.
Mk 4: 8 Némely pedig a jó földbe esék; és ád vala nevekedő és bővölködő gyümölcsöt, és némely hoz vala harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely pedig száz annyit.
Mk 4: 9 És monda nékik: A kinek van füle a hallásra, hallja.
Mk 4: 10 Mikor pedig egyedül vala, megkérdezék őt a körülötte lévők a tizenkettővel együtt a példázat felől.
Mk 4: 11 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkát tudjátok, ama kívül levőknek pedig példázatokban adatnak mindenek,
Mk 4: 12 Hogy nézvén nézzenek és ne lássanak; és hallván halljanak és ne értsenek, hogy soha meg ne térjenek és bűneik meg ne bocsáttassanak.
Mk 4: 13 És monda nékik: Nem értitek ezt a példázatot? Akkor mimódon értitek meg majd a többi példázatot?
Mk 4: 14 A magvető az ígét hinti.
Mk 4: 15 Az útfélen valók pedig azok, a kiknek hintik az ígét, de mihelyest hallják, azonnal eljő a Sátán és elragadja a szívökbe vetett ígét.
Mk 4: 16 És hasonlóképen a köves helyre vetettek azok, a kik mihelyst hallják az ígét, mindjárt örömmel fogadják,
Mk 4: 17 De nincsen ő bennük gyökere, hanem ideig valók; azután ha nyomorúság vagy háborúság támad az íge miatt, azonnal megbotránkoznak.
Mk 4: 18 A tövisek közé vetettek pedig azok, a kik az ígét hallják,
Mk 4: 19 De a világi gondok és a gazdagság csalárdsága és egyéb dolgok kívánsága közbejővén, elfojtják az ígét, és gyümölcstelen lesz.
Mk 4: 20 A jó földbe vetettek pedig azok, a kik hallják az ígét és beveszik, és gyümölcsöt teremnek, némely harmincz annyit, némely hatvan annyit, némely száz annyit.
Mk 4: 21 És monda nékik: Avagy azért hozzák-é elő a gyertyát, hogy véka alá tegyék, vagy az ágy alá? És nem azért-é, hogy a gyertyatartóba tegyék?
Mk 4: 22 Mert nincs semmi rejtett dolog, a mi meg ne jelentetnék; és semmi sem volt eltitkolva, hanem hogy nyilvánosságra jusson.
Mk 4: 23 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
Mk 4: 24 És monda nékik: Megjegyezzétek, a mit hallotok: A milyen mértékkel mértek, olyannal mérnek néktek, sőt ráadást adnak néktek, a kik halljátok.
Mk 4: 25 Mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, attól az is elvétetik, a mije van.
Mk 4: 26 És monda: Úgy van az Isten országa, mint mikor az ember beveti a magot a földbe.
Mk 4: 27 És alszik és fölkel éjjel és nappal; a mag pedig kihajt és felnő, ő maga sem tudja miképen.
Mk 4: 28 Mert magától terem a föld, először füvet, azután kalászt, azután teljes buzát a kalászban.
Mk 4: 29 Mihelyt pedig a gabona arra való, azonnal sarlót ereszt reá, mert az aratás elérkezett.
Mk 4: 30 És monda: Mihez hasonlítsuk az Isten országát? Avagy milyen példában példázzuk azt?
Mk 4: 31 A mustármaghoz, a mely mikor a földbe vettetik, minden földi magnál kisebb,
Mk 4: 32 És mikor elvettetik, felnő, és minden veteménynél nagyobb lesz és nagy ágakat hajt, úgy hogy árnyéka alatt fészket rakhatnak az égi madarak.
Mk 4: 33 És sok ilyen példázatban hirdeti vala nékik az ígét, úgy a mint megérthetik vala.
Mk 4: 34 Példázat nélkül pedig nem szól vala nékik; maguk közt azonban a tanítványoknak mindent megmagyaráz vala.
Mk 4: 35 Azután monda nékik azon a napon, a mint este lőn: Menjünk át a túlsó partra.
Mk 4: 36 Elbocsátván azért a sokaságot, elvivék őt, úgy a mint a hajóban vala; de más hajók is valának vele.
Mk 4: 37 Akkor nagy szélvihar támada, a hullámok pedig becsapnak vala a hajóba, annyira, hogy már-már megtelék.
Mk 4: 38 Ő pedig a hajó hátulsó részében a fejaljon aluszik vala. És fölkelték őt és mondának néki: Mester, nem törődöl vele, hogy elveszünk?
Mk 4: 39 És felkelvén megdorgálá a szelet, és monda a tengernek: Hallgass, némulj el! És elállt a szél, és lőn nagy csendesség.
Mk 4: 40 És monda nékik: Miért vagytok ily félénkek? Hogy van, hogy nincsen hitetek?
Mk 4: 41 És megfélemlének nagy félelemmel, és ezt mondják vala egymásnak: Kicsoda hát ez, hogy mind a szél, mind a tenger engednek néki?
Mk 5: 1 És menének a tenger túlsó partjára, a Gadarenusok földére.
Mk 5: 2 És a mint a hajóból kiméne, azonnal elébe méne egy ember a sírboltokból, a kiben tisztátalan lélek volt,
Mk 5: 3 A kinek lakása a sírboltokban vala; és már lánczokkal sem bírta őt senki sem lekötni.
Mk 5: 4 Mert sokszor megkötözték őt békókkal és lánczokkal, de ő a lánczokat szétszaggatta, és a békókat összetörte, és senki sem tudta őt megfékezni.
Mk 5: 5 És éjjel és nappal mindig a hegyeken és a sírboltokban volt, kiáltozva és magát kövekkel vagdosva.
Mk 5: 6 Mikor pedig Jézust távolról meglátta, oda futamodék, és elébe borula,
Mk 5: 7 És fennhangon kiáltva monda: Mi közöm nékem te veled, Jézus, a magasságos Istennek Fia? Az Istenre kényszerítelek, ne kínozz engem.
Mk 5: 8 (Mert ezt mondja vala néki: Eredj ki, tisztátalan lélek, ez emberből.)
Mk 5: 9 És kérdezé tőle: Mi a neved? És felele, mondván: Légió a nevem, mert sokan vagyunk.
Mk 5: 10 És igen kéré őt, hogy ne küldje el őket arról a vidékről.
Mk 5: 11 Vala pedig ott a hegynél egy nagy disznónyáj, a mely legel vala.
Mk 5: 12 És az ördögök kérik vala őt mindnyájan, mondván: Küldj minket a disznókba, hogy azokba menjünk be.
Mk 5: 13 És Jézus azonnal megengedé nékik. A tisztátalan lelkek pedig kijövén, bemenének a disznókba; és a nyáj a meredekről a tengerbe rohana. Valának pedig mintegy kétezeren; és belefúlának a tengerbe.
Mk 5: 14 A kik pedig őrzik vala a disznókat, elfutának, és hírt vivének a városba és a falvakba. És kimenének, hogy lássák, mi az, a mi történt.
Mk 5: 15 És menének Jézushoz, és láták, hogy az ördöngős ott ül, fel van öltözködve és eszénél van, az, a kiben a légió volt; és megfélemlének.
Mk 5: 16 A kik pedig látták, elbeszélék nékik, hogy mi történt vala az ördöngőssel, és a disznókkal.
Mk 5: 17 És kezdék kérni őt, hogy távozzék el az ő határukból.
Mk 5: 18 Mikor pedig a hajóba beszállott vala, a volt ördöngős kéré őt, hogy vele lehessen.
Mk 5: 19 De Jézus nem engedé meg néki, hanem monda néki: Eredj haza a tiéidhez, és jelentsd meg nékik, mely nagy dolgot cselekedett veled az Úr, és mint könyörült rajtad.
Mk 5: 20 El is méne, és kezdé hirdetni a Tízvárosban, mely nagy dolgot cselekedett vele Jézus; és mindnyájan elcsodálkozának.
Mk 5: 21 És mikor ismét általment Jézus a hajón a tulsó partra, nagy sokaság gyűle ő hozzá; és vala a tenger mellett.
Mk 5: 22 És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt, lábaihoz esék,
Mk 5: 23 És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.
Mk 5: 24 El is méne vele, és követé őt nagy sokaság, és összeszorítják vala őt.
Mk 5: 25 És egy asszony, aki tizenkét év óta vérfolyásos vala,
Mk 5: 26 És sok orvostól sokat szenvedett, és minden vagyonát magára költötte, és semmit sem javult, sőt inkább még rosszabbul lett,
Mk 5: 27 Mikor Jézus felől hallott vala, a sokaságban hátulról kerülve, illeté annak ruháját.
Mk 5: 28 Mert ezt mondja vala: Ha csak ruháit illethetem is, meggyógyulok.
Mk 5: 29 És vérének forrása azonnal kiszárada és megérzé testében, hogy kigyógyult bajából.
Mk 5: 30 Jézus pedig azonnal észrevevén magán, hogy isteni erő áradott valaki belőle, megfordult a sokaságban, és monda: Kicsoda illeté az én ruháimat?
Mk 5: 31 És mondának néki az ő tanítványai: Látod, hogy a sokaság szorít össze téged, és azt kérdezed: Kicsoda illetett engem?
Mk 5: 32 És körülnéze, hogy lássa azt, aki ezt cselekedte.
Mk 5: 33 Az asszony pedig tudva, hogy mi történt vele, félve és remegve megy vala oda és elébe borula, és elmonda néki mindent igazán.
Mk 5: 34 Ő pedig monda néki: Leányom, a te hited megtartott téged. Eredj el békével, és gyógyulj meg a te bajodból.
Mk 5: 35 Mikor még beszél vala, odajövének a zsinagóga fejétől, mondván: Leányod meghalt; mit fárasztod tovább a Mestert?
Mk 5: 36 Jézus pedig, a mint hallá a beszédet, a mit mondanak vala, azonnal monda a zsinagóga fejének: Ne félj, csak higyj.
Mk 5: 37 És senkinek sem engedé, hogy vele menjen, csak Péternek és Jakabnak és Jánosnak, a Jakab testvérének.
Mk 5: 38 És méne a zsinagóga fejének házához, és látá a zűrzavart, a sok síránkozót és jajgatót.
Mk 5: 39 És bemenvén, monda nékik: Mit zavarogtok és sírtok? A gyermek nem halt meg, hanem alszik.
Mk 5: 40 És nevetik vala őt. Ő pedig kiküldvén valamennyit, maga mellé vevé a gyermeknek atyját és anyját és a vele levőket, és beméne oda, a hol a gyermek fekszik vala.
Mk 5: 41 És megfogván a gyermeknek kezét, monda néki: Talitha, kúmi; a mi megmagyarázva azt teszi: Leányka, néked mondom, kelj föl.
Mk 5: 42 És a leányka azonnal fölkele és jár vala. Mert tizenkét esztendős vala. És nagy csodálkozással csodálkozának.
Mk 5: 43 Ő pedig erősen megparancsolá nékik, hogy ezt senki meg ne tudja. És mondá, hogy adjanak annak enni.
Mk 6: 1 És kiméne onnét, és méne az ő hazájába, és követék őt az ő tanítványai.
Mk 6: 2 És a mint eljött vala a szombat, tanítani kezde a zsinagógában; és sokan, a kik őt hallák, elálmélkodának vala, mondván: Honnét vannak ennél ezek? És mely bölcsesség az, a mi néki adatott, hogy ily csodadolgok is történnek általa?
Mk 6: 3 Avagy nem ez-é az az ácsmester, Máriának a fia, Jakabnak, Józsénak, Júdásnak és Simonnak pedig testvére? És nincsenek-é itt közöttünk az ő nőtestvérei is? És megbotránkoznak vala ő benne.
Mk 6: 4 Jézus pedig monda nékik: Nincs próféta tisztesség nélkül csak a maga hazájában, és a rokonai között és a maga házában.
Mk 6: 5 Nem is tehet vala ott semmi csodát, csak nehány beteget gyógyíta meg, rájok vetvén kezeit.
Mk 6: 6 És csodálkozik vala azoknak hitetlenségén. Aztán köröskörül járja vala a falvakat, tanítván.
Mk 6: 7 Majd magához szólítá a tizenkettőt, és kezdé őket kiküldeni kettőnként, és ada nékik hatalmat a tisztátalan lelkeken.
Mk 6: 8 És megparancsolá nékik, hogy az útra semmit ne vigyenek egy pálczán kívül; se táskát, se kenyeret, se pénzt az övükben;
Mk 6: 9 Hanem kössenek sarut, de két ruhát ne öltsenek.
Mk 6: 10 És monda nékik: A hol valamely házba bementek, ott maradjatok mindaddig, a míg tovább mentek onnét.
Mk 6: 11 A kik pedig nem fogadnak titeket, sem nem hallgatnak rátok, onnét kimenvén, verjétek le a port lábaitokról, bizonyságul ő ellenök. Bizony mondom néktek: Sodomának vagy Gomorának tűrhetőbb lesz a dolga az ítélet napján, mint annak a városnak.
Mk 6: 12 Kimenvén azért, prédikálják vala, hogy térjenek meg.
Mk 6: 13 És sok ördögöt űznek vala ki, és olajjal sok beteget megkennek és meggyógyítnak vala.
Mk 6: 14 És meghallá ezeket Heródes király (mert nyilvánvalóvá lőn az ő neve) és monda: Keresztelő János támadt fel a halálból és azért működnek benne ez erők.
Mk 6: 15 Némelyek azt mondják vala, hogy Illés ő; mások meg azt mondják vala, hogy Próféta, vagy olyan, mint egy a próféták közül.
Mk 6: 16 Heródes pedig ezeket hallván, monda: A kinek én fejét vétetém, az a János ez; ő támadt fel a halálból.
Mk 6: 17 Mert maga Heródes fogatta el és vettette vala börtönbe Jánost, Heródiás miatt, Fülöpnek, az ő testvérének felesége miatt, mivelhogy azt vette vala feleségül.
Mk 6: 18 Mert János azt mondá Heródesnek: Nem szabad néked a testvéred feleségével élned.
Mk 6: 19 Heródiás pedig ólálkodik vala utána, és meg akarja vala őt ölni; de nem teheté.
Mk 6: 20 Mert Heródes fél vala Jánostól, igaz és szent embernek ismervén őt, és oltalmazá őt; és ráhallgatván, sok dologban követi, és örömest hallgatja vala őt.
Mk 6: 21 De egy alkalmatos nap jöttével, mikor Heródes a maga születése ünnepén nagyjainak, vezéreinek és Galilea előkelő embereinek lakomát ad vala,
Mk 6: 22 És ennek a Heródiásnak a leánya beméne és tánczola, és megtetszék Heródesnek és a vendégeknek, monda a király a leánynak: Kérj tőlem, a mit akarsz, és megadom néked.
Mk 6: 23 És megesküvék néki, hogy: Bármit kérsz tőlem, megadom néked, még ha országom felét is.
Mk 6: 24 Az pedig kimenvén, monda az ő anyjának: Mit kérjek? Ez pedig mondja: A Keresztelő János fejét.
Mk 6: 25 És a királyhoz nagy sietve azonnal bemenvén, kéré őt mondván: Akarom, hogy mindjárt add ide nékem a Keresztelő János fejét egy tálban.
Mk 6: 26 A király pedig noha igen megszomorodék, eskűje és a vendégek miatt nem akará őt elutasítani.
Mk 6: 27 És azonnal hóhért küldvén a király, megparancsolá, hogy hozzák el annak fejét.
Mk 6: 28 Ez pedig elmenvén, fejét vevé annak a börtönben, és előhozá a fejét egy tálban és adá a leánynak; a leány pedig az anyjának adá azt.
Mk 6: 29 A tanítványai pedig, a mikor ezt meghallották vala, eljövének, és elvivék a testét, és sírba tevék.
Mk 6: 30 És az apostolok összegyűlekezének Jézushoz, és elbeszélének néki mindent, azt is, a miket cselekedtek, azt is, a miket tanítottak vala.
Mk 6: 31 Ő pedig monda nékik: Jertek el csupán ti magatok valamely puszta helyre és pihenjetek meg egy kevéssé. Mert sokan valának a járó-kelők, és még evésre sem volt alkalmas idejök.
Mk 6: 32 És elmenének hajón egy puszta helyre csupán ő magok.
Mk 6: 33 A sokaság pedig meglátá őket, a mint mennek vala, és sokan megismerék őt; és minden városból egybefutának oda gyalog, és megelőzék őket, és hozzá gyülekezének.
Mk 6: 34 És kimenvén Jézus nagy sokaságot láta, és megszáná őket, mert olyanok valának, mint a pásztor nélkül való juhok. És kezdé őket sokra tanítani.
Mk 6: 35 Mikor pedig immár nagy idő vala, hozzámenvén az ő tanítványai mondának: Puszta ez a hely, és immár nagy idő van:
Mk 6: 36 Bocsásd el őket, hogy elmenvén a körülfekvő majorokba és falvakba, vegyenek magoknak kenyeret; mert nincs mit enniök.
Mk 6: 37 Ő pedig felelvén, monda nékik: Adjatok nékik ti enniök. És mondának néki: Elmenvén, vegyünk-é kétszáz pénz árú kenyeret, hogy enni adjunk nékik?
Mk 6: 38 Ő pedig monda nékik: Hány kenyeretek van? Menjetek és nézzétek meg. És megtudván, mondának: Öt, és két halunk.
Mk 6: 39 És parancsolá nékik, hogy ültessenek le mindenkit csoportonként a zöld pázsitra.
Mk 6: 40 Letelepedének azért szakaszonként, százával és ötvenével.
Mk 6: 41 Ő pedig vette vala az öt kenyeret és a két halat, és az égre tekintvén, hálákat ada; és megszegé a kenyereket és adá tanítványainak, hogy tegyék azok elé; és a két halat is elosztá mindnyájok között.
Mk 6: 42 Evének azért mindnyájan, és megelégedének;
Mk 6: 43 És maradékot is szedének fel tizenkét tele kosárral, és a halakból is.
Mk 6: 44 A kik pedig a kenyerekből ettek, mintegy ötezeren valának férfiak.
Mk 6: 45 És azonnal kényszeríté tanítványait, hogy hajóba szálljanak, és menjenek át előre a túlsó partra Bethsaida felé, a míg ő a sokaságot elbocsátja.
Mk 6: 46 Minekutána pedig elbocsátotta őket, fölméne a hegyre imádkozni.
Mk 6: 47 És mikor beesteledék, a hajó a tenger közepén vala, ő pedig egymaga a szárazon.
Mk 6: 48 És látá őket, a mint vesződnek az evezéssel; mert a szél szembe fú vala velök; és az éj negyedik szakában hozzájuk méne a tengeren járva; és el akar vala haladni mellettük.
Mk 6: 49 Azok pedig látván őt a tengeren járni, kisértetnek vélték, és felkiáltának;
Mk 6: 50 Mert mindnyájan látják vala őt és megrémülének. De ő azonnal megszólítá őket, és monda nékik: Bízzatok; én vagyok, ne féljetek.
Mk 6: 51 Ekkor beméne hozzájuk a hajóba, és elállt a szél; ők pedig magukban szerfölött álmélkodnak és csodálkoznak vala.
Mk 6: 52 Mert nem okultak a kenyereken, mivelhogy a szívök meg vala keményedve.
Mk 6: 53 És átkelve, eljutának a Genezáret földére, és kikötének.
Mk 6: 54 De mihelyt kiszálltak a hajóból, azonnal megismerék őt,
Mk 6: 55 És azt az egész környéket befutván, kezdék a betegeket a nyoszolyákon ide-oda hordozni, a merre hallják vala, hogy ő ott van.
Mk 6: 56 És a hová bemegy vala a falvakba vagy városokba vagy majorokba, a betegeket letevék a piaczokon, és kérik vala őt, hogy legalább a ruhája szegélyét illethessék. És valahányan csak illeték, meggyógyulának.
Mk 7: 1 És hozzá gyűlének a farizeusok és némelyek az írástudók közül, a kik Jeruzsálemből jöttek vala.
Mk 7: 2 És látván, hogy az ő tanítványai közül némelyek közönséges, azaz mosdatlan kézzel esznek kenyeret, panaszkodának.
Mk 7: 3 Mert a farizeusok és a zsidók mind, a régiek rendelését követve, nem esznek, hanemha kezöket erősen megmossák;
Mk 7: 4 És piaczról jövén sem esznek, ha meg nem mosakodnak; és sok egyéb is van, a minek megtartását átvették, poharaknak, korsóknak, rézedényeknek és nyoszolyáknak megmosását.
Mk 7: 5 Azután megkérdék őt a farizeusok és az írástudók: Mi az oka, hogy a te tanítványaid nem járnak a régiek rendelése szerint, hanem mosdatlan kézzel esznek kenyeret?
Mk 7: 6 Ő pedig felelvén, monda nékik: Igazán jövendölt felőletek, képmutatók felől Ésaiás próféta, a mint meg van írva: Ez a nép ajkaival tisztel engem, a szívök pedig távol van tőlem.
Mk 7: 7 Pedig hiába tisztelnek engem, ha oly tudományokat tanítanak, a melyek embereknek parancsolatai.
Mk 7: 8 Mert az Isten parancsolatját elhagyva, az emberek rendelését tartjátok meg, korsóknak és poharaknak mosását; és sok egyéb efféléket is cselekesztek.
Mk 7: 9 És monda nékik: Az Isten parancsolatját szépen félre teszitek, azért, hogy a magatok rendelését tartsátok meg.
Mk 7: 10 Mert Mózes azt mondotta: Tiszteld atyádat és anyádat. És: aki atyját vagy anyját szidalmazza, halállal haljon meg.
Mk 7: 11 Ti pedig azt mondjátok: Ha valaki ezt mondja atyjának vagy anyjának: Korbán (azaz: templomi ajándék) az, a mivel megsegíthetnélek:
Mk 7: 12 Úgy már nem engeditek, hogy az atyjával vagy anyjával valami jót tegyen,
Mk 7: 13 Eltörölvén az Isten beszédét a ti rendelésetekkel, a melyet rendeltetek; és sok effélét is cselekesztek.
Mk 7: 14 És előszólítván az egész sokaságot, monda nékik: Hallgassatok reám mindnyájan és értsétek meg:
Mk 7: 15 Nincs semmi az emberen kívülvaló, a mi bemenvén ő belé, megfertőztethetné őt; hanem a mik belőle jőnek ki, azok fertőztetik meg az embert.
Mk 7: 16 Ha valakinek van füle a hallásra, hallja.
Mk 7: 17 És mikor házba ment vala be a sokaság közül, megkérdezék őt tanítványai a példázat felől.
Mk 7: 18 És monda nékik: Ti is ennyire tudatlanok vagytok-é? Nem értitek-é, hogy a mi kívülről megy az emberbe, semmi sem fertőztetheti meg őt?
Mk 7: 19 Mert nem a szívébe megy be, hanem a gyomrába; és az árnyékszékbe kerül, a mely minden eledelt megtisztít.
Mk 7: 20 Monda továbbá: A mi az emberből jő ki, az fertőzteti meg az embert.
Mk 7: 21 Mert onnan belőlről, az emberek szívéből származnak a gonosz gondolatok, házasságtörések, paráznaságok, gyilkosságok,
Mk 7: 22 Lopások, telhetetlenségek, gonoszságok, álnokság, szemérmetlenség, gonosz szem, káromlás, kevélység, bolondság:
Mk 7: 23 Mind ezek a gonoszságok belőlről jőnek ki, és megfertőztetik az embert.
Mk 7: 24 És onnét fölkelvén, elméne Tírus és Sídon határaiba; és házba menvén, nem akará, hogy valaki észrevegye, de nem titkolhatá el magát.
Mk 7: 25 Mert hallván felőle egy asszony, a kinek leányában tisztátalan lélek vala, eljőve és lábaihoz borula.
Mk 7: 26 Ez az asszony pedig pogány vala síro-fenicziai származású. És kéré őt, hogy űzze ki az ő leányából az ördögöt.
Mk 7: 27 Jézus pedig monda néki: Engedd, hogy először a fiak elégíttessenek meg. Mert nem jó a fiak kenyerét elvenni, és az ebeknek vetni.
Mk 7: 28 Az pedig felele és monda néki: Úgy van Uram; de hiszen az ebek is esznek az asztal alatt a gyermekek morzsalékaiból.
Mk 7: 29 Erre monda néki: E beszédért, eredj el; az ördög kiment a te leányodból.
Mk 7: 30 És haza menvén, úgy találá, hogy az ördög kiment, a leány pedig az ágyon feküvék.
Mk 7: 31 Aztán ismét kimenvén Tírus és Sídon határaiból, a galileai tengerhez méne, a Tízváros határain át.
Mk 7: 32 És hozának néki egy nehezen szóló siketet, és kérik vala őt, hogy vesse reá kezét.
Mk 7: 33 Ő pedig, mikor kivitte vala azt a sokaság közül egy magát, az újjait annak fülébe bocsátá, és köpvén illeté annak nyelvét,
Mk 7: 34 És föltekintvén az égre, fohászkodék, és monda néki: Effata, azaz: nyilatkozzál meg.
Mk 7: 35 És azonnal megnyilatkozának annak fülei: és nyelvének kötele megoldódék, és helyesen beszél vala.
Mk 7: 36 És megparancsolá nékik, hogy senkinek se mondják el; de mennél inkább tiltja vala, annál inkább híresztelék.
Mk 7: 37 És szerfelett álmélkodnak vala, ezt mondván: Mindent jól cselekedett; a siketeket is hallókká teszi, a némákat is beszélőkké.
Mk 8: 1 Azokban a napokban, mivelhogy fölötte nagy volt a sokaság, és nem volt mit enniök, magához szólította Jézus az ő tanítványait, és monda nékik:
Mk 8: 2 Szánakozom e sokaságon, mert immár harmad napja hogy velem vannak, és nincs mit enniök;
Mk 8: 3 És ha éhen bocsátom haza őket, kidőlnek az úton; mert némelyek ő közülök messzünnen jöttek.
Mk 8: 4 Az ő tanítványai pedig felelének néki: Honnan elégíthetné meg ezeket valaki kenyérrel itt e pusztában?
Mk 8: 5 És megkérdé őket: Hány kenyeretek van? Azok pedig mondának: Hét.
Mk 8: 6 Akkor megparancsolá a sokaságnak, hogy telepedjenek le a földre. És vevén a hét kenyeret, és hálákat adván, megszegé, és adá az ő tanítványainak, hogy eléjök tegyék. És a sokaság elé tevék.
Mk 8: 7 Volt egy kevés haluk is. És hálákat adván mondá, hogy tegyék eléjök azokat is.
Mk 8: 8 Evének azért, és megelégedének; és fölszedék a maradék darabokat, hét kosárral.
Mk 8: 9 Valának pedig a kik ettek mintegy négyezeren; és elbocsátá őket.
Mk 8: 10 És azonnal a hajóba szálla tanítványaival, és méne Dalmánuta vidékére.
Mk 8: 11 És kijövének a farizeusok, és kezdék őt faggatni, mennyei jelt kívánván tőle, hogy kísértsék őt.
Mk 8: 12 Ő pedig lelkében felfohászkodván, monda: Miért kíván jelt ez a nemzetség? Bizony mondom néktek: Nem adatik jel ennek a nemzetségnek.
Mk 8: 13 És ott hagyván őket, ismét hajóba szálla, és a túlsó partra méne.
Mk 8: 14 De elfelejtének kenyeret vinni, és egy kenyérnél nem vala velök több a hajóban.
Mk 8: 15 És ő inti vala őket, mondván: Vigyázzatok, őrizkedjetek a farizeusok kovászától és a Heródes kovászától!
Mk 8: 16 Ekkor egymás között tanakodván, mondának: Nincs kenyerünk.
Mk 8: 17 Jézus pedig észrevévén ezt, monda nékik: Mit tanakodtok, hogy nincsen kenyeretek? Még sem látjátok-é be és nem értitek-é? Mégis kemény-é a szívetek?
Mk 8: 18 Szemeitek lévén, nem láttok-é? és füleitek lévén, nem hallotok-é? és nem emlékeztek-é?
Mk 8: 19 Mikor az öt kenyeret megszegtem az ötezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Mondának néki: Tizenkettőt.
Mk 8: 20 Mikor pedig a hetet a négyezernek, hány kosarat hoztatok el darabokkal tele? Azok pedig mondának: Hetet.
Mk 8: 21 És monda nékik: Hogy nem értitek hát?
Mk 8: 22 Azután Bethsaidába méne; és egy vakot vivének hozzá és kérik vala őt, hogy illesse azt.
Mk 8: 23 Ő pedig megfogván a vaknak kezét, kivezeté őt a falun kívül; és a szemeibe köpvén és kezeit reá tévén, megkérdé őt, ha lát-é valamit?
Mk 8: 24 Az pedig föltekintvén, monda: Látom az embereket, mint valami járkáló fákat.
Mk 8: 25 Azután kezeit ismét ráveté annak szemeire, és feltekintete véle. És megépüle, és látá messze és világosan mindent.
Mk 8: 26 És haza küldé, mondván: Se a faluba be ne menj, se senkinek el ne mondd a faluban.
Mk 8: 27 És elméne Jézus és az ő tanítványai Czézárea Filippi falvaiba; és útközben megkérdé az ő tanítványait, mondván nékik: Kinek mondanak engem az emberek?
Mk 8: 28 Ők pedig felelének: Keresztelő Jánosnak; és némelyek Illésnek; némelyek pedig egynek a próféták közül.
Mk 8: 29 És ő monda nékik: Ti pedig kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda néki: Te vagy a Krisztus.
Mk 8: 30 És rájok parancsola, hogy senkinek se szóljanak felőle.
Mk 8: 31 És kezdé őket tanítani, hogy az ember Fiának sokat kell szenvedni, és megvettetni a vénektől és a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapra feltámadni.
Mk 8: 32 És ezt nyilván mondja vala. Péter pedig magához vonván őt, kezdé dorgálni.
Mk 8: 33 És ő megfordulván és az ő tanítványaira tekintvén, megfeddé Pétert, mondván: Távozz tőlem Sátán, mert nem gondolsz az Isten dolgaira, hanem az emberi dolgokra.
Mk 8: 34 A sokaságot pedig az ő tanítványaival együtt magához szólítván, monda nékik: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét, és kövessen engem.
Mk 8: 35 Mert valaki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; valaki pedig elveszti az ő életét én érettem és az evangyéliomért, az megtalálja azt.
Mk 8: 36 Mert mit használ az embernek, ha az egész világot megnyeri, lelkében pedig kárt vall?
Mk 8: 37 Avagy mit adhat az ember váltságul az ő lelkéért?
Mk 8: 38 Mert valaki szégyel engem és az én beszédeimet e parázna és bűnös nemzetség között, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő Atyja dicsőségében a szent angyalokkal.
Mk 9: 1 Azután monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy vannak némelyek az itt állók között, a kik nem kóstolnak addig halált, a míg meg nem látják, hogy az Isten országa eljött hatalommal.
Mk 9: 2 És hat nap múlva magához vevé Jézus Pétert és Jakabot és Jánost, és felvivé őket csupán magukban egy magas hegyre. És elváltozék előttük;
Mk 9: 3 És a ruhája fényes lőn, igen fehér, mint a hó, mihez hasonlót a ruhafestő e földön nem fehéríthet.
Mk 9: 4 És megjelenék nékik Mózes Illéssel együtt, és beszélnek vala Jézussal.
Mk 9: 5 Péter pedig megszólalván, monda Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lenni: csináljunk azért három hajlékot, néked egyet, Mózesnek is egyet, Illésnek is egyet.
Mk 9: 6 De nem tudja vala mit beszél, mivelhogy megrémülének.
Mk 9: 7 És felhő támada, mely őket befogá, és a felhőből szózat jöve, mondván: Ez az én szerelmes Fiam; őt hallgassátok.
Mk 9: 8 És mikor nagyhirtelen körültekintének, senkit sem látának többé maguk körül, egyedül a Jézust.
Mk 9: 9 Mikor pedig a hegyről leszállának, megparancsolá nékik, hogy senkinek se beszéljék el, a mit láttak vala, csak a mikor az embernek Fia a halálból feltámad.
Mk 9: 10 És ezt a szót megtarták magukban, tudakozván egymás között, mit tesz a halálból feltámadni?
Mk 9: 11 És megkérdezék őt, mondván: Miért mondják az írástudók, hogy előbb Illésnek kell eljőnie?
Mk 9: 12 Ő pedig felelvén, monda nékik: Illés ugyan előbb eljövén helyre állít mindent; de hogyan van az embernek Fiáról megírva, hogy sokat kell szenvednie és megvettetnie?
Mk 9: 13 De mondom néktek, hogy Illés is eljött, és azt cselekedték vele, a mit akartak, a mint meg van írva ő felőle.
Mk 9: 14 És mikor a tanítványokhoz ment vala, nagy sokaságot láta körülöttök, és írástudókat, a kik azokkal versengenek vala.
Mk 9: 15 És az egész sokaság meglátván őt, azonnal elálmélkodék, és hozzásietvén köszönté őt.
Mk 9: 16 Ő pedig megkérdezé az írástudókat: Mit versengetek ezekkel?
Mk 9: 17 És felelvén egy a sokaságból, monda: Mester, ide hoztam hozzád az én fiamat, a kiben néma lélek van.
Mk 9: 18 És a hol csak előfogja, szaggatja őt; ő pedig tajtékot túr, a fogát csikorgatja, és elfonnyad. Mondám hát tanítványaidnak, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
Mk 9: 19 Ő pedig felelvén néki, monda: Óh hitetlen nemzetség, meddig leszek még veletek? Meddig szenvedlek még titeket? Hozzátok őt hozzám.
Mk 9: 20 És hozzá vivék azt; és mihelyt ő meglátta azt, a lélek azonnal szaggatá azt; és leesvén a földre, tajtékot túrván fetreng vala.
Mk 9: 21 És megkérdezé az atyját: Mennyi ideje, hogy ez esett rajta? Az pedig monda: Gyermeksége óta.
Mk 9: 22 És gyakorta veté őt tűzbe is, vízbe is, hogy elveszítse őt; de ha valamit tehetsz, légy segítségül nékünk, könyörülvén rajtunk.
Mk 9: 23 Jézus pedig monda néki: Ha hiheted azt, minden lehetséges a hívőnek.
Mk 9: 24 A gyermek atyja pedig azonnal kiáltván, könnyhullatással monda: Hiszek Uram! Légy segítségül az én hitetlenségemnek.
Mk 9: 25 Jézus pedig mikor látta vala, hogy a sokaság még inkább összetódul, megdorgálá a tisztátalan lelket, mondván néki: Te néma és siket lélek, én parancsolom néked, menj ki belőle, és többé belé ne menj!
Mk 9: 26 És kiáltás és erős szaggatás között kiméne; az pedig olyan lőn, mint egy halott, annyira, hogy sokan azt mondják vala, hogy meghalt.
Mk 9: 27 Jézus pedig megfogván kezét, fölemelé; és az fölkele.
Mk 9: 28 Mikor pedig bement vala a házba, tanítványai megkérdezék őt külön: Mi miért nem űzhettük ki azt?
Mk 9: 29 Ő pedig monda nékik: Ez a faj semmivel sem űzhető ki, csupán könyörgéssel és bőjtöléssel.
Mk 9: 30 És onnét kimenvén, Galileán mennek vala át; és nem akará, hogy valaki megtudja.
Mk 9: 31 Mert tanítja vala tanítványait, és ezt mondja vala nékik: Az embernek Fia az emberek kezébe adatik, és megölik őt; de ha megölték, harmadnapra föltámad.
Mk 9: 32 De ők nem értik vala e mondást, és féltek őt megkérdezni.
Mk 9: 33 És elméne Kapernaumba. És odahaza megkérdezé őket: Mi felett vetekedtetek egymással az úton?
Mk 9: 34 De ők hallgatának, mert egymás között a felett vetekedtek vala az úton, ki a nagyobb?
Mk 9: 35 És leülvén, odaszólítá a tizenkettőt, és monda nékik: Ha valaki első akar lenni, legyen mindenek között utolsó és mindeneknek szolgája.
Mk 9: 36 És előfogván egy gyermeket, közéjök állatá azt; és ölébe vévén azt, monda nékik:
Mk 9: 37 aki az ilyen gyermekek közül egyet befogad az én nevemben, engem fogad be; és aki engem befogad, nem engem fogad be, hanem azt, aki engem elbocsátott.
Mk 9: 38 János pedig felele néki, mondván: Mester, látánk valakit, aki a te neveddel ördögöket űz, aki nem követ minket; és eltiltók őt, mivelhogy nem követ minket.
Mk 9: 39 Jézus pedig monda: Ne tiltsátok el őt; mert senki sincs, aki csodát tesz az én nevemben és mindjárt gonoszul szólhatna felőlem.
Mk 9: 40 Mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.
Mk 9: 41 Mert aki innotok ád egy pohár vizet az én nevemben, mivelhogy a Krisztuséi vagytok, bizony mondom néktek, el nem veszti az ő jutalmát.
Mk 9: 42 aki pedig megbotránkoztat egyet ama kicsinyek közül, a kik én bennem hisznek, jobb annak, ha malomkövet kötnek a nyakára, és a tengerbe vetik.
Mk 9: 43 És ha megbotránkoztat téged a te kezed, vágd le azt: jobb néked csonkán bemenned az életre, mint két kézzel menned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
Mk 9: 44 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mk 9: 45 És ha a te lábad botránkoztat meg téged, vágd le azt: jobb néked sántán bemenned az életre, mint két lábbal vettetned a gyehennára, a megolthatatlan tűzre.
Mk 9: 46 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mk 9: 47 És ha a te szemed botránkoztat meg téged, vájd ki azt: jobb néked félszemmel bemenned az Isten országába, mint két szemmel vettetned a tüzes gyehennára.
Mk 9: 48 A hol az ő férgök meg nem hal, és tüzök el nem aluszik.
Mk 9: 49 Mert mindenki tűzzel sózatik meg, és minden áldozat sóval sózatik meg.
Mk 9: 50 Jó a só: de ha a só ízét veszti, mivel adtok ízt néki? Legyen bennetek só, és legyetek békében egymással.
Mk 10: 1 Onnan pedig felkelvén Judea határaiba méne, a Jordánon túl való részen által; és ismét sokaság gyűl vala hozzá; ő pedig szokása szerint ismét tanítja vala őket.
Mk 10: 2 És a farizeusok hozzámenvén megkérdezék tőle, ha szabad-é férjnek feleségét elbocsátani, kísértvén őt.
Mk 10: 3 Ő pedig felelvén, monda nékik: Mit parancsolt néktek Mózes?
Mk 10: 4 Ők pedig mondának: Mózes megengedte, hogy válólevelet írjunk, és elváljunk.
Mk 10: 5 És Jézus felelvén, monda nékik: A ti szívetek keménysége miatt írta néktek ezt a parancsolatot;
Mk 10: 6 De a teremtés kezdete óta férfiúvá és asszonnyá teremté őket az Isten.
Mk 10: 7 Annakokáért elhagyja az ember az ő atyját és anyját; és ragaszkodik a feleségéhez,
Mk 10: 8 És lesznek ketten egy testté! Azért többé nem két, hanem egy test.
Mk 10: 9 Annakokáért a mit az Isten egybe szerkesztett, ember el ne válaszsza.
Mk 10: 10 És odahaza az ő tanítványai ismét megkérdezék őt e dolog felől.
Mk 10: 11 Ő pedig monda nékik: A ki elbocsátja feleségét és mást vesz el, házasságtörést követ el az ellen.
Mk 10: 12 Ha pedig a feleség hagyja el a férjét és mással kel egybe, házasságtörést követ el.
Mk 10: 13 Ekkor gyermekeket hozának hozzá, hogy illesse meg őket; a tanítványok pedig feddik vala azokat, a kik hozák.
Mk 10: 14 Jézus pedig ezt látván, haragra gerjede és monda nékik: Engedjétek hozzám jőni a gyermekeket és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Mk 10: 15 Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen sem megy be abba.
Mk 10: 16 Aztán ölébe vevé azokat, és kezét rájok vetvén, megáldá őket.
Mk 10: 17 És mikor útnak indult vala, hozzá futván egy ember és letérdelvén előtte, kérdezi vala őt: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?
Mk 10: 18 Jézus pedig monda néki: Miért mondasz engem jónak? Senki sem jó, csak egy, az Isten.
Mk 10: 19 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy, kárt ne tégy; tiszteljed atyádat és anyádat.
Mk 10: 20 Az pedig felelvén, monda néki: Mester, mindezeket megtartottam ifjúságomtól fogva.
Mk 10: 21 Jézus pedig rátekintvén, megkedvelé őt, és monda néki: Egy fogyatkozásod van; eredj el, add el minden vagyonodat, és add a szegényeknek, és kincsed lesz mennyben; és jer, kövess engem, felvévén a keresztet.
Mk 10: 22 Az pedig elszomorodván e beszéden, elméne búsan; mert sok jószága vala.
Mk 10: 23 Jézus pedig körültekintvén, monda tanítványainak: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
Mk 10: 24 A tanítványok pedig álmélkodának az ő beszédén; de Jézus ismét felelvén, monda nékik: Gyermekeim, mily nehéz azoknak, a kik a gazdagságban bíznak, az Isten országába bemenni!
Mk 10: 25 Könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Mk 10: 26 Azok pedig még inkább álmélkodnak vala, mondván magok között: Kicsoda idvezülhet tehát?
Mk 10: 27 Jézus pedig rájuk tekintvén, monda: Az embereknél lehetetlen, de nem az Istennél; mert az Istennél minden lehetséges.
Mk 10: 28 És Péter kezdé mondani néki: Ímé, mi elhagytunk mindent, és követtünk téged.
Mk 10: 29 Jézus pedig felelvén, monda: Bizony mondom néktek, senki sincs, aki elhagyta házát, vagy fitestvéreit, vagy nőtestvéreit, vagy atyját, vagy anyját, vagy feleségét, vagy gyermekeit, vagy szántóföldeit én érettem és az evangyéliomért,
Mk 10: 30 aki százannyit ne kapna most ebben az időben, házakat, fitestvéreket, nőtestvéreket, anyákat, gyermekeket és szántóföldeket, üldözésekkel együtt; a jövendő világon pedig örök életet.
Mk 10: 31 Sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők.
Mk 10: 32 Útban valának pedig Jeruzsálembe menve fel; és előttök megy vala Jézus, ők pedig álmélkodának, és követvén őt, félnek vala. És ő a tizenkettőt ismét maga mellé vévén, kezde nékik szólni azokról a dolgokról, a mik majd vele történnek,
Mk 10: 33 Mondván: Ímé, felmegyünk Jeruzsálembe, és az embernek Fia átadatik a főpapoknak és az írástudóknak, és halálra kárhoztatják őt, és a pogányok kezébe adják őt;
Mk 10: 34 És megcsúfolják őt, és megostorozzák őt, és megköpdösik őt, és megölik őt; de harmadnapon feltámad.
Mk 10: 35 És hozzájárulának Jakab és János, a Zebedeus fiai, ezt mondván: Mester, szeretnők, hogy a mire kérünk, tedd meg nékünk.
Mk 10: 36 Ő pedig monda nékik: Mit kívántok, hogy tegyek veletek?
Mk 10: 37 Azok pedig mondának néki: Add meg nékünk, hogy egyikünk jobb kezed felől, másikunk pedig bal kezed felől üljön a te dicsőségedben.
Mk 10: 38 Jézus pedig monda nékik: Nem tudjátok, mit kértek. Megihatjátok-é a pohárt, a melyet én megiszom; és megkeresztelkedhettek-é azzal a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem?
Mk 10: 39 Azok pedig mondának néki: Megtehetjük. Jézus pedig monda nékik: A pohárt ugyan, a melyet én megiszom, megiszszátok, és a keresztséggel, a melylyel én megkeresztelkedem, megkeresztelkedtek;
Mk 10: 40 De az én jobb és bal kezem felől való ülést nem az én dolgom megadni, hanem azoké lesz az, a kiknek elkészíttetett.
Mk 10: 41 És hallván ezt a tíz tanítvány, haragudni kezdének Jakabra és Jánosra.
Mk 10: 42 Jézus pedig magához szólítván őket, monda nékik: Tudjátok, hogy azok, a kik a pogányok között fejedelmeknek tartatnak, uralkodnak felettök, és az ő nagyjaik hatalmaskodnak rajtok.
Mk 10: 43 De nem így lesz közöttetek; hanem, aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a ti szolgátok;
Mk 10: 44 És aki közületek első akar lenni, mindenkinek szolgája legyen:
Mk 10: 45 Mert az embernek Fia sem azért jött, hogy néki szolgáljanak, hanem hogy ő szolgáljon, és adja az ő életét váltságul sokakért.
Mk 10: 46 És Jerikóba érkezének: és mikor ő és az ő tanítványai és nagy sokaság Jerikóból kimennek vala, a Timeus fia, a vak Bartimeus, ott üle az úton, koldulván.
Mk 10: 47 És a mikor meghallá, hogy ez a Názáreti Jézus, kezde kiáltani, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Mk 10: 48 És sokan feddik vala őt, hogy hallgasson; de ő annál jobban kiáltja vala: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Mk 10: 49 Akkor Jézus megállván, mondá, hogy hívják elő. És előhívják vala a vakot, mondván néki: Bízzál; kelj föl, hív tégedet.
Mk 10: 50 Az pedig felső ruháját ledobván, és felkelvén, Jézushoz méne.
Mk 10: 51 És felelvén Jézus, monda néki: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? A vak pedig monda néki: Mester, hogy lássak.
Mk 10: 52 Jézus pedig monda néki: Eredj el, a te hited megtartott téged. És azonnal megjött a szemevilága, és követi vala Jézust az úton.
Mk 11: 1 És mikor Jeruzsálemhez közeledének, Bethfagé és Bethánia felé, az olajfák hegyénél, elkülde kettőt tanítványai közül,
Mk 11: 2 És monda nékik: Eredjetek abba a faluba, a mely előttetek van; és a mikor abba bejuttok, azonnal találtok egy megkötött vemhet, a melyen ember nem ült még soha; azt oldjátok el és hozzátok ide.
Mk 11: 3 És ha valaki azt mondja néktek: Miért teszitek ezt? mondjátok: Az Úrnak van szüksége reá. És azonnal elbocsátja azt ide.
Mk 11: 4 Elmenének azért és megtalálák a megkötött vemhet, az ajtónál kívül a kettős útnál, és eloldák azt.
Mk 11: 5 Az ott állók közül pedig némelyek mondának nékik: Mit míveltek, hogy eloldjátok a vemhet?
Mk 11: 6 Ők pedig felelének nékik, úgy, a mint Jézus megparancsolta vala. És elbocsáták őket.
Mk 11: 7 És oda vivék a vemhet Jézushoz, és ráveték felső ruháikat; ő pedig felüle reá.
Mk 11: 8 Sokan pedig felső ruháikat az útra teríték, mások pedig ágakat szegdelnek vala a fákról és az útra hányják vala.
Mk 11: 9 A kik pedig előtte menének, és a kik követék, kiáltának, mondván: Hozsánna! Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Mk 11: 10 Áldott a mi Atyánknak, Dávidnak országa, a mely jő az Úrnak nevében! Hozsánna a magasságban!
Mk 11: 11 És beméne Jézus Jeruzsálembe, és a templomba; és mindent körülnézvén, mivelhogy az idő már késő vala, kiméne Bethániába a tizenkettővel.
Mk 11: 12 És másnap, mikor Bethániából kimentek vala, megéhezék.
Mk 11: 13 És meglátván messziről egy fügefát, a mely leveles vala, odaméne, ha talán találna valamit rajta: de odaérvén ahhoz, levélnél egyebet semmit sem talála; mert nem vala fügeérésnek ideje.
Mk 11: 14 Akkor felelvén Jézus, monda a fügefának: Soha örökké ne egyék rólad gyümölcsöt senki. És hallák az ő tanítványai.
Mk 11: 15 És Jeruzsálembe érkezének. És Jézus bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik a templomban árulnak és vásárolnak vala; a pénzváltók asztalait, és a galambárúsok székeit pedig felforgatá;
Mk 11: 16 És nem engedi vala, hogy valaki edényt vigyen a templomon keresztül.
Mk 11: 17 És tanít vala, mondván nékik: Nincsen-é megírva: Az én házam imádság házának neveztetik minden nép között? Ti pedig rablók barlangjává tettétek azt.
Mk 11: 18 És meghallák az írástudók és a főpapok, és tanakodnak vala, hogy mi módon veszíthetnék el őt. Mert félnek vala tőle, mivelhogy az egész sokaság álmélkodik vala az ő tanításán.
Mk 11: 19 És mikor beestveledék, kiméne a városból.
Mk 11: 20 Reggel pedig, a mikor mellette menének el, látják vala, hogy a fügefa gyökerestől kiszáradott.
Mk 11: 21 És Péter visszaemlékezvén, monda néki: Mester nézd, a fügefa, a melyet megátkoztál, kiszáradott.
Mk 11: 22 És Jézus felelvén, monda nékik: Legyen hitetek Istenben.
Mk 11: 23 Mert bizony mondom néktek, ha valaki azt mondja ennek a hegynek: Kelj fel és ugorjál a tengerbe! és szívében nem kételkedik, hanem hiszi, hogy a mit mond, megtörténik, meg lesz néki, a mit mondott.
Mk 11: 24 Azért mondom néktek: A mit könyörgéstekben kértek, higyjétek, hogy mindazt megnyeritek, és meglészen néktek.
Mk 11: 25 És mikor imádkozva megállotok, bocsássátok meg, ha valaki ellen valami panaszotok van; hogy a ti mennyei Atyátok is megbocsássa néktek a ti vétkeiteket.
Mk 11: 26 Ha pedig ti meg nem bocsátotok, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket.
Mk 11: 27 És ismét Jeruzsálembe menének. Mikor pedig ő a templomban körüljára, hozzámennek vala a főpapok és az írástudók és a vének.
Mk 11: 28 És mondának néki: Micsoda hatalommal cselekszed ezeket? és ki adta néked a hatalmat, hogy ezeket cselekedd?
Mk 11: 29 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek, és feleljetek meg nékem, akkor megmondom néktek, hogy miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket:
Mk 11: 30 A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől? feleljetek nékem.
Mk 11: 31 Azok pedig tanakodnak vala maguk között, mondván: Ha azt mondjuk: Mennyből, azt fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?
Mk 11: 32 Ha pedig azt mondjuk: Emberektől, - félnek vala a néptől. Mert mindenki azt tartja vala Jánosról, hogy valóban próféta vala.
Mk 11: 33 Felelvén tehát, mondának Jézusnak: Nem tudjuk. Jézus is felelvén, monda nékik: Én sem mondom meg néktek, miféle hatalomnál fogva cselekszem ezeket.
Mk 12: 1 És kezde nékik példázatokban beszélni: Egy ember szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
Mk 12: 2 És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.
Mk 12: 3 Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.
Mk 12: 4 És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.
Mk 12: 5 És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.
Mk 12: 6 Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
Mk 12: 7 Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
Mk 12: 8 És megfogván azt, megölék, és a szőlőn kívül veték.
Mk 12: 9 Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.
Mk 12: 10 Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé.
Mk 12: 11 Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
Mk 12: 12 És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.
Mk 12: 13 És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják őt a beszédben.
Mk 12: 14 Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?
Mk 12: 15 Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.
Mk 12: 16 Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.
Mk 12: 17 És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának ő rajta.
Mk 12: 18 És jövének hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:
Mk 12: 19 Mester, Mózes azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.
Mk 12: 20 Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.
Mk 12: 21 És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;
Mk 12: 22 És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.
Mk 12: 23 A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.
Mk 12: 24 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?
Mk 12: 25 Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
Mk 12: 26 A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.
Mk 12: 27 Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.
Mk 12: 28 Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, aki az ő vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden parancsolatok között?
Mk 12: 29 Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
Mk 12: 30 Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
Mk 12: 31 A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.
Mk 12: 32 Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.
Mk 12: 33 És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.
Mk 12: 34 Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni.
Mk 12: 35 És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, hogy a Krisztus Dávidnak Fia?
Mk 12: 36 Hiszen Dávid maga mondotta a Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Mk 12: 37 Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt.
Mk 12: 38 Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek az írástudóktól, a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.
Mk 12: 39 És a gyülekezetekben az előlüléseket, és a lakomákon a főhelyeket:
Mk 12: 40 A kik az özvegyeknek házát fölemésztik és színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
Mk 12: 41 És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.
Mk 12: 42 És egy szegény özvegy asszony is odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.
Mk 12: 43 Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.
Mk 12: 44 Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.
Mk 13: 1 Mikor pedig a templomból kiméne, monda néki egy az ő tanítványai közül: Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!
Mk 13: 2 Jézus pedig felelvén, monda néki: Látod ezeket a nagy épületeket? Nem marad kő kövön, a mely le nem romboltatik.
Mk 13: 3 Mikor pedig az olajfák hegyén ül vala, a templom átellenében, megkérdezék őt magukban Péter, Jakab, János és András:
Mk 13: 4 Mondd meg nékünk, mikor történnek meg ezek; és mi [lesz] a jel, a mikor mindezek beteljesednek?
Mk 13: 5 Jézus pedig felelvén nékik, kezdé mondani: Meglássátok, hogy valaki el ne hitessen titeket.
Mk 13: 6 Mert sokan jőnek majd az én nevemben, a kik azt mondják: Én vagyok: és sokakat elhitetnek.
Mk 13: 7 Mikor pedig hallani fogtok háborúkról és háborúk híreiről, meg ne rémüljetek, mert meg kell lenniök; de [ez] még nem a vég.
Mk 13: 8 Mert nemzet nemzet ellen, és ország ország ellen támad; és lesznek földindulások mindenfelé, és lesznek éhségek és háborúságok.
Mk 13: 9 Nyomorúságoknak kezdetei ezek. Ti pedig vigyázzatok magatokra: mert törvényszékeknek adnak át titeket, és gyülekezetekben vernek meg titeket, és helytartók és királyok elé állítanak én érettem, bizonyságul ő nékik.
Mk 13: 10 De előbb hirdettetnie kell az evangyéliomnak minden pogányok között.
Mk 13: 11 Mikor pedig fogva visznek, hogy átadjanak titeket, ne aggodalmaskodjatok előre, hogy mit szóljatok, és ne gondolkodjatok, hanem a mi adatik néktek abban az órában, azt szóljátok; mert nem ti vagytok, a kik szólotok, hanem a Szent Lélek.
Mk 13: 12 Halálra fogja pedig adni testvér testvérét, atya gyermekét; és magzatok támadnak szülők ellen, és megöletik őket.
Mk 13: 13 És lesztek gyűlöletesek mindenki előtt az én nevemért; de aki mindvégig megmarad, az megtartatik.
Mk 13: 14 Mikor pedig látjátok a pusztító utálatosságot, a melyről Dániel próféta szólott, ott állani, a hol nem kellene (aki olvassa, értse meg), akkor a kik Júdeában lesznek, fussanak a hegyekre;
Mk 13: 15 A háztetőn levő pedig le ne szálljon a házba, se be ne menjen, hogy házából valamit kivigyen;
Mk 13: 16 És a mezőn levő haza ne térjen, hogy ruháját elvigye.
Mk 13: 17 Jaj pedig a terhes és a szoptató asszonyoknak azokban a napokban.
Mk 13: 18 Imádkozzatok pedig, hogy a ti futástok ne télen legyen.
Mk 13: 19 Mert azok a napok olyan nyomorúságosak lesznek, a milyenek a világ kezdete óta, a melyet Isten teremtett, mind ez ideig nem voltak, és nem is lesznek.
Mk 13: 20 És ha az Úr meg nem rövidítette volna azokat a napokat, egyetlen test sem menekülne meg; de a választottakért, a kiket kiválasztott, megrövidítette azokat a napokat.
Mk 13: 21 Ha pedig akkor ezt mondja néktek valaki: Ímé itt a Krisztus, vagy: Ímé amott, ne higyjétek.
Mk 13: 22 Mert hamis Krisztusok és hamis próféták támadnak, és jeleket és csodákat tesznek, hogy elhitessék, ha lehet, [még] a választottakat is.
Mk 13: 23 Ti pedig vigyázzatok; ímé előre megmondottam néktek mindent.
Mk 13: 24 De azokban a napokban, azután a nyomorúság után, a nap elsötétedik, és a hold nem fénylik,
Mk 13: 25 És az ég csillagai lehullanak, és az egekben levő hatalmasságok megrendülnek.
Mk 13: 26 És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni felhőkben nagy hatalommal és dicsőséggel.
Mk 13: 27 És akkor elküldi az ő angyalait, és egybegyűjti az ő választottait a négy szelek felől, a föld végső határától az ég végső határáig.
Mk 13: 28 A fügefáról vegyétek pedig a példát. A mikor ága már zsendül, és levelet hajt, tudjátok, hogy közel van a nyár.
Mk 13: 29 Azonképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van, az ajtó előtt.
Mk 13: 30 Bizony mondom néktek, hogy el nem múlik ez a nemzetség, a míg meg nem lesznek mindezek.
Mk 13: 31 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim soha el nem múlnak.
Mk 13: 32 Arról a napról és óráról pedig senki semmit sem tud, sem az égben az angyalok, sem a Fiú, hanem csak az Atya.
Mk 13: 33 Figyeljetek, vigyázzatok és imádkozzatok; mert nem tudjátok, mikor jő el az az idő.
Mk 13: 34 Úgy mint az az ember, a ki messze útra kelve, házát elhagyván, és szolgáit felhatalmazván, és kinek-kinek a maga dolgát megszabván, az ajtónállónak is megparancsolta, hogy vigyázzon.
Mk 13: 35 Vigyázzatok azért, mert nem tudjátok, mikor érkezik meg a háznak ura, este-é vagy éjfélkor, vagy kakasszókor, vagy reggel?
Mk 13: 36 Hogy, ha hirtelen megérkezik, ne találjon titeket aludva.
Mk 13: 37 A miket pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!
Mk 14: 1 Két nap mulva pedig húsvét vala és a kovásztalan kenyerek ünnepe. És a főpapok és az írástudók tanakodnak vala, hogy csalárdsággal mimódon fogják meg és öljék meg őt.
Mk 14: 2 Mert azt mondják vala: Ne az ünnepen, hogy a nép fel ne zendüljön.
Mk 14: 3 Mikor pedig Bethániában a poklos Simon házánál vala, a mint asztalhoz üle, egy asszony méne oda, a kinél alabástrom edény vala valódi és igen drága nárdus olajjal; és eltörvén az alabástrom edényt kitölté [azt] az ő fejére.
Mk 14: 4 Némelyek pedig háborognak vala magok között és mondának: Mire való volt az olajnak ez a tékozlása?
Mk 14: 5 Mert el lehetett volna azt adni háromszáz pénznél is többért, és odaadni a szegényeknek. És zúgolódnak vala ellene.
Mk 14: 6 Jézus pedig monda: Hagyjatok békét néki; miért bántjátok őt? jó dolgot cselekedett én velem.
Mk 14: 7 Mert a szegények mindenkor veletek lesznek, és a mikor csak akarjátok, jót tehettek velök; de én nem leszek mindenkor veletek.
Mk 14: 8 Ő a mi tőle telt, azt tevé: előre megkente az én testemet a temetésre.
Mk 14: 9 Bizony mondom néktek: Valahol csak prédikálják ezt az evangyéliomot az egész világon, a mit ez az asszony cselekedett, azt is hirdetni fogják az ő emlékezetére.
Mk 14: 10 Akkor Júdás, az Iskariotes, egy a tizenkettő közül, elméne a főpapokhoz, hogy őt azoknak elárulja.
Mk 14: 11 Azok pedig, a mint meghallák, örvendezének, és igérék, hogy pénzt adnak néki. Ő pedig keresi vala, mimódon árulhatná el őt jó alkalommal.
Mk 14: 12 És a kovásztalan kenyerek ünnepének első napján, mikor a húsvéti bárányt vágják vala, mondának néki az ő tanítványai: Hol akarod, hogy elmenvén megkészítsük, hogy megehesd a húsvéti bárányt?
Mk 14: 13 Akkor elkülde kettőt az ő tanítványai közül, és monda nékik: Menjetek el a városba, és egy ember jő előtökbe, aki egy korsó vizet visz; kövessétek őt,
Mk 14: 14 És a hová bemegy, mondjátok a házi gazdának: A Mester kérdi: hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a húsvéti bárányt?
Mk 14: 15 És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló házat berendezve, készen: ott készítsétek el nékünk.
Mk 14: 16 Elmenének azért az ő tanítványai, és jutának a városba, és úgy találák, a mint nékik megmondotta, és elkészíték a húsvéti bárányt.
Mk 14: 17 Mikor pedig este lőn, oda méne a tizenkettővel.
Mk 14: 18 És a mikor leülnek és esznek vala monda Jézus: Bizony mondom néktek, egy közületek elárul engem, aki velem eszik.
Mk 14: 19 Ők pedig kezdének szomorkodni és néki egyenként mondani: Csak nem én? A másik is: Csak nem én?
Mk 14: 20 Ő pedig felelvén, monda nékik: Egy a tizenkettő közül, aki velem együtt márt a tálba.
Mk 14: 21 Az embernek Fia jóllehet elmegy, a mint meg van írva felőle; de jaj annak az embernek, aki az embernek Fiát elárulja; jobb lenne annak az embernek, ha nem született volna.
Mk 14: 22 És mikor ők evének, vévén Jézus a kenyeret, és hálákat adván, megtöré és adá nékik, mondván: Vegyétek, egyétek; ez az én testem.
Mk 14: 23 És vévén a poharat, [és] hálákat adván, adá nékik; és ivának abból mindnyájan;
Mk 14: 24 És monda nékik: Ez az én vérem, az új szövetség [vére,] a mely sokakért kiontatik.
Mk 14: 25 Bizony mondom néktek, nem iszom többé a szőlőtőnek gyümölcséből mind ama napig, a mikor mint újat iszom azt az Isten országában.
Mk 14: 26 És dicséretet énekelve kimenének az olajfák hegyére.
Mk 14: 27 És monda nékik Jézus: Ezen az éjszakán mindnyájan megbotránkoztok bennem; mert meg van írva: Megverem a pásztort, és elszélednek a juhok.
Mk 14: 28 De feltámadásom után előttetek fogok felmenni Galileába.
Mk 14: 29 Péter pedig monda néki: Ha mindnyájan megbotránkoznak is, de én nem.
Mk 14: 30 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked, hogy ma, ezen az éjszakán, mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor tagadsz meg engem.
Mk 14: 31 Ő pedig annál inkább erősíti vala: Ha veled együtt kell is meghalnom, semmiképen meg nem tagadlak téged. Hasonlóképen szólanak vala a többiek is.
Mk 14: 32 És menének ama helyre, a melynek Gecsemáné a neve; és monda az ő tanítványainak: Üljetek le itt, a míg imádkozom.
Mk 14: 33 És maga mellé vevé Pétert és Jakabot és Jánost, és kezde rettegni és gyötrődni;
Mk 14: 34 És monda nékik: Szomorú az én lelkem mind halálig; maradjatok itt, és vigyázzatok.
Mk 14: 35 És egy kevéssé előre menvén, a földre esék, és imádkozék, hogy, ha lehetséges, múljék el tőle ez az óra;
Mk 14: 36 És monda: Abba, Atyám! Minden lehetséges néked. Vidd el tőlem ezt a poharat; mindazáltal ne az én akaratom [legyen meg,] hanem a tied.
Mk 14: 37 Azután visszatére és aluva találá őket, és monda Péternek: Simon, alszol? Nem bírtál egy óráig vigyázni?
Mk 14: 38 Vigyázzatok és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne jussatok; a lélek ugyan kész, de a test erőtelen.
Mk 14: 39 És ismét elmenvén, imádkozék, ugyanazon szavakkal szólván.
Mk 14: 40 A mikor pedig visszatére, ismét aluva találá őket; mert a szemeik megnehezedtek vala, és nem tudták mit feleljenek néki.
Mk 14: 41 Harmadszor is jöve, és monda nékik: Aludjatok immár és nyugodjatok. Elég; eljött az óra; ímé az embernek Fia a bűnösök kezébe adatik.
Mk 14: 42 Keljetek föl, menjünk: ímé elközelgett, aki engem elárul.
Mk 14: 43 És mindjárt még mikor ő szól vala, eljöve Júdás, egy a tizenkettő közül, és vele együtt nagy sokaság, fegyverekkel és botokkal, a főpapoktól, az írástudóktól és a vénektől.
Mk 14: 44 Az ő elárulója pedig jelt ada nékik, mondván: A kit megcsókolok majd, ő az; fogjátok meg azt, és vigyétek el biztonsággal.
Mk 14: 45 És odajutván, azonnal hozzáméne, és monda: Mester! Mester! és megcsókolá őt.
Mk 14: 46 Azok pedig ráveték kezeiket, és megfogák őt.
Mk 14: 47 De egy az ott állók közül az ő szablyáját kivonván, a főpap szolgájához csapa, és levágá annak fülét.
Mk 14: 48 Jézus pedig felelvén, monda nékik: Mint egy rablóra, úgy jöttetek-é reám fegyverekkel és botokkal, hogy megfogjatok engem?!
Mk 14: 49 Naponta nálatok valék, a templomban tanítva, és nem fogtatok meg engem; de [szükség,] hogy az írások beteljesedjenek.
Mk 14: 50 Akkor elhagyván őt, mindnyájan elfutának.
Mk 14: 51 Egy ifjú pedig követé őt, a kinek testét csak egy gyolcs ing takarta; és megfogák őt az ifjak.
Mk 14: 52 De ő ott hagyva az ingét, meztelenül elszalada tőlük.
Mk 14: 53 És vivék Jézust a főpaphoz. És oda gyűlének mindnyájan a főpapok, a vének és az írástudók.
Mk 14: 54 Péter pedig távolról követé őt, be egészen a főpap udvaráig: és ott üle a szolgákkal, és melegszik vala a tűznél.
Mk 14: 55 A főpapok pedig és az egész tanács bizonyságot keresnek vala Jézus ellen, hogy megölhessék őt; de nem találnak vala.
Mk 14: 56 Mert sokan tesznek vala [ugyan] hamis tanúbizonyságot ellene, de a bizonyságtételek nem valának megegyezők.
Mk 14: 57 És némelyek fölkelének és hamis tanúbizonyságot tőnek ellene, mondván:
Mk 14: 58 Mi hallottuk, mikor ezt mondá: Én lerontom ezt a kézzel csinált templomot, és három nap alatt mást építek, a mely nem kézzel csináltatott.
Mk 14: 59 De még így sem vala egyező az ő bizonyságtételük.
Mk 14: 60 Akkor a főpap odaállván a középre, megkérdé Jézust, mondván: Semmit sem felelsz-é? Miféle bizonyságot tesznek ezek te ellened?
Mk 14: 61 Ő pedig hallgat vala, és semmit sem felele. Ismét megkérdezé őt a főpap, és monda néki: Te vagy-é a Krisztus, az áldott [Isten] Fia?
Mk 14: 62 Jézus pedig monda: Én vagyok. És meglátjátok majd az embernek Fiát ülni a hatalomnak jobbján, és eljőni az ég felhőivel.
Mk 14: 63 A főpap pedig megszaggatván ruháit, monda: Mi szükségünk van még tanúkra?
Mk 14: 64 Hallátok a káromlást. Mi tetszik néktek? Azok pedig halálra méltónak ítélték őt mindnyájan.
Mk 14: 65 És kezdék őt némelyek köpdösni, és az ő orczáját elfedni, és őt öklözni, és mondani néki: Prófétálj! A szolgák pedig arczul csapdossák vala őt.
Mk 14: 66 A mint pedig Péter lent vala az udvarban, odajöve egy a főpap szolgálói közül;
Mk 14: 67 És meglátván Pétert, a mint melegszik vala, rátekintvén, monda: Te is a Názáreti Jézussal valál!
Mk 14: 68 Ő pedig megtagadá, mondván: Nem ismerem, s nem is értem, mit mondasz. És kiméne a tornáczra; és a kakas megszólala.
Mk 14: 69 A szolgáló pedig meglátva őt, kezdé ismét mondani az ott állóknak: Ez közülök való.
Mk 14: 70 Ő pedig ismét megtagadá. De kevés idő múlva az ott állók ismét mondják vala Péternek: Bizony közülök való vagy; mert Galileabeli is vagy, és a beszéded [is] hasonló.
Mk 14: 71 Ő pedig kezde átkozódni és esküdözni, hogy: Nem ismerem azt az embert, a kiről beszéltek.
Mk 14: 72 És másodszor szóla a kakas. És Péternek eszébe juta a beszéd, a melyet néki Jézus mondott vala, hogy mielőtt a kakas kétszer szólana, háromszor megtagadsz engem. És sírva fakada.
Mk 15: 1 És mindjárt reggel tanácsot tartván a főpapok a vénekkel és írástudókkal, és az egész tanács, megkötözvén Jézust, elvivék és átadák Pilátusnak.
Mk 15: 2 És megkérdé őt Pilátus: Te vagy-é a zsidók királya? Ő pedig felelvén, monda néki: Te mondod.
Mk 15: 3 És erősen vádolják vala őt a főpapok.
Mk 15: 4 Pilátus pedig ismét megkérdé őt, mondván: Semmit sem felelsz-é? Ímé, mennyi tanúbizonyságot szólnak ellened!
Mk 15: 5 Jézus pedig semmit sem felele, annyira hogy Pilátus elcsudálkozék.
Mk 15: 6 Ünnepenként pedig egy foglyot szokott vala elbocsátani nékik, a kit épen óhajtának.
Mk 15: 7 Vala pedig egy Barabbás nevű, megkötöztetve ama lázadókkal együtt, a kik a lázadás alkalmával gyilkosságot követtek vala el.
Mk 15: 8 És a sokaság kiáltván, kezdé kérni [Pilátust] arra, a mit mindenkor megtesz vala nékik.
Mk 15: 9 Pilátus pedig felele nékik, mondván: Akarjátok-é, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
Mk 15: 10 Mert tudja vala, hogy irígységből adták őt kézbe a főpapok.
Mk 15: 11 A főpapok azonban felindíták a sokaságot, hogy inkább Barabbást bocsássa el nékik.
Mk 15: 12 Pilátus pedig felelvén, ismét monda nékik: Mit akartok tehát, hogy cselekedjem ezzel, a kit a zsidók királyának mondotok?
Mk 15: 13 És azok ismét kiáltának: Feszítsd meg őt!
Mk 15: 14 Pilátus pedig monda nékik: Mert mi rosszat cselekedett? Azok pedig annál jobban kiáltanak vala: Feszítsd meg őt!
Mk 15: 15 Pilátus pedig eleget akarván tenni a sokaságnak, elbocsátá nékik Barabbást, Jézust pedig megostoroztatván, kezökbe adá, hogy megfeszítsék.
Mk 15: 16 A vitézek pedig elvivék őt az udvar belső részébe, a mi az őrház; és összehívák az egész csapatot.
Mk 15: 17 És bíborba öltözteték őt, és tövisből font koszorút tevének a fejére,
Mk 15: 18 És elkezdék őt köszönteni: Üdvöz légy, zsidók királya!
Mk 15: 19 És verik vala a fejét nádszállal, és köpdösik vala őt, és térdet hajtva tisztelik vala őt.
Mk 15: 20 Mikor pedig kicsúfolták őt, leveték róla a bíbor ruhát, és a maga ruháiba öltözteték; és kivivék őt, hogy megfeszítsék.
Mk 15: 21 És kényszerítének egy mellettök elmenőt, bizonyos czirénei Simont, aki a mezőről jő vala, Alekszándernek és Rufusnak az atyját, hogy vigye az ő keresztjét.
Mk 15: 22 És vivék őt a Golgotha [nevű] helyre, a mely megmagyarázva annyi, mint: koponya helye.
Mk 15: 23 És mirhás bort adnak vala néki inni; de ő nem fogadá el.
Mk 15: 24 És megfeszítvén őt, eloszták az ő ruháit, sorsot vetvén azokra, ki mit kapjon.
Mk 15: 25 Vala pedig három óra, mikor megfeszíték őt.
Mk 15: 26 Az ő kárhoztatásának oka pedig így vala fölébe felírva: A zsidók királya.
Mk 15: 27 Két rablót is megfeszítének vele, egyet jobb és egyet bal keze felől.
Mk 15: 28 És beteljesedék az írás, a mely [azt] mondja: És a bűnösök közé számláltaték.
Mk 15: 29 Az arra menők pedig szidalmazzák vala őt, fejüket hajtogatván és mondván: Hah! aki lerontod a templomot, és három nap alatt fölépíted;
Mk 15: 30 Szabadítsd meg magadat, és szállj le a keresztről!
Mk 15: 31 Hasonlóképen pedig a főpapok is, csúfolodván egymás között, az írástudókkal együtt mondják vala: Másokat megtartott, magát nem bírja megtartani.
Mk 15: 32 A Krisztus, az Izráel királya, szálljon le most a keresztről, hogy lássuk és higyjünk. A kiket vele feszítettek meg, azok is szidalmazzák vala őt.
Mk 15: 33 Mikor pedig hat óra lőn, sötétség támada az egész földön kilencz óráig.
Mk 15: 34 És kilencz órakor fennszóval kiálta Jézus mondván: Elói, Elói! Lamma Sabaktáni? a mi megmagyarázva annyi, mint: Én Istenem, én Istenem! miért hagyál el engemet?
Mk 15: 35 Némelyek pedig meghallván ezt az ott állók közül, mondának: Ímé Illést hívja.
Mk 15: 36 Egy ember pedig odafutamodék és egy szivacsot megtöltvén eczettel és azt nádszálra tűzvén, inni ada néki, mondván: Hagyjátok el, lássuk, ha eljő- é Illés, hogy levegye őt.
Mk 15: 37 Jézus pedig nagy fennszóval kiáltván kibocsátá lelkét.
Mk 15: 38 És a templom kárpítja fölétől aljáig ketté hasada.
Mk 15: 39 Látván pedig a százados, aki vele átellenben áll vala, hogy ekként kiáltva bocsátá ki lelkét, monda: Bizony, ez az ember Isten Fia vala!
Mk 15: 40 Valának pedig asszonyok is, a kik távolról nézik vala, a kik között vala Mária Magdaléna, és Mária, a kis Jakabnak és Józsénak anyja, és Salomé,
Mk 15: 41 A kik, mikor Galileában vala, akkor is követték vala őt, és szolgálnak vala néki; és sok más asszony, a kik vele mentek vala fel Jeruzsálembe.
Mk 15: 42 És mikor immár este lőn, mivelhogy péntek vala, azaz szombat előtt való nap,
Mk 15: 43 Eljöve az arimathiai József, egy tisztességes tanácsbeli, a ki maga is várja vala az Isten országát; beméne bátran Pilátushoz, és kéré Jézusnak testét.
Mk 15: 44 Pilátus pedig csodálkozék, hogy immár meghalt volna; és magához hivatva a századost, megkérdé tőle, ha régen halt-é meg?
Mk 15: 45 És megtudván a századostól, odaajándékozá a testet Józsefnek.
Mk 15: 46 Ő pedig gyolcsot vásárolván, és levévén őt, begöngyölé a gyolcsba, és elhelyezé egy sírboltba, a mely kősziklából vala kivágva; és követ hengeríte a sírbolt szájára.
Mk 15: 47 Mária Magdaléna pedig és Mária, a Józsé [anyja,] nézik vala, hová helyezék.
Mk 16: 1 Mikor pedig elmult a szombat, Mária Magdaléna, és Mária a Jakab [anyja], és Salomé, drága keneteket vásárlának, hogy elmenvén, megkenjék őt.
Mk 16: 2 És korán reggel, a hétnek első napján a sírbolthoz menének napfelköltekor.
Mk 16: 3 És mondják vala maguk között: Kicsoda hengeríti el nékünk a követ a sírbolt szájáról?
Mk 16: 4 És odatekintvén, láták, hogy a kő el van hengerítve; mert felette nagy vala.
Mk 16: 5 És bemenvén a sírboltba, látának egy ifjút ülni jobb felől, fehér ruhába öltözve; és megfélemlének.
Mk 16: 6 Az pedig monda nékik: Ne féljetek. A Názáreti Jézust keresitek, a ki megfeszíttetett; föltámadott, nincsen itt; ímé a hely, a hová őt helyezék.
Mk 16: 7 De menjetek el, mondjátok meg az ő tanítványainak és Péternek, hogy előttetek megyen Galileába; ott meglátjátok őt, a mint megmondotta néktek.
Mk 16: 8 És nagyhamar kijövén, elfutának a sírbolttól, mert félelem és álmélkodás fogta vala el őket; és senkinek semmit sem szólának, mert félnek vala.
Mk 16: 9 Mikor pedig reggel, a hétnek első napján föltámadott vala, megjelenék először Mária Magdalénának, a kiből hét ördögöt űzött vala ki.
Mk 16: 10 Ez elmenvén, megjelenté azoknak, a kik vele valának [és] keseregnek és sírnak vala.
Mk 16: 11 Azok pedig mikor hallották, hogy él és ő látta vala, nem hivék.
Mk 16: 12 Ezután pedig közülök kettőnek jelenék meg más alakban, útközben, mikor a mezőre mennek vala.
Mk 16: 13 Ezek is elmenvén, megjelenték a többieknek; ezeknek sem hivének.
Mk 16: 14 Azután, mikor asztalnál ülnek vala megjelenék magának a tizenegynek, és szemükre hányá az ő hitetlenségöket és keményszívűségöket, hogy azoknak, a kik őt feltámadva látták vala, nem hivének,
Mk 16: 15 És monda nékik: Elmenvén e széles világra, hirdessétek az evangyéliomot minden teremtésnek.
Mk 16: 16 aki hiszen és megkeresztelkedik, idvezül; aki pedig nem hiszen, elkárhozik.
Mk 16: 17 Azokat pedig, a kik hisznek, ilyen jelek követik: az én nevemben ördögöket űznek; új nyelveken szólnak.
Mk 16: 18 Kígyókat vesznek föl; és ha valami halálost isznak, meg nem árt nékik: betegekre vetik kezeiket, és meggyógyulnak.
Mk 16: 19 Az Úr azért, minekutána szólott vala nékik, felviteték a mennybe, és üle az Istennek jobbjára.
Mk 16: 20 Azok pedig kimenvén, prédikálának mindenütt, az Úr együtt munkálván velök, és megerősítvén az ígét a jelek által, a melyek követik vala. Ámen!

Lk :
-----------
Lukács evangéliuma

Lk 1: 1 Mivelhogy sokan kezdették rendszerint megírni azoknak a dolgoknak az elbeszélését, a melyek minálunk beteljesedtek,
Lk 1: 2 A mint nékünk előnkbe adták, a kik kezdettől fogva szemtanúi és szolgái voltak az ígének:
Lk 1: 3 Tetszék énnékem is, ki eleitől fogva mindeneknek szorgalmasan végére jártam, hogy azokról rendszerint írjak néked, jó Theofilus,
Lk 1: 4 Hogy megtudhasd azoknak a dolgoknak bizonyosságát, a melyekre taníttatál.
Lk 1: 5 Heródesnek, a Júdea királyának idejében vala egy Zakariás nevű pap az Abia rendjéből; az ő felesége pedig az Áron leányai közül való vala, és annak neve Erzsébet.
Lk 1: 6 És mind a ketten igazak valának az Isten előtt, kik az Úrnak minden parancsolataiban és rendeléseiben feddhetetlenül jártak.
Lk 1: 7 És nem volt nékik gyermekük, mert Erzsébet meddő vala, és mind a ketten [immár] idős emberek valának.
Lk 1: 8 Lőn pedig, hogy mikor ő rendjének sorában papi szolgálatot végzett az Isten előtt,
Lk 1: 9 A papi tiszt szokása szerint reá jutott a sor, hogy bemenvén az Úrnak templomába, jó illatot gerjesszen.
Lk 1: 10 És a népnek egész sokasága imádkozék kívül a jó illatozás idején;
Lk 1: 11 Néki pedig megjelenék az Úrnak angyala, állván a füstölő oltár jobbja felől.
Lk 1: 12 És láttára megrettene Zakariás, és félelem szállá meg őt.
Lk 1: 13 Monda pedig az angyal néki: Ne félj Zakariás; mert meghallgattatott a te könyörgésed, és a te feleséged Erzsébet szül néked fiat, és nevezed az ő nevét Jánosnak.
Lk 1: 14 És lészen tenéked örömödre és vigasságodra, és sokan fognak örvendezni az ő születésén;
Lk 1: 15 Mert nagy lészen az Úr előtt, és bort és részegítő italt nem iszik; és betelik Szent Lélekkel még az ő anyjának méhétől fogva.
Lk 1: 16 És az Izrael fiai közül sokakat megtérít az Úrhoz, az ő Istenükhöz.
Lk 1: 17 És ez [Ő] előtte fog járni az Illés lelkével és erejével, hogy az atyák szívét a fiakhoz térítse, és az engedetleneket az igazak bölcsességére, hogy készítsen az Úrnak tökéletes népet.
Lk 1: 18 És monda Zakariás az angyalnak: Miről tudhatom én ezt meg? mert én vén vagyok, és az én feleségem [is] igen idős.
Lk 1: 19 És felelvén az angyal, monda néki: Én Gábriel vagyok, ki az Isten előtt állok; és küldettem, hogy szóljak veled, és ez örvendetes dolgokat jelentsem néked.
Lk 1: 20 És ímé megnémulsz és nem szólhatsz mindama napig, a melyen ezek meglesznek: mivelhogy nem hittél az én beszédimnek, a melyek beteljesednek az ő idejökben.
Lk 1: 21 A nép pedig várja vala Zakariást, és csodálkozék, hogy a templomban késik.
Lk 1: 22 És kijövén, nem szólhata nékik; eszökbe vevék azért, hogy látást látott a templomban; mert ő [csak] integetett nékik, és néma maradt.
Lk 1: 23 És lőn, hogy mikor leteltek az ő szolgálatának napjai, elméne haza.
Lk 1: 24 E napok után pedig fogada méhében Erzsébet az ő felesége, és elrejtőzék öt hónapig, mondván:
Lk 1: 25 Így cselekedett velem az Úr a napokban, a melyekben [reám] tekinte, hogy elvegye az én gyalázatomat az emberek között.
Lk 1: 26 A hatodik hónapban pedig elküldeték Gábriel angyal Istentől Galileának városába, a melynek neve Názáret,
Lk 1: 27 Egy szűzhöz, aki a Dávid házából való József nevű férfiúnak volt eljegyezve. A szűznek neve pedig Mária.
Lk 1: 28 És bemenvén az angyal ő hozzá, monda néki: Örülj, kegyelembe fogadott! Az Úr veled van, áldott vagy te az asszonyok között.
Lk 1: 29 Az pedig látván, megdöbbene az ő beszédén, és elgondolkodék, [hogy] micsoda köszöntés ez?!
Lk 1: 30 És monda néki az angyal: Ne félj Mária, mert kegyelmet találtál az Istennél.
Lk 1: 31 És ímé fogansz a te méhedben, és szülsz fiat, és nevezed az ő nevét JÉZUSNAK.
Lk 1: 32 Ez nagy lészen, és a Magasságos Fiának hivattatik; és néki adja az Úr Isten a Dávidnak, az ő atyjának, királyi székét;
Lk 1: 33 És uralkodik a Jákób házán mindörökké; és az ő királyságának vége nem lészen!
Lk 1: 34 Monda pedig Mária az angyalnak: Mimódon lesz ez, holott én férfiat nem ismerek?
Lk 1: 35 És felelvén az angyal, monda néki: A Szent Lélek száll te reád, és a Magasságosnak ereje árnyékoz meg téged; azért a mi születik is szentnek hivatik, Isten Fiának.
Lk 1: 36 És ímé Erzsébet, a te rokonod, ő is fogant fiat az ő vénségében; és ez [már] a hatodik hónapja néki, a kit meddőnek hívtak:
Lk 1: 37 Mert az Istennél semmi sem lehetetlen.
Lk 1: 38 Monda pedig Mária: Imhol az Úrnak szolgálója; legyen nékem a te beszéded szerint. És elméne ő tőle az angyal.
Lk 1: 39 Fölkelvén pedig Mária azokban a napokban, nagy sietséggel méne a hegységbe, Júdának városába;
Lk 1: 40 És beméne Zakariásnak házába, és köszönté Erzsébetet.
Lk 1: 41 És lőn, mikor hallotta Erzsébet Mária köszöntését, a magzat repese az ő méhében; és betelék Erzsébet Szent Lélekkel;
Lk 1: 42 És fennszóval kiálta, mondván: Áldott vagy te az asszonyok között, és áldott a te méhednek gyümölcse.
Lk 1: 43 És honnét van ez nékem, hogy az én Uramnak anyja jön én hozzám?
Lk 1: 44 Mert ímé, mihelyt a te köszöntésednek szava füleimbe hatolt, a magzat örvendezéssel kezde repesni az én méhemben.
Lk 1: 45 És boldog az, aki hitt; mert beteljesednek azok, a miket az Úr néki mondott.
Lk 1: 46 Akkor monda Mária: Magasztalja az én lelkem az Urat,
Lk 1: 47 És örvendez az én lelkem az én megtartó Istenemben.
Lk 1: 48 Mert reá tekintett az ő szolgáló leányának alázatos állapotjára; mert ímé mostantól fogva boldognak mondanak engem minden nemzetségek.
Lk 1: 49 Mert nagy dolgokat cselekedék velem a Hatalmas; és szent az ő neve!
Lk 1: 50 És az ő irgalmassága nemzetségről nemzetségre [vagyon] azokon, a kik őt félik.
Lk 1: 51 Hatalmas dolgot cselekedék karjának ereje által, elszéleszté az ő szívök gondolatában felfuvalkodottakat.
Lk 1: 52 Hatalmasokat dönte le trónjaikról, és alázatosakat magasztalt fel.
Lk 1: 53 Éhezőket töltött be javakkal, és gazdagokat küldött el üresen.
Lk 1: 54 Felvevé Izráelnek, az ő szolgájának ügyét, hogy megemlékezzék az ő irgalmasságáról.
Lk 1: 55 (A miképen szólott volt a mi atyáinknak), Ábrahám iránt és az ő magva iránt mindörökké!
Lk 1: 56 Marada pedig Mária Erzsébettel mintegy három hónapig; azután haza tére.
Lk 1: 57 Erzsébetnek pedig betelék az ő szülésének ideje, és szűle fiat.
Lk 1: 58 És meghallák az ő szomszédai és rokonai, hogy az Úr nagy kegyelmességet cselekedett ő vele; és együtt örülének vele.
Lk 1: 59 És lőn nyolczad napon, eljövének, hogy körülmetéljék a gyermeket; és az ő atyja nevéről Zakariásnak akarák őt nevezni.
Lk 1: 60 És felelvén az ő anyja, monda: Nem; hanem Jánosnak neveztessék.
Lk 1: 61 És mondának néki: Senki sincs a te rokonságodban, aki ezen a néven neveztetnék.
Lk 1: 62 És intének az ő atyjának, hogy minek akarja neveztetni?
Lk 1: 63 Az pedig táblát kérvén, ezt írá, mondván: János a neve. És elcsodálkozának mindnyájan.
Lk 1: 64 És feloldódék az ő szája és nyelve azonnal, és szóla, áldván az Istent.
Lk 1: 65 És félelem szállott minden ő szomszédaikra; és Júdeának egész hegyes tartományában elhirdettetének mind e dolgok.
Lk 1: 66 És szívökre vevék mindenek, a kik hallák, mondván: Vajjon mi lesz e gyermekből? És az Úrnak keze vala ő vele.
Lk 1: 67 És Zakariás, az ő atyja beteljesedék Szent Lélekkel, és prófétála mondván:
Lk 1: 68 Áldott az Úr, Izráel Istene, hogy meglátogatta és megváltotta az ő népét,
Lk 1: 69 És felemelte az üdvösségnek szarvát nékünk az ő gyermekének, Dávidnak házában,
Lk 1: 70 A mint szólott az ő szent prófétáinak szája által, kik eleitől fogva voltak,
Lk 1: 71 Hogy a mi ellenségeinktől megszabadít, és mindazoknak kezéből, a kik minket gyűlölnek;
Lk 1: 72 Hogy irgalmasságot cselekedjék a mi atyáinkkal, és megemlékezzék az ő szent szövetségéről,
Lk 1: 73 Az esküvésről, a melylyel megesküdt Ábrahámnak, a mi atyánknak, hogy ő megadja nékünk,
Lk 1: 74 Hogy megszabadulván a mi ellenségeink kezéből, félelem nélkül szolgáljunk néki.
Lk 1: 75 Szentségben és igazságban ő előtte a mi életünknek minden napjaiban.
Lk 1: 76 Te pedig kis gyermek, a magasságos [Isten] prófétájának hivattatol; mert az Úr előtt jársz, hogy az ő útait megkészítsed;
Lk 1: 77 És az üdvösség ismeretére megtanítsad az ő népét, a bűnöknek bocsánatjában.
Lk 1: 78 A mi Istenünk nagy irgalmasságáért, a melylyel meglátogatott minket a naptámadat a magasságból,
Lk 1: 79 Hogy megjelenjék azoknak, a kik a sötétségben és a halálnak árnyékában ülnek; hogy igazgassa a mi lábainkat a békességnek útjára!
Lk 1: 80 A kis gyermek pedig nevekedik és erősödik vala lélekben; és a pusztában vala mind ama napig, a melyen megmutatta magát az Izráelnek.
Lk 2: 1 És lőn azokban a napokban, Augusztus császártól parancsolat adaték ki, hogy mind az egész föld összeirattassék.
Lk 2: 2 Ez az összeírás először akkor történt, mikor Siriában Czirénius volt a helytartó.
Lk 2: 3 Mennek vala azért mindenek, hogy beirattassanak, kiki a maga városába.
Lk 2: 4 Felméne pedig József is Galileából, Názáret városából Júdeába,a Dávid városába, mely Bethlehemnek neveztetik, mivelhogy a Dávid házából és háznépe közül való volt;
Lk 2: 5 Hogy beirattassék Máriával, aki néki jegyeztetett feleségül, és várandós vala.
Lk 2: 6 És lőn, hogy mikor ott valának, betelének az ő szülésének napjai.
Lk 2: 7 És szülé az ő elsőszülött fiát; és bepólyálá őt, és helyhezteté őt a jászolba, mivelhogy nem vala nékik helyök a vendégfogadó háznál.
Lk 2: 8 Valának pedig pásztorok azon a vidéken, a kik künn a mezőn tanyáztak és vigyáztak éjszakán az ő nyájok mellett.
Lk 2: 9 És ímé az Úrnak angyala hozzájok jöve, és az Úrnak dicsősége körülvevé őket: és nagy félelemmel megfélemlének.
Lk 2: 10 És monda az angyal nékik: Ne féljetek, mert ímé hirdetek néktek nagy örömet, mely az egész népnek öröme lészen:
Lk 2: 11 Mert született néktek ma a Megtartó, ki az Úr Krisztus, a Dávid városában.
Lk 2: 12 Ez pedig néktek a jele: találtok egy kis gyermeket bepólyálva feküdni a jászolban.
Lk 2: 13 És hirtelenséggel jelenék az angyallal mennyei seregek sokasága, a kik az Istent dícsérik és ezt mondják vala:
Lk 2: 14 Dicsőség a magasságos [mennyek]ben az Istennek, és e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!
Lk 2: 15 És lőn, hogy mikor elmentek az angyalok ő tőlök a mennybe, mondának a pásztoremberek egymásnak: Menjünk el mind Bethlehemig, és lássuk meg e dolgot, a melyet az Úr megjelentett nékünk.
Lk 2: 16 Elmenének azért sietséggel, és megtalálák Máriát és Józsefet, és a kis gyermeket, ki a jászolban fekszik vala.
Lk 2: 17 És ezt látván, elhirdeték, a mi nékik a gyermek felől mondatott vala.
Lk 2: 18 És mindenek, a kik hallák, elcsodálkozának azokon, a miket a pásztorok nékik mondottak.
Lk 2: 19 Mária pedig mind ez ígéket megtartja, és szívében forgatja vala.
Lk 2: 20 A pásztorok pedig visszatérének, dicsőítvén és dícsérvén az Istent mind azok felől, a miket hallottak és láttak, a mint nékik megmondatott.
Lk 2: 21 És mikor betölt a nyolcz nap, hogy a kis gyermeket körülmetéljék, nevezék az ő nevét Jézusnak, a mint őt az angyal nevezte, mielőtt fogantatott volna anyja méhében.
Lk 2: 22 Mikor pedig betöltek [Mária] tisztulásának napjai a Mózes törvénye szerint, felvivék őt Jeruzsálembe, hogy bemutassák az Úrnak.
Lk 2: 23 (A mint megiratott az Úr törvényében, hogy: Minden elsőszülött fiú az Úrnak szenteltessék),
Lk 2: 24 És hogy áldozatot adjanak, a szerint a mint megmondatott az Úr törvényében: Egy pár gerliczét, vagy két galambfiat.
Lk 2: 25 És ímé vala Jeruzsálemben egy ember, a kinek neve Simeon volt, és ez az ember igaz és istenfélő vala, aki várta az Izráel vigasztalását, és a Szent Lélek vala ő rajta.
Lk 2: 26 És kijelentetett néki a Szent Lélek által, hogy addig halált nem lát, a míg meg nem látja az Úrnak Krisztusát.
Lk 2: 27 És ő a Lélek indításából a templomba méne, és mikor a gyermek Jézust bevivék szülői, hogy ő érette a törvény szokása szerint cselekedjenek,
Lk 2: 28 Akkor ő karjaiba vevé őt, és áldá az Istent, és monda:
Lk 2: 29 Mostan bocsátod el, Uram, a te szolgádat, a te beszéded szerint, békességben:
Lk 2: 30 Mert látták az én szemeim a te üdvösségedet,
Lk 2: 31 A melyet készítettél minden népeknek szeme láttára;
Lk 2: 32 Világosságul a pogányok megvilágosítására, és a te népednek, az Izráelnek dicsőségére.
Lk 2: 33 József pedig és az ő anyja csodálkozának azokon, a miket ő felőle mondottak.
Lk 2: 34 És megáldá őket Simeon, és monda Máriának, az ő anyjának: Ímé ez vettetett sokaknak elestére és feltámadására az Izráelben; és jegyül, a kinek [sokan] ellene mondanak;
Lk 2: 35 Sőt a te lelkedet is általhatja az éles tőr; hogy sok szív gondolatai nyilvánvalókká legyenek.
Lk 2: 36 És vala egy prófétaasszony, Anna, a Fánuel leánya, az Áser nemzetségéből (ez sok időt élt, miután az ő szűzességétől fogva hét esztendeig élt férjével,
Lk 2: 37 És ez mintegy nyolczvannégy esztendős özvegy vala), aki nem távozék el a templomból, hanem bőjtölésekkel és imádkozásokkal szolgál vala éjjel és nappal.
Lk 2: 38 Ez is ugyanazon órában oda állván, hálát adott az Úrnak, és szóla ő felőle mindeneknek, a kik Jeruzsálemben a váltságot várták.
Lk 2: 39 És mikor mindent elvégeztek az Úr törvénye szerint, visszatérének Galileába, az ő városukba, Názáretbe.
Lk 2: 40 A kis gyermek pedig növekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta.
Lk 2: 41 Az ő szülei pedig évenként feljártak Jeruzsálembe a húsvét ünnepére.
Lk 2: 42 És mikor tizenkét esztendős lett, fölmenének Jeruzsálembe az ünnep szokása szerint;
Lk 2: 43 És mikor eltelének a napok, mikor ők visszatérének, a gyermek Jézus visszamarada Jeruzsálemben; és nem vevék észre sem József, sem az ő anyja;
Lk 2: 44 Hanem azt gondolván, hogy az úti társaságban van, egy napi járó földet menének, és keresék őt a rokonok és az ismerősök között;
Lk 2: 45 És mikor nem találák őt, visszamenének Jeruzsálembe, hogy megkeressék.
Lk 2: 46 És lőn, hogy harmadnapra megtalálták őt a templomban, a doktorok között ülve, a mint őket hallgatta, és kérdezgette őket.
Lk 2: 47 És mindnyájan, a kik őt hallgatták, elálmélkodának az ő értelmén és az ő feleletein.
Lk 2: 48 És meglátván őt, elcsodálkozának, és monda néki az ő anyja: Fiam, miért cselekedted ezt velünk? Ímé atyád és én nagy bánattal kerestünk téged.
Lk 2: 49 Ő pedig monda nékik: Mi dolog, hogy engem kerestetek? Avagy nem tudjátok-é, hogy nékem azokban kell foglalatosnak lennem, a melyek az én Atyámnak dolgai?
Lk 2: 50 De ők nem érték e beszédet, a mit ő nékik szóla.
Lk 2: 51 És aláméne velök, és méne Názáretbe; és engedelmes vala nékik. És az ő anyja szívében tartá mind ezeket a dolgokat.
Lk 2: 52 Jézus pedig gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben.
Lk 3: 1 Tibérius császár uralkodásának tizenötödik esztendejében pedig, mikor Júdeában Ponczius Pilátus volt a helytartó, és Galileának negyedes fejedelme Heródes, Iturea és Trakhónitis tartományának pedig negyedes fejedelme az ő testvére Filep, Abiléné negyedes fejedelme meg Lisániás,
Lk 3: 2 Annás és Kajafás főpapsága alatt, lőn az Úrnak szava Jánoshoz, a Zakariás fiához, a pusztában,
Lk 3: 3 És méne a Jordán mellett lévő minden tartományba prédikálván a megtérés keresztségét a bűnöknek bocsánatjára;
Lk 3: 4 A mint meg van írva Ésaiás próféta beszédeinek könyvében, ki [ezt] mondja: Kiáltónak szava a pusztában: Készítsétek meg az Úrnak útját, egyengessétek az ő ösvényeit.
Lk 3: 5 Minden völgy betöltetik, minden hegy és halom megalacsonyíttatik; és az egyenetlenek egyenesekké, és a göröngyös útak símákká lesznek;
Lk 3: 6 És meglátja minden test az Istennek szabadítását.
Lk 3: 7 Monda azért a sokaságnak, a mely kiméne hozzá, hogy általa megkereszteltessék: Viperák fajzati, kicsoda intett meg titeket, hogy a bekövetkező harag elől meneküljetek?
Lk 3: 8 Teremjetek azért megtéréshez méltó gyümölcsöket, és ne mondogassátok magatokban: Ábrahám a mi atyánk! mert mondom néktek, hogy az Isten ezekből a kövekből is támaszthat fiakat Ábrahámnak.
Lk 3: 9 Immár pedig a fejsze is rávettetett a fák gyökerére: minden fa azért, a mely jó gyümölcsöt nem terem, kivágattatik és a tűzre vettetik.
Lk 3: 10 És megkérdé őt a sokaság, mondván: Mit cselekedjünk tehát?
Lk 3: 11 Ő pedig felelvén, monda nékik: A kinek két köntöse van, egyiket adja annak, a kinek nincs; és a kinek van eledele, hasonlókép cselekedjék.
Lk 3: 12 És eljövének a vámszedők is, hogy megkeresztelkedjenek, és mondának néki: Mester, mit cselekedjünk?
Lk 3: 13 Ő pedig monda nékik: Semmi többet ne követeljetek, mint a mi előtökbe rendeltetett.
Lk 3: 14 És megkérdék őt a vitézek is, mondván: Hát mi mit cselekedjünk? És monda nékik: Senkit se háborítsatok, se ne patvarkodjatok; és elégedjetek meg zsoldotokkal.
Lk 3: 15 Mikor pedig a nép várt és szívökben mind azon gondolkoztak János felől, hogy vajjon nem ő-é a Krisztus;
Lk 3: 16 Felele János mindeneknek, mondván: Én ugyan keresztellek titeket vízzel; de eljő, aki nálamnál erősebb, a kinek nem vagyok méltó, hogy sarujának kötőjét megoldjam: az majd keresztel titeket Szent Lélekkel és tűzzel:
Lk 3: 17 Kinek szórólapátja kezében van, és megtisztítja szérűjét; és a gabonát az ő csűrébe takarja, a polyvát pedig megégeti olthatatlan tűzzel.
Lk 3: 18 És még sok egyebekre is intvén [őket], hirdeté az evangyéliomot a népnek.
Lk 3: 19 Mikor pedig Heródes, a negyedes fejedelem, megfeddetett ő tőle Heródiásért, az ő testvérének, Filepnek feleségéért és mindama gonoszságokért, a miket Heródes cselekedett,
Lk 3: 20 [Ez] még azzal tetézte mindezeket, hogy Jánost tömlöczbe vetteté.
Lk 3: 21 Lőn pedig, hogy mikor az egész nép megkeresztelkedett, és Jézus is megkereszteltetett, és imádkozott, megnyilatkozék az ég,
Lk 3: 22 És leszálla ő reá a Szent Lélek testi ábrázatban mint egy galamb, és szózat lőn mennyből, ezt mondván: Te vagy amaz én szerelmes Fiam, te benned gyönyörködöm!
Lk 3: 23 Maga Jézus pedig mintegy harmincz esztendős volt, mikor [tanítani] kezdett, ki, a mint állítják vala, a József fia vala, [ez pedig] a Hélié,
Lk 3: 24 [Ez] Mattáté, [ez] Lévié, [ez] Melkié, [ez] Jannáé, [ez] Józsefé,
Lk 3: 25 [Ez] Matthatiásé[, ez] Ámosé, [ez] Naumé, [ez] Eslié, [ez] Naggaié,
Lk 3: 26 [Ez] Maáté, [ez] Matthatiásé, [ez] Sémeié, [ez] Józsefé, [ez] Júdáé,
Lk 3: 27 [Ez] Joannáé, [ez] Rhésáé, [ez] Zorobábelé, [ez] Saláthielé, [ez] Nérié,
Lk 3: 28 Ez Melkié, [ez] Addié[, ez] Hosámé[, ez] Elmodámé[, ez] Éré,
Lk 3: 29 [Ez] Jóséé, [ez] Eliézeré, [ez] Jórimé, [ez] Mattáté, [ez] Lévié,
Lk 3: 30 [Ez] Simeoné, [ez] Júdáé, [ez] Józsefé, [ez] Jónáné, [ez] Eliákimé,
Lk 3: 31 [Ez] Méleáé, [ez] Maináné, [ez] Mattátáé, [ez] Nátáné, [ez] Dávidé,
Lk 3: 32 [Ez] Jesséé, [ez] Obedé, [ez] Boázé, [ez] Sálmoné, [ez] Naássoné,
Lk 3: 33 [Ez] Aminádábé, [ez] Arámé, [ez] Esroné, [ez] Fáresé, [ez] Júdáé.
Lk 3: 34 [Ez] Jákóbé, [ez] Izsáké, [ez] Ábrahámé, [ez] Táréé, [ez] Nákhoré,
Lk 3: 35 [Ez] Sárukhé, [ez] Ragávé, [ez] Fáleké, [ez] Eberé, [ez] Saláé,
Lk 3: 36 [Ez] Kajnáné, [ez] Arfaksádé, [ez] Semé, [ez] Noéé, [ez] Lámekhé,
Lk 3: 37 [Ez] Mathuséláé, [ez] Énókhé, [ez] Járedé, [ez] Mahalaléelé, [ez] Kajnáné,
Lk 3: 38 [Ez] Énósé, [ez] Sethé, [ez] Ádámé, [ez pedig] az Istené.
Lk 4: 1 Jézus pedig Szent Lélekkel telve, visszatére a Jordántól, és viteték a Lélektől a pusztába
Lk 4: 2 Negyven napig, kísértetvén az ördög által. És nem evék semmit azokban a napokban; de mikor azok elmúltak, végre megéhezék.
Lk 4: 3 És monda néki az ördög. Ha Isten Fia vagy, mondd e kőnek, hogy változzék kenyérré.
Lk 4: 4 Jézus pedig felele néki, mondván: Meg van írva, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem az Istennek minden ígéjével.
Lk 4: 5 Majd felvivén őt az ördög egy nagy magas hegyre, megmutatá néki e föld minden országait egy szempillantásban,
Lk 4: 6 És monda néki az ördög: Néked adom mindezt a hatalmat és ezeknek dicsőségét; mert nékem adatott, és annak adom, a kinek akarom;
Lk 4: 7 Azért ha te engem imádsz, mindez a tied lesz.
Lk 4: 8 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Távozz tőlem, Sátán; mert meg van írva: Az Urat, a te Istenedet imádd, és csak néki szolgálj.
Lk 4: 9 Azután Jeruzsálembe vivé őt, és a templom ormára állítván, monda néki: Ha Isten Fia vagy, vesd alá magad innét;
Lk 4: 10 Mert meg van írva: Az ő angyalinak parancsol te felőled, hogy megőrizzenek téged;
Lk 4: 11 És: Kezökben hordoznak téged, hogy valamikép meg ne üssed lábadat a kőbe.
Lk 4: 12 Felelvén pedig Jézus, monda néki: Megmondatott: Ne kísértsd az Urat, a te Istenedet.
Lk 4: 13 És elvégezvén minden kísértést az ördög, eltávozék tőle egy időre.
Lk 4: 14 Jézus pedig megtére a Léleknek erejével Galileába: és híre méne néki az egész környéken.
Lk 4: 15 És ő taníta azoknak zsinagógáiban, dicsőíttetvén mindenektől.
Lk 4: 16 És méne Názáretbe, a hol felneveltetett: és beméne, szokása szerint, szombatnapon a zsinagógába, és felálla olvasni.
Lk 4: 17 És adák néki az Ésaiás próféta könyvét; és a könyvet feltárván, arra a helyre nyita, a hol ez vala írva:
Lk 4: 18 Az Úrnak lelke [van] én rajtam, mivelhogy felkent engem, hogy a szegényeknek az evangyéliomot hirdessem, elküldött, hogy a töredelmes szívűeket meggyógyítsam, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessek és a vakok szemeinek megnyilását, hogy szabadon bocsássam a lesujtottakat,
Lk 4: 19 Hogy hirdessem az Úrnak kedves esztendejét.
Lk 4: 20 És behajtván a könyvet, átadá a szolgának, és leüle. És a zsinagógában mindenek szemei ő reá valának függesztve.
Lk 4: 21 Ő pedig kezde hozzájuk szólani: Ma teljesedett be ez [az] Írás a ti hallástokra.
Lk 4: 22 És mindnyájan bizonyságot tőnek felőle, és elálmélkodának kedves beszédein, a melyek szájából származtak, és mondának: Avagy nem a József fia-é ez?
Lk 4: 23 És monda nékik: Bizonyára azt a példabeszédet mondjátok nékem: Orvos, gyógyítsd meg magadat! A miket hallottunk, hogy Kapernaumban történtek, itt a te hazádban is cselekedd meg azokat.
Lk 4: 24 Monda pedig: Bizony mondom néktek: Egy próféta sem kedves az ő hazájában.
Lk 4: 25 És igazán mondom néktek, hogy Illés idejében sok özvegy asszony volt Izráelben, mikor az ég három esztendeig és hat hónapig be volt zárva, úgy hogy az egész tartományban nagy éhség volt;
Lk 4: 26 Mégis azok közül senkihez nem küldetett Illés, hanem csak Sidonnak Sareptájába az özvegy asszonyhoz.
Lk 4: 27 És az Elizeus próféta idejében sok bélpoklos volt Izráelben; de azok közül egy sem tisztult meg, csak a Siriából való Naámán.
Lk 4: 28 És betelének mindnyájan haraggal a zsinagógában, mikor ezeket hallották.
Lk 4: 29 És felkelvén, kiűzék őt a városon kívül és vivék őt annak a hegynek szélére, a melyen az ő városuk épült, hogy onnan letaszítsák.
Lk 4: 30 Ő azonban közöttük átmenve, eltávozék.
Lk 4: 31 És leméne Kapernaumba, Galilea városába; és tanítja vala azokat szombatnapokon.
Lk 4: 32 És csodálkozának az ő tudományán, mert beszéde hatalmas vala.
Lk 4: 33 És a zsinagógában vala egy tisztátalan ördögi lélektől megszállt ember, a ki fennhangon kiálta,
Lk 4: 34 Mondván: Ah, mi közünk hozzád názáreti Jézus? Jöttél, hogy elveszíts minket? Ismerlek téged ki vagy: az Istennek ama Szentje!
Lk 4: 35 És megdorgálá őt Jézus, mondván: Némulj meg és menj ki ez emberből! És az ördög azt a középre vetvén, kiméne belőle, és nem árta néki semmit.
Lk 4: 36 És támada félelem mindenekben, és egymással szólnak és beszélnek vala, mondván: Mi dolog ez, hogy nagy méltósággal és hatalommal parancsol a tisztátalan lelkeknek és kimennek?
Lk 4: 37 És elterjede a hír ő felőle a környék minden helyén.
Lk 4: 38 Azután a zsinagógából eltávozván, a Simon házába méne. A Simon napa pedig nagy hideglelésben feküdt, és könyörögtek neki érette.
Lk 4: 39 És [Jézus] mellé állván, megdorgálá a hideglelést, és az elhagyá őt; és ő azonnal felkelvén, szolgála nékik.
Lk 4: 40 A nap lementével pedig, mindenek, a kiknek különféle betegeik valának, ő hozzá vivék azokat; ő pedig mindegyikőjükre reávetvén kezeit, meggyógyítá őket.
Lk 4: 41 Sokakból pedig ördögök is mentek ki, kiáltozván és mondván: Te vagy ama Krisztus, az Isten Fia! De ő megdorgálván, nem engedé őket szólani, mivelhogy tudták, hogy ő a Krisztus.
Lk 4: 42 A nap fölkeltekor pedig kimenvén, puszta helyre méne; de a sokaság felkeresé őt, és hozzámenének, és tartóztaták őt, hogy ne menjen el tőlök.
Lk 4: 43 Ő pedig monda nékik: Egyéb városoknak is hirdetnem kell nékem az Istennek országát; mert azért küldettem.
Lk 4: 44 És prédikál vala Galilea zsinagógáiban.
Lk 5: 1 És lőn, hogy mikor a sokaság hozzá tódult, hogy hallgassa az Isten beszédét, ő a Genezáret tavánál áll vala;
Lk 5: 2 És láta két hajót állani a vizen: a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, mossák vala az ő hálóikat.
Lk 5: 3 És ő bemenvén az egyik hajóba, a mely a Simoné vala, kéré őt, hogy vigye egy kissé beljebb a földtől: és mikor leült, a hajóból tanítá a sokaságot.
Lk 5: 4 Mikor pedig megszünt beszélni, monda Simonnak: Evezz a mélyre, és vessétek ki hálóitokat fogásra.
Lk 5: 5 És felelvén Simon, monda néki: Mester, jóllehet az egész éjszaka fáradtunk, még sem fogtunk semmit: mindazáltal a te parancsolatodra levetem a hálót.
Lk 5: 6 És ezt megtévén, halaknak nagy sokaságát keríték be; szakadoz vala pedig az ő hálójuk.
Lk 5: 7 Intének azért társaiknak, a kik a másik hajóban valának, hogy jőjjenek és segítsenek nékik. És eljövén, megtölték mind a két hajót, annyira, hogy csaknem elsülyedének.
Lk 5: 8 Látván pedig [ezt] Simon Péter, Jézusnak lábai elé esék, mondván: Eredj el én tőlem, mert [én] bűnös ember vagyok, Uram!
Lk 5: 9 Mert félelem fogta körül őt és mindazokat, a kik ő vele valának, a halfogás miatt, a melyet fogtak;
Lk 5: 10 Hasonlóképen Jakabot és Jánost is, a Zebedeus fiait, a kik Simonnak társai valának. És monda Simonnak Jézus: Ne félj; mostantól fogva embereket fogsz.
Lk 5: 11 És a hajókat a szárazra vonván, elhagyák mindenöket és követék őt.
Lk 5: 12 És lőn, hogy mikor az egyik városban vala, ímé [vala ott] egy poklossággal teljes ember: és mikor meglátta Jézust, arczra borulva kéré őt, mondván: Uram, ha akarod, megtisztíthatsz engem!
Lk 5: 13 [Jézus] pedig kinyújtván kezét, illeté azt, mondván: Akarom, tisztulj meg. És azonnal eltávozék tőle a bélpoklosság.
Lk 5: 14 És ő megparancsolá néki, hogy azt senkinek se mondja el; hanem eredj el, [úgymond,] mutasd meg magad a papnak, és vígy áldozatot a te megtisztulásodért, a mint Mózes parancsolta, bizonyságul ő nékik.
Lk 5: 15 A hír azonban annál inkább terjedt ő felőle; és nagy sokaság gyűle egybe, hogy őt hallgassák, és hogy általa meggyógyuljanak az ő betegségeikből.
Lk 5: 16 De ő félrevonula a pusztákba, és imádkozék.
Lk 5: 17 És lőn egy napon, hogy ő tanít vala: és ott ülének a farizeusok és a törvénynek tanítói, a kik jöttek Galileának és Júdeának minden faluiból és Jeruzsálemből: és az Úrnak hatalma vala ő vele, hogy gyógyítson.
Lk 5: 18 És ímé valami férfiak ágyon egy embert hozának, aki gutaütött vala; és igyekezének azt bevinni és ő elébe tenni.
Lk 5: 19 De nem találván módot, hogy a sokaság miatt mikép vigyék őt be, felhágának a háztetőre, és a cseréphéjazaton át bocsáták őt alá ágyastól Jézus elé a középre.
Lk 5: 20 És látván azoknak hitét, monda: Ember, megbocsáttattak néked a te bűneid.
Lk 5: 21 Az írástudók pedig és a farizeusok elkezdének tanakodni, mondván: Kicsoda ez, aki [ily] káromlást szól? Ki bocsáthatja meg a bűnt, hanemha egyedül az Isten?
Lk 5: 22 Jézus pedig észrevévén az ő tanakodásukat, felelvén, monda nékik: Mit tanakodtok a ti szívetekben?
Lk 5: 23 Melyik könnyebb, azt mondani: Megbocsáttattak néked a te bűneid; vagy azt mondani: Kelj fel és járj?
Lk 5: 24 Hogy pedig megtudjátok, hogy az ember Fiának van hatalma e földön megbocsátani a bűnöket, (monda a gutaütöttnek): Néked mondom, kelj fel, és fölvévén nyoszolyádat, eredj haza!
Lk 5: 25 És [az] rögtön felkelvén azok szemeláttára, fölvevé a min feküdt, és elméne haza, dicsőítvén az Istent.
Lk 5: 26 És az álmélkodás elfogá mindnyájukat, és dicsőíték az Istent, és betelének félelemmel, mondván: Bizony csodadolgokat láttunk ma!
Lk 5: 27 Ezek után pedig kiméne, és láta egy Lévi nevű vámszedőt, aki a vámnál ül vala, és monda néki: Kövess engem!
Lk 5: 28 És az mindeneket elhagyván, felkele és követé őt.
Lk 5: 29 És Lévi nagy lakomát készíte néki az ő házánál; és vala [ott] nagy sokasága a vámszedőknek és egyebeknek, a kik ő velök letelepedtek volt.
Lk 5: 30 És köztük az írástudók és farizeusok zúgolódának az ő tanítványai ellen, mondván: Miért esztek és isztok a vámszedőkkel és a bűnösökkel?
Lk 5: 31 És felelvén Jézus, monda nékik: Az egészségeseknek nincs szükségük orvosra, hanem a betegeknek.
Lk 5: 32 Nem azért jöttem, hogy az igazakat hívjam, hanem a bűnösöket a megtérésre.
Lk 5: 33 Azok pedig mondának néki: Mi az oka, hogy a János tanítványai gyakorta bőjtölnek és imádkoznak, valamint a farizeusokéi is; a te tanítványaid pedig esznek és isznak?
Lk 5: 34 Ő pedig monda nékik: Avagy mívelhetitek-é azt, hogy a lakodalmasok bőjtöljenek, a míg a vőlegény velök van?
Lk 5: 35 De eljőnek a napok, és mikor a vőlegény elvétetik ő tőlök, akkor majd bőjtölnek azokban a napokban.
Lk 5: 36 És monda nékik példabeszédet is: Senki nem toldja az új posztó foltot az ó posztóhoz; mert különben az újat is megszakasztja és az ó posztóhoz nem illik az újból való folt.
Lk 5: 37 És senki sem tölti az új bort ó tömlőkbe; mert különben az új bor megszakasztja a tömlőket, és a [bor] kiömöl, és a tömlők [is] elvesznek.
Lk 5: 38 Hanem az új bort új tömlőkbe kell tölteni, és mind a kettő megmarad.
Lk 5: 39 És senki, aki ó [bort] iszik, mindjárt újat nem kiván, mert azt mondja: Jobb az ó.
Lk 6: 1 Lőn pedig a [húsvét] szombatját követő második szombaton, hogy a vetések között méne által és az ő tanítványai gabonafejeket szaggatván és azokat kezeikkel kimorzsolván, ettek.
Lk 6: 2 Némelyek pedig a farizeusok közül mondának nékik: Miért cselekszitek azt, a mit szombatnapokon nem szabad cselekedni?
Lk 6: 3 És felelvén Jézus, monda nékik: Nem olvastátok-é, mit cselekedett Dávid, mikor megéhezett ő és a kik vele voltak?
Lk 6: 4 Mi módon ment be az Úrnak házába és vette el a szent kenyereket és ette meg és adott azoknak is, a kik vele voltak, a melyeket [pedig] nem szabad megenni, hanem csak a papoknak?
Lk 6: 5 És monda nékik: Az embernek Fia ura a szombatnak is.
Lk 6: 6 Lőn pedig más szombaton is, hogy ő a zsinagógába méne és taníta, és vala ott egy ember, a kinek a jobb keze száradt volt.
Lk 6: 7 Az írástudók és farizeusok pedig leselkedének ő utána, ha vajjon gyógyít-e majd szombatnapon, hogy vádat találjanak ellene.
Lk 6: 8 Ő pedig tudván azoknak gondolatait, monda a száradt kezű embernek: Kelj fel és állj elő! És felkelvén, előálla.
Lk 6: 9 Monda azért nékik Jézus: Valamit kérdek tőletek: Szabad-é szombaton jót tenni, vagy rosszat tenni? az életet megtartani, vagy elveszteni?
Lk 6: 10 És körültekintve mindnyájokon, monda az embernek: Nyújtsd ki a kezedet! Az pedig úgy cselekedék, és keze oly éppé lőn, mint a másik.
Lk 6: 11 Azok pedig eltelének esztelenséggel és beszélgetnek vala egymás közt, hogy mit cselekedjenek Jézussal?
Lk 6: 12 És lőn azokban a napokban, kiméne a hegyre imádkozni, és az éjszakát az Istenhez való imádkozásban tölté el.
Lk 6: 13 És mikor megvirrada, előszólítá az ő tanítványait és kiválaszta azok közül tizenkettőt, a kiket apostoloknak is neveze:
Lk 6: 14 Simont, a kit Péternek is neveze, és Andrást, annak testvérét, Jakabot és Jánost, Filepet és Bertalant,
Lk 6: 15 Mátét és Tamást, Jakabot, az Alfeus fiát, és Simont, aki Zelotesnek nevezteték,
Lk 6: 16 Júdást, a Jakab [fiát] és Iskariotes Júdást, aki árulóvá is lőn;
Lk 6: 17 És alámenvén ő velök, megálla a síkságon, és az ő tanítványainak serege és a népnek nagy sokasága egész Júdeából és Jeruzsálemből és Tírusnak és Sídonnak tengermelléki határából, a kik jöttek, hogy hallgassák őt és meggyógyíttassanak betegségeikből.
Lk 6: 18 És a kik tisztátalan lelkektől gyötrettek, meggyógyulának.
Lk 6: 19 És az egész sokaság igyekezik vala őt illetni: mert erő származék belőle, és mindeneket meggyógyíta.
Lk 6: 20 Ő pedig felemelvén szemeit az ő tanítványaira, monda: Boldogok [vagytok] ti szegények: mert tiétek az Isten országa.
Lk 6: 21 Boldogok ti, kik most éheztek: mert megelégíttettek. Boldogok ti, kik most sírtok: mert nevetni fogtok.
Lk 6: 22 Boldogok lesztek, mikor titeket az emberek gyűlölnek, és kirekesztenek, és szidalmaznak titeket, és kivetik a ti neveteket, mint gonoszt, az embernek Fiáért.
Lk 6: 23 Örüljetek azon a napon és örvendezzetek; mert ímé a ti jutalmatok bőséges a mennyben; hiszen hasonlóképen cselekedtek a prófétákkal az ő atyáik.
Lk 6: 24 De jaj néktek, gazdagoknak, mert elvettétek a ti vigasztalástokat.
Lk 6: 25 Jaj néktek, kik beteltetek; mert éhezni fogtok. Jaj néktek, kik most nevettek; mert sírni és jajgatni fogtok.
Lk 6: 26 Jaj néktek, mikor minden ember jót mond felőletek; mert épen így cselekedtek a hamis prófétákkal az ő atyáik.
Lk 6: 27 De néktek mondom, kik [engem] hallgattok: Szeressétek ellenségeiteket, jól tegyetek azokkal, a kik titeket gyűlölnek,
Lk 6: 28 Áldjátok azokat, a kik titeket átkoznak, és imádkozzatok azokért, a kik titeket háborgatnak.
Lk 6: 29 aki [egyik] arczodat megüti, fordítsd néki a másikat is; és attól, aki felső ruhádat elveszi, ne vond meg alsó ruhádat se.
Lk 6: 30 Mindennek pedig, aki tőled kér, adj; és attól, aki elveszi a tiédet, ne kérd vissza.
Lk 6: 31 És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.
Lk 6: 32 Mert ha [csak] azokat szeretitek, a kik titeket szeretnek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is szeretik azokat, a kik őket szeretik.
Lk 6: 33 És ha [csak] azokkal tesztek jól, a kik veletek jól tesznek, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is ugyanazt cselekszik.
Lk 6: 34 És ha [csak] azoknak adtok kölcsönt, a kiktől reménylitek, hogy visszakapjátok, mi jutalmatok van? Hiszen a bűnösök is adnak kölcsönt a bűnösöknek, hogy ugyanannyit kapjanak vissza.
Lk 6: 35 Hanem szeressétek ellenségeiteket, és jól tegyetek, és adjatok kölcsönt, semmit érte nem várván; és a ti jutalmatok sok lesz, és ama magasságos [Istennek] fiai lesztek: mert ő jóltévő a háládatlanokkal és gonoszokkal.
Lk 6: 36 Legyetek azért irgalmasok, mint a ti Atyátok is irgalmas.
Lk 6: 37 Ne ítéljetek és nem ítéltettek; ne kárhoztassatok és nem kárhoztattok; megbocsássatok, néktek is megbocsáttatik;
Lk 6: 38 Adjatok, néktek is adatik; jó mértéket, megnyomottat és megrázottat, színig teltet adnak a ti öletekbe. Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.
Lk 6: 39 Példabeszédet is monda nékik: Vajjon a vak vezetheti-é a világtalant? avagy nem mindketten a verembe esnek-é?
Lk 6: 40 Nem feljebb való a tanítvány az ő mesterénél; hanem mikor tökéletes lesz, mindenki olyan lesz, mint a mestere.
Lk 6: 41 Miért nézed pedig a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van, a gerendát pedig, mely a te saját szemedben van, nem veszed észre?
Lk 6: 42 Avagy mi módon mondhatod a te atyádfiának: Atyámfia, hadd vessem ki a szálkát a te szemedből, holott te a te szemedben lévő gerendát nem látod. Te képmutató, vesd ki először a gerendát a te szemedből és azután gondolj arra, hogy kivesd a szálkát, a mely a te atyádfia szemében van.
Lk 6: 43 Nem jó fa az, a mely romlott gyümölcsöt terem; és nem romlott fa az, a mely jó gyümölcsöt terem.
Lk 6: 44 Mert minden fa az ő tulajdon gyümölcséről ismertetik meg; mert a tövisről nem szednek fügét, sem a szederindáról nem szednek szőlőt.
Lk 6: 45 A jó ember az ő szívének jó kincséből hoz elő jót; és a gonosz ember az ő szívének gonosz kincséből hoz elő gonoszt: mert a szívnek teljességéből szól az ő szája.
Lk 6: 46 Miért mondjátok pedig nékem: Uram! Uram! ha nem mívelitek, a miket mondok?
Lk 6: 47 Valaki én hozzám jő és hallgatja az én beszédimet és azokat megtartja, megmondom néktek, mihez hasonló.
Lk 6: 48 Hasonló valamely házépítő emberhez, aki leásott és mélyre hatolt, és kősziklára vetett fundamentomot: mikor aztán árvíz lett, beleütközött a folyóvíz abba a házba, de azt meg nem mozdíthatta: mert kősziklán épült.
Lk 6: 49 aki pedig hallgatja, de nem tartja meg, hasonló ahhoz az emberhez, aki [csak] a földön építette házát fundamentom nélkül: a melybe beleütközvén a folyóvíz, azonnal összeomlott; és nagy lett annak a háznak romlása.
Lk 7: 1 Mikor pedig minden ő beszédeit a nép hallatára elvégezte, beméne Kapernaumba.
Lk 7: 2 Egy századosnak szolgája pedig, a ki annál nagy becsületben volt, igen rosszul lévén, már halófélben vala.
Lk 7: 3 Az pedig, mikor hallott Jézus felől, hozzá küldé a zsidók véneit, kérvén őt, hogy jőjjön el és gyógyítsa meg az ő szolgáját.
Lk 7: 4 Azok pedig Jézushoz menvén, igen kérék őt, mondván: Méltó, hogy megtedd néki;
Lk 7: 5 Mert szereti a mi nemzetünket, és a zsinagógát [is] ő építtette nékünk.
Lk 7: 6 Jézus tehát elméne velök. Mikor azonban már nem messze volt a háztól, eléje küldé a százados néhány jó barátját, izenvén néki: Uram, ne fáraszd magad; mert nem vagyok méltó, hogy hajlékomba jőjj;
Lk 7: 7 A miért is magamat sem tartottam érdemesnek arra, hogy hozzád menjek: hanem [csak] szóval mondd, és meggyógyul az én szolgám.
Lk 7: 8 Mert én is hatalom alá vetett ember vagyok, és vitézek vannak alattam; és [ha] az egyiknek azt mondom: Eredj el, elmegy; vagy a másiknak: Jövel, eljő; és [ha] szolgámnak [szólok: ] Tedd ezt, azt teszi.
Lk 7: 9 Jézus pedig ezeket hallván, elcsudálkozék ő rajta; és hátrafordulván monda az őt követő sokaságnak: Mondom néktek, ilyen hitet Izráelben sem találtam!
Lk 7: 10 És a küldöttek visszatérvén a házhoz, a beteg szolgát [már] egészségben találák.
Lk 7: 11 És lőn másnap, hogy méne Nain nevű városba; és az ő tanítványai sokan menének ő vele, és nagy sokaság.
Lk 7: 12 Mikor pedig a város kapujához közelített, ímé egy halottat hoznak vala ki, egyetlen egy fiát az anyjának, és az özvegy asszony vala; és a városból nagy sokaság volt ő vele.
Lk 7: 13 És látván őt az Úr, megkönyörüle rajta, és monda néki: Ne sírj.
Lk 7: 14 És oda menvén, illeté a koporsót; a vivők pedig megállának. És monda: Ifjú, néked mondom, kelj föl!
Lk 7: 15 És felüle a megholt, és kezde szólni; és adá őt anyjának.
Lk 7: 16 És elfogá mind azokat a félelem, és dicsőíték az Istent, mondván: Nagy próféta támadt mi köztünk; és: Az Isten megtekintette az ő népét.
Lk 7: 17 És kiméne ő felőle e hír az egész Júdeába, és a körül való minden tartományba.
Lk 7: 18 És Jánosnak mind ezeket elmondák a tanítványai. És János az ő tanítványai közül kettőt előszólítván,
Lk 7: 19 Elküldé Jézushoz, mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő [vala,] vagy mást várjunk?
Lk 7: 20 Mikor azért azok a férfiak hozzámentek, mondának: Keresztelő János küldött minket te hozzád, mondván: Te vagy-é az, aki eljövendő [vala,] vagy mást várjunk?
Lk 7: 21 Azon órában pedig sokakat gyógyíta meg betegségekből, csapásokból, tisztátalan lelkektől, és sok vaknak adá meg szeme világát.
Lk 7: 22 És felelvén Jézus, monda nékik: Elmenvén mondjátok meg Jánosnak, a miket láttatok és hallottatok: hogy a vakok szemeik világát veszik, a sánták járnak, a poklosok megtisztulnak, a siketek hallanak, a halottak feltámadnak, a szegényeknek az evangyéliom prédikáltatik.
Lk 7: 23 És boldog, valaki én bennem meg nem botránkozik.
Lk 7: 24 Mikor pedig elmentek a János követei, kezdé mondani a sokaságnak János felől: Mit látni mentetek ki a pusztába? szélingatta nádszálat-é?
Lk 7: 25 Hát mit látni mentetek ki? puha ruhákba öltözött embert-é? Ímé a kik drága öltözetben és gyönyörűségben vannak, a királyok palotáiban vannak.
Lk 7: 26 Hát mit látni mentetek ki? Prófétát-é? Bizony mondom néktek, prófétánál is nagyobbat.
Lk 7: 27 Ez az, aki felől meg van írva: Ímé én elküldöm az én követemet a te orczád előtt, ki elkészíti előtted a te útadat.
Lk 7: 28 Mert mondom néktek, hogy azok között, a kik asszonytól születtek, egy sincs nagyobb próféta Keresztelő Jánosnál; de a ki kisebb az Isten országában, nagyobb ő nála.
Lk 7: 29 És mikor ezt hallotta az egész nép és a vámszedők, igazat adának az Istennek, megkeresztelkedvén a János keresztségével;
Lk 7: 30 A farizeusok pedig és a törvénytudók az Isten tanácsát megveték ő magokra nézve, nem keresztelkedvén meg ő tőle.
Lk 7: 31 Monda pedig az Úr: Mihez hasonlítsam azért e nemzetségnek embereit? és mihez hasonlók?
Lk 7: 32 Hasonlók a piaczon ülő gyermekekhez, kik egymásnak kiáltanak, és ezt mondják: Sípoltunk néktek, és nem tánczoltatok; siralmas énekeket énekeltünk néktek, és nem sírtatok.
Lk 7: 33 Mert eljött Keresztelő János, aki kenyeret sem eszik, bort sem iszik, és ezt mondjátok: Ördög van benne.
Lk 7: 34 Eljött az embernek Fia, aki eszik és iszik, és ezt mondjátok: Ímé a falánk és borivó ember, a vámszedők és bűnösök barátja.
Lk 7: 35 És igazoltatik a bölcseség minden ő fiaitól.
Lk 7: 36 Kéré pedig őt egy a farizeusok közül, hogy ő vele egyék; annakokáért bemenvén a farizeus házába, leüle enni.
Lk 7: 37 És ímé a városban egy asszony aki bűnös vala, mikor megtudta, hogy ő a farizeus házában leült enni, hoza egy alabástrom [szelencze drága] kenetet.
Lk 7: 38 És megállván hátul az ő lábainál sírva, könnyeivel kezdé öntözni az ő lábait, és fejének hajával törlé meg, és csókolgatá az ő lábait, és megkené [drága] kenettel.
Lk 7: 39 Mikor pedig ezt látta a farizeus, aki őt meghívta, monda magában: Ez, ha próféta volna, tudná ki és miféle asszony az, aki őt illeti: hogy bűnös.
Lk 7: 40 És felelvén Jézus, monda néki: Simon, van valami mondani valóm néked. És az monda: Mester, mondjad.
Lk 7: 41 Egy hitelezőnek két adósa vala: az egyik adós vala ötszáz pénzzel, a másik pedig ötvennel.
Lk 7: 42 És mikor nem volt nékik miből megadni, mind a kettőnek elengedé. E kettő közül azért, mondd meg, melyik szereti őt jobban?
Lk 7: 43 Felelvén pedig Simon, monda: Azt gondolom, hogy az, a kinek többet engedett el. És [Jézus] monda néki: Igazán ítéltél.
Lk 7: 44 És az asszonyhoz fordulván, monda Simonnak: Látod-é ez asszonyt? Bejövék a te házadba, az én lábaimnak vizet nem adál: ez pedig könnyeivel öntözé az én lábaimat, és fejének hajával törlé meg.
Lk 7: 45 Engem meg nem csókolál: ez pedig az időtől fogva, hogy bejöttem, nem szünt meg az én lábaimat csókolgatni.
Lk 7: 46 Olajjal az én fejemet meg nem kented: ez pedig [drága] kenettel kené meg az én lábaimat.
Lk 7: 47 Minekokáért mondom néked: Néki sok bűne bocsáttatott meg; mert igen szeretett; a kinek pedig kevés bocsáttatik meg, kevésbé szeret.
Lk 7: 48 És monda annak: Megbocsáttattak néked a te bűneid.
Lk 7: 49 És a kik együtt ülének vele az asztalnál, kezdék magukban mondani: Ki ez, hogy a bűnöket is megbocsátja?
Lk 7: 50 Monda pedig az asszonynak: A te hited megtartott téged. Eredj el békességgel!
Lk 8: 1 És lőn ezután, hogy ő jár vala városonként és falunként, prédikálván és hirdetvén az Isten országát, és vele a tizenkettő,
Lk 8: 2 És némely asszonyok, a kiket tisztátalan lelkektől és betegségekből gyógyított meg, Mária, a ki Magdalénának neveztetik, kiből hét ördög ment ki,
Lk 8: 3 És Johanna, Khúzának, a Heródes gondviselőjének felesége, és Zsuzsánna, és sok más asszony, kik az ő vagyonukból szolgálának néki.
Lk 8: 4 Mikor pedig nagy sokaság gyűlt egybe, és minden városból mentek vala ő hozzá, monda példázat által:
Lk 8: 5 Kiméne a magvető, hogy elvesse az ő magvát: és magvetés közben némely esék az útfélre; és eltapostaték, és az égi madarak megevék azt.
Lk 8: 6 És némely esék a kősziklára; és mikor kikelt, elszárada, mert nem vala nedvessége.
Lk 8: 7 Némely esék a tövis közé; és a tövisek vele együtt növekedvén, megfojták azt.
Lk 8: 8 Némely pedig esék a jó földbe; és mikor kikelt, százannyi hasznot hoza. Ezeket mondván, kiált vala: A kinek van füle a hallásra, hallja.
Lk 8: 9 És megkérdék őt az ő tanítványai, mondván: Mi lehet e példázat?
Lk 8: 10 Ő pedig monda nékik: Néktek adatott, hogy az Isten országának titkait értsétek; egyebeknek példázatokban, hogy látván ne lássanak, és hallván ne értsenek.
Lk 8: 11 A példázat pedig ez: A mag az Isten beszéde.
Lk 8: 12 Az útfélen valók pedig azok, a kik hallják; aztán eljő az ördög, és kikapja az ígét az ő szívökből, hogy ne higyjenek és ne idvezüljenek.
Lk 8: 13 És a kősziklán valók azok, a kik, mikor hallják, örömmel veszik az ígét; de ezeknek nincs gyökerük, a kik egy ideig hisznek, a kísértés idején pedig elszakadnak.
Lk 8: 14 És a melyik a tövis közé esett, ezek azok, a kik hallották, de elmenvén, az élet gondjaitól, és gazdagságától és gyönyörűségeitől megfojtatnak, és gyümölcsöt nem teremnek.
Lk 8: 15 A melyik pedig a jó földbe [esett,] ezek azok, a kik a hallott ígét tiszta és jó szívvel megtartják, és gyümölcsöt teremnek béketűréssel.
Lk 8: 16 Senki pedig, ha gyertyát gyújt, be nem fedi azt valami edénynyel, sem az ágy alá nem rejti; hanem a gyertyatartóba teszi, hogy a kik bemennek, lássák a világot.
Lk 8: 17 Mert nincs oly titok, mely nyilvánvalóvá ne lenne; és nincs oly elrejtett [dolog,] mely ki ne tudódnék, és világosságra ne jőne.
Lk 8: 18 Meglássátok azért, mimódon hallgatjátok: mert a kinek van, annak adatik; és a kinek nincs, még a mijét gondolja is hogy van, elvétetik tőle.
Lk 8: 19 Jövének pedig hozzá az ő anyja és atyjafiai, de nem tudtak hozzá jutni a sokaság miatt.
Lk 8: 20 És tudtára adák néki, mondván: A te anyád és atyádfiai künn állnak, téged akarván látni.
Lk 8: 21 Ő pedig felelvén, monda nékik: Az én anyám és az én atyámfiai ezek, a kik az Isten beszédét hallgatják, és megcselekszik azt.
Lk 8: 22 Lőn pedig egy napon, hogy beméne a hajóba ő és az ő tanítványai; és monda nékik: Menjünk a tónak túlsó [part]jára. És elindulának.
Lk 8: 23 De hajózásuk közben elszenderedék; és szélvész csapott le a tóra, és megmerülének, és veszedelemben valának.
Lk 8: 24 És hozzá menvén, felkölték őt mondván: Mester, Mester, elveszünk! Ő pedig felserkenvén, megdorgálá a szelet és a víznek habjait; és megszűnének, és lőn csendesség.
Lk 8: 25 És monda nékik: Hol van a ti hitetek? És félelemmel csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Ugyan ki ez, hogy a szeleknek is, a víznek is parancsol, és engednek néki?
Lk 8: 26 És evezének a Gaderénusok tartományaiba, mely Galileával átellenben van.
Lk 8: 27 És mikor ő kiment a földre, jöve elébe a városból egy ember, kiben ördögök voltak sok időtől fogva, sem ruhába nem öltözött, sem házban nem lakott, hanem a sírboltokban.
Lk 8: 28 És mikor meglátta Jézust, felkiálta és [lábai] elé esék néki, és fenszóval monda: Mi közöm van nékem te veled, Jézus, felséges Istennek Fia? kérlek téged, ne gyötörj engem.
Lk 8: 29 Mert azt parancsolá annak a tisztátalan léleknek, hogy menjen ki az emberből. Mert gyakran elragadá őt: annakokáért lánczokkal és békókkal megkötözve őrizteték; de a kötelékeket elszaggatván, az ördögtől a pusztákba hajtaték.
Lk 8: 30 Megkérdé pedig őt Jézus, mondván: Mi a neved? És ő monda: Légió; mert sok ördög ment vala bele.
Lk 8: 31 És kérék őt, hogy ne parancsolja nékik, hogy a mélységbe menjenek.
Lk 8: 32 Vala pedig ott egy nagy disznónyáj, legelészve a hegyen; és kérék őt, hogy engedje meg nékik, hogy azokba menjenek. És megengedé nékik.
Lk 8: 33 És minekutána kimentek az ördögök az emberből, bemenének a disznókba; és a disznónyáj a meredekről a tóba rohana, és megfullada.
Lk 8: 34 A pásztorok pedig látván mi történt, elfutának, és elmenvén, hírré adák a városban és a falukban.
Lk 8: 35 Kimenének azért megnézni mi történt; és menének Jézushoz, és ülve találák az embert, kiből az ördögök kimentek, felöltözve és eszénél, a Jézus lábainál; és megfélemlének.
Lk 8: 36 Elbeszélék pedig nékik azok is, a kik látták, mimódon szabadult meg az ördöngős.
Lk 8: 37 És kéré őt a Gadarénusok körül való tartományok egész sokasága, hogy ő közülök menjen el, mert felette igen félnek vala: ő pedig beülvén a hajóba, visszatére.
Lk 8: 38 Kéré pedig őt az az ember, a kiből az ördögök kimentek, hogy ő vele lehessen; de Jézus elbocsátá őt, mondván:
Lk 8: 39 Térj vissza házadhoz, és beszéld el, mely nagy dolgokat tett az Isten veled. Elméne azért, hirdetvén az egész városban, mely nagy dolgokat cselekedett Jézus ő vele.
Lk 8: 40 És lőn, hogy mikor Jézus visszatért, a nép örömmel fogadá őt; mert mindnyájan várják vala őt.
Lk 8: 41 És ímé eljöve egy ember, kinek Jairus vala neve, ki a zsinagógának feje volt; és Jézus lábai előtt leesvén, kéré őt, hogy menjen be az ő házába;
Lk 8: 42 Mert vala néki egy egyetlen leánya, mintegy tizenkét esztendős, és az halálán volt. Mikor pedig ő méne, a sokaság szorongatá őt.
Lk 8: 43 És egy asszony, ki vérfolyásban volt tizenkét esztendőtől fogva, és bár minden vagyonát az orvosokra költötte, senki meg nem tudta gyógyítani,
Lk 8: 44 Hátulról hozzá járulván, illeté az ő ruhájának peremét; és azonnal elálla vérének folyása.
Lk 8: 45 És monda Jézus: Ki az, aki engem illete? És mikor mindnyájan tagadták, monda Péter és a kik ő vele valának: Mester, a sokaság nyom és szorongat téged, és [azt] mondod: Ki az, aki engem illete?
Lk 8: 46 Jézus pedig monda: Illete engem valaki; mert én észrevettem, hogy erő származék ki tőlem.
Lk 8: 47 Mikor pedig látta az asszony; hogy nem maradt titokban, reszketve előjöve és előtte leesvén, megjelenté néki az egész sokaság előtt, miért illette őt, és hogy azonnal meggyógyult.
Lk 8: 48 És ő monda néki: Bízzál leányom, a te hited megtartott téged; eredj el békességgel!
Lk 8: 49 Mikor még a szó szájában vala, eljöve egy ember a zsinagóga fejének [házától,] mondván néki: Meghalt a leányod; ne fáraszd a Mestert!
Lk 8: 50 Jézus pedig mikor ezt hallotta, felele néki, mondván: Ne félj; csak higyj, és megtartatik.
Lk 8: 51 Bemenvén pedig a házba, senkit nem bocsáta be, csak Pétert, Jakabot, Jánost és a leányzó atyját és anyját.
Lk 8: 52 Sírának pedig mindnyájan, és gyászolák azt; ő pedig monda: Ne sírjatok; nem halt meg, hanem aluszik.
Lk 8: 53 És kineveték őt, tudván, hogy meghalt.
Lk 8: 54 Ő pedig mindenkit kiküldvén, és a [leányzó] kezét megfogván, kiálta, mondván: Leányzó, kelj fel!
Lk 8: 55 És visszatére annak lelke, és azonnal fölkele; és [ő] parancsolá, hogy adjanak néki enni.
Lk 8: 56 És elálmélkodának annak szülei; ő pedig megparancsolá, hogy senkinek ne mondják, a mi történt.
Lk 9: 1 Minekutána pedig összehívta [Jézus] az ő tizenkét tanítványát, ada nékik erőt és hatalmat minden ördögök ellen, és betegségek gyógyítására.
Lk 9: 2 És elküldé őket, hogy prédikálják az Isten országát, és betegeket gyógyítsanak.
Lk 9: 3 És monda nékik: Semmit az útra ne vigyetek, se pálczákat, se táskát, se kenyeret, se pénzt; se két-két ruhátok ne legyen.
Lk 9: 4 És valamely házba bementek, ott maradjatok, és onnét induljatok tovább.
Lk 9: 5 És valakik be nem fogadnak titeket, kimenvén abból a városból, még a port is verjétek le lábaitokról, bizonyságul ő ellenök.
Lk 9: 6 Kimenvén annakokáért, bejárák a falukat, hirdetvén az evangyéliomot, és gyógyítván mindenütt.
Lk 9: 7 Meghallá pedig Heródes a negyedes fejedelem, mindazokat, a mik ő általa történtek: és zavarban volt, mivelhogy némelyek azt mondák, hogy János támadt fel a halálból;
Lk 9: 8 Némelyek pedig, hogy Illés jelent meg; mások meg, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
Lk 9: 9 És monda Heródes: Jánosnak én vettem fejét: kicsoda hát ez, aki felől én ilyen dolgokat hallok? És igyekezik vala őt látni.
Lk 9: 10 Visszatérvén pedig az apostolok, elbeszélének néki mindent, a mit cselekedtek. És azokat maga mellé vévén, elvonula magánosan a Bethsaida nevű városnak puszta helyére.
Lk 9: 11 A sokaság pedig [ezt] megtudván, követé őt: és ő örömmel fogadván őket, szóla nékik az Isten országáról, és a kiknek gyógyulásra volt szükségök, azokat meggyógyítá.
Lk 9: 12 A nap pedig hanyatlani kezdett; és a tizenkettő ő hozzá járulván, monda néki: Bocsásd el a sokaságot, hogy elmenvén a körülvaló falvakba és majorokba megszálljanak, és eledelt találjanak, mert itt puszta helyen vagyunk.
Lk 9: 13 Ő pedig monda nékik: Adjatok nékik ti enni. Azok pedig mondának: Nincs nékünk több öt kenyerünknél és két halunknál; hanem ha elmegyünk és mi veszünk eledelt az egész sokaságnak.
Lk 9: 14 Mert valának [ott] mintegy ötezeren férfiak. Monda pedig az ő tanítványainak: Ültessétek le őket csoportokba ötvenével.
Lk 9: 15 És a képen cselekedének, és leülteték valamennyit.
Lk 9: 16 Minekutána pedig vette az öt kenyeret és a két halat, a mennybe emelvén szemeit, megáldá azokat, és megszegé; és adá a tanítványoknak, hogy a sokaság elé tegyék.
Lk 9: 17 Evének azért és megelégedének mindnyájan; és felszedék a mi darabok maradtak tőlük, tizenkét kosárral.
Lk 9: 18 És lőn, mikor ő magában imádkozék, vele valának a tanítványok; és megkérdé őket, mondván: Kinek mond engem a sokaság?
Lk 9: 19 Ők pedig felelvén, mondának: Keresztelő Jánosnak; némelyek pedig Illésnek; némelyek pedig, hogy a régi próféták közül támadt fel valamelyik.
Lk 9: 20 És monda nékik: Hát ti kinek mondotok engem? Felelvén pedig Péter, monda: Az Isten ama Krisztusának.
Lk 9: 21 Ő pedig reájok parancsolván, meghagyá, hogy ezt senkinek ne mondják;
Lk 9: 22 Ezt mondván: Szükség az ember Fiának sokat szenvedni és megvettetni a vénektől, a főpapoktól és írástudóktól, és megöletni, és harmadnapon feltámadni.
Lk 9: 23 Mondja vala pedig mindeneknek: Ha valaki én utánam akar jőni, tagadja meg magát, és vegye fel az ő keresztjét minden nap, és kövessen engem.
Lk 9: 24 Mert aki meg akarja tartani az ő életét, elveszti azt; a ki pedig elveszti az ő életét én érettem, az megtartja azt.
Lk 9: 25 Mert mit használ az embernek, ha mind e világot megnyeri [is], ő magát pedig elveszti vagy magában kárt vall?
Lk 9: 26 Mert valaki szégyel engem és az én beszédemet, az embernek Fia is szégyelni fogja azt, mikor eljő az ő dicsőségével, és az Atyáéval és a szent angyalokéval.
Lk 9: 27 Mondom pedig néktek bizonnyal, hogy vannak az itt állók közül némelyek, kik a halált meg nem kóstolják, mígnem meglátják az Istennek országát.
Lk 9: 28 És lőn e beszédek után mintegy nyolczadnappal, hogy maga mellé vevé Pétert, Jánost és Jakabot, és felméne a hegyre imádkozni.
Lk 9: 29 És imádkozása közben az ő orczájának ábrázata elváltozék, és az ő ruhája fehér [és] fénylő lőn.
Lk 9: 30 És ímé két férfiú beszél vala ő vele, kik valának Mózes és Illés;
Lk 9: 31 Kik dicsőségben megjelenvén, beszélik vala az ő halálát, melyet Jeruzsálemben fog megteljesíteni.
Lk 9: 32 Pétert pedig és a vele lévőket elnyomá az álom; de mikor felébredtek, láták az ő dicsőségét, és ama két férfiút, kik vele állanak vala.
Lk 9: 33 És lőn, mikor azok eltávoztak ő tőle, monda Péter Jézusnak: Mester, jó nékünk itt lennünk: csináljunk azért három hajlékot, egyet néked, Mózesnek is egyet, és egyet Illésnek; nem tudván mit mond.
Lk 9: 34 És mikor ő ezeket mondá, felhő támada és azokat beárnyékozá; ők pedig megfélemlének, mikor azok bementek a felhőbe.
Lk 9: 35 És szózat lőn a felhőből, mondván: Ez amaz én szerelmes Fiam, őt hallgassátok.
Lk 9: 36 És mikor a szózat lőn, találtaték Jézus csak maga. Ők pedig hallgatának, és semmit abból, a mit láttak, senkinek el nem mondának azokban a napokban.
Lk 9: 37 És lőn másnap, mikor ők a hegyről leszállottak, sok nép méne elébe.
Lk 9: 38 És ímé egy a sokaság közül felkiálta, mondván: Mester, kérlek téged, tekints az én fiamra; mert nékem egyetlen egyem:
Lk 9: 39 És ímé a lélek megragadja őt, és hirtelen kiált; és szaggatja őt, annyira, hogy tajtékot túr, és nehezen megy el tőle, szaggatván őt.
Lk 9: 40 És kérem a te tanítványaidat, hogy űzzék ki azt, de nem tudták.
Lk 9: 41 Felelvén pedig Jézus, monda: Óh hitetlen és elfajult nemzetség! meddig leszek köztetek, és [meddig] tűrlek titeket? Hozd ide a te fiadat!
Lk 9: 42 A míg pedig az odaméne, azon közben az ördög földhöz üté azt, és megrángatá. De Jézus megdorgálá a tisztátalan lelket, és meggyógyítá a gyermeket, és adá azt az ő atyjának.
Lk 9: 43 Elálmélkodának pedig mindnyájan az Istennek nagyságos erején. Mikor pedig mindnyájan csodálkozának mind azokon, a miket Jézus cselekedék, monda az ő tanítványainak:
Lk 9: 44 Vegyétek füleitekbe ezeket a beszédeket: Mert az embernek Fia az emberek kezébe fog adatni.
Lk 9: 45 De ők nem érték e mondást, és el vala rejtve előlük, hogy ne értsék azt; és féltek őt megkérdezni e mondás felől.
Lk 9: 46 Támada pedig bennök az a gondolat, hogy ki nagyobb közöttük.
Lk 9: 47 Jézus pedig látván az ő szívök gondolatát, egy kis gyermeket megfogván, maga mellé állatá azt,
Lk 9: 48 És monda nékik: Valaki e kis gyermeket befogadja az én nevemben, engem fogad be; és valaki engem befogad, azt fogadja be, aki engem elküldött; mert aki legkisebb mindnyájan ti közöttetek, az lesz nagy.
Lk 9: 49 Felelvén pedig János, monda: Mester, láttunk valakit, aki a te nevedben ördögöket űz; és eltiltók őt, mivelhogy [téged] nem követ mi velünk.
Lk 9: 50 És monda néki Jézus: Ne tiltsátok el: mert aki nincs ellenünk, mellettünk van.
Lk 9: 51 Lőn pedig, mikor az idő elközelgete, hogy ő felvitessék, eltökélte magát, hogy Jeruzsálembe megy,
Lk 9: 52 És követeket külde az ő orczája előtt; és [azok] elmenvén, bemenének egy samaritánus faluba, hogy néki [szállást] készítsenek.
Lk 9: 53 De nem fogadák be őt, mivelhogy ő Jeruzsálembe megy vala.
Lk 9: 54 Mikor pedig ezt látták az ő tanítványai, Jakab és János, mondának: Uram, akarod-é, hogy mondjuk, hogy tűz szálljon alá az égből, és emészsze meg ezeket, mint Illyés is cselekedett?
Lk 9: 55 De [Jézus] megfordulván, megdorgálá őket, mondván: Nem tudjátok minémű lélek van ti bennetek:
Lk 9: 56 Mert az embernek Fia nem azért jött, hogy elveszítse az emberek lelkét, hanem hogy megtartsa. Elmenének azért más faluba.
Lk 9: 57 Lőn pedig, mikor menének, valaki monda néki az úton: Követlek téged Uram, valahová mégy!
Lk 9: 58 És monda néki Jézus: A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania.
Lk 9: 59 Monda pedig másnak: Kövess engem. Az pedig monda: Uram, engedd meg nékem, hogy előbb elmenjek és eltemessem az én atyámat.
Lk 9: 60 Monda pedig néki Jézus: Hadd temessék el a halottak az ő halottaikat: te pedig elmenvén, hirdesd az Isten országát.
Lk 9: 61 Monda pedig más is: Követlek téged Uram; de előbb engedd meg nékem, hogy búcsút vegyek azoktól, a kik az én házamban vannak.
Lk 9: 62 És monda néki Jézus: Valaki az eke szarvára veti kezét, és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára.
Lk 10: 1 Ezek után pedig rendele az Úr másokat is, hetvenet, és elküldé azokat kettőnként az ő orczája előtt, minden városba és helyre, a hová ő menendő vala.
Lk 10: 2 Monda azért nékik: Az aratni való sok, de a munkás kevés; kérjétek azért az aratásnak Urát, hogy küldjön munkásokat az ő aratásába.
Lk 10: 3 Menjetek el: Ímé én elbocsátlak titeket, mint bárányokat a farkasok közé.
Lk 10: 4 Ne hordozzatok erszényt, se táskát, se sarut; és az úton senkit ne köszöntsetek.
Lk 10: 5 Valamely házba bementek, először ezt mondjátok: Békesség e háznak!
Lk 10: 6 És ha lesz ott valaki békességnek fia, a ti békességtek azon marad; ha nem, ti reátok tér vissza.
Lk 10: 7 Ugyanazon házban maradjatok pedig, azt evén és iván, a mit ők [adnak]: mert méltó a munkás az ő jutalmára. Ne járjatok házról-házra.
Lk 10: 8 És valamely városba bementek, és befogadnak titeket, azt egyétek, a mit előtökbe adnak:
Lk 10: 9 És gyógyítsátok a betegeket, a kik ott lesznek, és mondjátok nékik: Elközelített hozzátok az Isten országa.
Lk 10: 10 Valamely városba pedig bementek, és titeket be nem fogadnak, annak utczáira kimenvén, ezt mondjátok:
Lk 10: 11 Még a port is, a mely reánk ragadt a ti várostokból, itt köztetek letöröljük; mindazáltal ez legyen tudtotokra, hogy az Isten országa elközelített hozzátok.
Lk 10: 12 Mondom pedig néktek, hogy a Sodomabeliek állapota tűrhetőbb lesz ama napon, hogynem azé a városé.
Lk 10: 13 Jaj néked Korazin! Jaj néked Bethsaida! mert ha Tírusban és Sídonban lettek volna azok a csodák, melyek te benned lőnek, régen zsákban és hamuban ülve megtértek volna.
Lk 10: 14 Hanem Tírusnak és Sídonnak tűrhetőbb lesz állapota az ítéletkor, hogynem néktek.
Lk 10: 15 És te Kapernaum, mely mind az égig felmagasztaltattál, a pokolig fogsz lealáztatni.
Lk 10: 16 A ki titeket hallgat, engem hallgat, és aki titeket megvet, engem vet meg; és aki engem vet meg, azt veti meg, aki engem elküldött.
Lk 10: 17 Visszatére pedig a hetven [tanítvány] örömmel, mondván: Uram, még az ördögök is engednek nékünk a te neved által!
Lk 10: 18 Ő pedig monda nékik: Látám a Sátánt, mint a villámlást lehullani az égből.
Lk 10: 19 Ímé adok néktek hatalmat, hogy a kígyókon és skorpiókon tapodjatok, és az ellenségnek minden erején; és semmi nem árthat néktek.
Lk 10: 20 De azon ne örüljetek, hogy a lelkek néktek engednek; hanem inkább azon örüljetek, hogy a ti neveitek fel vannak írva a mennyben.
Lk 10: 21 Azon órában örvendeze Jézus lelkében, és monda: Hálákat adok néked, Atyám, mennynek és földnek Ura, hogy elrejtetted ezeket a bölcsek és értelmesek elől, és a kisdedeknek megjelentetted. Igen, Atyám, mert így volt kedves te előtted.
Lk 10: 22 Mindent nékem adott az én Atyám: és senki sem tudja, kicsoda a Fiú, csak az Atya; és kicsoda az Atya, hanem [csak] a Fiú, és a kinek a Fiú akarja megjelenteni.
Lk 10: 23 És a tanítványokhoz fordulván, monda ő magoknak: Boldog szemek, a melyek látják azokat, a melyeket ti láttok.
Lk 10: 24 Mert mondom néktek, hogy sok próféta és király kívánta látni, a miket ti láttok, de nem látták; és hallani, a miket hallotok, de nem hallották.
Lk 10: 25 És ímé egy törvénytudó felkele, kísértvén őt, és mondván: Mester, mit cselekedjem, hogy az örök életet vehessem?
Lk 10: 26 Ő pedig monda annak: A törvényben mi van megírva? mint olvasod?
Lk 10: 27 Az pedig felelvén, monda: Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből és teljes lelkedből és minden erődből és teljes elmédből; és a te felebarátodat, mint magadat.
Lk 10: 28 Monda pedig annak: Jól felelél; ezt cselekedd, és élsz.
Lk 10: 29 Az pedig igazolni akarván magát, monda Jézusnak: De ki az én felebarátom?
Lk 10: 30 Jézus pedig felelvén, monda: Egy ember megy vala alá Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók [kezé]be esék, a kik azt kifosztván és megsebesítvén, elmenének, és ott hagyák félholtan.
Lk 10: 31 Történet szerint pedig megy vala alá azon az úton egy pap, aki azt látván, elkerülé.
Lk 10: 32 Hasonlóképen egy Lévita is, mikor arra a helyre ment, és [azt] látta, elkerülé.
Lk 10: 33 Egy samaritánus pedig az úton menvén, odaért, a hol az vala: és mikor azt látta, könyörületességre indula.
Lk 10: 34 És hozzájárulván, bekötözé annak sebeit, olajat és bort töltvén azokba; és azt felhelyezvén az ő tulajdon barmára, vivé a vendégfogadó házhoz, és gondját viselé néki.
Lk 10: 35 Másnap pedig elmenőben két pénzt kivévén, adá a gazdának, és monda néki: Viselj gondot reá, és valamit ezen fölül reáköltesz, én mikor visszatérek, megadom néked.
Lk 10: 36 E három közül azért kit gondolsz, hogy felebarátja volt annak, aki a rablók [kezébe] esett?
Lk 10: 37 Az pedig monda: Az, aki könyörült rajta. Monda azért néki Jézus: Eredj el, és te [is] a képen cselekedjél.
Lk 10: 38 Lőn pedig, mikor az úton menének, hogy ő beméne egy faluba; egy Mártha nevű asszony pedig befogadá őt házába.
Lk 10: 39 És ennek vala egy Mária nevezetű testvére, ki is Jézus lábainál leülvén, hallgatja vala az ő beszédét.
Lk 10: 40 Mártha pedig foglalatos volt a szüntelen való szolgálatban; előállván azért, monda: Uram, nincs-é arra gondod, hogy az én testvérem magamra hagyott engem, hogy szolgáljak? Mondjad azért néki, hogy segítsen nékem.
Lk 10: 41 Felelvén pedig, monda néki Jézus: Mártha, Mártha, szorgalmas vagy és sokra igyekezel:
Lk 10: 42 De egy a szükséges dolog: és Mária a jobb részt választotta, mely el nem vétetik ő tőle.
Lk 11: 1 És lőn, mikor ő imádkozék egy helyen, minekutána elvégezte, monda néki egy az ő tanítványai közül: Uram, taníts minket imádkozni, miképen János is tanította az ő tanítványait.
Lk 11: 2 Monda pedig nékik: Mikor imádkoztok, [ezt] mondjátok: Mi Atyánk, ki vagy a mennyekben, szenteltessék meg a te neved. Jőjjön el a te országod. Legyen meg a te akaratod, miképen a mennyben, azonképen e földön is.
Lk 11: 3 A mi mindennapi kenyerünket add meg nékünk naponként.
Lk 11: 4 És bocsásd meg nékünk a mi bűneinket; mert mi is megbocsátunk mindeneknek, a kik nékünk adósok. És ne vígy minket kisértetbe; de szabadíts meg minket a gonosztól.
Lk 11: 5 És monda nékik: Ki az közületek, a kinek barátja van, és ahhoz megy éjfélkor, és ezt mondja néki: Barátom, adj nékem kölcsön három kenyeret,
Lk 11: 6 Mert az én barátom én hozzám jött az útról, és nincs mit adjak ennie;
Lk 11: 7 Az pedig onnét belőlről felelvén, ezt mondaná: Ne bánts engem: immár az ajtó be van zárva, és az én gyermekeim velem vannak az ágyban; nem kelhetek fel, és nem adhatok néked?
Lk 11: 8 Mondom néktek, ha azért nem fog is felkelni és adni néki, mert az barátja, de annak tolakodása miatt felkél és ád néki, a mennyi kell.
Lk 11: 9 Én is mondom néktek: Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek.
Lk 11: 10 Mert aki kér, mind kap; és a ki keres, talál; és a zörgetőnek megnyittatik.
Lk 11: 11 Melyik atya pedig az közületek, a kitől a fia kenyeret kér, [és] ő talán követ ád néki? vagy ha halat, vajjon a hal helyett kígyót ád-é néki?
Lk 11: 12 Avagy ha tojást kér, vajjon skorpiót ád-é néki?
Lk 11: 13 Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ád a ti mennyei Atyátok Szent Lelket azoknak, a kik tőle kérik.
Lk 11: 14 És ördögöt űz vala ki, mely néma vala. És lőn, mikor kiment az ördög, megszólala a néma; és csodálkozék a sokaság.
Lk 11: 15 Némelyek pedig azok közül mondának: A Belzebúb által, az ördögök fejedelme által űzi ki az ördögöket.
Lk 11: 16 Mások meg, kísértvén őt, mennyei jelt kívánának tőle.
Lk 11: 17 Ő pedig tudván azoknak gondolatát, monda nékik: Minden ország, a mely magával meghasonlik, elpusztul; és ház a házzal ha [meghasonlik,] leomlik.
Lk 11: 18 És a Sátán is ha ő magával meghasonlik, mimódon állhat meg az ő országa? mert azt mondjátok, hogy én a Belzebúb által űzöm ki az ördögöket.
Lk 11: 19 És ha én a Belzebúb által űzöm ki az ördögöket, a ti fiaitok ki által űzik ki? Annakokáért ők maguk lesznek a ti bíráitok.
Lk 11: 20 Ha pedig Isten ujjával űzöm ki az ördögöket, kétség nélkül elérkezett hozzátok az Isten országa.
Lk 11: 21 Mikor az erős fegyveres őrzi az ő palotáját, a mije van, békességben van;
Lk 11: 22 De mikor a nálánál erősebb reá jövén legyőzi őt, minden fegyverét elveszi, melyhez bízott, és a mit tőle zsákmányol, elosztja.
Lk 11: 23 A ki velem nincs, ellenem van; és aki velem nem takar, tékozol.
Lk 11: 24 Mikor a tisztátalan lélek kimegy az emberből, víz nélkül való helyeken jár, nyugalmat keresvén; és mikor nem talál, [ezt] mondja: Visszatérek az én házamba, a honnét kijöttem.
Lk 11: 25 És [oda] menvén, kisöpörve és felékesítve találja azt.
Lk 11: 26 Akkor elmegy, és maga mellé vesz más hét lelket, magánál gonoszabbakat, és bemenvén ott lakoznak; és annak az embernek utolsó állapota gonoszabb lesz az elsőnél.
Lk 11: 27 Lőn pedig mikor ezeket mondá, fölemelvén szavát egy asszony a sokaság közül, monda néki: Boldog méh, a mely téged hordozott, és az emlők, melyeket szoptál.
Lk 11: 28 Ő pedig monda: Sőt inkább boldogok a kik hallgatják az Istennek beszédét, és megtartják azt.
Lk 11: 29 Mikor pedig a sokaság hozzá gyülekezék, kezdé mondani: E nemzetség gonosz: jelt kíván, de jel nem adatik néki, hanem ha Jónás prófétának ama jele;
Lk 11: 30 Mert miképen Jónás jelül volt a Ninivebelieknek, azonképen lesz az embernek Fia is e nemzetségnek.
Lk 11: 31 A Délnek királynéasszonya felkél majd az ítéletkor e nemzetség férfiaival, és kárhoztatja őket: mert ő eljött a földnek széléről, hogy hallhassa a Salamon bölcseségét; és ímé nagyobb van itt Salamonnál.
Lk 11: 32 Ninive férfiai az ítéletkor együtt támadnak majd fel e nemzetséggel, és kárhoztatják ezt: mivelhogy ők megtértek a Jónás prédikálására; és ímé nagyobb van itt Jónásnál.
Lk 11: 33 Senki pedig, ha gyertyát gyújt, nem teszi rejtekbe, sem a véka alá, hanem a gyertyatartóba, hogy a kik bemennek, lássák a világosságot.
Lk 11: 34 A testnek lámpása a szem: ha azért a te szemed őszinte, a te egész tested is világos lesz; ha pedig [a] [te szemed] gonosz, a te tested is sötét.
Lk 11: 35 Meglásd azért, hogy a világosság, mely te benned van, sötétség ne legyen.
Lk 11: 36 Annakokáért ha a te egész tested világos, és semmi részében sincs homályosság, olyan világos lesz egészen, mint mikor a lámpás megvilágosít téged az ő világosságával.
Lk 11: 37 Beszéd közben pedig kéré őt egy farizeus, hogy ebédeljen nála. Bemenvén azért, leüle enni.
Lk 11: 38 A farizeus pedig mikor [ezt] látta, elcsodálkozék, hogy ebéd előtt előbb nem mosdott meg.
Lk 11: 39 Monda pedig az Úr néki: Ti farizeusok jóllehet a pohárnak és tálnak külső részét megtisztítjátok; de a belsőtök rakva ragadománynyal és gonoszsággal.
Lk 11: 40 Bolondok, aki azt teremtette, a mi kívül van, nem ugyanaz teremtette-é azt is, a mi belől van?
Lk 11: 41 Csak adjátok alamizsnául a mi benne van; és minden tiszta lesz néktek.
Lk 11: 42 De jaj néktek farizeusok! mert megadjátok a dézsmát a mentától, rutától és minden paréjtól, de hátra hagyjátok az ítéletet és az Isten szeretetét: pedig ezeket kellene cselekedni, és amazokat sem elhagyni.
Lk 11: 43 Jaj néktek farizeusok! mert szeretitek az előlülést a gyülekezetekben, és a piaczokon való köszöntéseket.
Lk 11: 44 Jaj néktek képmutató írástudók és farizeusok! mert olyanok vagytok, mint a sírok, a melyek nem látszanak, és az emberek, a kik azokon járnak, nem tudják.
Lk 11: 45 Felelvén pedig egy a törvénytudók közül, monda néki: Mester, mikor ezeket mondod, minket is bántasz.
Lk 11: 46 Ő pedig monda: Jaj néktek is törvénytudók! mert elhordozhatatlan terhekkel terhelitek meg az embereket, de ti magatok egy ujjotokkal sem illetitek azokat a terheket.
Lk 11: 47 Jaj néktek! mert ti építitek a próféták sírjait; a ti atyáitok pedig megölték őket.
Lk 11: 48 Tehát bizonyságot tesztek és jóvá hagyjátok atyáitok cselekedeteit; mert azok megölték őket, ti pedig építitek sírjaikat.
Lk 11: 49 Ezért mondta az Isten bölcsesége is: Küldök ő hozzájuk prófétákat és apostolokat; és azok közül [némelyeket] megölnek, és [némelyeket] elüldöznek;
Lk 11: 50 Hogy számon kéressék e nemzetségtől minden próféták vére, mely e világ fundamentomának felvettetésétől fogva kiontatott,
Lk 11: 51 Az Ábel vérétől fogva mind a Zakariás véréig, ki elveszett az oltár és a templom között: bizony, mondom néktek, számon kéretik e nemzetségtől.
Lk 11: 52 Jaj néktek törvénytudók! mert elvettétek a tudománynak kulcsát: ti magatok nem mentetek be, és a kik be akartak menni, azokat meggátoltátok.
Lk 11: 53 Mikor pedig ezeket mondá nékik, az írástudók és farizeusok kezdének felette igen ellene állani és őt sok dolog felől kikérdezgetni,
Lk 11: 54 Ólálkodván ő utána, és igyekezvén valamit az ő szájából kikapni, hogy vádolhassák őt.
Lk 12: 1 Ezenközben mikor sok ezerből álló sokaság gyűlt egybe, annyira, hogy egymást letapossák, kezdé az ő tanítványainak mondani: Mindenekelőtt oltalmazzátok meg magatokat a farizeusok kovászától, mely a képmutatás;
Lk 12: 2 Mert nincs oly rejtett dolog, mely napfényre ne jőne; és oly titok, mely ki ne tudódnék.
Lk 12: 3 Annakokáért a mit a sötétben mondtatok, a világosságban fog meghallatszani; és a mit fülbe sugtatok a rejtekházakban, azt a házak tetején fogják hirdetni.
Lk 12: 4 Mondom pedig néktek én barátaimnak: Ne féljetek azoktól, kik a testet ölik meg, és azután többet nem árthatnak.
Lk 12: 5 De megmondom néktek, kitől féljetek: Féljetek attól, aki minekutána megöl, van arra is hatalma, hogy a gyehennára vessen. Bizony, mondom néktek, ettől féljetek.
Lk 12: 6 Nemde öt verebet meg lehet venni két filléren? és egy sincs azok közül Istennél elfelejtve.
Lk 12: 7 De néktek a fejetek hajszálai is mind számon vannak. Ne féljetek azért, sok verébnél drágábbak vagytok.
Lk 12: 8 Mondom pedig néktek: Valaki vallást tesz én rólam az emberek előtt, az embernek Fia is vallást tesz arról az Isten angyalai előtt;
Lk 12: 9 aki pedig megtagad engem az emberek előtt, megtagadtatik az Isten angyalai előtt.
Lk 12: 10 És ha valaki valamit mond az embernek Fia ellen, megbocsáttatik annak; de annak, aki a Szent Lélek ellen szól káromlást, meg nem bocsáttatik.
Lk 12: 11 Mikor pedig a zsinagógákba visznek benneteket, és a fejedelmek és hatalmasságok elé, ne aggodalmaskodjatok, mimódon vagy mit szóljatok védelmetekre, vagy mit mondjatok;
Lk 12: 12 Mert a Szent Lélek azon órában megtanít titeket, mit kell mondanotok.
Lk 12: 13 Monda pedig néki egy a sokaság közül: Mester, mondd meg az én testvéremnek, hogy oszsza meg velem az örökséget.
Lk 12: 14 Ő pedig monda néki: Ember, ki tett engem köztetek biróvá vagy osztóvá?
Lk 12: 15 Monda azért nékik: Meglássátok, hogy eltávoztassátok a telhetetlenséget; mert nem a vagyonnal való bővölködésben van az embernek az ő élete.
Lk 12: 16 És monda nékik egy példázatot, szólván: Egy gazdag embernek bőségesen termett a földje.
Lk 12: 17 Azért magában okoskodék, mondván: Mit cselekedjem? mert nincs hová takarnom az én termésemet.
Lk 12: 18 És monda: Ezt cselekszem: Az én csűreimet lerontom, és nagyobbakat építek; és azokba takarom minden gabonámat és az én javaimat.
Lk 12: 19 És [ezt] mondom az én lelkemnek: Én lelkem, sok javaid vannak sok esztendőre eltéve; tedd magadat kényelembe, egyél, igyál, gyönyörködjél!
Lk 12: 20 Monda pedig néki az Isten: Bolond, ez éjjel elkérik a te lelkedet te tőled; a miket pedig készítettél, kiéi lesznek?
Lk 12: 21 Így van dolga annak, a ki kincset takar magának, és nem az Istenben gazdag.
Lk 12: 22 Monda pedig az ő tanítványainak: Annakokáért mondom néktek, ne aggodalmaskodjatok a ti éltetek felől, mit egyetek; se a ti testetek felől, mibe öltözködjetek.
Lk 12: 23 Az élet több, hogynem az eledel, és a test, hogynem az öltözet.
Lk 12: 24 Tekintsétek meg a hollókat, hogy nem vetnek, sem nem aratnak; kiknek nincs tárházuk, sem csűrük; és az Isten eltartja őket: mennyivel drágábbak vagytok ti a madaraknál?
Lk 12: 25 Kicsoda pedig az közületek, aki aggodalmaskodásával megnövelheti termetét egy arasszal?
Lk 12: 26 Annakokáért ha a mi legkisebb dolog, azt sem tehetitek, mit aggodalmaskodtok a többi felől?
Lk 12: 27 Tekintsétek meg a liliomokat, mimódon növekednek: nem fáradoznak és nem fonnak: de mondom néktek: Salamon minden ő dicsőségében sem öltözött úgy, mint ezek közül egy.
Lk 12: 28 Ha pedig a füvet, mely ma a mezőn van, és holnap kemenczébe vettetik, így ruházza az Isten; mennyivel inkább titeket, ti kicsinyhitűek!
Lk 12: 29 Ti se kérdezzétek, mit egyetek vagy mit igyatok; és ne kételkedjetek.
Lk 12: 30 Mert mind ezeket a világi pogányok kérdezik; a ti Atyátok pedig tudja, hogy néktek szükségetek van ezekre.
Lk 12: 31 Csak keressétek az Isten országát, és ezek mind megadatnak néktek.
Lk 12: 32 Ne félj te kicsiny nyáj; mert tetszett a ti Atyátoknak, hogy néktek adja az országot.
Lk 12: 33 Adjátok el a mitek van, és adjatok alamizsnát; szerezzetek magatoknak oly erszényeket, melyek meg nem avúlnak, elfogyhatatlan kincset a mennyországban, a hol a tolvaj hozzá nem fér, sem a moly meg nem emészti.
Lk 12: 34 Mert a hol van a ti kincsetek, ott van a ti szívetek is.
Lk 12: 35 Legyenek a ti derekaitok felövezve, és szövétnekeitek meggyújtva;
Lk 12: 36 Ti meg hasonlók az olyan emberekhez, a kik az ő urokat várják, mikor jő meg a menyegzőről, hogy mihelyt megjő és zörget, azonnal megnyissák néki.
Lk 12: 37 Boldogok azok a szolgák, kiket az úr, mikor haza megy, vigyázva talál: bizony mondom néktek, hogy felövezvén magát, leülteti azokat, és előjövén, szolgál nékik.
Lk 12: 38 És ha megjő a második őrváltáskor, és ha a harmadik őrváltáskor jő meg, és úgy találja [őket], boldogok azok a szolgák!
Lk 12: 39 Ezt pedig jegyezzétek meg, hogy ha tudná a ház gazdája, mely órában jő el a tolvaj, vigyázna, és nem engedné, hogy az ő házába törjön.
Lk 12: 40 Ti is azért legyetek készek: mert a mely órában nem gondolnátok, abban jő el az embernek Fia.
Lk 12: 41 Monda pedig néki Péter: Uram, nékünk mondod-é ezt a példázatot, vagy mindenkinek is?
Lk 12: 42 Monda pedig az Úr: Kicsoda hát a hű és bölcs sáfár, kit az úr gondviselővé tőn az ő háza népén, hogy adjaki nékik élelmüket a maga idejében?
Lk 12: 43 Boldog az a szolga, a kit az ő ura, mikor haza jő, ilyen munkában talál!
Lk 12: 44 Bizony mondom néktek, hogy minden jószága felett gondviselővé teszi őt.
Lk 12: 45 Ha pedig az a szolga így szólna az ő szívében: Halogatja még az én uram a hazajövetelt; és kezdené verni a szolgákat és szolgálóleányokat, és enni és inni és részegeskedni:
Lk 12: 46 Megjő annak a szolgának az ura, a mely napon nem várja és a mely órában nem gondolja, és kettévágatja őt, és a hitetlenek sorsára juttatja.
Lk 12: 47 És a mely szolga tudta az ő urának akaratát, és nem végezte el, sem annak akarata szerint nem cselekedett, sokkal büntettetik meg;
Lk 12: 48 aki pedig nem tudta, és büntetésre méltó dolgokat cselekedett, kevesebbel büntettetik. És valakinek sokat adtak, sokat követelnek tőle; és a kire sokat bíztak, többet kívánnak tőle.
Lk 12: 49 Azért jöttem, hogy e világra tüzet bocsássak: és mit akarok, ha [az] immár meggerjedett?
Lk 12: 50 De keresztséggel kell nékem megkereszteltetnem; és mely igen szorongattatom, míglen [az] elvégeztetik.
Lk 12: 51 Gondoljátok-é, hogy azért jöttem, hogy békességet adjak e földön? Nem, mondom néktek; sőt inkább meghasonlást.
Lk 12: 52 Mert mostantól fogva öten lesznek egy házban, a kik meghasonlanak, három kettő ellen, és kettő három ellen.
Lk 12: 53 Meghasonlik az atya a fiú ellen, és a fiú az atya ellen; és az anya a leány ellen, és a leány az anya ellen; napa a menye ellen, és a menye a napa ellen.
Lk 12: 54 Monda pedig a sokaságnak is: Mikor látjátok, hogy napnyugotról felhő támad, azonnal [ezt] mondjátok: Záporeső jő; és úgy lesz.
Lk 12: 55 És mikor [halljátok] fúni a déli szelet, [ezt] mondjátok: Hőség lesz; és [úgy] lesz.
Lk 12: 56 Képmutatók, az égnek és a földnek ábrázatáról tudtok ítéletet tenni; erről az időről pedig mi dolog, hogy nem tudtok ítéletet tenni?
Lk 12: 57 És mi dolog, hogy ti magatoktól is meg nem ítélitek, mi az igaz?
Lk 12: 58 Mikor pedig a te ellenségeddel a fejedelem elé mégy, igyekezzél az úton megmenekedni tőle, hogy téged ne vonjon a bíró elé, és a bíró át ne adjon téged a poroszlónak és a poroszló a tömlöczbe ne vessen téged.
Lk 12: 59 Mondom néked, hogy nem jősz ki onnét, mígnem megfizetsz mind az utolsó fillérig.
Lk 13: 1 Jövének pedig ugyanazon időben némelyek, kik néki hírt mondának a Galileabeliek felől, kiknek vérét Pilátus az ő áldozatukkal elegyítette.
Lk 13: 2 És felelvén Jézus, monda nékik: Gondoljátok-é, hogy ezek a Galileabeliek bűnösebbek voltak valamennyi Galileabelinél, mivelhogy ezeket szenvedték?
Lk 13: 3 Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan, hasonlóképen elvesztek.
Lk 13: 4 Vagy az a tizennyolcz, a kire rászakadt a torony Siloámban, és megölte őket, gondoljátok-é, hogy bűnösebb volt minden [más] Jeruzsálemben lakó embernél?
Lk 13: 5 Nem, mondom néktek: sőt inkább, ha meg nem tértek, mindnyájan hasonlóképen elvesztek.
Lk 13: 6 És ezt a példázatot mondá: Vala egy embernek egy fügefája szőlejébe ültetve; és elméne, hogy azon gyümölcsöt keressen, és nem talála.
Lk 13: 7 És monda a vinczellérnek: Ímé három esztendeje járok gyümölcsöt keresni e fügefán, és nem találok: vágd ki azt; miért foglalja a földet is hiába?
Lk 13: 8 Az pedig felelvén, monda néki: Uram, hagyj békét néki még ez esztendőben, míg köröskörül megkapálom és megtrágyázom:
Lk 13: 9 És ha gyümölcsöt terem, [jó]; ha pedig nem, azután vágd ki azt.
Lk 13: 10 Tanít vala pedig szombat[nap]on egy zsinagógában.
Lk 13: 11 És ímé vala [ott] egy asszony, kiben betegségnek lelke vala tizennyolcz esztendőtől fogva; és meg volt görbedve, és teljességgel nem tudott felegyenesedni.
Lk 13: 12 És mikor azt látta Jézus, előszólítá, és monda néki: Asszony, feloldattál a te betegségedből!
Lk 13: 13 És reá veté kezeit; és azonnal felegyenesedék, és dicsőíté az Istent.
Lk 13: 14 Felelvén pedig a zsinagógafő, haragudva, hogy szombat[nap]on gyógyított Jézus, monda a sokaságnak: Hat nap van, a melyen munkálkodni kell; azokon jőjjetek azért és gyógyíttassátok magatokat, és ne szombatnapon.
Lk 13: 15 Felele azért néki az Úr, és monda: Képmutató, szombat[nap]on nem oldja-é el mindenitek az ő ökrét vagy szamarát a jászoltól, és nem viszi-é itatni?
Lk 13: 16 Hát ezt, az Ábrahám leányát, kit a Sátán megkötözött ímé tizennyolcz esztendeje, nem kellett-é feloldani e kötélből szombatnapon?
Lk 13: 17 És mikor ezeket mondta, megszégyenülének mindnyájan, kik magokat néki ellenébe veték; és az egész nép örül vala mind azokon a dicsőséges dolgokon, a melyek ő általa lettek.
Lk 13: 18 Monda pedig [Jézus: ] Mihez hasonló az Isten országa? és mihez hasonlítsam azt?
Lk 13: 19 Hasonló a mustármaghoz, melyet az ember vévén, elvet az ő kertjében; és felnevelkedett, és lett nagy fává, és az égi madarak fészket raktak annak ágain.
Lk 13: 20 És ismét monda: Mihez hasonlítsam az Isten országát?
Lk 13: 21 Hasonló a kovászhoz, melyet az asszony vévén, három mércze lisztbe elegyíte, mígnem az egész megkele.
Lk 13: 22 És városokon és falvakon megy vala által, tanítva, és Jeruzsálembe menve.
Lk 13: 23 Monda pedig néki valaki: Uram, avagy kevesen vannak-é a kik idvezülnek? Ő pedig monda nékik:
Lk 13: 24 Igyekezzetek bemenni a szoros kapun: mert sokan, mondom néktek, igyekeznek bemenni és nem mehetnek.
Lk 13: 25 Mikor már a gazda felkél és bezárja az ajtót, és kezdetek kívül állani és az ajtót zörgetni, mondván: Uram! Uram! nyisd meg nékünk; és ő felelvén, ezt mondja néktek: Nem tudom honnét valók vagytok ti;
Lk 13: 26 Akkor kezditek mondani: Te előtted ettünk és ittunk, és a mi utczáinkon tanítottál;
Lk 13: 27 De ezt mondja: Mondom néktek, nem tudom honnét valók vagytok ti; távozzatok el én tőlem mindnyájan, kik hamisságot cselekesztek!
Lk 13: 28 Ott lesz sírás és fogak csikorgatása, mikor látjátok Ábrahámot, Izsákot és Jákóbot, és a prófétákat mind az Isten országában, magatokat pedig kirekesztve.
Lk 13: 29 És jőnek napkeletről és napnyugatról, és északról és délről, és az Isten országában letelepednek.
Lk 13: 30 És ímé vannak utolsók, a kik elsők lesznek, és vannak elsők, a kik utolsók lesznek.
Lk 13: 31 Ugyanazon napon jövének [ő] hozzá némelyek a farizeusok közül, mondván néki: Eredj ki és menj el innét: mert Heródes meg akar téged ölni.
Lk 13: 32 És monda nékik: Elmenvén mondjátok meg annak a rókának: Ímé ördögöket űzök ki és gyógyítok ma és holnap, és harmadnapon elvégeztetem.
Lk 13: 33 Hanem nékem ma és holnap és azután úton kell lennem; mert nem lehetséges, hogy a próféta Jeruzsálemen kívül vesszen el.
Lk 13: 34 Jeruzsálem! Jeruzsálem! ki megölöd a prófétákat, és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk az ő kis csirkéit az ő szárnyai alá, és ti nem akarátok!
Lk 13: 35 Ímé pusztán hagyatik néktek a ti házatok; és bizony mondom néktek, hogy nem láttok engem, mígnem eljő [az] [idő,] mikor [ezt] mondjátok: Áldott, aki jő az Úrnak nevében!
Lk 14: 1 És lőn mikor a főfarizeusok közül egynek házához ment szombatnapon kenyeret enni, azok leselkednek vala ő utána.
Lk 14: 2 És ímé egy vízkóros ember vala ő előtte.
Lk 14: 3 És felelvén Jézus, szóla a törvénytudóknak és a farizeusoknak, mondván: Szabad-é szombat[nap]on gyógyítani?
Lk 14: 4 Azok pedig hallgatának. És ő megfogván azt, meggyógyítá és elbocsátá.
Lk 14: 5 És felelvén nékik, monda: Ki az közületek, a kinek szamara vagy ökre a kútba esik, és nem vonjaki azt azonnal szombatnapon?
Lk 14: 6 És nem felelhetnek vala ő ellene semmit ezekre.
Lk 14: 7 És egy példázatot monda a hivatalosoknak, mikor észre vevé, mimódon válogatják a fő helyeket; mondván nékik:
Lk 14: 8 Mikor valaki lakodalomba hív, ne ülj a fő helyre; mert netalán náladnál nagyobb tiszteletben álló embert is hivott meg az,
Lk 14: 9 És eljövén az, aki mind téged, mind azt meghívta, ezt mondja majd néked: Engedd ennek a helyet! És akkor szégyennel az utolsó helyre fogsz ülni.
Lk 14: 10 Hanem mikor meghívnak, menj el és ülj le az utolsó helyre; hogy mikor eljő az, aki téged meghívott, ezt mondja néked: Barátom ülj feljebb! Akkor néked dicsőséged lesz azok előtt, a kik veled együtt ülnek.
Lk 14: 11 Mert mindenki, aki magát felmagasztalja, megaláztatik; és aki magát megalázza, felmagasztaltatik.
Lk 14: 12 Monda pedig annak is, aki őt meghívta: Mikor ebédet vagy vacsorát készítesz, ne hívd barátaidat, se testvéreidet, se rokonaidat, se gazdag szomszédaidat; nehogy viszont ők is meghívjanak téged, és visszafizessék néked.
Lk 14: 13 Hanem mikor lakomát készítesz, hívd a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat, vakokat:
Lk 14: 14 És boldog leszel; mivelhogy nem fizethetik vissza néked; mert majd visszafizettetik néked az igazak feltámadásakor.
Lk 14: 15 Hallván pedig ezeket egy azok közül, a kik [ő vele] együtt ülnek vala, monda néki: Boldog az, aki eszik kenyeret az Isten országában.
Lk 14: 16 Ő pedig monda annak: Egy ember készíte nagy vacsorát, és sokakat meghíva;
Lk 14: 17 És elküldé szolgáját a vacsora idején, hogy megmondja a hivatalosoknak: Jertek el, mert immár minden kész!
Lk 14: 18 És mindnyájan egyenlőképen kezdék magokat mentegetni. Az első monda néki: Szántóföldet vettem, és ki kell mennem, hogy azt meglássam; kérlek téged, ments ki engem!
Lk 14: 19 És másik monda: Öt iga ökröt vettem, és elmegyek, hogy azokat megpróbáljam; kérlek téged, ments ki engem!
Lk 14: 20 A másik pedig monda: Feleséget vettem, és azért nem mehetek.
Lk 14: 21 Mikor azért az a szolga haza ment, megmondá ezeket az ő urának. Akkor megharagudván a gazda, monda az ő szolgájának: Eredj hamar a város utczáira és szorosaira, és a szegényeket, csonkabonkákat, sántákat és vakokat hozd be ide.
Lk 14: 22 És monda a szolga: Uram, meglett a mint parancsolád, és mégis van hely.
Lk 14: 23 Akkor monda az úr a szolgának: Eredj el az utakra és a sövényekhez, és kényszeríts bejőni [mindenkit], hogy megteljék az én házam.
Lk 14: 24 Mert mondom néktek, hogy senki azok közül a hivatalos férfiak közül meg nem kóstolja az én vacsorámat.
Lk 14: 25 Megy vala pedig ő vele nagy sokaság; és megfordulván, monda azoknak:
Lk 14: 26 Ha valaki én hozzám jő, és meg nem gyűlöli az ő atyját és anyját, feleségét és gyermekeit, fitestvéreit és nőtestvéreit, sőt még a maga lelkét is, nem lehet az én tanítványom.
Lk 14: 27 És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én utánam jő, nem lehet az én tanítványom.
Lk 14: 28 Mert ha közületek valaki tornyot akar építeni, nemde először leülvén felszámítja a költséget, ha van-é mivel elvégezze?
Lk 14: 29 Nehogy minekutána fundamentomot vetett, és elvégezni nem bírja, csúfolni kezdje őt mindenki, a ki látja,
Lk 14: 30 Ezt mondván: Ez az ember elkezdette az építést, és nem bírta véghez vinni!
Lk 14: 31 Vagy valamely király, mikor háborúba megy, hogy egy másik királlyal megütközzék, nemde leülvén először tanácskozik, hogy tízezerrel szembeszállhat-é azzal, aki ő ellene húszezerrel jött?
Lk 14: 32 Mert különben még mikor amaz távol van, követséget küldvén, megkérdezi a békefeltételeket.
Lk 14: 33 Ezenképen azért valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom.
Lk 14: 34 Jó a só: de ha a só megízetlenül, mivel sózzák meg?
Lk 14: 35 Sem a földre, sem a trágyára nem alkalmas: kivetik azt. A kinek van füle a hallásra, hallja.
Lk 15: 1 Közelgetnek vala pedig ő hozzá a vámszedők és a bűnösök mind, hogy hallgassák őt.
Lk 15: 2 És zúgolódának a farizeusok és az írástudók, mondván: Ez bűnösöket fogad magához, és velök együtt eszik.
Lk 15: 3 Ő pedig ezt a példázatot beszélé nékik, mondván:
Lk 15: 4 Melyik ember az közületek, a kinek ha száz juha van, és egyet azok közül elveszt, nem hagyja ott a kilenczvenkilenczet a pusztában, és nem megy az elveszett után, mígnem megtalálja azt?
Lk 15: 5 És ha megtalálta, felveti az ő vállára, örülvén.
Lk 15: 6 És haza menvén, egybehívja barátait és szomszédait, mondván nékik: Örvendezzetek én velem, mert megtaláltam az én juhomat, a mely elveszett vala.
Lk 15: 7 Mondom néktek, hogy ily módon [nagyobb] öröm lesz a mennyben egy megtérő bűnösön, hogynem kilenczvenkilencz igaz [ember]en, a kinek nincs szüksége megtérésre.
Lk 15: 8 Avagy ha valamely asszonynak tíz drakhmája van, és egy drakhmát elveszt, nem gyújt-é gyertyát, és nem sepri-é ki a házat, és nem keresi-é gondosan, mígnem megtalálja?
Lk 15: 9 És ha megtalálta, egybehívja az ő asszonybarátait és szomszédait, mondván: Örüljetek én velem, mert megtaláltam a drakhmát, melyet elvesztettem vala!
Lk 15: 10 Ezenképen, mondom néktek, örvendezés van az Isten angyalainak színe előtt egy bűnös [ember] megtérésén.
Lk 15: 11 Monda pedig: Egy embernek vala két fia;
Lk 15: 12 És monda az ifjabbik az ő atyjának: Atyám, add ki a vagyonból rám eső részt! És az megosztá köztök a vagyont.
Lk 15: 13 Nem sok nap mulva aztán a kisebbik fiú összeszedvén mindenét, messze vidékre költözék; és ott eltékozlá vagyonát, mivelhogy dobzódva élt.
Lk 15: 14 Minekutána pedig mindent elköltött, támada nagy éhség azon a vidéken, és ő kezde szükséget látni.
Lk 15: 15 Akkor elmenvén, hozzá szegődék annak a vidéknek egyik polgárához; és az elküldé őt az ő mezeire disznókat legeltetni.
Lk 15: 16 És kívánja vala megtölteni az ő gyomrát azzal a moslékkal, a mit a disznók ettek; és senki sem ád vala néki.
Lk 15: 17 Mikor aztán magába szállt, monda: Az én atyámnak mily sok bérese bővölködik kenyérben, én pedig éhen halok meg!
Lk 15: 18 Fölkelvén elmegyek az én atyámhoz, és [ezt] mondom néki: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened.
Lk 15: 19 És nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam; tégy engem olyanná, mint a te béreseid közül egy!
Lk 15: 20 És felkelvén, elméne az ő atyjához. Mikor pedig még távol volt, meglátá őt az ő atyja, és megesék rajta a szíve, és oda futván, a nyakába esék, és megcsókolgatá őt.
Lk 15: 21 És monda néki a fia: Atyám, vétkeztem az ég ellen és te ellened; és nem vagyok immár méltó, hogy a te fiadnak hivattassam!
Lk 15: 22 Az atyja pedig monda az ő szolgáinak: Hozzátok ki a legszebb ruhát, és adjátok fel rá; és húzzatok gyűrűt a kezére, és sarut a lábaira!
Lk 15: 23 És előhozván a hízott tulkot, vágjátok le, és együnk és vígadjunk.
Lk 15: 24 Mert ez az én fiam meghalt, és feltámadott; elveszett, és megtaláltatott. Kezdének azért vígadni.
Lk 15: 25 Az ő nagyobbik fia pedig a mezőn vala: és mikor [haza]jövén, közelgetett a házhoz, hallá a zenét és tánczot.
Lk 15: 26 És előszólítván egyet a szolgák közül, megtudakozá, mi dolog az?
Lk 15: 27 Az pedig monda néki: A te öcséd jött meg; és atyád levágatá a hízott tulkot, mivelhogy egészségben nyerte őt vissza.
Lk 15: 28 Erre ő megharaguvék, és nem akara bemenni. Az ő atyja annakokáért kimenvén, kérlelé őt.
Lk 15: 29 Ő pedig felelvén, monda atyjának: Ímé ennyi esztendőtől fogva szolgálok néked, és soha parancsolatodat át nem hágtam: és nékem soha nem adtál egy kecskefiat, hogy az én barátaimmal vígadjak.
Lk 15: 30 Mikor pedig ez a te fiad megjött, aki paráznákkal emésztette föl a te vagyonodat, levágattad néki a hízott tulkot.
Lk 15: 31 Az pedig monda néki: Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!
Lk 15: 32 Vígadnod és örülnöd kellene hát, hogy ez a te testvéred meghalt, és feltámadott; és elveszett, és megtaláltatott.
Lk 16: 1 Monda pedig az ő tanítványainak is: Vala egy gazdag ember, kinek vala egy sáfára; és az bevádoltaték nála, hogy javait eltékozolja.
Lk 16: 2 Hívá azért azt, és monda néki: Mit hallok felőled? Adj számot a te sáfárságodról; mert nem lehetsz tovább sáfár.
Lk 16: 3 Monda pedig magában a sáfár: Mit míveljek, mivelhogy az én uram elveszi tőlem a sáfárságot? Kapálni nem tudok; koldulni szégyenlek!
Lk 16: 4 Tudom mit tegyek, hogy mikor a sáfárságtól megfosztatom, befogadjanak engem házaikba.
Lk 16: 5 És magához hivatván az ő urának minden egyes adósát, monda az elsőnek: Mennyivel tartozol az én uramnak?
Lk 16: 6 Az pedig monda: Száz bátus olajjal. És monda néki: Vedd a te írásodat, és leülvén, hamar írj ötvent.
Lk 16: 7 Azután monda másnak: Te pedig mennyivel tartozol? Az pedig monda: Száz kórus búzával. És monda annak: Vedd a te írásodat, és írj nyolczvanat.
Lk 16: 8 És dícséré az úr a hamis sáfárt, hogy eszesen cselekedett, mert e világnak fiai eszesebbek a világosságnak fiainál a maguk nemében.
Lk 16: 9 Én is mondom néktek, szerezzetek magatoknak barátokat a hamis mammonból, hogy mikor meghaltok, befogadjanak benneteket az örök hajlékokba.
Lk 16: 10 aki hű a kevesen, a sokon is hű az; és aki a kevesen hamis, a sokon is hamis az.
Lk 16: 11 Ha azért a hamis mammonon hívek nem voltatok, ki bízná reátok az igazi [kincset]?
Lk 16: 12 És ha a másén hívek nem voltatok, ki adja oda néktek, a mi a tiétek?
Lk 16: 13 Egy szolga sem szolgálhat két úrnak: mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti; vagy az egyikhez ragaszkodik, és a másikat megveti. Nem szolgálhattok az Istennek és a mammonnak.
Lk 16: 14 Hallák pedig mindezeket a farizeusok is, kik pénzszeretők valának; és csúfolák őt.
Lk 16: 15 És monda nékik: Ti vagytok, a kik az emberek előtt magatokat megigazítjátok; de az Isten ismeri a ti szíveteket: mert a mi az emberek közt magasztos, az Isten előtt útálatos.
Lk 16: 16 A törvény és a próféták [Keresztelő] Jánosig [valának: ] az időtől fogva az Istennek országa hirdettetik, és mindenki erőszakkal tör abba.
Lk 16: 17 Könnyebb pedig a mennynek és a földnek elmúlni, hogynem a törvényből egy pontocskának elesni.
Lk 16: 18 Valaki elbocsátja feleségét, és mást vesz el, paráználkodik; és valaki férjétől elbocsátott asszonyt vesz feleségül, paráználkodik.
Lk 16: 19 Vala pedig egy gazdag ember, és öltözik vala bíborba és patyolatba, mindennap dúsan vigadozván:
Lk 16: 20 És vala egy Lázár nevű koldus, ki az ő kapuja elé volt vetve, fekélyekkel tele.
Lk 16: 21 És kíván vala megelégedni a morzsalékokkal, melyek hullanak vala a gazdagnak asztaláról; de az ebek is eljővén, nyalják vala az ő sebeit.
Lk 16: 22 Lőn pedig, hogy meghala a koldus, és viteték az angyaloktól az Ábrahám kebelébe; meghala pedig a gazdag is, és eltemetteték.
Lk 16: 23 És a pokolban felemelé az ő szemeit, kínokban lévén, és látá Ábrahámot távol, és Lázárt annak kebelében.
Lk 16: 24 És ő kiáltván, monda: Atyám Ábrahám! könyörülj rajtam, és bocsásd el Lázárt, hogy mártsa az ő ujjának hegyét vízbe, és hűsítse meg az én nyelvemet; mert gyötrettetem e lángban.
Lk 16: 25 Monda pedig Ábrahám: Fiam, emlékezzél meg róla, hogy te javaidat elvetted a te életedben, hasonlóképen Lázár is az ő bajait: most pedig ez vígasztaltatik, te pedig gyötrettetel.
Lk 16: 26 És mindenekfelett, mi köztünk és ti közöttetek nagy közbevetés van, úgy, hogy a kik akarnának innét ti hozzátok általmenni, nem mehetnek, sem azok onnét hozzánk át nem jöhetnek.
Lk 16: 27 Monda pedig amaz: Kérlek azért téged Atyám, hogy bocsásd el őt az én atyámnak házához;
Lk 16: 28 Mert van öt testvérem; hogy bizonyságot tegyen nékik, hogy ők is ide, e gyötrelemnek helyére ne jussanak.
Lk 16: 29 Monda néki Ábrahám: Van Mózesök és prófétáik; hallgassák azokat.
Lk 16: 30 Ama pedig monda: Nem úgy, atyám Ábrahám; hanem ha a halottak közül megy valaki hozzájok, megtérnek!
Lk 16: 31 Ő pedig monda néki: Ha Mózesre és a prófétákra nem hallgatnak, az sem győzi meg őket, ha valaki a halottak közül feltámad.
Lk 17: 1 Monda pedig a tanítványoknak: Lehetetlen dolog, hogy botránkozások ne essenek; de jaj annak, aki által esnek.
Lk 17: 2 Jobb annak, ha egy malomkövet vetnek a nyakába, és ha a tengerbe vettetik, hogynem mint egyet e kicsinyek közül megbotránkoztasson.
Lk 17: 3 Őrizzétek meg magatokat: ha pedig a te atyádfia vétkezik ellened, dorgáld meg őt; és ha megtér, bocsáss meg néki.
Lk 17: 4 És ha egy napon hétszer vétkezik ellened, és egy napon hétszer te hozzád tér, mondván: Megbántam; megbocsáss néki.
Lk 17: 5 És mondának az apostolok az Úrnak: Növeljed a mi hitünket!
Lk 17: 6 Monda pedig az Úr: Ha annyi hitetek volna, mint a mustármag, ezt mondanátok ím ez eperfának: Szakadj ki gyökerestől, és plántáltassál a tengerbe; és engede néktek.
Lk 17: 7 Kicsoda pedig ti közületek az, a ki, ha egy szolgája van, és az szánt vagy legeltet, tüstént azt mondja annak, mihelyt a mezőről megjő: Jer elő, ülj asztalhoz?
Lk 17: 8 Sőt nem ezt mondja-e néki: Készíts vacsorámra valót, és felövezvén magadat, szolgálj nékem, míg én eszem és iszom; és azután egyél és igyál te?
Lk 17: 9 Avagy megköszöni-é annak a szolgának, hogy azt mívelte, a mit néki parancsolt? Nem gondolom.
Lk 17: 10 Ezenképen ti is, ha mindazokat megcselekedtétek, a mik néktek parancsoltattak, mondjátok, hogy: Haszontalan szolgák vagyunk; mert a mit kötelesek voltunk cselekedni, azt cselekedtük.
Lk 17: 11 És lőn, mikor útban vala Jeruzsálem felé, hogy ő Samariának és Galileának közepette méne által.
Lk 17: 12 És mikor egy faluba beméne, jöve elébe tíz bélpoklos férfi, kik távol megállának:
Lk 17: 13 És felemelék szavokat, mondván: Jézus, Mester, könyörülj rajtunk!
Lk 17: 14 És mikor őket látta, monda nékik: Elmenvén mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának.
Lk 17: 15 Egy pedig ő közülök, mikor látta, hogy meggyógyult, visszatére, dicsőítvén az Istent nagy szóval;
Lk 17: 16 És arczczal leborula az ő lábainál hálákat adván néki: és az Samariabeli vala.
Lk 17: 17 Felelvén pedig Jézus, monda: Avagy nem tízen tisztulának-é meg? A kilencze pedig hol van?
Lk 17: 18 Nem találkoztak a kik visszatértek volna dicsőséget adni az Istennek, csak ez az idegen?
Lk 17: 19 És monda néki: Kelj föl, és menj el: a te hited téged megtartott.
Lk 17: 20 Megkérdeztetvén pedig a farizeusoktól, mikor jő el az Isten országa, felele nékik és monda: Az Isten országa nem szemmel láthatólag jő el.
Lk 17: 21 Sem azt nem mondják: Ímé itt, vagy: Ímé amott [van]; mert ímé az Isten országa ti bennetek van.
Lk 17: 22 Monda pedig a tanítványoknak: Eljő az idő, mikor kívántok látni egyet az ember Fiának napjai közül, és nem láttok.
Lk 17: 23 És mondják majd néktek: Ímé itt, vagy: Ímé amott [van]; de ne menjetek el, és ne kövessétek:
Lk 17: 24 Mert miként a felvillanó villámlás az ég aljától az ég aljáig fénylik; úgy lesz az embernek Fia is az ő napján.
Lk 17: 25 De előbb sokat kell néki szenvednie és megvettetnie e nemzetségtől.
Lk 17: 26 És miként a Noé napjaiban lett, úgy lesz az ember Fiának napjaiban is.
Lk 17: 27 Ettek, ittak, házasodtak, férjhezmentek mindama napig, a melyen Noé a bárkába beméne, és eljöve az özönvíz, és mindeneket elveszte.
Lk 17: 28 Hasonlóképen mint a Lót napjaiban is lett; ettek, ittak, vettek, adtak, ültettek, építettek;
Lk 17: 29 De a mely napon kiment Lót Sodomából, tűz és kénkő esett az égből, és mindenkit elvesztett:
Lk 17: 30 Ezenképen lesz azon a napon, melyen az embernek Fia megjelenik.
Lk 17: 31 Az nap, aki a háztetőn lesz, és az ő holmija a házban, ne szálljon le, hogy elvigye; és aki a mezőn, azonképen ne forduljon hátra.
Lk 17: 32 Emlékezzetek Lót feleségére!
Lk 17: 33 Valaki igyekezik az ő életét megtartani, elveszti azt, és valaki elveszti azt, megeleveníti azt.
Lk 17: 34 Mondom néktek, azon az éjszakán ketten lesznek egy ágyban; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.
Lk 17: 35 Két asszony őröl együtt; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.
Lk 17: 36 Ketten lesznek a mezőn; az egyik felvétetik, és a másik elhagyatik.
Lk 17: 37 És felelvén, mondának néki: Hol, Uram? Ő pedig monda nékik: a hol a test, oda gyűlnek a saskeselyűk.
Lk 18: 1 Monda pedig nékik példázatot is arról, hogy mindig imádkozni kell, és meg nem restülni;
Lk 18: 2 Mondván: Volt egy bíró egy városban, a ki Istent nem félt és embert nem becsült.
Lk 18: 3 Volt pedig abban a városban egy özvegyasszony, és elméne ahhoz, mondván: Állj bosszút értem az én ellenségemen.
Lk 18: 4 Az pedig nem akará egy ideig; de azután monda ő magában: Jól lehet Istent nem félek és embert nem becsülök;
Lk 18: 5 Mindazáltal mivelhogy nékem terhemre van ez az özvegyasszony, megszabadítom őt, hogy szüntelen reám járván, ne gyötörjön engem.
Lk 18: 6 Monda pedig az Úr: Halljátok, mit mond e hamis bíró!
Lk 18: 7 Hát az Isten nem áll-é bosszút az ő választottaiért, kik ő hozzá kiáltanak éjjel és nappal, ha hosszútűrő is irántuk?
Lk 18: 8 Mondom néktek, hogy bosszút áll értök hamar. Mindazáltal az embernek Fia mikor eljő, avagy talál-é hitet e földön?
Lk 18: 9 Némelyeknek pedig, kik elbizakodtak magukban, hogy ők igazak, és a többieket semmibe sem vették, ezt a példázatot is mondá:
Lk 18: 10 Két ember méne fel a templomba imádkozni; az egyik farizeus, és a másik vámszedő.
Lk 18: 11 A farizeus megállván, ily módon imádkozék magában: Isten! hálákat adok néked, hogy nem vagyok olyan, mint egyéb emberek, ragadozók, hamisak, paráznák, vagy mint ím e vámszedő is.
Lk 18: 12 Bőjtölök kétszer egy héten; dézsmát adok mindenből, a mit szerzek.
Lk 18: 13 A vámszedő pedig távol állván, még szemeit sem akarja vala az égre emelni, hanem veri vala mellét, mondván: Isten, légy irgalmas nékem bűnösnek!
Lk 18: 14 Mondom néktek, ez megigazulva méne alá az ő házához, inkább hogynem amaz: mert valaki felmagasztalja magát, megaláztatik; és aki megalázza magát, felmagasztaltatik.
Lk 18: 15 Vivének pedig hozzá kis gyermekeket is, hogy illesse azokat; mikor pedig a tanítványok ezt látták, megdorgálák azokat.
Lk 18: 16 De Jézus magához híván őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jőjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.
Lk 18: 17 Bizony mondom néktek: aki nem úgy fogadja az Isten országát, mint gyermek, semmiképen nem megy be abba.
Lk 18: 18 És megkérdé őt egy főember, mondván: Jó Mester, mit cselekedjem, hogy az örökéletet elnyerhessem?
Lk 18: 19 Monda pedig néki Jézus: Miért mondasz engem jónak? Nincs senki jó, csak egy, az Isten.
Lk 18: 20 A parancsolatokat tudod: Ne paráználkodjál; ne ölj; ne lopj; hamis tanubizonyságot ne tégy; tiszteld atyádat és anyádat.
Lk 18: 21 Az pedig monda: Mindezeket ifjúságomtól fogva megtartottam.
Lk 18: 22 Jézus ezeket hallván, monda néki: Még egy fogyatkozás van benned: Add el mindenedet, a mid van, és oszd el a szegényeknek, és kincsed lesz mennyországban; és jer, kövess engem.
Lk 18: 23 Az pedig ezeket hallván, igen megszomorodék; mert igen gazdag vala.
Lk 18: 24 És mikor látta Jézus, hogy az igen megszomorodék, monda: Mily nehezen mennek be az Isten országába, a kiknek gazdagságuk van!
Lk 18: 25 Mert könnyebb a tevének a tű fokán átmenni, hogynem a gazdagnak az Isten országába bejutni.
Lk 18: 26 A kik pedig ezt hallották, mondának: Ki idvezülhet tehát?
Lk 18: 27 Ő pedig monda: A mi embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél.
Lk 18: 28 És monda Péter: Ímé mi mindent elhagytunk, és követtünk téged!
Lk 18: 29 Ő pedig monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy senki sincs, aki elhagyta házát, vagy szüleit, vagy testvéreit, vagy feleségét, vagy gyermekeit az Isten országáért,
Lk 18: 30 aki sokszorta többet ne kapna ebben az időben, a jövendő világon pedig örök életet.
Lk 18: 31 És maga mellé vévén a tizenkettőt, monda nékik: Ímé felmegyünk Jeruzsálembe, és beteljesedik minden az embernek Fián, a mit a próféták megírtak.
Lk 18: 32 Mert a pogányok kezébe adatik, és megcsúfoltatik, és meggyaláztatik, és megköpdöstetik;
Lk 18: 33 És megostorozván, megölik őt; és harmadnapon feltámad.
Lk 18: 34 Ők pedig ezekből semmit nem értének; és a beszéd ő előlük el vala rejtve, és nem fogták fel a mondottakat.
Lk 18: 35 Lőn pedig, mikor Jerikhóhoz közeledett, egy vak ül vala az út mellett koldulván.
Lk 18: 36 És mikor hallotta a mellette elmenő sokaságot, tudakozódék, mi dolog az?
Lk 18: 37 Megmondák pedig néki, hogy a Názáretbeli Jézus megy el arra.
Lk 18: 38 És kiálta, mondván: Jézus, Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Lk 18: 39 A kik pedig elől mentek, dorgálák őt, hogy hallgasson; de ő annál inkább kiálta: Dávidnak Fia, könyörülj rajtam!
Lk 18: 40 És Jézus megállván, parancsolá, hogy vigyék azt hozzá; és mikor közel ért, megkérdé őt,
Lk 18: 41 Mondván: Mit akarsz, hogy cselekedjem veled? Az pedig monda: Uram, hogy az én szemem világa megjőjjön.
Lk 18: 42 És Jézus monda néki: Láss, a te hited téged megtartott.
Lk 18: 43 És azonnal megjöve annak szeme világa, és követé őt, dicsőítvén az Istent az egész sokaság pedig [ezt] látván, dicsőséget ada az Istennek.
Lk 19: 1 És bemenvén, általméne Jerikhón.
Lk 19: 2 És ímé [vala ott] egy ember, a kit nevéről Zákeusnak hívtak; és az fővámszedő vala, és gazdag.
Lk 19: 3 És igyekezék Jézust látni, ki az; de a sokaságtól nem láthatá, mivelhogy termete szerint kis ember volt.
Lk 19: 4 És előre futván felhága egy eperfüge fára, hogy őt lássa; mert arra vala elmenendő.
Lk 19: 5 És mikor arra a helyre jutott, feltekintvén Jézus, látá őt, és monda néki: Zákeus, hamar szállj alá; mert ma nékem a te házadnál kell maradnom.
Lk 19: 6 És sietve leszálla, és örömmel fogadá őt.
Lk 19: 7 És mikor [ezt] látták, mindnyájan zúgolódának, mondván hogy: Bűnös emberhez ment be szállásra.
Lk 19: 8 Zákeus pedig előállván, monda az Úrnak: Uram, ímé minden vagyonomnak felét a szegényeknek adom, és ha valakitől valamit patvarkodással elvettem, négy annyit adok helyébe.
Lk 19: 9 Monda pedig néki Jézus: Ma lett idvessége ennek a háznak! mivelhogy ő is Ábrahám fia.
Lk 19: 10 Mert azért jött az embernek Fia, hogy megkeresse és megtartsa, a mi elveszett.
Lk 19: 11 És mikor azok ezeket hallották, folytatá és monda egy példázatot, mivelhogy közel vala Jeruzsálemhez, és azok azt gondolák, hogy azonnal megjelenik az Isten országa.
Lk 19: 12 Monda azért: Egy nemes ember elméne messze tartományba, hogy országot vegyen magának, aztán visszatérjen.
Lk 19: 13 Előszólítván azért tíz szolgáját, ada nékik tíz gírát, és monda nékik: Kereskedjetek, míg megjövök.
Lk 19: 14 Az ő alattvalói pedig gyűlölék őt, és követséget küldének utána, mondván: Nem akarjuk, hogy ő uralkodjék mi rajtunk.
Lk 19: 15 És lőn, mikor megjött az ország vétele után, parancsolá, hogy az ő szolgáit, a kiknek a pénzt adta, hívják ő hozzá, hogy megtudja, ki mint kereskedett.
Lk 19: 16 Eljöve pedig az első, mondván: Uram, a te gírád tíz gírát nyert.
Lk 19: 17 Ő pedig monda néki: Jól vagyon jó szolgám; mivelhogy kevesen voltál hív, legyen birodalmad tíz városon.
Lk 19: 18 És jöve a második, mondván: Uram, a te gírád öt gírát nyert.
Lk 19: 19 Monda pedig ennek is: Néked is legyen birodalmad öt városon.
Lk 19: 20 És jöve egy másik, mondván: Uram, imhol a te gírád, melyet egy keszkenőben eltéve tartottam;
Lk 19: 21 Mert féltem tőled, mivelhogy kemény ember vagy; elveszed a mit nem [te] tettél el, és aratod, a mit nem [te] vetettél.
Lk 19: 22 Monda pedig annak: A te szádból ítéllek meg téged, gonosz szolga. Tudtad, hogy én kemény ember vagyok, ki elveszem, a mit nem [én] tettem el, és aratom, a mit nem [én] vetettem;
Lk 19: 23 Miért nem adtad azért az én pénzemet a [pénzváltók] asztalára, és én megjövén, kamatostól kaptam volna azt vissza?
Lk 19: 24 És az ott állóknak monda: Vegyétek el ettől a gírát, és adjátok annak, a kinek tíz gírája van.
Lk 19: 25 És mondának néki: Uram, tíz gírája van!
Lk 19: 26 [És] [ő monda]: Mert mondom néktek, hogy mindenkinek, a kinek van, adatik; a kinek pedig nincs, még a mije van is, elvétetik tőle.
Lk 19: 27 Sőt ennek felette amaz én ellenségeimet is, kik nem akarták, hogy én ő rajtok uralkodjam, hozzátok ide, és öljétek meg előttem!
Lk 19: 28 És ezeket mondván, megy vala elől, felmenvén Jeruzsálembe.
Lk 19: 29 És lőn, mikor közelgetett Béthfágéhoz és Bethániához, a hegyhez, mely Olajfák [hegyének] hívatik, elkülde kettőt az ő tanítványai közül,
Lk 19: 30 Mondván: Menjetek el az átellenben levő faluba; melybe bemenvén, találtok egy megkötött vemhet, melyen soha egy ember sem ült: eloldván azt, hozzátok ide.
Lk 19: 31 És ha valaki kérdez titeket: Miért oldjátok el? ezt mondjátok annak: Mert az Úrnak szüksége van reá.
Lk 19: 32 És elmenvén a küldöttek, úgy találák, a mint nékik mondotta.
Lk 19: 33 És mikor a vemhet eloldák, mondának nékik annak gazdái: Miért oldjátok el a vemhet?
Lk 19: 34 Ők pedig mondának: Az Úrnak szüksége van reá.
Lk 19: 35 Elvivék azért azt Jézushoz: és az ő felsőruháikat a vemhére vetvén, Jézust reá helyhezteték.
Lk 19: 36 És mikor ő méne, az ő felsőruháikat az útra teríték.
Lk 19: 37 Mikor pedig immár közelgete az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve kezdé dicsérni az Istent fenszóval mindazokért a csodákért, a melyeket láttak;
Lk 19: 38 Mondván: Áldott a Király, ki jő az Úrnak nevében! Békesség a mennyben, és dicsőség a magasságban!
Lk 19: 39 És némelyek a farizeusok közül a sokaságból mondának néki: Mester, dorgáld meg a te tanítványaidat!
Lk 19: 40 És ő felelvén, monda nékik: Mondom néktek, hogyha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani.
Lk 19: 41 És mikor közeledett, látván a várost, síra azon.
Lk 19: 42 Mondván: Vajha megismerted volna te is, csak e te mostani napodon is, a mik néked a te békességedre [valók]! de most elrejtettek a te szemeid elől.
Lk 19: 43 Mert jőnek reád napok, mikor a te ellenségeid te körülted palánkot építenek, és körülvesznek téged, és mindenfelől megszorítanak téged.
Lk 19: 44 És a földre tipornak téged, és a te fiaidat te benned; és nem hagynak te benned követ kövön; mivelhogy nem ismerted meg a te meglátogatásodnak idejét.
Lk 19: 45 És bemenvén a templomba, kezdé kiűzni azokat, a kik adnak és vesznek vala abban,
Lk 19: 46 Mondván nékik: Meg van írva: Az én házam imádságnak háza; ti pedig azt latroknak barlangjává tettétek.
Lk 19: 47 És tanít vala minden nap a templomban. A főpapok pedig és az írástudók és a nép előkelői igyekeznek vala őt elveszteni:
Lk 19: 48 És nem találták el, mit cselekedjenek; mert az egész nép ő rajta függ vala, [reá] hallgatván.
Lk 20: 1 És lőn azok közül a napok közül egyen, mikor ő a népet tanítá a templomban, és és az evangyéliomot hirdeté, előállának a főpapok és az írástudók a vénekkel egybe,
Lk 20: 2 És mondának néki, így szólván: Mondd meg nékünk, micsoda hatalommal cselekszed ezeket? vagy ki az, aki néked ezt a hatalmat adta?
Lk 20: 3 Felelvén pedig, monda nékik: Én is kérdek egy dolgot tőletek; mondjátok meg azért nékem:
Lk 20: 4 A János keresztsége mennyből vala-é, vagy emberektől?
Lk 20: 5 Azok pedig tanakodának magok közt, mondván: Ha [ezt] mondjuk: Mennyből; [azt] fogja mondani: Miért nem hittetek tehát néki?
Lk 20: 6 Ha pedig [ezt] mondjuk: Emberektől; az egész nép megkövez minket: mert meg van győződve, hogy János próféta volt.
Lk 20: 7 Felelének azért, hogy ők nem tudják, honnét [vala.]
Lk 20: 8 És Jézus monda nékik: Én sem mondom meg néktek, micsoda hatalommal cselekszem ezeket.
Lk 20: 9 És kezdé a népnek e példázatot mondani: Egy ember plántála szőlőt, és kiadá azt munkásoknak, és hosszú időre elutazék.
Lk 20: 10 És annak idején elküldé szolgáját a munkásokhoz, hogy adjanak néki a szőlő gyümölcséből; a munkások pedig azt megvervén, üresen bocsáták el.
Lk 20: 11 És még másik szolgát is külde; de azok azt is megvervén és meggyalázván, üresen bocsáták el.
Lk 20: 12 És még harmadikat is külde; de azok azt is megsebesítvén, kiveték.
Lk 20: 13 Monda azért a szőlőnek ura: Mit cselekedjem? Elküldöm az én szerelmes fiamat: talán azt, ha látják, megbecsülik.
Lk 20: 14 De mikor azt látták a munkások, tanakodának egymás közt, mondván: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, hogy a miénk legyen az örökség!
Lk 20: 15 És kivetvén őt a szőlőből, megölék. Mit cselekszik azért a szőlőnek ura azokkal?
Lk 20: 16 Elmegy és elveszti azokat a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja. És mikor ezt hallották, mondának: Távol legyen [az]!
Lk 20: 17 Ő pedig reájok tekintvén, monda: Mi az tehát, a mi meg van írva: A mely követ az építők megvetettek, az lett a szegelet fejévé?
Lk 20: 18 Valaki erre a kőre esik, szétzúzatik; a kire pedig ez esik reá, szétmorzsolja azt.
Lk 20: 19 És igyekeznek vala a főpapok és az írástudók kezeiket ő reá vetni azon órában; de félének a néptől; mert megérték, hogy ő ellenök mondta e példázatot.
Lk 20: 20 Annakokáért vigyázván ő reá, leselkedőket küldének ki, a kik igazaknak tetteték magokat, hogy őt megfogják beszédében; hogy átadják a felsőbbségnek és a helytartó hatalmának.
Lk 20: 21 Kik megkérdezék őt, mondván: Mester, tudjuk, hogy te helyesen beszélsz és tanítasz, és személyt nem válogatsz, hanem az Istennek útját igazán tanítod:
Lk 20: 22 Szabad-é nékünk adót fizetnünk a császárnak, vagy nem?
Lk 20: 23 Ő pedig észrevévén álnokságukat, monda nékik: Mit kísértetek engem?
Lk 20: 24 Mutassatok nékem egy pénzt; kinek a képe és felirata van rajta? És felelvén, mondának: A császáré.
Lk 20: 25 Ő pedig monda nékik: Adjátok meg azért a mi a császáré, a császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.
Lk 20: 26 És nem tudták őt megfogni beszédében a nép előtt; és csodálkozván az ő feleletén, elhallgatának.
Lk 20: 27 Hozzá menvén pedig a sadduczeusok közül némelyek, a kik tagadják, hogy van feltámadás, megkérdék őt,
Lk 20: 28 Mondván: Mester, Mózes megírta nékünk, ha valakinek testvére meghal, kinek felesége volt, és magzatok nélkül hal meg, hogy annak testvére elvegye [annak] feleségét, és támasszon magot az ő testvérének.
Lk 20: 29 Hét testvér vala azért: és az első feleséget vévén, meghalt magzatok nélkül;
Lk 20: 30 A másik vevé el azért annak feleségét, és az [is] magzatok nélkül halt meg;
Lk 20: 31 Akkor a harmadik vette el azt; és hasonlóképen mind a heten is; és nem hagytak magot, és meghaltak.
Lk 20: 32 Mind ezek után pedig meghalt az asszony is.
Lk 20: 33 A feltámadáskor azért kinek a felesége lesz közülök? mert mind a hétnek felesége volt.
Lk 20: 34 És felelvén, monda nékik Jézus: E világnak fiai házasodnak és férjhez adatnak:
Lk 20: 35 De a kik méltókká tétetnek, hogy ama világot elvegyék, és a halálból való feltámadást, sem nem házasodnak, sem férjhez nem adatnak:
Lk 20: 36 Mert meg sem halhatnak többé: mert hasonlók az angyalokhoz; és az Isten fiai, mivelhogy a feltámadásnak fiai.
Lk 20: 37 Hogy pedig a halottak feltámadnak, Mózes is megjelentette a csipkebokornál, mikor az Urat Ábrahám Istenének és Izsák Istenének és Jákób Istenének mondja.
Lk 20: 38 Az Isten pedig nem a holtaknak, hanem az élőknek [Istene: ] mert mindenek élnek ő néki.
Lk 20: 39 Felelvén pedig némelyek az írástudók közül, mondának: Mester, jól mondád!
Lk 20: 40 És többé semmit sem mertek tőle kérdezni.
Lk 20: 41 Monda pedig nékik: Mimódon mondják, hogy a Krisztus Dávidnak fia?
Lk 20: 42 Holott maga Dávid mondja a zsoltárok könyvében: Monda az Úr az én Uramnak, ülj az én jobbkezem felől,
Lk 20: 43 Míglen vetem a te ellenségeidet a te lábaid alá zsámolyul.
Lk 20: 44 Dávid azért Urának mondja őt, mimódon fia tehát néki?
Lk 20: 45 És az egész nép hallására monda az ő tanítványainak:
Lk 20: 46 Oltalmazzátok meg magatokat az írástudóktól, kik hosszú köntösökben akarnak járni, és szeretik a piaczokon való köszöntéseket, és a gyülekezetekben az első űlést, és a lakomákon a főhelyeket;
Lk 20: 47 Kik az özvegyeknek házát felemésztik, és színből hosszan imádkoznak; ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
Lk 21: 1 És mikor feltekintett, látá, hogy a gazdagok hányják az ő ajándékaikat a perselybe.
Lk 21: 2 Láta pedig egy szegény özvegy asszonyt is, hogy abba két fillért vete.
Lk 21: 3 És monda: Igazán mondom néktek, hogy e szegény özvegy mindenkinél többet vete:
Lk 21: 4 Mert mind ezek az ő fölöslegükből vetettek Istennek az ajándékokhoz: ez pedig az ő szegénységéből minden vagyonát, a mije volt, oda veté.
Lk 21: 5 És mikor némelyek mondának a templom felől, hogy szép kövekkel és ajándékokkal van felékesítve, monda:
Lk 21: 6 Ezekből, a miket láttok, jőnek napok, melyekben kő kövön nem marad, mely le nem romboltatnék.
Lk 21: 7 Megkérdék pedig őt, mondván: Mester, mikor lesznek azért ezek? és mi lesz a jel, mikor mind ezek meglesznek?
Lk 21: 8 Ő pedig monda: Meglássátok, hogy el ne hitessenek benneteket: mert sokan jőnek el az én nevemben, kik ezt mondják: Én vagyok; és: Az idő elközelgett; ne menjetek azért utánok.
Lk 21: 9 És mikor hallotok háborúkról és zendülésekről, meg ne félemljetek; mert ezeknek meg kell lenni előbb, de nem [jő] mindjárt a vég.
Lk 21: 10 Akkor monda nékik: Nemzet nemzet ellen támad, és ország ország ellen;
Lk 21: 11 És minden felé nagy földindulások lesznek, és éhségek és döghalálok; és rettegtetések és nagy jelek lesznek az égből.
Lk 21: 12 De mind ezeknek előtte kezeiket reátok vetik, és üldöznek [titeket,] adván a gyülekezetek elé, és tömlöczökbe és királyok és helytartók elé visznek az én nevemért.
Lk 21: 13 De ebből néktek lesz tanúbizonyságotok.
Lk 21: 14 Tökéljétek el azért a ti szívetekben, hogy nem gondoskodtok előre, hogy mit feleljetek védelmetekre:
Lk 21: 15 Mert én adok néktek szájat és bölcseséget, melynek ellene nem szólhatnak, sem ellene nem állhatnak mind azok, a kik magokat ellenetekbe vetik.
Lk 21: 16 Elárulnak pedig titeket szülők és testvérek is, rokonok és barátok is; és megölnek [némelyeket] ti közületek.
Lk 21: 17 És gyűlöletesek lesztek mindenki előtt az én nevemért.
Lk 21: 18 De fejeteknek egy hajszála sem vész el.
Lk 21: 19 A ti béketűréstek által nyeritek meg lelketeket.
Lk 21: 20 Mikor pedig látjátok Jeruzsálemet hadseregektől körülvéve, akkor tudjátok meg, hogy elközelgett az ő elpusztulása.
Lk 21: 21 Akkor a kik Júdeában [lesznek,] fussanak a hegyekre; és a kik annak közepette, menjenek ki abból; és a kik a mezőben, ne menjenek be abba.
Lk 21: 22 Mert azok a bosszúállásnak napjai, hogy beteljesedjenek mind azok, a mik megírattak.
Lk 21: 23 Jaj pedig a terhes és szoptató asszonyoknak azokban a napokban; mert nagy szükség lesz e földön, és harag e népen.
Lk 21: 24 És elhullanak fegyvernek éle által, és fogva vitetnek minden pogányok közé; és Jeruzsálem megtapodtatik a pogányoktól, míglen betelik a pogányok ideje.
Lk 21: 25 És lesznek jelek a napban, holdban és csillagokban; és a földön pogányok szorongása a kétség miatt, mikor a tenger és a hab zúgni fog,
Lk 21: 26 Mikor az emberek elhalnak a félelem miatt és azoknak várása miatt, a mik e föld kerekségére következnek: mert az egek erősségei megrendülnek.
Lk 21: 27 És akkor meglátják az embernek Fiát eljőni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel.
Lk 21: 28 Mikor pedig ezek kezdenek meglenni, nézzetek fel és emeljétek fel a ti fejeteket; mert elközelget a ti váltságtok.
Lk 21: 29 Monda pedig nékik egy példázatot: Tekintsétek meg a fügefát és minden fákat:
Lk 21: 30 Mikor immár hajtanak, és [ezt] látjátok, ti magatoktól tudjátok, hogy már közel van a nyár.
Lk 21: 31 Ezenképen ti is, mikor látjátok, hogy ezek meglesznek, tudjátok meg, hogy közel van az Isten országa.
Lk 21: 32 Bizony mondom néktek, hogy e nemzetség el nem múlik, mígnem mind ezek meglesznek.
Lk 21: 33 Az ég és a föld elmúlnak, de az én beszédeim semmiképen el nem múlnak.
Lk 21: 34 De vigyázzatok magatokra, hogy valamikor meg ne nehezedjék a ti szívetek dobzódásnak, részegségnek és ez élet gondjainak miatta, és váratlanul reátok ne jőjjön az a nap:
Lk 21: 35 Mert mintegy tőr, úgy lep meg mindeneket, a kik az egész föld színén lakoznak.
Lk 21: 36 Vigyázzatok azért minden időben, kérvén, hogy méltókká tétessetek arra, hogy elkerüljétek mindezeket, a mik bekövetkeznek, és megállhassatok az embernek Fia előtt!
Lk 21: 37 Tanít vala pedig naponta a templomban; éjszakára pedig kimenvén, a hegyen vala, mely Olajfák [hegyének] neveztetik.
Lk 21: 38 És kora reggel hozzá megy vala az egész nép, hogy őt hallgassa a templomban.
Lk 22: 1 Elközelgetett pedig a kovásztalan kenyerek ünnepe, mely husvétnak mondatik.
Lk 22: 2 És a főpapok és az írástudók keresnek vala módot, hogyan öljék meg őt; mert féltek a néptől.
Lk 22: 3 Beméne pedig a Sátán Júdásba, ki Iskáriótesnek neveztetik, és a tizenkettőnek számából vala;
Lk 22: 4 És elmenvén, megbeszélé a főpapokkal és a vezérekkel, mimódon adja őt nékik kezökbe.
Lk 22: 5 És azok örülének, és megszerződének, hogy pénzt adnak néki;
Lk 22: 6 Ő pedig megigéré, és keres vala jó alkalmat, hogy őt nékik kezökbe adja zenebona nélkül.
Lk 22: 7 Eljöve pedig a kovásztalan kenyerek napja, melyen meg kelle öletni a husvéti báránynak;
Lk 22: 8 És elküldé Pétert és Jánost, mondván: Elmenvén, készítsétek el nékünk a husvéti bárányt, hogy megegyük.
Lk 22: 9 Ők pedig mondának néki: Hol akarod, hogy elkészítsük?
Lk 22: 10 És ő monda nékik: Ímé, mikor bementek a városba, szembe jő veletek egy ember, ki egy korsó vizet visz; kövessétek őt abba a házba, a melybe bemegy.
Lk 22: 11 És mondjátok a ház gazdájának: Ezt mondja néked a Mester: Hol van az a szállás, a hol megeszem az én tanítványaimmal a husvéti bárányt?
Lk 22: 12 És ő mutat néktek egy nagy vacsoráló helyet, berendezve, ott készítsétek el.
Lk 22: 13 Elmenvén pedig, úgy találák, a mint mondta nékik; és elkészíték a húsvéti bárányt.
Lk 22: 14 És mikor eljött az idő, asztalhoz üle, és a tizenkét apostol ő vele egyetembe.
Lk 22: 15 És monda nékik: Kívánva kívántam a husvéti bárányt megenni veletek, melőtt én szenvednék:
Lk 22: 16 Mert mondom néktek, hogy többé nem eszem abból, míglen beteljesedik az Isten országában.
Lk 22: 17 És [a] pohárt vévén, minekutána hálákat adott, monda: Vegyétek ezt, és osszátok el magatok között:
Lk 22: 18 Mert mondom néktek, hogy nem iszom a szőlőtőkének gyümölcséből, míglen eljő az Isten országa.
Lk 22: 19 És minekutána a kenyeret vette, hálákat adván megszegé, és adá nékik, mondván: Ez az én testem, mely ti érettetek adatik: ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
Lk 22: 20 Hasonlóképen a pohárt is, minekutána vacsorált, ezt mondván: E pohár amaz új szövetség az én véremben, mely ti érettetek kiontatik.
Lk 22: 21 De ímé annak a keze, aki engem elárul, velem van az asztalon.
Lk 22: 22 És az embernek Fia jóllehet, elmegy, mint elvégeztetett: de jaj annak az embernek, aki által elárultatik!
Lk 22: 23 És ők kezdék egymás között kérdezni, vajjon ki lehet az ő közöttük, aki ezt meg fogja tenni?
Lk 22: 24 Támada pedig köztük versengés is, hogy ki tekinthető köztük nagyobbnak.
Lk 22: 25 Ő pedig monda nékik: A pogányokon uralkodnak az ő királyaik, és a kiknek azokon hatalmuk van, jóltévőknek hivatnak.
Lk 22: 26 De ti nem úgy: hanem a ki legnagyobb köztetek, olyan legyen, mint aki legkisebb; és aki fő, mint aki szolgál.
Lk 22: 27 Mert melyik nagyobb, az-é, a ki asztalnál ül, vagy aki szolgál? nemde aki asztalnál ül? De én ti köztetek olyan vagyok, mint aki szolgál.
Lk 22: 28 Ti vagytok pedig azok, kik megmaradtatok én velem az én kísérteteimben;
Lk 22: 29 Én azért adok néktek, miképen az én Atyám adott nékem, országot,
Lk 22: 30 Hogy egyetek és igyatok az én asztalomon az én országomban, és üljetek királyi székeken, ítélvén az Izráelnek tizenkét nemzetségét.
Lk 22: 31 Monda pedig az Úr: Simon! Simon! ímé a Sátán kikért titeket, hogy megrostáljon, mint a búzát;
Lk 22: 32 De én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited: te azért idővel megtérvén, a te atyádfiait erősítsed.
Lk 22: 33 Ő pedig monda néki: Uram, te veled kész vagyok mind tömlöczre, mind halálra menni!
Lk 22: 34 És ő monda: Mondom néked Péter: Ma nem szól addig a kakas, míg te háromszor meg nem tagadod, hogy ismersz engem.
Lk 22: 35 És monda nékik: Mikor elküldtelek benneteket erszény, táska és saru nélkül, volt-é valamiben fogyatkozástok? Ők pedig mondának: Semmiben sem.
Lk 22: 36 Monda azért nékik: De most, a kinek erszénye van elővegye, hasonlóképen a táskát; és a kinek nincs, adja el felső ruháját, és vegyen szablyát.
Lk 22: 37 Mert mondom néktek, hogy még ennek az írásnak be kell teljesülni rajtam, hogy: És a gonoszok közé számláltatott. Mert a mik reám vonatkoznak is, elvégeztetnek.
Lk 22: 38 Azok pedig mondának: Uram, ímé van itt két szablya. Ő pedig monda: Elég.
Lk 22: 39 És kimenvén, méne az ő szokása szerint az Olajfák hegyére; követék pedig őt az ő tanítványai is.
Lk 22: 40 És mikor ott a helyen vala, monda nékik: Imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
Lk 22: 41 És ő eltávozék tőlök mintegy kőhajításnyira; és térdre esvén, imádkozék,
Lk 22: 42 Mondván: Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!
Lk 22: 43 És angyal jelenék meg néki mennyből, erősítvén őt.
Lk 22: 44 És haláltusában lévén, buzgóságosabban imádkozék; és az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak.
Lk 22: 45 És minekutána fölkelt az imádkozástól, az ő tanítványaihoz menvén, aludva találá őket a szomorúság miatt,
Lk 22: 46 És monda nékik: Mit alusztok? Keljetek fel és imádkozzatok, hogy kísértetbe ne essetek.
Lk 22: 47 És mikor még beszéle, ímé sokaság [jöve,] melynek az méne előtte, aki Júdásnak neveztetik, egy a tizenkettő közül: és közelgete Jézushoz, hogy őt megcsókolja.
Lk 22: 48 Jézus pedig monda néki: Júdás, csókkal árulod el az embernek Fiát?
Lk 22: 49 Látván pedig azok, a kik ő körülötte [valának,] a mi következik, mondának néki: Uram, vágjuk-é őket fegyverrel?
Lk 22: 50 És közülök valaki megvágá a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét.
Lk 22: 51 Felelvén pedig Jézus, monda: Elég eddig. És illetvén annak fülét, meggyógyítá azt.
Lk 22: 52 Monda pedig Jézus azoknak, a kik ő hozzá mentek, a főpapoknak, a templom tisztjeinek és a véneknek: Mint valami latorra, úgy jöttetek szablyákkal és fustélyokkal?
Lk 22: 53 Mikor minden nap veletek voltam a templomban, a ti kezeiteket nem vetétek én reám; de ez a ti órátok, és a sötétségnek hatalma.
Lk 22: 54 Megfogván azért őt, elvezeték, és elvivék a főpap házába. Péter pedig követi vala távol.
Lk 22: 55 És mikor tüzet gerjesztettek az udvar közepén, és ők együtt leültek, Péter is leüle ő velök.
Lk 22: 56 És meglátván őt egy szolgálóleány, a mint a világosságnál ült, szemeit reá vetvén, monda: Ez is ő vele vala!
Lk 22: 57 Ő pedig megtagadá őt, mondván: Asszony, nem ismerem őt!
Lk 22: 58 És egy kevéssel azután más látván őt, monda: Te is azok közül való vagy! Péter pedig monda: Ember, nem vagyok!
Lk 22: 59 És úgy egy óra mulva más valaki erősíté, mondván: Bizony ez is vele vala: mert Galileából való is.
Lk 22: 60 Monda pedig Péter: Ember, nem tudom, mit mondasz! És azonnal, mikor ő még beszélt, megszólalt a kakas.
Lk 22: 61 És hátra fordulván az Úr, tekinte Péterre. És megemlékezék Péter az Úr szaváról, a mint néki mondta: Mielőtt a kakas szól, háromszor megtagadsz engem.
Lk 22: 62 És kimenvén Péter, keservesen síra.
Lk 22: 63 És azok a férfiak, a kik fogva tarták Jézust, csúfolják vala, vervén őt.
Lk 22: 64 És [szemeit] betakarván, arczul csapdosák őt, és kérdezék őt, mondván: Prófétáld meg ki az, aki téged vere?
Lk 22: 65 És sok egyéb dolgot mondának néki, szidalmazván őt.
Lk 22: 66 És a mint nappal lett, egybegyűle a nép véneinek tanácsa, főpapok és írástudók: és vivék őt az ő gyülekezetükbe,
Lk 22: 67 Mondván: Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk. Monda pedig nékik: Ha mondom néktek, nem hiszitek:
Lk 22: 68 De ha kérdezlek is, nem feleltek nékem, sem el nem bocsátotok.
Lk 22: 69 Mostantól fogva ül az embernek Fia az Isten hatalmának jobbja felől.
Lk 22: 70 Mondának pedig mindnyájan: Te vagy tehát az Isten Fia? Ő pedig monda nékik: Ti mondjátok, hogy én vagyok!
Lk 22: 71 Azok pedig mondának: Mi szükségünk van még bizonyságra? Hiszen mi magunk hallottuk az ő szájából.
Lk 23: 1 És fölkelvén az ő egész sokaságuk, vivék őt Pilátushoz.
Lk 23: 2 És kezdék őt vádolni, mondván: Úgy találtuk, hogy ez a népet félrevezeti, és tiltja a császár adójának fizetését, mivelhogy ő magát ama király Krisztusnak mondja.
Lk 23: 3 Pilátus pedig megkérdé őt, mondván: Te vagy-é a zsidók királya? És ő felelvén néki, monda: Te mondod!
Lk 23: 4 Monda pedig Pilátus a főpapoknak és a sokaságnak: Semmi bűnt nem találok ez emberben.
Lk 23: 5 De azok erősködének, mondván: A népet felzendíti, tanítván az egész Júdeában, elkezdve Galileától mind idáig.
Lk 23: 6 Pilátus pedig Galileát hallván, megkérdé, vajjon galileai ember-é ő?
Lk 23: 7 És mikor megtudta, hogy ő a Héródes hatósága alá tartozik, Héródeshez küldé őt, mivelhogy az is Jeruzsálemben vala azokban a napokban.
Lk 23: 8 Héródes pedig Jézust látván igen megörüle: mert sok időtől fogva kívánta őt látni, mivelhogy sokat hallott ő felőle, és reménylé, hogy majd valami csodát lát, melyet ő tesz.
Lk 23: 9 Kérdezé pedig őt sok beszéddel; de ő semmit nem felele néki.
Lk 23: 10 [Ott] állanak vala pedig a főpapok és az írástudók, teljes igyekezettel vádolván őt.
Lk 23: 11 Héródes pedig az ő katonáival egybe semminek állítván és kicsúfolván őt, minekutána felöltöztette fényes ruhába, visszaküldé Pilátushoz.
Lk 23: 12 És az napon lőnek barátok egymással Pilátus és Héródes; mert az előtt ellenségeskedésben valának egymással.
Lk 23: 13 Pilátus pedig a főpapokat, főembereket és a népet egybegyűjtvén,
Lk 23: 14 Monda nékik: Ide hoztátok nékem ez embert, mint aki a népet félrevezeti: és ímé én ti előttetek kivallatván, semmi olyan bűnt nem találtam ez emberben, a mivel őt vádoljátok:
Lk 23: 15 De még Héródes sem; mert titeket ő hozzá igazítálak; és ímé semmi halálra való dolgot nem cselekedett ő.
Lk 23: 16 Megfenyítvén azért őt, elbocsátom.
Lk 23: 17 Kell vala pedig elbocsátania nékik ünnepenként egy [foglyot.]
Lk 23: 18 De felkiálta az egész sokaság, mondván: Vidd el ezt, és bocsásd el nékünk Barabbást!
Lk 23: 19 Ki a városban lett valami lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe.
Lk 23: 20 Pilátus azért ismét felszólala, el akarván bocsátani Jézust;
Lk 23: 21 De azok ellene kiáltának, mondván: Feszítsd meg! Feszítsd meg őt!
Lk 23: 22 Ő pedig harmadszor [is] monda nékik: Mert mi gonoszt tett ez? Semmi halálra való bűnt nem találtam ő benne; megfenyítvén azért őt, elbocsátom!
Lk 23: 23 Azok pedig nagy fenszóval sürgeték, kérvén, hogy megfeszíttessék; és az ő szavok és a főpapoké erőt vesz vala.
Lk 23: 24 És Pilátus megítélé, hogy meglegyen, a mit kérnek vala.
Lk 23: 25 És elbocsátá nékik azt, aki lázadásért és gyilkosságért vettetett a tömlöczbe, a kit kértek vala; Jézust pedig kiszolgáltatá az ő akaratuknak.
Lk 23: 26 Mikor azért elvivék őt, egy Czirénebeli Simont megragadván, ki a mezőről jöve, arra tevék a keresztfát, hogy vigye Jézus után.
Lk 23: 27 Követé pedig őt a népnek és az asszonyoknak nagy sokasága, a kik gyászolák és siraták őt.
Lk 23: 28 Jézus pedig hozzájok fordulván, monda: Jeruzsálem leányai, ne sírjatok én rajtam, hanem ti magatokon sírjatok, és a ti magzataitokon.
Lk 23: 29 Mert ímé jőnek napok, melyeken ezt mondják: Boldogok a meddők, és a mely méhek nem szültek, és az emlők, melyek nem szoptattak!
Lk 23: 30 Akkor kezdik mondani a hegyeknek: Essetek mi reánk; és a halmoknak: Borítsatok el minket!
Lk 23: 31 Mert ha a zöldelő fán ezt mívelik, mi esik a száraz [fán?]
Lk 23: 32 Vivének pedig két másikat is, [két] gonosztevőt ő vele, hogy megölessenek.
Lk 23: 33 Mikor pedig elmenének a helyre, mely Koponya [helyének] mondatik, ott megfeszíték őt és a gonosztevőket, egyiket jobbkéz felől, a másikat balkéz felől.
Lk 23: 34 Jézus pedig monda: Atyám! bocsásd meg nékik; mert nem tudják mit cselekesznek. Elosztván pedig az ő ruháit, vetének reájok sorsot.
Lk 23: 35 És a nép megálla nézni. Csúfolák pedig őt a főemberek is azokkal egybe, mondván: Egyebeket megtartott, tartsa meg magát, ha ő a Krisztus, az Istennek ama választottja.
Lk 23: 36 Csúfolák pedig őt a vitézek is, odajárulván és eczettel kínálván őt.
Lk 23: 37 És ezt mondván néki: Ha te vagy a zsidóknak ama Királya, szabadítsd meg magadat!
Lk 23: 38 Vala pedig egy felirat is fölébe írva görög, római és zsidó betűkkel: Ez a zsidóknak ama Királya.
Lk 23: 39 A felfüggesztett gonosztevők közül pedig az egyik szidalmazá őt, mondván: Ha te vagy a Krisztus, szabadítsd meg magadat, minket is!
Lk 23: 40 Felelvén pedig a másik, megdorgálá őt, mondván: Az Istent sem féled-e te? Hiszen te ugyanazon ítélet alatt vagy!
Lk 23: 41 És mi ugyan méltán; mert a mi cselekedetünknek méltó büntetését vesszük: ez pedig semmi méltatlan dolgot nem cselekedett.
Lk 23: 42 És monda Jézusnak: Uram, emlékezzél meg én rólam, mikor eljősz a te országodban!
Lk 23: 43 És monda néki Jézus: Bizony mondom néked: Ma velem leszel a paradicsomban.
Lk 23: 44 Vala pedig mintegy hat óra, és sötétség lőn az egész tartományban mind kilencz órakorig.
Lk 23: 45 És meghomályosodék a nap, és a templom kárpitja középen ketté hasada.
Lk 23: 46 És kiáltván Jézus nagy szóval, monda: Atyám, a te kezeidbe [teszem le] az én lelkemet. És ezeket mondván, meghala.
Lk 23: 47 Látván pedig a százados, a mi történt, dicsőíté az Istent, mondván: Bizony ez ember igaz vala.
Lk 23: 48 És az egész sokaság, mely e dolognak látására ment oda, látván azokat, a mik történtek, mellét verve megtére.
Lk 23: 49 Az ő ismerősei pedig mind, és az asszonyok, a kik Galileából követék őt, távol állának, nézvén ezeket.
Lk 23: 50 És ímé egy ember, kinek József vala neve, tanácsbeli, jó és igaz férfiú,
Lk 23: 51 Ki nem vala részes azoknak tanácsában és cselekedetében, Arimathiából, a zsidók városából való, ki maga is várja vala az Istennek országát;
Lk 23: 52 Ez oda menvén Pilátushoz, elkéré a Jézus testét.
Lk 23: 53 És levévén azt, begöngyölé azt gyolcsba, és helyhezteté azt egy sziklába vágott sírboltba, melyben még senki sem feküdt.
Lk 23: 54 És az a nap péntek vala, és szombat virrada rá.
Lk 23: 55 Az [őt] követő asszonyok is pedig, kik vele Galileából jöttek, megnézék a sírt, és hogy miképen helyeztetett el az ő teste.
Lk 23: 56 Visszatérvén pedig, készítének fűszerszámokat és keneteket.
Lk 23: 57 És szombaton nyugovának a parancsolat szerint.
Lk 24: 1 A hétnek első [napján] pedig kora reggel a sírhoz menének, vivén az elkészített fűszerszámokat, és némely [más asszonyok is] velök.
Lk 24: 2 És a követ a sírról elhengerítve találák.
Lk 24: 3 És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.
Lk 24: 4 És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:
Lk 24: 5 És mikor ők megrémülvén a földre hajták orczájokat, azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?
Lk 24: 6 Nincs itt, hanem feltámadott: emlékezzetek rá, mint beszélt néktek, még mikor Galileában volt,
Lk 24: 7 Mondván: Szükség az ember Fiának átadatni a bűnös emberek kezébe, és megfeszíttetni, és harmadnapon feltámadni.
Lk 24: 8 Megemlékezének azért az ő szavairól.
Lk 24: 9 És visszatérvén a sírtól, elmondák mindezeket a tizenegynek, és mind a többieknek.
Lk 24: 10 Valának pedig Mária Magdaléna, és Johanna, és a Jakab [anyja] Mária, és egyéb asszonyok ő velök, a kik ezeket mondák az apostoloknak.
Lk 24: 11 De az ő szavuk csak üres beszédnek látszék azok előtt; és nem hivének nékik.
Lk 24: 12 Péter azonban felkelvén elfuta a sírhoz, és behajolván látá, hogy csak a lepedők vannak ott; és elméne, magában csodálkozván e dolgon.
Lk 24: 13 És ímé azok közül ketten mennek vala ugyanazon a napon egy faluba, mely Jeruzsálemtől hatvan futamatnyira vala, melynek neve vala Emmaus.
Lk 24: 14 És beszélgetének magok közt mindazokról, a mik történtek.
Lk 24: 15 És lőn, hogy a mint beszélgetének és egymástól kérdezősködének, maga Jézus hozzájok menvén, velök együtt megy vala az úton.
Lk 24: 16 De az ő szemeik visszatartóztatának, hogy őt meg ne ismerjék.
Lk 24: 17 Monda pedig nékik: Micsoda szavak ezek, a melyeket egymással váltotok jártotokban? és [miért] vagytok szomorú ábrázattal?
Lk 24: 18 Felelvén pedig az egyik, kinek neve Kleofás, monda néki: Csak te vagy-é jövevény Jeruzsálemben, és nem tudod minémű dolgok lettek abban e napokon?
Lk 24: 19 És monda nékik: Micsoda dolgok? Azok pedig mondának néki: A melyek [esének] a Názáretbeli Jézuson, ki próféta vala, cselekedetben és beszédben hatalmas Isten előtt és az egész nép előtt:
Lk 24: 20 És mimódon adák őt a főpapok és a mi főembereink halálos ítéletre, és megfeszíték őt.
Lk 24: 21 Pedig mi azt reméltük, hogy ő az, aki meg fogja váltani az Izráelt. De mindezek mellett ma van harmadnapja, hogy ezek lettek.
Lk 24: 22 Hanem valami közülünk való asszonyok is megdöbbentettek minket, kik jó reggel a sírnál valának;
Lk 24: 23 És mikor nem találták az ő testét, [haza] jöttek, mondván, hogy angyalok jelenését is látták, kik azt mondják, hogy ő él.
Lk 24: 24 És azok közül némelyek, kik velünk valának, elmenének a sírhoz, és úgy találák, a mint az asszonyok is mondták; őt pedig nem látták.
Lk 24: 25 És ő monda nékik: Óh balgatagok és rest szívűek mindazoknak elhivésére, a miket a próféták szóltak!
Lk 24: 26 Avagy nem ezeket kellett-é szenvedni a Krisztusnak, és úgy menni be az ő dicsőségébe?
Lk 24: 27 És elkezdvén Mózestől és minden prófétáktól fogva, magyarázza vala nékik minden írásokban, a mik ő felőle megirattak.
Lk 24: 28 Elközelítének pedig a faluhoz, a melybe mennek vala; és ő úgy tőn, mintha tovább menne.
Lk 24: 29 De kényszeríték őt, mondván: Maradj velünk, mert immár beestvéledik, és a nap lehanyatlott! Beméne azért, hogy velök maradjon.
Lk 24: 30 És lőn, mikor leült velök, a kenyeret vévén, megáldá, és megszegvén, nékik adá.
Lk 24: 31 És megnyilatkozának az ő szemeik, és megismerék őt; de ő eltünt előlük.
Lk 24: 32 És mondának egymásnak: Avagy nem gerjedezett-é a mi szívünk mi bennünk, mikor nékünk szóla az úton, és mikor magyarázá nékünk az írásokat?
Lk 24: 33 És felkelvén azon órában, visszatérének Jeruzsálembe, és egybegyűlve találák a tizenegyet és azokat, a kik velök valának.
Lk 24: 34 Kik ezt mondják vala: Feltámadott az Úr bizonynyal, és megjelent Simonnak!
Lk 24: 35 És ezek is elbeszélék, mi történt az úton, és miképen ismerték meg ők a kenyér megszegéséről.
Lk 24: 36 És mikor ezeket beszélék, megálla maga Jézus ő közöttök, és monda nékik: Békesség néktek!
Lk 24: 37 Megrémülvén pedig és félvén, azt hivék, hogy valami lelket látnak.
Lk 24: 38 És monda nékik: Miért háborodtatok meg, és miért támadnak szívetekben okoskodások?
Lk 24: 39 Lássátok meg az én kezeimet és lábaimat, hogy én magam vagyok: tapogassatok meg engem, és lássatok; mert a léleknek nincs húsa és csontja, a mint látjátok, hogy nékem van!
Lk 24: 40 És ezeket mondván, megmutatá nékik kezeit és lábait.
Lk 24: 41 Mikor pedig még nem hívék az öröm miatt, és csodálkozának, monda nékik: Van-é itt valami enni valótok?
Lk 24: 42 Ők pedig adának néki egy darab sült halat, és valami lépesmézet,
Lk 24: 43 Melyeket elvőn, és előttök evék.
Lk 24: 44 És monda nékik: Ezek azok a beszédek, melyeket szóltam néktek, mikor még veletek valék, hogy szükség beteljesedni mindazoknak, a mik megirattak a Mózes törvényében, a prófétáknál és a zsoltárokban én felőlem.
Lk 24: 45 Akkor megnyilatkoztatá az ő elméjöket, hogy értsék az írásokat.
Lk 24: 46 És monda nékik: Így van megírva, és így kellett szenvedni a Krisztusnak, és feltámadni a halálból harmadnapon:
Lk 24: 47 És prédikáltatni az ő nevében a megtérésnek és a bűnök bocsánatának minden pogányok között, Jeruzsálemtől elkezdve.
Lk 24: 48 Ti vagytok pedig ezeknek bizonyságai.
Lk 24: 49 És ímé én elküldöm ti reátok az én Atyámnak ígéretét; ti pedig maradjatok Jeruzsálem városában, mígnem felruháztattok mennyei erővel.
Lk 24: 50 Kivivé pedig őket Bethániáig; és felemelvén az ő kezeit, megáldá őket.
Lk 24: 51 És lőn, hogy míg áldá őket, tőlök elszakadván, felviteték a mennybe.
Lk 24: 52 Ők pedig imádván őt, visszatérének nagy örömmel Jeruzsálembe;
Lk 24: 53 És mindenkor a templomban valának, dícsérvén és áldván az Istent. Ámen.

Jn :
-----------
János evangéliuma

Jn 1: 1 Kezdetben vala az Íge, és az Íge vala az Istennél, és Isten vala az Íge.
Jn 1: 2 Ez kezdetben az Istennél vala.
Jn 1: 3 Minden ő általa lett és nála nélkül semmi sem lett, a mi lett.
Jn 1: 4 Ő benne vala az élet, és az élet vala az emberek világossága;
Jn 1: 5 És a világosság a sötétségben fénylik, de a sötétség nem fogadta be azt.
Jn 1: 6 Vala egy Istentől küldött ember, kinek neve János.
Jn 1: 7 Ez jött tanúbizonyságul, hogy bizonyságot tegyen a világosságról, hogy mindenki higyjen ő általa.
Jn 1: 8 Nem ő vala a világosság, hanem [jött,] hogy bizonyságot tegyen a világosságról.
Jn 1: 9 Az igazi világosság eljött volt [már] a világba, a mely megvilágosít minden embert.
Jn 1: 10 A világban volt és a világ általa lett, de a világ nem ismerte meg őt.
Jn 1: 11 Az övéi közé jöve, és az övéi nem fogadák be őt.
Jn 1: 12 Valakik pedig befogadák őt, hatalmat ada azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, a kik az ő nevében hisznek;
Jn 1: 13 A kik nem vérből, sem a testnek akaratából, sem a férfiúnak indulatjából, hanem Istentől születtek.
Jn 1: 14 És az Íge testté lett és lakozék mi közöttünk (és láttuk az ő dicsőségét, mint az Atya egyszülöttjének dicsőségét), aki teljes vala kegyelemmel és igazsággal.
Jn 1: 15 János bizonyságot tett ő róla, és kiáltott, mondván: Ez vala, a kiről mondám: aki utánam jő, előttem lett, mert előbb volt nálamnál.
Jn 1: 16 És az ő teljességéből vettünk mindnyájan kegyelmet is kegyelemért.
Jn 1: 17 Mert a törvény Mózes által adatott, a kegyelem [pedig] és az igazság Jézus Krisztus által lett.
Jn 1: 18 Az Istent soha senki nem látta; az egyszülött Fiú, aki az Atya kebelében van, az jelentette ki [őt.]
Jn 1: 19 És ez a János bizonyságtétele, a mikor a zsidók papokat és Lévitákat küldöttek Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék őt: Kicsoda vagy te?
Jn 1: 20 És megvallá és nem tagadá; és megvallá, hogy: Nem én vagyok a Krisztus.
Jn 1: 21 És kérdezék őt: Kicsoda tehát? Illés vagy-é te? És monda: Nem vagyok. A próféta vagy-é te? És ő felele: Nem.
Jn 1: 22 Mondának azért néki: Kicsoda vagy? Hogy megfelelhessünk azoknak, a kik minket elküldöttek: Mit mondasz magad felől?
Jn 1: 23 Monda: Én kiáltó szó vagyok a pusztában. Egyengessétek az Úrnak útját, a mint megmondotta Ésaiás próféta.
Jn 1: 24 És a küldöttek a farizeusok közül valók voltak:
Jn 1: 25 És megkérdék őt és mondának néki: Miért keresztelsz tehát, ha te nem vagy a Krisztus, sem Illés, sem a próféta?
Jn 1: 26 Felele nékik János, mondván: Én vízzel keresztelek; de köztetek van, a kit ti nem ismertek.
Jn 1: 27 Ő az, aki utánam jő, aki előttem lett, a kinek én nem vagyok méltó, hogy saruja szíjját megoldjam.
Jn 1: 28 Ezek Béthabarában lettek, a Jordánon túl, a hol János keresztel vala.
Jn 1: 29 Másnap látá János Jézust ő hozzá menni, és monda: Ímé az Istennek ama báránya, aki elveszi a világ bűneit!
Jn 1: 30 Ez az, a kiről én ezt mondám: Én utánam jő egy férfiú, aki előttem lett, mert előbb volt nálamnál.
Jn 1: 31 És én nem ismertem őt; de hogy megjelentessék Izráelnek, azért jöttem én, aki vízzel keresztelek.
Jn 1: 32 És bizonyságot tőn János, mondván: Láttam a Lelket leszállani az égből, mint egy galambot; és megnyugovék ő rajta.
Jn 1: 33 És én nem ismertem őt; de aki elkülde engem, hogy vízzel kereszteljek, az mondá nékem: A kire látod a Lelket leszállani és rajta megnyugodni, az az, a ki keresztel Szent Lélekkel.
Jn 1: 34 És én láttam, és bizonyságot tettem, hogy ez az Isten Fia.
Jn 1: 35 Másnap ismét [ott] állt vala János és kettő az ő tanítványai közül;
Jn 1: 36 És ránézvén Jézusra, a mint [ott] jár vala, monda: Ímé az Isten Báránya!
Jn 1: 37 És hallá őt a két tanítvány, a mint szól vala, és követék Jézust.
Jn 1: 38 Jézus pedig hátrafordulván és látván, hogy követik azok, monda nékik:
Jn 1: 39 Mit kerestek? Azok pedig mondának néki: Rabbi, (a mi megmagyarázva azt teszi: Mester) hol lakol?
Jn 1: 40 Monda nékik: Jőjjetek és lássátok meg. Elmenének és megláták, hol lakik; és nála maradának azon a napon: vala pedig körülbelül tíz óra.
Jn 1: 41 A kettő közül, a kik Jánostól [ezt] hallották és őt követték vala, András volt az egyik, a Simon Péter testvére.
Jn 1: 42 Találkozék ez először a maga testvérével, Simonnal, és monda néki: Megtaláltuk a Messiást (a mi megmagyarázva azt teszi: Krisztus);
Jn 1: 43 És vezeté őt Jézushoz. Jézus pedig reá tekintvén, monda: Te Simon vagy, a Jóna fia; te Kéfásnak fogsz hivatni (a mi megmagyarázva: Kőszikla).
Jn 1: 44 A következő napon Galileába akart menni Jézus; és találkozék Fileppel, és monda néki: Kövess engem!
Jn 1: 45 Filep pedig Bethsaidából, az András és Péter városából való volt.
Jn 1: 46 Találkozék Filep Nátánaellel, és monda néki: aki felől írt Mózes a törvényben, és a próféták, megtaláltuk a názáreti Jézust, Józsefnek fiát.
Jn 1: 47 És monda néki Nátánael: Názáretből támadhat-é valami jó? Monda néki Filep: Jer és lásd meg!
Jn 1: 48 Látá Jézus Nátánaelt ő hozzá menni, és monda ő felőle: Ímé egy igazán Izráelita, a kiben hamisság nincsen.
Jn 1: 49 Monda néki Nátánael: Honnan ismersz engem? Felele Jézus és monda néki: Mielőtt hítt téged Filep, láttalak téged, a mint a fügefa alatt voltál.
Jn 1: 50 Felele Nátánael és monda néki: Rabbi, te vagy az Isten Fia, te vagy az Izráel Királya!
Jn 1: 51 Felele Jézus és monda néki: Hogy azt mondám néked: láttalak a fügefa alatt, hiszel? Nagyobbakat látsz majd ezeknél.
Jn 1: 52 És monda néki: Bizony, bizony mondom néktek: Mostantól fogva meglátjátok a megnyilt eget, és az Isten angyalait, a mint felszállnak és leszállnak az ember Fiára.
Jn 2: 1 És harmadnapon menyegző lőn a galileai Kánában; és ott volt a Jézus anyja;
Jn 2: 2 És Jézus is meghivaték az ő tanítványaival együtt a menyegzőbe.
Jn 2: 3 És elfogyván a bor, a Jézus anyja monda néki: Nincs boruk.
Jn 2: 4 Monda néki Jézus: Mi közöm nékem te hozzád, oh asszony? Nem jött még el az én órám.
Jn 2: 5 Mond az ő anyja a szolgáknak: Valamit mond néktek, megtegyétek.
Jn 2: 6 Vala pedig ott hat kőveder elhelyezve a zsidók tisztálkodási módja szerint, melyek közül egybe-egybe két-három métréta fér vala.
Jn 2: 7 Monda nékik Jézus: Töltsétek meg a vedreket vízzel. És megtölték azokat színig.
Jn 2: 8 És monda nékik: Most merítsetek, és vigyetek a násznagynak. És vittek.
Jn 2: 9 A mint pedig megízlelé a násznagy a borrá lett vizet, és nem tudja vala, honnét van, (de a szolgák tudták, a kik a vizet merítik vala), szólítá a násznagy a vőlegényt,
Jn 2: 10 És monda néki: Minden ember a jó bort adja fel először, és mikor megittasodtak, akkor az alábbvalót: te a jó bort ekkorra tartottad.
Jn 2: 11 Ezt az első jelt a galileai Kánában tevé Jézus, és megmutatá az ő dicsőségét; és hivének benne az ő tanítványai.
Jn 2: 12 Azután leméne Kapernaumba, ő és az ő anyja és a testvérei és tanítványai; és ott maradának néhány napig,
Jn 2: 13 Mert közel vala a zsidók husvétja, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
Jn 2: 14 És [ott] találá a templomban az ökrök, juhok és galambok árúsait és a pénzváltókat, a mint ülnek vala:
Jn 2: 15 És kötélből ostort csinálván, kiűzé mindnyájokat a templomból, az ökröket is a juhokat is; és a pénzváltók pénzét kitölté, az asztalokat pedig feldönté;
Jn 2: 16 És a galambárúsoknak monda: Hordjátok el ezeket innen; ne tegyétek az én Atyámnak házát kalmárság házává.
Jn 2: 17 Megemlékezének pedig az ő tanítványai, hogy meg van írva: A te házadhoz való féltő szeretet emészt engem.
Jn 2: 18 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Micsoda jelt mutatsz nékünk, hogy ezeket cselekszed?
Jn 2: 19 Felele Jézus és monda nékik: Rontsátok le a templomot, és három nap alatt megépítem azt.
Jn 2: 20 Mondának azért a zsidók: Negyvenhat esztendeig épült ez a templom, és te három nap alatt megépíted azt?
Jn 2: 21 Ő pedig az ő testének templomáról szól vala.
Jn 2: 22 Mikor azért feltámadt a halálból, megemlékezének az ő tanítványai, hogy ezt mondta; és hivének az írásnak, és a beszédnek, a melyet Jézus mondott vala.
Jn 2: 23 A mint pedig Jeruzsálemben vala husvétkor az ünnepen, sokan hivének az ő nevében, látván az ő jeleit, a melyeket cselekszik vala.
Jn 2: 24 Maga azonban Jézus nem bízza vala magát reájok, a miatt, hogy ő ismeré mindnyájokat,
Jn 2: 25 És mivelhogy nem szorult rá, hogy valaki bizonyságot tegyen az emberről; mert magától [is] tudta, mi volt az emberben.
Jn 3: 1 Vala pedig a farizeusok közt egy ember, a neve Nikodémus, a zsidók főembere:
Jn 3: 2 Ez jöve Jézushoz éjjel, és monda néki: Mester, tudjuk, hogy Istentől jöttél tanítóul; mert senki sem teheti e jeleket, a melyeket te teszel, hanem ha az Isten van vele.
Ján 3: 3 Felele Jézus és monda néki: Bizony, bizony mondom néked: ha valaki újonnan nem születik, nem láthatja az Isten országát.
Jn 3: 4 Monda néki Nikodémus: Mimódon születhetik az ember, ha vén? Vajjon bemehet-é az ő anyjának méhébe másodszor, és születhetik-é?
Jn 3: 5 Felele Jézus: Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába.
Jn 3: 6 A mi testtől született, test az; és a mi Lélektől született, lélek az.
Jn 3: 7 Ne csodáld, hogy azt mondám néked: Szükség néktek újonnan születnetek.
Jn 3: 8 A szél fú, a hová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod honnan jő és hová megy: így van mindenki, aki Lélektől született.
Jn 3: 9 Felele Nikodémus és monda néki: Mimódon lehetnek ezek?
Jn 3: 10 Felele Jézus és monda néki: Te Izráel tanítója vagy, és nem tudod ezeket?
Jn 3: 11 Bizony, bizony mondom néked, a mit tudunk, azt mondjuk, és a mit látunk, arról teszünk bizonyságot; és a mi bizonyságtételünket el nem fogadjátok.
Jn 3: 12 Ha a földiekről szóltam néktek és nem hisztek, mimódon hisztek, ha a mennyeiekről szólok néktek?
Jn 3: 13 És senki sem ment fel a mennybe, hanemha az, aki a mennyből szállott alá, az embernek Fia, aki a mennyben van.
Jn 3: 14 És a miképen felemelte Mózes a kígyót a pusztában, akképen kell az ember Fiának felemeltetnie.
Jn 3: 15 Hogy valaki hiszen ő benne, el ne veszszen, hanem örök élete legyen.
Jn 3: 16 Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen.
Jn 3: 17 Mert nem azért küldte az Isten az ő Fiát a világra, hogy kárhoztassa a világot, hanem hogy megtartassék a világ általa.
Jn 3: 18 aki hiszen ő benne, el nem kárhozik; aki pedig nem hisz, immár elkárhozott, mivelhogy nem hitt az Isten egyszülött Fiának nevében.
Jn 3: 19 Ez pedig a kárhoztatás, hogy a világosság e világra jött, és az emberek inkább szerették a sötétséget, mint a világosságot; mert az ő cselekedeteik gonoszak valának.
Jn 3: 20 Mert minden, aki hamisan cselekszik, gyűlöli a világosságot és nem megy a világosságra, hogy az ő cselekedetei fel ne fedessenek;
Jn 3: 21 aki pedig az igazságot cselekszi, az a világosságra megy, hogy az ő cselekedetei nyilvánvalókká legyenek, hogy Isten szerint való cselekedetek.
Jn 3: 22 Ezután elméne Jézus az ő tanítványaival a Júdea földére; és ott időzék velök, és keresztele.
Jn 3: 23 János pedig szintén keresztel vala Énonban, Sálemhez közel, mert ott sok volt a víz. És oda járulának és megkeresztelkedének.
Jn 3: 24 Mert János még nem vetteték a tömlöczbe.
Jn 3: 25 Vetekedés támada azért a János tanítványai és a judeaiak között a mosakodás felől.
Jn 3: 26 És menének Jánoshoz és mondának néki: Mester! aki veled vala a Jordánon túl, a kiről te bizonyságot tettél, ímé az keresztel, és hozzá megy mindenki.
Jn 3: 27 Felele János és monda: Az ember semmit sem vehet, hanem ha a mennyből adatott néki.
Jn 3: 28 Ti magatok vagytok a bizonyságaim, hogy megmondtam: Nem vagyok én a Krisztus, hanem hogy ő előtte küldettem el.
Jn 3: 29 A kinek jegyese van, vőlegény az; a vőlegény barátja pedig, aki ott áll és hallja őt, örvendezve örül a vőlegény szavának. Ez az én örömem immár betelt.
Jn 3: 30 Annak növekednie kell, nékem pedig alább szállanom.
Jn 3: 31 aki felülről jött, feljebb való mindenkinél. aki a földről való, földi az és földieket szól; aki a mennyből jött, feljebb való mindenkinél.
Jn 3: 32 És arról tesz bizonyságot, a mit látott és hallott; és az ő bizonyságtételét senki sem fogadja be.
Jn 3: 33 aki az ő bizonyságtételét befogadja, az megpecsételte, hogy az Isten igaz.
Jn 3: 34 Mert a kit az Isten küldött, az Isten beszédeit szólja; mivelhogy az Isten nem mérték szerint adja a Lelket.
Jn 3: 35 Az Atya szereti a Fiút, és az ő kezébe adott mindent.
Jn 3: 36 aki hisz a Fiúban, örök élete van; aki pedig nem enged a Fiúnak, nem lát életet, hanem az Isten haragja marad rajta.
Jn 4: 1 Amint azért megtudta az Úr, hogy a farizeusok meghallották, hogy Jézus több tanítványt szerez és keresztel, mint János,
Jn 4: 2 (Jóllehet Jézus maga nem keresztelt, hanem a tanítványai,)
Jn 4: 3 Elhagyá Júdeát és elméne ismét Galileába.
Jn 4: 4 Samárián kell vala pedig általmennie.
Jn 4: 5 Megy vala azért Samáriának Sikár nevű városába, annak a teleknek szomszédjába, a melyet Jákób adott vala az ő fiának, Józsefnek.
Jn 4: 6 Ott vala pedig a Jákób forrása. Jézus azért, az utazástól elfáradva, azonmód leüle a forráshoz. Mintegy hat óra vala.
Jn 4: 7 Jöve egy samáriabeli asszony vizet meríteni; monda néki Jézus: Adj innom!
Jn 4: 8 Az ő tanítványai ugyanis elmentek a városba, hogy ennivalót vegyenek.
Jn 4: 9 Monda azért néki a samáriai asszony: Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, aki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.
Jn 4: 10 Felele Jézus és monda néki: Ha ismernéd az Isten ajándékát, és [hogy] ki az, aki ezt mondja néked: Adj innom!; te kérted volna őt, és adott volna néked élő vizet.
Jn 4: 11 Monda néki az asszony: Uram, nincs mivel merítened, és a kút mély: hol vennéd tehát az élő vizet?
Jn 4: 12 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál, Jákóbnál, aki nékünk adta ezt a kutat, és ebből ivott ő is, a fiai is és jószága is?
Jn 4: 13 Felele Jézus és monda néki: Mindaz, aki ebből a vízből iszik, ismét megszomjúhozik:
Jn 4: 14 Valaki pedig abból a vízből iszik, a melyet én adok néki, soha örökké meg nem szomjúhozik; hanem az a víz, a melyet én adok néki, örök életre buzgó víznek kútfeje lesz ő benne.
Jn 4: 15 Monda néki az asszony: Uram, add nékem azt a vizet, hogy meg ne szomjúhozzam, és ne jőjjek ide meríteni!
Jn 4: 16 Monda néki Jézus: Menj el, hívd a férjedet, és jőjj ide!
Jn 4: 17 Felele az asszony és monda: Nincs férjem. Monda néki Jézus: Jól mondád, hogy: Nincs férjem;
Jn 4: 18 Mert öt férjed volt, és a mostani nem férjed: ezt igazán mondtad.
Jn 4: 19 Monda néki az asszony: Uram, látom, hogy te próféta vagy.
Jn 4: 20 A mi atyáink ezen a hegyen imádkoztak; és ti azt mondjátok, hogy Jeruzsálemben van az a hely, a hol imádkozni kell.
Jn 4: 21 Monda néki Jézus: Asszony, hidd el nékem, hogy eljő az óra, a mikor sem nem ezen a hegyen, sem nem Jeruzsálemben imádjátok az Atyát.
Jn 4: 22 Ti azt imádjátok, a mit nem ismertek; mi azt imádjuk, a mit ismerünk: mert az idvesség a zsidók közül támadt.
Jn 4: 23 De eljő az óra, és az most vagyon, amikor az igazi imádók lélekben, és igazságban imádják az Atyát: mert az Atya is ilyeneket keres, az ő imádóiul.
Jn 4: 24 Az Isten lélek: és a kik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.
Jn 4: 25 Monda néki az asszony: Tudom, hogy Messiás jő (aki Krisztusnak mondatik); mikor az eljő, megjelent nékünk mindent.
Jn 4: 26 Monda néki Jézus: Én vagyok az, aki veled beszélek.
Jn 4: 27 Eközben megjövének az ő tanítványai; és csodálkozának, hogy asszonnyal beszélt; mindazáltal egyik sem mondá: Mit keresel? vagy: Mit beszélsz vele?
Jn 4: 28 Ott hagyá azért az asszony a vedrét, és elméne a városba, és monda az embereknek:
Jn 4: 29 Jertek, lássatok egy embert, aki megmonda nékem mindent, a mit cselekedtem. Nem ez-é a Krisztus?
Jn 4: 30 Kimenének azért a városból, és hozzá menének.
Jn 4: 31 Aközben pedig kérék őt a tanítványok, mondván: Mester, egyél!
Jn 4: 32 Ő pedig monda nékik: Van nékem eledelem, a mit egyem, a mit ti nem tudtok.
Jn 4: 33 Mondának azért a tanítványok egymásnak: Hozott-é néki valaki enni?
Jn 4: 34 Monda nékik Jézus: Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, aki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem.
Jn 4: 35 Ti nem azt mondjátok-é, hogy még négy hónap és eljő az aratás? Ímé, mondom néktek: Emeljétek fel szemeiteket, és lássátok meg a tájékokat, hogy már fehérek az aratásra.
Jn 4: 36 És aki arat, jutalmat nyer, és az örök életre gyümölcsöt gyűjt; hogy mind a vető, mind az arató együtt örvendezzen.
Jn 4: 37 Mert ebben az a mondás igaz, hogy más a vető, más az arató.
Jn 4: 38 Én annak az aratására küldtelek titeket, a mit nem ti munkáltatok; mások munkálták, és ti a mások munkájába állottatok.
Jn 4: 39 Abból a városból pedig sokan hivének benne a Samaritánusok közül annak az asszonynak beszédéért, a ki bizonyságot tett vala, hogy: Mindent megmondott nékem, a mit cselekedtem.
Jn 4: 40 A mint azért oda mentek hozzá a Samaritánusok, kérék őt, hogy maradjon náluk; és ott marada két napig.
Jn 4: 41 És sokkal többen hivének a maga beszédéért,
Jn 4: 42 És azt mondják vala az asszonynak, hogy: Nem a te beszédedért hiszünk immár: mert magunk hallottuk, és tudjuk, hogy bizonnyal ez a világ idvezítője, a Krisztus.
Jn 4: 43 Két nap mulva pedig kiméne onnét, és elméne Galileába.
Jn 4: 44 Mert Jézus maga tett bizonyságot arról, hogy a prófétának nincs tisztessége a maga hazájában.
Jn 4: 45 Mikor azért beméne Galileába, befogadták őt a Galileabeliek, mivelhogy látták vala mindazt, a mit Jeruzsálemben cselekedett az ünnepen; mert ők is elmentek vala az ünnepre.
Jn 4: 46 Ismét a galileai Kánába méne azért Jézus, a hol a vizet borrá változtatta. És volt Kapernaumban egy királyi ember, a kinek a fia beteg vala.
Jn 4: 47 Mikor ez meghallá, hogy Jézus Júdeából Galileába érkezett, hozzá méne és kéré őt, hogy menjen el és gyógyítsa meg az ő fiát; mert halálán vala.
Jn 4: 48 Monda azért néki Jézus: Ha jeleket és csodákat nem láttok, nem hisztek.
Jn 4: 49 Monda néki a királyi ember: Uram, jőjj, mielőtt a gyermekem meghal.
Jn 4: 50 Monda néki Jézus: Menj el, a te fiad él. És hitt az ember a szónak, a mit Jézus mondott néki, és elment.
Jn 4: 51 A mint pedig már megy vala, elébe jövének az ő szolgái, és hírt hozának néki, mondván, hogy: A te fiad él.
Jn 4: 52 Megtudakozá azért tőlük az órát, a melyben megkönnyebbedett vala; és mondának néki: Tegnap hét órakor hagyta el őt a láz;
Jn 4: 53 Megérté azért az atya, hogy abban az órában, a melyben azt mondá néki a Jézus, hogy: a te fiad él. És hitt ő, és az ő egész háza népe.
Jn 4: 54 Ezt ismét második jel gyanánt tevé Jézus, mikor Júdeából Galileába ment.
Jn 5: 1 Ezek után ünnepök vala a zsidóknak, és felméne Jézus Jeruzsálembe.
Jn 5: 2 Van pedig Jeruzsálemben a Juh[kapu]nál egy tó, a melyet héberül Bethesdának neveznek. Öt tornácza van.
Jn 5: 3 Ezekben feküvék a betegek, vakok, sánták, aszkórosok nagy sokasága, várva a víznek megmozdulását.
Jn 5: 4 Mert időnként angyal szálla a tóra, és felzavará a vizet: aki tehát először lépett bele a víz felzavarása után, meggyógyult, akárminémű betegségben volt.
Jn 5: 5 Vala pedig ott egy ember, aki harmincnyolcz esztendőt töltött betegségében.
Jn 5: 6 Ezt a mint látta Jézus, hogy ott fekszik, és megtudta, hogy már sok idő óta [úgy] van; monda néki: Akarsz-é meggyógyulni?
Jn 5: 7 Felele néki a beteg: Uram, nincs emberem, hogy a mikor a víz felzavarodik, bevigyen engem a tóba; és mire én oda érek, más lép be előttem.
Jn 5: 8 Monda néki Jézus: Kelj fel, vedd fel a te nyoszolyádat, és járj!
Jn 5: 9 És azonnal meggyógyula az ember, és felvevé nyoszolyáját, és jár vala. Aznap pedig szombat vala.
Jn 5: 10 Mondának azért a zsidók a meggyógyultnak: Szombat van, nem szabad néked a nyoszolyádat hordanod!
Jn 5: 11 Felele nékik: aki meggyógyított engem, az mondá nékem: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj.
Jn 5: 12 Megkérdék azért őt: Ki az az ember, aki mondá néked: Vedd fel a nyoszolyádat, és járj?
Jn 5: 13 A meggyógyult pedig nem tudja vala, hogy ki az; mert Jézus félre vonult, sokaság lévén azon a helyen.
Jn 5: 14 Ezek után találkozék vele Jézus a templomban, és monda néki: Ímé meggyógyultál; többé ne vétkezzél, hogy rosszabbul ne legyen dolgod!
Jn 5: 15 Elméne az az ember, és hírül adá a zsidóknak, hogy Jézus az, aki őt meggyógyította.
Jn 5: 16 És e miatt üldözőbe vevék a zsidók Jézust, és meg akarák őt ölni, hogy ezeket művelte szombaton.
Jn 5: 17 Jézus pedig felele nékik: Az én Atyám mind ez ideig munkálkodik, én is munkálkodom.
Jn 5: 18 E miatt aztán még inkább meg akarák őt ölni a zsidók, mivel nem csak a szombatot rontotta meg, hanem az Istent is saját Atyjának mondotta, egyenlővé tévén magát az Istennel.
Jn 5: 19 Felele azért Jézus, és monda nékik: Bizony, bizony mondom néktek: a Fiú semmit sem tehet önmagától, hanem ha látja cselekedni az Atyát, mert a miket az cselekszik, ugyanazokat hasonlatosképen a Fiú is cselekszi.
Jn 5: 20 Mert az Atya szereti a Fiút, és mindent megmutat néki, a miket ő maga cselekszik; és ezeknél nagyobb dolgokat is mutat majd néki, hogy ti csudálkozzatok.
Jn 5: 21 Mert a mint az Atya feltámasztja a halottakat és megeleveníti, úgy a Fiú is a kiket akar, megelevenít.
Jn 5: 22 Mert az Atya nem ítél senkit, hanem az ítéletet egészen a Fiúnak adta;
Jn 5: 23 Hogy mindenki úgy tisztelje a Fiút, miként tisztelik az Atyát. aki nem tiszteli a Fiút, nem tiszteli az Atyát, aki elküldte őt.
Jn 5: 24 Bizony, bizony mondom néktek, hogy aki az én beszédemet hallja és hisz annak, aki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre.
Jn 5: 25 Bizony, bizony mondom néktek, hogy eljő az idő, és az most vagyon, mikor a halottak hallják az Isten Fiának szavát, és a kik hallják, élnek.
Jn 5: 26 Mert a miként az Atyának élete van önmagában, akként adta a Fiúnak is, hogy élete legyen önmagában:
Jn 5: 27 És hatalmat ada néki az ítélettételre is, mivelhogy embernek fia.
Jn 5: 28 Ne csodálkozzatok ezen: mert eljő az óra, a melyben mindazok, a kik a koporsókban vannak, meghallják az ő szavát,
Jn 5: 29 És kijőnek; a kik a jót cselekedték, az élet feltámadására; a kik pedig a gonoszt művelték, a kárhozat feltámadására.
Jn 5: 30 Én semmit sem cselekedhetem magamtól; a mint hallok, úgy ítélek, és az én ítéletem igazságos; mert nem a magam akaratát keresem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem, az Atyáét.
Jn 5: 31 Ha én teszek bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem nem igaz.
Jn 5: 32 Más az, aki bizonyságot tesz rólam; és tudom, hogy igaz az a bizonyságtétel, a melylyel bizonyságot tesz rólam.
Jn 5: 33 Ti elküldtetek Jánoshoz, és bizonyságot tett az igazságról.
Jn 5: 34 De én nem embertől nyerem a bizonyságtételt; hanem ezeket azért mondom, hogy ti megtartassatok.
Jn 5: 35 Ő az égő és fénylő szövétnek vala, ti pedig csak egy ideig akartatok örvendezni az ő világosságában.
Jn 5: 36 De nékem nagyobb bizonyságom van a Jánosénál: mert azok a dolgok, a melyeket rám bízott az Atya, hogy elvégezzem azokat, azok a dolgok, a melyeket én cselekszem, tesznek bizonyságot rólam, hogy az Atya küldött engem.
Jn 5: 37 A ki elküldött engem, maga az Atya is bizonyságot tett rólam. Sem hangját nem hallottátok soha, sem ábrázatát nem láttátok.
Jn 5: 38 Az ő ígéje sincs maradandóan bennetek: mert a kit ő elküldött, ti annak nem hisztek.
Jn 5: 39 Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam;
Jn 5: 40 És nem akartok hozzám jőni, hogy életetek legyen!
Jn 5: 41 Dicsőséget emberektől nem nyerek.
Jn 5: 42 De ismerlek benneteket, hogy az Istennek szeretete nincs meg bennetek:
Jn 5: 43 Én az én Atyám nevében jöttem, és nem fogadtatok be engem; ha más jőne a maga nevében, azt befogadnátok.
Jn 5: 44 Mimódon hihettek ti, a kik egymástól nyertek dicsőséget, és azt a dicsőséget, a mely az egy Istentől van, nem keresitek?
Jn 5: 45 Ne állítsátok, hogy én vádollak majd benneteket az Atyánál; van aki vádol titeket, Mózes, a kiben ti reménykedtetek.
Jn 5: 46 Mert ha hinnétek Mózesnek, nékem is hinnétek; mert én rólam írt ő.
Jn 5: 47 Ha pedig az ő írásainak nem hisztek, mimódon hisztek az én beszédeimnek?
Jn 6: 1 Ezek után elméne Jézus a galileai tengeren, a Tiberiáson túl.
Jn 6: 2 És nagy sokaság követé őt, mivelhogy látják vala az ő csodatételeit, a melyeket cselekszik vala a betegeken.
Jn 6: 3 Felméne pedig Jézus a hegyre, és leüle ott a tanítványaival.
Jn 6: 4 Közel vala pedig husvét, a zsidók ünnepe.
Jn 6: 5 Mikor azért felemelé Jézus a szemeit, és látá, hogy nagy sokaság jő hozzá, monda Filepnek: Honnan vegyünk kenyeret, hogy ehessenek ezek?
Jn 6: 6 Ezt pedig azért mondá, hogy próbára tegye őt; mert ő maga tudta, mit akar vala cselekedni.
Jn 6: 7 Felele néki Filep: Kétszáz dénár árú kenyér nem elég ezeknek, hogy mindenikök kapjon valami keveset.
Jn 6: 8 Monda néki egy az ő tanítványai közül, András, a Simon Péter testvére:
Jn 6: 9 Van itt egy gyermek, a kinek van öt árpa kenyere és két hala; de mi az ennyinek?
Jn 6: 10 Jézus pedig monda: Ültessétek le az embereket. Nagy fű vala pedig azon a helyen. Leülének azért a férfiak, számszerint mintegy ötezeren.
Jn 6: 11 Jézus pedig vevé a kenyereket, és hálát adván, adta a tanítványoknak, a tanítványok pedig a leülteknek; hasonlóképen a halakból is, a mennyit akarnak vala.
Jn 6: 12 A mint pedig betelének, monda az ő tanítványainak: Szedjétek össze a megmaradt darabokat, hogy semmi el ne veszszen.
Jn 6: 13 Összeszedék azért, és megtöltének tizenkét kosarat az öt árpa kenyérből való darabokkal, a melyek megmaradtak vala az evők után.
Jn 6: 14 Az emberek azért látva a jelt, a melyet Jézus tőn, mondának: Bizonnyal ez ama próféta, aki eljövendő vala a világra.
Jn 6: 15 Jézus azért, a mint észrevevé, hogy jőni akarnak és őt elragadni, hogy királylyá tegyék, ismét elvonula egymaga a hegyre.
Jn 6: 16 Mikor pedig estveledék, lemenének az ő tanítványai a tengerhez,
Jn 6: 17 És beszállva a hajóba, mennek vala a tengeren túl Kapernaumba. És már sötétség volt, és még nem ment vala hozzájuk Jézus.
Jn 6: 18 És a tenger a nagy szél fúvása miatt háborog vala.
Jn 6: 19 Mikor azért huszonöt, vagy harmincz futamatnyira beevezének, megláták Jézust, a mint jár vala a tengeren és a hajóhoz közeledik vala: és megrémülének.
Jn 6: 20 Ő pedig monda nékik: Én vagyok, ne féljetek!
Jn 6: 21 Be akarák azért őt venni a hajóba: és a hajó azonnal ama földnél vala, a melyre menének.
Jn 6: 22 Másnap a sokaság, a mely a tengeren túl állott vala, látva, hogy nem vala ott más hajó, csak az az egy, a melybe a Jézus tanítványai szállottak, és hogy Jézus nem ment be az ő tanítványaival a hajóba, hanem csak az ő tanítványai mentek el,
Jn 6: 23 De jöttek [más] hajók Tiberiásból közel ahhoz a helyhez, a hol a kenyeret ették, miután hálákat adott az Úr:
Jn 6: 24 Mikor azért látta a sokaság, hogy sem Jézus, sem a tanítványai nincsenek ott, beszállának ők is a hajókba, és elmenének Kapernaumba, keresvén Jézust.
Jn 6: 25 És megtalálván őt a tengeren túl, mondának néki: Mester, mikor jöttél ide?
Jn 6: 26 Felele nékik Jézus és monda: Bizony, bizony mondom néktek: nem azért kerestek engem, hogy jeleket láttatok, hanem azért, mert ettetek ama kenyerekből, és jóllaktatok.
Jn 6: 27 Munkálkodjatok ne az eledelért, a mely elvész, hanem az eledelért, a mely megmarad az örök életre, a melyet az embernek Fia ád majd néktek; mert őt az Atya pecsételte el, az Isten.
Jn 6: 28 Mondának azért néki: Mit csináljunk, hogy az Isten dolgait cselekedjük?
Jn 6: 29 Felele Jézus és monda nékik: Az az Isten dolga, hogy higyjetek abban, a kit ő küldött.
Jn 6: 30 Mondának azért néki: Micsoda jelt mutatsz tehát te, hogy lássuk és higyjünk néked? Mit művelsz?
Jn 6: 31 A mi atyáink a mannát ették a pusztában; a mint meg van írva: Mennyei kenyeret adott vala enniök.
Jn 6: 32 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: nem Mózes adta néktek a mennyei kenyeret, hanem az én Atyám adja majd néktek az igazi mennyei kenyeret.
Jn 6: 33 Mert az az Istennek kenyere, a mely mennyből száll alá, és életet ád a világnak.
Jn 6: 34 Mondának azért néki: Uram, mindenkor add nékünk ezt a kenyeret!
Jn 6: 35 Jézus pedig monda nékik: Én vagyok az életnek ama kenyere; aki hozzám jő, semmiképen meg nem éhezik, és aki hisz bennem, meg nem szomjúhozik soha.
Jn 6: 36 De mondám néktek, hogy noha láttatok is engem, még sem hisztek.
Jn 6: 37 Minden, a mit nékem ád az Atya, én hozzám jő; és azt, a ki hozzám jő, semmiképen ki nem vetem.
Jn 6: 38 Mert azért szállottam le a mennyből, hogy ne a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki elküldött engem.
Jn 6: 39 Az pedig az Atyának akarata, aki elküldött engem, hogy a mit nékem adott, abból semmit el ne veszítsek, hanem feltámaszszam azt az utolsó napon.
Jn 6: 40 Az pedig annak az akarata, aki elküldött engem, hogy mindaz, aki látja a Fiút és hisz ő benne, örök élete legyen; és én feltámaszszam azt azt utolsó napon.
Jn 6: 41 Zúgolódának azért a zsidók ő ellene, hogy azt mondá: Én vagyok az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá.
Jn 6: 42 És mondának: Nem ez-é Jézus, a József fia, a kinek mi ismerjük atyját és anyját? mimódon mondja hát ez, hogy: A mennyből szállottam alá?
Jn 6: 43 Felele azért Jézus és monda nékik: Ne zúgolódjatok egymás között!
Jn 6: 44 Senki sem jöhet én hozzám, hanemha az Atya vonja azt, aki elküldött engem; én pedig feltámasztom azt az utolsó napon.
Jn 6: 45 Meg van írva a prófétáknál: És mindnyájan Istentől tanítottak lesznek. Valaki azért az Atyától hallott, és tanult, én hozzám jő.
Jn 6: 46 Nem hogy az Atyát valaki látta, csak az, aki Istentől van, az látta az Atyát.
Jn 6: 47 Bizony, bizony mondom néktek: aki én bennem hisz, örök élete van annak.
Jn 6: 48 Én vagyok az életnek kenyere.
Jn 6: 49 A ti atyáitok a mannát ették a pusztában, és meghaltak.
Jn 6: 50 Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá, hogy kiki egyék belőle és meg ne haljon.
Jn 6: 51 Én vagyok amaz élő kenyér, a mely a mennyből szállott alá; ha valaki eszik e kenyérből, él örökké. És az a kenyér pedig, a melyet én adok, az én testem, a melyet én adok a világ életéért.
Jn 6: 52 Tusakodának azért a zsidók egymás között, mondván: Mimódon adhatja ez nékünk a testét, hogy [azt] együk?
Jn 6: 53 Monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Ha nem eszitek az ember Fiának testét és nem iszszátok az ő vérét, nincs élet bennetek.
Jn 6: 54 aki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, örök élete van annak, és én feltámasztom azt az utolsó napon.
Jn 6: 55 Mert az én testem bizony étel és az én vérem bizony ital.
Jn 6: 56 aki eszi az én testemet és iszsza az én véremet, az én bennem lakozik és én is abban.
Jn 6: 57 A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, aki engem eszik, él én általam.
Jn 6: 58 Ez az a kenyér, a mely a mennyből szállott alá; nem úgy, a mint a ti atyáitok evék a mannát és meghalának: a ki ezt a kenyeret eszi, él örökké.
Jn 6: 59 Ezeket mondá a zsinagógában, a mikor tanít vala Kapernaumban.
Jn 6: 60 Sokan azért, a kik hallák [ezeket] az ő tanítványai közül, mondának: Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?
Jn 6: 61 Tudván pedig Jézus ő magában, hogy e miatt zúgolódnak az ő tanítványai, monda nékik: Titeket ez megbotránkoztat?
Jn 6: 62 Hát ha meglátjátok az embernek Fiát felszállani oda, a hol elébb vala?!
Jn 6: 63 A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.
Jn 6: 64 De vannak némelyek közöttetek, a kik nem hisznek. Mert eleitől fogva tudta Jézus, kik azok, a kik nem hisznek, és ki az, aki elárulja őt.
Jn 6: 65 És monda: Azért mondtam néktek, hogy senki sem jöhet én hozzám, hanemha az én Atyámtól van megadva néki.
Jn 6: 66 Ettől fogva sokan visszavonulának az ő tanítványai közül és nem járnak vala többé ő vele.
Jn 6: 67 Monda azért Jézus a tizenkettőnek: Vajjon ti is el akartok-é menni?
Jn 6: 68 Felele néki Simon Péter: Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad.
Jn 6: 69 És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.
Jn 6: 70 Felele nékik Jézus: Nem én választottalak-é ki titeket, a tizenkettőt? és egy közületek ördög.
Jn 6: 71 Értette pedig Júdás Iskáriótest, Simon fiát, mert ez akarta őt elárulni, noha egy volt a tizenkettő közül.
Jn 7: 1 És ezek után Galileában jár vala Jézus; mert nem akar vala Júdeában járni, mivelhogy azon igyekezének a Júdeabeliek, hogy őt megöljék.
Jn 7: 2 Közel vala pedig a zsidók ünnepe, a sátoros ünnep.
Jn 7: 3 Mondának azért néki az ő atyjafiai: Menj el innen, és térj Júdeába, hogy a te tanítványaid is lássák a te dolgaidat, a melyeket cselekszel.
Jn 7: 4 Mert senki sem cselekszik titkon semmit, aki maga ismeretessé akar lenni. Ha ilyeneket cselekszel, mutasd meg magadat a világnak.
Jn 7: 5 Mert az ő atyjafiai sem hivének benne.
Jn 7: 6 Monda azért nékik Jézus: Az én időm még nincs itt; a ti időtök pedig mindig készen van.
Jn 7: 7 Titeket nem gyűlölhet a világ, de engem gyűlöl; mert én bizonyságot teszek felőle, hogy az ő cselekedetei gonoszak.
Jn 7: 8 Ti menjetek fel erre az ünnepre: én még nem megyek fel erre az ünnepre; mert az én időm még nem tölt be.
Jn 7: 9 Ezeket mondván pedig nékik, marada Galileában.
Jn 7: 10 A mint pedig felmenének az ő atyjafiai, akkor ő is felméne az ünnepre, nem nyilvánosan, hanem mintegy titkon.
Jn 7: 11 A zsidók azért keresik vala őt az ünnepen, és mondának: Hol van ő?
Jn 7: 12 És a sokaságban nagy zúgás vala ő miatta. Némelyek azt mondják vala, hogy jó ember; mások pedig azt mondják vala: Nem, hanem a népnek hitetője.
Jn 7: 13 Mindamellett senki sem beszélt vala nyiltan ő felőle a zsidóktól való félelem miatt.
Jn 7: 14 Már-már az ünnep közepén azonban felméne Jézus a templomba, és tanít vala.
Jn 7: 15 És csodálkozának a zsidók, mondván: Mimódon tudja ez az írásokat, holott nem tanulta?!
Jn 7: 16 Felele nékik Jézus és monda: Az én tudományom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem.
Jn 7: 17 Ha valaki cselekedni akarja az ő akaratát, megismerheti e tudományról, vajjon Istentől van-é, vagy én magamtól szólok?
Jn 7: 18 aki magától szól, a maga dicsőségét keresi; aki pedig annak dicsőségét keresi, a ki küldte őt, igaz az, és nincs abban hamisság.
Jn 7: 19 Nem Mózes adta-é néktek a törvényt? és senki sem teljesíti közületek a törvényt. Miért akartok engem megölni?
Jn 7: 20 Felele a sokaság és monda: Ördög van benned. Ki akar téged megölni?
Jn 7: 21 Felele Jézus és monda nékik: Egy dolgot cselekvém, és mindnyájan csodáljátok.
Jn 7: 22 Azért Mózes adta néktek a körülmetélkedést (nem mintha Mózestől való volna, hanem az atyáktól): és szombaton körülmetélitek az embert.
Jn 7: 23 Ha körülmetélhető az ember szombaton, hogy a Mózes törvénye meg ne romoljon; én rám haragusztok-é, hogy egy embert egészen meggyógyítottam szombaton?
Jn 7: 24 Ne ítéljetek a látszat után, hanem igaz ítélettel ítéljetek!
Jn 7: 25 Mondának azért némelyek a jeruzsálemiek közül: Nem ez-é az, a kit meg akarnak ölni?
Jn 7: 26 És ímé nyiltan szól, és semmit sem szólnak néki. Talán bizony megismerték a főemberek, hogy bizony ez a Krisztus?
Jn 7: 27 De jól tudjuk, honnan való ez; mikor pedig eljő a Krisztus, senki sem tudja, honnan való.
Jn 7: 28 Kiálta azért Jézus a templomban, tanítván és mondván: Mind engem ismertek, mind azt tudjátok, honnan való vagyok; és én magamtól nem jöttem, de igaz az, aki engem elküldött, a kit ti nem ismertek.
Jn 7: 29 Én azonban ismerem őt, mert ő tőle vagyok, és ő küldött engem.
Jn 7: 30 Akarják vala azért őt megfogni; de senki sem veté reá a kezét, mert nem jött még el az ő órája.
Jn 7: 31 A sokaság közül pedig sokan hivének ő benne; és azt mondják vala, hogy: A Krisztus mikor eljő, tehet-é majd több csodát azoknál, a melyeket ez tett?
Jn 7: 32 Meghallák a farizeusok, a mint a sokaság ezeket suttogja vala felőle; és szolgákat küldének a farizeusok és a főpapok, hogy fogják meg őt.
Jn 7: 33 Monda azért nékik Jézus: Egy kevés ideig még veletek vagyok, és majd ahhoz megyek, aki elküldött engem.
Jn 7: 34 Kerestek majd engem, és nem találtok meg, és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda.
Jn 7: 35 Mondának azért a zsidók magok között: Hová akar ez menni, hogy mi majd nem találjuk meg őt? Vajjon a görögök közé szóródottakhoz akar-é menni, és a görögöket tanítani?
Jn 7: 36 Micsoda beszéd ez, a melyet monda: Kerestek majd engem, és nem találtok meg; és a hol én vagyok, ti nem jöhettek oda?
Jn 7: 37 Az ünnep utolsó nagy napján pedig felálla Jézus és kiálta, mondván: Ha valaki szomjúhozik, jőjjön én hozzám, és igyék.
Jn 7: 38 aki hisz én bennem, a mint az írás mondotta, élő víznek folyamai ömlenek annak belsejéből.
Jn 7: 39 Ezt pedig mondja vala a Lélekről, a melyet veendők valának az ő benne hívők: mert még nem vala Szent Lélek; mivelhogy Jézus még nem dicsőítteték meg.
Jn 7: 40 Sokan azért a sokaság közül, a mint hallák e beszédet, ezt mondják vala: Bizonynyal ez ama Próféta.
Jn 7: 41 Némelyek mondának: Ez a Krisztus. Mások pedig mondának: Csak nem Galileából jön el a Krisztus?
Jn 7: 42 Nem az írás mondta-é, hogy a Dávid magvából, és Bethlehemből, ama városból jön el a Krisztus, a hol Dávid vala?
Jn 7: 43 Hasonlás lőn azért ő miatta a sokaságban.
Jn 7: 44 Némelyek pedig közűlök akarják vala őt megfogni, de senki sem veté reá a kezét.
Jn 7: 45 Elmenének azért a szolgák a főpapokhoz és farizeusokhoz; és mondának azok ő nékik: Miért nem hoztátok el őt?
Jn 7: 46 Felelének a szolgák: Soha ember úgy nem szólott, mint ez az ember!
Jn 7: 47 Felelének azért nékik a farizeusok: Vajjon ti is el vagytok-é hitetve?
Jn 7: 48 Vajjon a főemberek vagy a farizeusok közül hitt-é benne valaki?
Jn 7: 49 De ez a sokaság, a mely nem ismeri a törvényt, átkozott!
Jn 7: 50 Monda nékik Nikodémus, a ki éjjel ment vala ő hozzá, aki egy vala azok közül:
Jn 7: 51 Vajjon a mi törvényünk kárhoztatja-é az embert, ha előbb ki nem hallgatja és nem tudja, hogy mit cselekszik?
Jn 7: 52 Felelének és mondának néki: Vajjon te is Galileus vagy-é? Tudakozódjál és lásd meg, hogy Galileából nem támadt próféta.
Jn 7: 53 És mindnyájan haza menének.
Jn 8: 1 Jézus pedig elméne az Olajfák hegyére.
Jn 8: 2 Jó reggel azonban ismét ott vala a templomban, és az egész nép hozzá méne; és leülvén, tanítja vala őket.
Jn 8: 3 Az írástudók és a farizeusok pedig egy asszonyt vivének hozzá, a kit házasságtörésen kaptak vala, és a középre állítván azt,
Jn 8: 4 Mondának néki: Mester, ez az asszony tetten kapatott, mint házasságtörő.
Jn 8: 5 A törvényben pedig megparancsolta nékünk Mózes, hogy az ilyenek köveztessenek meg: te azért mit mondasz?
Jn 8: 6 Ezt pedig azért mondák, hogy megkísértsék őt, hogy legyen őt mivel vádolniok. Jézus pedig lehajolván, az ujjával ír vala a földre.
Jn 8: 7 De mikor szorgalmazva kérdezék őt, felegyenesedve monda nékik: aki közületek nem bűnös, az vesse rá először a követ.
Jn 8: 8 És újra lehajolván, írt vala a földre.
Jn 8: 9 Azok pedig [ezt] hallván és a lelkiismeret által vádoltatván, egymásután kimenének a vénektől kezdve mind az utolsóig; és egyedül Jézus maradt vala és az asszony a középen állva.
Jn 8: 10 Mikor pedig Jézus felegyenesedék és senkit sem láta az asszonyon kívül, monda néki: Asszony, hol vannak azok a te vádlóid? Senki sem kárhoztatott-é téged?
Jn 8: 11 Az pedig monda: Senki, Uram! Jézus pedig monda néki: Én sem kárhoztatlak: eredj el és többé ne vétkezzél!
Jn 8: 12 Ismét szóla azért hozzájok Jézus, mondván: Én vagyok a világ világossága: aki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága.
Jn 8: 13 Mondának azért néki a farizeusok: Te magadról teszel bizonyságot; a te bizonyságtételed nem igaz.
Jn 8: 14 Felele Jézus és monda nékik: Ha magam teszek is bizonyságot magamról, az én bizonyságtételem igaz; mert tudom honnan jöttem és hová megyek; ti pedig nem tudjátok honnan jövök és hová megyek.
Jn 8: 15 Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit.
Jn 8: 16 De ha ítélek is én, az én ítéletem igaz; mert én nem egyedül vagyok, hanem én és az Atya, aki küldött engem.
Jn 8: 17 A ti törvényetekben is meg van pedig írva, hogy két ember bizonyságtétele igaz.
Jn 8: 18 Én vagyok aki bizonyságot teszek magamról, és bizonyságot tesz rólam az Atya, aki küldött engem.
Jn 8: 19 Mondának azért néki: Hol van a te Atyád? Felele Jézus: Sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat; ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek.
Jn 8: 20 Ezeket a beszédeket mondá Jézus a kincstartó helyen, a mikor tanít vala a templomban; és senki sem fogta meg őt, mert még nem jött el az ő órája.
Jn 8: 21 Ismét monda azért nékik Jézus: Én elmegyek, és kerestek majd engem, és a ti bűneitekben fogtok meghalni: a hová én megyek, ti nem jöhettek oda.
Jn 8: 22 Mondának azért a zsidók: Avagy megöli-é magát, hogy azt mondja: A hová én megyek, ti nem jöhettek oda?
Jn 8: 23 És monda nékik: Ti innét alól valók vagytok, én onnét felül való vagyok; ti e világból valók vagytok, én nem vagyok e világból való.
Jn 8: 24 Azért mondám néktek, hogy a ti bűneitekben haltok meg: mert ha nem hiszitek, hogy én vagyok, meghaltok a ti bűneitekben.
Jn 8: 25 Mondának azért néki: Ki vagy te? És monda nékik Jézus: A mit eleitől fogva mondok is néktek.
Jn 8: 26 Sok beszélni és ítélni valóm van felőletek: de igaz az, aki küldött engem; és én azokat beszélem a világnak, a miket tőle hallottam vala.
Jn 8: 27 Nem vevék észre, hogy az Atyáról szól vala nékik.
Jn 8: 28 Monda azért nékik Jézus: Mikor felemelitek az embernek Fiát, akkor megismeritek, hogy én vagyok és semmit sem cselekszem magamtól, hanem a mint az Atya tanított engem, úgy szólok.
Jn 8: 29 És aki küldött engem, én velem van. Nem hagyott engem az Atya egyedül, mert én mindenkor azokat cselekszem, a melyek néki kedvesek.
Jn 8: 30 A mikor ezeket mondá, sokan hivének ő benne.
Jn 8: 31 Monda azért Jézus a benne hívő zsidóknak: Ha ti megmaradtok az én beszédemben, bizonynyal az én tanítványaim vagytok;
Jn 8: 32 És megismeritek az igazságot, és az igazság szabadokká tesz titeket.
Jn 8: 33 Felelének néki: Ábrahám magva vagyunk, és nem szolgáltunk soha senkinek: mimódon mondod te, hogy szabadokká lesztek?
Jn 8: 34 Felele nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy mindaz, aki bűnt cselekszik, szolgája a bűnnek.
Jn 8: 35 A szolga pedig nem marad mindörökké a házban: a Fiú marad [ott] mindörökké.
Jn 8: 36 Azért ha a Fiú megszabadít titeket, valósággal szabadok lesztek.
Jn 8: 37 Tudom, hogy Ábrahám magva vagytok; de meg akartok engem ölni, mert az én beszédemnek nincs helye nálatok.
Jn 8: 38 Én azt beszélem, a mit az én Atyámnál láttam; ti is azt cselekszitek azért, a mit a ti atyátoknál láttatok.
Jn 8: 39 Felelének és mondának néki: A mi atyánk Ábrahám. Monda nékik Jézus: Ha Ábrahám gyermekei volnátok, az Ábrahám dolgait cselekednétek.
Jn 8: 40 Ámde meg akartok engem ölni, olyan embert, aki az igazságot beszéltem néktek, a melyet az Istentől hallottam. Ábrahám ezt nem cselekedte.
Jn 8: 41 Ti a ti atyátok dolgait cselekszitek. Mondának azért néki: Mi nem paráznaságból születtünk; egy atyánk van, az Isten.
Jn 8: 42 Monda azért nékik Jézus: Ha az Isten volna a ti atyátok, szeretnétek engem: mert én az Istentől származtam és jöttem; mert nem is magamtól jöttem, hanem ő küldött engem.
Jn 8: 43 Miért nem értitek az én beszédemet? Mert nem hallgatjátok az én szómat.
Jn 8: 44 Ti az ördög atyától valók vagytok, és a ti atyátok kívánságait akarjátok teljesíteni. Az emberölő volt kezdettől fogva, és nem állott meg az igazságban, mert nincsen ő benne igazság. Mikor hazugságot szól, a sajátjából szól; mert hazug és hazugság atyja.
Jn 8: 45 Mivelhogy pedig én igazságot szólok, nem hisztek nékem.
Jn 8: 46 Ki vádol engem közületek bűnnel? Ha pedig igazságot szólok: miért nem hisztek ti nékem?
Jn 8: 47 A ki az Istentől van, hallgatja az Isten beszédeit; azért nem hallgatjátok ti, mert nem vagytok az Istentől valók.
Jn 8: 48 Felelének azért a zsidók és mondának néki: Nem jól mondjuk-é mi, hogy te Samaritánus vagy, és ördög van benned?
Jn 8: 49 Felele Jézus: Nincs én bennem ördög; hanem tisztelem az én Atyámat, és ti gyaláztok engem.
Jn 8: 50 Pedig én nem keresem az én dicsőségemet: van aki keresi és megítéli.
Jn 8: 51 Bizony, bizony mondom néktek, ha valaki megtartja az én beszédemet, nem lát halált soha örökké.
Jn 8: 52 Mondának azért néki a zsidók: Most értettük meg, hogy ördög van benned. Ábrahám meghalt, a próféták is; és te azt mondod: Ha valaki megtartja az én beszédemet, nem kóstol halált örökké.
Jn 8: 53 Avagy nagyobb vagy-é te a mi atyánknál Ábrahámnál, aki meghalt? A próféták is meghaltak: kinek állítod te magadat?
Jn 8: 54 Felele Jézus: Ha én dicsőítem magamat, az én dicsőségem semmi: az én Atyám az, aki dicsőít engem, a kiről ti azt mondjátok, hogy a ti Istenetek,
Jn 8: 55 És nem ismeritek őt: de én ismerem őt; és ha azt mondom, hogy nem ismerem őt, hozzátok hasonlóvá, hazuggá leszek: de ismerem őt, és az ő beszédét megtartom.
Jn 8: 56 Ábrahám a ti atyátok örvendezett, hogy meglátja az én napomat; látta is, és örült.
Jn 8: 57 Mondának azért néki a zsidók: Még ötven esztendős nem vagy, és Ábrahámot láttad?
Jn 8: 58 Monda nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek: Mielőtt Ábrahám lett, én vagyok.
Jn 8: 59 Köveket ragadának azért, hogy reá hajigálják; Jézus pedig elrejtőzködék, és kiméne a templomból, átmenvén közöttük; és ilyen módon eltávozék.
Jn 9: 1 És a mint eltávozék, láta egy embert, aki születésétől fogva vak vala.
Jn 9: 2 És kérdezék őt a tanítványai, mondván: Mester, ki vétkezett, ez-é vagy ennek szülei, hogy vakon született?
Jn 9: 3 Felele Jézus: Sem ez nem vétkezett, sem ennek szülei; hanem, hogy nyilvánvalókká legyenek benne az Isten dolgai.
Jn 9: 4 Nékem cselekednem kell annak dolgait, aki elküldött engem, a míg nappal van: eljő az éjszaka, mikor senki sem munkálkodhatik.
Jn 9: 5 Míg e világon vagyok, e világ világossága vagyok.
Jn 9: 6 Ezeket mondván, a földre köpe, és az ő nyálából sárt csinála, és rákené a sarat a vak szemeire,
Jn 9: 7 És monda néki: Menj el, mosakodjál meg a Siloám tavában (a mi azt jelenti: Küldött). Elméne azért és megmosakodék, és megjöve látva.
Jn 9: 8 A szomszédok azért, és a kik az előtt látták azt, hogy vak vala, mondának: Nem ez-é az, a ki [itt] szokott ülni és koldulni?
Jn 9: 9 Némelyek azt mondák, hogy: Ez az; mások pedig, hogy: Hasonlít hozzá. Ő azt mondá, hogy: Én vagyok [az].
Jn 9: 10 Mondának azért néki: Mimódon nyiltak meg a te szemeid?
Jn 9: 11 Felele az és monda: Egy ember, a kit Jézusnak mondanak, sarat készíte és rákené a szemeimre, és monda nékem: Menj el a Siloám tavára és mosódjál meg; miután pedig elmenék és megmosakodám, megjöve látásom.
Jn 9: 12 Mondának azért néki: Hol van az? Monda: Nem tudom.
Jn 9: 13 Vivék őt, aki előbb még vak volt, a farizeusokhoz.
Jn 9: 14 Mikor pedig Jézus a sarat csinálá és felnyitá ennek szemeit, szombat vala.
Jn 9: 15 Szintén a farizeusok is megkérdezék azért őt, mimódon jött meg a látása? Ő pedig monda nékik: Sarat tőn szemeimre, és megmosakodám, és látok.
Jn 9: 16 Mondának azért némelyek a farizeusok közül: Ez az ember nincsen Istentől, mert nem tartja meg a szombatot. Mások mondának: Mimódon tehet bűnös ember ilyen jeleket? És hasonlás lőn közöttük.
Jn 9: 17 Újra mondának a vaknak: Te mit szólsz ő róla, hogy megnyitá a szemeidet? Ő pedig monda: Hogy próféta.
Jn 9: 18 Nem hivék azért a zsidók róla, hogy vak vala és megjöve a látása, mígnem előhívák annak szüleit, a kinek megjöve a látása,
Jn 9: 19 És megkérdezék azokat, mondván: Ez a ti fiatok, a kiről azt mondjátok, hogy vakon született? mimódon lát hát most?
Jn 9: 20 Felelének nékik annak szülei és mondának: Tudjuk, hogy ez a mi fiunk, és hogy vakon született:
Jn 9: 21 De mimódon lát most, nem tudjuk; vagy ki nyitotta meg a szemeit, mi nem tudjuk: elég idős [már] ő; őt kérdezzétek; ő beszéljen magáról.
Jn 9: 22 Ezeket mondák annak szülei, mivelhogy félnek vala a zsidóktól: mert megegyeztek már a zsidók, hogy ha valaki Krisztusnak vallja őt, rekesztessék ki a gyülekezetből.
Jn 9: 23 Ezért mondák annak szülei, hogy: Elég idős, őt kérdezzétek.
Jn 9: 24 Másodszor is szólíták azért az embert, aki vak vala, és mondának néki: Adj dicsőséget az Istennek; mi tudjuk, hogy ez az ember bűnös.
Jn 9: 25 Felele azért az és monda: Ha bűnös-é, nem tudom: egyet tudok, hogy noha vak voltam, most látok.
Jn 9: 26 Újra mondák pedig néki: Mit csinált veled? Mimódon nyitotta meg a szemeidet?
Jn 9: 27 Felele nékik: Már mondám néktek és nem hallátok: miért akarjátok újra hallani? avagy ti is az ő tanítványai akartok lenni?
Jn 9: 28 Szidalmazák azért őt és mondának: Te vagy annak a tanítványa; mi pedig a Mózes tanítványai vagyunk.
Jn 9: 29 Mi tudjuk, hogy Mózessel beszélt az Isten: erről pedig azt sem tudjuk, honnan való.
Jn 9: 30 Felele az ember és monda nékik: Bizony csodálatos az, hogy ti nem tudjátok honnan való, és az én szemeimet megnyitotta.
Jn 9: 31 Pedig tudjuk, hogy az Isten nem hallgatja meg a bűnösöket; hanem ha valaki istenfélő, és az ő akaratát cselekszi, azt hallgatja meg.
Jn 9: 32 Öröktől fogva nem hallaték, hogy vakon szülöttnek szemeit valaki megnyitotta volna.
Jn 9: 33 Ha ez nem Istentől volna, semmit sem cselekedhetnék.
Jn 9: 34 Felelének és mondának néki: Te mindenestől bűnben születtél, és te tanítasz minket? És kiveték őt.
Jn 9: 35 Meghallá Jézus, hogy kiveték azt; és találkozván vele, monda néki: Hiszel-é te az Isten Fiában?
Jn 9: 36 Felele az és monda: Ki az, Uram, hogy higyjek benne?
Jn 9: 37 Monda pedig néki Jézus: Láttad is őt, és aki beszél veled, az az.
Jn 9: 38 Az pedig monda: Hiszek, Uram. És imádá Őt.
Jn 9: 39 És monda Jézus: Ítélet végett jöttem én e világra, hogy a kik nem látnak, lássanak; és a kik látnak, vakok legyenek.
Jn 9: 40 És hallák ezeket némely farizeusok, a kik vele valának, és mondának néki: Avagy mi is vakok vagyunk-é?
Jn 9: 41 Monda nékik Jézus: Ha vakok volnátok, nem volna bűnötök; ámde azt mondjátok, hogy látunk: azért a ti bűnötök megmarad.
Jn 10: 1 Bizony, bizony mondom néktek: aki nem az ajtón megy be a juhok aklába, hanem másunnan hág be, tolvaj az és rabló.
Jn 10: 2 aki pedig az ajtón megy be, a juhok pásztora az.
Jn 10: 3 Ennek az ajtónálló [ajtót] nyit; és a juhok hallgatnak annak szavára; és a maga juhait nevökön szólítja, és kivezeti őket.
Jn 10: 4 És mikor kiereszti az ő juhait, előttök megy; és a juhok követik őt, mert ismerik az ő hangját.
Jn 10: 5 Idegent pedig nem követnek, hanem elfutnak attól: mert nem ismerik az idegenek hangját.
Jn 10: 6 Ezt a példázatot mondá nékik Jézus; de ők nem értették, mi az, a mit szól vala nékik.
Jn 10: 7 Újra monda azért nékik Jézus: Bizony, bizony mondom néktek, hogy én vagyok a juhoknak ajtaja.
Jn 10: 8 Mindazok, a kik előttem jöttek, tolvajok és rablók: de nem hallgattak rájok a juhok.
Jn 10: 9 Én vagyok az ajtó: ha valaki én rajtam megy be, megtartatik és bejár és kijár majd, és legelőt talál.
Jn 10: 10 A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen, és bővölködjenek.
Jn 10: 11 Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért.
Jn 10: 12 A béres pedig és aki nem pásztor, a kinek a juhok nem tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat.
Jn 10: 13 A béres pedig [azért] fut el, mert béres, és nincs gondja a juhokra.
Jn 10: 14 Én vagyok a jó pásztor; és ismerem az enyéimet, és engem [is] ismernek az enyéim,
Jn 10: 15 A miként ismer engem az Atya, és én [is] ismerem az Atyát; és életemet adom a juhokért.
Jn 10: 16 Más juhaim is vannak nékem, a melyek nem ebből az akolból valók: azokat is elő kell hoznom, és hallgatnak majd az én szómra; és lészen egy akol [és] egy pásztor.
Jn 10: 17 Azért szeret engem az Atya, mert én leteszem az én életemet, hogy újra felvegyem azt.
Jn 10: 18 Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt. Ezt a parancsolatot vettem az én Atyámtól.
Jn 10: 19 Újra hasonlás lőn a zsidók között e beszédek miatt.
Jn 10: 20 És sokan mondják vala közülök: Ördög van benne és bolondozik, mit hallgattok reá?
Jn 10: 21 Mások mondának: Ezek nem ördöngősnek beszédei. Vajjon az ördög megnyithatja-é a vakok szemeit?
Jn 10: 22 Lőn pedig Jeruzsálemben a templomszentelés ünnepe: és tél vala;
Jn 10: 23 És Jézus a templomban, a Salamon tornáczában jár vala.
Jn 10: 24 Körülvevék azért őt a zsidók, és mondának néki: Meddig tartasz még bizonytalanságban bennünket? Ha te vagy a Krisztus, mondd meg nékünk nyilván!
Jn 10: 25 Felele nékik Jézus: Megmondtam néktek, és nem hiszitek: a cselekedetek, a melyeket én cselekszem az én Atyám nevében, azok tesznek bizonyságot rólam.
Jn 10: 26 De ti nem hisztek, mert ti nem az én juhaim közül vagytok. A mint megmondtam néktek:
Jn 10: 27 Az én juhaim hallják az én szómat, és én ismerem őket, és követnek engem:
Jn 10: 28 És én örök életet adok nékik; és soha örökké el nem vesznek, és senki ki nem ragadja őket az én kezemből.
Jn 10: 29 Az én Atyám, aki azokat adta nékem, nagyobb mindeneknél; és senki sem ragadhatja ki azokat az én Atyámnak kezéből.
Jn 10: 30 Én és az Atya egy vagyunk.
Jn 10: 31 Ismét köveket ragadának azért a zsidók, hogy megkövezzék őt.
Jn 10: 32 Felele nékik Jézus: Sok jó dolgot mutattam néktek az én Atyámtól; azok közül melyik dologért köveztek meg engem?
Jn 10: 33 Felelének néki a zsidók, mondván: Jó dologért nem kövezünk meg téged, hanem káromlásért, tudniillik, hogy te ember létedre Istenné teszed magadat.
Jn 10: 34 Felele nékik Jézus: Nincs-é megírva a ti törvényetekben: Én mondám: Istenek vagytok?
Jn 10: 35 Ha azokat isteneknek mondá, a kikhez az Isten beszéde lőn (és az írás fel nem bontható),
Jn 10: 36 Arról mondjátok-é ti, a kit az Atya megszentelt és elküldött e világra: Káromlást szólsz; mivelhogy azt mondám: Az Isten Fia vagyok?!
Jn 10: 37 Ha az én Atyám dolgait nem cselekszem, ne higyjetek nékem;
Jn 10: 38 Ha pedig azokat cselekszem, ha nékem nem hisztek is, higyjetek a cselekedeteknek: hogy megtudjátok és elhigyjétek, hogy az Atya én bennem van, és én ő benne vagyok.
Jn 10: 39 Ismét meg akarák azért őt fogni; de kiméne az ő kezökből.
Jn 10: 40 És újra elméne túl a Jordánon, arra a helyre, a hol János először keresztelt vala; és ott marada.
Jn 10: 41 És sokan menének ő hozzá és mondják vala, hogy: János nem tett ugyan semmi csodát; de mindaz, a mit János e felől mondott, igaz vala.
Jn 10: 42 És sokan hivének ott ő benne.
Jn 11: 1 Vala pedig egy beteg, Lázár, Bethániából, Máriának és az ő testvérének, Márthának falujából.
Jn 11: 2 Az a Mária volt pedig az, a kinek a testvére Lázár beteg vala, a ki megkente vala az Urat kenettel és a hajával törlé meg annak lábait.
Jn 11: 3 Küldének azért a testvérek ő hozzá, mondván: Uram, ímé, a kit szeretsz, beteg.
Jn 11: 4 Jézus pedig, a mikor ezt hallotta, monda: Ez a betegség nem halálos, hanem az Isten dicsőségére való, hogy dicsőíttessék általa az Istennek Fia.
Jn 11: 5 Szereti vala pedig Jézus Márthát és annak nőtestvérét, és Lázárt.
Jn 11: 6 Mikor azért meghallá, hogy beteg, akkor két napig marada azon a helyen, a hol vala.
Jn 11: 7 Ez után aztán monda tanítványainak: Menjünk ismét Júdeába.
Jn 11: 8 Mondának néki a tanítványok: Mester, most akarnak vala téged megkövezni a Júdabeliek, és újra oda mégy?
Jn 11: 9 Felele Jézus: Avagy nem tizenkét órája van-é a napnak? Ha valaki nappal jár, nem botlik meg, mert látja e világnak világosságát.
Jn 11: 10 De aki éjjel jár, megbotlik, mert nincsen abban világosság.
Jn 11: 11 Ezeket mondá; és ezután monda nékik: Lázár, a mi barátunk, elaludt; de elmegyek, hogy felköltsem őt.
Jn 11: 12 Mondának azért az ő tanítványai: Uram, ha elaludt, meggyógyul.
Jn 11: 13 Pedig Jézus annak haláláról beszélt; de ők azt hitték, hogy álomnak alvásáról szól.
Jn 11: 14 Ekkor azért nyilván monda nékik Jézus: Lázár megholt.
Jn 11: 15 És örülök, hogy nem voltam ott, ti érettetek, hogy higyjetek. De menjünk el ő hozzá!
Jn 11: 16 Monda azért Tamás, aki Kettősnek mondatik, az ő tanítványtársainak: Menjünk el mi is, hogy meghaljunk vele.
Jn 11: 17 Elmenvén azért Jézus, úgy találá, hogy az már négy napja vala sírban.
Jn 11: 18 Bethánia pedig közel vala Jeruzsálemhez, mintegy tizenöt futamatnyira;
Jn 11: 19 És a zsidók közül sokan mentek vala Márthához és Máriához, hogy vigasztalják őket az ő testvérök felől.
Jn 11: 20 Mártha azért, a mint hallja vala, hogy Jézus jő, elébe méne; Mária pedig otthon ül vala.
Jn 11: 21 Monda azért Mártha Jézusnak: Uram, ha itt lettél volna, nem halt volna meg a testvérem.
Jn 11: 22 De most is tudom, hogy a mit csak kérsz az Istentől, megadja néked az Isten.
Jn 11: 23 Monda néki Jézus: Feltámad a te testvéred.
Jn 11: 24 Monda néki Mártha: Tudom, hogy feltámad a feltámadáskor az utolsó napon.
Jn 11: 25 Monda néki Jézus: Én vagyok a feltámadás és az élet: aki hisz én bennem, ha meghal is, él;
Jn 11: 26 És aki csak él és hisz én bennem, soha meg nem hal. Hiszed-é ezt?
Jn 11: 27 Monda néki: Igen Uram, én hiszem, hogy te vagy a Krisztus, az Istennek Fia, a ki e világra jövendő vala.
Jn 11: 28 És a mint ezeket mondotta vala, elméne, és titkon szólítá az ő testvérét Máriát, mondván: A Mester itt van és hív téged.
Jn 11: 29 Mihelyt ez hallá, felkele hamar és hozzá méne.
Jn 11: 30 Jézus pedig nem ment vala még be a faluba, hanem azon a helyen vala, a hová Mártha elébe ment vala.
Jn 11: 31 A zsidók azért, a kik ő vele otthon valának és vigasztalák őt, látván, hogy Mária hamar felkél és kimegy vala, utána menének, ezt mondván: A sírhoz megy, hogy ott sírjon.
Jn 11: 32 Mária azért, a mint oda ére, a hol Jézus vala, meglátván őt, az ő lábaihoz esék, mondván néki: Uram, ha itt voltál volna, nem halt volna meg az én testvérem.
Jn 11: 33 Jézus azért, a mint látja vala, hogy az sír és sírnak a vele jött zsidók [is,] elbúsula lelkében és igen megrendüle.
Jn 11: 34 És monda: Hová helyeztétek őt? Mondának néki: Uram, jer és lásd meg!
Jn 11: 35 Könnyekre fakadt Jézus.
Jn 11: 36 Mondának azért a zsidók: Ímé, mennyire szerette őt!
Jn 11: 37 Némelyek pedig mondának közülök: Nem megtehette volna-é ez, aki a vaknak szemét felnyitotta, hogy ez ne haljon meg?
Jn 11: 38 Jézus pedig újra felindulva magában, oda megy vala a sírhoz. Az pedig egy üreg vala, és kő feküvék rajta.
Jn 11: 39 Monda Jézus: Vegyétek el a követ. Monda néki a megholtnak nőtestvére, Mártha: Uram, immár szaga van, hiszen negyednapos.
Jn 11: 40 Monda néki Jézus: Nem mondtam-é néked, hogy ha hiszel, meglátod majd az Istennek dicsőségét?
Jn 11: 41 Elvevék azért a követ onnan, a hol a megholt feküszik vala. Jézus pedig felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, hálát adok néked, hogy meghallgattál engem.
Jn 11: 42 Tudtam is én, hogy te mindenkor meghallgatsz engem; csak a körülálló sokaságért mondtam, hogy elhigyjék, hogy te küldtél engem.
Jn 11: 43 És mikor ezeket mondá, fenszóval kiálta: Lázár, jőjj ki!
Jn 11: 44 És kijöve a megholt, lábain és kezein kötelékekkel megkötözve, és az orczája kendővel vala leborítva. Monda nékik Jézus: Oldozzátok meg őt, és hagyjátok menni.
Jn 11: 45 Sokan hivének azért ő benne ama zsidók közül, a kik Máriához mentek vala, és láták, a miket cselekedett vala.
Jn 11: 46 De némelyek azok közül elmenének a farizeusokhoz, és elbeszélék nékik, a miket Jézus cselekedett vala.
Jn 11: 47 Egybegyűjték azért a papifejedelmek és a farizeusok a főtanácsot, és mondának: Mit cselekedjünk? mert ez az ember sok csodát mível.
Jn 11: 48 Ha ekképen hagyjuk őt, mindenki hinni fog ő benne: és eljőnek majd a rómaiak és elveszik tőlünk mind e helyet, mind e népet.
Jn 11: 49 Egy pedig ő közülök, Kajafás, aki főpap vala abban az esztendőben, monda nékik: Ti semmit sem tudtok.
Jn 11: 50 Meg sem gondoljátok, hogy jobb nékünk, hogy egy ember haljon meg a népért, és az egész nép el ne vesszen.
Jn 11: 51 Ezt pedig nem magától mondta: hanem mivelhogy abban az esztendőben főpap vala, jövendőt monda, hogy Jézus meg fog halni a népért;
Jn 11: 52 És nemcsak a népért, hanem azért is, hogy az Istennek elszéledt gyermekeit egybegyűjtse.
Jn 11: 53 Ama naptól azért azon tanakodának, hogy őt megöljék.
Jn 11: 54 Jézus azért nem jár vala többé nyilvánosan a zsidók között, hanem elméne onnan a vidékre, a pusztához közel, egy Efraim nevű városba; és ott tartózkodék az ő tanítványaival.
Jn 11: 55 Közel vala pedig a zsidók husvétja: és sokan menének fel Jeruzsálembe a vidékről husvét előtt, hogy megtisztuljanak.
Jn 11: 56 Keresék azért Jézust, és szólnak vala egymással a templomban állva: Mit gondoltok, hogy nem jön-é fel az ünnepre?
Jn 11: 57 A papi fejedelmek pedig és a farizeusok is parancsolatot adának, hogy ha valaki megtudja, hogy hol van, jelentse meg, hogy őt megfogják.
Jn 12: 1 Jézus azért hat nappal a husvét előtt méne Bethániába, a hol a megholt Lázár vala, a kit feltámasztott a halálból.
Jn 12: 2 Vacsorát készítének azért ott néki, és Mártha szolgál vala fel; Lázár pedig egy vala azok közül, a kik együtt ülnek vala ő vele.
Jn 12: 3 Mária azért elővévén egy font igazi, drága nárdusból való kenetet, megkené a Jézus lábait, és megtörlé annak lábait a saját hajával; a ház pedig megtelék a kenet illatával.
Jn 12: 4 Monda azért egy az ő tanítványai közül, Iskáriótes Júdás, Simonnak fia, a ki őt elárulandó vala:
Jn 12: 5 Miért nem adták el ezt a kenetet háromszáz dénáron, és [miért nem] adták a szegényeknek?
Jn 12: 6 Ezt pedig nem azért mondá, mintha néki a szegényekre volna gondja, hanem mivelhogy tolvaj vala, és nála vala az erszény, és amit abba tesznek vala, elcsené.
Jn 12: 7 Monda azért Jézus: Hagyj békét néki; az én temetésem idejére tartogatta ő ezt.
Jn 12: 8 Mert szegények mindenkor vannak veletek, én pedig nem mindenkor vagyok.
Jn 12: 9 A zsidók közül azért nagy sokaság értesült vala arról, hogy ő ott van: és oda menének nemcsak Jézusért, hanem hogy Lázárt is lássák, a kit feltámasztott a halálból.
Jn 12: 10 A papifejedelmek pedig tanácskozának, hogy Lázárt is megöljék;
Jn 12: 11 Mivelhogy a zsidók közül sokan ő miatta menének oda és hivének a Jézusban.
Jn 12: 12 Másnap a nagy sokaság, a mely az ünnepre jött vala, hallván, hogy Jézus Jeruzsálembe jő,
Jn 12: 13 Pálmaágakat vőn, és kiméne elébe, és kiált vala: Hozsánna: Áldott, aki jő az Úrnak nevében, az Izráelnek ama királya!
Jn 12: 14 Találván pedig Jézus egy szamarat, felüle arra, a mint meg van írva:
Jn 12: 15 Ne félj Sionnak leánya: Ímé a te királyod jő, szamárnak vemhén ülve.
Jn 12: 16 Ezeket pedig nem értették eleinte az ő tanítványai: hanem mikor megdicsőítteték Jézus, akkor emlékezének vissza, hogy ezek ő felőle vannak megírva, és [hogy] ezeket mívelték ő vele.
Jn 12: 17 A sokaság azért, a mely ő vele vala, mikor kihívta Lázárt a koporsóból és feltámasztotta őt a halálból, bizonyságot tőn.
Jn 12: 18 Azért is méne ő elébe a sokaság, mivel hallá, hogy ezt a csodát mívelte vala.
Jn 12: 19 Mondának azért a farizeusok egymás között: Látjátok-é, hogy semmit sem értek? Ímé, [mind] e világ ő utána megy.
Jn 12: 20 Néhány görög is vala azok között, a kik felmenének, hogy imádkozzanak az ünnepen:
Jn 12: 21 Ezek azért a galileai Bethsaidából való Filephez menének, és kérék őt, mondván: Uram, látni akarjuk a Jézust.
Jn 12: 22 Megy vala Filep és szóla Andrásnak, és viszont András és Filep szóla Jézusnak.
Jn 12: 23 Jézus pedig felele nékik, mondván: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az embernek Fia.
Jn 12: 24 Bizony, bizony mondom néktek: Ha a földbe esett gabonamag el nem hal, csak egymaga marad; ha pedig elhal, sok gyümölcsöt terem.
Jn 12: 25 A ki szereti a maga életét, elveszti azt; és aki gyűlöli a maga életét e világon, örök életre tartja meg azt.
Jn 12: 26 aki nékem szolgál, engem kövessen; és a hol én vagyok, ott lesz az én szolgám is: és aki nékem szolgál, megbecsüli azt az Atya.
Jn 12: 27 Most az én lelkem háborog; és mit mondjak? Atyám, ments meg engem ettől az órától. De azért jutottam ez órára.
Jn 12: 28 Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Szózat jöve azért az égből: Meg is dicsőítettem, és újra megdicsőítem.
Jn 12: 29 A sokaság azért, a mely [ott] állt és hallotta vala, azt mondá, hogy mennydörgött; mások mondának: Angyal szólt néki.
Jn 12: 30 Felele Jézus és monda: Nem én érettem lőn e szó, hanem ti érettetek.
Jn 12: 31 Most van e világ kárhoztatása; most vettetik ki e világ fejedelme:
Jn 12: 32 És én, ha felemeltetem e földről, mindeneket magamhoz vonszok.
Jn 12: 33 Ezt pedig azért mondá, hogy megjelentse, milyen halállal kell meghalnia.
Jn 12: 34 Felele néki a sokaság: Mi azt hallottuk a törvényből, hogy a Krisztus örökké megmarad: hogyan mondod hát te, hogy az ember Fiának fel kell emeltetnie? Kicsoda ez az ember Fia?
Jn 12: 35 Monda azért nékik Jézus: Még egy kevés ideig veletek van a világosság. Járjatok, a míg világosságotok van, hogy sötétség ne lepjen meg titeket: és a ki a sötétségben jár, nem tudja, hová megy.
Jn 12: 36 Míg a világosságotok megvan, higyjetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek. Ezeket mondá Jézus, és elmenvén, elrejtőzködék előlük.
Jn 12: 37 És noha ő ennyi jelt tett vala előttük, mégsem hivének ő benne:
Jn 12: 38 Hogy beteljesedjék az Ésaiás próféta beszéde, a melyet monda: Uram, ki hitt a mi tanításunknak? és az Úr karja kinek jelentetett meg?
Jn 12: 39 Azért nem hihetnek vala, mert ismét monda Ésaiás:
Jn 12: 40 Megvakította az ő szemeiket, és megkeményítette az ő szívöket; hogy szemeikkel ne lássanak és szívökkel ne értsenek, és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
Jn 12: 41 Ezeket mondá Ésaiás, a mikor látá az ő dicsőségét; és beszéle ő felőle.
Jn 12: 42 Mindazáltal a főemberek közül is sokan hivének ő benne: de a farizeusok miatt nem vallák be, hogy ki ne rekesztessenek a gyülekezetből:
Jn 12: 43 Mert inkább szerették az emberek dicséretét, mintsem az Istennek dicséretét.
Jn 12: 44 Jézus pedig kiálta és monda: aki hisz én bennem, nem én bennem hisz, hanem abban, aki elküldött engem.
Jn 12: 45 És aki engem lát, azt látja, aki küldött engem.
Jn 12: 46 Én világosságul jöttem e világra, hogy senki ne maradjon a sötétségben, aki én bennem hisz.
Jn 12: 47 És ha valaki hallja az én beszédeimet és nem hisz, én nem kárhoztatom azt: mert nem azért jöttem, hogy kárhoztassam a világot, hanem hogy megtartsam a világot.
Jn 12: 48 aki megvet engem és nem veszi be az én beszédeimet, van annak, aki őt kárhoztassa: a beszéd, a melyet szólottam, az kárhoztatja azt az utolsó napon.
Jn 12: 49 Mert én nem magamtól szóltam; hanem az Atya, aki küldött engem, ő parancsolta nékem, hogy mit mondjak és mit beszéljek.
Jn 12: 50 És tudom, hogy az ő parancsolata örök élet. A miket azért én beszélek, úgy beszélem, a mint az Atya mondotta vala nékem.
Jn 13: 1 A husvét ünnepe előtt pedig, tudván Jézus, hogy eljött az ő órája, hogy átmenjen e világból az Atyához, mivelhogy szerette az övéit e világon, mindvégig szerette őket.
Jn 13: 2 És vacsora közben, a mikor az ördög belesugalta már Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának szívébe, hogy árulja el őt,
Jn 13: 3 Tudván Jézus, hogy az Atya mindent hatalmába adott néki, és hogy ő az Istentől jött és az Istenhez megy,
Jn 13: 4 Felkele a vacsorától, leveté a felső ruháját; és egy kendőt vévén, körülköté magát.
Jn 13: 5 Azután vizet tölte a medenczébe, és kezdé mosni a tanítványok lábait, és megtörleni a kendővel, a melylyel körül van kötve.
Jn 13: 6 Méne azért Simon Péterhez; és az monda néki: Uram, te mosod-é meg az én lábaimat?
Jn 13: 7 Felele Jézus és monda néki: A mit én cselekszem, te azt most nem érted, de ezután majd megérted.
Jn 13: 8 Monda néki Péter: Az én lábaimat nem mosod meg soha! Felele néki Jézus: Ha meg nem moslak téged, semmi közöd sincs én hozzám.
Jn 13: 9 Monda néki Simon Péter: Uram, ne csak lábaimat, hanem kezeimet és fejemet is!
Jn 13: 10 Monda néki Jézus: aki megfürödött, nincs másra szüksége, mint a lábait megmosni, különben egészen tiszta; ti is tiszták vagytok, de nem mindnyájan.
Jn 13: 11 Tudta ugyanis, hogy ki árulja el őt; azért mondá: Nem vagytok mindnyájan tiszták!
Jn 13: 12 Mikor azért megmosta azoknak lábait, és a felső ruháját felvette, újra leülvén, monda nékik: Értitek-é, hogy mit cselekedtem veletek?
Jn 13: 13 Ti engem így hívtok: Mester, és Uram . És jól mondjátok, mert az vagyok.
Jn 13: 14 Azért, ha én az Úr és a Mester megmostam a ti lábaitokat, néktek is meg kell mosnotok egymás lábait.
Jn 13: 15 Mert példát adtam néktek, hogy a miképen én cselekedtem veletek, ti is akképen cselekedjetek.
Jn 13: 16 Bizony, bizony mondom néktek: A szolga nem nagyobb az ő Uránál; sem a követ nem nagyobb annál, a ki azt küldte.
Jn 13: 17 Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha cselekszitek ezeket.
Jn 13: 18 Nem mindnyájatokról szólok; tudom én kiket választottam el; hanem hogy beteljesedjék az írás: A ki velem ette a kenyeret, a sarkát emelte fel ellenem.
Jn 13: 19 Most megmondom néktek, mielőtt meglenne, hogy mikor meglesz, higyjétek majd, hogy én vagyok.
Jn 13: 20 Bizony, bizony mondom néktek: aki befogadja, ha valakit elküldök, engem fogad be; a ki pedig engem befogad, azt fogadja be, aki engem küldött.
Jn 13: 21 Mikor ezeket mondja vala Jézus, igen nyugtalankodék lelkében, s bizonyságot tőn, és monda: Bizony, bizony mondom néktek, hogy egy ti közületek elárul engem.
Jn 13: 22 A tanítványok ekkor egymásra tekintének bizonytalankodva, [hogy] kiről szól.
Jn 13: 23 Egy pedig az ő tanítványai közül a Jézus kebelén nyugszik vala, a kit szeret vala Jézus.
Jn 13: 24 Int azért ennek Simon Péter, hogy tudakozza meg, ki az, a kiről szól?
Jn 13: 25 Az pedig a Jézus kebelére hajolván, monda néki: Uram, ki az?
Jn 13: 26 Felele Jézus: Az, a kinek én a bemártott falatot adom. És bemártván a falatot, adá Iskáriótes Júdásnak, a Simon fiának.
Jn 13: 27 És a falat után akkor beméne abba a Sátán. Monda azért néki Jézus: A mit cselekszel, hamar cselekedjed.
Jn 13: 28 Ezt pedig senki sem érté a leültek közül, miért mondta néki.
Jn 13: 29 Némelyek ugyanis állíták, mivelhogy az erszény Júdásnál vala, hogy azt mondá néki Jézus: Vedd meg, a mikre szükségünk van az ünnepre; vagy, hogy adjon valamit a szegényeknek.
Jn 13: 30 Az pedig, mihelyt a falatot elvevé, azonnal kiméne: vala pedig éjszaka.
Jn 13: 31 Mikor azért kiment vala, monda Jézus: Most dicsőítteték meg az embernek Fia, az Isten is megdicsőítteték ő benne.
Jn 13: 32 Ha megdicsőítteték ő benne az Isten, az Isten is megdicsőíti őt ő magában, és ezennel megdicsőíti őt.
Jn 13: 33 Fiaim, egy kevés ideig még veletek vagyok. Kerestek majd engem; de a miként a zsidóknak mondám, hogy: A hová én megyek, ti nem jöhettek; most néktek is mondom.
Jn 13: 34 Új parancsolatot adok néktek, hogy egymást szeressétek; a mint én szerettelek titeket, úgy szeressétek ti is egymást.
Jn 13: 35 Erről ismeri meg mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok.
Jn 13: 36 Monda néki Simon Péter: Uram, hová mégy? Felele néki Jézus: A hová én megyek, most én utánam nem jöhetsz; utóbb azonban utánam jössz.
Jn 13: 37 Monda néki Péter: Uram, miért nem mehetek most utánad? Az életemet adom éretted!
Jn 13: 38 Felele néki Jézus: Az életedet adod érettem? Bizony, bizony mondom néked, nem szól addig a kakas, mígnem háromszor megtagadsz engem.
Jn 14: 1 Ne nyugtalankodjék a ti szívetek: higyjetek Istenben, és higyjetek én bennem.
Jn 14: 2 Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem [volna], megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek.
Jn 14: 3 És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.
Jn 14: 4 És hogy hová megyek én, tudjátok; az útat is tudjátok.
Jn 14: 5 Monda néki Tamás: Uram, nem tudjuk hová mégy; mimódon tudhatjuk azért az útat?
Jn 14: 6 Monda néki Jézus: Én vagyok az út, az igazság és az élet; senki sem mehet az Atyához, hanemha én általam.
Jn 14: 7 Ha megismertetek volna engem, megismertétek volna az én Atyámat is; és mostantól fogva ismeritek őt, és láttátok őt.
Jn 14: 8 Monda néki Filep: Uram, mutasd meg nékünk az Atyát, és elég nékünk!
Jn 14: 9 Monda néki Jézus: Annyi idő óta veletek vagyok, és még sem ismertél meg engem, Filep? aki engem látott, látta az Atyát; mimódon mondod azért te: Mutasd meg nékünk az Atyát?
Jn 14: 10 Nem hiszed-é, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van? A beszédeket, a melyeket én mondok néktek, nem magamtól mondom; hanem az Atya, aki én bennem lakik, ő cselekszi e dolgokat.
Jn 14: 11 Higyjetek nékem, hogy én az Atyában vagyok, és az Atya én bennem van; ha pedig nem, magokért a cselekedetekért higyjetek nékem.
Jn 14: 12 Bizony, bizony mondom néktek: aki hisz én bennem, az is cselekszi majd azokat a cselekedeteket, a melyeket én cselekeszem; és nagyobbakat is cselekszik azoknál; mert én az én Atyámhoz megyek.
Jn 14: 13 És akármit kértek majd az én nevemben, megcselekszem azt, hogy dicsőíttessék az Atya a Fiúban.
Jn 14: 14 Ha valamit kértek az én nevemben, én megcselekszem azt.
Jn 14: 15 Ha engem szerettek, az én parancsolataimat megtartsátok.
Jn 14: 16 És én kérem az Atyát, és más vígasztalót ád néktek, hogy veletek maradjon mindörökké.
Jn 14: 17 Az igazságnak ama Lelkét: a kit a világ be nem fogadhat, mert nem látja őt és nem ismeri őt; de ti ismeritek őt, mert nálatok lakik, és bennetek marad.
Jn 14: 18 Nem hagylak titeket árvákul; eljövök ti hozzátok.
Jn 14: 19 Még egy kevés idő és a világ nem lát engem többé; de ti megláttok engem: mert én élek, ti is élni fogtok.
Jn 14: 20 Azon a napon megtudjátok majd ti, hogy én az én Atyámban vagyok, és ti én bennem, és én ti bennetek.
Jn 14: 21 aki ismeri az én parancsolataimat és megtartja azokat, az szeret engem; aki pedig engem szeret, azt szereti az én Atyám, én is szeretem azt, és kijelentem magamat annak.
Jn 14: 22 Monda néki Júdás (nem az Iskáriótes): Uram, mi dolog, hogy nékünk jelented ki magadat, és nem a világnak?
Jn 14: 23 Felele Jézus és monda néki: Ha valaki szeret engem, megtartja az én beszédemet: és az én Atyám szereti azt, és ahhoz megyünk, és annál lakozunk.
Jn 14: 24 aki nem szeret engem, nem tartja meg az én beszédeimet: és az a beszéd, a melyet hallotok, nem az enyém, hanem az Atyáé, a ki küldött engem.
Jn 14: 25 Ezeket beszéltem néktek, a míg veletek valék.
Jn 14: 26 Ama vígasztaló pedig, a Szent Lélek, a kit az én nevemben küld az Atya, az mindenre megtanít majd titeket, és eszetekbe juttatja mindazokat, a miket mondottam néktek.
Jn 14: 27 Békességet hagyok néktek; az én békességemet adom néktek: nem úgy adom én néktek, a mint a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, se ne féljen!
Jn 14: 28 Hallottátok, hogy én azt mondtam néktek: Elmegyek, és eljövök hozzátok. Ha szeretnétek engem, örvendeznétek, hogy azt mondtam: Elmegyek az Atyához; mert az én Atyám nagyobb nálamnál.
Jn 14: 29 És most mondtam meg néktek, mielőtt meglenne: hogy a mikor majd meglesz, higyjetek.
Jn 14: 30 Nem sokat beszélek már veletek, mert jön a világ fejedelme: és én bennem nincsen semmije;
Jn 14: 31 De, hogy megtudja a világ, hogy szeretem az Atyát és úgy cselekszem, a mint az én Atyám parancsolta nékem: keljetek fel, menjünk el innen.
Jn 15: 1 Én vagyok az igazi szőlőtő, és az én Atyám a szőlőműves.
Jn 15: 2 Minden szőlővesszőt, a mely én bennem gyümölcsöt nem terem, lemetsz; mindazt pedig, a mely gyümölcsöt terem, megtisztítja, hogy több gyümölcsöt teremjen.
Jn 15: 3 Ti már tiszták vagytok ama beszéd által, a melyet szóltam néktek.
Jn 15: 4 Maradjatok én bennem és én is ti bennetek. Miképen a szőlővessző nem teremhet gyümölcsöt magától, hanemha a szőlőtőkén marad; akképen ti sem, hanemha én bennem maradtok.
Jn 15: 5 Én vagyok a szőlőtő, ti a szőlővesszők: aki én bennem marad, én pedig ő benne, az terem sok gyümölcsöt: mert nálam nélkül semmit sem cselekedhettek.
Jn 15: 6 Ha valaki nem marad én bennem, kivettetik, mint a szőlővessző, és megszárad; és egybe gyűjtik ezeket és a tűzre vetik, és megégnek.
Jn 15: 7 Ha én bennem maradtok, és az én beszédeim bennetek maradnak, kérjetek, a mit csak akartok, és meglesz az néktek.
Jn 15: 8 Abban dicsőíttetik meg az én Atyám, hogy sok gyümölcsöt teremjetek; és legyetek nékem tanítványaim.
Jn 15: 9 A miképen az Atya szeretett engem, én is úgy szerettelek titeket: maradjatok meg ebben az én szeretetemben.
Jn 15: 10 Ha [a]z én parancsolataimat megtartjátok, megmaradtok az én szeretetemben; a miképen én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szeretetében.
Jn 15: 11 Ezeket beszéltem néktek, hogy megmaradjon ti bennetek az én örömem és a ti örömetek beteljék.
Jn 15: 12 Ez az én parancsolatom, hogy szeressétek egymást, a miképen én szerettelek titeket.
Jn 15: 13 Nincsen senkiben nagyobb szeretet annál, mintha valaki életét adja az ő barátaiért.
Jn 15: 14 Ti az én barátaim vagytok, ha azokat cselekszitek, a miket én parancsolok néktek.
Jn 15: 15 Nem mondalak többé titeket szolgáknak; mert a szolga nem tudja, mit cselekszik az ő ura; titeket pedig barátaimnak mondottalak; mert mindazt, a mit az én Atyámtól hallottam, tudtul adtam néktek.
Jn 15: 16 Nem ti választottatok engem, hanem én választottalak titeket, és én rendeltelek titeket, hogy ti elmenjetek és gyümölcsöt teremjetek, és a ti gyümölcsötök megmaradjon; hogy akármit kértek az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Jn 15: 17 Ezeket parancsolom néktek, hogy egymást szeressétek.
Jn 15: 18 Ha gyűlöl titeket a világ, tudjátok meg, hogy engem elébb gyűlölt ti nálatoknál.
Jn 15: 19 Ha e világból volnátok, a világ szeretné azt, a mi az övé; de mivelhogy nem vagytok e világból, hanem én választottalak ki magamnak titeket e világból, azért gyűlöl titeket a világ.
Jn 15: 20 Emlékezzetek meg ama beszédekről, a melyeket én mondtam néktek: Nem nagyobb a szolga az ő uránál. Ha engem üldöztek, titeket is üldöznek majd; ha az én beszédemet megtartották, a tiéteket is megtartják majd.
Jn 15: 21 De mindezt az én nevemért cselekszik veletek, mivelhogy nem ismerik azt, aki küldött engem.
Jn 15: 22 Ha nem jöttem volna és nem beszéltem volna nékik, nem volna bűnük: de most nincs mivel menteniök az ő bűnöket.
Jn 15: 23 aki engem gyűlöl, gyűlöli az én Atyámat is.
Jn 15: 24 Ha ama cselekedeteket nem cselekedtem volna közöttük, a melyeket senki más nem cselekedett, nem volna bűnük; de most láttak is, gyűlöltek is, mind engem, mind az én Atyámat.
Jn 15: 25 De [azért lőn így,] hogy beteljesedjék a mondás, a mely megiratott az ő törvényökben: Ok nélkül gyűlöltek engem.
Jn 15: 26 Mikor pedig eljő majd a Vígasztaló, a kit én küldök néktek az Atyától, az igazságnak Lelke, aki az Atyától származik, az tesz majd én rólam bizonyságot.
Jn 15: 27 De ti is bizonyságot tesztek; mert kezdettől fogva én velem vagytok.
Jn 16: 1 Ezeket beszéltem néktek, hogy meg ne botránkozzatok.
Jn 16: 2 A gyülekezetekből kirekesztenek titeket; sőt jön idő, hogy a ki öldököl titeket, mind azt hiszi, hogy isteni tiszteletet cselekszik.
Jn 16: 3 És ezeket azért cselekszik veletek, mert nem ismerték meg az Atyát, sem engem.
Jn 16: 4 Ezeket pedig azért beszéltem néktek, hogy a mikor eljő az az idő, megemlékezzetek róluk, hogy én mondtam néktek. De ezeket kezdettől fogva nem mondottam néktek, mivelhogy veletek valék.
Jn 16: 5 Most pedig elmegyek ahhoz, aki küldött engem; és senki sem kérdezi tőlem közületek: Hová mégy?
Jn 16: 6 Hanem, mivelhogy ezeket beszéltem néktek, a szomorúság eltöltötte a szíveteket.
Jn 16: 7 De én az igazat mondom néktek: Jobb néktek, hogy én elmenjek: mert ha el nem megyek, nem jő el hozzátok a Vígasztaló: ha pedig elmegyek, elküldöm azt ti hozzátok.
Jn 16: 8 És az, mikor eljő, megfeddi a világot bűn, igazság és ítélet tekintetében:
Jn 16: 9 Bűn tekintetében, hogy nem hisznek én bennem;
Jn 16: 10 És igazság tekintetében, hogy én az én Atyámhoz megyek, és többé nem láttok engem;
Jn 16: 11 Ítélet tekintetében pedig, hogy e világnak fejedelme megítéltetett.
Jn 16: 12 Még sok mondani valóm van hozzátok, de most el nem hordozhatjátok.
Jn 16: 13 De mikor eljő amaz, az igazságnak Lelke, elvezérel majd titeket minden igazságra. Mert nem ő magától szól, hanem azokat szólja, a miket hall, és a bekövetkezendőket megjelenti néktek.
Jn 16: 14 Az engem dicsőít majd, mert az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
Jn 16: 15 Mindaz, a mi az Atyáé, az enyém: azért mondám, hogy az enyémből vesz, és megjelenti néktek.
Jn 16: 16 Egy kevés [idő,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idő,] és megláttok majd engem: mert én az Atyához megyek.
Jn 16: 17 Mondának azért az ő tanítványai közül egymásnak: Mi az, a mit nékünk mond: Egy kevés [idő,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idő,] és megláttok majd engem; és: mert én az Atyához megyek?
Jn 16: 18 Mondának azért: Mi az a kevés [idő,] a miről szól? Nem tudjuk, mit mond.
Jn 16: 19 Megérté azért Jézus, hogy őt akarnák megkérdezni, és monda nékik: Arról tudakozzátok-é egymást, hogy azt mondám: Egy kevés [idő,] és nem láttok engem; és ismét egy kevés [idő,] és megláttok majd engem?
Jn 16: 20 Bizony, bizony mondom néktek, hogy sírtok és jajgattok ti, a világ pedig örül: ti szomorkodtok, hanem a ti szomorúságtok örömre fordul.
Jn 16: 21 Az asszony mikor szűl, szomorúságban van, mert eljött az ő órája: de mikor megszűli az ő gyermekét, nem emlékezik többé a kínra az öröm miatt, hogy ember született e világra.
Jn 16: 22 Ti is azért most ugyan szomorúságban vagytok, de ismét meglátlak majd titeket, és örülni fog a ti szívetek, és senki el nem veszi tőletek a ti örömeteket.
Jn 16: 23 És azon a napon nem kérdeztek majd engem semmiről. Bizony, bizony mondom néktek, hogy a mit csak kérni fogtok az Atyától az én nevemben, megadja néktek.
Jn 16: 24 Mostanáig semmit sem kértetek az Atyától az én nevemben: kérjetek és megkapjátok, hogy a ti örömetek teljes legyen.
Jn 16: 25 Ezeket példázatokban mondottam néktek; de eljő az idő, mikor nem példázatokban beszélek majd néktek, hanem nyiltan beszélek néktek az Atyáról.
Jn 16: 26 Azon a napon az én nevemben kértek majd: és nem mondom néktek, hogy én kérni fogom az Atyát ti érettetek;
Jn 16: 27 Mert maga az Atya szeret titeket, mivelhogy ti szerettetek engem, és elhittétek, hogy én az Istentől jöttem ki.
Jn 16: 28 Kijöttem az Atyától, és jöttem e világba: ismét elhagyom e világot, és elmegyek az Atyához.
Jn 16: 29 Mondának néki az ő tanítványai: Ímé, most nyiltan beszélsz és semmi példázatot nem mondasz.
Jn 16: 30 Most tudjuk, hogy te mindent tudsz, és nincs szükséged arra, hogy valaki téged megkérdezzen: erről hiszszük, hogy az Istentől jöttél ki.
Jn 16: 31 Felele nékik Jézus: Most hiszitek?
Jn 16: 32 Ímé eljő az óra, és immár eljött, hogy szétoszoljatok kiki az övéihez, és engem egyedül hagyjatok; de nem vagyok egyedül, mert az Atya velem van.
Jn 16: 33 Azért beszéltem ezeket néktek, hogy békességetek legyen én bennem. E világon nyomorúságtok lészen; de bízzatok: és meggyőztem a világot.
Jn 17: 1 Ezeket beszélte Jézus; és felemelé szemeit az égre, és monda: Atyám, eljött az óra; dicsőítsd meg a te Fiadat, hogy a te Fiad is dicsőítsen téged;
Jn 17: 2 A miként te hatalmat adtál néki minden testen, hogy örök életet adjon mindennek, a mit néki adtál.
Jn 17: 3 Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust.
Jn 17: 4 Én dicsőítettelek téged e földön: elvégeztem a munkát, a melyet reám bíztál, hogy végezzem azt.
Jn 17: 5 És most te dicsőíts meg engem, Atyám, te magadnál azzal a dicsőséggel, a melylyel bírtam te nálad a világ létele előtt.
Jn 17: 6 Megjelentettem a te nevedet az embereknek, a kiket e világból nékem adtál: tiéid valának, és nékem adtad azokat, és a te beszédedet megtartották.
Jn 17: 7 Most tudták meg, hogy mindaz te tőled van, a mit nékem adtál:
Jn 17: 8 Mert ama beszédeket, a melyeket nékem adtál, ő nékik adtam; és ők befogadták, és igazán megismerték, hogy én tőled jöttem ki, és elhitték, hogy te küldtél engem.
Jn 17: 9 Én ezekért könyörgök: nem a világért könyörgök, hanem azokért, a kiket nékem adtál, mert a tiéid.
Jn 17: 10 És az enyémek mind a tiéid, és a tiéid az enyémek: és megdicsőíttetem ő bennök.
Jn 17: 11 És nem vagyok többé e világon, de ők a világon vannak, én pedig te hozzád megyek. Szent Atyám, tartsd meg őket a te nevedben, a kiket nékem adtál, hogy egyek legyenek, mint mi!
Jn 17: 12 Mikor velök valék a világon, én megtartám őket a te nevedben; a kiket nékem adtál, megőrizém, és senki el nem veszett közülök, csak a veszedelemnek fia, hogy az írás beteljesüljön.
Jn 17: 13 Most pedig te hozzád megyek; és ezeket beszélem a világon, hogy ők az én örömemet teljesen bírják ő magokban.
Jn 17: 14 Én a te ígédet nékik adtam; és a világ gyűlölte őket, mivelhogy nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
Jn 17: 15 Nem azt kérem, hogy vedd ki őket e világból, hanem hogy őrizd meg őket a gonosztól.
Jn 17: 16 Nem e világból valók, a mint hogy én sem e világból vagyok.
Jn 17: 17 Szenteld meg őket a te igazságoddal: A te ígéd igazság.
Jn 17: 18 A miképen te küldtél engem e világra, úgy küldtem én is őket e világra;
Jn 17: 19 És én ő érettök [oda] szentelem magamat, hogy ők is megszenteltekké legyenek [az] igazságban.
Jn 17: 20 De nemcsak ő érettök könyörgök, hanem azokért is, a kik az ő beszédökre hisznek majd én bennem;
Jn 17: 21 Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk: hogy elhigyje a világ, hogy te küldtél engem.
Jn 17: 22 És én azt a dicsőséget, a melyet nékem adtál, ő nékik adtam, hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk:
Jn 17: 23 Én ő bennök, és te én bennem: hogy tökéletesen egygyé legyenek, és hogy megismerje a világ, hogy te küldtél engem, és szeretted őket, a miként engem szerettél.
Jn 17: 24 Atyám, a kiket nékem adtál, akarom, hogy a hol én vagyok, azok is én velem legyenek; hogy megláthassák az én dicsőségemet, a melyet nékem adtál: mert szerettél engem e világ alapjának felvettetése előtt.
Jn 17: 25 Igazságos Atyám! És e világ nem ismert téged, de én ismertelek téged; és ezek megismerik, hogy te küldtél engem;
Jn 17: 26 És megismertettem ő velök a te nevedet, és megismertetem; hogy az a szeretet legyen ő bennök, a mellyel engem szerettél, és én [is] ő bennök [legyek.]
Jn 18: 1 Mikor ezeket mondta vala Jézus, kiméne az ő tanítványaival együtt túl a Kedron patakán, a hol egy kert vala, a melybe bemenének ő és az ő tanítványai.
Jn 18: 2 Ismeré pedig azt a helyet Júdás is, aki őt elárulja vala; mivelhogy gyakorta ott gyűlt egybe Jézus az ő tanítványaival.
Jn 18: 3 Júdás azért magához vevén a [katonai] csapatot, és a papi fejedelmektől és a farizeusoktól szolgákat, oda méne fáklyákkal, lámpásokkal és fegyverekkel.
Jn 18: 4 Jézus azért tudván mindazt, a mi reá következendő vala, előre méne, és monda azoknak: Kit kerestek?
Jn 18: 5 Felelének néki: A názáreti Jézust. Monda nékik Jézus: Én vagyok. [Ott] állt pedig ő velök Júdás is, aki elárulta őt.
Jn 18: 6 Mikor azért azt mondá nékik, hogy: Én vagyok; hátra vonulának és földre esének.
Jn 18: 7 Ismét megkérdezé azért őket: Kit kerestek? És azok mondának: A názáreti Jézust.
Jn 18: 8 Felele Jézus: Mondtam néktek, hogy én vagyok [az.] Azért, ha engem kerestek, ezeket bocsássátok el;
Jn 18: 9 Hogy beteljesüljön a beszéd, a melyet mondott: Azok közül, a kiket nékem adtál, senkit sem vesztettem el.
Jn 18: 10 Simon Péter pedig, a kinek szablyája vala, kirántá azt, és megüté a főpap szolgáját, és levágá annak jobb fülét. A szolga neve pedig Málkus vala.
Jn 18: 11 Monda azért Jézus Péternek: Tedd hüvelyébe a te szablyádat; avagy nem kell-é kiinnom a pohárt, a melyet az Atya adott nékem?
Jn 18: 12 A csapat azért és az ezredes és a zsidók szolgái megfogák Jézust, és megkötözék őt,
Jn 18: 13 És vivék őt először Annáshoz; mert ipa vala [ez] Kajafásnak, aki abban az esztendőben főpap vala.
Jn 18: 14 Kajafás pedig az vala, a ki tanácsolta vala a zsidóknak, hogy jobb, hogy egy ember veszszen el a népért.
Jn 18: 15 Simon Péter pedig, és egy másik tanítvány követi vala Jézust. Ez a tanítvány pedig ismerős vala a főpappal, és beméne Jézussal együtt a főpap udvarába,
Jn 18: 16 Péter pedig kívül áll vala az ajtónál. Kiméne azért ama másik tanítvány, aki a főpappal ismerős vala, és szóla az ajtóőrzőnek, és bevivé Pétert.
Jn 18: 17 Szóla azért Péterhez az ajtóőrző leány: Nemde, te is ez ember tanítványai közül való vagy? Monda ő: Nem vagyok.
Jn 18: 18 A szolgák pedig és a poroszlók [ott] állnak vala, szítván a tüzet, mivelhogy hűvös vala, és melegszenek vala. [Ott] áll vala pedig Péter is ő velök együtt, és melegszik vala.
Jn 18: 19 A főpap azért kérdezé Jézust az ő tanítványai felől, és az ő tudománya felől.
Jn 18: 20 Felele néki Jézus: Én nyilván szólottam a világnak, én mindenkor tanítottam a zsinagógában és a templomban, a hol a zsidók mindenünnen összegyülekeznek; és titkon semmit sem szólottam.
Jn 18: 21 Mit kérdesz engem? Kérdezd azokat, a kik hallották, mit szóltam nékik: ímé ők tudják, a miket nékik szólottam.
Jn 18: 22 Mikor pedig ő ezeket mondja vala, egy a poroszlók közül, aki ott áll vala, arczul üté Jézust, mondván: így felelsz-é a főpapnak?
Jn 18: 23 Felele néki Jézus: Ha gonoszul szóltam, tégy bizonyságot a gonoszságról; ha pedig jól, miért versz engem.
Jn 18: 24 Elküldé őt Annás megkötözve Kajafáshoz, a főpaphoz.
Jn 18: 25 Simon Péter pedig [ott] áll vala és melegszik vala. Mondának azért néki: Nemde, te is ennek a tanítványai közül való vagy? Megtagadá ő, és monda: Nem vagyok.
Jn 18: 26 Monda egy a főpap szolgái közül, rokona annak, a kinek a fülét Péter levágta: Nem láttalak-e én téged ő vele együtt a kertben?
Jn 18: 27 Ismét megtagadá azért Péter; és a kakas azonnal megszólala.
Jn 18: 28 Vivék azért Jézust Kajafástól a törvényházba. Vala pedig reggel. És ők nem menének be a törvényházba, hogy meg ne fertőztessenek, hanem hogy megehessék a husvétibárányt.
Jn 18: 29 Kiméne azért Pilátus ő hozzájok, és monda: Micsoda vádat hoztok fel ez ember ellen?
Jn 18: 30 Felelének és mondának néki: Ha gonosztevő nem volna ez, nem adtuk volna őt a te kezedbe.
Jn 18: 31 Monda azért nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti, és ítéljétek meg őt a ti törvényeitek szerint. Mondának azért néki a zsidók: Nékünk senkit sem szabad megölnünk;
Jn 18: 32 Hogy beteljesedjék a Jézus szava, a melyet monda, a mikor jelenti vala, hogy milyen halállal kell majd meghalnia.
Jn 18: 33 Ismét beméne azért Pilátus a törvényházba, és szólítja vala Jézust, és monda néki: Te vagy a Zsidók királya?
Jn 18: 34 Felele néki Jézus: Magadtól mondod-é te ezt, vagy mások beszélték néked én felőlem?
Jn 18: 35 Felele Pilátus: Avagy zsidó vagyok-e én? A te néped és a papifejedelmek adtak téged az én kezembe: mit cselekedtél?
Jn 18: 36 Felele Jézus: Az én országom nem e világból való. Ha e világból való volna az én országom, az én szolgáim vitézkednének, hogy át ne adassam a zsidóknak. Ámde az én országom nem innen való.
Jn 18: 37 Monda azért néki Pilátus: Király vagy-é hát te csakugyan? Felele Jézus: Te mondod, hogy én király vagyok. Én azért születtem, és azért jöttem e világra, hogy bizonyságot tegyek az igazságról. Mindaz, aki az igazságból való, hallgat az én szómra.
Jn 18: 38 Monda néki Pilátus: Micsoda az igazság? És a mint ezt mondá, újra kiméne a zsidókhoz, és monda nékik: Én nem találok benne semmi bűnt.
Jn 18: 39 Szokás pedig az nálatok, hogy elbocsássak néktek egyet a husvétünnepen: akarjátok-é azért, hogy elbocsássam néktek a zsidók királyát?
Jn 18: 40 Kiáltának azért viszont mindnyájan, mondván: Nem ezt, hanem Barabbást. Ez a Barabbás pedig tolvaj vala.
Jn 19: 1 Akkor azért előfogá Pilátus Jézust, és megostoroztatá.
Jn 19: 2 És a vitézek tövisből koronát fonván, a fejére tevék, és bíbor köntöst adának reá,
Jn 19: 3 És mondának: Üdvöz légy zsidók királya! És arczul csapdossák vala őt.
Jn 19: 4 Majd ismét kiméne Pilátus, és monda nékik: Ímé kihozom őt néktek, hogy értsétek meg, hogy nem találok benne semmi bűnt.
Jn 19: 5 Kiméne azért Jézus a töviskoronát és a bíbor köntöst viselve. És monda nékik [Pilátus: ] Ímhol az ember!
Jn 19: 6 Mikor azért látják vala őt a papifejedelmek és a szolgák, kiáltozának, mondván: Feszítsd meg, feszítsd meg! Monda nékik Pilátus: Vigyétek el őt ti és feszítsétek meg, mert én nem találok bűnt ő benne.
Jn 19: 7 Felelének néki a zsidók: Nékünk törvényünk van, és a mi törvényünk szerint meg kell halnia, mivelhogy Isten Fiává tette magát.
Jn 19: 8 Mikor pedig ezt a beszédet hallotta Pilátus, még inkább megrémül vala;
Jn 19: 9 És ismét beméne a törvényházba, és szóla Jézusnak: Honnét való vagy te? De Jézus nem felelt néki.
Jn 19: 10 Monda azért néki Pilátus: Nékem nem szólsz-é? Nem tudod-é hogy hatalmam van arra, hogy megfeszítselek, és hatalmam van arra, hogy szabadon bocsássalak?
Jn 19: 11 Felele Jézus: Semmi hatalmad sem volna rajtam, ha felülről nem adatott volna néked: nagyobb bűne van azért annak, aki a te kezedbe adott engem.
Jn 19: 12 Ettől fogva igyekszik vala Pilátus őt szabadon bocsátani; de a zsidók kiáltozának, mondván: Ha ezt szabadon bocsátod, nem vagy a császár barátja; valaki magát királylyá teszi, ellene mond a császárnak!
Jn 19: 13 Pilátus azért, a mikor hallja vala e beszédet, kihozá Jézust, és űle a törvénytevő székbe azon a helyen, a melyet Kőpadolatnak hívtak, zsidóul pedig Gabbathának.
Jn 19: 14 Vala pedig a husvét péntekje; és mintegy hat óra. És monda a zsidóknak: Ímhol a ti királyotok!
Jn 19: 15 Azok pedig kiáltoznak vala: Vidd el, vidd el, feszítsd meg őt! Monda nékik Pilátus: A ti királyotokat feszítsem meg? Felelének a papifejedelmek: Nem királyunk van, hanem császárunk!
Jn 19: 16 Akkor azért nékik adá őt, hogy megfeszíttessék. Átvevék azért Jézust és elvivék.
Jn 19: 17 És emelvén az ő keresztfáját, méne az úgynevezett Koponya helyére, a melyet héberül Golgothának hívnak:
Jn 19: 18 A hol megfeszíték őt, és ő vele más kettőt, egyfelől, és másfelől, középen pedig Jézust.
Jn 19: 19 Pilátus pedig czímet is íra, és feltevé a keresztfára. Ez vala pedig az írás: A NÁZÁRETI JÉZUS, A ZSIDÓK KIRÁLYA.
Jn 19: 20 Sokan olvasák azért e czímet a zsidók közül; mivelhogy közel vala a városhoz az a hely, a hol Jézus megfeszíttetett vala: és héberül, görögül és latinul vala [az] írva.
Jn 19: 21 Mondának azért Pilátusnak a zsidók papifejedelmei: Ne írd: A zsidók királya; hanem hogy ő mondotta: A zsidók királya vagyok.
Jn 19: 22 Felele Pilátus: A mit megírtam, megírtam.
Jn 19: 23 A vitézek azért, mikor megfeszítették Jézust, vevék az ő ruháit, és négy részre oszták, egy részt mindenik vitéznek, és a köntösét. A köntös pedig varrástalan vala, felülről mindvégig szövött.
Jn 19: 24 Mondának azért egymásnak: Ezt ne hasogassuk el, hanem vessünk sorsot reá, kié legyen. Hogy beteljesedjék az írás, a mely ezt mondja: Megosztoztak ruháimon, és a köntösömre sorsot vetettek. A vitézek tehát ezeket művelék.
Jn 19: 25 A Jézus keresztje alatt pedig ott állottak vala az ő anyja, és az ő anyjának nőtestvére; Mária, a Kleopás [felesége,] és Mária Magdaléna.
Jn 19: 26 Jézus azért, mikor látja vala, hogy [ott] áll az ő anyja és az a tanítvány, a kit szeret vala, monda az ő anyjának: Asszony, ímhol a te fiad!
Jn 19: 27 Azután monda a tanítványnak: Ímhol a te anyád! És ettől az órától magához fogadá azt az a tanítvány.
Jn 19: 28 Ezután tudván Jézus, hogy immár minden elvégeztetett, hogy beteljesedjék az írás, monda: Szomjúhozom.
Jn 19: 29 Vala pedig ott egy eczettel teli edény. Azok azért szivacsot töltvén meg eczettel, és izsópra tévén [azt,] oda vivék az ő szájához.
Jn 19: 30 Mikor azért elvette Jézus az eczetet, monda: Elvégeztetett! És lehajtván fejét, kibocsátá lelkét.
Jn 19: 31 A zsidók pedig, hogy a testek szombaton át a keresztfán ne maradjanak, miután péntek vala, (mert annak a szombatnak napja nagy [nap] vala) kérék Pilátust, hogy törjék meg azoknak lábszárait és vegyék le [őket.]
Jn 19: 32 Eljövének azért a vitézek, és megtörék az elsőnek lábszárait és a másikét [is,] aki ő vele együtt feszíttetett meg;
Jn 19: 33 Mikor pedig Jézushoz érének és látják vala, hogy ő már halott, nem törék meg az ő lábszárait;
Jn 19: 34 Hanem egy a vitézek közül dárdával döfé meg az ő oldalát, és azonnal vér és víz jöve ki [abból.]
Jn 19: 35 És aki látta, bizonyságot tett, és igaz az ő tanúbizonysága; és az tudja, hogy ő igazat mond, hogy ti is higyjetek.
Jn 19: 36 Mert azért lettek ezek, hogy beteljesedjék az írás: Az ő csontja meg ne törettessék.
Jn 19: 37 Másutt ismét így szól az írás: Néznek majd arra, a kit általszegeztek.
Jn 19: 38 Ezek után pedig kéré Pilátust az arimathiai József (aki a Jézus tanítványa vala, de csak titokban, a zsidóktól való félelem miatt), hogy levehesse a Jézus testét. És megengedé Pilátus. Elméne azért és levevé a Jézus testét.
Jn 19: 39 Eljöve pedig Nikodémus is (a ki éjszaka ment vala először Jézushoz), hozván mirhából és áloéból való kenetet, mintegy száz fontot.
Jn 19: 40 Vevék azért a Jézus testét, és begöngyölgeték azt lepedőkbe illatos szerekkel együtt, a mint a zsidóknál szokás temetni.
Jn 19: 41 Azon a helyen pedig, a hol megfeszítteték, vala egy kert, és a kertben egy új sír, a melybe még senki sem helyheztetett vala.
Jn 19: 42 A zsidók péntekje miatt azért, mivelhogy az a sír közel vala, abba helyhezteték Jézust.
Jn 20: 1 A hétnek első napján pedig jó reggel, a mikor még sötétes vala, oda méne Mária Magdaléna a sírhoz, és látá, hogy elvétetett a kő a sírról.
Jn 20: 2 Futa azért és méne Simon Péterhez és ama másik tanítványhoz, a kit Jézus szeret vala, és monda nékik: Elvitték az Urat a sírból, és nem tudjuk, hová tették őt.
Jn 20: 3 Kiméne azért Péter és a másik tanítvány, és menének a sírhoz.
Jn 20: 4 Együtt futnak vala pedig mindketten: de ama másik tanítvány hamar megelőzé Pétert, és előbb juta a sírhoz;
Jn 20: 5 És lehajolván, látá, hogy ott vannak a lepedők; mindazáltal nem megy vala be.
Jn 20: 6 Megjöve azután Simon Péter [is] nyomban utána, és beméne a sírba: és látá, hogy a lepedők ott vannak.
Jn 20: 7 És a keszkenő, a mely az ő fején volt, nem együtt van a lepedőkkel, hanem külön összegöngyölítve egy helyen.
Jn 20: 8 Akkor aztán beméne a másik tanítvány is, a ki először jutott a sírhoz, és lát és hisz vala.
Jn 20: 9 Mert nem tudják vala még az írást, hogy fel kell támadnia a halálból.
Jn 20: 10 Visszamenének azért a tanítványok az övéikhez.
Jn 20: 11 Mária pedig künn áll vala a sírnál sírva. A míg azonban siránkozék, behajol vala a sírba;
Jn 20: 12 És láta két angyalt fehér ruhában ülni, egyiket fejtől, másikat lábtól, a hol a Jézus teste feküdt vala.
Jn 20: 13 És mondának azok néki: Asszony mit sírsz? Monda nékik: Mert elvitték az én Uramat, és nem tudom, hova tették őt.
Jn 20: 14 És mikor ezeket mondotta, hátra fordula, és látá Jézust [ott] állani, és nem tudja vala, hogy Jézus az.
Jn 20: 15 Monda néki Jézus: Asszony, mit sírsz? kit keressz? Az pedig azt gondolván, hogy a kertész az, monda néki: Uram, ha te vitted el őt, mondd meg nékem, hová tetted őt, és én elviszem őt.
Jn 20: 16 Monda néki Jézus: Mária! Az megfordulván, monda néki: Rabbóni! a mi azt teszi: Mester!
Jn 20: 17 Monda néki Jézus: Ne illess engem; mert nem mentem még fel az én Atyámhoz; hanem menj az én atyámfiaihoz és mondd nékik: Felmegyek az én Atyámhoz és a ti Atyátokhoz, és az én Istenemhez, és a ti Istenetekhez.
Jn 20: 18 Elméne Mária Magdaléna, hirdetvén a tanítványoknak, hogy látta az Urat, és [hogy] ezeket mondotta néki.
Jn 20: 19 Mikor azért estve vala, azon a napon, a hétnek első napján, és mikor az ajtók zárva valának, a hol egybegyűltek vala a tanítványok, a zsidóktól való félelem miatt, eljöve Jézus és megálla a középen, és monda nékik: Békesség néktek!
Jn 20: 20 És ezt mondván, megmutatá nékik a kezeit és az oldalát. Örvendezének azért a tanítványok, hogy látják vala az Urat.
Jn 20: 21 Ismét monda azért nékik Jézus: Békesség néktek! A miként engem küldött vala az Atya, én is akképen küldelek titeket.
Jn 20: 22 És mikor ezt mondta, rájuk lehelle, és monda nékik: Vegyetek Szent Lelket:
Jn 20: 23 A kiknek bűneit megbocsátjátok, megbocsáttatnak azoknak; a kikéit megtartjátok, megtartatnak.
Jn 20: 24 Tamás pedig, egy a tizenkettő közül, a kit Kettősnek hívtak, nem vala ő velök, a mikor eljött vala Jézus.
Jn 20: 25 Mondának azért néki a többi tanítványok: Láttuk az Urat. Ő pedig monda nékik: Ha nem látom az ő kezein a szegek helyeit, és be nem bocsátom ujjaimat a szegek helyébe, és az én kezemet be nem bocsátom az ő oldalába, semmiképen el nem hiszem.
Jn 20: 26 És nyolcz nap múlva ismét benn valának az ő tanítványai, Tamás is ő velök. Noha az ajtó zárva vala, beméne Jézus, és megálla a középen és monda: Békesség néktek!
Jn 20: 27 Azután monda Tamásnak: Hozd ide a te ujjadat és nézd meg az én kezeimet; és hozd [ide] a te kezedet, és bocsássad az én oldalamba: és ne légy hitetlen, hanem hívő.
Jn 20: 28 És felele Tamás és monda néki: Én Uram és én Istenem!
Jn 20: 29 Monda néki Jézus: Mivelhogy láttál engem, Tamás, hittél: boldogok, a kik nem látnak és hisznek.
Jn 20: 30 Sok más jelt is mívelt ugyan Jézus az ő tanítványai előtt, a melyek nincsenek megírva ebben a könyvben;
Jn 20: 31 Ezek pedig azért irattak meg, hogy higyjétek, hogy Jézus a Krisztus, az Istennek Fia, és hogy [ezt] hívén, életetek legyen az ő nevében.
Jn 21: 1 Ezek után ismét megjelentette magát Jézus a tanítványoknak a Tibériás tengerénél; megjelentette pedig ekképen:
Jn 21: 2 Együtt valának Simon Péter, és Tamás, a kit Kettősnek hívtak, és Nátánáel, a galileai Kánából való, és a Zebedeus fiai, és más kettő [is] az ő tanítványai közül.
Jn 21: 3 Monda nékik Simon Péter: Elmegyek halászni. Mondának néki: Elmegyünk mi is te veled. Elmenének és azonnal a hajóba szállának; és azon az éjszakán nem fogtak semmit.
Jn 21: 4 Mikor pedig immár reggeledék, megálla Jézus a parton; a tanítványok azonban nem ismerék meg, hogy Jézus van [ott.]
Jn 21: 5 Monda azért nékik Jézus: Fiaim! Van-é valami ennivalótok? Felelének néki: Nincsen!
Jn 21: 6 Ő pedig monda nékik: Vessétek a hálót a hajónak jobb oldala felől, és találtok. Oda veték azért, és kivonni már nem bírták azt a halaknak sokasága miatt.
Jn 21: 7 Szóla azért az a tanítvány, a kit Jézus szeret vala, Péternek: Az Úr van [ott]! Simon Péter azért, a mikor hallja vala, hogy [ott] van az Úr, magára vevé az ingét (mert mezítelen vala), és beveté magát a tengerbe.
Jn 21: 8 A többi tanítványok pedig a hajón menének (mert nem messze valának a parttól, hanem mintegy kétszáz singnyire), és vonszszák vala a hálót a halakkal.
Jn 21: 9 Mikor azért a partra szállának, látják, hogy parázs van ott, és azon felül hal és kenyér.
Jn 21: 10 Monda nékik Jézus: Hozzatok a halakból, a melyeket most fogtatok.
Jn 21: 11 Felszálla Simon Péter, és kivoná a hálót a partra, a mely tele volt nagy halakkal, százötvenhárommal; és noha ennyi vala, nem szakadozik vala a háló.
Jn 21: 12 Monda nékik Jézus: Jertek, ebédeljetek. A tanítványok közül pedig senki sem meri vala tőle megkérdezni: Ki vagy te? Mivelhogy tudják vala, hogy az Úr ő.
Jn 21: 13 Oda méne azért Jézus, és vevé a kenyeret és adá nékik, és hasonlóképen a halat is.
Jn 21: 14 Ezzel már harmadszor jelent meg Jézus az ő tanítványainak, minekutána feltámadt a halálból.
Jn 21: 15 Mikor aztán megebédelének, monda Jézus Simon Péternek: Simon, Jónának [fia: ] jobban szeretsz-é engem ezeknél? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy szeretlek téged! Monda néki: Legeltesd az én bárányaimat!
Jn 21: 16 Monda néki ismét másodszor is: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Monda néki: Igen, Uram; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki: Őrizd az én juhaimat!
Jn 21: 17 Monda néki harmadszor [is]: Simon, Jónának [fia], szeretsz-é engem? Megszomorodék Péter, hogy harmadszor [is] mondotta vala néki: Szeretsz-é engem? És monda néki: Uram, te mindent tudsz; te tudod, hogy én szeretlek téged. Monda néki Jézus: Legeltesd az én juhaimat!
Jn 21: 18 Bizony, bizony mondom néked, a mikor ifjabb valál, felövezéd magadat, és oda mégy vala, a hova akarád; mikor pedig megöregszel, kinyújtod a te kezedet és más övez fel téged, és oda visz, a hová nem akarod.
Jn 21: 19 Ezt pedig azért mondá, hogy jelentse, milyen halállal dicsőíti majd meg az Istent. És ezt mondván, szóla néki: Kövess engem!
Jn 21: 20 Péter pedig megfordulván, látja, hogy követi az a tanítvány, a kit szeret vala Jézus, aki nyugodott is ama vacsora közben az ő kebelén és mondá: Uram! ki az, aki elárul téged?
Jn 21: 21 Ezt látván Péter, monda Jézusnak: Uram, ez pedig mint [lészen?]
Jn 21: 22 Monda néki Jézus: Ha akarom, hogy ő megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá? Te kövess engem!
Jn 21: 23 Kiméne azért e beszéd az atyafiak közé, hogy az a tanítvány nem hal meg: pedig Jézus nem mondta néki, hogy nem hal meg; hanem: Ha akarom, hogy ez megmaradjon, a míg eljövök, mi közöd hozzá?
Jn 21: 24 Ez az a tanítvány, a ki bizonyságot tesz ezekről, és aki megírta ezeket, és tudjuk, hogy az ő bizonyságtétele igaz.
Jn 21: 25 De van sok egyéb is, a miket Jézus cselekedett vala, a melyek, ha egyenként megiratnának, azt vélem, hogy maga a világ sem foghatná be a könyveket, a melyeket írnának. Ámen.

ApCsel :
-----------
Apostolok cselekedetei

ApCsel 1: 1 Első könyvemet írtam, Theofilus, mindazokról, a miket kezdett Jézus cselekedni és tanítani,
ApCsel 1: 2 Mind a napig, melyen fölviteték, minekutána parancsolatokat adott a Szent Lélek által az apostoloknak, kiket választott vala magának.
ApCsel 1: 3 Kiknek az ő szenvedése után sok jel által meg is mutatta, hogy ő él, negyven napon át megjelenvén nékik, és szólván az Isten országára tartozó dolgokról.
ApCsel 1: 4 És velök összejövén, meghagyá nékik, hogy el ne menjenek Jeruzsálemből, hanem várják be az Atyának ígéretét, melyet [úgymond,] hallottatok tőlem:
ApCsel 1: 5 Hogy János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni nem sok nap mulva.
ApCsel 1: 6 Mikor azért azok egybegyűltek, megkérdék őt, mondván: Uram, avagy nem ez időben állítod-é helyre az országot Izráelnek?
ApCsel 1: 7 Monda pedig nékik: Nem a ti dolgotok tudni az időket vagy alkalmakat, melyeket az Atya a maga hatalmába helyheztetett.
ApCsel 1: 8 Hanem vesztek erőt, minekutána a Szent Lélek eljő reátok: és lesztek nékem tanúim úgy Jeruzsálemben, mint az egész Júdeában és Samariában és a földnek mind végső határáig.
ApCsel 1: 9 És mikor ezeket mondotta, az ő láttokra felemelteték, és felhő fogá el őt szemeik elől.
ApCsel 1: 10 És a mint szemeiket az égre függesztették, mikor ő elméne, ímé két férfiú állott meg mellettük fehér ruhában,
ApCsel 1: 11 Kik szóltak is: Galileabeli férfiak, mit állotok nézve a mennybe? Ez a Jézus, aki felviteték tőletek a mennybe, akképen jő el, a miképen láttátok őt felmenni a mennybe.
ApCsel 1: 12 Akkor megtérének Jeruzsálembe a hegyről, mely hívatik Olajfák [hegyének,] mely Jeruzsálem mellett van, egy szombat[napi] járóföldre.
ApCsel 1: 13 És mikor bementek, felmenének a felsőházba, a hol szállva valának: Péter és Jakab, János és András, Filep és Tamás, Bertalan és Máté, Jakab, az Alfeus fia, és Simon, a zelóta, és Júdás, a Jakab fia.
ApCsel 1: 14 Ezek mindnyájan egy szívvel-lélekkel foglalatosak valának az imádkozásban és a könyörgésben, az asszonyokkal és Máriával, Jézusnak anyjával, és az ő atyjafiaival együtt.
ApCsel 1: 15 És azokban a napokban felkelvén Péter a tanítványok között, monda (vala pedig ott együtt mintegy százhúsz főnyi sokaság):
ApCsel 1: 16 Atyámfiai, férfiak, szükség volt betelni annak az írásnak, melyet megjövendölt a Szent Lélek Dávid szája által Júdás felől, ki vezetőjük lőn azoknak, a kik megfogták Jézust.
ApCsel 1: 17 Mert mi közénk számláltatott, és elnyerte ennek a szolgálatnak az osztályrészét.
ApCsel 1: 18 (Ez [hát] mezőt szerze hamisságának béréből; és alá zuhanván, elhasadt középen, és minden belső része kiomlott.
ApCsel 1: 19 És [ez] tudtokra lőn mindazoknak, kik Jeruzsálemben lakoznak; úgy hogy az a mező tulajdon nyelvökön Akeldamának, azaz Vérmezőnek neveztetett el.)
ApCsel 1: 20 Mert meg van írva a Zsoltárok könyvében: Legyen az ő lakóhelye puszta, és ne legyen lakó abban. És: Az ő püspökségét más vegye el.
ApCsel 1: 21 Szükség azért, hogy azok közül a férfiak közül, a kik velünk együtt jártak minden időben, míg az Úr Jézus közöttünk járt-kelt,
ApCsel 1: 22 A János keresztségétől kezdve mind a napig, melyen fölviteték tőlünk, azok közül egy az ő feltámadásának bizonysága legyen mivelünk egyetemben.
ApCsel 1: 23 Állatának azért elő kettőt, Józsefet, ki hivatik Barsabásnak, kinek mellékneve Justus vala, és Mátyást.
ApCsel 1: 24 És imádkozván, mondának: Te, Uram, ki mindeneknek szívét ismered, mutasd meg a kettő közül egyiket, a kit kiválasztottál,
ApCsel 1: 25 Hogy elnyerje az osztályrészét e szolgálatnak és apostolságnak, melytől eltévelyedék Júdás, hogy az ő saját helyére jusson.
ApCsel 1: 26 Sorsot vetének azért reájok, és esék a sors Mátyásra, és a tizenegy apostol közé számláltaték.
ApCsel 2: 1 És mikor a pünkösd napja eljött, mindnyájan egyakarattal együtt valának.
ApCsel 2: 2 És lőn nagy hirtelenséggel az égből mintegy sebesen zúgó szélnek zendülése, és eltelé az egész házat, a hol ülnek vala.
ApCsel 2: 3 És megjelentek előttük kettős tüzes nyelvek és üle mindenikre azok közül.
ApCsel 2: 4 És megtelének mindnyájan Szent Lélekkel, és kezdének szólni más nyelveken, a mint a Lélek adta nékik szólniok.
ApCsel 2: 5 Lakoznak vala pedig Jeruzsálemben zsidók, istenfélő férfiak, minden nép közül, melyek az ég alatt vannak.
ApCsel 2: 6 Minekutána pedig ez a zúgás lőn, egybegyűle a sokaság és megzavarodék, mivelhogy mindegyik a maga nyelvén hallá őket szólni.
ApCsel 2: 7 Álmélkodnak pedig mindnyájan és csodálkoznak vala, mondván egymásnak: Nemde nem Galileusok-é ezek mindnyájan, a kik szólnak?
ApCsel 2: 8 Mimódon halljuk hát [őket,] kiki közülünk a saját nyelvén, a melyben születtünk?
ApCsel 2: 9 Párthusok és médek és elámiták, és kik lakozunk Mesopotámiában, Júdeában és Kappadócziában, Pontusban és Ázsiában,
ApCsel 2: 10 Frigiában és Pamfiliában, Égyiptomban és Libiának tartományiban, mely Cziréne mellett van, és a római jövevények, mind zsidók, mind prozelitusok,
ApCsel 2: 11 Krétaiak és arabok, halljuk a mint szólják a mi nyelvünkön az Istennek nagyságos dolgait.
ApCsel 2: 12 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan és zavarban valának, egymásnak ezt mondván: Vajjon mi akar ez lennie?
ApCsel 2: 13 Mások pedig csúfolódva mondának: Édes bortól részegedtek meg.
ApCsel 2: 14 Péter azonban előállván a tizenegygyel, felemelé szavát, és szóla nékik: Zsidó férfiak és mindnyájan, kik lakoztok Jeruzsálemben, legyen ez néktek tudtotokra, és vegyétek füleitekbe az én beszédimet!
ApCsel 2: 15 Mert nem részegek ezek, a mint ti állítjátok; hiszen a napnak harmadik órája van;
ApCsel 2: 16 Hanem ez az, a mi megmondatott Jóel prófétától:
ApCsel 2: 17 És lészen az utolsó napokban, ezt mondja az Isten, kitöltök az én Lelkemből minden testre: és prófétálnak a ti fiaitok és leányaitok, és a ti ifjaitok látásokat látnak, és a ti véneitek álmokat álmodnak.
ApCsel 2: 18 És épen az én szolgáimra és az én szolgálóleányaimra is kitöltök azokban a napokban az én Lelkemből, és prófétálnak.
ApCsel 2: 19 És tészek csudákat az égben odafenn, és jeleket a földön idelenn, vért, tüzet és füstnek gőzölgését.
ApCsel 2: 20 A nap sötétséggé változik, és a hold vérré, minekelőtte eljő az Úrnak ama nagy és fényes napja.
ApCsel 2: 21 És lészen, hogy mindaz, aki az Úrnak nevét segítségül hívja, megtartatik.
ApCsel 2: 22 Izráelita férfiak, halljátok meg e beszédeket: A názáreti Jézust, azt a férfiút, aki Istentől bizonyságot nyert előttetek erők, csudatételek és jelek által, melyeket ő általa cselekedett Isten ti köztetek, a mint magatok is tudjátok.
ApCsel 2: 23 Azt, aki Istennek elvégezett tanácsából és rendeléséből adatott [halálra,] megragadván, gonosz kezeitekkel keresztfára feszítve megölétek:
ApCsel 2: 24 Kit az Isten feltámasztott, a halál fájdalmait megoldván; mivelhogy lehetetlen volt néki attól fogvatartatnia.
ApCsel 2: 25 Mert Dávid ezt mondja ő róla: Magam előtt láttam az Urat mindenkor, mert ő nékem jobb kezem felől van, hogy meg ne tántorodjam.
ApCsel 2: 26 Annakokáért örvendezett az én szívem, és vígadott az én nyelvem; annakfelette az én testem is reménységben nyugszik.
ApCsel 2: 27 Mert nem hagyod az én lelkemet a sírban, és nem engeded, hogy a te szented rothadást lásson.
ApCsel 2: 28 Megjelentetted nékem az életnek útait; betöltesz engem örömmel a te orczád előtt.
ApCsel 2: 29 Atyámfiai férfiak, szabad nyilván szólanom ti előttetek Dávid pátriárkáról, hogy ő megholt és eltemettetett, és az ő sírja mind e mai napig minálunk van.
ApCsel 2: 30 Próféta lévén azért, és tudván, hogy az Isten néki esküvéssel megesküdött, hogy majd az ő ágyékának gyümölcséből támasztja a Krisztust test szerint, hogy helyheztesse az ő királyi székibe,
ApCsel 2: 31 Előre látván [ezt,] szólott a Krisztus feltámadásáról, hogy az ő lelke nem hagyatott a sírban, sem az ő teste rothadást nem látott.
ApCsel 2: 32 Ezt a Jézust feltámasztotta az Isten, minek mi mindnyájan tanúbizonyságai vagyunk.
ApCsel 2: 33 Annakokáért az Istennek jobbja által felmagasztaltatván, és a megígért Szent Lelket megnyervén az Atyától, kitöltötte ezt, a mit ti most láttok és hallotok.
ApCsel 2: 34 Mert nem Dávid ment fel a mennyországba; hiszen ő maga mondja: Monda az Úr az én Uramnak: Ülj az én jobbkezem felől,
ApCsel 2: 35 Míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
ApCsel 2: 36 Bizonynyal tudja meg azért Izráelnek egész háza, hogy Úrrá és Krisztussá tette őt az Isten, azt a Jézust, a kit ti megfeszítettetek.
ApCsel 2: 37 [Ezeket] pedig mikor hallották, szívökben megkeseredének, és mondának Péternek és a többi apostoloknak: Mit cselekedjünk, atyámfiai, férfiak?
ApCsel 2: 38 Péter pedig monda nékik: Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát.
ApCsel 2: 39 Mert néktek lett az ígéret és a ti gyermekeiteknek, és mindazoknak, kik messze vannak, valakiket csak elhív magának az Úr, a mi Istenünk.
ApCsel 2: 40 Sok egyéb beszéddel is buzgón kéri és inti vala őket, mondván: Szakaszszátok el magatokat e gonosz nemzetségtől!
ApCsel 2: 41 A kik azért örömest vevék az ő beszédét, megkeresztelkedének; és hozzájuk csatlakozék azon a napon mintegy háromezer lélek.
ApCsel 2: 42 És foglalatosok valának az apostolok tudományában és a közösségben, a kenyérnek megtörésében és a könyörgésekben.
ApCsel 2: 43 Támada pedig minden lélekben félelem, és az apostolok sok csudát és jelt tesznek vala.
ApCsel 2: 44 Mindnyájan pedig, a kik hivének, együtt valának, és mindenük köz vala;
ApCsel 2: 45 És jószágukat és marháikat eladogaták, és szétosztogaták azokat mindenkinek, a mint kinek-kinek szüksége vala.
ApCsel 2: 46 És minden nap egyakarattal kitartva a templomban, és megtörve házanként a kenyeret, részesednek vala eledelben örömmel és tiszta szívvel.
ApCsel 2: 47 Dícsérve az Istent, és az egész nép előtt kedvességet találva. Az Úr pedig minden napon szaporítja vala a gyülekezetet az idvezülőkkel.
ApCsel 3: 1 Péter és János pedig együtt mennek vala fel a templomba az imádkozásnak órájára, kilenczre.
ApCsel 3: 2 És hoznak vala egy embert, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta vala, kit minden nap le szoktak tenni a templom kapujánál, melyet Ékesnek neveznek, hogy kérjen alamizsnát azoktól, a kik bemennek a temlomba.
ApCsel 3: 3 Ez mikor látta, hogy Péter és János a templomba akarnak bemenni, kére ő tőlük alamizsnát.
ApCsel 3: 4 Péter pedig mikor szemeit reá vetette Jánossal egyben, monda: Nézz mi reánk!
ApCsel 3: 5 Az annakokáért figyelmez vala reájok, remélvén, hogy valamit kap tőlük.
ApCsel 3: 6 Péter pedig monda: Ezüstöm és aranyam nincsen nékem; hanem a mim van, azt adom néked: a názáreti Jézus Krisztus nevében, kelj fel és járj!
ApCsel 3: 7 És őt jobbkezénél fogva felemelé, és azonnal megerősödének az ő lábai és bokái.
ApCsel 3: 8 És felszökvén, megálla és jár vala és beméne ő velök a templomba, járkálva és szökdelve és dícsérve az Istent.
ApCsel 3: 9 És látá őt az egész nép, hogy jár és dícséri az Istent:
ApCsel 3: 10 És megismerék őt, hogy ő volt az, aki alamizsnáért ült a templomnak Ékeskapujában; és megtelének csodálkozással és azon való álmélkodással, a mi történt vala ő vele.
ApCsel 3: 11 Mikor pedig ragaszkodék Péterhez és Jánoshoz az a sánta, aki meggyógyult, az egész nép álmélkodva összefuta ő hozzájok a tornáczba, mely Salamonénak neveztetik.
ApCsel 3: 12 Mikor pedig ezt látta Péter, monda a népnek: Izráel férfiai, mit csodálkoztok ezen, vagy mit néztek mi reánk, mintha tulajdon erőnkkel vagy jámborságunkkal míveltük volna azt, hogy az járjon?
ApCsel 3: 13 Az Ábrahámnak, Izsáknak és Jákóbnak Istene, a mi atyáinknak Istene megdicsőítette az ő Fiát, Jézust, kit ti elárulátok, és megtagadátok Pilátus előtt, noha ő úgy ítélt, hogy elbocsátja.
ApCsel 3: 14 Ti pedig azt a szentet és igazat megtagadátok és kívánátok, hogy a gyilkos ember bocsáttassék el néktek,
ApCsel 3: 15 Az életnek fejedelmét pedig megölétek; kit az Isten feltámasztott a halálból, minek mi vagyunk bizonyságai.
ApCsel 3: 16 És az ő nevében való hit által erősítette meg az ő neve ezt, a kit láttok és ismertek; és a hit, mely ő általa van, adta néki ezt az épséget mindnyájan a ti szemetek láttára.
ApCsel 3: 17 De most, atyámfiai, tudom, hogy tudatlanságból cselekedtetek, miképen a ti fejedelmeitek is.
ApCsel 3: 18 Az Isten pedig, a mikről eleve megmondotta minden ő prófétájának szája által, hogy a Krisztus elszenvedi, ekképen töltötte be.
ApCsel 3: 19 Bánjátok meg azért és térjetek meg, hogy eltöröltessenek a ti bűneitek, hogy így eljőjjenek a felüdülés idei az Úrnak színétől.
ApCsel 3: 20 És elküldje a Jézus Krisztust, a ki néktek előre hirdettetett.
ApCsel 3: 21 Kit az égnek kell magába fogadnia mind az időkig, míglen újjá teremtetnek mindenek, a mikről szólott az Isten minden ő szent prófétájának szája által eleitől fogva.
ApCsel 3: 22 Mert Mózes ezt mondotta az atyáknak: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istenetek a ti atyátokfiai közül, mint engem; azt hallgassátok mindenben, a mit csak szólánd néktek.
ApCsel 3: 23 Lészen pedig, hogy minden lélek, valamely nem hallgatánd arra a prófétára, ki fog irtatni a nép közül.
ApCsel 3: 24 De a próféták is mindnyájan Sámueltől és a következőktől fogva, a kik csak szóltak, e napokról jövendöltek.
ApCsel 3: 25 Ti vagytok a prófétáknak és a szövetségnek fiai, melyet Isten szerzett a mi atyáinkkal, mondván Ábrahámnak: És a te magodban megáldatnak a földnek nemzetségei mindnyájan.
ApCsel 3: 26 Az Isten az ő Fiát, Jézust első sorban néktek támasztván, elküldé őt, hogy megáldjon titeket, mindegyikőtöket megtérítvén bűneitekből.
ApCsel 4: 1 Míg ők azonban a néphez szólottak, oda léptek hozzájuk a papok és a templom felügyelője és a sadduczeusok,
ApCsel 4: 2 Neheztelve a miatt, hogy ők a népet tanítják, és hirdetik a Jézusban a halálból való feltámadást;
ApCsel 4: 3 És rájuk veték kezüket, és veték őket őrizet alá másnapig, mert már este vala.
ApCsel 4: 4 Sokan pedig azok közül, kik hallgaták az ígét, hivének; és lőn a férfiak száma mintegy ötezer.
ApCsel 4: 5 Lőn pedig, hogy másnapra egybegyűlének azoknak fejei, vénei és írástudói Jeruzsálembe.
ApCsel 4: 6 És Annás, a főpap, és Kajafás és János és Sándor, és a kik csak főpapi nemzetségbeliek valának.
ApCsel 4: 7 És mikor őket a középre állaták, tudakozzák vala: Micsoda hatalommal, vagy micsoda név által cselekedtétek ti ezt?
ApCsel 4: 8 Akkor Péter, Szent Lélekkel megtelve, monda nékik: Népnek fejedelmei és Izráelnek vénei!
ApCsel 4: 9 Ha e mai napon mi egy nyavalyás emberrel való jótétemény felől hallgattatunk ki, mi által gyógyult meg ez:
ApCsel 4: 10 Legyen tudtotokra mindnyájotoknak és az Izráel egész népének, hogy a názáretbeli Jézus Krisztusnak neve által, a kit ti megfeszítettetek, kit Isten feltámasztott halottaiból, az által áll ez ti előttetek épségben.
ApCsel 4: 11 Ez ama kő, melyet ti építők megvetettetek, mely lett a szegeletnek fejévé.
ApCsel 4: 12 És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk.
ApCsel 4: 13 Mikor pedig látták Péternek és Jánosnak a szólásban való bátorságukat, és megértették, hogy írástudatlan és közönséges emberek, csodálkoznak vala; meg is ismerék őket, hogy a Jézussal voltak vala.
ApCsel 4: 14 Mikor azonban látták, hogy a mely ember meggyógyult vala, ő velök együtt ott áll, semmit nem bírtak ellenök szólni.
ApCsel 4: 15 Mikor pedig őket a gyűlésből kiküldötték, tanácskoztak maguk közt[,] mondván:
ApCsel 4: 16 Mit cselekedjünk ez emberekkel? Mert hogy nyilvánvaló csoda lőn általok, mindazoknak, kik Jeruzsálemben laknak, tudtokra van, és el nem tagadhatjuk.
ApCsel 4: 17 De hogy tovább ne terjedjen a nép között, fenyegetéssel fenyegessük meg őket, hogy többé egy embernek se szóljanak ebben a névben.
ApCsel 4: 18 Azért beszólítván őket, megparancsolák nékik, hogy teljességgel ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében.
ApCsel 4: 19 Péter és János pedig felelvén, mondának nékik: Vajjon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre, ítéljétek meg!
ApCsel 4: 20 Mert nem tehetjük, hogy a miket láttunk és hallottunk, azokat ne szóljuk.
ApCsel 4: 21 Amazok pedig nem találván semmi módot, hogyan büntessék meg őket, még megfenyegetvén, elbocsáták őket a nép miatt, mert mindnyájan dicsőítik vala az Istent azért, a mi történt.
ApCsel 4: 22 Mert több vala negyven esztendősnél az az ember, kin a gyógyításnak ez a csodája lett vala.
ApCsel 4: 23 Mikor pedig elbocsáttattak, menének az övéikhez, és elbeszélék, a miket a főpapok és a vének mondottak nékik.
ApCsel 4: 24 Ezek pedig mikor hallották, egy szívvel-lélekkel felemelék szavokat az Istenhez, és mondának: Urunk, te vagy az Isten, ki teremtetted a mennyet és a földet, a tengert és minden azokban levő dolgot.
ApCsel 4: 25 Ki Dávidnak, a te szolgádnak szája által ezt mondottad: Miért zúgolódtak a pogányok, és gondoltak a népek hiábavalókat?
ApCsel 4: 26 Felállottak a földnek királyai, és a fejedelmek egybegyűltek az Úr ellen és az ő Krisztusa ellen.
ApCsel 4: 27 Mert bizony egybegyűltek a te szent Fiad, a Jézus ellen, a kit felkentél, Heródes és Ponczius Pilátus a pogányokkal és Izráel népével,
ApCsel 4: 28 Hogy véghezvigyék, a mikről a te kezed és a te tanácsod eleve elvégezte volt, hogy megtörténjenek.
ApCsel 4: 29 Most azért, Urunk, tekints az ő fenyegetéseikre: és adjad a te szolgáidnak, hogy teljes bátorsággal szólják a te beszédedet,
ApCsel 4: 30 A te kezedet kinyújtván gyógyításra; és hogy jelek és csodák történjenek a te szent Fiadnak, a Jézusnak neve által.
ApCsel 4: 31 És minekutána könyörögtek, megmozdula a hely, a hol egybegyűltek; és betelének mindnyájan Szent Lélekkel, és az Isten beszédét bátorsággal szólják vala.
ApCsel 4: 32 A hívők sokaságának pedig szíve-lelke egy vala; és senki semmi marháját nem mondá magáénak, hanem nékik mindenök köz vala.
ApCsel 4: 33 És az apostolok nagy erővel tesznek vala bizonyságot az Úr Jézus feltámadásáról; és nagy kegyelem vala mindnyájukon.
ApCsel 4: 34 Mert szűkölködő sem vala ő közöttük senki; mert valakik földek vagy házak birtokosai voltak, eladván, elhozák az eladottak árát,
ApCsel 4: 35 És letevék az apostolok lábainál: aztán elosztatott az egyesek közt, a mint kinek-kinek szüksége vala.
ApCsel 4: 36 József is, ki az apostoloktól Barnabásnak neveztetett el (a mi megmagyarázva annyi, mint Vígasztalás Fia), Lévita, származása szerint ciprusi.
ApCsel 4: 37 Mivelhogy néki mezeje vala, eladván, a pénzt elhozá, és az apostolok lábainál letevé.
ApCsel 5: 1 Egy ember azonban, névszerint Anániás, Safirával, az ő feleségével, eladá birtokát.
ApCsel 5: 2 És félre tőn az árából, feleségének is tudtával, és valami részét elvivén, az apostoloknak lábai elé letevé.
ApCsel 5: 3 Monda pedig Péter: Anániás, miért foglalta el a Sátán a te szívedet, hogy megcsald a Szent Lelket, és a mezőnek árából félre tégy?
ApCsel 5: 4 Nemde megmaradva néked maradt volna meg, és eladva a te hatalmadban volt? Miért hogy ezt a dolgot cselekedted szívedben? Nem embereknek hazudtál, hanem Istennek.
ApCsel 5: 5 Hallván pedig Anániás e szavakat, lerogyott és meghala; és mindenekben nagy félelem támada, kik ezeket hallják vala.
ApCsel 5: 6 Az ifjak pedig felkelvén, begöngyölék őt, és kivivén eltemeték.
ApCsel 5: 7 Történt aztán mintegy három órai szünet múlva, hogy az ő felesége, nem tudva, mi történt, beméne.
ApCsel 5: 8 Monda pedig néki Péter: Mondd meg nékem, vajjon ennyiért adtátok-é el a földet? Ő pedig monda: Igen, ennyiért.
ApCsel 5: 9 Péter pedig monda néki: Miért hogy megegyeztetek, hogy az Úrnak lelkét megkísértsétek? Ímé a küszöbön vannak azoknak lábaik, a kik eltemették férjedet, és kivisznek téged.
ApCsel 5: 10 És azonnal összerogyott lábainál, és meghala; bemenvén pedig az ifjak, halva találák őt, és kivivén eltemeték férje mellé.
ApCsel 5: 11 És támada nagy félelem az egész gyülekezetben és mindazokban, kik ezeket hallják vala.
ApCsel 5: 12 Az apostolok kezei által pedig sok jel és csoda lőn a nép között; és egyakarattal mindnyájan a Salamon tornáczában valának.
ApCsel 5: 13 Egyebek közül pedig senki sem mert közéjük elegyedni: hanem a nép magasztalá őket;
ApCsel 5: 14 Hívők pedig mindinkább csatlakoztak az Úrhoz, úgy férfiaknak, mint asszonyoknak sokasága.
ApCsel 5: 15 Úgyannyira, hogy az utczákra hozák ki a betegeket, és letevék ágyakon és nyoszolyákon, hogy az arra menő Péternek csak árnyéka is érje valamelyiket közülök,
ApCsel 5: 16 És a szomszéd városok sokasága is Jeruzsálembe gyűlt, hozva betegeket és tisztátalan lelkektől gyötretteket: kik mind meggyógyulának.
ApCsel 5: 17 De felkelvén a főpap és mind a kik vele valának, azaz a sadduczeusok felekezete, betelének irigységgel,
ApCsel 5: 18 És ráveték kezöket az apostolokra, és a közönséges tömlöczbe tevék őket.
ApCsel 5: 19 Hanem az Úrnak angyala éjszaka megnyitá a tömlöcz ajtaját, és kihozván őket, monda:
ApCsel 5: 20 Menjetek el, és felállván, hirdessétek a templomban a népnek ez életnek minden beszédit!
ApCsel 5: 21 Azok pedig [ezt] hallván, bemenének jó reggel a templomba, és tanítának. A főpap pedig elmenvén és a vele levők, egybehívák a gyűlést, és Izráel fiainak egész tanácsát, és küldének a tömlöczbe, hogy azokat előhozzák.
ApCsel 5: 22 Mikor azonban a poroszlók oda mentek, nem találák őket a tömlöczben; visszatérvén tehát, megjelenték,
ApCsel 5: 23 Mondván: A tömlöczöt ugyan nagy erősen bezárva találtuk, és az őröket kívül az ajtó előtt állva; mikor azonban kinyitottuk, ott benn senkit sem találánk.
ApCsel 5: 24 A mint pedig hallották e szavakat a pap és a templom felügyelője és a főpapok, zavarban voltak azok miatt, mi lehet ez?
ApCsel 5: 25 Eljövén pedig valaki, hírül adá nékik, mondván: Ímé, ama férfiak, kiket a tömlöczbe vetettetek, a templomban állanak és tanítják a népet.
ApCsel 5: 26 Akkor elmenvén a felügyelő a poroszlókkal, előhozá őket erőszak nélkül; féltek ugyanis a néptől, hogy megkövezi őket.
ApCsel 5: 27 Előhozván pedig őket, állaták a tanács elé; és megkérdé őket a főpap,
ApCsel 5: 28 Mondván: Nem megparancsoltuk-é néktek parancsolattal, hogy ne tanítsatok ebben a névben? És ímé betöltöttétek Jeruzsálemet tudományotokkal, és mi reánk akarjátok hárítani annak az embernek vérét.
ApCsel 5: 29 Felelvén pedig Péter és az apostolok, mondának: Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek.
ApCsel 5: 30 A mi atyáinknak Istene feltámasztotta Jézust, kit ti fára függesztve megölétek.
ApCsel 5: 31 Ezt az Isten fejedelemmé és megtartóvá emelte jobbjával, hogy adjon az Izráelnek bűnbánatot és bűnöknek bocsánatát.
ApCsel 5: 32 És mi vagyunk néki bizonyságai ezen beszédek felől, és a Szent Lélek is, kit Isten adott azoknak, a kik néki engednek.
ApCsel 5: 33 Azok pedig ezeket hallván, fogukat csikorgaták, és arról tanácskozának, hogy megölik őket.
ApCsel 5: 34 Felkelvén azonban a tanácsban egy farizeus, névszerint Gamáliel, az egész nép előtt tisztelt törvénytudó, parancsolá, hogy egy kis időre vezessék ki az apostolokat.
ApCsel 5: 35 És monda azoknak: Izráel férfiai, vigyázzatok magatokra ez emberekkel szemben, mit akartok cselekedni!
ApCsel 5: 36 Mert ez időnek előtte felkelt Theudás, azt mondván, hogy ő valaki, kihez mintegy négyszáz embernyi tömeg csatlakozott; ő megöletett, és mindnyájan, a kik csak követték őt, eloszlottak és semmivé lettek.
ApCsel 5: 37 Ezután felkelt ama Galileus Júdás az összeírás idején, és sok népet maga után csábított: ez is elveszett; és mindazok, a kik őt követték, szétszórattak.
ApCsel 5: 38 Mostanra nézve is mondom néktek, álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik: mert ha emberektől van e tanács, vagy e dolog, semmivé lesz;
ApCsel 5: 39 Ha pedig Istentől van, ti fel nem bonthatjátok azt; nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok.
ApCsel 5: 40 Engedének azért néki; és miután előszólították az apostolokat, megveretvén, megparancsolák, hogy a Jézus nevében ne szóljanak, és elbocsáták őket.
ApCsel 5: 41 Ők annakokáért örömmel menének el a tanács elől, hogy méltókká tétettek arra, hogy az ő nevéért gyalázattal illettessenek.
ApCsel 5: 42 És mindennap a templomban és házanként nem szűnnek vala meg tanítani és hirdetni Jézust, a Krisztust.
ApCsel 6: 1 Azokban a napokban pedig, mikor a tanítványok szaporodának, támada a görög zsidók közt panaszolkodás a héberek ellen, hogy az ő közülük való özvegyasszonyok mellőztetnek a mindennapi szolgálatban.
ApCsel 6: 2 Annakokáért a tizenkettő egybegyűjtvén a tanítványok sokaságát, mondának: Nem helyes, hogy mi az Isten ígéjét elhagyjuk és az asztalok körül szolgáljunk.
ApCsel 6: 3 Válaszszatok azért, atyámfiai, ti közületek hét férfiút, kiknek [jó] bizonyságuk van, kik Szent Lélekkel és bölcseséggel teljesek, kiket erre a foglalatosságra beállítsunk.
ApCsel 6: 4 Mi pedig foglalatosok maradunk a könyörgésben és az ígehirdetés szolgálatában.
ApCsel 6: 5 És tetszék e beszéd az egész sokaságnak: és kiválaszták Istvánt, ki hittel és Szent Lélekkel teljes férfiú vala, Filepet, Prokhórust, Nikánórt, Timónt, Párménást és Nikolaust, ki Antiókhiából való prozelitus vala;
ApCsel 6: 6 Kiket állatának az apostolok elébe; és miután imádkoztak, kezeiket reájok veték.
ApCsel 6: 7 És az Isten ígéje növekedék; és sokasodék nagyon a tanítványok száma Jeruzsálemben; és a papok közül is nagy sokan követék a hitet.
ApCsel 6: 8 István pedig teljes lévén hittel és erővel, nagy csodákat és jeleket cselekszik vala a nép között.
ApCsel 6: 9 Előállának azonban némelyek ahhoz a zsinagógához tartozók közül, mely a szabadosokénak, Czirénebeliekének, Alexandriabeliekének és a Czilicziából és Ázsiából valókénak neveztetett, kik Istvánnal vetekednek vala.
ApCsel 6: 10 De nem állhattak ellene a bölcseségnek és a Léleknek, mely által szól vala.
ApCsel 6: 11 Akkor felbujtottak valami embereket, kik mondának: Hallottuk őt káromló beszédeket szólni Mózes ellen és az Isten ellen.
ApCsel 6: 12 És felzendíték a népet, a véneket és az írástudókat; és reá rohanván, magukkal ragadák őt, és vivék a tanács elé;
ApCsel 6: 13 És állatának hamis tanúkat, kik mondának: Ez az ember nem szűnik meg káromló beszédeket szólni e szent hely ellen és a törvény ellen:
ApCsel 6: 14 Mert hallottuk, a mint azt mondá, hogy az a názáreti Jézus ezt a helyet elrontja, és megváltoztatja a czerimóniákat, melyeket adott nékünk Mózes.
ApCsel 6: 15 És szemeiket reá vetvén a tanácsban űlők mindnyájan, [olyannak] láták az ő orczáját, mint egy angyalnak orczáját.
ApCsel 7: 1 Monda pedig a főpap: Vajjon így vannak-é hát ezek?
ApCsel 7: 2 Ő pedig monda: Férfiak, atyámfiai és atyák, halljátok meg! A dicsőségnek Istene megjelenék a mi atyánknak, Ábrahámnak, mikor Mezopotámiában vala, minekelőtte Háránban lakott,
ApCsel 7: 3 És monda néki: Eredj ki a te földedből és a te nemzetséged közül, és jer arra a földre, a melyet mutatok néked.
ApCsel 7: 4 Akkor kimenvén a Káldeusok földéből, lakozék Háránban: és onnét, minekutána megholt az ő atyja, kihozta őt e földre, a melyen ti most laktok:
ApCsel 7: 5 És nem adott néki abban örökséget csak egy lábnyomnyit is: és azt ígérte, hogy néki adja azt birtokul és az ő magvának ő utána, holott nem vala néki gyermeke.
ApCsel 7: 6 Szólt pedig az Isten akképen, hogy az ő magva zsellér lészen idegen földön, és szolgálat alá vetik azt, és nyomorgatják, négyszáz esztendeig.
ApCsel 7: 7 De azt a népet, melynek szolgálnak, én megítélem, monda az Isten: és ezek után kijőnek, és szolgálnak nékem e helyen.
ApCsel 7: 8 És adta néki a körülmetélés szövetségét: és így nemzé Izsákot, és körülmetélé őt nyolczadnapon; és Izsák Jákóbot, és Jákób a tizenkét pátriárkhát.
ApCsel 7: 9 A pátriárkhák pedig irígységből eladák Józsefet Égyiptomba; de Isten vele vala,
ApCsel 7: 10 És megszabadítá őt minden nyomorúságából, és ada néki kedvességet és bölcseséget a Faraó előtt, Égyiptom királya előtt, ki őt Égyiptom fölé és az ő egész háza fölé kormányzóul állatá.
ApCsel 7: 11 Következék pedig éhség Égyiptom és Kanaán egész földére, és nagy nyomorúság; és nem találnak vala eledelt a mi atyáink.
ApCsel 7: 12 Mikor pedig meghallotta Jákób, hogy Égyiptomban van gabona, elküldé először a mi atyáinkat.
ApCsel 7: 13 És második alkalommal fölismerék Józsefet testvérei, és a Faraó megtudá a József nemzetségét.
ApCsel 7: 14 És József elküldvén, magához hívatá az ő atyját, Jákóbot, és egész hetvenöt lélekből álló nemzetségét.
ApCsel 7: 15 Leméne azért Jákób Égyiptomba, és meghala ő és a mi atyáink;
ApCsel 7: 16 És elvitetének Sikembe, és helyheztetének a sírba, melyet Ábrahám vett vala ezüstpénzen, Emmórnak, a Sikem [atyjának] fiaitól.
ApCsel 7: 17 Mikor pedig elközelgetett az ígéretnek ideje, melyet Isten esküvel ígért Ábrahámnak, megnevekedék a nép és megsokasodék Égyiptomban,
ApCsel 7: 18 Mindaddig, mígnem más király támada, ki nem ismeri vala Józsefet.
ApCsel 7: 19 Ez a mi nemzetségünkkel álnokul bánva nyomorgatta a mi atyáinkat, hogy magzataikat kitétesse, hogy életben ne maradjanak.
ApCsel 7: 20 Akkor születék Mózes, és ékes vala az Isten előtt. Ez három hónapig atyja házában tartaték.
ApCsel 7: 21 Mikor pedig kitétetett, a Faraó leánya felvevé, és felnevelé őt a saját fia gyanánt.
ApCsel 7: 22 És Mózes taníttaték az Égyiptombeliek minden bölcseségére; és hatalmas vala beszédben és cselekedetben.
ApCsel 7: 23 Mikor pedig negyvenéves kora betölt, eszébe jutott, hogy meglátogassa atyjafiait, az Izráel fiait.
ApCsel 7: 24 És mikor látta, hogy egyik bántalommal illettetik, megoltalmazá, és az égyiptomi embert megölvén, bosszút álla azért, aki bosszúsággal illettetett.
ApCsel 7: 25 És azt gondolá, hogy az ő atyjafiai megértik, hogy az Isten az ő keze által ád nékik szabadulást; de azok nem értették meg.
ApCsel 7: 26 Másnap meg olyankor jelent meg köztük, mikor összevesztek, és inté őket békességre, mondván: Férfiak, testvérek vagytok ti; miért illetitek egymást bosszúsággal?
ApCsel 7: 27 De az, a ki felebarátját bántalmazta, elutasítá őt magától, mondván: Kicsoda tett téged fejedelemmé és bíróvá mi rajtunk?
ApCsel 7: 28 Csak nem akarsz engem [is] megölni, miképen megöléd tegnap az égyiptomit?
ApCsel 7: 29 E beszédre aztán Mózes elfuta és lőn jövevény a Midián földén, a hol két fia születék.
ApCsel 7: 30 És negyven esztendő elteltével megjelenék néki a Sínai hegy pusztájában az Úrnak angyala csipkebokornak tüzes lángjában.
ApCsel 7: 31 Mózes pedig mikor meglátta, elcsodálkozék a látáson. Mikor pedig oda méne, hogy megszemlélje, lőn az Úrnak szava ő hozzá:
ApCsel 7: 32 Én vagyok a te atyáidnak Istene, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene, és Jákóbnak Istene. Mózes pedig megrémülvén, nem meré megnézni.
ApCsel 7: 33 Az Úr pedig monda néki: Oldozd le sarudat lábaidról; mert a hely, a melyen állasz, szent föld.
ApCsel 7: 34 Látván láttam az én népemnek nyomorúságát, mely Égyiptomban van, és az ő fohászkodásukat meghallgattam, és azért szállottam le, hogy őket megszabadítsam; most azért jőjj, elküldelek téged Égyiptomba.
ApCsel 7: 35 Ezt a Mózest, a kit megtagadának, mondván: Ki tett téged fejedelemmé és bíróvá? ezt az Isten fejedelmül és szabadítóul küldé angyal keze által, a ki megjelent néki a csipkebokorban.
ApCsel 7: 36 Ez hoztaki őket, csodákat és jeleket tévén Égyiptomnak földében és a Verestengeren és a pusztában negyven esztendeig.
ApCsel 7: 37 Ez ama Mózes, ki az Izráel fiainak ezt mondotta: Prófétát támaszt néktek az Úr, a ti Istentek, a ti atyátokfiai közül, mint engem: azt hallgassátok.
ApCsel 7: 38 Ez az, aki [ott] volt a gyülekezetben a pusztában a Sinai hegyen vele beszélő angyallal és a mi atyáinkkal: ki élő igéket vőn, hogy nékünk adja;
ApCsel 7: 39 A kinek nem akartak engedni a mi atyáink, hanem eltaszíták maguktól, és szívökben Égyiptom felé fordulának,
ApCsel 7: 40 Ezt mondván Áronnak: Csinálj nékünk isteneket, kik előttünk járjanak: mert ez a Mózes, ki minket Égyiptom földéből kihozott, nem tudjuk, mi történt ő vele.
ApCsel 7: 41 És borjúképet csinálának azokban a napokban, és áldozatot vivének a bálványnak, és gyönyörködének az ő kezeik csinálmányaiban.
ApCsel 7: 42 Az Isten pedig elfordula, és adá őket, hogy szolgáljanak az ég seregének; a mint meg van írva a próféták könyvében: Vajjon áldozati barmokat és áldozatokat hoztatok-é nékem negyven esztendeig a pusztában, Izráelnek háza?
ApCsel 7: 43 Sőt inkább hordoztátok a Molok sátorát, és a ti istenteknek, Remfánnak csillagát, a képeket, melyeket csináltatok, hogy azokat imádjátok: elviszlek azért titeket Babilónon túl.
ApCsel 7: 44 A bizonyságnak sátora a mi atyáinknál volt a pusztában, a mint parancsolta az, aki mondotta Mózesnek, hogy azt arra a mintára csinálja, melyet látott vala.
ApCsel 7: 45 Melyet a mi atyáink átvévén, be is hoztak Józsuéval, mikor birodalmukba vették a pogányokat, kiket kiűzött az Isten a mi atyáink színe elől, mind a Dávidnak napjaiig;
ApCsel 7: 46 Ki kegyelmet talált az Isten előtt, és könyörgött, hogy hajlékot találhasson a Jákób Istenének.
ApCsel 7: 47 Salamon építe pedig néki házat.
ApCsel 7: 48 De ama Magasságos nem kézzel csinált templomokban lakik, mint a próféta mondja:
ApCsel 7: 49 A menny nékem ülőszékem, a föld pedig az én lábaimnak zsámolya; micsoda házat építhettek nékem? azt mondja az Úr, vagy melyik az én nyugodalmamnak helye?
ApCsel 7: 50 Nem az én kezem csinálta-é mindezeket?
ApCsel 7: 51 Kemény nyakú és körülmetéletlen szívű és fülű emberek, ti mindenkor a Szent Léleknek ellene igyekeztek, mint atyáitok, ti azonképen.
ApCsel 7: 52 A próféták közül kit nem üldöztek a ti atyáitok? és megölték azokat, a kik eleve hirdették amaz Igaznak eljövetelét: kinek ti most árulóivá és gyilkosaivá lettetek;
ApCsel 7: 53 Kik a törvényt angyalok rendelésére vettétek, és nem tartottátok meg.
ApCsel 7: 54 Mikor pedig ezeket hallották, szívükben dühösködnek és fogaikat csikorgatják vala ő ellene.
ApCsel 7: 55 Mivel pedig teljes vala Szent Lélekkel, a mennybe függesztvén szemeit, látá Istennek dicsőségét, és Jézust állani az Istennek jobbja felől,
ApCsel 7: 56 És monda: Ímé látom az egeket megnyilni, és az embernek Fiát az Isten jobbja felől állani.
ApCsel 7: 57 Felkiáltván pedig nagy fenszóval, füleiket bédugák, és egyakarattal reá rohanának;
ApCsel 7: 58 És kiűzvén a városon kívül, megkövezék: a tanúbizonyságok pedig felsőruháikat egy Saulus nevezetű ifjú lábaihoz rakták le.
ApCsel 7: 59 Megkövezék azért Istvánt, ki imádkozik és ezt mondja vala: Uram Jézus, vedd magadhoz az én lelkemet!
ApCsel 7: 60 Térdre esvén pedig, nagy fenszóval kiálta: Uram, ne tulajdonítsd nékik e bűnt! És ezt mondván, elaluvék.
ApCsel 8: 1 Saulus pedig szintén javallta az ő megöletését. És támada azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen, és mindnyájan eloszlának Júdeának és Samáriának tájaira, az apostolokat kivéve.
ApCsel 8: 2 Istvánt pedig eltakaríták kegyes férfiak, és nagy sírást tőnek ő rajta.
ApCsel 8: 3 Saulus pedig pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, és férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöczbe veti vala.
ApCsel 8: 4 Amazok annakokáért eloszolván, széjjeljártak, hirdetve az ígét.
ApCsel 8: 5 És Filep lemenvén Samária városába, prédikálja vala nékik a Krisztust.
ApCsel 8: 6 A sokaság pedig egy szívvel-lélekkel figyelmeze azokra, a miket Filep mondott, hallván és látván a jeleket, melyeket cselekedék.
ApCsel 8: 7 Mert sokakból, kikben tisztátalan lelkek voltak, nagy hangon kiáltva kimenének; sok gutaütött és sánta pedig meggyógyula.
ApCsel 8: 8 És lőn nagy öröm abban a városban.
ApCsel 8: 9 Egy Simon nevű ember pedig már előbb gyakorolta abban a városban az ördögi tudományt és elámította Samária népét, magát valami nagynak állítván:
ApCsel 8: 10 Kire mindnyájan figyeltek, kicsinytől nagyig, mondván: Ez az Istennek ama nagy ereje!
ApCsel 8: 11 Azért figyeltek pedig rá, mert sok időn át az ördögi mesterségekkel elámította őket.
ApCsel 8: 12 De miután hittek Filepnek, aki az Isten országára és a Jézus Krisztus nevére tartozó örvendetes dolgokat hirdeti vala, megkeresztelkedének mind férfiak, mind asszonyok.
ApCsel 8: 13 És Simon maga is hűn, és megkeresztelkedvén, Fileppel tarta; és látván, hogy jelek és nagy erők lesznek, álmélkodik vala.
ApCsel 8: 14 Mikor pedig meghallották a jeruzsálemi apostolok, hogy Samária bevette az Isten ígéjét, elküldék azokhoz Pétert és Jánost;
ApCsel 8: 15 Kik mikor lementek, könyörögtek érettük, hogy vegyenek Szent Lelket:
ApCsel 8: 16 Mert még senkire azok közül nem szállott rá, csak meg voltak keresztelve az Úr Jézus nevére.
ApCsel 8: 17 Akkor kezeiket reájuk veték, és vőnek Szent Lelket.
ApCsel 8: 18 Mikor pedig látta Simon, hogy az apostolok kézrátétele által adatik a Szent Lélek, megkínálá őket pénzzel,
ApCsel 8: 19 Mondván: Adjátok nékem is ezt a hatalmat, hogy valakire vetem kezeimet, Szent Lelket vegyen.
ApCsel 8: 20 De Péter monda néki: A te pénzed veled együtt veszszen el, mivel azt gondoltad, hogy az Istennek ajándéka pénzen megvehető.
ApCsel 8: 21 Nincsen néked részed, sem örökséged e dologban, mert a te szíved nem igaz az Isten előtt.
ApCsel 8: 22 Térj meg azért ezen gonoszságodból, és kérjed az Istent, ha talán megbocsáttatik néked szívednek gondolatja.
ApCsel 8: 23 Mert látom, hogy te keserűséges méregben és álnokságnak kötelékében leledzel.
ApCsel 8: 24 Felelvén pedig Simon, monda: Könyörögjetek ti énérettem az Úrnak, hogy semmi azokból, a miket mondtatok, reám ne jőjjön.
ApCsel 8: 25 Azok annakokáért, minekutána bizonyságot tettek, és hirdették az Úrnak ígéjét, megtérének Jeruzsálembe, és a Samaritánusoknak sok falujában prédikálák az evangyéliomot.
ApCsel 8: 26 Az Úrnak angyala pedig szóla Filepnek, mondván: Kelj fel és menj el dél felé, arra az útra, mely Jeruzsálemből Gázába megy alá. Járatlan ez.
ApCsel 8: 27 És felkelvén, elméne. És ímé egy szerecsen férfiú, Kandakénak, a szerecsenek királyasszonyának hatalmas komornyikja, ki az ő egész kincstárának felügyelője vala, ki feljött imádkozni Jeruzsálembe;
ApCsel 8: 28 És visszatérőben volt és az ő szekerén ül vala, és olvasá Ésaiás prófétát.
ApCsel 8: 29 Monda pedig a Lélek Filepnek: Járulj oda és csatlakozzál ehhez a szekérhez!
ApCsel 8: 30 Filep azért oda futamodván, hallá, a mint az Ésaiás prófétát olvassa vala. És monda: Vajjon érted-é, a mit olvasol?
ApCsel 8: 31 Ő pedig monda: Mimódon érthetném, ha csak valaki meg nem magyarázza nékem? És kéré Filepet, hogy felhágván, üljön mellé.
ApCsel 8: 32 Az írásnak helye pedig, melyet olvasott, ez vala: Mint juh viteték mészárszékre, és mint a bárány az ő nyírője előtt néma, azonképen nem nyitotta fel az ő száját.
ApCsel 8: 33 Az ő megaláztatásában az ő ítélete elvétetett, az ő nemzetségét pedig kicsoda sorolja el? mert elvétetik a földről az ő élete.
ApCsel 8: 34 Felelvén pedig a komornyik Filepnek, monda: Kérlek téged, kiről mondja ezt a próféta? Magáról-é, vagy más valakiről?
ApCsel 8: 35 Filep pedig száját megnyitván, és elkezdvén ezen az íráson, hirdeté néki a Jézust.
ApCsel 8: 36 Mikor pedig menének az úton, jutának egy vízhez; és monda a komornyik: Ímhol a víz: mi gátol, hogy megkeresztelkedjem?
ApCsel 8: 37 Filep pedig monda: Ha teljes szívből hiszel, meglehet. Az pedig felelvén, monda: Hiszem, hogy a Jézus Krisztus az Isten Fia.
ApCsel 8: 38 És megállítá a szekeret; és leszállának mindketten a vízbe, Filep és a komornyik; és megkeresztelé őt.
ApCsel 8: 39 Mikor pedig a vízből feljöttek, az Úrnak Lelke elragadá Filepet; és többé nem látta őt a komornyik, mert [tovább] méne az ő útján örömmel.
ApCsel 8: 40 Filep pedig találtaték Azótusban; és széjjeljárva hirdeté az evangyéliomot minden városnak, míglen Czézáreába juta.
ApCsel 9: 1 Saulus pedig még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úrnak tanítványai ellen, elmenvén a főpaphoz,
ApCsel 9: 2 Kére ő tőle leveleket Damaskusba a zsinagógákhoz, hogy ha talál némelyeket, kik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe.
ApCsel 9: 3 És a mint méne, lőn, hogy közelgete Damaskushoz, és nagy hirtelenséggel fény sugárzá őt körül a mennyből:
ApCsel 9: 4 És ő leesvén a földre, halla szózatot, mely ezt mondja vala néki: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
ApCsel 9: 5 És monda: Kicsoda vagy, Uram? Az Úr pedig monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz: nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
ApCsel 9: 6 Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj be a városba, és majd megmondják néked, mit kell cselekedned.
ApCsel 9: 7 A vele utazó férfiak pedig némán álltak, hallva ugyan a szót, de senkit sem látva.
ApCsel 9: 8 Felkele azonban Saulus a földről; de mikor felnyitá szemeit, senkit sem láta, azért kézenfogva vezeték be őt Damaskusba.
ApCsel 9: 9 És három napig nem látott, és nem evett és nem ivott.
ApCsel 9: 10 Vala pedig egy tanítvány Damaskusban, névszerint Ananiás, és monda annak az Úr látásban: Ananiás! Az pedig monda: Ímhol vagyok Uram!
ApCsel 9: 11 Az Úr pedig [monda] néki: Kelj fel és menj el az úgynevezett Egyenes utczába, és keress föl a Júdás házában egy Saulus nevű tárzusi embert, mert ímé imádkozik.
ApCsel 9: 12 És látá [Saulus] látásban, hogy egy Ananiás nevű férfiú beméne hozzá és kezét reá veté, hogy lásson.
ApCsel 9: 13 Felele pedig Ananiás: Uram, sok embertől hallottam e férfiú felől, mily sok bosszúsággal illeté a te szenteidet Jeruzsálemben:
ApCsel 9: 14 És itt [is] hatalma van a főpapoktól, hogy mindazokat megkötözze, kik a te nevedet segítségül hívják.
ApCsel 9: 15 Monda pedig néki az Úr: Eredj el, mert ő nékem választott edényem, hogy hordozza az én nevemet a pogányok és királyok, és Izráel fiai előtt.
ApCsel 9: 16 Mert én megmutatom néki, mennyit kell néki az én nevemért szenvedni.
ApCsel 9: 17 Elméne azért Ananiás és beméne a házba, és kezeit reá vetvén, monda: Saul atyámfia, az Úr küldött engem, Jézus, aki megjelent néked az úton, melyen jöttél, hogy szemeid megnyiljanak és beteljesedjél Szent Lélekkel.
ApCsel 9: 18 És azonnal mintegy pikkelyek estek le szemeiről, és mindjárt visszanyeré látását; és felkelvén, megkeresztelkedék;
ApCsel 9: 19 És miután evett, megerősödék. Vala pedig Saulus a damaskusi tanítványokkal néhány napig.
ApCsel 9: 20 És azonnal prédikálá a zsinagógákban a Krisztust, hogy ő az Isten Fia.
ApCsel 9: 21 Álmélkodnak vala pedig mindnyájan, a kik hallák, és mondának: Nem ez-é az, aki pusztította Jeruzsálemben azokat, a kik ezt a nevet hívják segítségül, és ide is azért jött, hogy őket fogva vigye a főpapokhoz?
ApCsel 9: 22 Saulus pedig annál inkább erőt vőn, és zavarba hozta a Damaskusban lakó zsidókat, bebizonyítván, hogy ez a Krisztus.
ApCsel 9: 23 Több nap elteltével azonban a zsidók tanácsot tartának, hogy őt megöljék:
ApCsel 9: 24 De tudtára esék Saulusnak az ő leselkedésök. És őrizék a kapukat mind nappal, mind éjjel, hogy őt megöljék;
ApCsel 9: 25 A tanítványok azért vevén őt éjjel, a kőfalon bocsáták alá, leeresztve egy kosárban.
ApCsel 9: 26 Mikor pedig Saulus Jeruzsálembe ment, a tanítványokhoz próbált csatlakozni; de mindnyájan féltek tőle, nem hivén, hogy ő tanítvány.
ApCsel 9: 27 Barnabás azonban maga mellé vevén őt, vivé az apostolokhoz, és elbeszélé nékik, mint látta az úton az Urat, és hogy beszélt vele, és mint tanított Damaskusban nagy bátorsággal a Jézus nevében.
ApCsel 9: 28 És ki- és bejáratos vala köztük Jeruzsálemben:
ApCsel 9: 29 És nagy bátorsággal tanítván az Úr Jézusnak nevében, beszél, sőt vetekedik vala a görög zsidókkal; azok pedig igyekeznek vala őt megölni.
ApCsel 9: 30 Megtudván azonban az atyafiak, levivék őt Czézáreába, és elküldék őt Tárzusba.
ApCsel 9: 31 A gyülekezeteknek tehát egész Júdeában, Galileában és Samariában békességök vala; épülvén és járván az Úrnak félelmében és a Szent Léleknek vígasztalásában, sokasodnak vala.
ApCsel 9: 32 Lőn pedig, hogy Péter, mikor mindnyájukat bejárá, leméne a Liddában lakozó szentekhez is.
ApCsel 9: 33 Talála pedig ott egy Éneás nevű embert, ki nyolcz esztendő óta ágyban fekszik vala, ki gutaütött vala.
ApCsel 9: 34 És monda néki Péter: Éneás, gyógyítson meg téged a Jézus Krisztus: kelj föl, vesd meg magad az ágyadat! És azonnal felkele.
ApCsel 9: 35 És láták őt mindnyájan, kik laknak vala Liddában és Sáronban, kik megtérének az Úrhoz.
ApCsel 9: 36 Joppéban pedig vala egy nőtanítvány, névszerint Tábitha, mely megmagyarázva Dorkásnak, [azaz zergének] mondatik: ez gazdag vala jó cselekedetekben és alamizsnákban, melyeket osztogatott.
ApCsel 9: 37 Lőn pedig azokban a napokban, hogy megbetegedvén, meghala: és miután megmosták őt, kiteríték a felházban.
ApCsel 9: 38 Mivelhogy pedig Lidda Joppéhoz közel vala, a tanítványok meghallván, hogy Péter ott van, küldének két férfiút ő hozzá, kérve, hogy késedelem nélkül menjen át hozzájuk.
ApCsel 9: 39 Felkelvén azért Péter, elméne azokkal. Mihelyt oda ére, felvezeték őt a felházba: és elébe állának néki az özvegyasszonyok mindnyájan sírva és mutogatva a ruhákat és öltözeteket, melyeket Dorkás csinált, míg velük együtt volt.
ApCsel 9: 40 Péter pedig mindenkit kiküldvén, térdre esve imádkozék; és a [holt] testhez fordulván, monda: Tábitha, kelj fel! Az pedig felnyitá szemeit; és meglátván Pétert, felüle.
ApCsel 9: 41 És az kezét nyújtva néki, felemelé őt; és beszólítván a szenteket és az özvegyasszonyokat, eleikbe állatá őt elevenen.
ApCsel 9: 42 És tudtára lőn az egész Joppénak; és sokan hivének az Úrban.
ApCsel 9: 43 És lőn, hogy ő több napig marada Joppéban egy Simon nevű tímárnál.
ApCsel 10: 1 Vala pedig Czézáreában egy Kornélius nevű férfiú, százados az úgynevezett itáliai seregből.
ApCsel 10: 2 Jámbor és istenfélő egész házanépével egybe, ki sok alamizsnát osztogat vala a népnek, és szüntelen könyörög vala Istennek.
ApCsel 10: 3 [Ez] látá látásban világosan, a napnak mintegy kilenczedik órája körül, hogy az Istennek angyala beméne őhozzá, és monda néki: Kornélius!
ApCsel 10: 4 Ő pedig szemeit reá függesztve és megrémülve monda: Mi az, Uram? Az pedig monda néki: A te könyörgéseid és alamizsnáid felmentek Isten elébe emlékezetnek okáért.
ApCsel 10: 5 Most azért küldj Joppéba embereket, és hivasd magadhoz Simont, ki neveztetik Péternek;
ApCsel 10: 6 Ő egy Simon [nevű] tímárnál van szálláson, kinek háza a tenger mellett van. Ő megmondja néked, mit kell cselekedned.
ApCsel 10: 7 A mint pedig elment az angyal, a ki Kornéliussal beszélt, szólíta kettőt az ő szolgái közül, és egy kegyes vitézt azok közül, kik rendelkezésére állnak vala.
ApCsel 10: 8 És elmondván nékik mindent, elküldé őket Joppéba.
ApCsel 10: 9 Másnap pedig, míg azok menének és közelgetének a városhoz, felméne Péter a háznak felső részére imádkozni hat óra tájban.
ApCsel 10: 10 Megéhezék azonban, és akara enni: míg azonban azok ételt készítének, szálla ő reá elragadtatás;
ApCsel 10: 11 És látá, hogy az ég megnyilt és leszálla ő hozzá valami edény, mint egy nagy lepedő, négy sarkánál fogva felkötve, és leeresztve a földre:
ApCsel 10: 12 Melyben valának mindenféle földi négylábú állatok, vadak, csúszómászó állatok és égi madarak.
ApCsel 10: 13 És szózat lőn ő hozzá: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
ApCsel 10: 14 Péter pedig monda: Semmiképen sem, Uram; mert sohasem ettem semmi közönségest, vagy tisztátalant.
ApCsel 10: 15 És ismét szózat [lőn] ő hozzá másodszor is: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
ApCsel 10: 16 Ez pedig három ízben történt; és ismét felviteték az edény az égbe.
ApCsel 10: 17 A mint pedig Péter magában tünődék, mi lehet az a látás, a melyet látott, ímé az férfiak, kiket Kornélius küldött, megtudakozván a Simon házát, odaérkezének a kapuhoz,
ApCsel 10: 18 És bekiáltván megtudakozák, vajjon Simon, ki neveztetik Péternek, ott van-é szálláson?
ApCsel 10: 19 És a míg Péter a látás felől gondolkodék, monda néki a Lélek: Ímé három férfiú keres téged:
ApCsel 10: 20 Nosza kelj fel, eredj alá, és minden kételkedés nélkül menj el ő velök: mert én küldöttem őket.
ApCsel 10: 21 Alámenvén azért Péter a férfiakhoz, kiket Kornélius küldött ő hozzá, monda: Ímé, én vagyok, a kit kerestek: mi dolog az, a miért jöttetek?
ApCsel 10: 22 Ők pedig mondának: Kornélius százados, igaz és istenfélő férfiú, ki mellett a zsidók egész népe jó bizonyságot tesz, szent angyal által megintetett, hogy hívasson téged házához, és halljon tőled valami dolgokról.
ApCsel 10: 23 Behíván azért őket, szállására fogadá. Másnap pedig elméne Péter ő velök, és a Joppébeli atyafiak közül is némelyek együtt menének ő vele.
ApCsel 10: 24 És másnap eljutának Czézáreába. Kornélius pedig várja vala őket, egybegyűjtvén rokonait és jó barátait.
ApCsel 10: 25 És lőn, hogy a mint Péter beméne, Kornélius elébe menvén, lábaihoz borulva imádá [őt.]
ApCsel 10: 26 Péter azonban felemelé őt, mondván: Kelj fel; én magam is ember vagyok.
ApCsel 10: 27 És beszélgetve vele, belépett, és talála sokakat egybegyűlve;
ApCsel 10: 28 És monda nékik: Ti tudjátok, hogy tilalmas zsidó embernek más nemzetbelivel barátkozni, vagy hozzámenni; de nékem az Isten megmutatá, hogy senkit se mondjak közönséges, vagy tisztátalan embernek:
ApCsel 10: 29 Annak okáért ellenmondás nélkül el is jöttem, miután meghívattam. Azt kérdem azért, mi okból hivattatok engem?
ApCsel 10: 30 És Kornélius monda: Negyednaptól fogva mind ez óráig bőjtöltem, és kilencz órakor imádkozám az én házamban; és ímé egy férfiú álla meg előttem fényes ruhában,
ApCsel 10: 31 És monda: Kornélius, meghallgattatott a te imádságod, és a te alamizsnáid emlékezetbe jutottak Isten előtt.
ApCsel 10: 32 Küldj el azért Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik; ez Simon tímár házában van szálláson a tenger mellett: ő, minekutána eljő, szól néked.
ApCsel 10: 33 Azonnal azért küldöttem hozzád; és te jól tetted, hogy eljöttél. Most azért mi mindnyájan az Isten előtt állunk, hogy meghallgassuk mindazokat, a miket Isten néked parancsolt.
ApCsel 10: 34 Péter pedig megnyitván száját, monda: Bizonynyal látom, hogy nem személyválogató az Isten;
ApCsel 10: 35 Hanem minden nemzetben kedves ő előtte, aki őt féli és igazságot cselekszik.
ApCsel 10: 36 Azt az ígét, melyet elkülde az Izráel fiainak, hirdetvén békességet a Jézus Krisztus által (ő mindeneknek Ura).
ApCsel 10: 37 Ti ismeritek azt a dolgot, mely lőn az egész Júdeában, Galileától kezdve, az után a keresztség után, melyet János prédikált,
ApCsel 10: 38 A názáreti Jézust, mint kené fel őt az Isten Szent Lélekkel és hatalommal, ki széjjeljárt jót tévén és meggyógyítván mindeneket, kik az ördög hatalma alatt voltak; mert az Isten vala ő vele.
ApCsel 10: 39 És mi vagyunk bizonyságai mindazoknak, a miket mind a zsidóknak tartományában, mind Jeruzsálemben cselekedett; a kit megölének, fára feszítvén.
ApCsel 10: 40 Ezt az Isten feltámasztá harmadnapon, és megadá, hogy ő megjelenjék nyilván,
ApCsel 10: 41 Nem az egész népnek, hanem az Istentől eleve választott bizonyságoknak, nékünk, kik együtt ettünk és együtt ittunk ő vele, minekutána feltámadott halottaiból.
ApCsel 10: 42 És megparancsolta nékünk, hogy hirdessük a népnek, és tegyünk bizonyságot, hogy ő az Istentől rendelt bírája élőknek és holtaknak.
ApCsel 10: 43 Erről a próféták mind bizonyságot tesznek, hogy bűneinek bocsánatját veszi az ő neve által mindenki, aki hiszen ő benne.
ApCsel 10: 44 Mikor még szólá Péter ez ígéket, leszálla a Szent Lélek mindazokra, a kik hallgatják vala e beszédet.
ApCsel 10: 45 És elálmélkodának a zsidóságból való hívek, mindazok, a kik Péterrel együtt mentek, hogy a pogányokra is kitöltetett a Szent Lélek ajándéka.
ApCsel 10: 46 Mert hallják vala, hogy ők nyelveken szólnak és magasztalják az Istent. Akkor felele Péter:
ApCsel 10: 47 Vajjon eltilthatja-é valaki a vizet, hogy ezek meg ne keresztelkedjenek, kik vették a Szent Lelket miképen mi is?
ApCsel 10: 48 És parancsolá, hogy keresztelkedjenek meg az Úrnak nevében. Akkor kérék őt, hogy maradjon náluk néhány napig.
ApCsel 11: 1 Meghallák azonban az apostolok és a Júdeában levő atyafiak, hogy a pogányok is bevették az Istennek beszédét.
ApCsel 11: 2 Mikor azért felment Péter Jeruzsálembe, vetekedének ő vele a zsidóságból valók,
ApCsel 11: 3 Mondván: Körülmetéletlen emberekhez mentél be, és együtt ettél velük.
ApCsel 11: 4 Elkezdvén pedig Péter, megmagyarázta nékik rendre, mondván:
ApCsel 11: 5 Én Joppé városában imádkozám; és láték elragadtatásban egy látást, valami alászálló edényt, mint egy nagy lepedőt, négy sarkánál fogva leeresztve az égből; és egészen hozzám szálla:
ApCsel 11: 6 Melyre szememet rávetve megnézém, és látám a földi négylábú állatokat, a vadakat és a csúszómászókat és az égi madarakat.
ApCsel 11: 7 Hallék pedig szót [is], mely ezt mondja vala nékem: Kelj fel Péter, öljed és egyél!
ApCsel 11: 8 Mondék azonban: Semmiképen sem, Uram; mert soha semmi közönséges vagy tisztátalan nem ment be az én számba.
ApCsel 11: 9 Felele pedig nékem a szózat másodszor az égből: A miket az Isten megtisztított, te ne mondd tisztátalanoknak.
ApCsel 11: 10 Ez pedig három ízben történt; és ismét felvonaték az egész az égbe.
ApCsel 11: 11 És ímé, azonnal három férfiú érkezék a házhoz, melyben valék, kik Czézáreából küldettek én hozzám.
ApCsel 11: 12 Mondá pedig nékem a Lélek, hogy menjek el velök minden kételkedés nélkül. Eljöve pedig velem ez a hat atyafi is; és bemenénk annak az embernek a házába:
ApCsel 11: 13 És elbeszélé nékünk, mimódon látta, a mint az angyal megálla az ő házában és ezt mondá néki: Küldj embereket Joppéba, és hívasd magadhoz Simont, ki Péternek neveztetik;
ApCsel 11: 14 Ő szólni fog hozzád olyan ígéket, melyek által megtartatol te és a te egész házadnépe.
ApCsel 11: 15 Mikor pedig én elkezdtem szólni, leszálla a Szent Lélek ő reájok, miképen mi reánk is kezdetben.
ApCsel 11: 16 Megemlékezém pedig az Úrnak ama mondásáról, a mint mondá: János ugyan vízzel keresztelt, ti azonban Szent Lélekkel fogtok megkereszteltetni.
ApCsel 11: 17 Ha tehát az Isten hasonló ajándékát adta nékik, mint nékünk is, kik hittünk az Úr Jézus Krisztusban, kicsoda voltam én, hogy az Istent eltilthattam volna?
ApCsel 11: 18 Ezeknek hallatára aztán megnyugovának, és dicsőíték az Istent, mondván: Eszerint hát a pogányoknak is adott az Isten megtérést az életre!
ApCsel 11: 19 Azok tehát, a kik eloszlottak az üldözés miatt, mely Istvánért támadott, eljutának Fenicziáig, Cziprusig és Antiókhiáig, senkinek nem prédikálván az ígét, hanem csak a zsidóknak.
ApCsel 11: 20 Voltak azonban közöttük némely cziprusi és czirénei férfiak, kik mikor Antiókhiába bementek, szólának a görögöknek, hirdetve az Úr Jézust.
ApCsel 11: 21 És az Úrnak keze vala velök; és nagy sokaság tére meg az Úrhoz, hívővé lévén.
ApCsel 11: 22 Elhatott pedig a hír ő felőlük a jeruzsálemi gyülekezet fülébe; és kiküldék Barnabást, hogy menjen el egész Antiókhiáig.
ApCsel 11: 23 Ki mikor oda jutott és látta az Isten kegyelmét, örvendeze; és inté mindnyájukat, hogy állhatatos szívvel maradjanak meg az Úrban.
ApCsel 11: 24 Mert jámbor és Szent Lélekkel és hittel teljes férfiú vala ő. És nagy sokaság csatlakozék az Úrhoz.
ApCsel 11: 25 Elméne pedig Barnabás Tárzusba, hogy felkeresse Saulust, és rátalálván, elvivé őt Antiókhiába.
ApCsel 11: 26 És lőn, hogy ők egy egész esztendeig forgolódtak a gyülekezetben, és tanítottak nagy sokaságot; és a tanítványokat először Antiókhiában nevezték keresztyéneknek.
ApCsel 11: 27 Ez időtájban pedig menének Jeruzsálemből Antiókhiába próféták.
ApCsel 11: 28 Felkelvén pedig egy azok közül, névszerint Agabus, megjelenté a Lélek által, hogy az egész föld kerekségén nagy éhség lesz; a mely meg is lőn Klaudius császár idejében.
ApCsel 11: 29 A tanítványok pedig elhatározták, hogy a szerint, a mint kinek-kinek közöttük módjában áll, küldenek valamit segítségül a Júdeában lakozó atyafiaknak:
ApCsel 11: 30 A mit meg is cselekedének, elküldvén a vénekhez Barnabás és Saulus keze által.
ApCsel 12: 1 Abban az időben pedig Heródes király elkezde kegyetlenkedni némelyekkel, a gyülekezetből valók közül.
ApCsel 12: 2 Megöleté pedig Jakabot, Jánosnak testvérét, fegyverrel.
ApCsel 12: 3 És látván, hogy ez tetszik a zsidóknak, föltette magában, hogy elfogatja Pétert is. (Valának pedig a kovásztalan kenyerek napjai.)
ApCsel 12: 4 Kit el is fogatván, tömlöczbe veté, átadván négy négyes katonai szakasznak, hogy őrizzék őt; husvét után akarván őt a nép elé vezettetni.
ApCsel 12: 5 Péter azért őrizteték a fogságban; a gyülekezet pedig szüntelen könyörög vala az Istennek ő érette.
ApCsel 12: 6 Mikor pedig Heródes őt elő akará vezettetni, azon az éjszakán aluszik vala Péter két vitéz között, megkötözve két lánczczal; és őrök őrizék az ajtó előtt a tömlöczöt.
ApCsel 12: 7 És ímé az Úrnak angyala eljöve, és világosság fénylék a tömlöczben: és meglökvén Péter oldalát, felkölté őt, mondván: Kelj föl hamar! És leesének a lánczok kezeiről.
ApCsel 12: 8 És monda néki az angyal: Övezd fel magadat, és kösd fel saruidat. És úgy cselekedék. És monda néki: Vedd rád felsőruhádat és kövess engem!
ApCsel 12: 9 És kimenvén, követé őt; és nem tudta, hogy valóság az, a mi történik az angyal által, hanem azt hitte, hogy látást lát.
ApCsel 12: 10 Mikor pedig általmentek az első őrsön és a másodikon, jutának a vaskapuhoz, mely a városba visz; mely magától megnyílék előttük: és kimenvén, egy utczán előremenének; és azonnal eltávozék az angyal ő tőle.
ApCsel 12: 11 És Péter magához térve monda: Most tudom igazán, hogy az Úr elbocsátotta az ő angyalát, és megszabadított engem Heródes kezéből és a zsidók népének egész várakozásától.
ApCsel 12: 12 És miután ezt megértette, elméne Máriának, a János anyjának házához, ki Márknak neveztetik; hol sokan valának egybegyűlve és könyörögnek vala.
ApCsel 12: 13 És mikor Péter zörgetett a tornácz ajtaján, egy Rhodé nevű szolgálóleány méne oda, hogy hallgatózzék:
ApCsel 12: 14 És megismervén a Péter szavát, örömében nem nyitá meg a kaput, hanem befutván, hírül adá, hogy Péter áll a kapu előtt.
ApCsel 12: 15 Azok pedig mondának néki: Elment az eszed. Ő azonban erősíté, hogy úgy van. Azok pedig mondának: Az ő angyala az.
ApCsel 12: 16 Péter pedig szüntelen zörget vala: mikor azért felnyitották, megláták őt és elálmélkodának.
ApCsel 12: 17 Miután pedig kezével hallgatást intett nékik, elbeszélé nékik, mimódon hoztaki őt az Úr a tömlöczből. És monda: Adjátok tudtára ezeket Jakabnak és az atyafiaknak. És kimenvén elméne más helyre.
ApCsel 12: 18 Mikor pedig megvirradt, nem csekély háborúság támada a vitézek között, mi történt hát Péterrel.
ApCsel 12: 19 Heródes pedig mikor előkérte őt és nem találta, kivallatván az őröket, parancsolá, hogy kivégeztessenek. És lemenvén Júdeából Czézáreába, [ott] időzött.
ApCsel 12: 20 Heródes pedig ellenséges indulattal vala a tirusiak és sidoniak iránt; de azok egyakarattal eljövének ő hozzá, és Blástust, a király kamarását megnyervén, békességet kérének, mivelhogy az ő tartományuk a királyéból élelmeztetik vala.
ApCsel 12: 21 Egy kitűzött napon pedig Heródes királyi ruhájába felöltözve és székibe ülve nyilvánosan szóla hozzájuk.
ApCsel 12: 22 A nép pedig felkiálta: Isten szava ez és nem emberé.
ApCsel 12: 23 És azonnal megveré őt az Úrnak angyala, azért, hogy nem az Istennek adá a dicsőséget; és a férgektől megemésztetvén, meghala.
ApCsel 12: 24 Az Istennek ígéje pedig növekedik és terjed vala,
ApCsel 12: 25 Barnabás és Saulus pedig visszatérének Jeruzsálemből, betöltvén szolgálatukat, maguk mellé véve Jánost is, kinek mellékneve Márk vala.
ApCsel 13: 1 Valának pedig Antiókhiában az [ott] levő gyülekezetben némely próféták és tanítók: Barnabás és Simeon, ki hivattatik vala Nigernek, és a Czirénei Luczius és Manaen, ki Heródessel, a negyedes fejedelemmel együtt neveltetett vala, és Saulus.
ApCsel 13: 2 Mikor azért azok szolgálának az Úrnak és bőjtölének, monda a Szent Lélek: Válaszszátok el nékem Barnabást és Saulust a munkára, a melyre én őket elhívtam.
ApCsel 13: 3 Akkor, miután bőjtöltek és imádkoztak, és kezeiket reájok vetették, elbocsáták [őket.]
ApCsel 13: 4 Ők annakokáért, miután kibocsáttattak a Szent Lélektől, lemenének Szeleucziába; és onnét elevezének Cziprusba.
ApCsel 13: 5 És mikor Salamisba jutottak, hirdeték az Isten beszédét a zsidóknak zsinagógáiban: és János is velük vala, mint segítőtárs.
ApCsel 13: 6 És eljárván a szigetet mind Páfusig, találkozának egy ördöngős hamispróféta zsidóra, kinek neve [vala] Barjézus;
ApCsel 13: 7 Ki Sergius Paulus tiszttartóval, ez okos emberrel vala. Ez magához hivatván Barnabást és Saulust, kíváná hallani az Isten beszédét.
ApCsel 13: 8 Elimás, az ördöngős azonban (mert így magyaráztatik az ő neve) ellenkezik vala velök, igyekezvén a tiszttartót elfordítani a hittől.
ApCsel 13: 9 De Saulus, ki Pál is, megtelvén Szent Lélekkel, szemeit reá vetve,
ApCsel 13: 10 Monda: Ó minden álnoksággal és minden gonoszsággal teljes ördögfi, minden igazságnak ellensége, nem szűnöl-é meg az Úrnak igaz útait elfordítani?
ApCsel 13: 11 Most azért ímé az Úrnak keze van ellened, és vak leszel és nem látod a napot egy ideig. És azonnal homály és sötétség szálla reá; és kerengve keres vala vezetőket.
ApCsel 13: 12 Akkor a tiszttartó, mikor látta a történt dolgot, hűn, elálmélkodván az Úrnak tudományán.
ApCsel 13: 13 Elhajózván pedig Páfusból Pál és kisérői, Pergába, Pámfiliának városába menének. János azonban elválván tőlük, megtére Jeruzsálembe.
ApCsel 13: 14 Ők pedig Pergából tovább menve, eljutának Antiókhiába, Pisidiának [városába,] és bemenvén szombatnapon a zsinagógába; leülének.
ApCsel 13: 15 És a törvénynek és a prófétáknak felolvasása után küldének a zsinagógának előljárói ő hozzájok, mondván: Atyánkfiai, férfiak, ha van valami intőbeszédetek a néphez, szóljatok.
ApCsel 13: 16 Pál azért felkelvén és kezével intvén, monda: Izráelnek férfiai, és ti, kik félitek az Istent, halljátok meg.
ApCsel 13: 17 Ennek a népnek, Izráelnek Istene kiválasztotta a mi atyáinkat, és e népet fölemelte, mikor Égyiptomnak földében jövevények valának, és onnét kihozá őket hatalmas karja által.
ApCsel 13: 18 És közel negyven esztendőnek idejéig tűrte az ő erkölcsöket a pusztában.
ApCsel 13: 19 És minekutána eltörölt hét népet a Kanaán földén, azoknak földöket sorsvetés által elosztá nékik.
ApCsel 13: 20 És azután mintegy négyszázötven esztendeig adott birákat mind Sámuel prófétáig;
ApCsel 13: 21 Annakutána pedig királyt kérének maguknak, és adá nékik az Isten Sault, a Kis fiát, a Benjamin nemzetségéből való férfiút negyven esztendeig.
ApCsel 13: 22 És mikor őt elveté, támasztá nékik Dávidot királyul; kiről bizonyságot is tőn és monda: Találtam szívem szerint való férfiút, Dávidot, a Jesse fiát, ki minden akaratomat véghez viszi.
ApCsel 13: 23 Ennek magvából támasztott Isten, ígérete szerint, Izráelnek szabadítót, Jézust;
ApCsel 13: 24 Minekutána előbb János az ő eljövetele előtt a megtérésnek keresztségét prédikálta Izráel egész népének.
ApCsel 13: 25 És mikor be akará végezni János az ő tisztét, monda: Kinek gondoltok engem? Nem én vagyok [az], hanem ímé én utánam jő, kinek nem vagyok méltó megoldani lábainak saruját.
ApCsel 13: 26 Atyámfiai, férfiak, Ábrahám nemzetének fiai, és kik ti köztetek félik az Istent, ez idvességnek beszéde néktek küldetett.
ApCsel 13: 27 Mert a kik lakoznak Jeruzsálemben és azoknak fejei, mivelhogy őt fel nem ismerék, a prófétáknak szavait is, melyeket minden szombaton felolvasnak, ítéletükkel betöltötték.
ApCsel 13: 28 És bár semmi halálra való okot nem találtak, kérék Pilátustól, hogy ölettessék meg.
ApCsel 13: 29 És mikor mindazokat elvégezték, a mik ő felőle megirattak, a fáról levéve sírba helyhezteték.
ApCsel 13: 30 De az Isten feltámasztá őt halottaiból:
ApCsel 13: 31 És ő megjelent több napon át azoknak, kik együtt jöttek fel ő vele Galileából Jeruzsálembe, kik néki bizonyságai a nép előtt.
ApCsel 13: 32 És mi hirdetjük néktek az atyáknak tett ígéretet, hogy azt az Isten betöltötte nékünk, az ő fiaiknak feltámasztván Jézust:
ApCsel 13: 33 Mint a második zsoltárban is meg van írva: Én Fiam vagy te; ma nemzettelek én téged.
ApCsel 13: 34 Hogy pedig feltámasztotta őt halottaiból, úgy hogy nem is fog többé az enyészetbe visszatérni, azt így mondotta: Néktek adom a Dávid biztos szent [javait.]
ApCsel 13: 35 Azért mondja másutt is: Nem engeded, hogy a te Szented rothadást lásson.
ApCsel 13: 36 Mert Dávid, minekutána a saját idejében szolgált az Isten akaratának, elaludt, és helyhezteték az ő atyáihoz, és rothadást látott.
ApCsel 13: 37 De a kit Isten feltámasztott, az nem látott rothadást.
ApCsel 13: 38 Azért legyen néktek tudtotokra, atyámfiai, férfiak, hogy ez által hirdettetik néktek a bűnöknek bocsánata:
ApCsel 13: 39 És mindenekből, a mikből a Mózes törvénye által meg nem igazíttathattatok, ez által mindenki, aki hisz, megigazul.
ApCsel 13: 40 Meglássátok azért, hogy rajtatok ne essék, a mit a próféták megmondottak:
ApCsel 13: 41 Lássátok meg, ti megvetők, és csodálkozzatok és semmisüljetek meg; mert én [oly] dolgot cselekszem a ti időtökben, [oly] dolgot, melyet nem hinnétek, ha valaki elmondaná néktek.
ApCsel 13: 42 Mikor pedig kimentek a zsidók zsinagógájából, kérék a pogányok, hogy a következő szombaton prédikálják nékik ezen beszédeket.
ApCsel 13: 43 Mikor pedig eloszlott a gyülekezet, sokan a zsidók közül és az istenfélő prozelitusok közül követék Pált és Barnabást; a kik szólván hozzájuk, biztaták őket, hogy maradjanak meg az Isten kegyelmében.
ApCsel 13: 44 A következő szombaton aztán majdnem az egész város egybegyűle az Isten ígéjének hallgatására,
ApCsel 13: 45 Mikor pedig látták a zsidók a sokaságot, betelének irigységgel, és ellene mondának azoknak, miket Pál mond vala, ellenkezve és káromlást szólva.
ApCsel 13: 46 Akkor Pál és Barnabás nagy bátorsággal szólva mondának: Szükséges volt, hogy először néktek hirdettessék az Isten ígéje; de mivelhogy ti megvetitek azt, és nem tartjátok méltóknak magatokat az örök életre, ímé a pogányokhoz fordulunk.
ApCsel 13: 47 Mert így parancsolta nékünk az Úr: Rendeltelek téged világosságul a pogányoknak, hogy légy üdvösségükre a földnek széléig.
ApCsel 13: 48 A pogányok pedig ezeket hallván, örvendezének, és magasztalják vala az Úrnak ígéjét; és a kik csak örök életre választattak vala, hivének.
ApCsel 13: 49 Terjede pedig az Úrnak ígéje az egész tartományban.
ApCsel 13: 50 A zsidók azonban felindíták az istenfélő és tisztességbeli asszonyokat és a városnak eleit, és üldözést támasztának Pál és Barnabás ellen, és kiűzék őket határukból.
ApCsel 13: 51 Azok pedig lábuknak porát lerázván ellenük, elmenének Ikóniumba.
ApCsel 13: 52 A tanítványok pedig betelnek vala örömmel és Szent Lélekkel.
ApCsel 14: 1 Lőn pedig Ikóniumban, hogy ők együtt menének be a zsidók zsinagógájába, és prédikálának, úgyannyira, hogy mind zsidóknak, mind görögöknek nagy sokasága lőn hívővé.
ApCsel 14: 2 A kik azonban a zsidók közül nem hivének, felindíták és megharagíták a pogányoknak lelkét az atyafiak ellen.
ApCsel 14: 3 Azért sok időt töltöttek [ott], bátran prédikálva az Úrban, ki bizonyságot tesz vala az ő kegyelmének beszéde mellett, és adja vala, hogy jelek és csodák történjenek az ő kezeik által.
ApCsel 14: 4 De a városnak sokasága meghasonlék; és némelyek a zsidók mellett, mások pedig az apostolok mellett valának.
ApCsel 14: 5 És mikor a pogányok és zsidók az ő főembereikkel egybe támadást indítának, hogy bosszúsággal illessék és megkövezzék őket,
ApCsel 14: 6 Ők megtudták, és elfutának Likaóniának városaiba, Listrába és Derbébe, és a körülvaló tartományba,
ApCsel 14: 7 És ott prédikálják vala az evangyéliomot.
ApCsel 14: 8 És Listrában ül vala egy lábaival tehetetlen ember, ki az ő anyjának méhétől fogva sánta volt, és soha nem járt.
ApCsel 14: 9 Ez hallá Pált beszélni: aki szemeit reá függesztvén, és látván, hogy van hite, hogy meggyógyul,
ApCsel 14: 10 Monda nagy fenszóval: Állj fel lábaidra egyenesen! És felszökött és járt.
ApCsel 14: 11 A sokaság pedig mikor látta, a mit Pál cselekedett, felkiálta, likaóniai nyelven mondván: Az istenek jöttek le mihozzánk emberi ábrázatban!
ApCsel 14: 12 És hívják vala Barnabást Jupiternek, Pált pedig Merkúriusnak, minthogy ő volt a szóvivő.
ApCsel 14: 13 Jupiter papja pedig, a kinek [temploma] az ő városuk előtt vala, felkoszorúzott bikákat hajtva a kapukhoz, a sokasággal együtt áldozni akar vala.
ApCsel 14: 14 Mikor azonban [ezt] meghallották az apostolok, Barnabás és Pál, köntösüket megszaggatván, a sokaság közé futamodának, kiáltván
ApCsel 14: 15 És [ezt] mondván: Férfiak, miért mívelitek ezeket? Mi is hozzátok hasonló természetű emberek vagyunk, és azt az örvendetes izenetet hirdetjük néktek, hogy e hiábavalóktól az élő Istenhez térjetek, ki teremtette a mennyet, a földet, a tengert és minden azokban valókat:
ApCsel 14: 16 Ki az elmúlt időkben hagyta a pogányokat mind a maguk útján haladni:
ApCsel 14: 17 Jóllehet nem hagyta magát tanúbizonyság nélkül, mert jóltevőnk volt, adván mennyből esőket és termő időket nékünk, és betöltvén eledellel és örömmel a mi szívünket.
ApCsel 14: 18 És ezeket mondván, nagynehezen lecsendesíték a sokaságot, hogy nékik ne áldozzék.
ApCsel 14: 19 Jövének azonban Antiókhiából és Ikóniumból zsidók, és a sokaságot eláltatván, megkövezék Pált, és kivonszolák a városból, azt gondolván, hogy meghalt.
ApCsel 14: 20 De mikor körülvették őt a tanítványok, felkelvén, beméne a városba; és másnap Barnabással elméne Derbébe.
ApCsel 14: 21 És miután hirdették az evangyéliomot annak a városnak, és sokakat tanítványokká tettek, megtérének Listrába, Ikoniumba és Antiókhiába.
ApCsel 14: 22 Erősítve a tanítványok lelkét, intvén, hogy maradjanak meg a hitben, és hogy sok háborúságon által kell nékünk az Isten országába bemennünk.
ApCsel 14: 23 Miután pedig választottak nékik gyülekezetenként véneket, imádkozván bőjtölésekkel egybe, ajánlák őket az Úrnak, kiben hittek vala.
ApCsel 14: 24 És Pisidián általmenvén, menének Pamfiliába.
ApCsel 14: 25 És miután Pergában hirdették az ígét, lemenének Attáliába;
ApCsel 14: 26 És onnét elhajózának Antiókhiába, a honnét az Isten kegyelmére bízták volt őket arra a munkára, melyet elvégeztek.
ApCsel 14: 27 Mikor pedig megérkeztek és a gyülekezetet egybehívták, elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedett az Isten ő velök, és hogy a pogányoknak kaput nyitott a hitre.
ApCsel 14: 28 Ott aztán nem kevés időt töltöttek a tanítványokkal.
ApCsel 15: 1 Némelyek pedig, kik Júdeából jöttek alá, így tanítják vala az atyafiakat: Ha körül nem metélkedtek Mózes rendtartása szerint, nem idvezülhettek.
ApCsel 15: 2 Mikor azért Pálnak és Barnabásnak nagy háborúsága és vetekedése lőn azok ellen, azt végezék, hogy Pál és Barnabás és némely mások ő közülök menjenek fel az apostolokhoz és a vénekhez Jeruzsálembe e kérdés ügyében.
ApCsel 15: 3 Ők tehát kikísértetvén a gyülekezettől, általmentek Fenicián és Samárián, elbeszélve a pogányok megtérését; és nagy örömet szerzének az összes atyafiaknak.
ApCsel 15: 4 Mikor pedig megérkeztek Jeruzsálembe, a gyülekezet és az apostolok és a vének fogadák őket, és [ők] elbeszélék, mily nagy dolgokat cselekedék az Isten ő velök.
ApCsel 15: 5 Előállának azonban némely hivők a farizeusok szerzetéből valók közül, mondván, hogy körül kell metélni őket, és megparancsolni, hogy a Mózes törvényét megtartsák.
ApCsel 15: 6 Egybegyülének azért az apostolok és a vének, hogy e dolog felől végezzenek.
ApCsel 15: 7 És mikor nagy vetekedés támadt, felkelvén Péter, monda nékik: Atyámfiai, férfiak, ti tudjátok, hogy az Isten régebbi idő óta kiválasztott [engem] mi közülünk, hogy a pogányok az én számból hallják az evangyéliomnak beszédét, és higyjenek.
ApCsel 15: 8 És a szíveket ismerő Isten bizonyságot tett mellettük, mert adta nékik a Szent Lelket, miként nékünk is;
ApCsel 15: 9 És semmi különbséget sem tett mi köztünk és azok között, a hit által tisztítván meg azoknak szívét.
ApCsel 15: 10 Most azért mit kísértitek az Istent, hogy a tanítványok nyakába oly igát tegyetek, melyet sem a mi atyáink, sem mi el nem hordozhattunk?
ApCsel 15: 11 Sőt inkább az Úr Jézus Krisztus kegyelme által hiszszük, hogy megtartatunk, miképen azok is.
ApCsel 15: 12 Elhallgatott azért az egész sokaság; és hallgatják vala Barnabást és Pált, a mint elbeszélék, mennyi jelt és csudát tett az Isten ő általok a pogányok között.
ApCsel 15: 13 Miután pedig ők elhallgattak, felele Jakab, mondván: Atyámfiai, férfiak, hallgassatok meg engem!
ApCsel 15: 14 Simeon elbeszélé, mimódon gondoskodott először az Isten, hogy a pogányok közül vegyen népet az ő nevének,
ApCsel 15: 15 És ezzel egyeznek a próféták mondásai, mint meg van írva:
ApCsel 15: 16 Ezek után megtérek és felépítem a Dávidnak leomlott sátorát; és annak omladékait helyreállítom, és ismét felállatom azt:
ApCsel 15: 17 Hogy megkeresse az embereknek többi része az Urat, és a pogányok mindnyájan, a kik az én nevemről neveztetnek. Ezt mondja az Úr, ki mindezeket megcselekszi.
ApCsel 15: 18 Tudja az Isten öröktől fogva minden ő cselekedeteit.
ApCsel 15: 19 Azokáért én azt mondom, hogy nem kell háborgatni azokat, kik a pogányok közül térnek meg az Istenhez;
ApCsel 15: 20 Hanem írjuk meg nékik, hogy tartózkodjanak a bálványok fertelmességeitől, a paráznaságtól, a fúlvaholt állattól és a vértől.
ApCsel 15: 21 Mert Mózesnek régi nemzedékek óta városonként megvannak a hirdetői, mivelhogy a zsinagógákban minden szombaton olvassák.
ApCsel 15: 22 Akkor tetszék az apostoloknak és a véneknek az egész gyülekezettel egybe, hogy férfiakat válaszszanak ki magok közül és elküldjék Antiókhiába Pállal és Barnabással, Júdást, kinek mellékneve Barsabás, és Silást, kik az atyafiak között főemberek valának.
ApCsel 15: 23 Megírván azok keze által ezeket: Az apostolok, a vének, és az atyafiak az Antiókhiában, Siriában és Czilicziában levő, a pogányok közül való atyafiaknak üdvözletüket!
ApCsel 15: 24 Mivelhogy meghallottuk, hogy némelyek mi közülünk kimenvén, megháborítottak titeket beszédeikkel, feldúlva a ti lelketeket, azt mondván, hogy körülmetélkedjetek és a törvényt megtartsátok; kiknek mi parancsot nem adtunk:
ApCsel 15: 25 Tetszék nékünk, miután egyértelemre jutottunk, hogy férfiakat válaszszunk ki és elküldjük ti hozzátok a mi szeretteinkkel, Barnabással és Pállal,
ApCsel 15: 26 Oly emberekkel, kik életüket tették koczkára a mi Urunk Jézus Krisztus nevéért.
ApCsel 15: 27 Küldöttük azért Júdást és Silást, kik élőszóval szintén tudtotokra adják ugyanezeket.
ApCsel 15: 28 Mert tetszék a Szent Léleknek és nékünk, hogy semmi több teher ne vettessék ti reátok ezeken a szükséges dolgokon kívül,
ApCsel 15: 29 Hogy tartózkodjatok a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a fúlvaholt állattól, és a paráznaságtól; melyektől ha megóvjátok magatokat, jól lesz dolgotok. Legyetek egészségben!
ApCsel 15: 30 Azok annakokáért elbocsáttatván, elmenének Antiókhiába; és egybegyűjtvén a sokaságot, átadák a levelet.
ApCsel 15: 31 És mikor elolvasták, örvendezének az intésen.
ApCsel 15: 32 Júdás és Silás pedig maguk is próféták lévén, sok beszéddel inték az atyafiakat, és megerősíték.
ApCsel 15: 33 Miután pedig bizonyos időt eltöltöttek, elbocsáták őket az atyafiak békességgel az apostolokhoz.
ApCsel 15: 34 De Silásnak tetszék ott maradni.
ApCsel 15: 35 Pál és Barnabás is Antiókhiában időzének, tanítva és prédikálva másokkal is többekkel az Úrnak ígéjét.
ApCsel 15: 36 Egynéhány nap mulva pedig monda Pál Barnabásnak: Visszatérve most, látogassuk meg a mi atyánkfiait minden városban, melyben hírdettük az Úrnak ígéjét, hogyan vannak.
ApCsel 15: 37 És Barnabás azt tanácsolá, hogy vegyék maguk mellé Jánost, ki Márknak hívatik.
ApCsel 15: 38 Pál azonban azt tartá méltónak, hogy aki elszakadt tőlük Pamfiliától fogva, és nem ment velök a munkára, ne vegyék maguk mellé azt.
ApCsel 15: 39 Meghasonlás támada azért, úgyhogy elszakadának egymástól, és Barnabás maga mellé véve Márkot, elhajózék Cziprusba;
ApCsel 15: 40 Pál pedig Silást választván maga mellé, elméne, az Isten kegyelmére bízatván az atyafiaktól.
ApCsel 15: 41 És eljárá Siriát és Czilicziát, erősítve a gyülekezeteket.
ApCsel 16: 1 Juta pedig Derbébe és Listrába: És ímé vala ott egy Timótheus nevű tanítvány, egy hívő zsidó asszonynak, de görög atyának fia;
ApCsel 16: 2 Kiről jó bizonyságot tesznek vala a Listrában és Ikóniumban levő atyafiak.
ApCsel 16: 3 Ezt Pál magával akará vinni; és vévén, körülmetélé őt a zsidókért, kik azokon a helyeken valának: mert ismerték mindnyájan az ő atyját, hogy görög volt.
ApCsel 16: 4 És a mint általmentek a városokon, meghagyák nékik, hogy tartsák meg a rendeléseket, melyeket végeztek a Jeruzsálemben levő apostolok és vének.
ApCsel 16: 5 A gyülekezetek azért erősödének a hitben, és gyarapodának számban naponként.
ApCsel 16: 6 Eljárván pedig Frigiát és Galácia tartományát, mivelhogy eltiltatának a Szent Lélektől, hogy az ígét Ázsiában hirdessék,
ApCsel 16: 7 Misia felé menvén, igyekeznek vala Bithiniába jutni; de nem ereszté őket a Lélek.
ApCsel 16: 8 Áthaladván azért Misián, lemenének Tróásba.
ApCsel 16: 9 És azon az éjszakán látás jelenék meg Pálnak: egy macedón férfiú állt [előtte,] kérve őt és ezt mondva: Jer által Macedóniába, és légy segítségül nékünk!
ApCsel 16: 10 Mihelyt pedig a látást látta, azonnal igyekezénk elmenni Macedóniába, megértvén, hogy oda hívott minket az Úr, hogy azoknak prédikáljuk az evangyéliomot.
ApCsel 16: 11 Elhajózván azért Tróásból, egyenesen Sámothrákéba mentünk, és másnap Neápolisba;
ApCsel 16: 12 Onnét pedig Filippibe, mely Macedónia azon részének első gyarmatvárosa. És ebben a városban töltöttünk néhány napot.
ApCsel 16: 13 És szombatnapon kimenénk a városon kívül egy folyóvíz mellé, hol az imádkozás szokott lenni; és leülvén, beszélgeténk az egybegyűlt asszonyokkal.
ApCsel 16: 14 És egy Lidia nevű, Thiatira városbeli bíborárús asszony, ki féli vala az Istent, hallgata [reánk.] Ennek az Úr megnyitá szívét, hogy figyelmezzen azokra, a miket Pál mond vala.
ApCsel 16: 15 Mikor pedig megkeresztelkedék mind házanépével egybe, kére minket, mondván: Ha az Úr hívének ítéltetek engem, jertek az én házamhoz, és maradjatok [ott.] És unszola minket.
ApCsel 16: 16 Lőn pedig, hogy mikor mentünk a könyörgésre, egy szolgálóleányka jöve előnkbe, kiben jövendőmondásnak lelke vala, ki az ő urainak nagy hasznot hajta jövendőmondásával.
ApCsel 16: 17 Ez követvén Pált és minket, kiált vala, mondván: Ezek az emberek a magasságos Istennek szolgái, kik néktek az idvességnek útját hirdetik.
ApCsel 16: 18 Ezt pedig több napon át mívelte. Pál azonban megbosszankodván, és hátrafordulván, mondá a léleknek: Parancsolom néked a Jézus Krisztus nevében, hogy menj ki belőle. És kiméne abban az órában.
ApCsel 16: 19 Látván pedig annak az urai, hogy keresetüknek a reménysége elveszett, megfogva Pált és Silást, vonák a piaczra a hatóságok elé.
ApCsel 16: 20 És odavezetvén őket a bírákhoz, mondának: Ezek az emberek zsidó létükre megháborítják a mi városunkat,
ApCsel 16: 21 És olyan szertartásokat hirdetnek, melyeket nem szabad nékünk bevennünk, sem cselekednünk, mivelhogy rómaiak vagyunk.
ApCsel 16: 22 És [velök] egyben feltámada a sokaság ő ellenök. A bírák pedig letépetvén ruháikat, megvesszőzteték [őket.]
ApCsel 16: 23 És miután sok ütést mértek rájok, tömlöczbe veték [őket,] megparancsolva a tömlöcztartónak, hogy gondosan őrizze őket.
ApCsel 16: 24 Ki ilyen parancsolatot vévén, veté őket a belső tömlöczbe, és lábaikat kalodába szorítá.
ApCsel 16: 25 Éjféltájban pedig Pál és Silás imádkozván, énekkel dicsőíték az Istent. A foglyok pedig hallgatják vala őket.
ApCsel 16: 26 És hirtelen nagy földindulás lőn, úgyannyira, hogy megrendülének a tömlöcz fundamentomai; és azonnal megnyílának az ajtók mind, és mindnyájoknak a bilincsei feloldódnak.
ApCsel 16: 27 Fölserkenvén pedig a tömlöcztartó, és látván, hogy nyitva vannak a tömlöcznek ajtai, kivonva fegyverét, meg akará magát ölni, azt gondolván, hogy elszöktek a foglyok.
ApCsel 16: 28 Pál azonban nagy fenszóval kiáltá, mondván: Semmi kárt ne tégy magadban; mert mindnyájan itt vagyunk!
ApCsel 16: 29 Az pedig világot kérve beugrott, és remegve borult Pál és Silás elé,
ApCsel 16: 30 És kihozván őket, monda: Uraim, mit kell nékem cselekednem, hogy idvezüljek?
ApCsel 16: 31 Azok pedig mondának: Higyj az Úr Jézus Krisztusban, és idvezülsz mind te, mind a te házadnépe!
ApCsel 16: 32 És hirdeték néki az Úrnak ígéjét, és mindazoknak, kik az ő házánál valának.
ApCsel 16: 33 És az magához vévén őket az éjszakának azon órájában, megmosá az ütésektől; és megkeresztelkedék azonnal ő és az övéi mindnyájan.
ApCsel 16: 34 És bevivén őket házába, asztalt teríte nékik, és egész háznépével egyben örvendeze, hogy hitt az Istennek.
ApCsel 16: 35 Mikor pedig megvirradt, a bírák elküldék a poroszlókat, mondván: Bocsásd el azokat az embereket.
ApCsel 16: 36 A tömlöcztartó pedig tudtára adá e szavakat Pálnak: A bírák ide küldöttek, hogy bocsássalak el titeket: most azért kimenvén, menjetek el békességgel!
ApCsel 16: 37 Pál pedig monda nékik: Megvesszőztek minket nyilvánosan, ítélet nélkül, holott római emberek vagyunk, és tömlöczbe vetettek: és most alattomban akarnak bennünket kiküldeni? Nem úgy; hanem jőjjenek ők maguk és vezessenek ki minket.
ApCsel 16: 38 A poroszlók pedig megmondák a bíráknak e beszédeket; és azok megfélemlének, mikor meghallották, hogy rómaiak,
ApCsel 16: 39 És odamenvén, megkérlelék őket: és kivezetvén, kérék, hogy menjenek ki a városból.
ApCsel 16: 40 Kijövén pedig a tömlöczből, bemenének Lidiához; és mikor látták az atyafiakat, vígasztalák őket, és eltávozának.
ApCsel 17: 1 Miután pedig általmentek Ámfipolison és Apollónián, Thessalonikába érkeztek, a hol volt a zsidóknak zsinagógájok.
ApCsel 17: 2 Pál pedig, a mint szokása vala, beméne hozzájok, és három szombaton át vetekedék velök az írásokból,
ApCsel 17: 3 Megmagyarázva és kimutatva, hogy a Krisztusnak szükség volt szenvedni és feltámadni a halálból; és hogy ez a Jézus a Krisztus, a kit én hirdetek néktek.
ApCsel 17: 4 És némelyek azok közül hivének és csatlakozának Pálhoz és Siláshoz; úgyszintén az istenfélő görögök közül nagy sokaság, és az előkelő asszonyok közül nem kevesen.
ApCsel 17: 5 De a zsidók, kik nem hisznek vala, írigységtől felindíttatván, és magok mellé vévén a piaczi népségből némely gonosz férfiakat, és csődületet támasztván, felháboríták a várost; és a Jáson házát megostromolván, igyekeztek őket kihozni a nép közé.
ApCsel 17: 6 Mikor pedig őket nem találák, Jásont és némely atyafiakat vonszolák a város előljárói elé, kiáltozva, hogy ezek az országháborítók itt is megjelentek;
ApCsel 17: 7 Kiket Jáson házába fogadott: pedig ezek mindnyájan a császár parancsolatai ellen cselekesznek, mivelhogy mást tartanak királynak, Jézust.
ApCsel 17: 8 Fel is indíták a sokaságot és a város előljáróit, kik hallják vala ezeket.
ApCsel 17: 9 De mikor kezességet nyertek Jáson és a többiek részéről, elbocsáták őket.
ApCsel 17: 10 Az atyafiak pedig azonnal, azon éjszakán elküldék Pált Silással egyetemben Béreába; kik mikor odamentek, elmenének a zsidóknak zsinagógájába.
ApCsel 17: 11 Ezek pedig nemesb lelkűek valának a Thessalonikabelieknél, úgymint kik bevevék az ígét teljes készséggel, naponként tudakozva az írásokat, ha úgy vannak-é ezek.
ApCsel 17: 12 Sokan hivének azért ő közülök; sőt az előkelő görög asszonyok és férfiak közül is nem kevesen.
ApCsel 17: 13 Mikor azonban tudtokra esett a Thessalonikából való zsidóknak, hogy Béreában is prédikálta Pál az Istennek ígéjét, elmenének, és a sokaságot ott is felháboríták.
ApCsel 17: 14 De akkor mindjárt kibocsáták az atyafiak Pált, hogy utazzék a tenger felé; Silás és Timótheus azonban ott maradának.
ApCsel 17: 15 A kik pedig elkísérték Pált, elvivék őt egész Athénig; és parancsát vévén Siláshoz és Timótheushoz, hogy minél hamarább menjenek ő hozzá, elmenének.
ApCsel 17: 16 Athénben pedig, mikor azokat várá Pál, lelke háborog vala ő benne, látván, hogy a város bálványokkal van tele.
ApCsel 17: 17 Vetekedik vala azért a zsinagógában a zsidókkal és az istenfélő emberekkel, és a piaczon mindennap azokkal, a kiket előtalált.
ApCsel 17: 18 Némelyek pedig az epikureus és stoikus filozófusok közül összeakadtak ő vele. És némelyek mondának: Mit akarhat ez a csacsogó mondani? Mások meg: Idegen istenségek hirdetőjének látszik. Mivelhogy a Jézust és a feltámadást hirdeti vala nékik.
ApCsel 17: 19 És megragadván őt, az Areopágusra vivék, ezt mondván: Vajjon megérthetjük-é mi az az új tudomány, melyet te hirdetsz?
ApCsel 17: 20 Mert valami idegen dolgokat beszélsz a mi füleinknek: meg akarjuk azért érteni, mik lehetnek ezek.
ApCsel 17: 21 Az athéniek pedig mindnyájan és az ott lakó jövevények semmi másban nem valának foglalatosok, mint valami újságnak beszélésében és hallgatásában.
ApCsel 17: 22 Előállván pedig Pál az Areopágusnak közepette, monda: Athéni férfiak, minden tekintetben nagyon istenfélőknek látlak titeket.
ApCsel 17: 23 Mert mikor bejárám és szemlélém a ti szentélyeiteket, találkozám egy oltárral is, melyre ez vala ráírva: Ismeretlen Istennek. A kit azért ti nem ismerve tiszteltek, azt hirdetem én néktek.
ApCsel 17: 24 Az Isten, a ki teremtette a világot és mindazt, a mi abban van, mivelhogy ő mennynek és földnek ura, kézzel csinált templomokban nem lakik.
ApCsel 17: 25 Sem embereknek kezeitől nem tiszteltetik, mintha valami nélkül szűkölködnék, holott ő ád mindeneknek életet, leheletet és mindent;
ApCsel 17: 26 És az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette, hogy lakozzanak a földnek egész színén, meghatározván eleve rendelt idejöket és lakásuknak határait;
ApCsel 17: 27 Hogy keressék az Urat, ha talán kitapogathatnák őt és megtalálhatnák, jóllehet bizony nincs messze egyikőnktől sem:
ApCsel 17: 28 Mert ő benne élünk, mozgunk és vagyunk; miképen a költőitek közül is mondották némelyek: Mert az ő nemzetsége is vagyunk.
ApCsel 17: 29 Mivelhogy azért az Istennek nemzetsége vagyunk, nem kell azt gondolnunk, hogy aranyhoz, vagy ezüsthöz, vagy kőhöz, emberi mesterség és kitalálás faragványához hasonlatos az istenség.
ApCsel 17: 30 E tudatlanságnak idejét azért elnézvén az Isten, mostan parancsolja az embereknek, mindenkinek mindenütt, hogy megtérjenek:
ApCsel 17: 31 Mivelhogy rendelt egy napot, melyen megítéli majd a föld kerekségét igazságban egy férfiú által, kit arra rendelt; bizonyságot tévén mindenkinek, az által, hogy feltámasztá őt halottaiból.
ApCsel 17: 32 Mikor pedig a halottak feltámadásáról hallottak, némelyek gúnyolódtak; mások pedig mondának: Majd még meghallgatunk téged e felől.
ApCsel 17: 33 És ilyen módon Pál kiméne azok közül.
ApCsel 17: 34 Némely férfiak azonban csatlakozván ő hozzá, hivének; ezek között az areopágita Dienes is, és egy Damaris nevű asszony, és mások ő velök.
ApCsel 18: 1 Ezekután Pál Athénből eltávozván, méne Korinthusba.
ApCsel 18: 2 És mikor egy Akvila nevű, pontusi származású zsidóra talált, ki nem régen jött Itáliából, és feleségére Prisczillára (mivelhogy Klaudius megparancsolta vala, hogy a zsidók mind távozzanak Rómából): hozzájuk csatlakozék.
ApCsel 18: 3 És mivelhogy azonféle míves vala, náluk marada és dolgozik vala. Mesterségökre nézve ugyanis sátorcsinálók valának.
ApCsel 18: 4 Vetekedék pedig minden szombaton a zsinagógában, és igyekezék mind zsidókat, mind görögöket meggyőzni.
ApCsel 18: 5 Mikor pedig megérkeztek Maczedóniából Silás és Timótheus, szorongatá a lélek Pált, és bizonyságot tőn a zsidóknak, hogy Jézus a Krisztus.
ApCsel 18: 6 Mikor pedig azok ellenszegülének és káromlásokat szólának, ruháit megrázva monda nékik: Véretek a fejetekre; én tiszta vagyok: mostantól fogva a pogányokhoz megyek.
ApCsel 18: 7 És általmenvén onnét, méne egy Justus nevű, istenfélő ember házához, kinek háza szomszédos vala a zsinagógával.
ApCsel 18: 8 Krispus pedig, a zsinagógának feje hűn az Úrban egész házanépével egybe; a Korinthusbeliek közül is sokan hallván, hisznek vala, és megkeresztelkednek vala.
ApCsel 18: 9 Monda pedig az Úr látás által éjszaka Pálnak: Ne félj, hanem szólj és ne hallgass:
ApCsel 18: 10 Mert én veled vagyok és senki sem támad reád, hogy néked ártson; mert nékem sok népem van ebben a városban.
ApCsel 18: 11 És ott lakozék egy esztendeig és hat hónapig, tanítva köztük az Isten ígéjét.
ApCsel 18: 12 Mikor pedig Gallió volt Akhája tiszttartója, reátámadának a zsidók egyakarattal Pálra, és vivék őt a törvényszék elébe,
ApCsel 18: 13 Mondván: Ez a törvény ellen való istentiszteletre csábítja az embereket.
ApCsel 18: 14 Mikor pedig Pál meg akará nyitni száját, monda Gallió a zsidóknak: Ha valóban valami bosszútételről, vagy gonosz cselekedetről volna szó, zsidók, igazság szerint meghallgatnálak benneteket:
ApCsel 18: 15 De ha tanításról, nevekről és a ti törvénytekről van kérdés, ti magatok lássátok; mert én ezekben bíró nem akarok lenni.
ApCsel 18: 16 És elűzé őket a törvényszék elől.
ApCsel 18: 17 A görögök pedig mindnyájan Sosthenest, a zsinagógának fejét megragadván, verik vala a törvényszék előtt; de Gallió velök semmit sem gondola.
ApCsel 18: 18 Pál pedig, miután még több napig ott marada, az atyafiaktól elbúcsúzván, Siriába hajózék, és vele együtt Prisczilla és Akvila, minekutána fejét megnyírta Kenkreában; mert fogadása vala.
ApCsel 18: 19 Juta pedig Efézusba, és azokat ott hagyá; ő maga pedig bemenvén a zsinagógába, vetekedék a zsidókkal.
ApCsel 18: 20 Mikor pedig azok kérék, hogy több ideig maradjon nálok, nem álla reá;
ApCsel 18: 21 Hanem búcsút vőn tőlük, mondván: Mindenesetre Jeruzsálemben kell nékem a következő ünnepet töltenem; de ismét megjövök hozzátok, ha Isten akarja. És elhajózék Efézusból.
ApCsel 18: 22 És miután Czézáreába érkezék, felmenvén [Jeruzsálembe] és köszöntvén a gyülekezetet, leméne Antiókhiába.
ApCsel 18: 23 És miután [ott] bizonyos időt eltöltött, elméne, eljárván renddel Galácia tartományát és Frigiát, erősítve a tanítványokat mind.
ApCsel 18: 24 Érkezék pedig Efézusba egy Apollós nevű zsidó, alekszandriai származású, ékesenszóló férfiú, ki az írásokban tudós vala.
ApCsel 18: 25 Ez meg volt tanítva az Úrnak útára; és lélekben buzgó lévén, szólja és tanítja vala nagy szorgalmatosan az Úrra tartozó dolgokat, jóllehet csak a János keresztségét tudja vala.
ApCsel 18: 26 És ez kezde nagy bátorsággal szólni a zsinagógában. Mikor pedig meghallgatta őt Akvila és Prisczilla, magok mellé vevék []őt, és nyilvábban kifejtették előtte az Istennek útát.
ApCsel 18: 27 Mikor pedig Akhájába akara átmenni, buzdítván [őt] az atyafiak, írának a tanítványoknak, hogy fogadják be őt. Ki mikor odajutott, sokat használa azoknak, kik hittek vala a kegyelem által:
ApCsel 18: 28 Mert hatalmasan meggyőzi vala a zsidókat nyilvánosan, bebizonyítva az írásokból, hogy Jézus a Krisztus.
ApCsel 19: 1 Lőn pedig azonközben, míg Apollós Korinthusban volt, hogy Pál, eljárván a felsőbb tartományokat, Efézusba érkezék: és mikor némely tanítványokra talált,
ApCsel 19: 2 Monda nékik: Vajjon vettetek-é Szent Lelket, minekutána hivőkké lettetek? Azok pedig mondának néki: Sőt inkább azt sem hallottuk, hogy ha vagyon-é Szent Lélek.
ApCsel 19: 3 És monda nékik: Mire keresztelkedtetek meg tehát? Azok pedig mondának: A János keresztségére.
ApCsel 19: 4 Monda pedig Pál: János megtérésnek keresztségével keresztelt, azt mondván a népnek, hogy aki ő utána jövendő, abban higyjenek, tudniillik a Krisztus Jézusban.
ApCsel 19: 5 Mikor pedig [ezt] hallák, megkeresztelkedének az Úr Jézusnak nevére.
ApCsel 19: 6 És mikor Pál reájok vetette kezét, szálla a Szent Lélek ő reájok; és szólnak vala nyelveken, és prófétálnak vala.
ApCsel 19: 7 Valának pedig a férfiak összesen mintegy tizenketten.
ApCsel 19: 8 Bemenvén pedig a zsinagógába, bátorsággal szól vala, három hónapon át vetekedvén és igyekezvén meggyőzni az Isten országára tartozó dolgokról.
ApCsel 19: 9 Mikor pedig némelyek megkeményíték magokat és nem hivének, gonoszul szólván az [Úrnak] útáról a sokaság előtt, azoktól eltávozván, elszakasztá a tanítványokat, mindennap egy bizonyos Tirannus oskolájában prédikálván.
ApCsel 19: 10 Ez pedig lőn két esztendeig; úgyannyira, hogy mindazok, kik lakoznak vala Ázsiában, mind zsidók, mind görögök, hallgaták az Úr Jézusnak ígéjét.
ApCsel 19: 11 És nem közönséges csodákat cselekszik vala az Isten Pál keze által:
ApCsel 19: 12 Annyira, hogy a betegekhez is elvivék az ő testéről a keszkenőket, vagy kötényeket, és eltávozának azoktól a betegségek, és a gonosz lelkek kimenének belőlök.
ApCsel 19: 13 Elkezdték pedig némelyek a lézengő zsidó ördögűzők közül az Úr Jézus nevét hívni azokra, a kikben gonosz lelkek valának, mondván: Kényszerítünk titeket a Jézusra, kit Pál prédikál.
ApCsel 19: 14 Valának pedig némelyek Skévának, egy zsidó főpapnak fiai heten, a kik ezt mívelik vala.
ApCsel 19: 15 Felelvén pedig a gonosz lélek, monda: A Jézust ismerem, Pálról is tudok; de ti kicsodák vagytok?
ApCsel 19: 16 És reájok ugorván az az ember, a kiben a gonosz lélek vala, és legyőzvén őket, hatalmat vőn rajtuk annyira, hogy mezítelenen és megsebesülve szaladának ki abból a házból.
ApCsel 19: 17 Ez pedig tudtokra lőn mindeneknek, mind zsidóknak, mind görögöknek, kik Efézusban laknak vala, és félelem szálla mindnyájokra, és magasztaltatik vala az Úr Jézusnak neve.
ApCsel 19: 18 És sokan a hívők közül eljőnek vala, megvallván és megjelentvén cselekedeteiket.
ApCsel 19: 19 Sokan pedig azok közül, kik ördögi mesterségeket gyakoroltak, könyveiket összehordva, mindeneknek láttára megégetik vala. És összeszámlálák azoknak árát, és találák ötvenezer ezüstpénznek.
ApCsel 19: 20 Ekképen az Úrnak ígéje erősen nevekedik és hatalmat vesz vala.
ApCsel 19: 21 Midőn pedig ezek elteltek, elvégezé Pál magában, hogy Maczedóniát és Akháját eljárván, Jeruzsálembe megy, mondván: Ott létem után Rómát is meg kell nékem látnom.
ApCsel 19: 22 Elküldvén pedig Maczedóniába kettőt azok közül, kik néki szolgálnak vala, Timótheust és Erástust, ő maga egy ideig Ázsiában marada.
ApCsel 19: 23 Támada azonban azon időtájban nem csekély háborúság az [Úrnak] útárt.
ApCsel 19: 24 Mert egy Demeter nevű ötvös, ezüstből Diána templomokat csinálván, a mesterembereknek nem csekély nyereséget ád vala;
ApCsel 19: 25 Kiket egybegyűjtvén az ilyenfélékkel foglalkozó mívesekkel egybe, monda: Férfiak, tudjátok, hogy ebből a mesterségből van a mi jóllétünk.
ApCsel 19: 26 Látjátok pedig és halljátok, hogy ez a Pál nemcsak Efézusnak, hanem közel az egész Ázsiának sok népét eláltatván, elfordította, mivelhogy azt mondja, hogy nem istenek azok, a melyek kézzel csináltatnak.
ApCsel 19: 27 Nemcsak az a veszély fenyeget pedig bennünket, hogy ez a mesterség tönkre jut, hanem hogy a nagy istenasszonynak, Diánának temploma is semmibe vétetik, és el is vész az ő nagysága, kit az egész Ázsia és a világ tisztel.
ApCsel 19: 28 Mikor pedig [ezeket] hallották és haraggal megtelének, kiáltnak vala, mondván: Nagy az efézusi Diána!
ApCsel 19: 29 És betelék az egész város háborúsággal; és egyakarattal a színházba rohanának, megfogván Gájust és Aristárkhust, kik Maczedóniából valók és Pálnak útitársai valának.
ApCsel 19: 30 Pál pedig mikor a nép közé akara menni, nem ereszték őt a tanítványok.
ApCsel 19: 31 És az ázsiai főpapok közül is némelyek, kik barátai valának néki, küldvén ő hozzá, kérék, hogy ne menjen a színházba.
ApCsel 19: 32 Már most ki egyet, ki mást kiáltoz vala, mert a népgyűlés összezavarodott volt, és a többség nem tudta, miért gyűltek össze.
ApCsel 19: 33 A sokaság közül pedig előállaták Alekszándert, minthogy előre tuszkolták őt a zsidók. Alekszánder pedig kezével intvén, védekezni akara a nép előtt.
ApCsel 19: 34 Megismervén azonban, hogy zsidó, egy kiáltás tört ki mindnyájokból, mintegy két óra hosszáig kiáltozván: Nagy az efézusi Diána!
ApCsel 19: 35 Miután pedig a városi jegyző lecsendesítette a sokaságot, monda: Efézusbeli férfiak, ugyan kicsoda az az ember, aki ne tudná, hogy Efézus városa a nagy Diána istenasszonynak és a Jupitertől esett képnek templomőrzője?
ApCsel 19: 36 Mivelhogy azért ezeknek senki ellene nem szólhat, szükség, hogy megcsendesedjetek, és semmi vakmerő dolgot ne cselekedjetek.
ApCsel 19: 37 Mert ide hoztátok ez embereket, kik sem nem szentségrontók, sem a ti istenasszonyotok ellen káromlást nem szóltak.
ApCsel 19: 38 Ha tehát Demeternek és a hozzátartozó mesterembereknek valaki ellen panaszuk van, törvényszékek vannak, és tiszttartók vannak: pereljenek egymással.
ApCsel 19: 39 Ha pedig egyéb dolgok felől van valami panasztok, a törvényes népgyűlésen majd elintéztetik.
ApCsel 19: 40 Mert félő, hogy lázadással vádoltatunk a mai napért, mivelhogy semmi ok sincs, a melylyel számot tudnánk adni ezért a csődületért. És ezeket mondván, feloszlatá a gyűlést.
ApCsel 20: 1 Minekutána pedig megszűnt a háborúság, magához híván Pál a tanítványokat és tőlük búcsút vévén, elindula, hogy Maczedóniába menjen.
ApCsel 20: 2 Miután pedig azokat a tartományokat eljárta, és intette őket bő beszéddel, Görögországba méne.
ApCsel 20: 3 És ott töltött három hónapot. És mivelhogy a zsidók lest hánytak néki, a mint Siriába készült hajózni, úgy végezé, hogy Maczedónián át tér vissza.
ApCsel 20: 4 Kíséré pedig őt Ázsiáig a béreai Sopater, a Thessalonikabeliek közül pedig Aristárkhus és Sekundus, és a derbei Gájus és Timótheus; Ázsiabeliek pedig Tikhikus és Trofimus.
ApCsel 20: 5 Ezek előremenvén, megvárának minket Troásban.
ApCsel 20: 6 Mi pedig a kovásztalan kenyerek napjai után kievezénk Filippiből, és menénk ő hozzájok Troásba öt nap alatt; hol hét napot tölténk.
ApCsel 20: 7 A hétnek első napján pedig a tanítványok egybegyűlvén a kenyér megszegésére, Pál prédikál vala nékik, mivelhogy másnap el akara menni; és a tanítást megnyújtá éjfélig.
ApCsel 20: 8 Vala pedig elegendő szövétnek abban a felházban, a hol egybe valának gyülekezve.
ApCsel 20: 9 Egy Eutikhus nevű ifjú pedig ül vala az ablakban, mély álomba merülve: és mivelhogy Pál sok ideig prédikála, elnyomatván az álom által, aláesék a harmadik rend házból, és halva véteték föl.
ApCsel 20: 10 Pál pedig alámenvén, reá borula, és magához ölelve monda: Ne háborogjatok; mert a lelke benne van.
ApCsel 20: 11 Azután fölméne, és megszegé a kenyeret és evék, és sokáig, mind virradatig beszélgetvén, úgy indula el.
ApCsel 20: 12 Felhozák pedig az ifjat elevenen, és felette igen megvigasztalódának.
ApCsel 20: 13 Mi pedig előremenvén a hajóra, Assusba evezénk, ott akarván fölvenni Pált; mert így rendelkezett, ő maga gyalog akarván jőni.
ApCsel 20: 14 Mikor pedig Assusban összetalálkozott velünk, felvévén őt, menénk Mitilénébe.
ApCsel 20: 15 És onnét elevezvén, másnap eljutánk Khius ellenébe; a következőn pedig áthajózánk Sámusba; és Trogilliumban megszállván, másnap mentünk Milétusba.
ApCsel 20: 16 Mert elvégezé Pál, hogy Efézus mellett elhajózik, hogy ne kelljen néki időt múlatni Ázsiában; mert siet vala, hogy ha lehetne néki, pünkösd napjára Jeruzsálemben legyen.
ApCsel 20: 17 Milétusból azonban küldvén Efézusba, magához hívatá a gyülekezet véneit.
ApCsel 20: 18 Mikor pedig hozzá mentek, monda nékik: Ti tudjátok, hogy az első naptól fogva, melyen Ázsiába jöttem, mint viseltem magamat ti köztetek az egész idő alatt,
ApCsel 20: 19 Szolgálván az Úrnak teljes alázatossággal és sok könnyhullatás és kisértetek közt, melyek én rajtam a zsidóknak utánam való leselkedése miatt estek;
ApCsel 20: 20 Hogy semmitől sem vonogattam magamat, a mi hasznos, hogy hirdessem néktek, és tanítsalak titeket nyilvánosan és házanként,
ApCsel 20: 21 Bizonyságot tévén mind zsidóknak, mind görögöknek az Istenhez való megtérés, és a mi Urunk Jézus Krisztusban való hit felől.
ApCsel 20: 22 És most ímé én a Lélektől kényszerítve megyek Jeruzsálembe, nem tudván, mik következnek ott én reám.
ApCsel 20: 23 Kivéve, hogy a Szent Lélek városonként bizonyságot tesz, mondván, hogy én reám fogság és nyomorúság következik.
ApCsel 20: 24 De semmivel sem gondolok, még az én életem sem drága nékem, csakhogy elvégezhessem az én futásomat örömmel, és azt a szolgálatot, melyet vettem az Úr Jézustól, hogy bizonyságot tegyek az Isten kegyelmének evangyéliomáról.
ApCsel 20: 25 És most íme én tudom, hogy nem látjátok többé az én orczámat ti mindnyájan, kik között általmentem, prédikálván az Istennek országát.
ApCsel 20: 26 Azért bizonyságot teszek előttetek a mai napon, hogy én mindeneknek vérétől tiszta vagyok.
ApCsel 20: 27 Mert nem vonogattam magamat, hogy hirdessem néktek az Istennek teljes akaratát.
ApCsel 20: 28 Viseljetek gondot azért magatokra és az egész nyájra, melyben a Szent Lélek titeket vigyázókká tett, az Isten anyaszentegyházának legeltetésére, melyet tulajdon vérével szerzett.
ApCsel 20: 29 Mert én tudom azt, hogy az én eltávozásom után jőnek ti közétek gonosz farkasok, kik nem kedveznek a nyájnak.
ApCsel 20: 30 Sőt ti magatok közül is támadnak férfiak, kik fonák dolgokat beszélnek, hogy a tanítványokat magok után vonják.
ApCsel 20: 31 Azért vigyázzatok, megemlékezvén arról, hogy én három esztendeig éjjel és nappal meg nem szüntem könnyhullatással inteni mindenkit.
ApCsel 20: 32 És most, atyámfiai, ajánlak titeket az Istennek és az ő kegyelmessége ígéjének, aki felépíthet és adhat néktek örökséget minden megszenteltek közt.
ApCsel 20: 33 Senkinek ezüstjét, vagy aranyát, vagy ruháját nem kívántam:
ApCsel 20: 34 Sőt magatok tudjátok, hogy a magam szükségeiről és a velem valókról ezek a kezek gondoskodtak.
ApCsel 20: 35 Mindenestől megmutattam néktek, hogy ily módon munkálkodva kell az erőtlenekről gondot viselni, és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő mondá: Jobb adni, mint venni.
ApCsel 20: 36 És mikor ezeket mondotta, térdre esve imádkozék mindazokkal egybe.
ApCsel 20: 37 Mindnyájan pedig nagy sírásra fakadtak; és Pálnak nyakába borulva csókolgaták őt.
ApCsel 20: 38 Keseregve kiváltképen azon a szaván, a melyet mondott, hogy többé az ő orczáját nem fogják látni. Aztán elkísérték őt a hajóra.
ApCsel 21: 1 A mint pedig, ő tőlük elszakadván, elindultunk, egyenesen haladva Kóusba érkezénk, másnap pedig Rhodusba, és onnét Patarába.
ApCsel 21: 2 És mikor találtunk egy hajót, mely Fenicziába méne által, abba beülvén, elhajózánk.
ApCsel 21: 3 És miután megláttuk Cziprust és elhagytuk azt balkézre, evezénk Siriába, és Tirusban köténk ki: mert a hajó ott rakja valaki a terhét.
ApCsel 21: 4 És ott maradánk hét napig, miután feltaláltuk a tanítványokat, kik Pálnak mondják vala a Lélek által, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
ApCsel 21: 5 Mikor pedig eltöltöttük azokat a napokat, kimenvén, elutazánk; kikísérvén bennünket mindnyájan feleségestől, gyermekestől egészen a városon kívülre. És a tenger partján térdre esve imádkozánk.
ApCsel 21: 6 És egymástól elbúcsúzván, beülénk a hajóba, azok pedig megtérének az övéikhez.
ApCsel 21: 7 Mi pedig a hajózást bevégezvén, Tirusból eljutánk Ptolemaisba; és köszöntvén az atyafiakat, nálok maradánk egy napig.
ApCsel 21: 8 Másnap pedig elmenvén Pál és mi, kik ő vele valánk, érkezénk Czezáreába; és bemenvén a Filep evangyélista házába, ki ama hét közül való vala, ő nála maradánk.
ApCsel 21: 9 Ennek pedig vala négy szűz leánya, a kik prófétálnak vala.
ApCsel 21: 10 Mialatt pedig mi több napig ott maradánk, alájöve egy Júdeából való próféta, névszerint Agabus.
ApCsel 21: 11 És mikor hozzánk jött, vevé Pálnak az övét, és megkötözvén a maga kezeit és lábait, monda: Ezt mondja a Szent Lélek: A férfiút, a kié ez az öv, ekképen kötözik meg a zsidók Jeruzsálemben, és adják a pogányoknak kezébe.
ApCsel 21: 12 Mikor pedig ezeket hallottuk, kérők, mind mi, mind az oda valók, hogy ne menjen fel Jeruzsálembe.
ApCsel 21: 13 De Pál felele: Mit míveltek sírván és az én szívemet kesergetvén? mert én nemcsak megkötöztetni, hanem meghalni is kész vagyok Jeruzsálemben az Úr Jézusnak nevéért.
ApCsel 21: 14 Mikor azért nem engedett, megnyugodtunk, mondván: Legyen meg az Úrnak akaratja.
ApCsel 21: 15 E napok után pedig felkészülődvén, felmenénk Jeruzsálembe.
ApCsel 21: 16 Jövének pedig mi velünk együtt a tanítványok közül is Czézáreából, kik elvezetének bizonyos cziprusi Mnásonhoz, egy régi tanítványhoz, hogy ott legyen szállásunk.
ApCsel 21: 17 Mikor azért Jeruzsálembe jutottunk, örömmel fogadának minket az atyafiak.
ApCsel 21: 18 Másnap pedig beméne Pál velünk együtt Jakabhoz; és a vének mindnyájan ott valának.
ApCsel 21: 19 És köszöntvén őket, elbeszélé egyenként, a miket az Isten a pogányok között az ő szolgálata által cselekedett.
ApCsel 21: 20 Azok pedig [ezt] hallván, dicsőíték az Urat; és mondának néki: Látod, atyámfia, mely sok ezeren vannak zsidók, kik hívőkké lettek; és mindnyájan buzognak a törvény mellett:
ApCsel 21: 21 Felőled pedig azt hallották, hogy te mindazokat a zsidókat, kik a pogányok között vannak, Mózestől való elszakadásra tanítod, azt mondván, hogy ne metéljék körül fiaikat, se a [zsidó] szokások szerint ne járjanak.
ApCsel 21: 22 Micsoda annakokáért? Mindenesetre össze kell gyülekezni a sokaságnak; mert meghallják, hogy ide jöttél.
ApCsel 21: 23 Ezt míveld azért, a mit néked mondunk: Van mi köztünk négy férfiú, kik fogadalmat vettek magokra;
ApCsel 21: 24 Ezeket magad mellé vévén, tisztulj meg velök, és költs rájok, hogy megnyíressék fejöket: és megtudják mindenek, hogy semmi sincs azokban, a miket te felőled hallottak; hanem te magad is úgy jársz, hogy a törvényt megtartod.
ApCsel 21: 25 A pogányokból lett hívők felől pedig mi írtunk, azt végezvén, hogy ők semmi ilyenfélét ne tartsanak meg, hanem csak oltalmazzák meg magokat mind a bálványoknak áldozott hústól, mind a vértől, mind a fúlvaholt állattól, mind a paráznaságtól.
ApCsel 21: 26 Akkor Pál maga mellé véve azokat a férfiakat, másnap ő velök megtisztulván, beméne a templomba, bejelentvén a tisztulás napjainak eltelését, a míg mindegyikökért elvégeztetik az áldozat.
ApCsel 21: 27 Mikor pedig a hét nap immár eltelőben volt, az Ázsiából való zsidók, meglátván őt a templomban, felindíták az egész sokaságot, és reá veték kezöket,
ApCsel 21: 28 Kiáltván: Izraelita férfiak, legyetek segítségül: ez az az ember, ki e nép ellen, a törvény ellen és e hely ellen tanít mindenkit mindenütt; ezen felül még görögöket is hozott be a templomba, és megfertéztette ezt a szent helyet.
ApCsel 21: 29 Mert látták vala annakelőtte az efézusi Trofimust ő vele a városban, kiről azt vélék, hogy Pál bevitte a templomba.
ApCsel 21: 30 Megmozdula azért az egész város, és a nép összecsődüle: és Pált megragadván, vonszolják valaki őt a templomból: és mindjárt bezáratának az ajtók.
ApCsel 21: 31 Mikor pedig meg akarák őt ölni, feljuta a hír a sereg ezredeséhez, hogy az egész Jeruzsálem felzendült.
ApCsel 21: 32 Ki azonnal vitézeket és századosokat vévén maga mellé, lefutott hozzájok. Azok pedig mikor meglátták az ezredest és a vitézeket, megszűnének Pált verni.
ApCsel 21: 33 Akkor odaérvén az ezredes, elfogatá őt, és parancsolá, hogy kötözzék meg két lánczczal; és tudakozá, hogy kicsoda és mit cselekedett.
ApCsel 21: 34 De ki egyet, ki mást kiált vala a sokaság között; és mikor nem értheté meg a bizonyos valóságot a zajongás miatt, parancsolá, hogy vigyék el őt a várba.
ApCsel 21: 35 Mikor pedig a lépcsőkhöz jutott, lőn, hogy úgy vivék őt a vitézek a néptömeg erőszaktétele miatt;
ApCsel 21: 36 Mert követi vala a népnek sokasága, kiáltozva: Öld meg őt!
ApCsel 21: 37 És mikor immár a várba akarák bevinni Pált, monda az ezredesnek: Vajjon szabad-e nékem valamit szólanom te hozzád? Az pedig monda: Tudsz görögül?
ApCsel 21: 38 Hát nem te vagy az az egyiptomi, ki e napoknak előtte fellázította és kivitte a pusztába azt a négyezer orgyilkos férfiút?
ApCsel 21: 39 Monda pedig Pál: Én ugyan tárzusi zsidó ember vagyok, Cziliczia nem ismeretlen városának polgára; de kérlek téged, engedd meg nékem, hogy szóljak a néphez.
ApCsel 21: 40 Mikor aztán az megengedte, Pál a lépcsőkön állva intett kezével a népnek: és mikor nagy csendesség lőn, megszólala zsidó nyelven, mondván:
ApCsel 22: 1 Atyámfiai, férfiak és atyák, hallgassátok meg az én beszédemet, a melylyel most magamat előttetek mentem.
ApCsel 22: 2 Mikor pedig hallották, hogy zsidó nyelven szól hozzájok, még inkább nyugalmat tanusítottak. És monda:
ApCsel 22: 3 Én zsidó ember vagyok, születtem a czilicziai Tárzusban, fölneveltettem pedig ebben a városban a Gamáliel lábainál, taníttattam az atyák törvényének pontossága szerint, buzgó lévén az Istenhez, miként ti mindnyájan vagytok ma:
ApCsel 22: 4 És ezt a tudományt üldöztem mind halálig, megkötözvén és tömlöczbe vetvén mind férfiakat, mind asszonyokat.
ApCsel 22: 5 Miképen a főpap is bizonyságom nékem, és a véneknek egész tanácsa; kiktől leveleket is vévén az atyafiakhoz, Damaskusba menék, hogy az odavalókat is fogva hozzam Jeruzsálembe, hogy bűnhődjenek.
ApCsel 22: 6 Lőn pedig, hogy a mint menék és közelgeték Damaskushoz, déltájban nagy hirtelenséggel az égből nagy világosság sugárzott körül engem.
ApCsel 22: 7 És leesém a földre, és hallék szót, mely monda nékem: Saul, Saul, mit kergetsz engem?
ApCsel 22: 8 Én pedig felelék: Kicsoda vagy, Uram? És monda nékem: Én vagyok a názáreti Jézus, a kit te kergetsz.
ApCsel 22: 9 A kik pedig velem valának, a világosságot ugyan látták, és megrémültek; de annak szavát, a ki velem szól vala, nem hallották.
ApCsel 22: 10 Én pedig mondék: Mit cselekedjem, Uram? Az Úr pedig monda nékem: Kelj fel és menj el Damaskusba; és ott megmondják néked mindazokat, a mik elrendelvék néked, hogy véghez vigyed.
ApCsel 22: 11 Mikor pedig nem láték annak a világosságnak dicsősége miatt, a velem valóktól kézenfogva vezettetve menék Damaskusba.
ApCsel 22: 12 Egy bizonyos Ananiás pedig, ki a törvény szerint istenfélő férfiú, kiről az ott lakó zsidók mind jó bizonyságot tesznek,
ApCsel 22: 13 Hozzám jöve és mellém állva monda nékem: Saul atyámfia, nyerd vissza szemed világát. És én azon szempillantásban reá tekintettem.
ApCsel 22: 14 Ő pedig monda: A mi atyáinknak Istene választott téged, hogy megismerd az ő akaratát, és meglásd amaz Igazat, és szót hallj az ő szájából.
ApCsel 22: 15 Mert leszel néki tanúbizonysága minden embernél azok felől, a miket láttál és hallottál.
ApCsel 22: 16 Most annakokáért mit késedelmezel? Kelj fel és keresztelkedjél meg és mosd le a te bűneidet, segítségül híván az Úrnak nevét.
ApCsel 22: 17 Lőn pedig, hogy mikor Jeruzsálembe megtértem és imádkozám a templomban, elragadtatám lelkemben,
ApCsel 22: 18 És látám őt, ki ezt mondá nékem: Siess és menj ki hamar Jeruzsálemből: mert nem veszik be a te tanúbizonyságtételedet én felőlem.
ApCsel 22: 19 És én mondék: Uram, ők magok tudják, hogy én tömlöczbe vetettem és vertem zsinagógánként azokat, a kik hisznek vala te benned:
ApCsel 22: 20 És mikor ama te mártírodnak, Istvánnak vére kiontaték, én is ott állék és helyeslém az ő megöletését, és őrizém azoknak köntösét, a kik őt megölték.
ApCsel 22: 21 És monda nékem: Eredj el, mert én téged messze küldelek a pogányok közé.
ApCsel 22: 22 Hallgatják vala pedig őt e szóig; de most felemelék szavokat, mondván: Töröld el a földszínéről az ilyent, mert nem illik néki élni.
ApCsel 22: 23 Mikor pedig azok kiabáltak, és köntösüket elhányák, és port szórának a levegőbe,
ApCsel 22: 24 Parancsolá az ezredes, hogy vigyék őt a várba, mondván, hogy korbácsütésekkel vallassák ki őt, hogy megtudhassa, mi okért kiabáltak úgy reá.
ApCsel 22: 25 A mint azonban lekötötték őt a szíjakkal, monda Pál az ott álló századosnak: Vajjon szabad-é néktek római embert, kit el nem ítéltek, megostorozni?
ApCsel 22: 26 Miután pedig ezt meghallá a százados, elmenvén, megjelenté az ezredesnek, mondván: Meglásd, mit akarsz cselekedni; mert ez az ember római.
ApCsel 22: 27 Hozzámenvén azért az ezredes, monda néki: Mondd meg nékem, te római vagy-é? Ő pedig monda: Az.
ApCsel 22: 28 És felele az ezredes: Én nagy összegért vettem meg ezt a polgárjogot. Pál pedig monda: Én pedig [benne] is születtem.
ApCsel 22: 29 Mindjárt eltávozának azért ő tőle, a kik őt vallatni akarák. Sőt az ezredes is megijede, mikor megértette, hogy római, és hogy őt megkötöztette.
ApCsel 22: 30 Másnap pedig meg akarván tudni a bizonyos valóságot, miben vádoltatik a zsidóktól, feloldatá őt bilincseiből, és megparancsolá, hogy a főpapok az ő egész tanácsokkal egyben hozzá menjenek; és levezetvén Pált, eleikbe állatá.
ApCsel 23: 1 Mikor pedig a tanácsra vetette szemét Pál, monda: Atyámfiai, férfiak, én teljes jó lelkiismerettel szolgáltam az Istennek mind e mai napig.
ApCsel 23: 2 Ananiás főpap pedig megparancsolá azoknak, kik ő mellette állanak vala, hogy üssék őt szájon.
ApCsel 23: 3 Akkor Pál monda néki: Megver az Isten téged, te kimeszelt fal! És te leülsz engem a törvény szerint megítélni, és törvényellenesen cselekedve parancsolod, hogy engem verjenek?
ApCsel 23: 4 Az ott állók pedig mondának: Az Istennek főpapját szidalmazod-é?
ApCsel 23: 5 Pál pedig monda: Nem tudtam, atyámfiai, hogy főpap. Mert meg van írva: A te néped fejedelmét ne átkozd!
ApCsel 23: 6 Mikor pedig Pál eszébe vette, hogy az egyik részök a sadduczeusok, a másik pedig a farizeusok közül való, felkiálta a tanács előtt: Atyámfiai, férfiak, én farizeus vagyok, farizeus fia, a halottak reménysége és feltámadása miatt vádoltatom én.
ApCsel 23: 7 A mint pedig ő ezt mondta, meghasonlás támada a farizeusok és a sadduczeusok között, és a sokaság megoszlott.
ApCsel 23: 8 Mert a sadduczeusok azt mondják, hogy nincs feltámadás, sem angyal, sem lélek; a farizeusok pedig mind a kettőt vallják.
ApCsel 23: 9 Támada azért nagy kiáltozás: és felkelvén az írástudók a farizeusok pártjából, tusakodnak vala, mondván: Semmi rosszat sem találunk ez emberben; ha pedig lélek szólott néki, vagy angyal, ne tusakodjunk Isten ellen.
ApCsel 23: 10 Mikor pedig nagy hasonlás támadt, félvén az ezredes, hogy Pál szétszaggattatik azoktól, parancsolá, hogy a sereg alájővén, ragadja ki őt közülök, és vigye el a várba.
ApCsel 23: 11 A következő éjszakán pedig melléállván néki az Úr, monda: Bízzál Pál! Mert miképen bizonyságot tettél az én felőlem való dolgokról Jeruzsálemben, azonképen kell néked Rómában is bizonyságot tenned.
ApCsel 23: 12 Midőn pedig nappal lőn, a zsidók közül némelyek összeszövetkezvén, átok alatt kötelezék el magokat, mondván, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik Pált.
ApCsel 23: 13 Többen valának pedig negyvennél, kik ezt az összeesküvést szőtték.
ApCsel 23: 14 Ezek elmenvén a főpapokhoz és a vénekhez, mondának: Átok alatt megesküdtünk, hogy semmit nem ízlelünk addig, míg meg nem öljük Pált.
ApCsel 23: 15 Most azért ti jelentsétek be az ezredesnek a tanácscsal egybe, hogy holnap hozza le őt ti hozzátok, mintha az ő dolgának tüzetesebben végére akarnátok járni. Mi pedig, minekelőtte ő ide érne, készek vagyunk őt megölni.
ApCsel 23: 16 Meghallván azonban a Pál nőtestvérének fia e cselvetést, megjelenvén és bemenvén a várba, tudtára adá Pálnak.
ApCsel 23: 17 Pál pedig egyet a századosok közül magához hívatván, monda: Ezt az ifjat vezesd az ezredeshez; mert valamit akar néki jelenteni.
ApCsel 23: 18 Az annakokáért maga mellé vévén őt, vivé az ezredeshez, és monda: A fogoly Pál magához hivatván engem, kéré, hogy ez ifjat hozzád vezessem, mert valamit akar néked mondani.
ApCsel 23: 19 Az ezredes pedig őt kézen fogván, és félrevonulván külön, tudakolá: Micsoda az, a mit nékem jelenteni akarsz?
ApCsel 23: 20 Az pedig monda: A zsidók elvégezték, hogy megkérnek téged, hogy Pált holnap vidd le a tanács elé, mintha valamit tüzetesebben meg akarnának tudakozni ő felőle.
ApCsel 23: 21 Te azért ne engedj nékik: mert közülök negyvennél több férfiú leselkedik ő utána, kik átok alatt kötelezték el magukat, hogy sem nem esznek, sem nem isznak addig, míg meg nem ölik őt. És immár készen vannak, várakozva a te izenetedre.
ApCsel 23: 22 Az ezredes tehát elbocsátá az ifjat, meghagyván néki, hogy el ne mondd senkinek, hogy ezeket megjelentetted nékem.
ApCsel 23: 23 És magához hivatván kettőt a századosok közül, monda: Készítsetek föl kétszáz vitézt, hogy induljanak Czézáreába, és hetven lovast, és kétszáz parittyást, az éjszakának harmadik órájától fogva.
ApCsel 23: 24 És hogy barmokat is adjanak melléjük, hogy Pált felültetve békességgel vigyék Félix tiszttartóhoz.
ApCsel 23: 25 Levelet is írt, melynek tartalma ez vala:
ApCsel 23: 26 Klaudius Lisiás a nemes Félix tiszttartónak üdvöt!
ApCsel 23: 27 Ezt a férfiút, kit a zsidók megfogtak és meg akartak ölni, oda menvén a sereggel, kiszabadítám, megértvén, hogy római.
ApCsel 23: 28 Meg akarván pedig tudni az okát, miért vádolják őt, levivém őt az ő tanácsuk elébe.
ApCsel 23: 29 És úgy találtam, hogy ő az ő törvényüknek kérdései felől vádoltatik, de semmi halálra vagy fogságra méltó vétke nincs.
ApCsel 23: 30 Minthogy pedig nékem megjelentették, hogy a zsidók e férfiú után ólálkodni akarnak, azonnal hozzád küldém, meghagyva vádolóinak is, hogy a mi dolguk van ő ellene, te előtted mondják meg. Légy jó egészségben!
ApCsel 23: 31 A vitézek tehát, a mint nékik megparancsolták, Pált felvévén, elvivék azon éjszakán Antipatrisba.
ApCsel 23: 32 Másnap pedig hagyván a lovagokat tovább menni ő vele, visszatérének a várba.
ApCsel 23: 33 Azok pedig eljutván Czézáreába, és átadván a levelet a tiszttartónak, Pált is elébe állaták.
ApCsel 23: 34 Mikor pedig elolvasta a tiszttartó, és megkérdezte, melyik tartományból való, és megértette, hogy Czilicziából,
ApCsel 23: 35 Monda: Majd kihallgatlak, mikor vádlóid is eljőnek. És parancsolá, hogy a Héródes palotájában őrizzék őt.
ApCsel 24: 1 Öt nap mulva aztán aláméne Ananiás főpap a vénekkel és egy Tertullus nevű prókátorral, kik panaszt tettek a tiszttartónál Pál ellen.
ApCsel 24: 2 Mikor pedig ő előszólíttatott, Tertullus vádolni kezdé, mondván:
ApCsel 24: 3 Nagyságos Félix, teljes háládatossággal ismerjük el, hogy te általad nagy békességet nyerünk, és a te gondoskodásod folytán igen jó intézkedések történnek e népre nézve, minden tekintetben és mindenütt.
ApCsel 24: 4 De hogy téged sok ideig ne tartóztassalak, kérlek hallgass meg minket röviden a te kegyelmességed szerint.
ApCsel 24: 5 Mi ugyanis úgy találtuk, hogy ez veszedelmes ember, és hasonlást támaszt a föld kerekségén levő valamennyi zsidó közt, és a nazarénusok felekezetének feje,
ApCsel 24: 6 Ki a templomot is meg akarta fertőztetni. Meg is fogtuk őt, és a mi törvényünk szerint akartuk megítélni.
ApCsel 24: 7 De Lisiás, az ezredes, nagy karhatalommal oda jövén, kivevé őt kezünkből.
ApCsel 24: 8 És azt parancsolá, hogy az ő vádolói hozzád jőjjenek. Tőle te magad, ha kihallgatod, értesülhetsz mindezekről, melyekkel mi őt vádoljuk.
ApCsel 24: 9 Helybenhagyák pedig a zsidók is, mondogatván, hogy úgy vannak ezek.
ApCsel 24: 10 Felele pedig Pál, miután intett néki a tiszttartó a szólásra: Mivelhogy tudom, hogy te sok esztendő óta vagy e népnek bírája, bátorságosabban védekezem a magam ügyében,
ApCsel 24: 11 Mert megtudhatod, hogy nincsen tizenkét napjánál több, mióta feljöttem imádkozni Jeruzsálembe.
ApCsel 24: 12 És a templomban sem találtak engem, hogy valakivel vetekedtem volna, vagy hogy a népet egybezendítettem volna, sem a zsinagógákban, sem a városban.
ApCsel 24: 13 Rám sem bizonyíthatják azokat, a mikkel most engem vádolnak.
ApCsel 24: 14 Erről pedig vallást teszek néked, hogy én a szerint az út szerint, melyet felekezetnek mondanak, úgy szolgálok az én atyáim Istenének, mint aki hiszek mindazokban, a mik a törvényben és a prófétákban meg vannak írva.
ApCsel 24: 15 Reménységem lévén az Istenben, hogy a mit ezek maguk is várnak, lesz feltámadásuk a halottaknak, mind igazaknak, mind hamisaknak.
ApCsel 24: 16 Ebben gyakorlom pedig magamat, hogy botránkozás nélkül való lelkiismeretem legyen az Isten és emberek előtt mindenkor.
ApCsel 24: 17 Sok esztendő múlva pedig eljövék, hogy az én népemnek alamizsnát hozzak és áldozatokat.
ApCsel 24: 18 Ezek közben találának engem megtisztulva a templomban, nem sokasággal, sem pedig háborúságtámasztásban, némely Ázsiából való zsidók,
ApCsel 24: 19 Kiknek ide kellett volna te elődbe jőni és vádolni, ha valami panaszuk volna ellenem.
ApCsel 24: 20 Avagy ezek magok mondják meg, vajjon találtak-é bennem valami hamis cselekedetet, mikor én a tanács előtt álltam;
ApCsel 24: 21 Hacsak ez egy szó tekintetében nem, melyet közöttük állva kiáltottam, hogy: A halottak feltámadása felől vádoltatom én tőletek e mai napon.
ApCsel 24: 22 Mikor pedig ezeket hallotta Félix, elhalasztá dolgukat, mivelhogy tüzetesebb tudomása volt e szerzet dolgai felől, és monda: Mikor Lisias ezredes alájő, dönteni fogok ügyetekben.
ApCsel 24: 23 És megparancsolá a századosnak, hogy Pált őrizzék, de enyhébb fogságban legyen, és senkit ne tiltsanak el az övéi közül attól, hogy szolgáljon néki, vagy hozzá menjen.
ApCsel 24: 24 Egynéhány nap mulva pedig Félix megjelenvén feleségével Drusillával egybe, ki zsidó asszony vala, maga elé hívatá Pált, és hallgatá őt a Krisztusban való hit felől.
ApCsel 24: 25 Mikor pedig ő igazságról, önmegtartóztatásról és az eljövendő ítéletről szólt, megrémülve monda Félix: Mostan eredj el; de mikor alkalmatosságom lesz, magamhoz hivatlak téged.
ApCsel 24: 26 Egyszersmind pedig azt is reményli vala, hogy Pál pénzt ad néki, hogy őt szabadon bocsássa: ezért gyakrabban is magához hivatván őt, beszélget vala véle.
ApCsel 24: 27 Mikor pedig két esztendő elmúlt, Félix utóda Porcius Festus lőn; és a zsidóknak kedveskedni akarván Félix, Pált fogságban hagyá.
ApCsel 25: 1 Festus tehát, miután bement a tartományba, három nap mulva felméne Jeruzsálembe Czézáreából.
ApCsel 25: 2 Panaszt tőnek pedig néki a főpap és a zsidók főemberei Pál ellen, és kérék őt,
ApCsel 25: 3 Kérvén magok számára jóindulatát ő ellene, hogy hozassa át őt Jeruzsálembe, lest vetvén, hogy megölhessék őt az úton.
ApCsel 25: 4 Festus azonban azt felelé, hogy Pált Czézáreában őrzik, ő maga pedig csakhamar ki fog menni:
ApCsel 25: 5 A kik azért köztetek, úgymond, főemberek, velem alájővén, ha valami gonoszság van abban a férfiúban, emeljenek vádat ellene.
ApCsel 25: 6 Miután pedig tíz napnál tovább időzött közöttük, lemenvén Czézáreába, másnap ítélőszékibe üle, és Pált előhozatá.
ApCsel 25: 7 Mikor pedig az megjelent, körülállák a zsidók, kik alámentek vala Jeruzsálemből, sok és súlyos vádat hozván fel Pál ellen, melyeket nem bírtak bebizonyítani;
ApCsel 25: 8 Mivelhogy ő a maga mentségére ezt feleli vala: Sem a zsidók törvénye ellen, sem a templom ellen, sem a császár ellen semmit sem vétettem.
ApCsel 25: 9 Festus pedig a zsidóknak kedveskedni akarván, felelvén Pálnak, monda: Akarsz-é Jeruzsálembe felmenni és ott ítéltetni meg ezekről én előttem?
ApCsel 25: 10 Pál azonban monda: A császár ítélőszéke előtt állok, itt kell nékem megítéltetnem. A zsidóknak semmit sem vétettem, miként te is jól tudod.
ApCsel 25: 11 Mert ha vétkes vagyok és valami halálra méltót cselekedtem, nem vonakodom a haláltól; ha azonban semmi sincs azokban, a mikkel ezek vádolnak engem, senki sem ajándékozhat oda engem azoknak. A császárra appellálok!
ApCsel 25: 12 Akkor Festus tanácsával értekezvén, felele: A császárra appelláltál, a császár elé fogsz menni!
ApCsel 25: 13 Néhány nap elmúltával pedig Agrippa király és Bernicé érkezék Czézáreába, hogy köszöntsék Festust.
ApCsel 25: 14 Mikor pedig több napig időztek ott, Festus elébe adá a királynak a Pál dolgát, mondván: Van itt egy férfiú, kit Félix hagyott fogva.
ApCsel 25: 15 Ki felől, mikor Jeruzsálembe mentem, jelentést tőnek a főpapok és a zsidóknak vénei, kérve ő ellene ítéletet.
ApCsel 25: 16 Kiknek azt felelém, hogy nem szokásuk a rómaiaknak, hogy valamely embert halálra adjanak, mielőtt a vádlott szembe nem állíttatik vádlóival, és alkalmat nem nyer a vád felől való mentségére.
ApCsel 25: 17 Mikor azért ők ide gyűltek, minden haladék nélkül másnap az ítélőszékbe ülvén, előhozatám azt a férfiút,
ApCsel 25: 18 Ki ellen, mikor vádlói előálltak, semmi bűnt nem hoztak fel azok közül, a miket én sejtettem:
ApCsel 25: 19 Hanem valami vitás kérdéseik valának ő vele az ő tulajdon babonaságuk felől, és bizonyos megholt Jézus felől, kiről Pál azt állítja vala, hogy él.
ApCsel 25: 20 Én pedig bizonytalanságban lévén az e felől való vitára nézve, kérdém, vajjon akar-é Jeruzsálembe menni, és ott ítéltetni meg ezek felől.
ApCsel 25: 21 Pál azonban appellálván, hogy ő Augustus döntésére tartassék fenn, parancsolám, hogy tartassék fogva, míg őt a császárhoz nem küldhetem.
ApCsel 25: 22 Agrippa pedig monda Festusnak: Szeretném magam is azt az embert hallani. Ő pedig monda: Holnap meg fogod őt hallani.
ApCsel 25: 23 Másnap tehát eljővén Agrippa és Bernicé nagy pompával, és bemenvén a kihallgatási terembe az ezredesekkel és a város főfőpolgáraival együtt, Festus parancsolatjára előhozák Pált.
ApCsel 25: 24 És monda Festus: Agrippa király, és ti férfiak mindnyájan, kik velünk egybe itt vagytok! Látjátok őt, ki felől a zsidóknak egész sokasága megkeresett engem, mind Jeruzsálemben, mind itt, azt kiáltva, hogy nem kell néki tovább élnie.
ApCsel 25: 25 Én pedig, ámbár megértém, hogy semmi halálra méltó dolgot sem cselekedett, de mivel éppen ő maga appellált Augustusra, elvégeztem, hogy elküldöm őt.
ApCsel 25: 26 Ki felől nem tudok valami bizonyost írni az én uramnak. Ezért hoztam őt előtökbe, és kiváltképen te elődbe, Agrippa király, hogy a kihallgatás megtörténtével tudjak mit írni.
ApCsel 25: 27 Mert esztelen dolognak látszik nékem, hogy aki foglyot küld, az ellene való vádakat is meg ne jelentse.
ApCsel 26: 1 Agrippa pedig monda Pálnak: Megengedtetik néked, hogy szólj a magad mentségére. Akkor Pál kinyújtván kezét, védőbeszédet tartott:
ApCsel 26: 2 Agrippa király! Boldognak tartom magamat, hogy mindazok felől, a mikkel a zsidóktól vádoltatom, te előtted fogok védekezni e mai napon;
ApCsel 26: 3 Mivel te nagyon jól ismered a zsidók minden szokását és vitás kérdését. Azért kérlek, hallgass meg engem türelmesen!
ApCsel 26: 4 Az én ifjúságomtól fogva való életemet tehát, mely kezdetétől az én népem közt Jeruzsálemben folyt le, tudják a zsidók mindnyájan.
ApCsel 26: 5 Kik tudják rólam eleitől fogva (ha bizonyságot akarnak tenni), hogy én a mi vallásunknak legszigorúbb felekezete szerint éltem, mint farizeus.
ApCsel 26: 6 Most is az Istentől a mi atyáinknak tett ígéret reménységéért állok itt ítélet alatt:
ApCsel 26: 7 Melyre a mi tizenkét nemzetségünk, éjjel és nappal buzgón szolgálva reményli, hogy eljut; mely reménységért vádoltatom, Agrippa király, a zsidóktól.
ApCsel 26: 8 Micsoda? Hihetetlen dolognak tetszik néktek, hogy Isten halottakat támaszt fel?
ApCsel 26: 9 Én bizonyára elvégeztem vala magamban, hogy ama názáreti Jézus neve ellen sok ellenséges dolgot kell cselekednem.
ApCsel 26: 10 Mit meg is cselekedtem Jeruzsálemben: és a szentek közül én sokat börtönbe vettettem, a főpapoktól való felhatalmazást megnyervén. Sőt mikor megölettetének, szavazatommal hozzájárultam.
ApCsel 26: 11 És minden zsinagógában gyakorta büntetvén őket, káromlásra kényszerítettem; és felettébb dühösködvén ellenök, kergettem mind az idegen városokig is.
ApCsel 26: 12 E dologban épen útban lévén Damaskus felé a főpapoktól vett felhatalmazással és engedelemmel,
ApCsel 26: 13 Délben látám az úton király, hogy mennyből a napnak fényességét meghaladó világosság sugárzott körül engem és azokat, kik velem együtt haladnak vala.
ApCsel 26: 14 Mikor pedig mi mindnyájan leestünk a földre, hallék szózatot, mely én hozzám szól és ezt mondja vala zsidó nyelven: Saul, Saul, mit kergetsz engem? Nehéz néked az ösztön ellen rúgódoznod.
ApCsel 26: 15 Én pedig mondék: Kicsoda vagy, Uram? És az monda: Én vagyok Jézus, a kit te kergetsz.
ApCsel 26: 16 De kelj fel, és állj lábaidra: mert azért jelentem meg néked, hogy téged szolgává és bizonysággá rendeljelek úgy azokban, a miket láttál, mint azokban, a mikre nézve meg fogok néked jelenni ;
ApCsel 26: 17 Megszabadítván téged e néptől és a pogányoktól, kik közé most küldelek,
ApCsel 26: 18 Hogy megnyissad szemeiket, hogy setétségből világosságra és a Sátánnak hatalmából az Istenhez térjenek, hogy bűneiknek bocsánatát és a megszenteltettek között osztályrészt nyerjenek az én bennem való hit által.
ApCsel 26: 19 Azért, Agrippa király, nem levék engedetlen a mennyei látás iránt;
ApCsel 26: 20 Hanem először a Damaskusbelieknek és Jeruzsálembelieknek, majd Júdeának egész tartományában és a pogányoknak hirdettem, hogy bánják meg bűneiket és térjenek meg az Istenhez, a megtéréshez méltó cselekedeteket cselekedvén.
ApCsel 26: 21 Ezekért akartak engem megölni a zsidók, megfogván a templomban.
ApCsel 26: 22 De Istentől segítséget vévén, mind e mai napig állok, bizonyságot tévén mind kicsinynek, mind nagynak, semmit sem mondván azokon kívül, a mikről mind a próféták megmondották, mind Mózes, hogy be fognak teljesedni:
ApCsel 26: 23 Hogy a Krisztusnak szenvedni kell, hogy mint a halottak feltámadásából első, világosságot fog hirdetni e népnek és a pogányoknak.
ApCsel 26: 24 Mikor pedig ő ezeket mondá a maga mentségére, Festus nagy fenszóval monda: Bolond vagy te, Pál! A sok tudomány téged őrültségbe visz.
ApCsel 26: 25 Ő pedig monda: Nem vagyok bolond, nemes Festus, hanem igaz és józan beszédeket szólok.
ApCsel 26: 26 Mert tud ezekről a király, kihez bátorságosan is szólok: mert épen nem gondolom, hogy ezek közül ő előtte bármi is ismeretlen volna; mert nem valami zugolyában lett dolog ez.
ApCsel 26: 27 Hiszel-e, Agrippa király, a prófétáknak? Tudom, hogy hiszel.
ApCsel 26: 28 Agrippa pedig monda Pálnak: Majdnem ráveszel engem, hogy keresztyénné legyek.
ApCsel 26: 29 Pál pedig monda: Kívánnám Istentől, hogy necsak majdnem, hanem nagyon is, ne csak te, hanem mindazok is, kik ma engem hallgatnak, lennétek olyanok, a minő én is vagyok, e bilincsektől megválva.
ApCsel 26: 30 És mikor ő ezeket mondá, felkele a király és a tiszttartó és Bernicé és a kik velük együtt ültek;
ApCsel 26: 31 És visszavonultokban beszélgetnek vala egymással, mondván: Semmi halálra, vagy fogságra méltó dolgot nem cselekszik ez az ember.
ApCsel 26: 32 Agrippa pedig monda Festusnak: Ezt az embert szabadon lehetett volna bocsátani, ha a császárra nem appellált volna.
ApCsel 27: 1 Midőn pedig elvégeztetett, hogy mi Itáliába hajózzunk, átadák mind Pált, mind némely egyéb foglyokat egy Július nevű századosnak a császári seregből.
ApCsel 27: 2 Beülvén azért egy Adramittiumból való hajóba, az Ázsia mentében fekvő helyeket akarván behajózni, elindulánk, velünk lévén a maczedóniai Aristárkhus, ki Thessalonikából való.
ApCsel 27: 3 És másnap megérkezénk Sidonba. És Július emberséggel bánván Pállal, megengedé, hogy barátaihoz elmenve gondoskodásukban részesüljön.
ApCsel 27: 4 És onnan elindulván, Ciprus alatt evezénk el, mivelhogy a szelek ellenkezők valának.
ApCsel 27: 5 És a Cziliczia és Pámfilia mellett levő tengeren átevezvén, eljutánk a licziai Mirába.
ApCsel 27: 6 És mivel ott a százados egy Itáliába menő alexandriai hajót talált, abba szállított be minket.
ApCsel 27: 7 Több napon át azonban lassan hajózván és nehezen érkezvén Knidushoz, mivel nem enged vala bennünket [odajutni] a szél, elhajózánk Kréta alatt, Salmóné mellett,
ApCsel 27: 8 És nagy ügygyel-bajjal elhajózván mellette, jutánk egy helyre, melyet Szépkikötőknek neveznek, melyhez közel vala Lásea városa.
ApCsel 27: 9 Mivel pedig sok idő mult el, és a hajózás más veszedelmes vala, mivelhogy a bőjt is elmult immár, inti vala Pál őket,
ApCsel 27: 10 Ezt mondván nékik: Férfiak, látom, hogy nemcsak a teréhnek és a hajónak, hanem a mi életünknek is bántódásával és nagy kárával fog történni e hajózás.
ApCsel 27: 11 De a százados inkább hisz vala a kormányosmesternek és a hajótulajdonosnak, hogynem annak, a mit Pál mond vala.
ApCsel 27: 12 Mivel pedig az a kikötő telelésre nem volt alkalmas, a többség azt határozá, hogy hajózzanak el onnan is, ha valami módon eljutva Fénixbe, Kréta kikötőjébe, mely délnyugot és északnyugot felé néz, kitelelhetnének.
ApCsel 27: 13 Mivel pedig déli szél kezdett lassan fúni, azt gondolván, hogy feltett szándékuknak uraivá lettek, elindulván, közelebb hajóztak el Kréta mellett.
ApCsel 27: 14 Nemsokára azonban viharos szélvész csapott le oda, mely Észak-keleti szélnek neveztetik.
ApCsel 27: 15 Mikor pedig a hajó elragadtatott, és nem bírt a széllel szembe menni, nekieresztvén [azt,] vitetünk vala tova.
ApCsel 27: 16 Mikor pedig egy kis sziget alá futottunk, mely Klaudának hívattatik, csak alig bírtuk hatalmunkba keríteni a csolnakot.
ApCsel 27: 17 Melyet miután felvontak, védőeszközöket alkalmaznak vala, alól megövedzvén a hajót; és mivel félnek vala, hogy zátonyra bukkannak, lebocsátván a vitorlát, úgy vitetnek vala.
ApCsel 27: 18 Mikor pedig a szélvésztől nagyon hányattatánk, másnap a hajóterhet kihányák;
ApCsel 27: 19 És harmadnap tulajdon kezeinkkel hányók ki a hajó felszerelését.
ApCsel 27: 20 Mikor pedig több napon át sem nap, sem csillagok nem látszottak, és nem kis vihar szorongatott, továbbra minden reménységünk elvétetett életben maradásunk felől.
ApCsel 27: 21 Mikor pedig hosszas volt már az étlenség, akkor Pál felállván ő közöttük, monda: Jóllehet szükséges lett volna, óh férfiak, hogy engedelmeskedve nékem, ne indultunk volna el Krétából, és elkerültük volna ezt a bajt és kárt:
ApCsel 27: 22 Mindazáltal mostanra nézve is intelek benneteket, hogy jó reménységben legyetek; mert egy lélek sem vész el közületek, hanem csak a hajó.
ApCsel 27: 23 Mert ez éjjel mellém álla egy angyala az Istennek, a kié vagyok, a kinek szolgálok is,
ApCsel 27: 24 Ezt mondván: Ne félj Pál! A császár elé kell néked állanod. És ímé az Isten ajándékba adta néked mindazokat, kik te veled hajóznak.
ApCsel 27: 25 Annakokáért jó reménységben legyetek, férfiak! Mert hiszek az Istnnek, hogy úgy lesz, a mint nékem megmondatott.
ApCsel 27: 26 Egy szigetre kell pedig nékünk kivetődnünk.
ApCsel 27: 27 Mikor pedig a tizennegyedik éjszaka eljött, a mint ide s tova hányatánk az Ádrián, éjféltájban észrevevék a hajósok hogy valami szárazföld közelget hozzájok.
ApCsel 27: 28 És lebocsátván a vízmérő ónt, húsz ölnyinek találák, majd egy kevéssé tovább menvén és ismét lebocsátván a vízmérő ónt, találák tizenöt ölnyinek.
ApCsel 27: 29 És mivel féltek, hogy szirtes helyekre vetődhetnek, a hajónak hátulsó részéből négy vasmacskát vetvén ki, kívánják vala, hogy nappal legyen.
ApCsel 27: 30 A hajósok pedig mikor el akarának menekülni a hajóból, és a csolnakot lebocsáták a tengerre, annak színe alatt, mintha a hajó orrából vasmacskákat akarnának vetni,
ApCsel 27: 31 Monda Pál a századosnak és a vitézeknek: Ha ezek a hajóban nem maradnak, ti meg nem szabadulhattok.
ApCsel 27: 32 Akkor a vitézek elvágák a csolnak köteleit, és ki hagyák esni azt.
ApCsel 27: 33 Addig pedig, míg nappal lenne, inti vala Pál mindnyájokat, hogy egyenek, mondván: Ma tizennegyedik napja, mióta folyton étlen várakoztok, semmit sem véve magatokhoz.
ApCsel 27: 34 Azért intelek benneteket, hogy egyetek, mert ez a ti javatokra szolgál. Mert közületek senkinek sem esik le egy hajszál a fejéről.
ApCsel 27: 35 Mikor pedig ezeket mondá, és kenyeret vőn kezébe, hálákat ada Istennek mindnyájok előtt, és megtörvén, kezde enni.
ApCsel 27: 36 Felbátorodván pedig mindnyájan, szintén vevének magukhoz táplálékot.
ApCsel 27: 37 Valánk pedig a hajóban lélekszám szerint összesen kétszázhetvenhatan.
ApCsel 27: 38 Miután pedig megelégedtek eledellel, a hajót könnyebbítik vala, a gabonát kihányván a tengerbe.
ApCsel 27: 39 Mikor pedig megvirradt, a szárazföldet nem ismerik vala fel; hanem egy tengeröblöt sajdítanak vala, melynek síma partja van, melyre végezék, hogy kihajtják a hajót, ha bírják.
ApCsel 27: 40 A vasmacskákat azért körös-körül elvagdalván, a tengerben hagyák, egyszersmind eloldván a kormányrudak köteleit és felvonván a nagy vitorlát a szélfúvásnak, igyekeznek vala a part felé haladni.
ApCsel 27: 41 De mikor egy zátonyos helyre találtak, ráhajtották a hajót. És az első része ugyan megakadván, mozdíthatatlanul marad vala, a hátulsó része azonban szakadoz vala a haboknak ereje miatt.
ApCsel 27: 42 A vitézeknek pedig az lőn tanácsa, hogy a foglyokat vágják le, hogy senki el ne szaladhasson, minekutána kiúszott.
ApCsel 27: 43 De a százados meg akarván tartani Pált, eltiltá őket e szándéktól, és megparancsolá, hogy a kik úszni tudnak, először azok szökdössenek a tengerbe és meneküljenek ki a szárazföldre.
ApCsel 27: 44 A többiek pedig ki deszkákon, ki a hajó egyéb darabjain. És így lőn, hogy mindnyájan szerencsésen kimenekültek a szárazföldre.
ApCsel 28: 1 És miután szerencsésen megmenekültek, akkor megtudák, hogy Melitának neveztetik az a sziget.
ApCsel 28: 2 A barbárok pedig nem közönséges emberséget cselekesznek vala mi velünk: mert tüzet gerjesztvén, befogadának mindnyájónkat a rajtunk való záporért és a hidegért.
ApCsel 28: 3 Mikor pedig Pál nagy sok venyigét szedett és a tűzre tette, egy vipera a melegből kimászva, az ő kezére ragada.
ApCsel 28: 4 Mikor pedig látták a barbárok az ő kezéről függeni a mérges kígyót, mondják vala egymásnak: Nyilván gyilkos ez az ember, kit nem hagya élni a bosszúállás, noha a tengerből megszabadult.
ApCsel 28: 5 De néki, minekutána a kígyót lerázta a tűzbe, semmi baja sem lőn.
ApCsel 28: 6 Azok pedig azt várják vala, hogy ő meg fog dagadni, vagy nagyhirtelenséggel halva rogyik le. Mikor azonban sok ideig várták, és látták, hogy semmi baja nem lesz, megváltoztatva értelmöket, istennek mondják vala őt.
ApCsel 28: 7 Annak a helynek környékén valának pedig a sziget főemberének, névszerint Publiusnak mezei jószágai, ki befogadván minket, három napig nagy emberségesen vendégül látott.
ApCsel 28: 8 Lőn pedig, hogy a Publius atyja hideglelésben és vérhasban betegen feküvék. Kihez Pál beméne, és minekutána könyörgött, kezeit reá vetve meggyógyítá őt.
ApCsel 28: 9 Minekutána azért ez megtörtént, egyebek is, kik betegek valának a szigeten, ő hozzá jövének és meggyógyulának.
ApCsel 28: 10 Kik nékünk nagy tisztességet is tőnek, és mikor elindulánk, a szükséges dolgokkal ellátának.
ApCsel 28: 11 Három hónap mulva tudniillik egy Alexandriába való hajón elindulánk, mely a szigeten telelt, melynek czímere Kásztor és Pollux vala.
ApCsel 28: 12 És Szirakúzába eljutván, ott maradánk három napig.
ApCsel 28: 13 Onnét körülkerülvén, eljutánk Régiumba, és egy nap mulva déli szél támadván, másnap megérkezénk Puteóliba.
ApCsel 28: 14 Hol mikor atyafiakat találtunk, kérének minket, hogy nálok maradjunk hét napig; és úgy menénk Rómába.
ApCsel 28: 15 Onnét is az atyafiak, mikor a mi dolgainkat meghallották, nékünk előnkbe jövének Appii Forumig és Tres Tabernaeig. És mikor Pál meglátta őket, hálákat adván az Istennek, bátorságot vőn.
ApCsel 28: 16 Mikor pedig Rómába jutottunk, a százados átadá a foglyokat a testőrsereg fővezérének. Pálnak azonban megengedteték, hogy külön lakjék az őt őriző vitézzel.
ApCsel 28: 17 Lőn pedig, hogy három nap mulva magához hívatá Pál a zsidók között való főembereket. Mikor pedig egybegyűltek, monda nékik: Atyámfiai,férfiak, én jóllehet semmit sem vétkeztem a nép ellen, vagy az ősi szokások ellen, mindazáltal foglyul adattam át Jeruzsálemből a rómaiak kezébe.
ApCsel 28: 18 Kik miután kihallgattak, el akarának engem bocsátani, mivelhogy én bennem semmi halálra méltó vétek nincsen.
ApCsel 28: 19 De mivel a zsidók ellene mondtak, kényszeríttettem a császárra appellálni, nem mintha az én népem ellen volna valami vádam.
ApCsel 28: 20 Ennekokáért hívattalak tehát titeket, hogy lássalak benneteket és szóljak veletek; mert az Izráelnek reménységéért vétettem körül e lánczczal.
ApCsel 28: 21 Azok pedig mondának néki: Mi te felőled sem levelet nem vettünk Júdeából, sem pedig az atyafiak közül ide jőve valaki, nem jelentett, vagy szólott te felőled valami rosszat.
ApCsel 28: 22 Akarnók azért tőled hallani, micsoda értelemben vagy. Mert e felekezet felől tudva van előttünk, hogy mindenütt ellene mondanak.
ApCsel 28: 23 Kitűzvén tehát néki egy napot, eljövének hozzá a szállására többen; kiknek nagy bizonyságtétellel szól vala az Istennek országa felől, igyekezvén elhitetni ő velök a Jézus felől való dolgokat, úgy a Mózes törvényéből, mint a prófétákból, reggeltől fogva mind estvéig.
ApCsel 28: 24 És némelyek hivének az ő beszédének, mások nem hivének.
ApCsel 28: 25 Mivel pedig nem egyezének meg egymással, eloszlának, miután Pál ez egy szót mondá: Jól szólott a Szent Lélek Ésaiás próféta által a mi atyáinknak, mondván:
ApCsel 28: 26 Eredj el a néphez és mondd: Hallván halljátok, és ne értsetek; és nézvén nézzetek, és ne lássatok!
ApCsel 28: 27 Mert megkövéredett e népnek szíve, és füleikkel nehezen hallanak, és szemeiket behunyják; hogy szemeikkel ne lássanak, füleikkel ne halljanak, szívükkel ne értsenek és meg ne térjenek, és meg ne gyógyítsam őket.
ApCsel 28: 28 Legyen azért néktek tudtotokra, hogy a pogány népeknek küldetett az Istennek ez idvezítése, és ők meg is hallgatják.
ApCsel 28: 29 És mikor ezeket mondotta, elmenének a zsidók, magok között sokat vetekedve.
ApCsel 28: 30 Marada pedig Pál két egész esztendeig az ő tulajdon bérelt szállásán, és mindazokat befogadja vala, kik ő hozzá menének.
ApCsel 28: 31 Prédikálván az Istennek országát és tanítván az Úr Jézus Krisztus felől való dolgokat teljes bátorsággal, minden tiltás nélkül.

Róm :
-----------
Pál Római levele

Róm 1: 1 Pál, Jézus Krisztusnak szolgája, elhívott apostol, elválasztva Isten evangyéliomá[nak hirdetésére.]
Róm 1: 2 Melyet eleve megígért az ő prófétái által a szentírásokban,
Róm 1: 3 Az ő Fia felől, a ki Dávid magvából lett test szerint,
Róm 1: 4 A ki megbizonyíttatott hatalmasan Isten Fiának a szentség Lelke szerint, a halálból való feltámadás által, a mi Urunk Jézus Krisztus felől,
Róm 1: 5 aki által vettük a kegyelmet és az apostolságot a hitben való engedelmességnek okáért, minden pogányok között, az ő nevéért;
Róm 1: 6 Kik között vagytok ti is, Jézus Krisztusnak hivatalosai:
Róm 1: 7 Mindeneknek, a kik Rómában vagytok, Isten szerelmeseinek, hivatalos szenteknek: Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Róm 1: 8 Először hálát adok az én Istenemnek a Jézus Krisztus által mindnyájatokért, hogy a ti hiteteknek az egész világon híre van;
Róm 1: 9 Mert bizonyságom nékem az Isten, kinek lelkem szerint szolgálok az ő Fiának evangyéliomában, hogy szüntelen emlékezem felőletek,
Róm 1: 10 Imádkozásaimban mindenkor könyörögvén, vajha egyszer már jó szerencsés út adódnék nékem Istennek akaratából, hogy hozzátok mehessek;
Róm 1: 11 Mert kívánlak titeket látni, hogy valami lelki ajándékot közölhessek veletek a ti megerősítésetekre,
Róm 1: 12 Azaz, hogy együtt felbuzduljunk ti nálatok egymás hite által, a tiétek meg az enyém által.
Róm 1: 13 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok atyámfiai, hogy én gyakran elvégeztem magamban, hogy elmegyek hozzátok (de mindez ideig megakadályoztattam), hogy köztetek is nyerjek valami lelki gyümölcsöt, mint a többi pogányok közt is.
Róm 1: 14 Mind a görögöknek, mind a barbároknak, mind a bölcseknek, mind a tudatlanoknak köteles vagyok.
Róm 1: 15 Azért a mi rajtam áll, kész vagyok néktek is, a kik Rómában vagytok, az evangyéliomot hirdetni.
Róm 1: 16 Mert nem szégyenlem a Krisztus evangyéliomát; mert Istennek hatalma az minden hívőnek idvességére, zsidónak először meg görögnek.
Róm 1: 17 Mert az Istennek igazsága jelentetik ki abban hitből hitbe, miképen meg van írva: Az igaz ember pedig hitből él.
Róm 1: 18 Mert nyilván van az Istennek haragja mennyből, az embereknek minden hitetlensége és hamissága ellen, kik az igazságot hamissággal feltartóztatják.
Róm 1: 19 Mert a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik:
Róm 1: 20 Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.
Róm 1: 21 Mert bár az Istent megismerték, mindazáltal nem mint Istent dicsőítették őt, sem néki hálákat nem adtak; hanem az ő okoskodásaikban hiábavalókká lettek, és az ő balgatag szívök megsötétedett.
Róm 1: 22 Magokat bölcseknek vallván, balgatagokká lettek;
Róm 1: 23 És az örökkévaló Istennek dicsőségét felcserélték a mulandó embereknek és madaraknak és négylábú állatoknak és csúszó-mászó állatoknak képmásával.
Róm 1: 24 Annakokáért adta is őket az Isten szívök kivánságaiban tisztátalanságra, hogy egymás testét megszeplősítsék;
Róm 1: 25 Mint a kik az Isten igazságát hazugsággá változtatták, és a teremtett dolgokat tisztelték és szolgálták a teremtő helyett, aki mind örökké áldott. Ámen.
Róm 1: 26 Annakokáért adta őket az Isten tisztátalan indulatokra; mert az ő asszonynépeik is elváltoztatták a természet folyását természetellenesre:
Róm 1: 27 Hasonlóképen a férfiak is elhagyván az asszonynéppel való természetes élést, egymásra gerjedtek bujaságukban, férfiak férfiakkal fertelmeskedvén, és az ő tévelygésöknek méltó jutalmát elvevén önmagokban.
Róm 1: 28 És a miképen nem méltatták az Istent arra, hogy ismeretökben megtartsák, azonképen oda adták őket az Isten méltatlan gondolkozásra, hogy illetlen dolgokat cselekedjenek;
Róm 1: 29 A kik teljesek minden hamissággal, paráznasággal, gonoszsággal, kapzsisággal, rosszasággal; rakvák, írigységgel, gyilkossággal, versengéssel, álnoksággal, rossz erkölcscsel;
Róm 1: 30 Súsárlók, rágalmazók, istengyűlölők, dölyfösek, kevélyek, dicsekedők, rosszban mesterkedők, szüleiknek engedetlenek,
Róm 1: 31 Balgatagok, összeférhetetlenek, szeretet nélkül valók, engesztelhetetlenek, irgalmatlanok.
Róm 1: 32 Kik jóllehet az Isten végzését ismerik, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, méltók a halálra, mégis nemcsak cselekszik azokat, hanem az akképen cselekvőkkel egyet is értenek.
Róm 2: 1 Annakokáért menthetetlen vagy óh ember, bárki légy, aki ítélsz: mert a miben mást megítélsz, önmagadat kárhoztatod; mivel ugyanazokat míveled te, aki ítélsz.
Róm 2: 2 Tudjuk pedig, hogy az Istennek ítélete igazság szerint van azokon, a kik ilyeneket cselekesznek.
Róm 2: 3 Vagy azt gondolod, óh ember, aki megítéled azokat, a kik ilyeneket cselekesznek, és te is azokat cselekszed, hogy te elkerülöd az Istennek ítéletét?
Róm 2: 4 Avagy megveted az ő jóságának, elnézésének és hosszútűrésének gazdagságát, nem tudván, hogy az Istennek jósága téged megtérésre indít?
Róm 2: 5 De te a te keménységed és meg nem tért szíved szerint gyűjtesz magadnak haragot a haragnak és az Isten igaz ítélete kijelentésének napjára.
Róm 2: 6 aki megfizet mindenkinek az ő cselekedetei szerint:
Róm 2: 7 Azoknak, a kik a jó cselekedetben való állhatatossággal dicsőséget, tisztességet és halhatatlanságot keresnek, örök élettel;
Róm 2: 8 Azoknak pedig, a kik versengők és a kik nem engednek az igazságnak, hanem engednek a hamisságnak, búsulással és haraggal.
Róm 2: 9 Nyomorúság és ínség minden gonoszt cselekedő ember lelkének, zsidónak először meg görögnek;
Róm 2: 10 Dicsőség pedig, tisztesség és békesség minden jót cselekedőnek, zsidónak először meg görögnek:
Róm 2: 11 Mert nincsen Isten előtt személyválogatás.
Róm 2: 12 Mert a kik törvény nélkül vétkeztek, törvény nélkül vesznek is el: és a kik a törvény alatt vétkeztek, törvény által ítéltetnek meg,
Róm 2: 13 (Mert nem azok igazak Isten előtt, a kik a törvényt hallgatják, hanem azok fognak megigazulni, a kik a törvényt betöltik.
Róm 2: 14 Mert mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök:
Róm 2: 15 Mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök és gondolataik, a melyek egymást kölcsönösen vádolják vagy mentegetik.)
Róm 2: 16 Azon a napon, melyen az Isten megítéli az emberek titkait az én evangyéliomom szerint a Jézus Krisztus által.
Róm 2: 17 Ímé, te zsidónak neveztetel, és a törvényre támaszkodol, és Istennel dicsekedel.
Róm 2: 18 És ismered az ő akaratát, és választást tudsz tenni azok között, a melyek különböznek [attól,] mivelhogy a törvényből megtaníttattál;
Róm 2: 19 És azt hiszed magadról, hogy te a vakoknak vezetője, a sötétségben levőknek világossága,
Róm 2: 20 A balgatagok tanítója, a kiskorúak mestere vagy, bírván a törvényben az ismeret és igazság formáját.
Róm 2: 21 aki azért mást tanítasz, magadat nem tanítod-é? aki azt hirdeted, hogy ne lopj, lopsz-é?
Róm 2: 22 aki azt mondod, ne paráználkodjál, paráználkodol-é? aki útálod a bálványokat, szentségtörő vagy-é?
Róm 2: 23 Ki a törvényben dicsekszel, a törvénynek megrontása által az Istent gyalázod-é?
Róm 2: 24 Mert az Istennek neve miattatok káromoltatik a pogányok között, a mint meg van írva.
Róm 2: 25 Mert használ ugyan a körülmetélkedés, ha a törvényt megtartod; de ha a törvényt áthágod, a te körülmetélkedésed körülmetéletlenséggé lett.
Róm 2: 26 Ha tehát a körülmetéletlen pogány megtartja a törvénynek parancsolatait, az ő körülmetéletlensége nem körülmetélkedésül tulajdoníttatik-é néki?
Róm 2: 27 És a természettől fogva körülmetéletlen ember, ha a törvényt megtartja, megítél téged, aki a betű és körülmetélkedés mellett is a törvényeknek megrontója vagy.
Róm 2: 28 Mert nem az a zsidó, a ki külsőképen az; sem nem az a körülmetélés, a mi a testen külsőképen van:
Róm 2: 29 Hanem az a zsidó, aki belsőképen az; és a szívnek lélekben, nem betű szerint való körülmetélése [az igazi körülmetélkedés;] a melynek dícsérete nem emberektől, hanem Istentől van.
Róm 3: 1 Mi tekintetben különb hát a zsidó? vagy micsoda haszna van a körülmetélkedésnek?
Róm 3: 2 Minden tekintetben sok. Mindenek előtt, hogy az Isten reájok bízta az ő beszédeit.
Róm 3: 3 De hát hogy ha némelyek nem hittek? Vajjon azoknak hitetlensége nem teszi-é hiábavalóvá az Istennek hűségét?
Róm 3: 4 Távol legyen. Sőt inkább az Isten legyen igaz, minden ember pedig hazug, a mint meg van írva: Hogy igaznak ítéltessél a te beszédeidben, és győzedelmes légy, mikor vádolnak téged.
Róm 3: 5 Ha pedig a mi igazságtalanságunk az Istennek igazságát mutatja meg, mit mondjunk? Vajjon igazságtalan-é az Isten, hogy minket büntet? Emberi módon szólok.
Róm 3: 6 Távol legyen! Mert akkor mi módon ítéli meg az Isten a világot?
Róm 3: 7 Mert ha az Istennek igazsága az én hazugságom által öregbült az ő dicsőségére, miért kárhoztattatom még én is, mint bűnös?
Róm 3: 8 Sőt inkább ne cselekedjük-é a rosszat, hogy [abból] jó származzék? - a mint minket rágalmaznak, és a mint némelyek mondogatják, hogy mi így beszélünk, a kiknek kárhoztatása igazságos.
Róm 3: 9 Micsoda tehát? Különbek vagyunk-é? Semmiképen nem. Mert az elébb megmutattuk nyilván, hogy zsidók és görögök mindnyájan bűn alatt vannak;
Róm 3: 10 A mint meg van írva, hogy nincsen csak egy igaz is;
Róm 3: 11 Nincs, a ki megértse, nincs, aki keresse az Istent.
Róm 3: 12 Mindnyájan elhajlottak, egyetemben haszontalanokká lettek; nincs, aki jót cselekedjék, nincsen csak egy is.
Róm 3: 13 Nyitott sír az ő torkuk; nyelvökkel álnokságot szólnak; áspis kígyó mérge van ajkaik alatt.
Róm 3: 14 Szájok telve átkozódással és keserűséggel.
Róm 3: 15 Lábaik gyorsak a vérontásra.
Róm 3: 16 Útjaikon romlás és nyomorúság van.
Róm 3: 17 És a békességnek útját nem ismerik.
Róm 3: 18 Nincs isteni félelem az ő szemök előtt.
Róm 3: 19 Tudjuk pedig, hogy a mit a törvény mond, azoknak mondja, a kik a törvény alatt vannak; hogy minden száj bedugassék, és az egész világ Isten ítélete alá essék.
Róm 3: 20 Annakokáért a törvénynek cselekedeteiből egy test sem igazul meg ő előtte: mert a bűn ismerete a törvény által vagyon.
Róm 3: 21 Most pedig törvény nélkül jelent meg az Istennek igazsága, a melyről tanúbizonyságot tesznek a törvény és a próféták;
Róm 3: 22 Istennek igazsága pedig a Jézus Krisztusban való hit által mindazokhoz és mindazoknak, a kik hisznek. Mert nincs különbség,
Róm 3: 23 Mert mindnyájan vétkeztek, és szűkölködnek az Isten dicsősége nélkül.
Róm 3: 24 Megigazulván ingyen az ő kegyelméből a Krisztus Jézusban való váltság által,
Róm 3: 25 Kit az Isten eleve rendelt engesztelő áldozatul, hit által, az ő vérében, hogy megmutassa az ő igazságát az előbb elkövetett bűnöknek elnézése miatt,
Róm 3: 26 Az Isten hosszútűrésénél fogva, az ő igazságának megbizonyítására, a mostani időben, hogy igaz legyen Ő és megigazítsa azt, aki a Jézus hitéből való.
Róm 3: 27 Hol van tehát a dicsekedés? Kirekesztetett. Mely törvény által? A cselekedeteké által? Nem; hanem a hit törvénye által.
Róm 3: 28 Azt tartjuk tehát, hogy az ember hit által igazul meg, a törvény cselekedetei nélkül.
Róm 3: 29 Avagy Isten csak a zsidóké-e? Avagy nem a pogányoké is? Bizony a pogányoké is.
Róm 3: 30 Mivelhogy egy az Isten, aki megigazítja a zsidót hitből és a pogányt hit által.
Róm 3: 31 A törvényt tehát hiábavalóvá tesszük-é a hit által? Távol legyen! Sőt inkább a törvényt megerősítjük.
Róm 4: 1 Mit mondunk tehát, hogy Ábrahám a mi atyánk nyert volna test szerint?
Róm 4: 2 Mert ha Ábrahám cselekedetekből igazult meg, van mivel dicsekedjék, de nem az Isten előtt.
Róm 4: 3 Mert mit mond az írás: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttaték az ő néki igazságul.
Róm 4: 4 Annak pedig, aki munkálkodik, a jutalom nem tulajdoníttatik kegyelemből, hanem tartozás szerint;
Róm 4: 5 Ellenben annak, aki nem munkálkodik, hanem hisz abban, aki az istentelent megigazítja, az ő hite tulajdoníttatik igazságul.
Róm 4: 6 A mint Dávid is boldognak mondja azt az embert, a kinek az Isten igazságot tulajdonít cselekedetek nélkül.
Róm 4: 7 Boldogok, a kiknek megbocsáttattak az ő hamisságaik, és a kiknek elfedeztettek az ő bűneik.
Róm 4: 8 Boldog ember az, a kinek az Úr bűnt nem tulajdonít.
Róm 4: 9 Ez a boldogság tehát a zsidónak, vagy a pogánynak is [tulajdoníttatik-] é? Mert azt mondjuk, hogy Ábrahámnak a hit tulajdoníttaték igazságul.
Róm 4: 10 Miképen tulajdoníttaték tehát? Körülmetélt vagy körülmetéletlen állapotában? Nem körülmetélt, hanem körülmetéletlen állapotában.
Róm 4: 11 És a körülmetélkedés jegyét körülmetéletlenségében [tanusított] hite igazságának pecsétjéül nyerte: hogy atyja legyen mindazoknak, a kik körülmetéletlen létökre hisznek, hogy azoknak is tulajdoníttassék az igazság;
Róm 4: 12 És [hogy] atyja [legyen] a körülmetélteknek is, azoknak, a kik nemcsak körülmetélkednek, hanem követik is a mi atyánknak Ábrahámnak körülmetéletlenségében [tanusított] hitének nyomdokait.
Róm 4: 13 Mert nem a törvény által adatott az ígéret Ábrahámnak, vagy az ő magvának, hogy e világnak örököse lesz, hanem a hitnek igazsága által.
Róm 4: 14 Mert ha azok az örökösök, kik a törvényből valók, hiábavalóvá lett a hit, és haszontalanná az ígéret:
Róm 4: 15 Mert a törvény haragot nemz: a hol pedig nincsen törvény, ott törvény ellen való cselekedet sincsen.
Róm 4: 16 Azért hitből, hogy kegyelemből [legyen;] hogy erős legyen az ígéret az egész magnak; nemcsak a törvényből valónak, hanem az Ábrahám hitéből valónak is, aki mindnyájunknak atyánk
Róm 4: 17 (A mint meg van írva, hogy sok nép atyjává tettelek téged ) az előtt, az Isten előtt, a kiben hitt, aki a holtakat megeleveníti, és azokat, a melyek nincsenek, előszólítja mint meglevőket.
Róm 4: 18 aki reménység ellenére reménykedve hitte, hogy sok népnek atyjává lesz, a szerint, a mint megmondatott: Így lészen a te magod.
Róm 4: 19 És hitében erős lévén, nem gondolt az ő már elhalt testére, mintegy százesztendős lévén, sem Sárának elhalt méhére;
Róm 4: 20 Az Istennek ígéretében sem kételkedett hitetlenséggel, hanem erős volt a hitben, dicsőséget adván az Istennek,
Róm 4: 21 És teljesen elhitte, hogy a mit ő ígért, meg is cselekedheti.
Róm 4: 22 Azért is tulajdoníttaték néki igazságul.
Róm 4: 23 De nemcsak ő érette iratott meg, hogy tulajdoníttaték néki [igazságul,]
Róm 4: 24 Hanem mi érettünk is, a kiknek majd tulajdoníttatik, azoknak tudniillik, a kik hisznek Abban, aki feltámasztotta a mi Urunkat a Jézust a halálból,
Róm 4: 25 Ki a mi bűneinkért [halálra] adatott, és feltámasztatott a mi megigazulásunkért.
Róm 5: 1 Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által,
Róm 5: 2 aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, a melyben állunk; és dicsekedünk az Isten dicsőségének reménységében.
Róm 5: 3 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk a háborúságokban is, tudván, hogy a háborúság békességes tűrést nemz,
Róm 5: 4 A békességes tűrés pedig próbatételt, a próbatétel pedig reménységet,
Róm 5: 5 A reménység pedig nem szégyenít meg; mert az Istennek szerelme kitöltetett a mi szívünkbe a Szent Lélek által, ki adatott nékünk.
Róm 5: 6 Mert Krisztus, mikor még erőtelenek valánk, a maga idejében meghalt a gonoszokért.
Róm 5: 7 Bizonyára igazért [is] alig hal meg valaki; ám a jóért talán csak meg merne halni valaki.
Róm 5: 8 Az Isten pedig a mi hozzánk való szerelmét abban mutatta meg, hogy mikor még bűnösök voltunk, Krisztus érettünk meghalt.
Róm 5: 9 Minekutána azért most megigazultunk az ő vére által, sokkal inkább megtartatunk a harag ellen ő általa.
Róm 5: 10 Mert ha, mikor ellenségei voltunk, megbékéltünk Istennel az ő Fiának halála által, sokkal inkább megtartatunk az ő élete által minekutána megbékéltünk vele.
Róm 5: 11 Nemcsak pedig, hanem dicsekedünk is az Istenben a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által most a megbékélést nyertük.
Róm 5: 12 Annakokáért, miképen egy ember által jött be a világra a bűn és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek;
Róm 5: 13 Mert a törvényig vala bűn a világon; a bűn azonban nem számíttatik be, ha nincsen törvény.
Róm 5: 14 Úgyde a halál uralkodott Ádámtól Mózesig azokon is, a kik nem az Ádám esetének hasonlatossága szerint vétkeztek, aki ama következendőnek kiábrázolása vala.
Róm 5: 15 De a kegyelmi ajándék nem úgy [van,] mint a bűneset; mert ha amaz egynek esete miatt sokan haltak meg, az Isten kegyelme és a kegyelemből való ajándék, mely az egy ember Jézus Krisztusé, sokkal inkább elhatott sokakra.
Róm 5: 16 És az ajándék sem úgy [van,] mint egy vétkező által; mert az ítélet egyből [lett] kárhozottá, az ajándék pedig sok bűnből [van] igazulásra.
Róm 5: 17 Mert ha az egynek bűnesete miatt uralkodott a halál az egy által: sokkal inkább az életben uralkodnak az egy Jézus Krisztus által azok, kik a kegyelemnek és az igazság ajándékának bővölködésében részesültek.
Róm 5: 18 Bizonyára azért, miképen egynek bűnesete által minden emberre [elhatott] a kárhozat: azonképen egynek igazsága által minden emberre [elhatott] az életnek megigazulása.
Róm 5: 19 Mert miképen egy embernek engedetlensége által sokan bűnösökké lettek: azonképen egynek engedelmessége által sokan igazakká lesznek.
Róm 5: 20 A törvény pedig bejött, hogy a bűn megnövekedjék; de a hol megnövekedik a bűn, ott a kegyelem sokkal inkább bővölködik:
Róm 5: 21 Hogy miképen uralkodott a bűn a halálra, azonképen a kegyelem is uralkodjék igazság által az örök életre a mi Urunk Jézus Krisztus által.
Róm 6: 1 Mit mondunk tehát? Megmaradjunk-é a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?
Róm 6: 2 Távol legyen: a kik meghaltunk a bűnnek, mimódon élnénk még abban?
Róm 6: 3 Avagy nem tudjátok-é, hogy a kik megkeresztelkedtünk Krisztus Jézusba, az ő halálába keresztelkedtünk meg?
Róm 6: 4 Eltemettettünk azért ő vele együtt a keresztség által a halálba: hogy miképen feltámasztatott Krisztus a halálból az Atyának dicsősége által, azonképen mi is új életben járjunk.
Róm 6: 5 Mert ha az ő halálának hasonlatossága szerint vele egygyé lettünk, bizonyára feltámadásáé szerint is [azok] leszünk.
Róm 6: 6 Tudván azt, hogy a mi ó emberünk ő vele megfeszíttetett, hogy megerőtelenüljön a bűnnek teste, hogy ezután ne szolgáljunk a bűnnek:
Róm 6: 7 Mert aki meghalt, felszabadult a bűn alól.
Róm 6: 8 Hogyha pedig meghaltunk Krisztussal, hiszszük, hogy élünk is ő vele.
Róm 6: 9 Tudván, hogy Krisztus, aki feltámadott a halálból, többé meg nem hal; a halál többé rajta nem uralkodik,
Róm 6: 10 Mert hogy meghalt, a bűnnek halt meg egyszer; hogy pedig él, az Istennek él.
Róm 6: 11 Ezenképen gondoljátok ti is, hogy meghaltatok a bűnnek, de éltek az Istennek a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Róm 6: 12 Ne uralkodjék tehát a bűn a ti halandó testetekben, hogy engedjetek néki az ő kívánságaiban:
Róm 6: 13 Se ne szánjátok oda a ti tagjaitokat hamisságnak fegyvereiül a bűnnek; hanem szánjátok oda magatokat az Istennek, mint a kik a halálból életre keltetek, és a ti tagjaitokat igazságnak fegyvereiül az Istennek.
Róm 6: 14 Mert a bűn ti rajtatok nem uralkodik; mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt.
Róm 6: 15 Mit is tehát? Vétkezzünk-é mivelhogy nem vagyunk törvény alatt, hanem kegyelem alatt? Távol legyen.
Róm 6: 16 Avagy nem tudjátok, hogy a kinek oda szánjátok magatokat szolgákul az engedelmességre, annak vagytok szolgái, a kinek engedelmeskedtek: vagy a bűnnek halálra, vagy az engedelmességnek igazságra?
Róm 6: 17 De hála az Istennek, hogy [jóllehet] a bűn szolgái voltatok, de szívetek szerint engedelmeskedtek a tudomány azon alakjának, a melyre adattatok.
Róm 6: 18 Felszabadulván pedig a bűn alól, az igazságnak szolgáivá lettetek.
Róm 6: 19 Emberi módon szólok a ti testeteknek erőtlensége miatt. Mert a miképen oda szántátok a ti tagjaitokat a tisztátalanságnak és a hamisságnak szolgáiul a hamisságra: azonképen szánjátok oda most a ti tagjaitokat szolgáiul az igazságnak a megszenteltetésre.
Róm 6: 20 Mert mikor a bűn szolgái valátok, az igazságtól szabadok valátok.
Róm 6: 21 Micsoda gyümölcsét vettétek azért akkor azoknak, a miket most szégyenletek? mert azoknak a vége halál.
Róm 6: 22 Most pedig, minekutána felszabadultatok a bűn alól, szolgáivá lettetek pedig az Istennek: megvan a gyümölcsötök a megszenteltetésre, a vége pedig örök élet.
Róm 6: 23 Mert a bűn zsoldja halál; az Isten kegyelmi ajándéka pedig örök élet a mi Urunk Krisztus Jézusban.
Róm 7: 1 Avagy nem tudjátok-é atyámfiai, mert törvényismerőkhöz szólok, hogy a törvény uralkodik az emberen, a míg él?
Róm 7: 2 Mert a férjes asszony, míg él a férj, ehhez van kötve törvény szerint, de ha meghal a férj, felszabadul [az asszony] a férj törvénye alól.
Róm 7: 3 Azért tehát az ő férjének életében paráznának mondatik, ha más férfihoz megy; ha azonban meghal a férje, szabaddá lesz a törvénytől, úgy hogy nem lesz parázna, ha más férfihoz megy.
Róm 7: 4 Azért atyámfiai, ti is meghaltatok a törvénynek a Krisztus teste által, hogy legyetek máséi, azéi, aki a halálból feltámasztatott, hogy gyümölcsöt teremjünk Istennek.
Róm 7: 5 Mert mikor a testben voltunk, a bűnök indulatai a törvény által dolgoztak a mi tagjainkban, hogy gyümölcsözzenek a halálnak;
Róm 7: 6 Most pedig megszabadultunk a törvénytől, minekutána meghaltunk arra nézve, a mely által lekötve tartattunk; hogy szolgáljunk a léleknek újságában és nem a betű óságában.
Róm 7: 7 Mit mondunk tehát? A törvény bűn-é? Távol legyen: sőt inkább a bűnt nem ismertem, hanem csak a törvény által; mert a kívánságról sem tudtam volna, ha a törvény nem mondaná: Ne kívánjad.
Róm 7: 8 De a bűn alkalmat vévén, a parancsolat által nemzett bennem minden kívánságot; mert törvény nélkül holt a bűn.
Róm 7: 9 Én pedig éltem régen a törvény nélkül: de ama parancsolatnak eljövetelével felelevenedék a bűn,
Róm 7: 10 Én pedig meghalék; és úgy találtaték, hogy az a parancsolat, mely életre való, nékem halálomra van.
Róm 7: 11 Mert a bűn alkalmat vévén, ama parancsolat által megcsalt engem, és megölt általa.
Róm 7: 12 Azért ám a törvény szent, és a parancsolat szent és igaz és jó.
Róm 7: 13 Tehát a jó nékem halálom lett-é? Távol legyen: sőt inkább a bűn [az,] hogy megtessék a bűn, mely a jó által nékem halált szerez, hogy felette igen bűnös legyen a bűn a parancsolat által.
Róm 7: 14 Mert tudjuk, hogy a törvény lelki; de én testi vagyok, a bűn alá rekesztve.
Róm 7: 15 Mert a mit cselekeszem, nem ismerem: mert nem azt mívelem, a mit akarok, hanem a mit gyűlölök, azt cselekeszem.
Róm 7: 16 Ha pedig azt cselekszem, a mit nem akarok, megegyezem a törvénnyel, hogy jó.
Róm 7: 17 Most azért már nem én cselekszem azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Róm 7: 18 Mert tudom, hogy nem lakik én bennem, azaz a testemben jó; mert az akarás megvan bennem, de a jó véghezvitelét nem találom.
Róm 7: 19 Mert nem a jót cselekeszem, melyet akarok; hanem a gonoszt cselekeszem, melyet nem akarok.
Róm 7: 20 Ha pedig én azt cselekeszem, a mit nem akarok, nem én mívelem már azt, hanem a bennem lakozó bűn.
Róm 7: 21 Megtalálom azért magamban, ki a jót akarom cselekedni, ezt a törvényt, hogy a bűn megvan bennem.
Róm 7: 22 Mert gyönyörködöm az Isten törvényében a belső ember szerint;
Róm 7: 23 De látok egy másik törvényt az én tagjaimban, mely ellenkezik az elmém törvényével, és engem rabul ád a bűn törvényének, mely van az én tagjaimban.
Róm 7: 24 Óh én nyomorult ember! Kicsoda szabadít meg engem e halálnak testéből?
Róm 7: 25 Hálát adok Istennek a mi Urunk Jézus Krisztus által. Azért jóllehet én az elmémmel az Isten törvényének, de testemmel a bűn törvényének szolgálok.
Róm 8: 1 Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint.
Róm 8: 2 Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől.
Róm 8: 3 Mert a mi a törvénynek lehetetlen vala, mivelhogy erőtelen vala a test miatt, az Isten az ő Fiát elbocsátván bűn testének hasonlatosságában és a bűnért, kárhoztatá a bűnt a testben.
Róm 8: 4 Hogy a törvénynek igazsága beteljesüljön bennünk, kik nem test szerint járunk, hanem Lélek szerint.
Róm 8: 5 Mert a test szerint valók a test dolgaira gondolnak; a Lélek szerint valók pedig a Lélek dolgaira.
Róm 8: 6 Mert a testnek gondolata halál; a Lélek gondolata pedig élet és békesség.
Róm 8: 7 Mert a test gondolata ellenségeskedés Isten ellen; minthogy az Isten törvényének nem engedelmeskedik, mert nem is teheti.
Róm 8: 8 A kik pedig testben vannak, nem lehetnek kedvesek Isten előtt.
Róm 8: 9 De ti nem vagytok testben, hanem lélekben, ha ugyan az Isten Lelke lakik bennetek. A kiben pedig nincs a Krisztus Lelke, az nem az övé.
Róm 8: 10 Hogyha pedig Krisztus ti bennetek [van,] jóllehet a test holt a bűn miatt, a lélek ellenben élet az igazságért.
Róm 8: 11 De ha Annak a Lelke lakik bennetek, aki feltámasztotta Jézust a halálból, ugyanaz, a ki feltámasztotta Krisztus Jézust a halálból, megeleveníti a ti halandó testeiteket is az ő ti bennetek lakozó Lelke által.
Róm 8: 12 Annakokáért atyámfiai, nem vagyunk adósok a testnek, hogy test szerint éljünk:
Róm 8: 13 Mert, ha test szerint éltek, meghaltok; de ha a test cselekedeteit a lélekkel megöldökölitek, éltek.
Róm 8: 14 Mert a kiket Isten Lelke vezérel, azok Istennek fiai.
Róm 8: 15 Mert nem kaptatok szolgaság lelkét ismét a félelemre, hanem a fiúságnak Lelkét kaptátok, aki által kiáltjuk: Abbá, Atyám!
Róm 8: 16 Ez a Lélek bizonyságot tesz a mi lelkünkkel együtt, hogy Isten gyermekei vagyunk.
Róm 8: 17 Ha pedig gyermekek, örökösök is; örökösei Istennek, örököstársai pedig Krisztusnak; ha ugyan vele együtt szenvedünk, hogy vele együtt is dicsőüljünk meg.
Róm 8: 18 Mert azt tartom, hogy a miket most szenvedünk, nem hasonlíthatók ahhoz a dicsőséghez, mely nékünk megjelentetik.
Róm 8: 19 Mert a teremtett világ sóvárogva várja az Isten fiainak megjelenését.
Róm 8: 20 Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem önként, hanem azért, aki az alá vetette.
Róm 8: 21 Azzal a reménységgel, hogy maga a teremtett világ is megszabadul a rothadandóság rabságától az Isten fiai dicsőségének szabadságára.
Róm 8: 22 Mert tudjuk, hogy az egész teremtett világ egyetemben fohászkodik és nyög mind idáig.
Róm 8: 23 Nemcsak [ez] pedig, hanem magok a Lélek zsengéjének birtokosai, mi magunk is fohászkodunk magunkban, várván a fiúságot, a mi testünknek megváltását.
Róm 8: 24 Mert reménységben tartattunk meg; a reménység pedig, ha láttatik, nem reménység; mert a mit lát valaki, miért reményli is [azt?]
Róm 8: 25 Ha pedig, a mit nem látunk, azt reméljük, békességes tűréssel várjuk.
Róm 8: 26 Hasonlatosképen pedig a Lélek is segítségére van a mi erőtelenségünknek. Mert azt, a mit kérnünk kell, a mint kellene, nem tudjuk; de maga a Lélek esedezik mi érettünk kimondhatatlan fohászkodásokkal.
Róm 8: 27 aki pedig a szíveket vizsgálja, tudja, mi a Lélek gondolata, mert Isten szerint esedezik a szentekért.
Róm 8: 28 Tudjuk pedig, hogy azoknak, a kik Istent szeretik, minden javokra van, mint a kik [az] [ő] végzése szerint hivatalosak.
Róm 8: 29 Mert a kiket eleve ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy ő legyen elsőszülött sok atyafi között.
Róm 8: 30 A kiket pedig eleve elrendelt, azokat el is hívta; és a kiket elhívott, azokat meg is igazította; a kiket pedig megigazított, azokat meg is dicsőítette.
Róm 8: 31 Mit mondunk azért ezekre? Ha az Isten velünk, kicsoda ellenünk?
Róm 8: 32 aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, mimódon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?
Róm 8: 33 Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít;
Róm 8: 34 Kicsoda az, aki kárhoztat? Krisztus az, aki meghalt, sőt a ki fel is támadott, aki az Isten jobbján van, aki esedezik is érettünk:
Róm 8: 35 Kicsoda szakaszt el minket a Krisztus szerelmétől? nyomorúság vagy szorongattatás, vagy üldözés, vagy éhség, vagy meztelenség, vagy veszedelem, vagy fegyver-é?
Róm 8: 36 A mint megvan írva, hogy: Te éretted gyilkoltatunk minden napon; olybá tekintenek mint vágó juhokat.
Róm 8: 37 De mindezekben felettébb diadalmaskodunk, Az által, aki minket szeretett,
Róm 8: 38 Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál, sem élet, sem angyalok, sem fejedelemségek, sem hatalmasságok, sem jelenvalók, sem következendők,
Róm 8: 39 Sem magasság, sem mélység, sem semmi más teremtmény nem szakaszthat el minket az Istennek szerelmétől, mely vagyon a mi Urunk Jézus Krisztusban.
Róm 9: 1 Igazságot szólok Krisztusban, nem hazudok, lelkiismeretem velem együtt tesz bizonyságot a Szent Lélek által,
Róm 9: 2 Hogy nagy az én szomorúságom és szüntelen való az én szívemnek fájdalma;
Róm 9: 3 Mert kívánnám, hogy én magam átok legyek, [elszakasztva] a Krisztustól az én atyámfiaiért, a kik rokonaim test szerint;
Róm 9: 4 A kik izráeliták, a kiké a fiúság és a dicsőség és a szövetségek, meg a törvényadás és az isteni tisztelet és az ígéretek;
Róm 9: 5 A kiké az atyák, és a kik közül való test szerint a Krisztus, aki mindeneknek felette örökké áldandó Isten. Ámen.
Róm 9: 6 Nem lehet pedig, hogy meghiúsult legyen az Isten beszéde. Mert nem mindnyájan izráeliták azok, kik Izráeltől valók;
Róm 9: 7 Sem nem mindnyájan fiak, kik az Ábrahám magvából valók; hanem: Izsákban neveztetik néked a te magod.
Róm 9: 8 Azaz, nem a testnek fiai az Isten fiai; hanem az ígéret fiait tekinti magul.
Róm 9: 9 Mert ígéretnek beszéde ez: Ez idő tájban eljövök, és Sárának fia lesz.
Róm 9: 10 Nemcsak pedig, hanem Rebeka is, ki egytől fogant méhében, Izsáktól a mi atyánktól:
Róm 9: 11 Mert mikor még meg sem születtek, sem semmi jót vagy gonoszt nem cselekedtek, hogy az Istennek kiválasztás szerint való végzése megmaradjon, nem cselekedetekből, hanem az elhívótól,
Róm 9: 12 Megmondatott néki, hogy: A nagyobbik szolgál a kisebbiknek.
Róm 9: 13 Miképen meg van írva: Jákóbot szerettem, Ézsaut pedig gyűlöltem.
Róm 9: 14 Mit mondunk tehát: Vajjon nem igazságtalanság-é [ez] az Istentől? Távol legyen!
Róm 9: 15 Mert Mózesnek ezt mondja: Könyörülök azon, a kin könyörülök, és kegyelmezek annak, a kinek kegyelmezek.
Róm 9: 16 Annakokáért tehát nem azé, aki akarja, sem nem azé, aki fut, hanem a könyörülő Istené.
Róm 9: 17 Mert azt mondja az írás a Faraónak, hogy: Azért támasztottalak téged, hogy megmutassam benned az én hatalmamat, és hogy hirdessék az én nevemet az egész földön.
Róm 9: 18 Annakokáért a kin akar könyörül, a kit pedig akar, megkeményít.
Róm 9: 19 Mondod azért nékem: Miért fedd hát [engem?] [Hiszen] az ő akaratának kicsoda áll ellene?
Róm 9: 20 Sőt inkább kicsoda vagy te óh ember, hogy versengsz az Istennel? Avagy mondja-é a készítmény a készítőnek: Miért csináltál engem így?
Róm 9: 21 Avagy nincsen-é a fazekasnak hatalma az agyagon, hogy ugyanazon gyuradékból némely edényt tisztességre, némelyt pedig becstelenségre csináljon?
Róm 9: 22 Ha pedig az Isten az ő haragját megmutatni és hatalmát megismertetni kívánván, nagy békességes tűréssel elszenvedte a harag edényeit, melyek veszedelemre készíttettek,
Róm 9: 23 És hogy megismertesse az ő dicsőségének gazdagságát az irgalom edényein, melyeket eleve elkészített a dicsőségre, [mit szólhatsz ellene?]
Róm 9: 24 A kikül el is hívott minket nemcsak a zsidók, hanem a pogányok közül is,
Róm 9: 25 A mint Hóseásnál is mondja: Hívom a nem én népemet én népemnek; és a nem szerettet szeretettnek.
Róm 9: 26 És lészen, hogy azon a helyen, a hol ez mondatott nékik: Ti nem vagytok az én népem, ott az élő Isten fiainak fognak hívatni.
Róm 9: 27 Ésaiás pedig ezt kiáltja Izráel felől: Ha Izráel fiainak száma [annyi] volna is, mint a tenger fövenye, a maradék tartatik meg.
Róm 9: 28 Mert a dolgot bevégezi és rövidre metszi igazságban; mivel rövidesen végez az Úr a földön.
Róm 9: 29 És a mint Ésaiás előre megmondotta: Ha a Seregeknek Ura nem hagyott volna nékünk magot, olyanokká lettünk volna, mint Sodoma, és Gomorához volnánk hasonlók.
Róm 9: 30 Mit mondunk hát? Azt, hogy a pogányok, a kik az igazságot nem követték, az igazságot elnyerték, még pedig a hitből való igazságot;
Róm 9: 31 Izráel ellenben, mely az igazság törvényét követte, nem jutott el az igazság törvényére.
Róm 9: 32 Miért? Azért, mert nem hitből [keresték,] hanem mintha a törvény cselekedeteiből volna. Mert beleütköztek a beleütközés kövébe,
Róm 9: 33 A mint meg van írva: Ímé beleütközés kövét és megbotránkozás szikláját teszem Sionba; és aki hisz benne, nem szégyenül meg.
Róm 10: 1 Atyámfiai, szívem szerint kívánom és Istentől könyörgöm az Izráel idvességét.
Róm 10: 2 Mert bizonyságot teszek felőlök, hogy Isten iránt való buzgóság van bennök, de nem megismerés szerint.
Róm 10: 3 Mert az Isten igazságát nem ismervén, és az ő tulajdon igazságukat igyekezvén érvényesíteni, az Isten igazságának nem engedelmeskedtek.
Róm 10: 4 Mert a törvény vége Krisztus minden hívőnek igazságára.
Róm 10: 5 Mert Mózes a törvényből való igazságról [azt] írja, hogy a ki azokat cselekeszi, él azok által.
Róm 10: 6 A hitből való igazság pedig így szól: Ne mondd a te szívedben: Kicsoda megy föl a mennybe? (azaz, hogy Krisztus aláhozza;)
Róm 10: 7 Avagy: Kicsoda száll le a mélységbe? (azaz, hogy Krisztust a halálból felhozza.)
Róm 10: 8 De mit mond? Közel hozzád a beszéd, a szádban és a szívedben van: azaz a hit beszéde, a melyet mi hirdetünk.
Róm 10: 9 Mert ha a te száddal vallást teszel az Úr Jézusról, és szívedben hiszed, hogy az Isten feltámasztotta őt a halálból, megtartatol.
Róm 10: 10 Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az idvességre.
Róm 10: 11 Mert azt mondja az írás: Valaki hisz ő benne, meg nem szégyenül.
Róm 10: 12 Mert nincs különbség zsidó meg görög között; mert ugyanaz az Ura mindeneknek, aki kegyelemben gazdag mindenekhez, a kik őt segítségül hívják.
Róm 10: 13 Mert minden, aki segítségül hívja az Úr nevét, megtartatik.
Róm 10: 14 Mimódon hívják azért segítségül [azt,] a kiben nem hisznek? Mimódon hisznek pedig [abban], aki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?
Róm 10: 15 Mimódon prédikálnak pedig, ha el nem küldetnek? A miképen meg van írva: Mely szépek a békesség hirdetőknek lábai, a kik jókat hirdetnek!
Róm 10: 16 De nem mindenek engedelmeskedtek az evangyéliomnak. Mert Ésaiás azt mondja: Uram! Kicsoda hitt a mi beszédünknek?
Róm 10: 17 Azért a hit hallásból van, a hallás pedig Isten ígéje által.
Róm 10: 18 De mondom: Avagy nem hallották-é? Sőt inkább az egész földre elhatott az ő hangjok, és a lakóföld véghatáráig az ő beszédök.
Róm 10: 19 De mondom: Avagy nem ismerte-é Izráel? Először Mózes mondja: Én titeket felingerellek egy nem néppel, értelmetlen néppel haragítalak meg titeket.
Róm 10: 20 Ésaiás pedig bátorságosan ezt mondja: Megtaláltak azok, a kik engem nem keresnek; nyilvánvaló lettem azoknak, a kik felőlem nem kérdezősködtek.
Róm 10: 21 Az Izráelről pedig ezt mondja: Egész napon kiterjesztettem kezeimet az engedetlenkedő és ellenmondó néphez.
Róm 11: 1 Mondom tehát: Avagy elvetette-é Isten az ő népét? Távol legyen; mert én is izráelita vagyok, az Ábrahám magvából, Benjámin nemzetségéből való.
Róm 11: 2 Nem vetette el Isten az ő népét, melyet eleve ismert. Avagy nem tudjátok-é, mit mond az írás Illésről? a mint könyörög Istenhez Izráel ellen, mondván:
Róm 11: 3 Uram, a te prófétáidat megölték, és a te oltáraidat lerombolták; és csak én egyedül maradtam, és engem is halálra keresnek.
Róm 11: 4 De mit mond néki az isteni felelet? Meghagytam magamnak hétezer embert, a kik nem hajtottak térdet a Baálnak.
Róm 11: 5 Ekképen azért most is van maradék a kegyelemből való választás szerint.
Róm 11: 6 Hogyha pedig kegyelemből, akkor nem cselekedetekből: különben a kegyelem nem volna többé kegyelem. Hogyha pedig cselekedetekből, akkor nem kegyelemből: különben a cselekedet nem volna többé cselekedet.
Róm 11: 7 Micsoda tehát? A mit Izráel keres, azt nem nyerte meg: a választottak ellenben megnyerték, a többiek pedig megkeményíttettek:
Róm 11: 8 A mint meg van írva: Az Isten kábultság lelkét adta nékik; szemeket, hogy ne lássanak, füleket, hogy ne halljanak, mind e mai napig.
Róm 11: 9 Dávid is ezt mondja: Legyen az ő asztaluk tőrré, hálóvá, botránkozássá és megtorlássá.
Róm 11: 10 Sötétüljenek meg az ő szemeik, hogy ne lássanak, és az ő hátokat mindenkorra görbítsd meg.
Róm 11: 11 Annakokáért mondom: Avagy azért botlottak-é meg, hogy elessenek? Távol legyen; hanem az ő esetük folytán [lett] az idvesség a pogányoké, hogy ők felingereltessenek.
Róm 11: 12 Ha pedig az ő esetök világnak gazdagsága, és az ő veszteségök pogányok gazdagsága, mennyivel inkább az ő teljességök?
Róm 11: 13 Mert néktek mondom a pogányoknak, a mennyiben hát én pogányok apostola vagyok, a szolgálatomat dicsőítem,
Róm 11: 14 Ha ugyan felingerelhetném az én atyámfiait, és megtarthatnék közülök némelyeket.
Róm 11: 15 Mert ha az ő elvettetésök a világnak megbékélése, micsoda [lesz] a felvételök hanemha élet a halálból?
Róm 11: 16 Ha pedig a zsenge szent, akkor a tészta is; és ha a gyökér szent, az ágak is [azok.]
Róm 11: 17 Ha pedig némely ágak kitörettek, te pedig vadolajfa létedre beoltattál azok közé, és részese lettél az olajfa gyökerének és zsírjának;
Róm 11: 18 Ne kevélykedjél az ágak ellenében: ha pedig kevélykedel, nem te hordozod a gyökeret, hanem a gyökér téged.
Róm 11: 19 Azt mondod azért: Kitörettek [az] ágak, hogy én oltassam be.
Róm 11: 20 Úgy van; hitetlenség miatt törettek ki, te pedig hit által állasz; fel ne fuvalkodjál, hanem félj;
Róm 11: 21 Mert ha az Isten a természet szerint való ágaknak nem kedvezett, majd néked sem kedvez.
Róm 11: 22 Tekintsd meg azért az Istennek kegyességét és keménységét: azok iránt a kik elestek, keménységét; irántad pedig a kegyességét, ha megmaradsz a kegyességben; különben te is kivágatol.
Róm 11: 23 Sőt azok is, ha meg nem maradnak a hitetlenségben, beoltatnak; mert az Isten ismét beolthatja őket.
Róm 11: 24 Mert ha te a természet szerint való vadolajfából kivágattál, és természet ellenére beoltattál a szelid olajfába: mennyivel inkább beoltatnak ezek a természet szerint valók az ő saját olajfájokba.
Róm 11: 25 Mert nem akarom, hogy ne tudjátok atyámfiai ezt a titkot, hogy magatokat el ne higyjétek, hogy a megkeményedés Izráelre nézve [csak] részben történt, a meddig a pogányok teljessége bemegyen.
Róm 11: 26 És így az egész Izráel megtartatik, a mint meg van írva: Eljő Sionból a Szabadító, és elfordítja Jákóbtól a gonoszságokat:
Róm 11: 27 És ez nékik az én szövetségem, midőn eltörlöm az ő bűneiket.
Róm 11: 28 Az evangyéliomra nézve ugyan ellenségek ti érettetek; de a választásra nézve szerelmetesek az atyákért.
Róm 11: 29 Mert megbánhatatlanok az Istennek ajándékai és az ő elhívása.
Róm 11: 30 Mert miképen ti egykor engedetlenkedtetek az Istennek, most pedig irgalmasságot nyertetek az ő engedetlenségök miatt:
Róm 11: 31 Azonképen ők is most engedetlenkedtek, hogy a ti irgalmasságba jutásotok folytán ők is irgalmasságot nyerjenek;
Róm 11: 32 Mert az Isten mindeneket engedetlenség alá rekesztett, hogy mindeneken könyörüljön.
Róm 11: 33 Óh Isten gazdagságának, bölcseségének és tudományának mélysége! Mely igen kikutathatatlanok az ő ítéletei s kinyomozhatatlanok az ő útai!
Róm 11: 34 Mert kicsoda ismerte meg az Úr értelmét? vagy kicsoda volt néki tanácsosa?
Róm 11: 35 Avagy kicsoda adott előbb néki, hogy annak visszafizesse azt?
Róm 11: 36 Mert ő tőle, ő általa és ő reá nézve vannak mindenek. Övé a dicsőség mindörökké. Ámen.
Róm 12: 1 Kérlek azért titeket atyámfiai az Istennek irgalmasságára, hogy szánjátok oda a ti testeiteket élő, szent és Istennek kedves áldozatul, mint a ti okos tiszteleteteket.
Róm 12: 2 És ne szabjátok magatokat e világhoz, hanem változzatok el a ti elméteknek megújulása által, hogy megvizsgáljátok, mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata.
Róm 12: 3 Mert a nékem adott kegyelem által mondom mindenkinek közöttetek, hogy feljebb ne bölcselkedjék, mint a hogy kell bölcselkedni; hanem józanon bölcselkedjék, a mint az Isten adta kinek-kinek a hit mértékét.
Róm 12: 4 Mert miképen egy testben sok tagunk van, minden tagnak pedig nem ugyanazon cselekedete van:
Róm 12: 5 Azonképen sokan egy test vagyunk a Krisztusban, egyenként pedig egymásnak tagjai [vagyunk.]
Róm 12: 6 Minthogy azért külön-külön ajándékaink vannak a nékünk adott kegyelem szerint, akár írásmagyarázás, a hitnek szabálya szerint [teljesítsük;]
Róm 12: 7 Akár szolgálat, a szolgálatban; akár tanító, a tanításban;
Róm 12: 8 Akár intő, az intésben; az adakozó szelídségben; az előljáró szorgalmatossággal; a könyörülő vídámsággal [mívelje.]
Róm 12: 9 A szeretet képmutatás nélkül való legyen. Iszonyodjatok a gonosztól, ragaszkodjatok a jóhoz.
Róm 12: 10 Atyafiúi szeretettel egymás iránt gyöngédek; a tiszteletadásban egymást megelőzők [legyetek.]
Róm 12: 11 Az igyekezetben ne [legyetek] restek; lélekben buzgók [legyetek;] az Úrnak szolgáljatok.
Róm 12: 12 A reménységben örvendezők; a háborúságban tűrők; a könyörgésben állhatatosak;
Róm 12: 13 A szentek szükségeire adakozók [legyetek;] a vendégszeretetet gyakoroljátok.
Róm 12: 14 Áldjátok azokat, a kik titeket kergetnek; áldjátok és ne átkozzátok.
Róm 12: 15 Örüljetek az örülőkkel, és sírjatok a sírókkal.
Róm 12: 16 Egymás iránt ugyanazon indulattal legyetek; ne kevélykedjetek, hanem az alázatosakhoz szabjátok magatokat. Ne legyetek bölcsek timagatokban.
Róm 12: 17 Senkinek gonoszért gonoszszal ne fizessetek. A tisztességre gondotok legyen minden ember előtt.
Róm 12: 18 Ha lehetséges, a mennyire rajtatok áll, minden emberrel békességesen éljetek.
Róm 12: 19 Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr.
Róm 12: 20 Azért, ha éhezik a te ellenséged, adj ennie; ha szomjuhozik, adj innia; mert ha ezt míveled, eleven szenet gyűjtesz az ő fejére.
Róm 12: 21 Ne győzettessél meg a gonosztól, hanem a gonoszt jóval győzd meg.
Róm 13: 1 Minden lélek engedelmeskedjék a felső hatalmasságoknak; mert nincsen hatalmasság, hanem csak Istentől: és a mely hatalmasságok vannak, az Istentől rendeltettek.
Róm 13: 2 Azért, aki ellene támad a hatalmasságnak, az Isten rendelésének támad ellene; a kik pedig ellene támadnak, önmagoknak ítéletet szereznek.
Róm 13: 3 Mert a fejedelmek nem a jó, hanem a rossz cselekedetnek rettegésére vannak. Akarod-é pedig, hogy ne félj a hatalmasságtól? Cselekedjed a jót, és dícséreted lesz attól.
Róm 13: 4 Mert Isten szolgája ő a te javadra. Ha pedig a gonoszt cselekszed, félj: mert nem ok nélkül viseli a fegyvert: mert Isten szolgája, bosszúálló a haragra annak, a ki gonoszt cselekszik.
Róm 13: 5 Annakokáért szükség engedelmeskedni, nem csak a haragért, hanem a lelkiismeretért is.
Róm 13: 6 Mert azért fizettek adót is; mivelhogy Istennek szolgái, kik ugyanabban foglalatoskodnak.
Róm 13: 7 Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok: a kinek az adóval, az adót; a kinek a vámmal, a vámot; a kinek a félelemmel, a félelmet; a kinek a tisztességgel, a tisztességet.
Róm 13: 8 Senkinek semmivel ne tartozzatok, hanem csak [azzal,] hogy egymást szeressétek; mert a ki szereti a felebarátját, a törvényt betöltötte.
Róm 13: 9 Mert ez: Ne paráználkodjál, ne ölj, ne orozz, hamis tanubizonyságot ne szólj, ne kívánj, és ha valamely más parancsolat van, ebben az ígében foglaltatik egybe: Szeressed felebarátodat mint temagadat.
Róm 13: 10 A szeretet nem illeti gonoszszal a felebarátot. Annakokáért a törvénynek betöltése a szeretet.
Róm 13: 11 Ezt pedig cselekedjétek, tudván az időt, hogy ideje már, hogy az álomból felserkenjünk; mert most közelebb van hozzánk az idvesség, mint a mikor hívőkké lettünk.
Róm 13: 12 Az éjszaka elmúlt, a nap pedig elközelgett; vessük el azért a sötétségnek cselekedeteit, és öltözzük fel a világosság fegyvereit.
Róm 13: 13 Mint nappal, ékesen járjunk, nem dobzódásokban és részegségekben, nem bujálkodásokban és feslettségekben, nem versengésben és írigységben:
Róm 13: 14 Hanem öltözzétek fel az Úr Jézus Krisztust, és a testet ne tápláljátok a kívánságokra.
Róm 14: 1 A hitben erőtelent fogadjátok be, nem ítélgetvén vélekedéseit.
Róm 14: 2 Némely ember azt hiszi, hogy mindent megehetik; a [hitben] erőtelen pedig zöldséget eszik.
Róm 14: 3 aki eszik, ne vesse meg azt, aki nem eszik; és aki nem eszik, ne kárhoztassa azt, a ki eszik. Mert az Isten befogadta őt.
Róm 14: 4 Te kicsoda vagy, hogy kárhoztatod a más szolgáját? Az ő tulajdon urának áll vagy esik. De meg fog állani, mert az Úr által képes, hogy megálljon.
Róm 14: 5 Emez az egyik napot különbnek tartja a másiknál: amaz pedig minden napot [egyformának] tart. Ki-ki a maga értelme felől legyen meggyőződve.
Róm 14: 6 aki ügyel a napra, az Úrért ügyel: és a ki nem ügyel a napra, az Úrért nem ügyel. aki eszik, az Úrért eszik, mert hálákat ád az Istennek: és aki nem eszik, az Úrért nem eszik, és hálákat ád az Istennek.
Róm 14: 7 Mert közülünk senki sem él önmagának, és senki sem hal önmagának:
Róm 14: 8 Mert ha élünk, az Úrnak élünk; ha meghalunk, az Úrnak halunk meg. Azért akár éljünk, akár haljunk, az Úréi vagyunk.
Róm 14: 9 Mert azért halt meg és támadott fel és elevenedett meg Krisztus, hogy mind holtakon mind élőkön uralkodjék.
Róm 14: 10 Te pedig miért kárhoztatod a te atyádfiát? avagy te is miért veted meg a te atyádfiát? Hiszen mindnyájan oda állunk majd a Krisztus ítélőszéke elé.
Róm 14: 11 Mert meg van írva: Élek én, mond az Úr, mert nékem hajol meg minden térd, és minden nyelv Istent magasztalja.
Róm 14: 12 Azért hát mindenikünk maga ad számot magáról az Istennek.
Róm 14: 13 Annakokáért egymást többé ne kárhoztassuk: hanem inkább azt tartsátok, hogy a ti atyátokfiának ne szerezzetek megütközést vagy megbotránkozást.
Róm 14: 14 Tudom és meg vagyok győződve az Úr Jézusban, hogy semmi sem tisztátalan önmagában: hanem bármi annak tisztátalan, aki tisztátalannak tartja.
Róm 14: 15 De ha a te atyádfia az ételért megszomorodik, akkor te nem szeretet szerint cselekszel. Ne veszítsd el azt a te ételeddel, a kiért Krisztus meghalt.
Róm 14: 16 Ne káromoltassék azért a ti javatok.
Róm 14: 17 Mert az Isten országa nem evés, nem ivás, hanem igazság, békesség és Szent Lélek által való öröm.
Róm 14: 18 Mert a ki ezekben szolgál a Krisztusnak, kedves Istennek, és az emberek előtt megpróbált.
Róm 14: 19 Azért tehát törekedjünk azokra, a mik a békességre és az egymás épülésére valók.
Róm 14: 20 Ne rontsd le az ételért az Isten munkáját. Minden tiszta ugyan, de rossz annak az embernek, aki botránkozással eszi.
Róm 14: 21 Jó nem enni húst és nem inni bort, sem semmit nem [tenni,] a miben a te atyádfia megütközik vagy megbotránkozik, vagy erőtelen.
Róm 14: 22 Te néked hited van: tartsd meg magadban Isten előtt. Boldog, aki nem kárhoztatja magát abban, a mit helyesel.
Róm 14: 23 aki pedig kételkedik, ha eszik, kárhoztatva van, mert nem hitből [eszik.] A mi pedig hitből nincs, bűn az.
Róm 15: 1 Tartozunk pedig mi az erősek, hogy az erőtelenek erőtlenségeit hordozzuk, és ne magunknak kedveskedjünk.
Róm 15: 2 Mindenikünk tudniillik az ő felebarátjának kedveskedjék annak javára, épülésére.
Róm 15: 3 Mert Krisztus sem önmagának kedveskedett, hanem a mint meg van írva: A te gyalázóidnak gyalázásai hullottak reám.
Róm 15: 4 Mert a melyek régen megirattak, a mi tanulságunkra irattak meg: hogy békességes tűrés által és az írásoknak vígasztalása által reménységünk legyen.
Róm 15: 5 A békességes tűrésnek és vígasztalásnak Istene pedig adja néktek, hogy ugyanazon indulat legyen bennetek egymás iránt Krisztus Jézus szerint:
Róm 15: 6 Hogy egy szívvel, egy szájjal dicsőítsétek az Istent és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyját.
Róm 15: 7 Azért fogadjátok be egymást, miképen Krisztus is befogadott minket az Isten dicsőségére.
Róm 15: 8 Mondom pedig, hogy Jézus Krisztus szolgája lett a körülmetélkedésnek az Isten igazságáért, hogy megerősítse az atyák ígéreteit;
Róm 15: 9 A pogányok pedig irgalmasságáért dicsőítik Istent, a mint meg van írva: Annakokáért vallást teszek rólad a pogányok között, és dícséretet éneklek a te nevednek.
Róm 15: 10 És ismét azt mondja: Örüljetek pogányok az ő népével együtt.
Róm 15: 11 És ismét: Dícsérjétek az Urat minden pogányok, és magasztaljátok őt minden népek.
Róm 15: 12 És viszont Ésaiás így szól: Lészen a Jessének gyökere, és aki felkel, hogy uralkodjék a pogányokon; ő benne reménykednek a pogányok.
Róm 15: 13 A reménységnek Istene pedig töltsön be titeket minden örömmel és békességgel a hivésben, hogy bővölködjetek a reménységben a Szent Lélek ereje által.
Róm 15: 14 Meg vagyok pedig győződve atyámfiai én magam is ti felőletek, hogy teljesek vagytok minden jósággal, betöltve minden ismerettel, képesek lévén egymást is inteni.
Róm 15: 15 Bátorságosabban írtam pedig néktek atyámfiai, részben, mintegy emlékeztetvén titeket az Istentől nékem adott kegyelem által,
Róm 15: 16 Hogy legyek a Jézus Krisztus szolgája a pogányok között, munkálkodván az Isten evangyéliomában, hogy legyen a pogányoknak áldozata kedves [és] a Szent Lélek által megszentelt.
Róm 15: 17 Van azért mivel dicsekedjem a Jézus Krisztusban, az Istenre tartozó dolgokban.
Róm 15: 18 Mert nem merek szólni semmiről, a mit nem Krisztus cselekedett volna általam a pogányoknak engedelmességére, szóval és tettel.
Róm 15: 19 Jelek és csodák ereje által, az Isten Lelkének ereje által; úgyannyira, hogy én Jeruzsálemtől és környékétől fogva Illyriáig betöltöttem a Krisztus evangyéliomát.
Róm 15: 20 Ekképen pedig tisztességbeli dolog, hogy ne ott hirdessem az evangyéliomot, ahol neveztetett Krisztus, hogy ne más alapra építsek:
Róm 15: 21 Hanem a mint meg van írva: A kiknek nem hirdettetett ő felőle, azok meglátják; és a kik nem hallották, megértik.
Róm 15: 22 Annakokáért meg is akadályoztattam gyakran a hozzátok való menetelben.
Róm 15: 23 Most pedig, mivelhogy nincs már helyem e tartományokban, vágyódván pedig sok esztendő óta, hogy elmenjek hozzátok:
Róm 15: 24 Ha Hispániába megyek, elmegyek ti hozzátok. Mert remélem, hogy átutazóban meglátlak titeket, és ti elkísértek oda, ha előbb részben beteljesedem veletek.
Róm 15: 25 Most pedig megyek Jeruzsálembe, szolgálván a szenteknek.
Róm 15: 26 Mert tetszett Macedóniának és Akhájának, hogy a Jeruzsálembeli szentek szegényei részére némileg adakozzanak.
Róm 15: 27 Mert tetszett nékik, és tartoznak is vele. Mert ha a pogányok azoknak a lelki javaiban részesültek, tartoznak nékik viszont szolgálni a testiekben.
Róm 15: 28 Ezt azért ha majd elvégezem, és nékik e gyümölcsöt átadom, elmegyek közöttetek által Hispániába.
Róm 15: 29 Tudom pedig, hogy mikor hozzátok megyek, a Krisztus evangyélioma áldásának teljességével megyek.
Róm 15: 30 Kérlek pedig titeket atyámfiai a mi Urunk Jézus Krisztusra és a Lélek szerelmére, tusakodjatok velem együtt az imádkozásokban, én érettem Isten előtt,
Róm 15: 31 Hogy szabaduljak meg azoktól, a kik engedetlenek Júdeában, és hogy az én Jeruzsálemben való szolgálatom legyen kedves a szentek előtt;
Róm 15: 32 Hogy örömmel menjek hozzátok az Isten akaratából, és veletek együtt megújuljak.
Róm 15: 33 A békességnek Istene pedig legyen mindnyájan ti veletek! Ámen.
Róm 16: 1 Ajánlom pedig néktek Fébét, a mi nénénket, ki a Kenkhréabeli gyülekezetnek szolgálója:
Róm 16: 2 Hogy fogadjátok őt az Úrban szentekhez illendően, és legyetek mellette, ha valami dologban rátok szorul. Mert ő is sokaknak pártfogója volt, nékem magamnak is.
Róm 16: 3 Köszöntsétek Priscillát és Akvilát, kik nékem munkatársaim Krisztus Jézusban.
Róm 16: 4 A kik az én életemért a saját nyakukat tették le; a kiknek nemcsak én mondok köszönetet, hanem a pogányok minden gyülekezete is.
Róm 16: 5 És köszöntsétek azt a gyülekezetet, mely az ő házokban van. Köszöntsétek az én szerelmetes Epenétusomat, a ki Akhája zsengéje a Krisztusban.
Róm 16: 6 Köszöntsétek Máriát, ki sokat munkálkodott körülöttünk.
Róm 16: 7 Köszöntsétek Andronikust és Juniát az én rokonaimat és az én fogolytársaimat, a kik híresek az apostolok között, a kik nálamnál is előbb voltak a Krisztusban.
Róm 16: 8 Köszöntsétek Ampliást, ki nékem szerelmesem az Úrban.
Róm 16: 9 Köszöntsétek Orbánt, a mi munkatársunkat a Krisztusban, és Stakhist az én szerelmesemet.
Róm 16: 10 Köszöntsétek Apellest, ki a Krisztusban megpróbáltatott. Köszöntsétek az Aristóbulus [háznépéből valókat.]
Róm 16: 11 Köszöntsétek Heródiont az én rokonomat. Köszöntsétek a Nárcissus [háznépéből] azokat, a kik az Úrban vannak.
Róm 16: 12 Köszöntsétek Trifénát és Trifósát, kik munkálódnak az Úrban. Köszöntsétek a szerelmetes Persist, ki sokat munkálódott az Úrban.
Róm 16: 13 Köszöntsétek Rufust, ki kiválasztott az Úrban, és az ő anyját, aki az enyém is.
Róm 16: 14 Köszöntsétek Ásinkritust, Flégont, Hermást, Pátrobást, Merkuriust, és az atyafiakat, kik velök vannak.
Róm 16: 15 Köszöntsétek Filológust és Juliát, Néreust és az ő nénjét, és Olimpást és minden szenteket, kik velök vannak.
Róm 16: 16 Köszöntsétek egymást szent csókolással. Köszöntenek titeket a Krisztus gyülekezetei.
Róm 16: 17 Kérlek pedig titeket atyámfiai, vigyázzatok azokra, a kik szakadásokat és botránkozásokat okoznak a tudomány körül, melyet tanultatok; és azoktól hajoljatok el.
Róm 16: 18 Mert az ilyenek a mi Urunk Jézus Krisztusnak nem szolgálnak, hanem az ő hasuknak; és nyájas beszéddel, meg hizelkedéssel megcsalják az ártatlanoknak szívét.
Róm 16: 19 Mert a ti engedelmességetek mindenekhez eljutott. Örülök azért rajtatok; de akarom, hogy bölcsek legyetek a jóban, ártatlanok pedig a rosszban.
Róm 16: 20 A békességnek Istene megrontja a Sátánt a ti lábaitok alatt hamar. A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme veletek. Ámen.
Róm 16: 21 Köszöntenek titeket Timótheus, az én munkatársam, és Luczius, Jáson, és Sosipáter az én rokonaim.
Róm 16: 22 Köszöntelek titeket az Úrban én Tertius, ki e levelet írtam.
Róm 16: 23 Köszönt titeket Gájus, aki nékem és az egész gyülekezetnek gazdája. Köszönt titeket Erástus a városnak kincstartója, és Kvártus atyafi.
Róm 16: 24 A mi Urunk Jézus Krisztus kegyelme mindnyájan ti veletek. Ámen.
Róm 16: 25 Annak pedig, aki titeket megerősíthet az én evangyéliomom és a Jézus Krisztus hirdetése szerint, ama titoknak kijelentése folytán, mely örök időtől fogva el volt hallgatva,
Róm 16: 26 Most pedig megjelentetett a prófétai írások által, az örök Isten parancsolata szerint, a hitben való engedelmesség végett minden pogányoknak tudomására adatván,
Róm 16: 27 Az egyedül bölcs Istennek a Jézus Krisztus által dicsőség mindörökké. Ámen.

1Kor :
-----------
Pál Korintusi I. levele

1Kor 1: 1 Pál, Jézus Krisztusnak Isten akaratából elhívott apostola, és Sosthenes, az atyafi.
1Kor 1: 2 Az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, a Krisztus Jézusban megszentelteknek, elhívott szenteknek, mindazokkal egybe, a kik a mi Urunk Jézus Krisztus nevét segítségül hívják bármely helyen, a magokén és a miénken:
1Kor 1: 3 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
1Kor 1: 4 Hálát adok az én Istenemnek mindenkor ti felőletek az Isten ama kegyelméért, mely néktek a Krisztus Jézusban adatott,
1Kor 1: 5 Mivelhogy mindenben meggazdagodtatok ő benne, minden beszédben és minden ismeretben,
1Kor 1: 6 A mint megerősíttetett ti bennetek a Krisztus felől való bizonyságtétel.
1Kor 1: 7 Úgy, hogy semmi kegyelmi ajándék nélkül nem szűkölködtök, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak megjelenését,
1Kor 1: 8 aki meg is erősít titeket mindvégig feddhetetlenségben, a mi Urunk Jézus Krisztusnak napján.
1Kor 1: 9 Hű az Isten, ki elhívott titeket az ő Fiával, a mi Urunk Jézus Krisztussal való közösségre,
1Kor 1: 10 Kérlek azonban titeket atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus nevére, hogy mindnyájan egyképen szóljatok és ne legyenek köztetek szakadások, de legyetek teljesen egyek ugyanazon értelemben és ugyanazon véleményben.
1Kor 1: 11 Mert megtudtam felőletek atyámfiai a Kloé embereitől, hogy versengések vannak köztetek.
1Kor 1: 12 Azt értem pedig, hogy mindenitek ezt mondja: Én Pálé vagyok, én meg Apollósé, én meg Kéfásé, én meg Krisztusé.
1Kor 1: 13 Vajjon részekre osztatott-é a Krisztus? Vajjon Pál feszíttetett-é meg érettetek, vagy a Pál nevére kereszteltettetek-é meg?
1Kor 1: 14 Hálákat adok az Istennek, hogy senkit sem kereszteltem meg közületek, kivéve Krispust és Gájust,
1Kor 1: 15 Hogy valaki azt ne mondja, hogy a magam nevére kereszteltem.
1Kor 1: 16 Megkereszteltem azonban Stefana házanépét is, ezenkívül nem tudom, hogy valakit mást kereszteltem volna.
1Kor 1: 17 Mert nem azért küldött engem a Krisztus, hogy kereszteljek, hanem hogy az evangyéliomot hirdessem; de nem szólásban való bölcseséggel, hogy a Krisztus keresztje hiábavaló ne legyen.
1Kor 1: 18 Mert a keresztről való beszéd bolondság ugyan azoknak, a kik elvesznek; de nekünk, kik megtartatunk, Istennek ereje.
1Kor 1: 19 Mert meg van írva: Elvesztem a bölcseknek bölcseségét és az értelmeseknek értelmét elvetem.
1Kor 1: 20 Hol a bölcs? hol az írástudó? hol e világnak vitázója? Nemde nem bolondsággá tette-é Isten e világnak bölcseségét?
1Kor 1: 21 Mert minekutána az Isten bölcseségében nem ismerte meg a világ a bölcseség által az Istent, tetszék az Istennek, hogy az igehirdetés bolondsága által tartsa meg a hívőket.
1Kor 1: 22 Mert egyfelől a zsidók jelt kívánnak, másfelől a görögök bölcseséget keresnek.
1Kor 1: 23 Mi pedig Krisztust prédikáljuk, mint megfeszítettet, a zsidóknak ugyan botránkozást, a görögöknek pedig bolondságot;
1Kor 1: 24 Ámde magoknak a hivatalosoknak, úgy zsidóknak, mint görögöknek Krisztust, Istennek hatalmát és Istennek bölcseségét.
1Kor 1: 25 Mert az Isten bolondsága bölcsebb az embereknél, és az Isten erőtelensége erősebb az embereknél.
1Kor 1: 26 Mert tekintsétek csak a ti hivatástokat, atyámfiai, hogy nem sokan [hívattak] bölcsek test szerint, nem sokan hatalmasak, nem sokan nemesek;
1Kor 1: 27 Hanem a világ bolondjait választottaki magának az Isten, hogy megszégyenítse a bölcseket; és a világ erőtleneit választotta ki magának az Isten, hogy megszégyenítse az erőseket;
1Kor 1: 28 És a világ nemteleneit és megvetettjeit választottaki magának az Isten, és a semmiket, hogy a valamiket megsemmisítse:
1Kor 1: 29 Hogy ne dicsekedjék ő előtte egy test sem.
1Kor 1: 30 Tőle vagytok pedig ti a Krisztus Jézusban, ki bölcseségül lőn nékünk Istentől, és igazságul, szentségül és váltságul:
1Kor 1: 31 Hogy, a mint meg van írva: aki dicsekedik, az Úrban dicsekedjék.
1Kor 2: 1 Én is, mikor hozzátok mentem, atyámfiai, nem mentem, hogy nagy ékesszólással, avagy bölcseséggel hirdessem néktek az Isten bizonyságtételét.
1Kor 2: 2 Mert nem végeztem, hogy egyébről tudjak ti köztetek, mint a Jézus Krisztusról, még pedig mint megfeszítettről.
1Kor 2: 3 És én erőtlenség, félelem és nagy rettegés közt jelentem meg ti köztetek.
1Kor 2: 4 És az én beszédem és az én prédikálásom nem emberi bölcseségnek hitető beszédiben állott, hanem léleknek és erőnek megmutatásában:
1Kor 2: 5 Hogy a ti hitetek ne emberek bölcseségén, hanem Istennek erején nyugodjék.
1Kor 2: 6 Bölcseséget pedig a tökéletesek között szólunk; ámde nem e világnak, sem e világ veszendő fejedelmeinek bölcseségét;
1Kor 2: 7 Hanem Istennek titkon való bölcseségét szóljuk, azt az elrejtetett, melyet öröktől fogva elrendelt az Isten a mi dicsőségünkre;
1Kor 2: 8 Melyet e világ fejedelmei közül senki sem ismert, mert ha megismerték volna, nem feszítették volna meg a dicsőség Urát:
1Kor 2: 9 Hanem, a mint meg van írva: A miket szem nem látott, fül nem hallott és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek.
1Kor 2: 10 Nekünk azonban az Isten kijelentette az ő Lelke által: mert a Lélek mindeneket vizsgál, még az Istennek mélységeit is.
1Kor 2: 11 Mert kicsoda tudja az emberek közül az ember dolgait, hanemha az embernek lelke, a mely ő benne van? Azonképen az Isten dolgait sem ismeri senki, hanemha az Istennek Lelke.
1Kor 2: 12 Mi pedig nem e világnak lelkét vettük, hanem az Istenből való Lelket; hogy megismerjük azokat, a miket Isten ajándékozott nékünk.
1Kor 2: 13 Ezeket prédikáljuk is, nem oly beszédekkel, melyekre emberi bölcseség tanít, hanem a melyekre a Szent Lélek tanít; lelkiekhez lelkieket szabván.
1Kor 2: 14 Érzéki ember pedig nem foghatja meg az Isten Lelkének dolgait: mert bolondságok néki; meg sem értheti, mivelhogy lelkiképen ítéltetnek meg.
1Kor 2: 15 A lelki ember azonban mindent megítél, de ő senkitől sem ítéltetik meg.
1Kor 2: 16 Mert ki érte fel az Úrnak értelmét, hogy megoktathatná őt? Bennünk pedig Krisztus értelme van.
1Kor 3: 1 Én sem szólhattam néktek, atyámfiai, mint lelkieknek, hanem mint testieknek, mint a Krisztusban kisdedeknek.
1Kor 3: 2 Téjnek italával tápláltalak titeket és nem kemény eledellel, mert még nem bírtátok volna meg, sőt még most sem bírjátok meg:
1Kor 3: 3 Mert még testiek vagytok; mert a mikor írigykedés, versengés és visszavonás van köztetek, vajjon nem testiek vagytok- é és nem ember szerint jártok-é?
1Kor 3: 4 Mert mikor egyik ezt mondja: Én Pálé vagyok; a másik meg: Én Apollósé; nem testiek vagytok-é?
1Kor 3: 5 Hát kicsoda Pál és kicsoda Apollós? Csak szolgák, kik által hívőkké lettetek, és pedig a mint kinek-kinek az Úr adta.
1Kor 3: 6 Én plántáltam, Apollós öntözött; de az Isten adja vala a növekedést.
1Kor 3: 7 Azért sem aki plántál, nem valami, sem aki öntöz; hanem a növekedést adó Isten.
1Kor 3: 8 A plántáló pedig és az öntöző egyek; de mindenik a maga jutalmát veszi a maga munkája szerint.
1Kor 3: 9 Mert Isten munkatársai vagyunk: Isten szántóföldje, Isten épülete vagytok.
1Kor 3: 10 Az Istennek nékem adott kegyelme szerint, mint bölcs építőmester, fundamentomot vetettem, de más épít reá. Kiki azonban meglássa mimódon épít reá.
1Kor 3: 11 Mert más fundamentomot senki nem vethet azon kívül, a mely vettetett, mely a Jézus Krisztus.
1Kor 3: 12 Ha pedig valaki aranyat, ezüstöt, drágaköveket, fát, szénát, pozdorját épít rá erre a fundamentomra;
1Kor 3: 13 Kinek-kinek munkája nyilván lészen: mert [ama] nap megmutatja, mivelhogy tűzben jelenik meg; és hogy kinek-kinek munkája minémű legyen, azt a tűz próbálja meg.
1Kor 3: 14 Ha valakinek a munkája, a melyet ráépített, megmarad, jutalmát veszi.
1Kor 3: 15 Ha valakinek a munkája megég, kárt vall. Ő maga azonban megmenekül, de úgy, mintha tűzön keresztül.
1Kor 3: 16 Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek?
1Kor 3: 17 Ha valaki az Isten templomát megrontja, megrontja azt az Isten. Mert az Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.
1Kor 3: 18 Senki se csalja meg magát. Ha valaki azt hiszi, hogy bölcs ti köztetek e világon, bolond legyen, hogy bölcscsé lehessen.
1Kor 3: 19 Mert e világ bölcsesége bolondság az Isten előtt. Mert meg van írva: Megfogja a bölcseket az ő csalárdságukban.
1Kor 3: 20 És ismét: Ismeri az Úr a bölcsek gondolatait, hogy hiábavalók.
1Kor 3: 21 Azért senki se dicsekedjék emberekkel. Mert minden a tiétek.
1Kor 3: 22 Akár Pál, akár Apollós, akár Kéfás, akár világ, akár élet, akár halál, akár jelenvalók, akár következendők, minden a tiétek.
1Kor 3: 23 Ti pedig Krisztusé, Krisztus pedig Istené.
1Kor 4: 1 Úgy tekintsen minket az ember, mint Krisztus szolgáit és Isten titkainak sáfárait.
1Kor 4: 2 A mi pedig egyébiránt a sáfárokban megkívántatik, az, hogy mindenik hívnek találtassék.
1Kor 4: 3 Rám nézve pedig igen csekély dolog, hogy ti tőletek ítéltessem meg, vagy emberi [ítélet]naptól; sőt magam sem ítélem meg magamat.
1Kor 4: 4 Mert semmit sem tudok magamra, de nem ebben vagyok megigazulva; aki ugyanis engem megítél, az Úr az.
1Kor 4: 5 Azért idő előtt semmit se ítéljetek, míg el nem jő az Úr, aki egyrészt világra hozza a sötétségnek titkait, másrészt megjelenti a szíveknek tanácsait; és akkor mindenkinek az Istentől lészen a dícsérete.
1Kor 4: 6 Ezeket pedig, atyámfiai, példában szabtam magamra és Apollósra ti érettetek, hogy rajtunk tanuljátok meg, hogy annakfelette a mi írva van, nem kell bölcselkedni; hogy senki se fuvalkodjék fel az egyikért a másik ellen.
1Kor 4: 7 Mert kicsoda különböztet meg téged? Mid van ugyanis, a mit nem kaptál volna? Ha pedig úgy kaptad, mit dicsekedel, mintha nem kaptad volna?
1Kor 4: 8 Immár beteltetek, immár meggazdagodtatok, nálunk nélkül uralkodásra jutottatok; vajha csakugyan uralkodásra jutottatok volna, hogy mi is veletek egybe uralkodhatnánk.
1Kor 4: 9 Mert úgy vélem, hogy az Isten minket, az apostolokat, utolsókul állított, mintegy halálra szántakul: mert látványossága lettünk a világnak, úgy angyaloknak, mint embereknek.
1Kor 4: 10 Mi bolondok a Krisztusért, ti pedig bölcsek a Krisztusban; mi erőtlenek, ti pedig erősek; ti dicsőségesek, mi pedig gyalázatosak.
1Kor 4: 11 Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is,
1Kor 4: 12 Fáradozunk is, tulajdon kezünkkel munkálkodván; ha szidalommal illettetünk, jót kívánunk; ha háborúságot szenvedünk, békességgel tűrjük;
1Kor 4: 13 Ha gyaláztatunk, könyörgünk: szinte a világ szemetjévé lettünk, mindeneknek söpredékévé egész mostanig.
1Kor 4: 14 Nem azért írom ezeket, hogy megszégyenítselek titeket, hanem mint szerelmes gyermekeimet intelek.
1Kor 4: 15 Mert ha tízezer tanítómesteretek lenne is a Krisztusban, de nem sok atyátok; mert tőlem vagytok a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
1Kor 4: 16 Kérlek azért titeket, legyetek az én követőim.
1Kor 4: 17 Azért küldtem hozzátok Timótheust, ki nékem szeretett és hű fiam az Úrban, aki eszetekbe juttatja néktek az én útaimat a Krisztusban, a mint mindenütt, minden gyülekezetben tanítok.
1Kor 4: 18 De mintha el se mennék ti hozzátok, úgy felfuvalkodtak némelyek.
1Kor 4: 19 Pedig elmegyek hamarosan hozzátok, ha az Úr akarándja; és megismerem a felfuvalkodottaknak nem a beszédjét, hanem az erejét.
1Kor 4: 20 Mert nem beszédben áll az Istennek országa, hanem erőben.
1Kor 4: 21 Mit akartok? Vesszővel menjek-é hozzátok, avagy szeretettel és szelídségnek lelkével?
1Kor 5: 1 Általában hallatszik köztetek paráznaság, még olyan paráznaság is, a milyen a pogányok között sem említtetik, hogy valaki atyjának feleségét elvegye.
1Kor 5: 2 És ti fel vagytok fuvalkodva, és nem keseredtetek meg inkább, hogy kivettetnék közületek, aki ezt a dolgot cselekedte.
1Kor 5: 3 Mert én távol lévén ugyan testben, de jelen lévén lélekben, már elvégeztem, mintha jelen volnék, hogy azt, aki ekként ezt cselekedte,
1Kor 5: 4 Ti és az én lelkem a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében egybegyűlvén, a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmával
1Kor 5: 5 Átadjuk az ilyent a Sátánnak a testnek veszedelmére, hogy a lélek megtartassék az Úr Jézusnak ama napján.
1Kor 5: 6 Nem jó a ti dicsekedéstek. Avagy nem tudjátok-é, hogy egy kicsiny kovász az egész tésztát megposhasztja.
1Kor 5: 7 Tisztítsátok el azért a régi kovászt, hogy legyetek új tésztává, a minthogy kovász nélkül valók vagytok; mert hiszen a mi húsvéti bárányunk, a Krisztus, megáldoztatott érettünk.
1Kor 5: 8 Azért ne régi kovászszal ünnepeljünk, sem rosszaságnak és gonoszságnak kovászával, hanem tisztaságnak és igazságnak kovásztalanságában.
1Kor 5: 9 Azt írtam néktek ama levelemben, hogy paráznákkal ne társalkodjatok.
1Kor 5: 10 De nem általában e világ paráznáival, vagy csalóival, vagy ragadozóival, vagy bálványimádóival; mert hiszen így ki kellene e világból mennetek.
1Kor 5: 11 Most azért azt írom néktek, hogy ne társalkodjatok azzal, ha valaki atyafi létére parázna, vagy csaló, vagy bálványimádó, vagy szidalmazó, vagy részeges, vagy ragadozó. Az ilyennel még együtt se egyetek.
1Kor 5: 12 Mert mi közöm ahhoz, hogy a kívülvalókról is ítéletet tegyek? avagy ti nem a belüllévők fölött tesztek-é ítéletet?
1Kor 5: 13 A kívülvalókat pedig majd az Isten ítéli meg. Vessétek ki azért a gonoszt magatok közül.
1Kor 6: 1 Merészel valaki ti közületek, ha peres dolga van a másikkal, az igaztalanok előtt törvénykezni, és nem a szentek előtt?
1Kor 6: 2 Nem tudjátok-é, hogy a szentek a világot ítélik meg? És ha ti ítélitek meg a világot, méltatlanok vagytok-é a legkisebb dolgokban való ítéletekre?
1Kor 6: 3 Nem tudjátok-é, hogy angyalokat fogunk ítélni, nemhogy életszükségre való dolgokat?
1Kor 6: 4 Azért ha életszükségre való dolgok felől van törvénykezéstek, a kik a gyülekezetben legalábbvalók, azokat ültessétek le.
1Kor 6: 5 Megszégyenítéstekre mondom: Hát nincs ti köztetek egy bölcs ember sem, aki ítéletet tehetne az ő atyjafiai között?
1Kor 6: 6 Hanem atyafi atyafival törvénykezik, még pedig hitetlenek előtt?
1Kor 6: 7 Egyáltalán már az is gyarlóság ti bennetek, hogy törvénykeztek egymással. Miért nem szenveditek inkább a bántalmazást? Miért nem tűritek inkább a kárt?
1Kor 6: 8 Sőt ti okoztok bántalmazást és kárt, még pedig atyátokfiainak.
1Kor 6: 9 Avagy nem tudjátok-é, hogy igazságtalanok nem örökölhetik Istennek országát? Ne tévelyegjetek; se paráznák, se bálványimádók, se házasságtörők, se pulyák, se férfiszeplősítők,
1Kor 6: 10 Se lopók, se telhetetlenek, se részegesek, se szidalmazók, se ragadozók nem örökölhetik Isten országát.
1Kor 6: 11 Ilyenek voltatok pedig némelyek, de megmosattattatok, de megszenteltettetek, de megigazíttattatok az Úr Jézusnak nevében és a mi Istenünk Lelke által.
1Kor 6: 12 Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de én nem adatom valakinek hatalma alá.
1Kor 6: 13 Az eledelek a hasnak és a has az eledeleknek [rendeltetett.] Az Isten pedig mind ezt, mind amazokat eltörli. A test azonban nem a paráznaságnak [rendeltetett,] hanem az Úrnak, és az Úr a testnek.
1Kor 6: 14 Az Isten pedig az Urat is feltámasztotta, minket is feltámaszt az ő hatalma által.
1Kor 6: 15 Nem tudjátok-é, hogy a ti testeitek a Krisztusnak tagjai? Elszakítva hát a Krisztus tagjait, paráznának tagjaivá tegyem? Távol legyen.
1Kor 6: 16 Avagy nem tudjátok-é, hogy aki a paráznával egyesül, egy test vele? Mert ketten lesznek, úgymond, egy testté.
1Kor 6: 17 aki pedig az Úrral egyesül, egy lélek ő vele.
1Kor 6: 18 Kerüljétek a paráznaságot. Minden bűn, melyet az ember cselekszik, a testen kívül van, de aki paráználkodik, a maga teste ellen vétkezik.
1Kor 6: 19 Avagy nem tudjátok-é, hogy a ti testetek a bennetek lakozó Szent Léleknek temploma, a melyet Istentől nyertetek; és nem a magatokéi vagytok?
1Kor 6: 20 Mert áron vétettetek meg; dicsőítsétek azért az Istent a ti testetekben és lelketekben, a melyek az Istenéi.
1Kor 7: 1 A mik felől pedig írtatok nékem, jó a férfiúnak asszonyt nem illetni.
1Kor 7: 2 De a paráznaság miatt minden férfiúnak tulajdon felesége legyen, és minden asszonynak tulajdon férje.
1Kor 7: 3 A feleségének adja meg a férj a köteles jóakaratot; hasonlóképen a feleség is a férjének.
1Kor 7: 4 A feleség nem ura a maga testének, hanem a férje; hasonlóképen a férj sem ura a maga testének, hanem a felesége.
1Kor 7: 5 Ne foszszátok meg egymást, hanemha egyenlő akaratból bizonyos ideig, hogy ráérjetek a bőjtölésre és az imádkozásra, azután ismét együvé térjetek, hogy a Sátán meg ne kísértsen titeket, mivelhogy magatokat meg nem tartóztathatjátok.
1Kor 7: 6 Ezt pedig kedvezésképen mondom, nem parancsolat szerint.
1Kor 7: 7 Mert szeretném, ha minden ember úgy volna, mint én magam is; de kinek kinek tulajdon kegyelmi ajándéka vagyon Istentől, egynek így, másnak pedig úgy.
1Kor 7: 8 Mondom pedig a nem házasoknak és az özvegyasszonyoknak, hogy jó nékik, ha úgy maradhatnak, mint én is.
1Kor 7: 9 De ha magukat meg nem tartóztathatják, házasságban éljenek: mert jobb házasságban élni, mint égni.
1Kor 7: 10 Azoknak pedig, a kik házasságban vannak, hagyom nem én, hanem az Úr, hogy az asszony férjétől el ne váljék.
1Kor 7: 11 Hogyha pedig elválik is, maradjon házasság nélkül, vagy béküljön meg férjével; és a férj se bocsássa el a feleségét.
1Kor 7: 12 Egyebeknek pedig én mondom, nem az Úr: Ha valamely atyafinak hitetlen felesége van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
1Kor 7: 13 És a mely asszonynak hitetlen férje van, és ez vele akar lakni, el ne bocsássa azt.
1Kor 7: 14 Mert meg van szentelve a hitetlen férj az ő feleségében, és meg van szentelve a hitetlen asszony az ő férjében, mert különben a ti gyermekeitek tisztátalanok volnának, most pedig szentek.
1Kor 7: 15 Ha pedig a hitetlen elválik, ám váljék el; nem vettetett szolgaság alá a keresztyén férfiú, vagy asszony az ilyen dolgokban. De békességre hívott minket az Isten.
1Kor 7: 16 Mert mit tudod, te asszony, ha megmentheted-e a férjedet; vagy mit tudod, te férfiú, ha megmentheted-e a feleségedet?
1Kor 7: 17 Csak a mint kinek-kinek adta az Isten, a mint kit-kit elhívott az Úr, úgy járjon. És minden gyülekezetben ekképen rendelkezem.
1Kor 7: 18 Körülmetélten hivatott el valaki? ne fedezze el azt; körülmetéletlenül hivatott el valaki? me metélkedjék körül.
1Kor 7: 19 A körülmetélkedés semmi, a körülmetéletlenség is semmi; hanem Isten parancsolatainak megtartása.
1Kor 7: 20 Kiki a mely hivatásban hívatott el, abban maradjon.
1Kor 7: 21 Szolgai állapotban hivattattál el? Ne gondolj vele, sőt ha szabad lehetsz is, inkább élj [azzal.]
1Kor 7: 22 Mert az Úrban elhívott szolga az Úrnak szabadosa; hasonlóképen aki szabadságban hívatott el, Krisztusnak szolgája.
1Kor 7: 23 Áron vétettetek meg, ne legyetek embereknek szolgái.
1Kor 7: 24 Kiki a miben elhívatott, atyámfiai, abban maradjon meg az Isten előtt.
1Kor 7: 25 A hajadonok felől nincs ugyan parancsolatom az Úrtól, de tanácsot adok úgy, mint aki irgalmasságot nyertem az Úrtól, hogy hitelreméltó legyek.
1Kor 7: 26 Úgy ítélem azért, hogy jó ez a jelenvaló szükség miatt, hogy tudniillik jó az embernek úgy maradni.
1Kor 7: 27 Feleséghez köttettél? Ne keress elválást. Megszabadultál feleségedtől? Ne keress feleséget.
1Kor 7: 28 De ha veszel is feleséget, nem vétkezel; és ha férjhez megy is a hajadon, nem vétkezik ; de az ilyeneknek háborúságuk lesz a testben. Én pedig kedveznék néktek.
1Kor 7: 29 Ezt pedig azért mondom, atyámfiai, mert az idő rövidre van szabva ezentúl, azért a kiknek van is feleségök, úgy legyenek, mintha nem volna.
1Kor 7: 30 És a kik sírnak, mintha nem sírnának; és a kik vígadnak, mintha nem vígadnának; a kik vesznek, mintha semmijök sem volna.
1Kor 7: 31 És a kik élnek e világgal, mintha nem élnének: mert elmúlik e világnak ábrázatja.
1Kor 7: 32 Azt akarnám pedig, hogy ti gond nélkül legyetek. aki házasság nélkül van, arra visel gondot, a mi az Úré, mimódon kedveskedhessék az Úrnak;
1Kor 7: 33 aki pedig feleséget vett, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a feleségének.
1Kor 7: 34 Különbözik egymástól az asszony és a hajadon. aki nem ment férjhez, az Úr dolgaira visel gondot, hogy szent legyen mind testében, mind lelkében; aki pedig férjhez ment, a világiakra visel gondot, mimódon kedveskedhessék a férjének.
1Kor 7: 35 Ezt pedig a ti hasznotokra mondom; nem hogy tőrt vessek néktek, hanem hogy illendőképen és állhatatosan ragaszkodjatok az Úrhoz háboríthatatlanul.
1Kor 7: 36 De ha valaki szégyennek tartja az ő hajadon leányára, ha virágzó idejét múlja, és úgy kell történnie, a mit akar, azt cselekedje, nem vétkezik; menjenek férjhez.
1Kor 7: 37 aki pedig szilárdan áll a szívében és a szükség nem kényszeríti, hatalma pedig van a tulajdon akarata fölött, és azt végezte el szívében, hogy megtartja hajadon leányát, jól cselekszi.
1Kor 7: 38 Azért, aki férjhez adja, az is jól cselekszi, de aki nem adja férjhez, még jobban cselekszi.
1Kor 7: 39 Az asszonyt törvény köti, míg férje él, de ha férje meghal, szabadon férjhez mehet, a kihez akar, csakhogy az Úrban.
1Kor 7: 40 De boldogabb, ha úgy marad, az én véleményem szerint; pedig hiszem, hogy bennem is Istennek lelke van.
1Kor 8: 1 A bálványáldozatok felől pedig tudjuk, hogy mindnyájunknak van ismeretünk. Az ismeret felfuvalkodottá tesz, a szeretet pedig épít.
1Kor 8: 2 Ha pedig valaki azt hiszi, hogy tud valamit, még semmit sem ismer úgy, a mint ismernie kell.
1Kor 8: 3 Hanem ha valaki az Istent szereti, az ismertetik ő tőle.
1Kor 8: 4 Tehát a bálványáldozati hús evése felől tudjuk, hogy egy bálvány sincs a világon, és hogy Isten sincs senki más, hanem csak egy.
1Kor 8: 5 Mert ha vannak is úgynevezett istenek akár az égben, akár a földön, a minthogy van sok isten és sok úr;
1Kor 8: 6 Mindazáltal nekünk egy Istenünk van, az Atya, a kitől [van] a mindenség, mi is ő benne; és egy Urunk, a Jézus Krisztus, aki által [van] a mindenség, mi is ő általa.
1Kor 8: 7 De nem mindenkiben van meg ez az ismeret; sőt némelyek a bálvány felől való lelkiismeretök szerint mind mai napig mint bálványáldozatot eszik, és az ő lelkiismeretök, mivelhogy erőtelen, megfertőztetik.
1Kor 8: 8 Pedig az eledel nem tesz minket kedvesekké Isten előtt; mert ha eszünk is, nem leszünk gazdagabbak; ha nem eszünk is, nem leszünk szegényebbek.
1Kor 8: 9 De meglássátok, hogy ez a ti szabadságtok valamiképen botránkozásukra ne legyen az erőteleneknek.
1Kor 8: 10 Mert ha valaki meglát téged, a kinek ismereted van, hogy a bálványtemplomnál vendégeskedel, annak lelkiismerete, mivelhogy erőtelen, nem arra indíttatik-é, hogy megegye a bálványáldozatot?
1Kor 8: 11 És a te ismereted miatt elkárhozik a te erőtelen atyádfia, a kiért Krisztus meghalt.
1Kor 8: 12 Így aztán, mikor az atyafiak ellen vétkeztek, és az ő erőtelen lelkiismeretüket megsértitek, a Krisztus ellen vétkeztek.
1Kor 8: 13 Annakokáért, ha eledel botránkoztatja meg az én atyámfiát, inkább soha sem eszem húst, hogy az én atyámfiát meg ne botránkoztassam.
1Kor 9: 1 Nem vagyok-é apostol? Nem vagyok-é szabad? Nem láttam-é Jézus Krisztust, a mi Urunkat? Nem az én munkám vagytok-é ti az Úrban?
1Kor 9: 2 Ha egyebeknek nem vagyok apostoluk, de bizony néktek az vagyok, mert az én apostolságomnak pecsétje az Úrban ti vagytok.
1Kor 9: 3 Ez az én védelmem azok ellenében, a kik vádolnak engem.
1Kor 9: 4 Nincsen-é arra jogunk, hogy együnk és igyunk?
1Kor 9: 5 Nincsen-é arra jogunk, hogy keresztyén feleségünket magunkkal hordozzuk, mint a többi apostolok is és az Úrnak atyjafiai és Kéfás?
1Kor 9: 6 Avagy csak nekem és Barnabásnak nincs-é jogunk, hogy ne dolgozzunk?
1Kor 9: 7 Kicsoda katonáskodik valaha a maga zsoldján? Kicsoda plántál szőlőt, és nem eszik annak gyümölcséből? Vagy kicsoda legeltet nyájat, és nem eszik a nyájnak tejéből?
1Kor 9: 8 Vajjon emberi módon beszélem-é ezeket? vagy nem ezeket mondja-é a törvény is?
1Kor 9: 9 Mert a Mózes törvényében meg van írva: Ne kösd fel a nyomtató ökörnek száját. Avagy az ökrökre van-é az Istennek gondja?
1Kor 9: 10 Avagy nem érettünk mondja-é általában? Mert mi érettünk íratott meg, hogy aki szánt, reménység alatt kell szántania, és a ki csépel, az ő reménységében részesnek lennie reménység alatt.
1Kor 9: 11 Ha mi néktek a lelkieket vetettük, nagy dolog- é, ha mi a ti testi javaitokat aratjuk?
1Kor 9: 12 Ha egyebek részesülnek a ti javaitokban, mért nem inkább mi? De mi nem éltünk e szabadsággal; hanem mindent eltűrünk, hogy valami akadályt ne gördítsünk a Krisztus evangyélioma elé.
1Kor 9: 13 Nem tudjátok-é, hogy a kik a szent dolgokban munkálkodnak, a szent helyből élnek, és a kik az oltár körül forgolódnak, az oltárral együtt veszik el részüket?
1Kor 9: 14 Ekképen rendelte az Úr is, hogy a kik az evangyéliomot hirdetik, az evangyéliomból éljenek.
1Kor 9: 15 De én ezek közül egygyel sem éltem. Nem azért írtam azonban ezeket, hogy velem is így történjék, mert jobb nékem meghalnom, hogysem valaki hiábavalóvá tegye az én dicsekedésemet.
1Kor 9: 16 Mert ha az evangyéliomot hirdetem, nem dicsekedhetem, mert szükség kényszerít engem. Jaj ugyanis nékem, ha az evangyéliomot nem hirdetem.
1Kor 9: 17 Mert ha akaratom szerint mívelem ezt, jutalmam van; ha pedig akaratom nélkül, sáfársággal bízattam meg.
1Kor 9: 18 Micsoda tehát az én jutalmam? Hogy prédikálásommal ingyenvalóvá tegyem a Krisztus evangyéliomát, hogy ne használjam ki [ama] szabadságomat az evangyéliom hirdetésénél.
1Kor 9: 19 Mert én, noha mindenkivel szemben szabad vagyok, magamat mindenkinek szolgájává tettem, hogy a többséget megnyerjem.
1Kor 9: 20 És a zsidóknak zsidóvá lettem, hogy zsidókat nyerjek meg; a törvény alatt valóknak törvény alatt valóvá, hogy a törvény alatt valókat megnyerjem;
1Kor 9: 21 A törvény nélkül valóknak törvénynélkülivé, noha nem vagyok Isten törvénye nélkül, hanem Krisztus törvényében való, hogy törvény nélkül valókat nyerjek meg.
1Kor 9: 22 Az erőtleneknek erőtelenné lettem, hogy az erőteleneket megnyerjem. Mindeneknek mindenné lettem, hogy minden módon megtartsak némelyeket.
1Kor 9: 23 Ezt pedig az evangyéliomért mívelem, hogy részestárs legyek abban.
1Kor 9: 24 Nem tudjátok-é, hogy a kik versenypályán futnak, mindnyájan futnak ugyan, de egy veszi el a jutalmat? Úgy fussatok, hogy elvegyétek.
1Kor 9: 25 Mindaz pedig aki pályafutásban tusakodik, mindenben magatűrtető; azok ugyan, hogy romlandó koszorút nyerjenek, mi pedig romolhatatlant.
1Kor 9: 26 Én azért úgy futok, mint nem bizonytalanra; úgy viaskodom, mint aki nem levegőt vagdos;
1Kor 9: 27 Hanem megsanyargatom testemet és szolgává teszem; hogy míg másoknak prédikálok, magam valami módon méltatlanná ne legyek.
1Kor 10: 1 Nem akarom pedig, hogy ne tudjátok, atyámfiai, hogy a mi atyáink mindnyájan a felhő alatt voltak, és mindnyájan a tengeren mentek által;
1Kor 10: 2 És mindnyájan Mózesre keresztelkedtek meg a felhőben és a tengerben;
1Kor 10: 3 És mindnyájan egy lelki eledelt ettek;
1Kor 10: 4 És mindnyájan egy lelki italt ittak, mert ittak a lelki kősziklából, a mely követi vala őket, e kőszikla pedig a Krisztus volt.
1Kor 10: 5 De azoknak többségét nem kedvelé az Isten, mert elhullának a pusztában.
1Kor 10: 6 Ezek pedig példáink lőnek, hogy mi ne kívánjunk gonosz dolgokat, a miképen azok kívántak.
1Kor 10: 7 Se bálványimádók ne legyetek, mint azok közül némelyek, a mint meg van írva: Leüle a nép enni és inni, és felkelének játszani.
1Kor 10: 8 Se pedig ne paráználkodjunk mint azok közül paráználkodtak némelyek, és elestek egy napon huszonháromezeren.
1Kor 10: 9 Se a Krisztust ne kísértsük, a mint közülök kísértették némelyek, és elveszének a kígyók miatt.
1Kor 10: 10 Se pedig ne zúgolódjatok, miképen ő közülök zúgolódának némelyek, és elveszének a pusztító által.
1Kor 10: 11 Mindezek pedig példaképen estek rajtok; megírattak pedig a mi tanulságunkra, a kikhez az időknek vége elérkezett.
1Kor 10: 12 Azért aki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék.
1Kor 10: 13 Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.
1Kor 10: 14 Azért szerelmeseim, kerüljétek a bálványimádást.
1Kor 10: 15 Mint okosokhoz szólok, ítéljétek meg ti, a mit mondok.
1Kor 10: 16 A hálaadásnak pohara, a melyet megáldunk, nem a Krisztus vérével való közösségünk-é? A kenyér, a melyet megszegünk, nem a Krisztus testével való közösségünk-é?
1Kor 10: 17 Mert egy a kenyér, egy test vagyunk sokan; mert mindnyájan az egy kenyérből részesedünk.
1Kor 10: 18 Tekintsétek meg a test szerint való Izráelt! A kik az áldozatokat eszik, avagy nincsenek-é közösségben az oltárral?
1Kor 10: 19 Mit mondok tehát? Hogy a bálvány valami, vagy hogy a bálványáldozat valami?
1Kor 10: 20 Sőt, hogy a mit a pogányok áldoznak, ördögöknek áldozzák és nem Istennek; nem akarom pedig, hogy ti az ördögökkel legyetek közösségben.
1Kor 10: 21 Nem ihatjátok az Úr poharát és az ördögök poharát; nem lehettek az Úr asztalának és az ördögök asztalának részesei.
1Kor 10: 22 Vagy haragra ingereljük az Urat? avagy erősebbek vagyunk-é nálánál?
1Kor 10: 23 Minden szabad nékem, de nem minden használ; minden szabad nékem, de nem minden épít.
1Kor 10: 24 Senki ne keresse, a mi az övé, hanem kiki azt, a mi a másé.
1Kor 10: 25 Mindent, a mit a mészárszékben árulnak, megegyetek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt.
1Kor 10: 26 Mert az Úré a föld és annak teljessége.
1Kor 10: 27 Ha pedig valaki meghív titeket a hitetlenek közül és el akartok menni, mindent, a mit elétek hoznak, megegyetek, semmit sem tudakozódván a lelkiismeret miatt.
1Kor 10: 28 De ha valaki ezt mondja néktek: Ez bálványáldozati hús, ne egyétek meg a miatt, aki megjelentette, és a lelkiismeretért; mert az Úré a föld és annak teljessége.
1Kor 10: 29 De nem a tulajdon lelkiismeretet értem, hanem a másikét. Mert miért kárhoztassa az én szabadságomat a más lelkiismerete?
1Kor 10: 30 Ha pedig én hálaadással veszek részt, miért káromoltatom azért, a miért én hálákat adok?
1Kor 10: 31 Azért akár esztek, akár isztok, akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek.
1Kor 10: 32 Meg ne botránkoztassátok se a zsidókat, se a görögöket, se az Isten gyülekezetét.
1Kor 10: 33 Miképen én is mindenkinek mindenben kedvében járok, nem keresvén a magam hasznát, hanem a sokaságét, hogy megtartassanak.
1Kor 11: 1 Legyetek az én követőim, mint én is a Krisztusé.
1Kor 11: 2 Dícsérlek pedig titeket atyámfiai, hogy én rólam mindenben megemlékeztek, és a miképen meghagytam néktek, rendeléseimet megtartjátok.
1Kor 11: 3 Akarom pedig, hogy tudjátok, hogy minden férfiúnak feje a Krisztus; az asszonynak feje pedig a férfiú; a Krisztusnak feje pedig az Isten.
1Kor 11: 4 Minden férfiú, aki befedett fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét.
1Kor 11: 5 Minden asszony pedig, aki befedetlen fővel imádkozik avagy prófétál, megcsúfolja az ő fejét, mert egy és ugyanaz, mintha megnyiretett volna.
1Kor 11: 6 Mert ha az asszony nem fedi be fejét, nyiretkezzék is meg, hogy ha pedig éktelen dolog asszonynak megnyiretkezni, vagy megberetváltatni, fedezze be az ő fejét.
1Kor 11: 7 Mert a férfiúnak nem kell befednie az ő fejét, mivel ő az Istennek képe és dicsősége; de az asszony a férfiú dicsősége.
1Kor 11: 8 Mert nem a férfiú van az asszonyból, hanem az asszony a férfiúból.
1Kor 11: 9 Mert nem is a férfiú teremtetett az asszonyért, hanem az asszony a férfiúért.
1Kor 11: 10 Ezért kell az asszonynak hatalmi [jelt] viselni a fején az angyalok miatt.
1Kor 11: 11 Mindazáltal sem férfiú nincs asszony nélkül, sem asszony férfiú nélkül az Úrban.
1Kor 11: 12 Mert a miképen az asszony a férfiúból van, azonképen a férfiú is az asszony által, az egész pedig az Istentől.
1Kor 11: 13 Magatokban ítéljétek meg: illendő dolog-é asszonynak fedetlen fővel imádni az Istent?
1Kor 11: 14 Avagy maga a természet is nem arra tanít-é titeket, hogy ha a férfiú nagy hajat visel, csúfsága az néki?
1Kor 11: 15 Az asszonynak pedig, ha nagy haja van, ékesség az néki; mert a haj fátyol gyanánt adatott néki.
1Kor 11: 16 Ha pedig valakinek tetszik versengeni, nekünk olyan szokásunk nincsen, sem az Isten gyülekezeteinek.
1Kor 11: 17 Ezt pedig tudtotokra adván, nem dícsérlek, hogy nem haszonnal, hanem kárral gyűltök egybe.
1Kor 11: 18 Mert először is, mikor egybegyűltök a gyülekezetben, hallom, hogy szakadások vannak köztetek; és valami részben hiszem is.
1Kor 11: 19 Mert szükség, hogy szakadások is legyenek köztetek, hogy a kipróbáltak nyilvánvalókká legyenek ti köztetek.
1Kor 11: 20 Mikor tehát egybegyűltök egyazon helyre, nincs úrvacsorájával való élés:
1Kor 11: 21 Mert kiki az ő saját vacsoráját veszi elő az evésnél; és némely éhezik, némely pedig dőzsöl.
1Kor 11: 22 Hát nincsenek-é házaitok az evésre és ivásra? Avagy az Isten gyülekezetét vetitek-é meg, és azokat szégyenítitek-é meg, a kiknek nincsen? Mit mondjak néktek? Dícsérjelek-é titeket ebben? Nem dícsérlek.
1Kor 11: 23 Mert én az Úrtól vettem, a mit néktek előtökbe is adtam: hogy az Úr Jézus azon az éjszakán, melyen elárultaték, vette a kenyeret,
1Kor 11: 24 És hálákat adván, megtörte és ezt mondotta: Vegyétek, egyétek! Ez az én testem, mely ti érettetek megtöretik; ezt cselekedjétek az én emlékezetemre.
1Kor 11: 25 Hasonlatosképen a pohárt is vette, minekutána vacsorált volna, ezt mondván: E pohár amaz új testamentom az én vérem által; ezt cselekedjétek, valamennyiszer isszátok az én emlékezetemre.
1Kor 11: 26 Mert valamennyiszer eszitek e kenyeret és isszátok e pohárt, az Úrnak halálát hirdessétek, a míg eljövend.
1Kor 11: 27 Azért aki méltatlanul eszi e kenyeret, vagy issza az Úrnak poharát, vétkezik az Úr teste és vére ellen.
1Kor 11: 28 Próbálja meg azért az ember magát, és úgy egyék abból a kenyérből, és úgy igyék abból a pohárból,
1Kor 11: 29 Mert aki méltatlanul eszik és iszik, ítéletet eszik és iszik magának, mivelhogy nem becsüli meg az Úrnak testét.
1Kor 11: 30 Ezért van ti köztetek sok erőtlen és beteg, és alusznak sokan.
1Kor 11: 31 Mert ha mi ítélnők magunkat, nem ítéltetnénk el.
1Kor 11: 32 De mikor ítéltetünk, az Úrtól taníttatunk, hogy a világgal együtt el ne kárhoztassunk.
1Kor 11: 33 Azért atyámfiai, mikor egybegyűltök az evésre, egymást megvárjátok.
1Kor 11: 34 Ha pedig valaki éhezik, otthon egyék, hogy ítéletre ne gyűljetek egybe. A többire nézve, majd ha hozzátok megyek, rendelkezem.
1Kor 12: 1 A lelki [ajándékokra] nézve pedig nem akarom, atyámfiai, hogy tudatlanok legyetek.
1Kor 12: 2 Tudjátok, hogy pogányok voltatok, vitetvén, a mint vitettetek, a néma bálványokhoz.
1Kor 12: 3 Azért tudtotokra adom néktek, hogy senki, aki Istennek Lelke által szól, nem mondja Jézust átkozottnak; és senki sem mondhatja Úrnak Jézust, hanem csak a Szent Lélek által.
1Kor 12: 4 A kegyelmi ajándékokban pedig különbség van, de ugyanaz a Lélek.
1Kor 12: 5 A szolgálatokban is különbség van, de ugyanaz az Úr.
1Kor 12: 6 És különbség van a cselekedetekben is, de ugyanaz az Isten, aki cselekszi mindezt mindenkiben.
1Kor 12: 7 Mindenkinek azonban haszonra adatik a Léleknek kijelentése.
1Kor 12: 8 Némelyiknek ugyanis bölcseségnek beszéde adatik a Lélek által; másiknak pedig tudománynak beszéde ugyanazon Lélek szerint;
1Kor 12: 9 Egynek hit ugyanazon Lélek által; másnak pedig gyógyítás ajándékai azon egy Lélek által;
1Kor 12: 10 Némelyiknek csodatévő erőknek munkái; némelyiknek meg prófétálás; némelyiknek pedig lelkeknek megítélése; másiknak nyelvek nemei; másnak pedig nyelvek magyarázása;
1Kor 12: 11 De mindezeket egy és ugyanaz a Lélek cselekszi, osztogatván mindenkinek külön, a mint akarja.
1Kor 12: 12 Mert a miképen a test egy és sok tagja van, az egy testnek tagjai pedig, noha sokan vannak, mind egy test, azonképen a Krisztus is.
1Kor 12: 13 Mert hiszen egy Lélek által mi mindnyájan egy testté kereszteltettünk meg, akár zsidók, akár görögök, akár szolgák, akár szabadok; és mindnyájan egy Lélekkel itattattunk meg.
1Kor 12: 14 Mert a test sem egy tag, hanem sok.
1Kor 12: 15 Ha ezt mondaná a láb: mivelhogy nem kéz vagyok, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
1Kor 12: 16 És ha a fül ezt mondaná: mivelhogy nem vagyok szem, nem vagyok a testből való; avagy nem a testből való-é azért?
1Kor 12: 17 Ha az egész test szem, hol a hallás? ha az egész hallás, hol a szaglás?
1Kor 12: 18 Most pedig az Isten elhelyezte a tagokat a testben egyenként mindeniket, a mint akarta.
1Kor 12: 19 Ha pedig az egész egy tag volna hol volna a test?
1Kor 12: 20 Így azonban sok tag [van] ugyan, de egy test.
1Kor 12: 21 Nem mondhatja pedig a szem a kéznek: Nincs rád szükségem; vagy viszont a fej a lábaknak: Nem kelletek nékem.
1Kor 12: 22 Sőt sokkal inkább, a melyek a test legerőtelenebb tagjainak látszanak, azok igen szükségesek:
1Kor 12: 23 És a melyeket a test tisztességtelenebb tagjainak tartunk, azoknak nagyobb tisztességet tulajdonítunk; és a melyek éktelenek bennünk, azok nagyobb ékességben részesülnek;
1Kor 12: 24 A melyek pedig ékesek bennünk, azoknak nincs erre szükségök. De az Isten szerkeszté egybe a testet, az alábbvalónak nagyobb tisztességet adván,
1Kor 12: 25 Hogy ne legyen hasonlás a testben, hanem ugyanarról gondoskodjanak egymásért a tagok.
1Kor 12: 26 És akár szenved egy tag, vele együtt szenvednek a tagok mind; akár tisztességgel illettetik egy tag, vele együtt örülnek a tagok mind.
1Kor 12: 27 Ti pedig a Krisztus teste vagytok, és tagjai rész szerint.
1Kor 12: 28 És pedig némelyeket rendelt az Isten az anyaszentegyházban először apostolokul, másodszor prófétákul, harmadszor tanítókul; azután csodatévő erőket, aztán gyógyításnak ajándékait, gyámolokat, kormányokat, nyelvek nemeit.
1Kor 12: 29 Avagy mindnyájan apostolok-é? Vagy mindnyájan próféták-é? Avagy mindnyájan tanítók-é? Vagy mindnyájan csodatévő erők-é?
1Kor 12: 30 Avagy mindnyájoknak van-é gyógyításra való ajándéka? Vagy mindnyájan szólnak-é nyelveken? Vagy mindnyájan magyaráznak-é?
1Kor 12: 31 Igyekezzetek pedig a hasznosabb ajándékokra. És ezenfelül még egy kiváltképen való útat mutatok néktek.
1Kor 13: 1 Ha embereknek vagy angyaloknak nyelvén szólok is, szeretet pedig nincsen én bennem, olyanná lettem, mint a zengő ércz vagy pengő czimbalom.
1Kor 13: 2 És ha jövendőt tudok is mondani, és minden titkot és minden tudományt ismerek is; és ha egész hitem van is, úgyannyira, hogy hegyeket mozdíthatok ki helyökről, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi vagyok.
1Kor 13: 3 És ha vagyonomat mind felétetem is, és ha testemet tűzre adom is, szeretet pedig nincsen én bennem, semmi hasznom abból.
1Kor 13: 4 A szeretet hosszútűrő, kegyes; a szeretet nem irígykedik, a szeretet nem kérkedik, nem fuvalkodik fel.
1Kor 13: 5 Nem cselekszik éktelenül, nem keresi a maga hasznát, nem gerjed haragra, nem rójja fel a gonoszt,
1Kor 13: 6 Nem örül a hamisságnak, de együtt örül az igazsággal;
1Kor 13: 7 Mindent elfedez, mindent hiszen, mindent remél, mindent eltűr.
1Kor 13: 8 A szeretet soha el nem fogy: de legyenek bár jövendőmondások, eltöröltetnek; vagy akár nyelvek, megszünnek; vagy akár ismeret, eltöröltetik.
1Kor 13: 9 Mert rész szerint van bennünk az ismeret, rész szerint a prófétálás:
1Kor 13: 10 De mikor eljő a teljesség, a rész szerint való eltöröltetik.
1Kor 13: 11 Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.
1Kor 13: 12 Mert most tükör által homályosan látunk, akkor pedig színről-színre; most rész szerint van bennem az ismeret, akkor pedig úgy ismerek majd, a mint én is megismertettem.
1Kor 13: 13 Most azért megmarad a hit, remény, szeretet, e három; ezek között pedig legnagyobb a szeretet.
1Kor 14: 1 Kövessétek a szeretetet, kívánjátok a lelki [ajándékokat,] leginkább pedig, hogy prófétáljatok.
1Kor 14: 2 Mert a ki nyelveken szól, nem embereknek szól, hanem az Istennek; mert senki sem érti, hanem lélekben beszél titkos dolgokat.
1Kor 14: 3 A ki pedig prófétál, embereknek beszél épülésre, intésre és vígasztalásra.
1Kor 14: 4 aki nyelveken szól, magát építi; de a ki prófétál, a gyülekezetet építi.
1Kor 14: 5 Szeretném ugyan, ha mindnyájan szólnátok nyelveken, de inkább, hogy prófétálnátok; mert nagyobb a próféta, mint nyelveken szóló, kivévén, ha megmagyarázza, hogy a gyülekezet épüljön.
1Kor 14: 6 Ha már most, atyámfiai, hozzátok megyek, és nyelveken szólok, mit használok néktek, ha vagy kijelentésben, vagy ismeretben, vagy prófétálásban, vagy tanításban nem szólok hozzátok?
1Kor 14: 7 Hiszen ha az élettelen hangszerek, akár fuvola, akár czitera, nem adnak megkülönböztethető hangokat, mimódon ismerjük meg, a mit fuvoláznak vagy cziteráznak?
1Kor 14: 8 Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra?
1Kor 14: 9 Azonképen ti is, ha érthető nyelven nem beszéltek, mimódon értik meg, a mit szóltok? Csak a levegőbe fogtok beszélni.
1Kor 14: 10 Példa mutatja, oly sokféle szólás van a világon, és azok közül egy sem érthetetlen.
1Kor 14: 11 Hogyha azért nem tudom a szónak értelmét, a beszélőnek idegen leszek, és a beszélő is idegen előttem.
1Kor 14: 12 Azonképen ti is, minthogy lelki ajándékokat kívántok, a gyülekezet építésére igyekezzetek, hogy gyarapodjatok.
1Kor 14: 13 Azért aki nyelveken szól, imádkozzék, hogy megmagyarázza.
1Kor 14: 14 Mert ha nyelvvel könyörgök, a lelkem könyörög, de értelmem gyümölcstelen.
1Kor 14: 15 Hogy van hát? Imádkozom a lélekkel, de imádkozom az értelemmel is; énekelek a lélekkel, de énekelek az értelemmel is.
1Kor 14: 16 Mert ha lélekkel mondasz áldást, az ott lévő avatatlan miképen fog a te hálaadásodra Áment mondani, mikor nem tudja, mit beszélsz?
1Kor 14: 17 Mert jóllehet, te szépen mondasz áldást, de más nem épül abból.
1Kor 14: 18 Hálát adok az én Istenemnek, hogy mindnyájatoknál inkább tudok nyelveken szólni;
1Kor 14: 19 De a gyülekezetben inkább akarok öt szót szólani értelemmel, hogy egyebeket is tanítsak, hogy nem mint tízezer szót nyelveken.
1Kor 14: 20 Atyámfiai, ne legyetek gyermekek értelemben; hanem a gonoszságban legyetek gyermekek, értelemben pedig érettek legyetek.
1Kor 14: 21 A törvényben meg van írva: Idegen nyelveken és idegen ajkakkal szólok e népnek, és így sem hallgatnak rám, azt mondja az Úr.
1Kor 14: 22 A nyelvek tehát jelül vannak, nem a hívőknek, hanem a hitetleneknek; a prófétálás pedig nem a hitetleneknek, hanem a hívőknek.
1Kor 14: 23 Azért ha az egész gyülekezet egybegyűl és mindnyájan nyelveken szólnak, bemenvén az idegenek vagy hitetlenek, nem azt mondják-é, hogy őrjöngtök?
1Kor 14: 24 De ha mindnyájan prófétálnak és bemegy egy hitetlen, vagy avatatlan, az mindenektől megfeddetik, mindenektől megítéltetik,
1Kor 14: 25 És ilyen módon az ő szívének titkai nyilvánvalókká lesznek; és így arczra borulva imádja az Istent, hirdetvén, hogy bizonynyal az Isten lakik ti bennetek.
1Kor 14: 26 Hogy van hát atyámfiai? Mikor egybegyűltök, mindeniteknek van zsoltára, tanítása, nyelve, kijelentése, magyarázata. Mindenek épülésre legyenek.
1Kor 14: 27 Ha valaki nyelveken szól, kettő vagy legfeljebb három legyen, mégpedig egymás után; és egy magyarázza meg:
1Kor 14: 28 Ha pedig nincsen magyarázó, hallgasson a gyülekezetben; hanem magának szóljon és az Istennek.
1Kor 14: 29 A próféták pedig ketten vagy hárman beszéljenek; és a többiek ítéljék meg.
1Kor 14: 30 De ha egy másik ott ülő vesz kijelentést, az első hallgasson.
1Kor 14: 31 Mert egyenként mindnyájan prófétálhattok, hogy mindenki tanuljon, és mindenki vígasztalást vegyen;
1Kor 14: 32 És a prófétalelkek engednek a prófétáknak;
1Kor 14: 33 Mert az Isten nem a visszavonásnak, hanem a békességnek [Istene;] miként a szentek minden gyülekezetében.
1Kor 14: 34 A ti asszonyaitok hallgassanak a gyülekezetekben, mert nincsen megengedve nékik, hogy szóljanak; hanem engedelmesek legyenek, a mint a törvény is mondja.
1Kor 14: 35 Hogyha pedig tanulni akarnak valamit, kérdezzék meg otthon az ő férjüket; mert éktelen dolog asszonynak szólni a gyülekezetben.
1Kor 14: 36 Avagy ti tőletek származott-é az Isten beszéde, avagy csak hozzátok jutott el?
1Kor 14: 37 Ha valaki azt hiszi, hogy ő próféta, vagy lelki ajándék részese, vegye eszébe, hogy a miket néktek írok, az Úr rendeletei azok.
1Kor 14: 38 aki pedig tudatlan, legyen tudatlan.
1Kor 14: 39 Azért atyámfiai törekedjetek prófétálásra, és a nyelveken szólást se tiltsátok.
1Kor 14: 40 Mindenek ékesen és jó renddel legyenek.
1Kor 15: 1 Eszetekbe juttatom továbbá, atyámfiai, az evangyéliomot, melyet hirdettem néktek, melyet be is vettetek, melyben állotok is,
1Kor 15: 2 A mely által üdvözültök is, ha megtartjátok, a minémű beszéddel hirdettem néktek, hacsak nem hiába lettetek hívőkké.
1Kor 15: 3 Mert azt adtam előtökbe főképen, a mit én is úgy vettem, hogy a Krisztus meghalt a mi bűneinkért az írások szerint;
1Kor 15: 4 És hogy eltemettetett; és hogy feltámadott a harmadik napon az írások szerint;
1Kor 15: 5 És hogy megjelent Kéfásnak; azután a tizenkettőnek;
1Kor 15: 6 Azután megjelent több mint ötszáz atyafinak egyszerre, kik közül a legtöbben mind máig élnek, némelyek azonban el is aludtak;
1Kor 15: 7 Azután megjelent Jakabnak; azután mind az apostoloknak;
1Kor 15: 8 Legutolszor pedig mindenek között, mint egy idétlennek, nékem is megjelent.
1Kor 15: 9 Mert én vagyok a legkisebb az apostolok között, ki nem vagyok méltó, hogy apostolnak neveztessem, mert háborgattam az Istennek anyaszentegyházát.
1Kor 15: 10 De Isten kegyelme által vagyok, a mi vagyok; és az ő hozzám való kegyelme nem lőn hiábavaló; sőt többet munkálkodtam, mint azok mindnyájan de nem én, hanem az Istennek velem való kegyelme.
1Kor 15: 11 Akár én azért, akár azok, így prédikálunk, és így lettetek ti hívőkké.
1Kor 15: 12 Ha azért Krisztusról hirdettetik, hogy a halottak közül feltámadott, mimódon mondják némelyek ti köztetek, hogy nincsen halottak feltámadása?
1Kor 15: 13 Mert ha nincsen halottak feltámadása, akkor Krisztus sem támadott fel.
1Kor 15: 14 Ha pedig Krisztus fel nem támadott, akkor hiábavaló a mi prédikálásunk, de hiábavaló a ti hitetek is.
1Kor 15: 15 Sőt az Isten hamis bizonyságtevőinek is találtatunk, mivelhogy az Isten felől bizonyságot tettünk, hogy feltámasztotta a Krisztust; a kit nem támasztott fel, ha csakugyan nem támadnak fel a halottak.
1Kor 15: 16 Mert ha a halottak fel nem támadnak, a Krisztus sem támadott fel.
1Kor 15: 17 Ha pedig a Krisztus fel nem támadott, hiábavaló a ti hitetek; még bűneitekben vagytok.
1Kor 15: 18 A kik a Krisztusban elaludtak, azok is elvesztek tehát.
1Kor 15: 19 Ha csak ebben az életben reménykedünk a Krisztusban, minden embernél nyomorultabbak vagyunk.
1Kor 15: 20 Ámde Krisztus feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak.
1Kor 15: 21 Miután ugyanis ember által van a halál, szintén ember által van a halottak feltámadása is.
1Kor 15: 22 Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek.
1Kor 15: 23 Mindenki pedig a maga rendje szerint. Első zsenge a Krisztus; azután a kik a Krisztuséi, az ő eljövetelekor.
1Kor 15: 24 Aztán a vég, mikor átadja az országot az Istennek és Atyának; a mikor eltöröl minden birodalmat és minden hatalmat és erőt.
1Kor 15: 25 Mert addig kell néki uralkodnia, mígnem ellenségeit mind lábai alá veti.
1Kor 15: 26 Mint utolsó ellenség töröltetik el a halál.
1Kor 15: 27 Mert mindent az ő lábai alá vetett. Mikor pedig azt mondja, hogy minden alája van vetve, nyilvánvaló, hogy azon kívül, aki neki mindent alávetett.
1Kor 15: 28 Mikor pedig minden alája vettetett, akkor maga a Fiú is alávettetik annak, aki neki mindent alávetett, hogy az Isten legyen minden mindenben.
1Kor 15: 29 Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, a halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?
1Kor 15: 30 Mi is miért veszélyeztetjük magunkat minden pillanatban?
1Kor 15: 31 Naponként halál révén állok. A veletek való dicsekedésre [mondom,] mely van nékem a Krisztus Jézusban a mi Urunkban.
1Kor 15: 32 Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból, ha a halottak fel nem támadnak? Együnk és igyunk, holnap úgyis meghalunk!
1Kor 15: 33 Ne tévelyegjetek. Jó erkölcsöt megrontanak gonosz társaságok.
1Kor 15: 34 Serkenjetek fel igazán és ne vétkezzetek; mert némelyek nem ismerik Istent; megszégyenítéstekre mondom.
1Kor 15: 35 De mondhatná valaki: Mi módon támadnak fel a halottak? és minémű testtel jönnek ki?
1Kor 15: 36 Balgatag! a mit te vetsz, nem elevenedik meg, hanemha megrothadánd.
1Kor 15: 37 És abban, a mit elvetsz, nem azt a testet veted el, a mely majd kikél, hanem puszta magot, talán búzáét, vagy más egyébét.
1Kor 15: 38 Az Isten pedig testet ád annak, a mint akarta, és pedig mindenféle magnak az ő saját testét.
1Kor 15: 39 Nem minden test azon egy test, hanem más az embereknek teste, más a barmoknak teste, más a halaké, más a madaraké.
1Kor 15: 40 És vannak mennyei testek és földi testek; de más a mennyeiek dicsősége, más a földieké.
1Kor 15: 41 Más a napnak dicsősége és más a holdnak dicsősége és más a csillagok dicsősége; mert csillag a csillagtól különbözik dicsőségre nézve.
1Kor 15: 42 Épenígy a halottak feltámadása is. Elvettetik romlandóságban, feltámasztatik romolhatatlanságban;
1Kor 15: 43 Elvettetik gyalázatosságban, feltámasztatik dicsőségben; elvettetik erőtelenségben, feltámasztatik erőben.
1Kor 15: 44 Elvettetik érzéki test, feltámasztatik lelki test. Van érzéki test, és van lelki test is.
1Kor 15: 45 Így is van megírva: Lőn az első ember, Ádám, élő lélekké; az utolsó Ádám megelevenítő szellemmé.
1Kor 15: 46 De nem a lelki az első, hanem az érzéki, azután a lelki.
1Kor 15: 47 Az első ember földből való, földi; a második ember, az Úr, mennyből való.
1Kor 15: 48 A milyen ama földi, olyanok a földiek is; és a milyen ama mennyei, olyanok a mennyeiek is.
1Kor 15: 49 És a miképen hordtuk a földinek ábrázatját, hordani fogjuk a mennyeinek ábrázatját is.
1Kor 15: 50 Azt pedig állítom atyámfiai, hogy test és vér nem örökölheti Isten országát, sem a romlandóság nem örökli a romolhatatlanságot.
1Kor 15: 51 Ímé titkot mondok néktek. Mindnyájan ugyan nem aluszunk el, de mindnyájan elváltozunk.
1Kor 15: 52 Nagy hirtelen, egy szempillantásban, az utolsó trombitaszóra; mert trombita fog szólni, és a halottak feltámadnak romolhatatlanságban, és mi elváltozunk.
1Kor 15: 53 Mert szükség, hogy ez a romlandó test romolhatatlanságot öltsön magára, és e halandó test halhatatlanságot öltsön magára.
1Kor 15: 54 Mikor pedig ez a romlandó test romolhatatlanságba öltözik, és e halandó halhatatlanságba öltözik, akkor beteljesül amaz ige, mely meg vagyon írva: Elnyeletett a halál diadalra.
1Kor 15: 55 Halál! hol a te fullánkod? Pokol! hol a te diadalmad?
1Kor 15: 56 A halál fullánkja pedig a bűn; a bűn ereje pedig a törvény.
1Kor 15: 57 De hála az Istennek, aki a diadalmat adja nékünk a mi Urunk Jézus Krisztus által.
1Kor 15: 58 Azért szerelmes atyámfiai erősen álljatok, mozdíthatatlanul, buzgólkodván az Úrnak dolgában mindenkor, tudván, hogy a ti munkátok nem hiábavaló az Úrban.
1Kor 16: 1 Ami a szentek számára való alamizsnát illeti, a miképen Galáczia gyülekezeteinek rendeltem, ti is azonképen cselekedjetek.
1Kor 16: 2 A hétnek első napján mindenitek tegye félre magánál, a mit sikerül összegyűjtenie, hogy ne akkor történjék a gyűjtés, a mikor odamegyek.
1Kor 16: 3 Mikor pedig megérkezem, a kiket javaltok leveleitek által, azokat küldöm el, hogy elvigyék Jeruzsálembe a ti ajándékotokat.
1Kor 16: 4 Ha pedig méltó lesz, hogy én is elmenjek, velem együtt jönnek.
1Kor 16: 5 Elmegyek pedig ti hozzátok, mikor Macedónián általmenéndek: mert Macedónián általmegyek,
1Kor 16: 6 Nálatok azonban talán megmaradok, vagy ott is telelek, hogy ti kísérjetek el, a hová menéndek.
1Kor 16: 7 Mert nem akarlak titeket épen csak átmenet közben látni, de reménylem, hogy valami ideig nálatok maradok, ha az Úr engedi.
1Kor 16: 8 Efézusban pedig pünkösdig maradok.
1Kor 16: 9 Mert nagy kapu nyílott meg előttem és hasznos, az ellenség is sok.
1Kor 16: 10 Hogyha pedig megérkezik Timótheus, meglássátok, hogy bátorságos maradása legyen nálatok; mert az Úrnak dolgát cselekszi, mint én is.
1Kor 16: 11 Senki azért őt meg ne vesse: hanem bocsássátok el őt békességgel, hogy hozzám jöhessen; mert várom őt az atyafiakkal együtt.
1Kor 16: 12 A mi pedig Apollós atyafit illeti, igen kértem őt, hogy menjen el hozzátok az atyafiakkal együtt: de semmiképpen sem volt kedve, hogy most elmenjen; de majd elmegy, mihelyt jó alkalmatossága lészen.
1Kor 16: 13 Vigyázzatok, álljatok meg a hitben, legyetek férfiak, legyetek erősek!
1Kor 16: 14 Minden dolgotok szeretetben menjen végbe!
1Kor 16: 15 Intelek pedig titeket, atyámfiai, [hiszen] tudjátok, hogy Stefanásnak háznépe Akhája zsengéje, és ők a szenteknek való szolgálatra adták magukat.
1Kor 16: 16 Hogy ti is engedelmeskedjetek az ilyeneknek, és mindenkinek, aki velök szolgál és fárad.
1Kor 16: 17 Örvendezek pedig a Stefanás, Fortunátus és Akhaikus eljövetelének; mert a bennetek való fogyatkozást ezek betöltötték.
1Kor 16: 18 Mert megnyugtatták az én lelkemet és a tiéteket is. Megbecsüljétek azért az ilyeneket.
1Kor 16: 19 Köszöntenek titeket Ázsia gyülekezetei; köszöntenek titeket az Úrban felette igen Akvila és Prisczilla, a házuknál levő gyülekezettel egybe.
1Kor 16: 20 Köszöntenek titeket az atyafiak mindnyájan. Köszöntsétek egymást szent csókkal.
1Kor 16: 21 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval.
1Kor 16: 22 Ha valaki nem szereti az Úr Jézus Krisztust, legyen átkozott! Maran atha.
1Kor 16: 23 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme veletek!
1Kor 16: 24 Az én szeretetem mindnyájatokkal a Jézus Krisztusban! Ámen.

2Kor :
-----------
Pál Korintusi II. levele

2Kor 1: 1 Pál, Jézus Krisztus apostola az Isten akaratjából, és Timótheus az atyafi, az Isten gyülekezetének, a mely Korinthusban van, mindama szentekkel egybe, a kik egész Akhájában vannak:
2Kor 1: 2 Kegyelem néktek és békesség Istentől a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
2Kor 1: 3 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja és minden vígasztalásnak Istene;
2Kor 1: 4 aki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban, hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba [esteket] azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket.
2Kor 1: 5 Mert a mint bőséggel kijutott nékünk a Krisztus szenvedéseiből, úgy bőséges a mi vígasztalásunk is Krisztus által.
2Kor 1: 6 De akár nyomorgattatunk, a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az], mely hathatós ugyanazon szenvedések elviselésére, a melyeket mi is szenvedünk; akár megvígasztaltatunk a ti vígasztalástokért és üdvösségtekért [van az.] És a mi reménységünk erős felőletek.
2Kor 1: 7 Tudván, hogy a miképen társaink vagytok a szenvedésben, azonképen a vígasztalásban is.
2Kor 1: 8 Mert nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk:
2Kor 1: 9 Sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, aki feltámasztja a holtakat:
2Kor 1: 10 aki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani;
2Kor 1: 11 Velünk együtt munkálkodván ti is az érettünk való könyörgésben, hogy a sokak által nékünk adatott kegyelmi ajándék sokak által háláltassék meg mi érettünk.
2Kor 1: 12 Mert a mi dicsekedésünk ez, lelkiismeretünk bizonysága, hogy isteni őszinteséggel és tisztasággal, nem testi bölcseséggel, hanem Isten kegyelmével forgolódtunk a világon, kiváltképen pedig ti köztetek.
2Kor 1: 13 Mert nem egyebet írunk néktek, hanem a mit olvastok, vagy el is ismertek, sőt reménylem, hogy el is fogtok ismerni mindvégig;
2Kor 1: 14 A minthogy némi részben el is ismertétek rólunk, hogy dicsekvéstek vagyunk, a miképen ti is nékünk az Úr Jézus napján.
2Kor 1: 15 És ezzel a bizodalommal akartam előbb hozzátok menni, hogy másodízben nyerjetek kegyelmet;
2Kor 1: 16 És köztetek általmenni Macedóniába, és Macedóniából ismét hozzátok térni vissza, és tőletek elkísértetni Júdeába.
2Kor 1: 17 Hát ezt akarva, vajjon könnyelműen cselekedtem-é? vagy a mit akarok, test szerint akarom-é, hogy nálam az igen igen, és a nem nem legyen?
2Kor 1: 18 De hű az Isten, hogy a mi beszédünk hozzátok nem volt igen és nem.
2Kor 1: 19 Mert az Isten Fia Jézus Krisztus, a kit köztetek mi hirdettünk, én és Silvánus és Timótheus, nem volt igen és nem, hanem [az] igen lett ő benne.
2Kor 1: 20 Mert Istennek valamennyi igérete ő benne [lett] igenné [és] ő benne [lett] Ámenné az Isten dicsőségére mi általunk.
2Kor 1: 21 A ki pedig minket ti veletek egybe Krisztusban megerősít és megken minket, az Isten az;
2Kor 1: 22 aki el is pecsételt minket, és a léleknek zálogát adta a mi szíveinkbe.
2Kor 1: 23 Én pedig az Istent hívom bizonyságul az én lelkemre, hogy titeket kímélve nem mentem el eddig Korinthusba.
2Kor 1: 24 Nem hogy uralkodnánk a ti hiteteken, hanem munkatársai vagyunk a ti örömeteknek; mert hitben állotok.
2Kor 2: 1 Azt tettem pedig fel magamban, hogy nem megyek közétek ismét szomorúsággal.
2Kor 2: 2 Mert ha én megszomorítlak titeket, ugyan ki az, aki megvídámít engem, hanemha a kit én megszomorítok?
2Kor 2: 3 És azért írtam néktek éppen azt, hogy mikor oda megyek, meg ne szomoríttassam azok miatt, a kiknek örülnöm kellene; meg lévén győződve mindenitek felől, hogy az én örömöm mindnyájatoké.
2Kor 2: 4 Mert sok szorongattatás és szívbeli háborgás között írtam néktek sok könyhullatással, nem hogy megszomoríttassatok, hanem hogy megismerjétek azt a szeretetet, a mellyel kiváltképen irántatok viseltetem.
2Kor 2: 5 Ha pedig valaki megszomorított, nem engem szomorított meg, hanem részben, hogy [azt] ne terheljem, titeket mindnyájatokat.
2Kor 2: 6 Elég az ilyennek a többség részéről való ilyen megbüntetése:
2Kor 2: 7 Annyira, hogy éppen ellenkezőleg ti inkább bocsássatok meg néki és vígasztaljátok, hogy valamiképen a felettébb való bánat meg ne eméssze az ilyet.
2Kor 2: 8 Azért kérlek titeket, hogy tanusítsatok iránta szeretetet.
2Kor 2: 9 Mert azért írtam is, hogy bizonyosan megtudjam felőletek, ha mindenben engedelmesek vagytok-é?
2Kor 2: 10 A kinek pedig megbocsáttok valamit, én is: mert ha én is megbocsátottam valamit, ha valakinek megbocsátottam, ti érettetek [cselekedtem] Krisztus színe előtt; hogy meg ne csaljon minket a Sátán:
2Kor 2: 11 Mert jól ismerjük az ő szándékait.
2Kor 2: 12 Mikor pedig Troásba mentem a Krisztus evangyélioma ügyében és kapu nyittatott nékem az Úrban, nem volt lelkemnek nyugodalma, mivelhogy nem találtam Titust, az én atyámfiát;
2Kor 2: 13 Hanem elbúcsúzván tőlük, elmentem Macedóniába.
2Kor 2: 14 Hála pedig az Istennek, aki mindenkor diadalra vezet minket a Krisztusban, és az ő ismeretének illatját minden helyen megjelenti mi általunk.
2Kor 2: 15 Mert Krisztus jó illatja vagyunk Istennek, mind az üdvözülők, mind az elkárhozók között;
2Kor 2: 16 Ezeknek halál illatja halálra; amazoknak pedig élet illatja életre. És ezekre kicsoda alkalmatos?
2Kor 2: 17 Mert mi nem olyanok vagyunk, mint sokan, a kik meghamisítják az Isten ígéjét; hanem tisztán, sőt szinte Istenből szólunk az Isten előtt a Krisztusban.
2Kor 3: 1 Elkezdjük-é ismét ajánlgatni magunkat? Vagy talán szükségünk van, mint némelyeknek, ajánló levelekre hozzátok, avagy tőletek?
2Kor 3: 2 A mi levelünk ti vagytok, beírva a mi szívünkbe, a melyet ismer és olvas minden ember;
2Kor 3: 3 A kik felől nyilvánvaló, hogy Krisztusnak a mi szolgálatunk által szerzett levele vagytok, nem tentával, hanem az élő Isten Lelkével írva; nem kőtáblákra, hanem a szívnek hústábláira.
2Kor 3: 4 Ilyen bizodalmunk pedig Isten iránt a Krisztus által van.
2Kor 3: 5 Nem mintha magunktól volnánk alkalmatosak valamit gondolni, úgy mint magunkból; ellenkezőleg a mi alkalmatos voltunk az Istentől van:
2Kor 3: 6 A ki alkalmatosokká tett minket arra, hogy új szövetség szolgái []legyünk, nem betűé, hanem léleké; mert a betű megöl, a lélek pedig megelevenít.
2Kor 3: 7 Ha pedig a halálnak betűkkel kövekbe vésett szolgálata dicsőséges vala, úgyhogy Izráel fiai nem is nézhettek Mózes orczájára arczának elmúló dicsősége miatt:
2Kor 3: 8 Hogyne volna még inkább dicsőséges a léleknek szolgálata?
2Kor 3: 9 Mert ha a kárhoztatás szolgálata dicsőséges, mennyivel inkább dicsőséges az igazság szolgálata?
2Kor 3: 10 Sőt a dicsőített nem is dicsőséges ebben a részben az őt meghaladó dicsőség miatt.
2Kor 3: 11 Mert ha dicsőséges az elmulandó, sokkal inkább dicsőséges, a mi megmarad.
2Kor 3: 12 Azért ilyen reménységben nagy nyiltsággal szólunk;
2Kor 3: 13 És nem, miként Mózes, [a ki] leplet borított az orczájára, hogy ne lássák Izráel fiai az elmulandónak végét.
2Kor 3: 14 De megtompultak az ő elméik. Mert ugyanaz a lepel mind e mai napig ott van az ó szövetség olvasásánál felfedetlenül, mivelhogy a Krisztusban tűnik el;
2Kor 3: 15 Sőt mind máig, a mikor csak olvassák Mózest, lepel borul az ő szívökre.
2Kor 3: 16 Mikor pedig megtér az Úrhoz, lehull a lepel.
2Kor 3: 17 Az Úr pedig a Lélek; és a hol az Úrnak Lelke, ott a szabadság.
2Kor 3: 18 Mi pedig az Úrnak dicsőségét mindnyájan fedetlen arczczal szemlélvén, ugyanazon ábrázatra elváltozunk, dicsőségről dicsőségre, úgy mint az Úrnak Lelkétől.
2Kor 4: 1 Annakokáért, mivelhogy ilyen szolgálatban vagyunk, a mint a kegyelmet nyertük, nem csüggedünk el;
2Kor 4: 2 Hanem lemondtunk a szégyen takargatásáról, mint a kik nem járunk ravaszságban, és nem is hamisítjuk meg az Isten ígéjét, de a nyilvánvaló igazsággal kelletjük magunkat minden ember lelkiismeretének az Isten előtt.
2Kor 4: 3 Ha mégis leplezett a mi evangyéliomunk, azoknak leplezett, a kik elvesznek:
2Kor 4: 4 A kikben e világ Istene megvakította a hitetlenek elméit, hogy ne lássák a Krisztus dicsőséges evangyéliomának világosságát, aki az Isten képe.
2Kor 4: 5 Mert nem magunkat prédikáljuk, hanem az Úr Jézus Krisztust; magunkat pedig, mint a ti szolgáitokat, a Jézusért.
2Kor 4: 6 Mert az Isten, aki szólt: setétségből világosság ragyogjon, ő gyújtott világosságot a mi szívünkben az Isten dicsősége ismeretének a Jézus Krisztus arczán való világoltatása végett.
2Kor 4: 7 Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy amaz erőnek nagy volta Istené legyen, és nem magunktól való.
2Kor 4: 8 Mindenütt nyomorgattatunk, de meg nem szoríttatunk; kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe;
2Kor 4: 9 Üldöztetünk, de el nem hagyatunk; tiportatunk, de el nem veszünk;
2Kor 4: 10 Mindenkor testünkben hordozzuk az Úr Jézus halálát, hogy a Jézusnak élete is látható legyen a mi testünkben.
2Kor 4: 11 Mert mi, a kik élünk, mindenkor halálra adatunk a Jézusért, hogy a Jézus élete is látható legyen a mi halandó testünkben.
2Kor 4: 12 Azért a halál mi bennünk munkálkodik, az élet pedig ti bennetek.
2Kor 4: 13 Mivelhogy pedig a hitnek mi bennünk is ugyanaz a lelke van meg, a mint írva van: Hittem és azért szóltam; hiszünk mi is, és azért szólunk;
2Kor 4: 14 Tudván, hogy aki feltámasztotta az Úr Jézust, Jézus által minket is feltámaszt, és veletek együtt előállít.
2Kor 4: 15 Mert minden ti érettetek [van,] hogy a kegyelem sokasodva sokak által a hálaadást bőségessé tegye az Isten dicsőségére.
2Kor 4: 16 Azért nem csüggedünk; sőt ha a mi külső emberünk megromol is, a belső mindazáltal napról-napra újul.
2Kor 4: 17 Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk igen-igen nagy örök dicsőséget szerez nékünk;
2Kor 4: 18 Mivelhogy nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra; mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
2Kor 5: 1 Mert tudjuk, hogy ha e mi földi sátorházunk elbomol, épületünk van Istentől, nem kézzel csinált, örökké való házunk a mennyben.
2Kor 5: 2 Azért is sóhajtozunk ebben, óhajtván felöltözni erre a mi mennyei hajlékunkat;
2Kor 5: 3 Ha ugyan felöltözötten is mezíteleneknek nem találtatunk!
2Kor 5: 4 Mert a kik e sátorban vagyunk is, sóhajtozunk megterheltetvén; mivelhogy nem kívánunk levetkőztetni, hanem felöltöztetni, hogy a mi halandó, elnyelje azt az élet.
2Kor 5: 5 aki pedig minket erre elkészített, az Isten [az,] aki a Lélek zálogát is adta minékünk.
2Kor 5: 6 Azért mivelhogy mindenkor bízunk, és tudjuk, hogy e testben lakván, távol vagyunk az Úrtól.
2Kor 5: 7 (Mert hitben járunk, nem látásban);
2Kor 5: 8 Bizodalmunk pedig van, azért inkább szeretnénk kiköltözni e testből, és elköltözni az Úrhoz.
2Kor 5: 9 Azért igyekezünk is, hogy akár itt lakunk, akár elköltözünk, néki kedvesek legyünk.
2Kor 5: 10 Mert nékünk mindnyájunknak meg kell jelennünk a Krisztus ítélőszéke előtt, hogy kiki megjutalmaztassék a szerint, a miket e testben cselekedett, vagy jót, vagy gonoszt.
2Kor 5: 11 Ismervén tehát az Úrnak félelmét, embereket térítünk, Isten előtt pedig nyilván vagyunk; reménylem azonban, hogy a ti lelkiesméretetek előtt is nyilván vagyunk.
2Kor 5: 12 Mert nem ajánljuk ismét magunkat néktek, hanem alkalmat adunk ti néktek a velünk való dicsekedésre, hogy legyen mit felelnetek a színből és nem szívből dicsekedőknek.
2Kor 5: 13 Ha azért bolondok vagyunk, Istenért; ha eszesek vagyunk, érettetek van [az.]
2Kor 5: 14 Mert a Krisztusnak szerelme szorongat minket,
2Kor 5: 15 Úgy vélekedvén, hogy ha egy meghalt mindenkiért, tehát mindazok meghaltak; és azért halt meg mindenkiért, hogy a kik élnek, ezután ne magoknak éljenek, hanem annak, aki érettök meghalt és feltámasztatott.
2Kor 5: 16 Azért mi ezentúl senkit sem ismerünk test szerint; sőt ha ismertük is Krisztust test szerint, de már többé nem ismerjük.
2Kor 5: 17 Azért ha valaki Krisztusban van, új teremtés [az]; a régiek elmúltak, ímé, újjá lett minden.
2Kor 5: 18 Mindez pedig Istentől van, aki minket magával megbékéltetett a Jézus Krisztus által, és aki nékünk adta a békéltetés szolgálatát;
2Kor 5: 19 Minthogy az Isten volt az, a ki Krisztusban megbékéltette magával a világot, nem tulajdonítván nékik az ő bűneiket, és reánk bízta a békéltetésnek ígéjét.
2Kor 5: 20 Krisztusért járván tehát követségben, mintha Isten kérne mi általunk: Krisztusért kérünk, béküljetek meg az Istennel.
2Kor 5: 21 Mert azt, aki bűnt nem ismert, bűnné tette értünk, hogy mi Isten igazsága legyünk ő benne.
2Kor 6: 1 Mint együttmunkálkodók intünk is, hogy hiába ne vettétek légyen az Isten kegyelmét.
2Kor 6: 2 Mert ő mondja: Kellemetes időben meghallgattalak, és az üdvösség napján megsegítettelek. Ímé itt a kellemetes idő, ímé itt az üdvösség napja.
2Kor 6: 3 Senkit semmiben meg ne botránkoztassunk, hogy a szolgálatunk ne szidalmaztassék.
2Kor 6: 4 Hanem ajánljuk magunkat mindenben, mint Isten szolgái; sok tűrésben, nyomorúságban, szükségben, szorongattatásban.
2Kor 6: 5 Vereségben, tömlöczben, háborúságban, küzködésben, virrasztásban, bőjtölésben.
2Kor 6: 6 Tisztaságban, tudományban, hosszútűrésben, szívességben, Szent Lélekben, tettetés nélkül való szeretetben,
2Kor 6: 7 Igazmondásban, Isten erejében; az igazságnak jobb és bal felől való fegyvereivel;
2Kor 6: 8 Dicsőség és gyalázat által, rossz és jó hír által; mint hitetők, és igazak;
2Kor 6: 9 Mint ismeretlenek, és mégis ismeretesek; mint megholtak, és ím élők; mint ostorozottak, és meg nem ölöttek;
2Kor 6: 10 Mint bánkódók, noha mindig örvendezők; mint szegények, de sokakat gazdagítók; mint semmi nélkül valók, és mindennel bírók.
2Kor 6: 11 A mi szánk megnyílt ti néktek, korinthusiak, a mi szívünk kitárult.
2Kor 6: 12 Nem mi bennünk vagytok szorosságban, hanem szorosságban vagytok a ti szívetekben.
2Kor 6: 13 Viszonzásul (mint gyermekeimnek szólok) tárjátok ki ti is szíveteket.
2Kor 6: 14 Ne legyetek hitetlenekkel felemás igában; mert mi szövetsége van igazságnak és hamisságnak? vagy mi közössége a világosságnak a sötétséggel?
2Kor 6: 15 És mi egyezsége Krisztusnak Béliállal? vagy mi köze hívőnek hitetlenhez?
2Kor 6: 16 Vagy mi egyezése Isten templomának bálványokkal? Mert ti az élő Istennek temploma vagytok, a mint az Isten mondotta: Lakozom bennök és közöttük járok; és leszek nékik Istenök, és ők én népem lesznek.
2Kor 6: 17 Annakokáért menjetek ki közülök, és szakadjatok el, azt mondja az Úr, és tisztátalant ne illessetek; és én magamhoz fogadlak titeket,
2Kor 6: 18 És leszek néktek Atyátok, és ti lesztek fiaimmá, és leányaimmá, azt mondja a mindenható Úr.
2Kor 7: 1 Mivelhogy azért ilyen ígéreteink vannak, szeretteim, tisztítsuk meg magunkat minden testi és lelki tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelésünket.
2Kor 7: 2 Fogadjatok be minket; senkit meg nem bántottunk, senkit meg nem rontottunk, senkit meg nem csaltunk.
2Kor 7: 3 Nem vádképen mondom; hisz előbb mondottam, hogy szívünkben vagytok, hogy együtt haljunk, együtt éljünk.
2Kor 7: 4 Nagy az én bizodalmam hozzátok, nagy az én dicsekvésem felőletek; telve vagyok vígasztalódással, felettébb való az én örömem minden mi nyomorúságunk mellett.
2Kor 7: 5 Mert mikor Macedóniába jöttünk, sem volt semmi nyugodalma a mi testünknek, sőt mindenképen nyomorogtunk; kívül harcz, belől félelem.
2Kor 7: 6 De az Isten, a megalázottak vígasztalója, minket is megvígasztalt Titus megjöttével.
2Kor 7: 7 Sőt nem megjöttével csupán, hanem azzal a vígasztalással is, a melylyel ti vígasztaltátok meg, hírül hozván nékünk a ti kivánkozástokat, a ti kesergésteket, a ti hozzám való ragaszkodástokat; úgyhogy én mégjobban örvendeztem.
2Kor 7: 8 Hát ha megszomorítottalak is titeket azzal a levéllel, nem bánom, noha bántam; mert látom, hogy az a levél, ha ideig-óráig is, megszomorított titeket.
2Kor 7: 9 Most örülök, nem azért, hogy megszomorodtatok, hanem hogy megtérésre szomorodtatok meg. Mert Isten szerint szomorodtatok meg, hogy miattunk semmiben kárt ne valljatok.
2Kor 7: 10 Mert az Isten szerint való szomorúság üdvösségre való megbánhatatlan megtérést szerez; a világ szerint való szomorúság pedig halált szerez.
2Kor 7: 11 Mert ímé ez a ti Isten szerint való megszomorodástok milyen nagy buzgóságot keltett ti bennetek, sőt védekezést, sőt bosszankodást, sőt félelmet, sőt kívánkozást, sőt buzgóságot, sőt bosszúállást. Mindenképen bebizonyítottátok, hogy tiszták vagytok e dologban.
2Kor 7: 12 Ha tehát írtam is néktek, nem a sértő miatt, sem a sértett miatt; hanem hogy nyilvánvaló legyen nálatok a mi irántatok való buzgóságunk Isten előtt.
2Kor 7: 13 Annakokáért megvígasztalódtunk a ti vígasztalástokon; de sokkal inkább örültünk a Titus örömén, hogy az ő lelkét ti mindnyájan megnyugtattátok:
2Kor 7: 14 Mert ha dicsekedtem valamit néki felőletek, nem maradtam szégyenben; de a mint ti néktek mindent igazán szólottam, azonképen a mi Titus előtt való dicsekvésünk is igazsággá lett.
2Kor 7: 15 És ő még jobb szívvel van irántatok, visszaemlékezvén mindnyájatoknak engedelmességére, hogy félelemmel és rettegéssel fogadtátok őt.
2Kor 7: 16 Örülök, hogy mindenképen bízhatom bennetek.
2Kor 8: 1 Tudtotokra adjuk pedig, atyámfiai, Istennek azt a kegyelmét, a melyet Macedónia gyülekezeteivel közlött.
2Kor 8: 2 Hogy a nyomorúság sok próbái közt [is] bőséges az ő örömük és igen nagy szegénységük jószívűségük gazdagságává növekedett.
2Kor 8: 3 Mert, bizonyság vagyok rá, erejük szerint, sőt erejük felett is adakoznak,
2Kor 8: 4 Sok könyörgéssel kérvén minket, hogy a szentek iránt való szolgálat jótéteményébe és közösségébe fogadjuk be őket.
2Kor 8: 5 És nem a miképen reméltük, hanem önmagukat adták először az Úrnak, és nekünk [is] az Isten akaratjából.
2Kor 8: 6 Hogy kérnünk kellett Titust, hogy a miképen elkezdette, azonképen végezze is be nálatok ezt a jótéteményt is.
2Kor 8: 7 Azért, miképen mindenben bővölködtök, hitben, beszédben, ismeretben és minden buzgóságban és hozzánk való szeretetben, úgy e jótéteményben is bővölködjetek.
2Kor 8: 8 Nem parancsképen mondom, hanem hogy a mások buzgósága által a ti szeretetetek valódiságát is kipróbáljam.
2Kor 8: 9 Mert ismeritek a mi Urunk Jézus Krisztusnak jótéteményét, hogy gazdag lévén, szegénnyé lett érettetek, hogy ti az ő szegénysége által meggazdagodjatok.
2Kor 8: 10 Tanácsot is adok e dologban; mert hasznos az néktek, a kik nemcsak a cselekvést, hanem az akarást is elkezdtétek tavaly óta.
2Kor 8: 11 Most hát a cselekvést is vigyétek végbe; hogy a miképen az akarás készsége, azonképen a végrehajtás is ahhoz képest [legyen,] a mitek van.
2Kor 8: 12 Mert ha a készség megvan, a szerint kedves az, a mije kinek-kinek van, [és] nem a szerint, a mije nincs.
2Kor 8: 13 Mert nem úgy, hogy másoknak könnyebbségük, néktek pedig nyomorúságtok [legyen,] hanem egyenlőség szerint; e mostani időben a ti bőségtek [pótolja] amazoknak fogyatkozását;
2Kor 8: 14 Hogy amazoknak bősége is pótolhassa a ti fogyatkozástokat, hogy [így] egyenlőség legyen;
2Kor 8: 15 A mint megvan írva: a ki sokat [szedett,] nem volt többje; és aki keveset, nem volt kevesebbje.
2Kor 8: 16 Hála pedig az Istennek, ki ugyanazt a buzgóságot oltotta értetek a Titus szívébe.
2Kor 8: 17 Mivelhogy intésünket ugyan elfogadta, de nagy buzgóságában önként ment hozzátok.
2Kor 8: 18 Elküldöttük pedig vele együtt amaz atyafit is, aki az összes gyülekezetekben dícséretes az evangyéliomért;
2Kor 8: 19 Nemcsak pedig, hanem a gyülekezetek útitársunknak is megválaszták ebben a jó ügyben, a melyet mi szolgálunk magának az Úrnak dicsőségére és a ti készségetekre;
2Kor 8: 20 Óvakodván, hogy senki se ócsárolhasson minket a mi szolgálatunk által való bőséges jótétemény miatt;
2Kor 8: 21 Mert gondunk van a tisztességre nemcsak az Úr előtt, hanem az emberek előtt is.
2Kor 8: 22 Sőt elküldöttük velök a mi atyánkfiát is, a kinek buzgó voltát sok dologban sokszor kipróbáltuk, most pedig még sokkal buzgóbb, irántatok való nagy bizodalmánál fogva.
2Kor 8: 23 Akár Titusról [van szó,] ő az én társam és ti köztetek segítségem; akár a mi atyánkfiai felől, ők a gyülekezetek követei, Krisztus dicsősége:
2Kor 8: 24 Adjátok azért szereteteteknek és felőletek való dicsekvésünknek, bizonyságát irántuk a gyülekezetek előtt is.
2Kor 9: 1 A szentek iránt való szolgálatról felesleges is néktek írnom.
2Kor 9: 2 Hiszen ismerem a ti készségteket a melylyel dicsekszem felőletek a macedónoknak, hogy Akhája kész a mult esztendő óta; és a ti buzgóságtok, sokakat magával ragadt.
2Kor 9: 3 Mindamellett elküldöttem az atyafiakat, hogy a mi felőletek való dicsekedésünk ebben a részben hiábavaló ne legyen; hogy, a mint mondám, készen legyetek.
2Kor 9: 4 Hogy aztán, ha a macedónok velem együtt odajutnak és titeket készületlenül találnak, valamiképen szégyent ne valljunk mi, hogy ne mondjam ti, ebben a dologban.
2Kor 9: 5 Szükségesnek véltem azért utasítani az atyafiakat, hogy előre menjenek el hozzátok, és készítsék el előre a ti előre megígért adományotokat, hogy az úgy legyen készen, mint adomány, és nem mint ragadomány.
2Kor 9: 6 Azt [mondom] pedig: aki szűken vet, szűken is arat; és aki bőven vet, bőven is arat.
2Kor 9: 7 Kiki a mint eltökélte szívében, nem szomorúságból, vagy kénytelenségből; mert a jókedvű adakozót szereti az Isten.
2Kor 9: 8 Az Isten pedig hatalmas arra, hogy rátok áraszsza minden kegyelmét; hogy mindenben, mindenkor teljes elégségtek lévén, minden jótéteményre bőségben legyetek,
2Kor 9: 9 A mint meg van írva: Szórt, adott a szegényeknek; az ő igazsága örökké megmarad.
2Kor 9: 10 A ki pedig magot ád a magvetőnek és kenyeret eleségül, ád és megsokasítja a ti vetésteket és megnöveli a ti igazságtoknak gyümölcsét,
2Kor 9: 11 Hogy mindenben meggazdagodjatok a teljes jószívűségre, a mely általunk hálaadást szerez az Istennek.
2Kor 9: 12 Mert e tisztnek szolgálata nemcsak a szenteknek szükségét elégíti ki, hanem sok hálaadással bőséges az Isten előtt;
2Kor 9: 13 A mennyiben e szolgálatnak próbája által dicsőítik az Istent a ti Krisztus evangyéliomát valló engedelmességtekért, és a ti hozzájuk és mindenekhez való adakozó jószívűségtekért.
2Kor 9: 14 Mikor érettetek könyörögve ők is vágyakoznak utánatok az Istennek rajtatok való bőséges kegyelme miatt.
2Kor 9: 15 Az Istennek pedig [legyen] hála az ő kimondhatatlan ajándékáért.
2Kor 10: 1 Magam pedig, én Pál, kérlek titeket a Krisztus szelídségére és engedelmességére, aki szemtől szemben ugyan alázatos vagyok közöttetek, de távol bátor vagyok irántatok;
2Kor 10: 2 Kérlek pedig, hogy a mikor jelen leszek, ne kelljen bátornak lennem ama bizodalomnál fogva, a melylyel úgy gondolom bátor lehetek némelyekkel szemben, a kik úgy gondolkodnak felőlünk, mintha mi test szerint élnénk.
2Kor 10: 3 Mert noha testben élünk, de nem test szerint vitézkedünk.
2Kor 10: 4 Mert a mi vitézkedésünk fegyverei nem testiek, hanem erősek az Istennek, erősségek lerontására;
2Kor 10: 5 Lerontván okoskodásokat és minden magaslatot, a mely Isten ismerete ellen emeltetett, és foglyul ejtvén minden gondolatot, hogy engedelmeskedjék a Krisztusnak;
2Kor 10: 6 És készen állván megbüntetni minden engedetlenséget, mihelyst teljessé lesz a ti engedelmességtek.
2Kor 10: 7 A szem előtt valókra néztek? Ha valaki azt hiszi magáról, hogy ő a Krisztusé, viszont azt is gondolja meg önmagában, hogy a mint ő maga a Krisztusé, azonképen mi is a Krisztuséi [vagyunk.]
2Kor 10: 8 Mert ha még egy kissé felettébb dicsekedem is a mi hatalmunkkal, a melyet az Úr a ti építéstekre és nem megrontásotokra adott, én nem vallok szégyent;
2Kor 10: 9 Hogy ne láttassam, mintha csak ijesztgetnélek a leveleim által.
2Kor 10: 10 Mert, úgy mondják, a levelei ugyan súlyosak és kemények; de a maga jelenvolta erőtelen, és beszéde silány.
2Kor 10: 11 Gondolja meg azt, aki ilyen, hogy a milyenek vagyunk távol, a levelek által való beszédben, éppen olyanok [leszünk,] ha megjelenünk, cselekedetben is.
2Kor 10: 12 Mert nem merjük magunkat azokhoz számítani, vagy hasonlítani, a kik magukat ajánlják; de azok magukat magukhoz mérvén és magukhoz hasonlítván magukat, nem okosan cselekesznek.
2Kor 10: 13 De mi nem dicsekszünk mértéktelenül, hanem ama mérőzsinór mértéke szerint, a melyet Isten adott nékünk mértékül, hogy hozzátok is elérjünk.
2Kor 10: 14 Mert nem feszítjük túl magunkat, mintha nem értünk volna el hozzátok; hiszen hozzátok is eljutottunk a Krisztus evangyéliomával.
2Kor 10: 15 A kik nem dicsekeszünk mértéktelenül mások munkájával, de reméljük, hogy hitetek megnőttével nagyokká leszünk köztetek a mi mérőzsinórunk szerint bőségesen.
2Kor 10: 16 Hogy rajtatok túl is hirdessük az evangyéliomot, nem dicsekedvén más mértéke szerint a készszel.
2Kor 10: 17 aki pedig dicsekszik, az Úrban dicsekedjék.
2Kor 10: 18 Mert nem az a kipróbált, aki magát ajánlja, hanem a kit az Úr ajánl.
2Kor 11: 1 Vajha elszenvednétek tőlem egy kevés balgatagságot! Sőt szenvedjetek el engem is.
2Kor 11: 2 Mert isteni buzgósággal buzgok értetek; hisz eljegyeztelek titeket egy férfiúnak, hogy mint szeplőtlen szűzet állítsalak a Krisztus elé.
2Kor 11: 3 Félek azonban, hogy a miként a kígyó a maga álnokságával megcsalta Évát, akként a ti gondolataitok is megrontatnak [és eltávolodnak] a Krisztus iránt való egyenességtől.
2Kor 11: 4 Mert hogyha az, aki jő, más Jézust prédikál, a kit nem prédikáltunk, vagy más lelket vesztek, a mit nem vettetek, vagy más evangyéliomot, a mit be nem fogadtatok, szépen eltűrnétek.
2Kor 11: 5 Mert én azt gondolom, hogy semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál.
2Kor 11: 6 Ha pedig avatatlan [vagyok] is a beszédben, de nem az ismeretben; sőt mindenben, mindenképen nyilvánvalókká lettünk előttetek.
2Kor 11: 7 Avagy vétkeztem-é, mikor magamat megaláztam, hogy ti felmagasztaltassatok, hogy ingyen hírdettem néktek az Isten evangyéliomát?
2Kor 11: 8 Más gyülekezeteket fosztottam meg, zsoldot vévén, hogy néktek szolgáljak; és mikor nálatok voltam és szűkölködtem, nem voltam terhére senkinek.
2Kor 11: 9 Mert az én szükségemet kipótolták a Macedóniából jött atyafiak; és rajta voltam és rajta is leszek, hogy semmiben se legyek terhetekre.
2Kor 11: 10 Krisztus igazsága bennem, hogy én ettől a dicsekvéstől nem esem el Akhája vidékén.
2Kor 11: 11 Miért? Hogy nem szeretlek titeket? Tudja az Isten.
2Kor 11: 12 De a mit cselekszem, cselekedni is fogom, hogy elvágjam az alkalmat az alkalomkeresők elől; hogy a mivel dicsekesznek, olyanoknak találtassanak [abban], mint mi is.
2Kor 11: 13 Mert az ilyenek hamis apostolok, álnok munkások, a kik a Krisztus apostolaivá változtatják át magukat.
2Kor 11: 14 Nem is csoda; hisz maga a Sátán is átváltoztatja magát világosság angyalává.
2Kor 11: 15 Nem nagy dolog azért, ha az ő szolgái is átváltoztatják magokat az igazság szolgáivá; a kiknek végök az ő cselekedeteik szerint lészen.
2Kor 11: 16 Ismét mondom: ne tartson engem senki esztelennek; de ha mégis, fogadjatok be mint esztelent is, hogy egy kicsit én is dicsekedhessem.
2Kor 11: 17 A mit mondok, nem az Úr szerint mondom, hanem mintegy esztelenül a dicsekvésnek ezzel a merészségével,
2Kor 11: 18 Mivelhogy sokan dicsekesznek test szerint, dicsekeszem én is.
2Kor 11: 19 Hisz okosak lévén, örömest eltűritek az eszteleneket.
2Kor 11: 20 Mert eltűritek, ha valaki leigáz titeket, ha valaki felfal, ha valaki megfog, ha valaki felfuvalkodik, ha valaki arczul ver titeket.
2Kor 11: 21 Szégyenkezve mondom, mivelhogy mi erőtelenek voltunk; de a miben merész valaki, esztelenül szólok, merész vagyok én is.
2Kor 11: 22 Héberek ők? Én is. Izráeliták-é? Én is. Ábrahám magva-é? Én is.
2Kor 11: 23 Krisztus szolgái-é? (balgatagul szólok) én méginkább; több fáradság, több vereség, több börtön, gyakorta való halálos [veszedelem] által.
2Kor 11: 24 A zsidóktól ötször kaptam negyvenet egy híján.
2Kor 11: 25 Háromszor megostoroztak, egyszer megköveztek, háromszor hajótörést szenvedtem, éjt-napot a mélységben töltöttem;
2Kor 11: 26 Gyakorta való utazásban, veszedelemben folyó vizeken, veszedelemben rablók közt, veszedelemben népem között, veszedelemben pogányok között, veszedelemben városban, veszedelemben pusztában, veszedelemben tengeren, veszedelemben hamis atyafiak közt;
2Kor 11: 27 Fáradságban és nyomorúságban, gyakorta való virrasztásban, éhségben és szomjúságban, gyakorta való bőjtölésben, hidegben és mezítelenségben.
2Kor 11: 28 Mindezeken kívül van az én naponkénti zaklattatásom, az összes gyülekezetek gondja.
2Kor 11: 29 Ki beteg, hogy én is beteg ne volnék? Ki botránkozik meg, hogy én is ne égnék?
2Kor 11: 30 Ha dicsekednem kell, az én gyengeségemmel dicsekszem.
2Kor 11: 31 Az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki mindörökké áldott, tudja, hogy nem hazudom.
2Kor 11: 32 Damaskusban Aretás király helytartója őrzette a damaskusiak városát, akarván engem megfogni;
2Kor 11: 33 És az ablakon át, kosárban bocsátottak le a kőfalon, és megmenekültem kezei közül.
2Kor 12: 1 A dicsekvés azonban nem használ nékem; rátérek azért a látomásokra és az Úrnak kijelentéseire.
2Kor 12: 2 Ismerek egy embert a Krisztusban, a ki tizennégy évvel ezelőtt (ha testben-é, nem tudom; ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja) elragadtatott a harmadik égig.
2Kor 12: 3 És tudom, hogy az az ember, (ha testben-é, ha testen kívül-é, nem tudom; az Isten tudja),
2Kor 12: 4 Elragadtatott a paradicsomba, és hallott kimondhatatlan beszédeket, a melyeket nem szabad embernek kibeszélnie.
2Kor 12: 5 Az ilyennel dicsekeszem; magammal pedig nem dicsekeszem, ha csak az én gyengeségeimmel nem.
2Kor 12: 6 Mert ha dicsekedni akarok, nem leszek esztelen; mert igazságot mondok; de megtürtőztetem magamat, hogy valaki többnek ne tartson, mint a minek lát, vagy a mit hall tőlem.
2Kor 12: 7 És hogy a kijelentések nagysága miatt el ne bizakodjam, tövis adatott nékem a testembe, a Sátán angyala, hogy gyötörjön engem, hogy felettébb el ne bizakodjam.
2Kor 12: 8 Ezért háromszor könyörögtem az Úrnak, hogy távozzék el [ez] tőlem;
2Kor 12: 9 És ezt mondá nékem: Elég néked az én kegyelmem; mert az én erőm erőtlenség által végeztetik el. Nagy örömest dicsekeszem azért az én erőtelenségeimmel, hogy a Krisztus ereje lakozzék én bennem.
2Kor 12: 10 Annakokáért gyönyörködöm az erőtlenségekben, bántalmazásokban, nyomorúságokban, üldözésekben és szorongattatásokban Krisztusért; mert a mikor erőtelen vagyok, akkor vagyok erős.
2Kor 12: 11 Dicsekedvén, balgataggá lettem; ti kényszerítettetek reá. Mert néktek kellett volna engem ajánlanotok; mert semmiben sem vagyok alábbvaló a fő-fő apostoloknál, noha semmi vagyok.
2Kor 12: 12 Apostolságomnak jelei megbizonyosodtak közöttetek sok tűrésben, jelekben, csodákban és erőkben is.
2Kor 12: 13 Mert micsoda az, a miben megkárosodtatok a többi gyülekezetek mellett, hanem ha az, hogy én magam nem voltam néktek terhetekre? Bocsássátok meg nékem ezt az igazságtalanságot!
2Kor 12: 14 Ímé harmadízben is kész vagyok hozzátok menni, és nem leszek terhetekre; mert nem azt keresem, a mi a tiétek, hanem titeket magatokat. Mert nem a gyermekek tartoznak kincseket gyűjteni a szülőknek, hanem a szülők a gyermekeknek.
2Kor 12: 15 Én pedig nagy örömest áldozok és esem áldozatul a ti lelketekért; még ha ti, a kiket én igen szeretek, kevésbbé szerettek is engem.
2Kor 12: 16 De ám legyen, hogy én nem voltam terhetekre; hanem álnok lévén ravaszsággal fogtalak meg titeket.
2Kor 12: 17 Avagy a kiket hozzátok küldtem, azok közül valamelyik által kifosztottalak-é titeket?
2Kor 12: 18 Megkértem Titust, és vele együtt elküldtem amaz atyafit; csak nem fosztott ki titeket Titus? Nem egyazon Lélek szerint jártunk-é? Nem azokon a nyomokon-é?
2Kor 12: 19 Azt hiszitek megint, hogy előttetek mentegetjük magunkat. Az Isten előtt Krisztusban szólunk; mindezt pedig, szeretteim, a ti épüléstekért.
2Kor 12: 20 Mert félek azon, hogy ha odamegyek, nem talállak majd olyanoknak, a milyeneknek szeretnélek, és engem is olyannak találtok, a milyennek nem szeretnétek; hogy valamiképen versengések, irígységek, indulatoskodások, visszavonások, rágalmazások, fondorkodások, felfuvalkodások, pártoskodások lesznek köztetek;
2Kor 12: 21 Hogy mikor újra odamegyek, megaláz engem az én Istenem ti köztetek, és sokakat megsiratok azok közül, a kik ezelőtt vétkeztek és meg nem tértek a tisztátalanságból, paráznaságból és bujaságból, a mit elkövettek.
2Kor 13: 1 Ezúttal harmadszor megyek hozzátok. Két vagy három tanú vallomása alapján megáll minden dolog.
2Kor 13: 2 Előre megmondtam és előre mondom, mint másodszori ottlétemkor, és most is távollétemben írom azoknak, a kik ezelőtt vétkeztek, és a többieknek mind, hogy ha ismét odamegyek, nem leszek kíméletes;
2Kor 13: 3 Mert hát az általam szóló Krisztusnak bizonyságát keresitek, aki irányotokban nem erőtelen, hanem erős ti bennetek.
2Kor 13: 4 Mert noha megfeszíttetett erőtelenségből, mindazáltal él Istennek hatalmából. És noha mi erőtelenek vagyunk benne, de vele együtt élünk majd Isten erejéből ti nálatok.
2Kor 13: 5 Kísértsétek meg magatokat, ha a hitben vagytok-é? magatokat próbáljátok meg. Avagy nem ismeritek-é magatokat, hogy a Jézus Krisztus bennetek van? Kivévén, ha méltatlanok vagytok.
2Kor 13: 6 De reménylem, hogy megismeritek, hogy mi nem vagyunk méltatlanok.
2Kor 13: 7 Az Istent pedig kérem, hogy semmi gonoszt ne cselekedjetek; nem hogy mi méltóknak láttassunk, hanem hogy ti a jót cselekedjétek, mi pedig mintegy méltatlanok legyünk.
2Kor 13: 8 Mert semmit sem cselekedhetünk az igazság ellen, hanem [csak] az igazságért.
2Kor 13: 9 Mert örvendünk, ha mi erőtelenek vagyunk, ti meg erősek vagytok; ezt pedig kérjük is, a ti tökéletesedésetekért.
2Kor 13: 10 Azért írom ezeket távollétemben, hogy jelenlétemben ne kelljen keményen viselkednem ama hatalom szerint, a melyet az Úr adott nékem építésre és nem rontásra.
2Kor 13: 11 Végezetre, atyámfiai, legyetek jó egészségben, épüljetek, vígasztalódjatok, egy értelemben legyetek, békességben éljetek; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek.
2Kor 13: 12 Köszöntsétek egymást szent csókkal. Köszöntenek titeket a szentek mindnyájan.
2Kor 13: 13 Az Úr Jézus Krisztusnak kegyelme, és az Istennek szeretete, és a Szent Léleknek közössége mindnyájatokkal. Ámen.

Gal :
-----------
Pál Galata levele

Gal 1: 1 Pál, apostol (nem emberektől, sem nem ember által, hanem Jézus Krisztus által és az Atya Isten által, aki feltámasztotta őt a halálból);
Gal 1: 2 És a velem levő összes atyafiak, Galátzia gyülekezeteinek:
Gal 1: 3 Kegyelem néktek és békesség az Atya Istentől, és a mi Urunk Jézus Krisztustól,
Gal 1: 4 aki adta önmagát a mi bűneinkért hogy kiszabadítson minket e jelenvaló gonosz világból, az Istennek és a mi Atyánknak akarata szerint.
Gal 1: 5 A kinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.
Gal 1: 6 Csodálkozom, hogy Attól, aki titeket Krisztus kegyelme által elhívott, ily hamar más evangyéliomra hajlotok.
Gal 1: 7 Holott nincs más; de némelyek zavarnak titeket, és el akarják ferdíteni a Krisztus evangyéliomát.
Gal 1: 8 De ha szinte mi, avagy mennyből való angyal hirdetne is néktek valamit azon kívül, a mit néktek hirdettünk, legyen átok.
Gal 1: 9 A mint előbb mondottuk, most is ismét mondom: Ha valaki néktek hirdet valamit azon kívül, a mit elfogadtatok, átok legyen.
Gal 1: 10 Mert most embereknek engedek-é, avagy az Istennek? Vagy embereknek igyekezem-é tetszeni? Bizonyára, ha még embereknek igyekezném tetszeni, Krisztus szolgája nem volnék.
Gal 1: 11 Tudtotokra adom pedig atyámfiai, hogy az az evangyéliom, melyet én hirdettem, nem ember szerint való;
Gal 1: 12 Mert én sem embertől vettem azt, sem nem tanítottak arra, hanem a Jézus Krisztus kijelentése által.
Gal 1: 13 Mert hallottátok, mint forgolódtam én egykor a zsidóságban, hogy én felette igen háborgattam az Isten anyaszentegyházát, és pusztítottam azt.
Gal 1: 14 És felülmultam a zsidóságban nemzetembeli sok kortársamat, szerfelett rajongván atyai hagyományaimért.
Gal 1: 15 De mikor az Istennek tetszett, ki elválasztott engem az én anyám méhétől fogva és elhívott az ő kegyelme által,
Gal 1: 16 Hogy kijelentse az ő Fiát én bennem, hogy hirdessem őt a pogányok között: azonnal nem tanácskoztam testtel és vérrel,
Gal 1: 17 Sem nem mentem Jeruzsálembe az előttem való apostolokhoz, hanem elmentem Arábiába, és ismét visszatértem Damaskusba.
Gal 1: 18 Azután három esztendő mulva fölmentem Jeruzsálembe, hogy Pétert meglátogassam, és nála maradtam tizenöt napig.
Gal 1: 19 Az apostolok közül pedig mást nem láttam, hanem [csak] Jakabot, az Úr atyjafiát.
Gal 1: 20 A miket pedig néktek írok, ímé Isten előtt [mondom,] hogy nem hazudom.
Gal 1: 21 Azután mentem Siriának és Ciliciának tartományaiba.
Gal 1: 22 Ismeretlen valék pedig személyesen a Júdeában levő keresztyén gyülekezetek előtt;
Gal 1: 23 Hanem csak hallották, hogy: aki minket üldözött egykor, most hirdeti azt a hitet, a melyet egykor pusztított.
Gal 1: 24 És dicsőíték bennem az Istent.
Gal 2: 1 Azután tizennégy esztendő mulva ismét fölmentem Jeruzsálembe Barnabással együtt, elvivén Titust is.
Gal 2: 2 Fölmentem pedig kijelentés következtében és eléjök adtam az evangyéliomot, melyet hirdetek a pogányok között, de külön a tekintélyeseknek, hogy valami módon hiába ne fussak, avagy ne futottam légyen.
Gal 2: 3 De még a velem levő Titus sem kényszeríttetett a körülmetélkedésre, noha görög vala,
Gal 2: 4 Tudniillik a belopózkodott hamis atyafiakért, a kik alattomban közénk jöttek, hogy kikémleljék a mi szabadságunkat, melylyel bírunk a Krisztus Jézusban, hogy minket szolgákká tegyenek:
Gal 2: 5 Kiknek egy pillanatra sem adtuk meg magunkat, hogy az evangyéliom igazsága megmaradjon számotokra.
Gal 2: 6 A tekintélyesektől pedig, (bárminők valának régen, azzal nem törődöm; Isten nem nézi az embernek személyét : mert velem a tekintélyesek semmit sem közöltek;
Gal 2: 7 Sőt ellenkezőleg, mikor látták, hogy én reám van bízva a körülmetéletlenség evangyélioma, mint Péterre a körülmetélésé;
Gal 2: 8 (Mert aki erős volt Péterben a körülmetélkedés apostolságára, bennem is erős volt a pogányok között).
Gal 2: 9 És elismervén a nékem adatott kegyelmet, Jakab és Kéfás, meg János, kik oszlopokul tekintetnek, bajtársi jobbjukat nyujták nékem és Barnabásnak, hogy mi a pogányok között, ők pedig a körülmetélés között [prédikáljunk: ]
Gal 2: 10 Csakhogy a szegényekről megemlékezzünk; a mit is én igyekeztem megcselekedni.
Gal 2: 11 Mikor pedig Péter Antiókhiába jött, szemtől szembe ellene állottam, mivel panasz volt rá.
Gal 2: 12 Mert mielőtt némelyek oda jöttek Jakabtól, a pogányokkal együtt evett; mikor pedig oda jöttek, félrevonult és elkülönítette magát, félvén a körülmetélkedésből valóktól.
Gal 2: 13 És vele képmutatóskodtak a többi zsidók is, úgy hogy Barnabás szintén elcsábíttatott az ő tettetésök által.
Gal 2: 14 De mikor láttam, hogy nem egyenesen járnak az evangyéliom igazságához képest, mondék Péternek mindnyájok előtt: Ha te zsidó létedre pogány módra élsz és nem zsidó módra, miként kényszeríted a pogányokat, hogy zsidó módra éljenek?
Gal 2: 15 Mi, természet szerint zsidók és nem pogányok közül való bűnösök,
Gal 2: 16 Tudván azt, hogy az ember nem igazul meg a törvény cselekedeteiből, hanem a Jézus Krisztusban való hit által, mi is Krisztus Jézusban hittünk, hogy megigazuljunk a Krisztusban való hitből és nem a törvény cselekedeteiből; Mivel a törvény cselekedeteiből nem igazul meg egy test sem.
Gal 2: 17 Ha pedig Krisztusban keresvén a megigazulást, mimagunk is bűnösöknek találtatunk, avagy Krisztus bűnnek szolgája-é? Távol legyen.
Gal 2: 18 Mert, ha a miket elrontottam, azokat ismét fölépítem, önmagamat teszem bűnössé.
Gal 2: 19 Mert én a törvény által meghaltam a törvénynek, hogy Istennek éljek.
Gal 2: 20 Krisztussal együtt megfeszíttettem. Élek pedig többé nem én, hanem él bennem a Krisztus; a mely életet pedig most testben élek, az Isten Fiában való hitben élem, aki szeretett engem és önmagát adta érettem.
Gal 2: 21 Nem törlöm el az Isten kegyelmét; mert ha a törvény által [van] az igazság, tehát Krisztus ok nélkül halt meg.
Gal 3: 1 Óh balgatag Galátziabeliek, kicsoda ígézett meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak, kiknek szemei előtt a Jézus Krisztus úgy íratott le, [mintha] ti köztetek feszíttetett [volna] meg?
Gal 3: 2 Csak azt akarom megtudni tőletek: a törvény cselekedeteiből kaptátok-é a Lelket, avagy a hit hallásából?
Gal 3: 3 Ennyire esztelenek vagytok? A mit Lélekben kezdtetek el, most testben fejeznétek be?
Gal 3: 4 Annyit szenvedtetek hiába? ha ugyan hiába.
Gal 3: 5 Annakokáért, a ki a Lelket szolgáltatja néktek, és hatalmas dolgokat művel bennetek, a törvény cselekedeteiből, vagy a hit hallásából [cselekeszi-é?]
Gal 3: 6 Miképen Ábrahám hitt az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul.
Gal 3: 7 Értsétek meg tehát, hogy a kik hitből vannak, azok az Ábrahám fiai.
Gal 3: 8 Előre látván pedig az Írás, hogy Isten hitből fogja megigazítani a pogányokat, eleve hirdette Ábrahámnak, hogy: Te benned fognak megáldatni minden népek.
Gal 3: 9 Ekként a hitből valók áldatnak meg a hívő Ábrahámmal.
Gal 3: 10 Mert a kik törvény cselekedeteiből vannak, átok alatt vannak; minthogy meg van írva: Átkozott minden, aki meg nem marad mindazokban, a mik megirattak a törvény könyvében, hogy azokat cselekedje.
Gal 3: 11 Hogy pedig a törvény által senki sem igazul meg Isten előtt, nyilvánvaló, mert az igaz ember hitből él.
Gal 3: 12 A törvény pedig nincs hitből, hanem a mely ember cselekeszi azokat, élni fog azok által.
Gal 3: 13 Krisztus váltott meg minket a törvény átkától, átokká levén érettünk; mert meg van írva: Átkozott minden, aki fán függ:
Gal 3: 14 Hogy az Ábrahám áldása Krisztus Jézusban legyen a pogányokon, hogy a Lélek ígéretét elnyerjük hit által.
Gal 3: 15 Atyámfiai! ember szerint szólok. Lám az embernek megerősített testámentomát senki erőtelenné nem teszi, sem ahhoz hozzá nem ád.
Gal 3: 16 Az ígéretek pedig Ábrahámnak adattak és az ő magvának. Nem mondja: És a magvaknak, mint sokról; hanem mint egyről. És a te magodnak, aki a Krisztus.
Gal 3: 17 Ezt mondom pedig, hogy a kötést, melyet Isten először megerősített a Krisztusra nézve, a négyszázharmincz esztendő multán keletkezett törvény nem teszi erőtelenné, hogy megsemmisítse az ígéretet.
Gal 3: 18 Mert ha törvényből [van] az örökség, akkor többé nem ígéretből; Ábrahámnak pedig ígéret által ajándékozta azt az Isten.
Gal 3: 19 Micsoda tehát a törvény? A bűnök okáért adatott, a míg eljő a Mag, a kinek tétetett az ígéret; rendeltetvén angyalok által, közbenjáró kezében.
Gal 3: 20 A közbenjáró pedig nem egyé, Isten ellenben egy.
Gal 3: 21 A törvény tehát az Isten ígéretei ellen van-é? Távol legyen! Mert ha olyan törvény adatott volna, a mely képes megeleveníteni, valóban a törvényből volna az igazság.
Gal 3: 22 De az Írás mindent bűn alá rekesztett, hogy az ígéret Jézus Krisztusban való hitből adassék a hívőknek.
Gal 3: 23 Minekelőtte pedig eljött a hit, törvény alatt őriztettünk, egybezárva az eljövendő hit kinyilatkoztatásáig.
Gal 3: 24 Ekként a törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett, hogy hitből igazuljunk meg.
Gal 3: 25 De minekutána eljött a hit, nem vagyunk többé a vezérlő mester alatt.
Gal 3: 26 Mert mindnyájan Isten fiai vagytok a Krisztus Jézusban való hit által.
Gal 3: 27 Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel.
Gal 3: 28 Nincs zsidó, sem görög; nincs szolga, sem szabad; nincs férfi, sem nő; mert ti mindnyájan egyek vagytok a Krisztus Jézusban.
Gal 3: 29 Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök.
Gal 4: 1 Mondom pedig, hogy a meddig az örökös kiskorú, semmiben sem különbözik a szolgától, jóllehet ura mindennek;
Gal 4: 2 Hanem gyámok és gondviselők alatt van az atyjától rendelt ideig.
Gal 4: 3 Azonképen mi is, mikor kiskorúak valánk, a világ elemei alá voltunk vettetve szolgaként:
Gal 4: 4 Mikor pedig eljött az időnek teljessége, kibocsátotta Isten az ő Fiát, aki asszonytól lett, aki törvény alatt lett,
Gal 4: 5 Hogy a törvény alatt levőket megváltsa, hogy elnyerjük a fiúságot.
Gal 4: 6 Minthogy pedig fiak vagytok, kibocsátotta az Isten az ő Fiának Lelkét a ti szíveitekbe, ki ezt kiáltja: Abba, Atya!
Gal 4: 7 Azért nem vagy többé szolga, hanem fiú; ha pedig fiú, Istennek örököse is Krisztus által.
Gal 4: 8 Ámde akkor, mikor még nem ismertétek az Istent, azoknak szolgáltatok, a mik természet szerint nem istenek;
Gal 4: 9 Most azonban, hogy megismertétek az Istent, sőt hogy megismert titeket az Isten, miként tértek vissza ismét az erőtelen és gyarló elemekhez, a melyeknek megint újból szolgálni akartok?
Gal 4: 10 Megtartjátok a napokat és hónapokat és időket, meg az esztendőket.
Gal 4: 11 Féltelek titeket, hogy hiába fáradoztam körültetek.
Gal 4: 12 Legyetek olyanok, mint én; mert én is olyanná lettem, mint ti: atyámfiai, kérlek titeket, semmivel sem bántottatok meg engem.
Gal 4: 13 Tudjátok pedig, hogy testem erőtelensége miatt hirdettem néktek az evangyéliomot először.
Gal 4: 14 És megkísértetvén testemben, nem vetettetek meg, sem nem útáltatok meg engem, hanem úgy fogadtatok, mint Istennek angyalát, mint Krisztus Jézust.
Gal 4: 15 Hová lőn tehát a ti boldogságotok? Mert bizonyságot teszek néktek, hogy ti, ha lehetséges volt volna, szemeiteket kivájván, nékem adtátok volna.
Gal 4: 16 Tehát ellenségetek lettem-é, megmondván néktek az igazat?
Gal 4: 17 Nem szépen buzgolkodnak érettetek, sőt minket ki akarnak rekeszteni, hogy mellettök buzgolkodjatok.
Gal 4: 18 Szép dolog pedig fáradozni a jóban mindenkor, és nem csupán akkor, ha köztetek vagyok.
Gal 4: 19 Gyermekeim! kiket ismét fájdalommal szűlök, míglen kiábrázolódik bennetek Krisztus.
Gal 4: 20 Szeretnék pedig most köztetek jelen lenni és változtatni a hangomon; mert bizonytalanságban vagyok felőletek.
Gal 4: 21 Mondjátok meg nékem, kik a törvény alatt akartok lenni: nem halljátok-é a törvényt?
Gal 4: 22 Mert meg van írva, hogy Ábrahámnak két fia volt; egyik a szolgálótól, és a másik a szabadostól.
Gal 4: 23 De a szolgálótól való test szerint született; a szabadostól való pedig az ígéret által.
Gal 4: 24 Ezek mást példáznak: mert azok [az] [asszonyok] a két szövetség, az egyik a Sinai hegyről való, szolgaságra szűlő, ez Hágár,
Gal 4: 25 Mert Hágár a Sinai hegy Arábiában, hasonlatos pedig a mostani Jeruzsálemhez, nevezetesen fiaival együtt szolgál.
Gal 4: 26 De a magasságos Jeruzsálem szabad, ez mindnyájunknak anyja,
Gal 4: 27 Mert meg van írva: Ujjongj te meddő, ki nem szűlsz; vígadozzál és kiálts, ki nem vajudol; mert sokkal több az elhagyottnak magzatja, mint a kinek férje vagyon.
Gal 4: 28 Mi pedig, atyámfiai, Izsák szerint, ígéretnek gyermekei vagyunk.
Gal 4: 29 De valamint akkor a test szerint született üldözte a Lélek szerint valót, úgy most is.
Gal 4: 30 De mit mond az Írás? Űzd ki a szolgálót és az ő fiát; mert a szolgáló fia nem örököl a szabad nő fiával.
Gal 4: 31 Annakokáért, atyámfiai, nem vagyunk a szolgáló fiai, hanem a szabadoséi.
Gal 5: 1 Annakokáért a szabadságban, melyre minket Krisztus megszabadított, álljatok meg, és ne kötelezzétek meg ismét magatokat szolgaságnak igájával.
Gal 5: 2 Ímé, én Pál mondom néktek, hogy ha körülmetélkedtek, Krisztus néktek semmit sem használ.
Gal 5: 3 Bizonyságot teszek pedig ismét minden embernek, aki körülmetélkedik, hogy köteles az egész törvényt megtartani.
Gal 5: 4 Elszakadtatok Krisztustól, a kik a törvény által akartok megigazulni, a kegyelemből kiestetek.
Gal 5: 5 Mert mi a Lélek által, hitből várjuk az igazság reménységét.
Gal 5: 6 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés nem ér semmit, sem a körülmetélkedetlenség, hanem a szeretet által munkálkodó hit.
Gal 5: 7 Jól futottatok; kicsoda gátolt meg titeket, hogy ne engedelmeskedjetek az igazságnak?
Gal 5: 8 Ez a hitetés nem attól van, aki titeket hív.
Gal 5: 9 Kis kovász az egész tésztát megkeleszti.
Gal 5: 10 Bizodalmam van az Úrban ti hozzátok, hogy más értelemben nem lesztek; de aki titeket megzavar, elveszi az ítéletet, bárki legyen.
Gal 5: 11 Én pedig atyámfiai, ha még a körülmetélést hirdetem, miért üldöztetem mégis? Akkor eltöröltetett a kereszt botránya.
Gal 5: 12 Bárcsak ki is metszetnék magukat, a kik titeket bujtogatnak.
Gal 5: 13 Mert ti szabadságra hivattatok atyámfiai; csakhogy a szabadság ürügy ne legyen a testnek, sőt szeretettel szolgáljatok egymásnak.
Gal 5: 14 Mert az egész törvény ez egy ígében teljesedik be: Szeresd felebarátodat, mint magadat.
Gal 5: 15 Ha pedig egymást marjátok és faljátok, vigyázzatok, hogy egymást fel ne emészszétek.
Gal 5: 16 Mondom pedig, Lélek szerint járjatok, és a testnek kívánságát véghez ne vigyétek.
Gal 5: 17 Mert a test a lélek ellen törekedik, a lélek pedig a test ellen; ezek pedig egymással ellenkeznek, hogy ne azokat cselekedjétek, a miket akartok.
Gal 5: 18 Ha azonban a Lélektől vezéreltettek, nem vagytok a törvény alatt.
Gal 5: 19 A testnek cselekedetei pedig nyilvánvalók, melyek [ezek]: házasságtörés, paráznaság, tisztátalanság, bujálkodás.
Gal 5: 20 Bálványimádás, varázslás, ellenségeskedések, versengések, gyűlölködések, harag, patvarkodások, viszszavonások, pártütések,
Gal 5: 21 Irígységek, gyilkosságok, részegségek, dobzódások és ezekhez hasonlók: melyekről előre mondom néktek, a miképen már ezelőtt is mondottam, hogy a kik ilyeneket cselekesznek, Isten országának örökösei nem lesznek.
Gal 5: 22 De a Léleknek gyümölcse: szeretet, öröm, békesség, béketűrés, szívesség, jóság, hűség, szelídség, mértékletesség.
Gal 5: 23 Az ilyenek ellen nincs törvény.
Gal 5: 24 A kik pedig Krisztuséi, a testet megfeszítették indulataival és kívánságaival együtt.
Gal 5: 25 Ha Lélek szerint élünk, Lélek szerint is járjunk.
Gal 5: 26 Ne legyünk hiú dicsőség kívánók, egymást ingerlők, egymásra irígykedők.
Gal 6: 1 Atyámfiai, még ha előfogja is az embert valami bűn, ti lelkiek, igazítsátok útba az olyant szelídségnek lelkével, ügyelvén magadra, hogy meg ne kísértessél te magad is.
Gal 6: 2 Egymás terhét hordozzátok, és úgy töltsétek be a Krisztus törvényét.
Gal 6: 3 Mert ha valaki azt véli, hogy ő valami, holott semmi, önmagát csalja meg.
Gal 6: 4 Minden ember pedig az ő maga cselekedetét vizsgálja meg, és akkor csakis önmagára nézve lesz dicsekedése és nem másra nézve.
Gal 6: 5 Mert kiki a maga terhét hordozza.
Gal 6: 6 aki pedig az ígére taníttatik, közölje minden javát tanítójával.
Gal 6: 7 Ne tévelyegjetek, Isten nem csúfoltatik meg; mert a mit vet az ember, azt aratándja is.
Gal 6: 8 Mert aki vet az ő testének, a testből arat veszedelmet; aki pedig vet a léleknek, a lélekből arat örök életet.
Gal 6: 9 A jótéteményben pedig meg ne restüljünk, mert a maga idejében aratunk, ha el nem lankadunk.
Gal 6: 10 Annakokáért míg időnk van, cselekedjünk jót mindenekkel, kiváltképen pedig a mi hitünknek cselédeivel.
Gal 6: 11 Látjátok, mekkora betűkkel írok néktek a saját kezemmel!
Gal 6: 12 A kik testre szépek szeretnének lenni, azok kényszerítenek titeket a körülmetélkedésre; csak azért, hogy a Krisztus keresztjéért ne üldöztessenek.
Gal 6: 13 Mert magok a körülmetélkedettek sem tartják meg a törvényt; hanem azért akarják, hogy ti körülmetélkedjetek, hogy a ti testetekkel dicsekedjenek.
Gal 6: 14 Nékem pedig ne legyen másban dicsekedésem, hanem a mi Urunk Jézus Krisztus keresztjében, aki által nékem megfeszíttetett a világ, és én is a világnak.
Gal 6: 15 Mert Krisztus Jézusban sem a körülmetélkedés, sem a körülmetéletlenség nem használ semmit, hanem az új teremtés.
Gal 6: 16 És a kik e szabály szerint élnek, békesség és irgalmasság azokon, és az Istennek Izráelén.
Gal 6: 17 Ennekutána senki nékem bántásomra ne legyen; mert én az Úr Jézusnak bélyegeit hordozom az én testemben.
Gal 6: 18 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen a ti lelketekkel atyámfiai! Ámen.

Ef :
-----------
Pál Efézusi levele

Ef 1: 1 Pál, Jézus Krisztus apostola Isten akaratjából, az Efézusban lévő és Krisztus Jézusban hívő szenteknek.
Ef 1: 2 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Ef 1: 3 Áldott legyen az Isten, és a mi Urunknak, Jézus Krisztusnak Atyja, aki megáldott minket minden lelki áldással a mennyekben a Krisztusban,
Ef 1: 4 A szerint, a mint magának kiválasztott minket Ő benne a világ teremtetése előtt, hogy legyünk mi szentek és feddhetetlenek Ő előtte szeretet által,
Ef 1: 5 Eleve elhatározván, hogy minket a maga fiaivá fogad Jézus Krisztus által az Ő akaratjának jó kedve szerint,
Ef 1: 6 Kegyelme dicsőségének magasztalására, a melylyel megajándékozott minket ama Szerelmesben,
Ef 1: 7 A kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, a bűnöknek bocsánata az Ő kegyelmének gazdagsága szerint.
Ef 1: 8 Melyet nagy bőséggel közlött velünk minden bölcsességgel és értelemmel,
Ef 1: 9 Megismertetvén velünk az Ő akaratjának titkát az Ő jó kedve szerint, melyet eleve elrendelt magában,
Ef 1: 10 Az idők teljességének rendjére nézve, hogy ismét egybeszerkeszt magának mindeneket a Krisztusban, mind a melyek a mennyekben vannak, mind a melyek e földön vannak;
Ef 1: 11 Ő benne, a kiben vettük is az örökséget, eleve elrendeltetvén annak eleveelvégzése szerint, a ki mindent az ő akaratjának tanácsából cselekszik,
Ef 1: 12 Hogy legyünk mi magasztalására az Ő dicsőségének, a kik előre reménykedtünk a Krisztusban:
Ef 1: 13 A kiben ti is, minekutána hallottátok az igazságnak beszédét, idvességetek evangyéliomát, a melyben hittetek is, megpecsételtettetek az ígéretnek ama Szent Lelkével,
Ef 1: 14 aki záloga a mi örökségünknek [Isten] tulajdon [népé]nek megváltatására, az Ő dicsőségének magasztalására.
Ef 1: 15 Annakokáért én is, hallván a ti hiteteket az Úr Jézusban, és minden szentekhez való szerelmeteket,
Ef 1: 16 Nem szűnöm meg hálát adni tiérettetek, emlékezvén reátok az én könyörgéseimben;
Ef 1: 17 Hogy a mi Urunk Jézus Krisztusnak Istene, a dicsőségnek Atyja adjon néktek bölcseségnek és kijelentésnek Lelkét az Ő megismerésében;
Ef 1: 18 És világosítsa meg értelmetek szemeit, hogy tudhassátok, hogy mi az Ő elhívásának a reménysége, mi az Ő öröksége dicsőségének a gazdagsága a szentek között,
Ef 1: 19 És mi az Ő hatalmának felséges nagysága irántunk, a kik hiszünk, az Ő hatalma erejének ama munkája szerint,
Ef 1: 20 A melyet megmutatott a Krisztusban, mikor feltámasztotta Őt a halálból, és ültette Őt a maga jobbjára a mennyekben.
Ef 1: 21 Felül minden fejedelemségen és hatalmasságon és erőn és uraságon és minden néven, mely neveztetik nemcsak e világon, hanem a következendőben is:
Ef 1: 22 És mindeneket vetett az Ő lábai alá, és Őt tette mindeneknek fölötte az anyaszentegyháznak fejévé,
Ef 1: 23 Mely az Ő teste, teljessége Ő néki, aki mindeneket betölt mindenekkel.
Ef 2: 1 Titeket is [megelevenített,] a kik holtak valátok a ti vétkeitek és bűneitek miatt,
Ef 2: 2 Melyekben jártatok egykor e világ folyása szerint, a levegőbeli hatalmasság fejedelme szerint, ama lélek szerint, mely most az engedetlenség fiaiban munkálkodik;
Ef 2: 3 A kik között forgolódtunk egykor mi is mindnyájan a mi testünk kívánságaiban, cselekedvén a testnek és a gondolatoknak akaratját, és természet szerint haragnak fiai valánk, mint egyebek is:
Ef 2: 4 De az Isten gazdag lévén irgalmasságban, az Ő nagy szerelméből, melylyel minket szeretett,
Ef 2: 5 Minket, kik meg voltunk halva a vétkek miatt, megelevenített együtt a Krisztussal, (kegyelemből tartattatok meg!)
Ef 2: 6 És együtt feltámasztott és együtt ültetett a mennyekben, Krisztus Jézusban:
Ef 2: 7 Hogy megmutassa a következendő időkben az Ő kegyelmének felséges gazdagságát hozzánk való jóságából a Krisztus Jézusban.
Ef 2: 8 Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által; és ez nem tőletek van: Isten ajándéka ez;
Ef 2: 9 Nem cselekedetekből, hogy senki ne kérkedjék.
Ef 2: 10 Mert az Ő alkotása vagyunk, teremtetvén [Általa] a Krisztus Jézusban jó cselekedetekre, a melyeket előre elkészített az Isten, hogy azokban járjunk.
Ef 2: 11 Annakokáért emlékezzetek meg arról, hogy egykor ti a testben pogányok, kiket körülmetéletlenségnek nevez vala amaz úgynevezett [s] a testen kézzel megcsinált körülmetélkedés,
Ef 2: 12 Hogy ti, [mondom], abban az időben Krisztus nélkül valók voltatok, Izráel társaságától idegenek, és az ígéret szövetségeitől távolvalók, reménységetek nem vala, és Isten nélkül valók voltatok e világon;
Ef 2: 13 Most pedig a Krisztus Jézusban ti, kik egykor távol valátok, közelvalókká lettetek a Krisztus vére által.
Ef 2: 14 Mert Ő a mi békességünk, ki egygyé tette mind a két [nemzetséget,] és lerontotta a közbevetett választófalat,
Ef 2: 15 Az ellenségeskedést az Ő testében, a parancsolatoknak tételekben való törvényét eltörölvén; hogy ama kettőt egy új emberré teremtse Ő magában, békességet szerezvén;
Ef 2: 16 És hogy megbékéltesse az Istennel mind a kettőt, egy testben a keresztfa által, megölvén ezen az ellenségeskedést.
Ef 2: 17 És eljövén, békességet hirdetett néktek, a távol valóknak és a közel valóknak.
Ef 2: 18 Mert Ő általa van menetelünk mindkettőnknek egy Lélekben az Atyához.
Ef 2: 19 Azért immár nem vagytok jövevények és zsellérek, hanem polgártársai a szenteknek és cselédei az Istennek,
Ef 2: 20 Kik fölépíttettetek az apostoloknak és prófétáknak alapkövén, lévén a szegletkő maga Jézus Krisztus,
Ef 2: 21 A kiben az egész épület szép renddel rakattatván, nevekedik szent templommá az Úrban;
Ef 2: 22 A kiben ti is együtt építtettek Isten hajlékává a Lélek által.
Ef 3: 1 Ezért [vagyok] én, Pál, a Krisztusnak foglya ti érettetek, a pogányokért;
Ef 3: 2 Ha ugyan hallottátok Isten kegyelmének rendelkezését, melyet nékem adott a ti érdeketekben;
Ef 3: 3 Hogy [tudniillik] kijelentés útján ismertette meg velem a titkot, a szerint, a mint az elébb megírám röviden,
Ef 3: 4 Melynek olvasásából megérthetitek, hogy micsoda az én értelmem a Krisztus titka felől;
Ef 3: 5 A mely egyéb időkben meg nem ismertettetett az emberek fiaival úgy, a hogy most kijelentetett az Ő szent apostolainak és prófétáinak a Lélek által:
Ef 3: 6 Hogy [tudniillik] a pogányok örökös társak és egyugyanazon test tagjai és részesei az ő ígéretének a Krisztus Jézusban az evangyéliom által.
Ef 3: 7 A melynek szolgájává lettem az Isten ama kegyelmének ajándékából, mely adatott nékem az Ő hatalmának munkája szerint.
Ef 3: 8 Nékem, minden szentek között a legeslegkisebbnek adatott ez a kegyelem, hogy a pogányoknak hirdessem a Krisztus végére mehetetlen gazdagságát;
Ef 3: 9 És hogy megvilágosítsam mindeneknek, hogy miképen rendelkezett Isten ama titok felől, a mely elrejtetett vala örök időktől fogva az Istenben, aki mindeneket teremtett a Jézus Krisztus által;
Ef 3: 10 Azért, hogy megismertettessék most a mennybeli fejedelemségekkel és hatalmasságokkal az egyház által az Istennek sokféle bölcsesége,
Ef 3: 11 Amaz örök eleve-elvégezés szerint, a melyet megcselekedett a Krisztus Jézusban, a mi Urunkban:
Ef 3: 12 A kiben van a mi bátorságunk és bizodalommal való menetelünk [Istenhez] az Ő benne való hit által.
Ef 3: 13 Azért kérlek, hogy ne csüggedjetek el az én ti érettetek való nyomorúságaim miatt, a melyek néktek dicsőségtekre vannak.
Ef 3: 14 Ezokáért meghajtom térdeimet a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja előtt,
Ef 3: 15 A kiről neveztetik minden nemzetség, mennyen és földön,
Ef 3: 16 Hogy adja meg néktek az Ő dicsősége gazdagságáért, hogy hatalmasan megerősödjetek az Ő Lelke által a belső emberben;
Ef 3: 17 Hogy lakozzék a Krisztus a hit által a ti szívetekben;
Ef 3: 18 A szeretetben meggyökerezvén és alapot vevén, hogy megérthessétek minden szentekkel egybe, mi a szélessége és hosszúsága és mélysége és magassága [az Isten jóvoltának,]
Ef 3: 19 És megismerjétek a Krisztusnak minden ismeretet felül haladó szeretetét, hogy [ekképen] beteljesedjetek az Istennek egész teljességéig.
Ef 3: 20 Annak pedig, aki véghetetlen bőséggel mindeneket megcselekedhetik, feljebb hogynem mint kérjük vagy elgondoljuk, a mi bennünk munkálkodó erő szerint,
Ef 3: 21 Annak légyen dicsőség az egyházban a Krisztus Jézusban nemzetségről nemzetségre örökkön örökké. Ámen!
Ef 4: 1 Kérlek azért titeket én, ki fogoly vagyok az Úrban, hogy járjatok úgy, mint illik elhívatásotokhoz, melylyel elhívattatok.
Ef 4: 2 Teljes alázatossággal és szelídséggel, hosszútűréssel, elszenvedvén egymást szeretetben,
Ef 4: 3 Igyekezvén megtartani a Lélek egységét a békességnek kötelében.
Ef 4: 4 Egy a test és egy a Lélek, miképen elhívatástoknak egy reménységében hívattatok el is;
Ef 4: 5 Egy az Úr, egy a hit, egy a keresztség;
Ef 4: 6 Egy az Isten és mindeneknek Atyja, aki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyájatokban munkálkodik.
Ef 4: 7 Mindenikünknek pedig adatott a kegyelem a Krisztustól osztott ajándéknak mértéke szerint.
Ef 4: 8 Ezokáért mondja az [Írás: ] Fölmenvén a magasságba foglyokat vitt fogva, és adott ajándékokat az embereknek.
Ef 4: 9 (Az pedig, hogy fölment, mit jelentene mást, mint hogy előbb le is szállott a föld alsóbb részeire?
Ef 4: 10 aki leszállott vala, ugyanaz, aki fel is ment, feljebb minden egeknél, hogy mindeneket betöltsön.)
Ef 4: 11 És Ő adott némelyeket apostolokul, némelyeket prófétákul, némelyeket evangyélistákul, némelyeket pedig pásztorokul és tanítókul:
Ef 4: 12 A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére:
Ef 4: 13 Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra, a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére:
Ef 4: 14 Hogy többé ne legyünk gyermekek, kiket ide s tova hány a hab és hajt a tanításnak akármi szele, az embereknek álnoksága által, a tévelygés ravaszságához való csalárdság által;
Ef 4: 15 Hanem az igazságot követvén szeretetben, mindenestől fogva nevekedjünk Abban, aki a fej, a Krisztusban;
Ef 4: 16 A kiből az egész test, szép renddel egyberakatván és egybeszerkesztetvén az [Ő] segedelmének minden kapcsaival, minden egyes tagnak mértéke szerint való munkássággal teljesíti a testnek nevekedését a maga fölépítésére szeretetben.
Ef 4: 17 Ezt mondom annakokáért és bizonyságot teszek az Úrban, hogy ti többé ne járjatok úgy, mint egyéb pogányok is járnak az ő elméjöknek hiábavalóságában,
Ef 4: 18 Kik értelmökben meghomályosodtak, elidegenültek az isteni élettől a tudatlanság miatt, mely az ő szívök keménysége miatt van bennök;
Ef 4: 19 Kik erkölcsi érzés nélkül, önmagukat a bujálkodásra adták, minden tisztátalanságnak nagy nyereséggel való cselekedésére.
Ef 4: 20 Ti pedig nem így tanultátok a Krisztust;
Ef 4: 21 Ha ugyan Őt megértettétek és Ő benne megtaníttattatok, úgy a mint az igazság a Jézusban:
Ef 4: 22 Hogy levetkezzétek ama régi élet szerint való ó embert, mely meg van romolva a csalárdság kívánságai miatt;
Ef 4: 23 Megújuljatok pedig a ti elméteknek lelke szerint,
Ef 4: 24 És felöltözzétek amaz új embert, mely Isten szerint teremtetett igazságban és valóságos szentségben.
Ef 4: 25 Azért levetvén a hazugságot, szóljatok igazságot, kiki az ő felebarátjával: mert egymásnak tagjai vagyunk.
Ef 4: 26 Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek: a nap le ne menjen a ti haragotokon;
Ef 4: 27 Se pedig az ördögnek ne adjatok helyet.
Ef 4: 28 aki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó, hogy legyen mit adnia a szűkölködőnek.
Ef 4: 29 Semmi rothadt beszéd a ti szátokból ki ne származzék, hanem csak a mely hasznos a szükséges építésre, hogy áldásos legyen a hallgatóknak.
Ef 4: 30 És meg ne szomorítsátok az Istennek ama Szent Lelkét, aki által megpecsételtettetek a teljes váltságnak napjára.
Ef 4: 31 Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt;
Ef 4: 32 Legyetek pedig egymáshoz jóságosak, irgalmasok, megengedvén egymásnak, miképen az Isten is a Krisztusban megengedett néktek.
Ef 5: 1 Legyetek annakokáért követői az Istennek, mint szeretett gyermekek:
Ef 5: 2 És járjatok szeretetben, miképen a Krisztus is szeretett minket, és adta Önmagát miérettünk ajándékul és áldozatul az Istennek, kedves jó illatul.
Ef 5: 3 Paráznaság pedig és akármely tisztátalanság vagy fösvénység ne is neveztessék ti közöttetek, a mint szentekhez illik;
Ef 5: 4 Sem undokság, vagy bolond beszéd, vagy trágárság, melyek nem illenek: hanem inkább hálaadás.
Ef 5: 5 Mert azt jól tudjátok, hogy egy paráznának is, vagy tisztátalannak, vagy fösvénynek, ki bálványimádó, nincs öröksége a Krisztusnak és Istennek országában.
Ef 5: 6 Senki titeket meg ne csaljon üres beszédekkel; mert ezekért jő az Isten haragja a hitetlenség fiaira.
Ef 5: 7 Annakokáért ne legyetek részesei ezeknek;
Ef 5: 8 Mert valátok régen sötétség, most pedig világosság az Úrban: mint világosságnak fiai úgy járjatok.
Ef 5: 9 (Mert a világosságnak gyümölcse minden jóságban és igazságban és valóságban van),
Ef 5: 10 Meggondolván, mi legyen kedves az Úrnak.
Ef 5: 11 És ne legyen közösségtek a sötétségnek gyümölcstelen cselekedeteivel, hanem inkább meg is feddjétek azokat;
Ef 5: 12 Mert a melyeket azok titokban cselekesznek, éktelen dolog csak mondani is.
Ef 5: 13 Mindezek pedig megfeddetvén, a világosság által napvilágra jőnek; mert minden, a mi napvilágra jő, világosság.
Ef 5: 14 Annakokáért mondja: Serkenj föl, aki aluszol és támadj fel a halálból, és felragyogott tenéked a Krisztus.
Ef 5: 15 Meglássátok annakokáért, hogy mimódon okkal járjatok, nem mint bolondok, hanem mint bölcsek:
Ef 5: 16 Áron is megvegyétek az alkalmatosságot, mert a napok gonoszok.
Ef 5: 17 Annakokáért ne legyetek esztelenek, hanem megértsétek, mi legyen az Úrnak akaratja.
Ef 5: 18 És meg ne részegedjetek bortól, miben kicsapongás van: hanem teljesedjetek be Szent Lélekkel,
Ef 5: 19 Beszélgetvén egymás között zsoltárokban és dícséretekben és lelki énekekben, énekelvén és dícséretet mondván szívetekben az Úrnak.
Ef 5: 20 Hálákat adván mindenkor mindenekért a mi Urunk Jézus Krisztusnak nevében az Istennek és Atyának.
Ef 5: 21 Engedelmesek [legyetek] egymásnak Isten félelmében.
Ef 5: 22 Ti asszonyok a ti saját férjeteknek engedelmesek legyetek, mint az Úrnak.
Ef 5: 23 Mert a férj feje a feleségének, mint a Krisztus is feje az egyháznak, és ugyanő megtartója a testnek.
Ef 5: 24 De miképen az egyház engedelmes a Krisztusnak, azonképen az asszonyok is [engedelmesek legyenek] férjöknek mindenben.
Ef 5: 25 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, miképen a Krisztus is szerette az egyházat, és Önmagát adta azért;
Ef 5: 26 Hogy azt megszentelje, megtisztítván a víznek feredőjével az íge által,
Ef 5: 27 Hogy majd Önmaga elébe állítsa dicsőségben az egyházat, úgy hogy azon ne legyen szeplő, vagy sömörgözés, vagy valami afféle; hanem hogy legyen szent és feddhetetlen.
Ef 5: 28 Úgy kell a férfiaknak szeretni az ő feleségöket, mint az ő tulajdon testöket. aki szereti az ő feleségét, önmagát szereti.
Ef 5: 29 Mert soha senki az ő tulajdon testét nem gyűlölte; hanem táplálgatja és ápolgatja azt, miképen az Úr is az egyházat;
Ef 5: 30 Mert az Ő testének tagjai vagyunk, az Ő testéből és az Ő csontjaiból valók.
Ef 5: 31 Annakokáért elhagyja az ember atyját és anyját, és ragaszkodik az ő feleségéhez; és lesznek ketten egy testté.
Ef 5: 32 Felette nagy titok ez: de én a Krisztusról és az egyházról szólok.
Ef 5: 33 Hanem azért ti is egyen-egyen, ki-ki az ő feleségét úgy szeresse, mint önmagát; az asszony pedig [meglássa,] hogy félje a férjét.
Ef 6: 1 Ti gyermekek szót fogadjatok a ti szüleiteknek az Úrban; mert ez az igaz.
Ef 6: 2 Tiszteljed a te atyádat és a te anyádat (a mi az első parancsolat ígérettel).
Ef 6: 3 Hogy jól legyen néked dolgod és hosszú életű légy e földön.
Ef 6: 4 Ti is atyák ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek azokat az Úr tanítása és intése szerint.
Ef 6: 5 Ti szolgák, engedelmesek legyetek a ti test szerint való uraitoknak félelemmel és rettegéssel, szíveteknek egyenességében, mint a Krisztusnak;
Ef 6: 6 Nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem mint Krisztus szolgái, cselekedvén az Istennek akaratját lélekből,
Ef 6: 7 Jó akarattal, mint a kik az Úrnak szolgálnak és nem embereknek;
Ef 6: 8 Tudván, hogy kiki a mi jót cselekszik, azt veendi az Úrtól, akár szolga legyen, akár szabados.
Ef 6: 9 Ti is urak, ugyanazt cselekedjétek ő velök, elhegyván a fenyegetést; tudván, hogy a ti Uratok is mennyben van, és személyválogatás nincsen Ő nála.
Ef 6: 10 Végezetre, atyámfiai, legyetek erősek az Úrban, és az ő hatalmas erejében.
Ef 6: 11 Öltözzétek föl az Isten minden fegyverét, hogy megállhassatok az ördögnek minden ravaszságával szemben.
Ef 6: 12 Mert nem vér és test ellen van nékünk tusakodásunk, hanem a fejedelemségek ellen, a hatalmasságok ellen, ez élet sötétségének világbírói ellen, a gonoszság lelkei ellen, melyek a magasságban vannak.
Ef 6: 13 Annakokáért vegyétek föl az Istennek minden fegyverét, hogy ellentállhassatok ama gonosz napon, és mindeneket elvégezvén megállhassatok.
Ef 6: 14 Álljatok hát elő, körül övezvén derekatokat igazlelkűséggel, és felöltözvén az igazságnak mellvasába,
Ef 6: 15 És felsarúzván lábaitokat a békesség evangyéliomának készségével;
Ef 6: 16 Mindezekhez fölvevén a hitnek paizsát, a melylyel ama gonosznak minden tüzes nyilát megolthatjátok;
Ef 6: 17 Az idvesség sisakját is fölvegyétek, és a Léleknek kardját, a mely az Isten beszéde:
Ef 6: 18 Minden imádsággal és könyörgéssel imádkozván minden időben a Lélek által, és ugyanezen dologban vigyázván minden állhatatossággal és könyörgéssel minden szentekért,
Ef 6: 19 Én érettem is, hogy adassék nékem szó számnak megnyitásakor, hogy bátorsággal ösmertessem meg az evangyéliom titkát,
Ef 6: 20 A melyért követséget viselek lánczok között; hogy bátran szóljak arról, a miképen kell szólanom.
Ef 6: 21 Hogy pedig ti is megtudjátok dolgaimat, hogy mit cselekeszem, mindent megismertet veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hív szolga az Úrban;
Ef 6: 22 Kit éppen azért küldöttem hozzátok, hogy megismerjétek a mi dolgainkat, és megvígasztalja a ti szíveteket.
Ef 6: 23 Békesség az atyafiaknak és szeretet hittel egybe az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól!
Ef 6: 24 A kegyelem legyen mindazokkal, a kik szeretik a mi Urunk Jézus Krisztust romlatlanságban. Ámen.

Fil :
-----------
Pál Filippi levele

Fil 1: 1 Pál és Timótheus, Jézus Krisztus szolgái, minden szenteknek a Krisztus Jézusban, a kik Filippiben vannak, a püspökökkel és diakónusokkal egyetemben:
Fil 1: 2 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól és az Úr Jézus Krisztustól.
Fil 1: 3 Hálát adok az én Istenemnek, minden ti rólatok való emlékezésemben,
Fil 1: 4 Mindenkor minden én könyörgésemben mindenitekért nagy örömmel könyörögvén,
Fil 1: 5 Mivelhogy résztvettetek az evangyéliom ügyében az első naptól fogva mind ez ideig;
Fil 1: 6 Meg lévén győződve arról, hogy aki elkezdette bennetek a jó dolgot, elvégezi a Krisztus Jézusnak napjáig:
Fil 1: 7 A mint hogy méltó, hogy én ilyen értelemben legyek mindenitek felől, azért, mert én szívemben hordalak titeket, mint a kik mind az én fogságomban, mind az evangyéliomnak oltalmazásában és megbizonyításában mindnyájan részestársaim vagytok a nékem adott kegyelemben.
Fil 1: 8 Mert bizonyságom az Isten, mely igen vágyakozom mindnyájatok után a Krisztus Jézus szerelmében.
Fil 1: 9 És azért imádkozom, hogy a ti szeretetetek még jobban-jobban bővölködjék ismeretben és minden értelmességben;
Fil 1: 10 Hogy megítélhessétek, hogy mi a rossz és mi a jó; hogy legyetek tiszták és botlás nélkül valók a Krisztusnak napjára;
Fil 1: 11 Teljesek lévén az igazságnak gyümölcsével, melyet Jézus Krisztus [teremt] az Isten dicsőségére és magasztalására.
Fil 1: 12 Tudtotokra akarom pedig adni, atyámfiai, hogy az én dolgaim inkább előmenetelére lőnek az evangyéliomnak;
Fil 1: 13 Annyira, hogy a Krisztusban híressé lett az én fogságom a testőrség egész házában és minden mások előtt;
Fil 1: 14 És többen az Úrban való atyafiak közül bízván az én fogságomban, nagyobb bátorsággal merik szólani az ígét.
Fil 1: 15 Némelyek ugyan irígységből és versengésből is, de mások jóakaratból is hirdetik a Krisztust.
Fil 1: 16 Némelyek versengésből prédikálják a Krisztust, nem tiszta lélekkel, azt hivén, hogy fogságom nyomorúságait [így] megnevelik;
Fil 1: 17 De mások szeretetből, tudván, hogy én az evangyéliomnak oltalmazására rendeltettem.
Fil 1: 18 Mert mit [mondjak?] csakhogy minden módon, akár színből, akár szívből, a Krisztus prédikáltatik: és én ennek örülök, sőt örülni is fogok.
Fil 1: 19 Mert tudom, hogy ez nékem idvességemre lesz a ti könyörgéstek által és a Jézus Krisztus Lelkének segedelme által,
Fil 1: 20 Amaz én esengő várásom és reménységem szerint, hogy semmiben meg nem szégyenülök, hanem mint mindenkor, úgy most is nagy bátorsággal fog magasztaltatni Krisztus az én testemben, akár életem, akár halálom által.
Fil 1: 21 Mert nékem az élet Krisztus, és a meghalás nyereség.
Fil 1: 22 De ha e testben való életem munkámat gyümölcsözteti: hogy melyiket válaszszam, meg sem mondhatom.
Fil 1: 23 Mert szorongattatom e kettő között, kívánván elköltözni és a Krisztussal lenni; mert ez sokkal inkább jobb;
Fil 1: 24 De e testben megmaradnom szükségesebb ti érettetek.
Fil 1: 25 És ebben bízva, tudom, hogy megmaradok és együtt maradok mindnyájatokkal a ti hitben való gyarapodástokra és örömötökre;
Fil 1: 26 Hogy bőven dicsekedhessetek velem Krisztus Jézusban az én ti nálatok való újabb megjelenésem által.
Fil 1: 27 Csakhogy a Krisztus evangyéliomához méltóan viseljétek magatokat, hogy akár oda menvén és látván titeket, akár távol lévén, azt halljam dolgaitok felől, hogy megállotok egy lélekben, egy érzéssel viaskodván az evangyéliom hitéért;
Fil 1: 28 És meg nem félemlvén semmiben az ellenségek előtt: a mi azoknak a veszedelem jele, néktek pedig az üdvösségé, és ez az Istentől [van;]
Fil 1: 29 Mert néktek adatott az a kegyelem a Krisztusért, nemcsak hogy higyjetek Ő benne, hanem hogy szenvedjetek is Ő érette:
Fil 1: 30 Ugyanolyan tusakodástok lévén, a milyent láttatok én nálam, és most hallotok én felőlem.
Fil 2: 1 Ha annakokáért [helye van] Krisztusban az intésnek, ha [helye van] a szeretet vígasztalásának, ha [helye van] a Lélekben való közösségnek, ha [helye van] a szívnek és könyörületességnek,
Fil 2: 2 Teljesítsétek be az én örömömet, hogy egyenlő indulattal legyetek, ugyanazon szeretettel viseltetvén, egy érzésben, egyugyanazon indulattal lévén;
Fil 2: 3 Semmit nem cselekedvén versengésből, sem hiábavaló dicsőségből, hanem alázatosan egymást különbeknek tartván ti magatoknál.
Fil 2: 4 Ne nézze kiki a maga [hasznát,] hanem mindenki a másokét is.
Fil 2: 5 Annakokáért az az indulat legyen bennetek, mely volt a Krisztus Jézusban is,
Fil 2: 6 A ki, mikor Istennek formájában vala, nem tekintette zsákmánynak azt, hogy [ő] az Istennel egyenlő,
Fil 2: 7 Hanem önmagát megüresíté, szolgai formát vévén föl, emberekhez hasonlóvá lévén;
Fil 2: 8 És mikor olyan állapotban találtatott mint ember, megalázta magát, engedelmes lévén halálig, még pedig a keresztfának haláláig.
Fil 2: 9 Annakokáért az Isten is felmagasztalá őt, és ajándékoza néki oly nevet, a mely minden név fölött való;
Fil 2: 10 Hogy a Jézus nevére minden térd meghajoljon, mennyeieké, földieké és föld alatt valóké.
Fil 2: 11 És minden nyelv vallja, hogy Jézus Krisztus Úr az Atya Isten dicsőségére.
Fil 2: 12 Annakokáért, szerelmeseim, a miképen mindenkor engedelmeskedtetek, nem úgy, mint az én jelenlétemben csak, hanem most sokkal inkább az én távollétemben, félelemmel és rettegéssel vigyétek véghez a ti idvességteket;
Fil 2: 13 Mert Isten az, aki munkálja bennetek mind az akarást, mind a munkálást jó kedvéből.
Fil 2: 14 Mindeneket zúgolódások és versengések nélkül cselekedjetek;
Fil 2: 15 Hogy legyetek feddhetetlenek és tiszták, Istennek szeplőtlen gyermekei az elfordult és elvetemedett nemzetség közepette, kik között fényletek, mint csillagok e világon.
Fil 2: 16 Életnek beszédét tartván elébök; hogy dicsekedhessem majd a Krisztus napján, hogy nem futottam hiába, sem nem fáradtam hiába.
Fil 2: 17 De ha kiontatom is italáldozatként a ti hitetek áldozatánál és papiszolgálatánál, [mégis] örülök, és együtt örülök mindnyájatokkal;
Fil 2: 18 Azonképen ti is örüljetek, és örüljetek együtt velem.
Fil 2: 19 Reménylem pedig az Úr Jézusban, hogy Timótheust rövid nap elküldöm tihozzátok, hogy én is megviduljak, megértvén a ti dolgaitokat.
Fil 2: 20 Mert nincsen velem senki hozzá hasonló indulatú, aki igazán szívén viselné dolgaitokat.
Fil 2: 21 Mert mindenki a maga hasznát keresi, nem a Krisztus Jézusét.
Fil 2: 22 Az ő kipróbált voltát pedig ismeritek, hogy miképen atyjával a gyermek, együtt szolgált velem az evangyéliom ügyében.
Fil 2: 23 Őt azért reménylem, hogy elküldöm, mihelyt meglátom az én dolgaimat, tüstént;
Fil 2: 24 Bízom pedig az Úrban, hogy magam is csakhamar el fogok menni.
Fil 2: 25 De szükségesnek tartám, hogy Epafróditust, az én atyámfiát és munkatársamat és bajtársamat, néktek pedig követeteket és szükségemben áldozatot hozó szolgátokat hazaküldjem hozzátok;
Fil 2: 26 Mivelhogy vágyva vágyott mindnyájatok után, és gyötrődött a miatt, hogy meghallottátok, hogy ő beteg volt.
Fil 2: 27 Mert bizony beteg volt, halálhoz közel; de az Isten könyörült rajta, nem csak ő rajta pedig, hanem én rajtam is, hogy szomorúság ne jőjjön szomorúságomra.
Fil 2: 28 Annakokáért hamarabb küldtem őt haza, hogy meglátván őt, ismét örüljetek, és nékem is kisebb legyen a szomorúságom.
Fil 2: 29 Fogadjátok azért őt az Úrban teljes örömmel; és az ilyeneket megbecsüljétek:
Fil 2: 30 Mert a Krisztus dolgáért jutott majdnem halálra, koczkára tévén életét, hogy kárpótoljon engem azért, hogy nékem tett szolgálatotoknál ti nem voltatok jelen.
Fil 3: 1 Továbbá atyámfiai, örüljetek az Úrban. Ugyanazokat írni néktek én nem restellem, tinéktek pedig bátorságos.
Fil 3: 2 Őrizkedjetek az ebektől, őrizkedjetek a gonosz munkásoktól, őrizkedjetek a megmetélkedéstől:
Fil 3: 3 Mert mi vagyunk a körülmetélkedés, a kik lélekben szolgálunk az Istennek, és a Krisztus Jézusban dicsekedünk, és nem a testben bizakodunk:
Fil 3: 4 Jóllehet énnékem van bizakodásom test szerint is. Ha bárki más mer testben bizakodni, én sokkal inkább;
Fil 3: 5 Körülmetéltettem nyolczadnapon, Izráel nemzetségéből, Benjámin törzséből való [vagyok,] zsidókból való zsidó, törvény tekintetében farizeus,
Fil 3: 6 Buzgóság tekintetében az egyházat üldöző, a törvénybeli igazság tekintetében feddhetetlen voltam.
Fil 3: 7 De a melyek nékem [egykor] nyereségek valának, azokat a Krisztusért kárnak ítéltem.
Fil 3: 8 Sőt annakfelette [most] is kárnak ítélek mindent az én Uram, Jézus Krisztus ismeretének gazdagsága miatt: a kiért mindent kárba veszni hagytam és szemétnek ítélek, hogy a Krisztust megnyerjem,
Fil 3: 9 És találtassam Ő benne, mint a kinek nincsen saját igazságom a törvényből, hanem van igazságom a Krisztusban való hit által, Istentől való igazságom a hit alapján:
Fil 3: 10 Hogy megismerjem Őt, és az Ő feltámadásának erejét, és az Ő szenvedéseiben való részesülésemet, hasonlóvá lévén az ő halálához;
Fil 3: 11 Ha valami módon eljuthatnék a halottak feltámadására.
Fil 3: 12 Nem [mondom], hogy már elértem, vagy [hogy] már tökéletes volnék; hanem igyekezem, hogy el is érjem, a miért meg is ragadott engem a Krisztus Jézus.
Fil 3: 13 Atyámfiai, én enmagamról nem gondolom, hogy már elértem volna:
Fil 3: 14 De egyet [cselekszem,] azokat, a melyek hátam megett vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, a melyek előttem vannak, nékik dőlvén, czélegyenest igyekszem az Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára.
Fil 3: 15 Valakik annakokáért tökéletesek [vagyunk,] ilyen értelemben legyünk: és ha valamiben másképen értetek, az Isten azt is ki fogja jelenteni néktek:
Fil 3: 16 Csakhogy a mire eljutottunk, ugyanabban egy szabály szerint járjunk, ugyanazon értelemben legyünk.
Fil 3: 17 Legyetek én követőim, atyámfiai, és figyeljetek azokra, a kik úgy járnak, a miképen mi néktek példátok vagyunk.
Fil 3: 18 Mert sokan járnak [másképen,] kik felől sokszor mondtam néktek, most pedig sírva is mondom, hogy a Krisztus keresztjének ellenségei;
Fil 3: 19 Kiknek végök veszedelem, kiknek Istenök az ő hasok, és a kiknek dicsőségök az ő gyalázatukban van, kik [mindig] a földiekkel törődnek.
Fil 3: 20 Mert a mi országunk mennyekben van, honnét a megtartó Úr Jézus Krisztust is várjuk;
Fil 3: 21 Ki elváltoztatja a mi nyomorúságos testünket, hogy hasonló legyen az Ő dicsőséges testéhez, amaz Ő hatalmas munkája szerint, mely által maga alá is vethet mindeneket.
Fil 4: 1 Annakokáért szerelmes atyámfiai, a kik után úgy vágyakozom, ti én örömöm és én koronám, ekképen álljatok meg az Úrban, én szerelmeseim!
Fil 4: 2 Evódiát intem, Sintikhét is intem, hogy egyenlő indulattal legyenek az Úrban.
Fil 4: 3 Igen, kérlek téged is, igaz szolgatársam, légy segítségül ezeknek, mint a kik az evangyéliom dolgában együtt viaskodtak velem, Kelemennel is, és ama többi munkatársaimmal, kiknek neveik [fölírvák] az életnek könyvében.
Fil 4: 4 Örüljetek az Úrban mindenkor; ismét mondom, örüljetek!
Fil 4: 5 A ti szelídlelkűségetek ismert legyen minden ember előtt. Az Úr közel!
Fil 4: 6 Semmi felől ne aggódjatok, hanem imádságotokban és könyörgéstekben minden alkalommal hálaadással tárjátok fel kívánságaitokat az Isten előtt.
Fil 4: 7 És az Istennek békessége, mely minden értelmet felül halad, meg fogja őrizni szíveiteket és gondolataitokat a Krisztus Jézusban.
Fil 4: 8 Továbbá, Atyámfiai, a mik csak igazak, a mik csak tisztességesek, a mik csak igazságosak, a mik csak tiszták, a mik csak kedvesek, a mik csak jó hírűek; ha van valami erény és ha van valami dícséret, ezekről gondolkodjatok.
Fil 4: 9 A miket tanultatok is, el is fogadtatok, hallottatok is, láttatok is én tőlem, azokat cselekedjétek; és a békességnek Istene veletek lesz.
Fil 4: 10 Felette igen örültem pedig az Úrban, hogy immár valahára megújultatok az én felőlem való gondviseléstekben; mely dologban gondoskodtatok is, de nem volt alkalmatok.
Fil 4: 11 Nem hogy az én szűkölködésemre nézve szólnék; mert én megtanultam, hogy azokban, a melyekben vagyok, megelégedett legyek.
Fil 4: 12 Tudok megaláztatni is, tudok bővölködni is; mindenben és mindenekben ismerős vagyok a jóllakással is, az éhezéssel is, a bővölködéssel is, a szűkölködéssel is.
Fil 4: 13 Mindenre van erőm a Krisztusban, aki engem megerősít.
Fil 4: 14 Mindazáltal jól tettétek, hogy nyomorúságomban részesekké lettetek.
Fil 4: 15 Tudjátok pedig ti is, Filippibeliek, hogy az evangyéliom [hirdetésének] kezdetén, mikor Macedóniából kimentem, egyetlen egyház sem volt részes velem a kölcsönös adásban és vevésben, csak ti egyedül:
Fil 4: 16 Mert [már] Thessalónikában is, egyszer is, másszor is, küldtetek nékem szükségemre.
Fil 4: 17 Nem mintha kívánnám az ajándékot; hanem kívánom azt a gyümölcsöt, mely sokasodik a ti hasznotokra.
Fil 4: 18 Megkaptam pedig mindent, és bővölködöm; beteltem, vévén Epafróditustól, a mit [küldöttetek,] mint kedves jó illatot, kellemes, tetsző áldozatot az Istennek.
Fil 4: 19 Az én Istenem pedig be fogja tölteni minden szükségeteket az Ő gazdagsága szerint dicsőségesen a Krisztus Jézusban.
Fil 4: 20 Az Istennek pedig és a mi Atyánknak dicsőség mind örökkön örökké. Ámen.
Fil 4: 21 Köszöntsetek minden szentet a Krisztus Jézusban. Köszöntenek titeket az atyafiak, a kik velem vannak.
Fil 4: 22 Köszöntenek titeket minden szentek, mindeneknek felette pedig a császár udvarából valók.
Fil 4: 23 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme legyen mindnyájatokkal! Ámen.

Kol :
-----------
Pál Kolossé levele

Kol 1: 1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola Isten akaratjából, és Timótheus atyafi.
Kol 1: 2 A Kolosséban levő szenteknek és hívő atyafiaknak a Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
Kol 1: 3 Hálát adunk az Istennek és a mi Urunk Jézus Krisztus Atyjának, mindenkor ti értetek könyörögvén,
Kol 1: 4 Mivelhogy hallottuk a ti hiteteket a Krisztus Jézusban, és a szeretetet, a melylyel minden szentekhez vagytok,
Kol 1: 5 A mennyekben néktek eltett reménységért, a melyet [már] előbb hallottatok az igazság beszédében, mely az evangyéliom:
Kol 1: 6 Mely eljutott hozzátok, miképen az egész világra is, és gyümölcsöt terem, úgy mint nálatok is a naptól fogva, melyen hallottátok és megismertétek az Isten kegyelmét igazán:
Kol 1: 7 Úgy a hogy tanultátok is Epafrástól, a mi szerelmes szolgatársunktól, aki hív szolgája ti érettetek a Krisztusnak,
Kol 1: 8 aki meg is jelentette nékünk a ti Lélekben való szereteteteket.
Kol 1: 9 Azért mi is, a mely naptól fogva [ezeket] hallottuk, nem szűnünk meg érettetek imádkozni, és kérni, hogy betöltessetek az [Isten ]akaratának megismerésével minden lelki bölcseségben és értelemben,
Kol 1: 10 Hogy járjatok méltóan az Úrhoz, teljes tetszésére, minden jó cselekedettel gyümölcsöt teremvén és nevekedvén az Isten megismerésében;
Kol 1: 11 Minden erővel megerősíttetvén az Ő dicsőségének hatalma szerint minden kitartásra és hosszútűrésre örömmel;
Kol 1: 12 Hálákat adván az Atyának, ki alkalmasakká tett minket a szentek örökségében való részvételre a világosságban;
Kol 1: 13 aki megszabadított minket a sötétség hatalmából, és általvitt az Ő szerelmes Fiának országába;
Kol 1: 14 Kiben van a mi váltságunk az Ő vére által, bűneinknek bocsánata;
Kol 1: 15 aki képe a láthatatlan Istennek, minden teremtménynek előtte született;
Kol 1: 16 Mert Ő benne teremtetett minden, a mi van a mennyekben és a földön, láthatók és láthatatlanok, akár királyi székek, akár uraságok, akár fejedelemségek, akár hatalmasságok; mindenek Ő általa és Ő reá nézve teremttettek;
Kol 1: 17 És Ő előbb volt mindennél, és minden Ő benne áll fenn.
Kol 1: 18 És Ő a feje a testnek, az egyháznak: a ki a kezdet, elsőszülött a halottak közül; hogy mindenekben Ő legyen az első;
Kol 1: 19 Mert tetszett [az Atyának,] hogy Ő benne lakozzék az egész teljesség;
Kol 1: 20 És hogy Ő általa békéltessen meg mindent Magával, békességet szerezvén az Ő keresztjének vére által; Ő általa mindent, a mi csak van, akár a földön, akár a mennyekben.
Kol 1: 21 Titeket is, kik hajdan elidegenültek és ellenségek valátok gonosz cselekedetekben [gyönyörködő] értelmetek miatt, most mégis megbékéltetett.
Kol 1: 22 Az Ő emberi testében a halál által, hogy mint szenteket, tisztákat és feddhetetleneket állasson titeket Ő maga elé:
Kol 1: 23 Ha ugyan megmaradtok a hitben alaposan és erősen, és el nem távoztok az evangyéliom reménységétől, a melyet hallottatok, a mely hirdettetett minden teremtménynek az ég alatt; a melynek lettem én, Pál, szolgájává.
Kol 1: 24 Most örülök a ti érettetek való szenvedéseimnek, és a magam részéről betöltöm a mi híja van a Krisztus szenvedéseinek az én testemben az Ő testéért, a mi az egyház;
Kol 1: 25 A melynek lettem én szolgájává az Isten sáfársága szerint, a melyet nékem adott ti rátok nézve, hogy betöltsem az Isten ígéjét,
Kol 1: 26 [Tudniillik] ama titkot, mely el vala rejtve ősidők óta és nemzetségek óta, most pedig megjelentetett az Ő szenteinek,
Kol 1: 27 A kikkel az Isten meg akarta ismertetni azt, hogy milyen nagy a pogányok között eme titok dicsőségének gazdagsága, az [tudniillik,] hogy a Krisztus ti köztetek van, a dicsőségnek ama reménysége:
Kol 1: 28 A kit mi prédikálunk, intvén minden embert, és tanítván minden embert minden bölcseséggel, hogy minden embert tökéletesnek állassunk elő a Krisztus Jézusban;
Kol 1: 29 A mire igyekezem is, tusakodván az Ő ereje szerint, mely én bennem hatalmasan munkálkodik.
Kol 2: 1 Mert akarom, hogy tudtotokra legyen, hogy milyen nagy tusakodásom van ti érettetek, és azokért, kik Laodiczeában vannak, és mindazokért, a kik nem láttak engem személy szerint e testben;
Kol 2: 2 Hogy vígasztalást vegyen az ő szívök, egybeköttetvén a szeretetben, és [hogy eljussanak] az értelem meggyőződésének teljes gazdagságára, az Isten és az Atya és a Krisztus ama titkának megismerésére,
Kol 2: 3 A melyben van a bölcsességnek és ismeretnek minden kincse elrejtve.
Kol 2: 4 Ezt pedig azért mondom, hogy valaki titeket rá ne szedjen hitető beszéddel.
Kol 2: 5 Mert jóllehet testben távol vagyok tőletek, mindazáltal lélekben veletek vagyok, örülvén és látván ti köztetek a jó rendet és Krisztusba vetett hiteteknek erősségét.
Kol 2: 6 Azért, a miképen vettétek a Krisztus Jézust, az Urat, [akképen] járjatok Ő benne,
Kol 2: 7 Meggyökerezvén és tovább épülvén Ő benne, és megerősödvén a hitben, a miképen [arra] taníttattatok, bővölködvén abban hálaadással.
Kol 2: 8 Meglássátok, hogy senki ne legyen, aki bennetek zsákmányt vet a bölcselkedés és üres csalás által, mely emberek rendelése szerint, a világ elemi tanításai szerint, és nem a Krisztus szerint való:
Kol 2: 9 Mert Ő benne lakozik az istenségnek egész teljessége testileg,
Kol 2: 10 És [ti] Ő benne vagytok bételjesedve, a ki feje minden fejedelemségnek és hatalmasságnak;
Kol 2: 11 A kiben körül is metéltettetek kéz nélkül való körülmetéléssel, levetkezvén az érzéki bűnök testét a Krisztus körülmetélésében;
Kol 2: 12 Eltemettetvén Ő vele együtt a keresztségben, a kiben egyetemben fel is támasztattatok az Isten erejébe vetett hit által, aki feltámasztá Őt a halálból.
Kol 2: 13 És titeket, kik holtak valátok a bűnökben és a ti testeteknek körülmetéletlenségében, megelevenített együtt Ő vele, megbocsátván minden bűnötöket,
Kol 2: 14 Az által, hogy eltörölte a parancsolatokban ellenünk szóló kézírást, a mely ellenünkre volt nekünk, és azt eltette az útból, odaszegezvén azt a keresztfára;
Kol 2: 15 Lefegyverezvén a fejedelemségeket és a hatalmasságokat, őket bátran mutogatta, diadalt vévén rajtok abban.
Kol 2: 16 Senki azért titeket meg ne ítéljen evésért, vagy ivásért, avagy ünnep, vagy újhold, vagy szombat dolgában:
Kol 2: 17 Melyek [csak] árnyékai a következendő dolgoknak, de a valóság a Krisztusé.
Kol 2: 18 Senki tőletek a pálmát el ne vegye, kedvét találván alázatoskodásban és az angyalok tisztelésében, a melyeket nem látott, olyakat tudakozván, ok nélkül felfuvalkodván az ő testének értelmével.
Kol 2: 19 És nem ragaszkodván a Főhöz, a Kiből az egész test, a kapcsok és kötelek által segedelmet vévén és egybeszerkesztetvén, nevekedik az Isten szerint való nevekedéssel.
Kol 2: 20 Ha meghalván a Krisztussal, [megszabadultatok] e világ elemi tanításaitól, miért terheltetitek magatokat, mintha e világban élők volnátok, efféle rendelésekkel:
Kol 2: 21 Ne fogd meg, meg se kóstold, még csak ne is illesd.
Kol 2: 22 (A mik mind a velök való élés által elfogyasztásra vannak rendelve), az emberek parancsolatai és tanításai szerint?
Kol 2: 23 A melyek bölcsességnek látszanak ugyan a magaválasztotta istentiszteletben és alázatoskodásban és a test gyötrésében; de nincs bennök semmi becsülni való, [mivelhogy] a test hízlalására valók.
Kol 3: 1 Annakokáért ha feltámadtatok a Krisztussal, az odafelvalókat keressétek, a hol a Krisztus van, az Istennek jobbján ülvén,
Kol 3: 2 Az odafelvalókkal törődjetek, nem a földiekkel.
Kol 3: 3 Mert meghaltatok, és a ti éltetek el van rejtve együtt a Krisztussal az Istenben.
Kol 3: 4 Mikor a Krisztus, a mi életünk, megjelen, akkor majd ti is, Ő vele együtt, megjelentek dicsőségben.
Kol 3: 5 Öldököljétek meg azért a ti földi tagjaitokat, paráznaságot, tisztátalanságot, bujaságot, gonosz kívánságot és a fösvénységet, a mi bálványimádás;
Kol 3: 6 Melyek miatt jő az Isten haragja az engedetlenség fiaira;
Kol 3: 7 Melyekben ti is jártatok régenten, mikor éltetek azokban.
Kol 3: 8 Most pedig vessétek el magatoktól ti is mindazokat; haragot, fölgerjedést, gonoszságot és szátokból a káromkodást és gyalázatos beszédet.
Kol 3: 9 Ne hazudjatok egymás ellen, mivelhogy levetkeztétek amaz ó embert, az ő cselekedeteivel együtt.
Kol 3: 10 És felöltöztétek amaz új [embert,] melynek újulása van Annak ábrázatja szerint való ismeretre, aki teremtette azt:
Kol 3: 11 A hol nincs többé görög és zsidó: körülmetélkedés és körülmetélkedetlenség, idegen, scithiai, szolga, szabad, hanem minden és mindenekben Krisztus.
Kol 3: 12 Öltözzetek föl azért mint az Istennek választottai, szentek és szeretettek, könyörületes szívet, jóságosságot, alázatosságot, szelídséget, hosszútűrést;
Kol 3: 13 Elszenvedvén egymást és megbocsátván kölcsönösen egymásnak, ha valakinek valaki ellen panasza volna; miképen a Krisztus is megbocsátott néktek, akképen ti is;
Kol 3: 14 Mindezeknek fölébe pedig [öltözzétek föl] a szeretetet, mint a mely a tökéletességnek kötele.
Kol 3: 15 És az Istennek békessége uralkodjék a ti szívetekben, amelyre el is hívattatok egy testben; és háládatosak legyetek.
Kol 3: 16 A Krisztusnak beszéde lakozzék ti bennetek gazdagon, minden bölcsességben; tanítván és intvén egymást zsoltárokkal, dícséretekkel, lelki énekekkel, hálával zengedezvén a ti szívetekben az Úrnak.
Kol 3: 17 És mindent, a mit csak cselekesztek szóval vagy tettel, mindent az Úr Jézusnak nevében [cselekedjetek,] hálát adván az Istennek és Atyának Ő általa.
Kol 3: 18 Ti asszonyok, engedelmeskedjetek a ti férjeteknek, a miképen illik az Úrban.
Kol 3: 19 Ti férfiak, szeressétek a ti feleségeteket, és ne legyetek irántok keserű kedvűek.
Kol 3: 20 Ti gyermekek, szót fogadjatok a ti szüleiteknek mindenben; mert ez kedves az Úrnak.
Kol 3: 21 Ti atyák, ne bosszantsátok a ti gyermekeiteket, hogy kétségbe ne essenek.
Kol 3: 22 Ti szolgák, szót fogadjatok mindenben a ti test szerint való uraitoknak, nem a szemnek szolgálván, mint a kik embereknek akarnak tetszeni, hanem szíveteknek egyenességében, félvén az Istent.
Kol 3: 23 És valamit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek;
Kol 3: 24 Tudván, hogy ti az Úrtól veszitek az örökségnek jutalmát: mert az Úr Krisztusnak szolgáltok.
Kol 3: 25 aki pedig igazságtalanságot cselekszik, jutalmát veszi igazságtalanságának; és nincsen személyválogatás.
Kol 4: 1 Ti urak, a mi igazságos és méltányos, a ti szolgáitoknak megadjátok, tudván, hogy néktek is van Uratok mennyekben.
Kol 4: 2 Az imádságban állhatatosak legyetek, vigyázván abban hálaadással;
Kol 4: 3 Imádkozván egyszersmind mi érettünk is, hogy az Isten nyissa meg előttünk az íge ajtaját, hogy szólhassuk a Krisztus titkát, a melyért fogoly is vagyok;
Kol 4: 4 Hogy nyilvánvalóvá tegyem azt úgy, a mint nékem szólnom kell.
Kol 4: 5 Bölcsen viseljétek magatokat a kívül valók irányában, a jó alkalmatosságot áron is megváltván.
Kol 4: 6 A ti beszédetek mindenkor kellemetes [legyen,] sóval fűszerezett; hogy tudjátok, hogy mimódon kell néktek kinek-kinek megfelelnetek.
Kol 4: 7 Minden én dolgaimat megismerteti veletek Tikhikus, a szeretett atyafi és hív szolga és szolgatárs az Úrban;
Kol 4: 8 A kit épen a végett küldtem hozzátok, hogy megismerje a ti dolgaitokat és megvígasztalja a ti szíveteket,
Kol 4: 9 Onézimussal együtt, a hű és szeretett atyafival, ki ti közületek való; minden itt való dolgot megismertetnek ők veletek.
Kol 4: 10 Köszönt titeket Aristárkhus, az én fogolytársam, és Márk, a Barnabás unokatestvére, (ki felől parancsolatokat vettetek: ha hozzátok megy, fogadjátok őt szívesen),
Kol 4: 11 És Jézus, kit Justusnak [is] hívnak, kik a zsidók közül valók: csak ezek azok a munkatársaim az Isten országában, a kik nékem vígasztalásomra voltak.
Kol 4: 12 Köszönt titeket Epafrás, ki ti közületek való, Krisztusnak szolgája, mindenkor tusakodván ti érettetek imádságaiban, hogy megállhassatok tökéletesen és teljes meggyőződéssel az Istennek minden akaratjában.
Kol 4: 13 Mert bizonyságot teszek ő felőle, hogy sokat fárad érettetek és azokért, kik Laodiczeában és Jerápolisban vannak.
Kol 4: 14 Köszönt titeket Lukács, ama szeretett orvos, és Démás.
Kol 4: 15 Köszöntsétek az atyafiakat, kik Laodiczeában vannak, és Nimfást és a gyülekezetet, mely az ő házánál van.
Kol 4: 16 És mikor felolvastatik nálatok e levél, cselekedjétek meg, hogy a laodiczeaiak gyülekezetében is felolvastassék, és hogy a Laodiczeából [átveendő] levelet ti is felolvassátok.
Kol 4: 17 És mondjátok meg Arkhippusnak: Vigyázz a szolgálatra, melyre vállalkoztál az Úrban, hogy azt betöltsed!
Kol 4: 18 A köszöntés a saját kezemmel, a Páléval, [van írva]. Emlékezzetek meg az én bilincseimről! A kegyelem veletek. Ámen.

1Thess :
-----------
Pál Thessaloniki I. levele

1Thess 1: 1 Pál, Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeliek gyülekezetének, [a] [mely] [van] az Atya Istenben és az Úr Jézus Krisztusban: kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
1Thess 1: 2 Hálát adunk az Istennek mindenkor mindnyájatokért, emlékezvén rólatok a mi imádságainkban;
1Thess 1: 3 Szüntelenül emlegetve a ti hitetek munkáját, és a ti szeretetetek fáradozását, és a mi Urunk Jézus Krisztus felől való reménységeteknek állhatatosságát, az Isten előtt, a mi Atyánk előtt:
1Thess 1: 4 Tudván, Istentől szeretett atyámfiai, hogy ti ki vagytok választva;
1Thess 1: 5 Hogy a mi evangyéliomunk ti nálatok nem áll csak szóban, hanem [isteni] erőkben is, Szent Lélekben is, sok bizodalomban is; a miképen tudjátok, hogy milyenek voltunk közöttetek ti érettetek.
1Thess 1: 6 És ti a mi követőinkké lettetek és az Úréi, befogadván az ígét sokféle szorongattatás között, Szent Lélek örömével;
1Thess 1: 7 Úgy hogy példaképekké lettetek Maczedóniában és Akhájában minden hívőre nézve.
1Thess 1: 8 Mert nemcsak Maczedóniában és Akhájában zendült ki tőletek az Úr beszéde, hanem minden helyen is híre terjedt a ti Istenben vetett hiteteknek, annyira, hogy szükségtelen arról valamit szólnunk.
1Thess 1: 9 Mert azok magok hirdetik felőlünk, milyen volt a mi hozzátok való menetelünk, és miként tértetek meg az Istenhez a bálványoktól, hogy az élő és igaz Istennek szolgáljatok,
1Thess 1: 10 És várjátok az Ő Fiát az égből, a kit feltámasztott a halálból, a Jézust, aki megszabadít minket amaz eljövendő haragtól.
1Thess 2: 1 Mert magatok tudjátok, atyámfiai, hogy a mi ti hozzátok való menetelünk nem volt hiábavaló;
1Thess 2: 2 Sőt inkább, noha elébb már háborúságot és bosszúságot szenvedtünk volt Filippiben, a mint tudjátok, volt bátorságunk a mi Istenünkben, hogy közöttetek [is] hirdessük az Isten evangyéliomát sok tusakodással.
1Thess 2: 3 Mert a mi buzdításunk nem hitetésből [van,] sem nem tisztátalanságból, sem nem álnokságból:
1Thess 2: 4 Hanem a miképen az Isten méltatott minket arra, hogy reánk bízza az evangyéliomot, akképen szólunk; nem úgy, hogy embereknek tessünk hanem az Istennek, aki megvizsgálja a mi szívünket.
1Thess 2: 5 Mert sem hízelkedő beszéddel, a mint tudjátok, sem telhetetlenség színében nem léptünk fel soha, Isten a bizonyság;
1Thess 2: 6 Sem emberektől való dicsőítést nem kerestünk, sem tőletek, sem másoktól, holott terhetekre lehettünk volna, mint Krisztus apostolai.
1Thess 2: 7 De szívélyesek valánk ti közöttetek, a miként a dajka dajkálgatja az ő gyermekeit.
1Thess 2: 8 Így felbuzdulva irántatok, készek valánk közleni veletek nemcsak az Isten evangyéliomát, hanem a mi magunk lelkét is, mivelhogy szeretteinkké lettetek nékünk.
1Thess 2: 9 Emlékez[het]tek ugyanis atyámfiai a mi fáradozásunkra és bajlakodásunkra: mert éjjel-nappal munkálkodva hirdettük néktek az Isten evangyéliomát, csakhogy senkit meg ne terheljünk közületek.
1Thess 2: 10 Ti [vagytok] bizonyságok és az Isten, milyen szentül, igazán és feddhetetlenül éltünk előttetek, a kik hisztek.
1Thess 2: 11 Valamint tudjátok, hogy miként atya az ő gyermekeit, [úgy] intettünk és buzdítgattunk egyenként mindnyájatokat.
1Thess 2: 12 És kérve kértünk, hogy Istenhez méltóan viseljétek magatokat, aki az ő országába és dicsőségébe hív titeket.
1Thess 2: 13 Ugyanazért mi is hálát adunk az Istennek szüntelenül, hogy ti befogadván az Istennek általunk hirdetett beszédét, nem úgy fogadtátok, mint emberek beszédét, hanem mint Isten beszédét (a minthogy valósággal az [is]), a mely munkálkodik is ti bennetek, a kik hisztek.
1Thess 2: 14 Mert ti, atyámfiai, követői lettetek az Isten gyülekezeteinek, a melyek Júdeában vannak a Krisztus Jézusban, mivelhogy ugyanúgy szenvedtetek ti is a saját honfitársaitoktól, miként azok is a zsidóktól,
1Thess 2: 15 A kik megölték az Úr Jézust is és a saját prófétáikat, és minket [is] üldöznek, és az Istennek nem tetszenek, és minden embernek ellenségei;
1Thess 2: 16 A kik megtiltják nékünk, hogy a pogányoknak ne prédikáljunk hogy üdvözüljenek; hogy mindenkor betöltsék bűneiket; de végre utólérte őket az [Isten] haragja.
1Thess 2: 17 Mi pedig, atyámfiai, a mint elszakasztatánk tőletek egy kevés ideig, arczra, nem szívre nézve, annál buzgóságosabban, nagy kívánsággal igyekeztünk, hogy szemtől-szemben láthassunk titeket.
1Thess 2: 18 Azért menni [is] akartunk hozzátok, kiváltképen én Pál, egyszer is, kétszer is, de megakadályozott minket a Sátán.
1Thess 2: 19 Mert kicsoda a mi reménységünk, örömünk és dicsekedésünk koronája? Avagy nem azok [lesztek-]é ti is a mi Urunk Jézus Krisztus előtt az ő eljövetelekor?
1Thess 2: 20 Bizony ti vagytok a mi dicsőségünk és örömünk.
1Thess 3: 1 Annakokáért, mivelhogy tovább már el nem tűrhetők, jónak ítélénk, hogy magunk maradjunk Athénében,
1Thess 3: 2 És elküldöttük Timótheust, a mi atyánkfiát és Istennek szolgáját és munkatársunkat a Krisztus evangyéliomának [hirdetésében,] hogy erősítsen titeket és intsen titeket a ti hitetek felől;
1Thess 3: 3 Hogy senki meg ne tántorodjék ama szorongattatások között; mert ti magatok tudjátok, hogy mi arra rendeltettünk.
1Thess 3: 4 Mert mikor közöttetek valánk is, előre megmondtuk néktek, hogy szorongattatásnak leszünk kitéve; a mint meg is történt, és tudjátok.
1Thess 3: 5 Annakokáért én is, mivelhogy tovább már nem tűrhetém, elküldék, hogy megismerjem a ti hiteteket, ha nem kísértett-é meg valami módon titeket a kísértő, és nem lett-é hiábavaló a mi fáradságunk?
1Thess 3: 6 Most pedig, a mikor megérkezett hozzánk Timótheus ti tőletek, és örömhírt hozott nékünk a ti hitetek és szeretetetek felől, és arról, hogy jó emlékezéssel vagytok irántunk, mindenkor kívánván látni minket, miképen mi is titeket;
1Thess 3: 7 Ezáltal megvígasztalódtunk reátok nézve, atyámfiai, minden mi szorongattatásunk és szükségünk mellett is, a ti hitetek által:
1Thess 3: 8 Mert szinte megelevenedünk, ha ti erősek vagytok az Úrban.
1Thess 3: 9 Mert milyen hálával is fizethetünk az Istennek ti érettetek, mindazért az örömért, a melylyel örvendezünk miattatok a mi Istenünk előtt?!
1Thess 3: 10 Mikor éjjel-nappal nagy buzgón esedezünk, hogy megláthassuk a ti orczátokat, és kipótolhassuk a ti hitetek hiányait.
1Thess 3: 11 Maga pedig az Isten és a mi Atyánk, és a mi Urunk a Jézus Krisztus egyengesse meg a mi útunkat ti hozzátok!
1Thess 3: 12 Titeket pedig gyarapítson az Úr és tegyen bőségesekké az egymás iránt és mindenki iránt való szeretetben, a milyenek vagyunk mi is ti irántatok;
1Thess 3: 13 Hogy erősekké tegye a ti szíveteket, feddhetetlenekké a szentségben, a mi Istenünk és Atyánk előtt, a mikor eljő a mi Urunk Jézus Krisztus minden ő szenteivel egyetemben.
1Thess 4: 1 Továbbá pedig kérünk titeket, atyámfiai, és intünk az Úr Jézusban, hogy a szerint, a mint tőlünk tanultátok, mimódon kell forgolódnotok és Istennek tetszenetek: mindinkább gyarapodjatok.
1Thess 4: 2 Mert tudjátok, milyen parancsolatokat adtunk néktek az Úr Jézus által.
1Thess 4: 3 Mert ez az Isten akaratja, a ti szentté lételetek, hogy magatokat a paráznaságtól megtartóztassátok;
1Thess 4: 4 Hogy mindenitek szentségben és tisztességben tudja bírni a maga edényét,
1Thess 4: 5 Nem kívánság gerjedelmével, mint a pogányok, a kik nem ismerik az Istent;
1Thess 4: 6 Hogy senki túl ne lépjen és meg ne károsítsa valamely dologban az ő atyjafiát: mert bosszút áll az Úr mindezekért, a mint elébb is mondottuk néktek és bizonyságot tettünk.
1Thess 4: 7 Mert nem tisztátalanságra, hanem szentségre hívott el minket az Isten.
1Thess 4: 8 aki azért megveti [ezeket,] nem embert vet meg, hanem az Istent, aki Szent Lelkét is közlé velünk.
1Thess 4: 9 Az atyafiúi szeretetről pedig nem [is] szükség írnom néktek: mert titeket Isten maga tanított meg arra, hogy egymást szeressétek;
1Thess 4: 10 Sőt gyakoroljátok is azt mindamaz atyafiak iránt, a kik egész Maczedóniában vannak. Kérünk azonban titeket atyámfiai, hogy mindinkább gyarapodjatok;
1Thess 4: 11 És becsületbeli dolognak tartsátok, hogy csendes életet folytassatok, saját dolgaitoknak utána lássatok, és tulajdon kezeitekkel munkálkodjatok, a miként rendeltük néktek;
1Thess 4: 12 Hogy a kívülvalók iránt tisztességesen viselkedjetek, és semmi szükséget ne érezzetek.
1Thess 4: 13 Nem akarom továbbá, atyámfiai, hogy tudatlanságban legyetek azok felől, a kik elaludtak, hogy ne bánkódjatok, mint a többiek, a kiknek nincsen reménységök.
1Thess 4: 14 Mert ha hisszük, hogy Jézus meghalt és feltámadott, azonképen az Isten is előhozza azokat, a kik elaludtak, a Jézus által ő vele együtt.
1Thess 4: 15 Mert ezt mondjuk néktek az Úr szavával, hogy mi, a kik élünk, a kik megmaradunk az Úr eljöveteléig, épen nem előzzük meg azokat, a kik elaludtak.
1Thess 4: 16 Mert maga az Úr riadóval, arkangyal szózatával és isteni harsonával leszáll az égből: és feltámadnak először a kik meghaltak volt a Krisztusban;
1Thess 4: 17 Azután mi, a kik élünk, a kik megmaradunk, elragadtatunk azokkal együtt a felhőkön az Úr elébe a levegőbe; és ekképen mindenkor az Úrral leszünk.
1Thess 4: 18 Annakokáért vígasztaljátok egymást e beszédekkel.
1Thess 5: 1 Az időkről és időszakokról pedig, atyámfiai, nem szükség, hogy írjak néktek;
1Thess 5: 2 Mert igen jól tudjátok ti magatok, hogy az Úrnak napja úgy jő el, mint a tolvaj éjjel.
1Thess 5: 3 Mert a mikor ezt mondják: Békesség és biztonság, akkor hirtelen veszedelem jön rájok, mint a szülési fájdalom a terhes asszonyra; és semmiképen meg nem menekednek.
1Thess 5: 4 De ti, atyámfiai, nem vagytok sötétségben, hogy [az] a nap tolvaj módra lep[het]ne meg titeket.
1Thess 5: 5 Ti mindnyájan világosság fiai vagytok és nappal fiai; nem vagyunk az éjszakáé, sem a sötétségé!
1Thess 5: 6 Ne is aludjunk azért, mint egyebek, hanem legyünk éberek és józanok.
1Thess 5: 7 Mert a kik alusznak, éjjel alusznak; és a kik részegek, éjjel részegednek meg.
1Thess 5: 8 Mi azonban, a kik nappaliak vagyunk, legyünk éberek, felöltözvén a hitnek és szeretetnek mellvasába, és sisak gyanánt az üdvösségnek reménységébe.
1Thess 5: 9 Mert nem haragra rendelt minket az Isten, hanem arra, hogy üdvösséget szerezzünk a mi Urunk Jézus Krisztus által,
1Thess 5: 10 aki meghalt érettünk, hogy akár ébren vagyunk, akár aluszunk, együtt éljünk ő vele.
1Thess 5: 11 Vígasztaljátok azért egymást, és építse egyik a másikat, a miképen cselekeszitek is.
1Thess 5: 12 Kérünk továbbá titeket atyámfiai, hogy becsüljétek azokat, a kik fáradoznak közöttetek, és előljáróitok az Úrban, és intenek titeket;
1Thess 5: 13 És az ő munkájokért viseltessetek irántok megkülönböztetett szeretettel. Egymással békességben éljetek.
1Thess 5: 14 Kérünk továbbá titeket, atyámfiai, intsétek a rendetleneket, bátorítsátok a félelmes szívűeket, gyámolítsátok az erőteleneket, türelmesek legyetek mindenki iránt.
1Thess 5: 15 Vigyázzatok, hogy senki senkinek rosszért rosszal ne fizessen; hanem mindenkor jóra törekedjetek úgy egymás iránt, mint mindenki iránt.
1Thess 5: 16 Mindenkor örüljetek.
1Thess 5: 17 Szüntelen imádkozzatok.
1Thess 5: 18 Mindenben hálákat adjatok; mert ez az Isten akarata a Krisztus Jézus által ti hozzátok.
1Thess 5: 19 A Lelket meg ne oltsátok.
1Thess 5: 20 A prófétálást meg ne vessétek,
1Thess 5: 21 Mindent megpróbáljatok; a mi jó, azt megtartsátok!
1Thess 5: 22 Mindentől, a mi gonosznak látszik, őrizkedjetek!
1Thess 5: 23 Maga pedig a békességnek Istene szenteljen meg titeket mindenestől; és a ti egész valótok, mind lelketek, mind testetek feddhetetlenül őriztessék meg a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére.
1Thess 5: 24 Hű az, aki elhivott titeket és ő meg is cselekszi [azt.]
1Thess 5: 25 Atyámfiai, imádkozzatok érettünk.
1Thess 5: 26 Köszöntsétek az összes atyafiakat szent csókolással.
1Thess 5: 27 Kényszerítlek titeket az Úrra, hogy olvastassék fel e levél minden szent atyafi előtt.
1Thess 5: 28 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme veletek! Ámen.

2Thess :
-----------
Pál Thessaloniki II. levele

2Thess 1: 1 Pál és Silvánus és Timótheus a Thessalonikabeli gyülekezetnek, Istenben, a mi Atyánkban, és az Úr Jézus Krisztusban:
2Thess 1: 2 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
2Thess 1: 3 Mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek, atyámfiai, ti érettetek, a miképen méltó [is,] mivelhogy felettébb megnövekedék a ti hitetek, és mindnyájatokban bővölködik az egymáshoz való szeretet;
2Thess 1: 4 Annyira, hogy mi magunk dicsekszünk veletek az Isten gyülekezeteiben, a ti kitartástok és hitetek felől, minden ti üldöztetéstek és szorongattatástok között, a melyeket szenvedtek:
2Thess 1: 5 Bizonyságául az Isten igazságos ítéletének; hogy méltóknak ítéltessetek az Isten országára, a melyért szenvedtek is.
2Thess 1: 6 Mert igazságos dolog az az Isten előtt, hogy szorongattatással fizessen azoknak, a kik titeket szorongatnak.
2Thess 1: 7 Néktek pedig, a kik szorongattattok, nyugodalommal mivelünk együtt, a mikor megjelenik az Úr Jézus az égből az ő hatalmának angyalaival.
2Thess 1: 8 Tűznek lángjában, ki bosszút áll azokon, a kik nem ismerik az Istent, és a kik nem engedelmeskednek a mi Urunk Jézus Krisztus evangyéliomának.
2Thess 1: 9 A kik meg fognak lakolni örök veszedelemmel az Úr ábrázatától, és az ő hatalmának dicsőségétől,
2Thess 1: 10 A mikor eljő majd, hogy megdicsőíttessék az ő szenteiben, és csodáltassék mindazokban, a kik hisznek (mivelhogy a mi tanúbizonyságunknak hitele volt ti nálatok) ama napon.
2Thess 1: 11 Mivégből imádkozunk is mindenkor ti érettetek, hogy a mi Istenünk méltóknak tartson titeket az elhívásra, és töltsön be titeket a jóban való teljes gyönyörűséggel, és a hitnek hathatós munkálásával.
2Thess 1: 12 Hogy dicsőíttessék meg a mi Urunk Jézus Krisztusnak neve ti bennetek, és ti [is] ő benne, a mi Istenünknek és az Úr Jézus Krisztusnak kegyelméből.
2Thess 2: 1 Kérünk pedig titeket, atyámfiai, a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére és a mi ő hozzá leendő egybegyűlésünkre nézve,
2Thess 2: 2 Hogy ne tántoríttassatok el egyhamar a ti értelmetektől, se ne háboríttassatok meg, se lélek által, se beszéd által, se nékünk [tulajdonított] levél által, mintha itt volna már a Krisztusnak ama napja.
2Thess 2: 3 Ne csaljon meg titeket senki semmiképen. Mert nem [jön az el addig,] mígnem bekövetkezik elébb a szakadás, és megjelenik a bűn embere, a veszedelemnek fia,
2Thess 2: 4 aki ellene veti és fölébe emeli magát mindannak, a mi Istennek vagy istentiszteletre méltónak mondatik, annyira, hogy maga ül be mint Isten az Isten templomába, Isten gyanánt mutogatván magát.
2Thess 2: 5 Nem emlékeztek-é, hogy megmondtam néktek ezeket, a mikor még ti nálatok valék?
2Thess 2: 6 És most tudjátok, mi tartja vissza, a miért [csak] a maga idejében fog az megjelenni.
2Thess 2: 7 Működik ugyan már a törvényszegés titkos [bűne: ] csakhogy annak, aki [azt] még most visszatartja, félre kell az útból tolatnia.
2Thess 2: 8 És akkor fog megjelenni a törvénytaposó, a kit megemészt az Úr az ő szájának lehelletével, és megsemmisít az ő megjelenésének feltűnésével;
2Thess 2: 9 A kinek eljövetele a Sátán ereje által van, a hazugságnak minden hatalmával, jeleivel és csodáival,
2Thess 2: 10 És a gonoszságnak minden csalárdságával azok között, a kik elvesznek; mivelhogy nem fogadták be az igazságnak szeretetét az ő idvességökre.
2Thess 2: 11 És azért bocsátja reájok Isten a tévelygés erejét, hogy higyjenek a hazugságnak;
2Thess 2: 12 Hogy kárhoztattassanak mindazok, a kik nem hittek az igazságnak, hanem gyönyörködtek az igazságtalanságban.
2Thess 2: 13 Mi pedig mindenkor hálaadással tartozunk az Istennek ti érettetek atyámfiai, a kiket szeret az Úr, hogy kezdettől fogva kiválasztott titeket Isten az üdvösségre, a Lélek szentelésében és az igazság hitében;
2Thess 2: 14 A mire elhívott titeket a mi evangyéliomunk által, a mi Urunk Jézus Krisztus dicsőségének elvételére.
2Thess 2: 15 Miért is atyámfiai, legyetek állhatatosak és tartsátok meg a tudományt, a melyre akár beszédünk, akár levelünk által taníttattatok.
2Thess 2: 16 Maga pedig a mi Urunk Jézus Krisztus, és az Isten a mi Atyánk, aki szeretett minket és kegyelméből örök vígasztalással és jó reménységgel ajándékozott meg,
2Thess 2: 17 Vígasztalja meg a ti szíveteket, és erősítsen meg titeket minden tudományban és jó cselekedetben.
2Thess 3: 1 Végezetre imádkozzatok értünk atyámfiai, hogy az Úrnak beszéde terjedjen és dicsőíttessék, a miként ti köztetek is.
2Thess 3: 2 És hogy meneküljünk meg az alkalmatlan és gonosz emberektől. Mert nem mindenkié a hit!
2Thess 3: 3 De hű az Úr, aki megerősít titeket és megőriz a gonosztól.
2Thess 3: 4 Bízunk is az Úrban reátok nézve, hogy megteszitek és meg is fogjátok tenni azokat, a miket parancsolunk.
2Thess 3: 5 Az Úr pedig igazgassa a ti szíveteket az Isten iránt való szeretetre, és Krisztus iránt való állhatatosságra.
2Thess 3: 6 A mi Urunk Jézus Krisztus nevében pedig, rendeljük néktek, atyámfiai, hogy vonjátok el magatokat minden atyafitól, aki rendetlenül él, és nem ama utasítás szerint, a melyet mi tőlünk kapott.
2Thess 3: 7 Magatok is tudjátok, mimódon kell minket követni; mert nem viseltük magunkat közöttetek rendetlenül.
2Thess 3: 8 Sem ingyen kenyeret nem ettünk senkinél, hanem munkával és fáradsággal, éjjel-nappal dolgozva, hogy közületek senkinek se legyünk terhére.
2Thess 3: 9 Nem azért, mintha nem volna rá jogunk, hanem hogy magunkat például adjuk néktek, hogy minket kövessetek.
2Thess 3: 10 Mert a mikor nálatok voltunk is, azt rendeltük néktek, hogy ha valaki nem akar dolgozni, ne is egyék.
2Thess 3: 11 Mert halljuk, hogy némelyek rendetlenül élnek közületek, a kik semmit nem dolgoznak, hanem nyughatatlankodnak.
2Thess 3: 12 Az ilyeneknek azonban rendeljük és kérjük őket a mi Urunk Jézus Krisztusra, hogy csendesen munkálkodva, a magok kenyerét egyék.
2Thess 3: 13 Ti pedig, atyámfiai, meg ne restüljetek a jó cselekvésben.
2Thess 3: 14 Ha pedig valaki nem engedelmeskedik a mi levél által való beszédünknek, azt jegyezzétek meg; és ne társalkodjatok vele, hogy megszégyenüljön.
2Thess 3: 15 De ne tartsátok ellenségnek, hanem intsétek, mint atyafit.
2Thess 3: 16 Maga pedig a békességnek Ura adjon néktek mindenkor minden tekintetben békességet. Az Úr [legyen] mindnyájatokkal!
2Thess 3: 17 A köszöntést én Pál [írom] a saját kezemmel, a mi ismertető jegye minden levelemnek. Így írok.
2Thess 3: 18 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme mindnyájatokkal! Ámen.

1Tim :
-----------
Pál Timóteus I. levele

1Tim 1: 1 Pál, Jézus Krisztus apostola a mi megtartó Istenünknek, és Jézus Krisztusnak a mi reménységünknek rendelése szerint,
1Tim 1: 2 Timótheusnak, az én igaz fiamnak a hitben: Kegyelem, irgalmasság és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
1Tim 1: 3 A miképpen Maczedóniába menetelemkor kértelek téged, hogy maradj Efézusban, hogy megmondjad némelyeknek, ne tanítsanak más tudományt,
1Tim 1: 4 Se mesékkel és végehossza nélkül való nemzetségi táblázatokkal ne foglalkozzanak, a melyek inkább versengéseket támasztanak, mint Istenben való épülést a hit által.
1Tim 1: 5 A parancsolatnak vége pedig a tiszta szívből, jó lelkiismeretből és igaz hitből való szeretet:
1Tim 1: 6 Melyektől némelyek eltévelyedvén, hiábavaló beszédre hajlottak:
1Tim 1: 7 Kik törvénytanítók akarván lenni, nem értik, sem a miket beszélnek, sem a miket erősítgetnek.
1Tim 1: 8 Tudjuk pedig, hogy a törvény jó, ha valaki törvényszerűen él vele,
1Tim 1: 9 Tudván azt, hogy a törvény nem az igazért van, hanem a törvénytaposókért és engedetlenekért, az istentelenekért és bűnösökért, a latrokért és fertelmesekért, az atya- és anyagyilkosokért, emberölőkért.
1Tim 1: 10 Paráznákért, férfifertőztetőkért, emberrablókért, hazugokért, hamisan esküvőkért, és a mi egyéb csak az egészséges tudománynyal ellenkezik,
1Tim 1: 11 A boldog Isten dicsőségének evangyélioma szerint, mely reám bízatott.
1Tim 1: 12 És hálát adok annak, aki engem megerősített, a Krisztus Jézusnak, a mi Urunknak, hogy engem hívnek ítélt, rendelvén a szolgálatra,
1Tim 1: 13 Ki előbb istenkáromló, üldöző és erőszakoskodó valék: de könyörült rajtam, mert tudatlanul cselekedtem hitetlenségben;
1Tim 1: 14 Szerfelett megsokasodott pedig a mi Urunknak kegyelme a Krisztus Jézusban való hittel és szeretettel.
1Tim 1: 15 Igaz beszéd ez és teljes elfogadásra méltó, hogy Krisztus Jézus azért jött e világra, hogy megtartsa a bűnösöket, a kik közül első vagyok én.
1Tim 1: 16 De azért könyörült rajtam, hogy Jézus Krisztus bennem mutassa meg legelőbb a teljes hosszútűrését, példa gyanánt azoknak, a kik hiendenek ő benne az örök életre.
1Tim 1: 17 Az örökkévaló királynak pedig, a halhatatlan, láthatatlan, egyedül bölcs Istennek tisztesség és dicsőség örökkön örökké! Ámen.
1Tim 1: 18 Ezt a parancsolatot adom néked, fiam Timótheus, a rólad való korábbi jövendölések szerint, hogy vitézkedjél azokban ama jó vitézséggel,
1Tim 1: 19 Megtartván a hitet és jó lelkiismeretet, melyet némelyek elvetvén, a hit dolgában hajótörést szenvedtek;
1Tim 1: 20 Kik közül való Himenéus és Alexander, kiket átadtam a sátánnak, hogy megtanulják, hogy ne káromkodjanak.
1Tim 2: 1 Intelek azért mindenek előtt, hogy tartassanak könyörgések, imádságok, esedezések, hálaadások minden emberekért,
1Tim 2: 2 Királyokért és minden méltóságban levőkért, hogy csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel.
1Tim 2: 3 Mert ez jó és kedves dolog a mi megtartó Istenünk előtt,
1Tim 2: 4 aki azt akarja, hogy minden ember idvezüljön és az igazság ismeretére eljusson.
1Tim 2: 5 Mert egy az Isten, egy a közbenjáró is Isten és emberek között, az ember Krisztus Jézus,
1Tim 2: 6 aki adta önmagát váltságul mindenekért, mint tanúbizonyság a maga idejében,
1Tim 2: 7 A mi végett rendeltettem én hirdetővé és apostollá (igazságot szólok a Krisztusban, nem hazudok), pogányok tanítójává hitben és igazságban.
1Tim 2: 8 Akarom azért, hogy imádkozzanak a férfiak minden helyen, tiszta kezeket emelvén föl harag és versengés nélkül.
1Tim 2: 9 Hasonlatosképen az asszonyok tisztességes öltözetben, szemérmetességgel és mértékletességgel ékesítsék magokat; nem hajfonatokkal és aranynyal vagy gyöngyökkel, vagy drága öltözékkel,
1Tim 2: 10 Hanem, a mint illik az istenfélelmet valló asszonyokhoz, jó cselekedetekkel.
1Tim 2: 11 Az asszony csendességben tanuljon teljes engedelmességgel.
1Tim 2: 12 A tanítást pedig nem engedem meg az asszonynak, sem hogy a férfin uralkodjék, hanem legyen csendességben.
1Tim 2: 13 Mert Ádám teremtetett elsőnek, azután Éva.
1Tim 2: 14 És Ádám nem csalattatott meg, hanem az asszony megcsalattatván, bűnbe esett:
1Tim 2: 15 Mindazáltal megtartatik a gyermekszüléskor, ha megmaradnak a hitben és szeretetben és a szent életben mértékletességgel.
1Tim 3: 1 Igaz ez a beszéd: Ha valaki püspökséget kiván, jó dolgot kíván.
1Tim 3: 2 Szükséges annakokáért, hogy a püspök feddhetetlen legyen, egy feleségű férfiú, józan, mértékletes illedelmes, vendégszerető, a tanításra alkalmatos;
1Tim 3: 3 Nem borozó, nem verekedő, nem rút nyereségre vágyó; hanem szelíd, versengéstől ment, nem pénzsóvárgó;
1Tim 3: 4 Ki a maga házát jól igazgatja, gyermekeit engedelmességben tartja, minden tisztességgel;
1Tim 3: 5 (Mert ha valaki az ő tulajdon házát nem tudja igazgatni, mimódon visel gondot az Isten egyházára?)
1Tim 3: 6 Ne legyen új ember, nehogy felfuvalkodván, az ördög kárhozatába essék.
1Tim 3: 7 Szükséges pedig, hogy jó bizonysága is legyen a kívülvalóktól; hogy gyalázatba és az ördög tőribe ne essék.
1Tim 3: 8 Hasonlóképpen a diakónusok tisztességesek legyenek, nem kétnyelvűek, nem sok borivásba merültek, nem rút nyereségre vágyók;
1Tim 3: 9 Kiknél megvan a hit titka tiszta lelkiismerettel.
1Tim 3: 10 És ezek is először megpróbáltassanak, azután szolgáljanak, ha feddhetetlenek.
1Tim 3: 11 Feleségeik hasonlóképen tisztességesek, nem patvarkodók, józanok, mindenben hívek legyenek.
1Tim 3: 12 A diakónusok egy feleségű férfiak legyenek, a kik gyermekeiket és tulajdon házaikat jól igazgatják.
1Tim 3: 13 Mert a kik jól szolgálnak, szép tisztességet szereznek magoknak, és sok bizodalmat a Jézus Krisztusban való hitben.
1Tim 3: 14 Ezeket írom néked, remélvén, hogy nem sokára hozzád megyek;
1Tim 3: 15 De ha késném, hogy tudd meg, mimódon kell forgolódni az Isten házában, mely az élő Istennek egyháza, az igazságnak oszlopa és erőssége.
1Tim 3: 16 És minden versengés nélkül nagy a kegyességnek eme titka: Isten megjelent testben, megigazíttatott lélekben, megláttatott az angyaloktól, hirdettetett a pogányok közt, hittek benne a világon, felvitetett dicsőségbe.
1Tim 4: 1 A Lélek pedig nyilván mondja, hogy az utolsó időben némelyek elszakadnak a hittől, hitető lelkekre és gonosz lelkek tanításaira figyelmezvén.
1Tim 4: 2 Hazug beszédűeknek képmutatása által, kik meg vannak bélyegezve a saját lelkiismeretökben.
1Tim 4: 3 A kik tiltják a házasságot, [sürgetik] az eledelektől való tartózkodást, melyeket Isten teremtett hálaadással való élvezésre a hívőknek és azoknak, a kik megismerték az igazságot.
1Tim 4: 4 Mert Istennek minden teremtett állata jó, és semmi sem megvetendő, ha hálaadással élnek azzal;
1Tim 4: 5 Mert megszenteltetik Istennek ígéje és könyörgés által.
1Tim 4: 6 Ezeket ha eleikbe adod az atyafiaknak, Krisztus Jézusnak jó szolgája leszel, táplálkozván a hitnek és jó tudománynak beszédeivel, a melyet követtél;
1Tim 4: 7 A szentségtelen és vénasszonyos meséket pedig eltávoztasd. Hanem gyakorold magadat a kegyességre:
1Tim 4: 8 Mert a test gyakorlásának kevés haszna van; de a kegyesség mindenre hasznos, meglévén benne a jelenvaló és a jövő életnek ígérete.
1Tim 4: 9 Igaz ez a beszéd, és méltó, hogy mindenképpen elfogadjuk.
1Tim 4: 10 Mert azért fáradunk és szenvedünk szidalmakat, mivelhogy reménységünket vetettük az élő Istenben, aki minden embernek megtartója, kiváltképen a hívőknek.
1Tim 4: 11 Ezeket hirdessed és tanítsad.
1Tim 4: 12 Senki a te ifjúságodat meg ne vesse, hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a szeretetben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban.
1Tim 4: 13 A míg oda megyek, legyen gondod a felolvasásra, az intésre és a tanításra.
1Tim 4: 14 Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát, a mely adatott néked prófétálás által, a presbitérium kezeinek reád tevésével.
1Tim 4: 15 Ezekről gondoskodjál, ezeken légy, hogy előhaladásod nyilvánvaló legyen mindenek előtt.
1Tim 4: 16 Gondot viselj magadról és a tudományról; maradj meg azokban; mert ezt cselekedvén, mind magadat megtartod, mind a te hallgatóidat.
1Tim 5: 1 Az idősb embert ne dorgáld meg, hanem intsed mint atyádat; az ifjabbakat mint atyádfiait;
1Tim 5: 2 Az idősb asszonyokat mint anyákat; az ifjabbakat mint nőtestvéreidet, teljes tisztasággal.
1Tim 5: 3 Az özvegyasszonyokat, a kik valóban özvegyek, tiszteld.
1Tim 5: 4 Ha pedig valamely özvegyasszonynak gyermekei vagy unokái vannak, tanulják meg, hogy első sorban a maguk háza iránt legyenek istenfélők, és adják meg szüleiknek a viszont tartozást; mert ez szép és kedves dolog Isten előtt.
1Tim 5: 5 A valóban özvegy és magára hagyatott asszony pedig reménységét az Istenben veti, és foglalatos a könyörgésekben és imádságokban éjjel és nappal.
1Tim 5: 6 A bujálkodó pedig élvén megholt.
1Tim 5: 7 És ezeket hirdesd, hogy feddhetetlenek legyenek.
1Tim 5: 8 Ha pedig valaki az övéiről és főképen az ő házanépéről gondot nem visel: a hitet megtagadta, és rosszabb a hitetlennél.
1Tim 5: 9 Özvegyasszonyul hatvan éven alul levő meg ne választassék; egy férj felesége lett légyen,
1Tim 5: 10 A kinek jó cselekedetekről bizonysága van; ha gyermeket nevelt, ha vendéglátó volt, ha a szentek lábait mosta, ha a nyomorultakon segített, ha minden jó cselekedetben foglalatos vala.
1Tim 5: 11 A fiatalabb özvegyasszonyokat pedig mellőzd; mert ha gerjedeznek Krisztus ellenére, férjhez akarnak menni:
1Tim 5: 12 Ezeknek ítélete megvan, mivelhogy az első hitet megvetették.
1Tim 5: 13 Egyszersmind pedig dologkerülők [lévén], megtanulják a házról-házra való járogatást; sőt nemcsak dologkerülők, hanem fecsegők is és más dolgába avatkozók, olyanokat szólván, a miket nem kellene.
1Tim 5: 14 Akarom tehát, hogy a fiatalabbak férjhez menjenek, gyermekeket szűljenek, háztartást vigyenek, és semminemű alkalmat se adjanak az ellenségnek a szidalmazásra.
1Tim 5: 15 Mert némelyek már elhajlottak a Sátánhoz.
1Tim 5: 16 Ha valamely hívő férfinak vagy nőnek vannak özvegyei, segítse azokat, és ne terheltessék meg a gyülekezet; hogy azokat segíthesse, a kik valóban özvegyek.
1Tim 5: 17 A jól forgolódó presbiterek kettős tisztességre méltattassanak, főképen a kik a beszédben és tanításban fáradoznak.
1Tim 5: 18 Mert azt mondja az Írás: A nyomtató ökörnek ne kösd be a száját; és: Méltó a munkás a maga jutalmára.
1Tim 5: 19 Presbiter ellen vádat ne fogadj el, hanem csak két vagy három tanúbizonyságra.
1Tim 5: 20 A vétkeseket mindenek előtt fedd meg, hogy a többiek is megfélemljenek.
1Tim 5: 21 Kérve kérlek az Istenre és Krisztus Jézusra és a kiválasztott angyalokra, hogy ezeket tartsd meg előítélet nélkül, semmit sem cselekedvén részrehajlásból.
1Tim 5: 22 A kézrátevést el ne hirtelenkedd, se ne légy részes a más bűneiben; tenmagadat tisztán tartsd.
1Tim 5: 23 Ne légy tovább vízivó, hanem élj egy kevés borral, gyomrodra és gyakori gyengélkedésedre való tekintetből.
1Tim 5: 24 Némely embereknek a bűnei nyilvánvalók, előttök mennek az ítéletre; némelyeket pedig hátul követnek is.
1Tim 5: 25 Hasonlóképen a jó cselekedetek is nyilvánvalók; és a melyek másképen vannak, azok sem titkolhatók el.
1Tim 6: 1 A kik iga alatt vannak mint szolgák, az ő uraikat minden tisztességre méltóknak tekintsék, hogy Isten neve és a tudomány ne káromoltassék.
1Tim 6: 2 A kiknek pedig hívő uraik vannak, [azokat] meg ne vessék, mivelhogy atyafiak; hanem annál inkább szolgáljanak, mivelhogy hívők és szeretettek, kik a jótevésben buzgólkodnak. Ezekre taníts és ints.
1Tim 6: 3 Ha valaki másképen tanít, és nem követi a mi Urunk Jézus Krisztus egészséges beszédeit és a kegyesség szerint való tudományt,
1Tim 6: 4 Az felfuvalkodott, aki semmit sem ért, hanem vitatkozásokban és szóharczokban szenved, a melyekből származik irígység, viszálykodás, káromlások, rosszakaratú gyanúsítások,
1Tim 6: 5 Megbomlott elméjű és az igazságtól megfosztott embereknek hiábavaló torzsalkodásai a kik az istenfélelmet nyerekedésnek tekintik. Azoktól, a kik ilyenek, eltávozzál.
1Tim 6: 6 De valóban nagy nyereség az Istenfélelem, megelégedéssel;
1Tim 6: 7 Mert semmit sem hoztunk a világra, világos, hogy ki sem vihetünk semmit;
1Tim 6: 8 De ha van élelmünk és ruházatunk, elégedjünk meg vele.
1Tim 6: 9 A kik pedig meg akarnak gazdagodni, kísértetbe meg tőrbe és sok esztelen és káros kívánságba esnek, melyek az embereket veszedelembe és romlásba merítik.
1Tim 6: 10 Mert minden rossznak gyökere a pénz szerelme: mely után sóvárogván némelyek eltévelyedtek a hittől, és magokat általszegezték sok fájdalommal.
1Tim 6: 11 De te, óh Istennek embere, ezeket kerüld; hanem kövessed az igazságot, az istenfélelmet, a hitet, a szeretetet, a békességes tűrést, a szelídséget.
1Tim 6: 12 Harczold meg a hitnek szép harczát, nyerd el az örök életet, a melyre hívattattál, és szép vallástétellel vallást tettél sok bizonyság előtt.
1Tim 6: 13 Meghagyom néked Isten előtt, aki megelevenít mindeneket, és Krisztus Jézus előtt, a ki bizonyságot tett Ponczius Pilátus alatt ama szép vallástétellel,
1Tim 6: 14 Hogy tartsd meg a parancsolatot mocsoktalanul, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus megjelenéséig,
1Tim 6: 15 A mit a maga idejében megmutat ama boldog és egyedül hatalmas, a királyoknak Királya és az uraknak Ura,
1Tim 6: 16 Kié egyedül a halhatatlanság, a ki hozzáférhetetlen világosságban lakozik; a kit az emberek közül senki nem látott, sem nem láthat: a kinek tisztesség és örökké való hatalom. Ámen.
1Tim 6: 17 Azoknak, a kik gazdagok e világon, mondd meg, hogy ne fuvalkodjanak fel, se ne reménykedjenek a bizonytalan gazdagságban, hanem az élő Istenben, aki bőségesen megad nékünk mindent a mi tápláltatásunkra;
1Tim 6: 18 Hogy jót tegyenek, legyenek gazdagok a jó cselekedetekben, legyenek szíves adakozók, közlők,
1Tim 6: 19 Kincset gyűjtvén magoknak jó alapul a jövőre, hogy elnyerjék az örök életet.
1Tim 6: 20 Óh Timótheus, őrizd meg a mi rád van bízva, elfordulván a szentségtelen üres beszédektől és a hamis nevű ismeretnek ellenvetéseitől;
1Tim 6: 21 A melylyel némelyek kevélykedvén, a hit mellől eltévelyedtek. Kegyelem veled! Ámen.

2Tim :
-----------
Pál Timóteus II. levele

2Tim 1: 1 Pál, Jézus Krisztusnak apostola, Isten akaratából, a Krisztus Jézusban való életnek ígérete szerint,
2Tim 1: 2 Timótheusnak, az én szeretett fiamnak: kegyelem, irgalmasság, békesség az Atya Istentől és Krisztus Jézustól, a mi Urunktól.
2Tim 1: 3 Hálát adok az Istennek, a kinek szolgálok őseimtől fogva tiszta lelkiismerettel, hogy szüntelen gondolok reád könyörgéseimben éjjel és nappal,
2Tim 1: 4 Kívánván téged látni, megemlékezvén a te könyhullatásaidról, hogy örömmel teljesedjem be;
2Tim 1: 5 Eszembe jutván a benned levő, képmutatás nélkül való hit, a mely lakozott először a te nagyanyádban Loisban és anyádban Eunikában; meg vagyok azonban győződve, hogy benned is.
2Tim 1: 6 Minekokáért emlékeztetlek téged, hogy gerjeszd fel az Isten kegyelmi ajándékát, a mely benned van az én kezeimnek rád tétele által.
2Tim 1: 7 Mert nem félelemnek lelkét adott nékünk az Isten; hanem erőnek és szeretetnek és józanságnak lelkét.
2Tim 1: 8 Ne szégyeneld hát a mi Urunk bizonyságtételét, se engem az ő foglyát; hanem együtt szenvedj az evangyéliomért Istennek hatalma szerint.
2Tim 1: 9 A ki megtartott minket és hívott szent hívással, nem a mi cselekedeteink szerint, hanem az ő saját végezése és kegyelme szerint, mely adatott nékünk Krisztus Jézusban örök időknek előtte,
2Tim 1: 10 Megjelentetett pedig most a mi Megtartónknak, Jézus Krisztusnak megjelenése által, aki eltörölte a halált, világosságra hozta pedig az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által,
2Tim 1: 11 Amelyre nézve tétettem én hirdetővé és apostollá és pogányok tanítójává.
2Tim 1: 12 A miért szenvedem ezeket is: de nem szégyenlem; mert tudom, kinek hittem, és bizonyos vagyok benne, hogy ő az én nála letett kincsemet meg tudja őrizni ama napra.
2Tim 1: 13 Az egészséges beszédeknek példáját megtartsd, a miket én tőlem hallottál, a Krisztus Jézusban való hitben és szeretetben.
2Tim 1: 14 A rád bízott drága kincset őrizd meg a bennünk lakozó Szent Lélek által.
2Tim 1: 15 Azt tudod, hogy elfordultak tőlem az Ázsiabeliek mind, kik közül való Figellus és Hermogénes.
2Tim 1: 16 Az Úr legyen irgalmas az Onesiforus házanépének: mert gyakorta megvidámított engem, és az én bilincsemet nem szégyenlette;
2Tim 1: 17 Sőt mikor Rómában volt, buzgón keresett engem, meg is talált.
2Tim 1: 18 Az Úr engedje meg néki, hogy találjon irgalmasságot az Úrnál ama napon. És hogy mily nagy szolgálatot tett Efézusban, te jobban tudod.
2Tim 2: 1 Te annakokáért, én fiam, erősödjél meg a Krisztus Jézusban való kegyelemben;
2Tim 2: 2 És a miket tőlem hallottál sok bizonyság által, azokat bízzad hív emberekre, a kik másoknak a tanítására is alkalmasak lesznek.
2Tim 2: 3 Te azért a munkának terhét hordozzad, mint a Jézus Krisztus jó vitéze.
2Tim 2: 4 Egy harczos sem elegyedik bele az élet dolgaiba; hogy tessék annak, aki őt harczossá avatta.
2Tim 2: 5 Ha pedig küzd is valaki, nem koronáztatik meg, ha nem szabályszerűen küzd.
2Tim 2: 6 aki munkálkodik, a földmívelőnek kell a gyümölcsökben először részesülnie.
2Tim 2: 7 Értsd meg a mit mondok; adjon azért az Úr néked belátást mindenekben.
2Tim 2: 8 Emlékezzél meg, hogy Jézus Krisztus feltámadott a halálból, ki a Dávid magvából való az én evangyéliomom szerint:
2Tim 2: 9 A melyért, mint egy gonosztevő, szenvedek mind a fogságig; de az Istennek beszéde nincs bilincsbe verve.
2Tim 2: 10 Annakokáért mindent elszenvedek a választottakért, hogy ők is elnyerjék a Krisztus Jézusban való idvességet örök dicsőséggel egyben.
2Tim 2: 11 Igaz beszéd ez. Mert ha vele együtt meghaltunk, vele együtt fogunk élni is.
2Tim 2: 12 Ha tűrünk, vele együtt fogunk uralkodni is: ha megtagadjuk, ő is megtagad minket;
2Tim 2: 13 Ha hitetlenkedünk, ő hű marad: ő magát meg nem tagadhatja.
2Tim 2: 14 Ezekre emlékeztesd, kérvén kérve [őket] az Úr színe előtt, hogy ne vitatkozzanak haszontalanul, a hallgatóknak romlására.
2Tim 2: 15 Igyekezzél, hogy Isten előtt becsületesen megállj, mint oly munkás, aki szégyent nem vall, aki helyesen hasogatja az igazságnak beszédét.
2Tim 2: 16 A szentségtelen üres lármákat pedig kerüld, mert mind nagyobb istentelenségre növekednek.
2Tim 2: 17 És az ő beszédök mint a rákfekély terjed; közülök való Himenéus és Filétus.
2Tim 2: 18 A kik az igazság mellől eltévelyedtek, azt mondván, hogy a feltámadás már megtörtént, és feldúlják némelyeknek a hitét.
2Tim 2: 19 Mindazáltal megáll az Istennek erős fundamentoma, melynek pecséte ez: Ismeri az Úr az övéit; és: Álljon el a hamisságtól minden, aki Krisztus nevét vallja.
2Tim 2: 20 Nagy házban pedig nemcsak arany- és ezüstedények vannak, hanem fából és cserépből valók is; és azok közül némelyek tisztességre, némelyek pedig gyalázatra valók.
2Tim 2: 21 Ha tehát valaki magát ezektől tisztán tartja, tisztességre való edény lesz, megszentelt, és hasznos a gazdának, minden jó cselekedetre alkalmas.
2Tim 2: 22 Az ifjúkori kivánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, a kik segítségül hívják az Urat tiszta szívből.
2Tim 2: 23 A botor és gyermekes vitatkozásokat pedig kerüld, tudván, hogy azok háborúságokat szülnek.
2Tim 2: 24 Az Úr szolgájának pedig nem kell torzsalkodni, hanem legyen mindenkihez nyájas, tanításra alkalmas, türelmes.
2Tim 2: 25 aki szelíden fenyíti az ellenszegülőket; ha talán adna nékik az Isten megtérést az igazság megismerésére,
2Tim 2: 26 És felocsudnának az ördög tőréből, foglyokká tétetvén az [Úr szolgája] által az [Isten] akaratára.
2Tim 3: 1 Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.
2Tim 3: 2 Mert lesznek az emberek magukat szeretők, pénzsóvárgók, kérkedők, kevélyek, káromkodók, szüleik iránt engedetlenek, háládatlanok, tisztátalanok,
2Tim 3: 3 Szeretet nélkül valók, kérlelhetetlenek, rágalmazók, mértékletlenek, kegyetlenek, a jónak nem kedvelői.
2Tim 3: 4 Árulók, vakmerők, felfuvalkodottak, inkább a gyönyörnek, mint Istennek szeretői.
2Tim 3: 5 Kiknél megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét. És ezeket kerüld.
2Tim 3: 6 Mert ezek közül valók azok, a kik betolakodnak a házakba, és foglyul ejtik a bűnökkel megterhelt és sokféle kívánságoktól űzött asszonykákat,
2Tim 3: 7 Kik mindenkor tanulnak, de az igazság megismerésére soha el nem juthatnak.
2Tim 3: 8 Miképen pedig Jánnes és Jámbres ellene állottak Mózesnek, akképen ezek is ellene állanak az igazságnak; megromlott elméjű, a hitre nézve nem becsületes emberek.
2Tim 3: 9 De többre nem mennek: mert esztelenségök nyilvánvaló lesz mindenek előtt, a miképen amazoké is az lett.
2Tim 3: 10 Te pedig követted az én tanításomat, életmódomat, szándékomat, hitemet, hosszútűrésemet, szeretetemet, türelmemet,
2Tim 3: 11 Üldöztetéseimet, szenvedéseimet, a melyek rajtam estek Antiókhiában, Ikóniumban, Listrában: minémű üldöztetéseket szenvedtem! de mindezekből megszabadított engem az Úr.
2Tim 3: 12 De mindazok is, a kik kegyesen akarnak élni Krisztus Jézusban, üldöztetni fognak.
2Tim 3: 13 A gonosz emberek pedig és az ámítók nevekednek a rosszaságban, eltévelyítvén és eltévelyedvén.
2Tim 3: 14 De te maradj meg azokban, a miket tanultál és a mik reád bízattak, tudván kitől tanultad,
2Tim 3: 15 És hogy gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.
2Tim 3: 16 A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre,
2Tim 3: 17 Hogy tökéletes legyen az Isten embere, minden jó cselekedetre felkészített.
2Tim 4: 1 Kérlek azért az Isten és Krisztus Jézus színe előtt, aki ítélni fog élőket és holtakat az ő eljövetelekor és az ő országában.
2Tim 4: 2 Hirdesd az ígét, állj elő vele alkalmatos, alkalmatlan időben, ints, feddj, buzdíts teljes béketűréssel és tanítással.
2Tim 4: 3 Mert lesz idő, mikor az egészséges tudományt el nem szenvedik, hanem a saját kívánságaik szerint gyűjtenek magoknak tanítókat, mert viszket a fülök;
2Tim 4: 4 És az igazságtól elfordítják az ő fülöket, de a mesékhez oda fordulnak.
2Tim 4: 5 De te józan légy mindenekben, szenvedj, az evangyélista munkáját cselekedd, szolgálatodat teljesen betöltsd.
2Tim 4: 6 Mert én immár megáldoztatom, és az én elköltözésem ideje beállott.
2Tim 4: 7 Ama nemes harczot megharczoltam, futásomat elvégeztem, a hitet megtartottam:
2Tim 4: 8 Végezetre eltétetett nékem az igazság koronája, melyet megád nékem az Úr ama napon, az igaz Bíró; nemcsak nékem pedig, hanem mindazoknak is, a kik vágyva várják az ő megjelenését.
2Tim 4: 9 Igyekezzél hozzám jőni hamar.
2Tim 4: 10 Mert Démás engem elhagyott, e jelen való világhoz ragaszkodván, és elment Thessalónikába: Kresczens Galátziába, Titus Dalmátziába.
2Tim 4: 11 Egyedül Lukács van velem. Márkust magadhoz vévén, hozd magaddal: mert nekem alkalmas a szolgálatra.
2Tim 4: 12 Tikhikust pedig Efézusba küldöttem.
2Tim 4: 13 A felsőruhámat, melyet Troásban Kárpusnál hagytam, jöttödben hozd el, a könyveket is, kiváltképen a hártyákat.
2Tim 4: 14 Az érczmíves Sándor sok bajt szerzett nékem: fizessen meg az Úr néki cselekedetei szerint.
2Tim 4: 15 Tőle te is őrizkedjél, mert szerfelett ellenállott a mi beszédinknek.
2Tim 4: 16 Első védekezésem alkalmával senki sem volt mellettem, sőt mindnyájan elhagytak; ne számíttassék be nékik.
2Tim 4: 17 De az Úr mellettem állott, és megerősített engem; hogy teljesen bevégezzem az igehirdetést, és hallják meg azt az összes pogányok: és megszabadultam az oroszlán szájából.
2Tim 4: 18 És megszabadít engem az Úr minden gonosz cselekedettől, és megtart az ő mennyei országára; a kinek dicsőség örökkön örökké! Ámen.
2Tim 4: 19 Köszöntsed Priszkát és Akvilát, és az Onesifórus háznépét.
2Tim 4: 20 Erástus Korinthusban maradt; Trófimust pedig Milétumban hagytam betegen.
2Tim 4: 21 Igyekezzél tél előtt eljőni. Köszönt téged Eubulus és Pudens és Linus és Klaudia, és mind az atyafiak.
2Tim 4: 22 Az Úr Jézus Krisztus a te lelkeddel. Kegyelem veletek! Ámen.

Tit :
-----------
Pál Titus levele

Tit 1: 1 Pál, Istennek szolgája, Jézus Krisztusnak pedig apostola, az Isten választottainak hite és a kegyesség szerint való igazságnak megismerése szerint,
Tit 1: 2 Az örök élet reménységére, melyet megígért az igazmondó Isten örök időknek előtte,
Tit 1: 3 Megjelentette pedig a maga idejében az ő beszédét a prédikálás által, a mely reám bízatott a mi megtartó Istenünknek parancsolata szerint; Titusnak, a közös hit szerint való igaz fiamnak:
Tit 1: 4 Kegyelem, irgalmasság és békesség az Atya Istentől és az Úr Jézus Krisztustól, a mi Megtartónktól.
Tit 1: 5 A végett hagytalak téged Krétában, hogy a hátramaradt dolgokat hozd rendbe, és rendelj városonként presbitereket, a miképen én néked meghagytam;
Tit 1: 6 Ha van feddhetetlen, egy feleségű férfiú, a kinek hívő, nem kicsapongással vádolt avagy engedetlen gyermekei vannak.
Tit 1: 7 Mert szükséges, hogy a püspök feddhetetlen legyen, mint Isten sáfára; nem akaratos, nem haragos, nem részeges, nem verekedő, nem rút nyerészkedő;
Tit 1: 8 Hanem vendégszerető, jónak kedvelője, mértékletes, igaz, tiszta, maga tűrtető;
Tit 1: 9 aki a tudomány szerint való igaz beszédhez tartja magát, hogy inthessen az egészséges tudománnyal és meggyőzhesse az ellenkezőket.
Tit 1: 10 Mert van sok engedetlen, hiába való beszédű és csaló, kiváltképen a körülmetélkedésből valók,
Tit 1: 11 A kiknek be kell dugni a szájokat; a kik egész házakat feldúlnak, tanítván rút nyereség okáért, a miket nem kellene.
Tit 1: 12 Azt mondta valaki közülök, az ő saját prófétájok: A krétaiak mindig hazugok, gonosz vadak, rest hasak.
Tit 1: 13 E bizonyság igaz: annakokáért fedd őket kímélés nélkül, hogy a hitben épek legyenek,
Tit 1: 14 Nem ügyelvén zsidó mesékre, és az igazságot megvető emberek parancsolataira.
Tit 1: 15 Minden tiszta a tisztáknak: de a megfertőztetetteknek és hitetleneknek semmi sem tiszta; hanem megfertőztetett azoknak mind elméjök, mind lelkiismeretök.
Tit 1: 16 Vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják, mivelhogy útálatosak és hitetlenek és minden jó cselekedetre méltatlanok.
Tit 2: 1 Te pedig azokat szóljad, a mik az egészséges tudományhoz illenek.
Tit 2: 2 Hogy a vén emberek józanok legyenek, tisztességesek, mértékletesek; a hitben, szeretetben, tűrésben épek.
Tit 2: 3 Hasonlóképen a vén asszonyok szentekhez illő magaviseletűek legyenek, nem patvarkodók, sem sok borivás rabjai, jóra oktatók;
Tit 2: 4 Hogy megokosítsák az ifjú asszonyokat, hogy férjöket és magzataikat szeressék,
Tit 2: 5 [Legyenek] mértékletesek, tiszták, háziasak, jók, férjöknek engedelmesek, hogy az Isten beszéde ne káromoltassék.
Tit 2: 6 Az ifjakat hasonlóképen intsed, hogy legyenek mértékletesek:
Tit 2: 7 Mindenben tenmagadat adván példaképül a jó cselekedetekben; a tudományban romlatlanságot, méltóságot [mutatván,]
Tit 2: 8 Egészséges, feddhetetlen beszédet; hogy az ellenfél megszégyenüljön, semmi gonoszt sem tudván rólatok mondani.
Tit 2: 9 A szolgákat [intsed,] hogy az ő uraiknak engedelmeskedjenek, mindenben kedvöket keressék, ne ellenkezzenek,
Tit 2: 10 Ne tolvajkodjanak, hanem teljes jó hűséget tanusítsanak; hogy a mi megtartó Istenünknek tudományát ékesítsék mindenben.
Tit 2: 11 Mert megjelent az Isten idvezítő kegyelme minden embernek,
Tit 2: 12 A mely arra tanít minket, hogy megtagadván a hitetlenséget és a világi kivánságokat, mértékletesen, igazán és szentül éljünk a jelenvaló világon:
Tit 2: 13 Várván ama boldog reménységet és a nagy Istennek és megtartó Jézus Krisztusunknak dicsősége megjelenését;
Tit 2: 14 aki önmagát adta mi érettünk, hogy megváltson minket minden hamisságtól, és tisztítson önmagának kiváltképen való népet, jó cselekedetekre igyekezőt.
Tit 2: 15 Ezeket szóljad, és ints és feddj teljes méltósággal; senki téged meg ne vessen.
Tit 3: 1 Emlékeztessed őket, hogy a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak engedelmeskedjenek, hódoljanak, minden jó cselekedetre készek legyenek,
Tit 3: 2 Senkit ne szidalmazzanak, ne veszekedjenek, gyöngédek legyenek, teljes szelídséget tanusítván minden ember iránt.
Tit 3: 3 Mert régenten mi is esztelenek, engedetlenek, tévelygők, különböző kívánságoknak és gyönyöröknek szolgái, gonoszságban és irígységben élők, gyűlölségesek, egymást gyűlölők valánk.
Tit 3: 4 De mikor a mi megtartó Istenünknek jóvolta és az emberekhez való szeretete megjelent,
Tit 3: 5 Nem az igazságnak cselekedeteiből, a melyeket mi cselekedtünk, hanem az ő irgalmasságából tartott meg minket az újjászületésnek fürdője és a Szent Lélek megújítása által,
Tit 3: 6 Melyet kitöltött reánk bőséggel a mi megtartó Jézus Krisztusunk által;
Tit 3: 7 Hogy az ő kegyelméből megigazulván, örökösök legyünk az örök élet reménysége szerint.
Tit 3: 8 Igaz ez a beszéd, és akarom, hogy ezeket erősítsed, hogy igyekezzenek jó cselekedetekkel előljárni azok, a kik Istenben hívőkké lettek. Ezek jók és hasznosak az embereknek;
Tit 3: 9 A balgatag vitatkozásokat azonban és a nemzetségekről való tudakozásokat, és a civakodást és a törvény felől való harczokat kerüld; mert haszontalanok és hiábavalók.
Tit 3: 10 Az eretnek embert egy vagy két intés után kerüld;
Tit 3: 11 Tudván, hogy az ilyen romlott, és vétkezik, önmaga is kárhoztatván magát.
Tit 3: 12 Mikor Ártemást vagy Tikhikust hozzád küldöm, siess hozzám jőni Nikápolyba; mert elhatároztam, hogy ott töltöm a telet.
Tit 3: 13 A törvénytudó Zénást és Apollóst gondosan indítsd útnak, hogy semmiben se legyen fogyatkozásuk.
Tit 3: 14 Tanulják meg pedig a mieink is, hogy jó cselekedetekkel járjanak elől a szükséges hasznokra, hogy ne legyenek gyümölcstelenek.
Tit 3: 15 Köszöntenek téged a velem levők mindnyájan. Köszöntsd azokat, a kik szeretnek minket hitben. Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen.

File :
-----------
Pál Filemon levele

File 1: 1 Pál, Krisztus Jézusnak foglya, és Timótheus, az atyafi, Filemonnak, a mi szeretett munkatársunknak,
File 1: 2 És Appiának, a szeretettnek, és Arkhippusnak, a mi bajtársunknak, és a te házadnál való gyülekezetnek:
File 1: 3 Kegyelem néktek és békesség Istentől, a mi Atyánktól, és az Úr Jézus Krisztustól.
File 1: 4 Hálát adok az én Istenemnek mindenkor, emlegetvén téged az én imádságaimban,
File 1: 5 Mert hallom a te szeretetedet és ama te hitedet, mely van benned az Úr Jézushoz, és minden szentek irányában,
File 1: 6 Hogy a te hitedben való közösség hathatós legyen, a Krisztus ügyében, minden bennetek levő jónak megismerése által.
File 1: 7 Mert sok örömünk és vígasztalásunk van a te szeretetedben, hogy a szenteknek szíveik megvídámodtak te általad, atyámfia.
File 1: 8 Annakokáért jóllehet nagy bátorságom van a Krisztusban, megparancsolni néked azt, a mi illendő,
File 1: 9 A szeretetért inkább kérlek, ilyen lévén, mint Pál, a megvénhedett, most pedig foglya is a Jézus Krisztusnak;
File 1: 10 Kérlek téged az én fiamért, a kit fogságomban szűltem, Onésimusért,
File 1: 11 aki egykor tenéked haszontalan volt, most pedig mind néked, mind nékem nagyon hasznos,
File 1: 12 Kit visszaküldöttem; te pedig őt, azaz az én szívemet, fogadd magadhoz!
File 1: 13 Őt én magamnál akartam tartani, hogy te helyetted szolgáljon nékem az evangyéliomért [szenvedett] fogságomban;
File 1: 14 De a te megkérdezésed nélkül semmit sem akartam cselekedni, hogy jótéteményed ne kényszerítésből, hanem szabad akaratból való legyen.
File 1: 15 Mert talán azért vált meg [tőled] ideig-óráig, hogy őt, mint örökkévalót kapd vissza;
File 1: 16 Nem úgy immár mint szolgát, hanem szolgánál nagyobbat, [mint] szeretett atyafit, kiváltképen nékem, mennyivel inkább pedig néked, mind testben, mind az Úrban.
File 1: 17 Azért, ha engem részestársadnak tartasz, úgy fogadd őt magadhoz, mint engemet.
File 1: 18 Ha pedig valamit vétett ellened, avagy adós, ezt nekem róvd fel.
File 1: 19 Én Pál írtam az én kezemmel, én megfizetem: hogy [azt] ne mondjam néked, hogy te magaddal is adós vagy ezen felül nékem.
File 1: 20 Bizonyára, atyámfia, jótéteményt várnék tőled az Úrban: vídámítsd meg az én szívemet az Úrban!
File 1: 21 Bízván a te engedelmességedben, [így] írtam néked, tudván, hogy annál, a mit mondok, többet is fogsz cselekedni.
File 1: 22 Egyúttal pedig készíts nékem szállást; mert reménylem, hogy a ti imádságaitokért néktek ajándékoztatom.
File 1: 23 Köszönt téged Epafrás, az én fogolytársam a Krisztus Jézusban,
File 1: 24 [Tovább]á Márk, Aristárkhus, Démás [és] Lukács, az én munkatársaim.
File 1: 25 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] a ti lelketekkel!

Zsid :
-----------
Zsidó levél

Zsid 1: 1 Minekutána az Isten sok rendben és sokféleképen szólott hajdan az atyáknak a próféták által, ez utolsó időkben szólott nékünk Fia által,
Zsid 1: 2 A kit tett mindennek örökösévé, aki által a világot is teremtette,
Zsid 1: 3 aki az ő dicsőségének visszatükröződése, és az ő valóságának képmása, a ki hatalma szavával fentartja a mindenséget, aki minket bűneinktől megtisztítván, üle a Felségnek jobbjára a magasságban,
Zsid 1: 4 Annyival kiválóbb lévén az angyaloknál, a mennyivel különb nevet örökölt azoknál.
Zsid 1: 5 Mert kinek mondotta valaha az angyalok közül: Én Fiam vagy te, én ma szűltelek téged? és ismét: Én leszek néki Atyja és ő lesz nékem Fiam?
Zsid 1: 6 Viszont mikor behozza az ő elsőszülöttét a világba, így szól: És imádják őt az Istennek minden angyalai.
Zsid 1: 7 És bár az angyalokról [így] szól: Ki az ő angyalait szelekké teszi és az ő szolgáit tűz lángjává,
Zsid 1: 8 Ámde a Fiúról [így]: A te királyi széked óh Isten örökkön örökké. Igazságnak pálczája a te országodnak pálczája.
Zsid 1: 9 Szeretted az igazságot és gyűlölted a hamisságot: annakokáért felkent téged az Isten, a te Istened, örömnek olajával a te társaid felett.
Zsid 1: 10 És: Te Uram kezdetben alapítottad a földet és a te kezeidnek művei az egek;
Zsid 1: 11 Azok elvesznek, de te megmaradsz, és mindazok, mint a ruha megavulnak.
Zsid 1: 12 És palástként összehajtod azokat és elváltoznak, te pedig ugyanaz vagy és a te esztendeid el nem fogynak.
Zsid 1: 13 Melyik angyalnak mondotta pedig valaha: Ülj az én jobbkezem felől, míglen ellenségeidet lábaidnak zsámolyává teszem?
Zsid 1: 14 Avagy nem szolgáló lelkek-é mindazok, elküldve szolgálatra azokért, a kik örökölni fogják az idvességet?
Zsid 2: 1 Annakokáért annál is inkább szükséges nékünk a hallottakra figyelmeznünk, hogy valaha el ne sodortassunk.
Zsid 2: 2 Mert ha az angyaloktól hirdetett beszéd erős volt és minden bűn és engedetlenség elvette igazságos büntetését:
Zsid 2: 3 Mimódon menekedünk meg mi, hogyha nem törődünk ily nagy idvességgel? a melyet, miután kezdetben hirdetett az Úr, azok, a kik hallották, biztosítottak számunkra,
Zsid 2: 4 Velök együtt bizonyságot tevén arról az Isten, jelekkel meg csodákkal és sokféle erőkkel s a Szent Léleknek közléseivel az ő akarata szerint.
Zsid 2: 5 Mert nem angyaloknak vetette alá a jövendő világot, a melyről szólunk.
Zsid 2: 6 Sőt bizonyságot tett valahol valaki, mondván: Micsoda az ember, hogy megemlékezel ő róla, avagy az embernek fia, hogy gondod van reá?
Zsid 2: 7 Kisebbé tetted őt rövid időre az angyaloknál, dicsőséggel és tisztességgel megkoronáztad őt és úrrá tetted kezeid munkáin,
Zsid 2: 8 Mindent lábai alá vetettél. Mert azzal, hogy néki mindent alávetett, semmit sem hagyott alávetetlenül: de most még nem látjuk, hogy néki minden alávettetett.
Zsid 2: 9 Azt azonban látjuk, hogy Jézus, aki egy kevés időre kisebbé tétetett az angyaloknál, a halál elszenvedéséért dicsőséggel és tisztességgel koronáztatott meg, hogy az Isten kegyelméből mindenkiért megízlelje a halált.
Zsid 2: 10 Mert illendő vala, hogy a kiért minden és aki által minden, sok fiakat vezérelvén dicsőségre, az ő idvességök fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé.
Zsid 2: 11 Mert a megszentelő és a megszenteltek egytől valók mindnyájan, a mely oknál fogva nem szégyenli őket atyjafiainak hívni,
Zsid 2: 12 Mondván: Hirdetem a te nevedet az én atyámfiainak, az anyaszentegyháznak közepette dícséretet mondok néked.
Zsid 2: 13 És ismét: Én ő benne bízom; és ismét: Ímhol vagyok én és a gyermekek, a kiket az Isten nékem adott.
Zsid 2: 14 Mivel tehát a gyermekek testből és vérből valók, ő is hasonlatosképen részese lett azoknak, hogy a halál által megsemmisítse azt, a kinek hatalma van a halálon, tudniillik az ördögöt,
Zsid 2: 15 És megszabadítsa azokat, a kik a haláltól való félelem miatt teljes életökben rabok valának.
Zsid 2: 16 Mert nyilván nem angyalokat karolt fel, hanem az Ábrahám magvát karolta fel.
Zsid 2: 17 Annakokáért mindenestől fogva hasonlatosnak kellett lennie az atyafiakhoz, hogy könyörülő legyen és hív főpap az Isten előtt való dolgokban, hogy engesztelést szerezzen a nép bűneiért.
Zsid 2: 18 Mert a mennyiben szenvedett, ő maga is megkísértetvén, segíthet azokon, a kik megkísértetnek.
Zsid 3: 1 Annakokáért szent atyafiak, mennyei elhívásnak részesei, figyelmezzetek, a mi vallásunknak apostolára és főpapjára, Krisztus Jézusra,
Zsid 3: 2 aki hű ahhoz, aki őt rendelte, valamint Mózes is az ő egész házában.
Zsid 3: 3 Mert ez nagyobb dicsőségre méltattatott, mint Mózes, a mennyiben a ház építőjének nagyobb a tisztessége, mint a háznak.
Zsid 3: 4 Mert minden háznak van építője, aki pedig mindent elkészített, az Isten az.
Zsid 3: 5 Mózes is hű volt ugyan az ő egész házában, mint szolga, a hirdetendőknek bizonyságára,
Zsid 3: 6 Krisztus ellenben mint Fiú a maga háza felett, a kinek háza mi vagyunk, ha a bizodalmat és a reménységnek dicsekedését mind végig erősen megtartjuk.
Zsid 3: 7 Annakokáéért a mint a Szent Lélek mondja: Ma, ha az ő szavát halljátok,
Zsid 3: 8 Meg ne keményítsétek a ti szíveteket, mint az elkeseredéskor, a kísértés ama napján a pusztában,
Zsid 3: 9 A hol a ti atyáitok próbára tevéssel megkísértének engem és látták az én cselekedeteimet negyven esztendeig.
Zsid 3: 10 Azért megharagudtam arra a nemzetségre és mondám: mindig tévelyegnek szivökben; ők pedig nem ismerték meg az én útaimat.
Zsid 3: 11 Úgy hogy megesküdtem haragomban, hogy nem fognak bemenni az én nyugodalmamba.
Zsid 3: 12 Vigyázzatok atyámfiai, hogy valaha ne legyen bármelyikőtöknek hitetlen gonosz szíve, hogy az élő Istentől elszakadjon;
Zsid 3: 13 Hanem intsétek egymást minden napon, míg tart a ma, hogy egyikőtök se keményíttessék meg a bűnnek csalárdsága által:
Zsid 3: 14 Mert részeseivé lettünk Krisztusnak, ha ugyan az elkezdett bizodalmat mindvégig erősen megtartjuk.
Zsid 3: 15 E mondás szerint: Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket, mint az elkeseredéskor.
Zsid 3: 16 Mert kik keseredtek el, mikor ezt hallák? Nemde mindazok, a kik kijövének Égyiptomból Mózes által?
Zsid 3: 17 Kikre haragudott vala pedig meg negyven esztendeig? avagy nem azokra-é, a kik vétkeztek, a kiknek testei elhullottak a pusztában?
Zsid 3: 18 Kiknek esküdött pedig meg, hogy nem mennek be az ő nyugodalmába, hanemha az engedetleneknek?
Zsid 3: 19 Látjuk is, hogy nem mehettek be hitetlenség miatt.
Zsid 4: 1 Óvakodjunk tehát, hogy mivel megvan az ő nyugodalmába való bemenetel ígérete, valaki közületek fogyatkozásban levőnek ne láttassék.
Zsid 4: 2 Mert nékünk is hirdettetett az evangyéliom, miképen azoknak: de nem használt nékik a hallott beszéd, mivel nem párosították hittel azok, a kik hallották.
Zsid 4: 3 Mert mi, hívők, bemegyünk a nyugodalomba, miképen megmondotta: A mint megesküdtem az én haragomban, nem fognak bemenni az én nyugodalmamba; jóllehet munkáit a világ megalapításától kezdve bevégezte.
Zsid 4: 4 Mert valahol a hetedik napról ekképen szólott: És megnyugovék Isten a hetedik napon minden ő cselekedeteitől.
Zsid 4: 5 És ugyanabban ismét: Nem mennek be az én nyugodalmamba.
Zsid 4: 6 Mivelhogy annakokáért áll az, hogy némelyek bemennek abba, és a kiknek először hirdettetett az evangyéliom, nem mentek be engedetlenség miatt:
Zsid 4: 7 Ismét határoz egy napot: Ma, szólván Dávid által annnyi idő multán, a mint előbb mondva volt. Ma, ha az ő szavát halljátok, meg ne keményítsétek a ti szíveiteket.
Zsid 4: 8 Mert ha őket Józsué nyugodalomba helyezte volna, nem szólana azok után más napról.
Zsid 4: 9 Annakokáért megvan a szombatja az Isten népének.
Zsid 4: 10 Mert aki bement az ő nyugodalmába, az maga is megnyugodott cselekedeteitől, a miképen Isten is a magáéitól,
Zsid 4: 11 Igyekezzünk tehát bemenni abba a nyugodalomba, hogy valaki a hitetlenségnek ugyanazon példájába ne essék.
Zsid 4: 12 Mert az Istennek beszéde élő és ható, és élesebb minden kétélű fegyvernél, és elhat a szívnek és léleknek, az ízeknek és a velőknek megoszlásáig, és megítéli a gondolatokat és a szívnek indulatait.
Zsid 4: 13 És nincsen oly teremtmény, a mely nyilvánvaló nem volna előtte, sőt mindenek meztelenek és leplezetlenek annak szemei előtt, a kiről mi beszélünk.
Zsid 4: 14 Lévén annakokáért nagy főpapunk, aki áthatolt az egeken, Jézus, az Istennek Fia, ragaszkodjunk vallásunkhoz.
Zsid 4: 15 Mert nem oly főpapunk van, aki nem tudna megindulni gyarlóságainkon, hanem aki megkísértetett mindenekben, hozzánk hasonlóan, kivéve a bűnt.
Zsid 4: 16 Járuljunk azért bizodalommal a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmasságot nyerjünk és kegyelmet találjunk, alkalmas időben való segítségül.
Zsid 5: 1 Mert minden főpap emberek közül választatván, emberekért rendeltetik az Isten előtt való dolgokban, hogy ajándékokat és áldozatokat vigyen a bűnökért,
Zsid 5: 2 aki képes együttérezni a tudatlanokkal és tévelygőkkel, mivelhogy maga is körül van véve gyarlósággal.
Zsid 5: 3 És ezért köteles, miképen a népért, azonképen önmagáért is áldozni a bűnökért.
Zsid 5: 4 És senki sem veszi magának e tisztességet, hanem a [kit] Isten hív el, miként Áront is.
Zsid 5: 5 Hasonnlóképen Krisztus sem maga dicsőítette meg magát azzal, hogy főpap lett, hanem az, aki így szólott hozzá: Én Fiam vagy te, ma szűltelek téged.
Zsid 5: 6 Miképen másutt is mondja: Te örökké való pap vagy, Melkisédek rendje szerint.
Zsid 5: 7 Ki az ő testének napjaiban könyörgésekkel és esedezésekkel, erős kiáltás és könyhullatás közben járult ahhoz, aki képes megszabadítani őt a halálból, és meghallgattatott az ő istenfélelméért,
Zsid 5: 8 Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet;
Zsid 5: 9 És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek,
Zsid 5: 10 Neveztetvén az Istentől Melkisédek rendje szerint való főpapnak.
Zsid 5: 11 A kiről nekünk sok és nehezen megmagyarázható mondani valónk van, mivel restek lettetek a hallásra.
Zsid 5: 12 Mert noha ez idő szerint tanítóknak kellene lennetek, ismét arra van szükségetek, hogy az Isten beszédeinek kezdő elemeire tanítson valaki titeket; és olyanok lettetek, a kiknek tejre van szükségetek és nem kemény eledelre.
Zsid 5: 13 Mert mindaz, aki tejjel él, járatlan az igazságnak beszédiben, mivelhogy kiskorú:
Zsid 5: 14 Az érettkorúaknak pedig kemény eledel való, mint a kiknek mivoltuknál fogva gyakorlottak az érzékeik a jó és rossz között való különbségtételre.
Zsid 6: 1 Annakokáért elhagyván a Krisztusról való kezdetleges beszédet, törekedjünk tökéletességre, nem rakosgatván le újra alapját a holt cselekedetekből való megtérésnek és az Istenben való hitnek,
Zsid 6: 2 A mosakodásoknak, tanításnak, kezek rátevésének, holtak feltámadásának és az örök ítéletnek.
Zsid 6: 3 És ezt megcselekeszszük, ha az Isten megengedi.
Zsid 6: 4 Mert lehetetlen dolog, hogy a kik egyszer megvilágosíttattak, megízlelvén a mennyei ajándékot, és részeseivé lettek a Szent Léleknek,
Zsid 6: 5 És megízlelték az Istennek jó beszédét és a jövendő világnak erőit,
Zsid 6: 6 És elestek, ismét megújuljanak a megtérésre, mint a kik önmagoknak feszítik meg az Istennek ama Fiát, és meggyalázzák őt.
Zsid 6: 7 Mert a föld, a mely beiszsza a gyakorta reá hulló esőt és hasznos füvet terem azoknak, a kikért műveltetik, áldást nyer Istentől;
Zsid 6: 8 A mely pedig töviseket és bojtorjánokat terem, megvetett és közel van az átokhoz, annak vége megégetés.
Zsid 6: 9 De ti felőletek szerelmeseim, ezeknél jobb és idvességesebb dolgokról vagyunk meggyőződve, ha így szólunk is.
Zsid 6: 10 Mert nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzék a ti cselekedeteitekről és a szeretetről, melyet tanúsítottatok az ő neve iránt, mint a kik szolgáltatok és szolgáltok a szenteknek.
Zsid 6: 11 Kívánjuk pedig, hogy közületek kiki ugyanazon buzgóságot tanusítsa a reménységnek bizonyossága iránt mindvégiglen.
Zsid 6: 12 Hogy ne legyetek restek, hanem követői azoknak, a kik hit és békességes tűrés által öröklik az ígéreteket.
Zsid 6: 13 Mert az Isten, mikor ígéretet tett Ábrahámnak, mivelhogy nem esküdhetett nagyobbra, önmagára esküdött.
Zsid 6: 14 Mondván: Bizony megáldván megáldalak téged, és megsokasítván megsokasítalak téged.
Zsid 6: 15 És ekképen, békességestűrő lévén, megnyerte az ígéretet.
Zsid 6: 16 Mert az emberek nagyobbra esküsznek, és nálok minden versengésnek vége megerősítésül az eskü;
Zsid 6: 17 Miért is az Isten, kiválóbban megakarván mutatni az ígéret örököseinek az ő végzése változhatatlan voltát, esküvéssel lépett közbe,
Zsid 6: 18 Hogy két változhatatlan tény által, melyekre nézve lehetetlen, hogy az Isten hazudjon, erős vígasztalásunk legyen minékünk, mint a kik oda menekültünk, hogy megragadjuk az előttünk levő reménységet,
Zsid 6: 19 Mely lelkünknek mintegy bátorságos és erős horgonya és beljebb hatol a kárpítnál,
Zsid 6: 20 A hová útnyitóul bement érettünk Jézus, aki örökké való főpap lett Melkisédek rendje szerint.
Zsid 7: 1 Mert ez a Melkisédek Sálem királya, a felséges Isten papja, a ki a királyok leveréséből visszatérő Ábrahámmal találkozván, őt megáldotta,
Zsid 7: 2 A kinek tizedet is adott Ábrahám mindenből: aki elsőben is magyarázat szerint igazság királya, azután pedig Sálem királya is, azaz békesség királya,
Zsid 7: 3 Apa nélkül, anya nélkül, nemzetség nélkül való; sem napjainak kezdete, sem életének vége nincs, de hasonlóvá tétetvén az Isten Fiához, pap marad örökké.
Zsid 7: 4 Nézzétek meg pedig, mily nagy ez, a kinek a zsákmányból tizedet is adott Ábrahám, a pátriárka;
Zsid 7: 5 És bár azoknak, kik a Lévi fiai közül nyerik el a papságot, parancsolatjok van, hogy törvény szerint tizedet szedjenek a néptől, azaz az ő atyafiaiktól, jóllehet ők is az Ábrahám ágyékából származtak;
Zsid 7: 6 De az, a kinek nemzetsége nem azok közül való, tizedet vett Ábrahámtól, és az ígéretek birtokosát megáldotta,
Zsid 7: 7 Pedig minden ellenmondás nélkül való, hogy a nagyobb áldja meg a kisebbet.
Zsid 7: 8 És itt halandó emberek szednek tizedet, ott ellenben az, aki bizonyság szerint él:
Zsid 7: 9 És hogy úgy szóljak, Ábrahámnál fogva tized vétetett Lévitől is, a tizedszedőtől,
Zsid 7: 10 Mert ő még az atyja ágyékában vala, a mikor annak elébe ment Melkisédek.
Zsid 7: 11 Ha tehát a lévitai papság által volna a tökéletesség (mert a nép ez alatt nyerte a törvényt): mi szükség tovább is mondogatni, hogy más pap támadjon a Melkisédek rendje szerint és ne az Áron rendje szerint?
Zsid 7: 12 Mert a papság megváltozásával szükségképen megváltozik a törvény is.
Zsid 7: 13 Mert a kiről ezek mondatnak, az más nemzetségből származott, a melyből senki sem szolgált az oltár körül;
Zsid 7: 14 Mert nyilvánvaló, hogy a mi Urunk Júdából támadott, a mely nemzetségre nézve semmit sem szólott Mózes a papságról.
Zsid 7: 15 És még inkább nyilvánvaló az, ha a Melkisédek hasonlatossága szerint áll elő más pap,
Zsid 7: 16 A ki nem testi parancsolatnak törvénye szerint, hanem enyészhetetlen életnek ereje szerint lett.
Zsid 7: 17 Mert ez a bizonyságtétel: Te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint.
Zsid 7: 18 Mert az előbbi parancsolat eltöröltetik, mivelhogy erőtelen és haszontalan,
Zsid 7: 19 Minthogy a törvény semmiben sem szerzett tökéletességet; de beáll a jobb reménység, a mely által közeledünk az Istenhez.
Zsid 7: 20 És a mennyiben nem esküvés nélkül való, mert amazok esküvés nélkül lettek papokká,
Zsid 7: 21 De ez esküvéssel, az által, aki azt mondá néki: Megesküdött az Úr, és nem bánja meg, te pap vagy örökké, Melkisédek rendje szerint:
Zsid 7: 22 Annyiban jobb szövetségnek lett kezesévé Jézus.
Zsid 7: 23 És amazok jóllehet többen lettek papokká, mert a halál miatt meg nem maradhattak:
Zsid 7: 24 De ennek, minthogy örökké megmarad, változhatatlan a papsága.
Zsid 7: 25 Ennekokáért ő mindenképen idvezítheti is azokat, a kik ő általa járulnak Istenhez, mert mindenha él, hogy esedezzék érettök.
Zsid 7: 26 Mert ilyen főpap illet vala minket, szent, ártatlan, szeplőtelen, a bűnösöktől elválasztott, és aki az egeknél magasságosabb lőn,
Zsid 7: 27 A kinek nincs szüksége, mint a főpapoknak, hogy napról-napra előbb a saját bűneiért vigyen áldozatot, azután a népéiért, mert ezt egyszer megcselekedte, maga-magát megáldozván.
Zsid 7: 28 Mert a törvény gyarló embereket rendel főpapokká, de a törvény után való esküvés beszéde örök tökéletes Fiút.
Zsid 8: 1 Fődolog pedig azokra nézve, a miket mondunk, az, hogy olyan főpapunk van, aki a mennyei Felség királyi székének jobbjára üle,
Zsid 8: 2 Mint a szent helynek és amaz igazi sátornak szolgája, a melyet az Úr és nem ember épített.
Zsid 8: 3 Mert minden főpap ajándékok meg áldozatok vitelére rendeltetik, a miért szükséges, hogy legyen valamije ennek is, a mit áldozatul vigyen.
Zsid 8: 4 Ha tehát a földön volna, még csak pap sem volna, lévén olyan papok, a kik a törvény szerint áldoznak ajándékokkal,
Zsid 8: 5 A kik a mennyei dolgok ábrázolatának és árnyékának szolgálnak, a mint Isten mondotta Mózesnek, mikor be akarta végezni a sátort: Meglásd, úgymond, hogy mindeneket azon minta szerint készíts, a mely a hegyen mutattatott néked.
Zsid 8: 6 Most azonban annyival kiválóbb szolgálatot nyert, a mennyivel jobb szövetségnek közbenjárója, a mely jobb ígéretek alapján köttetett.
Zsid 8: 7 Mert ha az az első kifogástalan volt volna, nem kerestetett volna hely a másodiknak.
Zsid 8: 8 Mert dorgálván őket, így szól: Ímé napok jőnek, ezt mondja az Úr, és az Izráel házával és Júdának házával új szövetséget kötök.
Zsid 8: 9 Nem azon szövetség szerint, a melyet kötöttem az ő atyáikkal ama napon, mikor kézen fogtam őket, hogy kivezessem Égyiptomból, mert ők nem maradtak meg abban az én szövetségemben, azért én sem gondoltam velök, mondja az Úr.
Zsid 8: 10 Mert ez az a szövetség, melyet kötök az Izráel házával, ama napok multán, mond az Úr: Adom az én törvényemet az ő elméjökbe, és az ő szívökbe írom azokat, és leszek nekik Istenök és ők lesznek nekem népem.
Zsid 8: 11 És nem tanítja kiki az ő felebarátját és kiki az ő atyafiát, mondván: Ismerd meg az Urat; mert mindnyájan megismernek engem a kicsinytől nagyig.
Zsid 8: 12 Mert megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem.
Zsid 8: 13 Mikor újról beszél, óvá tette az elsőt; a mi pedig megavul és megvénhedik, közel van az enyészethez.
Zsid 9: 1 Annakokáért voltak ugyan az első [szövetségnek] is istentiszteletei rendtartásai, mint szintén világi szenthelye.
Zsid 9: 2 Mert sátor építtetett, az első, a melyben [vala] a gyertyatartó, meg az asztal és a kenyerek felrakása; ezt nevezték szenthelynek.
Zsid 9: 3 A második kárpiton túl pedig az a sátor, melyet neveztek szentek szentének,
Zsid 9: 4 Melyben vala az arany füstölő oltár és a szövetség ládája beborítva minden felől aranynyal, ebben a mannás aranykorsó és Áron kihajtott vesszeje meg a szövetség táblái,
Zsid 9: 5 Fölötte pedig a dicsőség kérubjai, beárnyékolva a fedelet, a mikről most nem szükséges külön szólani.
Zsid 9: 6 Ezek pedig ekképen levén elrendezve; az első sátorba ugyan mindenkor bejárnak a papok az istentisztelet elvégzésére,
Zsid 9: 7 A másodikba azonban egy-egy évben egyszer csak maga a főpap, vérrel, melyet magáért és a nép bűneiért áldoz.
Zsid 9: 8 Azt jelentvén ki ezzel a Szent Lélek, hogy még nem nyilt meg a szentély útja, fennállván még az első sátor.
Zsid 9: 9 A mi példázat a jelenkori időre, mikor áldoznak oly ajándékokkal és áldozatokkal, melyek nem képesek lelkiismeret szerint tökéletessé tenni a szolgálattevőt,
Zsid 9: 10 Csakis ételekkel meg italokkal és különböző mosakodásokkal - melyek testi rendszabályok - a megjobbulás idejéig kötelezők.
Zsid 9: 11 Krisztus pedig megjelenvén, mint a jövendő javaknak főpapja, a nagyobb és tökéletesebb, nem kézzel csinált, azaz nem e világból való sátoron keresztül,
Zsid 9: 12 És nem bakok és tulkok vére által, hanem az ő tulajdon vére által ment be egyszer s mindenkorra a szentélybe, örök váltságot szerezve.
Zsid 9: 13 Mert ha a bakoknak és bikáknak a vére, meg a tehén hamva, a tisztátalanokra hintetvén, megszentel a testnek tisztaságára:
Zsid 9: 14 Mennyivel inkább Krisztusnak a vére, aki örökké való Lélek által önmagát áldozta fel ártatlanul Istennek: megtisztítja a ti lelkiismereteteket a holt cselekedetektől, hogy szolgáljatok az élő Istennek.
Zsid 9: 15 És ezért új szövetségnek a közbenjárója ő, hogy meghalván az első szövetségbeli bűnök váltságáért, a hivatottak elnyerjék az örökkévaló örökségnek ígéretét.
Zsid 9: 16 Mert a hol végrendelet van, szükséges, hogy a végrendelkező halála bekövetkezzék.
Zsid 9: 17 Mivel a végrendelet holtak után jogerős, különben pedig, ha él a végrendelkező, épen nem érvényes.
Zsid 9: 18 Innét van, hogy az első sem szenteltetett meg vér nélkül.
Zsid 9: 19 Mert mikor Mózes a törvény szerint minden parancsolatot elmondott az egész népnek, vevén a borjúknak és a bakoknak vérét, vízzel és vörös gyapjúval meg izsóppal együtt, magát a könyvet is és az egész népet meghintette,
Zsid 9: 20 Mondván: Ez azon szövetség vére, a melyet Isten számotokra rendelt.
Zsid 9: 21 Majd a sátort is és az istentiszteletre való összes edényeket hasonlóképen meghintette vérrel.
Zsid 9: 22 És csaknem minden vérrel tisztíttatik meg a törvény szerint, és vérontás nélkül nincsen bűnbocsánat.
Zsid 9: 23 Annakokáért szükséges, hogy a mennyei dolgoknak ábrázolatai effélékkel tisztíttassanak meg, magok a mennyei dolgok azonban ezeknél különb áldozatokkal.
Zsid 9: 24 Mert nem kézzel csinált szentélybe, az igazinak csak másolatába ment be Krisztus, hanem magába a mennybe, hogy most Isten színe előtt megjelenjék érettünk.
Zsid 9: 25 Nem is, hogy sokszor adja magát áldozatul, mint a hogy a főpap évenként bemegy a szentélybe idegen vérrel;
Zsid 9: 26 Mert különben sokszor kellett volna szenvednie a világ teremtetése óta; így pedig csak egyszer jelent meg az időknek végén, hogy áldozatával eltörölje a bűnt.
Zsid 9: 27 És miképen elvégezett dolog, hogy az emberek egyszer meghaljanak, azután az ítélet:
Zsid 9: 28 Azonképen Krisztus is egyszer megáldoztatván sokak bűneinek eltörlése végett, másodszor bűn nélkül jelen meg azoknak, a kik őt várják idvességökre.
Zsid 10: 1 Minthogy a törvényben a jövendő jóknak árnyéka, nem maga a dolgok képe van meg, ennélfogva azokkal az áldozatokkal, a melyeket esztendőnként szünetlenül visznek, sohasem képes tökéletességre juttatni az odajárulókat;
Zsid 10: 2 Különben megszűnt volna az áldozás, mivelhogy az egyszer megtisztult áldozók többé semminemű bűntudattal nem bírtak volna.
Zsid 10: 3 De azok esztendőnként bűnre emlékeztetnek.
Zsid 10: 4 Mert lehetetlen, hogy a bikák és bakok vére eltörölje a bűnöket.
Zsid 10: 5 Azért a világba bejövetelekor így szól: Áldozatot és ajándékot nem akartál, de testet alkottál nékem,
Zsid 10: 6 Égő és bűnért való áldozatokat nem kedveltél.
Zsid 10: 7 Akkor mondám: Ímé itt vagyok, (a könyv fejezetében írva vagyon rólam), hogy cselekedjem óh Isten a te akaratodat.
Zsid 10: 8 Fentebb mondván, hogy áldozatot és ajándékot és égő, meg bűnért való áldozatokat nem akartál, sem nem kedveltél a melyeket a törvény szerint visznek,
Zsid 10: 9 Ekkor ezt mondotta: Ímé itt vagyok, hogy cselekedjem a te akaratodat. Eltörli az elsőt, hogy meghagyja a másodikat,
Zsid 10: 10 A mely akarattal szenteltettünk meg egyszer s mindenkorra, a Jézus Krisztus testének megáldozása által.
Zsid 10: 11 És minden pap naponként szolgálatban áll és gyakorta viszi ugyanazokat az áldozatokat, a melyek sohasem képesek eltörölni a bűnöket.
Zsid 10: 12 Ő azonban, egy áldozattal áldozván a bűnökért, mindörökre űle az Istennek jobbjára,
Zsid 10: 13 Várván ímmár, míg lábainak zsámolyául vettetnek az ő ellenségei.
Zsid 10: 14 Mert egyetlenegy áldozatával örökre tökéletesekké tette a megszentelteket.
Zsid 10: 15 Bizonyságot tesz pedig erről mi nékünk a Szent Lélek is, mert minekutána előre mondotta:
Zsid 10: 16 Ez az a szövetség, melyet kötök velök ama napok után, mondja az Úr: Adom az én törvényemet az ő szíveikbe, és az ő elméjökbe írom be azokat,
Zsid 10: 17 [Azután így szól: ] És az ő bűneikről és álnokságaikról többé meg nem emlékezem.
Zsid 10: 18 A hol pedig bűnök bocsánata vagyon, ott nincs többé bűnért való áldozat.
Zsid 10: 19 Mivelhogy azért atyámfiai bizodalmunk van a szentélybe való bemenetelre a Jézus vére által,
Zsid 10: 20 Azon az úton, a melyet ő szentelt nékünk új és élő [út] gyanánt, a kárpit, azaz az ő teste által,
Zsid 10: 21 És lévén nagy papunk az Isten háza felett:
Zsid 10: 22 Járuljunk hozzá igaz szívvel, hitnek teljességével, mint a kiknek szívök tiszta a gonosz lelkiismerettől,
Zsid 10: 23 És testök meg van mosva tiszta vízzel; tartsuk meg a reménységnek vallását tántoríthatatlanul, mert hű az, aki ígéretet tett,
Zsid 10: 24 És ügyeljünk egymásra, a szeretetre és jó cselekedetekre való felbuzdulás végett,
Zsid 10: 25 El nem hagyván a magunk gyülekezetét, a miképen szokásuk némelyeknek, hanem intvén egymást annyival inkább, mivel látjátok, hogy ama nap közelget.
Zsid 10: 26 Mert ha szándékosan vétkezünk, az igazság megismerésére való eljutás után, akkor többé nincs bűnökért való áldozat,
Zsid 10: 27 Hanem az ítéletnek valami rettenetes várása és a tűznek lángja, a mely megemészti az ellenszegülőket.
Zsid 10: 28 aki megveti a Mózes törvényét, két vagy három tanubizonyságra irgalom nélkül meghal;
Zsid 10: 29 Gondoljátok meg, mennyivel súlyosabb büntetésre méltónak ítéltetik az, aki az Isten Fiát megtapodja, és a szövetségnek vérét, melylyel megszenteltetett, tisztátalannak tartja, és a kegyelemnek Lelkét bántalmazza?
Zsid 10: 30 Mert ismerjük azt, aki így szólt: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr. És ismét: Az Úr megítéli az ő népét.
Zsid 10: 31 Rettenetes dolog az élő Istennek kezébe esni.
Zsid 10: 32 Emlékezzetek pedig vissza a régebbi napokra, a melyekben, minekutána megvilágosíttattatok, sok szenvedésteljes küzdelmet állottatok ki,
Zsid 10: 33 Midőn egyfelől gyalázásokkal és nyomorgattatásokkal nyilvánosság elé hurczoltak titeket, másfelől társai lettetek azoknak, a kik így jártak.
Zsid 10: 34 Mert a foglyokkal is együtt szenvedtetek, és vagyonotok elrablását örömmel fogadtátok, tudván, hogy néktek jobb és maradandó vagyonotok van a mennyekben.
Zsid 10: 35 Ne dobjátok el hát bizodalmatokat, melynek nagy jutalma van.
Zsid 10: 36 Mert békességes tűrésre van szükségetek, hogy az Isten akaratát cselekedvén, elnyerjétek az ígéretet.
Zsid 10: 37 Mert még vajmi kevés idő, és a ki eljövendő, eljő és nem késik.
Zsid 10: 38 Az igaz pedig hitből él. És aki meghátrál, abban nem gyönyörködik a lelkem.
Zsid 10: 39 De mi nem vagyunk meghátrálás [emberei], hogy elvesszünk, hanem hitéi, hogy életet nyerjünk.
Zsid 11: 1 A hit pedig a reménylett dolgoknak valósága, és a nem látott dolgokról való meggyőződés.
Zsid 11: 2 Mert ezzel szereztek [jó] bizonyságot a régebbiek.
Zsid 11: 3 Hit által értjük meg, hogy a világ Isten beszéde által teremtetett, hogy a mi látható, a láthatatlanból állott elő.
Zsid 11: 4 Hit által vitt Ábel becsesebb áldozatot Istennek, mint Kain, a mi által bizonyságot nyert a felől, hogy igaz, bizonyságot tevén az ő ajándékairól Isten, és az által még holta után is beszél.
Zsid 11: 5 Hit által vitetett fel Énokh, hogy ne lásson halált, és nem találták meg, mert az Isten felvitte őt. Mert felvitetése előtt bizonyságot nyert a felől, hogy kedves volt Istennek.
Zsid 11: 6 Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, a kik őt keresik.
Zsid 11: 7 Hit által tisztelte Istent Noé, mikor megintetvén a még nem látott dolgok felől, házanépe megtartására bárkát készített, a mely által kárhoztatá e világot és a hitből való igazságnak örökösévé lett.
Zsid 11: 8 Hit által engedelmeskedett Ábrahám, mikor elhívatott, hogy menjen ki arra a helyre, a melyet örökölendő vala, és kiméne, nem tudván, hová megy.
Zsid 11: 9 Hit által lakott az ígéret földén, mint idegenben, sátorokban lakván Izsákkal és Jákóbbal, ugyanazon ígéretnek örökös társaival.
Zsid 11: 10 Mert várja vala az alapokkal bíró várost, melynek építője és alkotója az Isten.
Zsid 11: 11 Hit által nyert erőt Sára is az ő méhében való foganásra, és életkora ellenére szűlt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette.
Zsid 11: 12 Azért is egytől, még pedig mintegy kihalttól annyian származtak, mint az égnek csillagai sokaságra nézve, és mint a tenger partja mellett a fövény, mely megszámlálhatatlan.
Zsid 11: 13 Hitben haltak meg mindezek, nem nyerve meg az ígéreteket, hanem [csak] távolról látva és üdvözölve azokat, és vallást tevén arról, hogy idegenek és vándorok a földön.
Zsid 11: 14 Mert a kik így szólnak, nyilván jelentik, hogy hazát keresnek.
Zsid 11: 15 És hogyha eszökbe jutott volna az, a melyből kijöttek, volt volna idejök a visszatérésre.
Zsid 11: 16 Így azonban jobb után vágyódnak, tudniillik mennyei után; azért nem szégyenli őket az Isten, hogy Istenöknek neveztessék, mert készített nékik várost.
Zsid 11: 17 Hit által áldozta meg Ábrahám Izsákot, próbára tétetvén, és az egyszülöttet vitte áldozatul, ő, ki az ígéreteket nyerte,
Zsid 11: 18 A kinek meg volt mondva: Izsákban neveztetik néked mag;
Zsid 11: 19 Úgy gondolkozván, hogy az Isten a halálból is képes feltámasztani, miért is őt példaképen visszanyerte.
Zsid 11: 20 Hit által áldá meg a jövendőkre nézve Izsák Jákóbot és Ézsaut.
Zsid 11: 21 Hit által áldá meg a haldokló Jákób a József fiainak mindenikét, és botja végére hajolva imádkozott.
Zsid 11: 22 Hit által emlékezett meg élete végén József az Izráel fiainak kimeneteléről, és az ő tetemeiről rendelkezett.
Zsid 11: 23 Hit által rejtegették Mózest az ő szülei születése után három hónapig, mivel látták, hogy kellemes a gyermek, és nem féltek a király parancsától.
Zsid 11: 24 Hit által tiltakozott Mózes, midőn felnövekedett, hogy a Faraó leánya fiának mondják,
Zsid 11: 25 Inkább választván az Isten népével való együttnyomorgást, mint a bűnnek ideig-óráig való gyönyörűségét;
Zsid 11: 26 Égyiptom kincseinél nagyobb gazdagságnak tartván Krisztus gyalázatát, mert a megjutalmazásra tekintett.
Zsid 11: 27 Hit által hagyta oda Égyiptomot, nem félvén a király haragjától; mert erős szívű volt, mintha látta volna a láthatatlant.
Zsid 11: 28 Hit által rendelte a páskát és a vérnek kiontását, hogy az öldöklő ne illesse az ő elsőszülötteiket.
Zsid 11: 29 Hit által keltek át a veres tengeren, mint valami szárazföldön, a mit megpróbálván az égyiptomiak, elnyelettek.
Zsid 11: 30 Hit által omlottak le Jérikónak kőfalai, midőn hét napig köröskörül járták.
Zsid 11: 31 Hit által nem veszett el Ráháb, a parázna nő az engedetlenekkel együtt, befogadván a kémeket békességgel.
Zsid 11: 32 És mit mondjak még? Hiszen kifogynék az időből, ha szólnék Gedeonról, Bárákról, Sámsonról, Jeftéről, Dávidról, Sámuelről és a prófétákról;
Zsid 11: 33 A kik hit által országokat győztek le, igazságot cselekedtek, az ígéreteket elnyerték, az oroszlánok száját betömték.
Zsid 11: 34 Megoltották a tűznek erejét, megmenekedtek a kard élitől, felerősödtek a betegségből, erősek lettek a háborúban, megszalasztották az idegenek táborait.
Zsid 11: 35 Asszonyok feltámadás útján visszanyerték halottjaikat; mások kínpadra vonattak, visszautasítván a szabadulást, hogy becsesebb feltámadásban részesüljenek.
Zsid 11: 36 Mások pedig megcsúfoltatások és megostoroztatások próbáját állották ki, sőt még bilincseket és börtönt is;
Zsid 11: 37 Megköveztettek, kínpróbát szenvedtek, szétfűrészeltettek, kardra hányattak, juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve, nyomorgattatva, gyötörtetve,
Zsid 11: 38 A kikre nem volt méltó e világ, bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban.
Zsid 11: 39 És mindezek, noha hit által jó bizonyságot nyertek, nem kapták meg az ígéretet.
Zsid 11: 40 Mivel Isten mi felőlünk valami jobbról gondoskodott, hogy nálunk nélkül tökéletességre ne jussanak.
Zsid 12: 1 Annakokáért mi is, kiket a bizonyságoknak ily nagy fellege vesz körül, félretéve minden akadályt és a megkörnyékező bűnt, kitartással fussuk meg az előttünk levő küzdő tért.
Zsid 12: 2 Nézvén a hitnek fejedelmére és bevégezőjére Jézusra, aki az előtte levő öröm helyett, megvetve a gyalázatot, keresztet szenvedett, s az Isten királyi székének jobbjára ült.
Zsid 12: 3 Gondoljátok meg azért, hogy ő ily ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől, hogy el ne csüggedjetek lelkeitekben elalélván.
Zsid 12: 4 Mert még végig nem állottatok ellent, tusakodván a bűn ellen.
Zsid 12: 5 És elfeledkeztetek-é az intésről, a mely néktek mint fiaknak szól: Fiam, ne vesd meg az Úrnak fenyítését, se meg ne lankadj, ha ő dorgál téged;
Zsid 12: 6 Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad.
Zsid 12: 7 Ha a fenyítést elszenveditek, akkor veletek úgy bánik az Isten, mint fiaival; mert melyik fiú az, a kit meg nem fenyít az apa?
Zsid 12: 8 Ha pedig fenyítés nélkül valók vagytok, melyben mindenek részesültek, korcsok vagytok és nem fiak.
Zsid 12: 9 Aztán, a mi testi apáink fenyítettek minket és becsültük őket; avagy nem sokkal inkább engedelmeskedünk-é a lelkek Atyjának, és élünk!
Zsid 12: 10 Mert ám azok kevés ideig, tetszésök szerint fenyítettek; ő pedig javunkra, hogy szentségében részesüljünk.
Zsid 12: 11 Bármely fenyítés ugyan jelenleg nem látszik örvendetesnek, hanem keservesnek, ámde utóbb az igazságnak békességes gyümölcsével fizet azoknak, a kik általa gyakoroltatnak.
Zsid 12: 12 Annakokáért a lecsüggesztett kezeket és az ellankadt térdeket egyenesítsétek föl,
Zsid 12: 13 És lábaitokkal egyenesen járjatok, hogy a sánta el ne hajoljon, sőt inkább meggyógyuljon.
Zsid 12: 14 Kövessétek mindenki irányában a békességet és a szentséget, a mely nélkül senki sem látja meg az Urat:
Zsid 12: 15 Vigyázván arra, hogy az Isten kegyelmétől senki el ne szakadjon; nehogy a keserűségnek bármely gyökere, fölnevekedvén, megzavarjon, és ez által sokan megfertőztettessenek.
Zsid 12: 16 Ne legyen senki parázna vagy istentelen, mint Ézsau, aki egy ételért eladta első szülöttségi jogát.
Zsid 12: 17 Mert tudjátok, hogy azután is, mikor akarta örökölni az áldást, megvettetett; mert nem találta meg a megbánás helyét, noha könyhullatással kereste azt [az áldást].
Zsid 12: 18 Mert nem járultatok megtapintható hegyhez, és lángoló tűzhöz, és sűrű homályhoz, és sötétséghez, és szélvészhez,
Zsid 12: 19 És trombita harsogásához, és a mondásoknak szavához, melyet a kik hallottak, kérték, hogy ne intéztessék hozzájok szó;
Zsid 12: 20 Mert nem bírták ki, a mi parancsolva volt: Még ha oktalan állat ér is a hegyhez, megköveztessék, vagy nyillal lövettessék le;
Zsid 12: 21 És oly rettenetes volt a látomány, hogy Mózes is mondá: Megijedtem és remegek:
Zsid 12: 22 Hanem járultatok Sion hegyéhez, és az élő Istennek városához, a mennyei Jeruzsálemhez, és az angyalok ezreihez,
Zsid 12: 23 Az elsőszülöttek seregéhez és egyházához, a kik be vannak írva a mennyekben, és mindenek bírájához Istenhez, és a tökéletes igazak lelkeihez,
Zsid 12: 24 És az újszövetség közbenjárójához Jézushoz, és a meghintésnek véréhez, mely jobbat beszél, mint az Ábel vére.
Zsid 12: 25 Vigyázzatok, meg ne vessétek azt, aki szól; mert ha azok meg nem menekültek, a kik a földön szólót megvetették, sokkal kevésbbé mi, ha elfordulunk attól, aki a mennyekből vagyon,
Zsid 12: 26 Kinek szava akkor megrendítette a földet, most pedig ígéretet tesz, mondván: Még egyszer megrázom nemcsak a földet, hanem az eget is.
Zsid 12: 27 Az a "még egyszer" pedig jelenti az állhatatlan dolgoknak mint teremtményeknek megváltozását, hogy a rendíthetetlen dolgok maradjanak meg.
Zsid 12: 28 Annakokáért mozdíthatatlan országot nyervén, legyünk háládatosak, melynél fogva szolgáljunk az Istennek tetsző módon kegyességgel és félelemmel.
Zsid 12: 29 Mert a mi Istenünk megemésztő tűz.
Zsid 13: 1 Az atyafiúi szeretet maradjon meg.
Zsid 13: 2 A vendégszeretetről el ne felejtkezzetek, mert ez által némelyek, tudtokon kívül, angyalokat vendégeltek meg.
Zsid 13: 3 Emlékezzetek meg a foglyokról, mint fogolytársak, a gyötrődőkről, mint a kik magatok is testben vagytok.
Zsid 13: 4 Tisztességes minden tekintetben a házasság és a szeplőtelen házaságy; a paráznákat pedig és a házasságrontókat megítéli az Isten.
Zsid 13: 5 Fösvénység nélkül való legyen a magatok viselete; elégedjetek meg azzal, a mitek van; mert Ő mondotta: Nem hagylak el, sem el nem távozom tőled;
Zsid 13: 6 Úgy hogy bízvást mondjuk: Az Úr az én segítségem, nem félek; ember mit árthat én nékem?
Zsid 13: 7 Emlékezzetek meg a ti előljáróitokról, a kik szólották néktek az Isten beszédét, és figyelmezvén az ő életök végére, kövessétek hitöket.
Zsid 13: 8 Jézus Krisztus tegnap és ma és örökké ugyanaz.
Zsid 13: 9 Különböző és idegen tudományok által ne hagyjátok magatokat félrevezettetni; mert jó dolog, hogy kegyelemmel erősíttessék meg a szív, nem ennivalókkal, a melyeknek semmi hasznát sem veszik azok, a kik azok körül járnak.
Zsid 13: 10 Van oltárunk, a melyről nincs joguk enni azoknak, a kik a sátornak szolgálnak.
Zsid 13: 11 Mert a mely állatok vérét a főpap beviszi a szentélybe a bűnért, azoknak testét megégetik a táboron kívül.
Zsid 13: 12 Annakokáért Jézus is, hogy megszentelje az ő tulajdon vére által a népet, a kapun kívül szenvedett.
Zsid 13: 13 Menjünk ki tehát ő hozzá a táboron kívül, az ő gyalázatát hordozván.
Zsid 13: 14 Mert nincsen itt maradandó városunk, hanem a jövendőt keressük.
Zsid 13: 15 Annakokáért ő általa vigyünk dícséretnek áldozatát mindenkor Isten elé, azaz az ő nevéről vallást tevő ajkaknak gyümölcsét.
Zsid 13: 16 A jótékonyságról pedig és az adakozásról el ne felejtkezzetek, mert ilyen áldozatokban gyönyörködik az Isten.
Zsid 13: 17 Engedelmeskedjetek előljáróitoknak és fogadjatok szót, mert ők vigyáznak lelkeitekre, mint számadók; hogy ezt örömmel míveljék és nem bánkódva, mert ez néktek nem használ.
Zsid 13: 18 Imádkozzatok érettünk. Mert úgy vagyunk meggyőződve, hogy jó lelkiismeretünk van, igyekezvén mindenekben tisztességesen forgolódni.
Zsid 13: 19 Kiváltképen pedig arra kérlek, hogy ezt cselekedjétek, hogy mihamarább visszaadhassam néktek.
Zsid 13: 20 A békesség Istene pedig, aki kihozta a halálból a juhoknak nagy pásztorát, örök szövetség vére által, a mi Urunkat Jézust,
Zsid 13: 21 Tegyen készségesekké titeket minden jóra, hogy cselekedjétek az ő akaratát, azt munkálván ti bennetek, a mi kedves ő előtte a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség örökkön örökké. Ámen.
Zsid 13: 22 Kérlek pedig titeket atyámfiai, szívleljétek meg ez intő beszédet, hiszen röviden is írtam néktek.
Zsid 13: 23 Legyen tudtotokra, hogy a mi atyánkfia Timótheus kiszabadult, a kivel ha csakhamar eljő, meglátogatlak titeket.
Zsid 13: 24 Köszöntsétek minden előljárótokat és a szenteket mind. Köszöntenek titeket az Olaszországból valók.
Zsid 13: 25 Kegyelem mindnyájatokkal! Ámen!

Jak :
-----------
Jakab levele

Jak 1: 1 Jakab, Istennek és az Úr Jézus Krisztusnak szolgája, az elszórtan levő tizenkét nemzetségnek; üdvözletemet.
Jak 1: 2 Teljes örömnek tartsátok, atyámfiai, mikor különféle kísértésekbe estek,
Jak 1: 3 Tudván, hogy a ti hiteteknek megpróbáltatása kitartást szerez.
Jak 1: 4 A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül.
Jak 1: 5 Ha pedig valakinek közületek nincsen bölcsessége, kérje Istentől, aki mindenkinek készségesen és szemrehányás nélkül adja; és megadatik néki.
Jak 1: 6 De kérje hittel, semmit sem kételkedvén: mert aki kételkedik, hasonlatos a tenger habjához, a melyet a szél hajt és ide s tova hány.
Jak 1: 7 Mert ne vélje az ilyen ember, hogy kaphat valamit az Úrtól;
Jak 1: 8 A kétszívű, a minden útjában állhatatlan ember.
Jak 1: 9 Dicsekedjék pedig az alacsony [sorsú] atyafi az ő nagyságával;
Jak 1: 10 A gazdag pedig az ő alacsonyságával: mert elmúlik, mint a fűnek virága.
Jak 1: 11 Mert felkél a nap az ő hévségével, és megszárítja a füvet; és annak virága elhull, és ábrázatának kedvessége elvész: így hervad el a gazdag is az ő útaiban.
Jak 1: 12 Boldog ember az, aki a kísértésben kitart; mert minekutána megpróbáltatott, elveszi az életnek koronáját, a mit az Úr ígért az őt szeretőknek.
Jak 1: 13 Senki se mondja, mikor kísértetik: Az Istentől kísértetem: mert az Isten gonoszsággal nem kísérthető, ő maga pedig senkit sem kísért.
Jak 1: 14 Hanem mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága.
Jak 1: 15 Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz.
Jak 1: 16 Ne tévelyegjetek szeretett atyámfiai!
Jak 1: 17 Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék felülről való, és a világosságok Atyjától száll alá, a kinél nincs változás, vagy változásnak árnyéka.
Jak 1: 18 Az ő akarata szült minket az igazságnak ígéje által, hogy az ő teremtményeinek valami zsengéje legyünk.
Jak 1: 19 Azért, szeretett atyámfiai, legyen minden ember gyors a hallásra, késedelmes a szólásra, késedelmes a haragra.
Jak 1: 20 Mert ember haragja Isten igazságát nem munkálja.
Jak 1: 21 Elvetvén azért minden undokságot és a gonoszságnak sokaságát, szelídséggel fogadjátok a beoltott ígét, a mely megtarthatja a ti lelkeiteket.
Jak 1: 22 Az ígének pedig megtartói legyetek és ne csak hallgatói, megcsalván magatokat.
Jak 1: 23 Mert ha valaki hallgatója az ígének és nem megtartója, az ilyen hasonlatos ahhoz az emberhez, aki tükörben nézi az ő természet szerinti ábrázatát:
Jak 1: 24 Mert megnézte magát és elment, és azonnal elfelejtette, milyen volt.
Jak 1: 25 De a ki belenéz a szabadság tökéletes törvényébe és megmarad a mellett, az nem feledékeny hallgató, sőt cselekedet követője lévén, az boldog lesz az ő cselekedetében.
Jak 1: 26 Ha valaki istentisztelőnek látszik köztetek, de nem zabolázza meg nyelvét, sőt megcsalja a maga szívét, annak az istentisztelete hiábavaló.
Jak 1: 27 Tiszta és szeplő nélkül való istentisztelet az Isten és az Atya előtt ez: meglátogatni az árvákat és özvegyeket az ő nyomorúságukban, [és] szeplő nélkül megtartani magát e világtól.
Jak 2: 1 Atyámfiai ne legyen személyválogatás a ti hitetekben, a mely van a dicsőség Urában, a mi Jézus Krisztusunkban.
Jak 2: 2 Mert ha a ti gyülekezetetekbe bemegy egy aranygyűrűs férfiú fényes ruhában, bemegy pedig egy szegény is szennyes ruhában;
Jak 2: 3 És rátekinttek arra, a kin a fényes ruha van, és azt mondjátok néki: Te ülj ide szépen; és a szegénynek ezt mondjátok: Te állj ott, vagy ülj ide az én zsámolyom mellé:
Jak 2: 4 Nem mondtatok-é ellent magatoknak, és nem lettetek-é gonosz gondolkozású birákká?
Jak 2: 5 Halljátok meg szeretett atyámfiai, avagy nem az Isten választotta-é ki e világ szegényeit, hogy gazdagok legyenek hitben, és örökösei az országnak, a melyet azoknak ígért, a kik őt szeretik?
Jak 2: 6 Ti pedig meggyaláztátok a szegényt. Avagy nem a gazdagok hatalmaskodnak- é rajtatok, és nem ők hurczolnak-é titeket a törvény elé?
Jak 2: 7 Nem ők káromolják-é azt a szép nevet, a melyről neveztettek?
Jak 2: 8 Ha ellenben megtartjátok a királyi törvényt az Írás szerint: Szeressed felebarátodat, mint tenmagadat, jól cselekesztek.
Jak 2: 9 De ha személyválogatók vagytok, vétkeztek, elmarasztaltatva a törvény által, mint annak megrontói.
Jak 2: 10 Mert ha valaki az egész törvényt megtartja is, de vét egy ellen, az egésznek megrontásában bűnös.
Jak 2: 11 Mert aki ezt mondotta: Ne paráználkodjál, ezt is mondotta: Ne ölj. És ha nem paráználkodol, de ölsz, törvényszegővé lettél.
Jak 2: 12 Úgy szóljatok és úgy cselekedjetek, mint a kiket a szabadság törvénye fog megítélni.
Jak 2: 13 Mert az ítélet irgalmatlan az iránt, aki nem cselekszik irgalmasságot; és dicsekedik az irgalmasság az ítélet ellen.
Jak 2: 14 Mi a haszna, atyámfiai, ha valaki azt mondja, hogy hite van, cselekedetei pedig nincsenek? Avagy megtarthatja-é őt a hit?
Jak 2: 15 Ha pedig az atyafiak, férfiak vagy nők, mezítelenek, és szűkölködnek mindennapi eledel nélkül,
Jak 2: 16 És azt mondja nékik valaki ti közületek: Menjetek el békességgel, melegedjetek meg és lakjatok jól; de nem adjátok meg nékik, a mikre szüksége van a testnek; mi annak a haszna?
Jak 2: 17 Azonképen a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában.
Jak 2: 18 De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet.
Jak 2: 19 Te hiszed, hogy az Isten egy. Jól teszed. Az ördögök is hiszik, és rettegnek.
Jak 2: 20 Akarod-é pedig tudni, te hiábavaló ember, hogy a hit cselekedetek nélkül megholt?
Jak 2: 21 [Avagy] Ábrahám, a mi atyánk, nem cselekedetekből igazíttatott-é meg, felvivén Izsákot, az ő fiát az oltárra?
Jak 2: 22 Látod, hogy a hit együtt munkálkodott az ő cselekedeteivel, és a cselekedetekből lett teljessé a hit;
Jak 2: 23 És beteljesedett az Írás, a mely ezt mondja: Hitt pedig Ábrahám az Istennek, és tulajdoníttatott néki igazságul, és Isten barátjának neveztetett.
Jak 2: 24 Látjátok tehát, hogy cselekedetekből igazul meg az ember, és nem csupán hitből.
Jak 2: 25 Hasonlatosképen pedig a tisztátalan Ráháb is, avagy nem cselekedetekből igazíttatott é meg, a mikor a követeket házába fogadta, és más úton bocsátotta ki?
Jak 2: 26 Mert a miképen holt a test lélek nélkül, akképen holt a hit is cselekedetek nélkül.
Jak 3: 1 Atyámfiai, ne legyetek sokan tanítók, tudván azt, hogy súlyosabb ítéletünk lészen.
Jak 3: 2 Mert mindnyájan sokképen vétkezünk. Ha valaki beszédben nem vétkezik, az tökéletes ember, képes az egész testét is megzabolázni.
Jak 3: 3 Ímé a lovaknak szájába zabolát vetünk, hogy engedelmeskedjenek nékünk, és az ő egész testöket igazgatjuk.
Jak 3: 4 Ímé a hajók is, noha mily nagyok, és erős szelektől hajtatnak, mindazáltal igen kis kormánytól oda fordíttatnak, a hová a kormányos szándéka akarja.
Jak 3: 5 Ezenképen a nyelv is kicsiny tag és nagy dolgokkal hányja magát. Ímé csekély tűz mily nagy erdőt felgyújt!
Jak 3: 6 A nyelv is tűz, a gonoszságnak összessége. Úgy van a nyelv a mi tagjaink között, hogy megszeplősíti az egész testet, és lángba borítja élet[ünk] folyását, [maga] is lángba boríttatván a gyehennától.
Jak 3: 7 Mert minden természet, vadállatoké, madaraké, csúszómászóké és vízieké megszelídíthető és meg is szelidíttetett az emberi természet által:
Jak 3: 8 De a nyelvet az emberek közül senki sem szelidítheti meg; fékezhetetlen gonosz az, halálos méreggel teljes.
Jak 3: 9 Ezzel áldjuk az Istent és Atyát, és ezzel átkozzuk az embereket, a kik az Isten hasonlatosságára teremttettek:
Jak 3: 10 Ugyanabból a szájból jő ki áldás és átok. Atyámfiai, nem kellene ezeknek így lenni!
Jak 3: 11 Vajjon a forrás ugyan abból a nyílásból csörgedeztet-é édest és keserűt?
Jak 3: 12 Avagy atyámfiai, teremhet-é a fügefa olajmagvakat, vagy a szőlőtő fügét? Azonképen egy forrás sem adhat sós és édes vizet.
Jak 3: 13 Kicsoda köztetek bölcs és okos? Mutassa meg az ő jó életéből az ő cselekedeteit bölcsességnek szelídségével.
Jak 3: 14 Ha pedig keserű irígység és czivódás van a ti szívetekben, ne dicsekedjetek és ne hazudjatok az igazság ellen.
Jak 3: 15 Ez nem az a bölcsesség, a mely felülről jő, hanem földi, testi és ördögi.
Jak 3: 16 Mert a hol irígység és czivakodás [van], ott háborúság és minden gonosz cselekedet is [van.]
Jak 3: 17 A felülről való bölcsesség pedig először is tiszta, azután békeszerető, méltányos, engedelmes, irgalmassággal és jó gyümölcsökkel teljes, nem kételkedő és nem képmutató.
Jak 3: 18 Az igazság gyümölcse pedig békességben vettetik azoknak, a kik békességesen munkálkodnak.
Jak 4: 1 Honnét vannak háborúk és harczok közöttetek? Nem onnan-é a ti gerjedelmeitekből, a melyek a ti tagjaitokban vitézkednek?
Jak 4: 2 Kívántok [valamit,] és nincs néktek: gyilkoltok és irígykedtek, és nem nyerhetitek meg; harczoltok és háborúskodtok; és nincsen semmitek, mert nem kéritek.
Jak 4: 3 Kéritek, de nem kapjátok, mert nem jól kéritek, hogy gerjedelmeitekre költsétek azt.
Jak 4: 4 Parázna férfiak és asszonyok, nem tudjátok-é, hogy a világ barátsága ellenségeskedés az Istennel? aki azért e világ barátja akar lenni, az Isten ellenségévé lesz.
Jak 4: 5 Vagy azt gondoljátok, hogy az Írás hiába mondja: Irígységre kívánkozik a lélek, a mely bennünk lakozik?
Jak 4: 6 De [majd] nagyobb kegyelmet ád; ezért mondja: Az Isten a kevélyeknek ellenök áll, az alázatosoknak pedig kegyelmet ád.
Jak 4: 7 Engedelmeskedjetek azért az Istennek; álljatok ellene az ördögnek, és elfut tőletek.
Jak 4: 8 Közeledjetek az Istenhez, és közeledni fog hozzátok. Tisztítsátok meg kezeiteket, ti bűnösök, és szenteljétek meg szíveiteket ti kétszívűek.
Jak 4: 9 Nyomorkodjatok és gyászoljatok és sírjatok; a ti nevetéstek gyászra forduljon, és örömötök szomorúságra.
Jak 4: 10 Alázzátok meg magatokat az Úr előtt, és felmagasztal titeket.
Jak 4: 11 Ne szóljátok meg egymást atyámfiai. aki megszólja atyjafiát, és aki kárhoztatja atyjafiát, az a törvény ellen szól, és a törvényt kárhoztatja. Ha pedig a törvényt kárhoztatod, nem megtartója, hanem bírája vagy a törvénynek.
Jak 4: 12 Egy a törvényhozó, aki hatalmas megtartani és elveszíteni: kicsoda vagy te, hogy kárhoztatod a másikat?
Jak 4: 13 Nosza immár ti, a kik azt mondjátok: Ma vagy holnap elmegyünk ama városba, és ott töltünk egy esztendőt, és kalmárkodunk, és nyerünk;
Jak 4: 14 A kik nem tudjátok mit hoz a holnap: mert micsoda a ti életetek? Bizony pára az, a mely rövid ideig látszik, azután pedig eltűnik.
Jak 4: 15 Holott ezt kellene mondanotok: Ha az Úr akarja és élünk, ím ezt, vagy amazt fogjuk cselekedni.
Jak 4: 16 Ti ellenben elbizakodottságtokban dicsekedtek: Minden ilyen dicsekedés gonosz.
Jak 4: 17 A ki azért tudna jót cselekedni, és nem cselekeszik, bűne az annak.
Jak 5: 1 Nosza immár ti gazdagok, sírjatok, jajgatván a ti nyomorúságaitok miatt, a melyek elkövetkeznek reátok.
Jak 5: 2 Gazdagságotok megrothadt, és a ruháitokat moly ette meg;
Jak 5: 3 Aranyotokat és ezüstötöket rozsda fogta meg, és azok rozsdája bizonyság ellenetek, és megemészti a ti testeteket, mint a tűz. Kincset gyűjtöttetek az utolsó napokban!
Jak 5: 4 Ímé a ti mezőiteket learató munkások bére, a mit ti elfogtatok, kiált. És az aratók kiáltásai eljutottak a Seregek Urának füleihez.
Jak 5: 5 Dőzsöltetek e földön és dobzódtatok; szívetek legeltettétek mint áldozás napján.
Jak 5: 6 Elkárhoztattátok, megöltétek az igazat; nem áll ellent néktek.
Jak 5: 7 Legyetek azért, atyámfiai, béketűrők az Úrnak eljöveteléig. Ímé a szántóvető várja a földnek drága gyümölcsét, béketűréssel várja, míg reggeli és estveli esőt kap.
Jak 5: 8 Legyetek ti is béketűrők, [és] erősítsétek meg szíveteket, mert az Úrnak eljövetele közel van.
Jak 5: 9 Ne sóhajtozzatok egymás ellen, atyámfiai, hogy el ne ítéltessetek: ímé a Bíró az ajtó előtt áll.
Jak 5: 10 Például vegyétek, atyámfiai, a szenvedésben és béketűrésben a prófétákat, a kik az Úr nevében szólottak.
Jak 5: 11 Ímé, boldogoknak mondjuk a tűrni tudókat. Jóbnak tűrését hallottátok, és az Úrtól való végét láttátok, hogy igen irgalmas az Úr és könyörületes.
Jak 5: 12 Mindeneknek előtte pedig ne esküdjetek, atyámfiai, se az égre, se a földre, se semmi más esküvéssel. Hanem legyen a ti igenetek igen, és a nem nem; hogy kárhoztatás alá ne essetek.
Jak 5: 13 Szenved-é valaki köztetek? Imádkozzék. Öröme van-é valakinek? Dícséretet énekeljen.
Jak 5: 14 Beteg-é valaki köztetek? Hívja magához a gyülekezet véneit, és imádkozzanak felette, megkenvén őt olajjal az Úrnak nevében.
Jak 5: 15 És a hitből való imádság megtartja a beteget, és az Úr felsegíti őt. És ha bűnt követett is el, megbocsáttatik néki.
Jak 5: 16 Valljátok meg bűneiteket egymásnak és imádkozzatok egymásért, hogy meggyógyuljatok: mert igen hasznos az igaznak buzgóságos könyörgése.
Jak 5: 17 Illés ember volt, hozzánk hasonló természetű; és imádsággal kéré, hogy ne legyen eső, és nem volt eső a földön három esztendeig és hat hónapig:
Jak 5: 18 És ismét imádkozott, és az ég esőt adott, és a föld megtermé az ő gyümölcsét.
Jak 5: 19 Atyámfiai, hogyha valaki ti köztetek eltévelyedik az igazságtól, és megtéríti őt valaki,
Jak 5: 20 Tudja meg, hogy aki bűnöst térít meg az ő tévelygő útjáról, lelket ment meg a haláltól és sok bűnt elfedez.

1Pt :
-----------
Péter I. levele

1Pt 1: 1 Péter, Jézus Krisztusnak apostola, a Pontusban, Galátziában, Kappadóciában, Ázsiában és Bithiniában elszéledt jövevényeknek,
1Pt 1: 2 A kik ki vannak választva az Atya Isten eleve rendelése szerint, a Lélek megszentelésében, engedelmességre és Jézus Krisztus vérével való meghintésre: kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen.
1Pt 1: 3 Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, aki az ő nagy irgalmassága szerint újonnan szűlt minket élő reménységre Jézus Krisztusnak a halálból való feltámadása által,
1Pt 1: 4 Romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre, a mely a mennyekben van fenntartva számunkra,
1Pt 1: 5 A kiket Isten hatalma őriz hit által az idvességre, a mely készen van, hogy az utolsó időben nyilvánvalóvá legyen.
1Pt 1: 6 A melyben örvendeztek, noha most kissé, ha meg kell lenni, szomorkodtok különféle kísértések között,
1Pt 1: 7 Hogy a ti kipróbált hitetek, a mi sokkal becsesebb a veszendő, de tűz által kipróbált aranynál, dícséretre, tisztességre és dicsőségre méltónak találtassék a Jézus Krisztus megjelenésekor;
1Pt 1: 8 A kit, noha nem láttatok, szerettek; a kiben, noha most nem látjátok, de hisztek [benne], kibeszélhetetlen és dicsőült örömmel örvendeztek:
1Pt 1: 9 Elérvén hitetek czélját, a lélek idvességét.
1Pt 1: 10 A mely idvesség felől tudakozódtak és nyomozódtak a próféták, a kik az irántatok való kegyelem felől jövendöltek:
1Pt 1: 11 Nyomozódván, hogy mely vagy milyen időre jelenté [azt] ki a Krisztusnak ő bennök levő Lelke, aki eleve bizonyságot tett a Krisztus szenvedéseiről és az azok után való dicsőségről.
1Pt 1: 12 A kiknek megjelentetett, hogy nem magoknak, hanem nékünk szolgáltak azokkal, a melyeket most hirdetnek néktek azok, a kik prédikálták néktek az evangyéliomot az egekből küldött Szent Lélek által; a mikbe angyalok vágyakoznak betekinteni.
1Pt 1: 13 Annakokáért felövezvén elmétek derekait, mint józanok, tökéletesen reménykedjetek abban a kegyelemben, a melyet a Jézus Krisztus hoz néktek, mikor megjelen.
1Pt 1: 14 Mint engedelmes gyermekek ne szabjátok magatokat a ti előbbi kívánságaitokhoz, a melyek tudatlanságotok alatt voltak bennetek;
1Pt 1: 15 Hanem a miképen szent az, aki elhívott titeket, ti is szentek legyetek teljes életetekben;
1Pt 1: 16 Mert meg van írva: Szentek legyetek, mert én szent vagyok.
1Pt 1: 17 És ha Atyának hívjátok őt, aki személyválogatás nélkül ítél, kinek- kinek cselekedete szerint, félelemmel töltsétek a ti jövevénységtek idejét:
1Pt 1: 18 Tudván, hogy nem veszendő holmin, ezüstön vagy aranyon váltattatok meg a ti atyáitoktól örökölt hiábavaló életetekből;
1Pt 1: 19 Hanem drága véren, mint hibátlan és szeplőtlen bárányén, a Krisztusén:
1Pt 1: 20 aki eleve el volt ugyan rendelve, a világ megalapítása előtt, megjelent pedig az idők végén ti érettetek,
1Pt 1: 21 A kik ő általa hisztek Istenben, aki feltámasztotta őt a halálból és dicsőséget adott néki; hogy a ti hitetek reménység is legyen Istenben.
1Pt 1: 22 Lelketeket az igazság iránt való engedelmességben képmutatás nélkül való atyafiúi szeretetre tisztítván meg a Lélek által, egymást tiszta szívből buzgón szeressétek;
1Pt 1: 23 Mint a kik újonnan születtetek nem romlandó magból, de romolhatatlanból, Istennek ígéje által, a mely él és megmarad örökké.
1Pt 1: 24 Mert minden test olyan, mint a fű, és az embernek minden dicsősége olyan, mint a fű virága. Megszárad a fű, és virága elhull:
1Pt 1: 25 De az Úr beszéde megmarad örökké. Ez pedig az a beszéd, a mely néktek hirdettetett.
1Pt 2: 1 Levetvén azért minden gonoszságot, minden álnokságot, képmutatást, irígykedést, és minden rágalmazást.
1Pt 2: 2 Mint most született csecsemők, a tiszta, hamisítatlan tej után vágyakozzatok, hogy azon növekedjetek;
1Pt 2: 3 Mivelhogy ízleltétek, hogy jóságos az Úr.
1Pt 2: 4 A kihez járulván, mint élő, az emberektől ugyan megvetett, de Istennél választott, becses kőhöz,
1Pt 2: 5 Ti magatok is mint élő kövek épüljetek fel lelki házzá, szent papsággá, hogy lelki áldozatokkal áldozzatok, a melyek kedvesek Istennek a Jézus Krisztus által.
1Pt 2: 6 Azért van meg az Írásban: Ímé szegeletkövet teszek Sionban, a mely kiválasztott, becses; és aki hisz abban, meg nem szégyenül.
1Pt 2: 7 Tisztesség azért néktek, a kik hisztek; az engedetleneknek pedig: A kő, a melyet az építők megvetettek, az lett a szegeletnek fejévé és megütközésnek kövévé s botránkozásnak sziklájává;
1Pt 2: 8 A kik engedetlenek lévén, megütköznek az ígében, a mire rendeltettek is.
1Pt 2: 9 Ti pedig választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, megtartásra való nép vagytok, hogy hirdessétek Annak hatalmas dolgait, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívott el titeket;
1Pt 2: 10 A kik hajdan nem nép [voltatok], most pedig Isten népe [vagytok;] a kik nem kegyelmezettek [voltatok,] most pedig kegyelmezettek [vagytok.]
1Pt 2: 11 Szeretteim, kérlek titeket, mint jövevényeket és idegeneket, tartóztassátok meg magatokat a testi kívánságoktól, a melyek a lélek ellen vitézkednek;
1Pt 2: 12 Magatokat a pogányok közt jól viselvén, hogy a miben rágalmaznak titeket mint gonosztévőket, a jó cselekedetekből, ha látják [azokat,] dicsőítsék Istent a meglátogatás napján.
1Pt 2: 13 Engedelmeskedjetek azért minden emberi rendelésnek az Úrért: akár királynak, mint felebbvalónak;
1Pt 2: 14 Akár helytartóknak, mint a kiket ő küld a gonosztévők megbüntetésére, a jól cselekvőknek pedig dícsérésére.
1Pt 2: 15 Mert úgy van az Isten akaratja, hogy jót cselekedvén, elnémítsátok a balgatag emberek tudatlanságát;
1Pt 2: 16 Mint szabadok, és nem mint a kiknél a szabadság a gonoszság palástja, hanem mint Istennek szolgái.
1Pt 2: 17 Mindenkit tiszteljetek, az atyafiúságot szeressétek; az Istent féljétek; a királyt tiszteljétek.
1Pt 2: 18 A cselédek teljes félelemmel engedelmeskedjenek az uraknak; nem csak a jóknak és kíméleteseknek, de a szívteleneknek is.
1Pt 2: 19 Mert az kedves dolog, ha valaki Istenről való meggyőződéséért tűr keserűségeket, méltatlanul szenvedvén.
1Pt 2: 20 Mert micsoda dicsőség az, ha vétkezve és arczul veretve tűrtök? de ha jót cselekedve és [mégis] szenvedve tűrtök, ez kedves dolog Istennél.
1Pt 2: 21 Mert arra hívattatok el; hiszen Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek:
1Pt 2: 22 aki bűnt nem cselekedett, sem a szájában álnokság nem találtatott:
1Pt 2: 23 aki szidalmaztatván, viszont nem szidalmazott, szenvedvén nem fenyegetőzött; hanem hagyta az igazságosan ítélőre:
1Pt 2: 24 aki a mi bűneinket maga vitte fel testében a fára, hogy a bűnöknek meghalván, az igazságnak éljünk: a kinek sebeivel szógyultatok meg.
1Pt 2: 25 Mert olyanok valátok, mint tévelygő juhok; de most megtértetek lelketek pásztorához és felvigyázójához.
1Pt 3: 1 Hasonlóképen az asszonyok engedelmeskedjenek az ő férjöknek, hogy ha némelyek nem engedelmeskednének is az ígének, feleségük magaviselete által íge nélkül is megnyeressenek;
1Pt 3: 2 Szemlélvén a ti félelemben való feddhetetlen életeteket.
1Pt 3: 3 A kiknek ékessége ne legyen külső, hajuknak fonogatásából és aranynak felrakásából vagy öltözékek felvevéséből való;
1Pt 3: 4 Hanem a szívnek elrejtett embere, a szelíd és csendes lélek romolhatatlanságával, a mi igen becses az Isten előtt.
1Pt 3: 5 Mert így ékesítették magokat hajdan ama szent asszonyok is, a kik Istenben reménykedtek, engedelmeskedvén az ő férjöknek.
1Pt 3: 6 Miként Sára engedelmeskedett Ábrahámnak, urának nevezvén őt, a kinek gyermekei lettetek, ha jót cselekesztek, és semmi félelemtől nem rettegtek.
1Pt 3: 7 A férfiak hasonlóképen, együtt lakjanak értelmes módon [feleségükkel,]az asszonyi nemnek, mint gyöngébb edénynek, tisztességet tévén, mint a kik örökös társaik az élet kegyelmében; hogy a ti imádságaitok meg ne hiúsuljanak.
1Pt 3: 8 Végezetre mindnyájan [legyetek] egyértelműek, rokonérzelműek, atyafiszeretők, irgalmasak, kegyesek:
1Pt 3: 9 Nem fizetvén gonoszszal a gonoszért, avagy szidalommal a szidalomért; sőt ellenkezőleg áldást mondván, tudva, hogy arra hivattatok el, hogy áldást örököljetek,
1Pt 3: 10 Mert aki akarja az életet szeretni, jó napokat látni, tiltsa meg nyelvét a gonosztól, és ajkait, hogy ne szóljanak álnokságot:
1Pt 3: 11 Forduljon el a gonosztól, és cselekedjék jót; keresse a békességet, és kövesse azt.
1Pt 3: 12 Mert az Úr szemei az igazakon [vannak], és az ő fülei azoknak könyörgésein; az Úr orczája pedig a gonoszt cselekvőkön.
1Pt 3: 13 És kicsoda az, aki bántalmaz titeket, ha a jónak követői lesztek?
1Pt 3: 14 De ha szenvedtek is az igazságért, boldogok [vagytok,] azoktól való félelemből pedig ne féljetek, se zavarba ne essetek;
1Pt 3: 15 Az Úr Istent pedig szenteljétek meg a ti szívetekben. Mindig készek [legyetek] megfelelni mindenkinek, aki számot kér tőletek a bennetek levő reménységről, szelídséggel és félelemmel:
1Pt 3: 16 Jó lelkiismeretetek lévén; hogy a miben rágalmaznak titeket, mint gonosztevőket, megszégyenüljenek a kik gyalázzák a ti Krisztusban való jó élteteket.
1Pt 3: 17 Mert jobb ha jót cselekedve szenvedtek, ha így akarja az Isten akarata, hogynem gonoszt cselekedve.
1Pt 3: 18 Mert Krisztus is szenvedett egyszer a bűnökért, mint igaz a nem igazakért, hogy minket Istenhez vezéreljen; megölettetvén ugyan test szerint, de megeleveníttetvén lélek szerint;
1Pt 3: 19 A melyben elmenvén, a tömlöczben lévő lelkeknek is prédikált,
1Pt 3: 20 A melyek engedetlenek voltak egykor, mikor egyszer várt az Isten béketűrése a Noé napjaiban, a bárka készítésekor, a melyben kevés, azaz nyolcz lélek tartatott meg víz által;
1Pt 3: 21 A mi minket is megtart most képmás gyanánt, mint keresztség, a mi nem a test szenyjének lemosása, hanem jó lelkiismeret keresése Isten iránt, a Jézus Krisztus feltámadása által;
1Pt 3: 22 aki Istennek jobbján van, felmenvén a mennybe; a kinek alávettettek az angyalok, hatalmasságok és erők.
1Pt 4: 1 Minthogy azért Krisztus testileg szenvedett, fegyverkezzetek fel ti is azzal a gondolattal, hogy aki testileg szenved, megszűnik a bűntől,
1Pt 4: 2 Hogy többé ne embereknek kívánságai, hanem Isten akarata szerint éljétek a testben hátralevő időt.
1Pt 4: 3 Mert elég nékünk, hogy életünk elfolyt idejében a pogányok akaratát cselekedtük, járván feslettségekben, kívánságokban, részegségekben, dobzódásokban, ivásokban és undok bálványimádásokban.
1Pt 4: 4 A mi miatt csudálkoznak, hogy nem futtok velök együtt a kicsapongásnak ugyanabba az áradatába, szitkozódván.
1Pt 4: 5 A kik számot adnak majd annak, a ki készen van megítélni élőket és holtakat.
1Pt 4: 6 Mert azért hirdettetett az evangyéliom a holtaknak is, hogy megítéltessenek emberek szerint testben, de éljenek Isten szerint lélekben.
1Pt 4: 7 A vége pedig mindennek közel van. Annakokáért legyetek mértékletesek és józanok, hogy imádkozhassatok.
1Pt 4: 8 Mindenek előtt pedig legyetek hajlandók az egymás iránti szeretetre; mert a szeretet sok vétket elfedez.
1Pt 4: 9 [Legyetek] egymáshoz vendégszeretők, zúgolódás nélkül.
1Pt 4: 10 Kiki amint kegyelmi ajándékot kapott, [úgy] sáfárkodjatok azzal egymásnak, mint Isten sokféle kegyelmének jó sáfárai;
1Pt 4: 11 Ha valaki szól, mintegy Isten ígéit [szólja: ] ha valaki szolgál, mintegy azzal az erővel [szolgáljon,] a melyet Isten ád: hogy mindenben dícsőíttessék a Jézus Krisztus által, a kinek dicsőség és hatalom örökkön-örökké. Ámen.
1Pt 4: 12 Szeretteim, ne rémüljetek meg attól a tűztől, a mely próbáltatás végett támadt köztetek, mintha valami rémületes dolog történnék veletek;
1Pt 4: 13 Sőt, a mennyiben részetek van a Krisztus szenvedéseiben, örüljetek, hogy az ő dicsőségének megjelenésekor is vígadozva örvendezhessetek.
1Pt 4: 14 Boldogok [vagytok,] ha Krisztus nevéért gyaláznak titeket; mert megnyugszik rajtatok a dicsőségnek és az Istennek Lelke, [a mit] amazok káromolnak ugyan, de ti dicsőítitek azt.
1Pt 4: 15 Mert senki se szenvedjen közületek mint gyilkos, vagy tolvaj, vagy gonosztévő, vagy mint más dolgába avatkozó:
1Pt 4: 16 Ha pedig mint keresztyén [szenved,] ne szégyelje, sőt dicsőítse azért az Istent.
1Pt 4: 17 Mert [itt] az ideje, hogy elkezdődjék az ítélet az Istennek házán: ha pedig először mi rajtunk [kezdődik], mi lesz azoknak a végök, a kik nem engedelmeskednek az Isten evangyéliomának?
1Pt 4: 18 És ha az igaz [is] alig tartatik meg, hová lesz az istentelen és bűnös?
1Pt 4: 19 Annakokáért a kik az Isten akaratából szenvednek is, ajánlják [néki] lelköket mint hű teremtőnek, jót cselekedvén.
1Pt 5: 1 A köztetek lévő presbitereket kérem én, a presbitertárs, és a Krisztus szenvedésének tanuja, és a megjelenendő dicsőségnek részese;
1Pt 5: 2 Legeltessétek az Istennek köztetek lévő nyáját, gondot viselvén arra nem kényszerítésből, hanem örömest; sem nem rút nyerészkedésből, hanem jóindulattal;
1Pt 5: 3 Sem nem úgy, hogy uralkodjatok a gyülekezeteken, hanem mint példányképei a nyájnak.
1Pt 5: 4 És mikor megjelenik a főpásztor, elnyeritek a dicsőségnek hervadatlan koronáját.
1Pt 5: 5 Hasonlatosképen ti ifjabbak engedelmeskedjetek a véneknek: mindnyájan pedig, egymásnak engedelmeskedvén, az alázatosságot öltsétek fel, mert az Isten a kevélyeknek ellene áll, az alázatosaknak pedig kegyelmet ád.
1Pt 5: 6 Alázzátok meg tehát magatokat Istennek hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején.
1Pt 5: 7 Minden gondotokat ő reá vessétek, mert néki gondja van reátok.
1Pt 5: 8 Józanok legyetek, vigyázzatok; mert a ti ellenségetek, az ördög, mint ordító oroszlán szerte jár, keresvén, kit elnyeljen:
1Pt 5: 9 A kinek álljatok ellen, erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.
1Pt 5: 10 A minden kegyelemnek Istene pedig, aki az ő örök dicsőségére hívott el minket a Krisztus Jézusban, titeket, a kik rövid ideig szenvedtetek, ő maga tegyen tökéletesekké, erősekké, szilárdakká és állhatatosokká,
1Pt 5: 11 Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.
1Pt 5: 12 Silvánus által, a ki, a mint gondolom, hű atyátokfia, röviden írtam, intve és bizonyságot téve, hogy az az Istennek igaz kegyelme, a melyben állotok.
1Pt 5: 13 Köszönt titeket a [veletek] együtt választott babiloni [gyülekezet] és Márk, az én fiam.
1Pt 5: 14 Köszöntsétek egymást szeretet csókjával. Békesség mindnyájatoknak, a kik Krisztusban vagytok.

2Pt:
-----------
Péter II. levele

2Pt 1: 1 Simon Péter, Jézus Krisztus szolgája és apostola, azoknak, a kik velünk egyenlő drága hitet nyertek a mi Istenünknek és megtartónknak Jézus Krisztusnak igazságában:
2Pt 1: 2 Kegyelem és békesség adassék néktek bőségesen az Istennek és Jézusnak a mi Urunknak megismerésében.
2Pt 1: 3 Mivelhogy az ő isteni ereje mindennel megajándékozott minket, a mi az életre és kegyességre való, Annak megismerése által, aki minket a saját dicsőségével és hatalmával elhívott;
2Pt 1: 4 A melyek által igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legyetek, kikerülvén a romlottságot, a mely a kívánságban van e világon.
2Pt 1: 5 Ugyanerre pedig teljes igyekezetet is fordítván, a ti hitetek mellé ragasszatok jó cselekedetet, a jó cselekedet mellé tudományt,
2Pt 1: 6 A tudomány mellé pedig mértékletességet, a mértékletesség mellé pedig tűrést, a tűrés mellé pedig kegyességet,
2Pt 1: 7 A kegyesség mellé pedig atyafiakhoz való hajlandóságot, az atyafiakhoz való hajlandóság mellé pedig szeretetet.
2Pt 1: 8 Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve.
2Pt 1: 9 Mert a kiben ezek nincsenek meg, az vak, rövidlátó, elfelejtkezvén a régi bűneiből való megtisztulásáról.
2Pt 1: 10 Annakokáért, atyámfiai, igyekezzetek inkább a ti elhívatástokat és kiválasztatásotokat erőssé tenni; mert ha ezeket cselekszitek, nem ütköztök meg soha.
2Pt 1: 11 Mert ekképen gazdagon adatik majd néktek a mi Urunknak és megtartónknak, a Jézus Krisztusnak örök országába való bemenetel.
2Pt 1: 12 Annakokáért nem mulasztom el, hogy mindenkor emlékeztesselek titeket ezekre, hogy tudjátok [ezeket], és erősek vagytok a jelenvaló igazságban.
2Pt 1: 13 Méltónak vélem pedig, a míg ebben a sátorban vagyok, hogy emlékeztetés által ébresztgesselek titeket;
2Pt 1: 14 Mint aki tudom, hogy hamar leteszem sátoromat, a miképen a mi Urunk Jézus Krisztus is megjelentette nékem.
2Pt 1: 15 De igyekezni fogok azon, hogy ti az én halálom után is mindenkor megemlékezhessetek ezekről.
2Pt 1: 16 Mert nem mesterkélt meséket követve ismertettük meg veletek a mi Urunk Jézus Krisztus hatalmát és eljövetelét; hanem mint a kik szemlélői voltunk az ő nagyságának.
2Pt 1: 17 Mert a mikor az Atya Istentől azt a tisztességet és dicsőséget nyerte, hogy hozzá a felséges dicsőség ilyen szózata jutott: Ez az én szeretett Fiam, a kiben én gyönyörködöm:
2Pt 1: 18 Ezt az égből jövő szózatot mi hallottuk, együtt lévén vele a szent hegyen.
2Pt 1: 19 És igen biztos nálunk a prófétai beszéd [is], a melyre jól teszitek, ha figyelmeztek, mint sötét helyen világító szövétnekre, míg nappal virrad, és hajnalcsillag kél fel szívetekben;
2Pt 1: 20 Tudván először azt, hogy az írásban egy prófétai szó sem támad saját magyarázatból.
2Pt 1: 21 Mert sohasem ember akaratából származott a prófétai szó; hanem a Szent Lélektől indíttatva szólottak az Istennek szent emberei.
2Pt 2: 1 Valának pedig hamis próféták is a nép között, a miképen ti köztetek is lesznek hamis tanítók, a kik veszedelmes eretnekségeket fognak becsempészni, és az Urat, aki megváltotta őket, megtagadván, önmagokra hirtelen való veszedelmet hoznak.
2Pt 2: 2 És sokan fogják követni azoknak romlottságát; a kik miatt az igazság útja káromoltatni fog.
2Pt 2: 3 És a telhetetlenség miatt költött beszédekkel vásárt űznek belőletek; kiknek kárhoztatásuk régtől fogva nem szünetel, és romlásuk nem szunnyad.
2Pt 2: 4 Mert ha nem kedvezett az Isten a bűnbe esett angyaloknak, hanem mélységbe taszítván, a sötétség lánczaira adta oda őket, hogy fenntartassanak az ítéletre;
2Pt 2: 5 És [ha] a régi világnak sem kedvezett, de Nóét az igazság hirdetőjét, nyolczad magával megőrizte, özönvízzel borítván el az istentelenek világát;
2Pt 2: 6 És [ha] Sodoma és Gomora városait elhamvasztotta, végromlásra kárhoztatta, például tévén azokra nézve, a kik istentelenkedni fognak;
2Pt 2: 7 És [ha] megszabadította az igaz Lótot, aki az istenteleneknek fajtalanságban való forgolódása miatt elfáradt;
2Pt 2: 8 (Mert amaz igaz, azok között lakván, a gonosz cselekedeteket látva és hallva, napról-napra gyötri vala az ő igaz lelkét):
2Pt 2: 9 Meg tudja szabadítani az Úr a kegyeseket a kísértésekből, a gonoszokat pedig az ítélet napjára büntetésre fenntartani.
2Pt 2: 10 Főképen pedig azokat, a kik a testet követvén, tisztátalan kívánságban járnak, és a hatalmasságot megvetik. Vakmerők, magoknak kedveskedők, a kik a méltóságokat káromolni nem rettegnek:
2Pt 2: 11 Holott az angyalok, a kik erőre és hatalomra nézve nagyobbak, nem szólnak azok ellen az Úr előtt káromló ítéletet.
2Pt 2: 12 De ezek, mint oktalan természeti állatok, a melyek megfogatásra és elpusztításra valók, azokat, a miket nem ismernek, káromolván, azoknak pusztulásával fognak el is pusztulni,
2Pt 2: 13 Megkapván gonoszságuk díját, mint a kik gyönyörűségnek tartják a naponkénti dobzódást; undokságok és fertelmek, a kik kéjelegnek az ő csalárdságukban, mikor együtt lakmároznak veletek;
2Pt 2: 14 A kiknek szemei paráznasággal telvék, bűnnel telhetetlenek; elhitetik az állhatatlan lelkeket, szívök gyakorlott a telhetetlenségben, átok gyermekei;
2Pt 2: 15 A kik elhagyván az egyenes útat, eltévelyedtek, követvén Bálámnak, Bosor fiának útját, aki a gonoszság díját kedvelte.
2Pt 2: 16 De megfeddetett az ő törvénytelenségéért: egy igavonó néma állat emberi szóval szólván, megakadályozta a próféta esztelenségét.
2Pt 2: 17 Ezek víztelen kútfők, széltől hányatott fellegek, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.
2Pt 2: 18 Mert hiábavalóság kevély [szavait] szólván, testi kívánsággal, bujálkodással elhitetik azokat, a kik valóban elszakadtak a tévelygésben élőktől,
2Pt 2: 19 Szabadságot ígérvén azoknak, holott ők magok a romlottság szolgái; mert a kit valaki legyőzött, az annak szolgájává lett.
2Pt 2: 20 Mert ha az Úrnak, a megtartó Jézus Krisztusnak megismerése által a világ fertelmeit elkerülték, de ezekbe ismét belekeveredve legyőzetnek, az ő utolsó állapotjuk gonoszabbá lett az elsőnél.
2Pt 2: 21 Mert jobb volna rájok nézve, ha meg sem ismerték volna az igazság útját, mint hogy megismervén, elpártoljanak a nekik adott szent parancsolattól.
2Pt 2: 22 De betelt rajtok az igaz példabeszéd [szava: ] Az eb visszatért a saját okádására, és a megmosódott disznó a sárnak fertőjébe.
2Pt 3: 1 Ez immár második levélírásom néktek, szeretteim, amelylyel a ti tiszta gondolkozástokat emlékeztetés által serkentgetem;
2Pt 3: 2 Hogy megemlékezzetek a szent prófétáktól ezelőtt mondott beszédekről, és az Úrnak és Megtartónak általunk, az apostolok által közölt parancsolatjáról:
2Pt 3: 3 Tudván először azt, hogy az utolsó időben csúfolkodók támadnak, a kik saját kívánságaik szerint járnak,
2Pt 3: 4 És ezt mondják: Hol van az ő eljövetelének ígérete? Mert a mióta az atyák elhunytak, minden azonképen marad a teremtés kezdetétől fogva.
2Pt 3: 5 Mert kész-akarva nem tudják azt, hogy egek régtől fogva voltak, és föld, mely vízből és víz által állott elő az Isten szavára;
2Pt 3: 6 A melyek által az akkori világ vízzel elboríttatván elveszett:
2Pt 3: 7 A mostani egek pedig és a föld, ugyanazon szó által megkíméltettek, tűznek tartatván fenn, az ítéletnek és az istentelen emberek romlásának napjára.
2Pt 3: 8 Ez az egy azonban ne legyen elrejtve előttetek, szeretteim, hogy egy nap az Úrnál olyan, mint ezer esztendő, és ezer esztendő mint egy nap.
2Pt 3: 9 Nem késik el az ígérettel az Úr, mint némelyek késedelemnek tartják; hanem hosszan tűr érettünk, nem akarván, hogy némelyek elveszszenek, hanem hogy mindenki megtérésre jusson.
2Pt 3: 10 Az Úr napja pedig úgy jő majd el, mint éjjeli tolvaj, a mikor az egek ropogva elmúlnak, az elemek pedig megégve felbomlanak, és a föld és a rajta lévő dolgok is megégnek.
2Pt 3: 11 Mivelhogy azért mindezek felbomlanak, milyeneknek kell lennetek néktek szent életben és kegyességben,
2Pt 3: 12 A kik várjátok és sóvárogjátok az Isten napjának eljövetelét, a melyért az egek tűzbe borulva felbomlanak, és az elemek égve megolvadnak!
2Pt 3: 13 De új eget és új földet várunk az ő ígérete szerint, a melyekben igazság lakozik.
2Pt 3: 14 Annakokáért szeretteim, ezeket várván , igyekezzetek, hogy szeplő nélkül és hiba nélkül valóknak találjon titeket békességben.
2Pt 3: 15 És a mi Urunknak hosszútűrését idvességnek tartsátok; a miképen a mi szeretett atyánkfia Pál is írt néktek a néki adott bölcsesség szerint.
2Pt 3: 16 Szinte minden levelében is, a mikor ezekről beszél azokban; a melyekben vannak némely nehezen érthető dolgok, a miket a tudatlanok és állhatatlanok elcsűrnek-csavarnak, mint egyéb írásokat is, a magok vesztére.
2Pt 3: 17 Ti azért szeretteim előre tudván [ezt], őrizkedjetek, hogy az istentelenek tévelygéseitől elragadtatva, a saját erősségetekből ki ne essetek;
2Pt 3: 18 Hanem növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunknak és megtartó Jézus Krisztusunknak ismeretében. Néki [legyen] dicsőség, mind most, mind örökkön-örökké. Ámen.

1Jn :
-----------
János I. levele

1Jn 1: 1 A mi kezdettől fogva vala, a mit hallottunk, a mit szemeinkkel láttunk , a mit szemléltünk, és kezeinkkel illettünk, az életnek Ígéjéről.
1Jn 1: 2 (És az élet megjelent és láttuk és tanubizonyságot teszünk róla és hirdetjük néktek az örök életet, a mely az Atyánál vala és megjelent nékünk;)
1Jn 1: 3 A mit hallottunk és láttunk, hirdetjük néktek, hogy néktek is közösségtek legyen velünk, és pedig a mi közösségünk az Atyával és az ő Fiával, a Jézus Krisztussal.
1Jn 1: 4 És ezeket azért írjuk néktek, hogy örömetek teljes legyen.
1Jn 1: 5 És ez az az üzenet, a melyet tőle hallottunk és hirdetünk néktek, hogy az Isten világosság és nincsen ő benne semmi sötétség.
1Jn 1: 6 Ha azt mondjuk, hogy közösségünk van vele, és sötétségben járunk; hazudunk és nem az igazságot cselekeszszük.
1Jn 1: 7 Ha pedig a világosságban járunk, a mint ő maga a világosságban van: közösségünk van egymással, és Jézus Krisztusnak, az ő Fiának vére megtisztít minket minden bűntől.
1Jn 1: 8 Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mi bennünk, magunkat csaljuk meg és igazság nincsen mi bennünk.
1Jn 1: 9 Ha megvalljuk bűneinket, hű és igaz, hogy megbocsássa bűneinket és megtisztítson minket minden hamisságtól.
1Jn 1: 10 Ha azt mondjuk, hogy nem vétkeztünk, hazuggá teszszük őt, és az ő ígéje nincsen mi bennünk.
1Jn 2: 1 Én fiacskáim, ezeket azért írom néktek, hogy ne vétkezzetek. És ha valaki vétkezik, van Szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus.
1Jn 2: 2 És ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért; de nemcsak a mienkért, hanem az egész világért is.
1Jn 2: 3 És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk.
1Jn 2: 4 aki ezt mondja: Ismerem őt, és az ő parancsolatait nem tartja meg, hazug az, és nincs meg abban az igazság.
1Jn 2: 5 aki pedig megtartja az ő beszédét, abban valósággal teljessé lett az Isten szeretete. Erről tudjuk meg, hogy ő benne vagyunk;
1Jn 2: 6 aki azt mondja, hogy ő benne marad, annak úgy kell járnia, a mint ő járt.
1Jn 2: 7 Atyámfiai, nem új parancsolatot írok néktek, hanem régi parancsolatot, a mely előttetek volt kezdettől fogva; a régi parancsolat az íge, a melyet hallottatok kezdettől fogva.
1Jn 2: 8 Viszont új parancsolatot írok néktek, a mi igaz ő benne és ti bennetek; mert a sötétség szűnni kezd, és az igaz világosság már fénylik.
1Jn 2: 9 aki azt mondja, hogy a világosságban van, és gyűlöli az ő atyjafiát az még mindig a sötétségben van.
1Jn 2: 10 aki szereti az ő atyjafiát a világosságban marad, és nincs benne botránkozásra való.
1Jn 2: 11 aki pedig gyűlöli az ő atyjafiát, a sötétségben van, és a sötétségben jár, és nem tudja hová megy, mert a sötétség megvakította az ő szemeit.
1Jn 2: 12 Írok néktek, gyermekek, mert a ti bűneitek megbocsáttattak az ő nevéért.
1Jn 2: 13 Írok néktek atyák, mert megismertétek azt, a ki kezdettől fogva van. Írok néktek ifjak, mert meggyőztétek a gonoszt. Írok néktek fiacskák, mert megismertétek az Atyát.
1Jn 2: 14 Írtam néktek atyák, mert megismertétek azt, aki kezdettől fogva van. Írtam néktek ifjak, mert erősek vagytok, és az Isten ígéje megmarad bennetek, és meggyőztétek a gonoszt.
1Jn 2: 15 Ne szeressétek a világot, se azokat, a mik a világban vannak. Ha valaki a világot szereti, nincs meg abban az Atya szeretete.
1Jn 2: 16 Mert mindaz, a mi a világban van, a test kívánsága, és a szemek kívánsága, és az élet kérkedése nem az Atyától van, hanem a világból.
1Jn 2: 17 És a világ elmúlik, és annak kívánsága is; de aki az Isten akaratát cselekszi, megmarad örökké.
1Jn 2: 18 Fiacskáim, itt az utolsó óra; és a mint hallottátok, hogy az antikrisztus eljő, így most sok antikrisztus támadt; a honnan tudjuk, hogy itt az utolsó óra.
1Jn 2: 19 Közülünk váltak ki, de nem voltak közülünk valók; mert ha közülünk valók lettek volna, velünk maradtak volna; de hogy nyilvánvalóvá legyen felőlük, hogy nem mindnyájan közülünk valók.
1Jn 2: 20 És néktek kenetetek van a Szenttől, és mindent tudtok.
1Jn 2: 21 Nem azért írtam néktek, mivel nem ismeritek az igazságot, hanem mivel ismeritek azt, és mivel semmi sincsen az igazságból, a mi hazugság.
1Jn 2: 22 Ki a hazug, ha nem az, aki tagadja hogy a Jézus a Krisztus? Ez az antikrisztus, aki tagadja az Atyát és a Fiút.
1Jn 2: 23 Senkiben nincs meg az Atya, aki tagadja a Fiút. aki vallást tesz a Fiúról, abban az Atya is megvan.
1Jn 2: 24 A mit azért ti kezdettől hallottatok, az maradjon meg bennetek. Ha bennetek marad az, a mit kezdettől fogva hallottatok, ti is az Atyában és a Fiúban maradtok.
1Jn 2: 25 És az az ígéret, a melyet ő ígért nékünk: az örök élet.
1Jn 2: 26 Ezeket írtam néktek azok felől, a kik elhitetnek titeket.
1Jn 2: 27 És az a kenet, a melyet ti kaptatok tőle, bennetek marad, és [így] nincs szükségetek arra, hogy valaki tanítson titeket; hanem a mint az a kenet megtanít titeket mindenre, úgy igaz [is] az és nem hazugság, és a miként megtanított titeket, úgy maradjatok ő benne.
1Jn 2: 28 És most, fiacskáim, maradjatok ő benne; hogy mikor megjelenik, bizodalmunk legyen, és meg ne szégyenüljünk előtte az ő eljövetelekor.
1Jn 2: 29 Ha tudjátok, hogy ő igaz, tudjátok, hogy aki az igazságot cselekszi, az mind tőle született.
1Jn 3: 1 Lássátok milyen nagy szeretetet adott nékünk az Atya, hogy Isten fiainak neveztetünk! A világ azért nem ismer minket, mert nem ismerte meg Őt.
1Jn 3: 2 Szeretteim, most Isten gyermekei vagyunk, és még nem lett nyilvánvalóvá, hogy mivé leszünk. De tudjuk, hogy ha nyilvánvalóvá lesz, hasonlókká leszünk Ő hozzá; mert meg fogjuk őt látni, a mint van.
1Jn 3: 3 És a kiben megvan ez a reménység Ő iránta, az mind megtisztítja ő magát, a miképen Ő is tiszta.
1Jn 3: 4 Valaki a bűnt cselekszi, az a törvénytelenséget is cselekszi; a bűn pedig a törvénytelenség.
1Jn 3: 5 És tudjátok, hogy ő azért jelent meg, hogy a mi bűneinket elvegye; és ő benne nincsen bűn.
1Jn 3: 6 aki ő benne marad, egy sem esik bűnbe; a ki bűnbe esik, egy sem látta őt, sem meg nem ismerte őt.
1Jn 3: 7 Fiacskáim! senki el ne hitessen benneteket: aki az igazságot cselekszi, igaz az, a miként Ő is igaz:
1Jn 3: 8 aki a bűnt cselekszi az ördögből van; mert az ördög kezdettől fogva bűnben leledzik. Azért jelent meg az Istennek Fia, hogy az ördög munkáit lerontsa.
1Jn 3: 9 Senki sem cselekszik bűnt, aki az Istentől született, mert benne marad annak magva; és nem cselekedhetik bűnt, mivelhogy Istentől született.
1Jn 3: 10 Erről ismerhetők meg az Isten gyermekei és az ördög gyermekei: aki igazságot nem cselekszik, az egy sem az Istentől való, és az [sem], aki nem szereti az ő atyjafiát.
1Jn 3: 11 Mert ez az üzenet, a melyet kezdettől fogva hallottatok, hogy szeressük egymást;
1Jn 3: 12 Nem úgy, mint Kain, [aki] a gonosztól vala, és meggyilkolá az ő testvérét. És miért gyilkolta meg azt? Mivel az ő cselekedetei gonoszok valának, a testvéreié pedig igazak.
1Jn 3: 13 Ne csodálkozzatok atyámfiai, ha gyűlöl titeket a világ!
1Jn 3: 14 Mi tudjuk, hogy általmentünk a halálból az életbe, mert szeretjük a mi atyánkfiait. aki nem szereti az ő atyjafiát, a halálban marad.
1Jn 3: 15 A ki gyűlöli az ő atyjafiát, mind embergyilkos az: és tudjátok, hogy egy embergyilkosnak sincs örök élete, a mi megmaradhatna ő benne.
1Jn 3: 16 Arról ismertük meg a szeretetet, hogy Ő az ő életét adta érettünk: mi is kötelesek vagyunk odaadni életünket a mi atyánkfiaiért.
1Jn 3: 17 A kinek pedig van miből élnie e világon, és elnézi, hogy az ő atyjafia szükségben van, és elzárja attól az ő szívét, miképen marad meg abban az Isten szeretete?
1Jn 3: 18 Fiacskáim, ne szóval szeressünk, se nyelvvel; hanem cselekedettel és valósággal.
1Jn 3: 19 És erről ismerjük meg, hogy mi az igazságból vagyunk, és így tesszük bátorságosakká ő előtte a mi szíveinket.
1Jn 3: 20 Hogy ha vádol minket a szív, mivelhogy nagyobb az Isten a mi szívünknél, és mindent tud.
1Jn 3: 21 Szeretteim, ha szívünk nem vádol minket, bizodalmunk van az Istenhez;
1Jn 3: 22 És akármit kérjünk, megnyerjük tőle, mert megtartjuk az ő parancsolatait, és azokat cselekeszszük, a mik kedvesek előtte.
1Jn 3: 23 Ez pedig az ő parancsolata, hogy higyjünk az ő Fiának, a Jézus Krisztusnak nevében, és szeressük egymást, a mint megparancsolta nékünk.
1Jn 3: 24 És aki az ő parancsolatait megtartja, az Ő benne marad és Ő is abban; és abból ismerjük meg, hogy bennünk marad, abból a Lélekből, a melyet nékünk adott.
1Jn 4: 1 Szeretteim, ne higyjetek minden léleknek, hanem próbáljátok meg a lelkeket, ha Istentől vannak-é; mert sok hamis próféta jött ki a világba.
1Jn 4: 2 Erről ismerjétek meg az Isten Lelkét: valamely lélek Jézust testben megjelent Krisztusnak vallja, az Istentől van;
1Jn 4: 3 És valamely lélek nem vallja Jézust testben megjelent Krisztusnak, nincsen az Istentől: és az az antikrisztus [lelke,] a melyről hallottátok, hogy eljő; és most e világban van már.
1Jn 4: 4 Ti az Istentől vagytok fiacskáim, és legyőztétek azokat; mert nagyobb az, aki bennetek van, mint az, a ki e világban van.
1Jn 4: 5 Azok a világból valók; azért a világ szerint beszélnek, és a világ hallgat rájok.
1Jn 4: 6 Mi az Istentől vagyunk: aki ismeri az Istent, hallgat reánk, aki nincsen az Istentől, nem hallgat reánk. Erről ismerjük meg az igazságnak lelkét és a tévelygésnek lelkét.
1Jn 4: 7 Szeretteim, szeressük egymást: mert a szeretet az Istentől van; és mindaz, aki szeret, az Istentől született, és ismeri az Istent.
1Jn 4: 8 aki nem szeret, nem ismerte meg az Istent; mert az Isten szeretet.
1Jn 4: 9 Az által lett nyilvánvalóvá az Isten szeretete bennünk, hogy az ő egyszülött Fiát elküldte az Isten e világra, hogy éljünk általa.
1Jn 4: 10 Nem abban van a szeretet, hogy mi szerettük az Istent, hanem hogy ő szeretett minket, és elküldte az ő Fiát engesztelő áldozatul a mi bűneinkért.
1Jn 4: 11 Szeretteim, ha így szeretett minket az Isten, nekünk is szeretnünk kell egymást.
1Jn 4: 12 Az Istent soha senki nem látta: Ha szeretjük egymást, az Isten bennünk marad, és az ő szeretete teljessé lett bennünk:
1Jn 4: 13 Erről ismerjük meg, hogy benne maradunk és ő mibennünk; mert a maga Lelkéből adott minékünk.
1Jn 4: 14 És mi láttuk és bizonyságot teszünk, hogy az Atya elküldte a Fiút a világ üdvözítőjéül.
1Jn 4: 15 aki vallja, hogy Jézus az Istennek Fia, az Isten megmarad abban, és ő [is] az Istenben.
1Jn 4: 16 És mi megismertük és elhittük az Istennek irántunk való szeretetét. Az Isten szeretet; és aki a szeretetben marad, az Istenben marad, és az Isten [is] ő benne.
1Jn 4: 17 Azzal lesz teljessé a szeretet közöttünk, hogy bizodalmunk van az ítélet napjához, mert a mint ő van, úgy vagyunk mi is e világban.
1Jn 4: 18 A szeretetben nincsen félelem; sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet, mert a félelem gyötrelemmel jár: aki pedig fél, nem lett teljessé a szeretetben.
1Jn 4: 19 Mi szeressük őt; mert ő előbb szeretett minket!
1Jn 4: 20 Ha azt mondja valaki, hogy: Szeretem az Istent, és gyűlöli a maga atyjafiát, hazug az: mert a ki nem szereti a maga atyjafiát, a kit lát, hogyan szeretheti az Istent, a kit nem lát?
1Jn 4: 21 Az a parancsolatunk is van ő tőle, hogy aki szereti az Istent, szeresse a maga atyjafiát is.
1Jn 5: 1 Mindaz, aki hiszi, hogy Jézus a Krisztus, Istentől született; és mindaz, aki szereti a szülőt, azt is szereti, aki attól született.
1Jn 5: 2 Abból ismerjük meg, hogy szeretjük az Isten gyermekeit, hogyha az Istent szeretjük, és az ő parancsolatait megtartjuk.
1Jn 5: 3 Mert az az Isten szeretete, hogy megtartjuk az ő parancsolatait; az ő parancsolatai pedig nem nehezek.
1Jn 5: 4 Mert mindaz, a mi az Istentől született, legyőzi a világot; és az a győzedelem, a mely legyőzte a világot, a mi hitünk.
1Jn 5: 5 Ki az, aki legyőzi a világot, ha nem az, aki hiszi, hogy Jézus az Isten Fia?!
1Jn 5: 6 Ez az, aki víz és vér által jő vala, Jézus a Krisztus; nemcsak a vízzel, hanem a vízzel és a vérrel. És a Lélek az, a mely bizonyságot tesz, mert a Lélek az igazság.
1Jn 5: 7 Mert hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a mennyben, az Atya, az Íge és a Szent Lélek: és ez a három egy.
1Jn 5: 8 És hárman vannak, a kik bizonyságot tesznek a földön, a Lélek, a víz és a vér; és ez a három [is] egy.
1Jn 5: 9 Ha elfogadjuk az emberek bizonyságtételét, az Isten bizonyságtétele nagyobb: mert az Isten bizonyságtétele az, a melylyel bizonyságot tett az ő Fiáról.
1Jn 5: 10 aki hisz az Isten Fiában, bizonyságtétele van önmagában. A ki nem hisz az Istennek, hazuggá tette őt; mert nem hitt abban a bizonyságtételben, a melylyel bizonyságot tett Isten az ő Fiáról.
1Jn 5: 11 És ez az a bizonyságtétel, hogy örök életet adott nékünk az Isten és ez az élet az ő Fiában van.
1Jn 5: 12 A kié a Fiú, azé az élet: a kiben nincs meg az Isten Fia, az élet sincs meg abban.
1Jn 5: 13 Ezeket írtam néktek, a kik hisztek az Isten Fiának nevében, hogy tudjátok meg, hogy örök életetek van, és hogy higyjetek az Isten Fiának nevében.
1Jn 5: 14 És ez az a bizodalom, a melylyel ő hozzá vagyunk, hogy ha kérünk valamit az ő akarata szerint, meghallgat minket:
1Jn 5: 15 És ha tudjuk, hogy meghallgat bennünket, akármit kérünk, tudjuk, hogy megvannak a kéréseink, a melyeket kértünk ő tőle.
1Jn 5: 16 Ha valaki látja, hogy az ő atyjafia vétkezik, [de] nem halálos bűnt, könyörögjön, és [az] [Isten] életet ad annak, aki nem halálos bűnnel vétkezik. Van halálos bűn; nem az ilyenért mondom, hogy könyörögjön.
1Jn 5: 17 Minden igazságtalanság bűn; de van nem halálos bűn [is].
1Jn 5: 18 Tudjuk, hogy valaki Istentől született, nem vétkezik: hanem aki Istentől született, megőrzi magát, és a gonosz nem illeti őt.
1Jn 5: 19 Tudjuk, hogy Istentől vagyunk, és az egész világ a gonoszságban vesztegel.
1Jn 5: 20 De tudjuk [azt is,] hogy az Isten Fia eljött, és értelmet adott nékünk arra, hogy megismerjük az igazat, és [hogy] mi az igazban, az ő Fiában, a Jézus Krisztusban vagyunk. Ez az igaz Isten és az örök élet.
1Jn 5: 21 Fiacskáim, oltalmazzátok meg magatokat a bálványoktól. Ámen!

2Jn :
-----------
János II. levele

2Jn 1: 1 A presbiter a kiválasztott asszonynak és az ő gyermekeinek, a kiket én igazán szeretek, és nem csak én, hanem mindenki, aki megismerte az igazságot.
2Jn 1: 2 Az igazságért, a mely megmarad bennünk, és velünk lesz mindörökké:
2Jn 1: 3 Kegyelem, irgalom, békesség legyen veletek az Atya Istentől, és az Úr Jézus Krisztustól az Atyának Fiától igazsággal és szeretettel.
2Jn 1: 4 Felettébb örültem, hogy olyanokat találtam gyermekeid között, a kik igazságban járnak, a mint parancsolatot vettünk az Atyától.
2Jn 1: 5 És most kérlek téged, Asszonyom, nem mintha új parancsolatot írnék néked, hanem, a melyet kezdettől fogva vettünk, hogy szeressük egymást!
2Jn 1: 6 És ez a szeretet, hogy járjunk az ő parancsolatai szerint. Ez a parancsolat, a mint kezdettől fogva hallottátok, hogy abban járjatok.
2Jn 1: 7 Mert sok hitető jött e világra, a kik nem vallják a Jézust testben megjelent Krisztusnak. Ez a hitető és az antikrisztus.
2Jn 1: 8 Vigyázzatok magatokra, hogy el ne veszítsük, a mit munkáltunk, hanem teljes jutalmat nyerjünk.
2Jn 1: 9 aki félrelép és nem marad meg a Krisztus tudománya mellett, annak egynek sincs Istene. aki megmarad a Krisztus tudománya mellett, mind az Atya, mind a Fiú az övé.
2Jn 1: 10 Ha valaki elmegy hozzátok és nem ezt a tudományt viszi, ne fogadjátok azt be házatokba, és azt ne köszöntsétek;
2Jn 1: 11 Mert aki köszönti azt, részes annak gonosz cselekedeteiben.
2Jn 1: 12 Sok írni valóm volna néktek, de nem akartam papirossal és tintával, hanem reménylem, hogy elmegyek hozzátok, és szemtől szembe beszélhetünk, hogy örömünk teljes legyen.
2Jn 1: 13 Köszöntenek téged a te kiválasztott nőtestvérednek gyermekei. Ámen.

3Jn :
-----------
János III. levele

3Jn 1: 1 A presbiter a szeretett Gájusnak, a kit én igazán szeretek.
3Jn 1: 2 Szeretett [barátom,] kívánom, hogy mindenben jól legyen dolgod, és légy egészséges, a mint jó dolga van a lelkednek.
3Jn 1: 3 Mert felettébb örültem, a mikor atyafiak jöttek és bizonyságot tettek a te igazságodról, úgy, a mint te az igazságban jársz.
3Jn 1: 4 Nincs annál nagyobb örömem, mintha hallom, hogy az én gyermekeim az igazságban járnak.
3Jn 1: 5 Szeretett [barátom,] híven cselekszel mindenben, a mit az atyafiakért, és pedig az idegenekért teszel,
3Jn 1: 6 A kik bizonyságot tettek a te szeretetedről a gyülekezet előtt; a kiket jól teszed, ha Istenhez méltóan bocsátasz útjokra.
3Jn 1: 7 Mert az ő nevéért mentek ki, semmit sem fogadván el a pogányoktól;
3Jn 1: 8 Nékünk azért be kell fogadnunk az ilyeneket, hogy munkatársaikká lehessünk az igazságban.
3Jn 1: 9 Írtam a gyülekezetnek; de Diotrefesz, a ki elsőséget kíván közöttük, nem fogad el minket.
3Jn 1: 10 Ezért, ha odamegyek, felemlítem az ő dolgait, a melyeket cselekszik, gonosz szavakkal csácsogván ellenünk; sőt nem elégedvén meg ezzel, maga sem fogadja be az atyafiakat, és a kik ezt akarnák, azokat is akadályozza, és az egyházból kiveti.
3Jn 1: 11 Szeretett [barátom,] ne a rosszat kövesd, hanem a jót. aki jót cselekszik, az Istentől van; aki pedig rosszat cselekszik, nem látta az Istent.
3Jn 1: 12 Demeter mellett mindenki bizonyságot tett, maga az igazság is; de mi is bizonyságot teszünk, és tudjátok, hogy a mi bizonyságtételünk igaz.
3Jn 1: 13 Sok írni valóm volna, de nem akarok tintával és tollal írni néked:
3Jn 1: 14 Hanem reménylem, hogy csakhamar meglátlak téged és szemtől szembe beszélhetünk.
3Jn 1: 15 Békesség néked! Köszöntenek téged a te barátaid. Köszöntsd a barátainkat név szerint.

Júd :
-----------
Júdás levele

Júd 1: 1 Júdás, Jézus Krisztusnak szolgája, Jakabnak pedig atyafia, az elhívottaknak a kik az Atya Istentől megszenteltettek és Jézus Krisztustól megtartattak:
Júd 1: 2 Irgalmasság, békesség és szeretet adassék néktek bőségesen.
Júd 1: 3 Szeretteim, mivelhogy minden igyekezettel azon vagyok, hogy írjak néktek a közös üdvösség felől, kénytelen voltam, hogy intőleg írjak néktek, hogy tusakodjatok a hitért, a mely egyszer a szenteknek adatott.
Júd 1: 4 Mert belopózkodtak valami emberek, a kik régen előre beírattak ezen ítéletre, istentelenek, kik a mi Istenünknek kegyelmét bujálkodásra fordítják, és az egyedüli Urat, az Istent, és a mi Urunkat, a Jézus Krisztust megtagadják.
Júd 1: 5 Emlékeztetni akarlak továbbá titeket, mint a kik egyszer [már] tudjátok, hogy az Úr, a mikor a népet Égyiptom földéből kiszabadította, viszontag azokat, a kik nem hittek, elvesztette.
Júd 1: 6 És az angyalokat is, a kik nem tartották meg fejedelemségöket, hanem elhagyták az ő lakóhelyöket, a nagy nap ítéletére örök bilincseken, sötétségben tartotta.
Júd 1: 7 Miképen Sodoma és Gomora és a körültök lévő városok [is], a melyek azokhoz hasonlóan paráználkodtak, és más test után jártak, például vannak [előttünk,] örök tűznek büntetését szenvedvén.
Júd 1: 8 Hasonlóképen mégis ezek is álomba merülvén, a testet megfertőztetik, a hatalmasságot megvetik, és a méltóságokat káromolják.
Júd 1: 9 Pedig Mihály arkangyal, mikor az ördöggel vitatkozván Mózes teste felett vetélkedett, nem mert arra káromló ítéletet mondani, hanem azt mondá: Dorgáljon meg téged az Úr!
Júd 1: 10 Ezek pedig azokat káromolják, a miket nem tudnak; a miket pedig természet szerint tudnak, mint az oktalan állatok, azok által megromolnak.
Júd 1: 11 Jaj nékik! mert a Kain útján indultak el, és a Bálám tévelygéseivel bérért szakadtak ki, és a Kóré ellenkezésével vesztek el.
Júd 1: 12 Ezek szennyfoltok a ti szeretetvendégségeiteken, tartózkodás nélkül veletek lakmároznak, magokat hízlalják; víztelen, szelektől hányt-vetett fellegek; elhervadt, gyümölcstelen, kétszer meghalt és tőből kiszaggatott fák;
Júd 1: 13 Tengernek megvadult habjai, a magok rútságát tajtékozók; tévelygő csillagok, a kiknek a sötétség homálya van fenntartva örökre.
Júd 1: 14 Ezekről is prófétált pedig Énok, a ki Ádámtól fogva a hetedik volt, mondván: Ímé eljött az Úr az ő sok ezer szentjével,
Júd 1: 15 Hogy ítéletet tartson mindenek felett, és feddőzzék mindazok ellen, a kik közöttök istentelenek, istentelenségöknek minden cselekedetéért, a melyekkel istentelenkedtek, és minden kemény beszédért, a melyet az istentelen bűnösök szóltak ő ellene.
Júd 1: 16 Ezek zúgolódók, panaszolkodók, a magok kívánságai szerint járók; szájok kevélységet szól, haszonlesésből személyimádók.
Júd 1: 17 Ti azonban, szeretteim, emlékezzetek meg azokról a beszédekről, a melyeket a mi Urunk Jézus Krisztus apostolai mondottak.
Júd 1: 18 Mert azt mondták néktek, hogy az utolsó időben lesznek csúfolódók, a kik az ő istentelen kívánságai szerint járnak.
Júd 1: 19 Ezek azok, a kik különszakadnak, érzékiek, kikben nincsen [Szent] Lélek.
Júd 1: 20 Ti pedig szeretteim, épülvén a ti szentséges hitetekben, imádkozván Szent Lélek által,
Júd 1: 21 Tartsátok meg magatokat Istennek szeretetében, várván a mi Urunk Jézus Krisztusnak irgalmasságát az örök életre.
Júd 1: 22 És könyörüljetek némelyeken, megkülönböztetvén őket.
Júd 1: 23 Másokat pedig rettentéssel mentsetek meg, kiragadva őket a tűzből, és útálva még a ruhát is, a melyet a test beszennyezett.
Júd 1: 24 Annak pedig, aki titeket a bűntől megőrízhet, és az ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel,
Júd 1: 25 Az egyedül bölcs Istennek, a mi megtartónknak, dicsőség, nagyság, erő és hatalom most és mind örökké. Ámen.

Jel :
-----------
Jelenések könyve

Jel 1: 1 Jézus Krisztus kijelentése, a melyet adott néki az Isten, hogy megmutassa az ő szolgáinak, a miknek meg kell lenniök hamar: Ő pedig elküldvén [azt] az ő angyala által, megjelenté az ő szolgájának Jánosnak,
Jel 1: 2 aki bizonyságot tett az Isten beszédéről és Jézus Krisztus bizonyságtételéről, mindenről, a mit látott.
Jel 1: 3 Boldog, aki olvassa, és a kik hallgatják e prófétálásnak beszédeit, és megtartják azokat, a melyek megírattak abban; mert az idő közel van.
Jel 1: 4 János a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van: Kegyelem néktek és békesség attól, aki van, aki vala és aki eljövendő; és a hét lélektől, a mely az ő királyiszéke előtt van,
Jel 1: 5 És a Jézus Krisztustól, aki a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme. Annak, aki minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által,
Jel 1: 6 És tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké! Ámen.
Jel 1: 7 Ímé eljő a felhőkkel; és minden szem meglátja őt, még a kik őt által szegezték is; és siratja őt e földnek minden nemzetsége. Úgy van. Ámen.
Jel 1: 8 Én vagyok az Alfa és az Omega, kezdet és vég, ezt mondja az Úr, aki van és aki vala és a ki eljövendő, a Mindenható.
Jel 1: 9 Én János, aki néktek atyátokfia is vagyok, társatok is a Jézus Krisztus szenvedésében és királyságában és tűrésében, a szigeten valék, a mely Páthmósnak neveztetik, az Isten beszédéért és a Jézus Krisztus bizonyságtételéért.
Jel 1: 10 Lélekben valék ott az Úrnak napján, és hallék hátam megett nagy szót, mint egy trombitáét,
Jel 1: 11 A mely ezt mondja vala: Én vagyok az Alfa és az Omega, az Első és Utolsó; és: A mit látsz, írd meg könyvben, és küldd el a hét gyülekezetnek, a mely Ázsiában van, Efézusban, Smirnában, Pergámumban, Thiatirában, Sárdisban, Filadelfiában és Laodiczeában.
Jel 1: 12 Megfordulék azért, hogy lássam a szót, a mely velem beszéle; megfordulván pedig, láték hét arany gyertyatartót;
Jel 1: 13 És a hét gyertyatartó között hasonlót az ember Fiához, bokáig érő ruhába öltözve, és mellénél aranyövvel körülövezve.
Jel 1: 14 Az ő feje pedig és a haja fehér vala, mint a fehér gyapjú, mint a hó; és a szemei olyanok, mint a tűzláng;
Jel 1: 15 És a lábai hasonlók valának az izzó fényű érczhez, mintha kemenczében tüzesedtek volna meg; a szava pedig olyan, mint a sok vizek zúgása.
Jel 1: 16 Vala pedig a jobb kezében hét csillag; és a szájából kétélű éles kard jő vala ki; és az ő orczája, mint a nap [a mikor] fénylik az ő erejében.
Jel 1: 17 Mikor pedig láttam őt, leesém az ő lábaihoz, mint egy holt. És reám veté az ő jobbkezét, mondván nékem: Ne félj; én vagyok az Első és az Utolsó,
Jel 1: 18 És az Élő; pedig halott valék, és ímé élek örökkön örökké Ámen, és nálam vannak a pokolnak és a halálnak kulcsai.
Jel 1: 19 Írd meg, a miket láttál és a mik vannak és a mik ezek után lesznek:
Jel 1: 20 A hét csillag titkát, a melyet láttál az én jobb kezemben, és a hét arany gyertyatartót. A hét csillag a hét gyülekezet angyala, és a mely hét gyertyatartót láttál, az hét gyülekezet.
Jel 2: 1 Az Efézusbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezeket mondja az, aki az ő jobbkezében tartja a hét csillagot, aki jár a hét arany gyertyatartó között:
Jel 2: 2 Tudom a te dolgaidat, és a te fáradságodat és tűrésedet, és hogy a gonoszokat nem szenvedheted, és megkísértetted azokat, a kik apostoloknak mondják magokat, holott nem azok, és hazugoknak találtad őket;
Jel 2: 3 És [terhet] viseltél, és béketűrő vagy, és az én nevemért fáradoztál és nem fáradtál el.
Jel 2: 4 De az a [mondás]om ellened, hogy az első szeretetedet elhagytad.
Jel 2: 5 Emlékezzél meg azért honnét estél ki, és térj meg, és az előbbi cselekedeteket cselekedd; ha pedig nem, hamar eljövök ellened, és a te gyertyatartódat kimozdítom helyéből, ha meg nem térsz.
Jel 2: 6 De az megvan benned, hogy a Nikolaiták cselekedeteit gyűlölöd, a melyeket én is gyűlölök.
Jel 2: 7 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az élet fájáról, a mely az Isten paradicsomának közepette van.
Jel 2: 8 A Smirnabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Első és Utolsó, aki halott vala és él:
Jel 2: 9 Tudom a te dolgaidat és nyomorúságodat és szegénységedet (de gazdag vagy), és azoknak káromkodását, a kik azt mondják, hogy ők zsidók, és nem azok, hanem a Sátán zsinagógája.
Jel 2: 10 Semmit ne félj azoktól, a miket szenvedned kell: Ímé a Sátán egynéhányat ti közületek a tömlöczbe fog vetni, hogy megpróbáltassatok; és lesz tíz napig való nyomorúságtok. Légy hív mind halálig, és néked adom az életnek koronáját.
Jel 2: 11 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. aki győz, annak nem árt a második halál.
Jel 2: 12 A Pergámumbeli gyülekezet angyalának írd meg: Ezt mondja az, a kinél a kétélű éles kard van:
Jel 2: 13 Tudom a te dolgaidat, és hogy hol lakol, a hol a Sátán királyiszéke van; és az én nevemet megtartod, és az én hitemet nem tagadtad meg Antipásnak, az én hű bizonyságomnak napjaiban sem, aki megöleték nálatok, a hol a Sátán lakik.
Jel 2: 14 De van valami kevés [panasz]om ellened, mert vannak ott nálad, a kik a Bálám tanítását tartják, aki Bálákot tanította, hogy vessen botránykövet az Izráel fiai elé, hogy egyenek a bálványáldozatokból, és paráználkodjanak.
Jel 2: 15 Így vannak nálad is, a kik a Nikolaiták tanítását tartják, a mit gyűlölök.
Jel 2: 16 Térj meg: ha pedig nem, ellened megyek hamar, és vívok azok ellen számnak kardjával.
Jel 2: 17 A kinek van füle hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek. A győzedelmesnek enni adok az elrejtett mannából, és adok annak fehér kövecskét, és a kövecskén új írott nevet, a melyet senki nem tud, csak az, aki kapja.
Jel 2: 18 A Thiatirabeli gyülekezet angyalának pedig írd meg: Ezt mondja az Isten Fia, a kinek szemei olyanok, mint a tűzláng, és a kinek lábai hasonlók az ízzó fényű érczhez:
Jel 2: 19 Tudom a te dolgaidat, és szeretetedet, szolgálatodat, és hitedet és tűrésedet, és hogy a te utolsó cselekedeteid többek az elsőknél.
Jel 2: 20 De van valami kevés [panasz]om ellened, mert megengeded amaz asszonynak, Jézabelnek, aki magát prófétának mondja, hogy tanítson és elhitesse az én szolgáimat, hogy paráználkodjanak és a bálványáldozatokból egyenek.
Jel 2: 21 Adtam néki időt is, hogy megtérjen az ő paráználkodásából; és nem tért meg.
Jel 2: 22 Íme én ágyba vetem őt, és azokat, a kik vele paráználkodnak, nagy nyomorúságba, ha meg nem térnek az ő cselekedeteikből.
Jel 2: 23 És az ő fiait megölöm halállal; és megtudják a gyülekezetek mind, hogy én vagyok a vesék és szívek vizsgálója; és mindeniteknek megfizetek a ti cselekedeteitek szerint.
Jel 2: 24 Néktek pedig azt mondom és mind a többi Thiatirabelieknek is, a kiknél nincsen e tudomány, és a kik nem ismerik a Sátán mélységeit, a mint ők nevezik: nem vetek reátok más terhet,
Jel 2: 25 Hanem a mi nálatok van, azt tartsátok meg addig, míg eljövök.
Jel 2: 26 És aki győz, és aki mindvégig megőrzi az én cselekedeteimet, annak hatalmat adok a pogányokon;
Jel 2: 27 És uralkodik rajtuk vasvesszővel, mint a fazekas edényei széttöretnek; a miképen én is vettem az én Atyámtól:
Jel 2: 28 És adom annak a hajnalcsillagot.
Jel 2: 29 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3: 1 A Sárdisbeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az, a kinél van az isteni hét lélek és a hét csillag: Tudom a te dolgaidat, hogy az a neved, hogy élsz, és halott vagy.
Jel 3: 2 Vigyázz, és erősítsd meg a többieket, a kik haló félben vannak; mert nem találtam a te cselekedeteidet Isten előtt teljeseknek.
Jel 3: 3 Megemlékezzél azért, hogyan vetted és hallottad; és tartsd meg, és térj meg. Hogyha tehát nem vigyázol, elmegyek hozzád, mint a tolvaj, és nem tudod, mely órában megyek hozzád.
Jel 3: 4 De van Sárdisban egy kevés neved, azoké a kik nem fertőztették meg a ruháikat: és fehérben fognak velem járni; mert méltók [arra.]
Jel 3: 5 aki győz, az fehér ruhákba öltözik; és nem törlöm ki annak nevét az élet könyvéből, és vallást teszek annak nevéről az én Atyám előtt és az ő angyalai előtt.
Jel 3: 6 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3: 7 A Filadelfiabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja a Szent, az Igaz, a kinél a Dávid kulcsa van, aki megnyitja és senki be nem zárja, és bezárja és senki meg nem nyitja:
Jel 3: 8 Tudom a te dolgaidat (ímé adtam elődbe egy nyitott ajtót, a melyet senki be nem zárhat), hogy kevés erőd van, és megtartottad az én beszédemet, és nem tagadtad meg az én nevemet.
Jel 3: 9 Ímé én adok a Sátán zsinagógájából, azok közül, a kik zsidóknak mondják magukat és nem azok, hanem hazudnak; ímé azt mívelem, hogy azok eljőjjenek és leboruljanak a te lábaid előtt, és megtudják, hogy én szerettelek téged.
Jel 3: 10 Mivel megtartottad az én béketűrésre [intő] beszédemet, én is megtartalak téged a megpróbáltatás idején, a mely az egész világra eljő, hogy megpróbálja e föld lakosait.
Jel 3: 11 Ímé eljövök hamar: tartsd meg a mi nálad van, hogy senki el ne vegye a te koronádat.
Jel 3: 12 aki győz, oszloppá teszem azt az én Istenemnek templomában, és többé onnét ki nem jő; és felírom ő reá az én Istenemnek nevét, és az én Istenem városának nevét, az új Jeruzsálemét, a mely az égből száll alá az én Istenemtől, és az én új nevemet.
Jel 3: 13 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 3: 14 A Laodiczeabeli gyülekezet angyalának is írd meg: Ezt mondja az Ámen, a hű és igaz bizonyság, az Isten teremtésének kezdete:
Jel 3: 15 Tudom a te dolgaidat, hogy te sem hideg nem vagy, sem hév; vajha hideg volnál, vagy hév.
Jel 3: 16 Így mivel lágymeleg vagy, sem hideg, sem hév, kivetlek téged az én számból.
Jel 3: 17 Mivel ezt mondod: Gazdag vagyok, és meggazdagodtam és semmire nincs szükségem; és nem tudod, hogy te vagy a nyomorult és a nyavalyás és szegény és vak és mezítelen:
Jel 3: 18 Azt tanácslom néked, hogy végy tőlem tűzben megpróbált aranyat, hogy gazdaggá légy; és fehér ruhákat, hogy öltözeted legyen, és ne láttassék ki a te mezítelenségednek rútsága; és szemgyógyító írral kend meg a te szemeidet, hogy láss.
Jel 3: 19 A kiket én szeretek, megfeddem és megfenyítem: légy buzgóságos azért, és térj meg.
Jel 3: 20 Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.
Jel 3: 21 A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe űljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyiszékében.
Jel 3: 22 A kinek van füle, hallja, mit mond a Lélek a gyülekezeteknek.
Jel 4: 1 Ezek után látám, és ímé egy megnyílt ajtó [vala] a mennyben, és az első szó, a melyet mint egy velem beszélő trombitának szavát hallék, ezt mondja vala: Jőjj fel ide, és megmutatom néked, a miknek meg kell lenni ezután.
Jel 4: 2 És azonnal elragadtatám lélekben: és ímé egy királyiszék vala letéve a mennyben, és üle [valaki] a királyiszékben;
Jel 4: 3 És a ki üle, tekintetére nézve hasonló vala a jáspis és sárdius kőhöz; és a királyiszék körül szivárvány [vala,] látszatra smaragdhoz hasonló.
Jel 4: 4 És a királyiszék körül huszonnégy királyiszék [vala;] és a királyiszékekben látám ülni a huszonnégy Vénet fehér ruhákba öltözve: és a fejökön arany koronák valának.
Jel 4: 5 A királyiszékből pedig villámlások és mennydörgések és szózatok jőnek [vala] ki. És hét tűzlámpás ég [vala] a királyiszék előtt, a mely az Istennek hét lelke;
Jel 4: 6 És a királyiszék előtt üvegtenger [vala,] hasonló a kristályhoz; és a királyiszék közepette és a királyiszék körül négy lelkes állat, szemekkel teljesek elől és hátul.
Jel 4: 7 És az első lelkes állat hasonló [vala] az oroszlánhoz, és a második lelkes állat hasonló a borjúhoz, és a harmadik lelkes állatnak olyan arcza [vala,] mint egy embernek, és a negyedik lelkes állat hasonló [vala] a repülő sashoz.
Jel 4: 8 És a négy lelkes állat, a melyek közül mindeniknek hat-hat szárnya [vala], köröskörül és belül teljes [vala] szemekkel; és meg nem szűnik [vala] nappal és éjjel ezt mondani: Szent, szent, szent az Úr, a mindenható Isten, aki vala és aki van és aki eljövendő,
Jel 4: 9 És mikor a lelkes állatok dicsőséget, tisztességet és hálát adnak annak, aki a királyiszékben ül, annak, aki örökkön örökké él,
Jel 4: 10 Leesik a huszonnégy Vén az előtt, aki a királyiszékben ül, és imádja azt, aki örökkön örökké él, és az ő koronáit a királyiszék elé teszi, mondván:
Jel 4: 11 Méltó vagy Uram, hogy végy dicsőséget és tisztességet és erőt; mert te teremtettél mindent, és a te akaratodért vannak és teremttettek.
Jel 5: 1 És láték annak jobbkezében, aki a királyiszékben üle, egy könyvet , a mely be volt írva belől és hátul, és le volt pecsételve hét pecséttel.
Jel 5: 2 És láték egy erős angyalt, aki nagy szóval kiálta: Ki volna méltó arra, hogy felnyissa a könyvet, és felbontsa annak pecséteit?
Jel 5: 3 És senki, sem mennyen, sem földön, sem föld alatt, nem tudta a könyvet felnyitni, sem ránézni.
Jel 5: 4 Én azért igen sírok vala, hogy senki nem találtaték méltónak a könyv felnyitására és elolvasására, a ránézésre sem:
Jel 5: 5 És egy a Vének közül monda nékem: Ne sírj: ímé győzött a Júda nemzetségéből való oroszlán, Dávid gyökere, hogy felnyissa a könyvet és felbontsa annak hét pecsétét.
Jel 5: 6 És láték a királyiszék és a négy lelkes állat között és a Vének között egy Bárányt állani, mint egy megölöttet, hét szarva és hét szeme vala, a mi az Istennek hét Lelke, a mely elküldetett az egész földre.
Jel 5: 7 És eljöve és elvevé a könyvet a királyiszékben ülőnek jobbkezéből.
Jel 5: 8 És mikor elvevé a könyvet, a négy lelkes állat és a huszonnégy Vén leborula a Bárány előtt, mindeniknél hárfák és aranypoharak lévén, jóillatokkal tele, a mik a szentek imádságai.
Jel 5: 9 És éneklének új éneket, mondván: Méltó vagy, hogy elvedd a könyvet és megnyisd annak pecséteit: mert megölettél, és megváltottál minket Istennek a te véred által, minden ágazatból és nyelvből és népből és nemzetből,
Jel 5: 10 És tettél minket a mi Istenünknek királyokká és papokká; és uralkodunk a földön.
Jel 5: 11 És látám, és hallám a királyiszék, a lelkes állatok, és a Vének körül sok angyalnak szavát; és az ő számuk tízezerszer tízezer és ezerszer ezer vala;
Jel 5: 12 Nagy szóval ezt mondván: Méltó a megöletett Bárány, hogy vegyen erőt és gazdagságot és bölcseséget és hatalmasságot és tisztességet és dicsőséget és áldást.
Jel 5: 13 Sőt hallám, hogy minden teremtett állat, a mely van a mennyben és a földön, és a föld alatt és a tengerben, és minden, a mi ezekben van, ezt mondja vala: A királyiszékben ülőnek és a Báránynak áldás és tisztesség és dicsőség és hatalom örökkön örökké.
Jel 5: 14 És a négy lelkes állat monda: Ámen. És a huszonnégy Vén leborult és imádá az örökkön örökké élőt.
Jel 6: 1 És látám, mikor a Bárány a pecsétekből egyet felnyitott, és hallám, hogy a négy lelkes állat közül egy monda, mintegy mennydörgésnek szavával: Jőjj és lásd.
Jel 6: 2 És látám, és ímé egy fehér ló, és a rajta ülőnél íjj vala; és adaték néki korona; és kijöve győzve, és hogy győzzön.
Jel 6: 3 És mikor a második pecsétet felnyitotta, hallám, hogy a második lelkes állat ezt mondá: Jőjj és lásd.
Jel 6: 4 És előjőve egy másik, veres ló, és a ki azon üle, megadaték annak, hogy a békességet elvegye a földről, és hogy [az emberek] egymást öljék; és adaték annak egy nagy kard.
Jel 6: 5 És mikor felnyitotta a harmadik pecsétet, hallám, hogy a harmadik lelkes állat mondá: Jőjj és lásd. Látám azért, és ímé egy fekete ló; és annak, aki azon üle, egy mérleg vala kezében.
Jel 6: 6 És hallék a négy lelkes állat közt szózatot, a mely ezt mondja vala: A búzának mérczéje egy dénár, és az árpának három mérczéje egy dénár; de a bort és az olajt ne bántsd.
Jel 6: 7 És mikor felnyitotta a negyedik pecsétet, hallám a negyedik lelkes állat szavát, a mely ezt mondja vala: Jőjj és lásd.
Jel 6: 8 És látám, és ímé egy sárgaszínű ló; és aki rajta üle, annak a neve halál, és a pokol követi vala azt; és adaték azoknak hatalom a földnek negyedrészén, hogy öljenek fegyverrel és éhséggel és halállal és a földnek fenevadai által.
Jel 6: 9 És mikor felnyitotta az ötödik pecsétet, látám az oltár alatt azoknak lelkeit, a kik megölettek az Istennek beszédéért és a bizonyságtételért, a melyet kaptak.
Jel 6: 10 És kiáltának nagy szóval, mondván: Uram, te szent és igaz, meddig nem ítélsz még, és nem állasz bosszút a mi vérünkért azokon, a kik a földön laknak?
Jel 6: 11 Akkor adatának azoknak egyenként fehér ruhák; és mondaték nékik, hogy még egy kevés ideig nyugodjanak, a míg beteljesedik mind az [ő] szolgatársaik[nak], mind az ő atyjokfiai[nak száma,] a kiknek meg kell öletniök, a mint ők is [megölettek.]
Jel 6: 12 Azután látám, mikor a hatodik pecsétet felnyitotta, és ímé nagy földindulás lőn, és a nap feketévé lőn mint a szőrzsák, és a hold egészen olyan lőn, mint a vér;
Jel 6: 13 És az ég csillagai a földre hullának, miképen a fügefa hullatja éretlen gyümölcseit, mikor nagy szél rázza.
Jel 6: 14 És az ég eltakarodék, mint mikor a papírtekercset összegöngyölítik; és minden hegy és sziget helyéből elmozdíttaték.
Jel 6: 15 És a földnek királyai és a fejedelmek és a gazdagok és a vezérek és a hatalmasak, és minden szolga és minden szabad, elrejték magokat a barlangokba és a hegyeknek kőszikláiba;
Jel 6: 16 És mondának a hegyeknek és a kőszikláknak: Essetek mi reánk és rejtsetek el minket annak színe elől, aki a királyiszékben ül, és a Bárány haragjától:
Jel 6: 17 Mert eljött az ő haragjának ama nagy napja; és ki állhat meg?
Jel 7: 1 Ezek után láték négy angyalt állani a földnek négy szegletén, a földnek négy szélét tartva, hogy szél ne fújjon a földre, se a tengerre, se semmi élőfára.
Jel 7: 2 És láték más angyalt feljőni napkelet felől, a kinek kezében vala az élő Istennek pecséte; és nagy szóval kiálta a négy angyalnak, a kinek adatott, hogy ártson a földnek és a tengernek,
Jel 7: 3 Ezt mondván: Ne ártsatok se a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg meg nem pecsételjük a mi Istenünk szolgáit az ő homlokukon.
Jel 7: 4 És hallám a megpecsételtek számát: Száznegyvennégyezer, az Izráel fiainak minden nemzetségéből elpecsételve.
Jel 7: 5 A Júda nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt [vala;] a Ruben nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Gád nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
Jel 7: 6 Az Áser nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Nafthali nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Manassé nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
Jel 7: 7 A Simeon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Lévi nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; az Izsakhár nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt;
Jel 7: 8 A Zebulon nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a József nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt; a Benjámin nemzetségéből tizenkétezer elpecsételt.
Jel 7: 9 Azután látám, és ímé egy nagy sokaság, a melyet senki meg nem számlálhatott, minden nemzetből és ágazatból, és népből és nyelvből; és a királyiszék előtt és a Bárány előtt állnak vala, fehér ruhákba öltözve, és az ő kezeikben pálmaágak;
Jel 7: 10 És kiáltanak nagy szóval, mondván: Az idvesség a mi Istenünké, aki a királyiszékben ül, és a Bárányé!
Jel 7: 11 Az angyalok pedig mindnyájan a királyiszék, a Vének és a négy lelkes állat körül állnak vala, és a királyiszék előtt arczczal leborulának, és imádák az Istent,
Jel 7: 12 Ezt mondván: Ámen: áldás és dicsőség és bölcseség és hálaadás és tisztesség és hatalom és erő a mi Istenünknek mind örökkön örökké, Ámen.
Jel 7: 13 Akkor felele egy a Vének közül, és monda nékem: Ezek, a kik a fehér ruhákba vannak öltözve, kik és honnét jöttek?
Jel 7: 14 És mondék néki: Uram, te tudod. És monda nékem: Ezek azok, a kik jöttek a nagy nyomorúságból, és megmosták az ő ruháikat, és megfehérítették ruháikat a Bárány vérében.
Jel 7: 15 Ezért vannak az Isten királyiszéke előtt; és szolgálnak neki éjjel és nappal az ő templomában; és aki a királyiszékben ül, kiterjeszti sátorát felettök.
Jel 7: 16 Nem éheznek többé, sem nem szomjúhoznak többé; sem a nap nem tűz rájok, sem semmi hőség:
Jel 7: 17 Mert a Bárány, aki a királyiszéknek közepette van, legelteti őket, és a vizeknek élő forrásaira viszi őket; és eltöröl Isten az ő szemeikről minden könyet.
Jel 8: 1 És mikor felnyitotta a hetedik pecsétet, lőn nagy csendesség a mennyben, mintegy fél óráig.
Jel 8: 2 És látám azt a hét angyalt, aki az Isten előtt álla; és adaték nékik hét trombita.
Jel 8: 3 És jöve egy másik angyal, és megálla az oltárnál, arany tömjénezőt tartva; és adaték annak sok tömjén, hogy tegye minden szenteknek könyörgéseihez az arany oltárra, a mely a királyiszék előtt vala.
Jel 8: 4 És felméne a tömjén füstje a szentek könyörgéseivel az angyal kezéből az Isten elébe.
Jel 8: 5 Azután vevé az angyal a tömjénezőt; és megtölté azt az oltárnak tüzével, és leveté a földre; és lőnek mennydörgések és szózatok és villámlások és földindulás.
Jel 8: 6 És a hét angyal, a kinél a hét trombita vala, készüle a trombitáláshoz.
Jel 8: 7 Az első angyal azért trombitála, és lőn jégeső és tűz, vérrel elegy, és vetteték a földre; és a földnek harmadrésze megége, és az élőfáknak harmadrésze megége, és minden zöldelő fű megége.
Jel 8: 8 A második angyal is trombitált, és mint egy tűzzel égő nagy hegy vetteték a tengerbe; és a tengernek harmadrésze vérré lőn;
Jel 8: 9 És meghala a tengerben lévő teremtett állatoknak harmadrésze, a melyekben élet vala; és a hajóknak harmadrésze elvesze.
Jel 8: 10 A harmadik angyal is trombitált, és leesék az égről egy nagy csillag, égve, mint egy fáklya, és esék a folyóvizeknek harmadrészére, és a vizek forrásaira;
Jel 8: 11 A csillagnak neve pedig üröm: változék azért a folyóvizek harmadrésze ürömmé; és sok ember meghala a vizektől, mivel keserűkké lőnek.
Jel 8: 12 A negyedik angyal is trombitált, és megvereték a napnak harmadrésze, és a holdnak harmadrésze, és a csillagoknak harmadrésze; hogy meghomályosodjék azoknak harmadrésze, és a nap az ő harmadrészében ne fényljék, és az éjszaka hasonlóképen.
Jel 8: 13 És láték és hallék az égnek közepette egy angyalt repülni, aki ezt mondja vala nagy szóval: Jaj, jaj, jaj a föld lakosainak a három angyal trombitájának többi szavai miatt, a kik még trombitálni fognak.
Jel 9: 1 Az ötödik angyal is trombitált, és látám, hogy egy csillag esett le az égről a földre, és adaték annak a mélység kútjának kulcsa.
Jel 9: 2 Megnyitá azért a mélységnek kútját: és füst jöve fel a kútból, mint egy nagy kemenczének füstje; és meghomályosodék a nap és a levegőég a kút füstje miatt.
Jel 9: 3 A füstből pedig sáskák jövének ki a földre; és adaték azoknak hatalom, mint hatalmuk van a föld skorpióinak.
Jel 9: 4 És megmondaték nékik, hogy a földnek füvét ne bántsák, se semmi zöldelőt, se semmi élőfát, hanem csak azokat az embereket, a kiknek homlokukon nincsen az Istennek pecséte.
Jel 9: 5 És adaték azoknak, hogy meg ne öljék őket, hanem hogy kínoztassanak öt hónapig; és azoknak kínzása olyan, mint a skorpió kínzása, mikor megmarja az embert.
Jel 9: 6 Annakokáért azokban a napokban keresik az emberek a halált, de nem találják meg azt; és kívánnának meghalni, de a halál elmegy előlük.
Jel 9: 7 A sáskáknak formája pedig hasonló vala a viadalhoz felkészített lovakhoz; és a fejökön mintegy aranyhoz hasonló koronák valának, és az orczáik olyanok valának, mint az emberek orczái.
Jel 9: 8 És olyan hajuk vala, mint az asszonyok haja; és fogaik olyanok valának, mint az oroszlánoknak.
Jel 9: 9 És olyan mellvértjeik valának, mint a vas mellvértek; és az ő szárnyaik zúgása olyan vala, mint a viadalra száguldó sok lovas szekerek zúgása.
Jel 9: 10 És skorpiókhoz hasonló farkuk vala és fulánkjuk; és a farkukban vala a hatalmuk, hogy ártsanak az embereknek öt hónapig.
Jel 9: 11 Királyukul pedig a mélység angyala vala felettök; annak a neve zsidóul Abaddon, görögül pedig Apollion, [azaz Vesztő] a neve.
Jel 9: 12 Az első jaj elmúlék; ímé ezután még két jaj következik.
Jel 9: 13 A hatodik angyal is trombitált, és hallék egy szózatot az arany oltárnak négy szarvától, a mely az Isten előtt van,
Jel 9: 14 Mondván a hatodik angyalnak, a kinél a trombita vala: Oldd el azt a négy angyalt, aki a nagy folyóvíznél, az Eufrátesnél van megkötve.
Jel 9: 15 Eloldaték azért a négy angyal, aki el vala készítve az órára és napra és hónapra és esztendőre, hogy megölje az emberek harmadrészét.
Jel 9: 16 És a lovas seregek száma két tízezerszer tízezer vala; hallottam a számukat.
Jel 9: 17 És így látám a lovakat látásban, és a rajtuk ülőket, a kiknek tűzből és jáczintból és kénkőből való mellvértjeik valának; és a lovak feje olyan vala, mint az oroszlánok feje; és szájukból tűz és füst és kénkő jő vala ki.
Jel 9: 18 E háromtól öleték meg az emberek harmadrésze, a tűztől és a füsttől és a kénkőtől, a mely azoknak szájából jő vala ki.
Jel 9: 19 Mert az ő hatalmuk az ő szájukban van, és az ő farkukban; mert az ő farkaik a kígyókhoz hasonlók, a melyeknek fejeik vannak; és azokkal ártanak.
Jel 9: 20 A többi emberek pedig, a kik meg nem ölettek e csapásokkal, nem tértek meg az ő kezeik csinálmányaitól, hogy ne imádnák a gonosz lelkeket, és az arany és ezüst és ércz és kő és fa bálványokat, a melyek nem láthatnak, sem hallhatnak, sem járhatnak;
Jel 9: 21 És nem tértek meg az ő gyilkosságaikból, sem az ő ördöngösségeikből, sem paráználkodásaikból, sem lopásaikból.
Jel 10: 1 És láték egy másik, erős angyalt az égből leszállani, aki felhőbe vala öltözve; és a fején szivárvány vala, és az orczája olyan vala, mint a nap, és a lábai mint a tűzoszlopok;
Jel 10: 2 És a kezében egy nyitott könyvecske vala; és tevé a jobb lábát a tengerre, a bal lábát pedig a földre;
Jel 10: 3 És kiálta nagy szóval, mint mikor az oroszlán ordít; és mikor kiálta, megszólaltatá a hét mennydörgés az ő szavát.
Jel 10: 4 És mikor a hét mennydörgés megszólaltatta az ő szavát, le akarám írni; és az égből szózatot hallék, a mely ezt mondá nékem: Pecsételd be, a miket a hét mennydörgés szóla, és azokat meg ne írd.
Jel 10: 5 És az angyal, a kit láték állani a tengeren és a földön, felemelé kezét az égre,
Jel 10: 6 És megesküvék arra, aki örökkön örökké él, aki teremtette az eget és a benne valókat, és a földet és a benne valókat, és a tengert és a benne valókat, hogy idő többé nem lészen:
Jel 10: 7 Hanem a hetedik angyal szavának napjaiban, mikor trombitálni kezd, akkor elvégeztetik az Istennek titka, a mint megmondotta az ő szolgáinak a prófétáknak.
Jel 10: 8 És a szózat, a melyet hallottam az égből, ismét szóla nékem, és monda: Menj el, és vedd el azt a nyitott könyvecskét, [mely] a tengeren és a földön álló angyal kezében [van.]
Jel 10: 9 Elmenék azért az angyalhoz, mondván néki: Add nékem a könyvecskét. És monda nékem: Vedd el és edd meg; és megkeseríti a te gyomrodat, de a te szádban édes lesz, mint a méz.
Jel 10: 10 Elvevém azért a könyvecskét az angyal kezéből, és megevém azt; és az én számban olyan édes vala mint a méz; és mikor megettem azt, megkeseredék az én gyomrom.
Jel 10: 11 És monda nékem: Ismét prófétálnod kell néked sok népek és nemzetek, és nyelvek és királyok felől.
Jel 11: 1 És adának nékem vesszőhöz hasonló nádszálat, és angyal áll vala mellém és monda: Kelj fel, és mérd meg az Isten templomát és az oltárt, és azokat, a kik abban imádkoznak.
Jel 11: 2 De a tornáczot, a mely a templomon kívül van, kihagyd, és azt meg ne mérd; mert a pogányoknak adatott, és a szent várost tapodják negyvenkét hónapig.
Jel 11: 3 És adom az én két tanúbizonyságomnak, hogy prófétáljanak, gyászruhákba öltözve, ezer kétszáz hatvan napig.
Jel 11: 4 Ezek az a két olajfa, és a két gyertyatartó, a melyek a földnek Istene előtt állanak.
Jel 11: 5 És ha valaki akar nékik ártani, tűz származik az ő szájokból, a mely megöli az ő ellenségeiket; és ha valaki akar nékik ártani, úgy kell annak megöletni.
Jel 11: 6 Ezeknek van hatalmuk arra, hogy bezárják az eget, hogy az ő prófétálásuknak idejében eső ne legyen; és hatalmuk van a vizeken, hogy azokat vérré változtassák, és megverjék a földet akármi csapással, valamennyiszer akarják.
Jel 11: 7 És mikor elvégezik az ő bizonyságtételöket, a mélységből feljövő fenevad hadakozik ellenök, és legyőzi őket, és megöli őket.
Jel 11: 8 És az ő holttesteik [feküsznek] ama nagy városnak utczáin, a mely lélek szerint Sodomának és Égyiptomnak hivatik, a hol a mi Urunk is megfeszíttetett.
Jel 11: 9 És a népek és ágazatok, és nyelvek és nemzetek közül valók látják azoknak holttestét három és fél nap, és azoknak holttestét nem engedik sírba tenni.
Jel 11: 10 És a földnek lakosai örülnek és örvendeznek rajtok, és ajándékokat küldenek egymásnak; mivelhogy e két próféta gyötörte a földnek lakosait.
Jel 11: 11 De három és fél nap mulva életnek lelke adaték Istentől ő beléjök, és lábaikra állának; és nagy félelem esék azokra, a kik őket nézik vala.
Jel 11: 12 És hallának nagy szózatot az égből, a mely ezt mondja vala nékik: Jőjjetek fel ide. És felmenének az égbe felhőben; és láták őket az ő ellenségeik.
Jel 11: 13 És lőn abban az órában nagy földindulás, és a városnak tizedrésze elesék; és megöleték a földindulásban hétezer ember neve; és a többiek megrémülének, és a menny Istenének adának dicsőséget.
Jel 11: 14 A második jaj elmúlt; ímé a harmadik jaj hamar eljő.
Jel 11: 15 A hetedik angyal is trombitála, és nagy szózatok lőnek a mennyben, a melyek ezt mondják vala: E világnak országai a mi Urunkéi és az ő Krisztusáéi lettek, aki örökkön örökké uralkodik.
Jel 11: 16 És a huszonnégy Vén, aki az Isten előtt ül az ő királyiszékeiben, esék az ő orczájára és imádá az Istent,
Jel 11: 17 Ezt mondván: Hálát adunk néked Uram, mindenható Isten, aki vagy és aki valál és aki eljövendő vagy; mert a te nagy hatalmadat kezedhez vetted, és a te országlásodat elkezdetted.
Jel 11: 18 És megharagudtak a pogányok, és eljött a te haragod, és a halottak ideje, hogy megítéltessenek, és jutalmat adj a te szolgáidnak, a prófétáknak és a szenteknek, és a kik a te nevedet félik, kicsinyeknek és nagyoknak; és elpusztítsd azokat, a kik a földet pusztítják.
Jel 11: 19 És megnyilatkozék az Isten temploma a mennyben, és megláttaték az ő szövetségének ládája az ő templomában; és lőnek villámlások és szózatok és mennydörgések, és földindulás és nagy jégeső.
Jel 12: 1 És láttaték nagy jel az égben: egy asszony, aki a napba vala felöltözve, és lábai alatt vala a hold, és az ő fejében tizenkét csillagból korona;
Jel 12: 2 A ki terhes vala, és akarván szűlni, kiált vala, és kínlódik vala a szűlésben.
Jel 12: 3 Láttaték más jel is az égben, és ímé [vala] egy nagy veres sárkány, a kinek hét feje vala és tíz szarva, és az ő fejeiben hét korona;
Jel 12: 4 És a farka utána vonszá az ég csillagainak harmadrészét, és a földre veté azokat; és álla az a sárkány a szűlő asszony elé, hogy mikor szűl, annak fiát megegye.
Jel 12: 5 És szűle fiú-magzatot, aki vasvesszővel legeltet minden nemzetet; és ragadtaték annak fia Istenhez és az ő királyiszékéhez.
Jel 12: 6 Az asszony pedig elfuta a pusztába, hol Istentől készített helye van, hogy ott táplálják őt ezer kétszáz hatvan napig.
Jel 12: 7 És lőn az égben viaskodás: Mihály és az ő angyalai viaskodnak vala a sárkánynyal; és a sárkány is viaskodik vala és az ő angyalai;
Jel 12: 8 De nem vehetének diadalmat, és az ő helyök sem találtaték többé a mennyben.
Jel 12: 9 És vetteték a nagy sárkány, ama régi kígyó, aki neveztetik ördögnek és a Sátánnak, ki mind az egész föld kerekségét elhiteti, vetteték a földre, és az ő angyalai [is] ő vele levettetének.
Jel 12: 10 És hallék nagy szózatot az égben, a mely ezt mondja vala: Most lett meg az idvesség és az erő, és a mi Istenünknek országa, és az ő Krisztusának hatalma; mert a mi atyánkfiainak vádolója levettetett, ki vádolja vala őket éjjel és nappal a mi Istenünk előtt.
Jel 12: 11 És ők legyőzték azt a Bárány véréért, és az ő bizonyságtételöknek beszédéért; és az ő életöket nem kímélték mind halálig.
Jel 12: 12 Annakokáért örüljetek egek és a kik lakoztok azokban. Jaj a föld és a tenger lakosainak; mert leszállott az ördög ti hozzátok, nagy haraggal teljes, úgymint aki tudja, hogy kevés ideje van.
Jel 12: 13 Mikor azért látta a sárkány, hogy ő levettetett a földre, kergetni kezdé az asszonyt, aki a fiút szűlte.
Jel 12: 14 De adaték az asszonynak két nagy sasszárny, hogy a kígyó elől elrepüljön a pusztába az ő helyére, hogy tápláltassék ott ideig, időkig, és az időnek feléig.
Jel 12: 15 És bocsáta a kígyó az ő szájából az asszony után vizet, mint egy folyó vizet, hogy azt a folyóvízzel elragadtassa.
Jel 12: 16 De segítségül lőn a föld az asszonynak, és megnyitá a föld az ő száját, és elnyelé a folyóvizet, a melyet a sárkány az ő szájából bocsátott.
Jel 12: 17 Megharagvék azért a sárkány az asszonyra, és elméne, hogy hadakozzék egyebekkel az ő magvából valókkal, az Isten parancsolatainak megőrzőivel, és a kiknél vala a Jézus Krisztus bizonyságtétele;
Jel 12: 18 És álla a tengernek fövenyére.
Jel 13: 1 És láték egy fenevadat feljőni a tengerből, a melynek hét feje és tíz szarva vala, és az ő szarvain tíz korona, és az ő fejein a káromlásnak neve.
Jel 13: 2 És e fenevad, a melyet láték, hasonló vala a párduczhoz, és az ő lábai, mint a medvéé, és az ő szája, mint az oroszlán szája; és a sárkány adá az ő erejét annak, és az ő királyiszékét, és nagy hatalmat.
Jel 13: 3 És látám, hogy egy az ő fejei közül mintegy halálos sebbel megsebesíttetett; de az ő halálos sebe meggyógyíttaték; és csodálván, az egész föld [követé] a fenevadat.
Jel 13: 4 És imádák a sárkányt, aki a hatalmat adta a fenevadnak; és imádák a fenevadat, ezt mondván: Kicsoda hasonló e fenevadhoz? kicsoda viaskodhatik ő vele?
Jel 13: 5 És adaték néki nagy dolgoknak és káromlásoknak szóló szája; és adaték néki hatalom, hogy cselekedjék negyvenkét hónapig.
Jel 13: 6 Megnyitá azért az ő száját Isten ellen való káromlásra, hogy szidalmazza az ő nevét és az ő sátorát, és azokat, a kik a mennyben laknak.
Jel 13: 7 Az is adaték néki, hogy a szentek ellen hadakozzék, és őket legyőzze; és adaték néki hatalom minden nemzetségen, nyelven és népen.
Jel 13: 8 Annakokáért imádják őt a földnek minden lakosai, a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe, a mely a Bárányé, aki megöletett, e világ alapítása óta.
Jel 13: 9 Ha van füle valakinek, hallja!
Jel 13: 10 Ha valaki fogságba visz [mást], [ő is] fogságba megy; ha valaki fegyverrel öl, fegyverrel kell annak megöletni. Itt van a szentek békességes tűrése és hite.
Jel 13: 11 Azután láték más fenevadat feljőni a földből, a kinek két szarva vala, a Bárányéhoz hasonló, de úgy szól vala, mint a sárkány;
Jel 13: 12 És az előbbi fenevadnak minden hatalmasságát cselekszi ő előtte; és azt is cselekszi, hogy a föld és annak lakosai imádják az első fenevadat, a melynek halálos sebe meggyógyult vala;
Jel 13: 13 És nagy jeleket tesz, annyira, hogy tüzet is hoz alá az égből a földre, az emberek láttára.
Jel 13: 14 És elhiteti a földnek lakosait a jelekkel, a melyek adatának néki, hogy cselekedje a fenevad előtt; azt mondván a föld lakosainak, hogy csinálják meg a fenevadnak képét, aki fegyverrel megsebesíttetett vala, de megelevenedett.
Jel 13: 15 És adaték néki, hogy a fenevad képébe lelket adjon, hogy a fenevad képe szóljon is, és azt mívelje, hogy mindazok, a kik nem imádják a fenevad képét, megölessenek,
Jel 13: 16 Azt is teszi mindenkivel, kicsinyekkel és nagyokkal, gazdagokkal és szegényekkel, szabadokkal és szolgákkal, hogy az ő jobb kezökre vagy a homlokukra bélyeget tegyenek;
Jel 13: 17 És hogy senki se vehessen, se el ne adhasson [semmit,] hanem csak a kin a fenevad bélyege van, vagy neve, vagy nevének száma.
Jel 13: 18 Itt van a bölcseség. A kinek értelme van, számlálja meg a fenevad számát; mert emberi szám: és annak száma hatszázhatvanhat.
Jel 14: 1 És látám, és ímé egy Bárány áll vala Sion hegyén, és ő vele száznegyvennégy ezeren, a kiknek homlokán írva vala az ő Atyjának neve.
Jel 14: 2 És hallék szózatot az égből, mint sok vizeknek zúgását és mint nagy mennydörgésnek szavát; és hallám hárfásoknak szavát, a kik az ő hárfájokkal hárfáznak vala;
Jel 14: 3 És énekelnek vala mintegy új éneket a királyiszék előtt, és a négy lelkes állat előtt és a Vének előtt; és senki meg nem tanulhatja vala azt az éneket, csak a száz negyvennégy ezer, a kik áron vétettek meg a földről.
Jel 14: 4 Ezek azok, a kik asszonyokkal nem fertőztették meg magokat; mert szűzek. Ezek azok, a kik követik a Bárányt, valahová megy. Ezek áron vétettek meg az emberek közül Istennek és a Báránynak zsengéiül.
Jel 14: 5 És az ő szájokban nem találtatott álnokság; mert az Istennek királyiszéke előtt feddhetetlenek.
Jel 14: 6 És láték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek,
Jel 14: 7 Ezt mondván nagy szóval: Féljétek az Istent, és néki adjatok dicsőséget: mert eljött az ő ítéletének órája; és imádjátok azt, aki teremtette a mennyet és a földet, és a tengert és a vizek forrásait.
Jel 14: 8 És más angyal követé azt, mondván: Leomlott, leomlott Babilon, a nagy város! mert az ő paráznaságának haragborából adott inni minden pogány népnek.
Jel 14: 9 És harmadik angyal [is] követé azokat, mondván nagy szóval: Ha valaki imádja a fenevadat és annak képét, és bélyegét felveszi vagy homlokára vagy kezére,
Jel 14: 10 Az is iszik az Isten haragjának borából, a mely elegyítetlenül töltetett az ő haragjának poharába: és kínoztatik tűzzel és kénkővel a szent angyalok előtt és a Bárány előtt;
Jel 14: 11 És az ő kínlódásuknak füstje felmegy örökkön örökké; és nem lesz nyugalmuk éjjel és nappal, a kik imádják a fenevadat és annak képét, és ha valaki az ő nevének bélyegét felveszi.
Jel 14: 12 Itt van a szenteknek békességes tűrése, itt a kik megtartják az Isten parancsolatait és a Jézus hitét!
Jel 14: 13 És hallék az égből szózatot, a mely ezt mondja vala nékem: Írd meg: Boldogok a halottak, a kik az Úrban halnak meg mostantól fogva. Bizony, azt mondja a Lélek, mert megnyugosznak az ő fáradságuktól, és az ő cselekedeteik követik őket.
Jel 14: 14 És látám, és ímé vala egy fehér felhő; és a felhőn üle [valaki,] hasonló az embernek Fiához, a fején arany korona, és a kezében éles sarló.
Jel 14: 15 És más angyal jöve ki a templomból, nagy szóval kiáltván annak, aki a felhőn ül vala: Indítsd a sarlódat és arass; mert a földnek aratni valója megszáradt.
Jel 14: 16 Bocsátá azért, a ki a felhőn ül vala az ő sarlóját a földre; és learattaték a föld.
Jel 14: 17 És más angyal jöve ki a mennyben való templomból, s annál is éles sarló vala.
Jel 14: 18 Más angyal is jöve ki az oltártól, a kinek hatalma vala a tűzön, és kiálta nagy szóval annak, a kinél vala az éles sarló, ezt mondván: Bocsásd a te éles sarlódat, és szedd meg a föld szőleinek gerézdeit; mert megértek annak szőlei.
Jel 14: 19 Bocsátá azért az angyal az ő éles sarlóját a földre, és a földnek szőleit megszedé, és veté az Isten haragjának nagy borsajtójába.
Jel 14: 20 És megtaposták a borsajtót a városon kívül, és vér jöve ki a borsajtóból a lovak zablájáig, ezer hatszáz futamatnyira.
Jel 15: 1 És láték mennyben más nagy és csodálatos jelt: hét angyalt, a kinél vala a hét utolsó csapás; mert az által teljesedett be az Istennek haragja.
Jel 15: 2 És láték úgymint üvegtengert tűzzel elegyítve; és azokat, a kik diadalmasok a fenevadon és az ő képén, és bélyegén és az ő nevének számán, látám állani az üvegtenger mellett, a kiknek kezében valának az Istennek hárfái.
Jel 15: 3 És énekelik vala Mózesnek az Isten szolgájának énekét, és a Báránynak énekét, ezt mondván: Nagyok és csodálatosak a te dolgaid, mindenható Úr Isten; igazságosak és igazak a te útaid, óh szentek Királya!
Jel 15: 4 Ki ne félne téged, Uram! és [ki] ne dicsőítené a te nevedet? mert csak egyedül vagy szent. Mert eljőnek mind a pogányok és lehajolnak előtted; mert a te ítéleteid nyilvánvalókká lettek.
Jel 15: 5 És ezeknek utána látám, és ímé megnyittaték a mennyben a bizonyságtétel sátorának temploma,
Jel 15: 6 És kijöve a templomból a hét angyal, a kinél a hét csapás vala, tiszta és fehér gyolcsba öltözve, és mellöknél arany övekkel körülövezve.
Jel 15: 7 És egy a négy lelkes állat közül ada a hét angyalnak hét aranypoharat, a mely az örökkön örökké élő Istennek haragjával teljes vala.
Jel 15: 8 És megtelék a templom füsttel az Isten dicsőségének és erejének miatta, és senki a templomba be nem mehet vala, mígnem a hét angyal hét csapása bevégeztetik.
Jel 16: 1 És hallék nagy szózatot a templomból, a mely mondja vala a hét angyalnak: Menjetek el és töltsétek ki a földre az Isten haragjának hét poharát.
Jel 16: 2 Elméne azért az első, és kitölté az ő poharát a földre; és támada gonosz és ártalmas fekély azokon az embereken, a kiken vala a fenevad bélyege, és a kik imádják vala annak képét.
Jel 16: 3 A másik angyal is kitölté az ő poharát a tengerbe; és olyanná lőn, mint a halott vére; és minden élő állat meghala a tengerben.
Jel 16: 4 A harmadik angyal is kitölté az ő poharát a folyóvizekbe és a vizek forrásaiba; és lőn vér.
Jel 16: 5 És hallám, hogy a vizek angyala ezt mondja vala: Igaz vagy Uram, aki vagy és aki valál, te Szent, hogy ezeket ítélted;
Jel 16: 6 Mivelhogy szentek és próféták vérét ontották, vért adál nékik inni; mert méltók arra.
Jel 16: 7 És hallám, hogy más az oltárról ezt mondja vala: Jól van Uram, mindenható Isten, igazak és igazságosak a te ítéleteid.
Jel 16: 8 A negyedik angyal is kitölté az ő poharát a napra; és adaték annak, hogy az embereket tikkaszsza tűzzel.
Jel 16: 9 És tikkadának az emberek nagy hévséggel; és az Istennek nevét káromlák, a kinek hatalma vala e csapásokon; és nem térének meg, hogy neki dicsőséget adjanak.
Jel 16: 10 Az ötödik angyal is kitölté az ő poharát a fenevad királyiszékére; és lőn az ő országa setét; és rágják vala az ő nyelvöket a kín miatt,
Jel 16: 11 És káromlák a menny Istenét az ő kínjaik és fekélyeik miatt; és meg nem térének az ő cselekedeteikből.
Jel 16: 12 A hatodik angyal is kitölté az ő poharát a nagy folyóvízre, az Eufrátesre; és kiszárada annak vize, hogy a napkelet felől jövő királyoknak út készíttessék.
Jel 16: 13 És láték a sárkány szájából és a fenevad szájából és a hamis próféta szájából három tisztátalan lelket kijőni, a békákhoz hasonlókat;
Jel 16: 14 Mert ördögi lelkek azok, a kik jeleket tesznek; a kik elmennek a földnek és az egész világnak királyaihoz, hogy egybe gyűjtsék azokat a mindenható Isten ama nagy napjának viadalára.
Jel 16: 15 (Imé eljövök, mint a tolvaj. Boldog, a ki vigyáz és őrzi az ő ruháit, hogy mezítelenen ne járjon, és meg ne lássák az ő rútságát.)
Jel 16: 16 Egybegyűjték azért őket a helyre, a melyet zsidóul Armageddonnak neveznek.
Jel 16: 17 A hetedik angyal is kitölté az ő poharát a levegőégre; és nagy szózat jöve ki a mennyei templomból a királyiszéktől, a mely ezt mondja vala: Meglett!
Jel 16: 18 És lőnek zendülések és mennydörgések és villámlások; és lőn nagy földindulás, a milyen nem volt, mióta az emberek a földön vannak, ilyen földindulás, ilyen nagy.
Jel 16: 19 És a nagy város három részre szakada, és a pogányok városai elesének; és a nagy Babilon megemlítteték az Isten előtt, hogy adjon annak inni az ő búsult haragja borának poharából.
Jel 16: 20 És minden sziget elmúlék, és hegyek nem találtatának többé.
Jel 16: 21 És nagy jégeső, mint egy-egy tálentom, szálla az égből az emberekre; és káromlák az Istent az emberek a jégeső csapásáért; mert annak csapása felette nagy.
Jel 17: 1 És jöve egy a hét angyal közül, a kinél a hét pohár vala, és szóla velem, mondván nékem: Jövel, és megmutatom néked a nagy paráznának kárhoztatását, aki a sok vizen ül;
Jel 17: 2 A kivel paráználkodtak a föld királyai, és az ő paráznaságának borával megrészegedtek a föld lakosai.
Jel 17: 3 És lélekben elvitt engem egy pusztába és láték egy asszonyt ülni egy veres fenevadon, a mely teljes vala káromlásnak neveivel, a melynek hét feje és tíz szarva vala.
Jel 17: 4 Öltözött vala pedig az asszony bíborba és skárlátba, és megékesíttetett vala aranynyal és drágakővel és gyöngyökkel, kezében egy aranypohár vala, tele útálatosságokkal és az ő paráznaságának tisztátalanságával,
Jel 17: 5 És az ő homlokára egy név vala írva: Titok; a nagy Babilon, a paráznáknak és a föld útálatosságainak anyja.
Jel 17: 6 És látám, hogy az asszony részeg vala a szentek vérétől és a Jézus bizonyságtevőinek vérétől; és nagy csodálkozással csodálkozám, mikor látám őt.
Jel 17: 7 És monda nékem az angyal: Miért csodálkozol? Én megmondom néked ez asszonynak titkát és a fenevadét, a mely őt hordozza, a melynek hét feje és tíz szarva van.
Jel 17: 8 A fenevad, a melyet láttál, volt és nincs; és a mélységből jő fel és megy a veszedelemre. És a föld lakosai csodálkoznak (a kiknek neve nincs beírva az életnek könyvébe e világ alapítása óta) látván a fenevadat, a mely vala és nincs, noha van.
Jel 17: 9 Itt az elme, a melyben van bölcseség. A hét fő a hét hegy, a melyen az asszony ül;
Jel 17: 10 Király is hét van; az öte elesett, és az egyik van, a másik még el nem jött; és mikor eljő, kevés [ideig] kell annak megmaradni.
Jel 17: 11 A fenevad pedig, a mely vala és nincs, az maga a nyolczadik, és a hét közül való; és a veszedelemre megy.
Jel 17: 12 A tíz szarv pedig, a melyet láttál, tíz király, olyanok, a kik még birodalmat nem kaptak; de hatalmat kapnak mint királyok egy óráig a fenevaddal.
Jel 17: 13 Ezeknek egy a szándékuk; erejöket és hatalmokat is a fenevadnak adják.
Jel 17: 14 Ezek a Bárány ellen viaskodnak, és a Bárány meggyőzi őket, mert uraknak Ura és királyoknak Királya; és az ő vele való hivatalosok és választottak és hívek [is.]
Jel 17: 15 És monda nékem: A vizek, a melyeket láttál, a hol a parázna ül, népek azok és sokaságok és nemzetek és nyelvek.
Jel 17: 16 És a tíz szarv, a melyet láttál a fenevadon, ezek meggyűlölik a paráznát, és kifosztják és mezítelenné teszik, és eszik annak húsát, és megégetik őt tűzzel.
Jel 17: 17 Mert az Isten adta azoknak szívébe, hogy az ő szándékát cselekedjék, és egy szándékon legyenek, és adják az ő birodalmukat a fenevadnak, míglen betelnek az Isten beszédei.
Jel 17: 18 És az asszony, a melyet láttál, ama nagy város, a melynek királysága van a földnek királyain.
Jel 18: 1 És ezek után láték más angyalt leszállani a mennyből, a kinek nagy hatalma vala; és a föld fénylett annak dicsőségétől.
Jel 18: 2 És kiálta [teljes] erejéből, nagy szóval mondván: Leomlott, leomlott a nagy Babilon, és lett ördögöknek lakhelyévé, minden tisztátalan léleknek tömlöczévé, és minden tisztátalan és gyűlölséges madárnak tömlöczévé.
Jel 18: 3 Mert az ő paráznasága haragjának borából ivott valamennyi nép, és a földnek királyai ő vele paráználkodtak, és a földnek kalmárai az ő dobzódásának erejéből meggazdagodtak.
Jel 18: 4 És hallék más szózatot a mennyből, a mely ezt mondja vala: Fussatok ki belőle én népem, hogy ne legyetek részesek az ő bűneiben, és ne kapjatok az ő csapásaiból:
Jel 18: 5 Mert az ő bűnei az égig hatottak, és megemlékezett az Isten az ő gonoszságairól.
Jel 18: 6 Fizessetek úgy néki, a mint ő fizetett néktek, és kétszerrel kettőztessétek meg néki az ő cselekedetei szerint; a mely pohárból itatott, ugyanabból két annyit töltsetek néki.
Jel 18: 7 A mennyire dicsőítette magát és dobzódott, annyi kínnal és gyászszal fizessetek néki; mert ezt mondja az ő szívében: Úgy ülök, mint királynéasszony, és nem vagyok özvegy, és semmi gyászt nem látok.
Jel 18: 8 Ennekokáért egy nap jőnek ő reá az ő csapásai: a halál, a gyász és az éhség; és tűzzel égettetik meg; mert erős az Úr, az Isten, aki megbünteti őt.
Jel 18: 9 És siratják őt, és jajgatnak ő rajta a föld királyai, a kik vele paráználkodtak és dobzódtak, mikor az ő égésének füstjét látják,
Jel 18: 10 Nagy távol állva az ő kínjától való félelem miatt, mondván: Jaj! jaj! te nagy város, Babilon, te hatalmas város, hogy egy órában jött el ítéleted!
Jel 18: 11 A föld kalmárai is siratják és jajgatják őt, mert az ő árúikat immár senki nem veszi;
Jel 18: 12 Arany és ezüst, és drágakő és gyöngy, és gyolcs és bíbor, és selyem és skárlátczikkeket; és minden thinfát és minden elefántcsontedényt, és drágafából és rézből és vasból és márványkőből [csinált] minden edényt;
Jel 18: 13 És fahajat és illatszereket, és kenetet és tömjént, és bort és olajat, és zsemlyelisztet és gabonát, és barmokat és juhokat, és lovakat és kocsikat, és rabokat és emberek lelkeit.
Jel 18: 14 És a gyümölcs, a mit a te lelked kívánt, eltávozott tőled, és minden a mi ínyes és pompás, eltávozott tőled, és többé azokat meg nem találod.
Jel 18: 15 Ezeknek árosai, a kik meggazdagodtak ő tőle, távol állanak az ő kínjától való félelem miatt, sírván és jajgatván,
Jel 18: 16 És ezt mondván: Jaj! jaj! a nagy város, a mely öltözött gyolcsba és bíborba és skarlátba, és megékesíttetett aranynyal, drágakövekkel és gyöngyökkel; hogy elpusztult egy órában annyi gazdagság!
Jel 18: 17 És minden hajósmester és a hajókon levők mind, a sokaság és az evezők, és valakik a tengeren kereskednek, távol állának.
Jel 18: 18 És kiáltának, látván az ő égésének füstjét, és ezt mondják vala: Mi hasonló e nagy városhoz?
Jel 18: 19 És port hányván az ő fejökre, kiáltának sírván és jajgatván, és ezt mondván: Jaj! jaj! az a nagy város, a melyben meggazdagodott mindenki, a kinek hajói voltak a tengeren, annak drágaságaiból, hogy elpusztult egy órában!
Jel 18: 20 Örülj ő rajta menny, és ti szent apostolok és próféták; mert az Isten büntette meg őt érettetek való büntetéssel.
Jel 18: 21 És egy erős angyal egy nagy malomkőhöz hasonló követ felvőn és a tengerbe veté, ezt mondván: Ilyen módon nagy sebességgel vettetik el Babilon, ama nagy város, és többé meg nem találtatik.
Jel 18: 22 És hárfásoknak és muzsikásoknak, és síposoknak és trombitásoknak szava te benned többé nem hallatik; és semmi mesterségnek mestere nem találtatik többé te benned; és malomnak zúgása sem hallatik többé te benned;
Jel 18: 23 És szövétneknek világossága többé te benned nem fénylik; és vőlegénynek és menyasszonynak szava sem hallatik többé te benned; mert a te kalmáraid valának a földnek fejedelmei; mert a te bűvöléseidtől eltévelyedtek mind a népek.
Jel 18: 24 És abban prófétáknak és szenteknek vére találtatott, és mindeneknek, a kik megölettek a földön.
Jel 19: 1 És ezek után hallám mintegy nagy sokaságnak nagy szavát az égben, a mely ezt mondja vala: Aleluja! az idvesség és a dicsőség, és a tisztesség és a hatalom az Úré, a mi Istenünké!
Jel 19: 2 Mert igazak és igazságosak az ő ítéletei, és azt a nagy paráznát, a mely a földet megrontotta az ő paráznaságával, elítélte, és megbosszúlta az ő szolgáinak vérét annak kezén.
Jel 19: 3 És másodszor is mondának: Aleluja! és: Annak füstje felmegy örökkön örökké.
Jel 19: 4 És leborula a huszonnégy Vén és a négy lelkes állat, és imádá az Istent, aki a királyiszékben ül vala, mondván: Ámen! Aleluja!
Jel 19: 5 És a királyiszéktől szózat jöve ki, a mely ezt mondja vala: Dícsérjétek a mi Istenünket mindnyájan ő szolgái, a kik félitek őt, kicsinyek és nagyok!
Jel 19: 6 És hallám mintegy nagy sokaság szavát, és mintegy sok vizek zúgását, és mintegy erős mennydörgések szavát, mondván: Aleluja! mert uralkodik az Úr, a mi Istenünk, a mindenható.
Jel 19: 7 Örüljünk és örvendezzünk, és adjunk dicsőséget néki, mert eljött a Bárány menyegzője, és az ő felesége elkészítette magát,
Jel 19: 8 És adatott annak, hogy felöltözzék tiszta és ragyogó fehér gyolcsba; mert a fehér gyolcs a szenteknek igazságos cselekedetei.
Jel 19: 9 És monda nékem: Írd meg: Boldogok azok, a kik a Bárány menyegzőjének vacsorájára hivatalosak. És monda nékem: Ezek az Istennek igaz beszédei.
Jel 19: 10 És leborulék annak lábai előtt, hogy imádjam őt, de monda nékem: Meglásd , ne tedd; szolgatársad vagyok néked és a te atyádfiainak, a kiknél a Jézus bizonyságtétele van; Istent imádd, mert a Jézus bizonyságtétele a prófétaság lelke.
Jel 19: 11 És látám, hogy az ég megnyílt, és ímé vala egy fehér ló, és aki azon ül vala, hivatik vala Hívnek és Igaznak, és igazságosan ítél és hadakozik.
Jel 19: 12 És az ő szemei olyanok, mint a tűzláng; és az ő fején sok korona; az ő neve fel vala írva, a mit senki nem tud, csak ő maga.
Jel 19: 13 És vérrel hintett ruhába vala öltöztetve és a neve Isten ígéjének neveztetik.
Jel 19: 14 És mennyei seregek követik vala őt fehér lovakon, fehér és tiszta gyolcsba öltözve.
Jel 19: 15 És az ő szájából éles kard jő vala ki, hogy azzal verje a pogányokat; és ő fogja azokat legeltetni vasvesszővel; és ő nyomja a mindenható Isten haragja hevének borsajtóját.
Jel 19: 16 És az ő ruháján és tomporán oda vala írva az ő neve: királyoknak Királya, és uraknak Ura.
Jel 19: 17 És láték egy angyalt állani a napban, és kiálta nagy szóval, mondván minden madaraknak, a melyek repdesnek vala az égnek közepette: Jőjjetek el, és gyűljetek egybe a nagy Istennek vacsorájára;
Jel 19: 18 Hogy egyétek a királyok húsát, és vezérek húsát és hatalmasok húsát, és lovaknak és rajtok űlőknek húsát, és mindenkinek húsát, szabadokét és szolgákét, és kicsinyekét és nagyokét.
Jel 19: 19 És látám, hogy a fenevad és a föld királyai és az ő seregeik egybegyűltek, hogy hadakozzanak az ellen, aki a lovon ül vala és az ő serege ellen.
Jel 19: 20 És megfogaték a fenevad, és ő vele együtt a hamis próféta, aki a csodákat tette ő előtte, a melyekkel elhitette azokat, a kik a fenevad bélyegét felvették, és a kik imádták annak képét: ők ketten elevenen a kénkővel égő tüzes tóba vettetének:
Jel 19: 21 A többiek pedig megöletének a lovon űlőnek kardjával, a mely az ő szájából jő vala ki; és a madarak mind megelégedének azoknak húsával.
Jel 20: 1 És láték egy angyalt leszállani a mennyből, a kinél vala a mélységnek kulcsa, és egy nagy láncz a kezében.
Jel 20: 2 És megfogá a sárkányt, azt a régi kígyót, aki az ördög és Sátán, és megkötözé azt ezer esztendőre,
Jel 20: 3 És veté őt a mélységbe, és bezárá azt és bepecsételé ő felette, hogy többé el ne hitesse a népeket, míg betelik az ezer esztendő; azután el kell néki oldoztatni egy kevés időre.
Jel 20: 4 És láték királyiszékeket, és leülének azokra, és adaték nékik ítélettétel; és [látám] azoknak lelkeit, a kiknek fejöket vették a Jézus bizonyságtételéért és az Isten beszédéért, és a kik nem imádták a fenevadat, sem annak képét, és nem vették annak bélyegét homlokukra és kezeikre; és éltek és uralkodtak a Krisztussal ezer esztendeig.
Jel 20: 5 A többi halottak pedig meg nem elevenedének, mígnem betelik az ezer esztendő. Ez az első feltámadás.
Jel 20: 6 Boldog és szent, a kinek része van az első feltámadásban: ezeken nincs hatalma a második halálnak; hanem lesznek az Istennek és a Krisztusnak papjai, és uralkodnak ő vele ezer esztendeig.
Jel 20: 7 És mikor eltelik az ezer esztendő, a Sátán eloldatik az ő fogságából.
Jel 20: 8 És kimegy, hogy elhitesse a föld négy szegletén lévő népeket, a Gógot és a Magógot, hogy egybegyűjtse őket háborúra, a kiknek száma, mint a tenger fövenye.
Jel 20: 9 És feljövének a föld szélességére, és körülvevék a szentek táborát és a szeretett várost; és Istentől a mennyből tűz szálla alá, és megemészté azokat.
Jel 20: 10 És az ördög, aki elhitette őket, vetteték a tűz és kénkő tavába, a hol van a fenevad és a hamis próféta; és kínoztatnak éjjel és nappal örökkön örökké.
Jel 20: 11 És láték egy nagy fehér királyiszéket, és a rajta űlőt, a kinek tekintete elől eltűnék a föld és az ég, és helyök nem találtaték.
Jel 20: 12 És látám a halottakat, nagyokat és kicsinyeket, állani az Isten előtt; és könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek [könyve;] és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint.
Jel 20: 13 És a tenger kiadá a halottakat, a kik ő benne voltak; és a halál és a pokol is kiadá a halottakat, a kik ő nálok voltak; és megítéltetének mindnyájan az ő cselekedeteik szerint.
Jel 20: 14 A pokol pedig és a halál vettetének a tűznek tavába. Ez a második halál, a tűznek tava.
Jel 20: 15 És ha valaki nem találtatott beírva az élet könyvében, a tűznek tavába vetteték.
Jel 21: 1 Ezután láték új eget és új földet; mert az első ég és az első föld elmúlt vala; és a tenger többé nem vala.
Jel 21: 2 És én János látám a szent várost, az új Jeruzsálemet, a mely az Istentől szálla alá a mennyből, elkészítve, mint egy férje számára felékesített menyasszony.
Jel 21: 3 És hallék nagy szózatot, a mely ezt mondja vala az égből: Ímé az Isten sátora az emberekkel van, és velök lakozik, és azok az ő népei lesznek, és maga az Isten lesz velök, az ő Istenök.
Jel 21: 4 És az Isten eltöröl minden könyet az ő szemeikről; és a halál nem lesz többé; sem gyász, sem kiáltás, sem fájdalom nem lesz többé, mert az elsők elmúltak.
Jel 21: 5 És monda az, aki a királyiszéken ül vala: Ímé mindent újjá teszek. És monda nékem: Írd meg, mert e beszédek hívek és igazak.
Jel 21: 6 És monda nékem: Meglett. Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég. Én a szomjazónak adok az élet vizének forrásából ingyen.
Jel 21: 7 aki győz, örökségül nyer mindent; és annak Istene leszek, és az fiam lesz nékem.
Jel 21: 8 A gyáváknak pedig és hitetleneknek, és útálatosoknak és gyilkosoknak, és paráznáknak és bűbájosoknak, és bálványimádóknak és minden hazugoknak, azoknak része a tűzzel és kénkővel égő tóban [lesz], a mi a második halál.
Jel 21: 9 És jöve hozzám egy a hét angyal közül, a kinél a hét utolsó csapással telt hét pohár vala, és szóla nékem, mondván: Jer, megmutatom néked a menyasszonyt, a Bárány feleségét.
Jel 21: 10 És elvive engem lélekben egy nagy és magas hegyre és megmutatá nékem azt a nagy várost, a szent Jeruzsálemet, a mely Istentől szállott alá a mennyből.
Jel 21: 11 Benne vala az Isten dicsősége; és annak világossága hasonló vala a legdrágább kőhöz, úgymint kristálytiszta jáspis kőhöz;
Jel 21: 12 És nagy és magas kőfala vala, tizenkét kapuja, és a kapukon tizenkét angyal, és felírott nevek, a melyek az Izráel fiai tizenkét törzsének [nevei: ]
Jel 21: 13 Napkeletről három kapu; északról három kapu; délről három kapu: napnyugotról három kapu.
Jel 21: 14 És a város kőfalának tizenkét alapja vala, és azokon a Bárány tizenkét apostolának nevei.
Jel 21: 15 aki pedig én velem beszéle, annál vala egy arany vessző, hogy megmérje a várost, és annak kapuit és kőfalát.
Jel 21: 16 És a város négyszögben fekszik, és a hossza annyi, mint a szélessége. És megméré a várost a vesszővel tizenkétezer futamatnyira: annak hosszúsága és szélessége és magassága egyenlő.
Jel 21: 17 És megméré annak kőfalát száznegyvennégy singre, ember mértékével, azaz angyaléval.
Jel 21: 18 És kőfalának rakása jáspisból vala; a város pedig tiszta arany, tiszta üveghez hasonló.
Jel 21: 19 És a város kőfalának alapjai ékesítve valának mindenféle drágakövekkel. Az első alap jáspis; a második zafir; a harmadik kálczédon; a negyedik smaragd;
Jel 21: 20 Az ötödik sárdonix; a hatodik sárdius; a hetedik krizolitus; a nyolczadik berillus; a kilenczedik topáz; atizedik krisopráz; a tizenegyedik jáczint; a tizenkettedik amethist.
Jel 21: 21 A tizenkét kapu pedig tizenkét gyöngy; minden egyes kapu egy-egy gyöngyből vala; és a város utczája tiszta arany, olyan mint az átlátszó üveg.
Jel 21: 22 És templomot nem láttam abban: mert az Úr, a mindenható Isten annak temploma, és a Bárány.
Jel 21: 23 És a városnak nincs szüksége a napra, sem a holdra, hogy világítsanak benne; mert az Isten dicsősége megvilágosította azt, és annak szövétneke a Bárány.
Jel 21: 24 És a pogányok, a kik megtartatnak, annak világosságában járnak; és a föld királyai az ő dicsőségöket és tisztességöket abba viszik.
Jel 21: 25 És annak kapui be nem záratnak nappal ( éjszaka ugyanis ott nem lesz);
Jel 21: 26 És a pogányok dicsőségét és tisztességét abba viszik.
Jel 21: 27 És nem megy abba be semmi tisztátalan, sem aki útálatosságot és hazugságot cselekszik, hanem csak a kik beírattak az élet könyvébe, a mely a Bárányé.
Jel 22: 1 És megmutatá nékem az élet vizének tiszta folyóját, a mely ragyogó vala, mint a kristály, az Istennek és a Báránynak királyiszékéből jővén ki
Jel 22: 2 Az ő utczájának közepén. És a folyóvízen innen és túl életnek fája vala, mely tizenkét gyümölcsöt terem vala, minden hónapban meghozván gyümölcsét; és levelei a pogányok gyógyítására valók.
Jel 22: 3 És semmi elátkozott nem lesz többé; és az Istennek és a Báránynak királyiszéke benne lesz; és ő szolgái szolgálnak néki;
Jel 22: 4 És látják az ő orczáját; és az őneve homlokukon [lesz.]
Jel 22: 5 És ott éjszaka nem lesz; és nem lesz szükségök szövétnekre és napvilágra; mert az Úr Isten világosítja meg őket, és országolnak örökkön örökké.
Jel 22: 6 És monda nékem: E beszédek hívek és igazak: és az Úr, a szent próféták Istene bocsátotta el az ő angyalát, hogy megmutassa az ő szolgáinak [azokat,] a miknek meg kell lenni hamar.
Jel 22: 7 Ímé eljövök hamar. Boldog, aki megtartja e könyv prófétálásának beszédeit.
Jel 22: 8 És én János vagyok az, aki ezeket hallottam és láttam: és mikor hallottam és láttam, leborulék az angyal lábai előtt, hogy őt imádjam, aki nékem ezeket megmutatta vala.
Jel 22: 9 Az pedig monda nékem: Meglásd, ne [tedd;] mert szolgatársad vagyok néked, és a te atyádfiainak a prófétáknak, és azoknak, a kik megtartják e könyvnek beszédeit. Az Istent imádd.
Jel 22: 10 Azután monda nékem: Be ne pecsételd e könyv prófétálásának beszédeit, mert az idő közel van.
Jel 22: 11 aki igazságtalan, legyen igazságtalan ezután is; és aki fertelmes, legyen fertelmes ezután is; és aki igaz, legyen igaz ezután is; és aki szent, szenteltessék meg ezután is.
Jel 22: 12 És ímé hamar eljövök; és az én jutalmam velem [van,] hogy megfizessek mindenkinek, a mint az ő cselekedete lesz.
Jel 22: 13 Én vagyok az Alfa és az Omega, a kezdet és a vég, az első és utolsó.
Jel 22: 14 Boldogok, a kik megtartják az ő parancsolatait, hogy joguk legyen az életnek fájához, és bemehessenek a kapukon a városba.
Jel 22: 15 De kinn [maradnak] az ebek és a bűbájosok, és a paráznák és a gyilkosok, és a bálványimádók és mind aki szereti és szólja a hazugságot.
Jel 22: 16 Én Jézus küldöttem az én angyalomat, hogy ezekről bizonyságot tegyen néktek a gyülekezetekben. Én vagyok Dávidnak ama gyökere és ága: ama fényes és hajnali csillag.
Jel 22: 17 És a Lélek és a menyasszony ezt mondják: Jövel! És aki hallja, ezt mondja: Jövel! És aki szomjúhozik, jőjjön el; és aki akarja, vegye az élet vizét ingyen.
Jel 22: 18 Bizonyságot teszek pedig mindenkinek, aki e könyv prófétálásának beszédeit hallja: [Hogy] ha valaki ezekhez hozzá tesz, e könyvben megírt csapásokat veti Isten arra;
Jel 22: 19 És ha valaki elvesz e prófétálás könyvének beszédeiből, az Isten annak részét eltörli az élet könyvéből, és a szent városból, és azokból, a mik e könyvben megírattak.
Jel 22: 20 Ezt mondja, aki ezekről bizonyságot tesz: Bizony hamar eljövök. Ámen, bizony jövel Uram Jézus!
Jel 22: 21 A mi Urunk Jézus Krisztusnak kegyelme [legyen] mindnyájan ti veletek. Ámen.